prof. dr. david gooding - Ópium vagy igazság
DESCRIPTION
Prof. Dr. David Gooding - Ópium Vagy IgazságTRANSCRIPT
Prof. Dr. David Gooding
Keresztyénség:
ÓPIUM vagy
IGAZSÁG?
EVANGÉLIUMI KIADÓ
2
Keresztyénség: ópium
vagy igazság?
Tapasztalatom szerint különböző okok miatt gondolják
az emberek, hogy a Bibliának nem szabad és nem lehet
hinni. Az egyik ok, sok ember szerint, hogy az
Újszövetséget létezésének első 15 évszázada folyamán
kézzel kellett másolni, ezért sok hiba és változtatás
kerülhetett bele, és nem lehetünk biztosak, mondják,
hogy amikor most olvassuk, valóban azt olvassuk-e, amit
az eredeti szerzők írtak.
Ezt a kifogást főként azok hozzák fel, akik nem tudják,
mennyire meggyőzőek az Újszövetség eredeti szövegének
bizonyítékai. Először is számos olyan kézirat van, amelyek
az egész Újszövetséget, vagy annak részleteit
tartalmazzák. Több mint 5000 van belőlük. Természetesen
mindezekben a kéziratokban vannak másolási hibák,
hiszen gyakorlatilag lehetetlen hosszabb dokumentumot
kézírással hibátlanul lemásolni. Nincs két olyan kézirat,
amely ugyanazokat a hibákat tartalmazná. Ezért, ha
valamennyi kéziratot összehasonlítják egymással, az
eredeti szöveget úgy lehet rekonstruálni, hogy 2
százaléknál is kevesebb bizonytalanság marad. Ennél a 2
százaléknál túlnyomórészt jelentéktelen nyelvészeti
különlegességekről van szó, amelyeknek nincs
jelentőségük a szöveg jelentését illetően. Azonfelül, mivel
egyetlen tanítási kijelentés sem alapul kizárólag egyetlen
versen vagy szakaszon, az Újszövetség egyetlen tanítási
kijelentése sem válik ezek miatt a csekély eltérések miatt
kérdésessé, bizonytalanná.
Azután az Újszövetség egyes kéziratai igen régen
íródtak. Az Újszövetség tekintélyes része egy olyan
kéziratban maradt ránk, amelyet Kr. u. 200 körül írtak. A
legrégibb meglevő kézirat, amely a teljes Újszövetséget
tartalmazza, nem sokkal 360 után íródott, sőt lehet, hogy
előbb. Gondoljuk csak meg, mit jelent ez. Vegyük azt a
kéziratot, amelyet Kr. u. 200 körül írtak. Ez ma közel 1800
éves. Milyen idős lehet az eredeti szöveg, amelyről
3
lemásolták, ezt természetesen nem tudjuk. De könnyen
lehet, hogy 140 éves volt, és ha igen, akkor abban az
időben készült, amikor az Újszövetség számos szerzője
még élt.
Egy hasonlat segíteni fog. Néhány híres latin és görög
szerző műve az ókorból - és itt úgy szólok, mint aki egész
életét az antik, klasszikus irodalom tanulmányozásának
szentelte - csak néhány jóval később (azaz Kr. u. 7-9.
században) keletkezett kéziratban maradt ránk. Ennek
ellenére a klasszikus irodalom egyetlen alapos tudósának
sem jutna eszébe, hogy megkérdőjelezze: megbízhatóan
adják-e vissza azt, amit az eredeti szerző írt. Ezekhez
hasonlítva az Újszövetség szövegének hitelessége sokkal
nagyobb. Ezért bizonyosak lehetünk abban, hogy amikor
ma az Újszövetséget olvassuk, mindig azt tudjuk meg,
amit az eredeti szerzők közölni akartak velünk. Ha a
bizonyítékokat még tovább akarja valaki tanulmányozni,
prof. F. F. Bruce: „Az Újszövetség megbízhatósága" c.
könyvét (Evangéliumi Kiadó) ajánljuk.
Természetesen a Biblia állításait a legnehezebb elhinni,
különösen azt, hogy Jézus az Isten Fia, a testet öltött
Teremtő, aki eljött hozzánk a földre, hogy közösséget
vállaljon velünk, és kijelentse nekünk Istent. Sok ember
képtelenségnek tartja, hogy hitelt adjon egy olyan
könyvnek, amely ilyesmiket állít. Különben sem hisznek a
Teremtő létezésében. Ezért eleve feltételezik, anélkül,
hogy az Újszövetséget olvasták vagy tanulmányozták
volna, hogy nem írhat le történelmi tényeket, ha azt
állítja, hogy Jézus egy-személyben Isten és ember is volt.
És visszatérnek ahhoz az elképzeléshez, hogy Jézus
Krisztus alakját úgy, amint az Újszövetség mutatja be, az
evangélisták találták ki.
4
Jézus nem kitalált
személy
Az érvelés kedvéért tegyük fel egy pillanatra, hogy az
evangéliumok szerzői nem a valóságosan élt Jézust írták
le, hanem kitalálták ezt a személyt. Kiindulási „mintájuk"
talán egy „parasztbölcs" volt, akiről kitaláltak mindenfélét,
akit szabadon, mindenféle túlzásokkal feldíszítettek,
átalakítottak, úgyhogy az eredmény végül egy eszményi,
emberfölötti, de kitalált alak lett, aki abban a formában
soha nem létezett. Nos, induljunk ki ebből a
feltételezésből, és lássuk annak következményeit.
Ha Jézus irodalmilag kitalált, akkor először is
elmondhatjuk, hogy ez majdnem csoda. Sokat tudunk
elképzelt irodalmi alakokról, és arról, hogy milyen nehéz
egy ilyen személyt meggyőző erővel „létrehozni". A
világirodalom tele van ilyen alakokkal, akiket hol jól, hol
kevésbé jól ábrázoltak. De még ha Jézus kitalált irodalmi
személy is, senki sem tagadja, hogy világhírt ért el. Ahhoz
hogy az evangéliumok szerzői ilyen híres alakot
kitaláljanak, kiemelkedő irodalmi lángeszeknek kellett
lenniük. Már pedig ilyen színvonalon alkotó irodalmi
lángeszek rendkívül ritkák: nem találkozunk velük minden
sarkon. Itt pedig egyszerre négyen bukkantak elő. Kik és
mifélék voltak ezek az emberek? Egyik halász volt, a
másik adószedő, a harmadik orvos, a negyedik egy
ismeretlen fiatalember. Elképzelhető, hogy ez a négy
egyszerű férfi valami csoda következtében ilyen szintű
zsenivé vált volna?
