A GÖDÖLLŐI PREMONTREI ÖREGDIÁKOK EGYESÜLETÉNEK

K Ö R L E V E L E

2 0 1 3. I. f é l é v

2

Főtitkári beszámoló.Évenként kétszer megjelenő Körlevelünk főtitkári beszámolójában mindig örömmel adok

tájékoztatást Egyesületünk életében bekövetkezett eseményekről, történésekről, legyenek azok a terveinknek megfelelőek, vagy attól eltérően megtörténtek.

Most szakítanom kell ezzel a hagyománnyal. Szomorú szívvel adok tájékoztatást a mindnyájunkat felkavaró eseményről.. Karácsonykor Gimnáziumunk igazgatója, Bárdy Péter megbetegedett, súlyos műtéten esett keresztül. Állapotát, felgyógyulását mindnyájan, akik ismerik és szeretik Öt, aggodalommal kísérjük, várjuk az újabb híreket, reménykedünk, hogy Pétert hamarosan újra régi valójában, teljesen felgyógyultan köszönthetjük iskolánk vezetésében. Addig is kérjük a Jóisten segítségét, imádságunkban megemlékezünk róla.

Egyesületünk élete a terveknek megfelelően folyik. A júniusi Közgyűlésen újjáválasztott Vezetőség teljes aktivitással végzi munkáját, remélhetően ez hamarosan mindnyájunk számára egyértelműen meg fog mutatkozni. Terveinknek megfelelően sor került érettségiző fiataljaink továbbtanulását elősegítő tájékoztatására, ennek keretében Egyesületünk célkitűzéseinek, feladatainak ismertetésére. A hagyományos Mikulás kupa decemberben nagy sikerrel megrendezésre került. Februárban került sor a hagyományos Öregdiák Bálra. Nagyszámú résztvevővel, kimondottan jó hangulatban töltötték el a jelenlévők az estét és éjszakát. Köszönet a szervezőknek, áldozatkész, fáradtságot nem kímélő munkájukért.

Mint arról már legutóbbi Körlevelünkben beszámoltunk, Sármezey Árpád (1943) diáktársunk, iskolánk koszorús költője végrendeletében jelentős összeget – 5000 GBP – hagyományozott Egyesületünkre. Vezetőségünk úgy határozott, hogy a hagyaték egy részét egy „Sármezey Árpád irodalmi pályadíj” alapítására fordítjuk, iskolánk tanulói tanulmánya elősegítésére. Fennmaradó részéből a már létező Fényi Ottó Alapítványt egészítjük ki, biztosítva ezzel, hogy önfenntartóvá váljon és a támogatások az alap kamatjából legyenek fedezhetők.

Haidegger Ernő (1943) iskolatársunk – Sármezey Árpád osztálytársa és jó barátja – a Sármezey pályadíjat nagylelkűen támogatni kívánja. Úgy határozott, hogy a Sármezey hagyatékból a pályadíj alapítására szolgálóval egyező összeget – 2500 GBP – Egyesületünk rendelkezésre kíván adni. Nagylelkű adományát hálás szívvel köszönjük, iskolánk diákjai a támogatást megérdemlik. Reméljük, jó példája követőre is fog találni.

Egyesületünk tagságának összefogására, megfelelő és naprakész tájékoztatása érdekében a jövőben szeretnénk a modern kor eszközeit, így a kiber-technikát, igénybe venni. Ennek segítségével reméljük kapcsolataink szorosabbra fűzését, tagságunk aktivizálását, és nem utolsósorban az egyesületi tagdíj befizetésének nyilvántartását Az ehhez szükséges egyesületi

3

honlap kidolgozása folyamatban van, reméljük, júniusi Közgyűlésünkön az elkészült honlapról részletesen beszámolhatunk.

Anyagi eszközeink szűkös voltára minden alkalommal szeretném tagságunk figyelmét felhívni. Szinten tartáshoz támogatóink nagylelkű adományai segítenek, jó szokásaikat a jövőben is kérjük megtartani. Ugyanakkor ismételten kérem és hívom diáktársaimat az Egyesületi tagdíjak – igazán nem jelentős – összegének megfizetésére. Ennek segítségével tudjuk céljainkat – egyebek mellett Körlevél kiadása, segélyek és támogatások, kegyeleti költségek, stb. – biztosítani.

Költségeink csökkentését szolgálja, hogy a jövőben – igényeknek megfelelően – a Körlevelet nyomtatott forma mellett digitális formában is rendelkezésre tudjuk adni. Ez jelentős mértékben csökkentheti a nyomdai és postaköltségeket.

A Posztmi-Premi rendezvények folytatódnak, legközelebbi összejövetelünkről időben fog a Rendezőség tájékoztatást adni.

Idén a Szent Norbert napi összejövetelre és Közgyűlésünkre június 8-án kerül sor, kezdési időpontja a szokásoknak megfelelően féltízkor lesz. Kérjük Egyesületünk tagjait, Ünnepségünkön, Közgyűlésünkön minél nagyobb számban vegyetek részt.

Végezetül gondoljunk kegyelettel azokra a tanárainkra, akik születésének vagy halálának kerek évfordulója van.

140 éve született Halmos Viktor; 135 éve Ernyi Gilbert, Kovács Lajos; 125 éve Kárpáthy-Kravjánszky Mór; 120 éve Beller Ipoly, Berkovics Ernő, Buczkó Emil, Holba Kasszián, Magyar Gábor, Szépkuthy Tamás; 110 éve Froncz Sebestyén, Raszlaviczy Iván; 100 éve Makay Norbert, Völgyi Kelemen; 95 éve Lengyel Menyhért, Rétfalvi Győző.

85 éve halt meg Lacsny Ince; 80 éve Kiss Kolos; 50 éve Arany János Paszkál, Froncz Sebes-tyén, Kolumbán Virgil, Mikolaicsik Sándor; 45 éve Ráday Sebestyén; 40 éve Oszvald Arisztid, Zimándi Piusz; 35 éve Mécs László; 20 éve Tonházy Aladár; 5 éve Gáspárdy Ödön, Révay Frigyes.

Ők és meghalt diáktársaink is nyugodjanak békében.Várady-Brenner András

Hárman voltunk ...Ezzel a címmel jelent meg 2. Emlékkönyvünkben Dragsits Imre írása arról a 14 családról,

amelyből három vagy négy testvér látogatta a Gödöllői Premontrei Gimnáziumot. Ezek közül az öregdiákok közül az elmúlt félévben két, 1939-ben érettségizett öregdiák halt meg. Emlékezzünk rájuk testvéreik felsorolásával. Zárójelbe tettük a gimnáziumi évfolyam jelzését, amelyben az elhunytak és testvérei érettségiztek:

Beöthy László (1937): régebben meghalt, Beöthy Bertalan (1939): most halt meg, Beöthy Tamás (1945) jezsuita pap, Budapesten él. Porzsolt Gábor (1936) és Porzsolt Miklós(1938): régebben meghalt; Porzsolt Ferenc (1939): most halt meg.

Az elhunytakra szeretettel emlékezünk, Isten nyugosztalja őket! Az Egyesület Vezetősége

A premontreiek platánja Nagyváradon

A Rendház előtt egy platánfa áll.Varázs-ecsetje surranó hegyévelmegérintette halkan a halál.Levele: sárga, barna, zöld-arany -ezer színváltozatban hulldogál.

Az ezerszínű óriás platánzizzenve küldi postáját a mélybe.Alatta kedves háziuraimjárkálnak hófehérbe'.

S ahogy járnak, egy-egy égő levélköntösük hófehérjén fennakad.Az élet üzen messziről nekik,s mutogat vért és aranyat.

S ők olvassáke titokzatos távoli postában:Im', ez az élet,amely a hervadást hordja magában.

Azután tovább mennek

4

A fák alatt fehéren imbolyogva,s a haldokló élet üzenetét

a köntösükrőllerázzák mosolyogva

Reményik Sándor

Találkozásom a „Geofizikával”Gödöllői gimnáziumi érettségim után (1950), minthogy osztályidegen1 családból szár-maztam, továbbtanulásom reménytelen volt. Sikerült segédmunkásként elhelyezkednem a nagyfeszültségű távvezetéket építő Siemens Műveknél Rákosfalván. Marossy Zsolt osz-tálytársammal együtt hatalmas tartó oszlopok földeléséhez mély gödröket ástunk Zugló-Rákosfalva-Kőbánya vonalában. Tikkasztó meleg nyár, és elég ronda munka volt „úri gyerekeknek”. Jellemző segédmunkás társaság jött ott össze, java részben kirúgott, elbocsátott reakciós elemek, mint pl. honvéd térképező tiszt, Pest vármegye alispánja, üzletét feladni kényszerült gödöllői fűszeres, orvosi egyetemről kirúgott volt premontrei öregdiák, stb, stb. Mintegy két hónap eltelte után valamilyen elfertőződött pattanás miatt kialakult a jobb lapockám tájékán egy úgynevezett „karbunkulus”, Magas lázam lett, Gödöllőről Ottó doktor úr beutalt Budapestre, a Péterfy Sándor utcai rendelőintézetbe.

1 A hatalombitorló kommunista rezsim elsősorban származás szerint különböztette meg az állampolgárokat.

5

Vizsgálatkor a sebész orvosok hümmögtek a hátam mögött mondván, hogy ők az operációt nem vállalják, mert a páciensnek „febrise” van (latin tanulmányaimból jól tudtam, hogy ez lázat jelent). Mondhatnám, hogy legjobb úton voltam a vérmérgezés felé. Végül is beutaltak a Szent István kórházba, ahol elvégezték az operációt. Hála Istennek semmi különös szenvedéssel sem járt, elaltattak. Néhány nap után hazakerültem, és hónapokon át hetente táppénz kaptam, amit minden alkalommal Sashalmon kellett felvennem, ott volt az SZTK kifizetőhely. Emlékszem, hogy ez 100 Ft 40 fillér volt. Ma már nevetséges összegnek tűnik, de akkor ez elég jó pénz volt, hiszen havi 400 Ft fizetésnek felelt meg. Jókora méretű sebem nehezen gyógyult, hetente be kellett jönnöm a Péterfy S. utcai kórházba, ahol tenyérnyi sebemet átkötözték (nagyon jól esett, amikor sebbenzines vattával tisztogatták, mert nagyon tudott viszketni). Ez az állapot kb. október közepéig tartott, majd megkaptam munkakönyvemet is a Siemenstől, a folyamatos távvezeték építés velejárójaként elköltözőben voltak már Budapestről és segédmunkásokat nem vittek magukkal. A következő év március végéig munka nélkül maradtam. Időközben kaptam jóindulatú ismerősöktől egy-két állásajánlati címet, de ezek „szerencsémre” kudarcot vallottak. Általá-ban nem nyertem el a fogadó „elvtárs” rokonszenvét és pl. a sztalinvárosi (Dunapentele) építkezéseket ajánlották üzemük helyett. Jakab Isi gimnazista társam ügyvéd édesapja jóakaratú segítségével is kezdődött valami. Megkaptam tőle egy budapesti vasbeton üzem igazgatónőjének címét, aki neki nagyon hálás volt, mert férjét ügyes ügyvédi közbenjárá-sával megmentette a börtöntől. Ebben az üzemben vasbetonszerelő szakmunkásokat ké-peztek. Elmentem a megadott címre, de az erélyes portás elzavart, mondván, hogy „nincs felvétel!” István bácsi sajnálta, hogy nem voltam rámenősebb, mert az illető asszony várt engem, de akkor már megcsillant a következőkben az újabb reménység, és nem próbál-tam újra, így hát nem lett belőlem sem kőműves segédmunkás, sem vasbetonszerelő. Gödöllői utcaszomszédunk Pálos Miklósék voltak. Miklós édesanyja (az alvégi kispostát vezette) szerint fia az „olajosoknál” dolgozott, miután a Tud. Egyetem fizika tanszékéről elbocsátották, mert volt valami kiváló „káder”. Ezután került a M. Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézethez, ahol valóban szénhidrogén kutató belső, és terepi munkákban vett részt. Kutatócsoportjuk április elején a szomszédos Máriabesnyőre költözött szeizmikus mérések végzésére. Miután Miklós megtudta, hogy nincs állásom, azt ajánlotta, hogy jelentkezzem a csoportnál, aminek akkor ő volt a vezetője, keresnek segédmunkásokat. Természetesen azonnal jelentkeztem felvételre, és a kitűző részleg egyik figuránsa lettem. Színes kitűző botokkal és szintező lécekkel szaladgáltunk a kutatási területen Gödöllő-Valkó-Vácszentlászló-Tura-Boldog községek vidékén. Nevetséges fizetést kaptunk, az órabér 1 Ft 70 fillér volt, kb. fele a Siemensnél kapott bérnek. Ez a munka sem tartott sokáig, mert 3-4 hét múlva az egész csoportot átirányították az alföldi Biharnagybajomba, ígéretesnek induló olajmező kutatására, így hát újra munka-nélküli lettem. Megpróbálom összefoglalni a kutatócsoportban működését. Szeizmikus reflexiós méréseket végeztek, ehhez 15-25 m mély robbantási pontokat fúrtak Craelius svéd fúróberendezéssel. Nagyon látványos volt a gépkocsira szerelt fúrótorony hidraulikus felállása a kijelölt ponton. A lyukakba 0.5-5 kg súlyú dinamit robbanó töltetet helyeztek víz fojtással rugalmas hullámkeltés céljából. A robbantással keltett rengéshullámok vissza-verődését-reflexióját talajmozgás formájában a kitűzött vonal mentén egymástól 25 m távolságra kihelyezett 24 érzékelő geofon2 érzékelte, és a mikroVolt-1Volt nagyságrendű jeleket műszerkocsiban felerősítve, szűrve „szeizmogramok” formájában széles fotópapír szalagra rajzolta ki. A szeizmogramon láthatóvá váltak a visszaverődött szeizmikus hullámok „beérkezései” és azok pontos terjedési ideje ezred másodpercnyi pontossággal. Eredményes felvétel után a műszerkocsi átállt a fél terítéshossznyi3 távolságra levő követ-kező állásba.

