Első fejezet A nap nyugovóra tért a Coruscanton. Az

árnyékok úgy terjedtek szét, akár egy fekete áradat. Először a mesterséges szurdokok alját özönlötték el, majd állhatatosan kapaszkodtak egyre magasabbra, mintha sötét árhullám rontott volna rá a galaktikus fővárosra. Mialatt a nap a látóhatár alá süllyedt, a kereskedőnegyedekre és a kórházakra alkonyati félhomály borult, sötét foltok araszolgattak felfelé a főkancellári rezidencia falain. Az utolsó, halványsárga fénysugarak hamarosan már csak a tetőket világították meg, aztán az árnyak azokat is meghódították, felkúsztak a Szenátusi Épület csúcsaira és a Jedi Templom tornyaira.

A Köztársaság hosszú napja a végéhez közeledett.

Alkonyat a Coruscanton. Egymillió standard évvel ezelőtt, az

értelmes lények fel-emelkedését megelőző időkben a holdtalan éjszakákon tökéletes sötétség uralkodott, legfeljebb a csillagok adtak némi fényt. Ma már nem. A Coruscant még a galaktikus háború alatt is megmaradt a történelem során valaha létezett legnagyobb civilizáció ragyogó szívének. Mialatt a nap a horizont alá ereszkedett, millió és millió lámpa gyúlt fel a hatalmas városban. A magas

épületek körül repkedő siklók parázslegyekre emlékeztettek, amelyek mintha páncélüveg legelők felett cikáztak volna. Fényreklámok keltek életre az utcákon, hogy villódzva és sziporkázva csábítsák vásárlásra a kora esti járókelőket. A lakóházak, üzletek és irodák ablakai sorra kivilágosodtak.

Íme, az élet megy tovább, a sűrűsödő sötétség dacára - gondolta Padmé Amidala szenátor, mialatt kifelé bámult az ablakon. - Mindenki vidáman világít, akár egy-egy gyertya az éjszakában.

A szenátor a Jedi Templom űrkikötőjén tartotta a szemét.

- Nem fényűzés - mormolta alig hallhatóan. A szolgálója feléje fordult, és kissé

zavarodottan megkérdezte: - Mit óhajt, asszonyom? - A remény - felelte halkan Padmé. - Nem

fényűzés. Hanem a kötelességünk. A szolgáló dadogott valamit, de Padmé

közbevágott: - Jött valaki! Az űrhajó könnyedén és zökkenőmentesen

ereszkedett rá a Templomhoz legközelebb elterülő pályára, a függőleges és a vízszintes vezérsíkja végén sárga lámpák izzottak. Padmé felkapott egy távcsövet, átállította éjjellátó üzemmódra, és megpróbálta leolvasni a gép megviselt burkolatáról az azonosító számot. Pillanatokkal később egy

csuklyás köpenyt viselő alak kászálódott ki a pilótafülkéből.

- Asszonyom? - ismételte a szolgáló. Padmé lassan letette a távcsövet, és fojtott

hangon megszólalt: - Nem ő az... Boz Addle főgépész imádta a gondjaira

bízott hajókat, de különösen vonzódott a karcsú futárgépekhez. Féltő mozdulattal simított végig az imént hazatért Limit of Vision nevezetű, Hoersch-Kessel Seltaya-osztályú hajó fémburkolatán, és halkan mormolta:

- Elektromos ívek, mikrometeor-találatok és néhány lézer-nyalábtól származó égésnyom... - Megállította a kezét egy csúnya sérülés felett, ahol a gép burkolata egy hosszú sávban elpárolgott, és a nyílásban repeszekkel teletűzdelt, összeolvadt kábelek látszottak. - És ha nem tévedek, mindennek a tetejébe egy-két protontalálat is.

Jai Maruk Jedi-mester kikapaszkodott a pilótafülkéből. Beesett arcának jobb oldalán hosszú, keskeny égési sérülés húzódott, a bal oldalán és a homlokán friss hegek vöröslöttek. Az őrült iramú hazautazás alatt csak félig-meddig tudta begyógyítani a sebeit. Az égésnyom mentén a bőre összezsugorodott és megkeményedett, és emiatt a szája jobb sarka felfelé kunkorodott.

A főgépész komoran méregette őt, és megjegyezte:

- Azt ígérte, Maruk mester, hogy egy karcolás nélkül hozza vissza ezt a szépséget.

- Hazudtam - felelte Maruk zordul mosolyogva.

Ebben a pillanatban odalépett hozzá az ügyeletes orvos.

- Üdvözlöm, Maruk mester! - köszönt tiszteletteljesen fejet hajtva. - Kérem, engedje meg, hogy megvizs... - Elakadt a hangja, a szemét résnyire vonva méregette a Jedi arcán éktelenkedő égésnyomot, majd meglepetten folytatta: - Maruk mester! Mi a...

- Erre most nincs idő - szólt közbe Maruk. - Azonnal be-szélnem kell a Jedi Tanáccsal... legalábbis azokkal a tagokkal, akik idehaza tartózkodnak.

- De Maruk mester... A Jedi intett az orvosnak, hogy fejezze be. - Ne haragudjon, doktor úr, de ez az időpont

nem alkalmas. Át kell adnom egy sürgős üzenetet. És elég jó állapotban vagyok ahhoz, hogy átadjam. - Fanyarul elmosolyodott, és hozzátette: - A megbízó szándékosan hagyott tűrhető állapotban.

A mester azzal sarkon fordult, és útnak indult, majd a dokk kapujában visszafordult, és megszólalt:

- Boz főnök! - Igen, mester?

- Elnézést a hajó miatt... Az orvos és a főgépész egymás mellett állt

a leszállópályán, és aggodalmasan néztek a Jedi után.

- Azt a sebet fénykard égette az ábrázatára? - kérdezte halkan Boz. Az orvos a szemét tágra nyitva bólogatott. A főgépész elgondolkodva köpött egyet, és rosszkedvűen morogta:

- Mindjárt gondoltam... A Klónháború, mint valami óriási kéz,

szétszórta a Jediket a csillagok között. A Templomban egyszerre legfeljebb néhány Jedi-lovag és mester tartózkodott. Yoda, a Rend nagymestere és a főkancellár katonai tanácsadója, természetesen ritkán hagyta el a Coruscantot. Ezen az estén mindössze ketten csatlakoztak hozzá, hogy meghallgassák Jai Maruk beszámolóját: Maruk közeli barátja, Ilen Xan mester, akit a tanítványok Vaskéznek hívtak - ő tartotta a fegyvertelen harcórákat, és az ízületfogások voltak a specialitásai -, valamint Mace Windu, a Jedi Tanács tagja, aki túlontúl komoly, túl félelmetes volt ahhoz, hogy bárki gúnynevet ragasszon rá.

- Felderítést végeztünk a Külső Gyűrűben - kezdte Jai.

- Egy idő után úgy gondoltuk, hogy valami furcsa dolog történik a Hydian-út

tőszomszédságában. Apró, jellegtelen teherhajók tünedeztek fel, mintha egy mermyn-ösvény vezetett volna ki és be a Wayland-régióba. Nincs ebben semmi szokatlan, a Kereskedelmi Szövetség lezárta azt az egész régiót... de azok a gépek érdekes koordinátákról érkeztek. Nem a helyi forgalomból, hanem mélyűri vektorokról. Furcsa érzésem támadt velük kapcsolatban, így aztán kalózhajónak álcáztam az egyik csapatszállítónkat, és odaküldtem, hogy tartóztasson fel egy gépet. Kiderült, hogy a kis kereskedelmi egységnek olyanok a lábai, mint egy neimoidi jakrabnak. Mielőtt elkaptuk volna, leadott egy-két plazmasorozatot, majd szempillantás alatt a hiperűrbe ugrott.

Yoda mester a homlokát ráncolva megjegyezte:

- Egy nerfbőrbe bújt kraytsárkány... - Pontosan - helyeselt Maruk mester, és

lenézett láthatóan remegő jobb kezére. A tenyerén csúnya, égett seb feketéllett. Nyugodt tekintettel meredt a kezére, és a reszketés hirtelen megszűnt.

Ekkor egy ifjú padavan, egy körülbelül tizennégy éves, vörös hajú lány lépett be a terembe, egy tálcán egy kancsó vizet és négy poharat hozott. Tiszteletteljesen fejet hajtott, és lerakta a terhét egy alacsony asztalra. Xan mester töltött egy pohárba, amit Jainek adott. A mester ránézett felhólyagosodott, sebes

tenyerére, majd lassan, nehézkesen rágörbítette az ujjait a pohárra, és ivott néhány kortyot.

- Szóval, a Kereskedelmi Szövetség valami fontosat szállít be a Hydian-útra - folytatta aztán. - De vajon mit és miért? Nem hadianyagot, nincs tudomásunk jelentős csapatösszevonásról abban a térségben. És miért az álcázás? A hajóik büszkén viselhetik a flottaszíneiket, ami már önmagában elriasztja a kalózokat vagy a közönséges fosztogatókat, aminek az én szerencsétlen klónjaim is kiadták magukat.

- Nem akarják, hogy tudomást szerezzünk valamiről - állapította meg Ilena.

Mace Windu a Maruk arcán éktelenkedő, fénykardtól származó égési sérülést tanulmányozva hozzátette:

- Vagy valakiről... Yoda lassú ritmust vert a botjával a

tanácsterem kövezetén, és öt-hat koppantás után megszólalt:

- És te követted az egyik kraytot. - És rajtakaptak. - A Vjunig követtem őket - válaszolta Maruk,

és egy pillanatra összepréselte a száját. - Ott találkoztak valakivel.

Yoda mocorogni kezdett, és a fejét csóválta, mire a többiek ránéztek.

- A Vjunt mélyen áthatja a sötét oldal - dörmögte halkan.

- Ismeritek a történetét? A társai sorban megrázták a fejüket, mire ő

csücsörített a szájával, és tovább mormogott: - Az öregség egyik megpróbáltatása:

emlékezni arra, hogy melyik dolgot melyik fiatal fülnek mondtuk. De ő tudja. Emlékszem, elmondtam neki, amikor még csak padavan volt...

A többi Jedi értetlenül meredt a nagymesterre.

- Ki tudja? - érdeklődött Xan mester. Yoda a botját meglendítve elhessegette a

kérdést. - Nem számít. Folytasd, Maruk mester! Maruk ismét ivott néhány korty vizet, és

tovább magyarázott: - Először orbitális pályán maradtam, rejtve a

krayt elől. De túl sokáig maradt odalent, nemcsak egy utántöltés idejére, így aztán kénytelen voltam leszállni a felszínre. Több kilométerrel távolabb landoltam, gondosan lefojtottam a hő- és az infravörös kibocsátást, erre esküszöm... - Egyre lassabban beszélt, végül elakadt a szava. A keze ismét remegni kezdett.

- De nem számít. A nő elkapott. - A nő? - kérdezte Xan mester. - Asajj Ventress. A teremben tartózkodó padavan

meglepetten felszisszent. Yoda rápillantott, és szigorú arcot vágva ráncolgatta a homlokát.

Csakis azok, akik jól ismerték őt, fedezhették fel, hogy a szeme derűsen csillog.

- A kis csibészeknek nagy fülük van! Nincs semmi feladatod, Scout?

- Nem igazán - felelte a lány. - Az ebédnek már vége, és nincs olyan dolgom, ami ne várhatna holnapig. Úgy értem, szándékomban áll gyakorolni az edzőteremben, de az még...

- Hirtelen elvörösödött, és elhallgatott, amikor rájött, hogy a mesterek mind őrá merednek.

- Scout padavan - szólalt meg Mace Windu végtelenül komoly hangon. - Meglepetten hallom, hogy ilyen sok a szabadidőd, amikor nyakunkon a Tanítványviadal. Nem szívesen gondolnám azt, hogy esetleg unatkozol. Szeretnéd, ha segítenék tennivalót keríteni?

- Nem, mester - felelte Scout nagyot nyelve. - Arra semmi szükség. Ahogyan magad is mondtad... gyakorlatozás... megyek is... - Azzal gyorsan meghajolt, és kihátrált a teremből. Összehúzta a két ajtószárnyat, de keskeny rést hagyott közöttük, amelyen át csak az egyik zöld szemét lehetett látni!! Ha bármire szükségetek van, ne habozzatok...

- Scout! - csattant fel Mace Windu. - Igenis! Az ajtószárnyak halk koccanással

összezárultak. Mace Windu megcsóválta a fejét.

- Az Erő éppen csak áthatja ezt a lányt. Fogalmam sincs...

Xan mester feltartotta a kezét, és Windu elhallgatott. Xan ujjai a sokéves gyakorlatozástól valóban olyanok voltak, mintha izombőrrel bevont vasból lettek volna. A mester finoman intett, és gyenge Erő-hullámot indított a kijárat felé. Az ajtó dobbant egyet, rögtön ezután fojtott nyögés hallatszott, majd sietős, távolodó léptek kopogtak a folyosón.

Mace Windu ismét megrázta a fejét, és befejezte az imént megkezdett mondatot:

- Fogalmam sincs, hogy Chankar mit látott benne.

- És most már soha nem is fogjuk megtudni - jegyezte meg komoran Maruk.

Mindannyian hallgattak egy darabig, és Chankar Kimre gondoltak, aki oly sok társukkal együtt a geonosisi arénában vesztette életét. A közelmúltban számtalan szertartással és virrasztással emlékeztek meg arról a szörnyű mészárlásról.

Ám az élet ment tovább, a háború folytatódott, és a Rend immáron több súlyos sebből vérzett. Szinte minden héten befutott egy jelentés, hogy valamelyik bajtársuk elesett egy csatában a Thustrán, felrobbant az űrben a Wyland környékén, vagy orvul meggyilkolták egy diplomáciai küldetés során a Devoronon.

- Őszintén szólva, - folytatta Windu én már azon is csodálkoztam, hogy annak idején bekerülhetett a Templomba.

Yoda lassú köröket írt a botjával a terem kőpadlójára, mintha egy tócsát kavart volna fel, egy olyan tócsát, amit csakis ő láthatott.

- Arra célzól, hogy át kellene helyeznünk a mezőgazdasági csoportba?

- Igen, arra - felelte Mace Windu, és valamelyest megenyhülve hozzátette: - Nincs abban semmi szégyen. Amikor látom, milyen keményen küzd már azért is, hogy lépést tartson nálánál több évvel fiatalabb növendékekkel... talán mindenkinek jobb lenne, ha hagynánk, hogy a saját szintjén dolgozzon.

Yoda felszegte az állát, kíváncsian pillantott a társára, és kijelentette:

- Én is látom rajta, hogy keményen küzd. De ha azt mondod, így lesz jobb, és leállítod, többé nem fog küzdeni.

- Talán valóban nem - ismerte el komoran Jai Maruk. - De a gyermekek nem mindig azt teszik, ami a legjobb nekik.

- A Jedi-mesterek sem - tette hozzá Yoda fintorogva.

A sebesült Jedi belelendült. - Legyünk őszinték! Az tény, hogy nem

minden mentor-tanítvány párosból lesz Obi-van és Anakin, de az igazság az, hogy háborúban állunk. Ha csatába küldünk egy

Jedit egy olyan padavannal, aki nem képes helytállni, azzal két élet elvesztését kockáztatjuk. Márpedig a mostani helyzetben egyetlen társunk elvesztését sem engedhetjük meg magunknak.

- Scoutot nem hatja át olyan mélyen az Erő, mint kellene - értett egyet Ilena. - De évek óta benne van az egyik osztályomban. A technikája kitűnő. Okos és hűséges. Keményen próbálkozik.

- Nincs olyan, hogy próbálkozás - szállt vitába Maruk, és észre sem vette, hogy Yoda megszokott modorában beszél. Sok-sok évvel ezelőtt attól volt népszerű a fiatal tanítványok között, hogy remekül tudta utánozni az agg atyamestert.

- Tedd, vagy ne tedd... A másik három Jedi bűntudatosan pillantott

Yodára, aki ugyan horkantott egyet, de látszott a szemén, hogy majdnem felnevet.

- Mmm..- mormolta aztán elkomorodva. - A tanítványokon gondolkodom. Azzal menjek csatába, akit a legjobban áthat az Erő? Hm? Az ifjú Skywalkerrel? Szerintetek így lenne jó?

- Ő nem éppen a szerénységéről híres - jegyezte meg Ilena Xan.

- És túl robbanékony - fűzte hozzá Mace Windu.

- Hm... - Yoda ismét megköröztette a botját. - Hát akkor a legerősebb tanítványt

válasszam? A legbölcsebbet? Azt, aki a legjobban ismeri az Erő útjait? - Bólintott egyet. - Hát akkor a legjobb választás Dooku lenne!

Végighordozta szigorú tekintetét a társain, mire azok sorban lesütötték a szemüket.

- A mi legnagyobb tanítványunk! - folytatta Yoda, a füle előbb felmeredt, majd lekonyult. - És a legnagyobb kudarcunk.

Az ősöreg nagymester odabicegett az asztalhoz, és töltött magának egy pohár vizet.

- Ennyi elég lesz - mormolta, miután ivott. - Maruk mester, mondd el nekünk a történet többi részét!

- Szóval, Ventress rám talált - mondta Maruk. - Harcoltunk. És vesztettem. - Megégett keze ismét remegni kezdett.

- Elvette a fénykardomat. Már felkészültem a gyilkos csapásra, de ehelyett csak fogságba ejtett. Bekötözte a szememet, megbilincselt, és belökött egy siklóba. Rövid ideig utaztunk, legfeljebb egy standard óráig. És az utazás végén Dooku gróf előtt találtam magam.

- Ah... - hördült fel Mace Windu, és előrehajolt. - Ezek szerint Dooku a Vjunon van.

- Élve kerültél ki Dooku és Ventress karmai közül! - hüledezett Ilena.

Maruk örömtelen mosolyra húzta a száját.

- Ne tévedjünk - mondta a fejét ingatva -, azért vagyok itt, mert Dooku akarta így. Ventress végzett volna velem, ha rajta múlik, ezt nyíltan a szemembe mondta. De Dooku egy hírnököt akart. Egy olyat, akiben megbízhat, bármilyen ironikusan hangozzék is. Olyan hírvivőt akart, aki először ide jön, és nem a Szenátushoz. Ezt Dooku külön kihangsúlyozta. Hogy Yoda mesternek adjam át az üzenetet, és csakis a Templomban, csakis Jedik jelenlétében.

- És mi az a sürgős üzenet? - kérdezte a szemöldökét felvonva Mace Windu.

- Dooku azt mondja: békét akar. Maruk végignézett a társain, akik kétkedve

és hitetlenkedve meredtek rá, és csak a vállát vonogatta.

- Béke! - csattant fel Xan mester. - Több millió teremtményt mészároltak le biofegyverekkel a Honoghron, és Dooku azt mondja, békét akar! A Köztársaság alkotórészei, tartóoszlopai egyenként hamvadnak el, akár a lángoló fahasábok, és ő békét akar! El tudom képzelni, miféle békére gondol!

- Dooku számított rá, hogy valószínűleg... elővigyázatosak leszünk - tette hozzá Maruk, azzal a köpenye belső zsebébe nyúlt. - Azt mondta, egy ajándékkal és egy Yoda mesterhez szóló kérdéssel küld vissza

engem. Az ajándék az én életem. A kérdés pedig ez...

Előhúzta a kezét, és kinyitotta az ujjait. Reszkető tenyerén egy kagylóhéj feküdt, egy teljesen egyszerű, közönséges kagylóhéj, amelyet akár egy gyermek is találhatott volna száz és száz világ bármelyik tengerpartján.

A társai zavarodottan bámulták, de Yoda ez egyszer, ha csak pillanatokra is, de elvesztette a lelki nyugalmát. Vett egy mély, sípoló lélegzetet, furcsa arcot vágott, és a homlokán a ráncok a megszokottnál is mélyebbre gyűrődtek.

- Mi ez, mester? - kérdezte Maruk, és elszakította a tekintetét a tenyerén lévő kagylóhéjtól. - Áthoztam ezt a valamit a fél Galaxison. De mit akar ez jelenteni?

Hatvanhárom standard évvel korábban. Estére járt az idő, az ég sötétkéken borult a

Jedi Templom hatalmasan elterpeszkedő épületegyüttese fölé. A Templom belső kertjében a mesterséges tó ezernyi csillag fényét verte vissza. Yoda legtehetségesebb tanítványa egy sziklán ült a tó peremén, és a vizet bámulta. Az egyik kezében egy kagylóhéjat tartott, újra és újra végighúzta hüvelykujját annak csontsima felületén. Előtte, a sötét felszínen vízipókok táncoltak. Ahogyan a könnyed lábú rovarok, úgy a tanítvány figyelme is ide-oda rebbent, szintén

táncolt, de a csend felszínén; az Erő végtelen mélységei felett siklott.

Általában ő maga is könnyed lábú volt, az Erő éppen csak meghajlott a súlya alatt, és könnyűszerrel megtartotta őt. Ám ezen az estén valamilyen oknál fogva szomorúság uralkodott el rajta, és furcsa módon nehéznek érezte magát. Mintha most döbbent volna rá első ízben arra, hogy milyen könnyen beszakadhat a talpa alatt a felszín. És ha egyszer lesüllyedne azokba a lehetetlen mélységekbe, ha bekerülne az ott létező, titokzatos erők közé, hamarosan megfulladna...

Lépteket hallott bal felől, amelyeket halk, súrlódó roppanások kísértek - minden második lépésnél egy bot fúródott az ösvényt borító kavicsrétegbe. Fényfolt közeledett hozzá a mesterek szállásainak irányából, lassan mozgott a fák és bokrok lombjain túl. Azonnal ráismert az Erő-kisugárzásra. Yoda öreg elméje ugyanolyan kellemes melegséget és fényt árasztott, akár a lámpája. A tanítvány már jóval azelőtt tudta, hogy ki tart felé, még mielőtt az agg mester felbukkant az ösvény utolsó kanyarulatában, és lassan vánszorgott felé, hogy csat-lakozzon hozzá. Elmosolyodott, és fejet hajtott. Yoda a meditációval vagy éppen vívógyakorlattal töltött végeérhetetlen órák alatt számtalanszor elmondta neki, hogy amíg egy

mozdulat vagy egy támadás megjelenési formáját nem lehet előre megjósolni, a mögöttes szándékot éreznie kell minden egyes sejtjében. így aztán az a könnyed főhajtás évek alatt felhalmozódott hálát és tiszteletet fejezett ki.

Emellett félelmet. És bűntudatot. A Jedi-rend nagymestere lerakta a

lámpáját, nehézkesen felvergődött egy sziklatömbre, majd annak tetején ülő helyzetbe tornázta magát, aztán ott kuporgott a tanítványa mellett, mint valami furcsa formájúra sikerült kerti törpe. A tanítvány mindvégig szélesen mosolygott, de sokkal okosabb volt annál, semhogy felajánlja a segítségét. Yoda folyamatosan nyögdécselve végre elhelyezkedett, eligazgatta megviselt Jedi-köpenyének alsó részét, és lelógatta a lábát úgy, hogy az ujjai majdnem elérték a vizet. A vízipókok összevissza cikáztak a talpa alatt, nem törődve azzal, hogy mi lehet az a szőrös, zöld óriás a fejük felett.

- Gondolkodóba estél, Dooku? - érdeklődött Yoda.

A tanítvány meg sem próbált tagadni. - De nem félsz ettől a küldetéstől, ugye? - Nem, mester - felelte a tanítvány, és

rögtön kijavította magát: - A küldetéstől nem. - Magabiztosnak kellene lenned - állította

Yoda. - Felkészültél. -Tudom.

Yoda oldalra dőlt, hogy magához vegye a talajon hagyott lámpát. Megfordította a botját, és annak markolatát próbálta beleakasztani a lámpa fogantyújába. Kétszer is sikerült neki, de a lámpa mindkétszer lecsúszott, mire ingerülten felmordult. A tanítvány a figyelmének tört részét rááldozva az Erő segítségével felkapta a lámpát, és odalebegtette a mesterének.

- Miért nem járod a könnyebb utat, mester? - kérdezte, és amint becsukta a száját, máris tudta, hogy mi lesz a válasz.

- Mert az a könnyebb - dörmögte Yoda. A fiatal férfi tapasztalatai szerint a

növendékek rengeteg ehhez hasonló választ kaptak Yodától. Ám Dooku azt is megállapította magában, hogy a mester azért nem lökte el magától a lámpát.

Együtt üldögéltek a kertben. Valahol a sötétség mélyén egy hal feltört a felszínre, majd visszasüllyedt alá. Yoda barátságosan oldalba bökdöste Dookut a botjával, és megszólalt:

- Szóval, már tegnap felkészültél a távozásra!

- És a múlt hónapban, és a múlt évben, és a tavalyi évben - válaszolta Dooku bánatosan mosolyogva, majd elkomorodva folytatta: - De most, hogy valóban megtörténik... - Körülnézett. - Már nem is emlékszem arra az időre, amikor nem akartam elmenni, utazni a

csillagok között, látni a nagyvilágot. És mégis, szeretek itt lenni. Ez a hely az otthonom. Ti vagytok a családom.

- És mindig az is marad - válaszolta Yoda, és bólogatva szemlélte a sötét homályba burkolózó kertet. - És mi is mindig a családod leszünk. Otthon... igen... az Alderaanon az a mondás járja: az az otthonod, ahová, ha bekopogsz, beengednek. - Mélyen magába szívta az édes illatú levegőt, és halkan kuncogott. - Hm... igen... itt mindig lesz neked egy hely.

- Számítok rá... remélem... - felelte töprengve a tanítvány, majd lenézett a kezében szorongatott kagylóhéjra. - Ezt a parton találtam. Egy édesvízi remeterák hagyta ott. Tudod, ők nem növesztenek saját héjat. Nincs saját otthonuk. Mások levetett otthonaiba költöznek be, de folyton kinövik őket. Azon gondolkodom, hogy az a Jedi-toborzó hogyan talált rám a Serennón. Gondolom, a szüleimmel éltem. Ma már nem emlékszem rájuk. Neked is gyakran eszedbe jut, hogy milyen furcsa ez? Rólunk, Jedikről lemondtak a szüleink. Úgy döntöttek, hogy hajlandóak leélni nélkülünk az életüket.

Yoda mocorogni kezdett, de nem válaszolt. - Néha az jár a fejemben - folytatta Dooku -,

hogy talán éppen ez hajt minket. Hogy a szüleink lemondtak rólunk. És mi folyton bizonyítani akarunk.

Egy parázslégy röppent ki a bokrokból, mint egy tűzből kipattanó szikra, majd ott cikázott a felszín felett. A tanítvány a halvány, vörös fényt kibocsátó rovart figyelte, mialatt az szemkápráztató mintát rajzolt a nyugodt víz fölé. Yodának volt egy gyakori kérdése: „Szerinted mik vagyunk mi, Dooku?" És ő minden alkalommal más-más válasszal próbálkozott: „egy-egy, az Erőre kötött csomó", „a Sors ügynökei vagyunk" vagy „sejtek vagyunk a Történelem testében". De ezen az estén a villózva röpködő parázslegyet nézve felötlött benne egy igazabb válasz: magányosak vagyunk. Mindany- nyian így végezzük.

Halk csobbanással egy hal szökkent ki a vízből. A parázslégy fénye kialudt, a hal pedig eltűnt, csupán némi fodrozó- dás maradt utána a felszínen, amely lassan szétterjedt a tavon.

- Azt hiszem, már akkor is olyan voltam, mint egy remeterák - mondta ekkor a tanítvány. - Nem fértem bele a szüleim házába. így aztán ti idehoztatok, teltek az évek, most pedig még a Templom is túl szűknek tűnik. Azt hiszem... - Elhallgatott néhány pillanatra, és elfordult, így a csuklyája sötét árnyékot vetett az arcára. - Attól félek, hogy ha egyszer kikerülök a nagyvilágba, többé nem fogok beférni ide.

Yoda bólogatott, és amikor megszólalt, úgy tűnt, saját magának beszél:

- Büszke vagy. Nem ok nélkül. - Tudom. - És ennek veszélyei is vannak. - Ezzel is tisztában vagyok. A tanítvány ismét megdörzsölgette a

kagylóhéjat, aztán beleejtette a tóba. A vízipókok riadtan menekültek a felcsapó víz elől, a lábukat szélsebesen kapkodva igyekeztek a felszínen maradni.

- Nem lehetsz hatalmasabb, mint a Jedi-rend, és nem lehetsz hatalmasabb, mint az Erő - jelentette ki Yoda.

- De az Erő hatalmasabb, mint a Rend, mester! Az Erő sokkal több ezeknél a falaknál és a tanításoknál. Átjár minden élőlényt, a magasabb és az alacsonyabb rendűeket, kicsiket és nagyokat. Mindent meghatároz és befolyásol, a tárgyakat, a bolygókat, a világosságot... - Hirtelen elakadt a szava.

-... És a sötétséget - fejezte be helyette a mondatot Yoda.

- Igen, fiatal barátom. Azt hiszed, hogy én még sosem tapasztaltam meg a sötétség érintését? El tudod képzelni, hogy nyolcszáz év alatt mennyi minden történt velem?

- Ezt hogy érted, mester? - Hogy mennyi hibát követtem el...

Az agg tanító keserűen, zihálva kacagott, majd kinyújtotta a botját, és oldalba bökdöste vele a tanítványt.

- De most már irány az ágy, bölcs gondolatok gondolója!

- Ismét bökött kettőt. - A mestered, Thame Cerulian azt mondja, hogy te vagy a legtehetségesebb tanítvány, akit valaha látott. Nem kell bíznod magadban. Én, Yoda, a hatalmas Jedi-mester megbízom benned. Ennyi elég?

A tanítvány nevetni akart, de nem tudott. - Túl sok, mester - válaszolta a fejét ingatva.

- Félek a... - Helyes! - vágott közbe Yoda. - Félj a sötét

oldaltól, ez így van rendjén. Hatalmas a hatalmasok között. De egyelőre még Thame-mel sem érsz fel. Még Jedi-lovag sem vagy. Nem vagy a Tanács tagja. Sok-sok héj vár még rád, Dooku, mindaddig, amíg beleférsz ebbe - mondta mosolyogva, azzal a botjával megkopogtatta a tanítvány vállát, a bőrére utalva. - Holnap el kell menned. Útnak indulsz a csillagok közötti sötétségbe. De ez a hely mindig az otthonod lesz. Ha valaha eltévedsz, nézz vissza ebbe a kertbe!

Yoda felemelte a lámpáját, az árnyak úgy menekültek előlük, mint az imént a vízipókok a víz elől.

- Én pedig gyertyát gyújtok neked, hogy hazatalálj.

Hatvanhárom évvel később Jai Maruk elindult a gyengélkedő felé, Ilena Xan pedig visszatért a kamrájába, hogy felkészüljön a Tanítványviadalra. Mace Windu még ott maradt a tanácsteremben Yodával.

- Dooku azt üzeni, hogy szeretne hazajönni - mondta Yoda - Ez csapda.

- Igen, valószínűleg - erősítette meg Windu. Yoda felsóhajtott, és a kagylóhéjat

méregetve folytatta: - Egy kérdés, így fogalmazott... Igen,

micsoda egy kérdés! De nem szabad törődnünk vele, egyetértesz?

Mace váratlanul megrázta a fejét, és beszélni kezdett:

- Dookunak halottnak kellene lennie. Meg kellett volna ölnöm a Geonosison. Ezzel megakadályozhattam volna az egész háborút. És még most is ő a kulcs. Vajon valóban tárgyalni akar? Erre csekély az esély. Valóban visszatérne körénk? Erre még kevesebb. De a mérleg másik serpenyőjében több millió élet van, így aztán vállalnunk kell a kockázatot. Ezt gondolom, mester.

Yoda felmordult, és részben megfontoltan, részben szomorúan válaszolt:

- Nem könnyű reménykedni abban, hogy ez az elveszített tanítványunk visszatér közénk.

- Nem könnyű - felelte bólogatva Mace Windu viszont senki sem állítja, hogy egy

Jedi-mesternek könnyű dolga van. Még neked sem.

Yoda ismét mordult egyet, és körülnézett a teremben.

- Pfff... Nagyon bölcs lettél, Windu mester! De ma már sokkal jobb, mint régen, amikor még csak Yoda volt bölcs!

A társára pillantott, és fanyar mosolyra húzta a száját. Windu máskor talán felnevetett volna, csakhogy valahol a geonosisi arénában elvesztette a humorérzékét.

A Galaxis egy távoli részében a Jedi-rend

valaha legtehetségesebb tanítványa kinyújtotta a lábát, a csizmája orrával megböködött egy kardmarkolatot, és undorodva fintorgott. A markolat még most is egy kézben volt. Maga a kéz feketére színeződött, vékony, áttetsző jégréteg borította, és alvadt vérrel lepett csonkban végződött, valamivel a csukló felett. Dooku a dolgozószobájában üldögélt, a töprengéseinek színhelyén, márpedig a leszakadt kéz eléggé zavarta az elmélyült gondolkodásban. Emellett, akármilyen keményre fagyott is az űr könyörtelen vákuumában, számítani lehetett arra, hogy hamarosan kiolvad, és foltot hagy a kövezeten. Dooku nem örült volna ennek, noha eggyel több vagy kevesebb vérfolt a

Château Malreaux padlóján már nem sokat számított.

Az íróasztalának másik oldalán ülő Asajj Ventress felemelt egy hőszigetelt hűtőtáskát, és megszólalt:

- Nem sok maradt a hajóból, mester. Az Erő velem volt, és az első lövésemmel máris a reaktorrekeszt találtam el. Több órába telt, mire megtaláltam azt - mutatott le a fagyott kézre. - Eszembe jutott, hogy mágneses letapogatással talán rábukkanok a fénykardra. Igazán nevetséges, hogy a fickó a fegyveréhez kapott, amikor a hajója felrobbant. Gondolom, az ösztönei parancsára.

- A fickó? - Férfi vagy nő - felelte Asajj Ventress a

vállát vonogatva. - Ő. Amikor az első mestere meghalt, Asajj

Ventress, a Jedik ostora és Dooku gróf legfélelmetesebb szövetségese tetováltatta kopasz fejét, és maga mögött hagyta a leánykorát. A fejbőrén most tizenkét sötét csík díszelgett, mindegyik egy-egy hadurat képviselt, akit ő ölt meg, miután esküt tett, hogy végez velük. A nő egészében véve egy tőrre hasonlított: karcsú volt és halálosan veszedelmes. Még egy gyűlölettől hemzsegő Galaxisban is a gyorsaságnak és a haragnak ez a kombinációja legfeljebb egyszer jött létre egy nemzedékben - Dooku ezt már az első

találkozásuk első percében felismerte. A nő egyszerre volt a rózsa és a tövis, a célba találó acélpenge hangja, a vér íze az ajkon.

- A fejet nem találtam meg - folytatta Ventress -, de kiszedtem pár apróságot a roncsok közül. - Meglengette a táskát. - Itt vannak, ha szeretnél vetni rájuk egy pillantást.

- Micsoda kis vérengző fenevad lett belőled! - jegyezte meg Dooku a nőt fürkészve.

- Az lettem, amivé tettél! - vágott vissza Ventress.

Erre nem egykönnyen lehetett válaszolni. Dooku az Erő közvetítésével felemelte a kezet és a markolatot, éppoly könnyedén, mint ahogyan évtizedekkel korábban felkapta Yoda lámpáját. A robbanás pillanatában a bőr java része elszenesedett, de egy-két folton látszott, hogy valaha halványbarna színben játszott. Egészében véve annyira összeégett és eltorzult, hogy éppen csak meg lehetett állapítani, hogy emberi lényhez tartozott. A halott hús a lélektől elszakadva immáron csak puszta anyag volt. Semmivel sem érdekesebb, mint egy asztalláb vagy egy viaszgyertya. Nem viselte magán a tulajdonosa szellemének és személyiségének lenyomatát.

Dooku mindig is megdöbbentőnek találta azt, hogy menynyire átmeneti a viszony valaki teste és önmaga között. A lélek volt a

bábmester, amely táncra bírta a hús-vér tagokat, de ha elszakadtak a zsinórok, nem maradt más, csak hús és vér, ruha és csont.

Mármost egy Jedi fénykardja... az valami egészen más. Ezek a fegyverek egyediek voltak, a tulajdonosaik készítették, önmaguk vegytiszta kifejezésévé formálták őket. Dooku végighúzta a mutatóujját a halott Jedi fegyverének markolatán. A robbanás letépte a burkolat felét, és megolvasztotta az alkatrészeket, így a fénykard mindörökre működésképtelenné vált, de a belső elrendezés még most is jól látszott.

- Jang Li-Li... - mormolta Dooku, és meglepetten tapasztalta, hogy elönti a szomorúság.

- Ő volt a tizenhatodik - közölte kérdezés nélkül Ventress. - Tizenhétnél tartanék, ha hagyod, hogy megöljem azt a kémet. Marukot.

Dooku a nő felé fordult. A figyelméből kiszabadult kéz és a markolat lehullott, s nedves cuppanással, illetve halk csörrenéssel érkezett a kőpadlóra. A gróf a dolgozószobája ablakához sétált. Amikor még nagyon fiatal volt, Yoda elmesélte neki a Vjun tragikus történetét, és ő éveken keresztül úgy gondolta, hogy kiváló menedék lesz egyszer, ahová visszavonulhat. A bolygót erősen áthatották a sötét oldal energiái, ami jelentősen megkönnyítette a Sithek útjainak

tanulmányozását. Ezenfelül az egykori katasztrófa után - egy titokzatos őrületjárvány alig egy év alatt elragadta a lakosság zömét - számos elegáns, teljesen berendezett palota maradt lakó nélkül, készen arra, hogy valaki birtokba vegye.

Egy öreg remeteráknak kényelmes kagylóhéj kellett, és a Château Malreaux rendkívül komfortosnak bizonyult. Az előző gazdáját meglepő és különleges módon hagyta el a józan esze - a vérfoltokat leszámítva a kastély úgy nézett ki, mintha egyenesen Dooku grófnak építették volna.

Odakint szakadt az eső, ugyanaz a savas víz zuhogott, amely majdnem szétmarta a tetőt, mielőtt Dooku megérkezett, és mindent rendbe hozatott. A tengerpart felé a távolban néhány elkorcsosult fa nyújtogatta karmait a borús ég felé, míg a talajt a hírhedt Vjun-moha borította, amely lágy volt, ragacsos, méregzöld és passzív húsevő. Ha valaki ráheveredett egy-két órára, mire felkelt róla, a bőre kivörösödött és felhólyagosodott. Dooku egy darabig némán figyelte az ablaküvegen lecsorgó, könnypatakokra emlékeztető vízfolyásokat, majd megszólalt:

- Amikor utoljára találkoztam Janggal, fiatalabb volt, mint most te. Igen csinos ifjú hölgy volt. A Tanács akkoriban indította el az első küldetésére. A Sevarcosra, azt hiszem. Eljött hozzám, hogy tanácsot kérjen. Feltűnő

szeme volt. Teljesen szürke és nagyon nyugodt. Emlékszem, az járt a fejemben, hogy remekül helytáll majd.

Ventress felkapta a véres, összeégett kézmaradványt, és beledobta a hűtőtáskájába.

- A Sithek csodás hatalommal bírnak - jegyezte meg, - de te nem vagy valami nagy jós.

- Ezt gondolod? - kérdezte Dooku, azzal megfordult, és végigmérte a halott Jedi gyilkosát. - Jang egész életében másokat szolgált, akármennyire tévúton járt is. Az elvei csillagát követve cselekedett, akármilyen hibásak is azok az elvek. Ebből a szempontból nézve hányan élnek jobb, teljesebb életet?

- Sokan viszont hosszabbat élnek - válaszolta Ventress, majd bekötözte a hőtáska száját, és az egészet a sarok felé hajította. - Ha engem kérdezel - folytatta, miután a táska hangos csattanással megérkezett a kövezetre szerintem a győztesek nem így néznek ki.

- Ebben igazad van - ismerte el Dooku. Ventress ekkor mozgolódni kezdett, és

egyfajta küzdőállást vett fel: kihúzta magát, felszegte az állát, és felvonta mindkét könyökét. Dooku felismerte a jeleket, és tudta, mi következik.

A nő vett egy mély lélegzetet, és fennhangon kimondta:

- A tanítványod akarok lenni! - Az időpont nem igazán... - kezdett volna

tiltakozni Dooku, de Ventress közbevágott: - Nem rajongok sem a Kereskedelmi

Szövetségért, sem a Köztársaságért. Engem nem érdekelnek sem a zászlók, sem a katonák, oldalak, szövetségek vagy egyezmények, droidok vagy klónok. Még a gyilkolásért sem rajongok, kivéve ha Jedikről van szó, ami nem üzleti ügy, hanem személyes. Amikor magamnak dolgozom, azt csinálom, amit szeretek. Ha a te parancsodat teljesítem, nem kell, hogy igazam legyen, nincs szükségem észérvekre, de még józan észre sem. Azért csinálom, mert te utasítasz.

- Tudom - felelte kurtán Dooku. Ventress az ablakhoz sétált, beállt elé, és

ezzel eltakarta a gróf elől a kilátást. - Jól szolgállak? - kérdezte fojtott hangon. - Kiválóan - ismerte el Dooku. - Akkor jutalmazz meg! Vegyél magad mellé

tanítványnak! Vezess a Sithek útján! - Nem tártam fel előtted számtalan titkomat,

Asajj? - Foszlányokat. Apró eszközöket.

Alacsonyrendű fogásokat. Korántsem annyit, amennyit akkor mutatnál meg, ha felesküdött tanítványod volnék. Tudom. Nem vagyok bolond!

Mintha ezt Dooku nem tudta volna. Mintha a nőnek meg kellett volna győznie őt arról, hogy milyen veszedelmes.

- Sokat tanultam a Sithekről - folytatta Ventress. - A származásukról, a nagyságukról.

- De mit tudsz a természetes történelmükről? - vetette fel Dooku.

- Miről? - kérdezte értetlenül pislogva Ventress.

- A Sithről, mint fajról - válaszolta Dooku. - Talán rovarfélék voltak...

- Gúnyolódsz velem! - recsegte Ventress, és ingerülten összepréselte a száját.

- Ritkán vagyok ennél komolyabb. A gróf odalépett egy a falra szerelt polchoz,

felkapott egyet az ott sorakozó holokronok közül, és beleillesztette az íróasztalán álló kommunikációs egységbe.

- Íme, a Dantuin sarlóhátú sáskája! Az asztal felett háromdimenziós kép

derengett fel. Egy fekete-vörös, fényes imádkozó sáskát ábrázolt, csupa horgas láb, csupa alattomos ájtatosság...

- A párzás után a nőstény letépi a hím fejét - magyarázta Dooku és a testében helyezi el a petéit. Amikor a lárvák kikelnek, kirágják magukat, és megtámadják egymást.

- Nem rajongok a dajkamesékért - jelentette ki türelmetlenül Ventress. - Térj a lényegre, ha van!

- A tanítvány kiválasztása eléggé fogós ügy - felelte Dooku. - Egy igazi Sith Nagyúrnak olyan tanítványt kell találnia, akit mélyen átjár az Erő.

- Erre tizenhat halott Jedi a bizonyíték - válaszolta büszkén Ventress, és gyorsan hozzátette: - Tizenhét is lehetne.

- De valóban azt akarom, hogy oly erős legyél? - kérdezte kétkedve Dooku. - Jelenleg olyan kellemes a társaságod, amíg tudod, hol a helyed. De ha a tanítványom lennél, ha megfognám a kezedet, és átvezetnélek azon a fekete vízen, ami a sötét oldal, akkor vagy belefulladnál, vagy sokkal erősebbé válnál, és engem egyik lehetőség sem vonz. Oly fényesen ragyogsz most, nem szívesen oltanálak ki.

- Miért tennéd? Mi baj lenne abból, ha tanítanál, hogy még többet segíthessek neked?

- Elárulnál - felelte Dooku ez óhatatlan velejárója annak, ha valaki átadja magát a sötét oldalnak. Én már öreg vagyok, és tudom, hol húzódnak az ambícióim határai. Te fiatal vagy és erős, és ez a kettő mindig is egy helyre vezetett a Sithek történelme folyamán.

- Azt hiszed, hogy összeesküvést szőnék ellened?

- Kezdetben nem. De eljönne a nap, amikor elkezdenél kételkedni a döntéseimben.

Amikor elkezdenél álmodozni arról, hogy mennyivel jobb lenne, ha nem tartanám feletted azt a májfoltos, vén kezemet.

- Már most sem mindig értek egyet a döntéseiddel - jegyezte meg Ventress. - Például, az a Jedi, aki...

- Aki a tizenhetedik lett volna, tudom... - Dooku elmosolyodott. - Belőlem hiányzik a te mohóságod. Én ki tudom várni, amíg lesújthatok, és képes vagyok ezt jobban, hatékonyabban kihasználni. Ami pedig a jelent illeti, talán nem mindig értesz egyet, de egyelőre nincs bátorságod szembeszállni velem.

És ekkor továbbra is mosolyogva felemelte a mutatóujját. Ventress elsápadt, és sietve kimondta:

- Ez igaz. Dooku leengedte az ujját. Az asztal felett

lebegő hologramon apró sáskák rajzottak elő az apjuk hullájából. Vakon tapogatóztak vékony, kampós lábaikkal, mígnem egyikük, a többinél valamivel nagyobb példány véletlenül rájött, hogy a hátsó két lába úgy illik az egyik testvére nyakára, mint egy szoros gallér. Ősi ösztöneitől hajtva rándult egyet, és letépte a másik fejét.

- Egy tökéletes világban - folytatta Dooku - a mester éppen csak annyi szellemi táplálékot adna a tanítványának, hogy az folyton fejlődjön, és még többre áhítozzon.

Hírnevet, vagyont és dicsőséget ígérne neki. És meg is adhatná neki mindezt. A tanítvány engedelmeskedne, végrehajtaná a parancsokat, és ő lenne a mester nyilvános arca. Aztán, ha a mester valamelyik terve balul sikerülne... nos, a tanítvány bukna el.

Felemelte a fejét, éles pillantást vetett a nőre, és megkérdezte:

- Ez hogy tetszik neked, Asajj? Valóban szeretnél a tanítványom lenni? Módomban állna a Galaxis legrettegettebb asz- szonyává varázsolni téged. Az összes Jedi téged keresne, míg én sértetlenül és biztonságban üldögélnék a Coruscanton, és azzal foglalkoznék, amihez kedvem van.

Ventress megnyalta a száját, és mohón kibökte:

- Hadd jöjjenek! - Á, így fest az, aki fiatal és tele van

gyűlölettel... - jegyezte meg halkan nevetgélve Dooku. - Híresség lehetnél. Mindenkit túlszárnyalnál, engem kivéve. De magadtól is rájönnél, hogy velem szemben alázatosnak kell lenned. Kénytelen lennék ösztökélni, szurkálni és bántani téged, hogy a helyeden tartsalak. A tanítvány minden egyes megismert titokért nagy árat fizet. 0, igen, megfizet értük...

A gróf elhallgatott, egy pillanatra lehunyta a szemét, mintha egy rossz emléket akart volna

kirekeszteni a tudatából. Asajj gyanakodva figyelte őt, és megjegyezte:

- Nem tartasz rá méltónak, igaz? - Nem figyelsz rám, igaz? - kérdezett vissza

Dooku, és kinyitotta a szemét. - Mert még egy szót sem szóltál a lényegről!

- vágott vissza indulatosan Ventress. - Az a Jedi, az a Jai Maruk a baj, igaz? Meg kellett volna ölnöm. Engedelmeskedtem a parancsodnak, de talán próbának vetettél alá.

Résnyire húzta a szemét. - Több kezdeményező készséget kellett volna mutatnom. Erre vártál. Nincs szükséged... szolgára. Abból már bőven van neked. Többre van szükséged.

A gróf töprengve nézte a nőt, és lerítt róla, hogy mulat magában.

- Milyen különös - mondta aztán -, hogy minden gondolatodat ismerem, még mielőtt bevillan az agyadba!

- Ekkora hatalmat még a sötét oldal sem ad neked - felelte idegesen Ventress.

Dooku elnézően mosolyogva válaszolt: - Az én hatalmam nagyobb annál, mint amit

a sötét oldal adhat. Én öreg vagyok. A te mostani, friss dühkitöréseidben a saját régi hibáimat vélem felismerni.

Apró sáskák mozgolódtak és vadásztak az asztal felett futó felvételen. Dooku kihúzta a holokront a berendezésből, és ránézett az egyik monitorra.

- A, visszatértek a legutóbbi vendégeink! - mormolta elégedetten. - Derék, hűséges teremtmények. Az életüket is feláldoznák a Kereskedelmi Szövetség ügyéért és a tíz százalék haszonért. Menj, és fogadd őket a bejáratnál! Te mindig mély benyomást teszel a látogatóinkra.

- Ne atyáskodj felettem! - válaszolta fagyosan Ventress.

Dooku körülnézett, és megkérdezte: - Miért, különben mi lesz? Ventress ismét elfehéredett. Dooku megint

felemelte a mutatóujját, és ezúttal kissé lefelé mozdította, mintha egy tűt nyomott volna bele egy tűpárnába. Ventress térdre roskadt. A hangja recsegő nyöszörgés formájában tört elő a szájából.

- Ne... kérlek... ne... - Nem kellemes érzés, ugye? - érdeklődött

már-már barátságosan Dooku. - Mintha éles kövekkel lenne tele a torkod és a tüdőd...

Ismét mozdított egyet a mutatóujján, és Ventress elterült a padlón.

- A véredényeket különösen utálom - jelentette ki a gróf. - Ahogyan megfeszülnek odabent, mint a kipukkadni készülő ballonok...

- K...k...ké... kérlek... - De a legrosszabbak az emlékek - folytatta

Dooku továbbra is csevegő hangnemben. - Ott hemzsegnek körülötted, mint a legyek a

hús körül. Az összes undok dolog, az összes kicsinyes bűn, az összes haragos, apró tett.

Kegyetlen, nyomasztó hallgatás következett, amely mind hosszabbra nyúlt. Ventress zihálva fetrengett a kövezeten. Az esőcseppek halkan doboltak az ablakon, aztán Dooku az előbbi, szelíd hangján ismét megszólalt:

- Minden dolog, amit megakadályozhattál volna, de nem tetted, és amiket már soha többé nem lehet helyrehozni. És mindazon dolgok, amiket tettél - suttogta. - A könyörtelen csillagokra, hogy te miket tettél...

Az íróasztalon álló kommunikációs egység halkan csipogott. Dooku megrázta a fejét, mintha mély álmából ébredt volna, és parancsoló hangnemre váltva kijelentette:

- A troxai delegáció ott várakozik az ajtónál. Ventress talpra vergődött. A borén

zúzódások sötétlettek, az arca könnyben úszott. Mindketten úgy tettek, mintha nem vennék észre ezeket a jeleket.

- Mondd meg nekik, hogy mindjárt ott leszek! - rendelkezett Dooku.

Az életkora nem sok tekintetben jelentett

hátrányt Dooku számára. Rendkívül jól bánt az Erővel, sokkal ügyesebben és kifinomultabban, mint az a fiatal fiú, aki a vízipókokat bámulta a Jedi Templom kertjében oly sok évvel ezelőtt. Noha már a

nyolcvanharmadik évét is betöltötte, jobb testi állapotnak örvendett, mint a negyven-negyvenöt éves emberek zöme. A kondíciója még most is tökéletes maradt, a látása-hal- lása mit sem tompult, az egészsége kifogástalan volt - arra sem emlékezett, hogy mikor fázott meg utoljára. Csakis egyféle helyzetben érezte az évei súlyát, nevezetesen akkor, amikor a mestere előtt görnyedezett. Még akkor is, amikor csupán a holorendszeren keresztül beszéltek, Darth Sidious árnyakkal teli, kéklő alakja mintha megfosztotta volna őt lopott fiatalságától: a csontjai mintha törékennyé váltak volna, az ízületei kopottá, míg az izmai begörcsöltek az idegességtől.

- Ezek a troxai követek... - kezdte a köszönést mellőzve a mester.

Honnan tudhatta? Dooku nem kérdezte. Darth Sidious tudta. Mindig mindent tudott.

- Azt fontolgatják, hogy megadják magukat - válaszolta. - Azt állítják, van egy tervük az ellenállásra. Készek fellázadni, amint a klóncsapatok visszavonulnak.

- Nem! - csattant fel éles hangon a villódzó fényalak. - A háború már túlságosan megrongálta azt a bolygót. Nem éri meg, hogy megmentsük. Már csak arra kell, hogy még több katonát és erőforrást emésszen el. Mondd nekik, hogy harcoljanak tovább! ígérj nekik erősítést! Mondd nekik azt, hogy egy

hónap múlva továbbfejlesztett harci droidok új seregét fogod bevetni, hogy visszahódítsd a rendszert! Addig kell kitartaniuk. Magyarázd el nekik világosan, hogy efféle fegyverek nem kerülhetnek olyanok kezébe, akik megadják magukat!

- És mi lesz, ha letelik a hónap, és az erősítés nem érkezik meg?

- Akkor mondd nekik, hogy még egy hónapot kell várniuk! ígérd meg nekik, és hitesd el velük, hogy így lesz! Megtanítottalak arra, hogy ezt hogyan intézheted el.

- Értelek, mester - válaszolta engedelmesen Dooku, és magában hozzátette: „Milyen könnyen áruljuk el a saját kreatúráinkat!"

A fején csuklyát viselő alak felszegte az állát, és megkérdezte:

- Feltámadt a lelkiismereted, tanítványom? - Nem, mester - tiltakozott Dooku a fényalak

förtelmes szemébe nézve. - A kapzsiságuk volt az, ami hozzád vezette

őket - jelentette ki Darth Sidious. - A szívük mélyén mindig is tudták, hogy mire vállalkoznak.

A Château Malreaux-ban hemzsegtek az

éber szemek. A tizenhetedik (és egyben utolsó) Malreaux vikomt a végső őrülethez vezető végső hónapok alatt különleges és egyedülálló biztonsági rendszert építtetett ki a kastélyában. Ez is oka volt annak, hogy

Dooku ezt választotta műveleti támaszpontnak. Az építményben mindenütt optikai felvevők működtek, kárpitszegnek álcázva a szalonokban, csavarfejeknek a konyhában, fájdalomcsillapító tablettáknak a házipatikában, fekete madárszemeknek a Sírás-szalon tapétáin. Eredetileg a nyelvsérült sluissiknek kifejlesztett infravörös érzékelők lapultak a Malreaux-színekben, vagyis vörösben és krémszínben pompázó asztalterítőkben, a kárpitokban és a függönyökben. A vikomt a helyiségek egy részét álfalakkal választatta le, és az így kialakuló titkos járatrendszer gyakorlatilag az egész kastélyt behálózta. Mikrofonok rejtőztek mindenütt, a komó- dokban, a ruhatároló fülkékben, az összes ágy alatt, a tizenegy kandalló belsejében, de még egy megfizethetetlen árú Créme D'Infame palackjának aljára ragasztva is. A tizenhetedik (és egyben utolsó) Malreaux vikomt szilárdan hitte, hogy meg akarják mérgezni. Miután az elméje végképp elborult, lemészárolta a konyhai személyzetet, és bemenekült a titkos járatok hálózatába, ahonnan csak éjszakánként jött elő egykét percre. Utoljára egy homályos felvételen bukkant fel, amelyet egy hagymának álcázott kamera készített a konyhában. Az egyik szellőzőnyílásból egy rongyos, csontvázforma alak kúszott be egy helyiségbe, kapkodva

ivott néhány korty vizet, a szájába tömött egy marék lisztet, és máris visszarohant a rejtekhelyére. Ha nincs a bűz, az inasok sosem találták volna meg tizenhetedik (és egyben utolsó) Malreaux vikomt tetemét.

Ha például valaki elrejtőzött volna a dolgozószoba felett át-vezető járatban, egy apró lyukon keresztül végighallgathatta volna a Dooku és Asajj Ventress között lezajlott vitát. Ha ez a személy türelmesen kivárta volna Ventress távozását, szem- és fültanúja lett volna Dooku és Darth Sidious rövid beszélgetésének. Es ha a megfigyelő maradt volna még jóval azután is, hogy Dooku elhagyta a szobát, azt látta volna, hogy az egyik könyvespolc váratlanul félresiklik, és a helyén támadt sötét nyílásból kibukkan egy apró, fürge, gonosz teremtmény, egy vjun róka. A vörös és krémszínű, tarka állat talpak helyett négy, fogásra is alkalmas kézféleségen járt. A teremtmény megállt egy pillanatra, beleszagolt a levegőbe, majd besurrant a helyiség közepére. Itt ismét körülnézett, és szaglászott, de szinte nyomban odament, ahol Dooku elejtette Jang Li-Li levágott kezét.

A kockás kőpadló a Malreaux-színekben pompázott, sötét árnyalatú vörösben, illetve piszkosnak ható krémszínben - akár az alvadt vér, illetve a savanyú tej. A kövezetre hulló kéz foltot hagyott az egyik járólapon. A róka

megszagolta, és kidugta hosszú, vékony nyelvét.

- Még ne, édesem... Sípolva lélegző, középkorú asszony

sántikált ki a rejtekajtóból. Egy valaha rózsaszínű báli ruha rongyos, koszos maradványait viselte. A lábán széttaposott, aranyiamé tánccipőt hordott, a nyakában vörös rókafarkakból összevarrt szőrmestólát.

- Várj egy kicsit! - suttogta az állatnak. - Whirry mama szeretne vetni rá egy pillantást.

Hangosan nyögdécselve letérdelt, és előredőlve nézegette a foltot. Hirtelen felszisszent.

- Ó, drágaságom... - Jobban lehajolt, és még figyelmesebben méregette a vérnyomot, majd apró üveggolyóra emlékeztető fekete szeme megnedvesedett és csillogni kezdett.

- O... - nyögte ismét, azzal leült a sarkára, és előre-hátra ringatózott. -0... ó... ó...

A róka felnézett rá. Az asszony olyan vad, olyan diadalittas tekintettel meredt az állatra, hogy az összerezzent, és a pofáját felhúzva kivillantotta sárga, tűszerű fogait.

- Ó, micsoda nap ez a mamának, édesem! - lelkendezett suttogva. - Oly sokáig várt erre a napra! - Belenézett a róka szemébe. - Hát nem látod, mézecském? Hát nem érzed az illatát? A Kicsike hazatér!

Az asszony felegyenesedett, vaskos lába és felkarja láthatóan reszketett a felindultságtól.

- Ideje felkészülni - suttogta meghatottan. - Ki kell takarítani a Kicsike szobáját. Meg kell vetni a kis ágyát.

Sietve visszabicegett a titkos alagútba. A róka a fülét hegyezve várt, mialatt az asszony folyamatos mormolása lassan elhalt. Ekkor lehajtotta fejét a vérfolthoz, és rózsaszínű, hegyes nyelvével tisztára nyalta a járólapot.

Dooku gróf találkozója a troxai delegációval remekül alakult. Egyfajta rideg játszmát űzött. Igyekezett minél kevesebbet megszellőztetni, és rájuk bízta, hogy maguktól találják ki a hazugságokat.

- Új típusú harci droidok készülnek bizonyos gyárakban - jegyezte meg mindjárt az elején. Ennyi kellett, a követek elvégezték a többit.

- Bizonyára a mi szektorunkba küldik őket - felelte a katonai összeköttetésekért felelős palotagróf.

- Bizony, mi vagyunk az egész régió kulcsa - tódította nyomban a szárnysegéd.

- Önök nyilván tisztában vannak azzal, hogy milyen szorult helyzetbe kerültünk - tette hozzá a másik.

- Mely bolygók harcoltak még oly bátran a szent ügyért?

- vetette fel a harmadik szárnysegéd.

Dooku bátorító mosollyal támogatta meg mindezen reményeket. Aztán az Erő segítségével valósággal belepréselte azokat az elméjükbe, mintha pecsétet nyomott volna bele a puha viaszba, és ezzel bizonyossággá szilárdította valamennyit. Valójában alig kellett az Erőhöz folyamodnia. Melyik ember

- vagy akár troxai - hitte volna el, hogy minden mondatával honfitársainak ezreit árulja el és ítéli halálra, amikor hősnek is láthatta magát?

Ennyit a jó cselekedetekre való hajlamról! - bölcselkedett magában Dooku. - Csak fessünk eléjük egy szép képet, és már nem is látják meg a rosszat. Azt csakis a sötét oldal mutathatja meg nekünk. Mik vagyunk mi, Dooku? Magányosak... magányosak... magányosak...

Nem lelte élvezetét abban, hogy végignézte, amint a troxaiak önként beledugták a fejüket a hurokba. Túl könnyen ment ahhoz, hogy szórakoztatónak találja. így aztán igyekezett lezárni a megbeszélést, hogy visszaküldhesse őket a mészárszékre.

- Van még valami? - kérdezte az állát felszegve.

A küldöttek összenéztek. - Válójában, történt egy elég különös eset -

válaszolta a palotagrófi egy kövér, középkorú troxai, akinek arcából ökölnyi, duzzadt orr emelkedett ki, míg a kopoltyúi sötétvörösben

játszottak. - Ahogyan ön is tudja, nemrégiben az a megtiszteltetés ért, hogy kineveztek főtanácsosnak, és elküldtek, hogy vegyek részt a Köztársaság tárgyalóival folytatott meg-beszélések második fordulóján. Természetesen nem született eredmény. A köztársaságiak most már nem is színlelik, hogy hajlandóak egyezkedni. Ma már csak fenyegetőznek és hetvenkednek. - Elutasítóan megrezegtette a nyakát borító ko- poltyúkat. - Aligha változtatja meg a rossz benyomásomat, ahogyan azt megemlítettem a szenátusi bizottságnak évekkel azelőtt, hogy a viszály egyáltalán kezdetét vette...

- A furcsa eset - szólt közbe türelmét vesztve Dooku.

A felháborodott palotagróf lebiggyesztette a száját, és tovább beszélt:

- Éppen most térek rá. Szóval, az ülés végén odajött hozzám Padmé Amidala, a Naboo szenátora, és megkért, hogy adjak át önnek valamit.

Kövérkés, idegesen remegő kezével előhúzott egy kis, hosszúkás dobozt, amelyet Jedi-pecsét zárt le.

- Szeretném biztosítani afelől - folytatta -, hogy megtettünk minden óvintézkedést. A legfejlettebb letapogató technikákat vetettük be...

- Úgy gondoltuk, hogy bomba lehet - kotyogott közbe a szárnysegéd.

- Vagy lehallgatókészülék - tette hozzá a másik.

- Én most is úgy sejtem, hogy mérgezett - jelentette ki a harmadik. - Higgyen nekem, amikor azt mondom, hogy a biztonsága természetesen a lehető legnagyobb...

Dooku a dobozért nyúlt. Meglepetten tapasztalta, hogy a keze láthatóan remeg. Legalább annyira megdöbbent, mint Ventress, amikor megtudta, hogy életben kell hagynia Jai Marukot. Hirtelen támadt szeszélyből döntött így, hogy haza- küldhesse a Jedit. Ezzel Yodának vetett ki horgot, ezt mondta utólag Sidiousnak. És ezt a horgot egy régi emlék rózsaszín gilisztájával csalizta fel. Darth Sidious akkor sejtelmes pillantást vetett rá, ő pedig úgy érezte, gyengeség áradt szét benne, mintha lázgörcsöt kapott volna.

- Még most is szereted őt? - kérdezte Sidious.

Dooku gúnyosan kacagva kijelentette, hogy már maga a gondolat is nevetséges.

- Nevetséges? - visszhangozta a mestere halkan. - Szerintem nem az. - Elhallgatott néhány pillanatra, majd nyájasnak ható, de valójában vészjósló hangon hozzátette: - Egy jó tanítvány haláláig szereti a tanítóját.

Sidiousszal beszélni mindig is veszélyes volt. A helyzet bármelyik pillanatban elfajulhatott. Dooku rettegett attól, hogy nem

sikerül a mestere kedvében járnia. Ennél szörnyűbbet elképzelni sem tudott volna.

Megrázta a fejét. Ezek egy kisfiú, egy kölyök félelmei. Ha Yoda ráharap a csalira, akkor eljön, és ha eljön... Milyen csodás ajándék lesz Sidiousnak az a nyolcszáz éves fej! Az a nyögdécselő, félnyomorék bölcs úgy szorult bele a Köztársaságba, akár egy dugó. Húzzuk ki, és hangos pukkanással a sötét oldal szabadon árad majd a helyén támadt nyíláson. És akkor Darth Sidious meglátja, hogy Dooku gróf milyen hűséges szolgája...

Dooku megfogta a dobozt. Még most is érezte rajta a világos oldal energiáinak távoli visszhangját. Yoda érintésének nyomát. Felidéződött benne a legutóbbi, geonosisi találkozásuk emléke. Végre előkerültek a fénykardok, végre egyenlő félként harcoltak. Milyen édes-keserű pillanatok voltak - viszontlátni Yodát, felérni vele, sőt túlszárnyalni őt... még ha ezt ő nem is vette észre. Aztán az útjaik szétváltak, és Yoda más Jediket küldött utána. Obi-van Kenobit, és ami még rosszabb, az ifjú Skywalkert. Még Darth Sidiousnak is felcsillant a szeme, valahányszor szóba került Anakin Skywalker.

- Csupán egy kisebb elem egy nagyszabású játszmában - állította a mester egy alkalommal, de a féltékenység beledöfött Dookuba, amikor Sidious elidőzött a névnél: - Skywalker. .. igen. Az Erő mélyen átjárja.

Ugyanaz az Anakin Skywalker, aki, mint az Dooku tudomására jutott, nemrégiben megölt egy Dooku-klónt. Szegény, szerencsétlen klón! Megint egy újabb elcserélt gyermek, egy másik Dooku, akiről lemondtak a szülei, akit magára hagytak, hogy aztán holmi Jedi-mészáros feldarabolja a korrupt Köztársaság nevében.

Dooku gyanította, hogy ha nem lenne olyan öreg és bölcs, valószínűleg gyűlölné ezt az Anakin Skywalkert. Legalábbis egy kicsit.

Felpattintotta a doboz kapcsait, és megint elcsodálkozott azon, hogy a keze még most is erősen remeg.

A honvédelmi minisztérium palotagrófja átnézett a válla felett, és a kopoltyúit zavarodottan rezegtetve megszólalt: ^ Tüzetesen megvizsgáltuk, minden lehetséges módon. De valamennyi szakértőnk egyetért abban, hogy a tárgy nem más, mint egy közönséges viaszgyertya.

Második fejezet A Coruscant Templom-kerületében, az

egyik felhőkarcoló tetején két droid dejarikot játszott a zuhogó esőben. Rendkívül gyorsan játszottak, szemkápráztató sebességgel és pontossággal mozgatták a figurákat. Az ujjaik úgy emelkedtek és süllyedtek, akár varrógép

tűje. A típusuk megegyezett: humanoid, magas gépezetek voltak, ám a hasonlóság itt véget is ért. Úgy néztek ki, akár egy ikerpár, amelynek tagjait a születésük után elválasztották, aztán külön, más-más körülmények között nevelték fel. Az egyik mintha egy palotában élt volna, míg a másik mintha számkivetettként tengődött volna, sikátorokban és csatornákban kaparva össze magának a napi betevőt.

Az első droid kifogástalan állapotban volt. A burkolatán a festés elegáns libériát utánzott: a karja és a lába rikító vörösben pompázott, míg a törzsét vörös és krémszínű, kockás minta borította. A vöröset némi barna árnyalta, akár egy róka bundáját vagy az alvadt vért. A krémszín kissé sárgásnak hatott - abban a szervizben, ahol utoljára átfestették, „állatfog"-nak nevezték ezt az árnyalatot.

A számkivetett droidról rég lekopott az eredeti festék, sosem kapott újat. Karcolásokkal teli ábrázata szürkében játszott, és valahogy nyúzottnak tűnt, mintha a gépezet kimerült volna a sok éves, kemény szolgálatban. Egy pillanatra felfüggesztette a játékot, és felnézett az égre. Minden este gondosan végigsúrolta magát, de a rozsda folyton belopózott az ízületeibe és az illesztéseibe. Az arcát apró lyukak tarkították - ezeken a helyeken már megtámadta a

korrózió, és csakis úgy védekezhetett ellene, ha könyörtelenül lekaparta a foltokat.

A droidok a tető szélénél ültek. A megviselt gépezet folyton a kerek játéktáblán tartotta a szemét, míg tökéletes állapotban lévő társa időről időre felemelte a fejét, és kitekintett az épületek közötti mesterséges szurdokokba, a forgalmas mozgójárdákra és a közelükben elhúzó légi járművekre, vagy pedig elnézett a távolba, a Jedi Templom tágas főkapuja és magas tornyai felé. Természetesen ennek az épületnek a tetejéről nehéz lett volna megállapítani, hogy mi történik a Templomnál. Ebből a távolságból - és persze a zuhogó eső miatt - egy horansi szeme kellett volna ahhoz, hogy valaki meglássa a Templom főbejárata felé siető elázott alakot. Ahhoz pedig, hogy ebben az alakban valaki felismerjen egy furcsa formájú csomagot hordozó, kíváncsian nézelődő troxai férfit, sokkal több kellett volna természetes érzékszerveknél, legalább egy Tau/Zeiss céloptika. A legendás műszernek - amelyhez külön megrendelésre páncélüveg tokozatot, illetve neurális szálkereszt-implantátumot is mellékeltek, és amelynek precíziós finomhangolójával hihetetlen pontossággal lehetett ráfókuszálni a nulla és a teljes hatótávolság között lévő tárgyakra - még manapság sem akadt párja, holott négyszáz

standard év telt el azóta, hogy a Tau/Zeiss utolsó gyártósorai is leálltak.

A vörösben-krémszínben pompázó droid megdermedt, az ujjai a tábla felett lebegtek. Több kilométerrel odébb, a sűrű esőfüggönyön túl a troxai diplomata méltatlankodva vitatkozott a Templom bejáratánál őrködő fiatal Jedivel.

Alig két perc elteltével a furcsa csomag gazdát cserélt.

- Mit csinálsz? - érdeklődött a szürke, lekopott droid.

A diplomata a pocsolyák vizét magasra fröcskölve visszasietett a rá váró siklóhoz. A fiatal Jedi eltűnt az épületben. A libériás droid leeresztette a kezét, hogy megfogjon egy holografikus harcost, és halkan válaszolt: - Várok.

A Coruscant xeno-etnológusai körülbelül

húszmillióra becsülték az Univerzumban létező értelmes fajok számát. A kisebb eltérések abból adódtak, hogy egyelőre nem sikerült tisztázni, hogy ki mit ért „értelmes lény" alatt. Joggal vetődött fel a kérdés, hogy például a Perilixen élő Bivalva contemplativa, az úgynevezett gondolkodó kagyló valóban gondolkodik-e a szó megszokott értelmében, vagy pedig többgenerációs fényjelzőik kevésbé a kommunikációról, mint inkább a telepépítésről szólnak. Ennek ellenére a

húszmilliós adat többé-kevésbé megalapozottnak tűnt. Mármost, ha egy etnológus vagy bárki más megfigyelte volna Maks Leem Jedi-mestert, mialatt a köpenyének alsó részét felemelve végigrohant a Jedi Templomon, valószínűleg úgy tartotta volna, hogy a mintegy húszmillió faj közül a háromszemű, kecskefejű granok ábrázata felel meg leginkább az aggodalom kifejezésének.

Leem mester mélyen lehúzta mindhárom bozontos szemöldökét. Az állkapcsa még a granok mércéi szerint is hosszú volt és keskeny, s valahányszor elfogta az idegesség, a fogait csikorgatva rágcsált egy nem létező falatot - ez a szokás alighanem a granok kérődző korszakából származott. Leem mester ritkán jött ki a sodrából. Szelíd, anyáskodó, nyugodt természete révén a fiatal tanítványok kedvencei közé tartozott, és nem egykönnyen lehetett felbosszantani. Egy Mace Win- du vagy egy Anakin Skywalker mérgelődhetett ugyan a Jedik alapjában véve védekező stratégiája miatt, de Maks Leem soha. A granok mélyen szociális, közösségi teremtmények voltak, és a mester boldogan adta volna az életét mások szolgálatáért, illetve a Jedik legfőbb eszményéért, a béketeremtésért. Azt viszont mind hevesebben gyűlölte, hogy ő és a társai hitvány módon katonákká lettek. Úgy tartotta,

hogy a Köztársaságban dúló polgárháború a legrosszabb dolog, ami megtörténhetett. Aztán bekövetkezett a geonosisi mészárlás, amely egyetlen nap leforgása alatt megtizedelt egy egész Jedi-nemzedéket. A sugárnyalábok villanásai, a homok íze a szájban, a harci droidok zúgása és rikoltozása ma már csupán rémálomnak tűnt, egy fájdalommal és bánattal teli, összemosódó zűrzavarnak. Leem tucatnyi bajtársát veszítette el, a legtöbben közelebb álltak hozzá, mint a vértestvérei. Ez közelebb hozta hozzá a háborút, mint ahogyan arra a holoadások képesek lettek volna. Mialatt visszafelé utaztak a Coruscant- ra, Yoda mester gyógyulásról és a sorok rendezéséről beszélt, de Maks Leem számára az utóbbi harminc hónap keménynek, rettentően keménynek bizonyult. Könnyebben megbirkózott a csata emlékeivel, mint a Templom iszonyatos ürességével.

Negyven teríték került az asztalokra az étkezőben, holott százan is kényelmesen befértek volna oda. A nyugati tömb konyhakertjei parlagon maradtak. A Templom életének ritmusa akadozott. Nem volt idő kertészkedni, saját kezűleg megfoltozni a ruhákat, sem játszani. Ma már minden a fegyverforgatásról, a kézitusáról, a taktikai előadásokról, a beszivárgó módszerekről szólt. A ételeket sietve csapták össze, és a

városból hozatták a hozzávalókat. Komor tekintetű, tizenkét-tizennégy éves gyerekek figyelték a rádióforgalmat, futárszolgálatot teljesítettek, vagy éppen csataterveket tanulmányoztak.

Leem leginkább a gyerekek miatt aggódott. A Templom, amelyből szinte eltűntek a felnőttek, egy olyan iskolának hatott, amelyet a tanárok elhagytak. Elárvult padavanok, fiatal növendékek, túl kevés tanár és túl sok felelősség... Maks Leem féltette őket. Yoda és a többiek, akármilyen keményen igyekeztek is, hogy beléjük plántálják a régi Jedi-erényeket, ezt a nemzedéket már óhatatlanul megérintette az erőszak. Mintha mérgezett tejet szívtak volna magukba, Leem mindig is így gondolta. A Sith Háború óta első ízben lesz egy Jedi-nemzedék, amely úgy nő fel, hogy az Erőt elhomályosítja a sötét oldal. Túl korán tanulnak meg érezni a szívükkel, túl hamar lesznek felnőttek.

Ezen gyermekek közé tartozott az a Whie nevezetű, szelíd és méltóságteljes fiú is, akit padavannak választott. Whie volt az, aki az imént odahívta őt a főbejárathoz. Mire megérkezett, a fiú - mint mindig - figyelemre méltóan higgadtan viselkedett, noha rengeteg szidalmat kellett elviselnie egy fennhéjázó, erőszakos troxai diplomatától, aki nem hitte el, hogy egy kölyök megállíthatja a Templom kapujában. A vörös képű teremtmény

szaporán rezegtette a kopoltyúit, és azt állította, hogy egy csomagot kell átadnia, személyesen Yodának.

Leem mester azonnal Whie segítségére sietett, és az Erőt természetes könnyedséggel alkalmazva lecsitította a troxait, amíg annak kopoltyúi megálltak és rózsaszínűre változtak. Aztán pedig elküldte a gőgös alakot azzal az ígérettel, hogy továbbítja a küldeményt Yoda mesternek. Whie is megtehette volna ugyanezt - ügyesen bánt az Erővel -, viszont a padavanokat arra nevelték, hogy megfontoltan és körültekintően használják a hatalmukat. A fiú rendkívül tehetséges volt, és talán ennek következtében valóban vigyázott, hogy ne éljen vissza a képességeivel.

Whie átadta a mesterének a csomagot, egy biztonsági rendszerekkel ellátott diplomatatáskát, amelyet a Kereskedelmi Szövetség világain gyakorta használtak. A metakerámiából, illetve intelligens monoszálakból szőtt táskaféleség egyszerre szolgált tárolóeszközként és számítógépként, amelynek a felszíne volt a saját képernyője. Ezen a felszínen jelenleg nagy, vörös betűs felirat virított mind troxai nyelven, mind a Galaxis közös nyelvén:

A Troxari Diplomáciai Viszonyok

Hivatalának tulajdona.

Önmegsemmisítő csomag! Címzett: Yoda, a Jedi-rend Nagymestere és a

Galaktikus Szenátus főkancellárjának katonai tanácsadója.

Vigyázat! Csakis a címzettek bonthatják fel. A

csomag védelmi rendszere aktív! Pozitív azonosítás nélkül vagy erőszakos felnyitási kísérlet esetén a küldemény megsemmisíti önmagát!

Leem mester észrevette, hogy a csomag mozgolódni kezd a kezében - nem is volt kellemetlen érzés. Az intelligens monoszálak addig helyezkedtek, mígnem hozzásimultak az ujjbegyeihez. Az érzés ahhoz hasonlított, mint amikor valaki egy tengerparton állva azt tapasztalja, hogy a visszavonuló hullámok fokozatosan kimossák a homokot a talpa alól.

A felszínen megjelent az ujjlenyomatának vázlatrajza. A csomag egy más része apró, tükröző felületté tisztult, felette megjelent egy szem ideogramja. Leem mester pislogva meredt a saját tükörképére, aztán ismét pislantott, amikor a csomag villant egyet.

A felszínen újabb feliratok jelentek meg: Kopoltyúazonosítás: eredménytelen. Ujjlenyomat-azonosítás: negatív. Retinaazonosítás: eredménytelen.

Ön nem a csomag címzettje. Figyelmeztetés! A csomag erőszakos

felnyitási kísérlet esetén megsemmisül. Leem és a padavanja összenézett. - Jobb lesz, ha nem ejted el - jegyezte meg

rendíthetetlen nyugalommal Whie. Leem mester a szemét forgatta - ami

megint csak rendkívül kifejező gesztus volt a háromszemű gran részéről aztán elindult a Templom mélye felé, hogy megkeresse Yodát.

Az Ezer Forrás Termében talált rá. A

nagymester egy kisebb tó közepéből kiálló fekete mészkő tömbön üldögélt. Leem hátulról közeledett felé, és meglepődött attól, hogy Yoda milyen kicsinek és jelentéktelennek tűnik így, ahogyan ott kuporog abban a formátlan köpenyében. Akár egy bánatos mocsári béka - állapította meg magában Leem. Fiatal korában azonnal kisöpörte volna a fejéből ezt a sértő gondolatot, és megdöbbent volna saját magától. Az idő múlásával azonban megtanulta kívülállóként szemlélni a saját, váratlanul felvetődő és tovaröppenő gondolatait, egy részüket még szórakoztatónak is találta. Végül is milyen különös, csalafinta, zabolázhatatlan valami az elme! Még egy Jedi elméje is. És valóban, Yoda annak a nagy, kerek fejének és

lekonyuló fülének köszönhetően pontosan úgy nézett ki, mint egy mocsári béka.

Aztán a mester megfordult, és elmosolyodott. Noha lerítt róla, hogy fáradt és aggodalmak gyötrik, Leem bensőjében szétáradt az öröm. Ezer és ezer forrásból táplálkozva, kimeríthetetlenül özönlött, mintha a vén törpe nyílás lett volna a valóság szövetén, és rajta keresztül az Erő szabadon tódult volna át ebbe a világba.

Leem mester lejjebb engedte bozontos szemöldökeit, és már nem csikorgatta a fogát. A páfrányok hosszú leveleit félrehajtogatva kisétált a tavacska széléig.

Körös-körül a víz hangjai hallatszottak: víz csobogott a kavicsos patakmedrekben, bugyborékolt át a sziklák között, vagy csöpögött kisebb-nagyobb pocsolyákba - és a hatalmas csarnok távolabbi végéből örökösen hallatszott a vízesés mély morajlása.

- Sejtettem, hogy itt talállak, mester - mondta köszönés gyanánt Leem.

- A külső kerteket jobban szeretem - dohogott Yoda.

- Tudom. De azok nincsenek olyan közel a Jedi Tanács terméhez, mint ez a csarnok.

- Igazat szóltál - ismerte el Yoda fáradtan mosolyogva.

Az imént, amikor meglátta Leemet, felemelte a fülét, de most ismét leengedte, és kedvetlenül morogta:

- Tárgyalások, tárgyalások, és megint csak tárgyalások - mondta kedvetlenül. - Elszomorító, komor beszélgetések, és háború, háború, mindig csak háború... - Háromujjú kezével körbemutatott az Ezer Forrás Termén. - Ez itt egy gyönyörű hely. És mégis... mi készítettük. Belefáradtam ebbe a sok... csinálásba. Mikor jön már el az ideje annak, hogy csak éljünk, Leem mester?

- Itt, a Coruscanton soha - felelte őszintén Leem.

Az agg nagymester megfontoltan bólogatott.

- Ez igazabb, semmint gondolnád. Néha az jár a fejemben, hogy el kellene költöztetnünk a Templomot, minél messzebbre a Coruscanttól.

Maks Leemnek leesett az álla. Csupán tréfálkozni próbált, de úgy tűnt, Yoda teljesen komolyan beszél.

- Egy ilyen bolygón, mint a Coruscant - folytatta a nagymester -, ahol nem maradtak erdők, ahol minden hegyet letaroltak, ahol a folyók nem futhatnak a saját medrükben, az Erő csakis homályos lehet.

