pÁzmÁny pÉter katolikus egyetem -...

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR H-1083 Budapest, Szentkirályi u. 28/30.

IUSTUM, AEQUUM, SALUTARE

Készítette:

VÁSÁRHELYI EMILIA____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

H-1029 Budapest, Ördögárok u.43. Tel./fax: (36-1) 176-8880

ÁLLAMTAN

DR. PÉTERI ZOLTÁN

Az 1. előadás alapján (Dr. Takács Péter)1. Az általános államtudományok történetének vázlata. Az államelmélet kialakulása2. Az állam fogalmi meghatározásának fő irányai

3. A jogászi államfogalom (Hans Kelsen elmélete)4. A szociológiai államfogalom (Max Weber elmélete)

A 2-3. előadás alapján (Dr. Péteri Zoltán)5. Természeti állapot és civil társadalom6. Az állam, mint az emberi akarat (szerződés) terméke7. Az államalkotó szerződés fajtái8. A zsarnoki hatalom elleni védekezés a klasszikus természetjogi elméletekben9. A társadalmi szerződés és a "közakarat" (volonté générale) fogalma Rousseau-nál10. Az uralkodói abszolutizmus és a természetjog11. Az államhatalom korlátlansága J. Bodin-nél12. A szekuralizált természetjog F. Vasquez-nél13. Johannes Althusius szerződéselmélete14. A természetjog szerepe az államelméletben és a nemzetközi kapcsolatokban (H. Grotius)15. A "naturalista" természetjogi irányzat16. A természetjog alapelvei S. Pufendorf elméletében17. Chr. Wolff, mint a felvilágosult abszolutizmus igazolója18. Kant az államról és a jogról19. Kant szerződés-elmélete

A 4-9. előadás alapján (Dr. Takács Péter)20. A "liberalizmus" meghatározásai21. A liberális állam- és politikaelméletek főbb irányzatai22. A liberális társadalom- és emberfelfogás23. A liberális értékrend24. A politikai és az állami tevékenység felfogása a liberalizmusban25. A liberális államkoncepciók26. Liberális állami és politikai intézmények27. John Locke államra vonatkozó elmélete28. Adam Smith államra vonatkozó elmélete29. W. von Humboldt és J. Bentham államra vonatkozó elmélete30. John Stuart Mill államra vonatkozó elmélete31. Benjamin Constant államra vonatkozó elmélete32. Alexis de Tocqueville államra vonatkozó elmélete33. Th. H. Green, L. T. Hobhouse és F. Hayek államra vonatkozó elmélete34. A liberális, a szociális és az új-konzervativizmus35. Az ún. status quo-, a reform- és a reaktív (vagy reakciós) konzervativizmus jellemzői36. A konzervatív gondolkodásmód, ember- és társadalomkép37. A konzervatív állameszmény - az állami rendre vonatkozó általános tanok38. A konzervatív állameszmény - az állami intézmények és azok működése39. A konzervatív állameszmény - az állam általános jellege40. A radikalizmus (forradalmiság) konzervatív kritikája41. Egyes konzervatív államelméletek - E. Burke és A. W. Rehberg elmélete (kötelező irodalom)42. Egyes konzervatív államelméletek - F. J. Stahl és L. von Stein elmélete (kötelező irodalom)43. Egyes konzervatív államelméletek - de Maistre és de Bonald elmélete (kötelező irodalom)44. A "szocializmus" (mint eszmerendszer) meghatározása és főbb irányzatai45. A "szocializmus" (mint eszmerendszer) társadalom- és emberfelfogása46. A "szocializmus" (mint eszmerendszer) értékrendje47. A politikai és társadalmi tevékenység felfogása a szocialista elméletekben48. Az újkor előtti kommunisztikus tanok és a modern politikai kommunizmus49. A marxista-leninista kommunizmus elméleti keretei50. A marxista-leninista kommunizmus gyakorlati (stratégiai) elképzelései51. Állam a szociáldemokrata elméletekben (E. Bernstein és Ch. A. Crossland)52. A nacionalizmus (mint eszmerendszer) főbb jellemzői53. A nacionalizmus (mint gyakorlati mozgalom és eszmerendszer) változatai54. A nemzetállam jellemzői55. A nacionalizmus egyes elméletei - J. G. Herder és J. Möser elmélete (kötelező irodalom)56. A nacionalizmus egyes elméletei - J. G. Fichte elmélete (kötelező irodalom)57. Racionalizmus az államelméletben - I. Kant államelméletének általános alapjai

2

58. G. W. F. Hegel államra vonatkozó elmélete

A 10-11. előadások alapján (Dr. Péteri Zoltán)59. A közjog-tudomány önállósulása; a "ius publicum universale"60. Comte, mint a pozitivista társadalomtudomány megalapozója61. Jellinek és az "Allgemeine Staatslehre"62. Kelsen államkoncepciója63. Az "Allgemeines Staatslehre" válsága (H. Heller)64. A jogi módszer az államtudományban65. "Jogi" és "politikai" megközelítés az államelméletben66. A gyakorlati jellegű államtudományok67. A politika fogalma az ókori görög tudományban68. A politika helye az államtudományok rendszerében69. A modern politika-tudomány (political science) tárgya és módszere70. A politika-tudomány tagozódása71. Weber és a "megértő" szociológia72. A behaviorista politika-tudomány73. Az institucionalista politika-tudomány74. Politika-tudomány Közép-Kelet-Európában

A 12. előadás alapján (Dr. Takács Péter)75. A "demokrácia" fogalmának jelentéstörténete (a szó jelentése és modern szinonimái)76. A "demokrácia"-fogalom érvényességi területei. A demokrácia, mint az államrend jellemzője77. Demokrácia a görög gondolkodásban (Platón és Arisztotelész)78. Népszuverenitás és demokrácia (Rousseau elmélete)79. Az amerikai republikanizmus (Jefferson és Madison)80. A demokrácia, mint a "többség zsarnoksága" (Alexis de Tocqueville)81. Az elitisztikus demokrácia elméletei (Schumpeter és Laswell)82. Közvetlen és képviseleti demokrácia

1. Az általános államtudományok történetének vázlata. Az államelmélet kialakulása(Dr. Takács Péter)

Államtudományok rendszere

3

- általános tudományok: összegző jellegűek, többféle módszert követnek- államelmélet- állambölcselet- államtörténet

- különös (vagy ágazati) tudományok: egyedi módszert követnek- alkotmánytan- közigazgatástan- költségvetéstan

SegédtudományokMind az általános, mind a különös tudományok figyelembe veszik. Ilyenek:

- hadtudomány- állam- és politikai szociológia- politikai pszichológia.

Az államelmélet kialakulásaAz államelmélet az állami jelenségek, valamint az azokkal összefüggő társadalmi, politikai és jogi kérdések tudományos elemzésének sajátos területe.A modern államtudományok első formái a XVII-XVIII. sz-ban jöttek létre. (Természetjogi gondolkodók szerepe: Grotius, Hobbes, Locke, Pufendorf.) A természetjog szerepe azért volt meghatározó, mert abból alakult ki az általános közjog (ius publicum universale).Az általános államtan (Allgemeine Staatslehre) a XIX. sz. német tudományrendszerben alakult ki:Többen egységesíteni kívánták az állammal foglalkozó tudományokat

- Rotteck-Welcker féle Staatslexikon (1834-39)- Az államtudományok enciklopédiája (1866)- A jog- és államtudományok enciklopédiája (1862)- Államszótár (Kaspar Buntschli, 1857-1870)- Otto von Gierke

Szociológiai összefüggéseket is figyelembe vették- Karl Ludwig von Haller- Lorenz von Stein

Pozitivista államtudomány- Paul Laband- C. F. Gerber- Conrad Bornhak- Otto Mayer- Hugo Preuss

Georg Jellinek- nem az egyes államok rendszerét írta le- az államot lényege, célja és feladatai szerint kívánta elemezni- Allgemeine Staatslehre, 1994.

A századfordulón több irány fejlődött tovább- általános jogtan: Hans Kelsen- az állam társadalmi jelenség: Max Weber, Franz Oppenheimer- a döntések szerepének hangsúlyozása: Hermann Heller, Carl Schmitt- szovjet tudományosság: Lenin, Sztálin és Visinszkij tanaira épült

A II. vh. után- a szovjetek "exportálták" a közép-európai országokba- a német-osztrák területen is megújult az általános államtan- az angol-amerikai tudományrendszertanban az általános államtan sohasem honosodott meg

A XX. sz-i fejlődést döntően a jogi és a szociológiai módszer határozza meg.Ma

Az államelmélet módszerei- történeti- rendszertani- összehasonlító- fogalomelemző- jogi- szociológiaiAz államelmélet tematikái- az állam fogalma és az államiság elemei

4

- az állam keletkezése, főbb történeti típusai- az államra ható természeti és társadalmi tényezők- az államok rendszerezése, vagyis az államformák tana- az államkapcsolatok és az államszövetségek kérdései- az állam társadalmi hatása, vagyis funkciói és céljai- államérdek problémája- az állam szervezeti és szerkezeti felépülése- az állami és politikai berendezkedés helyességének kérdései- a szuverenitás problémája- az állam és a jog kapcsolataEzeket kiegészíti- az államra és politikai rendre vonatkozó elméletek történeti elemzése- az államtudományok módszertani kérdéseinek vizsgálata.

(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 1-5.old.)

2. Az állam fogalmi meghatározásának fő irányai(Dr. Takács Péter)

Az állam fogalmi meghatározásának két szempontból van jelentősége- valamely intézmény államként való elismeréséhez sajátos következményeket rendelünk- e minőség bizonyos közhatalami jogosultsággal jár.A fogalmi meghatározás azért hasznos, mert- az emberek együttműködésének számos olyan formája van, ami hasonlít az államhoz (pl. politikai pártok, helyi önkormányzatok)- politikai kérdések tekintetében nem ugyanazt értjük egy-egy kifejezés alatt.Két dolgot érdemes még megjegyezni ezzel kapcsolatban:1. Az igazolás szükségességét Szent Ágoston vetette fel.2. Nem alakult ki ebben a kérdésben közmegegyezés azért, mert kiindulópontként:

- egyesek a létező államokból indulnak ki- mások az állam lényegét próbálják megragadni.

Az állam fogalmi meghatározásának fő irányai Az állam politikai közösség

- pl. Arisztotelész- a polisz a legfőbb jó elérésére törekvő állami közösség- az állam minden olyan társadalomban létezik, ahol politikai szükséglet létezik- e szükségletek

- közösségi akaratképzés- közös tevékenység koordinálása és irányítása- konfliktusok rendezése.

Az állam az emberek alá-fölérendeltségével kapcsolatos hatalmi intézmény- pl. modern gondolkodók

- a politikai funkciók szerepe vált hangsúlyossá- a funkciók mögött továbbra is emberi közösséget feltételez- nem sorolják ide a nomád formában élő társadalmat

- azért, mert az államiság minősítő ismérve a közösség állandósult kapcsolata egy meghatározott területhez (terület - népeeség - főhatalom)

Ún. jogászi és szociológiai államfogalom- az államot rendezett társadalmi együttélés gondolatához köti- a rend jellegét tekintve a két államfogalom eltér egymástól- az eltérés megmutatkozik

- a magántulajdon kérdésében- az alá-főlérendeltség jellegében- az emberek egyenlősége, ill. egyenlőtlensége tekintetében

- ezek a kérdések nemcsak tartalmilag, hanem módszertanilag is megosztják az államelméleteket- módszertani értelemben

- az egyik fő irány szerint: az emberi együttműködés során kialakult rend adott, az állam a fennálló rendet védő intézmény (létező állam)

5

- a másik fő irány szerint: az emberi együttélésnek valamilyen célja van, s a helyes rend kialakításához az államnak is hozzá kell járulnia (eszményi állam)

Ún. instrumentális állam-meghatározások- az állam a társadalomideál megvalósításának eszköze

- már az ókori államfilozófiákban is megtalálhatók- igazi jelentőségre azonban az újkorban emelkedtek- a marxista felfogás szerint

- az állam valamely társadalmi osztály uralmát biztosítja- vagy a gazdasági uralom jogi és politikai feltételeit teremti meg

- az ún. haszonelvű elméletek szerint- az államnak a többség boldogulását, jólétét kell biztosítania

Az állam fogalmi elhatárolására irányuló törekvések- azt határozzák meg, mely emberi társulások nem tartoznak az állam fogalomkörébe

- ókor: háznép és család- elmúlt 200 év: az állam nem egyenlő a társadalommal (skót fellvilágosodás, Hegel)

Az állam a modern állam egy-egy jellemzőjével azonos- az állam hatalmi gépezet, hatalmi mechanizmus- az állam organizmus- az állam politikai szervezet.


3. A jogászi államfogalom (Hans Kelsen elmélete)(Dr. Takács Péter)

Az állam jogászi fogalmaAz állam az emberek társadalmi együttélésének sajátos és viszonylag állandó rendje. Ezt a rendet szabályok megalkotása teremti meg. Ezek a szabályok jogi szabályok.Hans Kelsen elméleteKét kiindulópontja- az érzékileg tapasztalható valóságban kizárólag az egyedi emberi cselekedeteket figyelhetjük meg- valamely magatartás annyiban társadalmi jellegű, amennyiben normákat követ.Társadalmi cselekvések- magánjellegű megnyilvánulások- "állami aktusok": nem különböznek az egyéb társadalmi cselekedetektől, azonban sajátos következményei vannakKelsen szerint az állam csupán megszemélyesítő kifejezésmód bizonyos cselekvések jellemzésére. Az állam, mint az állami aktusok alanya nem más, mint egy beszámítási pont. Csak azokat a magatartásokat "számítjuk be" az államnak, amelyek jogi normákat követtek. Az ilyen aktusokat érvényesnek tekintjük.Az egyes cselekvéseknek az állam részére való beszámításakor 3 dolgot feltételezünk- azt, hogy létezik egy normatív rend- azt, hogy a cselekvés megfelel az abban foglalt normáknak- azt, hogy államnak tulajdonított cselekvés a jogrend normáiban elő volt írva (e feltétel helyessége csak Kelsen jogelmélete keretében igazolható)(Itt nem állom meg, hogy ne emlékeztessek Kelsen egy - a jogi minőséggel kapcsolatos - mondatára: "a jogi minőséget specifikusan jogi érvényességgel egy statikusan felépített hierarchiában felülről lefelé - aktusról aktusra - haladva származtatja át maga a jogi működés, miközben a mindenkori azonos szinteken bármely eltérő érvényesség-származtatást egy eljárási lépéslehetőséggel történő élés szintén gondolhatóvá, az eljárási lépéslehetőség elmulasztása, vagy eljárási kizárása - azaz a jogerő törvényszerű beállása - végérvényessé teszi." Felejthetetlen.)Az állam nem más, mint normatív rend. Az állam és a jog fogalma lényegében egybeesik. Az állam, mint olyan nem látható és nem tapintható, létére pusztán következtethetünk.Ez problematikus, hiszen ha megszegjük a normákat, akkor pl. a rendőr "megragadhat" bennünket, vagy pl. a végrehajtó lefoglalhatja és elviheti javainkat.Kelsen ezt az ellentmondást úgy oldja fel, hogy azt mondja, hogy egy normatív rend létezése nem más, mint annak érvényessége. A jog (s így az állam) akkor létezik, ha érvényes, s akkor érvényes, ha létezik. Az állam tehát olyan normatív rend melynek hatalma alatt emberek állnak, s e hatalom a jogi rend érvényessége. Az, hogy a normákat követik-e, vagy sem, nem feltétele azok érvényességének.Kelsen e tétele számos szempontból bírálható, s a szociológiai államfogalom nem más, mint Kelsen e tételének cáfolata.

6

Ha elfogadnánk e tételt, további nehézséget jelenténenek a jogi és nem jogi rendszerek (erkölcs, vallás, kultúra) különbségei.Kelsen szerint is számos normarendszer létezik a társadalomban, de ezekkel a normarendszerekkel szemben az állam és a jog fő sajátossága az, hogy kényszerítő rend.(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 137-140.old.)

4. A szociológiai államfogalom (Max Weber elmélete)(Dr. Takács Péter)

Az állam szociológiai fogalmaAz állam az emberek társadalmi együttélésének sajátos és viszonylag állandó rendje. A rendezett együttélés résztvevői miért és hogyan igazítják magatartásukat egymáséihoz, ezt válaszolja meg a szociológiai államfogalom.Max Weber (1864-1920)Max Weber sajátságos oktatói és tudományos pályafutást mondhat magáénak, amennyiben igen fiatalon, 29 éves korában már egyetemi tanárnak nevezték ki. Ez a pálya a berlini egyetemen kezdődött, de egy év múlva, az újkantiánizmus délnémet fellegvárában, a híres freiburgi egyetemen folytatódott, majd onnan Weber az ugyancsak az újkantanizmus badeni irányzatának égisze alatt tevékenykedô heidelbergi egyetemre került. Itt mélyedt el az újkantiánus filozófia felismeréseiben, tanításában. Itt ismerkedett meg és barátkozott össze a badeni irányzat két vezéralakjával, Wilhelm Windelbanddal és Heinrich Rickerttel. Sokat merített tőlük, amikor saját rendszerének kidolgozására vállalkozott. Oktatói pályája, egészségügyi okokból, igen korán megszakadt. Innentől Weber dolgozószobája csendjébe visszavonulva adta át magát a tudományos munkának és a “szobatudós” tipusának megtestesítője lett. Ennek ellenére Max Weber kétségtelenül az a társadalomtudós, aki talán a legmaradandóbb hatást gyakorolta a XX. sz. társadalomtudományára.Max Weber elméleteAz állam egyik legjellegzetesebb szociológiai fogalmát Max Weber alkotta meg az ún. megértő szociológia keretében.A megértő szociológia azt hangsúlyozza, hogy az emberek ahhoz igazítják viselkedésüket, ami abban értelemszerűen érthető. Weber az egyes ember viselkedését vizsgálja, de nem hagyja figyelmen kívül a kollektív gondolati képződményeket sem. Weber szerint ilyen gondolati képződmény az állam.Míg Kelsennél az érvényesség a normativitásban kifejeződő kell, tehát ami érvényes, független attól, hogy a cselekvő - a normának alávetett - emberek mit gondolnak róla, addig Webernél az érvényesség fogalma a rendhez társuló képzetekkel áll összefüggésben, tehát ami érvényes, attól függ, hogy a cselekvő emberek mit gondolnak róla, milyen képzetük fűződik hozzá.Az érvényes rend azt az esélyt jelenti, hogy egy adott cselekvés valamely rend érvényességéről alkotott elképzeléshez igazodik.Az állam- üzemként működő uralmi szervezet, mely- egy adott területen érvényes igazgatási és jogrend keretei között- politikai tevékenységet végez.E jegyek csak együttesen és egymást feltételezve utalnak az államra.Két aspektus emelendő még ki a weberi államfogalommal kapcsolatban.Egyrészt az, hogy Weber az uralmi szervezetek jelentős körét politikai szervezetnek tekinti. Másrészt pedig ez a politikai jelleg - szerinte - akkor jellemzi az uralmi szervezetet, ha:egy bizonyos területen belül azzal biztosítja rendjének érvényességét, hogy az ügyeket igazgató csoport folyamatosan fizikai kényszert alkalmaz, vagy annak alkalmazásával fenyeget. A weberi modern állam középpontjában tehát az erőszak-alkalmazás jogszerűsége áll (vigyázat! ez nem egyenlő az erőszakkal).A modern kor előtt ez a lehetőség nemcsak az államinak tekinthető jelenségeket jellemezte. Szerepet játszott a családi viszonyokban, a gazdálkodásban és az élet számos más területén.A modern állam azonban sikeresen "elvitatta" az erőszak-alkalmazás jogát más intézményektől és monopolizálta azt. (Kivétel van, pl. a jogos önvédelem.) A mai viszonyok között azonban csak az állam alkalmazhat erőszakot.(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 140-143.old.)

5. Természeti állapot és civil társadalom(Dr. Péteri Zoltán)

7

Az ún. természeti állapot feltételezése, tehát az emberiség olyan kezdeti, ôsi állapotának felvázolása, amely megelôzte az ún. polgári társadalom (societé civil, civil society) létrehozását. Ennek a kezdeti szakasznak a jellemzésére többféle megoldás született.

Voltak, akik ezt az erôszak, a háború, az emberek egymás közötti, akár véres küzdelmeinek állapotaként jellemezték. Hobbes elmélete ebbe a körbe tartozik, mint legjellemzôbb.

Mások számára ez az állapot éppen ellenkezôleg, egyfajta természetes egyszerűség, béke, szinte paradicsomi, idillikus állapotok korszaka. Rousseau volt ennek a felfogásnak a legjellemzôbb képviselôje.

Valamennyien egyetértenek azonban abban, hogy ebben a kezdeti állapotban, az ún. természeti állapotban nem volt sem állam, sem jog, semmiféle olyan kényszer, amely az embereket meghatározott magatartásra rászorította volna. Ennek a gondolatnak klasszikus megfogalmazása Ovidiusnak, a római költônek A világ négy koráról írott művében található.A klasszikus idézet így szól: (Ovidius: Metamorphoses I. 89 kk.)“Aurea prima sata est aetas, quae vindice nullo, sponte sua, sine lege fidem rectumque colebat. Poena metusque aberant, nec verba minacia fixo aere legebantur, nec supplex turba timebat iudicis ora sui, sed erant sine vindice tuti.”A fordítása“Elsô volt az aranykor, amely bosszuló nélkül, önként, törvény nélkül gyakorolta a hűséget és a helyes cselekedetet. Büntetés és félelem hiányzott, fenyegetô szavakat sem olvashatott senki, a kifüggesztett érctáblákon. A könyörgô tömeg sem félt bírájának arcától, anélkül is biztonságban éltek.”

Ebbôl az állapotból az emberiséget a társadalmi szerzôdés vezette át az ún. polgári társadalom korszakába. A szerzôdésnek az oka ismét különbözôképpen jelentkezik az egyes szerzôknél.- Vannak, akik ezt a félelemre vezetik vissza (Hobbes).- Másokat a társulási hajlam elôtérbeállítása jellemez (Grotius).- Locke-nál az élet és a tulajdon megvédésének igénye a társadalmi szerzôdés megkötésének fô indoka.- Spinozánál az az ésszerűségi belátás, hogy közös erôvel többre jut az ember.- Rousseau-nál az ôsi, természetes erkölcsök fellazulása a szerzôdés oka.(Dr. Péteri Zoltán előadása + Lásd még 14. tétel)

6. Az állam, mint az emberi akarat (szerződés) terméke(Dr. Péteri Zoltán)

Milyen elemekbôl áll a társadalmi szerzôdés, az erre vonatkozó sajátos gondolatmenet? A legkorábbi elôzményt a tudomány Platónnál fedezte fel, aki Államában a következôket írja: “Amikor az emberek az igazságtalanság elkövetését és elszenvedését kipróbálják egymáson és mind a kettôbe belekóstolnak, az a részük, amely nem képes az egyiket kikerülni és a másikat gyakorolni, jobbnak látja olyan egyezséget kötni, hogy az emberek igazságtalanságot se el ne kövessenek, se el ne szenvedjenek. Azóta kezdtek az emberek törvényeket hozni, egymás között szerzôdéseket kötni, és azóta nevezik a törvény rendelkezéseit törvényesnek és igazságosnak.”

A szerzôdés-gondolatnak ezt az ôsi csíráját elevenítették azután fel a monarchomachok, Paduai Marsilius, és élt tovább ez a gondolat a középkoron át egészen a polgárság követelményeinek megfogalmazásáig.

A klasszikus természetjogi irányzat elôzményeit jogi köntösbe Althusius és Grotius öltöztette. Náluk jelentkezik elsô ízben a most már a természetjog alapján kialakított szerzôdéselmélet. Ez az elmélet a következô összetevôkbôl áll:

A szerzôdéselmélet lényege a fôhatalomról történô rendelkezés, másszóval a szuverenitás-probléma megválaszolása. A szerzôdésben ugyanis az emberek lemondanak szabadságukról, az ôket temészetüknél fogva megilletô ôsi szabadságról, a kívánt célok megvalósítása érdekében. Ez a lemondás lehet feltétlen, lehet végleges. Grotius és Hobbes elméletei ebbe az irányba mutatnak. Lehet részleges és feltételes. Locke elmélete az iskolapélda erre az értelmezésre. Végül Rousseau, a fôhatalom kérdésének legkövetkezetesebb kifejtôje nem beszél a fôhatalom átruházásáról. Szerinte a fôhatalom megmarad a népnél, az uralkodó csupán a fôhatalom szolgája.Végül ennek a hatalomnak a korlátairól. Ez az emberi jogok kérdéséhez vezet el bennünket.- Egyes szerzôknél nincs korlátja a hatalomgyakorlásnak.- Mások számára ezt a hatalomgyakorlást az emberi jogok, az elidegeníthetetlen emberi jogok korlátozzák,

8

amelyek lényegében abban foglalhatók össze, hogy a hatalom beavatkozásaival szemben kívánják megvédeni az egyéni szabadságszférát. Itt tehát - és ez ezeknek az ún. elsô generációs emberi jogoknak a közös vonása - az állami nem-tevés, állami be-nem-avatkozás a kérdés lényege. Ne tartóztassanak le ok nélkül, ne fosszanak meg szabadságomtól, tűrje az állam vallásom szabad gyakorlását, tűrje véleményem szabad kinyilvánítását. Szemben a késôbb keletkezett ún. második generációs jogokkal, ahol az állami cselekvés áll a középpontban, itt az állami be-nem-avatkozás az alapelv.(Dr. Péteri Zoltán előadása)

7. Az államalkotó szerződés fajtái(Dr. Péteri Zoltán)

Ez a szerzôdés kétféle formában jelentkezik. A társulási szerzôdés, ahol tehát az emberek egyesülnek, egyesítik erôfeszítéseiket, társulnak azért, hogy bizonyos közös célok jobb elérését biztosíthassák, közös vonás a klasszikus természetjogi elméletekben, egyes szerzôknél azonban elôfordul egy ehhez képest második, alávetési szerzôdés is, amelynek erejénél fogva, a társult emberek önként alárendelik magukat valamiféle, általuk létrehozott hatalomnak. Ezt a szerzôdést Hugo Grotius történeti tényként szögezi le.A történelem folyamán egyetlen egy ilyen szerzôdés volt, az irodalom tanúsága a híres Mayflower pactumot tekinti ilyennek, amikor is a XVII. század elején hazájukból elmenekült, vagy onnan elűzött puritánok a Mayflower hajón egyességet kötöttek, amelyben rögzítették, hogy majd az újvilágba érkezés után milyen alapelvek alapján fogják közösségüket berendezni. Az irodalom ezt a paktumot tekinti egy olyan ôsszerzôdésnek, amely szinte a semmibôl kiindulva, az ún. természeti feltételek között a résztvevôk - az óceánon hányódó hajó utasairól van szó - megállapodását foglalja írásba.(Dr. Péteri Zoltán előadása)Az államalkotó szerződés fajtái- a szerződő felek körének szempontjából köthetik

- a társadalom tagjai egymással- egymással és a szuverénnel- a társadalom, mint egész a szuverénnel

- a szerződés lehet- kifejezett- vagy hallgatólagos (ráutaló magatartás)

- az adó befizetése- valamilyen tulajdon birtoklása- a közhatalom nyújtotta védelem elfogadása

- a szerződés időbelisége- egyszer s mindörökre megkötik- vagy az egykori szerződő felek leszármazottai mindig újra szerződnek

- a szerződés jellegét tekintve- pactum unionis (egyesülési szerződés)- pactum subjectionis (alávetési szerződés)

- olykor megkülönböztetnek- uralmi (kormányzati)- és társulási szerződést is.

(Miskolci jegyzet I. kötet 60-61.old.)

8. A zsarnoki hatalom elleni védekezés a klasszikus természetjogi elméletekben(Dr. Péteri Zoltán)

A másik alapvetô kérdést úgy fogalmaztuk meg, mint az engedelmesség határait, vagy ennek megfelelôjeként az uralkodói hatalom korlátjait. Mit jelent a zsarnokság a korai politikai irodalomban, amely lényegében megalapozta a klasszikus természetjog erre vonatkozó felfogását?

A kezdeteket a görögöknél találhatjuk, ahol Szókratész perérôl szólva Platón leírja, hogy Szókratész kategorikusan elutasította a fôhatalommal, a polisz hatalmával való szembefordulást. Elutasította pedig kettôs indokolással:- egyik érve az volt, hogy az egyén, a polgár hálával tartozik azokért a jótéteményekért, amelyeket az állam juttat a

9

számára- másik érve, hogy magukat a polisz az állampolgárok végeredményben önként alávetették hatalmának, és a “volenti non fit iniuria”-elv alapján megállapítható, hogy aki maga is akart valamit, azzal nem történik jogtalanság.

A gondolat sajátos kifejtést kap Platón híres cikluselméletében, ahol a hatalomgyakorlás ciklikus változásait vázolja fel. Kiindulópontja a monarchia, az egyeduralom, amely azután fokozatosan a többek, mégpedig egy szellemi elit uralmává, arisztokráciává változik. Ez az elituralom, amikor a katonai erények, a dicsôségvágy kerül elôtérbe, átalakul timokráciává. Ha a vagyon szempontjai jutnak érvényre, az oligarchia formáját, mint egy sajátos, egyirányú elfajulást teremtik meg. A gazdagok elleni lázadás megdönti az oligarchiát, a gazdagokat megölik vagy elkergetik és létrejön az a demokrácia, ahol Platón szavaival élve, “mindenki azt tesz, amit akar”. A demokrácia túlhajtása a teljes szolgaság, a türannisz, a zsarnokság, amikor egy személy vagy egy kisebb csoport maga alá rendeli az egész közösséget, és a maga céljai szolgálatában használja fel a polisz intézményeit. A következmény az anarchia, a háborúk, a teljes zűrzavar. Ebbôl egy erôs egyéniség, egy kiváló ember ragadja ki a társadalmat, aki azután monarchiát alapít, és a körforgás újra kezdôdik.

Arisztotelésznél a közjó gondolata áll a politika tudományának középpontjában. Az állam, a polisz célja, a közjó biztosítása. Ez egyben értékmérô is. Azok a berendezkedések jók, helyesek, amelyek a közjó megvalósítására irányulnak. Ezeknek a helyes formáknak megvan az elfajult változata, ahol a köz java helyett egyéni érdekek állnak a középpontban. A zsarnokság, a türannisz az egyeduralom elfajult formája. Megjelenik tehát az arisztotelészi “triász” keretében az az ellentétpár, a monarchia és a zsarnokság szembeállítása formájában, amely ezután évszázadokig kíséri a politikai gondolkodást.

Aquinói Szent Tamás a zsarnokság gondolatát ugyancsak Arisztotelészhez kapcsolódva, a közjó gonolatát felidézve vizsgálja. A közjó, a bonum commune, Aquinói Szent Tamás számára sem az egyes ember, sem a közösség, vagy valamilyen intézmény, hanem minden egyes ember közös java. Ilyen, minden ember számára közös érték a béke és a biztonság, a rend gondolata. A másik közös érték az egyes polgárok védelme, elsôsorban életének védelme, mind a belsô támadások, mind a kívülrôl jövô fenyegetések ellenében. A harmadik, az egyes emberek céljainak elômozdítása, a boldogulás lehetôségeinek megteremtése és segítése.Kísértetiesen emlékeztetnek ezek a gondolatok azokra a késôbbiekben oly sokszor megfogalmazott alapvetô értékekre, amelyek a szabadság, az élet, a tulajdon és a boldogulás lehetôségével függnek össze, és amelyeknek alkotmányos rögzítése a Egyesült Államok Alkotmányában kétszáz évvel ezelôtt megtörtént.

Az állam tehát a közjó intézménye. Úgy kell berendezni, hogy megakadályozható legyen a zsarnokság. Megakadályozható legyen egy olyan uralom, amely nem a közjót szolgálja. Ha a király, az uralkodó visszaél uralmával, zsarnokká válik. A zsarnok uralkodó eltávolítható. Nem megölhetô, eltávolítható - fogalmaz Aquinói Szent Tamás -, mégpedig azért, mert nem tartotta be azt a megállapodást, amelyet alattvalóival kötött.Fontos gondolat, a továbbiakban még nagy szerepe lesz. Ha a törvény nem a közjót szolgálja, ha az uralkodó parancsa nem a közjó szolgálatában áll, akkor ez nem törvény, hanem törvénytelenség, a törvény megsértése, ezért nem kötelez. Ugyan ezt a gondolatot fogalmazta meg pár évszázaddal késôbb G. Radbruch.

