szemelvények a kultúra történetéből
TRANSCRIPT
1
Óbudai Egyetem
Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ
Szemelvények a kultúra történetéből
Dr. Szekér Nóra
TMPK 7001
2
Tartalomjegyzék
EURÓPA FOGALMA ............................................................................................................. 4
I. EURÓPA-FOGALOM ..................................................................................................... 6
A fogalom eredete .............................................................................................................. 6
A fogalom értelmezése ....................................................................................................... 7
II. EURÓPA KULTÚRTÖRTÉNETÉNEK ALAPJAI .................................................. 12
Görög hagyomány ............................................................................................................ 12
Római hagyomány ............................................................................................................ 14
Keresztény hagyomány .................................................................................................... 16
III. EURÓPA RÉGIÓI ...................................................................................................... 20
Európa hét régiója ............................................................................................................ 20
Kelet - Nyugat fogalompár ............................................................................................... 20
FOGALMAK, NEVEK: ........................................................................................................... 26 IRODALOM: ........................................................................................................................... 26
GÖRÖG VALLÁSTÖRTÉNET JELLEGZETESSÉGEI ................................................. 27
I. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS ........................................................................................ 28
Mükénei kultúra ............................................................................................................... 28
A sötét korszak ................................................................................................................. 28
Az archaikus kor (8-4 sz.) ................................................................................................ 29
II. VALLÁS ......................................................................................................................... 30
A görög sokistenhit jellegzetességei ................................................................................ 30
Szakrális személyek ......................................................................................................... 37
Ünnepek ........................................................................................................................... 40
Az Olimposz lakói, a tizenkét főisten .............................................................................. 49
FOGALMAK ........................................................................................................................... 71 NEVEK .................................................................................................................................... 71 IRODALOM ............................................................................................................................ 71
AZ ÓKORI RÓMA MINDENNAPJAI ................................................................................ 72
I. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS ........................................................................................ 72
A királyság (Kr. e. 753-510) ............................................................................................ 73
A Római Köztársaság (Kr.e. 510-27) ............................................................................... 73
II. RÓMA VALLÁSA ........................................................................................................ 86
A római vallás legősibb rétegei ........................................................................................ 86
3
Egyedi vonások a személyes istenek világában ............................................................... 87
Görög vallás hatása .......................................................................................................... 88
Misztériumvallások .......................................................................................................... 89
III. A RÓMAI TÁRSADALOM SAJÁTOSSÁGAI ........................................................ 89
A római polgárjog ............................................................................................................ 89
Rabszolgák ....................................................................................................................... 92
IV. RÓMA VÁROSA ......................................................................................................... 94
Róma város képe .............................................................................................................. 94
A város élete ..................................................................................................................... 96
Játékok .............................................................................................................................. 98
FOGALMAK ......................................................................................................................... 104
NEVEK .................................................................................................................................. 104
IRODALOM .......................................................................................................................... 104
4
EURÓPA FOGALMA
A tyrusi király leányára, a szépséges Európára csodálatos álmot bocsátott egy éjszaka
Aphrodité, a szerelem istennője. Két világrész versengett érte, asszonyi alakban álltak meg az
ágya fölött, az egyik Ázsia, a másiknak akkor még neve sem volt.
- Az én földemen született, én is neveltem őt - mondta Ázsia, és átölelte a leányt.
- De nekem rendelte Zeus, és róla fognak elnevezni engemet - mondta az ismeretlen s
ellenállhatatlan erővel ragadta magához Európét.
Ekkor felriadt álmából a királyleány. Sokáig ült még szótlanul az ágya szélén,
dörzsölte a szemét, de nem tudta kitörölni belőle a látomást, olyan mélyen vésődött a szívébe
a két asszony alakja.
- Melyik isten küldhette szememre ezt az álmot? - tűnődött magában. - És ki lehet az
idegen asszony, hogy máris vágy fogta el a szívemet utána? Milyen szeretettel karolt át, és
úgy nézett rám, mintha a leánya volnék! A boldog istenek fordítsák jóra az álmomat!
Fölkelt s felkereste leánypajtásait s kiment velük a rétre, a tenger partjára, hogy
virágot szedjen. Egyik jácintot, a másik a nárciszt szerette, volt, aki az ibolyát, de Európé, ki
mint Aphrodité a kharisok között, minden pajtása közt a legeslegszebb volt, csak piros rózsát
szedett aranykosarába.
Messziről nézte őt Kronos fia, Zeus, a szerelem nyila megsebezte szívét s mátkájának
akarta a leányt. De a féltékeny Hérát nehéz volt kijátszania.
Elrejtette magában az istent és bika alakját öltötte magára. De nem akármilyen
közönséges bikáét, amilyen az istállóban ropogtatja a szénát, vagy amilyen a mezőn az ekét
húzza. Ennek a bikának véges végig aranyszőke volt a szőre, csak a homlokán ragyogott egy
hófehér kerek foltocska. Hát még a szarva. Hajszálig egyforma volt a két ága, s olyan volt,
mintha ezüstös sarlóját hordozta volna a fején.
Úgy jött a pázsitos rétre, nem is ijedtek meg tőle a leányok. Mindegyik közelről akarta
látni, ragyogó, sima szőrét mindegyik meg akarta simogatni. Csodálatos illat áradt a testéből,
mely a virágos rét szagánál is jobb volt.
Büszke, nyugodt léptekkel járkált a leányok között és a szépséges Európé mellett
megállt. Hízelkedve nyalta meg a királyleány hófehér nyakát, ez pedig átölelte őt és
gyöngéden törölgette szájáról a habot, sőt meg is csókolta. Nyájasan bőgött erre a bika, majd
5
meghajlította térdeit, fejét visszafordította, és okos, nagy szemeivel széles hátát mutatta
Európénak.
A királyleány odaszólt széphajú pajtásának:
- Jertek, jertek lányok, üljünk fel a bika hátára, kényelmesen fölférünk rá mindnyájan,
akárcsak egy jó tágas hajóra. Nézzétek milyen szelíd, nézzétek, milyen okos a tekintete, olyan
mint egy ember, éppen csak beszélni nem tud.
Így szólt s jókedvűen ült föl a bika hátára. A többiek is nekikészülődtek, de ezt már nm
várta meg a bika. Amint a hátán volt az, akit keresett, egyszeriben felugrott és nyílsebesen
tartott a tenger felé. A királyleány még visszafordult, hívogatva nyújtotta két kezét pajtásai
felé, de azok nem tudták utolérni.
A bika pedig egyenesen a tenger felé tartott. Nem riadt vissza a haboktól, csak bele a
vízbe, mint valami delfin. Elsimult a hullám, száraz patákkal ment végig a tükörsima
tengeren. A tenger népe felismerte az istent a bikában. Cethalak játszottak a lábai előtt,
jókedvű delfin bukfencezett a tiszteletére, és a cethalak hátán a szép néreisek is felbukkantak a
víz alól. Maga Poseidón, a tenger istene egyengette az utat bátyja előtt, a tritónok mind köréje
sereglettek és fújták a kagylótrombitát. Ez volt a nászének a tyrusi királyleány lakodalmán.
Európé egyik kezével a bika hosszú szarvába fogózott, a másikkal bíbor ruháját fogta
össze, hogy ne érjen a tengerbe. Könnyű peplosába kapaszkodott a szél és felduzzasztotta
mint hajóvitorlát. Szülőföldje eltűnt már a szeme elől, egy parti szikla sem, egy magas
hegycsúcs sem látszott már belőle. Felül kék égbolt, alul a parttalan tenger.
Riadtan nézett körül a királyleány:
- Hová viszel, te csodálatos bika? Ki vagy, hogy a tengertől sem félsz és a fókák útját
ilyen bátran járod? Gyors hajóké a tenger, a bika visszaretten tőle. Mert hol veszel itt édes
vizet, ha megszomjazol, édes füvet, ha legelni akarsz? Vagy talán valami isten vagy? Mert
istenekhez méltó, amit cselekszel. Talán, ha úgy tetszik, a kék levegőbe is fel tudsz emelkedni a
röpke madarak közé. De jaj, velem mi lesz, hogy atyám házát elhagytam, s a bika hátán
bolyongok, elhagyottan s azt sem tudom, hová, azt sem tudom, meddig? Legalább te segíts,
tengerek királya, földrengető Poseidón, legalább te vigyázz rám kegyesen! - mondta. De
megszólalt a szépszarvú bika:
- Ne félj, szépséges szűz! Mert tudd meg, Zeus vagyok, és az emberek közt olyan
alakban tudok megjelenni, amilyenben csak akarok. Szeretlek téged, azért kellett bejárnunk
ezt a nagy tengeri utat. De mindjárt Krétába érünk, és a kegyes sziget, ahol nevelkedtem,
téged is befogad. Ott ülünk menyegzőt, én szépséges mátkám, s híres, nagy királyok
származnak majd tőlünk.
6
Így szólt és csakugyan feltűnt már Kréta szigete. Ott újra felvette isteni alakját Zeus és
megtartották a menyegzőt. A három Hóra volt a násznép.
Így lett a szép tyrusi királyleány Zeus hitvese, s amint Zeus ígérte, híres, nagy királyok
lettek a gyermekei, Minós, Sarpédón és Rhadamanthys.1
I. EURÓPA-FOGALOM
A fogalom eredete
- A szó keleti eredetű, Kr. e. a VIII. században a görögök átvettek egy sémi szót,
amellyel a föníciai tengerészek a lenyugvó napot jelölték. Ez a szó a
görögöknél névként terjedt el.
- Európé a görög mitológia egyik alakja. A szidoni Agénór leánya, aki szépségre
istennőhöz volt hasonlatos, és istennő módjára élt apja palotájában. Egy
éjszaka álmot látott. Két asszony harcolt érte. Az egyik hazáját, Ázsiát
szimbolizálta, a másik azt a tengeren túli birodalmat, amelynek még nem volt
neve. A küzdelemben Ázsia maradt alul, és szolgálnia kellett Európét. Másnap
világosodott meg Európé előtt az álom értelme. Egy fényes szarvú bika jelent
meg előtte, aki alázatosan letérdelt előtte, és pillantásával kérte Európét, hogy
üljön a hátára. Alig ült fel a lány a hátára, a bika a tengerbe vetette magát, és
egészen Kréta szigetéig úszott vele. Európét maga Zeusz, a legfőbb isten
ragadta el. Bika alakját öltötte magára, hogy így tévessze meg féltékeny
feleségét, Hérát. Zeusz és Európé nászából született Minósz, a
civilizációterjesztő és törvényalkotó király, aki halála után az alvilág három
bírájának egyike lett. Zeusz, mint ahogy az istenhez illik, kellőképpen
gondoskodott kedveséről; feleségül adta a krétai királyhoz, és egy kontinenst is
elnevezett róla, Európát.
- Az ókori görögök számára Európa fogalmának kettős értelme volt:
Egyrészt földrajzi kiterjedést jelölt: Európa és Ázsia közt a határt
Hellészpontosztól a Donig jelölték ki. E határvonaltól nyugatra eső
terület Európa, mely a görögök számára kereskedelmi célpont volt.
Európaiaknak az ázsiai földrész nyugati végének lakóit nevezték.
1 Trencsénnyi-Waldapfel Imre: Görög regék, Móra Ferenc Könyvkiadó 1976, 78-80.
7
Európa fogalmának a földrajzi értelmezéstől függetlenül volt egy
kultúrához köthető jelentése is: Európé mint a krétai civilizáció
"ősanyja" egy Ázsiával szembenálló civilizáció szimbóluma is egyben.
A görögök szemében a görög városállamok és a perzsa birodalom
között vívott harcban, a nyugati és a keleti világ közötti ellentétben a
civilizációk alapvető konfliktusa öltött testet. Jól jellemzi ezt egy
Hippokratésznél fennmaradt jellemzés, melyben az európaiak bátrak és
kedvelik a harcot, miközben az ázsiaiak bölcsek, műveltek,
békeszeretők, és hiányzik belőlük a lendület. Az európaiak
ragaszkodnak a szabadsághoz, és készek harcolni, sőt meghalni érte.
Legkedveltebb politikai rendszerük a demokrácia, míg az ázsiaiak
könnyen elfogadják a szolgaságot, ha jóléttel és biztonsággal jár.
A fogalom értelmezése
- A fogalom értelmezhetőségének kettőssége napjainkra is átöröklődött. Európa
egyrészt földrajzi, másrészt kulturális fogalom. Kiterjedése a történelmi
események és kulturális tényezők függvényeként folyamatosan változik.
Ahogy azt W. H. Parker, egy orosz származású professzor megfogalmazta, az
árapályos Európa határai az árapály mintájára mozognak.2
- Európa mint hely3
A római birodalomban a fogalmat nem használták. Európa
kultúrtörténetében Róma és kultúrája kiemelten fontos szerepet játszik,
de Európát nem lehet azonosítani a Római Birodalommal, sem annak
nyugati területeivel.
Európa fogalma olyan egyedi politikai, kulturális és gazdasági
struktúrát jelöl, mely a középkorban született meg. E történelmi
képződmény előfeltétele volt a Római Birodalom összeomlása. "Európa
a Római Birodalom összeomlásakor kelt életre - vagy mondjuk inkább
így: Európa akkor vált lehetségessé, amikor a Birodalom felbomlott."4
A Nyugat-római Birodalom bukása után a keresztény világ kettéhasadt
2 idézi: Norman Davis: Európa története, Osiris Kiadó, Budapest 2002, 25.
3"Európa mint hely és Európa mint tartalom" Rémi Brague Európa a római modell című könyvének
meghatározása. Brague, Rémi:Európa a római modell, Bencés Kiadó, Piliscsaba 1994. 4 Jacques Le Goff: Európa születése a középkorban, Atlantisz Könyvkiadó, Budapest 2008, 16.
8
a Bizánci Birodalomra és a latin kereszténységre, azaz egy keleti
birodalomra és egy nyugati birodalomra. A jelenlegi Európa a latin
kereszténységet követő Európa helyén alakult ki. Ezt a "Kelet és
Nyugat" között húzódó nyelvi, vallási, politikai választóvonalat a
középkor elmélyítette és rögzítette. A középkorban alakultak ki Európa
fő jellemzői:
tagoltság: a politikai-területi tagoltság, a népességkeveredés, a
nyugati és a keleti, az északi és a déli régiók közötti
megosztottságok, a keleti határ képlékeny volta,
egységesség: az egységes vallási gyökerek, az egységes kultúra,
a strukturális politikai, gazdasági, jogi keretek egysége5.
A középkor kezdetén Európa földrajzilag a mai Nyugat–Európát
jelentette, azon területeket, ahol a Rómából irányított Egyház
fennhatósága érvényesült. Az ezredfordulóra területe kitágult
Lengyelország, Magyarország keleti illetve déli határáig azokkal a
királyságokkal, melyek csatlakoztak a római keresztény valláshoz.
A fogalom, mely kezdetben a bizánci területeket nem foglalta magában,
folyamatosan tágult az ortodox területek felé, Oroszország, majd a
Török Birodalom visszaszorulásával a Balkán felé. Oroszország felé
való kiterjesztése a 18. századtól merült fel, amikor Oroszország egyre
meghatározóbb szerepet játszott az európai nagyhatalmi politikában,
valamint amikor az Európa-fogalom tartalma a reformációnak és a
szekularizációnak köszönhetően egyre inkább elszakadt a vallási
meghatározottságtól: "1730-ban rukkolt elő egy Strahlenberg nevű,
orosz zsoldban álló svéd katonatiszt avval a javaslattal, hogy Európa
határát a Dontól ki kellene tolni az Urál hegységig és az Urál folyóig.
Az orosz kormány azonban valamikor a 18. század vége felé kitűzetett
egy póznát a Jekatyerinburg és Tyumen közötti úton, hogy megjelölje
Európa és Ázsia határát. (...) 1833-ban, amikor Volger Handbuch der
Geographieja megjelent, már általánosan elfogadott tétel volt, hogy
5 Jacques Le Goff: Európa születése a középkorban, Atlantisz Könyvkiadó, Budapest 2008, 17.
9
Európa az Atlanti-óceántól az Urálig terjed."6 Bár az Urálnál kijelölt
határ a közgondolkodás részévé vált, mind a Balkán, mind Oroszország
európaiságáról napjainkig viták folynak. Samuel P. Huntington a világ
civilizációiról írott könyvében az európai és az ortodox civilizációt
elkülöníti egymástól "egyrészt a bizánci eredet, a külön vallás, a
kétszáz éves tatár uralom, a bürokratikus zsarnokság alapján; másrészt
pedig a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás és más központi
jelentőségű nyugati tapasztalatok korlátozott hatásának
következményeként."7
Napjainkra az Európa szinonimájaként is használt "Nyugat" fogalmának
értelme, melyben már Észak-Amerika is benne foglaltatik, a földrajzi
tartalmaktól való teljes elszakadást mutatja. Huntington a fent említett,
nagy visszhangot kiváltó könyvében így fogalmaz: "Míg a 19. századi
Amerika Európától különbözőként és vele szembenállóként definiálta
önmagát, addig a 20. századi Amerika egy tágabb identitás, az Európát
is magában foglaló Nyugat részeként, sőt annak vezetőjeként szerepel.
Ma "a Nyugat" kifejezés egyetemesen annak a jelölésére használatos,
amit korábban nyugati kereszténységnek neveztek. (...) Történelmileg a
nyugati civilizáció európai civilizáció. A modern korban viszont a
nyugati civilizáció euro-amerikai vagy észak-atlanti civilizáció lett."8
- Európa mint tartalom
Az Európában kialakuló „keresztény világról” a IX-X. században
kezdtek el politikai-kulturális egységként gondolkodni. Az Európa szót
azonban a 14. századig csak igen elszórtan használták, és ezután is csak
lassan került be a szóhasználatba. Európa helyett e terület
megnevezésére a kereszténység szó volt az elfogadott. Ekkor alakult ki
a Respublica Christiana ideája, mely nem egy központosított
államhatalmat jelent, hanem monarchiák közösségét, melyet a
keresztény szolidaritás tart össze. A középkorban valóban elmondható,
6 Norman Davies: Európa története, Osiris Kiadó, Budapest 2002, 25.
7 S. P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, Európa Kiadó, Budapest
2001, 58. 8 S. P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, Európa Kiadó, Budapest
2001, 61.
10
hogy Európa egész részén keresztények éltek, akik elismerték a pápa
felsőbbségét. Respublica Christiana a 12-13 században a középkori
keresztény tudat meghatározó gondolata. A monarchiák és a különböző
államalakulatok állandósultak, Európa politikailag megosztottá vált, és
a gazdasági fejlettség terén is nagy különbségek mutatkoztak, de az
európaiak valamiféle virtuális politikai közösség részének tekintették
magukat, melyet a keresztény hit, az egyház szervezete és a római
jogállami hagyományok követése egyfajta szellemi egységben tart
össze.
A reformáció és a vallásháborúk következményeként egyre inkább
érvényét veszti a kereszténység egyetemessége. Ennek tudható be, hogy
e területi egység megnevezésére a kereszténység helyett a korábban
csak elszórtan használt Európa szó kezd elterjedni. Érdekes az Európa
és a kereszténység szóhasználati kronológiája és földrajza. A XVII.
század végére Európa már közkeletű szó Nyugat-Európában, viszont
Ausztriában, Magyarországon, ahol farkasszemet néznek a törökkel, és
még eleven a kereszténység régi eszménye, továbbra is a kereszténység
kifejezés uralkodott. Az 1700-as évek elejére azonban már Kelet-
Európában is elterjedt a fogalom használata.
Az Európa szó a köznyelvben és a tudományos nyelvhasználatban
egyaránt a felvilágosodás korára vált általánossá. A felvilágosodás
szülte meg a modern értelemben vett tudományosság alapelveit,
amelyek egzakt definíciókat követelnek az élet minden létező és
megfigyelhető jelenségéről. A tudományos értelmezés alól Európa
fogalma sem vonhatta ki magát. A felvilágosodás korának értelmiségi
köreiben e fogalom körül élénk vita alakult ki, melynek során az
európai identitás körvonalai és számos ma is élő sztereotípia
megfogalmazódott, mint például egyfajta kulturális felsőbbrendűség
gondolata, a haladás eszméje, a fogalom vallástól való elszakadása
vagy a kulturális meghatározottság. Ennek a vitának eredményeképpen
született meg 1751-ben Voltaire tollából az egyik első tudományos
igénnyel megszerkesztett Európa-definíció, mely a mai napig érvényes
alapelveket fogalmaz meg: „Európa egy nagy köztársaság, amelyik
11
több különböző államokra oszlik, köztük vannak királyságok, vegyes
államformájúak, de mind kapcsolatban áll egymással. Vallási alapjuk
azonos, még ha különböző felekezetekre oszlanak is. Ugyanazok a
törvények és a politika alapelvei, s ezek a világ más tájain
ismeretlenek.”9
A gyarmatosítás korszaka és Európa világuralmának időszaka
jelentősen befolyásolta az európai identitást. Egyrészről
körvonalazódott a "fehér ember" felsőbbrendűségi tudatának
ideológiája. Európa, mely nem csupán a katonai erő, hanem gazdasági
uralom, tudományos fölény, technikai vezetés birtokában volt, a világ
elit civilizációjának érezte magát. Ekkor szilárdul meg az európai
gondolkodásban az a szemléletmód, melyet Oswald Spengler A nyugat
alkonya című művében ptolemaioszi történelemszemléletnek nevez,
mely abból a képzetből indul ki, hogy Európa az a szilárd pont, amely
mint egy etalon mértékegység megadja mindennek a súlyát és értékét:
"E pont körül pedig a gigászi történelem évezredei és távoli, roppant
kultúrák forognak kellő szerénységgel. (...) A történelem valamennyi
eseménye innen kapja valódi fényét; jelentőségüket - perspektivikusan -
ennek alapján mérik. Valójában azonban a nyugat-európai ember
minden kétely nélküli, féktelen önteltsége szólal meg itt. (...) E
hiúságnak köszönhető az a már régóta szokásunkká vált hatalmas
optikai csalódás, melynek perspektívájában évezredek történelme - pl.
Kínáé vagy Egyiptomé - a messzeségben epizódszerűvé zsugorodik
össze."10
Másrészről, de mindezzel összefüggésben megfogalmazódott
az a sajátos európai "küldetéstudat", mely a világ meghódítását nem
hatalmi aktusként interpretálja, hanem megváltó tettként, melynek
során a világ elmaradottabb régióiba is eljuttatja a magasabb kultúrát, a
tudomány eredményeinek gyümölcseit. Ennek "a gesztusnak" az
őszintesége folyamatosan megkérdőjeleződött és az ellentmondásai
9 Roberto S. Lopez 2000-ben megfogalmazott gondolata jól mutatja Voltaire évszázadokon átívelő
hatását, és az Európa-fogalom mélyen kulturális meghatározottságát: Amikor ma Európát mondunk,
akkor nem egységes vallásra vagy egyetemes államra gondolunk, hanem politikai intézmények,
évszázados tudás, művészeti és irodalmi hagyományok, gazdasági és társadalmi érdekek együttesére,
amelyek különböző felfogásokat és független népeket fűznek össze. 10
Oswald Spengler: A Nyugat alkonya I., Noran Libro, Budapest 2011, 36-37.
12
körüli viták is napirenden voltak az értelmiségi körökben, az irodalom
tematikájában, de e felsőbbrendűségi tudat kritikája elsősorban a
világháborúk és az európai világhatalmi pozíciók visszaszorulása után
fogalmazódott meg.
A második világháború vége óta az európai identitásnak már nem
csupán kulturális eszménye, hanem intézményes keretei is kiépülni
kezdtek az Európai Unió megszületésével. Az Európai Unió mint
intézmény megszületése azonban számos kérdést vet fel az európai
kultúrára és identitásra vonatkozóan. Nagy kérdés például, hogy vajon
az európai identitás felépülhet-e a nemzeti identitás mintájára, átvéve
annak helyét és szerepét, vagy sem?11
II. EURÓPA KULTÚRTÖRTÉNETÉNEK ALAPJAI
"Az európai kultúra a kereszténység és a görög-római civilizáció maradványainak
történelmi összekapcsolódása révén jött létre." - írja a lengyel történész, Oscar Halecki
az európai tradíciókat elemző tanulmányában.12
A görög-római humanizmus és a
kereszténység az a két fő pillér, melyre Európa mint kulturális közösség épült, és az
európai tradíció két legmeghatározóbb összetevője maradt. E kettősség valójában
három jól elkülöníthető kulturális örökséget takar. A görög-római civilizáció a
kereszténység térhódításakor már egységgé olvadt össze, azonban ezen egység mögött
igen eltérő szemléletmód és más-más kulturális gyökerek húzódnak meg.
Görög hagyomány
- A görög kultúra egyik meghatározó vonása az eredetiség. A görög mitológia és
vallás, a művészetek, a filozófia, a társadalmi struktúra mind olyan sajátosan
egyedi képződmény, melyhez hasonlót az ókori kultúrákban nem igen találunk.
- "Az ősi közösségekben tulajdon a szó civilizált értelmében nem létezett, ha
egyáltalán valami, akkor az emberek tartoztak a földhöz, nem pedig a föld az
11
Bayer József: Európai kultúra - európai identitás, in: Karikó Sándor (szerk.): Európaiság, Áron
Kiadó, Budapest 2001, 14. 12
Oscar Halecki: Az európai tradíció kettős dualizmusa, in Oscar Halecki: Európa millenniuma,
Századvég Kiadó, Budapest 1993, 25-32, 25.
13
emberekhez."13
A görög társadalom hozta létre elsőként a föld
magántulajdonát, a magántulajdont mint társadalomformáló erőt. Ezáltal
társadalmi rendszere gyökeresen különbözött a közös tulajdonra épülő ókori
keleti társadalmak felépítésétől. A közös föld és tulajdonrendszer erősen
központosított, despotikus hatalmat eredményez, ahol az egyén mint politikai
szereplő nem létezik. Görögországban, ahol megjelenik a magántulajdonra
épülő gazdaság és társadalom, az egyén szerepe is hangsúlyozottabbá válik,
nemcsak a gazdasági, hanem a politikai életben, sőt a kultúra emberképében is,
mely a görög vallás antropomorf istenvilágában ölt testet. A magántulajdon az
európai társadalmak és az európai fejlődés egyik alappillére, mint ahogy az
emberközpontú szemléletmód ugyancsak meghatározója az európai ember
gondolkodásának.
- Mindezzel szorosan összefügg a görög kultúra nagy vívmánya, a
magántulajdonnal rendelkező "középrétegre" épülő demokrácia megszületése,
mely az európai politikai gondolkodás számára az ideális társadalmi
berendezkedés alapja. De a demokrácián kívül Európa politikai fogalmaink
jelentős része, mint például az arisztokrácia, az autokrácia, a politika, a
föderalizmus stb. a görögöktől származik.
- A görög művészetek története nem csupán minden európai művészet és
irodalomtörténet első fejezete, hanem korszakokat átívelően annak alapja is. A
görög irodalom és művészet témaválasztása, műfaji jellegzetességei a mai
napig előirányozzák a művészet irányelveit. Jól példázza a "görög mérték"
meghatározó jellegét a művészettörténet elméleti megalapozójának, Johann
Joachim Wincklemann (1716-1768) Az ókor művészetének története című
munkája, melyben minden művészeti alkotás értékelésének kiindulópontjául a
görög művészetet adja meg, mint a művészi érték klasszikus mértékegységét.
- Az európai filozófia görög meghatározottsága vitán felül áll. "Kétségtelen,
hogy a görög gondolkodás különböző áramlataitól folyamatos út vezet a
keresztény Európa filozófiai iskoláiig."14
A görög filozófia kérdésfeltevései
mai napig élők. Platón és Arisztotelész nélkül nemcsak, hogy nem képzelhető
13
Lewis Mumford, A város a történelemben, Gondolat Kiadó, Budapest 1985, 108. 14
Oscar Halecki: Európa millenniuma, Századvég Kiadó, Budapest 1993, 26.
14
el az európai filozófia, hanem a filozófiai iskolák e két filozófushoz való
viszonyuk alapján körvonalazódnak. Számos nagy, modern európai filozófus a
fő elméleteit Arisztotelész és Platón műveinek kommentálásaként fejti ki.
Római hagyomány
- APPOLLODORUS: Értem, Caesar. Maga Róma nem alkot művészetet, de
felvásárol és eltulajdonít mindent, amit a többi nemzet alkot.
CAESAR: Micsoda! Hogy Róma nem alkot művészetet! Hát a béke nem
művészet? A háború nem művészet? A kormányzás nem
művészet? A civilizáció nem művészet? Mindezt megkapjátok
tőlünk, cserébe néhány díszért. Ti csináljátok a jobb üzletet...15
- Elterjedt vélemény, hogy a görögök, noha politikailag a rómaiak uralkodtak
felettük, kulturálisan legyőzőik felett álltak. "Sokak számára Róma a legjobb
esetben is csupán nagyobb méretekben utánozza és folytatja Görögországot. A
görög civilizáció minőségi, a római mennyiségi. Görögországnak stílusa volt,
Rómának pénze. Görögország feltaláló volt, Róma az alkalmazott kutatások
részlege. (...) Vallásukban a rómaiak örökbe fogadták az egész Olümposzt,
örökölték a görög erkölcsfilozófiát, az irodalomban a latin szerzők tudatosan
követték görög elődeiket. A spekulatív filozófiában és a
természettudományokban a rómaiak lényegében nem jutottak tovább a korábbi
eredményeknél."16
A görögök az eredetiség jegyében nem tekintettek
semmilyen kultúrát mértéknek, a rómaiak számára mindennek a mértéke a
görög volt. (Ezt örökül hagyták az európai kulturális gondolkodásra.) Róma
nagy vívmánya azonban, hogy elismerte más kultúrák nagyságát, és képes volt
azt a sajátjához integrálni. Az, hogy képes volt a különböző kultúrákat
egymáshoz és a sajátjához integrálni, méghozzá évszázadokon keresztül
működő formában, nagyon is eredeti eleme a római kultúrának, mely az
európai gondolkodás számára ugyancsak mértékadó példát jelent. Ennek is
köszönhető, hogy sokszínű birodalmát évszázadokon keresztül egységben tudta
tartani. De az egység szempontjából ugyancsak meghatározó a birodalom
intézményének és infrastruktúrájának hatékony működtetése. Míg a görögök
15
G. B. Shaw: Caesar és Kleopátra, V. felvonás, idézi: Ürögdi György: Hogyan utaztak a régi
rómaiak? Panoráma Kiadó, Budapest 1979, 5. 16
Norman Davies: Európa története, Osiris Kiadó, Budapest 2002, 155.
