szerver otthonra - opensuse 11.4
TRANSCRIPT
1 Szerver otthonra
Opensuse 11.4
Szerver otthonra I. – A hardver
Ebben a leírásban részletesen bemutatom, hogy hogyan állítottam össze egy fájlmegosztásra
használatos hálózati kiszolgálót otthoni célra. A szerver elsőrendű feladata az, hogy bármely
belső hálózatban működő számítógép számára elérhetővé tegyen közös használatú fájlokat,
dokumentumokat, egyfajta közös háttértárként szolgáljon. A fő ok, ami miatt egy ilyen
kiszolgálót kellett beüzemelnem az az, hogy az egyik-másik gépen létrehozott, módosított
állományok rendszerezhetősége nem volt hatékony, a mentések és megosztások között egyre
inkább nőtt a káosz.
Ma már kész megoldásokat lehet találni hálózati tárolókra, melyeket röviden NAS-nak is
neveznek. Ezekből nem túl széles a választék, de aki ilyenben gondolkodik, az bizonyára talál
magának megfelelőt. Több ilyen eszköz tesztjét is elolvastam, illetve tájékozódtam árak felől
is. Jelenleg 2011 közepén 80E forint környékére teszem azt a NAS eszközt, ami már egy
közepesebb kategóriában elmegy és az igényeimnek megfelelne. Ebbe már bele van
kalkulálva a winchesterek ára is. Két winchesterrel számoltam, ugyanis egy olyan eszközbe,
ami központi tárolóegységként működik célszerű legalább 2db merevlemezt beépíteni
RAID1-ben, hogy esetleges meghibásodása esetén elkerülhető legyen az adatvesztés. Ezzel az
igénnyel, kapásból kiperegtek az egy tárolórekeszes NAS eszközök, azaz az olcsóbb kategória
nagyja. A többi NAS pedig árban nagyon drága. 80E forintból már számítógépet lehet
összerakni és azt úgy konfigurálja az ember, ahogy neki tetszik, több célra is használható,
tehát a lehetőségek sokkal szélesebb skálán mozognak. Ennél fogva úgy döntöttem, hogy
magam építek össze egy szerver gépet.
A követelményekről annyit, hogy lényeges az elfogatható méterű tárkapacitás, ez minimum
500GB, illetve az alacsony fogyasztás, aránylag csendes működés.
Hosszas tájékozódás után az alábbi konfiguráció állt össze:
alaplap: Gigabyte GA-D425TUD 1,8GHz Intel Atom processzorral memória: 2x 2GB Kingston 1333Mhz DDR3 2x Western Digital Caviar Blue 500GB 5400RPM 2,5″ HDD 1x Toshiba 60GB 5400RPM 2,5″ HDD EPC2 mini-ITX ház + 75W tápegység
Az alaplap
Erről annyit érdemes tudni, hogy egy mini-ITX méretű Gigabyte gyártmány, melyen szinte
minden szükséges hardver integrálva van, közöttük a processzor is. Intel NM10
chipkészlettel rendelkezik, mely támogatja a DDR3 memóriákat egészen 4GB kapacitiásig. A
memóriák beépítésére 2 db DIMM slot ad lehetőséget. A tárolóeszközök csatlakoztatásához
egy IDE ATA133 és négy SATA2 aljzat áll rendelkezésre. A SATA csatlakozók közül kettő
normál SATA2, a másik kettő pedig GSATA2, mely BIOS-ból támogatja a RAID0, RAID1,
JBOD funkciókat.
Az alaplap tartalmaz még továbbá ALC888B HD audio eszközt, RTL8111E gigabit LAN
illesztőt, Intel VGA vezérlőt, 8db USB csatlakozót, 2db PS/2 csatlakozást, soros portot,
párhuzamos portot. Ha ezek közül még valami hiányozna lehetőség van egyetlen PCI
bővítőhely igénybevételére is.
Az alaplap fogyasztása 2-3W körül van. (a processzort nem számolva)
2 Szerver otthonra Opensuse 11.4
A processzor
A CPU egy Intel Atom D425-ös egymagos jószág. Utasításkészlete 64 bites, L2 Cache
512KB, órajele 1,8GHz, fogyasztása 10W. Aktív hűtéssel rendelkezik, mely méterét tekintve
elég kicsi és ennek megfelelően a nagy fordulaton járó ventilátor kissé zajos. A ventilátort
egyébként a hőmérséklet függvényében pörgeti.
A memóriák
Erről nem írnék sokat, 2 db Kingston DDR3, egyenként 2GB-os modulok.
A merevlemezek
Adatok tárolására a Western Digital Caviar Blue 500GB 5400RPM 2,5″ merevlemezeket
választottam, véleményem szerint a WD winchesterek minősége és tartóssága elég jó, ezekre
is 3 év garancia van. Kapacitásuk egyenként 500GB, fordulatszámuk 5400RPM és 8MB
gyorsítót tartalmaznak. Szerverbe talán kicsit lassúak, de ebben az esetben az
energiafelhasználás fontosabb szempont volt, ezért kerültek beépítésre kizárólag notebook
winchesterek, a kis geometriai méretükről nem is beszélve.
Mivel három winchestert készülök beépíteni egy olyan házba, melybe gyárilag csak egy férne,
így némileg így is át kell alakítani a ház belsejét.
A gépház
Ez egy érdekes dolog, ugyanis olyan gépházat, amiben 2 HDD számára van hely, valamint
külső tápról működik, gyakorlatilag nem is találtam. Mindenképp külső tápos házat szerettem
volna, de legalább két merevlemez férőhelyeset. Mivel ilyet nem kaptam, beszereztem egy
EPC2 típusú mini-ITX házikót, külső 75W-os táppal. Ebben csak egy merevlemeznek és egy
slim optikai egységnek van hely, de a belső adottságai elég jók ahhoz, hogy kis átalakítással
több 2,5″”-os merevlemez is beépíthető legyen némi kompromisszumok árán.
Belső tápegysége 12V bemeneti feszültség fogadására alkalmas, ebből állítja elő az alaplap és
meghajtók számára a szükséges feszültségeket DC-DC konverterek segítségével. Hatásfoka
állítólag elég jó, nagyobb mint 90% és elméletileg 120W-os teljesítményre képes. Erről a
tápegységről részletesen írok még később.
Alkatrészek beszerzése, árak
Elsőnek a gépházat rendeltem meg a tápegységgel együtt. Ez 17800Ft-ba került. Szerencsére
jól választottam, a belső hely elegendő volt, viszont a beszerelés kis kreativitást igényel,
mivel a gyári konstrukcióhoz igazodva csak 1db merevlemezes meghajtót lehetne benne
elhelyezni.