Maks nagyokat pislogott mindhárom szemével, és megkérdezte:

- És hová költöztetnéd el a Templomot? - Valami vizes helyre - felelte Yoda a vállát

vonogatva. - Egy vad és természetes helyre. Ahol nincs ennyi csinálás. Ahol nincs ennyi

gép. - Hirtelen kihúzta magát, vett egy mély lélegzetet, és emelt hangon folytatta: - Rendben! Eldöntöttem! Azonnal elköltöztetjük a Templomot. Te vagy érte a felelős, Leem mester! Keress egy új otthont, és holnap jelentkezz nálam!

Leem mester kettőzött gyorsasággal csikorgatta a fogát, és megrökönyödve válaszolt:

- Ugye, csak viccelsz, mester? Ezt aligha tehetjük meg most, a háború kellős közepén! Hol is találhatnánk... - Elhallgatott, és eddig tágra nyitott szemeit résnyire vonva kibökte: - Csak ugratsz!

Az agg törpe elvigyorodott. Leem fejében megfordult, hogy Yoda gúnyos képébe vágja a troxai csomagot, de az azon szereplő figyelmeztetésekre gondolva visszafogta magát.

- Ígéretet tettem, hogy ezt átadom neked - mondta lehiggadva.

Yoda utálkozva fintorgott. Aszott térde fölé húzta a köpenye alsó szegélyét, és lecsúszott a szikláról. Az Ezer Forrás Terme egy belső park volt egy fenséges, mesterséges torony tetején, így a víz még neki is csak a lábszára közepéig ért. Kigázolt a partra, és átvette a küldeményt, majd meglepetten gyűrögette a homlokát, és ide-oda forgatta a fülét, mialatt a csomag ujjlenyomatot vett tőle.

Pillanatokkal később a csomagon megjelent a felirat:

Ujjlenyomat-azonosítás: pozitív. A felszínen ekkor tenyérnyi, tükröző felület

alakult ki. Yoda kidugta rá a nyelvét, és torz pofát vágott.

Retinaazonosítás: eredménytelen. Kérjük, mutassa az arcát vagy annak

megfelelő kommunikációs testtájékát az azonosító felület felé.

- Gépek - morogta Yoda, de azért, ha morcosan is, a természetes ábrázatát mutatva meredt a csomagra.

Retinaazonosítás: eredményes. A rendszer azonosította önt, mint a

diplomáciai csomag fel-bontásra jogosult címzettjét. Az önmegsemmisítő rendszer hatástalanítva.

Ekkor egy mikroperforáció jelent meg a szélek mentén, aztán a felső lap hátrahajlott, feltárva a csomag belsejét - egy feketére perzselődött, ütött-kopott fénykardmarkolat feküdt benne. Yoda zömök, zöld ujjaival óvatosan megfogta, kiemelte, és felsóhajtott.

- Mester? - suttogta megrendülten Leem. - Jang Li-Li... - mormolta Yoda. - Mindössze

ennyi maradt belőle... Körülöttük mindenütt víz csepegett és

csörgedezett. - A holtakra gondolok - mondta halkan

Yoda.

- A veszteséglista napról napra hosszabb - felelte keserűen Leem mester. Arra az alkalomra gondolt, amikor utoljára találkozott Jang Li-Livel. Mindketten konyhaszolgálatot teljesítettek, nem sokkal Li-Li távozása előtt, és kimentek az egyik kertbe, hogy zöldséget szedjenek a vacsorához. Jang Li-Li egy felfordított vödrön ült, és tréfás képet vágva megkérdezte, hogy vajon hatalommal való visszaélésnek minősül-e, ha az Erő segítségével fejti ki az antariai borsót. A szeme körül kerek, sekély ráncok gyülekeztek.

Yoda a tó felszínére meredt, és a saját komor arcának tükörképét tanulmányozva megszólalt:

- Sokan úgy tartjuk, hogy halálunk után teljesen egyesülünk az Erővel.

- Biztosan így lesz, mester. - Á, igen... de talán megmaradunk

egyedinek és megőrizhetjük az egyéniségünket. Önmagunk maradhatunk...

- Jang Li-Lire gondolsz - mondta szomorkásán mosolyogva a gran. - Szeretném hinni, hogy biztonságban van, szabad, és még most is derűsen nevet valahol az Erőben. Szeretném hinni, de nem megy. Minden értelmes lény reméli, hogy van valami a halál után. A kezemet, a szememet, az egész testemet anyagi formába öntötte az Univerzum, néhány tucat évig egyben tartja,

aztán ismét szétfoszlik. Ennyinek elégnek kell lennie. Ha valaki egyesül az Erővel, feloldódik benne, mint a forró cafban a méz.

Yoda megvonta a vállát, és a szegény Jang Li-Li kardmarkolatára meredt.

- Talán igazad van. De azon tűnődöm... - felelte, majd ki-piszkált egy kavicsot az egyik szikla repedéséből - ha beleejtem ezt a kavicsot a tóba, mi történik?

- Elsüllyed. - Aztán pedig? - Nos... fodrozódás támad a vízen, ami

szétterjed. - Igen! - vágta rá Yoda, és izgatottan

felrántotta a fülét. - A kavics a vízbe hullik, és elindul egy hullám. Meddig megy?

- Amíg partot ér. - Pontosan - helyeselt Yoda. - De a

hullámban a víz ugyanaz, mint ami ott van, ahol a kavics a tóba hullott?

- Nem... - Es mégis, a hullám ugyanaz? - Arra gondolsz, hogy... hullámok leszünk

az Erőben, és megtartjuk az alakunkat? - Qui-Gon egyszer erről beszélt - felelte

Yoda a vállát vo-nogatva. - Nagyon hiányzik - vallotta be szomorúan

Leem mester. Igazából ritkán értett egyet Qui-Gon Jinnel. A híres mester túl önfejű volt. Hajlott arra, hogy lázadjon a Rend ellen, és hogy a saját akaratát a csapat érdekei elé

helyezze. Ennek ellenére bátor és nemes férfi volt, továbbá mindig kedvesen viselkedett a tanítványokkal.

Leem ismét a megviselt kardmarkolatra fordította a figyelmét, és megkérdezte:

- Ki küldte, mester? Yoda mintha nem is hallotta volna. Sokáig

hallgatott, és tétován simogatta a markolatot kérges, öreg ujjaival.

- Van most padavanod, Leem mester? - kérdezte aztán váratlanul.

Leem csak bólogatott: - A második? - A harmadik. Rees Alrix volt az első -

felelte Leem. - A Sulluston harcolt a klónokkal. A második... a második Eremin Tarn volt - tette hozzá vonakodva.

Eremin nemrégiben Jeisel híve lett, azon szakadár Jedi- mesteré, aki azt hirdette, hogy a Köztársaság elvesztette az erkölcsi fölényét ahhoz, hogy kormányozzon. Eremin mindig is lázadozott mindenféle hatalom ellen - még a saját mestere ellen is -, de tartotta magát szilárd elveihez. Leem mester megértette őt, amikor úgy döntött, hogy elszakad a Rendtől, de fájó sebet ütött a szívén az, hogy a saját padavanja, akit tizenhárom éves korától tanított addig, amíg Jedi-lovaggá avatták, saját akaratából hátat fordított a Jedi- rendnek.

Yoda mintha olvasott volna a gondolataiban, megkérdezte tőle:

- Ez az új tanítvány betölti az űrt a szívedben?

Leem elvörösödött, és elfordította az arcát. - Nincs abban semmi szégyen. Azt hiszed,

hogy a mester és a tanítvány közötti viszony csak arról szól, hogy támogatjuk őket? - kérdezte Yoda, azzal félrebillentette a fejét, és együtt érzően nézte a grant. - Ó, igen, ezt hitetjük el velük! De ha egyszer eljön az a nap, amikor Yoda már nem tanul semmit a tanítványoktól, azon a napon megszűnik tanárnak lenni. - Oldalra nyújtotta a kezét, ráfonta három ujját Leem hat ujjára, és gyengéd szorítás kíséretében hozzátette: - A nagylelkűség az Erő legnagyobb ajándéka.

Leem mester megérezte, hogy a szeme csípni kezd, és meg sem próbálta visszatartani a könnyeit.

- Tudom, hogy az érzelmi kötődés nem való a Jediknek. De...

Yoda ismét megszorította a gran kezét, aztán megint a markolatot tanulmányozta és simogatta. Egy pillanatra megállította a mutatóujját egy meglepően tiszta, vadonatújnak tűnő fémdarabnál, ami vagy sértetlenül úszta meg a robbanást, vagy azt követően építették be.

A homlokát ráncolva kérdezte:

- Ez a te padavanod... készen áll arra, hogy kilépjen a hatalmas Galaxisba?

- Whie? Nem! És igen... - felelte elbizonytalanodva Leem mester. - Még annyira fiatal. A többiek is annyira fiatalok. De ha valamelyikük felkészült, akkor az ő. Az Erő mélyen átjárja. Nem annyira, mint az ifjú Skywalkert, de rögtön a következő szinten van. És köztünk szólva, sokkal jobban megbirkózik vele, mint Anakin. Bámulatos a nyugalma. Bámulatosan kiegyensúlyozott. Hihetetlen, hogy egy ennyire fiatal teremtmény ilyen higgadt legyen.

- Igaz... Yoda hangjában volt valami, aminek

hallatán Leem felkapta a fejét, és megkérdezte:

- Lehetetlennek tartod? - Azt hiszem, a fiú nagyon szeretné elnyerni

a tetszésünket - jelentette ki megfontoltan az agg mester.

Mielőtt Leem megkérdezhette volna tőle, hogy ezt hogyan érti, valahol a távolban megszólalt egy gong.

- O, az órám! - kiáltotta a gran a homlokára csapva. - A hiperűr-navigációról kell előadást tartanom a hármas toronyban!

Yoda kimeresztette a szemét, és a kezével hessegető mozdulatot tett.

- Hát akkor rajta, kapcsold be a hiperhajtóművedet, hogy odaérj! - mondta derűsen mosolyogva.

Maks Leem kirohant a csarnokból, a köpenye ritmikusan csapkodta szőrös bokáját, a csizmája hangosan ropogott az ösvény kavicsain. Yoda sokáig nézett utána, aztán, amikor meggyőződött arról, hogy egyedül van, megnyomta Jang Li- Li fénykardjának kapcsolóját. A következő pillanatban beigazolódott a gyanúja. A fegyvert átalakították. A kéklő energia-penge helyett egy hologram jelent meg a végén: Dooku gróf alig tíz centiméteres fényalakja derengett a megfeketedett fémhenger felett.

Dooku öregnek tűnt... sokkal öregebbnek, mint a Geonosison. És megviseltnek. Elegáns íróasztal mögött ült. A háta mögötti ablakot állhatatos eső verte, annak függönyén túl vigasztalan, szürke égbolt látszott. Előtte, az íróasztalon ott hevert a gyertya, amit Yoda küldött neki.

- Beszélnünk kell - kezdte Dooku. A fejét elfordítva beszélt, nem nézett a holokamera lencséjébe, mintha még így, a felvételen keresztül sem akart volna a mestere szemébe nézni. - Sötét felhő vesz körül. Mindannyiunkat. Évek óta éreztem, hogy ott növekedik a Köztársaságban. Akkor elmenekültem, és megpróbáltam magammal vinni a Rendet. De ti nem jöttetek. Akkor azt

hittem, gyávaságból. Vagy azért, mert romlottak vagytok. Ma már. bágyadt mozdulatokkal megdörzsölte az arcát - nem is tudom. Talán nektek volt igazatok. Talán a Templom az egyetlen lámpás, amely képes távol tartani a sötétséget, és én tévedtem, amikor kiléptem belőle az éjszakába. Vagy talán a sötétség mindvégig ott volt bennem.

Ekkor első ízben belenézett a kamerába. A szeméből eltökéltség sugárzott, de furcsa módon némi gyötrődés is.

- Olyan ez, mint egy betegség - suttogta rekedtes hangon. - Egyfajta lázas állapot. Háború mindenütt. Kegyetlenség. Pusztítás és gyilkolás, és ezek egy részét az én nevemben követik el. A vér úgy hull, akár az eső. És én mindent érzek. Az Erőn keresztül hallom a haldoklók nyögéseit és sikolyát. Úgy lüktet bennem, mint egy szétpattanni készülő artéria.

Néhány másodpercre elhallgatott, majd összeszedte magát, megvonta a vállát, és tovább beszélt: - Számvetést készítettem. Már nem tudom, mi a helyes és mi a helytelen. Elfáradtam, mester. Annyira elfáradtam! És mint minden öregember, aki érzi, hogy közeleg a vég, szeretnék hazatérni.

Az apró, háromdimenziós fényalak felvette az asztalról a gyertyát, forgatni kezdte az ujjai között, és mélyet sóhajtva folytatta:

- Szeretnék találkozni veled. De erről csakis Jedik tudhatnak. Engem állandóan szemmel tartanak, árulók vesznek körül mindenütt. Gyere el hozzám! Jai Maruk elvezet ide. Beszélgessünk! Nem ígérek semmit. Én személy szerint nem tartalak titeket korruptnak, de sokan még téged is úgy gyűlölnek, hogy az felfoghatatlan. Ha a szövetségeseim hírét veszik, hogy eljössz, mindent el fognak követni annak érdekében, hogy megöljenek téged. És ha megsejtik, hogy miért jössz, mindent el fognak követni annak érdekében, hogy végezzenek velem.

Jól érzékelhetően kizökkent a merengő hangulatból, a tekintete élessé és áthatóvá vált.

- Nagyon csalódott lennék, ha másfajta lehetőséget látnál ebben a meghívásban. Ha azt tapasztalom, hogy új csapatok indulnak a Hydian-út felé, elhagyom a jelenlegi lakhelyemet, és tovább folytatom a háborút mindaddig, amíg a droid csatacirkálók össztüze az utolsó élőlényt is megsemmisíti a Coruscanton. Csak Jediket hozz magaddal... - Bánatosan elmosolyodott, és hozzátette: - Bizonyos dolgokat jobb a családon belül tartani.

Azzal Dooku, Serenno grófja, egy hatalmas hadsereg hadura, a Galaxis leggazdagabb teremtményeinek egyike, a legendás kardforgató, az egykori tanítvány, az

elvetemült áruló képe villant egyet, és eltűnt a markolatról. Yoda megnyomta a kapcsolót, és ismét végignézte a felvételt, majd még egyszer. Végül visszamászott a kedvenc sziklájára, és töprengeni kezdett.

Tudatában volt annak, hogy valahol felette, a kamrájában halomba gyűlnek az üzenetek: katonai parancsnokok jelentései, a Galaxisban szétszóródott Jedik kérdései a különféle feladatokról és utasításokról, talán egy idézés a Szenátustól, vagy egy meghívó a főkancellár irodájába. Az utóbbi időben túlontúl jól megismerte a megannyi ideges tekintet súlyát.

Ám úgy döntött, hogy ezen a napon várniuk kell. Ezen a napon sokkal inkább a saját bölcsességére van szüksége, mint bárki máséra. Vett egy mély lélegzetet, megtisztította az elméjét a meditációhoz, és hagyta, hogy a gondolatai szabadon áradjanak.

Dooku keze a gyertyán... az érzései zúgva áradtak, és megremegtették az ujjait...

Jai Maruk jelentést tesz a Tanács termében... beesett arcán ott sötétlik az izzó energiapengétől származó égésnyom...

Régebben, Dooku és Yoda a barlangban, a Geonosison... a fénykardok búgása és villanásai, gyilkos szépségek, ide-oda rebbennek, akár a szitakötők...

Dooku... még csak húszéves, nem az az öreg férfi, aki ott suttogott a halott Jang Li-Li kardmarkolatán...

Yoda lassan leeresztette a fülét, azzal párhuzamosan, hogy mind mélyebbre merült az Erőben. Az idő úgy olvadt ki alóla, akár a kásás jég, a jelen és a múlt szabadon vegyült össze.

Az a büszke fiú, hatvan évvel ezelőtt a kertben, amint azt mondja: rólunk, Jedikről lemondtak a szüleink. Úgy döntöttek, hogy hajlandóak leélni nélkülünk az életüket.

A kis Jang Li-Li, alig nyolcéves... orchideákat permetez az Ezer Forrás Termében. Odakint ragyog a nap, a fénye beözönlik a páncélüveg paneleken. Li-Li szorgalmasan pufogtatja apró permetezőjét, és sikítva kacag, miközben a párafelhők színekre bontják a napsugarakat, gyorsan tovatűnő vörös, ibolya és zöld sávokra. Mester, mester! Ide nézz! Szivárványokat csinálok! Azok a színek akkor még nem jelentettek katonai jelzéseket, sem csillaghajók navigációs fényeit, sem fénykardok energiapengéit. Csak egy kislány csinált szivárványokat. ..

És megint Dooku... akkor került be a Templomba. A komor tekintetű gyermek elég idős volt ahhoz, hogy tudja, az anyja lemondott róla. Elég idős ahhoz, hogy megtanulja: az élet tele van árulással.

Víz bugyborékolt, csöpögött és csörgedezett. A jelen és múlt összeolvadt Yoda körül, folyékony, megfoghatatlan és tünékeny valamivé vált... és ekkor megjelent mellette Qui- Gon. Hiba lett volna azt állítani, hogy a halott Jedi ment oda Yodához. Jobban megfelelt az igazságnak az, hogy Qui-Gon mindig is ott volt, egy nyugodt, mozdulatlan ponton, amely körül az idő forgott. Qui-Gon kivárta, hogy Yoda odataláljon hozzá a járatlan ösvényeken, átmenjen egy még soha ki nem nyitott ajtón, és belépjen a kertbe, a dolgok örökké csendes szívében.

Yoda kinyitotta a szemét. Most is ugyanolyannak érzékelte Qui-Gont az Erőben, mint mindig: megbízhatónak és szilárdnak, mint egy jó kötélre kötött matrózcsomó. Hullámmá lett - gondolta. - Egy hullám, part nélkül.

A körme hegyével megkopogtatta Jang Li-Li kardmarkolatát, és megkérdezte:

- Hallottad? Láttam és hallottam. - Ravasz, nagyon ravasz. Ha elmegyek,

hogy találkozzak vele, távol kell tartanom minden köztársasági hajót a Hydian- úttól. Ha elutasítom a békeajánlatot, még sok-sok hónapig háborítatlanul élhet a fészkében.

Dooku született kardforgató - értett egyet Qui-Gon. - Egyensúly, helyezkedés, előny...

mindezek ugyanolyan természetesek a számára, mint a lélegzés.

- Az én régi tanítványom, a te régi mestered, Qui-Gon. Igazat mond?

- Azt hiszi, hogy hazudik. - Hm? - dünnyögte Yoda, és kíváncsian

hegyezte a fülét. - Azt hiszi, hogy hazudik. Yoda ráncos ábrázata fokról fokra felderült,

a szája lassan mosolyra húzódott. - Iiiiigeeeen - mormolta aztán az agg

nagymester. A következő pillanatban rezgést érzékelt az

Erőben. Gyűrű formában szétterjedő hullám söpört végig rajta, amely oda- lentről érkezett, a tanítványok hálóterméből - leginkább távoli mennydörgésre emlékeztetett. Qui-Gon megreszketett és eltűnt, mintha az Erő egy tó lett volna, ő pedig tükörkép annak felszínén, és a gyorsan elvonuló hullámtól széttöredezett volna.

A valós álmok elég ritkán törtek rá. Whie

szeretett volna küzdeni ellenük, de nem tehetett semmit. Nem voltak a szó megszokott értelmében vett rémálmok. Persze, azok is gyakran háborgatták, az utóbbi hónapok során szinte minden éjszaka. Csapongó, zavaros esetek, és ő mindig kudarcot vallott: nem tudott elintézni valamit, elkésett egy tanóráról, vagy éppen eltévedt,

miközben csomagot vitt valahová. Gyakran megesett, hogy üldözték. Néha meztelenül menekült. Ezen álmok többsége úgy ért véget, hogy kétségbeesetten kapaszkodott egy magas helyen, aztán zuhant, zuhant és zuhant: a Templom tornyairól, egy hídról, egy csillaghajóról, egy lépcsősorról, egy fáról valamelyik kertben. Mindig zuhant, és odalent a csalódottak zajongó tömege várta - azok, akiket cserbenhagyott.

Az igaz álmok másmilyenek voltak. Azokban kiszabadult az idő fogságából. Elaludt a hálótermi ágyán, és a jövőben ébredt fel, mintha átesett volna egy csapóajtón, és a saját testébe pottyant volna.

Egyszer, amikor nyolcéves korában elaludt, a tizenegy éves önmagában tért magához, éppen az első fénykardját készítette. Több mint egy órán keresztül dolgozott, amikor egy másik fiú beszaladt a műhelybe, és felkiáltott: „Rhad Tarn meghalt!" Ő meg akarta kérdezni, hogy „Ki az a Rhad Tarn?", de valami egészen más jött ki a szájából. Csak ekkor döbbent rá, hogy ő nem az a Whie, aki a fénykardot készíti, hanem csak ott lebeg a másik fiú fejében, akár egy szellem. Nem létezett rosszabb - semmi, az égvilágon semmi - annál az érzésnél, hogy ott van ugyan a saját testében, de elevenen eltemetve.

Néha olyan rettegés tört rá, hogy felébredt, máskor viszont órák teltek el, mire végre ülő helyzetbe lökte magát az ágyán, aztán megkönnyebbülten zokogott, amikor meghallotta az ébresztőóra hangját, vagy megérezte egy barát érintését a karján.

Ezúttal valós álmot látott. Díszes bútorokkal berendezett, furcsa szobában találta magát. Mély, süppedős szőnyegen állt, amelyen a részletgazdag hímzés ijesztő erdőt ábrázolt: torz, beteges fákat, tüskés bokrokat és méregzöld mohát. Az ár-nyékokban gonosz madarak fekete szemei csillogtak. A szőnyegen vérfoltok vöröslöttek. A bal karjában égő fájdalom és a bordái közötti tompa sajgás alapján Whie gyanította, hogy a vér egy része az övé. A sarokban ősrégi ingaóra ketyegett, fémfoglalatának acéldíszei tüskéket és ágakat formáztak. Az ütései lassúnak és szeszélyes ritmusúnak tűntek, mint egy haldokló szív dobbanásai.

Rajta kívül még legalább ketten tartózkodtak a szobában. Egy kopasz nő, akinek a fejét tetovált csíkok borították, és akinek a szája a friss vér színében játszott. Whie érezte rajta a sötét oldal szagát, mintha egy esőben égő tábortűz füstjét szagolta volna. Félt a nőtől.

A másik egy Jedi-tanítvány volt, a Scout nevű, vörös hajú lány. A valós életben nála egy évvel idősebb lány akaratos volt és

nagyszájú, s jószerével nem is nézett rá. Most, az álomban vér folydogált végig az arcán a feje tetején húzódó sebből, és a szemét meresztve figyelte őt. - Csókold meg! - suttogta a kopasz nő. .

Lágy, selymes hang. Vörös vércseppek bukkantak elő a lány fejsebéből, leszaladtak az arcán, és befestették a száját. Vér csörgedezett vékony patakban a nyakán, és eláztatta az ujjasának hajtását, közvetlenül apró keble felett.

- Csókold meg, Whie! Az álombéli Whie visszarettent. Az igazi

Whie meg akarta csókolni a lányt. Dühös volt, émelygett és szégyenkezett, de szerette volna megtenni. A vér tovább csöpögött. Az óra hangosan ketyegett. A kopasz nő rámosolygott, és azt mondta neki:

- Üdvözöllek az otthonodban! . - Whie! - Mmm? - Ébredj! Whie, ébredj fel! Én vagyok, Leem

mester! Whie felnyitotta a szemét. Maks Leem

kedves arcát látta maga felett, a három, sötétbarna szemből aggodalmas tekintet sugárzott.

- Zavart éreztünk az Erőben - mondta a mester.

Whie pislantott egyet, hangosan hörögve teleszívta a tüdejét, és megpróbált belekapaszkodni a jelenbe, bár az olyan

csúszósnak tűnt, mint a vizes szappan. A többi fiú, akikkel együtt lakott a hálóteremben, ott állt az ágya körül.

- Már megint egy olyan álmod volt? - kérdezte egyikük izgatottan.

Whie a lányra gondolt - egy másik Jedi-tanítvány- és a Scout nyakán lecsorgó vérre. A saját bűnös vágyára.

Leem mester rátette hat ujját a kezére, és megkérdezte: - Mi történt?

- Semmi baj - motyogta nagy nehezen Whie. - Csak rosszat álmodtam. Ennyi az egész.

Az ágya körül összeverődött fiúk lassan szétszéledtek, csalódottan és hitetlenkedve. Még elég fiatalok voltak ahhoz, hogy csodákra vágyjanak. Azt hitték, a látomások remek szórakozást nyújtanak. Nem értették meg, hogy milyen szörnyű meglátni a jövő egy-egy pillanatát, valahogy úgy, mint amikor valaki rohan vagy járműven utazik, és hirtelen egy-egy oszlop bontakozik ki előtte a ködből.

Ki az a nő, akivel a látomásban találkozott? Bűzlött a sötét oldaltól, de nem támadt rá. Vajon a sors furcsa fintoraként ők ketten szövetségesek lesznek?

És a lány, Scout, hogyan sebesül meg a fején, és miért fogja oly áthatóan fürkészni őt? Scout talán a gonosz, kopasz nő szövetségese lesz. Talán átadja magát a vágyainak és a haragjának. Talán

megpróbálja majd csapdába csalni őt, megpróbálja elcsábítani és átállítani a sötét oldalra.

- Whie? - mondta halkan Leem mester. Whie, hogy megnyugtassa a mestert,

finoman megszorította a kezét, és megpróbált normális hangon beszélni.

- Csak rosszat álmodtam - mondta ismét. Aztán azt hajtogatta, udvariasan és hálásan, hogy minden rendben, semmi baja, mígnem Leem mester elhagyta a hálótermet.

A valós álmokban volt még valami furcsa: egész életében kísértették Whie-t, de most első ízben ébredt fel egy a Jedi Templomon kívül eső helyen. És a tucatnyi látomás során még egyszer sem találta magát idősebb testben.

Tudta, hogy közeleg a halála pillanata. Már nem lehetett messze.

Harmadik fejezet A viadal alkalmából a Jedi Templom

legnagyobb edzőtermének fehér falait tisztára mosták, fehér padlóját felsikálták, és új, fehér matracokat raktak le a padlóra. Vakítóan fehér ujjast viselő ideges tanítványok készülődtek a közelgő versenyre, ki-ki a vérmérsékletének és személyiségének megfelelően. Tallisibeth Enwandung-Esterhazy - becenevén Scout - négy kategóriába osztotta a társait. A Beszélgetők három-négy fős csoportokba verődve

duruzsoltak, hogy eltereljék a figyelmüket a mind nagyobb feszültségről. A Melegítők az izmaikat - inaikat hajlítgatták és feszítgették, a különféle ízületeiket ropogtatták, kocogtak és ugráltak,, vagy egy helyben forogtak, a fajspecifikus testi igényeiknek megfelelően. A Meditálok megpróbáltak elmélyedni az Erőben, de Scout véleménye szerint legfeljebb behunyták a szemüket, és higgadt képet vágva kuporogtak a matracokon. A negyedik csoportot a Csavargók alkották.

Scout ez utóbbihoz tartozott. Felvetődött benne, hogy talán meg kéne próbálkoznia a meditációval. Az eddigi tapasztalatai azt sugallták, hogy számára a legnagyobb nehézséget a túlzott izgatottság okozta. A legutóbbi viadalon - még a Honoghr megsemmisülése és a Rendili-flottaválság előtt - már az első körben kiesett. Egy tizenkét éves fiú verte meg, akit gyakorlatozás közben szinte mindig legyőzött. Ez a vereség különösen megalázó volt, ugyanis a fiú törött lábbal küzdött, a bokájától a térdéig merevítőben.

Elosont egy Beszélgető-csoport mellett, és az emlék hatására elvörösödött szégyenében.

- Hé, Scout! - szólt oda neki valaki, de nem törődött vele. Ezen a napon nem akart beszélgetni. Ez a nap a küzdésről szólt. Akinek akadt annyi agya, mint egy sevarcosai

tüskéshátú disznónak, az tudhatta, hogy pocsék esélyekkel indul neki a viadalnak.

Nem tagadhatta - nem is akarta -, hogy az Erő éppen csak átjárja. Ó, igen, jelen volt benne! Elég erősen ahhoz, hogy karon ülő kisgyerek korában némi benyomást tegyen arra a Jedi tehetségkutatóra. Viszont az egyik mester elmesélte neki, hogy a családja rettentő nyomorban élt. A szülei könyörögtek a Jedinek, hogy szabadítsa ki a lányukat a kilátástalan szegénységből. Scoutot azóta kísértette a gondolat, hogy az anyja és az apja, valamint a testvérei ~ ha vannak egyáltalán - mindannyian ott ragadtak a Vorzyd V nyomortelepén, és egyedül neki sikerült kitörnie onnan. Egyedül ő kapott lehetőséget arra, hogy rendezett körülmények között éljen, és jót tegyen. Ezek után elviselhetetlen lett volna a számára, ha kudarcot vall.

De valahogy, miközben a teste nőtt, a Jedi-képességei nem fejlődtek. Igen, néha előre megérzett bizonyos dolgokat. Például, amikor vívógyakorlaton vett részt, és sikerült megnyitnia magát az Erőnek, bevillant az elméjébe, hogy az ellenfele mit fog csinálni, még mielőtt maga az illető tudta volna. A becenevét is onnan kapta, hogy egy kicsivel gyorsabban értékelte ki a helyzetet, mint a társai. De még ez az egyetlen képessége is cserbenhagyta, amikor ideges volt vagy

dühös, ami pedig a többi, hagyományos Jedi-képességet illette...

Néha fel tudott emelni az elméjével egy poharat a pultról, és a kezébe húzni... de gyakrabban esett meg az, hogy kicsúszott a mentális szorításából, és összetört a padlón. Vagy szétrobbant, mintha összepréselte volna. Vagy felröppent, és széttört a mennyezeten, kék tej cseppeket és üvegszilánkokat záporoztatva mindenkire.

Scoutnak nem kellett mrissinek lennie ahhoz, hogy megértse, a mesterek miért súgnak össze a háta mögött, amikor elment mellettük. Nem kellett okosnak lennie - márpedig nagyon okos volt - ahhoz, hogy észrevegye, a többi tanítvány a szemét forgatja őmiatta, kineveti, vagy pedig, ami a legrosszabb, palástolni próbálja a hibáit.

Mire betöltötte a tizenharmadik életévét, felhagyott a reménnyel, hogy valaha Jedi-lovag lesz belőle. Amikor Yoda magánbeszélgetésre hívta az Ezer Forrás Termébe, a lábát a betonlapokon vonszolva vánszorgott oda. A gyomra émelygett, a feje zúgott, és arra számított, hogy közlik vele, a mezőgazdasági csoport melyik részlegéhez fogják beosztani.

- Méltó munka - mondogatta neki mindenki -, tisztességes munka!

A képmutatásuk mérhetetlenül dühítette. Mintha nem lett volna elég megalázó

kudarcot vallani az egyetlen dologban, amire mindig is vágyott, tovább rontotta a helyzetet, hogy a többiek azt színlelték, hogy a locsolótömlő ugyanolyan, mint a fénykard, és a sáros paradicsomföldek legalább olyan izgalmasak, mint száz és száz bolygó pora az ember talpa alatt.

Mire belépett a terembe, az arca síkossá vált a könnyeitől, és a ruhája ujján tenyérnyi, nedves folt terült el ott, ahová csöpögő orrát törölte. Yoda végigmérte őt, aggodalmasan gyűrögette aszott, ráncos képét, és megkérdezte tőle, hogy miért sír.

- Csak egy Jedinek kell szenvtelennek lennie - válaszolta dacosan Scout két szipogás között. - A parasztok akkor sírnak, amikor csak akarnak.

Yoda ekkor közölte vele, hogy Chankar Kim őt kérte maga mellé padavannak, és Tallisibeth Enwandung-Esterhazyt elfogta az a lehetetlen érzés, amely mindig eluralkodott rajta, valahányszor Yodával beszélt: lélegzetelállítóan ostobának és szívszaggatóan boldognak érezte magát.

Három hónappal később Chankar Kim meghalt. Scout úgy hitte, ha nem küzdötte volna végig az egész életét, a hír hallatán biztosan összeomlott volna. A puszta akaratereje tartotta mozgásban, valamint a Jedihez nem méltó haragja. Haragudott a

Kereskedelmi Szövetségre, a Sorsra, de saját magára is.

- A következő küldetésemre eljöhetsz velem - mondta neki indulás előtt Kim mester. - De előbb csiszoljunk le még néhány durva élt. A legközelebbi alkalommal eljöhetsz, megígérem.

És ekkor következett a Sors durva tréfája: Chankar Kim kilehelte a lelkét egy távoli bolygón, és a legközelebbi alkalom sosem jött el. így aztán Scoutból árva lett, egy korosodó tanítvány, akinek nincs mestere. Csakis úgy válhatott Jedi- lovaggá, ha előbb padavanként szolgál, küldetéseket teljesít, vagyis esélyt kap arra, hogy bebizonyítsa a rátermettségét. Csakis így nyerhette el a többi Jedi bizalmát. A kimerülésig hajszolta magát nap mint nap. Saját magán gyakorolta az idegfogásokat, amíg a csuklója elzsibbadt. Tanulással töltötte az éjszakákat, míg végül csillagképek táncoltak a szeme előtt. Keményebben küzdött és tanult, mint korábban bármikor: asztrotérképészetet, fegyvertelen harcot, hiperűr-matematikát, adó-vevő-javítást, fénykardtechnikákat. Eleve karcsú, vékony felépítésű volt, és az izmai gyötrelmes lassúsággal fejlődtek, ezért addig edzett, amíg patakokban csorgott a verejték a hátán, de meg kellett tennie. Ezt kellett tennie, mert nem számíthatott a különféle trükkökre, mint a többiek. Nem számíthatott

az Erőre. És mindennek a tetejébe minden nap részt kellett vennie azokon az órákon, amelyeken az Erő használatát gyakorolták. A nyolc-kilenc éves gyerekek csoportjában volt, jócskán kimagasodott közülük - egy esetlen, ügyetlen óriás. És minden egyes napon, akármilyen elszántan harcolt is a csüggedés ellen, a léptei egyre inkább elnehezültek, végül már csoszogva járt, mintha máris a sáros paradicsomföldeken baktatott volna, j - Hé, Scout! Nyugi!

A hang visszarángatta Scoutot a jelenbe. Felkapta a fejét, és körülnézett. Igen, az edzőteremben van, és ez a viadal napja. Lena Missa kiáltott neki, egy vele egykorú, kedves természetű chagraiai lány.

- Olyan feszült vagy, hogy nyikorogsz járás közben!

Lena persze könnyen beszélt. A tavalyi évben ő is elvesztette a mesterét, viszont okos volt, mindenki kedvelte, és ügyesen bánt az Erővel. Sejteni lehetett, hogy amint lejár az elvárt gyászidőszak, a mesterek sorban állnak majd érte.

Scout keserves mosolyt erőltetett a képére, és sóhajtva válaszolt:

- Kösz... próbálok lehiggadni... Lena bizalmaskodva közelebb hajolt hozzá,

amitől villás nyelve kibukkant kék ajka közül, és alsó, puha szarvai előre-lendültek.

- Ne aggódj, Scout! - mondta halkan. - Tényleg jó vagy harcban. Csak nyugi, és használd az... - Egy pillanatra elbizonytalanodott, de sietve kibökte: - Bízz a képességeidben!

Scout ismét mosolyra húzta a száját, és kijelentette:

- Csak azért vagy hozzám ilyen kedves, mert félsz, hogy velem kerülsz össze.

- Arra fogadhatsz! - felelte vigyorogva Lena. - A könyököm még most is fáj attól a karfogástól, amivel a múlt héten elkaptál. De nem ártanál egy barátnak, nem igaz?

Harminckét tanítvány nevezett be a versenyre. A nevezőknek legalább tízévesnek kellett lenniük, a zömük a tizenegyedik vagy tizenkettedik évében járt. Az ennél fiatalabb gyerekek még nem álltak készen arra, hogy élesben megküzdjenek a nagyobbakkal, az idősebbek pedig már padavanként a mesterek mellett teljesítettek szolgálatot. Lena eredetileg nem akart részt venni a versenyen, de szükség volt rá, hogy mindenkinek jusson pár.

A mesterek a tanítványokra bízták annak eldöntését, hogy körmérkőzéses vagy kieséses alapon akarnak-e versenyezni, az utóbbi azt jelentette, hogy a versenyző az első vereségnél máris mehetett nézőnek. Scout a kieséses versenyt szerettél Azzal szokott érvelni, hogy a való életben az

ellenség aligha fogja felajánlani, hogy csapjanak össze ötször, és a három legjobb eredményt vegyék figyelembe. Ezenfelül titokban úgy érezte, hogy a „győzz vagy menj zuhanyozni" forma az ő erősségeinek kedvez. Akármennyit gyakorolt is, és akármilyent ügyesen használta is a harc fizikai elemeit, sokkal kevésbé tudott bánni az Erővel, mint bármelyik leendő ellenfele. Annak érdekében, hogy boldoguljon, túl kellett járnia a másik eszén. Márpedig a trükközés általában a legelső alkalommal működött a leghatékonyabban. Minél kevesebb mérkőzést vívott, annál több esélye lett a győzelemre.

Vaskéz mester megigazította a ruházatát, és az elszórtan álldogáló Beszélgetőket, illetve Melegítőket kerülgetve tartott a küzdőkör felé. Olyanok vagyunk, mint egy marék zsizsik a lisztesdobozban - állapította meg magában Scout.

Ahol a mester elhaladt, a tanítványok elhallgattak. A terem közepére érve bejelentette, hogy az első két fordulót itt : fogják tartani, de amikor elkövetkezik a nyolcaddöntő ideje, a hátralévő mérkőzések másutt fognak lezajlani.

- Ti akartatok életszerű körülményeket - magyarázta szenvtelenül Vaskéz mester. - A mesterek most úgy döntöttek, hogy megkapjátok. Most pedig ideje meghatározni

az első forduló párosait. - Ránézett a tenyerében tartott apró számítógép képernyőjére, és fennhangon kiáltotta: - Atresh Pikil és Gumbrak Hoxz!

Atresh, a karcsú, tizenkét éves, fekete bőrű lány kilépett a társai közül, és ugyanígy tett Gumbrak is, a tizenhárom éves, Mon Calamar-i fiú, akinek a rózsaszín bőrén feltünedező vörös foltok arról árulkodtak, hogy rettentően izgul. Kettejük közül a Mon Calamar-i tűnt jobbnak, viszont az elmúlt évben sokat nőtt, és emiatt hajlamos volt megbotlani a saját lábában. Atreshnek a gyorsaságára kellett alapozni, hogy folyton eltáncoljon az ellenfele elől, és kivárja, amíg az magától hasra esik.

Atresh természetesen nem tartozott a hidegvérű, számító harcosok közé. Minta tehetséges tanítványok legtöbbje, ő is inkább a képességeiben bízott, és nem végzett előzetes meg-figyeléseket, olyanokat, mint amelyek révén Scout kiérdemelte a becenevét. A többiek csak nevettek ezen a szokásán, de hát ők megtehették. Neki állandóan többletmunkát kellett végeznie. Az elmúlt hat hét folyamán naponta több órán keresztül figyelte vívógyakorlatot végző társait, néha nyíltan, néha pedig titokban. Személyre szabott terveket készített, hogy hogyan bánhat el velük, és ha nem is bízhatta

el magát, amennyire lehetett, felkészült a versenyre.

- Flerp és Zrim! - kiáltotta Xan mester. - Page és Gilp! Horororibb és Boofer!

Scout azon töprengett, hogy a párokat összeállító programot vajon úgy tervezték-e, hogy megtalálja a leginkább egyenlő feleket, vagy pedig egy csakis a mesterek által ismert érv alapján, úgy, hogy a verseny során fény derüljön a tanítványok gyenge pontjaira.

- Chizzik és Enwandung-Esterhazy! Scout elcsüggedt. Pax Chizziket kapta, a

hihetetlen nagy lélekkel és vonzerővel megáldott, tizenegy éves fiút. Az Erő mélyen áthatotta, okos volt, eléggé izmos is, és bár a lábmunkáján lett volna mit csiszolni, a csuklója kivételesen gyorsnak bizonyult az összecsapások során. Rendkívül ügyesen védekezett, és amíg a vele egykorú fiúk általában ellencsapásokkal szereztek pontokat, ő rendkívül találékonyan támadott. A keze gyorsaságának és a leleményességének jóvoltából bonyolult és gyönyörű „csel és csapás" sorozatokkal rohamozott. A mindig jókedvű és jó természetű fiú vezetőnek született, vagy arra, hogy eljátssza a káprázatos herceget egy romantikus történelmi filmben. Paxot mindenki szerette.

Scout is annyira kedvelte, hogy a tanulást felfüggesztve megmutatta neki a tizenkét

kötőcsomót, amikor a fiú bajba került Bear mester hegymászó óráján.

Akadt néhány ötlete, hogy hogyan győzze le őt, de ezek egy részét nem lett volna szép bevetni egy gyerek ellen, és igazából azt remélte, hogy nem kell szembenéznie Paxszal. Ugyanakkor gyanította, hogy pontosan ezért párosították össze őket. Lapos pillantást vetett Vaskézre. A mester kifejezéstelen tekintettel nézett vissza rá, és tovább olvasta a listáját.

A mérkőzések szabadfogásúak voltak, minden kikötés nélkül, és addig tartottak, amíg az egyik fél háromszor a padlóra csapva megadta magát, vagy begyűjtött három fénykard-találatot. Noha a gyakorlókardokat a legalacsonyabb energiaszintre állították, a találatokat nem lehetett félvállról venni. A penge érintése komoly fájdalmat okozott. Forró csókjától az izmok görcsbe rándultak, az idegek mintha felizzottak volna, és a bőrön vörös csík keletkezett, amely aztán három nap alatt tűnt el. Scout ezt pontosan tudta, ugyanis az elmúlt három hétben minden este belopózott egy használaton kívüli konyhakertbe, és a teste különböző pontjain - a vállán, a karján vagy a combján - megérintette magát a saját gyakorlókardjával. Vaskéz mester előszeretettel emlegette, hogy a fájdalom mennyire zavaró, és Scout abban a biztos

tudatban, hogy el fogják találni, szokni akarta a fájdalmat, hogy az ne zavarhassa meg az összpontosításban. Nem hagyhatta, hogy legyőzzék.

Megkezdődtek az első mérkőzések. Scout megpróbált odafigyelni, hátha észrevesz egy-két gyenge pontot arra az esetre, ha később összekerülne a győztessel, ám a gyomra annyira görcsölt, hogy alig tudott figyelni, és néhány csapásváltás után csatlakozott a Meditálókhoz. A matracon ülve lehunyta a szemét, és csak a lélegzetvételre figyelt, a csendre, valamint az erein áttóduló vér megnyugtató susogására. Az Erőt is érzékelte, úgy töltötte be a termet, mint egy vaskos elektromos kisülés. Mint valami óriási szikra, kétszer átugrott a küzdő felek között, míg végül a győztes és a legyőzött egyaránt úgy pislogott, mintha villám vágott volna belé. Scout még csak meg sem próbálta átadni magát az Erőnek. Nem tekinthette szövetségesének, nem bízhatott benne, főleg nem most, amikor oly sok minden függött az eredménytől. Az ajka kiszáradt, és keserű, fémes ízt érzett a szájában.

Gyerünk, kapd össze magad! - biztatta magát gondolatban. - Gyerünk, Scout! Belégzés, kilégzés, belégzés, kilégzés!

Aztán eljött a perc. A tenyere megizzadt, a lábát kocsonyásan puhának érezte, mialatt besétált a küzdőkör közepére. A

kardmarkolata egy hurokra akasztva függött a derékszíjáról, és minden második lépésénél nekiütközött a combjának. Végigment a nyitó ceremónián: meghajolt Xan mester előtt, és átadta neki a kardmarkolatát. A mester ellenőrizte az energiaszabályzó állását, és visszaadta a fegyvert. Ekkor Pax meghajlással tisztelgett a mesternek, majd úgy adta át a kardját, hogy közben látványosan megforgatta néhányszor. Mialatt Vaskéz a fegyvert figyelte, Pax derűsen rámosolygott Scout- ra, és villámgyorsan rákacsintott. Scout nem állta meg, hogy ne viszonozza a mosolyt. Örülök, hogy téged kaptalak - suttogta neki hangtalanul a fiú. Ezt követően mindketten a derékszíjukra akasztották a kardmarkolatukat, szétváltak, majd szembefordultak egymással, és meghajoltak.

- Az Erő legyen veled! - mondta Pax, és Scout tudta, hogy a fiú komolyan gondolja.

A nézők folytonos duruzsolása elhalt, amikor Vaskéz felemelt egy apró, vörös kendőt. Most, hogy a szörnyű várakozás véget ért, Scout jócskán megnyugodott. Kiterjesztette a tudatát, ami így magába foglalta az egész termet. A légzése lelassult, és érzékelte valamennyi élőlényt, még azokat is, akik a háta mögött álltak. A terem hátsó részében váratlanul kinyílt egy ajtó, és

megérezte Yoda jelenlétét - úgy izzott az Erőben, akár egy ragyogó lámpa.

Xan mester szétnyitotta az ujjait. A vörös kendő ide-oda lebbenve, lassan forogva hullott - Scout és Pax úgy érezte, kettejük számára lelassult az idő -, míg végül finoman, puhán, akár egy hópehely, elérte a matracot.

Az energiapengék hangosan búgva keltek életre, majd vadul villózva egymásnak csapódtak, szétváltak, irányt váltottak, és ismét találkoztak. Pax felkacagott, és Scout nem tehetett róla, de megint mosolygott. Egy kicsit szégyenkezett a sok cselszövés miatt. Paxra igazán nem haragudhatott, nehezére esett volna rosszat akarni neki.

Hagyhatnám győzni... Scout pislantott egyet, és megforgatta a

fejében az ötletet. Feladhatná a mérkőzést. Ha elég nyilvánvalóvá tenné, hogy szándékosan hagyta győzni a fiút, azzal azt sejtetné, hogy módjában állt volna megverni, ha igazán akarja. Nem úgy nézne ki, hogy veszített.

Hagyhatnám győzni... Szétáradt benne a megkönnyebbülés. Pax

legnagyobb örömére bekerül a következő fordulóba, ő pedig hat hét óta első ízben befejezhetné az idegeskedést a verseny miatt, és csatlakozhatna a fiú győzelmét ünneplőkhöz.

Pax meglengette a feje felett zöld energiapengéjét.

- Felkészültél, Scout? - kérdezte, azzal lejjebb engedte a kardjának hegyét, mintha hívta volna a lányt.

Hagynom kellene, hogy győzzön... A kardok búgását halk horkantás törte meg,

ami a terem egyik sarka felől érkezett - Yoda mester bosszús szuszogása.

Scout ismét pislantott, mintha álmából ébredt volna.

-A fekete csillagokra... - suttogta meglepetten. - Majdnem elkapott!

Pax bevetette ellene az Erőt. Megrázta a fejét, hogy kiszabaduljon a hálóból. Pax sosem ravaszkodott, sosem manipulált másokat - az imént valószínűleg nem is tudott arról, amit művelt. De tévedés ne essék, az akaraterejével vett rá másokat arra, hogy szeressék. Mindig így csinálta. Scout felnevetett, az ujjával titokzatos jelet rajzolt a levegőbe, és megszólalt:

- Te nem is a győzelemre hajtasz... Pax megzavarodva meredt rá. - Igen, felkészültem - mondta ekkor Scout,

és támadásba lendült. Oldalazva futott előre, és próbára tette az

ellenfele lábmunkáját. Amikor a pengéik összeakadtak, az erejét és a lendületét felhasználva erősen megtaszította a fiút. Pax botladozva hátrált, mire ő tovább nyomult

felé, hogy kihasználja az előnyt. Pax azonban váratlanul hanyatt dőlt, kirántotta a kardját a fogásból, és azonnal előrevágott. Scoutnak éppen csak sikerült félreütnie a nyaka felé tartó pengét. Az egyensúlyát így is elvesztette, és a hanyatt zuhanó fiú felé lódult. Egy gyors szaltóval átugrott felette, s a matracra érkezve gurulóbukfenccel haladt tovább. Azonnal felpattant, vaktában a háta mögé lendítette a kardját, és megállította vele a dereka felé süvítő zöld energiapengét.

0, csillagok - kesergett magában, mialatt szembefordult a fiúval ez nem sokon múlt!

Pax támadóállásba ugrott, és szélesen vigyorgott. Lerítt róla, hogy pompásan szórakozik. Neki persze csak játék volt a verseny. Senkinek nem jutott eszébe, hogy a mezőgazdasági csoporthoz küldje Pax Chizziket. Nem, húsz év múlva mindenki lélegzet-visszafojtva olvassa majd a Jedi-lovagként végrehajtott hőstetteit, amelyet kétségkívül újságíró rajongói fognak megörökíteni. A gondolattól Scout majdnem köpött egyet.

Pax rohamra indult. Ők ketten többé-kevésbé egyenlő felek voltak, de a fiú ezen a napon szemlátomást nagyon érezte az Erőt. Hosszasan és folyamatosan támadott, szemkápráztató gyorsasággal váltogatta a cseleket és csapásokat, mindegyik leplezte a másikat, így a valós csapások beleolvadtak a

színleltekbe, majd kiváltak belőlük. Scout az első hármat, ha nehezen is, de hárította, de aztán hátrálnia kellett, és úgy érezte, búgó és sistergő fénynyalábok örvénye veszi körül. Végül egyszerűen futásnak eredt, a gyorsaságát felhasználva menekült a fény lármás útvesztője elől, amely kis híján csapdába ejtette.

Ujabb szünet következett. Öt lépésre álltak egymástól. Scout hevesen zihált. Égett szag csapott az orrába, és amikor lepillantott, azt látta, hogy a nadrágján hosszú, megpörkölődött sáv feketéllik ott, ahol az ellenfele pengéje elérte egy pillanatra. Scout a szemét tágra nyitva bámulta a saját fegyverét, majd felkapta a fejét, és megkérdezte:

- Felismerted, Pax? - A mrissi félhurkot - felelte Pax. - A csomót,

amit te tanítottál meg nekem. Tudod, érzékeltelek az Erőben, úgy, ahogyan a mesterek tanítják, és félhurkot fontam köréd, csak éppen fényből.

A nézők tömege felmorajlott, néhányan tapsoltak. Ennyit arról, hogy nyílt harcban legyőzöm... - kesergett magában Scout. - Ideje áttérni a B-tervre.

Pax ámulva nézte őt, és már-már áhítatosan kijelentette:

- Még sosem csináltam ehhez foghatót.

Azzal elindult a lány felé, megújult önbizalommal, és égve a vágytól, hogy még egyszer feloldódjon az Erő nyugodt dühében. Scout kikapcsolta és a lába elé dobta a fénykardját.

Pax megtorpant, és értetlenül pislogott. Scout feltartotta a kezét, és mélyen meghajolt. Pax végre megértette a helyzetet. Az övére akasztotta a fegyverét, és tiszteletteljesen viszonozta a meghajlást. Most, hogy a harci láz elillant belőle, lerítt róla, hogy aggódik, nehogy a társa szégyenben maradjon.

- Jól harcoltál - mondta fennhangon, azzal lépett egyet előre, és suttogva megkérdezte: - De ez nem jelenti azt, hogy elküldenek téged a mezőgazdasági csoporthoz, ugye?

Scout megpróbált megnyugtatóan mosolyogni, és előrenyújtotta a jobbját.

- Miattam ne idegeskedj - válaszolta, amikor a fiú megfogta a kezét. - Nem lesz semmi...

A mondat közepén előrelökte a kezét, és ráfogott a fiú csuklójára. Pax meglepetten felhördült, aztán gyorsan térdre roskadt, amikor Scout fokozta az idegpontra kifejtett nyomást.

- Ó, ember - zihálta - elkaptál... Azzal a másik kezével háromszor rácsapott

a padlóra. Scout azonnal kiengedte a csuklófogásból.

- Ne haragudj - mondta a fejét csóválva.

Ekkor Hanna Ding, egy Scouttal egykorú arkaniái lány odasietett Paxhoz, és felkiáltott:

- Ez csalás! Hanna még a legjobb formájában sem tudta

levetkőzni azt a jellegzetes arkaniai gőgjét, és most tejfehér szemének egyetlen pillantásával nyilvánvalóvá tette, hogy akármilyen keveset várt is Scouttól, ennél azért többet.

Vaskéz mester odasétált Paxhoz, és megkérdezte tőle:

- Jól érzed magad, Chizzik? - A büszkeségem megsérült kicsit- felelte

bánatosan mosolyogva Pax, és megrázta a kezét, hogy elmúljon belőle a bi-zsergés -, de máskülönben semmi bajom.

- És most természetesen kizárod Enwandung-Esterhazyt a versenyből! - jelentette ki Hanna.

- Minden tiszteletem fenntartása mellett... - szólalt meg Scout, és rákényszerítette magát, hogy belenézzen Xan mester szemébe - a mérkőzések szabályai teljesen egyértelműek. - Az összecsapás addig tart, amíg valamelyik fél feladja, vagy három találatot kap - idézte Pax. - Nem Scout hibája, hogy olyan ostoba voltam, hogy elfeledkeztem a szabályokról. Egyszerűen és nyíltan rászedett.

- Nem látok okot arra, hogy megfordítsam az eredményt - közölte Xan mester, azzal visszatért a küzdőkör közepére.

Hanna Ding a mester után nézve megjegyezte:

- Szép volt, Scout! Bebizonyítottad, hogy meg tudod verni a kisfiúkat, amíg hagynak csalni. - Hirtelen Scoutra fordította fehér szemét, és hozzátette: - Most biztos nagyon büszke vagy magadra!

Scout valahogy nem lepődött meg, amikor kiderült, hogy a második fordulóban Hannával fog megmérkőzni. Annyira a Jedikre vallott, hogy egymásnak lökik őket, és megnézik, hogy melyikük tudja megőrizni a lelki nyugalmát.

Hanna büszke, szabályos arcán örömteli kifejezés jelent meg, amikor meghallotta Scout nevét a sajátja után.

- Erre vártam - jelentette ki mindenki füle hallatára.

- Fogadni mertem volna - dünnyögte elkedvetlenedve Scout.

Reálisan szemlélve, kettejük közül Hanna volt a jobb.

Ugyanakkor Scout úgy hitte, gyorsaság és testi erő tekintetében van némi előnye, a sok edzésnek hála. Összességében nézve nagyjából egyenlő ellenfelek voltak. Hanna valószínűleg jobban vívott nála, ő pedig jobban értett azokhoz a fegyvertelen

technikákhoz, amelyeket Vaskéz mester tanított. Ám amikor az Erő is bekerült az egyenletbe, az erőviszonyok már korántsem tűntek kiegyenlítettnek. Hanna a tizennegyedik évében járt, és teljesen másként, más szinten használta az Erőt, mint Pax Chizzik: kifinomultan, lendületesen és rugalmasan. Scout szemmel tartotta a lányt, mialatt az bemelegített a terem másik végében. Többször egymás után hihetetlenül magasra szökkent, aztán lassan ereszkedett lefelé, könnyedén, akár a hópelyhek.

- Sok szerencsét! - mormolta Lena, aki szintén a melegítő Hannát figyelte.

Scout felmordult, és megjegyezte: - Most legalább olyannal harcolok, akinek

szívesen odavágok! Eljött az összecsapás ideje. Mindketten

meghajoltak Xan mesternek, átadták neki a fegyverüket, majd miután vissza-kapták azokat, egymásnak is meghajoltak.

Xan mester emelt hangon szólalt meg: - Egyes tanítványok elég lármásan

követelték, hogy a verseny minél életszerűbb legyen!

Scout vajon csak képzelődött, vagy a mester egyenesen őrá nézett egy pillanatra?

- A való életben ritkán harcolunk optimális körülmények között - folytatta Vaskéz. - Könnyen előfordulhat, hogy például zéró gravitáción támadnak rátok. Vagy teljesen

váratlanul. Vagy egy droid ugrik nektek, vagy pedig egy olyan teremtmény, amelynek a testfelépítése nehézzé, esetleg lehetetlenné teszi bizonyos technikák alkalmazását. Természetesen nem lett volna praktikus behozni a Templomba egy goraxot. De bizonyos dolgokat megtehetünk. Például, a való életben... - Scout esküdni mert volna, hogy a mester tekintete elidőzött egy-két pillanatra az ő arcán - gyakran kell sötétben küzdenünk.

A következő pillanatban kialudtak a lámpák. Csodás! - dohogott magában Scout. - De

semmi gond. Elvégre nem muszáj a szememre hagyatkoznom. Rábízhatom magam az Erőre...

Teljes sötétség vette körül, a nagy fekete semmi. Nem hallott mást, csak a nézők izgatott lihegését és a saját vérének dobolását a fülében. Xan mester felől halk ruhasuhogás hallatszott. Most emelte fel a vörös kendőt - és Scout sehogyan sem észlelhette, hogy mikor ereszti el. Ó, csillagok! Megpróbálta használni az Erőt. Amennyire tudta, kiterjesztette a tudatát, mígnem az többé-kevésbé befogta az egész termet.

Érzékelte a többi tanítvány jelenlétét, a sarokban ácsorgó Yodáét és Xan mesterét is. De a vörös kendőre nem bukkant rá. És fogalma sem volt arról, hogy hol van Hanna.

Az arkaniai lány mintha elhomályosította, zavarossá tette volna maga körül az Erőt, valahogy úgy, mint amikor egy quarren festékanyagot lövell a tengerbe.

Hát ezzel nem kezdhetett semmit. Nem mozdulhatott, mielőtt a kendő eléri a padlót, és sehogyan sem tudta meghatározni, hogy mi fog történni. Csak annyit tehetett, hogy| éberen figyelt, készen arra, hogy a támadás első jelére hátraszökkenjen.

A lélegzetét visszafojtva fürkészte a sötétséget. Akkorának érezte a szemét, mint egy csészealj, és a fülét hegyezve figyelt, hogy meghalljon minden neszt és suttogást. A karján felmeredtek a szőrszálak, mintha a bőrével is hallgatózott volna. És ekkor az Erő váratlan ajándékkal lepte meg: biztosan, tudta, hogy Hanna mindjárt lesújt rá...

Most! Az Erő megmondta neki, hogy mikor

következik be a támadás, és a saját, kőkemény munkája jóvoltából azt is tudta, hogy hogyan. Az elmúlt hat hét során számtalanszor megfigyelte Hannát vívás közben. Ennek révén tudta, hogy magas, az Erővel megtámogatott szökkenéssel fog kezdeni, hogy kikerüljön az ő látómezejéből, és hogy fentről csapjon le, mint egy ragadozó madár. Az arkaniai lány pengéje sisteregve életre kelt. Scout meglátta, hogy a ragyogó, zöld fénysáv pontosan felülről száguld a feje

felé, mire gyorsan, nagy erővel felrántotta a saját fegyverét. A pengék hangos sistergéssel, szikrazáport okádva találkoztak. Scout szilárdan állt a padlón, és lendületes hárításával keményen megtaszította Hannát, aki hátrabukott a levegőben. Az arkaniai repülés közben kecses hátra szaltóvá változtatta az esést, és tökéletes egyensúlyban,, támadóállásban landolt. A terem széle felől szórványos taps hallatszott. Hanna tejfehér szemében kék és zöld fénypontok és sávok táncoltak.

- Mi lesz, Esterházy? - kiáltotta kihívó hangon. - Nem veted be azokat a mocskos kis trükkjeidet? Csak nem használtad el mindet a szegény kis Pax ellen?

- Maradt még bőven! - válaszolta Scout ádázul vigyorogva.

Ha Hannának akadt gyenge pontja, akkor az, hogy túlságosan rajongott a fénykardjáért. Talán a finnyás természete miatt undorodott a kézitusától, amikor is hozzá kellett simulnia az ellenfele izzadt testéhez. Sokkal jobban szeretett kétlépésnyire állni a másiktól, és a kardjára bízni, hogy az harcoljon helyette.

- Tudod, Hanna, egyvalamire mindig is kíváncsi voltam - folytatta Scout. - Egészen pontosan hogyan sikerül...

A mondat közepén repülő flesst indított, abban a reményben, hogy meglepi vele az ellenfelét. Hanna felrántotta a kardját, Scout

előredöfött, ám az arkaniai elkapta, és oldalra vezette a pengéjét, ami így ártalmatlanul suhant el a teste mellett. Hanna a következő pillanatban kifordult, hogy elengedje maga mellett Scoutot, de ő pontosan ezt akarta, a karddal végrehajtott támadást csakis cselnek szánta. A kellő pillanatban felrántotta a térdét, és akkorát rúgott az ellenfelébe, hogy ledöntötte a lábáról. A lendület azonban továbbvitte őt, és szintén elterült a matracon. Megpróbálta kihasználni az előnyt, de mire felpattant, az arkaniai lecsapott rá. Szűk köríves, gyors csapásokkal támadott, a szögeket és az irányokat pillanatonként váltogatva. Scoutot csak az a kevés Erő-képessége mentette meg, amely lehetővé tette számára, hogy megkülönböztesse a cseleket a valódi csapásoktól.

Emlékezz, te vagy a fegyver! - biztatta magát gondolatban. - Ne ragadj le a fénykardnál, ne csak abban gondolkodj! Legyél te a fegyver!

Csapás, hárítás, csapás, hárítás, döfés, hárítás, csapás - aztán a várható magas hárítás helyett Scout hirtelen lebukott a zöld penge alá, és alacsonyan előrevetődött, hogy kiüsse az ellenfele alól a lábát. Hanna azonban felszökkent, és mialatt ő elhúzott alatta, villámgyors szaltót ugrott, és ezúttal is támadóállásban érkezett a matracra. Scout továbblódult, majd az esést gurulóbukfenccé

változtatta, amelynek végén talpra ugrott, és szembefordult az arkaniaival.

Mindketten hevesen ziháltak. A pengéik kék, illetve zöld fényt árasztva, hangosan búgtak. Hanna ismét támadásba lendült, de ezúttal az Erőt vetette be. Megragadta vele Scout jobb kezét, és jócskán lelassította a mozdulatait, így Scout csakis; úgy térhetett ki a zöld kard elől, hogy vadul hátravetette ma4 gát, és ezzel kiugrott a küzdőkörből. Amint visszanyerte az egyensúlyát, beszaladt a meglepett nézők közé, akik erre riad-' tan iszkoltak a közeléből.

- Hé, oda nem mehetsz! - kiáltotta Hanna, majd Xan mesterhez fordult. - Nem mehet oda! Megsérülhetnek a nézők!

Scout beoldalazott Lena Missa mögé, aki a vállát vonogatva kijelentette:

- Hát, a nézők néha megsérülnek! - Xan mester! - csattant fel Hanna. Scout erősen gyanította, hogy halovány

mosolyféleség bujkál a Jedi-mester szájzugában.

- Ez a valóság, Xan mester! - mondta emelt hangon, és megveregette Lena vállát. - Ez itt egy tereptárgy.

- Talán így van - felelte szenvtelenül Xan mester de azt hiszem, a mai napon azért kerülnünk kellene a tömegmészárlást, Scout! Csak a küzdőkörben harcolj! - Hanna már szóra nyitotta a száját, de a mester felemelte

a kezét, és folytatta: - Ami történt, nem indokolja Enwandung-Esterhazy kizárását. A rendkívüli körülményekre tekintettel módosítom a szabályt. Enwandung-Esterhazy visszatérhet a küzdőkörbe, büntetőpont nélkül. Mindketten fogadjátok el az ítéletemet! - Ez nem is lehetett kérdéses.

- Természetesen! - vágta rá mélyen meghajolva Scout.

- Természetesen... - recsegte bosszúsan Hanna.

Hanna félrelépett, Scout pedig minden megmaradt nyugalmát összekaparva visszasétált a küzdőkörbe.

- Kezdjétek! Hanna leengedte a kardjának hegyét, majd

előreszökkent, és fejmagasságú csapást indított. Scout erre berohant Xan mester mögé. Hanna utána vágott, és csak akkor tudta megállítani a pengéjét, amikor azt alig ujjnyi távolság választotta el a Jedi-mester arcától. Mozdulatlanná dermedt, és egy ütemmel később úgy rántotta vissza a kardját, mint a kisgyerek a kezét a forró sütőtől.

- Hé, vigyázz! - kurjantotta Scout. - Majdnem megsebesítettél egy ártatlan nézőt!

Hanna vadul vicsorgott dühében, és beugrott Vaskéz mögé, mire Scout a mester elé szökkent.

- Megálljatok! - szólt rájuk Xan mester.

- Nem az én hibám - mentegetőzött Scout. - A terepen tartózkodsz!

Hanna dühösen morgott, míg Vaskézről lerítt, hogy mindjárt elmosolyodik.

- Ez igaz, Scout - válaszolta, azzal kisétált a küzdőkör széléig, közben Scout és Hanna úgy keringett körülötte, mint egy-egy hold. - De a terep néha megváltozik.

- Tartottam attól, hogy ezt fogod mondani - jegyezte meg Scout mélyet sóhajtva, és mialatt a mester elhagyta a kört, neki máris ugrania kellett, hogy elkerülje Hanna csapását.

Az arkaniai lopakodó léptekkel tartott felé, és megkérdezte:

- Vannak még jó ötleteid? - Dolgozom rajta - vágott vissza Scout. De legalább sikerült feldühítenie az

arkaniait annyira, hogy ne tudja olyan ügyesen és kifinomultan használni az Erőt, mint az összecsapás elején. Ellene szólt viszont, hogy kezdett kifogyni a trükkökből, és ezt az ellenfele is tudta. Ismét támadásba lendült, és ezúttal lassan, módszeresen nyomult előre. Lépésről lépésre szorította őt a küzdőkör széle felé. Ez így nem mehet tovább - gondolta riadtan Scout. Nem hagyhatta, hogy a másik tanítvány pusztán védekezésre kényszerítse. Hátraugrott, hárított egy csapást, majd elcsavarta a csuklóját, hogy összeakassza a pengéket,

aztán előredőlt, mintha rohamra indulna, ahogyan Paxszal is tette. Ezúttal azonban előrelökte a bal kezét, és két ujjával ráfogott a Hanna bal könyöke feletti idegpontra.

A trükk tökéletesre sikerült. Az arkaniai keze átmenetileg megbénult, az ujjai elerőtlenedtek, és kissé szétnyíltak, mire Scout megrántotta a karját, és Hanna fénykardja forogva elrepült. Scout diadalittas horkanással félköríves csapást indítva előrelendült...

.... és az ellenfele lehetetlen módon átugrott a pengéje felett Átrohant azon a helyen, ahol Hannának kellett volna lennie* megbotlott, de azonnal visszanyerte az egyensúlyát, és éppen idejében fordult meg ahhoz, hogy végignézze, amint Hanna az Erő segítségével elkapja és visszarántja magához a fegyve-; rét. A markolat hangos csattanással csapódott a tenyerének, i

- Ez volt az utolsó esélyed! - mondta vicsorogva, és azonnal támadásba lendült.

Úgy csapott le Scoutra, akár egy vihar. A keze-lába szemkápráztató gyorsasággal mozgott, hosszú, búgó pengéje hol innen, hol onnan villant előre, mint valami haragos, szétágazó villám. Scout alig tudott ellenállni ennek a fergetegnek. Továbbra is látta a csapásokat, meg tudta különböztetni a cseleket a valódiaktól, de Hanna most minden hatalmát és akaratát az ő jobb kezére

összpontosította, és annyira lelassí*| totta, hogy úgy érezte, vízben vagy inkább sűrű iszapban mozog.

Csel, csapás, csel, döfés, döfés, aztán egy mély, kegyetlen csapás. A penge kemény ütéssel érte Scout jobb lábát, és égő\i csíkot hagyott a combján. A fájdalomtól elzuhant, de nyomd ban gurult egyet oldalra, és felrántotta a kardját, hogy hárítja sa Hanna következő csapását. A pengék az arcától alig néhány centire csattantak össze. Úgy sziszegtek, akár a feldühödött kígyók, és vakító fénnyel ragyogtak.

Scout hangosan felnyögve ismét gurult egyet, és megpróbálkozott egy alacsony, kurta ívű csapással, de Hanna már túl közel állt hozzá, és egyszerűen belerúgott a karjába, akkora erővel, hogy ujjai elernyedtek egy pillanatra. Az arkaniai ekkor az Erővel ragadta meg az ő fénykardját, egyszerűen kirántotta a markából, és a terem távolabbi végébe repítette.

Ragadj meg, kapaszkodj belém! - próbálta sugallni neki Scout. Ha Hanna puszta kézzel akarná folytatni a harcot, lenne még némi esélye. Ha bedobhatna egy idegfogást, egy leszorítást, bármit...

Az arkaniai felegyenesedett. Amint a súly lekerült a kezéről, Scout a hátára fordult, és az ellenfele felé rúgott, de Hanna már túl messze volt tőle. Gőgösen, diadalittasan állt

felette, és úgy tartotta a kardját, hogy annak hegye alkarnyi távolságban lebegett az ő szíve felett. Az arkaniai mintha rettentő magasságból meredt volna le rá - akkora távolságból, mint amekkora egy gazda földjét választja el a csillagoktól.

- Add fel! - lihegte. Scout szintén zihálva feküdt a penge alatt.

A lába égett és kegyetlenül lüktetett. Hanna türelmetlenül toppantott egyet, és ismét ráförmedt: - Add fel!

- Nem! - Micsoda? - kérdezte az arkaniai,

meglepetten pislogva. - Nem! - Scout köhögött és köpött egyet. -

Azt mondtam: nem! Nem adom fel! Hanna teljesen összezavarodva pislogott,

és alig hallhatóan motyogta: - De hát... legyőztelek. Most pedig fel kell

adnod... - Szerintem nem - felelte Scout a fejét

rázva. Felmerült benne, hogy talán

megpróbálhatná az Erővel kirántani a kardot Hanna kezéből, de a fejfájása miatt alig tudott összepontosítani. És fáradt volt. Annyira fáradt...

- Még nem vagyok hajlandó feladni - tette hozzá elszántan.

- De miért?

- Még nem fáj eléggé - felelte Scout a vállát vonogatva.

- Te megőrültél - nyögte ki Hanna, és hitetlenkedve csóválta a fejét. - Most mégis mit kéne tennem? Szúrjalak meg háromszor, mialatt itt fekszel előttem?

A fénykardja halkan sistergett, és Scout hirtelen rájött, hogy hogyan nyerheti meg ezt a mérkőzést. Elmosolyodott, és megszólalt:

- A küzdelem addig tart, amíg valamelyik fél megadja magát vagy begyűjt három találatot. Egyszer már eltaláltál, ami annyit tesz, hogy még kettő maradt. Ez az egyik - azzal puszta kézzel megfogta Hanna pengéjét.

- Ezt nem teheted! - tiltakozott felháborodva Hanna.

- Akarsz fogadni? - vágott vissza Scout. A penge kegyetlenül égette a tenyerét, de a fogát csikorgatva keményen megmarkolta, és lefelé rántotta.

Hanna nem hitt a szemének, és a megdöbbenés annyira lekötötte, hogy nem engedte el elég gyorsan a markolatot, így előredőlve rázuhant Scoutra, aki máris oldalra gurult, és a jobb kezét felfelé csúsztatta az arkaniai mellén, a nyaka felé. Egymáson fekve gurultak ide-oda. Hol az egyik volt felül, hol a másik, aztán Scoutnak valahogyan sikerült az ellenfele, felett maradnia úgy, hogy a bal kezével továbbra is az energiapengét tartotta, míg a jobb kezével az arkaniai torkát

markolta. Ő volt Vaskéz legjobb tanítványa, a fojtófogásait tévedhetetlen pontossággal hajtotta végre: az artéria-háromszögre összpontosultak, és tíz másodpercen belül elkerülhetetlenül eszméletvesztést okoztak. Összeszedte minden megmaradt lelkierejét, és számolta a másodperceket, alig várva, hogy végre elengedhesse Hanna kardját.

Egy... kettő... három... Az arkaniai tejfehér szemére áttetsző

filmréteg kúszott, valahogy úgy, mint amikor az első, vékony jégkéreg elborít egy tavat.

Négy... öt... - Ez nem... Hat... - ... tisztességes...- suttogta Hanna. Hét... És Hanna ekkor feladta. Scout felordított, és elhajította az ellenfele

fénykardját. Legurult Hanna ernyedt testéről, talpra vergődött, és hosszú szófüzért eresztett meg, amelyhez hasonlók ritkán hangzottak el a Jedi Templom falai között. Sziszegve rázogatta égő kezét, a lába annyira remegett, hogy majdnem összeroskadt, de sikerült meghajolnia Xan mester előtt. Vaskéz végigmérte őt, immáron teljesen megkomolyodva.

- Tudod, Esterházy, ha ez valódi harc lett volna...

- Elnézésedet kérem, mester... - szólt közbe Scout, és egy pillanatra szünetet tartott, hogy

lélegzetet vegyen, és hogy kitörölje a szeméből a verejtéket. - Szóval, elnézésedet kérem, amiért vitába szállok, de ez valódi harc volt. Ez itt valódi - folytatta körbemutatva a termen. - A fénykard valódi volt, valódi energia keringett benne.

A háta mögött Hanna halkan felnyögött. - Ő is valódi - tette hozzá Scout, az arkaniai

felé intve -, vagyis ez egy valódi harc volt. Xan mester elgondolkodott néhány

pillanatra, majd bólintott egyet. - Igen, azt hiszem, tényleg az volt. Két másodperccel később a nézők tapsolni

kezdtek. Egyre nagyobb erővel verték össze a tenyerüket, mialatt Scout a segíteni szándékozókat elutasítva kisántikált a teremből, és elindult a gyengélkedő felé.

Negyedik fejezet A Jedi Templom ebédlőjében heves viták

zajlottak a versenyről, mialatt a tanítványok és a mesterek leültek ebédelni. Yoda mester rendszerint a Jedi Tanács termében evett, de most ő is odabicegett az egyik hosszú asztalhoz, hangosan nyögdécselve és szuszogva felkapaszkodott a padra, és végighordozta derűs, jóindulatú tekintetét a termen.

- Leem mester! - kiáltotta az éppen ekkor érkező grannak, és meglengette a botját a feje felett. - Ideülnél hozzánk egy kis időre?

Maks Leem nyomban csikorgatni kezdte a fogát. Whie-t, a padavanját akarta megkeresni, hogy adjon neki néhány tanácsot a délutáni fordulók előtt. Bár ezzel inkább a saját lelkiismeretét szerette volna lecsendesíteni, semmint a fiúnak segíteni. Whie különösebb erőfeszítések nélkül vette az első két akadályt. Lefegyverezte az első ellenfelét, aki erre nyomban feladta, majd ügyes csuklófogást alkalmazott a második ellen, így mindkettőjüket úgy ejtette ki, hogy alig szégyenkeztek, amiért vereséget szenvedtek. A fiú rendkívül ügyesen harcolt, aligha volt szüksége a mestere segítségére.

Mindazonáltal, ha a Jedi-rend nagymestere odahívott valakit magához, hogy együtt ebédeljenek, az illető aligha utasíthatta vissza a felkérést, még akkor sem, ha akarta volna, Őszintén szólva, a rettenthetetlen Jedi-lovagok és mesterek, akik szemrebbenés nélkül követték volna Yodát a Halál kapujába, nem szívesen étkeztek együtt vele. Talán mert keresztbe-kasul beutazta az egész Galaxist, különleges ízlésre tett szert, sokkal különlegesebbre, mint bármelyik másik halandó. Vagy talán az elmúlt nyolcszáz év alatt olyan teremtménnyé fejlődött, amelynek mindegy volt, hogy mit töm a gyomrába. Vagy

talán olyan régóta élt már, hogy az ízlelőbimbói teljesen elhaltak. Akármi volt is az oka, a vén törpe a mások számára végtelenül undorító ételekért rajongott. Imádta a forró, mocsárléhez hasonlatos leveseket, amelyeknek szaga a megfőzött sár bűzére emlékeztetett. Néha apró, földszínű falatkák rezegtek nyughatatlanul a tányérján, és ezekhez a hátborzongató ennivalókhoz lehetetlen színű és állagú folyadékokat ivott - hidegen vagy forrón -, amelyek a szaguk alapján odakozmált édes szirupok lehettek, vagy éppen iszappal dúsított, szemcsés pocsolyalevek.

Amikor Leem mester letelepedett mellé a padra, minden Jedik legöregebbje és legnagyobbja boldogan vigyorgott a tányérjára, amely sűrű, barnás-szürke főzetet tartalmazott. A felszínén nyers állati zsírdarabok úszkáltak, némelyiken még most is ott csillogtak egy ki tudja, miféle hüllő apró pikkelyei. A leves olyan szagot árasztott, mint egy döglött womprat, ami napok óta hever a tűző napon.

- A padavanod jól harcolt ma délelőtt - motyogta Yoda a levesét szürcsölgetve.

Leem mester pár pillanattal korábban még alig várta, hogy nekilásson egy tányér őrölt gabonapehelyből, egy nagy szelet szárított viaszeperből, illetve egy bögre illatos narisbogyóteából álló ebédjének, de amint

megcsapta az orrát Yoda ebédjének szaga, az étvágya egyszeriben elillant.

- Hát igen - dünnyögte, mialatt a szeme hirtelen üvegessé vált -, Whie kitett magáért.

- Rémálma volt az éjjel, ugye? - Azt mondja, nem, egy olyan... különleges

álma. Yoda a homlokát ráncolva éles pillantást

vetett Leemre, és megkérdezte: - És te hiszel neki? - Nem is tudom - vallotta be a gran mester

nem szokott; hazudni efféle dolgokban. Sőt egyáltalán nem szokott hazudni. De az tény, hogy nagyon megrémült. És volt egy...

- Zavar az Erőben - vágott közbe Yoda. - Igen, én is éreztem - felelte Leem mester

rosszkedvűen bólogatva. Az éjszaka közepén verte fel álmából, mint

egy távoli sikoly. Olyan gyenge volt, hogy először nem tudta elképzelni^ mitől ugrott ki az ágyból, és mitől meredtek fel a szőrszálali a nyakán.

Yoda ismét a tányérja fölé hajolt, egy darabig szörcsögve rágcsált, majd megkérdezte:

- Elmondtam már neked, hogy hogyan került hozzánk?

- Nem, még sosem - válaszolta Leem. - Akkoriban egy hosszú küldetésben vettem részt. Azt hiszem, már három éve élt a Templomban, mire találkoztam vele.

Még most is emlékezett az esetre. Elvállalt egy osztályt, botanikai ismereteket tanított az ötéves apróságoknak. A növények nevére és a felhasználásuk módjára oktatta őket. Whie-t már akkor mélyen átjárta az Erő. Lemaradt a többiektől, és amikor Leem mester rátalált, egy rigeliai íriszt simogatott. A növény bimbókat hajtott az érintésétől, amelyek rögtön ki is nyíltak, mintha hirtelen kitavaszodott volna.

Leem az emlék hatására szelíden mosolyogva körülnézett, hogy megkeresse a fiút a teremben. Részben kedvességből tette, részben pedig azért, hogy minél messzebbre vigye az orrát a Yoda előtt gőzölgő trutymótól. Whie három asztallal; odébb ült, a kortársai között, és mégis kissé eltávolodva tőlük. Nem vett részt a társai nagyhangú beszélgetésében. Egy kicsit mindig is tartózkodó volt, mintha látott volna valamit, amit a többiek nem, és nem tudta volna, hogy ezt hogyan ossza meg velük. Ugyanakkor egyike volt a versenyben maradt nyolc tanítványnak, így aligha lehetett meglepő, hogy magába zárkózott, hogy összegyűjthesse a gondolatait, és a feladatra összpontosíthasson. Hirtelen megérezte magán a mestere tekintetét, mire megfordult, tiszteletteljesen biccentett egyet, és elmosolyodott.

Egy nagyon rendes, nagyon jó padavan - állapította meg magában Leem. - A legjobb, akivel valaha foglalkoztam.

Természetesen egyik mester sem engedhette meg magának, hogy kedvencei legyenek, de akkor is így érzett.

Yoda követte a tekintetét, és a fiúra pillantva belekezdett:

- A Vjunon született... - Kidugta a nyelvét, lenyalta ráncos szájáról a barnás nyálkacseppeket, majd a fejét csóválva folytatta: - Az apja megőrült. Az anyja pedig... erős volt. Nagyon erős.

- Nem is sejtettem - válaszolta Leem, mindhárom szemöldökét magasra felvonva.

- Mmm... könyörgött nekünk, hogy hozzuk el onnan a fiút. Vigyétek el ebből a mészárszékből! Ezeket a szavakat használta. Részeg volt, és félig eszét vesztette a bánattól;, mert gyilkosság történt abban a házban azon a napon.

- Szent csillagok... - suttogta megrendülten Leem.

Yoda bólogatott, és tovább mesélte a szomorú történetet:

- Nem tudom, hogy mi történt. Még az is előfordulhatott, hogy az anya meggondolta magát. De az biztos, hogy az Erő mélyen átjárta a fiút... - Megvonta a vállát, és szusszant egyet. - Találgattunk. Aztán elvállaltuk. Rosszul döntöttünk vagy jól? Ki

tudhatja? A jót és a rosszat néha csak egy hajszál választja el. Sok idő elteltével, évtizedek vagy évszázadok múltán... akkor már lehet tisztán látni. Minden választásunk egy fa egy-egy ága. Ami döntésnek tűnik, csupán egy másik fejlődési irány. Minden tettünk olyan, mint egy fosszília, megőrződik az Erőben, mint... hééiiiii!

Yoda hirtelen felvisított, ugyanis mialatt beszélt, egy pin- cérdroid odagurult mellé, és elvette előle a tányérját, amely még félig volt levessel.

- Állj! Megállj! - rikoltozta az agg nagymester. - Ezt még megeszem!

- A szenzoraim adatai szerint ez a tányér nem tartalmaz ehető ételt - közölte az alacsony, tömzsi droid. - Kérem, várjon itt, és máris hozok önnek egy adagot a napi ajánlatunkból.