De menjünk tovább. Még a legragyogóbban ábrázolt,
legélethűbb alakok is kitalált személyek maradnak az
olvasó számára. Hogy úgy mondjam, nem lépnek le a
lapról, nem elevenednek meg, és nem válnak az olvasó
számára valóságosan létező személlyé, személyes
ismerőssé, akivel személyes kapcsolatuk lehet. Érthető
módon nem! Pedig éppen ez az, ami ezzel az állítólag
kitalált személlyel, Jézus Krisztussal történt. 20 évszázad
alatt embermilliók számára valóságos élő személlyé vált,
5
akivel - állítják - személyes kapcsolatuk van; akit annyira
szeretnek, hogy készek meghalni érte, mint ahogy ezrek
és ezrek meg is tették. Nos, tarthatod ezeket az
embereket őrültnek, amiért így gondolkoztak Jézus felől.
Pillanatnyilag nem akarom, hogy egyetérts. Egyszerűen
csak a vitathatatlan tényt állítom: Ha Jézus valóban
elképzelt, az evangéliumok szerzői által kitalált alak volt,
akkor ezek a szerzők egy olyan személyiséget formáltak,
aki milliók számára élő személlyé lett, akiről úgy érezték,
megérdemli, hogy szeressék, és aki minden odaadást és
áldozatot megérdemel. Ezzel olyan mesteri irodalmi
teljesítményt értek el, amely páratlan az egész
világirodalomban. A csoda nem lenne túl erős szó erre.
Ezért el kellene kezdenünk őket felmagasztalni?
Természetesen van néhány (rendkívül kevés) alakja az
irodalomnak, akik olyan hatással vannak ránk, mint
valóságos személyek, és akiket ismerünk és felismerünk.
Ezek egyike Szókratész, ahogyan őt Platón ábrázolja.
Platón Dialógusai nemcsak filozófiai művek, hanem a
világirodalomhoz is tartoznak. Mégis, a bennük megjelenő
Szókratész az olvasókra nemzedékről nemzedékekre
valóságos személy benyomását tette, akinek
jellemvonásait mindenütt felismerték, egészen odáig,
hogy egy-egy Szókratészről szóló apokrif vagy
másodrendű mű olvasásakor azonnal így szólnának:
„Nem, a valódi Szókratész soha nem cselekedett vagy
szólt volna így".
De Szókratész azért hat így ránk Platón Dialógusaiban,
mert nem Platón találta ki. Valóságos, történelmi személy
volt, aki valóban élt. Lehet, hogy Platón meglehetősen
finomítva ábrázolta Szókratészt, de Szókratész személye
és jelleme nem Platón szüleménye. A helyzet éppen
fordított: Szókratész jellemének hatására lett Platón
filozófus és „irodalom-művész".
Ez érvényes Jézus Krisztusra is, csak még inkább. Noha
az egész világ elismeri, hogy a Platón Dialógusaiban
szereplő Szókratész valóságos történelmi személy volt,
csak egy elmebeteg állítaná, hogy mint élő személyt
ismeri, illetve vele személyes kapcsolata van. Napjainkban
6
senki nem hal meg Szókratészért. De az Újszövetség
Jézusáért ma is vannak, akik a halálba mennek. Mert Ő
nem képzelt irodalmi vagy vallási alak, akit az
evangéliumok szerzői kitaláltak. Az evangéliumok
valóságos történelmi személyt írnak le, aki Tibériusz
császár idején Izraelben élt, meghalt, és ahogy a
keresztyének vallják, feltámadt halottaiból és ma is él.
Jézus: senki sem ilyennek képzel egy hőst
De ne siessünk. Maradjunk egy pillanatra annál a
feltételezésnél, hogy valaki kitalálta Jézus személyét, és
ezt a személyt bemutatta a világnak, ahol egészen eltérő
kultúrájú népekre azonnal annyira hatott, hogy vallási
eszményképükké tették.
Ez a feltételezés azonban az első akadálynál megbukik.
Minél többet tudunk az akkori idők legfontosabb
kultúráiról, annál világosabb számunkra, hogy ha Jézus
személye nem lett volna történelmi valóság, senki sem
találta volna ki, még ha képes is lett volna rá. Az
evangéliumok Jézusa senki hősökről alkotott
elképzelésének nem felelt meg. Mindannyian - görögök,
rómaiak és zsidók - pontosan az általuk elképzelt hős
ellentétét látták benne.
Vegyük elsőnek a zsidókat, mégpedig nemcsak azokat,
akik Jézus ellenségei voltak, és még mindig azok, hanem
azon viszonylag keveseket, akik első követői voltak. Ők
maguk mondják el nekünk - és ezt bizonyos, hogy nem
találták ki -, hogy volt idő, amikor ők is elhagyták Jézust,
oly éles ellentéte volt annak, amit egy hőstől elvártak
volna (Máté 26,47-56).
Hőselképzelésük egy messiási alak volt. Mint a
makkabeusok: erős, katonás típus, aki vallásos eszméktől
lelkesítve harcra kész (angyalok segítségével, ahogyan
7
sokan és buzgón hitték), hogy legyőzze a hódítót, amely
leigázta országukat, és elnyomta nemzeti vallásukat.
Ám amikor a feszültség Jézus és a felsőbbség közt a
tetőpontra jutott, és jöttek, hogy Jézust elfogják, Jézus
nem tanúsított ellenállást, nem engedte azt sem, hogy
tanítványai harcoljanak érte. Sőt, tudatosan hagyta, hogy
elfogják. Ezen a ponton minden követője megvetve
elhagyta. Ez nem az ő hősük volt! És sokan a ma élő
zsidók közül - kivált Izraelben - hasonlóképpen éreznek.
Szülővárosomban van egy zsidó barátom, akinek
éppencsak sikerült Hitler gázkamráitól megmenekülnie. Ő
őszintén mondja: „A te Jézusod egy gyönge ember. Ilyen
nem lehet az én Messiásom. Az én filozófiám, ha valaki
megüt, annak én visszaütök". És így gondolkoztak Jézus
első tanítványai is. Csak Jézus feltámadása tanította meg
őket valami másra, és tudta gyökeresen megváltoztatni a
Messiásról alkotott elképzelésüket.
Vagy nézzük a korabeli görögöket. „Hősképük",
legalábbis a gondolkodóké vagy a tökéletes epikureus1
volt, aki - amennyire lehetséges - került minden
szenvedést és örömet, amely nyugalmát megzavarhatná,
vagy az eszményi sztoikus2, aki mint az értelem embere
elnyomja érzéseit, és mind a szenvedéssel, mind a halállal
teljes nyugalommal néz szembe. Emlékszünk, hogy Platón
Szókratésze milyen rendíthetetlen derűvel és
nyugalommal itta ki a méregpoharat.