De lehet-e szembefordulni a zsarnokkal? Ez a szembehelyezkedés sajátos megoldást kap Aquinói Tamás rendszerében. A szembehelyezkedés akkor megengedett, ha nem botránykeltô, nem vezet skandalumhoz, és a közösség nagyobb kára nélkül megvalósítható. Nyilván ezeknek a gondolatoknak a kifejtése messze vezetô következményekkel járhat. Ez azonban Aquinói Szent Tamás rendszerében részletes kifejtést nem nyer.

Határkôhöz érkeztünk a zsarnokság irodalmában, és ez a határkô - ismét az angol szigetekre kell látogatnunk - John Salisbury. Igen korán, a XII. században jelent meg Policraticus című műve, amely a legélesebb zsarnokellenes mű. Kiindulópontja egy különbségtétel a fejedelem és a zsarnok között. Ez a különbségtétel a törvény tiszteletbentartásán, illetve a törvény negligálásán alapul. Ebben a gondolatban fedezte fel számos késôi méltató a jogállamiság elsô megfogalmazását, amikor a törvény fölötte áll a hatalomnak.

Salisbury legforradalmibb következtetése a zsarnokölés, vagyis, hogy a zsarnokot megölni nemcsak jogos, nemcsak igazságos, hanem kötelezô is. A zsarnokot meg kell ölni. Annyiban azonban Salisbury századának, a XII. századnak a gyermeke, hogy annak eldöntését, mikor történik meg ez a jogsértés, törvénysértés, mikor válik az uralkodó, a fejedelem zsarnokká, az egyházra bízza: a pápa feladata, hogy kimondja a döntô szót ebben a vonatkozásban.

Salisbury nyomán, most már francia földön épült ki két évszázaddal késöbb a monarchomachista irányzat. A monarchomachok, vagy népszerű néven a zsarnokölôk olyan francia gondolkodók voltak, akik alapvetôen protestáns oldalról fogalmazták meg a katolikus uralkodó, mint zsarnok eltávolításának, esetleg meggyilkolásának elméletét. Elméletük néhány közös vonást tartalmaz. Ilyen közös vonás az arisztotelészi kiindulópont nyílt vállalása, a közjó gondolata. A második ilyen támpontja az elméletnek a népszuverenitás-gondolat, vagyis, hogy a hatalom a néptôl származik. A harmadik gondolat a szerzôdés, a megállapodás, ami azt jelenti, hogy a hatalom az uralkodó és az alattvaló közötti megállapodásra épül, egyfajta bizalmat feltételez. Ennek hiányában az uralom elveszti legitimitását. Végül az ellenállási jog hangsúlyozása a zsarnok megölésének jogát is magába foglalja. Ahogy a monarchomachok megfogalmazták, “a zsarnok megölése kötelesség”. Ebben végeredményben Salisbury tételeit

10

követték. De Béze volt az a jelentôs gondolkodó, aki ezt az ellenállási jogot a népet képviselô elit számára vindikálta. Ez a népet képviselô elit a magistratusok, egyfajtaű elôkelôk, akik a zsarnoksággal szembefordulhatnak, és szembe is kell fordulniuk. Nagyon jelentôs, és a kor vallásháborúinak problémáját felidézô gondolat: ehhez a szembeforduláshoz külföldi segítséget is igénybe lehet venni, idegen erôket is mozgósítani lehet a zsarnokkal szemben. Egy másik jelentôs gondolkodó, Hotomannus, szinte francia kiváltságnak tünteti fel ezt a szembefordulást. Érvelésének lényege, hogy az ország neve (France), a szabad frankokra utal; a név tehát a szabadok országát és lakóit a szabad polgárokat jelenti. Ôk hivatottak arra, hogy szembeforduljanak a zsarnokkal.

Végül meg kell említenünk, az Érvelés a zsarnokok ellen (Vindiciae contra tyrannos) szerzôit, Du Plessis-Mornay-t és Languet-t. Az egyik kérdés, amit felvetnek ebben az alapvetô műben. Tartozunk- e engedelmeskedni a jogsértô uralkodónak, a zsarnoknak? Másik kérdés: szabad-e ellenállni, esetleg fellázadni a zsarnokkal szemben?

Az érvelés a “két szerzôdés”-gondolatból épül fel (ezzel még találkozni fogunk a késöbbiekben a természetjog klasszikus elméleteiben), itt azonban a két szerzôdés sajátos értelmet nyer. Az egyik szerzôdés Isten és ember között köttetett, tehát az egyik szerzôdô partner Isten, a másik a fejedelem és a nép együttesen. A másik szerzôdést az emberek kötötték egymással, a fejedelem kötötte az alattvalókkal. Ebbôl következik, nagyon logikusan, hogy az elsô esetben nem lehet szó semmiféle kompromisszumról. Ha az uralkodó parancsa az elsô szerzôdést, tehát az Isten törvényét sérti, senki sincs kötelezve arra, hogy ennek a parancsnak engedelmeskedjék. Más a helyzet a másik esetben. Ha az uralkodó a néppel kötött szerzôdést sérti meg, ez azt jelenti, hogy lehetôség van kétféle válaszra. Szembe lehet fordulni az uralkodóval, ha a nép alapvetô érdekei forognak kockán. Ebben az esetben a szembefordulás megengedett. A Vindiciae úgy foglalja össze mondanivalóját, hogy “az uralkodói hatalom korlátai ennélfogva kettôsek: egyfelôl az isteni hatalom, amely az isteni törvényekben fejezôdik ki, másrészrôl egy ésszerűség, amely a közösség életében összetartó erôként jelentkezik”. Ez tükrözôdik a fejedelem és az alattvalók szerzôdésében, ha ez szenved alapvetô sérelmet, akkor az ellenállás jogos, és a korona tisztségviselôi, vagyis a rendek hivatottak arra, hogy szembeforduljanak a zsarnok uralkodóval. Itt is megjelenik az a gondolat, hogy idegenbôl is lehet segítséget szerezni a zsarnok uralkodó elleni harchoz.

Ezekre a gondolatokra reagálva az ellenreformáció idôszakában jelentek meg, most már a katolikus álláspontot összegezô művek. Legnagyobb jelentôségű ezek közül kétség kívül Suarez elmélete (a modern nemzetközi jog egyik megalapozójáról van szó). Ô Aquinói Szent Tamás filozófiai tanait használja fel, és lényegében az abszolutizmus érvrendszerét foglalja egységbe. A kor divatos népszuverenitás gondolatát ô is átveszi, azt, hogy a nép hatalma felette áll a fejedelem hatalmának. Ha a fejedelem zsarnokká válik, félreállítása jogos.

Szélsôségesebb következtetésekhez jutott el a másik jelentôs katolikus teoretikus, Mariana, aki igen erôteljes szavakkal, lényegében a zsarnokölés gondolatát hangsúlyozza: a zsarnokot el kell távolítani, mert a zsarnok olyan közös ellenség, akivel szemben minden eszköz alkalmazása megengedett.

Végül a szintézis. Johannes Althusius (1557-1638) 1603-ban jelentette meg Politika című alapvetô művét, amely lényegében a határmezsgyét jelentette a középkori rendi gondolkodás és az újkori klasszikus természetjogi elméletek között. Alapvetô tételei a következôkben rögzíthetôk.Az elsô alapvetô gondolat: a nép, mint a hatalom forrása, a népszuverenitás egyértelmű kinyilvánítása. A második gondolat a szerzôdés, amely az alapját képezi a hatalom, az uralkodó és a nép viszonyának. Ennek a szerzôdésnek a megsértése jelenti a zsarnokságot, annak minden következményével együtt. A harmadik gondolat: ezt a szerzôdést egy alaptörvénybe kell foglalni. Megjelenik tehát a modern világban oly nagy szerepet játszó alkotmány gondolata. Végül az ellenállási jog, amely a szerzôdést és az alaptörvényt megszegô zsarnok uralkodóval szemben kerülhet napirendre. Ezek a gondolatok rendi keretek között fogalmazódnak meg. Althusius számára a középkori társadalom rendi felépítése a keret, vagyis a szerzôdést az uralkodó a rendekkel köti, annak megsértését a rendek állapíthatják meg, és a rendek képviselôik, az ún. ephorusok útján fogalmazhatják meg az uralkodóval szembeni fenntartásaikat, panaszaikat, majd - akár fegyveresen - ellenállásukat is.(Dr. Péteri Zoltán előadása)

9. A társadalmi szerződés és a "közakarat" (volonté générale) fogalma Rousseau-nál(Dr. Péteri Zoltán)

Jean-Jaques Rousseau (1712-1778)- elfogadja a természeti állapot és a társadalmi szerződés fikcióját, de természeti állapotot a boldogság korának tartja- megkérdőjelezi a fejlődés értelmét- az ember célja az erény megismerése- a természetes egyenlőtlenség kialakulása szörnyű hadiállapotot eredményezett- a zsarnokság az egyenlőtlenség legmagasabb foka- társadalmi szerződés: a társulás minden tagja lemond minden jogáról a közösség javára

11

- a szuverén nem külső hatalom (mint Hobbesnál), hanem maga a nép- a szerződéssel az ember megőrzi a szabadságát, de ez már nem a természetes szabadság, hanem a polgári szabadság, melyet korlátok közé szorít az általános akarat- az általános akarat nem többségi akarat, nem is mindenki akarata, hanem az állam valamennyi tagjának állandó akarata- köztársaságnak nevez minden államot, ha törvények kormányozzák- ebben az értelemben a monarchia is köztársaság lehet(Dr. Paczolay Péter)Rousseau kiindulópontjaAz ember szabadnak született. Az ember a természeti állapot vsizonyai között másokkal egyenlő volt. A társadalom - tudatos emberi beavatkozás nélkül - rossz irányba fejlődik. Az ember olyan társadalmi fejlődés útjára lépett, amelynek végeredményeképpen "mindenütt láncon van".A szerződés Rousseau-nálA társadalmi egyenlőtlenség, az erkölcsi romlás, a politikai zsarnokság csak egy módon akadályozható meg: ha az emberek társadalmi szerződést kötnek egymással.E szerződésben az emberek abban állapodnak meg, hogy minden személy, valamennyi képességével együtt az általános akarat legfőbb irányítása alatt egyesül és a közösség mindenkit testületileg az összesség elkülönített részévé fogad. E szerződéssel az ember polgári szabadságra tesz szert.A társadalmi szerződéssel létrehozott államban- minden polgárnak alá kell vetnie magát a tv-nek- az egyes polgároknak nem szabad egymástól függővé válniuk.E követelmények csak akkor valósíthatók meg- ha a tv-ek mindenkire vonatkoznak- ha megalkotásukban midenki részt vehet.Ebből az következik, hogy csak a nép lehet szuverén, vagyis az államhatalomból mindenkinek részesednie kell.Ez a gondolatmenet a demokrácia igazolása.Az általános akarat Rousseau-nálNem többségi akarat.Az állam valamennyi tagjának- állandó- közérdeket kifejező- a szabadságot megvalósító akarata.Továbbá: a közérdek érvényesülésének garanciája.Előfordulhat, hogy a magánérdek egészen mást mond a polgárnak, mint a közérdek. Ezért szükség van egy olyan biztosítékra is, ami az egyént arról győzi meg, hogy a közérdeket szolgálva tulajdonképpen a saját érdekét mozdítja elő. Ezt biztosítja az általános akarat.(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 120-123.old.)

10. Az uralkodói abszolutizmus és a természetjog(Dr. Péteri Zoltán)

A modern állam egy hosszú történeti folyamat eredményeként alakult ki. Legfontosabb vonásai között szokták említeni a királyi felségjog eszméjének elterjedését, vagyis azt, hogy személyi, hűbérúr-vazallusi kapcsolat helyett most egy objektivizálódott kapcsolatrendszer épül ki a hatalom birtokosa és az alávetettek között. Létrejön a modern állam nélkülözhetetlen kelléke, a rendszeres adózás. Létrejön az uralkodói hatalom legfontosabb támasza, az állandó hadsereg. És létrejön az az intézményrendszer, amely most már hivatali, mai értelemben vett professzionális szervezet, az államhivatalnokok önálló csoportja. Mindezek a kérdések természetesen a történet, ezen belül az állam- és jogtörténet érdeklôdési körébe tartoznak elsôdlegesen. Bennünket ennek a folyamatnak az elméleti tükrözôdése érdekel: hogyan jelentkeztek ezek a változások az elméletben, a politikai gondolkodásban, hogy formálódott az államelmélet, mint önálló, a modern államhoz, az önállósult államhoz kapcsolódó tudomány.

Történeti folyamatról van szó, a történelemnek abban az értelmében, amelyet a latin mondás fejez ki legjobban: historia est magistra vitae, a történelem az élet tanítómestere. Arról van tehát szó, hogy a történelem nem csupán a múlt eseményeinek regisztrálása, esetleg magyarázata, hanem egy élô, működô erô, olyan tényezô, amely segít bennünket a jelen megértésében, és segít a jövô formálásában.

12

Ezt a sajátságos történetiséget talán a legszebben, legklasszikusabban századunk nagy regényírója, Thomas Mann fogalmazta meg: “Rég letűnt korokban kialakult formák továbbélése, illetve továbbéltetése abból az igénybôl fakad, hogy általuk az ember szertartásosan jelenné tegye a múltat, múlttá a jelent, és ezáltal is tanúsítsa a dolgok tartós összefüggését.” Tartós összefüggés ez. A múlt, a jelen és a jövô összefüggnek. Intézményeink, eszméink egy történeti folyamat eredményeként jöttek létre, formálódnak a jelenben, és formálódni fognak a jövôben is. Ezzel kapcsolatos Németh László egy érdekes gondolata, aki szerint “a humanista műveltség alapja tulajdonképpen egy történelmi látómezô. Sztereoszkóphoz hasonló kronoszkóp, amelyben az idô mélységében helyezkednek el, nem is maguk a nagy korszakok, ókor, középkor, reneszánsz, mint inkább ezeknek a kategóriái”. Ezeknek a kategóriáknak a vizsgálata lesz a továbbiakban a feladatunk; a kategóriákban megmutatkozó felismeréseket, összefüggéseket kívánjuk megvilágítani.

Az alapvetô kérdésünk ezzel kapcsolatban kettôs. Az egyik része úgy fogalmazható meg, hogy honnan erednek mai eszméink és intézményeink. A kérdés második, önállósult része, hogy mit jelent a történeti múlt, mit jelentenek az elôzmények a ma számára. Mi a mondanivalójuk a múlt gondolkodóinak a ma élô ember számára? Mindez elôkészületet, egyfajta alapvetést jelent a rendszeres államelméleti tanulmányok számára. Az a gondolati keret, amelybe ennek a nagy átmenetnek, a modern államiságba való átmenetnek a problémáit összefoglaljuk, a természetjog nevével jellemezhetô átfogó keret.

A kiinduló pont az ún. klasszikus, tehát polgári természetjog megértéséhez az abszolutizmushoz való viszonyulás gondolata. Ez az abszolutizmus, mint a feudalizmus késôi korszakának terméke, igen jelentôs pozitív vonásokkal rendelkezett, a progresszió szolgálatában állt, elômozdította a tôkés gazdaság kifejlôdését, a tôkefelhalmozást. A bennünket közelebbrôl érdeklô területen pedig a centralizáció irányába hatott, megteremtette a modern centralizált állami berendezkedés elsô formáját. Ugyanakkor ennek az abszolutizmusnak volt egy sajátos visszahúzó jellege is, amely kétarcúságából fakad: abból, hogy tartalmazott a múltra utaló, a feudalizmusból továbbvonszolt elemeket és ezekhez kapcsolta a modern, új eszméket, intézményeket. Ebbôl a szempontból fékezôje, akadályozója lett számos vonatkozásban a további fejlôdésnek. Olyan új igények fogalmazódtak meg a társadalomban, amelyek a továbblépést sürgették, a továbblépés irányába igyekeztek az eseményeket befolyásolni. Ilyen igényeket legalább három vonatkozásban említhetünk, amelyek, mint látni fogjuk, meghatározóak, alapvetôek voltak a természetjogi elmélet klasszikus formájának kiépülésében.Egyfajta igények jelentkeztek a hatalom birtokosa, az abszolút uralkodó oldaláról, aki ezt a hatalmat megszilárdítani, minden korlátozástól mentessé tenni törekedett, aki tehát az abszolutizmus további fenntartása érdekében igyekezett elméleti megalapozást találni a saját igényei számára.A másik ilyen alapvetô igény a polgárság mint osztály részérôl jelentkezett, amely tulajdonának védelmében volt elsôsorban érdekelt: ezt a tulajdont kívánta körülbástyázni, hogy felhasználhassa gazdasági erejének további növelésére.Végül azok az igények, amelyek az egyes ember oldaláról jelentkeztek: az egyes ember, aki felszabadulva a középkori szellemi, ideológiai kötöttségektôl, ezt a szabadságot, a gondolat szabadságát és az ehhez kapcsolódó további szabadságokat igyekezett kiszélesíteni, és ezeket az igényeket jogok formájában biztosítani. Mindezeknek az igényeknek közös eszmei kereteként jelentkezett a természetjogi elmélet, az a régóta ismert gondolati fegyvertár, amelyet most, éppen tartalmának bizonytalansága következtében különbözô társadalmi erôk tudtak felhasználni és a maguk szolgálatába állítani.(Dr. Péteri Zoltán előadása)

11. Az államhatalom korlátlansága J. Bodin-nél(Dr. Péteri Zoltán)

Az abszolutizmus eszmerendszerének a legkövetkezetesebb összegzését a francia Bodin végezte el híres, Hat könyv az államról című, a XVI. század második felében megjelent művében. Bodin módszere, amint azt egy korábbi művében leszögezte, a történelmi és a jogi vizsgálatok összekapcsolása egy filozófiai megalapozással. Komplex megközelítés ez, és eredménye egy rendkívül nagy hatást kiváltott alapvetô, ma már szerencsére magyar nyelven is rendelkezésre álló mű.

Az állam Bodin számára a szuverenitás megtestesítôje. A szuverén hatalmat legfôbb hatalomnak, “summa potestas”-nak nevezi, más helyen “summum imperium”-ról ugyancsak ebben az értelemben ír. Illô tudnunk, hogy művét eredetileg franciául írta, majd pedig - a ma már ritkábban alkalmazott módszerrel élve -, ô maga fordította le latinra, a mű tehát lényegében két nyelven vált a korabeli Európa és az utókor közkincsévé.

A hatalom egységes és oszthatatlan. Tulajdonsága azonban az is, hogy tartós. Bodin ily módon a szuverén hatalom körébôl kizárja a diktatúrákat, amelyek - gondoljunk a római történelemre - idôbelileg korlátozott intézmények voltak. Nem szuverén az sem, akinek a hatalma visszavonható, aki a hatalmat csak megbízás alapján gyakorolja.

13

A szuverén hatalom korlátlan, nincs korlátozva a törvényektôl, a jogtól. Ellenkezôleg, a hatalom birtokosa, mint szuverén, a törvények felett áll, ô alkotja ezeket a törvényeket, ô módosíthatja, ô törölheti el ôket.

Nem a szuverén függ tehát a törvénytôl, hanem a törvény függ a szuveréntôl. Ennek a szuverenitásnak egyetlen korlátja a természetjog, és annak követelménye, hogy a szerzôdéseket meg kell tartani (pacta sunt servanda). Ez azt jelenti, hogy a szuverént köti az alattvalóival kötött szerzôdés, az alattvalóinak tett ígéreteket meg kell tartania. A szuverén hatalomnak mindenki engedelmeskedni köteles. Egyetlen esetben lehet szembehelyezkedni az uralkodó akaratával, abban az esetben, ha ez a természetjogot, a természeti törvényt sérti. Ebben az esetben az engedelmesség kötelezettsége nem áll fenn. Ha viszont az uralkodó parancsa csak törvényellenes, ez nem oldja fel az alattvalót az engedelmesség kötelezettsége alól.Mintha annak a híres gondolatmenetnek egyfajta korai jelentkezését láthatnánk itt, amelyet Gustav Radbruch a második világháborút követôen fogalmazott meg az igazságtalan jog és a törvény köntösébe öltözött nem-jog közötti különbségrôl. Mint a szovjet tudomány felderítette, Bodin-nel szinte egyidejűleg egy orosz jogtudós, Szanyin is megfogalmazta ezeket a tanokat, az erre szolgáló bizonyító anyag azonban nem meggyôzô.(Dr. Péteri Zoltán előadása)Jean Bodin a XVI. sz-i francia gondolkodás kiemelkedő alakja (1530-1597), a szuverén állam elméletének megalapozója.Bodin szerint a szuverenitás 9 jegye- a tv-hozó hatalom- a hadüzenet és békekötés joga- a magasabb tisztviselők kinevezése- a legfőbb bírói fórum- a kegyelmezés- a hódolat fogadása- a pénzverés- a súlyok és mértékegységek megállapítása- az adókivetés.(Miskolci jegyzet I. kötet 46.old.)

12. A szekuralizált természetjog F. Vasquez-nél(Dr. Péteri Zoltán)

A klasszikus vagy polgári természetjog keretében három fô elágazást szoktak megkülönböztetni. Az elsô (történetileg is) az ún. átmeneti, tehát a középkori feudális maradványokat magával hozó, arra sokban támaszkodó irányzat (Vasquez, Althusius, Grotius), amely megkísérel valamiféle szintézist teremteni a régi és az új, a hagyományok és az új gondolatok, a hagyományos rend és az új célkitűzések között. A másik a naturalista irányzat (Bryce), amely a természeti törvények gondolatához kapcsolva, egyfajta természettudományos magyarázatot kíván a társadalmi jelenségek rendszerezése, magyarázata tekintetében érvényesíteni. Harmadikként az ún. racionalista természetjogi irányzatot (Pufendorf, Chr. Wolff) kell megkülönböztetni, ahol az ésszerűség gondolata áll a középpontban, és amely az ész állama, és egy sajátos észjogi irányzat formájában konkretizálódott.

Az ún. átmeneti irányzattal kapcsolatban az elsô név, amellyel meg kell ismerkednünk és akit joggal tartanak a voltaképpeni új, klasszikus természetjogi irány elsô jelentôs alakjának, a spanyol Fernando Vasquez. A XVI. században élt és a Megvilágított vitakérdések (Controversiae illustres) című, alapvetô mű szerzôje. Vasquez jelenti az átmenetet a középkori, vallási rendszerekbôl a szekularizált természetjogi rendszerek felé. Ô ír a ius naturale-ról, vagy másképpen ius primaevum-ról, tehát elsôdleges jogról olyan értelemben, hogy ez az emberi fajjal együtt keletkezett, és elôírásait az értelem, a recta ratio segítségével lehet megismerni.

Vasquez nyolc természetjogi alapelvet fogalmaz meg, amelyekben számos, a további vizsgálódásokra is jelentôs hatást gyakorló felismerés összegezôdik.

Az elsô ilyen tétele mint kiindulópont: az ember természetétôl fogva jó. Nincs tehát szó a bűnbeesésrôl, a korrumpálódott emberi értelemrôl.

Második tétel, hogy ezt az embert, természeténél fogva, jogok illetik meg. Ezek a jogok - a késôbbi irodalomban, mint alapvetô emberi jogok - minden embert egyenlôen megilletnek. Közöttük Vasquez elsôként, legfontosabbként hangsúlyozza a szabadsághoz való jogot, ami az adott korban -gondoljunk a XVI. század sikeres spanyol vállalkozásaira az Újvilágban - progresszív gondolat, hiszen a Spanyolország számára oly szép sikereket hozó rabszolgaszerzô akciók Vasquez részérôl erôteljes elutasításba ütköztek. Az elsôk között emelte fel szavát a rabszolgaság intézménye ellen, mint a természetjoggal összeegyeztethetetlen, mint a szabadság alapvetô jogával összeegyeztethetetlen intézménnyel szemben.

14

A harmadik alapvetô gondolat ókori gyökerekre nyúlik vissza: a közjó gondolata. Az állam célja a polgárok javának szolgálata.

A negyedik tétel: a hatalom emberi intézmény, az ember hozta létre. Nem valamiféle organikus fejlôdés eredménye, nem a természet ösztönös fejlôdésébôl kialakult intézmény.

Ötödik tételében Vasquez leszögezi, hogy az uralom, a hatalom birtokosa csak annyi hatalommal rendelkezhet, amennyi a közjó szolgálatához nélkülözhetetlen.

A hatodik tétel: a hatalom megbízás, mandatum. A szuverenitás a népben rejlik. Ôk bízzák meg az uralkodót a hatalom gyakorlásával, de csak olyan keretek között, amelyeket a közjó szolgálata biztosít.

A következô tétel: mint mandatum, megbízás, a hatalom bármikor visszavonható. A szuverenitás birtokosa, a nép, a megbízást bármikor visszavonhatja megbízottjától, a hatalmat gyakorló uralkodótól.

És végül, napjainkig terjedô érvényű megállapítás: a kormányzás, tehát a hatalomgyakorlás alapvetôen igazságszolgáltatást jelent, olyan értelemben, hogy a hatalom gyakorlója a törvényeket kell hogy alkalmazza, amely fogalom magába foglalja a természetjog parancsait és az ún. állami parancsokat egyaránt.

Ezek között a Vasquez által megfogalmazott elvek között olyanokat találunk, mint a napjainkig élô gondolat, az embert megilletô, alapvetô, “természetes” jogok gondolata, megtalálhatjuk benne a modern államiságot jellemzô népszuverenitás-tételt és megtalálhatjuk a jogállamiságnak azt az elsô megfogalmazását, hogy a kormányzás, a hatalomgyakorlás törvényekhez való alkalmazkodást jelent, tehát a hatalomnak korlátai vannak.(Dr. Péteri Zoltán előadása)

13. Johannes Althusius szerződéselmélete(Dr. Péteri Zoltán)


A második nagy gondolkodó, akit ezekhez az elôzményekhez, tehát voltaképpen az elsô szakaszhoz lehet sorolni, Althusius, aki a kálvinizmus tanait foglalta össze, és akirôl, mint a híd szerepét játszó gondolkodóról, a korábbiakban már volt szó. Napjainkig továbbélô gondolata az alkotmány-gondolat, amely egy olyan okmány, amely megállapodást, feltételek rögzítését tartalmazza. Lényegében azoknak a feltételeknek a rögzítésérôl van itt szó Althusius értelmezében, amelyek között a hatalmat gyakorolhatja az uralkodó. Ennek a gondolatnak a jegyében született a híres Bill of Rights, az angol dicsôséges forradalom nagy okmánya, ami voltaképpen egy paktum volt, egy megállapodás, azoknak a feltételeknek a rögzítése, amelyek elfogadása esetén Orániai Vilmos elfoglalhatta az angol trónt. Orániai Vilmos aláírta ezt a paktumot, és ezzel megnyílt az út az angol korona irányába.Ez a gondolat, hogy az alkotmányban végül is a hatalomgyakorlás alapvetô feltételeit, kereteit kell rögzíteni, mindmáig fennmaradt, és voltaképpen a gyökerét jelenti ama modern meggyôzôdésnek, hogy az alkotmány nem közönséges jogszabály, nem közönséges törvény, amelyet akár hetenként módosítani lehet.(Dr. Péteri Zoltán előadása + Lásd még 8. tétel)

14. A természetjog szerepe az államelméletben és a nemzetközi kapcsolatokban (H. Grotius)(Dr. Péteri Zoltán)


15

A harmadik nagy gondolkodó, akit ehhez az elsô irányzathoz kell sorolnunk, Hugo Grotius, a nagy holland, aki kalandos élete során olyan tartós, maradandó hatású műveket hagyott az utókorra, mint a tengeri kereskedelem szabadságának jegyében született Szabad tenger (Mare liberum), valamint A háború és béke jogáról írott alapvetô mű, (1625, De iure belli ac pacis). Hugo Grotiust egyfelôl az ún. klasszikus természetjog megalapozójának, másfelôl a természetjog atyjának szokták nevezni. Ez a jellemzés sok vonatkozásban helytálló, egyes vonatkozásokban azonban kiegészítésre szorul.

Ami az elsô részt illeti, valóban Hugo Grotius fôműve, A háború és a béke jogáról nem ezzel a rövid címmel jelent meg, hanem a korra jellemzô hosszabb címmel, s a cím folytatása úgy hangzott: A háború és a béke jogáról szóló három könyv, amely a természetjog (ius naturale), a nemzetközi jog (ius gentium) és a közjog elôírásait (praecipua iuris publici) tartalmazza. Harmadikként tehát az állami jog, a pozitív jog szabályai kerülnek megvilágításra. E címválasztás valóban alapvetését tartalmazza a korabeli, természetjogi alapokon nyugvó felfogásnak. Ez a természetjog azonban nem Grotius találmánya, hiszen egy sok évszázados történeti út egyik állomásaként jellemeztük a klasszikus természetjogot. Grotius abban is a középkori hagyományok folytatója, hogy egy átfogó világrend keretében igyekszik elhelyezni az általa vizsgált jelenségeket.

Amire a természetjog eszméje szolgált az ô elméletében, az voltaképpen kettôs cél megvalósítása. Egyfelôl, a kormányzatnak való feltétlen engedelmesség igazolása, elméleti alátámasztása, másfelôl tartós, rendezett, békés kapcsolatok megteremtése az államok között. A természetjoggal kapcsolatban Grotius egy rendkívül jelentôs megállapítást tesz, leszögezi ugyanis, hogy ez a természetjog - szemben a középkori felfogással - az ész parancsa, azaz nem Isten parancsa.A híres definíció: “A természetjog az ész parancsa, amely megmutatja, hogy valamely cselekményben az ésszerű természettel való összhang, vagy az összhang hiánya miatt erkölcsi szükségesség, vagy erkölcsi helytelenség rejlik, és ennek következtében írja elô vagy tiltja az ilyen cselekvést Isten, mint a természet teremtôje.” Tehát a természet rendjében rejlik a természetjog, az emberi értelem és a világot összetartó ésszerűség parancsa, ez határozza meg, hogy valamely cselekmény helyes vagy helytelen, erkölcsös vagy erkölcstelen. Ezt a természetjogot használja fel Grotius konkrét célok szolgálatában.

Ami az engedelmesség gondolatát illeti, a kormányzatnak feltétlen engedelmességgel tartozunk. Grotius ezt a tételt azzal kíséreli meg igazolni, hogy a szerzôdés gondolatot használja fel ennek az engedelmességnek az alátámasztására. Leszögezi, hogy az embereket a társulási vágy vezette el az ún. civil társadalomba való átmenethez. Ennek a szerzôdésnek az a célja, hogy az emberek az általuk legalkalmasabbnak ítélt kormányzati berendezkedést hozzák létre, tehát maguk döntenek arról, hogy milyen kormányzati berendezkedést hozzanak létre. Nincs rangsor az egyes kormányzati formák között, nincs már meg a helyes és az elfajult formák megkülönböztetése, és nincs meg a középkorban elterjedt monarchikus eszme elôtérbe helyezése. Az egyes kormányzati formák egyenrangúak, egyenértékűek. Az emberek joga eldönteni, hogy melyiket tartják a legalkalmasabbnak, ám ha egyszer ez a döntés megszületett, ha egyszer az emberek valamilyen kormányzatot létrehoztak, nincs többé visszalépés, nem lehet kritizálni, visszautasítani az általuk létrehozott hatalom döntéseit. Az uralkodót nem köti semmi a hatalom gyakorlásában, kivéve a természetjog. Ez az egyetlen korlát, és minthogy a természetjog elôírja az ígéretek teljesítésének kötelezettségét (pacta sunt servada), az uralkodó kötve van az ígéreteihez, amelyeket alattvalói irányában megfogalmazott.

