1

p, mint presbiter, és mint (csípő-)protézis, és mindörökké protestálás a Nagy-Duna elterelése ellen Édesapám 1980 őszi hirtelen halálakor úgy döntöttem, hogy az egyedül maradt Édesanyám ahhoz már koros, hogy szinte egész élete lényegében győri színteréről egy bármilyen szimpatikus, de mégis csak ide 180 km-re lévő ( akkor még ) faluba költözzön hozzám, tehát mindig is dédelgetett álmaim részeként én keresek itthon állást. Megnéztem: sem az államerdészetnél, sem az erdőfelügyelőségen nem volt üres hely. ’Elvileg’ tudtam, hogy a megyei igazgatáson pontosan nyilván kell tartaniuk, mely Győr környéki mezőgazdasági termelőszövetkezetben nincs erdész szakember, és ’elvileg’ azt is, hogy az mgtsz-ek adnak szolgálati lakást. Telefonkönyvi címjegyzék alapján fölballagtam a Megyei Tanács VB. Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Osztályára, bejelentkeztem az osztályvezetőhöz, ( utólag tudom: szinte csoda-számba kellett venni ) ott volt és azonnal fogadott, ’tetejében’ közel ¾ órán át faggatott. ( 3/4 év múlva derült ki, hogy előző nap Bp.-en az agrár-tárca értekezletén már ki tudja hányadszor nyíltan marasztalták el az itteni megyei ’nem-állami’ erdőgazdálkodás komoly hiányosságai miatt, amelyet ő előtte - előttem - agrármérnököknek, vagy kertész-borásznak kiadott részfeladatként próbált megoldani, persze, sikertelenül, és attól tartott, hogy a megyei tanácselnöktől fegyelmit kap. Magam ugyan nem hiszek a véletlenekben, ám erre tényleg lehet mondani, hogy szakmai pályafutásom szempontjából ’jó időben, jó helyen’ voltam ). Azt mondta a jövendő főnököm ( kiváló vezetőképességű, ám amíg tehette, hihetetlenül ’lezser’ agrármérnök, nálam jóval fiatalabb ): ’Nem megy maga sehová tsz-be, idejön hozzánk erdésznek, természetvédőnek’. --- ’Na, de nem vagyok párttag, nem is leszek’. --- ’Engem mindaddig nem érdekel a maga világnézete, amíg az nem államellenes, viszont csakis első osztályú munkát fogadok el, és a maga által elmondott szakmai biográfia ehhez ígéretes’. --- ’Igen, de a szolgálati lakás?’ --- ’Az MTVB évente kap a városi keretből 3~5 újonnan épült lakást, a munkaszerződésébe is beleírjuk, hogy ha maga jól dolgozik, 1 éven belül kap egyet’. Megegyeztünk, a fizetésben és egyéb juttatásokban is, még annyival kiegészítve, hogy ’nekem semmi bajom a munkahelyemmel, azoknak sem velem, tehát Győr kérjen ki, megállapodva a dátumban is, hiszen nyilván előbb be kell tanítanom a Pest megyei utódomat’. Így lettem 1981~’85 között Győr-[Moson-]Sopron megyei hatósági ’fő-erdész és fő-természetvédő’, és ( igaz, 2 év múlva, és akkor is saját és családi pénzből megvásárolva, bár a maximálisan adható munkáltatói MTVB kölcsönnel is kiegészítve* ) győri háztulajdonos; --- az MTVB a munkámat értékelve azt is tolerálta, hogy a győri házam szerződésének aláírásáig, ill. kulcsának átvételéig az állandó lakásom továbbra is a Pest megyei volt, Győrbe - Édesanyám lakcímére - addig csak ideiglenesen jelentkeztem be… *[ a ház szerződéskötésekor 30 évre kaptam, 2 éven belül visszafizettem ]

Kezdettől fogva azt is tudták, hogy templomba is járó református magyar vagyok. A Sáhó lelkész-családdal sajátos volt mind az őseim, mind a magam kapcsolata. Bőnyben az ’öregebbik’ Sáhó eskette anyai nagyszüleimet, a lelkész fia Sáhó Andor és Édesanyám 1 évnyi életkor-különbségük okán a bőnyi falusi elemi iskola egyesített 6 osztálya kezdő 2 évében osztálytársak voltak; [ utána nagyszüleim családja Bőnyből a szomszédos Győrbe, jelesül Szabadhegyre költözött ]. Sáhó Andor 1942.02.21.-étől ( születésem napjától… ) bő másfél évig segédlelkész volt Győrben, magam pedig az 1. kisgyermek, akit megkeresztelt. 1944-től hit-(vallás-)oktató volt, így 1948~’56 közötti* győri srác koromban az egyik, akinek a hittan-óráira jártam: nem bifláztatott, hanem akár megvitatások által is ’rávezetett’ bennünket a hitigazságokra. 1959-től győr-szabadhegyi ( ’Győr-Dél’ ) parókiális lelkész volt; Pataky László ( 1954~1980.06.30.) vezető lelkész nyugdíjba vonulása után az egyházközség vezető lelkésznek Sáhót választotta meg, a presbitérium pedig lelkész-elnökének. Sáhó Andor temette az 1980.10.03.-án elhunyt Édesapámat, a köztemetői helyzet okán 2 év múlva elkerülhetetlen exhumáláskor is Sáhó végezte a szertartást. 1981-es de facto, majd 1983-as de jure Győrbe hazakerülésemkor tehát ő volt ’a(z egyik ) nagytiszteletű úr’, 1982-től pedig egyházmegyei esperes is. *abban az időben én példaértékűnek tartottam, hogy a Győr-Kossuth utcai ’református tömbbel’

1 telek ( az egykor Tanonciskola, ifjúságom idején Ipari-tanuló Iskola ) híján szomszéd ’neológ-zsidó tömbben’ ( vagyis a zsinagóga melletti épületben ) lakó, Sáhóékkal azonos korcsoport rabbi-házaspárral családilag

2

rendszeresen összejártak; ez nem is mellesleg bőnyi hagyomány: az 1920-as években az ottani római katholikus plébános, a református lelkész ( Sáhó István ), a neológ-zsidó orvos és a katholikus~református, reverzálisos [ az utódok ’ivar szerint’ követik a felekezeti hovatartozást ] vegyes házasságban élő ácsmester nagyapám ’kötelező jelleggel’ minden vasárnap este, fölváltva egymás lakásán kártyázgatott…, [ és még mondja valaki, hogy a kártya eleve ’az ördög Bibliája’ ].

Anyai nagyapám és fia, a nagybátyám a II.VH alatt áttért reformátussá. Ifj. Mrázik István a reverzális okán római katholikus fiú volt, természetesen a győri bencésekhez járt gimnáziumba, ám a korabeli római katholikus hivatalos állásponttal egyezően osztálytársai folyton azzal kínozták, milyen nehéz lehet neki naponta szembesülni a helyzettel, hogy eleve pokolra kerülő = református eretnekekkel - az édesanyjával = anyai nagyanyámmal, meg a nővéreivel - él együtt. A fiú évekig kínlódott, mígnem az ácsmester apa ki nem faggatta, aki aztán másnap berontott a bencésekhez, azonnal kiadatta fia összes okmányát, és közölte az ügyről valószínűleg mit sem tudó atyákkal, hogy a fiát azonnal átíratja Győr akkor legjobb polgári gimnáziumába: a Révaiba, és mindketten azonnal áttérnek reformátussá. Az akkoriban 60~70.000-es lakosú Győr közismerten legjobb ácsmesterének fiát a Révai örömmel átvette, a Kossuth utcában viszont közölték nagyapámmal, hogy azért ez nem megy ilyen egyszerűen: vizsgázni kell. Nagyapám elkérte a hittankönyveket, és pár hét alatt megtanulták, le is vizsgáztak, át is tértek. Az ostrom alatt nagybátyám - hogy el ne vigyék leventének, majd pedig hogy ne essen szovjet fogságba - nappal a Kossuth utcai ’kokasos’ templomunk tornyában húzta meg magát, többedmagával, amíg a tornyot 8 gránátlövedék életveszélyessé nem rongálta, ekkortól a régi orgona szekrénye mögött bújtak el, éjjelre jöhettek le az akkori Kálvin-kultúrházba ( ma az újvárosi általános iskola tornaterme ) és az ottani vizesblokkba. Nagybátyám 1948-ban érettségizett, és úgy döntött, hogy református lelkész lesz. Az Állami Egyházügyi Hivatal ( ÁEH ) megyei kirendeltsége annak az irodaépületnek a VII. ( VIII.? ) emeltén volt, amelynek az V. emeltén én is ’irodáztam’ az év azon 10~15 %-ában, amikor nem terepen voltam. Egyszer az ÁEH béliek meglátták, amint számukra Sáhó ’Bandi’ a legnagyobb gesztusokkal köszönt engem az aulában, és utána a büfében elmondták, hogy nekik az egész Gy-M-S megyében ’a legszimpatikusabb pap, akivel a lelkészi hivatalban meg akár a mellette lévő szolgálati lakásán milyen jókat szoktak beszélgetni, ill. elfogadni a vendéglátást’. ’A nagytiszteletű úr’ ettől fogva nekem enyhén szólva gyanús lett. [ Az ÁEH 1989.06.30.-án, tehát a rendszerváltoztatási folyamatban szüntette be gyalázatos egyház-nyomorító működését, alig 4 hónappal a Munkásőrség - az ország ’nem-leninista’ egészét rettegésben tartó bolsevik párthadsereg - hivatalos felszámolása előtt ].

Anyai nagybátyámat, ifj. Mrázik Istvánt kirúgták a pápai református theológiáról, és kitiltották az ország összes felsőfokú oktatásából, amikor 4~5 diáktársával együtt nyíltan tiltakozott a sárospataki és a pápai theológiai akadémia 1951-es, Rákosi-féle bezárása ellen. 3 műszakos segédmunkás lett, majd Sztálin halála után - a katasztrofális pedagógushiány okán - megengedték neki, hogy a Győr szomszéd Enesén általános iskola alsó tagozaton írást-olvasást és számtant tanítson. 1957 februárjában a Hanság-csatornán át Ausztriába távozott; mint korábbi legátus azonnal jelentkezett lágerok béli segéd-szolgálatra, ottani ösztöndíjjal elvégezte Bécsben ( természetesen németül ) a theológiát, fölszentelték, és előbb Ausztria magyar gyülekezeteiben vállalt segédlelkészi szolgálatot, majd meghívták New Yorkba magyar református lelkésznek, ( döbbenetes tempóban megtanult ehhez angolul is, bár a szolgálathoz közvetlenül nem volt rá szüksége ). Az 1963-as Kádár-amnesztiától megtévesztve, ill. mély nemzeti elkötelezettségből hazajött. Bp.-en Szamosközi István III/3-as elnök-püspök nem volt hajlandó nosztrifikáltatni a bécsi diplomáját, sem elismerni a külföldi szolgálatát, ezért nagybátyám újra 3 műszakos segédmunkás lett. Régi győri barátai, kortársai már mind olyan munkaköröket töltöttek be, hogy tudtak segíteni neki: kb. fél év múlva a barátai felajánlotta új, tervezőirodai munkahelye költségén egy sok hónapos esztergomi levelező + bentlakásos/terepgyakorlatos oktatásban talajmechanikai szakképesítést szerzett, e roppant felelősségű, hiszen valamennyi műszaki terv alapját képező munkakörben dolgozott közel 2 évtizeden át: 1984.04.29.-i, 55 éves korában bekövetkezett, előzmények nélküli végzetes szívmegállásáig.