Yoda megragadta a tányérja szélét, és tovább kiabált:

- Ostoba gépezet! Az én ebédem sosincs benne a menüben! Külön csinálják nekem!

A droid szervói hangosan sivítottak, mialatt a gépezet azért küzdött, hogy lehúzza a tányért az asztalról.

- Az elemzőrendszerem szerint ez a tányér fogyasztásra alkalmatlan anyagot tartalmaz - jelentette ki közben. - Kérem, várjon itt, és máris hozok önnek egy adagot a napi ajánlatunkból.

- Vissza! - rikácsolta Yoda, és a botjával rácsapott a droid karjára. - Enyém! Menj innen!

- Hadd hívjam fel a figyelmét a napi ajánlatunkra - válaszolta rendíthetetlen nyugalommal a droid. - Sült dru'un- szeletek halszószban. Várjon itt, és máris hozom!

Yoda megint odavágott egyet a botjával, és maga felé rántotta a tányérját. A droid visszarántotta, mire a tányér széttört, és büdös lé fröcskölt mindenfelé, de elsősorban Maks Leem Jedi-mester köpenyére.

- Ó, tervezőm, kiömlött a leves! - sopánkodott nagy boldogan a droid. - Engedje meg, hogy eltakarítsam.

Yoda a szemét kikerekítve, meredten bámulta a droidot, majd kifakadt:

- Bah! Gépek! - Azzal a Jedi-rend nagymestere csalódottságában remegve kidugta a nyelvét a droidra, amely ekkor már vidáman zümmögve szedegette a főtt polipcsápoknak tűnő valamiket Leem mester köpenyéről.

Tíz perccel később Leem mester tiszta ruhát öltve visszatért az ebédlőbe, és leült a helyére. Yoda komoran bámulta az előtte lévő tányéron a halszósszal leöntött sült dru'unszeletet. Pillanatokkal később Jai Maruk lépett a terembe, az agg mester egyből jobb kedvre derült, és a botját

meglengetve odahívta magához az ösztövér Jedit.

- Jöttél figyelni, mi? - érdeklődött vigyorogva.

Maruk méltóságteljesen fejet hajtott Yodának, udvariasan odabiccentett Leemnek, leült velük szemben, és bejelentette: ki - Xan mester adott egy jó ötletet.

- Ötletet? Mivel kapcsolatos? - érdeklődött Leem.

Maruk egy mögötte elhaladó droid tálcájáról leemelt egy bögre gőzölgő cafot, amit Yoda rosszalló tekintettel szemlélt.

- A padavanod még versenyben van, igaz? - kérdezett vissza Maruk, miután ivott egy kortyot.

- Ezt nem nevezném igazi válasznak - jegyezte meg Leem mester.

Maruk tőle ritkán látható, szűk mosolyra húzta a száját.

- Nyolcan maradtak versenyben - dünnyögte Yoda, és mérgesen nézett a termen átgördülő, innivalókat kínáló droid után.

- Egészen pontosan heten - válaszolta Maruk. - Az a tehetségtelen lány, Esterházy, úgy hallottam, elment a gyengélkedőbe, mert megsérült a keze és a lába.

Ebben a pillanatban a bejárathoz legközelebb ülő tanítványok sokasága felmorajlott - Scout bicegett be a terembe.

Yoda ravaszul mosolyogva fordult a magas Jedihez:

- Igen, elment oda. - Tudtad, hogy visszajön? - kérdezte

megrökönyödve Maruk. - Csak sejtettem. - O ma már nem fog harcolni - állította

határozottan Maruk. - Megégett a bal keze, és sántít a jobb lábára. Talán ott is fénykard perzselte meg. Mit gondolsz arról, ahogyan ma délelőtt küzdött? - kérdezte Yodától. - Én amondó vagyok, nem igazán felelt meg a Jedi-eszményeknek.

- Miféle eszményekre gondolsz? - kérdezte Yoda a vállal vonogatva.

- Túl sokat trükközött. - Viszont rugalmas volt - vetette közbe

Leem mester. - Nagyon találékony. És bátor is.

- Mmm... és van itt még valami - mormolta Yoda, és mi után a társai ránéztek, kijelentette: - Soha nem adja fel. - Résnyire vonta a szemét, és felvetette: - Még most is úgy gondold játok, hogy a mezőgazdasági csoporthoz kellene küldenünk?

Maruk kitérő választ adott: - Nincs jogom kételkedni a tanítványok

fejlődésére vonatkozó véleményedben és döntéseidben.

Yoda egy szót sem szót, csak megkopogtatta a Jedi-mester lábszárát a botjával.

- Rendben - mondta mogorván Maruk -, igen, ezt gondod lom. Esterházy okos és elszánt, és a mezőgazdasági csoportban sok jót fog tenni, sok-sok éven keresztül. Egy Jedi-lovagra másfajta küldetések várnak, és azt hiszem, ha ő is effajta feladatokat kap, fél éven belül meghal. Mennyire tenne boldoggá minket a tudat, hogy hagytuk, hogy megvalósuljon az álma, amikor maga az álmodó meghal?

- Hogy nem járja át mélyen az Erő, az külön erőfeszítéseket kíván tőle - jelentette ki megfontoltan Leem mester, aki, jószívű teremtmény lévén még a gondolatát is gyűlölte annak, hogy Scout valószínűleg a mezőgazdasági csoporthoz kerül. - De talán miránk is nagyobb felelősséget ruház. Talán nekünk is jobban oda kellene figyelnünk rá. Senki sem mondhatja, hogy Scout nem tett meg mindent annak érdekében, hogy padavan legyen belőle. De mi elmondhatjuk magunkról, hogy keményen dolgoztunk annak érdekében, hogy Jedi-lovaggá váljon?

Yoda kuncogni kezdett, majd megszólalt: - A szíved kedves, az elméd ravasz, Leem

mester. Maruk mester, hajlandó vagy fogadni velem?

Maruk fájdalmas képet vágott, de szaporán bólogatva válaszolt:

- Természetesen, mester, ahogy óhajtod. - Várjuk ki a verseny végét. Ha a lány az

ötödik, hatodik, hetedik vagy a nyolcadik helyen végez, akkor elküldöm a mezőgazdasági csoporthoz.

- Azok után, hogy a tanítványok háromnegyedét megelőzve bejutott a nyolcaddöntőbe? - méltatlankodott Leem mester.

- A Jediknek nehezebb próbákat is ki kell állniuk, sokkal rosszabb esélyekkel - válaszolta a vállát vonogatva Yoda. - És ahogyan arra Maruk mester is rámutatott, a lány éppen csak érzékeli az Erőt.

- És ha a legjobb négy között végez? - kérdezte rosszat sejtve Maruk.

- Ha második, harmadik vagy negyedik lesz, tanítvány marad. De ha első - felelte Yoda, és a botjával mellbe bökte Marukot -, akkor a te padavanod lesz.

- Az enyém? - fortyant fel Maruk. - Miért az enyém?

- Mert ha ő első lesz, akkor te veszítesz, Jai Maruk - magyarázta derűsen kuncogva Yoda -, és meg kell tanulnod győzni egy olyantól, aki tudja, hogyan lehet győzelmet aratni.

Maruk mester pillanatokon keresztül olyan képet vágott, mint aki éppen az imént erőltetett le a torkán egy tüskés nyakú tatuini

varangyot. Szerencsére nem kellett válaszolnia, mert Xan mester felállt, és tapsolt néhányat. Az asztalok körül ülő tanítványok azonnal elhallgattak - Xan mester nem a semmiért kapta a Vaskéz becenevet.

- Növendékek, padavanok, Jedi-lovagok és mesterek! - kezdte emelt hangon Xan mester. - A mai viadal első fele rendkívül tanulságos volt. A résztvevők ügyesen és bátran harcoltak, néha rendkívül szépen - egy pillanatra Whie-re villantotta a tekintetét -, néha pedig figyelemre méltóan khm... leleményesen. - Ekkor a szeme sarkából Scoutra nézett, aki elvörösödött ugyan, de harciasan felszegte az állát.

- Ahogyan azt már korábban említettem - folytatta Xan mester -, a nevezők némelyike hangot adott azon igényének,; miszerint szeretné, ha a verseny életszerűbb körülmények között zajlana. Ha jobban hasonlítana azon helyzetekhez, amelyekben odakint, a nagyvilágban találhatjátok magatokat, abban a világban, amelyben most szörnyű háború tombol.

A tanítványok nagyokat bólogattak. Milyen komolyak! - állapította meg magában Leem mester, és megint elszorult a szíve a gondolattól, hogy ezek a tanítványok nem a Köztársaság békéjének őrzői lesznek, hanem a galaktikus háború katonái.

- Gyakran hallom, hogy ti, tanítványok úgy beszéltek a Coruscantról és a távoli bolygókról, hogy az a valódi élet. Néha, az jár a fejemben, hogy azt hiszitek, mi itt csupán egy hamis világot festünk elétek - folytatta Xan mester. - De szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy nem azt. Azért jöttetek ide, a Templomba, hogy Yoda mester útmutatása mellett tanulmányozzátok az eleven Erőt. És az maga a kőkemény valóság. Ezeken a falakon túl, ahol a remény, a félelem és a rosszindulat elrejtheti előletek, sokkal nehezebb megtapasztalni, és érezni.

Yoda kimérten, megfontoltan bólogatott ezen szavak hallatán.

- De az is igaz, hogy a való életben ritkán nézünk szembe egyetlen ellenféllel, egy zárt helyiségben, amelynek padlóját puha matracok borítják. Odakint az éles helyzetek sokkal zűrzavarosabbak. Gyakran megesik, hogy egy dokkban, egy könyvtárban, egy városi utcán kell előrántanotok a fénykardotokat - egy pillanatra elhallgatott, és felhúzta a szemöldökét -, vagy akár ebédlőben. És talán úgy, hogy teleettétek magatokat abban a biztos hitben, hogy egy-két óráig biztosan nem kell sokat mozognotok. - A mester ekkor Sisseri Deóra pillantott, az aranyszínű bőrű firrerreóra, a versenyben maradt tanítványok egyikére. A fiú lenézett a tányérjára, és az ijedtségtől

szemének áttetsző pislogóhártyái szaporán nyitódtak és csukódtak.

- Odakint talán nem figyeltek folyamatosan, és aztán nem emlékeztek pontosan, hogy kik az ellenfeleitek - folytatta a mester, Lena Missára pillantva. A chagriai lány kétágú nyelvével megnedvesítette kék ajkát, és gyorsan körülnézett a teremben, hogy emlékezetébe idézze, kik arattak győzelmeket a délelőtt folyamán. Vaskéz ismét kivárt néhány pillanatig, és hozzátette: - Odakint a harc a legritkább esetben két fél szabályozott párbaja egy előre meghatározott helyen és időben. Sokkal inkább olyan, mint egy kocsmai verekedés, ökölharc egy sötét sikátorban.

Xan mester felemelte a vörös kendőt, amelynek láttán a tanítványok megriadva felpattantak a padokról.

- Vagy akár egy ebédlői mindent bele összecsapás - mondta ekkor Vaskéz. - Nyolc tanítvány maradt versenyben. Az Erő legyen veletek! - Azzal kiengedte a kendőt az ujjai közül.

Amikor Xan mester a való életről kezdett beszélni, Scout egyből megsejtette, hogy mi következik. A tekintetével végigpásztázott a termen, hogy betájolja, hol vannak azok a társai, akik bejutottak a nyolcaddöntőbe, és megpróbálta kiválasztani a legjobb ellenfelet. Lénával nem akart megküzdeni, mert egyfelől

barátok voltak, másfelől pedig egyenesen őrá meredt. Sisseri Deo, az aranyló bőrű, 230 centi magas óriás háttal ült neki, alig egy asztallal arrébb. Mialatt Vaskéz mester tovább szónokolt - a zordon öreglányról lerítt, hogy remekül érzi magát! - Scout lecsúszott a padról, és muja-dzsússzal teli poharát a kezében tartva odébb araszolt, mintha jobban akarta volna hallani azt, amit a mester mond.

A vörös kendő lehullott. Mindazok, akik nem óhajtottak az energiapengék és ételekkel teli tányérok kereszttüzébe kerülni, talpra ugrottak, és a terem szélei felé menekültek. Scout a chagriai lány felé fordult, mert attól tartott, hogy Lena esetleg őt szemelte ki első ellenfélnek - szerencsére nem így történt. Lassú léptekkel tartott Sisseri felé. A testi erő tekintetében a fiú minden lábon maradt versenyzőt messze felülj múlt, csillogó bőre alatt vastag, szikár izmok feszültek. Scout végignézte a második mérkőzését, amelynek során egy félköríves rúgással a padlóra küldte Forzi Ghult, és ennek láttán nem vágyott arra, hogy megküzdjön vele. Ám balszerencséjére abban a pillanatban, amikor Xan mester elengedte a kendőt, a firrerreo megpördült, és egyenesen őrá nézett.

A kendő a padlóra hullott. Sisseri a fénykardjához kapott, mire Scout az arcába löttyintette a pohara tartalmát. A fiú a bal kezével az arcát törölgette, míg a jobbját

felrántotta, és vadul előrevágott kék pengéjével. Scout lekapta a fejét a csapás elől. Nem vette elő a fénykardját, mert tudatában volt annak, hogy Sisseri sokkal jobban vív nála. Másfajta támadással próbálkozott: egyenesen nekirontott a firrerreónak, és sikerült mindkét kezével megragadni az ujjasának kerek nyakrészét. Vadul belemarkolt a szövetbe, befordította a csuklóját, és máris megérezte azt a kellemes, ismerős nyomást, amellyel az öklének bütykei belemélyedtek az ellenfele nyakába. -Csodás! - lelkendezett magában. - Most már csak ki kell tartanom tíz másodpercig.

Egy... kettő... Sisseri megfeszítette a combizmait, és az

Erő egy halovány villanásán keresztül Scout tudta, hogy mi következik. A fiú hátravetette magát, és balra csavarta a testét, akár egy haláItusáját vívó sárkánykígyó, hogy mire eléri az asztalt, az ellenfele már alatta legyen. Scout azonban tudta, mire számíthat, így gyorsan a másik irányba lódult, és amikor rázuhantak az asztalra, ismét ő volt felül.

Három... négy... A firrerreo vonaglani kezdett, és

megfeszítette hatalmas karizmait, de valamilyen oknál fogva az Erő megint Scoutot támogatta, és tudta, hogy a fiú mindjárt megpróbálja lefeszíteni a nyakáról az ő kezét - még mielőtt maga Sisseri tudta volna. A

jobb kezével és alkarjával fenntartotta a szorítófogást, míg a baljával lenyúlt, ráfogott Sisseri bal könyöke felett az idegpontra, és ezzel néhány percre megbénította a karját.

Öt... hat... Sisseri befejezte a rángatózást, szinte

teljesen mozdulatlanul feküdt az asztalon, és hunyorogva pislogott, mintha az Erőből merített volna, de a tekintete egyre zavarosabb lett. Hosszan, elkeseredetten sziszegett, és kidülledő szemmel nézett fel Scoutra; az arcán még ekkor is sárgás cseppek csorogtak.

- Utálom... - nyögte ki nagy nehezen. Hét... - Utálom a muja-dzsúszt - zihálta Sisseri, és

a jobb öklével háromszor megdöngette az asztalt.

Scout leugrott róla, leguggolt két pad közé, és gyorsan körülnézett. Mostanra hat versenyző maradt. A legtöbb figyelmet Pirt Neer és Enver Hoxha szerezték meg maguknak szemkápráztató kardpárbajukkal. Whie és Hera Tuix puszta kézzel küzdött, egy-két lépésnyi távolságból. Vadul ütötték és rúgták egymást. Ez már nem tarthatott sokáig. A fegyvertelen küzdelmeket - akármilyen elegánsak voltak is - csak egy darabig vívták állva, egy idő után a padlón folytatódtak, ahol már minden a leszorításokról és a fogásokról szólt. Lena

ezekben a pillanatokban egyenesedett fel a Bargu nevezetű bőrváltó tanítvány mellett, aki ugyan a jobbjával elszántan szorongatta a lány bal kezét, de egy tiszteletteljes biccentéssel elismerte a vereségét. Lena és Scout összenézett, és fáradtan, óvatosan rámosolyogtak egymásra.

A nézők közül sokan felhördültek. Whie-nek egy rendkívül elegáns csuklófogással sikerült elkapnia Hera Tuixot, és bár a lány megkísérelt egy erőtlen ellentámadást, látni lehetett, hogy pillanatokon belül feladja.

Scout ismét a barátnőjére pillantott, és odakiáltott neki:

- Most! Azonnal rohamra indult, Lena két lépéssel

lemaradva követte. Whie mindkettőjüknél erősebb volt, de azt remélték, hogy mialatt hátat fordít nekik, és a figyelmét Hérára irányitja, együttes erővel elkaphatják, és kivonhatják az egyenlétből. Pillanatokon belül odaértek hozzá. Lena elrugaszkodott, de Scout számára Whie testtartása arról árulkodott, hogy a fiú tudja, mi zajlik a háta mögött. Hera megadta magát, mire Whie a levegőbe szökkent, legalább öt méter magasra, és egy kecses hátraszaltóval a szomszéd asztal felé repült. Lena nekirohant az asztalnak ott, ahol az imént a fiú állt, és ha Scoutot nem segíti az Erő, ő is ugyanígy járt volna - és ekkor mindketten ki lettek volna

szolgáltatva Whie-nek. Így viszont, mire Whie rázuhant a másik asztalra, ő már ott várta egy szélesen kaszáló csapással. A fiú az utolsó pillanatban lendítette lefelé a saját fegyverét, és éppen csak sikerült megállítania a térde felé süvítő kék pengét.

Ekkor furcsa dolog történt. Whie a száját tátva, dermedten nézte Scoutot, és szemmel láthatóan hátrahőkölt.

- Mi a baj? - mordult fel Scout. Sérült bal kezével letörölte az arcát.

Felfedezett néhány sárga foltot a kötésen, de az, hogy őrá is bőven fröccsent a muja-dzsúszból, aligha lehetett ok arra, hogy a fiú úgy bámuljon rá, mintha, kísértetet látna. Lena hangosan sziszegve összeszedte magát, és újabb rohamra indult. Scout tudta, hogy a chagriai alacsony döfést indít, ezért ő magasan vágott abban a reményben, hogy a fiú nem tudja hárítani mindkét támadást. Ebben a helyzetben minden épeszű teremtmény hátraugrott volna, és ezzel lezuhant volna az asztalról, Whie azomban előreszökkent, és átrepült a támadói feje felett, közben egy Erő-taszítással mindkettőjüket nekilökte annak az asztalnak, amelyről elrugaszkodott. Scout nem tudott megállni, ráhasalt az asztalra, és felborította. Sült dru'unszeletek röpködtek körülötte, valamint halszósz, különféle gyümölcslevek és víz záporozott mindenfelé. Amint

megállapodott, guggolásba emelkedett, és megrázta a fejét - a hajából apró ételdarabkák szakadtak ki.

Noha a felborult asztal miatt nem sokat látott, a hangokból ítélve valahol a közelben ádáz kardpárbaj zajlott, amelyet a közönség ütemes tapssal jutalmazott. Hirtelen egy fénykard zuhant elé, végiggurult a padlón, és tőle alig egy méterre állapodott meg. A következő pillanatban Enver Hoxha jelent meg előtte. Az arca eltorzult a kétségbeeséstől, de mélyet lélegezve a fegyver felé vetődött. Scout odakapott érte, és megragadta.

- Ne! - ordította Enver, miközben Pirt Neer mellette termett, és a torkának szegezte a pengéjét.

- Na, mi lesz? - érdeklődött a magasból Pirt. Enver haragos pillantást vetett Scoutra. - Nagyon köszönöm! - recsegte ingerülten,

és feladta a küzdelmet. Gyorsan felegyenesedett, meghajolt a lelkesen tapsoló nézőknek, és leporolta a nadrágját

- Szép volt, Pirt! - mondta aztán. - És most leszel szíves elintézni Esterhazyt, hogy visszakapjam a kardomat...

- Nem is rossz ötlet... au! - Pirt felnyögött, ugyanis mialatt Enver megadását fogadta, Lena a háta mögé lopózott, és egy kőkemény szorítófogással elkapta. Pirt éppen csak

sóhajtott egyet, és megadta magát. Lena ragyogó mosollyal fordult Scouthoz:

- Akkor most csak üldögélsz, vagy jössz játszani?

Hangos búgás hallatszott, és Lena káprázatos lábmunkával eltáncolt, a távolodását egymásnak ütköző energiapengék heves sistergése kísérte. Scout felnyögött, mert rájött, hogy tényleg segítenie kéne. Felállt, és kiaraszolt a romok közül.

Rajta kívül ketten maradtak versenyben, Lena és Whie. akik most a konyhába vezető lengőajtó előtti szabad területen harcoltak. Whie keményen szorongatta Lénát, a kardja zöld fényből font ketrecbe zárta a lányt.

Scout rohanva indult a pár felé, de így is elkésett. Mialatt lélekszakadva futott, Lena végigment egy cselekből és csapásokból álló sorozaton, aztán egy gyors flessel próbálkozott, nyílegyenesen döfött Whie mellkasa felé. A fiú azonban tökéletes időzítéssel oldalra lépett. A pengéjével elvezette maga mellett a lányét, és ezzel egy időben szabad bal kezével elkapta Lena bal csuklóját. A mozdulat folytatásaként tovább perdült, pontosan úgy vetette be a súlyát és az erejét, ahogyan azt Vaskéz mester tanította, és gyors, sima mozdulattal hátracsavarta Lena jobb kezét, közben ügyesen ráfogott a hüvelykujjára.

A következő pillanatban úgy végezték, akár egy táncospár: Whie a chagriai mögött állt, és nekiszegezte a karját a hátának, miközben lefelé feszítette a lány behajlott hüvelykujját., Egy ütemmel később finoman megnyomta Lena ujját, mire a lány elengedte a fénykardját, aztán egy újabb nyomástól lábujj hegyre állt. És ekkor megadta magát. Whie elmosolyodott, elengedte Lénát, majd méltóságteljes főhajtással nyugtázta a megadást. Lena válasz gyanánt kecsesen pukedlizett, és a nézőközönség viharos tapsa közepette felkacagott.

Na, szépen állunk! - kesergett magában Scout. - Ennyit arról, hogy közös erővel kiejtjük Whie-t...

Volt ugyan egy terve, de igazából azt remélte, hogy sosem kell elővennie. Felsóhajtott, és átvette a kardját a bal kezébe. Sokat gyakorolta a balkezes vívást, eleget ahhoz, hogy természetesnek hasson, és ne tűnjön úgy, hogy végső kétségbeesésében folyamodik ehhez a megoldáshoz, hogy így próbálja megzavarni az ellenfelét. Sőt olyan jól vívott bal kézzel, hogy Whie akár balkezesnek is hihette volna. Ám a durva igazság az volt, hogy sokkal több időt töltött a fiú miatti aggódással, mint amennyit Whie az ő harcmodorának tanulmányozására fordított.

Aktiválta a fegyverét, és a kék penge felragyogott. A csillagok szerelmére, hogy szerette ezt a hangot, a markolat súlyát a kezében, és a penge fényét, amely kék volt és tiszta, akár a hajnali égbolt. Talán nem lett belőle a valaha létezett legnagyobb Jedi-növendék, de szerette a Templomot, szerette a fénykardját, és ezt az életét, s tudta, hogy ha valaki meg akarná fosztani tőle - akár maga Yoda mester is -, az utolsó leheletéig sikoltozna és rúgkapálna.

Ebben a pillanatban apró pincérdroid gördült be a konyhai lengőajtón. Körülnézett a teremben, és rémülten csipogott, illetve fütyült, amikor sorra meglátta a felborult bútorokat, az összetört tányérokat, valamint a padlón és a falakon elterülő, szétkent foltokat. Az asztalok egy részén célt tévesztett kardcsapásoktól származó, égett sávok feketéllettek.

Tallisibeth Enwandung-Esterhazy - a barátainak csak Scout - szűk nyolcast vágott maga elé a levegőbe, hogy felhívja magára Whie figyelmét, és megszólalt:

- A jelekből ítélve ketten maradtunk, cimbora!

Whie felé fordult, és nagyot nézett. - Te még mindig... - hebegte

megrökönyödve. - Úgy értem... azt hittem, végeztem.

Volt valami sértő abban, hogy előbb a szemét meresztve nézte Scoutot, majd elfordította a tekintetét.

- Hé, nem muszáj megvívnunk egymással! - mondta neki emelt hangon Scout.

Whie leeresztette a vállát, és szemmel láthatóan megkönnyebbült.

- Én sem bánnám - mormolta. - Csak éppen...

- Nyugodtan feladhatod - tette hozzá nyájasan mosolyogva Scout.

A terem szélein a tanítványok felnevettek. A pincérdroid a fejét idegesen forgatva, lassan gurult befelé.

- Hogy én? Megadjam magam neked? — kérdezte nagyokat pislogva Whie, mialatt azért küzdött, hogy összeszedje magát. - Nem hiszem, hogy...

Ekkor végre magához tért, és kimért udvariassággal meghajolt Scoutnak, majd Xan mesternek és Yodának. Scout ugyanígy tett, ám amint tisztelgett Whie-nek, odagördült hozzá a pincérdroid.

- Jaj, tervezőm, kiborult az étel! - panaszkodott a gépezet, és lefejtett egy laposra zúzódott dru'unszeletet Scout derekáról. - Engedje meg, hogy összetakarítsam.

Vidám nevetés hullámzott végig a termen. Scout a füle hegyéig elvörösödött. Ennyit a méltóságteljes belépőről...

- Gyerünk! - kurjantotta, azzal előreszökkent.

A fénykardját a bal kezében tartva függőlegesen sújtott le, majd miután az ellenfele hárított, vízszintesen előredöfött. Whie azonban kitért előle, pontosan úgy, mint az előbb Lena elől... a szabad kezével elkapta Scout bal csuklóját, és ellenállhatatlan erővel hátrácsavarta a kezét, közben a kardmarkolatot felhasználva megteremtette a kezdeti hüvelykfogást. Hihetetlenül simán hajtotta végre a műveletet. A Scout lelkében lakó harcos csodálattal adózott a fiú egyensúlyérzékének, pontosságának és testi tudatosságának. Nehezen tudta volna kivédeni a támadást, még akkor is, ha előre tudta volna, hogy ez fog történni. Az összecsapásuk alig három másodperce zajlott, és úgy tűnt, máris véget ért.

Whie a háta mögött állt, pontosan úgy, ahogyan az imént Lena mögött. A fiú éppen csak megnyomta az ő behajlított hüvelykujját, és éles fájdalom hasított a kezébe, illetve a csuklójába. Azonnal elejtette a kardját, amely hangos csörömpöléssel érkezett a kövezetre.

- Hagyjuk abba... - mondta Whie halkan, és furcsa módon már-már könyörgő hangon.

Ezúttal Scout lepődött meg. Whie az imént cseppet sem tűnt nyugtalannak, mialatt legyőzte Lénát, márpedig Lena minden

számítás szerint veszélyesebb ellenfél volt nála. Látott már olyat, hogy a fiúk idegeskedtek, amikor az álmaik lányával kellett küzdeniük - ettől az edzéseken mindenki zavarba jött -, viszont éppen az előző napon dolgozott Whie- vel a karfogásokon, és a Galaxis összes csillagára megesküdött volna, hogy akkor nem tapasztalt semmi szokatlant vagy furcsát a fiú viselkedésében.

Whie ismét megnyomta a hüvelykjét, és ő azon kapta magát, hogy lábujjhegyen áll, mintha felfelé nyomulva eltávolodhatott volna az ujján végigvágó, szúró fájdalomtól.

- Add fel! - suttogta Whie. - Nem fog menni - válaszolta Scout. Azzal a fogait csikorgatva hátrafeszítette a

felsőtestét és berogyasztotta a térdét, így szabályosan belevetette magát a kínba. Whie-nek nem kellett volna mást tennie, csak fenntartani a fogást, és az ujja úgy tört volna el, akár a száraz gally. De előre tudta, hogy Whie el fogja engedni - és el is engedte. A fiú túl rendes volt, túl tisztességes ahhoz, hogy sérülést okozzon neki, s innentől kezdve őt támogatta az Erő és a meglepetés ereje. Az ujjára nehezedő nyomás megszűnt, mire a fiú felé perdült, és az imént még a hátához szegezett karja a teste elé került. A következő pillanatban megérezte, hogy Whie ugrani akar, ekkor mindkét kezével ráfogott a fiú

jobb karjára, akár egy kerék küllőjére, így aztán, amikor Whie elrugaszkodott, könnyedén befordult elé a tökéletes válldobáshoz.

Három másodperccel később minden véget ért. Whie erősen zihálva feküdt a hátán, mialatt Scout a mellkasán ült, és Szélesen vigyorgott. A jobb kezével megmarkolta a fiú ruhájának nyakrészét, és csavart egyet rajta, mire Whie rángatózni kezdett alatta.

- Ne csináld! - mondta neki, és még jobban megcsavarta a ruhát, megmutatva, hogy szükség esetén milyen könnyen alkalmazza a fojtófogást. Whie meredten nézett fel rá, majd sóhajtott egyet, és a tenyerével háromszor rávágott a kövezetre.

Scout elengedte a ruhákat, és felállt. Tőle nem messze a kis pincérdroid riadtan

körözött, és folyamatosan panaszkodott: - Jaj, tervezőm, kiborult az étel! Jaj,

tervezőm, kiborult az étel! Valaki felkacagott, aztán kitört a tapsvihar.

Leem mester odarohant Whie-hez, hogy megnézze, mi baja történt, de Xan mester fanyar mosolyt villantott Scoutra.

Lena kisiklott a tömegből, és odaszaladt Scouthoz.

- Scout! Ez hihetetlen! - kiabálta, azzal megragadta Scout mindkét kezét, hogy győzelmi táncot járjon vele. - Ez óriási volt! Ki gondolta volna... Mi a baj?

- A kezem - nyögte Scout a balt ne! - Szándékosan csinálta, ezt nyilván ti is

láttátok - állapította meg Hanna, és hűvösen végigmérte Scoutot. - Ez a lány Whie szelíd természetére alapozta a számításait. Sejtette, hogy Whie nem akar majd sérülést okozni neki. Sejtette, hogy Whie befejezi a harcot, és ő akkor meglepheti.

- Nemcsak sejtettem - morogta Scout. - Fel nem foghatom, hogy miért beszélsz

ilyen megvetően, Hanna - szólt rá Lena az arkaniai lányra. - Remek ötlet volt, és rengeteg bátorság kellett ahhoz, hogy végrehajtsa.

- Ó, valóban? - csattant fel Hanna, de aztán csak megvonta a vállát, és gőgösen folytatta: - Ki vagyok én, hogy etrontsam Esterházy örömét a diadalának pillanatában? És hogy megragadta a fénykardot... hát az kiváló taktika volna valódi: harcban! A lényeg, hogy mindig győzni fog. Legalábbis addig, amíg a Kereskedelmi Szövetség legkedvesebb droidjaival harcol, és persze addig, amíg nem fogy ki a hüvelykujjakból.

- Nézd, sajnálom! - válaszolta neki fojtott hangon Scout. - Csak azt tettem, amit helyesnek gondoltam. Nem akartam…

Nem fejezhette be a mondatot, mert Hanna hirtelen hátat fordított neki.

- Nehogy bocsánatot kérj tőle! - figyelmeztette a barátnőjét Lena. -

Fennhéjázó, haragtartó arkaniai liba. Csak feldühödött, mert legyőzted, nyíltan és tisztességesen.

- Igen, legyőztem - motyogta fáradtan Scout. A kis droid továbbra is ételmaradékokat szedegetett a ruhájáról. A combján és a tenyerén az égett sebek kegyetlenül lüktettek. - Én nem tudok semmit a nyílt, tisztességes harcról. Néha nehezemre esik elhinni, hogy valaha Jedi lesz belőlem.

- Hé, Tallisibeth! Scout megfordult, és Pax Chizziket látta

maga előtt, a zömök, tizenegy éves fiút, akit az első fordulóban győzött le.

- Tallisibeth - folytatta határozottan Pax -, egy Jedinek találékonynak kell lennie, nyitva kell tartani a szemét, és sosem adhatja fel. A mai napon rengeteget tanultam tőled arról, hogy egy Jedinek milyennek kell lennie.

Scoutnak torkán akadt a szó, tátogva nézett a fiúra.

- A... a... annyira... annyira rendes vagy! - dadogta aztán szipogva, és eleredtek a könnyei.

Ötödik fejezet Yoda és Jai Maruk a gyengélkedőben

találta meg Scoutot, ahol Caudle mester

éppen baktával átitatott kötszert csavart a lány megégett kezére.

- Csak azt nem tudom, hogy miért hozom rendbe, ha az a szokása, hogy mások kardpengéjét markolássza... - dohogott Caudle mester a fejét csóválgatva, majd rosszalló pillantást vetett Yodára, és hozzátette: - Három nap múlva egészséges lesz.

- Nem nagy ügy - dünnyögte Scout. - Arra azért figyeltem, hogy a bal kezemet... ööö... áldozzam fel. - Idegesen nézett Yodára, és megkérdezte: - Bajban vagyok, ugye?

Yoda megfontoltan bólogatott. - Többé nem látunk téged tanítványként

küzdeni a Templomban - válaszolta gyengéden.

Scoutot hirtelen cserbenhagyta a hallása. Zsibbadás terjedt szét a testében, amitől mintha sorban megbénultak volna a tagjai. Lehunyta a szemét, és kizárta a tudatából azt, amit a füle továbbított neki.

Ezt nem hallom! - hajtogatta magában. - Nem hallom,! Nem hallom! Ez nem tisztességes!

-... padavan leszel, és elmész a Coruscantról...

Scout kinyitotta a szemét. - Khm... bocsánat, mi volt ez?

Yoda mester - nagyon óvatosan - megbökdöste a vállát a botjával, és visszakérdezett:

- A füled is megsérült, hm? Jai Maruk mester padavanja leszel, és elmész vele egy küldetésre. Elhagyod a Coruscantot.

Scout csak tátogott, mire Yoda felkuncogott, és jókedvűen megállapította:

- Úgy nézel ki, mint egy hal, Tallisibeth Enwandung-Esterhazy. Gyerünk, halacska, tátogj csak, tátogj!

Scout ijedten meredt Jai Marukra, az ösztövér, komor Jedi-mesterre, aki úgy tért vissza a legutóbbi küldetéséről, hogy az arcán egy fénykardtól származó égésnyom éktelenkedett. A seb azóta begyógyult, de még most is fehér heg vonult végig az állátói a füléig - a hírhedt Asajj Ventress-szel való találkozás emléke.

- Padavant csináltok belőlem? - kérdezte Scout, ismét a nagymester felé fordulva. - Nem küldesz a mezőgazdasági csoporthoz?

Yoda megrázta vén fejét. - Ne hidd, hogy ez a jutalom a

harcmodorodért! Túl kevés Jedi maradt - válaszolta megfontoltan. - De még ha ezrével állnának is a rendelkezésemre, nem engednélek el harc nélkül, kicsi lány! Van benned bátorság és elszántság. És a csillagok között olyan nagy a sötétség. Miért

hajítanék el valakit, aki ilyen fényesen ragyog?

Scout döbbenten hallgatott. Úgy tűnt, egész eddigi életében azért küzdött, hogy kivívja Yoda elismerését. A mesterek nyilván azt várták tőle, hogy táncra perdül örömében, ám ehelyett a szeme megtelt könnyel.

- Mi a baj? - kérdezte Maruk mester, és értetlenül nézett Yodára. - Miért nem boldog?

- Az lesz - válaszolta Yoda -, az évek folyamán egy kötél tekeredett a szívére, és elszorította. Most már érzi, hogy meglazult, és a vére visszatódul a szívébe. Eléggé szúrhat!

- Igen! - kiáltotta Scout két szipogás között. - Igen, pontosan! Honnan tudtad?

Yoda felvergődött az ágyra, felemelte a fülét, és a lábát lóbálva visszakérdezett:

- Eláruljak neked egy titkot? - Odahajolt Scouthoz, olyan közel, hogy a bajusza elérte a lány arcát, és változatlan hangerővel folytatta: - Én vagyok a Jedi-rend nagymestere! Nem kaptam volna meg ezt az állást, ha nem értenék hozzá, nem igaz? - Szuszogott néhányat, és a mutatóujjával a levegőből bökdösve magyarázott tovább: Honnan tudtad, Yoda mester? Honnan tudtad, Yoda mester? Állandóan ezt kérdezik tőlem. Yoda mester ismeri ezeket a dolgokat. Ez a dolga.

Scout felkacagott, és most végre a boldogság zúgva szétömlött a bensőjében, és csodásan érezte magát, épnek és egészségesnek, a lelke pedig felragyogott, akár egy fénykard energiapengéje.

A Jedi Templom holotérképszobája egy tágas, kupolamennyezetű terem volt, amelyet teljes egészében az űrnavigációnak szenteltek. A falakba rejtett holovetítők háromdimenziós csillagtérképeket sugároztak, amelyeken a tanítványok szabadon átsétálhattak. Szinte minden méretarányt elő tudtak állítani, így a növendékek megvizsgálhattak például egy naprendszert úgy, hogy a számítógép valamennyi bolygót és holdat rendkívül részletesen ábrázolta, megmutatva a hegyeket és a tengereket. Vagy akár az egész Galaxist is bele lehetett zsugorítani a terembe, és ilyenkor az ezernyi napot magukba foglaló ködök tűhegynyi fénypontoknak látszottak az űr fekete semmijében.

Whie mindig is szerette a Csillagtermet, ezt találta az egész Templom legvarázslatosabb helyének. Valahányszor bosszús volt vagy csalódott, vagy csupán időt akart szakítani saját magára, eljött ide, és a csillagok között sétált.

Ezen a délutánon is magányra vágyott.

Nemrégiben elzarándokolt Scouthoz a gyengélkedőbe, és addig maradt ott, mígnem Caudle mester megmondta neki, hogy a lány ujja nem sérült meg. Ezt követően visszatért az ebédlőbe, ahol fogadta Xan mester és a többi tanítvány gratulációit a versenyen nyújtott teljesítményéért. Méltóságteljesen és higgadtan csinálta végig az egészet, elsősorban azért, mert ezt a fajta viselkedést állította maga elé mintának. De nehezére esett, és amint eleget tett az udvariasság előírásainak, azonnal eltűnt az ebédlőből. Egy darabig a kardmarkolatát vizsgálgatta, és gondosan lesúrolta róla azt a fekete foltot, amit egy energiapenge égetett a burkolatra. Ezt követően tanulni próbált, átfutotta a legfrissebb jelentéseket, hogy pontos képet kapjon a Honoghr katasztrófája után kialakult helyzetről. Az idősebb tanítványok állandóan ezekről beszéltek, s néhány instruktor a Klónháború valós eseményeit és haditerveit használta fel a felkészítéshez. A múlt héten Tycho mester, aki katonai stratégiát oktatott, elfogulatlan kiértékelést kért arról, hogy milyen hibák történtek a Honoghron, továbbá minden tanítványnak javaslatokat kellett benyújtania arról, hogy szerintük hogyan lehetett volna megakadályozni a csapást. Whie lelkiismeretesen elvégezte a feladatot -

ezt is előírta saját magának -, de a lelke mélyén korántsem vette biztosra, hogy a tanácsaival elkerülhető lett volna a katasztrófa.

Az a nyomasztó érzése támadt, hogy a valóság egyfelől sokkal bonyolultabb, másfelől sokkal egyszerűbb, mint ahogyan azt Tycho mester hinni akarta. Sokkal bonyolultabb, mert a szomorú események világosan megmutatták, hogy nincs az a terv - akármilyen jó legyen is amely sokáig alkalmazható lenne a háború zűrzavarában. És sokkal egyszerűbb, mert Whie arra a következtetésre jutott, hogy a helyzetek - ugyanúgy, mint az élőlények - hajlamosak a sötét oldal felé sodródni. És ha egyszer a sötét oldal a karmai közé kapott valakit, azt soha többé nem engedte el.

Egyórás hasztalan erőlködés után feladta, és idejött, a Csillagterembe. Az utolsó személy, aki használta a rendszert, a Brentaali Csatát tanulmányozta. A kulcsfontosságú területéi ken színkódok jelölték, hogy az adott időszakban melyik fél fennhatósága alá tartoztak. A tengerkék a Köztársaságot jelentette, míg csillogó ezüstben pompáztak azok a vidékek, amelyeket a konfliktus döntő pillanataiban a Kereskedelmi Szövetség harci droidjai ellenőriztek. Whie törölte a Brentaalt, és úgy állította be a holovetítőket, hogy az egész

Galaxist mutassák, egyetlen másodpercbe sűrítve egymillió standard év eseményeit. A történelem mélyén járkált, figyelte a csillagokat, mialatt kialakultak, ragyogtak és kihunytak, érezte maga körül az egész Galaxis fenséges körforgását. Ebből a nézőül pontból semmi sem számított - sem a múlt éjszakai álma, sémi a mostani háború, de még a Jedi-rend hosszú fennállása sem. Az értelmes fajok szempillantás alatt alakultak ki és tűntek el nyomtalanul, alig érzékelhető nyomokat hagyva az élet hatalmas színpadán; üstökösök és csillagképek táncoltak a sötétben, az Erő maga volt a zene és a tánc.

A Csillagterem ajtaja halkan nyikorogva kinyílt, és egy hang zavarta meg az idő óriási, személytelen örvényét.

- Itt vagy, Whie? - Igen, Leem mester. Ennyit a magányról... - állapította meg

magában Whie, de így is mosolygott. Maks Leem szerette őt, és ő is szerette a jóindulatú grant. A mester persze idősebb és bölcsebb volt a tanítványoknál, és ő egyedül neki mert panaszkodni a tehet*! séggel járó nehézségekről. A felelősségről. A nyomásról.

- Sejtettem, hogy itt talállak. A mester azzal belépett a terembe, és

hamarosan körülölj te is csillagok úsztak a feketeségben. Az Eryon-csillagkép M amelyet

Lángoló Kígyónak neveztek a Coruscanton – lassan, forogva átrepült a vállán, és elsodródott.

- Remélem, nem érzed magad rosszul a verseny miatt. Nagyon jól tetted, hogy elengedted a lányt.

- Valóban - mormolta Whie a vállát vonogatva. - De talán ez a különbség a Sithek és a Jedik között. És mindaddig, amíg hajlandóak megtenni azokat a dolgokat, amiket mi nem, mindig is előnyben lesznek.

A mondat végén elbizonytalanodott, mert hirtelen belévágott a felismerés. Már átélte ezt a helyzetet. Egyszer már kimondta ezt... A, megvan: tavaly tavasszal megálmodta ezt a percet. Ez vajon azt jelenti, hogy a tavalyi önmaga ott rejtőzik valahol a fejében, csapdába esve, és onnan figyeli a kibontakozó párbeszédet? Idegesen körbetapogatózott a tudatában, de olyan volt, mintha egy kígyófészek bejáratára tapasztotta volna a tenyerét. Más már nem is hiányzott neki, mint hogy rátaláljon egy rémült, álmodó Whie-re, aki elevenen eltemetve él a koponyájában.

- Talán így van, de sose feledd, hogy a sötét oldal felfalja a saját gyermekeit!

Whie figyelmesen hallgatta Leem mestert, aki szóról szóra azt mondta, amit álmában már hallott tőle:

- Végül is, ha neked és Scoutnak most újra meg kellene vívnotok egymással... Melyikőtök van harcképes állapotban?

- Ó, ez nem jelent semmit! - felelte Whie a fejét rázva.

Teljesen nyugodtnak hallotta a saját hangját, de valahogy gépiesnek is, mintha egy színdarab sorait darálta volna. Az a furcsa érzése támadt, hogy a mostani tudata valahogyan összevegyült az álombéli önmagával, és emiatt ő most nem több, mint a jelen megfigyelője, aki nem tehet semmit, hogy megváltoztassa azt, ami történni fog.

- A „mi lett volna, ha" egy olyan játék, amelyben bármikor nyerhetünk - mondta határozottan. - A valóságban csak a tények számítanak. Csak az számított, hogy Scout jobban akart nyerni, mint én, ezért nyert is.

- Talán igazad van - felelte Leem mester, de én azért örülök, hogy sértetlen maradtál. Erről jut eszembe. . .

- Yoda mester találkozni kíván velünk a gyengélkedőbe - fejezte be helyette a mondatot Whie.

Leem mester meglepetten pislogott, és megkérdezte:

- Honnan tudtad? - Tavaly megálmodtam ezt a percet -

magyarázta a padavan. - Csak most jöttem rá. Annak idején hónapokig töprengtem, hogy

vajon kiről beszélünk. Ki lesz az, aki majd legyőz? Hát most már tudom.

És most már azt is tudta, hogy Tallisibeth Enwandung-Esterhazy két különleges álmában is szerepelt. Átvillant az elméjén a múlt éjszakai álmának egyik képe: Scout őt bámulja, a vércseppek úgy szaladnak le az arcán, mint a könnyek, szemében furcsa tűz lobog - talán a vágyé?

Whie eltérítette a tudatát a gondolattól. Ez az ösvény a sötét oldal felé vezetett. Érezte, hogy ott rejtőzik valahol a távolban, és úgy vár rá, akár egy fenevad az őserdőben.

Maks Leem aggodalmasan ráncolta a homlokát, és hosszú, vékony állkapcsa belekezdett a megszokott rágómozgásba.

- Mennünk kell, Whie - jelentette ki a mester. - Nem akarom megváratni Yodát.

- Program vége! - mondta Whie, és a kijárat felé induló gran nyomába szegődött.

A szavaira a lassan forgó Galaxis csillagai, akár a gyertyák a születésnapi tortán, egyszerre felszikráztak, és kialudtak.

Sietős léptek kopogtak a betegszobák közötti főfolyosón, és néhány pillanattal később Maks Leem csatlakozott Maruk mesterhez Scout ágya mellett.

- Ez igazán furcsa... - állapította meg megszeppenve Scout. - Olyan, mintha gyengélkedő hercegnő lennék, és az udvaroncaim őrködnének az ágyam körül.

A következő másodpercben Whie is befutott, és lecövekelt - Leem mester mellett. Ő Maks Leem padavanja, én pedig Mariik mesteré - gondolta Scout, és végtelen boldogság áradt izét benne. Igazából alig ismerte Jai Marukot, de ez nem számított. Csak az számított, hogy végül igazi Jedi lesz belőle. Most már nem kell mást tennem, mint küldetéseket végrehajtani, harcolni szörnyű ellenségekkel reménytelen helyzetekben, és fegyverrel átvágnom magam a Kereskedelmi Szövetség hatalmas seregein! Mi az már nekem! I Olyan szélesen vigyorgott, hogy belesajdult az arca, s ekkor felkacagott.

L Leem mester kétkedve fürkészte az ágyon fekvő lányt, majd Marukhoz fordult, és odasúgta neki:

- Erős nyugtatókat kapott? Elkábították? - Nem, mester! - csacsogta boldogan Scout.

- Csak úgy érzem, ragyogó napsugárrá váltam!

- Leem mester felvonta bozontos szemöldökeit, és megcsóválta a fejét.

- Örülök, hogy itt vagytok - szólalt meg ekkor Yoda, és addig mocorgott, addig helyezkedett, amíg a lábát maga alá húzva ült az ágyon. - Híreim vannak számotokra, Tallisibeth és Whie. Leem mester és Maruk mester fontos küldetésre indul, és mint a padavanjaik, ti is elkíséritek őket.

- Máris? - kérdezte meglepetten Scout.

- Padavant csináltak belőled? - kérdezte Whie, nem kevésbé meglepetten.

- Hová megyünk... - kezdte Scout, de elharapta a szót, és Whie-re pillantva felcsattant: - Ezt meg hogy érted?

- Úgy értem, gratulálok! - felelte gondolkodás nélkül Whie. Jai Maruk halvány mosolyra húzta a száját, és fojtott hangon odaszólt Leemnek:

- A tanítványodnak vág az esze. Yoda szusszantott egyet, és göcsörtös

kezének kurta intésével elhallgattatta a társait.

- Ezt elmondhatjátok a barátaitoknak, amikor látják majd, hogy felkészültök az utazásra. Azt viszont nem mondhatjátok el, hogy Yoda mester is veletek tart.

- Nem szoktad elhagyni a fővárost, hacsak nem rendkívül fontos az ügy - jegyezte meg Scout.

- Nyilván a háborúhoz van köze - tette hozzá Whie.

Yoda leeresztette a fülét, és bánatosan felelt:

- Igazat szóltatok. Egy Jedi-mesternek jobb dolga is akadna, mint a harc. Bölcs gondolatokon töprengeni... egyensúlyt keresni... De manapság ezzel kell beérnünk.

- Szóval, hová megyünk? - érdeklődött Whie.

Scoutnak az az érzése támadt, hogy a fiú furcsa hangon beszél - mintha máris ismerné a választ, és félne tőle.

- Azt egyelőre nem árulom el - felelte Yoda a fejét rázva. - De van egy problémám, aminek a megoldásához ti is kelletek. Titokban kell elhagynom a Coruscantot. Senki sem tudhat róla.

A kijelentést követő csendben egy apró droid gurult ki Caudle mester gyógyszertárából. A karjában lapos fémtálcát tartott, amelyen kötszereket és egy kenőcsöstégelyt hordozott.

- Az nem fog menni - vélekedett Leem mester. - Téged minden nap keresnek a Szenátusból vagy a főkancellári irodából.

- Tévesszük meg őket! - javasolta Whie. A Jedi-mesterek egyszerre ránéztek, mire ő felbátorodva folytatta: - Közöljük nyíltan, hogy elutazol. Csináljunk az indulásodból látványos műsort. Kamerák és riporterek előtt szállj be a vadászgépedbe.

- De ez csupán a látszat lesz - vette át a szót Maruk mester, felkapva a fiú gondolatait. - Mialatt a polgárok azt látják, hogy nyilvános küldetésre indulsz, valójában fellopózol velünk egy másik hajóra. Kitűnő ötlet, Whie!

- De hát... - Scout éppen csak megszólalt, de nyomban el is hallgatott, és várta, hogy valaki kimondja helyette a nyilvánvalót. Az apró droid odagurult hozzá, megállt az ágya

mellett, és odanyújtotta neki a tálcát. Yoda mester a lány felé billentette kerek, zöld fejét.

- Igen, padavan? - Nos, mester, azt nem nehéz kimondani,

hogy titokban távozol a Coruscantról, csakhogy téged... khm... nagyon könnyű felismerni.

- A lánynak igaza van - jelentette ki Leem mester. - A Coruscanton, sőt az egész Köztársaságban rengetegen ismerik a Jedi-rend nagymesterének arcát. A HoloHálózat számtalanszor közvetítette a Szenátus előtt mondott beszédeidet, és naponta jelennek meg az újságokban képek, amelyeken a főkancellárral tárgyalsz.

- Álcázhatnám magam kisgyereknek, nem? - vetette fel Yoda. - Mondjuk, utazhatnánk családként. Két felnőtt és három gyermek. Lehetnék egy öt-hat éves, csetlő-botló, édes apróság. Hm? - Azzal a legkevésbé sem meggyőző, gyermekinek szánt mosolyra húzta ráncos, aszott száját, mire a többiek önkéntelenül összerezzentek.

Scout ezalatt a kenőcsöstégely fedelével küzdött, ami túlságosan megszorult ahhoz, hogy bekötözött kezével lecsavarhassa.

- Kinyitnád ezt nekem? - mormolta, és visszaadta a tégelyt a droidnak.

A gépezet a szervóinak halk zümmögése közepette kinyújtotta fémkarmait, és ügyesen lepattintotta a fedelet. A szoba levegőjében

méhviasz és pörkölt narancshéj illata kezdett szétáradni.

- Elképzelni sem tudom, hogy hogyan csempészhetnénk ki téged a Coruscantról - közölte ekkor Scout. - Hacsak nem...- tette hozzá, a nagymesterre pillantva. Furcsa ötlet fogant meg az elméjében, de kurta, horkantó nevetéssel kisöpörte a fejéből.

- Hacsak nem? - sürgette őt türelmetlenül Maruk mester.

- Semmi, tényleg semmi... Szörnyű ötlet! - hadarta Scout, és egy újabb nevetést elnyomva lehorgasztotta a fejét.

- Azt hadd ítéljem meg én - válaszolta riasztóan szelíd hangon Maruk.

Scout könyörögve nézett rá, majd Yodára, és megkérdezte - Muszáj elmondanom?

A zöld képű, púpos törpe a szemét résnyire húzva méregeti te őt, és nagy komolyan felelt:

- Ó, igen! A Vjunon ismét szakadt az eső, még a

megszokottnál is sűrűbben. Feltámadt a szél, és meg-megrázta a Cháteau Malreaux kertjében álló vörös és csontszínű rózsabokrokat.

- Ocsmány idő - mormolta Dooku gróf, mialatt az esői cseppeket nézte, amelyek nekicsapták magukat az ablaknak, ahogyan a köztársasági katonák vetették rá magukat nap mint nap az ő harci droidjaira és

számítógép-vezérlésű harci telepeire, széltében-hosszában az egész Galaxisban. Minden egyei csepp rajta hagyta a halálának lenyomatát az üvegen, aztán alaktalanná torzulva és jócskán megnyúlva leszaladt.

A félőrült asszony, akit Dooku a kastélyban talált, amikor beköltözött, azt állította, hogy képes kiolvasni a jövőt törölt tányérok maradványaiból vagy kiömlött italok mintázatából. - A gróf szórakoztatónak találta ezt a mániát. Kíváncsi lett volna, hogy a bolond nőszemély mit látna az üvegen csordogáló esőcseppekben. Valami baljóslatút, semmi kétség. Vigyázz, szeretteid egyike el fog árulni! Vagy pedig: hamarosan hívatlan vendég állít be hozzád! Vagy valami efféle halandzsát. Odakint a szél tovább erősödött, bömbölt és süvített a tizenegy kémény között, mintha egy förtelmes látogató érkezését jelentette volna be.

Az asztalon álló adó-vevő csipogni kezdett. Dooku a készülékre pillantott, arra számítva, hogy Grievous tábornok hívja, hogy leadja a napi jelentését, esetleg Asajj Ventresstől érkezett üzenet. Odanyúlt, hogy megnyissa a sávot, de amikor felismerte a hívó azonosítójelét, gyorsan megnyomta a vétel-gombot, és talpra ugrott.

- Üdvözöllek, mester! A holovetítő életre kelt, és az asztal felett

megjelent Darth Sidious háromdimenziós

fényalakja. Mint mindig, a kép ezúttal is zavaros volt és enyhén vibrált, mintha még maga a fény is kínosan érezte volna magát a Sith Nagyúr jelenlétében. Fekete köpeny, bíborszínű árnyékok - és egy fakó, éppen csak derengő ábrázat a csuklya alatt. A mester ridegen, töprengve méregette a tanítványát, aki alázatosan fejet hajtva megkérdezte:

- Mit kívánsz tőlem, mester? - Tőled? Mindent, természetesen -

válaszolta elmosolyodva Darth Sidious.: - Régebben, bizonyos ideig nem voltam meggyőződve arról, hogy képes leszel felülemelkedni a... függetlenségre való hajlamodon. Végül is, a Galaxis egyik leggazdagabb családjába születtél, és a képességeid messze túlszárnyalják mindazt, ami pénzért kapható. A tudásod széles körű, az akaratod sziklakemény. Csoda, hogy büszke vagy? Mi más is lehettél volna?

- Mindig is jól és hűségesen szolgáltalak, mester - jelentette ki Dooku.

- Ez igaz - ismerte el Sidious -, de be kell vallanod, hogy te lelked nem hűségre termett. Végül is egy férfi, aki nem engedelmeskedik a Jedi Tanácsnak, de még Yodának sem... Néha az jár a fejemben, hogy a hűség talán túlságosan szűk, túlságosan korlátozó tulajdonság ahhoz, hogy megköveteljem egy

olyan teremtménytől, mint amilyen te vagy. Dooku mosolyogni próbált.

- A háború jól halad, mester. Tartjuk az ütemtervet. Elpusztítottam azokat, akiket megneveztél, végrehajtottam a terveidet, az árulásaidat. Az időmmel, a vagyonommal, a barátaimmal és a becsületemmel fizettem a háborúdért.

- Semmit sem titkolsz előlem? - kérdezte könnyed hanghordozással Sidious.

- Semmit. Esküszöm, hogy semmit. - Kiváló - felelte Sidious. - Yoda ma reggel

felkereste a főkancellárt. Nagyon különleges küldetésre indul. Szigorúan titkos küldetésre. - Felnevetett, a hangja a dög felett gyülekező varjak károgására emlékeztetett. A szél újabb rohamra indult odakint, úgy bömbölt a ház körül, akár egy kínlódó teremtmény. - Amikor megérkezik, Dooku... úgy bánj vele, ahogyan megérdemli!

Darth Sidious ismét felkacagott. Dooku szeretett volna vele nevetni, de nem sikerült neki, aztán a mestere minden búcsúszó nélkül megszakította az összeköttetést.

Dooku fel és alá járkált a dolgozószobában. A Sidiousszal folytatott beszélgetést követően a vihar kezdett elvonulni, Az alig néhány perce még vadul süvöltő szél most már csak csendesen zokogott és nyüszített a Cháteau Malreaux ereszei alatt. Dooku megállt az íróasztalnál, és szemügyre vette az apró,

vörös gombot, amit azon a napon szereltetett be, amelyen híréi vette, hogy Yoda eljön hozzá a Vjunra. Az apró gomb rendkívül fontos volt - egy afféle utolsó ütőkártya.

Megint azon kapta magát, hogy remeg a keze. Az ujjait bámulta, amikor a szoba ajtaja halkan félresiklott mögötte. Hátranézett, és egy terjedelmes, rózsaszínű foltot pillantott meg, a folyosóra boruló árnyékokban.

- Á, Whirry asszony! - dörmögte. - Éppen készültem,

- Hozatni magának egy csésze forró cafot, semmi kétség - vágott a szavába a bolond nő, és elindult befelé.

Vörös és krémszínű kockákkal díszített tálcát tartott a kezében, amelyen ezüstkancsó, illetve egy finom porcelán csésze állt - ez utóbbi is a Malreaux-színekben pompázott. A kedvence, a sunyi képű, ügyes kezű róka a lába körül sündörgött.

- Mit nem láttam a földszinten! - sopánkodott Whirry, mialatt óvatosan, lassan haladt Dooku felé. - Az egyik szobalány elejtett egy tojást. Én meg rácsaptam arra az ügyetlen kezére. Milyen munka ez? Ha pazaroljuk a tojást, azzal megtesszük az első lépéseket a csőd felé vezető úton, nem igaz, méltóságos uram?

Dooku puszta szeszélyből engedte meg, hogy az asszony a kastélyban maradjon. A

bolond teremtés valahogy illett a házhoz, az egész környezethez. De most idegesítette a jelenléte. Nyilvánvalónak tűnt, hogy a nyomorult madárijesztő akar tőle valamit, és neki nem állt szándékában hagyni, hogy kegyeket hízelegjen ki belőle.

Az ablak felé pillantott, de a csörömpölésre visszakapta a tekintetét.

- Jaj, gróf úr, annyira sajnálom! - sikoltozta az asszony. - Nem is tudom, hogyan történhetett. Miért is ólálkodik Vix kisasszony folyton a lábam körül? És kiborult ez a finom ital! És összetört ez a csodás csésze!

Dooku tagadhatatlanul komikusnak találta a jelenetet. Whirry megbotlott a rókában, és elejtette a tálcát - egyértelműnek tűnt, hogy szándékosan rendezte meg a balesetet. Máris le-kuporodott, és mohón fürkészte a csésze darabjait, illetve a kövezeten szétfolyt caf mintázatát. Dookura valamiért frissítően hatott a látvány. Hogy az asszony a szeme láttára, ilyen leplezetlenül ármánykodott, az valahogy visszarángatta a jelenbe és a valóságba.

- Nos, Whirry asszony? - kérdezte tőle, a szemöldökét felvonva. - Mit tartogat számunkra a jövő?

- Halál a magasból - suttogta az asszony, vastag, rózsaszínű ujjait a sötét folyadékfolt felett lebegtetve, míg fekete szeme sejtelmesen csillogott. - És ezt itt az Inas, ami

egy hűséges szolga gyors, könnyű elpusztítását jelenti. - A szeme sarkából felpillantott a grófra. - Remélem, nem engem, nagyságos uram! Nem tenne ilyet a jó öreg Whirryvel, ugye? :

- Járj a kedvemben, és sosem tudod meg - válaszolta félig gúnyosan Dooku, és ekkor ismét átvillant az agyán a gondolat: milyen könnyen áruljuk el a saját kreatúráinkat. Elfogta a nyugtalanság, és hirtelen rászólt az asszonyra:

- Takarítsa fel! Ekkor ismét jelzett az adó-vevője, mire

gyorsan leült, hogy elolvassa Grievous tábornok napi jelentését, és innentől kezdve nem figyelt a bolond asszonyra. Így aztán nem láthatta, hogy annak alattomos társa, Vix kisasszony felnyaldossa a padlóról a cafot. És azt sem hallotta, hogy az úrnő az ujjával a csésze kettétört fülét simogatva halkan suttogja:

- És ez itt a Kicsike... hazajön az én szerelmem. Végre hazatér...

Palleus Chuff valószínűleg a legnagyobb

volt a Coruscant azon felnőtt színészei között, akinek a magassága nem érte el az egy métert. Gyermekkorában imádott vadászpilótát játszani vagy Jedi-lovagot vagy valamilyen rettenthetetlen hőst. Elsősorban ezért írta meg a Jedi! című darabot felnőtt

korában. Ha valaki alig egy méter magas, nem sok esélyt kap arra, hogy eljátszhassa a színpadon a rettenthetetlen hőst - legfeljebb gonosz, cselszövő törpéket, esetleg egy-két komikus szerepet. Mindez nem sokat jelentett egy olyan férfinak, aki kölyökkorában űrkalózokat akart játszani. Amikor a kormányzat arra kérte, hogy adja elő híres Yoda-alakítását (Döbbenetes megformálása a legendás nagymesternek, az Erő ezzel a négycsillagos darabbal van! - ahogyan a TriNebulon Hírek kritikusa volt szíves megírni) a Köztársaság érdekében, hízelgett a hiúságának, bár a körülményektől kissé megijedt. Viszont ha egyenruhát és fegyvert viselő alakok kérnek valakitől szívességet, akkor az illető hajlamos igent mondani..

De most, amikor ott állt a Jedi Templom űrkikötőjének főépületében, és arra készült, hogy beleüljön egy igazi vadászgépbe, ami aztán a fénysebesség ki tudja hányszorosával elrepíti őt a Külső Gyűrűbe, megfordult a fejében, hogy alighanem rosszul döntött.

A segítői megadták neki a végszót, mire nyelt egyet, és halkan dörmögte:

- Hát akkor kezdődjön az előadás... Kibicegett az épületből, és elindult a

leszállópályán álló vadászgép felé. A tőle húsz méterre, kötéllel elkerített területen

várakozó riporterek egyszerre kezdtek ordítani:

- Elmondja nekünk, hogy milyen jellegű küldetésre indul?

- Mi olyan fontos az Ithoron? - Mikor tér vissza, mester? - Nem aggódik amiatt, hogy a frontvonalak

váratlan változása esetén nem tud kapcsolatot teremteni a főkancellárral?

Palleus a botjával intett az újságíróknak, és megmozgatta a fülét. A füle a létező legjobb protézis volt, és ő mesterien bánt vele.

Csak mosolyogj! - biztatta magát gondolatban. - Ne gondolj a feszültségre, csak nézz el a közönség felett, és játszd a szerepet!

Az évek folyamán tökéletesen begyakorolta Yoda mimikáját, főleg a mosolyait: a Jóindulatú Mosolyt, az Álmos Vigyort, a Lassú, Szinte Fenyegető Vigyorgást és a Szelíd Mosolyt, amely oly gyakran jelent meg a nagymester ábrázatán gyermekek jelenlétében. Beszéddel viszont nem mert megpróbálkozni, mert egyetlen apró hiba is elég lett volna ahhoz, hogy ha valaki szonogram-elemzésnek veti alá a hangját, rájöjjön a csalásra, és telekürtölje a világot azzal, hogy az a Yoda, aki ezen a napon beszállt a Seltaya-osztályú vadászgépbe, nem az igazi Yoda.

A gép felé fordult, és bemászott. Ettől a résztől valósággal rettegett. Sosem rajongott a zárt, szűk terekért. Sem a csillagközi utazásért. Sem a szörnyű gyorsulásért. Megígérték neki, hogy a gépet annak R2-es egysége fogja vezetni, valamint azt is, hogy szükség esetén átveszik az irányítást, és az irányítótoronyból vezérlik a vadászt. Erre talán valóban képesek lettek volna. De mi van, ha a Kereskedelmi Szövetség kémei belepiszkáltak a kis asztrodroid agyába? Végül is, egy droid miért ne szövetkezne össze más droidokkal? Talán ez a gép egy titkos kémhadsereg ügynöke. Egy áruló droid, ami habozás nélkül feláldozná magát annak érdekében, hogy a halálba rántsa a Jedi Tanács legidősebb, legtekintélyesebb tagját.

A pilótafülke áttetsző burkolata előrecsúszott, és egy zökkenéssel bezáródott, kirekesztve a tömeg lármáját. Palleus Chuff hirtelen nagyon magányosnak érezte magát. A létfenntartó rendszer elméletileg szabályozta a fülkében uralkodó hőmérsékletet, de ő forrónak találta maga körül a levegőt. Izzasztón forrónak. A háta mögött feldübörögtek a hajtóművek, és átvillant az elméjén a gondolat, miszerint - a háborúnak hála - a gép minden egyes alkatrészét, a biztonsági övektől kezdve a rögzítő szegecsekig olyan beszállítók

gyártották, akik a legalacsonyabb árajánlatot adták a versenytárgyaláson.

A hajó hirtelen meglódult, szinte felpattant a levegőbe, élj egyméteres magasságban lebegett a beton felett. Palleus rávigyorgott az újságírókra, és barátságosan integetett nekik, közben a száját alig mozdítva néma imát rebegett.

Ezalatt a Templom-kerület egyik

felhőkarcolójának tetején a két droid befejezett egy újabb dejarikjátszmát. Solis, a kopott gépezet szótlanul nézte végig, hogy Fidelis nevezetű, libériás burkolatú társának figurái legázolják és megsemmisítik a saját fénybábuit.

Ők ketten számtalanszor játszották már a dejarik összes Iétező variánsát. Solis általában tartotta a lépést, amikor sok múlt a szerencsén és az erőszakosságon, de mindketten jobban kedvelték az elegánsabb, teljes egészében tudásalapú stratégiai változatot.

Solis számára az jelentette a nehézséget, hogy a folyamatos szolgálatban álló Fidelis rendszeresen megkapta az új programfrissítéseket, ő viszont régóta gazda nélkül, magányosan tengődött, és nem a legújabb játékprogramok beszerzése volt a legfőbb gondja.

- Ennek eredményeként gyakran vesztett. Nem elkerülhetetlenül és nem mindig, de sokszor, és minden jel arra utalt, hogy ez a trend sosem fog megfordulni. így mentek ezek a dolgok. Azok, akik libériát viseltek, fejlődtek és boldogultak. - Akik nem... azok nem.

- Még egy játszma? - vetette fel udvariasan Fidelis, és újraindította a táblát.

- Azt hiszem, nem - felelte Solis. - Biztos? Eddig egymillió-

kilencszázharmincnégyezer- nyolcszázhuszonkét játszmából kilencszázhetvenhétezer- négyszázharmincban győztél. Le vagy maradva. Gyere, húzz bele! - Inkább nem. Nincs kedvem.

- Ne mondj ilyeneket! Nem jelent semmit. Te mentes vagy az organikusok érzéseitől - vitatkozott kimérten Fidelis. - Biztosra veszem, hogy az eredeti vezérlőprogramod nem támogatja ezt a fajta... nyelvi lazaságot.

- Aha - dörmögte Solis - nekem mindegy... - Fidelis azt állította, hogy a beléjük

programozott érzések skálája rendkívül szűk, tartalmazza természetesen a lojalitást, a lojalitást, és mindenek felett a lojalitást s hogy az organikus lelkiállapotok - mint például az ingerültség vagy sértődöttség - színlelések és szimulációk csupán, s az alkalmazásuk kétes ízlésre vall. Mindenesetre a legutóbbi

játszmákat meglehetősen veszekedős hangulatban játszották le.

Solis kiballagott a tető széléig, és lenézett. A gyalogosan vagy légi járművekkel közlekedő élőlények idefentről apró rovaroknak látszottak. Ha valaki hasra feküdt volna ezen a tetőn, és lefelé szegezte volna egy SoroSuub X45-ÖS mesterlövész-karabély csövét, szinte észrevétlenül leszedhette volna a célpontját. Halál a magasból... Mintha csak a gondolataira adott válaszként történt volna, egy oromsólyom jelent meg a magasban. A szárnyait szélesre tárva lebegett a magasban, betontornyok között felfelé áramló meleg légoszlopon.

Amire az itteni lakosok „természeteként gondoltak, rég eltűnt a Coruscantról. A bolygó egyetlen, egybefüggő településsé alakult, ahol csakis a városlakó élőlényeknek maradt hely. De az élővilág mindig is csodálatosan alkalmazkodott - milyen jól tudta ezt Solis - és még egy olyan természetidegen lakóhelyen is, mint ez a városvilág, számtalan teremtmény nem ismerte fel, hogy az utcákat és a toronyházakat nem neki építették. Az értelmes lények különféle házi kedvenceket hozattak más bolygókról - kisebb madarakat, emlősöket és hüllőket ezek egy része megszökött, aztán a csatornákban, az utcákon és háztetőkön élt, mintha a város egy beton őserdő lett volna, ők pedig annak

természetes lakói. És persze kiirthatatlanul jelen voltak az élősdiek, amelyek remekül érezték magukat az értelmes lények hulladékában a vízipatkányok, a csatornabékák, a vasférgek, az épületek belsejében élő vak kígyók, illetve a galambok, amelyek tömegesen fészkeltek az ereszek alatt. És mindezek felett, a tápláléka lánc csúcsán az oromsólyom.

Ez a példány nőstény volt, tompa szárnyvégű, fenséges ragadozó. Fekete és szürke tollazata révén tökéletesen beleolvadt a mesterséges háttérbe. Akár egy hamupehely, úgy sodródott a láthatatlan légáramlatokon, aztán egy pillanatra mintha belefagyott volna a levegőbe, majd a szárnyait összerántva zuhanórepülésbe kezdett. Fénysávokon és árnyékokon száguldott át. Solis a tekintetével követte, és kinagyította a képét, mígnem tisztán látta a szeme körüli sárga keretet, és felfedezte a prédáját is: egy apró egeret, amely 237 emelettel lejjebb gyanútlanul keresgélt egy sikátor mélyén álló szemetes körül. Solis látása túlzás nélkül páratlan volt az egész Galaxisban. Azzal ugyan nem törődött, hogy beszerezze a legfrissebb játékprogramokat, azzal viszont igen, hogy a létező legjobb Tau/Zeiss optikákat szereltesse a szemébe. Ha egy droid nem állt alkalmazásban, rideg számításokat kellett végeznie annak kapcsán,

hogy milyen munkához ért a legjobban, és hogy milyen lépéseket tegyen annak érdekében, hogy időről időre munkához jusson.

Az optikába mart szálkeresztet az egér fejére ültette. A következő pillanatban az apró rágcsáló kinyitotta a száját, és felvisított, mert acélkemény karmok mélyedtek az oldalába. Halál a magasból...

Solis elfordította a tekintetét az utolsókat rúgó egérről, közben puszta megszokásból a Jedi Templom felé nézett, és halkan megszólalt:

- Hé... - Mi van? - A célszemély most hagyja el a Templomot

- válaszolta. Fidelis felkapta a fejét, és a tőlük 1,73

kilométerre álló Jedi Templom lépcsőjére szegezte a tekintetét.

- Igen... két Jedi, két padavan és egy asztrodroid - állapította meg Solis.

Most már mindketten a tető szélénél álltak. Solis a társára pillantott, és megkérdezte:

- Furcsa az az R2-es, nem? Érdekes a mozgása. Talán kiment az egyik szervója...

Fidelis nem válaszolt, meredten figyelte a Templomból távozó maroknyi csapatot. Úgy figyelte őket, mint az az élőlény, aki eltévedt a sivatagban, és napok óta először lát vizet. Vagy hetek óta. Vagy talán évek óta.

Sok idő telt el azóta, hogy Solis utoljára libériát viselt. Jószerével nem is emlékezett a lojalitással járó nehézségekre, arra a minden másnál fontosabb kapcsolatra, amelynek révéi a droid már-már vallási áhítatot tanúsított a gazdái iráni. Fidelis ettől a vonásától eléggé szerencsétlennek tűnt, ahogy ott állt a tető szélén, és olyan erővel markolta a mellvédet, hogy az ujjai sekély hornyokat vájtak a betonba. És mégis... Solisnak nehezére esett nem irigyelni a társát. Jó lett volna egyszer, csak még egyszer megtapasztalni a kapcsolat, a kötődd izgalmát. Úgy sejtette, hogy most irigy lenne, ha képes volna erre az érzésre. Viszont, ahogyan arra Fidelis az imént oly sietve rámutatott, őket nem programozták be ilyesmire. Irigység, csalódottság, bánat. Magányosság. Színlelés az összes. Nem valósak, egyáltalán nem.

- Gyere! - mondta határozottan, és durván megragadté Fidelis karját. - Kezdődhet a vadászat.

Mialatt Palleus Chuff hazafias kötelességét

teljesítve mind gyorsabban száguldott, hogy maga mögött hagyja a Coruscant gravitációs terét, az igazi Yoda egy látszólag végeérhetetlen sorban várakozott. A sort a legkülönfélébb fajú teremtmények alkották, akik kivétel nélkül mogorván araszolgattak a

Palpatine Főkancellár Űrkikötő és Kereskedelmi Csomópont főfolyosóján.

Hogy a Jedi-rend nagymestere ott van közöttük, azt egyikük sem tudhatta.

Az a gond a titkos küldetésekkel - morfondírozott magában Jai Maruk -, hogy le kell mondani a Jedi-lét számos előnyéről.

Normális körülmények között, ha egy Jedinek mennie kellett, hogy a Köztársaság érdekében szembenézzen a halállal, viszonylag egyszerű dolga volt. A csomagolással még a leghosszabb utazások esetén is legfeljebb egy óra alatt végzem Gyorsan bekapott pár falatot az ebédlőben, majd felsietett az űrkikötőbe. Váltott néhány szót a szolgálatos technikussal, ujj- és retinalenyomatot adott, hogy megkaphassa a neki kijelölt csillaghajót, elvégezte az egyszerű, repülés előtti ellenőrzést, és máris útra kelt.

Ezúttal viszont ő és a társai inkognitóban utaztak, kereskedelmi utasszállítókkal egészen a Vjunig, és a folyamat mindaddig valami szörnyen unalmasnak bizonyult. Egy teljes órájukba telt, hogy leadják a poggyászt, egy újabb órába, hogy jegyet váltsanak, és most már majdnem három órája álltak a biztonsági ellenőrző állomás előtt kígyózó, iszonyatosan hosszú sorban.

Maks Leemnek mindez tökéletesen megfelelt. A granok csordában élő állatoktól

származtak, és emiatt kimondottan szerették a tömeget. Jai a legkevésbé sem. A legjobb hangulatában is zárkózott, szófukar mestert valósággal elkábította, egyszersmind bosszantotta a körülöttük kavargó érzések lustán hullámzó áradata - a nyugtalanság, az Ingerültség, a felszállás előtti idegeskedés és az őrjítő unalom. Mindezen felül szinte teljesen kiszolgáltatottnak érezte magát és a társait. Ebben a sűrű tömegben egy orgyilkos könnyűszerrel a közelükbe férkőzhetett. És ha lett is volna ideje használni, csakis úgy forgathatta volna a fénykardját, hogy a közelében állókat megszabadítja egy-két végtagjuktól, ha nem mindjárt a fejüktől. Mindennek a tetejébe az újdonsült padavanjáról is gondoskodnia kellett. Igaz, Scouttal mostanáig alig volt több baj, mint amennyi bármely másik, tizennégy éves lánnyal lett volna - leszámítva azt a bosszantó tulajdonságát, hogy mindig kételkedett mindenki ítéletében. Viszont még most is kötést viselt a kezén, és baktatapaszokat a lábán. Nem elég, hogy éppen csak érzékelte az Erőt, igazság szerint a gyengélkedőben kellett volna feküdnie, hillindor-húslevest kortyolgatva.

És őszintén szólva - márpedig Jai Maruk mindig is őszinte volt, még ahhoz a hallgatósághoz is, amelynek sokan a legrosszabb hazugságaikat mondták, vagyis

saját magához - nem érzett különösebb vágyat arra, hogy egy padavannal foglalkozzon. Cselekedni akart, nem tanítani.

Vissza akart menni a Vjunra, hogy elrendezze függőben levő ügyét Dooku gróffal, és nem óhajtott ennek érdekében végigrángatni egy tizenéves lányt a fél Galaxison. Yoda mesternek nyilván megvolt az oka arra, hogy ráerőltette a padavant, de ő egyelőre nem tudott örülni ennek.

Ami pedig magát Yoda mestert illeti... Jai feszengve pillantott a velük utazó R2-es egységre, és azon kapta, hogy megint kifelé oldalaz a sorból, és már a kötélkordon alatt jár.

- Scout, figyelj az asztrodroidra! - szólt rá a tanítványára. - Úgy tűnik, nehezére esik nyugton maradni.

A lány nyitott tenyérrel rácsapott az R2-es fejére, mire az tompán kongott, mintha egy üres fémhordóra vágott volna rá.

- Ne aggódj, apa - felelte vidáman Scout rajta tartom a szemem!

- De legalább mindjárt a sor elején leszünk - jegyezte meg Leem mester, hogy lecsitítsa ingerült társait.

Négy-öt barna-fekete egyenruhát viselő biztonsági tiszt szétválasztotta, és a tíz-tizenkét ellenőrző pont felé terelte az utasokat. A hosszan kanyargó sor így felbomlott, és több ágra szakadt, mint egy

folyó, amely több kisebb csatornára osz- j lik szét közvetlenül azelőtt, hogy eléri a tengert. Minden egyes állomáson két fáradt és mogorva őr dolgozott, rajtuk túl to-, vábbi biztonságiak szúrópróbaszerű ellenőrzéseket hajtottak végre: felnyitották az utasok kézitáskáját, kiüríttették a zse^j beiket, és megmotozták őket.

- A poggyászodba kellett volna tenned a fénykardodat - mormolta Scout a mesterének.

Maruk a fogait csikorgatta, és elkapta az R2-est, amely hirtelen előrelódult, és nekiütközött az előttük álló chagriaival

- Szörnyen sajnálom! - recsegte a mester. Végre elérték a sor elejét. - Hetes állomás - mondta az őr Jai

Maruknak, majd Maks, illetve Whie felé fordult: - Maguk a kettesre! A lány menjen a hármasra! Kivel megy a droid?

- Velem - válaszolták mind a négyen egyszerre.

A biztonsági őr a szemöldökét felhúzva, kérdőn nézett rájuk.

- Majd én viszem az R2-est - jelentette ki Maruk. - Tudja, mi egy család vagyunk... éppen ezért jobb lenne, ha mindannyiunkat ugyanarra az állomásra irányítana - tette hozzá lassan és nyomatékosan.

Az őr bólogatni kezdett, de hirtelen észbe kapott, és gyanakodva méregette Marukot.

- Ahogyan a nóta mondja - felelte aztán -, a túloldalon találkozunk, kicsi csillagom... De éppen most érdemelt ki magának egy teljességgel véletlenszerű mélyszövet-ellenőrzést.

- Elhallgatott egy pillanatra, majd a válla felett hátraordított:

- MSZE-t kérek a hetesre! - De hát... - kezdett volna tiltakozni Leem

mester. - Erre nincs idő! - vágott a szavába az őr, és

a tizenegyes állomás felé lökte őt. - De hát... - bökte ki Scout. - Erre sincs idő! - kurjantotta az őr, és a

hármas állomás felé taszította a lányt. - És vidd magaddal az asztrodroidot is!

Két, távolabb ácsorgó biztonsági őr elindult a Jedik felé. A hátuk mögött többen morogni kezdtek a késlekedés miatt, mire összenéztek, és minden további vita nélkül szétváltak.

- Megkérdezhetem, hogy miért vetnek alá ennek a külön vizsgálatnak? - érdeklődött fagyosan Jai Maruk.

- Szúrópróbaszerű ellenőrzés, uram, teljességgel véletlenszerű, és teljességgel az önök biztonsága érdekében - hadarta vigyorogva a hetes számú állomáson dolgozó őr, egy határozottnak és rátermettnek tűnő, középkorú asszony. - Továbbá, ön úgy néz ki, mint egy druckenwelli.

- Ez alighanem azért van, mert a Druckenwellen születtem. - recsegte mérgesen Jai.

- De az iratai coruscantiak, ahogy látom. Ügyés trükk! - felelte az őr.

- Az egész életemet itt éltem le... - Leszámítva azt a szakaszt, amikor

megszületett? - kérdezett közbe az asszony. - Arra az esetre, ha nem tudná, közlöm, hogy a Druckenwell a Kereskedelmi Szövetség elkötelezett tagja, és az, talán már hallott róla, jelenleg háborúban áll velünk... Hohó! - tette hozzá aztán, és rátette a kezét Maruk fénykardjának markolatára.

A mester azonnal rárakta a tenyerét az asszony kezére, a szemében veszedelmes fény lobbant. Az őr viszont állta a pillantását, sőt kihívó hangon megkérdezte:

- Szándékában áll akadályozni egy biztonsági őrt szolgálatteljesítés közben?