Ami a gondolatmenet második felét illeti, és amiért Grotiust a nemzetközi jog atyjaként szokták emlegetni, Grotius elkötelezettsége egy jogszerű, a jogra épülô nemzetközi rend iránt. Egy ilyen rend fenntartása az emberiségnek alapvetô érdeke, a háború megelôzésének alapvetô követelménye. Az uralkodót itt is kötik ígéretei, tehát a nemzetközi szinten kötött szerzôdések az uralkodót kötelezik. Háború esetén pedig ugyancsak a jog elôírásainak kell érvényesülni, jogszerű keretek közé kell a fegyveres konfliktus megoldást is rendezni.(Dr. Péteri Zoltán előadása + Lásd még 5. tétel)

15. A "naturalista" természetjogi irányzat(Dr. Péteri Zoltán)


16

A második nagy irányzat, az ún. naturalista irányzat. Kiinduló pont a természetjogi gondolat új szerepvállalása. James Bryce (1838-1922), angol jogász, történész fogalmazta meg azt az érdekes, de nagyon találó gondolatot, hogy “a természetjog olyan doktrina, amely csaknem kétezer éven át ártatlan iránymutató volt, egyfajta közhelye volt a moralitásnak, az erkölcsösségnek, és most hirtelen olyan robbanóanyaggá változott, amely megrendítette az ôsi monarchiákat és megrázta egész Európát.”

Mire alapozható Bryce-nak ez a megállapítása? A természetjognak az az új, forradalmi tartalmat hordozó értelmezése, amely most a középpontba került, a következô fô összetevôket tartalmazza. A kiinduló pont, hogy létezik egy természetjog, amely világosan felismerhetô, követhetô és követendô. Ennek a természetjognak a megismerése az emberi értelem segítségével lehetséges. Követelményei tértôl és idôtôl függetlenül érvényesek, tehát mindenkor és mindenhol érvényesek. Ezek a követelmények - és ez ennek a naturalista irányzatnak a központi gondolata - éppen olyan objektív érvényességűek, mint ahogyan a geometria törvényei mindenkor és mindenhol érvényesek. Ezek a természetjogi alapelvek, követelmények alátámasztják az ember szabadság iránti vágyát, ezen kívül az egyenlôség és a türelem irányában mozgósítják az emberi cselekvést.

Abban a természetjogi megalapozású értékrendben, amely megfogalmazódik, a szabadság gondolata áll a középpontban. Az ember szabadsága, az individuum autonómiája az az archimédeszi pont, amelybôl kiindulva lehet megérteni ennek a naturalista irányzatnak a különbözô tételeit. Ezt az emberi szabadságigényt testesítik meg az ún. természetes és elidegeníthetetlen emberi jogok.Az ember ezeknek a jogoknak születésénél fogva birtokosa, így születésénél fogva szabadság illeti meg, szabadon hozhat létre, megállapodások formájában, általa kívánatosnak ítélt intézményeket, befolyásolhatja a történelem menetét.

Megjelenik ezzel, pontosabban új életre kél, a híres szerzôdés gondolat, megjelenik a contrat social, tehát a társadalmi szerzôdés gondolata, amely Rousseau alapvetô művének címe is és, amely abból indul ki, hogy a nép minden hatalom forrása, ez a hatalom megbízáson alapul, visszavonható, és ennyiben a modern demokratikus elméletek kiinduló pontja.

Ez a naturalista természetjogi elmélet, irányzat szemben állt, tudatosan szakított a korábbi természetjogi hagyománnyal, amely Aquinói Szent Tamás művében nyert összegezést, és klasszikus, fôleg arisztotelészi elôdökre nyúlik vissza. A kiindulópont most már nem a közösség, hanem az egyén. Eltűnik az erkölcsi igazolás. Nem vallási, erkölcsi igazolást nyernek a tételek, hanem sokkal inkább természettudományos alapra igyekeznek helyezni a következtetéseiket az e körbe tartozó szerzôk. Ez azt jelenti, hogy középpontba kerülnek az ember, mint biológiai lény tulajdonságai, ösztönei, és ezeknek az ösztönöknek a szerepe az ember és az embercsoportok tevékenységében. Ezt a gondolatmenetet a legklasszikusabb formában az angol Thomas Hobbes fejtette ki.

16. A természetjog alapelvei S. Pufendorf elméletében(Dr. Péteri Zoltán)

A klasszikus vagy polgári természetjog keretében három fô elágazást szoktak megkülönböztetni. Az elsô (történetileg is) az ún. átmeneti, tehát a középkori feudális maradványokat magával hozó, arra sokban támaszkodó irányzat (Vasquez, Althusius, Grotius), amely megkísérel valamiféle szintézist teremteni a régi és az új, a hagyományok és az új gondolatok, a hagyományos rend és az új célkitűzések között. A másik a naturalista irányzat (Bryce), amely a természeti törvények gondolatához kapcsolva, egyfajta természettudományos magyarázatot kíván a társadalmi jelenségek rendszerezése, magyarázata tekintetében érvényesíteni. Harmadikként az ún. racionalista természetjogi irányzatot (Puffendorf, Chr. Wolff) kell megkülönböztetni, ahol az ésszerűség gondolata áll a középpontban, és amely az ész állama, és egy sajátos észjogi irányzat formájában konkretizálódott.

A harmadik nagy irányzata a klasszikus természetjognak az ún. racionalista irányzat. Lényegében annak a naturalista irányzatnak az ellenhatásaként keletkezett, amely szinte természettudományos egzaktsággal, természeti törvényekbôl kívánta levezetni a maga következtetéseit. A racionalista irányzat szakít ezzel az egyoldalú megközelítéssel. Hangsúlyozza az erkölcsi tényezô szerepét, a szabad akarat jelentôségét, a választás gondolatát. A középkori elméletektôl mégis elválasztja az a körülmény, hogy az az erkölcsi elem, amelyet hangsúlyoz, nem valamiféle isteni parancsból nyer levezetést, hanem az ésszerűség, az értelem követelményeivel van összefüggésben. Ezért jelenik meg az ész állama, ezért jelenik meg az észjog fogalma.

Az elsô jelentôs képviselôje ennek az irányzatnak a német Pufendorf. Az egyetemes jogtudomány elemei (Elementa iurisprudentiae universalis) című műve az elsô kísérlet arra, hogy a természetjogi elveket rendszerbe foglalja, tehát tudományos rendszere itt alakul ki az újkori természetjognak. A kiinduló pont az ember társas természete (societas). Ez a társas természet utalást tartalmaz arra, hogy az ember a maga célkitűzéseit, érdekeit, csak társadalomban, közösségben, közösségi lényként tudja érvényesíteni.

Az alapvetô természetjogi törvény, követelmény a következôképp fogalmazható meg: a természetjog mindenkinek alapvetô kötelességét jelenti, hogy közösséget alkosson és azt szolgálja. Két fontos következmény

17

adódik ebbôl. Az egyik: az individummal szemben a kollektíva, a közösség gondolatának hangsúlyozása. A másik jelentôs elem a kötelesség hangsúlyozása a joggal szemben. A természetjog tehát elsôdlegesen kötelességeket ír elô. Ezeket a kötelességeket Pufendorf a következôkben foglalja össze.

Az elsô ilyen természetjogi kötelesség: senki se károsítson meg másokat. Ebbôl fakad egyfelôl a polgári jognak azóta is alapját képezô kártérítési kötelezettség megfelelô szabályozása, most természetjogi alapon, másfelôl adódik az a gondolat, hogy ezeket a természetjogi alapon keletkezett kártérítési kötelezettségeket a másik fél tartozik jóhiszeműen tudomásul venni. A kártérítést el kell fogadni természetjogi követelményként. Nincs helye a magánbosszúnak, nincs helye követeléseink erôszakos behajtásának.

A másik alapvetô kötelesség, hogy az ember kezelje egyenrangúként embertársait. Tartsa tiszteletben mindenki más emberi méltóságát. Ez a dignitas humana, amelyet már Aquinói Szent Tamás hangsúlyozott.

Harmadikként: szolgálni a közösséget, az ember kötelessége, hogy legyen hasznára annak a közösségnek, amelynek tagja. Ez pozitív kötelességeket is jelent, tevésre irányuló kötelezettségeket ír elô, pl. a szegények, az elesettek támogatását, de ide tartozik az adófizetési kötelesség is, amelyet íly módon természetjogilag indokol Pufendorf.

Ezeket a kötelezettségeket a pozitív jognak kell támogatnia. E nélkül ugyanis a lex imperfecta jellegét viseli: olyan jogszabály, amelynek nincs szankciója. Ezt a szankciót hivatott biztosítani a pozitív jog, a pozitív jog követése tehát állampolgári kötelesség, az embernek, mint közösségi lénynek kötelessége. Ezért nem fordulhat szembe az ember a hatalommal. Ezért kell alávetni magát, a még oly ellenszenves uralkodó parancsainak is. Az uralkodó ugyanis, még a rossz uralkodó is, a “haza atyja”, mint ezt Pufendorf oly szépen kifejezi.(Dr. Péteri Zoltán előadása)

17. Chr. Wolff, mint a felvilágosult abszolutizmus igazolója(Dr. Péteri Zoltán)


A másik jelentôs gondolkodó Christian Wolff, akinek a tanításai az egész német nyelvterületen meghatározóan befolyásolták a fejlôdést. Wolff tanítványai közül kerültek ki azok a jogászok, akik az oly emlékezetes súlyú és terjedelmű porosz ALR-t alkották, de Wolff tanítványai közül kerültek ki az Osztrák Polgári Törvénykönyv megfogalmazói is, és volt tanítványai gyakoroltak hatást a késôbbiekben a BGB szövegére.

Wolff kiindulópontja az ember, a maga komplexitásában, tehát nemcsak az ember társas lény jellegét hangsúlyozza, hanem hangsúlyozza az ember erkölcsi természetét is. Ebbôl az erkölcsi törvénybôl, az ember erkölcsi természetébôl alapvetô kötelezettség fakad, a tökéletesedésre való törekvés. Ezt Wolff a “perfectio” fogalmával igyekszik érzékeltetni. A tökéletesedést az ember csak közösségben, másokkal együttműködve képes megvalósítani. Ez a kötelezettség azonban, mint Wolff hangsúlyozza, tökéletlen kötelezettség, mert nincs szankciója. Az a természetjog, amely ezt elôírja, tökéletlen jog. Ezért van szüksége a természetjognak a pozitív jog támogatására.

A szabadság és egyenlôség gondolata Wolff elméletében is központi szerepet játszik. Ezeknek a megvalósítására szolgál az állam, amelyet a szerzôdés hoz létre. Ezt a szerzôdést a közjó, tehát a közösségi emberek közös javának megvalósítására irányuló igény hozza létre. Ez a közjó Wolff értelmezésében három tényezôbôl tevôdik össze. Mindenek elôtt az élet minél tartósabb, hosszabb ideig tartó élvezete. A második követelmény a nyugalom, a harmadik a biztonság.

Wolff tanításai nagy hatást gyakoroltak a gyakorlatra is. Mária Terézia birodalmában az udvari jogász, Martini fogalmazta meg azt a Wolff nyomán megszületett elméletet, amely a fejedelmi abszolutizmus szolgálatában állt. II. József abszolutista törekvései, a Martini által tolmácsolt, Wolff-féle természetjogra támaszkodtak. Az uralkodó a közjó nevében tevékenykedik. A felvilágosult abszolutista uralkodó a köz elsô szolgája. Az ô parancsaival szemben ellenszegülésnek nincs, nem lehet helye.(Dr. Péteri Zoltán előadása)

18. Kant az államról és a jogról

18

(Dr. Péteri Zoltán)

A klasszikus német filozófia lényegében a francia forradalom visszahatásaként jött létre Németországban. Voltaképpen arról volt itt szó, hogy a diadalmas angol és francia forradalom tanulságait fogalmazták meg Németföldön, de a korabeli német társadalom keretei között. Ennek a társadalomnak nem volt olyan erôs polgári osztálya, mint Angliában, Németalföldön vagy Franciaországban. Ennek következtében azok a törekvések, amelyek az abszolutizmussal szemben megfogalmazódtak, egyfajta kompromisszumot kerestek az abszolutizmus és a polgárság célkitűzései között, éspedig nem politikai művek, politikai röpiratok formájában, hanem egy látszólag ártalmatlan filozófiai köntösben. Ezáltal elfogadhatók voltak az abszolút uralkodók számára is. Ugyanakkor ezekben az elméletekben központi helyet foglal el az állam, a hatalom és az uralkodó.

Ezeknek a tételeknek a legkövetkezetesebb, klasszikus rangú kifejtôje a nagy königsbergi filozófus, Immanuel Kant (1724-1804). Alapvetô filozófiai művei (A tiszta ész kritikája és A gyakorlati ész kritikája) mellett a jogászokat két műve érdekli elsôsorban, az egyik a jogtan metafizikai kiindulópontjairól (Metaphysische Anfangsgründe der Rechtslehre), a másik pedig az örök békérôl (Zum ewigen Frieden) szól.

Az állam a középpontban áll a német klasszikus filozófia gondolatrendszerében. Az állam létét Kant az emberi természet kettôsségével magyarázza. Az ember ugyanis egyfelôl, mint írja “érzéki lény”, aki érzékei útján szerez benyomásokat az ôt körülvevô valóságról. Másfelôl azonban az ember erkölcsi, értelmes lény is. Ebbôl a kettôsségbôl egy sajátos követelmény adódik. Ha az ember csak ésszerű lény volna, csak az értelme által vezéreltetnék, könnyű szerrel beláthatná, hogy mi a jó, mi a helyes, és ezt követné. Nem volna szükség jogra. Az erkölcs mint az ember ún. belsô szférájának szabályozója megbízható iránytűt adna, és az ember képes volna ennek megfelelôen cselekedni. Az ember azonban kettôs természettel rendelkezik. Érzékei révén fogékony a rosszra is. Fogékony arra, hogy az erkölcs szabályait háttérbe szorítsa, ne csupán ésszerűen, értelmes lényként cselekedjék. Szükség van tehát arra, hogy az embereket kényszerítsék az értelmes, az ésszerű cselekményre. Erre szolgál a jog.

A jog klasszikus definíciója Kant szerint: azoknak a feltételeknek az összessége, amelyek keretei között az egyik ember önkénye a másik ember önkényével a szabadság általános törvénye alapján összeegyeztethetô. A jog kétféle, tételes jogból és természetjogból tevôdik össze. A tételes jog a hatályban lévô törvények összessége, a természetjog viszont az ember cselekedeteit meghatározó észelveknek az összessége. A természetjog két részbôl áll: az ún. magánjogból (Privatrecht), ami az ún. államon kívüli szférára vonatkozik, másfelôl a közjogból (öffentliches Recht), amely az államra vonatkozó jogot tartalmazza. Az állam létrehozása az elôbbiekbôl következôen az értelem parancsa, mégpedig feltétlen észparancs (kategorischer imperativ).(Dr. Péteri Zoltán előadása + Lásd még 19. tétel)

19. Kant szerződés-elmélete(Dr. Péteri Zoltán)

Az államot az ún. államalapító szerzôdés hozza létre. Ez a szerzôdés nem történeti tény, hanem logikai elôfeltétel. Logikai elôfeltétele annak, hogy az állampolgárok jogait és kötelezettségeit meg lehessen határozni. Az államalkotó szerzôdés Kantnál erôs rousseau-i hatásokat mutat, amellett rendkívül következetes, bár helyenként rendkívül bonyolult formában van megfogalmazva.

Az embernek a természeti állapotból ki kell lépnie. Ez egy objektív észparancs. Mindenki együtt lép ki ebbôl a természetes állapotból, és aláveti magát egy, az emberek megállapodásán nyugvó külsô kényszernek, egy külsô hatalomnak. Átlép tehát egy olyan állapotba, ahol most már egy törvény határozza meg az ember helyzetét. Ezt az új minôségét az emberi együttélésnek Kant polgári állapotnak (bürgerlicher Zustand) nevezi. Jellemzôje: az embercsoport együttélése jogi törvények alatt. Ez egybeesik az állam lényegével. Kantnál tehát az állam egy olyan emberi egyesülést jelent, amelyet jogi törvények szabályoznak. A szerzôdéssel az ember feladja természetes szabadságát - rousseau-i gondolat - és ezt a szabadságot nyomban visszakapja, mint az állam polgára. Továbbra is szabad tehát, de már nem természeti lényként, hanem az állam polgáraként.

Ebbôl következik a törvényhozó hatalom központi helye az emberi társadalomban. Ezek a szabad és egyesült emberek hivatottak arra, hogy a törvényeket megalkossák, tehát játékszabályokat szabjanak jövendô együttélésük számára. Ebbôl azonban az is fakad, hogy ezek a törvényeknek, amelyeket az emberek együtt hoztak létre, nem lehet ellenszegülni. Ezek a törvények a közakarat kifejezôi, azzal az indokolással, hogy senki sem venne részt egy olyan törvény megalkotásában, amely az ô érdekei ellen irányul.

A törvény tehát egyfajta közös érdek, közös akarat kifejezôje. Kant ezzel kapcsolatban nagyon szép indokolást fogalmaz meg. “Ha kötelességük az embereknek, hogy egy jogi társadalomba lépjenek, vagyis olyan társadalomba, amelyet törvények igazgatnak, akkor éppúgy kötelességük, és pedig abszolút kötelességük engedelmeskedni annak, aki a legfôbb törvényhozói hatalom birtokában van. Ha a nép az erôszakra hivatkozik,

19

ezáltal tönkretesz minden jogi alkotmányt és a polgári állam helyére újra a természeti állapotot teszi ki. Az alkotmány javítható, de csak reformok útján és nem forradalmi úton.”Kant ezekkel a törvény elsôbbségét hirdetô tételeivel a modern jogállamiság alapvetését fogalmazta meg.(Dr. Péteri Zoltán előadása + Lásd még 18. tétel)

20. A "liberalizmus" meghatározásai(Dr. Takács Péter)

Gyakorlati mozgalom és szellemi áramlat. Az elmúlt 3 évszázad folyamán rendkívül változatos formákban jelent meg.Elhatárolása a kollektivizmustól univerzalisztikus középpontjában az egyén áll (individualizmus) meliorista (jobbító) jellegűTartalmi jellegű megközelítés középpontjában az egyén szabadságigénye állMás megközelítés a polgári társadalmi lét szellemi formájaEgységes definíció nincs.Egységes gondolati hagyománynak tekinthető-e?Szellemiségében a liberalizmus pluralista jellegű. Ellentétes eszmei mozgalmakkal is érintkezett (pl. konzervativizmus, racionalizmus, szocializmus), sőt gyakran össze is olvadt azokkal. (Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 9-10.old.)

21. A liberális állam- és politikaelméletek főbb irányzatai(Dr. Takács Péter)

Klasszikus liberális állam- és politikaelméletek a szabadság elvét természetjogi keretekben fogalmazták meg: John Locke gazdaságtanra alapozott: Adam Smith ún. manchesteri liberalizmus: Richard Cobden ún. wigh-liberalizmus a radikális reformokért síkra szálló áramlat; elméleti alapja az utilitarista filozófia: Jeremy Bentham ellenpontja: Kant a nemzeti elv és a szabadság értékeit próbálta összhangba hozni: Karl Theodor Weleker, vagy Robert von Mohl utilitarizmus: John Stuart Mill (a legjelentősebb liberális elmélet megalkotója) liberális konzervativizmus: Alexis de Tocqueville libertárianizmus: Benjamin ConstantÚj liberalizmus progresszív irányzat: Thomas Hill Green szociális liberalizmus: Leonard T. Hobhouse liberálkonzervatíveszmerendszer: Friedrich A. Hayek, ma John RawlsA liberalizmus elméleti alapvetése szerint angol változat: protestantizmus és tolerancia francia változat: antiklerikális amerikai elméletek: természetjogi alapon németek: nemzeti eszmények alapján.(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 11-12.old.)

22. A liberális társadalom- és emberfelfogás(Dr. Takács Péter)

20

az ember racionális lény észelveket alkot észelveket követ

az ember autonóm lény tv-t ad magának

érdekvezérelt lény önszeretet önmegvalósítás

individuum mesterséges formákban kapcsolódik a közösséghez modális lény: lehetőségei létének részei a társadalom is a lehetőségek világa, azaz alakítható a liberalizmus időszemléletében jelen és jövő van a jelenben rejlő lehetőségek keresése elméleti jellegű, ezért a liberális gondolkodás intellektuális jellegű az emberi létben benne rejlik egy - a mindenkori jelennél - jobb rend az egyes elméletek antropológiai tételhez vezetnek másoknak erkölcsi következményei vannak elgondolható "valamennyi lehetséges világ legjobbika" (Humboldt) van olyan társadalom, mely az azt alkotó személyek lehető legnagyobb számának biztosítja a boldogságot

(Bentham) amennyiben a liberalizmus utópia, úgy egy ész-kormányozta világ utópiája a liberális gindilkodásmód a pacifikált társadalmi lét eljárásait részesíti előnyben a liberalizmus könnyen társul a békés társadalmi lét eszméivel (demokrácia, humanizmus)(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 14-16.old.)

23. A liberális értékrend(Dr. Takács Péter)

szabadság a liberalizmus legfontosabb értéke az egyén szabadságát jelenti, nem a közösségét az egyéni szabadság nem valaminek a megtételére vonatkozik, hanem valamitől mentességet jelent az állami tevékenység hiánya

pl. a sajtószabadság a cenzúra hiánya az kereskedelmi szabadság az állami gazdasági beavatkozás hiánya

a görögöknél a kollektív döntéshozatalban való részvételt tekintették szabadságnak, s ennek fejében hajlandók voltak alávetni magukat a közösség hatalmának

a modern ember nem az államban kíván szabad lenni, hanem az állami befolyástól való mentességre vágyik

a szabadság így kétpólusú viszony egyik oldalán a magánember áll a másik oldalon mindaz, ami korlátozhatja őt

tolerancia a szabadság elvét szükségképpen egészíti ki a szabadság elvében az "élni" a hangsúlyos, a tolerancia elvében az "élni hagyni" a szabadság a mások beavatkozásától mentesség igénye, a tolerancia a mások életébe be nem avatkozás

elve a tolerancia eredetileg vallási türelemként jelentkezett a XVII. sz-ban alapja a társadalom pluralista felfogása a tolerancia feltételezi az érték-pluralizmust a teljes erkölcsi tökéletesség elérhetetlen (inperfektizmus) az egyes erkölcsi értékek nem rangsorolhatók a tolerancia mindig önfegyelmet, erőfeszítést igényel a toleranci kompetitív (versengő) érték- és erkölcsi pluralizmus talaján születik a nem-kompetitív értékpluralizmus nem toleranciához, hanem közömbösséghez vezet

egyenlőség

21

az emberi lények egyenlő erkölcsi értékkel bírnak ez az erkölcsi elv a klasszikus liberalizmusban rendszerint jogegyenlőségként jelenik meg egy szabad társadalomban mindenki számára egyenlőek a lehetőségek esélyegyenlőség az esélyegyenlőség eszméjét a szociálliberális és liberális szocialista gondolkodók tették elméletük

alapjává igazságosság

a liberális igazságosság-elméletek kölcsönös szerkezetűek és negatív jellegűek olyan intézményrendszert tekintik helyesnek, melyenk fő funkcója a védelem (a szabadságjogok

védelme, a tulajdon védelme, etc.) e felfogást nagyon kevesen vitták el az újra-elosztás kizárásáig a régi liberalizmusban az újraelosztást az állami intézmények szintjén mérsékelték (pl. az oktatás

részben állami feladat) a szociális liberalizmusban pl. a társadalombiztosítás kidolgozásával enyhítették

egyéb értékek progresszió tudomány fontossága a magánszféra feltétlen védelme


24. A politikai és az állami tevékenység felfogása a liberalizmusban(Dr. Takács Péter)

a politizálást alkotó tevékenységnek tartja a liberális felfogás az államot és a poltikai rendet e tevékenység által megalkotottnak tekinti az állam és a politikai rendszer nem természetes, hanem megalkotott, ezáltal alakítható is a társadalmi és állami rend a konfliktusok és konszenzusok hullámzásának eredményeként előálló egyensúly az egyensúly elsősorban a szabad piac gazdasági rendjében jön létre (Adam Smith) az emberek közötti érdekellentétet csak az állami intézményrendszer képes kiegyenlíteni (John Stuart Mill) a politizálás és az állami tevékenység nem hatalmi tevékenység, hanem a társadalmi együttműködést megteremtő

intézményi rend működtetése elvileg bárki uralkodhat, ha képes arra, hogy az észelveken működő intézményrendszert működtesse akiknek gazdasági hatalmuk van, azok a politika és az állam világában nem uralkodnak, és fordítva elhanyagolódik az állam és a hatalom erőszak-oldala az átmenetiség gondolata

a politikai helyesnek nincs abszolút letéteményese az "épp most" uralkodó erőviszonyok a jövőben módosulnak, változnak, vagy megszűnnek

problematikus a többségi demokrácia kérdése: az érdekek teljeskörű reprezentációja felveti azt a lehetőséget, hogy egy számszerű többségben lévő csoport megkérdőjelezheti a liberális társadalmi rend alapjait.


25. A liberális államkoncepciók(Dr. Takács Péter)

minimális állam elméleti képviselői: Humboldt, Spencer, R. Nozick az államnak egy funkciója van: az állampolgárokat megillető jogok védelme az állami tevékenység fő területe: az igazságszolgáltatás és az ezzel összefüggő háttérfeladatok ellátása

(közrend, közbiztonság)

a minimális állam nem irányítja a magánszemélyek gazdasági tevékenységét nem próbálja megakadályozni az előálló válságokat nem végez szociális tevékenységet

mire jó az ilyen állam?

22

hogy megvédje az egyéneket egymással, ill. közösségüket a külső támadással szemben csak akkor avatkozhat be az egyének magánjellegű viszonyaiba, ha túllépik a jog korlátait

korlátozott állam az állam tevékenysége korlátozott az elmélet képviselői: A. Smith, J. S. Mill, F. Hayek az állam tevékenysége csak az alkotmányban meghatározott területekre terjeszthető ki az ilyen állam tv-es rendben működik, tehát jogállam kizárja, hogy állami beavatkozás révén fékezzék a magángazdaság fejlődését nem zárja ki (elvi jelleggel) a gazdasági koordinációt, konzultatív tanácsadást az államhatalmi tevékenység elé korlátot állító intézmények

az államhatalmi ágak megosztása alkotmányos garanciák

korlát a kormányzat pénzügyi politikája elé proprocionális adóztatás az államháztartás egyensúlya korlát az állam pénzkibocsájtó tevékenysége elé

jóléti állam a liberális és a szocialista elvek kombinációja a XX. sz. első felében a liberális és a szociáldemokrata eszmék egy időre összeolvadtak a jóléti állam azt a követelményt támasztja, hogy egy modern állam biztosítsa annak az autonómiának a

feltételeit, amelynek alapján az egyéni szabadság által jelentett lehetőségek valósággá válhatnak.(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 20-22.old.)

26. Liberális állami és politikai intézmények(Dr. Takács Péter)

A liberális állam a polgári állam egyik történeti típusa az állami tevékenység egy formája működési esszenciája: jogállam és joguralom az állam és a kormányzat szükségszerű rossz a politikai szabadság = az egyén védettsége a létező hatalom korlátozható

Szabadságjogok véleményszabadságot biztosító jogok

gondolat-, sajtó-, szólásszabadság sajtó- és tanszabadság a vallásgyakorlás szabadságához való jog

tulajdonszabadságE szabadságok a jog részei: jogi szabadságok, azaz jogosultságok.Egyes elméletek természetjogi érveléssel támasztják alá, mások a hasznosságra hivatkoznak.Francia és német nézetek: e jogok a jogalkotó állam által tett ígéretek.Angol felfogás: a társadalmi-politikai gyakorlatból fokozatosan kialakult, kényszer nélküli megállapodások része.

Hatalommegosztás és önkormányzat államhatalmi ágak megosztása (Locke, Monteqiueu) pluralizmus (Madison, Tocqueville, Dahl) ömkormányzat

a hatalommegosztás elvének másik formája a hatalommegosztás vertikális módja ahol az egyén menedéket talál a központi kormányzat nyomásával, túlkapásával szemben természetes politikai közeg az egyén számára

Parlamentarizmus és nyilvánosság a liberális állam egyik legfontosabb intézménye a parlament szabályozott küzdőtér az ellentétes törekvések számára a diszkusszív igazságkeresés fóruma a versengő erők ütközésének és megegyezésének fóruma

23

nyilvánosság elve a véleményszabadság követelményén túl a magánszféra szükségleteit közvetíti az állam felé hozzájárul a legitimáció és kényszer létrejöttéhez is.

Liberalizmus és demokrácia a régi liberalizmus nem kötelezte el magát az általános és egyenlő választójog mellett Tocqueville még azt is elfogadhatónak tartotta, ha alkalmilag korlátozzák az egyesülés jogát fenntartások a többségi demokráciával szemben a szabadság és a demokrácia összekapcsolása nem szükségszerű dolog egyik álláspont a szabadságot származtatja a demokráciából, a másik fordítva néhányan azt mondják, hogy a dliberalizmus és a demokrácia fogalmi jelentésének van egy közös

tartománya vannak akik azt mondják, hogy a kettő szerkezetileg azonos közös szervező elv a mértékletesség Hayek

a demokrácia a hatalom forrására utal a liberalizmus a hatalom működésmódját írja le

lehetséges olyan demokrácia, ami az egyéni életviszonyok megtervezése révén korlátozza az egyéni szabadságot (anti-liberális demokrácia)

lehetséges olyan liberális rend, ami korlátozza a többség hatalmát (anti-demokratikus liberalizmus)(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 22-27.old.)

27. John Locke államra vonatkozó elmélete(Dr. Takács Péter)

John Locke (1632-1704)"Két értekezés a kormányzatról", 1690.

- a természetjogból és a szerződéselméletből indul ki- igazolja, hogy az állam szuverenitásához nem szükséges az abszolutista államforma- teóriájában központi szerepet kap a munka és a tulajdon- a szerződéssel az emberek természetes jogaik két csoportjáról mondanak le

- hogy mindazt megtehesse önmaga és többiek védelme érdekében, amit a természetjog megenged- hogy a jogsértőt saját kezűleg büntessék

- erőszakhoz csak a törvények végrehajtása és a kívülről jövő támadások védelmében lehet nyúlni- a kormányzat kulcsszava a megbízás- a kormányzat megbízásos jellege önmagában biztosítja az ellenállás jogát- az igazságtalan erőszakkal csak erőszakot lehet szembehelyezni- megkülönbözteti a törvényhozó és a végrehajtó hatalmat (igazságszolgáltatást nem említi).

(Dr. Paczolay Péter)John Locke (1632-1704)A társadalmi szerződés keretei között gondolkodott. Szerinte is létezett egy pre-politikai állapot, ahol nem volt állam és jog. Ez a természeti állapot. A három természetes jog:- jog az élethez- jog a tulajdonhoz- jog a szabadsághoz.Az állam a közjót védő intézmény.Azok felett, akiknek nincs magántulajdona, zsarnoki módon uralkodik. Akik rendelkeznek magántulajdonnal, azok felett politikai módon.A kormányzat = megbízás. A politikai uralom = megbízotti hatalomgyakorlás."A kormányzat = megbízás" lényege- meghatározott feladatokra szól és visszavonható- korlátozott hatalmat jelent- akarata ellenére senki sem vethető alá a közhatalomnak.Locke azt is hangsúlyozta, hogy az emberi természetben nincs akadálya a liberális állami rend kialakulásának.(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 33-35.old.)

24

28. Adam Smith államra vonatkozó elmélete(Dr. Takács Péter)

Elsősorban közgazdász volt, de a glasgow-i egyetemen jogbölcseletet is előadott.A klasszikus elméletekben az állami jelenségeket 3 főbb szempont szerint szokták elemezni:- az ökonómia szempontjából- a politika szempontjából- az etika szempontjából.A modern államtudományok fő tendenciája e területek elválasztása.Smith - bár modern gondolkodó volt - mégis megpróbálta e megközelítésmódokat együttesen alkalmazni. Szerinte amennyiben a gazdasági rend a szabad versenyen alapul, létrejön:

egy harmonikus államrendszer harmonikus közrend a szabad piac automatikusan szabad államhoz vezet e tétel bírálata: ahhoz, hogy a szabad piac liberális államhoz vezessen, különböző intézményi

megoldásokat kell közbeiktatni, tehát nem automatikusan működik Szerinte a modern államoknak a negatív szabadságon, a negatív igazságosságon kell alapulni

nem adni kell, hanem nem szabad elvenni ebből a zkövetkezik, hogy az államnak nem kell pozitív funkciót ellátnia (kivétel: oktatás)

Smith tehát az ún. minimális állam koncepcióját vallja.(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 33-36.old.)

