pedagógiatörténeti szemle vallásos mozgalmak ... · kelethez (buddhizmus, krisna-tudat,...

21
Pedagógiatörténeti Szemle 1. évf. 3. sz. 1–21. o. 2014 Vallásos mozgalmak, pszichocsoportok és a nevelés aktuális problémái a pedagógia „árnyékában” Mikonya György Eötvös Loránd Tudományegyetem, Tanító- és Óvóképzõ Kar A történelmi egyházak lényegében a reformáció ideje óta állandóan konfrontálódnak a növekv˝ o szekularizáció problémájával. Ez azzal jár együtt, hogy életvezetési elveket meghatározó domináns szerepük csökken. Új kelet ˝ u modernizációs jelenségként számolni kell a vallási pluralizmussal is. Ennek eredményeként az utóbbi években olyan sok vallásos, új vallásos és kvázi-vallásos mozgalom keletkezett, hogy áttekintésükre már külön lexikonokat szerkesztettek, de még azok sem tudják követni a gyors változásokat. Európában az 1970-es években t˝ untek fel nagyobb számban ezek a mozgalmak. Jórészt ázsiai és újabban afrikai eredet ˝ uek és alapvet˝ o- en fiatal emberek térítésére törekszenek. Ismerünk még keresztény, buddhista, muszlim és hindu hátter ˝ u csoportokat. Külön csopor- tot képeznek a vallási alapot nélkülöz˝ o pszichocsoportok, a sajátos szervez˝ odés ˝ u kereskedelmi vállalkozások, valamint a természetgyó- gyászati iskolák kombinációiból kialakult hosszabb-rövidebb élet˝ u csoportosulások. Megközelítések –T ipológia M agát a szekta kifejezést a köznapi életben igen tág ér- telemben használjuk, érthe- tünk alatta valamilyen tévtant, pártbe- li csoportosulást, normától való elté- rést. A vallásszociológiai megközelí- tésben arra törekszenek, hogy össze- gy˝ ujtsék azokat a szektákra vonatko- zó karakterisztikus ismertet˝ ojegyeket, amelyek a hagyományos egyházaktól való különbségre utalnak. Egy másik koncepció nem a történelmi egyházak és a szekta különbségéb˝ ol indul ki, hanem az államhoz való viszony ala- kulását veszi figyelembe. E szerint „az egyház olyan vallásos csoportosulásnak te- kinthet˝ o, amelyik saját életterének tekinti azt a környezetet, amelyikben tevékeny- ségét kifejti; a szekta pedig ilyen értelem- ben olyan vallásos csoportosulás, amelyik elutasítja azt a kulturális, történelmi és társadalmi környezetet, amelyikben m ˝ ukö- 1

Upload: others

Post on 06-Mar-2020

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Pedagógiatörténeti Szemle Vallásos mozgalmak ... · Kelethez (buddhizmus, Krisna-tudat, különbözo˝ jógaiskolák, transzcendentális meditáció). 5. Az osmagy˝ arok vallásának

Pedagógiatörténeti Szemle • 1. évf. 3. sz. 1–21. o. • 2014

Vallásos mozgalmak,pszichocsoportok és a nevelés

aktuális problémái a pedagógia„árnyékában”

Mikonya György

Eötvös Loránd Tudományegyetem, Tanító- és Óvóképzõ Kar

A történelmi egyházak lényegében a reformáció ideje óta állandóankonfrontálódnak a növekvo szekularizáció problémájával. Ez azzaljár együtt, hogy életvezetési elveket meghatározó domináns szerepükcsökken. Új keletu modernizációs jelenségként számolni kell a vallásipluralizmussal is. Ennek eredményeként az utóbbi években olyansok vallásos, új vallásos és kvázi-vallásos mozgalom keletkezett, hogyáttekintésükre már külön lexikonokat szerkesztettek, de még azoksem tudják követni a gyors változásokat.

Európában az 1970-es években tuntek fel nagyobb számban ezek amozgalmak. Jórészt ázsiai és újabban afrikai eredetuek és alapveto-en fiatal emberek térítésére törekszenek. Ismerünk még keresztény,buddhista, muszlim és hindu hátteru csoportokat. Külön csopor-tot képeznek a vallási alapot nélkülözo pszichocsoportok, a sajátosszervezodésu kereskedelmi vállalkozások, valamint a természetgyó-gyászati iskolák kombinációiból kialakult hosszabb-rövidebb életucsoportosulások.

Megközelítések – Tipológia

Magát a szekta kifejezést aköznapi életben igen tág ér-telemben használjuk, érthe-

tünk alatta valamilyen tévtant, pártbe-li csoportosulást, normától való elté-rést. A vallásszociológiai megközelí-tésben arra törekszenek, hogy össze-gyujtsék azokat a szektákra vonatko-zó karakterisztikus ismertetojegyeket,amelyek a hagyományos egyházaktól

való különbségre utalnak. Egy másikkoncepció nem a történelmi egyházakés a szekta különbségébol indul ki,hanem az államhoz való viszony ala-kulását veszi figyelembe. E szerint „azegyház olyan vallásos csoportosulásnak te-kintheto, amelyik saját életterének tekintiazt a környezetet, amelyikben tevékeny-ségét kifejti; a szekta pedig ilyen értelem-ben olyan vallásos csoportosulás, amelyikelutasítja azt a kulturális, történelmi éstársadalmi környezetet, amelyikben mukö-

1

Page 2: Pedagógiatörténeti Szemle Vallásos mozgalmak ... · Kelethez (buddhizmus, Krisna-tudat, különbözo˝ jógaiskolák, transzcendentális meditáció). 5. Az osmagy˝ arok vallásának

Pedagógiatörténeti Szemle • 1. évf. 3. sz. 1–21. o. • 2014

dik” (Hack, 1994. 7. o.).

Az 1970-es évek óta egyre aktívab-bak az új vallásos mozgalmak. Nem-zetközileg a legismertebbek a követ-kezok: az ISKCON azaz a Krisna-tudatúak szövetsége, a Divine LightMission, a Transzcendentális Meditá-ció, az Egyesíto Egyház és az AnandaMarga mozgalom. A közöttük levojelentos különbségek mellett, van né-hány közös sajátosságuk. Mindegyikmozgalom felkínálja híveinek az ér-telmetlennek tartott, hit nélküli, bu-kásra ítéltetett világ megmentéséneklehetoségét. A világ megmentéséhezszükséges tudás birtokosa többnyireegy „szent életu mester”, aki abszo-lút tekintélyt követel maga és taní-tása számára. A mozgalom hívei amegmentettek / megtértek bizonyos-ságának tudatában él(het)ik életüketés minden energiájukat e megmentokoncepció terjesztésének szolgálatábaállítják.

Témánk bevezetéseként eloször azúgynevezett szektajelenség definíciósés tipológiai problémáit kívánom be-mutatni. Az etimológia szerint a szek-ta szó a latin sequor szó ’utána jár’,’kerget’, ’követ’ jelentésébol eredeztet-heto. A közvélemény szemében – aszociológiától eltéroen, ahol semlegestartalmú az adott kifejezés – a szektaminosítéshez gyakran negatív érték-ítélet társul, ezért a tárgyilagos meg-közelítésre törekvok gyakran mellozikis ezt a fogalmat és inkább a mozga-lom, vallásos csoport, új vallásos moz-galom elnevezést használják.

A szociológus Wilson a szekták fel-tunésének alapmotivációját vizsgálta,és ennek alapján megalkotta a maga

tipológiáját, mely szerint vannak:

1. Olyan közösségek, melyek a bel-so személyes megtérésre helyezika hangsúlyt – ilyenek a pünkösdis-ták, a Mozgalom Jézusért csoport.

2. Forradalmi szekták, melyek szerinta világot közvetlenül isteni beavat-kozás fogja átformálni – ilyenek Je-hova Tanúi, Isten Egyetemes Egy-háza.

3. Befelé fordulók, akik szakítanak aromlott társadalommal – ilyenek azamish-ok, a Krisna-hívok.

4. Manipulátor szekták, amelyek ok-kult eszközökkel, vagy más befo-lyásolási technikákkal ígérnek üd-vösséget – ilyenek a szcientológia,a rózsakeresztesek.

5. Csodatevo szekták, akik az üdvö-zülést közvetlenül Isten megmentoerejétol várják – ilyenek az antoi-nisták, a Mahikari-szervezet.

6. Reformista törekvések, akik a tu-dat önkéntes megújításban bíznak– ilyenek a például a kvékerek.

7. Utópista vallások, akik a társadal-mi megújulást vallási princípiu-mok alapján képzelik el – ilyenekaz Ember Barátai csoport, a bahá’í-k (Vernette, 2003. 15. o.).

Az ismert hazai pszichológus, PopperPéter saját tapasztalatai alapján arraa következtetésre jutott, hogy a törté-nelmi vallások nem tudták betöltenia tudomány bukott mítoszának meg-üresedett helyét. A teljesség igényenélkül a következo mozgalmakat kü-lönbözteti meg:

1. Vissza a kezdetekhez, az ókori ke-reszténység tisztaságához (kariz-matikus keresztények, Jehova Ta-núi, gnosztikusok).

