Tartalomjegyzék

A kiadó megjegyzése 6Bevezetés 91. fejezet (Ce): A Földön hagyott lábnyomaim 152. fejezet (Ome): Nagualizmus: Az álmok ősi tudománya 453. fejezet (Yei): Xochicoponi: Kivirágzás 634. fejezet (Nahui): Quetzaltzin: Hogyan váljunk álmodóvá? 835. fejezet (Mahcuilli): Mexicatzin: A tiszteletre méltó mexikák 105 (aztékok)6. fejezet (Chicoacen): Temixoch: Virágzó álmok 1217. fejezet (Chicome): Temictzacoalli: Az álmok piramisa 1458. fejezet (Chicuey): Tezcatlipoca: a füstös tükör 1579. fejezet (Chicnahui): A chac mool 173Jegyzetek 185Szójegyzék 189Köszönet 197A szerzőről 198

9

Bevezetés

Sergio Magaña vagyok, Mexikóban, az évszázadokon át rejtve ma-radt és most napfényre került ősi álmodás- és észlelési gyakorlatok földjén születtem. Életcélom, hogy ezt a titkos tudást megismertes-sem a világgal. Ezt a küldetést azonban képtelenség megérteni Mexi-kó történetének figyelembevétele nélkül, amelynek sorsa megpecsé-telődött azoknak az embereknek a vére által, akik ötszáz évvel ezelőtt meghaltak a földjén.

Mexikó 16. századi leigázásának hivatalos története szerint, amit minden mexikói megtanul az iskolában, Moctezuma, az aztékok uralkodója és tlahtoanija,1 azaz szószólója áruló volt. Harc nélkül adta meg magát a Spanyolországból érkező konkvisztádoroknak, akik aztán meg is ölték.* A mexikói szájhagyomány azonban másképp számol be erről, amely elbeszélésben az álmok világának rendkívül fontos szerep jut.

E szerint a hagyomány szerint Moctezuma, ahogy azt minden uralkodótól és harcostól el is várták, az álmok és a próféciák művé-szetének mestere volt, és egy éber, profetikus álmában látta Mexikó jövőjét. Tudta, hogy legyőzték volna, és hogy nagy zűrzavar támadt volna a vereség után – és hogy semmit sem tehet ellene. Ez az álom

* A meghódolás miatt megtépázott tekintélyű uralkodót valójában saját népe ölte meg: amikor szólni próbált hozzájuk, kő- és nyílzáport zúdítottak rá; az így szerzett súlyos sérülései miatt halt meg néhány nap múlva. Az aztékok azonban valóban úgy gondolták, hogy Hernán Cortés spanyol konkvisztádor, illetve emberei ölték meg. (A ford.)

10

A tolték titok

Centeotl istenről, az univerzum kreatív elvéről szólt. Azért döntött tehát úgy, hogy küzdelem nélkül átadja a földjét új tulajdonosainak, hogy elkerülje a fájdalmat és a vérontást.

Egy másik, szintén szájról szájra terjedő történet szerint a tlahtoani trónjának vérvonal szerinti közvetlen utódja, Cuitláhuac (Kvitlávák, más néven Cacamazin) megtagadta az arra vonatkozó parancsot, hogy megadja magát, és titokban megszervezte Moctezuma meggyil-kolását. Aztán, mint tlahtoani, elrendelte a mexikáknak (aztékoknak) és szövetségeseiknek a spanyolok elleni támadást. Mindössze egy csatára, az úgynevezett „szomorú éjszakára” került sor, amelyben a konkvisztádorok és bennszülött szövetségeseik véres vereséget szen-vedtek, minek következtében Hernán Cortés, a spanyol hadsereg ve-zetője kénytelen volt visszavonulni a napjainkban Mexikóvárosként ismert Tenocstitlanból (Tenōchtitlan vagy Tenochtitlán). Azt mond-ják, súlyos vereségét egy fa alatt gyászolta.

Moctezuma profetikus álmának azonban be kellett teljesednie. A spanyolok körében himlőjárvány dúlt – ez a betegség akkoriban még teljesen ismeretlen volt Mexikóban –, és sok katona holtteste be-leesett a Tenocstitlant övező csatornákba. Az azték harcosok ebben a vízben mosták le sebeiket, így fertőzte meg őket a betegség. Elsőként Cuitláhuac halt meg, majd emberei sorra követték őt a halálba – az aztékok tehetetlenek voltak, nem maradt több harcosuk, akik meg-menthették volna Mexikót a sorsától.