29. W. von Humboldt és J. Bentham államra vonatkozó elmélete(Dr. Takács Péter)

A XVIII. sz. végén, a XIX. sz. elején két jellegzetes felfogás alakult ki. Az egyik Kant, a másik Bentham elméletében fogalmazódott meg.A kantiánus elmélet a feltétlen jogok tana, miszerint ha az embernek joga van valamihez, akkor nem lehetséges olyan érdek, amely ezt felülmúlja.A haszonelvű felfogás (Bentham) ezzel szemben azt mondja, hogy a jogok elismerése feltételes, attól függ, hogy kedvezőek-e a következményei. Ebből az is következik, hogy bizonyos jogokat - ha túl nagy "áruk" van - felfüggeszthetünk.Jeremy Bentham (1742-1832)Az emberek felett két szuverén úr uralkodik: a fájdalom és az öröm. Az emberek arra törekednek, hogy minél több örömet szerezzenek minél kevesebb fájdalom árán (hedonizmus). Egyéni szinten ez tarthatatlan álláspont, ezért Bentham társadalmi szinten fogalmazza meg ezt az elvet. Nevezetesen: a társadalmi, állami és jogi intézményeknek az a mércéje, hogy mennyiben mozdítják elő a polgárok többségének boldogságát (boldogulását), vagy mennyire hasznosak.A haszonelvűség a jogok szempontjából azzal jár, hogy a jogok felfüggeszehetők, amennyiben az egész közösség jobban jár. Szélsőséges formája pedig az a következtetés, hogy egyesek jogai felfüggeszthetők, amennyiben az egész közösség jobban jár.A haszonelvűség az állam szempontjából elméleti szinten megalapozza az állami beavatkozást.Az államnak joga van beavatkozni a magánviszonyokba. Az államnak pozitív szerepet kell játszania a gazdaságban. Ilyenek:- az indirekt eszközökkel való gazdaságirányítás- szociális funkció.Ez azonban ellentmondáshoz vezet, mert olyan eszközöket kell az államnak alkalmaznia, amelyek ellentétben állnak a gazdálkodás biztonságával.Bentham szerint tehát az államnak két elv között kell egyensúlyoznia:- az egyenlőség valamilyen mértékű előmozdítása- a gazdálkodás biztonságának fenntartása.Wilhelm von Humboldt (1767-1835)A minimális állam koncepciójának híve.Annyiban tér el Adam Smith-től, hogy nem gazdasági, hanem erkölcsi és lélektani elvekkel alapozta meg ezt az eszményt.

25

Fő tétele- az embereknek általában az a céljuk, hogy teljes életet éljenek- ez azt is jelenti, hogy erőiket és képességeiket sokféle irányban és arányosan bontakoztatják ki.Aki sokszínű életet él, az erkölcsi értelemben teljessé válhat.Az állami tevékenység ezt korlátozza. Az állami beavatkozás továbbá aláássa a polgárok felelősségét. Az állami beavatkozást tehát minimálisra kell korlátozni.(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 36-38.old.)

30. John Stuart Mill államra vonatkozó elmélete(Dr. Takács Péter)

Ellentmondásos, sokféleképpen értelmezhető elméletet alkotott.(Apja baráti köre oktatta; John Austin volt a nevelője; később bírálta saját neveltetését; képzése Bentham haszonelvűség tanaira irányult; ezt az elméletet később hideg, száraz elméletnek tartotta.) A politikai gazdaságtan alapelvei

alapgondolata: elválasztható egymástól a társadalom termelési és elosztási rendszere a marxizmus az ellenkezőjét állította a klasszikus liberalizmus is az ellenkezőjét állította

A szabadságról c. esszé A gondolatszabadság megalapozása során megfogalmazta az ún. sérelem-elvet Hogyan lehet megvédeni az egyént a közösség hatalmával szemben? A közösség csak akkor alkalmazhat kényszert valakivel szemben, ha ezzel megakadályozza, hogy az

megsértsen mást, vagy mások jogait A sérelem többféleképpen értelmezhető, világnézet-függő kifejezés Az egyik sérelemnek tekinti azt, amit a másik nem

A képviseleti kormányzatról írt műve fő kérdése: szabadon választhatják-e meg az emberek azt az állami formát, amelyben élni szeretnének két nézet

az állam egy gépezet, megalkotható az állam organikus felfogása: az állam szerves módon fejlődik, s ebbe nem lehet csak úgy

beavatkozni Mill megpróbálta középutat keresni a két nézet között: azt mondja, ha teljesülnek bizonyos feltételek,

akkor azokon belül választhatunk a mű másik fontos gondolata a demokrácia kérdését érinti

a többségnek - azért, mert többség - nincs feltétlenül igaza ezért Mill olyan képviseleti rendszert próbál kialakítani, amely egyesíti a többség uralmának és

a kisebbség védelmének elvét a választójogot általánossá kell tenni, mindenkinek rendelkeznie kell egy szavazattal

(demokrácia elve) de nem mindenkinek kell egyforma súlyú szavazattal rendelkeznie (elitizmus elve)

alkotmányos szintre próbálja emelni a demokrácia-elméletek egyik szokásos problémáját, ami így fogalmazható meg: a demokrácia nem mindig szakszerű, a szakszerűség pedig nem mindig demokratikus.

(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 38-42.old.)31. Benjamin Constant államra vonatkozó elmélete

(Dr. Takács Péter)

A restauráció liberalizmusát (a konzervativizmushoz hasonlóan) már a császárság alatt tevékenykedő ideológusok készítik elő. Anne-Louis Germaine de Stael (1766-1817) asszony és a hozzá hosszú ideig közel álló Benjamin Constant (1767-1830) közül főleg az utóbbi írt politikai kérdésekről, de közös alapeszméik sugallója inkább Stael volt.Benjamin Constant államra vonatkozó elméleteA modern állam biztosítja a magánélet szabadságát, de a mai állampolgár a közéletben nem mindig szuverén. Constant szerint a francia forradalom vezetői - hibásan - a polgárokat magánéletük szabadságának a politikai szabadságért való feláldozására kényszerítették. Ez nem várható el a modern állam polgárától, s ezért omlottak össze a forradalmi rendszerek.

26

Constant szerint a régi demokráciákban könnyen lemondtak a magánélet szabadságáról, ma az a probléma, hogy az állampolgárok túl könnyen mondanak le a politika, a közélet szabadságáról.Constant szerint a politikában nem annyira a szuverenitás hordozója a lényeges, hanem a szuverenitás korlátlansága.A modern államban az emberi lét egy része szükségszerűen individuális, s az állami szuverenitást ki kell zárni erről a területről. Ennek eszközei:- a paralmentarizmus intézményrendszere- a képviseleti rendszer- az ellenzéki pártok intézményesítése- a közvélemény- az állampolgári jogok biztosítása.A politikában való részvételben tulajdoni cenzussal kívánja korlátozni a választójogot. Indoklása igen sajátságos: a tulajdon biztosítja a helyes politikai vélemény kialakításához a szükséges szabadidőt. Továbbá a politikai beleszólás joga a nem-tulajdonosok kezében a tulajdonszerzés eszközévé válhat.Constant a helyi önkormányzatot a szabadság biztosítékának tekinti (ezzel előrevetítette Tocqueville álláspontját). A községeknek - az individuális szabadság analógiájára - tökéletes függetlenséget kell élvezniük ügyeikben.(Dr. Paczolay Péter)

32. Alexis de Tocqueville államra vonatkozó elmélete(Dr. Takács Péter)

Tocqueville elmélete a francia liberalizmust hosszú időre meghatározta. Tocqueville a demokrácia társadalmi-politikai problémáit vizsgálta.(Lásd 80. tétel)

33. Th. H. Green, L. T. Hobhouse és F. Hayek államra vonatkozó elmélete(Dr. Takács Péter)

33.1. Th. H. Green államra vonatkozó elmélete az új, vagy modern liberalizmus egyik legjelentősebb elméleti képviselője az állami intézmények helyességének van egy olyan kritériuma (amit a korábbi elméletek nem vettek figyelembe),

nevezetesen: mennyiben segítik az embereket ahhoz, hogy erkölcsileg teljes életet éljenek kiindulópontja a XIX. sz. végét jellemző erkölcsi válság a liberalizmus elméletben próbál választ keresni, nincs tekintettel a gyakorlatra az embereket nem közvetlenül az élvezetszerzés vágya vezérli kötelezettségeik is vannak másokkal szemben, melyeknek megpróbálnak eleget tenni de nem tudnak olyan intézményrendszert kialakítani, mellyel elérhetik céljaikat ezért az államnak be kell avatkoznia a magánviszonyokba újra el kell osztania a jövedelmek egy részét intézmények, melyek a jóléti állam intézményrendszerének legfontosabb alapjai lettek

közoktatás közegészségügy szociálpolitika

33.2. L. T. Hobhouse államra vonatkozó elmélete elmélete az ún. aktív és kiterjesztett liberalizmusnak tekinthető ő is igazolja az állami beavatkozást ő is elsősorban erkölcsi alapon teszi ezt Green elméletéhez a tulajdon fogalmának ájraértelmezésével járult hozzá

a magántulajdon - Hobhouse szerint - közösségi előfeltételek alapján jön létre a tauljdon nem tisztán magáneredetű, s nem tisztán közösségi eredetű ezért a magántulajdon nem jelent korlátlan és korlátozhatatlan rendelkezési jogot ez ellentétben áll a liberalizmus azon tételével, mely szerint a tulajdon feltétlen jog

másik gondolata az evolúcióval kapcsolatos a társadalmak és az államok evolutív módon fejlődnek az állam fejlődése tervezhető és tudatosan alakítható.

33.3. Friedrich Hayek (1899-1992) államra vonatkozó elmélete

27

A II. vh. után újjáéledtek az ún.klasszikus liberalizmus tanai, képviselőit új-konzervatívoknak is nevezik Hayek jogot végzett, közgazdaságtant is tanult, közgazdasági Nobel-díjat is kapott Út a szolgaságba c. műve

a szociális liberalizmus úgy tüntette fel saját elméletét, ami a szabadságba vezet Hayek szerint a kollektivisztikus módszer előbb-utóbb a totális államhoz vezet bírálta a német-náci és a szovjet bolsevik államot

Jog, tv-hozás, szabadság c. műve az emberi tudás szétszórt tudás gyakran olyan dolgokat is tudunk, amiket nem tudunk kifejezni az egyetlen olyan intézmény, amely hatékonyan tudja összegyűjteni és hasznosítani ezt a szétszórt tudást,

a szabad piac Adam Smith tételéhez nyúl vissza: egy ilyen gazdaság szükségképpen létrehozza azt a szabad politikai

rendet, amelyet liberális jogállamként lehet leírni a jogállam a tv-ek uralma a tv-ek nem engedik meg a javak újraelosztását eszmerendszerének középpontjában a társadalmi igazságosság bírálata áll igazságosság-elve negatív: nem adni kell, hanem nem szabad elvenni Hayek már az 1940-es évektől azt hangsúlyozta, hogy a központilag irányított gazdasági rendszerek (az

ún. totalitárius rendszerek) nem lehetnek hatékonyak(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 42-45.old.)

34. A liberális, a szociális és az új-konzervativizmus(Dr. Takács Péter)

A konzervativizmusra különösen igaz, hogy - bár vannak klasszikusai - még sincs egyetemesen érvényes formája. A konzervativizmus a fenálló megóvása, megerősítése, a változtatással szembeni védelme.Mindenfajta radikalizmus kihívására adott válasz. Ilyenek voltak: a liberalizmus, a szocializmus, valamint a népszuverenitásra, demokráciára vonatkozó tanok.34.1. A liberális konzervativizmusElőször a liberalizmus és a konzervativizmus közeledett egymáshoz. Meggyengítették az önérdek és az emberi értelem jelentőségébe vetett liberális hitet, de elfogadták, hogy az egyéni szabadságot biztosító államrendszer lassan kiépíthető.A liberális konzervativizmus nem volt elnyomott, de nem is lett egyeduralkodó eszme. A hagyományos normák fontosságának hangsúlyozásával megfékezte azokat az erőket, amelyek a korlátlan egyéni szabadság igenlése felé sodorták a liberalizmust.A liberális konzervativizmus arra tett kísérletet, hogy összeegyeztesse az egyéni szabadságot a renddel, az újat a régivel, a társadalmi stabilitást a haladással.A szélsőséges politikai tendenciák kritikáit ebben az áramlatban adták: Alexis de Tocqueville, Lord Acton, Heinrich Treitschke.34.2. A szociális konzervativizmusMiközben - a XIX. sz-ban - a liberális és szocialista tanok közel kerültek egymáshoz és egyesültek a "szociális liberalizmus", ill. a "liberális szocializmus" eszmevilágában, addig a konzervatív és nem-radikális szocialista tanok is közel kerültek egymáshoz.Ez az áramlat a szociális érzékenység felerősítésével válaszolt a társadalmi egyenlőtlenségek növekedésére. Gyakran keresztényi alapon próbálták orvosolni a nagyvárosi nyomort, a paraszti létbizonytalanságot. A "munkáskérdést" "rendőri kérdésből" "szociális kérdéssé" akarták változtatni. Támogatták a munkavállalók nem radikális érdekvédelmi szövetségeit, a paraszti szövetkezeti mozgalmat és az ún. takarékszövetkezeteket.Az eszmei áramlat képviselői: Friedrich Stahl, Lorenz von Stein és Benjamin Disraeli.34.3. Az új-konzervativizmusA XX. sz. második felében az eszmeáramlatok újra átrendeződtek. Az uralkodó eszmeáramlat a szociális liberalizmus volt, ill. a szociáldemokráciával összefonódott liberális szocializmus volt.A II. vh. után ezek az áramlatok teret vesztettek az újjáéledt klasszikus liberalizmussal szemben. A klasszikus liberalizmus azzal a konzervativizmussal társult, ami teljes mértékben elfogadta a liberalista értékeket és csak a tradicionalizmust tartotta meg. Ezt az összekapcsolódást az is elősegítette az angolszász országokban, hogy a XX. sz-i jóléti államokban a klasszikus liberális elvekhez való ragaszkodás már konzervatívizmust jelentett, s csak a társadalmi rend hagyományos normáihoz való ragaszkodással együtt volt képviselhető.Így jött létre a liberális elkötelezettségű új-konzervativizmus. Az új-konzervativizmus egyesítette:

28

- a régi liberalizmus értékrendszerében hangsúlyozott intézményeket (pl. szabad piac, egyéni jogok)- anéhány lényegi konzervatív elvvel és eszménnyel (radikalizmus- és szocializmus-kritikával, valamint az erkölcsi normák nélkülözhetetlenségének hangsúlyozásával).Az új-konzervativizmus reprezentánsai- Friedrich A. von Hayek- Michael Oakeshott- továbbá az elmúlt 3 évtized amerikai közgondolkozását meghatározó társadalomfilozófusok és közgazdászok

- Daniel Bell- Irving Kristol- Milton Freedman


35. Az ún. status quo-, a reform- és a reaktív (vagy reakciós) konzervativizmus jellemzői(Dr. Takács Péter)

35.1. Az ún. status quo konzervativizmus jellemzői- elvileg a konzervatizvimus legadekvátabb formája- az "itt és most" fennállót szentnek és sérthetetlennek tartja- legjellegzetesebb elméleteit Justus Möser és Karl Haller dolgozták ki- a status quo konzervativizmus nem uralkodó szín a konzervatív tanok palettáján- az "itt és most" fennálló érték csak bizonytalanul meghatározható fogalom- ebből a helyzetből két irányba lehet elmozdulni

- a reformkonzervativizmus irányába- a reaktív (vagy reakciós) konzervativizmus irányába

35.2. A reformkonzervativizmus jellemzői- mérsékelt és megfontolt változtatásokat lehetségesnek tartó irányzat- angol (gyakran történetinek nevezett) változat

- legjelentősebb képviselője Edmund Burke- igen sokat elfogadott a liberális értékek közül- valaminek a megőrzése csak fokozatos megjavítása révén lehetséges

- francia változat- öntudatosan emelték ki az egyéni szabadság elvét- szívesebben alkottk "nagy elméleteket"- gyakran történeti fejlődés-sémákban gondolkodtak

- porosz-német változat- csak vonakodva fogadta el a liberális szempontokat- sokszor nemzeti-nacionalista értékeket követett- reprezentánsai August W. Rehberg és Friedrich Ch. Dahlmann

35.3. A reaktív (vagy reakciós) konzervativizmus jellemzői- kizárólag a múltra tekint- az elmúlthoz, elmúlásra ítéltetetthez ragaszkodik- az elmúlt, az elmúlásra ítéltetett megítélése szubjektív álláspont kérdése- reprezentánsai a francia Joseph de Maistre és Louis G. A. de Bonald, valamint a német Friedrich GentzVan még- romantikus konzervativizmus

- a múlt visszavágyása dominál- Schlegel, Coleridge, Carlyle, Novalis

- egyéb irányzatok- nemzeti változatok

- angol: szkepticizmus, radikalizmus-kritika, liberális értékek tisztelete- francia: teoretizáló hajlam, az egyház iránti elkötelezettség, pesszimista hangvétel- német: nemzeti tradíciók, organikus társadalom- és államszemlélet, autokratikus-etatista beállítódás.


36. A konzervatív gondolkodásmód, ember- és társadalomkép

29


36.1. A konzervatív gondolkodásmód nem az eszmék síkján mozog nem szívesen teoretizálnak az emberi tudás ugyanis tapasztalati jellegű a tudás a társadalmi gyakorlatban létezik a tényekből kell kiindulni tények fenállásában érték rejlik a létező rendet nem az akarat, vagy a megegyezés teszi jogszerúvé, hanem az, hogy történetileg keletkezett a jelen nem a jővő kezdete, hanem a múlt folytatása kizárja a jelen rendjének radikális megváltoztatását egyes áramlatok szerint: a romlott jelent csak a régi visszaállításával lehet "megváltani" mások szerint fokozatos, mérsékletes változtatás lehetséges a tradíció által összetartott rend stabil rend36.2. A konzervatív ember- és társadalomkép az ember mind képességeiben, mind lehetőségeiben korlátozott lény nem képes arra, hogy tv-t adjon magának a konzervatív gondolkodó gyakran szkeptikus az emberi cselekvést nem ész-elvek vezérlik, hanem szokások, hitek, beidegződések az ember nem racionális lény az ember tökéletlen lény, az erkölcsi jónak csak mérsékelt formájáig juthat el az emberi természet és a társadalmi rend tökéletlenségét legfeljebb mérsékelni lehet, de megszüntetni nem.(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 53-55.old.)

37. A konzervatív állameszmény - az állami rendre vonatkozó általános tanok(Dr. Takács Péter)

37.1. A konzervatív állameszményAz államok elemzése során a vizsgált jelenségek kétféle szemléletmód szerint közelíthetők meg:- az egyik elsősorban az állami intézményekre figyel- a másik az állami intézmények működését tartja szem előtt.A liberális államelméletek inkább intézmény-orientáltak, a konzervatív államelméleteket a működésre figyelő szemlélet jellemzi.Konzervatív államról nem is beszélhetünk, csupán egy adott államrendszer konzervatív elvek szerinti működéséről.37.2. Az állami rendre vonatkozó általános tanok rendezettség

hagyományos kötelékek által összetartott, közösségi jellegű rend kollektivitás lappangó elve

az egyén nem autonóm lény csakis abból a közösségből lehet levezetni és megérteni, amelyben él nem az állam lesz olyan, amilyen egyénekből áll, hanem az egyén válik olyanná, amilyen a közösség

vizsgálta a közösséget összetartó "nem-materiális" tényezőket a kományzat vezérelveit a népszellemet a nemzet-karaktert

a közösséget nem lehet érdekre alapozni az ún. történeti-jogi iskola is a konzervatív eszmerendszeren belül született meg az emberek sokszínűsége nem teszi lehetővé az egyenlőséget a társadalmi hierarchia stabilitást teremt a hierarchia különböző lépcsőfokain állók nem rendelkeznek egyforma jogokkal a szabadságjogokat nem lehet az államtól függetlenül elgondolni a szabadságjogok nem állíthatók szembe az állammal, hisz e jogokat az állam biztosítja a politikai stabilitás abszolút érték, azt bármi áron fent kell tartani.(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 56-58.old.)

30

38. A konzervatív állameszmény - az állami intézmények és azok működése(Dr. Takács Péter)

38.1. A konzervatív állameszményAz államok elemzése során a vizsgált jelenségek kétféle szemléletmód szerint közelíthetők meg:- az egyik elsősorban az állami intézményekre figyel- a másik az állami intézmények működését tartja szem előttA liberális államelméletek inkább intézmény-orientáltak, a konzervatív államelméleteket a működésre figyelő szemlélet jellemzi.Konzervatív államról nem is beszélhetünk, csupán egy adott államrendszer konzervatív elvek szerinti működéséről.38.2. Az állami intézmények és azok működése a képviseleti rendszerhez való bizalmatlanság a parlamentarizmus elvétől való idegenkedés a választójog kiterjesztésének a megkérdőjelezése a modern konzervatívizmus nem ellenzi a parlamentarizmust, de két-kamarás parlamentet javasol a konzervatív gondolkodók szerint a jóléti államokban egyfajta "választói diktatúra" érvényesül: a választók arra

szavaznak, akik rövid távon előnyös ígéreteket tesznek, s ez hosszútávon káros következményekkel jár figyelembe kell venni minden csoport érdektörekvéseit, de nem szükségszerű, hogy minden csoport képviselje

saját érdekeit az államhatalmi ágak egységének tana: ha hatalmi ágakban ellentétes érdekek jelennek meg, az az egyes szerveket

egymás ellen fordítja, s végső esetben megbénítja az állami tevékenységet a társadalmi kohéziót az erkölcsökre és hagyományokra épülő autoritás (hatalom) teremti meg az állam személyes viszonyok hálózata, nem pedig egy személytelen uralmi rend az államhatalom gyakorlója az uralomnak alávetettek iránt felelősséggel tartozik (személy szerint is

beszámoltatható a konzervativizmus modernebb változatai szerint) legmegfelelőbbnek a monarchikus államformát tartja az uralkodó, mint a társadalmi érdekharcok felett álló személy, mindenki érdekére tekintettel lehet az uralom alattiak engedelmességgel tartoznak az engedelmesség a társadalomban elfoglalt helyzetük felismeréséből és elfogadásából következik az állam és az egyház elválasztásának kérdésében a konzervatívok nem egységesek a legtöbb konzervatív gondolkodó szerint azonban a vallásnak döntő szerepe van a társadalmi rendezettség

fenntartásában és a politikai engedelmesség megalapozásában.(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 58-62.old.)

39. A konzervatív állameszmény - az állam általános jellege(Dr. Takács Péter)

39.1. A konzervatív állameszményAz államok elemzése során a vizsgált jelenségek kétféle szemléletmód szerint közelíthetők meg:- az egyik elsősorban az állami intézményekre figyel- a másik az állami intézmények működését tartja szem előttA liberális államelméletek inkább intézmény-orientáltak, a konzervatív államelméleteket a működésre figyelő szemlélet jellemzi.Konzervatív államról nem is beszélhetünk, csupán egy adott államrendszer konzervatív elvek szerinti működéséről.39.2. Az állam általános jellege a legtöbb konzervatív gondolkodó az organikus államfelfogás híve az állam ugyanúgy nem különül el a társadalomtól, mint ahogy az élő szervezet egyes részei sem különíthetők el

egymástól e tant sokan a politikai funkciók ún. köztes hatalmak közötti megoszlásával társították

az egyes hatalmaknak kölcsönösen illeszkedniük kell egymáshoz mások az állam személy-jellegét vezették le, mely a múlt sz-ban az állam jogi személyként való

elismerésében is szerepet játszott

31

az organicizmus azért alkalmas a konzervatív értékek gondolati alátámasztására, mert szerves fejlődés esetén egy pillanat, vagy az egyéni gondolat csekély jelentőségű az organizmust alkotó részek egyaránt nélkülözhetetlenek, de nem egyformán értékesek továbbá kizárja a tudatos megalkotás gondolatát

az állam vezetése csak hozzáértéssel látható el van egy olyan rétege az államvezetésnek, amit sem tanítani, sem megtanulni nem lehet csak - több generációra visszanyúló - tapasztalat révén sajátítható el Hová jutnánk, ha borbélyok vezetnék az államot? (Burke)


40. A radikalizmus (forradalmiság) konzervatív kritikája(Dr. Takács Péter)

a forradalmár elérhetetlen eszményt kerget lerombol minden fennállót, annak értékeivel együtt erőszakosan akarja megvalósítani saját eszményeit az erőszak megfékezhetetlen terjedése elpusztítja azokat a mérsékelteket is, akik saját eszményeiket nem

hajlandók elvinni a legvégső elvekig = "a forradalom felfalja saját gyermekeit") a forradalmi politizálást az a feltételezés jellemzi, hogy

az emberi értelem képes általános tv-eket megállapítani racionális módszerekkel, "társadalmi mérnökösködéssel" el lehet jutni a helyeshez a társadalmi mérnökösködés nem más, mint konceptuális reformizmus, mely az emberi társadalomba

kívülről akarja bevezetni eszméit az emberi értelem mindenhatóságába vetett hit

társadalom-technikává teszi a politikát puszta eszközzé az államot

korlátlan optimizmus támogatja az ember tökéletes lény az emberi természet jó az emberi akarat mindenható

az optimizmus rendszerint fanatizmussal társul a népszuverenitásba vetett hit a demokrácia automatikusan jó kormányzathoz vezet

a konzervatívok rámutattak arra, hogy a különböző tartalmú radikalizmusok nem egy skála két szélső pontján helyezkednek el, hanem úgy közelítenek egymáshoz, mint egy kör összezáruló pontjai.


41. Egyes konzervatív államelméletek - E. Burke és A. W. Rehberg elmélete (kötelező irodalom)(Dr. Takács Péter)

41.1. Edmund Burke elmélete (1729-1797)Ellentmondásos figura. Ízig-vérig gyakorlati politikus, de elméletére a mai napig hivatkoznak mind a konzervatívok, mind a liberálisok. Legismertebb műve az "Elmélkedések a francia forradalomról". Nemcsak a forradalom kritikáját, de az államról vallott saját elképzeléseit is tartalmazza.Burke szerint- a társadalmi intézményeket nem egyes emberek találták ki, hanem természetesen fejlődtek ki- a társadalmi intézményeket a hagyományok éltetik- nagy stabilizáló szerepe van a tulajdonnak (felelősségérzetet alakít ki)- a politika alkalmazott tudomány: történetileg adott helyzetből kell kiindulnia, nem elvont jogokból, vagy filozófiai elvekből- a nemzet szervesen, történetileg kifejlődött egység- a demokrácia azonos az állammalBurke elméletét a megőrizve fejlődés, a konzerválva átalakulás programjaként lehet jellemezni.41.2. August Wilhelm Rehberg (1757-1836)Rehberg reform-konzervatívként jellemezhető.Rehberg is a francia forradalom bírálatából indul ki ("Vizsgálódások a francia forradalomról"), mint Burke, bár a mű megírása előtt még nem ismerte Burke munkáit.

32

Rehberg szerint- Franciaországban nem forradalomra, hanem reformokra lett volna szükség- a forradalmárokat hamis elvek vezetik (francia felvilágosodás politikai filozófiája, Roussaeau tévedései)- a változtatás önmagában nem rossz, sőt nagyon is szükséges- a társadalmi intézmények emberi szükségletekhez igazodnak, ezért nem lehet azokat öröknek tekinteni(Dr. Paczolay Péter)

42. Egyes konzervatív államelméletek - F. J. Stahl és L. von Stein elmélete (kötelező irodalom)(Dr. Takács Péter)

42.1. Friedrich Julius Stahl (1802-1861)Reform-konzervatív. Közvetítést keres az Isten kegyelméből való uralkodó és a népképviselet között, de a monarchia túlsúlyával.Szerinte valódi szuverenitás nem lehet intézményeknek, csak személyeknek.Az isteni eredetű monarchia - a hatalmi fensőbbség mellett - a tv-en, a szabadságon, a személyes jogok biztosításán alapul. Ennek ellenére a szuverén mindent megtehet, az alattvalókat csak a passzív ellenállás jog illeti meg.A forradalom mindenfajta rend ellensége.Úgy véli, minden felelős politikai erőnek konzervatívvá kell válnia, az államot és a tulajdont veszélyeztető felforgatókkal szemben.42.2. Lorenz von Stein (1815-1890)Szociálkonzervatív elméletet alkotott. Elméletében szintetizálta a hegeli politikaelméletet és a korabeli gazdaság- és társadalomtudományok eredményeit.Politikaelméletének középpontjában az állam és a társadalom konfliktusa, ill. a társadalmi osztályoknak a hatalomért folytatott küzdelme áll.A közdelem fokozatai:- a társadalom uralkodó osztálya teljesen aláveti akaratának az államhatalmat- közben folyik az alávetett osztályok küzdelme az államhatalom megszerzéséért- ezt a törekvést egy idő után siker koronázza- megindul a jogi-politikai struktúra átalakulása- ez vagy reformok, vagy forradalom útján megy végbe- azonban az egyenlőséget hirdető forradalmak képtelenek ígéreteiket realizálni- az új rendből megszületik az új ellenzék.(Dr. Paczolay Péter)

43. Egyes konzervatív államelméletek - de Maistre és de Bonald elmélete (kötelező irodalom)(Dr. Takács Péter)

Joseph de Maistre (1754-1821) és Louis Gabriel Ambroise de Bonald (1754-1840)Egyaránt bírálták- az egyenlő és szabad individuumokat feltételező polgári demokráciát- az írott alkotmányokat- az emberi jogok deklarációit- ezek szekulírizált igazolását- a népszuverenitás elméletét- a természetes jogok elméletet- az államszerződés elméletét.Mindezeket a protestantizmus készítette elő és a felvilágodás dolgozta ki. Így e két szellemi áramlat a konzervatív gondolkodók ellenfelei közé tartozik.Mindketten az egyház és az állam egységén alapuló, abszolút hatalmú, örökletes monarchia és a feudalizmus főlényét támasztják alá.(Dr. Paczolay Péter 157.old.)

33

44. A "szocializmus" (mint eszmerendszer) meghatározása és főbb irányzatai(Dr. Takács Péter)

Gyakorlati mozgalom és szellemi áramlat.A meghatározás alapulhat- az értékek tartalmi leírásán

- társadalmi egyenlőség- társadalmi igazságosság (szociáldemokrata felfogás)- az emberek együttműködésének közösségi jellege (kommunista felfogás)

- módszertani sajátosságok, statisztikai jegyek leírásán- tételeiket egyetemes igazságokként mutatják be (univerzalizmus)- kialakítható a tökéletes társadalom (perfekcionizmus)- az emberi közösségek elsőbbségét hangsúlozzák az egyénnel szemben (kollektivizmus)- nagyobb szerepet juttatnak a gyakorlatnak (praxis)

- nem meghatározott értékek, vagy gondolati rendező elvek mentén, hanem program-jellegű elemeire figyelve- tervezett és központilag irányított társadalom- a munkásosztály diktatúrája- osztály-nélküli, vagy kizsákmányolás-mentes társadalom- szociális piacgazdaság

- történeti korszakhoz kötött leírás- az ipari társadalomhoz kötött- a kapitalizmus egyik eszmei formája- a szocializmus szimpatizánsai a modernitáshoz kötik

- a történeti korszakhoz kötés egyik változata a szociológiai háttér kiemelése- a szabad piaci rendben érdekelt polgárság a liberalizmus eszméiben jeleníti meg érdekeit- a változatlan rendben érdekelt hagyományos arisztokrácia a konzervítivizmusban- a szabad piac által hátrányosan érintett társadalmi csoportok a szocializmus eszméiben.