2

Page 3: Pedagógiatörténeti Szemle Vallásos mozgalmak ... · Kelethez (buddhizmus, Krisna-tudat, különbözo˝ jógaiskolák, transzcendentális meditáció). 5. Az osmagy˝ arok vallásának

Pedagógiatörténeti Szemle • 1. évf. 3. sz. 1–21. o. • 2014

2. A modern kor szelleméhez alkal-mazkodó mozgalmak (Hit Gyüle-kezete, Szcientológusok).

3. Szintézis nyugat és kelet vallásaiközött (antropozófia, teozófia).

4. Megtérés az egzotikus Távol-Kelethez (buddhizmus, Krisna-tudat, különbözo jógaiskolák,transzcendentális meditáció).

5. Az osmagyarok vallásának egyesí-tése a kereszténységgel (városi sá-mánizmus, táltos kultusz).

6. A zsidóság és a kereszténység egye-sítése – Messiásváró zsidók (Popper,2001. 143–144. o.).

A francia Vernette szektákat bemutatókönyvében a klasszikus leíró tipológiaszerint megkülönböztet:

1. ébredési mozgalmakat (kvékerek,pünkösdisták),

2. gyógyító csoportokat (antoinisták,Keresztény Tudomány),

3. ezredévhívoket (Jehova Tanúi, Is-ten Gyermekei),

4. szinkretista csoportokat (kaodaiz-mus, antropozófia),

5. gnosztikusokat (teozófia, szciento-lógia),

6. keleti vallásokat (Krisna-tudatúak,hinduizmus és a buddhizmus szár-mazékai) (Vernette, 2003. 14–15. o.).

Érdekes Margret Singer amerikai kuta-tó véleménye a szektákról, o ugyan-is úgy véli, szinte minden gondol-kodási forma eltorzulhat a szektáso-dás irányába, „szekták ugyanis nagyonsokféle téma mentén jöhetnek létre, ígya politika, a vallás, a kereskedelem, aképességfejleszto-technikák, az egészség-védelem, a tudományos fantasztikus iro-dalom, a pszichológia, az urbeli jelensé-gek, a meditáció, az ázsiai küzdosportok

és az öko-mozgalom keretein belül is kiala-kulhatnak. Amennyiben abból indulunkki, hogy minden szekta vallásos motívu-mokkal bír, akkor könnyen abba a hibábaeshetünk, hogy nem vesszük észre azt aszámos kicsi és nagy szektát, amelyek atársadalmat keresztül-kasul behálózzák”(Bohn, 2007. 172. o.). Singer a tipo-lógiájában 10 szektafajtát különböztetmeg:

1. az új-vallásos csoportok,2. a hinduizmusra és a keleti vallá-

sokra alapozó csoportok,3. okkultista – sátánista, boszorkány

csoportok,4. spirituális tartalmú csoportok,5. a Zen-re és kínai-japán filozófiára

és misztikára épülo csoportok,6. rasszista csoportok,7. az ufóra és urlényekre alapozó cso-

portok,8. pszichológiai és pszichoterápiás

csoportok,9. politikai csoportosulások,

10. képességfejleszto és életmód-változtató csoportok (Bohn, 2007.173. o.).

A neveléstudományi megközelítésszámára feltétlenül hasznos Süle Fe-renc teljességre törekvo tipológiájánaka megismerése (Süle, 1997. 269–270.o.), mert a szerzo pszichiátriai tapasz-talatai alapján a leheto legtágabbanértelmezi az új vallásos mozgalmakat,amelyek a következok:

1. A keresztényéghez kapcsolódó vál-tozatok: Jehova tanúi, Mormonegyház, Egyesíto egyház (Munszekta), Mandram, Hit Gyüleke-zete, Hetednapi Adventisták, ÚjApostoli Egyház, Holics csoport,Dunaföldvári oskeresztények, Csa-

3

Page 4: Pedagógiatörténeti Szemle Vallásos mozgalmak ... · Kelethez (buddhizmus, Krisna-tudat, különbözo˝ jógaiskolák, transzcendentális meditáció). 5. Az osmagy˝ arok vallásának

Pedagógiatörténeti Szemle • 1. évf. 3. sz. 1–21. o. • 2014

lád (Isten gyermekei).2. Hindu gyökeru változatok: Transz-

cendentális meditáció (TM), HareKrsna mozgalom, jógairányzatok,tantrikus hinduizmus és Sai Babamozgalom, Baba Ram Das és Bub-ba Free John, Bhagwan, SummitLighthause (Guru Ma).

3. Buddhista változatok: zen-buddhizmus, Nicheren Soshu (So-ka Gakkai), tantrikus és tibetibuddhizmus.

4. Iszlám gyökeru mozgalmak: szu-fizmus, Memer Baba követoi,Gurdjieff-Ouspenszky csoport,szubud, arica (Oszkár Ichaso), ba-hai.

5. Teozófia, antropozófia.6. Sámánisztikus mozgalmak: sámán-

kultuszok, Castaneda Don Huanja.7. Mágia központú mozgalmak: ok-

kultista és spiritiszta csoportok, bo-szorkányok, sátánisták.

8. Világi, szekuláris, tudományosság-ra hivatkozó „vallási” mozgalmak:dianetika és szcientológia, Syna-non, Silva agykontroll, Erhard tré-ning, természetgyógyászati irány-zatok, politikai áramlatok. Egyesekmég az Amway (NETWORK) háló-zatot is ide sorolják a pénz-imádat,mint alapmotiváció miatt.

Látható, hogy az újvallásos mozgal-mak tipologizálása igen sokrétu. Avallásos mozgalmak megnevezése éshelyesírása jelentosen eltér egymástóla bemutatott tipológiákban, jelen eset-ben minden szerzo eredeti felosztásátés a mozgalmak általa alkalmazott he-lyesírását közöljük.

A pszichocsoportok központi sze-reploje általában egy terapeuta, aki

a vallásos indíttatású mozgalmakhozhasonlóan feltétlen tekintélyt követela maga számára. A téma szakértoi val-lásos elemekkel kombinált és tisztánpszichológiai alapozású csoportokatkülönítenek el egymástól. Ezen utób-biak többnyire sikerorientáltak és azemberi teljesítmény fokozása, optima-lizálása a céljuk. Olyan módszereket,eljárásokat, technikákat kínálnak felaz érdeklodok számára, amelyek ha-tékonyan javíthatják az egyes indivi-duumok teljesítményét. A pszichocso-portok egy másik irányzata valamiféletranszcendens hatalom felé orientáló-dik, ebben hisznek, és pszichoterápiásmódszerekkel igyekeznek ezt szolgál-ni (Bohn, 2007. 7. o.).

Az új vallásos mozgalmakról sokhamis vagy féligazságokat tartalmazótudósítás jelent meg a médiában. Elo-fordul, hogy minden a szokványostóleltéro csoportosulást szektának tarta-nak és ezt negatív konnotációval tár-sítják. Elofordul, hogy egészen ártat-lan csoportok is ilyen megítélés alá es-nek. A magyar viszonyok bonyolult-ságát jól jellemzi a NAV azon listája,amelyik az 1%-os felajánlás fogadásá-ra jogosultak technikai számait közli.Ebben egy tétel a sok ezer hivovel éskét évezredes hagyománnyal rendel-kezo katolikus egyház és egy fantá-zia nevu, új keletu néhány száz foscsoport is, amelyik kifejezetten csaka 1%-os támogatás megszerzésére ala-kult. Ezen lista érdekessége – és ezmegkérdojelezi a használhatóságát –hogy némelyik csoportosulás rájött ar-ra, hogy célszerubb egyházként meg-jelennie, mert így könnyebb támoga-tást szereznie. E szerint 2001-ben 102,

4

Page 5: Pedagógiatörténeti Szemle Vallásos mozgalmak ... · Kelethez (buddhizmus, Krisna-tudat, különbözo˝ jógaiskolák, transzcendentális meditáció). 5. Az osmagy˝ arok vallásának

Pedagógiatörténeti Szemle • 1. évf. 3. sz. 1–21. o. • 2014

2004-ben 121, 2005-ben 129, 2008-banpedig már 157 „vallásos mozgalom”volt Magyarországon bejegyezve.

Az új vallásos mozgalmakhoz ésaz azok tagjaihoz való viszonyulás te-kintetében talán érdemes megfogadniSzent Ágoston tanácsát, e szerint a tév-tanokat lehet gyulölni, de az e tanokatvalló személyhez mindig megértéssel,szeretettel kell közeledni.

Tudománytörténeti

megfontolások

A tudománytörténet egyik legizgal-masabb problematikája a paradigma-váltás megvalósulása. Kuhn (1976) ésmások is megegyeznek abban, hogy aparadigmaváltás nem egyik napról amásikra következik be, ezt eloször arégi tudomány „eróziója” és más ano-máliák megjelenése, a szaktudományválsága, majd egy fokozatos feltisz-tulási, kristályosodási folyamat tetozibe. Mindez sokszor a kortársak szá-mára is alig észrevehetoen történik,hiszen a paradigmaváltás megtörtén-tét csak utólag szokták megállapítaniaz adott diszciplína tudósai, illetveszakérto testületei. Ha a paradigma-váltás nem is, de a neveléstudományinterdiszciplinárissá válása, muködésiterének bovülése, a tágulás jelei egyér-telmuen érzékelhetok és szükségesek.

Mindez nem új mozzanat a peda-gógia történetében, számos jelentospedagógiai újítás született úgy, hogyegy-egy személy, egy kisebb csoport,vagy csoportok, érzékelve és reagál-va a korszellem kihívásaira olyan ha-tékony elméleti és gyakorlati választfogalmaztak meg az adott kor kihívá-

saira, amelyik késobb – módosult for-mában – azután megtermékenyítettea pedagógiai gondolkodást. Gondol-junk csak a vallásos megújulási moz-galmak közül a hieronimiták szerepé-re Erasmus életében, majd az általakifejtett nézetek hatására a humaniz-mus pedagógiai koncepciójára; vagyarra az összetett jelenségre, amelynekhatására Loyolai Ignác egyéni, belso lel-ki fejlodése elvezetett a jezsuita rendpedagógiai gyakorlatához, ami azutánösztönzo hatással volt a protestáns ésa világi oktatásra is.

Mindezen megfontolások indokol-hatják azt a szándékot, hogy talánmost is érdemes kitekinteni az iskolánkívüli pedagógiai térre, mert (1) ottsokkal gyorsabb válaszok születneka kor kihívásaira, mint a szervezeti-leg és strukturálisan kötöttebb okta-tási intézményekben, (2) ezek a vála-szok fontos jelzések lehetnek a közok-tatás számára, hiszen, mintegy tünet-ként mutatják azokat a megoldatlanproblémákat, amelyek kielégítése ér-dekében ezek az új megoldások létre-jöttek.

