Kedves kis pajtások, elmesélem nektek Gyönyörű Gyöngyi szívhezszóló történetét, hogy okuljatok belőle. Ha nagyonel találnátok szomorodni mesemondás közben, gondoljatok arra, hogy Gyöngyi megszenvedett ugyan hibáiért, de végülmindent megbánt és jóvá is tett.

Tehát elmondom sorjában: Gyöngyi gyönyörű volt, de mi haszna, ha dölyfös természete miatt senki nem szívelte.Zsarnoksága alatt nyögött az egész játékhad. Akkor volt boldog, ha rövidre fogott pórázon ráncigálhatta Eszterke-elefántot,Zsiga-zsiráfot és Bohóc-Bénit.

Ám nemcsak zsarnok volt, hanem nagyravágyó is; naphosszat azon törte a fejét, hogyan koronáztathatná magátGyermekszobaország királynőjévé. Megirigyelte Pötyike uralmát, aki pedig igazi kislány volt, s övé volt egész Gyermek-szobaország. A játékok csak neki engedelmeskedtek, méghozzá jószántukból, szívvel-lélekkel, mert Pötyike nagyon jószívűleányka volt.

– Nem! Ezt nem tűrhetem! – dúlt-fúlt magában Gyönyörű Gyöngyi és bosszúságában arra kényszerítette a játékokat,hogy mindenféle rosszaságot míveljenek. Hol egy tintatartót vágtak földhöz, hol az ablakra kapaszkodva dobálták kiPötyike kedvenc holmijait; míg aztán a jóságos Pötyike meg nem sokallta a dolgot és szigorúan meg nem büntette őket. Deez már több volt a soknál, Gyermekszobaország népe napról-napra leste-várta az alkalmat, hogy föllázadjon GyönyörűGyöngyi zsarnoksága ellen.

No, ez az alkalom nem is késett soká.

Történt, hogy Pötyike egy szép napon kapta-fogta kedvenc játékait, beültette őket a babakocsiba és kisétált velük ajátszótérre. Alighogy megérkeztek, Pötyikét körülfogták pajtásai és elhívták játszani.

A játékok magukra maradtak. Nyomban összesúgtak-búgtak a dölyfösen hátatfordító Gyönyörű Gyöngyi mögött. Mégaz ég is, mintha szövetkezett volna velük, haragosan dördült meg a fejük felett. Egyszeribe hatalmas vihar kerekedett. Pö-tyike lélekszakadva rohant feléjük. A játékok ebben a pillanatban közös erővel kitaszították a kocsiból Gyönyörű Gyöngyit.

Éppen jókor, mert Pötyike lihegve ért oda. Sebtiben összekapkodta a játékokat; észre sem vette Gyöngyi eltűnését,olyan ijedten igyekezett hazafelé. Pillanat alatt üres lett a játszótér és pillanatok alatt árva és kitaszított lett GyönyörűGyöngyi.

Félelemtől reszketve zokogott a szörnyű viharban. Villámlott az ég, dörgött, zuhogott az eső. Gyöngyi ruhája ronggyáázott, selymes haja csapzottan lógott a szemébe. Szép arcán könny és eső csurgott végig. Úgy összemázolódott szépségesfejecskéje, hogy teremtett lélek sem ismert volna rá az egykor gyönyörű babára. Kétségbeesetten fohászkodott a Jóistenhez,hogy még csak ez egyszer vezérelje vissza Gyermekszobaországba, sohasem lesz többé rossz. Úgy látszott, hiába minden.Ám hosszú-hosszú idő múltán egyszercsak szekérzörgést hallott. Boldog reménykedéssel figyelt a hang irányába; háturamfia, kicsi, fából való szekeret látott.

Falovacska volt eléje fogva, fakocsissal a bakján robogott toronyirányt.

Gyöngyi kétségbeesetten kiáltotta el magát – és íme, a kis fakocsis mindjárt meghallotta. Menten le is ugrott aszekeréről és hozzásietett.

