tanulmányok - gtk.ke.hu · dobák katalin és dobák miklós a 70 éves kerekes sanyinak tudod,...

1

Tanulmányok Kerekes Sándor 70. születésnapja

tiszteletére

3

KÖRNYEZET – GAZDASÁG – TÁRSADALOM

Tanulmányok Kerekes Sándor 70. születésnapja

tiszteletére

Kaposvári EgyetemGazdaságtudományi Kar

KAPOSVÁR2018

4

A tanulmány szerzői: Dr. Kerekes Sándor DSc aspiránsai, doktoranduszai, kollégái, barátai

Felelős kiadó:

Dr. Szigeti OrsolyaKaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Kar dékánja

Kötet szerkesztői:

Dr. Parádi-Dolgos AnettDr. Fertő Imre

Marjainé Dr. Szerényi ZsuzsannaDr. Kocsis Tamás

Bareith Tibor

Borítóterv:

Szász Szabolcs

Tördelés:

Sándor AnnaAgroinform Stúdió

ISBN 978-615-5599-54-5

AGROINFORM Kiadó és Nyom da Kft.Felelős vezető: Stekler Mária1149 Bu da pest, An gol u. 34.

www.agroinform.hu2018/19

�

�

5

TARTALOMJEGYZÉK

Előszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7Életút . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11

1. Rész

Dobák Katalin és Dobák Miklós: A vezetők szerepe a transzformációs folyamatban 13Oroszi Sándor: A gazdasági és politikai elit . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23Szávai Ferenc: A migrációhoz vezető út: Civilizációs és ellátási konfliktusok . . . . . 43Botos Katalin: J.C. Kummarappa. A természet, mint tőke Kumarappa

és Schumacher, az ökológiai gondolkodás előfutárai. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54

2. Rész

Sipiczki Zoltán és Varga József: Grameen-modell mikrohitelezési struktúra: Egy fenntartható és emberközpontú bank?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 68

Gál Zoltán: A nemzetközi pénzügyi rendszer fenntarthatóságának kihívásai és a FinTech forradalom . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 78

Csutora Mária és Zsóka Ágnes: Fogyasztás csökkentése a jóllét megőrzése mellett? A gazdasági válság tanulságai fenntarthatósági szempontból . . . . . . . . . . . . 93

Kocsis Tamás és Harangozó Gábor: Mekkora az elég nagy a gazdaságból? A hagyományos gazdasági növekedés paradigmájának főbb alternatívái a fenntartható jövő szempontjából. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 106

Olsovszkyné Némedi Andrea, Böröndi-Fülöp Nikoletta, Sántosi Péter és Szente Viktória: Fenntarthatóság marketinges metszetei. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 120

Marjainé Szerényi Zsuzsanna és Kovács Eszter: Merre tart a környezetértékelés? A teljes gazdasági értéktől az ökoszisztéma-szolgáltatásokig . . . . . . . . . . . . 135

Wickert Irén és Szarvas-Fekete Tibor: Környezetvédelmi adóztatás (ökoadók) és támogatás szerepe a fenntartható fejlődés rendszerében. . . . . . . . . . . . . . . 151

Széchy Anna és Zilahy Gyula: Vállalati környezeti menedzsment Magyarországon – az elmúlt húsz év tapasztalatai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 168

6

3. Rész

Benedek Zsófia és Fertő Imre: Érvényes-e a Kuznets-hipotézis erdészeti kontextusban? Egy erdősülés-központú vizsgálat tanulságai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 180

Varga Gyula: Látlelet a vidéki Magyarországról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 203Horn Péter: A fenntartható állati termék előállítás néhány kérdése. . . . . . . . . . . . . . 231Sarudi Csaba, Bertalan Péter és Horváth Péter: Vidékfejlesztés és az agrárdominancia

egyes kérdései . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 245Parádi-Dolgos Anett, Koroseczné Pavlin Rita és Beri Roland: Közösségi gazdálkodás

ereje a szántóföldi növénytermesztésben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 257Horváthné Kovács Bernadett, Gelencsér Géza és Mezei Cecília: A területi tőke néhány

ökonómiai és ökológiai tényezője a Koppányvölgy Natúrpark településein 269Bánkuti Gyöngyvér és Zanatyné Uitz Zsuzsanna: Településenergetika Kaposváron 285Medve András és Medvéné Szabad Katalin: A geotermikus energia környezetei hatásai

és a magyarországi hasznosítás lehetőségei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 305

4. Rész

Szlávik János: Közös „zöld” gondolatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 312Tóth Gergely: Kerekes Sándor – A környezetgazdaságtan magyar úttörője . . . . . . . 319Tóth Gergely: Képregény – Ne találjuk fel újra a Kerekest! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 327

7

Tisztelt Olvasó!

Kerekes Sándor professzor Úr, a Kaposvár Egyetem Gazdálkodás és Szervezéstudo-mányok Doktori Iskola vezetője, mindannyiunk barátja, apja, nagypapája, szere-

tett kollégája. Jelen ünnepi kötetben, mint tanítványai, barátai és kollegái számolunk be tudomá-

nyos munkánk apró szeletéről, hogy ezzel fejezzük ki mentorunk iránti tiszteletünket. A kötet sokszínűsége éppen azt bizonyítja, hogy Kerekes Sándor méltán ismert és elis-mert tudósa, oktatója és közéleti szakembere hazánknak, egyetemünknek. Olyan szakte-rület atyja és kiváló művelője, ami minden tudományterület számára tartogat kihívást.

Álljon most itt előszóként néhány személyes gondolat a kötet szerkesztőitől:A köszöntő műfajától szokatlan módon egy kulisszatitok elárulásával kezdem, ami-

nek alapvetően Te vagy az oka. Mivel tevékenységed két színhelyen is jelentős ezért arra gondoltunk, hogy ez az ünnepi kötet legyen egy közös projekt a Budapesti Corvinus Egyetem és a Kaposvári Egyetem összefogásával. Neked is köszönhetően együtt dolgoz(t)unk mindkét helyen ezért nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy rendhagyó módon megírjam az előszó bevezetését, ami egyben összeköti a két egyetemet, illetve a Veled dolgozó kollégákat..

Parafrazálva a Tanú című film egyik kulcsjelenetét: Kerekes Sándort 1984-ben ismertem meg, amikor mintegy 450 évfolyamtársamnak Termeléstechnika tárgy-ból tartott előadást nekünk. Akkor még nem tudtam (nem a békaemberekről lesz szó), hogy valaha kollégád leszek előbb a Budapesti Corvinus Egyetemen az általad vezetett Környezettudományi Intézetben, majd a Kaposvári Egyetemen Gazdálko-dás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolájában. Azt sem tudtam, hogy mindkét esetben át kell vennem Tőled a stafétabotot. Mivel szakmai érdemeidet az egyes tanulmányok felidézik itt csak egy-egy személyes mozzanatot szeretnék felidézni mindkét helyről.

A Corvinusos évekből legszívesebben a Környezettudományi Intézet karácsonya-ira emlékszem vissza: a tanszéki kórus műsorára, Ica mama legendás kolbászaira, és egy ilyen alkalommal ittam először a borodból. Ezek a karácsonyi bulik, a résztvevők „népfrontossága” világossá tették számomra közösségteremtő erődet, ahol különböző világlátású emberek is jól el tudtak beszélgetni egy pohár bor mellett.

Kaposvári évek alatt egy emlék különösen beleégett a retinámban, ami szintén közösségteremtő képességedhez kapcsolódik. Bőszénfán voltunk egy nemzetközi kon-ferencia vacsoráján. Ilyen alkalmakkor általában elég langyos a hangulat, és ez most sem volt másképp. Ekkor felpattantál és javasoltad, hogy a résztvevő nemzetek közül mindenki énekeljen el egy saját országára jellemző dalt. Egy kicsit nehezen indult a dolog, de kellően erőszakos voltál és végül egy félórás spontán program kerekedett ki belőle. Se előtte, se azóta nem láttam ilyet, de azt hiszem akik ott voltak mindig emlé-kezni fognak erre az estére.

Fertő Imre

8

Meg kell-e értenem az embereket? Hogyan azonosuljak a különböző emberek különböző látásmódjával? Hogyan legyek „vezetője” azoknak, akik eddig vezet-

tek? A lehetetlennek tűnő dolgokat meg se próbáljam? Amit jónak érzek, azt tűzön-vízen át vigyem?

Rengeteg bennem a kérdés. Ha valaki tudja rájuk a választ az Te vagy Sándor! Néz-zük, ahogyan egyre gyorsuló ütemben bomlanak közösségeink, és abban bízunk, hogy a végtelen sok fejlesztő, tanácsadó tréning által tudunk majd boldog és építő részei lenni változó környezetünknek, társadalmunknak. A sok hasznosnak tűnő, de saját életünk-ben nehezen beazonosítható eszközt, módszert, általános érvényű javaslatot kapunk, aztán rájövünk, hogy valójában eddig is ösztönösen ezt csináltuk. Be kell látnunk, hogy egyedül nagyon nehéz, szükségünk van egy bölcs barátra.

Élettapasztalatod, emberismereted, jólelkűséged által te lettél az én bölcsem, aki néha kiállhatatlan sőt elviselhetetlen, de igazi Ember, aki tudja, hogy miért érdemes, kikért érdemes és hogyan érdemes Élni.

Örök hálával tartozom Neked, mert emberséget, lelkesedést adtál, alázatot tanítottál a vezetői feladataimhoz, a tudományos és a közösségi életemhez.

Parádi-Dolgos Anett

Corvinus-falva. Kezdő kutatóként Székelyföldre vetődtem, azon belül is a félreeső, jó hatszáz lelkes Kézdiszárazpatakra. Hamar eljutottam a helybéli polihisztorhoz,

Márton Emil nyugalmazott tanítóhoz, aki szívélyesen fogadott, s több hétre szállást is adott szerény otthonában. Mély barátság alakult ki közöttünk, életkorunk több generá-ciónyi eltérése sem akadályozott ebben. Nagyra tartotta, hogy végre valaki nem köny-vekből merít, hanem maga az élet érdekli: aki képes elmenni az egyes házakhoz, s az embereket személyesen kérdezi. Persze nem teljesen értette, az efféle kutatásnak miért is épp ezt a rendkívül energiaigényes változatát választottam, hiszen ha valaki meg akar tudni valamit a faluról és az életről, annak elég a helyi kocsmában (bodegában) tájékozódnia. De hát ugye a módszertani megalapozottság, a szakszerű mintavétel, a visszautasítási arány, blabla!

Esténként, visszatérve a szállásra, mindig megkérdezte: merre jártam, mit tapasztal-tam. Itt és itt, erre és erre, második, ötödik, nyolcadik ház, ötvenes férfi, negyvenes nő stb., szigorúan az anonimitás jegyében. S ilyenkor aztán tett egy-egy tömör megjegy-zést, gyakran csak egy-egy szóban. Fokozatosan kezdett eluralkodni rajtam a döbbenet: ez az ember nem csak egész Székelyföldet ismeri történelmileg-kulturálisan, hanem a faluban is kivétel nélkül mindenkit, éspedig a lehető legalaposabban. Abban az egy-egy elejtett szóban ugyanis benne volt a lényege, párlata mindannak, amit a bő órás interjú alatt, a sűrűn teleírt spirálfüzetlap és a helyszíni tapasztalataim alapján bármikor is összerakhattam volna.

Kutatói-oktatói pályám derekára érve egyre inkább úgy látom, hogy második ottho-nom, a Budapesti Corvinus Egyetem is felfogható egy ilyen nagyobb falunak, szervezeti

9

szinten. Diákok jönnek-mennek, de a tanári-munkavállalói kar jó része akár évtizedes léptékben is állandó, és ez az írott szabályzatokon és a jól látható struktúrákon túl igencsak rányomja bélyegét a szervezeti kultúrára, működési logikára. E kultúrának, e logikának, s maguknak a résztvevő személyeknek az alapos ismerete pedig komoly erőforrás, ezek birtokában meglepően pontos előrejelzések készíthetők bizonyos jövő-beli folyamatok kimenetelét illetően is.

Nem kétséges, hogy ennek a Corvinus-falvának is megvan a maga polihisztora, Kerekes Sándor személyében. A működési mechanizmusnak, a kulcsszereplőknek (akik akár háttérben is lehetnek) a mély ismerete egy-egy Kerekes Sándorral történő beszélgetés során azonnal megmutatkozik. Ugyanakkor a háttérbe húzódva – a hát-térbe kényszerülve –, és Kerekes Sándor személyiségével is összhangban, nem tapasz-talhatunk olyasmit, hogy ezeket az ismereteit lépten-nyomon hangoztatná vagy ránk erőltetné. Ha kérdezik, szívesen válaszol, s ezzel nagy szolgálatot tehet. A zsákutcák gyakran nincsenek kitáblázva, ő azonban előre tudja, hogy ha egy adott terv zsákutca – de igény szerint akár szerény, konstruktív javaslatot is tesz.

Ahogy Márton Emilnek Kézdiszárazpatak volt az élete, s annak egyben mindentudó polihisztora is, úgy Kerekes Sándornak mind a mai napig a Corvinus az, melyet aligha ismerhet bárki is jobban nála. Becsüljük hát meg kincseinket!

Kedves Sándor! A Budapesti Corvinus Egyetem nevében is boldog hetvenedik szü-letésnapot kívánok!

Kocsis Tamás

11

Kerekes Sándor

A fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás hazai és nemzetközi szinten elis-mert küldötte. Életpályája során szerzett kiemelkedő oktatási és kutatási tapaszta-

latai révén az újabb generációk elkötelezett tudományos nevelője.

Életút

Kerekes Sándor 1948-ban Tatán született. 1971-ben végzett az MKKE kémia-áruismeret tanári szakán, 1981-1984 között a Plechanov Népgazdasági Egyetemen levelező aspi-ráns volt. 1984-ben szerzett közgazdaságtudományi kandidátusi fokozatot, majd 2003-ban az MTA doktora címet szerzett.

1994-ben a Harvard Business School felsővezetői kurzusán (AMP 114) vett részt, majd három hónapot Chapell Hill-ben a Kenan Intézetben City Bank kutatóként töltött.

1971–2013 között megszakítás nélkül a Corvinus Egyetemen illetve annak jogelődjén a Közgazdaságtudományi Egyetemen dolgozott. Az első húsz évben főleg áruismeretet és kémiai technológiát oktatott, ahol 1986-ban a Technológiai és Áruismereti Tanszék vezetőjének Vezetésével a tanszék 1989-ben Környezetgazdaságtani és Technológiai tanszékké alakult. 2000-ben megbízást kapott a BKÁE-n a Környezettudományi Inté-zet megalakítására a környezettudományi képzés indítása érdekében. Az öt tanszéket átfogó Intézetnek 2013. július 1-ig volt igazgatója. A BCE-n a Gazdálkodástudományi Doktor Iskola aktív tagja és a környezetgazdaságtan-környezeti menedzsment speciali-záció szakfelelőse a doktoriskola megalakulásától.

1994–1997, majd 2002–2006 között a BCE Gazdálkodástudományi karának dékánja volt. 2008–2011 között a Corvinus tudományos és oktatási rektor-helyetteseként dol-gozott.

1997-ben az UNIDO segítségével létrehozta a Tisztább Termelés Magyarországi Központját, amelynek 2007-ig vezetője volt. 1996-ban egyik alapítója és vezetője volt a CEMS Environmental Challange Interfaculty Group-nak.

1996-tól az MTA elnökének megbízásából alapító tagja volt az Országos Környe-zetvédelmi Tanácsnak, később 2008–2010 között az OKT elnöke, majd 2010-től 2011-ig társelnöke volt.

Vezetője a Magyar ENSZ Társaság Környezetvédelmi Szakbizottságának. Elnöke a Közgazdasági Társaság Környezetgazdaságtani Szakosztályának, a Zöld Iránytű Alapítvány kuratóriumának, a Magyar Természettudományi Társulat Környezet-tudo mányi Szakosztályának, és tagja több alapítvány kuratóriumának. 2012-ben a Varsói Közgazdaságtudományi Egyetem díszdoktorává választották. A KÖVET 2012-ben Winter életmű díjjal tüntette ki, 2013-ban a KÖVET Egyesület elnökévé választották.

2013 óta a Kaposvári Egyetemen, a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Karán egyetemi tanár. A közreműködésével nemzetközivé váló Gazdálkodás- és Szervezéstu-

12

dományok Doktori Iskolában végez iskolateremtő és mentori tevékenységet, kiemel-kedő oktatásfejlesztési és szervezési munkát, a Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola vezetőjeként.

Elismerések:

1987. Hevesi Gyula díj SZVT1997. Magyar Köztársaság Kiskeresztje Köztársasági Elnök2002. Magyar Köztársaság Lovagkeresztje Környezetvédelmi Miniszter2003. Pázmány Péter felsőoktatási díj Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány2008. Szilárd Leó ösztöndíj Alcoa-Magyary Alapítvány2012. Doctor Honoris Causa Warsaw Scool of Economics2014. Szentgyörgyi Albert díj2018. Justitia Regnorum Fundamentum

13

A VEZETŐK SZEREPE A TRANSZFORMÁCIÓS FOLYAMATBAN

Dobák Katalin és Dobák Miklós

A 70 éves Kerekes Sanyinak

Tudod, amikor közel 40 éve megismertelek, akkor egy kicsit olyan non-konform-nak tartottalak. Részben a közgazdasági és vegyészi végzettséged keveréke is

számomra nehezen megfejthető volt. Ahogy a környezetgazdaságtani kérdések felé fordultál, egyre inkább azt éreztem, hogy valamiféle küldetésed van, s talán e tekin-tetben az akkori korban egy hiánymunka – amit nekünk, a családunknak dedikáltál – született Szlávik János barátoddal. (Kerekes–Szlávik) Kicsit bizonytalanul olvasgat-tam ezt a munkát, de ma már, közel 20 év után rá kell jönnöm, hogy úttörő jelentő-ségű volt, amit akkor leírtatok. Abban az időben megszállott módon olvastuk Michael Porter-t, Alfred Rappaport-ot, és későbbiekben még – az általam is lektorált – Robert S. Kaplan–David P. Norton Balanced Scorecard című művét. Aztán rá kellett jönnöm, hogy a Versenystratégiák, a Shareholder Value, illetve az emberi és környezeti ténye-zőket kihagyó Balance Scorecard hosszú távon nem segítheti Földünk fönnmaradását. Azt gondoljuk, hogy azzal tisztelünk meg legjobban, ha a több, mint 30 éves vál-lalatvezetés transzformációs folyamatát megpróbáljuk leírni, s aminek a végére azt kell odabiggyesztenünk, hogy a Te és János által a ’80-as évek közepén leírtak szárba szökkentek. A mai vállalatvezető garnitúra többségének – jórészt Miattad is – a „mél-tányosság”, az „élhetőség”, a „fenntarthatóság”, a „CSR”, a „társadalom és a környe-zet tisztelete” már nem is kérdés.

Általában, amikor a volt szocialista országokban lezajlott, illetve napjainkban is megfigyelhető átalakulási folyamatokról beszélünk, akkor nagyon gyakran makro-gazdasági mutatókra, intézményi struktúrákra, jogi és törvényességi feltételekre építve fogalmaznak meg kutatók következtetéseket. Ezek azonban túlságosan aggregált képet adnak, gyakran eltakarják azokat a jellemzőit a mikroszférának, amelyek nélkül nem érthetünk meg egy kialakult gazdasági rendszert, s különös tekintettel nem egy olyan átalakulási periódust, mint amelynek tanúi lehettünk a közép-kelet-európai országok-ban, így Magyarországon is. Ebbe tartozik bele az is, hogy milyen szerepet játszottak a vállalati vezetők az elmúlt tíz-egynéhány évben, mennyire segítették elő egy normális piacgazdaságra való átállás folyamatának a meggyorsítását, milyen viszonyt alakítot-tak ki a tulajdonosokkal (share holder) s az érintettekkel (stake holder); mennyire ver-senyképesek nemzetközi szinten a felkészültségükkel és képességeikkel.

A vállalati felsővezetők átalakulási folyamatban betöltött szerepét rendkívül nehéz általában jellemezni. Markáns különbség mutatkozik meg a nagyvállalatok és a kis- és középvállalatok vezetőinek átalakulást befolyásoló képességei között, s ugyancsak

14

eltérő hatást gyakoroltak az átalakulás tartalmára és gyorsaságára a multinacionális, illetve a hazai tulajdonú vállalatok vezetői az elmúlt tíz-egynéhány évben.

1989 előtti időszak: a Janus-arcú menedzsment

A magyarországi felsővezetők szerepének értékelését az átalakulási folyamatban – hasonlóan több más közép-kelet-európai országhoz – nem kezdhetjük az 1990-es évek politikai rendszerváltásával. A többpári parlamenti rendszerre való áttérés természe-tesen 1989-ben kezdődött meg, és az 1990-es első szabad választások koronázták meg azt. A gazdasági rendszerváltás azonban már korábban megindult. Bizonyos érte-lemben az 1968-as úgynevezett új gazdasági mechanizmusig vissza kell nyúlnunk, melynek hatására a centralizált tervgazdasági rendszer keretén belül megteremtődtek a piacgazdálkodásnak bizonyos elemei, vagy legalábbis szimulált piaci lehetőségek. Ennek egyik eredményeként a 70-es évektől egyre erőteljesebben fejlődtek a nagyvál-lalatokon belüli, illetve az azokhoz kapcsolódó kisvállalkozások, amelyek kétségkí-vül gyenge kísérletek voltak a „vállalkozói szocializmus” megteremtésére, s gyakran a ’szürke zónába’ is áthajlottak, ugyanakkor mégis elősegítették a vállalkozói készsé-gek kialakítását. A gazdasági elitet, illetve a meghatározó erőt az executive-k tekinte-tében azonban továbbra is a hazai nemzeti termék mintegy 90%-át adó nagyvállalatok vezetői képviselték.

E nagyvállalati vezetőréteg ugyanakkor – Janus-arcúként – kiválóan értett a bürok-ratikus és piaci mechanizmusok közötti egyensúlyozáshoz. A redisztribúciós csatornák kezelése és a valódi teljesítményt mérő piaci megoldások alkalmazása egyaránt e veze-tők fegyvertárába tartozott.

A piaci és a bürokratikus koordinációs mechanizmusok ügyes kezelését különösen azon vállalatvezetők esetében figyelhetjük meg, akiknek vállalatai a termékeikkel nyu-gat-európai vagy amerikai piacokra is termeltek. A történeti hűséghez hozzátartozik, hogy a 70-es évektől egyre nagyobb arányt tett ki a magyar exportkivitelen belül az úgynevezett „tőkés export”. Ez a 80-as évek közepétől már meg is haladta a volt KGST (szocialista) – országok piacaira történő kivitelt. Miközben tehát 100%-os állami szoci-alista tulajdonban működtek a legnagyobb vállalataink, addig vezetőiknek valamilyen szinten el kellett sajátítaniuk azokat a piackonform megoldásokat és magatartási mintá-kat, amelyek nélkül nem élhettek volna meg nyugat-európai, illetve amerikai piacokon. Emellett ugyanakkor kiválóan alkalmazták a hiánygazdaságokhoz kapcsolódó összes „technikát”: a politikai befolyásolást, jól kezelték az állami erőforrásokért folytatott harcban bevethető fegyvereket, a különböző alkumechanizmusokat. (Balaton, Dilova, Dobák, March; 1990)

Effajta kétlelkűségre, illetve Janus-arcúságra a törvényi és jogi szabályozás is rásegí-tett: miközben állami tulajdonban működtek vállalataink, aközben megszületett 1987-ben a külföldiek befektetéséről szóló törvény, illetve 1988-ban (két évvel a politikai rendszerváltás előtt!) a magyar parlament elfogadta a változatos formai megoldásokat kínáló és teljesen piackonform Társasági Törvényt.

15

Szintén a 80-as évek végére tehetjük – ez utóbbi törvénnyel párhuzamosan – azok-nak a jogszabályoknak a megalkotását (Számviteli Törvény, a kétszintű bankrendszert szabályozó törvény stb.), amelyek további piacgazdasági elemeket teremtettek meg az úgynevezett létező szocializmuson belül. Ezen időszak nagy ábrándja volt az egypárt rendszeren alapuló, politikailag centralizált, gazdaságát tekintve azonban piacgazda-sági jellegű, úgynevezett piaci szocializmus. Ez azonban ábránd maradt, mert a politikai események új dimenzióba helyezték a gazdaság működését is: 1990-ben megtörténtek a többpártrendszeren alapuló, demokráciát lehetővé tevő választások. (Németh Miklós-nak elévülhetetlen érdeme – aki Kerekes Sándor jóbarátja.)

1990–93-as időszak: tulajdonosvárás és túlélés

A politikai rendszerváltás legmarkánsabb gazdasági hatása ebben az időszakban leginkább két tényezőben figyelhetők meg: a konzekvensen megkezdődő, s a valódi tulajdonost kereső privatizációban, illetve a külföldi tőke beáramlását lehetővé tevő jogszabályi és intézményi keretek kiépítésében.

Rekordsebességgel áramlott be a külföldi tőke. Volumenét tekintve olyan mértékű volt, hogy lehetővé tette az államadósság felszámolásának elkezdését, illetve a tőkebe-áramláshoz kapcsolódó modernizációs és fejlesztési terhek nem a központi költségve-tést terhelték. (Stark, 1992) Ennek természetesen velejáró következménye volt, hogy a magyarországi nagyipar, a pénzügyi szektor (bank, biztosítás), illetve a profitorientált szolgáltatások (távközlés, média) túlnyomó többsége a tőkeerős multinacionális cégek kezébe került. Ennek következményeként: a hazai felsővezetőink akarva-akaratlanul is bénult állapotba kerültek. A bürokratikus és piaci koordinációk közötti egyensúlyozást biztosító képességek már nem voltak megfelelőek az új kihívásokhoz, a politikai veze-tés sem kereste az akkor felsővezetők szövetségét, ha úgy tetszik indokoltan-indoko-latlanul bűnösnek tekintették a nagyvállalati vezető gárdát, s a leendő tulajdonosoktól várták az új executive-k megteremtését.

Ebben a helyzetben természetes magatartás volt a felsővezetők részéről az új tulajdonosokkal való szoros kapcsolat kiépítése, ha úgy tetszik azok „kiszolgálása”, például a privatizációs folyamat előkészítésében. A többségük a túlélésre játszott rá, melynek zálogát a külföldi tulajdonosokkal kötött megegyezésekben, illetve azok iránti lojalitásban látták. Sokuknak csalódniuk kellett, mert rövid időn belül feleslegessé váltak (miután „a mór megtette kötelességét, a mór mehet”). Természetesen voltak, akiknek sikerült megkapaszkodniuk, illetve pozícióban maradniuk, s tapasztalataikat, ismereteiket továbbfejlesztve egyre fontosabb szerepet játszhattak továbbra is a vállalatok irányításában. Mindamellett igaz volt erre a korszakra az a tendencia a multinacionális cégek, illetve privatizált nagyvállalatok esetében, hogy a hazai felső-vezetés jelentős része lecserélődött, kiemelt szerepet kaptak az expatrióták, illetve visz-szafordíthatatlan generációváltás indult el, amely a fiatalítás mellett természetesen új ismereteket és készségeket is jelentett.

A hazai magántulajdonú szervezetek esetében egy érdekes kettősség figyelhető meg. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Magyarország ebben az időszakban a kisvál-

16

lalkozások és kisvállalkozók országa lett (amelynek gyökerei a 70-es, 80-as évekre visszanyúlnak). A kisvállalkozási formák azonban az esetek többségében egy-két-személyes vállalkozásokat jelentettek. Ezek száma mintegy egymillió körüli volt Magyarországon (amely nemzetközi tekintetben is megdöbbentően magas szám), ugyanakkor a gazdasági erőt, illetve a megtermelt nemzeti jövedelemhez való hozzá-járulást tekintve, e kisvállalkozások nem igazán játszottak komoly szerepet a magyar gazdaságban (Kornai, 1993). Amennyiben azonban a számok mögé nézünk, akkor azt kell látnunk, hogy a sokszor ’szürke zónába’ is áthajló kisvállalkozások (esetleges kényszervállalkozások) összességében rendkívül pozitív szerepet töltöttek be a piac-gazdaság további épülésében, illetve a későbbi magyar tőkés réteg kialakulásában. Noha természetesen ebben az időben a vállalkozói elemek még jelentősen keveredtek az ügyeskedő, kiskapukat kihasználó, sokszor féllegális megoldásokkal, de mind-azonáltal a kisvállalkozások összességében mégis pozitív hozzájárulást jelentettek a transzformációs folyamatban: az emberek rájöttek, hogy nincs értelme a központtól, illetve az államtól várni a választ saját problémáikra, megpróbáltak önálló megol-dásokat találni egyéni gondjaikra, problémáikra, a gazdagodás és a jólét utáni vágy újfajta megoldások keresésére sarkalta őket.

A piaci, fogyasztói és a vállalkozói szokások autodidakta módon történő megisme-résének lehetünk tanúi ebben az időszakban. A hazai kisvállalkozások fejlődésének egy másik eredménye (az attitűdök és készségek fejlesztése mellett) az volt, hogy megte-remtődtek az alapok bizonyos körökben és bizonyos ágazatokban a magyar tulajdonú közép- és nagyvállalkozások fejlődéséhez, illetve a joint venture-k kialakulásához. Látni kell, hogy ebben az időben a magyar tulajdonú közepes nagyságú vállalkozások száma nemzetközi összehasonlításban elenyésző, illetve a hazai gazdasági termelésre gyako-rolt hatásuk sem számottevő. Ugyanakkor már bizonyos csírákról beszélhetünk, ame-lyeknek a gyümölcsei majd valamikor a 90-es évek végén, illetve 2000 után érnek be. Ami ehhez kapcsolódik: a tőkeerőtől, illetve a termelési volumentől függetlenül meg-figyelhető egy olyan vállalkozói réteg ebben az időszakban, amely már a kis- és köze-pes külföldi vállalkozások számára érdekessé vált, úgyis, mint partner. S különösen az osztrák és német kis- és középvállalkozók megjelenésével tanúi lehetünk egyre inkább Magyarországon olyan joint venture-k kialakulásának, amelyek – a hazai középvállal-kozók hiányát kvázi kompenzálva – a hazai gazdasági életben egyre fontosabb szerepet játszanak. Ez a vezetők szerepét tekintve is izgalmas és érdekes kérdéseket jelentett, hiszen egy osztrák vagy német kis- és középvállalkozónak szüksége volt egy hazai partnerre, ebből adódóan a közös kockázatvállalás és a közös siker érdekében jelentős-nek mondható az a know-how-transzfer, ami ily módon beáramlott Magyarországra, s amelynek hatása később is megfigyelhető. Egyértelműen el lehet mondani, hogy az ebben az időszakban kialakult joint venture-k esetében egy win-win stratégiáról vagy helyzetről beszélhetünk, hiszen a külföldi kis- és középvállalkozók számára a viszony-lag olcsó munkaerő, illetve a piacbővülés lehetősége egyfajta extraprofitot jelentett, ugyanakkor hazai vállalkozóink – éppen a közös kockázatviselés és közös siker miatt – sokat tanulhattak nyugati partnereiktől, komoly vállalatirányítási és vállalatszervezési ismeretek áramlottak be hazánkba.

17

1994–1999-es időszak: szelekció és kontraszelekció

Az 1994–99 közötti időszakban két egymással párhuzamosan futó tendenciát figyel-hetünk meg. Egyrészt az 1993-ig jellemző pozitív tendenciák folytatódtak, nevezetesen: a konzekvens privatizációnak (a valódi tulajdonost kereső, majd biztosító privatizáci-ónak), illetve a külföldi tőkebeáramlásnak az összességében pozitív hatása továbbra is megfigyelhető a magyarországi vállalati felsővezetők esetében (pozitív szelekció); másrészt a még meglévő állami tulajdon kapcsán az esetek egy jelentős részében nem mondható el ugyanaz a tendencia: gyakran az átpolitizáltság és a kontra-szelekció jelle-mezte ezen vállalatok executive-jeit, illetve az executive-ok kiválasztását. (Antal-Mokos Z., 1998)

Ugyancsak felemás e tekintetben ez az időszak a magyar tulajdonú vállalkozások esetében, hiszen kétségkívül megfigyelhető a fejlődése e gazdasági szférának, de nem lehet azt mondani, hogy az ezredfordulóig valódi markáns szereplőkké válhattak volna a magyarországi tulajdonú közép- és nagyvállalatok a hazai gazdaságban.

Az előzőeknek megfelelően: ami a külföldi tőkebeáramlást, illetve a multinacioná-lis, globális cégek működését illeti, elmondhatjuk, hogy mindezek továbbra is markán-san meghatározták a magyar gazdasági életet (Voszka, 1998; Szalai, 1999; Dobák, Tari 1997), továbbá folytatódott a generációváltás, egyre inkább azt lehet látni ebben az idő-szakban, hogy a magyarországi egyetemekről, a hazai felsőoktatásból kikerülő fiatalok helyezkednek el közép- és felsővezetői posztban a multinacionális vállalatoknál.

Ezzel párhuzamosan a fejlett piacgazdasági vezetési standardok térnyerésének lehetünk tanúi. Azok a vállalati felsővezetők (elsősorban korábbi nagyvállalati veze-tők), akiknek sikerült a 90-es évek elején megkapaszkodniuk, illetve multinacionális cégeknél tovább folytatni a munkájukat vagy elhelyezkedniük, szintén megtalálhatóak ebben a periódusban a magyar gazdasági életben. Ezek főleg olyan executive-k, akik 40–50 év közöttiek és rendkívül komoly adaptációs készségekkel rendelkeznek, ha úgy tetszik képesek voltak nagyon gyorsan a részben már korábban is meglévő piacgazdasági ismereteiket továbbfejleszteni, ugyanakkor a – jórészt a szocializmus időszakára eredeztethető – hálózati tőkét is tudták mozgatni, amely a multinacionális és globális cégek számára sem volt mellékes. Az ily módon szelektálódott és átöröklő-dött executive réteg egyre inkább komoly pozíciókat nyert a multinacionális cégeknél, illetve a hazai joint venture-knél, s később egy részük önálló vállalkozói útra is lépett: bizonyos tőkefelhalmozási, illetve hitelezési technikákkal, valamint „management by out”-okkal, esetlegesen megszerzett olcsó vállalati tulajdonokkal komoly üzleti karri-erek indultak be, amelyek az ő nevükhöz kapcsolódnak. (Szalai, 1996; Balaton, 1998)

Mindehhez képest a még részben vagy teljes egészében állami tulajdonban maradt cégek esetében rosszabb volt a helyzet a vezetői stabilitás és menedzsment-ismeretek tekintetében. A kormányváltások négyévenként igencsak negatívan érintették e cégek körét, s áttételesen az alkalmazott vezetési módszereket, megoldásokat. Az átpolitizált-ság gyakran a negatív teljesítményt, s a kontraszelekciót eredményezte (Dobák, 1999).

