Budapest, 2013

3

– Te mégis mit csinálsz? – kérdezte végül. Hosszú percek óta fi gyelte a visszapillantó tükörben a mű-veletet, és hiába próbálta megállni szó nélkül, végül megint nem sikerült.

– Hát, a testemmel védelmezem Olivért.– És miért a testeddel? Nem bízol a babaülés biz-

tonsági övében? – Judit fél szemmel az utat, fél szem-mel továbbra is a gyerekét és a hátsó ülésen ülő húgát fi gyelte.

– Sajnos nem tudtam visszakapcsolni. – Virág nyelt egyet, és gyorsan túlesett a vallomáson. – De ne ag-gódj, látod, Olivért sem zavarja, hogy rajta fekszem. Az előbb levettem róla a pulcsiját, mert úgy láttam, hogy melege van. – Virág büszkének tűnt. Észrevette egy beszélni még nem tudó gyerek igényét. Ilyen se gyakran fordul elő.

– És?– És utána nem tudtam visszakapcsolni azt a rohadt

övet – csattant fel. Olivér próbálta mutatni, hogyan kell, de hát mégiscsak mindössze egyéves. Ő is csak nagyjából tudja értelmezni ezt az idióta megoldást.

4

– Figyelj. Nem tudom, mit mondjak erre. Szágul-dunk az autópályán, Olivér ugrásra kész. A következő benzinkút ötven kilométerre van, de még egy jó ideig ilyen kényelmetlenül fogsz ülni, mert én most kime-gyek a külső sávba és lelassítok, amennyire lehet. – Ju-dit felemelte a hangját, és Virágban is egyre nőtt a fe-szültség.

– Komolyan mondom, nem hiszem el! A hülye anyó som a múltkor szintén nem tudta bekapcsolni, és azt gondoltam, ez csak azért lehet, mert amúgy is tök idióta. Most meg te is kezded. Már megint új indokot kell keresnem, hogy miért utálom.

– Például mert napjában tizenkétszer felhívja a fér-jedet – segítette ki előzékenyen Virág.

– Ja. És van rá még ezeregy okom – sóhajtott.– De neked legalább van egy anyósod. Hiszen ab-

ból egyenesen következik, hogy ezek szerint van egy férjed is – állapította meg Virág, továbbra is Olivért ölelve, és mosolyogva rá. Nem csodálkozott volna, ha a gyerekből perceken belül hisztérikus ordítás tör elő. Látszott rajta, hogy unja az utazást, még így is melege van, hogy már megszabadult a pulóverétől és egyálta-lán nem érti, miért hajol bele az aurájába régen látott nagynénje.

– Milyen volt a jógatáborban? – váltott témát Judit.– Teljesen felesleges volt elmennem. Nem innen

lesz pasim, az már biztos. Meg is őrülnék, ha egy olyan férfi val kellene élnem, aki a napot jógával in-dítja, kizárólag növényeket eszik és egyáltalán nem

5

iszik alkoholt. Hát mi ebben az izgalom, mondd meg nekem?

– Nem tudom. Mondjuk mindemellett szereti a Rolling Stones-t?

– Dehogyis! Legfeljebb a meditációs zene ennek a típusnak a sajátja. És mondjuk megmasszírozza rá a lábamat. Istenem, mennyire romantikus!

– Létezik olyan férfi típus, akivel nem hozott össze a sors, és te nem menekültél futva előle?

Virág bal karjával továbbra is Olivért védelmezte, attól tartva, hogy a gyerek egyszercsak se szó, se be-széd kirepül az autóból, annak ellenére, hogy az au-tópályán egyáltalán nem volt forgalom. Jobb karjával viszont elkezdett kotorászni a táskájában. A kisfüzetét akarta elővenni, hogy felolvashassa nővérének az évek során összegyűjtött férfi típusokat. Mivel mániákus no-teszgyűjtő és jegyzetelő volt, több példány is lapult a táskájában. Az egyikbe a kiadásait írta, persze mindig csak napokkal később próbálta összeszedni, hová tűn-hetett el az a rengeteg pénz. A másikba azt véste bele, hogy mennyit evett és ivott. Ha valaki ebbe belenézett volna, könnyen talált volna két-három évvel korábbi ét-rendet is. Nem azért, mert ilyen vastag volt a füzet, ha-nem mert Virág ennyire rapszodikusan, mégis kitartóan töltögette. Meggyőződése volt, hogy így rákényszerít-heti magát arra, hogy kevesebbet egyen. Legalábbis túrós batyuból vagy pogácsából. Végül a kérdést úgy oldotta meg, hogy pont akkor, amikor úgy érezte, sem-mi mással nem tudná megtölteni az oldalakat, kizáró-

6

lag csokoládék és sütemények neveivel, abbahagyta az étkezési napló vezetését. Ott egye meg a fene, ki volt az a marha, aki ezt a rendszert kitalálta? Majd pár hét múlva, amikor véletlenül megint egészséges életmódot követőre aludta magát, újra kinyitotta a noteszt.