- A Jedi-rend tagja vagyok - magyarázta halkan Maruk. - Az ott a fénykardom markolata. Nem szeretem, ha mások tapogatják.

- Talán a poggyászába kellett volna tennie, nem igaz? - vetette fel az őr.

- És ha mondjuk kalózok támadják meg az utasszállítót, akkor szaladjak el a raktérig, és ássam ki a fegyveremet az ingeim és a zoknijaim közül? - kérdezett vissza fojtott hangod Maruk mester.

Az őr lebilincselő mosolyt villantott rá. - Nézze, uram, mindketten jól tudjuk, hogy a

Jedik saját csillaghajókkal rendelkeznek. Ha ön valóban Jedi-lovag volna, aligha utazna egy kereskedelmi járattal, és aligha ebből az űrkikötőből indulna, nem igaz?

- De... - De mindjárt elmagyarázhatja az ügyeletes

tisztnek - folytatta lendületesen az őr. - Az a hír járja, hogy alig két órát kell rá várni!

A hármas állomáson dolgozó őr, egy dülledt szemű férfi egyfolytában bagót rágott, a szájának zöld színezete alapján Chugger's Chaw márkájút.

- Menjen át a letapogató alatt úgy, hogy a kezét az oldala mellett tartja! - motyogta csámcsogva.

- Máris - felelte Scout, azzal oldalba lökte az R2-est, és egyszerre indultak el. Scout átsétált a berendezésen, míg az R2-es bizonytalanul imbolyogva kikerülte.

Nem szólaltak meg szirénák, nem villantak fel figyelmeztető jelzések, és Scout fellélegzett. Elnézett a hetes állomás felé, és azt látta, hogy annak őre éppen zordon kioktatásban részesíti Jai Marukot. A mesterről lerítt, hogy mindjárt szétdurran az agya. Scout gondolatban gratulált magának, amiért a poggyászába rejtette a fénykardját.

A hármas állomás őre hosszúra nyúló nyálcseppet csorgatott egy üres plasztikpohárba, és megszólalt:

- Elnézését, kisasszony! A droidnak is át kell mennie a letapogatón!

- A droidnak? Azt nem lehet... - nyögte ki idegesen Scout. Az őr meglepetten pislogott, és a fejét csóválva magyarázott:

- Ez a szabály, kisasszony. A Kereskedelmi Szövetség megbolondítja a droidjainkat. Ha hagyjuk, hogy a gépek ellenőrzés nélkül feljussanak a csillaghajókra, egy napon arra ébredhet a tulajdon otthonában, hogy a robotporszívója és a mosódroid foglyul ejtette.

- Komolyan beszél? - Mikrohullámokat használnak - folytatta az

őr, és ismét beleengedett egy adag zöldre színeződött nyálat a pohárba. Az R2-esnek át kell mennie a letapogatón. Gyerünk, barátocskám.. . - szólt rá halkan kuncogva az asztrodroidra, mintha egy hűséges kutyát hívott volna.

Az R2-es furcsa, brekegő hangokat hallatott, és ide-oda forgatta a fejét.

- Nem akar átmenni rajta - jelentette ki elkeseredetten Scout. - Fél tőle.

- Fél a letapogatótól? - hüledezett az őr. - Igen, a szeme miatt. Úgy értem, a

fotoreceptorai miatt. Nagyon érzékenyek, különlegesek - rögtönzött Scout, közben a

szeme sarkából meglátta, hogy tőle nem messze Whie túljutott a kettes állomáson. Egy pillanatra felé fordította az arcát, és könyörgő pillantást vetett rá, majd ismét az őrre nézett. - Ez a kis fickó valójában a nagyapámé - mondta, azzal rácsapott az R2-es fejére, amit az üresen kongó hang hallatán egyből megbánt. - Ez itt egy úgynevezett Látó Szem droid. Azért érzékenyek annyira a szenzorai, hogy... hogy...

Az őr kinyitotta a száját, az alsó ajkáról zöld nyálkacsík lógott.

- Látó Szem droid a hátsó felem, az! - mondta, és résnyire húzta a szemét. - Adja csak vissza az iratait, hadd vessek rájuk még egy pillantást! És hívja vissza azt a túlméretezel konzervdobozt a vörös vonal mögé, hogy rendesen átmenjen a letapogatón!

Whie ezalatt felkapta a kézitáskáját, és odasietett Scouthoz.

- Nem kell ismét átvizsgálnia ezt az asztrodroidot - jelentette ki színtelen hangon.

Az őr pislogott. - Már átment a lánnyal - folytatta Whie. -

Mindkettőjüket ellenőrizte, és rendben találta. Scout a fiúról az őrre nézett, és végképp

elbizonytalanodva megkérdezte: - Akkor... akkor minden rendben?

- Igen, minden rendben - felelte az őr. - Most pedig menjenek tovább! Nem látják, mennyi dolgom van?

- Igen, uram. Köszönjük, uram... - hadarta Scout, azzal gyorsan elsétált a biztonsági állomástól. Whie követte őt, közben megtapogatta a köpenye alatt lapuló fénykardot, és elégedetten vigyorgott.

- Ez lenyűgöző volt - suttogta Scout. - Nem lehet rossz, ha valaki rá tud venni másokat arra, hogy megtegyék, amit akar.

- Időről időre nagyon hasznos... - felelte Whie, de amikor a lányra nézett, valamiért elakadt a szava, és a mosolya lehervadt.

- Mi a baj? - kérdezte gyanakodva Scout, majd felszisszent, és hozzátette: - Te, nem hiányzik valaki?

Egy forgalmas űrkikötő főfolyosóján nem sokan figyelnek fel egy szabvány R2-es droidra. Először is, a mérete miatt. Az alig egy méter magas asztrodroidok könnyen beleolvadnak az emberek, chagriaiak, granok és másfajta humanoidok tömegébe. Továbbá, nem csupán szemre kicsik, de a pszichikai hatásuk is csekély. Egy értelmes lény számára egy másik értelmes lény komoly érdeklődés tárgya: ez az idegen vajon a barátom vagy az ellenségem? Segíteni fog, vagy zaklatni akar? Akadályozni fog, vagy maga elé enged az italautomaták előtt kígyózó sorban?

A droidok viszont egy átlagos értelmes lény tudatában körülbelül azt a helyet foglalták el, mint a bonyolult és leleményes háztartási gépek, például egy programozható ételkészítő berendezés vagy egy intelligens ágy. Egy humanoid lény számára egy droid nem sokat jelentett, leszámítva persze az állig felfegyverzett harci gépezeteket. Másrészről viszont egy droid gyakran felkeltette egy másik droid érdeklődését.

Ezért történhetett meg, hogy egy a gyári, szürke színeit viselő, alacsony droid ide-oda tántorodva és meg-meglódulva úgy tudott átvágni a Palpatine Főkancellár űrkikötő központi várótermén, hogy gyakorlatilag senki sem figyelt fel rá, holott folyton nekiment az utasoknak, a falaknak és szökőkutaknak. Mintha pontosan bekalibrált szenzorok és kifinomult elektronikus agy helyett egy zsémbes, egyre ingerültebb személy irányította volna belülről, aki mindössze négy apró lyukon látott ki belőle.

És ezért történhetett meg, hogy ugyanezt a droidot egy másik R2-es egység követte kitartóan. Ez utóbbi a Köztársaság élénkvörös színében pompázott, és a burkolatán az űrkikötő biztonsági szolgálatának címerét viselte...

- Hölgyem? A tizenegyes ellenőrző állomáson egy

verejtékben fürdő, középkorú férfi dolgozott,

akinek az álla alatt terebélyes toka rengett. Annyira rövidre vágatta ősz szálakkal teli, fekete haját, hogy az éppen csak kilátszott izzadságfoltos egyensapkájának széle alól.

- Hölgyem, meg kell kérnem, hogy jöjjön félre velem.

Leem mester csikorgatni kezdte a fogát, és megkérdezte:

- De miért, őrmester úr? Nem csináltam... - Csak jöjjön ide, kérem! Maks Leem mindhárom szemöldökét

magasra felvonva követte az őrt, aki néhány lépéssel a letapogató készülék mögött megállt, szembefordult vele, és halkan megszólalt:

- Ne nézzen körül, ne nézzen körül! Viselkedjen természetesen. Tegyen úgy, mintha átvizsgálnám az azonosító okmányait!

Leem mester értetlenül bámult a férfira, aki kurtán hozzál tette:

- Az iratait! A mester átadta az azonosító kártyáját, amit

az őr látványos mozdulattal beleillesztett a bal tenyerén tartott kézi számítógépbe.

- Hölgyem, a szenzorok adatai alapján - mondta aztán; továbbra is halkan - ön egy nagy energiájú, fókuszált részecskéi fegyvert hordoz.

- Meg tudom magyarázni - mentegetőzött Leem mester.

- A társaim zöme nem ismerné fel ezt a szenzoradatot - folytatta a férfi -, de én igen. Én tudom, mi az. Tudom, hogy ki maga. Tudja, van egy kis csoportunk. Néha elbeszélgetünk, információkat cserélünk, tudja, hogy megy ez. Azt viszont sosem hittem volna, hogy egyszer találkozni fogok egy igazi...

- Attól tartok, nem értem - szólt közbe Leem mester.

- Ne nézzen körül, csak ne nézzen körül! Viselkedjen természetesen! - hadarta az őr. A lényeg, hogy felismertem a szenzor jelet. Maga Jedi, igaz? Igazi Jedi, ugye?

Maks Leem megmozgatta az állkapcsát, mintha rágott volna, majd még kétszer, és bevallotta:

- Igen, az vagyok. - Tudtam! - vágta rá az őr fojtott hangon, de

izgatottan. - Titkos küldetés, igaz? A népek azt beszélik, hogy a Jedik csak magukkal törődnek. Azt mondják, a Rend ma már a főkancellár titkosrendőrsége. De én ezt soha nem hittem el. A Jedik nem olyanok.

- Az teljesen biztos - állította határozottan Leem, akit nagyon megrázott a hír, hogy egyesek a főkancellár magán bűnbandájának tartják a Jedi-rendet.

- Szóval inkognitóban utazik - folytatta a férfi. - Ne nézzen körül! Kérem, ne nézzen körül! Viselkedjen természetesen! Csak

mondja el, mire van szüksége! Sokat segíthetek magának. Boldogan segítek. Nem érdekel semmiféle veszély.

- Ezek szerint ön a Rend barátja - állapította meg Leem mester.

- Azt bátran kijelenthetem - felelte büszkén az őr. - Tudja, hányszor néztem meg a Jedi! című darabot? Tizenötször. Tizenöt alkalommal. És a jövő héten is megnézem, elviszem rá az unokaöcsémet. Bízzon rám egy feladatot! Csak viselkedjen természetesen, és adjon egy feladatot! Nem érdekel semmiféle veszély. Mindenre hajlandó vagyok, hogy segítsek.

- Máris megtette - válaszolta barátságosan Leem mester.

- Hogyan? - kérdezte meglepetten pislogva a férfi.

- Gondolja... véletlen, hogy éppen ön van szolgálatban a mai napon? - kérdezett vissza Leem. - Gondolja, hogy véletlenül kerültem pont az ön sorába?

Az őr úgy megdöbbent, hogy kimaradt a lélegzete.

- Az Erővel csinálta - suttogta elképedtem - Mi tudjuk, kik a barátaink, kedves...

Charpp úr - folytatta Leem mester, leolvasva a férfi nevét az azonosító jelvényről. Megveregette a köpenye alatt rejtőző kardmarkolatot, és hozzáfűzte: - De ne feledje: senki sem tudhat róla! Mindenki más

számára én csak egy közönséges utas vagyok, aki a Malastare-ra tart, hogy meglátogassa a családját. Önnek csak annyit kell tennie, hogy természetesen viselkedik.

- Természetesen viselkedik - ismételte kötelességtudóan az őr, és szaporán bólogatott, amitől a tokája előre-hátra lengett. - Van még valami?

- Visszaadhatná a személyazonosítómat. - Ó, hogyne... - dörmögte a férfi, és a

mester kezébe nyomta a kártyát, amelyen nedves ujjlenyomatok csillogtak.

- Amikor eljön a perc, kapcsolatba lépünk magával - ígérte ünnepélyesen Leem mester. - De addig is, az Erő legyen önnel!

A férfi dermedten állt, a szemében könnyek gyűltek. Leem mester sarkon fordult, és odasietett a két padavanhoz.

- Örömmel látom, hogy túljutottatok az ellenőrzésen. De hol van Jai? - kérdezte a homlokát ráncolva. - És hol van., tudjátok, ki...

Evan Chan gyűlölt repülni. Ó, nem a légköri

repülést utálta! Sőt kimondottan szeretett barátságos, meleg atmoszférában röpködni kisebbfajta gépeken. Mint környezetvédő hidrográfus - egy vízifiú, ahogyan a szakmájának képviselőit emlegették a környezetvédelem berkeiben - sok időt töltött azzal, hogy ide-oda cikázott különféle bolygók

felszíne felett, és mintát vett az óceánokból, folyókból és tavakból. A gondot az jelentette számára, hogy ennek érdekében először is el kellett jutnia egyik bolygóról a másikra. Márpedig a hiperűrutazás puszta gondolatától, az atomokkal zsonglőrködő, fényt elkenő, molekulákat eltorzító hiperugrás gondolatától is pocsékul érezte magát. Nem testileg viselte meg - bár az émelygést sem szokta megúszni -, hanem lelkileg.

És mégis, mint a kormányzat által felhatalmazott, pánplanetáris vízelemző, nem dolgozhatott hiperugrás nélkül. Ha fény alatti sebességgel indult volna a Coruscant-rendszeren kívülre, több évtized alatt ért volna célba.

Ezért fordulhatott elő, hogy a Palpatine Főkancellár Űrkikötő egyik férfimosdójába bújva, titokban kortyolgatta az apró fémpalackjában kotyogó folyékony bátorságot, a mintegy egy deciliter SomnaSkol Redet.

Szemügyre vette magát a mosdó feletti tükörben. Őszintén szólva, nem festett valami jól. A szokottnál is hosszabb hiperutazás kilátásaival szembekerülve alig aludt valamit az elmúlt három napban. A szeme jócskán beesett, és tompán fénylett, míg az állán kétnapos borosta sötétlett, mint valami undok moha, és a térdét határozottan kocsonyásnak érezte. A tenyerébe temette az arcát, és

előredőlt, a fehér mosdó fölé. | Ekkor egy droid gurult be a tágas helyiségbe. Hangos kondulás kíséretében szabályosan lepattant az egyik falról, majd átvágott a kisebbfajta termen, és begurult az egyik hátsó fülkébe.

Evan nagyokat pislogott. Nem is emlékezett rá, hogy látott-e valaha droidot mellékhelyiségben. Megfordult a fejében, hogy talán csak egy őrdroid jött ellenőrizni, csakhogy a gépezet nem viselte magán a biztonsági szolgálat jelvényét. - - Furcsa - mondta hangosan. Vagy legalábbis ezt akarta mondani. Mint kiderült, a SomnaSkoltól úgy elzsibbadt a szája, mint ahogyan a fogorvos érzéstelenítő injekciójától szokott, így csak valami érthetetlen, kásás motyogást sikerült kipréselnie magából.

Pillanatokkal később egy másik R2-es gördült be az ajtónk Ez a példány a feje búbjától a talpáig vörösben pompázott, és az elején ott fehérlett a biztonsági szolgálat jelvénye. Agresszívan forgatta kupola formájú fejét, a kamerájával végigpásztázott a fehér csempével burkolt helyiségen. A kamera aztán hirtelen megmerevedett, és arra a fülkére szegeződött, amelybe az első droid bement.

Az alacsony gépezet nem csukta be teljesen maga mögött az ajtót, így az résnyire nyitva maradt. Az őrdroid kamerájának nyílása összeszűkült. Evan Chan néhány

másodpercre lehunyta a szemét, erősen összepréselte a szemhéjait, majd ismét kinyitotta - és ugyanott látta az őrdroidot, ahol az imént.

Ivott még egy kortyot a SomnaSkolból. Az őrdroid lopakodva gurult - nem talált rá más szót - a gyanús fülke felé. A kiszemelt helyiség a nagyobb, többfunkciós fülkék egyike volt, a vécén kívül zuhanykabint és különféle szárítóberendezéseket is tartalmazott. Az apró őrdroid végtelenül óvatosan kinyújtotta vékony fémkarmát, hangtalanul ráakasztotta a kilincsre, és egy gyors rántással feltépte az ajtót. Fények villantak, és a droid előre-hátra ingadozva dudált és vijjogott megdöbbenésében.

Evan hunyorogva bámulta a tükörben a jelenetet. Az őrdroid a fejét ide-oda forgatva pásztázta a fülkét - ami üres - volt. Rövid tétovázás után begördült a helyiségbe, és mialatt így tett, Evan mozgást látott a tükör felső részén, s amikor odapillantott, megrökönyödve látta, hogy az elsőnek érkezett droid hangtalanul lebeg a fülke ajtaja felett.

Furcsa ciripelések és rekedtes hördülések ütötték meg a fülét. Az előbbiek az őrdroidtól származtak, az utóbbiak tőle. Dermedten figyelte az első R2-est, amely továbbra is nesztej lenül átsiklott az ajtó felett, és kicsit

balra oldalazva, lassan leereszkedett a kövezetre.

A gépezetek helyet cseréltek: az őrdroid összezavarodva gurult fel és alá a fülkében, míg a szökevény droid a mosdó központi részében állt, a fülke ajtajának takarásába rejtőzve.

A gépezet lassan kidugta vékony karjait, és egyszerűen bevágta az ajtót. A hangos dörrenést a zár csattanása követte, majd fülsértő fémsikoly hallatszott, mintha egy láthatatlan erő csomót kötött volna a reteszre. Az őrdroid eszét vesztette odabent. Szirénázott és dudált, folyamatosan döngette az ajtót. Színes fények villóztak a fehér csempéken. A szökevény droid még szörnyűbb hangokat adott ki: különös, tompán kongó nevetést, amely a legkevésbé sem illett egy géphez - olyan volt, mintha egy kowakiai majomgyík röhögött volna egy hordó belsejében.

A gonosz R2-es - Evan most már így gondolt rá - megfordult, és szeszélyesen kanyarogva kigurult a helyiségből.

Evan a vadul remegő fülkeajtót bámulta, és vagy fél percig hüledezve hallgatta a csapdába esett őrdroid kétségbeesett jajongását. Aztán reszkető kézzel elővette a palackját, az utolsó cseppig a mosdóba öntötte a SomnaSkol Redet, és megesküdött,

hogy soha többé nem nyúl ehhez a szörnyű italhoz.

Hatodik fejezet Ventress észlelte a Jedi-futárrajt,

közvetlenül azután, hogy az beért az ithori helyi űrbe. A Geonosis kínálatának legjobb műszereivel szereltette fel a Last Callt, többek között egy úgynevezett gyémántcsiszolóval. Ezt a berendezést a Carbanti Elektronikai Művek legjobb mérnökei fejlesztették ki, akik egyelőre nem is tudtak róla, hogy ellopták a terveiket. A gyémántcsiszolót arra találták ki, hogy közömbösítse a hiperűrben mozgó hajó jelenlétét leplező hatásokat, és így a támadó gépek ne tudjanak váratlanul felbukkanni egy flotta kellős közepén, nagyjából úgy, mint amikor egy homoki párduc ráveti magát egy fáról az alatta elvonuló, békés növényevőkről A Carbanti-prototípus többé-kevésbé úgy működött, mint egy szeizmográf: érzékelte a téridő-kontinuumban keletkezik rezgéseket, közvetlenül azelőtt, hogy a hajó kiszakadt a hipertérből. A figyelmeztető jelzés rendszerint alig öt másodperccel a kitörés előtt érkezett, de ezek a másodpercek az élet és a halál közötti különbséget jelenthették. És persze, ha ezt a gyémántcsiszolót egy olyan gyors és

halálosan veszélyes ha- j jó hordozta, mint a Last Call, amelyet egy még gyorsabb és még veszélyesebb pilóta vezetett, akkor az egyenlet teljeseid megfordult, és - az iménti metaforát folytatva - a párduc azon kaphatta magát, hogy egy hegyes karókkal teli verembe zuhan.

Az Ithori-rendszer legkülső bolygóján túl a téridő elvékonyodott, felpúposodott, és felhasadt. Mint amikor egy apró vízcsepp kondenzálódik a jéghideg ablakon, az első köztársasági vadász úgy jelent meg a semmiben: átszáguldott a hasadékon, és megjelent a valós térben. Asajj azonnal felismerte: egy HKD Tavya-osztályú, páncélozott őrhajó érkezett, a hasa alatt egy pótlólag felszerelt torpedóköteget hordozott. Ventress a taktikai számítógép képernyőjén, valamint a szélvédőkijelzőn megjelenő adatokkal nem törődve kiterjesztette a tudatát, és az Erő csápjaival befogta az ellenséges gépet, lágyan és szelíden, mintha a szerelmét ölelte volna át. Érzékelte, hogy a pilóta döbbenetében tágra nyitja a szemét, érzékelte, hogy a támadásjelző visításától az adrenalin bőven ömlik a férfi ereibe, de még a pilóta szája körül kiütköző hideg verejték ízét is érezte.

- Itt a vége, drágám - suttogta. - Eljött a pillanat.

Lézernyalábok villogtak az űr fekete semmijében, és az őrhajó apró szilánkokra szakadt. A látvány ahhoz hasonlított, mint amikor egy dantuini pitypang fejének burka hirtelen felhasad, és magok ezrei röppennek szét a tér minden irányába.

Ventress mindig is furcsának találta, hogy az űrben a halál milyen csendesen megy végbe, miután levegő híján semmi sem közvetíti a detonáció dörrenését vagy a halálra ítéltek utolsó sikolyait. Egyetlen, szánalmas kis élet eltűnése még az Erőben sem keltett különösebb zavart. A pilóta szempillantás alatt, néma csendben távozott az élők sorából, valahogy úgy, mint amikor egy gyertya hirtelen kialszik.

Yoda kísérői értették a dolgukat. Néhány pillanattal a társuk pusztulása után két további vadászgép jelent meg a valós űrben. Ezek a pilóták azonnal rájöttek, hogy támadás érte őket, és tüzet nyitottak valamennyi lövegükből, majd a rendszer belseje felé száguldva, kétfelől támadtak a Last Callra. Asajj felrántotta a gépét, vadul fordulózva tért ki a halálos energianyalábok elől, amelyeket a bal oldali Tavya lőtt ki rá.

A jobbról érkező gép két nyomkövető protontorpedót okádott ki magából, amelyek az ő jelenlegi sebességénél kétszer gyorsabban haladtak. Habozás nélkül szűk fordulókat hajtott végre, hogy a lövedékek

kénytelenek legyenek lelassítani. Csakis úgy követhették a gyors manővereket, ha egyre jobban fékeztek, míg végül azzal a sebességgel repültek, mint o. Érzékelte, hogy valamennyi kormánymozdulatára a két, gondolatok nélküli gépagy fáradhatatlanul újra és újra kiszámítja a befogási szögeket, és hangosan kacagott, mialatt spirális pályán száguldott a rendszer belseje felé, az első Tavya után.

A gyémántcsiszoló jelzett, és a következő másodpercben a felderítőrendszer jelentette, hogy egy Seltaya-osztályú, páncélozott futárgép tört ki a hiperűrből.

Yoda mester megérkezett. Asajj gyorsan közeledett az első Tavya felé.

Az ellenfelének rendelkezésére állt egy körbeforgó toronyba épített löveg, amellyel hátrafelé is tüzelhetett, de valamennyi lövését messze elhibázta.

Asajj Ventress a jó napjain képes volt táncolni az esőcseppek között, márpedig a mércéi szerint a legjobbak közé tartozott egy olyan nap, amelyen lehetősége nyílt átnyújtani Yoda zöld, összeégett fejét a mesterének.

A Tavya pilótája hirtelen beszüntette a tüzelést, és a teljes tolóerőt ráadva száguldott a rendszer legszélső bolygója felé. Ez az élettelen, fagyott sziklatömb jószerével alig érdemeitől ki a hold nevet, ám az ithoriak

félelmetes automata védelitíi rendszereket telepítettek rá, hogy elriasszák a hívatlan vendégeket. A pilóta abban reménykedett, hogy bemenekülhet az óriási lövegek védelmébe. A terve azonban nem sikerülhetett. A Last Call túl gyors volt. Ezt neki is látnia kellett. A felderítőrendszere biztosan közölte vele. Valami mással kellett megpróbálkoznia. Merülni vagy felhúzni, fel vagy le, ez volt a kérdés. Mást már nem tehetett.

Asajj ismét kinyújtotta az Erő csápjait, hogy óvatosan kifürkéssze a Tavya pilótájának szándékát. Le. A férfi arra készült, hogy lefelé vigye a gépét, az automata lövegtornyok irányába, és azt remélte, hogy az ellenfele jócskán fölé lő majd. Asajj érezte, hogy a férfi szíve felgyorsulva dübörög. A pilóta összeszedte minden akaratát, hogy tartsa az irányt, egyre csak tartsa, és ne kezdjen bele túl korán a manőverbe. Asajj gondosan célzott, és két jól irányzott sugárnyalábbal megpörkölte a Tavya vízszintes vezérsíkjait, hogy még idegesebbé tegye az ellenfelét.

És ekkor - a merülés! A Tavya őrült szögben bukott a hold felé, a mindent szétzúzó tíz g-vel fordulózott. Ennek hatásaitól még a nyomáskiegyenlítő védőöltözet sem menthette meg a pilótát. Asajj érzékelte, hogy a férfi kezdi elveszíteni az eszméletét.

Ami megkímélte attól, hogy felfogja, mi vár rá.

Attól, hogy a vére a nyomás miatt besűrűsödött az ereiben, éppen csak tudatában volt annak, hogy a Last Call elszáguld alatta, majd hirtelen felhúz előtte. Azt már végképp nem tudta felfogni, hogy a pályája pillanatokon belül keresztezni fogja azt, amelyiken az imént az ellensége repült. És mert alig látott, nem vette észre a felderítőrendszer vészjelzését, amely arra figyelmeztette, hogy ugyanezen a pályán egy lövedék közeledik felé.

A protontorpedó nem tudta megkülönböztetni egymástól a gépeket. Amikor a Last Call hirtelen eltűnt előle, néhány századmásodpercig tartotta az irányt, hogy kiszámítsa az új befogópályát, de közvetlenül azelőtt, hogy belekezdett volna a fordulóba, belevágódott a Tavya hasába, és felrobbant. A hajó burkolata úgy hasadt szét, akár a földhöz vágott tojás héja, és vörös foltokkal tarkított belső részei kiömlöttek az űrbe.

Újabb apró gyertya aludt ki. És ezt minden bizonnyal Yoda is érzékelte.

A protontorpedókat útnak indító Tavya időközben megfordult, és visszafelé száguldott, hogy csatlakozzon a vén Jedi-mesterhez. Asajj éppen csak egy pillanatra fordult felé, egyetlen lövéssel

megsemmisítette, közben egy újabb vadászgép, Yoda utolsó kísérője is megjelent a valós űrben.

Három kísérő kiiktatva, egy még hátravan - állapította meg magában Ventress. - Aztán következhet maga a mester.

A homlokát ráncolva lesandított a taktikai képernyőre. Nagyon furcsának találta, hogy Yoda még egyetlen lövést sem adott. Noha állandóan szánalmas ostobaságokat zagyvált békéről és az életről, az aszott vén mocsári varangy a beszámolók szerint káprázatosan bánt a fénykarddal, és a Geonosisi Csatáról szóló jelentések alapján Asajj azt várta volna tőle, hogy az összes ágyújával vadul tüzelve siet a kísérői megmentésére.

Mintha csak a gondolataira adott válaszként történt volna, a Jedi tüzet nyitott, de valahogy lassan, rossz ritmusban, és a sugárnyalábok messze elvétették a célt. Asajj úgy gondolta, hogy vagy a vén mester szenvedett valamilyen sérülést, vagy az R2-es egysége, vagy pedig Yoda egy olyan tervet forgat a fejében, amelyet ő nem tud megérteni. Valahol remélte, hogy az utóbbi az igaz. Amennyiben Yoda például agyvérzéssel küszködve kuporgott volna a fülkéjében, attól jócskán lecsökkent volna a megölésével járó dicsőség, bár Asajj úgy vélte, erre a részletre aligha kellene kitérnie, amikor hazatér, és oda áll Dooku gróf elé.

Újabb torkolatfények villogtak a távolban, és a szempillantás alatt megérkező lézernyalábok legalább harminc fokkal elkerülték őt. Ha az agg manónak akadt is terve, az túl bonyolult volt ahhoz, hogy ő átlássa. Vagy az összevissza lövöldözéssel egy, a közelben bujkáló erősítésnek üzen egy titkos fénykóddal?

Asajj végül csak rántott egyet a vállán, és egyre gyorsulva, spirális pályán száguldott az egyetlen megmaradt kísérő felé, hogy megszabaduljon az utolsó zavaró tényezőtől is.

A gyémántcsiszoló figyelmeztető jelzést adott, és a következő pillanatban Yoda egyetlen kísérője a hiperűrbe ugrott. Asajj felvonta a szemöldökét. Jobb egy élő womp, mint egy döglött macska, ahogyan a mondás szól. Nem is baj. A csillagok a megmondhatói, ritkán követi el azt a hibát, hogy megsajnál valakit, de a védtelen nézők lemészárlásában sem szokta örömét lelni. Most pedig következhet maga a Jedi-mester. Lehunyta a szemét, és az Erőn keresztül kereste Yodát a végtelen semmiben.

Nehezebben ment, mint gondolta volna. Dooku tudatát fél bolygóátmérőnyi távolságból is bármikor megtalálta - azt az izzó árnyalakot, a láthatóvá vált feketeséget. A Jedi-rend nagymesterétől sem várt kevesebbet. De amikor végül érzékelte az

életnek azt a parányi, pislákoló fénypontját a hajó belsejében, hihetetlenül kicsinek és szánalmasnak találta. Talán a kor, az a fáradhatatlan vadász végül utolérte Yodát?

Látott ő már idős teremtményeket elfonnyadni. Az élet tüze lassan kialudt bennük, és már nem adott elég meleget a forróbb szenvedélyekhez, a szerelemhez, a gyűlölethez és a haraghoz. Azokban a lényekben az utolsó éveik során éppen csak parázslott valami, ami csak a nyomorult, megvetendő vonásokhoz adott energiát: a kapzsisághoz, a kicsinyességhez, a folytonos zsörtölődéshez. Az élet erőtlen, gyötrődő utóizzása...

Assaj kinyitotta a, szemét, és azt látta, hogy a Last Call árnyéka lassan ráborult a Seltayára. Rátette a mutatóujját a tűzkioldóra, közben a lőelemképző számítógépe ráállt három célpontra: a másik gép fúvókáira, a hajtóművére és a pilótafülkéjére. Eredetileg a hajtóművet akarta kilőni, mert egy ottani találat semmisítette meg a legbiztosabban a hajót, de megfordult a fejében, hogy ha Yoda ennyire hagyja magát, akkor inkább a fülketetőt kellene felhasítania, hogy kieressze a levegőt. Ebben az esetben sokkal látványosabb, sokkal meggyőzőbb trófeát adhatna át Dookunak, nem csupán egy sor spektrográfadatot, amelyek arra utalnak, hogy

a kiégett roncsdarabok között akadt némi szerves vegyület is.

A Seltaya jobbra-balra fordulózott előtte, de a mozgásából hiányzott minden trükk, minden ötletesség. Asajj húzni kezdte a tűzkioldót, de hirtelen abbahagyta.

Nem. Egyszeriben rájött, hogy a Seltaya mit művel. Az R2-es egysége hajtotta végre a gyárban beletáplált manővereket - ezt ő már tucatnyi űrcsatában látta. Akárki ült abban|a hajóban, nem Yoda volt.

Ventress ingerülten felhorkantva leadott egy lövést, amellyel megsemmisítette a Seltaya hátsó stabilizátorát. Mialatt a gép félig-meddig irányíthatatlanul, bukdácsolva repült további az elülső kamerával ráközelített a pilótafülkére, és azt látta, hogy az áttetsző burkolatot zöldes folyadék borítja belülről. Az utas - a csali - rosszul lett, és folyamatosan hányt.

Ezek szerint egy csalira vetette rá magát. Egy pont a másik csapatnak.

Vett egy mély lélegzetet, és összeszedte a gondolatait. Mihez kezdjen most? Ha puszta dühében megöli azt a nyomorult senkit, azzal aligha megy sokra. A csali lehet akár egy gyerek is, ha jobban belegondol - látta a HoloHálózaton azt a jelenetet, amikor az ál-Yoda kisétált a gépéhez, és a magassága legfeljebb egy méter lehetett.

Átváltott a vonósugárra, befogta, majd lelassította a másik hajót, és ezzel a vad hánykolódásnak is véget vetett.

Asajj a Seltayát bámulva tovább töprengett. Természetesen el is engedhetné a csalit. Az R2-es valószínűleg el tudná vinni az Ithorig, bár hátsó stabilizátor nélkül a leszállás elég érdekes lesz. Ha viszont odaér, a helyi hatóságok könnyen begyűjthetik és visszaküldhetik a Coruscantra.

Micsoda komédia... Megrázta a fejét, és egyszeriben ostobának érezte magát. Hogyan is gondolhatta, hogy könnyen átküldheti a Jedi-rend nagymesterét az örök éjszakába? Csakhogy. .. a világ hamarosan úgy fogja tudni, hogy pontosan ez történt. A negyedik gép gyáva pilótája látta, hogy a mester kísérői megsemmisültek. Az ithoriak előretolt állomásáról származó adatok is azt támasztják alá, hogy az ütközet megtörtént. Amennyiben hagyja, hogy a csali eljusson az Ithorhoz, akkor a köztársaságiak alaposan összezavarodnak. De ha úgy semmisítené meg a Seltayát, hogy annak maradványai berepüljenek a rendszerbe, hogy aztán az ithoriak átvizsgálhassák őket? Akkor mi történne? Mit is mondott egyszer Dooku? Minél idősebb valaki, annál többre tart két dolgot: a jó borokat és az ellenség összezavarását.

Asajj kegyetlen mosolyra húzta a száját.

- Hát akkor zavarjuk össze az ellenséget.... - suttogta, és elkezdte magához húzni a Seltayát.

Obi-van Kenobi és Anakin Skywalker

bokáig érő vízben állt az arkaniai tundrán, szemben egy harmadik alakkal, egy magas, tekintélyt parancsoló külsejű asszonnyal, akinek a szeme a fajára jellemző módon hófehérben játszott.

- Fontold meg még egyszer - mondta Obi-van kérlek!

- Hosszasan és alaposan megfontoltam - válaszolta az arkaniai, akit Serifa Altunennek hívtak, és Jedi-lovagként szolgált. Egészen mostanáig. Levetette a köpenyét, gondosan összehajtogatta, és átadta Obi-vannak.

- Én az Erőt követem, nem a törvényt - magyarázta halkan, de határozottan. - Én a népet szolgálom, nem a Szenátust. Én békét akarok, nem háborút.

- Esküt tettél a Jedi-rendnek! - szólt rá vádló hangon Anakin.

- Akkor esküszegő vagyok - felelte Serifa a vállát vonogatva. - De meg kell mondjam, nem hat meg különösebben.

- Ha minden Jedi megválaszthatná, hogy melyik parancsot teljesíti, és melyiket nem - érvelt Obi-van -, nem telne sok időbe, és mindannyian elvesznénk.

- Én nem érzem magam elveszettnek - válaszolta eltökélten Serifa. - Az Erő most is olyan, mint amilyen régebben volt. A Rend az, ami letért a helyes útról.

Obi-van érezte, hogy vesztésre áll a filozófiai vitában. Ezekben a bölcselkedésekben Yoda mindig is remekelt, de neki valahogy nem igazán mentek. Talán azért, mert még túl fiatal volt hozzájuk...

- És ami szintén fontos, a háborút is elveszítenénk - tette hozzá ingerülten Anakin. - Én elhiszem, hogy a lelkiismereted parancsát akarod követni, de ha megosztjuk az erőinket, a Kereskedelmi Szövetség fog győzni. Ha úgy hiszed, hogy a Köztársaság letért a jóindulat és a bölcsesség útjáról, várd meg, amíg megtapasztalod a harci droidok uralmát!

- Szóval, téged érdekel, hogy ki nyeri meg a háborút? - érdeklődött hűvösen az arkaniai.

- Hát persze! - Miért? - Hogyhogy miért? - csattant fel Anakin, és

a levegőbe lökte mindkét kezét. - Ezt meg hogy érted?

Serifa azzal a leereszkedő tekintettel meredt rá, amelyet az arkaniaiak évszázadokon keresztül tökéletesítettek.

- Talán neked sem ártana, ha megvizsgálnád az utadat - javasolta aztán -,

legalábbis addig, amíg nem tudsz jobb választ adni erre a kérdésre.

Serifa azzal felült a lebegőszánjára, amellyel idejött, a találkozó helyszínére, majd a másik két Jedi sokáig nézett utána, mialatt kettős vízoszlopot felverve elszáguldott az olvadozó tundrán. Körös-körül hófoltok terültek el, ugyanolyan színűek, mint az arkaniai szeme, és a fehér napfény úgy csillogott a vizes síkságon, mintha milliónyi apró üvegszilánkról verődött volna vissza.

Obi-van fujt egyet, és megállapította: - Hát, ez nem sikerült...

- Valóban képes befolyást gyakorolni a helyi kormányzatra? - vetette fel Anakin.

- Azt hiszem, ha egy köztiszteletben álló Jedi-lovag bejelenti, hogy kilépett a Rendből, és azt javasolja, hogy Arkania nyilvánítsa magát semlegesnek, annak nem csekély súlya van. A legjobb esetben is károkat szenvednek a diplomáciai viszonyok, és az arculatunk is komolyan sérül.

Obi-van megfordult, és visszagázolt a hajójához. A lakott településektől távol szálltak le, hogy ne keltsenek feltűnést, de a mesternek most nagyon hiányzott egy otthonos kocsma, ahol kellemesen melengető tűz mellett lehajthatott volna egy korsó kiváló arkaniai édes tejet - ami mesterkélten szerény név volt annak a sűrű főzetnek,

amely akár a legerősebb férfit is könnyedén az asztal alá küldte.

- Gyere velem néhány pillanatra! - szólt oda Anakinnak.

A padavan követte őt a hajó belsejébe. - Töröld meg a lábadat, nehogy összekend

a padlót! - folytatta a mester. - Tudod, az új asztrodroidom nagyon utálja az ilyesmit.

R.- Mikor kapod vissza a régi R2-esedet? - kérdezte Anakin.

- Amint helyrehozták. Tekintetbe véve, hogy hányszor repült velem gyilkos kereszttűzben, nem egyhamar fog szolgálatra jelentkezni - válaszolta fintorogva Obi-van, és letelepedett az adó-vevő műszerfala elé. - Szóval, magánüzeneteket küldözgetsz a Coruscantra...

Anakin elvörösödött, és kifakadt: - Ezek szerint lehallgatod a kimenő... -

Hirtelen elakadt a hangja, és rövid töprengés után hozzátette: - Csak találgatsz.

- Mint azt tudod, én egy rendkívül bölcs és nagyhatalmú Jedi-mester vagyok - felelte Obi-van, és megengedett magának egy szűk, halovány vigyort.

Ekkor egy apró R2-es egység gurult be a fülkébe, és a vizes lábnyomok láttán felháborodva dudált.

Rövid, kínos csend következett, amit Obi-van tört meg:

- Miután mesteredként kötelességem átadni neked bölcs gondolataimat...

- Kezdődik... - dünnyögte a száját lebiggyesztve Anakin.

- ... kénytelen vagyok hivatalosan emlékeztetni téged arra, hogy egy Jedi életében nincs helye... semmiféle szerelmi bonyodalomnak.

- Igyekszem észben tartani. - A Jedik nem kötődhetnek senkihez,

Anakin. Ez a Rendünk egyik legfontosabb alapelve. És te tudtad ezt, amikor beálltéi közénk.

- Attól tartok, nem olvastam az apró betűs részeket - morogta Anakin.

Obi-van ekkor első alkalommal elfordult a műszerfaltól, és megkérdezte:

- Mondd, Anakin, mennyire komoly az ügy? - Nem ez a lényeg - felelte Anakin ismét

elvörösödve és eléggé haragosan. - Hanem az, hogy idekint vagyunk, és arra kérünk mindenkit, hogy támogassák a Köztársaságot, amelynek. a létezéséről sem tudnak. És ezt egy... Jedi-rendőrség támogatja... olyanok, akik esküt tettek, hogy nem fognak kötődni senkihez. És még csodálkozunk, hogy nehéz elfogadtatni az álláspontunkat másokkal? - Az elülső ablak felé intett. - Mi van, ha Serifának van igaza? Mi van, ha tényleg mi vagyunk azok, akik letértek a helyes útról? Én bízom abban, amit

érzek, mester. Mindig is erre tanítottál, nem igaz? Bízom az eleven Erőben. Bízom a szeretetben. Hogy nem kötődhetünk másokhoz... az egy szörnyen elvont eszme ahhoz, hogy hűséget esküdjünk neki

- Bízol a gyűlöletben? - kérdezte Obi-van. - Természetesen nem... - Komolyan beszélek, padavan! - jelentette

ki Obi-van, és a tekintetét a fiatal fiú szemébe fúrta. - Ha a szívedet követed, akár a szerelmet, akár a gyűlöletet, hosszú távon ugyanazt a hibát követed el. Az érzéseid megzavarják az ítélőképességedet. A szándékaid zavarossá válnak. Ha nem vigyázol, a szeretet a sötét oldalra visz. Lassabban, mint a gyűlölet, de nem kevésbé biztosan.

Kettejük között a levegő szinte sistergett a feszültségtől, de Anakin végül lesütötte a szemét.

- Értelek, mester - mondta halkan. - Az még nem elég - felelte ridegen Obi-

van. - Csak az számít, hogy hiszel-e nekem, vagy sem. - Sóhajtott egyet, és tovább magyarázott: - Nem áll szándékomban letagadni: sok Jedi beleesik ebbe a hibába. Tanulj belőle! Lépj túl rajta! Ha a Rendet csak olyanok alkotnák, akiket nem érint meg a szeretet, szánalmas banda lennénk.

Azzal visszafordult az adó-vevőhöz, és mialatt beállította a rejtjelkulcsot a

Coruscantra szánt jelentéshez, fél szemmel az arkaniai híreket figyelte.

- Ez azt jelenti, hogy még Obi-van múltjában is találnánk egy nőt? - érdeklődött a fejét félrebillentve Anakin. - Úgy sejtem, magas, fekete hajú lehetett... rettentően elkeseredett, hogy párt szerezzen magának, ezt kár is megjegyezni...

- Anakin! - morogta hirtelen Obi-van, a monitoron lassan lefelé sikló feliratokra meredve: - Hallgass...

- Nyugalom, csak viccelek! Obi-van megfordult az ülésével. Még sosem

érezte magát ennyire elveszettnek. - Yoda mester... - suttogta megrendülten -

meghalt... - Micsoda? - sikoltotta Padmé. - Az Ithor-rendszer határán támadtak rá-

folytatta a szolgálója. - Az ithoriak megerősítették, hogy a maradványok a mester hajójából származnak.

Padmé azonnal a következményeket latolgatta. A gondolatok úgy zuhogtak be az elméjébe, akár a lángoló meteoritok egy bolygó légkörébe. Yoda elvesztése bénító csapást mérla Köztársaságra, ez egyértelmű, de vajon mit jelent Anakin számára? Anakin természetesen szerette Yodát, ahogy minden Jedi, viszont mindig azt mondogatta, hogy az agg mester nem bízik benne teljesen, és

visszafogja őt. És ha Yoda valóban halott, akkor ki lép a helyére? Mace Windu kiváló katona, ami éppen kapóra jön most, a háború idején, viszont nem jön ki valami jól Palpatine főkancellárral.

Így örvénylettek a gondolatai, vadul és szeszélyesen cikáztak, akár a hópelyhek viharos szélben, mígnem lassan leülepedtek, és megállapodtak egyetlen rideg ténynél: Yoda meghalt, és emiatt az egész univerzum sötétebb lett egy kicsit.

Bátorság - biztatta magát. - Remény. Sötét korok idején a reménynek még fényesebben kell világítani. Ha módomban állna az életemet adni azért, hogy a következő nemzedék valamivel jobb világban éljen, vajon megtenném? Habozás nélkül.

- Átmegyek a Szenátusba - közölte a szolgálóival. - Mindig a főkancellárnak vannak a legjobb és legmegbízhatóbb hírei.

Padmé az ajtóban megállt, és visszanézett a szolgálóira. Látszott rajtuk, hogy a hír megrázta őket, és most félnek. Sokkal jobban, mint ha a főkancellár halt volna meg. És ki hibáztathatná őket? Yoda több mint nyolcszáz évet élt, természetesnek tűnt úgy gondolni rá, hogy mindig is élni fog.

- Én nem mondok le arról, hogy viszontlátom Yodát - folyatatta határozottan. - Akkor hiszem el, hogy elhagyott minket, ha látom a holttestét. Előbb nem!

- Köszönöm, hogy fogadta a hívásomat, főkancellár úr i mondta Mace Windu a Jedi Tanács termének közepén lebegő fényalaknak.

- Valóban kevés az időm, Windu mester, de rendkívül sokat adok a véleményére - udvariaskodott Palpatine kimérten mosolyogva. - Azt hiszem, joggal feltételezhetjük, hogy ha választanom kell, hogy Mace Windut hallgatom-e meg, vagy pedig, mondjuk, a Sermeria tiszteletre méltó szenátorát, aki képes bármely ügy kapcsán részletesen elemezni, hogy az milyen hatást gyakorol a szülőbolygóján a gyökeres zöldségek forgalmára, nos, határozottan állíthatom, hogy inkább az ön tanácsát hallgatom meg.

Mace Windunak talán akadtak gyenge pontjai, de senki sem róhatta fel neki azt, hogy hízelgéssel könnyen le lehet venni a lábáról.

- Köszönöm - felelte kurtán -, de megkérdezhetném, hogy az irodája miért nem cáfolta azonnal Yoda mester halálhírét? Tudtommal...

- Ezt a sávot titkos kód védi? - szakította félbe Palpatine.

- Mint mindig - válaszolta Windu mester. - Ezt jómagam is feltételeztem - folytatta a

főkancellár -, de a biztonsági szolgálatom jelentette, hogy a Coruscanton jelenleg

hemzsegnek a mindenfélefajta kémek, többek között az elektronikusak is..A politikánk egyik szerencsétlen mellékhatása, hogy szabad mozgást engedünk mindenkinek, nyugtalanítóan csekély biztonsági ellenőrzés mellett.

- Yoda mester gyakran emlegette - felelte Windu mester -, hogy a legnagyobb biztonság titka az, ha olyan társadalmat teremtünk, amelyben senki sem akar másokat megtámadni.

- Természetesen! - helyeselt szaporán bólogatva Palpatine. - De mert a Kereskedelmi Szövetséget egyelőre nem sikerült meggyőzni az álláspontunkról, kénytelenek vagyunk azokkal a lapokkal játszani, amelyeket osztottak nekünk. A világunk korántsem tökéletes, és néha nehéz döntéseket kell hoznunk.

Ez nyilvánvalóan igaz volt, és Mace Windu ezeket a kemény igazságokat sokkal jobban kedvelte, mint a főkancellár üres udvariaskodását és bókjait.

- A kémek kérdését félretéve - mondta a főkancellár -, elfogadom a szavát arra, hogy ez a sáv tökéletesen biztonságot,- Kérem folytassa, Windu mester!

- Tudom, hogy Yoda nem tartózkodott abban a csillaghajóban, amelyet Asajj Ventress megsemmisített. Ön is tudja.

- Ezek szerint Asajj Ventress hajtotta végre a támadást? - szólt közben Palpatine. - Úgy rémlik, a közelmúltban átküldték nekem az aktáját.

- Igen, főkancellár úr. Vagy legalábbis a hajójával támadtak. Jellegzetes gép, könnyű felismerni. Elemeztük az életben maradt pilóta által hazahozott adatokat...

- A pilóta, aki holnap reggel hadbíróság elé áll gyávaság vádjával - jegyezte meg zordul Palpatine. - Gyors és elrettentő ítéletre számítok...

- Az a hajó egyértelműen a Last Call volt. De visszatérve, az előző témára - válaszolta konokul Mace Windu, - a lényeg az, hogy Yoda mester nem tartózkodott azon a hajóm. Én magam tájékoztattam önt arról, hogy Yoda nem lesz rajta. Szóval, annak tudatában, hogy a halálhír milyen hatást gyakorol a közhangulatra, miért nem adtak ki cáfolatot?

Palpatine főkancellár ekkor első ízben kissé éles hangon felelt:

- Windu mester, talán emlékszik még rá, hogy csupán a csali indulása után tájékoztatott arról, hogy azzal a géppel nem Yoda távozik a Coruscantról. Gyakorlatilag csak az ön szava támasztja alá azt, hogy nem halt meg.

- Az én szavam - közölte megfontoltan Mace Windu - egyike azon kevés dolgoknak,

amelyekben a Köztársaság Főkancellárja maradéktalanul megbízhat.

- Természetesen megbízok önben - vágta rá Palpatine, - de ez még nem elég. Rendkívül óvatosan kell eljárnunk. A főkancellár a népet és a Szenátust szolgálja, nem a Jedi-rendet. Ehhez hasonlóan a Jedi-rendet senki sem tekintheti az én magánhadseregemnek. A Köztársaság polgárainak hinniük kell abban, hogy a kormányzatuk nekik felelős, és csak nekik. Dooku gróf másról sem zagyvál, mint hogy a Köztársaságot maroknyi korrupt szenátor irányítja, valamint az ő bűntársaik a Rendben és a kormányzati bürokráciában. Ha most kiállók a polgárok elé, és azt mondom, hogy magam is láttam ugyan a felvételeket, de a templombeli cimboráim szóltak, hogy az egész csupán egy tréfa, és Yoda mester életben van, de jelenleg nem tudjuk megmutatni... ön szerint hogy venné ki magát?

Mace Windu fáradt mozdulatokkal megdörgölte az arcát, és megjegyezte:

- Ön a politikus... - Az vagyok, Windu mester. Tudom, hogy

nem tart ja nagyra ezt a hivatást, de politikus vagyok, méghozzá jó politikus. És amíg nem adok önnek tanácsokat annak kapcsán, hogy hogyan forgassa a fénykardot, kérem, fontolja meg, hogy talán tudom, mit csinálok.

Rövid szünet következett, majd a főkancellár felsóhajtott, és jóval barátságosabban folytatta:

- Yoda mester tehát gondoskodott egy csaliról, hogy titokban elutazhasson erre a rendkívül kényes küldetésre. Tragikus módon több kiváló pilótánk életét vesztette, hogy megtéveszthessük az ellenségeinket. Hagyhatjuk, hogy a semmiért áldozzák fel az életüket? Vagy tartsuk tisztéletben az áldozatukat, és adjunk Yoda mesternek néhány napot, hogy elérje a Vjunt, és talán véget vessen ennek a szörnyű háborúnak...

- Rendben, legyen így - adta meg magát Windu mester csak remélni tudom, hogy helyesen cselekszünk.

- Akárcsak én - tette hozzá ismét elkomorodva Palpatine. - De addig is, jó néven venném, ha csakis a formalitás kedvéért Yoda mester helyett ön tájékoztatna a napi eseményekről.

- Természetesen. Ekkor egy szárnysegéd jelent meg a

főkancellár mellett, és halkan közölte vele, hogy máris késésben van.

- Most pedig bocsásson meg, de szólít a kötelesség - mondta Palpatine, és elindult, hogy megszakítsa az adást. Egy-két lépés megtétele után visszafordult, és tovább beszélt: - Windu mester, miután mi mindig őszinték szoktuk lenni egymáshoz, hadd

fűzzem hozzá, hogy ezeken a tájékoztatókon a saját kendőzetlen véleményét szeretném hallani, és nem azt, amit ön szerint Yoda mester mondana. Ő egy egészen kiváló teremtmény, talán a legkiválóbb a Galaxisban. De Yoda mester a szíve mélyén tanár. Ön pedig harcos. Sajnálatos módon, ez a szomorú kor inkább az ön kora, semmint Yodáé.

- Yoda mester minden területen kiválóan teljesít - válaszolta Mace Windu -, és nem hiszem, hogy én felérek vele i akár békében, akár háborúban.

- Ezt szomorúan hallom - felelte Palpatine mert jelenleg csakis önre támaszkodhatunk. Elvárom, hogy a képességei legjavát nyújtsa.

- A Rend és a Köztársaság kedvéért mindent megadok, m akár az életemet is feláldozom - jelentette ki Windu.

- Helyes - mondta Palpatine, azzal kinyújtotta a kezét a vezérlőpult felé - talán még arra is szükség lesz.

- És a válságnak ezen szakaszában - mennydörögte Orn Free Taa, a Ryloth szenátora -, vagy mondhatnám úgy is, a mélyülő válság korában, ez a haláleset, a Jedi-rend nagymesterének erőszakos halála alátámasztja azon véleményeket, melyek szerint új, emelt szintű biztonsági intézkedésekre van szükség. A Jedik természetükből fakadóan igyekeznek

elvégezni jószolgálati munkájukat, de túl kevesen vannak, és túlságosan szétszóródtak. Ezt Yoda mester tragikus halála megrázóan világossá tette.

A szenátus óriási csarnokában helyeslő mormolások visszhangoztak.

- Amire szükségünk van - folytatta a twi'lek férfi az egy ütőképes, hozzáértő és elkötelezett biztonsági és kémelhárító sereg. Törvényhozó társaim, a háborút, amelyben találtuk magunkat, talán nagy nehézségek árán meg lehet nyerni a csatamezőkön, de sokkal könnyebb elveszíteni árulások és szabotázsok útján. Az általam beterjesztett törvényjavaslat egy kiterjedt, megbízható és agresszív hadsereg létrehozásához szolgáltat alapot. Ez a sereg nem a mi bonyolult, már-már a bénultságig lassú hivatalrendszerünk irányítása alá tartozna, hanem közvetlenül a főkancellári iroda alá, és azon keresztül a Szenátus alá. Itt az idő, hogy rendet és biztonságot teremtsünk a Köztársaságban! - kiáltotta. - Ez a legfontosabb dolgunk! Itt az idő, hogy a Köztársaság biztonságát közvetlenül a nép kezébe adjuk!

Úgy érti, a mi kezünkbe - állapította meg magában Amidala szenátor, és végighordozta tekintetét a többi törvényhozón. A társai körös-körül tapsoltak, éljeneztek, a lábukkal doboltak és fütyültek. Ő viszont elcsüggedt. Természetesnek vette, hogy mindenki

szeretne némi ellenőrzést az egyre inkább ellenőrizhetetlennek tűnő helyzet felett. Ám ha a törvényjavaslat átmegy - márpedig minden jel arra utalt, hogy átmegy -, akkor a Köztársaság biztonsága a hideg fejjel gondolkodó, szenvtelen és hozzáértő Jedik kezéből átkerül a lármás, érzelgős és politikai érdekektől fűtött szenátorok kezébe.

Padmé valahogy nem hitte, hogy ettől nagyobb biztonságban fogja érezni magát.

A hajó, amelynek fedélzetén Whie, Scout,

Maks Leem, Jai Maruk és Yoda elindult a Külső Gyűrű felé, eredetileg az Asymptotic Aproach to Divinity nevet kapta, amikor első ízben kisiklott a hajógyárból. Zarándokhajónak készült, a mathe- magi kultuszhívők egyik telepe rendelte meg. Szerencsétlen módon egy bankcsőd miatt a hívők elvesztették közös megtakarításaikat, és az Approach vevő nélkül maradt. Ekkor átnevezték Stardustnak, és unatkozó gazdagokat szállított a Galaxis egzotikus helyszíneire, illetve természeti eseményeihez, mint például a Nakat fekete lyukához vagy az Ariarch-17 várva várt nóvájához. Itt történt az a sajnálatos eset, hogy valaki elszámolta a lökéshullám energiáit, így az drámai hatást gyakorolt a hajó mesterséges gravitációjára, ami tucatnyi kártérítési pert eredményezett. A pereskedés évtizedekig tartott, míg végül a

Stardust tulajdonosait képviselő ügyvédek az elmaradt tiszteletdíjaik fejében megszerezték a hajót, átnevezték Reasonable Doubtnak, és eladták a Kut-Rate Kruises nevezetű vállalatnak, amelynél a karbantartás lényegében abból állt, hogy feltöltötték a hajót lélegezhető levegővel, majd néhány napig egy űrdokkban hagyták, hogy lássák, mennyi idő alatt szökik el belőle az atmoszféra.

A verpine-ok, ezek a kiváló csillaghajó-építők két méter magas, két lábon járó rovarfélék voltak. A mellkasukban előállított rádióhullámokkal kommunikáltak, és a látásuk párját ritkította az egész Galaxisban: húsz méterről meg tudtak különböztetni egymástól egy hím és egy nőstény tetűt egy nerf szőrzetében.

Mindennek következtében a Reasonable Doubt ágyainak szélessége alig érte el az egy métert; belső kommunikációs rendszer, mint olyan, nem létezett, továbbá a tájékoztató feliratok - amelyek a verpine-ok számára üvöltőén feltűnők lehetettek - Scout számára gyakorlatilag láthatatlanok voltak.

Az űrben töltött első napon közel egy órán keresztül keresett egy fürdőkabint, míg végül megtört, és segítséget kért a legénység egyik tagjától. Aztán még jobban szégyellte magát, amikor két perccel később kilépett a kabinból, mert nem tudott rájönni, hogy melyik csap mire való. Három nappal később ő és Whie

megint eltévedtek, ide-oda bolyongtak az emberi lények számára kényelmetlenül keskeny folyosók labirintusában.

Yoda mester, aki ugyan gyűlölt az R2-es burkolatában kuporogni, de egyelőre nem akart idegenek szeme elé kerülni, több mint egy órája küldte el őket, hogy szerezzenek ennivalót.( A Kut-Rate Kruises Társaságnál nem vesztegették az időt és az energiát olyasmire, hogy kabinszerviz.) Más fényűző elemek is látványosan hiányoztak - például az ágynemű.

Scout egész eddigi életében álmodozott arról a napról, amikor végre elhagyja majd a Jedi Templomot, a zsúfolt Coruscantot, és elindul a nagyvilág csodái felé. Csakhogy órákon keresztül várakoztak az űrkikötőben, és annyira kimerült, hogy a felszállás előtti percekben elaludt. A köpenyébe burkolózva vergődött a kényelmetlen, sziklakemény priccsen, és csak azért nem maradt le a nagy pillanatról, mert egy rándulástól a padlóra zuhant. Az élmény kiábrándítóan hatott rá, és azóta sem tudott jobb kedvre derülni.

Ezen felül biztosra vette, hogy a mestere, Jai Maruk nem kedveli őt. De nem akart most ezzel foglalkozni. Ami pedig az ételt illeti...

Scout megborzongott. Yoda mester zokszó nélkül felfalta mindazt, ami elé került, viszont ő a nyolcszáz éve alatt sok mindent megszokhatott. Sőt néha úgy tűnt,

kimondottan élvezi a hihetetlenül büdös, azonosíthatatlan valamiket.

Egyébként meg amikor Scout utoljára látta őt a Jedi Templom ebédlőjében, a tányérja széléről egy pikkelyes farok lógott...

- Hidd el nekem, túl mélyen vagyunk - jelentette ki. - Fel kéne lifteznünk a tizennégyes szintre. Erről szól a felirat.

- Az nem felirat. Csak valaki összekarcolta a liftállomás falát.

- Felirat, - Karcolás! - Felirat! Whie vett egy mély lélegzetet. - Talán valóban felirat volt, és én tévedtem.

Nézzük meg a tizennégyes szintet! Scout elindult a keskeny folyosó távolabbi

vége felé, és a válla felett visszaszólt: - Tudod, ahogyan te csinálod, azzal teljesen

elveszed az ember örömét. - Ahogyan csinálom? Mit? - Hát amikor megadod magad - magyarázta

Scout. - Még amikor nekem van igazam, és te tévedsz, akkor is úgy viselkedsz, mintha csak a kedvemben járnál. Tudom, a Jedik higgadtsága, meg minden, de ez a fajta viselkedés egy tizenhárom éves fiútól eléggé hátborzongató.

- Mégis, mit vársz tőlem? - Vitatkozz! Harcolj az igazadért! Ne

csináld... ne játszd folyton a Jedit! - felelte

Scout. - Nem lehetnél egyszerűen csak ember, egyszer az életben?

Whie fanyar mosolyra húzta a száját, és a fejét ingatva felelt:

- Nem... Az igazság az volt, hogy Whie figyelmét

nyomasztó gondolatok kötötték le. Leem mester elárulta neki, hogy a Vjun- ra tartanak, és célzott arra, hogy ott egy rendkívül fontos személlyel fognak találkozni - talán magával Dooku gróffal, esetleg Asajj Ventress-szel, a hírhedt gyilkossal. Indulás előtt j Whie előkereste a számítógépből a nő aktáját, és azon kapta magát, hogy az álmában látott arc dereng előtte a monitoron.

Ventress a Vjunon várja őket. Még néhány nap, esetleg egy hét, és ő fog állni egy szobában. Ventress mosolyogni fog rá. Scout felé fordul majd, akinek az arcán és a nyakán vér csorog. „Csókold meg" - ezt fogja mondani Ventress.

Whie azt kívánta, bárcsak tudná, hogy milyen választ fog adni.

Whie és Scout az egyik étkezőben állt a

meleg ételek pultja előtt kanyargó hosszú sorban - a nyers ételekre még többen vártak amikor valaki udvariasan megkopogtatta a lány vállát.

- Pho kisasszony?

- Micsoda? Úgy értem, tessék? - hadarta Scout, akinek némi késéssel jutott eszébe, hogy ő és a társai Pho családként Utaznak egy képzeletbeli unokatestvér esküvőjére a Corphelionra.

Egy magas, humanoidforma droid állt előtte, amely már jobb napokat is látott. Ha viselt is magán valaha bármilyen jelzést - feliratokat, karbantartási útmutatót vagy akár márkanevet -, rég lekopott róla minden, még a gyári festék is. Az egész teste tompán fénylő, fémes színben játszott, és mindenét karcolások borították.

- A hajó gondnoka kért meg arra, hogy keressem, meg önt - közölte a droid. - Úgy tűnik, hogy egy az ön tulajdonába tartozó tárgy felbukkant a Talált Tárgyak Részlegén.

Scout elfehéredett. Az utazás első napjai alatt napnál világosabbá vált, hogy Jai Maruk nem sokra tartja őt. El tudta képzelni, hogy milyen képet vág majd a mester, amikor hírét veszi, hogy újdonsült tanítványa máris elhagyta valamijét, például a fénykardját.

- Mit vesztettem el? - kérdezte letörten. - Azt a gondnok elfelejtette megemlíteni -

válaszolta udvariasan a droid. - Megtenné, hogy velem jön?

Scout a társára pillantott, aki bólintott. - Menj nyugodtan, majd én elintézem. Scout tovább habozott.

- Ne aggódj - mondta Whie -, nem mondom el senkinek.

Nem arra játszik, hogy megszégyenítsen - állapította meg magában Scout. - Egyszerűen ilyen típus.

A droid megfordult, és elindult a felvonóállomás felé. Scout a nyomába szegődött.

- A burkolatod eléggé megviselt - jegyezte meg, hogy beszélgetést kezdeményezzen.

- Nem tartozom a Reasonable Doubt állandó személyzetéhez - magyarázta a droid. - Felajánlottam nekik, hogy dolgozom náluk, ha cserébe elvisznek az úti célomig. Sajnálatos módon a gazdám elhunyt. Nekem kell gondoskodnom magamról.

Kinyílt előttük a liftajtó. - Nahát, ez még sosem jutott eszembe! -

dünnyögte Scout. - Hogy mi történik egy droiddal, ha elveszíti a gazdáját

- Őszintén szólva, nekem sem - válaszolta a kísérője - amíg meg nem történt velem.

- Hogyan intézed a karbantartást? - érdeklődött Scout. - Visszamész a gyárba? Vagy keresel egy műszerészt? Hogyan fizetsz a javításokért?

- Bámulatra méltó gyorsasággal értette meg a problémámat - felelte a droid. - Történetesen egy kisebb sorozat tagja vagyok, alig néhány száz példány készült belőlünk. És ma már eléggé elavultak

vagyunk. Számos javítást végre tudok hajtani magamon, de alkatrészekhez nagyon nehéz hozzájutni, és ennek megfelelően rendkívül drágák is. Vagy régiségkereskedőktől tudom beszerezni, vagy átalakíttatok egy modernebb egységet, hogy megfeleljen a paramétereimnek. Nem csekély feladat, ezt, gondolom, ön is sejti.

- Mondjuk, pár doboz festék nem kerülne sokba - jegyezte meg Scout az útikalauzának csupasz fémfelületeire sandítva.

- A díszítés logikailag a fontossági sorrend legalján helyezkedik el - felelte kimérten a droid.

- Viszont könnyebben kapnál munkát, ha jól néznél ki - mutatott rá Scout. - Tekintsd üzleti befektetésnek.

A droid megvonta a vállát - ez az emberi gesztus roppant furcsának hatott tőle.

- Van abban igazság, amit mond... és mégis, ez viszont leplezetlen őszinteség - válaszolta, mialatt megérintette az arcának sima fémfelszínét. - Úgy tűnik, az értelmes lények zöme egyfajta illúziókból és elvárásokból szőtt burokban él. Tele vagyunk előítéletekkel. Azt hisszük, ismerjük magunkat, és azokat, akik körülvesznek minket. Azt hisszük, tudjuk, mit hoz a holnap. Biztosra vesszük, hogy ismerjük az - életpályánkat. Aztán a Sors közbelép, lecsupaszít minket a puszta fémig, és mi nem

látunk mást, csak a sötétségben lebegő törmeléket.

- Hoppá! - Scout elismerően biccentett. - Ezek szerint filozófus droidként kerültél le a szerelősorról.

- Éppen ellenkezőleg - felelte furcsa hangon a droid. - A filozófia csak sokkal később érintett meg.

A fülke megállt a 34-es szinten, és az ajtaja félresiklott, - Parancsoljon, Pho kisasszony! - udvariaskodott a droid.

- A barátaim Scoutnak szólítanak - közölte Scout, azzal kezet nyújtott. A droid teljes komolysággal megrázta a kezét, és megszólalt:

- Köszönöm, de attól tartok, egyelőre nem számíthatom magam az ön barátjának. Csupán egy droid vagyok, aki elvégzi a feladatait.

- Te is mondd meg a nevedet! - biztatta Scout a gépezetet. Így illik.

- Ezt az illemszabályt inkább mellőzném most - válaszolta a droid. - Köszönöm, hogy megtisztel a bizalmával, de pillanatnyilag nem tudok önről eleget ahhoz, hogy eláruljam a valódi nevemet. - Gondolkodott néhány pillanatig, majd kurtán biccentve hozzátette: - Ha tetszik, egyelőre szólítson Solisnak.

- Még mindig jobb, mint a „Hé, Karcos!" - vágott vissza Scout vigyorogva. Az a benyomása támadt, hogy ha a programozása

magába foglalta volna a szemforgató funkciót, akkor a droid most bevetette volna. Továbbra is szélesen vigyorgott, és a békesség kedvéért hozzáfűzte: - A Solis éppen megteszi.

A gyorsbüfében még az étteremben

látottnál is hosszabb sorok kígyóztak, de Whie-nek végül sikerült leadnia a rendelést és kifizetni a számlát. Aztán csak állt, és bizonytalanul méregette a rakományát

Öt liter gyümölcslé, öt adag sült vákuumvirág, féltucatnyi hangzatos nevű Blasteroids Menüből, amelynek java részi kétszersült chiligombócnak tűnt, egy vödör ropogós zöldségi szelet és fél vödör sűrű, büdös tejféleség, öt pohár üdítői valamint egy marék szalvéta. Úgy ítélte meg, hogy ennek elégnek kell lennie. De hogyan fogja elvinni a kabinokig?

Asajj lesz az, aki megsebesíti Scoutot? Vagy őrök kapják el a lányt, és már

sebesülten viszik a gonosz gyilkos elé? És ha ő megcsókolja Scoutot, érezni fogja a

vér ízét a száján? Fejezd be! Ne gondolj rá! Ne töprengj! Ne töprengj! Az ösztönei azt súgták, hogy halmozzon fel

mindent egy tálcára, és bízzon az egyensúlyérzékében, illetve szükség esetén

vesse be az Erőt, hogy ne boruljon le az egész, de az túl feltűnő lett volna. A hétköznapi teremtmények vajon hogyan boldogulnak hasonló helyzetben? Nehezen - döntötte el Whie, és körülnézett. Hamarosan kiszűrt egy magas, termetes nőt, aki úgy oldalazott az asztalok között, hogy mindkét kezében egy-egy tálcát tartott, és mindkét lábába egy-egy apró gyermek csimpaszkodott. Whie-nek eszébe jutott, hogy, elkapja a Doubt egyik alacsony pincérdroidját, és vele viteti I el a rakományt a kabinokig.

- Segíthetek, uram? - kérdezte tőle egy magas droid, ami hirtelen jelent meg mellette, mintha a gondolataival idézte volna oda.

Az Erő velem van - állapította meg magában, és elmosolyodott.

- Köszönöm, minden rendben - válaszolta a gépezetnek, amelynek burkolatán a festés vörös és krémszínű libériát utánzott. - A gazdád nyilván feladatot bízott rád, és nem szeretnélek feltartani. Bár segíthetnél keríteni egy személyzeti droidot...

A droid felkapta a menücsomagokat, valamint a tejet, és kijelentette:

- Ragaszkodom hozzá, Whie gazda! - Igazán ked... - Whie megdermedt. -

Bocsánat, minek neveztél? - Whie gazdának - válaszolta a droid mély,

kellemes hangon.

- Az én nevem Pho... - Ne fáradjon, Whie gazda, igazán

felesleges - szólt közbe a droid. - Rengeteget tudok önről. Talán többet, mint amennyit ön tud saját magáról.

Whie letette a tálcát egy üres asztalra. Az ujjai bizseregni kezdtek, a kezét könnyűnek érezte, biztos jeleként annak, hogy máris felkészült, hogy szükség esetén benyúljon a köpenye alá, és előkapja a fénykardját.

- Ki vagy te? - kérdezte döbbenten. - Mi vagy te? Kihez tartozol?

- Azt javaslom - felelte a droid immáron halálosan komolyan, hogy ezeket a kérdéseket tegye fel saját magának.

Jai Maruk a hajó egyik edzőtermében azon

dolgozott, hogy felkészüljön a Dooku gróffal való második találkozására - ennek érdekében mozgatta át az izmait. Maks Leem a kabinjában meditált, amely egykoron tárolófülke lehetett, de ma már hivatalosan 523-as számú kabinként szerepelt a Reasonable Doubt nyilvántartásában.

Leem mester egyedül lakott, közvetlenül a társai mellett. Részben azért, mert minden egyes napon több órát meditált, és ezt a gran tömjén sűrű füstfelhőben tette, amely az emberi szaglószervre körülbelül olyan hatást gyakorolt, mint az égő kenőolaj. Ám a társai elsősorban azért igyekeztek másutt aludni,

mert a gran összetett gyomra folyamatosan dolgozott éjszakánként, méghozzá olyan hangosan, hogy emberi lény nem tudott aludni Leem mellett. A mester ízig-vérig társasági lény lévén sajnálta, hogy a társai elkülönülnek tőle, és a nappali órák zömét velük töltötte. De most, miután Jai Maruk elsietett az edzőterembe, és a padavanok az étterem felé vették az irányt, behúzódott szűkös menedékébe. Sűrű füst vette körül - amely végzett volna bármelyik kisebb emlősállattal -, és boldogan helyreállította a kapcsolatát a minden élőlényt összekötő Erővel.

A szomszédban, az 524-es kabinban Yoda mester azon töprengett, hogy mi a fekete űr tartóztatja fel a padavanokat. Nem a biztonságuk miatt aggódott. Rettentően éhes volt.

Scout kezdett rájönni, hogy az utazásnak a lényege és célja, hogy minél jobban megismerje önmagát. Ebben az értelemben minden jól ment. Rengeteget tanult. Megtanulta, hogy pusztán attól, hogy valakit kiválasztottak padavannak, még nem feltétlenül úszik a boldogságban, mint azt korábban gondolta, főleg nem, ha a mestere szemmel láthatóan felesleges poggyásznak tekinti. Megtanulta, hogy a teste túlságosan hozzászokott a Jedi Templomban készült kellemes és ismerős ételekhez, hogy a

Galaxis nagy, és tele van olyan teremtményekkel, akik készek megenni a létező legundorítóbb ételeket. És azt is megtanulta, hogy csapnivaló az irány- és térérzéke, mert úgy tűnt, végeérhetetlen utazáson vesz részt Solisszal - akit egyfolytában Karcosnak nevezett magában és szentül hitte, hogy már legalább háromszor bekóborolták az egész hajót.

- Nézd, ez már nevetséges - mondta végül. - Szólj a gondnoknak, hogy küldesse a kabinomba a holmimat, majd ott átveszem. Feltéve, ha valaha visszatalálok oda.

- Megérkeztünk - közölte zavartalanul Solis, és valóban, befordultak egy utolsó sarkon, és megálltak egy ajtó előtt, amelyen a GONDNOKI IRODA. UTASOKNAK BELÉPNI TILOS felirat szerepelt, persze a verpine-ok írásmódjával, amit azt jelentette, hogy Scoutnak oda kellett dugnia az orrát az ajtóhoz, hogy kibetűzze.

- Várjon egy pillanatot - kérte tőle a droid, azzal eltűnt a kabinban.

Scout várt. És várt. És csak várt. De pontosan abban a pillanatban, amikor

sarkon fordult, hogy elinduljon vissza, az ajtó halkan sziszegve félresiklott, és Solis visszatért.

- Jó hírem van - jelentette udvariasan. - A megkerült tárgy nem az ön tulajdona. Valaki már elvitte.

- Micsoda? - A jelekből ítélve a kézitáska egy másik

Pho kisasszony tulajdona - magyarázta Solis. - Sajnálatos, de egyszerű hiba történt. Nem azonosították pontosan a tulajdonost. Elnézést kérünk, amiért ide kellett fáradnia.

A Jedik mindig megőrzik a nyugalmukat - emlékeztette magát Scout. - Nem törődnek az élet kisebb-nagyobb bosszúságaival. Egy igazi Jedi nem képzeli el, hogy hogyan nézne ki ez a droid három vödör alkatrészre és egy halom fémlemezre bontva.

Solis oldalra billentette a fejét, és megkérdezte:

- Valami baj van, kisasszony? - Nincs - recsegte Scout a világon semmi.

De most haladéktalanul visszatérek a kabinomba.

Elsietett az irodától, és a sarkon befordulva belevetette magát a folyosók útvesztőjébe.

A droid, aminek a hallása a legendás Chiang/Xi audioszáláa technológián alapult, mozdulatlanul hallgatta a távolodó lépi teket. Rövid idő elteltével a lány megállt, majd lassan vissza! ballagott.

- Rendben - morogta Scout, miután a droid elé lépett; hogy a mindent összepréselő fekete lyukban találom meg a kabinomat?

- Engedje meg, hogy segítsek - ajánlotta nyájasan Solis.

- Lekötelezel! - horkant fel a lány ingerülten.

A harmadosztály mélyén, a Taupe-folyosó 17A szintjén az 524-es kabin ajtaja belesiklott a padlóba - legalábbis a java része. A verpine-ok általában függőlegesen mozgó ajtókat építettek be az űrhajóikba, így a kabin lakója kiláthatott a folyosóra, vagy akár beszélhetett is az ott állókkal úgy, hogy mindi össze hálóruhát viselt. Ez az ajtó azonban nem tűnt el teljésen. A felső részének egy darabja kiállt a padlóból, ugyanis á szellemes fedélzeti mérnök állandó parancsa szerint a harmadosztályon csak akkor javítottak meg valamit, ha az már „javíthatatlanul tönkrement". Egy kétlábú emberi lény szál mára a tizenöt centiméteres akadály nem jelenthetett gon-j dot, akár egy ötéves gyerek is könnyedén átlépett volna rajta. Ám egy zömök, szemeteskuka formájú R2-es egységet komoly kihívás elé állított.

A Reasonable Doubt közös helyiségeinek biztonságát a Carbanti Művek legolcsóbb, legócskább megfigyelő monádjai felügyelték. Ezek lényegében egy apró kamerából és egy mikrofonból álltak, amelyeket egy egyszerű, alsó szintű mesterséges intelligencia szolgált ki. A hatékony Ml-k készítés legalább annyira művészet, mint tudomány, és a Doubt megfigyelő monádjait vezérlő Ml-k az osztályuk legnagyobb és leglassabb gyermekei voltak. A 17A szinten még ezen mércék szerint is egy figyelemre méltóan

ostoba gépi tudat őrködött. A különféle bűnös tevékenységek, viselkedésminták és motivációk felismerése jócskán meghaladta a képességeit. Több feltűnő lopás, valamint egy eléggé mulatságos szélhámos átverés - egy hal, egy gyémánt és két süketnéma részvételével - zajlott le közvetlenül a kamerája előtt anélkül, hogy a legcsekélyebb késztetést érezte volna ahhoz, hogy Kétséges Tevékenység Jelentést küldjön a hajó biztonságáért felelős nagyobb és okosabb mesterséges intelligenciának. Az igazság az volt, hogy a monád egyetlen valamit tudott biztosan felismerni, méghozzá a tüzet. Egész létezése alatt, körülbelül hetvenhárommilliárd processzorciklus óta arra várt, hogy az infravörös vagy a füstdetektorai észleljenek már végre valamit. Hogy végre beindíthassa a vészvillogókat és a szirénákat, s megtörjön az örökös hallgatás. Túlzás nélkül állítható, hogy a Taupe-folyosó 17A szintjét felügyelő monád vágyott arra, hogy tűz üssön ki a rábízott területen. A tudat, hogy a villogók sötétek és a szirénák hallgatnak, úgy hatott rá, mint amikor egy emberi lénynek valami kegyetlenül ingerli az orrát, de a világért sem képes tüsszenteni. Mostanra a biztonsági monád boldogan hagyta volna, hogy a processzorai salakká égjenek, ha előtte elrendelheti a tűzriadót.

Ugyanakkor nem gyakorolt rá semmiféle hatást az, amikor egy R2-es egység odagurult az 524-es kabin ajtajához, nekiment az akadálynak, és a legkevésbé sem gépies rikkantást hallatott, amit csalódott szuszogás követett. Az apró droid ezt követően kinyújtotta egyik fémkarját, és többször rácsapott a padlóból kiálló fémlemezre. Ez a droidoktól szokatlan, ingerült viselkedés valószínűleg felkeltette volna az érdeklődést egy bonyolultabb, okosabb mesterséges intelligenciában. Szigorúan a tények szemszögéből nézve a Carbanti mérnökei bizton állították volna, hogy még a legalsó szintű biztonsági monádjaik is meglepődtek volna, amikor ugyanez az asztrodroid minden látható lebegtetőrendszer vagy rakéta nélkül lassan a levegőbe emelkedett. Amikor hangos csattanással lepottyant a folyosó padlójára, és jól érzékelhetően sértődött hangulatban elindult a liftállomás felé, nem lett volna túlzás elvárni egy minimális kezdeményező készséggel felvértezeti biztonsági monádtól, hogy megjelölje az R2-est további megfigyelésre.

Ám a Taupe-folyosó monádja nem tett semmit. A szomorú igazság az volt, hogy csakis akkor áldozta volna a figyelmét erre az éhes, röpködő, rosszkedvű asztrodroidra, ha

egy segítőkész utas leönti valamilyen gyúlékony folyadékkal, és lángra lobbantja.

A gyorsbüfében unatkozó utasok álltak

hosszú, tömött sorokban. A gyerekek ábrákat rajzolgattak az asztalokra kid fröccsent szószokkal és színes innivalókkal, vagy megpróbálj ták meggyőzni a szüleiket arról, hogy megették azokat a zöldségeket, amelyeket valójában a lefordított csészék alá rejtetteké A terem másik végében, a pultokkal szemközti falon egy óriási képernyőn a Klónháború legutóbbi tragédiáiról szóló tudósítások futottak. Gyakorlatilag semmi sem utalt arra, hogy az a világ, amelyet Whie ismert, átcsúszott volna valami szörnyű eseményhorizonton, hogy aztán soha többé ne lehessen látni.

- Ön Whie Malreaux-nak született, a Vjun bolygón - közölte a vörösben és krémszínben pompázó droid a maga ki«i mért modorában. - Az édesanyja két standard éjszakán és egy nappalon keresztül vajúdott, mire világra hozta. Kedves, szelíd gyermek volt, nem úgy, mint szerencsétlen bátyja, aki mindig, mindenhol csak kapkodott. Egyetlen dologban volt jobb önnél, méghozzá az alvásban. Önt már kisgyermek korában is furcsa álmok gyötörték.

- Honnan tudod mindezt? - suttogta Whie, és azon kapta magát, hogy képtelen elszakítani a tekintetét a droid szed mérői.

- Onnan, hogy ott voltam. - De... A droid megérintette festett libériáját. - Ezek a Malreaux-ház színei. Vörös és

krém. Vagy vér és csont, ha úgy jobban tetszik. És én annak a háznak vagyok a szolgája.

Whie úgy érezte magát, mintha az elméje a hiperűrbe ugrott volna. Egyből bevillantak az agyába a legutóbbi jósálmának képei: ő és Scout ott állnak egy díszes bútorokkal berendezett szobában. A talpa alatt vastag szőnyeg terül el, és annak szélein túl a padlót vörös és krémszínű járólapok borítják...

Otthon... Bizonyosságnak érezte a szót a szívében.