Mindazonáltal alapvetően nem az executive-ket szabad ezért kárhoztatni. A magyar-országi átalakulási folyamat ez időszaka is elsősorban annak a bizonyítéka, hogy az állam nem mindig jó tulajdonos, különös tekintettel egy átalakulási időszakban, egy

18

kialakuló, formálódó politikai demokráciában, s négyévenként lecserélődő kormány-koalíciók mellett. Ezt azért is bátran állíthatjuk, mert a részben vagy teljes egészében állami tulajdonban álló cégek gyakran külföldi menedzsereket kerestek problémáik megoldására, akik szintén nem tudták megoldani feladataikat az esetek többségében. S ez elsősorban a megbízó-ügynök kapcsolat ismeretében, főleg a megbízó, azaz a tulajdonos gyengeségét mutatja: a nem egyértelmű tulajdonosi elvárásokat, az átpo-litizáltságot, sokszor közgazdaságilag irracionális döntéseket (Kovács, 1999.) Ebből a szempontból a „jó hír” az, hogy a 90-es évek végéig gyakorlatilag minimálisra szűkült az állami tulajdon a magyar gazdaságban. Az állami tulajdon aránya Magyarországon ma kisebb, mint jónéhány fejlett ipari országban, a szolgáltatói és ipari szféra, illetve a versenyszféra több, mint 90%-a magántulajdonba került már az 1999–2000-es esztendőre.

Amit a magyar magántulajdonú vállalkozásokkal, illetve ezek executive-jaival kap-csolatban meg lehet fogalmazni, az az, hogy ugyan egyre jobban kitapinthatóak 1994 és 1999 között a fejlődés jelei, egyre nagyobb számmal jelennek meg viszonylag komoly nagyságú hazai tulajdonú vállalkozások a piacon, de azt nem lehet mondani, hogy ebben az időszakban egy fejlett piaci gazdasághoz hasonló egészséges struktúra alakult volna ki a külföldi és a hazai tőke arányát illetően. Még akkor sem mondhatjuk ezt, ha hozzá-vesszük a kis- és középvállalati joint venture-k hatását a magyar gazdaságban, illetve az ezekben meglévő magyar részesedést. E tekintetben az 1998-ban megválasztott új kormány egy markáns politikát indított el, elismerve a hazai kis- és középvállalkozói réteg szükséges mértékének a hiányát, s a gazdaságpolitika középpontjába állították e szektor fejlesztését (szerencsére ezt a 2002-ben megválasztott kormány is fontosnak tartja). Két szempontból is rendkívül érdekes a hazai tulajdonú vállalkozások, illetve az ebben szereplő executive-k helyzete. Egyrészt természetes beszállítói lehetnek a Magyarországon működő multinacionális cégeknek, ugyanakkor bizonyos területeken akár versenytársaivá is válhatnak a nagy nemzetközi vállalatoknak a flexibilisebb működéssel, a gyorsabb és rugalmasabb válaszképességgel (Makó Cs., Antal-Mokos, 2000). Mindehhez természetesen executive vezetői ismeretek, illetve szükséges tőke léte a feltétel. Mindkét tekintetben tanúi lehetünk pozitív tendenciáknak. Általában a vezetői ismeretek, a vezetőképzés, a multinacionális vállalatoknál és joint venture-k esetében megszerzett tapasztalatok rendkívül gyorsan terjedtek a hazai magántu-lajdonú vállalatok esetében is. Továbbá a kormányzatok a különböző célhitelek és a nemzeti fejlesztési programok segítségével a szükséges tőke megszerzését igyekeztek megkönnyíteni 1998–99-től.

2000– : A konszolidáció időszaka

Nagyon nehéz éles határokat húzni az átalakulási folyamatokban, de el lehet mon-dani, hogy a 2000-es évtől kezdődően a magyar gazdaság – benne a külföldi, s hazai tulajdonú vállalkozások is – immár eléggé karakterisztikusan a piacgazdasági jellegű fejlődés útjára állt. A multinacionális cégek, a joint venture-k, illetve a hazai magántulaj-donú közép-, és nagyvállalkozások esetében egyértelműen meg lehet fogalmazni, hogy a posztszocialista jelleg eltűnőben van, s e vállalkozások versenyképessége, az alkal-

19

mazott management-módszerek és az executive-k szerepe alapvetően piacgazdasági jellemzőkkel írhatók le.

A magyar gazdaság motorjai ugyanakkor egyértelműen a nemzetközi vállalatok az ezredfordulón: a GDP-hez való hozzájárulás, az exportkivitel, illetve a foglalkoztatott-ság szempontjából meghatározó jelentőségűek a magyar gazdaságban. E társaságok jelentős részénél döntően már magyar származású executive-k játsszák a fő szerepet, s viszonylag minimálisra szorult az expatrióták száma. Ehhez hozzátartozik még az is, hogy a magyar executiv-k is beléptek a nemzetközi vérkeringésbe és a multinacioná-lis cégek különböző országokban különböző pozíciókba helyezik a magyar vezetőket. Előszeretettel preferálják természetesen a magyar vezetők közép-kelet-európai, illetve balkáni szereplését. A regionális terjeszkedési stratégiákhoz szükséges kulturális prob-lémák kezelésében rendkívül sok segítséget nyújtanak a Magyarországról „exportált” vezetők. A multinacionális cégeknél alkalmazott executive-k életkori átlaga alig haladja meg a 40 évet, amiből egyértelműan az is következik, hogy szinte a teljes generációvál-tás lezajlott le a 80-as évekhez képest, s viszonylag kis számban találhatunk olyan aktív felsővezetőket, akik a 80-as években valamelyik nagyvállalatunknál is még vezetői sze-repet játszottak. De ez azt is jelenti, hogy a 70-es, 80-as évek tehertétele igazából már nem hárul rá a mostani executive-kre, s a jelenlegi politikai hovatartozásuk kevésbé kötődik a korábbi állampárti kapcsolatokhoz, sokkal inkább a jelenlegi meglévő poli-tikai struktúrához. Mindazonáltal összességében az jellemző, hogy a multinacionális vállalatoknál dolgozó executive-k alapvetően politikasemlegesek.

Ehhez képest egy erőteljesebb politikai kötődést figyelhetünk meg a kialakult-kiala-kuló hazai nagytőkések (nagyvállalkozók) körében, hiszen az ő működésük jelentős részben kötődhet állami megrendelésekhez, bizonyos redisztribúciós csatornákhoz. Ugyanakkor nem állíthatjuk, hogy a hazai közép- és nagyvállalkozások felsővezetői alapvetően a politikai tőkéből élnének, hiszen a versenyképességhez ez csak ideig-lenesen adhat lehetőséget. Az alkalmazott vezetési módszereket, szükséges vezetői képességeket tekintve ezen vezetők hasonlóan felkészültek, mint a multinacionális cégeknél dolgozók, sőt megfigyelhető egyfajta mozgás a multinacionális és hazai tulaj-donú cégek vezetői között. Lassan kijelenthetjük, hogy megteremtődött a már kritikus nagyságot jelentő hazai nagytőkés réteg. Az egészséges gazdasági és iparági struktúra mellett tovább fejlődött a nyugati piacgazdaságokhoz hasonló tulajdonosi struktúra; kvázi egyfajta konszolidációs időszakba ért a magyar gazdaság az executive-k szem-pontjából. A magyar tulajdonú szervezetek és a multinacionális cégeknél alkalmazott menedzsment-megoldások, a szükséges készségek és képességek lassú konvergenciája megkezdődött. Napjainkra a tulajdonosi és intézményi struktúrák – piacgazdasági jel-legű – átalakulása gyakorlatilag megtörtént. A hazai nagytőke egyre erőteljesebb nyil-vános megjelenésének lehetünk tanúi, s a külföldi és hazai nagytőkéhez kapcsolódó executive-k kezdenek csereszabatossá válni.

Ilyen értelemben akár nyugodtak is lehetnénk, ugyanakkor mégsem tekinthetjük lezártnak az átalakulást a vállalatvezetők szempontjából, hiszen hiányzik még egy olyan réteg a magyar gazdaságban, amely versenyképes lehetne a fejlett piacgazda-ságok, az Európai Unió tagországainak kisvállalkozóival szemben. Pontosabban nem e réteg fizikai hiánya okoz gondot, hiszen Magyarország kisvállalkozóinak a száma

20

eléri az egy milliót (beleértve az egyéni vállalkozókat is), hanem e réteg felkészültsége, nemzetközi ismeretei.

Mindezek nélkül nehezen lehet még lezártnak tekinteni a gazdasági értelemben vett átalakulást. Megítélésünk szerint jónéhány évnek még el kell telnie, míg egy egészséges tisztulási folyamat eredményeként a hazai kisvállalkozások is szerves részévé válnak a gazdaságstruktúrának, ahol a külföldi és hazai nagytőke mellett megfelelő szerepet játszhatnak. Természetesen ez egy nem örökre lezáruló folyamat, hiszen éppen ebben a szférában, a kisvállalkozói körökben figyelhető meg az egész világon, így a fejlett piacgazdaságokban is, a legdinamikusabb változás: a cég tönkremenetele, az új cégek alapítása, és mindazon ismereteknek egy folyamatos hiánya, amelyek egyébként a nemzetközi, illetve nagyvállalati szférában általában megfigyelhetőek. Nincs ez más-képpen sem az Egyesült Államokban, sem az európai fejlett országokban. Éppen ezért fölvetődik az a kérdés, hogy ettől függetlenül alapvetően befejezettnek tekinthetjük-e a gazdasági transzformációt. Megítélésünk szerint erre a válasz nyugodtan lehet: igen. Amennyiben megnézzük egy ország gazdaságának legfontosabb jellemzőit és muta-tóit, akkor Magyarország esetében (és a volt közép-kelet-európai szocialista országok többségének esetében) az a jellemző kép, hogy alapvetően létrejött a magántulajdo-non alapuló gazdasági szerkezet, megteremtődtek a gazdasági intézményrendszerek (pénzpiaci- és bankfelügyelet, tőzsde, versenyszabályozások stb.), illetve működnek a fejlett piaci országokhoz hasonló döntő jelentőségű törvények és jogszabályok (lásd Társasági Törvény, Számviteli Törvény stb.), továbbá a gazdaság nyitott, integrálódott a nemzetközi munkamegosztásba, lehetővé téve a szabad pénz- és tőkeáramlást. E tekintetben valóban mondhatni, hogy a transzformációs folyamat végén vagyunk tizenegynéhány év után, s a létrejött képződmény alapvetően egy piacgazdaságnak meg-felelő forma. Ezt természetesen még inkább megerősíti a politikai felépítmény, illetve a működő többpárti demokrácia, amivel kapcsolatban különösebb kritikus kérdések nem vetődhetnek fel, legalábbis nem olyanok, amelyek megkérdőjelezhetnék azt, hogy egy demokratikus berendezkedést sikerült létrehozni e régió országainak többségében. (E nélkül az Európai Unióhoz való csatlakozás szóba sem jöhetett volna.) Mégis az a tény, hogy hezitálunk egyértelműen igent vagy nemet mondani arra a kérdésre, hogy véget ért-e a transzformáció, azért van, mert természetesen még megoldandó mentális és kulturális problémák sokasága áll előttünk. S ez nem két-három év munkája, hanem akár egy vagy több generációnyi évet is jelenthet (Balaton, 2002). Olyan problémák ezek, amelyeket nem lehet varázsszóra megoldani, hiszen – Kovács Sándor tanár úr (a Közgáz legendás professzora) szavaival élve – a múlt az nem mögöttünk, hanem alat-tunk van, s a múltat nem egyszerűen meghaladtuk, hanem rajta állunk.

21

Irodalomjegyzék

ANTAL-MOKOS, Z. (1998): Privatisation, Politics and Economic Performance in Hungary, Cambridge, Cambridge University Press

BALATON, K. DILOVA, I., DOBÁK, M. anda MARCH J.G. (1990): Some fragmentary, preliminary thoughts about research on organization change in Eastern Europe. Research document. Stanford, Stanford University

BALATON, K. (1998): The role of management executives in transformation process in Hungary. In: Lang, R. (ed.): Management Executives in the East European Transformation Process München und Mering: Rainer Hampp Verlag, pp. 37–52.

BALATON, K. (2002): Strategic and Organizational Changes during Transformation – the case of Hun-gary (1990–2002). Research Paper, Budapest

DOBÁK, M., TARI, E. (1997): Konszernszervezetek Magyarországon I., II., III. Vezetés tudomány, Vol. 27. no. 1, 2, 3.

DOBÁK, M. (1999): Versenyképesség és szervezeti átalakulás. Vezetéstudomány, Vol 29. no. 4. pp. 9–14.

KAPLAN S.R. – NORTON, P. D. (1998): Balanced Scorecard – Kiegyensúlyozott stratégiai mutatószám-rendszer, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest

KEREKES, S. – SZLÁVIK, J. (1989): Gazdasági útkeresés környezetvédelmi stratégiák, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest

KORNAI, J. (1993): Transzformáció visszaesés. Közgazdasági Szemle, Vol. 40. no. 7–8., pp. 569–599.KOVÁCS, S. (1999): Külső (társadalmi-politikai) tényezők a magyar szervezet átalakulásában. Vezetés-

tudomány, Vol. 46. no. 4, pp. 2–8.MAKÓ, CS. és ANTAL-MOKOS, Z. (2000): Management in Hungary. In: Warner, M. (ed.): Manage-

ment in Europe. London: Thompson Learning, Thomson.PORTER, E. M. (1998): Versenystratégia. Akadémiai Kiaró Zrt., BudapestRAPPAPORT, A. (1986): A tulajdonosi érték – Útmutató vállalatvezetőknek és befektetőknek,

Alinea Kiadó, BudapestSTARK, D. (1992.): Path Dependence and privatization strategies in East Central Europe. East Euro-

pean Politics and Socieies, Vol. 4., pp. 351–392.SZALAI, E. (1996): Elitek átváltozása. Budapest, Cserépfali Kiadó.SZALAI, E. (1999): Post-Socialism and Globalization, Budapest, Új Mandátum Kiadó.VOSZKA ÉVA (1998): Privatizációs végjáték. Közgazdasági Szemle. Vol. 45. no. 7–8., pp. 675–688.

22

EPILÓGUS KEDVES BARÁTOMNAK

The Impossible Dream – Man of La Mancha, 1972

Egy kicsit szabad fordításban

Álom, mit nem láttak még,És győzni, hol nem győztek még. A bánatot eltűrni némán,Ott járni, hol nem jártak még.

A vágyad nem elérhető,De látod a távoli célt.A lélek, csak az segít tovább.Megnyílik a csillagos éj.

Törvényed ez, ezt követed, Ha nincsen már remény,

A hited az él, az vezet tovább. Mert ki előre néz,Annak bármilyen göröngyösútja van – nem lesz nehéz.

Bízunk hát, mert ki céljához hű,Tudja, hogy merre lép.Arra Glória nem vár talán,Csak egy csöpp békesség.

Ha talán jobb lesz így a világ,Nem volt értelem nélkül a lét.A vére sem hiába hullott,Eléri a távoli célt.

23

A GAZDASÁGI ÉS POLITIKAI ELIT

Oroszi Sándor

„Aki politizál, hatalomra törekszik:– hatalomra vagy más (eszmei vagy

önző) célok érdekében, „önmagáért”: a belőle fakadó presztízsérzés élvezetéért.”

Max Weber

Szabad verseny, laissez faire, közjó

A közgazdaságtan alapítói tételeiket a hatékony piacok bázisán, a szabad verseny zavartalan működésének elvont, logikai feltételeire építve fejtették ki. A szükségle-

teik lehető legjobb kielégítésére törekvő, önző egyének, a homo oeconomicusok halma-zán véleményük szerint kialakul a természetes rend. „ … láthatatlan kéz vezeti őt egy cél felé – fogalmazott 1776-ban A. Smith –, melyet ő nem is keresett… Azzal, hogy ő saját érdekét követi, gyakran a társadalomét eredményesebben mozdítja elő, mint ha annak előmozdítása lett volna a valóságos célja.” (Smith, A. 1940. p. 449.) Az egyéni cselekvések eredőjeként a klasszikusok véleménye szerint a társadalom megvalósítja a közjót.

A láthatatlan kéz metaforájára utalva a kereslet-kínálat mechanizmusát állította Smith fókuszba, ezzel rámutatott a gazdasági törvények meghatározó szerepére. Fel-fogása ebben a tekintetben is nagyértékben hasonlít a fiziokraták teóriájára. Ezzel kap-csolatban megjegyzendő, hogy Smith nézetrendszerére nemcsak a tanulmányozott francia és angol nyelvű művek hatottak, hanem a fiziokratákkal megvalósult személyes eszmecserék is. 1766-ban (Buccleuch herceg nevelőjeként tartózkodott Párizsban) részt vett a klubnak a versaillesi palota entresolján tartott néhány összejövetelén. (Kiteljesedő elméletére kétségkívül erőteljesen hatott a fiziokraták több alapvető tétele, noha ez a befolyás korántsem volt olyan mértékű, mint azt a francia elmélettörténészek egy része állítja.)

Ricardo még nagyobb hangsúlyt adott az egyéni képességek kibontakozásában, a hatékonyság és a produktivitás növelésében a külső korlátok eltávolításának, a csere egyéni érdekekkel összhangban történő lebonyolításának. „ … a közérdeket sohasem szolgálja semmi jobban – emelte ki –, mint az össztőkének legtermelékenyebb elosztása, másszóval az egyetemesen szabad világkereskedelem.” (Ricardo, D. 1940. p. 275.).

A fiziokraták elképzelései, javasolt intézkedéseik a Colbert gazdaságpolitikája által megbéklyózott és elnyomorított francia gazdaság helyreállítását, a kiszipolyozott lakos-ság életkörülményeinek javítását célozták. Elemzéseikben a zárt gazdaság modellje – ezen korántsem a szakirodalomban széles körben használt zárt nemzetgazdaságot kell értenünk! – kapott központi helyet.

A zárt rendszeren olyan (feltételezett) rendszert értünk, amely elszigetelt a környe-zetétől, következésképpen vizsgálatakor a külső tényezők figyelmen kívül hagyhatók.

24

Ez a felfogást a termodinamika első – az energia-megmaradás elvét megragadó – tör-vényére alapozták.

A kiindulópont William Harvey felfedezése, amely forradalmasította a vérkeringés-ről vallott nézeteket. Kimutatta, hogy a szív pumpálja a homogén vért a szervezetben, ily módon táplálva a létfontosságú szerveket. A vér körfogása nyilván a testben, mint zárt rendszerben megy végbe.

Hasonlóképpen a gazdaság is akkor teljesít a legjobban – állították a fiziokra-ták –, ha a természet erői szabadon érvényesülhetnek. A „gazdasági véráram” eljut-tatja a mezőgazdák, a produktív osztály által termelt javakat a másik két osztály tagjaihoz is, biztosítja azok normális ellátását, lehetővé téve részvételüket a társada-lom, a gazdaság hatékony működésében. Ez előfeltételezi a szabad kereskedelmet, továbbá az egyenértékű cserét. Ily módon a gazdaságban kialakulhat az egyensúly, sőt Rousseau társadalomfilozófiai értelmezése szerint a természetes rend is megva-lósulhat. Ennek feltételeként szabták meg a szakirodalomban ma is általánosan – de megítélésem szerint nem az eredeti értelmezésében –, használt laissez-faire, laissez-passer formulát.

Az elv történetéhez Abay (Neubauer) Gyula tollából olvashatunk érdekes adalékot. „Mint gazdasági laissez-nous faire laissez-nous passer1 már 1680-ban elhangzott... a mer-kantilista Colbert pénzügyminiszter előtt a párizsi kereskedő, Legendre szájából, hogy aztán már a 18. század fiziokratái szállóigének kibővítve átvegyék, és kiélje magát 1926-ig, amikor Keynes berlini The end of laissez faire című előadásában holttá nyilvánította.” (Abay /Neubauer/ Gyula, 2016; p. 288.) A történeti hűség kedvéért nem árt megje-gyezni, hogy a „holttá nyilvánítás” előtt következtek már be súlyos megrázkódtatá-sok, melyek közül egyet emelünk ki. 1840-ben mondta Arago a francia parlamentben: „Turgot korában a laissez faire és a laissez passer elv haladás volt. Ennek az elvnek megvolt az ideje. De vétek volna ma, a hatalmas gépek korában, amelyeket az ember teremtett.” (Balla A. 1935. p. 86.)

A napkirály költekezéseinek fedezetét előteremtő Colbert-i gazdaságpolitika hatá-sára kialakuló tényleges, azaz pozitív rend (ordre positif) korlátozza az aktorokban levő képességek, energiák kibontakozását, a gazdaságban rejlő produktivitás megva-lósulását. Meg kell tehát szűntetni a természeti törvények zavartalan érvényesülése érdekében2 a rendellenességeket kiváltó állami interveniálást, hogy a társadalom és a gazdaság visszatérhessen természetes állapotába (ordre naturel). A laissez-faire jelszó véreredményben a fiziokraták részéről az állami beavatkozás határozott és egyértelmű elutasítása!

A korabeli diszciplinák eredményeire Harvey felfedezése mellett nagy hatást gyako-rolt Descartes, akinek a filozófiai és ismeretelméleti tételei széleskörűen befolyásolták a gondolkodók módszereit, szemléletét. A 17. század kiemelkedő filozófusa fontosnak

1Hadd csináljuk, hadd menjünk a magunk útján.2Mirabeau jegyezte fel a következő anekdotát Quesnayről, aki a trónörökös nevelésében is részt vállalt. Egy

gazdasági elemzése végén Quesnay megkérdezte a dauphint: „Mit tenne Ön, ha uralkodó lenne?” „Sem-mit.”– hangzott a rövid válasz. „Ez esetben ki uralkodna?” – érdeklődött tovább a tudós. „A törvények.” – felelte Quesnay elismerését elnyerve a trónörökös.

25

tartotta az összes addig igaznak elfogadott ismeret lerombolását, majd azok racionális érvelések alapján történő újjáépítését. Kitűnően alátámasztott argumentációja szerint csak tudásra alapított ítéletek fogadhatók el, ezért minden nézetet, hipotézist az „ész ítélőszéke” elé kell állítani! Következésképpen az igazság nála nem a megismerés és a dolog megfelelősége, hanem a világos és határozott ismeret; a megismerő alanyban létrejövő evidencia.

A körültekintő, sőt bizonyos értelemben szkeptikus tudományos elvárások azon-ban – mint a tudománytörténet bizonyította –, rejtett aknákként komoly torzulásokat is okozhattak. Az uralkodó paradigmák között meghúzódó, nem verifikált, rövidebb-hosszabb időszakot követően tévesnek bizonyuló tételek, mint premisszák „az ész íté-lőszéke” előtt végrehajtott tökéletes logikai műveletek ellenére is hibás konklúzióhoz vezetnek. Erre mutatott rá E. Beinhocker. Kritikus megállapítása közvetlenül nem az alapok lerakását érinti, hanem a rájuk emelt tudományos építményt, de mondanivalója értelemszerűen vonatkozik a közgazdaságtan megteremtőinek munkásságára is: „Tud-tukon kívül és a legjobb szándék mellett a késői tizenkilencedik századi közgazdászok egy sor olyan gondolatot vettek kölcsön a fizikából, melyek a gazdaságot – alapvetően helytelenül – zárt egyensúlyi rendszernek minősítették.” Elemzéséhez még hozzáfűzte: „Megközelítésük meghatározta napjaink hagyományos gazdaságtanának kereteit.” Beinhocker, E. D. 2006. p. 74.)

Az 1978-ban Nobel-díjjal kitűntetett H. Simon az elismerés átvétele előtt már jó fél évszázaddal korábban keményen ostorozta a témát kutató közgazdákat: „A normatív mikroökonómusok ’nyilvánvalóan’ nem igényelték az emberi magatartás elméletét. Csak az érdekli őket, hogyan kellene az embereknek viselkedniük, de az nem, hogy miként is viselkednek valójában... ..azzal a kemény feltételezéssel élnek, hogy az embe-rek racionálisak, anélkül, hogy a magatartásuk megfigyelésének kemény munkáját elvégeznék.”(Simon, H. A. 1959: p. 254.)

A fiziokraták néha inspiráló, gyakran megerősítő szellemi hatása a klasszikus „angol” közgazdákra kétségbevonhatatlan. A szabad verseny megvalósulását mindkét ország gondolkodói alapvetőnek tekintették. Keynes azonban egy érdekes mozzanatra is felhívja a figyelmet: „A laissez-faire kifejezést nem találjuk sem Adam Smith, sem Ricardo sem Malthus munkáiban. Dogmatikus formában még az elv sem jelenik meg a szerzők egyikénél sem.” Annak ellenére sem – emeli ki –, hogy „Adam Smith termé-szetesen a szabad kereskedelem híve és számos tizennyolcadik századi kereskedelmi korlátozás ellenzője volt.” (Keynes, J. M. 1926. p. 196.)

A különbség könnyen magyarázható a mai közgazdaságtan adekvát kategóriái alap-ján. Franciaországban – miként említettük – a Colbert rendszere által megnyomorított lakosság életnívójának javítása volt a közgazdák célja, ezért elítéltek minden intézke-dést, amely a fogyasztás rovására a kincstár bevételeit növelte. Mai fogalmaink alap-ján ezt az intervenciót folyamatszabályozásnak minősítenénk, ezt akarták a fiziokraták gyökerestől kiirtani. Smith és Ricardo viszont Angliában nem tapasztalt ilyen mérhe-tetlen nyomort, e feltételek közepette a magánszféra működési feltételeinek javítását tartották fontosnak. Smith könyvében mintegy száz oldal terjedelemben foglalkozott

26

az állam által megvalósítandó rendszerszabályozással, a civil szféra szerepével,3 ami elősegítené a hatékonyság növekedését.

Summázatként megállapítható, hogy a szabad verseny zavartalan funkcionálása esetén a gazdaság – megint csak mai kategóriákat használva – potenciális szinten tel-jesít. E piaci mechanizmus mellett a jövedelmek képződését a tényezők produktivi-tása határozza meg, a létrejövő fogyasztás pedig Pareto-optimálisnak tekinthető. Ezen a helyzeten sem a termelést, sem a jövedelem-elosztást érintő államiSC beavatkozás csak rontani tudna, ezért nem csak felesleges, hanem kifejezetten káros is lenne. Ezek a következtetések is az ész ítélőszéke előtt koherensnek minősült modell alapján adód-tak, igazság-tartalmuk tehát a premisszák függvénye. A tanulmány feladata követke-zésképpen az előfeltételek valósághoz való viszonyának elemzése.

Az óriásvállalatok hatása a közjóra

„A klasszikus közgazdászok, Adam Smith, David Ricardo Thomas Malthus, J. S. Mill és Alfred Marshall idejében, sőt a fogalmak tisztázásával később még inkább úgy tartot-ták, hogy az üzleti vállalkozás igen kisméretű a piachoz képest … Már jócskán benne jártunk a XX. században, amikor a közgazdasági tankönyvek még mindig olyan világot festettek, amelyben igen kicsiny, egymással konkurráló cégek működnek.” (Galbraith, J. K. 1970: p. 80.) A könyvének megjelenését követően eltelt szűk négy évtized úgy tűnik – legalábbis Szentes Tamás szerint – nem hozott érdemi változást. „A mai standard tan-könyvek történelmietlen és a valóságtól elvonatkoztató szemlélete, elméleti tételeiknek és matematikai modelljeiknek gyakran még logikai gyakorlatként is kétséges értéke és használhatósága már fel sem tűnik, még a legfelkészültebb oktatóknak sem.” (Szentes T: 2009. p. 3.) Ez az ábrázolásmód – amely az Általános Egyensúlyelmélet lényegi kri-tériuma – az 1930-as évekig egyeduralkodó volt nem csak a tankönyvekben, hanem a szakirodalom egészében is, e tekintetben még Keynes forradalma sem hozott érdemi változásokat.

A feltételezések szerint a nagyjából egyenlő tőkeerejű, azonos technikai szinten működő kisvállalatok esetén az elosztás az Euler-tétel követelményének felel meg, a tényezőjövedelmek a faktorok határtermelékenységén alapulnak. Az elosztás így létre-jövő arányai a közjó kialakulását eredményezik.

A hagyományos közgazdaságtan (Beinhocker, E. D.) fejlődési irányait, jellemzőit megmerevítette, szinte szentesítette a hatvanas évektől egyre dinamikusabbá váló háló-zat-kutatás, amelyben Erdős Pál és Rényi Alfréd4 nemzetközi hírnevet vívott ki magá-nak. Eredményeik nyomán évtizedekig a többi tudomány művelői is úgy gondolták, hogy a hálózatok véletlenszerűen rendeződnek el, a véletlenen múlik, hogy az egyes csomópontok kapcsolódnak-e egymáshoz.

3Smith könyvének első oldalain elemzi a munkamegosztás hihetetlenül jótékony hatását: a munkát megosztó üzemben négyezer-nyolcszáz gombostűt tud egy munkás gyártani, külön-külön tevékenykedve csak hú-szat. (Smith, A. 1940. p. 6–7. )

4Erdős P.–Rényi A. (1960): On the Evolution of Random Graphs, Publ. Math. Inst. Hung. Acad. Sci. 5

27

A standard mikroökonómia feltevései szerint a vállalatok szabadon bevezethetik a legmodernebb technikát, a leghatékonyabb technológiát vehetik igénybe. Ezt jogi kötel-mek (szabadalmak, licenciák) nem akadályozzák, ugyanakkor a verseny rá is kénysze-ríti őket alkalmazásukra. Ennek következményeként termelési- és költségfüggvényeik azonos menetűek. A közgazdaságtan és a random gráfok elmélete szerint a homogén termékek piacán közömbös, ebből következőleg – maradjunk továbbra is az általáno-san használt kifejezésnél –, teljesen véletlenszerű, hogy a vevő (fogyasztó) melyik cég termékeiből vásárol!

Mivel a piacra újonnan belépő vevők és eladók egymástól függetlenül, véletlensze-rűen bonyolítják tranzakcióikat, a létrejövő kapcsolatok nem koncentrálódnak néhány központi szereplőre, nagyvállalatra. A (tökéletes) piacnak ezek a feltételezett jellemzői is a gazdaság, mint véletlen háló funkcionálására engednek következtetni. Ily módon az ész ítélőszéke előtt (bár ma már ritkán hivatkoznak explicit módon erre a „verifiká-ció” e módjára) ez a modell nyer igazolást. Az Általános Egyensúlyelmélet ismeretrend-szere lényegében a véletlen hálózatok elméletétől kapott nagyon hathatós segítséget.

Visszatérve a harmincas évek időszakára, még a változásokra legérzékenyebben reagáló közgazdák is csak a gazdasági gyakorlattól, sőt a fejlett országok törvényalko-tásától is jelentős időbeli lemaradással kezdtek foglalkozni a piaci tökéletlenségek (mar-ket failures) kérdésével, kiemelten a monopolképződmények5 szerepével. E kutatások eredményei a Galbraith által problematikusnak tekintett közgazdaságtan tankönyvek szerkezetét mindössze annyiban módosították, hogy a közhelyszerűen alkalmazott ismeretek mellé bekerült egy önálló, a többivel laza kapcsolatban lévő fejezet a piaci formákról.

A gazdaságtörténészek talán kevésbé voltak a dogmák rabjai, mint a közgazdák, miként ez Balla Antal következő elemzéséből is kiviláglik. „A közfelfogás… megsejtette, hogy a trösztök nemcsak gazdasági, hanem általában hatalmi faktorokká növik majd ki magukat. Ezért szavaztatta meg a kongresszus a Sherman–Act-ot,6 amelyet azonban végrehajtani nem tudtak. Megpróbálták megrendszabályozni a különböző ipari „kirá-lyokat”, de azok olyan befolyást gyakorolnak a politikai életre, hogy az államhatalom minden kísérlete meddő maradt. A trösztök tovább nőttek és végre kezükbe került az Egyesült Államokban minden hatalom.” (Balla A. 1935: p. 131.)

A trösztök Balla Antal által prognosztizált „további növekedését” konstatálta idézett művében több mint három évtized múltán Galbraith is, megállapítva, hogy a trösztel-lenes jogszabályok befolyása az óriásvállalatok stratégiájára és tranzakcióira elenyésző mértékű, ráadásul elfogadásuk erősíti azt a hibás vélekedést, miszerint a piac vezérli a gazdaságot, uralkodik a vállalatokon. A rendkívül kritikus szerző művének egy másik fejezetében szenvtelenül megállapítja: „A gazdaság sikeres működéséhez okvetlenül szükség van a közönség szervezett ámítására.” (Galbraith, J. K. 1970. p. 321.) Újabb bő három évtizedet követően Kádár Béla, az Antall-kormány nemzetközi gazda-

sági kapcsolatokért felelős minisztere – nyilván a multikkal folytatott tárgyalásaira,

5A témakör első, meghatározó alkotásai Chamberlin, E. H: The Theory of Monopolistic Competition; Camb-ridge, és Robinson, J: The Theory of Imperfect Competition, London, tollából születtek. Mindkét mű 1933-ban jelent meg.

6A törvényt 1890-ben fogadta el az USA Kongresszusa.

28

kormányzati tapasztalataira, rutinjára építve –, meglehetősen lehangoló megállapí-tást fogalmazott meg. A multi- és transznacionális vállalatok, valamint ezek koalíciói (a nagyvállalati koalíció kategóriát P. Gourevitch 1986-os tanulmányának megjelenését követően használja a szakirodalom) gazdasági erejével, gyakran erőfölényével szem-ben a nemzetgazdaságok nagy része csak szerény esélyekkel veszi fel a küzdelmet. Ez leginkább a világbank által fejlődőnek minősített országokra vonatkozik, amelyek államszervezete többnyire ingatag, politikai stabilitása korlátozott, jogállamisága sok kívánnivalót hagy maga után, s többségükben magas fokú korrupció tapasztalható. Hasonló Mellár Tamás álláspontja is a multinacionális nagyvállalatok és a kisvállal-kozások tárgyalási pozícióit, utóbbiak szinte kilátástalan piaci helyzetét konstatálva, amely a szerző szerint kétségessé teszi a piacok hatékony működését, a döntések raci-onalitását, sőt még az adás-vételek önkéntessége is megkérdőjeleződik. A hatalmas tőkeerejű cégek tulajdonosai, menedzserei – mint a külső gazdasági elit tagjai – Mellár tanulmányában is egyenrangú tárgyalópartnerei az államigazgatás képviselőinek. A globalizáció folyamatának fokozatos kifejlődésével az áttekintett vonások nyilván egyre karakterisztikusabbakká válnak.