Az alaplap 18000Ft volt, a két darab 2GB-os DDR3 memória összesen 8000Ft, a két WD
Scorpio Blue 500GB-os merevlemez pedig 26000Ft-ba került. A 60GB-os Toshiba
winchestert pedig 5000Ft-ért sikerült beszereznem, igaz használtan (Helyette lehetne egy
60GB os SSD vagy egy WC Veloci Raptor). Amire még szükségem volt, az egy SATA kábel,
illetve hozzá egy tápátalakító. Ezt méregdrága áron, 1100Ft-ért adták.
Ezek az árak 2011 júliusában voltak aktuálisak.
3 Szerver otthonra
Opensuse 11.4
Összeszerelés
Elsőként kezdeném a gépházzal. A csomagolás a gépházon kívül tartalmaz egy műanyag
talpat, ami lehetővé teszi a gépház függőleges helyzetben való elhelyezését, ezen kívül egy kis
zacskó csavart, gumitalpakat és egy PCI toldót, ami lehetővé teszi a PCI kártya behelyezését
vízszintes helyzetben a gépházba. A burkolat egyésze fémből van, egyedül az előlap és a talp
készült műanyagból. A műanyag minősége elég jó, felülete fényes.
Az alaplap mellé kapunk használati leírást, összeszerelési útmutatót, egy darab SATA és
ATA133 kábelt, telepítő CD-t és egy hátlemezt.
4 Szerver otthonra Opensuse 11.4
Beszerelés a gépházba.
A winchesterek behelyzése kis átalakítást igényelt, mivel eredetileg csak 1db HDD férne be a
házba egy slim ODD társaságában. Mivel optikai meghajtó nem szükséges a használat során,
csupán telepítés alkalmával, így azt nem is vettem hozzá, a telepítés pedig szétszedett
állapotban megoldható.
5 Szerver otthonra
Opensuse 11.4
A gépház még a gyári állapotában.
Kicsit nagyobb helyre volt szükség…
6 Szerver otthonra Opensuse 11.4
Ezzel a kis átalakítással már befértek a tervezett merevlemezek a házba. A gépház oldalán a
szellőzőlyukakon keresztül két csavarral rögzítettem a merevlemezeket a burkolathoz. A
lyukak távolsága pont megfelelő volt, így szerencsére fúrni nem kellett. Mindegyik
merevlemezt sikerült korrekten lerögzíteni, igaz ezzel a megoldással, csak az egyik oldal
felől, de így is elég masszívan állnak.
A harmadik merevlemez a fedlap oldalára lett szerelve, mert alul már a két 500GB-os
meghajtó elfoglalta a rendelkezésre álló helyet. Így tehát a rendszermeghajtó a fedlapon lett
rögzítve, a gépházat összeszerelve pedig a három meghajtó pont egymás felé esik és közöttük
elegendő hely van a megfelelő hűtéshez is. Ezzel készen állott a gép az operációs rendszer
telepítéséhez, hardverekkel kapcsolatos szerelnivaló már nem igazán van.
7 Szerver otthonra
Opensuse 11.4
A két kicsi winchester további előnye még, hogy egy PCI kártyát is betehetünk még a gépbe,
mivel nem lóg ki a PCI foglalatig. A kép kedvéért beépítettem egy hálókártyát, hogy látható
legyen egy ilyen elrendezés is.
8 Szerver otthonra Opensuse 11.4
Az összerakott gépház oldalán látható csak, hogy jóval több merevlemez van beépítve, mint
amennyi eredetileg beleférne. Sajnos ilyen konfiguráció esetében le kell mondani az optikai
meghajtóról, de végső soron egy kiszolgálónak arra a rendszertelepítésen kívül semmi
szüksége nincsen. A telepítés idejére pedig bőven megteszi valamilyen DVD olvasó, ami
szétszedett állapotban csatlakozik a géphez.
Egyébként ilyen formában történő összeszerelésnél simán befér 4 darab 2,5″-os merevlemez
egymás fölött elhelyezve a gépházban. Jók ezek a lyukak a burkolat oldalán, mind a 3,5″-os
meghajtókkal, mind a 2,5″-osakkal is kompatibilisek csavarozás szempontjából.
A végleges elrendezés.
9 Szerver otthonra
Opensuse 11.4
Szerver otthonra II. – RAID beállítása és az operációs
rendszer telepítése
Fájlszerver gépet fájok tárolására és hálózaton belüli megosztására használunk általában.
Fontosabb, esetleg pótolhatatlan adatok tárolása miatt célszerű növelni a biztonságot arra az
esetre, ha esetleg a winchester meghibásodna. A pótolhatatlan adatok pillanatok alatt
megsemmisülnek, vagy visszaállításuk – amennyiben lehetséges – súlyos pénzekbe kerülhet.
Ezért célszerű ugyanazon adatokat fizikailag két eszközön tárolni, ami annyit jelent, hogy a
merevlemezeket tükrözni kell. Ezzel bebiztosíthatjuk magunkat arra az esetre, ha a
merevlemezek közül az egyik megsérül, vagy tönkremegy. Adataink ekkor biztonsággal
kimenthetőek a másik lemezről. Az ilyen tükrözéshez viszont RAID tömbbe kell szervezni a
tárolókat. Erre több lehetőség is kínálkozik.
Az alaplapok között találunk olyat, melyeken integrált RAID vezérlő van. Ez a D425TUD
alaplap is ilyen. Három RAID funkciót is támogat: RAID0, RAID1 és JBOD. Azt tudni kell,
hogy ezek aránylag egyszerű megoldások, a megbízhatóságuk nem hasonlítható egy
kifejezetten erre a célra kialakított RAID vezérlő kártyához, bár ettől függetlenül jól
használhatóak. Aki nagyobb megbízhatóságra vágyik, szerezzen be egy RAID kártyát, viszont
ekkora gépbe problémák lehetnek annak beszerelésével.
Röviden a jelen alaplap által is támogatott RAID megoldásokról
Nézzük tehát mit takarnak konkrétan a fent említett RAID funkciók.
A RAID 0 az egyes lemezek egyszerű összefűzését jelenti, viszont semmilyen redundanciát
nem ad, így nem biztosít hibatűrést, azaz egyetlen meghajtó meghibásodása az egész tömb
hibáját okozza. Mind az írási, mind az olvasási műveletek párhuzamosítva történnek, ideális
esetben a sebesség az egyes lemezek sebességének összege lesz, így a módszer a RAID
szintek közül a legjobb teljesítményt nyújtja (a többi módszernél a redundancia kezelése
lassítja a rendszert).
A RAID 1 eljárás alapja az adatok tükrözése (disk mirroring), azaz az információk egyidejű
tárolása a tömb minden elemén. A kapott logikai lemez a tömb legkisebb elemével lesz
egyenlő méretű. Az adatok olvasása párhuzamosan történik a diszkekről, felgyorsítván az
olvasás sebességét; az írás normál sebességgel, párhuzamosan történik a meghajtókon. Az
eljárás igen jó hibavédelmet biztosít, bármely meghajtó meghibásodása esetén folytatódhat a
működés. A RAID 1 önmagában nem használja a csíkokra bontás módszerét.