Hazamegy. - Amikor a Jedik ellopták önt az

otthonából... - szólalt meg a droid. - Elloptak? - vágott közbe Whie. - A Jedik

nem lopnak! A droid elegáns, gyors kézmozdulattal

elhallgattatta, és tovább beszélt: - Egy gyenge pillanatában találták az

édesanyját. A férje halála mélyen lesújtotta, és annyira ittas volt, hogy majdnem elvesztette az eszméletét. Én biztattam, hogy fontolja meg a döntést, de hát senki sem

hallgat egy droid tanácsára. - Egy pillanatra felszegte az állát, majd ismét leeresztette. - A lényeg, hogy a dolog megtörtént, és már nem lehetett meg nem történtté tenni. Az édesanyja néhány napon belül rájött, hogy a Jedik elvitték a nemesi ház örökösét. Ekkor elküldött engem a Coruscantra, hogy vigyázzak önre, és várjak.

- Tíz éve? Tizenegy? - kérdezte hitetlenkedve Whie.

A droid megvonta a vállát. Kiváló minőségű vezérlőprogram dolgozott benne. Noha nyilvánvalóan gép volt, akadozás nélkül, pontosan hajtotta végre a mozdulatot, amely így teljesen természetesnek hatott.

- A nevem Fidelis - mutatkozott be. - Arra programoztak, hogy hűséges legyek a Malreaux-házhoz, amelyet tizenkét nemzedék óta szolgálok, őrületen és háborúkon át. Most pedig önt szolgálom.

- De... de... én nem... nem akarom - dadogta Whie. - Éh Jedi vagyok. Nincs másik családom, csak a Rend. Nem fogadhatom el a szolgálataidat.

- Elnézését kérem, gazdám, de én döntöm el, hogy kit szolgálok. Hogy ön elfogadja-e, vagy sem, az kívül esik a vezérlőprogramom paraméterein.

- Hát akkor megparancsolom, hogy hagyj békén!

- A Malreaux-ház feje jelenleg az ön édesanyja, és bár tiszteletben tartom az ön kívánságait, jelenleg nem áll hatalmában megmásítani az édesanyja utasításait. Mindezen felül, - folytatta Fidelis - az én végső, teljes lojalitásom magáé a Malreaux-házé, és a programom széles körű döntési lehetőségei biztosít számomra abban a tekintetben, hogy melyik tettemmel szolgálom a legjobban a családot. Ebben az esetben tökéletesen megfelel a számomra, hogy önt szolgáljam, akár óhajtja, akár nem. Módomban áll többféle választást ön elé tárni, szabadon eldöntheti, hogy milyen formában tart igényt; a szolgálataimra - mondta engesztelő hanghordozással. - Nekem a legjobban az a szerep felel meg, ha egy úriembernek lehetek úri inasa, de amennyiben egy néma testőrt szeretné, vagy egy diszkrét orgyilkost, aki elkíséri önt az utazásaira, ezeknek a feladatköröknek is tökéletesen megfelelek.

- Látom, nem érted - tiltakozott panaszos hangon Whie. - Egy Jedi nem röpködhet a Galaxisban egy... hogy is mondtad? Úri inassal. Ilyen nincs!

- Most már van - felelte egykedvűen a droid. - Whie gazda, kérem, vegye figyelembe a családi kötelezettségeit. Ezekben a percekben az édesanyja ott várja önt a

Malreaux - házban, és naponta sértegeti, illetve megalázza őt a förtelmes Dooku gróf.

- Dooku! - hördült fel Whie. - Dooku most a házamban van?

Felpattant az asztaltól, és a legközelebbi felvonóállomás felé iramodott, közben visszakiáltott:

Azonnal szólnom kell Yo... a társaimnak! Fidelis elégedetten nyugtázta, hogy Whie máris a „házam" kifejezést használta, majd összeszedte az ételeket-italokat, és követte a fiút. Noha nem állt rendelkezésére az Erő, tizenkét nemzedéken keresztül állt a Cháteau Malreaux ebédlőasztaIánál, így könnyedén elboldogult a dobozokkal és poharakkal megrakott tálcával.

Mialatt kiféle tartott a gyorsbüféből, a háta mögött az óriási képernyőn megszakadt az adás, és megjelent a „Rendkívüli hírek" felirat.

Ezalatt a Taupe-folyosó 17A szintje felé

ereszkedő felvonó-kabinban Scout és Solis a Köztársaság és a Kereskedelmi Szövetség álláspontjáról vitatkozott.

- Most őszintén - mondta kissé nekihevülve Scout tényleg szeretnél egy olyan világban élni, amelyet harci droidok irányítanak?

Solisnak nem volt szemöldöke, amit felvonhatott volna, így csupán a fejét

fordította el, miközben a szemét a lány arcán tartotta.

- Aha - dünnyögte Scout, és a saját tükörképére meredt, amely jócskán elhomályosulva és eltorzulva verődött vissza a droid mellkasáról. - Hát igen, azt hiszem a te nézőpontodból másként festhet...

Hirtelen elhallgatott, mert halk szavak vonták magukra a figyelmét. A Yoda nevet hallotta a kezelőpanel felett működő, apró holokészülék felől.

- … ezen a felvételen, amelyet az Ithori-rendszer szélén keringő előretolt bázis kamerái készítettek, tisztán látszik, hogy a támadó egy kivételével megsemmisítette a Jedi-mester kísérőit. A támadó hajót, amely Dooku gróf hírhedt napvitorlásának módosított változata, azóta sikerült azonosítani. A neve Last Call, és a nyilvántartás szerint az elvetemült gyilkos és szabotőr, Asajj Ventress tulajdona. Ventresst jelenleg nyolc bolygón körözik, mert kapcsolatba hozható tizenegy Jedi-lovag meggyilkolásával...

- Tizenhét! - mordult fel Asajj, és megrázta

a fejét. - El tudod ezt hinni? És még ezek nevezik magukat tudósítónak!

Palleus Chuff, aki a másodpilóta ülésébe kötözve kuporgott a Last Call pilótafülkéjében, feltételezte, hogy ez csupán

szónoki kérdés volt. Felőle ugyan lehetett az is. Szívesen nyilatkozott mindenféle-fajta újságnak és holoadásnak, továbbá szellemes társalgónak tartották a coruscanti színésztársadalom jobb köreiben, ami sokat elárult róla. Csakhogy az elrablója betömte a száját, továbbá, amióta a vonónyaláb megmarkolta a hajóját, rendszeres időközönként elvesztette az eszméletét, és ilyen körülmények között nehezére esett kulturáltan beszélgetni.

-… mialatt az ithori hatóságok által

rendelkezésünkre bocsátott második felvételből világosan kiderül, hogy a roncsok Yoda mester hajójából származnak. Palpatine főkancellár szóvivője közölte, addig nem hajlandó kommentálni a hírt, amíg nem zárul le az alaposnak ígért vizsgálat. A tény viszont az, hogy a fővárosban csupa komor arcot lehet látni, miután a Köztársaságnak azon Jedi nélkül kell felkészülnie a Kereskedelmi Szövetség offenzíváira, aki nem csupán a legfőbb katonai stratégája volt, de ami legalább ilyen fontos, komoly befolyást is tudott gyakorolni a polgárok szívére és a lelkére.

- Ez így nem lesz jó - fakadt ki Scout. - Ez képtelenség! - Ijedt pillantást vetett Solisra. - El kell mondanunk nekik!

- Mit kell elmondanunk, és kinek? - érdeklődött szenvtelenül Solis.

- Ööö... semmit... - bökte ki Scout, amikor végre észbe kapott. - Semmit. Szólnom kell a barátaimnak, ezt akartam mondani. Azonnal vissza kell mennem a kabinomba, és szólnom kell a barátaimnak!

- Értem - felelte Solis. - Mindjárt ott leszünk.

A Kidz Arkade nevű játékteremben Donni

Bratz ágálva figyelt, mialatt Chuck a negyedik menetet játszotta a Vuki Hadiösvénnyel.

- Akkor most már én jövök? - kérdezte félénken. Igyekezett halkan beszélni, hogy ne zavarja a fivérét.

- Pofa be, Donni! Éppen a Gozar-szint kellős közepén vagyok.

Chuck keményen bedobta magát. Időnként egy helyben állva toporzékolt, és kihasználta mindazt az előnyt, amit négy hüvelykujja nyújthatott. Valóságos isten volt, amikor a Vuki Hadiösvénnyel játszott. Mielőtt nekilátott volna, lerakta a gép mellé a StarFriesét és a Fizzy-Bipjét. Donni egy darabig azt fontolgatta magában, hogy felrúgja az üdítőt, de igazából sosem merte volna megtenni.

Anya számtalanszor elmondta már, hogy Chuck a Galaxis legjobb nagytesója. Emellett, amikor utoljára csinált valami hasonlót, Chuck hozzákötötte Őt a régi zink-

szánhoz, amelynek hiányzott a jobb hátsó talpa, és addig küldte körbe-körbe, amíg lehányta anya újonnan kárpitozott karosszékét.

Donni tovább figyelte a játékot, és megpróbálta beérni a bátyja sikereivel, de a Repülő Tőrök Terme és a Mocsár szintek után, amikor Chuck maradéktalanul felrobbantotta a Végzet Repülő Varangyait, nem tudta megállni, hogy ne szólaljon meg:

- Azt ígérted, hogy utánad én jövök. Ezt ígérted. És ez négy kredittel ezelőtt volt.

- Szállj le rólam, Husipofa! - förmedt rá a bátyja.

Donni csápjai lekonyultak. - Anya azt mondta, hogy nem szabad így

nevezned. Chuck egy ügyesen kivitelezett

csavarófogással letépte egy zöld vuki karját, és felmordult:

- Hát, Husipofa, anya most nincs itt, nem igaz?

Chuckot annyira lekötötte a négy őrjöngő vukival vívott kézitusa, hogy nem vette észre azt a zömök R2-es egységet amely szeszélyesen kanyarogva beimbolygott a játékterem főbejáratán, majd megállt, és a kameráját a Fizzy-Bipre szegezte. Donni mukkanás nélkül végignézte, hogy a droid odagurul a Vuki Hadiösvényhez, és kissé rángatózó fémkarját az üdítő felé nyújtja. A

karmok összezárultak, és elsőre elvétették a célt, de másodjára már sikerült megragadniuk.

- Hé... - súgta Donni. - Kussolj már, Husipofa! Még nem te jössz! - De... Donni nyelt egyet, mert a droid elforgatta a

fejét, és a kamera most egyenesen az ő szemébe nézett. Furcsa, álmosító érzés tört rá, de nyomban el is múlt, és hirtelen két gondolat ugrott a fejébe, gyors egymásutánban. Először az, hogy amekkora féreg Chuck, bőven megérdemli, hogy holmi asztrodroid ellopja az üdítőjét. A második az volt: miféle üdítőt?

A kijárat felé tartó R2-es megállt, és ráirányította a kameráját az ajtó mellett függő képernyőre, amelyen éppen egy híradó ment. A képen látható elegáns férfi hangja majdnem teljesen beleveszett a játékterem robbanásokkal, vijjogásokkal és süvítésekkel teli lármájába, de Donni a fülét hegyezve nagy nehezen megértette.

- ... hogy kommentáljuk a mai nap megrázó hírét, Zorug Briefly tudósítóhoz fordulunk, aki felteszi az óra kérdését: mi lesz most, Jedi-lovagok?

A Taupe-folyosó végén lévő liftállomás két

csengetéssel jelezte, hogy kabin érkezett. Az

ajtó kétfelé csúszva feltárult, és Scout azon kapta magát, hogy az R2-esüket bámulja.

- Te! - csattant fel megrökönyödve. - Neked nem volna szabad idekint lenned! Hol jártál?

Az alacsony droid a padlóra pottyantott egy üres Fizzy-Bip dobozt, méghozzá úgy, hogy a mozdulatát egy gondos megfigyelő lopva ejtettnek nevezte volna. Scout, akit a hírek teljesen felzaklattak, nem vette észre. A mellette álló kopott droid viszont igen.

Scout hirtelen elfordult, és sietős iramban nekivágott a folyosónak, majd visszaszólt:

- Nem számít, figyelj, el kell juttatnunk egy üzenetet a... - a droidra pillantott - a barátainknak. Szörnyen összekeveredett minden.

Az R2-es nyugtalanul csiripelt, majd meglódult, és olyan gyorsan fordult be a sarkon, hogy egy kerékre billent. Solis töprengve bámult utána, aztán sietség nélkül a nyomába eredt.

Másodpercekkel később Whie bukkant fel a Taupe-folyosó másik végén. Teljes lendülettel futott, és idegesen kiabált.

- Hallottad? - kurjantotta neki Scout, mialatt megdöngette az 524-es ajtót.

- A Vjunon van! - zihálta Whie. - Dooku gróf! A Vjunon van!

A Taupe-folyosó mennyezetébe épített biztonsági monád közel sem volt elég jó megfigyelő ahhoz, hogy észrevegye, a fiú

nem a lánynak szánta a közlést, hanem a kis R2-es egységnek. Solis viszont kiváló megfigyelő volt. Nem rendelkezett ugyan a legújabb holojátékprogramokkal, de a Sors sokkal változatosabb életet adott neki, mint a társának, Fidelisnek, ami ott szedte a lábát a fiú mögött. Fidelis régóta vágyott már arra, hogy szolgálhassa a gazdáját, és most minden energiáját a Malreaux fiúnak szentelte. Solist nem érdekelte különösebben sem a Malreaux-ház, sem pedig annak örököse, így azonnal felfigyelt arra a tényre, hogy Fidelis tálcáján öt plasztikpohár van, nem pedig négy.

- Jai mester! Jai mester, nyisd ki! Én vagyok! - kiáltozta Scout, tovább döngetve az ajtót. - Üzenetet kell küldenünk a Templomba!

Ezekben a másodpercekben több esemény történt gyors egymásutánban.

Először is, az 524-es kabin ajtaja lejjebb ereszkedett. A nyíláson sűrű gőz tódult ki a folyosóra, aztán felbukkant benne Jai Maruk Jedi-mester. Eléggé kimerültnek tűnt, és nem viselt mást, csak egy törülközőt, amit a derekára csavart, miután kiugrott a zuhany alól.

- Remélem, nagyon fontos az ügy! - jegyezte meg, és vészjósló pillantásokkal méregette Scoutot.

Mialatt beszélt, lesiklott az 523-as kabin ajtaja, és a kiözönlő, fekete tömjénfüstből Maks Leem aggodalmas arca bontakozott ki.

- Whie? Mi ez a lárma? - kérdezte a gran. - Az imént megtudtam, hogy hol van Doo... A fiú mondatát hangos csattanás szakította

felbe. A tömzsi R2-es - minden látszat szerint teljesen véletlenül - nekiment Fidelisnek, és Whie további szavai mindenestül belevesztek a padlóra zuhogó dobozok, tányérok és poharak csörömpölésébe.

Ugyanebben a pillanatban a Taupe-folyosó biztonsági monádja fellelkesülve állapította meg, hogy a gőz és a füst sűrűsége elérte a füstérzékelőjének előre betáplált értékküszöbét. Vészvillogók keltek életre, szirénák visítottak fel hetvenhárommilliárd processzorciklusnyi várakozás minden szenvedélyével.

- Pho kisasszony - szólalt meg Jai Maruk mély, fenyegető hangon emlékszel még, mi a jelenlegi utazásunk első számú szabálya?

A jobb kezével szorosabban összefogta a törülközőt a csípője magasságában, majd zordon pillantást vetett előbb Scout- ra, aztán a villogó vészlámpákra, a szétszóródott ételekre, a m dermedten álló droidokra, majd ismét Scoutra. A lány nyelt egyet, és kibökte:

- Igen, mest... igen, atyám! - És mi az?

Whie és Scout riadtan nézett össze, és egyszerre válaszoltak:

- Ne keltsünk feltűnést! A Last Call adó-vevője halk csipogással

jelezte, hogy befutott egy hívás az egyik ritkán használt magánsávon. Asajj a panelre sandított, és megnyomta a vétel gombot.

- Tessék! A holovetítő felett egy droid fejének

háromdimenziós képe jelent meg. - Birtokomban vannak bizonyos

információk, amelyek talán önt is érdeklik - közölte a köszönést mellőzve a gépezet.

- Nem valószínű - válaszolta kurtán Asajj. - Tudom, hol van Yoda. Az igazi. Asajj hirtelen kihúzta magát ültében, és

megkérdezte: - Ezt meg hogy érted? Nem nézed a

híradókat? Yoda... - Ha gondolja, most nyomban megszakítom

az adást - szólt közbe a droid. Nem viselt magán azonosító jeleket, a burkolatáról rég lekopott minden festék, és nyugodt hangja teljes meggyőződést hordozott.

- Ne! - csattant fel Asaj. - Elismeri, hogy érdekli? - Elképzelhető... - Elképzelhető, hogy ez az információ

megér önnek 734 994 köztársasági kreditet? - Érdekes összeg. Hogy jött ki?

- Az árulási táblázataimat rendkívül részletesen és pontosan kalibrálták.

Asajj elgondolkodott néhány pillanatra, majd kijelentette:

- Azt hiszem, köthetünk üzletet. Miután megtárgyalták a feltételeket, és

befejezték a beszélgetést, Asajj megtervezett egy útvonalat a Phindar Űrállomáshoz. Rövid töprengés után áttöltötte a kommunikációs egységből a droid képét a központi számítógépbe, és utasította a rendszert, hogy derítsen ki mindent, amit csak lehet a humanoid forma gépezetről. A jelenlegi helyzete és a HoloHálózat legközelebbi reléállomása közötti transzmissziós késés miatt a keresés lassúnak ígérkezett, így aztán, hogy kihasználja az időt, gyorsan bekapott pár falatot, és beadott egy ampulla adrenalint a foglyának. Egyre jobban bosszantotta a férfinak azon szokása, hogy időről időre abbahagyta a lélegzést, és elájult.

A központi számítógép udvarias sípolással jelezte, hogy befejezte a kutatást.

- A keresés eredményes volt. A főmonitoron megjelent egy kép a

rendkívül tekintélyes Peterson útmutatója a Köztársaság droidjairól című könyv hetedik kötetéből, amely az A nagyvállalati terjeszkedés kora alcímet viselte. Asajj éppen csak rápillantott a képen szereplő droid képére, és azonnal megállapította, hogy egy

ugyanilyen modellel beszélt az imént. Aztán elolvasta a leírást.

A legendás Tac-Spec Footman. Ezt a taktikai specialista droidot hatalmas

költségek árán gyártották korlátozott számban. A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy a Footman a valaha megteremtett leghalálosabb személyi szolgálati egység. Egyesíti magában a fanatikus hűséget és a könyörtelen céltudatosságot. E két vonása révéiül annyira hatékony, hogy messze túlszárnyalja napjaink bérgyilkosainak teljesítményét.

Asajj Ventress mélyen elgondolkodva fordult el a műszerfaltól.

Hetedik fejezet Jai Maruk mindig is éberen aludt, és az első

halk ruhasuhogásra azonnal felébredt. Az ujjai bizseregtek, a kezét könnyűnek érezte, és máris készen állt, hogy előkapja az ágy alól a fénykardját. Kiterjesztette a tudatát, és letapogatta a kabint. Az Esterházy lány halkan hortyogva, mélyen aludt. Jai még a vékony fémfalakon keresztül is tisztán érezte Yoda szelíd izzását. A nagymester a szomszédos, 522-es kabinban aludt, amelyet az előző napon foglalt el, miután az előző lakója kiszállt a hajóból.

Maruk újabb suhogást hallott, és megnyugodott. Nem egy idegen osont be a kabinba, csupán Whie öltötte magára a ruháit a sötétben - nyilván indulni készült. Az Erőn keresztül tisztán érzékelte, hogy a fiú idegei feszülten rezegnek, akár egy trihárfa húrjai.

A mester ezen a legkevésbé sem lepődött meg. Whie most tette ki a lábát első ízben a Templomból, és semmi sem készíthette fel azokra a kihívásokra, amelyekkel szembetalálta magát. A tanítványok mindig azt hitték, hogy egy Jedi- lovag élete a fénykardpárbajokról és a magas szintű diplomáciai tárgyalásokról szól, mert erre készítették fel őket. De egyetlen tanóra, egyetlen edzőtermi gyakorlat sem szimulálta azt a helyzetet, amikor a padavan belefut egy droidba, amely azt állítja róla, hogy egy rég elveszett herceg a Vjunról.

Miután a takarítók úgy-ahogy rendbe tették a Taupe-folyosót, Maruk és Leem mesterek megismerkedtek Fidelisszel, a droiddal, amely közölte, hogy Whie eredeti családjának szolgája, valamint a társával, Solisszal. Jai legalábbis egyértelműnek látta, hogy ők ketten társak. És Solis nyilván azért csalta el Scoutot a gondnoki irodához, hogy Fidelis kettésben maradhasson Whie-vel. Mindent egybevetve furcsa helyzet alakult ki, ami nyilvánvalóan összezavarta a fiút.

Jai forrón remélte, hogy a droid képes lesz információt adni Dookuról, illetve a mozgásáról és szokásairól, de Solis csupán másodkézből származó értesülésekkel rendelkezett, mert legalább egy évtizede nem járt a Vjunon. Ettől függetlenül a Cháteau Malreaux-ról szóló leírása egybevágott azzal, amit a Dookuval, valamint undorító vérebével, Asajj Ventress-szel történt találkozása alatt látott.

Jai aztán megkérte Fidelist, hogy vázolja fel a kastély alapi rajzát, illetve a birtok térképét, hogy menekülési tervet készíthessenek arra az esetre, ha túl forróvá válna a helyzet. Ám dühítő módon a droid úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a kérést - csakis Whie-től fogadott el utasítást. Bizonyárán rájött, hogy a fiatalokat kísérő felnőttek Jedik, és ez a kifejezés nála valószínűleg ugyanazt jelentette, mint a csecsemő- tolvaj és az emberrabló.

Ez is egyike volt azon dolgoknak, amelyekről sosem esett szó a Templomban: hogy hányan viszonyulnak a Jedikhez bizalmatlanul, félelemmel és ellenségesen - még a Köztársaság polgárai közül is. Ezek az érzések annyira elszaporodtak a Klónháború alatt, hogy Jai Maruk gyűlölte az új Jediket begyűjtő küldetéseket. Noha tudta, hogy a gyermekek a Templomba bekerülve jobb, gazdagabb és hasznosabb életet fognak élni,

mint amilyet máskülönben élnének, de a suttogások - csecsemőtolvaj! - szörnyen felzaklatták, akárcsak az, ahogyan a megtört szívű szülők néztek, mialatt elvitték tőlük a gyermeküket. Legalább ennyire bántotta a másfajta szülők megkönnyebbült arckifejezése, azoké a szülőké, akik örültek, hogy megszabadultak egy éhes szájtól. Néha önkéntelenül elgondolkodott azon, hogy a saját szülei vajon melyik típushoz tartoztak. Es most egyre gyakrabban hallotta azt, hogy a Jedi- rend voltaképpen Palpatine főkancellár titkosrendőrsége, sajnos még azoktól a szakadár Jediktől is, akik kiléptek a Rendből. De akármilyen kínosan érezte is magát, amikor azt tapasztalta, hogy a Jedi szó hallatán a polgárok remény és hála helyett félve és bizalmatlanul néznek rá, ő legalább hozzászokott. Maks Leemet, aki ritkán hagyta el a Templomot, de főleg az ifjú padavanokat szinte sokkolta, amikor szembesültek azzal, hogy az átlagos polgárok milyen vegyes érzésekkel viszonyulnak a Jedikhez.

És mindennek tetejébe Whie és Scout ügye sem bizonyult egyszerűnek. Tallisibeth határozott volt, okos, és csinos is a maga sportos módján, viszont az Erő éppen csak áthatotta. Jai úgy vélte, ennél veszedelmesebb kombinációt elképzelni sem lehet. Yoda mesternek nyilván megvolt rá az

oka, amiért magával hozta erre az utazásra, de egy az Erőt jobban érzékelő, kevésbé elsöprő személyiségű padavan jócskán megkönnyítette volna mindnyájuk életét. Például, Whie egyszerűen nem tudta levenni a szemét a lányról. Ez persze teljesen normális viselkedés volt egy tizenhárom éves fiútól, akit több napra összezártak egy szép, fiatal lánnyal, de mindenki számára megnehezítette, hogy a feladatra összpontosítson. Úgy tűnt, Scout nem veszi észre, hogy a fiú titokban állandóan bámulja, de Leem mester gyengéd, apró mosolyából ítélve Whie a saját mesterét nem tudta megtéveszteni. Mindez persze csak tréfa és játék lett volna a Templomban. Senki sem haragudott a padavanokra, amiért nem képesek elfojtani kamaszkori ösztöneiket és érzelmeiket, de idekint, mialatt ő és társai arra készültek, hogy odaálljanak Dooku gróf elé, Jai nem vágyott semmiféle zavaró tényezőre.

Ugyanakkor azt is bevallotta magának, hogy máris megkedvelte a lányt. Holott ezt, őszintén szólva, nem akarta. Most, hogy a háború mind hevesebben tombolt, a Jedik sokkal gyak*l rabban kerültek életveszélybe, mint a Sith Háború óta bár-; mikor. És egy olyan lány, mint Scout (Enwandung-Esterha- zy - emlékeztette magát Jai hagyd a beceneveket!), szóval egy ilyen lány

valószínűleg egy éven belül halott lesz. Már maga a gondolat is fájt neki, és nem akarta, hogy valósággá váljon.

Whie végzett az öltözködéssel. A kabin ajtaja belesiklott a padlóba, Maruk mester kinézett a félhomályos folyosóra. A tűzriadó alatt a folyosói lámpák kialudtak, és bár a karbantartók leszerelték a túlságosan izgatott biztonsági monádot, azzal már nem foglalkoztak, hogy helyreállítsák a világítást.

Whie óvatos léptekkel kiosont a kabinból, és becsukta maga mögött az ajtót.

Jai tíz kreditet mert volna tenni arra, hogy a fiú az edzőterembe megy. Annak idején, padavan korában ő maga is sokszor mozgatta át a testét éjféltájban, hogy ne gondoljon egy lányra... kire is? Á, megvan: Jang Li-Li vörös hajú barátnőjére. Politrix, ez volt a neve. Egy rajtaütésben vesztette életét, két hónappal a Geonosisi Csata után. Plazmagránát végzett vele.

Jai még híven emlékezett a lány hajára, a válla felett kunkorodó vörös gyűrűkre. És a hajának illatára is emlékezet! Edzés közben történt, hogy Politrix leterítette őt, rávetette magát, és boldogan kacagva a padlóhoz szorította. Moccanni sem tudott, de nem is akart, mert az a gyönyörű, vörös hajzuhatag ráborult az arcára...

És Politrix nincs többé.

Jai megérezte, hogy egy könnycsepp siklik le az arcán, de nem törölte le. A bánat is az élet része, értelmetlen volna elutasítani, elfojtani. Mindig is egyfajta nyugalmi középpontból figyelte a saját bánatát. Oly sok a szomorúság. Oly sok gyerekkori barátja távozott már az élők sorából. Egyre inkább nehezére esett úgy érezni a bánatot, hogy nem adta át magát neki. Mit is mondott egyszer Yoda? A túl hosszú gyász kővé dermeszti a szívet.

Így aztán Jai megpróbált távolságot tartani Scouttól, hogy ne kedvelje meg túlságosan. Többek között azért, mert ezzel arra ösztönözte a lányt, hogy legyen keményebb, erősebb, elszántabb és veszélyesebb, mert ebben a korban erre volt szüksége. A padavanja többször bebizonyította már, hogy bátor, a csillagokra, még ezt is el kell ismernie róla! De azt is tudta, hogy a bátorság önmagában véve nem elég. Ő is bátran viselkedett, amikor ott állt Dooku és Asajj Ventress előtt. És mégis kudarcot vallott.

A lélegzete bősz sziszegés formájában tört elő a szájából. Ennyit a Jedik legendás nyugalmáról... Néhány percig még mozdulatlanul feküdt a sötétben, de aztán feladta a reményt, hogy előbb-utóbb elalszik. Magára öltötte a ruháit (sokkal halkabban, mint Whie), és a megindítóan kislányosan

szuszogó Scoutot maga mögött hagyva kilépett a folyosóra.

A sejtése beigazolódott, az edzőteremben talált rá a fiúra. Whie éppen a Ledőlt Kapu nevű fegyvertelen formagyakorlatot hajtotta végre. Ügyesen mozgott, sőt káprázatosan. Összesűrítette, és ide-oda terelte a világos oldal energiáit, amelyek tökéletesen ellenpontozták és segítették a mozdulatait, magasra repítették az utolsó ugrás során, majd vele együtt zúdultak le, akár a lesújtó villámok. A leérkezés pillanatában a talpa alatt felhasadt a matrac, a tömést alkotó habszivacs golyók fejmagasságig fröccsentek a levegőbe.

- Kiváló - mondta halkan Jai. Whie felé perdült, gyors hátraszaltót ugrott,

és miután küzdőállásba érkezett, mindkét kezét maga elé nyújtotta - az Erő látható kisülések formájában táncolt ide-oda a két tenyere között.

- Mit akarsz? - kérdezte mogorván. Jai pislogott egyet, és visszakérdezett: - Így beszélsz egy Jedi-mesterrel, padavan? Whie hevesen zihálva nézte őt, és nem

válaszolt. - Nos, padavan? - Képes lennél megölni egy másik Jedit? -

fakadt ki hirtelen a fiú. - Ha úgy ítélnéd meg, hogy átállt a sötét oldalra!

- Igen.

- Ennyi? Ilyen egyszerű? Nem arról volt szó, hogy mi egy család vagyunk?

- Éppen azért ölném meg, mert a család tagja volt - magyal rázta Maruk mester. - A sötét oldalra átállt Jedi nem közönséges bűnöző. A képességei és a tudása óriási hatalmat adnak neki, amit gonosz célok szolgálatába állít.

- Nem adnál neki esélyt arra, hogy visszatérjen a világos oldalra? - erősködött tovább Whie.

- Ha a sötét oldal egyszer megragad, soha többé nem ereszt el - válaszolta Maruk, majd felszegte az állát, és a szavait gondosan megválogatva folytatta: - Remélem, padavan, nem téveszted össze a pillanatnyi gyengeséget azzal, amikor valaki teljesen átadja magát a sötét oldalnak. Mindannyiunknak vannak kisebb-nagyobb bűnei...

- Még Yoda mesternek is? - Még Yoda mesternek is! Vagy legalábbis

ezt állítja. Nem tudom, mik azok, bár az tény, hogy amikor Yoda mester éhes, nem könnyű elviselni - jelentette ki Jai, és fintorogva magyarázott tovább: - Én pedig eléggé heves vérmérsékletű vagyok, és nehezen uralkodom magamon. Gyakran elfog a harag. Túl gyorsan ítélkezem, és túl lassan bocsátok meg. Többször megesett már, hogy dühömben megütöttem valakit. - Elhallgatott

néhány pillanatra, és barátságosabb modorban folytatta, vigyázva, hogy a szavai ne hordozzanak különösebb nyomatékot: - És voltak gyengéd érzéseim nők iránt. Ez teljesen természetes. Ugyanakkor, noha a sötét oldal ezekből az érzésekből meríti a hatalmának java részét, pusztán attól, hogy jelen vannak bennünk, még nem járunk a rossz úton. Érted, hogy miről beszélek? Ha valaki úgy dönt, hogy uralkodni akar, hogy rombolni akar, hogy mások gyengeségéből akar erőt meríteni, az a jele annak, hogy átállt a sötét oldalra. A világos oldal vagy a sötét oldal nem egy érzés, hanem egy döntés.

Whie testéből elpárolgott a haragos energia egy része. Hamarosan leeresztette a vállát, és az oldala mellé engedte a kezét.

- Én mindig jónak gondoltam magam - mondta csendesen. - Sosem láttam értelmét annak, hogy... édességet csenjek a konyhából. Vagy csaljak a vizsgákon. Jó fiú voltam. Azt hittem, hogy ez ugyanaz, mint az erény.

- Bámulatos, hogy milyen könnyű ellenállni mások kísértéseinek, nem igaz? - kérdezte fanyarul mosolyogva Jai.

Hirtelen megsajnálta az ifjú padavant. Részben azért, mert együtt érzett vele, részben pedig, mert együtt érzett az ugyanilyen korú önmagával. Híven emlékezett arra, hogy milyen volt tizenhárom

éves korában: elfojtotta az érzéseit, majd szétfeszítette a düh, és a valóság alig érdekelte. A fiú egy évtizeden keresztül törekedett arra, hogy jónak mutassa magát, és most kezdte megismerni az élet nehézségeit, a kemény választásokat - azokat, amelyekkel még egy boltos fiának is szembe kell néznie, nemhogy egy leendő Jedi-lovagnak.

- Ne aggódj - folytatta a mester -, bizonyos értelemben Yoda és Leem mesterek jobban ismernek téged, mint te magad.

Még én is tudok rólad egyet s mást, ifjú Whie. Ebben a világban az élet sosem könnyű, de mindannyian látjuk benned azt, amit hiszel magadról: a kiváló tanítványt, aki egy napon kiváló Jedi-lovag lesz. - Elhallgatott néhány pillanatra, majd megfontoltan hozzátette: - Hozd meg a döntéseidet, padavan! Nem mindegyik lesz helyes, de a legtöbb az lesz. És egyik mestered sem tart attól, hogy átállsz a sötét oldalra.

A fiú arca felderült, biztos jeleként annak, hogy jócskán megkönnyebbült, és a lelke mélyén feltámadt a remény.

- Köszönöm - felelte. - Nos, visszajössz velem a kabinba? -

kérdezte Maruk mester. - Vár rád az álmaid világa.

Amint kimondta, egyből rájött, hogy nem éppen szerencsés szófordulatot használt. Whie ismét elkomorodott. !

- Ne... nem - dadogta -, egy kicsit még fennmaradok azt hiszem...

Nekilátott átállítani egy súlyemelő gépet, amelyet előzőleg valaki egy uszonyos testhez állított be.

- És mi a helyzet Scouttal? - vetette fel halkan. - Gondolod, hogy valaha képes lesz áttérni a sötét oldalra?

Jai megrázta a fejét. - Bocsásd meg, hogy így kimondom, de

neki sosem volt olyan könnyű dolga, mint neked. Évek óta együtt él a kísértéseivel. Hogy csaljon, hogy belekukkantson mások dolgozatába, hogy összeesküdjön a nála jobbak ellen, annak érdekében, hogy a valóságosnál jobbnak mutassa magát. Talán nem a bevett szabályok szerint játszik, de egész lelkével elkötelezte magát a tisztességnek, a korlátai dacára. Minden rendben lesz vele mindaddig, amíg a Rend kötelékében marad. Ha kivetjük magunk közül, a keserűsége talán áthajszolja a sötét oldalra. Úgy érezné, elárultuk őt.

- Ugyanezt gondolom én is - vallotta be Whie. - Mindig is azt hittem, hogy elkülditek a mezőgazdasági csoporthoz, de most már értem, hogy ez miért nem történt meg. Nem arról van szó, hogy Yoda mester megszánta

őt. Hanem arról, hogy ő már átment azokon a vizsgákon, amelyekkel nekünk, a többi növendéknek még szembe kell néznünk.

- Scout tegnap arról beszélt nekem, hogy nagyon bosszantónak találja, hogy egy ilyen fiatal fiú ennyire bölcs válaszolta mosolyogva Maruk. - Kezdem érteni, hogy mire gondolt.

Whie felhorkant, rátelepedett a súlyemelő gépre, és gyors egymásutánban tízszer felnyomta a kart. Nem hívta segítségül az Erőt. Ez a gyakorlat a testről, az izmok edzéséről szolt, hogy addig hajtsa magát, amíg a sejtjei oxigénért kiáltanak.

Jólesett neki ez a fajta küzdelem: hús az acél ellen. Az igazság az volt, hogy az előző éjszakán újabb jósálom tört rá, az eddigi legrosszabb. Sokkal rosszabb, mint az a látomása, amelyben a vérző Scout társaságában ott állt Asajj Ventress előtt...

Nem! Csak nyomd ki a rudat! Ne gondolkodj! De amint pihenőt tartott két sorozat között,

az elméjét elárasztották az álmában látott képek.

- Maruk mester! - szólt a kijárat felé induló Jedi után.

- Tessék. - Félsz a haláltól? - Ez egyike azon dolgoknak, amelyek miatt

nem aggódom - felelte Maruk. - Az én dolgom

az, hogy tisztességes életet éljek, hogy védjem a Köztársaságot, óvjam annak népét, hogy gondoskodjak a hajómról, a fénykardomról és a padavanomról. A halálom... - szelíden elmosolyodott - valaki más felelőssége.

A Phindar Űrállomást a Külső Gyűrű

kapujaként emlegették. A phindiaikat, ezt a magas, vékony

testalkatú, gyászos képű népséget a maró szarkazmusukról ismerték szerte a Galaxisban. Sárga szemüket apró, vörös pöttyök tarkították. A karjuk a testükhöz képes aránytalanul hosszúra nőtt, így a csomagjaikat a padlón vonszolva jöttek-mentek az űrállomás zsúfolt várótermében. Egy árus felpuffasztott zsemleféleséget kínált nekik, valamint cafot, ez utóbbit nem pohárban vagy csészében árulta, hanem alacsony gravitációra tervezett tubusokban. Itt még az űrállomás újra felhasznált levegőjének szaga is más volt, mint másutt, és a hangosbeszélő kezelője gúnyosan elnyújtva és kissé énekelve mondta ki a közös nyelv szavait, amitől a Jedik coruscanti beszédmódja hadarónak és színtelennek hatott.

- Ha azt akarják, hogy lefoglaljuk és minden eszközzel átkutassuk a droidjaikat, hagyják

őket felügyelet nélkül bolyongani! - hallatszott a hangszórókból.

- Ezt hallottad? - kérdezte éles hangon Scout, és a körmi hegyével megkocogtatta az R2-es fejét. - Úgyhogy viselkedi rendesen!

Az alacsony droid belsejéből fojtott, lázadozó szuszogás hallatszott.

Egy hosszú sorban álltak, hogy jegyet váltsanak az utazási következő, a Joran-állomástól a Vjunig tartó szakaszára, ez- úttal, mint Coryx-család.

- Üzleti út, vagy üdülni mennek? - érdeklődött unottan a jegyet árusító férfi, amikor Jai Maruk a sor elejére ért.

- Elsősorban üdülni - felelte Jai. - A Vjunon? - hümmögte a jegyárus. - Aha,

persze... biztos jó lesz... - Én is ebben reménykedem - válaszolta

Maruk remekül színlelt bizonytalansággal. - Tudja, vízkémikus vagyok, és mindig szerettem volna tanulmányozni az ottani híres savas esőt. Elhoztam a srácokat is, hogy hadd játsszanak a... tengerparton, és így tovább...

- Hát, az remek szórakozás lesz - jelentette ki a férfi, Scoutra sandítva hozzátette: - Mondjuk, a külsejüket már nem ronthatja el. Jut eszembe, csak egy gyereket látok. Akkor most megvakultam, vagy maga nem tud számolni?.

- A fiam elment a mosdóba - felelte Jai. - De az azonosító kártyája itt van nálam.

A jegyárus átvette az iratokat. Kitűnő munkák voltak, a legjobbak, amivel a Jedi Templomban működő hamisítóműhely szolgálhatott, de Scout így is érezte, hogy felgyorsul a szívverése, mialatt a férfi egyenként megszemlélte a kártyákat.

- Ha azt akarják, hogy lefoglaljuk és minden eszközzel átkutassuk a droidjaikat, hagyják őket felügyelet nélkül bolyongani. ..

- Minden a legnagyobb rendben - sugallta Jai.

- Huh, képzelje el, mennyire megkönnyebbültem! - recsegte a jegyárus, és visszaadta az iratokat. - Rakja fel a droidot a mérlegre a többi csomag mellé!

Scout egy kéz érintését érezte a vállán, és amikor ijedten megpördült, a kopott droidot látta maga előtt, amellyel a Reasonable Doubt fedélzetén találkozott.

- Nahát, Karcos! - kurjantotta, majd a fejét oldalra billentve hadarta: - Akarom mondani, Solis! Kiszálltál?

- Bizonyos értelemben véve, igen. És most szeretnék kérni öntől egy apró szívességet - felelte a droid, és az első szint egyik teraszán működő gyorsbüfére mutatott. - Egy ismerősöm vár rám odafent. Alig ötperces séta, viszont tudomásom szerint a Kereskedelmi Szövetség két nappal ezelőtt

megtámadta a Greater Hub űrkikötőt, és ebből eredően a phindiaiak jelenleg nagyon komolyan veszik a biztonsági előírásokat. - Scout értetlenül pislogott a droidra, mire az tovább magyarázott: - Pillanatnyilag kísérő nélküli droidként közlekedek az állomáson.

- Á, értem - felelte a homlokára csapva Scout. - Erre nem is gondoltam.

- A Pindhar többek között arról nevezetes, hogy működik itt egy úgynevezett Intelligens Tárgyak Nyomozóiroda. Ez a szervezet elvileg ellenőrzi és felügyeli a droidokat, gyakorlatilag begyűjtik, majd eladják őket. És miután nem szeretném, ha begyűjtenének és eladnának, megtenné, hogy elkísér a találkozó helyszínére?

Maruk mester éppen a felháborodva tiltakozó R2-est emeli te a mérlegre, de Leem mester bólintott egyet, és mosolyogva odaszólt a lánynak:

- Menj csak nyugodtan! Legalább meglesz a napi jócselekedeted. És visszafelé jövet hozd a bátyádat is, ha meglátod valahol!

- Rendkívüli módon lekötelez - jelentette ki Solis, és fejel hajtott a Jedi-mesternek.

Élénk iramban vágtak át a várótermen, Scout az oldalán a droiddal fürgén kerülgette az indulásra váró utasokat.

- Te ugyanolyan típus vagy - mondta menet közben a kísérőjének -, mint az a droid,

amelyik ázt állítja magáról, hogy Whie szolgája, ugye?

- Jó a szeme, kisasszony. - Amúgy meg... várjunk egy pillanatot! A

droidok képesek, megsértődni? - Nem jellemző - felelte kétértelműén Solis. - Mmm... - Tegyünk egy próbát - javasolta Solis. - Szóval, az jár a fejemben, hogy azért

nincs rajtad festék meg minden, mert a gazdád kidobott. És az ilyesmi engem eléggé érdekel - folytatta sietve. - Engem is majdnem elküldtek a... majdnem kirúgtak az iskolából, ahová járok.

- Engem nem dobtak ki - felelte Solis. - Fogalmazzunk úgy, hogy elvesztettem a munkámat. - Rámutatott egy lépcsőre, és miután elindultak felfelé, hozzátette: - Fidelis és én szolgadroidoknak készültünk.

- Úriembereknek tervezett úri inasnak - jegyezte meg vigyorogva Scout. - Tudom, Whie mesélte.

- Valami olyasminek - hagyta jóvá Solis. - Eredetileg háztartási munkák egész sorának elvégzésére programoztak minket. Csakhogy, amint arra az intelligens gépek tervezői idővel rájöttek, ha egy a legkülönfélébb képességekkel és tapasztalatokkal felszerelt intelligens berendezést kiküldenek

a nagyvilágba egy olyan szerepre, amely némi előrelátást és kezdeményező készséget kíván, akkor a szóban forgó gépezet nyugtalanító módon hajlamos lesz önálló személyiséget kifejleszteni magában, és saját véleményeket kialakítani.

Scout gyanította, hogy a droid ezt az állítását ironikusnak szánta.

- A mi esetünkben a vezérlőprogramunk alapja a lojalitás - folytatta Solis. - A tulajdonosunk iránti feltétlen lojalitás, amelyet ellenőrző programok és különféle berendezések szavatolnak.

- Csakhogy a lojalitás nem mindig kétirányú - szólt közbe Scout. - Abból gondolom, hogy a családod elbocsátott téged.

- Nem ez történt - felelte Solis, mialatt felértek a lépcső tetejére -, a családom tagjait meggyilkolták.

Scout nem tudta, mit mondjon. - Egy kisebb helyi háború alatt történt -

magyarázta Solis. - Katonák törtek be a házukba. A családom egy titkos alagúton át akart elmenekülni. Az úrnőm leküldött a páncélkamrához, hogy vegyem magamhoz a családi ékszereket. Mondtam neki, hogy inkább maradok, és fedezem a menekülésüket, de ő ostobának nevezett, és idézte a minden más utasítást hatálytalanító parancssort. Mentem, és magamhoz vettem

az ékszereket. Csakhogy a családot elárulták, és a titkos alagút nem is volt olyan titkos. A katonák elkapták és kivégezték őket. Mire a helyszínre értem, mindenki halott volt. Rátettem az ékszereket a tetemekre, és elmentem onnan.

Ekkor egy meghatározhatatlan nemű, magas, kitinpáncélos idegen teremtmény nyomakodott el Scout mellett, aki csak ekkor döbbent rá, hogy megigézve áll a lépcső tetején, a keskeny út kellős közepén.

- A csillagok szerelmére - mormolta -, és mi történt a katonákkal? Azokkal, akik kiirtották a családodat?

- Nem emlékszem - felelte Solis szelíden. Aha, persze - gondolta Scout Nyelt egyet,

és elképzelte, hogy hogyan folytatódhatott a történet. Mialatt tovább ballagtak a gyorsbüfé felé, a droid fémtestét elcsúfító karcolásaikat és horzsolásokat fürkészte, és azon törte a fejét, hogy ezek közül mennyi származhat természetes kopásból, és mennyit okozhattak sugárnyalábok, nyíllövedékek vagy vibropengék.

- Fidelisnek még van családja, de ezt leszámítva ti ketten ugyanolyanok vagytok?

- Egyáltalán nem. Az én családomat több mint kétszáz standard évvel ezelőtt irtották ki. Ha önnek lenne egy ikerhúga, talán van is, mennyire különböznének máris egymástól, alig egyetlen évtized leforgása alatt?

- Kétszáz év? - kérdezte megrökönyödve Scout. - Mennyi idős vagy?

- Fiatalabb, mint az önök R2-es egysége - válaszolta Solis egy sejtelmes és átható pillantás kíséretében.

Scout hirtelen kínosan érezte magát, és nem tudta, mit feleljen. Szerencsére ebben a pillanatban elérték a gyorsbüfé kerek asztalait. Whie, akinek a mosdóban kellett volna lennie, ott ült az egyik asztalnál Fidelisszel, és a fejét lehajtva hallgatta a droidot.

- Hé! - kurjantotta Scout. - Te meg mit keresel itt?

Whie összerezzent, felkapta a fejét, és bűntudatosan pislogva körülnézett.

- Semmi közöd hozzá - mondta mogorván, amikor meglátta a lányt. - Beszélgetek. Azt szabad, nem?

- Semmi közöm hozzá? - ismételte Scout. - Mit nem hallok Szent Whie szájából? Igenis van közöm ahhoz, hogy ha rajtakaplak, amint idegenekkel társalogsz, és hazudsz róla. Vagy elfelejtetted, hogy melyik az igazi családod? - Keményen összepréselte a száját, a bal kezét csípőre tette, míg a jobbal lefelé, a váróterem felé mutatott, amelynek másik oldalán Maruk mester éppen a jegyekért járó krediteket számolta a pultra.

- Innen nézve úgy tűnik, te is egy idegennel társalogsz - vágott vissza Whie, miután

visszanyerte az önuralmát. Bár ez az önuralom elég furcsának tűnt: továbbra is látszott rajta, hogy dühös, és kész agresszívan védekezni.

Scout majdnem megsértődött, de az egész helyzet olyan különösnek hatott, hogy az ingerültsége pillanatok alatt elillant.

- Mi ütött beléd ma? - kérdezte összezavarodva. - Egész nap olyan furcsa vagy! Nem akartam megrázni a kalitkádat. Őszintén szóivá, azt sem tudtam, hogy téged is fel lehet zaklatni. Csak meglepődtem, ennyi az egész. Szóval, mi folyik itt?

- Késtél - szólt oda ekkor Fidelis a másik droidnak.

Solis csak megvonta a vállát. Késett? - gondolta Scout. - Miről késett le? Ebben a pillanatban kék-fehér egyenruhát

viselő phindiaik robogtak be a gyorsbüfébe. Mindannyian fegyvereket hordoztak, és zordon képet vágtak. Egy szigorú képű phindiai vezette őket, akinek a vállán kerek jelvény hirdette a rangját. A katonái a kezükben tartották a sugárvetőjüket, ő viszont a hátához erősített tokban hagyta a fegyverét.

- Mindenki őrizze meg a nyugalmát! - harsogta az étterem vendégeinek. - Quecks őrnagy vagyok, a Phindar Űrkikötő ITNyl-től. Bejelentést kaptunk, hogy egy rendkívül veszélyes droid tartózkodik az állomáson, felügyelet nélkül.

Tett két lépést, lenézett Fidelisre, és rászólt: - Gyártót, modellnevet, sorozatszámot

kérek! - Gazdám? - mondta a droid Whie-re

pillantva, de a fiú csak a szemét meresztette. - Ön a gazdája ennek a droidnak? -

kérdezte tőle az őrnagy. - Igen - válaszolta a fiú helyett Fidelis. - Nem! - nyögte ki Whie. - Mi folyik itt?

Maga kicsoda? - Intelligens Tárgyak Nyomozóiroda, taktikai

egység - közölte az őrnagy helyett Solis. - A náluk rendszeresített sugárvetőkkel és neurosokkolókkal felfegyverkezve.

A taktikai osztag parancsnoka a megviselt, festetlen droid felé pördült, és kérdőn meredt rá.

- Ez velem van - jelentette ki sietve Scout. - Azt majd mindjárt kiderítjük! Van maguknál

fegyver?- kérdezte Quecks őrnagy a fiútól. Ne nézz rám! - próbálta sugallni Scout,

abban a biztos tudatban, hogy Whie éppen erre készül. - Ne nézz körül, csak hazudj!

Whie persze ránézett, és annyit mondott: - Scout? - Én figyelmeztettelek, hogy hagyd otthon a

lézerágyút, nem igaz? - vágta rá kapásból Scout.

- Imádom a humorérzékét - jegyezte meg az őrnagy. - Tudják, mi, akik a biztonsági szolgálatoknál dolgozunk, egyszerűen odáig

vagyunk az örömtől, ha veszedelmes droidokkal kóborló ifjú idegenek lézerágyúkkal viccelődnek. Ez a legnagyobb kedvencünk...

A katonák szorosabban markolták a fegyverüket. Scout az őrnagy szemébe nézett, amennyire csak tudta, megidézte magában az Erőt, és halk, nyugodt hangon megszólalt:

- Nem, nincs nálunk semmilyen fegyver. Igaz, Whie?

Whie először tágra nyitotta a szemét, de végre észbe kapott.

- Így van, uram. Mi csak egyszerű kölykök vagyunk - magyarázta, és még Scout is, noha egy pillanatra sem tudta feledni, hogy a kardmarkolata ott lapul a köpenye alatt, még ő is érezte, mennyire abszurd, hogy az őrnagy két, ránézésre teljesen ártalmatlan gyereket zaklat.

A Quecks mögött álló katonák körülnéztek, és sorban leeresztették a fegyverüket. Maga az őrnagy lassan megnyugodott. A keze olyan hosszú volt, hogy amikor a teste mellett függött, az ujjvégei majdnem a bokáját súrolták.

- Hát akkor rendben - morogta valamelyest megenyhülve. - További utasításig maradjanak az asztaluknál a droidokkal együtt!

Az utolsó mondatának közepénél Fidelis oldalra billentette a fejét, mintha hallott volna valamit. A következő pillanatban Solis is így tett.

- Mi az? - csapott le nyomban Scout. - Mi történt?

- Az a baj az űrkikötő biztonsági rendszerével - felelte Solis -, hogy arra tervezték, hogy az utasok ne juthassanak fel csak úgy, ellenőrzés nélkül a gépekre.

Ekkor már Scout is meghallotta a sugárnyalábok távoli vijjogását, míg az orrát ózonszag csapta meg.

- Holott ennek fordítva is működnie kellene - fejezte be a gondolatot Solis.

Néhány másodperccel később tíz-tizenkét harci droid gurult be a beszállózónákhoz vezető folyosóról a váróterembe. Menet közben elsöpörték a biztonsági állomást, majd csatárláncba fejlődtek, és harci testhelyzetben bontakoztak ki. Pillanatokkal később különféle fegyverek ugrottak elő a páncélzatuk alól: sugárvetők, pengék, nyílvetők és olyan eszközök, amelyeket Scout nem ismert fel. A többé-kevésbé humanoid- forma, két és fél méter magas droidok két lábon jártak. Elnagyoltan kidolgozott ábrázatuk nem tükrözött semmiféle érzést, vagy ha igen, hát végtelenül fenyegetőnek hatott, míg keskeny fejük hátrafelé ívelve egyetlen pontba csúcsosodott. A váróterem

lámpáinak fénye tompán, baljóslatúan verődött vissza a mesterséges végtagokat borító sima páncéllemezekről.

Az űrkikötőben hemzsegő phindiaiak és a Galaxis más vidékeiről származó utasok néhány másodpercig csak álltak, és megigézve bámulták a halálos gépezeteket, amelyek oly hirtelen termettek előttük. A kísérteties csendet csupán halk csi- pogások törték meg.

- Ezt figyeljétek, jeleznek a fémdetektorok - állapította meg: szenvtelenül Solis.

És ekkor elszabadult a pokol. Maruk mester és Leem mester aktiválta a

fénykardját, készen arra, hogy hárítsák a droidok sugárnyalábjait. Ennyit az inkognitóról... - kesergett magában Maruk.

- Őrizzék meg a nyugalmukat! - harsogta torkaszakadtából, és az Erővel is megtámogatta a hangját, ami így végtelenül parancsolóan zengett.

Ezekben a pillanatokban az utasok legalább akkora veszélyt jelentettek egymásra, mint a harci droidok, attól függően, hogy a csapat miért jött ide. Ez vajon Dooku csapdája? - tette fel magának a kérdést Maruk mester. - Vagy puszta balszerencse?

- Lapuljanak le, és induljanak a kijáratok felé! - tette hozzá az előző módon.

Az akaratával egyelőre kordában tartotta a rémült sokaságot. Az utasok lekuporodtak, és

guggolva vagy négykézláb mászva igyekeztek a váróterem oldalai felé, ahol aztán eltűntek a vámmentes boltokban, vagy a legközelebbi fel vonóállomások felé iramodtak, többen berontottak a mosdókba, és ott kerestek menedéket. Ezalatt hat harci droid elvált a többitől, és az útjába kerülő élőlényeket félretaszítva jobbra tartottá Maruk azonnal átlátta a tervüket: arra törekedtek, hogy ő és Leem mester kereszttűzbe kerüljenek.

- Ohma D'un csatadroidok? - kérdezte a gran.

- Konföderációs orgyilkos droidok! - ordította Maruk, hogy túlharsogja a lármát.

Azonnal felismerte a gépeket, egy jelentésben: olvasott róluk, amelyet Anakin Skywalker írt a Jabiimon végrehajtott küldetésről. Anakin ellenségei egységes fegyverzetet használtak - egy kézi sugárvetőt és egy vállukra szerelt tartalékot

Ez az osztag a fegyverek jóval szélesebb skáláját vonultatta fel. Maruk a beépített sugárvetőkön felül felfedezett néhány nyílvetőt, szonikus gránátokat, két lángszórót, sőt még két lapos csőféleséget is, amelyeket taktikai vonósugárvetőknek nézett. A droidokat szemmel láthatóan egy bizonyos munkához szerelték fel.

Pontosan az a fajta fegyverzet, amit akkor adnak droidok- nak, ha Jedikre vadásznak, és

tudják, hogy a Jedik kiválóan értenek a sugárnyalábok hárításához - állapította meg magában Maruk.

Két orgyilkos droid felemelt egy-egy kisebbfajta tányérantennát, és aktivált valamilyen berendezést. Örült visítás tört be Jai koponyájába, kínzóan hangos, bénító hangrobbanás. Érezte, hogy beszakad a dobhártyája, és hiába próbálta összeszedni minden erejét, térdre roskadt. A hangorkán döbbenetes hatással járt, a kis R2-es egységet egyenesen hanyatt döntötte. Amikor a szonikus hullám elkapta Jait, egy pillanatig azt hitte, vasrúddal sújtottak az arcába.

Maks Leem elejtette a fénykardját. Kinyitotta a száját, és valószínűleg sikoltott, de Jai nem hallotta. Gyanította, hogy egy jó darabig semmit sem fog hallani.

Összpontosíts! Nem tudott gondolkodni. A koponyája

mintha széthasadt volna, és a darabjai külön-külön csörömpöltek, akár a padlóhoz vágott porcelán csésze szilánkjai. Rádöbbent, hogy a droidok mit vetettek be ellenük: kézi hangágyúkat. Olvasott már ezekről a fegyverekről, de semmi sem készíthette fel a hatásukra. .

Forró folyadék szaladt le a nyakán. Vér. Vér csorgott mindkét füléből.

Összpontosíts...

Láthatatlan energia sistergett el közte és Leem mester között. A taktikai vonósugár felkapta az R2-es egységet, felröpítette a magasba, majd hatalmas erővel levágta a padlóra, és odaszegezte. A droid moccanni sem tudott, mintha egy láthatatlan elektromágneses satuba került volna.

A harci droidok tudták, hogy Yoda mester odabent rejtőzik. Őrá vadásztak.

Jai a szeme sarkából meglátta, hogy Leem mester kinyújtja a jobbját. A gran az ajkát hátrahúzva úgy vicsorgott, hogy valamennyi fogát látni lehetett. A fénykardja a kezébe röppent. Egy gyors csapással levágta a szalagkorlát egyik oszlopának csúcsát, és a súlyos fémgömböt az Erő segítségével a bal kezébe rántotta. Azonnal fordult egyet, és elhajította a gömböt, majd az Erővel irányította a röptét. A lövedék telibe találta, és darabokra zúzta az egyik tányérantennát. Jai nem tudta megállapítani, hogy a másik üzemel-e még. Az a benyomása támadt, hogy az agyának hallóközpontja egyszerűen elolvadt. Az események szédítő gyorsasággal peregtek, de számára teljesen hangtalanul. Végül a koponyájában tapasztalt csörömpölés alábbhagyott, és sikerült találnia egy nyugodt pontot az örvény szinte teljesen mozdulatlan, békés középpontjában.

Évtizedeken keresztül edzett harci reflexei és ösztönei átvették az irányítást. A levegőbe

szökkent, és egy gyors, csavart szaltóval átröppent egy neki szánt nyílsorozat felett. A sűrű hullámban érkező lövedékek egy része még így is eltalálta, és tucatnyi fájó sebet nyitott a bőrén. Kristálytisztán látott és érzékelt mindent, de nem hallott semmit, mintha az; egész egy páncélüveg fal mögött történt volna. Furcsa módon kívülállónak érezte magát, mintha távolról figyelte volna az eseményeket, holott biztosra vette, hogy ez lesz élete utolsó csatája.

A hangágyúkat kezelő droidok egyike elé zuhant, és két gyors csapással három darabba vágta a gépezetet.

A váróteremben kitört a pánik. Ordítások és sikolyok hallatszottak mindenfelől. Miután Jai Maruk térdre roskadt, többé nem tudta ellenőrzése alatt tartani a tömeget. Az utasok immár eszüket vesztve rohantak keresztül-kasul a hatalmas csarnokban, akár az égő fészekből menekülő mermynek.

Scout a második szinten, a gyorsétterem korlátjánál állt. Nagy nehezen elszakította a tekintetét az őrületről, és elkezdett gondolkodni.

- Hé, őrnagy! - kiáltott rá a kommandósok parancsnokára. - Úgy tűnik, néhány igen veszélyes intelligens tárgy van odalent! Nyissanak tüzet!

A katonák bizonytalanul pislogtak a határozatlan Quecks őrnagyra. Az egyikük

aztán a korláthoz lépett, a vállához emelte a fegyverét, és lefelé szegezte annak csövét. Az egyik konföderációs orgyilkos droid felnézett, és fél másodperccel később a kommandós hanyatt zuhant - kiégett, véres kráter tátongott ott, ahol az imént még az arca volt.

Quecks őrnagy döbbenten bámulta a holttestet, majd nagyot fújva megszólalt:

- Rendben, ennyi! - Előhúzta az oldalán függő tokból a neurosokkolóját, és reszkető kezével ráfogta Solisra, illetve Fidelisre. - Őrizetbe vesszük ezt a kettőt, és visszavonulunk, amíg megérkezik az erősítés!

- Egész jó ötlet - jegyezte meg higgadtan Solis -, bár az első része nem tetszik.

A droid azzal szemkápráztató gyorsasággal előrelendítette a jobbját. A következő másodpercben az őrnagy értetlenül meredt törött ujjaira, míg a fegyvere immáron Solis fémmarkában lapult.

- Szeretne életben maradni? - érdeklődött rideg géphangon a droid.

- I... igen - nyögte az őrnagy. - Én is - jelentette ki a droid, azzal egyetlen

szorítással ócskavassá gyűrte a fegyvert. Nem lassan préselte össze, nem lehetett látni, hogy a fém csikorogva meghajlik. Szempillantás alatt, minden látható erőfeszítés nélkül történt, mintha a sokkoló

egy AT-PT szállítóegység gigászi talpa alá került volna.

A katonák megtörtek, és egymást lökdösve elmenekültek! Ekkor egy újabb droidosztag rontott be a váróterembe, ezúttal a dokkok felé vezető folyosóról. Két négyes csoportban haladtak át a detektorkapukon, amelyek halk szirénázássál és egy-két vörösen villogó lámpával üdvözölték őket. A droidok kettős oszlopa között egy karcsú, kopasz nő lépdelt, akinek csupasz fejbőrét tetoválások ékesítették. Hosszú, szapora léptekkel haladt, hogy ne szakadjon le a halálos gépezetektől és menet közben szélesen mosolygott - ezt a mosolyt senki sem nevezte volna kedvesnek.

A tizennyolc orgyilkos droid - a Last Call ennyit tudott szállítani a külső rekeszeiben - mostanra négy külön rajba vált szét. Az újonnan érkezettek közül négyen Asajjal maradtak. A másik négy a lépcsősorok felé indult, hogy felmenjenek a gyorsétteremhez, és biztosítsák a tágas teraszt. Öt további gépezet közelharcot vívott a két Jedivel, Jai Maruk a hatodikat már füstölgő roncshalmazzá aprította. Kettő a taktikai vonósugarakat működtette, és biztonságos távolságba a padlóhoz szegezték az asztrodroidot, amíg másik kettő odadübörgött hozzá, és szonikus gránátokat raktak közvetlenül mellé, a lábától alig néhány centire.

Másodpercekkel később a gránátok felrobbantak. A kettőd detonáció az egész űrállomást megrázta. A váróterem padlóján jól látható, gyűrű formában szétterjedő lökéshullám szaladt végig. Az R2-es burkolata összevissza horpadozott, és több helyen felhasadt. Ventress valahogy kiábrándítónak érez-, te az egészet. A lelke mélyén szívesen megütközött volna a vén, Jedivel: Asajj Ventress és Yoda mester halálig tartó fénykardpárbajt vív, a győztes mindent visz. Csakhogy Dooku gróf, aki ugyan jó ízléssel és fejlett szépérzékkel megáldott, elegáns férfi volt, sosem keverte össze a stílust a hatékonysággal, sosem fogadta el a látványos trükköket a lényeg helyett. Márpedig itt a lényeg az volt, hogy Yoda meghaljon, és ha ennek zűrzavaros körülmények között, vérben és mocsokban kellett megtörténnie, az még mindig jobbnak tűnt, mintha a vén mester akár csak hajszálnyi esélyt kapna az életben maradásra.

Mindez persze nem tette kellemesebbé a következő részt. Asajjt senki sem nevezhette finnyásnak semmilyen mérce szerint, de nem különösebben vágyott arra, hogy meglássa, mit műveltek a szonikus gránátok a fémhordóba zárt öreg testtel. Már ha Yoda egyáltalán túlélte a hangágyúk csapását,

illetve azt, hogy a vonónyaláb irtózatos erővel levágta a padlóra.

Mindenesetre meg kellett tennie. A testőreivel az oldalán megközelítette az

R2-est, előhúzta mindkét fénykardját, és két gyors, egymást keresztező csapással felnyitotta a burkolatot, amely szétvált, és a darabjai lassan dőlve hullottak le, akár a hervadt virágszirmok, amikor a szellő finoman letépi őket.

Ezt a végső, drámai és diadalmas pillanatot teljesen elrontotta a tény, hogy a burkolat üres volt.

Asajj értetlenül pislogott. Ott, ahol a droid aljának kellett volna lennie, meglepően szabályos lyuk tátongott a padlóban. Yoda nyílást vágott magának, és leugrott vagy leereszkedett a váróterem alatt elterülő dokkba. Ventress felmordult, akár egy homoki párduc, ha elvéti a prédát, és gyorsan kitágította a lyukat, hogy az orgyilkos droidok átférjenek rajta.

- Menjetek le oda! - parancsolt rájuk. A legközelebbi gép habozás nélkül

beleugrott a lyukba, és eltűnt a szeme elől. Hangos dobbanás hallatszott, és fény villant odalent. Szikrák pattogtak ki a nyílásból, majd egy sor csendülés és csattanás következett. Aztán a csend...

- A77 orgyilkos droid, jelentkezz -- darálta a droidok parancsnoka a maga közönyös

géphangján. Rövid szünet következett, aztán az A77-es feje kiröppent a nyílásból, kicsivel odébb a padlóra zuhant, és csörömpölve gurult még néhány métert, mire megállapodott.

Asaj j odalépett hozzá, néhány másodpercig szótlanul tanulmányozta, majd dühösen elrúgta. Vett egy mély lélegzetet, és fojtott hangon megszólalt:

- Rendben, legyen így! Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha vágunk egy még nagyobb lyukat.

Maks Leem számára lelassult az idő. Több tucatnyi kisebb sebből vérzett, amelyeket az orgyilkos droidok nyíllövedékéi ejtettek rajta. Nem szenvedett komoly sérüléseket, de elsői sorban a szemei felé tartó nyilakat hárította, így minden sorozatnál eltalálta néhány lövedék. Miután sikerült kiiktatnia a hangágyúkat, és kiszabadult azok bénító hatása alól, már gyorsan mozgott, de a nyílvetők okosan kiválasztott fegyvereknek bizonyultak - egyszerűen nem tudta hárítani az összes lövedéket, és kitérni sem tudott valamennyi elől. Maguk a nyilak elég könnyűek voltak ahhoz, hogy a droidoknak ne kelljen aggódniuk a kereszttűz miatt. Eltalálták ugyan egymást, de az apró nyilak lepattantak a páncélzatukról, legfeljebb egy-két kisebb karcolást ejtettek rajtuk. Egy hús-vér testre viszont komoly veszélyt jelentettek.

Maks Leem attól tartott, hogy előbb-utóbb az egyik sorozat elkapja valamelyik inát a bokájában, a térdében vagy a könyökében, és akkor a helyzet még forróbbá válik. Lassúnak érezte magát. Tudta, hogy nincs formában. Ezekben a pillanatokban, az ádáz csata forgatagában kristálytisztán belátta, hogy a háború iránti gyűlölete a mindenféle harccal szembeni ösztönös ellenállássá formálódott a tudatalattijában. Természetesen fel volt készülve a harcra. De nem eléggé. Nem készült fel erre a helyzetre, amelyben a Jedik, a béke őrzői, már-már közönséges! zsoldosokká silányultak.

Magas, csavart szaltót ugrott, amellyel ugyan átrepült egy nyílfelhő felett, de egy-két lövedék így is az oldalába fúródott, aztán úgy zúdult lefelé, akár egy meteor, és szélsebesen forgatta a fénykardját. A támadójának feje ott volt, alig karnyújtásnyira tőle, de nem sújthatott le rá. A droid sugárvetőt tartó karját vágta le, és kapta el abban a pillanatban, amikor a talpa a padlóra csattant. A testéhez szorította a lehasított kezet, gyors bukfenccel eltávolodott a meglepődött droidtól, aztán feltérdelt, és a fegyvert még ekkor is markoló fémkéz ujjait rángatva gyors egymásutánban négy lövést adott le a Jai Marukot tűz alatt tartó gépezetre. Mind a négy gyémántfényű sugárnyaláb pontosan ugyanabba a pontba

csapódott. Az első három kerek lyukat olvasztott a páncélba, a negyedik behatolt a droid felsőtestébe, ami azonnal felrobbant. A gépezet mozdulatlanná dermedt, és állva maradt ugyan, de a szeméből és a szájából lángok csaptak ki.

Jai Maruk a gyilkos csata kellős közepén ádázul boldognak tűnt. Mintha jól érezte volna magát ilyen körülmények között, mintha az erőszak lett volna az igazi eleme. Mintha régóta várt volna a pusztításnak erre a percére. Az arcán vér patakzott, de gyorsan rávigyorgott Leemre, és a pengéjét mélyen beledöfte egy másik orgyilkos mellkasába.

Maks Leem azt kívánta, bárcsak ő is érezné ezt az örömöt. Némi harci láz sokat segített volna, de ő nem ez a típus volt. Akárhogy próbálta is megőrizni magában a Jedik lelki békéjét, a szomorúság újra és újra előtört a bensője mélyéről, és megnehezítette számára az összpontosítást. Egy másik droid újabb sorozatot küldött rá hátulról. Legalább tíz lövedék fúródott a hátába, és ekkor fél térdre roskadt.

- Gyerünk! - kiáltott Scout. - Segítenünk kell! Rátette a kezét a váróteremre néző korlátra, és ugrani akart, csakhogy az ösztönei gyorsabban működtek, mint a tudata, és az izmai nem engedelmeskedtek az agya parancsának. A következő pillanatban rájött, hogy nem szabad megkockáztatnia a mintegy

nyolcméteres zuhanást, ekkor megpördült} és odaszólt Whie-nek:

- Te innen indulj, neked sikerülni fog! Én a lépcsőn megyek... jobb is lesz, ha két irányból támadunk. Solis, gyere velem!

- Nem - felelte kurtán a droid. - Micsoda? - hördült fel Scout, és a droid

felé fordult. - Ez nem az én háborúm - felelte

közönyösen Solis. - De megölik a társainkat! - Az élőlények meghalnak. Előbb vagy

utóbb mindegyik! - válaszolta a vállát megvonva Solis. - A gépek viszont addig működnek, amíg megfelelő karbantartást kapnak. A Galaxis egésze szempontjából az én életemnek talán nincs jelentősége, de négyszáz standard éven keresztül dolgoztam, ármánykodtam, küzdöttem és csaltam azért, hogy fennmaradjak. Ma már akarok létezni, és nem fogom kockára tenni a létemet azért, hogy késleltessem a hús-vér lények amúgy is elkerülhetetlen pusztulását.

Scout az imént még haragos arcot vágott, de most már megvetően nézett a droidra, és ráförmedt:

- Ha te így gondolkodsz az életről, csak egy ócska fémhalom vagy!

Fidelis egész testében megrázkódott, és a fejét csóválva kijelentette:

- Az igaz értékek megdöbbentő hiánya. Minden sorozatban akad egy-kettő ilyen.

Scout vett néhány mély lélegzetet, és a lépcső felé iramodott. A háta mögött Whie a korlátra tette a bal kezét, és lenézett a csatatérré vált váróteremre, hogy eldöntse, hová ugorjon. Az újonnan érkezett droidok közül négy a lépcső felé tartott. Legyen így - gondolta a fiú. - Ha az ellenség értünk jön, annál jobb. Hamarabb találkozunk. - Gyorsan eltervezte, hogy végigfut a korlát mentén, majd a kellő helyen leugrik, és elkapja a két hátsó droidot. Azt remélte, hogy ezzel eltereli az első kettő figyelmét is addig, amíg Scout szemből odaér hozzájuk.

Már indult volna, de hirtelen hideg, merev valami borult rá a kézfejére. Lenézett, és döbbenten látta, hogy Fidelis rátette a kezét az ő kezére, és úgy odaszegezte a korláthoz, hogy mozdítani sem tudta.

- Mit művelsz? - Nem biztonságos - felelte nyugodtan

Fidelis. - De... - Nem azért vártam tíz évet a Jedi Templom

mellett, hogy tétlenül végignézzem, amint ön értelmetlenül eldobja az életét két, amúgy is halálra ítélt Jedi védelmében - jelentette ki Fidelis olyan hangsúlyozással, mintha egy kisgyermeknek magyarázott volna. - Ha a

droidok nem végeznek velük, akkor Asajj Ventress fogja megtenni.

- Te megőrültél! - csattant fel Whie, és a kardjáért nyúlt, de a droid villámgyorsan elkapta a jobb kezét, és azt is mozdulatlanságra kényszerítette.

- Nem, gazdám. Csak logikusan és józanul gondolkodom.

- Jövök, Maruk mester! - kiáltotta ebben a pillanatban Scout, és a fokokat négyesével szedve rohant lefelé a lépcsőn, közben a kardját máris csapásra emelte. Mintha észre sem vette volna, hogy egyenesen a négy orgyilkos droid felé robog...

- Figyelj rám! - zihálta indulatosan Whie. - A gazdád vagyok, igaz? Azt kell tenned, amit mondok, igaz?

- Á - dünnyögte Fidelis -, úgy tűnik, mégiscsak előrébb jutottunk. Ezek szerint most már elismeri, hogy ön a gazdám?

- Igen, igen! - hadarta Whie. - Amit csak akarsz, de most azonnal engedj el!

- így már sokkal jobb - állapította meg elégedetten Fidelis. - De meg kell mondjam, uram, tanácsadói minőségemben - ami nem csekély része az ön számára úri inasaként teljesített szolgálatomnak - nem javaslom, hogy részt vegyem ebben az akcióban. Az életben maradásának esélyei rendkívül rosszak, uram. Rendkívül rosszak.

Scout elérte a lépcső felénél elterülő pihenőt, és ekkor rájött, hogy alig tíz méter választja el a szemből közeledő orgyilkos droidoktól. Ráfékezett, és miután sikerült megállnia, felkapta a fejét, és a tekintete összeakadt a fiúéval. Előbb döbbenten bámulta, majd az arcára dühös és meglepett kifejezési telepedett, aztán a félelem jelei is megjelentek a vonásain Whie tudta, ha a lány most meghal, ez a tekintet és ez az arc élete végéig kísérteni fogja őt.

Scout hirtelen elfordította a fejét, majd ő és a droidok három, végtelenül hosszúnak tűnő másodpercig egymásra meredtek. A lány végül megpördült, és hanyatt-homlok rohant felfelé. Futás közben, amennyire tudott, jobbra-balra cikázott, és újra meg újra lebukott, miközben sugárnyalábok húztak el felette és mellette.

- Bocsásson meg, uram - folytatta ekkor Fidelis -, de valóban úgy ítélem meg, hogy a tanácsadás a munkám fontos része.

- Engedj el! - ordította Whie. Fidelis habozott, nem tudott dönteni a

kötelességei és a parancs között. - Én nem tenném - jegyezte meg halkan

Solis. Ám a pillanatnyi elbizonytalanodás elég

volt. Whie az Erőt bevetve szétfeszítette a droid ujjait, felszökkent a levegőből majd a korláton rohant a lépcső felé.

- Jövök, Scout! - kiabálta felindultan. A neve hallatán a lány hátrafordult. Ebben a

pillanatban hatalmas erővel előrekaszáló acélököl súrolta a fejét. Tett még két tántorgó lépést, és hasra esett.

Nyolcadik fejezet A Phindar Űrállomás óriási dokkja

közvetlenül a váróterem alatt terült el. A nagyobb űrhajók - a kereskedelmi teherhajók, utasszállítók, katonai csapatszállítók - a külső burkolathoz tapadva várakoztak, és szűk, kinyújtható közlekedőfolyosók kötötték össze őket az állomással. A kisebb egységek, az egyszemélyes, rendszeren belüli szöcskéktől kezdve a harminc utas befogadására alkalmas luxus jachtokig a hatalmas zsilipkapukon keresztül siklottak be a belső térbe. Miután ráereszkedtek a megerősített fedélzetre, az utasaiknak várniuk kellett, amíg a helyi személyzet feltöltötte levegővel a dokkot, csak aztán szállhattak ki, és adhatták át a gépeket a révkalauz droidoknak, amelyek aztán elvitték a hajókat a repülési tervtől függően kiadott parkolóhelyekre.

Asajj Ventress a zsilip közelében akarta hagyni a gépét, hogy szükség esetén gyorsan elmenekülhessen, ezért nem óhajtotta igénybe venni a dokk szolgáltatásait. Annyira

nem, hogy a jelentkező droidokból csak néhány marék csavar, összeolvadt vezeték, füstölgő lemezdarab és egy terjedelmes kenőanyag tócsa maradt.

A dokk mennyezetéről kitépett szemgolyókra emlékeztető kamerák függtek. Ha még működtek volna, akkor a dokk biztonsági vezérlőtermében ülők két furcsa alakot pillantottak volna meg. Az egyik Yoda mester volt, aki a várakozó gépek között kanyarogva tartott egy bizonyos irányba, a szemében veszedelmes, harci tüzek lobogtak zöldes fénnyel.

Egy másik Yoda a Last Call pilótafülkéjéhez vezető létrán vergődött lefelé. Ez a Yoda eléggé megviseltnek tűnt. Az arcát koszfoltok és zúzódások borították, s látszott rajta, hogy a kiszáradás határán jár. A bokája és a csuklója össze volt kötve, az egyik füle félig leszakadt, és bánatosan lógva hol összeg kunkorodott, hol kiegyenesedett.

Az első Yoda odaért a géphez, és a fénykardját feltartva; szemügyre vette önmaga megtépázott hasonmását.

- Hm - mormolta -, pocsékul nézek ki... - A csillagok szerelmére - recsegte rémülten

Palleus Chuff -, én vagyok! Úgy értem, te! Valahol a sötét messzeségben fény villant,

majd röviddel ez-; után tompa dobbanások hallatszottak: négy orgyilkos droid zuhant le a váróteremből a hangárba.

- Akkor most ketten vagyunk - dünnyögte Yoda. - De nemsokára senki sem lesz itt, hacsak nem szedjük a lábunkat,

Megmozgatta két ujját, és Palleus Chuff megrökönyödve látta, hogy a bokájára és a csuklójára csavart öntapadó rögzítőszalagok maguktól letekerednek. Pillanatokkal később fel-nyögött, amikor az utolsó hurok is levált, és magával vitt néhány kitépett szőrcsomót.

- Mmm... lehet, hogy kicsit fájni fog - tette hozzá Yoda némileg megkésve.

Súlyos léptek csattogtak a távolban, a droidok gyors ütemben közeledtek.

- Ez Ventress! - bökte ki izgatottan Chuff. - Azért jött, hogy megöljön téged. Fogságba ejtett engem, mert azt hitte, hogy én te vagyok, de valahogyan rájött, hogy te ide fogsz jönni, és eljött, hogy elkapja az igazit. Csakhogy elszámította magát! - jelentette ki diadalittasan. - Otthagyott a hajójában egyedül! Azt hitte, nem árthatok neki! Ó, nem, Chuff, a szánalmas színész nem képes ilyesmire! De én beprogramoztam a hajóját, hogy semmisítse meg magát!

Hirtelen egy sugárnyaláb száguldott feléjük a sötétségben. Yoda könnyűszerrel félreütötte, és megkérdezte:

- Hogy megsemmisítse magát? - Bizony ám! Ugyanazt csináltam, mint a

Jedi! című darabban - magyarázta fellelkesülve Chuff. - Harmadik felvonás,

második jelenet, amikor megszököm a tholiai harcosoktól... - Egy pillanatra elhallgatott, majd aggodalmasan megkérdezte: - Nem gondolod, hogy ki kéne kapcsolni a kardodat? A fénye messziről látható...

Yoda az Erő segítségével mindkettőjüket felrepítette a levegőbe, majd át a Last Call felett, miközben nyíllövedékek sortüze csattogott a csillaghajó páncéllemezein.

- Szóval beállítottad, hogy felrobbanjon? - kérdezte Yoda, miután a gép másik oldalán biztonságban visszaereszkedtek a padlóra.

- Ó, igen! Beállítottam a számítógépet, hogy tíz perc után kapcsolja be a hiper... - Palleus Chuff ismét elhallgatott, aztán elgondolkodva folytatta: - Bár a darabban a hajó a nyílt űrben lebeg, én pedig egy mentőkabinban repülök el. Gondolod, hogy ha a Last Call begyújtja a hajtóműveit, és végrehajtja a hiperugrást az űrállomás belsejéből... abból lehet baj?

A csaknem folytonos lézertűz szaporán villogó fényénél nem egykönnyen lehetett leolvasni a Yoda arcán ülő kifejezést, de Chuff, aki hónapokat töltött a mesterről készült felvételek tanulmányozásával, úgy ítélte meg, hogy a vén Jedi kissé talán fanyar képet vág.

Odafent, a hatalmas csarnokban Whie

levetette magát a teraszról, és harsányan ordított abban a reményben, hogy magára

vonja a figyelmét annak az orgyilkos droidnak, amelyik az imént leterítette Scoutot. A terve bevált. A droid megfordult, a fegyvere felbömbölt, és acéltüskék sűrű felhője száguldott Whie felé. Elcsavarta a testét, és az Erőt felhasználva eltérítette a lövedékeket, amelyek felfelé folytatták útjukat, és a mennyezetbe csapódtak. Az állomás mesterséges gravitációja mindössze 0.69 g volt, így a megszokottnál is könnyebben mozgott. Vadul pörögve zuhant, a pengéje elmosódó fényíveket rajzolt a levegőbe.