Miközben a spanyolok és szövetségeseik újjászerveződtek és új had-sereggel tértek vissza, Tenocstitlan egy fiatal tlahtoani, Cuauhtémoc (Cuauhtemotzin, Guatemotzin vagy Guatemoc) kezében volt. Mi-után szemtanúja volt, hogyan válik valóra elődje álma, Cuauhtémoc ezt az időt nem a védekezés megszervezésével, hanem Mexikó kin-cseinek elrejtésével töltötte. Az ősi kódexeket, rengeteg szent kővel együtt, több helyszínen, többek között Tulában és Teotihuacanban,

11

Bevezetés

eltemették. Ezek közül a kincsek közül még sokat nem találtak meg, a hagyomány szerint azonban némelyik hamarosan napvilágot lát, és akkor majd az igaz történet ismertté válik.

1521. augusztus 12-én, nem sokkal Tenocstitlan eleste előtt, ame-lyet ekkor már főként nők és gyermekek védtek, a fiatal Cuauhtémoc egy költészettel és igazságokkal teli beszédet mondott a szélrózsa minden irányába, hogy hallható legyen az egész birodalomban.2 Szájhagyomány útján maradt fenn, ma hét különböző, de egymáshoz nagyon hasonló változata ismert, közülük az egyiket spanyol nyelven jegyezték le az aztékok egykori templomában, a Nagytemplomban (Templo Mayor). Csak egy kis részletét idézem ennek a beszédnek, amelyre a világ most válaszol:

Napunk sötétségbe fordult.Eljött Tenochtitlan, Texcoco és Tlatelolco3 szomorú alkonya.A hold és a csillagok győzedelmeskednek ebben a csatában,Sötétségben és kétségek közt hagyva bennünket.Zárkózzunk be a házainkba,Hagyjuk el a kihalt utakat és piactereket,Rejtsük el mélyen a szívünkben a kódexek, a labdajáték, a táncok és a templomok iránti szeretetünket,Titokban őrizzük meg a bölcsességet, amelyre nagyra becsült nagyszü­leink oly nagy szeretettel tanítottak bennünket,És ezt a tudást a szülők adják át gyerekeiknek, a tanítók tanítványaik­nak,Amíg fel nem kel a hatodik Nap,Amikor az új bölcsek visszahozzák és megmentik Mexikót.De addig is táncoljunk, és emlékezzünk Tenochtitlan dicsőségére,A helyére, ahol erősen fúj a szél.

12

A tolték titok

Ez egy jelentős mértékben rövidített változata annak a parancsnak, amely lezárta a véres mexikói vereséget. A tradicionális tudást aztán szülők adták tovább gyerekeiknek, tanítók tanítványaiknak, most pe-dig eljött a hatodik Nap felkelésének ideje – az idő, amikor ennek az ősi tradíciónak a követői, a mexicák (ejtsd: mesikák), bölcs férfiak és nők visszahozzák ezt a tudást.

Az, hogy valaki mexika, nem feltétlenül jelenti azt, hogy Mexikó-ban kellett születnie. Manapság sok olyan külföldi mexika van, akik ráébredtek az álmok hatalmára. Megtiszteltetés volt számomra, hogy néhányukat taníthattam a hagyományunkra.

A mexikáknak van egy mondásuk: „Az az ember, aki nem emlék-szik az álmaira, élő halott, mivel ébren sem tudja irányítani az éle-tét.” Első hallásra bántónak találtam ezt a kijelentést. Akkoriban még nem gyakoroltam az ősi hagyományból ismert virágzó, éber, tudatos álmodást. Később azonban, amikor elkezdtem kifejleszteni magam-ban, megbizonyosodhattam róla, milyen hatalmas igazság ez.

Ma már saját tapasztalatom alapján biztosíthatlak róla, hogy nem azok vagyunk, amit megeszünk, és nem is azok, amit gondolunk, ha-nem amit álmodunk. Természetesen, amit eszünk és amire gondo-lunk, életünk alapvető részét képezik, a többség azonban nem érti, hogy álmaink határozzák meg, mit eszünk és gondolunk, vagyis hogy kik vagyunk valójában.

Pedig ez az ősi bölcsesség még a beszédünkben is el van rejtve. Minden nyelvben léteznek olyan kifejezések, mint például: „ál maim nője”, „a munka, amelyről mindig is álmodtam”, „élet, amilyenről mindig is álmodtam” stb., amelyek arra utalnak, hogy őseink a világ minden táján pontosan tudták, hogy először meg kell álmodnunk a dolgokat, csak utána élhetjük meg őket.

Egyszer, amikor nagyon nehéz depressziós időszakon mentem ke-resztül, csak az álom révén voltam képes megtapasztalni a legcsodá-

13

Bevezetés

latosabb gyógyulást. Attól kezdve sohasem kételkedtem abban, hogy az álmodás lehet önmagunk megváltoztatásának leghatékonyabb eszköze.