2 A geofon vagy más néven szeizmométer a talajrezgést elektromos feszültséggé alakítja át3 T terítés: 24 szeizmométerből álló vonalban kiterített kábelrendszer, itt 23x25=575 m hosszban

6

A csoport a feladat szerint részlegekre oszlott: kitűző, fúró, robbantó, észlelő, kiértékelő részlegre megfelelő számú betanított, és segédmunkással. A csoport vezetője Pálos Miklós volt, a műszerkocsiban a svéd gyártmányú műszert a fiatal bányakutató mérnök kezelte, mint „észlelő”. Technikus volt a kitűző részleg vezetője, fúrómester Barabás Lajos bácsi, a robbantósokat „Janika bácsi” alacsony kopasz, vékony hangú bányamérnök felügyelte. Vezető robbantómester egy idős bányamester volt, hozzá tartozott 3 fiatal gyakorló robbantómester is, mindhárman hajdúszoboszlóiak. A dinamit raktározása, szállítása a robbanóanyag felelős irányításával szigorú szabályok szerint történt. A részlegekhez tartozó gépkocsikat (fúró-, robbantó-, vizes-, műszer-, személy-szállító-, csoportvezetői- gépkocsik) abban az időben a teljes foglalkoztatás jegyében csak hivatá-sos gépkocsivezetők vezethették, a részlegvezetők nem. Az irodában akkor a csoport-vezetőn kívül egy kiértékelő dolgozott, aki a szeizmogramokat kezelte és a szükséges szerkesztéseket elvégezte. Több átmeneti látogató is járt a csoportnál: dr. Renner János igazgató, és a kutatási terület geológusa, stb. Nem hagyhatom ki visszaemlékezésemből, hogy a Volvo gépkocsira szerelt 24 csator-nás svéd Aktiebolaget Elektrisk Malmletning (ABEM) gyártmányú teljesen korszerű műszer látványa milyen lenyűgöző hatással volt rám. Egyszer ott őgyelegtem a műszerkocsi körül, és láttam, hogy Oszi, az észlelő, látogatója előtt kitárja a műszer-szekrény két szélső szár-nyát, így jól láthatóvá vált a 24 erősítő 72 db parázsló fényben világító miniatűr elektron-csővel, és hallható volt az erősítőket tápláló konverter halk zümmögése, titokzatos kapcso-lók, kijelzők és leffentyűk sokaságával. Bámultam, mint borjú az új kapura. Ha valaki akkor azt mondja nekem akkor, hogy 3 hónap múlva én fogok ezzel a csodálatos berendezéssel dolgozni, hát bizony még álmomban sem hittem volna el. A csoport távozásakor munka közben megismert kollégák arra biztattak, hogy ne bánkódjam a munka megszűnése miatt, keressem fel a helyettes igazgatót, dr. Dombai Tibort, mert a Geofizikai Intézet kutatási létszámát a megnövekedett feladatok miatt bővítik, és érettségizett fiatalokat is keresnek felvételre. Így is történt, bementem a köz-pontba a M. Állami Földtani Intézet melletti egyemeletes piros téglás épületbe (Stefánia út, akkor Vorosilov út 14), dr. Dombai rövid „matek-fizika vizsga” után kilátásba helyezte felvételemet. Így történt ezután, hogy július 1. hatállyal az Intézet tudományos segéd-kutatói státusába kerültem 700 Ft fizetéssel. Velem együtt több más jelentkezőt is felvettek azon a napon, egy frissen érettségizett csinos lányt, két mat-fiz szakos idősebb tanárnőt és egy tanárt, továbbá egy volt térképező katonatisztet. Egy hetet az Intézetben töltöttünk, majd valamennyiünket terepi munkára osztottak be kiküldetési rendelvénnyel ellátva. Majd hanyatt estem, mert a rendelvény mellé 1000 Ft kiküldetési díjat is kaptunk, az akkor nagy pénznek számított, mindezidáig ennyi pénzt még nem láttam együtt! Néhányunk felvétele még távolról sem oldotta meg az Intézetre váró feladatok teljesítéséhez szükséges személyi állomány létrehozását. Rövidesen egy ún. középkáder-képző tanfolyamot is indítottak. A tanfolyam résztvevői változatos életkorúak, és képzett-ségűek voltak, érettségit tett fiataloktól kezdve állás nélküli diplomásokig, stb. A tárgyak előadói az Intézet állományába tartozó osztályvezetők, mérnökök, tudósok voltak, mint pl. Rybár István, Eötvös Loránd egykori munkatársa, egyetemi tanár. A tanfolyam a jövő év tavaszáig tartott, a vizsgát tett „tanulók” részben az Intézethez, részben pedig az akkor még MASZOLAJ-nak nevezett olajvállalathoz kerültek, mindkét helyen túlnyomó részben terepi munkára. Akkor még nem tudtam, hogy az Intézethez kerülők között van egy frissen diplomázott francia-német szakos csinos lány is, aki a távolabbi években három gyermekem édesanyja lesz (ekkor már nagyon korlátozták a nyugati nyelvek tanítását az orosszal szemben, ezért nem kapott tanári állást). Hárman utaztunk Zalaegerszegre és az ott várakozó gépkocsival a kb. 10 km távolságban levő Nagylengyel községbe, ahol a már Máriabesnyőn megismert szeizmikus csoport állomásozott az ismerős arcokkal. A nagylengyeli terület akkor már a kutatások homlokterében állt, mert az NL-2 mélyfúrás 2000 m mélységben kőolaj lelőhelyet talált.

7

Természetesen a mélyfúrásokat geofizikai előkészítés alapján tűzték ki, nevezetesen gravitációs mérésekkel (Eötvös inga és graviméter) a korábban meghatározott kiemelke-dés területére. A továbbkutatás most szeizmikus reflexiós módszerrel folyt tovább. A csoport néhány héttel előbb települt a községbe, az iroda az iskola épületében létesült. A csoport vezetője dr. Kilczer Gyula bácsi volt, korábban mat-fiz szakos tanár a híres Fasori Gimnáziumban. A csoport vezetését Gyula bácsi azonban rövidesen átadta Pálos Miklósnak, mert kényes operált gyomrával nehezen viselte az idegesítő napi problé-mákat, különösen egy szovjet „szakértő” időnkénti akadékoskodásai bosszantották. Az első két hét folyamán különféle feladatokkal bíztak meg, majd egy napon megjelent Gálfi János osztályvezetőnk és magával vitt a műszerkocsihoz, Ádám Oszkár észlelőhöz. Azt a feladatot kaptam, hogy tanuljam meg a műszeres részleg munkájának irányítását és a műszer kezelését. Így lett belőlem „segédészlelő”. Miután beletanultam az észlelés leg-fontosabb rejtelmeibe, Oszi ellenőrizte a felvételeket és segített a munka folyamatos vég-zésében (elismerem, hogy komoly lámpaláz jött rám az első robbantási utasítások kiadá-sakor és a szeizmogramok felvételekor). Nagylengyelből az iskolakezdés előtt augusztusban átköltöztünk a minden szem-pontból előnyösebb Zalaegerszegre, a város közepén a Városi Tanács épületében adtak át egy nagytermet iroda céljára, a garázs az épülettel szembeni oldalon egy nagy üres telken létesült. A gyönyörű zalai táj, a „szegek” vidéke3 rendkívül érdekes látványt nyújtott a gödöllői dombsághoz szokott szememnek. Gabonatáblák, gyümölcsösök, szőlőültetvények, erdős foltok szinte hullámzó domboldalakra települve, apró falvak templomtornyaikkal, hosszan cikkázó patakvölgyek. A szeizmikus mérések során nagyon komoly problé-mával álltunk szemben, mert a dimbes-dombos felszín vastag laza rétegből épül fel. Ez a szeizmikus mérés szempontjából nagyon kedvezőtlen: felszíni zavarhullámokat hoz létre és keveredik a hasznos reflexiós jelekkel, másrészről pedig nagymértékben csillapítja a nagy mélységből visszatérő hasznos hullámok energiáját. Nagyon nehéz volt jó minőségű reflexiókat észlelni. Az őszi esős időben pedig az agyagos terület sártengerré vált, sokszor csak traktor-vontatással tudtunk az egyik mérőállásból a következőbe eljutni (a segédmunkás fiúk „hupputának” nevezték a traktort). Ezzel ellentétben a patakvölgyekben kitűzött vonalak mentén jóval kedvezőbb volt a helyzet, gyönyörű reflexiókat észleltünk. Néhány szót megérdemelnek a mérőcsoport segédmunkásai. A közeli falvakból származtak, legnagyobb részben babosdöbrétei fiatal parasztgyerekek voltak, nagyon be-csületes és megbízható valamennyi. Reggelenként a falujukhoz vezető útelágazásnál vet-tük fel őket gépkocsijainkra az ún. „Kű-fakeresztnél”. Ízes tájszólással beszéltek: „lenek, fönek, innejt-onnajt, illen ,ollan, sülled, üllön le, stb stb. A csoportot néha meglátogató Kromoin nevű szovjet szakértő állandóan azon méltat-lankodott, az asztalt is verte az öklével, hogy gyengék a reflexiós beérkezések: „dolzsna büty atrazsényie!” - reflexiónak pedig lenni kell, rossz a műszer, helytelen a mérési mód-szerünk, stb. Ez a jóember a nagy orosz síkság ideális földtani viszonyaihoz szokott, ahol nem volt vastag laza réteg. Nem volt képes felfogni a sikertelenség okát, csak elégedet-lenkedett. Gyula bácsinak is elege lett belőle és visszavonult a központba. A mérések eredményeként mégis sikerült elfogadható szerkezeti képet kapni a terület mélyföldtani viszonyairól mélyfúrások kijelöléséhez. A napi munkán kívül a késő őszi mérések idején két rendkívüli esemény történt. Elveszett egy geofon! Sajnos ezt jelenteni kellett a központba és vizsgálatot indítottak, Renner igazgató is megjelent és meglehetősen izgatott volt: „kartársak, kartársak ez egy imminens kérdés...” -mondogatta. Természetesen az államvédelmi hatóság is azonnal előkerült. Kérték a csoport dolgozóinak névsorát. Elsötétült előttem a világ, mert arra gon-doltam, hogy engemet azonnal kiszúrnak, mint osztályellenség család gyermekét. De nem így történt. Letartóztatták a műszeres részleg előmunkását. Csak hónapokkal később

3 4 Zalaegreszeg, Milejszeg, Pálfiszeg, Kustánszeg, Gombosszeg, Barabásszeg, stb,stb...