3

Ám 1964-től az egyházmegye szinte valamennyi lelkésze, példaképpen pedig a győri Pataky László - nagybátyám egykori pápai theológiai tanára - rendszeresen meghívták a Szamosközi-tiltás ellenére palástban prédikálni, a szentségeket kiszolgáltatni, vallás-oktatni, esketni, temetni, --- amelyeket Mrázik István ellenszolgáltatás nélkül, s ha kellett, munkaköri szabadságát is e célra fordítva rendre elvállalt. Természetesen Győrben megválasztották presbiternek is. Sáhó Andor esperesként sem emelt szót mindezek ellen. Nagybátyám nem foglalkozott azzal, hogy valaki netán ’megfigyeli’, még azt sem kerülte el, ha valamely egyházi ünnepen Sáhó Andorral együtt kellett szolgálnia. Az évekig lelkész nélkül maradt Szerecseny ( apai ágamon a család ősi fészke, amíg a kulák-listára kerülés közvetlen veszélye elől a birtokot el nem kótyavetyélve Bp.-re az egyik lányukhoz el nem menekültek, nagyszüleimnek a Szöllőhegyen volt háza, pincéje, kertje, istállói, gépszíne cséplőgéppel, földjei, stb., és Mrázik István, azaz Pityu is szüleim házassága után az ’50-es évek elejéig rendszeresen járt ki segéd és betanított szezonmunkákra ide, amiként a család győri részének összes tagja ) örömmel fogadta hitoktatónak, ill. minden családi szertartásra, és minden 2. héten istentiszteletet tartani. Szerecsenyre akkoriban ’irgalmatlan’ volt a személyvonatos közlekedés időigénye, így Győrbe kerülésem után minden 2. vasárnap rendszeresen vittem ki előbb Trabant-Combimmal ( böcsületes beceneve ’Bendegúz’ volt, csak ha rosszalkodott, akkor viselte megjavulási ösztönzésképpen a ’Belzebub’ nevet ), majd a használtan Svájcból vett Ford-Escortommal: legalább az úton jókat beszélgethettünk.

Még 1980 Karácsonyán, amikor elmondtam nagybátyámnak, hogy miért és hogyan választottam a Pest megyei helyett a ’81 tavaszán induló győri székhelyű állást, egyetlen megjegyzése volt: ’nem félek attól, hogy bolsevik apparatcsik [ a pártállamot szolgai módon képviselő, merev felfogású és magatartású tiszt(ség)viselő ] lesz belőled’. A rendszerváltoztatást tehát nem érte meg, az utána posztumusz egyházi rehabilitálását, magyar református lelkész mivolta hivatalos elismerését sem: Károli Gáspár Református Egyetem TISZTELETBELI SEGÉDLELKÉSZI OKLEVÉL A Magyarországi Református Zsinat Lelkészképesítő Bizottsága a Dunamelléki Egyházkerület Közgyűlésének 13-2001. számú határozata alapján

Mrázik István

testvérünket „POSTUMUS HONORIS CAUSA” segédlelkésszé minősíti. Kelt Budapesten, 2001. május 22.

Hegedüs Loránt Tenke Sándor püspök

a Zsinati Lelkészképesítő Bizottság a Zsinati Lelkészképesítő Bizottság elnöke jegyzője

Sáhó Andor 1989-ben megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát. Ez számomra végképp ’emészthetetlen’ volt. 1990 tavaszán nyugdíjazták, ezt követően az év nagy részében nem tartózkodott Győrben. Utoljára - egyetlen kézfogásra - a győr-szabadhegyi új templomunk fölszentelését követő fogadáson találkoztunk. Személyes konfliktusunk soha nem volt, néhai Édesanyám szerint ’minden Sáhó kenetteljes’ a hétköznapi érintkezésben is. Sáhó Andor temetése Győrben volt 2013 őszén, természetesen részt vettem a szertartáson, hiszen az nálunk mindenkor elsősorban Ige-hirdetés.

* * *

’Boldogult’ kisiskolás + középiskolás + egyetemista, majd fiatal mérnök koromban rendszeresen jártam Győrben, Sopronban, Keszthelyen, Budapesten, Gödöllőn református, Sopronban gyakran

4

evangélikus, főként Budapesten néha római katholikus istentiszteletekre. Minden Krisztus-követő - keresztyén/keresztény - szertartásról az a máig élő meggyőződésem alakult ki, hogy akkor ’jó’, ha: a) oka és cél-oka a Szentháromságos Egyetlenegy Isten szavának = Szentírásban is leírt kinyilatkoztatásának ( ’a lényegnek’ ) az Ige-hirdetés által átadása-átvétele; b) ’a lényeg és a jelenség határsávja’ ( ’a tartalom’ ) a prédikáció ( = az üzenet, maradandó jelentés kifejtése, magyarázata ) + a hálaadó ima + az áldás; c) minden más = módszer, forma/külalak, jelenség, ’felszín’, beleértve a szertartás helyszínét is. Ugyanarra(!) a hegycsúcsra számos, klf. nehézségi fokú és szépségű ösvényen fel lehet jutni, ki-ki maga döntsön arról, hogy a csoportos ( felekezeti ) eszmekör mely részében hallja meg/érti meg Istennek a Szentírásban is rögzített, Isten emberei által kifejtett/explicitté tett szavát, mely rész pedig a ráragadt művi/erőltetett magyarázkodás, ’hagyomány’-nak titulált felekezet-történeti szöveg-sallang; a csoportos ( felekezeti ) hagyomány mely részét tartja az ösvényen elburjánzott akadályozó ’indás bozótnak’, melyet pedig ösztönző megerősítésnek. Az ökuménia = az azonos cél ( ’a hegycsúcs’ ) felé egymás érdemi segítése, kellő mértékig megismerve és néha egy kicsit járkálva ’a másik ösvényen’ is. Isten virágoskertje nem monokultúra, csakis a gazoktól kell gyomlálni: egység a sokféleségben = érték! Tessék - Júdás leszámítása révén - a 11 + a Jézus Krisztus által külön kiválasztott Saulus/Pál apostol néha megbeszéléseken, néha vitákban kikristályosodó lelki egységességére és szellemiségüket is tükröző egyéniségük egészséges sokféleségére gondolni, akár pl. a híres Antiokheia-i esetre, ahol és amikor ’Pál megfeddé Pétert’ --- Pétert, ’a sziklát’ ( János Ev. 1,42 Gal 2,11 )! Az apostol eredeti neve Šimon volt; Jézustól kapta az arameus ’kéfá’ = ’kő(darab)/szikla’ jelzőt, amely tükörfordítással vált a keresztyénség/kereszténység körében → ó-görög ’Petr(osz)’/latin ’Petr(us)’ személynévvé.

* * * ( Wiki-egyszerűsítésekkel ): a gyülekezet, → az egyházközség, → a presbitérium. A gyülekezet és az egyházközség szót tévesen szinonimaként szokták használni, ám az egyházközség tagjai azok a 18 évet betöltött = nagykorú, konfirmált [ a keresztség szentségét jogi értelemben megerősítve hitük eszmeköréről nyilvánosan nyilatkozó személyek, akik fogadalmuk/eskütételük után jogosak az úrvacsora ( eukharisztia ) szentségében részesülésre ], Isten iránti hálából a gyülekezet fenntartásához anyagilag is hozzájárulók, ( nincs kötelező mértékű ’egyházadó’, a hozzájárulás egyéni lehetőség függő személyes szabad döntés ), akik az egyházközségi gyűlésen szavazati joggal rendelkeznek. A gyülekezetnek ezen felül további tagjai a gyermekek, a lelki alkalmakat látogató, még nem konfirmált felnőttek, ill. szavazati joggal nem rendelkező személyek. Az egyházközség … jogi intézményként működik, és vezetése elnökségi részében érvényesül a paritás elve: egyházi vezetője a lelkész ( lelkipásztor ), világi vezetője a (fő)gondnok; ők tisztségük okán tagjai a presbitériumnak. A protestáns egyházak gyülekezeteiben → egyházközségeiben a presbitérium, mint vezető testület valamennyi tagja 1-1 vokssal bír, tagjai a választott lelkész + a választott világiak. Egyházközségenként a saját alapszabályukban rögzített számú presbiterből álló presbitérium tagjainak döntési/szavazati joga + kötelessége + felelőssége van az alábbi ügyekben: --- a gyülekezet lelkészének elhalálozása, vagy lemondása esetén új lelkészek jelölése, [ akik közül az egyházközség tagjai szabadon, titkosan választják meg lelkészüket ]; --- döntés az egyházközségi alkalmazottak ( adminisztrátor, kántor, diakónus, hitoktató, egyházfi, stb.) felvétele ügyében; --- vagyongazdálkodás, költségvetés(ek) elkészítése, egyéb pénzügyi dolgok.