Mennyire más az evangéliumok Jézusa, a Gecsemáné-
kertben kíntól és haláltusától gyötörten, annyira, hogy
véres verejték hullott alá homlokáról, amikor kérte Istent,
hogy ha lehetséges, ne kelljen kiinnia a keserű poharat, és
aki a kereszten mindenki füle hallatára így kiáltott: „Én
Istenem, miért hagytál el engem?" Bizonyára nem az az
ember volt, akit a görögök hősnek ismertek volna el, vagy
akit egy görög filozófus eszményképének választott volna,
akire felnézhet.
1 Az epikureusok szerint a legfőbb érték az élet derült mértékletes
élvezése. 2 A sztoikusok szerint a megpróbáltatásokat bölcs belátáson alapuló
keménységgel és nyugodtsággal kell elviselni.
8
Ami a rómaiakat illeti, a filozófia iránt érdeklődők között
legtöbben a sztoicizmusra esküdtek, a politikusok és
katonák pedig, akik Jézussal kapcsolatba kerültek,
valóságtól idegen, zavarosfejű embernek tartották. Úgy
beszélt magáról, mint királyról, aki azért jött a világra,
hogy bizonyságot tegyen az igazságról. „Mi az igazság?" -
kérdezte Pilátus, akinek istene végső soron a hatalom volt
(János 18,33-38; 19,1-12).
Heródes komikusnak találta Jézus igényeit, és katonái
úgy gondolták, hogy az olyan „király", mint Jézus, a
legdurvább tréfákat érdemli.
Nyilvánvaló, hogy Jézus ellentéte volt mindannak, amit
az emberek eszményi hősnek tartottak politikai, filozófiai
vagy vallási téren egyaránt. Nem „kitalált" hős volt, és
még ha elképzelt alak is lett volna, sem gondolta volna
senki egy pillanatig sem, hogy olyan ideál lenne, aki
állandóan hatni fog nagy tömegekre. A keresztyénség
legnagyobb igehirdetője és misszionáriusa, Pál, megvallja
írásaiban, hogy a megfeszített Jézus hirdetése a zsidóknak
állandóan botránkozás, a görögöknek pedig bolondság
volt. Ha Jézus halottaiból való feltámadása nem lett volna
tény, az első tanítványok minden belé vetett hitüket
feladták volna. És az evangéliumokat soha nem írták volna
meg.
Természetesen mindez egészen másként fest, ha
kétezer éves történelmi távlatból tekintünk vissza. A
rómaiak, akik Jézust kigúnyolták, végül elveszítették nagy
birodalmukat és Tibériusz császár a nyugat nagy tömegei
számára eltűnt a történelem homályában. Ezzel szemben
ma sokmillió ember úgy tekint Jézusra, mint a legnagyobb
királyra, aki valaha élt, és önként engedelmeskedik neki.
Azonkívül az az elv, hogy a gonoszt ne viszonozzuk
gonosszal, amelyet Jézus személyes magatartásával
mutatott be, amikor ellenségeinek harc nélkül megadta
magát, sőt imádkozott azokért, akik Őt megfeszítették -
nos ez az elv kivívta magának a világ tiszteletét (még ha
nem is követik engedelmességét), és még ma is kihívás
értelmetlen brutalitásunk és agresszivitásunk számára. A
9
kereszt szégyenfa helyett a legnemesebb magatartás
kifejezője lett, amit valaki is tanúsíthat.
Nagy az ellentét Szókratész nyugalma és Jézus
félelmetes gyötrődése között a halál előtt, és vallomása,
hogy Isten egy időre elhagyta. Jézus nem görög filozófus
volt, ugyanakkor halála végtelenül többet jelent, mint egy
görög filozófusé. A Biblia nyelvén szólva itt Isten Báránya
hordozta el a világ bűneit, és az Ő szenvedése tette
lehetővé, hogy büntetésünk elmaradjon.
Erről még többet mondok később. Pillanatnyilag az első
fő érvem ez: ha feltételezzük, hogy Jézus Krisztus kitalált
személy, akkor az a megoldhatatlan probléma, hogyan
sikerült az evangéliumok szerzőinek mindezt kitalálniuk,
sőt miért találtak ki egyáltalán egy ilyen személyt?
Jézus Krisztus: emberré
lett Isten?
Sokak számára a leginkább azért nehéz elhinni, hogy az
Újszövetség igaz, mert azt állítja, hogy Jézus több, mint
ember, Ő testté lett Isten. Azt mondják, ez bizonyára
babona, amely abban gyökerezik, hogy régen az emberek
sok istenben hittek, és azt képzelték, hogy az istenek
gyakran rendkívüli emberi lények formájában
meglátogatták a földet.
Nos, kedves olvasó, gondolkodhatsz így, csakhogy a
tények egészen mást mutatnak. Régen a világ minden
népe hitt abban, hogy sok isten van, akik időnként
meglátogatták a földet - azaz minden nép - egy
kivételével. Ez a kivétel: a zsidó nép, amelyhez az
Újszövetség valamennyi szerzője majdnem kivétel nélkül
tartozott. Szigorúan egyistenhívők voltak. Megvetették a
többi népeket értelmetlen többistenhitük miatt, és amiatt,
hogy királyaikból és hőseikből isteneket csináltak. Isteni
tiszteletet igényelni valaki számára a teremtő Istenen
10
kívül, számukra olyan súlyos káromlás volt, hogy halállal
büntették. Vallási gyakorlatukban az ország minden
otthonában századokon át azt tanították, hogy naponta el
kell mondani hitük alapvető tanítását: „Halljad Izrael, az
Úr, a mi Istenünk egy Úr" (5Mózes 6,4). Ilyen emberek
soha nem hitték volna egy pillanatig sem, hogy a Názáreti
Jézus több, mint ember, ha megcáfolhatatlan bizonyítékok
nem kényszerítették volna őket erre.
A bizonyítékok közt az volt a legfontosabb, hogy maga
Jézus Krisztus, cselekedeteivel, azok kihatásával, valamint
egyértelmű kijelentéseivel kifejezetten állította, hogy
Istennel egyenlő. Ez arra indít engem, hogy megvalljam:
számomra az egyik legfőbb ok, amiért elhiszem, hogy
Jézus Isten Fia, hogy Ő MAGA MONDTA EZT. Tudom, hogy
ez reménytelenül naivul hangzik, de mielőtt hiszékeny
baleknak bélyegeznél, engedd meg, hogy
megmagyarázzam, mit értek ezen.