De ez még nem minden. Az évezredek során sokan kísérleteztek a különféle észlelési és alvó állapotokkal, és meglepő eredményekre jutottak. Ez az a tudás, amit megosztok olvasóimmal ebben a könyv-ben – a legősibb mexikói hagyományokat és követőik napjainkban elért csodálatos eredményeit.

Elbeszélem a tanítóim révén szerzett személyes tapasztalataimat is, és remélem, hogy ez iránymutatást ad mindazoknak, akik érdek-lődnek az álmok iránt, és azoknak is, akik már hallották álmodó el-méjük és a hatodik Nap hívó szavát, és el akarnak indulni az álmok harcosának útján.

15

1. fejezet (Ce)

A Földön hagyott lábnyomaim

Az ősi mexikóiak a világegyetemet virágként képzelték el. Ez az életszemlélet másképp meséli el életed történetét. Még jóval meg-születésed előtt a virágod elkezdett formálódni az univerzum ener-giájában, előkészülve az ebben az időben és térben történő kibon-takozásra.

A virág északi szirmában található lelkünk energiája (náhuatl [ejtsd: navatl], azaz ősi spanyol nyelven teyoliája), ez teremti meg azokat a lábnyomokat, amelyeket a számtalan élet és halál közti uta-zásunk során magunk után hagyunk. Vérvonalunk, őseink energiája szintén az északi sziromban van. Ez határozza meg, hogy kivé vá-lunk, ahogy megteremti azt is, amit tojás alakú energiaburkunkon, vagy auránkon, vagy energiamezőnkön lévő kék lábnyomoknak ne-vezünk – ezektől leszünk végül azzá az emberré, akik ma vagyunk. Ezért van az, hogy életem története csak úgy nyer igazi értelmet, ha néhány ősöm történetét is elmesélem.

16

A tolték titok

Kék lábnyomaim: őseim története

Nagymamám, Josefina

Bár életében nem volt igazán szoros a kapcsolatunk, mégis Josefina nagymamám volt legnagyobb hatással mai életemre.

A 20. század elején, komoly politikai és gazdasági hatalommal bíró családba született Mexikóban. Édesanyja második férje Francisco Ignacio Maderónak,4 Mexikó első forradalmi elnökének nagybátyja volt.

Mindannyiunknak van álommentora, csak általában nem ismer-jük fel őket, illetve csak jóval később. A nagyanyám tanítója a ke-resztanyja volt. Akkoriban minden gazdag európai származású csa-ládnak voltak szolgálói, többnyire olyan bennszülöttek, akiknek a földjét elbitorolták az eredeti telepesek. Nagymamám keresztanyja sem volt kivétel ez alól. Ősei földjét elvették, majd szolga és egyúttal nagyanyám tanítója is lett, bevezette őt az álmok, a jóslás és a mágia művészetébe.

Amikor a nagymamám még nagyon fiatal volt, a keresztanyja megjósolta, hogy egy olyan férfihoz fog feleségül menni, aki a ten-ger felől érkezik. Akkoriban a gazdag családok tagjai egymás között házasodtak, hogy elkerüljék a keveredést a kevésbé szerencsésekkel, illetve azokkal, akiket önmaguknál alantasabbaknak gondoltak, és nagyanyám édesanyja annak rendje s módja szerint el is intézte, hogy nagymamám San Luis Potosí5 egyik legjelentősebb földbirtokosának legkisebb fiával házasodjon össze. Így aztán nagyanyám úgy gondol-ta, hogy a keresztanyja jóslata téves.

Bár Mexikóvárosban született, miután megházasodott, nagy-anyámnak ki kellett költöznie egy haciendára (önellátó nagybirtok), és ez az esemény örökre meghatározta az életét. Ott szerzett tudo-

17

A Földön hagyott lábnyomaim

mást a mexikói őslakosokkal szembeni igazságtalanságokról, többek között arról is, mi folyik az haciendák „vállalati boltjaiban”. A munká-sok három peso fizetést kaptak a birtokon, ahhoz azonban, hogy meg tudjanak élni, négy-öt pesót kellett a helyi boltban hagyniuk, minek következtében állandóan tartoztak a földbirtokosnak. Amikor pedig meghaltak, adósságukat egyfajta burkolt rabszolgaság6 formájában megörökölték a gyermekeik.

Nagymamám ugyancsak tanúja volt a munkások brutális bántal-mazásának, hogy munkásnőket kötöztek ki póznákhoz, akik kis hí-ján belehaltak, miközben a gazdag földbirtokosok pezsgőben füröd-tek úrnőikkel, szeretőikkel.

Ezeknek az időknek az igazságtalansága a mai napig jelen van minden mexikói lábnyomában, és ma is folyamatosan fizetünk érte az által az erőszak által, amitől népünk szenved.