A JBOD tulajdonképpen nem valódi RAID-kötet, de a RAID-vezérlők többsége felkínálja ezt
a lehetőséget. A JBOD (Just a Bunch Of Disks – csak egy köteg lemez) megoldás lényege,
hogy több merevlemezt egynek lásson az operációs rendszer, de ehhez nem használ
redundanciát; szimplán összefűzi a merevlemezeket, tehát a lemezek kapacitása összeadódik,
ettől fogva egyetlen nagy lemeznek látszanak. Komoly hátránya, hogy ha az egyik meghajtó
meghibásodik, minden adatunk elvész. Használata éppen ezért csak korlátozottan ajánlott,
fontos állományok tárolására inkább ne vegyük igénybe.
10 Szerver otthonra Opensuse 11.4
Merevlemez tükrözés
A fentiekből egyértelműen kiderül, hogy a redundancia növelésére a RAID1 a
legalkalmasabb. Apró bökkenő, hogy ez a rendszer csak akkor lesz teljes mértékben tökéletes,
ha az alaplapi RAID vezérlő és az operációs rendszerre telepített RAID vezérlő szoftver és
illesztőprogram együtt tud működni egymással. Amennyiben a szoftver oldalon nincs
megfelelő támogatás, úgy problémák lehetnek a RAID működésében. Windows operációs
rendszerek esetében ilyen probléma aligha lehet, mivel az alaplaphoz mellékelt CD-n
megvannak ezek a szoftverek. Linux esetében viszont más a helyzet.
Windows rendszer esetén nyugodtan használhatjuk az alaplapi RAID vezérlőt. Ha kettő
winchester van gépünkben, a rendszer indításakor automatikusan megjelenik a RAID
kontroller által felismert HDD-k listája és lehetőség van az alaplapi vezérlő kinfigurálására.
Egyetlen feltétel, hogy a GSATA portba kell csatlakoztatni a két HDD-t. Ott a két eszközt
kijelölve könnyen összerendelhetjük őket a megfelelő módon. Erről itt most nem írnék
részletesen, mert hamar kiderült, hogy Linuxnál nem igazán használható az alaplapi vezérlő
pontosan az operációs rendszer támogatásának hiányában. Ez nem a Linux fogyatékossága, –
ha szabad így fogalmazni – hanem a gyártó hibája, mert szoftvereket csak Microsoft
rendszerekhez fejleszt.
Természetesen kipróbáltam az alaplapi RAID-et Linuxon is, de a telepítést követően az
eredeti és a másolat meghajtók tartalma is megjelent a rendszerben teljesen azonos
paraméterekkel, illetve az egyik tartalmának módosításakor a másikra nem íródtak át az
adatok. Ezt valószínűleg a megfelelő szoftver hiánya okozta, ami Windowshoz a gyártó által
adott, míg Linuxhoz semmi támogatás nincs, csak amit a Linux magától felismer és kezelni
tud.
Linux esetében tehát az alaplapi RAID-elés kiesett, de sebaj, ugyanis nagyon jó szoftveres
RAID vezérlője van az operációs rendszernek, így ebben az esetben azt lesz szükséges
alkalmazni. Egyesek szerint, ha nincs komoly RAID kontrollerünk, akkor inkább használjuk
szoftveres RAID-et, az alaplapi vezérlő helyett. Így tettem én is, viszont ennek konfigurálását
ráérünk a rendszer telepítésekor elvégezni, nem kell hozzá semmiféle külön program. A
partícionálás résznél bővebben lesz erről szó.
Az első indítás
Mivel telepíteni kell és nincs beszerelt optikai meghajtó, átmenetileg csatlakoztattam egy
ATA-s DVD olvasót, mielőtt beizzítottam volna a gépet. Első indítás alkalmával célszerű
ellenőrizni a BIOS beállításokat, a boot sorrendet, az USB eszközök engedélyezését
bekapcsoláskor, időbeállításokat, meghajtók, integrált perifériák beállításait. Ezek után jöhet a
rendszer telepítése. A gépre Opensuse 11.4 kerül. A következőkben a telepítés menetét
ismertetem lépésről lépésre.
Operációs rendszer telepítése
Aki esetleg még nem látott Linux telepítést, annak hasznos lesz ez az útmutató. Maga a
folyamat kb. annyira nehéz mint egy Windows XP telepítése. A teljes művelet grafikus
felületen történik, egyedül a partícionálás igényel némi szakértelmet, de minden esetben a
rendszer felajánl egy alapértelmezett lehetőséget a merevlemezek méretétől, számától és
tartalmától függően. Ez egyszerű beállításokkal megváltoztatható, akinek megfelelő a
felajánlott merevlemez konfiguráció, annak nincs dolga a partíciónálóban, akinek pedig
egyedi igényei vannak, annak pedig ott a szakértői partícionálás. A telepítő többi része jól
automatizált, így nagy beavatkozást nem igényel. Átlagos számítógépek esetében is azonos az
itt leírt telepítési procedúra, segítségként bármilyen gép telepítésekor alkalmazható.
11 Szerver otthonra
Opensuse 11.4
( - KÉP 1 - )
Ez pedig már az indítókép, a szokásos licencmegállapodással kezdődik a telepítés. Az
operációs rendszer egyébként teljesen ingyenes, a forráskódhoz bárki hozzáférhet, a szoftver
szabadon terjeszthető, letölthető, korlátlan példányban telepíthető és használható. A
telepítőkészlet az Opensuse hivatalos oldalán érhető el.
( - KÉP 2 - )
A továbbiakban megtörténik a rendszer vizsgálata, a telepítő feltérképezi a hardveres
kiépítettséget.
( - KÉP 3 - )
Új gép esetében értelemszerűen csak új telepítést választhatunk.
( - KÉP 4 - )
Az időzóna megadása és a pontos idő beállítása következik.
Pl.: Régió: Európa Időzóna: Magyarország
Ezt követően munkaasztalt kell választanunk. Alapértelmezett a KDE, de aki mást szeretne,
kiválasztja a számára megfelelőt. Én személy szerint asztali gépen a Gnome felületet
használom. Szerverre ez egyébként teljesen felesleges, mert monitor sem lesz
rácsatlakoztatva, de én a könnyű beállíthatóság miatt szintén Gnome felületet telepítettem erre
a gépre is. A KDE kicsit giccsesebb, több erőforrást is igényel, de nagyon látványos asztali
környezetet lehet segítségével csinálni. Az XFCE és az LXDE egy minimális grafikával
rendelkező asztali felület, ami gyengébb gépeken lehet hasznos.