15
elsősorban szellemi téren nyújtottak rendkívülit és jelentettek mintát
Európának, addig a rómaiak a közrendi jog és az intézményi alap kiépítésében.
- Róma egyik legnagyobb jelentőségű öröksége a latin nyelv, mely egyben az
antik kultúra közvetítését is jelentette. A középkori Európa latinul beszélt és
írt. A egyház hivatalos nyelveként Európa nemzetek feletti, közvetítő nyelve,
mely a 16. századig jelen van az egyház intézményein kívül az egyetemeken, a
tudományos és filozófiai szókészletben, a diplomáciában és a világi
intézményrendszerekben. Hamvas Béla a Németség című esszéjében így
foglalja össze a latin nyelv jelentőségét: "Szerepe főként nem az volt, hogy a
népeket gyakorlatilag összekapcsolta, hanem, hogy a népi nyelveken
kimondhatatlan univerzális fogalmak jegyében kapcsolta össze. A latin nyelv a
középkorban az egyetemes emberi kommunikáció feladatát teljesítette."17
A
latin a közvetítő szerepének elvesztése után is meghatározó maradt. Jól
példázza ezt, hogy az Oxford Dictionary adatai szerint a ma használatos angol
szókincs fele, az Európában beszélt nyelvek elvont fogalmainak jelentős része
latin eredetű.
- A római jog: A ma is érvényben lévő európai jog alapja. Itt született meg egy
minden korábbinál összetettebb magánjog, amely a görög magántulajdonra
épülő társadalmi struktúrát ülteti jogilag szabályozott és intézményi keretekkel
ellátott rendszerbe. A római jog a polgárjoggal rendelkezők és nem
rendelkezők, valamint a szabadok és nem szabadok közötti alapvető jogi
megkülönböztetésre épül. Az európai minta a római polgárjoggal
rendelkezőkre vonatkozó jogrendszer, mely megteremti a törvény előtti
egyenlőséget, a személyekhez és jogtárgyakhoz való viszony sérthetetlenségét,
sértettség esetén a védelem lehetőségét. Nagy hangsúlyt helyez a
jogbiztonságra és az önhatalmúság lehetőségének kiiktatására.
- A római birodalom infrastruktúrája: A rómaiak nagy hangsúlyt helyeztek a
területek megszervezésére, kiaknázására és védelmére. A birodalmát autonóm
provinciákra tagolódott, fejlett úthálózat szőtte át, gazdasága a tudatosan
kidolgozott várostervezési elvek alapján épített városok hálózatára alapult. Jól
szervezett adórendszere biztosította a birodalom pénzügyi bevételeit és az
17
Hamvas Béla: Patmos I., Életünk, Szombathely 1992, 78.
16
infrastruktúra fenntarthatóságát. A városok életében meghatározó szerepet
játszó államilag finanszírozott gladiátorjátékok és cirkuszi mulatságok,
valamint az olyan jóléti juttatások, mint a kenyér, ruha és alamizsnaosztás
megalapozták a "cirkuszt és kenyeret" elvére épülő császári politikai rendszert.
A birodalom területi biztonságát jól szervezett légiók védték évszázadokon
keresztül.
- A római és a görög kultúra egymáshoz való viszonya
A két kultúra egymást kiegészítő volta mellett számos olyan elemet
tartalmaz, amely egymásnak feszülő és egymással nehezen kibékíthető
szemléletet rejt magában.
A görög és a római hagyomány gyökeresen különbözik egymástól a
nagyhatalmi politikához való viszony tekintetében. A görögök kis
alapterületű, független városállamban, nem nagyhatalomban
gondolkodtak. A kis autonóm egységek létjogosultságát hangsúlyozták,
míg a rómaiak természetesnek tartották a nagyhatalmak dominanciáját,
kezdetektől nagyhatalmi törekvések motiválták hódításaikat.
Ez a kettőség mai napig ható feszültség az európai politikai
gondolkodásban és történelemben: a nemzetek jogai és a nagyhatalmi
törekvések, az autonóm területek létjogosultsága és a birodalmi eszme
közötti feszültségként jelenik meg.
Keresztény hagyomány
- A kereszténység a görög-római kultúrába született, és a római birodalom adott
keretet terjeszkedésének. Európa megszületésekor minden államszervezet
mögött ott áll a terjeszkedő keresztény egyház, amely a tízparancsolat alapján
új tulajdoni és családi rendet, valamint azonos istenhitet hirdetett. A keresztény
értékrend nem csak hitvilág, hanem életforma is. A tízparancsolat az emberek
mindennapi életének új alaptörvényeit rögzítette, szentesítette a
magántulajdont, az egynejűséget, az öröklést, a férfi-nő, a szülő-gyermek
viszonyt. A középkorban a Bibliát olyan enciklopédiának tekintik és
használják, amely tartalmazza mindazt a tudást, amellyel Isten megajándékozta
az embert.
17
- A keresztény vallás „alapítója”, a názáreti Jézus, a júdeai Betlehemben
született, Galileai Názáretben nőtt fel. „Életrajzírója”, Lukács evangélista
szerint 30 éves volt, amikor a nyilvánosság elé lépett, 36 évesen a zsidó
főtanács elfogatta, és Poncius Pilátus április 7-én keresztre feszíttette. Jézus a
tizenkét apostolt, a szűk tanítványi körét bízta meg, hogy az egész világon
hirdesse tanításait, az Evangéliumot. Követőiket a 40-es évek elején kezdték
„krisztusinak”, azaz keresztényeknek nevezni.
- A kereszténység a zsidó vallásból sarjadt ki, de a római birodalom keretei
között lett univerzális világvallássá. Ugyanakkor a kereszténység az
ószövetségi gyökereit nem tagadta meg. Az Ószövetség mindkét vallás
számára szent irat, a tízparancsolat a kereszténység számára is erkölcsi mérce.
- Krisztus tanítását az Újszövetség foglalja össze, melyet tanítványai és
követői a halálát követő évszázadban jegyeztek le. Máté, Márk, Lukács és
János evangéliumai Jézus alakját és tanítását mutatják be, halálának és
feltámadásának üzenetét. Az apostolok cselekedetei az Egyház elindulásáról,
Péter és Pál apostol működéséről szól. A Jelenések könyve, az Apokalypsis
Szent János látomásait tartalmazza.
- A keresztény tanítás szerint az ember az eredendő bűnben születik
Ádám és Éva bűnbeesése óta. Ádám és Éva megszegte a Teremtő tiltó
parancsát, ettek a jó és rossz tudásának fájáról, ezzel elkövették az első bűnt.
Kiűzettek a Paradicsomból, hogy ne tudjanak az örök élet fájáról is enni. Az
ember és Isten között megszűnt a harmónia. Az eredendő bűn következménye,
hogy az ember úgy születik a világra, hogy nem ismeri a Teremtőt, nem tud
teremtettségéről.
- Jézus Krisztus a keresztény tanítás szerint ember és Isten egy
személyben, kereszthalálával és feltámadásával megváltotta az emberiséget az
eredendő bűn következményétől, így minden ember számára elhozta az
üdvözülés lehetőségét.
- A kereszténység idő-fogalomban is új szemléletet hozott az ókorihoz
képest. Az ókori felfogásban a világ nem teremtett és soha el nem múló, abból
az alapvetésből kiindulva, hogy semmiből semmi sem lesz. A keletkezés, az
elmúlás a változások az örök világ keretei között zajlanak. A kereszténység a
18
világot ezzel szemben teremtettnek tekinti, amelyet Isten hozott létre a
semmiből, és amelyet ő tart fenn teremtő akarata által.18
- A keresztény kultúra a zsidó vallási közösségről való leválás után az üldözések
ellenére is rendkívül gyorsan integrálódott a görög–római kultúrával. A 2.
századi források már a keresztények nagy tömegeiről beszélnek. A 4. századra
a lakosság 15-17%-a vallotta magát kereszténynek. E gyors terjedésnek egyik
oka, hogy az I. századra a rómaiak vallási élete formálissá merevedett. Erős
volt az igény egy bensőségesebb, mélyebb lelki életet ígérő vallás iránt.
Ugyanakkor a kereszténység nagyon sok szempontból összeegyeztethető volt a
görög-római humanizmus eszmeiségével. Átvette annak nyelvét,
gondolkodásmódját. A görög filozófia segítségével fogalmazta meg hitének
alapvető tanításait. A görög-római vallás erkölcsi eszménye, a virtus, az
emberközpontú humanizmus, ahol az ember jobbítása a cél és fontos az ember
méltósága, sokban hasonlított a keresztény tanításokhoz.
- A kereszténység gyors terjedésének, és az ókori világ meghódításának titkát
Mircea Eliade így fogalmazza meg: "A keresztény tanítás végső győzelmének
sok oka van. Először is a keresztények rendíthetetlen hite és erkölcsi ereje, a
kínzásokkal és halállal szembeni bátorságuk, amit még legnagyobb ellenségeik
(...) is csodáltak. Másfelől a keresztények összetartása páratlan volt; a közösség
gondját viselte az özvegyeknek, árváknak, öregeknek, és kiváltotta a kalózok
foglyait. A járványok és városok ostromai idején egyedül a keresztények
ápolták a betegeket és temették a halottakat. Európa minden gyökértelenje, a
magánytól szenvedő tömegek, a kulturális és társadalmi elidegenedés áldozatai
számára az egyház jelentette az egyetlen reménységet arra, hogy valamiféle
hovatartozásra tegyen szert, megtalálja vagy újra fellelje az élet értelmét. Mivel
társadalmi, faji vagy intellektuális korlátok nem voltak, bárki tagja lehetett
ennek a közösségnek, ahol egy nagyhatalmú polgár, a császár kamarása földre
borult egy püspök, saját hajdani rabszolgája előtt. Nagyon valószínű, hogy
soha, egyetlen társadalom se látott - se azelőtt, se azóta - hasonló egyenlőséget,
ennyi irgalmat és testvéri szeretetet, mint amiben a keresztény közösségek
éltek az első négy évszázadban."19
18
Turay-Nyíri-Bolberitz: A filozófia, Szent István Társulat, Budapest 1980. 101-103. 19
Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története II. Osiris Kiadó, Budapest 1995, 324.
19
- A kereszténység nagyon sok eleme azonban ellentétes a görög-római világ
kultúrájával. Az antik kultúra a földi lét felé fordul. A keresztény ember
gondolkodásában a földi lét átmeneti állapot, hiszen az örökkévalóság az
ember fő célja. A keresztény felfogásban az ember hűséggel egyedül Istennek
tartozik, a világi hatalmat csupán a tisztelet illeti meg. A Római Birodalomban
a császár isteni hatalomra formált jogot. Minden meghódított néptől
megkövetelték a császár istenként való tiszteletét, ami keresztény vallás
tanításaival összeegyeztethetetlen. Ez az ellentét egyik fontos oka volt a
keresztényüldözésnek.
- Az antikvitás nemzeti és arisztokratikus szemléletű. Felfogása szerint bizonyos
népek és államok felsőbbséget élveznek. A görögök, illetve a rómaiak
természetes rávalóságukban gyökerező, örökkévaló fölénye a többi népek felett
alapvetés. A görög-latin civilizáció a szelekció hatalmán alapult, mely szerint
az emberek és a népek adottságaikban, történelmi küldetésüket tekintve nem
egyenlők. A kereszténység tanítása szerint az erkölcsi törvény előtt minden
ember és minden nép egyenlő, hiszen minden ember ugyanazon egy Isten fia.
Ez a szemlélet aláásta az antik civilizáció arisztokratikus épületét, mely
politikai és legitimációs válságot idézett elő a Római Birodalomban.20
- Egyház és az állam új viszonya a kereszténységben: Az ókorban és általában az
Európán kívüli civilizációkban a vallási és politikai közösség szinte
szétválaszthatatlan. Az ótestamentumi zsidóságnál a vallási közösség teljesen
azonos volt a népi és politikai közösséggel. A Római Birodalom vallásának
alapja a császárkultusz, mely politikai alapon szerveződött. A kereszténység
gyökeres változást hozott ebbe a szemléletbe. Jézus nem vállalta a zsidó
nemzeti törekvések szolgálatát. Jézus azzal bízta meg az apostolokat, hogy a
Föld minden népének hirdessék az Evangéliumot. Ő minden ember atyja,
mindenkit megváltott a kereszthalálával. Az ő működése révén olyan
„társaság” jött létre – az egyház – amely nem esett egybe semmiféle ókori
politikai vagy etnikai közösséggel.
20
G. Ferrero: Az ókori civilizáció bukása, Pantheon Kiadó, Budapest 1924, 52-59.
20
III. EURÓPA RÉGIÓI
Európa hét régiója
- Észak Európa: Skandinávia; Dánia, Norvégia, Svédország, Finnország, Izland.
- Baltikum: Észak mediterráneumának is nevezett Balti-tenger térsége:
Észtország, Lettország, Litvánia
- Dél-Európa: mediterráneum. Földközi-tengeri hatalmak, az ellenségesen
szembenálló iszlám és a keresztény civilizáció közötti „határfolyó”.
Portugália, Spanyolország, Olaszország, Görögország. Meghatározó szerepe
a XVI. sz.-ig tartott. Sajátos társadalmi modellt képviselt.
- Balkán: a török fennhatóság nagyon meghatározta a térség kulturális és
politikai fejlődését. Az állammá fejlődés a török birodalom visszaszorulása
után vált lehetségessé, amely 1830-tól egészen 1918-ig tartott: Szlovénia,
Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Jugoszlávia, Albánia, Macedónia,
Bulgária, Törökország, Románia
- Nyugat Európa: Centrumtérség, kulturális, gazdasági és politikai mintaadó
terület. Anglia, Franciaország, Benelux államok
- Közép-Európa és Kelet-Európa: A Közép-Európa, illetve Kelet-Európa
fogalmának komplexitását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy könyvtárnyi
irodalom elemzi a kérdést. Németország és Oroszország (illetve Szovjetunió)
régióban betöltött szerepe meghatározó. A II. világháború után ketté szakadt
Európában a szovjet érdekszférába tartozó országok kerültek Kelet-Európa
fogalma alá a szovjet fennhatóság megszűnéséig Közép-Európa fogalmát
hatályon kívül helyezve.
Kelet - Nyugat fogalompár
- Európa régióinak pontos behatárolása ugyanolyan bonyolult és nehéz kérdés,
mint magának Európa határainak megállapítása, ugyanis ez sem elsősorban
földrajzilag, hanem sokkal inkább történelmileg és kulturálisan értelmezhető.
Az európai tudaton belül a kelet-nyugat fogalompár tartalmának változása
kiinduló pont magának az Európa-fogalomnak az értelmezéséhez, valamint az
Európán belüli régiók behatárolásához.
21
- Kelet - nyugat mint BIZÁNC ÉS NYUGAT-EURÓPA szembenállása
"Amit közönségesen a római birodalom bukásának neveznek -
vélekedik G. Ferrero -, az a valóságban nem más, mint a civilizáció
összeomlása a nyugati provinciában. (...) Keleten ellenben a korlátlan
egyeduralom formáihoz kötött császári tekintély még századokon át
elkerüli fenyegető végzetét."21
Egy újabb keletű meghatározás szerint Bizánc tulajdonképpen
kereszténnyé lett görög nemzetiségű Római Birodalom, mely
hagyományaiban római, kultúrájában görög, kormányzati módszereiben
keleti, hitében keresztény. Fejlődése alapvetően tér el Nyugat-Európa
fejlődésétől, az európaiságra jellemző jegyeket sok szempontból nem
viseli magán.22
A Nyugatrómai Birodalom összeomlása után a római császárság
Konstantinápoly székhellyel keleten tovább élt Bizánc néven. Lakói
magukat kelet-rómaiaknak nevezték és Bizánc hivatásának érezte, hogy
a római örökséget továbbvigye. Sikerült a római államszervezés, a
városi civilizáció, a katonai hagyomány, az antik kultúra számos elemét
átörökíteni. Keleten a történelmi fejlődés kontinuitása nem
kérdőjeleződött meg, mint nyugaton, ahol a nyugatrómai birodalom
bukása után 3 évszázadig nem létezett hasonló államszervezet. Itt nincs
elnéptelenedés, a lakosság száma kr. u. 400-600 között 18-20 millió. A
városi élet, az ipar, a kereskedelem töretlenül folytatódott tovább. Nem
agrárosodott el a társadalom, mint Nyugaton, a bizánci civilizáció
marad hagyományosan városi civilizáció, ahol Konstantinápoly egy és
fél millió lakosával a keresztény világ legnagyobb városa. (de van 2
százezres város: Alexandria, Antiochia és 30 tízezres város)
Ugyanakkor ez a Bizánc már nem a régi res publika, sokkal inkább
hasonlít egy keleti despotikus államra. Bizánc keleti típusú
tekintélyuralmi rendszer, ahol a császár korlátlan hatalommal
rendelkező, abszolút uralkodó.
21
G. Ferrero: Az ókori civilizáció bukása, Pantheon Kiadó, Budapest 1924, 127-128. 22
Oscar Halecki: Európa millenniuma, Századvég Kiadó, Budapest 1993
22
A bizánci császárok mint despotikus uralkodók ragaszkodtak ahhoz,
hogy az Egyház is az ő irányításuk alatt álljon. Sorsdöntő mozzanat,
hogy a pápák nem költöztek át Konstantinápolyba. Rómában maradtak,
és nem fogadták el a bizánci császár egyházra kiterjesztett hatalmát. A
pátriárkák pedig nem fogadták el Róma püspökének, a pápának a
felsőbbségét, számukra egyházi kérdésekben továbbra is a császár
maradt a megkérdőjelezhetetlen tekintély. (Ebből fakadt a későbbi 867-
ben bekövetkezett egyházszakadás) A pápaság a konfliktusok ellenére
egészen addig nem szakíthatott nyíltan Bizánccal, amíg valamilyen
módon az európai keresztény területek katonai védelmét Bizánc nélkül
nem tudta ellátni. A 8. század végén azonban a pápaság új,
formálódóban lévő hatalomban lelt szövetségest: a Nagy Károly vezette
frank birodalomban. Egy olyan új hatalom volt kibontakozóban, mely
Bizáncnál alkalmasabbnak látszott arra, hogy a római és keresztény
tradícióra alapozva megszervezze az egységes keresztény Európát.
III. Leó pápa 800 karácsonyán Rómában császárrá koronázta az Európa
atyjának nevezett Nagy Károlyt, ezzel megszületett az egyház és az
állam a történelemben eddig nem látott szövetségi struktúrája a
teokratikus királyság rendszere. Nagy Károly birodalmával, az egyház
és az állam új szövetségével véglegessé vált Nyugat-Európa
különválása Bizánctól.
A pápa és a király új szövetsége szerint az uralkodó a hatalmát Istentől
kapta és az ő kegyelméből kormányoz. Személye szent, hiszen ő
„Krisztus földi helytartója”, amelyet az Egyház a királlyá koronázás
aktusával és intézményi tekintélyével szentesít. Ezzel a királyi hatalmat
szakrális magasságokba emeli és biztosítja stabilitását. Viszonzásul
azonban az Egyház ragaszkodott az előző évszázadok alatt megszerzett
függetlenségéhez. A világi hatalom ennek értelmében nem szólhat bele
még a saját királyságának területéhez tartozó egyházi intézmények
működésébe sem, sem pedig alattvalói vallási életébe.
Nagy Károly birodalma halála után több királyságra tagolódott, de az
utódállamok és az európai keresztény államok követték a teokratikus
királyságok rendszerét. Hatalmi dualizmus alakult ki, az egyház és az
23
állam nem fonódott össze, hanem két külön szférát képviselt, ami
lehetetlenné tette a bizánci típusú egyeduralmi uralkodási forma
kialakulását. Európa királyságaiban a világi hatalom mellett működött
az egyházi hatalom saját intézményrendszerrel és igen komoly
befolyással minden egyes alattvalóra. A Rómából irányított egyházi
hatalom ily módon Európa összes királyságát behálózta. Működésébe
elviekben a világi hatalomnak nem volt beleszólása, még ha saját
államiságának keretei között működött is. Ugyanakkor a világi hatalom
léte függött az Egyház legalizáló tekintélyétől, hiszen a királyi hatalom
stabilitását az Egyház adta meg azzal, hogy kimondta, a királyok Isten
akaratából uralkodnak. Ilymódon a középkori királyok biztos
legalitással bírtak, ugyanakkor erős függő helyzetbe kerültek a Római
Egyháztól. Vagyis a középkori királyi hatalom ellenőrzött, felelősségre
vonható hatalom volt, amelyet meghatározott normák
figyelembevételével kellett gyakorolnia. (Az Egyház vezeklésre
kényszerítheti, sőt a trónjától is megfoszthatja a számára nem
megfelelően kormányzó királyokat.)
- Kelet - nyugat mint NYUGAT- és KELET-EURÓPA szembenállása
Nyugat-Európa fogalma kr. u. 500-800 között született meg. Ekkor a
nyugati jelző még nem Kelet-Európával, hanem Bizánccal és az
iszlámmal való szembenállást jelent. Nyugat–Európa 1000-1300 között
nyeri el mai értelmét, Közép- és Kelet-Európa megszülető új régiójával
szemben, amikor a keleti régió pogány népei megkeresztelkednek és
betagolódnak a teokratikus királyságok és Európa politikai rendszerébe.
Kelet-Európában a keresztény királyságok a nyugati királyságok
mintájára és az ott kialakult feudalizmus mintájára szerveződtek meg.
Nyugaton több fázisban, időben tagoltan, a 9-től a 13. századig
organikusan épültek egymásra a társadalom elemei. A keleti sávban
mindez másfél évszázad alatt, nyugati minta alapján zajlott le. Ez a
"megkésettség" azonban nem csupán időbeli eltolódást jelent, hanem
strukturális különbséget is eredményez a két régió társadalmi
struktúrájában. Olyan társadalmi modellt vett át „felülről vezényelten"
24
a keleti régió, melynek kialakulását alapvetően a társadalmi
önszerveződés határozta meg:
Amint már említettük, a nyugat-római birodalom bukása után (496)
Európa területén lényegében háromszáz évig nem tudott tartós
államhatalom kialakulni. A bomlási folyamatban a késő-római
társadalom öröksége, a nagybirtokrendszer az egyetlen világi
intézmény, mely mint szilárd és tartós keret fenn tudott maradni. Hogy
fennmaradását biztosítani tudja, kénytelen volt saját katonai védelmét
önerőből ellátni. A hanyatlás századaiban a szabad parasztok, akik
képtelenek voltak a rendszeres barbár betörésektől magukat megvédeni,
egyénenként vagy egész falvanként tömegesen húzódtak meg a
nagybirtok védelme alatt. A nagybirtok kialakulásában tehát nem a
kisparaszti birtok kisajátítása játszott szerepet, hanem épp ellenkezőleg,
felsőbb irányítás hiányában alulról szerveződve a nagybirtok
rendszerek köré tömörül a társadalom. A 9-11. századra a nagybirtok
ún. földesurasággá alakul. A földesuraság komplex gazdasági,
társadalmi, bíráskodási, katonai és adózási szervezetté válik. Olyan erős
autonóm egységgé szerveződött, ahol minden közfunkciót a földesúr lát
el. Önálló mini-állammá vált a csak virtuálisan létező országban.
A középkorban a királyi hatalom megerősödése már olyan korszakban
kezdődött el, amikor a földesuraságok rendszere megszilárdult a maguk
autonóm katonai, bíráskodási és közigazgatási jogköreivel. A Karoling
királyok, majd a nyomukban megszerveződő királyságok nem
igyekeztek ezeket az önkéntesen, alulról szerveződő földesuraságokat
szétzilálni, hanem éppen ezekre építették rá államszervezetüket. A
földbirtokon alapuló nagybirtokos rendszer meglévő kereteire épült rá
az állam, tehát nem az állam integrálja maga alá a társadalom
különböző rétegeit, hanem fordítva. Kialakult - Bibó István szavaival
élve – a szabadság kis köreinek sokasága, ami a nyugati fejlődés
alapvetése.
A történelemben eddig nem ismert autonómia és szuverenitás fejlődik
ki. Ebben a rendszerben a földesúr saját birtokának nemcsak
tulajdonosa lett, de az uralkodó által is elismerten perekben ítélkező
25
bírája, hadvezére, közigazgatási elöljárója is. A központi hatalomhoz a
birtokos hűbéresküje kapcsolta a birtokot és az ott élőket. Ez a hűbéri
lánc vagy hierarchia a középkori Európa egész társadalmát behálózza.
Ennek eredményeképpen azonban a király hatalma erősen korlátozottá
vált. Nem rendelkezett az egész országára és minden alattvalójára
kiterjedő bíráskodási jogkörrel. A középkori királyságok nem
rendelkeztek központilag irányított katonasággal, a királyok hadserege
a királynak hűbéresküt tett hűbérurakból és azok „magánhadseregéből”,
a vazallusaiból állt, akiket a király csak mint legfőbb hűbérúr
szólíthatott harcba. A feudalizmus szigorúan a kölcsönösségen alapuló
szerződésre épült, ami feloldotta az alá és fölérendeltséget.
Az ezredforduló táján kialakuló királyságok életéből az önszerveződés
300-400 éve hiányzott. Saját társadalmuk kialakulásakor már kész
modelleket követtek. Pár emberöltő leforgása alatt felülről irányítottan
szerveztek meg egy olyan társadalmi rendszert, melynek lényege az
organikusan épülő alulról szerveződés. Ennek következményeként a
kelet-európai társadalmak jellemzője (mai napig hatóan) egyfajta
kiegyensúlyozatlan erőviszony a társadalom különböző rétegei között
és a társadalmi önszerveződés és önszabályozás háttérbe szorulása. Erre
a régióra jellemző az aránytalanul nagy számú nemesség
(Magyarországon például a középkor végén minden huszadik ember
nemes, Franciaországban minden századik), a városok és a középréteg
hiánya és gyengesége.
26
FOGALMAK, NEVEK
Európé, III. Leo, Nagy Károly
Respublica Christiana, pátriárka, teokratikus királyság, földesuraság
IRODALOM
Brague, Rémi: Európa a római modell, Bencés Kiadó, Piliscsaba 1994.
Brown, Peter: Az európai kereszténység kialakulása, Atlantisz Kiadó, Budapest 1999.
Canning, Joseph: A középkori politikai gondolkodás története, Osiris, Budapest 2002.
Davies, Norman: Európa története, Osiris Kiadó, Budapest, 2002.
Ferrero, G.: Az ókori civilizáció bukása, Pantheon Irodalmi Intézet, Budapest 1924.
Foucher, Michel: Európa - köztársaság, Napvilág Kiadó, Budapest 1999.
Jacques Le Goff: Európa születése a középkorban, Atlantisz Kiadó, Budapest 2008.
Halecki,Oscar: Európa millenniuma, Századvég Kiadó, Budapest 1993.
Katus László: A középkor története, Pannonia-Rubicon, Budapest 2001.
Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról, Magvető, Budapest 1983.
Tallár Ferenc (szerk.): A kereszténység és az európai tradíció, Osiris Kiadó, Budapest 2001.
27
GÖRÖG VALLÁSTÖRTÉNET JELLEGZETESSÉGEI
A világ ősállapota a Khaosz volt, alkotó részei összevissza bonyolódtak. Rájuk borult a
sötétség, az éjszaka: a Nüx. Egy légáramlat termékenyítette meg a Khaoszt; ezüsttojásból
született Erósz, a vonzalom, a szeretet. De Erósz magányától elborzadva visszabújt az
ezüsttojásba, onnan hívta létre Uranoszt, az eget és Gaiat, a földet. Uranosz és Gaia
gyermekei a titánok és titaniszok. Közülük Kronosz áll bosszút apján a titánok segítségével,
idősebb testvérei, a hekatonkheirek (százkezű óriások) és a küklópszok (egyszemű óriások)
elpusztítása miatt. Uranosz kiömlő véréből születtek a lelkiismeret-furdalás és a bosszúállás
istennői, az Erinnüszök: Allektó, Tisziphoné és Megaira. De Kronosz nem lehetett nyugodt
győzelmében. Egy jóslat figyelmeztette arra, hogy az ő uralmának is saját gyermeke fog véget
vetni. Ezért nyelte le megszületése után valamennyi gyermekét: Hesztiát, Demetert, Hérát,
Hádészt és Poszeidónt. Felesége, Rheia ezért rejtőzött el Kréta szigetén következő fia, Zeusz,
születése előtt. A gyermeket a Dikté-hegy nimfái nevelték fel. Zeusz felserdülve mérget adott
be atyjának, aki ettől sorjában kihányta elnyelt gyermekeiket. Ezután Zeusz - testvérei és a
Tartaroszból, az Alvilágból kiszabadított hekatonkheirek és küklopszok segítségével - hadat
indított Kronosz és a titánok ellen. Le is győzte apját. A világon megosztozott bátyjaival:
Poszeidón lett a tengerek ura, Hádész az Alvilágé, magának pedig az égi uralmat tartotta
meg. Ez a győzelem tette őt királlyá az istenek felett. Testvérével, Hérával házasságra lépve
uralkodik többi testvérén, isteni gyermekein, az alacsonyabb rangú isteneken és a
halandókon. Székhelye az Olümposz, ahol Homérosz szerint soha sincs vihar vagy zivatar,
állandóan szelíd napfény süt, ahol boldog gondtalanságban élnek az istenek. Ide várja Zeusz
tanácskozásra meg önfeledt, derűs lakomázásra, az ambrózia és a nektár, a csodálatos étel és
ital elfogyasztására testvéreit és gyermekeit.23
23
Mitológiai ábécé, Gondolat Kiadó, Budapest 1978. 223-224.
28
I. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS
Mükénei kultúra
- Az ókori Görögország története több mint ezer évet fog át. Az első már
biztosan görög nyelvű kultúra a Mükénéi kultúra, aminek történelme csak nagy
vonalakban rajzolható meg és a tudományos irodalomban igen eltérő
elképzelések alakultak ki a társadalmáról, kultúrájáról, történelméről. Nem
lehet pontosan meghatározni, hogy mikortól vándoroltak be görög törzsek a
területre, feltehetően szakaszosan. Azt se lehet tudni, hogy honnan érkeztek. A
görög kultúrának a maga egészében nincs előzménye Görögországon kívül;
feltehető, hogy így szerves egységgé Görögországban alakult ki a 20-17.
század közötti időszakban.