Az haciendán tört elő hirtelen késztetésként nagymamámból, hogy megvédje az őslakosokat és a szegényeket, és ez él tovább ben-nem ma.

Akkoriban a család legfiatalabb fiát teljesen másként kezelték, mint az elsőszülött fiút, aki az összes földet, pénzt és vagyont örököl-te. Nagymamám férje ezt nehezen viselte, és alkoholista lett. Mivel nagyon megkeserítette ezzel az életét, nagymamám elhatározta, hogy elválik tőle. Akkoriban a családok rendkívül konzervatívak voltak, San Luis Potosíban különösen, és a válás mint lehetőség teljesen ki volt zárva. Ennek ellenére nagymamám lett az egyik első elvált nő Mexikóban. Az édesanyja azonban annyira elszörnyedt ezen, hogy egy csapat katonát küldött az haciendára, hogy erőszakkal távolítsák őt el onnan.

De, ahogy korábban már említettem, nagymamámnak jó kapcso-latai voltak, és nem sokkal később szociális aktivistaként kezdett el dolgozni Lázaro Cárdenas elnök kormányában. Ugyanebben az idő-

18

A tolték titok

ben nagyon közeli barátja lett a következő mexikói elnök, Manuel Ávila Camacho bátyjának.

Maximinót, nagymamám barátját tartották akkoriban Mexikó leghatalmasabb emberének, aki mindenáron el akarta érni, hogy a testvére legyen Mexikó elnöke. Mivel tudomása volt nagymamám mágikus, illetve jóstehetségéről, elment hozzá tanácsot kérni.

Nagymamámnak profetikus álma volt. Sohasem fogom elfelejteni, ahogy erről beszélt. Álmában látta, amint a leköszönő elnök átadta hivatali vállszalagját Maximino bátyjának. Maximino nagy örömmel fogadta ezt, viszont mindketten feketébe voltak öltözve, és Maximino a halottak irányába távozott. Nagymamám ebből rögtön tudta, hogy az ő nagyszerű barátja hamarosan meg fog halni.

Mivel nagyon megijedt, egy másik jóslási technikához, a spa-nyol kártyához fordult, amelynek szintén mestere volt. Ez megerő-sítette az álmában látottakat. Amikor azonban mindezt elmondta Maximinónak, ő azt a hatalomért folytatott elnökválasztási küzde-lemben küszöbönálló győzelemről szóló jóslatként értelmezte.

Két hét múlva a barátja meghalt, nagyon különös körülmények között , és a nagymamámon úrrá lett a bűntudat. Megesküdött, hogy soha többé nem használja jóslásra a profetikus álmokat, illetve a spa-nyol kártyát, és a kényelmes katolikus hit felé fordult. Halála napjáig megtartotta fogadalmát, és gyakorló katolikusként védelmezte és se-gítette tovább a szegényeket. A keresztény Isten tehát, ahogy Mexikó leigázásakor is, ismét diadalt aratott a nagualizmus ősi hagyománya és az álmok hatalma felett.

A nagymamám még egy fontos leckére megtanított, ami abból az álomból is kiderült, és amit mestereim csak később tanítottak meg nekem, ez pedig nem más, mint az álmok világának hatalma. Rám hagyta továbbá a mexikói őslakosok bölcsessége iránt érzett mérhe-tetlenül nagy szeretetét, és még egy nagyszerű dolgot tanultam tőle:

19

A Földön hagyott lábnyomaim

sohase hagyjam, hogy a félelem eltérítsen az álmok mesterévé válása felé vezető útról.

Sok évvel később, amikor már könyveket írtam és sok embert be-vezettem az ősi Mexikó hagyományaiba, elkezdtem beavatni külföldi csoportokat is a tolték és mexika bölcsességbe. Mindez az azték nap-tár egyik jelentős dátumán, február 2-án kezdődött. Őseink ezen a napon mutatták be szertartás keretében a virágoknak, az égtájaknak, az Égnek és a Földnek a magvakat, amelyeket az új évben, március 12-én vetettek el. Ennek nemcsak mezőgazdasági, hanem spirituális jelentősége is volt: a magok egy új élet magjait is jelképezték.

Három éven keresztül láttam sírni édesanyámat ezen a napon, és mindig azt gondoltam, hogy ez azért volt, mert mélyen megindította az aztékok legfőbb templomában, a Templo Mayorban végzett szer-tartásunk. Aztán egy alkalommal megkérdeztem tőle: „Miért sírsz?”. Amit válaszolt, arról én teljesen megfeledkeztem: „Ma van nagy-anyád születésnapja.” És hozzátette: „Mindig, amikor idejövünk, be-

Josefina nagymamám és Miguel nagyapám

20

A tolték titok

szélek hozzá, és azt mondom neki: »Itt van az unokád, és azt csinálja, amit te szerettél volna: megünnepelni az ősi Mexikó bölcsességét és tisztelegni előtte.«”

Mostanában, amikor álomgyakorlatom során a holtak birodalmá-ba, a Mictlanba (Miktlán) látogatok, nagymamám mindig megjele-nik és tanácsokkal lát el. Közelebbi a kapcsolatom vele most, holtá-ban, mint amikor még életben volt.