A minimális X Window rendszer IceWM vagy TWM felülethez lehet hasonló, még nem
próbáltam. A szöveges mód meg hát erősen terminálos parancssoros felhasználói felületet
takar. Szerverre ez elegendő lenne, de nem igazán vállaltam volna be ezen a felületen a
konfigurálást, így maradt a megszokott Gnome. Egyébként később a többi felület is
hozzáadható, ill. eltávolítható a rendszerből. De azt is meg lehet csinálni, hogy egyszerűen
nem tölti be a rendszer az asztalkezelőt miután már minden be lett állítva és magárahagyom a
gépet, ezzel is kevesebb erőforrás fogy.
12 Szerver otthonra Opensuse 11.4
Amit a következő képen látunk az pedig már a szakértői partícionálás. Itt látható esetemben a
3 merevlemez.
13 Szerver otthonra
Opensuse 11.4
Elsőnek el kell készíteni a rendszerpartíciókat. Erre a célra a Toshiba merevlemezt fogom
felhasználni, mely a listában az sda nevű eszköz. Alapesetben három partíciót célszerű
készíteni, a rendszer automatikusan is ennyit ajánl fel. Ez a három partíció a következő
módon tevődik össze. Van egy 2GB-os swap partíció, ez egyfajta RAM memória kiegészítés,
vagy egy 20GB-os root (gyökér) partíció, ide kerül maga az operációs rendszer, Windowshoz
hasonlítva ez felel meg a “c:” meghajtónak. A harmadik a home partíció lesz, ide kerülnek
majd a felhazsnálói adatok, általánosságban Windows rendszereknél erre szolgál a “d:”
meghajtó.
Jelen esetben a swap és a root partíciók fizikálisan egy lemezen lesznek, a home és további
partíciók pedig külön winchestereken kapnak majd helyet.
Tehát a Toshiba (sda) eszközön elsőnek létrehozom a swap partíciót. Ehhez általában 2GB
lemezterület elegendő. Ez egyfajta kiterjesztése a RAM meróriának. Csak akkor van
használatban, mikor a RAM már megtelik. 4GB RAM mellett gyakorlatilag nemsok értelme
van, elvileg el is hagyható. Mivel 60GB-om van csak rendszernek, így nem kell ilyeneken
spórolni, jó az ha van alapon létrehoztam az ajánlás szerint. Itt a fájlrendszer swap, a csatolási
pont pedig “/swap”. (listából kiválasztható). Ő lesz az sda eszközön az sda1 partíció.
Második partíció a root, vagy magyarul gyökérpartíció. Ide kerül maga az operációs rendszer.
A fájlrendszere alapértelmezetten ext4, de lehet válogatni néhány lehetőség közül, viszont
ehhez nem árt ismerni a többi fájlrendszer tulajdonságait. A csatolási pont “/”, a listából
szintén kiválasztható. Szokványos esetben a meghajtón még egy harmadik partíció is helyt
kap, de mivel annak külön lemezeket szántam, így ezen a meghajtón a root partíció kitölti a
teljes területet. Ez lesz az sda2 partíció. Általánosan egyébként 20GB szokott lenni a mérete.
Ezzel a rendszermeghajtó partícionálása elkészült az sda eszközön.
14 Szerver otthonra Opensuse 11.4
Következzen az adatok számára létrehozandó tárterület kialakítása. Kétszer 500GB áll
rendelkezésre, de itt lesz egy kis csavar, ugyanis a két egyforma lemezt RAID1-be fogom
szervezni. Kezdetnek megnyitom az sdb, vagy sdc eszközt.
A fentieknek megfelelően létrehozom itt is a szükséges partíciókat, de ezek már csak
adattárolásra lesznek használva. Ha most itt létrehozom a home partíciót és erre a célra
felhasználom a teljes merevlemez területet, akkor egyszerű dolgom van. Annyit módosítottam
a dolgon, hogy az /srv mappa tartalmát is külön partícióra szándékoztam tenni. Ebből
kifolyólag két partíció került kialakításra az adott WD merevlemezen.
Az első lett tehát az srv partíció. Csatolási pontja tehát “/srv”, mérete 8GB, a partíció neve
pedig sdc1, amennyiben az sdc lemezen készítem el. A maradék terület pedig a home mappa
tárolására lesz felhasználva, ő lesz az sdc2, csatolási pontja “/home”, mérete 457GB. Itt
tárolódnak majd a lényeges adatok. Ezzel kész az egyik 500GB-os merevlemez fájlrendszere.
A fent leírtak így néznek ki a gyakorlatban:
15 Szerver otthonra
Opensuse 11.4
Ha ez megvan, a tükrözés miatt le kell másolni a struktúrát a másik merevlemezre is. A
partíciókezelő lenti lenyíló menüjében van egy olyan lehetőség, hogy partíció klónozása. Arra
kattintva a következő ablak jön fel.
A rendelkezésre álló merevlemezt kiválasztva és az OK-ra kattintva megjelenik a RAID
kezelő. Itt kiválasztom a RAID1-et, majd az elérhető eszközök listából hozzáadom a
kiválasztott eszközökhöz az sdc1 és sdc2 partíciókat. Ők lesznek ugyanis tükrözve, de előtte
most csak a klónozás történik.
16 Szerver otthonra Opensuse 11.4
A továbbikaban be kell állítani a chunk méretét. Ez igazából egy adatblokk méretét takarja.
(Disk Cache Chunk Size) Minden cache-elt információ apró darabokra (”chunk”-okra) van
tördelve, így könnyebben kezelhetõ a rendszer számára. Itt lehet beállítani ezen kis darabok
méretét. Ha túl nagy értéket adunk meg, akkor kis fájlok cache-elése esetén a gép pazarolja a
memóriát, túl kicsi értéket pedig azért nem célszerű alkalmazni, mert a fejmozgások száma
megnő az állandó pozícionálások miatt, emiatt pedig lomhább lesz a rendszer. Ahány oldal és
fórum, annyiféle ajánlás található ezen értéket illetően, én 64kB-ot állítottam be.
Ezzel elkészült az edc eszköz
partíciós rendszerének másolata az
sdb eszközre, azaz létrejött két
azonos fájlrendszerű winchester. A
továbbiakban már csak a
másolattal történő
összerendeléseket kell megcsinálni
és készen is vagyunk. A klónozott
partíciók nem kerülnek
felcsatolásra.
17 Szerver otthonra
Opensuse 11.4
Ismét a RAID kezelőben vagyunk. RAID1-be szervezem elsőnek a 8GB-os srv partíciót,
miután már két darab van belőle, az egyik az sdb, a másik pedig az sdc lemezen.
Megformázom ext4 fájlrendszerre és beállítom, hogy a rendszer ezt a partíciót “/srv” -ként
csatolja fel. Ez lesz az md0 virtuális meghajtó.
18 Szerver otthonra Opensuse 11.4
Kiválasztom a két 457GB-os partíciót és a fentiek szerint eljárva ezeket is RAID1-be
szervezem.
Megadom a fájlrendszer típusát és a csatolási pontot. Ezzel létrejön az md1 virtuális
meghajtó.