- A későbbi görög istenek közül sok már szerepel a mükénéi panteonban, például
a főisten Zeusz. A mükénéi korszak történetének utolsó századához köthető a
Trójai háború. A régészeti ásatások megerősítették, hogy a korábban csupán
mitikus legendának tartott történetnek vannak történelmi alapja. Trója elestét
1184-ra szokás tenni, ezután köszöntött be a nagyjából 400 évig tartó "sötét
korszak".
A sötét korszak
- Hogy mi okozta az egész civilizációt elsöprő katasztrófát, természeti csapás-e
vagy külső katonai fenyegetés, nem tudjuk. Erről a korszakról nemcsak írott
források nem igen maradtak, de régészeti leletek sem nagyon, ami azt erősíti,
hogy több száz évig tartó hanyatlás és civilizációs süllyedés köszöntött be erre
a térségre.
- A Balkáni-félsziget elnéptelenedése azonban nem volt olyan mértékű, hogy a
kultúra teljes töréséhez vezetett volna. Mind az anyagi, mind a szellemi kultúra
területén kimutathatók a kontinuitás nyomai. A görög istenek névsora változott
ugyan a sötét korszak folyamán, számos istennév feledésbe merült, és újak
jelentek meg, de a fő istenalakok ugyanazok maradtak.24
24
Hegyi Dolores: Polis és vallás, Osiris Kiadó, Budapest 2003, 29.
29
Az archaikus kor (8-4 sz.)
- A görög városállamok aranykora még a sötét korban kezdett kibontakozni.
Ekkor körvonalazódott a görög poliszok világa. A Peloponnészoszi-félsziget
művelésre és letelepedésre nehezen alkalmassá tehető hegyes vidék. Ez nagyon
kedvezett az egymástól elszigetelt városok létrejöttének, ahol a városokat
kisebb települések gyűrűje vette körül. E közösségek fokozatosan a várostól
függő helyzetbe kerültek, s egy városi központtal poliszokba tömörültek.
- A görög poliszok között az összekötő kapocs:
a közös nyelv,
az arisztokrata nemzetségek között fennálló vendégbarátság
intézménye25
, amely akár az időnkénti katonai szövetségek
megszervezésében mintegy diplomáciai kapocs is működött,
a közös vallás, aminek ápolására vallási szövetségek születtek,
az olimpiai játékok. Az első olimpiai játékokkal 776-ban éri el az
archaikus korszak a történeti kort, amely a görög időszámítás
kezdőpontja.
- Görögország virágkorának és az athéni demokrácia kiteljesedésének időszaka
az 5. században kezdődik és 338-ban ér véget, amikor a görögök makedón26
fennhatóság alá kerülnek. Ettől kezdve a görög városok idegen - először
makedón, majd római - uralom alatt álltak.27
- Ez az archaikus kor az, amely a mai napig hatóan a világ csodálatát kiváltja,
gyakran mint "az emberiség történelmének legragyogóbb fejezetéről"28
25
A vendégbarátság egy "szerződés" két idegen poliszban élő család között, amely biztosítja, hogy
vendégül látják és jogi védelemben részesítik egymást, ha a másik poliszába látogatnak. A
vendégbarátságot egy félbetört pénzérme szentesítette. A pénzérmék összeillése igazolta, és léptette
életbe a szerződést. A fél pénzérméket generációról-generációra örökítették tovább a családokon belül.
Ez az intézmény egyben diplomáciai kapcsolatokat is jelentett a görög poliszok között. 26
Az ókori Makedónia a Balkán északi részén helyezkedett el Görögország szomszédságában. I.
Alexandrosz és Philipposz hódításai által fennhatóságát kiterjesztette a Balkán jelentős részére. Nagy
Sándor (II. Alexandrosz), a legnagyobb makedón uralkodó egy hatalmas világbirodalmat hozott létre,
mely Görögországot is fennhatósága alá vonta. Halála után birodalma darabokra esett szét, melynek
nyomában megszületnek a hellenisztikus államalakulatok, melyeket majd a Római Birodalom olvaszt
magába. 27
Norman Davies: Európa története, Osiris Kiadó, Budapest, 2002. 106-110. 28
Norman Davies: Európa története, Osiris Kiadó, Budapest, 2002. 105.
30
beszélnek a történelemkönyvek. E négyszáz év leforgása alatt mind a
politikában mind a művészetekben mind a tudományokban egyedülálló
eredményeket ért el a görögség, melyeket mai napig mintaértékűnek tekint a
politikai gondolkodás szintúgy, mint a művészet és a filozófia. Érdemes azért
Norman Davies óvatosságára is odafigyelni, miszerint nem árt némi
fenntartással kezelni ezen romantikus megközelítéseket. A mértékül választott
görögökből hajlamos az európai történetírás csak azt észrevenni, ami az ő
szemléletmódjához illeszthető. Görögország azonban egy ókori kultúra volt,
annak világképével és számos jellegzetességével, amibe beletartozott az
emberáldozat29
, a rabszolgaság, az európaitól nagyon eltérő világszemlélet,
amely talán vallásos képzeteiben tükröződik legszembetűnőbben.
II. VALLÁS
A görög sokistenhit jellegzetességei
- Görög mitológia
Kerényi Károly, a híres vallástörténész, hogy a mitológia fogalmát
megmagyarázza Sir George Grey esetét idézi: "Ezt az angol államférfit
a brit kormány 1845-ben Új-Zélandra küldte. (...) Új-Zélandra való
érkezése után megállapította, hogy 'őfelsége bennszülött alattvalóit' a
tolmácsok segítségével tulajdonképpen nem érti meg. Miután
megtanulta nagy nehézségek árán a nyelvet, amelyen még semmiféle
könyv, sem szótár nem jelent meg, újabb csalódás érte: még a nyelv
birtokában sem tudta igazán megérteni a bennszülött törzsfőnököket,
akikkel diplomáciai érintkezésben állt. «Úgy találtam - tudósít tovább -,
29
J. G. Frazer Az aranyág című művében beszámol több, a görög világban általános emberáldozatról:
Amikor Marseille-t, az egyik legforgalmasabb és legvirágzóbb görög kolóniát járvány sújtotta, a
szegényebb osztályokból valaki rendszerint ajánlkozott bűnbaknak. Egy egész éven át közköltségen
tartották, válogatott, tiszta étellel látták el. Az év eltelte után szentelt ruhába öltöztették, szent ágakkal
borították el, és végigvezették az egész városon, miközben imádkoztak, hogy a nép bajai szálljanak az
ő fejére. Ezután kiűzték a városból, vagy pedig a nép a falakon kívül megkövezte. Az athéniak
rendesen több lezüllött és haszontalan embert tartottak el a köz költségén; ha azután valamilyen baj
érte a várost, pl. járvány, szárazság vagy éhség, e társadalmon kívüli lényekből kettőt feláldoztak
bűnbak gyanánt. Az egyik áldozatot a férfiakért, a másikat a nőkért ölték meg. (...) De ezek az
áldozatok nem szorítkoztak a közösséget sújtó csapások rendkívüli alkalmaira; úgy látszik, hogy
minden évben, Thargália májusi ünnepén, két áldozatot vezettek ki Athénból, és köveztek halálra,
egyet a férfiakért, egyet a nőkért. J. G. Frazer: Az Aranyág, Gondolat Kiadó, Budapest 1965. 323.
31
hogy ezek a főnökök, szóban és írásban, nézeteik és szándékaik
megmagyarázására régi költemények vagy közmondások töredékeit
idézik, vagy olyan célzásokat tesznek, amelyek egy ősi mitológiai
rendszeren alapulnak; és bár a főnökök közleményeik legfőbb részét
ilyen képes formába öltöztették, a tolmácsok is csődöt mondtak, és - ha
egyáltalán - csak igen-igen ritkán sikerült nekik a költeményeket
lefordítani vagy a célzásokat megmagyarázni.» Így hát Sir George
kénytelen volt maga összegyűjteni és megtanulni Újzéland lakóinak
mitológiáját."30
Ugyanígy van ez az ókori görögökkel is. Ahhoz, hogy kultúrájukat
megértsük, nem elég nyelvüket ismerni, mitológiájukat is meg kell
érteni, hiszen "mítoszuk volt egész létük eszmei alapja."31
Az istenekről
és isteni származású hősekről szóló történeteik, nem csupán csodás
események, hanem szimbólumokba öntött világmagyarázat, mely a
görög ember szemléletét tükrözi a világról, a vallásról, az emberről, az
életről.
Ennek a mitológiának sajátja, hogy mindenféle dogmatizmus idegen
tőle, éppen ezért nem válhatott tudománnyá, vagy teológiává. Lényege,
hogy elbeszélő jellegű, történetei nincsenek kőbe vésve, nincsen
kanonizálva, és nem védik tabuk. Ez adja a görög mitológia
egyediségét. Minden kor, minden elbeszélő vagy szerző a maga képére
formálhatta a történeteket, anélkül, hogy szentségtörést követett volna
el. A világ keletkezéséről, az ember teremtéséről, az egyes istenek
történetéről ezer féle változat maradt fenn, sokszor egymásnak
ellentmondó formában.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy a görög mitológiában nem lenne
rendszer. "Ez egy olyan történet - fogalmaz Kerényi Károly -, amit
sokféleképpen lehet elmesélni mégis ugyanaz marad."32
Itt minden
mindennel összefügg. A bonyolult történetek egyfajta isteni rend
szerint kavarognak, ahol minden isten a saját személyiségéből adódó
30
Kerényi Károly: Görög mitológia, Gondolat Kiadó, Budapest 1977, 5. 31
Jacob Burckhardt megfogalmazása, idézi: Kerényi Károly: i.m., 5. 32
Kerényi Károly: Görög mitológia, Gondolat Kiadó, Budapest 1977, 6.
32
sorsa szerint cselekszik. Ez adja meg az istenek világának
"gravitációját," és ez jelöli ki a mitológiai történetek irányát, "ezt a
szabadon alakítható és a végtelenségig bővíthető rendszert."33
Homérosz Iliász és Odüsszeia-ja, Hésziodosz Istenek születése vagy
Munkák és napok című művei forrásai a görög mitológiának, de egyben
teremtői is a történeteknek. Mint ahogy a görög drámák, Aiszkhülosz,
Szophoklész, Euripidész művei sem csupán újraértelmezik a mindenki
által ismert történeteket, hanem tovább szövik, újabb részletekkel
gazdagítják a görög mítoszokat. Ez a görög mitológia szabja meg a
görög vallás szemléletét és kultuszainak hátterét.
- Az antropomorf istenvilág
A görög vallás kialakulása során különböző kultúrák, vallási hiedelmek
halmozódtak egymásba hosszú és bonyolult fejlődési folyamat
eredményeképpen. A görög társadalom és gondolkodás a különböző
kultúrák hiedelmeit és isteneit a maga képére formálta, és már csak
nyomokban lelhetők fel a régi matriarchális társadalmakra jellemző
vonások, a nomádok harcos népeinek szokásai vagy a halászó-vadászó,
pásztorkodó életet élők vallási képzetei. Így született meg egy csak a
görögökre jellemző egészen egyedi istenvilág, amelynek egyik
legszembetűnőbb sajátossága, hogy az ókori kelet félelmetes és
hatalmas szörnyei helyett csupa emberszabású isten népesítette be a
mennyek világát.
A görögök az isteneiket a maguk képére és hasonlatosságára
teremtették meg. Istenviláguk nem a természet jelenségeit akarják
értelmezni, hanem sokkal inkább az emberi társadalmat és az emberi
lelket. Ez az antropomorf szemléletmód nemcsak azt jelenti, hogy az
isteneik ember formájúak, hanem azt is, hogy az egész világot az
istenek és emberek egyetlen nagy városának látják, ahol az isteni világ
tükörképe az emberinek. Az istenek társadalma, lelki élete az
emberekéhez hasonlóan működik. Isteneik olyannyira emberi jellegűek,
hogy az emberi élettörténetekhez hasonló "életrajzuk" van; születnek,
átélik a gyermekkor különböző szakaszait, hasonló vágyak lelkesítik,
33
Trencsényi Waldapfel Imre: Görög regék, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest 1976, 289.
33
bánatok gyötrik őket, mint az embereket. Az isteneket is ellentétek,
féltékenység állítják szembe egymással. Ugyanúgy esznek-isznak,
veszekednek, szeretkeznek, intrikálnak és kibékülnek.34
A görög istenvilág nem függetlenül ezen antropomorf szemléletmódtól,
mentes a romantikus alakoktól, a szélsőségesen jó és szélsőségesen
rossz szereplőktől. Minden istennek megvan a sajátos szeszélye,
gyenge pontja és erőssége, a maga jó és rossz tulajdonsága. Ebből
adódóan a görög vallási képzet nem ismeri a sátánt, az abszolút rosszat,
sem pedig a minden rossz és bűn felett álló jóságot sem. Ahogy
Kerényi Károlynál olvashatjuk: "Hatalmuk abban van, hogy igazak. (...)
Ez az igazság mindig a lélekben merül fel, a világvalóságok mint
istenek lelki valóságok."35
- Isten és ember kapcsolata
Az isteni világ nem csupán tükörképe az emberinek, de a két szféra közt
éles szakadék sincsen. Az istenek figyelemmel kísérik az emberek
életét, sőt meg is látogatják őket, belebonyolódnak olykor az emberek
konfliktusaiba, földi lényekkel szerelmi kalandokba keverednek. A
görögök felfogása szerint, ha ismeretlen, szép külsejű valakivel
találkozik az ember az úton, nem tudhatja isten-e az, vagy ember? A
földre látogató istenek a legkülönfélébb alakokat ölthetik magukra.
Zeusz előszeretettel hódolt állatalakban a földi halandók szépsége előtt.
Pallasz Athéné az Odüsszeiában ezer féle alakot ölt, hol sas, majd
tengeri madár, szélfuvallat, pásztorfiú, fecske és sorolhatnánk. A
személyes megjelenésen túl még számos eszközük van az isteneknek
arra, hogy az emberekhez szóljanak. Álomképekben üzennek, vagy a
madarak röpte tolmácsolja iránymutatásukat, de számos egyéb
természeti jelenség is magában rejtheti az isteni útmutatást. Csak éppen
fel kell ezeket ismerni és megfelelően értelmezni. Ehhez szolgálnak
segítségül a jósok.
34
Hahn István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 177. Ritoók – Sarkady – Szilágyi: A
görög kultúra aranykora, Gondolat Kiadó, Budapest 1984, 40. 35
Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988, 136.
34
Az ember és az isten között a korábbi ókori keleti vallásokban
ismeretlen viszony született meg, ahol már az ember kevésbé van
kiszolgáltatva a gonosz és félelmetes istenek kegyeinek. Jól jellemzi ezt
az újfajta viszonyt az áldozatokról szóló történet: Prométheusz, az
emberbarát titán ötlete volt, hogy az isteneknek ne a legértékesebb
húsokat áldozza fel az ember, hanem az értéktelenebb belsőségeket,
zsírt, bőrt. Ezért azt tanácsolta az embernek, hogy formáljon két
áldozati halmot; az egyikbe rakja a csontokat, tetejükön néhány jó
zsíros falattal, a másikba az ehető húst, tetején az élvezhetetlen belső
részekkel, és ajánlja fel Zeusznak, hogy válasszon a halmok közül.
Zeusz mohóságában persze az előbbit választotta – így maradtak meg a
jóízű húsfalatok az embereknek.36
Mindennek ellenére a görögök istenei az embereknek nem jóságos
pártfogói, lehetnek ugyan segítségére az embernek, de alapvetően
veszélyes lények. Az embernek nagyon kell ügyelnie arra, nehogy
felingerelje, vagy megsértse őket. A görögök felfogásában az istenek
irigyek egymásra és az emberre egyaránt. Ezért az istenek irigységével
szemben az a legbiztosabb védekezés, ha sem képességekben, sem
gazdagságban nem magasodik ki az ember. Istenek méretüket,
képességeiket és hatalmukat tekintve hatalmasak, az ember hozzájuk
képest piciny, ha ezt nem tudatosítja magában és nem eszerint él,
kiváltja az istenek haragját.37
- Halandóság - Halhatatlanság
Az istenek nem csak hatalmasságukban (ami azonban nem
mindenhatóság) különböznek az embertől, van még egy nagy
különbség az ember és isten között: a halhatatlanság. "Az istenek hiába
vesznek részt az emberek harcaiban, jelennek meg előttük kritikus
pillanatokban, hiába érintkeznek testileg is emberi asszonyokkal – az
emberi nemet az olimposziaktól mégis áthághatatlan szakadék: a halál,
az elmúlás törvénye választja el. Az istenek halhatatlanok, számukra
minden többé-kevésbé csak játék, hiszen sohasem kerül létük közvetlen
36
Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I, Osiris Kiadó, Budapest 1995, 222. 37
Émile Mireaux: Mindennapi élet Homérosz korában, Gondolat Kiadó, Budapest 1962, 21.
35
veszélybe. Csupán az emberek azok, akiknek harcai, bűnei és balsikerei
vérre mennek. Az ember az, aki igazán kockáztat – az istenek számára
a legvéresebb harc is komolytalan."38
Az ember halandóságának az elfogadását külön nehezíti, hogy a
görögök a túlvilági életet nagyon komornak képzelték el. A halottak
vértelen szellemei, örömtelen, reménytelenül komor árnyékéletet élnek
az alvilágban. Nem tudnak arról, ami a napfényes felvilágban az élők
között történik. Vannak az alvilágban különösen súlyos bűntettel
kárhozottak, akiket halálukon túl is különös kegyetlenséggel büntetnek
a megsértett istenek (Sziszüphosz39
) – ám nincsenek üdvözültek. "A
halál lecsökkent és megalázó továbbélést jelentett a Hádész föld alatti
sötétjében, amelyet sápadt, erejüktől és emlékezetüktől megfosztott
árnyak népesítenek be."40
Ennek értelmében a halál után sem a földön elkövetett jó cselekedet
nem nyer jutalmat, sem a rossz büntetést. A görög vallás nem erkölcs-
vallás keresztényi értelemben. "Aki szívében valamely más vallás
hitével járul ezen olümposziak elébe, és erkölcsi magaslatot, sőt
szentséget, testietlen átszellemültséget, a szeretet irgalmas tekintetét
keresi náluk,- fogalmaz Nietzsche - annak egyhamar kedveszegetten és
csalódottan kell hátat fordítania nékik. Mi sem idézi eszünkbe itt az
aszkézist, a lelkiséget és a kötelességet: itt csupán a buja, a
38
Hahn István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 179. 39
Sziszüphosz, Korinthosz város alapítója és első királya, kifecsegte Zeusz egyik szerelmi kalandját,
ezért Hádésznak, az alvilág urának le kellett volna őt vinnie a Tartaroszba, a halottak földalatti
birodalmába, és örök időkre megbüntetni. Sziszüphosz viszont kicselezte Hadészt: alázatosan
megkérte, hogy mutassa meg a saját csuklóján, hogyan kell felrakni a bilincseket, aztán egy gyors
mozdulattal rákattintotta őket, s így foglyul ejtette az istent. Amíg Hadész Sziszüphosznál raboskodott,
senki sem halt meg a Földön. A képtelen helyzetet végül Arész, a hadisten segített megoldani, aki
Hadész segítségére sietett, kiszabadította őt és átadta neki Sziszüphoszt. A Holtak Bírái egy hatalmas
kőszikla elé vitték a ravaszságáról elhíresült királyt és utasították, hogy gurítsa fel egy dombra, majd a
másik oldalon gurítsa le. Azonban, mikor Sziszüphosz már majdnem felért a domb csúcsára, ereje
elfogyott és a szikla visszazuhant eredeti helyére. És ez a folyamat állandóan ismétlődik: Sziszüphoszt
arra ítélték, hogy örök időkre hiábavaló erőfeszítéseket tegyen, mivel minden erejét összeszedve,
verejtékezve görgeti fel a súlyos követ a hegyre, ám mielőtt a csúcsra érne, a kő mindig visszagurul. 40
Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I, Osiris Kiadó, Budapest 1995, 226.
36
győzedelmes lét szól hozzánk, ahol istenítenek mindent, ami létező,
legyen az bár jó vagy rossz."41
Ez azonban nem azt jelenti, hogy a görög vallás a nihilizmus jegyében
fogant volna, ahol a puszta szeszély dönt helyesről és helytelenről. A
görögök felfogása szerint a világ állandó és szilárd rendjét a Moirák42
, a
végzet, a sors, a kiszabott osztályrész irányítja. A Moirák megszabják
minden létezőnek az útját, istennek, embernek egyaránt. A végzet
éppen úgy uralkodik az embereken, mint az isteneken és a természeten.
Meghatározza az emberek társadalomban betöltött szerepét,
személyiségét. Biztosítja a csillagok járását, az évszakok körforgását,
kijelöli az élet általános kereteit. De csak az általános kereteket. E
keretek között az embereknek is, isteneknek is szabad akarata van, amit
felhasználhatnak hasznukra vagy kárukra. Ahogy Zeusz
megfogalmazza "az emberek saját ostobaságuk miatt olyan bajokat
zúdítanak magukra, amelyek nem voltak megírva a végzetükben."43
Az
ember tehát csak saját korlátaival számolhat, amit emberi léte és sorsa
szab rá, ezek között kell boldogulnia. E korlátok közül megkísérelhet
kitörni, ez azonban a görög felfogás szerint a mértéktelenség, a gőg és a
kevélység bűnét hozza. És az istenek kegyetlenül lesújtanak a Moirák
által megszabott korlátokról megfeledkező halandókra, hiszen az
istenek feladata, hogy őrködjenek a világ rendje felett. Ez történt
például Aiasszal is, akit Poszeidón kimentett a tenger hullámai közül,
de miután az azzal kérkedett, hogy önnön erejéből menekült meg,
Poszeidon háromágú szigonyát hozzávágta és kettéhasította.
A sors fenti értelmezésével függ össze a bölcs és helyes életrendről
alkotott görög elképzelés, amely az élet korlátai elleni lázadás helyett a
korlátok közötti lét szépségeinek felfedezésében látja az élet értelmét.
Mircea Eliade sorait idézem, aki szemléletesen foglalja össze a görög
életfelfogást: "A bölcsesség az emberi élet végességének és
törékenységének tudomásulvételével kezdődik. Arról van tehát szó,
41
F. Nietzsche: A tragédia születése avagy görögség és pesszimizmus, Magvető Kiadó, Budapest
2003, 42-43. 42
Az élet fonalát szövő, gombolyító és elvágó három istennő, a végzet istennői. 43
Émile Mireaux: Mindennapi élet Homérosz korában, Gondolat Kiadó, Budapest 1962, 24.
37
hogy ki kell használni mindazt, amit a jelen adhat: az ifjúságot,
egészséget, testi örömöket vagy az erények megmutatására adódó
alkalmakat. Ez Homérosz tanítása: teljes és nemes életet élni a
jelenben. (...) Ez a reménytelenségből fakadó eszmény újra fölfedezte
és kiteljesítette az 'életöröm' vallási értelmét, az erotikus élmény és az
emberi test szépségének szent értékét. (...) A jelen vallásos
felértékelését kell aláhúznunk. Az az egyszerű tény, hogy létezünk,
hogy az időben élünk, vallási dimenziót foglal magában. (...) Az
'életöröm', amelyet a görögök felfedeznek, nem profán élvezkedés: a
létezés boldogságát tárja föl, a részvételét - még ha csak futólag is - az
élet frissességében és a világ fenségében. A görögök megtanulták: a
legbiztosabb módszer arra, hogy megszökjünk az idő elől, ha
kiaknázzuk a megélt pillanat első látásra nem is gyanítható
gazdagságát."44
Szakrális személyek
- A papok
Görögországban a papok nem szakrális rangban lévő személyek voltak,
hanem sokkal inkább tisztségviselők. Mivel nem volt "vallási igazság",
amit fel kellett volna tárni, vagy amire népet oktatni kellett volna, a
papok elsősorban a kultusz szolgái voltak, szertartások elvégzése volt a
feladatuk.
A kultusz, a szertartás a templomban zajlott le, így a papok is a
templomokhoz kötődtek. A görög templom nem a hívők
gyülekezőhelye, hanem egy-egy isten lakóhelye, ahol a templom
istenéhez kötődő vallási szertartásokat a papok elvégezik.
Néhány papi tisztség nemzetségi volt, meghatározott családok tagjainak
volt fenntartva, és apáról fiúra öröklődött. De a legtöbb papi tisztséget
választás vagy sorshúzás útján jelölték ki, általában meghatározott
időre. A papi tisztség betöltéséhez bizonyos kritériumoknak meg kellett
felelni, mint például testi egészség, feddhetetlen hírnév, esetleg
időleges vagy örökös szüzesség.
44
Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I, Osiris Kiadó, Budapest 1995, 227-228.
38
A papok legfontosabb teendője az áldozatbemutatás volt, mivel ezt
tartották a leghatásosabb eszköznek arra, hogy az istenek jóakaratát
biztosítsák. Az áldozati állatot "a templomi mészárosok segítségével"
megölték és feldarabolták, miközben a pap imádkozott az istenhez. Az
áldozat bemutatása után a hús egy részét megsütötték, majd az emberek
és istenek jelképes közös lakomáján elfogyasztották.
- Jósok
Görögországban a jóslás a mindennapi életben és a politikai életben
egyaránt óriási szerepet játszott. A jövendő kifürkészése minden
fontosabb vállalkozást megelőzött. Nem építettek házat, nem üzentek
hadat, nem alapítottak kolóniát, amíg az istenek akaratát nem
tudakolták ki. Ebben segédkeztek a jósok. A jósok nagyobb tiszteletnek
örvendtek, mint a papok, ugyanis ez már nem egy egyszerű tisztség
volt, hanem különleges látnoki képesség, isteni adomány és
kiválasztottság kellett hozzá.
A jövendő megismerésének egyik útja az álomfejtés volt, ugyanis a
görögök felfogása szerint az álmok istentől valók. Tengerészek, mielőtt
útra keltek, Poszeidón templomában aludtak, s imádkoztak a
tengeristenhez egy jövőlátó álomért az utazás kimeneteléről. Az álmok
a gyógyításban is fontos szerepet játszottak. Aszkléposz, a gyógyítás
istene, a templomában alvó híveinek álmában mutatta meg az orvoslás
módját. Az aszkléposzi álmok figyelemre méltó vonása, hogy a görög
orvostudomány egyik alapját jelentette, ugyanis a kórtörténetet az isteni
recepttel együtt minden sikeres kezelés után írásban rögzítették vagy a
templom falába vésték. Hippokratészről, a nagy orvosról mondják,
hogy tudását nagyrészt szülővárosa, Kósz templomi feliratainak
köszönhette. De politikai döntéseknél is bevett szokás volt az álmokhoz
fordulni segítségért. Az elöljárókat és hadvezéreket is gyakran küldtek
a templomokba, hogy hivatalos ügyekről álmodjanak, és megtudják az
istenek akaratát. Az álmok értelme azonban nem kanonizálható
39
egyszerű álmoskönyvekben, annak értelmét csak istenek által
megvilágosodott jósok tudják értelmezni. 45
Az isteni akarat nem csak az álmokban, hanem a mindennapi élet sok
véletlen eseményében is testet öltött: a mennydörgésben, a fák
zúgásában vagy éppen a szomszéd tüsszentésében.
Lehetett azonban az isteni jeladásokat tudatosan előhívni különböző
szertartások segítségével, mint például a feláldozott állatoknak a
belsőségeiből, vagy a madarak röptének meghatározott helyen és
időben történt vizsgálatából. Ezeket hívták orákulumnak, amely
magyarra fordítva "választ" jelent. Ezeknek a szertartásoknak az
elvégzéséhez azonban már komoly szertartásrendre és jóslásra
szakosodott szentélyekre volt szükség.
A görögség leghíresebb jósdája a phókiszi Delphoiban, a jósisten
Apollón szentélyében volt. A görögök felfogása szerint itt található a
föld középpontja. Egy mítosz szerint Zeusz egykor két sast bocsátott fel
a tányér alakú föld két ellentétes széléről, hogy találkozásuk helyéből
megtudja, hol van a föld közepe, vagyis a köldöke. A madarak
Delphoiban találkoztak, s egy kőre települtek. Ez a szent köldökkő,
amely fölé emelték Delhoi szentélyét. A jóslatkérők kérdéseiket írásban
nyújtották be, a választ az istenség a dephoi parasztlányok közül
kiválasztott szent papnőnek sugallta, aki önkívületi állapotba kerülve
vette fel a kapcsolatot az isteni világgal. Az isten sokszor
többféleképpen is értelmezhető versbe foglalva üzente szándékait.46
Tekintélyes királyok, városállamok, és egyszerű magánemberek
fordultak tanácsért a szentély jóslataihoz. Ezek a jóslatok hosszú
évszázadokig irányították a görögség életét. Elképzelhetetlen volt
bármilyen fontos állami döntés meghozatala Apollón szentélyének
tanácsa nélkül, ennek köszönhetően delphoi politikai befolyása
45
Kurt Seligmann: Mágia és okkultizmus az európai gondolkodásban, Gondolat Kiadó, Budapest
1987, 52-53. 46
Híres példája ennek a lűdiai királynak adott jóslat. Megjövendölték neki, hogyha megtámadja
Perzsia királyát "hatalmas birodalmat dönt meg" - csak azt nem közölték vele, hogy melyik lesz az a
birodalom: a sajátja-e vagy az ellenségéé.
40
olyannyira meghatározó volt, hogy háborúk kirobbanását, városállamok
vagy uralkodók sorsát dönthette el.47
Ünnepek
- Polisz és vallás
A görög vallás politikai vallás volt, az istenek kultuszában való
részvétel a városállam iránti hűség elengedhetetlen tartozéka volt.
Azzal, hogy valaki egy bizonyos görög polisz polgárának született,
egyben beleszületett a város isteneinek tiszteletébe és szertartásának
világába. A vallási és állami ünnepek egybeestek. Minden állami
intézmény és rendezvény, legyen az sportverseny vagy színházi
előadás, egy-egy istenség védnöksége alatt állt. Az állam legfőbb
vallási kötelessége volt a közösség ünnepeinek méltó formában történő
megszervezése.
