szerkesztŐk: belohorszky ferenc j^knary ......nekem, tudom, nem felel meg s ezért nem is...

SZABOOSZEMLEr r

FŐSZERKESZTŐ: SZOHOR PÁLSZERKESZTŐK:

BELOHORSZKY FERENC J KNARY KÁLMÁNmez ELEnÉR

ita to tA H M o a tt if lM U ff iaABESSENYE1-TÁRSASÁG KIADVÁNYA

NYÍREGYHÁZAYIII. évfolyam. 1941. 2—3. szám.

VIII. évfolyam. 1941. 2—3. szám.

Á ra : 3 pengő.

TARTALOM :

Oroszlán Zoltán Benczúr Gyula művészete ........... 1Jósa J o l á n Bessenyei György (Hangjáték) ....................... 16Nyárády M i h á l y Kék község történelmi földrajza

(II. közlemény) ....................................................... 45Vajas Klára versei ........ 61Kiss Margit: Czóbel Minka és a Nyírség .................. 62Ámbrózy G éza: 1940, a meteorológia tükrében ............ 71Magyar Néző .................................................................. 76Holmi .................................................................................. 79

A Szabolcsi Szemle a Bessenyei-Társaság hivatalos lapja. A társaság tagjai a Szabolcsi Szemlét, amennyiben tagdij- kötelezettségüknek eleget tettek, illefményképen kapják.

Előfizetési dij nem tagoknak 8 pengő.A Szabolcsi Szemle évenként 14—16 iv terjedelemben

jelenik meg.Szerkesztőbizottság tagjai.- Aradvárí Béla, Korányi Aladár.

Margócsy Emilné, Papp György. Porzsolt István, Rezessy Zoltán, Scharberf Ármin, Szalay Pál, Szeszfay András, Túri Sándor (Paszabj, Viefórisz József, Vikár Sándor.

Kiadó: Bafa Sándor, az Ujságbolt tulajdonosa, Nyiregyháza.Kéziratokat a következő címekre kell küldeni: verseket,

novellákat, szépirodalmi írásokat, irodalmi tanulmányokat, egyéb vonatkozású írásokat, megemlékezéseket, könyvismertetéseket és bírálatokat: Beíohorszky Ferenc, Nyíregyháza, Szt. István-utca 16., vagy Jákváry Kálmán, Nyíregyháza, Megyeháza. A táj- és népkutatás körébe vágó mindenfajta írást (tanulmány, adatközlés, bírálatok) s történeti jellegű írásműveket: Vácz Elemér, Nyíregyháza, Megyeháza. — Kéziratokat vissza nem adunk. A Szemlét megrendelni a kiadónál lehet.

A Bessenyei-érmet rajzolta: Szalay Pál, a címlapot tervezte: Tóth I. Lajos.

Jelen számunk cikkeinek szerzői.- Oroszlán Zoltán, egyet, magántanár, a Szépművészeti Muzeum igazgatója, Budapest, Jósa Jolán, írónő, Nyíregyháza. — Nyárády Mihály, földbirtokos, Kék. — Vajas Klára, a Kálvineum tanárnője, Nyíregyháza. — Kiss Margit, a Kálvineum tanárnője, Nyíregyháza.— Ambrózy Géza, ev. gimn. tanár, Nyíregyháza. — Vácz Elemér, vármegyei levéltáros, Nyíregyháza. — Salzmann György, joghallgató, Nyíregyháza. Sziklay László, kér. akadémiai tanársegéd, Kassa. — Svéda Pál, gimn. tanár, Budapest.

BENCZÚR GYULA MŰVÉSZETEA nyíregyházi Művészeti Hetek alkalmával tartott felolvasás.

Bevallom, némi elfogódottsággal lépek Önök elé, hogy e városban, Benczúr szülővárosában, mely ma is elevenen őrzi e kitűnő művész emlékezetét, előadást tartsak Benczúr Gyula művészetéről. Bizonyára vannak önök között még olyanok, akik személyesen ünnepelhették őt 1909 október 17.-én, midőn szülőházát emléktáblával jelölték meg és nevét beírták a város díszpolgárainak sorába; és még többen lehetnek, akik résztvettek az 1921 június 19.-én rendezett emlékünnepélyen, amikor Nyíregyháza először hódolt elhúnyt nagy fia halhatatlan emlékének. Ez a meleg szeretetteljes viszony, mely a művész és szülővárosa között fonódott, hozta létre halálának húszéves fordulóján ezt a szép kiállítást, mely e termek falaira a Szépművészeti Múzeum, Budapest székesfőváros és mások birtokában lévő képekből jellemző és sokatmondó sorozatot gyűjtött össze a mester oeuvrejéből.

Ebben az órában, amikor az a feladatunk, hogy felidézzük magunk elé e nagy művésznek, jó embernek és kiváló tanárnak emlékezetét, nem kívánom Önöknek Benczúr művészetének akadémikus fejtegetését adni. Egyfelől azért nem, mert nem érzem magam erre hivatottnak; másfelől pedig azért nem, mert ily alkalommal minden akadémikus fejtegetésnél többetmondónak tartom a művész intim és közvetlen megnyilatkozásait hallgatni, legfőbb alkotásait pillanatokra magunk elé idézni. Én tehát ebben az órában rövid 9étára hívom meg Önöket Benczúr birodalmában, mert Hölgyeim és Uraim, akkor, mikor Isten a művész, az író, a költő, a muzsikus születésekor az átlagembertől' való megkülönböztetésének jegyeként elülteti lelkében és szívében az isteni szikrát, egyúttal megadja neki a képességet is, hogy alkothasson és teremthessen. Igen, a művész egyúttal teremtő is, nagy és érdekes művészbirodalmaknak vagy éppen csak kis és jelentéktelen országocskák- nak alkotója. Ezeknek a birodalmaknak és országocskáknak éppen úgy megvan a maguk egük és földjük, vizük és levegőjük, faunájuk és flórájuk, mint a mi valóságos világunknak. Megjelennek ott a művész istenhitének bizonyítékai, benépesítik azokat az emberi fantáziában fogant és

2 Oroszlán Zoltán: Benczúr Gyula művészete

életrekeltett mitológiai és legendárius alakok, de helyet kapnak ott a mi élő személyeinknek másai is. Ezeknek a művészországoknak határait az alkotó művészek tehetsége szabja meg, törvényeit pedig a látásnak, a formának és a színnek, valaminl a szépnek és igaznak örökérvényű törvényei alkotják. Forradalmak is támadnak néha bennök, midőn a művész felhagyva az addig követett úttal, más, sokszor az addigival ellentétes irányokra tér művészetében. Közszelleme ezeknek a birodalmaknak mindig a művész egyéni látását és kifejezésmódját alkotó és a művész műveiben jellemző erővel jelentkező jegyek összessége, amit általában stílusnak szoktunk nevezni. Külső ellensége is van ezeknek az országoknak. Különösen két erős és állandó ellenféllel kell számolniok: a közönséggel és a kritikával. A közönség alapjában mindig szemben áll a művésszel és annak egyéni irányát szeretné az általa követelt és egyedül jónak tartott mederbe terelni; a kritika pedig önfegyelmezésre és önbírálatra tanítja a művészt és figyelmezteti, ha vét a fentebb említett örökérvényű törvények ellen.

Amióta Daidalosz megalkotta az első szobrot, Butadész leánya kedvesének a mécs világától falravetett árnyékát felrajzolta és Kleanthész meg Philoklész a körvonalak közötti teret színekkel töltötték ki, azóta, immár közel három évezrede, az eprópai művészetben sok-sok ezer ilyen művészbirodalom és országocska alakult. Vannak köztük olyanok, melyek évezredek óta élnek és virulnak és soha nem szűnő hatásukat a legkülönbözőbb időkben, új meg új művészországok alapításában mutatják meg, vannak viszont olyanok, melyek soha önállósághoz nem jutott törpe országocskák maradtak, meghúzódtak egy-egy nagyobb birodalom árnyékában, annak a protektorátusát élvezték. A génieknek, az irányt jelentő és stílust formáló nagy művészeknek és követőiknek, az uszályukba kapaszkodó kisebb tehetségű művészeknek és az epigo- noknak ezt a különböző jelentőséggel bíró országalapítását nagyon jól ismerjük az európai művészetek történetében.

Hasonló a helyzet a magunk művészetében is. Történelmünk legragyogóbb korszakai mindig megtalláták a művészetben is a maguk legtökéletesebb kifejezésmódját, csak, sajnos, kevés névszerint is megnevezhető nagy művésszel találkozunk történelmünk régebbi korszakaiban. Másként áll azonban a dolog a magyar művészettel a XIX. században. Igaz, a művészetek gyökérverése csak lassan és fokozatosan történhetett, de azután, mintha csak az elmulasztottak pótlása űzte-hajtotta volna művészeinket, a század második felében folyton erősbödő ütemben megy végbe művészeti életünknek kibontakozása. Ennek a kornak vezéralakjai közé tartozik az a nagy művész, Benczúr Gyula is, kinek birodalmában most sétára indultunk.

Oroszlán Zoltán: Benczúr Gyula művészete 3

Benczúr Gyula leküzdve a pályaválasztásával szemben mutatkozó szülői ellenérzést, 1861-ben 17 éves korában művészi tanulmányai megkezdésére Münchenbe indul. Mi van a tarsolyában, mivel indul ez a magyar ifjú a maga művészbirodalmának megalapítására a XIX. századi művészet egyik Mekkájába?

Nem sok pénz, — bár igiaz, hogv eleinte szüleinek gondoskodásából, később hirtelen szaporodó megrendelőinek jóvoltából a fiatal művészt pályájának e kezdő szakaszában sem bántották anyagi gondok — kassai oktatói által józanul fejlesztett rajztudás, hamar jelentkező formaérzék, a színharmóniák érzésének és alkalmazni tudásának biztos ösztöne, a képszerkesztés törvényeinek és tudatalatti ritmikájának sejtése, erős bizakodás az emberek jóakaratában, nagy elhatározás, hogy kivívja az élettől a tehetségéhez méltó helyet és sikert, és végül lobogó magyar szív és hovatartozását soha feledni nem tudó magyar érzés. Ezek voltak gyökerei Benczúr művészetének, melyek már első kísérletei alkalmával a gyermekszobában és a kassai reáliskola rajzóráin felcsillantak. Művészi képességeit ezután Münchenben nevelte tovább, de izzó magyarságát, amelyet itt a Nyírségben és Kassám, a legszebb magyar dóm városénak művészeti hagyományoktól terhes levegőjében szítt magába, őmaga tartja önmagában ébren, a magyar história lelketemelő történetének olvasásával állandóan erősíti, és talán már ekkoriban felgyulladt benne a vágy, hogy ennek a históriának néhány ragyogó eseményét ő tegye valamikor a művészetben is örökéletűvé. Magyarságát öltözetével is dokumentálta, magyaros szabású zsinóros fekete ruhában járt; ígv mutatja őt az a fényképe, mely 1861-ben hetedmagával örökíti meg az ifjú művésznövendéket.

Münchenben Benczúr hamar kitűnt társai között és csakhamar Piloty iskolájába került növendéknek. E művész, aki akkor a német piktura egyik uralkodó planétája volt, gyorsan felfigyelt a tehetséges ifjúra, munkatársává fogadta és Benczúr neve egyszeriben jócsengésü lett az isarparti Athénben. Ez megadta neki azt a művészeti és gazdasági alapot, amelyen elindulhatott a maga útján. Sokan Benczúrt Piloty iránya szoros követőjének mondják. Én nem fogalmaznám meg ilyen határozottan ezt a tételt. Bizonyos, hogy Pilotytól sokat tanult; elsősorban a színek feletti szuverén uralmát, azután az alakoknak hatásos elosztását és jellemző felléptetését vásznain vette tőle. De, ami Pilotynál sokszor csak mesterségbeli ravaszkodás, üres teátrálitás és hatástkereső görögtűz, az Benczúrnál átérzéssé, drámaisággá vált. Benczúr nemcsak Pilotytól tanult, — hiszen hamarosan túltett mesterén és a tanultak nem elégítették ki a benne lobogó művészi tudásvágyat — hamarosan más kohókhoz is kellett fordulnia, hogy azok szítsák és teljesítsék ki


benne művészetéit. Tanulmányozta Rubenst, a barokknak ezt a színpompás érzéki mesterét, megfigyeli a németalföldi portrémüvészek titkait, beletekint emberábrázolásuk legmélyébe s megtanulja az emberi arcon a jellemnek és a léleknek kifejezését. Azután a velenceiek nagyszerű koloiizmusa ragadja magával fogékony lelkét; Tizián, Tintoretto és Tiepoló színzuhataigaiban füröszti meg szemét. Majd megint a francia rokokó művészeinek, főleg Bouchemek műveit tanulmányozza bensőségesen. És jó barátságban van Böcklinnel, és szereti Makartot. Az évek hosszú során át végzett tanulmányok eredményeit Benczúr a saját teremtő lelke tüzében átedzve, új művészként, Benczúr Gyulaként lép alkotásaiban elénk. Bizonyos, hogy művészete az imént felsorolt nagyokéval több-kevesebb rokonvonást mutat, de mi Zolával tartunk, aki szerint: „valakinek szemébe vetni, hogy egy régebbi művészből indult ki, egyszerűen nevetséges. Mindig valakinek a fia vagyunk." Benczúr művészete kizárólagosan Benczúré, melyben a tanultak összesűrítve és új formában nyilvánulva jelennek meg. Sokszor felhozták ellene, hogy első indulásától kezdve ragaszkodott választott irányához és idegenkedést mutatott az új, modern irányzatokkal szemben. Egy beszélgetésben a művész erről vallomást is tett: „Miért akarják mindenáron, hogy pleinairt fessen az ember? Hátha nem felel meg a természetének? Nekem, tudom, nem felel meg s ezért nem is csinálom. Szinyei Palival csináltam valamikor én is plenairt, de érzem, hogy az én temperamentumom másra való. Nem áll az jól mindenkinek. ‘ Tehát tudatosan maradt a maga választotta területen, de azon azután szuverén volt, aki úgy tudta mesterségének minden fogását, olyan magasságokban állott a festés technikájában és a kifejezés eszközeinek alkalmazásában, mint csak igen kevesen.

Benczúr művészi birodalmának légköre az életoakarás, az optimizmus kifejezése. Még ritkább tragikus tárgyain is keresztülcsillan ez az életfelfogás, ezekben is megüt egy-egy csillapító akkordot, mely a tragikus hatást feloldja. Birodalma csupa derű, ragyogás, napfény; a csúnya, hétköznapi, brutális nem kapott helyet ebben a birodalomban, de ki van zárva innen a szürkeség, az unalom, a laposság is. Főterrénuma a történelmi festés; ebben csillogtathatta legjobban fölényes tudását, ragyogó kolorizmusát, nagyszerű képszerkesztő képességét, előadásának drámaiságát és izzó magyar lelkét.

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy magának Benczúrnak útmutatása szerint vehetjük szemügyre az ő birodalmának legfontosabb állomásait. A Szépművészeti Múzeumnak jóval a háború előtt a művészekhez intézett kérdőívén arra a kérdésre, hogy melyek a legjelentékenyebb művei, Benczúrtól a következő válasz érkezett: „Hu


nyadi László búcsúja", „II. Rákóczi Ferenc elfogatass", „Vajk keresztelése", „XVI. Lajos Versailles-ben", „Szent István oltárkép a Bazilikában", „Az öt miserész a főoltár körül ugyanott", „Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság alapítása", „Budavár visszafoglalása", „Számtalan mitológiai tárgyú képek", „Portrait-k“ , stb. Később bizonyára idesorozta volna a „Millenáris hódolat" című képét is. Mint látjuk, történeti tárgyú képeit említi első helyen ő is, ezekben látta festői munkásságának legjelentősebb eredményeit.

Korban is első, művészi felfogásban is a fiatal Benczúrra vall a „Hunyadi búcsúja", mely a művésznek az első sikert szerezte. Itt hiányzik még a későbbi ragyogó koloristának pompás színkezelése, a kép tónusa inkább barnás-szürkés, ,.a színek is egy kialakult nemes hagyomány alapján a fojtott gyásznak, az előrevetített tragédiának árnyékát mutatják." A kor romantikus felfogása szerint egy nemzeti hősünk tragédiája ragadta meg először a művész képzeletét. A kép szerkesztése kifogástalan, gondolatai tartalmának tökéletesen megfelelő; a búcsúzás bensőséges, érezzük, hogy ez az utolsó kézfogás, az esküszegő király soha vissza nem bocsátja az életbe a nemes magyar daliát. Második alkotása, mely mellett egy pillanatra meg kell állnunk sétánk közben, szántén a magyar múlt egy tragikus epizódjának feldolgozása, „II. Rákóczi Ferenc elfogatása a nagysárosi kastélyban". Ebben már nagv előrehaladásról tesz tanúságot a fiatal művész „Benczúr-irányban". A két főalaknak, az álmából felvert fiatal hitvese mellett komor méltósággal álló Rákóczinak és az ágyból félig kihajló riadt asszonyi alaknak összekapcsolása és előtérbe állítása drámaian hatásos. Benczúrnak e kép keletkezése idején folytatott igen beható aktstudiumainak hatása meglátszik a fejedelemasszony fiatal alakjának megfestésén. A két főalak hatásos ellen-téteül szolgál a kép baloldalán, a homályból előbukkanó császári zsoldosoknak és főtiszteknek csoportja. Benczúr e képén már vérbeli koloristaként rakja fel színeit. A tragikus történet pompás bárok környezetben játszódik és ennek minden fényét és csillogását kedvtelve adja vissza a művész. A harmadik határkövet Benczúr művészbirodalmában a „Vajk kersztelése" jelenti. E kép festésére a fiatal művész a megbízást nyílt pályázaton Székely Bertalan, Lotz Károly, Madarász Viktor ellenében nyerte el. ö t év alatt ért meg a mű a befejezésre és Benczúr átütő sikert aratott vele. Talán egy képének a festése és kialakítása sem került ekkora munkájába. „Mint a bolond — írja — állok a vászon előtt és nem tudom, hogy hol a hiba." A pályázaton bemutatott vázlaton nagyot változtatott és az ott epikai szélességgel feldolgozott keresztelési aktust, szűkszavú, de hatásában utolérhetetlen jelenetté egyszerűsítette. Az első változat népes miliője a képen néhány háttérben tartott mellékalakra csökkent, és a hangsúly a két fő-


szereplőn van, Vajk és Adalbert alakján. A barnatestü, nemes arcélű ifjú mély áhítattal borul térdre az Egyház és a nyugati kultúra főpapja előtt, arcán meggyőződés és hit sugárzik. A keresztelő püspök komoly méltósággal végzi a szertartást, mely a magyarságot végleg megnyerte a Nyugat kultúrája számára. Benczúr e képén maradéktalanul örökíti meg a „Szent Istváni gondolat megszületését", mely a nemzet függetlenségének biztosítása mellett a Nyugat nagy közösségébe való bekapcsolódásunkat jelenti. A tárgy fenséges pátoszához méltó a festői megoldás nemcsak szerkezetileg, de színben is, Itt már teljességében érvényesül Benczúr színpompája. A piros, barna, sárga színek szenvedélyes hullámokban ömlenek és pompáznak a képen, a selvmek és brokátok mesteri megörökítőjükre találtak. És az egészen aranyos napfény és derű árad szét, mit Riedl Frigyes Bunczúr piktúrája egyik legjellemzőbb sajátosságának tart. Gyönyörű kép, méltó a nagyszerű tárgyhoz.

Nyilvános megbízatás hívta életre Benczúrnak egy másik kiváló történeti kompozícióját, „Budavár visszafoglalását" is. A székesfőváros kérte fel a művészt e tárgy megfestésére. Benczúr a megbízást azonnal elfogadta és rögtön megadta a kép tervezetét: ..Lotharingiai Károlyfényes kísérettől környezve bevonul az éppen elfoglalt várba, színe elé hozzák az ellenség foglyul ejtett kiválóbb főbb személyeit, a zsákmányokat pedig körben eléje rakják. Részben láthatók lennének az elesettek és ezek között Abdi Dasa holtteste is. Kiállítás természetesen az alárendelt részletekkel s mellékalakokkal együtt a históriai adatok felhasználása mellett korhű lenne." A művész kilenc esztendeig dolgozott a vásznon, mely a millenáris kiállítás akalmával került először kiállításra nagy sikerrel. Mint a művész megadott tervezetéből is láttuk, nem akart csataképet, nagy por- és füstfelhőben gomolygó embertömegeket ábrázolni, hanem díszes bevonulást, melynek főszereplői az egyesült keresztény és magyar hadak fővezérei, hős katonái, a levert ellenség foglyai és halottjai. A mű Benczúr pályáján további emelkedést jelent; remek szerkezete, frappánsan festett alakjai — közöt+ük a szembevágtató magyar kürtös, a rövidítésnek (skurz) e mesteri példája — nagyszerű színharmóniája és gondolati tartalma egyik legjobb történeti festményünkké teszi e művét. A művész érett kolorizmusa ragyogó színekkel népesíti be a nagyméretű vásznat, melynek egyes részleteiben, így a bevonuló vezér fölött lengetett Szűz Máriás hadi lobogó festésében szinte tökéleteset alkotott. A gondolati tartalom is emeli a kép értékét. Benczúr ilyen tárgyú képeinél erre mindig nagy figyelemmel volt; a ..Vajk keresztelésé“ -röl szóló bírálatokról írt egyik levelében kijelentette, hogv ,,a kép gondolati tartalmát nem hajlandó a festői hatásnak feláldozni." E képen Nyugatnak és a magyarságnak egyesült ereje által megdőlt a török uralom s ez végre lehetővé tette a


nemzetnek, hogy ismét bekapcsolódhassák az európai életbe és kultúr- munkába. E felfogásban a kép az ábrázolt eseményeken túlmenően történelmünk egyik szakaszának befejezését és új szakaszának kezdetét jelenti.

Benczúr ismerte képességének teljesítő erejét és határait, de folyton tanult és lassanként a maga területén valósággal szuverén művész lett. Iránya méltó volt azokhoz a problémákhoz, melyeknek megoldására vállalkozott. Tökéletesen rajzolt formái, pazarul ontott színei, mél- tóságos alakbeállításai és ünnepélyes képszerkesztései alkalmasak voltak ilyen feladatok megoldására. Történeti képírásának tetőfokára az „Ezredévi hódolás" megfestésével került a művész, aki ehhez a témához is hivatalos megbízás útján jutott. Az akkori kultuszminiszter bízta meg a nagv mű elkészítésével, de a kép létrejöttét Mészáros Károly nagylelkű adományának köszönhetjük. 1909 április 6.-án került a kritika szeme elé a nagyméretű alkotás, mellyel Benczúr egyik méltatója szerint „abnormálisán nagy emlékkövet állított magának." A hatalmas méretű vászon az országgyűlés két házának hódolatát örökíti meg 1896-ban I. Ferenc József és felséges hitvese előtt a budai várpalota u. n. sárga termében. Jobbfelől a feállított emelvényein a királyi hercegek, zászlósurak és udvari főméltóságok koszorújában áll lovassági tábornoki egyenruhájában a király, s kissé előrehajolva, odaadó figyelemmel hallgatja az üdvözlő beszédet. Mellette Erzsébet királyné ül fekete ruhában és merengőn nézi az eléje táruló színpompás képet; a királlyal szemben a díszruhás kormánytagok, főrendék, képviselők és lilataláros főpapság élén egyszerű fekete díszmagyarban a nagy magyar államférfi, Szilágyi Dezső tolmácsolja a nemzet hódolatát. Szilágyi Dezsőnek ez a beszéde történelmi tett volt :„a nemzet lelkesedésével aposztrofálta a király kötelességtudását, megnyilvánította a trón e’őtt a magyar lelket és elmondta a királynak és a nemzetnek az ezeréves történelem filozófiáját, kifejtvén a magyar állam és magyar nemzet fogalmát és gondolatát." Szilágyi tartása rendkívül jellemző: kissé előre lépve, szemével a királynét keresve áll a terem közepén; körülötte a papi omátusok lilapiros színei összevegyülnek a díszmagyarok bársonyos fényeivel; hátul egy emelvényen a hallgatóság: királyi hercegnők, zászlósurak és főrendek feleségei gyönyörködnek a jelenetben. A háttér szürkés-sárgás, nagyon is mértékadó színekben ,van festve, annál nagyobb tobzódását látjuk a különféle színeknek a főjelenetben. De talán nem is a színpompában, nem a ragyogó képszerkesztésben van ennek a hatalmas festménynek ereje, hanem a'bban a hetvennél is több képmásban, melyet a művész az ország és az udvar előkelőiről festett és oly módon helvezett el a vásznon, hogy mindegyik önállóan és egyénileg érvényesül, harmóniában van a szomszédportrékkal és


mindegyiken ott van a jelenet átérzett nagyszerűsége és ott vibrál a nemes lelkesedés. A nagyszerű téma és a kiváló mester megint egymásra találtak. A nemzet pompakifejtésének talán utolsó dús megnyilatkozása volt ez a hódolás, melynek festésében Benczúr erősen ragaszkodott a történelmi hűséghez. Berzeviczy Albert mondja el, hogy felcsillant Benczúr szeme, amikor elmondta neki, hogy a reggel még bo- rongós délre kiderült és az egész terem úszott a napfényben. „Ez kellett neki, a történelmi igazságnak is megfelelő olyan dekoratív momentum, mely az érzelmek felujjongó emelkedettségét és derűjét is pél- dázza!“ Ragyogó színpompája mellett az alakoknak nemes felfogásával és kiváló jellemzésével is kitűnik ez a mű, és talán nincsen egyetlen művészi alkotásunk, melyen a nemzeti pátosz hívebben és méltóbban volna kifejezve, mint a nemzet hódolatát tolmácsoló Szilágyi alakjában. •

A magyar történelmi múlt köréből még Mátyás király életének jelentős eseményeit feltüntető festmények foglalkoztatták Benczúr ■képzeletét. Ezeket a királyi vár számára kellett volna elkészítenie, de csak kettőt fejezett be közülök a művész: „A király fogadja a pápa követeit" és „A diadalmas Mátyás király". A többi kompozíció csak vázlatban készült el, és a „Mátyás művészei között" című kartonja a 70 éves művész invenciójának frissességét és lendületének töretlensé- gét bizonyítja.

A francia történelem romantikus vonatkozásai is megihlették a fiatal Benczúrt párizsi útja alkalmával és így készült el „XVI. Lajos és családja Versailles-ben" című képe, mely az elfogatása előtt álló szerencsétlen sorsú királyt ábrázolja felesége, gyermekei és legbizalmasabb udvari népe környezetében ügyes képszerkesztésben és szép szi- nezéssel. Egészen mósjellegű egy másik francia történeti képe, melynek szereplői XV. Lajos 'és Mme. Dubarry. Igazi francia rokokó bájjal és szellemes frivolítással festett kép, melyen a heverőn fekvő kegyencnő ostorával meglegyinti XV. Lajos arcát, aki saját felséges kezével szolgálja fel metreszének a reggelit. A csillogó-színezés, a képen elömlő pikáns báj, egy memoárnál jobban jellemzi az uralkodót és kedvesét, és köteteknél többet mesél kettejük viszonyáról és arról a felszínes, léha, udvari világró1, melynek főszóvivői voltak. E remek korfestő képével kapcsolatban hangzott el az első gáncsoskodó kritika Benczúrról, aki azonban nem sokat törődött vele, mert hiányzott belőle az, amit egyedül becsült a bírálatban: a tárgyilagosság.

Hölgyeim és Uraim, megismertük Benczúr birodalmának nagy határjelző oszlopait és fő állomásait, lássuk, minő egyéb szépségeket rejt magában ez a nagy és ily rövid idő alatt szinte áttekinthetetlen terület?


Protestáns művész létére Benczúr is legkedvesebb munkái között emlegeti a Szent István bazilika részére készített munkáit. S valóban „Szent István oltárképe" egyike a művész igaz áhítattal, átérzéssel és tudással készült műveinek, míg ugyanitt a főoltár fölött elhelyezett „öt miserész" bájos angyal és amorett alakjaival, kompozíciójával és színezésével külön helyen áll Benczúr művészetében. E müvek elhelyezésével kapcsolatos követelmény volt, — mind az öt mise-jelenet levágott hegyű 'körszelvénybe került a főoltár fölé boruló félkupolában — hogy a művész háromszög formában szerkesztett képekkel fejezze ki gondolatait, melyeknek színezésében az arany háttéren a lila, piros, kék, zöld és szürkés színek jutnak szerephez, de nem a Benczúrnál megszokott izzó színfoltokban, hanem finom, könnyed hangsúlyozásban. A művész tudott, ha akart, szordinóval is játszani a színskála buja és tobzódó színein. Említsük meg a budapesti fasori evangélikus templom részére készített oltárképet is, mely a „Három királyok hódolatát" mutatja be a betlehemi kisded előtt. Benczúr magyaros ruhába öltöztette e képen a napkeleti fejedelmeket és sarkantyús csizmát adott rájuk, és a csodálkozó vagy gáncsoskodó kifogásokra azt felelte,„hogy a renaissance nagy festői is maguk korabeli ruhát adtak a „Három királyokra", ő magyar művész, tehát joggal öltöztethette magyar ruhába őket. Mindeme képei Benczúr istenhitét és vallási kérdésekben való áhitatosságát is igazolják. Egyik levelében vallja, hogy hisz a lélek halhatatlanságában. Ezeket a képeit nézve elhisszük hogy nem üres szólam nála ez a kijelentés. Az olyan jól felépített és kiegyensúlyozott, mindenféle eltévelyedéstől tartózkodó lélek, mint aminő Benczúr képeiből tükröződik, szinte természetszerűleg mentes kell, hogy legyen, mindenfajta szkepszistől és maradéktalanul hinnie kell az igazságként hirdetett dogmában.

Nézzük, miféle alkotásokat találunk még ebben a nagy birodalomban? Nagy szeretettel járta Benczúr a mitológia útjait is, ahonnan szintén sok festői tárgy került vásznaira. E tárgyválasztásaiban Rubens tanulmányai és Böcklinnel tartott barátsága is irányították. Innen kerültek elő bájos amorettjei, egy egész kis amorett-hadsereg; ezeket utolérhetetlen változatossággal festette a művész. Egyszer a forrás békájától rettennek vissza, másszor a mezőn a zsendülő vetés és tarka virágok között játszadoznak. Hol a „Vénszamár“ -nak felcsapott fülébe súgnak holmi pajzánságot, hol tréfásan szívedet veszik célba veszedelmes Íjaikkal. Egy kis Ámor settenkedő negédséggel függönyt von a néző elé, de úgy, hogy önkénytelenül azt kérdezzük, mi történik hát a függöny mögött? És Ámorkánk arca csupa vidám gödröcske, csupa pajkos sejtetés. Vidám és kedves kövérkés testük, bohókás mozdulatuk és gyermeki kedélyük. Festésükben a mester nagy gyermekszeretete, a


gyermeki test tökéletes ismerete és Benczúr humorérzéke is nyilvánul. Ez utóbbit más mitológiai képein is megtaláljuk. Például a „Vén kópé“ - ban mint Faun ő maga jelenik meg előttünk, vidáman, minden kópé- ságra készen. De folytathatjuk még mitológiai tárgyú képeinek felsorolását. Itt apró pángyermek ijed meg egy kis fehérbőrű kölyök társaságában a reátámadó gúnártól, ott libát lopó kentaur száguld vadul tova, messze maga mögött hagyva üldözőit; itt vidám és kéjvágyó szatírák serege szorít egy erdei sziklafal mellé egy hajába burkolózva remegő nimfát, amott Perzeusz szabadítja meg a rettentő szörnyetegtől Andromedát. Megfestette Benczúr az ókori mitológia legmodernebb alakját, az önmaga szépségébe szerelmes ifjú Narcisszuszt is, aki a képen rendkívül vakmerő és festőileg bravúrosan megcsinált mozdulattal hajlik a forrás fölé, hogy gyönyörködhessék önmagában mindhalálig. De a legjelentősebb'mitológiai képe mégis csak a „Bacchánsnő", a telt, érett és csábító asszonyi szépségnek a magyar ember egészséges érzékiségével festett képe, melynek tökéletes rajza és hamvas bőre a mester aktstudiumainak a tetőfokát jelenti.

Beszélhetnénk még Benczúr birodalmának virágairól, kedvenc mályváiról és rózsáiról, melyeket önálló képeken, meg dekorációként is szívesen festegetett. És beszélhetnénk vadvirágairól, melyek hasonló tudással és hasonló szeretettel festve tűnnek elő alkotásain, hol a mezőkön. hol az erdő szélén, hol vén fatörzsek tövében. Szerette és mint mondotta, „pihenőképpen" megörökítette kedvenc erdőit, kertjét és néhány intim hatású tájképet is festett.

És beszélnünk kell Benczúr birodalmának állatairól is; a nemes harci paripákról, melyek büszkén felvetett fejjel állanak meg gazdáik, a magyar daliák és hadvezérek egy gyeplőrándít.ására; a remek angol hátaslovakról, melyeken a „fontinebleaui vadászatiról térnek haza a vadászok; az ugyané képén gomolygó kutyafalkáról, melynek ábrázolása színben és mozgásban egyaránt bravúros. S említsük meg — kutyákról lévén szó — a ,,Dundi“ -t, mely a műteremben is hűségesen őrt áll gazdái, a művész és felesége mellett. Említsük az úrnője lábánál kéjesen elnyujtózó anyatigrist, melynek formái annyira emlékeztetnek úrnőjének a „Bacchánsnő“-nek remek alakjára. Sok más képviselője van még a körülöttünk lévő állatvilágnak Benczúr birodalmában, melyeknek képeiben nemcsak az állat külső megjelenése van mesterien megörökítve, hanem megtaláljuk bennök — ma talán szabad már ezt a kifejezést használnunk — az állati pszichét is.

És utoljára kell szólnunk Benczúr birodalmának embereiről, akikkel elárasztotta és megnépesítette festői birodalmát, egy pillantást kell vetnünk portréira, melyeknek puszta felsorolása is lehetetlen lenne. Benczúr portréművészetét sokan és sokszor bírálták; főkép azt vetették


szemére, hogy e képei többnyire külsőlegesek, elmélyedés nélkül készültek; a művésznek történeti képein is jelentkező nagy anyagfestési tudása, a lágy selymek és sűrű bársonyok, a nehéz és tömör színű díszmagyarok, boglárok és ékszerek festésében való virtuóz technikája arra csábította őt, hogy ezeknek hangsúlyozásával fesse meg képmásait, melyeknek jellemző ereje éppen e külsöséges vonások kiemelése által vesztett értékéből. S ez a kifogás nem is alap nélkül hangzik el egyikmásik portréjával szemben. De mentsége is van rá a művésznek. Elsősorban az, hogy a születési arisztokrácia, a hivatalos világ, a kereskedelmi és pénzügyi körök vezéralakjainak elismert és megrendelésekkel túlhalmozott mestere lévén, sokszor kénytelen volt előkelő megrendelői kívánságainak deferálni és saját kényes ízlése ellenére, úgy, olyan ruhában és pózban megörökíteni őket, ahogyan kívánták. Egy látogatójának műtermében készülő munkáit mutogatva, maga is megjegyezte egyik-másik arcképére, hogy: „kissé konvencionálisabb, de így kívánták." És ahol a megrendelőnek a művésszel szemben ily kívánságai vannak, jobb. ha a művész nem is próbálkozik képein a jellem és lélek visszaadásával.