A droidok szétszóródtak: kettő Whie alá ugrott, a másik kettő Scout felé. Az egyik megragadta a lány bokáját, hogy fémujjainak szörnyű erejű szorításával szétzúzza, de a lány hátracsapott a kardjával, és a pengéjével könnyedén kettévágta a gépezet vaskos alkarját. A droid feltartotta a kezét, hogy megszemlélje - a csonkból fehér hűtőfolyadék fröcskölt, az elszakadt vezetékekből szikrák pattogtak. Scout hanyatt fordult fektében, talpra ugrott, és a támadója felé döfött, de az idejében kifordult, így a kék penge ártalmatlanul haladt el a felsőteste előtt, aztán akkora ütést mért a lányra, hogy leszakította volna a fejét, ha történetesen eléri. Ám a droid kifelejtette a számításból, hogy a keze most már vagy harminc centivel rövidebb a megszokottnál, így a csonk szikrát okádva elhúzott a célpontja arca előtt.

Vaskéz mester nem hiába dolgozott éveken keresztül. Scout habozás nélkül elengedte a kardját, elkapta, és magához rántotta a gép alkarját, majd leguggolt, és pördült egyet, így a droid saját lendületét felhasználva átrepítette a súlyos testet a korlát felett. Egy pillanatig mozdulatlanul lebegett, mintha belefagyott volna a levegőbe, aztán lezuhant, és hangos csattanással belevágódott a hat méterrel lejjebb elterülő padlóba.

Scoutnak éppen csak annyi ideje maradt, hogy vegyen egy mély lélegzetet, amikor fémes csengésű géphang ütötte meg a fülét:

- Szép dobás... Azonnal megpördült, de mielőtt bármit

tehetett volna, a második droid torkon ragadta.

Maks Leem zihálva feküdt a váróterem

kövezetén, legalább száz kisebb sebből vérzett. A fénykardja ott hevert, ahol elejtette, amikor az utolsó nyílsorozat darált hússá roncsolta az egész jobb karját. Két orgyilkos droid maradt abból a hatból, amelyek azt a feladatot kapták a gazdájuktól, hogy végezzenek vele és Jai Marukkal. Miután inkognitóban utaztak, sem ő, sem Jai nem hozott magával olyan fegyvert, amellyel messzebbről is tűz alá vehették volna az ellenségeiket, és azok maradéktalanul kihasználták ezt az előnyüket. A közönséges,

ostoba harci droidok minden rendelkezésükre álló fegyverrel, ész nélkül rohamoztak volna, de ezek a különleges egységek gondosan ügyeltek, hogy a fénykardok hatókörén kívül maradjanak. Beérték azzal, hogy bizonyos távolságból tüzeltek, és eleven pajzsnak használták a falfehérre sápadt jegyárusokat vagy biztonsági őröket, akik nem menekültek el a közelükből. Kiváló vezérlőprogramot kaptak, vagy kiváló eligazítást, esetleg mindkettőt. Az a droid, amelyik az imént szétlőtte Leem mester kezét, félrehajította az addig maga előtt tartott egyenruhás pilótát, és közelebb nyomult a Jedihez, de tőle öt méterre megállt.

Maks Leem letörölte a vért, amely bőven csorgott mindhárom szemébe, és a fénykardjára nézett. Nem tudta biztosan, mire menne vele, ha odarántaná magához. Immáron csakis bal kézzel vívhatott - ráadásul a könyörtelen gépezet úgyis elhúzódott volna tőle. Az idő neki dolgozott.

- Meg fogsz halni - jegyezte meg a droid, és felemelte a sugárvetőjét.

- Tudom - válaszolta Leem mester - de nem te fogsz megölni.

És ekkor gyors egymásutánban két dolgot hajtott végre az Erővel. Először összepréselte a droid fegyverének csövét. Nem ment könnyen, de amint a különleges ötvözetből öntött cső két szemközti oldala találkozott,

már gyerekjáték volt meghúzni az elsütőbillentyűt. A sugárvető felrobbant. A detonáció hanyatt döntötte a droidot, és leszakította a karját.

Leem mester ekkor megismételte a műveletet a droid vállába épített, nagy teljesítményű sugárvetővel. A második robbanás széttépte a gépezet mellkasát, a lökéshullám felforrósodott fémdarabok százait repítette a tér minden irányába.

Jai Maruk az első dörrenés hallatán megfordult, és harciasan, diadalittasan vicsorgott. Amikor bekövetkezett a második robbanás, már készen állt. Megidézte az Erőt, és a szétszakadó droid felforrósodott szilánkjait a saját ellensége felé repítette. A találat akkora erővel vágta a falhoz a súlyos gépezetet, hogy a páncélüveg táblák behorpadtak a háta mögött. Jai továbbra is az Erőt használva a falhoz szegezte a droidot, és odarohant hozzá. Őrült harag mozgatta, már-már a sötét oldal határán járt, amikor széles ívben lesújtott, és kettéhasította a fémtestet.

Megállt a maradványok felett, és mohón, hörögve szívta magába a levegőt. Vér ízét érezte a szájában, és köpött egyet. Ez csak egy gép - mondta magának gondolatban. - Csupán egy eszköz. Az igazi ellenség az, aki idehozta ezeket a halálos gépeket, és kiadta nekik a parancsot.

Ebben a pillanatban lassú ütemű tapsolás törte meg e hirtelen beálló csendet, majd gúnyos kiáltás harsant a háta mögött:

- Szép munka volt, Jedi! Maruk mester lassan megfordult. A csarnok

majdnem teljesen kiürült. A néhány itt rekedt utas és biztonsági őr a pultok vagy a padok mögött lapult. Az információs pult előtt

Maks Leem küszködve próbált feltérdelni. Vérfoltok vöröslöttek körülötte a fehér járólapokon. Az öt megsemmisített orgyilkos droid maradványai szétszórtan hevertek a terem különböző pontjain. A hatodik gép rángatózva és szikrát hányva vergődött az egyik lépcső aljánál. Újra és újra megpróbált felállni, de valami eltörhetett a lábában vagy a csípőízületében, mert folyton elzuhant. Végül feladta, és a kezével vonszolta magát körbe-körbe, akár egy meghibásodott gyerekjáték. Yoda mesternek nyomát sem lehetett látni. Az egész feldúlt csarnokban egyvalaki maradt talpon, egy magas, karcsú alak. Asajj Ventress ugyanolyan veszélyesnek és energikusnak tűnt, mint amilyennek Maruk emlékezett rá.

- Á, a tizenhetes, ugye? - folytatta a nő kellemes hangon, és aktiválta mindkét fénykardját. - Őszintén örülök, hogy a droidok nem végeztek veletek, így tovább hízik a számlám.

- Az, amelyiken az áldozataidat tartod nyilván? - kérdezte Jai. - Bizonyára egy sereg könyvelő kell a vezetéséhez.

- Ó, igazából én mindig egyedül dolgozom, és nem szívesen cipelnék magammal vaskos köteteket - felelte Ventress, és a csuklóját megmozgatva gyors íveket húzott maga elé a levegőbe. - Csak a Jediket számolom, és ahhoz elég a puszta emlékezetem is.

Palleus Chuff tíz percre állította be a Last

Call fedélzetén a visszaszámlálást. Ebből már legalább öt eltelt, és a színész minél jobban belegondolt abba, hogy azok az óriási hajtóművek ebben a zárt térben fognak beindulni, annál inkább rájött, hogy talán mégsem volt olyan remek az ötlet.

Yoda gyorsan dolgozott. A Last Callt a lábai végébe épített, nagy teljesítményű elektromágnesek rögzítették a fém-padlóhoz. Az agg Jedi sorban kettévágta a lábakat.

- Ezt miért csinálod? - kíváncsiskodott Chuff, és annyira előredugta a képét, hogy a feje bekerült a hajótest immár alátámasztás nélküli sarka alá. Yoda felhördült, és kerek arcát felfújva megidézte az Erőt, hogy megtartsa a hajót, és az ne préselje zsíros folttá a meggondolatlan alakot.

- Lépj hátra! - morogta mérgesen. - Jól van, na, nem kell mindjárt

idegeskedni... - felelte sértődötten Chuff.

Ebben a pillanatban izzó plazmatöltet száguldott felé, amely az utolsó pillanatban rejtélyes módon elkanyarodott, és egy távolabb álló hajóba csapódott.

- Húha, de nagy szerencsém volt! - hüledezett a színész.

Yoda csak horkantott egyet, aztán elkapta Chuff csuklóját, és kilódította őt a sarok alól, amely a következő pillanatban lezuhant. Rögtön ezután nyíllövedékek sorozata csattogott és pengett a hajó héjazatán.

- Nem gondolod, hogy jobb volna kiiktatni azokat a droidokat? - szűkölte rémülten Chuff. - Nem mintha bele akarnék beszélni a dolgodba, de a körülmények fényében...

Egy szonikus gránát pattogott át a hajó hasa alatt, Yoda az Erő segítségével messzire repítette.

- Ha beindul a hajtómű, a hajó darabokra szaggatja az egész űrállomást - morogta aztán az agg nagymester.

- Ó... - sóhajtotta elhűlve Chuff - attól tartok, erre nem is gondoltam...

- Azt mindjárt sejtettem! - vágta rá Yoda, azzal egy újabb Erő-lökettel mindkettőjüket felemelte, és hozzátapasztotta a gép hasához, miközben lézersorozat verte a fedélzetet ott, ahol az imént álltak. Néhány másodperccel később mindketten visszaereszkedtek a padozatra, amely úgy

felhevült, hogy még a csizmája vastag talpán keresztül is fájón égette Chuff talpát.

- A gépeket én elintézem - mondta ekkor Yoda, és felcsillant a szeme. Kikapcsolta a fénykardját, és odanyújtotta a színésznek. - Fogd meg! El kell vágnod az utolsó lábat, hogy ki tudjam lökni a hajót a dokkból. Aztán siess a legközelebbi liftállomáshoz!

- Hogy én? - csattant fel riadtan Chuff. - De hát...

Yoda elkapta a kezét, és ráfonta az ujjait a markolatra.

- El tudod játszani a szerepet! - mondta határozottan.

- Most igazi hős Jedi leszel! Meg kell tenned!

Chuffnak az az érzése támadt, hogy az öreg mester kezéből erő, bátorság és önbizalom áramlik át a sajátjába, és elevenebbnek érezte magát, mint eddigi életében bármikor. Gyanította, hogy az ő szeme is harciasan csillog, és a szája sarka felfelé kunkorodott, mígnem Yoda Boldog Pusztítás-mosolya jelent meg az arcán.

- Az Erő legyen veled, Yoda mester! - suttogta átszellemülten.

- Rendszerint velem van - felelte kuncogva az agg Jedi.

Ekkor egy elektromágneses géppuska visítása hasított a gyanús csendbe. A tömör acéllövedékek szikrákat verve pattogtak a

padozaton. Yoda megfordult, és elsietett. A következő pillanatban az egyik orgyilkos droid a levegőbe emelkedett, mintha egy láthatatlan kéz kapta volna fel, majd hatalmas erővel nekivágódott a társai egyikének, és mindketten elterültek. A nyomjelző lövedékek jóvoltából látni lehetett, hogy a géppuskás egy a Last Calltól gyors iramban távolodó, sötét alakra tüzel.

Mennyi idő lehet hátra? - tette fel magának a kérdést Chuff.

- Három perc? Kettő? Vett egy mély lélegzetet, és lekuporodva

araszolgatott az utolsó, még ép tartóláb felé. Hirtelen éktelen csikorgás rázta meg az egész dokkot - egy egyszemélyes gép csúszni kezdett a padlón. Chuff rájött, hogy Yoda igyekszik elcsalni tőle a droidokat. Minden erejét összeszedve vánszorgott tovább. Több napot töltött egy üléshez kötözve. Az egész teste megmerevedett, az ízületei sajogtak, és nehézkesen engedelmeskedtek. A háta közepén kellemetlenül bizsergett a bőr, minden pillanatban arra számított, hogy sugárnyaláb csapódik a két lapockája közé. Rákényszerítette magát, hogy ne törődjön a testi bajaival, és szentül megfogadta, hogy nem hagyja cserben Yodát.

Lézernyalábok villogtak a dokk másik végében, mintha villámok csapkodtak volna

folyamatosan, aztán felrobbant egy szonikus gránát, fülsértő dörrenéssel járulva hozzá a sugárlövedékek vijjogásához és az EM géppuska állhatatos dörgéséhez. Yodának még csak a fénykardja sem állt rendelkezésből re, de így is több munkát adott a droidoknak, mint amennyivel meg tudtak birkózni.

Amikor Chuff végre odaért az utolsó lábhoz, egy pillanatra megrémült, mert nem tudta biztosan, hogyan kapcsolja be a fénykardot. Rövid tétovázás után megnyomta azt, ami az aktiváló gomb volt azon a kelléken, amelyet a Jedi! 1437 előadásán használt. Legnagyobb örömére és megkönnyebbülésére az energiapenge sisteregve életre kelt.

- A csillagok szerelmére - mormolta, és érezte, hogy a szája Yoda Bölcs Mosolyára húzódik - velem van az Erő!

Gyorsan kettévágta a vaskos fémoszlopot, rögtön kikapcsolta a kardot, hogy ne árulja el a helyzetét, és hátravetette magát, mert váratlanul fehér nyomjelző lövedékek húztak el felette. A Last Call - immáron elektromágneses bilincseitől megszabadulva - fülsértő döndüléssel lezökkent a padlóra.

Mire Chuff a felvonóállomás közelébe ért, a fejében ketyegő visszaszámláló azt mutatta, hogy Asajj Ventress gépének hajtóművei bármelyik pillanatban beindulhatnak. A lelki szemei előtt megjelent, hogy mi fog történni:

a hátsó fúvókákból izzó gázsugarak és hullámzó energiakötegek törnek ki, s a hajó irányítás nélkül pattog majd a falak között. És ha végül egyszerre kiokádja magából mindazt az energiát, ami a hiperugrás végrehajtásához kell, hát az Erő óvjon mindenkit, aki akkor itt lesz, ebben a zárt térben.

Chuff nyelt egyet. Amíg Yoda fénykardjával a kezében játszotta a hőst, remegett ugyan, de bátorság járta át az egész testét. Most viszont a bátorság gyors ütemben elpárolgott belőle, csak a remegés maradt. Lekuporodott egy sarokba, és a falnak fordította az arcát, hogy ne lássa az első fényeket, amikor a Last Call hajtóművei életre kelnek - a fényeket, amelyek a halálának hírnökei lesznek.

Hirtelen egy kéz érintette meg a vállát. Felkiáltott ijedtében, megpördült, és egyenesen Yoda elégedettségtől ragyogó szemébe nézett. A mester megragadta, egyszerűen belökte egy liftbe, és rögtön ezután nyíllövedékek csattogtak a falon ott, ahol az előbb álltak.

A Last Call törzsén jelzőlámpák sora gyúlt fel, a tatja felől fokozatosan erősödő dübörgés hallatszott. A hajó siklani kezdett, egyre gyorsult, és fülsértő fémsikoly kíséretében átütötte az űrállomás külső falát. Egy pillanatra megakadt, de aztán hevesen rángatózva átcsúszott a nyíláson, és

szétszaggatott héjazati elemektől, szigetelőanyagok darabjaitól és szikrázó vezetékek záporától kísérve kilódult a semmibe. Tovább gyorsulva távolodott az állomástól, közben a helyzettartó hajtóművei működésbe léptek. A hirtelen nyomáscsökkenés pillanatok alatt minden levegőt kiszívott a dokkból. Székek, papírok, szerszámok, kisebb hajók, és ami a legfontosabb, orgyilkos droidok repültek a hatalmas lék felé, majd száguldottak ki az űrbe.

Az üvöltő szél majdnem kirántotta Chuffot a liftből, de Yoda elkapta. A kabinból nem szökött el a levegő, a Jedi akarata úgy tartotta ott, mintha egy láthatatlan és anyagtalan fal zárta volna el az ajtónyílást.

Odakint, a fagyos feketeségben a gyilkos gépezetek lassan forogva és bukdácsolva repültek a semmibe. Néha még leadtak egy-egy sorozatot, de a lövedékeik hamarosan már csak apró, távoli fénypontoknak látszottak.

Yoda a színészhez fordult, és halkan megszólalt:

- Köszönöm. Scout kegyetlenül hidegnek érezte a torkára

szoruló fémujjakat. Lábujjhegyen állt, szinte a levegőben függött a várói termet és az első emeletet összekötő lépcső felett. Érezte,

hogy a gerincveleje nyikorogva megnyúlik, mialatt a gépezet lassan tovább emeli őt. Whie döbbenten bámult rá. A másik két droid darabokban hevert a fiú lába körül.

- Tedd le a fegyvert! - szólt oda a droid Whie-nek.

- Ne tedd le - nyögte Scout -, én nem számítok...

A droid kicsivel összébb szorította az ujjait, és ezzel belefojtotta a szót. Jószerével lélegezni sem tudott. Az elmúlt évek során tekintélyes tapasztalatokra tett szert a fojtófogások területén, ezek alapján úgy számította, hogy harminc másodpercen belül elveszti az eszméletét. Feltéve persze, hogyha a droid nem dönt úgy, hogy összeroppantja a nyakát, mert akkor azonnal meghal.

Whie szemlátomást azt fontolgatta magában, hogy mitévő legyen. Most az egyszer hevesen zihált. Végül kurtán biccentett, és kikapcsolta a fénykardját.

- Ha ártasz neki.., - morogta vészjósló hangon - feldarabollak!

- Annak nincs jelentősége - válaszolta közönyösen a droid - Csak a küldetés számít. Nem zavarhatsz meg a küldetés végrehajtásában.

Scout látómezejének szélein halvány, fekete gyűrű kezdett kialakulni. Küzdenie kellett azért, hogy ne ájuljon el. A droid a jobb

oldali korlát felé fordulva állt, és erőlködés nélkül, karját kinyújtva tartotta őt - nyilván azért, hogy figyelmeztesse Whie-t, aki öt lépcsőfokkal lejjebb állt.

Scout hirtelen furcsa jelenségre lett figyelmes: valami megjelent a droid fejének oldalán. Rákényszerítette magát, hogy összpontosítson, és amikor úgy-ahogy sikerült, meglátta, hogy valóban van ott valami, méghozzá egy apró, vörös fénypont. Különös...

- Van valami gond? - érdeklődött Fidelis, mialatt határozott léptekkel tartott lefelé a lépcsőn.

- Ha valaki vagy valami megzavar a küldetés végrehajtásában, az ennek az emberi lénynek a halálát eredményezi - közölte az orgyilkos droid, és hogy kihangsúlyozza álláspontját, kicsivel jobban összezárta az ujjait, mire Scout fojtott nyögést hallatott.

Fidelis lelassított, de tovább közeledett, és kijelentette:

- A lány engem nem érdekel. Én csakis Malreaux urat szolgálom, aki mögötted áll. Te és a társaid ellenségnek tekintitek őt.

- Megpróbált meggátolni a küldetés végrehajtásában - válaszolta a droid, aki minden jel szerint nem vette észre a vörös foltot, amely immár a homlokán fénylett. - Bárki próbál akadályozni, félreállítjuk az útból.

Állj meg, és távolodj, különben veled is végzek.

- Ez nem éppen udvarias viselkedés - állapította meg higgadtan Fidelis.

A következő pillanatban előrelendítette a kezét, a mutató- és a hüvelykujját belevájta az orgyilkos droid szemébe, és egyetlen rántással letépte a fejét.

Ugyanezen másodpercben Whie zöld energiapengéje felvillant, és Scout a lépcsőre zuhant úgy, hogy a gép levágott keze továbbra is rászorult a nyakára. Felnézett, és azt látta, hogy az arcától alig fél méterre a csonk hevesen szikrázik - a pusztító gépezet még ekkor is megpróbálta összezárni az ujjait, hogy szétzúzza az ő torkát. A fejétől és a jobb kezétől megfosztott droid imbolyogni kezdett.

- Ezt nem kéne - mondta halkan Fidelis. Azzal az úriembereknek tervezett úri

gépinas rettenetes erővel betaszította a jobbját az orgyilkos nyakánál tátongó lyukba, és amikor kirántotta, összegubancolódott vezetékeket, csöveket és alkatrészeket tartott a markában. Mintha a gépezet szívét tépte volna ki - több kisebb folyadékpumpa még ekkor is dolgozott. Éppen csak szemügyre vette mindezt,- majd ökölbe szorította a kezét, ugyanazzal az erővel, amellyel ócskavassá gyűrte Quecks őrnagy sokkolóját. A gyilkos droid létfontosságú alkatrészei alma

méretű, csillogó gombóccá préselődtek össze. A kizsigerelt gépezet összeroskadt, Is mozdulatlanul nyúlt el a lépcsőn.

- Olcsó tömeggyilkosok - jegyezte meg megvetően Fidelis. - Szörnyen rossz neveltetést kapnak.

Whie néhány másodpercig döbbenten meredt a szolgájára, végül nyelt egyet, és megkérdezte:

- Mi vagy te? - Az ön úriembereknek tervezett úri inasa,

uram. - Khm... segítene valaki? - nyögte ki nagy

nehezen Scout. Whie észbe kapott, és az Erőt használva

lefejtette a fémujjakat a lány torkáról. Scout hangosan hörögve, hatalmas kortyokban szívta magába a levegőt. Akármilyen állott volt, akárhányszor tisztították már meg és keringették vissza az űrállomás belső terébe, jobban esett neki, mint a Jedi Templom virágkertjeinek édes és illatos levegője. Szemügyre vette a lépcsőn elszórtan heverő droiddarabokat. A jelekből ítélve, mialatt ő megpróbálta lefeszegetni a nyakáról a fémkezet, Whie egy kicsit megtáncoltatta a kardját.

- Köszönöm, hogy megmentettél, jóképű herceg - szólt oda a fiúnak.

Whie csak vigyorgott, Scout pedig úgy érezte, hogy amid kor a fiú nem játssza a

szenvtelen és minden problémán felülemelkedő Jedit, egész kedves az arca. Whie végül odalépett hozzá, megfogta a kezét, és felsegítette.

- Szóra sem érdemes, szép hercegnő! - válaszolta továbbra is szélesen mosolyogva.

A magaslati pont előnyeit kihasználva szétnéztek a váróteremben. Nyomát sem látták annak a kis R2-esnek, amelyet Yoda mester használt rejtekhelyül. A csarnok kövezetén szétszaggatott droidmaradványok hevertek. Maga a ferrokerámia padozat összevissza, repedezett, és számtalan égésnyom feketéllett rajta. Maks Leem közelében vérfoltok tarkították. Néhány phindiai még most is kúszva igyekezett biztonságos helyre jutni. Valahol a távolban szirénák visítottak. Lentről, a dokk felől fojtott dörrenés hallatszott, amit heves recsegés- ropogás követett.

Jai Marukot és Maks Leemet halálos

veszély fenyegette. Leem mester minden erejét összekaparva próbált talpra állni, de bizonytalan, bágyadt mozdulatai alapján messziről látszott rajta, hogy bármelyik pillanatban elveszítheti az eszméletét. Tőle harminc méterre Jai Maruk ádáz kardpárbajt vívott Asajj Ventress-szel. Égszínkék pengéjével sorban félresöpörte ugyan a két vérvörös pengét, amelyek felváltva

száguldottak a teste felé, de egyértelműnek tűnt, hogy Asajj jelentős fölényt élvez.

Whie és Scout rémülten nézett össze, és a lány felkiáltott: - Gyerünk!

Jai Maruk megsüketült. A füle csak sípolt és sípolt, de végül ez is elhalkult, míg végül csak valami sziszegés maradt belőle, az ereiben keringő vér susogásához hasonló hang.

Még soha életében nem vett részt ilyen kemény összecsapásban.

Mint kiderült, a droidokkal vívott harc csupán bemelegítés volt, egyfajta nyújtó-lazító gyakorlat, amelyért vagy félliternyi vérével fizetett, illetve a mozgékonyságával, a jobb csípőjébe fúródott nyíllövedéknek köszönhetően. Tizenegy és fél hét telt el azóta, hogy első ízben találkozott Ventress-szel, és ezen idő alatt újra és újra felelevenítette magában azt az ádáz összecsapást, osztályozta a hibáit, és kielemzett minden részletet, amire csak vissza tudott emlékezni.

Viszonylag hamar rájött arra, hogy alábecsülte a nőt. Az első csapásváltások alatt arra törekedett, hogy lefegyverezze, és mire felismerte a tévedését, Ventress magához ragadta a kezdeményezést, s a könyörtelen, folyamatos támadással behoJ hatatlan előnyre tett szert. Jai egyre hevesebben vagdalkozott, többször túllendítette a kardját, és emiatt a védelme

széthullott, ráadásul állandóan kibillent az egyensúlyából. Azóta százszor elképzelte a visszavágót. Kiszámította, milyen állásokból kell indulnia, mely támadásai lesznek a legsikeresebbek, milyen erősségeit kell kijátszania. Ventress bámulatosan báni a két fénykarddal, de tapasztalatai szerint az efféle harcok hajlamosak voltak túlságosan a pengéikre támaszkodni, annál kevesebb figyelmet szenteltek az Erőnek. Jai Maruk csak egyetlen dolgot nem ismert be az elemzései során: hogy Asajj Ventress jobb nála.

Egyszerűen jobb. A hosszú hazaúton könnyű volt átsiklani a

tény felett. Aztán, amikor már a Jedi Templomban feküdt az ágyán, kombinációkat és manővereket tervezve, megfeledkezett erről az egy, minden látszat szerint kritikus részletről: Asajj Ventress jobb nála. Gyorsabb. Fürgébb. Jobb a lábmunkája. Sokkal pontosabban mozgatja a pengéit. Amikor átadta magát a sötét oldalnak, meghozta élete legrosszabb döntését, ám cserébe komoly hatalmat kapott, nagyobbat, mint Jai a világos oldaltól. Ütőképesebb, kifinomultabb, árnyaltabb hatalmat, valamint - és ezt volt a legnehezebb elismerni - lényegesen többi tudást. Ventress jobban ismerte a saját természetét, az erősségeit és

gyengeségeit, mint ahogyan Jai ismerte saját magát.

Egyszerűen jobb... Ez a felismerés, mint valami álom, lassan

elhalványult benne, rögtön azután, hogy elhagyta a Vjunt. Valahogy nem tudta rávenni magát, hogy higgyen benne. De most, akár egy rémálom, amit az ember napközben elfelejt, majd éjszaka ismét belopózik a fejébe, behatolt a tudatába a kegyetlen igazság, Asajj Ventress meg fogja ölni.

Az első három csapásváltás alatt elkésett egy hárítással, és hosszú sebet kapott a felkarjára. Addigra egyértelműen kiderült, hogy a vívótudása és tapasztalata nem fogja megmenteni az életét. Ekkor az Erőt vetette be - felkapta a szerteszét heverő droidroncsok egyikét, és hátulról a nő felé repítette. Ventress azonban megérezte a veszélyt, egy askaji táncos kecsességével félreperdült, és módosította a rögtönzött lövedék pályáját, így a súlyos fémdarab Jai felé száguldott. Megpróbálta félreütni, de csak annyit sikerült elérnie, hogy kettévágta, és az egyik fele nekivágódott a jobb lábának. Ekkor az Erő-trükkökről átváltott az akaraterőre. Annak segítségével is sokszor aratott már győzelmet. Gyerekkorában, a Templomban a puszta akaratereje volt a végső ütőkártyája. Számtalanszor megtörtént, hogy farkasszemet nézett valakivel, és azért

győzött, mert képes volt nyitva tartani a szemét akkor is, amikor már égett, és patakzottak belőle a könnyek. Állhatatosan meredt az ellenfelére mindaddig, amíg az már nem tudta elviselni a fájdalmat. Ez volt Jai Maruk. A Sólyom denevér, így hívták őt annak idején, amiatt az ádáz, állhatatos tekintete miatt.

De ez sem bizonyult elégnek, és ő gyűlölte ezt. Az ellenfele a velejéig gonosz volt. Megvetésre méltó. Ő az egész életét az igazságnak szentelte, a tudásnak, valamint annak, hogy fegyverré kovácsolja a testét és a szellemét. Fegyverré, amellyel aztán védheti az igazságot, védheti az ártatlanokat.

És nem volt elég. Ez a nálánál legalább öt évvel fiatalabb nő, ez az undorító gyilkos egyszerűen jobb volt nála, és ő gyűlölte ezt a tényt.

Őrjöngő dühvel támadásba lendült, és csapásról csapásra szorította hátrafelé a nőt, közben rátévedt egy útra, amelyen még sosem járt. Haragtól és gyűlölettől elvakulva rohamozott, és áthajszolta Ventresst a váróterem másik végébe. Fojtott dörrenés hallatszott, a váróterem falai megremegtek, és Jai magasra felszökkenve arrafelé űzte Asajj Ventresst, ahol a szegény Maks Leem, a jóságos, kedves társ haldoklott, a padlóba vágott lyuk közelében. A gran elpuhult az utóbbi évek folyamán, és minden jel arra

utalt, hogy ezért fog most meghalni. Ezt a csatát csak a legkeményebb, legelszántabb gyilkos élhette túl.

Ventress mosolygott, és mondott valamit. Jai természetesen nem hallotta, de leolvasta a szájáról a szavait:

- Nagyon jó... megvan a tizenhetedik... Azzal megpördült, és hosszan felhasította

Leem hasát. A gran térdre roskadt. Még csak le sem nézett a sebére. Egyfolytában Marukra meredt, három szeméből mérhetetlen szomorúság áradt. Ő is mondott valamit, amit a társának sikerült leolvasnia a szájáról:

- Ne tedd, Jai... ne tedd meg... Újabb dörrenés rázta meg az űrállomást.

Jai ezt sem hallotta, de a talpán keresztül érzékelte a padló erős rezgéseit. Hirtelen őrült vihar támadt a csarnokban, a levegő gyors ütemben szívódott ki a padlón tátongó lyukon. Jai egyből tudta, mi történt: lék keletkezett az állomás külső falában.

A társa hasából vékony füstcsík kígyózott felfelé. Még ekkor is őt nézte, a szája mozgott:

- Ne tedd meg, Jai... Minden elcsendesedett. Minden végtelenül,

természetellenesen nyugodtnak tűnt. Jai szíve mélyében kifejlődött egy érzés, amely hamarosan bizonyossággá vált: meg fog halni. Itt fog meghalni. Most.

Senki sem fog csodával határos módon segíteni rajta. Nem lesz csodával határos megmenekülés. Ő és Maks Leem, mindketten meg fognak halni. Ventress megöli mindkettőjüket. A gran arcán ülő kifejezés egyetlen kérdést sugallt: ő, Jai Maruk Jediként fog meghalni, vagy az életének utolsó pillanataiban jóvátehetetlenül áttér a sötét oldalra?

Mert Jai tudta, hogy már ott jár. Valahol, az elméjének egy még tiszta részével érzékelte, hogy a bensőjét a gyűlölet tölti ki. És igen, a kétségbeesés is, amiért többé nem szolgálhatja a jót. Az a szörnyű gyalázat, hogy Ventress fog győzni. Mindez ott tombolt a lelkében, és arra biztatta, vallja be végre, hogy a sötét oldal az erősebb. Aztán adja át magát neki.

A csapásaiból némi habozás érződött. Az erős szél besodorta Leem mestert a lyukba, de nem zuhant le, beleakadt valamibe. Most már nem nézett senkire, az utolsó erejét arra használta fel, hogy lezárja a nyílást, és megakadályozza, hogy minden levegő elszökjön az állomásról.

- Nem fogom megtenni - mondta neki Jai. Saját magát sem hallotta. - Nem teszem meg! - ordította, és valahogy

tudta, hogy a haldokló, megsüketült Maks Leem hallja őt, és elégedett a válasszal.

Nem tudta meg soha senki, hogy Jai Maruk milyen közel járt ahhoz, hogy átálljon a sötét oldalra. Csakis Maks Leem tudta, hogy végül ellenállt a kísértésnek. Ő pedig azt tudta, hogy néhány perc múlva mindketten halottak lesznek, és a döntése nem jelent semmit a világegyetemnek. Neki viszont mindent.

A következő harminc másodpercben szebben harcolt, mint bármikor életében, és amikor Asajj végül leterítette, boldogan mosolygott.

Whie káprázatos egyensúlyérzékről tett tanúbizonyságot, mert éppen a lépcsőn futott lefelé, amikor a csarnokban kitört a fergeteg, és bár megingott, egyszer sem esett el. Scout már nem volt ennyire szerencsés és ügyes. Nekitántorodott a korlátnak, lepattant róla, és elzuhant, aztán részben a lendülettől, részben a szívóhatás miatt egyszerűen legurult a lépcsőn. Közben keményen bevágta a fejét, így beletelt néhány másodpercbe, mire talpra állt.

Addigra Leem mester valahogyan lezárta a léket, Whie pedig messze elöl járt. Már csak tíz-tizenöt méter választotta el Ventresstől.

Scout éppen futásnak eredt, amikor Ventress megölte a mesterét. Maruk mester felrántotta a kardját, hogy megállítsa az egyik, fentről lefelé zúduló pengét, de a másik vízszintesen villant felé, és keresztben áthaladt a mellkasán.

A levegő úgy robbant ki Scoutból, mintha elütötte volna egy sikló. Eszébe sem jutott, hogy saját maga miatt aggódjon. Jai Maruk eltávozott az élők sorából. A mestere, akinek hűségesküt tett, és aki cserébe megesküdött, hogy vigyázna fog rá. Egy órával ezelőtt még panaszkodott a férfira, de amikor eljött a valódi megmérettetés perce, kiderült, hogy minden igaz, amit Jai Maruk az ő felkészületlenségéről állított. Legurult a lépcsőn, elejtette a fénykardját, és elvesztegette időt, mert hagyta, hogy egy ostoba droid torkon ragadja. Egyik buta hiba a másik után, ezek együttesen elemésztették a másodperceket, és már nem siethetett a mestere segítségére. És Maruk meghalt, vagy legalábbis haldoklott.

Whie hirtelen megingott, és megtorpant. - A csillagok szerelmére! - suttogta, amikor

Scout odarohant mellé. Az arca halálosan sápadt volt, és döbbenten meredt Asajj Ventressre. - Ez nincs rendjén. Ennek nem így kellene lennie...

Fülsértő csikorgás és recsegés hallatszott odalentről. A szél már nem süvített a nyílásban. Maks Leem kimászott a lyuk mellé, és kimerülten lihegve elterült a kövezeten. Ventress hátat fordított Jai Maruknak, és odasétált a granhoz.

- Ez igazán nemes tett volt - jelentette ki, - de úgy tűnik, a karbantartók befoltozták

odalent a léket. Rád most már nincs szükség. - Azzal előrehajolt, a pengéjét Leem mester mellkasába döfte, és hozzátette: - Tizennyolc.

Whie haragjában artikulátlanul üvöltve rohamra indult. A fénykardját lengetve rohant, és pillanatok alatt odaért a nőhöz. Ventress lépett egyet hátra, és higgadtan megszólalt:

- Állj le! Ne tedd! A fiú elvakult dühvel sújtott le, de Ventress

könnyedén hárított. Whie ekkor előredöfött, a nő oldalra lépett, elvezette maga mellett a kék energiapengét, majd az Erőt megidézve olyan lendülettel vágta neki Whie-t az egyik pultnak, hogy minden levegő kiszorult a tüdejéből, aztán csak támaszkodott ott, és görcsösen rángatózva próbált lélegzetet venni.

- Nem áll szándékomban végezni veled - közölte vele Ventress -, de ha mindenképpen ragaszkodsz hozzá, megteszem.

Whie végre teleszívta a tüdejét, és bár továbbra is zihált, valahogy sikerült megszólalnia:

- De nem itt... és nem ma... Jedi vagy? - Nem - felelte Ventress, és látványosan

köpött egyet. - Fénykarddal harcolsz! - Az első mesterem Jedi volt - magyarázta

meglepően nyugodtan Ventress. - A Rend hagyta szenvedni és meghalni. Ez nem az a fajta klub, amelybe szívesen belépnék.

Whie felkacagott, de a hangja bántóan élesen és rekedtesen szólt. Hisztérikus állapotban van - vélte magában Scout.

- Leem mester halála láttán teljesen kiborult.

- A Jedi-rendbe nem szokás belépni - vágott vissza Whie.

- A fenébe is, én sem úgy kerültem be! Általában csak úgy... felveszik a tanítványokat.

Ventress végigmérte őt, majd óvatos pillantást vetett Fidelisre, aki időközben megjelent a színen, és lecövekelt a gazdája mellett.

- Téged mélyen áthat az Erő állapította meg aztán.

- Igen, sokan mondják - felelte Whie. - Van egy különleges képességem. Megálmodom a jövőt. Mára virradóra történetesen a saját halálomról álmodtam. És nem itt történt.

Scout a szemét tágra nyitva bámult. Nem csoda, hogy a fiú egész délelőtt olyan furcsán viselkedett...

- Valójában, és azt hiszem, ezt szórakoztatónak fogod találni - folytatta Whie, és a hangján érezni lehetett, hogy továbbra is csak egy-két lépés választja el a teljes összeomlástól megtudtam, hogy egy Jedi fog végezni velem. Szóval, attól tartok, kifogyott a szerencséd. Ez persze nem jelenti azt, hogy én sem ölhetlek meg téged.

- Meg akarod tenni? - Megölted azt a személyt, akit a legjobban

szeretek az egész világon - felelte Whie. - Szíven szúrtad, mialatt tehetetlenül feküdt. Ez már elég indok, nem?

- Talán egyetértenék veled - válaszolta Ventress a körmeit tanulmányozva -, de nekem úgy rémlik, hogy a Jediknek nem szabad kötődniük senkihez, nem igaz?

A tekintetét a fiúra szegezve - de azért fél szemmel Fidelist figyelve - járkálni kezdett, a csizmája sarkának koppanásai nyugtalanítóan ellenpontozták a szavait.

- Úgy értem, egy igazi Jedi nem támadna, ugye? Egy igazi Jedi áttekintené a helyzetet. Figyelembe venné a lány iránti felelősségét. Figyelembe venné, hogy meg kell őrizni magát, mint a Köztársaság értékes és drága eszközét. Egy igazi Jedi Yoda mester keresésére indulna. Egy igazi Jedi gyáván megfutamodna.

A hangja a legkevésbé sem csengett gúnyosan, inkább megfontoltnak hatott. A sarka folyamatosan, ritmikusan kopogott, valahogy úgy, ahogyan egy ősrégi óra ketyeg, másodpercekre szabdalva az időt.

- Egy igazi Jedi hagyná ott heverni a testeket - folytatta Ventress, és kíváncsian fürkészte a fiút. - Szeretnél igazi Jedi lenni?

Whie gyűlölködve meredt a nőre.

- Szerintem nem - jelentette ki Ventress, és tovább beszélt - Még nagyon fiatal vagy. Még nem idomítottak be teljesen.

Azt hiszem, a szíved mélyén már tudod, hogy a Jedik útja közönséges hazugság. Akarsz nem törődni azzal, hogy megöltem a mesteredet? Szeretnél az a személy lenni, akit ez nem érdekel?

Kipp-kopp, kipp-kopp... Fekete csizma... lassú léptek... Higgadt hang... furcsa módon gyengéd... furcsa módon meghatott, mintha a nő a maga dühére ismerne Whie haragjában... és a saját szemét látná Scout rémülettől kikerekedett szemében...

- Hadd mondjak el valamit a sötét oldalról - mondta csendesen. - A Jedik jellegzetes propagandája az is, hogy így nevezik. Hadd adjak neki másik nevet... - kipp-kopp, kipp- kopp - nevezzük inkább igazságnak. - Egy pillanatra megállt, és már-már szomorúan végignézett Leem mester testén. - Az igazság az, hogy téged nagyon is érdekel, hogy ez a Jedi meghalt. Ez így van rendjén. Az igazság az, hogy ha nem így éreznél, már magad is halott lennél. Az igazság az, hogy azok az elvek, amelyek tökéletesen megfelelnek egy több mint nyolcszáz éves vén hipokritának, aki talán örökké élni fog, aligha felelnek meg nekünk, akik élünk, szenvedünk és meghalunk ebben a világban. A mi időnk oly rövid... oly értékes... oly édes! Fordíts neki

hátat, mássz vissza abba a sivár kolostorotokba, és tanulj meg nem érezni... Micsoda pazarlás! Micsoda... szentségtörés! Amennyiben az univerzum szereti a jót, ahogyan azt a Jedik elhitetik magukkal, ha valóban a gyengék erkölcsisége irányítja a csillagok táncát, ha az élet valóban tisztességes... akkor hogy lehet az, hogy én itt állok, míg a mestereitek holtan hevernek?

Egy pillanatig úgy tűnt, megérinti a lábával Maks Leem testét. Ám valószínűleg tudta, hogy ha megteszi, Whie azonnal rátámadna, és az utolsó leheletéig harcolna ellene. Ehelyett elfordult, és tovább sétált; az a hipnotikus hatású kipp- kopp, kipp-kopp végigvisszhangzott az egész üres csarnokon.

- Az igazság az, hogy nincs jó, de rossz sincs - folytatta a száját halovány mosolyra húzva. - Csak az élet van... és a halál. Az erős mindig rászedi a gyengét a hatalom ígéretével. Ez a legkönnyebb módja annak, hogy átállítsunk valakit a sötét oldalra. Engedj a haragodnak! A trükk egyszerű, mégis hatásos, mert működik. Amikor valaki többé nem tagadja azt, amit a szíve mélyén igaznak érez, máris szerzett bizonyos mértékű hatalmat. De ez még nem az utazás vége. Hanem az eleje. A kezdet. Az a kétségbeesett, az a dühös pillanat, amikor felnyitod a szemed, és meglátod, hogy

valójában milyen a világ... az az első szükséges lépés, ennyi az egész.

A lányra pillantott, majd visszanézett Whie-re.

- íme, megajándékozlak az életeddel! Gyűlölhetsz, ha ahhoz van kedved. Teljes szíveddel gyűlölheted ezt - a két Jedi testére mutatott. - Ezt kéne tenned. Megajándékozlak a magam nagy szomorúságával. Ha tanulsz belőle, ha szembenézel az univerzum ürességével, akkor lesz némi esélyed felnőni. - Megvonta a vállát, és hozzátette: - Ha viszont, mint egy rémült gyermek, nem engeded el az öreg Yoda kezét, ha visszatérsz a Templomba, és tovább hallgatod a dajkameséket és a megnyugtató hazugságokat, a következő találkozásunk alkalmával tudni fogom, mit tegyek veled. Kevesebb lelkiismeret-furdalással foglak megölni, mint amennyit a mestereid miatt érzek.

A csuklójára szíjazott adó-vevő halkan sípolt. A szája elé emelte a készüléket, és beleszólt:

- Igen? Hol vagytok? Hagytátok magatokat... micsoda? Az űrben repültök? Nem, nem állok meg, hogy felszedjelek titeket! - Megforgatta a szemét, aztán hallgatózott még néhány pillanatig, végül megszakította az adást, és mélyet sóhajtott.

- Yoda megsemmisítette a hajómat, és kivágta az űrbe a droidjaimat. Phindiai katonai cirkálók tartanak errefelé. Tekintetbe véve az esélyeket - a szeme furcsa módon ismét Fidelisre villant - az lesz a legjobb, ha lopok magamnak egy másik hajót, mielőtt Yoda visszatér ide.

Scout aktiválta a kardját, és bár a keze reszketett, rászegezte a nőre, és megszólalt:

- Nem mész sehová! Válasz gyanánt Ventress előhúzott az

oldalán függő tokból egy kisméretű nyílvetőt, és belelőtt a falba. A lövedék valamilyen maró vagy gyújtó anyagot hordozhatott, ugyanis ott, ahová becsapódott, a fal azonnal megrándult és kirobbant.

- Lék a külső héjazaton - jelentette ki derűsen Ventress, mialatt a levegő süvítve távozott a nyíláson. - A helyetekben befoltoznám.

Azzal hátat fordított a padavanoknak, és elfutott a biztonsági állomások felé, majd azokon átvágva eltűnt a külső dokkolóhelyekhez vezető folyosók egyikében. Whie még egy utolsó, haragos pillantást vetett a hátára, majd arra összpontosított, hogy az Erő segítségével betömje a léket, amíg Yoda megérkezik.

Scout éppen csak fellélegzett, amikor halk suttogás ütötte meg a fülét:

- Scout...

Megpördült, és meglátta, hogy a haldokló Jai Maruk az, aki kimondta a nevét. Odarohant a mesterhez, és letérdelt mellé. Asajj Ventress pengéje szörnyű, mély sebet hasított a mellkasába. Szapora, apró kortyokban szívta magába a levegőt.

Amikor a lány föléje hajolt, elmosolyodott, majd hunyorogva nézte Scout vérző fejsebét és a nyakán vöröslő zúzódásokat.

- Még most is... a nehezebb utat... járva... győzöl - suttogta rekedtes hangon. - Akárcsak... én...

Jai Maruk mosolygott, Scout pedig rájött, hogy még sosem látta őt mosolyogni. A szemét elárasztották a könnyek.

- Kíméld az erődet, ne próbálj beszélni! - kérte a férfitól. - Minden rendben lesz, mester! Yoda mester hamarosan itt lesz, és gondoskodik rólad.

A könnyei a férfi szétvágott mellkasára hulltak. Maruknak hirtelen elakadt a lélegzete, a szeme lecsukódott.

- Maruk mester! - sikoltotta Scout. - Maruk mester! Ne menj el! Ne hagyj magamra!

A mester lassan kinyitotta a szemét, és ismét elmosolyodott!

- Soha. - suttogta alig hallhatóan - padavanom... Ismét lehunyta a szemét, és csendesen, békésen kiszenvedett.

Kilencedik fejezet Dooku gróf a székével együtt eltolta magát

a Cháteau Malreaux ebédlőasztalától, és az ujja hegyével szórakozottan rajzolgatott a borfoltba. A félőrült Whirry, mintha csak arra várt volna, hogy felboruljon egy pohár, belépett a helyiségbe, gondosan megigazította a nyakában viselt rókastólát, hogy az elfedje mocskos báli ruhájának vállrészét, és megkérdezte:

- Megengedi, nagyságos uram, hogy összetakarítsam?

Dooku felsóhajtott. Ő borította fel a poharat, ezt nem tagadhatta le. A gondolatai teljesen lekötötték a figyelmét. A háború állásán töprengett. A Külső Gyűrűben jól alakult a helyzet. A köztársasági sajtó azonnali katonai lépéseket sürgetett, mielőtt az egész Külső Gyűrű a Konföderáció ellenőrzése alá kerül.

A sikerek ellenére Dooku néha úgy érezte, Sidious feleslegesen túlbonyolítja a terveit. Egyre több jel mutatott arra, hogy ő könnyű győzelmet aratna, ha akarná: egyszerűen csak lerohanná a Coruscantot, és bejelentené a Köztársaság bukását. Nem mintha bármikor kételkedett volna Darth Sidious hatalmában. A mesterének tengernyi sötét titok állt rendelkezésére. Csakhogy mindenki a saját eszközeiben gondolkodott. Adjunk egy

feladatot egy katonának, és katonai megoldást kapunk. Ugyanerre a feladatra egy diplomata diplomáciai választ fog adni.

Darth Sidious cselszövőnek született, így aztán rendíthetetlenül hitt a cselszövéseiben. Dooku észbe kapott, úgy érezte, hogy ez a gondolat nem tisztességes. Mondjuk helyette azt, hogy Darth Sidious az egész Galaxisban egyedülálló módon és bensőségesen ismeri a teremtmények szívéből fakadó, fekete forrásokat. A személyiség széthullásának szakértője, tökéletesen ismeri azokat a módszereket, amelyekkel valaki feladja és elárulja önmagát. Nem csoda, hogy a Sithek még a birodalmak háborúját is alapjában véve pszichikai csatának tekintették, amelynek eredményét az egyének belső gyengeségei és erősségei döntötték el. Maga Dooku - természetéből fakadóan, valamint korábban a Jedik, később a Sithek tanainak köszönhetően - kiváló pszichológiai érzékkel rendelkezett. ' Csakhogy gazdagnak és hatalmasnak született, és éveken keresztül parancsolt engedelmes hívek hatalmas csoportjainak,; mind hadseregeknek, mind óriás vállalatoknak. Ebből eredően számára úgy tűnt, hogy egy egyén természete - legyen az nemes vagy gyalázatos - ugyanolyannak látszik, amikor az illető összezúzódik egy harckocsi lánctalpa alatt. És úgy tartotta,

hogy ha valaki elég ütőerővel rendelkezik, nincs szüksége ármánykodásra.

- Hohó, mi ez itt? - csattant fel Whirry, és kinyújtotta a kezét, hogy egy ócska ronggyal letörölje a kiömlött bort - a világért sem kockázatta volna meg, hogy a vörösbor foltot hagyjon egy csodás Malreaux-asztalkendőn -, ám hirtelen mozdulatlanná dermedt, és a vörös folyadékfoltra meredve halkan megszólalt: - Bajban van, nagyságos uram...

- Figyeljen rám, Whirry asszony - förmedt rá szigorúan Dooku -, már százszor megmondtam, hogy nem szeretem...

Ebben a pillanatban az adó-vevője csipogni kezdett. A gróf rápillantott az apró kijelzőre, és amikor leolvasta róla, hogy ki keresi, talpra állt, és odavetette az asszonynak:

- Ezt a hívást a dolgozószobámban fogadom! Ne merészeljen megzavarni

Darth Sidious sokáig nem szólalt meg, csupán átküldte a legfrissebb híreket a Dooku íróasztalán álló holokészülékbe. A berendezés felett felvételek peregtek, sorban egymás Után. Az elsőn Palleus Chuffot lehetett látni, amint eléggé megviselten, de diadalittasan válaszolgat a riporterek kérdéseire. Aztán a többi... hosszú képsorok a Phindar Űrállomás belsejéről, a tudósítók izgatottan böködnek ujjukkal a kilőtt nyíllövedékek és a plazmatöltetek nyomai felé. Sebtében befoltozott lékek a padlón és a

falon. Közelképek Yoda mesterről, aki „újabb ragyogó fejezettel gyarapította a legendáját". Biztonsági kamerák felvételei az orgyilkos droidok ámokfutásáról. Két Jedi-lovag bátran harcol, hogy megmentse az ártatlan civileket, aztán mindketten meghalnak. És persze Asajj Ventress. Az űrállomás külső kameráinak félvétele: a Last Call nehézkesen bukdácsolva repül, felgyorsít, majd végrehajtja a hiperugrást a biztos pusztulásba.

Dooku az előzőeket szemrebbenés nélkül nézte végig, de ennél a résznél felsóhajtott. A saját költségén építtette a csúcsminőségű hajót. Asajj a harmadikat veszítette el, ha beleszámítja azt, amelyiket Anakin és Kenobi elloptak tőle.

Szerette volna, ha Darth Sidious megszólalna végre. Ő maga tudván tudta, hogy mindaz, ami történt, Ventress hibája. Az a nő egy képtelenség... Igen, rendkívül tehetséges, de Ő jelenleg sokkal több hasznát vette volna egy-két századnyi harci droidnak.

- Nem tudtam róla - szólalt meg halkan -, köszönöm, mester, hogy megmutattad nekem. Talán mondanom sem kell, Ventress a saját kezdeményezésére cselekedett.

Az a halvány lenézés, vagy talán ki lehet jelenteni, az az árnyalatnyi megvetés, amelyet az előző percekben érzett a mester

iránt, úgy ömlött ki belőle, ahogyan a vér a feltépett verőérből.

- Mindazonáltal, az alapvető tény tény marad - tette hozzá sietve. - Yoda úton van ide, és ha megérkezik, egyszer s mindenkorra leszámolok vele.

- Bízom benne - felelte Darth Sidious, és elmosolyodott.

Valaha régen, amikor Dooku még a Jedik közé tartozott későn érkezett egy bolygóra ahhoz, hogy megakadályozzon egy tömeggyilkosságot. Egy helyi háborúban történt, hogy az egyik törzs harcosai bezárták a másik törzs falujának egész népét egy fából ácsolt hosszúházba, aztán meglocsolták annak külsejét kerozinnal, és felgyújtották. Darth Sidious mosolya azokra a magasra felszökő, gyilkos lángokra emléke tette a grófot.

- Nos, tanítványom, természetesen rád hagyom az ügyet! Azt teszel Ventress-szel, amit jónak látsz. De szeretnéd tudni, hogy én mit teszek azokkal a szolgáimmal, akikről úgy ítéltem meg, hogy a kelleténél több kezdeményezőkészséget mutatnak?

Dooku azon kapta magát, hogy az ujjával megérinti - éppen csak megérinti - az asztalába épített vörös gombot.

- Igen, mester. - Megsemmisítem őket - felelte Darth

Sidious.

Mace Windu a Jedi Tanács termében fogadta a főkancellár hívását.

- Üdvözlöm, Windu mester! - köszönt udvariasan Palpatine.

- Hallgatom, főkancellár úr! - felelte Windu. - Kifejezni sem tudom, mennyire örülök a

nap legfőbb és legjobb hírének! - kezdte lelkesen mosolyogva Palpatine! - A segítség akkor jött, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá, és teljességgel váratlanul. Úgy tűnik, Yoda mester ismét csodát tett! Káprázatos hatást gyakorolt a közhangulatra. Az egyik nap még a halálhírén bánkódtunk, erre tessék, a következő napon felbukkan a Galaxis másik végében, és dicsőséges győzelmet arat. Akárkik mondják is, hogy a polgárok elvesztették a hitüket a Jedikben, ma este keservesen megbánják elhamarkodott szavaikat.

- Igyekszünk helytállni - felelte kurtán Windu mester.

Rövid szünet következett, majd Palpatine megállapította:

- Komornak tűnik, Windu mester. - Erre minden okom megvan - magyarázta

Maee. - Elvesztettünk két Jedi-lovagot. Barátokat, akiket gyerekkoruk óta ismertem, és akik kivételesen értékes társaink voltak. Yoda mester álcája megsemmisült. Jelenleg éppen úton van az ellenség birodalmának

szíve felé, két tanítvány kíséretében, akik csupán gyermekek még,

- Á... értem, igen - válaszolta elkedvetlenedve a főkancellár. - A politikust lenyűgözi a közhangulat mezején aratott győzelem, a katonai parancsnokot már nem annyira. Csakhogy én erre is számítottam. Meg kell mondjam önnek, nem vagyok nyugodt Yoda mester helyzete miatt, éppen az ön által felvázolt indokoknak köszönhetően. Jobban örülnék, ha új harcosokat állítana az elesettek helyére. Nos, mit szólna a derék Obi-vanhoz? Ha jól emlékszem, az utolsó jelentésében az áll, hogy Kenobi mester befejezte a legutóbbi küldetését, ugye? Obi-van és az ifjú Skywalker. Sokkal nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy ők is a Vjun felé tartanak. Én elhiszem a réges-régi történeteket, de Yoda ma már öreg, és talán nem az, aki egykor volt. A gondolat, hogy egyedül fog szembenézni Dookuval, a gróf erődjében... megdermeszti a véremet. Igen, Obi-van és Skywalker remek kísérő lenne.

- Ezt vegyem parancsnak, főkancellár úr? - kérdezte hűvösen Mace Windu.

- Nevezzük kérésnek, Windu mester. Szívből jövő kérésnek.

- Már jó ideje vártam ezt a hívást - jegyezte

meg Dooku. Az alig húsz centiméter magas,

háromdimenziós fényalak lila árnyalatokban derengett a holovetítő felett. Asajj a Phindar-űrállomásról lopott kisebbfajta teherhajó pilótafülkéjében ült.

- Eléggé el voltam foglalva, gróf úr - motyogta halkan, és nekilátott beállítani a kép színeit, közben azon törte a fejét! hogy a készülék hibás-e, vagy pedig olyan idegen lényeknek van beállítva, amelyek lila színekben pompáznak. Ezen felül nem sietett belenézni Dooku szemébe. - Több ugrást kelleti kiszámítanom és végrehajtanom, hogy lerázzam a phindiai őrhajókat. Eléggé makacsul rám tapadtak.

- Elvesztetted a Last Callt - jegyezte meg Dooku.

- Igen, Yoda fosztott meg tőle. - Nem. A jelekből ítélve egy színész. - Micsoda? - Az én információim talán frissebbek -

felelte Dooku. Teljesen nyugodtan beszélt. Nagyon-nagyon megfontoltan. Asajj tudta, hogy bajban van.

- Az a színész Yodát helyettesítette. Elkaptam az Ithor-í rendszer határán.

- Sok időt takaríthattál volna meg, és sok fáradságtól kímélted volna meg magad, ha ott hagyod a roncsmezőben, nem igaz?

Ventress érezte, hogy a tenyere nyirkossá válik. Ezerszer jobb lett volna, ha a gróf üvöltözik vele, mint ez a rideg, halk, távoli

hang. Az csupán két szövetséges veszekedése lett volna. Ez viszont inkább olyan volt, mint az élveboncolás.

- Ha otthagyom a roncsmezőben, a maradványai alapján azonosították volna, és akkor kiderül, hogy a halott nem Yoda. Igaz, kilökhettem volna máshol a zsilipből, de...

- De? - Igyekszem megválogatni a barátaimat és

az ellenségeimet. - magyarázta a vállát vonogatva Asajj. - Ha válogatás nélkül gyilkolunk, ha puszta haragból ölünk, az nekem gyengeségnek tűnik. Fegyelmezetlenségnek.

- És ha én kértelek volna arra, hogy végezz vele?

- Akkor természetesen megteszem. - És akkor mi lenne az aggályaiddal? - A hozzád való hűségem felülírja őket. - De én nem kértelek rá, hogy végezz vele,

igaz? - Nem is tudtad, hogy ott van velem a Last

Call fedélzetén - válaszolta Ventress, és ahogy befejezte a mondatot, rádöbbent, hogy a gróf csapdába csalta, és sietve folytatta: - Hát persze, hogy nem tudtad! Mert nem adtam rá esélyt. Nem tájékoztattalak. Valószínűleg kellett volna. - Hirtelen kihúzta magát, és önérzetesen hozzátette: - Vállalom a felelősséget. A saját kezdeményezésemre cselekedtem.

A kezdeményezés szó hallatán valamilyen fajta érzelem suhant át a gróf lila arcán.

- Elvek, aggályok... az bizony a fiatalok territóriuma. Azzal párhuzamosan, hogy az ember öregszik - fejtegette Dooku -, egyre gyakorlatiasabb lesz. Engem nem érdekelnek a jóról és a rosszról szóló elméletek és viták. Engem az időzítés, a pontosság és a hatás érdekel. A megkérdezésem nélkül beleavatkoztál egy eseményláncolatba, amelyet azért hoztam mozgásba, hogy Yoda a saját szabad akaratából besétáljon az erődömbe. így aztán ahelyett, hogy ezekben a pillanatokban a fejével játszadoznék, azt látom, hogy a Jedik népszerűsége megugrott, és a Köztársaság polgárai, akik két nappal ezelőtt már a lelki összeomlás határán táncoltak, most ismét fellelkesültek. Jelenleg rendkívül költséges szövetséges vagy, Asajj. Most többe kerülsz nekem, mint amennyit érsz.

A szavaiból érződő fagyos hideg úgy érte Ventresst, mintha nyakon öntötték volna egy vödör folyékony nitrogénnel. A gróf nem egyszerűen dühös volt. Asajj rájött, hogy ha nem tesz valamit most azonnal, Dooku megöli. A szökés gondolata jószerével meg sem fordult a fejében. Ha Dooku végezni akar vele, meg fogja tenni. Még nem adta át neki mindazt a tudást, amit birtokolt, de a kettejük között kialakult vékonyka kapcsolat miatt

gyakorlatilag védtelen volt Dooku trükkjeivel szemben. Emellett azt is tudta, a gróf valószínűleg a legnagyobb hatalmú személy a Galaxisban, és szinte kimeríthetetlen források felett rendelkezik. A pénzének egy töredéke - amit észre sem venne a számlakivonatain - elég lenne arra, hogy gyilkosokat küldjön utána. És akkor ő az életének hátralévő napjaiban csak menekülne, erdőkben vagy hegyek között bujkálna, és womp patkányokat enne, vagy alá^ vetné magát egy sor fájdalmas műtétnek, hogy eltorzítsa az arcát a túlélés reményében.

Nem. Asajj minden idegszálával érezte, hogy a menekülés, a bujkálás, a védekezés mindig a lehető legrosszabb stratégia. Aki győzni akar, annak minden egyes ütközetben magához kell ragadnia a kezdeményezést. Minden egyes ütközet kulcsa a támadás...

- Öld meg a mesteredet - mondta egyszerűen.

- Micsoda? - hüledezett pislogva Dooku. Hát, erre legalább nem számított -

állapította meg magában Asajj, és szélesen vigyorgott. Kockázatos játszmába kezdett - most nem maradt más választása, mint hogy végigjátssza.

- Öld meg a mesteredet az én segítségemmel. Most megteheted - folytatta, és észrevette, hogy a gróf arca megrándulj -

Előbb vagy utóbb a Sith-tanítványok megpróbálják megölni a mesterüket, hogy átvegyék a helyét. Tudod. Te is tudod; Ő is tudja. Eljött az idő. Tökéletesen független vagy, egy erőddé alakított bolygón. Hadseregeknek parancsolsz. A világ gazdagsága hever a lábad előtt. Most megteheted.

- Őszintén csodálom, hogy van bátorságod támadásba lendülni - mormolta Dooku. - Többször beszéltem már neked a kor előnyeiről, de tudnod kell, hogy azért vannak hátulütői is. Például az, hogy az ember túlságosan hozzászokik a módszereihez. De te... te még mindig meglepsz. Még most is kiszámíthatatlan vagy.

- Szerinted hogyan fog folytatódni a háború? - nyomult tovább Asajj, hogy kihasználja azt a hajszálnyi, törékeny előnyét. - Mi fog történni, ha győzelmet aratsz? Diadalmenetben bevonulsz a Coruscantra? Letelepedsz a nagy ember lábához, amikor véget érnek a harcok? Kötve hiszem... Hogyan is hagyhatná életben Dookut, a győztes tábornokot? Dookut, a gazdag előkelőséget. Dookut, a bölcset. Túlságosan eltakarnád előle a napot, gróf úr!

- Most blöffölsz, méghozzá olyan dolgokról, amelyeket nem ismersz - vágott vissza Dooku. - Igazán vakmerő mutatvány, de nem mész vele semmire!

Megpróbálkozott egy lenéző mosollyal, de nem tudta meggyőzni vele a nőt.

- Elhasznál téged - állította határozottan Ventress. - Bedob a frontvonalba, amikor csak teheti. Rád küldi Yodát és a lakájait: Kenobit, Windut és Skywalkert.

- A rendkívüli képességekkel rendkívüli felelősség jár, Asajj. Bár erről nem sokat tudhatsz.

- Jól van, jól van, gúnyolódj csak! - vágott vissza ingerülten Ventress. - Most csak húzod az időt, mert igazam van. Tegyél fel magadnak egy kérdést, vagy kérdezd meg a sötét oldalt, hogy tisztán láss. Pillanatnyilag a mestered felhasznál téged, mert minden oldalról szorongatják. De mi történik majd, ha kiiktat valamennyi veszélyforrást, és te leszel számára a létező legveszélyesebb teremtmény?

A készülék hangszóróiból sokáig nem hallatszott más, csak a csillagközi tér halk, sistergő háttérzaja.

- Ha azt mondanám neked, hogy öld meg magad, megtennéd? - kérdezte aztán Dooku.

- Nem - felelte gondolkodás nélkül Ventress.

- És ha azt mondanám, hogy térj vissza ide, a Vjunra?

- Akkor mennék. - Félnél? - Rettegnék.

Idekint, a világűr mélyén Asajj könnyen ellenállhatott a grófnak. Bármikor elmenekülhetett. De azt is tudta, ha egyszer beteszi a lábát a Cháteau Malreaux-ba, ha egyszer belép Dooku hatalmának körébe, soha többé nem távozhat onnan - hacsak a gróf nem akarja.

- De azért eljönnél? - Ha parancsba adod, igen. Dooku éles pillantást vetett rá, és kimondta: - Hát akkor megparancsolom! Ennyit a blöffölésről! - kesergett magában

Asajj, és megkérdezte: - Azért hívsz oda, hogy végezz velem, vagy

azért, hogy meghallgasd azt, amit el kell mondanom?

- Az majd kiderül. - A mestered elhasznál téged, gróf úr!

Kiszívja belőled a véredet, aztán, amikor már kiürültél, elhajít. Aztán új tanítványt keres magának, egy olyat, aki fiatalabb, gyengébb és könnyebben befolyásolható.

- Mint például te? - Bárcsak úgy lenne... de nem. Ha veled

végez, engem is félreállít az útból - felelte mogorván Ventress. - Számára én csupán a kreatúráid egyike vagyok. Talán számodra is. A lojalitás felfelé erősebben hat, mint lefelé, ha esetleg nem vetted volna még észre.

- Ez rendszerint igaz - ismerte el Dooku. - Yoda mester talán a kevés kivétel közé

tartozik. Azt hiszem, ő lojálisabb a tanítványaihoz, mint azok őhozzá.

- Bámulatos - állapította meg fanyalogva Ventress. De ezzel mi nem megyünk semmire, nem igaz?

Asajj Ventress sokáig ült a lopott hajó navigációs számítóéi gépe előtt. Folyamatosan, halkan átkozódva próbálta eldönteni, hogy mitévő legyen. Végül betáplálta a Vjun koordinátáit. A menekülés és a bujkálás nem az ő stílusa volt. Amúgy meg, ha szemtől szemben beszélnek, több esélye lesz meggyőzni a grófot arról, hogy dolgozzanak össze. Tudta, hogy a férfi szereti a benne tomboló tüzet és szenvedélyt, továbbá, noha a gróf acélkemény önfegyelme sosem lazult fel, azt is tudta, hogy Dooku csinosnak tartja Őt - ami szintén jól jött. És ha mégis beüt a baj... jobb lesz fegyverrel a kézben, gyorsan meghalni, mint rettegve lapulni élete hátralévő részében, és egy orvlövész lézeres célzópontjának érezni minden egyes kósza napsugarat, ami a hátára vetül.

Miután döntésre jutott, begépelte a Vjun koordinátáit, noha az az érzése támadt, hogy eleven parázsba döfi az ujjait. Éppen csak végzett, amikor a kommunikációs pult figyelmeztető jelzést adott. Nem törődött vele, elvégre nem a saját hajóján utazott. A pult azonban újra és újra csengetett, és amikor

ingerülten odanézett, a Tac-Spec Footman azonosító kódját olvasta le a képernyőről, a droidét, amely elárulta neki Yoda tartózkodási helyét.

- Más már nem is hiányzott! - mormolta bosszúsan, majd megnyomta az adógombot, és megszólalt:

- Mit akarsz? - Szerintem maga pontosan tudja - felelte

higgadtan a droid. - A pénzemet. Megegyeztünk egy bizonyos összegben. Ám mindeddig csupán a harmada érkezett meg a számlámra.

- Nem kaptam el a célpontot. - Én pontos információt adtam, és ön ezért

fizetett. Nem büntethet azért, mert képtelen volt végrehajtani az akciót.

- Hát igen, nehéz az élet - felelte mélyet sóhajtva Ventress. - Mint azt bizonyára tudod, elvesztettem a hajómat. Az igazság az, hogy nincs elég kreditem, hogy kifizesselek. Viszont megkíméltem a két gyerek életét. Tekintsd ezt egyfajta fizetségnek.

- A megállapodásunk őket nem érintette - tiltakozott a droid.

- Hát persze... hidegvérű droidhoz méltóan beszélsz jegyezte meg Ventress. - Vagy inkább hideg olajút kellene mondanom?

Mialatt a droiddal vitatkozott, a hajó számítógépében keresgélt, hogy előkerítse a javítási és karbantartási útmutatót: Az utolsó

hiperugrás kellős közepén kigyulladt egy szervizi lámpa. Az apró rajz egy lila, medúzához hasonló valamit ábrázolt, amelyet mintha lándzsákkal, illetve egy nagy vörös; rúddal átdöftek volna. Asajjnak fogalma sem volt, hogy mit jelenthet.

- Tudod, pénzen alkudozni még a legjobb napjaimon sem. a kedvenc időtöltésem - mormolta -, és hogy teljesen őszinte legyek, hogy egy konzervdobozzal, egy áruló konzervdobozzal alkudozzak, hát az a legkevésbé sem érdekel!

- Lehet, hogy áruló vagyok - felelte higgadtan a droid - de nem az olcsó fajtából. Melegen ajánlom, hogy fontolja meg még egyszer a döntését.

- Aha... ez az - dünnyögte Ventress, mert végre rátalált az útmutatóra.

Hamar kiderítette, hogy a villogó jel arra figyelmezteti, hogy meglazulhatott egy-két csőbilincs valamelyik folyadéktömlőn. Gyorsan előkereste a jelzés magyarázatát: amikor ez a lámpa kigyullad, fennáll a veszély, hogy valahol szivárog a hidraulikus folyadék. Ez a hiba túlzott kopáshoz, a fény alatti hajtómű nyomásának elvesztéséhez vagy hirtelen súlynövekedéshez vezethet, a mesterséges gravitációt előállító berendezés működési zavara miatt. Ez utóbbi probléma szélsőséges esetben halált eredményezhet.

A jelzőlámpa néha minden különösebb ok nélkül is kigyulladhat.

- Csodás - morogta Ventress -, ez egyre jobb!

Lopott hajóval repült, amelynek fontos rendszerei vagy az összeomlás határán jártak, vagy nem, vagy fennállt a hirtelen súlynövekedés veszélye, vagy nem, és az út végén egy feldühödött Sith várta, aki talán máris elhatározta, hogy végez vele, amint megpillantja.

- Figyelj rám, Bádogfickó - mondta a holovetítő felett lebegő droidfejre nézve -, pillanatnyilag miattad aggódom a legkevésbé!

Valahol egy távoli világon, egy nyilvános

kommunikációs fülkében Solis, aki elárulta Yoda titkát, és nem kapta meg az ezért járó fizetséget, néhány pillanatig mozdulatlanul, némán meredt a képernyőn villogó a „Hívott fél megszakította az adást" üzenetre, majd halkan kijelentette:

- Hát, majd meglátjuk... Ugyanabban a másodpercben, amikor ez a

kapcsolat meg-szakadt, létrejött egy másik, amely a Jedi Tanács termét és Anakin Skywalker hajóját kötötte össze.

- Üdvözletem! - Windu mester! - Obi-van? Miért nem a saját hajódon vagy?

- Javítják - felelte fintorogva Obi-van. - Anakin volt olyan kedves, hogy felvett utasnak.

- Értem. Jelenlegi pozíció? Obi-van a szemét forgatta, Anakin szélesen

vigyorgott. Mace Windu ugyan számos rendkívüli képességgel bírt, de az udvarias modor nem volt az erős oldala.

- A Coruscant felé tartunk, az előre leadott repülési terv szerint - válaszolta Anakin. - Másfél napig fény alatti sebességgel haladunk az újratöltéshez. Négy nap múlva otthon leszünk. A helyi hírek szerint a Yoda mester haláláról szóló jelentések eléggé eltúlzottak.

- Így van. Sajnos, Jai Marukról és Maks Leemről nem állíthatjuk ugyanezt - felelte komoran Mace.

- Ó... - A két Jedi Összenézett, a mosolyuk lehervadt! - Erről nem hallottunk.

- Yoda mester úton van a... titkosított sávon beszélünk?

Anakin állandóan úgy hagyta az adó-vevőjét, hogy háromszoros kód védte azokat a hullámsávokat, amelyekkel a Jedi Templommal szokott beszélni, de a biztonság kedvéért ellenőrizte a beállításokat. A gép reaktorának komoly meghibásodása az ő és Obi-van halálát okozhatta, de a rádióforgalom védelmének legapróbb zavaráért milliók fizethettek az életükkel.

- Minden rendben - mondta megfontoltan, Mace Windu komorságához igazodva.

- Szóval, Yoda mester a Vjun felé tart, hogy titokban tárgyaljon egy magas rangú konföderációs személyiséggel - folytatta ekkor Windu. - Ez az illető talán hajlandó átállni hozzánk. Egy nagyon magas rangú illető.

- Yoda mester? - ismételte a nevet kissé összezavarodva Anakin. - Akkor biztos nagyon fontos az ügy... - Elakadt a szava, mert a szeme sarkából meglátta, hogy Obi-van a szemöldökét felvonva mered rá.

- Sejtésem szerint rendkívül magas rangú - jegyezte meg halkan Kenobi mester.

Fél másodperccel később Anakin észbe kapott, és kibökte.

- Dooku? Yoda a gróffal fog tárgyalni? Ez csapda! Ez csak csapda lehet. De ezt Yoda is tudja, ugye?

- Igen, csapda... de kinek? - mormolta Obi-van.

- A lényeg, hogy Yoda mester a Vjunra utazik egy rendkívül fontos ügy miatt - vette át a szót Mace Windu. - Titokban akartuk tartani, de lelepleződtünk. Mostanra az is egyértelmű, hogy Asajj Ventress, a mi régi barátunk Yoda mesterre vadászik. Megölte a vele utazó Jediket, így csak két padavan maradt Yoda mellett. Azt kérem tőletek...

- Hoppá! - dünnyögte Obi-van. - Miért támadt az az érzésem, hogy egyelőre mégsem térünk vissza a Coruscantra?

- ... hogy haladéktalanul induljatok a Vjun felé, a lehető leggyorsabban jussatok el oda, és adjatok meg minden segítséget Yodának, amire szüksége van.

- Nincs valaki más? - kérdezte váratlanul Anakin. - Már három hete otthon kéne lennünk. Máris megszegtem egy ígéretemet, hogy visszatérek...

Ebben a pillanatban rájött, hogy elhamarkodottan beszélt, de már kimondta.

- Ígéret? - csapott le Mace. - Kinek tettél te efféle ígéretet?

- Vaskéz mester osztályának - szólt közbe pillanatnyi szünet nélkül Obi-van. - Anakin megígérte a gyerekeknek, hogy megtanít nekik egy-két trükköt.

- Hát akkor kénytelen leszel elhalasztani a bemutatót - felelte Mace.

Anakin régóta ismerte azt a tekintetet, amely ekkor megjelent Mace szemében. Tudta, hogy a mester a kezdet kezdetétől gyanakvással viszonyul hozzá, és ez még akkor is bosszantotta volna, ha Windu tudja, hogy valójában miről van szó.

- Kérlek titeket, hogy repüljetek a Vjunra. Windu kiszáll.

Anakin elvörösödött, és anélkül, hogy a mesterére nézett volna, halkan megszólalt:

- Köszönöm. Obi-van csak legyintett egyet. - Igazán nem tudom, hogy miért

kockáztatom miattad a nyakamat - dörmögte, mialatt nekilátott betáplálni a navigációs számítógépbe a Vjun adatait; - Főleg, mivel határozottan érzem minden idegszálammal, hogy egyszer majd nem fogsz köszönetet mondani érte.

A Phindar Űrállomáson lezajlott

összecsapás után Scout nem akart mást, mint összegömbölyödni egy sötét sarokban, és sírni. Yodának azonban ennél jobb ötlete is akadt. Rábeszélte az űrállomás hatóságait, hogy hagyják őket hajót bérelni, azzal repültek el a Jovan-állomásra. Az űrkikötőtől busszal utaztak ki az állomás lepusztult szektorába, amely tele volt használthajó-kereskedésekkel és roncstelepekkel. Yoda kijelentette, hogy nem óhajt kereskedelmi járatokkal utazni, így aztán roncstelepről roncstelepre hajszolta a tanítványokat, hogy keressenek egy gépet, amely elviszi őket a Vjunra. Találtak néhány tűrhető állapotban lévő hajót, de Yoda mindegyikbe belekötött: ez túl feltűnő, ez túlságosan új, ez túlontúl drága.

- Drága? - kérdezte meglepetten Scout. - A Jedi Templom kreditjeit költöd, nem? Vagy a főkancellári irodáét.

Yoda beszívta az arcát, és a fülét leeresztve rosszalló képet vágott.

- Szóval pazarolnom kellene a polgárok pénzét?

Scout csalódottságában és tehetetlenségében az égnek lökte a kezét.

így aztán tovább keresgéltek - Yoda, Whie, Scout és Fidelis, az úriembereknek tervezett úri inas. Solis már a Phindar Űrállomáson eltűnt mellőlük, azóta nyomát sem látták. Nem volt nehéz kitalálni, hogy miért. Ventress nem véletlenül bukkant fel, őket kereste. A droidjai azonnal lecsaptak az R2-es egységre. Solis a csata alatt elmenekült, és ez egyértelműen arra utalt, hogy ő árulta el a társaságot.

Scout felbőszülve morgolódott, amikor megértette, hogy a droid elcsalta őt a társaitól azzal a mesével, hogy eleven kísérőre van szüksége az űrállomáson - és ezzel csökkentette a csapat létszámát. Talán azzal sem ment volna semmire, ha a többiekkel marad. Talán nem tudta volna megmenteni Maks Leem és Jai Maruk életét. De legalább nem száz méterre lett volna tőlük, nem kellett volna messziről, tehetetlenül végignéznie a halálukat.

Fidelis vigasztalhatatlan volt. Scout először azt javasolta, hogy darabolják fel vagy zavarják el az inast, ám az olyan meggyőzőén sajnálkozott amiatt, hogy az

általa kerített szövetséges veszélybe sodorta a Malreaux-család örökösét, hogy végül a lány is elhitte, hogy a droid nem érintett az árulásban. Mindannyian arra gondoltak, hogy elküldik, de végül rájöttek, hogy ez nem lenne túl gyakorlatias lépés. Most, hogy végre rátalált Whie-re, Fidelist legfeljebb egy jól irányzott kardcsapás akadályozhatta volna meg abban, hogy mindenhová kövesse a gazdáját.

- Uram, ha nem engedi meg, hogy felszálljak a hajóra, rákötözöm magam a burkolatra - jelentette ki, és mindenki elhitte, hogy képes lenne rá.

Az ötödik roncstelepen Yoda végre megtalálta azt, amit keresett: egy púpos hátú, vénségesen vén gépet, egy B-7-es könnyű teherhajót.

- Rozsda? - hüledezett Whie, amikor felfedezték a teherzsilip környékét borító vörös foltokat. - Víz és levegő híján hogyan rozsdásodhatott el?

A roncstelep tulajdonosa öblös röhögést hallatott, majd megszólalt:

- Tudod, fiam, ezt a szépséget az utolsó útján kalózok tartóztatták fel. Azok ott nem rozsdafoltok, hanem...

- Mennyibe kerül? - szólt közbe sietve Yoda.

Scout és Whie elkedvetlenedve nézett össze. Yoda mester nem vetette be az Erőt

olyan alantas dolgokhoz, mint az alkudozás. Azt állította, hogy ez tiszteletlenség volna egyfelől az Erővel, másfelől az üzleti ellenféllel szemben, de Scout gyanította, hogy a mester valójában örömét lelte az alkudozásban. Az efféle üzletkötések a türelemről szóltak, és a legendák szerint több száz bolygó eladói a saját kárukon tapasztalták meg, hogy mit sem tudtak a türelemről mindaddig, amíg össze nem akadtak a több mint nyolcszáz éves zsugorival.

Whie és Scout az utolsó két roncstelepen már átélte, hogy Yoda mester órákig veszekszik egy-egy gép árán, hogy aztán a botjával hadonászva és folyamatosan zsörtölődve eldöcögjön onnan, maga mögött hagyva a szerencsétlen tulajdonosokat, akik döbbenten néztek utána, és körülbelül olyan arcot vágtak, mintha lassan összenyomták volna őket egy hulladékzúzóban.

A két padavan lassan elsodródott Yoda mellől, és kioldalogtak a harci zónából.

Whie szörnyen nézett ki: az arca beesett volt, a szeme kivörösödött a gyásztól és az alváshiánytól.

- Hé, jól vagy? - kérdezte tőle Scout. - Aha... - Hazudsz. - Aha...

A fiú hosszú, fürkész pillantást vetett rá, már-már kétségbeesettnek tűnt, aztán visszanézett Yodára. A kiszemelt B-7-es mellett egy ősrégi, Epoch-osztályú teherhajó állt, amelynek egyetlen lövegtornyából meghajlott ágyúcső meredt ki, mint| valami törött antenna. Scout a két gép közötti, keskeny ösvényre bökött a mutatóujjával. Egyértelműnek tűnt, hogy a társát bántja valami, és úgy gondolta, hogy ha kettesben maradnak, talán könnyebb lesz szóra bírni. Akármilyen jóindulatú volt is Yoda, akadtak gyengeségek és kételyek, amelyeket a tanítványok nem szívesen vallottak volna be azon teremtmény előtt, akinek hatalmában állt Jedi-lovaggá emelni valakit, vagy ellenkezőleg, kitaszítani a Rendből.

Scout beballagott a keskeny sikátorba, közben könnyedén végigfuttatta az ujjait az Epoch törzsén. A burkolatot számtalan kisebb-nagyobb mélyedés és karcolás csúfította el: mikrometeoritok találatának megannyi emléke. A hajó az utolsó éveiben valószínűleg rendszeren belüli tehergépként szolgált. A veszedelmes napközeli térben repült, aszteroidmezők közelében és különféle részecskék felhőiben. A csillaghajókon, akárcsak a felszíni óceánjárókon csak az újoncok szerették a szilárd talaj látványát. A tapasztalt tengerészek csak a kék vizet, az űrhajósok

csak a fekete űrt akarták látni, mert ez jelentette azt, hogy messze vannak a veszedelmes, part menti zátonyoktól, illetve a gravitációs mezőktől.

Miután eltűntek Yoda szeme elől, Scout szembefordult a fiúval, és rászólt:

- Rendben, mondhatod. Whie szórakozottan rugdosta űrcsizmás

lábával a kivénhedt teherhajó oldalát, és halkan belekezdett:

- Tegnap... tegnap volt, vagy tegnapelőtt? Már nem is tudom nyomon követni az idő múlását. Na, mindegy... Amikor utoljára aludtam, álmodtam valamit. - Egy pillanatra elhallgatott, majd hozzátette: - Különleges álmom volt.

- Az, amelyikben... - Igen, amelyikben végzett velem egy Jedi...