19 Szerver otthonra
Opensuse 11.4
Az folyamat végén az eredmény egy md0 és egy md1 meghajtó lesz.
Ezzel gyakorlatilag elkészült a partíciós rendszer kialakítása. Hogy mi lett a fent leírt
műveletek eredménye, az az alábbi ábrán jól látható.
A piros négyzetek
jelképezik a fizikai
eszközöket, azaz a három
merevlemezt. Az sda volt
ugye a 60GB-os Toshiba.
Rajta készült két partíció,
egyszer egy 4GB-os sda1
és egy maradék, közel
52GB-os sda2. Az sda1
swap partíció lesz, az
sda2 pedig az operációs
rendszer számára lett
kialakítva, ide lesz
telepítve a Linux, a
fájlrendszerben pedig
gyökérpartícióként lesz
látható.
20 Szerver otthonra Opensuse 11.4
Az esdb és sdc meghajtók jelképezik a két 500GB-os merevlemezt. Rajtuk egyformán ki lett
alakítva egy 8GB-os és egy 457GB-os partíció. A két 8GB-os partíció sdb1 és sdc1 alkotja az
md0 RAID tömböt, ők egymás tükörképei. A másik két 457GB-os partíciók pedig az md1
RAID tömböt alkotják és ők is egymás tükörképei, azaz RAID1 kapcsolatban vannak
egymással.
Az md0 tömb “/srv”-ként lesz látható a fájlrendszerben, az md1 pedig “/home” néven lesz
megtalálható a mappák között.
Tehát ha a gyökérkönyvtárból belépünk az srv mappába akkor a 8GB-os, ha pedig belépük a
home mappába, akkor pedig a 457GB-os partíció tartalmát fogjuk látni.
A partíciókezelőt elhagyva búcsúüzenetként kapunk egy összegzést a módosításokról.
Ezt követően a rendszer áttekintéséhez érkezünk. Itt látható minden beállítás és módosítás,
ami a rendszeren végre lesz hajtva, illetve be lesz állítva. Itt még van lehetőség egy-két dolog
átállítására, ha mindent rendben találunk, akkor az OK-ra kattintva elkezdődik a rendszer
telepítése.
( - KÉPEK - )
A telepítés végén ha a rendszer automatikus beállítása is lefut, gyakorlatilag végeztünk.
Újraindítva a gépet már a friss asztal fogad és kezdődhetnek az egyéb szoftveres beállítások,
telepítések, frissítések.
21 Szerver otthonra
Opensuse 11.4
Szerver otthonra III. – Konfigurálás
Ebben a fejezetben a feltelepített rendszer behangolását és a szerverszolgáltatások telepítését,
beállítását fogom bemutatni.
Elsőnek a telepített rendszer hangolásáról írok, majd ismertetem a hálózati beállítások
módjait. Ezek után bemutatom azokat a szolgáltatásokat, melyekkel tényleges fájlkiszolgálót
csinálhatunk gépünkből, majd sorra veszem a kiszolgáló működtetésével kapcsolatos
dolgokat, távfelügyeleti lehetőségeket.
Az operációs rendszer nem használt szolgáltatásainak kikapcsolása
Ahhoz, hogy szerverünk felügyelet nélkül is jól működjön, bizonyos szolgáltatásokat nem árt
kikapcsolni. Egy asztali gép esetében több olyan szolgáltatást is használunk, melyek csak a
felhasználói élmény javítását célozzák, naprakészen tartják alkalmazásainkat, könnyebbé
teszik programjaink, állományaink elérését, de egy olyan gépnél, amit kizárólag fájlok
tárolására és megosztására használunk, teljesen feleslegesek. Ráadásul erőforrásokat is
felszabadítunk ezáltal, ami gyorsabbá teszi gépünk működését és alacsonyabb
processzorterhelés mellett kevesebb lesz az energiafogyasztása is.
Asztali környezet
Egy olyan gép esetében, amire nincs monitor kötve, igazából felesleges asztali környezetet
telepíteni. Aki profi az mindent magold parancssorból és valószínűleg nem is olvasgat ilyen
leírásokat. Én viszont nem tartozom eme kategóriába, így telepítettem a jól megszokott
Gnome asztali környezetet, hogy könnyen be tudjam állítani a szükséges dolgokat, ha pedig
hiba van, akkor egyszerüen tudom azt javítani a megszokott grafikus felületen.
Ha telepítettünk asztali környezetet, annak szükségleteit viszont könnyen minimalizálhatjuk a
lentebb ismertetett beállításokkal.
Compiz letiltása, eltávolítása
Asztali elemek, ablakok, ikonok dekorálására, animációs látványeffektekre egy monitor
nélküli gépen szerintem egyértelmű, hogy semmi szükség. Egyébként ez alapból talán nem is
települ a SUSE Linuxok esetében, ha mégis működne, akkor kapcsoljuk ki, de nyugodtan el is
távolíthatjuk az összetevőit.
Rendszerösszetevők telepítését, eltávolítását a YaST Control Centerben a “Szoftver telepítése,
eltávolítása” menüpontban tudjuk elvégezni. A keresőben itt be kell írni, hogy “compiz”,
majd minden találat, ami előtt pipa van nyugodtan eltávolítható, így biztos, hogy minden
részét töröljük a programnak.
Splash screen kikapcsolása
A “splash” szolgáltatást kikapcsolva sima szöveges betöltőképet kapunk. Talán egy
hangyányit gyorsít a rendszerbetöltésen, de igazából már jelentéktelen kategória, viszont
nyugottan kikapcsolható.
Szolgáltatásokat a YaST Control Centerben a “Rendszerszolgáltatások” menüpontban
indíthatunk, illetve állíthatunk le ideiglenesen, vagy tartósan. Kilépés előtt meg is szokta
kérdezni, hogy a futási szintek mentésre kerüljenek-e. Ha igen, akkor újraindítás után is
érvényben maradnak, ha nem, akkor a legközelebbi újraindításkor visszaáll az állítgatások
előtti állapot.
22 Szerver otthonra Opensuse 11.4
Gnome további gyorsítása
Van még egy beállítás, amivel gyorsítható a Gnome ablakkezelője, ami némi grafikai élmény
csökkenésével jár. Ehhez nyitni kell egy terminálablakot és be kell gépelni a gconf-editor
parancsot. Ekkor megjelenik egy Konfiguráció szerkesztő ablak, ami a Windows-ban a
Registry-hez hasonló adatbázis szerű dolog lesz. Itt a következő helyre kell navigálni:
/apps/metacity/general/. Itt meg kell keresni ezt: reduced_resources és az előtte lévő
négyzetet ki kell pipálni. Újraindítani nem kell, a beállítás azonnal életbe lép.
Ami még hasznos lehet, hogy egyszínű asztalhátteret állítunk be, mert ez VNC kapcsolatnál
gyorsíthat valamit.