A szocialista elméletek főbb irányzatai Történeti tipológia

a korai elméletek a feszültségek orvoslását célozták egyes áramlatok a gazdasági viszonyokban látták a bajok forrását, s azt akarták megváltoztatni mások a munkások érdekvédelmére koncentráltak múlt század közepétől: a szocializmus klasszikus korszaka

gyakorlati mozgalommá vált internacionalizálódott megjelentek nemzeti vonásai egyes áramlatok forradalmivá váltak, mások a reformok békés útján kívánták a változást egyéb változatok

kistulajdonosi szocializmus szövetkezeti szocializmus államszocializmus (Lasalle) anarchizmus (Bakunyin, Propotkin) marxizmus

századunk elején szociáldemokrácia (Bernstein fejtette ki, Crossland fejlesztette tovább) politikai kommunizmus (bolsevizmus: Lenin, Trockij, Buharin) ortodox tanok (Kautzky, Rosa Luxemburg) más formák

az angol: fábiánizmus (Wallas, Webb, G.B.Shaw) francia, olasz, spanyol terület: szindikalizmus (Sorel) eurokommunizmus etikai szocializmus hegeliánus marxizmus (Lukács György) etc.

Vegyes irányzatok: más eszmékkel társították a szocialista tanokat liberális szocializmus szociális demokrácia demokratikus szocializmus keresztényszocializmus

34

autokratikus szocializmus nemzeti szocializmus marxista és nem-marxista szocializmus (keleti és nyugati)

Nemzeti változatok francia: politikai kérdések előtérbe állítása, radikalizmus, megtervezett jövő iránti vonzalom német: tömegmozgalom, nemzeti jelleg angol: mérsékeltek, kompromisszum-készek amerikai: sosem vált uralkodóvá


45. A "szocializmus" (mint eszmerendszer) társadalom- és emberfelfogása(Dr. Takács Péter)

- az ember társadalmi lény- a társadalom önálló egész, csak totalitásként szemlélhető- nagy hangsúlyt fektetnek a társadalomszerveződés módjaira- a társadalmi rend adott formában mindig determinált: a múlt uralkodik a jelen felett- a múlt fogságából ki lehet törni, csak akarni kell- a szocialista szemlélet mindig kritikai jellegű- a tökéletlen jelen és az eszményi jövő között a politikai gyakorlat teremt kapcsolatot- a jelent mindig átmenetinek tekinti, ahol nem lehet, vagy nem érdemes időzni- program-szinten ígérhető a javak szűkösségének megszünése (a bőség ígéretének tana)- az eszményi célállapot a szociáldemokrácia felfogásában folyamatos társadalmi mozgásként jelent meg- a kelet-európai kommunista propagandában pedig egy rögzített és állandó jellemzőkkel bíró rendként- a szociáldemokráciában a lehetőségek úgy jelennek meg

- mint amiket a jelenbe kell beoltani- a kelet-európai kommunista propagandában pedig

- mint a jelen világnak ellentétei, melyeket egy "végső harccal" kell megvalósítani- a társadalmi lét állandóan változik- az állandó mozgásban lévő jelenségek (a marxizmus szerint) módszertanilag a dialektika révén ragadhatók meg- amikor a gyakorlat során kiderült, hogy mégsem "ez a harc lesz a végső", akkor megindul a jövő megkettőződésének a folyamata: a jelen és az eszményi jövő közé beiktatódik egy közelebbi jövő

- kapitalizmus és kommunizmus közé a szocializmus- a szocializmus alapjainak a lerakása és a szocializmus felépítése fordulat- a szocializmus és a fejlett szocializmus- a szocializmus alsó és felső foka

- a liberális szocializmus-felfogások- elhagyták az eszményi célállapottal kapcsolatos korai szocialista elképzeléseket- sohasem kérdőjelezték meg a magántulajdon fontosságát- mérsékelték a totális szemlélet következményeit- lemondtak a dialektikáról is.


46. A "szocializmus" (mint eszmerendszer) értékrendje(Dr. Takács Péter)

egyenlőség normatív értelemben hivatkoznak rá társadalmi-gazdasági kérdésként kezelik viszonylagos módon határozzák meg az emberek egyenlőségére vonatkozó kijelentéseknek négy típusuk van

leíró jellegú miért van ez így: az okaira utal normatív jellegű a normatív állítás okaira utal

35

az egyenlőség lehet formális jellegű utalhat az anyagi és kultúrális javak egyenlőségére lehet jogi-jogelméleti alapú egyenlőség a szükségletek jogot teremtenek ('Mindenki képességei szerint, mindenki szükségletei szerint...) nem határozzák meg a kívánatos egyenlőség pontos mértékét a teljes egyenlőség az emberek egyformaságát jelentené

igazságosság eltér egymástól a szociáldemokrata és a kommunista felfogás a kommuista felfogásban szinte semmilyen szerepet nem játszik ha a gazdaság személytelen rendjének kényszerei valakinek sérelmet okoztak, akkor azt a közösség

egészének kárpótolni kell igazságos az, ha a társadalom mindenkinek biztosítja a megélhetés minimális feltételeit (garantálja a

létminimumot) igazságos az, ahol nincsenek nagy társadalmi egyenlőtlenségek

szolidaritás és közösségiség a polgári fejlődés felbomlasztotta a társadalmi összetartozás hagyományos formáit arra törekedett, hogy újfajta közösségeket állítson a régiek helyébe a társadalmi osztályok lényegében érdekközösségek a szolidaritás (a francia "testvériség") a szociáldemokrata gondolkodásban "együttműködéssé" és

"szociális érzékenységgé" lett a kommunista gondolkodásban "közösségiséggé"

szabadság közösségi szabadság a tudatossággal függ össze az ész szabadsága

(Itt eszembe jutott egy gondolat, amit Jean-Jacques Rousseau mondott valamikor, s valahogy így hangzott: a szabadság nem az, hogy azt tehetek, amit akarok, hanem az, hogy nem kell megtennem azt, amit nem akarok...) egyéb értékek

munka társadalmi haladás etc.


47. A politikai és társadalmi tevékenység felfogása a szocialista elméletekben(Dr. Takács Péter)

a társadalom az emberek csoportjainak - az érdekviszonyok mentén tagolt - együttműködése a csoportérdekek rendszerint politikai formát öltenek az államhatalom nem valami "szükséges rossz", hanem olyan eszköz, amellyel a kívánt célok elérhetők az együttműködés a csoporton belül a szolidaritásra épül, csoporton kívül az érdekérvényesítésre a politika alapja az eltérő érdek az eltérő érdekek alapja az eltérő gazdasági helyzet (ami a tulajdonviszonyokkal függ össze) radikális nézetek a célok megvalósítása érdekében

elsősorban a marxizmusra továbbá a XX-ban a kommunista és szindikalista elméletekre jellemző

konfliktus-elméletek az érdekkonfliktus az osztály-konfliktus az osztály-konfliktus az osztályharc

a politika elsősorban uralmi tevékenység csak hatalmi pozícióban lévő képes az emberek magatartását szervezni az állam az osztályuralom fenntartásának az eszköze az állam legfontosabb szervei az erőszakszervek (hadsereg, rendőrség) létezik egy csoport, a munkásosztály, amelynek a többi csoportnál nagyobb esélye van a helyes ítéletek

megfogalmazására az igazságnak tehát van letéteményese az igazság letéteményesén belül van még egy szűkebb csoport, az osztály élcsapata, amelynek még

megbízhatóbbak az ítéletei

36

a szociáldemokrata gondolkodásban a politikai tevékenységet az állami intézményi rend keretében, mintegy annak működtetéseként gondolták el.


48. Az újkor előtti kommunisztikus tanok és a modern politikai kommunizmus(Dr. Takács Péter)

48.1. Az újkor előtti kommunisztikus tanokLegkorábbi formáiban: a magántulajdonon alapuló birtoklás-elvű viszonyok megszüntetését jelentette.Némi túlzással Platón volt az, aki először helyeselte a javak köztulajdonát, a nőközösséget és a közös gyermeknevelést.A vagyonközösség gondolata felbukkant a korai keresztények közösségeiben is.A vagyonközösség gondolata később az egyenlőség gondolatával társult.A reneszánsz és a felvilágosodás-korabeli utópiák azt hangsúlyozták, hogy a magántulajdon előbb-utóbb nagy vagyoni különbségekhez vezet. A köztulajdon gondolata összekapcsolódott az emberek társadalmi és gazdasági egyenlőségének gondolatával.A reneszánsz-kori ún. agrárius kommunizmusnak további újdonsága, hogy a gazdasági egyenlőséget - nagyobb társadalmi közösségekben - csakis egy szigorú politikai hierarchia képes megteremteni.48.2. A modern politikai kommunizmusLényeges fordulatot az jelentette, hogy a hagyományos eszméket a modern ipari társadalmak gazdasági és politikai visoznyrendszerébe helyezték.Már a modern kommunizmus első képviselői azt állították, hogy az általuk helyesnek tartott célokat csak forradalmi úton, erőszakos eszközökkel lehet megvalósítani.Sok gondolkodó számára minden társadalmi baj forrása a magántulajdon volt. Úgy vélték, hogy a modern társadalom problémái a munka-kényszer bevezetésével megoldhatók.Mások (pl. Robert Owen) a munkamegosztás személytelen kényszereit vették észre. Ők nem munka-kényszert akartak bevezetni, hanem ellenkezőleg: azt szerették volna elérni, hogy a munkás fogja fel kényszerként a munkát.A kommunizmus 3. változatát Marx fogalmazta meg. Elméletét Lenin konkretizálta és fejlesztette tovább.(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 83-86.old.)

49. A marxista-leninista kommunizmus elméleti keretei(Dr. Takács Péter)

Marx a munka humanizálásának a vágya vezette a kommunizmus az elidegenedés megszüntetése mindaz, ami korábban történt, az emberiség előtörténetéhez kapcsolódik, az elidegenedés megszüntetése az addigi

történelem végét, s egy újfajta történelem kezdetét jelenti a kommunizmus így történelemfilozófiai értelmezést kapott egy jövőben megvalósítandó eszménnyé vált Marx értelmezése szerint az őt megelőző és korabeli kommunizmus-elméletek "általános magántulajdont"

kívántak bevezetni Marx kommunizmusa ezzel szemben a tulajdon elvének megszüntetésére törekedett későbbi műveiben felmerült a termelési eszközök társadalmi tulajdonba vétele a kommunista társadalom - szerinte - az iparilag fejlett társadalom elméletének legfontosabb újdonsága: a kommunizmus nem egy pontosan meghatározható cél-állapot, hanem a

nyitott jövő felé való történelmi mozgás nem állapot, nem eszmény, hanem valóságos mozgalom, mely a "mai" állapotot megszüntetiLenin számára a kommunizmus nem mozgalom, hanem politikai mozgalom szervezetet és stratégiát igényel a célokat az állam révén, az állami kényszerítő eszközök felhasználásával kell elérni az államhatalmat meg kell szerezni és át kell alakítani (kommunista állam) a társadalmi tulajdon - a bolsevista gondolkodásban - immár állami tulajdon.

37


50. A marxista-leninista kommunizmus gyakorlati (stratégiai) elképzelései(Dr. Takács Péter)

Marx az általános elméleti tételeket kiegészítették gyakorlati célú, stratégiai elemzések ezek a helyesnek tekintett rend megvalósíthatóságával álltak kapcsolatban ezeket később úgy összegezték, mint a "szocialista államra" vonatkozó elképzeléseket Kommunista Kiáltvány, 1848.

a kommunisták legközelebbi célja a politikai hatalom meghódítása a proletariátus által az 1848-as francia forradalom megmutatta, hogy a polgári állam puszta meghódításával a kommunisták eredeti

célja nem érhető el Marx ezért később úgy látta, hogy nem a kész államszervezet meghódítására, hanem a polgári állam szétzúzására

és egy új típusú poltikai rend létrehozására van szükség A párizsi kommün (1871) Marx szerint

az általános választójog alapján megválasztott küldöttek gyűlése volt a kommün a végrehajtó és tv-hozó hatalom egységén alapult nem parlamentáris, hanem dolgozó testület volt megszüntette az állami hadsereget és a felfegyverzett néppel helyettesítette azt olcsó államszervezetet kívánt megvalósítani (a tisztségviselők a munkások átlagmunkabérét kapták) az államot és az egyházat radikálisan szétválasztotta, az egyházi javakat államosította az volt a szándék, hogy az egyházat, a közigazgatási hivatalokat és a rendőrséget negfosszák politikai

jellegétől a kommün tervbe vett bizonyos szociális intézkedéseket hangsúlyozta az önkormányzatok szerepét

Marx szerint a Párizsi kommün bukását az idézte elő nem foganatosított forradalmi terrort nem vette köztulajdonba a bankokat nem volt egységes vezetése

Lenin néhány szempontból módosította a marxi elképzeléseket megváltoztatta az állam jellegének meghatározását: az átmeneti államforma a munkások és a parasztok forradalmi

demokratikus diktatúrája lesz úgy vélte, hogy az új államhatalmat nem a proletariátus által kell megvalósítani, hanem forradalmárokból álló

egységes és centralizált szervezet révén az 1917-1922 közötti folyamatok miatt a bolsevik vezetők számos ponton módosították eredeti elképzeléseiket

lemondtak az általános választójogról a felfegyverzett nép nem volt alkalmas a hadsereg feladatainak az ellátására a képzett hivatalnokok körében kevesen akadtak, akik megelégedtek volna a munkás-munkabérrel az olcsó államszervezet is megvalósíthatatlanná vált nem megszüntették, hanem megerősítették a rendőrséget szervezeti felépítése nem az önkormányzati rendszeren alapult a nagy éhínségek ellenére sem kerülhetett sor szociális intézkdésekre

ezzel szemben megvalósult az államhatalami ágak egysége az állam és az egyház szétválasztása, az egyházi javak államosítása a forradalmi terror.


51. Állam a szociáldemokrata elméletekben (E. Bernstein és Ch. A. Crossland)(Dr. Takács Péter)

A kelet-európai gondolkodásban a szocialista tanokból politikai kommunizmus lett.

38

A nyugat-erurópai viszonyok között a szocialista tanok liberalizálódtak. Az így létrejött eszmerendszerek legfontosabb formája a szociáldemokrácia lett, melynek jelentős szerepe volt az ún. jóléti államok elméletének kidolgozásában (Bernstein, Crossland).Eduard Bernstein abból indult ki, hogy

Marxnak a kapitalizmus összeomlására vonatkozó előrejelzései tévesnek bizonyultak a tőkés társadalom nem polarizálódott

ha tévesek az előrejelzések, téves az eszme is Bernstein szerint forradalomra nincs szükség a szociális eszményeket fokozatos reformok útján, békés módon kell megvalósítani e reformok érdekében a munkásoknak részt kell venniük a létező állam döntéshozó testületeiben ne elitpártokat, hanem tömegpártokat hozzanak létre mindehhez szükség van

általános váalsztójogra "teljes demokráciára" az állam a gazdasági életbe való beavatkozására.

Ch. R. A. Crossland- A szocializmus jövője (1956)

- az 1930-as években és a II. vh. után döntő változások következtek be az angol társadalomban- a keynes-i gazdaságpolitika lehetővé tette a nagy gazdasági válságok elkerülését- a gazdasági vállalkozásokat nem a tualjdonosok, hanem a menedzserek irányítják- a szakszervezetek jelentős politikai befolyással is bírnak- csökkent a szegénység- egyre több a tulajdonos- a kulcsiparágak állami tulajdonban vannak- az állam (szociális feladatokat is felvállaló) jóléti állammá vált- az ország már nem kapitalista ország, következésképpen a szocializmus nem történelmi szüksészerűség

Bernstein és Crossland szerint: a szocializmus inkább erkölcsi kérdés.Crossland szerint- az erkölcsileg értelmezett szociális eszmény megvalósítható

- a hatalommegosztás gyakorlatának továbbvitele révén- a társadalmi egyenlőség előmozdítása révén

- az egyenlőség megvalósításának eszköze- a közoktatás fejlesztése- a gazdasági növekedés megteremtése.

A szocialista tradíció főáramlatai az egyenlőséget a javak újraelosztásaként kezelték. Bírálóik szerint a szocialista gondolkodók "lefelé" próbáltak egyenlősíteni, ezért szemükben a szocializmus úgy jelent meg, mint az "irígység tana". Crossland szerint a lefelé való egyenlősítés a gazdaság fejlődése révén kerülhető el.Crossland megelőlegezte azt a gondolatot, amit filozófiai jelleggel John Rawls fejtett ki Az igazságosság elélete c. munkájában (1971): az állami intézkedés helyességének az a mércéje, hogy javítja-e a rosszabb helyzetben lévő polgár helyzetét és kilátásait. Ha igen, akkor az ilyen intézkedés nem ellenezhető azon az alapon, hogy:- a jó helyzetben lévők kilátásait is javítja- vagy azokét nagyobb mértékben javítja.(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 93-95.old.)

52. A nacionalizmus (mint eszmerendszer) főbb jellemzői(Dr. Takács Péter)

A nacionalizmus fogalmaNacionalizmus alatt olyan eszmerendszert értünk, ami 3 eszmét kíván összeegyeztetni:- nemzetet- területet- államot.Ebből annak is kellene következnie, hogy minden nemzetnek önálló állammal kell rendelkeznie. Bár a nacionalizmus sok változata ezt állítottta, a követelmény mégsem tekinthető általánosnak.A nacionalizmus eredetileg kultúrális mozgalom volt.A kifejezés a latin nasci (nascor) szóból ered, mely a származásra, a közös eredetre utal.

39

Mint politikai eszmerendszer, sajátosan európai jelenség.Nemzet-fogalmak- jellegzetes irányzat: a nemzetek az emberek közös kultúrával rendelkező történeti közösségei

- ebben az értelemben a nemzet a történelmi fejlődés örök és nélkülözhetetlen kísérőjelensége- e perennialista elméletek szerint nemzetek már az ókorban és a középkorban is léteztek, a mai nemzetek pedig ezek örökösei- e felfogások összekeverik a nép és a nemzet fogalmát- nem veszik figyelembe, hogy a történelem folyamán a népek kollektív fejlődése gyakran megszakadt

- modernista elméletek- a nemzetek az iparosodás és az urbanizáció termékei- másik modernista változat: a nemzet a közös érdeken alapuló gazdasági közösség- e megközelítések az előbbinél megalapozottabbak- de: néhány országban a nemzeti fejlődés már az iprosodás és urbanizáció előtt megindult

- a harmadik irányzat azt hangsúlyozza, hogy a nemzet fogalmában elsősorban a lelki és érzelmi elemeknek van döntő szerepe

- e szimbolista felfogás szerint a nemzetnek összetartó funkciója van- ezt a funkciót elsősorban kultúrális szimbólumok segítségével valósítják meg- ilyen szimbólumok: ősi mítoszok, történeti emlékek, "történelmi aranykor", zászló, címer, himnusz.

Általánosan elfogadott nemzet-fogalom jelenleg nem létezik.(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 97-99.old.)

53. A nacionalizmus (mint gyakorlati mozgalom és eszmerendszer) változatai(Dr. Takács Péter)

A nacionalizmus fajtái államnacionalizmus

főleg francia és angol területen ezekben az országokban a nemzeti egység és a modern állam kilakulása szinte párhuzamosan haladt a nemzeti érzés is szerepet játszott, de az államnak döntő szerepe volt kialakulásában az államnacionalizmushoz még nem kapcsolódott nacionalista ideológia

egyesítő nacionalizmus az olasz és német gondolkodásra volt jellemző a nemzet eszméje és a nacionalizmus, mint ideológia együtt létezett a nemzeti eszmét a nemzetállam keretei között lehet érvényesíteni egyesíteni kell a szétszórtan élő nemzetet e tanok elméleti szinten már Fichte műveiben megfogalmazódtak uralkodó gondolattá csak a XIX. sz-ban váltak

szeparatív nacionalizmus arra törekedett, hogy kiszakítson egy nemzetet egy már létező, de a nemzeti elvre tekintettel nem lévő

állami közösségből megfigyelhető volt Közép-Kelet-Európában, a Balkánon, Skandináviában (Finnország) nyugaton sem ismeretlen (baszk nacionalizmus) az utóbbi időben a kanadai Quebeck-ben is megjelent

megkülönböztetik az "államnemzet" és a "kultúrnemzet" fogalmát is államnemzet esetén az állami-politikai keretek többnyire egybeesnek a nemzeti keretekkel kultúrnemzet esetén nem

Európán kívüli nacionalista mozgalmak felszabadító nacionalizmus: a gyarmatbirodalmak felbomlásával függ össze megújító nacionalizmus: egy-egy tradicionális kultúrájú ország modernizálása, a világgazdasági

rendszerbe való beillesztése kérdés azonban, hogy ezek a mozgalmak nacionalizmusnak tekinthetők-e (a nacionalizmus ugyanis

jellegzetesen európai gondolatrendszer)A nacionalizmus, mint politikai gondolkodás a világot nemzetek alkotják a nemzetállamok a világ természetes rendjének egységei az egyénnek elsősorban a nemzethez kell lojálisnak lennie a nmezet részben származás-közösség, részben kultúrális és gazdasági közösség

40

a nemzeteknek joguk van ahhoz területhez, amelyen élnek (szülőföld, haza) a nemzetek az államons keresztül élvezik a szabadságotA különböző nacionalista elméletek e tételeket, vagy ezek módosított formáit kombinálják, részletezik és egészítik ki.(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 99-103.old.)

54. A nemzetállam jellemzői(Dr. Takács Péter)

Sokan a modern államot tekintik nemzetállamnak, pl. Jászi Oszkár. Jászi szerint az az állam nemzetállam, amelynek:- egységes jogrendszere és joghatósága van- az egység a gazdaság egységén alapul- egységes a pénz-, a mérték- és a súlyrendszer- fejlett közlekedés, hírszolgáltatás és sajtó biztosítja a polgárok kapcsolatait- az ilyen állam pontos nyilvántartást vezet polgárai személyi és gazdasági viszonyairól, etc.A nemzetállam meghatározását nehezítő másik tényező: nehézségbe ütközik különbséget tenni a nemzetállam és a kormányzati tevékenység nacionalista irányvonala között.A nemzetállam jellemzői sajátos legitimációs elv a nemzetállamok centralizáló államok a nemzetállamok gazdasági és kultúrális egységesítésre törekszenek a nemzetállam önmagában nem jelöl ki egy meghatározott államformát, s politikai rendet sem intézményi szinten nincsenek sajátos, csak erre jellemző vonásai.(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 103-105.old.)

55. A nacionalizmus egyes elméletei - J. G. Herder és J. Möser elmélete (kötelező irodalom)(Dr. Takács Péter)

55.1. Johann Gottlieb Herder (1744-1803)Kant tanítványa és később kritikusa.A társadalmiság és történetiség követelményét hangsúlyozta (az individualista és historikus szemlélettel szemben).A politikaelméletben szembehelyezkedik a természeti állapotban mindenki mindenki ellen való harcaként való értelmezésével, valamint a természetjogon alapuló szerződés államkeletkezési elmélettel.Az állam- a társadalmi fejlődés bizonyos fokán keletkezik- nem szükségszerű szervezeti forma- az embernek az ember feletti hatalmát jelenti- az emberi élet gépszerű mechanizmusa.Herder abban bízik, hogy a humanitás elterjedésével nem lesz szükség államra.Szembehelyezkedik az észállam megkonstruálását célzó gondolati kísérletekkel.Szerinte a legjobb kormányzó az, aki arra törekszik, hogy a kormányzást feleslegessé tegye.A két alapvető államforma- a despotizmus- a respublika.A respublika a kisebbik rossz.Az egynyelvű nemzetállamot tartja a legmegfelelőbb államberendezkedésnek.Szerinte a világnak a nemzetiségek sokféleségén kell alapulnia, melyeknek közös célja a humanitás előmozdítása.55.2. Justus Möser (1720-1794)Status quo konzervativista.Szerinte az állam a földtulajdonosok közötti szerződésen alapul.Isten előtt minden ember egyenlő. A valóságos életben mindenkinek saját rendje szerint szabja meg morális és politikai helyzetét, jogait, kötelességeit, szabadságait.A szabadság biztosítékát a rendi állam hierarchiájában látja.Möser patriotizmusa nem egyenlő a modern nemzetállam-gondolattal.(Dr. Paczolay Péter)

41

56. A nacionalizmus egyes elméletei - J. G. Fichte elmélete (kötelező irodalom)(Dr. Takács Péter)

Johann Gottlieb Fichte (1762-1814)Korai írásaiban a felvilágosodás politikaelmélete által kidolgozott természetjog és szerződéselmélet, valamint a népszuverenitás elvének talaján állt. Főként Kant és Rousseau befolyásolták. Ebben az időszakban úgy vélekedett az államról, hogy annak feladata nem az, hogy gondoskodjék az alattvalói jólétéről, hanem az, hogy garantálja az egyének jogait, biztonságát és tulajdonát. Az állam szükséges rossz.Fichte filozófiai fejlődése 1800 után vallásos "fordulatot vesz". Az állam jövendő, legmagasabb formájának, az abszolút államnak a feladata:- az összes egyén szervezése- egyenlő módon és egyenlő mértékben- az emberi nem céljainak megvalósítására- állami kényszer segítségével.Fichte kezdetben osztja Kantnak az örök békével kapcsolatos nézeteit és elég közömbös a nemzeti kérdéssel kapcsolatban. A Napóleon elleni háborúk időszakában elmélete e vonatkozásban is megváltozik.Az örök béke nem a gyakorlati politika elve. Az államközi viszonyokban jogosult a háború.Az ember rendeltetését csak a saját államnemzetet kialakító népén belül valósíthatja meg.Fichte a német nép és nemzet feladatának tartja az emberiség céljának megvalósítását. A német nemzet különleges helyzete azon alapul, hogy az európai történelembe való belépésének időpontja azonos az egyenlőség elvének, a kereszténységnek a megjelenésével. Ennek az elvnek a megvalósulását szolgálta a protestantizmus és a német filozófia is. Csak a németek őrizték meg az ősi germán nyelvet, ezért - szerinte - csak itt van egységes nemzet kialakítására képes nép.(Dr. Paczolay Péter 133-135.old.)

57. Racionalizmus az államelméletben - I. Kant államelméletének általános alapjai(Dr. Takács Péter)

Az itt következőkben nem Kant (1724-1804) államtanának egyes tételeiről van szó, hanem az amögött húzódó bölcseleti előfeltevésekről és módszertani elvekről. Elsősorban arról, hogy milyen szerepet játszhat az ész a politikában és az állami életben.Kantnak az eszményi államról vallott elképzeléseit gyakran úgy jellemzik, mint az "ész államát". Jogelméletét "észjogi rendszer"-nek, azon belül is az ún. szubjektív észjogi irányzat-nak, ezzel szemben Hegel elméletét ún. objektív észjogi elméletnek tartják.Kant rendszerének 3 nagy területe van:- az ismeretelmélet

- "A tiszta ész kritikája"- mi az ész szerepe a megismerésben?

- empiristák- a megismerés a külvilág visszatükrözése- szellemünk a külső hatásokat dolgozza fel

- racionalisták- az ismeret nem tapasztalatból, hanem az észből származik

- Kant- arra törekedett, hogy meghaladja ezt az ellentétet- filozófiája (saját értékelése szerint) "kopernikuszi fordulatot" jelentett a gondolkodás történetében

- az emberi elmének sajátos szerkezete van, s ez döntő módon befolyásolja a megismerést- a megismerés nem egyirányú folyamat, hanem abban az emberi elme is aktív szerepet játszik (átalakítja az őt érő külső hatásokat)

- az emberi tudatnak 3 szerkezeti eleme van- az érzékiség- az értelem- az ész

- a megismerés- a tapasztalással kezdődik- de nem minden ismeretünk a tapasztalatból ered

42

- az érzékelés ugyanis térbeli és időbeli- ám nem tudhatjuk, hogy a dolgok valóban térben és időben léteznek-e

- a megismerés során az értelem dolgozza fel (az érzékelés nyújtotta anyagot) a saját kategóriái segítségével- az értelemnek számos kategóriája van, ilyenek:

- egység, sokaság, mindenség- lehetőség és lehetetlenség- szükségesség és véletlenség- ok és hatás- kölcsönhatás- etc.

- nem tudjuk, hogy a valóságban a történésnek vannak-e okai- az érzékiség és az értelem segítségével a világnak mindig csak egy részét ismerhetjük meg (agnoszticizmus)- ami túl van megismerésünk határain (magánvaló), arról nem rendelkezhetünk tudással- az ész azonban mindig túlhajtja a megismerést e határokon

- eléri, hogy az ember a magánvaló dolgok világára vonatkozóan is ítéleteket alkosson- ennek során az ember csak csak ellentmondásokhoz (antinómiákhoz) jut

- a gyakorlati cselekvés tana, melynek középpontjában az etika áll- "A gyakorlati ész kritikája"- a moralitás kérdéseivel foglalkozik- a gyakorlati cselekvésnek 2 fő területe van:

- a "moralitás" világa- a "realitás" világa

- amíg az ész bizonyos mértékig kártékony, addig a gyakorlati cselekvés terén - itt is ugyanazt teszi, mint a megismerésben, tehát feltételez

- feltételezi, hogy az ember szabad lény- nem tudjuk, hogy az ember a cselekvés során szabad-e, vagy magatartása determinált, mégi feltételezzük

- hogy választási lehetőségekkel rendelkezik- azaz autonóm lény, aki döntéseiért felelősséggel tartozik

- a gyakorlai ész központi eszméje a szabadság- a szabadság nem politikai, hanem erkölcsi értelemben vett szabadságot jelent- a szabadság eszméje az erkölcstan területén a kategorikus imperatívuszhoz vezet- "cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyúttal az egyetemes tv-hozás elvéül szolgálhasson"- a kategorikus imperatívusz csak egy feltétellel lehetne gyakorlati cselekvés, ha mindenki jóakarattal rendelkezik- ez azonban nem így van- léteznie kell tehát egy másik parancsnak is, mely akkor is hatékonyan szabályozza az emberi cselekvést, ha az embereket nem jóakarat vezérli- ez a parancs a jogi imperatívusz- azt mondja ki, miként kell külsőleg cselekedni- külsőleg cselekedj úgy, hogy "a cselekvésedben lévő akarat - a szabadság általános tv-ei szerint - összeegyeztethető legyen mindenki más akaratával- a jog nem más tehát, mint azon feltételek összessége, amelyek mellett az egyes egyének akarata és szabadsága összeegyeztethető- mi a jelentősége a jogi imperatívusznak (vagy a moralitás és legalitás elválasztásának)?

- kijelöli az egyének autonómiáját (ahol az egyén szabadon akarhat és cselekedhet)- mi az állam szerepe ebben a gondolati konstrukcióban?

- a jog szempontjából másodlagos jelentőségű- miután a jog eszméje kijelölte az egyének számára a szabad cselekvés terét, az állam feladata az, hogy - akár külső kényszer révén is - biztosítsa azt

- Kantnál jelenik meg a jogállam gondolata- a jog eszméje tehát megelőzi az államét- az állam másodlagos szerepének következményei vannak az állami funkciók tekintetében

- nem kell boldoggá tennie az embereket- hanem autonómiájuk területét kell biztosítania, ahol saját erejükre támaszkodva boldogulhatnak

- az ész tehát a priori (tapaszatalattól független) eszméket fogalmaz meg a gyakorlati cselekvés számára és

43

a helyes állami cselekvés számára is- a helyes állami rend 3 priori elve van

- az emberek elgondolhatók úgy, mint személyek, mint alattvalók és mint polgárok- mint személyek: akkor a helyes állami rend a priori elve a szabadság- mint alattvalók: akkor az egyenlőség- mint polgárok: akkor az önállóság.

- a célszerűség tana- "Az ítélőerő kritikája"

A racionalizmust az európai gondolkodás történetében nem Kant, hanem Descartes, Hobbes, Spinoza teremtette meg. Ám Kant alkalmazta legkövetkezetesebben a jogra és az államra. Az ő elméletében fogalmazódott meg a politikai racionalizmus. Ezt a tradíciót a XIX. sz. elején Hegel vitte tovább és teljesítette be.(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 107-110.old.)

58. G. W. F. Hegel államra vonatkozó elmélete(Dr. Takács Péter)

Georg Wilhelm Friedrich Hegel (1170-1831) a XIX. sz. első harmadának talán legjelentősebb gondolkodója. Államelméleti szempontból fő műve "A jogfilozófia alapvonalai".Hegel szerint Kant abban tlvedett, hogy a jog eszméje szempontjából eszköznek tekintette az államot. Hegel szerint az állam nem eszköz, hanem egységbe integrálja az emberi kapcsolatokat, de túlnő azok rendjén. Az államot az ún. totalitás szemlélet keretében vizsgálta: a társadalom, mint egész részének tekintette. E szemléletmód átkerült a marxizmusba. Nem került át a marxizmusba viszont az a gondolat, hogy ez a magasabb egész erkölcsi jellegű, tehát az, hogy az állam erkölcsi jelenség is.