1990 őszén ( tehát Sáhó tavaszi távozása után ) az egyházközség e célú gyűlésén többekkel együtt, ám név szerint megválasztottak presbiternek. Ez ’alaphelyzetben’ összesen 12 évnyi periódust szokott jelenteni, választási ciklusonkénti egyházközségi megerősítéssel. Magam 2003.12.31.-ig, tehát bő 13 naptári évnyi időtartamig voltam presbiter, [ elsősorban műtétem következményei miatt nem vállaltam tovább ], miközben mindvégig Bittner Ferenc volt a presbitérium, mint testület lelkészi elnöke. Ő 1991 szeptemberéig a ’Győr-Dél’ parókiális körzet győr-szabadhegyi szolgálati lakásában lakott; a Kossuth utca egyik lelkészlakásába beköltözése csakis úgy volt lehetséges, hogy a ’Győr-Észak’ parókiális körzet egyházrésze megválasztja lelkészének; ezt a pár hónapnyi interregnum után magam javasoltam a presbitériumnak, és az formálisan is meghívta őt e tisztségre, a gyülekezetrész pedig igen nagy többséggel megválasztotta. Bittner Ferenc ezt sokáig emlegette, és ( szerintem ) sok mindent ezért is viselt el tőlem, ami legalábbis stilárisan szokatlan volt a testületben, és az akkor már akár évtizedes múlttal bíró öreg presbiterek ó-konzervatív vagy nagyon félős, túl óvatos részének kicsit sem tetszett, privátim morogtak is miatta, noha jogilag kikezdhetetlen volt. Azt persze senki nem tudhatta, Bittner Ferenc sem tudta meg soha, hogy a legtöbb javaslatomat előzetesen megbeszéltem/egyeztettem a mindnyájunkhoz képest méltán tiszteletbeli elöljárónak, azaz doyen-

5

nek elismert Pataky László presbiterrel, nyugdíjas korábbi lelkész-elnökkel, néhai nagybátyám egykori theológiai tanárával, később is mindig támogatójával, akinek páratlan theológiai + egyháztörténeti műveltségén alapuló, szinte lenyűgöző győri prédikációi sajnos sem írásban, sem hangrögzítéssel nem maradtak ránk. Nagybátyám, Mrázik István temetésén Bittner F. hirdetett Igét, Pataky László nagytiszteletű úr pedig mint egykori diákjától, lelkész szolgatársától és presbiter-társától búcsúzott.

A ’Győr-Dél’ egyházrészben, Győr-Szabadhegyen a tervezett új templom alapterületének tereprendezése 1989 őszén, tél elején történt meg, maga az alapkő-letétel pedig 1990.03.11.-én, tehát még Bittner Ferenc ottani parókiális lelkészsége idején; [ Sáhó Andor esperességének végnapjaiban: 1989-es megválasztását követően a korábban mezőörsi, ekkor péri lelkész Mátyás Lajos lett az esperes 1990.03.31.~2000 eleje között ]. 1992 februárjában ’a Dél’ új lelkészt választott magának a szónoki beszéd, hatásos prédikálás eszközkészletét kiválóan alkalmazó, a theológiában a legkorszerűbb eredményekről is tájékozott Horváth Emil Tibor korábbi bogyiszlói ( Sárköz ) lelkész meghívásával. Horváth Emil Tibor mind az ős-szabadhegyiek jogos és büszke öntudatára építve, mind ’a Dél’ lakókörzeteibe az utóbbi évtizedekben nagy számban betelepült erdélyi menekült testvéreink nagy része óhajának engedve az önállósodási törekvések élére állt. Az ’együtt vagy külön’ olyan belső

feszültségekhez is vezetett, hogy túl egészségügyi problémáin, a 2 gyülekezetrész történelmi egysége megőrzésében elkötelezett, ugyanakkor az új szabadhegyi templom építését elsőként kezdeményező, effektíve nélkülözhetetlen szakmai és szervezési hozzáállásával ’építési gondnokként’ irányító ős-szabadhegyi Varjasi Jenő mérnök, presbiter minden megbízatásáról lemondott; ’a Dél’ önállósulását szorgalmazó gyülekezetrészi gondnok Soós Kálmán presbiter is felajánlotta/’lebegtette’ a lemondását. Noha Horváth Emil Tibor tudta, hogy a történelmi egység megőrzésének elkötelezettje vagyok, magánbeszélgetésünkben ’félhivatalosan’ fölkért, hogy lépjek Soós Kálmán helyébe, majd ’a Dél’ önállósulása után legyek a gyülekezet gondnoka; de - nem csak Soós Kálmán vagy Varjasi Jenő iránti tiszteletből, hanem ’végtelen’ mennyiségű, a Nagy-Duna dunacsúnyi elrekesztése látható előjeleitől kezdődő [ majd az 1992 szeptemberi elterelést követően közel másfél évtizedig tartó ] környezetvédelmi minisztériumi szerződéseimből fakadó munkáim okán is, de az egyházjog szükséges mélységű elsajátításától is ódzkodva - én ezt a kérést udvariasan, de a leghatározottabban elutasítottam, és Horváth Emil Tibornak természetesen megígértem, hogy e beszélgetés témája köztünk marad, amíg ő Győrben él. ( Ma már annak sincs jelentősége, hogy ő milyen pejoratív jelzőket használt akár némelyik ős-szabadhegyire, akár másokra, nem kicsit ezzel is megdöbbentve engem, hiszen föl sem tudtam/tudom fogni, hogy ilyen háttér-meggyőződéssel hogyan lehet minden vasárnap a szószékre állni, ugyanezeknek az embereknek a szemébe nézve az Ige ilyesmivel éppen ellentétes kinyilatkoztatásait hirdetni, vagy a lelkészi hivatalban az oda betérők ’lelkét gondozni’. Egy ’meredek ötletéről’ pedig sikerült lebeszélnem: az új templom épülő tornya alá - pontosabban az új

templom és a régi iskola, korábban templom, ekkortól már gyülekezeti terem és lelkészi hivatal alá, az őket összekötő ’cintérium’ folyosóból nyíló lejáróval - ’mindenáron’ ’kripta-altemplomot’ akart volna vájatni-építtetni, mondván, hogy lám, az pl. a római katholikus Szent Lélek-templomnak is milyen jó jövedelemszerzési lehetőség, hozzájárulva a fenntartási költségekhez… Mérnökként sikerült meggyőznöm, hogy egyfelől a sűrűn beépített József A. utcában vlsz. KÖJÁL*-engedélyt sem lehetne kapni, *[ 1954~2007: KÖJÁL, 2007~2018: ÁNTSZ, azóta NNK ], továbbá egy csomó közmű süllyesztett, tehát az református ’telekről’ ki kellene vezetni, ill. az épületek egészének vetülete is túl kicsi, vagyis az esetleges kripta-urnahelyek kis száma még méregdrága értékesítés esetén is óriási feszültséget okozhatna a tekintetben is, hogy ki juthatna hozzá. Végül is nem terjesztette az ötletét a gyülekezetrész presbiterei elé ). Egy ’vizesblokk-katasztrófa’ ürügyén sikerült a presbitériumot meggyőzni arról, hogy a szabadhegyi parókia, benne a lelkész-lakás szükséges korszerűsítése nem odázható tovább, ez 1992 nyár végén, ősz elején meg is történt. Korábbi szakmai kötelezettség-vállalásom alapján 1992 késő őszén ( saját költségemre ) elvégeztettem a szabadhegyi egyházi ingatlan kertes részének laboratóriumi talajvizsgálatait, ill. szakvéleményt adtam arról, hogy a korábbról ott lévő fás-szárúakból mit érdemes megtartani, ill. mit célszerű nem csak kivágni, hanem tuskóját, gyökérzetét is eltávolítani, lehetővé téve a felszabaduló területek szabadtéri használatát ( ’átrium’ ), ill. az ide való új növényzet ültetését.

1992 decemberében megtörtént az új templom fölszentelése, mind Bittner F., mind Horváth E. T. Igét hirdetett; és az a presbitériumi döntés is megerősítést nyert, hogy a Kossuth utcai, ill. a szabadhegyi lelkész időnként, ám rendszeresen köteles szószéket cserélni. 1999. október 31.-én került sor a szabadhegyi torony és új harang fölszentelésére; [ a régi rész kicsiny tornyában az 1906-os kisharang

természetesen megmaradt, ha valaki azt kérte, rokona temetésekor ’egy csendítésre’ az is megszólalt ]. Csonka-Magyarországon kezdettől esedékes volt a földreform, ám a világgazdasági válság, majd az erkölcsös és jogos magyar revíziók, ill. a II.VH azonban ennek szélesebb körű megvalósítását elodázták. A II.VH alatti-utáni szovjet megszállás hátterével a bal és szélső bal politikai erők teret nyertek, és a ’szovjet’ = államhatalmi szervekkel el-kommunizálásos

6

módszerekkel elkobozták/’állami tulajdonba vették’ a történelmi keresztyén/keresztény felekezetek ingatlanjainak többségét, így a földingatlanokat is, noha azok többsége anno hagyatéki eljárásokkal hagyományozódott az egyházfelekezetekre, és pl. termelő művelési águk esetén a jövedelmük közösségi célokat, kiemelten a vallási élet intézményeinek fenntartását szolgálta. 1947-ben választási csalással → puccsal a törpe minoritás kommunista párt olyan helyzetet produkált, hogy 1948 nyarán bolsevik-kommunista vezetéssel kikényszerítették a jelentős arányú szociáldemokraták megfélemlített, behódoló ’progresszív baloldalával’ a fúziót: Magyar Dolgozók Pártja (MDP) néven. 1948/’49-re az MDP leninista elvekkel, sztálinista eszközökkel átvette és kezdte gyakorolni a főhatalmat, amelyet proletárdiktatúrának neveztek. Kárpótlás nélkül el-kommunizálták/államosították a meghatározott méretnél nagyobb magán-, egyházi-, alapítványi-, stb. ingatlanokat, beleértve a termőföld-, ebbe sorolva az erdő-ingatlanokat is. Ezzel párhuzamosan államosították az egyházi intézmények ( minden szinten az oktatási intézmények/iskolák, nevelőotthonok, egészségügyi intézmények ) túlnyomó többségét, és 1951-ben megszüntettek több theológiát, a szerzetes-, a diakóniai, ill. a karitatív szervezetek, rendek többségét is, a felekezetekhez tartozó egyesületeket pedig feloszlatták. A 4 évtizednyi ( 1948/’49~1953 között, majd 1956 vége~1963 között ún. ’kemény’, Sztálin halála és 1956-10.23. között, majd az 1963-as amnesztia után ún. ’puha’ ) totalitárius diktatúrát az 1989’/90-es polgári rendszerváltoztatás követte, amelynek klf. ’hullámzású’ jogállamisága kezdeteitől program lett az államosított tulajdonok ’ügye’ - természetben visszaadás, ill. kárpótlás - , Magyarországon mindmáig de facto kivéve a világi és az egyházi nagybirtok méretű termőföld-ingatlanok kérdését. A többi ingatlan esetében a törvényhozás → az állam lehetőséget adott arra, hogy a jogosult felekezet természetben tartson-e igényt a visszaszolgáltatásra ( esetenként csere-ingatlan formájában ), vagy a jogszabályban meghatározott tarifával számolt pénzértékben, utóbbi esetben pedig vagy egy-összegben ( megállapodás szerinti ütemezésben ), vagy éves járadék formájában. Az állam a költségvetés teherbíró képességére hivatkozva 1991/’92-től előbb 1996-ig, majd 20 évig ( 2011-ig ) széthúzódó ütemezést ’ajánlott fel’. Az éves ütemezés minden évben kemény parlamenti viták szerint alakult, bal-liberális kormányzás esetén az éves keretösszeg alacsony volt, átutalása ’akadozott’, jobb oldali és centrista kormányok idején nagyobb összeget különítettek el és zökkenő-mentesebb volt az átutalás/kifizetés. A ’földreform’ címén el-kommunizált termőföld-ingatlanok ügyének rendezését, pl. érdemi kárpótlásának elmaradását mind a római katholikusok, mind pl. a Református Egyház markánsabb vezetői átmeneti kompromisszumnak tekintették, tekintik, teljes joggal. Az erkölcsös és jogos magyar revíziók visszatért országrész-területeit még nem számolva, tehát pl. 1935-ben a Református Egyház birtokívein 102.756 katasztrális hold → 59.132 ha össz-területnyi ingatlant tartottak nyilván, ez az akkori és mai államterület 0,63(6) %-a, messze túlnyomó többségük klf. művelési ágú termőterület volt, jövedelmük közösségi működési célokat szolgált nem ’csak’ a felekezet/egyház, hanem a nemzet + nemzeti szállásterület = a haza egészének érdekében.