De figyeljük meg azokat a képmásait, ahol nem kötötték meg a kezét ily óhajokkal, ahol szabadon érvényesíthette arcelemző és lélek- jellemző képességeit; micsoda gazdagságát tudja a belső embernek, az ember rejtett lelkivilágának napfényre hozni! Gondoljunk csak saját arcképeire, az Uffiziban lévő önarcképére, sisakos képére, vagy itt kifüggesztett reprezentatív díszmagyaros képére, vagy humorral visszaadott hasonmásaira, pl. a „Bőgő szerenádjának" gitárosára, mennyi fölényes tudás sugárzik a szemből, mennyi jókedv, humor és fölényes világszemlélet lakik az apró redőktől keresztül-kasul szántott, mozgékony és kifejező arcvonásai között. Vagy lássuk szüleit ábrázoló, a legegyszerűbb festői eszközökkel megoldott képmásait; vagy nővérének, kedves Etelkájának arcképén mily egyszerű a festési mód, semmi dísz, semmi „benczúri" pompa, mégis mily életteljes az arc és mily brilliáns a keblet és vállat takaró ruhának és csipkének ábrázolása. Vagy nézzük gyermekeinek, két feleségének portréit, mennyire sallangmentes, minden külsöséges hatás elérésétől távol áll ezeknél a művész felfogása.

Benczúr mint arcképfestő tulajdonképpen egy nagy csoportképével került a hírnév szárnyaira. Az Első Magyar Általános Biztositő Társaság tisztviselői rendelték meg nála' igazgatójuknak, Lévay Henriknek 25 éves jubileuma alkalmából a Társaság alapítását ábrázoló nagy tablót. Benczúr a nagy németalföldi mesterektől tanultak alapján, mesterien oldotta meg a nehéz feladatot. Gobelinnel bevont fal előtt szines lepellel letakart asztal körül ülnek vagy állnak a Társa


ság alapítói. A színes gobelin selyemfénye hatásos háttérként emeli ki az alakokat, melyek mind ünnepi fekete ruhában vesznek részt az aktusban. Az arcok életteljes színei, a ruhák fekete, az ingek és gallérok felcsillanó fehér, az asztalt fedő színes takaró és a háttért alkotó gobelin színei remek színharmóniában egyesülnek a képen, melynek a maga idejében nagy sikere volt. A szereplők, kik közül már többen nem voltak életben a kép készülése idejében, valamennyien remekül vannak jellemezve a képen és a kritika Deák Ferenc és Eötvös József báró arcképeit egyenesen kitűnőeknek ítélte.

Ettől kezdve Benczúr a képmás-rendelések özönét kapta. I. Ferenc József, Erzsébet királyné, Rudolf trónörökös, László és Albrecht kir. hercegek, Ferdinánd bolgár cár stb. mind mesterünkkel készíttették el, néha több ízben is képmásaikat. És az u. n. előkelő körökben is ő lesz a kedvelt portretista. Behczúr portréfestészetében egyesek a németalföldi művészek, mások Makart, Lenbach, sőt Valesquez hatását is kimutatják. De a tanultakból itt is „egy Benczúri arcképfestészet'* alakult ki. Képmásai nem egyforma értékűek, de ezek között is van néhány, melyek ma is festészetünk legjava alkotásai közé számítanak. Kiválóak Ferenc Józsefről készült portréi; a király jellegzetes tartását nagy életteljességgel tudta visszaadni; nem is csoda, hiszen számtalanszor volt alkalma uralkodójának arcát, alakját a művész szemével felmérni. Ismeretes, hogy a király pesti tartózkodásai alkalmával sokszor felkereste a művészt, részint, hogy üljön neki, részint, hogy megtekintse készülő új műveit. Jellemző Benczúrra, az emberre, hogy urával folytatott beszélgetéseiből soha semmi ki nem szivárgott. Benczúr tisztában volt ezeknek a megtisztelő látogatásoknak értékével és sohasem élt vissza a vele szemben annyiszor és oly közvetlenséggel nyilvánuló uralkodói keggyel. Emlékeztessék itt talán Tisza Kálmánról és Tisza Istvánról készített portréira, melyek a legegyszerűbb eszközökkel, de a legjellemzőbb módon örökítik meg Magyarország két, évtizedeken át vezető politikusát. Remekei képmásművészetünknek Zichy Nándor grófról és Károlyi Gyula grófról festett feketeruhás portréi is. Hasonlóképpen nagy értékünk Samassa József egri érsek, bíbomokról festett reprezentatív portréja is, melyen a kitűnő jellemző erővel megörökített arcot a főpapi díszruha violás-vörös színeivel nagyszerűen foglalja keretbe. Főúri hölgyeinkről készített képmásai között Károlyi Lászlóné képmása emlithető legelsőnek. Egyik leskifejezőbb és a művésznek is szívéhez nőtt portréja, a nagy palócnak, irodalmunk fáradhatatlan mesemondójának. Mikszáth Kálmánnak képmása; ezt, midőn a művészt a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választotta, székfoglalónak festette és az Akadémiának ajándékozta. Érdekes kísérlete volt az arcképfestés terén Benczúrnak az a Petőfi-


portré, melyet a költő egyetlen hitelesnek tartott daguerrotipiája és egyéb a költőről készült portrék és személyleírások lelkiismeretes tanulmányozásával készített. A kritika kedvező véleménnyel fogadta a képet, voltak, kik a legsikerültebb Petőfi-képnek mondották. A művész a festményt a budapesti Petőfi-Háznak ajándékozta. És folytathatnék még portréinak felsorolását sokáig, de akkor sem juthatnánk más eredményre, mint eddig, hogy Benczúrban egyik legkiválóbb, sőt talán éppen legkitűnőbb arcképfestőnket kell látnunk, aki nemcsak híven és szépen festi modelljeit, hanem bennük az emberi lélek rezdüléseit is feltárja, az emberi jellem titkos folyosóit is kinyitja igen gyakran számunkra.

És külön nagy terület ebben a „Benczúri birodalomban" a művész rajzainak és vázlatainak ékes, szép serege. A rajz mindig értékes, „hiszen alkotás közben mutatja a művészt" műhelytitkokat árul el felőle és képzeletének munkájába is betekintést enged. A rajzok és vázlatok a művész ötleteinek, aforizmáinak, az életről és az emberekről, környezetéről vallott nézeteinek s gondolatainak megörökítései." Kísérletek, melyeknek tömegéből, mint a laboratórium kémlőcsövei- ből és vegyítő edényeiből egyszerre a kész találmánynak, itt egy-egy kész képnek a megoldása bukkan elő. Nagy élvezet Benczúr rajzai között lapozgatni, gyönyörködni a mester felvillanó gondolataiban, műveihez készült ötletforgatásaiban. Ezekben a rajzokban látjuk, milyen biztos keze, milyen fejlett technikája volt Benczúrnak. Egy-egy vonallal tudja a testformákat összegezni, máskor megint a legfinomabb részletrajzokat találjuk egy-egy tökéletesen kidolgozott stúdiumában. Birodalmának ezek a rajzok és vázlatok kedves és értékes gyöngyei, melyekről sétánk közben pár szóval meg nem emlékezni, hiányossága lett volna a művészetéről itt megrajzolt képnek.

Hölgyelim és Uraim, sétánkat immár befejeztük, megismertük Benczúr birodalmát, bejártuk annak belsejét és legkimagaslóbb helyeit. Szólnunk kell most már befejezésül ennek a birodalomnak űréről is, Benczúrról, a művészről, a tanárról, az emberről. Benczúr nem tartozott a szóval harcoló, művészetet tollal csináló művészek közé. Úgy érezte ,hogy az ő művészete eléggé érthető nyelven szól mindenkihez s éppen ezért hatáskeltés vagy fokozás céljából nem volt szüksége szóban vagy írásban való agitádóra, elhitetésre, rábeszélésre. Éppen ezért ritkán adódott alkalom, hogy nyilatkozzék művészeti elveiről. Egyik ilyen ritka megnyilatkozása azonban annyira ő, annyira „benczúri", hogy helyénvalónak tartom itt annak felolvasását. A levél, mely a kultuszminiszterhez szól, így hangzik:

„A nagy művészi epochákat Olaszországban, Hollandiábannem toliharc, személyeskedés, üres szóbeszéd terem tette meg, ha-


nem szabad művészi meggyőződésből fakadó becsületes munka. Minden művész, mint egyén, egy irányt képvisel. A művészet szent dolog, nem divat, szeszély. Évszázados hangyamunka készít elő egy korszakalkotó munkát, hogy jót teremthessünk, gyöngébb műveknek is kell létrejönniök, az idő majd kiselejtez. A jó örök időre jó, a gyengébb pedig tanulságos annak, aki jót akar alkotni. Raffaelek, Michelangelók, Tizianok, Tiepolók, Rubensek, Van Dyckok, Claude Lorrainek, Regnaultok egyszer születnek egy nemzet életében; ezek az óriások csak úgy lehetnek, ha a szerényebb tehetségűek, a művészet közkatonái előkészítik alkotásaik számára a talajt. Magyarország művészete is csak úgy fejlődhetik, ha megbecsüljük maroknyi művészcsapatunkat, kik — jelennel nem törődve — örömmel dolgoznak egy szebb jövő fundamentumain. De a művésznek szabadság kell, hőgy dolgozni tudjon, menten minden idétlen izgató befolyástól. Hagyjuk szabadon fejlődni művészetünket, ne kényszerítsük idegen sallang utánzására. Miért legyen a magyar művész franciáskodó vagy németmajmoló? — Magyar legyen' Mindenki úgy fest, ahogy érez; akinek nem tetszik egyik vagy másik művész munkája, ne gyönyörködjék benne. Majd lesz más, aki megérti. De létjogától megfosztani, Istenen kívül nincs joga senkinek. A teremtő művésznek meg kell hagyni művész egyéniségének m ggyőződését, abból kivetkőztetni csak azért, mert felfogása A-nak vagy B-nek nem tetszik, bűn. A közönséget a művészet neveli és nem megfordítva, önzetlenebb, lelkesebb, buzgóbb munkást, ki a célt és nem az egyéni érdeket tekinti, az igazi művésznél nem ismerek. Hogy így van, mutatja a sok didergő, éhező, de panaszszó nélkül művészetéért mindent tűrő és áldozó művészember széles e világon. A művészet nem politika, az szabad valami. A Pegazus kantárt, nyerget nem tűr. abrakért haza nem siet, csak a kelő nap sugéra lelkesíti, feljutni az Olympusra.*1 Benczúrnak egész művészi hitvallása és meggyőződése benne van e

sorokban. Ezért nem vett részt a modern irányoknak nálunk síppal- dobbal történt bemutatásában, ezért nem foglalt soha semmiféle irány érdekében állást. A maga irányzatát festményei mutatták, egyébként pedig a művészetet „szent és szabad dolognak11 tartotta. Mint tanár és mint ember sokat tett tehetséges művészek boldogulásáért, titokban, baráti ajánlások, utánjárások révén, de irányokat soha nem ajánlott, soha nem védett, de nem is rosszait. Éppen ezért keltett országos feltűnést, de felzúdulást is Hock János „Művészeti reform" című munkája, ki a művészeti nevelésünkben mutatkozó hiányokat és mulasztásokat teljes egészükben Benczúr nyakába akarta varrni, s közben különféle gyanusítgatásokkal a művész egyéni integritását is ki akarta kezdeni.


Benczúrt bizonyára mélyen érintette az igazságtalan és jórészben hazug vádak özöne, a válaszadást azonban barátaira és tanítványaira bízta. Ö maiga csak egy Hock-portré festésével felelt támadójának, melynek diabolikusan torz vonásaiban benne rejlett mindaz, amit a támadóról és az ügyről a mester feljegyezni kívánt.

Benczúr, a művész, kerülte a feltűnést; nem szeretett újságokban szerepelni, a ma annyira űzött hírverést nem sokra tartotta. Ez az álláspontja a legvilágosabban kitűnik második feleségének egy szerkesztőhöz, bizonyára férje tudtával írott soraiból: „Munkában lévő műveiről Uram nem szeret előzetes bemutatót. Olyan, nem magyar ember természetével egyező kérkedésféle volna. Műteremfelvételt nem ellenez, de azért úgy véljük, nem is érdekli a közönséget. A gondolat maga is olyan pózoló, reklámízű . . .“ Egyedül a Vasárnapi Újsággal tett mindenkor kivételt a művész; ennek szerkesztőjét, Nagy Miklóst szerette, barátai közé számította és kérésére mindig szívesen közreadott valamit éppen készülő munkáiból. Pedig az akkori ujságfejedelmekkel jóban volt, de a maga számára a hírverést sohasem kérte. Haláláig szerény és tartózkodó maradt a közönséggel szemben is. Soha nem kérkedett nagy népszerűségével, de nem törődött az új irányok követődnek hangoskodásával sem. Lyka Károly szellemes megállapítása, hogy a magyar művész a magyar társadalomban polgárjogot tulajdonképpen Benczúr fellépésével nyert. Ö volt az első magyar művész, akit művészi érdemeiért jutalmakkal, magas kitüntetésekkel halmoztak el. Főrendiházunk tagja volt, magas bel- és külföldi érmek és kitüntetések tulajdonosa, számtalan művészeti díj és elismerés jutott osztályrészéül, a kolozsvári egyetem pedig, mint a pdktúra tudósát, tiszteleti doktorrá avatta. De minden kitüntetés és elismerés fölött úr maradt Benczúr derűs optimizmusa, életszeretete, egészséges testi-leíki fizikuma, természetes szerénysége; a felmagasztalások között sem változott meg soha alaptermészete, soha gőgössé vagy kérkedővé nem lett.

Emberi és művészi karakteréből következett, hogy mint tanár is a legkiválóbbak közé tartozott. Irányát soha rá nem kényszerítette egyetlen tanítványára sem. Minden irányú kísérletezést jónak tartott, ha a tehetség jelét látta a kísérletezőben. Rendkívül lelkiismeretesen korrigált; volt tanítványai beszélik, hogy a mester egy-egy korrekcióval olykor órák munkáját végezte el a készülő képen és a helyes megoldásra így vezette rá tanítványainak képzeletét. Ezért kerülhetett ki 1883-tól kezdve, mikor a mesteriskola igazgatására Münchenből hazahívták, a kitűnő tanítványok nagy serege a keze alól, akik később sokszor egészen más irányokba váltottak művészetükkel. A „szabad iskola" fogalmát ő valósította meg iskolájában először nálunk. Tanítvá-


nyaitól és kortársaitól ma is már szinte legendáknak tetsző történeteket hallhat az ember Benczúr tanári, művészi és emberi egyéniségéről.

Befejeztük sétánkat, Hölgyeim és Uraim! Talán nem nézhettünk meg mindent Benczúr birodalmában, de művészetének és egyéniségének képét talán sikerült megrajzolnunk. Benczúr korának méltó művésze, annak a kornak, mely nagy erőfeszítéssel igyekezett behozni évszázadok mulasztásait a művészet terén. Alakja méltón sorakozik Madarász Viktor, Székely Bertalan, Lotz Károly, Munkácsy Mihály, Szi- nyei Merse Pál alakjai mellé, akik mind ennek a hősi kornak a magyar művészet diadalra vezető vezérei voltak. Festészeti iránya megfelelt azoknak a művészeti feladatoknak, melyekre a Mindenható őt pályája kezdetén predesztinálta. Ö és társai vitték fel oly magasra a magyar képírást, hogy néhány évtized alatt századok művészeti fejlődését pótolva, egyenrangú társává vált a Nyugat művészetének. Az ő működésük által előkészített és megmunkált talaj és a pikturájukkal megnevelt közönség alkalmassá vált az új, a modern irányok elültetésére és befogadására. Általuk jutott a magyar képírás európai hírnévhez és éppen Benczúr kitüntetéseiben először messzehangzó elismeréshez. Éppen ezért örömmel elevenítettük fel itt a művész szülővárosában ennek a nagy magyar festőnek emlékezetét, akinek neve ott lesz mindig a magyar piktura vezéregyéniségeinek sorában, remekművei pedig örökre a magyar képírás legjelentősebb emlékei között fognak szerepelni.

JEGYZET. Az itt felhasznált adatokra és irodalomra saját kutatásaimon kívül I. Homár Lajos: „Benczúr Gyula*' disszertációját (Budapest, 1938), amely ezideig az egyetlen életrajza Benczúr Gyulának. Benne a Benczúrra vonatkozó irodalom java is megtalálható.

Oroszlán Zoltán.

BESSENYEI GYÖRGYHangjáték 7 képben, a testőr-költő életéből, 1765—1811-ig.

Előadta a Magyar Rádió 1941. január 9-én este, (Csanády György rendezésében) a következő szereposztással: Bessenyei György: Perényi László, Bessenyei Sándor: Thúróczy Zsigmond, Bessenyei Zsigmond: Nagy Adorján, Bessenyei Zsigmondné: Zala Karola, Bessenyei Lász- lóné, Zsuzsa: Csurka Lenke, Anna, a leánya: Laky Tóth Erzsi, Dom- brády Pál: Kubányi György, Lövey Gáspár: N. N., Laczka János: Bihari József, Báby, gazdasszony: Mihályfy Júlia, Beleznay, generális: N. N., Delfén, bécsi táncosnő: Hollós Melitta, Székely Antónia: Tarnay Vera, De Grace báróné: Szathmáry Margit, Két gyerek: Jakab Laci és Szendrey Gyuri.

Jósa Jolán: Bessenyei György (Hangjáték) 17

I. KÉP.

Berczeli udvarház, 1765.

(A játék kezdetén cigánybanda, a vacsoráié társaság zajongása közben egyre gyorsuló ütemben a hangjegymelléklet Kállai Kettős töredékének I-ső jelzésű részét játssza)

Hangok (megfelelő hetlyen beleéneklik a szöveget:)

Eb fél, kutya fél,míg az ipám, napam é l . . .

üombrády Pál: (nagy hangon közbakiált) Ácsi! (a zene elhallgat), idehaligass more! Eisobben is tudd meg, ha már e nemes berczeli ud- varnazba bevetettél, hogy vacsora alatt nincs happáré, az majd a végezeten következik. Aztán meg ha így neki vádi tód, jól mondta, aki mondta, hogy a Káilai Kettős hol minet, hol hoppszassza. Az pediglen egyik se magyarnak való . . .

Úgy hang: — Való igaz!Másik hang: — A magyar még a frissiben is tempósan járja!üombrády Pál: — Dixi. Ellenben szilencium! Szót kérek, mert

meg egyebet is akarnék mondani.Hangok: — Halljuk! Halljuk!Üombrády Pál: (nagy torokköszörüléssel, fontoskodva szónokolni

kezd) — Uram, uram nagybessenyői Bessenyei Zsigmond uram, nemkülönben becses hitestársa ilosvai ilosvay Mária asszonyom, az Ur 1765-ik esztendejének eme szép napján, ezen atyaiiságos cirkulusban szállók uraságtokhoz!

Bessenyei Zsigmond és felesége (egyázerre): Állunk elébe!üombrády Pál (krákog, majd harsogva kezdi): — Valamint...

(csendesebben) valamint.. . (zavarral) valamint. . . (elakad) Aujnye!Egy hang: — Le ne ülj!Hangok: — Halljuk! (nevetnek).üombrády Pál: — A cica rúgja meg, pedig hogy kifundáltam!

(nekibuzdulva) Ácsi! Tudom mán! Na . . . Valamint (elakad). A fránya vinné el! Hiába no, én csak a nótázáshoz értek, (dühösen) Phü. . . még kifulladok . . . Ha Istent ismersz, folytasd Gazsikám! (előmondja) Valamint .. .

Lövey Gáspár (nyomban egyszuszra folytatja) . . . a nap sugára álmélkodva nézi a teremtés csudálatosságait, azonképen figyelmeznek e napon Szabolcs vármegye Karai és Rendei eme úri portára, hol is két nemzetség annyi derék sarjat hajtatott. ..

Hangok: — E mán teszi! Vivát!

Jósa Jolán: Bessenyei György (Hangjáték)18

Lövey: — Két ősi nemzetség, melynek dicsősége a Bessenyei családfában nagy Mátyás király adta jus glaudummal is öregbült. Amely pallosjogot csupán önmagán praktizálta, midőn a magyar szabadságért nem egy ízben lenyakaztatásra ítéltetett.. .

Hangok: — Látta a nemzet! Vivát! Keménynyakú, nyakas koponyák!

Lövey: S ezen családfa, ezen ősi portán a haza javára, jelenvaló időben is bőségesen gyümölcsözött. Két leányivadékról nem is szólván, nyolc élő fimagzat. Immáron férfiak, daliák. Hozzátok szólok fiaim!

A nyolc Bessenyei fiú egyszerre szól (széktologatás): Állunk elébe!Lövey (ijedten): — Felálltatok?! Üljetek le az Isten szent szerel

mére, külömben azt hiszem ágaskodtok, én meg guggonülök, pediglen jómagam se vagyok a törpébbik fajtából való! Üljetek no! . .. (széktologatás). így la! .. . Hát egy bokorba fogva, kurta lenne ez az éjszaka mindnyájatokról szólani, ennélfogva hármotokhoz szólok Boldizsár, Sándor és György — ki immáron nem Gyurigyurka, mivelhogy e naptól kezdve nemes testőrző társatok — . . . (Hangos vivátozás után elér- zékenyedve folytatja) ügy nézlek benneteket miként az orgonát, (melynek nincs csak öreg sípja . . .

Gyermekhang (ujjongva): — Dá, dá .. .Egy hang: — öreg sípja?! Itt a vékonyka is! A kis Annuka!Egy hang: — A Lászlóék kislánya.Egy hang: — A legöregebbik fiókája!Bessenyei Zsigmondné: — Alig egy esztendős az én lelkem kis

unokám, de már szinte beszélne!Egy hang: — Tegyétek csak a György bátyja karjába!Egy hang: — Testőrző, nem pesztonka!Egy hang: — Már a kora felől se lehetne! Elmúlt tizennyolc esz

tendős . ..Bessenyei György: — Ide vele! (gyöngéden) Gyere picikém!Bessenyei Lászlóné, Dombrády Zsuzsa: — Ki hozta be9! Nem illik

gyerek nagyok közé!Bessenyei Zsigmondné: — Hagyd csak menyem, Zsuzsa! Nézd

csak a lányodat, hogy'elnyugszik a bátyja karjában!Bessenyei Zsigmond: — Az ám! Ni a selma! Látszik, hogy fejér

cseléd. Megorrontja — pedig nincs is rajta — a párducbőr kacagányt!Dombrády: — Ne locsogjatok-fecsegjetek! Hagyjátok mán végig

mondani a tósztomat!Egy hang: — Gazsi bátyánk szájával, (vidám lárma, nevetés).Lövey: — Nem hagyják Palikám, mert ihatnék az eklézsia! Hát

kurtára fogom. Csak azt akarom még Pali helyett mondani, hogy eme Bessenveiekben egy nemzet ereje feszül. Nemhiába hetedhétországon


Vas-Bessenyei a nevezetük. Ahová másutt hat ökör kell, ők félkézzel kirántják a kátyúból a szekeret. Mit nevetsz Gyuri. . . Györgyöm?

Bessenyei György (nevetve): — Hogy hat ökörrel felérünk egyenként!

Lövey: — Tusst rá! Beszélni úgyse lehet! (a cigány tusst húz, zajongás, pohárcsengés).

Bessenyei Anna (gyermekhang): — Dá-dá, má-má . . . (zajongás, majd pillanatnyi csend).

Bessenyei Zsigmondi: — Ha úgy vesszük, mégis csak derék dolog felséges Mária Teréziánktól. . .

Egy hang: — Trézsiának tiszteli a felséges nép!Bessenyei Zsigmondi: — derék dolog, hogy végtére köznemessé

günket is udvarába édesgeti . . .Lövey: — A köznemesség szóra vétót emelek Zsigám. Mi is tar

solyunkba hordjuk a marsallbotot. Ha nem is vágyakozunk kézbe kapni. . .

Egy hang: Akárcsak a honalapító Kállay Nemzetség. Azt tartván, Árpád apánk nem osztogatott titulusokat.

Egy hang: — Dehogy is nem! Csak más szóval. Nékiek is! Különben Kállay János elfogadta a grófságot.

Egy hang: — De nem a nemzetségének szánva, mivelhogy őmaga bugafővel, ivadék nélkül maradott.

Egy hang: — A korral haladni kell, s érdemet illet a jutalom . . .Bessenyei Zsigmondi: — . . . s a hála! Látjátok, mégiscsak hálás

felségünk, hogy megmentettük a trónusát! Még bővíti is hazánkat . . .Egy hang: — Magának is bővít! Nyelvünket szűkítené!Egy hang: — Eb aki szüköl! Ember nem tágít!Bessenyei Zsigmondi: — Abban meg éppenség türelmes! Sándor

fiam mondja, a bécsi udvarban manapság több francia szó esik, mint német. Ugye, fiam?

Bessenyei Sándor: — Igaz. Németül szükséges, franciául illik tudni.

Bessenyei Zsigmond: — Szó, ami szó, a testőrség visszaállításával nagyot cselekedett. Utoljára nagy Rákóczi előtt álltak így strázsát eleink. Most legalább már ország-világ megláthatja, milyen harc nélkül is a magyar dalia!

Dombrády: — . Atyámfiái, tán nem politikára gyűltünk össze, vagy mi a csuda! Hagyjuk ezt a szédriákra! Jelenleg újdonsült gárdistát ünnepiünk!

Hangok: — Szentigaz! Kiszáradt a torkunk! Kityekotty! (pohárcsengés).

20 Jósa Jolán: Bessenyei György (Hangjáték)

Dombrády: — Ácsi! Én tettem le a garast! Sose hagyjátok, hogy az ember kibeszélje magát!

Egy hang: — Hiszen Gazsi az imént szónokolt tehelyetted!Dombrády: — De nem nótaszóval! Mert most az következik Abba

pedig nem sülök bele. Fülelj cigány! Húzd! A kállai kettősből a sava- borsát, az andalgós résziből! Na .. . (előbb szöveg néikül dúdolja a hangjegymelléklet II-vel jelzett szöveges részét. Cigány penget, majd eljátsza a bevezető részét.) Na most. .. (öregesen, legényesen ,erősen hangsúlyozva dalolja):

Ha látom a fergeteg elejét,Begyüröm a süvegem tetejét.Csak úgy nézem az időt alóla,Még a jég is visszapattanik róla . . .

Hangok: — Brávó! Vivát! Na, ezt érti! E mán beszéd!Dombrády: — Ácsi! (a zene elhallgat). Na lám! E mán kinyitotta

a gégémet. Hát figyelmezzetek! (rövid torokköszörülés után) Bessenyei György! Nemesi gárdánkban imhol legifjabb szabolcsi testőrünk, e nótával tehozzád szálltam! Fel ne állj! Mert menten összetöpörödöm! Na, érted a szót? Akkor megérted mi minden van ebben a nótában. Egy egész bokorra való magyar virtus! Amelyik nem ijed meg a más árnyékától, de még a jégveréstől sem! Nem eblábol el előle: állja, ahol éri. Álld te is ottan, hova sorsod letesz! Nagyot cselekedhetsz! Mert idehaza nem virtus fergeteggel magunk hasznára truccolni. Odakint virtus fittyethányni neki, de mindnyájunkért. Odakint, fiam, túl a gránicon! (Vivátozás, tuss).

II. KÉP.A bécsi Hofburg egy kis szalonjában, 1770.

(Vailaihonnan zenekartól játszott egyre halkuló, könnyű tánczene hallatszik. A beszélgetés kezdetén megszűnik.)

De Grace bár óné: — Erre, mon petit.. . grand Garde Zsorzs! (ide- genszerü kiejtéssel) Bessenyei, végre egyszer ismét nyugodtan beszélgethetünk.

De Gracené: — Ugye milyen gemütlich?Bessenyei: — Valóban kegyes felséges asszonyunk, hogy ilyen

kis összejöveteleket is rendez .. .De Gracené: — En famille.. . Amint mondja szűkebb családja

részére.Bessenyei: — Nem gondolja báróné, hogy ez a szűkebb család

kissé túlnépes?


De Gracené: — És túllármás. Pedig ön a zajongást nem kedveli. Mondja Zsorzsi, igazán megszokott már minálunk?

Bessenyei: — Grace önnek De Grace báróné . .. Teréz, Ariadne! Eligazított ebben az útvesztőben . ..

De Gracené: — Sokan vállalnák ezt a szerepet. Látja a pármai hercegnő is kíséretébe választotta, mikor Itáliába utazott. Apollónak nevezte; Apollón du Belvedere! . . .; Kissé hideg. Márványból faragott.

Bessenyei: — (felnevet) örülök, hogy már nem tartanak faragatlannak. Eleinte valóságos kapubálvány voltam.

De Gracené: — Sokan megálltaik előtte . -.Bessenyei Gy.: — Mert értelmetlenül meredtem a jövő-menőkre.

Milyen ostoba is voltam, mikor idejöttem!De Gracené: — Gyermek volt még. Tizennyolc?Bessenyei Gy.: — A tizenkilencedikben.De Gracené: — No látja . .. Apropos . . . Mondjon már valamit a

gyerekkoráról.Bessenyei Gy.: — Eseménytelen. Másnak unalmas lehet.De Gracené: — Nekem nem az. Mondja csak.. , Úgy hallom, még

éjjel is bújja a könyveket, pedig már kész író! Mindig így kedvelte a tanulást?

Bessenyei Gy.: — Nemigen volt rá alkalmam. Bár nálunk is vannak híres iskolák. A sárospatakiban én is elkezdtem. Sajnos, a szintakszistaságnál abbamaradt. Tizennégy esztendőmmel már otthon lebzseltem. Egy évig még tanítgaitott a falusi papunk, aztán .. aztán gazdálkodtam, meg bújtam a padlást régi könyvek után. Történelmünket is otthon tanultam, többnyire a fehér asztalnál. (Lelkesen): Dicsőséges a mi történelmünk, csak sok helyen nagyon szomorú... Sok vendég járt hozzánk. Sokat keseregtünk, sokat vigadtunk, sohasem unatkoztam . .. (Feleszmélve) Untatom . ..

De Gracené: — Nem, nem! Mondja tovább!Bessenyei Gy.: — Olyan jó volt heverészni a Tisza partján . ..

Hallott-e már a Tiszáról? Nincs a világnak több ilyen folyója! Sokszor makrancos, mint némely asszony, másszor szelíd, mint a jó anya . . . Partján sok a füzes és .. . és sehol sem oly kék a nefelejts. . . Jó volt hanyattfekve nézni szállongó felhőt, szálló madarat. . . (elhallgat).

De Gracené: — (révedezve ismétli) Szállongó felhőt, szálló madarat . . . (kitörve) Istenem! Én még csak nem is álmodozhattam! ö z vegységem előtt sem. Csupa realitás volt az életem . . .

Bessenyei Gy.: — Az enyém meg csupa álmodozás.De Gracené: — Ez az igazi! Szép. . .


Bessenyei Gy.: — Szép. De igazán élni csak ébren lehet. Én itt ébredtem fel.

De Gracené (mohón): — Itt? . ..Bessenyei Gy.: — Itt ébredtem rá, hogy magyar vagyok, s minél

európaibb, annál inkább szolgálhatom nemzetemet.De Gracené: — Érdekes. Igaz . . . a levegőt is akkor érzékeljük,

ha nem egészen tiszta, vagy ha túlízes.Besenyei Gy.: — (kis nevetéssel) Özondús! Életrekeitő. így jöt

tem rá, hogy jómagam milyen ízetlen, tudatlan vagyok. Németül is csak makogtam.

De Gracené: — Annái jobban beszéli most.Bessenyei Gy.: — Ötödik esztendeje már megtanulhattam.De Gracené: — Franciában, angolban is otthonos, mint Sándor

bátyja. Ugye a fivérei vonzották ide?Bessenyei Gy.: — Igen. Miként mágnes vonzza a nyers vas

darabot.De Gracené: — Három testvér-testőr! Kár, hogy egyikük, mielőtt

idejöttem, már távozott.Bessenyei Gy.: — Boldizsár bátyám, a jólélek! Odahaza vállalt

stallumot. (Felnevet.) Elhízott, de nem fogta fel tragikusan. Azt mondta, elefántot kér maga alá Schönbrunnból, miután a lova fülébe súgta, hogy cseréljenek szerepet, különben megroggyan.

De Gracené: — Szeretném látni azt a földet, mely egy ágon ennyi daliát termel! Jó volna onnan . . . oda gyökerezni. . .

Bessenyei Gy. (meghatottan): — A szülőföldem. Ha látná! A Nyír! Nyírségnek is mondják. Olyan, mint valami hatalmas amgolpark. Isten is plántálja, ember is rendezi, de nem nyesi vissza a szépségeit... Folyó, tó, nádas, szántóföldek, kertek, ligetek, akácos és nyirjes. . . Látott-e már nyírfát, báróné?

De Gracené: — Főleg Angliában.Bessenyei Gy.: — A mienk az igazi: ősfánk... (kis szünet) Ahogy

most itt beszélgetünk, egyre arra gondoltam, mihez is hasonlítsam önt ebben a csudálatos ruhájában. Most megvan: nyírfa! Annak isilyen feketés-fehéren selymes a dereka, s a lombja ősszel, mint ez a levélmintás csipke mantilya a vállain. Ezer árnyalatban aranyló levelek, egyenként ilyen finom selyemszálon, s az ősz parfőmje, a herva- dás illata lengi á t . . .

De Gracené (kis nevetéssel): — ősz?! Zsorzsi! Hát ilyen öregnek tart?

Bessenyei Gy. (hevesen): — Nem. nem! Teréz! Édes, szép .. . (leküzdve magát) jó Teréz . .. (kis szünet) Különben a nyírfa sohasem öregszik, üde, mindig mint az ifjú lány . . .