Minden városállamnak megvoltak a saját ünnepei, és voltak közös
ünnepei az egész görögségnek. Az állami ünnepek formalitásától eltérő
személyesebb vallási élményre a misztérium-vallások adtak teret.
- Az egész görögség ünnepe: az olimpiai játékok
Az egész görögség legfontosabb ünnepe a négy évenként megrendezett
olimpiai játékok voltak. Az olimpiai kultusz alapítását Héraklészhez48
köti a hagyomány, feltehetően azonban halotti kultuszból ered. A
halotti versenyjátékok a halott fegyverzetének megszerzéséért folytak.
Ez a cél azonban lassan elhalványult, s a küzdelem kultikus keretek
között puszta versengéssé vált, és Zeusz védelme alá került.49
Ritoók Zsigmond így írja le az ókori olimpiai játékok menetét: Az
ünnep rendje a történeti időkben nagyjából a következő volt: Mikor az
47
Hegyi Dolores: Polis és vallás, Osiris Kiadó, Budapest 2003, 115-122. 48
Heraklész a görög mondák legnagyobb hőse, Zeusz és egy földi asszony gyermeke, tehát félisten,
így ő maga is halandóként látta meg a napvilágot. Erősebb, hatalmasabb és okosabb volt, mint a többi
ember, de többet is szenvedett, mint a földi halandók általában. A legtöbb szenvedést Hérának, Zeusz
féltékeny feleségének köszönhette. Tizenkét próbát kellett teljesítenie, ami után elnyerte a
halhatatlanságot, és az olimposzi istenek soraiba emelkedett. 49
Hegyi Dolores: Polis és vallás, Osiris Kiadó, Budapest 2003, 99-100. A verseny eredetéről
megoszlanak a vélemények. Ritoók Zsigmond például az olimpiai játékok előzményét a serdülő
lányok és fiúk versenyében látta, amely a termékenységkultusz része volt, és az európai pünkösdi
király választásával kapcsolatos versennyel azonos tőről fakad.
41
ünnep ideje közeledett, az élisiek, akik az ünnep rendezői voltak,
meghirdették az általános fegyvernyugvást. Minden harcot,
ellenségeskedést felfüggesztettek ekkor, hogy a közös áldozatban és a
szent küzdelmekben, az egész görögség ünnepén, mindenki bántatlanul
részt vehessen. (…) Az ünnep első napján ment végbe a közös áldozat
Zeus oltárán, ekkor vizsgálták felül a versenyzőket, hogy ki melyik
korcsoportban indulhat, s ekkor tettek esküt versenyzők és
versenyrendező bírák, hogy semmiben nem hágják át az előírásokat. A
második napon rendezték a fiúk versenyeit. Alsó korhatár itt nem volt, a
felső 18-20 év között ingadozott. E korcsoporton belül is tettek
különbséget fiúk és „pelyhesállúak” között. A harmadik és negyedik
nap volt a nagy versenyek napja. A versenyek a hosszútávfutással
kezdődtek. Ez az olimpiai stadion hosszának (192,27m) valószínűleg
24-szeres lefutását jelentette. Utána következett a legősibb
versenyszám. Melynek győztese után az olympiast nevezték, a stadion-
futás, vagyis rövidtávfutás. Ez a stadion egyszeri végigfutását jelentette.
A harmadik futószám volt a kettős stadion-futás, mikor a stadiont
kétszer kellett végigfutni: oda és vissza. A futás megnehezített
körülmények között, puha, süppedős homokban történt, ahol a láb nem
tudott megtámaszkodni. A legtöbb versenyző a stadion-futásban indult.
A birkózás után az öklözés jött. Ez volt talán a legvéresebb küzdelem, s
ha igaz az egyik Pindaros-scholion megjegyzése hogy „a legtöbben a
versenyzők közül meghalnak a stadionban”, bizonyára sok csont
törhetett, sok seb keletkezhetett. Az ökölvívók kesztyűt viseltek. A
legegyszerűbb kesztyű még szabadon hagyta az ujjakat, mert csak a
csuklót és a tenyeret fedte, de a későbbiek az ujjakat is betakarták, s
emellett ekkor már ólomból vagy bronzból készült bütyökkel is ellátták
a kesztyűket. Itt minden csapás szükségképpen vért ontott, s később, a
hivatásos öklözők korában, az írók eleget tréfálkoznak az ökölvívók
felismerhetetlenségig eltorzult fejéről. Még keményebb megpróbáltatást
jelentett a pankration, mely az öklözés és a birkózás együtteséből állott,
de itt nem viseltek kesztyűt, hiszen ez a birkózás együtteséből állott, ez a
birkózást lehetetlenné tette volna. A pankration-küzdelmek végezték be
a harmadik nap versenyeit, s ezek már sokszor az éjszakába nyúltak
42
bele. Minthogy e két utóbbi verseny különösen nehéz próba elé állította
a versenyzőket, előfordult, hogy csak egy jelentkező volt, mert –
különösen ha ez híres versenyző volt – nem akadt, aki kiállt volna vele.
Ilyenkor az illető – ahogy a görög műszó mondja – „por nélkül”,
vagyis küzdelem nélkül lett győztes. A negyedik napot a lovasversenyek
nyitották meg. Eredetileg csak kocsiversenyek voltak, később
csatlakozott hozzájuk a lovagló verseny, egy időre még az
öszvérfogatok versenye is. A lovakat éppen úgy osztályozták
korcsoportok szerint, mint az embereket. (…) E versenyek szintén nem
jártak veszély nélkül. (…)A lóverseny után az öttusa következett. Ez
ugrásból, futásból, diszkosz- és gerelyvetésből, valamint birkózásból
állott. (…) Az ünnep utolsó, ötödik napján volt a befejezés, a győztesek
megjutalmazása, ünneplése, énekben való magasztalása és a
tiszteletükre adott ünnepi lakoma. Az olympiai győztest különleges
tisztelet övezte, szobrát Olympiában felállíthatta. E különös tiszteletben
még annak emléke él tovább, hogy a versenygyőztes valamikor az
esztendő királya volt, isteni lénynek számított. (…) A győzteseket
hazájukban ünnepélyesen fogadták, különleges előjogokat kaptak, és
anyagi jutalmakban is részesítették őket.50
- Poliszok kultuszai
Csupán négy nagy versenyjáték tudott az egész görögség ünnepévé
válni, az ünnepek többsége azonban megmaradt egy-egy polisz
ünnepének, még ha az ünnepekhez kapcsolódó kultuszok az egész
görögség egységes istenvilágának valamelyik tagjához kapcsolódtak is.
Így minden görög polisznak megvolt a saját ünnepi naptára és szokása.
Athén ebben a tekintetben is kiemelkedett a görög poliszok közül. "Az
athéniekről az a hír járta - jegyzi meg egy ókori szerző -, hogy nekik
annyi ünnepet kell ünnepelni, mint egy görög államnak se még."51
Négyévenként tartották a Panathénaia-t, a városvédő istennő, Athéné
tiszteletére rendezett hat napos ünnepségsorozatot, mely különlegesen
50
Ritoók Zsigmond: Színház és stadion, Gondolat, Budapest 1968. 89-92. 51
Pseudo-Xenophón, Athéni állam III. 1, idézi: Hegyi Dolores: Polis és vallás, Osiris Kiadó, Budapest
2003, 46.
43
fényes külsőségei miatt Görögország szerte nagy rangnak örvendett. Az
ünnepet egy egész éjszaka tartó körmenet nyitotta meg, melynek keretei
között rendezték meg a fáklyafutó-versenyt. Másnap következett az
ünnepi felvonulás, ahol egész Athén lakossága, sőt a gyarmatok
képviselői is részt vettek. A felvonulás a leölt áldozati állatok húsából
készített közös lakomával zárult. Athéné oltárán görög gyakorlatnak
megfelelően csak az áldozati állatok értéktelenebb részeit
hamvasztották el. Ünnepsorozat részeként zenei versenyeket és
különböző sporteseményeket, hajós-, lovas, és gimnasztikai
versenyeket rendeztek.52
Az athéni polisz legrangosabb ünnepe azonban a Dionüszosz
tiszteletére rendezett drámajátékok voltak. Az athéni drámajátékokat
nem sokkal a tavaszi napéjegyenlőség után tartották meg. Az ünnep
fontosságát mutatja, hogy ekkor osztották ki az állami kitüntetéseket, és
ajándékozták meg fegyverekkel a háborúban elesettek nagykorúvá vált
fiait. És, hogy az ünnep hangulatát semmi se zavarhassa meg, a
foglyokról leoldották a bilincseket, s az adósoktól tilos volt pénzt
visszakövetelni.53
Az ünnepi előadások előkészítése az egyik
legrangosabb athéni tisztségviselő (arkhón) feladata volt, akit ez egy
teljes évig le is kötött. Munkájáért az ünnepek lezajlása után a
színházban összegyűlő gyülekezet előtt kellett felelnie, ahol vagy
megjutalmazták vagy megbüntették. Az ünnepek menete a következő
volt:
Az ünnep első napján, mielőtt a drámai játékok megkezdődtek,
megválasztották a versenybírákat. A visszaélések,
megvesztegetések, erőszakoskodások a választásoknál is, az
ítélet meghozatalakor is rendszeresek voltak. Ezt követően a
szerzők bemutatták a kart és a színészeket a közönségnek, mely
így szerezhetett tudomást a bemutatásra váró művek tárgyáról.
52
Hegyi Dolores: Polis és vallás, Osiris Kiadó, Budapest 2003, 48-49. 53
Hegyi Dolores: Polis és vallás, Osiris Kiadó, Budapest 2003, 57.
44
Másnap reggel a színházban Dionüszosz papja malacot áldozott
az istennek. Az áldozati állat vérével végrehajtott megtisztulás
után a pap elfoglalta helyét, és ezzel megkezdődött az előadás.
Ezen a napon lírai szerzeményeket mutattak be, a harmadik nap
volt a komédiáké, a következő három napon egy-egy tragédiáit
adtak elő. "Az előadás kora reggel kezdődött, nem sokkal
napkelte után a hírnök trombitaszavára, és folyt egész
alkonyatig, csupán rövid szünetet tartottak a művek között;
ilyenkor a kar táncolt és énekelt"54
A közönség nem hagyta el a
színházat, még étkezések idejére sem, ott ettek, ittak, és ha az
előadás rossz volt, beszélgettek, gyümölcsökkel hajigálták a
színészeket. Előfordultak veszekedések, verekedések is,
legtöbbször a jó helyek birtoklása körül. A rend fenntartása a
vesszővel felszerelt színházi rendezők feladata volt.
A görög közönség szenvedélyessége messze földön híres volt,
ha a darab megérintette őket sírtak, olykor önkívületi állapotban
figyelték a drámák eseményeit. "Színpad és nézőtér nemcsak
építészetileg alkotott egységet - lelkileg is. Költő, színész, néző
együtt játszott, együtt alkotott. Ez az együtt-játszani-tudás az-
fogalmaz Ritoók Zsigmond, ami a görög dráma történetét a
drámatörténet egyik legragyogóbb fejezetévé tette."55
Az előadássorozat befejezése után a bírák szavazatai alapján
döntötték el, hogy kik lesznek a drámai versenyek győztesei.56
- A magánélet kultuszai
A hivatalos vallás nem adott teret a mélyebb lelki életnek és az egyéni,
személyes vallásos érzelmeknek. Az egyén vallásossága a
misztériumvallásokban valósult meg. A misztériumvallások olyan
titkos szertartásokra épültek, amelyek egy kiválasztott isten kultusza
köré szerveződtek, és résztvevői csak az előírt beavatási rítusokon
átesett személyek lehettek. A beavatottaknak a misztériumok
54
A klasszikus Athén, Corvina Kiadó, Budapest 1970, 192. 55
Ritoók Zsigmond: Színház és stadion, Gondolat, Budapest 1968. 41. 56
Ritoók Zsigmond: Színház és stadion, Gondolat, Budapest 1968. 37-41., A klasszikus Athén,
Corvina Kiadó, Budapest 1970, 175-192.
45
bensőséges vallási szertartásairól nem volt szabad beszélniük, azt
titoktartási fogadalom védte. 57
A misztériumvallások a hivatalos vallással ellentétben sokszor túlvilági
életet és üdvözülést ígértek. Ilyen misztérium-vallások a Dionüszosz
hívők orgiái vagy a görög világban a legtekintélyesebb, az eleusziszi
misztériumok szertartásai. Az eleusziszi misztérium különösen
meghatározó volt a görögök vallási életében, és példaadó mintává lett a
különböző misztériumok kultuszai számára. A római fennhatóság alatt
is zavartalanul működött, sőt a pogány kultuszok közül a kereszténység
térhódítása után is a legtovább tudott fennmaradni. Egyedülálló hírneve
miatt Eleuszisz a pogány vallásosság jelképévé vált. A kereszténység
államvallássá válása után a misztériumokat betiltották és a szentélyt
felgyújtották. A misztériumok betiltása kultúrtörténeti cezúra, mely
"hivatalosan" is jelzi a pogányság eltűnését.58
Jelentősége miatt
érdemes külön figyelmet szentelni neki.
- Az eleusziszi misztérium
Görögország legtekintélyesebb misztériumainak színhelye a Démétér-
kultusz központja, az Athén szomszédságában lévő Eleuszisz volt. Az
eleusziszi misztériumok a görög vallási élet középpontjába kerültek, és
az egész ókoron át igen nagy tiszteletnek örvendtek. Különlegessége,
hogy más misztérium-vallásokkal ellentétben a görögség hagyományos
vallási kultuszaiba illeszkedtek, a hivatalos vallás részét jelentették. Az
eleusziszi misztériumok avatottjai nem alkottak ugyanis saját
„egyházat” vagy a hellenisztikus kor misztériumaihoz hasonló titkos
társaságot. Az avatottak továbbra is részt vettek a nyilvános
kultuszokban, a beavatottak kiváltásága valójában a haláluk után nyerte
57
Aiszkhülosz, a drámaíró kis híján az életével fizetett, mert az athéniek úgy gondolták, hogy
tragédiáiban bizonyos titkokat fedett fel. Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I.,
Osiris Kiadó, Budapest 1995, 261-262. 58
Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995,261-262.
46
el értelmét. Ugyanis e misztériumba való beavatás legfőbb célja a halál
után elnyerni a boldog megváltást.59
Az eleusziszi misztérium mitológiai háttere Démétér60
és Perszephoné
története: Démétér Zeusz kedvese volt és szerelmükből született
Perszephoné. "Az ifjú Perszephoné rózsákat és liliomokat szedett egy
buja réten, amikor megnyílt a föld: Hádész, a holtak fejedelme, az
alvilág istene, felemelkedett a mélyből. Elragadta arany kocsiján
Perszephonét, hogy a borongós alvilágban feleségévé és királynéjává
tegye. Démétér, szőke fürtjein sötét gyászfátyollal, kereste őt földön és
tengeren; amikor a Naptól megtudta leánya sorsát, égő haraggal
visszavonult az istenek társaságától és Eleusziszban ütött tanyát. Itt
öregasszony képében mutatkozott a király leányai előtt; szomorúan ült
egy olajfa árnyékában a Leányok Kútja mellett. Az istennő mély
gyászában és haragjában nem engedte, hogy a mag növekedjék a
földben, hanem elrejtve tartotta a föld alatt; megfogadta, hogy addig
nem teszi be a lábát az Olümposzra, sem a magot nem engedi kihajtani,
amíg elveszett leányát vissza nem kapja. Hiába húzták az ökrök az ekét
a földeken, hiába vetette a gazda az árpamagot a barna barázdákba, a
kiszikkadt és feltöredezett föld nem termett semmit. Az emberiség éhen
halt volna, s az istenek elvesztették volna a neki járó áldozatokat, ha a
megrémült Zeusz meg nem parancsolja Hádésznak, hogy adja ki az
elragadott zsákmányt, szolgáltassa vissza feleségét, Perszephonét
anyjának, Démétérnek. A halottak zord ura mosolygott, és
engedelmeskedett, de mielőtt arany kocsiján visszaküldte volna a felső
világra királynéját, egy gránátalma magját etette meg vele, s ezzel
59
Az eleusziszi misztériumok jelentőségét több ókori szerző is megfogalmazta: Pindarosz: Boldog, ki
látta ezt, mielőtt a föld alá kerül! Ismeri az élet végét! Kezdetét is ismeri!, Szophoklész: Ó,
háromszorosan boldogok a halandók közt azok, akik e misztériumokon elmélkedtek, mielőtt a
Hádészba jutnak; egyedül ők élhetnek majd; a többiek számára minden csak szenvedés lesz. Idézi
Mircea Eliade: i.m. 255., Himnusz Démétérhez: Boldog a földi halandók közt, aki tudja e titkot, ámde
ki nem részes szent titkában, sohasem lesz ily boldog, holta után sem az éji homályban idézi M. Eliade:
i. m. 253. 60
Zeusz testvére, Kronosz és Rheia gyermeke. Mikor Zeusz megfosztotta Kronoszt uralmától, és
önmagát legfőbb istenné nyilvánította, Démétért magához vette az Olümposzra és azzal bízta meg,
hogy viselje gondját a föld termékenységének.
47
biztosította, hogy visszatérjen hozzá.61
Zeusz azonban úgy rendelkezett,
hogy Perszephoné ezentúl minden esztendő kétharmadát anyjával és az
istenekkel tölti majd a felső világon, s az év egyharmadát férjével az
alvilágban”62
Miután Démétér visszakapta leányát, hajlandó volt
visszamenni az istenek közé, és a föld csodálatos módon tüstént zöldbe
borult. Az Olümposzra való visszatérése előtt azonban, az istennő
feltárta rítusait, és az eleusziszi királyt megtanította valamennyi
misztériumára, „a szent szertartásra, … amelyről nem szabad ejteni
szót, se pedig tudakolni, sem terjeszteni, mert nem tűri a szent
hangot."63
Démétér által megtanított szertartásokat ismételték meg az eleusziszi
misztériumi ünnepekkor és ezek jelentették a beavatások alapját. Az
avatás több fokozatból állt:
A tavasz elején Athén egyik külvárosában tartott „Kis
Misztériumok” rítusai készítették elő a jelölteket a bevezető
oktatással a beavatásra. Itt a szent cselekmények középpontjába
Dionüszosz64
került. Az avatandók böjtöt, megtisztuló
szertartásokat tartottak és áldozatot mutattak be, majd egy
misztériumdráma bemutatása közben átélték Dionüszosz
szenvedéstörténet.
A végső beavatási fokot ősszel, az év egyik legjelentősebb
vallási eseményén a „Nagy Misztériumok” során érték el. A
„Nagy Misztérium” és az avatás csúcspontját jelentő „végső
látomás” titkos rítusai sohasem kerültek nyilvánosságra. A
misztériumokat közel kétezer esztendeig gyakorolták, de a
titkos szertartásokra mégsem derült fény. Forrástöredékek
alapján próbálják a tudósok kitalálni az események menetét, de
61
A gránátalma jelentőségének több értelmezése is van. Egyes vélekedés szerint az elhált házasság
szimbóluma, más megközelítésben, a gránátalma az alvilágiak eledele, és aki belekóstol a túlvilági
eledelbe, nem térhet vissza többé az élők közé. 62
J. G. Frazer: Az aranyág, Gondolat Kiadó, Budapest 1965, 233-234. 63
Himnusz Démétérhez- részlet, idézi: Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris
Kiadó, Budapest 1995, 254. 64
A szőlő, a bor és a mámor istene. Zeusz és egy földi halandó, más forrás szerint Perszephoné fia. A
története szerint gyermekkorában a titánok széjjel tépték, így Perszephonéhoz hasonlóan átélte a
szenvedést és a halált. Ezért ő Perszephoné férfi megfelelője.
48
bizonyosság nincs a rítusok azon részéről, amely a
beavatatlanok kizárásával zajlottak.
Az ünnepségek menete
Az ünnepség megkezdése előtt ötven nappal kihirdették a görög
városállamokban a szent békét, s amelyik városállam ezt
elfogadta, nem viselhetett háborút ezen időszak alatt.
A szertartások nyolc napig tartottak, és mindazoknak, akik
átestek a beavatás első fokán és beszéltek görögül – nőket és
rabszolgákat is beleértve – joguk volt azokon részt venni.
Az ünnepségsorozat második napján a beavatásra jelöltek, akik
akár négyezren is lehettek, a feláldozásra szánt kismalacaikkal a
tengerpartra vonultak, ott rituális fürdőt vettek, mialatt a papság
áldozatot mutatott be Démétérnek.
Visszatérve az otthonaikba, 2 napos böjtöt tartottak.
Az ötödik napon volt az ünnepség csúcspontja. Hatalmas menet
indult hajnalban Athénből a „Szent Úton” Eleusziszba. A
huszonegy kilométeres útszakaszon díszes oltárokat állítottak
fel, melyeken áldozatokat mutattak be. A hívők fáklyás serege
sötétedés után érkezett a Démétér-szentély külső udvarára, ahol
dallal és tánccal köszöntötték az istennőt.
A következő napon kezdődtek a titkos rítusok, ahol a hívők
elérték a beavatás legmagasabb fokát, de az itt történtekről
keveset tudunk.65
Az eleusziszi misztériumok jelentősége, hogy egy olyan vallási
dimenziót nyit meg, mely a görög vallás nyilvános kultuszaiból
hiányzik. Ahogy Mircea Eliade megfogalmazta: „Perszephoné elrablása
– jelképes halála – jelentős következményekkel járt az emberekre
nézve. Ettől kezdve egy jóakaratú olimposzi istennő időszakosan a
holtak birodalmában élt. Megszüntette a Hádész és az Olümposz közti
áthidalhatatlan távolságot. A két istenvilág közti közvetítőként immár
65
Hegyi Dolores: Polis és vallás, Osiris Kiadó, Budapest 2003, 64-70., Mircea Eliade: Vallási
hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 256-257.
49
beavatkozhatott a halandók sorsába.”66
A halál jelentőségének
átértékelése azt is jelenti, hogy megfogalmazódott a feltámadás és az
üdvözülés lehetősége is, és idézve Frazer szavait "mindenekfölött az a
gondolat, hogy a földbe teremtett mag azért hal el, hogy új, magasabb
rendű életre keljen"67
Az Olimposz lakói, a tizenkét főisten
- A szent tizenkettes számnak megfelelően tizenkét isten lakozik az Olimposzon.
Héra, Poszeidon, Démétér, Hesztia, Zeusz testvérei, a többi olimposzi isten,
nagyrészt Zeusz különböző anyáktól született gyermekei. Ők a görög mitológia
főszereplői. Rajtuk kívül a helyi istenek, szatírok, szellemek, nimfák, fúriák,
szibillák, múzsák gazdag raja népesítette be a történeteket.
- Az olimposzi istenek kiemelt szerepüket a titánok elleni háborúban aratott
győzelmükkel szerezték meg (lásd a fejezet elején olvasható történetet). Zeusz
rendezett világából örökre száműzettek a féktelen titánok, a nem emberi
léptékhez igazított világukkal együtt. Megszűnt a kronosz-i világ időfüggetlen
léte, Zeusz uralmának kezdetével megszületett az "az első rend", ahol Atlasz68
kényszerű égbolt-tartó szerepével a nappal és az éjszaka különvált egymástól.69
- A görög vallás általános jellemzésénél szó volt már az istenek antropomorf
jellegéről, és jól körvonalazható egyéniségükről. Ezzel kapcsolatban fontos
hangsúlyozni, hogy a görög isteneknek nem egyszerűen csak egy tevékenységi
köre van, amivel egyértelműen azonosíthatóak, ez a római istenekre lesz
inkább jellemző. A görög istenek sokkal inkább egy eszmeiséghez,
szellemiséghez köthetők. „Az istenek egy-egy emberi tevékenység- és
magatartásbeli típus képviselőivé lettek, egy-egy sajátos, de az élet megannyi
területén egyaránt megnyilvánuló szellemi alkat, életelv, cselekvési modell
jelképei.”70
66
Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 256. 67
J. G. Frazer: Az aranyág, Gondolat Kiadó, Budapest 1965, 237-238. 68
Atlasz titán, az égboltozatot vállán tartó óriás. A titánok lázadásában való részvétele miatt azt a
büntetést kapta, hogy örök időkre vállán kell hordania az égboltozat roppant terhét. 69
Kerényi Károly: A nap leányai, gondolatok a görög istenekről, Szukits kiadó, Kaposvár 2003, 43. 70
Hahn István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 189.
50
- Itt újra szóba kell hozni a mitológiát. A görög istenszemélyiségek mélysége,
hogy a lét egy-egy tartományának lényegét, szellemi összefoglalását rejtik
magukban, azt is jelenti, hogy rendkívülien ellentmondásos vonásokat is
képesek egyesíteni önmagukban. Fogalmi szinten, logikus paraméterekkel csak
felszínesen közelíthetők meg.71
Amelynek révén érthetővé lesz a világ egy-egy
istenben megnyilatkozó aspektusa, az a mitológia. A görög istenek a mitológiai
történeteikben tárulkoznak fel, e történetek adnak lehetőséget arra, hogy
lényegük az élet legkülönfélébb helyzetében és a történetek sokféleségében
megmutatkozzon. A mitológia, - Kerényi Károly szavaival - „az istenek
nézőpontját ajándékozza a hallgatójának, mikor megadja neki egy ilyen mélyre
látás lehetőségét: így látja meg a királyban a szégyentől szennyezett
száműzöttet akkor, amikor még uralkodik és kormányoz.”72
- Zeusz
Attribútumai a villám és a mennydörgés, szent állata a sas, fája a tölgy
(akaratát tölgyfalombok suhogásával közvetíti az embereknek),
Kronosz és Rhea gyermeke.
A legszélesebb értelemben vett rend őrzője, a hatalom szimbóluma, a
társadalmi igazságosság és méltányosság védelmezője. Legfőbb őre az
eskünek, védi a magántulajdont, oltalma alatt áll az idegen és a
kiszolgáltatott.73
Miután hosszú harc után legyőzte apját74
, a világ teljhatalmú urává
nyilvánította magát. Ő lett az istenek fejedelme, akinek szemöldökének
összehúzásától még az Olimposz is megrendül. Mindennek ellenére
71
Hiszen egy görög isten alakja oly kevéssé fogalmi és logikus, hogy szinte kedvünkre volna
alkalmazni rá két híres sort, amelyet az emberről írtak: "Nem vagyok holt könyv elvont tétele, de Isten,
ellentmondással tele" Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988,
64. 72
Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988, 77. 73
Hahn István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 189., Mitológiai ábécé, Gondolat
Kiadó, Budapest 1978, 225. 74
Kronosz bár megcsonkította apját és bekebelezte gyermekeit, nevéhez mégis az aranykor
boldogsága kötődik. Az ő uralma az aranykor-időszaka, bukásával ennek végeszakadt. A hősök
nemzedékét (ezüst és a bronz korszak utáni emberiség, a hősök nemzedéke, után születtek a vas-
korszak emberei) Zeusz a Föld peremére, a boldogok Szigetére telepítette. Amikor Zeusz
megszilárdulva érezte hatalmát, kiszabadította földalatti börtönéből apját, Kronoszt, és e Boldogok
szigetének uralkodójává tette.
51
Zeusz hatalma nem mérhető az ókori keleti vallások főisteneinek
mindenhatóságához, akik a Világmindenség teremtői és korlátlan urai.
Zeusz nemhogy nem teremtő, de még csak nem is a legősibb istenek
egyike, hiszen a harmadik isten-nemzedék tagja. Nem öröktől fogva
létező istenség, amely mindennek a forrása, hiszen ismerjük
születésének, gyermekkorának, és a hatalomra jutásának történetét. Ez
azt is jelenti, hogy Zeusz soha nem lehet biztos hatalmának
véglegességében, ahogy ő megdöntötte apja uralmát, úgy az ő hatalma
is megdönthető. Ezért Zeusz nemcsak az istenekben, de még az
emberekben is riválisokat lát.75
Aggodalma nem alaptalan, ugyanis a
görög istenek kultuszai közül számosan tekintélyben versenyre keltek
Zeusz tiszteletére tartott szertartásokkal.
Mindezek mellett Zeusz hatalmának abszolút jellegét a görög vallás
sajátos szellemisége is korlátozza. A Moirák, a sors és a végzet ellen
Zeusz sem tehet semmit. Ez ugyanúgy meghatározza az ő
személyiségét, döntéseit, isteni sorsának jellegét, mint a többi isten
vagy az emberek sorsát. Zeusz is, mint minden isten és földi halandó,
saját személyiségének rabja. Neki is megvannak "az emberi gyengéi",
amit az istenek és emberek ki is használnak arra, hogy befolyásolják
vagy fölébe kerekedjenek. Egyik legsebezhetőbb pontja a női nem
iránti vonzalma. Aphrodité bájaival Zeuszt bármikor az ujja köré
csavarja. De hajlik az elfogultságra, amit Até az ámítás istennője ki is
játszik ellene. Hüpnosz, az alvás istene, ha csak időlegesen is, de meg
tudja törni Zeusz akaratát. Gyengéinek kiaknázásában Héra, a felesége
volt a legügyesebb, de a többi istent sem kellett félteni.
- Poszeidón
Attribútuma a három ágú szigony, szent állata a delfin, a ló és a bika,
fája a fenyő. Kronosz és Rhea gyermeke, Zeusz legidősebb bátyja.
75
Két ízben az emberiség kiirtásával is megpróbálkozott. Első alkalommal azért, mert úgy látta nem
veszi hasznukat, de Prométheusz az emberek védelmére kelt. Másodízben azért akarta az embert
elpusztítani, mert túl hatalmasnak érezte, aki veszélyezteti a hatalmát. Özönvizet küldött a világra, de
Prométheusznak sikerült egy emberpárt megmentenie, akik újra benépesítették a földet. (Vojtech
Zamarovsky: Istenek és hősök a görög mondavilágban, Háttér Kiadó, Budapest 1994.) Hahn István:
Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 192.
52
A tenger istene és az érintetlen erdők fejedelme, a félelmetes, pusztító
erők megszemélyesítője. Ő okozza a földrengést és minden olyan
félelmetes természeti jelenséget, amely az ember befolyásának körén
kívül esik.
Hamvas Béla ezt a vad istenséget így jellemzi: "Cseppet sem
csodálatos, hogy százéves bükkfákat úgy ránt ki, mint más a füvet.
Arcán látni, hogy semmi sem könnyebb, mint indulatba hozni; mintha
mindig arra várna, hogy miért legyen dühös, vagy miért nevessen. (...)