8

láttuk újra. Rosszindulatú feltételezés terelte rá a gyanút, mert felesége szerbiai szárma-zású volt és természetesen Tito a „láncos kutya” érdekében szabotál… (akkoriban nagyon feszült volt a helyzet Jugoszláviával). Végül is, talán két hónap után elengedték. Időköz-ben valahogyan kitudódott (ki tudja hogyan, talán rosszindulatú falubeli feljelentés által), hogy az egyik falusi gyerek kíváncsiságból lekapcsolt egy geofont a kábelről, hazavitte és szétszedte. Egész családja ellen embertelenül szigorú eljárást indítottak, meghurcolták őket, elítélték az apját, stb. Abban az időben ez így ment nálunk sajnos, a rendszer fő eszköze volt a könyörtelen, kegyetlen megfélemlítés. Egy másik, szerencsés kimenetelű esemény december elején következett be. Az egyik új nagylengyeli mélyfúrás sebességszelvényezésén dolgoztunk (ez a munka abban állt, hogy 50-100 méterenként a közel 2000 m mély mélyfúrásba fokozatosan leengedtünk egy geofont és felszín közeli kis mélységű fúrásban robbantottak (a felszín és a mélységi pont közötti hullámterjedési időből számítható volt a rétegsor átlagsebessége). Munka közben Janika bácsi a bányaműszaki főkapitány jelenlétében három új lőmestert vizsgáztatott, a feszült légkörben a lőmester az előre elkészített töltetek (0.5 kg) gyújtóvezetékeit véletlenül felcserélte, ezért a robbantólyukba szánt töltet a felszínen robban. Miközben egymás után hívtam elő a felvételeket, iszonyatos csattanást hallva a műszerkocsi sötétítő üvegén keresztül megdöbbenve láttam a ládán ülő segédmunkást földre zuhanni, szerencséjére a robbanás a háta mögött történt és csak az ijedtségtől ájult el. Végül is a lőmestert büntetésként három hónapra vissza-minősítették segédmunkási állományba.

December közepéig voltunk terepen, utána bevonultunk a budapesti központ-ba és a laborban felkészültünk a követ-kező évi mérésekre. A mi csoportunk újra Zalaegerszegen települt le, és foly-tattuk a méréseket.

Polcz Iván (é. 1950)

A kép egy szeizmikus mérőkocsit és a munkatársakat mutatja az eperjeshegy-háti kutatási területen.Zala megyében, 1953-ban

A GÖDÖLLŐI PREMONTREI ÖREGDIÁK EGYESÜLET HÍREIA tagsági névsor 46. sz. kiegészítése és változások

2012. október 31-étől 2013. március 31-ig (lapzártáig). Elhunytak: Beöthy Bertalan (1939. évfolyam, megh. 2012.12.02, Bp.), Porzsolt Ferenc

(1939. évfolyam, megh. 2013.01.22, Bp.), Pintér István (1948. évfolyam, megh. 2012.12.1, Bp.), Tóth Albert (1950. évfolyam, megh. 2012.05, Mogyoród).

Változások bejelentése: A nyilvántartás és a postázás érdekében kérjük a címváltozás közlését. A diáktárs elhunytáról kérünk értesítést a hozzátartozóktól, hogy közzé tehessük. Tagdíj és befizetések: A 2013. évi tagdíj 1500 Ft, a még nem dolgozó tagoké 1000 Ft. Néhány tagtársunk – bizonyára elfelejtve – 1-2 éve nem fizetett tagdíjat. Az Egyesület Választmánya a nem fizetőknek türelmi időt adott, de – az Alapszabály értelmében – a nem fizető önmagát zárja ki a tagságból. A hátralékot is kérjük az egyesületi csekken (ne alapítványi csekken) befizetni! Belföldi befizetés az Egyesület részére a Gödöllői OTP-nél kezelt 11742049-20260804 számlaszámra bármelyik OTP pénztárnál. E befizetés előnyösebb, mint a postahivatalokon keresztül. Belföldiek számára csekket mellékelünk. Külföldön élő tagtársaink lehetőleg személyesen vagy osztálytárs útján fizessenek. Ha nincs más mód, a Gödöllői OTP-hez utalhatnak, de ez költséges. Ennek adatai: IBAN szám: HU98 1174 2049 2026 0804 0000 0000 (erre lehet

9

hivatkozni); a swift kód: OTPVHUHB; a bank címe: OTP Bank Gödöllő, 2100 Gödöllő, Szabadság tér 12-13. Bármilyen csekket (egyesületi, alapítványi célokra) küldünk az ezeket igénylőnek. Az Alapítvány a befizetésekről igazolást küld. Az Alapítvány adószáma: 18672239-1-13. Kérés: Az Egyesület eddigi pénzkeretei megfogyatkoztak. Szeretnénk éves terveinket megvalósítani: a körlevelek kiadását, szétküldését, rászorulók segélyezését, diákok jutalma-zását. Mindehhez kérjük a tagdíjon felüli további segítségeket is – köszönettel! Tagtoborzás: Aki tud olyan diáktársunkról, aki nem tagja az Egyesületnek, értesítse öreg-diákközösségünkről. Címüket küldjék el az Egyesület vezetőségének. Jubiláló évfolyamok: az 1943-ban, 1948-ban, 2003-ban és 2008-ban érettségizett öreg-diákok fogják ötévenkénti találkozójukat tartani! Beszámolójuk a közgyűlés keretében!

Könyvvásárlási lehetőség: A 4. Emlékkönyv, az 1. Emlékkönyv javított kiadása; a Mécs László és a Szondy Klári könyv, Le Calloc'h Bernard könyvei, a 2. és a 3. Emlékkönyv (utóbbi két-kötetes) megvásárolhatók Gödöllőn. Elküldésüket is lehet kérni az Egyesület gödöllői címén.Címünk: Gödöllői Premontrei Öregdiákok Egyesülete 2100 Gödöllő, Fácán sor 3. Tel: 28/430-879Ügyintézés Gödöllőn: az Egyesület címén (e-mail: oregdiak.egyesulet@gmail.com)Vezetőség: Eördög László 2100 Gödöllő, Fácán sor 3. (e-mail: eordog@prem.hu) Tel: 28/430-879

Polcz Iván 1126 Budapest, Fodor u.25. (e-mail: ipolcz@t-online.hu) Tel: 395-4703Várady-Brenner András 1221 Budapest, Bimbó u. 7. Tel: 226-4852

(e-mail: varadybrenner@t-online.hu ) Mayer László 1085 Bp, Mária u. 56. (e-mail: mayernemaria@g mail.com ) Tel: 337-2550Holczinger András 2100. Gödöllő, Ibolya u. 54. (e-mail: holczi@gmail.com) Tel: 06-20-297-5515

Honlapunk címe: http.oregdiak.premontrei.hu

Ószövetségi történet – középkori kisopera – mai előadás

Különleges estének lehettek részesei, akik jegyet váltottak a március elsejei, Királyi Kastély

Lovardájában rendezett Kántorhangversenyre. A gödöllői férfikántorok idén merész vállalkozásba fogtak: egy a tizenkettedik századból való misztériumdrámát adtak elő, kellékekkel, jelmezekkel,

10

díszlettel, színészi játékkal. A darab nem más, mint a mintegy ötvenpercnyi Dániel-játék; az eredetileg latin nyelvű liturgikus játékot magyarul játszották, Bubnó Tamás fordításában. S ami igazán különlegessé tette a darabot, az a 130 premontrei diák, akik az udvarnépet alakították, vagyis a kórust alkották. A remekbe szabott mű leghálásabb részei az egyszólamú, lendületes kórustételek, melyeket a diákok gyönyörű hangon, mosolyogva, lelkesen, átélt előadásban énekeltek.

S ami igazán különlegessé tette a darabot, az a 130 premontrei diák, akik az udvarnépet alakították, vagyis a kórust alkották. A remekbe szabott mű leghálásabb részei az egyszólamú, lendületes kórustételek, melyeket a diákok gyönyörű hangon, mosolyogva, lelkesen, átélt előadásban énekeltek.

Maga a cselekmény az ószövetségi Dániel próféta könyvében található epizód, a babiloni fogság idejében, Baltazár és később Dárius király uralkodása alatt játszódik.Az előadást kilenc hangszerese előadó kísérte, ők szintén a gimnázium diákjai, illetve tanárai voltak. A koncert jelentőségét növeli, hogy még aznap délelőtt, matiné-előadásban, négyszáz gödöllői kisdiák is megtekinthette a darabot, vagyis összesen mintegy nyolcszáz ember élvezhette a különleges műsort. A Duna Televízió egy héttel később huszonöt perces összefoglalót sugárzott az előadásról. Az est ötletgazdája Kocsis Csaba, művészeti vezetők Balogh Pius O.Praem és Kocsis Csaba voltak.

24 H kosárImmár 12. alkalommal rendeztük meg

iskolánkban a most már hagyománnyá vált 24 órás kosarat. Az idei évben is rengetegen képviselték magukat és osztályukat, 30 csapat került ki a 17 osztályból, az öreg-diákok valamint a tanárok közül.

Az idei év több újítást is hozott. Bevezettük a karszalag-rendszert, amely alapján pontosan nyomon követhető volt a résztvevők száma. Így megtudtuk, hogy 59 alsós, 205 fel-sős és 52 öregdiák vett részt, tehát összesen 316 ember fordult meg ezen a rendkívüli eseményen. A

január 19-20-án tartott rendezvényt már előtte is nagy figyelem kísérte, az idei évben rendelték a legtöbb pólót, amely lime zöld színben pompázott.

A kosár iránt kevésbé elkötelezettek is találhattak maguknak programot. Megrendeztük a póker- és csocsó-bajnokságot, amelyek inkább a fiúk körében keltettek érdeklődést. A konditeremben pedig folyamatos filmvetítés zajlott, egyben alvási lehetőséget is biztosítva. A tartós jó hangulatot fenntartva, 24 órán keresztül szólt a zene, különféle stílusok és korszakok legjobbjait játszva.

Reméljük, mindannyiunknak felejthetetlen élmény marad a 24 órás kosár, és a jövőben is hasonlóan szép számban vesznek részt az iskola akkori és volt diákjai.

Wirnhardt Júlia és Seres Nóra 11.a

Farsangi bál A farsang évszázadok, talán évezredek óta a zajos mulatozás, tréfacsinálás,

bolondozás, eszem-iszom és - az advent lezárulásával -, a párkeresés, udvarlás időszaka. Ezt a hagyományt követik minden iskolában és óvodában is, a farsangot mulatsággal és jelmezes bulival ünneplik. Ez alól a mi iskolánk sem kivétel. Tanárok és diákok szorgosan készülnek erre az alkalomra, ki több- ki kevesebb lelkesedéssel.

11

Minden évben a 6. és a 7. osztály kapja a szervezés feladatát. Így volt ez az idén is, és mivel idén mi vagyunk az iskola egyetlen hetedik osztálya, mi takaríthattunk a rendezvény után. A 6. osztályosok és szüleik lelkesen végezték büfés teendőiket, készítették a szendvicseket, viszont mi, a 7.a osztály diákjai nem túl boldogan takarítottunk a többi diák után. A szervezők feladatai azonban nem merültek ki ennyiben. Feldíszítették az aulát, valamint tombolát is árultak, ajándékokat osztogattak. Kiderült, hogy az ötödikesek komoly vagyonnal rendelkeznek, ugyanis megvásárolták majdnem az összes tombolát a hatodikosok és a hetedikesek örömére.

A farsang napján alig bírtak velünk a tanárok, mert mindenki be volt zsongva. A 6. óra után elkezdődött a díszítés és a készülődés a délutánra. Osztályunk Rita néni és Emőke néni segítségével tette hangulatossá az aulát. Nemcsak a diákok, hanem a tanárok is lázasan készültek osztályaik műsorára és természetesen a tanári produkcióra is.