JÓ6a Jolán: Bessenyei György (Hangjáték) 23

De Gracené: — Lám! Előbb sebez, aztán gyógyít a szava. Varázsló! Varázsol. . . Tavaszt az őszbe! (kitörve) Hát csodálja, hogy annyit beszélek róla a felségnek? Tért kell adnia, hogy szárnyalhasson! Kértem . . .

Bessenyei Gy. (riadtan): — Kért? Énérettem?! (keserűen) Innen hát a felség kitüntető jóakarata?!

De Gracené (ijedten): — Megbántottam?Bessenyei Gy.: — Nem, nem . . . Csak egyszerre más lett minden.

Valami megpattant. . . (hevesen) Teréz, báróné, nálunk a férfiak nem asszonyok révén keresik a sikert!

De Gracené: — Haragszik? Hát önöknél nem kér fiáért az anya? Hiszen szinte anyja lehetnék

Bessenyei Gy.: — Túloz. Különben anya csak egy van.De Gracené: — És barátnő?Bessenyei Gy.: — Férfi és nő között nincs barátság, amíg fiata

lok. Vagy szétmennek, vagy szerelemben maradnak együtt.De Gracené: — És testvér?Bessenyei Gy.: — Testvérem sok van. De én akarnék tenni értük.De Gracené: — Testvérnek talán mégis elfogad . . .Bessenyei By.: — Jó hozzám, Teréz. Sose felejtem el.De Gracené: — Mint a nyírfát ügye? Amely sohasem öregszik?

(kitörve) Dehát akkor nem is volt sohasem fiatal! (lemondóan, halkan) én sem voltam . ..

(Fiatal lányok zajongva berontanak.)Egyik leány: — Ni Bessenyei!Másik leány: — Apollón!Harmadik leány: — Mille pardon tante Therese!De Gracené: — Gyertek csak, gyertek! Sose fussatok el! Persze

a Gard-ot inkább garde de dame nélkül kedvelitek!Egyik leány: — Ninette pompás kis chansont kapott Fárisból.

Szeretné a spinétnél elénekelni — Bessenyeinek.Másik leány: — Édes kis dal a tavaszról. ..De Gracené (gépiesen): — . . . a tavaszról . .. (mintha felébredne)

De hiszen ősz van . . odakint. („Dal a taavszról“ hangzik közben.)

III. KÉP.Bécs, gárdapalota. Bessenyei György szobájában, 1773.

Bessenyei György: — Be kár, hogy elmégy Sándor bátyám!Bessenyei Sándor: — Hát sajnálom itthagyni Bécset, de főleg

téged, György öcsém. Elég volt már a testőrködésből. Néggyel így is megszereztem az öt esztendőt.


B. György: — Én is már vagy hárommal.B. Sándor: — Györgyöm, nem volna kedved velem együtt át

lépni az ezredhez? Mégis derék dolog ez a gárdista intézmény! Kapitányunk tábornagy, s ha mint őrmesterek ugrunk ki innen, lant a katonaságnál mindjárt kapitányságon kezdjük el. Aztán a polgári tisztségeknél is miénk az elsőbbség.

B. György: — Hát elég nehéz is itt helytállni.B. Sándor: — A léha könnyedesen veszi.B. György: — Azt meg kitessékelik. Igaz, hogy a reglamentumunk

valóságos útvesztő . . .B. Sándor: — Különösen ahol azt mondja: Hogy a gárdapalotába

csak a főkapun át szabad ki-bejárni. Ablakon suttyomban kiugrálni tilos. (Nevetnek). A se kutya, hogy tizenegy órakor mars aludni mindenkinek.

B. György: — És befordulni a fal felé.B. Sándor: — Na ez ellen már te is vétesz, György öcsém. Minek

is dolgozol annyit éjszaka? Egyre tanulsz, írsz. Az árkusok foliánsokká vastagodnak, te pedig beléfogyatkozol.

B. György: — Legalább nem hízom úgy el, mint jó Boldizsár bátyánk.

B. Sándor: — Meg aztán így neked duplán is kijár a dicsőségből!B. György: — Ami bajjal jár, meg olykor viccel is. Mint abban a

francia kastélyban. Emlékszel? Amikor bemutattak minket — plén pacádban — a főnöknőnek. Franciául felelgettünk neki, comme il faut. Azt se tudta, hová legyen a meglepetéstől. Hiszen ő azt hitte, hogy a magyar barbár náció. — Itt áll ni, ebben a könyvben megírva! — Szent felháborodásában aztán tüstént a kandallóba vetette.

B. Sándor: — Sok ilyen máglyára volna szükségünk! (kis szünet) Te, György, sokszor elgondolkoztam, hogy neked az ünneplés sose száll a fejedbe. De még az asszonynép sem, pedig ugyancsak köriii- rajonganak.

B. György: — Legyeskedéshez semmi kedvem.B, Sándor: — Tudom. Sőt kissé ámulok is rajta. Hiszen mégsem

vagy kámzsás barát. Mondd, te nem kívánkozol szeretni?B. György: — Szeretni szeretnék, de nem csupán szerelmeskedni.

Ezt csömör követi, amit nem állhatok.B. Sándor: — Szóval nem kell a paradicsom?B. György: — Paradicsom, Sándorkám? Abban te vagy otthon,

mióta a Miltonét fordítgatod. Talán azt is tudod, miképen kell el nem veszíteni.

B. Sándor: — Kizárni belőle az Évákat.


B. György: — Akkor már nem paradicsom. Látod, én beengednék közülök, de csak egyetlenegyet, akivel nemcsak az almát, hanem a csutkáját, azt a bibliai átkot is megoszthatom. Különben hagyjuk . . .

B. Sándor: — Persze, most kedvelt Lucanusod bizgat, nemhiába a tarsolyodban hordozgatod.

B. György: — Bár jobban tudnék latinul, hogy abból fordíthatnám!

B. Sándor: — Jó, hogy Voltaire-det eredetiben olvashatod!B. György: — Örömöm telik benne, csak ne volna olyan istente

len. Hiszen önmagában is meg kellene látnia az isteni szikrát. Mindig Baranyink kis verse jut róla az eszembe: — Egy ágról, virágról pók mérget, méh mézet tud, s szokott gyűjteni.

B. Sándor: — Györgyöm, még nem is kérdeztelek, miért vágtad magad ma ilyen gálába?

B. György: — Parancs jött, hogy így várakozzak további parancsra.

B. Sándor: — (Hirtelen) Nézz csak ki az ablakon! Nem Beleznav generális jön? Ott ni, a túlsó oldalon. Ide tart!

B. György: — Az a! Ni, hogy szaporázza! Pedig csak a hét végére vártam.

B. Sándor: — Valakivel most megállt. . . Mondd csak, véghez viszed a plánumát? Abban igaza van, hogy aki a literaturában ilyen sikereket ért el, a religiojáért is tehetne valamit.

B. György: — Hiszen tennék. Mert református hitünk itt csakugyan néma gyermek.

B. Sándor: — Ideje megszólalnia! Mondd csak, miképen tervezik7B. György: — Amint írja, négy egyházkerületünk odahaza azt sze

retné, hogy itt Bécsben konzisztóriumi szekretáriusuk legyek. Hogy legyén, aki ügyeinket uralkodónönk elé vigye s ha kell védelmezze.

B. Sándor: — Nézd csak Beleznayt! Már befordult a kapu alá . . .B. György: — Már jön is fel a lépcsőn. (Ajtót nyit).Beleznav (kintről, nagy hangén): — Szervusztok!B. Sándor: — Vitéz generális urunk aláson . . .Beleznay: — Sose ceremóniázzatok! Már csak a címem az. Nek

tek meg különben is Miklós bátyám vagyok!B. György: — Szolgalatjára. Tessék erre, az én szobámba. Talán

ide a kanapéra.Beleznay: — Phü, de kimelegedtem . .. Na öcsém, György, mit

szólsz a Dlánumomhoz. Teljesíted?B. György: — Ha bátyám kötelességemnek tartja . . .Beleznay: — Bravó! Ezt vártam tőled. Ezzel egy konfessziót Is


megkönnyítesz, mert bár religionknál nem uzus, ezúttal élnem kell vele, sőt a penitenciatartást is vállalnom, noha fiataltól éppenség nem szívlelem.

B. György: — Miről van szó, bátyám?Beleznay: Hát már tegnap délután megérkeztem Budáról váltott

lovakkal. Elsőbben is hozzátok szándékoztam, de útközben főkapitányotokba, Pálffy grófba botlottam. Menten felcipelt a palotájába. Fene nagy társaság volt ott. Suk nagy dámát már ismertem, aztán az egyik lecsapott rám mint ölyü a galambra s tüstént nemesi gárdánkra terelte a szót s szinte nyomban tireátok. Nálad Györgyöm, megállapodott, miként révben a bárka. De Grace báró özvegye . ..

B. György: (zavartan köhécsel).Beleznay: — Mondtál, valamit? Ne szólj! Gyönyörűséges, de meg

méltóságteljes is. Grata perszona. Olyan hofdáma, aki előtt még az öregebbek is pukkerliznek. Azt mondta, kedvel, mint a kisöccsét, becsül, mint a nagybátyját. Aztán sose kérsz semmit, pedig a Felség nagy hajlandósággal van hozzád.

B. György: — Bátyám, nem lehetett volna ezt elkerülni?Beleznay (siralmasan): — Hát nem látod, hogy belecseppentem,

mint légy a tejbe?! Megelőzött. Hogy ő most úgyis siet vissza szolgálattételre. Aztán este kettesben a Felség mindenről kikérdezgeti. Előhozza a mi ügyünket is, aztán reggelre a fogadómba izenetet küld. (Büszkén) Itt az izenet! Uccu öcsém! Királynénk privát audienciára vár!

B. György: — Ezért kellett hát gálában várakoznom.Beleznay: — Én meg ezért nyargaltam így! Fogd lelkem vágtára

a sárga csizmát, még idejében elérkezel.B. György: — A lovam nyergeivé várakozik.Beleznay: — Akkor usgyé, tűkön várlak!B. György: — Ahogy én az uzusokat ismerem, negyedóra alatt

vissza is jöhetek. Volt szerencsém . . . (ajtónyitás).Beleznay: — Legyen! Na e fürgén jár! Be derék legény! Sándor

öcsém, sejtem, hogy tudsz a plánumról, de a részleteket nem igen ismered. Vagy igen? Hát György öcsém, mint nagybefolyású ember, itt ugyancsak verhetné a vasat ügyünkért! A konzisztórium elnöke én vagyok, tehát a stallumra én nevezném ki de mindéhez a felség jóváhagyása szükséges. Kemény dió! Hej be szorulok. . . Dotációjára a négy szuperintendencia évenkint 2000 forintot adna össze. Elegendőnek véled?

B. Sándor: — György öcsém nem tékozol. Ebből még urizálhat is. Annyi bizonyos, hogy nehéz ügyre vállalkozik.


Beleznay: — Mint egy ember állnánk mögötte! (A folyosóról „lala-lázva“ valami könnyed dalocska éneklése hallatszik be, közben lépések, kopogtatás).

B. Sándor: — Tudom ki vagy. Bújj be!Székely Antónia (trillázva beront): — Bon jour! . . . G yörgy ...

bátyám nincs itthon?B. Sándor: — Mi baj, Toncsi?Sz. Antónia: — (rendreutasítva) Tonchette!B. Sándor: — To-nika! Generális Beleznay urunknak prezentál

lak: Székely Antónia, alhadnagy-alezredes felettesünk süldőlánya.Sz. Antónia (megbotránkozva): — Süldő?!B. Sándor: — Bakfisch! S mint ilyen, illik legényszálláson kó-

dorogni?Sz. Antónia: — Mi is a Gárdapalotában lakunk!B. Sándor: — De családi traktuson! Mi jót hoztál szélkelep?S. Antónia: — Invitációt György . .. azaz Sándor bátyámnak is.

Jujj! Sokan leszünk estére! Mama tíz tortát rendelt, mert papa a retortában egy ekkora darab aranyat le lt. . .

B. Sándor: Egy ekkora darab aranytallér helyett, amit belévetett!Beleznay: — Alkémia?!B. Sándor: — Az, hogy a fránya vinné el!Sz. Antónia: — György bátyámat is érdeklik a recipéi!B. Sándor: — Hogy tudja, mit dob el. ,Sz. Antónia: — Báróczy is ott lesz a mágikus tükrével. . .B. Sándor: — Elég baj az neki, meg nekünk is! ö is egyik csil

laga György öcsém írótársaságónak, a széppróza magisztere, és ilyesmire fecsérli az időt.

Beleznay: — Mágikus tükörrel?B. Sándor: — Amolyan Laterna-Mágika féle, szellemeket idéz

nek vele.Beleznay: — Aujnye! Hát a közönséges tükörben nem látnak elég

(bolondot?B. Sándor: — Amelyikből egy százat csinál.Sz. Antónia: — Hiszen a hautvolé i s .. .B. Sándor (nevetve): — Tudjuk. Nemrégiben egy policista valami

furcsa zajongást hallott egy pincéből. Betörte az ajtót és kísérteteket idéző kompániára bukkant, élükön — a rendőrprefektussal. Tabló! (Nevetnek).

Sz. Antónia: — Ugyan n o . . . Kurz und gut, estére elvárjuk! Au revoir!

Beleznay: — Na, ez elviharzott.B. Sándor: — Ez is belehabarodott Györgybe.

28 Jósa Jolán: Bessenyei Gyorev (Hangjáték)

Beleznay: — Nem csodálom.B. Sándor: — Szegény Székely. A felesége morva asszony, a frus

kával együtt légváraikat építenek csinált aranyból, s végén mindenük...Beleznay: — Jön valaki!B. Sándor: — György. Megismerem a lépéséről, (ajtónyitás).Beleznay: — Te vagy?! Beszélj, széna, szalma?B. György (lihegve): — Siettem . . . Széna. Egy egész boglyára

való.Beleznay (kitörve): — Ide a keblemre, fiam! Na, ez hamar ment.B. György: — Felségünk minutákban intézkedik, s a Burgban

harangszóra tálalnak.Beleznay: — Beszélj, az Isten szerelmére!B. György: — Rövidre foghatom. A fejembe véstem .. .és a szí

vembe. Királynénk szinte szóról-szóra ezeket mondta: — Örömest látom benned mindazokat a dolgokat, melyek vallásotokat illetik. Hozd te azokat előmbe. Mindenben kegyes leszek, valamiben tehetek, kiváltképen miben mi szegény népünk károsodik és tőlünk idegenkedik. Arra vigyázz, én nem vagyok dolgaitokról informálva. Mindenben cselekedj okosan!

Beleznay (kitörve): — György! Bessenyei! Vas-Bessenyei! Ez nem beszéd, ez kinyilatkoztatás! Nagyot cselekedtél! S ameddig templomainkban szól a harang, a te nevedet is hirdeti!

B. Sándor: — Hát így is, úgy is Bécsben maradsz.B. György: — Igen Sándor. Dolgozhatom, tanulhatok tovább.B. Sándor: — Áldozatot hozol mégis. Hát a gárdista parádét nem

sajnálod?B. György: — Nem. Én ezután is magyar viseletben járok. Csak

egyszerűbben, ami inkább kedvemre való.Beleznay: — Nagy ember vagy Györgyöm, drágán fizetsz, de ki

csiért adod.B. György: — Eleinte kicsit furcsa lesz. Mert idáig csak két nagy

gazdám volt, a nemzetem és királyom. Most majd bátyám égisze alatt négy kisebb gazdát, négy szuperintendenciát is szolgálhatok. Csak viták sora, s vélük harc ne következzék.

Beleznay: — Nem úgy nézlek, mint aki megijed a saját árnyékától.

B. György: — Ettől a harctól mégis félek. Az eclesia militanshoz teológiai tudás fegyvere kell, s ilyennel én nem rendelkezem.

Beleznay: — Harcban, — ha kell — állom én is helyetted a sarat.B. György: — Alea jacta est. Ennyit már tudok latinul. A kockát

elvetettük bátyám, majd meglátjuk, hogy hol áll meg.


IV. KÉP. .A berczeli Bessenyei kúria udvarán, 1777-ben (dühös kutyaugatás)

Laczka János: — Cudar, ne te ne! Hát meg se ismersz?! Cave camen! (a kutyaugatás beszéde közben alábbhagy) Lám még az ebbel is lehet okasan beszélni! . . . Ni! Ne kerülgesd a bicepszemet, mert úgy oldalba simítlak, hogy a Styxen túl találod magad Cerberosznak!

Bessenyei Anna (kiált): — Cudar, nyughass m ár!... Ni,Laczka bá!

Laczka: — Annuska lelkem! Azaz kisasszonykám! Hogy ki tetszett vakarózni a véka alól, miként Aphrodité a habokból! Hány kikelet is szálldosott el felette?

B. Anna: — Tizennégy, — akkurátusán.Laczka: — Hogy megnövekedett! Erős, sudár, csak a szárnyak

hiányoznak, hogy miként Niké vezérelje gályánkat. A kedves nagy- srzüléket itthon tisztelhetem?

B. Anna: — Nagyanyám itt van a szövőházban.Bessenyei Zsigmondné: — Jöjjön csak, jöjjön Laczka fiam! De

rég nem láttam!Laczka: — Alázatos kézcsókkal volnék.. . Pénelopé . .. nagyasz-

szonyunk, s nagyurunk, miként Odysseus . ..B. Zsigmondné: — Trágyát hordát lelkem! A fiaim is kint járnak

a tagban. Mi szél hozta errefele?!Laczka: — Eolusz szárnyán Hermes siettette Debrecenből, hol is...

De, ha megtetszik engedni, az elején kezdem, mivelhogy Annuska kisasszony lévén akkoriban gyermekese, még nemigen kapiskálja az előzményeket. •

B. Zsigmondné: — Előbb üljön le fiam! így . . . Ide . ..Laczka: — Méltóztatott obszerválni betört orromat?B. Zsigmondné: — Bizony még meglátszik a helye.Laczka: — Nem szégyenlem, csatán nyerém, hol párduoként küz

döttem. S ime jobbsorsomnak lön indítója. Egyek községben iskolamesteri stallumomban koppintott orron akkor a Nemezis, hol is eklézsiám s a káptalani urak fölöttem hajbakapának. A plebs is két pártra szakadván, hol védett, hol püffölt s én vérezve, de töretlenül hagyám el a csatateret.

B. Zsigmondné: — Széthúzás, civódás . . . kár . . .Laczka: — A Párkák mégsem vágák el életem fonalát. Utóbb

Elíziumot nyújtanak a debreceni kollégiumban az egyeki szikes ugar helyett, s libavirág helyén illatos mirtuszt. . .

B. Anna: — Be ékesen beszél ifjuúr!


Laczka: — . . . hol ott Bessenyei György koszorús autor műveibe temetkezvén, feledém a zordon jelent. Vele fekvék és ébredék . . .

B. Zsigmondné: — Akár csak itt ni Annuska-unokám. ö is azokkal rakja ki a fejealját.

Laczka (zavartalanul tovább hadar): — . . . többek közt Ágis tragédiájával, s azóta ereimben, görög szellem csergedez, s hajtja értelmem malmát szívem őrleni .. .

B. Anna: — Egyszerű és mégis ékes magyar szóval, ügye? Ahogy ö ír! Hallgassa csak Laczka bá’!

Ifjúság, gyermekség, édes nyájasságok, hová tűntök tőlem, mint a futó habok?Mennyire hajtottok régi örömömtől?Ne búcsúzzatok még ily hamar szívemtől!Nem maradnak, mennek, mert eljött az idő, hátulról néz már rám a harminc esztendő —Szomorú köd borong a fák közt felettünk, gallyal bevert utak kerülnek mellettünk,Megért az értelmem, oda ifjúságom .. .

Laczka (szipogva közbevág): — Meg méltóztat rikatni . . . :B. Zsigmondné: — Be szép . . .Laczka: — De én vidámabbat is tudok! — „Be gyönyörű idő“ . . .B. Anna (lelkendezve): — Tudom! Tavasszal irta . . . Bécsben, amint

egyszer kinézett az ablakon, s ide Bercelre szállt a gondolata —

„Be gyönyörű idők! .. .Jertek az ablakra,vessétek szemetek a mosolygó napra .. .Múlik a gyep fagya, gőzölög hidege, patakokra szalad széjjelolvadt jege . . . “

Laczka (közbevág): — A végezetén meg: —

„így küldi a tavasz postáját közénkbe, jelentgetvén magát újult szíveinkbe!*'

Hát azért jöttem! Újult szívvel, postával, de még milyennel! Komoly szóval.

B. Anna: — Jé! Én meg szóhoz sem engedem . . .B. Zsigmondné: — Sebaj Annukám! Szép volt, jól esett. Pedig csak

mint kismadár, szemecskéltél a sorok közül. Hát én is a szívembe vésem a fiam verseit. Teszem azt, ahol így szól: — „ .. .

Ha az idő nevet, játszunk mint gyermekek, de tréfában is legyünk nagyemberek.“


Laczka: — Igaz, így zengi ő,'ki még a játékos szóban is komoly férfiú. Csudálatomtól már nem lelém helyem, míglen egy pirkadatkor Aurora kezembe lúdtollat nyomott, s hozzá Bécsbe episztolát meneszték, s ha kell, akár csizmapucolóként ajánlóm fel szolgálataimat, (büszkén) Itt a válasz a kebelemen.

B. Anna (örömmel): — György bátyám levele?!B. Zsigmondné: — Az én jó fiam írt? Olvassa csak lelkem!Laczka: — Ezt a mívet csak deklamálni lehet, noha miként Ikarusz

alantra, stílusomig erszkedett. (áradozva, skálázva szaval): — „Amint jöhetsz, jöjj Laczka fiam! Amíg nekem lesz élelmem, szállásom, öltözetem. lészen teneked is. De nem a csizmámhoz guggolsz, hanem kalamáris mellé ültetlek . .. (elcsuklik a hangja) Nem bírom tovább mondani...

B. Zsigmondné (meghatva): — Az én Istenem áldja meg a jó szívét...B. Anna (szipogva): — György bátyám ilyen . . .B. Zsigmondné: — Olvassa csak tovább . ..Laczka (orrát fújja): — Igenis . . . Azt mondja, hogy — „süldő vagy

még a tudásban, itt nekigömbölyödhetsz, nemcsak gazdád, tanítód is leszek: (büszkén) Adjunktusomnak várlak! (elragadtatással) Gyönyörű! S még ki is bélelte bankóval, hozzáfűzve — „kerülj fiam Berczelnek, vidd alázatos tiszteletem jó szüleimnek, köszöntésem édes mindnyájuknak, Annuskának különösen .. .

B. Anna: — Istenem . . .Laczka: — . . . „s kérd meg édesanyámat, küldene (átszellemülten)

valami főzőnét is veled. Nem állom már a sok vurstot meg knödelt" .-..B. Zsigmondné (közbevág): — Főzőnét?! Annuka, hamarcsak, kit is

kellene? Bábit! (kiált) Bábi! Bábi! Fuss csak érte! De én mondom meg neki! •

B. Anna: — Futok (kiált) Bábi, Bábikám!B. Zsigmondné. — Györgyömnek valamikor pssztonkája volt. Az

után kitanult Cinege szakács mellett. . .B. Anna (kiált): — Jövünk már!B. Zsigmondné: — Bábi, gyere csak! Mondd, elmennél Bécsbe, ha

küldenélek?Bábi: — Bé-écsbe? Én?B. Zsigmondné: — Te! György úrfi mellé főzőnének, ha jól tar

tanád!Bábi (sírásban kitörve): — György úrfihoz, a lelkemhez? Uram

isten, hogy ezt is megértem! . . . Azt se tudom, hol a fejem! (sírva hadar) Spárgaleves, kálomista csuka, liba . .. idei. . . (nevetnek).

B. Zsigmondné: — Erre még ráérünk! Majd ha ott leszel.Bábi: — Akkor futok, szedem a cókmókomat!

32 JÓ6a .Jolán]: Bessenyei György (Hangjáték)

B. Zsigmondné: — Holnapig van időd! Inkább szedjük csak számba, mit is visztek magatokkal. Van magánál plajbász, Laczka fiam?

B. Anna: — Tessék nagyanyám, papiros is.B. Zsigmondné: — Lássa csak a kis verseiét! Még a konyharecipé

ket is versbe szedi, pedig mindenben versenyt dolgozik.B. Anna: — Tessék diktálni, nagyanyám!B. Zsigmondné: — Hát.. . egy pincetokban ürmös, tokaji. . . ámbár

György fiam még gyüszűvel is alig kóstolgatja . ..Laczka (áhitattal): — Nektár!B. Zsigmondné: — Kulacsban szdlvórium . ..Laczka: — Ambrózia!B. Zsigmondné: — Töltött káposzta, két hátsó sodar, füstölt kol

bász, oldalas, fonatos, mézes, mákos-diós . . .Laczka: — Manna, csupa manna!B. Anna: — Laczka bá’, de nagyokat nyel.B. Zsigmondné: — Ejnye! Biztosan még nem is füstökölt szegény

feje . .. Hagyjuk az írást, majd odabent folytatjuk. Úgyis szóm voln? Laczkával. Menj Annuskám, segíts Bábinak!

B. Anna: — Nagyanyácskám, én is írnék György bátyámnak.. .B. Zsigmondné: — Rigmust, ügye?B. Anna: — Meg egy kis ládát is teleszednék nefelejtssel a Tisza-

partról. Tövestől. Bábi majd gondozza . .. Laczka bá’, elvinné? Nehéz lesz . . .

Laczka: — Hát ha az egész glóbusz volna, s miként Atlasz, vállamon cipelném!

B. Anna: — Köszönöm. Na, akkor sietek. (Elmegy.)Laczka: — Most látom, hogy kimosdott eme udvarház. Egykor

Parthenon leend!B. Zsigmondné: — György fiam pénzéből. Olcsó hipotékát szerzett.

Cinegét is vissza vehettük szakácsnak. Hogy szerette a főztjét! Akárcsak az enyémet.

Laczka: — Mely Olympusz Isteneinek is .. .B. Zsigmondné: — Hagyja már fiam ezeket a deákos, meg görögös

szókat. Magyarán szeretnék valamit kérdezni. Talán Debrecenben is hallhatta, hogy György fiam ellen a szuperintenciákon intrikálnak. Mi igaz belőle?

Laczka: — Ne tessék nyughatatlankodni! Igaz, hogy pártokra szakadt az összesség, a gazdámnak majd elreferálom.

B. Zsigmondné: — S vannak, akik támadják az én fiamat is, aki annyi áldozatot hozott?!

Laczka: — Ha a fejet ütik, a veleje is megérzi, az pedig nála van


B. Zsigmondné: — Félek, hogy a civakodással kedvét szegik. Aztán, aki huzalkodik, még sárral is hajigái.

Laczka: — Küzdelemben biz az megesik. De van az én gazdám olyan atléta, mint Apoxyomenes volt. Vakarának, strygillisnek oldalán az erő, tudás és becsület. Aztán a pletyka még nem sár. Por csupán!

B. Zsigmondné: — Fiam! A sarat könnyű lekaparni, de a pornak olyan a természete, hogy visszaszáll.

V. KÉP.Bécsben, Bessenyei szállásán, 1779.

Laczka: — Zsö mö prezan: — Zsan Láczka! . . . Mintha hájjal ke- negetnek, csúszik franciára a nyelvem. Tehát: tanulj . .. na, hogy is írnák ezt franciául? Ta-nu-il-le ti-ne-a-ux .. . tanulj tinó .. . eu-ke-ur, ökör. . . Ökör? Marha! Tűt egál: böf! Sakr nőm! Ez a bécsi sár1 Hogy mer így ráragadni erre a csizmára?! Persze, Bessenyei Györgyhöz gárdapalé illett. Ezen a pár terr szálláson még csak le se kophat! Na, hol is hagytam el? . . . Böf, bif — reszbif. Rossz? Jó! Megenném. lm közeleg a szupé ideje. Utána egy kis kot-kot-kot. . . (ajtónyitás).

Bessenyei György: — Mit deklamálsz?Laczka (kivágja): — Kotlett!Bessenyei Gy.: — Azt hittem kotkodácsolsz, pedig csak franciául

tanulsz. Stílszerűen — speiszettlivel . . . Teszed le azt a csizmát! Nem megmondtam, hogy a csizmapucolás meg adjunktusság nem egymáshoz való?!

Laczka: — Akinek Bessenyei György a patronja, annak még a sár is d’or-aranyból való a csizmáján! Csizma . . . (nagyot kiált): Heuréka! Botin!

Delfén (a másik szobából kissé köhécselve kiált): — Möszjö Láczká!Bessenyei Gy.: — Mi volt ez? Tán hasbeszélő lettél?Laczka: — Vendég jött. Ott kuksol a másik szobában. Madmezell

Delfén, (hadar) La plü grand danszöz, Bécs primaballerinája!Bessenyei Gy.: — Tréfálsz? Vagy komolyan beszélsz? Miért jött?Laczka: — Ugylátszik melegért . . . meleg — salör . . . a kemencét

ölelgeti.Bessenyei Gy.: — Megnézem.Laczka: — Un moman! .. . Vár türelmesen. Fülibe rágtam, hogy

elsőbben is a raportot szoktam leadni. Begyújtottam neki, belenyomtam egy fojtöjbe, nyakába akasztottam a párducbőr kacagányt. (Suttogva) Ki akartam tessékelni, de nem tágított. Hiába ekszplikáltam, hogy két esztendeje, miótától eme szálláson vagyunk, még nem járt nálunk semmiféle mamzell. . .


Bessenyei Gy.: — Siess már!Laczka: — Még Bábinknak, meg a konyhájának is itt a másik ház

ban fogadtunk szállást, s ha berczeli szó aromájára vágyakozunk, többnyire mi térünk be hozzá.

Bessenyei Gy.: — Na végeztél?Laczka: — Még nem. Mert ezen az eksztraordiner napon másik

memzell is megattakirozta palánkat. La baronn de Grace komomája. Úrnője kerestette gazdámat .nyilván valamely ekszkurzió okából.

Bessenyei Gy.: — Már beszéltem vele. Mit mondtál?Laczka (büszkén) Ezt: — ha az idő lesz agreábl, a társaság kon-

venábl, és mon patron nem lesz fatigé, akkor pötétr elmegyünk.Bessenyei Gy. (kis nevetéssel): — Jó vicc! És megértett?Laczka: — Már hogyne! Ha az idő kellemes lesz, a társaság meg

felelő és gazdám nem lesz fáradt, akkor talántán ottleszünk. — Még csókra is csücsörítette a száját. Én is! Csak ön pö közelről. Mire olyan pofont kaptam, hogy bőgőnek. . . na, bőgő? Violon Egyszóval violonnak látám a kék eget.

Bessenyei Gy.: — Laczka, Laczka! .. . Ejnye szegény kislány mióta várakozik. (Kopogtatás hallatszik).

Laczka: — Hát e meg mán ki a csuda?!Székely Antónia (beront): — Nyájasabb idebent: Itt vagyok!Bessenyei Gy.: — Ni Toncsi! Fruti Kata . . . Legényszálláson, orosz

lánbarlangban . ..Sz. Antónia: — Már lehet!Bessenyei Gy.: — M i.. . mit mondasz?!Sz. Antónia (ünnepélyesen): — Megkérték a kezemet.Bessenyei Gy.: — Meg? Brávó! Talán Pista?Sz. Antónia: — Az! Térdenállva.Bessenyei Gy.: — Na, é s . . .?Sz. Antónia (zavartan): — Én . .. én, még nem tudom. Papa nagyon

akarja. Sokba kerül az alkémia . . .Bessenyei Gy.: — Álkémia az lelkem!Sz. Antónia: — Pista móringolni is akar . .. Elfogadjam?Bessenyei Gy.: — A móringot, vagy a vőlegényt? Hát ha tetszenek...Sz. Antónia: — Tetszeni, tetszik, de . . . György bátyám sose akar

megházasodni?Bessenyei Gy.: — Én?! Én már csak vőfélynek maradok. Nálad is

Toncsikám. Szép pár lesztek!Sz. Antónia: — Akkor. .. akkor. .. Különbén Pista odalent van.

Csak bement ott szembe a virágosboltba, én addig idefutottam.Laczka (közbeszól, maga elé, franciásan): — Mám-lász!Sz. Antónia (szórakozottan): — Mit mond? . ..


Laczka: — A ser mamant említem.Sz. Antónia: — Ö is nagyon szeretné . . . Ni [Nézzenek csak ki az

ablakon. Mennyi rózsát hoz! Februárban... Nekem! Futok! Jujj be gyönyörű! Au revoire! (ajtócsapás).

Laczka: — Elszelelt. Vesztett reményekkel. . .Bessenyei Gy.: — De be nem vont vitorlákkal. Ismerem Pistát.

Most hagyja, de majd kezébe veszi a kormányt.. . Szegény kis Delién, na ez várhatott. (Kopogtat) . .. Szabad?

Delfén: — Végre!Bessenyei Gy.: — Delfén, hogy kerül ide? Ne üljön olyan közel a

tűzhöz! Ezek a piskóták mégse sütni valók!Delfén: — Úgy fázom .. . Bessenyei. . . búcsúzni jöttem. Visznek

délre . . . melegbe (halkan) talán .. . meghalni.Bessenyei Gy.: — Ugyan ne! Megfázott. . . De alaposan. Ejnye,

hogy tüzel az arca, a keze meg jéghideg. Persze, láza van. Hogy engedhették így el?

Delfén: — Megszöktem a duennámtól. ért sose jön hozzám.Bessenyei Gy.: — Most ne erről beszéljünk. Most szépen hazamegy,

ágybe fekszik. . . de rögtön!Delfén: — Eljön? Eljön holnap?Bessenyei Gy.: — Szívesen. De most.. . (Kiált) Laczka! Laczka!

(ajtónyitás).Laczka: — Szilvuplé . ..Bessenyei Gy.: — Delfén kisasszony beteg. Csúnyán meghűlt. Sza

ladj át Bábihoz, hazakíséri. Kocsit is hozzatok.Laczka: — Már itt se vagyok! (ajtócsapkodás).Delfén: — Sose jött hozzám.Bessenyei Gy. (erőltetett nevetéssel): — Hozzá se juthattam! Egész

Bécs a lábai előtt hever. A nézőtérről gyönyörködtem ...Delfén (keserűen): — Gyönyörködött. Csak a táncosnőt látta

bennem.Bessenyei Gy.: — A tiszta művészetet!Delfén: — így . . . így nézett mindig. Melegített, de nem perzselt.Bessenyei Gy.: — Magát csak öntüze emésztheti fel. Hiszen poéta!

(Lelkesen) A tánca csupa költészet. Látásába belehal a gondolat, lábait szárnyaknak vélnénk!