Az idő múlásával a piaci formákat feldolgozó szakirodalom könyvtárnyira duzzadt, miközben az irányzat képviselői ismét váratlan segítséget kaptak a hálózatok elmé-letétől, mely tudományban forradalmi változásoknak lehettünk tanúi. Többek között Barabási Albert-László7 érdeme az a kilencvenes évek végére datálható felismerés, hogy a természetben és a társadalomban található hálózatok többsége nem Poisson eloszlású véletlen, hanem hatványfüggvény eloszlású skálafüggetlen hálózat, a rendszerek pedig a korábbi felfogással szemben nem zártak, hanem nyitottak és komplexek.

A természet, a társadalom és a gazdaság rendszereinek döntő többsége komplex, azaz a számos komponens, faktor között tipikus a nemlineáris kapcsolat, a magas fokú diverzitás, gyakori a visszacsatolás, a kooperativitás pedig az összetevők közötti inter-akciók szövevényes hálózatát hozza létre.

A skálafüggetlen hálózatok elmélete szerint az új csomópontok számára előnyösebb a nagyszámú kapcsolattal bíró régebbiekhez történő kapcsolódás (márkás termékek vásárlása, exkluzív hotel szolgáltatásának igénybevétele, elismert színtársulat előadá-sának megtekintése, nemzetközi hírnevű bank termékeinek választása stb.). Természe-tesen ez a „népszerűségi, preferenciális kapcsolódás” tovább gyorsítja az újabbakhoz viszonyított növekedési ütemüket. Ez a folyamat a nagyvállalatok stabilitásának további megszilárdulását, piaci erőfölényének konzerválását, sőt mind nyomasztóbbá válását eredményezi. A nagyvállalatok érdekeltsége emiatt fokozódik a műszaki fejlesz-tés gyorsításában, a technikai nívó emelésében, a reklámok, hirdetések gyakoriságának növelésében, a célközönséggel megvalósuló intenzívebb kontaktusban, a sokdimenziós társadalmi kapcsolatok építésében, a lokális intézmények, közösségek működésében megvalósuló szerepvállalásban.

7 Az erdélyi származású, magyar, román és USA-beli állampolgársággal rendelkező világhírű tudós a Notre Dame Egyetem, a Harvard, a Bostoni Egyetem, a Center for Network Science, valamint a Közép-európai Egyetem munkatársa, ezekben az intézményekben különböző vezető funkciókat tölt be.

29

A nagyvállalatok többféle piacon (piaci formák elmélete) bonyolíthatják tranzakci-óikat, mindegyikre egyértelműen jellemző a keresleti függvény negatív lejtése, mivel az árucikk kereslete az adott piac kínálatának érdemi hányadát megjelenítő nagy-vállalatokkal szemben jelenik meg. Az ár esetükben nem adottság, hanem cselekvési paraméter, kalkulálnak azzal az eshetőséggel, hogy elérhető bevételnövekményük (határbevételük) elmarad a szándékolt kínálati ártól. Az árakra gyakorolt tisztán gaz-dasági hatás lehetőséget biztosít a normál profitot meghaladó nyereség realizálására.

A nagyvállalatok a return to scale elve alapján egyre gyorsabban növekszenek, mind szélesebbé válik a kis cégekhez képest az átlagköltségek dimenziójában megjelenő sza-kadék, mígnem utóbbiak jelentős része egyértelműen csődbe jut. Stiglitz ezt a procesz-szust a következőképpen ragadja meg: „Ha egy vállalat a növekvő mérethozadéknak köszönhetően kerül monopolhelyzetbe, akkor természetes monopóliumnak nevez-zük.” (Stiglitz, J. E. 2000: p. 89.) A leírtakat akár felfoghatjuk a természetes kiválasztódás gazdasági megnyilvánulásaként is, azaz műszaki, technikai szempontból határozottan pozitív jelenségnek is minősíthetjük. Lényegében a legéletképesebb gazdasági szerve-zetek maradnak fenn, működnek tovább, a gyenge, kisebb vitalitású egységek pedig kényszerűen átadják helyüket a hatékonyabbaknak.

„ … miért tekintik általában a monopóliumokat mégis rossznak?” – fogalmazza meg a kérdést olvasói helyett Stiglitz. „Ennek az az oka – magyarázza –, hogy a (természe-tes vagy nem természetes monopóliumok visszafogják kibocsátásukat, hogy magasabb árszintet érhessenek el.” (Stiglitz, J. E. 2000. p. 90.) Ez viszont már a piaci erőfölénnyel történő (vissza)élés! Ez a monopolprofitnak a technikai fejlettség mellett megjelenő, a gazdasági hatalomból származó forrása, amelynek semmi köze a hatékonyság fokozá-sához.

A multi- és transznacionális vállalatok száma – a fogalom értelmezése, a besorolási kritériumok stb. alapján – a témát elemző tekintélyes intézmények kutatási jelentései szerint ötven és százezer között mozog. A világon előállított GDP negyedét-harmadát bocsátják ki, a világkereskedelem mintegy két-harmadát (ezen belül magas – harminc százalék körüli – az egyes vállalatbirodalmakon belül mozgó áru, amelyet főleg a cégen belüli munkamegosztás növeléséből származó előnyök, a telephely-választásból eredő költség-megtakarítás és az adóoptimalizálás magyaráznak) forgalmazzák. Az adatok minden bizonnyal lefelé torzítanak, gondoljunk például csak a szürke- és fekete-gazda-ság magas arányára, a korrupció által kiépített csatornákban áramló termékekre.)

A nagyvállalatok súlyát tovább növeli a szakirodalom által a vonatkozó kimutatások összeállításában mellőzött multiplikátor-hatás. A multik kész- és végtermék vásárlásai a termelési vertikum alacsonyabban lévő szintjein keresletet gerjesztenek, ösztönzőleg hatnak a kibocsátás fokozására. Nyilván a leírtak logikájából következik, hogy a nagy-vállalatok által realizált profit dinamikusabban növekszik az outputnál, tulajdonosaik és menedzsereik jövedelmének aránya szükségszerűen emelkedik a munkajövedelmek rovására a GDP-n belül.

Az Oxfam szerint e kiegyensúlyozatlanság egyik oka a konszernek és a szuper-gazdagok adóelkerülése, ez a kör ugyanis különböző trükkök segítségével mintegy 200 milliárd dollárnyi közteher fizetése alól bújik ki. (A fejlődő országok ugyanakkor emiatt majdnem ekkora adóbevételtől esnek el, ami meghaladja az évente világszerte

30

felhasznált fejlesztési segélyek összegét.) (oxfam-report 2018) T. Piketty bestsellerében szintén a vagyonkoncentráció szélsőséges értékét tekintette a legalapvetőbb problémák egyikének, amelynek mértéke számításai szerint hasonlít ahhoz, amilyent a 19. század végén kimutattak. (Piketty, T. 2015)

A Zürichi Egyetem munkatársai által végzett kutatás kimutatta, hogy egy bizonyos cégekből, főleg bankokból álló csoport óriási befolyással bír a világ gazdasága felett. A tanulmány a világgazdaság 43 060 multi- és transznacionális vállalatát, valamint a közöttük kialakult tulajdonosi hálózatot vizsgálta. Ennek alapján meghatározták a glo-bális gazdaság magját alkotó 1318 vállalat földrajzi pozícióját. Megállapították, hogy a csoporton belül 147 vállalat egy szuper-egységet képez, amelyek a csoport eszközeinek 40%-a felett rendelkeznek (ez esetben sem feledkezhetünk meg a multiplikátor-hatásról!).

Az óriásvállalatok profitszerző stratégiai elképzeléseitől nem áll messze a műszaki köntösbe öltöztetett csalás, a kritikus ügyletekben tevékenykedő partnerek korrumpá-lása, állami alkalmazottak megvesztegetése. E dimenziókban az elmúlt esztendőkben hatalmas profitnöveléssel, tetemes anyagi „előnyökkel” járó manőverek széles ská-lájára derítettek fényt a média oknyomozó újságírói, illetve a gazdasági szervezetek tevékenységét ellenőrző intézetek lelkiismeretes munkatársai. Emlékeztetőül néhány eset, amely bejárta az elektronikus és nyomtatott sajtót, és a legnagyobb hullámverést indította meg ebben a közegben:

yy Kínában a GlaxoSmithKline 490 millió dollárt fordított az orvosok „orientálá-sára”, hogy a cég gyógyszereiről állítsanak ki pácienseiknek vényeket. Hasonló visszaélésre derült fény a Pfizer USA-beli gyógyszergyár esetében. Kínában luxusüdülést, Horvátországban jutalékot biztosított az orvosoknak az általa gyártott gyógyszerek felírása ellenében.

yy A Volkswagen óriási botránya 2015-ben robbant ki az USA-ban. Kiderült, hogy a gépkocsik csak a próbapadon, nyitott motorháztetővel feleltek meg az egyébként nagyon szigorú (az Európai Unió paramétereit meghaladó) környezeti előírá-soknak.

yy Az USA Igazságügyi Minisztériuma kiderítette, hogy a Mercedes–Benz kocsikat gyártó Daimler 1998–2008 között több tízmillió dollárt juttatott huszonkét ország kormánytisztviselőinek.

yy 2009-ben a Siemens egyezett bele korábbi törvényellenes üzleti gyakorlata teljes felderítését megelőzően a peres eljárás előtt 1,3 milliárd dollár kártérítés fizetésébe.

yy Az EU egyik legnagyobb – összesen 676 millió eurós – bírságát szabták ki kilenc cégre, amelyek az uniós paraffin-piac 75%-át fedték le kínálatukkal. Az árkartell 1992–2005 közötti időszakra volt bizonyítható.

yy Az Apple 20 éven át 2%-os kulcs mellett adózott Írországban, az USA-ban érvé-nyes 35%-os helyett. Ezt az EU Versenyügyi Bizottsága bizonyítottnak látta.

yy A Total francia olajipari cég a Gazprommal és a Petronasszal közösen 60 millió eurót utalt át az iráni elnök fiának 1997-ben egy off shore gázmező kitermelésé-nek jogáért.

yy 2013-ban visszaélések sorozatáról tájékoztatott a média – ugyancsak Kínában – egy Svájcból importált gyermektápszer forgalmazását illetően. Több mint egy esztendőn át meghamisították az információkat és újracsomagolták a terméket.

31

yy Az 1985-ben alapított Enron a Fortune 500-as listáján mint a „New Economy” mintavállalata hetedik hellyel is büszkélkedhetett. Részvényeinek árfolyama a problémák, a „kreatív könyvelés” felszínre kerülését követően egy év alatt 84 $-ról 1 $-ra zuhant (2002. 01. 09.) A vállalat 623.000 $-ral támogatta Bush kampá-nyát, a kormány 14 tagja volt érdekelt a vállalat manővereiben.

yy Az adóparadicsomok érdekes dimenziójával bővíti a lajstromot Péli Éva: „legfőbb értékük – írja – az a joguk, hogy saját maguk írják törvényeiket, ezt kihasználva áruba bocsátják szuverenitásukat, kereskedelmi cikk gyanánt forgalmazzák liberális törvénykezésüket.” (Péli É. 2011) Bár az effektív bűnösök a kedvező lehetőségeket áruló országok, de a felbujtók a nagyvállatok, amelyek profitjuk növelését elősegítő befektetési és adózási környezet kialakítását próbálják elérni.

A multi- és transznacionális vállalatok méreteikből következően képesek növelni a munkamegosztást és a hatékonyságot, a mivel a közjó érvényesülését segíthetnék elő. Ezek a méretek azonban piaci erőfölényt is eredményeznek, amelyet a harmadik személyek érdekeit sértő, gyakran jogszabályba ütköző manőverekkel, a partnerek munkatársainak, állami hivatalnokoknak a megvesztegetésével, csalással fokoznak. Ez már a gazdasági hatalommal történő visszaélés, amely előidézheti a szürke- és fekete-gazdaság magas arányát, a bennfentes információk alapján létrejött tranzakciókat, a nyomásgyakorlást, a nem közérdekből hozott törvényeket, meghatározott pályázókra szabott feltételek szerepeltetését a kiírásban, részrehajló értékelést stb. Mindezek az óri-ásvállalatok közjót sértő magatartását eredményezik, kizárólagosan a vállalati profit maximalizálását célzó, minden más szempontot figyelmen kívül hagyó tranzakciók lét-rejöttét vonják maguk után.

A pénzügyi csoportok, bankok dominanciájának kialakulása

A bankárok birtokolják a Földet. Vedd el tőlük, de hagyd meg a pénzteremtés és hitelfelügyelet

hatalmát, és egy tollvonással elég pénzt teremtenek, hogy ismét visszavásárolják.

Sir Josaih Stampaz 1920-as években

a Bank of England elnöke

Sir Josaih Stamp ostorozó sorai megdöbbentő hasonlatosságot mutatnak a Mayer Amschel Rotschildnak tulajdonított, sokszor idézett mondással: adjátok kezembe egy ország pénzügyeit, és nem érdekel, hogy kik hozzák a törvényeket a parlamentben!

A politikusok egész sora meghatározó jelentőségűnek tekinti országa gazdaságtör-ténetében a banktőkések szerepét, ez a jellegzetesség különösen az USA elnökeinek beszédeiben, nyilatkozataiban követhető nyomon.

Az USA jegybankjának szerepkörét betöltő Federal Reserve System a harmadik kohe-rens központi banki rendszer az Egyesült Államokban, amelyet 1913. 12. 23-án fogadott

32

el a Kongresszus. A Federal Reserve Act elfogadása a bankárok által erősen támogatott Thomas Woodrow Wilson8 befolyásának, illetve a demokraták politikai támogatásának volt köszönhető. Lindbergh szenátor figyelmeztetése hatástalan maradt. Hangsúlyozta ugyanis, hogy azzal, hogy Wilson aláírja a törvényjavaslatot, a Monetáris Hatalom lát-hatatlan kormányának létrehozását hagyja jóvá.

A szövetségi tartalékrendszer létrejöttét a pénzkibocsátás jogának megszerzéséért éles, másfél évszázados küzdelem előzte meg, mely idő alatt az emissziós jog 1764 óta nyolcszor került egyik kézből a másikba.

Az Egyesült Államok Első Bankja (First Bank of the United States) 1791–1811 között működött, azonban visszaélések, korrupció miatt a Kongresszus nem újította meg működési engedélyét. Andrew Jackson (később az USA 7. elnöke) jogi szempontból vázolta a helyzetet. Amennyiben az alkotmány felhatalmazza a Kongresszust a bank-jegy forgalmazásra, akkor ezt a jogát nem adhatja át magánszemélyeknek, illetve gaz-dasági társaságoknak.

Hasonló a Kongresszusi albizottság platformja is: „Ha az amerikai nép valaha is megengedi, hogy magánbankok kontrollálják fizetőeszközének kibocsátását, akkor a bankok és a körülöttük felnövő vállalatok először az infláció, majd a defláció révén addig fogják az embereket kiforgatni vagyonukból, amíg gyermekeik hontalanul nem ébrednek azon a földrészen, amelyet egykor apáik hódítottak meg. A pénzkibocsátás jogát el kell venni a bankoktól, és visszaadni az embereknek, akiket ez igazából meg-illet.” (Az Egyesült Államok Kongresszusa albizottságának 1937-es jegyzőkönyvében szereplő szöveg tényleges szerzőjének Thomas Jeffersont tekintik, amelyet Lietaer, B. – Arnsperger, C. – Goerner, S. – Brunnhuber, S. 2015) értékes könyvében a 128. oldalon olvashatunk.)

A pénzkibocsátásnak a Kongresszus által ellenőrzött módját kívánta megvalósítani két tragikus sorsú elnök, Lincoln és Kennedy is. (Az összeesküvés-elméletek éppen ezzel kapcsolatos intézkedéseikkel hozzák összefüggésbe az ellenük elkövetett merényleteket.)

Az Első Bank működési engedélye meghosszabbításának kongresszusi elutasításá-val kapcsolatosan Nathan Rothschild – London akkori legtekintélyesebb bankárja – állí-tólag figyelmeztette az USA-t, hogy emiatt ”háborúban találhatja magát.” Kommentár nélkül: öt hónapon belül valóban megkezdődött az 1812-es háború.

Négy esztendő múlva a Kongresszus határozatot fogadott el egy újabb magántulaj-donú központi bank létesítéséről, a Second Bank of the United States-ről, amely szintén húszéves mandátummal működött. A rendszer tagjai pénzt bocsátottak ki és kereske-delmi hiteleket nyújtottak.

Sokak szerint ezek a bankok a korrupció melegágyai voltak és kizárólag a tevékeny-ségüket irányító üzletemberek érdekeit szolgálták. Roosevelt, F. D. 1933-as beszédében hangsúlyozta is: „Az igazat megvallva a kormányzat már Andrew Jackson ideje óta a központi pénzügyi erők kezében van.”

8Pár évvel később (1916-ban) Wilson elnök is belátta tévedését, elismerve, hogy a nemzetgazdaság kibocsá-tása és az ország minden tevékenysége pár ember döntéseinek függvénye. Kormánya nem választóinak elvárásai szerint, hanem befolyásos körök érdekeinek és kényszerének megfelelően működik.

33

A koncesszió lejártakor a törvényhozás meghosszabbította a szerződést, de Jackson elnök megvétózta. (A honatyák közül 1829–31 között 145 kapott kedvezményes köl-csönt 994 000 $ értékben.)

Garfield 1881-es beiktatási beszédében mintegy összegezte, hogy az a csoport, amely egy adott ország pénzkínálatát meghatározza, az uralja a termelést és a forgal-mat is. Megértve a gazdasági rendszer ilyetén működését – állította –, világossá válik az inflációs- és válságperiódusok bekövetkezésének és ismétlődésének oka és szabály-szerűsége.

Jackson határozott és kemény fellépését követően több mint hét évtizeden keresz-tül nem adott a Kongresszus engedélyt újabb központi bank működésére. A gazdaság pénzellátását, a polgárháború finanszírozását más elvek alapján vezényelte le a legfőbb politikai intézmény. 1863-ban a nemzeti valuta-törvénnyel a nemzeti bankok rendszerét hozták létre. A tagbankok mindegyike bocsáthatott ki az Államok nála levő kötvényei alapján egységesített bankjegyeket. Megjegyzendő, hogy a törvényt a következő évben teljesen átírták.

A politikusok egy részének véleménye, egy sor intézkedése közel állt a bankárok platformjához, döntéseik logikájához. Eklatáns példa erre, hogy Johnson a Kennedy elnök elleni végzetes merénylet másnapján a Dallasba tartó repülőgép fedélzetén már visszavonta elődje rendeletét!

Több jellegzetes példát találunk a bank és a politikai szféra összefonódására pél-dául a Goldman Sachs vezető munkatársai esetében. Robert Rubint a bank volt vezérét nevezte ki Clinton az Országos Gazdasági Tanács élére (1993–1995), majd pénzügy-miniszteri posztot kapott (1995–1999). George W. Bush elnöksége alatt a befektetési bank két másik ex-vezére is fontos politikai funkciót töltött be a kormányzatban. Egyi-kük, Henry Paulson dolgozta ki pénzügyminiszterként (2006–2009) a bankrendszer megmentésének lépéseit.

E politikai összefonódások alapján nevezte a média a Goldman Sachs-ot gyakran „Sachs kormánynak”. A befektetési bank hierarchiájában betöltött vezető szerep azon-ban nemcsak az USA-ban jelentett belépőt a politikai hatalom legmagasabb köreibe. Az olasz Romano Prodi volt miniszterelnök, illetve Mario Draghi, az EKB elnöke, korábban tanácsadó illetve elnök-helyettes volt a Goldman Sachs Europe-nál.

A bankárok és a politikusok egy részének a pénzkibocsátásra vonatkozó – egy-mástól gyökeresen különböző – koncepciója mellett célszerű kitérni a „függetlenek”, a tudomány képviselőinek megállapításaira, értékeléseire is. Elsősorban a Nobel-díjas M. Friedman nézetrendszerét, elveit, tételeit fontos témánk szempontjából áttekinteni. Friedman gondolatait nemcsak szakmai tekintélye alapján illik taglalni, hanem amiatt is, mert esszéiben – különösen az A. J. Schwartz-cal közösen jegyzett, „Az Egyesült Államok monetáris történelme” című műben – több helyen is határozott állásfoglalást olvashatunk a Fed tevékenységét illetően.

Mintegy bevezetőként leszögezi: „A pénz ugyanis olyannyira mindent átfogó gépe-zet, hogy meghibásodása esetén az összes többi gépezet működésképtelenné válik. A nagy válság ennek legdrámaibb, de nem az egyetlen példája.”– fűzi hozzá. (Fried-man, M. 1986/A: p. 233.) Egy másik, nagyobb lélegzetű tanulmányában arról értekezik, hogy például „a Federal Reserve Act … olyan bankot is létrehozott, amelynek joga volt

34

önkényesen megváltoztatni, sőt akár az ellenkezőjére fordítani a nemzetközi fizetések és a belföldi pénzállomány közötti viszonyt.” (Friedman, M. 1986/B. p. 81.)

Az Egyesült Államok monetáris történetét elemezve előzőleg említett munkatársá-val arra a következtetésre jutottak, hogy „A hat komoly válságból négyre a monetáris, illetve a bankrendszer súlyos zavarai voltak jellemzők.” (Friedman, M. 1986/B. p. 75.)

Friedman kutatásai szerint a pénzállomány alakulása és a reálszféra kibocsátása között szoros korreláció figyelhető meg. „Valamennyi komoly visszaesést a pénzállo-mány érezhető csökkenése kísérte, a legkomolyabb pénzállomány-csökkenés éppen 1929–1933 között volt megfigyelhető.” (Friedman, M. 1986/B. p. 74.).

Nem hagy félreértést a zavarok okait illetően: azok – állítja határozottan – nem vélet-lenszerűen jelentkeztek, hanem a vezető pénzügyi körök érdekérvényesítési törekvései következményeként. „a FED felállítása egy szűk csoportszámára olyan hatalmat biztosított – amivel időről időre éltek is –, hogy önkényes folyamatok segítségével jelentős és felismer-hető módon megváltoztassák az események menetét…”(Friedman, M. 1986/B: p. 85.)

A pénzpiac befolyásolásához ezek a meghatározó pénzügyi csoportok teljesen legá-lis eszközzel rendelkeztek: „a jegybankpénz-állomány volt a pénzállomány megválto-zásának legjelentősebb tényezője.” (Friedman, M. 1986/B: p. 82.) – állapította meg.

A pénzkészlet változása kiemelkedő jelentőséggel bír, mivel a mély krízisek idő-szakában erősen visszaesik, illetve csökkenését válságok kísérik. Milton Friedman úgy látja, hogy a pénzállományban előidézett jelentős csökkenések (1920–21, 1929–33, és 1937–38) a Fed „érdekes” stratégiájának, működésének következményei, amelyek negatív hatást gyakoroltak a reálszféra teljesítményére is.

Minden félreértelmezési lehetőséget kizárva leszögezi: „Az 1929–1933 közötti nagy összeomlás nem az azt megelőző események elkerülhetetlen következménye volt, hanem az akkor követett gazdaságpolitikáé.” (Friedman, M. 1986/B: p. 97.) A Fed ugyanis 1929 augusztusában elkezdte erőteljesen szűkíteni a pénzkínálatot, Friedman – de sok más közgazda is –, ezt a krízis tudatos előidézőjének minősí-tette. Ezt a véleményét egy évtizedekkel később adott rádióinterjújában, 1996-ban is hangsúlyozta, kiemelve: a súlyos megrázkódtatások előidézőjének egyértelműen az tekinthető, hogy a Federal Reserve 1929 és 1933 között harmadával csökkentette a pénz kínálatát.

Friedman vélemény-nyilvánításainak csokrát követően gondolkodjunk el ugyancsak világhírű tudományos ellenfele, az 1946-ban elhunyt J. M. Keynes mélységes csalódást tükröző naplójegyzetébe! A Világbank és a Valutaalap első közgyűlését 1946 tavaszán tartották a Georgia állambeli Savannah-ban, amelyre súlyos betegsége ellenére Keynes is elutazott. Ezzel kapcsolatban írta: „Azért mentem Savannah-ba, hogy találkozzak a világgal; de csak egy zsarnokot láttam.”9

A társadalomtudósok egy másik része nem elsősorban pénzügyi aspektusból köze-lít a tárgyalt kérdéskörhöz, hanem a politikai-hatalmi viszonyokra helyezi a hang-súlyt. Közülük David C. Korten az egyik legkiemelkedőbb egyéniség. Bestsellerré vált könyve a „Tőkés társaságok világuralma” Magyarországon is sikert aratott. A szerzőt

9Keynes e sorait egyik neves életrajzírója könyvében olvashatjuk: Harrod R. F. (1952): The Life of John May-nard Keynes; Published by Macmillan & Co.

35

1998-ban meghívták a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre, előadását – amelyben könyve legfontosabb gondolatait fejtette ki – „Élet a tőke uralma után” címmel tartotta meg. Előadása bevezetőjében egy politikai horderejű megállapítást hangsúlyozott hallgatóságának: „A világ legnagyobb hatalommal rendelkező intézmé-nye a globális pénzügyi rendszer, amely világméretű pénzügyi kaszinóként működik. E játékterem alkalmazottai arctalan bankárok, portfoliómenedzserek, fedezeti befektetési alapokkal foglalkozó spekulánsok…” (Korten, D. C. 1998: p. 5.)

Hatalmuk stabilizálása érdekében „Tőkés társaságok által uralt mechanizmusokat foganatosítanak a demokratikusan megválasztott kormányok és önkormányzatok kéz-ben tartására, nehogy azok megkövetelhessék a – piaci szólamok mögé rejtőző – vál-lalatoktól és pénzintézetektől, hogy valóban a piac játékszabályai szerint játsszanak.” (Korten, D. C. 1998: p. 11.)

A Nobel-díjas Stiglitz, J. E. kritikus szemlélettel és briliáns érzékkel fogalmaz: „Úgy tűnik, a globalizáció jelenlegi formájában a nemzeti elitek régi diktatúráját a nemzet-közi pénzvilág új diktatúrája váltja föl.” (Stiglitz, J. E. 2002/B. p. 247.) Megállapításához hozzáfűzi – a hazai szakirodalomban újabban sokak által alkalmazott fogalmat már másfél évtizeddel ezelőtt alkalmazva – „Az úgynevezett önszabályozó piacgazdaság maffiakapitalizmussá fejlődhet – és maffia típusú politikai rendszerré.” (Stiglitz, J. E. 2003/C.)

Hans-Werner Sinn, az egyik legtekintélyesebb német közgazda, aki 2016-ig az Ifo Gazdaságkutató Intézet elnöki feladatkörét látta el, majd nyugdíjba vonulását köve-tően a müncheni egyetem professzoraként kamatoztatta tudását, kemény ítéletet fogal-mazott meg: „Az úgynevezett értékpapírosítás során intézményi szintre emelkedett a csalás. A jövedelem, munkahely és lefoglalható vagyon nélküli kérelmezőknek folyó-sított hitelek zsíros jutalékokhoz juttatták a közvetítőket.” (Sinn, Hans-Werner (2009) Hangvételében nagyon hasonló Dean Baker IMF-t érintő véleménye, amely szerinte a hitelezők kartelljének szerepét töltötte be.

Robert Reich, Clinton munkaügyi minisztere előszeretettel fogalmaz meg hang-zatos megállapításokat a politikai hierarchia csúcsán lévő személyiségekről. Timothy Geither, Lawrence Summers és Peter Orszag váratlan kinevezését úgy kommentálta, hogy Obama nem tudott volna jobb szakértő csapatot felállítani. Másutt sajnálkozik, hogy Timothy Geither pénzügyminiszter „a Wall Street foglya”.

A pénzügyi körök hatalma, befolyása az elmúlt két évszázadban úgy tűnik, nem csökkent, csak az általuk dominált sajtó diszkrét hallgatása mellett a háttérből megva-lósuló irányításuk kevésbé feltűnő.

36

A neoliberalizmus: a gazdasági elit érdekeinek megvalósulása

A közgazdászok egyik legkellemetlenebb vonása, hogy régi tévedéseket szoktak

hirtelen új fölfedezésekként tálalni.Balogh Tamás

A közgazdasági irányzatok állami interveniálásról, illetve a hatékony piacok-ról vallott felfogását ábrázolva egy sinus-görbéhez hasonló hullámvonalat kapnánk. A hagyományos közgazdaságtan a tudomány első iskolájától, a fiziokratáktól az angol klasszikusok, illetve J. B. Say ismeretrendszerén keresztül az Általános Egyensúlyelmé-letig (General Equilibrium Theorie; GET) az állam éjjeliőr szerepét, gazdasági interveni-álásának felesleges mivoltát, ennek komplementereként a piacok hatékony működését, mint evidenciát hangsúlyozta. A vázolt teoretikus vonulat érvényesülését a gyakorlat-ban jelentkező ellentmondások, az ismétlődő krízisek egyre határozottabban cáfolták. A legmélyebb visszaesést, az 1929-ben kirobbant világgazdasági válságot követően kitört és lezajlott a keynesi forradalom. A közgazdaságtan kiemelkedő személyisége a problémák okaként a gazdaság keresletkorlátos jellegét jelölte meg. Elméletének gyors térhódítását elősegítette, hogy – mint írta –, az emberek különösen türelmetlenül vár-nak egy új diagnózisra.

Az aggregát keresletet a beruházások és a multiplikátor szorzataként értelmezte. „Az államnak irányító befolyást kell gyakorolnia a fogyasztási hajlandóságra...” hang-súlyozta (Keynes, J. M. 1965. p. 401.), amely a multiplikátor reciproka. A szorzat másik tagja jövőbeli értékeinek alakulásával kapcsolatosan óva intett, hogy „.. nem bízhatjuk továbbra is nyugodtan magánkezekre a folyó beruházási volumen irányításának fel-adatát.” (Keynes, J. M. 1965. p. 344.)Keynes tudományos teljesítményét értékelve Mellár Tamás a következő sorokat vetette

papírra: „Keynes elméleti nagysága és intellektuális bátorsága abban állt, hogy ki merte mondani, ’meztelen a király’, a piaci rendszer nem önszabályozó,10 egyensúlyi rend-szer, hanem instabil. S mint ilyen, kielégítő működéséhez az állam aktív gazdasági szerepvállalására van szükség.” (Mellár T: 2010: p. 3.)

Balogh Tamás Keynes teóriájának forradalmiságával kapcsolatosan konstatálta: „elméletét és elemzési módszerét – főleg néhány követője – csaknem azonnal visszame-revítette egy mechanikus egyensúlyi rendszerré.” (Balogh T. 1994: p. 14.) Az így létreho-zott elegyet nevezi a szakirodalom neoklasszikus-keynesiánus szintézisnek,11 amelyet Axel Leijonhufvud kertelés nélkül intellektuális csalásnak minősített. A keynesi rend-szerbe beépített kötöttségek erősen gátolták a gazdasági rendszer instabilitásának mélyreható elemzését.

10Ha a végtermékek piaca egyensúlyba kerül, akkor is nagy valószínűséggel a munka, a fizikai tőkejavak és a föld piacán egyensúlytalanságot tapasztalunk, a gazdaságot munkanélküliség, kihasználatlan kapacitások és megműveletlen földterületek jellemzik.

11Ennek az ezredforduló környékén az újklasszikusok és az újkeynesiánusok között létrejött változatát tekinti a közgazdasági irodalom néhány képviselője új neoklasszikus szintézisnek.

37

Ez az intellektuális csalás, illetve a gazdaságpolitikákban a fiskális elem erőltetése, továbbá a társadalmi struktúrákban a pénzügyi körök dominanciája erősen korlátozta a neoklasszikus szintézis teoretikus sikereit, de főleg gyakorlati-gazdasági eredményeit. A hetvenes évek elején szétesett a Bretton Woods-i rendszer, bekövetkezett az ener-giahordozók és nyersanyagok első árrobbanása,12 amelyet a nemzetgazdaságok egy részének végzetes eladósodása kísért. Ezt követően szinte kódoltan, függvényszerű precizitással következett be az újabb elméleti váltás.

A neoklasszikus szintézisre jellemző állami interveniálás helyett ismét a piaci szabá-lyozás került trónra. Krugman úgy látja: „A modern konzervativizmus elkötelezetten hiszi, hogy a prosperitás záloga a szabad, háborítatlan piacok léte a… széleskörű állami szabályozások pedig csak ártanak.” (Krugman, P. 2012: p. 88.) Ő is a gazdasági elit által dominált politikai elit viselkedését tekinti a problémák alapvető okának: „a politikai rendszer ragaszkodott a deregulációhoz és a nem-szabályozáshoz, noha számos figyel-meztető jele volt annak, hogy a szabályozás alól felmentett pénzügyi rendszer biztosan bajba kerül majd.” (Krugman, P. 2012: p. 114.)

A neoliberalizmus, vagy piaci fundamentalizmus „a társadalmi érdekeket a gazda-sági érdekek alá rendelte, mondván: a jól működő piaci gazdaságból végül is az egész társadalom profitálni fog.” (Berend T. I. 2010. p. 4.). A szakirodalomban ez a felfogás „leszivárgás-elmélet” (Trickle-down theory) megjelöléssel vált ismertté. Megjegyzendő, nagyon tekintélyes közgazdák fejezték ki vele való egyet nem értésüket (Berend T. Iván is közéjük tartozik).

A neoliberális eszmék terjedése szorosan kapcsolódik a felvilágosodás két évszá-zados nézetrendszerének elvetéséhez.13 Minden csak szubjektív percepció, vélemény az igazságról, következésképpen az állami interveniálás cél- és eszközrendszerének helyessége is vitatható.

A neoliberalizmus elméleti megalapozásához és népszerűsítéséhez a Chicago-i Iskola vezéralakja, Friedman is nagymértékben hozzájárult könyvével,14 a politikusok közül Ronald Reagan és Margaret Thatcher számít az irányzat kiemelkedő harcosának. Az alapok lerakását követően a neoliberális doktrínák virágkora a múlt század utolsó évtizedében következett be.