16 órakor kezdetét vette a farsangi mulatság. A műsort a 6. osztályosok produkciója nyitotta meg, majd érdekesebbnél érdekesebb bemutatkozások következtek. Az idén is sokfajta előadást láthattunk: Dóka Dezső tanár urat megtekinthettük horgászás közben, láttuk amint Barni bácsi rózsaszín pillangóvá változik, átélhettük a 12. a disznóvágását és élvezhettük Sanyi bácsi hip-hop előadását is. Tanáraink osztályfőnökként az idén is mindent megtettek, hogy kinek-kinek a saját osztálya nyerjen.

Sok humoros és szellemes előadást láthattunk, de szerintünk és a zsűri szerint is a 10.b vitte el a pálmát. Azt nem tudjuk mennyit készültek rá, de azt tudjuk, hogy a táncoló törpék emléke örökre fennmarad a Premi történelmében.Nagyon jól éreztük magunkat, hála Istennek jövőre már a szervezés sem fog bennünket terhelni, hiszen nyolcadikosok leszünk, csak a produkciónkra koncentrálhatunk, így talán lesz esélyünk, hogy akár felülmúljuk az idei győztes teljesítményét is.

Katona Anna, Vinár Anna 7.a osztály

Duisburgi cserediák-program 2012-2013Szeptember vége óta mindannyian nagyon izgatottan és lelkesen vártuk a március

12

közepét, hiszen ekkor került sor az iskolában szokásos német cserediákprogram második felére. Végre mi utazhattunk ki már megismert német cserediákjainkhoz. Az őszi együtt eltöltött idő után mindenki pozitív élményekkel és új tapasztalatokkal gazdagodva készült a tavaszi utazásra.

Kati néni célszerű és hathatós szerezésének köszönhetően az előkészületekkel hamar végeztünk, és egybegyűlve várakoztunk a repülőtéren. Az időjárás miatt a gépünk sajnos másfél órás késéssel indult, de jókedvünknek ez sem volt akadály, így a düsseldorfi reptéren mosolyogva köszönthettük végre társainkat. A gépünk késő éjjel szállt le, ezért mindenki hamar hazaindult vendéglátó családjával, és kialudta az utazás fáradalmait.

Másnap reggel a duisburgi gimnázium előtt találkoztunk, és a polgármesteri hivatalba vezetett első utunk. A polgármester és munkatársai nagyon örültek nekünk, csoportos fotó is készült. Az üdvözlőbeszédben sok érdekes dolgot tudhattunk meg a városról. A látogatás végén mindenki kapott egy duisburgi kitűzőt, amit kitehettünk a kabátunkra, és nyomot hagytunk az emlékkönyvben is. Ezek után az ottani csoportot vezető tanártól kaphattunk részletes és igen gazdag okítást a város történelméről és nevezetességeiről, és egy körséta keretében meg is tekinthettük azokat. Délután és este szabadprogram volt, amit többnyire együtt töltöttünk el rengeteg nevetéssel, vásárolgatással, sétálgatással. Így telt hát a péntekünk, és mivel hétvégére az iskola nem szervezett közös programot, ezért egy rövid időre a magunk útját járhattuk. Barátaink igyekvő és folyamatos szervezésével bepillantást nyerhettünk a német fiatalok és családjaik életébe, ami igencsak elnyerte elismerésünket, mert a hétvége minden percét élveztük. Egy nagy csoportba szerveződve barangoltunk ebben a két csodálatos napban. Jártunk Düsseldorfban, további városi körutakat tettünk, folyamatos beszélgetéssel egyszerre ápoltuk kapcsolatainkat és gyakoroltuk a német nyelvet. Megtanultuk, hogy egy percre sem célszerű lemaradni (akkor se, ha csak egy fotóról van szó), mert pár perc múlva egy egész csoport indul rémülten a keresésünkre. Kóstoltunk finomabbnál finomabb és annyira nem finom német ételeket is, és teljes öt napra nélkülöztük a leves szót a szótárunkból.

Hétfőn folytatódott a tanárok által szervezett program. A pályaudvarnál találkoztunk, és vonattal elindultunk Köln csoda-szép városába. Ennek a régi városnak a hangulata mindenkit elbűvölt, és mi leglelkesebbek felmerészked-tünk a dóm tetejére is, ahol gyönyörű kilátás tárult elénk, ami megérte azt a rengeteg lépcsőzést is. Ezután fejhall-gatós idegenvezetéssel jártuk be a belvárost. Rövid szabad-idő után sajnos indulnunk kellett vissza a vonatunkhoz. Visszaértünkkel kezdetét vette

utolsó közös esténk is, amit együtt töltöttünk el, néhol nagyon vidám, néhol szomorkásabb hangulatban.

Kedden, az utolsó napunkon az iskolában kezdtünk, és megtudtuk, hogy hogyan lehet egy óra még elviselhetetlenebb egy tavaszi délelőttön: ha nem csak 45 percig tart, hanem 65 percig; és miért nem panaszkodhatunk a mi iskolai szünetünk rövidsége miatt, mert német diáktársaink több órája között gyakorlatilag nincs is semmi idő. Megismerkedtünk sok új emberrel is. Az iskolalátogatás után elmentünk a duisburgi ipari parkba, ahol nagyon sok új ismeretet szereztünk, és még több lépcsőt másztunk, mint eddig. Az

13

iskolába visszatérve pizzát ettünk a menzán, és megpróbáltuk rábeszélni a konyhás néniket, hogy vállaljanak kiszállítást Gödöllőre is. Ekkor kezdtünk rádöbbenni, hogy most már tényleg vége az együtt töltött időnek. Haza kellett mennünk összepakolni és elindulni a reptérre. Sajnos el kellett búcsúznunk a befogadó családjainktól és időközben nagyon jó barátainkká vált diáktársainktól. Az igencsak szomorú búcsúzkodás után becsekkoltunk, majd nemsokára felszálltunk a Budapest felé tartó járatra. A tervezett időnél még hamarabb is értünk haza, pedig mi igazán nem akartunk sietni a hazajövetellel. ☺

Mindent összevetve: talán a legtöbbünk nevében beszélhetek, amikor azt mondom, hogy a tavasz legjobb hete volt, amit Németországban töltöttünk, és nagyon fog hiányozni a német cserediákcsapatunk, a hangulat, no és az „Idenézzetek, magyar cserediák vagyok, és igenis jól beszélek németül!”-érzés. Mindenkinek, aki valamikor lehetőséget kap rá, csak ajánlani tudjuk, és nagy köszönettel tartozunk az iskoláknak a lehetőségért, de legfőképp Szabóné Varga Katalin tanárnőnek és a német vezető tanároknak, akik megszervezték nekünk ezt a felejthetetlen hetet, mindig türelmesek voltak velünk és odafigyeltek ránk. Köszönünk mindent!

Lajos Andrea 10. a

A karmester és a korsó, avagy milyen a jó tanár?

A tanárok hagyományosan osztályzatokkal értékelik a diákok teljesítményét, de évente egyszer a tanárok is mérlegre kerülnek, amikor a tanulók megválaszthatják az év tanárát. Ekkor minden diák leadhatja a szavazatát arra a tanárra, aki szerinte minden szempontból a legméltóbb a címre. Az utóbbi két évben ezt az elismerést megkapta Fekete Sanyi bácsi és Szőnyi Gergő bácsi is, velük beszélgettünk arról, hogy mitől jó egy tanár.

Melyek egy jó tanár legfontosabb tulajdonságai?

Sanyi bácsi: Nagyon egyszerűen össze lehet foglalni, de megvalósítani annál nehezebb. Először is szereti és tudja azt, amit tanít. Másodszor is szereti a gyerekeket. Ennyi az egész. Megszerettetni valamit a gyerekekkel csak úgy lehet, ha én is szeretem és lelkesedem az iránt, amit tanítok. Ha az sugárzik belőlem, hogy „Nézd milyen elképesztő érdekes, hihetetlen, bámulatos mindaz, ami itt bennünket körülvesz.” Sokszor kérdezik tőlem volt osztálytársaim, barátaim, nem unom-e, hogy mindig ugyanazt kell mondogatni, én meg nem nagyon értem, hogy miről beszélnek. Én úgy érzem, hogy ha tudnék, és lenne időm, tízszer ennyit készülnék, tízszer ennyit mondanék. De talán az is kevés lenne ahhoz, hogy az eleven eszű, nagyon gyakran a dolgok lényegére rákérdező diákok szerteágazó érdeklődését fenntartsam, esetleg fokozzam. Nem könnyű manapság az egyes témakö-rökben modern, átfogó, lényeget látó ismeretekkel rendelkezni. Azt nem nagyon kell bizonygatni, hogy a második szempont, a szeretet, talán mindennél fontosabb. Mindannyiunk számára a dolgoknak az ad értelmet, ha vannak körülöttünk olyanok, akiknek fontosak vagyok és fontos az, amit csinálok. E nélkül értelmét veszti minden. Nagyszerű dolog, ha egy tanárnak jut elég energiája arra, hogy nyomon kövesse diákjai fejlődését, értékelje, elismerje teljesítmé-nyüket, hogy időt töltsön velük, személyesen is megismerje őket, közösséget vállaljon velük, és hogy tudja: „egyszer és mindenkorra felelős lett azért, akit megszelídítettél.”

Gergő bácsi: Hm. Kicsit azt érzem a kérdésbe belefoglalva, hogy mivel a tavalyi DÖK-szavazást én nyertem, én biztosan jó tanár vagyok, és tudom is, hogy mitől lesz valaki az. A kedves és megtisztelő visszajelzés a diákok részéről nagyon jól esett, és sok erőt ad a további munkához, de szerintem a jó tanárra vonatkozó kérdés akár általánosságban, akár rám vonatkoztatva ennél össze-

14

tettebb dolog. Például a jó tanár és a népszerű tanár nem feltétlenül ugyanaz. Van közös metszet, de azért ez két külön halmaz. Azt gondolom, hogy amire a legjobban érdemes törekednünk, nekünk, diákokat tanítóknak, a hitelesség, a személyes viszonyulás a diákokhoz, a következetesség, egyfajta szakmai igényesség, némi önismeret és ebből fakadó önirónia, és ami szintén nagyon fontos, hogy igazán szeressük csinálni azt, ami a munkánk. Mindennek persze határokat szabnak a személyiségünk korlátai, a gyarlóságaink és persze az oktatás kereteinek a tökéletlensége is. De ahogy a szülőségről szólva is az irreális „tökéletes” helyett az „elég jó” szülővé válást tűzi ki elénk a szakirodalom, a pedagógusok előtt az „elég jó tanárrá” válás lehet az elérhető cél.

Hogyan keltitek fel a diákok érdeklődését, biztatjátok őket tanulásra?Sanyi bácsi: Sokat mondom nekik, hogy tanuljanak. Mindig nagy dilemmát okozott nekem az, hogy osztályzással hogyan lehet valakit motiválni. Mert ugyebár alapvető célom, hogy mindenkiben megerősítsem azt, hogy nagyon jól meg tud tanulni, mondjuk angolul, és én ebben nagyon szívesen segítek neki. Ahogy csak tudom, elmagyarázom, hogy mit kell csinálnia ahhoz, hogy jól megtanulja az angolt, és a tanulási folyamat minden lépésében biztatom, tudatosítom benne, hogy mennyi mindent milyen ügyesen csinál már. Emellett persze ráirányítom a fegyelmét, arra, hogy miket kell még gyakorolnia. A másik problémakör, hogy valaki miért nem tanul. Ennek számtalan oka lehet: mondjuk rettentő unalmasan adom elő én mint tanár a témát, vagy nagyon érdekesen adom elő, de őt per pillanat egészen más dolgok kötik le. A legkülönbözőbb dolgok elvonhatják egy diák figyelmét, egyet azonban eddigi tapasztalatom alapján valószínűnek látok: ha valakit ezernyi lelke-sítéssel, pozitív visszajelzéssel nem lehet valaminek a tanulására rávenni, akkor valószínű nem az egyesek osztogatása fogja jelenteni a megoldást.Gergő bácsi: Az óráim többségén semmi különöset nem csinálok módszertanilag. De úgy érzem, hogy azok sikerülnek jól (ez alatt azt értem, hogy egész sok diák figyel, sőt még néhányan hozzá is szólnak, érdeklődnek, lelkesebb szemmel néznek, valami, úgy tűnik, történik és talán meg is marad bennük), amikor ott és akkor engem is érdekel a téma, amiről szó van. Ott és akkor érdekelnek azok, akikkel együtt dolgozom, vagyis a diákok, illetve jót tesz pl. egy magyar órának, ha előtte végiggondolom, hogy diákszemmel milyen az adott mű, milyen pontokra érdemes jobban ránézni, milyen részletekkel és hogyan érdemes foglalkozni.