Delfén: — Köszönöm. Bár túloz . . . Milyen jó it t . .. (ajtónyitás).Laczka: — Vöálá! Hozom Bábit. Egy fiáker meg a karomba gurult.Bábi (lihegve): — Herbateát is hoztam! Hársfavirág, bodzavirág,

kamilla, ezerjó. . . Küssz di hand frájlikám!Bessenyei Gy.: — Talán én is elkísérném . ..


Bábi: — Tessen csak maradni! Betegecske fehérnéphez fehérnép való! Bitté sén frájlánkám! íg y . . . jól bebugyolálom!

Deljén: — Bessenyei . . . Holnap . .. Ugye?Bessenyei Gy.: — Viszontlátásra kis Delién! (ajtónyitás, lépések).Laczka: — Elment. Povr petit papilyon!Bessenyei Gy.: — Ne nevezd lepkének! Nem könnyelmű szegényke.Laczka: — Heptikás. Hm. Terpszihoré mint Moloch.Bessenyei Gy.: — Azt hittem a mitológiáról már lekapartalak s csak

franciázol.Bessenyei Gy.: — Nem franciát, csak franciásat. Irodalmunknak

könnyed, eleven módon kell megújulnia. Derék dolog, hogy a jusz mellett nyelveket is tanulsz — én is így akarom — de magyarul szép magyarán szóljunk. Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, idegenén sohasem. De most egyébről szeretnék veled beszélni! .. . Nehéz nap volt ez a mai! Furcsa is. Aztán csupa búcsúzkodás. Testvértől is búcsúztam: de Grace bárónétól. Nagylélek és okos. Tudja, mit mikor kell abbahagyni. Azt mondja, lejárt az ideje, végleg távozik az udvartól. . .

Laczka: — Be kár érte! Sose felejtjük el!Bessenyei Gy.: — Soha!Laczka: — Hát, ha úgy vesszük, gazdámnak a nő idáig csak epizód

voll az életében. A história még hátra van! (hirtelen) História?! . .. Igaz a! Levél jött Berczelről, Annuska kisasszonytól!

Bessenyei Gy. (örömmel): — Mutasd! . . . (meghatva) Annuska . . sokszor mintha azt írná le, amit én még csak gondoltam.. . Tedd oda Laczka fiam az ágyam mellé, a kis asztalra, hadd enyhítse majd ezt a szomorú napot. .. Nézd Laczka, részese vagy a sorsomnak, tudnod kell mi van körülöttem. Azt tudod már, hogy Beleznay a konzisztóriumi elnökválasztáson kisebbségben maradt. Nem hagyta magát. Engem sem engedett ki a megbízatásomból. Vittem hát tovább az ügyeket. De tegnapi leveléből kiéreztem, hogy a bizalma irántam megcsappant.. .

Laczka: — Elég baj, de nem nekünk!Bessenyei Gy.: — Ezzel vége. Nem harcolok és nem magyarázko

dom. Ma írtam neki, lemondásomat tudattam vele. Aztán mentem Felségünkhöz bejelenteni. Már a részleteket is ismerte, jobban nálamnál. Megelőzött, mondván: Lemondásodat jóváhagyom, sőt kívánom. Két tisztséget egyidőben úgysem tölthetnél be. Te pedig mától fogva bibliotékánk funkcionáriusa vagy. Dotációd marad a régiben.

Laczka: — Áldja meg a magyarok Istene!Bessenyei Gy.: — Még nem végeztem. (Kis szünet) Tudod, úgve

Laczka fiam, hogy mindennek ára van?! Még a jótettért is kellene, legalább is illenék fizetni. Felségünktől én idáig csak kaptam, s nem adtam érte semmit sem. Tudod azt is, hogy írótársaságom itt már több nekem,


mint a lelikem íele, s hogy velük, rajtuk át nemzetünk lelkének, litera- turájának megújhodásán iparkodom. Neked nem kell magyaráznom, hogy ezt a missziós munkát igazán csak innen végezhetjük el. (Kis szünet.) Hát ma adtam Laczka! És vettem is. Adtam királynénknak; és fizettem, hogy itt, Becsben maradhassak. (Hirtelen) ígéretet tettem előtte, hogy római egyházának reldgiojára térek át.

Laczka (kitörve): — Gazdám!Bessenyei Gy.: — A ceremóniát Felségünk akaratából majd Salz

burg érseke végzi el.Laczka (tétovázva): — Gazdám . . . van szabad akarat?Bessenyei Gy.: — Van. Csak ne kötnék vele gúzsba a gondviselés

kezét. . . Laczka! Helyzetem változott, szabadságodban áll tőlem távozni.

Laczka (felhördülve): — Gazdám elküld?!Bessenyei Gy.: — Én?! Hiszen még nem vagy készen, pedig fiská

lisnak szántalak. Még tanítgatni is akarnálak. De ha menni kívánsz . .Laczka (sírva): — Menni? Én?! Attól, aki keserves elhagyatottsá-

gomban védelmező kezeket hozzám egyedül nyújtott? Magához vett, ta-rt, tanít. .. (elcsuklik a hangja).

Bessenyei Gy. (meghatva): — Laczka fiam, ne félj, együtt maradunk!

Laczka (felsír): — Gazdám . ..Bessenyei Gy.: — No, no . .. Hallgass csak ide! Tudod mivel bocsá

tott engem útra, testőrnek Dombi'ády Pál bátyám? Eldalolt egy régi nótát: „Ha látom a fergeteg elejét. . .“ Ismered?

Laczka (szipogva): — Már hogyne . . .Bessenyei Gy.: — Azt mondta, álljam a fergeteget itt túl gránicon.

Álltam. Állom is. De a fergeteg Laczka fiam, engem nem innen, hanem hazulról ért. Sebaj! Jó, hogy csak engem ért.

VI. KÉP.Bessenyeiék berczeli udvarháza, 1785.

Bessenyei Zsigmnodné: — György, édes fiam, hát csakugyan itthagysz bennünket?

Bessenyei György: — Majd hazanézegetek, édesanyám.B. Zsigmondné: — Látogatóba. Pedig azt hittem, ezután már min

dig velünk maradsz. Tudom, nehéz itt neked, sokan vagyunk, te pedig a zsivajgást harmadik esztendeje se bírtad megszokni. De mégis .. . Hogy leszel ott egymagádban Pusztakovácsiban?

B. György: — Javamra lesz. Sok minden felgyűlt bennem, ott majd


kedvemre írásba foglalom. Ott írhatok csak igazán. Aztán meg itt legalább kevesebb lesz eggyel a kenyérpusztító.

B. Zsigmondné: — Te kenyérszerző voltál. Édesapád utolsó idejét is te könnyítetted meg, az én öreg napjaimról is főképen te gondoskodok A gazdálkodás is azóta fizet, miótától te láttál utána.

B. György: — örülök, hogy bátyáim végül elfogadták újításaimat.B. Zsigmondné: — Most pedig legjobb földjeidet adod oda István

nak, cserébe a hitványabb Pusztakovácsiért.B. György: — Családos ember, neki több kell.B Zsigmondné: — Bár te is az lennél! Már azt se bántam volna,

ha Bécsből hozol feleséget.B. György: — Suba subával, édesanyám. Meg aztán nem találtam

rá az igazira.B. Zsigmondné: — Pedig nemcsak Laczka mondta, hogy repdesett

körülötted a fehémép!B. György: Tavaszi felhők szálltak, elszálltak, édesanyám.B. Zsigmondné: — Mindenben te áldoztál. Lám Laczkát is már a

táblabíró titulusig vitted. Magad meg mégy megint ugart túrni. Nemrégen még Bécs első gavalléra! Bár hasznod is lett volna belőle!

B. György: — Sok hasznom volt. Amit tudok, ott tanultam. Tizenegy esztendőn át, abból a tizenyolcból, amit ott töltöttem.

B. Zsigmondné: — Más javára, köz javára. De ki tesz éretted?B. György: — Tett eleget boldogult nagy királynénk. Az utódja, a

kalapos, nem számít.B. Zsigmondné: — Még a kegy díjat is megvonta tőled! Hej, be mos

toha is a magyar sors a földkerekén!B. György: — Lesz még mostohább is, meg édesebb is, anyám.

Lesz még Bessenyei is, aki megéri. Sose tépelődjünk ezen.B. Zsigmondné: — Igazad van. De valamit már régen szerettem

volna kérdezni. Féltem . .. hogy megbántalak . . . (küzd a szóval) Fiam... vájjon, hogy eleink hitét felcserélted, megtaláltad-e a lelked nyugodalmát?

B. György: — Mindig a mindenben, a látható Láthatatlant, az Istent kerestem. Kár, hogy emberi viták során felaprózni akarják... (Kis szünet.) Jó lesz nekem ott a pusztában. Krisztus Urunk óta oda kívánkozik minden gondolkozó. (Kis szünet.)

B. Zsigmondné: — Sehogy se tudok én kibékülni azzal a pusztával . .. (hirtelen). Régen forgatok a fejemben valamit. ..

Bessenyei Anna (odakint énekel. Hangjegymellkleten III. szám.):Tisza partján nyílik már a nefelejts.Bármerre jársz, hív szívemet ne felejtsd.


Nefelejcsben telik minden örömöm, ha elfelejtsz, könnyeimmel öntözöm.

B. Zsigmondné: — Hallod Annát?! Bábi Bodrogpartos-tulipántos nótáját fordítja át Tiszára meg nefelejcsre!

B. György: — Mostanában olyan szomorú. ..B. Zsigmondné: — Tán mert folyvást egzeciroztatja az édesanyja az

én lelkem-menyem Zsuzsám.Bessenyei Lászlóné, Dombrády Zsuzsa (kint nagyhangon kiált): —

Anna, ne kántálj mindig, gyeire teríteni!B. Zsigmondné: — Hallod? Rászól, mint az öregágyu! Boldogult

László fiamat is így regulézta, igaz, hogy a tulajdon javára.B. Zsuzsa (odakint): — Te, Anna, szólj be a konyhába, megint sze-

recsenyt ne csináljanak a talkedliből! Na! Aztán gyere befelé.B. Anna: — Jövök már, anyám, (ajtónyitogatás, lépések.)B. Zsigmondné: — Na, most nekifohászkodom a mondókámnak!B. Zsuzsa (odabent): — Tessék elülni az asztaltól. Terítünk!B. Zsigmondné: — Jó, jó! Anna majd terít, te meg menyem ülj le

mellém a kanapéra, szóm lenne veled!B. Zsuzsa: — Tessék?! Anna, a kistányérokat oda egy csomóba.B. Zsigmondné (megembereli magát): — Zsuzsa lányom ... nézd

(torkát köszörüli) és olyan nyughatatlan vagyok . . . hogy lesz György fiam egymagában ott abban a pasztában? . . .

B. Zsuzsa: — Magának választotta sógoruram! Aztán Bábi is vele- megy.

B. Zsigmondné: — Bébi! Jólélek, de mégsem ültetheti az asztalához. Társ kellene neki, akivel szót válthat. Laczkát már úrrá tette, az nem mehet. (Nagy elszánással) Zsuzsa! Engedjük el vele Annuskát!

B. Zsuzsa: (felhördülve): — Tessék? Annát?!B. Zsigmondné: — Azi a! Az unokámat, a lányodat, György fiam

édes unokahugát! Meglásd egész paradicsomkertet csinálnak ott Bá- bival!

B. Zsuzsa: — Alig bírok szóhoz jutni Hát anyám nem gondol a világ szájára?

B. Zsigmondné: — Jár az akkor is, ha nincs mit őrleni.B. Zsuzsa: — Hát még ha van! Tessék csak a fiára nézni!B. Zsigmondné: — Derék. Bessenyei!B. Zsuzsa: — Dalia! Anna huszonegy, ő meg kétszerannyi. Férjnek

öreg, hírbehozni elég fiatal.B. György (megbotránkozva): — Zsuzsa!B. Anna (felhördülve): — Anyám!B. D. Zsuzsa: — Sose hüledezzetek! Aztán, hm .. láttam én már

karón varjút! Nem mégy, punktum.


B. Zsigmondné (ingerülten): — Úgy látom, nem egy bárkában evezünk, mert én Annuskát csak mint gyámolító testvért szerettem volna bátyja mellett tudni. De ha már karón varjúról beszélsz, amit láttál, hát láttam én is, még pedig tulajdon portátokon. Anyáról való nagybátyátok éppen kétszer annyi volt, mikoron testvérhúgodat hitestársul vette!

B. Zsuzsa: — Ha én lettem volna szülőanyámk, ma is pörögnék miatta a síromban.

B. György (kitörve): — Zsuzsa! Én ilyesmire még álmomban sem mernék gondolni!

B. Zsuzsa: — Meghiszem azt! Ez a lány nem is főkötő alá való. Minden kérőt kitolófánkkal traktál, aztán megy a füzesbe verset faragni, meg koszorút kötni. Szép eladólány!

B. Anna (nyugodtan, lefojtott indulattal): — Anyám! Tessék nekem is szót engedni! . . . Nem vagyok eladó. (Kitörve) És most, mintha az Ur színe előtt tenném, fogadom, hogy soha . .. hogy holtomiglan lány maradok! (Felzokog, kifut.)

B. Zsigmondné: — Na, ezt megszalasztottád! Megtetted lelkem, menyem!

B. Zsuzsa: — Jót akarok, de nem érti meg.B. György: — Zsuzsa! Ne a kalácstésztád, a szíved legyen puhább!B. Zsigmondné: — Menj édes fiam, vigasztald meg, terád hallgat!

Ilyenkor a kiskamrában sírdogál.B. György: — Megyek anyám. (Heves ajtónyitás, lépések, majd

odakint beszél) Anna, Annuskám . . . hol vagy? (lépések, majd kopogtatás, ajtónyitás). Hát csakugyan. . . i t t . . . Annácskám, édesanyám küldött, a jólélek. Ne sírj! Ne szomorítsuk szegény öreg szívét, eleget fájt már mindnyájunkért! Jót akar most is . .. Látod, lemondott volna most is rólad a kedvemért. . .

B. Anna (sírva): — Bátyám . . .B. György: — Na, add csak ide azt a keszkenőt. . . csurom v íz . . .

itt az enyém . . . ne ittasd már az egereket. . . Annuskám! Ha te nem jöhetsz, majd jövők én hozzátok! Aztán írsz, sokszor, én is írok .. . Kis verselőm!. . . Mi sose szakadunk el egymástól. . .

B. Anna (még sírósan): — György . ..B. György: — Mosolyogj már! . .. így n i . . . Várj csak . .. nagy

szerű ideám támadt! Bekapjuk hamar az ebédet, aztán kimegyünk a Tisza partjára! Kis ládát is viszünk, telerakjuk földdel, aztán szedünk tövestül egy csomó . . . na . .. mit? . . . Magammal vinném a pusztába . .. Ártatlan, mosolygós, kék, mint az ég .. . mint a te szemed . . . (meghatottan) Nefelejcs!

B. Anna (halkan ismétli): — Ne felejts . . .

JÓ6a Jolán: Bessenyei György (Hangjáték) 41

VII. KÉP.Bessenyeinél, Pusztakovácsiban, 1811.

Bábi (kiált): — Anna kisasszony! Kisasszonykám! (Csendes ajtónyitás.)

Bessenyei Anna: — Pszt. . . Csendesen Bábikám. Itt vagyok.Bdbi: — Tán elaludt a lelkem, gazdám? Ilyenkor áldom ezt a pusz

takovácsi csendességet. . .B. Anna: — Nem alszik. Csak kértem, próbálja meg. Nyugtalan

éjszakája volt. . .Gyerekhang: — Gyere no! (ütemesen) Hej, Kőrös, Kőrös kalamáris,

fordulj egyet. . .Bábi (közbevág): — Fordulj ám, de kifelé! Na, álló, a nagy szobába,

vagy ki hógurulyázni! (Gyerekek nevetve kiszaladnak.) Tetszik látni?! Mintha nem volna nekik, hol hancúrozni! Hej, Bessenyei György nagy- jóuram, ha legalább tulajdon sarjadéki lennének! Faluárvákat istápol! (Szipogva) Velek csalja áhitó szívét. . . (Mérgesen) Adta kölykei!

B. Anna: — Ne zsörtölődjünk Bábikám! Hiszen ha a kettő egyet tüsszent, még éjszaka is főzi nekik a herbateát. Aztán György bátyám is azt tartja, hogy ü-res a ház gyermekörömök, játékok nélkül.

Bébi; — Még most se volna neki késő megházasodni. Hej, Bábi, Bábi nem jól imádkoztál! Akit én szántam volna nekie . . .

B. Anna (zavartan): — Mintha szólt volna.Bébi: — Nem hallok én semmit se!B. Anna: — Odatettem a csengettyűt a kezeügyébe, de nem szíve

sen használja.Bébi; — Mert még a parancsszóban is kérlel. Azt is mosolygósán.

De így csak hét esztendeje, miótától kisasszonykánk is velünk van. Addig csak mocorogtunk, mint a medve télidőn. Sokszor mondogatta: — kiben örömöm találnám, nem jön lakni hozzám.

B. Anna (zavartan köhécsel).Bábi: — Aztán mikor jött az írás, hogy „Jövök!“ Nincs nap, hogy

eszembe ne jutna! Volt aztán itt lótás-futás! Bábi ide, Bábi oda, e se jó, a se jó! A kisasszony szobájába meg nem nyári szekfű kell, hanem kék nefelejts. Még a mosdójára is . . .

B. Anna: — Áldja meg az Isten . . . Bábi úgy félek . . . nagyon betegnek látom. Orvosért kellene kocsit küldeni.

Bábi: — Máskor is volt így. Aztán Becsben se a felcser segített, hanem az én meleg korpám a veséjére.

B. Anna: — Gyenge a szíve . ..Bébi; — Mint az írósvaj — mindig a más hasznára.Bessenyei György (kérlelve kiszól a másik szobából): — Annuska!

Jósa Jolán: Bessenyei György (Hangjáték)42

B. Anna: — Megyek! (ajtónyitás)B. György (halkan): — Anna . . . mintha angyal szállna, valahány

szor belépsz .. . így, tiszta fehérben . . . az én kedvemért viseled. Szép, görögös lágyan omlik . .. Egyszerű, csak ez a kis öv ékíti. . . Anna! Ha meghalok se váltsd feketére! . . .

B. Anna: — Ne beszélj így . . .B. György: — . . . az nem a mi színünk. . . Viseld akkor is, ha az a

kis fehér fátyol a fejeden) egyszínű lesz a hajaddal.. . Gyere, maradj itt, nem tudok aludni .. .

B. Anna: — Túlságosan világos van itt. Ne toljuk a falhoz a pam- lagodat? Vagy talán összehúzom a függönyöket. . .

B. György: — Ne zárjuk ki a forrásodat!. . . Ülj le mellém! így . . . Annuska, mennyi hálával tartozom én teneked.

B. Anna: — Inkább én, bátyám.B. György: — Rámáldoztad legszebb éveidet. Boldog hitves, anya

lehetnél.B. Anna: — Nekem jobb így. (erőltetett vidámsággal) Aztán tu

dod, fogadalmat tettem . . .B. György: — Ugylátszik én is . . . A nő még epizód is alig volt az

életemben . .. lehetett volna história is, ha . . . ha . . . Hej! Annyi mindenféle szempont gátolta. Nem is mertem .. . (mintha vallomásba kezdene) Anna! . . . én .. .

B. Anna (hirtelen): — Nem, ne beszélj Megerőltet. . . (kis szünet).B. György (más hangon): — Ahogy gondolod . . . Kérlek, menj oda

az íróasztalomhoz, húzd ki a legnagyobb fiókját. A zt. . . Köszönöm.B. Anna: — Milyen nagy halmaz kézirat.B. György: — Egy egész kordéra való. Eleinte hallgattam itt, aztán

kiáradt a szó belőlem. Felül a regiszter, olvasd csak! Különben hagyjuk, csupa próza. A poézis elmaradt. . . (maga elé) Veled visszajött, (hangosan) Mi van legfelül?

B. Anna: — „A bihari remete", másik címe: „A világ így megyen".B. György: — Akkor tisztáztam, mikor te jöttél. Amikor még nem

tompult le bennem a szenvedés éle, még sajgtak az emlékek. . .B. Anna: — Kimerít a beszéd . ..B. György: — Hagyd, Annuskám. Láss be egészen a lelkembe. Ak

kor még azt mondtam magamnak: — Körülnézel s virágágyaidat ösz- szetaposva látod. Kedvedet hervasztván, széjjelszólták. Tapintod a szíved, hideg. Megfogod a fejed, tele van száraz okokkal. Akkor találtam meg magamban a remetét.

B. Anna: — Egyedül szenvedtél. . .B. György: — Egy ideig fájt, hogy a pusztába kiáltottam, hogy


ebből a rengeteg írásból itt egyetlen betű sem kerülhetett sajtó alá. Akkor még bántott, hogy revizor, cenzor, halálkaszások . . .

B. Anna: — Bécs . . .B. György: — Nem. Csak néhány haszonleső. A betűt lekaszálták,

de a magva, a gondolat, épen maradt. Annus! Hadd legyen inkább írásban igazság, mint nyomtatásban hazugság! Mert a világ „így megyen“ , de mégis halad.

B. Anna: — A mi világunkat előre vitted. És igazad van! Téged Bécs inkább felébresztett, onnan segítetted szárnyra a magyar gondolatot. A nemzet szívét, literaturáját keringésre serkentetted. Halhatatlan lettél!

B. György: — Vagyok. Mert nincs halál, (kis szünet) De hagyjuk most az írásokat, Annuskám!

B. Anna: — Csak egy pillanatra még! Itt alól néhány verset is látok. Ni, köztük az is, amit különösen szeretek! Amelyikből szinte plagizáltam, de öntudatlanul.

B. György: — Olvasd csak!B. Anna: — Szó szerint tudom: — „Ki vagyok, mi vagyok? Merről

s miből jöttem?"B. György (felnevet): — Én meg a tiedet tudom betéve: — „Hol

voltam, hol esett, hogy világra lettem?" . . . Hát nem veszed észre a külömbséget ennél is Ádárn és Éva között?!

B. Anna (nevetve): — Erre nem is gondoltam!B. György: — Ádám kereken megkérdezi: ki vagyok? Éva — a

különben kíváncsi — erre nem kíváncsi, mert a megfejtését úgyis a férfira bízza. Ádámot az érdekli, hogy honnan jött, Évát, hogy mijképen — nyilván milyen toiletteben érkezett. Te mondád! Pedig te nem ját- szottad el a paradicsomot.

B. Anna: — Beszéltetlek, pedig' aludnod kellene.B. György: — Olyan jól esik most beszélni. Olyan tisztán látok

mindent. Annus, sose tudtam megköszönni, amit értem tettél! Hogy eljöttél hozzám nagylelkűségből.

B. Anna (meghatva): — Szeretjeiből.B. György: — A kettő egyet tesz Eljöttél, mikor a cenzúra

proskribáltatott, amikor mások elkerültek, mert veszett híremet keltették, s mert nem vontam vissza semmit, amit egyszer leírtam. Te jöttél (hevesen), ezért jöttél!

B. Anna: — Felizgatod magad . . .B. György (halkan): — Jöttél. . . Azóta nem menekülök a szívem

től az eszemhez, nem folytatok magamban hitvitákat, nem kutatom, megfelel-e a forma a lényegnek. Hiszek.

B. Anna: — Ugye, jó hinni?


B. György: — Hinni, a te erős hiteddel. . . Annuskám, olyan jó kedvemben vagyok! Nem énekelnél egy kicsit? .. . Tudod, azt. . . A mi nótánkat!

B. Anna (húzódozva): — György én . ..B. György: — Ugyan, ne szabadkozz már!B. Anna: — Hát, ha kívánod . . . (a Vl-ik képben énekelt nóta,

hangjegymelléklet III. szám): —

Tisza partján nyilik már a nefelejcs, bármerre jársz hív szívemet ne felejtsd, nefelejcsben telik minden örömöm, ha elfeledsz, könnyeimmel öntözöm .. .

B. György: — Be szép volt, Annuskám! (Kintről csiripelés hallatszik) Hallod? Még a verebeket is nótázásra serkented!

B. Anna: — Ni, hogy ellepik a fát!B. György: — Az almafát. . . A mi fánkat. ..B. Anna: — Fel ne ülj!B. Byörgy: — így jobban látom . .. Milyen szép most is ez a fa!

Csupa zúzmara, hófehér. . . a te színed . . . (hirtelen elhalkulva) Fáradt vagyok .. . mégis.

B. Anna (riadtan): — Látod? .. . Feküdj vissza . . . így . . .B. György: — Anna . . . ha meghalok, alája temessetek . . .B. Anna: — György . . . ne beszélj így! . ..B. György: — ígérd meg! (nehéz lélekzettel) Almafa . . . Mi nem

ettünk róla! (kitörve) Ha eljön a nyár, erről a fáról ne szakasszon senkise! . .. csak te, Anna! . . .

B. Anna: — György, kíméld magad . . .B. György: —. .. a többi maradjon az ég madarainak . .. (kis szü

net után lihegve, félig delirálva) .. . Fehér. .. Ott állsz alatta tisztafehéren és .. . én .. . én odalent. . .

B. Anna (riadtan): — György . . .B. György (feleszmélve): — Szóltál? . .. Igen. . . Egyszer úgyis el

kell búcsúzni... Add a kezedet! .. . (elhalkulva) íg y . . . jó . . . jól esik...B. Anna: — Látod, kifáradtál. Próbálj aludni. . . (kis szünet)

Aludj . . pihenj . . . (kis szünet) Nem jól fekszel. . . Hadd igazítom meg a vánkosodat. . . (suttogva) .. . így félkézzel.. . (kis szünet, aztán fokozódó nyugtalansággal mondja) György . . . György . .. alszol?!

Jósa Jolán.

Dr. Nyárády Mihály: Kék község történelmi földrajza 45

KÉK KÖZSÉG TÖRTÉNELMI FÖLDRAJZA.

(MÁSODIK KÖZLEMÉNY.)

Dugó. A K ét-hegytől északra. A Kemecse-demecseri-út északi oldalán. E helyen a XIX. század közepén egy hírhedt korcsma állott. Ennek a tréfás neve volt a Dugó.

Loktéluke (Loktelöke), aztán már Laptelek, — esetleg Lacztélék, vagy Naptelek. E neveken egy elpusztult régi helységet emlegettek. A térképen, — az ezektől elütő Lakteleke névformát találjuk. Ennek az az oka, hogy a Zichy okmt. Lokteluke és Lokteluky névváltozatait vizsgálódásunk kezdetén még Lakteleké-nek olvastuk (I. k. 412—3. 1.). Erre késztetett az, hogy a Magyar nyelvtörténeti szótárban az ősi lak és lók szavak közt semmi különbséget nem tettek. — nemkülömben az is, hogy a név utótagját, — a teluké-t, a későbbi változatokban telek-nek olvashattuk. A két névváltozat utolsó tagjai közt a különbség jelentőségnélküli. Dí már nagyfontosságú az eltérés a két első résznél. Erre a Magyar oklevél-szótár tanulmányozása közben ébredtünk rá. A szótár bevezetésében t. i. Zolnai Gyula annak ra nézetének adott kifejezést, hogy a helynevekben igen gyakori lak-ot ő nem meri feltétlenül a villa, domicilium és wohnung jelentésű szóval azonosítani. (XXI. 1.) Ezt a véleményét a Magyar tájszótámak a lók szóról adott magyarázatához fűzte. A szótár megfelelő címszava után t. i. azt találta, hogy a lók jelentése két hegy közötti keskeny tér, alantabb fekvő hely, völgylapály. Ami Zolnainál, — hogy úgy mondjuk, — megérzés volt, — az nálunk már tényként jelentkezett: A kéki Lokteluke helynév t. i. az idő során Loptelek-ké, — és Laptelek-ké változott át. (Első alak az Anjoukori okmt. IV. k. 480. l.-on. Utóbbi az 1850. évi földosztályozási jegyzőkönyvben.) A hely legrégibb névformájában található lók szót, — tájszótár- beli értelmezése alapján, — mi a lyuk szó származékának látjuk. [V. ö. legkülönösebben a lik-luk ikerszó zeg-zug jelentésével. (M. tájszótár. I. k. 1373. h.)] Nagy jelentősége van azonban még e szó különös értelmének abban is, hogy csupán a székelyek földjén jegyezték fel. (M. tájszótár I. k. 1355 h.) Ebben a tekintetben t. i. nem áll egymagában: Kék község legősibb névalakjának, — a Kák-nak, — ha különösnek tetsző formában is, — megint csak ezen az országrészen tudták értelmét adni. (M. tájszótár I. k. 1014. h.) Ha ezt a két adatot aztán összekapcsoljuk egy harmadikkal, — hogy t. i. Lokteluke területe az Árpádházbeli királyok korában még a Kék néven ismert Kék-nek volt a tartozéka, s így a kettő együtt, — még a Borsvai várispánság kötelékébe tartozott, — s ha ezt is kiegészítjük még azzal, hogy mondott időtájban — a közelükben fekvő Székely és Sényő helységekben egy székely nemzetségbe tar

46 Dr. Nyárády Mihály: Kék község történelmi földrajza

tozó személynek őseitől örökölt birtoka volt, — s végezetre, — ha azt is megemlítjük, hogy ezek a helységeik, — akárcsak Kaik és a hozzátartozó Lokteluike — a szabolcsi s borsvai várispánságok ősi határa közelében feküdtek, — s így a határvédelembe szükségképen bele is kellett kapcsolódniok, — lehetetlennek fogjuk találni, hogy a sokszor emlitett Kák és Lokteluike nevek, — ne a székelyektől, — éspedig a rajtuk élő és munkálkodó székelyektől, — nyerték volna nevüket. (Megjegyezzük itt azt, hogy Kék és Lokteluke összetartozása a Zichy okmt. többször hivatkozott 1333. évi két okiratának az összevetése után kétségtelen valóságként áll előttünk. E helységek — nemkülönben Sényő és Székely területének a Borsvai vársipánsághoz való számítátódásáról. valamint a szabolcsi határon való fekvéséről is, — lsd a Magyarorsz. vármegyéi és városai könyv Szabolcs vm. c. kötetében, a 408—9. l.-on levő térképet. A sényői stb. birtokos székely nemzetség Domonkos nevű tagjáról olvashatunk a Magyar nyelv 1931. évf. 205—06 1.—járói.) Hogyan magyarázhatnánk meg a Lokteluke név Loptelek-re, Laptelek-re és Lacztelek-re való átfordítását? — Hogyha e hely fekvését csak hozzávetőlegesen ismernénk, — a Lokteluke név megadott értelme alapján, — azt, — csakis a manapság Laptelek-nek nevezett községrész szomszédságában fekvő Kéthegy nyugati völgyébe tudnánk odaképzelni. (A térképen megjelölt helyet magát néhai Tóth István mutatta meg nekünk.) De, ha e mellett, arról is bizonyosak vagyunk, hogy itt ma is van egy épület, s hogy továbbá, ez a régi Dugójkorcsma alapjain épült fel, — s hogy, — aztán, — ez a hely három út találkozási pontja mellett fekszik, — s végezetre, -T- hogy ennek a közelében, — a Pergalom-hegy is ott van, — s ennek a dombnak a neve pedig, mint később látni fogjuk, a porgolát,— vagyis községkerítés — szóból származik, bizonyosnak is fogjuk mondani azt, hogy az elpusztult helység az általunk említett kéthegyi völgyben feküdt. Ennek az igazságnak a helység Loptelek, — vagy Laptelek — nevét sem lehet ellene fordítani. — Ha t. i. a kéthegyközti keskeny térnek a Kemecse-demecseri úton túlnyúló szakaszát átvizsgáljuk, arra a meglepő eredményre jutunk, hogy az maga folytatása a Szilas-laposa nevű egyenetlen, vizes helynek. Ez pedig — sajtságosan,— nem egyedüli ilyen rész Kéken. Ilyen a Királyhegy-laposa, vagy a Ludas-laposa is. így már természetesnek is látjuk, hogy az utóbb említett névformák első tagjában nem a mai lap szó van jelen. Ebben megerősít bennünket a M. tájszótár azon megállapítása is, hogy a lap, — a várható jelentéssel, — a síkkal szemben, — lapályt, — s a lapos, — a síksággal ellentétben — bemélyedt helyet, — vagy kis mélyedésű völgyet is jelenthet. [I. k. 1289., ill. 1294. h. V. ö. ezt még a lapály szó székelyföldi lopáj alakjával is. (I. k. 1291. h.) A most tárgyalt névforma első tagját így a gödör jelentésű lápa (vápa) szóból származtatjuk. An-


nak ellenére is, hogy a M. tájszótárban a szó székelyföldi lapa alakja hibás leirásnak lett minősítve! (I. k. 1390. h.) A helység 1415. évi Lacz- telek névváltozatában található ez kettős jegyet sz-nek, vagy z-nek kell olvasnunk. [A nevet magát Csánki Dezső Magyarország tört. földr. a H. korában c. munkából írtuk ki. (I. k. 533.1.) A kettős jegy olvasását a Kniezsa István által említett czala (ensis) szó szala, vagy zala olvasására alapítjuk. (Magyar Nyelv. 1928. évf. 323. 1.)] Valamelyes értelemhez a nevet csak az utóbbi jegy behelyettesítése által juttathatnánk, így a Láz-, vagy Irástelek lenne a jelentése. Ezt a felében szláv nevet is elírásnak kell azonban minősítenünk. A helység területe ugyanis e név használata előtt már kb. egy százada lakott, — tehát ki is irtott

' hely volt. A kéki Gerák Sámueltől hallott Naptelek nevet a népetimológia egyik példájának tekintjük. Ez a névforma egyúttal arra nézve is bizonyíték, hogy a nép a lap szót túlságosan nem ismeri. így ez a névben csak mint rövidítés által nyert szó lehet jelen. A legősibb névformában található telöke szónak a belső telek, — éspedig egyetlen belső telek — értelmet tulajdonítjuk. Végre e és y jegyét egyesszám 3. sze- mélyű birtokos ragnak tekintjük. Loktelöke, — vagy Laptelek — helysége a törökvilágban pusztult el. Ennek bizonyságára az azidöbeli keletkezésű Perga-lom hegynevet is odaállíthatjuk. — Az ősi kis helységet a helyére épített Dugó-csárda sem tudta a néppel teljesen elfeledtetni. Nevének egyik változatát, — a Lapteleket, — a hir-

v hedtté vált hely keleti szomszédságában levő területre vitte át. A hajdan önálló helység Kék felé eső határa — véleményünk szerint — megközelítően a Lónyay-csatoma korábbi tervezett vonala táján kanyaroghatott. így a demecseri határtól a Dugó-csárdáig a kiépített csatorna mentén, — s innen, — kissé északnak megtörve — a Gál-tó nyugati szélén fekvő Kisőrhegy-sziget felé haladhatott.