Nagyapám, Miguel

Nagyapám a spanyolországi Valenciában született egy spanyol ne-mesember fiaként, később orvostudományi tanulmányait is ugyanitt folytatta. Épp tanulmányai befejezésekor tört ki a spanyol polgárhá-ború. Édesapja kitagadta őt a családból, miután feleségül vett egy pa-rasztlányt, politikai hatalma és kapcsolatai azonban megmaradtak, és amikor megkapta a behívóját a hadseregtől, befolyásosságát kihasz-nálva sikerült kijutnia az országból.

A mexikói kormány menedéket nyújtott a spanyol republiká-nus menekültek számára, így a nagyapám elhagyta az országot egy Mexique (Mexikó) nevű, republikánus gyerekekkel teli hajón, akiket „Morelia gyermekeiként” emlegettek. Nagyapám volt a ha-jóorvos.

Az Atlanti-óceánon való átkelés után Veracruz kikötőjébe érkez-tek. Akkoriban nagymamám volt Lázaro Cárdenas elnök kormány-zati képviselője, így az elnök nővérével együtt az ő feladata volt kö-szönteni őket. Amikor a hajó kikötésekor nagyapám megpillantotta őt, az volt az első gondolata, hogy ő a leggyönyörűbb nő, akit valaha látott. Egymásba szerettek és összeházasodtak.

Így történt, hogy nagyanyám keresztanyjának profetikus álma valóra vált, mint ahogyan az enyémek közül is sok az azóta eltelt

21

A Földön hagyott lábnyomaim

évek alatt. És a jóslás csak egy az álomállapot számos hatalma kö-zül.

Nagymamám az idő tájt komoly politikai befolyással bírt, és segít-ségével nagyapám megcsinálta a szerencséjét Mexikóban. Ez azonban nem volt elég neki, folyton visszavágyott spanyolországi szülőváro-sába. Hosszú időkre elhagyta Mexikót, de mindig visszatért. Így aztán a négyszáz évvel korábban Mexikóban elkezdődött keserű küzdelem tovább folytatódott a saját családomban, a nagyszüleim között: nagy-mamám védte Mexikót és népét, miközben nagyapám lenézte azt az országot, amelynek a szerencséjét köszönhette. A helyzet olyannyira rossz volt, hogy amikor anyukám hároméves volt, az édesapja meg-kérdezte tőle: „Drága kislányom, ugye tudod, hogy spanyol vagy?”. Ő azonban, mivel nagyon szerette a nagymamámat, így felelt: „Nem, én mexikói vagyok.”

Ezek a sebek, amelyeket a két ország és a lakosaik közötti háború okozott Mexikó meghódítása során, a mai napig nyílt sebek marad-tak, és csak mostanában kezdenek begyógyulni. De még a nagyszü-leim idejében is gyakran előfordult, hogy a két nép tagjai egymásba szerettek. Végül a nagyapám megbetegedett hangszalagrákban. Mű-téti úton el kellett a hangszálait távolítani, és ezek voltak az utolsó szavai, amelyeket feleségéhez intézett: „Josefina, te vagy életem sze-relme.”

Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy 2012. december 21-én, a téli napfordulón a spanyolországi Montserratban navatl nyelven, az ősi Mexikó nyelvén szertartás keretében gyógyíthattam az általunk „régi szelek”-nek nevezett régi mintákat a két föld és a családom tagjai között, és hogy őszintén és barátsággal megoszthattam mindenkivel Mexikó igazi kincsét, ami öt évszázaddal korábban még rejtve volt: a bölcsességét, nem pedig az aranyát.

22

A tolték titok

Vörös lábnyomaim: földem lábnyomai és lelkem lábnyomai

Földem vörös lábnyomai

Földem, Mexikó vörös lábnyomai nagyon korán nyomot hagytak bennem, először is nagymamám öröksége révén, másodszor életem egy nagyon fontos eseményének köszönhetően.

Mexikóváros székesegyházának van egy nagyközönség elől elzárt része: Fray Juan de Zumárragának, Mexikó első érsekének kriptája, ahová eltemették őt. Először szájhagyomány útján, majd a nagyon híres, Regina című könyvből értesültem arról, hogy itt volt az úgy-nevezett kőtrón. Ez volt Cuauhtémoc, Moctezuma és az aztékok kő-trónja, akik a toltékoktól örökölték, akik pedig a teotihuacanoktól. Ők azt állították, hogy a kő a mixtecek trónjából származik, akikhez pedig az előző napok csoportjaitól került. Egyszóval Mexikó teljes örökségét magában hordozta.