Tegyük fel, hogy egy napon szakvéleményt keresek
valami zenével kapcsolatos kérdésre. Nem fordulhatok
akárkihez, még a szomszédomhoz sem, aki jó orvos, de
nem zenei szakértő, hanem a legjelentősebb
zenetanárokkal kell tanácskoznom, akiket csak el tudok
érni. Ha fel tudnám támasztani Bachot vagy Beethovent,
természetesen velük tanácskoznám meg a dolgot.
Tegyük most fel, hogy nem zenei, hanem etikai
kérdéseim vannak. Nyilván ismét csak a legkitűnőbb
szakértőkhöz fordulnék tanácsért, akiket csak el tudok
érni. És ez természetesen Jézus Krisztushoz vezetne.
Senki sem tanított magasabb, tisztább etikát, mint Ő.
„Hegyi Beszéde" (Mt 5-7) felülmúlhatatlan mérték marad.
Ellenőrizd magad, kedves olvasó. Próbálj meg csak egy
hétig a Hegyi Beszéd szerint élni!
És ezzel elérkeztem a lényeghez. Ha végigkísérem a
Názáreti Jézust az Újszövetségen át, akkor erkölcsi
magatartásról szóló tanítása és szent élete leleplezi, hogy
bűnös vagyok. Nincs szükségem külső bizonyítékra, hogy
megállapítsam: igaza van - ösztönösen érzem ezt a
szívemben. És akkor jön a meglepő tény: ez a Jézus
Krisztus, akinek erkölcsi tanítása kifogástalan volt, élete
11
pedig megfelelt a tanításának, azt állította, hogy Ő
Istennel egyenlő.
Mit kezdjek ezzel az állításával, vagy inkább azzal, hogy
Ő volt az, aki ezt állította?
Mondjam azt, hogy a Hegyi Beszéd szerzője
szándékosan hazudott? Ha igen, akkor ő volt a legnagyobb
képmutató, a legmegvetendőbb csaló, a leggonoszabb
ámító, aki csak valaha élt a földön. Csakhogy, aki
gondosan elolvassa az evangéliumokat, az semmiképpen
nem juthat arra a következtetésre, hogy Jézus tudatos
csaló volt. Ha kételkedsz ebben, olvasd végig még egyszer
az evangéliumokat erre a kérdésre keresve a választ.
Bizonyára jól meg tudod ítélni a jellemeket, erre
szükséged van, hogy e világban boldogulni tudj.
Gyakorold ítélőképességedet Jézuson! Értékeld jellemét,
ahogyan az evangéliumok alapján látod. Meg vagyok
győződve arról, hogy akármilyen következtetésre fogsz
jutni, az nem az lesz, hogy Jézus szándékos csaló volt.
Erre te azt mondhatod, hogy Jézus tévedhetett anélkül,
hogy tudatosan csaló lett volna. De gondold csak meg,
hogy ez mit jelent. Azok az emberek, akik magukat
istennek tartják, nagyzási mániában szenvedő
elmebetegek. Ezek szerint Jézus elmebeteg volt? Ha igen,
akkor nagyon kevés ember volt valaha is normális. S ami
a nagyzási mániát illeti, lehetetlen Jézus magatartását és
szavait az Újszövetség híradása alapján vizsgálni, és ilyen
következtetésre jutni. Az a Jézus, aki meggyőződéssel
mondhatta: „Jöjjetek énhozzám, akik megfáradtatok, és
meg vagytok terhelve, és én nyugalmat adok nektek.
Vegyétek fel magatokra az én igámat, és tanuljátok meg
tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok" - az nem
volt Hitler vagy Mussolini. Vagy ha valóban nagyzási
hóbortban szenvedett, bárcsak még több ilyet adna
nekünk Isten. Mert egyszerűen tény, hogy Jézus több
embernek adta vissza szellemi-lelki egészségét és
állhatatosságát, mint bárki más ezen a világon. Szavait
olvasván milliók találtak békességet. A belé és áldozatába
vetett hit milliókat szabadított meg a lelkiismeret-furdalás
gyötrelmétől. A vele való naponkénti közösség milliókat
12
oldott fel romboló szokásaik kötelékeiből, adott nekik
önbecsülést, új életcélt, és szabadított meg a
halálfélelemtől.
Természetesen Jézus Krisztus volt az, aki azt tanította
nekünk, hogy Isten szeretet. Ha az olvasó egyáltalán hisz
Istenben, valószínűleg magától értetődőnek tartja, hogy
az Isten szeretet. Talán még azt is feltételezi, hogy a
régiek fel tudták ismerni, hogy az Isten szeretet.
Csakhogy én akármennyit tanulmányoztam a görög és
latin szerzőket, egyetlen írót vagy filozófust sem találtam,
aki azt állította volna, hogy az Isten szeretet. Mindenható
- az igen; jó, tárgyilagos, abszolút értelemben, aki az
ember jó magaviseletét helyesli, és rossz tetteit
helyteleníti. De szeretet? Pozitív, melegszívű, együtt érző
és önfeláldozó szeretet az emberiség iránt? Soha senki
nem gondolt erre és tanított úgy, ahogyan Jézus Krisztus.
Senki sem tett ilyen szívet megindító közvetlen
kijelentéseket, mint pl.: „Ugye öt verebet adnak két
fillérért. Mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az
Isten. Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg
vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél
értékesebbek vagytok" (Lukács 12,6-7).
Vajon elmebeteg szavai ezek?
És azután természetesen senki nem fejezte ki még úgy
Istennek az emberiség iránti szeretetét, ahogyan Jézus,
amikor feláldozta önmagát a Golgotán. Bátor és nemes
férfiak és nők ezrei viseltek el gyötrelmeket és kínokat,
míg végül életüket is odaadták országukért, barátaikért,
vagy tiltakozásul egy gonosz uralom ellen. Joggal
nevezzük őket hősöknek. De egyáltalán nem értettük meg
a dolog lényegét, ha azt feltételezzük, hogy az
Újszövetség Jézusról nem állít többet, csak azt, hogy hős.
Amit róla állít, amit Ő állított saját magáról — az mind az
irodalomban, mind a vallás területén egyedülálló.
Nyilvános szolgálatának kezdetén (nem csak
megfeszíttetése után) hirdette előfutára, Keresztelő János,
hogy Jézus Isten Bárányaként jött, hogy elvegye a világ
bűneit.
13
„Másnap látta János Jézust, amint jön felé, és így
szólt: Íme az Isten Báránya, aki hordozza a világ
bűnét" (János 1,29).
A megnevezés, amelyet János itt használ, „az Isten
Báránya" megmutatja, hogy Jézus azért jött, hogy mint
bűnt eltörlő áldozat meghaljon. Vagy ahogyan Péter
apostol később kifejezte: „...nem veszendő dolgokon,
ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt
hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan
és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén" (1Péter
1,18-19).