A társadalmi létezés 3 szintje Hegelnél- család- polgári társadalom- állam.Család

- az emberi kapcsolatoknak részleges altruizmusra (önzetlenségre) épülő rendje- a családban az ember nem a maga érdekében cselekszik, hanem mások érdekében- ez a cselekvés azonban csak néhány emberre terjed ki- a társadalmi erkölcs azonban már e téren is kötelezettségeket ír elő az egyén számára

Polgári társadalom- a teljes önzés, az egyetemes egoizmus világa- az emberek eszköznek tekintik egymást, nem célnak- elsősorban saját hasznukat próbálják maximálni- a gazdálkodás, a magángazdaság világa- alapkategóriája a magántulajdon- a tulajdon a személy "külsővé válása", s egyben társadalmi állásának külső jegye- a ~ az erkölcsi és fizikai romlás jegyeit mutatja- a ~ nem elég gazdag ahhoz, hogy véget vessen a túl nagy szegénységnek és csőcselék keletkezésének- nem képes arra, hogy önmagában működjön, ezért külső szabályozó rendszerre van szüksége.

Állam- a polgári társadalom által szükségeltetett szbályok és intézmények összessége- ez az összesség a "külső állam"- a külső állam a magánérdek érvényesülése, s mint ilyen, bírálható- fő feladata, hogy korlátozza a kicsapongó polgári társadalmat (ahogy ő fogalmaz, hogy "megfékezze a bestiát")- az államot az egyetems altruizmus vezérli- csakis egy magasabb elv, az erkölcsi elkötelezettség alapján alapozható meg.

Racionalizmus és történelmi fejlődés- az állam történeti fejlődés eredménye (ez a hegeli elmélet egyik legfontosabb sajátossága)- a történelem a szellemi fejlődés térben és időben való megvalósulása

44

- ez azt jelenti, hogy emberi ésszel felfogható és megismerhető- az általában vett megismerés és a filozófiai megismerés különbözik egymástól

- a filozófiai megismerés csak akkor jelenik meg, ha a valóság már befejezte átalakulását- az általában vett megismerés és az ész szerepe ennél szélesebb

- az emberi értelem alakítja a történelmet- a gyakorlat és az elmélet párhuzmaosan halad

- ezzel függ össze Hegelnek az a gondolata, hogy "ami ésszerű az valóságos, és ami valóságos, az ésszerű"- ami ésszerű, az lehetőség szerint megvalósul- a fejlődés szükségszerű folyamat- a történelmi fejlődés a szabadság tudata felé tart- a szabadság tudata a népszellemben fejeződik ki- a népszellem alakítja ki a külsődleges intézményeket és az államot- e fejlődés 3 stádiuma

- "keleti világ"- egyetlen személy szabad, mindenki más rabszolga- államformája a despotizmus

- "klasszikus vilás"- néhány ember szabad- államformája a polisz

- "germán világ"- minden embert képesnek tekint a szabadságra- ideális államformája az alkotmányos monarchia

- saját korát a történelmi fejlődés végpontjának tekintette- ezzel az attitűddel (mely Marxra is jellemző) hozzájárult ahhoz az elméleti magatartáshoz, melyet később "végzetes önhittségnek" neveztek el .

Hegel elméletének hatása- ellentmondásos, sokféleképpen értelmezhető elméletet alkotott- különböző értelmezési lehetőségek adódtak, pl.

- ifjúhegeliánus mozgalom- Hegel radikalizmusát emelték ki- e mozgalom két jelentős képviselője Max Stirner és Karl Marx

- Max Stirner (1806-1856)- az individuális anarchizmus képviselője- mivel az erőszek erkölcsileg rossz, az állam pedig erősak-intézmény, ezért az államot meg kell szüntetni- az individuális anarchizmus később a liberalizmus szélsőséges formájává, libertárianizmussá alakult

- Karl Marx (1818-1883)- "mielőtt marxistává lett volna", hegeliánus volt- ő is az elmélet radikális értelmezési lehetőségeit emelte ki

- a konzervatív gondolkodók értelmezése- úgy értelmezték Hegelt, mint aki a fennálló megóvását és megerősítését célozza- számukra az "ami ésszerű az valóságps, és ami valóságos az ésszerű" (szemben az ifjúhegeliánusokkal) azt jelentette, hogy

- ami ésszerű, az már megvalósult- s a valóságot ezért nem szabad megváltoztatni.


59. A közjog-tudomány önállósulása; a "ius publicum universale"(Dr. Péteri Zoltán)

A pozitivista fordulatot követôen megjelenik az államtudományok pozitivista rendszerének kidolgozására irányuló igény. Megjelenik, az ún. államtudományok keretén belül, az önálló államtudomány, a “Staatswissenschaft” fogalma. Az átfogó értelemben vett államtudományok magukba foglalják mindazokat a társadalomtudományokat, amelyeknek valamilyen kapcsolatuk van az állammal: vannak viszonyítási pontok, közös beszámítási pontok, és ez lehetôvé teszi, hogy egy nagyobb gyűjtôfogalom keretében, mint államtudományokról

45

beszélhessünk olyan tudományágakról, amelyek -mint a közgazdaságtan, néprajz, politikai földrajz, stb.- az államhoz bizonyos módon kapcsolódnak. Megjelenik a szűk értelemben vett államtudomány fogalma is. Ez az államtudomány az alapvetôen gyakorlati, hétköznapi állami feladatok megoldásához kapcsolódik. A mindennapi beszédben kameralisztikának nevezzük ezt a gyakorlati jellegű államtudományt, teljesebb nevén azonban úgy fogalmazódott meg, mint Ökonomische-, tehát gazdasági, Polizei-, vagyis rendfenntartó, közigazgatási, és Kameral- wissenschaft, a pénzügytanra vonatkozó ismeretek összessége. Lényegében tehát egy olyan, szűk értelemben vett államtudomány áll elôttünk, amely az állami tevékenység fô irányait tükrözi: gazdasági, pénzügyi és rendfenntartó természetű feladatok elvégzése tekintetében.

Megjelenik, és ez most már érdemi fordulatot jelent, egy új terminus technicus, a “ ius publicum universale”, az ún. “általános közjog”, ha szó szerint lefordítjuk ezt a latin kifejezést. (A “ius publicum” a Német Birodalom közjogát jelenti, tehát egy szigorúan tételes jogi diszciplinát, amely a Szent Római Birodalom felépítéséhez és rendjéhez kapcsolódott.) A “ius publicum universale” néven megjelent új tudomány nem tételes, hanem elméleti igényű diszciplina. Alapelveket foglal össze. Kiindulópontját tulajdonképpen a német filozófus, Pufendorf műveiben találhatjuk meg, aki hatalmas természetjogi rendszerében önálló, elkülönült részt szentel az állami és jogi problematikának. Ebben a részben alapelveket vizsgál, műve jellegének megfelelôen természetjogi alapelveket, amelyek az államra és a jogra vonatkoznak. Nem használja a “ius publicum universale” terminus technicust, de amit műve tartalmaz, az lényegében ennek az elkülönülô államtudománynak az összefoglalása.

A terminus technics egy német szerzônél, Hubernél jelent meg, aki ugyancsak latin nyelvű művében 1652-ben De iure civitatis, tehát az állam jogáról írva, egy alcímet függeszt hozzá: Nuova disciplina iuris publici universalis, tehát az új, általános közjog ismereteit tartalmazó műrôl van szó. Ez a mű alapvetôen elméleti mű, Pufendorf szellemében fogant, természetjogi alapelveket foglal össze “ius publicum universale” néven. Egy új, elméleti igényű államtudomány, vagy államtan terminológiailag.

Németországban 1710-ben jelent meg Böhmer művében, aki ezt a latin kifejezést, -“ius publicum universale”-, le is fordítja németre: “Allgemeine Staatsrecht”, “általános államjog”. De ez nem tételesjogi diszciplina, nem mai értelemben vett államjog, hanem az államéletet átható alapelvek kifejtése. Ebbôl sarjad ki az a felismerés, hogy a “Staatsrechtslehre”, “ius publicum universale” nem pontos kifejezés, hiszen ez nem közjog, hanem elméleti tudomány. Arról van szó, hogy a terminológia a politika átfogó értelméhez kellene, hogy kapcsolódjék. Ez az általános közjog voltaképpen átfogó értelemben vett politikai tudomány, amely az állam összetett jellegének minden oldalára kiterjed. Ugyanez a gondolat egy német szerzônél, Schlözer-nél fordul elô, aki nagyon jellemzô módon a következôket mondja, egy 1793-ban megjelent műben: az Allgemeines Staatsrecht nem egyéb, mint “cursus politicus philosoficus”, tehát egy “politikai és filozófiai diszciplina”, hangsúlyozottan nem csupán a tételesjogi aspektusokra kiterjedô, hanem egy ennél átfogóbb megközelítésre épülô diszciplina. Ez a Staatslehre négy részbôl tevôdik össze: Az ún. “Staatsrecht”-bôl, tehát államjogból, egy alkotmánytanból, Staatsverfassungslehre, politikából, az arisztotelészi tág értelemben, és egy ún. “meta - politikából”, ami már voltaképpen egy társadalomtan, és nem csak államtudomány. Ez az új megközelítés magában rejt egy mindmáig érvényesülô fô tendenciát: megkülönböztetést az elméleti és a gyakorlati jellegű államtudományok között.

Mindmáig élô kérdés: mi a feladata az állami kérdéseket vizsgáló tudománynak? Csupán a megismerés? Csupán egy elméletalkotás, vagy ennél több? Egyfajta politikai irányultságú, tehát, egy átfogóan értelmezett államélet célkitűzéseire, a célok megvalósításának eszközeire, lényegében értékeléseken alapuló döntésekre kiterjedô tudomány -e? Ez a megkülönböztetés, mely máig alapvetô felismerés, ôsi kezdetekre megy vissza. Arisztotelésznél olvashatjuk a következô sorokat: “A tudományok közül inkább a bölcsesség az, amelyet önmagáért, és a tudás kedvéért óhajtunk, mint amelyet a belôle fakadó egyéb eredmények kedvéért keresünk.” Ebben a megállapításban benne rejlik a gyakorlati szempontok lekezelésének magva, alacsonyabb rendűnek tekintése, az a felismerés, hogy a tudománynak alapvetôen tiszta tudománynak kell lennie.A megismerés, ahogy Arisztotelész mondja: “a bölcsesség” a célja. Ami ezen túl esik, ami a gyakorlat irányába mutat, ami a tudományos eredmények felhasználása irányába mutat, az már valami gyanús, másodlagos, nem igazi tudomány.

Irodalmi példára hivatkozva ennek a megközelítésnek talán a legköltôibb, legszebb megfogalmazását Friedrich Schiller adja. Archimedes und der Schüler, Archimedes és a tanítvány című epigrammájában. A kiindulópont a történelembôl ismert tény, a rómaiak Syrakusat, a görög várost ostromolták. A várost Archimedes irányításával, az általa szervezett védôművekkel, és védôeszközökkel sikerült megvédeni. Schiller ezt írja:“Archimedeshez érkezett egy tudásra szomjas ifjú:- Avass be engem az isteni művészetbe, amely oly csodálatos gyümölcsöket hozott a haza számára, és megvédte városunk hadait a rómaiak ostromától!- Istennek nevezed a művészetet, fiam -válaszolt a tudós. Valóban az. Isteni volt már az elôtt is, hogy az államnak

46

szolgált. Ha csak gyümölcsöket vársz tôle, azt a földiek is produkálni tudják. Aki egy istennôt vesz feleségül, ne keresse benne a földi asszonyt.”

Azt az alapvetô gondolatot, ami ezt a tudományosságot jellemzi, fejezte ki a költôi eszközökkel Schiller. Azt a pozitivista gyökerekbôl kisarjadó tudományosságot, amelynek lényege az emberi értelem eszközeivel lehetôvé tett megismerés, az emberi értelem erejébe vetett hit, az, hogy az ember képes megismerni a valóságot. Ez az igazi tudomány. Ez az a bizonyos “isteni vonás”: amikor elkezdôdik ennek az aprópénzre váltása, vagyis a gyakorlat szolgálatába állítása, az már nem isteni, azt már a földiek is tudják adni.(Dr. Péteri Zoltán előadása)

60. Comte, mint a pozitivista társadalomtudomány megalapozója(Dr. Péteri Zoltán)

A pozitivizmusnak talán legjelentôsebb, legnagyobb hatású kezdeményezôje a francia filozófus és szociológus, Comte, aki Saint-Simon grófnak, az utópista filozófusnak, és az ún. utópisztikus szocializmus egyik elôdjének a magántitkára volt. Osztotta munkaadójának azon nézeteit, hogy a társadalom rendje megújításra szorul. E meggyôzôdésének terméke volt 1822-ben a kettejük által megfogalmazott és kiadott mű, amely “Azoknak a tudományos munkálatoknak a terve, amelyek szükségesek a társadalom újjászervezéséhez” címmel jelent meg. Mai szóhasználatunkkal talán “politikai pamfletnek” nevezhetnénk ezt a művet, amely azonban mégis több volt annál, mivel tudományos igénnyel vázolta fel az általa megvalósítandónak ítélt célok felé vezetô utat. Ez az elméleti megalapozás voltaképpen a modern pozitivizmus elméleti alapállását adja.A társadalomtudományok történetében ez a legnagyobb fordulatot jelentette, ami az évezredek folyamán végbement. Ezzel a pozitivista fordulattal történik meg az átlépés a társadalomtudomány korábbi szakaszaiból a mindmáig uralkodó, alapvetôen új tudománykoncepcióhoz: ez a pozitivista fordulat indította el a társadalomtudományoknak azt az új mozgalmát, amely a specializálódáshoz, a korábbi átfogó keretek felbomlásához vezetett, az önálló államtudományok sokszorosan tagolt rendszerét eredményezte. E pozitivista fordulatnak az alapállását Saint-Simon és Comte abban látták, hogy a természet objektív megfigyelése, tehát a latin kifejezéssel élve, “sine ira et studio”, “harag és kedvezés nélküli” objektív megfigyelése képezheti csupán egy valódi tudomány alapját, kiindulópontját, és csak egy ilyen, objektív érvényű tudomány képes arra, hogy segítséget nyújtson a társadalom rendjének újjáalakításához. Ez a pozitivista fordulat tehát a megfigyelés, a tapasztalati úton nyert ismeretek szerepét állította elôtérbe. Elôtérbe került az induktív módszer, szemben a Descartes óta elôtérben állott dedukcióval. Megjelenik az okozati összefüggések feltárására irányuló igény. Megjelenik a törvény, a társadalom objektív törvényszerűségeinek gondolata. A pozitivista fordulatnak ez az eleme a késôbbi tudományos gondolkodást is jelentékenyen befolyásolta. Comte (késôbbi) híres művét A pozitív filozófia kurzusa címen hat kötetben tette közzé 1830 és 1840 között. Ez a mű tehát pozitivista alapokon álló filozófiát ígér, a megfigyelésre, a tapasztalatokra épülô tudományos ismeretszerzésre utal. Ebben a műben írja Comte a következô alapvetô jelentôségű mondatot: “A pozitív filozófia alapvetô jellege annak elismerésében fejezôdik ki, hogy minden jelenség alá van vetve változatlan természeti törvényeknek, amelyeknek felfedezése minden erôfeszítésünknek a célja.” Ezt a gondolatot, Comte-nak ezt az alapvetô jelentôségű felismerését, célkitűzését késôbb az angol szociológus, filozófus, John Stuart Mill fogalmazta meg pontosabban: “Csak a jelenségekrôl, tehát nem a lényegrôl van ismeretünk, és még ez a jellenségekrôl szerzett ismeretünk is viszonylagos, nem abszolút. Nem ismerjük egyetlen egy ténynek sem a lényegét, de még keletkezésének valóságos módját sem. Amit ismerünk, az csupán az egymásutániság vagy a hasonlóság vonatkozásában vett viszonyaik.”Mit jelent ez? Mill szerint “ezek a viszonyok állandóak, vagyis azonos körülmények között mindíg ugyan olyanok. Azokat az állandó hasonlóságokat, amelyek összekapcsolják a jelenségeket, és azt az állandó jellegű egymásutániságot, amely okozati úton, elôzmény - következmény gyanánt egyesíti ôket, nevezzük e jelenségek törvényeinek.” A törvény, az objektív törvény gondolata tehát kettôs forrásból táplálkozik. Bizonyos állandó összefüggéseket jelez, amely állandó összefüggések egyrészt az egymásutániságra épülnek, másfelôl pedig a hasonlóság gondolatát fejezik ki. Egy így értelmezett társadalomtudomány Comte szerint, “a társadalom fizikája”. Ezzel az elnevezéssel Comte arra kívánt utalni, hogy az így értelmezett társadalomtudomány éppen olyan értékű törvényszerűségeket képes megállapítani, mint pl. a fizika. Ebben az értelemben tehát társadalomfizikának nevezhetô. 1839-ben jelent meg az az új terminus technikus - ugyancsak Comte vezeti be a tudományos terminológiába -, amely ezt a társadalomfizikát új névvel illeti: “szociológia”. Megjelenik tehát az a tudomány, a társadalomnak az a tudománya, amely az említett comte-i értelemben objektív összefüggéseket keres a társadalom jelenségei között. Ezeket az objektív összefüggéseket törvényszerűségeknek tekinti abban a kettôs értelemben, hogy a jelenségek közötti egymásutániságot vagy a jelenségek közötti hasonolóságot juttatják kifejezésre.Ez a pozitivista fordulat az állammal kapcsolatos tudományos vizsgálódásokra is maradandó hatású felismeréseket hozott. Mindenekelôtt azt, hogy alapvetô feladat a társadalom, az emberi együttélés jelenségeinek megfigyelése és

47

leírása. Ahogy ezt a német államjogász, Droysen megfogalmazta: ez az alapállás, ez az új célkitűzés “szakítást jelent a múlttal”. Maga Comte a társadalom fejlôdését, és ezen belül az emberi ismeretek fejlôdését három fejlôdési szakaszra osztotta.Ebben a fejlôdésben Comte számára az elsô lépcsôt a teológiai megközelítés jelentette, a másodikat az ún. metafizikai, a természetjog formájában, s végül az emberi társadalom és az emberi tudomány eljut a modern szakaszba, amelyet Comte a “pozitív, vagyis tudományos” szakasznak minôsít. Ennek a tudományosnak, vagy pozitívnak nevezett szakasznak a fô jellegzetessége abban áll, hogy kiküszöböli a társadalomtudományra, ezen belül a politikai gondolkodásra korábban jellemzô, a görög kezdetek óta egyeduralkodó értékelô szemléletet. A tudománynak a jelenségek megfigyelése és leírása a céljak, nem pedig valamiféle értékek alapján történô minôsítése, ez ui. nem a tudomány, hanem a hit világába tartozó feladat. Ahogyan ezt Droysen megfogalmazza: “A pozitivizmus nem arra tanít, hogy milyen legyen a világ, hogy milyen legyen az egyes állam, és általában az államok helyzete, hanem hogy milyen az a valóságban. Nem ideálokat ad tehát a pozitivizmus, hanem a valóságot, és ebben egészen más hajtóerôket, mint ama ködöseket”. (Félreérthetetlen célzás a természetjogi megközelítésre.)

Ebbôl a pozitivista alapállásból sarjadt ki a társadalomtudományok, és ezen belül az államtudományok pozitivista rendszere.(Dr. Péteri Zoltán előadása)

61. Jellinek és az "Allgemeine Staatsleere"(Dr. Péteri Zoltán)

Az Allgemeine Staatslehre-t, ezt a jellegzetesen német államtudományt vizsgálva, három, klasszikus rangú szerzô műveinek, működésének ismertetése következik.

Ennek az irányzatnak, az Allgemeine Staatslehre klasszikus korszakának összegezôje, s ennyiben megalapozója Georg Jellinek. Lipcsében született, de szülei igen korán Bécsbe költöztek, így Jellinek iskolái Bécshez és egyes német egyetemekhez, így a lipcseihez és a heidelbergihez kötôdtek. Itt kívánta jövôjét is megalapozni. A bécsi egyetemen szerzett magántanári habilitációt, majd megpályázta az államtan katedráját, azaz ún. “rendes tanár” akart lenni. Ez a kísérlete a bécsi egyházi körök ellenállása miatt megbukott. Jellinek ezen annyira megbántódott, hogy feladta bécsi állását, és székhelyét áttette elôször Bázelbe, majd Berlinbe, és onnan igen korán, 1890-ben Heidelbergbe ment, ahol az egyetem nyilvános rendes tanára lett. Mind a német nyelvterületen, mind azon kívül általános elismertséget szerzett tudományos munkásságával.Jellineket már életében klasszikusnak tekintették, műveit megkülönböztetett figyelem övezte. Művei közül az ún. Alanyi közjogok elmélete (System der subjektiven Rechte), ami tulajdonképpen az emberi jogok, állampolgári jogok, mint alanyi közjogok elméleti megalapozása.Ennek a műnek az elsô kiadványa még Bécsben született, és osztatlan felháborodást váltott ki a bécsi hivatalosság körében, Jellinek ui. az osztrák állásponttal szemben a magyar tudomány álláspontját védte meg különbözô államjogi kérdések kapcsán.

Maga a fô mű azonban 1900-ban született meg: a híres Allgemeine Staatslehre, Általános államtan. A műnek rendszertani és módszertani fejezeteit magyar nyelvre is lefordították és 1994-ben megjelentették. Mit tartalmaz Jellinek Általános államtana? Mindenekelôtt a korábbi eredmények összegezését, annak az útnak a tapasztalatait fogalmazza meg, summázza, amelyrôl az elôbbiekben említés történt. Lényegében tehát egy pozitivista társadalomtudományról van szó, amely a tudományosság elôzôekben jelzett kritériumaira épül, ugyanakkor azonban egyfajta meghaladását is elérni kívánja. Ez a meghaladás a korábban túlsúlyra jutott jogi szempontok, az egyoldalú jogi megközelítés meghaladását jelenti.Jellinek leszögezi, hogy az államtan nem csupán jogi tudomány, sôt nem is elsôsorban jogi tudomány. Ennek a gondolatnak a hangsúlyozása rendkívül fontos. A német közjogtudományban ugyanis, az 1870-es évektôl uralkodóvá vált az az irány, amelyet Paul Laband neve fémjelez. Tôle származik a pozitivista jogfelfogás megalapozása, hogy jog az, ami törvény. Törvény az, ami arra illetékes állami szerv, törvényben rögzített eljárása során, törvényként megszületik és kihirdetést nyer. A jog tehát azonosul a törvénnyel. Bármilyen tartalma lehet a törvénynek, ez a jogalkotó diszkrecionális hatalma körébe tartozik, a jogalkotó bármit kifejezhet törvény formájában. Ha ez törvény formájában megtörtént, akkor joggá válik, tehát általánosan, mindenkire kötelezô. Ez a jogi megközelítésmód, amit annak idején a formális jogállameszme kapcsán már elemeztünk, a Staatslehreben is érvényesült. Laband nyomán, az ô koncepcióját elfogadva, a német irodalomban egyre inkább ez a jogi megközelítés vált nemcsak elsôdlegessé, hanem kizárólagossá is.Jellinek ez ellen veszi fel a harcot, ennek meghaladására törekszik. Hangsúlyozza tehát, hogy az állam lényegében kettôs arculatú, kettôs jellegű intézmény, van egy jogi és egy társadalmi oldala, vetülete. Ebbôl következik, hogy csak olyan Staatslehre fejezheti ki az állam valóságát, írhatja le objektív érvénnyel az állami valóságot, amely mindkét aspektusra kiterjed. A Staatslehre tehát két összetevôre oszlik, két önálló tudományból áll. Az egyik az állam

48

társadalomtana, Soziallehre des Saates és mint ilyen az állam társadalmi vetületeit, keletkezését, fejlôdését, más társadalmi jelenségekhez való viszonyát, azokat a közvetett hatásokat vizsgálja, amik az államban elfoglalt helyét. Ezzel szemben az államjogtan, Staatrechtslehre, az állammmal, mint jogi személyiséggel foglalkozik, tehát az államélet jogi aspektusait vizsgálja.Jellinek ehhez a rendszerhez, alapvetéshez két fontos megjegyzést fűz. Az egyik: a Staatslehre alapvetôen nem filozófiai tudomány. Ez a rendkívül fontos tétel kifejezi a pozitivista tudományosságot, olyan értelemben, hogy nem valami ködös filozófiai érvekre kell építeni a tudományt, hanem a tapasztalatra, az objektív vizsgálódásra. Másik fontos megjegyzése, elhatárolása Jellineknek ugyancsak a pozitivista tudományosság-igénybôl fakad: elhatárolás a politikától. A politika értékelésekkel foglalkozik, társadalmi és állami célokat fogalmaz meg, és azok követésére mozgósít. E célok megvalósításának eszközeit mutatja. Márpedig az értékrelativizmus (Max Weber) szerint a végsô értékek tudományosan nem bizonyíthatók. A politika, amely értékítéleteket fogalmaz meg, ílymódon a politika világából áttéved a hit világába. Ennélfogva nem “igazi” tudomány, hanem csupán alkalmazott tudomány. A gyakorlati szempontok lekezelése ismét megjelenik a társadalomtudományi gondolkodásban. A politika Jellinek számára nem igazi tudomány, mert értékelésekkel kapcsolatos. Az értékelések pedig, akárcsak a filozófia, ama bizonyos “ködös elôfeltételezések” világába tartoznak, a hit világába, és nem a tudomány világába.(Dr. Péteri Zoltán előadása)

62. Kelsen államkoncepciója(Dr. Péteri Zoltán)

Az Allgemeine Staatslehre második klasszikus, századunk legjelentôsebb jogi gondolkodója, Hans Kelsen, Az államelmélet alapvonalai című munkájában összegezi az állammal és a joggal kapcsolatos mondanivalóját. Prágába látogató osztrák szülôk gyermekeként ott látta meg a napvilágot. Minthogy a család visszatért Bécsbe, Kelsen az osztrák jogtudománynak lett kiemelkedô képviselôje. Ô (1920-ban) az elsô Osztrák Köztársasági Alkotmány megfogalmazója. 1929-ig általa, az alkotmányban létrehozott, osztrák alkotmánybíróság bírája. A nácizmus uralomra jutása elôl az USA-ba emigrált, és élete hátralevô részében a Berkeley-i egyetem (California) professzora volt. A 20. század legnagyobb hatású jogi gondolkodója. A jogelmélet 20. századi történetét méltán jellemezte úgy napjaink egyik vezetô teoretikusa, hogy “ez a történet a Kelsennel folytatott polémia története”.

Kelsen egy rendkívül következetes gondolatrendszert fogalmazott meg, az ún. tiszta jogtan (Reine Rechtlehre) formájában, és ezt élete végéig következetesen védelmezte. Melyek ennek a műnek a fô elemei? Kelsen 1911-ben jelentette meg az Államjogtan (Staatsrechtslehre) fô problémái, című alapvetô művét. Ezt követte 1922-ben az alapvetô módszertani mű: A jogi és a szociológiai államfogalom. Végül az Allgemeine Staatslehre, az Általános államtan, vagy államelmélet, amelynek a kivonatát ô maga készítette el, és ez a kivonat jelent meg magyarul, elsô ízben a két világháború közötti idôszakban, a híres jogtudós, Moór Gyula fordításában.Miben összegezhetô Kelsen mondanivalója? Mindenekelôtt abban, hogy a jog norma, a jog tudománya normatív tudomány. Meg kell tehát tisztítani a jog tudományát minden nem jogi, minden metajurisztikus elemtôl. Ki kell tehát belôle szorítani minden értékelést (ez támadás a természetjog ellen), és ki kell szorítani minden társadalmi összefüggést (ez támadás a szociológia ellen). Hogyan egyeztethetô mégis össze, hogy Kelsen két államfogalomról beszél, jogi és szociológiai államfogalomról? A válasz egyszerű: a második, a szociológiai államfogalom Kelsen számára nem önálló államfogalom. Csak egy államfogalom van, az állam jogi fogalma. Az állam nem egyéb, mint normatív jogi rend. Amit szociológiai államfogalomnak nevezünk, az Kelsen számára a jogi államfogalom hallgatólagos elfogadására épül: a szociológusok, és az állam szociológiai államfogalma, elôfeltételez egy normatív állami rendet. Az Allgemeine Staatslehre-nek, tehát egyfajta jogilag meghatározott államtannak négy fô része van:- az állam mibenléte, tehát kapcsolata az erkölccsel, joggal, társadalommal, politikával- másodsorban az állam alkotóelemei, vagyis az államhatalom, az államterület, és az államnép- harmadik fô része az államtannak, az állam funkciói, a három államhatalom: a törvényhozó, a végrahajtó és az igazságszolgáltató hatalom. Ehhez kapcsolódik az állami szervek teljes köre (amelyek voltaképpen a jogalkotó szervek), hiszen Kelsen számára az állam a jogi rend- végül az Allgemeine Staatslehre negyedik része: az államformák, ami voltaképpen a jogalkotás tipusai szerint épül fel.Kelsen a politikával is foglalkozott. Mint a demokrácia következetes híve, Socialismus und Staat címmel a marxista államkoncepciót bírálta. Egy másik művében Lassalle vagy Marx címmel a szociáldemokrata út és a marxista koncepció szembeállításával foglalkozott. És végül "A parlamentalizmus problémái" c. művében a parlamentalizmus lényegével foglalkozott.(Dr. Péteri Zoltán előadása)

49

63. Az "Allgemeines Staatslehre" válsága (H. Heller)(Dr. Péteri Zoltán)

A harmadik klasszikus Hermann Heller, aki igen fiatalon (1918) belépett a szociáldemokrata pártba, és ennek élete végéig híve volt. Elkötelezettsége eredményeként, az elsô világháborút követô német zűrzavarban egy fegyveres munkásokból álló csapat szervezésében vett részt, szélsôséges német revansista körök puccskísérletei ellen, akik a versaillesi béke ellen mozgósították a hazafias erôket. Ennek a munkáscsapatnak Heller mellett egy másik vezetôje is volt, Gustav Radbruch, aki ugyancsak szociáldemokrata elkötelezettségű volt, és ezt az elkötelezettséget, mindkettôjük vonatkozásában, a puccsisták fogságába esve, halálos ítélet jutalmazta. A halálos ítélet végrehajtására a puccs bukása miatt már nem került már sor.

Heller megítélése szerint az államelmélet a Laband és Kelsen nevével fémjelzett törekvések tekintetében krízishelyzetbe került, formális tudománnyá vált, a jogi forma vizsgálatára korlátozódott. Eltűntek tehát az állam lényegére vonatkozó vizsgálódások, eltűntek az állam működésével kapcsolatos technikai kérdések, eltűnt az állam legitimációja, pontosabban társadalmi legitimációja, s ezt a jogi legitimáció nem helyettesítheti.Mi a kiút ebbôl a válságból? Visszatérés azokhoz a hagyományokhoz, amelyek egy átfogó értelemben vett államtudományt jeleznek, amelyben tehát jogi és politikai szempontok együttes figyelembevételére kerül sor. A megújult államelmélet tehát politikailag színezett társadalmi államelmélet kell, hogy legyen.