A neveléstudomány történeti fej-lodésének tanulmányozása lehetovéteszi még egy további elozetes meg-jegyzés megfogalmazását, e szerint azegy-egy személy, vagy csoport általalkalmazott megközelítések, módsze-rek, vagy metodikák együttese, kike-rülve a létrejöttüket eredményezo kör-nyezetbol, az oket éro sokféle társa-dalmi hatás eredményeként jelentosenmódosulnak.

Ennek fo tendenciái a következok:az eredeti tanítás (1) teljesen hatásta-lanná válik; (2) vagy gyökeresen átala-

5

Page 6: Pedagógiatörténeti Szemle Vallásos mozgalmak ... · Kelethez (buddhizmus, Krisna-tudat, különbözo˝ jógaiskolák, transzcendentális meditáció). 5. Az osmagy˝ arok vallásának

Pedagógiatörténeti Szemle • 1. évf. 3. sz. 1–21. o. • 2014

kul, és a hatása felerosödik; (3) esetlegeredeti céljától eltéroen destruktívváis válhat.

Mindez azért fontos számunkra,mert az elemzésre váró csoportosulá-sok, mozgalmak tanítási-tanulási gya-korlatának az elemzése differenciáltmegközelítést és kidolgozott kutatás-metodikai felkészültséget igényel. Mi-elott ennek részleteivel foglalkoznánk,érdemes tájékozódni a jelen kor aktu-ális szociális és társadalmi problémái-ról.

Kihívások az ezredforduló

idoszakában

Egy-egy átalakulási folyamatot jelen-tosen befolyásolhatnak – különösen,ha olyan érzékeny diszciplínáról vanszó, mint a pedagógia – a nagy tár-sadalmi átalakulások, így például arendszerváltás 1989-ben, a kor máskihívásai, vagy a posztmodern társa-dalom gondjai. A különbözo értéke-lések, prognózisok, a kultúránkbanamúgy is divatszóvá merevedett „vál-ság” kifejezés permanens használatanapjainkra oly annyira megszokottávált, hogy semmiféle rezonanciát nemvált ki.

Konrad Lorenz (1994) nyolc pont-ban foglalta össze a jelenkori civilizá-ció vétkeit: (1) a Föld túlnépesedése(2) a természetes élettér átalakulása(3) az emberiség önmagával való ver-senyfutása (4) az érzelmek fagyhalála(5) genetikai hanyatlás (6) a tradícióklerombolása (7) az emberiség dogma-tizálhatósága és az egyéniségvesztohatások érvényesülése, valamint (8)az atomfegyverkezés.

Más gondolkodók, így példáulVankó Zsuzsa (2000) a Biblia tanulmá-nyozása felöl közelítve – a sötétedikvagy világosodik-e az emberiség tör-ténelmében kérdésre keresi a választ– és bibliai alapokon vezeti le az em-beriség történelmi fejlodését (Vankó,2000).

A teljesség igénye nélkül érdemesfelsorolni néhány fontos, újabban je-lentkezo problémát. Az ember számá-ra örök idoktol fogva a legnehezebbkérdés annak az eldöntése, hogy mi ajó és mi a rossz. Erre a kérdésre csakkultúrától függo választ lehet adni.Napjainkban összekeveredtek a kultú-rák, az embernek viszont egyedül kellezekre a problémákra választ találnia.Erre azonban nem kínált lehetségesválasz mintákat az ember számára azevolúció (Csányi, 2000).

Minden – a modernitást megelo-zo világkorszakban – a vallás volt azuralkodó világmagyarázat. A vallásszolgáltatta a tudást, az erkölcsöt. Amindennapi élet és az emberi tevé-kenység minden formája a vallás au-toritásának volt alávetve. A moder-nitás világában azonban a tudománylett az uralkodó világmagyarázat (Hel-ler, 2000). Ugyanakkor a tudományolyan bonyolulttá és az egyes emberszámára annyira áttekinthetetlenné ésösszetetté vált, hogy számos – a szukszakterületén kívüli jelenséget – még-iscsak „hit” alapján kényszerülünk el-fogadni. Ennek a relativizálási ten-denciának a következménye a bizo-nyosság és a bizalmatlanság közöttipermanens ingadozás, a szélsoségek-re való fogékonyság és az általánoselbizonytalanodás.

6

Page 7: Pedagógiatörténeti Szemle Vallásos mozgalmak ... · Kelethez (buddhizmus, Krisna-tudat, különbözo˝ jógaiskolák, transzcendentális meditáció). 5. Az osmagy˝ arok vallásának

Pedagógiatörténeti Szemle • 1. évf. 3. sz. 1–21. o. • 2014

A mérsékelt, szélsoségektol óvako-dó, belülrol kiegyensúlyozott rendsze-rek (például ilyen az iskola is) a múltszázad óta jelentosen veszítenek von-zásukból, mert muködési mechaniz-musuk, kialakult hagyományaik mi-att nem tudják, nem akarják és talánnem is kell nekik követni a szélsosé-gek közötti ingadozást. Ettol szürké-nek, unalmasnak, életidegennek tun-hetnek.

A közeljövoben minden valószínu-ség szerint egyre nagyobb katasztró-fákkal kell számolnunk, amelyek jólehetoséget nyújtanak az önjelölt pró-féták megjelenésének. Napjainkbanegy újfajta népvándorlás is kezdetétvette, Amerika és Európa nagyvárosa-iban afrikai és ázsiai hatások töltik kia nagyvárosi életmód által teremtetturt. A szegények és a gazdagok közöt-ti konfliktusok száma no, ez mindenbizonnyal újfajta tömegmozgalmakatfog generálni.

Érdekes az is, hogy bizonyos ha-gyományokhoz hu személyek és cso-portok következetesen, közülük néme-lyek egészen rigorózus merevséggeltartják be a régi szokásokat, rituálékatés e szerint élnek. Mások pedig mint-ha légüres térben élnének, sodródnakaz árral, kiszolgáltatva magukat rek-lámnak, újnak látszó ideológiának. Ezkülönösen az emberi élet fontos fordu-lópontjainak szabályozásában mutat-kozik meg. Nem tudjuk azt sem, hogymilyen új családi vagy más együttélésiformák keletkeznek a jövoben, a sta-tisztikák viszont egyértelmuen jelzika klasszikus értelemben vett családiegyüttéléséi forma visszaesését.

Az emberiség történetének összes-

ségében még sohasem rendelkezettennyi lekötetlen szabad idovel, mintnapjainkban, erre külön iparágak,szolgáltatásrendszerek épültek rá,mindenféle igazi- és kvázi-szükségletkombinációját létrehozva.

Összegzésként megállapítható: ajövoben azoké lesz a tömegek felettihatalom, akik széles néprétegek szá-mára, rövid ido alatt bizonyossággalható, követheto mítoszokat tudnak te-remteni.

A holisztikus

személyiség-modell

A további vizsgálódás érdekében cél-szerunek látszik az egyes személyiségszintjén is elemezni ezeket a tenden-ciákat. Mindehhez azonban nélkülöz-hetetlen egy az új vallásos mozgal-mak hatásának tanulmányozására al-kalmas értelmezési keret felvázolása.A holisztikus modell a személyiség-szerkezetre ható legfontosabb belsoés külso hatásokat fogja össze. En-nek fontosabb részei: a prenatális ido-szak, a szülés és a születés körülmé-nyeinek alakulása, valamint a komp-lex biológiai-környezeti és a társadal-mi hatások fo irányinak számbavéte-le. Egy-egy új vallásos mozgalom,vagy egy pszichocsoport is ezen irá-nyulások mentén jön létre, általábanegy olyan karizmatikus vezeto tolmá-csolásában, aki ezeket a részelemekethatékony, igazolható és jól funkcio-náló szervezeti formába egyesíti. Avallásos mozgalmak gyakran miszti-kus eredetu dokumentumokban adjákközre követendo szabályaikat, ilyenpéldául a mormonok Aranykönyve.

7

Page 8: Pedagógiatörténeti Szemle Vallásos mozgalmak ... · Kelethez (buddhizmus, Krisna-tudat, különbözo˝ jógaiskolák, transzcendentális meditáció). 5. Az osmagy˝ arok vallásának

Pedagógiatörténeti Szemle • 1. évf. 3. sz. 1–21. o. • 2014

A mindenkori alaptanítás megértésé-hez szükséges tudást gyakran részek-re, szegmensekre bontják, és ezt csakszigorúan egymást követo lépésekbenlehet megtanulni. A következo foko-zat elsajátítása elott különbözo alapo-san kipróbált eljárásokkal ellenorzika tényleges megértést, és csak ezutánengedélyezik a következo lépcsofokmegtételét. A különbözo szinteket be-avatási rituálé és a fokozatok változa-tos elnevezése is jelezheti. A tanításokegy részét vissza is tarthatják, vagyakár titokban is maradhat. A min-denki számára egyforma információttartalmazó szövegeknél további lehe-toséget jelent az egyes szövegrészektöbblépcsos interpretálási lehetosége.

Az alábbi holisztikus személyiség-modellben azok a fo jellemzok vannakösszefogva, amelyek a vallásos moz-galmak és a pszichocsoportok szem-

pontjából jelentoséggel bírhatnak. Arendszerezés folyamatában rendkívülfontos többféle pszichológiai értelme-zési keret felhasználása, hiszen mind-egyik más-más szempontot használklasszifikációs elvként. A modellbena következo pszichológiai magyarázóelvek lettek integrálva: (1) az általánosés a valláspszichológia szemléletmód-ja (2) Jung elmélete (3) Szondi sorspszi-chológiája (4) Maslow szükségletelmé-lete (5) Feldmár András teóriája a ho-meosztázisról. A holisztikus modellkonstruálásához még feltétlenül szük-séges a krízislélektan felismeréseinekmegismerése. A krízishelyzet számoskiváltó oka közül témánk szempont-jából a legfontosabbak a következok:közeli hozzátartozó halála, válás, sú-lyos betegség, börtönbüntetés, baleset,munkanélküliség.