„...bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy
miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak
éljünk" (1Péter 2,24).
„...Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az
igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen
minket..." (1Péter 3,18).
Jézus Krisztus értelmezése szerint ez volt világra
jövetelének legfontosabb célja. Ezt világossá teszi a
következő tény. A megfeszítése előtti éjszakán egy
ünnepélyes szertartást rendelt el, amellyel később
követőinek meg kell emlékezniük róla. Rendkívül fontos,
hogy ennek az ünnepélyes szertartásnak a lényegét
megismerjük. Nem arra kérte követőit, hogy
összejöveteleiken beszéljenek valamely látványos
csodatételéről, mert ezzel arra utaltak volna, hogy Jézus
fő szolgálata a csodatevés volt. Nem is arra kérte őket,
hogy válasszanak egy csokorravalót erkölcsi tanításaiból,
és olvassák fel a többiek előtt. Mert ezzel arra utaltak
volna, hogy életének legfőbb célja az volt, hogy filozófiát
tanítson. Nem, Jézus arra kérte őket, hogy az Ő megtört
testének és kiomlott vérének jelképeként vegyék a
kenyeret és a bort, és arra emlékezve fogyasszák el, hogy
Ő odaadja testét és kiontja vérét a kereszten, hogy
bűnbocsánatot szerezzen nekik (Máté 26,26-28).
Az első keresztyének megértették, hogy Krisztus
eljövetelének legfontosabb célja volt, hogy önmagát
áldozatul adja a bűneikért. Ez világossá válik abból a
14
tényből, hogy - a tudósítások szerint - kezdettől fogva
összejöttek, hogy végrehajtsák ezt az ünnepélyes
cselekedetet. Ez volt a központja és szíve mindannak,
amit Krisztus állított és amiért kiállt. Krisztusnak ez az
önfeláldozó szeretete győzte le az emberek ellenállását, és
nyerte meg a követők millióinak háláját és személyes
odaszánását. Ezek mindnyájan elmondják Pállal együtt:
„...azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten
Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát
adta értem" (Galata 2,20).
Mindez a kérdés magvához vezet minket. Jó és
nyilvánvaló oka van annak, miért nem állította más, hogy
azért jött el a világra, hogy a világ bűneiért meghaljon.
Aki ezt állítja, az azt jelenti ki, nem hős, sem nem mártír,
hanem több mint ember, a testté lett Isten. Mert csak az,
aki maga az örökkévaló Isten, hozhat megfelelő áldozatot
az egész világ bűneire.
Ezt az olvasó is rögtön belátja, ha elképzeli, hogy egyik
barátja komolyan azt állítaná: megszületésének egyetlen
célja, hogy a világ bűneiért meghaljon. Ebben az esetben
nyilván orvoshoz fordulna. Barátjának ezt az állítását az
őrültség jelének tekintené. Pedig Jézus Krisztus ezt
jelentette ki. Már fentebb láttuk, hogy ezt nem az
Újszövetség szerzői találták ki. Jézus magatartása pedig a
legkisebb mértékben sem utal arra, hogy nagyzási
mániában szenvedő elmebeteg lenne.
Valójában ez az állítása az egyik dolog - ha egy
pillanatra személyes lehetek -, ami meggyőzött arról,
hogy Ő valóban az Isten Fia, mert egyfelől diagnosztizálja
alapvető problémámat, mint emberi lényét, másfelől
felkínálja ennek a problémának az egyetlen elfogadható
megoldását. Hadd magyarázzam ezt meg.
Minden más vallás és filozófia a maga módján
szüntelenül azt tanítgatja, hogy legyek jó. Ez lehet, hogy
valamelyest segít, de nem érinti tulajdonképpeni
problémámat. Mert azt én is tudom, hogy jónak kellene
lennem. Nem kell, hogy a filozófia vagy a vallás mondja
meg ezt nekem. Problémám nem az, hogy ezt nem tudom,
hanem az, hogy számtalan esetben nem voltam jó. (És
15
ahogy látom, embertársaim hasonló helyzetben vannak.)
És ez hatalmas probléma. Mit kezdjek múltam bűneivel?
Amikor nemcsak Isten, de még a saját magam előírásait
sem tartottam meg. Megalkudtam, és saját értékeimet
sárba tapostam. Hogyan találhatok bocsánatot? Mert ha
arra a véleményre jutok, hogy a múltban elkövetett
bűneimmel nem törődöm, akkor ezzel együtt azt is
megállapítom, hogy saját értékeim nem számítanak. És ha
közönyös vagyok az iránt, hogy milyen a magatartásom,
akkor én, aki felelős vagyok, sem számítok végül. De
tegyük fel, nem közömbös számomra, hogy mi az én
mércém, és nem közömbös az sem, hogy mi Isten
mércéje, és Isten nem szállítja le mércéjét se nekem, se
másoknak. Akkor törődnöm kell bűneimmel. Hogyan
találhatok a múltamra megbocsátást, amely ugyanakkor
nem semmisíti meg saját értékeimet és jelentőségemet,
nem szólva másokéról. És ez éppúgy érvényes rád, kedves
olvasóm, mint rám.
És éppen ezen a ponton találkozik velünk Krisztus. Ő azt
állítja magáról, hogy van hatalma a bűnt megbocsátani
anélkül, hogy elnézné azokat, vagy leeresztené Isten
mércéjét. Nem állítja, hogy amit tettünk, nem számít. És
ragaszkodik ahhoz, hogy a büntetés ki legyen fizetve érte.
Azután azonban elmagyarázza, hogy ez a központi oka
annak, amiért a földre jött. Ő az Isten, aki kirója és
megköveteli a bűnért járó büntetést. Ő az, akinek a
törvényét megszegtük, és így megérdemeltük a büntetést.
Ugyanakkor azonban Ő a Teremtő, aki minket is
teremtett. Irántunk való szeretetéből és hűségéből
magára vette bűneink terhét, és szenvedésével a Golgotán
kifizette az érte járó büntetést. Ezáltal törvénye és a mi
értékeink megmaradtak, és mégis lehetővé tette
számunkra, hogy bűnbocsánatot nyerjünk, ha kérjük.
És pontosan ez az, amire nekem és neked szükségünk
van. Krisztus megértette nyomorúságunkat, és úgy
oldotta meg, ahogy senki más nem tudta volna. Ő ebben
egyedülálló. S ha találkozol állításaival, biztos lehetsz
benne, hogy ezt a kérdést csak egyszer az életben kell
eldöntened. Senki más nem jött és nem is fog soha azzal
jönni, hogy Ő a te teremtőd, aki téged szeret, aki emberré
16
lett Istenként eljött, hogy érted meghaljon, hogy neked
bűnbocsánatot szerezzen. Jézus Krisztus az egyetlen, aki
valaha is ezt állította. És állítása teljesen közvetlen és
személyes. Azt mondja, hogy meghalt érted. Ez azt
jelenti, hogy neked is egészen személyes választ kell
adnod neki erre az állítására.