Nem lehettem biztos benne, igazak-e a fentiek vagy sem, minden-esetre lehetőségem nyílt megbizonyosodni róla. Az egyik barátom, aki építészmérnök és antropológus, egyike volt azoknak a szak-embereknek, akiket a székesegyház alatt (különös tekintettel a régi Templo Mayor területére) végzett ásatásoknak a kivitelezésével bíz-tak meg. Ő egy napon különleges engedélyt szerzett nekem, amellyel csatlakozhattam hozzá, és ellátogathattam a feltárásra. Meglepődött, amikor megtudta, hogy nem a naptemplomot, hanem Fray Juan de Zumárraga sírboltját szeretném meglátogatni. Amikor odaértem, ott állt előttem Mexikó ősi trónjának kékesfehér köve. És most, amikor annyi év elteltével erről írok, most ébredek csak rá, hogy ez az élmény fordulópontot jelentett az életemben.

23

A Földön hagyott lábnyomaim

A kő egy márványtábla alatt állt, és egy keresztény kereszt volt a tetején – az ősi mágiát használták, hogy leigázzák vele Mexikó szelle-mét. Az első reakcióm az volt, hogy a keresztet és a táblát is eltávolí-tottam – ami sok problémát okozott a barátomnak és nekem. Aztán csak arra tudtam gondolni, hogy a homlokomat a trónnak az égtájak felé mutató négy oldalára kell tennem.

Amint így tettem, döbbenetes energiát éreztem: úgy éreztem, hogy a Mexikót irányító sok ősi csoport bölcs férfijai és női áldásukat ad-ták rám, és hogy engedélyt kaptam tőlük a régi bölcsesség megisme-résére és terjesztésére.

Amint végeztem ezzel, megkértem a barátomat, hogy vigyen el a Fekete Tezcatlipoca, az álmokat irányító teremtmény templomához. Eleget tett a kérésemnek, és mutatott egy testet, amelyet ott találtak.

„Nézd – mondta –, itt van egy Tezcatlipoca istennek bemutatott áldozat.”

Egy megnyúzott fiú testét láttam magam előtt magzatpózban, hét félhold alakú kő volt a testébe illesztve a hét totonalcayosnak, illetve csakrának megfelelő helyen.

Barátom, az antropológus számára ez egy áldozat volt, számom-ra azonban egy nagyon fontos gyermek temetése. Navatl nyelven a totonalcayos másik neve cuecueyos. A cuey félhold alakban ívelő, ki-be járó dolgot jelent. A hét totonalcayos helyére egy-egy cueyt tenni a lélek kivételének nagyon fejlett technikája, ezt a technikát manap-ság még a legmagasabban képzett spirituális mesterek sem ismerik. A bőr eltávolítása a régi energia megszüntetésére utal. Ez a második, a Vörös Tezcatlipoca (Xipe Totec) szimbóluma. Egyértelmű volt szá-momra, hogy a cuecueyosokat a fiú halála után helyezték a testébe, és hogy azért nyúzták meg, hogy kicseréljék az energiáját, és soha többé ne térhessen vissza.

24

A tolték titok

Ez csupán józan ész kérdése: ha feláldozol valakit, nem törődsz a csakráival vagy a bőrével, és azzal sem vesződsz, hogy magzatpózba rendezd a testét, ami azzal hozható összefüggésbe, hogy a tudat ki-be tudjon mozogni a testből, illetve a testbe. Ez pedig valami egészen mást bizonyít, mint amit a hagyomány őrzői állítottak és szájhagyo-mány útján terjesztettek: hogy az azték birodalomban sohasem ke-rült sor semmiféle emberáldozásra.

Amikor erre rájöttem, akkor értettem meg, hogy az azték népet milyen mértékben rágalmazták meg. A megértés hiánya és egy sor hazugság vezetett ahhoz a mészárláshoz, amelynek során Mexikó ős-lakosságának kilencven százaléka elpusztult. Most a saját szemem-mel láttam ezt az igazságtalanságot, és a szívem összeszorult Mexikó őslakosai miatt érzett szomorúságom miatt. A trónjuk tetején egy kereszt volt; halottaikról azt gondolták, hogy feláldozták őket. Már semmi mást nem akartam látni, még a naptemplomot sem – csak ki akartam jutni onnan.