1. ábra: A holisztikus személyiség-modell

8

Page 9: Pedagógiatörténeti Szemle Vallásos mozgalmak ... · Kelethez (buddhizmus, Krisna-tudat, különbözo˝ jógaiskolák, transzcendentális meditáció). 5. Az osmagy˝ arok vallásának

Pedagógiatörténeti Szemle • 1. évf. 3. sz. 1–21. o. • 2014

Ha történetesen – a holisztikusszemléletbol kiindulva – megvizsgál-juk a nazarénusok vallásgyakorlását,akkor a következo részelemek említ-hetok. Mindennapi életük alapját aBiblia értelmezésébol adódó életve-zetési elvek jelentik. A nazarénusoktartózkodnak minden eroszaktól, ígya katonai szolgálattól és az eskütol.Nem ihatnak alkoholt és nem dohá-nyozhatnak. Az egészséges táplálko-zásra vonatkozóan is vannak eloírása-ik. Tehát a biológiai hatásokra ügyel-nek, de ezen a téren visszafogottak. Atársadalmi környezetbol eredo hatáso-kat az elozohöz hasonlóan fontosnaktartják: pontos heti program szerintélnek, a kevés szabad idot jól be kellosztaniuk. Némelyik gyülekezetbenvasárnap három alkalommal is talál-koznak, így a túl sok szabad ido nemtéríti el a fiatalokat és az idoseket avallásos cselekedetektol. A közösségiegyüttlét sokféle formája lényegébena szabadidot is magában foglalja. Acsaládi élet rendjét szigorúan szabá-lyozzák, a családok nagyon stabilak,a válás szinte ismeretlen fogalom, hamégis elofordul, a gyülekezet elottibüntetés jár érte. A példamutatás, akövetkezetes és nyilvános életvezetés,a család fontosságának tettekben meg-nyilvánuló kiemelése, a folyamatosközösségi kontroll jelenléte és a felté-tel nélküli kölcsönös segítségnyújtásennek a közösségnek a fontos jellem-zoje. Önálló iskola alapítása a nazaré-nusoknál nem cél. A holisztikus mo-dell alapján megállapítható, hogy abiológiai hatások visszafogottságát acélszeruen elrendezett társadalmi ha-tások jól átgondolt rendszerével igye-

keznek ellensúlyozni. Ennek kiválóeszköze a közös zenélés, szinte min-den ilyen közösségnek van saját zene-kara.

A Hare-Krisna vallás bonyolultszertartásrendje a biológiai és a társa-dalmi hatások sajátosan összecsiszoltrendszere. A teljes tanrendszerbolmost csak néhány mozzanatot emelekki. Ilyenek a speciális táplálkozási sza-bályok, azaz a hús, a tojás, a hal és agomba fogyasztásának tiltása. Ugyan-csak követelmény, hogy a Krisna-hivocsak a vallás eloírásainak megfelelo-en elkészített ételt fogyaszthat, amitelotte felajánlottak Krisnának. Kávé,tea, alkohol, drogok fogyasztása ésa dohányzás tilos. Tiltott ezen kívülmindenféle hazárdjáték, érdekes mó-don a versenysportot is ebbe a kate-góriába sorolják. Nemi kapcsolat csakkifejezetten gyermeknemzés céljábóltörténhet. A megszületett gyermeketazután a Krisna-tudat eloírásai szerin-ti nevelésben kell részesíteni. Szigorúeloírások határozzák meg a napiren-det, a táplálkozást és az öltözködést, acsaládi együttélés részleteit, de fontosszerepet kap mások segítése és az ak-tív térítési tevékenység is. Adott eset-ben a gyermekek együttes neveléseérdekében óvodát-iskolát alapítanak.Ebben a mozgalomban a komplex bio-lógiai hatások jelentik a kiindulási ala-pot, amihez a közösségi kontroll, aguru példamutatása és az általa adottavatás egészít ki.

A magyar sajtóban hullámokbanvisszatéro téma a „Hit Gyülekezete” kö-rüli események bemutatása. Ez a dina-mikusan növekvo vallási mozgaloma magyar viszonyok egyik figyelem-

9

Page 10: Pedagógiatörténeti Szemle Vallásos mozgalmak ... · Kelethez (buddhizmus, Krisna-tudat, különbözo˝ jógaiskolák, transzcendentális meditáció). 5. Az osmagy˝ arok vallásának

Pedagógiatörténeti Szemle • 1. évf. 3. sz. 1–21. o. • 2014

reméltó jelensége. Tagjainak száma akezdeti 25 forol (1979) napjainkra soktízezer fore emelkedett. A kiindulásitt is a Biblia rendszeres tanulmányo-zása és a példamutató közösségi életaz igaz keresztényéghez való vissza-térés jegyében. A Gyülekezet tagjaitíz fos csoportokban családi házaknáljönnek össze és együtt értelmezik aBiblia tanítását. A gyülekezet tanrend-szere protestáns, zsidó és a pünkös-di elemekbol áll össze. A tagok je-lentos része a fiatalok közül kerül ki.Az önálló iskolát és akkreditált felso-oktatási intézményt is fenntartó HitGyülekezete vonzereje a következok-ben foglalható össze, ami egyúttal tü-netként, hiányosságként utal néhánymegoldandó társadalmi feladatra is.Ezek lényege a következo:

1. A Gyülekezetben a stabilitás ésa rugalmasság (állandóan változó,alakuló) ötvözete jött létre. A Bib-lia értelmezése és ennek a minden-napi életre lebontott útmutatásaistabilizálnak, itt senkit sem gyötör-nek kétségek az élet „nagy” kérdé-seiben, mivel a tanítás nincs lezár-va, lehetoség nyílik a változtatásra,megújulásra(Horváth, 1995).

2. Egymás mellett, sajátos kombináci-óban van jelen a régi életforma ésa posztmodern együttese, így nemtekintheto se maradinak, sem pe-dig posztmodernnek. A családapatényleges „pater familias” szerepettölt be. A feleségek öltözködési stí-lusa nem követi a mindenkori leg-újabb divatot, inkább visszafogott.A családfoi szerephez az is hozzá-tartozik, hogy az apa gondoskodnitudjon a családjáról, ehhez a leg-

modernebb ismeretekkel, technikaisegédeszközökkel kell rendelkez-nie.

3. A Gyülekezet fel meri vállalni aszokatlanságot, a félnapos istentisz-teleteket, sok ember együttes moz-gatását, az érzelmek megnyilvánu-lási lehetoségének biztosítását.

4. A személyes vonzero, a karizmaa vezetok (pásztorok) kiválasztásá-nak legfontosabb kritériuma.

5. Az elfogadás – a szó szoros értel-mében vett színpadias körülménye-ivel – támaszt nyújt a bizonytala-noknak, az önértékelési gondokkalküszködoknek (Horváth, 1995).

6. Nem fogadják el a dohányzást, azalkoholizálást, a kábítószerek fo-gyasztását. Hatékonyan segíteneke szenvedélyektol való megszaba-dulásban.

7. A gyermeknevelés terén fontosnaktartják a kora gyermekkori éveket,a túlzó engedékenységgel szem-ben, határozott szüloi magatartásratörekszenek, adott esetben még azenyhe testi fenyítés alkalmazásátis elfogadják, példamutató családiéletre ösztönöznek.

8. Általános iskolát és gimnáziumot,valamint akadémiát muködtetneksaját pedagógiai programmal.

A kiscsoportok mellett ebben a gyüle-kezetben kiemelt szerepe van a tömeg-nek. A televízió által is közvetített„vidám vasárnapon” fontos a közöséneklés. A gyülekezeti alkalom egyikcsúcspontja a megtérés, amikor a gyü-lekezet vezeto lelkésze kézrátétellelfogadja be az újonnan megtérteket.A Gyülekezet belso életében is voltszakadás, kiválás, ezzel együtt a „Hit

10

Page 11: Pedagógiatörténeti Szemle Vallásos mozgalmak ... · Kelethez (buddhizmus, Krisna-tudat, különbözo˝ jógaiskolák, transzcendentális meditáció). 5. Az osmagy˝ arok vallásának

Pedagógiatörténeti Szemle • 1. évf. 3. sz. 1–21. o. • 2014

Gyülekezete” továbbra is a magyar va-lóság és az életmódreform fontos ele-me, amennyiben sajátos módon egye-síti a tradicionális, a posztmodern ésa magyar hagyományrendszer egyeselemeit.

Kutatásmetodikai és

pedagógiai kérdések

A neveléstudomány területérol indul-va több kutatásmetodikai kérdést isfeltehetünk, de ezek megválaszolá-sa elott egy másik fontos tényt kellmegállapítani, mégpedig azt, hogyMagyarországon intézményesen nem,vagy nagyon kevesen foglalkoznak aszekták, új vallásos mozgalmak tár-sadalmi hatásainak vizsgálatával. Anyugati országok szükségszeruségboljóval elorébb tartanak ebben, Német-országban szinte minden nagyváros-ban tanácsadó szolgálat áll az érdeklo-dok vagy az érintettek rendelkezésére,és nagy kutatóintézetek foglalkoznakezzel a témával. Magyarországon atörténelmi egyházak – különösen areformátusok – adtak ki ilyen témá-jú, tájékoztató jellegu kiadványokat, akatolikus kiadók is megjelentettek né-hány könyvet, áltatában külföldi kiad-ványok fordítását. Az egyetemek en-nél aktívabbak, a Szegedi Tudomány-egyetemen önálló tanszék, az ELTE-n, a Pázmány Péter Tudományegyete-men és a Pécsi Tudományegyetemenkutatócsoport foglalkozik ezzel a té-mával.