Jézus Krisztus állításainak végső
értékelése
Krisztus állításainak érvényességét végső soron két tény
erősíti meg: feltámadásának objektív bizonyítéka,
másrészt az a szubjektív bizonyosságunk, hogy Isten a
szívünkben bizonyságot tesz, ha - az objektív bizonyíték
által meggyőzve - megnyitjuk Krisztusnak szívünket, és
befogadjuk, mint személyes Megváltónkat.
Első tehát a feltámadása. Ismeretes ugyanis, hogy az
Újszövetség valamennyi szerzője azt állítja: Jézus Krisztus
a halála és temetése utáni harmadik napon, valóságos
emberi testben, szó szerint feltámadt a halálból.
Talán ezen a ponton azt állítod, kedves olvasóm, hogy
mindazok, akik hisznek Krisztus feltámadásában,
bizonyára intellektuális öngyilkosságot követtek el, mert
tudjuk, hogy manapság nem történnek olyan csodák, mint
a feltámadás: a tudomány bizonyította ennek
lehetetlenségét.
Valójában azonban semmi ilyent nem tudunk, sem a
tudomány ilyesmit nem bizonyított be. És ha te úgy
gondolod, hogy igen, akkor nem vagy olyan jó
természettudós, mint amilyennek tartottalak.3
3 Ezeket a gondolatokat ti. egy természettudósok számára tartott
előadáson fejtette ki a szerző a Marseille-i Egyetemen (Franciaország).
17
Csakhogy - tiltakozol - a természettudomány törvényei
azt mutatják, hogy egy holttest semmiképpen nem kelhet
életre.
Pontosan ez az, amit nem tesznek, nem is tehetnek a
természettudomány törvényei. Mert a természettudomány
törvényei nem valamiféle abszolút törvények, amelyek
valahol az égben vannak felírva. A tudomány törvényei
mindössze leírások, amelyeket tudósok dolgoztak ki -
amiért őszinte elismerés és megbecsülés illeti őket-,
ahogyan megállapították, hogy a világmindenség
normálisan működik; vagyis annak az a parányi része,
amelyet eddig képesek voltak tanulmányozni és
megérteni.
De van két dolog, amit ebben az összefüggésben át kell
gondolnunk. Először is - ahogy ti nyilván nálam jobban
tudjátok - vannak napjainkban világűrkutatók, akik
komolyan állítják, hogy a világmindenségben vannak
úgynevezett fekete lyukak, és hogy ezekben a fekete
lyukakban a természeti törvények nem működnek. Ha
tehát a fizikai törvényeket visszafelé követjük, elérkezünk
egy olyan ponthoz, amelyen túl már nem tudjuk, hogy mi
történt, mert a fizikai törvények nem érvényesek.
Elérkeztünk tehát oda, amit a világegyetem
szingularitásának neveznek.
Nos, tudom, hogy nem minden világűrkutató fogadja el
ezt az elméletet. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy
azokat a természettudósokat, akik úgy gondolják, hogy a
világmindenségben vannak ilyen szingularitások
(egyedülálló jelenségek), nem vádolják intellektuális
öngyilkossággal. Az igazi természettudósok nincsenek
azon a véleményen, hogy a fizika törvényei előre
beigazolódnak, még mielőtt a bizonyítási anyagot
megvizsgálták volna, sem pedig azt nem állítják, hogy a
definíciók alapján a világmindenségben ne lehetnének a
szokásostól eltérő sajátosságok. Ahhoz, hogy eleve
kijelenthessük, hogy a világmindenségben soha nem
lehetnek a törvényszerűtől eltérő jelenségek, a
tudománynak először teljesen meg kellene értenie az
18
egész világmindenség minden részének működését. A
tudomány ezt aligha érte el.
És másodszor: mindig arra kell gondolnunk, hogy a
természettudományos törvények csak azt tudják velünk
közölni, ami normál körülmények közt történik, ameddig
semmiféle külső behatás nincs világunkban. Csakhogy a
természettudomány önmagában ezt nem tudja
megmondani, hogy ilyen külső hatás volt-e a múltban,
vagy lesz-e a jövőben. A történelemhez és nem a
természettudományhoz kell fordulnunk annak érdekében,
hogy megtudjuk, voltak-e ilyen külső behatások a
múltban. Természetesen mindnyájan - keresztyének és
nem keresztyének - egyetértünk abba, hogy ilyen külső
behatások rendkívül ritkák lehettek. A csodák a definíció
szerint ritkák. (És maga a világmindenség is csak egyszer
keletkezett. Ezért az ilyen esemény megtörténésének
valószínűsége nagyon csekély.) És mégis - hogy
visszatérjünk a témához: ha te eleve eldöntötted
magadban, hogy csoda pedig nem történhet, és nem vagy
hajlandó megvizsgálni a bizonyítékot, amely szerint
valamikor csoda történt, akkor magatartásod nem
természettudományos, hanem maradi.
Nos, ez alkalommal nem tudom részletesen tárgyalni a
feltámadásról szóló bizonyítékokat. Túlságosan sok van
belőlük, hogy ezt most megtehessem: legalább öt előadás
kellene hozzá, nem pedig ez az öt perc, ami most
rendelkezésemre áll. De hadd mutassak rá a
következőkre: ha nem vagy hajlandó hinni a
feltámadásban, akkor egész sereg probléma tornyosul
eléd, közülük különösen kimagaslik egy. Senki sem
tagadhatja a keresztyén gyülekezet létezését. Azt sem
vitathatja senki, hogy nem mindig létezett: volt kezdete. A
kérdés ez: mi hozta létre? Mi volt a célja? Ha az
Újszövetséget kérdezed meg, meg fogod állapítani, hogy
az első keresztyének valamennyien egyhangúlag így
válaszolnak: az első gyülekezet keletkezésének előidézője
Krisztus feltámadása volt, és keletkezésének egyedüli
célja és értelme a bizonyságtétel Krisztus feltámadásáról.
Az első keresztyének igehirdetése alig tartalmazott mást
(lásd az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyvet).