Mivel magam 1965~’71 között felsőgeodéziai mérésekkel és rendszeres földhivatali telekkönyvi szemlézéssel is járó erdőtervezői mérnöki munkakörben dolgoztam, 1981-től kezdődő győri központú össz-megyei erdészeti és természetvédelmi felügyelői munkaköröm rendszeres földhivatali ’utánajárásokkal’ is együtt járt, presbiterként természetesen elvállaltam a Győri Református Egyházközség összes jogos igényének szakmai előkészítését. Annál is inkább, mert a lelkészi hivatal

irattárában található okmányok enyhén szólva hiányosak voltak, ill. a VH idején már nagykorú egyháztagok emlékezete volt a legfőbb forrás, ( az oral history azonban nem jogi bizonyíték, még azt is tisztázni kellett esetenként, hogy a ’Szabadi’ az Vámos-szabadi egyik részét jelöli-e, avagy Győr-Szabadhegy ’bizalmas’ megnevezése a szóhagyományban, de néha még a feljegyzésekben is ). Megyei földhivatali hivatalos és baráti kapcsolatom alapján az utolsó békeév = 1938 kezdőidőponttól az Egyházközség ( beleértve a mai szórványait is ) által érintett valamennyi település valamennyi telekkönyvét átnéztem, az Egyházközség akár kül-, akár belterületi összes református egyházi tulajdonának archív tulajdoni lapjáról és az ingatlant ábrázoló archív térképről másolatot készítettem, az 1972 előtti mértékegységűeket ( katasztrális hold, négyszögöl ) a mai metrikus rendbe átszámítva is csatoltam, és 1991-ig minden létező változást - az államosítás utáni tulajdonos-

változásokat is, az új felmérésekből adódó területváltozásokat is - ingatlanonként végig vezettem. Így egy-egy ingatlan = egy-egy dosszié rendszerezésben, az ingatlanról 1938-tól valaha létezett összes állami földnyilvántartási dokumentum ’régészeti sorrendben’ egymás ’alá’ került: az egyértelmű joghelyzet vitathatatlanná vált. A ’köbméternyi’ iratanyagot Bittner Ferenc, Horvát Emil Tibor, dr. Pataky László közgazdász, presbiter és csekélységem aláírta tételes átadás-átvételi jegyzőkönyv alapján adtuk át az illetékes hatóság illetékes ügyintézőjének. Pár hét múlva értesítettek bennünket, hogy az anyag tökéletes, semmiféle hiánypótlásra nem szorul, és a győri felekezetek közül elsőként ’ballagjunk be’ az általuk a jogszabály alapján ingatlanonként kiszámolt kárpótlási összeg kollaudálására ( átvizsgálására/ellenőrzésére + egyetértő jóváhagyására ), majd az összesített lista közel 10 millió Ft-nyi végösszege egyházi egyszámlánkra átutalásának ütemezéséről nyilatkozzunk.

7

Mi a kialkudható legnagyobb évi részösszegekhez ragaszkodtunk, tekintettel mind a szabadhegyi templomépítkezésre, mind a Kossuth utcai templom és parókia renoválási feladataira, mind pedig a Király u. 8. alatti ingatlanban a tervezett kollégium kialakításának költségigényeire, ( utóbbi munkák

2001-ben indultak be ’gőzerővel’, mert a műemlékesekkel is számos dolgot kellett egyeztetni ). A győri önkormányzat polgármesteri hivatala illetékes részlegvezetőjével megegyeztünk, és mindezt írásban is rögzítettük. [ Az összes többi felekezet ekkor még csak a hiánypótlásokkal bajlódott; persze,

nagyságrendileg több ingatlanja volt a római katholikus püspökségnek és a rendeknek, a miénknél sokkal több az evangélikusoknak és a neológ-zsidóknak --- mindez a tároló irattár dosszié-halmazaiból is látható volt ]. Az ütemezési egyezség szerint érkeztek meg egyházközségünk egyszámlájára a rész-összegek. Mind a teljes összeg, mind az évi rész-összegek felhasználásáról természetesen a presbitérium döntött. Horváth Emil Tibor 2000.10.31.-én ment nyugdíjba, Győrből el is költözött. 2001.02.12.-től Szabadhegyen a parókiális lelkész Lentulai Attila lett, aki 2000 szeptembere óta esperes. 2017-ben megjelent ’Huszonöt éves 2017-ben a Győr-Szabadhegyi újabb református templom’ könyv p. 21.-n írja: ’A város vezetősége … Bolla Sándor közbenjárására, Farkas Tibor alpolgármester aktív támogatásával, a templomépítésre 2 millió forintot juttatott’. Hát igen, a város vezetősége évente az OGY meghatározta és átutalta költségvetési keretből végrehajtotta a törvényi kötelezettségét, nem is tehetett volna egyebet. Nekem pedig nem kellett ’közbenjárnom’, ’csak’ jól előkészítenem jogosultságunk okmányait. De azért ebben a szövegezésben is köszönöm, Attila, hogy erről a dologról egyáltalán írtál, hiszen akkor még nem voltál győri lelkész, és nem gondolom, hogy Horvát E. T. a kettőtök munkaköri átadás-átvételekor annál többet is mondott volna erről az ügyről, mint amit leírtál. Sajnálom, hogy soha nem volt ’poloskám’, meg akkor még ’okos kütyü’ sem létezett: ha a szerződéskötés és ütemezési megállapodás után a Városházáról kifelé jövet a kültéri lépcsőn föl tudtam volna venni Horváth E. T. vehemens öröm-kitöréseit, Bittner F. bölcs mosolygását, az azért elég jól jelezné, hogy Isten segítségével bizony csatát nyertünk. Gyorsan híre ment, vlsz. Bittner F. jelezte az Öspörösségnek. Hívott is ( Pápáról ? ) valaki, gratulált, és megkért, hogy vállaljam el ugyanezt az egész egyházmegye területén, ’valamit fizetni is tudnának’. Kapásból mondtam neki, hogy pontosan annyiba kerülne, mint Győrben: semmibe, ám szó sem lehet róla, --- egy életre elment a kedvem a ’földhivatalozástól’, mert nem az ottani-mostani kedves és szakértő kollégákról van szó, hanem ami az irattárakból kiderülően a II.VH és az el-kommunizálások idején, de még a Kádár-féle tsz-szervezések ’60-as éveiben is történt a nyilvántartások trehányságában, az vlsz. világcsúcs, józan ésszel nem lehet vállalni határidőre, de még ’akármikorra’ sem. Engem Győrben a becsületszavam kötött, ezért nem szálltam ki, bár többször közel álltam hozzá. ( Így nem lettem ’egyházmegyei bedolgozó’ ).

2001-ben a Kossuth utcai templom tatarozása, ill. a Király utcai kollégium lakhatóvá tétele volt a ’látható dolgok’ közül a legjelentősebb, 2002-ben a szabadhegyi parókia, gyülekezeti terem korszerűsítése. Bittner Ferenc, a Győri Református Egyházközség lelkésze ( 1984-től a győr-szabadhegyi, tehát a ’Győr-Dél’ parókiális gyülekezet-részben, 1991~2004 között pedig vezető, syn. elnök-lelkész ):

Édesanyám 1997.06.10.-én halt meg, temetésén az Igét Bittner Ferenc hirdette.

8

A szintén ős-győri, csak 1 évtizeddel korosabb Bittner ’Ferivel’ való magánkapcsolatomról ízelítőként: 2000-ben nyáron 2 hétig Itáliában ’tekeregtem’, ebből bő hétvégét Rómában. A rémes idegenvezető

alig hagyott időt a San Pietro előtti Bernini-kolonnádok térélményére, meg magára a bazilikára, Michelangelo Pietá-jára, és ’elszúrta’ azt is, hogy fölmenjünk a kupola körüli, akkor még szabadon, a Krisztus- és apostol-szobrokig meglátogatható tetőre is; ( ott hagytam őket, fölmentem, az ottani kegytárgy-boltban a pápa közvetlen személyzetéhez tartozó szabad-napos kedves lengyel apácákkal beszélgettem is kicsit, a szobrok előtti korláttól rácsodálkoztam a térre, az Angyalvárra, és sok-sok más látnivalóra, sőt, lejutottam az Árpád-házi Szent Istvánnal kortárs(!) járószintű altemplomba is, ahol nagyszerű királyunk az akkor még kisebb alapterületű régi San Pietro falszomszédságában - magyar zarándokoknak megpihenésre, esetleges betegellátásra alkalmas