A neokeynesiánusok határozottan bírálták a neoliberális eszméket, ez a kritikai szel-lem hatja át többek között J. E. Stiglitz műveinek jelentős részét. A Nobel-díjas köz-gazdász Pierre Bourdieu és Michel Foucault gondolatiságát terjesztette ki, akik már a hetvenes években, kibontakozásakor is határozott támadásban részesítették a neolibe-ralizmust. Olyan irányzatnak tekintették, amelynek képviselői – elfoglalva az állam-apparátus legfontosabb pozícióit – rákényszerítik a versenyt a társadalom és gazdaság minden aktorára, hiperkompetitívvé (Kenneth Rogoff, a Harvard, IMF volt vezető köz-gazdája) élesítve azt. Bennünket, magyarokat büszkeséggel tölthet el Polányi Károly

12Többen e jelenségekben is a befolyásos pénzügyi csoportok tevékenységének hatását vélik felismerni.13Eszmei alapjának kiépítéséhez jelentősen hozzájárult Michel Foucault hatalmas hullámokat keltő könyve A

bolondság történetéről. (Atlantisz Könyvkiadó, 2004.)14Milton&Rose Friedman: Free to Choose: A Personal Statement. A műből 1980-ban készült 10 részes TV-so-

rozatot milliók tekintették meg.

38

éleslátása, aki már 1946-ban, Londonban megjelent munkájában kimondta, hogy „a laissez faire szándékos állami tevékenység eredménye volt.” (Polányi K: 2004. p. 187.)

A világpolitika színpadán bekövetkezett egyik alapvető változásnak tekinthető a kommunista világrendszer összeomlása. Ezt követően, 1989-ben látott napvilágot Yosihiro Francis Fukuyama „A történelem vége?15” című rövid tanulmánya, melyben kifejtette: a történelem, mint ideológiák közti harc, lényegében véget ért. Állítása szerint a jövőben a liberális demokrácia győzelme, a politikai és gazdasági liberalizmus elke-rülhetetlen és zavartalan uralma következik.

S. P. Huntington könyve szinte válasznak tekinthető Fukuyama esszéjére „Miközben a világpolitikai események elsődleges szereplői az államok maradnak, szuverenitásuk, funkcióik és erejük egyre fogyatkozik. A nemzetközi intézmények feljogosítva érzik magukat annak megítélésére és korlátozására, hogy az egyes államok mit tehetnek saját területükön és mit nem.” (Huntington, S. P. 1998. p. 38.) Az ENSZ, a BT és az EU mel-lett – fejti ki alapvetően hasonló véleményét Jürgen Habermas – a nemzetállamok már régen elveszítették autonómiájuk nagy részét.

A dereguláció folyamatában is a politikáé a meghatározó szerep, emeli ki Stiglitz. „Ma jelentősen eltérnek egymástól a társadalmi és a magánhasznok, és amíg ez fennáll, addig a piaci rendszer nem tud működni. Ami pedig a neoliberális piaci fundamentaliz-must illeti, az mindig is speciális érdekcsoportok szolgálatába állított politikai doktrína volt, amelyet nem támasztott alá gazdasági elmélet. Azt is világossá kell tenni, hogy a neoliberalizmust történelmi tapasztalatokkal sem lehet igazolni. Ha megtanuljuk ezt a leckét, akkor átszűrődhet a reménysugár a globális gazdaság felett gyülekező sötét viharfelhőkön.” (Stiglitz, J. E. 2008/D. p. 24.).

A neoliberális konszenzus univerzálisan törli el a keynesiánus gazdaságpolitikai intézkedéseket, minden dimenzióban törekszik az állam kiüresítésére az állami funk-ciók többségének privatizálásával. A liberalizálás, deregulálás, privatizálás triászát 1989 nyarán az IMF székházában tartott konferencián, Washingtoni Konszenzus néven éppen e szervezetek vezetői fogalmazták meg.

„… a valóságban a washingtoni konszenzus piaci fundamentalista elvei –Stiglitz megítélése szerint elsősorban – a fejlődő gazdaságokat kizsákmányoló fejlett országok érdekeit szolgálják.” Államaink hitelezői – állítja Frédéric Lordon –,, a mi nemzetközi befektetőink, épp a deregulált piacoknak hála, sikeresen nyomultak be a nemzeti belső piacokra és itt minden eszközt magukhoz ragadhattak, hogy kedvük szerint kényszerít-sék a helyi gazdaságpolitika alakulását.” (Lordon, F. 2010: p. 4.) A neoliberális globalizá-ció – válaszol határozottan Berend T. Iván Buják Attila kérdésére –, amely a szabályozókat lebontja és az állam teljes kivonulását támogatja, káros.” (Buják A. 2018: p. 4.)

Ignacio Ramonet szintén mélyrehatóan elemezte a globalizáció szuperstruktúrájá-nak „planetáris hatalmát”. Vélekedése szerint nem demokratikusan választott politikai intézmények, hatalmak irányítják Földünket. Ezek szuverén módon döntenek a boly-gónk népességét érintő legfontosabb kérdésekről, anélkül, hogy bárminő ellensúllyal számolniuk kellene.

15Könyv alakjában pedig 1992-ben A történelem vége és az utolsó ember címmel került az olvasóközönség elé.

39

A neoliberális teória megfogalmazói és hirdetői valamint a célok gyakorlati meg-valósítói hihetetlen hatékonysággal érték el sikereiket. Ennek biztosítását tekinti sok gondolkodó a nemzetközi gazdasági csúcsintézmények feladatának, amelyek tevé-kenységéről Bogár László a következőket jegyezte fel blogjában: „A globalitás hatalmi intézményi rendszerének… fő eleme a fegyelmező hatalmak világa. Az IMF, a Világ-bank, a WTO, a nagy hitelminősítő intézetek, illetve auditáló óriáscégek képezik e döntő jelentőségű institúció részeit…” (Bogár László 2008.)

Schumacher leszögezi, hogy a globális rendszer irányítása jelenleg az Egyesült Álla-mok kezében van. A rendszer működését illetően hasonló néhai Kennedy elnök állás-pontja, bár ő nem az USA, mint állam felelősségét hangsúlyozza: „Amivel világszerte szemben állunk, az egy monolitikus és könyörtelen összeesküvés, mely egyre növekvő befolyását elsősorban rejtett eszközökkel éri el. Egy rendszer ez, mely óriási mértékű emberi és anyagi erőforrásokat szívott magába, hogy felépíthessen belőle egy rendkí-vül hatékony gépezetet, mely összehangol katonai, diplomáciai, hírszerzési, gazdasági, tudományos és politikai műveleteket. Ténykedései nem nyilvánosak, hanem álcázot-tak. Hibáit nem jelentik, hanem mélyen eltemetik. Ellenzőit nem elismerik, hanem elhallgattatják.” Kennedy, J. F. 1961.)

Clinton „Új Gazdaságát” (New Economy) a neoliberális közgazdaságtan, a „reage-no mics” bázisára építette, amelyben a számítástechnikai és információtechnológiai ága zatok gyors fejlesztése számított a legfőbb hajtóerőnek. (Az ágazat vállalatainak dina mikus növekedését tükrözte a Nasdaq szárnyalása.)

A gyors növekedés periódusában mindjobban felfúvódott a technológiai lufi, amely 2000-ben kipukkadt. A gyorsan reagáló monetáris politika viszont túllőtt a célon, idővel tartani lehetett attól, hogy a „soft landing” átmegy recessziós spirálba. A „túl jól sike-rült” fékezést követően a jegybankok, különösen a Fed, monetáris expanzióba kezd-tek. Az USA-ban például az irányadó kamatláb 2004 júniusára egy százalékra süllyedt. A világgazdaságot továbbra is dinamikus növekedés jellemezte, a drasztikus interve-niálás hatására a tőzsdeindexek sorozatban döntötték meg csúcsaikat. Hódított a véle-kedés, hogy a monetáris politika kitűnően tölti be funkcióját: nemcsak az árszínvonalat képes stabilizálni, hanem az output dinamikus fokozását is hatékonyan valósítja meg.

A forgalomba pumpált hatalmas pénztömeg miatt a Nemzetközi Fizetések Bankja (Bank of International Settlements, BIS) tájékoztatása szerint 2000 és 2006 között a struk-turált finanszírozási és származtatott ügyletekben keringő pénz tömege négyszeresére emelkedett, ami a spekulációs szféra elképesztő mértékű bővülését eredményezte. Ebben jelentős szerepet játszottak az önmagukat megvalósító várakozások, próféciák.

Az IMF statisztikái szerint az 1970-et követő négy évtizedben mintegy másfélszáz viszonylag súlyos bankválság, kétszázat meghaladó monetáris összeomlás következett be, a kisebbekről nem is beszélve.

A sűrűsödő súrlódások ellenére a globalizált világgazdaság még továbbra is gyor-san fejlődött, egészen a New Century Financial jelzálogbank 2007 tavaszán bekövetke-zett csődjéig. Az inga ekkor megint a másik irányba lendült ki. A Fed is nagymértékben hozzájárult a pénzkínálat visszaeséséhez, a kamatlábak emelkedéséhez (az irányadó kamatlábat sorozatban 17-szer emelte meg.

40

Mintegy összegezésnek is tekinthetjük Mellár Tamás szavait: „A piac nem önsza-bályzó rendszer, ezt jól bizonyította a mostani válság is. Pedig sokan (politikai dön-téshozók és közgazdászok) elhitték, hogy az, és ezért feltétel nélkül hittek a piac hatékonyságában és elutasítottak minden állami beavatkozást.” (Mellár T. 2010. p. 18.)

A 2008-ban bekövetkezett robbanás erejére 1929. óta nem volt példa. Az OECD egy halottkém precizitásával állapította meg: a neoliberalizmus, mint elméleti konstrukció halott!16 A kétségbeejtő helyzetben kétségbeesett kísérletek történtek a nemzetgazdasá-gok működőképességének fenntartására, de teoretikusan megalapozott kivezető utakat mindeddig nem tudott kijelölni a közgazdaságtudomány.

Nagy valószínűséggel továbbra is a hagyományos közgazdaságtan több mint két évszázados elvei maradnak a meghatározóak, a zárt modell, az alapvetően lineáris, egyirányú kauzális kapcsolatok helyére nem valószínű, hogy egy-két évtized alatt modern közgazdasági ismeretrendszer épüljön ki. A main stream komponensei alapve-tően nem különböznek egymástól, éppen ez tette lehetővé egységes áramlattá történő integrálódásukat.

Több tekintélyes közgazdasági gondolkodó idézett megállapításai bizonyítják, hogy az esetleges változásoknak intézményi-politikai előfeltételei vannak, mely dimenzi-ókban alig észlelhető elmozdulás. Valójában az állam gazdasági szerepének növelése tűnik reális lehetőségnek, ebben szinte konszenzus alakult ki.

Az „édesvízi”közgazdák egyik vezéralakja, R. Lucas vallomása szerint a kialakult helyzetben mindenki arra kényszerült, hogy Keynes-hívő legyen. Az ellenoldal promi-nens képviselője, Krugman vélekedése szerint „nem a költségvetési politika az egyetlen járható út, de jelen pillanatban nincs más.” (Krugman, P. 2012. p. 238.) A Nobel-díjas tudós megállapítja továbbá: „Rendelkezésünkre állnak azok az időtálló közgazdaság-tani elvek, amelyek érvényességét csak tovább erősítették a közelmúlt eseményei.” (Krugman, P. 2012. p. 276.)

Keynes maga intett az óvatosságra: „A közgazdaságtan elmélete nem kínálja a kije-gecesedett következtetéseknek egy olyan korpuszát, amely közvetlenül alkalmazható volna a gazdaságpolitikában.”17 Az „Általános Elmélet” megjelenése óta eltelt több mint nyolcvan esztendőben bekövetkezett a gazdaságban néhány alapvető strukturális változás, melyek közül a fontosabbak:

yy A fejlett országok gazdaságának szerkezete alapvetően átalakult, a GDP létre-hozásában a primer és szekunder szektor együttes hozzájárulását meghaladja a szolgáltatások – kiemelten a pénzügyi ágak – teljesítmény.

yy A monetáris szférában dominánssá váltak a spekulációs célú pénzmozgások (arányuk több szakértő becslése szerint meghaladja a kilencven százalékot).

yy Új dimenziót jelentenek a világméretű problémák, a környezet megóvása, az EU ellentmondásos fejlődése, az állami szuverenitás szeleteinek átadása az integrá-cióknak, illetve más nemzetközi szervezeteknek, a dollár világpénz-funkciójával kapcsolatos súrlódások, a migráció, a nemzetközi terrorizmus stb.

16Az emberi tényezőkre összpontosító, a társadalmi egyenlőtlenségeket kordában tartó északi modell viszont kielégítően funkcionál.

17Keynes, J. M: Cambridge Economic Handsbooks, Bevezetés.

41

yy Egyre szélsőségesebbekké válnak a jövedelemelosztás egyenlőtlenségei, mind kevesebb szupergazdag kezén koncentrálódik a világ vagyonának egyre nagyobb hányada.

yy A nemzetközi gazdasági-pénzügyi intézmények hatalma, befolyása progresszí-ven növekszik, amelyet szűk csoportok érdekében használnak fel.

yy A legerősebb óriáscégek gazdasági ereje messze meghaladja a kis- és közepes nemzetgazdaságok potenciálját, képesek azok gazdaságpolitikájának drasztikus befolyásolására.

Az első válságjelek jelentkezésétől már eltelt tíz esztendő, az emberek legfájdalma-sabb emlékeit is beárnyékolja a múló idő. Ezzel párhuzamosan növekszik az esélye egy módosított neoliberális modell kialakításának. Ebben nagyobb szerepet kaphatnak a feltörekvő gazdaságok, különösen a BRIICS országok, a fejlettekben erősödhet az állami interveniálás, a kisebb gazdasági potenciállal bíró államokra viszont félő, hogy a jövőben is rákényszerítik a neoliberális mechanizmusokat.

Nagyobb a valószínűsége karakterisztikus keynesiánus jegyekkel bíró gazdaságpo-litikák bevezetésének és koordinálásának. Egy ilyen gazdaságpolitikai rendszer csak szellemében lenne keynesiánus, nem a keynesi teoretikus korpuszt alakítaná át cél- és eszközrendszerré. Prognosztizálható a fejlesztő, koordináló állam, a mind színvona-lasabb oktatás és képzés megvalósulása, a tudományos kutatás – főleg az alapkutatás – támogatása, a humántőke fejlesztésére való összpontosítás. Az állami funkciók módo-sulása nyilván a nemzetközi intézmények alapvető reformját is szükségessé tenné.

Irodalomjegyzék

ABAY (Neubauer) Gyula (2016): Oeconomia Aeterna. Akadémiai Kiadó, Budapest,BALLA Antal (1935): A legújabb kor gazdaságtörténete; Kir. Magyar Egyetemi Nyomda, Buda-

pest, BALOGH Tamás (1994): Mit ér a hagyományos közgazdaságtan? Közgazdasági és Jogi Könyv-

kiadó, Budapest,BEINHOCKER, Eric D. (2006): The Origin of Wealth: Evolution, Complexity and the Radical

Remaking of Economics. Harvard Business Review Press, Cambridge,BEREND T. Iván (2010): Két válság között: Európa átalakulása 1973–2010. Magyar Tudomány;

www.matud.iif.hu/2010/10/06.htm 10Bogár László (2008): Hálózatok világuralma; Blogbejegyzés, 11. 09.BUJÁK Attila: (2018): Interjú Berend T. Ivánnal; 168 óra, közéleti hetilap, május 12 FRIEDMAN, Milton (1986/A): A monetáris politika szerepe; in: Infláció, munkanélküliség, mone-

tarizmus; Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest,FRIEDMAN, Milton (1986/B): Az Egyesült Államok monetáris történelme, in: Infláció, munka-

nélküliség, monetarizmus; Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest,GALBRAITH, J. K. (1970): Az új ipari állam; Közgazdaság és Jogi Könyvkiadó, Budapest,HUNTINGTON S. P. (1998.): A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása; Európa

Kiadó, Budapest, KÁDÁR Béla (2007): Állam és államigazgatás a globalizáció feltételrendszerében; Magyar Szemle,

XV. Évf. 5–6. szám (június),

42

KENNEDY, John F. (1961): The President and the Press; American Newspapers Publishers Association, Hotel Waldorf-Astoria, 1961. 04. 27. New York City www.presidency.ucsb.edu/ws/?pid=8093

KEYNES, J. M. (1965): A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete; Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest,

KEYNES, J. M. (1926.) The End of Laissez-faire; In: Essays in Persuasion; Edition Macmillan, London, 1931. pp. 186–213.

KORTEN, David C. (1998): Élet a tőke uralma után; Kovász II. évfolyam, 3. szám.KRUGMAN, P (2012): Elég legyen a válságból! MOST! Akadémiai Kiadó, Budapest, LIETAER, Bernard–ARNSPERGER, Christian – GOERNER, Sally – BRUNNHUBER, Stefan

(2015): Pénz és fenntarthatóság; A hiányzó láncszem; Image Kft. LORDON, Frédéric (2010): Az államadósság újraállamosításáról, avagy fordítsuk vissza a pénz-

ügyi globalizációt; Le Monde Diplomatique, Aug.MELLÁR Tamás: (2010): Válaszút előtt a makroökonómia? Kézirat, Pécs,Oxfam-report(2018): Richest 1 percent bagged 82 percent of wealth created last year – poorest half

of humanity got nothing; https://www.oxfam.org/.../2018.../ 22 January 2018PÉLI Éva (2011): Offshore helyett nemzeti adózás (Az offshore ma még nemcsak lehetőség, de

kényszer is) In: Bánffy Tamás és Balogh László szerk: Adózó munkaadók és adózó munkavál-lalók a korrupciómentes gazdaságban; Béta Book KKT

PIKETTY, Thomas (2015): A tőke a 21. században; Kossuth Kiadó, Budapest, RICARDO, D. (1940): A közgazdaság és adózás alapelvei. A Magyar Közgazdasági Társaság

Kiadása; Budapest, ROOSEVELT, F. D. (1932): Beiktatási beszéd; http://www.youtube.com/watch?v=5IOlIWjtVg0

&feature=player_embeddedSIMON, H. A. (1959): Theories of Decision-making in Economics and Behavioral Science; Ameri-

can Economics Review, Vol. 49. Issue 3. SINN, Hans-Werner (2009): A bankválság nem múlt el Project Syndicate, 2009, www.project-

syndicate.orgSMITH, A. (1940): Vizsgálódás a nemzetek jólétének természetéről és okairól; Magyar Közgazda-

sági Társaság kiadása, Budapest,STIGLITZ, J. E. (2000/A): A kormányzati szektor gazdaságtana; KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti

Kiadó Kft. Budapest,STIGLITZ, J. E. (2002/B): Globalisation and Its Discontents, W. W Norton&Company New York.STIGLITZ, J. E. (2003C): A globalizáció és visszásságai; Napvilág Kiadó és Polányi K: A nagy

átalakulás című könyvéhez írt előszóban.STIGLITZ, J. E. (2008/D): A fundamentalizmus kudarca: a neoliberalizmus vége? Copyright: Pro-

ject Syndicate, 2008 @ www.project-syndicate.orgSZENTES Tamás (2009): Megjegyzések a válság gyökereiről és a kiutakról –leegyszerűsítő néze-

tek és politikák ellenében; www.matud.iif.hu/2009/09maj/12.htm; 34 http://www.youtube.com/watch?v=5IOlIWjtVg0&feature=player_embedded

43

A MIGRÁCIÓHOZ VEZETŐ ÚT: CIVILIZÁCIÓS ÉS ELLÁTÁSI

KONFLIKTUSOK

Szávai Ferenc

Az elmúlt években eddig soha nem látott méretű migrációs hullám érte el Euró-pát. A fejletlenebb területek nagy népességkibocsátása, Európa munkaerő igénye,

a csökkenő készletek is indokolhatták mindezt, amit még színezett a mai konfliktusok jellegének megváltozása, és több nemzetállam véleménye a migráció törvényesítéséről. A jelenség lényegesen eltér a korábbi alakjától.

A modern gazdaságtörténet értelmezési kereteit leginkább mikro, makro és politikai szinten vázolják fel. Témánk ugyanakkor – a gazdasági növekedés korlátai, a népesedési folyamatok – a gazdaság makro és mikro szintjén is megjelenik. A makro szintű meg-közelítésben a gazdasági növekedést és a szerkezetváltás problémáját helyezik előtérbe, fontos területe a foglalkoztatás, a pénz és tőkepiac, valamint a nemzetközi gazdasági kap-csolatok. A politika nézőpontból történő vizsgálat elvezet bennünket a gazdasági rend, az állam és gazdaság, gazdasági önigazgatás és ipari kapcsolatok kérdésköréig.

A gazdaságtörténet részterületei közül a vállalkozástörténet, nemzetközi gazda-sági kapcsolatok, regionális gazdasági különbségek, népesedéstörténet, agrártörténet, várostörténet mellett leginkább a bank- és pénztörténet keretei adják meg a vizsgálati szempontokat.1

A 20. század ötvenes és hatvanas éveiben – tudatosan társadalomtudományi minták alapján alakult ki a társadalomtörténet, fontos dimenziói: a foglalkoztatottság, az ezzel kapcsolatos jövedelem szerkezet, elosztás, nagyság, illetve az ezzel kapcsolatos társa-dalmi presztízs.

A gazdaság és társadalomtörténet sokoldalúan kapcsolódik egymáshoz. Ennek bizonyítására álljon itt néhány példa: vállalkozástörténet, válság- és konjunktúra törté-net, gazdasági ágazatok története (kereskedelem, bank, ipar, kézműipar), a szociális és jóléti rendszerek, vagy a gazdaság- és szociálpolitika.2

A tradicionális gazdaságtörténet mellett kialakultak más, új iskolák, ilyen volt a kliometria, amelynek alkalmazásáért és kutatásaiért 1993-ban Robert W. Fogel és Douglass C. North Nobel díjat kapott. A mai gazdaságtörténeti iskolák is előszere-tettel indulnak ki a gazdasági számíthatóságból, az egyes problémák egzakt számítá-sokkal történő bizonyítása felől.3 Az sem mindegy, hogy a nemzetközi rendszerben a nemzetállamoknak, más résztvevőknek milyen befolyása van a történésekre, milyen

1 Moderne Wirtschaftsgeschichte: Eine Einführung für Historiker und Ökonomen. Hrsg.: Gerold Ambrosius, Dietmar Petzina, Werner Plumpe. Oldenbourg Verlag, 2006.

2 Gyáni Gábor–Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Oziris Kiadó Budapest. 2006. Különösen a Kövér György által írt részre igaz.

3 http://www.lse.ac.uk/collections/economicHistory/seminars/default.htm 2017. 09. 16

44

törésvonalakat, illetve konfliktusokat kell megoldania. Így egyrészről a fejletlen világ népességrobbanása és az élelmiszer és ívóvízkészleteinek kifogyása, az állami ellehetet-lenülés okoz komoly törésvonalakat a mai gazdaság fejlődésére, de a társadalom sarka-latos kérdéseinek megoldására is. Ma már a konfliktusok zömével civilizációsak, nem nemzetállamok között zajlanak, így ez és az ellátási gondok is vezethetnek a mai kor migrációjához. E kérdések végig gondolására vállalkozik e tanulmány.

A gazdaságtörténetben és a nemzetközi kapcsolatok rendszerében, de több tudo-mányterületen alapvető kérdés a népesség vizsgálata. Hiszen a szereplők az egyszerű emberek, hiába soroljuk őket presztízs, vagy bevételek szerint rétegekbe. Alapvető kihívást jelentett a 19–20. századi gazdasági fejlődés, népességnövekedés, ami Európá-ban két jól elkülöníthető szakaszban kirajzáshoz vezetett egyrészt az „Old Migration” illetve a „New Migration” keretében. Az elsőt az ír éhínség problémája és következmé-nye, a brit szigetekről történő kivándorlás jellemezte.4 A második szakaszban domi-nált az osztrák–magyar, olasz kivándorlás. A nagyságrendje ennek 19. század folyamán összesen 60 millió fő (ebből 38–39 millió Amerikába) vándorolt ki Európából.5

A 19. század folyamán Európa népessége több mint kétszeresére nőtt, de a világ más nem európaiak lakta területén a növekedés alig haladta meg a 20%-ot. A 20. századra jellemző az európai népességnövekedés lelassulása, a világ más tájain pedig példátlan méretű gyors növekedés indult el. A népesség fejlődési tendenciái voltak: a csecsemő-halandóság csökkenése, az átlagos életkor ugrásszerűen növekedése, a migráció okai a 19. században döntően gazdaságiak, a 20. században inkább háborúk, politikai elnyo-más indukálja. Az első világháború előtt érte el a csúcspontját az európai kivándorlás elsősorban Amerikába. Ekkor törvényi szabályozás és szűkítés következik be az ameri-kai kontinensen, Európa szerepe megváltozik, immár befogadóvá vált, különösen igaz ez a zsidóság vándorlására.6

Ugyanakkor a kontroll nélküli népességrobbanás túlnőne a szűkös erőforrásokon, de a környezetet is tönkre tenné. Az emberiségnek több erőforrásra van szüksége az élelem előállításához, a globális felmelegedés pedig ökológiai katasztrófákhoz vezet-het. A fejlett ipari országokban azonban a népességnövekedési modell helyett ma csök-kenést látunk, ami kevesebb fiatal munkást eredményez, az emberek tovább élnek, gondot okoz eltartani a megnövekedett számú nyugdíjast. A világ fejletlen országaiban magas a születésszám. A fejlett ipari országokban zuhan a népességszám, mindez meg-határozza a 21. század alakulását. A történelem során a csökkenő népesség csökkenő hatalmat is jelentett. Európa szempontjából ez lesz a helyzet. A nemzetközi hatalmat érinti a népességcsökkenés.7

Kétségtelen, hogy a gazdaság teljesítményének egyik látványos mutatója a gazda-sági növekedés, e nélkül nehéz elképzelnünk ma a haladást. De természetesen fontos a kimerülő készletekre is gondolnunk. Többen megkongatták a vészharangokat már a 70-es években. Elsőként Forrester, majd Meadows foglalkozott vele, könyv formájában

4 Livi-Bacci Massimo: A világ népességének rövid története. Osiris Budapest, 1999.5 Pounds Norman J.G: Európa történeti földrajza. Budapest, 1997.6 Cameron Rondo: A világgazdaság rövid története a kőkorszaktól napjainkig. Maecenas Budapest, 1994.7 George Friedman: Next 100 years: A Forecast for the 21st Century 2010. Doubleday, NEW YORK, LONDON,

TORONTO, SYDNEY, AUCKLAND. pp. 52–57

45

a modell „Dynamics of Growth in a Finite World” címen jelent meg. Meadows modellje8 kétséget kizárólag jobb volt, mint Forresteré, több szakmai kérdést meg válaszolt. Min-den jel arra mutat, hogy a készleteket gyorsabban elhasználjuk a bolygónkon, mint ahogy azokat újratermelni tudnánk. A jelenlegi életszínvonal tovább tartósan nem fenn-tartható. Ilyen helyzetben nem segít, ha a korlátokat megszüntetjük, ez a helyzetet csak rosszabbá teszi. Ecélból még rosszabb, ha a szükséges készleteket tartósan korlátoz-nunk kell. Minél gyorsabban cselekszünk annál jobb lesz az eredmény. Sajnos semmi jel arra, hogy tettünk-e valamit, vagy éppen utánagondoltunk volna, hogy miként kell ezt csinálni. A globális aggodalomra okot adó fő trendek:

1. gyorsuló iparosítás2. gyors népességnövekedés3. széles körű alultápláltság4. meg nem újuló erőforrások felélése5. környezetrombolásA népesség és az erőforrások közötti versenyfutás két problémát vetett fel:

– Az erőforrások totális kimerítésének kérdését, – A hagyományos energiaforrások egyre szűkösebbek, növekszik az áruk, s egyre

fokozódik az igény a napenergia kutatása iránt.9

A konfliktusos zónák, államkudarcok mellett megnőtt migrációs nyomás, a nemzet-közi migrációban résztvevők száma: 100 millió fő, ami világ ugyan csak néhány száza-léka, erőteljes regionális koncentráció jellemzi. A fejlődő országokban a munkahelyek gyarapodása nem tud lépést tartani a népesség növekedésével.

1990–2010 között 41,2%-kal nő várhatóan a fejlődő országok munkaereje (Afrikában ez az érték 75%). A gazdasági fejlettségben különbségek egyre inkább nőnek – reálbér és életszínvonalbeli különbségek egyre nagyobbak.

A közlekedés és telekommunikáció fejlődése – a kontinensek még inkább elérhetőek a magas bérszínvonalú országok olcsó munkaerő importjával csökkentik a termelési költsé-geiket. Több fejlődő ország támogatja a munkaerő exportot, mert olcsóbb, mint a gazdasági reform. Az erőszak, helyi háborús fészkek, etnikai ellentétek is elősegítik a migrációt.10

Az államok felbomlása is okozhatott bizonytalanságot, és a népesség migrációját. Ha a 20. század nagy törésvonalait nézzük, akkor azt látjuk ebből is volt bőven, ha csak a legnagyobb integrációk sorsát nézzük. A Török Birodalom és az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását az első világháborút lezáró békék szabályozták. Más volt a hely-zet a Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia felbomlásakor, itt ugyanis már a nem-zetközi jog bécsi egyezményei jelentettek volna jogi kapaszkodót.11 Az 1978-as bécsi konvenció a korábbi megállapodások utódlására, rendezésére vonatkozik. Az 1983-

8 Meadows, D. et al: A növekedés határai harminc év múltán. Kossuth Kiadó, Budapest, 2005.9 American National Intelligence Council (NIC). Global Trends 2025: A Transformed World. 2008.10 Uo11Ф. Саваи: Metodologiă izučeniă gosudarstvennoj pravopriemstvennosti v Evrope XX veka. In: A Kolontari,

M E Kolesnikova, N V Krûčkov, S N Malovičko, L P Repina (szerk.). Regional'nyj narrativ imperskoj provincii: Sovremennye metodologičeskie podhody i issledovatel›skie praktiki: Sbornik naučnyh statej. 196 p. Stavropol: Severo-Kavkazskij Federalnij Universitet, 2016. pp. 70–75.

46

mas bécsi konvenció foglalkozik a vagyon és adósság utódlásával. A javak (archívu-mok) és az adósság szétosztásának kérdésében egy unió (integráció) felbomlása esetén is elsődleges szabály, hogy az érintett feleknek megállapodásra kell jutniuk. Az erre vonatkozó 1983. évi bécsi egyezmény ugyanis még nincsen hatályban, s ez nem is való-színű, hogy belátható időn belül megtörténik. Annak ellenére, hogy a szereplőkre bíz-zák a megegyezést, kívánatos lenne jogi eszközökkel a jelenséget szabályozni. Ebben viszont a gazdasági mutatóknak is fontos szerepet kell kapniuk, ezt látjuk a bemutatott 20. századi eseti példákon. Ugyanakkor a politikai döntések a vagyon- és adósság meg-osztásánál is megjelennek, sok esetben a gazdasági eszközök rovására. Közös feladat lenne a kérdés szabályozása, mert ez megelőzné a bizonytalan kimenetelű (adott eset-ben vitatott) kényszer döntések és megállapodások sorát, ami további vitára ad okot, ahogy ezek rendezetlenségét láthatjuk még ma is.12 Különösen a 19–20 században a föderalizmusnak13 többféle változata alakult ki. Napjainkig nincsen egységes elmélete, ami egységesen alkalmazható lenne. Az integrációs és dezintegrációs jelenségek elvá-laszthatatlanok egymástól, egyszerre jelen voltak Európában a 20. században is, ennek klasszikus államutódlásbeli esetei voltak. Hogy miként szabályozta a nemzetközi jog az államutódlást, a 20. század öt klasszikus esetet szolgáltat erre:14

A békeszerződések által szabályozott esetek, az első világháborúhoz kapcsolódva

1. A Török Birodalom2. Az Osztrák–Magyar Monarchia

A nemzetközi jogi szabályozáshoz kapcsolódva:

1. A Szovjetunió felbomlása2. Csehszlovákia szétesése3. Jugoszlávia

Az államutódlás mai szabályozása, esetei 1945 után. Az államutódlás mai nemzet-közi szabályozását két bécsi konvencióban rögzítették, ennek alapelvei meghatározták a multinacionális államok felbomlásával kapcsolatos államutódlási kérdéseket.

Mindkét ENSZ konvenciót Bécsben tárgyalták, és fontos állásfoglalásokat hoztak az államutódlással kapcsolatban. Az 1978. évi foglalkozott a nemzetközi szerződésekkel, az 1983. évi pedig az államvagyon, levéltárak és államadósság felosztásával.15

12Michael Silagi: Staatsuntergang und Staatennachfolge mit besonderer Berücksichtigung des Endes der DDR. Frankfurt am Main, Berlin, Bern, New York, Paris, Wien: Peter Lang, 1996. (Schriften zum internationalen und zum öffentlichen Recht) 1–3. old., valamint Szávai Ferenc: A dezintegráció kérdései Európában. In: Berács József, Mészáros Tamás, Temesi József (szerk.). 60 éves a Közgazdaságtudományi Egyetem: A Jubile-umi Tudományos Konferencia alkalmából készült tanulmányok. Budapest: Aula, 2008. pp. 227–235.

13Szávai Ferenc: A föderális Európa múltja, jelene és jövője, a multinacionális államok felbomlásának problé-mája. Közép-Európi Közlemények 1:(1) pp. 38–54. (2008)

14Ferenc Szávai. The Methodology of State Succession in the 20th Century. Prague Papers ont he History of International Relations (2) pp. 139–148. (2016)

15Vienna Convention on Succession of States in respect of Treaties. 1978. legal.un.org/ilc/texts/instruments/english/conventions/3_2_1978.pdf letöltés: 2017. 10. 15 és Vienna Convention on Succession of States in respect of State Property, Archives and Debts – 1983. law.scu.edu/wp-content/uploads/Property.pdf letöl-tés: 2017. 10. 15. Lásd erre a témára bővebben: Szávai Ferenc: Die Folgen des Zerfalls der Österreichisch-Ungarischen Monarchie. St. Katharinen bei Bad Kreuznach: Scripta Mercaturae Verlag, 2003. 266 p.

47

Oroszország kinyilvánította 1990. június 14-én szuverenitását, de nem hagyta el az egykori Szovjetuniót. A Szovjetunió 1991. december 25-én Gorbacsov lemondásával megszűnt, helyére szuverén szövetségi és nemzetállamok léptek. Ám az összeomlás legalább egy évtizeddel korábban kezdődött. 1991. december 4-én határoztak arról, hogy az 1983-as bécsi konvenció elveinek megfelelően az akkori 11 FÁK köztársaság között felosztják a Szovjetunió külföldi államvagyonát.