Az a nap hozta a legnagyobb változást az életembe, noha akkori-ban ez még nem tudatosult bennem. Mexikóban sok azték táncos, temazcales­, azaz (izzasztókunyhó-)szertartást végző és növényekkel gyógyító ember él, az ősi hagyomány igazi mestereire azonban nem könnyű rátalálni. Én ugyan már rábukkantam néhányra közülük, de a legfontosabbak még hátravannak. A kőtrónnal való találkozásom után kezdtek megjelenni az életemben, mintha csak az ősi tlahtoanik küldték volna őket hozzám.

Lelkem vörös lábnyomai

A hagyomány szerint az álmodóvá válás legfőbb okai az előző éle-teiddel és lényednek az alvilágban ragadt töredékeivel való foglalkozás,

25

A Földön hagyott lábnyomaim

illetve hogy előkészítsd magadat a következő halálodra. Aki képes tudatosan álmodni, az meghalni is tudatosan fog.

Már volt lehetőségem bizonyítani, hogy létezik olyan gyakorlat, amelynek segítségével megkísérelheted visszaszerezni életed összes elveszettnek hitt emlékét, úgymint az álmaidra való emlékezést, az altatás vagy a más módon elvesztett tudatosság alatti és természete-sen az anyaméhbeli emlékeket is. A technika, amelyet egy következő könyvemben készülök közreadni, nagy valószínűséggel visszahozza az előző életek emlékeit is. Ezek az emlékek pedig még korábbi éle-tekbe visznek majd vissza, hiszen ezek mindig kapcsolódnak egy-máshoz.

E gyakorlat során életem számos eseményére vissza tudtam emlé-kezni, nem írom le azonban mindegyiket, elkerülendő, hogy túlsá-gosan fantasztikusnak hasson a könyv, illetve hogy az előző életekről szóljon, ezért egyszerűen csak a legjelentősebb emlékekről teszek említést. Némelyik valóságtartamát sikerült is bebizonyítanom. Pél-dául vissza tudtam emlékezni arra a zenére, amelyik a műtétem alatt szólt. Bár mélyaltatásban voltam közben, az orvos később megerősí-tette, hogy jól emlékeztem.

Az egyik legjelentősebb visszatérő emlékem az volt, amikor az anyám méhében voltam. El kell mondanom, hogy mindig nagyon különös volt a kapcsolatom anyámmal, egyfajta gyűlölöm és sze-retem érzés fűzött hozzá; szerettem, ugyanakkor nehezteltem is rá. Mindaddig nem értettem meg ezt, amíg vissza nem emlékeztem arra, mi történt, amikor a méhében voltam.

Négy gyermeke közül én vagyok a legfiatalabb. Karina nővérem születése után édesanyámnál méhsüllyedést diagnosztizáltak, és azt mondták neki, hogy nem lehet több gyereke. Egész kiskorom óta folyton azt mondogatta nekem, hogy én vagyok a kedvence, ez pedig féltékennyé tette a testvéreimet. Egyszer azonban, az emlékek vissza-

26

A tolték titok

hozására szolgáló gyakorlat végzése közben, visszamentem anyám méhébe, és hallottam, hogy sír és azt mondja: „Nem akarok még egy gyereket; nincs hozzá türelmem.” Ez tehát épp az ellenkezője volt an-nak, amit nekem mondott.

Odamentem anyukámhoz, és megkérdeztem tőle: „Igaz, hogy nem akartál engem, mert fogytán volt a türelmed, és sírtál is emiatt, amikor terhes voltál velem?”.

Elsápadt és azt kérdezte: „Honnan tudsz erről?”.Azt feleltem: „Emlékszem rá.”Aztán elkezdett magyarázkodni, hogy igazolja magát: „Akkoriban

nagyon megromlott a kapcsolatunk apáddal. Ráadásul a terhességem nagyon meglepett, mert azt hittem, hogy nem lehet több gyerekem.”

Erre én a következőt válaszoltam: „Ne aggódj, csak tudni akartam. Meg kellett tudnom, hogy az álmokhoz hasonlóan vajon a nagyon mélyen eltemetett emlékeket is felszínre lehet-e hozni.”

Ez után az eset után kíváncsi lettem, miért döntöttem úgy, hogy egy ilyen ellenséges közegbe szeretnék kerülni. Amikor újra elvégeztem a gyakorlatot, visszaemlékeztem a Mictlanban, a holtak birodalmában tapasztalt állapotomra. Az életek közötti köztes létben voltam, ami leginkább az álombeli állapothoz hasonlít. Azok megnyugtatására, akik félnek a haláltól: halottnak lenni tulajdonképpen sokkal kelle-mesebb, mint élni.

Aztán az álmomat hirtelen megszakította egy hang. Nem vagyok biztos benne, hogy a sajátom volt-e vagy sem, abban azonban igen, hogy azt mondta: „Vissza kell menned, hogy helyrehozd, amit tönk-retettél.”