- zarándokházat építtetett, ennek a helyén lett/van a magyar kápolna. Vasárnapra szabad napunk lévén, visszamentem, ám a kolonnádok ’karjai’ külső végénél lezárás, őrség, igazoltatás, ezernyi fiatal, bemenni csak előzetesen kiadott meghívók alapján: a szent év kapcsán II. János Pál meghívta a világ sok-sok római katholikus középiskolája delegációit közös, latin liturgiájú szentmisére. Ott helyben egy rajnai német fiatal csoporttól értesültem minderről, akik miután megtudták, hogy magyar vagyok és erdész, azonnal fölajánlották az iskolánként előre szétküldött baseball-egyensapka készletükből azt, amelyet a tanárjuk hordott volna, ha reggelre meg nem betegszik. Így simán bejutottam velük a lezárt térre, ahol az ülőhelyek is előre ki voltak jelölve, ’mi’ az oltár-emelvényhez képesti 2. boxba kerültünk, ( az 1.-ben mindenkor a mozgássérültek, más fogyatékosok helye volt ), ’karnyújtásnyira’ az általam sok okból, köztük lengyel volta miatt is különösen szeretett pápától. Óriás-vetítőkön a tér minden részén minden tökéletesen látható-hallható volt, a pápa celebrálta latin liturgia, ill. Sodano bíboros prédikációja szövegét a monitorok szegélyén németül, angolul, franciául és spanyolul futó szövegből bárki érthette. ( Kifelé jövet elmondtam a srácoknak, hogy ifjúságom udvarlásai idején a lányok

vasárnap délelőtt misére jártak, elkísérésükkor ’ragadt rám’ a II. vatikáni zsinat előtt latin egyetemes/katholikus liturgia-nyelv, így oldottam föl a csodálkozásukat, hogy ama kevés világi közé tartoztam ott a téren, aki latinul

tudott felelni-bekapcsolódni ). A szertartás vége előtt valamennyi középiskola nevét a hallgatók anyanyelvén egyenként felolvasták, a lányok-fiúk felállva ’üdvrivallgtak’, és a pápa mindig az éppen sapka-lengető lelkes kis csapatok felé fordulva jó nagypapaként szinte személyesen köszöntötte őket, természetesen az anyanyelvükön. És a legvégén az egész téren minden résztvevő felállt, és latin nyelvű pápai áldásban részesült. ( A srácokat meg akartam hívni fagyizni - lefordíthatatlan olasz

szellemesség a gelatissimo! - , de kiderült, hogy az elhúzódó szertartás miatt metróval ’száguldanak’

szálláshelyükre: a következő programra kell menniük ). Amikor haza jöttem, persze, hogy elmeséltem Bittner Ferinek, azzal, hogy ’nézd, ezek után kár is erőlködnöd, rajtam már pápai áldás is van, az meg nem überelhető…’. Mire ő a legközelebbi presbiteri munkaülés végén a szokásos rövid imát és áldás-mondást befejezve még félhangosan hozzátette: ’bár ki tudja, hogy ez Bolla S.-ra is hat-e, hiszen rajta már pápai áldás is van’; persze, a többi presbiternek fogalma sem volt arról, hogy mi miért mosolygunk össze. De azért ’törlesztettem’. Pár hétre rá valami személyes munkamegbeszélésre hívott a Kossuth utcai parókiára, akkor még be lehetett járni szgk.-val az udvarba, alig hogy kiszálltam, egy hihetetlen erejű felhőszakadás csapott le, pár csepp híján még elértem az árkádokat. A lelkészi hivatalban nem volt senki, én meg visszaballagtam volna, hogy vajon fölhúztam-e a szgk. ablakát. Ekkor ért haza gyalog, ronggyá ázva ’Feri’ a még mindig ömlő esőben. Az árkádok alá belihegett, köszöntünk, és a még mindig lavór-tételben vizeket csorgató ruhájú nagytiszteletű úrnak megjegyeztem: ’látod, az isteni igazságosság abszolúte kézzel fogható bizonyítéka a felhőszakadás: csakis a bűnösök áznak el tőle…’. ’Ja, neked könnyű, terajtad már pápai áldás is van; gyere föl, átöltözöm szárazba, és fogjunk hozzá dolgozni’. Szabadhegyen már úgy fölerősödtek az önállósulási törekvések, hogy Győr, Páva utcai házamban különféle felsőfokú képzettségű 4~5 presbiterből álló önkéntes szerkesztői ’csapat’ több hétig heti egy-két délután~este tartó erőfeszítésével kidolgoztuk és le is gépeltük a 2 gyülekezetrész még demokratikusabb, de mindenképpen konföderatív, tehát a történelmi egységet megőrző működésének, így együttműködésének is az új szabályzat-tervezetét. Ezt azonban össz-presbitériumi megvitatása és az egyházközség egésze elé tárása előtt Márkus Mihály püspök ( 1991~2008 ) [ szerintem ] megdöbbentően arrogáns, helyenként sértő válaszlevelében érdemi értékelés helyett

9

egyszerűen lesöpörte az asztalról, nyíltan kiállva a 2 rész elszakadása és önállósodása mellett. Amikor Márkus ’őszentsége’ a ’földi helytartójaként’ és levelét felolvasandó Győrbe küldte Vladár Gábort, ő kb. fél óra alatt rájött, hogy nem valami borgőzös bűnbanda ’írogatott össze-vissza ezt-azt’ az ’Észak-Dél’ konföderációs szabályzat-tervezetben, és van halvány derengésünk arról is, mi a különbség a theokrácia meg a demokrácia között, majd már-már exkuzálásként arra kérte a tervezet-szerkesztő 4~5 ’bűnöst’, meg az egész presbitériumot, hogy gondoljuk át még egyszer. ’A püspökkel nem illik szembe helyezkedni’ többségi impotencia győzött. Márkusnak azért megmondtam volna, ha adódott volna rá alkalom, hogy a ’trónról diktálásra’, ill. fenyegetésre nincs joga; mérgemben lehet, hogy az is kibukott volna belőlem, nem kis faragatlansággal: akármilyen mértékben is, de én tartom el őt ( egyházfenntartói járulék + akkor még elég nagy jövedelmem adója + még az ’1 %-ok’ is ’arrafelé’ utalása ), nem ő engem, ami persze kicsit sem jelenti azt, hogy a dogmatikán és az azon alapuló egyháztörvényeken túl kötelesek vagyunk bármiben egyetérteni, ám minimum illendő higgadtan tárgyalni, főleg azt követően, ha ő a ’verdikt’ leírása előtt a helyszínen tájékozódik: Győr azért mégsem tanyabokor-szórvány, amelynek ügye ’jogosan’ nem fér bele a püspöki munkaidőbe. Mindezektől értelemszerűen teljesen független, hogy a magyarországi reformációban ’nem, ill. nem csak’ Kálvin, hanem pl. Zwingli és mások korai hatásáról szóló tanulmányait haszonnal forgattam, ám általános theológiai elemzései, prédikációi ( szerintem ) soha nem voltak olyan mély magvetések, mint néhai Hegedűs Loránt ( püspöki szolgálata 1991~2002, † 2013 ), vagy napjainkban Bogárdi Szabó István püspök úr alkotásai, és Steinbach Józsefnek a más felekezetűek körében is elismert, rendszeres ökumenikus közszereplései a ’Püspökkenyér’ c. műsorban, tehát több tekintetben is ’hátrébb az agarakkal’ meg a bömbölő hangerővel! Kicsit sem sajnálkoztam, amikor Márkus püspöksége 2008-ben ’lejárt’; persze, mindez magánügy. Nyugdíjasként hátha lesz rá ideje, meg ami ezen kívül még kell az ilyesmihez, hogy vénségére rájöjjön: az erőszak meg a keresztyén/keresztény erély nagyon más. Végül ’tb. püspök’ címet kapott, --- egészségére ]. A 2 győri egyházrész ( ’Észak’ és ’Dél’ ) egyházjogilag 2013.12.31.-ig megőrizte történelmi egységét, 2014.01.01.-től 2 önálló gyülekezetként teszi a dolgát. Magam a Kossuth utcainál maradtam: szüleim ott ismerkedtek meg, ott eskette őket Győry Elemér ( 1928~1943 ), engem ott kereszteltek, oda jártam hit-(vallás-)oktatásra, ott tanultam meg orgonát fújtatni, ( amikor az elektromos világra átálltunk,

a bolsevikok azzal igyekeztek zavarni-ártani, hogy minden nagy ünnepen minden fő istentisztelet idejére kikapcsolták a háztömb áramellátását, de 1 mozdulattal vissza tudtuk állítani a régit, 3~4 percenként kettesével

váltva nyomtuk a lábfújtatókkal a szélládába a levegőt, és áradt az orgonaszó, ahogy kell ), ott konfirmálkodtam, és ma is tudom, hogy néhai családtagjaim sűrűbben templomba járó része melyikének hol volt a ’kedvenc’ ülőhelye, és --- szóval nekem az ’a templom’. Ettől független, hogy

’még elemi iskola korában’ a szabadhegyi ’régibe’ járt pár évig kislányként az Édesanyám; 1983-ban Szabadhegyre költözésem után az itteni [ néhai ] presbiterek túlnyomó többségével, és sok-sok hívővel igen jó személyes kapcsolatom volt, és nem kis közöm az új szabadhegyi templom megvalósításához is. A Kossuth utcához nem a falak, hanem az Ige-hirdetésre épülő prédikáció szellemiségének, és az Ige-hirdető személy hitelességének az élménye és emléke vonz, amely kölyök-, fiatal-, majd fiatal férfi-koromban eszmeköri ismereteimhez, világlátásomhoz alapvetően járult hozzá: Toldi Nagy Sándor ( 1944~1953 ), majd Pataky László ( 1954~1980.06.30. ), és, persze, Mrázik István nagybátyám szolgálata által. Noha a prédikáció ’megjelenése’: eszköz, ám nem közömbös, hogy ez az eszköz hogyan szolgálja a célt. Pl. Barsi Ernő nem volt ’nagy szónok’, de sok átgondolni valóval tudott meglepni kölyök koromban is, a polgári hivatása, civil állása miatt hosszú időszakra a szószéket vállalni nem tudta, ám öreg korában kisegítőként visszatérve is. [ Ha leszámítjuk a sajátos hanghordozását ( ’kenetteljességét’ ), meg a fokozatosan megismert politikai ’illeszkedése’ miatti, 1981 után megdöbbenésemet, voltak Sáhó Andornak is az aznapra komoly felkészülést fényesen bizonyító szószéki előadásai, magyarázatai ]. Külön ajándék, hogy már Szabadhegyen kialakult, a Kossuth utcában is folytatódó, a presbiterségemtől sem befolyásolt vidám privát-kapcsolatom Bittner Ferenccel szinte varázsütésre megszűnt, valahányszor a szószékről vagy az úrasztalától végezte szolgálatát: nem ritkán négyszemközt megkritizált, mert hosszadalmassá vált, ám nagyon alapos Ige-magyarázatai nem csak a magam fajta kortárs véneket, hanem a felső tagozatos kisiskolás, a középiskolás, ill. egyetemista korosztályt is ’megfogták’, mert volt mit tanulni, volt min elmélkedni, tovább gondolni, [ néha az ismeretszintemen is ’emészthető’ szakirodalmat kölcsönkérni ]; és számomra szimpatikus volt az ökuméniai nyitottságának ’éppen jó’, tehát semmiképpen nem túlzó, de nem is elzárkózó mértéke is, amely mindig nagyon ’síkos terep’, az is marad. [ 1986 óta