A neveléstudomány szempontjá-ból is számos kérdés vetheto fel: leg-eloször azt kell megválaszolni, ho-gyan bánjon az iskola az ilyen sajá-

tos élethelyzetu gyermekekkel. A hi-teles és használható megoldás meg-találásához sokrétu háttérismeretekrevan szükség, így például tájékozott-nak kell lenni abban, hogy hogyanélnek ezek a családok az otthonuk-ban. Különleges pedagógiai helyzet-ben vannak azok a gyerekek is, akikvalamelyik új vallásos mozgalombanszocializálódtak, hiszen napirendjük,szokásaik, gyakran a szóhasználatukis többé-kevésbé eltér társaikétól. Fon-tos annak a megismerése is, hogy ho-gyan nevelik a szülök a gyermekeiket,mennyire érzik át ezért a felelosséget.

Más megközelítést igényelnekazok a mozgalmak, amelyek önálló is-kolával rendelkeznek. Itt rákérdezhe-tünk arra, hogy kik a tanárok, milyenképzettséggel rendelkeznek, milyenspeciális oktatási módszereket alkal-maznak, milyen eredményeket érnekel.

Igen nehéz ilyen összetett kérdé-sekre választ találni. Kutatás közbenszámos nehézségbe ütköztünk, ilye-nek a következok:

1. Sok irányzat egyáltalán nem tulaj-donít jelentoséget az írott, doku-mentált forrásoknak, sokkal inkábbszemélyes megélt gyakorlati kép-zéssel adja tovább az ismereteket.

2. Az ismeretek egy részét csak ver-bálisan tanítják.

3. A tudásanyagot sokszor átalakítják,kódolják egy, az adott mozgalom-ban használt mesterséges nyelvetteremtve.

4. A tudásanyagot sokszor lépésrol-lépésre növekvo elrendezésben ésegymásra épülo kurzusok formájá-ban, azt mintegy fokozatokba ren-

11

Page 12: Pedagógiatörténeti Szemle Vallásos mozgalmak ... · Kelethez (buddhizmus, Krisna-tudat, különbözo˝ jógaiskolák, transzcendentális meditáció). 5. Az osmagy˝ arok vallásának

Pedagógiatörténeti Szemle • 1. évf. 3. sz. 1–21. o. • 2014

dezve adják tovább.5. Ez a strukturált, és néha többszö-

rös nyelvi átkódolással védett tu-dás nem nyilvános, a hozzájutás-nak elofeltételei vannak.

6. Ebbol adódóan gyakori a párosmester-tanítvány kapcsolat, amely-nek részletei természetükbol adó-dóan intimek.

Az elozoekbol következik, hogy a ku-tatási módszereknek szükségszeruendifferenciáltaknak kell lenniük, és lé-nyegében minden egyes mozgalomvizsgálatához az annak megfelelo ku-tatási repertoárt kell összeállítani. Akutatási technikát döntoen befolyásol-ja még az, hogy mennyire hozzáférhe-toek az adott mozgalom dokumentu-mai, kódolja-e a mozgalom a tanításirendszerét, megengedi-e a résztvevomegfigyelést.

Egy másik megoldandó feladat akutatási téma behatárolása. Ahhoz,hogy egy mozgalomról minden rész-letre kiterjedo információnk legyen,hatalmas apparátusra van szükség. Je-len esetben egy állami támogatás nél-küli kis létszámú kutatócsoport fog-lalkozik ezzel, ami értelemszeruen be-határolja a lehetoségeket. Természe-tesen ilyen körülmények között arratörekedtünk, hogy a leheto legszéle-sebb spektrumban, de alapvetoen apedagógiai problémákra koncentrálvaépítsük fel kutatási tervünket. Enneklegfontosabb elemei a következok:

1. Az adott mozgalom közleményei,dokumentumai saját magáról.

2. A benne élok beszámolói, élmé-nyei, életérzésük.

3. Rokonok, barátok, ismerosök,szomszédok véleménye.

4. A mozgalmat valamilyen okból el-hagyók nyilatkozatai.

5. Bírálatok, kritikai észrevételek azadott mozgalommal kapcsolatban.

6. Független szakértok, elemzok véle-ménye.

7. Más elemzések, értékelések azadott mozgalomról.

Új vallásos mozgalmak a

pedagógia árnyékában

A köztereken és az utcákon néha egé-szen érdekes hirdetéseket lehet meg-figyelni. Ezek némelyike kifejezettenpedagógiai programokat kínál. A pél-da kedvéért bemutatok egy hirdetést:

Azonnali, hatékony segítségtanulási zavarokkal küszködo

tanulóknak!Tanulás nem középiskolás

fokon!Bevezetés a villámolvasásba!

Továbbképzés csakagykontrollosoknak!

Amikor egy ilyen hirdetést olva-sunk, akkor óhatatlanul felmerülhetbennünk a kérdés: vajon nem a csa-ládnak, a szaktanárnak, netán az osz-tályfonöknek kellene észrevennie, havalamelyik növendéke tanulási zava-rokkal küszködik? Nem a család ésaz iskola tudna – az okok ismerete mi-att – hatékonyan segíteni? És ha mársegíteni akar valaki, miért éppen vil-lámolvasással és miért csak agykont-rollosoknak?

12

Page 13: Pedagógiatörténeti Szemle Vallásos mozgalmak ... · Kelethez (buddhizmus, Krisna-tudat, különbözo˝ jógaiskolák, transzcendentális meditáció). 5. Az osmagy˝ arok vallásának

Pedagógiatörténeti Szemle • 1. évf. 3. sz. 1–21. o. • 2014

Ez és több más hasonló hirdetésarra utal, hogy több probléma, gondmegoldása az iskolán kívüli világba,azaz a „pedagógia árnyékába” kerültát. Amennyiben alaposabban meg-vizsgáljuk ezeket a mozgalmakat, ak-kor rögtön szembetuno, hogy ezeksokkal gyorsabban reagálnak az isko-lai és a társadalmi problémákra, minta tradicionális értelemben vett neve-léstudomány. Természetesen a meto-dikai eszköztáruk is egészen más.

Az új vallásos mozgalmak közössajátossága, hogy mindegyik többmegközelítési mód alapján, amennyi-re csak lehetséges a maga egészleges-ségében foglalkozik a személyiséggel.A klasszikus értelemben vett iskolák-ban a tanulók gyakran a specializációáldozataivá válnak. Az egyébként jólfelkészített és adott esetben hivatásuk-nak élo szaktanárok (a specialisták)leginkább a tanuló egy-egy területentörténo elorehaladásáért, segítéséértéreznek és vállalnak felelosséget. Más-ként fogalmazva, az egészleges meg-közelítés személyi és intézményi fel-tételeinek hiánya miatt ezek a szak-tanárok gyakran a szaktudományba,és az ennek keretében történo fejlesz-tésbe „menekülnek”, ezzel mintegyelkerülve a kudarcokat és a tehetet-lenség érzését, amit akkor élnénekmeg, ha olyan történést vennének ész-re, amin szolid pedagógiai lehetosé-geikkel semmiképpen sem tudnánaksegíteni. Sem idejük, sem anyagi fe-dezetük, de elofordul, hogy törvényeslehetoségük sincs erre.

Különösen érdekes az, ahogy akülönbözo vallásos és más mozgal-mak az iskola világát szemlélik. Ezen

mozgalmak képviseloi kiváló érzék-kel gyorsan megtalálják az iskolarend-szer hiátusait és igen kompakt, gyor-san és biztosan ható módszereket dol-goznak ki ezen problémák kezelésé-re. Természetesen mindez nem „lég-üres térben” történik, hiszen az adottmozgalom ideológiája, tanítása szin-te automatikusan együtt jár a problé-ma megoldásával és ez bizonyos ese-tekben megkérdojelezi a sikert. Azúj vallásos mozgalmak és a különbö-zo személyiségfejleszto csoportok vi-szont felvállalják a személyiség teljes-ségének megismerését, ebbol kiindul-va diagnosztizálnak és fejtik ki a hatá-sukat úgy, hogy közben a szokványosiskolai életen túlmutató változtatáso-kat indukálnak a tanulók életvezeté-sében.

Az egészleges megközelítésre többegymásba fonódó lehetoség kínálko-zik. Kiindulópontként két olyankomplex hatásrendszer figyelhetomeg, amelyek alkalmat adnak azegészleges megközelítésre, igaz ezekazután eredményükben teljesen elté-ro jelleguek lehetnek, ilyenek: (1) aBibliából és más vallásos megközelí-tésbol levezetheto életvezetési szabá-lyok, és (2) az úgynevezett „természet-gyógyászati” megközelítés, ez utóbbigyakran valamilyen kapcsolatban vanaz összefoglalóan „keleti hatásoknak”nevezett jelenségekkel.

A Bibliára alapozott gyülekezetekközül a baptista gyülekezetek igyekez-nek a komoly hitélet feltételeinek biz-tosítása mellett szabadidos, szórakoz-tató jellegu elfoglaltságot nyújtani, éserre a gyülekezeten belül teremteneklehetoséget: kirándulások, zenekar és

13

Page 14: Pedagógiatörténeti Szemle Vallásos mozgalmak ... · Kelethez (buddhizmus, Krisna-tudat, különbözo˝ jógaiskolák, transzcendentális meditáció). 5. Az osmagy˝ arok vallásának

Pedagógiatörténeti Szemle • 1. évf. 3. sz. 1–21. o. • 2014

énekkar muködtetése, gyermek és if-júsági klubok létesítése, nyelvi, számí-tógépes és más tanfolyamok szervezé-se a hitélet szerves része. A baptistafelekezet nem törekszik önálló iskolaállítására, de a hitoktatást és a gyüle-kezet egyéb igényeit saját muködésikörén belül elégíti ki. A gyülekezetektevékenységében meghatározó a csa-ládokra, mint a hitélet kitüntetett te-rületére történo koncentrálás és ennekmegfeleloen szervezik a tevékenysé-güket, szorgalmazzák a családok kö-zötti együttmuködést. Szükség eseténsegítik, támogatják a családot, konf-liktusok esetén, nehéz helyzetben ittsenki sem marad egyedül, támasz nél-kül.