Későbbi belépésekkel az egykori birodalom vagyonának utódlásában 15 alany osz-tozott.

Ami az ingó vagyont illeti főbb kérdésként merült fel a közös vasút, polgári repü-lés, tengeri flotta, kereskedelmi flotta, az egykori gyémántvagyon hovatartozásának az ügye. A vasutakról 1993. január 22-én, a kereskedelmi flottáról 1992. június 22-én, a fekete tengeri flotta felosztásáról 1995 júniusában írtak alá megállapodást. Az utóbbi esetében Oroszország 81,7%-ot, Ukrajna pedig 18,3%-ot kapott.16

Az egykori levéltár és kulturális javakról 1992. február 14-én „Egyezmény a kultu-rális és történeti értékek visszaszállításáról”, illetve 1992. július 6-án „Egyezmény az egykori Szovjetunió levéltárának jogutódlásáról”, amelynek alapelve az integritás és a feloszthatatlanság volt.17

1992 végére bomlott fel az egykori Csehszlovákia, 1993 január elsején vette fel az ENSZ a Cseh Köztársaságot és a Szlovák Köztársaságot tagjai közé, mint nemzetközi jogi alanyt. 1992. november 13-i alkotmány a szétválasztás mellett a bel- és külföldi ingó- és ingatlanvagyont is szabályozta (állami aktívák, passzívák és devizaügyek). A megosztás aránya a belföldi értékeknél a 2:1 volt, ezt alapvetően a népesség nagysága alapján állapították meg. Érdekes, hogy a nemzeti össztermék vagy adóbevételeket, mint lehetséges kritériumokat nem vették figyelembe. A nemzetközi szervezetekben is a fenti arány volt a mértékadó. A valutatartalékot is 1993. július 15-i megállapodás szerint 2:1 arányban rendezték. Az ingó javakat 1994. szeptember 26-án fogadták el, alapja a „birtoklási elv” volt. A levéltárak esetében 1992. október 29-i megállapodás 1993. január 1-től lépett életbe, közös és résztulajdont állapítottak meg.18

Végül az 1929-ben Jugoszláviaként létrejött szövetségi állam felbomlása nemzeti és háborús konfliktus után következett be. Ez a folyamat 1988–1992 között történt.

1992. augusztus 26–28-a között Londonban zajlott a nemzetközi Jugoszlávia konfe-rencia. A ún.: „államutódlási munkacsoport” nem tudott megfogható eredményt elérni. A munkacsoport terve 1993. február 23-án az volt, hogy az egykori Jugoszláv Szocia-lista Köztársaság javait és adósságát az 1990. december 31-i állapotnak megfelelően fel-mérje, azokról megbízható katasztereket készítsen. 1994 májusára 9000 tételes és átfogó mutató készült el, de készítése során számos probléma merült fel. A Badinter-bizottság jelentéseket készített és közvetített az ügy rendezésében. Ennek eredménye lett az a megállapodás, ami a külföldi ingatlantulajdont osztotta fel százalékos arányban. Krité-

16Das Recht der Staatensukzession (The Law of State Succession). Referate und Thesen von Ulrich Fastenrath, Theodor Schweisfurth-Carsten Thomas Ebenroth. Band 35. 24. Tagung in Leipzig April 1995. Heidelberg, 1996.

17Uo.18Szarka László: A cseh-szlovák kettéválás történeti háttere Új forrás 1996/6 28. évf. 6. szám, Das Recht der

Staatensukzession im. 120, 162–164.

48

riumok voltak ehhez a népesség nagysága, az utódállamok területi kiterjedése, a szö-vetségi államháztartáshoz történt hozzájárulás, valamint a bruttó nemzeti termékben való részesedés.

Végül az 1929-ben Jugoszláviaként létrejött szövetségi állam felbomlása nemzeti és háborús konfliktus után következett be. Ez a folyamat 1988–1992 között történt.19

1992. augusztus 26–28-a között Londonban zajlott a nemzetközi Jugoszlávia konfe-rencia. A ún.: „államutódlási munkacsoport” nem tudott megfogható eredményt elérni. A munkacsoport terve 1993. február 23-án az volt, hogy az egykori Jugoszláv Szocialista Köztársaság javait és adósságát az 1990. december 31-i állapotnak megfelelően felmérje, azokról megbízható katasztereket készítsen.20

Európai egyesülés olyan politikai rendszer a megfelelő, amely rugalmas hatalmi munkamegosztást mutat a helyi, regionális és központi kormányzás között és így is hatékonyan működik. A 25–28-ra bővült Európa alapfeladata ma a konszolidáció, és a konvergencia folyamatok fenntartása. Az Unió a fejlődésének kritikus időszakába lépett, a fenti feladatok függvényében dől el, hogy képes-e a további integrációra, vagy az egyesülés megtorpant. A migrációs helyzet új konfliktusokkal terhelt időszaka elvárja a kutatások gyakorlati hasznosítását is. Azaz, a korábbi államalakulatok felbom-lásának tapasztalatai és a napi problémák összegzése vezet bennünket új kutatásokhoz, eredmények leszűréséhez, a konfliktus kezeléséhez.21

A föderális államok felbomlásának esetei nem nyújtanak egységes módszertani megoldásokat az utódlásra. Minden egyes példa egyedi, természetesen vannak közös vonások. A javak (archívumok) és az adósság szétosztásának kérdésében egy unió (integráció) felbomlása esetén is elsődleges szabály, hogy az érintett feleknek megálla-podásra kell jutniuk. Az erre vonatkozó 1983. évi bécsi egyezmény ugyanis még nin-csen hatályban, s ez nem is valószínű, hogy belátható időn belül megtörténik. Annak ellenére, hogy a szereplőkre bízzák a megegyezést, kívánatos lenne jogi eszközökkel a jelenséget szabályozni.

Ebben viszont a gazdasági mutatóknak is fontos szerepet kell kapniuk, ezt látjuk a bemutatott eseti példákon. Ugyanakkor a politikai döntések a vagyon- és adósság meg-osztásánál is megjelennek, sok esetben a gazdasági eszközök rovására. Közös feladat lenne a kérdés szabályozása, mert ez megelőzné a bizonytalan kimenetelű (adott eset-ben vitatott) kényszer döntések és megállapodások sorát, ami további vitára ad okot.

Az Amerikai Egyesült Államok föderatív uniós működése, a szövetség és a tag-államok együttműködésének sikerei mellett figyelmeztető jelenség a multinacionális államok működési zavarai, majd felbomlása a 20. századi Európában, amely mintha

19Lásd erről részletesen: Szávai Ferenc: A bomlás virágai: A délszláv állam születése. In: Győri Ferenc (szerk.) A tudás szolgálatában: földrajzi tanulmányok Pál Ágnes tiszteletére. Szeged: Egyesület Közép-Európa Ku-tatására, 2012. pp. 249–260.

20Lásd erre a témára: Szávai Ferenc: A Bécsi Megállapodás – 2001. június 29. Jugoszlávia szétesésének pillana-ta. Közép-Európai Közlemények 6: (1–2) pp. 64–76. (2013)

21Szávai Ferenc: A dezintegráció kérdései Európában. In: Berács József, Mészáros Tamás, Temesi József (szerk.). 60 éves a Közgazdaságtudományi Egyetem: A Jubileumi Tudományos Konferencia alkalmából ké-szült tanulmányok. Budapest: Aula, 2008. pp. 227–235.

49

kontinensjelenség volna. Európa több problémájának hatására keressük folyamatosan a választ: „Quo vadis Europa?” most különösen is a Brexit után!

A másik kérdés, hogy a nemzetállamoknak milyen esélyeik lesznek az ismét roha-mosan globalizálódó jólétet ígérő új világban. Természetesen 2001. szeptember 11. sok mindent megváltoztatott. Reagál erre Samuel Huntington, aki a civilizációk összecsa-pásáról beszél.22

Véleménye szerint a hidegháború befejeztével, a kommunista világ összeomlásával a népek közötti legfontosabb megkülönböztető jegyek nem ideológiaiak, gazdaságiak vagy politikaiak, hanem kulturálisak.

A világesemények alakítói ugyan nemzetállamok maradtak, de a meghatározó államcsoportokat a világ hét vagy nyolc fő civilizációja alkotja.

Ebben az új világban a legmélyebb és legveszélyesebb konfliktus nem társadalmi osztályok, még csak nem is gazdagok és szegények között, hanem különböző kulturális entitások között bontakozik ki.

A világpolitika napirenden levő kérdései a civilizációk közötti különbségekre vezet-hetők vissza. A világban oly hosszú ideje meghatározó szerepet játszó Nyugat hatalma fogyatkozik, a nem nyugati civilizációké nő. A világpolitika sokpólusúvá és sokcivilizá-ciójúvá vált. A civilizációk nem követik az országhatárokat.

Huntington megállapításai: a hidegháború utáni világ szabályait a kulturális iden-titások adják, az emberek a politikát nemcsak érdekeik előmozdítására, hanem saját identitásuk meghatározására is használják, a világpolitika főszereplői továbbra is a nemzetállamok, melyek már civilizációk szerint tömörülnek. Alapgondolataihoz tar-tozik, hogy a civilizációk halandók, és ki vannak téve a változásnak.23 Nem fog kiala-kulni globális civilizáció, a modernizáció nem eredményez nyugatosodást. Jelenleg a világ sokoldalú és sokpólusú, a civilizációk közötti erőegyensúly módosulása zajlik. A Nyugat mindinkább konfliktusba kerül más civilizációkkal. Az összecsapások szá-mos példáját láthatjuk, része lehet ennek a sornak a mai migrációs áramlat, ugyanakkor indoka lehet a konfliktus terület állam szervezőerő hiánya, illetve a fogyó készletek utáni vándorlás.

Nyugat fennmaradásának feltételei Huntington szerint: le kell számolni a régi intéz-ményrendszerekkel, fel kell adni a Nyugat univerzalizmusának illúzióját, egyediségé-nek megőrzésére kell fektetnie a hangsúlyt, önmegtartóztatást kell gyakorolnia (nem beleavatkozni más civilizációk belső konfliktusaiba), konfliktuskezelés közös közve-títés útján (más civilizációkkal), nemzetközi intézményeket (például ENSZ BT) az új rendnek megfelelően kell átalakítani.

A hidegháború utáni világról jól tanúskodik Huntington rövid jellemzése, ami lényegileg bemutatja elképzelését:

„A hidegháború utáni államok egyre inkább a civilizáció keretei között próbálják meghatározni érdekeiket. Hasonló vagy velük azonos kultúrájú államokkal működ-nek együtt, esetleg szövetkeznek, és gyakrabban kerülnek konfliktusba más kultúrájú

22Samuel P. Huntington: A civilizációk harca megkezdődött, Francis Fukuyama: Az az iszlám, amelyik gyű-löli a Nyugatot című munkái. Élet és Irodalom XLVI. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM, 2002. január 11. 2002/2. szám.

23Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. EURÓPA Könyvkiadó Buda-pest, 2015.

50

országokkal. Az államok általában egy másik állam szándékaira hivatkozva definiálják a veszélyeket, és ezeket a szándékokat, valamint azok értékelését erősen befolyásolják kulturális megfontolások... Veszélyesnek tartanak olyan államokat, amelyeknek más a kultúrájuk – e kultúrát nem értik, tehát úgy érzik, nem bízhatnak bennük.”24 Éppen ezért a jövő kérdése nála meglehetősen önkritikus:

„A civilizációk történelmi tapasztalatai azonban azt sugallják, hogy bár sok minden lehetséges, semmi nem elkerülhetetlen. A civilizációk átalakulhatnak, megújulhatnak. A Nyugat számára az a legdöntőbb kérdés, hogy – a külső veszélyeket leszámítva – képes-e a belső pusztulás folyamatát megállítani és visszafordítani. Vajon meg tudja-e önmagát újítani, vagy pedig a belső rothadás egyszerűen felgyorsítja a végső pusztu-lást, és/vagy más gazdaságilag és demográfiailag dinamikusabb civilizációk befolyása alá kerül?25

Érdemes a fentiek metszetében végiggondolni azt, hogy milyen lesz a világ 2025-ben a Nemzeti Hírszerzési Tanács Global Trends előrejelzése szerint általánosságban vál-ság válság hátán fog történni. Ebben az USA világpolitikai szerepének és hatalmának csökkenése lesz tapasztalható, állandósul a terrorfenyegetés, a demokratikus államok meggyengülnek, környezeti katasztrófák lesznek, víz-, élelmiszer- és energiahiány. A növekedési modellek szerint a stabil és állandó fejlődés lesz jellemző, amely figye-lemmel van a fogyó készletekre és a növekvő népesség igényeire.26

A Globális energia-szükséglet tovább nő a következő 20 év folyamán, mintegy 1,9%-kal évente (1980 és 2000 között ez kb. 1,6%) – több tényezőnek köszönhetően:

Növekszik és egyben öregszik is a társadalom (az USA lakossága jelenleg 303 millió, míg a világ lakossága eléri a 6,6 milliárdot, amely 2025-ig az ENSZ szerint megközelíti majd a 8,0 milliárdot.). A lakosság növekedése a fejlődő országban sokkal gyorsabb lesz, mint a fejlett országokban.27

A készletek változóak, 1980-tól 2000 elejéig a szükséges energiamennyiség eléggé kiszámíthatóan, évente kb. 1,6%-kal nőtt. A félelem, hogy a világ kifogy az olajból nem indokolt. Érdekes, hogy víz terén milyen átfogó elemzést ad a dokumentum: fizikai vízhiány: a folyók több mint 75%-át mezőgazdasági, ipari és hazai célokra különítik el. A hiány e megközelítés szerint összefügg a víz elérhetőségével, vagyis száraz területe-ken is lehet öntözni, ahol egyébként a víz ritka. Közelgő fizikai vízhiány: a folyók több, mint 60%-át medencékben gyűjtik össze, s ez a közeljövőben fizikai vízhiányhoz fog vezetni.28

Gazdasági vízhiány: a vízerőforrások bősége viszonylagos, a folyók 25%-át emberi célokra hasznosítják, de az alultápláltság továbbra is létezik. E területek további kék és zöld fejlesztéseket tudnak eszközölni, de az emberi és pénzügyi erőforrások korlátozot-tak. A fejenkénti vízfogyasztás mind a fejlődő, mind a fejlett országokban terítéken van.

24Uő. 37.25Uő. 523.26American National Intelligence Council (NIC). Global Trends 2025: A Transformed World. 2008.27Uo28Uo

51

Az öntözővízre való igény a háztartási fogyasztásnál sokkal nagyobb. A fejlődő országokban a mezőgazdasági vízfogyasztás 70%.29

A víz virtuális váltóára

– 1 kg búza = 1,300 liter víz – 1 kg marha = 16,000 liter víz – 1 csésze kávé = 140 liter víz – 1 pamuting = 2,500 liter víz – 1 lepedő = 9,750 liter víz – 1 liter benzin = 2,5 liter víz – 1 liter bio-üzemanyag = 1,000 liter víz

Következtetések

2025-ben sokféle hiány közepén a nyersanyag-erőforrás korlátozások növekednek és ezzel párhuzamosan az új résztvevők megjelennek, hatásuknak kezelése a nemzet-közi rendszer fő kihívása. A biztonságos és tiszta energia-forrásokhoz való hozzáférés és a krónikus élelmiszer és vízhiány kezelése egyre több ország számára lesz kulcs-fontosságú a következő 15–20 évben. A klímaváltozás a már most is korlátozott nyers-anyag-erőforrás szektor helyzetét tovább bonyolítja – fizikai hatása egyre súlyosabb lesz. Az elkövetkező 15 évben a kibocsátott üvegházhatást okozó gáz a technológia fej-lődésétől és a politikai döntésektől függ. A legnagyobb veszély az, hogy a különböző feszültséggócok egyidejűleg hatást gyakorolnak egymásra és konzerválják a helyze-tet. Az időzítés30 a legfontosabb a jelenlegi technológiák nem felelnek meg a hagyo-mányos energia-hordozók kiváltására. Az új energia-technológiák valószínűleg nem lesznek kereskedelmileg életképesek és elterjedtek 2025-ig. A jelenlegi bio-üzemanyag túl drága, emelné az élelmiszer árakat és az előállítása ugyanannyi energiát igényelne, mint amennyit előállít. A nem élelmiszer-alapú biomassza üzemanyaggá történő átala-kítása már sokkal biztatóbb lehetőséget jelent. A tiszta szén-technológia egyre inkább szerepet kap. Ha költséghatékonnyá válik, akkor 2025-re jelentős energiát termelhet egy megfelelően szabályozott környezetben. A hidrogén-gazdaság kialakításához hatalmas beruházások szükségesek.

Az elkövetkező két évtizedben az alapvető energia igények kielégítése becslések szerint több mint 3 trillió dollár befektetést igényel. Mivel az energia bármilyen új for-mája nem valószínű, hogy a jelenlegi infrastruktúrát használja, várható, hogy bármely új energia fajta előállítása jelentős beruházást igényel.31

A címnek megfelelően fel kell tennünk a kérdést: és kik fognak még jönni? A tapasz-talatok azt mutatják, hogy a gazdasági és szociális migránsok. Az afrikai demográfiai boom migránsai, klímamigránsok és klímamenekültek. A mostani csak kezdete a mig-ráns nyomásnak.

29Ferenc Szávai: Growth, Development and Progression Crisis after Crisis?, PROCEDIA OF ECONOMICS AND BUSINESS ADMINISTRATION 3: (1) pp. 70–78.

30Uő.31Uő.

52

Irodalomjegyzék

American National Intelligence Council (NIC). Global Trends 2025: A Transformed World. 2008.RONDO, Cameron: A világgazdaság rövid története a kőkorszaktól napjainkig. Maecenas Buda-

pest, 1994.Das Recht der Staatensukzession (The Law of State Succession). Referate und Thesen von Ulrich

Fastenrath, Theodor Schweisfurth-Carsten Thomas Ebenroth. Band 35. 24. Tagung in Leipzig April 1995. Heidelberg, 1996.

FUKUYAMA Francis: Az az iszlám, amelyik gyűlöli a Nyugatot. Élet és Irodalom XLVI. ÉVFO-LYAM, 2. SZÁM, 2002. január 11. 2002/2. szám.

George FRIEDMAN: Next 100 years: A Forecast for the 21st Century 2010. Doubleday, NEW YORK, LONDON, TORONTO, SYDNEY, AUCKLAND.

GYÁNI Gábor–KÖVÉR György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Oziris Kiadó Budapest. 2006.

http://www.lse.ac.uk/collections/economicHistory/seminars/default.htm 2017. 09. 16.HUNTINGTON Samuel P.: A civilizációk harca megkezdődött, Élet és Irodalom XLVI.

ÉV FOLYAM, 2. SZÁM, 2002. január 11. 2002/2. szám.HUNTINGTON Samuel P.: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. EURÓPA

Könyvkiadó Budapest, 2015. LIVI-BACCI MASSIMO: A világ népességének rövid története. Osiris Budapest, 1999.MEADOWS, D. et al: A növekedés határai harminc év múltán. Kossuth Kiadó, Budapest, 2005.SILAGI, Michael: Staatsuntergang und Staatennachfolge mit besonderer Berücksichtigung des

Endes der DDR. Frankfurt am Main, Berlin, Bern, New York, Paris, Wien: Peter Lang, 1996. (Schriften zum internationalen und zum öffentlichen Recht).

Moderne Wirtschaftsgeschichte: Eine Einführung für Historiker und Ökonomen. Hrsg.: Gerold Ambrosius, Dietmar Petzina, Werner Plumpe. Oldenbourg Verlag, 2006.

POUNDS Norman J.G: Európa történeti földrajza. Budapest, 1997.SZARKA László: A cseh-szlovák kettéválás történeti háttere Új forrás 1996/6 28. évf. 6. szám, SZÁVAI Ferenc. The Methodology of State Succession in the 20th Century. Prague Papers ont he

History of International Relations (2) pp. 139–148. (2016)SZÁVAI Ferenc: A Bécsi Megállapodás – 2001. június 29. Jugoszlávia szétesésének pillanata.

Közép-Európai Közlemények 6:(1–2) pp. 64–76. (2013)SZÁVAI Ferenc: A bomlás virágai: A délszláv állam születése. In: Győri Ferenc (szerk.) A tudás

szolgálatában: földrajzi tanulmányok Pál Ágnes tiszteletére. Szeged: Egyesület Közép-Európa Kutatására, 2012. pp. 249–260.

SZÁVAI Ferenc: A dezintegráció kérdései Európában. In: Berács József, Mészáros Tamás, Temesi József (szerk.). 60 éves a Közgazdaságtudományi Egyetem: A Jubileumi Tudományos Konfe-rencia alkalmából készült tanulmányok. Budapest: Aula, 2008. pp. 227–235.

SZÁVAI Ferenc: A föderális Európa múltja, jelene és jövője, a multinacionális államok felbomlá-sának problémája. Közép-Európi Közlemények 1:(1) pp. 38–54. (2008)

SZÁVAI Ferenc: Die Folgen des Zerfalls der Österreichisch-Ungarischen Monarchie. St. Katharinen bei Bad Kreuznach: Scripta Mercaturae Verlag, 2003. 266 p.

SZÁVAI Ferenc: Growth, Development and Progression Crisis after Crisis?, PROCEDIA OF ECONOMICS AND BUSINESS ADMINISTRATION 3: (1) pp. 70–78.

53

Vienna Convention on Succession of States in respect of State Property, Archives and Debts – 1983. law.scu.edu/wp-content/uploads/Property.pdf letöltés: 2017. 10. 15. Vienna Convention on Succession of States in respect of Treaties. 1978.

legal.un.org/ilc/texts/instruments/english/conventions/3_2_1978.pdf letöltés: 2017. 10. 15САВАИ Ф.: Metodologiă izučeniă gosudarstvennoj pravopriemstvennosti v Evrope XX veka. In:

A Kolontari, M E Kolesnikova, N V Krûčkov, S N Malovičko, L P Repina (szerk.). Regional’nyj narrativ imperskoj provincii: Sovremennye metodologičeskie podhody i issledovatel’skie praktiki: Sbornik naučnyh statej. 196 p. Stavropol: Severo-Kavkazskij Federalnij Universitet, 2016. pp. 70–75.

54

A TERMÉSZETI TŐKE ELSŐ APOSTOLA J.C. KUMARAPPA

Botos Katalin

Minden magyar értelmiségi ismeri – legalább is nagy vonalakban – Gandhi mun-kásságát. Rendkívül kevesen tudnak azonban róla, hogy munkatársai között volt

egy közgazdász, Joseph Cornelius Kumarappa, aki eszméinek gazdasági részét alap-vetően kidolgozta, s a függetlenségért vívott harc gazdasági vonatkozásainak legfőbb alátámasztója volt. Sőt, Gandhi halála után is a gazdaságpolitika jelentős befolyásolójá-nak tekinthetjük. Ami szempontunkból elsőrendű fontosságú: az indiai közgazdász az elsők között volt a világon, aki a természet, mint tőke jelentőségét felismerte.

Élete és munkássága

Kumarappa változatos, küzdelmes életutat mondhatott magáénak. 1892-ben, Than-javur ban született, keresztény család hatodik gyermekeként. Londonban tanult, Köny-velői képesítést szerzett, s az 1910-es években Londonban is dolgozott. Később hazatért Indiába, és sikeres praxist épített ki Bombayben. Ekkor még nem foglalkoztatták a nagy-politika kérdései.1927-ben kiment Amerikába, ahol a Syracusai Egyetemen folytatta tanulmányait, majd a Columbián szerzett diplomát. Edwin Seligmannál védte disz-szertációját. Seligmanról tudni kell, hogy a maga korában Amerika kiemelkedő adózási szakértője volt. Kumarappa dolgozatának tárgya az indiai közpénzügyek és a szegény-ség kapcsolata volt. A téma vizsgálatára a Brit birodalomban nemigen nyílt lehetősége, hiszen a gyarmatosítóknak nem volt érdeke a valós viszonyok kimutatása. Belülről, a brit birodalom központjában élő polgárként nézve az indiai dolgokat, kevésbé figyelt fel arra, ami Amerikából nézve viszont már szembetűnő volt: hogyan lehetséges, hogy a brit uralom alatt India olyan végzetesen elszegényedett?

Megállapította, hogy a brit uralom alatt a közpénzügyek India jövedelmének az országból való kiáramlásához vezettek. Az adókat egyrészt a költséges államappará-tus fenntartására használták, másrészt – főként adósságszolgálat címén – kivitték az országból. A gyarmati kormányzás számos módon kedvezett az anyaországnak. A vas-úti tarifák például – diszkriminatívan – a külföldi szállítóknak kedveztek.1925–27-ben az amerikai költségvetés a 48%-át fordította adminisztrációra, adósságszolgálatra és katonai kiadásokra. Indiában ezzel szemben ugyanezen célok aránya 98%volt A civil adminisztráció itt ötszörösébe került, mint Amerikában, s a hadsereg fenntartása is ren-geteget emésztett fel. … Közmunkára, szociális kiadásokra tehát nem maradt semmi.

Londonban felnőve nem igazán ismerte az indiai hétköznapokat, az indiai társada-lom kulturális gyökereit. Ezt szorgalmas tanulmányokkal igyekezett pótolni. Az 1920-as években az indiai politikai erőket tömörítő Kongresszus intenzíven foglalkozott az eladósodás kérdésével. Kinyilvánította, hogy a majdan függetlenné váló India nem fogja

55

elismerni a brit uralom alatt felhalmozódott államadósságot, amennyiben azok eredői– egy független bíróság előtt minősítve – igazságtalan alapokon születtek. Kumarappát bízták meg az elemzéssel. 1931-ben alapos, tételes vizsgálatokkal, a múlt század köze-péig visszamenve kimutatta, hogy mely adózási tételek voltak jogtalanok. E jelentés publikálásának időzítése nagyon szerencsés volt, hiszen éppen ekkor indult Gandhi a második kerekasztal-konferenciára Londonba, az Indiai Kongresszus egyedüli képvise-lőjeként. Nyilvánvalóan komoly politikai ütőerőt képviseltek a feltárt tények.

Ekkor azonban Kumarappa még csak makrogazdasági ismeretekkel rendelkezett. Nem ismerte eléggé az indiai vidék hétköznapjait, sanyarú helyzetét. Ezért Gandhi megbízásából alapos, mindenre kiterjedő tudományos vizsgálatot folytatott a Matar vidék több mint ötven településén. Gandhi azt kérte, hogy szigorú tárgyilagossággal foglalja össze eredményeit, úgy, hogy abba senki ne köthessen bele. Munkáját egy összefoglaló jelentésben tette közzé. A „Matar-jelentés” jókor robbant be a köztudatba. Éppen a „Dandi-menet” („sómenet”) idején, amely a sólepárlás jogáért folyó erőszak-mentes civil megmozdulás volt.

(Aki látta a Gandhiról szóló filmet, soha nem felejti azokat a képsorokat, amikor az erőszakmentes tüntetők bárányszelídséggel mentek az őket leütő katonák elé a tenger-parti só-lepárlóhoz, ahol a katonák leütötték őket. Az asszonyok meg ott álltak a kato-nák közelében, készenlétben, hogy ellássák a sebesülteket… De az emberek csak jöttek és jöttek. Végeláthatatlan menetben áramlottak a mártíromság felé. Mindez nem csupán film-mese, hanem valóban megtörtént… Az is valóság, hogy a brit hatalom, Gandhi erő-szakmentes civil mozgalmának óriási eredményeként, valóban meghátrált – mert azért mégiscsak demokratikus hatalom volt –, s visszavonta a sómonopóliumot. Mint ahogy bíróság elé állította a fegyvertelen tömeg ellen tűzerőt alkalmazó katonáját is.)

A harmincas években Gandhi visszavonult a Kongresszus aktív politikai életéből. Ugyanakkor, civilként, nem szűnt meg a közügyekért tevékenykedni. Létrehozta az „All India Village Industries Association”-t (AIVIA), a vidéki városok indiai szövet-ségét. Ezt a civil szervezetet a vidéki kézműves-ipar fejlesztésére kívánta felhasználni. A khadi-t, a kézzel szőtt ruházat készítésének mozgalmát Gandhi már korábban, mint a legszegényebbek számára egy egzisztenciális mentsvárat kezdeményezte. Rádöb-bent azonban, hogy a 1918-ban elindított mozgalma, a „khadi” nem elegendő az indiai problémák orvoslására. Korábban a rokka India elmaradásának jelképe volt. Gandhi azt India békés fejlődésének, önállóságának jelképévé tette! Szimbolikus jelentősége is volt a khadinak: a nemzeti öntudat, az egyenlőség és az önerőre támaszkodás jelké-pévé nőtt, konstruktív aktivitást jelent. Nincs önigazgatás a khadi általános és önkéntes elfogadása nélkül! Mindig egyszerű szimbólumokkal teremtett kapcsolatot az egyszerű emberek széles tömegeivel.

A harmincas években azonban egyre határozottabban afelé hajlott, hogy nemcsak eladásra kell gyártani a háziszőtteseket, hanem meg kell szervezni vidéken az önel-látó gazdaságot. Leghűbb szövetségese a mozgalmat szervező J. C.Kumarappa volt, aki az AIVIA mozgalom gyakorlati vezetőjeként dolgozott. Arra törekedett, hogy a legmodernebb közgazdasági ismereteket határozott morális tanítással ötvözze,a „satya és ahimsa”elvével, a mindent felölelő igazságosság, és a másoknak kárt nem okozás indiai vallási alaptételeivel. Az AIVIA-val kapcsolatos tevékenység életművének leg-

56

fontosabb része lett. Kimutatta, hogy a gyarmati sorsnak milyen szerepe van az indiai nyomorúságban. Korábban is volt éhezés Indiában, ha rossz volt a termés. A kapita-lizmus gyarmati megjelenése azonban azt eredményezte, hogy az éhezés elsődleges okává nem az vált, hogy nincs elegendő termés – mert olyanok a természeti körülmé-nyek –, hanem azért jelentkezik, mert tömegeknek egyszerűen nincs hozzáférése – az egyébként megtermelt – javakhoz. Mai közgazdasági nyelvezettel: nincs vásárlóerő, csak szükséglet van…

A gyarmati sors elleni küzdelem mind Gandhi, mind Kumarappa számára elsődle-ges fontosságú volt. A második világháború nyomása alá került Anglia azonban még fokozta is gyarmatai igénybevételét. Kiszippantotta Indiából az árukat, hogy enyhítse az angol gazdaságban jelentkező inflációs nyomást. Ezt megtehette, élve az angol jegy-banktörvényben lévő kitétellel, amely a sterling állampapírok értékét az aranyéval azonosnak tekintette. Anglia váltókkal fizetett Indiának… A forgalomban lévő rúpia mennyisége megsokszorozódott. Az áru viszont eltűnt az országból. Vagyis, az angolok ily módon exportálták Indiába az inflációt. Kumarappa ezt képes beszédben így fogal-mazta meg: „megraboljuk Pétert, hogy kifizessük Pált.” Mindez, különösen a háború elején, amikor még nem látszott, merre hajlik a hadiszerencse, aggodalommal töltötte el a pénzügyekhez értő szakembert. Tudta, ha Anglia veszít, a brit értékpapírok annyit se érnek, mint az a papíros, amire nyomták őket… Arra is rákényszerítették Indiát, hogy a gyarmati időben a vasútépítésre felvett kölcsönt előtörlessze, s ennek fejében ugyan-csak árut vásároltak Indiából. (Kumarappának egyébként is az volt a véleménye, hogy a gyarmatosítók által fejlesztett vasúthálózat túldimenzionált program volt. Az meg, hogy előre kellett hozni a hosszú lejáratú hitelek törlesztését, mindenképpen súlyos terhet rótt az országra.) Az áruk „elillanása” elleni védekezés érdekében, Kumarappa arra ösztönözte az indiai eladókat, hogy barter egyezmények formájában kereskedje-nek. Az áruért-árut megoldással valamelyest elejét lehet venni az inflációs hatású keres-kedelmi többletnek.

A háború feszült ideje alatt a brit birodalom a honvédelmi törvény alapján veszélyes-nek ítélte tevékenységüket, s ezért 1942-ben, az indiai függetlenségért folytatott „Quit India Movement” idején, Gandhival együtt, mindkettőjüket letartóztatták. Gandhi az 1942–43-ban börtönben töltött évei alatt döbbent rá, hogy a társadalom újraszervezése, és a békés, ámde határozott ellenállás az idegen uralommal szemben csak akkor lehet-séges, ha megvalósul az önellátás politikája.

Kumarappa is a börtönben írta meg két művét: a számunkra most kiemelt figyel-met kívánó „Fenntartható gazdaságot”, valamint a maga által legfontosabbnak tartott „Jézus felfogása és gyakorlata” című munkáit. Ebből két dolog világlik ki: az, hogy az ökológiai fenntarthatóság első apostola volt, de egyben az is, hogy világnézete vallási alapokon nyugodott. A börtönéveik alatt egyre rosszabb egészségi állapotba került. Sze-rencsére, kigyógyult a bajaiból. India függetlenné válása után a Nemzeti Kongresszus tervezési bizottságának dolgozott. Diplomáciai utakat tett Kínába, Japánba, Európába. Ezekben az országokban elsősorban az agrárgazdaság gyakorlati tapasztalatait tanul-mányozta. Gandhi halála után is folytatta a „gandhista” gazdaságpolitika terjesztését. Élete vége felé Maduraiban telepedett le..Ebben a gazdag hagyományú indiai városban élt, írt és kutatott, 1960-ban bekövetkezett haláláig.

57

Kumarappa gondolatvilága

Ma úgy mondanánk, Kumarappa harmadik utas volt… Látta a kapitalizmus visz-szásságait. Ugyanakkor, nem állította, hogy ki kell kapcsolni a termelésből a profit-motívumot, s azt se, hogy teljes decentralizálást kell megvalósítani. Az előbbi, szerinte nem életszerű javaslatokat egyrészt a szocialista nagyüzemi tervgazdálkodás már tény-szerűen megcáfolta, másrészt úgy vélte, az utóbbi meg technikailag illuzórikus. Valami köztes megoldást kell a társadalomnak találnia. Azt sem gondolta, amint egyesek java-solták, hogy a modern világgazdaságban mindent szövetkezeti elven lehetne szervezni. A maga részéről belátta, hogy van, ahol a technológia is megköveteli a határozott gyors dön téseket, egyszemélyi, felelős vezetést. Olyan vezetőt igényel, aki képes gyorsan meg hoz ni a szükséges intézkedéseket.