10

voltam/vagyok az Országos Erdészeti Egyesület megyei - akkor mgtsz.-, a rendszerváltoztatás óta magán-erdész - csoportjának 2 évtizedig a titkára, azóta az elnöke; minden évben van legalább 1 egész napos, a családtagokat is bevonó szakmai napunk, rajtam kívül mindenki római katholikus; 1/3 évszázada valamennyi ilyen napunkon ’szokott lenni’ ( általuk megnevezve ) ’Bolla-mise’ = a teremtett világ törvényszerűségeiben és szépségeiben megnyilvánuló Teremtőre utalva egy-egy téma keresztyén/keresztény ’körbejárása’, néha ’sűrű erdő közepén’, de néha akár műemlék katholikus templomban, a végén pedig együtt és fennhangon mondjuk el az Úrtól tanult imát; továbbá minden egyetemes egyházi nagy-ünnepen kaptak-kapnak tőlem az esemény bibliai alapjaira vonatkozó ’körlevelet’ néhány művészettörténetileg értékes illusztráció mellékletével, máskor pl. szentföldi zarándokutam egy-egy részéről beszámolót; nem lehet szerényebben kifejezni: 4 évenkénti titkos szavazásos újraválasztásommal e hívő katholikus csapat elfogadja, hogy nyíltan református ’vezetőjük’ vagyok ]. Lentulai Attila nagyon-nagyon tartalmas Ige-magyarázatait leírta, ( ez Kossuth utcai tapasztalatom is szószékcserés alkalmakkor ), bízzunk benne, hogy előbb-utóbb nyomtatásban megjelenve azok is tanulhatnak belőlük, akik nem lehettek jelen; ám mindenkor felolvasta őket, ami a szem-kontaktus hiánya okán a személyesség ’varázsának’ rovására ment, ahogy a rádiós-istentiszteletek esetében. Az utóbbi több mint másfél évtized, így a jelen lelkészeiről ’nem lenne sportszerű’ bármit is mondanom: a csípő-protézis műtétjeimet követő hosszú lábadozások, a műtétekkor prognosztizált cseréjüket jócskán meghaladva ’még bent lévő’, ám egyre kopó, sokszor mozgás-korlátozó ’műszaki állapotuk’ okán csak ritkán jutok el a Kossuth utcába; és még híre-hamva sem volt a Covid-19-nek, amikor már ’rászoktam’ az országos rádió- és tv-lehetőségekre. Mivel gyalog betonon bármekkora ’nagyobb’ táv ( ma már ) elképzelhetetlen, ám igen gyakran sem a saját szgk.-m pedálját nem tudom biztonsággal kezelni ( ’lábalni’ ), sem autóbuszra fölkínlódni: 2003.12.31.-gyel lemondtam a presbiterségről. 2003.04.14.-én volt az 1. = jobb felőli csípő-protézis ( TEP ) műtétem, mintegy 2 órányi, tehát nem altattak, hanem kicsit levitték a vérnyomásomat, de végig nem csak hogy ébren voltam, hanem időnként pár szóban tájékoztatott ’a helyzetről’ az [ 1957-ben épült Magyar utcai szárnyat leszámítva ] 1975~1984 között elkészült, 2013-ban kiegészített Petz Aladár ( korábban Honvéd-)Kórház

orthopédiai osztályvezető főorvosa, fő ’operateur’-műtőorvosom: Szebeni Antal úr. Közreműködött 3 segéd-operatőr doktor és 4~5 orvos-egyetemista ’terep-gyakorlatos’ is. Szebeni korábban katonai sebész is volt, a katonai terepi műtétekben is ’harcedzett’, markáns szövegű ’nagy bicskás’. Előzetesen ’fölmért’ engem nem csak az orvosi leletek alapján, hanem jókat beszélgettünk is, én azt kértem tőle, hogy ha netán ’belefér’, ne ’csak’ latinul beszéljék meg, amit kell, hanem nekem néha ’szóljon oda’ magyarul is, hogy éppen hol tartunk. A műtét előtti viziten még ’megsúgta’, hogy egy vadonatúj fiatal, csinos altató doktornő fog belém adagolni, amit kell, még ők sem dolgoztak vele, ők is kíváncsiak rá, hogyan viselkedik. Amit Szebeni tőlem csak sok nappal később tudott meg: a biztonsági tartalék ’jupiter-lámpa’ foncsorozott felszíne paraboloid-jának éppen a fókuszában volt a fejem, így tökéletes tükörből kristálytisztán láttam a saját élve-boncolásomat; ( a gerinc-injekció okán deréktól lefelé az égvilágon semmit nem éreztem, tehát nem mazochizmus, ’csak, ha már ott vagyok, meg a foncsor-tükör is… ’; persze, egyetértek vele, hogy van, aki a látványt túlfantáziálva el is ájulhat, tehát jobb az, ha ’az ügyfél’ nem lát semmit ). Az időt ’úgy ütöttük el’, hogy vicceket meséltem, persze, enyhén pikánsakat, huncut-pajzánokat is, lesve a csinos aneszteziológa rezdüléseit, a doktor urak nem kis örömére; a műtős srácok pedig a műtét utáni altatást követő felébresztésemtől még napokig jöttek, hogy mi is volt ennek~annak a poénja? A műtéti csúcs-pillanatban Szebeni közölte: ’Mérnök úr! Most kizárólag a maga kedvéért az erdészek kedvenc motorfűrész-márkájával fogok dolgozni’. Valóban kézbe vett egy elektromos Stihl-fűrészt, és annak rendje-módja szerint levágta a lábszárcsontom porcos végét, ( förtelmes büdös a frissen fűrészelt élő csont! ), majd diadalmasan megmutatta. Mire én: ’Főorvos úr, el ne dobja!’ Szebeni: ’Miért, mit akar vele?’ Válaszom: ’Haza szeretném vinni, és marhacsont-levest főzni belőle’. Óriási derű, és Szebeni úgy nyugtázta: ’Maga már biztosan meg fog maradni! Ha valaki a műtét csúcspontján képes önmagán humorizálni, abban bőven van életerő’. ( A csontdarabot mégsem kaptam meg; Szebeni közölte, hogy a laborban kiderült: a porcos ’gömbcsukló’ csapnivaló, emiatt voltak a fájdalmak, emiatt kellett ’űrhajós fémötvözetre’ kicserélni, ám maga a csontos rész kiválóan

11

alkalmas volt csont-tenyésztésre. No, legalább a hasznomat is vették ). Közel 48 óráig az elkülönítő ágyához ’lekötözve’ ( nehogy a gerinc-injekciómmal elmozduljak és lebénuljak ), a vizitkor ébresztettek. Éppen oda ért az akkoriban betegjogi ügyekkel is foglalkozó, szintén a Kossuth utcából jól ismert dr. Pap Zsuzsanna főorvos asszony - férfiúi ránézésre is ’gyógy-tényező’… - , és ’tudnivaló’ még, hogy Szebeni erdélyi születésű unitárius volt, ám református élettársát gyakran elkísérte a Kossuth utcába. Pap Zsuzsanna: ’Főorvos úr, tudja, hogy pár nap múlva Nagypéntek lesz, ugye addigra talpra állítja Sándort?!’ Tipikus Szebeni válasz: ’Felőlem akkorra akár rezgő-csárdásozni is mehet’. Azért ez csak szakorvosi viccelődés volt, örültem, amikor már ( nem az elkülönítőből, hanem a normál 6 ágyas betegszobából ) járókerettel ki tudtam vánszorogni a vizesblokkba. Egyszer éppen visszafelé bicegve látom ám, hogy hozzám igyekszik látogatóba Bittner Ferenc. ’Gyere, ülj ide a kis-székre, én meg bekászálódom az ágyba’. Még alig kezdtünk beszélgetni, amikor az ajtóban megjelent a másfél évtizeddel fiatalabb Kóródi Sándor erdőmérnök kollégám, baráti látogatásra; ’persze, hogy ő is református’, ( manapság a soproni gyülekezet kapuvári~fertődi filiájának a presbitere ), és eleve ismerte Bittnert is. Köszönés helyett az ajtóból így szólalt meg: ’Nagytiszteletű úr! Hát ekkora a baj?!’ --- itt utalva az utolsó kenet római katholikus szokására, mint analógiára. Persze mindhárman jót derültünk a helyzetkomikumon. Aztán amikor kb. 2~3 hónap múlva hazulról már el tudtam kászálódni a Kossuth utcába, egy istentiszteletet a leghátsó padnál kapaszkodva végig állva ( akkor ülni még sokkal keservesebb volt ), Bittner F. a végén odajött, gratulált, és azt mondta: ’a szakemberek szerint igen jó ütemű a gyógyulásod; te vagy a Jóisten reklámja’. [ Hát, Uram, nem gondolom, hogy Neked reklámra van szükséged, ám ha mégis, akkor biztosan nem csak ilyen magam fajta vacakra futja… ]. Bittner Ferenc 2004-ben ment nyugdíjba, ha szükség volt a szolgálatára, még közel másfél évtizedig segített, 2018-ban temettük. Amazon-természetű felesége, Sárika ’nagyasszony’ akkor már végzetes beteg volt, a végtisztességre sem tudott eljönni. Nem Igével, hanem Faludy-áthangolta Villon-nal köszönök el tőled, Feri, szinte látva, hogy szokásod szerint csöndben csóválod a fejedet: ’A földbe térünk mindahányan, / s az évek szállnak, mint a percek, / véred kiontott harmatával / irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!’. Szebeni főorvos úr az 1. műtét előtti röntgenek alapján megmondta/megmutatta, hogy amint lehet ( ez optimálisan a 2 műtét között legalább 2 év, de ha kibírom a fájdalmat, minél több ), a másik oldalit is meg kell műteni. És ugyanő, nagyjából ugyanazzal az operatőr stábbal ( de már orvos-egyetemista ’közönség’ nélkül ) 2007.09.12.-én a bal oldali csípőmet is ’kicserélte’. 2008. év végén ment nyugdíjba. Remek szakember és remek ember volt, Isten nyugosztalja!