Óh, te szegény árva lélek, hogy kerültél ide, ebben a szörnyű viharban? – kérdezte a kis fakocsis Gyönyörű Gyöngyit,akit most már Rút Gyöngyinek nevezhetünk, olyan csúnyán összeázott. Már éppen nekikészült szegény Gyöngyi, hogyelmesélje élettörténetét, amikor hatalmas égzengés nyelte el síró hangját. A fakocsiska erre se szó, se beszéd: felkapta,beültette kocsijába, fölpattant a bakra és elvágtatott vele.

Összetörve, ázva-fázva húzta össze magát Rút Gyöngyi a szekér sarkában. Még a szemét sem merte felvetni. Pedignagy kár volt, mert így észre sem vette, hogy az eső elállt. A napocska vígan mosolygott ki a felhők közül. A fakocsiska isvígan fütyörészgetett már a bakon. Egyszercsak nagyot zökkent a szekér, fakocsiska pedig elkiáltotta magát:

– Megérkeztünk!

Nagy prüszkölve a lovak is megtorpantak. Gyönyörűséges szép kapu előtt álltak.

A kapun temérdek ciráda, a cirádák közt pedig öklömnyi betűkkel állt: „Játékország”. Ujjongó, repeső szívvel pattantfel ültőhelyéből Rút Gyöngyi. Hiszen ez az ő elveszettnek hitt, régi hazája! Mintha ma történt volna, úgy emlékezett arra anapra, amikor ott álltak Játékország főutcáján és ünneplőbe öltözötten várták a jógyerekeket, akik Karácsony szentünnepén, szabadon választhattak a játékok közül. Óh még most is a hideg rázza, ha visszagondol, mennyire félt ő az igazigyerekektől. Mikor aztán őreá esett Pötyike választása, térdreesve, zokogva kérte Pötyikét, ne vigye el Gyermek-szobaországba, mert ő azt úgysem éli túl.

De mindez a multé. Hej, azóta megjárta Gyermekszobaországot is: megismerte az igazi gyerekeket és elmondhatja,hogy csak csupa jót és szépet tapasztalt. Jó gyerekek közé jutni, Gyermekszobaországban élni, öröm és dicsőség. Későbánat, talán sohasem teheti jóvá vétkeit. És most itt van újra megtépázva, ronggyá foszlott ruhában, borzasan, maszatosan.Bizonyos, hogy senki sem fogja megismerni régi hazájában.

Hát szó, ami szó; bizony senki sem ismerte fel, ahogy lehajtott fejjel húzódott meg a robogó kocsiban. Az emberekmegálltak és tátott szájjal bámulták.

Pedig hogy szerette volna odakiáltani nekik: Testvéreim! Itt vagyok, megjöttem, fogadjatok újra magatok közé!

Lopva fölpillantott, hogy talán mégis fölismeri valaki. De sehol egy örvendező, kedves arc. Amott a zöld gyepencifrálkodva lépegetett egy békés testvérpár. Előttük kerekezett csaholva, vidám kiskutyájuk. Emitt meg egy incselkedőmajom karikázott.

– Óh, milyen sorsra jutottam – suttogta bánatosan. Patakzó könnyeitől alig vette észre a vidám gyermeksereggelmegrakott hintát. Pedig a fakocsiska most szándékosan lépésben haladt. Úgy látszik egy kis időre sikerült is neki. RútGyöngyi majd hogy föl nem kacagott, mikor meglátta Pityok Petit a körhinta zsiráfján.

Lusta Jutka éppen noszogatja elefántbébijét. Nini, az meg ott Bolond Istók, mindjárt lepottyan a szamár hátáról.Amikor megpillantotta Majom Mukit egy fehér lovacska hátán, szörnyű nevethetnékje támadt. Az ott meg Pöttyös Panni!

Hogy nem röstel egy rongyos kacsa hátán páváskodni!

– Micsoda henye, lusta népség! – gondolta Gyöngyi, – ráérnek egész nap viháncolni. Hát az én hazámban sohasemdolgoznak? – töprengett magában. – Milyen más az élet Gyermekszobaországban, ahol minden tisztességes gyerekiskolába jár! – kiáltotta, de a vidám muzsikaszó elnyelte a hangját.

Magában szentül elhatározta, hogy hátralévő árva életét most már a hasznos munkának szenteli, akárcsak elvesztett kisgazdája, Pötyike.