Alsasound hangszolgáltatások tiltása
Igazából hangszolgáltatásokra sem lesz szükségünk, igaz én nem lőttem ki, aki gondolja
megteheti. Szintén a “Rendszerszolgáltatások” helyen tiltható.
Automatikus frissítések kikapcsolása
Ezt ajánlott kikapcsolni, mert gépünk állandóan figyeli, hogy van-e újabb frissítés a neki
megadott távoli szoftverforrásokban, ill. a frissítések végrehajtása felhasználói beavatkozást
igényel, tehát teljesen önállóan a gép nem végez módosítást a rendszeren és mivel nem ülünk
előtte, nem látjuk mikor kell beavatkozni, ennél fogva értelmetlen ilyen esetben ez a funkció.
VNC-n, vagy SSH-n keresztül van lehetőségünk manuálisan frissíteni, ha akarunk. Egyébként
a rendszer feltelepítését követően ajánlott az addig megjelent összes frissítés feltelepítése.
A kikapcsolást a YaST Control Centerben a “Telepítési források” helyen tehetjük meg. Itt
látható az a lista, ahonnan a szoftvereink frissítése történik. Értelemszerűen mindegyik
bejegyzésnél ki kell venni a pipát az “Automatikus frissítés” oszlopban és menteni a
beállításokat.
Ezzel a számunkra nem fontos szolgáltatások javát ki is kapcsoltuk, aki tovább turkál a
rendszerben biztosan talál még kiiktatni valót, én már tovább nem mentem bele ebbe a
részébe. Ha a helyi beállításokkal végeztünk, következhet a hálózati paraméterek
konfigurálása és az ezzel kapcsolatos szolgáltatások telepítése, beállítása.
Hálózati beállítások
Fájlmegosztáshoz gépünk egyszerű kliensként kapcsolódik a hálózatra fix IP cím
segítségével. A routolási feladatokat külön eszköz végzi, ha a modemen és egyetlen
számítógépen kívül más nincs a hálózatban, akkor be kell szerezni egy routert, hogy a modem
mögött kialakíthassunk egy kis belső hálózatot gépeink számára. A router beállításaira most
külön nem térnék ki, nincs semmi speciális beállítás, amit egy iylen fájlszerver igényel,
viszont a belső vezetékes adatforgalom gyorsítása érdekében javaslom a gigabites router,
vagy switch beépítését. Ezek segítségével gép-gép között – amennyiben a hálózati csatolók
támogatják – 1Gb/s-os átviteli sebesség lehetséges a hagyományos 100Mb/s helyett. Nagyobb
adattömegek mozgatásakor észrevehető a különbség.
A hálózati kapcsolatokat Linux rendszerünkön alapvetően két program felügyeli. Egyik a
Network Manager, a másik pedig a hagyományos Ifup. Lehetőség szerint az Ifup-ot válasszuk
hálózati kapcsolat kezelésre. A beállító konzolt nem mutatnám be, magyar nyelven van és
értelem szerűen kell kitölteni. Gép IP címe, átjáró, DNS kiszolgáló, gépnév, stb. A lényeg,
hogy statikus IP címet adjunk gépünknek, hogy a hálózatban mindig azonos IP címen találuk
meg. Ha a beslő hálózaton internet is elérhető, a beállításainkat könnyen tesztelhetjük egy
böngészővel. Ha elérjük az internetet, akkor mindent jól állítottunk be. A további beállításokat
pedig úgyis csak akkor kell elvégezni, ha adott szolgáltatások ezt igénylik. Ilyenek pl. tűzfal
23 Szerver otthonra
Opensuse 11.4
és portbeállítások. Lehetőleg kliens oldalon is fix IP-ket használjuk, ezzel saját helyzetünkön
könnyítünk.
Tűzfal beállítása
A SUSE Linuxok mindegyike rendelkezik beépített tűzfallal. A tűzfal telepítés után általában
azonnal fut. A YaST Control Centerben a “Rendszerszolgáltatások” menüpontban indíthatjuk,
vagy állíthatjuk le. Általában így külön nem kell beállítgatni, adott szolgáltatások
telepítésekor a szolgáltatás vezérlőpaneljén keresztül megnyithatjuk, lezárhatjuk az éppen
adott szolgáltatáshoz tartozó portokat, tehát külön a tűzfallal nem kell nagyon foglalkozni.
Szolgáltatások, hasznos programok telepítése
Innen jön a lényeg! Feltehetően eddig sikerült hiba nélkül feltelpíteni az operációs rendszert, a
nem használatos dolgoktól megszabadulni és működő internetkapcsolattal, vagy legalább
hálózati kapcsolattal is rendelkezik már gépünk.
Innentől már csak azokat a dolgokat kell a rendszerhez adni, amit később használni
szeretnénk. Fájlszerver esetében valamilyen fájlmegosztó szolgáltatásra lesz szükségünk.
Több lehetőségünk van, Linux-Linux rendszer között az NFS megosztás tökéletes, Linux-
Windows között a Samba lesz a megfelelő, de létrehozhatunk FTP kiszolgálót is. Mivel én
nem rendelkezem Windows rendszerű géppel, így a Samba kiszolgáló beállítására nem térek
ki.
Munkánk megkönnyítése érdekében telepítsünk néhány hasznos programot.
Merevlemezeink állapotát a S.M.A.R.T. adatok ellenőrzésével követhetjük nyomon. Én erre a
Smartmontools nevű alkalmazást használom. Néha nem árt lefuttatni. Nagyon hasznos!
Fájlkezelésre a Midnight Commandert mindeképp ajánlom, bármilyen helyzetben elérhető az
mc parancs segítségével, felülete a régi időkből ismerős Norton Commanerre emlékeztet,
grafikus felület nélkül is megy.
Ami a programokat illeti, talán ennyi, a többi alapból benne van a rendszerben. Nézzük most
azokat a dolgokat, melyek segítségével fájlkiszolgálót csinálhatunk gépünkből.
Az NFS kiszolgáló
Nemes egyszerűséggel a Network File System kezdőbetűkből jött az NFS elnevezés.
Működéséhez kiszolgálóra és kliensre van szükség. Az alap rendszerben csak klienst találunk.
A kliens arra jó, hogy a távoli kiszolgáló paramétereit megadva felcsatolja nekünk az ott
található állományokat a fájlrendszerünkbe. Most kiszolgálót hozunk létre, de ismertetem a
kliensek beállítási módját is. YaST-ban telepítenünk kell a következő összetevőket: limal-nfs-
server, limal-nfs-server-pearl, nfs-kernel-server, nfsidmap, yast2-nfs-common, yast2-nfs-
server.
Ha ezekkel megvagyunk a YaST-ban a “Hálózati szolgáltatások” résznél láthatunk egy olyan
ikont, hogy “NFS-kiszolgáló”. Itt el kell végezni a hozzá tartozó beállításokat, a megosztások
felvételét (ez később is megtehető, ha már a fájljainkat felmásoltuk a megfelelő helyre) és a
hozzáférési engedélyeket.