Gondolkodott azon, hogy a modern termeléshez szükséges energia és nyersanya-gok milyen rendkívül egyenlőtlenül oszlanak el a világban. Sokszor csak nagyon távoli országokban találhatók. Megszerzésük gyakran háborúk útján történik. Az is erőszakos folyamat, ha a hadsereg segítségével törnek be új piacokra, hogy termékeiknek értékesí-tési piacokat szerezzenek ... Hogyan lehet az erőszak terjedésének útját állni?

Ugyanakkor, azt hangsúlyozta: nehogy azt higgye valaki, hogy a szocializmus és a nagyüzemi termelés lenne a megfelelő megoldás! A szocializmus, megfejelve az osz-tályharcos gyűlölettel, további erőszak forrása. Ezzel együtt Kumarappa nem volt telje-sen pacifista. A nyugati pacifisták is megkapták tőle a magukét. Mint mondta, békéért küzdenek, de egyidejűleg elfogadják azt a kapitalista rendszert, amely a modern hábo-rúk gyökere…A hadieszközök jól eladhatók, s az országok gyakran a foglalkoztatásra hivatkoznak a termelés fenntartása érdekében. Ahhoz, hogy a békemozgalom sikeres legyen, forradalmi programmal kellene rendelkeznie. A termelés lényeges decentralizá-lása a megoldás, amely a hatalom koncentrálását megakadályozza. Egy ilyen rendszer kevésbé lenne jövedelmező, de csak ez a megoldás eredményezne igazi demokráciát, és békét a nemzetek között.

Nem véletlenül határolódott el Kumarappa a Szovjetunió által képviselt szocialista ideológiától. Ennek a rendszernek a termelőeszközök társadalmasítása volt az elméleti alapja, amin gyakorlatilag államosítást értettek. A harmincas évek óriási szegénysége miatt Indiájában sokfelé népszerű volt, reális politikai alternatívának tűnt a kommuniz-mus. Ugyanakkor a kommunista rendszer gazdaságpolitikájának az alapja az iparosítás volt. A nehézipar elsődlegességének elve a haditermeléshez szükséges javak termelését jelentette. Márpedig köztudottan, a kommunista ideológia készült a háborúra, „a végső harcra”. Ezért a nagyüzemi ipari berendezkedésen, a hadiipar fejlesztésén nem kívántak változtatni. Ez cseppet sem volt vonzó Kumarappa számára. Úgy vélte, a nagyüzemi termelés minden természet-pusztító hátrányát, elidegenítő jellegét is magával hozza.

Kumarappa ugyanakkor értékelte a szocialisták bizonyos eredményeit, elsősorban azt, amit a legszegényebbek felemelése terén felmutattak. Mivel ennek olykor hangot adott, sokan kommunistának bélyegezték. Pedig nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az erőszakon alapuló megoldások teljességgel elfogadhatatlanok a Gandhi eszméit meg-valósítani törekvők számára.

58

Úgy látta, hogy az államot mindkét rendszerben, a kapitalizmusban éppúgy, mint a kommunizmusban, egy törpe minoritás keríti hatalmába, s ennek a rétegnek lesz a kezében a gazdaság irányítása. Ezt pedig sajnálatos módon, nem a széles tömegek jólé-tének érdekében használják fel, hanem ideológiai hatalmi ambíciók, illetve csillapítha-tatlan profitéhségük kielégítésére. Valójában a kommunizmus is kizsákmányol, csak állami köntösben. Széleskörűen népszerűsítette ezért, hogy a szovjet modell sem követ-hető, mert ez a rendszer a kapitalizmus hibáit ugyanazon gazdaságszervezési eszközök alkalmazásával akarja orvosolni, amelyek a bajokat okozzák.

Kumarappa fokozatosan csalódott az Indiai Kongresszus politikájában, mert Nehruék az iparosítást tették gazdaságpolitikájuk középpontjába.. Nem volt érdemben semmi haladás a földreformban sem, amit roppant fontosnak tartott volna. Úgy érezte, a történések a megcsalását jelentik Gandhi szegények melletti elkötelezettségének. Hiszen a hatékony iparosítás nem biztosított munkát nagyon széles tömegek részére, éppen azért, mert hatékony, igyekezett lenni.

A második világháború után a világgazdasági és politikai helyzet más szempontból is lényegesen megváltozott. Amerika átvette a vezető szerepet a világpolitikában, és a korábbi gyarmatosítók helyére lépett – ha más eszközökkel is. Látni lehetett, hogy az USA minden eszközzel meg akarja vetni a lábát az újonnan felszabadult országokban, és meg kívánja akadályozni a kommunizmus térnyerését. Emellett ugyanakkor saját köreinek gazdasági érdekeit is erőteljesen képviselni kívánja.

Kumarappát megdöbbentette az atombomba ledobása, majd a koreai háború kirob-banása. Erősen szembekerült ily módon az USA politikájával. Erőszakmentes gaz-dasági bojkottra szólított fel Amerika ellen. Aggasztotta Amerika beavatkozása is az indiai gazdaságfejlesztési tervekbe. Az USA nagy összegű élelmiszersegélyt nyújtott Indiának, hogy megakadályozza „vörössé válását”. (Chester Bowles, aki 1951–52-ben az USA nagykövete volt, szervezte az első akciót). Kumarappa úgy érezte, hogy ez nem más, mint „a hóhér kötele a nyakuk körül”. Csak arra szolgál, hogy az USA betegye a lábát a frissen szabaddá vált országba. Különösen bántotta, hogy Nehru egy amerikai szakértőt kért fel az ún. Etawah Pilot Project menedzselésére. Annyi év gyakorlat után ő ne lenne erre alkalmas? Vagy egy másik indiai? Egy ország, amely nem képes maga megoldani a saját problémáit, ha külföldi „tanácsadókra” van szüksége, az nem méltó az önrendelkezésre – mondta.

Gazdaság-filozófiája

Gazdaság-filozófiájának alapkérdései a következők: mi az egyén természetének lényege, mi az értékelmélet, a munka természete, mi a munkamegosztás és az állam szerepe, valamint a pénz, mint a csere eszközének funkciója?

Az igazságosság és az erőszakmentesség, mint két vezérfonal, jól levezethető a Szentírásból, és e két tétel volt Kumarappa fő rendező elve. Úgy vélte, az ember, aki a teremtésben kitüntetett helyet foglal el, és képes a létezés teleologikus magyarázatára, köteles ezt a képességét mély morális alapokon állva arra használni, hogy a közösség javáért tevékenykedjék. (Korának egyházi vezetőivel való eszmecseréiben ugyanakkor

59

nem egyszer rámutatott, hogy milyen messzire eltávolodott a gyakorlat a krisztusi taní-tások lényegétől..)

A „Fenntartható gazdaság” c. munkáját napjaink ökológiai-gazdasági ismeretei alapjáról nézve még gazdagabbnak érezzük, mint ahogyan azt a maga idején fogad-ták. Nem volt talán olyan jól összeállított mű, mint korábbi, kiforrottabb munkái. De tény, hogy már a harmincas évektől kezdve egyértelműen azt hangsúlyozta írásaiban, hogy az Anyatermészet megsértését eredményező intézmények előbb-utóbb romlásra ítéltetnek. A Természetes Rend (NaturalOrder) nem hagyja büntetlenül a megsértését. Gyakran alkalmazott a természetből kölcsönzött képeket, s a természetben található ciklikus mozgásokat felhasználta a társadalmi folyamatok megvilágítására. (Már dok-tori dolgozatában is a tengerből felszálló pára és az eső képéhez hasonlította az adó-zás folyamatát, hiszen ideális esetben az adókat azoktól vonják el, akik könnyebben ki tudják fizetni, de az újraelosztás során, áldásos esőként, visszahullnak a legjobban rászorulókra.)

A Természetes Rendben a jogok és kötelességek harmóniában vannak. A jogok és kötelességek alapján Kumarappa a következőképpen csoportosította a létező társadal-makat: élősdi (parazita) gazdaság, pazarló gazdaság, vállalkozó gazdaság, közösségi gazdaság, szolgáló gazdaság.

A parazita és pazarló gazdaságokban nincsenek jogok és kötelességek, s nincs cik-likus „természetes rend” sem. A vállalkozó gazdaságban az önérdek vezényel. Ugyan elismernek bizonyos jogokat és kötelességeket, sőt, a természetes rend létét is, de az altruizmus hiánya ezeket a rendszereket is könnyen erőszakossá teheti. Így a formációt csak a társadalomszervezés legalacsonyabb fokának tekintette. A következő fejlődési szakaszban, a közösségi gazdaságban az emberek rádöbbennek, hogy egymástól függe-nek, s ez a kölcsönös kapcsolatok rendszerét hozza létre. Miként a méhek a kaptárban, ki-ki a maga dolgát csinálva, a közösség javát szolgálja. Ez valójában az önérdeknek csoportérdekké való kiterjesztését jelenti, s azt, hogy a pillanatnyi szükséglet kielégítést felváltja a jövőre való gondolás. E fejlettségi szakasz magasabb, de ez sem zárja ki az erőszakot a körön kívüliekkel szemben, hiszen a kötelezettségeket csak egy szűk körre vonatkoztatja.

A magasabb kulturális érdekek mentén szervezett társadalomnak sokkal inkább a kötelezettségeken, mint a jogok túlhangsúlyozásán kell alapulnia. Ebben minden életet a többi viszonylatában néznek, s ez egyfajta átmenetet jelent a fenntartható és a szolgáló társadalom létrejöttéhez. Az olyan társadalmak, amelyek nem hangsúlyozzák a kötele-zettségek abszolút elsőbbségét, csak átmeneti társadalmak lehetnek. A jogok egyoldalú kiemelése a múló emberélet, vagy egy nép rövid távú érdekein alapuló társadalmat eredményez.

Gondolatmenetének integráns része, hogy a Természetes Rendnek az élettelen tár-gyak is részei. Az embernek ezekhez való viszonya rendkívül fontos. Az ember felelős a tárgyak használatáért, akár megújuló, akár meg nem újuló természeti kincsekről van is szó. „Tartály-gazdaságról” és „folyó gazdaságról” beszél. Előbbiben minden további nélkül felhasználják a javakat. Kiürítik a tartályokat… A másodikban az emberi tevé-kenység által a javak újratermelődnek. Kumarappa úgy vélte, az emberiségnek lehe-tőleg a megújuló erőforrásokra kell alapoznia működését. Az első öt szakember közé

60

tartozott, aki a legkorábban hívta fel a figyelmet a meg nem újuló erőforrások korlátlan felhasználásának problémájára.

Véleménye szerint a túl nagy a távolság a termelő és felhasználó között akadá-lyozza az igazságos csere létrejöttét. Ezért volt Kumarappa annyira a híve a decent-ralizált termelésnek és a termékek helyben fogyasztásának. (Nem lehet nem gondolni arra, milyen távolságokról utaztatják ma is , nálunk is azokat a termékeket, amelyek helyben is előállíthatók lennének. Hogy ez így is gazdaságosak az eladónak, csak igen nagymértékű kizsákmányoláson alapulhat, az adott gazdaságban, amely előállítja őket. Hiszen a magyar tapasztalatok szerint a nálunk sem túl magas bérek és átlagos élet-színvonal mellett nem versenyképes az a termelés, amely ezekkel az import-javakkal versenyezne. S itt nem csupán az esetleges gépesítés tőke-előnyeiről van szó más orszá-gokban… hanem versenytársaink még nálunk is alacsonyabb élőmunka-honorálásáról. Ezért van külföldi hagyma, foghagyma, lencse, bab a piacon. Csak álszent takarózás ez a komparatív előnyökkel, ami valójában az előbb idézett, mélységesen elítélhető, ottani kizsákmányolás elfedésére szolgál csupán…)

Ami a pénzt illeti, úgy vélte, hogy a csereérték nem jó iránytű ahhoz, hogy meg-értsük az örökérvényű elveken alapuló jogokat és kötelességeket. Márpedig egy nem erőszakra épülő társadalomnak ezeken kell alapulnia! Szerinte nem lehet fenntart-ható társadalmat építeni olyan értékelmélet alapján, amely az egyének változékony és tünékeny preferenciáin alapul. Valami tartósabb, a személytől független mércéhez kell igazodnia. A csere azonban – és ez a döntő kritikai elem –, nála nem csupán gazda-sági, hanem morális aktus is. Ha valaki olyan árut vesz meg, amelyet kizsákmányoló körülmények között termeltek, az maga is a kizsákmányolási folyamat részévé válik. (Megjegyezzük, napjainkban ez az elv a fejlett országok szabályozásában már hellyel-közel meg is jelent, amikor például a bizonyíthatóan gyermekmunkával termelt áruk forgalmazását megtiltották.)

Kumarappa aranypénzben gondolkodva, a pénz szerepét sajátosan értékeli. Azt állítja, hogy a pénzért történő csere nem egyenértékű javak cseréje, hiszen az egyik jószág romlandó, a másik viszont nem. Míg az egyik tulajdonosát eladásra kényszerít a termék romlandó jellege, a másik visszatarthatja az ellenértéket, kivárhat. Így a csere nem egyenlő helyzetben lévő felek között zajlik. Hogy lenne akkor az ár igazságos? A csere nemcsak anyagi értékek, de – mint utaltunk rá – emberi és morális értékek cseréje is. E kettő nem jelenik meg, amikor pénzügyi tranzakciókat bonyolítunk. Ezért Kumarappa úgy látta, hogy a pénzgazdaság területét, s ezzel a spekuláció és ingado-zások terét korlátozni kell. Szerinte a termelés és a vagyon eloszlása egy gazdaságban kulcskérdés. (Messze korát megelőzve mutatott rá jelenségekre, amelyek a mai napig viták tárgyát képezik, különösen a 2008-as pénzügyi válság óta.. )Állította, hogy a kor-látlan felhalmozás lehetetlen erőszak és kizsákmányolás nélkül, s ez a Természetes Renddel abszolút ellentétes! Egy erőszakmentes társadalom az egyének teljes autonó-miáján alapul, ami lehetetlen, ha ennek nincsenek meg a gazdasági szabadságot biz-tosító feltételek. A Gandhi-féle elv, a Sarvodaya – „jólétet mindenkinek” – csakis az anyagi és lelki függetlenségen alapulhat.

Kumarappa nézetei nagyon jól tükröződnek a munkával kapcsolatos elméleti fejte-getéseiben. Jó négy évtizeddel azelőtt, hogy az adekvát technológiához kapcsolódóan

61

Nyugaton megjelent a munka újszerű értelmezése – ami E. F. Schumacher nevéhez fűződik –, már megalkotta forradalmian új munka-fogalmát. Mi, itt, Európában, a zsidó-keresztény civilizációban több évezrede abból indultunk ki, hogy a munka:Isten büntetése engedetlenségünkért. A keresztény Kumarappa jól ismerte a Bibliát: „Arcod verejtékével keressed meg kenyeredet.” Más szóval, a mi civilizációnk a munkát, külö-nösképpen az izzadsággal járó nehéz fizikai munkát büntetésnek, kényszernek érezte, s igyekezett attól megszabadulni. Kumarappa így ír korunk emberéről: „Szeretne kenye-ret enni, de izzadság nélkül…” Évezredeken át rabszolgákat kényszerítettek a legkülön-bözőbb nehéz tevékenységekre. Még a 19. században is így mutatta be Petőfi a magyar állapotokat: „Van életem, mert henyélek. / A paraszté a dolog.” Vagy Arany Jánostól: „Széles országúton andalog a jobbágy, / Végzi keservesen vármegye robotját.” A 20. században elég a női és gyermekmunkát megverselő József Attilát idézni: „Helyén a kapszlit nő kapdossa / s elfakult fejű kisgyerek”. Netán Adytól: „Húszesztendős legé-nyek vackán / Álmodik a Nyomor”… De vége hossza nem lenne az idézeteknek! Csak a kommunista csasztuska dalolta, hamisan, hogy „Kényszer volt egykor a munka, ma hősi tett…”. Hogy mennyire kényszer volt bizony a munka a létező szocializmusban, nem kell a recski, vagy a hortobágyi táborokra gondolni – alátámasztotta azt a hét-köznapi tapasztalat is. Ha nem volt munkahelyed, elvitt a rendőr, mint közveszélyes munkakerülőt.

Kumarappa azonban úgy vélte,a munka kettős természetű. Benne van a robot, de az alkotás is. Ha ezt kettéválasztjuk, és bizonyos embereket csak a robot-jellegű munkára kényszerítünk, az a munka fogalmának meghamisítása, és minden bizonnyal az erőszak forrása. Nincs alkotás erőfeszítés nélkül, de az erőfeszítés eredménye az ember kiteljese-dése, örömének forrása is. Hiszen alkotott! Ezért a fizikai erőfeszítést és az alkotást tel-jességgel elválasztani egymástól olyan, mint szeparálni az írót a vajtól. Ahogy az emberi életnek azokra a vitaminokra is szüksége van, amelyek az íróban vannak, éppúgy kell a fizikai tevékenység is. (Íme, egy példa Kummarappa szemléletes stílusából.) De, egyál-talán, a munka mindenki számára szükséges tevékenység, létforma. Az embereket sza-badságuktól megfosztó és munkára kényszerítő társadalmak azonban csak ideig-óráig maradtak fenn, ezt a történelem tanúsítja. Ez nemcsak a történelmi időkben volt igaz. A modern tömegtermelés éppoly rabszolgává teszi a munkavállalókat, mint a régi társa-dalmak. A tömegmunkás ágyútöltelék, puszta fogaskerék. Nincs egyénisége, nincs önál-lósága, alkotóképessége. A 20. századi nagyüzemi termelésszervezési elvek szolgai sorba taszítanak, ellentétesek a demokrácia lényegével. S mindegy, hogy kapitalizmusról, vagy szocializmusról beszélünk. A termelés jellege mindenképpen elidegenítő és elnyomorító. A munkának az alkotás, teremtés örömét kell jelentenie az ember számára.

Ugyanakkor, nem állította, hogy ki kell kapcsolni a termelésből a profit-motívumot, s azt se, hogy teljes decentralizálást kell megvalósítani. Az előbbi, nem életszerű javas-latokat egyrészt a szocialista nagyüzemi tervgazdálkodás tényszerűen megcáfolta, az utóbbi meg technikailag is illuzórikus. De valami köztes megoldást kell a társadalom-nak találnia. Azt sem gondolta, hogy a modern világgazdaságban esetleg mindent szö-vetkezeti elven lehetne szervezni, amint egyesek javasolták. Van, ahol a technológia is megköveteli a határozott vezetést, gyors döntéseket, amit egyszemélyi, felelős vezető képes meghozni.

62

Gondolkodott azon, hogy a modern termeléshez szükséges energia és nyersanyagok egyenlőtlenül oszlanak el a világban. Sokszor csak nagyon távoli országokban találha-tók. Megszerzésük gyakran kiváltja az erőszakot, háborúk forrása. De az is erőszakos folyamat, ahogy a hadsereg segítségével törnek be új piacokra, a termékeknek érté-kesítési piacokat megszerzendő. Viszont nehogy azt higgyék, mondta, hogy a szocia-lista nagyüzemi termelés lenne a megfelelő megoldás! Az, megfejelve az osztályharcos gyűlölettel, további erőszak forrása. Ugyanakkor a nyugati pacifisták is megkapták a magukét Kumarappától. Mint mondta, békéért küzdenek, de elfogadják azt a rend-szert, amely a modern háborúk gyökere… Ahhoz, hogy a békemozgalom sikeres legyen, forradalmi programmal kellene rendelkeznie! A termelés lényeges decentralizá-lása szerinte a megoldás, amely a hatalom koncentrálását megakadályozza. Igaz, hogy ez a rendszer kevésbé lenne jövedelmező, de csak ez a megoldás eredményezne igazi demokráciát, és békét a nemzetek között.

Különösen a szívén viselte az indiai agrárium sorsát. Úgy vélte, az agrárgazdaság mint biznisz, s az agrártevékenység, mint foglalkozás, nem keverendő össze. Ellenezte, hogy kapitalista módon szervezzék meg a mezőgazdaságot egy olyan országban, ahol munkaerő bőven van, a tőke viszont kevés. Három tényezőt kell szerinte figyelembe venni: a földet, a humánerőforrásokat és az állam szerepét. Nem szabad az elsődle-ges probléma, az élelmiszerellátás mellett elfeledkezni a hosszabb távú szemléletről. A talaj termőerejének megtartása ezek közül az első. Fellépett ezért a túlkemizálás ellen, mondván, megsérti a természetes rendet, tönkreteszi a talaj szerkezetét, s azokat az élőlényeket is megöli, amelyekre szükség lenne a humuszosításhoz. Természetesen belátta, hogy vannak területek, ahol beavatkozásra szükség van, de mint mondta, azt csak nagyon alapos elemzéseket követően,s a felhasználók kellő kiképzése után lehet megtenni. E nélkül a farmerek kezébe adni a kémiai szereket nagy veszély.

A földterületek pihentetését javasolta. Azt gondolta, hogy a nyomor megszünteté-sére ki kellene alakítani egy megfelelő kalóriát biztosító táplálkozást, figyelembe véve a korlátozott földterületeket. El kellene érni, hogy azt termeljék, ami a legalkalmasabb a megfelelő táplálkozáshoz, sőt, ruházkodáshoz. Ez valószínűsíthetően nem lehetséges állami beavatkozás nélkül. Nem lehetne ugyanis a gazdálkodókra bízni, mit akarnak termelni, hanem azt kellene előírni, amire a közösségnek szüksége van. A gazdálko-dók rövid távú profit-motivációja ugyani s összeütközésbe kerülhet saját hosszú távú érdekeikkel, amelyek felismerésére nem képesek. Ehhez a gazdaságpolitikához azon-ban érdemi agrárreformra lett volna szükség, hogy így kialakulhassanak az önellátó közösségek, szemben az árutermelő nagybirtokokkal.

1949-ben kapott is felkérést a „zamindari”-rendszer megváltoztatását célzó javas-latok kidolgozására. De hiába szögezte le, hogy a földhöz való jog olyan elemi, mint a levegőhöz való jog, az ötvenes években nem került sor érdemi reformokra. Ő a maga részéről nem a földtulajdonra, hanem a földhasználatra tette a hangsúlyt. Ezzel szem-bekerült Vinoba Bahve-val, egy másik Gandhi-követővel, aki viszont a földosztás nagy propagátora volt. Ellene az volt Kumarappa kifogása, hogy nincs terve a mozgalom-nak arra vonatkozóan, hogy a földtulajdon megszerzése után hogyan tovább? Megfe-lelő intézményrendszer kiépítése és széles körű szakmai képzés nélkül a földtulajdon

63

puszta birtoklása nem jelenthet érdemi előrehaladást. ( Nem emlékeztet ez bennünket a rendszerváltozás utáni kisgazda koncepciókra? )

Sajnos, bár gondolatai nagyon világosak voltak, nem arattak sikert az érzelmektől túlfűtött földosztási mozgalommal szemben. Általában gondot jelentett, hogy hiába volt Kumarappa gazdasági gondolkodása racionális, ha nem eléggé vette figyelembe az indiai szociológiai realitást, mindenekelőtt a kasztrendszer létét.

Napjainkból visszatekintve, Gandhi és Kumarappa nézetei csaknem teljes mérték-ben igazolódtak. Ha mégis keresünk elméletükben gyenge pontot, azt – nem alábe-csülhetően – a demográfiai kérdés fontosságának elhanyagolásában találhatjuk meg. A harmincas-negyvenes években ugyan még nem lehetett előre látni azt a demográfiai robbanást, ami bekövetkezett, s jelentősen hozzájárult a fejlődő országok szegénysé-gének növekedéséhez. A túlnépesedés pedig komoly fenyegetést jelent a természeti környezetre. Igaz, hogy a jövedelmek arányosabb elosztásával, a háborús kiadások csökkentésével számos lehetőség lenne a problémákon enyhíteni, de a természeti kör-nyezet szempontjából a sok milliárd ember megfelelő igényszinten való kielégítése mindenképpen a Föld teherbíró-képességének meghaladásával jár. Bizonyos, hogy a ma már világos tények ismeretében e nagy gondolkodók is hangsúlyosabban keresnék a problémára a megoldást. Annyi bizonyos, hogy a modern gazdasági rendbe beépí-tett pazarló mechanizmusokat mindenképpen ki kell iktatni, s a mértékletesség erényét fel kell támasztani a fejlett világban. Ennyiben biztos, hogy igazuk volt. Mert sajnos, az erényeknek még az emlegetése is kikopott a mai világból, pedig ezek nélkül nincs fenntartható társadalom és gazdaság. Konrad Lorenz írta „Az emberiség nyolc halálos bűne” c. munkájában, hogy a modern gazdaság az összes főbűnt jutalmazza. (Kivéve a lustaságot… Persze, azt is csak másoknál tartja bűnnek, nem feltétlenül a tőketulajdo-nosoknál.)

Kumarappa utóélete

Az elmúlt hetven év szakirodalmában – napjainkhoz közeledve még sűrűbben –, Schumachertől Ferenc pápáig, nagyon sok párhuzamba állítható gondolatot fogunk találni Kumarappa nézeteivel. Mintha lassan, fokozatosan érlelődne és elterjedne a világban az a sok igazság, amelyre az indiai közgazdász háromnegyed százada rájött. Gondolatvilágához kapcsolódóan, felidézünk néhány világhírű közgazdászt, akik, mond hatjuk, bizonyos értelemben a nyomdokaiban jártak.

Az elsők között említjük meg honfitársát, az 1933-ban született, Nobel-díjas Amartya Sent.

Sen-t érzékenysége a szegénység problémái iránt a Gandhi-közgazdaságtan köze-lébe emeli. Pontosan úgy látja, mint Kumarappa: az éhínség nem feltétlenül a termés gyengesége miatt, hanem annak következtében jelentkezik, hogy embereknek nincs hozzáférésük az élelmiszerekhez. Nincs munkájuk, s így jövedelmük, nem tudnak vásá-rolni. Úgy fogalmaz, hogy éhínség jellemzően diktatúrákban fordul elő. Elég a szovjet-hatalom kiépítésekor jelentkező ukrajnai holodomorra utalni, vagy a még hatalmasabb

64

arányokat öltő 1949–52-es kínai éhínségre, ahol az áldozatok száma elérte a 30 milliót (!). (Ez a szám szinte felfoghatatlan számunkra. Három mai Magyarország!)

Amartya Sen két kérdésben marad el Gandhi és Kumarappa szemléletétől: s aza szá-munkra oly fontos környezeti károk iránti aggódás és az elidegenedés terén. Az utóbbit nem a társadalmi gazdasági folyamatok okának, hanem következményének tekinti, míg az ökológiai problémák jövőbeni bekövetkezését nem tartotta annyira nagy veszély-nek, mint Kumarappa. Mai ismeretek alapján érdemes lenne a szegénység szakirodal-mához valóban nagy hozzájárulást jelentő munkásságát az ökológiai szempontokkal ki egészíteni.

A 20. század második feléből idézni kell két neo-institucionalistát, J. K. Galbraith-t, és GunnarMyrdalt, mint akik – akárcsak Kumarappa – a szociális helyzet általános javí-tása érdekében szükséges állami beavatkozás híveiként ismertek. Mindketten gyakor-lati közgazdászok voltak, nem pusztán elméleti tudósok, és hosszabb időt töltöttek az államapparátusban.

Galbraith a II. világháború alatt az árhivatal elnöke volt az USA-ban, majd Kennedy elnök tanácsadója, és az USA nagykövete Indiában. Emellett a Harvard professzora volt, s számos nagyhatású könyvet publikált. Gondolatvilága a fogyasztói társadalom pazarló szükséglet-kielégítéséről erősen hasonlított Kumarappa meglátásaihoz. Érzé-kelte, hogy a technokrata réteg a médián keresztül befolyásolni képes a fogyasztói magatartást. Abban eltért az indiai szakembertől, hogy a maga részéről a nagy konglo-merátumokat szükségszerűnek tartotta, tehát nála nem „a kicsi a szép” elv érvényesült, mint E. F. Schumachernél. Viszont a nagyvállalatok állami megrendszabályozását szük-ségesnek látta. Véleménye szerint ehhez nem elegendő a hagyományos közgazdaság-tan szabad piaci mechanizmusokra alapuló eszköztára.

GunnarMyrdal még nagyobb nemzetközi elismertségnek örvendett. Odaadása, amellyel hazájában a társadalmi-gazdasági igazságosság érvényre jutását szolgálta, min-den kétséget kizárólag hozzájárult Svédország felemelkedéséhez. Ez az ország, amely 1820 és 1930 között a legszegényebbek közé tartozott, a jóléti társadalom minta-orszá-gává vált. Egy Rockefeller-ösztöndíj kapcsán az USA-ban tartózkodva, közreműködött az Econometricai Társaság alapításában, hogy a közgazdaságtudomány „tisztaságán” őrködjön. Ugyanakkor azonban módja volt a hatalmas társadalmi különbségeket tanul-mányozni. Úgy fogalmazott, hogy az államnak ezek enyhítése céljából be kell avatkoz-nia. 1932-ben, amikor a svédeknél hatalomra került a Szociáldemokrata Párt, Myrdalnak jelentős szerepe lett hazájában a gazdaságpolitika formálásában. 1938–42 között a Carnegie Alapítvány támogatásával az afro-amerikai kérdés tanulmányozására hívták meg ismét az USA-ba. Ekkor megvilágosodott számára, hogy nem lehet a jogi, törté-nelmi, szociológiai tudományterületektől teljesen függetlenül, elkülönítetten elemezni a gazdasági problémákat. Erősen institucionalista irányba tolódott el a világlátása, noha a technológiai tényezőknek nála sose lett akkora szerepe, mint Galbraith-nál. Korábbi nézeteitől eltérve, arra a következtetésre jut, hogy az emberek és a társadalmak lénye-gesen tökéletesíthetők a szociális reformok által, ha az állam az oktatás, egészségügy stb. terültén ezt érdemben támogatja. Myrdal szociáldemokrata volt, de a svéd szocia-listák rég letettek a „kisajátítók kisajátításáról”, s beérték a magas adókból megvalósí-tott újraelosztás eszközeivel. Így hozták létre a kapitalizmus „északi modelljét”, ami a

65

legutóbbi időkig modellként szolgált mindenki számára, aki a piacot és a szociális igaz-ságosságot szerette volna megvalósítani a gazdaságban. A negyvenes években a Svéd Gazdasági Tervbizottság elnöke volt, majd az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának vezetője lett. Felesége, akivel egész életében szorosan együtt dolgozott, 1957-ben Indiá-ban lett nagykövet. Ekkor, elkísérve őt Indiába, megírta tanulmányát „Korunk kihívása: a világszegénység” címmel. Ezt a maga részéről élete legfontosabb munkájának ítélte. Ebben számtalanszor hivatkozik Gandhira. Úgy fogalmazott, hogy Gandhi nézeteinek szorosabb követése sikeresebbé tette volna az indiai gazdaságpolitikát. Kumarappát ugyan név szerint nem idézi, de a konkrét megfogalmazásai rendkívüli hasonlóságot mutatnak a közgazdász gondolataival. Nem csoda, hiszen a Gandhi-féle közgazdaság-tan alaptételei: a kistulajdonos léten alapuló, helyi közösségi önellátás, társítva a széles körű, az élethez szükséges ismereteket nyújtó oktatással, s a megfelelő egészségügyi feltételek biztosításával – mind-mind megtalálhatók Kumarappa munkáiban, gyakor-latilag onnan erednek. S bár Myrdal munkája nem hatott közvetlenül az indiai gazda-ságpolitikára, az kimutatható, hogy a Világbank támogatási programjaiban feltétlenül szerepe volt könyvének, még a 80-as években is.

Rachel Carlson (1907–1964) amerikai természettudós volt, aki a halászati és vadá-szati szolgálat munkatársaként kormányzati alkalmazásban állt 1936–1952 között, és számos könyvet írt a környezeti ártalmakról. Első, nagy sikerű könyve „A min-ket körülvevő tenger” volt, amely a tengerek szennyezésének problémáira hívta fel a figyelmet. Különösen nagy veszélynek nevezte meg az atomhulladék-tárolást. Utolsó könyve pedig a „Néma tavasz”címmel az élelmiszerlánc szennyezéséről szólt, a DDT ártalmas hatásairól, utalva a mérgezett rovaroktól elpusztult énekesmadarakra. Aho-gyan azt fejtegeti, hogy a vegyi védőszerek alkalmazásánál a felhasználók oktatására szükség van, és nagyon kell figyelni a talajok termőképességének megőrzésére, igen közel áll azokhoz a nézetekhez, ahogyan Kumarappa beszélt és írt a témáról.

Ernst Fritz Schumacher (1911–1977) német származású, Angliában élő közgazdász volt. Életíve bizonyos értelemben hasonlított Kumarappáéhoz, hiszen a mainstream közgazdaságtan lelkes hívéből vált a hetvenes évektől az ökológiai gazdaságtan talán legnagyobb hatású apostolává. Kalandos élettörténete során a brit szénbányák vezető közgazdásza lett, s meglehetősen alapos ismeretekkel rendelkezett a fosszilis energia-hordozókról. 1973-ban megjelent könyve, a Small is beautiful (A kicsi szép), a termé-szetet, mint tőkét mutatja be. Felhívja a figyelmet arra, hogy jövedelemként feléljük a természeti tőkénket. Erre a felismerésre egy korábbi burmai útja vezette rá, ahol meg-ismerkedett Gandhi tanításaival. Könyvet is írt a buddhista közgazdaságtanról, de a hatvanas években rádöbbent, hogy nézetei közel állnak „bizonyos római főpapok néze-teihez”. (Úgy tűnik, XXIII. János pápa enciklikái, és a II. vatikáni zsinat fejleményei közel hozták a katolicizmushoz. Így az eredetileg protestánsnak keresztelt, magát ateis-tának valló tudós élete végén katolizált.)