* * * * * * * * * * Az 1992. október 23.-án(!) Csehszlovákia által elterelni/’áttölteni’/elrabolni kezdett Nagy-Duna és közvetlen hatáskörzete ( Csallóköz + Szigetköz ) tönkretételét az 1993.01.01.-től önálló Szlovákia nemzetközi tőke bevonásával folytatta. 1997.04.01.-étől a hágai bírák ( és nemzetközi szakértőik ) helyszíni szemlét tartottak, négy napon keresztül megtekintették a bősi vízlépcsőt, légi fényképes felvétellel is bizonyított terepi szemléim alapján helikopterekkel ’bejárták’ a csallóközi(!) hatásterület leginkább sújtott részeit is, [ tömeges, nagy kiterjedésű erdő-kiszáradások, másutt ’vízpótlás’ címén a túlöntözésbe ’belefulladás’, stb. ], az 1993-tól a környezetvédelmi tárcával megkötött kár-felmérő szerződésem létrehozta digitalizált adatbank alapján a Szigetköz addig legfőbb erdőkárait is. 1997. őszén a hágai Nemzetközi Bíróság formailag ’salamoni’ ítéletet hirdetett: mindkét felet elmarasztalták különféle jogsértésekért, az alapügyben pedig: Magyarország jogtalanul szüntette meg az 1977-es vízlépcső-szerződést, a mindenben jogutód Szlovákia pedig jogtalanul helyezte üzembe a bősi erőművet. 1998.02.27.-én a Horn-Mečiar paktumban Horn Gyula miniszterelnök ’elvtárs’ aláírta azt a megállapodást, amely szerint a Nagy-Duna Szigetköz~Csallóköz közti főmedrébe nem a nemzetközileg kötelező 50 %-nyi, de még csak nem is a több éves ideiglenes megállapodás szerinti 400 m3/sec vízhozamot kormányozzák, hanem a[z évszázados átlagban 2.000(!) m3/sec vízhozamú ] Duna átlagosan 7,5 %-át, [[ ez a Felső- és Közép-Szigetközben a főmeder közelében 6~8 m-nyi talajvízszint-esést jelentett(!), másutt is kutak és csatornák tömege száradt ki ]], továbbá

12

a magyar fél megépíti Nagymarost. ’Cserében’ a szlovák fél mindenkor átad 200 m3/sec vízhozamot a Mosoni-Duanág + a szigetközi, ezután kiépítendő ’vízpótlás’-rendszer vízellátására.

A környezetvédelmi tárca 1993-tól hatás-, ezen belül kár-felmérő szakértő-csoportokkal kötött szerződést az MTA béli, részben akadémikusokból álló munkacsoport szakmai felügyelete mellett, kivétel nélkül minden adat titkosnak minősült, azt csakis a mindenkori kormány használhatta fel. Magam 2009.11.30.-án adtam le az utolsó anyagot, 17 év után ekkor nem ’csak’ a Szigetköz összes erdőrészletére vonatkozó évi 2-szeri leírás, benne teljes körű kárfelvétel szűnt meg, hanem a tárca teljes Szigetköz-monitoringja: átszervezések és pénzhiány miatt. ↓ Rövid részlet az összefoglalóból:

Szigetköz monitoring ERDŐKÁR témacsoport

ERDŐKÁROK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK Az össz-szigetközi - több mint 8.000 hektárnyi - erdőterület 3.179 erdőrészletre - erdőgazdálkodási ( üzemgazdasági, ill. szakkezelési ) egységre - oszlik. T é r b e l i adatcsoportosítás = kárfelvétel és -értékelés a Nagy-Duna elterelése után kialakult hatásterületek szerint, ( az elterelés előtti adathalmazt a bázis-képzés érdekében - visszamenőlegesen - ugyancsak felbontottuk e későbbi 4 hatásterületre ): „A” = hullámtér az 1843 - 1820 folyamkilométer között a Nagy-Duna mentén = 1992.10.25. óta a mindenkori átadott főmedri vízhozamoktól függő; „B” = Nagy-Duna hullámtér az 1820 - 1816 fkm között = közepes vagy ennél nagyobb dévényi vízhozamok esetén az üzemvíz-csatorna alvíz-csatornai ( = szapi ) torkolatától a főmederben átlagosan az 1820 fkm-ig nyomul vissza a víz, míg a kisebb vízhozamok idején ez a szakasz is azonos helyzetű az „A” hatásterületével;

„A + B” együtt = mindenkor vagy időszakosan a főmederbe átadott vízhozamoktól - továbbá ( a vízpótlás vízfolyásai menti keskeny sávban ) a hullámtéri vízpótlástól - függő terület; „C” = Nagy-Duna hullámtér az 1816 - 1794 fkm között = a t e l j e s nagy-dunai vízhozam hat rá ( mivel a szapi alvíz-csatorna torkolatánál a főmederbe visszafolyó víz az 1816 fkm-ig még kisvíz-hozamkor is visszanyomul ), de a vízjárás (= a vízdinamika ) 1992.10.25. óta bősi víz- kormányzás-függővé változott;

„A + B + C” együtt = Nagy-Duna hullámtéri erdők mindösszesen; „D” = ármentett oldal + a Mosoni-Dunaág mindkét parti hatásterülete: a) a feltöltött tározótó közlekedőedény-hatása 1992.10.25.óta a Mosonmagyaróvár - Dunaszigettől felfelé lévő Felső-Szigetköz-részen + b) a termő-rétegbeli ( = a felszíntől számított 2 méteren belüli, azaz a tulajdonképpeni talaj-)vizek vízjárása a Nagy-Duna jobb parti gátjától a Mosoni-Dunaág felé eső - azaz: ármentett - oldalon, ( ez zömmel Nagy-Duna főmedri vízjárás-függő, kisebb mértékben az ide átszivárgó hullámtéri, ill. a csak keskeny sávokra szétszivárgó ármentett oldali vízpótlás-függő) + c) az ármentett oldali vízpótlás vízfolyásainak partjai mentén kialakuló vízviszonyok + d) a Dunacsúny-rajkai szivárgó-csatorna vízhozamából 1994. nyár vége óta a vízelosztásban prioritást élvező Mosoni-Dunaág ( úgy is, mint a hordalékkúp szigetközi részének természetes „szivárgó-csatornája” ) közeli

talajvizek + e) Alsó-Szigetköz ármentett oldali területeinek talajvizei; Közép-Szigetköz ármentett oldali részein az erdőfoltok, kisebb tömbök zömmel a csatorna-( =egykori ág-)rendszer mentén

találhatók, viszonylag mélyebb fekvésekben; ezek együtt: különféle mértékben többletvíz-hatásos = hidromorf területek + f) klímazonális(sá vált)* termőhelyek. *csakis csapadék-függő …

A 17 év során összesen 30.416 m3 száradékfát kellett kitermelni és ( zömmel ) megsemmisíteni, noha

eredetileg ( = a tövön száradás előtt ) e faanyag túlnyomó többsége nemzetközi piac-képes, kiváló

minőségű iparifa anyag volt. Az elterelés előtti éves átlag = bázis száradékkal számolva: mintegy az ¼-

e [ kevesebb, mint 26 %-a ] lett volna e tényadatnak … A Nagy-Duna 1816 fkm fölötti jobb parti

13

hullámterének erdeiben 15.537 m3 : 17 év = 914 m3/év átlagos száradék = kár keletkezett 1993-

2009. között, ami az elterelés előttinek ( a bázis-időszakinak ) közel az 5-szöröse, mivel a főmederbe

a vízhozamoknak - árvíz-mentes időszakok éves átlagában - általában csak a 10-15 %-át, az árvizek

apasztó kormányzásával együtt számolva 17 év átlagában is csak mintegy a 19 %-át kormányozzák

be.

--- Erdőkárok az elterelés óta a facsemete-korú fiatalosokban ( = az erdősítésekben ):

kiszáradás ( mennyiségi kár ) 230,7 ha

összes egyéb mennyiségi kár 73,9 ha

1993~2009. között elpusztult .......................... 304,6 ha

részleges elszáradás ( minőségi kár ) 121,2 ha

összes egyéb minőségi kár 533,5 ha

erdősítések erdőkára 1993 - 2009. össz.: 959 ha,

a facsemetekorú fiatalosoknak több mint a fele !

Az elpusztulásoknak ( kerekítve ) az 1/4-e, a részleges elszáradásoknak a fele egyetlen évben - a 4 ökológiai éves aszály-sorozat utolsó évében, 2003-ban - következett be: a termőhelyek 4 évnyi csapadék-hiánya ekkorra már több mint 500 mm-nyi, azaz a Szigetközben is közel 1 évnyi volt; és: továbbra sincs többletvíz-hatás ( = hidromorfia ), mert nincs* főmedri Nagy-Duna.

* = azaz az elterelés előttinek még úgy is kevesebb, mint 1/5-e mértékéig van, ha az

árapasztó célú gyors „átöblítéseket” is beleszámoljuk, amelyeknek nincs érdemi

hatásuk a termőréteg, termőtalaj vízzel feltöltésére, vagy az erdei kártevők

elriasztására és/vagy apasztására;

2008. elején erdész kutatók és gyakorlati szakemberek az akkor 16 év vízpótlási, stb. tapasztalatait úgy összegezték, hogy a Szigetközben mind a táj-rehabilitáció, mind az egyidejűleg ökológiai és ökonómiai/piaci értelemben vett jó fehérfűzesek, ill. jó nemesnyárasok létesítése és fenntartása a Nagy-Duna főmederben a klasszikus dunaremetei vízmércére vonatkoztatva téli időszakban legalább 260~350 cm-es, a vegetációs időszakban legalább 300~420 cm-es vízszintnek megfelelő vízhozamokat igényel, ezen kívül a 100 éves adatsorok statisztikai átlagának megfelelő árvizeket és/vagy az ezeket ütemezésben, dinamikában és időtartamban egyaránt mintaként követő hullámtéri felszíni elárasztásokat. 2009.-ben a gyakorlati erdész szakemberek azt is megállapították 17 év összesített tapasztalatai alapján, hogy mivel a Nagy-Duna hullámtéren a komló ( Humulus lupulus ) és az iszalag ( Clematis vitalba ) mérsékeltövi kúszócserjék ( „liánok” ) magjának csírázása idején az évek messze túlnyomó többségében nincs a Nagy-Duna elterelése előtti rendes évi árvíznek megfelelő elárasztás, e fajok újulata és/vagy fiatal egyedei nem fulladnak bele a vízbe; más, a természetes egyensúlyt fenntartó ellenségük nincs, művi irtásukra sem fedezet, sem eszköz, sem munkaerő nem áll rendelkezésre, így a tömeges megjelenésük és bármilyen, de főként a fiatal és középkorú fákra felfutásuk és levéltömegük, ill. annak felülete és súlya fokozza a fák szél és/vagy hó okozta kidőlését és/vagy törzsük felhasadásos kettétörését; az iszalag és komló emellett a talajszinten is komoly munkaakadály, továbbá invazív terjedése számos más cserje és lágyszárú visszaszorulásával és/vagy

14

helyi kipusztulásával jár együtt, amely egyfelől vadgazdasági kár, másfelől tájképi kár, védett növényfajok esetében pedig természetvédelmi kár is.