24 Szerver otthonra Opensuse 11.4
Beállítjuk, hogy az NFS szerver szolgáltatás induljon a rendszer indításakor, valamint
kinyitjuk a tűzfal ide tartozó portjait és megadunk egy tartomány nevet. Ezt a tartományt a
klienseken is meg kell majd adni, mert csak azonos tartományban lévő kliensek láthatják majd
a szerver megsoztásait.
A következőkben megadjuk azon mappáink helyét, amit nyilvánossá szeretnénk tenni.
Ezekhez külön jogosultságokat állíthatunk be. A párbeszédablak alsó részén gépeket vehetünk
fel egy listára. Megtehetjük azt, hogy csak a listán szereplő gépeknek lehet joguk hozzáférni a
megosztott mappáinkhoz, sőt külön megadhatjuk, hogy mely mappákhoz és milyen jogokkal
férhet hozzá adott IP című gép. Ide gépnév alapján is beírhatjuk a klienseket.
Ha üresen hagyjuk ezt a részt, akkor nem vezetünk be korlátozást, így minden gép hozzáfér a
megosztásokhoz.
25 Szerver otthonra
Opensuse 11.4
Ha ez megvan a kiszolgáló paramétereit beállítottuk. A kliensgépen megkeressük a YaST-ban
az NFS-klienst, majd elindítjuk. Megadjuk a kiszolgáló IP címét. Ezért kell a fix IP.
Egyébként a neve alapján is megtalálja kiszolgálót a rendszer, de az IP nekem biztosabbnak
tűnik. Megadjuk a távoli könyvtár helyét (amit a szerveren megosztottunk), majd megadjuk,
hogy a kliens gépünkön ez hová kerüljön becsatolásra. Én ennek csináltam egy külön Szerver
mappát.
NFS-típus: nfs. Opcióknál viszont van némi paraméter. Az “rsize” és “wsize” az
adatcsomagok méretét határozza meg szerver és kliens között. Ha nem adjuk meg, a rendszer
alapértelmezést használ, egyéb parancsokkal lehet még optimalizálni a sebességet. A “timeo”
opció megadja, hogy meddig várjon a kliens a szerver válaszára. Az “intr” pedig lezárja az
esetleges sikertelen kapcsolódási kísérletet.
26 Szerver otthonra Opensuse 11.4
Ezzel gyakorlatilag befejeztük az NFS megosztások beállítását. Ha a szerverünket hamarabb
indítjuk, mint a kliens gép, akkor a kliens automatikusan fel fogja csatolni a szerver
megosztásait magának. Ezt az /etc/fstab fájl teszi, ugyanis az NFS kliens beállításakor ide is
bekerülnek a felcsatolandó helyek, így már a rendszer betöltésekor felcsatolásra kerülnek a
távoli megosztások. Persze ennek feltétele, hogy a szerver már olyan állapotban legyen indítás
után, hogy fusson az NFS kiszolgálója.
Ha nem sikerülne az automatikus felcsatolás, vagy esetleg a szerverünket később indítottuk el,
akkor kézileg kell csatolnunk a távoli helyeket parancssorból. Ezt a mount paranccsal tehetjük
meg, mint rendszergazda a következő módon:
su -
mount <szerver IP címe>: <megosztott mappa útvonala a szerveren> <csatolási
hely a kliensen>
27 Szerver otthonra
Opensuse 11.4
FTP kiszolgáló létrehozása
Létrehozhatunk FTP kiszolgálót is, melynek nagy előnye, hogy Windowsból is egyszerűen
elérhetjük, illetve böngészőn keresztül is működik. Két elterjett FTP kiszolgáló létezik, egyik
a VsFTPD, másik pedig a PureFTPD. Én a VsFTPD-vel fogom bemutatni az FTP szerver
készítést.
YaST-ban telpíteni kell a vsftpd és yast2-ftp-server csomagokat, majd a YaST Control Center-
ben a “Hálózati szolgáltatások” résznél meg fog jelenni egy FTP kiszolgáló nevű ikon.
Rákattintva elvégezhetjük az FTP szerverünk beállítását.
A párbeszédablak első oldalán indítással kapcsolatos beállítások vannak, különösebb
kommentárt nem fűznék hozzá.
28 Szerver otthonra Opensuse 11.4
Itt kitölthetjük az üdvözlő üzenet részt, illetve meg kell adni az FTP megosztáshoz kijelölt
mappánkat, melynek tartalmához hozzá szeretnénk majd férni a kliens gépeken. Én nem
vittem túlzásba a biztonsági beállításokat, lehetséges egyébként hitelesített felhasználókkal is
használni a kiszolgálót, de ez azzal jár, hogy a szerveren is jogokat kell nekik biztosítani. Akit
érdekel, neten rengeteg hasznos leírást talál a részletes beállításokhoz, itt elsősorban bemutató
jelleggel ismertetem a VSFTPD szolgáltatást, így a lehető legegyszerűbb beállításokkal
mutatom be ezen FTP kiszolgáló beindítását.
29 Szerver otthonra
Opensuse 11.4
A teljesítmény fülön korlátozhatjuk az egyidőben csatlakozó felhasználók számát, illetve az
adatátviteli sebességeket.
Hitelesítési beállítások, feltöltési lehetőség engedélyezése.
30 Szerver otthonra Opensuse 11.4
Itt leginkább a tűzfalport megnyitására hívnám fel a figyelmet.Ezzel nagyvonalakban
üzemképessé tettünk egy minimálisan biztosított FTP kiszolgálót gépünkön.
Az FTP szerver működését legegyszerűbben egy böngészővel tudjuk tesztelni, akár a
gazdagépen, akár egy kliensen. Ehhez nem kell mást tenni, mint beírni a böngésző címsorába
a következőt: ftp://”szerver IP címe” és már láthatóvá is válik az FTP megosztásra szánt
mappa tartalma.
Távirányítás és távfelügyeleti lehetőségek
Szerverünk egy tápvezetéken és egy hálózati kábelen fityeg valahol a pincében, vagy
padláson, vagy a szomszéd helységben. Nincs hozzá sem egér, sem billentyúzet, sem pedig
monitor. Ennek ellenére nekünk tudni kell kezelni és használni. Több megoldás is van arra,
hogy felügyeljük gépünket egy másk számítógép segítségével. Most ismertetek ezek közül
néhány lehetőséget.