Schumacher a tettek embere volt. Számtalan konkrét kezdeményezése kapcsol-ható Kumarappa nézeteihez, bár név szerint csak egyszer idézi könyvében. Maga a mezőgazdasági gazdálkodás szervezése, a munkáról vallott felfogása, a kisüzemek előnyeinek bemutatása, a talajvédelem fontossága, az ezekkel kapcsolatban létreho-zott társaságok és alapítványok, mind-mind egyenes folytatásai Kumarappa gon-

66

dolatainak. Úgy élt, ahogy beszélt. A saját gazdaságát a gandhista közgazdaságtan szellemében vezette. (Érdekes, hogy miként Kumarappa is a Jézus tanításáról szóló mun-káját tartotta a Fenntartható gazdaság c. műve mellett a legfontosabb könyvének, úgy Schuma cher is a Guide for Perplexed (Tévelygők kalauza) c. morális iránymutatást tar-talmazó munkáját tartotta a legfontosabb könyvének, a Small is beautiful c. számunkra mértékadó műve mellett …)

Ha már a vallásnál tartunk, befejezésképpen érdemes bemutatni néhány mondattal a katolikus egyházfő témába vágó megnyilatkozását, Ferenc pápa: Laudato si encikli-káját. (Áldott légy…). Figyelemre méltó, hogy az enciklika – hasonlóan az először az ajánlásban az újszerű megszólítást alkalmazó XXIII. János pápához –, nemcsak a kleri-kusokhoz, de még nem is csak a keresztényekhez, hanem minden jóakaratú emberhez szól. Hiszen az ökológiai probléma minden embert érint…

Az enciklika ökológiai megtérésről beszél. Nagyon elmélyülten foglalkozik az ember és környezete kapcsolatával, a környezeti károk mértékével, okaival, s ezen belül a modern ember világnézetével, amelyben eluralkodott a közöny és mohóság, a jövő iránti felelőtlenség. A természet nem valami tőlünk különböző dolog, nem csak egysze-rűen díszlet, a mi életünk körülménye. „Részei vagyunk a természetnek, bele vagyunk kapcsolva, s folyamatos kölcsönhatásban vagyunk vele…” – írja. Tízszer is szerepel az enciklikában a mondat: „minden mindennel összefügg.” Rámutat, hogy a környe-zetszennyezés nem pusztán technikai kérdés, hanem társadalmi probléma. Gyökere a szegénység és az emberi mohóság. „Napjainkban észre kell venni, hogy az igazán öko-lógiai megközelítés mindig egyben szociális megközelítés is, ezért meg kell hallanunk a föld és a szegények kiáltását” – írja. Elmagyarázza, hogy a Biblia munka-fogalmának a helyes értelmezése nemcsak verejtékes erőfeszítést, de az Isten képmására teremtett ember alkotó örömét is jelenti. (Emlékszünk Kumarappa gondolatmenetére?) A pápa idézi Szent Benedeket, aki szerzeteseinek az „Imádkozzál és dolgozzál” jelszavát adta. Úgy vélte, hogy a fizikai munka spirituálisan is értékes, ami Szent Benedek korában forradalmi gondolat volt. „Az ilyen munkatapasztalat nagyobb tiszteletet ébreszt ben-nünk a természet iránt, s annak védelmére tanít” – írja Ferenc pápa. A munka: hivatás, erre teremtettünk. (Ezt számos pápa-elődje, így XVI. Benedek pápa is hangsúlyozta a közelmúltban!) Nem lehet a technikai haladás célja, hogy a gépek egyre nagyobb mér-tékben, netán teljes egészében helyettesítsék az emberi munkát, mert az végzetes hatás-sal lenne az emberiségre. A munka szükségszerűen része az ember életének a földön, növekedésünk és fejlődésünk, egyéni tökéletesedésünk útja. A szegények pénzügyi megsegítése mindig átmeneti jellegű, a kényszerű helyzetekben szükséges is. Az általá-nosabb cél azonban az, hogy a munka segítségével juthassanak a Föld lakói méltó élet-feltételekhez. A munkát illető nézetek az enciklikában teljes mértékben egybecsengenek Kumarappa gondolatvilágával.

Isten a zsidó-keresztény tanítás szerint visszautasítja az abszolút tulajdonlás elvét. Kumarappa és a Gandhi-féle közgazdaságtan alapja is a „trusteeship”, azaz, hogy csak gondnokai, kezelői vagyunk a kapott vagyonnak, s mindenekelőtt a természetnek. Ferenc pápa utal az ószövetségi tanításra, mely szerint a földet nem lehet véglegesen eladni, mert „a föld az enyém, ti csak idegenek és jövevények vagytok …” (Lev 25,23).

67

Hívő ember a léten túli létre gondolva érzi át a természetért való felelősségét. De nem vallásos megközelítésben is felelősek vagyunk az utánunk következő generációkért. Azért, hogy milyen természeti környezetet hagyunk vissza utódainknak. Az egyes egyén halandó, a társadalom azonban örök. Hacsak nem lép az öngyilkosság útjára, környezetének tönkretételével. Nem véletlen ezért az enciklika megnevezése; hiszen ez „Áldott légy…” kezdőszavak Szent Ferenc Naphimnuszának sokszor ismétlődő szöve-gét idézik. Ferenc az ökológia szentje. Aki társalkodott a gubbiói farkassal, s prédikált a madaraknak. Aki a Napot fivérünknek, a Holdat nővérünknek, a Szelet bátyánknak, a Vizet húgunknak, s a Földet anyánknak nevezte. Ez a himnusz a Természet legszebb dicsérete.

Irodalomjegyzék

JOSHI, Divja: Gandhijion KHADI Selected and Compiled with an Introduction by DivyaJoshi (E-mail: [email protected]).

KUMARAPPA, J. C.: Practice and Precepts of Jesus First Published: 1945 Printed & Published by: Navajivan publishing HouseAhmedabad 380 014 (INDIA), valamint Kumarappa, JC,: (1945) valamint Economy of Permanence, Sarva Seva Sargh publication (Reprint), Varanasi

LINDLEY, Mark: Mahatma Gandhi’s economist. Popuar Prakashan, Mumbai, 2007.AMARTYA, Sen: (1999 reprint) On Economics and Ethics – Oxford University PressGALBRAITH, J.K.: Egy kortárs emlékei Europa Kiadó,1988 GUNNAR, Myrdal: (1975, first edition 1972) Against the Stream. Critical essays on economics

Random House, New York, továbbá: Sissela Bok: Alva Myrdal. A Merloyd Lawrence book, Addison Wesley Publ. 1991

CARSON. Rachel: Silent Spring, Houghton 1962 Magyarul: A néma tavasz Katalizátor, 2007SCHUMACHER, E.F: Tévelygők útikalauza Kairosz. 2005. E F. S.chumacher, Small is Beautiful.

Economics as if people mattered, Harper & Row, London 1973. Magyarul: A kicsi szép. Kata-lizátor Kiadó, 2014.

FERENC PÁPA.: Laudato si Áldott légy. Szent István Könyvkiadó, 2015.

68

GRAMEEN-MODELL MIKROHITELEZÉSI STRUKTÚRA: EGY FENNTARTHATÓ

ÉS EMBERKÖZPONTÚ BANK?

Sipiczki Zoltán és Varga József

„A világ erőforrásai elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit, de nem elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki mohóságát.”

Gandhi

Prof. Kerekes Sándort 2013 óta ismerem. Életpályáját a színesség, dinamizmus, preci-zitásra és tökéletességre való törekvés jellemzi. A nemzetközileg elismert kutató mun-kája mellett széles körű oktatási tevékenységet is végzett/végez a Kaposvári Egyetem doktori iskolájában. Méltán érdemli meg az elismerés szavait, aki olyan meghatározó módon, és mindvégig fáradhatatlan lendülettel tevékenykedik ma is a kiművelt ember-fők alakítása során, mint Ő. Ezért nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy tanul-mányim során a doktori iskola vezetőjeként mentorom volt. A tisztelői közé tartozom, és munkásságából sokat merítettem. Több, alapvető munkája, tanulmánya lett ismere-teim bővítésének forrása. Ezért végtelenül hálás vagyok neki.

Sipiczki Zoltán

Kerekes Sándor professzor úrral, Sanyival a Dimitrov téri Közgázon diákkoromban találkoztam először. Engem ugyan nem tanított – pénzügy szakos voltam –, a TDK-dol-gozatom kapcsán azonban nagyon készségesen segített. Utána évekig futólag találkoz-tunk többnyire az egyetem folyosóin, ahol a köszönésen kívül más nem történt.

De az adósságom nyomasztott. Sok sörrel tartoztam neki. Véletlenek pedig nincse-nek. Ezért Sanyit jó sora a Kaposvári Egyetemre, a szomszédos irodába sodorta. A lehe-tőségnek megörültem. Az adósság azonban csak kismértékben csökkent, mert Sanyi a számtalan csütörtök esti beszélgetésünk alkalmával főképpen bort ivott – és jellemének megfelelően nem vizet prédikált. Ha hinnék a kamatos kamat hosszútávú fenntartható-ságában, azt állítanám, hogy az adósságom az idő múlásával tovább nőtt.

Ezúton köszönöm Sanyinak a jóindulatú segítőkészséget, a tartalmas, értékköz-pontú beszélgetéseket, a sokoldalú támogatást, amelyet szakmai és magánéleti pályá-mon kaptam tőle. Isten éltesse sokáig!

Varga József

69

Absztrakt

Publikációnk Kerekes Sándor termékeny életútjából az etikus gazdasághoz és a fenn-tartható fejlődéshez kötődő néhány gondolatára reflektál. Sándor életútja számos

ponton kapcsolódik szakmánkhoz, a pénzügyekhez. Tanulmányunk első része a két-fajta gazdaságot – az oikonomia és krematisztika gazdaságát – különbözteti meg, majd néhány etikai és fenntarthatósági szempontot emel ki. Végül a gondolkodási dilem-mákból kiutat is szeretnénk mutatni. Gazdasági problémáinkra a Grameen-modellben, a bangladeshi Muhammad Yunus által alapított „szegények bankja” működtetésével találtunk részben választ. E speciális banktípus filozófiájával, működtetési módszerei-vel foglalkozik tanulmányunk harmadik pontja.

1. A kétfajta gazdaság

A közgazdasági irodalomban a hagyományos közgazdaságtan kezdetétől elkü-lönül kétfajta gazdaság. A krematisztika és az oikonomia először Arisztotelész Poli-tika című könyvében jelenik meg, ahol megkülönbözteti a gazdasági műveleteket aszerint, hogy a művelet egy konkrét szándékra, célra irányul-e. Tehát ha a konkrét szükséglet-kielégítés, amely a háztartásnak hiányzó dolog beszerzésére irányul, az oikonomia, ha a reálgazdasági értékteremtés helyett rövid-távú, korlátlan felhal-mozás és haszonmaximalizálás a cél, az a krematisztika. Arisztotelész ez utóbbit természetellenesnek tartja, mert egyedüli eredménye a pénz korlátlan felhalmozása. (Arisztotelész 1994)

Az oikonomia tehát használati értékek cseréjének van alárendelve: például csere „Árut-Áruért”, ennek célja a konkrét szükséglet-kielégítés, illetve az „Áru-Pénz-Áru” típusú csere is: így időben a két tranzakció elkülönül, de a pénz itt csereeszköz szerepet tölt be. Ezzel szemben a krematisztika célja a „pénzteremtés”: Pénz-Pénz’; illetve Pénz- Áru-Pénz’ (Baritz 2014).

Az oikonomia több jelentős ponton különbözik a krematisztikától: hosszú távon gondolkodik, a költséget és hasznot az egész közösség és nem csak a tranzakció résztve-vői szempontjából mérlegeli (Daly-Cobb 1989). A krematisztika ezzel szemben a csere-eszköz korlátlan felhalmozásával egyensúlytalanságokat okozhat (Hoogstraten 2001).

Kerekes Sándor (2016) hivatkozik Polányira, aki szerint Arisztotelész gazdaságfilo-zófiája az emberi közösség fogalma körül forog. Polányi szerint Arisztotelész a pénz-zel és kommerciális cserével kapcsolatban azért kritizál, „mert azok ellentmondanak a »boldogéletnek«. Kritikája az ellen irányult, amit kapelikének hívott, s ami semmi mást nem jelentett, mint pénzcsinálást a kommerciális csere révén.” (Kerekes 2016, 89. oldal idézi Polányi (2003) tanulmányát) Maga Polányi így fogalmaz erről: „Ariszto-telész tágabb és alapvetőbb társadalomkoncepciója szerint a közösség teremti meg a boldog életet, ami túlmutat a puszta állati lét feltételein. Ez a kerete a kapelikével (a kommmerciális cserével) kapcsolatos kritikájának, amit a Politika I. és a Nikomakhoszi etika V. könyvében fejt ki.” (Polányi 2003, 139. oldal)

70

A korai gazdasági gondolkodásban a kamatra adott kölcsönt fenntarthatatlannak ítélték: szerintük a kamat mindig csak középtávon, és sohasem hosszabb távon bizto-sítja a pénzforgást.

Ezért az etika a 19. század előtt jobban érvényesült a hitelezésben is: Geőcze az eladósodottság következményeiről ezt írta „Szociológia etikai alapokon” című mun-kájában.: „...az élet versenyében adóssága holtterhe egyre nyomja, s így abban előbb utóbb elbukik. Energiája az uzsorásokkal való küzdelemben merül ki, keresményét a kamat emészti fel s vagy kénytelen érdekházasságot kötni, vagy családostul nyomorog; a rosszul táplált szervezet idő előtt kidől; gyermekeit nem képes testileg megerősíteni, kellőleg kiművelni s így a társadalmi szintjéről való lesiklás szinte elkerülhetetlen” (Geőcze, 1922; 98.o)

A 2008-as pénzügyi világválság, amely számos európai uniós tagállamban lakos-sági eladósodáshoz vezetett (Spanyolország, Görögország, Portugália, Magyarország, Románia) igen aktuálissá teszi a hitelezés társadalmi-etikai funkciójának újragondolá-sát, a piacszabályozás és magánjogi eszközök viszonyának átértékelését a megválto-zott, globális alapokon működő fogyasztói társadalomban. (Józon 2015).

2. Etikai és fenntarthatósági szempontok a gazdaságban

Több közgazdász szerint is a modernkor gondolkodása egyre inkább krematisztikus irányba megy (pl. Cruz, et al; 2009), így vélekedik Hermán Daly és John Cobb Jr. is akik szerint „A Wall Street a krematisztika legtisztább válfaja mellett kötelezte el magát”. (Daly-Cobb 1989, 247. o.)

Kerekes (2016) írásában érdekes párhuzamot állít fel a három alapvető főbűn, a hatalomvágy, a kéjvágy és a bírvágy (pénzsóvárság) között, melyek között Hirschman művére hivatkozva egyfajta helyettesíthetőséget tételez fel. „Hirschman szerint Szent Ágoston elismerte, hogy az egyik bűn kordában tarthatja a másikat. Ez a gondolat később újra megjelenik az olyan klasszikusok, mint Adam Smith vagy Keynes mun-káiban. Keynes azt írja, ’jobb, ha az ember a bankszámlája felett uralkodik, mintha az embertársai felett uralkodna.’ [Hirschman, 1998: 142]. Figyelemreméltó Amartya Sen megjegyzése is: ’az önérdek egy nagyszerű menekülési út az ördögi szenvedélyek hatása alól.’ [Sen, 2013].” (Kerekes 2016, 66. oldal)

Kerekes kiemeli, hogy „Hirschman, Montesquieu-re hivatkozva állítja, hogy a pénz-sóvárság képes kordában tartani a hatalomvágyat és a kéjsóvárságot is, és ez hasznára van a világnak. ’A kereskedelmi szellem magával hozza a mértékletesség, a gazdálko-dás, az önmérséklés, a munka, az okosság, a nyugalom, a rend és a szabály szellemét, és így amíg ez a szellem uralkodik, az általa teremtett gazdagságnak semmi rossz hatása nincs’. [Montesquieu, 1962: 175; Hirschman, 1998: 70]” (Kerekes 2016, 66. oldal)

Az etikai szempontokat erősítve, de piaci logikával érvel Mark Carney, a Bank of England elnöke. Előadása nagy meglepetést okozott a kapitalizmus elfogult híveinek. Véleménye szerint, ha a bankok továbbra is a „semmiképpen sem veszteni” (heads I win, tails you lose) játszmát folytatják, az a kapitalizmus összeomlásához vezethet. A „heads I win, tails you lose” stratégia szerint konjunktúra esetén a bankrendszer

71

növeli hitelállományát, ezzel jelentős nyereséget realizálva. Válság idején is bekövetke-zik a profit realizálása, de legalábbis jelentős veszteséget nem szenved a szektor, mert az állam megmenti a bankrendszert. Ezzel a veszteséget a társadalomra, illetve a társa-dalom későbbi nemzedékeire hárítja. (Treanor 2015)

A válság idején is hatalmas jutalékokat kereső bankárok kijelentései mutatják, hogy a nyugati bankrendszer messze van a tisztességes piaci magatartás fogalmától. Krugman (2012) hivatkozik az USA Kongresszusi Költségvetési Hivatal jelentésére, melyben az 1979–2007 kzötti időszak során a felső 80 és 99 százalék körzé eső tagjai 65%-os jövedelemnöve-kedést értek el. A felső 1 százalék jövedelmei ugyanakkor 277,5%-kal növekedtek. A hedge fund-ok (tőkekockázati alapok) alkalmazottainak jövedelme különösen kirívó. „2006-an a huszonöt legjobban fizetett alapkezelő bróker együttesen 14 milliárd dollárt keresett, háromszor annyit, mint New York 80 ezer tanára összesen.” (Krugman 2012; 94. oldal)

Siglitz (2013) szerint „ … a nem igazságos jövedelemelosztás nemcsak morális kér-dés, hanem visszafogja a gazdasági növekedést is”. A Reagan-korszakban főképpen az USA-ban és Nagy-Britanniában uralkodóvá vált neokonzervatív fordulat a társada-lom 99%-ának helyzetét relatíve rontotta és a felső 1% jövedelmi helyzetét aránytalanul megnövelte. (Stiglitz 2013) Ebben a folyamatban a piaci dereguláció mellett az adó-csökkentési folyamat játszott lényeges szerepet (Krugman 2012). Különösen veszélyes az USA társadalmának stabilitása szempontjából a középosztály gazdasági lecsúszása.

De számos más példa is van arra, hogy a jelenkori hitelezési struktúra nem fenn-tartható, mert az exponenciális növekedés általában a „gazdatest” halálával végződik, illetve annak a szervezetnek a halálával, amelyiktől függ. Ezért ennek a növekedés-nek a meg nem értése a legsúlyosabb következményekkel járó hibás elképzelés a pénz funkcióival kapcsolatban, mivel a pénzvagyon a kamat és kamatos kamat segítségével rendszeres időközönként megduplázódik, azaz exponenciális növekedést követ. És ez megmagyarázza, hogy miért voltak a múltban rendszeres időszakonként és miért van-nak a jelenben is problémáink pénzrendszerünkkel. Tulajdonképpen a kamat úgy visel-kedik, mint a társadalmi struktúra rákja (Kennedy 2006)

Hagyományos bankrendszerünkben gondolkodva ezek a közgazdasági gondolko-dók nem a kamatot vetik el, hiszen ebben a gondolatrendszerben – szemben az iszlám bankrendszerrel – jogosságához nem fér kétség, viszont a mértékét és a hitelezés célját fontos jól megválasztani: Ha nem lenne kamat, senki sem akarna pénzt adni a másik-nak, ha mégis, akkor rejtve és csalással. (Bruni , Zamagni; 2007)

Emellett a kamatláb árát gazdasági realitások határozzák meg. A klasszikus köz-gazdászok kijelentették, hogy a kamat a fogyasztásról való lemondás jutalma. Böhm-Bawerk termelési kerülőút elmélete szerint a fogyasztó természetéből fakad, hogy a jövőbeni javakat leértékeli a jelenbeli javakhoz viszonyítva, mivel a jövőbeni élvezet intenzitását kisebbnek ítéli a jelenlegihez képest. Ezért, aki megtakarít, a jelenbeli javak élvezetéről mond le. De beleárazódik a kockázat ára (hitelfedezet) és a tőkebefektetés alternatív költsége (reálbefektetés) is. (Bánóczy, 2013)

Kerekes Sándor véleménye szerint a Római Klub 1972. évi első jelentése, Rockström és munkatársainak a bolygó határairól 2009-ben megjelent cikke, az ENSZ 2000-ben és 2015-ben megfogalmazott 8, illetve 17 célja jelöli ki a fenntartható fejlődés keretrend-szerét (Kerekes 2018). Mindemellett a „’fenntartható fejlődés’ nem egy jól strukturált

72

szelíd probléma, hanem egy rosszul meghatározott ’vad’ probléma.” (Kerekes 2018, 11. oldal) A „vad” problémák nem jól strukturált problémák. „Ezek nem oldhatók meg a szokásos módon, mert még abban sincs egyetértés, hogy mi is a probléma. A vad prob-lémák ’megoldása’ oszcilláló. Ahány tervező, annyiféle megismerési út. Akárhányszor is találkoznak, álláspontjuk nem közeledik egymáshoz.” (Kerekes 2018, 10. oldal)

A fenntarthatóság és a gazdasági etika szempontjából fontos, hogy a kamat mértékét és a hitelező célját egy emberközpontú működés határozza meg. Ez akkor alakulhat ki, ha a kölcsönzés célja a társadalom, sőt akár a társadalom szegényebb rétegeinek segítése, tehát nem csak a profitmaximalizálás az egyedüli cél, hanem kiegészül társa-dalmilag felelős célokkal is. Erre szerintünk az egyik legjobb példa a Grameen-modell mikrohitelezési struktúra.

Kerekes Sándor világszemléletének lényegét az alábbi mondatai foglalják össze az általa gyakran emlegetett John Lennon Imagine című dalával kapcsolatban. „Lennon az emberiség által közösen használt Földről, békéről és emberi kapcsolatokról beszél, és a dal közepén azt mondja: ’képzeld el, hogy nem birtokolsz semmit’, majd hozzáteszi, ’alig hiszem, hogy el tudod képzelni’. Negyven év múltán vált világossá számomra, hogy mennyire fontos ez a mondat. Az irigység, és a birtoklási vágy, a meghatározó ’értékei’ a mai gazdaság működésének. Az autó, a ház elsősorban nem használati tár-gyak, hanem státusszimbólumok.” (Kerekes 2015, 319. oldal)

3. Egy bank emberközpontú működése: A Grameen-modell mikrohitelezési struktúra

Kerekes Sándor számos művében foglalkozik az emberközpontú pénzügyek kialakítá-sának szükségességével. Egyik legutóbbi, 2016-ban megjelent tanulmányában így foglalja össze véleményét a Grameen-modellről: „Muhammad Yunus, bangladesi professzor egy interjúban a feltett kérdésre, hogy mi a lényege annak, amit csinál, azt válaszolta: megnéz-tem, hogyan csinálják a bankok, és én mindannak az ellenkezőjét teszem [Yunus, 2008].

1. ábra: Fenntartható fejlődés eléréséhez kitűzött célok 2000–2015, és 2016–2030Forrás: Kerekes (2018), 6. oldal

73

Végighallgatva az interjút, meggyőződhetünk róla, hogy Yunus igazat beszél. A bankok a gazdagoknak adnak hitelt, akik tudnak fedezetet biztosítani, Yunus pedig a koldusokat próbálja ’vállalkozóvá’ tenni, ami valóban ellentétes logika!” (Kerekes 2016, 70. oldal)

A mikrohitelezés, mint fogalom, csak az utóbbi évtizedekben jelent meg: „A mikro-hitelezés elsődleges célja, olyan hitelezési rendszer megvalósítása, amely lehetővé teszi konvencionális/kereskedelmi bankok által nem finanszírozható, nem bankképes szegények részére induló tőke biztosítását, szakmai és pénzügyi segítségnyújtást.” (Szabó 2006, 4. o). A Grameen-modell ezen felül nem hagyományos mikrohitelezési konstrukció, 1976-ban az azóta Nobel díjas Muhammad Yunus alkotta meg Banglades-ben. A modell végrehajtó szervezete 1983-ban formálisan is bankká alakult, s az óta folyamatosan terjed az egész világon. „A 2005-ben Nobel-békedíjat kapott Muhammad Yunus modellje szerint: az ötfős csoportokra osztott rászorulók kezesség és biztosíték nélkül, az uzsorakamatnál lényegesen kedvezőbb, évi 20–30 százalékos kamat mellett 100–200 dolláros mikrohitelt vehetnek fel. Kölcsönt először ketten kapnak közülük, a többieknek pedig csak akkor folyósítják a hitelt, ha társaik rendesen törlesztik a részle-teket...” (HVG, 2010). Ez a módszer a fedezet, vagy jogi eljárás fenyegetése helyett a köl-csönös felelősségvállalásra és a morális viselkedésre építi a visszafizetés folytonosságát, de elősegíti a csoporton belül az egymástól való tanulást is.

A szegények bankja modell (Grameen-modell) egy mikrohitelezési konstrukció, ami elsősorban a mélyszegénységben élők megsegítésére jött létre. Olyan emberek vál-lalkozásindítását támogatja, akik látnak esélyt arra, hogy egy mikrovállalkozás révén önfoglalkoztatóvá válhatnak és javíthatnak életkörülményeiken. (Balogh et al 2013) A mikrohitel program csoportalapú hitelezési technikát alkalmaz, amely nemcsak a tagok egymás feletti felügyelete miatt előnyös, de a közösségépítés révén hozzájárul-nak az emberi és társadalmi tőke növekedéséhez. (Anderson-Locker-Nugent 2002) Ez a hitelezési struktúra egy piaci rést tölt ki, ami a legtöbb pénzintézetnek nem jövedel-mező terület.

2. ábra: A mikrofinanszírozás módjai az egyes piaci szegmensekbenForrás: Srinivasan, R.–Sriram, M. S. (2003) 66-86. oldal alapján saját szerkesztés

74

A 2. ábrán látható, hogy a mikrohitel piacot a hitelfelvevők mérete és ebből adódóan forrásigénye alapján három nagy csoportba lehet osztani, és az egyes csoportokhoz eltérő finanszírozási módszerek társulnak. A mikrohitel piac legszűkebb szegmensét azon kisvállalkozások alkotják, amelyek már bankképesek, tehát közvetlen hitelnyújtás révén már forráshoz tudnak jutni. Ezen vállalkozások már önállóan lépnek kapcsolatba a finanszírozó intézményekkel, akár garanciavállalás nélkül is hitelképesek.

A második csoportba azon mikrovállalkozások tartoznak, akik önállóan még nem hitelképesek, de garanciavállalás mellett kaphatnak hitel. A garanciavállaló jellemzően az állam. A garanciavállalást a több nemzetközi szervezet (pl. ENSZ) és az Európai Unió is számos pénzügyi eszközzel ösztönzi és forrásokkal is támogatja.

A harmadik csoportot a legszegényebb rétegek alkotják, akik azonban látnak ambí-ciót magukban arra, hogy egy vállalkozás létrehozása révén javítsanak helyzetükön. E réteg képzettség és indulótőke híján nem képes önállóan kapcsolatba lépni a finan-szírozókkal, számukra jelenthetnek megoldás az önsegítő csoportok vagy a Grameen csoportok. Az önsegítő csoportok megtakarításaik koncentrációja révén maguk terem-tik elő a tagjaik számára elérhető hitelek forrását. A Grameen-modellnél a hitelfelvétel külső forrásból történik, a csoport alapvető funkciója ebben az eseten a tagok közös és egyetemleges felelősségvállalása a felvett hitelekre.” (Gál-Kürthy 2012; 143–144.o)

1. táblázat: Miben különbözik a Grameen Bank a hagyományos bankoktól?

Grameen Bank Hagyományos BankVidéki térségekben városközpontokbanSzegényeket, nőket helyezi előtérbe „vagyonosokat”, férfiakat

Házhoz megy a bank bankhoz megy az ügyfél

Fedezet nem szükséges fedezet szükségesKamatláb egységes kamatláb kockázattól függKésedelem esetén segítség késedelem esetén büntetésNemfizetés nem jár jogi nemfizetés esetén bíróságiA lehetőséget keresi az emberekben az a fontos, amit az ember márOdafigyel a családokra (10 indikátor) nem érdekli a hitelfelvevő sorsaA tartozás nem öröklődik a tartozás öröklődikTársadalmi víziók (szegénység ellen) gazdasági víziók (profit elérése)

Forrás: Grameen Bank (2011)

Fő különbség a hagyományos bankokkal szemben a szegénység okának eltérő megítélésében rejlik. „A Grameen Bank abból indul ki, hogy a szegényeket nem a képességek hiánya, csupán azok kiaknázatlansága, kihasználatlansága teszi szegé-nyekké. Úgy gondolják, hogy a szegénység okozói nem a szegények, hanem az őket körülvevő intézmények, a rendszer. Ennek megfelelően a szegénység megszünteté-sének érdekében az intézményeket kellene változtatni, vagy újakat kellene alkotni. A Grameen nézetei szerint a jótékonyság és a segélyezés nem nyújt megoldást, csu-pán fokozza a szegények függőségét és képtelenné teszi az embereket kitörni a sze-

75

génységből. A szegénység elleni harcban a leghatásosabb eszköznek az emberekben rejlő energiát és kreativitást tartják.” (Vajay-Szóka 2011; 7.o). A Grameen Bank tehát ezen az elven nyújt hiteleket azoknak, akik a konvencionális bankrendszer számára nem hitelképesek, vagyis szegényeknek, nőknek és analfabétáknak. Emellett kialakí-tott egy hitelezési gyakorlatot és egy intézményt is a szegények pénzügyi szükségle-teinek kielégítésére.

Ez a hitelezési séma foglalkoztatás növekedését és a társadalom életkörülményei-nek javulását célozza. Ennek eszköze a 10 pontból álló indikátor rendszerük. A vissza-csatolás úgy működik, hogy ha a kitűzött célokat – mint például hogy tisztított vagy vezetékes vizet isznak a családban, megfelelő ruházatuk van, és megoldott a család napi háromszori étkezése – elérte egy család, akkor elmondható, hogy ők kiszakadtak a mélyszegénységből. A rendszer az alábbi 10 indikátorral dolgozik:

1. A család egy legalább 25 000 taka értékű házban él, vagy a ház bádogtetővel van borítva és a család minden tagja a padló helyett ágyon alszik.

2. A családtagok tiszta vezetékes vizet vagy valamilyen eljárással tisztított vizet isz-nak.

3. Minden 6 évnél idősebb gyerek jár iskolába vagy elvégezte az általános iskolát.4. A hitelfelvevő legkisebb heti hiteltörlesztése 200 taka vagy annál több.5. A család illemhelyet használ.6. A családtagok megfelelő ruházattal rendelkeznek a mindennapokra, télre meleg

ruházattal, úgymint kendők, pulóverek, takarók, stb.; és hálókkal védik magukat a moszkitók ellen.

7. A családok kiegészítő jövedelemmel is rendelkeznek, mint például zöldséges ker-tek, gyümölcsfák, stb., így ezek révén fedezni tudják az esetleges jövedelem kiesé-seket.

8. A hitelfelvevő fenntartja az átlagos éves 5000 taka egyenleget megtakarítási szám-láján.

9. Nem okoz nehézséget a napi háromszori étkezés biztosítása legalább egy éven keresztül. Az év során a család egyetlen tagja sem éhezett.

10. A család figyelmet fordít egészségének megőrzésére. Ha valamelyik családtag megbetegszik, a család minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy megkeressék a megfelelő egészségügyi ellátást.

Forrás: Grameen Bank, 10 Indicators

Véleményünk szerint azért megfelelő példa a Grameen bank egy bank emberköz-pontú működésére, mert bár a profitszerzés is megjelenik a modellben, de végső céljuk a szegénység csökkentése. Emellett fontos kutatási terület is, mert a mikrofinanszírozás ráadásul a pénzügyi szolgáltatásoknak az a területe, ahol messzemenően érvényesül az ún. „vállalkozásfejlesztési paradoxon”, azaz általában a fejlett országok gyakorlatába adaptálhatók a fejlődő országokban kialakított módszerek és eszközök. (Imreh et al. 2007)

76

4. Összefoglalás

Az oikonomia lényeges vonásaiban különbözik krematisztikától. Az előbbi hosszú távon gondolkodik, a költséget és a hasznot az egész közösség és nem csak a tranzakció résztvevői szempontjából mérlegeli, utóbbi célja viszont csak a csereeszköz korlátlan felhalmozása.

Az oikonomia a 19. század előtt jobban érvényesült a hitelezésben is, viszont a modernkor gondolkodása egyre inkább krematisztikus irányba megy, mivel a legtöbb hitelező egyedüli célja a profit maximalizálás, és erre épül a legtöbb közgazdasági modell is. Viszont van néhány példa, hogy ez kiegészül egyéb választott, társadalmilag felelős célokkal.

Az értekezés során arra a kérdésre kerestük a választ, hogy milyen egy bank ember-központú működése. Ez akkor alakulhat ki például, ha a kölcsönzés célja a társadalom, sőt akár a társadalom szegényebb rétegeinek segítése, tehát nem csak a profitmaxima-lizálás az egyedüli cél, hanem kiegészül társadalmilag felelős célokkal is. Erre egyik példa a bemutatott Grameen-modell mikrohitelezési struktúra.

A modellben a profitszerzés is megjelenik, de a végső célj a szegénység csökkentése. Közbenső céljként nem a még több pénz felhalmozása fogalmazható meg, hanem a sze-gények számára mérsékelt kamatra kölcsön folyósítása. Fontos, hogy a kölcsönök csak mikrovállalkozás indítására használhatók fel, ami így fedezete lehet a kamatterheknek, és lehetőséget nyújt a mélyszegénységből kitörésre.

5. Irodalomjegyzék

HIRSCHMAN, Albert O. (1998): Az érdekek és a szenvedélyek. Politikai érvek a kapitalizmus mellett annak győzelme előtt. (Fordította Pásztor Péter), Jószöveg Tankönyvek

ANDERSON, C. Leigh – Locker, Laura – Rachel Nugent (2002): Microcredit, Social Capital, and Common Pool Resources

ARISZTOTELÉSZ (1994): Politika. Gondolat Kiadó, Budapest.BALOGH László – Gál Veronika – Parádi-Dolgos Anett – Sipiczki Zoltán (2013): Kulcs egy alter-

natív mikrofinanszírozási modell sikeréhez, Acta Scientiarum Socialium 16:(38) pp. 153–161.BÁNÓCZY János (2013): Silvio Gesell és a helyi pénzek; Act Sci Soc 38BARITZ Sarolta Laura előadás Magyar Nemzeti Bank 2014.CRUZ, I., Stahel – Max-Neef, M. (2009): Towards a sistemic development approach: building on

the Human-Scale Paradigm. Ecological EconomicsKORTEN, David C. (1996): Tőkés társaságok világuralma. Kapu Kiadó, BudapestEurópai Bizottság 2003/361/EK ajánlás, fogalmi lehatárolásokGÁL Veronika – Kürthy Gábor (2012): A Virtuális Intézet Közép-Európa kutatására közleményei:

A szegények bankja modell lehetőségei Magyarországon 143–144.oGEŐCZE Sarolta (1922): Szociológia etikai alapokon. Szent István Társulat, 98. o.; BudapestGrameen Bank (2011): Is Grameen Bank Different from Conventional Banks? [http://

www.grameen-Grameen Bank, 10 Indicators – Manuscript http://grameen.com/index.php?option=com_content&task=view&id=23&Itemid=126, letöltve: 2012. 10. 18.