Álmodozásából a kocsi zökkenése ébresztette fel. Megálltak. Fakocsiska szolgálatkészen ugrott le a bakról.Odapöndörödött, ölbekapta Rút Gyöngyit és talpraállította.

– No kis húgom, – mondotta – megesett a szívem rajtad. Ezért hoztalak Világjószívű Özvegyasszonyhoz. Most márrajtad áll, hogyan állod meg a helyedet nála. – Ezzel visszakapaszkodott a bakra. Ostorával a lovacskák nyaka közécsördített és elrobogott.

Rút Gyöngyi egy takaros kis ház előtt állt és éppen elszánta magát, hogy bekopogjon, amikor vidám gyermekhad vettekörül. Incselkedve, csúfolkodva mondogatták:

– Ki fia, lánya vagy, te csúf jószág? Honnan a csudából pottyantál ide közénk te varangyos Béka? – Rút Gyöngyiszégyenében és zavarában eltakarta az arcát.

Szerencséjére éppen most lépett ki a ház ajtaján Világjószívű Özvegyasszony. Meglátta a szegény Gyöngyit és nem voltrest, menten félretaszigálta a csúfolódókat. Alaposan rájukripakodott, mire azok gyorsan eloldalogtak. Aztán gyengédenkaronfogta Gyöngyit és betessékelte a házba. Leültette, megetette, megitatta, meg is vígasztalta és menten felfogadtaszolgálójának. Jól bánt vele aztán is. Itt éldegélhetett volna a baba békességben holta napjáig, ha a bánat nem rágta volnaúgy a szíve csücskét, elvesztett kicsi gazdája után. Szégyenpírban égett az orcája, ha eszébe jutott, mennyi bűnt követett elGyermekszobaország lakói ellen. Talán már sohasem teheti jóvá dölyfösségét.

Éppen ezért nagyon szorgalmas volt, hogy kiérdemelje a Jóistenkétől a bocsánatot. Titokban talán még arra is gondolt,hogyha nagyon jól viseli magát, egyszer még vissza is kerül Gyermekszobaországba. Nagy munkában teltek-multak anapok. Kora hajnaltól késő éjszakáig, szüntelenül sürgött-forgott a kis szolgáló. Tett-vett, csinosította a házuk táját. Súrolt,főzött, mosott naphosszat.

Híre is kerekedett országszerte szorgalmának, ügyességének. Még a királyné fülébe is eljutott jóhíre. Mivelhogy akirályné amúgy sem volt megelégedve henye alattvalóival, tüstént maga elé hivatta Rút Gyöngyit. Tulajdon szemévelakarta látni legrendesebb alattvalóját.

Még abban az órában elébe vezették az iruló-piruló Gyöngyit. Szörnyű zavarában alig állt a lábán. Szerencsére a jókirályné jóságos tekintettel méregette. Nyájasan rá is mosolygott, Rút Gyöngyi furcsa rútságát még sem állhatta meg szónélkül:

– Hát nem valami jókedvében teremtett az Úristen, lelkecském – szólott. – Ugyan mutasd meg íziben nagytudományodat Galambom.

Szerencsére Rút Gyöngyi mindig magával cipelte szerszámait s így nem is kérette magát sokáig. Letérdelt és nagybuzgalommal súrolni kezdte a nem éppen ragyogóan tiszta kőpadlót.

Kerekre nyílott a királyné szeme, de még az udvari-dámáké is ám! Biz’ ők még ilyen csodát nem láttak! Mi tűrés-tagadás, nem is igen tudták, mi fán terem a munka. Csak álltak és bámulták a serényen dolgozó Gyöngyit. Egyszerre csakaz egyik úgy elszégyelte magát, hogy bele vörösödött az orcája. Oda is állt a királyné elé és ezt mondta:

– Már megbocsáss jó Királyném, de kisül a két szemem, hogy amíg én itt tétlen állok, addig ez az ártatlan halálradolgozza magát. Engedd meg, hogy én is beletanuljak a munkába!

Mintha nyílból lőtték volna ki őket, úgy pattant erre elő a többi kényes-fényes udvarhölgy is. Nem akartak ők semszégyenben maradni. Örült a királyné, hiszen éppen ezt akarta!