Az egész alakban benne van az, ami az indulatban: a féket ledobó, a
mértéktelen, harag és méreg éppen úgy, mint gyönyörűség vagy
nevetés. Nem tűri a határt. Ezért a határtalanság ura: az erdőé és a
tengeré. Az egész itt túl szűk neki, túl egyszerű, nyugodt és polgári és
harmonikus. Zajt, zúgást, felfordulást, vihart, indulatokat és
szenvedélyeket!"
De mi lenne a világunkkal Poszeidón nélkül? "Gyermek maradna,
nyugodt, harmonikus, egyszerű, megmaradna saját szépségében
befejezettnek, magabiztosságában késznek, s így megállna, kihűlne,
megmeredne, önmaga szobra lenne, maszkja, képe s múmiája.
Poseidon megkavarja a szépségben megnyugodott és magabiztos
világot, rácsap az összhangra, feltépi a véglegesnek hitt rendet. Ez az ő
hatalma, ez az ő isteni lénye, hogy vihart és veszélyt idéz a már
megállni készülő világban, ahogy a 'lélek meredni készülő kérgét átdöfi'
és felszakítja, a véglegesnek hitt renden végignyargal, hullámlovaival
letiporja azt, ami tökéletesnek hitte magát."76
Poszeidón féktelen természete folytán csak nehezen illeszthető be az
olimposzi világ klasszikus rendjébe. Nevének jelentése, "a Föld ura", és
három ágú szigonya, mely a világ három szférájának, az Égnek, a
Földnek, és az Alvilágnak a szimbóluma arra utal, hogy valamikor
főisten lehetett. Mitológiai története szerint, miután Zeusz segítségével
kiszabadult Kronosz hasából, és testvéreivel diadalt arattak a titánok
felett, a Világmindenség felosztásáról a három fivér sorshúzás útján
döntött. Így nyerte el Zeusz a Világ kormányzását, Hádész az Alvilágét,
76
Hamvas Béla: A láthatatlan történet, Akadémia Kiadó, Budapest 1988, 52-60.
53
Poszeidon pedig a tengerek feletti uralmat. Alakja azonban sokat
megőrzött ősi nagy hatalmából. Továbbra is uralta a világ három
elemét: a földet, mint az erdők istene, a vizet, mint a tenger ura, a
levegőt mint a szelek fejedelme. Megmaradt a szigonya, a főhatalom
ősi jelképe, mellyel szörnyű hullámverést tud korbácsolni a tengeren,
rettenetes viharokat kavar a levegőben, és pusztító földrengés
keletkezik, ha belevájja a földbe. Félelmetes szigonya vetekszik Zeusz
villámaival. Zeusz és Poszeidón felségterülete azonban más. Poszeidón
nem akar igazán beilleszkedni az olimposziak furmányos rendjébe. Ő a
féktelen szenvedélyek istene. Szerelmi kalandjainak se szeri, se száma,
törvényes és törvénytelen utódaival benépesíteti az istenvilágot.
Hasonlít ebben testvérére, Zeuszra. Az olimposzi rend megalkotójával
és fő kormányzójával ellentétben azonban Poszeidónnak nem kell
elszámolnia erről senkinek. Ő nem ismeri a rendet és a korlátokat.
Elpusztít mindent, ami harmonikus és rendezett. "Aki nagyon biztos
önmagában, azt Poseidon a tengerbe hajítja."77
Három ágú szigonya a
lelkekben is vadászik, ő húzza elő a gyermeki lélekből a kamaszkor
démonait78
, ő kergeti az embert a félelmetes és esztelen kalandok felé, a
szokatlan és irracionális felé, neki köszönhetjük dührohamot, a féktelen
vágyakat, a nyughatatlanságot.
Poszeidón azonban nem csak rombolni tud. Bár tengerbe veti a
fennhéjázókat, de kimenti szerencsétlen vízbezuhantakat. Theszáliát
megmentette az árvíztől, mikor szigonyával medret hasított a Péneiosz
folyónak a tengerhez. És ő volt az, aki megtanította az embereknek,
hogy hogyan zabolázzák meg a lovat.79
77
Hamvas Béla: A láthatatlan történet, Akadémia Kiadó, Budapest 1988, 59. 78
Mindnyájan átéltük a tanácstalan megrendülésnek azt az idejét, amikor irtózattal és megborzadva
néztük, a szigony micsoda szörnyetegeket ránt ki belőlünk. Az ember hangja elhalkul, dadogni kezd,
sarokba húzódik, a fél éjszakát ébren tölti, s ha alszik, a szörnyek álmában is egyre bújnak ki a
misztikus mélységből, csodálatos, elrettentő alakok, arcok, testek, érzések, képek, vágyak, az ember
nem tud mást, mint lenyűgözve a bágyasztó izgalomtól önmagába bújni és remegni. Hamvas Béla:
i.m., 59. 79
Vojtech Zamarovsky: Istenek és hősök a görög mondavilágban, Háttér Kiadó, Budapest 1994.
Hamvas Béla, A láthatatlan történet, Akadémia Kiadó, Budapest 1988, 52-68. Mircea Eliade: Vallási
hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 231-232., Kerényi Károly: A nap
leányai, gondolatok a görög istenekről, Szukits kiadó, Kaposvár 2003, 113-137.
54
- Héra
Attribútuma a királyi pálca, szent madara a kakukk, növénye a
gránátalma. Kronosz és Rheia leánya, Zeusz nővére és felesége.
A házasság istennője, ő töltötte be a házasságok védelmezőjének
feladatkörét; különösen őrködött a házassági kapcsolatok szent és
sérthetetlen jellegén. A szerelem higgadt, tiszta és tiszteletreméltó
oldalát jelenti: a házastársi, asszonyi hűséget.
Hérának és Zeusznak háromszáz esztendőt kellett várniuk arra, hogy
egybe kellhessenek és megköthessék a meglehetősen viharos
házasságukat. Héra házsártos asszony volt, és nagyon féltékeny, amire
Zeusz rá is szolgált, ugyanis rendszeresen keveredett szerelmi
kalandokba különféle istennőkkel és halandókkal. Héra mitológia
történetei nagyrészt arról szólnak, hogy miként állt bosszút Zeusz földi
és égi szeretőin, valamint e kalandokból született gyermekein.
Bosszúállásában igen kegyetlen volt, nem riadt vissza a terhes anyák és
csecsemők megöletésétől sem. De Zeuszt sem kímélte, kicsapongásait
hatalmas veszekedések követték, és ezek a veszekedések Zeuszt
meglehetősen fárasztották. Ilyenkor előfordult, hogy cudarul bánt
feleségével. Ha úgy érezte, hogy felesége túl sokat hangoskodott, a
lábánál fogva lógatta le az Olimposzról vagy felakasztotta jókora
súllyal a lábán, amit egyébként rabszolgákon alkalmaztak kínzási
módszerként. Ennek ellenére Héra odaadó felesége volt Zeusznak és
hűséges hitvese. Héra a házasság oltárán való önfeláldozás példája.
Ezért az ő kiváltsága, hogy évente megfürödhet a Kanathosz forrás
vizében, ahol visszanyeri szüzességét, melyet csak és kizárólag
Zeusznak ajándékozott.
Fontos hangsúlyozni, hogy Héra asszonyi léte ellenére sem volt
termékenység istennő. Ő az, aki az istenek világában csak és kizárólag
feleség. Ez az ő lényege. Kerényi Károly ezt így fogalmazza meg:
"Férjénél nem anyaságot, hanem beteljesülést keres. Héra esetében a
beteljesülés maga a házasság. (...) Mindig csupán a férjével való
kapcsolatában az ami: 'Khéra', azaz 'magányos'. Héra összes sötét
oldalát, a tragikus távolságot, a harcokat és lázadásokat a házasság
55
fogja egybe. A körforgáson belül marad, melynek minden egyes
szakaszát a Zeuszhoz fűződő kapcsolata határozza meg."80
Héra egész
léte férje függvénye, a házassága azonban nem egyesülést jelent
Zeusszal, hanem különállást: "tragikus távolságot". Ez Héra tragédiája,
hogy léte nem egységet, hanem fél-voltot jelent. "Ez a különállás, a
nem-egységben-lét tragikuma, mely férfi és nő között akkor áll fenn, ha
a férfi - úgy mint Zeusz: legfőbb istenként magasabb rang birtokába
jut."81
Ebben az isteni erőfitogtatásban az ősférj és ősfeleség ütköznek
meg egymással, Héra fegyvere a tettetés, Zeuszé a színlelést követő
tettlegesség.82
- Athéné
Attribútumai a kard, a lándzsa és a sisak, szent állata a bagoly, növénye
az olajfa. Zeusz legkedvesebb leánya.
Az isteni tudás és az emberi bölcsesség szimbóluma, a megtestesült
értelem. A rendszeretet, meggondoltság, a mindennapi gyakorlati
tevékenységet eredményessé, célszerűvé tevő ésszerűség jelképe. Ő a
megtestesítője a városi életmódnak, az urbánus életstílusnak, innen ered
a városvédő Pallasz Athéné elnevezése.
Athéné a legtekintélyesebb istennő az Olimposzon. Teljes
fegyverzetben ugrott elő Zeusz fejéből. Benne Zeusz bölcsessége és
ereje testesül meg. Az istenek ura valamennyi lánya közül őt szereti a
legjobban, úgy fordul hozzá, mint jobbik eszéhez. Semmit el nem titkol
előtte, és minden kérését teljesíti. Athénét is igen bensőséges kapcsolat
fűzi Zeuszhoz. Szüntelenül Zeusz közelében tartózkodik, jelszava,
"Csak apámé vagyok" abban is megnyilatkozik, hogy soha sem kíván
meg más istent vagy földi férfit, és noha szép volt és fenséges, de nem
érvényesíti vonzó női szépségét. Több isten is szerette volna feleségül
venni, de ő minden istent elutasít. Aphroditének, a szerelem
80
Kerényi Károly: A nap leányai, gondolatok a görög istenekről, Szukits kiadó, Kaposvár 2003. 130-
131., Kerényi Károly: Görög mitológia, Gondolat Kiadó, Budapest 1977, 69. 81
Kerényi Károly: A nap leányai, gondolatok a görög istenekről, Szukits kiadó, Kaposvár 2003, 121. 82
Kerényi Károly: A nap leányai, gondolatok a görög istenekről, Szukits kiadó, Kaposvár 2003, 116-
135., Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 240-241,
Vojtech Zamarovsky: Istenek és hősök a görög mondavilágban, Háttér Kiadó, Budapest 1994., Hahn
István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 175-192.
56
istennőjének nincs hatalma felette. Athéné szűz istennő, de nem a
férfiakkal szembeni viszolygás tartja vissza, mint Artemisz istennőt,
sokkal inkább az apja iránti tisztelet, és az, hogy szelleme felette áll
minden női vonatkozásnak.
Athéné, ahogy erre az öltözete is utal, a háború istene is, de kizárólag az
értelem által vezérelt háborúké és a honvédő háborúké. A gyűlölködő,
vad tusák és igazságtalan harcok Árész oltalma alá tartoznak, aki Pallas
Athéné kibékíthetetlen ellenfele. Az eszetlen öldöklés és
kegyetlenkedéssel szembeni ellenszenvét számos történet bizonyítja.
Thüdeuszt, a halandó Thébai hőst, aki kitűnt bátorságával és
leleményességével Athéné pártfogásába vette. Ám amikor meglátja,
hogy kettéhasítja ellenfele koponyáját és felfalja az agyvelejét,
undorodva elfordult tőle.83
- Héphaisztosz
Attribútumai az üllő és a kalapács. Héra gyermeke.
A tűz és a kovácsmesterség istene. Athénével, az emberi munka
értelmes vonásait megszemélyesítő istennővel szemben a munka fizikai
oldalát, a vele járó testi erőfeszítést személyesíti meg.
Héphaisztosz egyedülálló a görög olimposzi istenek sorában. Csúnya,
sánta, nyomorék, és "inkább hasonlított törpéhez, mint óriáshoz."84
De
nem csak külseje, születésének körülményei sem szokványosak. Héra
mikor megtudta, hogy Zeusz nélküle teremtette leányát, Pallasz
Athénét, "szerelem nélkül maga szülte Héphaisztoszt, féltékeny
versengésben urával."85
A gyermek azonban sántán jött a világra: "talpa
és lábujjai hátrafelé állottak, nem lehetett járni rajtuk, csak előre
hengergetni az egész testet."86
Héra először rejtegette torzszülöttjét,
majd lehajította Olimposzról. A csecsemő belezuhant az Ókeanoszba,
83
Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 242-243.,
Vojtech Zamarovsky: Istenek és hősök a görög mondavilágban, Háttér Kiadó, Budapest 1994., Hahn
István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 190. 84
Kerényi Károly: Görög mitológia, Gondolat Kiadó, Budapest 1977, 102. 85
Apollodórosz, Mitológia I, 3, 5-6. idézi: Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I.,
Osiris Kiadó, Budapest 1995. 232. 86
Kerényi Károly: Görög mitológia, Gondolat Kiadó, Budapest 1977, 105.
57
de a tengeristennők ölükbe vették és a tenger alatti barlangjukban
felnevelték. Ott tanulta ki a kovácsmesterséget kilenc esztendőn
keresztül. Mikor mestere lett szakmájának, szép aranytónust készített,
és elküldte anyjának: az ajándék azonban inkább a bosszú, mint a
szeretet megnyilvánulása volt, mert mihelyt Héra a trónusra ült,
béklyók pattantak ki belőle, és megakadályozták, hogy felállhasson.
Egyetlen isten sem bírta kiszabadítani, ezért Héphaisztoszt az
Olimposzra hívták, hogy segítsen. Ő azonban nem vágyott az
olimposziak közé. Az istenek ekkor fortélyhoz folyamodtak: elküldték
hozzá Dionüszoszt, a bor istenét, aki leitatta, majd szamárháton az
Olimposzra vonszolta. Héphaisztosz emelkedett hangulatában
megfeledkezett régi sérelméről, kiszabadította anyját, és elhatározta:
ezután az istenek székhelyén fog lakni. Mindjárt azt is eldöntötte, hogy
megházasodik, szülei pedig, testi fogyatékosságáért, a legszebb
feleséggel kárpótolták; Aphroditét, a szerelem és szépség istennőjét
adták hozzá.
Idővel anyja iránti haragját is leküzdötte, sőt gyakran a védelmére is
kelt Zeusszal való veszekedésekben. Egy ilyen alkalommal súlyosan
meg is bűnhődött érte, Zeusz "fölkapta a sarkánál fogva, s ledobta az
istenek palotájának szent küszöbéről. Egész napon át zuhant
Héphaistos. A lehanyatló nappal ért földet, szinte lélegzetfogytán."87
Az istenek sokszor gúnyolódnak rajta "ki nem oltódó isteni kacajjal", de
tartanak is tőle. Héphaisztosz ugyanis varázsló isten, akinek az oldás és
a kötés hatalma a birtokában van. Mint kötelékkészítő mester
trónusokat, láncokat, hálókat készít, melynek segítségével isteneket -
embereket kibogozhatatlanul összeköt, ha úgy hozza a kedve. Feleségét
és szeretőjét, Árészt házasságtörő egyesülésük közben láthatatlan
lánchálóba kötözte, ami nagy derültséget váltott ki az Olimposzon, de
meg is szeppentek az istenek, hiszen az alkotás nem csak ügyes
mestermunka, de veszedelmes varázslat is. Alkotásai egyszerre
remekművek és csodáserejű szerkezetek. Önmagától mozgó mindenféle
csodákat készít, háromlábón járó aranyüstöt, házőrző arany és
87
Kerényi Károly: Görög mitológia, Gondolat Kiadó, Budapest 1977, 105.
58
ezüstkutyákat, saját magának fiatal lány formájú aranyszolgálókat, akik
segítik őt a járásban. Héphaisztosz tehát nem egyszerű tűzisten, hanem
a tűz feletti uralom birtokában az okkult tudományok és a varázslás
védelmezője is.88
- Hermész
Attribútuma a pálca, a szárnyas csizma és a karimás kalap, szent állata a
teknős, Zeusznak és Maiának89
a gyermeke.
Az istenek követe, a halottak alvilági kalauza, a szerencsejátékosok, a
szélhámosok és a tolvajok istene, a kereskedők és az utak védelmezője,
a nyelv feltalálója. A mindennapi életben megnyilvánuló ötletesség,
mozgékonyság és ravaszság megtestesítője.
Hermész a legkevésbé olimposzi az istenek közül. Ő az, aki leginkább a
mulandó emberi világban tud kiteljesedni. Itt tudja igazán kiélvezni
furfangosságát, a halandók bosszantását, és nagy szenvedélye a
szerencse szeszélyességével való játék is igazán csak az idő keretei
közé teremtett létben élvezhető. Egész fizimiskája, kamaszos testalkata,
jellegzetes személyiségvonásai és történetei nélkülözik az
olimposziakra jellemző fennkölt hősiességet. De az elvitathatatlan,
hogy ő a legügyesebb, legtalálékonyabb, legfurfangosabb valamennyi
olimposzi isten közül. E képességeinek már élete első napján tanújelét
adta: reggel született, délelőtt megszökött a bölcsőből, délben feltalálta
a lantot, és megtanult rajta játszani, délután ellopta Apollón isten ötven
tehenét (farkuknál fogva húzta őket a barlangba, hogy fordított
nyomaik maradjanak), este – mintha mi sem történt volna – visszatért a
barlangba, ahol született, magára csavarta pelenkáját, és ártatlan
mosollyal az ajkán elaludt. Így lett Hermész a tolvajok istene, ezért
mondta róla Euripidész, hogy „Ura mindazoknak, akik éjszaka
ügyködnek.”
88
Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 232-233.,
Vojtech Zamarovsky: Istenek és hősök a görög mondavilágban, Háttér Kiadó, Budapest 1994., Hahn
István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 190-191., Kerényi Károly: Görög mitológia,
Gondolat Kiadó, Budapest 1977, 102-106. 89
Atlasz titán leánya, egy nimfa, aki Kylléné egyik sötét barlangjában lakott.
59
Hermész egy igazi szélhámos, akinek egész lényét a furfang lengi körül.
Szemtelen és ironikus személye tudatosan áll távol minden heroikus
cselekvéstől. „Ami itt történik, semmire sem kötelez; a tettek
mesterművek, s az élvezet nem jár felelőséggel.”90
A „hermészi
szerzés” módja mindig a szemfényvesztés művészete, ami nem csak a
tolvajlásban, de az élet megannyi területén jelen van, a szerelemben (ő
a szeretők és a „lopott csókok” védelmezője), a gazdagságban, sőt a
tudományban is. A törvények, a viszonyok, a sorsfordulatok akadályai
és korlátai között megtalálni a kibúvókat. Ez azonban soha nem lehet
gátlástalan szerzés vagy lelkiismeretlenség. Hermész világa nem a
„nagyban játszó” gengszterek, de még csak nem is a kis stiklik és piti
bűnözők világa. Ő a szellemes életművész, akinek minden csak játék. A
hétköznapi értelemben vett szerzés és a tulajdonlás nem az ő
felségterülete, sokkal inkább a találás öröme, rátalálni egy út szélén
heverő pénzes zacskóra, egy csínytevés lehetőségére, egy tájra, egy
gondolatra, vagy magára a szerencsére, aminek mindig két oldala van.
Ezért is mondja Kerényi Károly hogy, „aki a nyerés e világára s
istenének, Hermésnek kegyére vágyik, az a vesztésre sem mondhat
nemet; mert az egyik nincs a másik nélkül.” Tevékenységének lényege
mindig „a bűvös kísértés, ahol az isteni segítőkészség és az ördögi
káröröm egyesül.” 91
Hermész e könnyedebb oldala mellett az élet legkomolyabb
aspektusával, a halállal is kapcsolatban áll. Ő mint az utak istene és az
istenek követe irányította a holtakat a túlvilágra, de nem a holtak
isteneként, hanem az ember társaként, vigasznyújtóként. Hermész
vigasza a földi szférában, hogy „aki nem ismeri a halált, az nem is
él.”92
Ez az egész életet átjáró vigasz a halált nem a halál birodalmából,
hanem az élet oldaláról közelíti meg.
Hermésznek a holtak lelkével való kapcsolatai magyarázzák „szellemi”
tulajdonságait is. Agyafúrtsága és találékonysága a bölcsesség
90
Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988, 62. 91
Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988, 62. 92
Lásd: Hamvas Béla írása a gépről in.: Hamvas Béla: Patmos, Életünk Könyvek, Budapest 1992,
447-450.
60
varázserejét rejti magában. Az ő tudása azonban nem racionális és
fegyelmezett okoskodáson alapul, mint Pallas Athéné-jé, hanem intuitív
ráérzés.93
„Lényege szerint nemzője és közvetítője valami
világosságnak, megvilágító; a közlés istene, az értelmezésé, a titok
mélyére hatolás művészete.”94
Ezért tartották Hermészt a nyelv
feltalálójának, és ezért lett az ókori tudományosság védelmezője, majd
az okkult gondolkodás példaképe.95
Hermész, talán a földi világhoz szabott személyisége folytán mint
jelenség és szimbólum az ókori kultúrákon átívelően beépült az emberi
gondolkodásba. „Azon ritka olümposzi istenek egyike, akik a
’klasszikus’ vallás válsága után sem veszítik el vallási értéküket, és a
kereszténység győzelmével sem tűnnek el. (…) A filozófusok a
Logosszal azonosították, az Egyházatyák Krisztussal hasonlítják össze,
Hermész Trisztmegisztoszként tovább él az alkímián és a
hermetizmuson keresztül egészen a XVII. századig.”96
- Árész
Attribútumai a kard és a pajzs, szent állata a farkas. Zeusz és Héra fia,
az öldöklő háború istene.
A görögök kijelöltek egy istent a bölcsen vezetett s ezért diadalmas
háború számára, egy másikat pedig a vak düh szította s ezért
bizonytalan kimenetelű háború istenéül. Az előbbi feladatot Athéné
istennő vállalta, az utóbbit pedig Árész. Mély gyűlölettel viseltettek
egymás iránt.
93
Nyilvánvalóan van a világnak olyan felfogása is, amelynek alapja az az elvi feltevés, hogy az ember
magányosan áll a világban, és része csak egy olyan tudat, amely kizárólag természettudományosan
értékelhető érzéki hatásokat képes felfogni. A világ ama másik felfogása, amely megfelel a Hermésről
szóló antik hagyománynak, nem alapul ilyen feltevéseken. A világ felfogásának ez a módja nem tartja
lehetetlennek, hogy létezhet egy érzékelhetetlen vezető és kisérő, aki az emberi tudatban másfajta
hatásokat kelthet: olyan hatásokat, melyek megérthetőek, a természettudományok megfigyeléseinek és
megállapításainak semmiben nem mondanak ellent, mégis túlmennek a világnak fentebb jellemzett –
ma általánosan elterjedt – felfogásán. Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó,
Budapest 1988, 96. 94
Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988, 121. 95
Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 239-240,
Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988, 59-124., Vojtech
Zamarovsky: Istenek és hősök a görög mondavilágban, Háttér Kiadó, Budapest 1994. Hahn István:
Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 191. 96
Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 240.
61
Árész tehát szigorúan véve a dühödt háború, a harctéri mészárlás és a
véres csaták istene. A háborút önmagáért, a csatákat a csata kedvéért
szerette. A háború szeretete mögött a renddel szemben táplált gyűlölete
lappangott, mert a rend útjában áll a háború kirobbantásának: ezért
támogatott mindenkit, aki kész volt megszegni a békét. Sem az istenek,
sem az emberek nem szerették. Maga Zeusz, többször szemébe mondta,
hogy ha nem lenne a fia, már régen a Tartarosz sötét mélyébe vetette
volna, és a következő szavakkal jellemezte: "minden olümposzi isten
közt legjobban utállak: mindig a harc kedves neked és a viszály meg a
dúlás: mert az anyád konok és iszonyú lelkét örökölted, Héráét: kit alig
tudok én leigázni szavakkal."97
Erre az utálatra Árész valóban rá is szolgált, ugyanis túl sok szerethető
vonása nem volt. Vérengző és féktelen. Amint meghallotta, hogy a
földön két sereg ront egymásnak, feltette harci sisakját és felpattant
harci szekerére, amelyet két tüzet okádó fekete ló húzott. Kardja
félelmetes suhintása kiszámíthatatlan volt, hogy melyik sereget ritkítja,
hiszen Arész belerohant a csata sűrűjébe, és nem érdekelte semmi, amíg
vér folyt. A harcosok vesztét éppúgy élvezte, mint bátorságukat. Mivel
vak dühvel csapott bele minden harcba, gyakran alulmaradt. Az a
szégyen is megesett vele, hogy halandóval szemben maradt alul: a
trójai síkon Diomédész, az argosziak vezére sebesítette meg. Arész
fájdalmában akkorát üvöltött, mintha tízezren ordítottak volna
egyszerre, és minden dicsőség nélkül jajveszékelve iszkolt el a
helyszínről.
Árész egyébiránt igen tetszetős fiatalember volt, még ha katona módra
kissé érdes modorú is. A szépség és a szerelem istennője, Héphaisztosz
isten felesége, Aphodité szeretett bele, és öt gyermeket szült neki.98
97
Iliász V. ének, idézi: Kerényi Károly: A nap leányai, gondolatok a görög istenekről, Szukits kiadó,
Kaposvár 2003, 128. 98
Vojtech Zamarovsky: Istenek és hősök a görög mondavilágban, Háttér Kiadó, Budapest 1994. Hahn
István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 191.
62
- Apollón
Attribútumai a nyíl, az íj, a lant és a babérkoszorú, szent állatai a hattyú,
a farkas és a delfin, növényei a pálma, az olajág és a babér. A nap, a
világosság istene, az élet és a rend védelmezője. Zeusz és Létó
gyermeke, Artemisz ikertestvére.
Az olimposzi istenek közül Zeusz és Pallasz Athéné után a legnagyobb
hatalmú isten. "Az összes istenek fölugrottak helyükből, amikor
Apollón megjelent körükben és kifeszítette íját."99
A görög demokrácia
korában kultuszai, még Zeusz tiszteletének rovására is előtérbe
kerültek. A görög vallási életben betöltött kulcsszerepe miatt
leggörögebb istennek is nevezték. A hellén szellemet legtökéletesebben
ő testesítette meg, a görög társadalom erkölcsi alapvetései100
is, melyet
minden ház falára kifüggesztettek, az ő nevében hangzottak el,
amelynek alapeszménye a korlátairól és mértékről soha meg nem
feledkező ember.
Ő a fény, a világosság, az eszmélés jelképe. A józanság, mértéktartás,
higgadtság, alkalmazkodóképesség, a legjellemzőbb vonásai. Őhozzá
kell folyamodni, mikor különösen nagy szükség van a tisztánlátásra, a
higgadt és józan gondolkodásra. Minden olyan szellemi tevékenység
istene, amely túlnő a mindennapi gyakorlati szükségleteken. Az ő
védelme alatt állnak az orvosok, jósok, művészek, a törvényhozók,
akiknek szellemi tevékenysége nincs közvetlen kapcsolatban a
termelőmunkával.
Apollón egész személyisége a görögök szemében a szellemi
tökéletességet testesíti meg, Ő az, aki képes az ellentéteket egyesíteni
magában, megteremteni a harmóniát, és mindezt az apollói derű
jegyében, mely szellemi magaslatának legnagyobb tanúbizonysága.
Mindennek hátterében pedig Apollón tanításának legfőbb jelmondata
áll: "ismerd meg tenmagadat!". Ez az alapvetése minden szellemi
tevékenységének, ez hatja át a jóslás tudományát és a művészetekben
99
Kerényi Károly: Görög mitológia, Gondolat Kiadó, Budapest 1977, 89. 100
"Ismerd meg önmagad, semmit se túlzottan, légy úrrá indulataidon, gyűlöld a fennhéjazást, vigyázz
szavaidra, tiszteld a hatalmat, hódolj az istenségnek, ne dicsekedj erőddel, asszonyod felett uralkodj."
Hahn István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 193.
63
betöltött szerepét is. Apollón a jövendőmondó "látomástól" a
gondolkodáshoz vezető utat tárja fel az ember előtt. A híres delphoi
felszólítás az "ismerd meg tenmagadat!" szellemében tisztítja meg a
jóslás okkult elemeit a démoni tartalmaktól. Minden ihletet jövendölés
csak az önismeret tükrében válik értelmezhetővé. A művészet, mely
ugyancsak Apollón védelme alatt áll, a görög felfogásban az önismeret
egyik útja, ahol a műalkotásban mint egy tükörben magunkra
ismerhetünk.101
- Dionüszosz
Attribútumai borospohár és szüreti bot, szent állatai a kecske és a bika,
növénye a szőlő. A bor, a szőlőtermesztés és a mámor istene. Zeusz és
Perszephoné fia.102
J. G Frazer így jellemzi: "Dionüszosz istent leginkább mint a szőlőtő
megszemélyesítőjét ismerjük, s azért a vidámságét, amelyet a szőlő
leve idéz elő. Eksztázisba torkolló kultusza, amelyet vad tánc,
vérforraló muzsika és ittas kicsapongás jellemez - úgy látszik -
Trákiának részegségre hajlamos nyers törzsei között keletkezett.
Misztikus tanai és féktelen szertartásai lényegében idegenek voltak a
görögök világos értelmétől és józan vérmérsékletétől. De minthogy a
titokzatosság varázsára apellált és arra a legtöbb emberben meglévő
hajlamra, hogy visszatérjen a vadságba, ez a vallás futótűzként terjedt
el Görögországban, míg végül az az isten, akiről Homérosz alig vett
tudomást, a panteon legnépszerűbb alakjává lett."103
A legősibb olimposzi tizenkét isten között nem szerepelt Dionüszosz.
Később, a demokrácia megszületésének időszakában kerül be a legfőbb
istenek közé, Hesztia kiszorításával. Apollón "napfényszerű" rendjével
szemben Dionüszosz mindannak a megtestesítője, ami túl van a
logikuson, ami ösztönös, zavaros és mámorító.