Heller a nácizmus uralomrajutása elôl Spanyolországba emigrált, és fiatalon, 42 éves korában meghalt. Halála után adták ki fô művét, amelyet jellemzô módon Staatslehrenek, és nem Allgemeine Staatslehre-nek nevez. Ezzel is kifejezésre kívánja juttatni, hogy szakít a Laband-Kelsen-féle irányzattal, amely Allgemeine Staatslehre, közelebbrôl, egy jogilag meghatározott államelméletet hirdetett.(Dr. Péteri Zoltán előadása)

64. A jogi módszer az államtudományban(Dr. Péteri Zoltán)

Ehhez a tételhez el kell mondani a 62. tételt, továbbá hozzá lehet fűzni az itt következőket.A politikatudomány harmadik összetevôje, jellegzetessége a módszertani megújulás hirdetése; annak az

elvnek érvényesítése, hogy az új politikatudományt módszertani gazdagodás jellemzi, több módszer alkalmazása. Ez a legnagyobb "bűn" Hans Kelsen szemében, hiszen a tiszta jogtan szerint éppen a módszertani tisztaság volt a központi, vezetô gondolat. Az amerikai politikatudomány hívei a sokoldalú módszertani megközelítés fontosságát hangsúlyozzák. Ide tartoznak tehát a hagyományos jogi módszer mellett- a szociológiai- a statisztikai- a matematikai- a pszichológiai- valamint az összehasonlító módszer is.(Dr. Péteri Zoltán előadása)

65. "Jogi" és "politikai" megközelítés az államelméletben(Dr. Péteri Zoltán)

Jogi megközelítés- Laband- KelsenPolitikai megközelítés- Heller (63. tétel)(Dr. Péteri Zoltán előadása)

66. A gyakorlati jellegű államtudományok

50

(Dr. Péteri Zoltán)

Németországban 1710-ben jelent meg Böhmer művében, aki ezt a latin kifejezést, - “ius publicum universale” -, le is fordítja németre: “Allgemeine Staatsrecht”, “általános államjog”. De ez nem tételesjogi diszciplina, nem mai értelemben vett államjog, hanem az államéletet átható alapelvek kifejtése. Ebbôl sarjad ki az a felismerés, hogy a “Staatsrechtslehre”, “ius publicum universale” nem pontos kifejezés, hiszen ez nem közjog, hanem elméleti tudomány. Arról van szó, hogy a terminológia a politika átfogó értelméhez kellene, hogy kapcsolódjék. Ez az általános közjog voltaképpen átfogó értelemben vett politikai tudomány, amely az állam összetett jellegének minden oldalára kiterjed. Ugyanez a gondolat egy német szerzônél, Schlözer-nél fordul elô, aki nagyon jellemzô módon a következôket mondja, egy 1793-ban megjelent műben: az Allgemeines Staatsrecht nem egyéb, mint “cursus politicus philosoficus”, tehát egy “politikai és filozófiai diszciplina”, hangsúlyozottan nem csupán a tételesjogi aspektusokra kiterjedô, hanem egy ennél átfogóbb megközelítésre épülô diszciplina. Ez a Staatslehre négy részbôl tevôdik össze:- államjogból (ún. “Staatsrecht”-bôl)- alkotmánytanból (Staatsverfassungslehre)- politikából az arisztotelészi tág értelemben- ún. “meta-politikából”, ami már voltaképpen egy társadalomtan, és nem csak államtudomány.Ez az új megközelítés magában rejt egy mindmáig érvényesülô fô tendenciát: megkülönböztetést az elméleti és a gyakorlati jellegű államtudományok között. (Dr. Péteri Zoltán előadása)

67. A politika fogalma az ókori görög tudományban(Dr. Péteri Zoltán)

PRÓTAGORÁSZ (Kr.e. 480-410)- a nevelés célja az, hogy az embert rávezesse a legcélszerűbb cselekvésre családja és állama érdekében- a fejlődés három szakasza

- az emberek megismerték a kézművesség és a földművesség mesterségét- városokba egyesültek- Zeusz elküldte Hermészt, hogy vigye el az embereknek a becsületérzést (aidósz) és az igazságot (diké)

- a politika abban különbözik a többi mesterségtől, hogy- más mesterségek megoszlanak az emberek között- az államügyekben valamennyi polgárnak részt kell vennie

Kr.e. V. sz. politikaelmélet szempontjából jelentős fordulata- az érdeklődés a politika, mint a tudomány tárgya felé fordult- az attikai bölcselet már nem a természet, hanem a társadalom és az ember iránt érdeklődött- megvalósult az egyén és a közösség bizonyos fokú elkülönülése.SZÓKRATÉSZ (Kr.e. 469-390)- Platón tanítója- filozófiájának középpontjában a tudás állt- nem azonosult a radikális demokrácia intézményeivel és a démosz uralmával- állameszménye: vezetésre csak a legnagyobb tudással rendelkező bölcsek alkalmasak- a törvények tiszteletben tartását minden körülmények között kötelezőnek tartotta- az egyént alávetette az államnak- az állampolgári kötelességek etikai megalapozását adta- ugyanakkor azt is mondta, hogy biztonságban csak az élhet, aki visszahúzódik az államügyektől.PLATÓN (Kr.e. 427-347)Platón alkotja meg az első koherens, írásban is ránkmaradt politikaelméletet.Politikaelmélettel kapcsolatos három műve: Az állam, Az államférfi, Törvények.Platón: Az állam- kivezető út: ha filozófusok kerülnek uralomra- igazságoság (dikaioszüné):

- Thraszümakhosz, s az általa képviselt szofista álláspont: igazságos az, ami az erőseeb érdekét szolgálja- ezzel szállt vitába Platón

- Platón konstrukciójának alapja: az állam és a lélek analógiája (az államban és az emberben ugyanazok a lelki formák és hajlamok találhatók)

51

- az állam (mint a lélek) három részből áll- vezetők

- lélekrészük. erényük

- katonák- lélekrészük az indulat- erényük a bátorság

- iparosok, földművesek- lélekrészük: a vágyakozás- erényük: a józan mértéktartás- feladatuk: a társadalom számára szükséges javak megtermelése

- a föld is három részből áll- a törvények is három csoportba tartoznak- mind az államot, mind a lélek három különböző részét átfogó negyedik erény: az igazságosság

- akkor valósul meg, ha a természet szerinti egyes részek a maguk dolgát végzik- uralkodnak és szolgálnak egymásnak

- ha megvalósul- boldog a népréteg- boldog az egész állam- megvalósul az állam létének célja

- az ideális állam- királyság (ha egy vezetésre alkalmas férfi akad)- arisztokrácia (ha több vezetésre alkalmas férfi akad)

- hibás államformák- timokrácia: ha a hatalom az őrök kezébe kerül, s a bölcsek nem lehetnek vezetők- oligarchia: a gazdagok lesznek a vezetők- demokrácia: Platón szerint egyenlő az anarchiával, a kiporciózott egyenlősdivel- türannisz: túlságos szabadság következménye a legbőszebb szolgaság

- az élet legfőbb tudománya a jó és rossz közötti választás (helyesen választva lehet az ember a legboldogabb)Platón: Az államférfiA mű három fő témája- az abszolutista uralom igazolása- az államtudomány meghatározása- a jog szerepének értékelése.A mű lényege- az igazi uralkodó belátással és szakértelemmel a lehető legigazságosabban irányítja, őrzi és neveli az állam polgárait- az igazi uralkodó hatalma korlátlan- az igazi állam osztályzásának két kritériuma

- az uralmon lévők száma alapján- a törvények betartására alapján

- államtípusok- királyság: az uralkodó nem a tudás, hanem a törvények alapján uralkodik- türannisz: fenti királyság önkényes változata- arisztokrácia, vagy oligarchia: kevesek uralma- demokrácia: tömegek uralma, mely lehet

- törvényes- törvénytelen.

Platón: Törvények- az állam vezetését a jogra bízza- az uralkodóvá váló jog forrása nem az emberi, hanem az isteni törvényhozás- az isteni törvényhozási alapelvek

- a belátás- a józan mértéktartás- az igazságosság- a bátorság

- elítéli- a túlzott parancsuralmon alapuló alkotmányokat- a teljes szabadságon alapuló alkotmányokat

52

- az összetett állam egyesíti- a szabadságot- az értelmet- az egyetértést

- vegyes alkotmány: a monarchia és a demokrácia vegyítésePlatón politikaelméletének jelentőségeKiindulópontja: a társadalom nem egyének halmaza, hanem meghatározott helyzetű és funkciójú osztályokból áll, melyek a munkamegosztás miatt kölcsönösen egymásra vannak utalva az egész harmonikus működése érdekében.A városállamok két alapvető részre, gazdagokra és szegényekre oszlanak, s ezek kibékíthetetlenek egymással, ezért a magántulajdon eltörlése, de legalábbis erőteljes korlátozása elkerülhetetlen.Az államformák leírásánál valós tapasztalatokból indult ki, s kereste a társadalmi fejlődés törvényszerűségeit.Kialakította az ideális állam modelljét, mely a tudáson és az intellektuson, mint legfőbb értéken alapszik.ARISZTOTELÉSZ (Kr.e. 384-322)- Platón tanítványa- maga is alakított egy iskolát (Lükeion)- Nagy Sándor nevelője- ő is a politikai berendezkedés jobbátételére törekszik, de a politikai ideálok megfogalmazását empírikus kutatással köti össze- 158 görög állam alkotmányát írja le

- történeti módszerrel- elemző módszerrel- összehasonlító módszerrel

- tudományok rendszere Arisztotelész szerint- elméleti tudományok (pl. fizika)- gyakorlati tudományok (pl. politika, etika)- alkotó tudományok (pl. művészetek)

- társadalombölcseleti fő műve a "Politika"- az állam javának gyarapítása és megőrzáse nagyobb és tükéletesebb teljesítmány, mint az egyéni- a legmagasabbrendű életforma az elmélkedés- nem a munkamegosztásból vezeti le az államot, hanem azt természetszerűnek tartja- az állam különböző közösségek kialakulása és egyesülése útján jött létre

- férfi és nő- úr és szolga- háznép- falu- városállam

- az állam létrejöttének célja: maga az élet; az állam fennmaradásának célja: a boldog élet- az ember embernek való alárendeltségét természetesnek tartja- az egyén úgy viszonylik az államhoz, mint rész az egészhez- akiben nincs meg az előrelátás képessége, s aki csak a parancs testi erővel való teljesítésére képes, az rabszolgaságra való- a társadalom nélkülözhetetlen elemei: a magántulajdon és a család- államformák

- királyság- legjobb államforma: a jó királyság- legrosszabb államforma: a türannisz

- arisztokrácia- kevesen uralkodnak, s ők a legjobbak- oligarchiává szokott zülleni

- politeia- amikor a nép gyakorolja a hatalmat a közjó érdekében- korcs formája a demokrácia

- alkotmány: az a rend, amely a városállamban a vezetés kérdését szabályozza- milyen módon oszlik meg- ki gyakorolja a főhatalmat- mi a közösség célja

- államszervezet- tanácskozó testület- hivatalnoki kar

53

- igazságszolgáltatás(Dr. Paczolay Péter)

68. A politika helye az államtudományok rendszerében(Dr. Péteri Zoltán)

Sajátosan 20. századi jelenség az, hogy a társadalomtudományok, és azon belül a szaktudományok rendszerében egy alapvetően új megközelítést jelentkezett. A modern politika tudományról, vagy politológiáról, esetleg, mint ahogyan az Egyesült Államokban nevezik, "political science"- ről van szó.

A fogalom: görög eredetű, a görög városállamok korára nyúlik vissza. Az alapszó a “polis”, amely a város, a görög város megjelölésére szolgált az ókorban, de amely fogalomhoz tartozott a várost körülvevő mezőgazdasági terület, és esetenként, egy kikötô, pl. Athénban Pyreus, amely együtt alkotta az athéni polist. Ehhez képest a politeia elnevezés már egy mai értelemben vett politikai közösségre utal, ahol tehát a hatalomgyakorlás szervezete, ennek a szervezetnek a működése jelentette a szó tartalmát. A politika fogalma: a poliszra tartozó, a polisszal összefüggő többes számú jelző: mindaz, ami a polisszal összefüggő, tehát rendkívül átfogó tartalom, amely magába foglalt nem csak a hatalom gyakorlásával, hanem a termeléssel, a kultúrával, az oktatással, a vallásgyakorlással, stb. kapcsolatos kérdéseket is. A “politiké techné” a politika gyakorlata, művészete, lényegében gyakorlati politizálást jelent. Ez a terminológia a latin nyelvbe a "res publica" fogalmával került át. Ez ugyancsak a közösségi ügyekre utalt. A politika fogalma megmaradt a középkorban is, a természetjogi elméletekben újra jelentkezett, Althusius híres műve, Politica methodice digesta, tehát Módszeresen tárgyalt politika címmel foglalta össze az állammal és általában a társadalmi élettel kapcsolatos mondanivalót.

Az Allgemeine Staatslehre nagy klasszikusának, Georg Jellineknek álláspontja az, hogy a politika voltaképpen nem igazi tudomány, csupán gyakorlati, alkalmazott tudomány, mert értékelésekkel foglalkozik, az értékelések pedig végsô soron nem igazolhatóak tudományosan. A Grundwert, az alapérték a hit és nem a tudomány világába tartozik. Ebbôl az alapállásból kiindulva szorította vissza másodlagos szerepre Jellinek a politikát. Az amerikai “political science” viszont már elnevezésében is egy ezzel homlokegyenest ellentétes gondolati kindulópontot jelez, mivel a “science” fogalom éppen természettudományi értelemben vett tudományosságra utal, arra az egzaktság-igényre, ami a természettudományok sajátja. Az elnevezés éppen azt kívánja érzékeltetni, hogy a politikának ez az új tudománya egzaktság tekintetében felveszi a versenyt a természettudományokkal, tudomány tehát a szó igazi, természettudományos értelmében.(Dr. Péteri Zoltán előadása)

69. A modern politika-tudomány (political science) tárgya és módszere(Dr. Péteri Zoltán)

69.1. A modern politika-tudomány (political science) tárgyaMire alapozzák hívei ezt a kitüntetett helyet, amelyet a társadalomtudományok közül egyedül a politikának

ítélnek oda, és amely egyedül méltó a társadalomtudományok közül arra, hogy ennek a science szóval kifejezésre juttatott tudományosságnak eleget tegyen? Három oldalról törekszenek a politikatudomány önállóságának, új voltának, és tudományos jellegének alátámasztására. Az elsô téma, amely egy tudomány önállóságát igazolhatja, a tárgy önállósága. Mi tehát ennek az új politikatudománynak a tárgya? Nincs egyetértés művelôi körében e tudomány tárgyát, központi kategoriáját illetôen.

Vannak olyanok, akik ezt a tárgyat hagyományos módon megközelítve, az államban jelölik meg a politikatudomány legfontosabb kategóriáját. Ennek az irányzatnak megalapozója a francia Marcel Prélot. A prélot-i hagyományt követi napjaink egyik vezetô politológusa, a francia Burdeau. Hat (majd kilenc) kötetes művének címe: La science politique.

A második csoportba azok tartoznak, akik a politikatudomány központi kategoriáját a hatalomban látják. Ennek az álláspontnak a hívei különbözô helyekrôl verbuválódtak. Ide tartozik Raymond Aron, a francia szociológus; Maurice Duverger, a Sorbonne egyetem alkotmányjogásza, a Le Monde című francia világlap politikai szemleírója, és ezzel a közvélemény erôteljes befolyásolója; és a német származású amerikai Karl Joachim Friedrich.

A harmadik kategória: nem a hatalom általában, hanem csak egyik változata, az ún. politikai hatalom a politikatudomány tárgya. Ennek az irányzatnak vezéralakja az amerikai klasszikus, Charles Merriam. Ide tartozik T. Parson, a rendszerelmélet amerikai megalkotója is.

54

A tárgy tekintetében a negyedik válasz: a politikatudomány tárgya a befolyásolás, a politikai élet, és ezen belül a politikai élet szereplôinek a befolyásolása. Képviselôje az amerikai Harold Lasswell.

Ötödik és legelterjedtebb, napjainkban a legnagyobb szerepet játszó válasz: a politikai rendszer mint a politikatudomány tárgya. Ez átfogja a politikai élet egészét. Nemcsak állami, hanem államon kívüli összetevôi is vannak: szervezeti, ideológiai, gazdasági, kultúrális alkotórészek. Ennek az irányzatnak legjelentôsebb képviselôje az amerikai politikatudományban legnagyobb szerepet játszó gondolkodó, David Easton.

Az elsô kérdéskörben, a tudomány tárgya tekintetében tehát eltérnek a válaszok, a mai napig nem lehet teljes egyetértésrôl beszélni. Ez a művekben is megmutatkozik.69.2. A modern politika-tudomány (political science) módszere

A politikatudomány harmadik összetevôje, jellegzetessége a módszertani megújulás hirdetése; annak az elvnek érvényesítése, hogy az új politikatudományt módszertani gazdagodás jellemzi, több módszer alkalmazása. Ez a legnagyobb "bűn" Hans Kelsen szemében, hiszen a tiszta jogtan szerint éppen a módszertani tisztaság volt a központi, vezetô gondolat. Az amerikai politikatudomány hívei a sokoldalú módszertani megközelítés fontosságát hangsúlyozzák. Ide tartoznak tehát a hagyományos jogi módszer mellett a szociológiai, a statisztikai, a matematikai, a pszichológiai, valamint az összehasonlító módszer is.

Ebbôl a szempontból a politikatudomány szakít a korábbi hagyományokkal. 1948-ban, tehát a második világháborút követôen, amikor az Egyesült Államok politikai súlya, a világtörténelemre gyakorolt befolyása megnövekedett, eljött az idô arra, hogy ez a koncepció Európára is kiterjessze a maga hatását. 1948-ban rendezte meg az UNESCO azt a konferenciát, ahol a világ tekintélyes szakértôinek részvételével az új, az amerikai koncepciónak megfelelô módon kívánták befolyásolni a nemzetközi tudományos életet. Ennek külsô megnyilvánulása volt, hogy az UNESCO égisze alatt két nemzetközi, tudományos szervezetet hoztak létre. Az egyik a Nemzetközi Jogtudományi Egyesület, a másik a Nemzetközi Politikatudományi Egyesület. Itt már az elnevezés is jelezte, hogy az új nemzetközi súlypontok az amerikai tudományos gondolkodás hatása alatt fognak kialakulni, tehát a hagyományos értelemben vett államtudományok számára csak az új keretek között kínálkozik fejlôdési lehetôség (figyelembe véve ennek anyagi vetületét is). Az 1948-as konferencia abból a szempontból érinthet bennünket, hogy lényegében egyetértés született, és ez mindmáig fennáll, a politikatudomány vagy politológia fô vizsgálódási területeit illetôen.Ezzel kapcsolatban négyes tagozódás alakult ki.Elsô összetevôje a politikai elmélet, amely magába foglalja az eszmetörténetet is.A második nagy témakör alapvetôen az államhoz kapcsolódó kérdések vizsgálata. Ide tartozik mindenekelôtt az alkotmány és az alkotmányosság problematikája, továbbá a központi kormányzat, a helyi önkormányzat, a regionalizmus kérdésköre, a közigazgatás egész területe, a jóléti államisággal összefüggô megnövekedett állami szerepvállalás, azaz a gazdasági és a szociális tevékenysége a modern államnak, ill. a politikai intézményrendszer összehasonlító vizsgálata.A harmadik nagy témakör a politikai rendszernek államon kívüli összetevôi. Ide tartozik, a politikai pártok témakörének vizsgálata, az érdekképviseletek, a társadalmi egyesületek, az állampolgári részvétel különbözô formáinak tanulmányozása. Ide tartozik az egész közvélemény-problematika, a közvélemény megismerésének, befolyásolásának, formálásának egész kérdésköre. A negyedik nagy témakör, a nemzetközi kapcsolatok témaköre, jogi és nem-jogi összetevôket egyaránt tartalmaz.(Dr. Péteri Zoltán előadása)

70. A politika-tudomány tagozódása(Dr. Péteri Zoltán)

A második nagy témakör a tudomány belsô tagozódása, tartalma. Mivel foglalkozik a politikatudomány? Az erre a kérdésre adott válasz többé-kevésbé communis opinio doctorum-nak, tehát szakemberek közös véleményének tekinthetô. Eszerint három nagy témakör tartozik a politikatudomány vizsgálódási körébe.Az elsô az ún politikaelmélet, vagy political theory. Ez az elmélet eszmetörténetet is jelent, tehát a politika, mint tudomány elméleti és módszertani kérdései mellett a politikai tanok története is ebbe a keretbe sorolható.A politikatudomány tartalmát illetôen második témakör a politikai statika és politikai dinamika megkülönböztetése. Ez egyfelôl azt jelenti, hogy a politikatudomány egyfelôl intézményes struktúrákkal foglalkozik, lényegében tehát szervezeti kérdések tartoznak ide, a politika intézményrendszere. Másfelôl a poltikai dinamika elnevezés alá foglalják a politikai életben végbemenô mozgásokat, a befolyásolás lehetôségeit, a közvélemény formálásának kérdéseit.A politikatudomány tartalmának harmadik összetevôje az “international relations”, tehát a nemzetközi kapcsolatok néven szereplô alkotórész, ahová nemcsak a nemzetközi jog, tehát egy alapvetôen jogi diszciplina tartozik, hanem a nemzetközi kapcsolatoknak olyan része is, mint a diplomácia, a nemzetközi mozgalmak, tömörülések, stb.(Dr. Péteri Zoltán előadása)

55

71. Weber és a "megértő" szociológia(Dr. Péteri Zoltán)

Most egy német gondolkodóval kell megismerkednünk, akinek működése különösen a módszertani kérdések tekintetében nemcsak az államtudomány, hanem általában a társadalomtudomány számára igen jelentősnek mondható.Max Weber (1864-1920) sajátságos oktatói és tudományos pályafutást mondhat magáénak, amennyiben igen fiatalon, 29 éves korában már egyetemi tanárnak nevezték ki. Ez a pálya a berlini egyetemen kezdődött, de egy év múlva, az újkantiánizmus délnémet fellegvárában, a híres freiburgi egyetemen folytatódott, majd onnan Weber az ugyancsak az újkantanizmus badeni irányzatának égisze alatt tevékenykedô heidelbergi egyetemre került. Itt mélyedt el az újkantianus filozófia felismeréseiben, tanításában. Itt ismerkedett meg és barátkozott össze a badeni irányzat két vezéralakjával, Wilhelm Windelbanddal és Heinrich Rickerttel. Sokat merített tőlük, amikor saját rendszerének kidolgozására vállalkozott. Oktatói pályája, egészségügyi okokból, igen korán megszakadt. Innentől Weber dolgozószobája csendjébe visszavonulva adta át magát a tudományos munkának és a “szobatudós” tipusának megtestesítője lett. Ennek ellenére Max Weber kétségtelenül az a társadalomtudós, aki talán a legmaradandóbb hatást gyakorolta a XX. sz. társadalomtudományára.Weber érdeklődése korántsem korlátozható a bennünket elsődlegesen érintő állami és jogi vonatkozásokra, rendkívül szerteágazó volt, a társadalomtudományok sokaságára terjedt ki, és elmondható, hogy minden téren maradandó, tartós hatással járt. Érdeklődése elsődlegesen a társadalomtudományok módszertani, elméleti kérdéseire vonatkozott, másodsorban a gazdaság történeti kérdéseinek feldolgozására, harmadsorban szociológiai kérdésekre, mind a szociológia elméleti és módszertani kérdéseire, mind pedig a szociológia egyes szakágazataira, különös tekintettel a vallásszociológiára, ahol a protestáns etikát és a kapitalizmus szellemét vizsgálva mindmáig igen jelentős hatású művet alkotott. Kiterjedt a vizsgálódása a politikára is. Foglalkozott tág értelemben vett politikai kategóriákkal, különösen a hatalom és az uralom kérdéseivel. Mindezek a vizsgálódások olyan értelemben lezáratlanok maradtak, hogy Weber életében nem tudta közzétenni Wirtschaft und Gesellschaft, Gazdaság és társadalom c. fôművét, amely halála után, tanítványainak fáradozásai eredményeként került nyomdába, s amelyet azután más nyelveken is kiadtak. Magyarul is folyamatban van a teljes kiadása, egyes részletei már korábban megjelentek.Ez a mű posthumus mű, nem csak azért, mert a szerző halála után jelent meg, hanem azért is, mert a tanítványok fáradozásai nyomán nem mindig a szerző eredeti elképzeléseinek megfelelő formában került közzétételre. Esetenként ezt nem is lehet kideríteni, és ennek következtében mindenképpen egyfajta torzó benyomását kelti. Ezzel függ össze az a szakirodalomban megfogalmazott gondolat, hogy Webernek ahány olvasója, annyi értelmezője van. Gondolatait igen sokan magyarázták, értelmezték, ezek az értelmezések azonban nem mindig tekinthetők autentikus értelmezésnek, igen sokszor szubjektív elképzeléseket tükröznek.A társadalomtudományok helye a tudományok rendszerébenWeber kiindulópontja egy választóvonal meghúzása a tudományok két nagy csoportja között. Az egyik csoportba az ún. nomologikus tudományok tartoznak, a másik csoportba az ún. idiografikus tudományok. Az első csoportba tartozó tudományok jellegzetessége, amint a névből is kitűnik, a törvényszerűségek kutatása, feltárásának, megfogalmazásának igénye. Ezek a tudományok alapvető célként fogadják el a megközelítésnek azt a módját, jellegét, amely általános érvényű összefüggések, objektív törvényszerűségek feltárásával kapcsolatos. A természettudományok tartoznak elsődlegesen ebbe a körbe, ahol átfogó, objektív érvényű összefüggések, törvényszerűségek megfogalmazása, feltárása a feladat. A társadalomtudományok, amint erre Weber ismételten rámutat, a másik csoportba tartoznak, ahol a feladat nem elsődlegesen az általános érvényű összefüggések feltárása. Az e körbe tartozó tudományok figyelmét mindenkor az egyediség köti le elsősorban. Azt vizsgálják, hogy az egyedi jelenségek milyen erőktől befolyásoltan alakulnak ki, fejlődnek, változnak, és esetleg tűnnek el. Ez természetesen nem jelenti az objektív összfüggések, törvényszerűségek megállapításáról történő lemondást, hanem csupán azt, hogy ezeknek a törvényszrűségeknek a rögzítése nem jelenti a fô feladat megoldását e tudományok számára. A feladat ugyanis éppen az egyediség kutatása, feltárása, azoknak a konkrét okoknak a vizsgálata, amelyek egy-egy társadalmi jelenséget létrehoznak és befolyásolnak.Ezzel kapcsolatos Webernek a törvényszerűségekrôl szóló fontos megállapítása: a természettudományok, a nomologikus tudományok arra törekszenek, hogy általános érvényű, tehát a jelenségek minél szélesebb körére, lehetőleg minden jelenségre kiterjedő objektív törvényszerűségeket fogalmazzanak meg. A természettudományok számára egy törvényszerűség akkor hasznos, ha a vizsgált jelenségeknek minél szélesebb körét, lehetőleg teljességét átfogja. Azok a törvényszerűségek, amelyeket a természettudomány megállapít, kisérleti úton bármikor ismételhetők, újra és újra igazolhatók, olyan összefüggéseket rögzítenek, amelyek tetszés szerinti számban rekonstruálhatók, kisérletekkel mindenkor alátámaszthatók, bizonyíthatók. A társadalomtudományok világában a törvényszerűségekkel kapcsolatosan más felismerésekkel találkozunk. Rájövünk ugyanis arra, hogy egy-egy általános összefüggés mennél

56

szélesebb körét kívánja átfogni a vizsgált jelenségeknek, annál szegényesebb tartalmú lesz. Mennél szélesebb egy fogalom köre, annál üresebb a tartalma. Ennek illuszrálása a jog fogalmának vizsgálata: mi a jog, mi az a jogfogalom, amely átfogja a jogi jelenségek körét? Fogalmazzunk meg egy olyen definíciót, amely a jogot az állam által alkotott szabálynak tekinti? Ezzel szemben áll az egész jogi etnológia, szemben áll a történeti jogi irányzattól kezdve az irányzatok egész sokasága, amelyek számára az állam szerepvállalása a joggal kapcsolatban történetileg később keletkezett. Ezeknek az elméleteknek a számára a jog nem feltétlenül állami jog. Ezt a tényezőt tehát ki lehet rekeszteni egy általánosságra törekvő jogfogalomból. Kapcsoljuk össze a fogalommal a megfelelő eljárást, a meghatározott formákhoz kötöttségét a jognak? A történeti jogi Piskola, majd a szociológiai irányzatok sora fogja azt válaszolni, hogy a jognak ilyen formalizált létrejötte egyáltalán nem jellemző a jog fejlődésének egészére. Jog létrejöhet az emberi közösségek szokásaiból, a népszellem eredményeként is. Hol van itt formalizált eljárás, amely a jogot létrehozta? Kapcsoljuk ezt is ki a jogfogalomból? Vagy értsünk egyet a természetjogászokkal, akik azt mondják, hogy a jog az igazságosság kifejezője, szükségszerűen erkölcsi tartalmat hordozó norma? Gúnyosan legyint erre Austintól kezdve minden jogpozitivista. Kelsen egyenesen ki fogja jelenteni, hogy ez tiszta ideológia, ez nem tudomány, ez hit. A jog, tartalmától függetlenül jog, tartják a tiszta jogtan képviselői és ezen az úton továbbhaladó Kelsen-követők. Nincs tehát a jognak erkölcsi tartalma? Akkor eljutunk ahhoz a következtetéshez, amihez Weber eljutott, hogy a társadalomtudományok általános fogalmai rendkívül szegényes tartalmúak, néhány vonásra szorítkozó fogalmak. Esetünkben nem marad más, mint az, hogy a jog valamiféle magatartási szabály. Ezzel a fogalommal keveset kezdhetünk. Bővítenünk kell, az egyediséget figyelembe véve kell vizsgálnunk a kérdést. Egy másik példa az állammal kapcsolatos problémák körébôl. Az egész tipológia, az államok osztályozásának egész kérdésköre rendült meg az újkori tudomány felismerései alapján, amikor a híres arisztotelészi tipológiát megkísérelték modern viszonyok között érvényesíteni. Mit jelent a monarchia, mint egyeduralom? Egy személy uralma? Akkor ebbe a körbe beletartoznak az ókor istencsászárai, a felvilágosult abszolutizmus uralkodói, a modern köztársaságok köztársasági elnökei, mint egyszemélyi államfő, a parlamentális monharchiák esetleg királynak nevezett államfője. Ilyen körülmények között azzal a fogalommal, hogy monarchia, nem sokat tehet az államtudomány. A modern tudománynak az egyediséget vizsgálva további ismérvek bekapcsolására kell törekednie, mert az az általános fogalom, hogy egy személy vezető szerepe, ilyen körülmények között nem sok eligazítást tartalmaz. Kultúra és társadalomtudományA másik fontos tétele Webernek a társadalomtudományoknak a kultúra fogalmával történô összekapcsolása. A kultúra Weber számára alapvetően érték- fogalom. Az ember teremti a kultúrát azzal, hogy értékítéleteket fogalmaz meg, az értékesség gondolatát kapcsolja a ténymegállapításhoz. A kultúra az ember számára valamilyen értéket hordozó valóság. A társadalomtudományok ilyen tudományok, az értékekkel vannak kapcsolatban. Az újkantiánus filozófia szóhasználatával élve a “wertbezogene Wirklichkeit”, az “értékre vonatkoztatott” valóság vizsgálata folyik itt. A társadalomtudományok tehát a valóságot vizsgálják a pozitivista értelemben, de ez a valóság egy értékekkel színezett, értékekkel összefüggő valóság. Ezzel kapcsolatosan Weber megállapította, hogy az ember éppen az értékválasztásai kapcsán nem a teljes valóságot, hanem a számára értékes, a számára fontos, a számára releváns valóságot kívánja megismerni. A "kultúrtudomány" megnevezés Weber számára azt jelenti, hogy az ember a valóság egy részét vizsgálja, ha társadalomtudományi megismerést folytat. Weber szavait idézve "A végtelen valóságnak a véges emberi szellem segítségével történő mindennemű gondolati felismerése egy hallgatólagos előfeltevésen nyugszik. Azon, hogy a valóságnak mindíg csak egy véges része képezi tudományos feldolgozás tárgyát, és csak ez a rész lényeges számunkra a figyelemreméltó értelmében."A társadalomtudománynak az a sajátossága, hogy a valóságot, a Sein-t, a létezőt vizsgálja. Ez szigorúan pozitivista kiindulópont, Weber ebben a kérdésben is a pozitivista tudományosság álláspontjára helyezkedik, amiből a társadalomtudomány számára fontos következtetések adódnak. Weber leszögezi, hogy a társadalomtudománynak nem feladata, nem lehet feladata, hogy célokat fogalmazzon meg, hogy követendő modelleket állítson a fejlődés továbbvitele számára. A társadalomtudománynak nem a célok kitűzése a feladata, hanem azoknak az eszközöknek, módszereknek vizsgálata, amelyek a különböző célokhoz elvezethetnek.A tudomány tehát az eszközöket, a célok felé vezető utakat tárja fel, s ennek kapcsán alternatívákat fogalmaz meg a különböző döntések, köztük a politikai döntések számára. Maga a döntés azonban, és ez Weber gondolatmenetének a legfontosabb eleme, az akaró ember dolga, és nem a tudományos vizsgálódásé. Az akaró a saját ember értékítéleteit követi a döntés kapcsán, s ezek mindenkor egy meghatározott értékrend alapján fogalmazódnak meg. Ez az értékrend az értékek relatív érvényességének felismerésére épül. Ez a híres értékrelativizmus elmélet Weber gondolatmenetében. Arról van szó, hogy az ember döntéseit befolyásoló értékek hierarchikus rendet alkotnak, minden érték visszavezethető egy nála magasabbrendű értékre, és ehhez a magasabbrendű értékhez való viszonyában, relációjában érvényes. Azért érvényes tehát, mert visszavezethető egy magasabb rendű értékre. E visszavezetések során végül is eljutunk egy végső, alapvető értékhez, az ún. Grundwert-hez, amely már nem vezethető vissza egy magasabb rendű értékre, tehát az egymásra viszonyítottság lánca itt megszakad. Ez a végső érték ily módon, a tudomány számára hozzáférhetetlen: nem lehet tudományosan visszavezetni egy még magasabb szintre. Ez a végső érték a hit világába, és nem a tudomány világába tartozik. Weber, rendkívül hatásosan, az emberi