óntelek. írásiban nem említették. Kántor Imrétől hallottunk róla. Neve az ón és telek szavak összetételéből származik. Benne fontosabb az utolsó tag. Ennek pedig — véleményünk szerint — csak lakott telek lehetett az értelme. — A hely — térképünk szerint, — a XIX. sz. hatvanas éveiben még a külterületen, — a Tomsóalj nevű vizes rész szomszédságába n — feküdt. Ilyen alapon a helynevet magát egy hal, — az ónhal nevéhez is hozzá tudjuk kapcsolni. Ezek után az Óntelek névnek már az ónhal telke, — vagy ónhalas telek értelmet is tulajdoníthatjuk. A kéki törzshalász (valóságos halász) halászóhelye közelében, — annak idején — kunyhót is készített magának. Amennyiben azonban ezt — a farkasok miatt — csupán tavasztól őszig lakta, — jelen esetben a telek szót csak egy ilyen ideiglenes használatú halászenyhellyel bíró külső területrész megjelölésére szogáló névnek tekinthetjük.


Szerelemtelek. Egy volt a Szerelem-sziget-tel. A Szerelem-telek nevet az 1850. évi földosztályozási jegyzőkönyvből vettük. Kék község iratai közt. A hely külső területen feküdt. így a nevében található telek szó, — akár az Öntelek névben, — csak egy ideiglenes jellegű ha- lászenyhellyel bíró helyre vonatkozhatott. A név első része, — a szerelem szó, — a hely régi rossz hírére mutat. A törzshalász családja t. i. a községben élt.

c) Hegyek:

Bokros (I.) hegy. Nyárády Sándor után. A hely bokros volt. Itt megemlítjük még azt, hogy ez, — akár az utána következő többi hegy,— tulajdonképen csak domb.

Bokros- (II.) hegy. Egy hosszú 'határdomb a demecseri oldal déli részén. A Fatöves tartozékának tekintették. — Széles D. után. — Az előbbi névvel való egyezését annak kell tulajdonítanunk, hogy e helynevek nem egy időből, s nem egy embertől származtak.

Cicka-hegy. Borsi Dániel után. Nevét a rajta egykor nőtt cickafarok (Achillea Millefolium) nevű növénytől kapta.

Elő-hegy. A Telek mezejé-n levő dombok közül a község belterületéről legelőbb ezt érték el.

Gulyaállás-hegy. Széles D. után. Elnevezését indokolnunk felesleges. (Ez a véleményünk azon helynevekről is, amelyekről a továbbiakban szó nem esik.)

Kenyértűrt-hegy. Tatár Miklós után. Gyenge termőképességű homok. A kenyéradó rozsot azonban még megtenni.

Keeklew (Kéklő-hegy.) A községgel foglalkozó legrégibb okiratokban is megemlítve. Már többször hivatkoztunk rá. A rétség felől nagy messzeségből meglátható. Ma is mérnöki fixpont van rajta. — Jelenleg Nyírbogdányhoz tartozik. Itt Irtoványos a neve. A kékiek apraja- nagyja azonban csak az ősi nevén emlegeti. — Néhai Mezey István szerint valamelyik Nyírbogdányban lakó birtokosa a XIX. század elején szakította el a községtől.

Két-hegy. Voltaképen hármas domb. A középső — legmagasabb— csúcs a községből távozók elől egyet — a keletit — rendszerint eltakar. Ebből a helyzetből adódott a neve.

Kincsverem-hegy. Kincset kerestek rajta.Király-hegy. A király különös birtokának kellett lennie. A közelé

ben fekvő Király-tavá-t már a XIV. sz. első felében is említették.Kisszilas-hegy. Alantasabb részén régebben szilfák nőttek.Kisőr-hegy. A hasonló nevű szigeten. — Széles D. után. — Nevét

a Nagv-leshely névvel való összevetése alapján is ősréginek kell mon-


dánunk. Simonyi Zsigmond szerint azonban az őr, maga is nagyon régi szó, de csak a 14. század végéig használták. Azontúl többnyire az őr- álló-t használták helyette. E mellett még a strázsaálló is dívott. Az őr szó azonban újra divatba jött a strázsa értelemben. (Elvonás: 6. 1.) A Kisőr-hegy nevet tehát mindenképen a község egyik legrégibb helynevének kell tekintenünk.

Kónya-hegy. Hidegh Nagy Károly után. Hajnal M. szerint a kányákról nevezték el.

Ködmönös-hegy. Néhai Sipos Gábor után. A mindenszentek-napi jószágbekötés alkalmával a pásztor itt a földbe ütötte botját, — • köd- mönét pedig erre akasztotta. Ezzel a szolgálat végét jelezte.

Kövesszeg-hegy. Szeg — szöglet. Homokdomb a régi henei határ mellett. így csak egy kőhatárjelről nevezhették el.

Macskatök-hegy. A Fatövesnek a demecseri határtól számított harmadik dombja. Győri Pál után. Egy rajta ma is növő gyom után nevezték el. Bellovics Imre tanár (Nyíregyháza) közlése szerint ez a növény a kerek repkény (Glechoma haderacea L.)

Magas-hegy. F. Tóth Imre után.Nagyszilas-hegy. Az aljában nőtt szilfákról.Németház-hegy. Széles D. után.Pergálom-hegy. Néhai Pethő Sándor után. — Györffy György (Bu

dapest) közlése szerint az olasz pergola (lugas) szóból, — illetve annak az egyik származékából, — a községkerítésre alkalmazott — porgolátból magyarázható. Amennyiben a hely egy elpusztult helységnek, — Loktelökének — feküdt a szomszédságában, — ezt a véleményt kétségtelennek is kell mondanunk. A név valószínű fejlődési menete a Por- golát — Porgola — Pergola — Pergalom lehetett.

Poros-hegy. Hidegh Nagy K. után. — Rendkivül könnyű, szélhor- dásos homokjáról.

Répa-hegy. Alján répát termeltek.Saska-hegy. Tatár M. után. — Hajnal M. szerint „míg erdős volt,

a kányák és sasok kedves tanyája (volt).“Sántilkó-hegy. Széles D. után. — Hajnal M. elemzése szerint

Sánta Ilka. Véleményünk szerint azonban arról kellett a nevét kapnia, hogy meredek oldalán sántikálva juthatott fel az igyekvő ember. Jelentése így: sántikáló. — Az ebben a szóban található második a jegy kiesése természetes folyamat volt. A k és 1 betűk helycseréjét az eredetileg minden bizonnyal egyugyanazon jelentésű csikló és csilkó szavakkal példázhatnánk. (M. tájszótár. I. k. 313. és 315. h.)

Sátoros-hegy, mádként Szárnyas-hegy. Néhai Tóth I. szerint e kimagasló helyen ütötték le sátraikat a pásztorok, valahányszor a domb


bokros, fatöves vidékét legeltették. Utóbbi nevét Győri P.-tól hallottuk. Szerinte a domb aljában felnövő kutyatejet (Euphorbia Esula L.) egykor nagy rajokban ellepő „szárnyas lepkék" után nevezték el. (A növényt részemre Bellovics Imre volt szíves meghatározni.)

Szőlővég-hegy. Azonos a térképünkön megjelölt Szőlőhát-tal. A Nagyszőlő déli végében fekszik.

Tehenes-hegy. Szathmáry István után. — A tehenek régi deleltető helye volt.

Varjúkovás- (I.) hegy. Széles D. után. — A rajta található obsidián szilánkokról.

Varjúkovás (II.) hegy. E néven a Csengőtől délre található demecseri határdombot is említette előttünk Széles Dániel.

Vadász-hegy. Győri P. után. — A Fatöves demecseri határdomb melletti hosszú dombja.

Zsidó-hegy. A Cigányvég déli részén. Régi temetőhely. Legtovább a zsidók temetkeztek rajta. Nevét inén kapta.

Hajóvápája, — egyszer Hajóárpája. Ma nem ismerik. Hajóvápája néven Hajnal M. említette. Dombocskáinak mondta. Ennek a közepén — szerinte — hajóalakú, hosszúkás mélyedés volt. A vápa különben a M. tájszótár szerint gödrös bemélyedést jelentett. (I. k. 1290 h.) A Hajóárpája nevet a tagosítási iratok közt egy egyezséglevélben találtuk meg. Valószínűleg az idegenben lakó birtokos tévedéséből került bele, a horpály-a helyett. Ez a szó ugyanis széles, völgyes helyet jelentett. (M. tájszótár. I. k. 890.) így a H. vápájával azonosnak is látjuk. Ameny- nyiben Hajnal M. az Uszoványszeg és a Saska-hegy közt említette, erős a gyanúnk, hogy az alakját gyakran változtató Poros-hegy ősi neve volt. —

Szolnokútféli hegyek. Határhegyek láncolata a nyírbogdányi Szolnok puszta felől.

d) Egyéb száraz jellegű helyek, — egyszersmind kisebb dűlők.

Ágas erdő. Egykori szálfaerdejéről.Babot. Néhai Tóth I. után. — A helynév szerintünk a babug szóból

származik. Erre a szóra két helyen is rátalálunk. A Magyar Nyelvtörténeti Szótár szerint voltaképen csecsbimibót jelent. (I. k. 155. h.) — A Czucz.—Fog.- szótár kissé előbbre viszi ismeretünket. Ebből ugyanis azt olvashatjuk, hogy a „babhoz némileg hasonló" csb. volt, az értelme. (I. k. 373. h.) A M. Nyelvtört. Szótár szerint azonban más jelentése is van ennek a szónak: a pattanás, hólyagocska. Arról is tájékoztat azonban bennünket ez a munka, hogy a szó bábud alakban is előfordul. (I.


k. 155. h.) Ezt nemcsak alakban, hanem értelemben is továbbviszi egy ramocsaházi kis domb ősi Bábut neve. (A hely a ref. templomtól keletre vezető utcának és a Nyírkércs felől északra vivő utcának a találkozójánál van. Róla a községből kiváló Jánosfalvá-t a XVII. sz.-ban Babuth Végh-nek is nevezték.) E név változatának látjuk mi a kéki Babot-ot. Utóbbi névadójának pedig a Szómbathy-kertbeli magános dombot tekintjük. — A Czucz.—Fog. szótár szerint a „bab . . . a babónemű hüvelyes veteménynek hosszúkás gömbölyű magva." (I. k. 366. h.) Az ehhez a szóhoz járuló g, d és t jegyek egyaránt kicsinyítő képzők. [Lásd ezekkel a jegyekkel kapcsolatban Pais Dezső Kecskéimét c .cikkét. (Népünk és Nyelvünk 19330. év. 27. és 30. 1. Ö az első helyen említett g képzőt egy ősi szónál (Ugeg — ugek) a k vátozatá- nak mondja. Hogy a babug szónál is fennforog ez az eset, bizonyítja e szó bábuk változata. (M. te jszótár. I. k. 75. h.)] A név jelentése tehát a babocska. A babug névvel ősi soron így valóban csak a csecsbimbót illethették. A nevet később átvitték a csecs egészére is. (V. ö. M. Nyelvtört. Szótár azon megállapításával, hogy a bagug állati tőgy-et is jelentett.) Az említett ramocsaházi és kéki dombok pedig már csak az utóbbihoz való hasonlóságuk alapján jutottak a Bábut, illetve Babot névhez.

Borzlyuk. F. Tóth Imre után. — Borz tanyázó helye volt.Espánrét-oldal. Az Espánréttől nyugatra. — Az 1850. é. földoszt.

jzk.nben. Nevét tőle is kapta.Fatöves. Néhai Mezey I. után.Fejértóka tája. A Székessel azonos. Az 1850. év földoszt. jzk.-ben

említve.Felsö-köleshely. F. Tóth I. után. Magasabban feküdt a K.-hely-

nél. — Kölest régebben többnyire irtásföldbe vetették. Így a név még irtása idejéből, — a XIX. sz. elejéről származik.

Fertő-oldal. Az 1850. é. földoszt. jzkv. Nevét a nyírbogdányi Fertővel való szomszédsága után kapta.

Gémes előtt levő földek. A Gémestől délre. Az 1850. évi földoszt. jzkv.

Házi-kert. Egy tagosítási iratban.Hideg-völgy. Az 1850. é. földoszt. jzkv. E szerint már szőlővel volt

betelepítve. A dombok közt előbb még huzatos volt a hely. (Ma — a Sátoros-hegy melletti forduló miatt — ilyen a Sátoros-tanya előtti út vályogvetőgödör melletti ikis szakasza.)

Hosszak. Az 1850. é. földoszt. jzkv. — Farkas János szerint a Papföldje gázzá tája.

Kabátos. Az 1850. é. földoszt. jzkv. — Ma nem ismerik. — Valószínűleg a Ködmönös-hegy régibb neve volt.


Keteleukuz (Ketelőköz). Az árpádkori új okmt. VIII. k. 199. lapon Keteleukuz-nek, — a Zichy okmt. I. k. 45. lapon Kechelukuz-nek írva. — A név eredeti alakját mi Ketelőköz- nek olvassuk. így a ketelő és a köz szavakra bontjuk. Az első szót a köt jelentésű két ige származékának tekintjük. (Lásd erről a M. oklevél-szótár 491. h.-jét.) A további kefel szóalak a két ige -1 képzős gyakoritója. [V. ö. ezt a M. tájszótár kötül igealakjával. (1224. h.)] Ennek a szónak az — ó képzős melléknévi igeneve, — a végső forma a ketelő. A név első részének így kötögető az értelme. — A második résznek, — a köznek, — tér a jelentése. Az okiratok leírását követve, — Ketelököznek az egykor rendkívül nevezetes Gyalapi vizi út kéki oldalán található dombocskát, — mint az átkelésre készülés helyét, — kell tekintenünk. — A név későbbi változatát, — a Kecselököz-ríek olvasható Kechelukuzt, — az 'elsőtől nem választja el áthidalhatatlan szakadék. A M. tájszótárban a név előrészéhez rendkívül közel álló a a keccele, kecöle, köcöle és köcölő szavak után t. i. egy bizonyos fajta kötényre, — valamint egy hátaló lepedőre, — nemkülönben kézben vihető batyura és ruhacsomagra is találunk utalást. (1078. h.) így azt is csak természetesnek látjuk, hogy a M. oklevél-szótár casula értelemben használt keczele szava nem idegen eredetű. (465. h.)

Kis-kút. Néhai Tóth I. után — Neve eredete felől teljesen bizonyosat nem tudunk mondani. Amennyiben azonban rajta természetes árok vezet át, — s e mellett, — a szalóka-tava előtti részen, — egy, — sajátságosán keresztbenyúló — dombocska is van, — a Gál-kút helynév példája után — gonodolhatjuk, hogy valamikor a domb ép is volt, — így a természetes árkot el is gátolhatta, — ezzel egy kis terjedelmű, meglehetősen mély tavat hozhatott létre. A dombtól délre, — a természetes árok két oldalán — egy ma is ritkán használható sáros, vizenyős terület található.

Kisleshely. Hajnal csupán Nagyleshely-et említett. A tájat azonban, amelyen ez a hely feküdt, a Szilas-laposa két részre osztotta. Ezeken pedig — egy XVIII. századvégi — Sexti-féle térkép szerint, — egymástól meglehetős távolságban, — két út is vezetett a szomszédos helységekbe: éspedig a szélesebb — keleti részen a demecseri, a keskenyebb — nyugati — pedig a bogdányi, s amennyiben a község nagy jelzőjű helynevének is rendszerint találunk egy-egy kis jelzőjű párját, — mint a község keskenyebb kijáratának valószínű nevét írtuk be a helynevek közé a Kis-leshely nevet.

Kisszilas-oldal. A Ksz.-hegytől keletre.Köleshely. Néhai Pethő Sándor után., Mint irtásföld jutott a nevé

hez.


Nagycsere. Néhai N. Hajnal Lajos után. — Csere — cserjés hely.Nagyleshely. Hajnal M. szerint vadak járása, vagy a faluba be

jövő idegenek kikémlési helye, minthogy az Espán-rét és Nagyszilas- hegy közötti keskeny földön lehetett a faluba bejutni. — Az általunk Kisleshely-nek mondott rész a Nagyszilas-hegy ellenkező, — nyugati— oldalán található.

Nagyútnál levő földek. Kék község ir. közt. A hely a Nagy-út demecseri határ közelében futó szakaszánál volt található.

Nádkosár. Id. Varga József után. — Egy köralakú nádkerítésről,— a juhok ősi teleltető helyéről — nevezve. A nádkosarat a farkasveszedelem miatt készítették. De még a község közvetlen közelébe, — a déli oldalra — is ezért állították fel.

Nyulkaparó. Gerák S. után. — A nyulak kedves tartózkodási he- l(/e volt.

Pénzgödör. Az 1850. é. földoszt. jzkvből. — Itt a Rókalyukkal együtt említették. — Ma nem tudnak róla. Ismernek azonban egy Pincegödör nevű helyet. Amennyiben ez a Rókalyuktól nem messze fekszik, s a hely, maga annyira mély fekvésű, hogy itt pincét készíteni még ma is lehetetlenség lenne, s végül a két név — Pénzgödör és Pincegödör, — hangzásra nézve sem túlságos messze esnek egymástól, — az utóbbit az első elváltozásának tartjuk. A Pénzgödör név, — akár a Kincsverem-hegy — egy pénzkeresésre emlékeztet bennünket. (V. ö. ezt a Kaak-Kék névelváltozással.)

Répás-kert. Id. Szőllősi József után.Rókalyuk vagy Rókalyukas. Első név Gerák S. után. Második az

1850. é. földoszt. jzkv. alapján.Rövid földek. Farkas János szerint a Gyalap-útjától délnyugatra

eső rövid szántóföldek neve volt.Szalóka, vagy Szalóka-oldal. 'Az 1850. é. földoszt. jzkvből. —

Ez a helynév minden bizonnyal, a száll ige — ó képzős igenevének a— ka kicsinyítőképzős származéka. Az alapszó jegyeinek megrövidülésére lásd a káli ige kálló, kalló, kallantyú, kalantyú s kalótya származékainak a pédáját. (M. tájszótár. I. k. 1024—26. h.) A név kicsinyítő képzője azonos a ma is közismert folyóka szóban megtalálható képzővel. A szálló szó jelentése szállás és szállóhely is lehet. (Előbbi mű. II. k. 484. h.) Kicsinyítőképzős alakjával csak a hely viszonylagosan való kisebbségét jelezhették. Ezek szerint a Szalóka az a kisebb községrész, melyet a lakosok régebben szállóhelynek, szállásnak használtak. Bátky Zsigmond szerint a szállás nevű helyek az egykori mozgó állattenyésztésre ennelékeztetnek bennünket, ősi soron t. i. a lakosság nyárára jobbára odahagyta a falvakat és szellősebb hajlékokba, a mezőkre költözött. (A magyarság néprajza I. k. 126. 1.) Erre

54 Dr. Wyárády Mihály: Kék község történelmi földrajza

félremagyarázhatatlan bizonyíték a téglási Faluszállás-a helynév. [Hadházy Lajos (Nyíregyháza) szíves közlése.] A Szalókát nagymértékű elváltozása alapján a község legrégibb helynevei közé kell soroznunk. (V. ö. a Kormoly, Kecsker, Tomsó stb. nevekkel.)

Székes. Gerák S. után.Szolnok-útfél.Tökföld. Széles D. után. Híres disznótöktermő föld volt.Tőkéskátyú-sorja. Az 1850. é. földoszt. jzkv-ből. A sorja szóval a

környező szántók sorakozása van érzékeltetve.

e) Szőlők:

Kisszőlő. A község déli végébe telepített szőlők keleti része.Nagyszőlő. A községtől délnyugatra esett. Ma ez, — mint a Kis

szőlő is — a község belterületén fekszik.Szőlőhát. Gerák S. után. — A XIX. sz. közepén kipusztított szőlő

itt feküdt.

f) Mezők, — vagyis legelők:

Külső mező, sőt Külső mezők. Első nevet Minya Ferenctől hallottuk. Másodikat Hajnal M. után mondjuk. Utóbbi bizonyosan arra utalt, hogy már szántók is szaggatták.

Telek mezeje, vagy Telek. Az 1850. é. földoszt. jzkvből. A bel- telkek mezőtartozéka volt. Ma röviden Telek néven emlegetik.

g) Szárazszigetek :#

Borostános. Hajnal Albert után. Borostyán-járói (Hedera helix L.) nevezték el.

Csikós-sziget. A Kiskerülő-sziget északi részében található kis száraz-sziget. — Szűcs Ferenc után. — A tőle keletre fekvő láp alatt sok csík tanyázott.

Hosszú-sziget. A tag. iratokban is említették. — Alakja után nevezték el.

Kétág-, vagy Kétágú-sziget. Első nevét Hajnal M. szerint — azért kapta, mert a mellette levő tóból a víz két eren folyt lefelé. Második nevét a tagosítási tanuvallatások során egy besztercei lakos mondta. Elég helytelenül! A szigetnek ága nem volt.

Kisharasztalja-sziget. Neve előbb csakis Kisharaszt lehetett. Ezt a körülötte elterülő kaszáló megjelölése alkalmával az „alja“ szóval egészítették ki. Ez a név, — mint a nagyobb rész neve, — vált aztán az egész sziget nevévé. A Czucz. — Fog.-szótár szerint a haraszt —


fiatal, sarjadzó, cserjés erdő, melyet a barom jár, miért nagyra sohasem nőhet. (II. k. 1407. h.)

Kiskerülő-, vagy Kerülő-sziget. Széles D. után. Hozzá, — ellentétben a Gál-tó, — tőle nem messze fekvő, — szigetével, — a Nagy- kerülő-vel, — nem hosszú úton lehetett eljutni. Ma az idősebb emberek inkább Kerülő-nek mondják. Jele ez annak, hogy a Nagykerülőről már nincs tudomásuk.

Kolbárd (I.), vagy Kolbárt- (I.) sziget. Kolbárd-tó mellett való fekvéséről kapta nevét. Közönségesen inkább Kolbárt-nak mondják.

Kormoly-sziget. A mellette fekvő tó nevét már a középkori okiratokban is megtaláljuk. így az Árpádk. új okmt. III. k. 199. 1.-n: Kurmur; a Zichy okmt. I. k. 412. 1.-n: Kurmul; u. a. okmt. I. k. 415. l.-on: Kormul; az Anjouk okmt. III. k. 346. 1.-n Kermul alakban. A szavak olvasása fenti sorrendben: Körmör, Körmöl, Kormöl és Körmöl. [Az e jegy olvasásában itt Melich Jánoshoz igazodunk: „Kézai idejében — olvassuk nála — a magyar ö-t még u-val, később e-vel írták.'* (Lásd A nyelvtörténeti szótárról c. — Simonyi névelsősége mellett kiadott — vitázó irat 95 lapján. 1905. év.) Az o jegy vagylagos kiejtését a névvel egy okiratban található Molnaitana és Moluntana helynevek miként való olvasására alapítjuk.] A név jelenlegi Kormoly alakjából következik, hogy a Kormul utolsó jegyét ly-nek is olvashatjuk. Néhai Bátky Zsigmond a helynév Kormur alakját, — egy hozzánk intézett levelében a jelentés megjelölése nélkül, — török személynévből származtatta. Vitéz Mikesy Sándor szerint azonban, — ugyancsak ő — már a kurmak — felállítani stb. jelentésű igével is megpróbálta azt magyarázni. Vitéz Mikesy, maga mindössze, annyit mondott róla, hogy valószínűleg szem él yn évi eredetű. (Szabolcs vármegye középkori víznevei. 1940. év 19. 1.) Véleményünk szerint azonban a helynév nem is személynévi eredetű: A magyar köröm szóval kell azt összefüggésbe hoznunk. Ennek a szónak az r kicsinyitő- képzős származéka a kör(ö)mör. [V. ö. Benedek András Szemere c. cikkével. (Magyar Nyelv. XXXII. évf., 120— 1. 1.)] így körmöcske, — vagyis kis köröm annak a jelentése. A helynév végső jegyének 1-re, helyesebben ly-re való változásával értelembeli eltolódás nem követ- Ikezett be. Az ly t. i. ugyancsak kicsinyítő képző. [V. ö. ezt a métely szó megfelelő jegyével. Lásd Pais Dezső Meddő c. tanulmányában. (Magyar Nyelv XXV. évf. 352. 1.)] Ha ezt a nevet a Répa-hegy és a Répás-kert, valamint a Tök-föld és a Tökösnkátyú helyneveinkkel összevetjük, arra is reá fogunk eszmélni, hogy a körmör. illetve kör- möly — szónak körmösöcske is lehet a jelentése. Ezzel azonos értelmű nevet aztán már más helyen is találunk. Ilyen a Körmösd. (Czucz.—


Fog.-szótár.) A kormos szó jelentésére a Czuczor—Fogarasi-féle szótár vezet rá bennünket. Innen ugyanis a körmöl igéről a következőket olvashatjuk: „Átv. ért. mondják holmi szúrós testekről, különösen tüskebokrokról. A csipkebokrok összvekörmölték arczát, kezeit.. Vastaghangon. .. karmol.“ (III. k. 1096. h.) Amennyiben a tó mellett fekvő, — neve első részében vele megegyező — sziget a Kormoly, — még a XIX. sz. első felében is bokros volt, — a rajta található bokrok pedig túlnyomó részben a galagonyából és a kökényből kerültek ki, — teljesen bizonyosnak mondható, hogy a Sziget maga a Körmör, — Körmöly, — Kormoly névhez szúrós, tövises bokrai miatt jutott hozzá. A névben található kicsinyítő képzővel csak a sziget kicsiny voltát juttathatták kifejezésre. — Ezek szerint a tó már a szigettől nyerte a nevét.

Ludas-sziget. Hajnal "M. szerint a vadludakról nevezték el.Nagy égető-sziget. Hajnal M. szerint itt szenet égettek. Az Égető

szigetek táján hajdan erdők voltak. A XVIII. sz. folymán pedig, — úgy tudjuk — vármegyénk más községében is égettek szenet. így nem lehetetlen, hogy a szigetek nevei valóban a szénégetésből származnak.

Nagyharasztalja-sziget. Széles D. után. — A legelőül használt sárj erdők nagyobbika volt.

Nagykerülő-sziget. Nevét Hajnal M.-nál találtuk. Szerinte a községből nagy kerülővel lehetett hozzá eljutni.

ösvény-sziget. Az ösvény-tótól kapta nevét.Pepecs-sziget. A pepecs szó nem más, mint pepecselő. (Simonyi

Zsigmond: Elvonás, 1904. év 40. 1.) Ennek pedig rest, tunya és alamuszi a jelentése. (M. tájszótár. II. k. 117. h.) Az alamuszi szó jelentése elsősorban aluszékony. (M. tájszótár. I. k. 26. 1.) A sziget maga közel feküdt a községhez. így valami rest ember rendszerinti megbúvó helye is lehetett. (V. ö. ezt a besztereci Alhatnám-sziget nevével.)

Sereskád-sziget. Néhai Tóth I. után. — Ősi soron Serfőző helynek kellett itt lennie.

Siralom-sziget. Borsi D. után. A monda szerint a törökvilágban ezen a szigeten ölték le a tatárok a menekülő kékieket.

Sűrű-sziget. Id. Varga I. után. A M. tájszótár szerint a sűrű — fiatal, tilos növendék erdő.

Szerelem-sziget. Azonos a Szerelem-telekkel.Kisőrhegy-szigete. Nevét a rajta található dombtól kapta.A Sút-szigetek egyike: a Kisgyőr-szigetf!) A Sút-szigetek név egy

száraz sziget és egy szigetkaszáló közös neve. Ezek közel feküsznek és ékalakban is hajolnak egymáshoz. Bezárja őket északról — az egykor a Molnár-láp alatt fekvő, — száraz időben azonban felszínre kerülő, — névtelen emelkedés. A Sút keleti, száraz, szigetének a Kis-

57Dr. Nyárády Mihály: Kék község történelmi földrajza

györ nevét a kataszteri térképről vettük. Ennek a meredek oldalú, — alakjával a körre nagyon emlékeztető, — könnyű homok feltalajjal oíró, — a régi vízszin fölött mi glehetős magasságban álló, — továbbá kis területű szigetnek a nevét a gyűr, valamint a gyűrű szavakkal húzzuk összefüggésbe és így azt a sziget egykori növényzetéből, illetve ennek a növekedési módjából adódónak is mondjuk. Amennyiben t. a Kisgyőr-sziget oldala meredek volt, a szélén felnőtt nád a vízbe mélyen behatolni nem tudott. így kerek alakú helyet megközelítően kör formában is vette körül. A sziget belsejében pedig, — mert ez könnyű homok is volt, — s emellett a vízszín fölé is emelkedett, — az említett szálas vízinövény felnövekedni kellőképen nem tudott. — Amennyiben, végül a belső rész kicsiny és kerek is volt, — s azt még kaszálással vagy szántással is hasznosították, — a szigetet körülfutó nád feltűnő gyűrűalakot is nyert. Ezzel ellentétben, — az egészen mély fekvésű szigeteket, — az u. n. szigetkaszálókat, töretlen állapotukban, — teljes egészükben fejlett nád borította. így a kerek- alakúak sem lettek gyűrűsökké. (Pl. a Kukora-sziget.) Ilyen alapon más vizesjellegű tájak rejtélyesnek látszó Gyűr, Gyűrű és Gyűrűs helynevei is magyarázhatókká válnak.

Szigetdomb. Annak a helynek az ősi neve, amelyen ma a Sátorostanya fekszik. Ezt a magas dombot — vizes időkben, — a Sátorhegy- gyel együtt patakzó víz fogta körül. Ez a Cseréstóból folyt a Csengő felé, s a Tőkés-kátyú alatt kettéválva, — részben a Hosszú-kátyún és Farkasbarlangon, — részben a Vad-réten folyt le, — s a Farkasbarlang legészakibb részen találkozott. A Hosszú-kátyú és Farkasbariang közt levő részt ma már futóhomok torlaszolja el. — Győri P. után.

Tóth Bandi-kert. Széles D. után. — Minden valószínűség szerint körül volt kerítve. Innen eredt a neve.

Tomsó. Ezt a helynevet Hajnal M. — minden magyarázat nélkül,— a domb szótól és a -só képzőből származtatta. A sok nyomós ellenérvből csupán egyet említünk meg: A Tomsó nyilván a legősibb helynevek közé tartozik. A domb szó pedig nem régi keletű Kéken. Helyette előbb a hegy, esetleg bérc szót használták. (Előbb a helynevekben található meg. Utóbbira a községre vonatkozó legrégibb okiratokban akadunk reá.) Ilyenformán pedig az időszakos sziget nevében,— ha ebben valóban csak a helynek egy dombfelőli fekvését akarták volna kifejezésre juttatni, — a hegyet, — esetleg a bércet — kellene a név tóm (domb) szava helyén megtalálnunk. A név jelentéséhez más úton kell tehát hozzájutnunk. — Ebben segítségünkre lehet a szomszédos domb ősi Sántikáló-hegy neve. Erre a meredek dombra,— mint már tudjuk is, — a Tomsó felől, gyors menetben, csak sánti-


kálva lehel feljutni. Lefelé, a Tomsó felé, azonban már kénytelenkelletlen, — ugrálva, ugrándozva kell menni róla. A sziget, — mint mondtuk, — időszakos volt. Az év nagy részében félszigetként állott a Sánitálkó-hegy mellett. Hogy tehát a hely neve ilyen úton-módon is keletkezhetett, kétség nem lehetne felőle, ha azt a nevéből is bizonyítani tudnánk. Ez pedig nem tartozik a lehetetlenségek közé. A Tomsó nevében ugyanis, — ennek az első szótagjában, — valóban megtaláljuk az ugrik igével, ősi soron azonos jelentésű tombol ige tomb-tövének a tóm maradványát. (Az utóbb említett ige jelentését lásd a M. oklevélszótár 998. h.-ján.) Az ugrálás, ugrándozás természetesen gyakorlatos cselekmény. Ezt kellett kifejeznie — a még változatlan helynévben, — ősi soron, a tomb-tőhöz járuló -os gyakorlatos igeképzőnek. S ennek a képzőnek maradványa aztán a név mai alakjában, a Tomsóban található' s jegy. A nevet magát végeredményben a tömbös igéből -ó képzővel alkotott melléknévi igenévvel tekintjük azonosnak. [V. ö. Pais Dezső Omsó-ér névmagyarázatával. (Magyar Anonymus. 1926. év 130. 1.)] így a névnek csakis az ugráló, ugrándozó jelentést tulajdoníthatjuk. Az eredeti Tombosó név második o-ja kiesésének a valószínűségét Melich János turobag — Torbágy példájával érzékeltetjük. (A nyelvitörténeti szótárról c. füzet, 28. 1.) Az így kialakult Tombsó név b-jének elvesztését pedig valamelyest a Dombrád községnév Domrád népi kiejtésével valószínűsítjük.

Uszoványos-szeg. Széles D. után. — Az 1850. évi földoszt. jzkv.- bői. Hajnal M. szerint azon úszótól nevezték el, melyen a barmokat e szögből a külső mezőkre úsztatták.

ürge-csúcs. A Pergalom-hegytől északra fekvő vékony, kis szárazsziget. E helyre, árvizes időkben sok ürge odaszorult. Neve első tagját innen kapta. Száraz időjárás esetében aztán ez a kis sziget a Pergalom-hegy tájékával eggyé is lett. Ezért mondták csúcs-nak is.

h) Szigetkaszálók:

Alsó Sós-sziget. A Görbe-tóban, a Ludas-szigettől nyugatra. — Széles D. után Régi birtokosáról nevezték el. Amennyiben egy másik szigetet ugyancsak Sós-nak mondtak, — az előbbit ettől — déli (alsó) fekvése alapján is — megkülönböztették.

Darvas Pepecs-sziget. Néhai Bendzsák Gyula után. Darvak fészkelő helye volt. A Pepecs-sziget mellett feküdt. Innen van a név második része.

Gyalap-sziget. A Gyalap útja és a besztereci határ szögletében található. Neve a mondott út melletti fekvésével magyarázható.

Kiserdő-sziget. A Kormoly-sziget délnyugati nyúlványa. Ettől olykor-olykor elszakadt. —Széles D. után.

t)r. Nyárády Mihály: Kék község történelmi földrajza 59

Kisgyör (!) sziget. Ezt a nevet a sziget mély fekvése miatt sem származtathatjuk a gyűr, vagy gyűrű szavaikból. A helynek az ősi Gurghab (Györgyihab) halászóhellyel való tőszomszédsága alapján pedig már a felöl is bizonyosak lehetünk, hogy a György személynévvel van kapcsolatban. Névadójában azonban a Kisgyör-szigetnek csupán az időleges használóját szabad látnunk.