19
Az első keresztyének kizárólag zsidók voltak. Heti
pihenőnapjuk a szombat volt, azaz a hét hetedik, utolsó
napja. Azután - a híradások szerint - hirtelen szombaton
kívül, elkezdtek vasárnap is összejönni, hogy kenyeret
egyenek és bort igyanak Jézus emlékére. Miért ez a
változás? Miért a hét első napja? Mert az első
keresztyének elmondják, hogy Jézus Krisztus a hét első
napján támadt fel a halálból. Az első keresztyéneket
üldözték, mert Jézus Krisztus feltámadását hirdették,
azért egyeseket megkínoztak, oroszlánok elé vetettek,
vagy más módon végeztek ki. Ha beérték volna azzal,
hogy a keresztyén erkölcsöt hirdetik, amely szerint az
embereknek szeretniük kell egymást, akkor senki sem
üldözte volna őket. Ők azonban állhatatosan ragaszkodtak
ahhoz a bizonyságtételükhöz, hogy Jézus, miután a
hatóságok kivégezték, feltámadt a halálból. És közülük
sokan meghaltak ezért. Azt gondolod, hogy meghaltak
volna egy olyan történetért, amelyet ők, az első
keresztyének találtak ki, és amelyről tudták, hogy
hazugság?
Bármit gondolsz is a keresztyénségről, az létezik. Ha
nem akarjuk letagadni a történelmi tényeket, akkor
kénytelenek vagyunk megkeresni az okot, amely
kielégítően megmagyarázza keletkezését. Egy ilyen dolog,
mint a keresztyénség, nem keletkezik csak úgy minden ok
nélkül a semmiből. Ha kitörlöd a feltámadást a
történelemből, akkor - miként C. F. D. Moule professzor
megjegyzi - ásító űr marad a helyén: a keresztyénség
keletkezésének megfelelő magyarázata nélkül.
Mi közöm nekem
mindehhez?
Talán most egyesek elkezdenek magukban tiltakozni:
„Mi közöm nekem mindehhez? Én biokémikus, mérnök,
20
fizikus vagyok. Senki sem várhatja el tőlem, hogy most
ókori történetekkel kezdjek el foglalkozni. Éppen elég
dolgom van a saját szakterületemen."
Nos, én csak arra a kérdésre akartam válaszolni, amit
feltettek nekem: „Intellektuális öngyilkosságot kell-e
elkövetni ahhoz, hogy a Bibliában higgyünk?" Ha neked
valóban nincs időd a kérdés megválaszolásához szükséges
bizonyítékok végiggondolására, az kár. De még akkor is
remélhetőleg eleget mondtam ahhoz, hogy megóvjalak
attól a kísértéstől, hogy mindenütt azt terjeszd: az
Újszövetség állításai nyilvánvaló képtelenségek. Ha ezt
teszed, anélkül, hogy a bizonyítékokat megvizsgálnád,
akkor talán te követtél el intellektuális öngyilkosságot.
De természetesen ennél többről van itt szó. Ha az
Újszövetség igazat ír, akkor Jézus Krisztus Isten, a mi
Teremtőnk Fia. Ehhez pedig neked is és mindenkinek köze
van. Ha Ő Isten Fia, akkor Őt bármilyen okból figyelmen
kívül hagyni tízezerszer rosszabb, mint az intellektuális
öngyilkosság. Bűnös közöny Teremtőnkkel szemben! Ezért
szólít fel bennünket az Újszövetség, hogy kijelentéséit
minden tőlünk telhető komolysággal tanulmányozzuk.
Aligha remélhetjük, a világmindenség fizikájának
megértését anélkül, hogy azokat a tényeket
tanulmányoznánk, amelyeket maga a világmindenség
szolgáltat. Hogyan akarjuk hát a világmindenség
Teremtőjét megismerni és megérteni, ha nem
tanulmányozzuk ugyanolyan komolysággal mindazokat a
kijelentéseket, amelyeket Önmagáról adott?
Az én országomban (Anglia) gyakran előfordul, hogy
egyébként rendkívül intelligens akadémikusok, fizikusok,
kémikusok, biológusok stb. hajlamosak arra, hogy a
Bibliát, mint értelmetlenséget, félretegyék. Ha válaszként
óvatosan megkérdezem tőlük, hogy olvasták-e a Bibliát,
azt felelik: „Természetesen!" Ha aztán azt is
megkérdezem tőlük, hogy mi a véleményük arról a
bizonyítékról, amelyet a Biblia ad Krisztus Istenségéről,
általában azt mondják: „Miféle bizonyítékról?!"
Azt mondom: vegyük pl. János evangéliumát. Szerzője
elmondja, milyen céllal írta az evangéliumot:
21
„Sok más jelt is tett Jézus a tanítványok szeme
láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a
könyvben.
Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek:
Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek
legyen az ő nevében" (János 20,30-31).
Ez az a bizonyíték, amelyről beszélek. Azután
megkérdem: Mi a véleményük erről?
És újra meg újra így válaszolnak: „Ó, a János
evangéliuma! Nos, azt nem olvastam. Az iskolában csak
Márk evangéliumát vettük át."
Nos, ezek ők - tudós professzorok az egyetemeken,
közülük sokan már középkorúak - akik iskoláskoruk óta,
felnőtt fejjel, soha nem tanulmányozták a Bibliát
ugyanazzal a komolysággal, mint a fizikát vagy bármely
más tudományt, és soha nem jutottak el odáig, hogy a
János evangéliumát elolvassák. Nem tudom, honnan
tudják, hogy annak bizonyítéka értéktelen, ha egyszer
soha nem olvasták. (És azt sem tudom, hogyan
tekinthetik magukat művelt férfiaknak és asszonyoknak,
ha nem olvasták el.) De egy ennél sokkal fontosabb
dologról van itt szó. János evangéliuma Jézus Krisztus
tekintélyével jön hozzánk. Ha kijelentései igazak, akkor itt
Isten, a mi Teremtőnk próbál meg hozzánk szólni, velünk
személyesen beszélni, Önmagát nekünk kijelenteni, hogy
Jézus Krisztus által személyes hit- és életközösségre
juthassunk vele. Ha nem érdekel bennünket az a
lehetőség, hogy módunkban lehet hallani, ahogyan
Teremtőnk beszél velünk, ez részünkről valami egészen
különleges, irracionális előítéletre utal.
„De várj egy pillanatra" - mondják nekem kollégáim -
„semmi értelme bennünket felszólítanod arra, hogy
olvassuk a Bibliát - hiszen nem hiszünk benne. Ha hinnénk
benne, akkor természetesen olvasnánk is. Azt kívánod
tőlünk, hogy higgyünk benne, és kezdjük el olvasni.
Természetesen, ha igaznak tartanánk, mielőtt
elkezdenénk az olvasását, akkor minden benne levő
kijelentést elhinnénk. De nem hiszünk benne, és ezért
semmi értelme nincs annak, hogy olvassuk."