Aztán egy erős szél kezdett kifelé szippantani onnan, ahol voltam. Azt kiáltottam: „Nem akarok visszamenni oda!”. De mindhiába: ki-húztak onnan, majd végül a mostani anyám méhében találtam ma-gam.

27

A Földön hagyott lábnyomaim

Később megtanultam, hogy néhány keleti tanítás leír ehhez ha-sonló elgondolást, a New Age tanításától – azaz a szüleid kiválasz-tásától és egy meghatározott időpontban a Földre érkezésre várók sorába csatlakozástól – teljesen különböző módon. Első könyvem szerkesztője, a buddhizmusban jártas szakember azt mondta nekem, hogy az a szél a karma volt. Ami azt illeti, a mi hagyományunkban a karmikus mintákat „régi szeleknek” hívják. De akárminek nevezik is őket, az a valami kiszippantott, és arra kényszerített, hogy visszajöj-jek. Visszaemlékezésem után végül megértettem, hogy azért kellett visszajönnöm ebbe az életbe, hogy helyreállítsam azt a kultúrát, ame-lyet egykor segítettem elpusztítani.

Ugyanakkor azt is megértettem, hogy gyermek- és kamaszkorom- ban mindvégig az a tudattalan gondolat élt bennem, miszerint soha­sem akartam idejönni, és hogy azok az emberek sem akartak engem, akik állítólag azt akarták, hogy itt legyek. Ezek a programok nagyon veszélyesek lehetnek, ha nem fedezed fel őket időben. Nem is csoda, hogy szerény, visszahúzódó gyerek voltam, aki csak menekülni akart. Elmenekülni azonban csak a képzeletemen, illetve azokon a dolgo-kon keresztül tudtam, amelyeket a dadámtól tanultam, és amelyekről később még szó lesz.

Kamaszként azonban még a menekülés más módját választottam: az alkoholt, majd később a drogokat. Tehát annak ellenére, hogy szár-mazásomat tekintve jelenleg tolték vagyok, úgy kezdtem viselkedni, mintha Hold-eredetű lennék – mindenféle valós alap nélkül. Nagyon szerettem az éjszakai klubokat, imádtam táncolni és féktelenkedni. És nagyon hálás vagyok azért, amit annak az életnek a tapasztala-taiból megtanultam. Az elmém és az érzékelésem kiszélesedett, és a családomban tapasztalt elutasításból is kiszabadultam. Mindamel-lett, ahogy a hagyomány is tartja, az alkohol és a kábítószerek nagyon veszélyes szövetségesek.

28

A tolték titok

És anélkül, hogy tudtam volna róla, megszegtem az energialények-nek az emberiséggel kötött megállapodását, és ez sok szomorúságot és szenvedést hozott magával. Hamarosan depressziós lettem, az ön-pusztítás útjára léptem, és már csak véget akartam vetni ennek az egésznek, amikor sokkal érdekesebb elfoglaltságot találtam magam-nak: az álmokkal való foglalkozást. A nagualizmus ősi mexikói ha-gyománya megmentette az életemet, én pedig az ő megmentésének szenteltem az életemet.

Hogy miféle megállapodást szegtem meg? A szájhagyomány sze-rint sok-sok évvel ezelőtt az energialények, akiket navatl nyelven pipitlin és yeyelli névvel illettek, más nyelveken azonban inkább an-gyalokként és démonokként ismernek, aggódtak az emberi lények szomorúságai miatt. (A yeyellik ugyan destruktív érzelmekből táp-lálkoznak, de ha az emberek olyannyira elszomorodnak, hogy meg-halnak, akkor a yeyelliknek nincs mivel táplálkozniuk.) Ezért aztán három pipitlint – Ameyallit (vagy Omeyallit), Mauit és Meyahuallit – küldtek az emberek megmentésére. Az Ameyalli vagy Omeyalli je-lentése ’patak’, a Maui szóé pedig ’fénysugarak’; ez a két pipitlin volt képes bejutni a mescal (mezcal) nevű szeszes italba és a pejotl nö-vénybe (peyote vagy meszkalinkaktusz), és rajtuk keresztül elhoz-ni az emberiség számára a boldogság lényegét. Meyahualli pedig a maguey kaktusz (Agave americana, közönséges agávé vagy amerikai aloé) mögöttes lényege lett.

Az Omeyalli név magában hordozza a ’kettő’ jelentésű navatl ome szót, és azt mondják, hogy az energialények és az emberek közötti megállapodás arról szólt, hogy az emberek készíthetnek maguknak a növényekből alkoholos italokat, de kettőnél nem többet, bár azt még nem tudjuk pontosan, mit jelent ez pontosan – ez lehet két ital egész életed során, vagy akár két ital naponta. Ha azonban túlléped ezt a mennyiséget, előbb vagy utóbb a Hold hatása alá kerülsz és abban