A ( kerekítve ) másfél évtized szakmai tapasztalata, tehát tény, hogy semmiféle ( eddigi mennyiségű és/vagy dinamikájú ) vízpótlás nem volt elegendő a közepes és idősebb korosztályú fák teljes vízigényének sem a mennyiségi, sem a bioritmusukhoz igazodó kielégítésére.

Ebbe a tapasztalatba nemcsak a korábbi mellékágak rendszeréből kialakított hullámtéri és ármentett oldali vízpótló csatornarendszerek mentén észleltek tartoznak bele, hanem - immár több kísérlet ismeretében - a Nagy-Duna felső- és közép-szigetközi hullámterébe ( annak igen kis részére !), a talajfelszínre rövid időre(!) „kiengedett” művi elárasztások is. Érdemi javulást a valóságos árvizek - pl. az április utolsó harmadától legalább május közepéig = 3 hétig tartó nagy(!) elárasztások - termőréteg-feltöltései jelenthet(né)nek, amelyeket kb. 1 hónapnyi szünet után újabb, rövidebb, de legkésőbb június végéig ütemezett művi elárasztás követné: a természetes zöldárak analógiájára ezeknek várhatóan több hónapnyi pozitív utóhatásuk lenne, növelve az erdőgazdálkodás biztonságát, de a védett értékek megőrzését is. 2006-ban együttesen a 2 tavaszi főmeder-feltöltés és a víz kilépése a hullámtérre a kései jeges ár ( = az alpesi hóolvadás kezdete ) ~ ( korai ) zöldár természetes jelenségének felelt meg ! Ez azonban kizárólag annak volt betudható, hogy a Nagy-Duna felső vízgyűjtőjén rekord mennyiségű téli csapadék halmozódott fel, és ez kiegészült a koratavaszi nagy esőzésekkel. Így sem a felső szakaszokon lévő tározótavakban nem lehetett „visszatartani” ekkora vízhozamot, sem a pozsonykörtvélyesi tározó-tó és önmagában a bősi üzemvízcsatorna felvízi szakasza nem tudta befogadni: le kellett engedni. Szó nem volt tehát 2006 tavaszán műszaki~művi árvíz-„szimulálásról” ! Ám 2006-ban a tavaszi főmeder-feltöltések műszaki intenzitása ( a hullámterekbe bezúdulás sebessége ), továbbá a nyár-közepi főmeder-feltöltések hullámtérre kijutó művi „árvizének” meleg, oxigénmentes pangóvíz-utóhatásai igen jelentős „vízkárokat” okoztak. Vagyis az élővilág bioritmusából következő ökológiai igényétől sem térben, sem időben, sem vízszint-emelkedési intenzitás tekintetében nem lehet eltérni (erdő)káros következmények nélkül ! A Nagy-Duna főmedrének parti él közeli hullámtér-része kapcsán pedig nem lehet elégszer megismételni, hogy a VITUKI közvetlenül az elterelés után írásban is nyilatkozott arról, hogy a főmeder parti élétől számított 150~300 m-es hullámtéri sávban n i n c s olyan műszaki mérnöki vízpótlás-megoldás, amely helyettesíteni tudná a Nagy-Dunát. A 2000~2003. közötti szigetközi 4 aszályos év, különösen pedig 2003. tapasztalatai, sőt az aszály miatti elhalás későbbre is áthúzódása alapján, továbbá 2006. igen jelentős mértékű ún. „vízkárai”, majd 2007. újabb jelentős kiszáradási, 2008. és 2009. száradék-kárai alapján - okkal feltételezve minden erdész és természetvédő egyetértését - ismét és nyomatékosan az egyre sürgetőbb célnak a megfogalmazásával fejezem be összefoglaló jelentésemet: politikusaink a saját lehetőségeik közepette tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a Nagy-Duna vízhozamának minél nagyobb hányada visszakerüljön - a függőmeder helyzetű (!) - főmederbe: csak egy, a természetest megközelítő vízgazdálkodás, vízkormányzás csökkentheti érdemben az immár 17. éve észlelt jelentős mértékű erdőkárokat, és a Szigetköz, mint természet- és gazdálkodás-földrajzi kistáj értékeinek megőrzését, ill. a táj-rehabilitációt és a hosszú távú tájhasznosítást. Győr, 2009. november 30. ( : Bolla Sándor : ) erdőmérnök, témafelelős

* * * * * * * * * *

Az 1.TEP-műtét rehab. idejében munkakört váltottam: max. 10~15 %-nyi terep, a többi iroda. Elviseltem, de nem éreztem jól magamat: milyen erdész az, aki nem tölti szinte minden idejét az erdőben? 44 évnyi és 191 napnyi erdészeti + természetvédelmi szakszolgálati időm alapján

15

nyugdíjaztak: 2005.04.30.-án megszűntem ’aktív dolgozó’ lenni, másnaptól nyugdíjas lettem. A 2. TEP-műtét ( 2007.09.12. ) rehab. idejében a környezetvédelmi tárcás szerződéseimhez is általában ’kivitetni’ kellett magamat a munkacsoport terepi segítésére, ellenőrzésére, meg aztán 2010-re már megszűnt az érdemi Szigetköz-monitoring, erdőkárokat is csak pontszerűen vizsgáltak. [ Tárcanév-kavalkád: KHVM ( 1990.05.23.~09.15. ), Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium/KTM

( 1990.09.15.~1998 ), KvM ( 1998~2002 ), KvVM ( 2002~2010 ); a Duna-ügyért ( is ) felelős államtitkárok 1~2,5 évenként váltakoztak, ők voltak a szerződéseim aláírói, ám ’a vörösök’ vagy a libsik sem találtak a fenti

összefoglaló évi 80~90 oldalnyi, digitalizált záró háttéranyagai terepi méréseihez ’valaki mást’… A Szigetköz-monitoring MTA elvi irányítású és felügyeletű, sokféle szakági vezetőjének éves nyitó alap-értekezletein többnyire a miniszterek is megmutatták magukat, ám az eleve titkosított anyagainkért saját aláírásunkkal és pecsétünkkel jogilag is mi feleltünk; azokból készültek a mindenkori kormány számára szakmánként néhány bekezdésnyi összefoglalók az itthoni intézkedésekhez, ill. a szlovák-magyar ’egyeztetésekhez’, amely utóbbiakat azonban ( szerintem ) mindenkor napi vagy rövid távú politikai érdekeknek vetettek alá. ( A hágai pör természettudományos szakmai előkészítéséhez ugyanebből a ’csapatból’ merített az MTA, és a megbízó külügyi tárca: számomra a Vida Gábor akadémikus vezette munkacsoportban dolgozni páratlan szakmai élmény és emberi tisztesség volt. Az viszont el nem évülő bűn, hogy a kötött létszámú háromhetes szóbeli meghallgatásra ( kezdete 1997.03.03. ) a liberál-posztbolsevik ( SZDSZ-MSZP ) Horn-kormány Vida Gáboron, + 2~3 közvetlen munkatársán és 1~2 nemzetközi jogászon kívül tucatnyi nem-szakértő párt-apparatcsikokat ’delegált’ Hágába, a valutában fizetett magas napidíjak okán; szemben a kiváló szakember szlovák delegáció-

tagokkal, akik sok és jó minőségű megtévesztő(!) propaganda-anyaggal ’bombázták’ mind a bírákat, mind

a hágai médiát; Vida G. hazaérve azonnal lemondott, függetlenül a pör később kihirdetett végeredményétől )]. Szerintem az egyetlen, a környezetvédelmi tárca (rész)nevéhez tiszteletre méltó posztgraduális tudásanyaggal felkészült környezet- és természetvédelmi részfeladatú miniszter, aki a Szigetközben sokat járt terepre is: Gyurkó János építőmérnök volt ( szolg. ideje 1993.02.23.~1994.07.15. = a kormányváltás ). Egyéni vállalkozói igazolványomat 2010.04.15.-től szüneteltettem, majd ’leadtam’. Az 1. TEP-műtét után sűrűbben kellett, a 2. TEP-műtét óta évente járok kontrollra. ’Betonon’ pár száz méter után meg kell állnom, gyepen vagy földúton a lassú séta fél-háromnegyed óráig jól esik, utána kicsit le kell ülnöm; bármin ülni itthon vagy gépkocsiban bő fél óra után ’abbahagyandó’; a lépcsőzés kínlódás, a mozgólépcsőtől meg a jeges járdától rettegek. ( Győri lévén valamikor a korcsolyázás volt az egyik fő kedvencem, meg éveken át meghívott a Király utcai Lantos-féle tánciskola a koszorúcskákra néhány táncfajtát ’bemutatni’ ). A gyógytornász vezette 2020-as gyógytornát a Covid-19 szakította félbe. Pár éve gyakran kell fájdalomcsillapítót szednem a protézis-kopások miatt. Mindez egyáltalán nem panasz, csak tény; ha ’újra kezdve’ lenne olyan, hogy valaki előre megmondja, választhatok: ez az ára annak a hihetetlen mennyiségű terep-bejárásnak és a teremtett világra rácsodálkozásom okán a vele járó szépség-élményeknek, akkor is azt mondanám, hogy megéri, azonnal fogjunk hozzá; különben se’ panaszkodjon senki a 79. életévébe elérve, hanem köszönje meg. Az meg külön jópofa élmény, hogy bárhol kell elekromágneses beléptetőn átmennem ( minisztériumok, országház, repterek ), vinnem kell a lev-lap méretű röntgen-felvételeket, mert mindkét TEP rtg-képe a monitoron colt-nak tűnik, és terrorista-gyanúval azonnal ’kiemelnek’ a sorból, ha előzetesen nem mutatom meg a gépkezelőknek, hogy ezek bizony nem marok-lőfegyverek, ’csak’ beépített fém-csodák. Szóval bicegő útonállónak ( messziről nézvést ) talán még jó lennék…

Győr, 2020. június majdnem vége ( a Covid-19 1. hulláma Kárpátiában lecsengett, hála Istennek! )

( : Bolla Sándor : )