Ez – a személyiséget leginkább acsaládon keresztül megközelíto felfo-gás – számos más vallásos közösségreis jellemzo, és ez jelentosen eltér acsaládból kiszakítani, vagy attól elvá-lasztani akaró törekvésektol. Nevelés-tudományi szempontból ez a megkö-zelítés azért fontos, mert a család biz-tosítja minden pedagógiai tevékeny-ség nélkülözhetetlen elofeltételét, azoktatáshoz nélkülözhetetlen nyugodtlégkört. Ebben a környezetben fontos-nak tartják a tanárokkal való szorosegyüttmuködést: a nevelésben érde-kelt felek nem egymás ellen dolgoz-nak, hanem igyekeznek egymás hatá-sát erosíteni.

Az adventista gyülekezetben a Bib-lia alapos tanulmányozásából eredo-en, a hitélet és a családi élet szere-pének hangsúlyozása mellett, fontosszerepet tulajdonítanak a bibliai fel-ismerések mindennapi életben törté-no realizálásának, a bibliai gondola-

tok hétköznapi megvalósulásának. Eza következetes, az Írás szerinti (so-la scriptura) gondolkodásmód elvezetaz életmódreform szükségességénekmegfogalmazásához és kivitelezésé-hez. Jelen esetben a Biblia értelme-zésébol kiinduló, a mindennapi életrészleteire is kiterjedo életmódreform-ra – amelyik magában foglalja a szel-lemi és a testi táplálék gondos megvá-lasztását – ez a gyakorlat érvényes éshiteles választ ad a posztmodern korkihívásaira.

A tanítás szervezeti formái: az is-tentisztelet, a sok beszélgetés, a közösmunka, a szórakozással és a tanulás-sal egybekötött családi táborok és amodern médiák adta lehetoségek fel-használása. Ezek töltenek be megha-tározó szerepet a közösség életében.

A hagyományos iskola örök prob-lémája a hiányzó tanulók lemaradá-sa, akik ilyenkor igen körülménye-sen, csak valamelyik társuk jegyze-tére alapozva tudják a hátrányukatbehozni. Ez osrégi probléma, a peda-gógia mégsem fejlesztett ki hatékonygyakorlatot ennek az igen egyszeru„hétköznapi” gondnak az orvoslásá-ra. Az adventista és más kisegyhá-zak viszont – mert fontosnak tartják abetegek, idosek és más okból távolle-vok részvételének biztosítását az isten-tiszteleten – teljesen természetesnektartják e probléma megoldását. Jelen-leg ez az istentiszteletek és más elo-adások/tanítások jó minoségu hang-felvételével, ennek gyorsmásolásávalés olcsó, kölcsönzésen alapuló terjesz-tésének megszervezésével, illetve azinternet felhasználásával történik.

A pünkösdi egyház hitelveibol adó-

14

Page 15: Pedagógiatörténeti Szemle Vallásos mozgalmak ... · Kelethez (buddhizmus, Krisna-tudat, különbözo˝ jógaiskolák, transzcendentális meditáció). 5. Az osmagy˝ arok vallásának

Pedagógiatörténeti Szemle • 1. évf. 3. sz. 1–21. o. • 2014

dóan – azaz az érzelmek kinyilvání-tásának intenzív lehetoségébol faka-dóan – különösen vonzó a roma ki-sebbség számára. A pünkösdi egyháznem is késlekedett sokáig ezen a té-ren – az állami intézkedéseket jóvalmegelozve – létrehozták a Roma Nép-foiskolát, felismerve a roma értelmi-ség kis számából eredo gondokat. Anépfoiskolai mozgalom gyors terjedé-sének egyik oka az lehetett, hogy abevett felekezetek hosszú képzési idotírnak elo igehirdetoiknek, a pünkös-disták viszont arra építettel, hogy ci-gánycsaládok laikus férfi tagjait szen-telték „pappá”, vagyis olyan embere-ket, akik tudták, hogy kiket kell meg-szólítani, beszélték és értettek a közös-ség nyelvén, magabiztosságot sugárzómódon rögtönöztek szentbeszédeketés más tanításokat (Fraser, 2006. 290.o.). Az is nyilvánvaló volt, hogy azállami-közoktatási terület sokkal las-sabban, körülményesebben kezd hoz-zá támogatási rendszerének kiépítésé-hez. A népfoiskola rugalmasabb jogi-lag és szabadabb képzési formája ezta fontos hiányt pótolta.

A következokben egy olyan – elne-vezésében is iskola – belso képzésérolhozok példát, ahol kiemelten fontosa jó beszédkészség, az érvelés és ameggyozés. Az iskola a következodidaktikai és retorikai problémákkalfoglalkozik:

Hogyan olvassunk és emlékezzünk?A vázlatkészítés technikái.A tanítás muvészetének kifejlesztése.A szabadon mondott és a rögtönzött

beszéd.A hallgatók „szívének” elérése.Építo társalgás.

Hogyan írjunk leveleket?Hatásos bevezetések eloadáshoz.A hangero és szünetek jelentosége a

beszédben.Az ismétlés és a gesztikuláció alkal-

mazása.A gördülékeny társalgó eloadásmód,

helyes kiejtéssel.Az értelem szerinti hangsúlyozás és

moduláció.A helyénvaló szemléltetés jelentosé-

ge.A beszéd megfelelo befejezése és ido-

beosztás.

A „szónokképzés” részletes tema-tikájához gyakorlati képzés járul: a fi-úk körülbelül ötperces eloadásra kap-nak lehetoséget akkor, amikor igénytámad bennük a megszólalásra. A lá-nyok esetében – önálló eloadás helyett– „csak” párbeszédes felépítésu nyilvá-nos dialógusra van lehetoség. MindezJehova Tanúinak Teokratikus SzolgálatiIskolájában történik.

Sajnálatos, hogy a szokványos is-kolában nem ilyen fontos a „szónok-képzés”, a komoly megfontolt vé-leménynyilvánításra való felkészítés.Erre ebben a gyülekezetben – igaz egé-szen más okból – de fokozottan ügyel-nek.

Az „Egyesíto Egyház” összejövetele-in már az elso (toborzó) eloadás meg-lepo: személyes kézfogással köszön-tenek mindenkit. Ha valaki története-sen másodszor is elmegy, mosolygósarcok, vidám érdeklodo tekintetek ésa személyére vonatkozó pozitív meg-állapítások várják az adott személyt.Szokványos körülmények között in-kább az ellenkezojét élhetjük meg. Aszemélytelenség sokszor rendszabá-

15

Page 16: Pedagógiatörténeti Szemle Vallásos mozgalmak ... · Kelethez (buddhizmus, Krisna-tudat, különbözo˝ jógaiskolák, transzcendentális meditáció). 5. Az osmagy˝ arok vallásának

Pedagógiatörténeti Szemle • 1. évf. 3. sz. 1–21. o. • 2014

lyokban is megjeleno intézményesíté-se mellett, leginkább kifogásokat / hi-ányosságokat keresnek bennünk. Atanárok egy része gondosan összeállí-tott tesztekkel, néha a már visszaszo-ruló feleltetéssel, szinte „hivatássze-ruen” keresi a tanulók hiányosságait.Tapogatódzó kérdésekkel próbálnakrepedéseket találni az amúgy is töre-dékes, széteso tanulói tudásban. A„szeretet bomba” – amit sok közösség-ben szinte automatikusan alkalmaz-nak – azért hatásos majdnem mindenesetben, mert egy hiátusra tapint rá.Gondoljunk csak az otthonuktól fris-sen elszakadó fiatalokra, akik éppencsak bekerültek valamelyik kollégium-ba, vagy éppenséggel albérletbe köl-töztek – ki foglalkozik velük igazán?Mit gondolnak kiéhezettek-e a töro-désre, a személyességre? És mit gon-dolnak, megkeresi-e oket, törodik-evelük valaki?

A Biblia-tanulmányozásából kiin-duló törekvésekre példa a „Biblia szól”gyülekezet létrejötte. Az 1970-es évek-ben az USA-ban keletkezett ez az újvallásos mozgalom. A rendszerváltástkövetoen finn nemzetiségu pásztorok(lelkészek) vezetésével kezdte megmagyarországi tevékenységét. Helyi-séget béreltek és elkezdték a Biblia-magyarázatot, lassan kiépült a gyüle-kezet, állandó helyre költöztek. Gyor-san és hatékonyan reagáltak a gyakor-lati problémákra: a rendszerváltástkövetoen nagy igény volt a vállalkozá-si lehetoségekrol való tájékoztatásnak,a vállalkozók egymás közötti kommu-nikációjának megszervezésére, erre itt– a Bibliából kiindulva – sor került.Egy másik érzékelheto probléma a há-

zasodni kívánó lányok partnerkeresé-si gondja volt, pontosabban az ifjú fér-fiak házasodási hajlamának eroteljesvisszaesése. Miután ezen is segítetta gyülekezet, az új probléma a meg-született gyermekek elhelyezése lett.Hamarosan létrejött az óvoda és aziskola is. A gyors alkalmazkodóké-pesség és a mögötte meghúzódó sta-bilitás ennek a közösségnek lényegitulajdonsága.