Kolbárd (II.) sziget. A Kolbárd (I.) szigettől keletre. Nevének a mellette fekvő száraz-szigetével való azonossága nem tévedésen alapul. Hozzájuk még egy harmadik is járul: a demecseri Kolbárd. Ezek a tények gyakori egybeszakadásukkal, — távoli fekvésükkel, — nemkülönben két községhez való tartozásukkal magyarázhatók. — Hajnal A. után.

Kukora-sziget. Id. Varga J. után. — Kukora — kerekre görbedő, gömbölyű. (Czucz.—Fog.-szótár: III. k. 1189. h.) Alakja, — esetleg, — a mesebeli kukora-bárány példájára, — távoli fekvése után is!

Lapos-sziget. Id. Varga P. után. — Ma egy hegyes kis domb. így valószínűnek látszik, hogy a közte és a Sűrű-sziget közt levő, — a régi időkben lápá-nak mondott, — teknőre emlékeztető — mélyedés után nevezték el. (Lásd még a Király-laposa helynév jegyzetét.)

Mackó-sziget. A Besztereci-út és a Gémes-útja által három oldalról kerített részen fekvő egyetlen kis sziget. — Jakab Ferenc után. — Mackó — kicsiny. (Czucz.—Fog.-szótár: IV. k. 9. h).

Madár-sziget, — gyakran Nagy Tóth Mátyás-sziget. Az első nevet Til‘k Ferenc hallotta néhai Tóth Istvántól. Azt a valamikor rajta fészkelő töméntelen madár miatt kapta. Id. Varga J.-től hallottuk a sziget második nevét. Egykor Tóth Mátyás birtokában volt. Innen ez a név. Egy — ugyancsak az ő tulajdonát képező — kiscseréitől való megkülönböztetése végett mondták nagy-nak.

Malomszeg-sziget. Tóth János tagosítás idejebeli vallomása szerint a sziget, maga egy malomszerű hely volt. A később szóbakerülő Malom- és Molnár-tava helynevek magyarázása alkalmával azonban bizonyítani fogjuk, hogy nevét az alakjáról nem nyerhette. A névben a szeg szó szögletet jelent.

Pap-sziget. Széles D. után. — Bár a községben egy Papp nevű birtokos család is volt, valószínűnek tartjuk, hogy nem erről nevezték el. Amikor ugyanis a hely felől érdeklődtünk, tudós, vagy tudatlan — egyformán a ref. lelkészre gondolt.

Porciós-sziget. Id. Varga J. után. A mellette fekvő tóról nevezték el.

Sós-sziget. Széles D. után. — Egykori birtokosától kapta nevét.Tűszeg-sziget. A tagosítási iratokban is említve. Neve a tű és a

szeg szavak összetételéből származik. A tű azonos a tő szóval. A szeg pedig, — amint tudjuk is — a. m. szöglet. A tő a helynek egy magas


lat (hegy — domb) tövében való fekvésére mutat. A szeg ugyanannak egy szögletben való elhelyezkedésére. A magaslat, amellyel igy összevetették, — a besztereci Gyalap-hegy volt.

Kocik-gerindje. A Sút-szigetek délnyugatra nyúló szigetkaszálója volt. A név a Koczik és gerindje szavakra bontható. A községben kocik-nak a sütőt, — sútszerű helyet, — gerind-nek a feltűnően hosz- szú, vékony és alacsony dombot nevezték.

Egresek, — vagyis égerlas szigetek:Kiségető-sziget. Id. Varga F. után. Hajnal M. szerint szén

égető hely volt. Ezt azonban mély fekvése miatt valószínűtlennek ■ látjuk. Inkább a Nagyégetö melletti fekvése alapján jutott nevéhez.

Kiségres-sziget. Az elő-tó közepén. Nyárády S. után.Szöveny-sziget. Hajnal M. szerint juhszalaggal, vadvenyigével

borított hely volt.Gyepek, — vagyis szelidfüves részek:

Gyepes. A térképen tévesen Gyep-nek írva. Utóbbit egy ott lakó család megkülönböztető nevéből elhamarkodva, helytelenül vontuk el. Hogy a helynévnek és a családnévnek az összeköttetése alapján téves eredményre senki ne jusson, megjegyezzük itt azt is, hogy a család az említett névvel való megkülönböztetését mindig gúnynak tekintette. Szívesen vették azonban az előbbi lakóhelyükre, egy szomszédos községre — utaló ragadványnevüket. — A helyet túlzott óvatosságból soroztuk a gyepek közé. Lehetséges ugyanis, hogy e név a sáros, vizes, nádas környezetből kiemelkedő, nagyon kis szárazszigetnek tekinthető — helynek az egyik valószínű sajátosságával, — szelíd füvei való benövésével — függ össze. Ez pedig — szerintünk, csak a többszöri szántást követő kaszálóvá alakítás révén következhetett be. (V. ö. a Kisgyör szigetnév keletkezésével.) Ezt azonban a földmívelő lakosság életlehetőségének és az említett család kéki be- iköltözési idejének az összevetése alapján a XVIII. sz. végére, — és csakis akkorra — tehetjük. Az sem lehetetlen azonban, hogy a Gyepes egy régi gyepű emléke. Ha ennek a névnek a Kéken korábbi időben való előfordulását igazolni tudnánk, az utóbbi feltevés bizonyossá is válnék. Egy bihari községnél ugyanis Györffy István már bebizonyította azt, hogy egy, — a mienkkel azonos helynevet csakis ilyen módon lehet elfogadhatóan magyarázni. (A feketekörös-völgyi magyarság települése. 1914, é. 18. 1.) A kéki Gyepes pedig az ősi Kék- besztereci-félsziget legvégénél fekvő honfoglaláskori besztereci vár előterében fekszik. Közelében aztán a félsziget első összeszűkülése is volt található. Nem is volt ez több 40 ölnél. A feltevés valószínűségét növeli az, hogy a félsziget hasonlóan fontos szakaszánál, — a kezdő részen, — egy várrendszerbe való tartozást valószínűsítő Nagyleshely és Kisőrhegy nevű helyeket találjuk.

Vajas Klára versei 61

VAJAS KLÁRA VERSEI.

MÁJUSI FAGY.

Májusi fagy, ne jöjj a virágra! Öh, én tudom, tudom, a lefagyott virág milyen nagy fájdalom!

Addig járj, míg a napsugarat még nem ismerik.Csirájában szakíts ágat, rügyet — könnyebb lesz nekik!

De ha egyszer virág van a fán, virág, — üde, színes,Tavaszi fagy! Virágot ne ölj! Reményt — jaj! — ne temess!

TAVASZ.

A cseresznyefa nyíló ága Behajlik, csodafestményképpen ablakom barna rámájába.

Nincs egy felhő se a kék égen,Rajta ing a fa, hófehéren.A napsugár özönlilk, árad, bearanyozza a szobámat sötét ruhámon áitremeg.Kinn kacagnak a gyermekek, mintha ezüsttel csengetnének.És áttör a tavaszi ének minden homályon, csendességen.

Villan a lelkem. így van. Értem.Uram! A bánat csak keret, de a középre, a középre, a lelkem ragyogó kékjére Te az örömöt helyezed!

Vajas Klára.

62 Kiss Margit: Czóbel Minka és a Nyírség

CZÓBEL MINKA ÉS A NYÍKSÉG

Czóbel Minka a Nyírségen született, 'közel a lápok, füzesek titokzatos világához. A Nyírség egy csöndes kis falujában, Anarcson nőtt fel. Nagyobb külföldi útait leszámítva, életének javarészét itt tölti.

Már gyermekkorában rendkívül szemlélődő természet volt, órákig eljátszogatott az anarcsi hatalmas, ősi kert virágágyai közt. A nyíri tájak, nyíri emberek teszik rá a legmélyebb hatást. Fogékony gyer- meklelke a nyírségi lapályok, nádasok, fűzesek hamvas, ezüstös színeivel telik meg. A természet és a szülőföld szeretető egyik legjellemzőbb vonása költészetének. A nyírségi hangulatok tükröződnek közvetlen, meleghangú költészetében. A délibábos puszta tündérmeséket regél. Ismeri az erdők, fák, virágok rejtelmes életét. A nádasok, vadvizek romantikus tája, a betyárok letűnt világa elevenedik meg. dús képzeletében.

A ,,Nyírfalombok“ , „Kakukfüvek“ és „Az erdő hangja" c. kötetek a leghívebb kifejezői az Alföld s általában a Nyírség hangulatának, de a többi kötete is tele van a természet és az áldott szülőföld rajongó ma- gasztalásával.

Mély ragaszkodás fűzi Anarcshoz, az ősi kerthez, amelynek árnyas útain szövögette színes álmait, az ősi kastélyhoz, ahol annyi szeretet övezte.

Legnagyobb közvetlenséggel a szülőföld benyomásait énekli, ez kölcsönöz színt, melegséget költészetének. Festői képekben vetíti elénk a kakukfűves mezőket, a füzes Tiszapartokat, a kalászos rónákat, a délibábos pusztákat, s munkálkodó népét.

A viruló Nyírség igézetes képe tárul elénk, mint valami tüneményes délibáb, a költő élénk képzelete nyomán:

Feltárul előttem falum vidám képe,Kalászos határa, munkálkodó népe Eleven színekben.

Soká elbolyongtam.

Áldja szülőföldjét, ezt a dús kalásztermő vidéket, innen nyeri az ihletet:

Áldott jó anyaföld! bele-belemélyed Életem gyökere, — onnan száll az élet Ereimbe vissza, — kivirágzik szépen Magányos szívemnek egy-egy énekében.

Anyaföld.

Kiss Margit: Czóbel Minka és a Nyírség 63

Elbűvöli a puszta különös varázsa, a napfény, a délibáb, a ka- kukfű-illat. Gyermekkora óta itt él, így ismeri a puszta minden rejtett szépségét, ismeri a puszta lelkét, amely

,.Fátylát bontja, fátylát vonja A széles határra,Hány ezer kép van felírva Bűvös fátyolára.“

Pusztán

De csak azoknak tárja fel bűvös szépségét, akik úgy szeretik őt, mint a költő:

„Már hogyne szeretném, hisz napom itt élem E földön, melynek nincs párja a világon.''

A lapályos Nyírségen szívta magába azokat a hangulatokat, amelyek átszűrődve lelke prizmáján, szívárványos színben tükrözik a homokos nyíri tájakat, a poros akácos utak aranyosan tündökölnek a lemenő nap fényében:

Aranyos a por is, amint a szél hordja.Amott az út mentén felverte a csorda,Fényesen csillámlik túl az akácsoron Aranyos gömbjével a falusi torony.

Nóta a tengeriről.Álmodozó hangulat fogja el, ha egyedül bolyong a virágos réten:

Mintha egyedül Lennék e világon,Körültem nagy, nehéz Meleg nyári álom

Száz fehér virággal, Száz tündér-mesével, A napsugár tüzes Arany szerelmével 1

Ezüst nyárfák.

Szinte hangulat-impressziókban vetíti elénk a forró nyár álmosító csendjét:

ömlik, terjed a széles nagy Déli meleg.Lassan hullnak a hamvas, nagy Mák-levelek.


Nehéz kalászok csendesen Hajlongnak,Ezüst sugarú nyári fény Fátyla alatt.

Altató.

Szereti a lankasztó nyáresti hangulatot is, amikor a falu kihalt, csendes. Csak az apróbb gyerekek játszanak a porban s egy-két öregasszony üldögél a ház előtt, a kis pádon. A tikkasztó légkör sűrített hangulata ez a pár sor:

Nyár van, csend van, csak néha Hallatszik egyik másik hangja Színtelenül, tompán, lágyan.„De jó meleg este van ma.“

Faluban.

Ilyenkor kinn van a mezőn a falu munkabíró népe s egész nap arat a szemérlelő, forró napsugarak alatt:

Rátűz a nap égő ölelgető fénye Kékruhás leányra,Gyolcsdnges legényre.

Aratás.

Magányos sétáin el-elhallgatja a mezők csodálatos koncertjét, méla zenéjét. Halkan rezzen a fű. Csendesen hullámzik a búzakalász- tenger. Búsan szól a gulya legelést-kísérő, egyhangú kolompja. Estefelé meg a tücskök vidáman rázendítnek és hangos cirpelésbe kezdenek. A tó vizében a békák, mint va’ami troubadourok bánatosan énekelnek a fehér vizirózsáknak.

Szénaillat árad a réten. Az akácsoros úton szénás szekér ballag, nesztelenül süpped a kerék a lágv homokba, porfelhő terjeng a nyomába.

De nem mindig ilyen békés, harmonikus a táj képe. Néha vad viharok szántanak végig a Nyírségen. Ilyenkor vidám boszorkánytáncát járja a szél a felkavart porral.

Kergeti a porfelleget a mezőn.Árkon, bokron, zöld vetésen, legelőn Dombtetőkre, — nyári szélvész vad árja Boszorkánytánc legvígabbját ott járja.

A falu csúfja.


A magányos nyárfák ugyancsak birkóznak a homokhordó széllel, s aztán elcsendesül a zúgó fergeteg, megered a langyos, nyári eső és lemossa a port a fűről, fáról, virágról. Száz meg száz frissen nyílott virág mosolyog a pirosló hajnalra. Tüneményes fény, s illat telíti a csillagos, nyári éjtszakát:

Sötétzöld éjjelen töndérlátó nyárnak Liliomos úton fénybogatak járnak.

Szálló fénybogarak, apró zöld csillagok.Liliom kelyhébe a szerelem fénye Kis zöld tüzet rakott.1

Az erdő hangja. XII.

Holdvilágos éjjeleken a boszorkány lányok (tündérek) csillagsugarakból fátyolt szőnek; majd csillaglángot szórnak széjjel augusztusi éjtszakákon. Az angyalok csillogó gyémánt-harmatot hintenek a virágokra.

Czóbel Minka különösen szereti a holdvilágos esték, éjfélek sejtelmes hangulatát, amikor a föld durva élet-árja elpihen. S jönnek az álmok, jönnek az emlékek. Baglyok, denevérek suhannak el a fák sűrű gallyai közt:

Sötétülő kertben Hangtalan siklanak Fejetlen madarak Lágytollú baglyok.

Baglyok.

A titokzatosság, álomszerüség szintén jellemző vonása az ő költészetének. A sejtelmek árnyképeiben gomolyog itt előttünk az egész élet. Szárnyaló fantáziája bennünket is magával ragad az ő titokzatos világába. Mi is szépnek látjuk vele együtt a forró nap hevében kiaszott nyíri tájakat; képzelete szivárványos színben ragyogtatja előttünk is a poros akácos utakat.

Legkevésbbé talán a tavasz ihleti dalra. Ez a költő lelki alkatával lehet összefüggésben. Inkább a finom pasztell színeket kedveli. A tavasz rikító színei kevésbbé vonzzák. A kikelet túlságosan erős fénye és illata kábítja. (Kőrisbogár. Az első hó.)

De ezen kívül a nyírségi klímának is része lehet ebben. A nyíri időjárás nagyon szeszélyes. Már színesedik, zöldül a táj, s megszólal az első tavaszi madár, a fecske. S ime egyszerre szürke hófellegek zavarják meg a tavasz langy nyugalmát, s a „fának, mely virulni vágyna,

66 K íbs Margit: Czóbel Minka és a Nyírség

új fagytól dermed minden ága“ . Aránylag rövid itt a tél, de viszont gyakoriak a késő májusi fagyok.

Tegnap tél volt, csak egy éj telt bele,Eljött a nyár lankasztó melege.

Fehér lepkék.

Máról-holnapra itt a nyári, tikkasztó meleg. A lapályos Nyírségen, a nádasok világában megkezdődik a víg élet. A sirályok, szárcsák, vadkacsák költőhelyet keresnek maguknak a zsombékos mocsárban, a vadvizek mentén.

A tóparti nefelejcsekről fel-felrebben a kék szitakötő. Távolabb a kalászos dombokon a kék búzavirág kedvesen integet, a piros pipacsok nevetnek. Az útfélen szerényen illatozik a kakukfű.

A Tisza-parton vígan sulykolnak a lányok, szétugrálnak, nevetnek, ha a futó hab megcsiklandja lábukat, vagy ha a ruha az úszó gallyba megakad. A leszálló nap heves fényt vet reájuk, megakad a halvány füzes bokrokba.

Kék-veres folt szétterítve zöld gyepen,Majd mellette fehér ingváll meglebben,Sárga kendő rózsaszínű virággal Incselkedik a fényes napvilággal.

Mosó lányok.

Az akácok ontják szédítő illatukat fehér virágkelyhükből. Mindenfele csupa élet, vidámság. De éppen ez az éles fény, hódító illat, tobzódó színpompa kábítja a költőt.

Szívesebben rajzolja az őszt a maga tompább színeivel, mert „szebb az alkony, kevesebb a vágya, forróbb a reménye". (Estefelé.) Az ősznek szimbolikus jelentése is van Czóbel Minka költészetében. Az ősz a hervadás, az élet alkonyának a jelképe. A sárguló falevelek a nyár elmúlásáról beszélnek. A heves szélroham elfújja levelét korai virágnak, késői virágnak. Csendes borongás kíséri a költőt az őszi sétáin:

A köd remeg, süvölt a szél,Körültem bánat, hervadás,Nagy néma csendes elhalás,Hervadt öröm, hervadt remény Az élet fanyar gyökerén.

A táncterem.


Czóbel Minikát élénken foglalkoztatja az elmúlás gondolata. Bizonyos meiankólia ott borong a táji költészetében is. A tavasz pezsdülő életébe belezúgja az enyészet dalát a vízi bika rémes hangja. A tavaszi virágos réten bolyongva már meglegyinti a tél fagyos fuvalma.

A nagy virágos rét Még zöld egészen,De már fehér lehét A télnek érzem.

Szent János-nap.A viruló nyárban meg egy-egy elsárgult levél figyelmezteti az

elmúlásra.Ködösek, egyhangúak az őszi tájak. A fényes holdvilág előtt hang

talanul repül a fehér köd szárnya, s lesepri a fákról a hervadt leveleket. Felettünk is ilyen nesztelenül siklik az élet, s jövőnk ködbe téved. Egyszerre csak ősz lesz, alkonyodik, ekkor már késő vágyra, tettre.

Temetési hangulat fogja el az ember lelkét az egvhangú, esős őszi napokon, amikor

Hullnak, hullnak, egyre hullnak Csendes esőcseppek.Sáros utcán, falu utcán Temetnek, temetnek.

Sárban.

A kerékvágás belevész a mély sárba, lesiklik a kátyú fenekére. „Rosszak az utak a nyíri határon, a jó Isten gondozza csak nyáron.'1 „Majd kiszárad, — a nép így mondja.“ Legfeljebb tökindával hányják tele a legrosszabb helyen. Elhagyatottan, fázósan ballag az út vándora a végtelenbe vesző sáros akácsoron, mintha sohase lenne vége a vándorlásának. A nyirkos hideg befészkel a nedves ruha szövetébe.

Amilyen az éghajlat, olyanok az emberek is. Szomorúak, egyked- vüek, mint a ködös, szürke tájak. Szótlanok, mint a hallgatag sík puszták. Czóbel Minka előszeretettel rajzolja a magányos, fáradt embereket. Megcsalt szerelmesek, elhagyatott alakok, kitagadott betyárok gyakoriak ezen a tájon. („Futó betyár.1* „őszi kép.“ „A táncterem.* „Virágtündér.** stb.)

De vannak derültebb hangú őszi tájképei is. Életet, hangulatot visz ezekbe, amikor ősz végefelé, vénasszonyok nyarán a napsugarak ragyogóan fénylenek a tágas falusi udvarok terebélyes nagy eperfáján. Amikor a vén akácok azt álmodják, hogy még nem tűnt el a nyár. Az elhagyatott őszi táj felett a nyár utolsó köszöntése, a hónapos rózsa késői virágának illata terjed. •


Napsugárnak minden forró csókját A levelek fukarkodva óvják.'

Őszi kép.

Kinn a mezőkön, a beláthatatlan perjés utak mentén a szél vígan lobogtatja a tengeri sárga pántlikáját. Itt is, ott is egy-egy piros fejkendő tűnik fel.

Susog a tengeri levél Selymes színűn, halvány sárgán,Madár himbál napraforgó Mélyen hajló, nehéz ágán.

A hét.

A dombtetőn „az egyes nyárfa sárga lángot égőn borit a sötét égre“ . A nyírfák fehéren világítanak az utak mentén. A szőlőkben vidám szüretelés járja. Édes szőlő van mindenütt, gyékényen, kosárban, mindenütt ott dong az éhes darazsak falánk népe.

Mosolygó aranyfényben fürdik az egész táj. Ökörnyál úszik a levegőben, s az egész tarlót ezüsttel vonja be, csillogó víztükörré változtatva a határt.

A tengeriföldeken, mint tarka virágok Eleven színekben sok dolgozó lányok.

Nóta a tengeriről.Törik, fosztják a tengerit, A suskóban szőke kis lány játszik, mel

lette szunnyadoz a tarka kis kutyája.Czóbel Minka az élet legapróbb részleteiben is meglátja a poézist.

Reális és részletes megfigyelő, közvetlen és meleghangú.

Fehér homokúton. holdvilágos éjjel Két csendes ökör jön megrakott szekérrel.Tengeri a kasban s a legtetejében Három óriás tök halvány kereksége.Két ember kíséri — ők is lassan lépnek.Nyugodt megfontoltan egy-két szót beszélnek,De aztán ajkukról a szó csak elmarad,Homokban a szekér nesztelenül halad.Békesség szívükben, béke a táj felett.Eszükben egyedül csöndes emlékezet.

Holdvilágnál.Munkás, napos nyárról elmélkedhetnek. Csendes kis fehér házak

békés nyugalma várja a munkában megfáradtakat. A gémes kutak már messziről hivogatóiag integetnek a tágas udvarokon. A kémények

69Kiss Margit: Czóbel Minka és a Nyírség

fehér füstje szállong az őszi alkonyaiban. Kenyérsütés, lekvárfőzés jó illata terjeng a levegőben. Elhangzott már a hazatérő gulya egyhangú kolompja a kerítése kalatt. A majorban még egy-két liba gágog, majd egy-egy kutya megugatja a fényes holdvilágot. Aztán csend, nyugalom borul a falura.

Vasárnap a templomba menő nép tarkítja az utcákat. Tempósan mennek elől a férfiak.

Nehéz csizmákkal egvmás nyomába, utánuk asszonyok nagy fejkendőkkel.Sárga bőrbundájuk cifrán kivarrva.

Majd a leányok jönnek erős rózsaszínben, keményített szoknya suhog utánuk; hajadon fővel, hűvös őszi szélben meglebben kék és piros pántlikájuk.Sötétzöld köténye van mindeniknek, mert most ez a falu divatja.

Vasárnap.

Gyakori kép ősz felé a pócsi búcsúsok tarka serege, akik hangos énekszóval vonulnak át a szabolcsi falvakon:

„Szabolcsi homokban a nap perzsel, éget,Ellepték az utat búcsújáró népek.Fátyolos kereszttel, piros lobogókkal haladnak Pócs felé hangos énekszóval."

Oligarcha.

így vonulnak a végtelenbe vesző poros akácsorok között, míg egy-egy falu alatt a perjés dombhátakon pihenőt tartanak.

Majd ismét itt vannak az egyhangú, esős napok. A nyíri emberek beszorulnak a füstös kis szobákba, ahol a hosszú estéken dohányfűzés, káposztagyalulás folyik az olajos mécsvilágnál.

Aztán lehull az első hó, fehér leplével lágyan takarja az alvó földeket. „Fehér nyugalom, titokzatos nagy álom" borul a nyírségi tájakra. A télnek is megvan a maga szimbolikus jelentése Czóbel Minka költészetében. A fárasztó élet után jön a tél: a béke, a nyugalom, a halál.

„Elnémul élet, gondolat A fehér szemfedél alatt."

Virághullás.


Ha eljön a kegyetlen hideg, nyíri tél, elnémul minden élet, még egyhangúbb, színtelenebb lesz a láthatár. Az akácok és a nyárfák ko- páran meredeznek a szürke felhős ég felé:

A fákon ülő varjú-reg olyan mint egy „Szénrajz.“

Kopár ágakra Varjak simulnak,Nagy fehér hópelyhek Csendesen hullnak.

Fekete varjuk Nagy nyárfák ágán,Fehér hó fénylik A varjúk szárnyán.

A kisebb fák egészen belevesznek a tél fehér havába. A hóviharok beseprik az utakat is. Egy hótenger az egész határ. „Csend, magány, némaság lepi el a tájat. Mérföldes hómezőn se ember, se állat.“ Minden hang belevész a végtelen fehér hullámokba. A távoli vonat moraja beletompul a süket fehérségbe, s mint szürke ködbe burkolt fekete árnyék szeli át a nagy havas rónát. Sivít a dermesztő szél, nyugtalanul rohan az ördögszekér a hómezők felett:

Rászürkül a hideg alkony Havas téli tájra,Hómezőket ember nem, — csak Farkas, róka járja.

Az edényes.

Csendesek a falvak, az erdők, a mezők. Alszanak a vén úri kertek is a puha hótakaró alatt, mintha valamely dúsgazdag úr hattyú fehér pelyhét szórta volna széjjel. Az erdő zöld fenyőfáin mint megannyi gyémánt csillognak a hókristályok. Vihar hordja a csillogó hópelyheket. Elszállt a dalos madár, csak a veresfejű harkály kopácsol a fák ágain. Meglesi a szerelmesek titkait és mesét mond róla. Időnként egy- egy vadászat zaja veri fel az erdő magányos csendjét, amikor úri szép vadászok, nehézkes hajtők harsány kacajától visszhangzik a hideg nagy rengeteg. (A bagoly.)

Fehéren állanak a kis falusi házak is a fanyar-kék februári légben. A kemény hideg reggelben muzsikaszó hallatszik az utcán. Lakodalom van. Cigányok ülnek a szekéren, legény táncol előttük. Más népi szokás is megzavarja néha a falu csendes téli álmát. Karácsony táján csikorgó fagyban betlehemesek járják végig a falut. Húshagyó kedden

Ambrózy Géza: 1940, a meteorológia tükrében 71

meg anarcsi szokás szerint a legények végig döngetik a pártában maradt lányok kapuját. Néha egy-egy úri szánkó csilingelése deríti a falu utcáit. Porzik a hó, repül a szán egyik kastélytól a másikig. Majd

Ismét csendes, néma a vidék,Élettelen, hideg fehérségöleli a földet. — ÁlmodhatAz öreg földünk most szép álmokat.

A dohány.Álmodhat a közelgő tavaszról, a virágok édes illatáról, a felébre

désről. Csupa szín, hangulat ez a költészet. Czóbel Minka mindent átlelkesít a maga közvetlen, nőies líraiságávai. A legfinomabb hangulatok világában él. Ragyogó képzelete csodálatos varázzsal vonja be a homokos nyíri tájakat, a poros akácos utakat, az aranykalészos rónákat. A Nyírség azonban többet is jelent számára, mint szülőföldjét. Végtelen pusztája a nyugalom szimbóluma. Régi várai, kastélyai, rejtelmes nádasai, fűzesei, árnyas erdői a titkok, a rejtelmek világa. Viszont jelképe ez Czóbel Minika lelkiségének is, amely egyfelől csupa nyugalom, egyszerűség, de ugyanakkor nagyvonalúság is, másfelől csupa titokzatosság, rejtelem.

Kiss Margit.

1940, A METEOROLÓGIA TÜKRÉBENA múlt esztendő rendkívül gazdag volt nagyjelentőségű esemé

nyekben. Gondoljunk csak Erdély és a keleti országrészek visszatérésére, az azt megelőző vészterhes, hónapokra, vagy a német hadsereg fényes haditetteire. Ez az esztendő hozta meg a cukorjegyet és sok más korlátozást is.

Mindezekhez a történelmet formáló eseményekhez járult az év rendkívüli időjárása is, amelynek kellemetlen hatásait közvetlenül mindannyian elszenvedtük, hátrányos következményeit azonban még most sem hevertük ki mezőgazdasági, általános közgazdasági és közegészségi vonatkozásokban. Nem látszik tehát fölöslegesnek, mégegy- szer visszapillantani a tavalyi év időjárási rendkívüiiségeire és kiemelni annak kivételes voltát a rendelkezésre álló statisztikai adatok alapján.

Nem mond újat az a megállapítás, hogy az 1940-es év hűvös, borús és csapadékos volt. Helyes képet azonban csak úgy kapunk, ha összehasonlítjuk más évek időjárásával; ez az összehasonlítás adhat csak számot arról, vájjon abnormis, vagy csak kisebb mértékben eltérő volt-e az időjárás menete. A feladat csak részletekben oldható meg,

72 Ambrózy Géza : 1940. a meteorológia tükrében

hiszen a légkör állapotának több egymástól többé kevésbbé független jellemzőjét kell vizsgálat tárgyává tennünk.

1. A hőmérséklet. Az évi középhőmérséklet 7,4C fok volt, ami egyedüláló adat Nyáregyháza 70 éves hőmérsékleti feljegyzéseiben. Csupán 3 hónapja volt a szokottnál melegebb, s közülük csak egy, melynek többlete számottevő, ez a november volt. Viszont a 9 hidegebb közül 5-nek hőmérsékleti hiánya jelentékeny, ez a január, február, március, augusztus és december. Az évi törzsérték 9,7 C fok, tehát végeredményben 2,3 fokkal volt hidegebb az év a normálisnál, s majdnem 1 fokkal hidegebb, mint az eddig leghidegebb 1875-ik év.

Az időjárás tudománya az évszakok határainak kijelölésénél nem alkalmazkodik a csillagászati határokhoz. A meteorológia téli hónapjai a december, január és február, a tavasziak a március, április és május és így tovább. Ha évszakonkint vizsgáljuk a hőmérséklet alakulását, a következő adatokat kapjuk; tekintetbe véve az 1939. év decemberét is:

három havi közép eltérés a törzsértéktőlT é l --------------------------- —6,7 C fok —5,6 C fokT a v a s z ----------------- 8.3 C fok —2,0 C fokN y á r ------------------------ 18,6 C fok — 1,1 C fokŐsz ------------------------ 10,9 C fok +1,0 C fok

Látható tehát, hogy a tél különösen zord volt, mert ilyen nagy eltérés a törzsértéktől ritkaság számba megy. Egyben fényt vetnek ezek az adatok a tavasz és nyár mostoha hőmérsékleti viszonyaira is.

A téli hónapok közül csupán az 1875. január volt hidegebb a múlt évinél, a február pedig az ezideig leghidegebbnek ismert 1929-inél is 0,3 fokkal volt hidegebb. Ez a szélsőség tehát már a második nevezetes adata az évnek. A tavaszi hónapok közül a március helyi vonatkozásban a harmadik helyen áll a hidegség dolgában. A nyáriak közül az augusztus ismét mélypontot hozott, mert az eddig leghidegebbnek ismert 1913-i augusztusnál 0,3 fokkal volt hűvösebb .Végül lejjebb tolódott az eddig mért legnagyobb hideg, az abszolút minimum is, amely eddig —27 C fok volt 1929. február 10-én. Az új adat —27,8 C fok február 18-án.

Végül nézünk körül az ország keleti felén és hasonlítsuk össze az évi középhőmérsékletet nehány környező állomás hasonló adatával.

Debrecen -------------------------------------7,8 C fokTúrkeve — -Tiszaörs (Heves)K a s s a --------Tárcái --------Ungvár —Nyíregyháza —

7,8 s ^


Városunk tehát szomrúan előkelő helyet kapott ebben a sorban, amennyiben csupán Kassa évi közepe kisebb, s Ungváré azonos a miénkkel.

2. A hideg és meleg napok száma. Kidomborodik az esztendő rendkívüli hűvössége azoiknak a napoknak a számában is, amelyeken a hőmérséklet nem emelkedett a fagypont fölé, (téli nap) amikor a fagypont alá süllyedt, (fagyos nap), amikor elérte a 25 fokot; (nyári nap) a 30 fokot, (hőségnap) és a 35 fokot, (forró nap). Az adatok mellett találhatók az átlagértékék és az eltérések is.

1940 átlagérték eltérésTéli n a p ----------------- 79 28 +51Fagyos nap ------------- 133 105 +28Nyári n a p ------------ 56 71 —15Hőség n a p ------------ 3 18 —15Forró n a p ------------ 0 2 —2

Ezek az adatok is a tél zordságát és a nyár hűvösségét igazolják.Vannak olyan évek, amikor a hőmérséklet egyszer sem száll le

—20 j.okig, s nincs bennük olyan nap, amikor nem emelkednék — 10 fok fölé. 1940-ben mindkét eset többször is előfordult. —20 fok alatti hőmérsékletet 7-szer mértek, s — 10 fok fölé 13 napon nem emelkedett a hőmérő higanya.

3. Felhőzet. Amilyen szélsőséges volt a hőmérséklet eloszlása, éppen olyan volt a felhőzeté is. Csupán 3 hónap, január, április és december volt a szokottnál derültebb, ezek közül is 2 téli volt, amikor a derültséggel erős hideg szokott párosulni. Rendkívül borult hónap volt a május, június és szeptember. Ebben a tekintetben a május érte el az 1899-ben eddig észlelt legnagyobb (borultságot, s az egész esztendő az eddig legborultabb 1919-es évet.

Ennek a szomorú ténynek tudható be, hogy a borult napok száma a normális 83-hoz képest 130 volt. Különösen jellemző ismét a május, amikor 2 borult nap helyett 14-et jegyeztek fel.

4. Nap fény tartam. A felhős ég megakadályozta a Napot abban, hogy Földünket áldó sugaraival elárassza. A napos órák száma különösen mezőgazdasági szempontból bír nagy jelentőséggel, s a tavalyi gyenge termés sok terményben éppen a kevés napsütésnek volt a következménye. A napos órák száma 1759 volt. Érdemes ezt az adatot is összehasonlítani más évek adatával, hogy érzékelhessük, mit vesztett ember, állat és növény egyaránt napfényben. A törzsérték 1933 óra. Legtöbb volt 1935-ben 2227, legkevesebb 1919-ben, 1819 óra. A múlt évi adat tehát sok éven át mélypontot fog jelenteni a megfigyelések sorozatában.

74 Ambrózy Géza: 1940, a meteorológia tükrében

5. Csapadék. Az eddig tárgyalt szomorú adatokhoz méltóképen, csatlakozik a csapadék múlt évi története. A szegényházi mérő 787 mm-t, a homokjavitó állomásé 828 mm-t mért. A valóságot az utóbbi alighanem jobban közelíti meg, mivel a szegényházi mérő többször nem működött. De mindkét eredmény messze túllépi az 580 mm-es átlagot és eléggé megközelíti az 1878-ban mért 877-es csúcsértéket. Ligtöbb esett júniusban, (többlet 150 százalék), márciusban (+80 százalék) és májusban (+ 75 százalék), viszont csapadékban szegény csupán a december volt.