57

személyiség méltóságát említi ezzel kapcsolatban: az embernek éppen abban áll ez a méltósága, hogy választhat, dönthet az általa elfogadott értékrend tekintetében. Összekapcsolja életét, mondhatnánk ráteszi az életét egy értékrend szolgálatára. Végső esetben hajlandó az életét is feláldozni ezért az értékrendért. De tisztában kell lennie azzal, hogy ez nem a megismerő ember, nem a tudomány világában tevékenykedő ember döntése, önfeláldozása, hanem az akaró emberé, a szabad akarattal rendelkező emberé, akinek éppen abban áll a méltósága, hogy ezeket a választásokat megteheti, és meg is kell tennie. Az értékrelativizmus nem jelenti az értékekről való lemondást. Nem jelenti azt, hogy az ember ezzel amorális lénnyé válik, hogy számára minden mindegy, hogy nincsenek eszményei. Szó sincs róla. Weber és az értékrelativizmus minden híve, köztük Gustav Radbruch, a relativista jogfilozófia vezéralakja, egyértelműen, életével is bizonyította, hogy relativista tudományos alapállása összeegyeztethető nagyon határozott értékrenddel és azok szolgálatával.Milyen forrásokból erednek az emberi akaratra épülő döntések? Weber négy kategóriát különböztet meg. Vannak célorientált döntések, ahol az ember meghatározott cél elélrésére mozgósítja a döntéseit. Ez a cél lebeg szeme előtt, minden döntése, egész magatartása az elérni kívánt célra irányul. A második kategória Weber teóriájában, mint értékorientált döntés szerepel. Itt valamilyen végső érték határozza meg a döntést, a cselekvést, függetlenül attól, hogy ez a végső érték elérhető-e, megvalósítható-e . Következésképpen akadnak, és mindíg is akadtak olyan mozgalmak, csoportok, emberi személyek, akik valamilyen végső érték megvalósításának szolgálatában tevékenykedtek, esetleg áldozták életüket, noha tisztában voltak azzal, hogy ez a célkitűzés eleve megvalósíthatatlan. A harmadik kategória az ún. szokásokra orientálódott döntés, amikor is a döntés forrása a tradíció, a hosszú idő alatt kialakult szokás, az ebben megtestesülő értékpreferenciák. A negyedik kategória az érzelmi döntés, ahol az ember esetleg a pillanatnyi fellángolásai, személyes szimpátiák, antipátiák alapján fogalmazza meg a döntéseit.A társadalomtudományi megismerés objektivitása; az ideáltipusMennyiben lehet a társadalomtudományban objektív megismerésről beszélni, mit jelent a társadalomtudományi megismerés objektívitása az értékelő szemlélet jegyében?Weber kiindulópontja alapvetően pozitivista. A kauzalitás törvényszerűsége számára is alapvető törvényszerűség. Okok és okozatok láncolatából tevődik össze az emberi történelem, azonban ezek közül az okok és okozatok közül az ember számára nem mindegyik egyformán releváns. Az ember ezekből a hatalmas mennyiségben jelentkező okokból csak egyeseket, mint a valóság részeit tart relevánsnak a maga számára, kiemeli tehát a valóságnak bizonyos elemeit, és ezeket, az általa fontosnak, relevánsnak tartott részeket foglalja össze egy ún. gondolati képbe. Bizonyos jelenségek gondolati képe íly módón nem a teljes valóság, nem a valóság teljes aspektusa, hanem csak az ember számára releváns aspektusaiból tevődik össze. Ezt a gondolati képet nevezte el Weber "ideáltipusnak".A típus-fogalom Heinrich Ricker filozófiájából került át Weber gondolkodásába, de jelentős módosításokkal. Ricker ugyanis kétféle tipust különböztetett meg: A tipus fogalma nála jelenthet egy modellt, egy mintát, és ilyen értelemben tipikusat. De jelenthet másik értelemben egy matematikai átlagot: ahogyan a dolgok történni szoktak, és ilyen értelemben tipikusak.Weber ideáltipus fogalma eltér ettől. Számára az ideáltipus olyan gondolati kép, ami tudatosan csak a valóság bizonyos aspektusaira terjed ki, olyan aspektusokra, amelyekben az ember, mint a kultúra létrehozója és részese relevánsnak tekint. Ebből a szempontból az ideáltipus Weber megfogalmazásában “utópia”, a maga teljességében, a maga tisztaságában soha sehol nem valósult meg, és nem is valósulhat meg. Nem ez a feladata.Az a feladata, hogy a megismerést elősegítse, lehetővé tegye, hogy összehasonlítsuk, összemérjük a valóságot, a tapasztalatunk által megismert valóságot ezzel az ideális gondolati képpel, felismerjük a hasonlóságokat és különbségeket. Erre gondoltak Platón és Arisztotelész, amikor az “elfajult formák”-ról beszéltek.

Az ideáltipus fogalmát Weber a politika terén is hasznosította, amikor a hatalom és az uralom kérdéseivel foglalkozott. Két olyan fogalom, amelyek a modern társadalomtudomány számára kiindulópontot jelentenek további vizsgálódásainkhoz.A hatalom lehetőség. Képletesen kifejezve az a lehetőség, hogy A az akaratát át tudja vinni B-re. Vagyis A-nak az a lehetősége, hogy mást vagy másokat befolyásoljon, azok magatartását befolyásolja. Az uralom ennél több.Az uralom valószínűség. Mint Weber kifejti: “annak valószínűsége, hogy egy ember vagy embercsoport meghatározott parancsoknak engedelmeskedni fog”. Felmerül a kérdés, hogy min alapul ez a valószínűség? Miért fognak az emberek engedelmeskedni bizonyos parancsoknak? Weber válasza: azért, mert ezt a parancsot legitimnek tartják. Megjelenik a legitimitás fogalma. Annak az oknak a kereséséről van tehát szó, amely miatt az emberek elfogadják a parancsot, amely miatt engedelmeskednek a parancsnak.Weber válasza ezzel kapcsolatban hármasságot mutat, háromféle legitimációs alapot különböztet meg:- az ún. tradicionális, tehát a hagyományokra épülő igazolást- a karizmatikus uralmat, amikor az engedelmeskedés, a parancsot adó személy természetfölöttinek tekintett tulajdonságaira, karizmájára vezethető vissza. - harmadik legitimációs alap a modern társadalmakra jellemző legitimitás, amelyet Weber “racionális vagy legális” uralomnak nevez, már az elnevezésben is érzékeltetve, hogy itt a törvény áll az előtérben.Azért engedelmeskedünk a parancsnak, mert ez a joggal, a törvénnyel van összefüggésben. A modern társadalom a törvény-fogalommal összekapcsolt társadalom. Minthogy ezt a törvényt közzéteszik, mindenki számára

58

megismerhető, az emberi értelem számára hozzáférhető, tekinthetjük ezt az uralmat racionális uralomnak, mert az ésszerűség elvével van összekapcsolva. Itt tehát ideáltipusokról van szó, az uralom olyan tipusairól, amelyek utópiák, soha sehol nem valósultak meg a maguk tisztaságában, de amelyek, mint gondolati kép, mint gondolati modell, a megismerő tevékenységet, a kategorizálást, az osztályozást elősegítik.(Dr. Péteri Zoltán előadása)

72. A behaviorista politika-tudomány(Dr. Péteri Zoltán)

A modern társadalomtudományok eredményeinek a politikatudományba való integrálása és a modern politológia kialakulása e század 20-as éveire tehető. A folyamat a behaviorista irányzat jelentkezésével vette kezdetét. Az irányzat neve a behavior (magatartás) szóból származik. A behaviorista irányzat - szemben a korábbi normatív-institucionalista szemlélettel - az egyéni vagy csoportos magatartást vizsgálja.Célja: a a politikai magatartás megfigyelése alapján annak magyarázatára és előrejelzésére alkalmas politikai elmélet kialakítása.Módszerei: a többi társadalomtudomány (szociológia, pszichológia) empirikus vizsgálati eszközeinek és adatfelvételi technikájának elsajátítása és továbbfejlesztése.Főbb reprezentánsai: Charles Edward Merriam (1855-1942), Dwight Lasswell (1902-1978), de ide sorolható bizonyos szempontból Joseph Aloise Schumpeter (1883-1950) és Robert Alan Dahl (1915-) is.(Dr. Paczolay Péter)

73. Az institucionalista politika-tudomány(Dr. Péteri Zoltán)

A XIX. sz-ban az Egyesült Államokban művelt és oktatott politikatudomány a felvilágosodás politikai és morálfilozófiáján alapult. A XIX. sz-ban megindult az erejdés. Kísérletek történtek a fevilágosodás politikaelméleti paradigmájának, a természetjognak és a szerződéselméletnek a kritikájára és új koncepciók kialakítására.Francis Lieber (1798-1872)- természetes állapot sohasem létezett- elveti az egyén és az állam szembeállítását- feladja az állam minimalizálását- továbbra is fenn kívánja tartani a szabadság és egyenlőség eszményeit- ellenzi a rabszolgaságotJohn Caldwell Calhoun (1782-1850)- bírálja a szabadság és egyenlőség alapértékeit- védelmezi a rabszolgaságot- az emberi természetben egoista és társadalmi-közösségi elemek egyaránt fellelhetők- az állam hajlamos a társadalom céljaitól való elidegenedésre, ezért ellenőrzésre van szükség- ennek jogi formája az alkotmány- politikai rendszere a dmeokrácia- a demokratikus alkotmány feladata

- a különböző érdekek közötti kompromisszum létrehozása- bármiféle érdek hatalmi monopóliumának megakadályozása

- bármiféle alkotmány mércéje: a kisebbségben levő állampolgárok jogainak védelme- numerikus többség elve helyett konkurens többség elve- a konkurens többség elve (az USA vonatkozásában)

- a tagállamok vétójoga a szövetségi döntésekkel szemben- a tagállamok kiválási joga.

John William Burgess (1844-1931)- bírálta az állam keletkezését megalapozó szerződéselméletet, a felvilágosodás filozófiájához kapcsolódó felfogást- szerinte a politikai szabadság kialakulása a teuton fajhoz kapcsolódik- vizsgálódásaiba bekapcsolja (az alkotmányjogon túl) a gazdaság- és társadalomtörténetet- elsősorban az intázmányek fejlődésével foglalkozott- módszere a történeti források elemzése volt.

59

Megemlíthető még Lawrence Lowell (1856-1943), Woodrow Wilson (1856-1925), Arthut Fisher Bentley (1870-1957).

74. Politika-tudomány Közép-Kelet-Európában(Dr. Péteri Zoltán)

Az új tipusu politikatudománnyal szemben Kelet-Európában kezdettôl fogva erôteljes ellenvélemények fogalmazódtak meg. Az új politikatudomány tabunak számított, és csak bizonyos idô elteltével lehetett leküzdeni az ezzel kapcsolatos akadályokat.

Fordulópontot jelentett ezen a téren 1965-ben egy Burlackij nevű szovjet filozófusnak a Pravdában közzétett cikke, amely “A marxista - leninista politikatudományért” címet viselte. Burlackij egy új tudomány létrehozásának igényét a marxista - leninista ideológiával kapcsolta össze, amelynek egyik jelentôs, Marxra visszavezethetô tétele: a tudománynak mint termelôerônek hangsúlyozása. Mint Burlackij érvelt, a tudomány csak akkor töltheti be ezt a szerepet, csak akkor tudja befolyásolni a társadalmi fejlôdést, ha kilép az “elefántcsont toronyból”. Szembe kell nézni tehát a társadalmi valósággal, választ keresni a társadalmi folyamatok által kiváltott új problémákra, új kihívásokra. Ennek érdekében, mint Burlackij kifejtette, új tudományt, egy marxista-leninista ihletésű politikatudományt kell létrehozni. Ez a tudomány a már meglévô tudományok, társadalomtudományi ágak határterületein hozandó létre.Milyen határterületek? A tudományos szocializmus, a szociológia, a közgazdaságtan és az állam- és jogelmélet. Ezeknek a tudományoknak az érintkezô felületein kell létrehozni azt az új politikatudományt, amely a társadalmi valóság - napjaink társadalmi valóságának - vizsgálatára hivatott. Ez a társadalmi valóság, mint Burlackij merészen leszögezte, olyan, korábban tabunak tekintett problémák tudományos igényű vizsgálatát igényli, mint a párt, vagy pártok szerepe, a közvélemény, az állampolgári részvétel, az ún. befolyásoló csoportok (pressure groups), tehát csupa olyan téma, amely már régóta az amerikai tudományos kutatás középpontjában állt. Ezeket a kérdéseket Burlackij szerint elsôsorban szociológiai módszerekkel, tehát ténykutatásra épülô vizsgálódásokkal kell tisztázni. Szociológiai felmérések, kérdôívek, csupa olyasmi, ami annak idején a keleti tömbben nem éppen kedvelt formának számított.Burlackij cikke óriási vihart kavart, és még abban az évben, 1965-ben, össz-szövetségi tudományos konferenciát hívtak össze, amelynek ebben a kérdéskörben, tehát a politikatudomány létrehozásának kérdésében kellett állást foglalnia. A konferencián többségben voltak az új gondolkodás hívei, így a Burlackij által elôterjesztett fôreferátum alapján sürgették a politikatudomány létreehozását a Szovjetunióban. De mivel - ahogyan a latin mondás is tartja: ”vota non numerantur, sed ponderantur”, tehát nem a szavazatok száma a döntô, hanem azok minôsége - a konferencián a résztvevôk egy, számszerűen kisebbségben lévô csoportja meghatározta a konferencia döntésének kimenetelét.E számszerű kisebbség véleménye Burlackij kísérletével, ajánlatával szemben teljesen elutasító volt. Az érvelést Viktor Cshikvadze akadémikus (a szovjet Akadémia Jogtudományi Intézetének igazgatója) fogalmazta meg, és abból indult ki, hogy Burlackijnak teljesen igaza van, ki kell lépni az elefántcsont toronyból, és támogatni kell a Szovjetunióban végbemenô szocialista építést. Azonban ehhez nincs szükség új politikatudományra, hiszen a szocialista társadalomban minden társadalomtudomány politikai jellegű.Más tekintélyes szovjet társadalomtudósok szerint a politikatudomány megvan, csak másként hívják, úgy, hogy tudományos szocializmus. Ilyen körülmények között nincs szükség arra, hogy új politikatudományt hozzanak létre. Ehhez a véleményhez kapcsolódott az egyik legműveltebb szovjet jogásznak, Zivsznek a véleménye, aki az állam- és jogtudomány számára vindikálta azt a szerepet, hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkozzék. Nincs tehát szükség politikatudományra, az állam- és jogtudománynak kell ezt a szerepet ellátnia. A döntés természetesen ebben az értelemben született meg, és az a döntés, amit hivatalosan az állami szervek elé terjesztettek, mint a konferencia állásfoglalását, a poitikatudomány elutasítását javasolta. Ennek megfelelôen a Szovjetunióban a mai napig nincs önálló politikatudomány.

Az ún népi demokratikus országok közül elôször Lengyelországban és Jugoszláviában került sor a politikatudomány szervezeti kereteinek kiépítése. Ezen az úton haladva Magyarországon elôször a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt történtek lépések, amennyiben az Akadémia lehetôvé tette tudományos fokozat, kandidátusi vagy doktori cím szerzését politikatudományban. Ezt követték az oktatásban végrehajtott újítások, melynek eredményeként ma már számos egyetemen sor kerül a politikatudomány oktatására. Ezen a téren a továbbiakban elméleti tisztázásra is szükség lesz.(Dr. Péteri Zoltán előadása)

75. A "demokrácia" fogalmának jelentéstörténete (a szó jelentése és modern szinonimái)

60


eredetileg démosz kráciája: a köznép uralma

később népuralom a többség uralma a szegény többség uralma a többség zsarnoksága

újkor népszuverenitás (francia gondolkodásban) republikanizmus (amerikai politikai gondolkodásban) képviseleti kormányzat (XIX. sz-ban) a pűhatalommegosztással és a pluralizmussal hozták kapcsolatba (XX. sz-ban) poliarchia (R. A. Dahl munkássága nyomán)

Abraham Lincoln definíciója "A nép kormányzata, a nép által és a nép érdekében." Ez a definíció tudományos értelemben használhatatlan

a kormányzat 5 féleképpen értelmezhető olyan kormányzat, amelynek a nép egyszerre alanya és tárgya (nép önkormányzata) amelynek a nép a tárgya amelyet a nép választ olyan értelemben származik a néptől, hogy legitimációjának alapja a konszenzus amelyre a népnek befolyása van

"a nép által": szintén sokértelmű "a nép érdekében": közismert, hogy a múltban sok olyan kozmányzati rendszer létezett, amely:

a nép érdekében tevékenykedett, s nem tekintette magát demokráciának demokráciának nevezte magát, mégsem a nép érdekét szolgálta.


76. A "demokrácia"-fogalom érvényességi területei. A demokrácia, mint az államrend jellemzője(Dr. Takács Péter)

76.1. A "demokrácia"-fogalom érvényességi területei politikai értelemben vett demokrácia

az uralom meghatározott módjára utal az uralom alanyai és tárgyai között szoros kapcsolat van vagy egybeesik

a hatalomgyakorlás olyan eljárására utal, amelynek szervez része a hatalmat gyakorlók és az annak alávetettek konszenzusa

társadalmi demokrácia két forrásból táplálkozik

a modern társadalomfejlődés egalitárius tendenciáinak felismeréséből és tényszerű leírásából (Tocqueville és Bryce)

a gazdasági egyenlőség programszerű megfogalmazásából ipari demokrácia

fogalma a szociálliberális és a szociáldemokrata eszmerendszerből származik első megfogalmazói Betrice Webb és Sidney Webb e fogalmon azt a lehetőséget értették, hogy az ipari üzemek gazdasági döntéshozatali eljárásában részt

veheseenek a munkások és az alkalmazottak is ez az általános gondolat a XX. sz-ban két irányban fejlődött tovább

a munkás-önigazgatás eszméjében az ún. kollektív szerződés intézménye, valamint a szakszervezeti jogok elismerése terén

76.2. A demokrácia, mint az államrend jellemzője

61

A politikai demokrácia - az állam szempontjából - 3 módon értelmezhető: mint államforma

az ókori görögöknél Arisztotelésznél az ún. tiszta alkotmányok egyik formája

mint kormányzati forma a reneszánsz és a felvilágosodás idején a monarchikus és republikánus (köztársasági) államformákat különböztették meg Machiavelli: azállam formailag köztársaság vagy egyeduralom, a hatalom gyakorlói azonban mindkét

esetben vagy az arisztokráciára, vagy a népre támaszkodnak Montesquieu: a köztársaságot osztotta demokráciára és arisztokráciára Rousseau: megkülönböztette a tv-eket megalkotó demokratikus főhatalmat és az tv-eket végrehajtó

demokratikus kormányokat mint a politikai rendszer leíró vagy értékelő kategóriája

a XIX. sz. óta a demokráciát szembeállítják a diktatúrával, ill. a totalitarizmussal

A politikai demokrácia megszerveződésének 2 módja van közvetlen közvetett(Lásd 82. tétel)

77. Demokrácia a görög gondolkodásban (Platón és Arisztotelész)(Dr. Takács Péter)

Periklész híres beszéde ellenére a görög gondolkodók többnyire fenntartásokkal közelítettek a demokráciához. Platón és Arisztotelész

kifejezetten rossz államformának tekintették szerintük a demokrácia az egyéni érdekek érvényesítésére törekszik a túlzott szabadság és a túlzott egyenlőség rendszere

a mérséklet hoiánya jellemzi nem kiszámítható módon működik

nem stabil államforma (különösen Platón hangsúlyozta)Platón- az ideális állam

- királyság (ha egy vezetésre alkalmas férfi akad)- arisztokrácia (ha több vezetésre alkalmas férfi akad)

- hibás államformák- timokrácia: ha a hatalom az őrök kezébe kerül, s a bölcsek nem lehetnek vezetők- oligarchia: a gazdagok lesznek a vezetők- demokrácia: Platón szerint egyenlő az anarchiával, a kiporciózott egyenlősdivel- türannisz: túlságos szabadság következménye a legbőszebb szolgaság

Arisztotelész- államformák

- királyság- legjobb államforma: a jó királyság- legrosszabb államforma: a türannisz

- arisztokrácia- kevesen uralkodnak, s ők a legjobbak- oligarchiává szokott zülleni

- politeia- amikor a nép gyakorolja a hatalmat a közjó érdekében- korcs formája a demokrácia


78. Népszuverenitás és demokrácia (Rousseau elmélete)(Dr. Takács Péter)

62

Jean-Jacques Rousseau (1712-1778)- elfogadja a természeti állapot és a társadalmi szerződés fikcióját, de természeti állapotot a boldogság korának tartja- megkérdőjelezi a fejlődés értelmét- az ember célja az erény megismerése- a természetes egyenlőtlenség kialakulása szörnyű hadiállapotot eredményezett- a zsarnokság az egyenlőtlenség legmagasabb foka- társadalmi szerződés: a társulás minden tagja lemond minden jogáról a közösség javára- a szuverén nem külső hatalom (mint Hobbesnál), hanem maga a nép- a szerződéssel az ember megőrzi a szabadságát, de ez már nem a természetes szabadság, hanem a polgári szabadság, melyet korlátok közé szorít az általános akarat- az általános akarat nem többségi akarat, nem is mindenki akarata, hanem az állam valamennyi tagjának állandó akarata- köztársaságnak nevez minden államot, ha törvények kormányozzák- ebben az értelemben a monarchia is köztársaság lehet(Dr. Paczolay Péter)A demokrácia, mint népi főhatalom igazolása az ember szabadnak született az ember a természeti állapot viszonyai között egyenlő volt az ember olyan társadalmi fejlődés útjára lépett, amelynek végeredményeképpen mindenütt láncon van az egyenlőtlenség csak egy módon akadályozható meg, ha az emberek társadalmi szerződést kötnek egymással e szerződéssel az ember polgári szabadságra tesz szert a társadalmi szerződéssel létrehozott államban két elvnek kell érvényesülnie

minden polgárnak alá kell vetnie magát a tv-nek a tv-ek megalkotásában mindenki részt vehet

Az általános akarat és a közvetlen hatalomgyakorlás általános akarat

az állam valamennyi tagjának az állandó, a közérdeket kifejező és a szabadságot megvalósító akarata a közérdek érvényesülésének garanciája csak közvetlen néprészvétellel valósulhat meg

közvetlen hatalomgyakorlás az általános akarat közvetítése csorbítja az eredeti érdekeket csak az a tv., amit a nép jóváhagy ha a nép csupán megválasztja képviselőit, a magánszférába vonul vissza, s a válsztás után valójában nem

szabad.(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 120-123.old.)

79. Az amerikai republikanizmus (Jefferson és Madison)(Dr. Takács Péter)

Az USA-ban a XVIII. sz. végének, XIX. sz. elejének 2 fő kérdése: miként valósítható meg a demokratikus rend egy nagy kiterjedésű államban? hogyan kapcsolhatók össze ezek az államok (föderalizmus)?Thomas Jefferson (1743-1826) a hagyományosabb felfogás híve az ember, mint társas lény, csakis kis közösségekben fejlesztheti ki képességeit ennek alapján a részvételi demokrácia híve a legkíválóbb képességekkel rendelkezőket kell állami tisztségekre választani a közéletben való részvétel azért fontos, mert hozzájárul a demokratikus képességek kialakulásához az emberek egyenlőek a politikai részvétel feltétele, hogy a polgárok magántulajdonnal rendelkezzenek az amerikai demokrácia alapja a földtulajdon a demokrácia a hatalom minimalizálásának követelményét jelenti ezt az államhatalmi ágak megosztásával tartotta megvalósíthatónak legeredetibb gondolata az egyes nemzedékek jogaival kapcsolatos

63

nemcsak az egyénnek, de a generációknak is lehetnek jogai egy-egy generáció nem kényszerítheti állami rendjét, alkotmányát és tv-eit a többire egy-egy generáció nem kötheti meg a következő nemzedék kezét

Alexander Hamilton (1755-1804) Jefferson politikai ellenfele a képviseleti kormányzás elkötelezettje volt, melyet nem tekintett demokráciának érvei

az USA társadalma nem agrárius, hanem kereskedelmi az emberek többsége elsősorban a saját hasznát kívánja előmozdítani az amerikaiak alkalmatlanok a közösségi-állampolgári erények elsajátítására

olyan állam kiépítését javasolta amely az intézményes megoldások révén csökkenti a közösségi erények hiányával járó nehézségeket amely államban az emberek egyik csoportja ellenőrizheti a másikat

az erős központi-szövetségi-kormányzat híve volt gazdaságpolitikájában támogatta az iparosítást a republikanizmust (a fékekkel és ellensúlyokkal mérsékelt, közvetett demokráciát) elfogadta.James Madison (1751-1836) világlátása kissé szkeptikus volt az állami és politikai intézmények sohasem lehetnek tökéletesek a legkevésbé tökéletlen az az állam, amelyik a képviseleti intézmények révén a többség uralmát valósítja meg a demokráciának két fogyatékossága van

a többség gyakran állhatatlan és ostoba a többség gyakran igazságtalan a kisebbséggel szemben

frakciók nem politikai pártok, hanem az emberek összehangolt tevékenysége az összehangolt tevékenységet folytató csoportok lehetnek többségben, vagy kisebbségben a frakciók ingataggá teszik az államot (a széthúzást söztönzik), s igazságtalansághoz vezetnek a frakciók léte a kisebbik rossz: a szabadság korlátozása nagyobb veszélyt jelent a pártoskodásnál bizonyos kormányzati eszközökkel a frakciók káros hatásai mérsékelhetők

a kormányzat fékeinek és egyensúlyának kialakítása a frakciók "szaporítása" egyetlen érdekcsoport se maradjon képviselet nélkül

elmélete két szempontból is fontos megelőlegezte a pluralizmus gondolatát a konszenzus eleme bepült a demokrácia eszméjébe.


80. A demokrácia, mint a "többség zsarnoksága" (Alexis de Tocqueville)(Dr. Takács Péter)

Két értelemben használta a demokrácia kifejezést az általános választójogra alapozott képviseleti rendszer a társadalmi rend egy sajátos formája, amelyben a létfeltételek egyenlőekA demokratikus társadalom jellemzői legfontosabb érték az egyenlőség a demokrácia fő jellemzője az individualizmus: a szellemi egyenlőséggel együttjáró gondolati függetlenség

az önérdek előtérbe állítása anyagias törekvések: a család jólétének biztosítása a társadalom tagjanak elszigetelődése

a despotizmus korlátokat emel az emeberk közé, az egyenlőség mindenféle összetartó kapocs nélkül helyezi őket egymás mellé

politikai következmények a polgár kivonja magát a közügyek intézéséből

a központi kormányzat megerősödik a despotizmus új formái alakulhatnak ki: az állam nem törekszik zsarnokságra, hanem "tolakodó

jóindulattal" gyámkodik a társadalom felett

64

a közvélemény uaralma nem jogi, vagy hatalmi eszközökkel valósul meg hanem szinte észrevehetetlen társadalmi szankciók révén

így létrejön a többség zsarnoksága (a konformitás normái arra szocializálják az embert, hogy fogadja el a többség álláspontját

A többség zsarnoksága megakadályozható politikai demokrácia (a társadalmi demokrácia visszásságainak orvoslására) decentralizáció (az önkormányzatok révén) a sajtó és a nyilvánosság szerepe, továbbá az önkéntes társulások.(Dr. Takács Péter: Eszmék és elméletek az államról a XIX-XX. sz-ban 126-128.old.)

81. Az elitisztikus demokrácia elméletei (Schumpeter és Laswell)(Dr. Takács Péter)

A XX. sz-i amerikai gondolkodásban 3 jellegzetes demokrácia-elmélet született a demokrácia versengésre alapozott elmélete (Schumpeter) politikai elitizmus (Laswell) poliarchia (R. A. Dahl)Schumpeter és Laswell elméletére jellemző, hogy megpróbálták összeegyeztetni a demokratikus hatalom és az elit-uralom gondolatát.Joseph Alois Schumpeter (1883-1950) elmélete a klasszikus demokrácia-elmélet bírálatán alapu demokrácia = népuralom a nép sokféle csoportból áll: közjó nem létezik a nép nem képes racionális választásra: érzelmek és szenvedélyek vezetik, részben, mert manipulálják őket a klasszikus elképzelések szerint (Rousseau) a demokrácia alulról felfelé építkezik, Schumpeter szerint inkább a

horizontális koordináció intézménye, mely a piac logikája szerint működik a politikai elit sajátos árut kínál eladásra: programjaikat.Harold Dwight Laswell (1902-1978) a konvergencia-elmélet híve

a konvergencia-elmélet a különböző társadalmi és politikai rendszerek közeledését és hasánlóvá válását próbálta bizonyítani az ún. technokrata elit uralma alapján

Laswell szerint a XX. sz. államfejlődésének fő iránya az ún. kaszárnya-állam lesz a másik irány a technokrata elit uralma, mely képes lesz irányítáni a kereskedelmi és társadalmi folyamatokat a demokratikus elitizmus

a modern társadalom evzetése és irányítása sajátos szakismereteket kíván melyek elvezetnek egy elit kialakulásához nem szükségszerű, hogy ez az elit zárt legyen bárki bekerülhet az elitbe.


82. Közvetlen és képviseleti demokrácia(Dr. Takács Péter)

82.1. Közvetlen demokráciaA politikai közösség tagjai személyesen gyakorolják az államhatalmat.Ilyenek voltak a görög demokráciák.Ellenben- nem a nép, hanem csak a polgárjogokkal rendelkező köznép uralkodott- rövid ideig volt élő gyakorlat a görög városállamokban- bizonyos tisztségeket egyszemélyi vezetők gyakoroltak, kiket sorsolással választottak ki- kis létszámú közösségek voltak- többnyire szakismeretet nem igénylő kérdéseket kellett eldönteniük.82.2. Képviseleti demokráciaA legfőbb állami szerv, a tv-hozás tagjai a választópolgárok bizonyos csoportjait jelenítik meg. Lehet:

65

- egyéni szavazókörzetre alapozott (polgárok lakóhelye szerint)- arányos képviselet (politikai pártok)- funkcionális képviselet (valamilyen sajátosságon alapuló, pl. iskolázottság, származás, etc.)- szabad mandátum.Előnyei- megfelel a magánélet és a közélet elválasztásán alapuló modern igényeknek- lehetővé teszi, hogy a szakimeretet kívánó kérdésekben is érvényesüljön a demokratikus elv- a tömegindulatokat megfékezi, s mérsékelt államvezetést tesz lehetővéHátránya- elszakítja a hatalom gyakorlóit annak birtokosaitól.

66

pÁzmÁny pÉter katolikus egyetem -...

Documents