Kérlek, fejezzétek be a következő mondatot: „A tanár olyan, mint a ….. mert …..”Sanyi bácsi: A tanár olyan, mint a karmester, mert ha a karmester jó, azért előbb utóbb a zenekar is jó lesz. Ritkán látunk rossz karmesterrel jó zenekart.Gergő bácsi: A tanár olyan, mint egy szép korsó vagy pohár, ami kedvet csinál az iváshoz. Közvetítünk sok mindent, tudást, kultúrát, jó esetben a Jóisten szeretetét, az élet értelmességének tudatát, és mindeközben köztünk és a diákok között is történik egy találkozás, részévé válunk egymás életének hétköznapjainak, amit akár kölcsönösen meg is szépíthetünk, gazdagíthatunk.

Nektek magatoknak volt-e olyan tanárotok, akire úgy emlékeztek vissza, hogy ő egy igazán csodálatos tanár volt? Miért éreztétek annak?Sanyi bácsi: Felnőttként szemlélve akkori önmagamat be kell látnom, hogy meglehetősen elviselhetetlen gyerek voltam az általános iskola 7-8. osztályában. Állandóan jópofáskodtam, humorizáltam, röhögtettem a többieket, és az órán be nem állt a szám. Ez az a típus, aki megőrjíti a tanárokat. Szóval ebben az időben volt Maácz Lászlóné, Virág néni a magyartanárunk, aki nem kizavart, vagy intőt adott (a kézenfekvő megoldásokat tudnám még sorolni), hanem – bámulatos fantáziával és még nagyobb szeretettel – ötletesebbnél ötletesebb pluszfeladatokat talált ki nekem. Egyrészt büszke voltam, hogy ilyen feladatokat csak én kapok tőle, másrészt ezekben kiélhettem jópofáskodó hajlamaimat. El nem tudom mondani, mennyit jelentett az akkori kelekótya gyereknek, amikor megdicsért és elmondta, hogy még a férjének is – aki újságíró volt – mennyire tetszettek az irományaim. Nagyon szeretnék ilyesmi tanár lenni.

15

Gergő bácsi: Azokat a tanárokat szerettem, akiket tanítás közben szabadnak láttam és nem gépiesnek. Akik tanítás közben is spontán gondolkoztak azon, amiről beszéltek vagy beszélgettünk, látszott, hogy izgatja őket a szóban forgó téma, izgatja őket, hogy mi is megértjük-e, illetve megérint-e minket, amiről szó van. És akik élvezték is a tanítást. Több jó példa közül Mártonffy Marcel jut eszembe a pannonhalmi gimnáziumból és Gombocz János, Fila Béla, Török Endre vagy Hegedűs Attila az egyetemről.

Köszönöm a beszélgetést. Vancsó Éva (2002-ben érettségizett diákunk, jelenleg a tantestület tagja)

Horvátországban jártunk

Minden évben a Rákóczi Szövetség szervezésében október 23-án kerül megrendezésre a kárpát-medencei Gloria Victis történelemverseny az országos 1956-os megemlékezésekhez kapcsolódva. A verseny témája évről évre változó, a magyar történelem dicső korszakait öleli föl. Idén Anjou királyaink korszaka volt a téma. A verseny döntőjében részt vevő háromfős csapatok közül a legeredményesebb öt csapat jutalma idén egy horvátországi út volt, amely február 28-tól március 3-ig került megrendezésre. Iskolánk 2 csapata eredményesen képviselve a gimnáziumot 3. ill. 5. helyezést érte el a nemzetközi mezőnyben.

Utazásunk elején a Baranyai-háromszög központjában, Eszéken egy városnézés keretében meglátogattuk a Magyar Kulturális Központot és az óvárost. Másnap a délszláv háború pusztította magyar településeken, Szentlászlón és Kórógyon jártunk, ahol a helyi református lelkészek a háború borzalmairól és a balkáni emberek mindennapjairól meséltek érdekfeszítő történeteket, Szentlászlón pedig a csoport megkoszorúzta a falu névadójának szobrát.

Következő állomásunk a horvát főváros, Zágráb volt, ahol az ottani magyar közösség vezetésével megtekintettük a sétálóutcát, a Kapitolt, azaz a székesegyházat, a Horvát Tudományos Akadémia és a Sabor épületét.

Ezután a tengerpartra, Abbáziába indultunk, ahol az este folyamán elfoglaltuk lovrani szállásunkat. Másnap délelőtt Fiumében megnéztük a Monarchia kikötőjét, a várat és a halpiacot. Ágoston Gergely professzor úr kifogyhatatlanul mesélte nekünk a térséghez kap-csolódó történeteket. A délutánt Polában töltöttük, ahol az Amfiteátrum mellett római kori emlékekkel ismer-kedtünk meg. Habár este mindenki fáradtan érkezett a szállásra, mégis a tengeri sós levegő hihetetlenül felfrissítőnek mutatkozott. Másnap hazafelé még jár-tunk Kraljevicában a Frangepán kastélyban.

Azt gondolom megérte készülni a versenyre, az elnyert jutalomút tartalmasnak és üdítőnek bizonyult.

Takács Flóra 10.a

Felkészülés a pályaválasztásra2002 óta tanítok angolt és biológiát a gimnáziumban. Az évek során sajnos azt tapasztaltam,

hogy a diákok nagyon nehezen tudnak dönteni a továbbtanulásukat és a pályaválasztásukat illetően, ezért arra gondoltam, hogy hasznosítom azon ismereteimet, melyeket az emberi erőforrás tanácsadó szakon szereztem.

A 10. évfolyamosok számára kidolgoztam egy fakultációválasztást elősegítő pályaorientációs foglalkozást. A foglalkozással szerettem volna elérni, hogy a diákok ismerjék meg önmagukat, érdeklődési körüket, képességeiket, és ezen felül még pályaismeretre is tegyenek szert. A legfőbb célom az volt, hogy a foglalkozások során szerzett információkkal megkönnyítsem a diákok fakultációválasztását és a későbbiekben – jó képességű diákokról lévén szó – főiskola/egyetem-, és

16

pályaválasztásukat. Az igazgató úr örömmel fogadta az ötleteimet, és így a 2011/12-es tanévtől a 10. évfolyamos diákok kis csoportokban 7 órából, a 2012/13-as tanévtől pedig 9 órából álló pályaorientációs foglalkozáson vehettek részt. 2012 októberében a MediaGo Alapítvány Képviselői megkeresték iskolánkat és felajánlották szolgáltatásaikat. Az Alapítvány 2012 szeptemberétől az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 5.52-11/1 keretén belül indította el Életpálya programját. A program során Közép-Magyarországi oktatási intézményekben Életpálya Napokat szerveznek, ahol középiskolásoknak és pályakezdőknek pályaorientációs és karrier tanácsadást biztosítanak, valamint megismertetik őket a jelenleg aktuális munkalehetőségekkel.

Gabi nénivel közösen ekkor született meg az az ötletünk, hogy az alapítvánnyal karöltve, a programjukat felhasználva, vi-szont azt kibővítve, a felsőbb éveseknek Életpálya Napot szer-vezzünk az iskolánkban. A délelőtt első felében a diákok érdeklődését figyelembe véve hívtunk meg képviselőket külön-böző felsőoktatási intézmények-ből. Az összes megkeresett főis-kola és egyetem elfogadta a meg-hívásunkat, sőt volt olyan intéz-mény is, ahol az egyes karok külön-külön képviseltették magu-kat. Az intézményeket képviselő előadókat megkértük, hogy a következő szempontok alapján mutassák be intézményüket/karukat: kar / induló szakok, ezek rövid ismertetése felvételi követelmények esetleges specialitások diákélet elhelyezkedési lehetőségek, életpálya-követés.

A program második részére fel-kértünk szülőket és öregdiákokat, hogy jöjjenek el a rendez-vényünkre és beszéljenek munkájukról és tanulmányaikról. Megkértük Őket, hogy a következő szempontok alapján mutatkozzanak be: hogyan / miért választotta ezt a pályát hol tanult jelenlegi beosztása, munkaköre, munkahelye napi időbeosztása, feladatai lehetőségek a jövőben, tervek, továbbképzési lehetőségek a pálya szépségei, nehézségei.

A 2012. december 15-én, szombaton megtartott rendezvényen több mint 300 diák, 10 felsőoktatási intézmény (ÁVF, BCE, BGF, BKF, BME, ELTE, KRE, PPKE, SE, SZIE) Munkaügyi központ, Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Kft., több mint 40 szülő és volt diák vett részt. Sántáné Farkas Judit pályaorientációs tanár

Szülők Bálja 2012.

Immár több mint egy évtizedes hagyományainkhoz híven minden évben szülők, tanárok és a rend tagjai összejövünk a Premontrei Gimnázium aulájában, hogy egy hangulatos bál keretében egy kis felhőtlen vidámságot csempésszünk bele a gondokkal és nehézségekkel teli hétköznapjaink sorába. Ez a Szülők, a Gödöllői Premontrei Gimnáziumért Egyesület és az iskola vezetősége által

17

meghirdetett várva várt Szülők Bálja.Az est szervezői és lebonyolítói, valamint a műsor szereplői számára, vagyis kedves taná-

rainknak, dolgozóinknak mindig nagy kihívást jelentenek a bál sikere érdekében végzett aprólékos előkészületi munkák, de egyben örömteli közösségi élményt is nyújtanak szülőnek és tanárnak egyaránt az egyes próbákon való részvételek, valamint maga az előadás. Végeredményben tehát ilyenkor mindenki „jól jár”, az is, aki ad és az is, aki kap.

Szokásunkhoz híven kezdésként egy vidám színdarabbal leptük meg az est közönségét. Rejtő Jenő - Nádassy László: Mohácsi vész című bohózatát adták elő - Dóka Dezső tanár úr rendezésében - színészi tehetséggel megáldott tanáraink, élén az igazgató úrral, aki természetesen a főszerepet alakította. Az előadás nagy sikert aratott, amivel már meg is alapoztuk a vidám hangulatot.

Ezután következett a nyitótánc, mely a szülők és a tanárok közös produkciója volt. Illően a színdarab stílusához egy fergeteges charles-tont táncoltak. Majd az est finom svéd-asztalos vacsorával és élőze-nével kísért tánccal folytatódott, míg el nem fáradtak a táncos párok.

Büszkén állapíthattuk meg, hogy megint telt házas bált rendeztünk, sőt a számadatok azt mutatták, hogy ilyen sokan még egyik bálra sem jelentkeztek.

Nagy öröm ez számunkra, mert ez azt jelenti, hogy a Premis szülők igénylik a közös találkozásnak ezt a formáját, vagyis szeretnek együtt lenni, szeretnének - gondolok itt az új osztályok szüleire - megismerkedni egymással, a tanárokkal és a rendtagokkal kötetlenebb körülmények között is.

Az, hogy ilyen sokan eljöttek a bálra és hogy támogatják iskolánkat an-nak kifejezése, hogy a szülők az iskola törekvé-seivel egyetértenek és az oktatás és nevelés színvo-nalának megtartása érde-kében kifejtett erőfeszíté-seit elismerik. Hiszen mi mindannyian közös cél ér-dekében működünk együtt teljes felelősséggel, hogy gyermekeinket a legjobb tudásunk szerint segítsük a felnőtt életre való felké-szülésben, és hogy a szere-

tet és a hit erejével irányítsuk őket, hogy tudásra éhes, a jóra és a szépre fogékony, igaz keresztény emberekké váljanak.