Ha most azt vizsgáljuk, vájjon a csapadék milyen időbeli eloszlásban hullott, meg kell állapítanunk, hogy ez is rendkívüli módon tért el a mi éghajlati jellegünktől. A télre annyira jellemző csekély hótakaró helyett 2 hónapig félméteres hóréteg borította a talajt, s nyáron a ritkán fellépő záporok és zivatarok helyett kiadós csendes esők öntözték amúgy is vizes tájainkat. Ezt a körülményt az is mutatja, hogy egy hónapban sem érte el a napi csapadék mennyisége az eddigi maximumot, sőt ettől messze elmaradt. Ezzel szemben szinte minden hónapban jóval több volt a csapadékos napok száma a szokottnál, s ezekből is több a bőséges esővel járó, mint a kevés csapadékú. így érthető meg az a szokatlan jelenség, hogy a nagy záporok elmaradása ellenére az átlagos napi esőmennyiség a múlt évben 1 mm-rel meghaladta az átlagot.

A csapadékviszonyokat az alábbi táblázat tünteti fel:1940. Eltérés a törzsértéktől

Évi c s a p a d é k ------------- 826 +246 mmCsapadékos nap ------------- 153 + 25 nap1 mm-nél t ö b b ------------- 104 -9Egy napra e s i k ------------- 5,4 +0,9 mm

6. Szélviszonyok. A hűvös, csapadékos nyarat az okozta, hogy az északnyugati szél volt az uralkodó, amely az Atlanti Óceán északi tájairól hozta hozzánk a hűvös, páratelt levegőt. A zord tél viszont a hideg sarkvidéki levegő uralmának volt a következménye. Európa északi és északkeleti tájain szokatlanul hideg, száraz légtömegek gyűltek össze, amelyek aztán, mint a folyam, elárasztották az egész szárazföldet. A magyar medence, amelyet a Kárpátok sokszor megvédenék az ilyen hidegbetörésektől, most hátrányunkra alakította az időjárást, mert a hegykoszorú nem tudta védő feladatát teljesíteni, hiszen a hideg tömegek roppant vastagok voltak; a medence zártsága viszont akadálya volt annak, hogy innen ismét lefolyhassanak. A hideg levegő itt megfeneklett, s megszűnt a légcsere. Hiába került a hideg légpárna fölé többször is melegebb és párásabb levegő, hiába borult be az égbolt, hiába hullott a hó szokatlan bőségben, a hideg nem engedett. így jött létre az a szokatlan jelenség, hogy — 10 fokos hidegben is bőségesen hullott a hó.


Az év krónikája két kárt okozó vihart jegyzett fel, közülük különösen a második tett szert szomorú nevezetességre. Az első január 18. és 19én dühöngött, erősebb volt és igen nagy havazással járt együtt; utána napokig ásták az utakat s vasútvonalakat a több méteres hófúvásokból. Sok kerítés, kémény és cseréptető pusztult el a kétnapos tom- bolásban. A második február 10-én dühöngött, sem időtartama, sem ereje, sem a vele járó havazás nem volt olyan nagymértékű, mint az elsőé, ezért a támadt anyagi kár sem volt olyan nagy. De volt egy igen alattomos tulajdonsága, az, hogy a délutáni órákban tört ki, amikor sokan igyekeztek hazafelé a napi munka után. Február 10-e ezenkívül szombatra esett, a nyíregyházi hetivásárról tehát sók vidéki ember igyekezett hazafelé. Ez a körülmény magyarázza meg, hogy Szabolcsban 10 emberáldozatot követelt ez a vihar.

Előttem fekszenek e napok időjárási térképei, s felvetem magamnak azt a kérdést, vájjon nem lehetett volna elkerülni ezt a tömegszerencsétlenséget az időjárásjelentés megfelelő szövegezésével. A 10-én reggel készített térkép élénk szélre és lehűlésre engedett következtetni, de a délutáni események nyomait sem mutatja még; a változás egyrészt igen hirtelen következett be, másrészt a dúló háború any- nyira hiányossá tette már akkor is a nemzetközi adatközlést, hogy a térkép megkívánt pontossága és részletessége hiányzik.

7. Következmények. A fent ismertetett mostoha időjárás nem maradt hátrányos következmények nélkül. Télen a közlekedési akadályok megnehezítették a tüzelőanyag fokozott szükségletnek kielégítését. Hogy képet kapjunk az egyes telek fűtési szükségletéről, táblázatban közlöm az 1938—39 enyhe, az 1939— 40 szigorú és az 1940— 41 közepes tél u. n. fűtő fokszámát .Ezt úgy kapji^k, ha egy időszak, (pld. hónap) középhőmérsékletét kivonjuk a fűtött helyiség hőmérsékletéből, (pld. +20 fok), s ezt a különbséget szorozzuk az időszak napjainak számával.

1938—39 1939—40 1940—41D e c e m b e r -------- 638,6 654,1 793,6J a n u á r ------------- 610,7 948,6 702,7Február ------------- 504,0 826,5 512,4M á r c i u s -------- 542,5 623,1 480,5

összesen: 2295,8 3052,3 2489,2

Ezek a számadatok azt mutatják, hogy 1940. telén 35 százalékkal többet kellett fűteni, mint 1939-ben és 25 százalékkal többet, mint 1941-ben.

Mezőgazdasági szempontból az április—szeptemberi időszak csapadéka és napfénytartama a fontos tényező a hőmérséklet mellett.

76 Magyar Néző

Utóbbiról már szóltunk, lássuk most a csapadék és napfénytartam eloszlását a tenyészidő alatt, s hasonlítsuk össze azok átlagértékeivel.

1940 átlagérték eltérésCsapadék ---------- ------------ 513 354 + 159 mmNapfénytartam --------1235 1009 — 174 óra

A növényi élet legfontosabb időszakában tehát annyi volt a csapadéktöbblet, amennyi más években 2 hónapban hull. Ez magában- véve még nem lett volna ártalmas, ha a téli csapadék bősége nem okozott volna már amúgy is magas talajvízállást. Ugyanakkor pedig annyi napfény hiányzott, amennyit máskor egy normális tavaszi hónapban kapunk. Ez, meg a hőmérséklethiány nem tudta ellensúlyozni a sok nedvességet.

öszefoglalva mindezeket, megállapíthatjuk az adatok számbavétele alapján is, hogy az 1940-es év időjárása rendkívüli volt, s hátrányos vonásai annyira kidomborodtak, ahogy évszázadonkint csupán 1—2-szer szokott előfordulni.

Ambrózy Géza.

M A G Y A R N É Z ŐAZ EGYNYELVŰ ORSZÁG

Különösen 1938. óta idézték előszeretettel egyes magyar politikusok és historikusok azt a Szent Istvánnak tulajdonított mondást, hogy gyenge az egynyelvű és azonos szokású ország. A magyarság széles rétegei már kezdettől fogva bizonyos tartózkodással fogadták ezt az árpádházi magyar uralkodó részéről nehezen feltételezhető megállapítást, míg most egyik kiváló történettudósunk, a budapesti egyetem neves tanára, dr. Mályusz Elemér a Századok c. folyóirat legutóbbi számában megjelent tanulmányában a tudós alaposságával és a felsorakoztatott érvek és adatok egész sarával kimutatta, hogy a Szent István- féle intelmeknek az egynyelvű és azonos szokású ország gyengeségéről szóló tanítása a szöveg, illetve a szöveg egyetlen szvának a „regnum“- nak (országnak) helytelen értelmezésén alapult. Az általa felhozott adatokból világosan kitűnik, hogy a regnum alatt itt nem az egész ország, hanem csak a király környezete értendő.

Magyar Néző 77

„Nem arra buzdítja tehát Szent István Imre herceget — írja Má- lyusz, — hogy az idegenek tömegei előtt kitárva a kapukat és őket minden jóval ellátva, segítse nyelvűik, szokásaik, különállásuk megőrzésében, hogy azután „nemzetiségi álla!mmá“ tegye Magyarországot, hanem azt a kormányzati tanácsot adja fiának, hogy igyekezzék környeztében olyanokat is alkalmazni, akiknek nálunk nincs gyökerük, még nem forrottak össze a magyar társadalommal s így egész egzisztenciájuk a király kegyétől függvén, készségesen, gondolkozás nélkül végrehajtják parancsait."

Ellenkező esetben — ha t. 1. a regnum alatt országot kellene értenünk — úgy is értelmezhetnénk, hogy „Szent István, amidőn idegen tömegek betelepítésével, kedvezményekben részesítésével államát többnyelvűvé akarta változtatni, egyszersmind a magyarság népi egységének megbontására törekedett. Vájjon elhiggyük, hogy a legnagyobb magyar 'király népének halálos ellensége volt, esetleg oly korlátolt, hogy nem tudta mik lesznek eljárásának következményei? Vagy elhiggyük Szekfű régi értelmezését, hogy Szent István azért törekedett minél több idegen behívására, mert így remélt szert tenni olyanokra, akik egyrészt hasznos mesterségekkel segítettek építgetni az országot, másrészt alkalmat adtak az uralkodónak keresztény egyházi parancsok szerint gyakorolni a szeretetet e vendégekkel, hospesekkel szemben. Mivel az ilyesféle feltevéseknek semmi alapjuk sincs s így Szent Istvánt nem kell sem a magyarság vesztére törő zsarnoknak, sem a jámborság erényeit népe kárára gyakorló vérszegény álmodozónak tartam, bizonyára szabad eleve is feltételezni, hogy állásfoglalását a nemzetiségekkel szemben reálpolitikai meggondolások szabták meg. Elvei, mint utódainak az ő nyomdokain haladó eljárásából következtethetjük, oly módon érvényesültek a XI—XII. században, hogy uralkodóink a beköltöző németeket, cseheket, horvátokat, szlavónokat, ruténeket, vallonokat, bessenyőket, izmaelitákat kis csoportokra osztva széttelepítették az országban, még pedig azzal a határozott céllal, hogy mielőbb magyarokká váljanak."

„A jelek szerint — a bejött nemzetiségek — meg voltak elégedve a viszonyokkal — hiszen nem fordultak vissza — és természetesnek találták, hogy engedelmeskedve új, önként választott uruknak, odamenjenek, ahová az irányítja őket. Ugyancsak természetesnek kellett találniok, hogy ők, akik még semmi szolgálatot sem tettek új hazájuknak, nem számíthatnak kedvezőbb elbánásra, mint az a magyar lakosság, amely tömegével az állam és a társadalom jellegét meghatározta. Vagyis nem igényeltek oly előnyöket, kiváltságokat, szabadságot, jo-

78 Magyar Néző

gokat, amelyekkel a magyarság zöme sem rendelkezett. Más elbcínásban oly uralkodócsalád, amely népével, a magyarsággal jóban, rosszban összeforrott, nem is részesíthette őket. Ezen a magatartáson csak az ütközhet meg, aki kedvtelve nézegeti a XVIII. századi magyarországi gyarmatosítás képeit, s természetesnek találja, hogy az idegenek az akkori uralkodóház dédelgetett kedvencei voltak, akiket otthonukból elkergetett magyarok helyébe, azokénál sokkal jobb körülmények között telepítettek le. De miért kelljen az Árpádokat a XVIII. század szellemében gyarmatosító királyoknak tekinteni? Meggyőződésünk szerint első uralkodóházunk legfőbb kötelességének magyar népe megerősítését tartotta és így távol állott tőle, hogy azt idegenek kedvéért meggyengítse. Nincs oly elvetemült ellenséges propaganda, amely ezt a magatartást kifogásolhatná.“

A továbbiakban többek között még ezeket írja Mályusz: „Lehet, hogy mindaz, amire fentebb utaltam, s amit dolgozatomban szintén szépítgetés nélkül elmondottam a magyar királyság XI—XII. századi asszimilációs törekvéseiről, majd a politika megváltozásának okairól, az első percben megüti az olvasót. Főleg, ha sokszor hallotta a történettudósok és politikusok ellenkező értelmű szólamait s így megszokta, hogy a ma egyedül helyes nemzetiségi politikát, Szent István korába visszavetítve, ezeréves, örök, változatlan irányvonalnak tartsa. Nem könnyű illúziókról lemondni — egy hangzatos jelszóról talán még nehezebb — s belenyugodni, hogy a szentistváni nemzetiségi politika nem Szt. Istvántól származik. Úgy érzem azonban, hogy nincs ok sajnálkozni a ködképek eloszlása miatt. Nem lesz szegényebb múltúnk, ha nagy királyainkról többé nem fogjuk hinni, hogy szándékosan vagy tudatlanul gyengítették népüket az idegenek tömegeinek beköltözteté- sével, s ha mai nemzetiségi politikánk megfogalmazását nem egy idegen származású klerikusban, az Intelmek szerzőjében ismerjük fel, hanem azt hangoztatjuk, hogy a XIII. századtól kezdve reális tényezők a társadalmi fejlődés és államélet eredményéül bontakozván ki ez a politika, életréhivója, szerzője maga a magyarság. Nincs semmi okunk szégyenkezni amiatt, hogy a XI—XII. században a beköltözők magyarrá tételére tudatosan törekedett államunk.'*

A fentiekben közölt idézetekben csak nagy vonásokban ismertettük az említett tanulmányt. Szemlénk hasábjain is hozzá kívántunk ezzel járulni ennek a kérdésnek a tisztázásához, a téves felfogás kiküszöböléséhez, mert nem közömbös, hogy a magyar társadalom nagyjaink- ról helyes vagy téves ismeretekkel bír.

V. E.

Holmi 79

H O L M IVESZTESÉGEINK

A szabolcsi kulturális életnek, s közvetlenül a Bessenyei Társaságnak és a Szabolcsi Szemlének az 1941. év első ífeláhen három súlyos vesztesége volt. Í941. januárjában eltávozott városunkból végkép a Társaság irodalmi szakosztályának vezetője, d r . S z i k l a y L á s z l ó , aki a kassai kereskedelmi akadémiához került tanársegédnek. Dr. Sziklay László hete4ígl éven ke[gjzti;l- vett részt a s z í olcsi kulturális munk.i-_

'banT s IcfékerulésStől “Kezdve a Z “ TitöTsu pillanatig lelkes és igaz munkása volt irodalmi életünknek. Kiváló szakértője volt a szlovák kérdésnek, s ebben a minőségében írt cikkei szemlénkben is nem egyszer érthető feltűnést keltettek. Azok közé a munkások közé tartozott, akik értéküket nem önmaguknak kamatoztatták, nem bújtak el a „szigetre", hogy onnan jótanácsokat és „világmegváltó" gondolatokat szórjanak szét, kritizáljanak, de mindig csak szavakkal tegyenek, de semmiben ne exponálják magukat, s nyíltan ne merjék hangoztatni véleményüket. Ott volt az irodalom, a népművelés a szabolcsi~i epl~élet fellendítése területén végzett minőén nnml.dDan, ott voli a magyar nemzeti gondolat minden jelentős szabolcsi megmozdulásában, s csak ennek köszönhette,*' i hogy egész rövid idő alatt keveseknek kijáró határozott tekintélye volt jialal kora ellenére is, a varos _i l l e t mj- reiben. Sziklay Lászlónak is. épen állásfoglalásai miatt voltak ellenségei, bírálták őt is, de aki őszinte és józan kritikus, annak el kellett ismernie, hogy hetedfél év alatt többet tett Nyíregyházi éti Szab olcs lsn)lnrniáért mint sokan akiknek pedi előbb lett rolna ez a kötelességük. A Bessenyei-Társaság irodalpii szas u - talyának vezetői széliéből távozott, melynek útját határozott irányok felé egyengette, s komoly célkitűzések közt az utolsó pillanatig rendíthetetlenül vitte a keresztyén és nemzeti gondolat útján. Finom meglátásai és a lényeget mindig meglátó bírálatai meggyőztek mindenkit arról, hogy komoly érték a szellemi élet minden területén, aki a maga szellemi értéke mellett a magyarságban, sajnos oly ritkán jelenlevő aktivitást is vérében hordta. Ezért volt eredményes munkássága, mert nem „köldököt szemlélt", nem „bogarászott"

és nem kialakulásokat várt, hanem tiszta eszményiség szolgálatában élt és cselekedett. S ha ehhez hozzávesszük, hogy Sziklay László tanári hivatásában is a legelsők közt volt Nyíregyházán, else rangú nedaiimíiis. s minden felettese ál-

"TáT is elismert komoly neveioeovénisétf, az még inkáES láthatja, hogy benne egész embert vesztett Nyíregyháza, aki nemcsak tanári hivatásában, de a hivatása rendelte kulturális munka területén is tökéletesen állta meg a helyét. Tudományos működését már a öafrr‘>ri>|)i egyetem is méltányolta, amikor szakelö- ad5í~físzttel tüntette ki- a magyar állam áthelyezésével pedig megadta a fiatal tanárnak a legméltóbb jutalmat, aki új állomáshelyén bizonyára rövidesen még sokat fog hallatni magáról. Nyíregyháza mindenesetre egy nagy értékkel lett szegényebb. kulturális életében olyan ür támadt, amit aligha lehet egyhamar betölteni. A Bessenyei Társaság, a szabolcsi kulturális élet, a Szabolcsi Szemle olyan értéket veszített benne, akinek hatása még itt él köztünk, s mi melegen tartjuk azért, hogy sokszor büszkén elmondhassuk: A miénk volt! S úgy érezzük: A mienk marad sokáig!

Husvétkor távozott el körünkből az a finom női egyéniség, akit mindenki tisztelt és szeretett Nyíregyházán, s akire igazán joggal büszke is lehetett Nyíregyháza, és egész Szabolcs vármegye: Mérei Ferencné dr. Juhász Margit, a Szabolcsi Szemle társszerkesztője. Szintén állami kinevezést kapott férjével M érei Ferenc dr.-ral együtt Kolozsvárra ottani állami iskolához. Távozásuk igen érzékeny vesztesége Nyíregyházának, mert bennük tisztaszellemű és felfogású emberek távoztak el abból a körből, ahol igaz megbecsülésnek örvendhettek. Mérei Ferencné a Bessenyei Társaságnak talán legértékesebb írói egyénisége volt, s azok közé a kevesek közé tartozott, akik Szabolcson kívül is komoly megbecsülésnek örvendtek. Budapest irodalmi világában, különösen a Napkelet köré csoportosuló írói körökben neve fogalom volt, aki finom meglátásaival, komoly tanulmányokon alapuló írásaival, mélyen a lélekbe néző essayi- vel igazán szép helyet vívott ki magának a magyar irodalmi életben, Még mind jól emlékezünk arra a páratlan sikerre, ami Meótiszi ének c. regényét kísérte a magyar irodalmi életben, s

80 Holmi

mindnyájan úgy érezzük, hogy a Társaságunk irodalmi szakosztályi ülésein elhangzott finom megjegyzései, találó bírálatai vezető és irányító szelleműek lesznek további irodalmi életünkben is. Mérei Ferencné majd három évig volt a Szemle társszerkesztője, s ez idő alatt folyóiratunk irodalmi cikkeire nagy hatást tett. Nívóban és értékben igen nagy emelkedés állott be épen az Ö közreműködése, válogatása és komoly bírálatai folytán, amik mindenkit térdre kényszerítettek, elhallgattattak, s lefegyvereztek, de ha kellett, fel is emeltek, biztattak és munkára is serkentettek. Ezért fájó különösen Juhász Margittól elbúcsúzni, mert ö is azok közé tar-

-*■ tozott, akik Nyíregyházának talán semmit, de akiknek Nyíregyháza so1r min

' dent köszönhetett az irodalmi élet területén. Nemes egyénisége, halkszavú, finom bírálatai és költészetének pompás lelki meglátásai sokáig fognak itt élni körünkben. Férje, dr. Mérei Ferenc távozásával érdekes egyéniség vált meg Nyíregyházától. Mérei Ferenc csöndesen szemlélődő embernek látszott azok előtt, akik csak felületesen ismerték. Alapjában pedig határozott világnézetű, komolyan és mélyen emberekbe néző harcos ember volt a mi körünkben is. Erősen történeti szemléletre való beállítottságában sohasem tekintetté a- történelmet öncélnak, ellenkezőleg, mindig az élet tanítómesterének, s a szintétikus látásmódjával át tudott fogni múltat és jelent egyszerre, hogy azután abból a jövő felé utat mutasson. Szellemtörténeti módszerrel dplgozott, s bírálataiban, akár citckeiben mindénűfF annak a sze'h- lemtörténeti iránynak volt a híve, melyet nálunk Szekfű és Horváth emeltek igazi magyar síkba. Ezeknek a nagy mestereknek hatását érezte is mindenütt az, aki Méreit közelebbről vizsgálta, anélkül azonban, hogy mindez az ő egyéni színeit elhomályosította volna. Tevékeny és harcos szellemét igazolja egyéb tevékenysége is, melyet különösen az ifjúsági irodalom terén fejtett ki. A Reménysugár c. ifjúsági lap kiépítése és szerkesztésének magas nívóra való emelése elsősorban az ő érdeme.

Mindezek a fájdalmas veszteségek a munkára kész és hajlandó emberekben egyébként is szegény Nyíregyházát egy újabb nehéz kérdés elé állítják kulturális viszonylatban: Honnan szerezzük meg

\ az utánpótlásokat? Erre a kérdésre feleletet alig tudunk ma adni.

Hungarus.

BARCZI GÉZA: MAGYAR SZÓFEJTÖ SZÓTAR

Ez a szófejlő szótár elsősorban a művelt magyar közönségnek szól. Aligha képzelhető el ugyanis müveit magyar ember, kit nyelve múltja ne érdekelne, de különösen a magyar szókincs eredete tarthat számot a nem szakember figyelmére. A szavak eredetükkel és a hozzájuk kapcsolódó színes művelődéstörténeti tanulságokkal, azonkívül, hogy bepillantást engednek a nyelv múltjába s ezen keresztül a nemzetnek gyakran történeti adatok híján ködös előidőibe, mindenki számára érthető nyelven is tudnak beszélni.

A magyar közönség eddig nélkülözött ilyenszerű munkát, pedig hogy szükség van rá, azt megmutatják a lépten-nyo- mon felbukkanó laikus próbálkozások, melyekkel tájékozatlan szerzők súlyos tévedéseket terjesztenek az érdeklődő közönség körében. A z alkalmi szófejtők rendesen úgy vélik, hogy ha két nyelv egy-egy szava hang alakjában és jelentésében hasonlít egymásra, a két szó azonos eredetű, sőt ezeken a tudománytalan elgondolásokon akárhányszor délibábos nyelvrokonsági elméleteket építenek föl.

A szó történetének ismerete nélkül származtatása, egybevetése tudománytalan és a legtöbb esetben hamis eredményre vezet. A szófejtőnek a nyelvek életére és változásaira vonatkozó elvekkel és törvényszerűségekkel tisztában kell lennie és sok történelmi, művelődéstörténeti és néprajzi ismeretre is szüksége van.

E szótárnak nem az a feladata, hogy a tisztázatlan kérdések megoldására törekedjék. Ehhez évtizedek és egész nyelvnemzedékek áldozatos munkájára van még szükség. Áldozatos e munka, mert egy-egy szófejtés néha hetekig , tartó kutatást jelent, s eredménye mindössze két-három sor a szófejtő szótár- , bán. E munka voltaképen századokkal < ezelőtt kezdődött, szakadatlan folyik és J sohasem ér véget. A szótár tudós szerkesztője, Bárczi Géza nem is akart egyebet, mint e tevékenység eredményeinek fontosabb részeit megismertetni a ma- J gyár közönséggel. A szótár a teljes magyar szókincsnek csak egy részét öleli fel, mindazáltal megtalálja benne az olvasó a köznyelv szókészletének minden fontosabb alapszavát kb. 6000 címszóban, valamint a gyakoribb származékokat is.

A rendkívül nagyjelentőségű munkát a . Királyi Magyar Egyetemi Nyomda ad- I ta ki.

Holmi 81

VAJTHÓ LÁSZLÓ: HALHATATLAN MAGYAR IRODALOM

A magyar irodalom történetének a nagyközönséghez szóló kevés népszerű összefoglalása van. Ezek legtöbbje azonban csak azzal szolgálja az olvasót, hogy színesebb jelzőkkel mondja el a tudomány megállapításait. A z irodalom viszont annyira személyes ügye az olvasónak, az élményből fakadó kapcsolatok annyira bensőségesek, hogy egy népszerű és valóban a nagyközönségnek írt irodalomtörténetnek módszerében is újat kell alkotnia, ha céljául a közevtlen megismertetés feladatát tűzi maga elé. Úgy érezzük, Vajthó László könyve az első, amely eléri ezt a célt. Nem irodalomtörténetet ír. A z irodalmat ismerteti, a sokszázéves magyar irodalom halhatatlan alkotásait, nagy írói egyéniségeit. Mellőz minden adatot, mely kívülesik címében feltüntetett feladatán, csak a halhatatlan irodalom alkotásait vizsgálja és magyarázza. Szellemes előadása, óriási anyagísmerete, nagyszerű stílusa vonzóvá teszi előadását, regénynek kijáró érdeklődéssel és nem lankadó figyelemmel olvassuk fejezeteit.

A kötet azonban nemcsak összefoglalja a mai irodalom halhatatlan értékeit, de önálló tájékozódásra is segít. Függelékül a magyar versek ritmusát ismerteti, oly szemléletes és meggyőző módszerrel, hogy segítségével az olvasó elé egyszerre ismeretlen szépségek tárulnak. Kiegészíti még a nagyhivalású kötetet a Mit olvassunk? tanácsadó, mely a magyar irodalom történetének legjelesebb alkotásait szedi sorba.

Vajthó László könyve az az eddig még hiányzó munka, mely végre szerves kapcsolatot fog teremteni a művelt o lvasó és a halhatatlan magyar irodalom között.

Megjelent a könyvnapra a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda kiadásában.

WESTSIK VILMOS: HOMOKI VETÉSFORGÓK 10 ÉVI ÜZEMI EREDMÉNYEI

A könyv tisztán szakmunka, ismertetése e hasábokon tehát látszólag nem indokolt. Mégis szükségesnek láttuk a vele való foglalkozást, hiszen a Bessenyei Társaságnak van nép- és tájkutató szakosztálya, s bizony e könyv anyaga azonkívül hogy földművelő népünknek elsőrangú szaktanácsokkal szolgál, első

rendűen tájkutató; ezért a laikus is haszonnal forgathatja.

Megismerhetjük belőle azt a csendes, de annál eredményesebb munkát, amely 10 év óta a nyíregyházi homokjavító kísérleti állomáson a szerző szakavatott vezetése mellett folyik. Szabolcs vármegye nagy kiterjedésű területeit durvaszemcséjű homok borítja, amely a talajnedvességet nem tudja tar-; talékolni, s a tavaszi viharos szelek szár-/ nyán könnyen vándorol helyről-helyre.i A keletkező buckák homokjának meg-1 kötése s mezőgazdasági kihasználása el-í sőrendü érdek. A homok javító állomás: 10 év óta végzett tervszerű kísérleteket/ e kérdések minél tökéletesebb megöl-1 dása céljából, s kimagasló eredményeket tud felmutatni. Ha ezek az eredmények! mezőgazdasági lakosságaink közkincsévéí válnak, s ha fel is használják őket, úgyí vármegyénk mezőgazdasága nagy fejlő-] dési lehetőségek birtokába jut,

A bevezető rész rövid vonásokban is- ■ merteti az utolsó 10 év időjárását, a homokjavító állomás feladatait, fekvését és talajviszonyait. A következő fejezet tartalmazza azokat a kísérleteket, amelye-' két a talaj javítása és a terméseredmények növelése céljából elvégeztek. A ’ egkűlönbözöbb vetésforgók trágyázási eljárások és termelvények sorakoznak fel, és évtizedes átlageredmények szemléltetik az eljárások használhatóságát, A szerző biztos kézzel kalauzolja az olvasót. rámutatva előnyökre, hátrányokra és lehetőségekre, Tekintettel van mindazon körülményekre, amelyeket a szabolcsi gazdának figyelembe kell vennie. A következő fejezet elénk tárja a kísérletek pénzügyi oldalát, amely mindenkit

. meggyőzhet arról, hogy a talajjavítás a szabolcsi homokon kifizetődő vállalkozás, amely bőven kárpótolja a gazdát munkájáért és a befektetett tőkéjéért. Az utolsó fejezet végül részletes utasítást ad a különböző trágyázási eljárásokra és talajelőkészítésekre.

A munka úgy a szakirodalom, mint a a szabolcsi vonatkozású könyvészet nagy nyeresége,

Ambrózy Géza.

VITÉZ MIKESY SÁNDOR: SZABOLCS VÁRMEGYE KÖZÉPKORI VÍZNEVEI.

A szerző rövid tanulmányában Nagy- Szabolcs vármegye tiszabalparti vizeinek az eredetével foglalkozik. Alig-alig megtört úton indult el. Természetes tehát, hogy figyelmét a nagy terület több vízneve elkerülte. (Pl. a Bánffy-család ok

82 Holmi

levéltárában felsorolt hene-i tavaké is.) vizsgálódása körébe azonban így is be vont kb. százötvenet!

Felkészültségét és akaraterejét semmi sem bizonyíthatja jobban annál, hogy e meglehetősen nagyszámú helynévből mindössze tizenhatot (10.6 százalék) hagyott magyarázatlanul.

Amennyiben az író a tanulmányt doktori értekezésnek szánta, — céljának megfelelően. — csaknem kizárólag a nyelv szabályait vette figyelembe. De így is érdekes eredményeket ért el! Ilyen pl. az ajak-i Ajakas-tó magyarázata. Erről lígyanis azt olvassuk a kis munkából, hogy olyan tónak volt a neve, amelyiknek csak kifolyása volt. (5. 1.) Vagy ott van a beszterec-i Bőve-tó névmegfejtése! Erről is meglepetéssel láthatjuk, hogy a fehér jelentésű szláv belavá-ból származott. (7. 1).

Véleményünk szerint azonban a helynevek magyarázatánál a nyelvet és annak szabályait kizárólagossághoz — vagy feltűnő túlsúlyhoz — még sem szabad juttatnunk. Ez könnyen tévútra vezethet bennünket. így történt ez nála — elsősorban, — a bezdéd-i Penthel tónév fejtegetése alkalmával. Ez a víz. — akár a Bővé, — egy szlávos nevű községben fekszik. Ezért egy kakas jelentésű szláv szóból is magyarázta. (25. 1.) Ha azonban előbb a magyar néprajz-ot is figyelembe vette volna, bizonyosan mást mondott volna róla. Ősi soron ugyanis volt egy pendely nevű háló is. S ezt a Magyar tájszótár szerint bizonyos helyeken péntel-nek, — vagy pentöl-nek is — mondták. (II. k. 111. hasáb.) Ennek a halfogó eszköznek. minden bizonnyal több köze lehetett egy szabolcsi halászóhelyhez, mint bármiféle kakasnak. Ennél is különösebb eredményhez jutott azonban az író akkor, amikor a Kapus folyónevet magyarázta. Ennél már a történelmet is csak tekintetbe vette. így a nevet előbb a török eredetű. — porta jelentésű — kapu szóhoz kötötte hozzá. Ezt pedig a török fajú, kék-kend nevű néppel hozta összefüggésbe, amit ismét határőr szerepében állított elénk. Ezt megint az országvédő gyepűvonal-lal hozta vonatkozásba. A folyóról, végezetre is azt mondotta, hogy nem tartja lehetetlennek egy gyepű, — ha jól értettük, — a kékcse-i gyepű — kapuja közelében való folyását. Ez a névmegfejtés szerintünk nem megnyugtató. Mindentől eltekintve. — azt sem tartjuk bizonyosnak, hogy a Kékese helységnév, melynek kedvéért pedig az egész magyarázat készült. — valóban a kék-kendekre emlékeztet-e bennünket? Egy

szerűbb és hihetőbb is lett volna a megfejtés, ha a folyó nevénél egy, a ítét- köz-ön szerfölött elterjedt, — ősi — itt híd-nak mondott — halfogó építményből éspedig^ a cégé bői — próbált volna kiindulni. Ez a halászszerszám, mint Hermán Ottó halászattal foglalkozó — közismert — nagy művéből megtudhatjuk, folyókat is átfoghatott. Az építmény felső része különben hídszerű volt. Az alján, magán pedig a kaput is meglehetett találni. Ebbe eresztgették le a kámzsa-háló-t. (1. k. 150—2. 1.) A demecseri két Hidalia és Vereshíd is csak ilyen szerszám volt. S hogy a Kapus folyó is csak erről az alkotmányról ne- veztetödött el arra nézve a vitéz Mi- kesy által megjegyzés nélkül említett, — de minden bizonnyal a folyónál magánál fekvő — Kaposhyda helység nevét is bizonyságnak tekintjük.

Az írónak tehát a nép életére, — s az erről szóló tudományra. — a néprajzra nagyobb gondot kellett volna fordítania. Hangsúlyozzuk azonban itt azt, hogy kifogásolni valót feltűnően keveset találtunk a tanulmányban. Mire való volt hát az előttünk ismert és általunk becsült író tévedéseinek a publikálás a?... Ennek nagyon egyszerű a magyarázata: A nála tapasztalt tudást és lelkesedést mi rendkívüli értékeknek tartjuk. Ez a meggyőződésünk egy elhallgató. — mindent jóra tudó — megemlékezés után vesztett volna az erejéből. így azonban még mindig őszintén tudunk hinni magasra törésében: Szabolcshoz kapcsolódó terveinek, álmainak a va- lóraváltásában.

Dr. Nyárády Mihály.

FEKETE LAJOS: DELeLÖ NAP

..Sötét hegyek és sötét emberek,hogy is lehettem köztetek gyerek" —

csendül meg a csodálkozó kérdés Fekete Lajos ajkán, akinek válogatott verseit „Delelő nap" címen nemrég jelentette meg a Láthatár. És valóban: mi sem értjük a dolgot. Nem ért|ük, hogy ebből a sötét környezetből. ahol — mint a költő megállapítja — sokszor ütött tanyát a szeretetlenség és a faji gyűlölködés, hogyan indulhatott el a szeretet, az egyszerűség és a magyar felelősségtudat dalosa.

Érdekes utat járt be: Délerdely, Vajdaság, Budapest. S erről az útjáról egy valamit egész bizonyosan hozott magával: szeretetet. Feledhetetlenül megtanult szeretni a gyűlölködés birodalma-

Holmi 83

bán — az apja tanította meg, hogy a szeretet mindenkoron a legnagyobb hatalom. S gyermekkora megszépült emlékein keresztül jön rá, hogy egymás megértése tette gyönyörűvé a szegénység éveit, s ez volt a vértje annak a dü- ledezö kalibának, amelyben a kis család lakott.