101
Hahn István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 192-193. Mircea Eliade: Vallási
hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 233-239. 102
Más hagyományok szerint a csodálatos szépségű földi királynő, Szemele gyermeke 103
J. G. Frazer: Az aranyág, Gondolat Kiadó, Budapest 1965, 226.
64
A mítosz szerint Zeusz kígyó formájában teherbe ejtette Perszephonét,
aki életet adott Dionüszosznak, egy szarvas csecsemőnek. Alighogy
megszületett, a kisded felhágott atyja, Zeusz trónjára, és a villámot
lóbálva apró kezében, utánozta a nagy istent. De nem sokáig foglalta el
a trónt, mert az álnok titánok arcukat mésszel bemázolva késsel
támadtak rá, amikor éppen a tükörben nézte magát. Egy darabig kitért
támadásuk elől úgy, hogy egymásután különféle alakot öltött: Zeuszét,
Kronoszét, fiatalemberét, oroszlánét, lóét és kígyóét. Végül bika
formájában darabokra vágták ellenségeinek gyilkos kései.104
Pallasz
Athéné, aki jelen volt a gaztett végrehajtásakor, a gyermek szívét meg
tudta menteni, ezt Zeusz elé vitte, aki feltámasztotta, és ismét magához
emelte fiát.
Nemcsak, és nem is elsősorban templomokban hódoltak neki, hanem
titkosan tartott szent orgiákon, ahol csak beavatott hívek vehettek részt,
akik részesültek a szent tanításból. Ezeken az éjszakai titkos
ünnepségeken minden részletében bemutatták Dionüszosz szenvedését.
Vadállatok bőrébe öltözve, vad erdőségekben dob és nádsíp hangjai
mellett, eszeveszett ritmikus táncban, bőven fogyasztott bor hatására
hajszolták magukat önkívületi állapotába. "Imádóinak szeme elé tárták
mindazt, amit az isten utolsó pillanataiban tett, vagy szenvedett; s a
hívők fogaikkal darabokra téptek egy élő bikát majd őrjöngő
kiáltozásokkal járták be erdőt."105
Dionüszosz tisztelete az orgiák szelídített, teljesen megváltozott
formájában kerültek a hivatalos ünnepek soraiba: a vallási ünnepek
szertartásából fejlődtek ki a Dionüszosz tiszteletére tartott
drámajátékok. A tragédia szó eredete is mutatja a vad rítusokkal való
rokonságát, ugyanis a jelentése kecskeének, amely a rituális áldozathoz
kapcsolódik. Dionüszoszt a művészetekhez való kötődése is
szembeállítja Apollónnal. Apollón, ahogy isteni szelleméhez illik, a
művészetekben is a mértéket és a rendet igazoló törekvéseket
szólaltatja meg, míg Dionüszosz az egzaltált és eksztatikus élményeket
104
J. G. Frazer: Az aranyág, Gondolat Kiadó, Budapest 1965, 228. 105
J. G. Frazer: Az aranyág, Gondolat Kiadó, Budapest 1965, 229., Egyes helyeken állat helyett
embert szagattak darabokra Dionüszosz szertartásain.
65
hozza elő a műalkotásokból, és sokkal inkább annak katartikus oldalát
hangsúlyozza. 106
- Az Olimposz nőalakjai:
Héráról már esett szó, hogy egész lényét a feleség volta határozza meg, de
hozzá hasonlóan a többi olimposzi nőalak is a női létnek, asszonyi
magatartásnak egy-egy oldalát emeli isteni magaslatra.
Aphrodité107
A szépség és a szerelem istennője, az ősi hagyomány szerint a
legősibb isten az Olimposzon, születése ugyanis Zeusz
testvéreinek fogantatása előtt történt: Kronosz, miután apját,
Uranoszt megcsonkította, a levágott szervet a tengerbe hajította,
"az istennő Uranosz tengerbe vetett nemi szervéből eredő
tajtékos férfimagból származott."108
Aphrodité a világ elsőszülött leánya, akinek hatalma oly nagy,
hogy sem ember, sem isten, nem tud neki ellenállni, még Zeuszt
is elkápráztatja. A korlátot, józan észt nem ismerő, mindent
elsodró szerelmi szenvedély jelképe. De nem termékenység
istennő, nem az anyaság és nem a termékenység az ő
felségterülete. A szerelem fizikai oldalát, a testi egyesülést
dicsőíti és védelmezi; azt a nemi vágyat és mindent elsöprő
vonzalmat, mely minden kötöttségről és rendről megfeledkezik.
Aphrodité Héra világának, a házastársi kapcsolat
kizárólagosságának ellenpólusa. Az ő varázslata a férfi-női
teljesség megvalósulása, mely mindenféle „fél-voltot”
elhalványít. Ezen aphroditéi erő megőrzött valamit a titáni
irracionális világból és időtlenségből. „Aphrodité csak a
beteljesülés, a teljes szépség pillanata, amelynek birtoklásához
mérten minden mindegy, élet és halál, elődök és utódok.”109
106
Hahn István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 194-197. , J. G. Frazer: Az aranyág,
Gondolat Kiadó, Budapest 1965, 226-238. 107
Attribútuma a tükör, szent állatai a kagyló, a galamb, a hattyú, növényei a gránátalma, menta,
lótusz. 108
Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 244.,
Homérosz által előadott történet szerint Zeusz és Dióné, az esőistennő leánya. 109
Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988, 180.
66
Csupán három istennő, a három szűz istennő, Artemisz, Athéné
és Hesztia felett nincs hatalma Aphroditénak.110
Artemisz111
:
A vadászat és a vadállatok, a természet és a hold istennője.
Zeusz és Létó112
gyermeke. Ikertestvére Apollónak, a nap és a
világosság istenének.
A legendák szerint, amint Héra megtudta, hogy Létó Zeusztól
gyermeket vár, a szörnyű sárkányt, Püthónt küldte utána, és
Létónak egész várandósága alatt menekülnie kellett. Délosz
szigetén talált menedéket, itt hozta világra ikergyermekeit.
„Kilenc napon és kilenc éjen át szenvedett, oly rettenetesen,
ahogy nem várta volna.”113
Artemisz egy nappal testvére előtt
született, majd segített anyjának világra hozni testvérét, így lett
védelmezője a szülő asszonyoknak.
Világa a vad természet. Egyszerre szenvedélyes vadász és a
vadállatok védelmezője, az érintetlen erdők, mezők szűz
istennője. Öröme a bolyongás az ember nem járta berkekben.
Szigorú, szűzies és fiúsan vad, ez jellemző az olyan lányokra,
akik pártfogásában állnak.
Artemisz lényével szorosan összekapcsolódik a leányság és a
szerelem iránti közömbösség. Az ő vadóc leányéletének halálát
jelenti a férfivel való egyesülés. A mítosz szerint a hároméves
Artemisz látva az istenek bánatát és küzdelmét a szerelem miatt
megkérte Zeuszt, hogy örök szűziességet ajándékozzon neki.
Kultuszai is szorosan kötődtek a leánylét kereteihez. A görög
világban, amikor a leányok elérték a serdülő kort, Artemisznek
ajánlották őket mint szüzeket. Amikor házasságra adták a
fejüket, egy áldozati máglyán fel kellett áldozniuk addigi szűz
110
Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 244-245,
Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988, 180-182., Vojtech
Zamarovsky: Istenek és hősök a görög mondavilágban, Háttér Kiadó, Budapest 1994. Hahn István:
Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 227. Kerényi Károly: A nap leányai, gondolatok a
görög istenekről, Szukits kiadó, Kaposvár 2003, 157. 111
Attributumai a tegez nyíllal és íjakkal, szent állatai a szarvastehén és a medve 112
Uranosz dédunokája, Kronosz titán gyermeke 113
Kerényi Károly: Görög mitológia, Gondolat, Budapest 1977, 91.
67
gyermekéletük holmijait, így a babákat, játékokat és egy
hajfürtjüket. Papnői kilenc évesen kerültek a szolgálatába, és
addig maradtak ott, amíg mennyasszony korba nem jutottak.
A mitológiai történeteiben is szűz nimfák, fiatal szűz leányok
hada kíséri az erdőmélyi patakok és tavak fürdőhelyeihez.
Azzal, aki a kíséretéhez tartozók közül megszegi szüzességi
fogadalmát, Artemisz olyan szigorúan bánt el, mint Kallistó
nimfával. Kallistó nimfába Zeusz beleszeretett, és medve
alakjában egyesült vele. Artemisz, amikor ezt megtudta,
haragjában nőstény medvévé változtatta Kallistót, aki miután
fiút szült Zeusztól, meghalt, és felkerült az égre mint
„Nagymedve” csillagkép.
De hasonló szigorúsággal bánt el azokkal a férfiakkal, akik
szüzességét akárcsak gondolatban veszélyeztették. Egy vadász,
aki véletlenül megpillantotta fürdőzés közben a meztelen
Artemiszt, gyönyörűségtől megbénultan rajta felejtette a
szemét. Az istennő büntetésből szarvassá változtatta és a
vadászt saját ötven kutyája tépte szét.
Artemisz szigorúságát és vadságát mutatja, hogy
Görögországban az ő tiszteletében tartotta magát legtovább az
emberáldozat. De a spártai ifjakat is, mintegy beavatási
szertartás részeként, az istennő szobra előtt korbácsolták meg,
sokszor halálra.114
Démétér115
A föld termékenységének és a földművelésnek az istennője.
Kronosz és Rheia leánya, Zeusz nővére, aki egyben
legkedvesebb gyermekének, Perszephonénak az apja is.
Zeusz, miután megszerezte a főhatalmat, Démétért magához
vette az Olimposzra, és az istenekre háruló feladatok
114
Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 241-242,
Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988, 139-141., Vojtech
Zamarovsky: Istenek és hősök a görög mondavilágban, Háttér Kiadó, Budapest 1994., Mitológiai
ábécé, Gondolat, Budapest 1978, 229-230. 115
Attribútumai a termést hozó bot, a sarló, a gyümölcskosár, szent állata a disznó, szent növénye a
gabona
68
elosztásakor őt bízta meg, hogy viselje gondját a föld
termékenységének. Hogy ez a termékenység ne menjen
veszendőbe, Démétér megtanította az embereket a szántás-
vetésre; ezzel nemcsak a földművesség alapítója lett, hanem
megvetette az emberiség új életformájának alapját is, az állandó
lakhelyen megtelepült életét.
Démétér azonban nem csupán gabonaistenség és a termékenység
védelmezője. Az eleusziszi misztériumok és hozzá tartozó
mítoszok feltárják, hogy az istenanyaság, és a misztikus tudás is
hozzátartozik Démétér lényegéhez. Démétér az anyaság sorsát
testesíti meg, akinek egész lényét a gyermeke iránt érzett
szeretete és aggódása hatja át. Ő az egyetlen istennő a
halhatatlanok világában, akinek át kellett élnie szeretett
gyermekének, Perszephonénak a halálát azzal, hogy Hádész az
alvilág ura elrabolta. Gyásza, a földi anyák gyásza elvesztett
gyermekük felett.
Vigaszát a misztikus tanításban adja át az embereknek. A mítosz
szerint, miután visszakapta leányát, a szent szertartásokat és
misztikus tudását az eleusziszi királynak és udvari embereinek
tanította meg, amely a halál elviselhetőségének titkát tárja fel.
Gabonaistennőhöz méltóan titka a gabona titkához hasonlít,
melyet minden évben elvetnek - eltemetnek, szimbolikus
értelemben átadják a halál birodalmának, hogy aztán egy újabb,
magasabb minőségben újra testet öltsön.116
Hesztia:
Kronosz és Rheia leánya, Zeusz legidősebb nővére. Az asszonyi
munka legszentebb feladatát jelképezi: a házi tűzhely őrzését. Ő
az olimposziak között az „állandóan otthonülő, a
„legszerényebb istennő”.
Hesztia, „amikor Zeusz legyőzte a titánokat, azt a méltóságot
kérte magának, hogy szűz maradhasson, és ő kapja mindig
116
Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 253-263.,
Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988, 142-177., Vojtech
Zamarovsky: Istenek és hősök a görög mondavilágban, Háttér Kiadó, Budapest 1994.
69
mindenből az első áldozatot; s kívánsága teljesült is. Szent
helye a ház közepe, a tűzhely lett. És nemcsak az első, hanem az
utolsó áldozatot is ő kapta az emberek mindenféle ünnepélyes
összesereglésekor.”117
Hesztia, a családi összetartozás istennője. A házitűzhely, a
családi összetartozás szimbóluma az ő különös oltalma alatt állt.
A család kiemelkedő eseményein és ünnepein neki mutattak be
áldozatot, minden újszülött családtagot neki ajánlottak fel,
azzal, hogy a gyermeket a házioltár körül körbehordozták.118
Kultusza nem lépte túl a családi kereteket, feltehetően ez volt az
oka annak, hogy idővel az olimposzi tizenkettők sorából,
unokaöccse, Dionüszosz kiszorította.
- Prométheusz:
Nem tagja az Olimposziak tizenkettes társaságának, Prométheusz mégis
a görög mitológia egyik legjelentősebb teremtménye. Uranosz és Gaia
gyermeke, Kronosz testvére, tehát titán. Bár Zeusz született ellenlábasa,
mégsem csatlakozott a titánok lázadásához, ezért nem is jutott a többi
titán sorsára.
Apollón mindannak az istene, ami fenntartja, elfogadja és egyben
elviselhetővé teszi a meglévő társadalmi rendet. Dionüszosz képviseli
mindazt, ami kívül áll ezen a renden. Prométheusz, a régivel
szembenálló, az elégedetlenség szellemének istene, az olimposziak által
megtestesült rend tudatos kritikusa. Azoknak a képviselője, akik e
rendszer korlátait át akarják törni. Ő a vakmerőség és kitartás, a büszke
dac és a régi renddel való szembenállás megszemélyesítője. Az
olimposzi istenek mind a fennálló rend képviselői, Prométheusz nem:
jelszava, nyíltan kimondva, "minden istent gyűlölök."
Ő az az isten, aki sokszor siet segítségére az emberiségnek, bár ezt nem
emberbaráti szeretetből teszi, sokkal inkább az olimposziakkal
szembeni ellenérzésből. Neki köszönhetjük a tüzet. Zeusz, úgy látta,
hogy az emberek mihasznák, semmi haszna nincs belőlük, ezért
117
Kerényi Károly: Görög mitológia, Gondolat, Budapest 1977, 65. 118
Hegyi Dolores: Polis és vallás, Osiris Kiadó, Budapest 2003, 127.
70
elhatározta, hogy eltünteti őket a Föld színéről. Prométheusz megszánta
az emberek kiszolgáltatott nemzetségét, és a tüzet lelopta nekik az
égből. Ezzel az emberi haladás kezdeményezőjévé és szimbólumává
vált. Zeusz azonban ezt a tettét szigorúan megtorolta, sziklához láncolta
és keselyűvel tépette a máját. A főisten az emberre is megharagudott,
elküldte neki a nőt, ezt "a szép rosszat" Pandóra alakjában, aki a
halandó emberi nemre hoz veszedelmet. Tőle eredt a szeszélyes női
nem asszonyi fajtája, mely csak azért van a háznál, hogy bajjal sújtsa a
férfit.119
119
Hahn István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 197-200.
71
FOGALMAK
Mükénei kultúra, sötét korszak, archaikus kor, polisz, vendégbarátság, makedón,
antropomorf, Delphoii jósda, athéni drámajátékok, misztériumvallás, eleusziszi misztérium,
olimposzi istenek, titán, attribútum
NEVEK
Homérosz: Iliász és Odüsszeia, Hésziodosz: Istenek születése, Munkák és napok,
Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész, Sziszüphosz, Moirák, Démétér, Perszephoné, Kronosz,
Uranosz, Gaia, Atlasz, Rhea, Zeusz, Héra, Pallasz Athéné, Héphaisztosz, Hermész, Árész,
Apollón, Dionüszosz, Aphrodité, Artemisz, Hesztia, Prométheusz
IRODALOM
A klasszikus Athén: Corvina Kiadó, Budapest 1970.
Eliade, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995.
Frazer J. G.: Az aranyág, Gondolat Kiadó, Budapest 1965.
Hahn István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980.
Hegyi Dolores: Polis és vallás, Osiris Kiadó, Budapest 2003.
Kerényi Károly: A nap leányai. Gondolatok a görög istenekről, Szukits Kiadó, Kaposvár
2003.
Kerényi Károly: Görög mitológia, Gondolat, Budapest 1977.
Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988.
Mireaux, Émile: Mindennapi élet Homérosz korában, Gondolat Kiadó, Budapest 1962.
Mitológiai ábécé, Gondolat, Budapest 1978.
Seligmann, Kurt: Mágia és okkultizmus az európai gondolkodásban, Gondolat Kiadó,
Budapest 1976.
Ritoók Zsigmond: Színház és stadion, Gondolat, Budapest 1968.
Ritoók - Sarkady - Szilágyi: A görög kultúra aranykora, Gondolat Kiadó, Budapest 1984.
Trencsényi Waldapfel Imre: Görög regék, Móra Ferenc Kiadó, Budapest 1976.
Zamarovsky, Vojtech: Istenek és hősök a görög mondavilágban, Háttér Kiadó, Budapest
1994.
72
AZ ÓKORI RÓMA MINDENNAPJAI
"...azt hiszem, a végzet követelte meg, hogy létrejöjjön ez a nagyszerű város, és szárba
szökkenjen az a hatalom, amely az isteneké után a legnagyobb a világon. A Vesta-szüzeket
megerőszakolták, és amikor ikerfiaknak adott életet, Marsot nevezte meg bizonytalan eredetű
gyermekei apjaként - vagy mert így is gondolta, vagy mert egy isten mégiscsak
tiszteletreméltóbb csábító. De sem az istenek, sem az emberek nem mentették meg az anyát és
gyermekeit a király kegyetlenségétől: a papnőt megbilincseltette és börtönbe záratta, a
csecsemőket pedig a folyóba dobatta. Valamely gondviselésszerű véletlen folytán a Tiberis
kilépett medréből, és vize csendes tavakká gyűlt, így sehol nem lehetett megközelíteni a folyó
igazi medrét, de az újszülöttekkel odaérkező szolgák joggal remélhették, hogy a gyermekeket a
mégoly lassan folydogáló víz is el fogja nyelni. Így abban a hiszemben, hogy ezzel teljesítették
a király parancsát, kitették a csecsemőket az ártér legközelebbi részén, ahol most a
Ruminalis-fügefa áll; úgy mondják, ezt egykor Romulus fügefának nevezték. Ez a vidék
akkoriban széltében-hosszában lakatlan volt. A hagyomány úgy tartja, hogy miután a
sekélyesben megfeneklett a vízen úszó teknő, amelyben a gyermekeket kitették, a környező
hegyekből egy szomjas nőstényfarkas odament a gyereksírásra, majd lecsüngő emlőit a
csecsemőknek nyújtotta. Olyan szelíd volt, hogy amikor a királyi nyájak pásztora - a neve,
mint mondják, Faustulus volt - rájuk talált, már a nyelvével nyaldosta őket. Faustulus aztán
hazavitte a gyermekeket az aklokhoz, és átadta feleségének, Larentiának, hogy nevelje fel
őket." 120
(Livius I 4.)
I. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS
"A rómaiak városa uralja az egész földet, amennyiben nem elérhetetlen, hanem emberektől
lakott; és uralkodik valamennyi tengeren, nemcsak azokon, amelyek Hercules oszlopain
belül vannak, de az Óceánon is, amennyiben az hajózható; ez az első és egyetlen város az
egész történelemben, amely fennhatóságának határait a napkeletig terjesztette ki."121
Így
fogalmazta meg a Római Birodalom nagyságát halikarnosszoszi Dionüsziosz, az Augusztus
120
Németh György (szerk.): Görög-római szöveggyűjtemény, Osiris Kiadó 2011, 50. 121
Halikarnosszoszi Dionüsziosz, Antiquitates Romanae I. 3.3-6. idézi: Grüll Tibor: Az utolsó
birodalom, Typotex Kiadó, Budapest 2007, 24.
73
korabeli történetíró. És valóban, a világtörténelemben példátlan kiterjedésű és erősségű
birodalom született, amelynek különlegessége, hogy nem csupán tiszavirág életű egységet
tudott fenntartani, hanem hosszú évszázadokon keresztül uralni tudta az ókori világ
civilizált régióinak szinte egészét. Birodalmához tartozott a mai Európa jelentős része,
Kisázsia, Afrika északi partvidéke, a Földközi tenger egész térsége. Több mint 5 millió
négyzetkilométert ölelt fel, lakosainak száma 70-90 millió között mozgott, az önálló városi
közösségek száma megközelíti a 6000-et.
Történetét három korra szokás osztani: a királyság, a köztársaság és a császárság
korára. "Uralmának a királyságon, köztársaságon és császárságon átívelő „örökkévalósága”
pontosan 1083 évig tartott"122
.
A királyság (Kr. e. 753-510)
A Kr. e. 1. évezred kezdetén latin pásztorok telepedtek a Tiberis partja közelében
fekvő és később Róma városának helyet adó hét domb egyikére, a Palatinusra. Ennek
a kezdeti városalapításnak az emlékét őrzi Romulus és Remus története. Róma városa
a többi 6 domb 30 latin községének a szövetségével született meg. A római
hagyomány szerint e szövetséget követő 250 éven keresztül hét király uralkodott itt (a
tudományos vélekedés szerint azonban a hét király közül csupán három volt valódi
történelmi személy). Az utolsó három király etruszk származású volt, ami jelzi, hogy
Róma a térség vezető népcsoportjának, az etruszkoknak az uralma alá került.
510-ben azonban a római arisztokrácia összefogásával elűzték Tarquinius Superbust,
Róma történelmének utolsó királyát és kikiáltották a köztársaságot. Róma ezzel nem
csak felszabadult az etruszk fennhatóság alól, de történelmében egy korszak is
lezárult: a római királyok kora.
A Római Köztársaság (Kr.e. 510-27)
- A római köztársaság államszervezete123
A római patríciusok felkelése kényszerítette ki a király elűzését, és a kialakuló
köztársaság is a patríciusok érdekei mentén szerveződő állammá lett. A római
köztársaság államberendezkedése ugyanolyan hierarchikus felépítettségű volt
mint a királyságé, a köztársasági intézmények elsősorban azt a célt szolgálták,
hogy garantálják, hogy az állami főhatalmat ne lehessen kisajátítani. Ennek
122
Norman Davies: Európa története, Osiris Kiadó, Budapest 2002, 163. 123
Földi András: A római köztársaság államszervezete, Rubicon. 58-59. 1996/04-05. 8-15.
74
érdekében szigorúan korlátozták a hatalom gyakorlását biztosító tisztségek
(magisztrátusok) jogkörét. A legtöbb magisztrátus hivatali ideje egy esztendeig
tartott és a következő évre nem volt újraválasztható. A hatalommal való
visszaélés elleni garancia másik formáját jelentette a kollegialitás intézménye,
melynek értelmében a magisztrátusok tisztségeit két, egymással teljesen
egyenrangú személy töltötte be. A köztársaság évszázadaiban a magisztrátusok
igen bonyolult struktúrája alakult ki. Ennek kissé leegyszerűsített változata a
következő:
consul
A római állam élén a consulok álltak, akik a politikai, katonai és a
polgári hatalom legfőbb irányítói voltak. Megillette őket a senatus és a
népgyűlés egybehívásának és a törvényjavaslatok előterjesztésének a
joga. Ők voltak a hadsereg főparancsnokai és a bíráskodás fejei. Jogi
értelemben a két konzul között nem volt hatáskörmegosztás. Általában
azonban megosztották egymás között a hatásköröket sorshúzás útján,
vagy időszakosan, ahol a felosztás általában azt követte, hogy polgári
ügyekben havonként, a hadsereg vezetésében naponként váltják
egymást. Az egyik consul bármit megtehetett a másik megkérdezése
nélkül, társa azonban vétójoggal rendelkezett.
censor
A censor volt a római köztársaság legnagyobb tekintélyű magistratusa.
Rájuk is érvényes volt a kollegialitás elve, ketten töltötték be a
tisztséget. Censorokat azonban nem évenként, hanem ötévenként
választottak és csak 18 hónapig töltötték be a tisztséget. Ennek oka az
volt, hogy Rómában ötévenként írták össze a polgárokat, és sorolták be
őket vagyoni kategóriák alapján. Ennek a lebonyolítása a censorok
feladata volt. A tekintélyüket és politikai befolyásukat nagyban növelte,
hogy feladataik közé tartozott a senatorok névjegyzékének összeállítása
is. Voltak ugyan erre vonatkozóan bizonyos szabályok, azonban
politikai megfontolásból a censorok ezeket gyakran áthágták. Rajtuk
múlott tehát, hogy ki kerül be a senatusba.
75
néptribunus
"A plebejusok régtől fogva önálló politikai szervezettel rendelkeztek,
amely szinte mint állam az államban működött."124
Saját népgyűlésük,
és maguk által választott hivatalnokaik voltak. A legrangosabb
közülük, a plebejusi "állam" consulainak mondható néptribunus. A
kezdetben két, később tíz tribunust a plebejusi népgyűlés évenként
választotta, és igen széles jogkörrel rendelkezett. Személyük szentnek
és sérthetetlennek számított, aki őket megsértette, azt meg is lehetett
ölni. A hatalmuk azonban kizárólag a város területén volt érvényben,
városon kívül ugyanolyan polgárnak számítottak, mint bárki más.125
Ők hívták össze a népgyűlést, ahol ők elnököltek és terjesztették elő a
néphatározatokat. Közigazgatási és igazságszolgáltatási hatáskörrel is
rendelkeztek. A köztársaság előrehaladtával a tribunusok a senatus
ülésein is részt vehettek, ott fel is szólalhattak, sőt annak összehívását is
kezdeményezhették.
A tribunusok legfontosabb jogosítványa a segítségnyújtási jog volt,
melynek révén a dictator és a censor kivételével valamennyi
magistratus intézkedését hatálytalaníthatták. A népgyűlés és a senatus
döntéseire ez a jog azonban nem terjedt ki.
dictator
Rendkívüli esetekben felállítható hivatal, akit a consul vagy a senatus
nevezhet ki. Végveszély esetén vagy "bizonyos sürgős, hatékony
fellépést igénylő alkalmi feladatok elvégzése céljából "126
nevezhettek
ki diktátort, mindig egy személyt, de legfeljebb hat hónap időtartamra.
A római dictatura állapota a modern alkotmányjogban is ismert
"rendkívüli állapotra" emlékeztet. A dictator rendelkezett a végrehajtó
és a bírói hatalom felett, és ő nevezte ki a neki engedelmességgel
tartozó katonai főparancsnokot. Az államszervek és intézmények a
diktatúra időszakában csak nagyon korlátozott formában működtek. A
dictatornak jogában állt az egyes polgárok jogait is korlátozni.
124
Földi András: i.m. 10. 125
A tribunus kötelességei közé tartozott, hogy bármikor a polgárok rendelkezésére álljon. Házának
éjjel-nappal nyitva kellett állnia, és a várost nem hagyhatta el egy egész napra. 126
Földi András: i. m. 12.
76
senatus
A római köztársaság legnagyobb hatalmú államszerve. A római
köztársaság idejében a valódi hatalom a senatus kezében volt. A
magistrátusok már rövid hivatali idejük miatt sem tudták ellensúlyozni
a senatus befolyását, a népgyűléseken pedig az érdekek elsősorban a
társadalomban betöltött helyzet függvényében voltak érvényesíthetőek,
és ott már csupán a magistrátusok által előterjesztett kérdésekről
lehetett dönteni.
Tagjai a volt magistrátusok közül kerültek ki. Kezdetben 300, Caesar
idejére már 900 tagja volt, akiket a censorok élethossziglan neveztek ki.
Elnöke a legidősebb censori rangú senator (princeps senatus) volt.
A senatus hatáskörébe tartozott:
az interregnum ellátása: mindkét consul halála vagy más okból
való kiesése esetén. Ilyenkor a senatorok mint interrexek
egymást 5 naponként váltva gyakorolták az állami főhatalmat;
a népgyűlésen elfogadott törvények szentesítése, ami később
ugyan puszta formalitássá, majd fölöslegessé vált, de a senatus
ezután is jogot formált arra, hogy felülbírálja a törvényeket azok
alkotmányossága szempontjából, ebben tehát a modern
alkotmánybíráskodás csíráját láthatjuk;
senatusi határozatokkal tanácsokat adott a magistratusok,
elsősorban a consulok számára, amelyek de jure ugyan nem
voltak kötelezőek, ám de facto a törvény tekintélyével
rendelkeztek;
a külpolitika irányítása, követek küldése és fogadása;
a hadügyek irányítása, így például a hadvezérek kiküldése és
visszarendelése;
az állami pénzügyek ellenőrzése;
az igazságszolgáltatás irányítása.127
népgyűlés
A népgyűlés a római köztársaság legfőbb államszerve, ahol minden
római polgár részt vehet. A népgyűlés feladatkörébe tartozott a
127
Földi András: i. m. 13.
77
magisztrátusok megválasztása, valamint az általuk előterjesztett
javaslatok elfogadása. A római népgyűlések eredendően katonai
gyűlések voltak, ennek következtében a "felsorakozás" és a lebonyolítás
szigorú katonai rend szerint történt. Ebből adódott, hogy a polgárok
szervezeti egységek szerint gyűltek össze, ahová vagyoni helyzetük
alapján lettek besorolva. A patríciusok és a plebejusok kizárólag akkor
tartottak közös gyűlést, ha hadügyekben kellett dönteni. A város falain
kívül a tágas Mars mezőn tartották a gyűléseket. Tagjai katonai
szolgálatra alkalmas, 17 és 60 év közötti férfiak lehettek. Szintén a
katonai eredettel függ össze, hogy e gyűléseken a vitának nem volt
helye, a magistratusok által feltett kérdésre kellett igennel vagy nemmel
szavazni, kezdetben nyílt formában, később agyagtáblákon, titkosan. Az
eljárásnak egy nap leforgása alatt be kellett fejeződnie. Ebből is
adódott, hogy a szavazást az abszolút többség elérése után már nem
folytatták.
A polgárok vagyoni helyzetük szerint centuriákat alkottak, de úgy, hogy
a két leggazdagabb réteg centuriáinak a száma nagyobb volt, mint a
lakosság zömét tömörítő többi centuria együttesen. Mivel a szavazásnál
nem az egyes polgár szavazatát vették számba, hanem a centurián belüli
végszavazás eredménye alapján minden centuriának egy szavazata volt,
így a döntés az előkelők kezében volt. A szavazás nem egyszerre,
hanem a centuriák rangsora szerint történt, a szavazást pedig az abszolut
többség elérésekor befejezték, így a kisebb vagyonú centuriák
szavazására rendszerint már sor sem került.