Az oktatás szempontjából semelhanyagolható, kevéssé kihasználtmódszert – a távoktatást – helyezi elo-térbe a „Die Weltweite Kirche Gottes”mozgalom. Az 1934-ben az amerikaiPasadena-ban létrejött mozgalom azélet minden kérdésére igyekszik vá-laszt adni, a sikeres élethez a követke-zo hét szabály betartását tartja fontos-nak:

1. A megfelelo cél kituzése. A cél éb-ressze fel a becsvágyat, ambicionál-jon.

2. Fontos a megfelelo elokészítés és aképzés. Ezért meg kell tanulnunktanulni, úgy hogy a legkisebb ero-feszítéssel a legtöbb ismeretre te-gyünk szert. Ehhez nyújt segítsé-get az Ambassador College távok-tatási központ, mely kísérletet tesza jelenlegi rossz oktatás okainak fel-tárására és felülvizsgálatára.

3. A jó egészség és a jó közérzet bizto-sítása helyes táplálkozással és élet-módreformmal, az arany középútszem elott tartásával történik.

4. Mindez akkor valósítható meg, haelegendo energia, ösztönzo ero állrendelkezésünkre.

5. A találékonyságot, a vészhelyzet-ben való reagáló-képességet is fej-

16

Page 17: Pedagógiatörténeti Szemle Vallásos mozgalmak ... · Kelethez (buddhizmus, Krisna-tudat, különbözo˝ jógaiskolák, transzcendentális meditáció). 5. Az osmagy˝ arok vallásának

Pedagógiatörténeti Szemle • 1. évf. 3. sz. 1–21. o. • 2014

leszteni, gyakorolni kell!6. Csak a jó állóképesség, a kitartás

teszi lehetové a kituzött célok meg-valósítását.

7. Mindehhez nélkülözhetetlen Istenvezetésének elfogadása.

A gyülekezet belso életében az anyagihozzájárulás (tized) pontos szabályo-zása mellett, fontos a házasság intéz-ményének elméleti és gyakorlati vé-delme, a jó példa neveloerejének felis-merése és a nagyszülokkel való kap-csolat fontosságának hangsúlyozása.

Az eddigiek alapján megfogalmaz-ható az a következtetés, hogy a Bibli-ára alapozott komplex megközelítésolyan sajátos, egymástól nagyon elté-ro kombinációkat eredményez, ame-lyek közös sajátossága az, hogy elha-nyagolt, kevés figyelemre méltatott,megoldatlan problémákra talál, illet-ve keres választ. Jelen esetben ilyenek:a házasság védelme, a nagyszülokkelvaló kapcsolat kérdése, a távoktatáslehetoségeinek felismerése és kiakná-zása, életreformok kezdeményezése,az életben eloforduló veszélyhelyze-tekre történo tudatos felkészítés, a jóközérzet, az állóképesség és a találé-konyság értékként történo megélése.Mindezek a gondolatok – még ha máselnevezéssel is – de ismertek a neve-léstudomány számára is, de nem ke-rülnek ennyire reflektorfénybe.

A személyiség komplex megköze-lítésének másik útja a természetgyó-gyászat és a „keleti vallásokból” eredokoncepciók kombinálása. Az értelemközponti szerepét hangsúlyozó, az el-lentmondások szembeállítására és eb-bol energiát nyero „nyugati kultúra”fejlodése során eljutott odáig, hogy

felismerte a régi értelemben vett „ke-leti életforma” integrálásának szüksé-gességét. Nem azzal a céllal, hogyezt az életformát újrateremtse, haneminkább azért, hogy az új megközelí-tések, az új ellentmondások feloldásarévén igyekezzék energiát nyerni a to-vábbi fejlodéséhez. Jellemzo módon,a gazdasági élet vezetoi ismerték fellegkorábban az ebben rejlo lehetosé-geket. Tréningek, tanfolyamok, kom-binált technikákat alkalmazó meditá-ciók „kényszerítik” a menedzsereketegy-két hetes megállásra, hogy az ittnyert ötletekkel azután még hatéko-nyabbak legyenek.

Mindez azt jelenti, hogy a régi „ke-leti gondolkodásból” eredo eljárásokátalakulnak, többé-kevésbé alkalmaz-kodnak a nyugati gondolkodáshoz.Az ilyen jellegu megközelítések álta-lában nem eredeti származási helyük-rol, hanem leginkább valamelyik nyu-gati országból (USA, Németország,Svájc) érkezve jelennek meg Magyar-országon.

A keleti hatások integrálása egyéb-ként nem új jelenség, a nyugati kultú-ra mindig is felhasználta a keleti kul-túra egyes elemeit: gondoljunk a „nir-vána” gondolatából eredo nulla (O)karrierjére, vagy az elso európai egye-temek kialakulására hatást gyakorlógondolkodókra, így például Avicenná-ra vagy Maimonidesra. Természetesena keleti gondolkodás számos eredmé-nyébol és ezek nyugati adaptálási kí-sérletébol végtelen sok változat jöttlétre. Gyakran elofordul, hogy a kü-lönbözo elnevezések ellenére azonos,vagy jelentéktelen eltérések figyelhe-tok meg a szervezodési alapelvekben.

17

Page 18: Pedagógiatörténeti Szemle Vallásos mozgalmak ... · Kelethez (buddhizmus, Krisna-tudat, különbözo˝ jógaiskolák, transzcendentális meditáció). 5. Az osmagy˝ arok vallásának

Pedagógiatörténeti Szemle • 1. évf. 3. sz. 1–21. o. • 2014

A közoktatásban – annak tradici-onális nyugati mintája miatt – csakigen lassan és áttételeken keresztüljelennek meg keleti hatások. A kü-lönbözo egyesületek, a szabadidos te-vékenység szervezésére alakult köz-muvelodési intézmények rugalmassá-ga viszont lehetové teszi ezen elemekgyorsabb megjelenését. A személyisé-get a maga teljességében megközelítotanfolyamok – amelyek gyakran „isko-lának” nevezik magukat – megjelen-nek a felnottoktatásban és értelemsze-ruen azokon a területeken, ahol a ha-gyományos iskola megoldatlan prob-lémát, vagy kielégítetlen szükségletethagy maga után.

Jelen munka nem vállalhatja fele sokszor vitatott, nem egyértelmu,szubjektív és objektív értékítéletekkombinációján alapuló rendszerek tel-jességének bemutatását. A rangsornélküli egymás mellé állítás legfobbszempontja – a fentiekhez hasonlóan– a pedagógia számára fontossággalbíró megoldandó feladatok, kihívásokkeresése.

E rendszerek közül igen érdekesés a magyarság tradicionális gondo-larendszerében is meglevo „keleti ha-gyományok” felelevenítésére törekvo,egyesületi formában muködo „Tál-tos iskola”. A „Táltos iskola” kiin-duló koncepciója roppant egyszeruenhangzik, de egyáltalán nem könnyumegvalósítani. Ennek lényege a kö-vetkezo: mindenki szeresse / fogadjael önmagát, azaz szaktudományos ter-minus technikusokkal leírva, az önel-fogadás válik a legfontosabb, mintegykiindulást jelento mozzanattá. Eztköveti a természetben rejlo mélyebb

összefüggések bemutatása és ebbol azember számára hasznosítható elemekkivonása a gyógyfüvek feldolgozásá-tól egészen a csontkovácsolásig. A„Táltos iskola” egyik tanárával történobeszélgetésben a hagyományos iskolá-val szemben a következo észrevételekmerültek fel:

1. A hagyományos iskola mást semcsinál, mint állandóan „harcolá-szik”, azaz azt keresi, hogy mitnem tud a tanuló; a gyerekek pe-dig igyekeznek a legügyesebben el-titkolni, rejtegetni azt, amit nemtudnak.

2. A hagyományos iskolában min-dent csak elmondanak (a tanárok),sok mindenrol beszélnek, de aligvan lehetoség egyéni tapasztalat-szerzésre.

3. Az iskolában nem használják kikelloen azt a tényt, hogy bizonyosdolgokat a gyerekek sokkal gyor-sabban tanulnak meg egymástól,mint a metodikailag sokkal felké-szültebb, és ezért néha túl lassú ésaprólékos szaktanártól.

Érdekes, de nem meglepo, hogymennyire hasonlítanak ezek a gondo-latok a reformpedagógia kezdeténekproblémaköreihez!

A tanulók között – a televízióbanbemutatott filmek hatására is – egyrenépszerubbek a különbözo harcmuvé-szeti iskolák. Érdekes, hogy a nyuga-ti kultúrkör ezekhez hasonlóan nagyigénybevételt jelento, összetett sport-jai (az öttusa, a tízpróba) nem olyanvonzóak, mint a keleti kultúrából ere-do harcmuvészetek, annak ellenére,hogy a pedagógiai hasznosítás leheto-sége mindkettoben benne rejtozik. A

18

Page 19: Pedagógiatörténeti Szemle Vallásos mozgalmak ... · Kelethez (buddhizmus, Krisna-tudat, különbözo˝ jógaiskolák, transzcendentális meditáció). 5. Az osmagy˝ arok vallásának

Pedagógiatörténeti Szemle • 1. évf. 3. sz. 1–21. o. • 2014

neveléstudomány számára több fon-tos hozadéka lehet e sportágak muve-lésének.

1. Hozzásegíthet bennünket – a fi-zikai nehézségek leküzdése útján– az önmagunk feletti uralomhoz.Ennek megtapasztalása, az önle-gyozés élménye jelentos többlet aszemélyiségfejlesztés számára.

2. A szoros mester-tanítvány kapcso-lat, illetve a társaktól történo gya-korlati tanulás lehetosége, mindensport és harcmuvészeti iskola fon-tos része.

3. Az intuícióra egyébként is olyannagy hangsúlyt helyezo keleti kul-túra, a harcmuvészetek oktatásasorán, kiemelt figyelmet fordít apszichés és a fiziológiai jelensé-gek összekapcsolására (például azegyik figyelmeztetés így hangzik: aharag árt a légzésnek) ezzel új szintvisz a racionalitására oly büszkenyugati kultúrkörbe.