– Csak menjetek Isten hírével – mondotta – és szemem elé ne kerüljetek, amíg mindenfelé az országban rendet nemcsináltok!

Erre aztán ki-ki söprűt, lapátot, portörlőt és szatyrot fogott. Nagy sebbel-lobbal tipegtek ki egymásután a trónteremből.

A palota előtt temérdek ember ácsorgott a csoda hírére. Mindenki harsogva követelte, hogy tanítsák meg őt is RútGyöngyi tudományára. Egyszerre mindenki dolgozni akart.

A Királyné kiüzent, hogy legyenek békességben, várják meg, míg Gyöngyi a palotában rendre mindent elvégez. Majdha készen lesz, kimegy a palota előtti térre és elmagyarázza mindenkinek, hogyan kell dolgozni.

Örült a jó királyné, hogy lusta népét ez az idegen kis szolgáló észretéríti és rendes, dolgos emberekké neveli. El ishatározta, hogy meghálálja Rút Gyöngyi igyekezetét. Megint csak maga elé hivatta és így szólt hozzá:

– Derék, dolgos kis teremtés vagy; kérj tőlem bármit, minden kívánságodat teljesítem.

Térdreborult erre Rút Gyöngyi és könnyben úszó szemekkel rebegte:

– Kegyelmesszívű jó királyné, nem kérek én tőled sem aranyat, sem drágakövet, sem cifra holmit, mert a világ mindenkincse sem érne fel avval az örömmel, ha hazamehetnék Gyermekszobaországba. Kérve-kérlek, engedj vissza szeretett kisgazdámhoz: Pötyikéhez.

Elcsodálkozott a királyné ezen a kérésen.

– Hát te nem félsz az igazi gyerekektől? – kérdezte hitetlenkedve. – Hiszen többi alattvalóim annyira félnek az igazigyerekektől, hogy mikor elérkezik a nagy nap és a gyerekek eljönnek, hogy jóságuk jutalmául valamilyen szép játékotválasszanak maguknak, gyászba borul egész Játékország. Mindenki elbújik, nehogy őt válasszák.

– Óh mennyire tévednek Játékország alattvalói, ha azt hiszik, hogy a gyermekektől félni kell – magyarázta RútGyöngyi. – Nem mondom, ha rossz gyerekekről lenne szó! De ide csak jógyerekek jönnek. Hogy milyen jó dolguk van ajátékoknak Gyermekszobaországban, azt mindjárt megérted, ha megengeded, hogy elmeséljem életem történetét.

A királyné kegyesen bólintott, Rút Gyöngyi pedig belefogott élettörténetének elbeszélésébe:

– Be kell vallanom – kezdte – hogy én nem mindig voltam ilyen példásan dolgos kisleány. Nyiltan megmondom: rosszvoltam.

Kedve tellett a királynénak ezekben az igaz, őszinte szavakban és bátorítóan simogatta meg Gyöngyi haját.

– Mesélj csak szépen tovább.

– Hát igen, jó királyné, elbizakodott, irigy zsarnok voltam. Kis gazdám nagyon elkényeztetett és én azt hittem, nekemminden szabad. Jó dolgomban, unalmamban már semmit sem találtam a magam számára elég szépnek és jónak. Olyansokra tartottam magamat, hogy minden áron királyné szerettem volna lenni Gyermekszobaországban. Gyermekszobaországnépe azonban összeesküdött ellenem. Ez a derék, jóravaló népség kis gazdánkhoz, Pötyikéhez ragaszkodott, aki áldott jóteremtés volt. A játékok egy napon végre is hajtották tervüket. Úgy történt, hogy Pötyike aznap szépen felöltöztetettbennünket. Beültetett a babakocsiba és kisétált velünk a játszótérre.

– Hát az igazi gyerekeknek játszóterük is van? – kérdezte a királyné érdeklődve.