De volt egy kívánságfüzete is egészen kicsi kora óta. Az első egy picike narancssárga könyvecske volt. Sárga Limara dezodor, világoskék koptatott farmer-nadrág, rózsaszín walkman szerepelt a lapjain. És egy saját szoba. Amit a saját ízlése szerint rendezhet be. Nem kell a nővére ízlése szerint élni, hanem olyan lehet a tapéta, ami neki tetszik, akárhány posztert ki-rajzszögelhet, és sosem kell beágyazni.

A mostani kívánságfüzete nem sokban különbö-zött a régitől. Most is vágyott egy jó parfümre, egy far merra, ami lenyomja a hasát, és kinézett magának egy menő fejhallgatót is, amit felvehet a tömegköz-lekedésen, hogy még véletlenül se hallja a körülötte utazók beszélgetését. A saját gondolatait mindig is sokkal érdekesebbnek találta. Ezen kívül számtalan könyv címét írta be rendszerint macskakaparással, hogy el ne felejtse, ezeket szépen lassan be kell sze-reznie az egyelőre nem létező könyvespolcára. Igen, egy könyvespolc is szerepelt a listán. Meg egy sa-ját lakás. És egy férj. De legalábbis barát. Élettárs. Egyelőre. Aztán menyasszonyi ruha. Gyerekek. Pont mint a tesójánál. Na jó, neki elég lesz majd kettő is. Fogalma sincs, Judit hogyan bír el hárommal, és mi-től ilyen fi tt mégis.

7

Most is hófehér nadrágban van, színes, csíkos gal-léros pólót visel, a gázpedált pedig egy színben har-monizáló sötétzöld mokaszinban nyomja. Virág feke-te macskanadrágban, kissé kopott, virágos tunikában és egy elhasznált, koszos saruban ült, vagyis inkább feküdt a hátsó ülésen. Vállig érő, világosbarna haja mindig kócos. Egy ideje már nem is fésülködik, mert úgyis összegubancolódik a frizurája. Nővére haja hosszú, fekete, és hétköznapokon mindig lófarokba van kötve. Mégpedig a feje búbján. Virág ezt sem ér-tette meg soha. Az ő copfja mindig lecsúszott, úgy látszik, neki még a haja is fegyelmezetlen volt. Akár-csak a kilói. Azok is csak szaladgáltak összevissza. Jobbára fel. Bezzeg Judit. Három gyerek után sem volt hatvan kiló. A százhetven centijéhez.

Virág végiglapozta a férfi füzetet, és hirtelen ő maga is úgy érezte, tényleg nincs már férfi típus a Föl dön, akihez neki ne lett volna szerencséje, vagyis szeren-csétlensége. Inkább nem is szólt vissza semmit nő-vére megjegyzésére. Bámult ki a kocsi ablakán, jobb kezével simogatta Olivér fejét, és végtelenül el volt kenődve.

Tényleg pasivadászatra ment le ebbe a borzalmas táborba is. És nemhogy férfi t nem talált, de a legrosz-szabb gyerekkori élményeit idézte a helyszín. Azért is jött haza napokkal előbb. Pont, mint annak idején Zánkáról, az úttörőtáborból. Akkor az apja menekí-tette ki, most a nővére szánta meg. Hogy hova tette a hatéves Annát, meg sem merte kérdezni. A kamasz-

8

lány Juli már elvan magában, az a csoda, ha hajlandó közös programot csinálni a szüleivel.

– Esténként közösen énekeltünk a tábortűz mellett LGT- meg Illés-számokat.

– Mi a bajod ezzel? Én egy csomónak tudom a szö-vegét.

– Hát ez az! Ilyenkor látszik a köztünk lévő kor-különbség. Én nem ismerem ezeket a dalokat. Csak néhányat. És én nem így szeretek kikapcsolódni. Leg-feljebb egyszer egy nyáron.

– Ezért írtál könyörgő smst, hogy hozzalak haza?– Nem. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy

kívülről nézek magamra, és látom, hogy mennyire szánni való vagyok én magam és a helyzetem is. El-megyek olyan emberek közé, akikkel a hétköznapokon sem találom meg a közös hangot, nem hogy egy ilyen extrém helyzetben. Emeletes ágyon alszom, harminc-két évesen, és közös fürdőben zuhanyzom. Szerinted normális vagyok? Hogy engedhettél el? Hát már rád sem számíthatok? Már te is lemondtál rólam?