22
Csakhogy ilyesmit mondani ostobaság. Természetesen
sem tőlük - sem tőled, kedves olvasó - nem kívánom,
hogy higgy a Bibliának, mielőtt elkezdenéd olvasni. Arra
viszont kérlek, hogy olvasd el a Bibliát, és azután döntsd
el, igaz vagy sem. Végül is ugyanígy olvasod az újságokat
is. Eleve tudod, hogy amiket írnak, azok közt van, ami
igaz, van ami nem. De mielőtt elkezded olvasni, nyilván
nem határozod el, hogy mindent, ami bennük van,
elhiszel. Ez azonban nem tart vissza attól, hogy elolvasd.
Bízol saját ítélőképességedben, hogy elolvasva, amit
mondanak, el tudod dönteni mi igaz, mi nem. Nos azt
kérem, tedd ugyanezt az Újszövetséggel.
És ha ezt teszed, maga Jézus Krisztus biztosít arról,
hogy Isten személyesen megmutatja neked állításai
igazak-e vagy sem. Ennek csak egy feltétele van:
„Ha valaki kész cselekedni az ő (ti. Isten) akaratát,
felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-
e, vagy én magamtól szólok" (János 7,17).
Meg fogod tudni, mert miközben olvasod és
tanulmányozod a Bibliát, és elgondolkozol Jézus tanítása
felett - Isten szól a szívedhez, és minden kétséget
kizáróan megmutatja, hogy Jézus szavai igazak.
Azt gyanítom, hogy a nehézséget ez a feltétel okozza:
„Ha valaki kész cselekedni az Ő akaratát". Még mielőtt
elkezdenénk olvasni a Bibliát, ösztönösen érezzük, hogy
ha Isten megmutat nekünk valamit, akkor az mélyreható
változásokat okoz egész életstílusunkban, és erre a
változtatásra nem biztos, hogy hajlandóak vagyunk. Ezért
inkább az egész dologhoz személytelenül közelítünk,
mintha valami fizikai kísérletet végeznénk, anélkül, hogy
azt várnánk, hogy annak valamiféle gyakorlati hatásai
lesznek. Csakhogy Istennel nem lehet így bánni. Nem
járulhatunk a Mindenható elé mondván: „Szeretném tudni,
hogy Te létezel-e vagy sem, és hogy Jézus Krisztus a Te
Fiad vagy sem. Kérlek, mutasd ezt meg nekem. De arra is
kérlek, értsd meg, hogy ha kijelented is magad nekem,
nem vagyok föltétlenül hajlandó mindazt megtenni, amit
kívánnál tőlem."
23
De ha komolyan veszed, és kész vagy Isten akaratát
cselekedni, amennyire ismered azt, akkor próbáld ki:
Olvasd el komolyan, és befogadásra kész értelemmel
János evangéliumát. Jézus Krisztus biztosít, hogy Isten
megmutatja: mi az igazság.
Valaki talán azt mondja: „Az én problémám az, hogy
még azt sem tudom, van-e egyáltalában Isten. S ha
elvégzem az ajánlott kísérletet, az a veszély fenyegethet,
hogy beképzelem magamnak: Isten szólt hozzám, holott
ez csak önszuggesztió volt. Honnan ismerem fel Istent, ha
szól is hozzám?"
Hadd feleljek erre azzal, hogy elmondom, Jézus egyik
csodatételének történetét (János 9). Te valószínűleg
minden csodatételt képtelenségnek tartasz. Nos ez most
ne zavarjon téged, mert az egészet csak szemléltetésnek
szánom.
A történet úgy szól: Jézus egyszer találkozott egy
emberrel, aki vakon született. Megkérdezte tőle, akar-e
látni.
Nos, nem tudom, megpróbáltad-e valaha egy vakon
születettnek elmagyarázni, hogy mi a látás, milyenek a
színek, sőt egyáltalán meggyőzni, hogy létezik fény és
szín. Ez elképesztően nehéz. Ezért nagyon is
megértenénk, ha a vakon született Jézusnak azt felelte
volna, hogy nem tudja, mi az, hogy „látni", és hogy ő
minden olyan állítást, amely szerint a látás létezik,
értelmetlenségnek tart. Legalábbis így reagál a legtöbb
ember manapság, ha meghallja, hogy Jézus Krisztus azt
mondja: Ő szellemi látást és örök életet tud ajándékozni
nekik, amely által Istent személyesen megismerhetik
(János 17,3).
A történet szerint ez a vak ember azt mondta, hogy ha
egyáltalában van olyasmi, hogy: „látás", akkor ő szeretne
látni. Ezért Jézus felszólítja ezt az embert, tegyen egy
kísérletet, ha hajlandó rá; és biztosította, hogy ha elvégzi,
látni fog.
Nos, a Jézus által előírt kísérlet sajátosnak tűnik, amit
megismerhetsz, ha elolvasod a történetet. De ez a vak
ember nem idegenkedett az újszerű dolgoktól. Hitt abban,
24
hogy Jézus nem szélhámos és nem is elmebeteg. Ha Ő azt
állítja, hogy van olyan, hogy „látás", és hogy Ő ezt
mindenkinek meg tudja adni, aki csak akarja, akkor
érdemes alávetni magát a kísérletnek. Végül is nem
veszíthet semmit, de mindent megnyerhet. Tehát:
kipróbálta, személyes tapasztalat útján meggyőződött
arról, hogy Jézus szava igaz, és a kísérlet elvégzése után
látóként tért vissza.
Hasonló kísérletet ajánlok. Olvasd el János
evangéliumát. S miközben olvasod, mondd el:
„Isten, én nem vagyok bizonyos benne, hogy Te
létezel. De ha létezel és Jézus a Te Fiad, aki azt
állítja, örök életet tud adni, bármi is az, szólj
hozzám, jelentsd ki magad nekem, mutasd meg,
hogy Jézus a Te Fiad. És ha megmutatod, kész
vagyok, hogy a Te akaratodat cselekedjem,
legyen az akármi."
Krisztus a garancia arra, hogy Isten kijelenti
magát neked.
Sokak számára leginkább azért
nehéz elhinni, hogy az Újszövetség
igaz, mert azt állítja, hogy Jézus
több mint ember, Ő testté lett Isten.
Azt mondják, ez bizonyára babona,
amely abban gyökerezik, hogy régen
az emberek sok istenben hittek, és
azt képzelték, hogy az istenek
gyakran rendkívüli emberi lények
formájában meglátogatták a földet.
Nos, kedves olvasó, gondolkodhatsz
így, csakhogy a tények egészen
mást mutatnak... S ez a könyv erről
szól.