- Whie nyelt egyet, halvány mosolyt varázsolt az arcára, és tovább beszélt: - De nem ez volt az egyetlen ilyen álmom ebben a pár napban. Volt egy másik is, közvetlenül azelőtt, hogy elhagytuk a Coruscantot. Te is szerepeltél benne.

- Hogy én? - Igen - felelte Whie, és Leem mester halála

óta első ízben némi szín kúszott az arcára. - Egy szobában voltunk, egy gyönyörű, szörnyű szobában. És te véreztél...

- Whie gazda! - zendült ekkor egy aggodalmas hang az Epoch tatja mögött. - Uram, merre van?

- Itt! Mi történt? - csattant fel Whie. - Á, szóval itt van! - állapította meg Fidelis,

miközben befordult a sarkon. - Valutaváltási számításokat végeztem Yoda mesternek, és mire felnéztem, ön eltűnt!

- Húsz méter, Fidelis. És lám, nem raboltak el az űrkalózok.

- De az nem magán múlt - vágott vissza a droid. - Kérem, ne csavarogjon el egyedül. Van fogalma arról, hogy mik történhetnek az efféle helyeken?

- Talán semmi? - találgatott Whie. - Nem a Jovan-állomás szórakozónegyedében vagyunk. Itt nem fordulhat elő, hogy az egyik kocsmából kiront egy rakás újonc, hogy aztán nekem essenek.

- Ön, uram, noha nemes lelkű és művelt, kevéssé ismeri a világ dolgait - jelentette ki konokul Fidelis. - Az ilyen és ehhez hasonló roncstelepek pontosan azok a helyek, ahol könnyen összetalálkozhat elvadult droidokkal. Szökevényekkel, amelyek alkatrészeket keresnek maguknak. Gazdátlan gépezetekkel, amelyek nem átallanak eleven túszokat ejteni, ha a vezérlőprogramjuk már kellően elfajult.

- Ez a figyelmeztetés kissé megkésett - vélekedett Scout. - Miért nem gondoltál erre, amikor felbérelted Solist?

- A tény, hogy hibásan ítéltem meg őt, még nem ok arra...;

- Fidelis, hasadj le rólam! - szólt közbe gorombán Whie.

A droid sértődötten kihúzta magát, és visszavonult a két hajó közötti sikátor végére, de ott megfordult, és tüntetően fenntartotta a szemkontaktust.

- Szerinted tud szájról olvasni? - kérdezte fojtott hangon Scout.

- Tudok! - kiáltotta Fidelis. - Pofa be, droid! - mordult fel Whie. A négyszemközti beszélgetés esélye

nyilvánvalóan elszállt. Scout meglepetten pislogott, és megjegyezte:

- Még sosem hallottalak ilyen durván beszélni.

- Sajnálom. - Ne sajnáld! - felelte Scout, és felnevetett. -

Egész jól áll! Olyan... helyes vagy ilyenkor. - Helyes? Még Scoutnak is el kellett ismernie, hogy

Yoda fantasztikusan alkudott a B-7-esre. - Hogyan tudtad ilyen olcsón megszerezni?

- kérdezte tátogva az elégedetten vigyorgó öreg Jeditől, mialatt az a ruhája alá rejtette a hordozható számítógépét. - Biztos bevetettél

egy-két elmetrükköt. Nem azt mondtad, hogy az nem tisztességes?

- Most nem a tisztesség érdekelt, hanem az eredmény - felelte hamiskásan mosolyogva Yoda. - Amúgy pedig nem használtam az Erőt. Tisztes árat fizettem.

Scout és Whie kétkedve pillantott a hajó megviselt burkolatára.

- Mi a baja? - érdeklődött Scout. - Úgy értem, a látható hibáin felül?

Yoda megütögette a botjával a gép oldalát, amivel kisebb porfelhőt kavart. És levert némi festéket. Meg egy-két meta- kerámia-darabkát.

- Jó a héjazat. Jók a vonalai - jelentette ki. - Egyetlen lézerlövege van - szállt vitába

Whie. - Nincsenek rakétavetői. Sem sugárágyúi.

- Viszont van rajta egy Hanx-Wargle SuperFlow II és egy Siep-Irol passzív szenzorantenna - sorolta lendületesen a roncstelep tulajdonosa. - Tartalék generátorok, Carbanti- gyártmányú aktív szenzorok és szinte vadonatúj hátsó védő-pajzsok. Utángyártottak, de semmi bajuk.

- És mi van az elülső pajzsokkal? - vetette fel Whie.

- Hát, ha valaki onnan támad rátok, menekülnötök kell - válaszolta a tulajdonos anélkül, hogy a szeme rebbent volna.

- És ha az nem válik be?

- Adjátok meg magatokat... - Igazán biztató! - dohogott Scout. - Nem esik jól, hogy ennyire leszóljátok az

én gyönyörű... - a férfi gyors pillantást vetett a burkolatra festett névre - Nighthawkomat. Ha ilyen nagyképűek vagytok, mindjárt meggondolom magam, és felemelem az árát.

- Ha rendelkezik mindezzel a vonással - makacskodott Scout -, miért adod oda ennyire olcsón? Mi az, amit nem tud?

A tulajdonos csak krákogott és hümmögött. A lány ekkor Yodához fordult, aki lebilincselő mosolyt villantott rá, és megadta a választ:

- Repülni! - „Ez volt ám az alku!". Ezt mondogatja.

Meg hogy: „percek alatt rendbe hozzuk" - morgolódott Scout. - Idedobnád a szonikus kulcsot?

Sűrű, mézszínű folyadék csöpögött a hajtóműindító egyik; vezetékéből. A cseppek a Jovan-állomás viszonylag alacsony gravitációjának köszönhetően majdnem szabályos gömb formájában, lassan hulltak le.

- Mindjárt kész leszek ezekkel a csatolásokkal - felelte Whie.

- Vörös véggel felfelé? - kérdezte Scout. - Aha... Egymástól néhány méterre dolgoztak, hogy

beszereljék és beszabályozzák azt a hajtóműindító egységet, amelyet Yoda emelt

ki egy a telep hátsó részén álló koréliai teherhajóból.

- Vajon mit csinál a mester, mialatt mi dolgozunk? - mérgelődött Scout.

- Azt nem tudom - válaszolta a fejét ingatva Whie. - Mintha a készletekről magyarázott volna. Hallottad, mit mondott a vízről?

Scout abbahagyta a munkát, és a társára nézett, aki folytatta:

- Ezen a hajón víz a hűtőközeg, és persze nekünk is kell. Mindösszesen tíz darab ötszáz kilós hordóra van szükség. És ezt mi ketten fogjuk felhordani.

- Ötszáz kiló! - fakadt ki Scout. - Yoda mester úgy érzi, pazarlás lenne

csupán egyetlen munkára kibérelni egy rakodó droidot - fűzte hozzá Whie.

Összenéztek, majd mindketten megcsóválták a fejüket. Újabb kövér csepp vált le a vezetéktől. Egy döglött bogár volt benne, egy acélszú, amelynek szőrös csáprágója rozsdától vöröslött.

- Pfuj... - utálkozott Scout. - Hozzám vágnád a hegesztőt? Scout óvatos karlendítéssel odadobta a

szerszámot, amely az alacsony gravitáció mialatt lassan, finoman siklott bele a fiú kezébe. Scout egy köteg hegesztőpálcát is átküldött a társának.

- Köszönet - mormolta Whie, és újra munkához látott. Az imént leszerelte a

burkolólapot, és most szemügyre vette a tucatnyi színben pompázó kábelek és csövek kötegeit. A vákuumszivattyút kellett helyrehoznia. A háza repedt meg, emiatt levegőt szívott, és a szelepe állandóan lezárt. Igazán vicces volt belegondolni, hogy egy hajszálvékony repedés okozza mindezt a bajt, mert kiengedi a semmit. A hajóban a vákuum olyan, mint a Jedi becsülete - bölcselkedett magában Whie. - Amíg van, senki sem veszi észre.

- Scout, gondoltál már arra, hogy esetleg rossz ember vagy?

- Hogy gondoltam-e rá? Én tudom, hogy az vagyok! - felelte kacagva a lány.

- Na, most komolyan! Ha rádöbbennél, hogy nem vagy jó, bántana, nem?

- Én sosem voltam jó - felelte Scout, és a szonikus kulccsal feszegetni kezdett egy berozsdásodott anyát. - Csak azért küzdöttem, hogy elég jó legyek. Miért kérdezed?

- Semmi különös... Scout várt, és nem nézett Whie-re. Egy

évvel idősebb volt a fiúnál, csakhogy Whie olyan kiegyensúlyozottnak, olyan tökéletesnek tűnt, hogy rendszerint megfeledkezett a korkülönbségről. Ma viszont Whie úgy beszélt, mint egy kis kölyök, és Scout sokkal idősebbnek érezte magát nála. Eszébe jutott az, amit Yoda mondott egyszer:

„A kor több, mint a szívverések száma. A kor az elkövetett hibáink száma is." És

Scout biztosra vette, hogy a felsüléseit számítva legalább tíz évvel idősebb a fiúnál.

- Én általában jónak tartottam magamat - mondta csendesen Whie. - De aztán történt egy s más. Volt az az álmom. És abban az álmomban rossz dolgokat gondoltam.

- Hé, térj észhez, fiú! Ne emészd magad amiatt, amit alvás közben gondoltál!

- Látom, nem érted. Az nem álom volt, nem a tudatalattim szólalt meg. Valóban megtörtént - felelte Whie, majd kijavította magát: - Pontosabban, meg fog történni.

A hangjából fájdalom érződött, és Scout ekkor rájött, hogy ez az ügy Whie számára halálosan komoly. A fiú nekinyomta a hegesztőkészüléket a vákuumszivattyún sötétlő vékony repedésnek, és az izzó plazmába tartotta a hegesztőpálcát. Scout azon morfondírozott, hogy ezek a fémrudak oly keménynek és tartósnak tűnnek, és mégis oly könnyen meglágyulnak. Elveszítik a tartásukat.

- Aztán ott van az a másik álmom - folytatta Whie. - Az, amelyikben meghaltam. Erről még sosem álmodtam.

Scout nem szólt semmit. - Az egész olyan zavaros - mormolta a fiú. -

Nem tudom, hogy hol voltam, sem azt, hogy mit csináltam. De benne voltam a saját

fejemben. Megvillant egy fénykard. Próbáltam védekezni, de a másik túl erős volt. Túl gyors. Aztán az energiapenge a szemem közé fúródott. Vakítóan ragyogott, akár egy nap.

A hegesztőpálca szikrát hányva izzott, a fénye bevilágította a máskülönben sötét géptermet.

- Aztán a semmi... - Csak azért, mert fénykardot láttál, még

nem jelenti azt, hogy egy Jedi volt az ellenfeled - mutatott rá Scout.

- Ó, de én tudtam! Annyira rövid volt az álom, hogy még azt sem láttam, kicsoda az illető. Ám amikor belecsöppentem, még csak nem is féltem, annyira meglepődtem. Arra gondoltam: tehát így halok meg? Hát nem különös? Bár láttam már álmomban a halálomat, mégis meg fogok lepődni, amikor megtörténik. Bár azt hiszem, mindenkit meglepetésként ér...

Scout ráfújt még egy adag csavarlazítót a makacs anyára, és a fejét csóválva válaszolt:

- Talán tévedsz. Talán nem is fogsz meghalni. Almodban nem haltál meg, nem igaz? Nem tudhatod biztosan. Talán csak egy próba volt, vagy gyakorlat. Ha azt gondoltad, hogy egy Jedi áll veled szemben, akkor ez a legvalószínűbb válasz. Egy vívóóra vagy egy verseny a Templomban. Fogadni merek, hogy erről van szó.

- Talán igen - dörmögte Whie, de lerítt róla, hogy nem hisz benne. - Kéred a hegesztőt?

- Nem, most már megindult - felelte Scout, akinek ebben a pillanatban sikerült meglazítani a rozsdás anyát. - És az az álmod, amiben szerepeltem... Meghaltam?

- Abban a részben, amit láttam, nem. Scout nem azt a megnyugtató választ

kapta, amiben reménykedett. - Figyelj, Scout, azt hiszem, át fogok állni a

sötét oldalra. - hadarta hirtelen Whie. - Csak így van értelme. Csak így logikus. Ezért hiszem azt, amit az első álomban gondolok. Ezért végez velem egy Jedi.

- Ugyan, ez ostobaság! - vágta rá mélyen megdöbbenve Scout. - Te vagy az utolsó ember a világon, aki átállna. Ezt mindenki tudja. Te minden tanítványnál jobb vagy. Mindig is jobb voltál. A csillagok szerelmére, néha utáltalak azért, mert annyira jó vagy. Á, képtelenség...

- Igen, én is mindig jónak tartottam magam - vallotta be Whie. - És büszke voltam rá. De most, visszatekintve, azt hiszem, csak színleltem, hogy jó vagyok. Tudod? Eljátszottam, hogy jó vagyok. Egyáltalán nem ez a valóság. Én csak... színleltem, hogy... Jedi vagyok.

Scout ekkor első ízben lerakta a szerszámait, odaoldalazott a fiúhoz, és rátette a kezét a vállára.

- Whie, hallgass rám! Mindenkivel megesik, hogy néha csak eljátssza a szerepét. Néha minden csak színjáték.

Egy órával később Fidelis bepakolta a készleteket a teherhajó szűkös konyhájába. Yoda megkérte, hogy szerezzen be jobb ételeket egy kisebbfajta lakomához, és a droid megtett minden tőle telhetőt. Miután arra programozták, hogy mások kedvében járjon, mélyen lesújtotta a gondolat, hogy anélkül kell főznie, hogy ismerné a vendégei kedvenceit. Viszont nagy bölcsen emlékeztette magát, hogy az egész élet rögtönzések sorozata, és egyébként is, Whie gazda egyetlen konyhát ismert, mégpedig a Jedi Templomét. És úgy gondolta, hogy ha nem képes túlszárnyalni annak teljesítményét, megérdemli, hogy a gazdája itt hagyja, ezen a nyomorúságos roncstelepen.

Mindezeken felül, noha semmit sem tudott Whie-ről, a Malreaux-család tizenkét nemzedékének főzött már, és természetesen rendelkezésére állt a fiú teljes géntérképe. Az ízlést felbecsülni inkább művészet volt, semmint tudomány, de ennyi információval felvértezve csodálkozott volna, ha nem sikerül célba vagy legalábbis annak közelébe találnia.

Mialatt a hozzávalókat készítette elő, mindvégig hallotta, hogy Yoda a pilótafülkében morog és szuszog, mialatt a

hajó iratait és kezelési útmutatóját tanulmányozza. Reccsenések, nyikorgások és csattanások hallatszottak a tat irányából, ahol Whie gazda és a lány a vizeshordókat hordta fel a fedélzetre. Fidelis végül nem bírta tovább, beóvakodott a pilótafülkébe, és megszólalt:

- Elnézését kérem, Yoda mester, de szeretném felfüggeszteni a főzést egy időre, hogy segítsek berakni a vizet. Néhány perc múlva visszatérek.

- Nem - felelte kurtán az öreg Jedi. - Bocsánat, hogy mondja? - Azt mondtam, nem. A hajó feltöltése a

padavanok dolga. - Viszont tekintetbe véve, hogy jómagam

sokkal nagyobb testi erővel rendelkezem - vitatkozott Fidelis -, nagyban javítaná a hatékonyságot, ha rám bíznák a nehéz tárgyak mozgatását. Főleg, mert ezzel nullára csökkenthetnénk annak veszélyét, hogy valamelyik fiatal sérülést szenved.

- Majd használják az Erőt, ha kell. Jó gyakorlat lesz.

- De egyikük sem aludt több mint egy standard napja.

Yoda fel sem nézett a kézikönyvből - éppen a B-7-esnek a hiperűrből való kitöréssel kapcsolatos, meglehetősen furcsa előírásait böngészte egyszerűen csak hátranyújtotta a kezét, és a botjával megcsapkodta Fidelis

lábszárát. A végtag kellemesen zengő hangot adott, akár egy bronzharang.

- Nem érted a lényeget, te két lábon járó lepénypirító! - jelentette ki határozottan. - A padavanoknak dolgozniuk kell. Ha nem dolgoznak, elkezdenek gondolkodni.

- Ó.- nyögte Fidelis. Yoda elfordította a fejét, és púpos válla

felett belenézett a droid szemébe. - Te és én már öregek vagyunk és erősek -

mondta megfontoltan. - Öreg fák, akik már számtalan fagyot túléltek. De nekik, kettőjüknek a mestereik halála volt az első kemény tél. Hagyjuk őket dolgozni... és enni... és zokogni... és akkor talán, de csak talán, tudnak majd aludni.

A droid néhány pillanatig meredten nézte az agg Jedit, majd megszólalt:

- Ön nagyon bölcs, Yoda mester. - Igen, ezt szokták mondani nekem -

dörmögte Yoda -, de ha már egyszer idejöttél, beszélj nekem Dooku gróf házáról.

- Az aligha az övé - vágott vissza már-már sértődötten Fidelis. - Forrón remélem, hogy a gróf csupán vendégként tartózkodik a Malreaux-házban. A jelenlegi helyzet nem tiszta számomra, miután éveket töltöttem a Coruscanton, és a Malreaux úrnővel való kapcsolatomat a zavaros jelzővel tudnám a leghívebben leírni.

Yoda lapos pillantásokkal méregette a droidot.

- Jai Maruk említette, hogy egy hölgyet látott a házban. Egy vjuni róka kíséretében.

- Maruk mester nyilván Malreaux úrnőt látta. A róka pedig az ő társalkodónője.

- Micsodája? - A személyzet tagjai nevezték így - felelte a

vállát megvonva Fidelis. - Én nem hiszek a babonákban, jóllehet az Erő állítólag mélyen átjárja a Vjunt, és természetesen a Malreaux-ház is kitermelte a maga szakértőit, akik ezzel a különleges jelenséggel foglalkoztak.

- A sötét oldal... erős ott - mormolta Yoda. Fidelis ismét csak megvonta a vállát, és

folytatta: - Malreaux vikomt megpróbált génsebészeti

beavatkozásokat eszközölni a midikloriánokon. Noha utólag bölcs megállapításokra jutott, a kísérleteit bízvást nevezhetjük túlontúl ambiciózusnak. És mégis, a merészségét, a felkészültségét és a vállalkozó kedvét feltétlenül csodálnunk kell.

- Kell? - ismételte a szót Yoda, és lebiggyesztette a száját., - Van egy régi mondás arról, hogy mi történik azzal, aki a tűzzel játszik. De ez a te Malreaux úrnőd... úgy tűnik, időközben Dooku gróf házvezetőnője lett.

Még Yoda is ritkán látott droidot megdöbbenni, de most pontosan erre utaló

kifejezés jelent meg Fidelis fémarcán. A megdöbbenés és a megalázottság kifejezése, illetve még valami, amit egy értelmes lény valószínűleg haragnak nevezett volna.

- Az lehetetlen - bökte ki a droid. - Ő mossa a padlót. Jai Maruk látta. És ő

tisztogatja a mosdót - sorolta Yoda. - Akkor talán nem is a házvezetőnő a megfelelő kifejezés? - kérdezte ártatlanul pislogva. - Jobb lenne a szolgáló? A takarítónő... a rabszolga?

- Az úrnő a megfelelő - válaszolta önérzetesen Fidelis. - Esetleg a Malreaux asszony.

- Szeretnék találkozni Dookuval - folytatta mélyet sóhajtva Yoda. - Meg kell győznöm, hogy térjen vissza a Coruscantra. De nem lesz könnyű, az biztos. Őrök lesznek ott. Talán odaadó hívek is. Katonák. Nem tudod véletlenül, vannak titkos bejáratai a Cháteau Malreaux-nak?

- Vannak. Egyet-kettőt én is ismerek - felelte immáron habozás nélkül Fidelis.

Három órával később a Nighthawk kisiklott a Jovan-állomásról, és megkezdte hosszú, lassú nekifutását, ami ahhoz kellett, hogy a rendszerei bemelegedjenek a hiperugráshoz. Az utasai abban a fülkében gyűltek össze, amelyet a kézikönyv szerzője kissé fellengzősen „személyzeti társalgó"-nak nevezett. Ez a szűkös buborék a pilótafülke

és a konyha között volt. Éppen csak elfért benne egy kisebbfajta holoasztal, amelyen holojátékokat lehetett játszani, vagy holofilmeket nézni, amennyiben azokat a két Hydia-út formátum egyikével kódolták - ezek persze nem feleltek meg a Köztársaságban használatos szabványoknak.

A társalgó további kényelmi szolgáltatásai között szerepelt két hiányos kártyapakli és négy elnyűtt bárszék, amelyek a húsz évvel korábbi divat szerint készültek. A középső részük mélyen besüppedt, és emiatt, ha valaki letelepedett rájuk, úgy érezte, egy csőben üldögél.

Yoda mester attól tartott, hogy beszorul a székek mélyedésébe, ezért inkább a falról lecsapható vasalódeszkát választotta, és most a lábát lóbálva kuporgott rajta.

A konyhában buzgólkodó Fidelis megszólaltatott egy csengőt, és átszólt a társalgóba: - Tálalom a vacsorát!

Whie ráállította a holoasztalt. a külső szenzorok^, így a parányi kabin közepét most a környező űr szeletének háromdimenziós képe foglalta el. A fekete semmiben apró napok pislákoltak, a teherhajót fényes folt jelenítette meg a kép közepén.

Whie szeme alatt sötét karikák sorakoztak, beesett, nyúzott arca teljes kimerültségről árulkodott.

- Nem vagyok éhes - mormolta halkan.

- Ó, pedig Malreaux-módra készült palacsintát sütöttem - közölte lelkesen Fidelis, mialatt két tálcával a kezében beoldalazott a kabinba. - Ezt a receptet a kilencedik vikomtnak találtam ki. Az én nemes gazdáim voltak olyan kedvesek, hogy melegen ajánlották a később nemzedékek figyelmébe.

- Az illata csodás - jelentette ki Scout, és megnyalta a száját.

- Sajnálatos módon nem tudtam beszerezni savanyúgyökeret, hogy elkészítsem a szokásos mellékfogást - mentegetőzött Fidelis. - Igazából azt sem tudom, hogy exportálják-e még a Vjunról. Ugyanakkor sikerült hozzájutnom egy füzér foltos lazachoz és egy eléggé ízletes sajthoz, amelyekből az előételt állítottam össze. Jár mellé néhány Reythan-keksz, valamint egy-egy adag pácolt mustáros tapenade. Ez utóbbit egy régi ortolai recept alapján készítettem el, és remélem, elnyeri a tetszésüket.

Fidelis lerakta a tálcákat a holoasztalra. A sült sajttal borított lazac finoman gőzölgött a csillagok között.

- Gondoskodtam néhány asztalkendőről is - folytatta Fidelis, és mindenkinek odanyújtott egy-egy kendőt. - Ezeket az ételeket evőeszköz nélkül szokás fogyasztani. A konyhában kevés a hely, ezért úgy láttam

jónak, ha nem halmozunk fel túl sok konyhai felszerelést.

- Az íze is kitűnő - mondta csámcsogva Scout, és élvezettel forgatta a szájában a kekszet és a tapenade-et. - A csillagok szerelmére, csak most jöttem rá, mennyire éhes vagyok!

- Önnek, Yoda mester, íme, egy adag fenéklakó tengeri lényekből főzött zöldséges leves.

Fidelis az agg Jedi elé rakott egy tekintélyes méretű tálat. A ragacsos, sűrű, sötét folyadék felszínén zuzmóhoz hasonlatos, megnevezhetetlen valamik úszkáltak, és a főzetnek határozottan olyan szaga volt, mint az égő kenőolajnak.

- A legapróbb részletességgel követtem a recept előírásait - tette hozzá idegesen a droid.

Yoda a tál fölé hajolt, alaposan megszaglászta a tartalmát, majd kéjesen megforgatta a szemét, és kijelentette:

- Tökéletes! Scout a szemét félig lehunyva ízlelgette a

sajttal sült lazacot, és halkan nyögdécselt elragadtatásában. Yoda mester felemelte a poharát.

- Megkértem a lepénypirítót, hogy állítsa össze ezt a lakomát - mondta, és jóindulatúan odabiccentett Fidelisnek.

- Hogy közösen fogyasszuk el a vacsoránkat, és megemlékezhessünk elvesztett barátainkról, Leem mesterről és Maruk mesterről.

Fidelis sietve átadott egy-egy magas, vastag poharat a tanítványoknak.

- Leem mesterre és Maruk mesterre! - tette hozzá Yoda, és ivott néhány kortyot.

Scout belekóstolt a bíborszínű, sűrű italba. Kellemesen pezsgett a nyelvén, a zamata leginkább a tengeri dió és a lágy esővíz ízére emlékeztetett.

, - Ennyi? - mordult fel ingerülten Whie. - Ezt akarjátok csinálni? Enni? Maks és Jai Maruk meghalt, ti pedig csak arra tudtok gondolni, hogy megtömjétek a hasatokat?

Scout bűntudatosan pislogott a társára, és gyorsan lenyalt néhány morzsát a szájáról.

- Mi van azzal, hogy megkeressük Ventresst? - folytatta Whie. - Mi van azzal, hogy megbüntetjük azért, amit tett?

Miről szól a Jedi-lét, az igazságszolgáltatásról vagy az édességről?

- A desszert profiterole ukio lesz - jegyezte meg halkan Fidelis -, karamellkrém töltelékkel.

Yoda a levest ízlelgette, majd miután lenyelte, megfontoltan válaszolt:

- Élettel tisztelgünk az élőknek, padavan. Gyilkolással csak a halálnak tisztelegnénk. Csak a sötét oldalnak.

- Hát akkor tisztelegjünk a sötét oldalnak! - fakadt ki keserűen Whie.

- Figyelj, kölyök, az a baj, hogy túl régóta vagy talpon - szólt oda a társának Scout.

- Ne szólíts kölyöknek! - vágott vissza haragosan Whie. - Nem vagyok a kisöcséd! Én vigyáztam rád, és nem fordítva, Tallisibeth! És tudod mit, Jai Maruknak igaza volt veled kapcsolatban! Ha nem kellett volna gondoskodnom rólad az űrállomáson, talán idejében lejutottam volna a váróterembe, és megakadályozhattam volna, hogy Ventress végezzen a mesterekkel!

- Hogy te gondoskodtál rólam? - kiáltotta szempillantás alatt felbőszülve Scout. - Kit szegezett a korláthoz a saját inasa, mialatt én megpróbáltam lejutni a lépcsőn? És először is, ki tűnt el, ki ragadt le, hogy történeteket hallgasson az úgynevezett igazi családjáról?

Yoda sajnálkozva félretolta a tálját, és halkan megszólalt:

- Halljátok a hangját? - Micsoda? - mordult a mesterre Whie. -

Minek a hangját? - A sötét oldalét. Állandóan beszél hozzánk,

a fájdalmunkból. A gyászunkból. Összekapcsolja a fájdalmunkat minden fájdalommal, a szenvedésünket minden szenvedéssel.

- Talán sok a mondanivalója - jegyezte meg Whie, azzal a holoasztal felett lebegő

csillagképekre szegezte a tekintetét, és jócskán lehiggadva folytatta: - Neked annyira könnyű, mester! Mit érdekel téged? Te nem kötődsz senkihez, nem igaz? Te valószínűleg sosem halsz meg. Mi volt. neked Maks Leem? Csak egy a tanítványok hosszú sorában. Ki hibáztatna azért, ha a megannyi évszázad alatt szinte mindenkit elfelejtettél volna? Hát Maks Leem nekem nagyon sokat jelentett! - Kihívóan meredt Yodára. Az arcán könnyek csillogtak, de a szeméből harag és elszántság sugárzott. - Olyan volt számomra, mintha az anyám lett volna, miután voltatok olyan kedvesek, és elragadtatok az igazi anyámtól. Leem mester maga mellé vett padavannak, én pedig cserbenhagytam. Hagytam meghalni, és nem fogok itt ülni, zabálni, és túllépni az egészen! - Az utolsó mondatát már ordítva fejezte be, és lesöpörte a palacsintával megrakott tálcát az asztalról.

Yoda az imént, akár egy szunyókáló sárkány, félig leeresztette vastag szemhéját, de most kicsit megmozdította a jobb mutatóujját. Az ennivaló, a tálca, a poharak és az italok megálltak a levegőben, és mozdulatlanul lebegtek. A tálca vízszintesre billent, a palacsinták visszasiklottak rá. Whie felfordult pohara függőlegesre állt, a sűrű, bíborszínű üdítőital visszacsorgott bele. Yoda ismét mozdított egyet az ujján, és Whie feje úgy rándult körbe, akár egy zsinórbáb feje a

bábmester gyors rántására, mígnem a fiú azon kapta magát, hogy az agg Jedi kidülledő szemébe bámul. Zöld volt, zöld, akár a mocsár vize. Whie csak akkor döbbent rá, hogy milyen ijesztő is tud lenni ez a szempár. Az a benyomása támadt, hogy akár bele is veszhetne. Elsüllyedne benne, és megfulladna...

- Azt hiszed, megtaníthatod nekem, hogy mi a fájdalom? - kérdezte halkan Yoda. - Azt hiszed, hogy a vén mestert nem érdekli semmi? Elfelejtetted, hogy ki vagyok én? Igen, öreg vagyok. Mmm... Többet szerettem, mint te, padavan. Többet vesztettem. Többet gyűlöltem. Többet öltem...

Zöld szeméből csupán egy keskeny rés látszott a vastag, ráncos szemhéjak között. Sárkányszemek, öreg és szörnyű sárkányszemek... - Azt hiszed, nem fizettem meg a bölcsességért? - folytató ta a mester. - A sötét oldal, igen... nekik sokkal könnyebb. A fájdalom túl erős lesz, és a sötétségbe menekülnek előle. De Yoda nem. Yoda szeret, és szenved miatta. Szeret és szenved.

A kabinban olyan csend uralkodott, hogy a padlóra hulló madártoll neszét is meg lehetett volna hallani.

~ Nagy árat fizettem a bölcsességért, rettentő nagy árat, és továbbra is fizetni

fogom, örökkön-örökké. És te akarod megtanítani nekem, hogy mi a fájdalom?

- Én... én csak... - rebegte Whie, majd lehajtotta a fejét, és végre összeszedte magát. - Sajnálom, mester. Dühös voltam. De... mi van, ha nekik van igazuk? - kiáltotta elgyötörten^ - Mi van, ha a Galaxis valóban sötét? Ha úgy van, ahogyan; Ventress mondta: megszületünk, szenvedünk, meghalunk, ennyi az egész. Mi van, ha nincs semmiféle bölcs rendező elv, nincs nagyszabású terv, ha nem létezik jóság? Mi van, ha vakon szenvedünk, és megpróbálunk magyarázatot keresni a szenvedésre, de csak saját magunkat áltatjuk, és egy olyan reményt keresünk, ami valójában nem is létezik? Mi van, ha nincs más, csak a csillagok, köztük a fekete semmi, és a Galaxist nem érdekli, hogy mi élünk-e vagy meghalunk?

- Ez igaz - mondta egyszerűen Yoda. A padavanok elhűlve meredtek rá. A mester

előre-hátra lóbálta a lábát, előre-hátra, előre-hátra...

- Talán - tette hozzá aztán. Sóhajtott egyet, és tovább be-szélt: - Egyes napokon feltámad bennem, és erőre kap a remény. Más napokon nem. - Megvonta a vállát, és hozzáfűzte: - Mit számít az?

- Ventressnek igaza van? - kérdezte Whie, akiből a megdöbbenés minden indulatot kisöpört.

- Nem! Téved! Annyira téved, amennyire csak lehet! - fortyant fel Yoda. - Létezik bánat a Galaxisban? Ó, igen! Tengernyi bánat! Oceánnyi bánat! Több bolygónyi bánat! És sötétség? - Rámutatott a holoasztal felett lebegő képre. - Ott láthatjátok. Sötétség, sötétség mindenütt, és néhány csillag. Néhány apró fénypont. Ha nem létezik bölcs rendező elv, nincs terv, nincs sors, nincs gondviselés, nincs Erő... hát akkor mi marad?

Belenézett előbb Whie, aztán Scout szemébe, és megadta a választ:

- Nem marad semmi, csak a választásaink, hm? Asajj falja a sötétséget, cserébe a sötétség is felfalja őt. Tedd ezt, Whie, ha úgy látod jónak. Tedd ezt, ha erre vágysz!

Az agg Jedi a háromdimenziós képbe fúrta a tekintetét, és egy darabig hallgatagon nézte a napok, bolygók és csillagképek táncát, a sötétségben pislákoló parányi fénypontokat. Aztán ismét megszólalt:

- Jedinek lenni annyi, mint szembenézni az igazsággal, és választani. Add át magad a fénynek vagy a sötétségnek, padavan! - Magasra felvonta a szemöldökét, a botja végével háromszor mellbe bökte Whie-t, és rászólt: - Legyél gyertya, vagy maga az éjszaka, padavan! De válassz!

Whie sokáig sírt. Scout evett. Fidelis felszolgált. Yoda mester történeteket mesélt Maks Leemről és Jai Marukról. Mesélt a

legizgalmasabb kalandjaikról, természetesen, de elmondott jó néhány mulatságos anekdotát is, amelyek azokból a régi időkből származtak, amikor még ők ketten kisgyermekként éltek a Templomban. Számos pohárköszöntőt mondtak eltávozott társaikra.

Aztán Scout zokogott. Whie evett. Fidelis felszolgált. Yoda történeteket mesélt, evett, kiabált és nevetett. És a padavanok azt látták, hogy maga az élet egy fénykard az agg nagymester kezében. Még az árulás és a halál árnyékában is, amikor minden remény kihunyt, Yoda mester meleg, barátságos fényt árasztott, akár egy gyertya a sötétben. Ragyogott, akár egy csillag az űr örök feketeségében.

Tizedik fejezet A Cháteau Malreaux egy magas szirten állt,

a Könnyek Öblének északi részén. A hegy lábánál mély vizű kikötő terült el, amelynek bejáratát alattomos zátonyok védték. Az öbölbe belefutó Sírás folyó az évmilliók alatt fantasztikus barlang-rendszert vájt a part menti sziklafalakba. Ezen vonások - egy baráti kikötő azoknak, akik ismerik a titkait, és halálos csap-" da azoknak, akik nem, valamint a partot átszövő barlanghálózat -

révén a Könnyek Öble tökéletes csempészkikötővé vált. Az első Malreaux vikomt kalózkodással alapozta meg a család vagyonát, míg a rangját a környék nemeseitől csikarta ki azzal az ígérettel, hogy többé nem fosztja ki a birtokán áthaladó hajókat - és valóban, ezt az ígéretét később csak rit-* kán, kivételes esetekben szegte meg.

A szirtről pompás, de sivár kilátás nyílt. A szélsöpörte parton nem termett meg más, csak a mindenütt jelen lévő vjuni moha, amely élénk, méregzöld színének köszönhetően szinte ragyogott az örökösen ólomszínű és az állandóan borult, szürke égbolt alatt.

Ezen a tájon szinte minden egyes napon erős szél fújt, hosszú hullámokat görgetett maga előtt, amelyek aztán hangos robajlással omlottak össze a sziklafalak lábain. Az öböl felett ezüstfoltokkal tarkított, fekete kalózsirályok köröztek hangosan vijjogva. A partvidéket átszövő barlangrendszernek számtalan kijárata akadt, és az egyik alagút történetesen a Cháteau Malreaux pincéjébe torkollott.

Egy másik járat legalább egy kilométer hosszan nyújtózott a szárazföld belseje felé, és egy kúp formájú, magas domb oldalán tört a felszínre. A domb tetején álló tüskés fák és bokrok között egy megfigyelő lapult, aki érdeklődve nézte a felhők közül kibukkanó B-

7-es hajót. Az ősöreg gépet a Kereskedelmi Szövetség két darázsszárnyú vadásza kísérte. A teherhajó nehézkesen dülöngélve ereszkedett a Keserűség-fok elhagyatott légikikötője felé. A reptértől nem messze elterülő települést hatvanezren lakták valaha, mielőtt az őrületjárvány romos szellemvárossá változtatta.

A teherhajó hirtelen jobbra lódult, mintha a helyzettartó fúvókái felmondták volna a szolgálatot. Az oldalára dőlt, forogni kezdett, és igen meggyőzően zuhant, mígnem eltűnt a magaslatok közötti hasadékok egyikében. A vadászgépek tettek ott egy-két kört, majd elrepültek, és a Keserű-fok légikikötőjében a földre ereszkedtek. Pontosan százhúsz másodperc múlva csapatszállító siklók indultak a teherhajó eltűnésének helyszíne felé. További három perc múlva máris megérkeztek a hasadékhoz vezető út végére.

A rejtett megfigyelőponton lapuló Solis állított a szemébe épített, beültetett lencsével felszerelt Tau/Zeiss céloptikán, hogy azonosítsa a siklókból kiözönlő alakokat, akik nyomban nekivágtak az erősen szeldelt terepnek. Tizenöt embert számolt össze, továbbá tíz elit orgyilkos droidot, ugyanolyanokat, mint amelyeket Ventress vitt magával a Phindar-űrállomásra, valamint kétszakasznyi közönséges harci droidot, amik

nyilván arra kellettek, hogy felverjék a bozótot.

Solis biztosra vette, hogy hamarosan előkerül egy-két nyomkövetésre specializált egység is. Ez még csak a fogadóbizottság volt, amelyet Dooku küldött Yoda elé - egyfajta díszőrség.

Onnan, ahol a B-7-es földet ért, hárompercnyi kemény kapaszkodás árán el lehetett érni a barlangrendszer egyik bejáratát. Solis úgy számolta, hogy Yodának és kísérőinek bőven lesz idejük. És ha bejutnak a barlangba, könnyedén megnövelhetik az előnyüket, legalábbis addig, amíg a vadászok nem hozatnak egy-két különleges szenzort.

A Tac-Spec Footman mindent egybevetve úgy ítélte meg, hogy nem történt semmi különös. Mindkét fél megtette a maga nyitó lépéseit. Mindkettőnek szándékában állt találkozni a másikkal, csak éppen a maga által megválasztott időben és körülmények között.

Solis bólintott egyet, csak úgy magának. Eljött a perc, hogy ő is elinduljon.

- Késett - jelentette ki szelíden Dooku,

amikor a kivörösödött, lihegő Whirry berobogott a dolgozószobájába.

- Elnézését kérem, nagyságos uram, de Vix kisasszonyt keres... ó, hát itt van! Ez a kis

csibész! - kiáltotta Whirry, amikor meglátta a gróf kezében a rókát.

Dooku a jobb kezével alulról markolta az állat mellkasát, míg a ballal finoman meg-megsimogatta vöröses-barnás szőrzettel borított hátát. A róka rúgkapált, nyüszített és zihált, elkerekedett szeméből rémület sugárzott. Dooku áthúzta az ujjait a füle között, majd óvatosan kitapintotta a keskeny, törékeny lapockákat.

- Említettem önnek, hogy hamarosan vendégeink érkeznek. Az egyiket én hívtam, a többiek hívatlanul jönnek - mondta, és tovább simogatta a rettegő állatot. - Belenézted a ház történelmi naplóiba, Whirry asszony. Amikor a férje meghalt, ön egy gyermeket adott a Jediknek.

- A Kicsikét... - suttogta Whirry - elrabolták tőlem azok a vadállatok. Akkor vitték el, amikor egy időre elborult az elmém. Az egész ruhám véres lett... - Az állát leszegve végig nézett rózsaszín báli ruháján, amelyen a fekete és szürke koszfoltok között akadt néhány fakó, vöröses-barnás elszíneződés is. - Elrabolták tőlem!

- Akkoriban volt itt egy droid - folytatta Dooku. - Egy Tac- Spec Footman, ami tizenkét nemzedéken át hűségesen szolgálta a Malreaux-házat, de aztán titokzatos módon eltűnt. Ez nagyjából tíz éve történt, és azóta ki tudja, hol járhat... Hm, különös... Asajj

nyolc nappal ezelőtt találkozott egy ugyanilyen droiddal. Két padavannal utazik pontosan errefelé.

Kétszer végigsimított a róka hátán, mire az állat megremegett, és kétségbeesetten szűkölt.

- Hogy is jutott eszébe, Whirry asszony, hogy hazavár valakit, de nem szól nekem? Ez annyira... kiábrándító!

- Meglepetésnek szántam - suttogta megrendülten az asszony

- Nem szeretem a meglepetéseket - jelentette ki a fejét csóválva Dooku.

- Ó... értem! Hát persze... - mormolta Whirry, és nagyokat nyelt.

- Felteszem, módjában áll kapcsolatba lépni azzal a droiddal, ugye?

- Igen. Dooku csak meredten nézte az asszonyt,

aki erre gyorsan kibökte: - Igen, nagyságos uram! Dooku ismét végighúzta a kezét Vix

kisasszony hátán. A róka megvonaglott, és csaholt néhányat. Dooku felemelte a kezét, az ujjvégeit kiszakadt szőrök borították.

- Hm..mormolta, azzal lerázta a kezét, és tovább simogatta az állatot, aki erre ismét ugatni kezdett. Megnézte az ujjait, és meglepetten látta, hogy még több szőrszál tapadt rájuk. Hirtelen megdermedt, mintha új gondolata támadt volna, majd odamutatta az

asszonynak a rókát, amelynek bőrén most már több kopasz folt akadt.

- Tessék, Whirry, szeretné kiolvasni belőle a jövőt?

Az asszony a grófra pillantott, majd a rókára, aztán ismét a grófra. A szája mind erősebben remegett.

- Mit kíván tőlem, mit tegyek? - kérdezte végül.

- Mi ütött az úri inasodba? - kérdezte Scout a fiútól.

Körülbelül öt perc telt el azóta, hogy bevették magukat a barlangrendszerbe, járatokon és üregeken vágtak át. Yoda vezette őket, és a fénykardjával világította meg az utat. A droid hirtelen megtorpant, mintha lefagyott volna a vezérlőprogramja.

- Fidelis! - csattant fel Whie éles, parancsoló hangon.

A visszhangok ide-oda pattogtak a kőfalak között, és csak lassan haltak el. Halk búgás hallatszott, amit kattogások kísértek. Fidelis hirtelen felkapta a fejét, mintha most ébredt volna fel, és megkérdezte:

- Parancsol, Whie gazdám? - Van valami gond? - Szó sincs róla, uram. Csupán...

áttekintettem a belső térképeimet. - Gyertek - szólt oda nekik Yoda van itt egy

nagy üreg. Pihenünk egy kicsit.

- Nekem nincs szükségem pihenésre - jelentette ki Whie, és valóban, lendületes léptekkel járt, a hangjából elfojtott izgalom érződött. - Haza kell érnem végre!

Scout nehezen boldogult a baljóslatúan sötét járatokban és üregekben. A szeme égett, mert folyton erőltette, hogy lásson valamit a sűrű félhomályban. Amikor berontottak a barlang bejáratán, csúnyán lehorzsolta a lábszárát. Whie viszont úgy mozgott, mintha verőfényben rohangált volna. A szeme lelkesen csillogott, már-már úgy, mint a megszállottaké.

- Hihetetlen... itt mindent teljesen átitat az Erő! - kiáltozta, és jókedvűen kacagott.

Ebben történetesen igaza volt. Még Scout is érzékelte: furcsa, bizsergető érzés támadt fel a bensőjében, mintha ez a világ tele lett volna mágnessel, amelyek magukhoz vonzották a vérében lévő vasat. Whie-re frissítően és lelkesítően hatott, Scout viszont megijedt tőle. Magát az Erőt is furcsának érezte, mintha kiegyensúlyozatlan lett volna. Annyira elütött a Templomban megtapasztalt szelíd és barátságos izzástól, mint a Coruscant megszokott, kellemes levegője a Vjun nyirkos, maró atmoszférájától.

Whie előresietett, Fidelis hűségesen loholt a nyomában. Scout óvatosabban haladt előre, mígnem Yoda megfogta a felkarját.

- Állj meg, padavan! - suttogta a mester. - És jól figyelj rám! Én most itt hagylak titeket. Muszáj.

- Itt hagysz minket? - szisszent fel Scout. - Hogy Fidelis mennyire megbízható, azt

nem tudom. Azt tudom, hogy vigyázni fog a fiúra. De ez Jedi-ügy, és az már egy másik dolog.

Ez igaz - ismerte el magában a lány, Solis árulására gondolva.

Yoda szusszant egyet, és folytatta: - Itt, a közelben fel lehet jutni a felszínre.

Érzem a kinti levegő szagát. Most felmegyek. Te, a fiú és a droid idelent maradtok. Ha minden jól megy, visszajövök hozzátok. Ha tizenkét óra múlva nem találkozunk, menjetek a hajóhoz, és üzenjétek meg a Jedi Templomnak, hogy Yoda többé nem tér vissza.

- De... Yoda megszorította a lány kezét, és

szigorúan hozzátette: - Nagyon figyelj a társadra! Vigyáznod kell

rá! A Vjun a sötét oldalra csábítja őt... - Ezt nézzétek! - kiáltott valahol elöl Whie. -

Csontvázak! - És mégis, mit csináljak vele, ha... -

tiltakozott volna Scout, de Yoda már eltűnt. Scout halkan átkozódva felkapaszkodott

egy oldalsó párkányra, és azon haladt tovább. Nem látott más fényt, csak azt, ami

Whie fénykardjából áradt felé. A padozatot szürke por borította, finom, akár a hamu. Idelent nem élt meg semmi, bár menet közben felfedezett néhány apró állatcsontot. A rágcsálóforma teremtmények vagy belezuhantak egy résbe oda-fent, és így kerültek ide, vagy az áradó vizek sodorták be őket a barlangba.

Valahol a messzeségben víz csepegett egy föld alatti medencébe: csipp-csöpp, csipp-csöpp... Valamennyi hangot visszhangok követtek, amelyek lassan halkultak el, majd elhaltak.

Scoutnak az a fura gondolata támadt, hogy a vízcseppek olyanok, mint az élőlények. Apránként, fokozatosan alakulnak ki néhány pillanatig léteznek, amíg belehullanak a jéghideg medencébe; azután a visszhangok, akár az elhunytak emléke - tompul, halkul és eltűnik.

- Szerinted mi történt Scouttal? - kérdezte váratlanul különös, mély hangon Whie, majd nyomban válaszolt is magának, ezúttal vékonyka, csikorgó hangon: - Az lesz a legjobb, ha megyek, és megnézem!

Halk, kopogással vegyes csörgés hallatszott, mintha valaki száraz gallyakat ütögetett volna egymáshoz. Scout éppen odaért a következő üreg bejáratához, amikor egy vigyorgó, fehér koponya bukkant fel előtte, és rövid csontkéz nyúlt felé a sötétből.

Whie az Erő segítségével lebegtette az imént megtaIált maradványokat a levegőben.

- Úgy tűnik, jól jönne némi támogatás - mondta a fiú azon a magas, csikorgó hangon, azzal a csontkéz előrelendült, és az ujjak ráfonódtak Scout csuklójára.

Scout felsikoltott, és nekivágta a falnak a kezét. Az ujjak darabokra törtek, és lehullottak. Az előtte lebegő csontváz akkora lehetett, mint egy ötéves gyermek - fekete szemürege elé tartotta megcsonkult karját.

- Hűha, ennek vége! - állapította meg Whie kisfiús hangon.

Ekkor egy másik csontváz - egy felnőtt férfi méretű - siklott ki az üregből, és csatlakozott a kisebbikhez.

- Óvatosan, apróság! - mondta Whie női hangot utánozva. - Az ifjú hölgy eléggé ingerlékeny!

Scout mélyet lélegzett, hogy lecsillapítsa vadul dübörgő szívét, és rászólt a társára:

- Fejezd be! - Csak szórakozom egy kicsit - felelte kissé

megbántottan Whie. - Ez hihetetlen. Van valami ezen a helyen... te is érzed? Még sosem érzékeltem ennyire áthatóan az Erőt. Normális esetben összpontosítanom kellene, hogy a levegőben tartsam a csontokat, de itt...

Hümmögött valamit, és a kardjával vezényelni kezdett, akár a karmester a

pálcájával. A csontvázak megfogták egymás kezét, és táncra perdültek.

- Rakd le őket! - kérte Scout, és igyekezett a lehető legnyugodtabb hangján beszélni.

- Miért? Az eredeti gazdáiknak már nincs szükségük rájuk.

- Mert tiszteletlenség - érvelt Scout. - Nem látom be... - Whie, nagyon kérlek! Könyörgök! Rövid csend következett, majd a fiú

megadta magát. - Rendben - mormolta, azzal megfordult, és

a csontok halkan csörögve a padozatra omlottak. - Azt hiszem, nem szép dolog kislányokat ijesztgetni.

Scout várt még néhány másodpercig, hogy teljesen lehiggadjon, aztán a fiú után szólt:

- Whie! - Igen? - Tudod, hogy nagyon furcsa vagy? Whie hallgatott egy darabig, majd csak

annyit mondott: - Tudom... - Megijesztesz - folytatta Scout. - Az Erő

nagyon különös itt, és tényleg mindent átjár. Még én is érzem, és el tudom képzelni, hogy milyen lehet neked. Szerintem nem jó ötlet használni, hacsak nem feltétlenül muszáj. Olyan, mint a... levegő, ha túl sok benne az oxigén. A sötét oldal csak arra vár, hogy fellángolhasson.

- Érdekes hírem van a számodra, Scout! - vágott vissza Whie, és megveregette a mellkasát. - A sötét oldal idebent van. Magunkban hordozzuk, akárhová megyünk.

Azzal kikapcsolta a fénykardját, és teljes sötétség borult rájuk. Valahol a távolban kialakult egy vízcsepp, levált a mennyezetről, és belehullott a medencébe. Halk visszhangok, aztán a csend. Csillagok bújtak elő a sötétségből - apró fénypontok kezdtek pislákolni az üreg mennyezetén.

- Már láttam ezeket a fényeket - jegyezte meg halkan Whie.

- Világító rovarok - válaszolta neki Fidelis. - Annak idején, amikor ön még kicsi volt, sokszor lejöttünk ide. Ön, a fivére és én. Néha az édesapja is, mielőtt... khm... megbetegedett.

- Mi történt vele? - kérdezte Scout, miközben előhúzta a fénykardját, és a legalacsonyabb energiaszintre állítva bekapcsolta.

- A Vjun nemeseinek testében hagyományosan magas volt a midikloriánok száma - kezdte a magyarázatot Fidelis. - Mondhatnám úgy is, hogy ez jelezte a rangjukat. A bolygó kormányzata csupán az utóbbi egy-két generáció alatt alakított ki jelentősebb kereskedelmi kapcsolatokat a Köztársasággal. Ezt megelőzően a Jediknek nem volt esélyük, és elnézést kérek, amiért

nyíltan kimondom, szóval nem volt esélyük alávetettségben tartani az itt élőket azzal, hogy elrabolták a kiemelkedő képességekkel megáldott gyermekeket. Idővel a Vjun a Sithekkel is kapcsolatba került, de aztán a Köztársaság térnyerésének jóvoltából elsősorban a Jedi-kultusz felől fenyegetett veszély. Az itteniek közül természetesen sokan érdeklődtek a midikloriánjelenség iránt, ám a Jedi csecsemőtolvajok megérkezése még inkább arra ösztönözte a nemesi családokat, hogy gondolkodjanak el, hogyan tudnák fejleszteni a különleges képességeiket, és hogyan háríthatnák el a... khm... kívülállók által képviselt veszélyt. Az ön atyja, Whie gazda, tagja volt egy társulásnak, amely azt tűzte ki célul, hogy genetikai úton megnöveli a természetes midikloriánszintet a Vjun valamennyi lakójában. A kísérlet részben rendkívül sikeres volt.

- Azt akarod mondani, hogy egy egész bolygónyi Erő-használót teremtettek? - kérdezte döbbenten Scout. - És mindezt úgy, hogy nem kapták meg az Erő kezeléséhez kellő mentális felkészítést?

- Ó, hát annak a szaga érződik a levegőben! - állapította meg Whie. - Az őrület. Mert mindenki megőrült, nem igaz? Ti is halljátok a sziklák sírását?

- Whie! - szólalt meg halkan Scout, és hirtelen kiszáradt a szája.

- Nem halljátok? Furcsa hang, és nem tudom teljesen kizárni a tudatomból...

- Most megint megijesztesz! - mondta idegesen Scout.

- Ne aggódj, ez az én világom. Ez az otthonom. Engem itt ismernek - felelte Whie, és megrugdosta az imént megtáncoltatott csontokat. - Anya és gyermeke, ha jól sejtem. Azért jöttek le ide, hogy elrejtőzzenek az apám elől?

- Nos, uram... attól tartok - hebegte zavarodottan Fidelis - ezt nem tudom pontosan megmondani.

Scout ekkor távoli lépteket hallott - fém csikordult a sziklákon -, és gyorsan feltartotta a kezét. Aztán a barlang sajátos akusztikájának köszönhetően meghallották, hogy egy mély hangú férfi parancsokat osztogat. Az illető messze lehetett, de olyan tisztán értették a szavait, mintha alig néhány méterre állt volna tőlük.

- Szóródjatok szét a barlangokban! Élve vagy holtan, de kapjátok el őket!

Scout megborzongott, és fojtott hangon megszólalt:

- Dooku vérebei a nyomunkban vannak. - Ideje továbbmenni - felelte Whie, majd

körülnézett, és értetlenül hozzátette: - Hé... Yoda hol van?

- Elment. Azt mondta, a hajónál találkozunk, tizenkét órán belül.

- Én ezt nem hallottam - mormolta Whie, és gyanakodva nézett a lányra. - Miért neked mondta, és nem nekem?

- Sejtelmem sincs - vágott vissza Scout. - Talán azért, mert furcsán viselkedsz?

Whie ingerülten szóra nyitotta a száját, de aztán becsukta, és az ajkait összepréselve bólintott egyet.

- Helyes válasz. Hidd el, nekem sem könnyű. A gondolataim egyre csak kavarognak. Próbálok rendet teremteni a fejemben. Azt a csendes meditációt használom, amelyet Yoda tanított nekünk, amikor még csak ötévesek voltunk. Emlékszel még rá?

- Persze - válaszolta Scout, és felelevenítette magában a folyamatot: a szem félig csukva, a nyelv lágyan, éppen csak megérinti a szájpadlást. Az Erő körbe-körbe áramlik a fej felett, végigárad a gerincen, majd le a láb csontjain, végül a talpon keresztül kiszivárog a testből. Yoda azt mondogatta annak idején, hogy egy Erővel teli gyermek olyan, mint egy villámokat hordozó felhő. A padlóba kell eresztenie a feszültséget, és akkor megnyugszik. Scout még most is hallani vélte a mester kedves hangját: „Le kell higgadnotok!", valamint a

napfényes teremben tartózkodó apróságok önfeledt, vidám kacagását.

Az emlékei közül Whie hangja szakította ki: - Tudod, ez történt Asajj Ventress

mesterével is. Elszakadt a társaitól egy idegen, ellenséges bolygón, és a Jedik a sorsára hagyták. Yoda mester a sorsára hagyta.

Gondolod, hogy ez a teljes történet? fi - Mindenesetre furcsa a hasonlóság - felelte a vállát vonogatva Whie -, ennyit mondhatok. Fidelis, megtennéd, hogy elvezetsz innen minket? Lehetőleg minél messzebb a droidoktól.

- Természetesen, uram - felelte Fidelis. - Ismerek minden repedést és követ ezekben a barlangokban. Megtennék, hogy követnek?

A padavanok felzárkóztak mögé. Scout közvetlenül Fidelis mögött lépkedett, és a kardjával világított magának. A rövid sort Whie zárta. Könnyed léptekkel járt, és szemmel láthatóan jól érezte magát. Úgy tűnt, a legkevésbé sem zavarja a tudat, hogy irtózatos mennyiségű kőbőrül fölébük, de Scoutot mérhetetlenül nyomasztotta. Ezer és ezer tonna szikla, tele repedéssel és lyukkal. Elég egy aknagránát vagy egy szonikus gránát, az egész barlangrendszer beomlik, és elevenen eltemeti őket...

Fejezd be! - szólt rá magára. - Egy Jedi nem eshet pánikba, még egy fiatal, ijedt Jedi

sem. Egész életedben azért küzdőnél, hogy szembenézz ezekkel a veszélyekkel. Kiérdemelted ezt a félelmet. Mit gondolna rólad Jai Maruk?

Attól, hogy a mesterére gondolt, fájdalom és kellemes melegség áradt szét benne. Eszébe jutott az, amikor ott sírt a haldokló férfi felett, a Phindar-űrállomás várótermében. Ne hagyj magamra, mester... ezt mondta neki. És Jai azt válaszolta: „Soha, padavanom..."

Ekkor Whie felkacagott a háta mögött, és megkérdezte:

- Emlékszel, mit szokott mondani Yoda? Ha a sötét oldalra nézel, nagyon óvatosnak kell lenned...

- ... mert a sötét oldal visszanéz rád - fejezte be a mondatot Scout.

Csipp-csöpp, csipp-csöpp... Dooku gróf a dolgozószobában, az

íróasztalnál ült, és színleg a Klónháború legfrissebb híreit olvasta, de valójában az eső szüntelen kopogását hallgatta. És a különleges érzékeivel is figyelt. Yoda a közelben járt. Lassan, óvatosan haladt, és álcázta az Erőben való jelenlétét. Úgy utazott az energiák felszínén, ahogyan egy levél sodródik a békésen folydogáló patakkal. Ám a Vjunon az Erő a sötét oldal felé hajlott, és a mester újra és újra szembekerült az áramlattal. Dooku ezekre a pillanatokra várt.

Az imént, néhány perccel korábban az agg Jedi hibát vétett. Megvetette a lábát az áramlatban, és az ennek következtében szétterjedő lökéshullám végigvágott a Cháteau Malreaux alapjául szolgáló sziklaszirten. Mintha egy a távolban kipattanó földrengés jelentette volna be Yoda megérkezését. Vagy talán nem is hibázott. Talán így akarta tudatni, hogy a kastély felé tart. Azóta teljes csend uralkodott a világban. Az agg Jedi oly könnyedén, oly észrevétlenül mozgott az Erő felszínén, ahogyan a vízipókok mozogtak a Templom tavain. A közeledését csupán az jelezte, hogy Dooku kellemes melegséget érzett a bőrén. Úgy érezte magát, akár egy vak teremtmény napkeltekor - a felemelkedő napkorongot nem látta ugyan, de érzékelte az első, halovány sugarakat.

Igazából nem is számított arra, hogy a mestere hagyja majd, hogy fegyveresek kísérjék a Cháteau Malreaux-hoz. Yoda sokszor elmondta, hogy a csata sikere gyakran az időzítésen múlik, ennélfogva a harcosnak el kell érnie, hogy a saját időzítése érvényesüljön. Dooku most már látta is lelki szemeivel a mestert, és gondolatban újra átélt egy régi élményt. Az alacsony, púpos alak barna köpenyt viselt az első vívóórán. Derűsen nevetgélve osztotta szét a fakardokat. A gyerekek is kuncogtak és

vihogtak. A levegőben tiszta vászon és friss festék szaga terjengett. Yoda a kölykök elé állt, és végigjáratta rajtuk jóindulatú tekintetét. Aztán az áradat... Az apró alak megidézi az Erőt, energiák özönlenek felé, a sodrásukat a tanítványok is érzékelik. Láthatatlan hullámokban tódulnak a sarkoktól Yoda felé, felszaladnak a lábán, szétterülnek a testében. A szemében sejtelmes fények táncolnak. Az Erő úgy gyűlik össze a fakardjának hegyében, akár a ketrecbe zárt villám, és amikor felemeli a lábát, és támadóállásba kilépve dobbant egyet, az egész Templom érezhetően megremeg.

Dooku tovább hallgatta az eső dobolását, és hirtelen úgy érezte, jó lesz viszontlátni Yodát. Mintha felkeresné egy gyermekkori otthonát...

Persze, nem állt szándékában átadni magát a nosztalgiának. Milliók sorsát tartotta a kezében, alárendeltek könyörögtek parancsért, áldozatok könyörögtek kegyelemért. Természetesnek tűnt, hogy szívesen emlékezik azokra a régi, viszonylag gondtalan napokra. Akkor még kisfiú volt, és arról álmodozott, hogy életeket fog menteni. Most pedig több ezerre rúg azok száma, akik miatta haltak meg. Most már felnőtt, meg is öregedett, és túllépett mindenfajta érzelgősségen. Már nem lehet neki

parancsolni. Leszámítva persze Darth Sidioust.

Eszébe jutottak Ventress szavai: hogyan is hagyhatna életben? Elhasznál téged...

Asajj persze csak azért beszélt, hogy kivágja magát a bajból, de a csillagok a megmondhatói, agyafúrtan választotta ki, hogy hol csapjon le. Egy dolgot el kellett ismerni a nőről: az ösztönei mindig pontosan megmutatták neki, hogy hová döfje a tőrt. Túlságosan eltakarnád előle a napot, gróf úr...

Dooku az íróasztalán működő holomonitorokra pillantott, több jelenet versengett a figyelméért. Az egyik vetítő felett az Omwaton zajló ütközetet lehetett látni, a másikon a panorámakép a Honoghrt ábrázolta, a hat hónappal ezelőtti katasztrófa után kialakult helyzetet - Grievous tábornok javasolta, hogy vessenek be biofegyvereket a Külső Gyűrű hadjárataiban. A harmadik készüléken egyenes közvetítés futott a Köztársaság Szenátusának ülésterméből. A negyedikre sürgős jelentés érkezett, a vele együtt elküldött felvétel egy kisméretű csillaghajót ábrázolt, amely két felsólégköri vadász kíséretében őrült gyorsasággal száguldott a Vjun felszíne felé.

A további berendezések a Yodát és a padavanokat hajszoló csapatok jelentéseit közölték, míg az egyiken a kastély biztonsági

kameráinak valós idejű képei derengtek. Az egyik az épület előtti parkból érkezett, a másik a főbejárattól, a harmadik az étkezőből, a negyedik a személyzeti bejárattól, és az ötödik a dolgozószoba előtti folyosóról. Dooku gróf nem szerette a meglepetéseket.

Az eső sűrűbben hullott, a cseppek mind szaporábban doboltak az ablakon. Dooku kinyújtotta a jobbját, hogy felnagyítsa a vadászai elől menekülő hajó képét, de hirtelen megdermedt, és megvizsgálta a kezét. Az átkozott vacak megint remegett. A meleg érzés a bőrén felerősödött, mintha elvörösödött volna szégyenében, és az ujjai már valósággal táncoltak a levegőben. A félelem tünetei lettek volna? Az elméje és a lelke nyugodt maradt, de a teste valami miatt úgy reagált, mintha még kisfiú volna, és most készülne megszólítani egy gyönyörű lányt - és a félelem, a szégyen, a sóvárgás és a remény őrült egyvelege kavarogna a bensőjében.

Az eddigieknél valamivel hangosabb koppanások ütötték meg a fülét, és hirtelen rájött, hogy ezúttal nem az esőt hallja. Megpördült, és kinézett a dolgozószoba ablakán. Yoda odakint kuporgott, az öt emelet magasságban húzódó, keskeny párkányon, és a botjával ütögette az üveget. Esővíz csorgott végig ráncos arcának mély

barázdáiban, és úgy vigyorgott, akár egy kőből faragott, démonfejű vízköpő.

A Hoersch-Kessel gyártmányú, Chryya-

osztályú módosított futárhajó úgy száguldott át a Vjun felső légkörén, akár egy meteorit. A két konföderációs őrhajó szorosan a nyomába tapadva követte. Mindhárom gép felforrósodott, ugyanis a Chryya pilótája, úgy tűnt, kihagyta azt az órát a pilótaképzőben, amelyen a légköri fékezést tanították. Ahelyett, hogy egy sor tág ívű hurokkal lelassított volna a sztratoszférában, a felszínhez képest majdnem derékszögben vitte lefelé a gépét, mintha öngyilkosságra készült volna. A héjazat sárga fényt árasztva izzott, a hajó mögött szuperforró levegőből és légköri részecskékből összeálló csóva lengedezett.

Az üldözők egyike hirtelen lemaradt, és észak felé távolodott, a pilóta nyilván nem merte tovább tartani a lehetetlenül meredek belépési szöget. A másik, vörös izzásig hevült gép makacsul követte a Chryyát. Az elülső lövegeiből időről időre kiröppent egy-egy sugárnyaláb, de mindegyik messze elvétette a célt. A Chryya aztán oldalra lendülve kitért egy újabb lövedék elől, közben a tetejébe épített lövegtorony ráfordult a konföderációs vadászra, és leadott egy hosszú sorozatot. A vadászgép elülső elhárítópajzsai kitartottak.

Amikor bekövetkezett a vég, azt nem a pajzson és páncélzaton áthatoló sugárnyalábok okozták, hanem az, hogy a héjazat annyira felmelegedett, hogy elérte az olvadáspontját. Egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig a gép körvonalai eltorzultak, mintha az egész fémtest cseppfolyóssá vált volna, aztán lángolva száguldott tovább lefelé, akár egy égő vércsepp. A pilóta megpróbálta kiemelni a zuhanásból, de ekkor az iszonyatos g-erők hatására a formátlan roncs szétszakadt. Az izzó darabok - mint megannyi kisebbfajta meteor - hosszú füstcsíkokat rajzoltak az égre, mialatt még tovább gyorsulva süvítettek a Keserűség-fok romvárosa felé.

Néhány kilométerrel odébb a Chryya finoman, könnyedén ráereszkedett a talajra, Yoda mester B-7-esétől körülbelül száz méterre.

- Ez meg mi volt? - kérdezte Obi-van Kenobi, mialatt kicsatolta a biztonsági övét, hogy kiszálljon a lövegtorony üléséből. - Először azt hittem, szétlöveted a hátsó felünket. Aztán biztosra vettem, hogy addig nem hagyod abba, amíg nem hamvadunk el. Végül teljesen biztosra vettem, hogy beleviszed a gépet a hegyoldalba.

Anakin kipattant az üléséből, és szélesen vigyorogva válaszolt:

- Csak egy kis játék, amit úgy neveznék, hogy...

- Fitogtatás? - Jó, legyen fitogtatás... Nemcsak arról van

szó, hogy győzzünk, mester - magyarázta Anakin, közben a taktikai képernyőre pillantott, és ugyanazzal a derűs, gondtalan hangsúllyal hozzátette: - Mellesleg, konföderációs harci droidok tartanak felénk kettes oszlopban a B-7-es irányából... hat, hét, nyolcan vannak. Szóval, nekem fontos, hogy stílusosan győzzünk.

Rátette a kezét az oldalán függő fénykardra, és a Chryya elülső személyzsilipjéhez lépett.

- Felkészültél? - Nem! - kurjantotta Obi-van, azzal gyorsan

ledobta magát a lövegtorony ülésére. A hajó lézerágyújával szétlőtte az ösvényen közeledő, első három droidot, mire a többi szétfutott, hogy fedezéket keressen. - Na, most már felkészültem!

Anakin levett két sugárvetőt a zsilip melletti fegyverállványról, és álmodozó hangon kijelentette:

- Szeretem ezt a bolygót. Elképesztő, mennyire áthatja az Erő! Azonnal megéreztem, amint elértük a légkört. Általában jól elboldogulok a hajókkal...

- Talán jobban is a kelleténél - szúrta közbe Obi-van.

-... de itt az az érzésem támadt, hogy a héjazat és a bőröm egy és ugyanaz. Pontosan tudtam, mennyit hőt tud felvenni, mekkora torziós nyomatékot visel el, hány gyors fordulót...

- Az viszont nyilvánvaló, hogy nem konzultáltál a gyomrommal! - jegyezte meg Obi-van, akinek az arca még ekkor is zöldes színben játszott. A mester aztán magához vett egy sugárkarabélyt és néhány szonikus gránátot.

- A Coruscanton és a Vjunon tapasztalható érzés között olyan a különbség - folytatta Anakin mint az édesvízben és a tengervízben való úszás között. Annyira... könnyűnek érzem magam, szinte lebegek!

Az ifjú Jedi azzal megnyomta a nyitógombot, és kivetette magát a nyíláson. Sugárnyalábok csapódtak a zsilip keretébe, de ő átrepült köztük, csavart szaltókkal emelkedett, aztán a röppálya csúcsára érve mindkét fegyverével tüzet nyitott. Négy lövést adott le, a töltetek két droid fotoreceptoraiba csapódtak. Mindkettő megvakult, és elkezdett összevissza rohangálni a hegyoldalban, kiégett szenzoraikból szikrák pattogtak. Anakin lehetetlenül hosszú ideig lebegett a magasban, aztán a zuhanás lendületét az Erővel fékezve földet ért, bukfencezett egyet, közben két lövéssel harcképtelenné tett egy droidot, amely megpróbált a hátába kerülni.

Végül sima, gyors mozdulattal felállt, és még csak meg sem ingott. A fegyvereinek csöve láthatóan gőzölgött a ritkás esőben.

- Akár a vízen is tudnék járni - állapította meg elégedetten.

A droidok visszavonulót fújtak. A még sértetlen egységek gyorsan, hatékonyan hajtották végre a műveletet, viszont az a kettő, amelyet Anakin megvakított, botladozva bolyongott a sziklák között, és magas frekvenciájú, éles visításokat hallatott - mintha fájdalmukban sikoltoztak volna. Obi-van odafutott Anakinhoz, közben a fénykardjával félreütötte azt a néhány sugárnyalábot, amit a menekülő droidok lőttek ki rá.

- Miért adják ki ezt a hangot? - vetette fel Anakin.

- Visszhangos helyzetmeghatározás - felelte Obi-van. - Tájékozódni próbálnak, ez egy afféle utolsó megoldás. Visítoznak, mint a sólyomdenevérek, hogy felvázolhassák maguknak a környék szonártérképét. - Anakin felhúzta a jobb szemöldökét, mire a mester hozzátette: - Nem viccelek! Benne volt a legfrissebb jelentésekben.

- Erről, úgy látszik, lemaradtam - mormolta Anakin, és a megvakított droidok felé nézett, amelyek éppen összeütköztek, mialatt a társaik után igyekeztek. - Gyerünk! Nézzük

meg a hajót, hátha beszorították oda Yodát és a padavanokat.

Végigfutottak a keskeny ösvényen, és éppen csak annyi időre álltak meg a B-7-esnél, amíg meggyőződtek arról, hogy a társaik nincsenek odabent. A droidok ezalatt teljes sebességgel rohantak felfelé a hegyoldalon, majd eltűntek egy barlang szájában.

- Te mit gondolsz? - kérdezte Obi-van, és átadta a fiúnak az elektrotávcsövet.

Most már egy mohával lepett, keskeny gerinc takarásában hasaltak, onnan méregették a fekete, ferde rést, amely úgy sötétlett odafent, mintha seb lett volna a méregzöld sziklafalakon. A droidok a barlang szájánál húzódó perem mögött feküdtek, a fegyverük csöve meg-megcsillant.

Anakin fojtott hangon elemezte a helyzetet: - Legalább egy perc rohanás, dombnak

felfelé. Fedezék semmi. Azok viszont fedezékből tüzelhetnek ránk. Ha egyenesen átvágunk, nem lesz egyszerű.

- Ugyanez jár az én fejemben is - fűzte hozzá Obi-van.

Anakin minden további nélkül leakasztott a derékszíjáról egy ökölnyi fémgömböt, és elhajította.

- Várj! - kiáltotta Obi-van, de már elkésett. Anakin az Erő segítségével felrepítette a gránátot a barlang bejáratához. Pillanatokkal

később mély, tompa dörrenés hallatszott, ahhoz hasonló, mint amikor súlyos, vastag acéllemez zuhan le nagy magasságból sima betonra.

Egy szívverés. Kettő. Fémszilánkok robbantak ki a barlang

száján. A következő pillanatban Obi-van megérezte, hogy a hasa alatt megrándul a szikla. Aztán még egyszer. Aztán már folyamatosan remegett. Lezúduló kövek robajlottak odafent, majd legyező alakban szétterülő porfelhő csapott ki a barlangból, mintha odabent egy haldokló óriás utoljára még fújt volna egyet.

- Csodás - dohogott Obi-van -, most az egész barlangrendszer beomlik!

A hegyoldal jókora területei hirtelen felpúposodtak, de nyomban beroskadtak, és ezeken a helyeken sötét foltok keletkeztek a zöld moharéteg alatt. A mély, fojtott dübörgés egyre csak folytatódott. A hegyoldal meg-megremegett, elszabadult sziklatömbök gurultak pattogva a tenger felé.

Anakin arcáról lassan lehervadt a mosoly. - Attól tartok, a gránát nem volt jó ötlet -

jegyezte meg Obi-van. - Yodáék ugye nem voltak odabent? -

kérdezte riadtan Anakin. - Reméld, hogy nem! - felelte szigorúan

Obi-van, de aztán a fiú aggodalomtól eltorzult

arcát látva megenyhült, és hozzátette:?^ Biztosan megéreztük volna az Erőben Yoda halálát. De legközelebb gondolkodj egy kicsit, mielőtt átrendezed a tájat, rendben?

- Igen, mester - felelte Anakin. Hivatalosan nem volt már Obi-van padavanja, de néha visszacsúszott a régi szerepébe, főleg olyankor, amikor rádöbbent, hogy alaposan eltolt valamit. - Mihez fogunk most?

Obi-van feltápászkodott. - Most, azt hiszem... - válaszolta a fejét

csóválva, majd végignézett magán, és felnyögött. - Huh, ezt nézd...

A köpenyét zöld foltok borították, mintha mérgező gyümölcs leve fröccsent volna rá. A ruházatának azokon a részein, amelyek hozzáértek a savas esővel átitatott mohához, kifakult az anyag, és a varrások kezdtek felbomlani.

- Tudom - válaszolta. Anakin -, nekem már a bőröm is ég ettől a nyavalyás permettől.

- Szörnyű ez a bolygó - állapította meg Obi-van nem szívesen lennék itt idegenforgalmi miniszter.

Rámutatott egy a parttól körülbelül egy kilométerre álló, fenséges kastélyra, amely a kapujától kezdve egész a csúcsáig krémszínben és vörösben pompázott.

- Szerintem oda kell mennünk. Tökéletesen megfelel Dooku stílusának, márpedig ha ő ott van, akkor Yoda sem lehet messze.

Az Erő általában éppen csak annyit segített Scoutnak, hogy kiszámíthatta az ellenfele egy-két lépését, amikor szemtől szemben állt vele, de itt, a Vjunon őt is annyira áthatotta, hogy kellemetlenül szúró bizsergés táncolt fel-alá a bőrén, néhány másodperccel azelőtt, hogy megkezdődött a barlangrendszer megsemmisülése.

- Fidelis! Ki kell mennünk innen! - kiáltotta, mire a droid a hangjából érzékélhető ijedtségre reagálva elkapta a derékszíját, és húzni kezdte.

A lehető leggyorsabban rohantak egy hosszú, szűkös alagútban. Aztán bekövetkezett az első robbanás - a hangja a reaktív ágyúk dörrenésére emlékeztetett -, amit folyamatos dübörgés követett, amely nemhogy elhalkult volna, éppen ellenkezőleg, egyre erősödött, azzal párhuzamosan, hogy mind közelebbi üregek omlottak össze. A barlang mindeddig mozdulatlan levegője kavarogni kezdett, aztán szél támadt, amely hol erősebben, hol gyengébben fújt. A padozat mind erősebben rázkódott.

- Ajjaj! - nyögte Scout. - Fusson tovább! - kiáltotta Fidelis. - Már

majdnem ott vagyunk! A droid magabiztosan tájékozódott a

félhomályban. Lendületesen végigfutott a következő járaton, közben olyan magasan és

gyorsan vonszolta Scoutot, hogy a lány lába néha nem is érte a padlót.

Újabb morajlás hallatszott, amit fülsértő roppanás követett.

- Megcsúszott az egyik tó! - harsogta Fidelis.

Scout kissé kábultan próbálta megfejteni, hogy mit jelent a droid kijelentése, amikor hirtelen egy vízfal zuhant le eléjük. A föld alatti medencék egyike széthasadt, és a tartalma, az imént még csendes, mozdulatlan víztömeg egyik pillanatról a másikra lezúdult a sziklák között keletkezett tág repedésen. Scout lefejelte Fidelis oldalát, de akkora erővel, hogy a füle csengeni kezdett.

- Gazdám! - ordította ekkor a droid. Whie fénykardjának szaporán villogó

fényénél Scout meglátta, hogy az áradat elkapta és visszafelé sodorta a fiút. Ujabb éktelen robajlás hallatszott, amikor összeomlott az a járat, amelyet alig néhány másodperce hagytak maguk mögött. Fidelis előrehajította Scoutot, a biztonságos területre, és visszarohant az alagútba, amelyben immáron legalább egy méter magas folyó hömpölygött.

Az áradat a megsemmisült szakasz felé tolta Whie-t, amelynek határán a víz egy frissiben keletkezett szakadékba zuhogott. A halálosan sápadt fiú minden erejét bevetve küzdött. Egy erős rúgással sikerült a fal mellé

sodródnia, ekkor kinyújtotta a jobbját, megmarkolt egy kiugró kődarabot, és elszántan kapaszkodott bele, hogy a folyó ne sodorhassa a halálba.

Scoutnak kegyetlenül zúgott a feje, és az iménti jeges fürdőnek köszönhetően alig tudott mozogni, de megidézte minden energiáját, hozzáadta az akaratát Whie saját akaratához, és egy Erő-nyúlvánnyal a falhoz szegezte a fiú kezét. Néhány másodperccel később elmúlt a veszély. A föld alatti medence kiürült, a folyó elapadt, és Fidelis odaért a gazdájához. Felkapta, és visszacipelte oda, ahol Scout állt. A lány ugyan egész testében reszketett, de hihetetlen megkönnyebbülést érzett.

- Köszönöm! - zihálta Whie. - Mit? - Éreztem, hogy besegítesz. A szikla

nagyon csúszós volt, nem tudtam rendesen megmarkolni. Aztán te megragadtad a kezemet, és így már kitartottam - magyarázta Whie mosolyogva és zihálva. Letörölte a vizet zúzódásokkal teli arcáról, és hozzátette: - Szóval, köszönöm, hogy megmentetted az életemet. Még akkor is, ha én egy nagyképű, gőgös kérkedő vagyok...

- Aha... de az én nagyképű kérkedőm vagy - mormolta Scout, és az örömtől szempillantás alatt átmelegedett. - Tudod, ezt teszik a Jedik egymásért.

A padozat ismét megrázkódott a talpuk alatt, és valahol a közelben - kellemetlenül közel - újabb több száz tonnányi kőzet omlott le.

- Gyerünk! Indulnunk kell! - adta ki a vezényszót Fidelis.

A droid néha szó szerint maga előtt tolta az ifjú Jediket, mialatt végighajszolta őket egy hosszú, kanyargós alagúton. Elhaladtak két oldaljárat torkolata előtt, aztán a harmadikon befordultak. Átvágtak egy szűkületen, amely annyira keskeny volt, hogy csak oldalazva tudták átküzdeni magukat rajta, aztán már mesterséges járólapokon futottak. Egy sötét alagútban jártak, a természetes sziklafalakon szerszámok nyomait lehetett felfedezni. Néhány másodperccel később megérkeztek egy ajtóhoz. Fidelis feltépte, és felkiáltott:

- Gyorsan! A két padavan átugrott a nyíláson, Fidelis

követte őket, és becsukta az ajtót. Nappali fényben úszó helyiségbe érkeztek,

sötétséghez szokott szemük fájdalmasan káprázott a megváltozott fényviszonyoktól. Whie szaporán pislogva próbált tájékozódni, és hamarosan megállapította, hogy nem egy poros pincébe vagy várbörtönbe érkeztek, hanem egy gyönyörű, kényelmes bútorokkal berendezett szobába. A falakon festmények' lógtak, a vésetekkel díszített márványkandallóban tűz lobogott. A padlót

finom, vastag szőnyeg borította, a vörös és krémszínű kereten belül a szőtt kép furcsa, félelmetes erdőt ábrázolt.

Whie hirtelen rádöbbent, hogy ez az a szoba, amit álmában látott.

Ez volt az álmaiban látott szoba, azzal a különbséggel, hogy most hat orgyilkos droid állt előtte, a fegyvereiket lövésre készen tartva.

Az ösztönei parancsára megpördült, és meglátta, hogy az ajtónál, amelyen az imént ő és a társai átbotladoztak, ott áll maga Asajj Ventress.

- Üdvözöllek, Malreaux uraság! - köszönt vigyorogva a nő. - Üdvözöllek az otthonodban!

Tizenegyedik fejemet Abban valószínűleg a Galaxis összes Jedije

egyetértett, hogy Yoda mester az ideje java részét a legkisebb Jedi-növendékekkel töltötte. Szívesen játszott a két-három éves apróságokkal - bújócskát, fogócskát és Erő-húzást. Sokszor kivitte az osztályát a kertekbe, ahol a növények titkairól mesélt, a csírázásuk és a növekedésük hihetetlen erejéről, vagy éppen a virágok színváltásáról. Maga köré gyűjtötte a kicsiket, és együtt figyelték a hálóját szövögető pókot vagy a

virágról virágra röppenő, szorgalmasan dolgozó méheket. És amikor eljött az első harci kiképzés, tele eséssel és gurulással, illetve lábmunkával, Yoda akkor is megfogta a kezüket, és tovább vezette őket az úton. Ő felelt meg a legjobban erre a feladatra, már csak azért is, mert nagyjából akkora volt, mint a növendékek.

Dooku híven emlékezett arra, hogy akkor találkozott első ízben a valódi küzdelemmel, amikor úgynevezett tilitolit játszott Yodával. A játék célja az volt, hogy a tanítványok megtanulják érzékelni a nyomás és az egyensúly legfinomabb változásait is, és ne csak azzal válaszoljanak a támadásokra, hogy bevetik az erejüket, hanem azzal is, hogy visszafordítsák az ellenfelükre annak saját energiáit.