SSH
Az SSH (Secure SHell) voltaképpen egy hálózati protokoll amivel bejelentkezhetünk
hálózaton át egy másik gépre, és az ehhez szükséges hálózati kapcsolat titkosítva lesz. Ez egy
konzolos felület, amin keresztül parancsokkal irányíthatjuk a távoli gépet, azaz a szervernek
adhatunk parancsokat, mintha előtte ülnénk. Kliensről ssh-n keresztül kapcsolódni a
szerverhez a következő módon lehet:
ssh <a szerver IP címe>
Ezt követően a szerver elkéri a felhasználó jelszavát, ha az stimmel és az a felhasználó a
szerver gépen is rendelkezik fiókkal és jogokkal, akkor megkapja a belépési engedélyt,
mintha a gép előtt ülne.
31 Szerver otthonra
Opensuse 11.4
SSH segítségével akár le is állíthatjuk szerverünket úgy, hogy fizikálisan nincs melletünk a
gép. Ezt a következő módon tehetjük meg:
ssh <a szerver IP címe>
jelszó:
su
jelszó:
init 0
exit
exit
Az ssh paranccsal és jelszóval bejelentkezünk a szerverre. Kiadjuk a su parancsot és beírva a
jelszót rendszergazdai jogokat kapunk a gépen. Kiadjuk az init 0 parancsot a leállításhoz,
majd exit paranccsal kilépünk a rendszergazda módból, egy újabb exit paranccsal pedig zárjuk
az ssh kapcsolatot. Ha lassúak vagyunk a gép addig leáll, mire a kliensen beírunk két exit
paracsot.
VNC
Szintén távfelügyeletre használható megoldás, de grafikus felületen működik, a szerver gép
asztalát a kliens gépen láthatjuk magunk előtt, mintha a távoli gép előtt ülnénk. Ennek
működéséhez engedélyezni kell a távoli asztalok lehetőséget, illetve engedélyezni kell az
asztal megosztását a szerveren. A Linuxban alapesetben benne van a távoli asztal
megjelenítése és az asztal megosztása lehetőség.
A YaST-ban a “Távoli felügyelet (VNC)” ikont kell keresni a “Hálózati szolgáltatások”
résznél. Elindítva beállíthatjuk, hogy engedélyezzük, vagy tiltjuk a lehetőséget, illetve itt is
engedélyezni kell működéskor a tűzfal portokat.
A kliens gép alkalmazásai között lesz olyan, hogy “Távoli asztalok megjelenítése”. Erre
kattintva kapunk egy ablakot, amiben bal fent található egy “Kapcsolódás” gomb melyre
kattintva a következő ablak jelenik meg:
A protokoll marad VNC, a gépnévhez pedig az
elérni kívánt gép IP címét kell beírni. Egyéb
lehetőségek vannak, melyeket nem fontos
bejelölni (képméret, jpeg tömörítés, csak
megtekintés…). Ha szerverünk üzemel és a
VNC szerver is fut rajta, akkor a “Kapcsolódás”
gombra kattintva csatlakozhatunk hozzá.
VNC kapcsolat biztonságosabbá tételéhez
használhatunk jelszót, amit a kapcsolódás
alkalmával a szerver bekér, mielőtt megosztja a
klisenssel az asztalát. Ezt a szerveren kell
beállítani, a kliens már csak kapcsolódáskor
kéri a kódot.
32 Szerver otthonra Opensuse 11.4
Távoli indítás
SSH segítségével távolról leállíthatjuk a gépet a fent bemutatott módon. Már csak a kikapcsolt
gépet kellene valahogy elindítani a bekapcsológomb megnyomása nélkül. Szerencsére erre is
van lehetőség. Gépünk a hálózaton keresztül egyszerűen feléleszthető a wol parancs
segítségével. Igazából ezt a parancsot nem a gépnek, hanem a hálózati kártyának küldjük. A
legtöbb hálózati csatoló rendelkezik un. Wake On Lan funkcióval. Régen PCI kártyák
esetében ehhez külön kis vezeték is volt, ami az alaplaphoz csatalakozott, de az újabb kártyák
már maguktól tudják és a legtöbb integrál hálókártya is támogatja ezt a funkciót. integráltak
esetében BIOS-ból engedélyezhető a WOL funkció. Ha engedélyezve van, akkor a gép
kikapcsolt állapotában a hálózati csatoló részben működőképes marad és figyeli a hálózati
csomagokat. Ha olyan csomagot észlel, ami neki szól és benne az-az utasítás van, hogy
indítani kell a gépet, akkor a hálózati eszköz generál egy “power-on jelet” és a számítógép
elindul.
Ezt a csomagot magic paket-nek is hívják. Linuxok alapból tudnak ilyen csomagot készíteni a
wol parancs használatával. A formula valahogy így néz ki:
wol <megszólított hálózati eszköz MAC címe>
Ekkor a hálózati kártyát a MAC címe szerint szólítja meg a küldő.
Adatok szervezése, feltöltése a merevlemezekre
Miután minden beállításon túlvagyunk, és a gép is jól működik az új rendszerrel,
megkezdhetjük adataink felmásolását.
Gondoljuk végig, milyen fájlokat, mappákat milyen módon kívánunk majd elérni a hálózaton.
Az állományaink rendszerezését ennek megfelelően végezzük el. Bármilyen mappát
megoszthatunk a /home partícióról. A root partíció tartalmának megosztása felesleges, azon
úgyis rendszerfájlok vannak és csak rendszergazdai jogokkal módosíthatóak, hozzáférhetőek.
Adatainkat egyébként is a /home területre fogjuk tenni, mert itt lett nagy tárkapacitás
kialakítha és ez a terület rendelkezik egyedül biztonsági másolattal (RAID1). Mindenhová
jogosultságokat állíthatunk be, gyakorlatilag teljesen kontroll alatt tudjuk tartani megosztott
tartalmainkat. Lényeg, hogy valami rendszer legyen a dolgoban.
Kezdeti adatok feltöltését célszerű a szerver gépen végezni úgy, hogy a másolás idejére
fizikálisan hozzá csatlakoznak azok az adattároló egységek, melyekről a szerverre töltjük a
megosztani kívánt adatokat. A további adatmozgásokat már a hálózaton keresztül végezzük,
de a feltöltés nagy adattömeg esetén így gyorsabb.
Konklúzió
Összegzésként elmondható, hogy fájlok hálózaton belüli megosztására célszerűbb egy
megfelelő alkatrészekből összerakott PC-t használni, mint gyári NAS-t vásárolni. Persze
mindenkinek más az igénye, de otthoni célra, aki valamivel jobb minőségű eszközt keres,
árban annyiért fog találni magának megfelelőt, hogy abból már egy komplett kis számítógépet
lehet összerakni. Egy PC pedig beállíthatóságát és szolgáltatásait tekintve sokkal többet tud
nyújtani egy NAS tárolóval szemben, fájlmegosztásra használva gyakorlatilag minden otthoni
igényt kielégít. Én a tapasztalataim alapján bátran javaslom egy ilyen mini-ITX gép
összerakását azoknak, akik komolyabb NAS-ban gondolkodnak, akár Windows, akár Linux
rendszert telepítenek rá.