– Természetesen – felelte Gyöngyi. – Az igazi gyerekek minden áldott nap sétálnak és játszanak, hol a játszótéren, hol agyermekszobában. Igen ám, de csak akkor, ha már minden feladatukat elvégezték. Délelőtt rendszerint igen nagy a csendGyermekszobaországban, mert a gyerekek az iskolában vannak. Akik még nem járnak iskolába, azok otthon segítenekszüleiknek. Dehát, hogy egyik szavamat a másikba öltsem, tovább mondom. A játszótéren Pötyike magunkra hagyottbennünket. Bár én gőgösen hátat fordítottam pajtásaimnak, mégis meghallottam, hogy valami rosszban törik a fejüket.Közben megdördült az ég is, hirtelen éjfekete felhők vágtattak felettünk. Nagy vihar kerekedett. Minden összeesküdött elle-nem! Azt még láttam, hogy Pötyike rohan kétségbeesetten felénk, de a következő pillanatban kilöktek a kocsiból. Nagyotestem, el is ájultam. Mire felocsúdtam, már egyedül voltam a szörnyű viharban. Ott talált rám összeázva-fázva a te alatt-valód, jó királyné és ő hozott ide közétek. Örömömben akkor majdnem megszakadt a szívem. A te országod az én hazám!

Itt éltem én is köztetek hosszú-hosszú éveken által! Nem emlékezel egy Gyönyörű Gyöngyi nevű világszép hajadonra ?

– Dehogynem emlékszem! – kiáltott fel izgatottan a királyné. – Hát te vagy az a világszép leányzó? Óh sohasemismertem volna rád. Akkoriban nagyon szép voltál, de igen lusta. Megvallom, nem szerettelek és bizony örültem, mikor agyerekek téged választottak. Ma azonban dacára rútságodnak, nem szívesen válnék meg tőled. Ne kívánkozz visszaGyermekszobaországba. Szükségünk van rád. Szeretném, ha az ország minden egyes lakóját megtanítanád dolgozni!Hálából én tejbe-vajba fürösztelek. Anyád helyett anyád leszek, halálom után pedig, ígérem, rád száll a trón, te leszel akirályné.

Gyöngyinek megdobbant a szíve. Királyné lehetnék – suttogta. De a következő pillanatban végkép legyőzte hiúságát.Nagy szeretettel kulcsolta át a királynő lábát és hálás szemekkel pillantott fel rá.

– Kimondhatatlan nagy hálával tartozom jóságodért, örömmel teljesítem kérésedet. Megtanítom népedet, testvéreimetdolgozni. De aztán, kérve-kérlek, engedj vissza kis gazdámhoz, ha kötelességemet híven teljesítettem! Mit ér a temérdekkincs, dicsőség, ha szívembe nem költözik békesség. Érzem, tudom, addig nem lesz nyugalmam, míg helyre nem hoztamhibáimat, bűneimet. Pötyikét pedig soha-soha nem tudnám elfelejteni, mert ő volt az én kis anyám. – Ezeket mondva RútGyöngyi hangos sírásra fakadt.

Megsajnálta a jó királyné Gyöngyit, fölemelte, magához ölelte és addig-addig becézgette, míg meg nem nyugodott.Akkor azt mondta neki:

– Megértem hűséges ragaszkodásodat Pötyikéhez. Mindent elkövetek, hogy hamarosan visszakerülj hozzá. Mához egyhétre itt van szent Karácsony ünnepe. Megérkeznek Gyermekszobaországból a jógyerekek játékot választani. Rajta leszek,hogy téged válasszanak. Addig is azonban arra kérlek, szedd össze minden igyekezetedet és tanítsd meg népemet dolgozni.

Gyöngyi vidám szívvel lépett ki a palota kapuján. Egetverő éljenzés fogadta. Játékország lakói vállukra emelték és lesem tették addig, míg egy üde zöld pázsithoz nem értek. Ott gyengéden letették, körülülték és kérve-kérték, magyarázza

meg, mi is a munka? Miért kell minden teremtett léleknek dolgozni és hogyan kell szépen és jól elvégezni a reánk bízottmunkát.

Gyöngyi mindenekelőtt elmondta nekik is élettörténetét.