Köszönjük szépen a bizalmat és az áldozatos segítőkészséget, mely megerősít bennünket abban a hitben, hogy jó úton haladunk. Zűrzavaros világunkban csak az ad erőt, ha hiszünk önmagunkban és bízunk a Gondviselésben, ahogy azt Böjte Csaba atya a Hit Évének kapcsán olyan szívhez szólóan megfogalmazott:

„Gazdasági krízisekben, erkölcsi válságokban, háborús konfliktusokban megfeneklett életünk

18

egyetlen kitörési módja, élő hittel megfogni a bennünket teremtő és szeretettel vezetni akaró Istenünk kezét.”

Szívből kívánom, hogy így legyen.Dombóvári Lászlóné az Egyesület elnöke

VII. Öregdiák BálÚjabb év, mely nem maradhatott el Öregdiák Bál nélkül. Újabb év, amikor a nem is annyira öreg

diákok nem maradtak a klasszikus szórakozási formákat idéző zenés mulatság nélkül. Újabb év, amikor a szervezés remek volt és újabb, amikor mindenki igazán jól érezte magát visszatérve az alma materébe pár gyorsan elfutó órácska erejéig.

Azok kedvéért, akik nem teljesen ismerik a báli eszményt, kicsit kitérnék arra, hogy mi is ez az esemény. Évente egyszer minden sikeresen ballagott ős-premista meghívást nyer egy újabb felejt-hetetlen este erejére a gimnázium aulájába. Itt a népmesékből ismert módon töltik az időt: esznek, isznak és jót mulatnak. Mátyás királyéknál nem volt jellemző viszont, hogy a sok megfáradt egyetemista megvitatná egymás között, hogy kinek lett meg harmadszorra a dinamika vizsgája, vagy ki kérte meg a barátnője kezét. Ezzel szemben itt a legtöbb beszélgetésnek ilyesmi témája van. Az újraismerkedés és a díszvacsora között még egyszer átélheti a diák, hogy milyen a B-épületben előadást nézni. A kuncogás és susmorgás rossz szokása megmaradt, de most nem csak az osztály-főnök rosszalló pillantása vetül ránk, hanem a falon lógó képeink múltbéli tekintete is.

Az anarchisztikus változások bálványozói szemébe az elkeseredettség könnye szökött, hiszen a szokás idei manifesztációja a folyamatosság megnyugtató mocsarát táplálta. Az előadások mások voltak, de jók. A vacsora más volt, de idén is finom, választékos és kiadós. A társaság a minden évben elkönyvelhető változástól eltekintve, ugyan az volt. De volt tombola, na meg teaház és a fesztiválhangulatért egy igazi diszk-dzsoki, azaz lemezlovas volt a felelős. A tombola is sikert aratott , de az igazán átütő újítás a teaház bevezetése volt.

A beszélgetés és a szerényebb muzsika szerelmesei ugyan is, tudom, hihetetlenül hangzik, figyelembe lettek véve! Miközben fél-káros pletyka-szenvedélyüknek hódoltak a fiatalok az atmoszférát megteremtendő tea- és kávékölteményeket kínáltak fogyasztásra ifjú hölgyek, akik tudtommal jövőre maguk is a bárpult másik oldaláról fogják szemlélni a báli forgatagot.

Mielőtt valaki azt hinné, hogy minden tökéletes volt és minden mehet tovább a jelenlegi kerékvágásban, azt ki kell, hogy ábrándítsam. A résztvevők száma nem volt elég magas. Még az öregek közül a legfiatalabbak száma is inkább elégséges volt, mint elégedettségre okot adó. Alig volt osztály, amely az ötven százalékos részvételi álomhatárt át tudta volna lépni, de így elértük a dicséretes 250 főt. Most akkor mindenki nézzen mélyen magába és gondolkozzon el azon, hogy elég jó indokot tud-e találni arra, hogy a szervezők áldozatos munkáját nem honorálta annyival, hogy az eseményt jelenlétével megtisztelje. A kifogásokat akár egy papírlapra is fel lehet írni és a következő évben újra elővenni ezt a cetlit, mert kétszer egymás után ugyan amiatt nem illik távol maradni.

Főleg azért nem illendő ilyet tenni, mert önmagunkat fosztjuk meg egy estényi remek élménytől. A szervezők nevében is beszélhetek, amikor azt hangsúlyozom, hogy a következő báli idényben várunk mindenkit. Akár itt volt, akár nem, mert vannak szokások, amiket megéri tradícióvá tenni és az Öregdiák Bál hosszú évek során bizonyította és évről évre bizonyítja, hogy ez bizony egy olyan szokás!

Mile Marió (2011a)

Szabadság az életemből

Az utazás kezdete előtt, de még az első pár napban sem fogtam fel igazán, hogy mi is történik. De idővel rá kellett jönnöm, hogy ez tulajdonképpen egy új élet. Új hely, új emberek, tiszta lap. Igaz csak egy hónapig.

Remények, várakozások, némán zakatoló gondolatok, a kíváncsiság kiolthatatlan tüze tette „ter-hessé” a Münchenbe vezető vonatutat. De minden szorongás fölött ott lebegett a megváltó gondolat:

19

„Majd csak megoldom valahogy...”A négyhetes németországi tartózkodásom fő színtere a Schäftlarn Gymnasium volt, ahova

iskolánk vezetősége és Herr Dóka tanár úr jóvoltából juthattam el.Az első nap hihetetlen mennyiségű új élményt hozott. Az iskola csodaszép helyen található, és

ráadásul a hó hatalmas lepedőként fedte az egész tájat mikor megérkeztem.Az első pár napom azzal telt, hogy igyekeztem kiismerni magam ebben az új világban, és persze

a kommunikáció először nem volt könnyű, mert a németek elég gyorsan beszélnek, de lassan sikerült megszoknom. A német osztálytársaim, tanáraim nagyon rendesek, segítőkészek voltak velem végig, amiért örökké hálás leszek nekik. A tanórák nagy részét nagyon élveztem, habár általánosságban elmondható, hogy az itthonihoz képest nagyon lassan haladnak, viszont amit nagyon élveztem, hogy sok órájukon projekteket csináltak. A művészeti órán én is bekapcsolódtam ebbe, és elkészítettem a saját „Projektbuchom”.

A hétköznapokon az iskola kollégiumában laktam, ahol – szerencsére – mindenkinek saját szobája volt. Számomra az ott töltött idő alatt ez a kis szoba jelentette az „otthont”, ott éreztem magam leginkább biztonságban, és a hétvégék után is – melyeket családoknál töltöttem – mindig úgy éreztem, hogy kicsit hazaértem.

A kollégiumi élet, és az ottani szocializálódás egyik alappillére, hogy az ember esténként eljárjon az iskola tornacsarnokába focizni. Akik ismernek, gondolhatják, milyen nehezen vettem rá magam első alkalommal a játékra, hiszen egyáltalán nem tudok focizni. De meg kell, hogy mond-jam, meglepően élveztem. Végig sportszerűen, és egymásra odafigyelve játszottak, és mivel a kapu-ban egészen jó voltam, hamar elfogadtak.

Az osztályban számomra már nehezebb volt bekapcsolódni az életbe, sőt eleinte megszólalni is. Ennek ellenére igyekeztem persze minél jobban odafigyelni és részt venni a beszélgetésekben, hisz a nyelvet is így tudtam a legjobban gyakorolni.

A négy hétből természetesen az utolsó volt a legjobb, és az szállt el a leggyorsabban. Az utolsó napokban még igyekeztem magamban rögzíteni a Schäftlarn-táj szépségét, igyekeztem kihasználni az időt, hogy minél többet tudjak beszélni a diáktársaimmal. Annak ellenére, hogy hiányzott már az otthon, nehéz szívvel hagytam ott az iskolát és Németországot, és azóta is nagyon sokszor eszembe jut az ott töltött idő. Ezt az utazást életem egyik legmeghatározóbb élményeként tartom számon, és soha nem fogom elfelejteni.

Pesthy Sándor Gergely 12/B

Röviden az iskolai „Ki mit tud?”-ról, kicsit személyesen is

Tavaly kért meg Babicz Mária tanárnő, hogy vállaljam el az iskolai „Ki mit tud?” szervezését. Örömmel vállaltam el ezt a feladatot, mert különösen fontosnak tartom, hogy a tanulás és a sport mellett a diákok a „művészetekben” is megmutathassák, mire képesek. Sokszor az előadásaik, pá-lyamunkáik révén új arcukat ismerhetjük meg, melyek a hétköznapokban inkább rejtve maradnak.

Az iskolai „Ki mit tud?”-on egyrészt valamilyen előadással, másrészt pályázatokkal lehet részt venni. Az előadásoknak három fordulóját, ha úgy tetszik, három elődöntőjét bonyolítjuk le, melyek a következők: egyéni- és kamarazene, vers- és prózamondás, illetve az „egyéb” kategória. Ez utób-binak csak a diákok kreativitása szabhat határt: jelenet, tánc, néptánc, népi ének, könnyűzene, jazz is belefér, de tavaly például bűvészmutatványra is sor került, amely igen nagy sikert aratott.

E fordulók mellett különböző pályamunkákat bírál el a zsűri, melyek közül a legsikerülteb-beket ki is állítjuk. A következő kategóriákban lehet jelentkezni: vers- és prózaírás, képzőművészet, kézművesség; valamint idén egy új kategóriát is meghirdettünk: fotósorozattal is lehet pályázni.

A három elődöntőből a döntőbe került versenyzők a Szent Norbert-napi ünnepség keretében megrendezett döntőben, immár az egész iskola nyilvánossága előtt csillogtathatják meg tehetségü-ket. Igen színvonalas előadások várnak itt sokszor a közönségre, és méltán lehetnek büszkék a diákok előadó osztálytársaikra, a tanárok tanítványaikra.

Számomra tehát azért is nagyon kedves ez a „rendezvénysorozat”, mert jó alkalmat kínál arra, hogy a diákokat valamilyen produkcióra mozgósítani tudjuk, és különösen szép az is, amikor ketten-hárman összefognak, hogy együtt mutassanak be valamit. Ilyenkor a diákok egészen átlénye-

20

gülnek, és teljesen más dimenzióból szemlélhetem őket, mint amikor az iskolapadban ülnek. Ez nagyon jó érzés és nagy öröm.

Az idei „Ki mit tud?” vetélkedősorozat épphogy elkezdődött, így remélem, még sok szívet melengető előadásban lesz részünk ebben a tanévben is.

Tóth Rita tanárnő

Fényi Ottó Felsőoktatási Tanulmányi Ösztöndíj

A Gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnáziumot és Tanulóit Segítő Alapítvány az iskola öregdiákjai számára hetedik alkalommal hirdette meg a Fényi Ottó Felsőoktatási Tanulmányi Ösztöndíj pályázatot a 2012/2013-as tanév II. félévében.

Az Alapítvány ezzel a tanulmányi ösztöndíjjal szeretné elősegíteni az iskola volt diákjainak kiemelkedő teljesítményű szakmai előmenetelét, hogy a felsőoktatásban is képviselhessék a gimná-zium szellemiségét.

Az Ösztöndíj olyan tudományos munkák, tevékenységek közvetlen elősegítését szolgálja, melyek színvonala meghaladja a felsőoktatás átlagos kereteit. Külföldi tanulmányút, külföldi tanul-mányi ösztöndíj forrásainak kiegészítése is biztosítható az ösztöndíj alapból. Mindezen tevékeny-ségekhez szükséges eszközök beszerzésére is be lehet nyújtani a pályázatot. A pályázati szabályzat az iskola honlapján minden érdeklődő számára elérhető.

Minden tanévben két alkalommal várjuk a pályázatokat: az első félévben október 10-ig, a második félévben március 10-ig.

A következőkben szeretném egy rövid összegzésben bemutatni a 2012/2013. tanév pályáza-tának nyerteseit.