- Hódítások a köztársaság korában
Róma a vidéki ismeretlenségből a köztársaság korában jutott el oda, hogy a
világ elsőszámú birodalmává vált. Szüntelenül zajló véres háborúk és
fondorlatos diplomácia volt az, ami Rómát naggyá tette.
Itália megszerzése
Az 5. században elfoglalta közvetlen szomszédai birtokait. A
három szamniszi háborúban megteremtette fennhatóságát
Közép-Itália felett.
78
A 3. században Róma hozzálátott a görög délvidék
meghódításához, majd sorozatos hadjáratokban egész Itáliát
fennhatósága alá vonta.
Egész Itália birtoklása és a térségben szerzett
megkérdőjelezhetetlen befolyás elkerülhetetlenné tette
Karthágóval, a földközi-tengeri kereskedelem urával való
összeütközést, amely a 150 évig tartó három pun háborúhoz
vezetett.
Pun háborúk
Karthágót a Kr. e. 9. században betelepülő punok alapították egy
eredetileg kereskedőlerakatként szolgáló telephelyből. Rövid
idő alatt virágzó várossá nőtte ki magát, néhány évszázad
leforgása alatt 250 városra és 40-50 ezer négyzetkilométernyi
terület több millió lakosára terjesztette ki fennhatóságát.
(Északnyugat-Afrika tengerparti sávja, Szicília nyugati és
Hispánia déli partvidéke, Málta, Szardínia, Korzika, Baleárok
szigetcsoportja) Jelentős bevételének köszönhetően a korszak
legerősebb zsoldoshadseregével és hadiflottájával
rendelkezett.128
Róma a punokkal folytatott háborúk alatt nőtte ki magát a
tengereken is harcba szálló világbirodalmi tényezővé. Az első
pun háború kitörésekor Róma lényegében itáliai föderációként
működött, provinciák, keleti érdekeltség és ütőképes hadiflotta
nélkül. A pun háborúknak köszönhetően megszervezte tengeri
katonai erejét, és a punok erőfölénye ellenére legyőzte
Karthágó csapatait. Így a Földközi-tenger nyugati medencéje
feletti uralom az ő kezébe került.
A karthágóiak, akik nehezen tudták elfogadni a Földközi-tenger
nyugati medencéje feletti befolyásuk elvesztését, újabb háborút
provokáltak Rómával. A második pun háború Róma számára a
létéért folytatott legnagyobb küzdelme volt. Hannibál, a
karthágóiak híres hadvezére, másfél évtizedig táborozott
128
Kertész István: Az ókori görögök és rómaiak története, IKVA Kiadó, Budapest 1992, 85.
79
csapataival Itália területén, s többször megsemmisítéssel
fenyegette Rómát. Emberfeletti küzdelemben Rómának végül
sikerült felülkerekednie. Scipio vezetésével döntő győzelmet
arattak Zámánál a karthágói csapatok felett. A győzelem
azonban nagyon nagy áldozatokkal járt, csak Itálián belül több
mint 400 nagyobb település pusztult el.129
A harmadik pun háború - az első a pun háborúk sorában, amit
Róma provokált ki - Karthágó teljes elpusztításával végződött,
és a rómaiak különös kegyetlenséggel jártak el a megtorlásban.
A várost földig lerombolták, és helyét sóval szántották be,
lakóit rabszolgáknak adták el. "A rómaiak pusztaságot
teremtettek, amit aztán úgy hívtak, hogy béke."130
- összegzi
később Tacitus honfitársai kegyetlenségét.
A provinciák meghódítása
A pun háborúk időszakában Róma már megkezdte nagy keleti harcait,
a karthágói veszély semlegesítése után azonban már semmi sem állta
útját abban, hogy fennhatósága alá vonja a nagy keleti királyságokat és
a térség kisebb, független államait. A meghódított területeket
provinciákká alakította át, és a Birodalom közigazgatásának és
gazdasági rendszerének szerves részévé tette:
Nagy Sándor birodalmának utódállamait, a hellenisztikus
nagyhatalmakat: Makedóniát, Egyiptomot és a Szeleukida
Birodalmat Rómának meg kellett törnie, ha azt akarta, hogy
ellene ne egyesítsék erejüket. Makedóniát a szárazföldi
Görögországgal együtt és a szíriai háborúban a Szeleukida
Birodalmat még a III. pun háború lezárulása előtt sikerült
legyőzni és provinciává alakítani. (Egyiptomot Kleopátra és
Antonius legyőzésével Augusztus fogja majd végérvényesen
térdre kényszeríteni.)
A köztársasági légiók sorra elfoglalták a Földközi-tenger
vidékének országait, Galliát, Hispániát, Észak-Afrika nagy
129
Kertész István: Az ókori görögök és rómaiak története, IKVA Kiadó, Budapest 1992, 88-92. 130
Norman Davies: Európa története, Osiris Kiadó, Budapest 2002, 159.
80
részét, Illíriát, Kis-Ázsia független királyságait, Szíriát és
Palesztinát.
Róma szövetségese Pergamon, az "utolsó szabad állam", amely
még nem süllyedt provinciális státusba, jól látva, hogy a római
uralom elkerülhetetlen, önként vállalta a római fennhatóságot.
Uralkodója végrendeletileg Rómára hagyta birodalmát. Ezzel a
nagy hódítások kora lezárult. A földközi-tengeri partvidék java
része Róma kezére jutott131
- A polgárháborúk
Ha háború dúlt, Róma Janus-templomának kapuit nyitva tartották.
Ötszáz év alatt a kapuk csak három röpke alkalommal maradtak zárva.
A hódítások hihetetlen véráldozatot követeltek Róma népétől. Gondot
jelentett ugyanakkor az is, hogy egy városállam viszonyaihoz igazított
társadalom és politikai intézményrendszer nem volt képes birodalmi
keretek között hatékonyan működni. A társadalmi ellentétek végletekig
kiéleződtek. "A köztársaság fennállásának utolsó száz éve alatt a
külföldi hadjáratok egy sor polgárháborúval alkottak kusza
szövevényt."132
A birtokos parasztság, amely a hadsereg gerincét
jelentette, katonai szolgálatban töltötte életét, így nem tudta
megművelni a földjét, és elszegényedett. A háborúk hadizsákmánya, a
rabszolgák beözönlése a társadalmi elitet gazdagította elsősorban. A
megoldatlan társadalmi kérdések véres polgárháborúba torkoltak. "A
köztársaság bázisának, a szabadparasztságnak a pusztulása, (...) s az
egyéni célokra felhasználható zsoldos hadsereg133
megásta a
köztársaság sírját."134
Julius Caesar volt az, aki a válság okát magában a köztársaság
intézményében látta, és úgy gondolta, az egyeduralom megteremtése az
egyetlen kivezető út. Miután politikai ellenfeleivel leszámolt és
megszilárdította hatalmát, a köztársaság intézményei ellen intézett
131
Kertész István: Az ókori görögök és rómaiak története, IKVA Kiadó, Budapest 1992, 94. 132
Norman Davies: Európa története, Osiris Kiadó, Budapest 2002, 160. 133
Marius, néppárti politikus, hogy tehermentesítse a parasztságot a katonai kötelezettség alól, katonai
reformot vezetett be Kr. e 107-ben, ezzel a reformmal megteremtette a zsoldoshadsereget. 134
Majoros József: Római élet, Gemini Kiadó, Budapest 1996, 14.
81
döntő rohamot. Neve a teljhatalom jelképévé vált, nyíltan
önkényuralkodóként lépett fel, felszámolta a köztársaság intézményeit
és hadat üzent a köztársasági hagyományoknak. Az egyeduralmat
átoknak tekintő Rómában azonban nem fogadták el Caesar törekvéseit.
A köztársaságot megmenteni kívánó Brutus vezette ellenzéki
összeesküvő-csoport meggyilkolta Caesart.
Halála után pártja vezetését unokaöccse, Octavianus ragadta magához,
és szétzúzta Brutus köztársaságpárti frakcióját. Octavianus azonban
tanult Caesar hibájából. Mindig ügyelt arra, hogy a köztársasági
érzelmeket és hagyományokat nyíltan ne sértse meg. A
polgárháborúban Caesar megtorlójaként és nem a köztársaság
megdöntőjeként lépett fel. A hatalmat lépésről-lépésre ragadta
magához. A köztársaságpártiak legyőzése után nem sajátította ki az
uralmat, hanem kettéosztotta a birodalmat; ő Itáliát és a Birodalom
nyugati felét igazgatta, a keleti részek Marcus Antonius, Caesar
leghűségesebb hadvezérének fennhatósága alá kerültek. Csak amikor
már hatalmát szilárdnak érezte, akkor fordult korábbi társa ellen.
Marcus Antoniust, a Kelet urát, Actium melletti tengeri ütközetben
győzte le. Ezzel az eseménnyel vette kezdetét a római császárkor.
Octavianus ezután a győzelem után látta elérkezettnek az időt, hogy
véget vessen a köztársaságnak. Ekkor vette fel az Augustus (fenséges)
címet, és a megfelelő törvényes felhatalmazással megszerezte a
teljhatalmat.135
- Császárság
„Ha meg kellene jelölni a világtörténelem azon időszakát, amikor az emberi
faj életfeltételei a legszerencsésebbek és legvirágzóbbak voltak – írja
Gibbon136
-, akkor habozás nélkül a Domitianus halálától Commodus trónra
135
Kertész István: Az ókori görögök és rómaiak története, IKVA Kiadó, Budapest 1992,103-104. 136
Edward Gibbon (1737-1794) a felvilágosodás korának neves brit történésze. Fő műve A római
birodalom hanyatlásának és bukásának története, a római birodalomért és az ókori római kultúráért
való lelkesedés előfutára az európai történetírásban.
82
lépéséig tartó szakaszt nevezném meg.”137
Nem véletlen Gibbon lelkesedése a
római császárság korában megszületett rend iránt. Az Atlanti-óceántól a
Perzsa-öbölig húzódó birodalom határain belül a csodás "Pax Romana", a
római béke és a stabilitás páratlan korszaka következett el. A terjeszkedő
háborúk ugyan nem fejeződtek be végérvényesen, de csupán a biztosabb
védelmet nyújtó természetes határok elérése volt a cél. "Meg kell tartani
határain belül a birodalmat." - ahogy ezt Augustus tanácsolta utódjának,
Tiberiusnak138
. Augustus uralkodása alatt a római kultúra és művészet
virágkorát élte, a városok száma csak Itáliában elérte az 1200-at, több mint 16
millió lakossal, a provinciák gazdasági és politikai jelentősége is folyamatosan
növekedett. E korszakot sok római már saját korában is aranykorként tartotta
számon. A prosperitás mellett azonban megvoltak a birodalom árnyoldalai és
gyenge pontjai.
Principátus és a klasszikus császárság korszaka
A köztársaság felbomlott a polgárháborúkban és a világbirodalmi
keretek között, felváltotta a monarchikus uralom rendszere; a
császárság, amely körülbelül 500 évig tudta egyben tartani a
birodalmat.
A császárkor első korszakát principátusnak nevezik. Ez a
rendszer Augustushoz kötődik, melynek lényege a
köztársasági örökségnek a látszat szintjén való megtartása. A
köztársasági intézmények és a császári államapparátus egymás
mellett léteznek. Működik a szenátus, megtartják a
népgyűléseket. Bár szerepük merőben formális, jelenlétük
mégis leplezi az egyeduralom tényét.
Nem mellékes, hogy a köztársasági hagyományoknak
megfelelően a szenátus volt az a testület, amelynek jogában
volt a császárt megválasztani, és feladata volt a császári
méltóságnak a legitimitást megadni. A császár "csak választás
alapján juthatott hatalma birtokába, rokonság és születés
137
Norman Davies: Európa története, Osiris Kiadó, Budapest 2002, 191. 138
Tacitus: Annales I. 11. idézi: Grüll Tibor: Az utolsó birodalom, Typotex Kiadó, Budapest 2007, 30.
83
alapján sohasem támaszthatott igényt kiváltságos
helyzetére."139
Az uralkodó nevében princeps, csak mint a polgárok közül az
első gyakorolja a hatalmat, amely nem korlátlan, a
törvényekhez és a szokásokhoz igazodnia kell. Ezek a korlátok
olykor igen viszonylagosak. Jól bizonyítják ezt a már
Augustus közvetlen utódai közt fellépő örült császárok, mint
Néro vagy Caligula önkényuralma. Önkényükben azonban ők
is tiszteletben tartották a köztársasági látszatot.140
Dominatus
Septemius Severus (193-211) volt az első császár, aki nyíltan szakítani
mert a köztársasági intézményekkel, és a szenátus hatalmát is semmibe
vette. Ezzel mintegy megszüntette a principátus rendszerét. "Septemius
Severus volt a birodalomnak első igazi korlátlan vagy csaknem
korlátlan monarchája, aki mint ilyen, elég bátor is volt a dominus
hivatalos címzést megkövetelni, aki palotájában rendelkezett, s úgy
megalázta a szenátust, hogy az régi tekintélyét sohasem nyerte vissza
többé. Septemius Severus volt az igazi szerzője annak a felforgatásnak,
amelyet sok történetíró Caesarnak tulajdonít!"141
A szenátus
semmibevétele azonban súlyos válságot idézett elő a Birodalomban,
hiszen megkérdőjelezhetővé vált a császári hatalom legitimitása.
Marcus Aurelius 180-ban bekövetkezett halála óta az utódlás
kérdéséből adódóan egy újabb válságos, polgárháborúktól véres
korszak kezdődött Róma történelmében, amely a Severus dinasztiát
követő katonacsászárok időszakában fajult el végletesen. 180-at követő
kilencven év alatt nyolcvan császár uralkodott, csak Gallienus
uralkodása alatt 90 trónkövetelő lépett fel. Severus politikája, hogy
semmisnek tekinti a szenátust, tovább mélyítette a válságot. Ahogy a
híres történész G. Ferrero megfogalmazta: "a szenátus teljes
kikapcsolása után pedig az egész birodalomban nem volt többé testület,
amely képes lett volna a császár megválasztását végrehajtani vagy
139
G. Ferrero: Az ókori civilizáció bukása, Pantheon Irodalmi Intézet Kiadása, Budapest 1924, 9. 140
Kertész István: Az ókori görögök és rómaiak története, IKVA Kiadó, Budapest 1992, 104-106. 141
G. Ferrero: Az ókori civilizáció bukása, Pantheon Irodalmi Intézet Kiadása, Budapest 1924, 9.
84
legalább alkotmányjogilag megerősíteni, - más szavakkal: teljesen
szakítottak a törvényes szentesítés elvével. (...) A császárválasztás most
már a légiók kezében volt, a legfőbb méltóság átruházása pusztán az ő
kegyüktől függött. De légió sok volt (...) Így hát egyik polgárháború a
másikat követte."142
Kereszténység mint államvallás
Constantinus császár volt az, aki a kereszténységet hívta segítségül,
hogy a véres polgárháborúk korszakának véget vessen, és a birodalom
politikai és morális egységét és az államhatalom tekintélyét új alapokra
helyezze. Azáltal, hogy az uralkodó és a keresztény egyház
"szövetségre" léptek, Constantinus egy erős központi hatalom
kiépítésében és gyakorlásában az egyház tekintélyére támaszkodott.
Személye ugyan nem nyer isteni rangot, hiszen ez ellentmondásban
állna a keresztény tanításokkal, de hatalmának forrása Isten akarata.
Ezáltal uralkodása szakrális rangra emelkedik, amely egy olyan erős
legitimitást biztosít a császári hatalomnak, mely megerősítette az
államhatalom tekintélyét. A kereszténység ekkor azonban még nem kap
kizárólagos rangot, az üldözése szűnik meg, és a legtekintélyesebb
vallássá emelkedik a többi pogány vallás között. Nagy Theodosius
császár lesz az, aki 380-ban államvallássá teszi a kereszténységet és
minden alattvalójának kötelezően előírja a kereszténység felvételét és a
pogányságot hivatalosan is betiltják. A pogányságnak adott
szimbolikus kegyelemdöfés, amikor 396-ban Alarik, gót király
felgyújtja a pogányság utolsó nagy központját, az eleusziszi szentélyt.
Constantinus uralkodásának egyik legmeghatározóbb döntése volt,
hogy a Birodalom székhelyét keletre helyezte át, Rómából
Konstantinápolyba. A nyugati provinciák a barbárok betöréseinek
következtében elnéptelenedtek, gazdaságuk és infrastruktúrájuk
összeomlóban volt. A keleti tartományok gazdagabbak, népesebbek és
a birodalmat sújtó csapásoktól érintetlenebbek voltak. Constantinus
történelmi jelentőségű intézkedését Ferrero, olasz történész a következő
142
G. Ferrero: Az ókori civilizáció bukása, Pantheon Irodalmi Intézet Kiadása, Budapest 1924, 26-27.
85
szavakkal értékeli: "Constantinus kitűnő éleslátással választott, mert
Konstantinápoly szinte arra van teremtve, hogy egy félig Ázsiában,
félig Európában fekvő birodalom fővárosa legyen. De a birodalom
székhelyének áthelyezése a Bosporus mellé azt jelentette, hogy Róma
világtörténeti küldetése nyugaton, az ókori civilizáció utolsó nagy
teljesítménye, be volt fejezve, s új korszak kezdődött."143
- A Birodalom bukása
A Birodalom fővárosának keletre való áthelyezése a nyugati provinciák végső
összeomlását hozta magával. 406-ban a Rajna befagyott jegén vandálok és más
barbár törzsek özönlöttek a birodalomba, anélkül, hogy komoly ellenállással
találkoztak volna. 410-ben már Rómát ostromolták és dúlták fel, amire 800 éve
nem volt példa Róma történetében. 433-ban pedig már a Gibraltári-szoroson 80
ezer vandál kelt át. 476-ban Róma városa végleg elesett és lett a vandálok
fennhatósági területe. Ami ezután következett, az a római civilizáció
maradványainak teljes felbomlása. Egyiptomban, Görögországban és a
Balkánon 1000 évre volt szükség, hogy elérjék a római birodalom alatti
lakosság méretét. A gazdaság és a kultúra intézményei összeomlottak. A
szervezett államhatalom, mely katonai védelmet, szervezett
igazságszolgáltatást és közigazgatási rendszert működtetett 300 évig, az
európai királyságok megjelenéséig nem működött a volt Nyugat-római
Birodalom területén.
"Amit közönségesen a római birodalom bukásának neveznek, - fogalmaz
Ferrero, a valóságban nem más, mint a civilizáció összeomlása a nyugati
provinciákban."144
Keleten Constantinus utódai a korlátlan császári hatalom
formái között még századokon át működtették a bizánci birodalmukat. Ferrero
szerint a bukás valódi oka abban állt, hogy "a római államban két egymásnak
ellentmondó tekintélyi elvet akartak összeolvasztani. Ezek egyike a
monarchikus elv volt, amely keleten, Kisázsiában, Szíriában és Egyiptomban, a
Nagy Sándor hódító hadjárata előtti és utáni dinasztiákban a legkülönbözőbb
fejlődési fokozatokon ment át; a másik a köztársasági, amely Európában,
mindenekelőtt Hellasban és Itáliában, a régi városállamokban jutott kifejezésre.
143
G. Ferrero: Az ókori civilizáció bukása, Pantheon Irodalmi Intézet Kiadása, Budapest 1924, 109. 144
G. Ferrero: Az ókori civilizáció bukása, Pantheon Irodalmi Intézet Kiadása, Budapest 1924, 127.
86
E két elv egyesítése (...) elejétől hibás volt, mert nem sikerült vele azt az
alkotmányjogi eszmét kifejezésre juttatni, amelyen a köztársasági monarchiát
megkoronázó tekintély megvethette a lábát. Nem volt meg a monarchiák
örökösödése, nem volt szabályozott választási eljárás, melyeket a
köztársaságban törvény és hagyomány szentesített.(...) semmiféle eszköz nem
volt (...) a legitimitás elvének egyértelmű és hatályos érvényesítésére, a császár
megválasztására. (...). Ennek következménye volt a forradalmak és háborúk
ama rémes korszaka, amely mint láttuk, a birodalom felbomlására vezetett."145
II. RÓMA VALLÁSA
A rómaiak sok-sok évszázad alatt kapcsolatba kerültek a Földközi-tenger medencéjének
minden istenével és a különböző kultúrák istenvilágával, melyeknek kultuszát beillesztették
saját gyűjteményükbe. Ebből adódóan a római vallás meghökkentően eklektikus. Három
különböző kulturális hagyomány azonban a római vallási szokásokban jól elkülöníthető.
A római vallás legősibb rétegei
A városalapító latin törzsek a földművelő közösségekre jellemző természetvallás
kultuszait hozták magukkal. Itt megtaláljuk a nyomait a totemizmusnak, melyre
Romulus és Remus anyafarkasa vagy a késő római korba nyúló harkály-tisztelet is
utal.
A legősibb római vallási kultuszok közé tartozik a numenek tisztelete, a
megszemélyesítés nélküli isteni hatalmakba vetett hit, melyek
megszámlálhatatlan számú szellemként irányítják és védelmezik az emberi élet
minden területét. A numeneknek egy csoportja a családi élethez kötődik,
amelyek kiemelt szerepet játszottak a rómaiak vallási kultuszai között, és
tiszteletük a Birodalom korában is megmaradt. Ezen istenek előtt családi
közösségben, házi oltáron tisztelegtek. E segítő isteni erőknek három nagy
csoportja volt aszerint, hogy hol fejtették ki a befolyásukat.
Genius: "Minden embernek megvolt a maga személyes védőistene. Ez a
Genius - eredetileg a férfiak nemzőképességének és a családot fenntartó
erejének megszemélyesítője. Ő kiséri végig a férfit életében, és tartja
145
G. Ferrero: Az ókori civilizáció bukása, Pantheon Irodalmi Intézet Kiadása, Budapest 1924, 126-
127.
87
fenn életerejét. A nőknek, mivel amúgy is apa, illetve férj irányította
sorsukat - önálló Geniust eredetileg nem tulajdonítottak; később a
családanyák isteni védelmezőjéről, Iunóról vélték azt, hogy ő
helyettesíti az asszonyok egyéni Geniusát"146
.
Penates: A családnak és magának a háznak, a családi vagyonnak a
védelmezői.
Lares: A család elhunyt őseinek védelmező szellemei, "az ősök
szellemeinek reprezentánsai"147
, akik a családtagok szerencséjéről,
egészségéről gondoskodnak.
Egyedi vonások a személyes istenek világában
A görögséggel való találkozás előtt már voltak a rómaiaknak személyes ember formájú
isteneik, sokukat később a görög istenekkel azonosítottak, és a görög istenek képére
formálták át őket, így eltűnt önálló római arculatuk. Azonban Janus és Saturnus jellege
olyannyira kötődött a római szemlélethez, hogy sehogy sem sikerült a
"görögösítésük", és tiszteletük megőrizte ősi jellegét. Ezért szokás őket a két
legrómaibb istenségnek nevezni.
- Janus
Janus a kétarcú isten, minden kezdet római istene, az ajtók, a kapuk és átjárok
oltalmazója. A rómaiak minden fontos esemény előtt hozzá imádkoztak.
Ugyanakkor a vég, a megérkezés, a beteljesülés istene is ő. Január hónap róla
kapta nevét. Janust a rómaiak kettős arccal ábrázolták, egyszerre tekint előre és
hátra. Nem tudták semmilyen görög istennel azonosítani, ugyanis a görög
mitológiában nem volt hozzá hasonló istenség.
- Saturnus
Saturnus a földművelés ősi római istene. Saturnusban látták az új
társadalmi rend megalapítóját: ő tanította meg az embereket a
földművelésre és a települések létesítésére, a törvényeket is ő adta az
embernek. Uralkodásának ideje az emberiség aranykora. Később, a
görög mítoszok hatása alatt Kronosszal azonosították, ami kissé
146
Hahn István: Róma Istenei, Gondolat Kiadó, Budapest 1975. 7 147
Hahn István: Róma Istenei,Gondolat Kiadó, Budapest 1975. 7.
88
önkényes, Kronosz csak felületesen, az aranykorral való kapcsolata
révén rokon Saturnusszal.
Saturnus tiszteletére rendezett fő ünnepségeket Saturnáliának
nevezték148
. Számos népnél ismertek voltak azok az ünnepek, amikor az
emberek átadták magukat a "jog és az erkölcs korlátait félredobva" a
féktelen örömnek, a józanság béklyóitól felszabadultan akár "a kéj és a
bűn vad orgiáinak" közepette. Rómában Saturnus ünnepe adott erre
alkalmat, amikor egy héten át december 17-től 23-ig hatalmas karnevál,
"dorbézolás és a gyönyör őrjöngő hajszolása" közben mulattak Róma
utcáin. A római Saturnália ünnep legnagyobb nevezetessége, hogy e
rövid átmeneti időre a rabszolgák is élvezhették a szabadosság
gyümölcseit. Az ünnep utolsó napján a rabszolgák jelképesen szabadok
lettek, mivel az aranykor nem ismerte sem az úr, sem a szolga fogalmát.
"A rabszolga szidalmazhatta gazdáját, lerészegedhetett urai módján,
asztalhoz ülhetett velük, és még egy szemrehányó szó sem érhette azért
a magatartásért, amelyért más időszakban korbács, börtön vagy halál
lett volna a büntetése. Sőt mi több, a gazdák tényleg helyet cseréltek
rabszolgáikkal, és kiszolgálták őket az étkezésnél; míg a rabszolga nem
végzett az evéssel-ivással, míg le nem szedték az asztalt, addig
gazdájának nem terítettek ebédre."149
Görög vallás hatása
- A rómaiak szinte teljes egészében átvették a görög mitológiát és a görög
isteneket, csupán saját istenneveikre keresztelték őket. Csak néhány olyan
itáliai isten akadt, akinek a legjobb akarattal sem sikerült a görög megfelelőjét
megtalálni. Az átvétel azonban felületes maradt. Míg a görög isteneket nem
lehetett egy az egyben egy funkcióval azonosítani, sokkal inkább egy
eszmeiséget, szellemiséget szimbolizáltak, addig a római istenek tapadtak a
konkrét funkcióhoz. Ezáltal az istenek jelentősége és jelentettsége is változott.
(Minerva például jelentéktelenebb, mint Athéné, Mars tiszteletreméltóbb mint
Árész.)
148
J. G. Frazer, Az aranyág, Gondolat Kiadó, Budapest 1965. 326-327. 149
J. G. Frazer, Az aranyág, Gondolat Kiadó, Budapest 327.
89
- Az itáliai istenek világa nem a mítosz volt, hanem továbbra is, mint a legősibb
római vallásban az aggályosan tiszteletben tartott szertartások. Rómában az
istenek nagyságának elismerése elég ahhoz, hogy az ember boldogságát
szavatolja. Az istenek nem kívánják az embertől egész szívét, egész lelkét és
minden képességét. Az istenek csupán annyit kérnek, tartsák őket tiszteletben,
és megfelelő pontossággal hajtsák végre a szertartásokat. Ha a földi halandó
ezt megtartja, garantált a sikere itt a földön.
- Az istenek és emberek között szinte szabályozott jogi viszony van. Jellemző
fogalmi felirat: Fogadalmát szívesen teljesítette, mert az isten megérdemelte.
- A vallás nem hit, inkább állampolgári fegyelem dolga volt. A római
fennhatóság elismerése, áldozatbemutatás, formaságok betartása, de nem a
leigázott népek isteneinek eltörlése.
Misztériumvallások
Formai vallások helyett hit és lelki tartalom jellemzi. Teljes megváltást ígért és
örökéletet.
A tisztelet tárgyául szolgáló istenek olyanok, akik mítoszuk szerint végletesen
szenvedtek, iszonyú halállal haltak meg, de újjászülettek és feltámadtak.
(Ozirisz, Dionüszosz)
A legelterjedtebb: az egyiptomi Ízisz és Ozirisz kultusz, az iráni eredetű
Mithrász, az ősi iráni Napisten kultusza, aki az embereket a jóért való
harcukban cselekvően támogatja.
III. A RÓMAI TÁRSADALOM SAJÁTOSSÁGAI
A római polgárjog150
Kategóriák
A Római Birodalomban az elsődleges választóvonal az emberek között,
hogy valaki szabad emberek közé sorolható-e vagy a rabszolgák közé.
A rabszolgák nem rendelkeztek jogokkal.
150
Szabó Béla: Civis Romanus, A római társadalom jogi kategóriái, Rubicon 1997.03-04. 37
90
A másik határvonal a szabad emberek közösségén belül a római
polgárjog birtoklása vagy csupán az állami közösséghez való tartozás
joga. A római polgárjog különleges státuszt jelentett a birodalmon
belül. A római polgár rendelkezett a legteljesebb szabadsággal, a római
jog nyújtotta jogbiztonság csak rá vonatkozott. Számuk Claudius
uralkodása alatt (41-ből származó közlés) megközelítette a 6 milliót.
A harmadik státuszbeli kategória a római családon beül húzódott. "A
római polgár belső családi élete az állam számára szent volt. A családfő
(pater familias) ezen autonóm közösség egyeduralkodója volt. (...)
Egyedül ő rendelkezett a jogok összességével, a hatalma alá tartozó
családtagok - lehettek bármily megbecsült és tekintélyes római
polgárok - a jogélet bizonyos, elsősorban vagyoni-gazdasági területein,
éppen a családfőnek való alávetettségük miatt, csak korlátozott
lehetőségekkel bírtak."151
A római polgár jogai és kötelességei
A köztársaság korában részt vehettek a népgyűlésen, ahol
megválaszthatták a köztársaság tisztviselőit, és maguk is választhatók
voltak.
A 17 és 46 év közötti férfiak kötelessége volt a légiókban való
szolgálat.
A hivatali visszaéléssel szembeni állami védelem joga (ius
provocationis): a Városon belül a népgyűlés megkérdezése nélkül
római polgárt kivégezni nem lehetett. Később ezt a Városon kívülre is
kiterjesztették, ezzel egy időben megtiltották a római polgárral szemben
a testi fenyítés alkalmazását, valamint lehetővé tették a halálbüntetés
kiváltását száműzetésbe vonulással.
A római polgár az állam által védett tulajdonnal rendelkezett, és
civiljoga alapján köthetett szerződést polgártársaival,
végrendelkezhetett, örökölhetett és házasodhatott. (A szabályos
házasság alapfeltétele volt, hogy mindkét fél polgárjoggal bírjon.)