Nagy figyelemmel hallgatták. Bizony egy kicsit mindenki magára ismert a henye, gőgös babában. Mire elbeszélésénekvégére ért Gyöngyi és látta a könnyes szemeket, felkiáltott:

– Testvéreim! Íme okulhattok az én szomorú sorsomon! Így jár az, aki túlbecsüli önmagát, aki lusta és szívtelen. Jók ésszerények legyetek, igyekezzetek az időtöket hasznosan eltölteni. És főképen, amint látjátok, nem kell félnetek az igazigyerekektől, különösen a jógyerekektől nem. Nagy örömmel és kíváncsisággal jönnek ők nemsokára közétek. Fogadjátokszeretettel őket.

Ezeket mondva felállt, hogy hazafelé vegye útját. De nini! Harsogó éljenzés közben megérkezett egy furcsa piroskerekűkis fogat, amelyet két ficánkoló kutyus húzott. Az emberek felugráltak, vállukra vették Gyöngyit és felültették a kocsira.

– Hálánk és tiszteletünk jeléül fogadd el tőlünk ezt a szerény kis ajándékot – kiáltozták. – És fogadd el tőlünk még ezta szerény csokrot is. – Evvel egy gyönyörű piros tulipáncsokrot nyújtott át a legöregebb, legokosabb játékbabaGyöngyinek. Most valaki csörtetve furakodott át a tömegen: a szeplős Csintalan Miska volt.

– Bocsásd meg nekünk testvérünk, hogy valaha kicsúfoltunk! – esdekelte. Mikor közénk jöttél, még nem tudtuk, hogyrút külsőd milyen nemes szívet rejt!

– Megbocsátok, hogyne bocsátanék meg mindnyájatoknak – suttogta Gyöngyi elérzékenyülten és bocsánata jeléüljókora csókot cuppantott Csintalan Miska szeplős képére. Hatalmas éljenzés tört ki erre, amit Gyöngyi még akkor is hallott,mikor a két kutyus már gyors iramban vágtatott vele hazafelé, megállás nélkül, hegyen-völgyön által.

– Szorgos munkában telt-mult azután az idő Játékországban. Minden csillogott, ragyogott a tisztaságtól az egészországban. A nép apraja-nagyja naphosszat mosott, takarított, súrolt, törülgetett. Így várták a szent Karácsony napját,

amely minden évben idehozza a jógyerekeket. De most félelem és szorongás helyett bátorság, boldogság költözöttJátékország népének lelkébe.

Végre felvirradt a nagy nap. Játékország egyetlen hatalmas virág- és zászlóerdővé változott. Lányok, fiúk,pompásabbnál pompásabb ruhákban álldogáltak az országút mentén. Kinek virág, kinek zászló lobogott a kezében.Kíváncsian kémlelték a láthatárt, jönnek-e? …

Mindenki türelmetlenül topogott, újjongott, csak szegény Rút Gyöngyi bújt meg egy távoli sarokban, boldogtalanul.Kopott ruhájával, borzas hajával, maszatos arcával nem is mert a jógyerekek elé kerülni.

– Úgy sem engem választanak – sóhajtotta.

Hangos éljenzésre, nagy trombitaszóra, dobpergésre riadt fel szomorú gondolataiból. Ám egyszerre újjongva ugrotttalpra. Eszeveszetten kezdett rohanni a közeledő gyerekek felé. Kit láttak szemei, kit pillantott meg legislegelőször, – mitgondoltok gyerekek? Nem mást, mint elveszettnek hitt kis gazdáját: Pötyikét! Ő vezette a díszes menetet. Gyöngyi lihegverontott oda, leomlott Pötyike lábai elé, térdeit átkulcsolta és rajongva nézett fel rá.

De, óh jaj! Pötyike nem ismerte meg. Idegenkedő csodálkozással nézegette a lábai előtt heverő, rút, kopottruhájú babát.Őszintén szólva, nem is értette, hogy került ez a rút, kopott baba ebbe a díszes gyülekezetbe. Akármilyen jó szíve volt is,mégsem gondolt arra, hogy ezt a csúf jószágot válassza magának, amikor körülötte a szebbnél-szebb babák és játékokhemzsegtek.

Gyöngyi porig-sújtva, kétségbeesetten húzódott vissza, hogy előre engedje a bevonuló gyerekeket. Ám alighogyfélrehúzódott, jött a királyné összes udvarhölgyikéivel. Meglátta Gyöngyi kétségbeesett arcocskáját és legott eszébe jutottígérete.