2012/2013 I. félév – őszKollár Fanni (2008/A) a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakán MA 2. évfo-lyamos hallgató. 50 óra csoportos önismereti képzés költségeihez kapott 75000 Ft hozzá-járulást.Veréb Dániel András (2008/A) a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építőmérnöki karán infrastruktúraépítő szakirányon 4. évfolyamos hallgató. Tanulmányi félévét Dániában tölti ösztöndíjjal. A felmerülő költségek finanszírozásához járult hozzá az alapítvány 55000 Ft-os támogatással.Őri Katalin (2009/A) a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán ápolás és beteg-ellátás szak gyógytornász szakirányának 4. évfolyamos hallgatója laptop vásárlására pályázott, amelyet nyelvtanuláshoz, külföldi tanulmányok során végzett kutatáshoz kíván használni. Erre a célra 25000 Ft támogatást kapott.

2012/2013 II. félév – tavaszAnnus Kata (2007/B) a SZIE Állatorvosi Karán 5. évfolyamos hallgató. 25000 Ft támogatásban részesült, hogy a szakmai gyakorlatát az általános követelményeken túlmutató elhivatottsággal megfelelő körülmények között vidéki helyszínen valósíthassa meg.Gyenge Réka (2009/A) a Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK romanisztika-francia szakán 4. évfolyamos hallgató. Az alapítvány 50000 Ft-os támogatásával hozzájárul az OTDK költségeihez és a Lyonba tervezett tanulmányút és kutatás költségeinek biztosításához.Kinde Mátyás (2010/A) Második éve Oxfordban végzi tanulmányait igen kimagasló eredménnyel. A költségek finanszírozásához 75000 Ft hozzájárulást kapott az alapítványtól.Kollár Fanni (2008/A) a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakán MA 2. évfo-lyamos hallgató. 50 óra csoportos önismereti képzés költségeihez kapott további 90000 Ft hozzá-járulást.Székely Nóra (2008/A) a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán 5. évfolyamos hallgató. Tudományos kutatómunkájának és a Heidelbergben lévő Német Rákkutató Központba tervezett tanulmányútjának támogatására 150000 Ft ösztöndíjat kapott.

A Bíráló Bizottság nevében minden volt diákunkat, akik megfelelnek a pályázati kiírásnak, arra biztatunk, hogy nyújtsák be a tartalmi és formai követelményeknek megfelelően pályázatukat. Reményeink szerint az idei tanévben nyertes nyolc pályázó is - a korábbi években támogatott 23

21

volt diákunkhoz hasonlóan - jól fogja hasznosítani a pályázaton elnyert ösztöndíjat.A 2010-ben létrehozott alap tőkéje az évek során jelentősen csökkent, ezért szeretnénk kérni

mindazokat, akiknek módjában áll a Fényi Ottó Ösztöndíj Alap tőkéjének emelése érdekében anyagi hozzájárulást biztosítani, keresse iskolánkban Dombóvári Lászlónét (28-514995).

Kissné Papp Gabriella tanárnő

Nagyváradi beszámoló

* A rendszeres havi találkozóinkon meghívott előadók voltak: Mons. Fodor József általános helynök, Szebeni Lajos. Filmvetítés, interjú dr. PhD. Magyar László fizikussal.* Okt. 6. koszorúzás Nagysándor József mártír tábornok emléktáblájánál* Okt.12. ünnepség és koszorúzás a honvéd hősök emléktáblájánál a Szent László temp-lom falánál.* Boldog Várad című, civil szervezeteket bemutató sorozat 3. és 4. füzetének bemutatója (a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületéről és a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületéről)* Családi Mikulás est.* Tisztújítás. Két évre maradt a vezetőség. Változás, az elhunyt Szabó Ferentz helyett Szebeni Lajos és az Ellenőrző bizottságban Varga András helyett Makai Zoltán lett beválasztva.* Családi farsangi összejövetel.* Könyvbemutató. Katolikus papköltők antológiája címmel.* Részt vettünk a Nagyvárad híres püspökei XIV,előadás sorozaton:Forgács Pál és Ben-kovics Ágoston előadásában.* A Fő utcai Holnaposok szoborcsoport avatóján.* Gyertyás tüntetés a Premontrei Főgimnázium épületének visszaszolgáltatásáért.* Előadás Szent László király győri ereklye koponyáján végzett vizsgálatokról.* A Rulikovszky-temetői honvéd hősök gúláján lévő emléktábla avatása.* Ökumenikus megemlékezés Mindszenty József bíboros hercegprímás születésének 120. évfordulóján.* Remete Szent Pál napi előadások a Premontrei széktemplomban. * gr. Széchenyi Zsigmond emléktáblájának a megkoszorúzása.* dr. Károly Ireneus József művelődéstörténeti vetélkedő a középiskolák számára.* III.15. Ünnepi megemlékezés, koszorúzás a Szacsvay Imre szobornál. Díszelőadás a színházban.* Tárlat nyitó a Tibor Ernő Galériában a 2012-es év alkotásaiból.

Szebeni Lajos

Dr. Haidegger Ernő és Sármezey Àrpád: „ESZEMBE JUT NÉHA A HAJDAN......"4

Nemrégiben felelevenítettük néhai Hajnal Zsigmond tanárunkkal kapcsolatos emlékeinket, akit mi annak idején Zsiga néven becéztünk háta mögött. Ö akkor még nem volt idős ember, hanem egy jóképű, fiatalos férfi, alig harmincegynéhány, mi pedig éppen hogy belenőttünk a hosszúnadrágba, amely a felsős konviktoroknak járt. Körleveleinkben sokat olvashattunk, hogy ki milyen sikereket ért el életpályáján, milyenek voltak kedves tanáraink, de Zsigárol valahogyan kevés szó esett.

Hajnal Zsiga 1939-től, V. osztályos korunktól kezdve prefektusunk, valamint számtan-fizika tanárunk volt. A gimnáziumi tanulmányok utolsó két évében az intézet harmadik emeletén, nem közös hálóteremben és stúdiumban, hanem mindegyikünk külön kis szobában nyert elhelyezést. A szobák egyszerűen (ágy, két szék, íróasztal, könyves-polc, szekrény és a sarokban egy mosdó), de célszerűen voltak berendezve. Az ajtó felső részén lévő üvegezett ablakrészen lehetett a folyosóról a szobába betekintést nyerni, és az ott lévő függönyt csak öltözködés és alvás időtartamára volt

4 A cím egy szép Vargha Gyula vers első sora. Az alábbi írás a 4. Emlékkönyvben is olvasható.

22

szabad az ablak elé húzni. A folyosó végén volt Zsigának, mint prefektusunknak, kétszobás lakása, így helyileg is közel voltunk egymáshoz. Közvetlen kapcsolat volt közöttünk, beszélgettünk sok mindenről, így futballról is. Zsiga nagy MTK drukker lévén, a legtöbb mérkőzésükre elment, és esernyőjét kabalaként mindig magával vitte.

Zsigát kérésének megfelelően a szülőfaluja, Göncruszka szomszédságában lévő Hejcén temették el, ahol is az ottani egyházi otthon apácái ápolják a sírt. Hejce a Zempléni Hegységben, nagyon szép, vadregényes környezetben fekszik. Azon igen kevés magyarországi településhez tarto-zik, amelyeket csak egy út köt össze a környezettel, csak ezen lehet megközelíteni és elhagyni. Mi 1997-ben és 1999-ben látogattuk meg Zsiga sírját, az azóta elhunyt Liszkay Laci barátunk kísére-tében.

A 2005. évi gödöllői találkozóra Münchenből és Northamptonből Pestre utaztunk és elhatároz-tuk, hogy ezen alkalommal is elmegyünk Hejcére. Heckenast Gábor osztálytárs barátunkat is meghívtuk az útra, és így a június 4-i találkozó befejeztével a délutáni órákban, szép napsütéses időben indultunk el négyesben, Gáborral és Judith feleségével Gödöllőről. Rövid 4 órás utazás után érkeztünk meg Sárospatakra, ahol is a Bodrog szállóban töltöttük az éjszakát. Másnap Sátoralja-újhelyen, Telkibányán és Göncön keresztül érkeztünk el a hejcei útelágazáshoz. A községben a temető az idős papok otthona mellett van. A még mindig szemerkélő eső miatt ernyőkkel felszerelve mentünk a sírhoz, amelyben Zsiga nagyapja és édesapja földi maradványai is elhelyezést nyertek: A sírhoz érve monszunszerűen szakadni kezdett az eső. Ömlött a víz. Esernyőink fedezete alatt elimádkoztunk egy Miatyánkot, elhelyeztük a magunkkal hozott „Hálás Tanítványaid” „Árpád, Ernő, Gábor” feliratú szalagokkal ellátott kis koszorút, majd néhány fényképet készítve, visszacsúszkáltunk a már felázott talajon a kocsihoz. Bőrig ázva sem hagyott el humorom, így mondottam Árpinak, hogy „Zsiga, Zsiga jól kitoltál velünk”. A kocsiban a fűtést bekapcsolva szárítkoztunk. Alighogy útra keltünk, elállt az eső, úgyhogy csaknem üzenetként vagy talán penitenciaként lehetett felfogni a sírnál kapott záport.

Útközben azután felelevenítettük a régi emlékeket, többek között a Zsigának szánt egykori ajándékot. Már úgy nagyjából túljutottunk az érettségin, amikor tizenketten konviktorok össze-dugtuk a fejünket, hogy megbeszéljük, kedves tanáraink közül kiket ajándékozzunk meg és mivel. Ezek közül kettő jött számításba: Zsiga, aki legközelebb állt hozzánk, és Dzsodzsi (Dr. Szombach Godehard) osztályfőnökünk, aki magyar és német tantárgyakra tanított bennünket. Tulajdonképpen mindkettőnek komoly, elegáns ajándékot kívántunk beszerezni, de mert anyagi fedezetünk szűkös volt, úgy döntöttünk, hogy volt osztályfőnökünktől ajándék nélkül, hálás szavak kíséretében fogunk elbúcsúzni. Zsiga számára viszont, Ernő javaslatára egy szép kovácsoltvas asztali lámpát csinál-tattunk, melynek pergament ernyőjére „Hálás tanítványai” és mindegyikünk minta szerint megadott aláírását gravíroztattuk. Illedelmes kopogtatás után betódultunk Zsiga szobájába, és Liszkay Laci, mint hivatalos mintadiák, egy formás kis szónoklatba kezdett, amit nem tudott befejezni, mert Zsiga hamar elvágta a beszéd fonalát, ilyenképpen: „Menjenek innen, nekem nem kell semmi maguktól. Különben is nem ismerem magukat”, és nappali szobájából visszavonult a hálószobájába. Csopor-tunk pillanatok alatt kint volt a folyosón, pár pillanatig tanácstalanul néztünk egy-másra, majd Ernő felemelte a nála lévő lámpát, megcsóválta feje felett és kiadta a vezényszót: „Gyerekek men-jünk le Dzsodzsihoz”. Így átvonultunk a rendházba és a földszinten bekopogtattunk Dzsodzsi lakás-ajtaján. Csoportba állva újra előre bocsátottuk Liszkay Lacit, aki a tőle megszokott lendületes szó-készséggel előadta jövetelünk célját, majd átadtuk a lámpát. Az öregúr (aki akkor volt 51 éves: a szerkesztő megjegyzése) szinte könnyekig meghatva köszönte meg kedves ajándékunkat. Monda-nom sem kell, hogy néhányan a cipőjüket nézték, mert nem volt könnyű komoly ábrázatot vágni. Így a lámpa végül is gazdára talált. Igen ám, de meddig??