151
Szabó Béla: Civis Romanus, A római társadalom jogi kategóriái, Rubicon 1997.03-04. 38..
91
A polgárjog megszerzése
Elsődlegesen születési jogon lehetett megszerezni, ha az apa a
fogantatás idején római polgár, a gyermek is azzá vált. Házasságon
kívüli gyermek is megkapta a polgárjogot, de csak abban az esetben, ha
az anya is rendelkezett a polgárjoggal.
Római polgárjoggal kezdetben csak Róma városának lakosai
rendelkeztek. Később az itáliai latin városok is betagozódtak a római
polgárok soraiba, majd a római alapítású városok is elnyerték a
polgárjogot, ők korlátozott önkormányzattal rendelkeztek, de lakói a
teljes polgárjoggal élhettek. A császárkorra a rómaiak által alapított
"római polgárjoggal rendelkező városoknak az egész Birodalomra
kiterjedő hálózata jött létre. Lakosaik Rómától több ezer kilométerre is
ugyanazon jogokat élveztek, mint az Urbs polgárai."152
A polgárjogot császári adományként is meg lehetett szerezni. Julius
Caesar például Róma városában élő orvosoknak és szabad
művészeknek adományozott polgárjogot. A szövetséges háború
lezárásakor (kr. e. 90-89) pedig hűséges városok egész sora nyerte el a
polgárjogot.
212-ben Caracalla az egész birodalomra kiterjedően megadta a
polgárjogot a szabad lakosoknak (elsősorban az adóbevételek növelése
érdekében).
A polgárjog nélküli szabadság
A római törvények csak a római polgárjoggal rendelkező személyeket
védték. "Az idegen védtelen, jog nélküli és - legalábbis háború idején -
a római államhatalomnak és a római polgárok önkényének
kiszolgáltatott volt."153
Az idegenek kiszolgáltatottságának ellensúlyozására elevenítették fel a
görög vendégbarátság intézményét, ami egy tekintélyes római polgár
pártfogását, személyes védelmét jelentette. A történelem talán
legismertebb vendégbarátsága Kleopátra és Caesar viszonya, amikor ez
152
Szabó Béla: Civis Romanus, A római társadalom jogi kategóriái, Rubicon 1997.03-04. 39. 153
Szabó Béla: Civis Romanus, A római társadalom jogi kategóriái, Rubicon 1997.03-04. 39.
92
a "magánbaráti" viszony közjogi rangra is emelkedett "a római nép
szövetségese és barátja" címen.
Természetesen nem minden idegennek volt pártfogója. A római jog a
személyi jog elve alapján ítélkezett az idegenekkel szemben, ami azt
jelentette, bárhol a birodalom területén a saját "hazájában", saját
provinciájában érvényben lévő jog szerint rendelkeztek róla.
Rabszolgák
Az ókori római gazdaság rabszolgák nélkül nem működött volna. Lényegében a
dolgozó réteg ők voltak. A fizikai és a szellemi munka nagy részét rabszolgák
végezték, a Birodalom közigazgatási rendszerét is ők működtették.
- A rabszolga státusa
A rabszolga a római felfogás szerint nem jogalany, hanem tárgy, aki a
rabszolgatartó tulajdona. Eladható, örökölhető, és a tulajdonosa vele szabadon
rendelkezhet. Ura kiheréltethette, szexuálisan visszaélhetett helyzetével,
bármikor megölhette. Kiszolgáltatottságukat egy augustusi időkből származó
rendelet bizonyítja, mely előírta, hogy mindazokat a rabszolgákat, akik egy
fedél alatt laktak erőszakos halált halt urukkal és nem védték meg őt
gyilkosaival szemben, halállal kell sújtani.154
Ennek a törvénynek az
értelmében, amikor 61-ben Róma egyik leggazdagabb emberét meggyilkolták,
a háztartásában élt 400 rabszolgát, a rabszolgák halálbüntetéseként alkalmazott
kivégzési módszer szerint keresztre feszítették155
.
- A rabszolgák szerzése
A rabszolgák szerzésének fő forrása a háború volt. Rabszolga-kereskedelem az
egyik legjövedelmezőbb üzletágnak számított. A hadseregeket rabszolga-
kereskedők követték, és a kalózok is ellátták a társadalmat „árúval”. A
meghódított területek lakói nem érezhették magukat biztonságban, de a
szomszéd államok sem. A helytartók és a rabszolga kereskedők között állandó
harc folyt, és egész régiók néptelenedtek el a rabszolga-kereskedők portyáinak
következményeként.
154
Szabó Béla: Civis Romanus, A római társadalom jogi kategóriái, Rubicon 1997.03-04. 40. 155 Ürögdi György: A régi Róma, Gondolat Kiadó, Budapest 1963. 106.
93
- A rabszolgák száma
A rabszolgák száma nagyon magas volt: Jól érzékeltetik ezt Ürögdi György, A
régi Róma című könyvének adatai: "Lucius Aemilius Paullus Epirus
elfoglalása alkalmával 150000 embert, Gaius Julius Caesar a legyőzött galliai
aduatucusok törzséből 53000 főt, a venetusok elleni hadjárata után az egész
népet rabszolgának adta el. Sulla a proscribált gazdagok rabszolgái közül a
legalkalmasabb testalkatú tízezer embert felszabadította, hogy belőlük
magának testörséget szervezzen, Spartacushoz mintegy hatvanezer rabszolga
csatlakozott, hogy fegyverrel szerezze vissza szabadságát. Pompeius a
polgárháborúban csak saját birtokán nyolcszáz rabszolgát sorozott be
katonának, egy másik nagybirtokos, Caecilius Isidorus, felszabadított
rabszolga létére, i. e. 8-ban bekövetkezett halálakor örököseire egyéb vagyonán
kívül 4116 rabszolgát hagyott."156
Egyes becslések szerint a Róma
lakosságának a fele rabszolgákból állott. Öltözetüket a szabad emberektől
tudatosan nem különböztették meg, hogy ne eszméljenek rá, milyen sokan
vannak.
- A rabszolgaság alól való felszabadulás lehetősége:
Bár a rabszolga mint tárgy önálló vagyonnal nem rendelkezhetett, de
bevett szokássá vált, hogy a gazda fizetséget adott rabszolgájának, és az
így szerzett pénzen megválthatta magát a szolgasorból.
Már a korai köztársasági törvények lehetővé tették, hogy a tulajdonos
szabad belátása szerint felszabadíthatta rabszolgáit. A köztársaság
végére a felszabadítások általánosakká váltak. Rómában a szabad
proletár lakosság nagy részét a felszabadítottak tették ki, az iparosok,
kiskereskedők, tanárok, orvosok is java részt felszabadított rabszolgák
vagy azok leszármazottai voltak.
A felszabadított rabszolga függő helyzete megmaradt urától, ami valódi
kiszolgáltatottságot jelentett. A volt rabszolga számos szolgálattal
tartozott urának. Ha elszegényedett vagy anyagi nehézségekkel küzdött,
a volt rabszolgának teljes vagyonával ura rendelkezésére kellett állnia.
Régi ura büntető hatalma alatt állt, akit be nem perelhetett, nem
156
Ürögdi György: A régi Róma, Gondolat Kiadó, Budapest 1963. 105.
94
tanúskodhatott ellene, sőt ura száműzetésbe küldhette, de akár ki is
végezhette. "Nero apjáról jegyezték fel, hogy fiatalemberként megölte
egyik felszabadított rabszolgáját, mert nem akart annyit inni, amennyit
ő parancsolt."157
A felszabadított rabszolga gyermekeire azonban ezek
a kötöttségek már nem vonatkoztak, ők már teljes mértékben szabad
emberekké váltak.
IV. RÓMA VÁROSA
"Ha szemügyre akarjuk venni Rómát, fel kell vérteznünk magunkat egy megpróbáltatásra:
ahhoz, hogy élvezni tudjuk az elébünk táruló képet, nyitva kell tartanunk a szemünket,
ugyanakkor be kell fognunk orrunkat, oly szörnyű a bűz, a fülünket, oly hangosak a kín és a
borzalom sikolyai, el kell szorítanunk nyelőcsövünket, nehogy elhányjuk magunkat. S
mindenekfölött meg kell keményítenünk szívünket, valóságos római közönnyel kell
elfojtanunk minden gyöngédséget és szánalmat. Rómában mindennek a méretét eltúlozzák,
nem utolsósorban az elfajulásét és a rosszét. Egyetlen jelkép létezik csupán, amely híven
tükrözheti ennek az életnek a tartalmát: a nyitott szennyvízcsatornáé."158
(Lewis Mumford)
Róma város képe
- Várostervezés
A római alapítású provinciabeli városokat végiggondolt várostervezési elvek
alapján építették, ahol még arra is ügyeltek, hogy "a kisebb utcákat és közöket
úgy tájolják, hogy kirekesszék a hideg és a 'fertőzést hordozó' forró
szeleket."159
Az új városok lakosságszámát is meghatározták, ötvenezer főnyire
tervezték. A közfürdők, az arénák, a fórumok, vallási szertartások helyei
szabályos rendben illeszkedtek a városképbe. Ezért is született meg a mondás,
hogy, aki a Római Birodalom egyetlen városát is ismeri, valamennyit ismeri.
Nem érvényes azonban ez Róma városára, amely hosszú évszázadok alatt épült
meglehetősen eklektikusan és híján minden várostervezési rációnak. Ebből
adódóan Róma túlzsúfolt volt, kényelmetlen és egészségtelen. Komoly
presztízsértéke volt azonban római lakosként élni, a felsőbb osztályú rómaiak
157
Szabó Béla: Civis Romanus, A római társadalom jogi kategóriái, Rubicon 1997.03-04. 41. 158
Lewis Mumford: A város a történelemben, Gondolat Kiadó, Budapest 1985. 206. 159
Lewis Mumford: A város a történelemben, Gondolat Kiadó, Budapest 1985. 200.
95
számára nem is léteztek a provinciák városai. Számukra szállóigévé vált, hogy
"inkább holtan Rómában, mint elevenen Torinóban".160
- Mérete161
A városfal 19 km hosszú, a város területe 13,9 négyzetkilométer
(kisebb mint Budapest V., VI., VII., és VIII: kerülete együtt) A
legnagyobb távolság, amit átlós irányban meg lehetett tenni, 5
km volt.
Fénykorában lakosainak száma elérte az 1 milliót.
A város roppant zsúfoltsága jól tükröződik a számadatokból:.
46602 bérház, 1790 magánház, 867 fürdő, ebből 11 nagy
közfürdő. (Budapesten, az V-VIII. kerületben, ami a korabeli
Róma nagyságának felel meg: 420000 ember 6762 lakóház.
Rómában kétszer annyi ember élt, 40 000-rel több ház állt.)
A zsúfoltság olyan mértékű volt, hogy Julius Caesar egyik első
intézkedése volt, hogy nappalra kitiltotta Rómából a szekereket
és kerekes járműveket, a belőlük kialakuló "forgalmi dugók"
megakadályozására. Az áruforgalom így csak éjszaka juthatott a
városba, ennek következtében azonban éjszaka óriási volt a zaj
az utcákon.
A város nagy tömegeinek "elszállásolása" is komoly gondot
jelentett. Róma lakosainak jelentős része, a középosztály tagjai,
beleértve a tisztviselőket, kereskedőket, kisiparosokat, valamint
a proletariátus nagy tömegei, a sokszor tíz emelet
magasságságot is elérő negyvenhatezer bérkaszárnyában
zsúfolódtak, nem éppen fényűző körülmények között.
A zsúfoltság ellenére azonban a Rómát építtető császárok nagy
hangsúlyt helyeztek arra, hogy minél monumentálisabb méretű
köztereket és középületeket építtessenek, parkokkal, városi
kertekkel, óriási terekkel ellensúlyozzák a lakóövezetek
fullasztó szűkösségét.
160
Lewis Mumford: A város a történelemben, Gondolat Kiadó, Budapest 1985. 202. 161
Ürögdi György: Régi Róma, Gondolat Kiadó, Budapest 1963. 51-52.
96
A város élete
Cirkuszt és kenyeret
A római politikai rendszer jellegéhez hozzá tartozott, hogy a
köztársasági hagyományokra visszanyúlóan a nép hangulatának akkor
is fontos jelentősége volt, amikor a császári Rómában már nem hívták
össze a népgyűléseket. A politikai jelszó, hogy "cirkuszt és kenyeret", a
köz hangulatának kézbentartásáról szólt, amely egyben a város
mindennapjait is meghatározta. E politika következménye, hogy Róma
városának a proletariátusa munkanélküli segélyen élt. 200 ezer
embernek rendszeresen osztottak ingyenkenyeret a város különböző
pontjain elhelyezett raktárakból. A kísértés, hogy valaki a gazdasági
státusának javítása érdekében dolgos életet folytasson Rómában, egyre
fölöslegesebbé vált, hiszen az élet legfőbb szükségleteihez: a
kenyérhez, a cirkuszhoz és a fürdőkhöz bárki ingyen juthatott hozzá. A
rabszolgákra épülő gazdasági rendszer következtében pedig soha nem
látott mennyiségű szabadidővel rendelkeztek az emberek tömegei.
Higiénia
A város mocsaras, egészségtelen területen épült, a római forróság
nyáron igen káros gőzöket szabadított fel, ami lázas betegséget idézett
elő. Rómában a járványok is sűrűn szedték áldozataikat. Gyakori volt a
tífusz, kolera, malária, valamint az időszakosan jelentkező pestis. Nero
uralkodása alatt egy heves járvány során egyetlen őszön 30000 embert
temettek. Ebbe azonban a rossz higiéniai szokások is belejátszottak.
Már Kr. e. 6. században megépítették a Cloaca Maxima nevezetű
hatalmas szennyvízcsatornát, amely olyan szilárd és hatalmas, hogy
mind a mai napig üzemel. Ez azonban nem oldotta meg a város
szennyvízproblémáját, ugyanis nem kötötték be a szennyvízcsatornába
a zsúfolt bérkaszárnyákat. E bérházakban semmiféle lehetőség nem volt
se a főzésre, se fűtésre, se a tisztálkodásra, de a legalapvetőbb higiéniai
igények kielégítésére se. Az ürüléket nyitott árkokban gyűjtötték, és
éjszaka, kordékban hordták ki a városban felgyülemlett szeméttel
együtt a város peremén elszórtan elhelyezett bűzős vermekbe. Ugyanezt
tették a halottakkal és az állati dögökkel, a gladiátorjátékok halottaival
97
és állataival, mely egy-egy nagy ünnep alkalmával akár ötezer állatot,
köztük elefántokat, vizibivalyokat és több száz, akár ezer embert is
jelenthetett.162
Fürdők163
A nyomorúságos körülményeken, a bérkaszárnyák nyújtotta
életkörülményeken nem nagyon tudtak segíteni. A császári
politika, melynek fontos volt a közhangulat, és feladata volt a
közegészségügy biztosítása, a gyönyörű közterek, ingyenes
luxusfürdők létesítésével próbált javítani a helyzeten.
A rómaiak a fürdőkultúrát a görögöktől vették át, és azt igen
hatékonyan továbbfejlesztették. Mivel egy átlagos római házban
nem volt fürdőszoba, közegészségügy szempontjából is fontos
szerepet töltöttek be a fürdők ugyanúgy mint a görög
kultúrában.
Kezdetben kizárólag magánfürdők működtek. A bérházak
földszintjén építették őket. I. e. 33-ban 170 ilyen közfürdő volt
Rómában. Nagyon olcsók voltak, mivel állami támogatásban
részesültek. Előírás volt az öltöző, hideg és meleg vizes
medence, a langyos fürdő. Sokhoz sportpályát is építettek a
labdajátékoknak, erősítőtermet, ahol tornázni lehetett,
nemegyszer szakképzett oktató-rabszolgával. Fürdés után illatos
olajokkal kenték be a testüket, amit ugyancsak képzett masszőr-
rabszolga végzett. A legtöbb fürdőhöz kocsma is tartozott. A
kocsma egyben játékbarlang is volt, ahol kockáztak,
fogadásokat kötöttek.
A legtöbb fürdőben a nők és férfiak külön fürödtek, de a
sportpályákat közösen használták. Délelőtt a nők, délután a
férfiak ideje volt. A nők belépődíja kétszer annyiba került. A
férfiak meztelenül fürödtek, a nők bikiniben.
162
Lewis Mumford: A város a történelemben, Gondolat Kiadó, Budapest 1985. 207-209. 163Lewis Mumford: A város a történelemben, Gondolat Kiadó, Budapest 1985. 216-218, 226-227.,
Ürögdi György, Régi róma, Gondolat Kiadó, Budapest 1963. 200-215.
98
A fürdés idővel a rómaiak kedvenc időtöltésévé vált. A fürdő a
társasági élet fontos színtere lett, a magánfürdők saját
törzsvendégsereggel rendelkeztek. Egy átlagos római 21 órát
töltött fürdőben hetente. A császárkor 3. századában 926
magánfürdő, 11 közfürdő és 700 nyitott úszómedence működött
Rómában, ami azt jelentette, hogy egyidőben 65 ezer ember
vehette egyidejűleg igénybe a fürdőket.
Az első közfürdőt monumentális építkezés keretében Agrippa
építette. Ezek a közfürdők teljesen ingyenesek voltak
(alapítványból működtették őket). Külön vízvezeték szállította a
vizet, amire méretüknél fogva is szükség volt. Caracalla-fürdője
110000 négyzetméternyi téglaépület, legnagyobb medencéje
1600 személyes. A legnagyobb közfürdő a Dioclecianus
építette, 112496 négyzetméteres épület, addig nem látott
fényűzéssel kivitelezve. A fürdőhöz külön sétány és kert is
tartozott, ahol egzotikus állatokat szemlélhettek meg a rómaiak.
A közfürdők egyedülállóak voltak méreteikben és
szolgáltatásaikban egyaránt: medencék sokasága, különféle
sportpályák, könyvtár, éttermek, képtár fogadta a látogatókat. A
római fürdő hatalmas arányaival és a különféle létesítmények
kombinációjával korunk amerikai bevásárlóközpontjához
hasonlíthatók leginkább.
Játékok
A rómaiakban szunnyadó kegyetlenség sehol nem mutatkozik meg a maga
nyersességében szembetűnőbben, mint a római játékokban. A halál a közösség élvezeti
eszköze: a fényűzés egyik fajtája, minden hátsó eszmei, gyakorlati vagy vallási
tartalom nélkül. A játékokon való részvétel lett a rómaiak életének legfőbb
foglalatossága. A szórakozás fontosságát mutatja az ünnepnapok példátlanul magas
száma. A rómaiaknál a köztársaság korában az év 365 napjából száz nap volt
ünnepnap. Claudius alatt ez már 159 napra emelkedett, és a vörös betűs ünnepnapok
egyre szaporodtak. A legnagyobb szám 200 ünnepnap volt, de a leghosszabb
ünnepségsorozat Traianushoz kötődik, aki hadigyőzelmét 123 napig ünnepelte 10 ezer
embert küldve az arénába. A játékoknak három formája volt: gladiátor játékok,
99
melyeket az amphiteatrumban tartottak, a cirkusz a hippodromon és a színház. Róma
lakosságának közel felét lehetett elhelyezni egyidejűleg a cirkuszaiban és
színházaiban. De még az olyan kicsi vidéki városokban is, mint Pompeji, húszezer
ember fért el az amphiteátrumban, ami a felnőtt lakosság több mint a felét jelentette.
Gladiátor játékok164
Nagyon mély és messzi gyökerei az emberáldozat környékén
keresendők. A rómaiak az etruszkoktól vették át azt a szokást,
hogy egy magas rangú halott temetésének napján, a meghalt
emlékére élet-halál viadalt rendeznek az elhunyt két rabszolgája
között. Ekkor még e szertartás nem szórakozás, hanem a
temetési szertartás része.
A köztársaság idején a nagy néptribunus, Gracchus ezt a szokást
elevenítve fel és szervezett először nyilvános, politikai,
népszerűsítő szándékkal viadalt, melyet minden római polgár
számára ingyenessé tett. A viadal beváltotta a hozzáfűzött
reményeket, Gracchust megválasztották néptribunussá. Innentől
fogva nagy gyakorisággal rendezték meg, elsősorban a
"választási kampány" részeként. Könnyű módja lett a tömeg
megnyerésének. A propaganda és manipuláció eszközévé vált
mindazok kezében, akik fényes karrierről vagy elsöprő
választási győzelemről álmodoztak.
Jól bizonyítja hatékonyságát, hogy a császárkorban a
gladiátorjátékok tartását császári privilégiummá minősítették.
Kizárólag a császár számára fenntartott propagandaeszköz lett.
A császár szabta meg a menetét, tartalmát, időpontját. A
gladiátor iskolák és a játékok lebonyolítása is a császár
felügyelete alá tartoztak.
Ezeket a viadalokat az amfiteátrumokban tartották. Még a kicsi
vidéki városokban is 20 ezer ember fért el az amfiteátrumban. A
Colosseumot, Róma híres amfiteátrumát Vespasianus építette,
164
Lewis Mumford: A város a történelemben, Gondolat Kiadó, Budapest 1985. 218-225., Ürögdi
György, Régi Róma, Gondolat Kiadó, Budapest 1963. 215-245. Roland Auguet: Kegyetlenség és
civilizáció, Európa Könyvkiadó, Budapest 1978.
100
amely 80-ban lett kész. Ez a 3 emelet magas épület 50 ezer
ember befogadására volt alkalmas.
A gladiátorok a rabszolga-kereskedelemnek egy külön ágát
képezték, speciális rabszolga-kereskedő foglalkozott velük, és a
legértékesebb rabszolgáknak számítottak. Általában
hadifoglyok, erős testalkatúak és büntetésből rabszolga sorba
jutattak kerültek a gladiátorok közé. A császári tulajdonban lévő
gladiátor iskolákban képezték őket évekig tartó kiképzésen. A
kiképzést kiöregedett gladiátorok végezték.
A gladiátorok bár rabszolgák voltak, de igen magas társadalmi
presztízst élveztek. A legelőkelőbb hölgyek is dicsekedtek
gladiátor szeretőkkel. A mai kor sztárkultuszához hasonlítható a
gladiátorok istenítése. Egy-egy híressé lett gladiátornak rajongói
tábora volt, számos római korból fennmaradt falfirka őrzi egy-
egy hős Gladiátor nevét vagy monogramját.
A viadalt zene kisérte, amiből nem sokat lehetett hallani a nézők
és a haldoklók kiáltozásai miatt. A nézők fogadásokat kötöttek,
miközben állami költségen ennivalót és tombolákat osztottak ki
a soraikban.
A gladiátorjátéknak több típusa volt aszerint, hogy emberek
vagy állatok küzdenek meg egymással. A küzdelmek
legtöbbjében nem kiképzett gladiátort, hanem halálraítélteket,
hadifoglyokat vagy egyszerű rabszolgákat küldtek az arénába.
Egyik legnépszerűbb formája a játékoknak az úgynevezett
láncgyilkosság volt, melyben nem egyszer több száz foglyot
gyilkoltattak le egymással szűk fél óra leforgása alatt. Egy
kijelölt áldozatnak meg kellett ölnie egy másikat,
lefegyverezték és fegyverét másnak adták, akit aztán szintén
lefegyvereztek, miután ő is végzett egy társával, és így tovább,
míg egyetlen áldozat marad életben.
Vadállatok használata már a császárkorban vált általánossá.
Csak az újdonságnak volt varázsa, ezért folyamatosan cifrázni
101
kellett a játékok műsorszámait. Az egzotikus állatok
felvonultatása és legyilkolása különösen népszerű volt. Az
egyik legkedveltebb állat az oroszlán mellett a zsiráf és az
elefánt. A Colosseum felavatásánál 9 ezer állatot mészároltak
le, pár nap leforgása alatt. Ezeknek az állatoknak a beszerzése
óriási költségeket emésztett fel. költséges.
Vizi csata: Különleges alkalmakkor tartották. Az elsőt Julius
Caesar rendezte, hogy bemutassa, milyen a tengeri ütközet.
Külön erre a célra építtetett mesterséges tavon tartották, ahol a
gályákon kétezer rabszolga küzdött. Az életben maradásra nem
sok esély volt. Hogy az embereket egymás leöldösésére
kényszerítsék, félelmetes rendfenntartó szervezetet alkalmaztak,
a vízben krokodilok várták az áldozataikat. Caesar taván kívül
még 4 tengeri csata megrendezésére alkalmas mesterséges tavat
építettek, és a Colosseum is alkalmas volt vízi csata
rendezésére, ugyanis az arénát vízzel fel lehetett tölteni.
A gladiátor játékok jelentőségét még a kereszténység
térhódítása sem tudta igazán megrendíteni. Constantinus, aki a
kereszténységet államvallássá emelte, nem törölte el a játékokat.
Egy legenda szerint "amikor a vandálok Hippónak, Szent
Ágoston városának a kapuit döngették, a városfalakat védő
katonák halálhörgését elnyomta a cirkuszi nézők ordítása, akik
még saját személyi biztonságuknál is többre tartották napi
szórakozásukat."165
A gladiátorjátékok végleges betiltása szinte
egybeesik a Nyugat-római Birodalom összeomlásával. Honorius
császár 404-ben vet véget a küzdelmeknek, de akkora már
Róma városa végnapjait éli, fürdői nem működnek, lakosainak
száma felére csökkent. Rómát hat év választja el Alarik barbár
seregeinek betörésétől.
165
Lewis Mumford: A város a történelemben, Gondolat Kiadó, Budapest 1985. 221.
102
Cirkusz166
Circus Maximus: 385000 ember befogadására alkalmas. A mai
atlétikai versenyekhez hasonlít leginkább a cirkusz repertoárja,
azonban sokkal kevésbé irányították szabályok a játék menetét,
mint manapság.
A cirkuszi számok közül a legnépszerűbb a kocsiverseny. A 4
lovas kocsinak a 8400 méteres körpályán 7 kört kellett
megtennie, ami átlagosan 15 percet vett igénybe. A kocsihajtók
nem rabszolgák voltak, hanem hivatásos sportolók. A
győzteseknek pénzjutalom járt (15000 sestertius), így igen
komoly vagyonra lehetett szert tenni.
A verseny igen veszélyes volt, gyakran végződött halállal. A
kocsihajtók semmiféle védőöltözetet nem viseltek, ruházatuk
egy szál tunika volt.
A versenyzők istállókba tömörültek. Négy nagy istálló volt,
amiket színekkel különböztettek meg egymástól. A legősibb
fehérekhez és vörösökhöz később, a császárság idején a kékek
és a zöldek csatlakoztak. A szurkolótáborok között gyakran éles
összeütközések is történtek, amelynek összetétele társadalmi
színezetet öltött. A szegényebb rétegek általában a zöldeknek
drukkoltak, míg az előkelőségek a vöröseknek. A császár - a
populizmus jegyében - rendszerint a zöldek szurkolótáborához
tartozott.
A lovakat különös gonddal nevelték, értékük is egy vagyont tett
ki. A versenylovaknak Rómában márványistállójuk volt, ahol
elefántcsont vályúban zab helyett mazsolát és datolyát tálaltak
nekik.
Színház167
A római színház a görög minta alapján született, de annál sokkal
vulgarizáltabb formában valósult meg. A színház nem érte el a
166
Roland Auguet: Kegyetlenség és civilizáció, Európa Kiadó, Budapest 1978, 167-199. 167
Ürögdi György: A régi Róma, Gondolat Kiadó, Budapest 1963. 236-239.
103
gladiátorjátékok és a cirkusz népszerűségét, de a jelentőségét
azért jól mutatja, hogy Rómának három állandó színháza volt,
amelyek egy időben kilenc-tízezer embert voltak képesek
befogadni. (Európa egyik legnagyobb operaháza, a párizsi
operaház férőhelyeinek száma: 2156)
A rómaiak elsősorban a vígjátékokat, a derűs, ledér darabokat
kedvelték sok színpadi géppel, nagy látványos jelenetekkel.
A római színházművészet sajátos műfaja volt a pantomimszerű
némajáték, ahol a szereplők balettszerű tánccal játszottak el
általában egy tragikus történetet, halállal, gyakran kínhalállal,
esetleg tömeges kivégzéssel végződő beteljesüléssel. A
haláljeleneteket ilyenkor teljes valójában mutatták be. A
színészt gyakran kicserélték egy bűnözőre vagy rabszolgára. A
keresztre feszítés, vadállattal széttépetés, megégetés voltak a
legnépszerűbb halálnemek.
104
FOGALMAK
A római királyság kora, Római Köztársaság, Császárság, etruszk, patrícius, plebejus,
magisztrátus, consul, censor, néptribunus, dictator, senatus, népgyűlés, Punk háborúk,
Karthágó, Janus-templom, pax romana, principatus, dominatus, princeps, Konstantinápoly,
genius, penates, lares, saturnália, polgárjog, cloaca maxima, amphiteátrum, Colosseum,
NEVEK
Romulus, Remus, Tarquinius Superbus, Hannibal, Scipio, Julius Caesar, Brutus, Octavianus,
Augustus, Marcus Antonius, Septemius Severus, Constantinus, Nagy Theodosius, Janus,
Saturnus, Mithrász
IRODALOM
Auguet, Roland: Kegyetlenség és civilizáció, Európa Könyvkiadó, Budapest 1978.
Davies, Norman: Európa története, Osiris Kiadó, Budapest 2002.
Ferrero, G.: Az ókori civilizáció bukása, Pantheon Irodalmi Intézet Kiadása, Budapest 1924.
Frazer, J. G.: Az aranyág, Gondolat Kiadó, Budapest 1965.
Földi András: A római köztársaság államszervezete, Rubicon. 58-59. 1996/04-05. 8-15.
Grüll Tibor: Az utolsó birodalom, Typotex Kiadó, Budapest 2007.
Hahn István: Róma Istenei, Gondolat Kiadó, Budapest 1975.
Kertész István: Az ókori görögök és rómaiak története, IKVA Kiadó, Budapest 1992.
Majoros József: Római élet, Gemini Kiadó, Budapest 1996.
Mumford, Lewis: A város a történelemben, Gondolat Kiadó, Budapest 1985.
Németh György (szerk.): Görög-római szöveggyűjtemény, Osiris Kiadó 2011.
Szabó Béla: Civis Romanus, A római társadalom jogi kategóriái, Rubicon 1997. 03-04. 37.
Ürögdi György: A régi Róma, Gondolat Kiadó, Budapest 1963.