No, éppen jókor, mert Gyöngyi már készült világgá vándorolni szégyenében. A királyné odalépett Pötyike elé és azegész gyermeksereg és egész Játékország népének fülehallatára dicsérte meg a leánykát, azt mondta, hogy az a gyerek jár a

legjobban, aki ezt a babát választja. Mert való igaz ugyan, hogy nem szép, de annál jobb a szíve. Ügyes, szorgalmas,kötelességtudó. Addig-addig dicsérte, míg Pötyike jó szíve megesett a szerencsétlen jószágon. Ölbekapta, simogatta ésmenten el is határozta, hogy őt választja.

Hát halljatok csodát gyerekek; alighogy ezt elgondolja magában: Gyöngyi az ölében egyszer csak elkezd szépülni.Pillanatról-pillanatra szebb lesz, míg végre oly gyönyörűvé válik, mint legtündöklőbb korában volt. A boldogságtól szépültmeg!

Pötyike is jól járt, hogy a szívére hallgatott! Most övé volt a legszebb, a legjobb, a legszorgalmasabb baba. De legjobbanmégis annak örült Pötyike, hogy ez a gyönyörűséges baba nem volt más, mint Gyönyörű Gyöngyi. Az ő legkedvesebb,sokszor megsiratott babája. Mert mondanom sem kell ugye, hogy Pötyike most már felismerte Gyöngyit. Volt erre aztánakkora boldogság, amilyent Játékország népe még sohasem látott! Mindenki táncolt, tapsolt, éljenzett. Mindenki örült, hogyGyöngyi elnyerte méltó jutalmát.

Mire alkonyodott és a hold felsétált az égboltozatra, minden játék gazdájára talált és Játékország földjén mindenkiboldog és elégedett volt. Akkor a jó királyné megvendégelte az egész sereget. Mindenki pukkadásig tömhette magát alegízesebb, a legfinomabb falatokkal. Egész habostorta hegyek álltak glédában az irdatlan nagy trónteremben. Hát még atemérdek fagylalt, ami majdhogy el nem olvadt a sok sóvárgó pillantástól. Mindez csodálatos és felejthetetlen volt. Aki ittlehetett, az ősz-öreg korában is mesélt róla.

Látjátok gyerekek ebből is, hogy érdemes jónak lenni. Megsúgom nektek, hogy a rossz gyerekek azt sem tudják, merrevan Játékország!

No, de hadd fejezzem be mesémet és hadd mondjam el, hogy teljesedett-e Gyönyörű Gyöngyi kívánsága.

Szóval, amikor már mindenki szuszogva dülöngött jobbra-balra a jóllakottságtól, egyszer csak előállott Játékországpöfögő mozdonya. Utána sorakoztak kicsiny kocsik. A vidám gyermeksereg búcsút vett Játékország népétől. Aztán a

jógyerekek roskadásig megrakodva játékokkal, beszálltak a vonatba. A legelső kocsiban Pötyike ült, a boldogságban úszószerény kis Gyöngyivel. Mellettük Majom Muki hetvenkedett. Nem fért a bőrébe, úgy örült, hogy Gyermekszobaországbautazik. Utánuk sorakoztak a többi kocsik, kacagó gyermeksereggel színültig megtömve. Mikor mindenki elhelyezkedett,előkerültek a zsebkendők. Nagy orrfuvás, szipogás támadt. Különösen az első kocsiból hallatszott gyanús szipogás. Gyöngyisirdogált ott.

Gyönyörű Gyöngyi! Te kis csupaszív csacsika! Hát nem örülsz, hogy végre hazakerülsz?

Dehogynem örült: majd kiszakadt a szíve a véghetetlen boldogságtól. Dehát mégis csak sajgott a szíve otthagyotthazájáért …

– Visszajövök egyszer látogatóba – egész bizonyosan visszajövök.

Látjátok gyerekek, ez Gyönyörű Gyöngyi megható története. De azt is látjátok belőle, hogy ha valaki szívből megbánjaés jóvá is teszi hibáit, az méltóvá válik a jutalomra.

Gyönyörű Gyöngyi sok-sok szenvedés után mégis boldog, szerény és hasznos tagja lett Gyermekszobaországnak.