Akkor még béke volt Magyarországon. Alig másfél év múlva a háború végigsepert az országon és szétszórt bennünket. Szerencsére mi mind a tizenketten túléltük az eseményeket, és 45 őszén folytattuk egyetemi tanulmányainkat. Hála a premontreiek heroikus erőfeszítésének Gödöllő is újra elindult, ha nem is a régi fényében, de egy kicsit megkopottan. Már nem tudom honnan, egy szomorú hír jutott el hozzám: Dzsodzsi bácsi meghalt 1946 januárjában. Mint hallottuk, annyira szívére vette szülőföldjén a bánáti németek elpusztítását, közöttük rokonaiét is, hogy talán nem

23

kívánt tovább élni.Megint múltak az évek. Lassan eljött az ötéves találkozónk napja, az utolsó ötéves kék-fehér

találkozó a premontreieknél. Akkor 1948-ban a „derék elvtársak” már megindították az egyház-ellenes kampányt, és a Szent Norbert Gimnázium napjai meg voltak számlálva. Sokan közülünk akkor már végzett egyetemisták voltak. Talán egy szép júniusi délután mentünk ki Gödöllőre. Első utunk a rendi temetőbe vezetett, ahol megkoszorúztuk Dzsodzsi sírját. Majd felkerestük Zsigát, aki akkor a régi rektori hivatalban, a konviktus földszintjén lakott. Talán ő volt a rektor? Mondanom sem kell, hogy kitüntető szívességgel fogadott bennünket, és legalább egy órát töltöttünk nála. Ahogy ott körben ültünk, szemem egy kis asztalkára tévedt, amely a szoba sarkában állt. Egy pillanatra megállt a lélegzetünk, és azt hittük, hogy káprázik a szemünk. Ugyanis mi állt az asztalon? A mi kovácsoltvas, pergament ernyős lámpánk.

Késő délután volt, amikor a konviktus mögötti teraszra mentünk, már terített asztalok vártak a száz-éves szilfák alatt. Ott gyülekezett mindenki. Már nem tudom mit ünnepeltek, de nagyon sokan voltak, rajtunk évfordulósokon kívül. Talán érettségi bankettet, vagy valami hasonlót? Sötét este lett, amikor visszaindultunk Pestre, nem sejtvén, hogy akkor láttuk Gödöllőt utoljára, úgy ahogy volt a mi diákkorunkban.

Azóta a szilfákat kivágták, a teraszt elbontották, helyén ma az Agráregyetem Gépész Karának épülete áll. Csupán egy kérdés maradt számunkra: Vajon kinél van most a lámpa!?

Megírván a lámpa kalandos útját, fejezzük be a történetet Zsiga pályájával a rend feloszlatása után.

Zsiga közismerten jó matematikus lévén a Ferences Rend szentendrei gimnáziumában kapott tanári állást. Lakáskérdése is megoldódott, mert a Németországban működő ún. „Speck Pater” pénzadománya folytán, Zimándi Piusz rendtársával együtt a Pozsonyi úton sikerült egy kétszobás öröklakáshoz jutnia. (Ez a Németországban élő szerzetes komoly pénzadományokat gyűjtött össze, és ezzel támogatta a „vas-függöny” mögötti egyházakat ill. azok volt tagjait. Fenti elnevezés is kifejezi aktivitási területét és korpulens voltát.) Piusz atya elhunytát követően, az öröklési kérdés szerencsétlen megoldása eredményeképpen Zsiga a cselédszobába szorult, és az ott elhelyezett asztalkát használta oltárként a naponta mondott miséihez. Az azóta elhunyt Dr. Zalai Laci konviktortársunk látogatta őt szorgalmasan, és gondoskodott egészségi problémáinak megoldásá-ban. Zsiga azután a Pannonhalmi Öregpapok Otthonába jutott, ahol én őt emlékezetem szerint még 1995-ben meglátogattam. Elbeszélgettünk a múltról, csodálatos memóriájára jellemző, hogy emlé-kezett 1943-as fizikai érettségi tételemre, és meghökkenve vette tőlem tudomásul, hogy az Árpi egyik fia anglikán lelkész lett. Beszélgetésünk folyamán több ízben elgondolkozva nézett maga elé, ismételgetvén: „az Árpi fia pap lett”. Feltehetően Árpi hajdani, diákos csínytevéseivel ezt alig találta összeegyeztethetőnek, de ez talán egy bensőleges sikerérzést is kiválthatott benne, látván, hogy morális premontrei nevelési rendszerüknek több generációra is kihatása van. Ebben az időben már igen gyenge egészségi állapotban volt. Meleg búcsút vettünk egymástól, kölcsönösen kereszttel jelölve egymás homlokát.

Legyen drága emléke örökké áldott!2005. augusztus 24.

Az idén 70. érettségi találkozójukat ünneplő osztály nevében idéztük fel ezt a történetet.

Visszaemlékezés Fényi Ottóra és Zimándi Piuszra

Fényi Ottó halálának 10 éves évfordulóján megemlékeztünk róla, mint a gimnázium újra-alapítójáról. Az ekkor elhangzott előadások a körlevélben is megjelentek. Ezek az írások elevení-tették fel Rónay Lászlóban az alább idézett élményt, amely édesapjának, Rónay Györgynek laká-sában élő Zimándi Piuszról és az őt meglátogató Fényi Ottóról szól.

"Zimándit apám a szerzetesek elhurcolása előtti napon hozta hozzánk Budafokról, ahol a gimnázium közkedvelt igazgatója, nem mellékesen kiváló magyartanár volt. (Toldi tanítása az

24

általános iskolában című módszertani könyve alapján én is tanítottam Arany János művét. Szerintem ezt újra ki kellene adni, akár a rend gondozásában, nagy siker lehetne.)

A riadt szerzetes berendezkedett. Ha csengő szólt, igyekezett láthatatlanná válni. A házban két ÁVH-s is lakott, tőlük rettegett leginkább. Tudták, persze hogy tudták, hogy pap, de semmit sem tettek ellene, szerették és tisztelték.

A kis szobában, ahol ágya, íróasztala és egy üveges szekrény alkotta szerény bútorzatát, hama-rosan megjelent Fényi Ottó. Megjelent? Viharzott, mint a szélvész. Hangfogó nélkül robbant be, apám a régi barátság okán ölelte át, de ujja köré csavarta anyámat is.

– Fél? -kérdezte a kis szoba felé bökve.– Nagyon.– Nem kell félni. Isten kezében vagyunk.Hihetetlen nyugalom áradt belőle, ráhagyatkozó biztonsága erőt adott környezetének is. Eltűnt

Zimándinál, de hallani lehetett hangját a csukott ajtón keresztül is, hiába csitította Piusz, aki akkor István néven cédulákat gyártott a Nyelvtudományi Intézetben készülő Nagyszótár számára, és élete nagy művén, Péterfy Jenő monográfiáján dolgozott. (El is készítette, be is adta kandidátusi értekezésnek, meg is fúrták. Pár nappal halála előtt kapta az értesítést, hogy mégis pályázhat. A mű könyvalakban jelent meg, félelmes munkával összegyűjtött adatait addigra szétlopkodták.)

Megbeszélésük végén teázott, apámmal beszélgettek. Soha egyébről, mint a rend ügyeiről, a szétszóratásban élő vagy vegetáló premontreiek életéről, sorsáról. A külföldről érkező támogatások ügyében kilincselt, sokszor emlegette a Bécsben élő Paulay Imre nevét.

Kevesen tettek rám olyan mély benyomást, mint ő, feltétel nélküli, kikezdhetetlen hitével és bizakodásával. Amikor a külföldi adományok jóvoltából sikerült lakást szerezni a Pozsonyi úton, Zimándi odaköltözött, attól kezdve ritkábban láttam, bár néhanapján besüvített, és ragyogó arccal közölte: "Közelít az idő..."

Az Új Embernél töltött éveim alatt sűrűbben találkoztunk. Akkor már csak nekem mondta el a renddel kapcsolatos fejleményeket. Apám már a Farkasréti temetőben nyugodott. Tanítottam olyan gyerekeket, akik az újra indult gödöllői iskolában végeztek, elragadtatva beszéltek a perjel atyáról. Biztos, hogy nélküle nehezebben indult volna újra a premontreiek tevékenysége; működése és szellemisége minden szempontból példamutató volt.

Úgy érzem, ennyivel hozzá kellett járulnom egy jelentős személyiség emlékének megőrzéséhez.Rónay László"

MEGHÍVÓ

Szent Norbert ünnepre és közgyűlésre, 2013. június 8-án, szombaton, Gödöllőre

A Gödöllői Perjelség és az Öregdiák Egyesület hívja az ünnepi találkozóra és közgyűlésre a régi és a mai iskola tanárait, diákjait, a hozzátartozókat, és akiket összeköt a Premontrei Rend tisztelete, a Gimnázium és Nevelőintézet szelleme, az iskolaévek alatt kifejlődött barátság és szeretet.

Az ünnepi találkozó egyúttal az Egyesület éves közgyűlése is lesz.

Kérjük a gépkocsival érkezőket, hogy a gimnáziumnál parkoljanak, a Fácán soron kevés a hely. A nehezen járóknak adjunk segítséget!

Az ünnepi találkozó programja:A közgyűlést a Fácán sor 3. alatti templomban tartjuk. A résztvevő egyesületi tagokat a templom bejáratánál regisztráljuk.9.30-kor kezdődik a közgyűlés. Először a főtitkár üdvözli a résztvevőket, s megállapítja, hogy határozatképes-e a létszám. Ez várhatóan nem lesz meg, ezért megismételt közgyűlést fog hirdetni, melyet – a létszámtól függetlenül – az ünnepi szentmise után tartunk.Az ünnepi szentmise idén Szent Norbert ünnepére, szombatra esik. Ezen megemlékezünk a Rendről, egykori tanárainkról és diáktársainkról, élőkről és elhunytakról.10.30-kor kezdődik az újbóli közgyűlés. Az elmúlt évre vonatkozó beszámolók (főtitkári,

25

ellenőrző bizottsági, alapítványi) elhangzása után ezekkel kapcsolatos kérdések, ill. észrevételek megtételére van lehetőség, amelyeket a közgyűlés megvitat. A beszámolók megszavazása napirendi pontonként történik. A lebonyolításról helyben adunk tájékoztatást.A közgyűlés szünetében (kb. 12.00-kor) a társegyesületek (Kassa, Nagyvárad, Budafok) és a jubiláló évfolyamok (1943, 1948, 2003/A és B, 2008/A és B) 2-2 perces beszámolói lesznek.A közgyűlést követően a helyszínen kiállított könyvekből (az 1, a 2, a 3. és a 4. Emlékkönyv, a Mécs László kötet, Szondy Klára életrajza, Le Calloc'h Bernard könyvei) is lehet vásárolni.Utána átvonulás a gimnázium aulájába. 13.00-14.30 között közös ebéd. Ez alkalmat ad az évfolyamok tagjainak találkozására, beszélgetésre. Az étkezde asztalán táblákkal megjelöljük az évfolyamokat és az ebédre jelentkezettek neveit, ezért kérünk előzetes jelentkezést (telefonon vagy írásban, a gödöllői címen vagy a körlevél végén megadott címeken).14.30-kor koszorút helyezünk el a kopjafás Emlékműnél az elhunyt iskolatársak tiszteletére, majd Fényi Ottó sírján. Esetleges egyéb programokról a közgyűlés során adunk tájékoztatást.A befizetésekre és a jelentkezésre vonatkozó tájékoztató:A gödöllői ebéd ára személyenként 2500 Ft. Lehetőleg az OTP-ben feladott egyesületi csekken, akár a tagdíjjal együtt kérjük befizetni, feltüntetve, hogy az összegből mennyi jut tagdíjra, mennyi ebédre (személyek száma) és (ha többet fizet) a megajánlott rész. Lehet a helyszínen is fizetni, de a sorban állás elkerülésére a csekkes befizetést javasoljuk. Minden részt venni szándékozótól feltétlenül kérjük (május 25-ig) a jelentkezést, akár a csekkbefizetéssel, akár külön levélben. Elsősorban javasoljuk ezt az Egyesület gödöllői címére elküldeni, mert csak így biztosítható az évfolyamok tagjainak egymás melletti elhelyezése! Külföldiek az ebédet a helyszínen fizethetik. A részvételi szándékot e-mailen vagy telefonon is lehet közölni. Az Egyesület e-mail címe: oregdiak.egyesulet@gmail.com , telefonszáma: 06-28/430-879. Kérjük, hogy azok a belföldiek, akiknek az ebéd megfizetése nehézséget okoz, jelezzék a jelent-kezéskor; az Egyesület nekik térítésmentes ebédet biztosít. A tagdíjmentességet élvezőknek ebédje is ingyenes.