A kora-fiatalság nagyon erősen él a lelkében. Szinte bódító mámor szállja meg, mikor a régmúlt színei, illata és ízei visszakísértenek. Kertjüket a tüzes csodák kertjének látja, — s talán az is volt: hiszen az övék volt, csak az övék. Mélyen belevág még most is a szívébe szolgájuk, az öreg Gregor bánata: meghalt a lánykája, a kis szolgáló. S a vén Gregor ajkáról a halál kisidőre elviszi az éltető mesét, hogy később annál erősebben buzogjon fel.

Szép volt, — de elmúlt. S a megérkező férfikor elhozza magával az első nagy csalódásokat. Ezek a csalódások elöbb-utóbb minden férfi alatt megremegtetik a földet, (s ez az első csalódás úgy szükséges a jellemkialakuláshoz, mint az első siker, az első csók és első ütés), — de az ő kiábrándulása és való- radöbbenése különösen nagy, és egész életre szólónak látszik. Azt még megérti, hogy a Vajdaságban számára nehéz az élet, s a csonkország útjaira lép. reméli, hogy várják, hisz’ szükség van rá. Csalódik. S keserű öngúnnyal görnyed a1 fehér papír fölé, hogy a magyar főváros fénypompájával körülvéve sötét odújában gyertyafénynél írja verseit, mert villanyát — azt kikapcsolták. S nincs más hátra: vállalni kell a szürke hétköznapokat, a harcot a megélhetésért. s a költőnek szükséges élmények helyett az éldegélést. De mégsem. Segít magán. S ami mellett mi közömbösen megyünk el, abban ö megtalálja az élményt. A bezáruló párnás ajtók előtt megtorpan. — egy pillanatra úgy érzi magát, mint kisfia, aki az egyforma ajtók között nem tudja, honnan csendül meg az édesanya biztató hangja — . de aztán új erőre kap. A leegyszerűsített élet nem szürkül el. hanem megvillantja számára a dolgok igaz értelmét. Hisz' az egyszerű életben is megtalálta a családot, a szerelmet, a szeretetet, a mindennapi száraz kenyeret, kicsi dolgokban rejlő nagy szépségeket s a delelő nap perzselő sugarát, amely elébe odaveti mellkasát, hogy megtisztuljon minden szennytől. Ami ezeken felül van, nem múlhatatlanul szükséges. — sőt talán így is lehet mondani: teljesen szükségtelen. Úgy érzi, hogy nem sötét odúban van. hanem kilátótoronyban, ahon

nét mindent lát: mélységet és magasságot egyaránt. S már arra is elég erős, hogy másért kiáltson. A Dunaparton két éhes gyerek szemétből kihalászott barackmagokból vacsorázik:

„Barackmag! hát ebből lesz az élet? A z erő? (a legszebb férfiének).A szemétből lesz férfikar, izom, vágy, ölelés és ős szerelmi szomj?Isten váltsd meg a kicsinyek éhét, ne legyen a földön éhező nép, bús elnyomottak, bősz hatalmasok, és ne legyenek pusztuló magok."

Hevesebben kezd dobogni a szíve, amikor az emeleti ablakokat merész várandós cselédasszony tisztogatja. Jaj, mi lenne, ha most jönne egy „vad fájás, egy kis szédület".

Ha másért fáj ilyen hevesen a szívünk, akkor nagyon erősen élünk. O is erős akarattal él már, találkozik az életet adó magyar földdel, s most már csak néha jön kesernyés mosoly az ajkára. Ilyenkor jegyzi meg: „Nincs nehéz halál, csak az életnek van súlya."

S ha csalódás éri. akkor is talán csak azért fáj az olyan nagyon, mert magyar földön kapta az ütést. Az egész életben az a legkeserübb, hogy úgy látja: még mindig nem tudunk igazán élni, és „ma ismét az a jó magyar, ki hallgat, nyög és nem dalol." Szomorú, hogy a magyar költőnek (s talán már csak a magyarnak) kell kilós cipóval a hóna alatt rohannia a halhatatlanság felé. Itt meddők a nagy akarások. Pedig a magyar „nyiltszemű, okos, drága nép", amely őszintébb és emberibb jövőt érdemel.

S túl minden esztétikai célon, ezért él, akar és dalol Fekete Lajos. Érzi és tudja: sorsunk és végzetünk a magyariög.

S az ö számára jövő és költői cél is: „S ha földem, maroknyi népem munkálásán megrokkanok, hanyatfekszem és magamra e rögből sírhantot kaparok ..

Salzmann György.

KENYERES IMRE: REJTELMES IRODALOM.

„V askoriban élünk: s ez nemcsak a szó szoros értelmében igaz, hanem úgy is, ahogy általában véve a szellemi fejlődés megtorpanásait, a hanyatlás és zűrzavarok korát jelölik evvel a szóval.

84 Holmi

Nemcsak Európa, hanem az egész világ vajúdik: egy nagy kor hanyatlásának és új, eddig csak sejtett, de semmiképen sem ismert heroikus időszaknak körvonalai bontakoznak ki előttünk s ennek a kibontakozásnak mi vagyunk a szenvedő alanyai. Hogy is mondta Remé-nyik Sándor? Csak úgy emlékezetbőlvetem ide egy-két szavát, így szemléletes: , . . . óh, nem az alázat, csak a meg- alázottság íia i. . . „vagyunk", . . . görbülő átm enet. .

Ezt a vajúdást talán a legjobban az irodalom érzi meg. Egyrészt azért, mert a korváltások örök törvényszerűségei szerint eddig szenteknek hitt alappillérei ismét meginogtak: műfajok kerültek válságba, szent és sérthetetlen formák és módszerek lettek sablonokká, új« műfajok, formák bukkantak fel, amelyekkörül szűnni nem akaró vita folyik; — de másrészt és főleg azért, mert a k ö z ö n s é g, az elengedhetetlen harmadik tényező, aki nélkül minden légüres térben mozog és halott, egyre kevesebb és kevesebb érdeklődést mutat az irodalom iránt, a kor izgalmai és irama elvették türelmét a hosszú és gondos olvasástól; olcsó és könnyű szórakozással csillapítja az egyre jobban tornyosuló gondoktól táncoló idegeit.

Kenyeres Imre ezen a bajon akart segíteni. Könyvecskéjét annak a k ö z ö n s é g n e k írta. amely a nyugodt béke éveiben igényes és müveit olvasógárda lehetett volna. — ma pedig legfeljebb detektívregények és olcsó film- giccsek narkotikumával él. Hatalmas feladat: az irodalomtól elpártolt, sőt sokszor megvető közönséget visszavezetni az igaz forráshoz: — irodalom filozófiával! Aki ismeri a mai intelligenciánk csak mának-élő, tiszavirág-életű, élvezetekre, szórakozásra berendezett szellemiségét, azt mondja, hogy meddő kísérlet a Kenyeresé, mert akiknek tulajdonképen szól, az első lapok után unottan teszik félre.

És még|Sem! Kenyeresnek nemcsak célkitűzése, hanem módszere is alkalmazkodik a korhoz. Jól ismeri olvasóját, minden gyöngéjét. Tudja, hogy a mai embernek jáiék és szórakozás kell; mozi, cow-boy, szellemek beszéde. A könyv elejére azt írta. hogy eredetileg az i f j ú s á g tájékoztatására készült. Minden sorát élvezi a kor felnőtt olvasója is. Ügyesen tudja a legbonyolultabb mondanivalóit is úgy kifejteni, rögtönzött párbeszéd, szimbolikus utazás, rádióvita stb. segítségével, hogy azt a legidegesebb legtürelmetlenebb olvasó

is élvezni tudja — mégse veszi sohase észre, hogy bizony, egy kissé a Iá é r t ék e l t é k , mert játszanak vele a nemes cél kedvéért.

S épen ezért — a szakembernek Kenyeres könyve tanulságos olvasmány. Bemutatott módszere egy jottányit sem von le jelentöségéböi, — sőt. Minden írástudót megtanít egy fontos módszertani szabályra: a tudomány és művészet nem alkuszik meg és nem veszít komolyságából. ha tekintettel van olvasói' ra, közönségére, — nem is annyira szellemi színvonalára, mint inkább türelmi, idegességi fokára. A könyv l é n y e g e azonban: komoly irodalomfilozófia,amellyel a szerző kristálytiszta vizet öntött a pohárba, — a legelemibb lélektani kérdésektől a legbonyolultabb problémákig mindazt szervesen fölépítette, amit ma az irodalom alap-kérdéseiről tudunk, vagy tudni vélünk. U j kevés van benne, nagyjából minden alapvető gondolata közismert tény és fejtegetéseinek minden célja, hogy újat mondjon. Re n d s z e r b e foglalta az irodalom kérdéseit, hogy megszerettesse az irodalmat: s ezt a célját tökéletesen el is éri.

Világos és áttekinthető. Ezzel fölébreszti az olvasás vágyát. Végcélja az: s mintha az egész könyvnek címe is lehetett volna: „M it és hogyan olvassunk."

Maga az irodalom csak nyert ezzel a könyvvel. Úgy erezzük, elsősorban közönséget, népszerűséget. De sok kérdésben tisztullabb látást is: sőt, — s ez a könyv másik nagy jelentősége, — sok zavaros, a mai időkkel összefüggő mű- laji, formai probléma megoldási lehetőségét. S mindezt úgy, olyan formában, hogy a kamasz-gimnazistától kezdve az írástudóig mindenki megérti. Ábrák, öszegezések segítik elő a megértést. Ügyesek, szemlélletők ezek az ábrák, összegezések. Csak egy a hibájuk, — s ezt a nagyközönség nem, csak az írástudó veszi észre, — sokszor merevvé tesznek bonyolult, élő lelki folyamatokat, matematikává egyszerűsítik le az irodalmi alkotás titokzatosságát. Persze, ez már megoldhatatlan feladat volna: úgy szemléltetni, hogy m i n d e n megmaradjon. Nem is rójuk föl a szerzőnek a dolgot: hiszen értjük, hogy mit akart.

Hasznos könyv, jó könyv. Most már csak egy a fontos: minél többen vegyék kezükbe a n a g y k ö z ö n s é g sorai közül. Nem fogják letenni, míg végig nem olvasták, — tudjuk!

Sziklay László.

Holmi

SZABÓ ISTVÁN: A MAGYAR PARASZTSÁG TÖRTÉNETE.

E könyv szerzője igen értékes szolgálatot tett a magyar közönségnek és a magyar életnek azzal, hogy minden nagyigényüségtöl menten világos képet ad a rendelkezésére álló szűk keretek között a magyar parasztság történetéről. A magyar paraszt ezeréves útja via dolorosa volt, amelyen megértéssel, részvéttel csak ritkán találkozott. A történelem — ha nem is a historizmus értelmében — az élet tanitómestere, s ha e könyv szerzőjét követve megtekintjük a magyar parasztság előbb említett útjának fontosabb állomásait, értékes szempontokat nyerhetünk nemzetpolitikánk számára, amelynek talán éppen most kell lefektetnie az eljövendő évezredek alapjait.

Szerzőnk, mielőtt a parasztság történetének ismertetésébe belekezdene, a parasztság fogalmát világítja meg, felsorolva azokat az elnevezéseket, amelyek mind egy fogalmat takarnak. A parasztság fogalmi tartalmának felsorolása nem könnyű feladat. Aki a mai politikai szempontok és jelszavak alapján indul el, az éppen úgy nem jár helyes úton, mint aki gazdasági síkon mozog. A jobbágyság — a„parasztság'‘ -gal teljesen egyenlő értékű elnevezés — a rendi társadalom az a nagy réteg volt, ■ amely felölelte mindazokat, akik nem tartoztak a kiváltságos rendek sorába. A nagy latitudc-vel rendelkező társadalmi réteg nem volt egyszínű, hanem lépcsőzetesen rétegelt, amelynek alsó és felső elemei között szinte áthidalhatatlan szakadék tátongott.

Az egységes jobbágyosztály a XIII— XIV. századbal alakult ki. A nomád magyarság szolgaelemeitöl kiinduló fejlődés tehát elég lassú volt. Ennek a jobbágyságnak legnagyobb kincse a költözés szabadsága volt, s túlnyomólag földmíveléssel foglalkozott, mert az ipar és a kereskedelem a kialakuló városokban talált otthonra. Az 1351. évi kilencedtörvény egységesen állapítja meg a jobbágyság terheit, melyek arányosak voltak az általa birtokolt telek nagyságával. A z egész telek szántóföldje 20— 30 hold volt, de akadunk nagyobb és kisebb telkekre is. A tulajdonjog a fö ldesúré volt, de a jobbágyot abból ok nélkül nem lehetett kimozdítani.

A középkori magyar jobbágy sorsáról tovább szólva, szerzőnk kitér részletesebben azoknak a terheknek tárgyalá

85

sára, amelyek az állammal, a földesurával és az egyházzal szemben terhelték a jobbágyot, s amelyeknek során mind az állam, mind a földesúr igénybevette a munkaerejét is. Hogy szolgáltatásai az akkori viszonyok között milyen terhet jelentettek ránézve, erre vonatkozólag kevés adat áll rendelkezésünkre. Hogy a vagyonosodásnak is volt lehetősége, arra nézve több példát találunk, de a zsíros gazdagság mellett az ínséges szegénység is helyet foglalt.

A jobágyok egy-egy kis templom köré csoportosuló falukon élik a bíró vezetésével a maguk névtelen életét a bölcsőtől a koporsóig. Pereik az úriszék, vagy fellebbezés esetén a megye ítélöszéke elé kerültek, ahol megint csak uraik ítélkeztek ügyeikben.

A jobbágyság lelkében azonban élt a magasabb életszínvonal után való vágyódás, mert a középkor vége felé mind nagyobb számban költöznek be az új városokba, amelyek ezt biztosítani tudják számukra. A föld tulajdonosai nem hajlandók ezt a folyamatot tétlenülnézni, s a XV. sz. vége felé már sor került időnként a költözés szabadságának felfüggesztésére is. A városi jobbágyság szabad parasztbirtokossággá alakulha tott volna át, s ennek jelentőségét mai szemmel sem lehet félreismerni. Az emelkedésben meggátolt társadalmi réteg keserűsége Dózsa gyászos végű forradalmában robbant ki, amely után ajobbágy sorsa a földhözkötöttséggel a mélypontra zuhant. A földesúr növekvő majorsági földjén robotoló örökös jobbágy költözködési joga szerepel ugyan a 16. századi országgyűléseken, de amikor megadták, olyan sok kikötéssel tették, hogy ez nem változtatott a röghöz kötöttségén.

A török hódítás nagy területekről törölte le a színmagyar lakosságot, s a felszabadító háborúk után az állam és magánosok telepítések által igyekeztek a népíelen területeket értékesebbé tenni.A telepítéseknél, Trianont előkészítendő, az udvarhű idegen elemek részesültek előnyben. Ezeknek a jobbágyoknak urukhoz való viszonyát már szerződés határozta meg. Az örökös jobbágyság harmadik századában tehát a jobbágyság egyes elemeinek helyzete jelentősen javult. A XVIII. sz. elején a felvilágosodás humánus szemléletétől érintett államhatalom siet a jobbágy segítségére, bár az államot erre a lépésre elsősorban pénzügyi érdekei késztették, A század elején felállítják az állandó hadsereget, s ennek fenntartására új adót vezetnek be. Mivel a nemesség

86 Holmi

nem adózott, az állam majdnem kizárólagos fenntartója a Jobbágyság lett. Ilyen formán állami érdek volt, hogy a jobbágy terhei urával szemben csökkenjenek, mert így annál erősebb támasza lehet az államnak.

A z úrbérrendezés Mária Terézia alatt következett be, s egységesen szabályozta a jobbágy jogait és kötelességeit.

Az elvetett mag hatalmas erői tovább dolgozva 1848-ban szakították széjjel végleg a parasztság százados kötelékeit. Az 1848. évi IX— XIII. t.-cikkek eltörölték az úrbért, a jobbágyot teljesen szabaddá tették, a földesurak kármentesítését pedig „a nemzeti közbecsület véd-paizs" alá helyezték. A törvényből következő új rend részleteit az abszolutizmus kormányzata szabta meg, amely a majorsági parasztság kérdésének rendezésével is megpróbálkozott. Ezt azonban csak az 18%. évi 25. t.-c. hajtotta végre.

A jobbágyság felszabadítása előH egyesek aggodalmaiknak is kifejezést adtak. Ezeknek valami igazuk volt is, ha az utolsó évtizedek árveréseire és a parasztbirtok széttöredezésére gondolunk. Ezért azonban a liberalizmus felelős, amely szabaddá tette a parasztot, de tovább nem törődött vele. Ennek tanulságait a liberalizmus alkonyával le kell vonnunk, mert minden kétségen felül áll annak igazsága, aminek hangoztatásával szerzőnk fejezi be könyvét, hogy a földdel összeforrott erős és kemény parasztság az a forrás, amelyből a nemzet mindig ifjító és megújító erőt meríthet.

A szerző a történetírás legmodernebb módszerével dolgozva, világos előadásban és eleven színekkel ismerteti tárgyát. A legújabb feldolgozások mellett levéltári anyagra, így szabolcsi adatokra is hivatkozik. A könyv olvasása hasznos tanulságokkal szolgál.

Svéda Pál.

MAGYAR IRODALMI ALMANACH AZ 1941. ÉVRE

(írták: Lovass Gyula. JankovichFerenc. Molnár Kata. Ottlík Géza. Jékely Zoltán, Örley István, Rónay György, Soős László, Takáts Gyula, Sötér István, Toldalaghy Pál és Thurzó Áron, Felelős kiadó; dr. Bak János.)

Magyar irodalmi almanach az 1941. évre . . . Világszerte pergő ágyutűz, népek, nemzetek tűnnek el és születnek újra. problémáktól vemhes a vén föld.

itt bent, szükebb hazánkban, szociális kérdésről, nemzetiségi kérdésről, gazdasági kérdésekről írnak a toll forgatói, lázas a készülődés a jövőre, a nemzetnek minden tartalékerejét össze kell szednie hogy épen, erősen, vidáman kerülhessen ki a nagy tülekedésből.

S akkor a magyar irodalom néhány fiatalja összeáll, hogy megszólaljon, megmutassa magát, kikövetelje magának az érdeklődést a sok kínos gond pokoli zűrzavara ellenére is. — Az „irodalmi almanach" valamikor a kényelmes polgári élet, a gondtalan hétköznapok gazdag megszokottságának szinte magától értetődő velejárója volt: apáink számára az újévnek épen olyan természetes kelléke. mint a kéményseprő, vagy a postás örökké változó és mégis egyforma kis könyvecskéje. Ma: — merész kiállás. Hitvallás a nagy zűrzavarban az írás felsőbbrendűsége, a szó szépsége, maradandósága mellett. Az irodalmi almanach írói nem szónokolnak, nem építenek nagy terveket a jövőre, nem taglalják sok, vagy kevés hozzáértéssel a jelen nagy problémáit: írnak s ezzel hitvallást tesznek amellett, hogy a művészet — hivatás.

Nagyon tehetségesek. Nemcsak azért, mert t u d n a k írni: prózájuk színes és lenyűgöző, versük. — egyik-másik kivételével, — remekbe-ötvözött műalkotás, sajátos, egyéni izekkel, — hanem azért is, mert írásuk élettel van tele. Alig akad az egész gyűjteményben halavány mondat, fakó szín, kevéssé, vagy túlexponált kép. S ebből a szempontból különösen novelláik tökéletesek. Szinte valamennyi: zárt egység, egy-egy élet-, vagy lélek-mozzanat fölnagyítása. Csak be kellene keretezni s kép lehetne a falon, egy igényes műélvezö gondosan berendezett fogadószobájában.

Igen, ez jellemzi őket: az igényesség, Igényesség az ízekkel, színekkel, hangokkal, élményekéi, mindennel szemben. Mintha nem is volna más céljuk, mint

papírra vetni és megvalósítani azt, ami s z e b b e t jelent a zűrzavaros jelen hétköznapjainál.

S épen ezért: akiben még a történtek ellenére is megvan a igényesség a szép élet felé, az nagyon élvezheti ezt az almanachot. Aki művészi élményt vár az olvasmányától, — annak ez az almanach valóban: élmény. Akinek mégvannak műfaji igényei, az ezt a könyvet kielégülten teheti le.

De: — de épen itt a bökkenő. Vannak-e az irodalom örök lüktetésében zárt műfajok, kiegyensúlyozott formák, j — az irodalommal szemben vajon c s ak

Holmi 87

ú g y lehetünk-e igényesek, a h o g y az almanach írói? Mert az letagadhatatlan, hogy világuk: egy kicsit még mindig a XIX. század. Problémáik: polgári problémák, a szónak abban az értelmében, amelyet a magyar irodalomban talán a Krúdy— Márai vonal jelez a legjobban. Pedig mint mindig, amióta magyar irodalomról beszélünk, ma is vannak f e l a d a t a i n k , írói feladataink, amelyeknek elmellőzése nemcsak mulasztás, hanem — s elsősorban: minden műfajitökéletesség és minden igényesség ellenére is feladása mindannak, amit magyar író egynéhány száz év óta sajátos magyar irodalmi feladatnak ismer. A magyar író tiszte: nemcsak művészitiszt, hanem nemzetnevelési is. Semmiesetre sem gondolunk itt holmi hordóról kiáltozó, demagóg ál-írói feladatokra. Csak arra a nemes, örök hagyományra, amely Sylveszter János óta Vörösmartyn keresztül A dy Endréig a magyar irodalom egyik legsajátosabb jellemvonását jelenti.

Neveli-e ez az antológia az ízlésben elmaradt, szűklátókörű magyar olvasóközönséget? Számíthat-e rá, hogy kinyitja ezrek szemét és új kort teremt, mint az Auróra hajdanán? Aligha. Lo- vass Gyula pompás novellája a kisváros fülledt problémáit vetíti az olvasó elé, Jankovich Ferenc verseiből a népi származású polgár nosztalgiája lüktet a falu felé, — de egészben véve az almanach kevesek, szalon-igényesek, ismételjük — rendkívüli irodalmi csemegéje marad.

Sziklay László.

A BESSENYEI TÁRSASÁG MUNKÁJA

Az újjáalakított Bessenyei-Társaság elsöévi munkája a társaság megszervezése után azonnal megindult. Minden vonalon lázas sietséggel kezdődtek meg a tervszerű célkitűzések, s egy évi munka után nehány adattal a következőkben számolhatunk be a társaság munkájáról:

Az irodalmi szakosztály október 28-tól májusig 12 összejövetelt tartott. Ezeken dr. Sziklay László elnök programmot adott. Tóth Béla (Debrecen) a vidéki irodalmi életről adott elő, Margócsy Emil- né novellákat mutatott be Szohor Pál és Belohorszky Ferenc Bessenyei Attila és Buda tragédiája c. müvét ismertette, Vikár Sándor zenetörténeti előadást tartott, Rezessy Zoltán Az irodalom és a nemzeti közösség címen, Móricz György Az olasz irodalomról, majd Leopardi életszemléletéről adott elő. Dr. Pap

György a humanista irodalomról, míg Kiss Margit Czóbel Minka költészetéből mutatott be érdekes képeket. Az előadásokat mindig vita és megbeszélés követte. Külön kell kiemelni azt a két ösz- szejövetelt, melyeken a társaság „utánpótláscsapatait" mutatta be a nagyközönség előtt. A helybeli önképzőkörök reprezentánsai szerepeltek előadásaikkal, verseikkel, tanulmányaikkal a nagyközönség előtt. Egy alkalommal a leányközépiskolák, másik alkalommal a fiúiskolák önképzőkörei mutatkoztak be igen szép sikerrel.

Á táj- és népkutatószakosztály hat ösz- szejövetelt tartott az év folyamán. Az első alkalommal dr. Vácz Elemér a szakosztály programmját ismertette, s beszélte meg a szakosztállyal a jövő terveket. A következő alkalommal Mendöl Tibor egyet, tanár tartott előadást Táj és nép címen, míg december hóban Mester Miklós adott elő a nagynyilvánosság előtt Erdély nemzetpolitikai kérdéseiről. Januári felolvasó ülésén Nyárády Mihály, Lgnéczy Sándor és Svéda Pál mutatták be tanulmányaikat. Februárban Kring Miklós Helytörténelem címen adott elő, júniusban pedig Mády Zoltán dr. A magyar népkutatás feladatairól mondott el igen értékes megállapításokat. Ez a szakosztály szervezte jan. 9— febr. 5-ig társaságunk népfőiskolái tanfolyamát. Ennek munkájáról, alapos szervezettségéről, valamint előadásairól és eredményeiről a népfőiskolái tanfolyamról kiadott és az előadásai nagyrészét tartalmazó külön kiadványunk számol be 15 ív terjedelemben alaposan. Most csak annyit említünk meg, hogy minden reményünk megvan egy Népfőiskolái Ház létesítésére, amihez szükséges összeget az állam juttatja népfőiskolánknak. Ezzel a megoldással biztosítva volna a népfőiskolái tanfolyamunk népfőiskolává való kiépítése, s ezzel az első állandó nem felekezeti alapú népfőiskola létesítése.

Zeneiskolánk eredményesen működött második esztendejében határozott fejlődést mutatva meg. Részletes és alapos beszámolót tett közzé épen kiadványaink között, mely megmutatja, hogy a további fejlődésnek határozott útjai megvannak, a jelentésből kiemeljük, hogy az iskolának az elmúlt tanévben 120 növendéke volt, 3 nyilvános hangversenyt tartott, s záróünnepélyén jelen volt Kazacsay Tibor orsz. főfelügyelő is, aki teljes elismerését fejezte ki a hallottakon és látottakon. A zeneiskola további szervezése folyamatban van.

Képzőművészeti szakosztályunk de-

88 Homli

cember hónapban helyi művészek közreműködésével szép és sikeres kiállítást rendezett a Városházán.

Március hó 30-án tartotta meg a Bessenyei Társaság évi hagyományos Besse- nyeí-emlékünnepélyét, amelynek illusztris előadója Szabolcs szülötte: Milotay István, az Uj Magyarság főszerkesztője, or- szággyülési képviselő volt, aki A z A lföld Széchenyi, Petőfi és Kossuth lelkében c. tartott mélyhatású előadást. Ez alkalommal adta át Szohor Pál elnök Milotay Istvánnak és Korompay Károly dr-nak a Bessenyei-emlékérmet. A díszülésen az elnök Bessenyei Györgyről emlékezett, míg az áll. tanítóképzőint. énekkara magyar népdalokat mutatott be. Az ülés után tartotta meg a társaság hagyományos Szbolcsi Szemle-ebédjét, amelyen a Bessenyei-serleggel Korompay Károly dr. mondott beszédet, Belo- horszky Ferenc pedig átadta a főszerkesztőnek a Szabolcsi Szemle utolsó 3 évfolyamának egy börbeköttöt példányát. A z ebéden még sokan felszólaltak, köszöntve Milotay Istvánt és azt a törhetetlen munkásságot, melyet évtizedek óta a magyarság érdekében végez.

Kiadványaink sorozatában eddig már 8 szám jelent meg, ezek közül csak 4 mint Szabolcsi Szemle különlenyomat. Megjelent 3. számként a Bessenyei-irodalom dr. Belohorszky Ferenc összeállításában, 6. számként két kötetben az idei népfőiskolái tanfolyam előadásai 15 ív terjedelemben, s 7. számként a Besse- nyei-Társaság zeneiskolájának évkönyve, míg 8. számként dr. Vácz Elemér összeállítása a népfőiskolások leveleiből. További számok előkészületben vannak.

Jelenleg 173 előfizető tagunk van, s a tagszervezés továbbra is folyamatban van.

ZENEISKOLÁNK

A zeneiskolák Országos Szakfelügyelője 321— 939. szám alatt, szept. 29-én kelt leiratában értesítette az akkor még „Szabolcsvármegyei Besenyei Kört" a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 1939. szept. hó 27-én kelt 19281/H l. sz. rendeletéről, mely szerint „megengedte, hogy a Bessenyei Kör Nyíregyházán zeneiskolát nyithasson és tarthasson fenn1 .

Ez a rendelet egy hosszú idő óta vajúdó kérdésnek a végére tett pontot.

Dacára a meglehetősen későn jövő engedélynek, már okt. 1-én meg is kezdődött a tanítás a zeneiskolában, egyelőre az igazgatóval együtt három, majd a nö

vendékek létszámának szaporodásával később négy tanárral.

A z első évben 69 növendék iratkozott be .Az évvégén megtartott kiváló sikerű növendékhangverseny és eredményes vizsga megmutatta, hogy a zeneiskola nagy hiányt pótol s a modern és korszerű zenetanításnak igazi melegágya lett Nyíregyházán. Ennek lehet tulajdonítani, hogy a második évben már 120 jelentkező volt, akik kevés kivétellel szorgalmasan ki is tartottak s levizsgáztak az év végén. Természetesen emelni kellett a tanárok létszámát is s az 1940/41. iskolai évben az igazgatóval együtt hat tanár látta el a zeneiskolai órákat. A tanárok az igazgató kivételével, Debrecenből jártak át, legnagyobbrészt az ottani városi zeneiskolától.

Legfelsőbb rendelet értelmében nagy súlyt helyeztünk a zeneiskolában működő tanárok képzettségére. Csak Zeneművészeti Főiskolát végzett oki. zenetanárok taníthatnak zeneiskolánkban.

A zeneiskolának sajnos nincs még önálló helyisége. Egyelőre a Leánykálvi- neum ad neki szerető otthont. Nyíregyháza város pedig évi 550.— P segéllyel támogatta az anyagiakban igazán nem bővelkedő zeneiskolát.

A Bessenyei Társaság vezetősége meg van győződve arról, hogy | az elhanyagolt és lesüllyedt nyiregy- 1 házi zenekultúrát felemelni és felszínen : tartani csak egy ilyen zeneiskola állandó 2 és ínindíg inkább terjeszkedő működése I mellett lehetséges. Zeneszerető közön- 1 séget nevelni kell, s ehhez idő. türelem I és szakszerű oktatás szükséges. N éhány! meghívott vendégművész, zenekar, vagy.l kamara-együttes szerepeltetése még nem IL zenekultúra, annál is inkább nem, mert I érdeklődő közönség sincs. Olyan nagy I városban, mint Nyíregyháza, feltűnő ez a * zenei analfabétizmus és közömbösség. I Csak egyféle módon lehet segíteni rajta: J egy olyan zeneiskola által, melynek ta- f nárai a város zenei életét tevékenyen I irányítják. Erre van hivatva a Bessenyei I Társaság zeneiskolája, mely épen hiva- * tásánál fogva úgy a hatóságok, mint a j közönség részéről minden támogatást I megérdemel.

A Bessenyei Társaság áll. engedélye- I zett zeneiskolájába az 1941—42. tanévre I beiratkozni a zeneiskola igazgatójánál ' Vikár Sándornál lehet (lakás: k Uj-u. 12. Telefon: 831.). A zongora, zeneszerzés és hegedű főtanszakokon a havi . tandíj 12.— P, a játékos zenei előkészítő ii tanfolyamon (zeneovoda) havi 5.— P *Melléktanszakok: zeneelmélet, összhang- ® zattan, zenetörténet és esztétika.

Nyíregyházi Termény- és Aruraktár Rt.Nyíregyháza.

Fiókraktár Rakamaz Szesz szabadraktár

Zsák- és ponyvakölcsönzés. — Olajgyár. Gabonanemüek bizományi adás-vétele.

Elfogad: tárolás, kezelés céljából mindenféle mezőgazdasági szemesterményt, bort, szeszesitalt, szalonnát, stb. Jutányos kamat mellett lombardkölcsönt nyújt.

Trieszti Általános Biztosító Társulat(Assicurazioni Generáli) főügynöksége

Elfogad : Tűzbiztositásokat, életbiztositásokat, betöréses-lopás elleni biztosításokat, baleset és jégkár elleni biztosításokat kedvező feltételekkel és méltányos dijakkal.

Hajdúszoboszlói gyógyfürdőma már európai hirü. - Fedett gyógymedencék, ivócsarnok, inhalatórium, strandfürdő. — Páratlanul eredményes fürdő-, ivó- és belélegző kúrák. — A fürdőt Hajdúszoboszló 73 és 78 fokos sós — jódos — brómos — hidrokarbonatos hévvizei táplálják. 3000 liter forróviz percenként. — Magyar és németnyelvű ismertetővel készséggel szolgál a fürdő igazgatósága.

Mindenféle nyomtatványok, folyóiratok, eljegyzési és esküvői kártyák, névjegyek, eredeti rajz szerinti cégkártyák, egy és több szinben jutányos áron készülnek

Orosz Károly nyomdaüzemébenNyíregyháza, Bercsényi-utca 3. sz.

TELEFON:5-77.

A Bessenyei Társaság kiadványai:1. Dr. Vácz Elemér: A zsidóság elszaporodása Szabolcs me

gyében. Ára: 1 pengő.2. Gombás András: Peregj orsó, peregj! Ára: 50 fillér.3. Dr. Belohorszky Ferenc: Bessenyei-irbdalom. Á ra :

1.50 pengő.4. Dr. Kring Miklós: Helytörténelem. Ára: 50 fillér.5. Dr. Nyárády Mihály: Kék község történelmi földrajza.

Sajtó alatt.6. A második szabolcsmegyei népfőiskolái tanfolyam elő

adásai. I. k. Ára: 3 pengő. — II. k. Ára: 1.20 pengő.7. A Bessenyei Társaság zeneiskolájának 1940/41. évi mű

ködése. Ária: 50 fillér.8 Dr. Vácz Elemér: Magvetés, részletek a Szabolcs vármegyei

népfőiskolások dolgozataiból. Ára: 1 pengő.S Jósa Jolán: Bessenyei György (hangjáték). Ára 1.50 pengő.

10. Kiss Margit: Czóbel Minka és a Nyírség. Ára 50 fillér.A kiadványok beszerezhetők: Nyíregyháza, Újságból!

Nyíregyházi GÉnÉreskedelmi RészvénytársaságNyíregyháza, Zrínyi Ilona-utca 7.

Sürgönyeim: Nyírgabona. Telefonszám: 221. és 448.

Foglalkozik a gabonaüzlet minden ágával, valamint mezőgazdasági termények vételével és eladásával.

Nyomatott Orosz Károly nyomdaüzemében, Nyíregyháza, Bercsényi-n. 3. Telefon: 5-77.

szerkesztŐk: belohorszky ferenc j^knary ......nekem, tudom, nem felel meg s ezért nem is...

Documents