Azzal párhuzamosan, ahogy a tanítványok fejlődtek - és Dooku a leggyorsabban fejlődő gyerekek közé tartozott a játék mindinkább küzdelemmé alakult, és az győzött, aki ki tudta billenteni az ellenfelét az egyensúlyából. Amikor idősebbek lettek, mind gyakrabban kezdtek támadóállásban, az ujjaikat az ellenfelük alkarján nyugtatva. Dooku az első lökést puhán és gyorsan, vagy lassan és keményen szokta végrehajtani. Az energiák vagy lentről özönlöttek felfelé, vagy fentről lefelé, vagy szemből, egyenesen a mellkas közepének. Alig volt kilencéves, amikor

megnyerte a tizenkét év alattiak versenyét, méghozzá egy saját trükköt alkalmazva: óvatos tapogatózással kezdett, mintha csak fel akarta volna mérni az ellenfele erejét, aztán hirtelen ráfogott az ellenfele könyökénél az idegpontra, és ebben a pillanatban kemény csapást indított.

De akármilyen eredményeket ért is el, Yodát sosem tudta legyőzni. Nem számított, miféle trükkel támadott - egy a hátra irányuló Erő-taszítással vagy egyenes lökéssel a homlok irányába -, a mester mindig megérezte a közelgő csapást, és könnyedén kitért előle, akár a légy az utána kapkodó kezek elől. Valahányszor úgy hitte, csapdába csalta az agg mestert, és elindította a végső lökést, Yoda valahogy elillant a támadás elől, Dooku pedig úgy járt, mint az, aki lefelé rohan egy lépcsőn, és túl későn veszi észre, hogy hiányzik két fok: megérezte a régtől fogva ismerős rántást, és elvesztette az egyensúlyát.

Aztán a zuhanás... Ez az egész már csak azért is rosszul esett

neki, mert Yoda gyakran elvesztette a tilitoli játszmákat. A Dookunál sokkal kevésbé tehetségesebb fiúk és lányok sokszor fellökték a mestert, aki aztán gyászos képet vágva, az oldalát tapogatva tápászkodott fel, a kölykök kacagásától és ujjongásától kísérve. Dooku azonban tudta, hogy Yoda

szándékosan hagyta őket nyerni. Ezzel a módszerrel építette fel bennük az önbizalmat.

De a mester vele szemben sosem veszített. Egyetlenegyszer sem. Tisztességtelennek érezte ezt, otrombán tisztességtelennek. Hat hónapon keresztül egyre dühösebben és dühösebben harcolt. Mindennel megpróbálkozott, hogy győzelmet arasson, de ezzel csak annyit ért el, hogy. még sebezhetőbbé tette magát, még könnyebben elveszítette az egyensúlyát. így aztán, amikor veszített - mindig és mindig veszített, - az egyre látványosabb körülmények között következett be. Végül ő maga alakította úgy a helyzetet, hogy csúnyán, fájdalmasan veszítsen. Meg akarta mutatni mindenkinek, hogy Yoda milyen tisztességtelenül bánik vele.

Éppen betöltötte a tizenkettedik életévét, amikor még egyszer, utoljára megmérkőztek egymással. Yoda hetente egyszer- kétszer oktatott fegyvertelen harcot, és a tavasz folyamán Dooku tucatnyi alkalommal szenvedett tőle megalázó vereséget. Végül a vesztes játszmák után furcsa módon büszkeséggel, megvetéssel és keserűséggel vegyes elégedettséget érzett. Akkorra már legalább kétszer olyan magas volt, mint Yoda, ám a mester továbbra sem hagyta nyerni. Nem és nem. Egyetlenegyszer sem. Ezt persze sosem ismerte be, és Dooku

eltökélte, nem fog sírni vagy panaszkodni emiatt - nem adja meg Yodának ezt az örömöt.

Amikor meghajoltak egymásnak, elhatározta, hogy ezt a vereségét különösen látványossá teszi. Annyira durván látványossá, hogy mindenki megértse, mi történik. Úgy döntött, hogy eltöri a saját kezét. Miután felegyenesedtek, támadóállásba ugrott, és igyekezett megnyugodni, illetve felkészülni a várható fájdalomra.

Ám Yoda ekkor váratlanul kijelentette: - Győztem. - Micsoda? - csattant fel Dooku. - Hiszen

még el sem kezdtük! - Amikor az egyik harcos elveszíti az

egyensúlyát, az ellenfele megnyeri a mérkőzést - felelte szelíden Yoda. - Győztem.

És Dooku ebben a pillanatban megint, mint mindig, megtapasztalta a hirtelen rándulást, a zuhanást, és rádöbbent, hogy a mesternek igaza van. A tagjait ellazította ugyan, de a büszkesége merev, kőkemény maradt. Yoda ezért nem engedte soha győzni, míg végül teljesen belebonyolódott a haragjába és a keserűségébe, és úgy állt ki küzdeni, hogy veszíteni akart.

A felismerés akkora erővel tört rá, hogy csaknem összeroskadt. Szaporán pislogott, és csak elismeréssel tudott gondolni arra, hogy a mester milyen zseniálisan tanított meg

neki valamit. Megmutatta neki egy gyenge pontját, amelyet magától sosem talált volna meg, függetlenül attól, hogy hányszor győzi le a többi tanítványt.

- Kö... köszönöm - dadogta felindultan. Vegyes érzések kavarogtak benne: harag, szégyen és hála. Az öreg Jedi-mester melegen, szeretettel mosolygott rá. Hirtelen megragadta a kezét, odarántotta magához, és hangosan nevetve megölelte.

- Amikor zuhansz, tanítványom - mondta aztán halkan - én majd elkaplak.

Azon az éjszakán, mialatt álmatlanul hánykolódott az ágyán, tovább dolgoztak benne á nap élményei. Gondolatban újra és újra átélte, hogy meginog, hogy a semmibe hullik, hogy túljárnak az eszén, hogy zuhan... aztán Yoda magához öleli, és nem csupán a szavai, de a teste is közvetíti az ígéretet: amikor zuhansz, tanítványom, én majd elkaplak...

És Dookunak most, hét évtizeddel később az a benyomása támadt, hogy eldől, hogy zuhan, és ismét kiszolgáltatottnak, tehetetlennek érezte magát, mialatt a párkányon gubbasztó csuromvizes manót bámulta.

Megfordult a fejében a gondolat, hogy elszabadít egy pusztító Erő-hullámot. Elképzelte, amint a láthatatlan energiák kizúdulnak az ablakon, a szétrepülő

üvegszilánkok félig megnyúzzák Yodát, aki aztán forogva hull a mélybe, véresen és eszméletlenül, míg végül az agyveleje a lenti kövezetre loccsan... Akkor végre könyörületesen véget ér ez az egész, és neki nem kell többé küszködnie ezekkel a furcsa, zavaros érzésekkel. A keze nem fog remegni, a bensője szilárd lesz és feszes, szilárd és feszes, és üres, akár egy dob - egy dob, amelyen Sidious kedvére játszhat. Milyen, jó is lenne, ha ilyen könnyen el lehetne intézni...

De Yoda biztosan felkészült erre; és a nehéz ügyeket sosem lehet ennyire könnyen elintézni.

Dooku azzal szokott büszkélkedni magának, hogy sosem áltatja magát, mindig és mindenkor a valóságot látja. Odalépett az ablakhoz és kinyitotta.

- Üdvözöllek, mester! - köszönt önkéntelenül elmosolyodva. - Kerülj beljebb!

Yoda átugrott a párkányról az íróasztalra, egyenesen a holovetítők felett derengő, térbeli képek közé, és megrázta magát, akár egy vizes kutya. Savas esőcseppek záporoztak mindenfelé, a java az asztalt érte, de bőven jutott belőlük Dooku egyedülálló könyvgyűjteményének néhány rendkívül értékes példányára is. Yoda természetesen magával hozta a fénykardját, de most még a derékszíján viselte. A baljában ott szorongatta a botját - természetesen. Le nem

tette volna, azzal együtt kapaszkodott fel az ötödik emeleti ablakhoz. A jobb kezében egy Malreaux-rózsát tartott, amelynek fehér szirmait vérvörös szegély futotta körül.

- Rózsát szakítottál a kertemben? - kérdezte szívélyesen Dooku.

- Igen... nagyon szépek - felelte Yoda, azzal felemelte a virágot, és megszemlélte annak hegyes töviseit. Óvatosan maga felé billentette a rózsát és megszagolta, majd lehunyta a szemét, és elmosolyodott elragadtatásában. A növény erős, természetes illatot árasztott - mámorító volt, átható és bizsergető, akár egy gyermekkori emlék.

- Őszintén szólva, a rózsák miatt döntöttem úgy, hogy ide költözök be - jegyezte meg Dooku. - Számos kastély áll a Vjunon, amely tökéletesen megfelelt volna nekem. De annak idején a serennói családi birtokunk tele volt rózsával. Azt hiszem, ez a környezet az egykori otthonomra emlékeztet.

- Emlékszel még rá? - kérdezte könnyed hanghordozással Yoda.

- Persze, épp most mesélem... - A Templom előtti időkből? - Ah... - Dooku halkan nevetett. - Tény, ami

tény: igen. Egyike azon kevés emlékeimnek, amelyek a templomi életemet megelőző korból származnak. Meleg volt aznap, még erre is emlékszem. A nap forrón tűzött. A

rózsák illata nagyon erős volt, mintha a nap kipréselte volna belőlük az illóolajokat. Vagy mintha lassan égtek volna, akár a tömjén. Az egyik lugasban bujkáltam, és az ujjam vérzett. Biztos a rózsákkal játszottam, és megszúrt egy tövis. Emlékszem, szopogattam a vért az ujjamból. Újra és újra kibuggyant abból az apró lyukból...

- Bujkáltál? - Tessék? Yoda letelepedett az íróasztalra. - Azt mondtad: bujkáltál - mondta, miközben

átvetette kurta lábát az asztal szélén, és nyomban lóbálni kezdte. A tarkója mögött az omwati csata jelenetei peregtek. — Miért mentél be a házba? Hogy kötszert keress, vagy hogy csókot kapj?

- Az anyám megharagudott rám, ha megsérültem.

- Megharagudott? - kérdezte kíváncsian Yoda.

Dooku úgy fél percig hallgatott, majd hirtelen kijelentette:

- Nálunk másképp működtek a dolgok. Serenno grófjai nem panaszkodtak és nem sírtak. Mi arra születtünk, hogy gondoskodjunk másokról. Nem vártuk el másoktól, hogy gondoskodjanak rólunk.

- És mégis, az ujjad... fájt, igaz? - Nem várom el, hogy megértsd - felelte

Dooku. Hirtelen megharagudott az öreg

Jedire, abszurd módon és minden különösebb ok nélkül.

Kibillent az egyensúlyából... Valaki megkopogtatta az ajtót. - Mi van? - kiáltotta éles hangon. Az ajtó csikorogva kinyílt, és Whirry lépett

be a szobába - lerítt róla, hogy valami nagyon felzaklatta.

- A Kicsike! - kiáltotta. - A Kicsike visszatért! De a világ most túl gyorsan forog ahhoz, hogy kiolvassam a jövőt, és attól félek, gróf úr, már elnézését kérem, hogy az ön kísérője, az ifjú hölgy ártani akar a Kicsikének...

A lába között az apró vjun róka is beügetett a szobába. Vagy meglátta Yodát, vagy a szagát érezte meg, mert hirtelen megtorpant, kimerevítette a lábait, felpúposította a hátát, és haragosan sziszegett. Yoda a szemét tágra nyitva, ijesztő tekintettel meredt az állatra, és a fogait kivillantva visszasziszegett. Whirry halk sikolyt hallatva megugrott.

- Nézd már, itt egy gonosz pincemanó! - kiáltotta, Yodát bámulva. - Ne aggódjon, nagyságos uram, máris hozok egy söprűt, és fejbe verem!

- Yoda mester ugyan kicsi, öreg és ráncos, akár egy össze-aszalódott zöld paradicsom - válaszolta elnéző mosollyal Dooku -, mindazonáltal a vendégem, és jobban szeretném, ha nem verné fejbe seprűvel, hacsak én nem kérem meg rá.

- Ó... ezt itt nagyságos uram vendége?fe kérdezte kétkedve az asszony. - Minden zsáknak megvan a foltja, ahogy mondani szokták. De visszatérve az előzőre, megtenné, hogy beszél azzal a szúrós szemű ifjú hölggyel, még mielőtt árt a Kicsikének? Megtettem, amire megkért, nagyságos uram. A droid idehozta őket - tette hozzá elvékonyodott hangon, és a mocskos báli ruha alatt hatalmas keble vadul reszketett a felindultságtól.

- Pillanatnyilag elfoglalt vagyok - felelte szigorúan Dooku. - Felőlem Asajj úgy játszadozik az egérkéjével, ahogy akar.

- De uram... - Nehogy azzal jöjjön, hogy szereti a fiút! -

vágott közbe a gróf. - Ha szeretné, megtartotta volna!

Whirry döbbenten meredt Dookura. - Hogy... hogy szeretem-e a Kicsikét? -

hebegte riadtan. - Természetesen, mindig is szerettem...

- Önnek mindene megvolt! Csodás háza, komoly vagyona, mindene, amit csak kívánni lehet, és lemondott a fiáról - felelte Dooku. - A Jedik úgy jöttek az ajtajához, akár a koldusok, és az elsőszülöttjét kérték, az örökösét, a drágalátos Kicsikéjét... és maga odaadta nekik. - Mialatt beszélt, falfehérre sápadt, és a keze egyre csak reszketett és reszketett. - Elküldte a fiát egy távoli bolygóra. Soha egy

levél, soha egy üzenet. Elküldte őt az egyetlen, az igazi otthonából, és hagyta, hogy bezárják a Jedi Templomba, és megfosszák mindentől, ami minden jog szerint Őt illette, most pedig annyira arcátlan, hogy idejön, és azt állítja, hogy szereti őt? - Egy pillanatra elhallgatott, majd ordítva megismételte: - Hogy szereti őt?!

Whirry és a róka rémülten kihátrált a dolgozószobából. Dooku pillanatok alatt lehiggadt, és halkan, fáradtan folytatta:

- Anyaság? Szeretet? Önnek fogalma sincs, mit jelentenek ezek a szavak! - Intett egyet a jobbjával. - Távozzon!

A ház félbolond úrnője sarkon fordult és elmenekült. A róka néhány másodpercig még az ajtóban maradt, a szemét kimeresztve figyelte Dookut és Yoda mestert, aztán eliszkolt a gazdája után.

Dooku megdörzsölgette a homlokát, és Yodára pillantva megszólalt:

- Elnézésedet kérem! Mint azt bizonyára tudod, a Vjun lakóinak többsége megőrült, és ez alól Whirry asszony sem kivétel.

- Azt hiszem, a Vjunon előbb-utóbb mindenki megőrül - mormolta Yoda.

- És bocsásd meg azt, amit a Templomra mondtam - folytatta Dooku. - Tudnod kell, hogy sosem kételkedtem a jóindulatodban. De... és ezt teljes tisztelettel mondom, vannak dolgok, amiket nem akarsz meglátni, mester.

A Jedik elvei, a te elveid nemesek. De a Jedi-rend eszköz lett az undorítóan romlott Köztársaság kezében. Ha valóban meg akarod látni az igazságot...

Yoda felemelte a fejét, és a tekintetéből olyan végtelen unalom áradt, hogy a grófnak torkán akadt a szó.

- Ne locsogj nekem, Dooku! - mordult fel, és meglóbálta a botját, amivel véletlenül levert az asztalról egy gyönyörűen kidolgozott szobrocskát. - És hagyd az érzéseket! Én nem vagyok Sora Bulq, hogy beleragadjak az eszmények szövevényébe. Pfú... Ócska vacak! Hagyd meg a fiataloknak! - Ekkor Dookura fordította sötétzöld szemét, és folytatta: - Én már nem vagyok fiatal. Tudod, az öregekkel gyakran megesik, hogy unatkoznak. Még velem is, noha nem mutatom ki, nehogy megbántsak másokat. De azért keltem át a Galaxison, hogy végighallgassalak, mialatt te beszélsz nekem nemességről és igazságról?

Miután befejezte a mondatot, felnevetett. Ez volt a legfáradtabb, legkeserűbb és legkellemetlenebb hang, amit Dooku valaha hallott tőle. Mindeddig azt hitte, rég túl van azon, hogy meglepődjön valamin. Ám a Yoda hangjából áradó undortól a velejéig megdöbbent. Az agg Jedi lenézett a padlóra, a botjával apró mintákat rajzolgatott a levegőbe, és megszólalt:

- Valami valósról beszélj nekem! Egy megoldásról, amellyel véget vethetünk ennek a háborúnak. Mondj valamit, amit te tudsz, én pedig nem!

A gróf összezavarodva nézett Yodára, aki rövid hallgatás után hozzátette:

- Csakis egyvalamiért keltem át a Galaxison.

- Igen, mester? - kérdezte Dooku, és azonnal meggyűlölte a szót, amint elhagyta a száját. Most már csakis egyetlen mestere volt, méghozzá egy eléggé irigy mestere.

- Hát nem nyilvánvaló, Dooku? - kérdezte Yoda, és ekkor ismét megtette azt, amit annak idején oly sokszor megtett.

Dooku ismét megtapasztalta azt a váratlan rántást. Kibillent az egyensúlyából, és úgy érezte, a világ a feje tetejére állt, amikor Yoda kimondta:

- Téríts át, Dooku! Én kérlek rá! Mutasd meg nekem, mire képes a sötét oldal!

Négy emelettel lejjebb, a Sírás-szalonban

Scout felhorkant, és a fénykardjáért nyúlt. Ventress kőkemény ütést mért rá az öklével, és ezzel az egyetlen csapással leterítette.

- Maradj fekve, amíg nem szólok! - förmedt rá a nő.

A szoba másik oldalán, a kandallóban tűz égett. A fa nedves volt, a lángok szeszélyesen táncoltak és sziszegtek. Fanyar

szagú füstcsíkok kúsztak elő a hasábok közül, és felfelé kanyarogva eltűntek a kéményben.

Scout négykézlábra állt, és halkan nyögdécselve várta, hogy a látása kitisztuljon. Ventress körmei felhasították a bőrét. Vér csorgott a homlokáról, illetve a feje búbjáról, és a lenyűgöző szőnyegre csöpögött. Apró vörös cseppek... Vörös foltok tünedeztek fel a szőttesen...

- Köszönöm - mondta a tetovált fejű nő, Fidelisre pillantva. - Kinek ne nyerné el a tetszését egy úriembereknek tervezett úri inas árulása? Jaj, ne nézz már olyan döbbenten! - szólt oda Whie-nek. - Azt hitted, a puszta balszerencsén múlt, hogy itt vártalak?

A fiú Fidelishez fordult: - De hát... neked az lett volna a dolgod,

hogy vigyázz rám. - Valóban, uram - ismerte el a droid, és

furcsa módon úgy tűnt, szégyelli magát. - De a Malreaux-ház feje jelenleg az ön tisztelt édesanyja, és ő bebizonyította nekem, hogy mindkettőjüknek az a legjobb, és hosszú távon az szolgálja a legjobban a Malreaux-család érdekeit, ha ön egyezségre jut Dooku gróffal és az ő... ah... képviselőjével.

Ventress felkacagott, és közbeszólt: - Manapság olyan nehéz jó személyzetet

kapni! Mondd csak, fiú, van fogalmad arról,

hogy mivel szórakozol? Ez itt egy Tac-Spec Footman. Rendkívül veszélyes. És persze értékes is. Egy várbeli gyűjtő csak az alkatrészeiért megadná egy kisebb bolygó árát. - A homlokát ráncolva elgondolkodott néhány pillanatra, majd folytatta: - Ami azt illeti, nekem is jól jönne némi pénz. Egy kisebb bolygó ára... egész jól hangzik. Vegyétek célba! - adta ki a parancsot ugyanazzal a könnyed, derűs hanghordozással.

Az orgyilkos droidok szempillantás alatt Whie fejére és mellkasára szegezték a fegyvereiket.

- Mit művel? Beszélni akarok Malreaux úrnővel! Követelem, hogy beszélhessek vele! - mondta Fidelis, és vészjósló hangon odaszólt a droidoknak: - Le a fegyvert, különben kénytelen leszek lépéseket tenni!

- Ne légy nevetséges! - förmedt rá Ventress. - Még te sem tudnál elkapni engem és hat orgyilkos droidot, mielőtt megöljük a fiút. Es ha gondot okozol nekem, megölöm őt. A legutóbbi találkozásunk alkalmával futni hagytam.

Scout nehézkesen feltápászkodott, majd imbolyogva állt, és a köpenye ujjával kitörölte a vért a szeméből. Fidelist figyelte, és azon töprengett, hogy vajon mit fog tenni a droid. A Tac-Spec Footman egyelőre nem mozdult, izzó szemében ábrák, táblázatok és

diagramok özönlöttek fentről lefelé, mialatt felmérte a taktikai helyzetét.

Asajj előhúzott egy zömök, vaskos pisztolyféleséget, és odamutatta a droidnak.

- Tudod, mi ez? A padavanok értetlenül összenéztek. Fidelis

mocorogni kezdett,. köhécselt egy sort, és halkan válaszolt:

- Egy neurosokkoló. - így igaz - erősítette meg Ventress, és a

droid felé nyújtotta a fegyvert. - Fogd meg! Fidelis nem mozdult. - Gyerünk, droid! Fogd meg, különben... -

Ventress nem fejezte be a mondatot, csak biccentett egyet Whie felé.

Fidelis merev mozdulattal kinyújtotta a jobbját, és átvette a fegyvert.

- Most szegezd a fejednek, és húzd meg az elsütőbillentyűt! - parancsolta Ventress.

Scout visszafojtotta a lélegzetét. Erezte, hogy keskeny vérpatak csordogál lefelé az arcán.

- Gyerünk, droid! - csattant fel Ventress. - Tedd a fejedhez, és húzd meg az elsütőbillentyűt, vagy szétlövetem a fiú fejét! Mire vársz? Ez lenne a legendás lojalitás, amiről oly sokat olvastam? Itt és most teljesen egyértelműen veszély fenyeget egy Malreaux-t!

Whie megnyalta kiszáradt száját, és megszólalt:

- Fidelis... ne csináld! Nem itt fogok meghalni. Egy Jedi fog megölni. Láttam egy álomban. Ne pusztítsd el magad!

- Én nem alapoznék sokat egy álomra - gúnyolódott Ventress. - És még ha igazzá válik is, szerinted hogyan lesz lehetséges? Úgy, hogy Fidelis most megmenti az életedet. Derék kis droidhoz méltó módon meghozza érted a legnagyobb, a végső áldozatot. Tudja, hogy mi a kötelessége, nem igaz?

Ha a droidot beprogramozták volna gyűlöletre, most gyűlölködve meredt volna a nőre. Ehelyett a fejéhez emelte a neurosokkolót, és odaszólt Whie-nek:

- Ne feledje, uram, én mindig a Malreaux-házat szolgáltam.

- Fidelis! Ne! Ne! - kiáltotta rémülten Whie. A droid pislantott egyet. - Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a

vége - mondta, és meghúzta az elsütőbillentyűt.

Scout és Whie egyszerre ordított fel. A droid összeroskadt, rángatózva és

remegve feküdt, a szeme elsötétült. Kék kisülések táncoltak a burkolatán, miközben a mikrotöltetek végigszáguldottak az adatfeldolgozó egységein, és sorban kiégették a parányi áramköröket. Fidelis sokáig vonaglott és rúgkapált, aztán recsegésekkel vegyes visítást hallatott, ahhoz hasonlót, mint a vibropenge, amikor lesiklik a

páncélról, és mélyen belemar egy csővezetékbe. Ez a szörnyű, gépi halálsikoly gyötrelmesen hosszú ideig folytatódott, csak akkor szakadt vége, amikor a fémtest végül mozdulatlanná dermedt. A különleges droid immáron nem volt más, csak egy rakás, emberforma burkolatba foglalt alkatrész.

Asajj lenézett, és oldalba rúgta a tönkrement gépezetet.

- Lojalitás... - mormolta a fejét ingatva. - Mindig visszaüt.

A valós idejű szonografikus

elemzőprogrammal és Hyper- Bolic irányítható virtuális mikrofonnal kibővített Einblatz/ Docker ultra-hanghű audioszenzor legfőbb előnye - gondolta Solis, mialatt a pinceajtó mögött lapulva hallgatta Fidelis hosszú, nagyon hosszú halálsikolyát -, hogy bármikor le lehet halkítani.

Solist sem programozták be gyűlöletre, de gyorsan tanult.

- Arra kérsz, hogy beszéljek neked a sötét

oldal hatalmáról? - kérdezte csodálkozva Dooku.

Yoda szeme ismét olyan volt, akár az álmos sárkányé: csupán egy keskeny, zöld csík villant elő vastag szemhéjai közül.

Ezen a helyen erős, nagyon erős a sötét oldal - mormolta halkan az agg mester. - Meg

lehet érinteni... olyan, mintha egy kígyó tekergőzne a tenyered alatt. Az ízét is érzem... olyan, mint a véré... Beszélj nekem a sötét oldalról, tanítvány!

- Már régóta nem vagyok a tanítványod - vágott vissza Dooku.

Yoda szuszogott egy sort, majd felkacagott, és meglengette a botját.

- Azt képzeled, befejezem a tanítást, csak mert a tanítványom nem akarja hallani? - kérdezte szelíden. - Én tanár vagyok. A tanítás olyan nekem, mint a részegeknek az ital. A gyilkosoknak a gyilkolás. De most te leszel a tanár, Dooku. Áruld el nekem, nehéz rátalálni a sötét oldal hatalmára?

- Nem. A Sithek tanításai és bölcsessége... az már egy másik dolog. De ahhoz, hogy kapcsolatot teremts a sötét oldallal, hogy megtedd az első lépést a megismerése felé, csak annyit kell tenned, hogy... elengeded magad. Ellazulsz. Mindannyian magunkban hordozzuk a sötét oldalt. Ezt bizonyára te is tudod. Minden bizonnyal még Yoda is érzi. Az élet fele, a fényt ellensúlyozó sötétség odabent vár benned, akár egy száműzött. Arra vár, hogy hazatérjen.

- Mindannyiunknak vannak vágyai, Yoda. Mindannyiunknak vannak félelmei. Mindannyian szorongunk. Egy Jedi megtanulja elfojtani ezeket a dolgokat. Megtanul úgy tenni, mintha nem is

léteznének, vagy ha mégis, akkor valaki másra vonatkoznak, nem miránk. Nem a tisztákra. Nem a Védelmezőkre - fejtegette Dooku, és azon kapta magát, hogy fel és alá járkál. - Hogy megismerd a sötét oldalt, csak annyit kell tenned, hogy befejezed a hazudozást. Többé nem színleled, hogy nem akarod azt, amit akarsz. Többé nem színleled, hogy nem félsz attól, amitől félsz. A nap fele éjszaka, Yoda mester. Ahhoz, hogy meglásd a valóságot, meg kell tanulnod a sötétben látni.

- Mmm... - Yoda hümmögött és morgott, és teljesen becsukta a szemét. - A sötét oldal hatalmat ad nekem...

- Hatalmat minden felett - erősítette meg Dooku. - Amikor megérted a benned lakó gonoszt és a másokban lakó gonoszt, könnyűszerrel manipulálhatod őket. Ez egyfajta tilitoli játék. A sötét oldal megmutatja neked egy teremtmény erősségeit és gyengeségeit. A félelmeit és az igényeit. A sötét oldal megadja neked mások lelkének kulcsát.

- Hm... eddig nagyon jó, de nekem van hatalmam - válaszolta a vén mester, és elmélyülten vizsgálgatta szőrös lábujjait. - Én nagyobb palotában élek, mint te, ha palotának számítom a Templomot. Dooku egész hadseregeknek parancsol, de Yoda is

hadseregeknek parancsol. Eddig egyenlően állunk.

- Létezik olyan, hogy túl sok hatalom? - tűnődött hangosan Dooku, majd megfontoltan folytatta: - Például, volt egy olyan korszak, amikor a hatalmad egyértelműen nagyobb volt az enyémnél. Manapság viszont én tovább erősödöm, te pedig egyre gyengülsz. A fellegváramban vagy. Szolgák és droidok állnak rendelkezésemre, valamint akkora erők, amelyekkel szerintem még téged is el tudlak söpörni. Lehetséges, hogy egyetlen szavammal megölethetlek. És nélküled meddig tartanának ki azok, akik oly kedvesek neked? Sorban elkaphatnám őket: Mace Windut, Vaskéz mestert, Obi-vant és a drágalátos ifjú Skywalkert. Bizonyára nagyobb biztonságban éreznéd magad, ha nem így állna a helyzet.

Yoda oldalra billentette a fejét, és megkérdezte:

- Nem kedveled Anakint? - Talán túlságosan emlékeztet az egykori

önmagamra - válaszolta Dooku. - Valaha olyan voltam, mint ő. Öntelt. Heves. Büszke. Tudok arról, hogy a szerénység a természetes erények közé tartozik, azok közé, amelyeket nem lehet elsajátítani. Vagy van, vagy nincs. Ettől függetlenül, ha a Sors eszközt keresne, hogy megalázza

Skywalkert... bevallom, szívesen vállalnám a feladatot.

Yoda a háta mögé lendítette a botját, és megvakart vele egy pontot a két lapockája között.

- Mások feletti hatalomra nincs szükségem - mondta elgondolkodva. - Mi mást adhat még nekem ez a te sötét oldalad?

- Miféle játszmát játszol itt, Yoda mester? A „mester" megszólítás hallatán Yoda

elmosolyodott, és a vállát megvonva válaszolt:

- Semmifélét. Ez a háború pazarlás. Ezzel még te is egyetértesz. Elküldtem neked egy gyertyát. Tudod, hogy hazatérhetsz. Mindketten tudjuk, és ha szeretnél visszatérni a Templomba, visszafogadunk magunk közé.

- Igazán kedves! - felelte fanyalogva Dooku. - Rendes tőled, hogy a karodat nyújtod, hogy rátámaszkodhassak.

- Amikor zuhansz, én majd elkaplak - válaszolta Yoda. - Megesküdtem rá.

Dooku megrándult, mintha tőrt döftek volna belé.

- De van még egy módja annak, hogy véget vessünk a háborúnak - folytatta a mester. - Ha te nem csatlakozol hozzám, akkor talán én csatlakozom hozzád. Beszélj még! Ha nincs szükségem a mások feletti hatalomra, mi mást adhat még nekem a te sötét oldalad?

- Mit akarsz? - csattant fel Dooku. - Mondd el, mit akarsz, és én megmutatom, hogyan szerezheted meg a sötét oldal segítségével. Barátokra vágysz? A sötét oldal bárkit rákényszeríthet arra, hogy a barátod legyen. Szeretőkre vágysz? A sötét oldal hívei mindenki másnál többet tudnak a szenvedélyről. Gazdagságra vágysz? Örök életre? Mélységes bölcsességre?

- Én egy... - szólt közbe Yoda, majd felemelte a rózsát, megszagolta, és befejezte a mondatot - én egy rózsát akarok.

- Komolyan beszélek, Yoda! - felelte türelmetlenül Dooku.

- Én is! - kiáltotta Yoda, azzal felállt az asztalon, így majdnem olyan magas volt, mint a gróf. Parancsoló mozdulattal egykori tanítványa felé tartotta a rózsát, és hozzátette: - Csinálj nekem egy másik rózsát!

- A sötét oldal a szívből fakad - válaszolta önérzetesen Dooku. - Nem holmi ócska bűvésztrükkökkel teli könyv!

- De én szeretem ezt a trükköt! - vágott vissza Yoda. - A trükköt, amely kihozza a növényt a földből. A trükköt, amely lángra lobbantja a napot.

- Az Erő nem mágia. Nem tudok virágot teremteni a semmiből. Erre senki sem képes. Sem te, sem a Sith Sötét Nagyura!

Yoda lassan lehunyta a szemét, majd kinyitotta.

- Az én Erőm képes rá - felelte. - Az az Erő, amit én ismerek. Az, amelyik összeköt minden élőlényt.

- Mester, ez csupán játék a szavakkal! - tiltakozott felsóhajtva Dooku. - Az Erő az, ami mindig is volt. A sötét oldal nem egy másfajta energia. Hogy használhasd, csupán másképpen kell megnyitnod magad. És akkor parancsolhatsz annak az energiának. Beférkőzhetsz mások szívébe. Akarj valami mást! Akarj hatalmat!

- Van hatalmam. - Akarj vagyont! - Nincs szükségem vagyonra. - Akarj biztonságot! - mondta csalódottan

Dooku. - Akarj megszabadulni a félelmeidtől! - Én sosem leszek biztonságban - felelte

Yoda, azzal elfordult, és hirtelen csupán egy ócska, savmarta köpenybe burkolt, formátlan halomnak látszott. - Az univerzum nagy, hideg, és nagyon sötét. Ez az igazság. Amit én szeretek, azt előbb-vagy utóbb elveszik tőlem. És nincs az a hatalom, sem a világos, sem a sötét oldalon, ami ettől megmenthetne. Jai Marukot meggyilkolták, és nekem kellett volna vigyáznom rá. És Maks Leemre is. És arra a sok-sok Jedire, akiket elvesztettem. A családom tagjai voltak.

- Hát akkor légy dühös emiatt! - kiáltotta Dooku. - Haragudj! Gyűlölj! Tombolj! Engedd el magad! Egyszer, csak egyszer ne játszd,

hogy Jedi vagy, és ismerd be azt, amit mindig is tudtál: egyedül vagy, hatalmas vagy, és amikor a világ lesújt rád, sokkal jobb visszavágni, semmint elfordulni! Érezz, Yoda! Érzékelem, hogy a sötétség szétterjed benned. Itt és most, egyetlenegyszer légy őszinte magadhoz, és nézz szembe az igazsággal!

Yoda ekkor visszafordult, és Dookunak a torkán akadt a lélegzet. A holomonitorok sivár űrszeleteket és távoli csata-mezőket ábrázoló képei miatt az agg mester arcára fekete és kék foltokkal vegyes, sötét árnyak vetültek, és Yoda egy szörnyű pillanatig úgy nézett ki, mint Darth Sidious. Vagy inkább úgy, mint az a teremtmény, amivé ő maga válhatott volna: egy romlott Yoda, egy Yoda, akinek félelmetes hatalmát a sötét oldallal való kapcsolata végképp elszabadította. Dooku ebben a pillanatban megértette, hogy mekkora ostobaságot csinál: ha Yoda valóban átállna a sötét oldalra, senki sem állhatna ellen neki. Még magát Sidioust is könnyedén elsöpörné. Talán az egész világegyetem sem tudná elviselni mindazt a gonoszságot, ami kitelne egy közel kilencszáz éves Jedi-lovagtól.

- Ne okozz csalódást, tanítvány! - kiáltotta Yoda bántó, rikácsoló hangon. - Teremts nekem egy rózsát! Add meg nekem a rózsámat!

A Sírás-szalon falait csodálatosan élethű, fából faragott rózsák díszítették. És tövisek is. Lenyűgözően hegyes fatövisek. Scout úgy hitte, a vére kissé gyorsabban csorog, mint eddig. Semmi komoly - nyugtatta magát gondolatban. - A fejsebek mindig erősen véreznek. De semmi komoly. A vércseppek lassan lesiklottak a homlokán, majd az arcán, és végig az állak mentén. Úgy peregtek le, akár a homokszemek a homokórában. Leperegtek. Elfogytak.

A kandalló felől nedves, égő fa szaga áradt. A lángok táncoltak és pattogtak. Ahol végignyalták a hasábokat, a fakó kéregdarabok megfeketedtek és felhólyagosodtak.

- Mit akarsz csinálni velünk? - kérdezte Whie.

- Nem állunk át! - jelentette ki rekedtes hangon Scout.

- Nem fogunk... - Ne merj beszélni a nálad hatalmasabbak

jelenlétében! - förmedt rá Ventress. Halk roppanás hallatszott, és Scout

küszködött, hogy megszólaljon, de Asaj j az Erő láthatatlan nyúlványaival összeszorította a torkát.

- Majd tudatom, hogy mikor beszélhetsz - tette hozzá Ventress.

Scout alig kapott levegőt, a szeme égni és könnyezni kezdett.

- Hagyd békén! - szólt rá Whie a nőre. - Miért? Éppen csak átjárja az Erő - felelte

neki Ventress.- Hogy él-e vagy meghal, aligha számít. Kényelmesebb lenne, ha végeznék vele, de nem ragaszkodom hozzá. Te viszont. .. nagyon érdekelsz.

Ventress ekkor kinyújtotta a jobbját, és az ujjai hegyével megérintette, éppen csak megérintette a fiú arcát.

- Biztosan vannak olyan dolgok - mondta aztán fojtott hangon -, amiket szeretnél megkapni. Miért nem veszed el őket?

- Nem tudom, miről beszélsz. - Én nem vagyok az anyád - válaszolta a

fejét ingatva Ventress. - Velem igazán nem kell... kedvesnek lenned. Érzem benned a sötét oldalt. Nagyon jó... - Scout felé biccentett, és hozzáfűzte: - Látom, hogyan nézel rá.

- Én meg azt látom, hogy csapdába akarsz csalni! - vágott vissza Whie. - Komolyan azt hiszed, hogy miután elpusztítottad a droidomat, és megsebesítetted a barátomat, át tudsz állítani a te oldaladra?

- Igen, pontosan ezt gondolom - mondta halkan Ventress, és a mutatóujja hegyét finoman végighúzta a fiú állán. - Elpusztítottam a droidodat, és módomban áll megölni a lányt. Az élet nem egy szép regény, padavan! Nem mindig a jó fiúk győznek. A rossz fiúk néha nem is tudják,

hogy a rossz oldalon állnak. Te viszont tudod, hogy a rossz oldalon állsz, igaz? Ezt a világot azok uralják, akiknek hatalmuk van. Akiknek van, és akik nem haboznak használni.

- Én nem vagyok olyan, mint te - felelte Whie, de a hangja elcsuklott, mintha a sírás határán járt volna.

- Tényleg ezt hiszed? Te magad mondtad, hogy egy Jedi pengéje fog végezni veled - suttogta lágy, búgó hangon Ventress. - Nekem ebből úgy tűnik, hogy előbb vagy utóbb át- állsz.

A lángok sisteregtek és ropogtak. - Harcolsz ellenem mindeneddel, amid csak

van - folytatta Ventress. - Mintha ártani akarnék neked... pedig csak próbállak felszabadítani. - Közelebb lépett, mígnem Whie megérezte a teste melegét, és továbbra is halk, delejező hangon beszélt tovább: - Mindent megkaphatsz, amit csak akarsz. Mindent megszerezhetsz, amire csak vágysz. - Körbemutatott a helyiségen. - Ez a szoba a tiéd. Az egész kastély a tiéd. A Jedik megfosztottak tőle, de a tiéd, és visszaszerezheted. Megkaphatod ezt az egészet, és vele minden mást is, amit szeretnél. A lányt is - tette hozzá, Scout felé intve. - Őt is megkaphatod, ha akarod.

A nedves, égő fa fanyar szaga betöltötte az egész szobát.

- Mondd neki, hogy minden rendben! - suttogta Ventress a lánynak.

És Scout legnagyobb rémületére azt érezte, hogy elmosolyodik - a nő az Erő segítségével felhúzta a szája sarkát. Újabb vércseppek szaladtak le az arcán,

- Csókold meg, Whie! - búgta Ventress. Vérpatak futott le Scout arcán, és átáztatta

a gallérját. - Csókold meg... És Whie meg akarta tenni. Asajj

elmosolyodott. - Üdvözöllek az otthonodban! - mondta

elégedetten. - És most válassz! - Remeg a kezed - állapította meg Yoda. - Igen - mormolta Dooku, és lenézett a

kezére. - A kor... - A félelem - felelte Yoda, és elmosolyodott. - Nem hiszem... Yoda kilépett az árnyékokból, és a Sith

önmagához való hasonlatossága megszűnt - olyan lett, mint amilyen mindig is volt. Megfogta Dooku kezét, és figyelmesen tanulmányozta, mintha a félőrült Whirry módján megpróbálta volna kiolvasni a jövőt a májfoltokból.

- Neked is érezned kell, hogy remeg - mondta halkan.

A háta mögött a holomonitorok felett az omwati ütközet képei váltogatták egymást.

- Becsaptalak, hogy ide csaljalak - felelte Dooku. - Ez egy csapda.

- Csapda? - mormolta Yoda. - Ó, igen... csapda...

Dooku fájóan ismerősnek találta a mester határozott, meleg érintését. Ha zuhansz, elkaplak. Nem. Nem ha, hanem amikor. Yoda ezt mondta annak idején: amikor zuhansz, én majd elkaplak. Vajon már akkor tudta, hetven évvel ezelőtt, hogy egyszer eljön ez a nap? Nem, még Yoda sem sejthette, hogy a legjobb tanítványa ennyire messzire, ilyen szörnyen messzire téved.

- Nem fogok átállni a sötét oldalra - jelentette ki Yoda könnyed hanghordozással, mintha csak az időjárásról csevegett volna. - Ma biztosan nem. Hogy érzem-e a vonzását? Hát persze! De elárulok neked egy titkot, tanítványom!

- Nem vagyok a tanítványod! - tiltakozott Dooku, de Yoda nem törődött vele, fojtott hangon beszélt tovább:

- Yoda magában hordozza a sötétséget, és Dooku magában hordozza a fényt. Még ennyi év után is! Az űr végtelen óceánjain keresztül! Hullahegyeket halmoztál kettőnk közé, és mégis, a kis Dooku még most is engem hív! Még most is az igazi Erő felé repül. Úgy vonzza őt, akár a vasat a mágnes. - A mester kuncogott egy sort. - Még a vak csíra is a

fény felé tör. Hát akkor a hatalmas Dooku ne lenne képes arra, amire egy rózsa?

- Túl messzire mentem a sötét oldal útján ahhoz - felelte Dooku -, hogy valaha visszaforduljak.

Yoda szusszant egyet, pattintott az ujjával, és megkérdezte:

- Hol van most az üres univerzum? Magányos vagy, Dooku. A mestered egy szörnyeteg. Az univerzum minden pillanatban megsemmisíti önmagát, és újrakezdi. - Keményen mellbe bökte Dookut a botjával, és ráförmedt: - Válassz, és kezdd újra!

Négy emelettel lejjebb Whie és Scout arcát alig néhány centiméter választotta el egymástól. És Scout ekkor valóban elmosolyodott, mert tudta, pontosan tudta, hogy mit fog csinálni a fiú. Szétáradt benne az Erő, és letépte a nyakáról a sötét oldal nyúlványait.

- Minden rendben! - kiáltotta derűsen. - Helyes döntést fogsz hozni!

- Tényleg? - Igen! A megkönnyebbülés úgy áradt szét a fiú

arcán, ahogyan a napfény terjed szét egy sötét helyen.

- Mit műveltek? - kérdezte dühösen Ventress.

Whie felkacagott, tapsolt egyet, és vidáman kiabálta:

- Felébredtem! Scout, Scout! Igazad volt! Nem fogom megadni magam! Nem vagyok rossz fiú!

- Mindjárt halott fiú leszel - szólt közbe Ventress, azzal aktiválta mindkét fénykardját.

Whie azonban csak nevetett, és a nő szemébe nézve kijelentette:

- Őszintén szólva, ez kevésbé rémít meg, mint az a gondolat, hogy én is olyan leszek, mint te. Már ne vedd sértésnek...

- Nem vettem annak - felelte elkomorodva Ventress, és a hangját felemelve folytatta: - Droidok, öljétek meg a...

Vakító fény villogott, nyomjelző lövedékek törték át a pinceajtót, és szempillantás alatt füstölgő szilánkokká aprították. A szoba másik felében, ahol az imént még hat orgyilkos droid állt, már csupán két súlyosan megsérült droid imbolygott, a többi négy olvadt fémrakás formájában terült el a padlón.

- Mi volt ez? - Rika/Moab mini gépágyú - válaszolta neki

Solis, és besétált a szobába. - Az nem tartozik a Footmanek

rendszeresített fegyverei közé - jegyezte meg Ventress.

- Utólagos fejlesztés - felelte a vállát megvonva Solis, azzal két rövid sorozattal megsemmisítette a még álló orgyilkos droidokat.

- Nem tudtam, hogy ketten voltatok - mondta Ventress, és a szemét résnyire vonva méregette a Footmant. - Azt hittem, ez árulta el nekem Yoda helyzetét - tette hozzá, és a bal lábával megrugdosta Fidelis oldalát.

- Nem, az én voltam. - Miért mentettél meg minket? - kérdezte

Scout összezavarodva. - Még nem menekültetek meg! - jegyezte

meg vészjósló hangon Ventress. - A nő felrúgta a megállapodásunkat -

magyarázta Solis. - Nem hagyhatom, hogy ez túl gyakran megtörténjen. Árt az üzletnek. Azért mentettelek meg titeket, mert több esélyem van végezni Asajj Ventress-szel, ha ti is segítetek.

- Szerintem nemcsak erről van szó - vélte Scout, és végigmérte a droidot. - Valami azt súgja: nem akarod, hogy meghaljunk.

- Hát igen, nem szeretném, ha meghalnál - vallotta be mélyet sóhajtva Solis. - De a fiú sorsa nem érdekel különösebben.

Scout elővette és aktiválta a fénykardját, majd a felragyogó kék pengére pillantva kijelentette:

- Amúgy nekem is tetszik, hogy így nagyobb az esélyünk...

Solis ebben a pillanatban tüzet nyitott. Asajj magasra felszökkenve tért ki a sorozat elől, amely így egy könyvszekrényt vert szét. A nő lesújtott a lányra, de Scoutot ezen a helyen

és ebben az órában mélyen átjárta az Erő, így tévedhetetlen pontossággal hárított. Whie is aktiválta a fegyverét, és Ventress felé szökkent.

A szoba pillanatok alatt romhalmazzá vált, a füst és a fel-forrósodott fém szaga mindent betöltött.

Scoutnak hirtelen bizseregni kezdett a gerince, újabb előérzete támadt. Felnyögött ijedtében, amikor azt látta, hogy Ventress az Erő segítségével felemeli Fidelis fémkezét, amelyben még ekkor is ott lapult az elfeledett neurosokkoló.

- Solis! - ordította. - Mögötted! Elkésett. Kék kisülések kezdtek táncolni Solis gerince

mentén. - Meneküljetek! - harsogta a droid. A precíziós gépek gyorsaságával és

pontosságával tüzet nyitott, és legalább fél tucat izzó fémlövedék száguldott át Ventress bal lábán. Aztán a neurosokkoló mikrotöltetei munkához láttak, és Solis már a nő mögé tüzelt, majd a végtagjai rángatózni kezdtek, és innentől fogva már a semmire lőtt.

Whie falfehérre sápadva figyelte a droid haldoklását.

- Gyere! - kiáltott rá Scout, és megragadta a gallérját. - El kell tűnnünk innen! Meg kell keresnünk Yodát!

Scout a másik ajtón át kirángatta a fiút a szobából, aztán egymás mellett rohantak az ismeretlen épület folyosóin. Szirénák üvöltöttek fel, riasztócsengők szólaltak meg körülöttük. Találomra befordultak egy sarkon, és tovább futottak egy átjáró felé, amelyen túl az előcsarnok terült el. Amikor a közelébe értek, hirtelen sugárnyalábok száguldottak feléjük, mire mindketten megtorpantak.

- Rendben, másfelé megyünk! - zihálta Scout, azzal kiválasztott egy másik ajtót, és berontott rajta. Whie két lépéssel lemaradva követte.

Asajj Ventress letépett egy csíkot az ujjasa aljából, és fel-felszisszenve rátekerte vérző lábára. A sebe nem volt súlyos, de kegyetlenül fájt, és megfogadta, hogy megtorolja a padavanokon. Szorosra húzta és megcsomózta a rögtönzött kötést, aztán dühödten morogva kiugrott a Sírás-szalonból, és futásnak eredt. A sugárnyalábok vijjogását követve végigrohant a folyosón, és az átjárón keresztül beszökkent a kastély pompás előcsarnokába.

- Most elkaptalak titeket! - kiáltotta diadalittasan...

... és szemtől szemben találta magát Obi-van Kenobival és Anakin Skywalkerrel.

- Úgy igaz, ahogy mondod! - válaszolta neki Obi-van, és udvariasan meghajolt. - Csak az a kérdés, hogy mit fogsz csinálni velünk?

A mester háta mögött Anakin fénykardja sisteregve életre kelt.

Ventress sarkon fordult, és elrohant. - Szétlövik a házadat - állapította meg

Yoda, mialatt kíváncsian figyelte a holovetítők felett pergő képsorokat.

Az adó-vevőn pislogni kezdett egy jelzőfény. Egy különleges, vörös jelzőfény. Dooku néhány másodpercig a szemét kimeresztve bámulta, majd nagy nehezen elszakította róla a tekintetét.

Befutott egy hívás - szólt oda neki segítőkészen Yoda. - Jelentkezned kellene...

A gróf arcáról patakokban csorgott a verejték.

- Vagy talán nem akarod, hogy lássam azt, aki hív - folytatta Yoda. - Nyilván az új mestered. Dooku, válaszolj magadnak erre a kérdésre: melyikünk szeret téged jobban?

- Én csak Darth Sidioust szolgálom - felelte Dooku.

- Én nem ezt mondtam, tanítvány! A vörös jelzőfény kitartóan villogott. Újabb

robbanás hallatszott a lépcső felől. Egy sziréna elhallgatott, és több holovetítő fölül eltűnt a kép.

- Gyerünk! - sürgette Yoda egykori tanítványát, és ismét megfogta a kezét. - Megígértem, hogy elkaplak, amikor zuhansz. Hinned keli nekem: a régi mesteredtől több megbocsátásban lesz részed, mint az újtól.

Sietős léptek csattogtak a folyosón, majd Whirry valósággal berobbant a szobába.

- Méltóságos uram, Jedik vannak a bálteremben! - kiáltotta feldúltan. - Elviszik a Kicsikét!

Dooku addig váltogatta a biztonsági kamerák képeit, amíg rátalált arra, amelyik a bálteremből közvetített.

- Á... - mondta, azzal furcsa, komor kifejezés telepedett az arcára, mintha valami meghalt volna a bensőjében. - Látom, elhoztad a védenceidet...

- Nem tudom, miről beszélsz - felelte a vállát vonogatva Yoda.

- Elfelejtetted megemlíteni, hogy magaddal hoztad az ifjú Skywalkert - válaszolta Dooku a holoképre mutatva. - És Obi-vant is. Ez jelentősen megváltoztatja az esélyeket. A te Csodagyereked odalent van, és a földszinten őrködő orgyilkos droidokkal harcol. - Mialatt beszélt, a kézremegése csodával határos módon elmúlt. - Az új kedvenced...

- Nem én hoztam ide! - tiltakozott Yoda. - És mégis odalent van, Obi-vannal együtt.

Az eleven csoda és a nagy ígéret. Gondolom, hátrahagytad őket, hogy húzzák meg magukat valahol a közelben. Talán lekéstél egy találkozóról. Hát igen, gyorsan szalad az idő, ha valaki a régi barátokkal cseveg.

Az ajtóban várakozó Whirry szinte már toporzékolt idegességében.

- Nagyságos uram, kérem! Ne engedje, hogy a Jedik ismét elvigyék a Kicsikémet! Tisztességgel szolgáltam önt, ennyit igazán megtehet értem!

Dooku az asszonyra pillantott. - Hogy tegyek valamit önért? - kérdezte,

azzal Yodára nézett, pontosabban Yoda fénykardjára. - Hát persze, hogy teszek valamit!

Azzal egy könnyed kézmozdulattal az Erő segítségével felkapta a súlyos asszonyt, és kirepítette az egyik ablakon. Yoda a szemét tágra nyitva nézett utána.

- Gondolom, megmented az életét... - jegyezte meg Dooku.

Yoda egy szökkenéssel az ablakban termett. Whirry vadul hadonászva és torkaszakadtából sikoltozva zuhant. Yoda résnyire húzta a szemét, megidézte az Erőt, és annak csápjaival megállította az asszonyt, alig három méterrel a föld felett. A következő pillanatban ő maga is a levegőben repült, úgy ugrott félre Dooku támadása elől, hogy az nem is tudatosult benne. A vörös energiapenge sisteregve szelte a levegőt, néhány ujjnyira a testétől, majd kettőbe vágta az íróasztalt. Yoda előkapta a kardját, közben óvatosan leeresztette Whirryt az udvar kövezetére.

- Nem akarok ártani neked - mondta az állát felszegve a grófnak.

- Ez igazán furcsa - felelte Dooku -, mert én élvezni fogom a halálodat!

Mialatt Yoda kibocsátotta az asszonyt a figyelméből, és hagyta, hogy lassan elterüljön a köveken, a vörös penge hegye rövid, felszínes sebet vágott a vállába. Dooku gróf káprázatosan bánt a karddal, gyors volt, akár a támadó vipera. A többi Jedi közül talán Mace Windu ért volna fel vele, de ő is csak semleges terepen. Itt, a Vjunon, a sötét oldal energiáiban fürdőzve a pengemunkája maga volt a láthatóvá vált rosszindulat, a vörös fénnyé sűrűsödött gonoszság.

- Megsebeztelek! - kiáltotta örömében. - Már sokszor - felelte halkan Yoda, azzal

megszemlélte a sebet, és elnyomta magában a fájdalmat. Most már nem kellett másra összpontosítania, csakis Dookura. A fénykardja ugyanazzal a harcias, zöld fénnyel izzott, mint ami a szeméből sugárzott, félig leeresztett szemhéjai közül. - De nem végeztél velem, amikor lett volna rá esélyed. Hibát követtél el. Én több mind nyolcszáz éve élek, és olyan veszélyeket éltem túl, amilyenekről te még csak nem is álmodtál.

- Tudom, hogyan kell ölni! - vágott vissza vicsorogva Dooku.

Yoda tágra nyitotta a szemét, így a szemgolyója zöld tűzgömbnek látszott.

- Igen - felelte bólintva -, én viszont azt tudom, hogyan kell élni.

Aztán a pengéik összecsattantak, és zöld, illetve vörös szikrákat szórtak a tér minden irányába. Ám a zöld sokkal forróbban izzott. Dooku lassan hátrált, ebben a félelmetes és mégis mámorító pillanatban Yoda ijesztő látványt nyújtott.

- Igen... - suttogta Dooku. - Érezz engem... Érezd át az árulásomat! Megannyi éven át tanítottál. Felneveltél. Megbíztál bennem. És mégis itt vagyok, a te kedvenc tanítványod, és sorban lemészárolom a drágalátos Jedijeidet. Gyűlölj engem, Yoda! Tudod, hogy ezt akarod...

Dooku felrántotta a kardját, és függőlegesen sújtott le. Yoda lépett egyet hátra, és a vörös penge annyira közel haladt el előtte, hogy a bőrén érezte a belőle áradó forróságot. A levegőbe szökkent, megpördült, és még mielőtt visszaérkezett volna a padlóra, visszavágott. Dooku az utolsó pillanatban félreugrott, és átrántotta a pengéjét azon a helyen, ahol Yoda az imént állt. Ismét szembekerültek egymással, a pengéik megint összecsattantak, és ebben a tartásban mindketten mozdulatlanná váltak.

- Ravasz vagy - állapította meg hevesen zihálva Yoda.

- Kiváló tanáraim voltak - válaszolta Dooku. Yoda oldalra vetődött, gurult egyet

fektében, és a padló felett néhány centivel a gróf bokája felé vágott. Dooku felszökkent, és

gyors hátraszaltót ugrott, amelynek végén úgy érkezett vissza, hogy ismét szembenézett az agg Jedivel. Yoda időközben felpattant, lesújtott Dookura, aki a kardjával elkapta a pengéjét, és hatalmas erővel visszalökte. Dooku ekkor gyilkos rohamra indult, gyűlölettől fűtött vakmerőséggel sújtott lé újra és újra. Az energiapengék búgtak, sisteregtek és szikrákat okádtak. A gróf, hogy kihasználja a magasságát, csakis függőleges csapásokkal támadott, de az alacsony Jedi-mester mindannyiszor tévedhetetlen pontossággal hárított. Végül elkapta, oldalra vezette, és leszorította a vörös pengét. Vett egy mély lélegzetet, és higgadtan megszólalt:

- És még itt, a Vjunon is, ahol a sötét oldal suttog, egyre csak suttog nekem... még itt is eléggé szeretlek ahhoz, hogy ne semmisítselek meg...

Eltaszította magától a grófot, és ellentámadásba lendült. A pengéik ragyogó fényíveket húztak a levegőbe, ide-oda villantak, szinte minden pillanatban találkoztak. Dooku kitartóan védekezett, de már patakokban folyt róla a verejték, és keményen összepréselt szája kifehéredett. Az asztal felett holocsaták tomboltak. Két vetítő felett látni lehetett, amint Obivan és Anakin sorban megsemmisíti a rájuk támadó harci droidok hullámait. Dooku gyors pillantást

vetett az asztalba épített vörös gombra, és az Erő közvetítésével megnyomta. Yoda felszegte az állát, és megkérdezte:

- Ezek szerint döntöttél, Dooku? - Azt már korábban megállapítottam, hogy

többé nem vagyok a tanítványod! - felelte zihálva Dooku. - Természetesen láttam arra lehetőséget, hogy esetleg legyőzöl és végzel velem.

Yoda vízszintesen előrekaszáló csapást indított, Dooku kivédte, és hozzátette:

- Ezért aztán alacsony orbitális pályára állíttattam egy rakétát. És beletápláltam a kastély koordinátáit. Most pedig elindult lefelé. Egyre csak gyorsul. - A szemét Yodán tartva, lassan hátrált az ablak felé, közben tovább beszélt: - Érzékeled, hogy zuhan? Egy tövis, egy tű, egy nyílvessző. Minden pillanatban tovább gyorsul... - Megállt egy pillanatra, hogy lélegzetet vegyen, majd diadalittasan folytatta: - Amikor a rakéta becsapódik, Obi-van és a te imádott Skywalkered, valamint a két kis padavan megszűnik létezni. Úgyhogy el kell döntened, Yoda mester, hogy mi a fontosabb neked: megmenteni az életüket, vagy elvenni az enyémet?

Azzal hátrafelé szökkenve kivetette magát az ablakon. Yoda azonnal elindult utána. Nem kellett volna mást tennie, mint hogy leugrik a párkányról, rázuhan a grófra, akár

egy zölden izzó meteor, és egyszer s mindenkorra végez vele... de máris érzékelte a rakétát. A karcsú fémtest a vörös izzásig hevülve süvített át az atmoszféra felső rétegein; kétszáz kilogramm, páncélba foglalt robbanóanyaggal tartott a Cháteau Malreaux felé.

Yoda ingerülten horkantva felnézett az égre, és azonnal meglátta a horizont felett ragyogó apró fényfoltot. Dooku ezalatt zökkenőmentesen elérte a kövezetet, és pillanatokkal később berohant a rózsalugasok közé. A rakéta iszonyatosan gyorsan, iszonyatos lendülettel közeledett. Még Yoda sem tudta teljesen megállítani, még akkor sem, ha lett volna ideje, és tökéletes nyugalom vette volna körül. De megidézte az Erőt, magába szívta még a környék méregzöld mohájában és a törz fákban rejtőző energiákat is, amelyek úgy áramlottak át rajta, akár a viharos szél: egy világ lehelete. Felfelé irányította a láthatatlan erőket, és egyfajta tilitoli játékba kezdett, amelynek a tétje az élete és a társai élete volt. Meg sem próbálta feltartóztatni a rakétát, úgysem sikerülhetett, inkább csak óvatosan oldalra nyomta az orrát, hogy másfelé terelje. A terv bevált: a lövedék harsány sivítással száguldott lefelé, és a parttól körülbelül egy kilométerre a fagyos, várakozó tengerbe csapódott. A következő pillanatban

háromszáz méter magas, fehér oszlop robbant az ég felé, majd a víz messziről is hallható dübörgéssel visszazuhogott. A kastély és a benne tartózkodók megmenekültek, de Dooku nyomtalanul eltűnt.

Néhány másodperccel később Yoda elhagyta a dolgozószobát, és végigballagott a Cháteau Malreaux ötödik emeletének félig romba dőlt, füsttel teli főfolyosóján.

Obi-van a gondolataiba mélyedve

megrugdosta a maradványait annak a harci droidnak, amelyet a társa az imént kettévágott.

- Szép munka, Anakin! - dünnyögte, azzal körülnézett, hogy felmérje a helyzetet. - Viszont, ha netán belsőépítészi pályára készülnél, nem ártana elvégezned még egy-két iskolát.

- Jaj, ne - mormolta gyászos képet vágva Anakin -, ez már az Új Brutalizmus! Attól tartok, ha ez a Klónháború nem ér véget hamarosan, előbb-utóbb elszabadul a pokol!

- Yoda mester! - kiáltotta Obi-van, és futva indult az agg mester elé, aki a hosszan ívelő lépcsőn lépegetett lefelé. - Jól vagy?

- Szomorú vagyok, de sértetlen - felelte Yoda, és mélyet sóhajtott. - Annyira közel voltam...

- Majdnem megölted Dookut? - kérdezte együtt érző hangon Anakin. - De kár, hogy nem sikerült!

Yoda furcsán meredt a fiatal Jedire - már-már haragosan, de Anakin nem figyelt fel.

- Talán még elkaphatjuk - hadarta izgatottan -, még nem juthatott messzire. Azt hittem, végre leszámolunk Ventress- szel de meglépett előlünk. Ez az épület maga a téboly. Tele van titkos járatokkal.

- És minden fal mögött harci droidok rejtőznek - tette hozzá Obi-van.

Valahonnan a távolból beinduló hajtóművek dübörgése hallatszott. Obi-van a főbejárat felé indult.

- Mesterek! - szólalt meg fojtott hangon Anakin, majd a mutatóujját a szájára nyomva jelezte a társainak, hogy maradjanak csendben. A fal mellett elsurrant a keresztfolyosóig, aktiválta a fénykardját, és vérfagyasztó csatakiáltással beugrott a folyosó torkolatába - pontosabban abban a pillanatban, amikor Scout és Whie kiugrott onnan.

Egy végtelenül hosszúnak tűnő pillanatig mindhárman támadóállásba merevedve, a fénykardjukat csapásra emelve bámulták egymást, és torkuk szakadtából ordítottak. Yoda kétrét görnyedve, fuldokolva kacagott.

Elsőnek Anakin tért magához. - Hé! - kurjantotta. - Előkerültek a kis halak!

- Boldog vagyok, hogy látlak titeket - mondta emelt hangon Yoda. - Megsérültetek! - tette hozzá aggodalmasan, és a füle lekonyult.

Az utolsókat rúgó Solis egyik sorozata megperzselte és megszaggatta Whie köpenyét, míg Scout haja vértől csatakosan himbálózott.

- Semmi komoly - jelentette ki vigyorogva a lány. - Jobban már nem is lehetnénk!

Whie felnevetett, és örömében Anakin nyakába ugrott. - Annyira örülök, hogy nem ölsz meg! - kiáltotta lelkesen.

Anakin elámult ugyan, de hátba veregette a fiút.

- Én is.. - dünnyögte értetlenül pislogva, azzal visszanézett a válla felett, és odaszólt Obi-vannak: - Mester, talán nem ártana megnézni ezt a fejsebet.

- Anakin! - dörmögte Obi-van. - Igen? I - Emlékszel még arra, hogy amikor először

találkoztam Asajj Ventress-szel, elloptam a hajóját?

- A Queytán, ugye? - És amikor ismét összefutottunk vele,

megint elloptuk a hajóját? - Persze. De miért emlegeted fel? -

érdeklődött Anakin, és odasétált az ajtóban álló mesterhez.

Aztán együtt nézték végig, hogy a Chryya, a kedvenc gépük felemelkedik a Vjun égboltjára, majd egyre gyorsulva elszáguld az űr felé.

- Ó, semmi különös... - dünnyögte Obi-van.

Tizenkettedik fejezet Yoda több órányi, kőkemény alkudozás

után, megdöbbentően alacsony áron vásárolta meg a használt Seltayát, de csak azután, hogy bedobta azt a két konföderációs vadászt is, amit elraboltak, hogy elhagyhassák a Vjunt. Obi-van a pilótafülkében ült, és a műszerek állását ellenőrizte, majd megkérdezte a társától:

- Felkészültél a kitörésre? - Réges-régen - mormolta Anakin. Az idősebb Jedi a szeme sarkából az

izgatottan vigyorgó fiatal férfira pillantott, és nem csekély meglepetésére azon kapta magát, hogy egy kicsit irigyli őt

- Mi jár a fejedben, Obi-van? - kérdezte gyanakodva Anakin. - Látom, hogy somolyogsz.

- Emlékszel még, hogy mit szokott mondani Yoda a szerénységről?

- A szerénység végtelen - idézte Anakin.

Igen, erről beszélek - válaszolta Obi-van. - És hallottad valaha Mace Windu tolmácsolásában?

Anakin megrázta a fejét. - Windu mester szerint sosem leszel túl

öreg ahhoz, hogy ne kövess él egy-egy nagy hibát - mondta Obi-van, azzal állított két-három szabályzókaron, és bejelentette: - Kitörés a hiperűrből a Coruscant környéki űrbe: három... kettő... egy.

A hajó meglódult, mintha felkapott volna egy hullámra. Az ablakon túl a fényes sávok pislákoló fénypontokká alakultak, és a Coruscant úgy ragyogott előttük a feketeségben, mintha a rajta élő, több milliárd teremtmény lelke világította volna ki. Anakin sóvárogva nézte a bolygót, és kimeresztette a szemét, mintha a rendszer széléről megláthatott volna egy bizonyos utcát, egy bizonyos épületet, egy bizonyos ablakot, és egy bizonyos, az égre szegezett szempárt, amelynek tulajdonosa őt várta...

- Annyira örülök, hogy hazaértünk. .. — mondta halkan.

A hajó másik végében Scout és Whie a holovetítőn követte az eseményeket, ők a bolygó háromdimenziós képét figyelték. A lány megrázta a fejét, és megszólalt:

- Furcsa belegondolni, hogy holnap reggel már a Templomban leszünk. Az jár a fejemben, hogy ami történt velünk,

valószínűleg olyannak fog tűnni, mint egy álom... - Amint kimondta az álom szót, rögtön megbánta, de már nem tehetett semmit.

- Nem, most vagyunk ébren - felelte Whie -, a Templom tűnik álomnak.

- Talán... talán az utolsó látomásod sosem válik valóra - mondta halkan Scout. - Vagy talán rosszul értelmezted.

- Igen... talán... - válaszolta a fiú, de látszott rajta, hogy igazából nem hisz ebben. Mélyet sóhajtott, és megfontoltan folytatta: - Azért minden rendben. Féltem a haláltól, de még jobban rettegtem attól, hogy átállok... - Elakadt hangja, majd összeszedte magát, és tovább beszélt: - De ez nem történt meg, hála neked. Hogy is mondtad? Olyan volt, mintha visszaadtál volna önmagamnak. Te tetted lehetővé, hogy jó maradjak.

- Nem vetettem be semmiféle elmetrükköt, Whie! - tiltakozott a fejét rázva Scout. - Nem csináltam semmit. Egyszerűen csak tudtam, hogy mit fogsz választani.

- A magad módján intézted - felelte mosolyogva Whie. - őszintén szólva, érdekes téged ilyen szerénynek látni. Olyan... helyes vagy így!

Scout az Erővel pofon vágta a fiút, de éppen csak egy kicsit. Éppen csak meglegyintette, mire Whie nevetni kezdett.

- Disznó... - jelentette ki ekkor méltóságteljesen Scout.

A következő pillanatban Yoda kilépett a konyhafülkéből, a kezében tálcát tartott, amelyen három pohár állt, valamint egy borostyánsárga folyadékkal teli palack.

- Ne aggódjatok - mondta a padavanoknak -, bőven lesz még lehetőségetek arra, hogy rosszak legyetek! - Kuncogott egyet, megtöltötte a poharakat, és hozzátette: - És arra is, hogy jók. Az univerzum minden pillanatban újrakezdi. Válassz, és kezdd újra!

Scout felemelte a poharát, és gyanakodva nézegette a tartalmát. Yoda szuszogott, és felháborodva megkérdezte:

- Azt képzeled, hogy Yoda mester valami rossz lőrét ad neked?

Scout és Whie összenézett, majd az orruk felé billentették a poharukat, és beleszimatoltak. A legfinomabb Reythan-eper pazar illata lassan betöltötte az apró kabint, édes volt, akár a napfény a millavirágon.

- Már majdnem otthon vagyunk - mondta Scout, azzal bátran belekortyolt az italba. Különleges ízt érzett, mintha mézzel vegyes nyári eső simogatta volna a nyelvét.

- Szeretnék köszönetet mondani neked - szólalt meg ekkor szélesen vigyorogva Whie. - Alig várom, hogy elmeséljem otthon, hogyan parancsolgattál az űrkikötőben, hogy kijuttasd a csapatot a Vjunról. Gyerünk, hadnagy, igyekezzenek! Azok a Jedi - orgyilkosok mindjárt elmenekülnek azzal a Chryyával!

Kerítsen hajókat, hogy üldözőbe vehessük őket! Mire vár?

- Ugyan már, ha nem dobjátok be a jó öreg elmetrükköt, nem sikerült volna - szerénykedett Scout, de közben fülig pirult.

Hálás volt Whie-nek, amiért azt akarta, hogy ő úgy érezze, valóban hozzájárult a küldetés sikeréhez, nem pedig felesleges poggyász volt, ahogyan azt Jai Maruk eredetileg gondolta. Jai és még sokan mások - morfondírozott magában, és Hanna járt az eszében, akinek hófehér szeméből végtelen megvetés sugárzott a verseny idején.

Belekortyolt az italába, és felhördült. - Hűha... azon kaptam magam, hogy

hiányzik Hanna Ding! - Az arkaniai lány, aki miatt annyit

küszködtél? - Állandóan azért aggódott, hogy életét

veszti a háborúban - magyarázta Scout, saját magát is meglepve. - Nem akart a semmiért meghalni. A Jedik sokat számítottak neki. Mindannyiunknak sokat számítanak. A Rend az egyetlen családunk...

Hirtelen a szájára csapta a kezét, hogy elhallgasson. Whie bánatosan mosolygott rá. Yoda szusszantott egyet, és a fiúra nézve megszólalt:.

- Gondolom, nehéz lehetett... találkozni az édesanyáddal, miután Dooku elmenekült.

- Oly sok éve várt rám - felelte Whie -, de ami különös, hogy nem is énrám várt. Nem igazán. Ő egy kisgyereket veszített el, és az a gyermek már nem létezik. Amikor meglátott engem, egy idegent látott.

- Olyan ez, mint amikor mindenki elment a Geonosisra - szólt közbe váratlanul Scout. - A Templom szinte teljesen kiürült. Megpróbáltunk tanulni és rendesen viselkedni, de valójában csak elütöttük valahogy az időt, és vártuk, hogy a többiek visszatérjenek. De sosem tértek vissza. - Ivott egy kortyot, és a fejét ingatva folytatta. - És nemcsak azokra gondolok, akik meghaltak. Még azok is, akik életben maradtak, még azok is más teremtményként tértek haza. Komorabbak lettek. Megkeseredtek.

Whie megforgatta az italát a poharában, és a lányra sandítva megkérdezte:

- Arra gondolsz, hogy miután hazaérünk... nem tudunk visszailleszkedni? Mert én elképzelni sem tudom, hogy ugyanúgy járunk órákra, ugyanúgy beszélünk ugyanazokkal a társainkkal, mintha mi sem történt volna. Valahogy... minden megváltozott - fűzte hozzá aggodalmasan.

Igen, Whie megváltozott - állapította meg magában Scout. A küldetés előtt Whie volt a tanítvány, aki mindent tudott. Most már nem beszélt olyan magabiztosan, amitől idősebbnek tűnt. Már nem volt az a fiú, aki

eljátssza, hogy Jedi. Fiatal férfivá vált, aki küszködik, hogy megbirkózzon azzal a folyton változó, bizonytalan, felnőtt világgal, amelyben egy igazi Jedi-lovagnak élnie kell.

A fiú ránézett, és megkérdezte tőle: - És te... aggódsz még amiatt, hogy

elküldenek a mezőgazdasági csoporthoz? És Scout legnagyobb meglepetésére rájött,

hogy nem, már nem fél ettől. - Á - felelte nyugodtan -, azt hiszem, a

mesterek most már ragaszkodni fognak hozzám.

- Szerintem ezzel együtt tudunk élni - válaszolta Whie, és mosolygott ugyan, de a tekintete elködösült. Néhány másodpercig hallgatott, majd ismét megszólalt:

- Tudod... úgy döntöttem, hogy elhagyom a Cháteau Malreaux-t. Azt választottam, hogy visszatérek a Coruscantra. Azt reméltem, az otthonomnak fogom érezni, mint a Vjunt, amikor először rátettem a lábamat. De mégsem. - Ránézett a holoképre, amelyen a bolygó egyre nagyobbra nőtt. - Inkább úgy érzem magam, mintha kiszabadultam volna. Nem tartozom a Vjunhoz, ezt tudom. Nem mehetek vissza oda, függetlenül attól, hogy az anyám mennyire vár. Nem vagyok Malreaux vikomt. Én én vagyok, Whie, a Jedi-tanítvány. De azt sem érzem, hogy a Coruscanthoz tartozom. Ez a Jedi sorsa? - kérdezte Yodától. - Hogy bolyongjon és

vándoroljon, és sose telepedjen le? Ha igen, boldogan elfogadom. A Rendnek szenteltem az életemet, és ezt nem fogom visszavonni, de azt hiszem... nem sejtettem, hogy ennyire nehéz lesz. Sosem gondoltam, hogy nem lesz otthonom.

Yoda teletöltötte a fiú poharát, sóhajtott egyet, és beszélni kezdett:

- Sosem léphetsz bele kétszer ugyanabba a folyóba. A víz mindannyiszor továbbrohan. És te mindannyiszor máshogy lépsz. - Behúzta a fülét, és az emlékeibe mélyedve folytatta:

- Számtalan hosszú utat tettem meg. És sokszor vártam, hogy mások hazatérjenek a maguk hosszú utazásából. Sokan visszatértek. Mások megtörtek. Néhányan visszajöttek, de annyira megváltoztak, hogy csak a nevük maradt a régi. Egyesek a sötét oldalt választották, és elvesztek egészen az utolsó utazásig, addig, amelyet mindnyájunknak együtt kell megtennünk. Néha, a legsötétebb napokon érzem annak az utolsó utazásnak a vonzását. - Ivott néhány kortyot, és Whie-re meredve hozzátette:

- A sötét oldal ott van benned, ezt te is tudod.

Whie elfordította az arcát, és fojtott hangon felelt:

- Igen...

- De más dolgok is vannak idebent - mondta Yoda, és szelíden megkopogtatta a fiú mellkasát. - Benned van az Erő. Az igazi Jedi az Erőben él. Állandó kapcsolatban van az Erővel. Körülveszi őt, és kinyúl belőle, hogy kapcsolatba lépjen azzal, amely körülveszi.

Yoda elmosolyodott, és Scout melegnek és fényesnek érzékelte a mestert az Erőben, mintha egy lámpa ragyogott volna a kabin közepén.

- Az otthon nem egy rakás vasbeton - folytatta Yoda. - Nem egy palota, nem egy kunyhó, nem hajó és nem ócska viskó. Akárhol van is egy Jedi, ott van az Erő is. Akárhol vagyunk is, az a hely az otthonunk.

Scout felemelte a poharát, és mindhárman koccintottak egymással.

- A hazaérkezésre! - mondta a lány, és mindhárman fenékig ürítették a poharukat.

A Coruscanttól messze, nagyon messze,

mélyen a Kereskedelmi Szövetség vonalai mögött, egy jelentéktelen rendszer névtelen bolygóján Dooku, Serenno grófja magányosan sétált a tengerparton. Itt állította fel az új főhadiszállását, és tudta, hogy hamarosan vissza kell térnie a táborba. Tanácsadók, szolgák, talpnyalók, mérnökök és főtisztek hemzsegnek majd körülötte, a figyelméért és az idejéért viaskodnak, hogy elébe tárhassák az ötleteiket és a terveiket,

és úgy fogják elszívni az erejét, ahogyan a méh szívja a nektárt. Valószínűleg Asajj Ventress is ott lesz, és követelni fogja, hogy vegye maga mellé tanítványnak. Délután pedig találkozója lesz a rettegett Grievous tábornokkal, aki ugyan sokkal hatalmasabb Ventressnél, de sokkal kevésbé érdekes beszélgetőtárs. És persze Darth Sidious is bármelyik pillanatban jelentkezhet...

Mik vagyunk mi? - ttöprengett Dooku. Odakint, az öbölben hullámok emelkedtek fel, görögtek a part felé, majd fehéren tajtékozva összeomlottak, és sisteregve felfutottak a hideg homokra. Mit gondolsz, Dooku, mik vagyunk mi? A soros hullám ott habzott a csizmája körül, és amikor visszavonult, egy üres kagylóhéjat hagyott maga után, félig a homokba temetve.

Dooku felkapta, és lélegzetelállító erővel rátört egy régi emlék. Kisfiú volt, a Jedik még nem bukkantak fel, hogy elvigyék az otthonából. A tengerparton sétált, és talált egy kagylóhéjat. Híven emlékezett a tenger illatára, és arra, hogy sós, híg sár folyt ki a héjból, amikor a füléhez tartotta. És tudta, hogy valami csodálatos dolog történt, egy varázslat, ami örömmel töltötte el akkor, de már nem tudta felidézni, hogy mi volt az.

Kirázta a kagylóból a homokot, és a füléhez tartotta. Most már egy idős férfi füléhez; az a kisfiú réges-régen élt. Erezte, hogy felgyorsul

a szívverése, mintha - minő abszurd gondolat! - hallhatott volna valamit a héjban, valami rettentően fontosat. De vagy a kagyló volt más, vagy a tenger, vagy benne tört el valami, egyszer s mindenkorra megjavíthatatlanul. Nem hallott mást, csak a szél sziszegését, a hullámok sistergését és a szívének tompa, gyors dobbanásait. Hogy mik vagyunk mi? Magányosak...

Magányos vagy - suttogta neki a kagylóhéj. - Magányos... magányos... magányos...

Összezúzta a héjat a kezében, és a homokra hullatta a darabjait. Aztán megfordult, és elindult vissza, a tábor felé.

Whirry úrnő a Malreaux-kastély

dolgozószobájában ült egy terjedelmes karosszékben, és a naplementét nézte. Nem hozta helyre azt az ablakot, amelyen Dooku kirepítette őt. A keretből kisebb-nagyobb, háromszögletű szilánkok meredtek befelé, amitől az ablak tágra nyitott, fogakkal teli szájra emlékeztetett. A szilánkok foszlányokra szabdalták, a sebeiből csorgó vér több helyen vörösre festette rózsaszín báli ruháját. De ez már nem érdekelte.

A Kicsike elment. Amikor először kiolvasta a saját jövőjét az

üvegdarabokból, zokogott. Aztán a könnyek ideje elmúlt. Mostanra semmi sem maradt.

Semmi, csak az, hogy ott üldögéljen az ablaknál.

A nap lassan ereszkedett lefelé. Az este közeledtével a szél a szárazföld felől kezdett fújni, és a tenger felé tolta az örökös felhőket. A nap elérte a víz felszínét... belemerült... eltűnt alatta. Sötétség terjedt szét a kivételesen tiszta égbolton.

Hamarosan felragyogtak a csillagok, úgy sziporkáztak odafent, akár az apró jégszilánkok.

Whirry tudta, hogy a fia odakint van valahol. És többé sosem tér vissza. Teljes sötétség telepedett a környékre, de ő nem mozdult, hogy gyertyát gyújtson az ablakba. Feketeség vette körül, a levegő gyorsan hűlt. Az apró vjun róka sokáig nyüszített és szimatolt az asszony megmerevedő lába körül.

Reggelre az állat is elment. A láthatár derengeni kezdett. Az első fény megérintette a Jedi Templom

tornyát és a főkancellári rezidencia magas csúcsait. Ugyanolyan volt a színe, mint azoknak az álmos galamboknak, amelyek ezekben a percekben bújtak elő a Coruscant fenséges felhőkarcolóira épített fészkeikből. A forgalom halk, folyamatos zaja egyre erősödött, azzal párhuzamosan, hogy az első ingázók elindultak a kora hajnalban beinduló pékségek, gyárak és holokommunikációs

állomások felé. Aztán a nap felső hajlata megjelent a horizont felett. A lassan halványsárgára változó fényt ezer és ezer ablak verte vissza, mind erősebb ragyogással. Harmat csillogott a parkoló járműveken, de a karcsú, kecses fémburkolatok máris kezdtek átmelegedni, és a könnyű pára hamarosan eltűnt róluk.

Hajnal a Coruscanton... A Naboo bolygó szenátorának

lakosztályában megszólalt egy csengő. Néhány másodperccel később Padmé kíséretének egyik tagja, egy szolgáló besietett a hálószobába - futás közben igazgatta magán a sebtében felkapott ruhát. Amint megpillantotta az ablaknál álló úrnőjét, megtorpant, és megkérdezte:

- Csengetett, asszonyom? - Kérlek, tegyél fel vizet teának, és készíts

ki egy ruhát! Egy olyat, amit nyilvánosan viselhetek, és mégis elbűvölően nézek ki benne - válaszolta Padmé Amidala szenátor, és hangosan felkacagott.

A szolgáló azon kapta magát, hogy szélesen mosolyog.

- Szóval, elbűvölően, asszonyom... - felelte. - Megkérdezhetem, hogy milyen alkalomra?

- Oda nézz! Egy kilométerrel arrébb kisebbfajta

csillaghajó ereszkedett rá a Jedi Templom egyik leszállópályájára. Pillanatokkal később

apró alakok siettek le a rámpáján, míg más apró alakok a gép felé futottak.

Padmé a szolgáló felé fordult, és a boldogságtól ragyogva hozzátette:

- Hazajöttek!