Számos más, szintén a mozgással fog-lalkozó módszer is ismeretes. Ilyeneka kineziológia és ennek számos tech-nikája, az Alexander-módszer, vagy aWaldorf-pedagógiából ismert Bothmer-gimnasztika. E módszerek alkalmazá-sának közös jellemzoje a mozgás ésa képzelet közötti intenzív kapcsolatgyakorlása, valamint a testi folyama-tok tudatosulása. A gyógypedagógiaés a (természet)gyógyászat körébe tar-tozó kérdések értékelése, a teljes rend-szerek bemutatása nem lehet e dolgo-zat feladata. Itt éppen csak érintole-ges utalások tehetok némely felhasz-nálási lehetoségre. Ilyenek:

1. A nyugati kultúra minden fájdal-mat, rendellenességet gyógyszerrel

akar megoldani: a médiák egysze-ru fejfájás esetén is arra kondicio-nálják a tanulókat (reklám), hogybizonyos tablettákat szedjenek be.A szelloztetés, vagy a fejfájás jelle-gének megfelelo mozgássorral valópróbálkozás igénye fel sem merül.Természetesen szó sincs az orvosvalamilyen helyettesítésérol, de aztazért bárki mindenféle károsodásnélkül megtanulhatja, hogy milyenmozgássor segíthet szédülés, pilla-natnyi rosszullét, fejfájás ellen.

2. A sokszor napi öt, hat tanórát –általában rosszul szelloztetheto ter-mekben végigülo tanulóknál – óha-tatlanul megjelenhetnek a fizioló-giás problémákat kíséro pszichésdiszfunkciók. Ezek kiküszöbölésé-hez hasznos lehet a mozgásterápi-ás eljárások tapasztalatainak isme-rete.

3. Számos tanulási nehézség oldásá-ra (hiperaktivitás, csúnya írás, a fi-gyelem elkalandozása, emlékezé-si problémák, lustaság) kipróbáltmódszerek állnak rendelkezésre. Atanárképzésben fontos lenne taníta-ni és gyakoroltatni – nem a szakér-tok munkájának helyettesítésre, ha-nem azokat segítve – az alapprob-lémák felismerését, és differenciálttechnikákkal történo, az eddiginélhatékonyabb megoldását.

A tágabb értelemben vett mozgás vizs-gálatának speciális területe az írás-elemzés, a grafológia, amit újabbanaz üzleti életben is egyre gyakrabbanalkalmaznak. Ennek egy változataa pedagógiai grafológia is egyre ismer-tebb lesz. E. Schelenz dolgozta ki aziskolai grafológusok tízpontos etikai

19

Page 20: Pedagógiatörténeti Szemle Vallásos mozgalmak ... · Kelethez (buddhizmus, Krisna-tudat, különbözo˝ jógaiskolák, transzcendentális meditáció). 5. Az osmagy˝ arok vallásának

Pedagógiatörténeti Szemle • 1. évf. 3. sz. 1–21. o. • 2014

kódexét. E szerint a pedagógiai gra-fológia más módszerek kiegészítése-ként vagy azokkal együtt a pedagó-giai diagnosztika fontos segítoje le-het. Fontos lenne az alapos és hite-les grafológiai képzettséggel és peda-gógiai diagnosztikus gyakorlattal ren-delkezo grafológus-tanárok tapaszta-latainak megismerése. Minderrol csakszórványos szakirodalmi utalások ol-vashatók.

A neveléstudomány számára több-szörösen is kihívást jelent a „nyugativilág jógájának” nevezett „agykontroll”néven ismert, tanfolyamok útján elsa-játítható ismeretrendszer. A pedagógi-át azért érinti ez a jelenség, mert több-nyire szaktanárok sajátítják el tanfo-lyami rendszerben, szakmai tevékeny-ségük kiegészítéseként használják azitt alkalmazott technikákat. Másrésztpedig a tanulási nehézségekkel küzdotanulóknak kíván segítséget nyújtaniez a módszer, általában valamilyena hagyományos iskolán kívüli szer-vezeti formában. Az elméleti alapokközött fontos az integratív tanulás há-rom összetevojének elkülönítése: (1)bevitel, (2) szintézis és (3) válasz. Ez atanuláselméleti megközelítés nem ide-gen a didaktikától sem, de bizonyáraérdemes lenne az „agykontroll” ezzelkapcsolatos eredményeit alaposabbanmegvizsgálni. Egyébként a módszer-ben néhány mozzanat – bár más szak-kifejezés jelöli – de megegyezik a re-formpedagógia gyakorlatával. Fontoslenne az átfedések, a tényleges újításés leginkább az eredményesség tudo-mányos igényu vizsgálata. Az oktatáshárom fázisra történo szétválasztásán– úgy mint dekódolásra, koncertre, ak-

tiválásra való felosztáson – is érdemeslenne elgondolkodni.

Összegzés

Végigtekintve – a sokszor csak utalás-szeruen jelzett vagy éppen csak meg-említett, de semmiképpen sem leírt-nak, elemzettnek, értékeltnek tekintettirányzatokat – megállapíthatjuk, hogyszinte mindegyiknek van mondaniva-lója a gyermekekrol, a tanulásról, atanárokról, a szülokrol és az iskoláról.Némelyik irányzat eljutott az önállóiskola muködtetéséig, mások valami-lyen egyesületi formában, tanfolyamirendszerben fejtik ki hatásukat. Elo-fordul az egyházi törvény adta kere-tek közötti muködtetés is. Találkoz-hatunk egyfajta „rejtozködéssel” vagyéppen az irányzatok nevének megvál-toztatásával is.

Néhány fontos összegzo jellegu akutatás során szerzett tanulság is meg-állapítható:1. Az elsot talán úgy fogalmazhat-

nánk meg, hogy lehetoség szerintkerüljük a vitát az új vallásos moz-galmaknál a Biblia értelmezésérol,vagy egy-egy módszer hatásossá-gáról.

2. Arra is vigyázni kell, hogy nehiggyünk el mindent, amit látunk,amirol hallunk és azt se feltétlenül,amit érzünk. Elofordulhat, hogykipróbált félrevezeto technikák ál-dozataivá válunk.

3. Mindig számolnunk kell azzal,hogy a térítéssel foglalkozó szemé-lyek tapasztalataik, eros belso meg-gyozodésük és képzettségük segít-ségével igen gyorsan kitapintják

20

Page 21: Pedagógiatörténeti Szemle Vallásos mozgalmak ... · Kelethez (buddhizmus, Krisna-tudat, különbözo˝ jógaiskolák, transzcendentális meditáció). 5. Az osmagy˝ arok vallásának

Pedagógiatörténeti Szemle • 1. évf. 3. sz. 1–21. o. • 2014

gyengeségeinket, sebezheto pont-jainkat és erre alapozva dolgozzákki befolyásolási technikájukat.

4. Számolnunk kell azzal is, hogy krí-zishelyzetben, megoldandó prob-lémáinkkal terhelten, nagyon sok-szor maradunk magunkra. A tár-gyi tudás ilyenkor nem a legmeg-bízhatóbb segítség, fontos hogy en-nek kiegészítéseként megérto és tá-mogató család, megbízható bará-tok vegyenek körül bennünket.

5. Fontos megoldandó feladat lenneegy-egy irányzat teljes bemutatása:az alapozó filozófiával, az iskolapedagógiai programjával, az ott ta-nító tanárok, a tanulók és a szüloktapasztalataival, a felügyeleti szer-vek észrevételeivel. Az iskolávalszembeni kritikai megállapításokösszegyujtésével lehetne teljesebbképet kapni arról a világról, amit acímben a „pedagógia árnyékaként”jellemeztem.

Ezek az intézmények léteznek, a tár-sadalmi valóság részei és saját árnyé-kunkhoz hasonlóan a társadalomhoztartoznak. Komplex, objektív értéke-lésük csak a tudományok összefogá-sával az inter- és multidiszciplinaritáselvének érvényesülésével valósulhatmeg. Ezen dolgozat legfobb célja afigyelem felkeltése és az iskolai gya-korlat számára esetleg fontossággalbíró aktuális jelzések némelyikénekfelsorolásszeru említése volt.

Irodalom

Bohn, N. (2007): Kleines Lexikon derSekten, Psychogruppen und Strukturvert-

riebe. Paderborn.Csányi Vilmos (2000): Az emberi

természet. Humánetológia. Vince Kiadó,Budapest.

Eimuth, K.-H. (1999): A szektásokgyermekei. Budapest.

Feldmár András (1997): A tudatál-lapotok szivárványa. Jaffa Kiadó, Deb-recen.

Fraser, Sir A. (2006): A cigányok.Osiris Kiadó, Budapest.

Gasper, H., Müller, J. és Valentin, F.(1995, szerk.): Lexikon der Sekten, Son-dergruppen und Weltanschauungen. Fak-ten, Hintergründe, Klarungen. HerderVerlag, Freiburg, Basel, Wien.

Heller Ágnes (2000): Kérdés, milenne a társadalmi integrációt is segí-teni kész keresztény és zsidó teológia?Eloadás „A vallások szerepe Magyar-ország európai integrációjában” címukonferencián. Budapest, 2000. május17–18.

Horváth Zsuzsa: (1995): Hitek ésemberek. ELTE, Budapest.

Kuhn, T. S. (1976): A tudományosforradalmak szerkezete. Gondolat, Buda-pest.

Lorenz, K. (1994): A civilizált embe-riség nyolc halálos bune. IKVA, Buda-pest.

Popper Péter (2001): Van ott vala-ki? A vallászpszichológia néhány fontoskérdésérol. Saxum, Budapest.

Süle Ferenc (1997): Valláspatológia.GyuRó Art-Press, Szokolya.

Vankó Zsuzsa (2000): Ezredfordu-ló vagy korszakforduló? Sötétedik vagyvilágosodik? Bibliaiskolák Közössége,Budapest.

Vernette, J. (2003): Szekták. Palati-nus, Budapest.

21