77

VAN HOOGSTRATEN, Hans-Dirk (2001): Deep Economy: Caring for Ecology, Humanity and Religion

HERMAN Daly – John B. Cobb Jr. [1989]: A krematisztikától az oikonómiáig. In: Lányi András [2000]: Természet és szabadság. Humánökológiai olvasókönyv. Osiris, Budapest. 235–240 o.

HVG (szerző) (2010): A mikrohitelek múltja és jelene, HVG Hetilap, 2010\34. számIMREH Szabolcs – Kosztopulosz Andreász – Mészáros Zsófia (2007): Mikrofinanszírozás a

legszegényebb rétegeknek: az indiai példa. Hitelintézeti Szemle. 2007/3. szám. 231–247. oldalinfo.org/index.php?option=com_content&task=view&id=27&Itemid=176.]

JÓZON Mónika (2015): A magyar lakossági eladósodás okairól és következményeiről. In MICKLITZ, Hans-W, Irina Domurath (eds.) Consumer Debt and Social Exclusion in Europe, ASHAGTE, 2015, ISBN, 9 781 472421241, pp. 85–48)

KENNEDY, Margrit (2006): Geld ohne Zinsen und Inflation. Ein Tauschmittel, das jedem dient. Wilhelm Goldmann Verlag, München

KEREKES Sándor (2015) Jó lehet-e a gazdaságnak, ami árt a Földnek? In: Bakacsi Gyula, BALATON Károly (szerk.) Vezetés és szervezet társadalmi kontextusban: Tanulmányok DOBÁK Miklós 60. születésnapja tiszteletére. 358 p. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2015. pp. 319–338.

KEREKES Sándor (2016): Szenvedélyek féken tartása, avagy a fenntartható kapitalizmus? Köz-gazdaság 4. szám

KEREKES Sándor (2018): Kergetjük a lehetetlent. A fenntartható fejlődés vad probléma, de szelí-díteni lehet és érdemes! Magyar minőség 2018/3. szám

KRUGMAN, Paul (2012): Elég legyen a válságból! Most! Akadémiai KiadóLUIGINO Bruni; Stefano Zamagni. (2007): Civil Economy, Efficiency, Equity, Public

Happiness. Peter Lang, Bern.POLÁNYI, Károly (2003): „Arisztotelész és Galbraith a jólétről” Szociológiai Szemle, 2003 (1):

137–142. Sopron. 2011. október 6–7.SRINIVASAN, R.–Sriram, M. S. (2003): Microfinance in India: Discussion. IIMB Management

Review. June 2003. 66–86. oldalSTIGLITZ, Joseph E. (2013): The Price of Inequality. How Today’s Dividend Society Endangers

Our Future. W.W. Norton & Company, New York.SZABÓ Antal (2006): Mikrohitelek a világban. „Jobb szabályozás és kkv mikrofinanszírozás”

Nemzetközi Konferencia. 4. oldal. Budapest.TREANOR, Jill (2015): More City reforms needed, Bank of England governor tells forum;

The Guardian 11 Nov. 2015VAJAY Julianna – Szóka Károly (2011): Szegények bankja – a Grameen Bank. 7. oldal „Adóz(z)

unk a jövőnek? Pénzügyi, adózási és számviteli szakmai konferencia.YUNUS, Muhammad (2008): „Turning Beggars Into Entrepreneurs” New Perspectives

Quarterly 25(2): 2–92.

78

A NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI RENDSZER FENNTARTHATÓSÁGÁNAK KIHÍVÁSAI

ÉS A FINTECH FORRADALOM1

Gál Zoltán

„A világ, különösen a pénzügyi piacok világamár soha nem lesz olyan, mint a válság előtt volt; a világgazdaság és a pénzügyi szektor

sem úgy épül újra, ahogy azt korábban megszoktuk. Ebben az esetben a könyv egy letűnt kor-szak látlelete lesz, de e látlelet tanulságai a jövő építésére vonatkozóan iránymutatással szolgál-

hatnak.” (Gál, 2010, p. 24.)

The most important financial innovation that I have seen the past 20 years is the ATM, that really helps people and prevents visits to the bank and it is a real convenience.”

Paul Volcker (2009)

“Silicon Valley is coming: There are hundreds of startups with a lot of brains and money working on various alternatives to traditional banking… They are very good at reducing the

‘pain points’ in that they can make loans in minutes, which might take banks weeks. “ J. Dimon, CEO J.P. Morgan

„Bankolásra szükség van, de bankokra nem”

1. Pénzügyi globalizáció és financializáció

A mai monetáris rendszer szabályozatlan tőkeáramlással és ellenőrizetlen spekulatív ösztönzőkkel kombinál egy prociklikus pénzkínálatot. Mivel azonban ez a pénz a

beépített kamatos kamattal jön létre, amely a növekedést kötelezővé, a vagyonkoncent-rációt pedig automatikussá teszi. Marx (1949) megállapítása, mely szerint a globalizá-ció az elszabaduló pénzügyi kapitalizmus, a jövedelmeknek és a vagyonnak munkától való eltávolodása a kapitalizmus önpusztulásához vezethet ma is aktuális. A vágyak és a lehetőségek egyenlőtlensége a fogyasztás terén fenntarthatatlan eladósodáshoz vezet. Kétségtelen, hogy az ellenőrzés nélküli kapitalizmus a túltermeléshez, jövede-lem egyenlőtlenségekhez, alulfogyasztáshoz, s pénzügyi válságokhoz vezethet, amit a ciklikusan ismétlődő pénzügyi eszközár-buborékok jeleznek. A vagyonkoncentráció

1A tanulmány a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által támogatott K-120007 sz. Pénz-intézetek gazdaságfejlesztő szerepe a teljesítmény és a hitelezési mutatók alapján: Területi pénzügyi vizs-gálatok c. kutatás keretében készült.

79

gazdasági hatásaival kapcsolatosan megjegyzendő, hogy a túlzott jövedelemegyen-lőtlenségek, és a túlzott vagyonkoncentráció ugyanúgy káros a kapitalizmusra nézve, mint a túlzott jövedelemegyenlőség.

Az alábbiakban röviden áttekintjük a nemzetközi pénzügyi rendszer elmúlt évtize-dekben kialakult strukturális torzulásait, a pénzügyi globalizáció és a financializáció fogalmával leírható anomáliáit. Ezt követően röviden értekezünk a pénzügyi intézmé-nyek, piaci szereplők fenntarthatósági szempontokat is integráló társadalmi felelősség-vállalásának fontosságáról, s szerepéről.

A 2008-ban bekövetkezett gazdasági válság is indokolja, hogy a hagyományos válla-lati felelősségvállalás mellett a pénzügyi intézmények, bankok új típusú felelősségvál-lalását is definiálni tudjuk. A hagyományos felelősségvállalási megközelítések mellett a pénzintézetek szerepe is felértékelődik, hiszen ezek a vállalkozások nemcsak önma-gukért, tulajdonosaikért, hanem ügyfeleiért, a vállalkozásokért, a családokért, nemzeti költségvetésekért is felelősek hol kisebb, hol nagyobb mértékben (Borzán et al. 2011).

A pénzügyi globalizáció térbeli meghatározottságú folyamat, ami egyszerre jelenti a pénzügyi rendszer határokon átnyúló földrajzi integrációját, a nemzeti pénzügyi piacok közötti kölcsönös függés átfogó és világméretű felerősödését, illetve a piaci egyenlőt-lenségek elmélyülését (Gál, 2010). A pénzügyi globalizáció egybefonódott a tőkemoz-gás szabadságát biztosító piaci liberalizációval és deregulációval, ami a nemzetközi tőkebefektetések felfutását eredményezte. A folyamat során az a nemzeti pénzügyi piacok komplex módon integrálódnak a nemzetközi pénzügyi rendszerbe, illetve kap-csolatba kerülnek a nemzetközi pénzügyi rendszer intézményeivel (Stark, 2006; Kose és társai 2006; Báger, 2011). A pénzügyi globalizáció (és az abba a legutóbbi három évti-zedben beépülő financializáció) nem új keletű folyamat, közel másfél évszázados múltra tekint vissza, s négy szakasza különíthető el:1. 1870–1914: az első pénzügyi globalizációs szakasz, amelyet a globális konvertibili-

tást megalapozó aranystandard rendszer és a felfutó nemzetközi kereskedelem és közvetlen működőtőke áramlások jellemezték. A befektetések és külkereskedelem fő csatornái a gyarmattartó északi és a déli gyarmatok között.

2. 1971–1999: a második pénzügyi globalizációs szakaszt a nemzetközi tőkeáramlások felfutása, a poszt-szocialista országok pénzügyi piacokba történő integrálódása jel-lemezte.

3. 1999–2008: a harmadik pénzügyi globalizációs szakaszt financializációs trendek és az értékpapírosodás felerősödése, az feltörekvő országok mélyebb integrálódása, s tőkeexportőrként való megjelenése a földrajzi diverzifikációt erősítette.

4. 2008-tól a jelenleg is tartó negyedik pénzügyi globalizációs szakaszt a nagy pénzügyi és gazdasági rendszerválság mellett a pénzügyi piaci jellemző torzulásokat és hatal-mas társadalmi egyenlőtlenségeket okozó financializációs folyamatok (eladósodás, alacsony hitelezés, offshore vagyonok soha nem látott akkumulációja) jellemzik. A világ pénzügyi piacain bekövetkezett változásokat a nemzetközi pénzügyi szuper-

struktúráról értekező kritikai szakirodalom két fő hipotézis köré csoportosította (Strange, 1994). Az első megközelítés a nemzetközi pénzügyeket a leginkább globalizált gazdasági szektornak, illetve a nemzetközi pénzügyi piacokat a legnagyobb volumenű piacoknak tekinti (Bauman, 1998; Bernek és Farkas, 2002), illetve a financializációs irodalom, amely

80

a financializációt a globalizáció a pénzügyi piacok működési logikájának az élet minden területére való kiterjesztéseként érékeli (ipari vs. pénzügyi kapitalizmus) (Bauman, 1998).

A financializáció a pénzügyi globalizáció egy aspektusa, ill. a pénzügyi globalizáció új korszaka, amivel leírhatók az elmúlt két évtized pénzügyi piaci folyamatai. A fej-lett gazdaságokban az 1980-as évek elejétől kezdődően – a pénzügyi liberalizáció és dereguláció eredményeként – a tőkeakkumulációnak a korábbitól merőben különböző rendszere jött létre. Ennek kapcsán financializáción a pénzügyi piacok liberalizálását, a pénz-folyamok globalizált, óriási mértékű növekedését és a gazdasági folyamatok pénzügyi alapon álló vezérlését értik. „A financializáció a pénzügyi piaci szempontok és piacok, pénzügyi aktorok és pénzügyi intézmények növekvő szerepét jelenti a hazai és nemzetközi gaz-daságokban” (Epstein, 2005).

Bresser-Pereira [2010] a financializáció folyamatának három fontos jellemzőjét különbözteti meg. Az első a világot átfogó – áramlásban levő – pénzügyi eszközök tel-jes értékének óriási növekedése, ami a pénzügyi instrumentumok sokszorozódásának következménye; ezt az értékpapírosítás és a derivatívák idézik elő. A második a reál- és pénzügyi gazdaság egymástól való függetlenedése. A harmadik a pénzügyi intézmé-nyek profitrátájának és a pénzügyi kereskedők díjazásának ugrásszerű növekedése és tartósan magas szintje (Bélyácz, 2014).

2. A pénzügyi piacok torzulásai és a financializáció

A pénzügyi szektor kétségtelenül a világgazdaság egyik legglobalizáltabb és legna-gyobb volumenű szolgáltató ágazata. A pénzügyi piacok nagysága, azaz a pénzügyi eszközökben megtestesült vagyon több, mint négyszeresével múlta felül a világ GDP-ét 2007-ben. A 2008-ban kezdődő pénzügyi és világgazdasági válság ellenére a pénzügyi eszközállomány nominális értéke tovább nőtt, ugyanakkor a reálgazdasághoz (GDP) mért súlya kismértékben csökkent. Amíg 2007-ben a szektor nagysága meghaladta a világgazdaság négyszeresét, addig napjainkban is 3,5-szerese a globális GDP-nek.

A financializáció a nagyvállalati kapitalizmus egy állandó tendenciája, és amint a neoliberalizmus megszüntette a financializáció korlátait, az a kedvező neoliberális kör-nyezetben gyorsan kibontakozott. Azonban a financializáció nemcsak a pénzügyi szek-tor újbóli dominanciájához vezetett, sokkal inkább a pénzügyi szféra és a nem pénzügyi tevékenységek növekvő elkülönüléséhez, illetve a pénzügyi szektor szerepének megnöve-kedése figyelhető meg a reálszféra rovására (Stockhammer, 2004). Álljon itt néhány példa:

yy A devizakereskedelem ötven évvel ezelőtt még szorosan kötődött külkereske-delem finanszírozásához. Napjainkban a devizaügyletek többségére a befektetők spekulációs tevékenységet tükrözi a devizapiacokon. Ha a pénz pusztán a nemzetközi kereskedelem közvetítő eszköze lenne, akkor a nemzetközi pénzfor-galomnak elvileg meg kellene egyezni a nemzetközi áruforgalom nagyságával. Ezzel szemben a nemzetközi devizapiacok napi forgalma már az 1990-es évek derekán is több, mint hetvenszerese, 2004-ben pedig több, mint nyolcvanszorosa, napjainkban pedig több mint százszorosa a világkereskedelem napi forgalmának (Gál, 2010).

81

yy A vállalati papírok piaci értékei a tőzsdei spekulációs ügyletek, illetve vára-kozások következtében a piaci fundamentumoktól, s nem tükrözték a vállalati teljesítményt és nyereséget sem (Shiller, 2000)

1. táblázat: A pénzügyi piacok nemzetközivé válása, 1995–2012

1995 2000 2005 2007 2009 2012Globális pénzügyi eszközök (Mrd USD) 75000 150069 151790 229712 242264 268585

GDP (világ) 30125 30995 44445 54545 57920 72216Globális pénzügyi eszközök/GDP (százalék) 249 484 342 421 418 372

Banki eszközök (Mrd USD) 42484 37900 56000 84785 95500 116956ebből nemzetközi (CB) 8072 10765 20263 33440 30267 29800Százalék 19 28,4 36,2 39,4 31,7 25,5Adósságpapír-állomány (Mrd USD) 24881 29810 43731 56260 61981 82476

ebből nemzetközi (CB) 2802 6377 14263 22710 26900 22024százalék 11,3 21,4 32,6 40,4 43,4 26,7Tőzsdei forgalom (Mrd USD) 11000 26780 44659 89360 59214 46687ebből külföldi tőzsdei jegyzések forgalma n.a 1323 2863 4981 3526 2228

százalék n.a. 5,0 6,4 5,6 6,0 4,8

Forrás: IMF, BIS, WFE statisztikák2 alapján a szerző számításai (Gál, 2015) Megjegyzés: CB: Cross-Border, határon átnyúló

2 Nemzetközi Valutaalap, Nemzetközi Fizetések Bankja, World Federation of Exchanges.

1. ábra: A részvényárfolyamok és nyereségek alakulása a S&P 500 composit index alapjánForrás: Shiller (2000)

82

yy A nem pénzügyi vállalatok esetében a bankfinanszírozás felől az egyéb tőkepiaci finanszírozás felé való eltolódás folyamata előrehaladt az 1980-as évektől. A válság-periódusok (2000, 2008) időszakában a banki hitelek relatív súlya újra növek-szik. A fejlett országok csoportjában. Amíg az angolszász országokban (USA, UK) a bankfinanszírozás aránya a teljes kötelezettségállományon belül a bankhi-tel aránya mindig is alacsonyabb volt, addig Németország és Japán esetében a bankhitel aránya négyszerese volt az angolszász országokénak.

yy A háztartásoknak a pénzügyi szektor felé való eladósodása a financializáció folyamatának meghatározó jelensége. A háztartások pénzügyi kötelezettségei (tartozásai) nőttek a pénzügyi szektor felé, ami egyre nagyobb hányadot tett ki a háztartások jövedelmén belül. Ebben jelentős szerepet játszottak egyfelől, a nyugdíjcélú megtakarítások (magán és vegyes), másfelől pedig a lakáscélú befek-tetések. Az angolszász országokban az 1990-es évektől gyorsult fel a háztartások pénzügyi szektor felé történő eladósodása, ami 2007-ben érte el a csúcsát. Ezzel párhuzamosan az amerikai közép és alsóosztályok vagyoni struktúrájában a részvények és fix kamatozású pénzügyi eszközök drasztikusan lecsökkentek, míg a nyugdíjcélú megtakarítások aránya nőtt.

A financializáció alapos elmozdulást reprezentál a produktív kapacitások közvetlen beruházásai felől a nyílt pénzügyi piacok felé, ahol a profitabilitás időlegesen felhajtható a részvénypiacok spekulatív műveletei során. „A financializáció tehát a tőkeakkumuláció új módja, amelyben a profit elsődlegesen a pénzügyi csatornákon és nem a kereskedelem és a áru-termelés csatornáin keresztül keletkezik” A kritikai irodalom szerint a pénzügyi vagyon egésze differenciálatlanul fiktív akkumulációnak tekinthető (Bresser és Pereira, 2010)

2. ábra: A nem pénzügyi vállalatok hitelállománya a teljes kötelezettségeken belül (1980–2008), %

Forrás: Központi banki statisztikák, US Economic Report of the President, 2010

83

A pénzügyi szuperstrukúra térnyerésének másik látványos tényezője az adósságál-lomány megnövekedése. Ezek a folyamatok leglátványosabban az Egyesült Államokban mutatkoztak meg. 1973 és 2007 között a kibocsátott pénzpiaci adósság a GDP 157 százalékáról 363 százalékára nőtt. Az adósságállományon belül a pénzügyi szektor adóssága a teljes adósságon belül gyorsabban nőtt (9,7-ről 31,9 százalékra), ezzel pár-huzamosan a teljes adósságállományon belül a nem pénzügyi szektorok részaránya csökkent. A pénzügyi szektor eladósodás folyamata az 1980-as évektől gyorsult fel, s az ezredfordulóig szárnyalt, ez követően egyfajta egyensúly állt be a két szektor között, de nominálértékben a pénzügyi szektor adóssága 2008-ig folyamatosan nőtt. Ezt követően a mérlegalkalmazkodásnak köszönhetően az adósság állomány csök-kent, mind a GDP, mind pedig a nem pénzügyi szektor adósságához mérten is (Palley, 2013).

Kripner (2005) szerint az 1980-as évek korai időszakától a pénzügyi dereguláció hatásaként a pénzügyi piaci spekulációs hajlandóság elképesztő méretűvé vált, s az eszközár-emelkedés precedens nélküli folyamatához vezetett. A hatékony beruházási kereslet hiánya a fölös likviditás növekedéséhez vezetett, amely erősödően bekanali-zálódott a pénzügyi piacokba, s a kölcsöntőke növekvő szintjét finanszírozta, ami fölös privát fogyasztást támogatott, s ismétlődő eszközár-fellendülést generált. A finanszí-rozási áttétel természetellenes gazdagsághatást indukált, amelyből a gazdasági ciklus következő szakaszában negatív visszacsatolást hozott létre – tovább erősítve a hitelből finanszírozott fogyasztás „önmagában forgását”, valamint a permanens eszközár-emel-kedését (Bélyácz 2014).

3. ábra: A háztartások pénzügyi kötelezettségei a bruttó jövedelmük arányában (1980–2008), %

Forrás: Központi banki statisztikák, US Economic Report of the President, 2010

84

2. táblázat: A pénzpiaci adósságállomány változása az Egyesült Államokban (1973–2010).

ÉvGDP

(MRD UDS)

Pénzpiaci adósság- állomány

(MRD UDS)

Pénzpiaci adósság- állomány

/GDP(%)

Pénzügyi szektor

adóssága(MRD UDS)

Pénzügyi szektor

adósság/ teljes adósság

(%)

Nem pénzügyi adósság/teljes adósság (%)

1973 1382 2173 157,2 210 9,7 90,31979 1562 427 166,9 505 11,8 88,21989 5482 12839 234,2 2399 18,7 81,32000 9952 27138 272,2 8158 30,1 69,92007 14029 50876 362,6 16218 31,9 68,12010 14527 53353 367,3 14142 26,5 73,5

Forrás: Economic Report of the President, 2012, B-1. Flow of funds, 1.1. táblázat, Board of Governors of FED, http://www.gpo.gov/fdsys/pkg/ERP-2012/content-detail.html; http://www.federalreserve.gov/releases/z1/current/z1.pdf

Lapavitsas (2009) a financializációt egyenesen a kapitalizmus rendszerszerű transzfor-mációjának tekinti. A pénzügyi liberalizációt és deregulációt követően a pénzügyek és a spe-kuláció minden korábbinál szorosabban összefonódott. Az áttétellel finanszírozott spekuláció kockázatossá és határtalanná válik amiatt, mert a pénzügyi intézmények áttétele és a pénzügyi befektetők eladósodottsága túl nagyra növekedett. Ekkor a befektetők és a bankok felismerik, hogy a kockázat támogathatatlanná vált, herdáló hatás érvényesült, mint ahogy az 2008 októberében történt: a bizalom elvesztése pánikot idézett elő, és kitört a válság.

A financializáció nemcsak a produktív beruházások felől vonta el a forrásokat, de negatívan hatott reálszektorok beruházásaira is. Ebben a növekedési modellben hitel és az eszközár-infláció veszi át a bérnövekedéstől a motor szerepét, ugyanúgy, ahogy a hagyományos megtakarításokból finanszírozott fogyasztás helyére az adósságból és az eszközár-inflációból finanszírozott fogyasztás lépett (Palley, 2013).

A financializáció jelentősen megnövelte a jövedelemegyenlőtlenségeket és struktu-rális aggregát keresleti részt teremtett azáltal, hogy egy erős jövedelemátcsoportosítás zajlott le a profit, illetve a bérjövedelmek között. Mindennek következtében csökkent a bérből élők pozíciója, míg a vállalati szektoré, s azon belül a pénzügyi és üzleti elité rendkívüli módon megerősödött. A munka részesedése a GDP-ben a hetvenes évek óta csökken globális szinten, ugyanakkor a jövedelemegyenlőtlenségek látványosan meg-nőttek. Mindez annak ellenére történt, hogy a termelékenység növekedése folyamatos volt, amit nem követett a bérek növekedése (Piketty, 2014). Az alábbi táblázat mutatja a tőkejövedelmek arányának növekedését, ami az ezredforduló után gyorsult fel nagy-mértékben. A tőkejövedelmeken belül a kamatjellegű jövedelmek visszaszorulását az 1990-es évektől a profitjövedelemek irányába való eltolódás kompenzálta. Amíg 1989-ben a tőkejövedelmek 61%-a a kamatfizetésből származott, addig 2007-ben ez 26%-ra csökkent (Palley, 2013). A financializációt tehát a tőkejövedelmek térnyerése, azon belül a profit jellegű jövedelmek dominanciája jelezte. A pénzügyi szektor profitjának aránya 2005-ben meghaladta a GDP 10%-át. A pénzügyi profitnak a nem pénzügyi szektoréhoz viszonyított aránya 1979 és 2007 között közel 20%-ról 44, 6%-ra nőtt.

85

3. táblázat: Tőkejövedelmek aránya a munkajövedelmekhez viszonyítva az Egyesült Államok nemzeti jövedelmében arányában

Munkajövedelmek (Mrd USD)

Tőkejövedelmek(Mrd USD)

Tőkejövedelmek/munka-

jövedelmek (%)

Pénzügyi/nem pénzügyi profit (%)

1973 662 275 41,5 20,11979 1261 570 45,2 19,71989 2650 1143 43,1 26,22000 5009 2100 41,9 39,32007 6797 3553 51,8 44,6

Forrás: Economic Report of the President, 2012, B-28., B-92. táblázat http://www.gpo.gov/fdsys/pkg/ERP-2012/content-detail.html

A pénzügyi globalizáció utolsó financializációs szakasza aláásta a jövedelem kibo-csátás által generált kereslet-vezérelt növekedést, aminek következtében a strukturá-lis keresleti rés jelentősen megnőtt. Ezt a rést hidalta át a financializáció. A pénzügyi szektor a pénzügyi dereguláció és a pénzügyi innovációk segítségével az ügyfélhitele-zés felfuttatásával és az eszközárak inflációjával egy ideig – a 2008-as pénzügyi válság kitöréséig – kompenzálta a keresleti rés kinyílását. Egy ideig a bővülő pénzügyi szektor a háztartási kölcsönök gyors növekedésének előmozdításával közvetve elősegítette a tőkefelhalmozást a rendszer egészében, amely lehetővé tette a gazdasági növekedést a neoliberalizmus által előidézett jövedelemstagnálás ellenére is. Azonban a virágzó pénzügyi szektor fokozódó spekulatív jellege egyre sebezhetőbbé is tette a rendszert. Ekkor válságba került az amerikai pénzügyi szektor, amely átterjedt a globális pénz-ügyi rendszerre. Ezzel egy időben a neoliberális modell keretein belüli további reálgaz-dasági növekedés lehetőségei bizonytalannak tűnnek.

Maga a pénzügyi válság is a vagyonok torzulásokkal járó gyors átcsoportosításának tekinthető a szélesebb társadalom felől a szűkebb vagyonos kisebbség irányába! A vál-ság olyan kísérőjelenségei, mint a bizalomvesztés, információhiány, befektetői pánik gyors vagyonátcsoportosításokhoz vezettek. Az eszközkivonás érintette a bankszek-tort, az intézményi befektetési alapokat (nyugdíjalapok), ugyanakkor jelentősen meg-növelte az offshore pénzmozgásokat (ez utóbbiak becsült volumene 2010 és 2015 között 22 billió dollárról 35 billióra nőtt). Az eszköz és vagyonátcsoportosítás a pénzügyi tőke területi átcsoportosulásával is járt. A vesztesek között találunk eladósodott fejlett orszá-gokat (Görögország, Olaszország) és az eladósodott feltörekvő piacokat egyaránt.

A pénzügyi szektor azonban 2008-ban kitört globális pénzügyi válság óta már nem hajlandó finanszírozni a hitel és eszközár-buborékokat, ugyanakkor a teljes gazdasági rendszerre hatalmas terheket rak a financializáció korábbi korlátozásmentes fejlődése. Egyrészt a felhalmozódott magánszektorbeli és szuverén adósságállomány, másrészt a hitelezés drasztikus visszaesése (hitelképesség romlása, a hitelbiztosítékok értékcsök-kenése és a befektetői/kockázatvállalási szellem visszaszorítása), valamint a keresleti rés további növekedése és a jövedelemkülönbségek tartóssá válása révén (Palley, 2013).

A válság utóhatásai a pénzügyi piacokon jelentősen csökkentették a banki és befektetési banki bevételeket, míg a működési költségek nőttek. A nemzetközi tőke-

86

áramlások visszaesésében a bankszektor külföldi követelése csökkent legnagyobb mértékben, 47%-ról 17%-ra; míg a külföldi befektetők részvénytőke (27%), az adósság-papírállománya (31%) csak kisebb visszaesést könyvelt el. A határon átnyúló hitelál-lomány csökkenése Eurozónában (45%, 2007–2016) és az USA-ban jelentősebb, míg kismértékű banki expanzió tanúi lehetünk Japánban és Kanadában. Ugyan a kínai bankok külföldi eszközállománya megtízszereződött, de még így is csak 9%-a a teljes eszközállománynak (a fejlett piacokon 20%). A hazai banki befektetések kisebb kocká-zata és nagyobb jövedelmezősége figyelhető meg a határon átnyúló transzakciókkal szemben, illetve a fizetési mérleg egyensúlytalanságok is csökkentek globális szinten. Egyedül a jelentős értéknövekedést produkáló részvénypiacokon (szárnyaló tőzsdék, buborékok) érezhető a válság utáni fellendülés. A legnagyobb kihívások a bankszektor-ban koncentrálódnak; a szabályozás, a dezintermediáció és a FinTech innovációk új kihívásai eddig soha nem látott kihívások elé állítják a válság által megtépázott, az etikus bankolás és a közjó elveit messze maga mögött hagyó hagyományos bankszektort.

3. FinTech forradalom kihívásai a pénzügyi szektorban

A pénzügyi innovációk jelentős hatást gyakorolnak a pénzügyi szolgáltatási ága-zatra. A „FinTech” a Financial Technology modern rövidítése, amely az informatika által vezérelt és a pénzintézetek által nyújtott innovatív megoldásokra utal, és ezenkívül a hagyományos pénzügyi környezeten kívülről induló induló vállalkozások is. A pénz-ügyi innovációk azonban hosszú történelemmel rendelkeznek, és három különböző időszakban alakultak ki az elmúlt két évszázadban. Először analóg formában, majd később a 20. század végétől a digitalizálás folyamatában (Arner és munkatársai, 2015). A pénzügyi piacok globális integrációjának másik impulzusa az információs kom-munikáció forradalma. A bevezetett újítások eredményeképpen a pénzügyi folya-matok és a tranzakciók sebessége jelentősen megnőtt. A pénzügyi piacok gyors fejlődése szorosan kapcsolódik az információs technológia fejlődéséhez, így a pénz-ügyi globalizáció gyökerei megtalálhatók az IT forradalomban. Az informatika lehetővé tette az értékpapírosítással kapcsolatos termékinnovációt, amely forra-dalmasította mind a hitelügyleteket, mind a kockázatkezelési technikákat (Botos, 1987). A technikai fejlődés önmagában nem lett volna elegendő. A dereguláció és mindenekelőtt a politikai döntések előkészítették a pénzügyi innovációk szélesebb körű alkalmazkodását.

Mivel a Fintech kifejezés az innováció (technológia) finanszírozására való hivatko-zást jelenti, úgy tekinthetünk a távíró (1838, 1866) ilyen korai bevezetésére, mint az első jelentős IT infrastruktúrára, amely összekapcsolta a pénzügyi szereplőket a pénz-ügyi globalizáció első korszakában a 19. század végén. A második szakasz (FinTech 2.0), amelyet az automatizált pénzkiadó automaták (ATM) bevezetése jelez, ami a pénz-ügyi technológia fejlődésének modern kezdete. „A legfontosabb pénzügyi innováció, amelyet az elmúlt 20 évben láttam, az ATM, amely ténylegesen segít az embereknek és csökkenti a banklátogatások gyakoriságát, ami valódi kényelmet szolgáló innováció.” (Paul Volcker 2009).

87

A pénzügyi innovációknak ezt a második korszakát az analógról a digitális iparba beillesztett digitális technológiára való áttérés jellemezte. A digitális szolgáltatások minden korábbinál erősebben befolyásolják a pénzügyi szolgáltatásokat A pénzügyi termékek szinte kizárólag információk és különböző pénzügyi helyettesítők, például értékpapírok és más elektronikus tranzakciók és termékek, amelyek információtartalma jelentős. A digitális termékek és tranzakciók nagy része (online fizetés) nem igényel fizikai interakciót a növekvő automatizálási és digitalizációs folyamatok miatt. A tra-dicionális digitális szolgáltatások összekapcsolták hazai fizetési rendszereket (SWIFT, CHIPS) elektronikus tőzsdei platformokat hoztak létre (a NASDAQ 1971-ben), amelyet a Bloomberg IMS (Innovation Market Solutions) követett. Az 1980-as évek közepén az első online banki interfész bevezetése 1995-től tovább forradalmasította a pénzügyi szolgáltatásokat.

A FinTech 2.0-korszakban széles körben elterjedt e-bankolás tulajdonképpen még csak a hagyományos bankfiók bank modell digitális változata volt, ami új kockázato-kat teremtett a pénzügyi ágazatban, de technológiailag nem jelentett hatalmas áttörést (Arner és mások, 2015). Az 1980-as évek végére a pénzügyi szolgáltatások legalábbis a fejlett országokban nagymértékben globalizálódtak és digitalizálták. A pénzügyi piacok kockázatát tovább fokozta bizonyos pénzügyi innovációk szembe mentek a fenntartha-tóság és az etikus üzletmenet követelményeivel, aminek például a jelzálogpiacokról származó, de a másodlagos piacokon elosztott adósságkötelezettségek (CDO-k) voltak az iskolapéldái.

A globális pénzügyi válság (GFC) fordulópontot jelent, és ösztönözte a FinTech 3.0 korszak kibontakozását. Az előző korszakban a szabályozott pénzügyi intézmények játszottak szerepet, míg a válságot követő FinTech 3.0 korszakban a pénzügyi szolgál-tatásokat már nem kizárólag a hagyományos pénzügyi szereplők biztosítják. A FinTech jelenlegi szakaszában szakasza az induló start up vállalkozások, az e-kereskedelmi platformok és a közösségi média cégei egyaránt kihívásokat kihívásokat jelentenek a szabályozók és a piaci szereplők számára egyaránt.

Az IT innovációs platformok lehetőséget nyújtanak az új szereplőknek, hogy a koráb-ban banki monopólumnak számító pénzügyi közvetítési tereületekre is behatoljanak. A dezintermediáció egy vagy több közvetítő megkerülését jelenti. A Fintech kihívás már a dezintermediáció 3. szakaszának kialakulásához vezetett. Az első szakaszban a kereskedelmi bankok részesedése a teljes pénzügyi közvetítő eszközállományból csök-kent: a nyugdíjalapoktól, a befektetési alapoktól és a biztosítótársaságoktól érkező kihí-vások jelentős befektetői kört szakítottak el a bankszektortól. A második szakaszban a kiskereskedelmi szektor (Tesco, Texaco) is beszállt az ügyfelekért folyó versenybe, alap-szintű pénzügyi (banki) szolgáltatások nyújtásával. A dezintermediáció első két szaka-szának ellenére a Fintechet elsősorban a hagyományos és szabályozott pénzintézetek uralták, amelyek pénzügyi termékeket és szolgáltatásokat nyújtanak. Azonban a GFC 2008-as kitörése óta ez nem feltétlenül így történt. Az újonnan induló vállalkozások és a megerősödő technológiai vállalatok elkezdték pénzügyi termékek és szolgáltatások nyújtását az üzleti vállalkozásoknak és a lakossági fogyasztóknak.

A válság hatása a hagyományos pénzügyi szektorokban hozzájárult az új Fintech-korszak kialakulásához, amely számos módon megkérdőjelezte a hagyományos pénz-

88

ügyi szereplők versenypozícióit. Először is, a válság utáni szabályozás növelte a bankok és üzleti struktúráik tőkekövetelményeit, kötelezettségeit (tőkemegfelelési mutatóját). Másrészt számos ország kezdeményezte az innovatív (fintech) start-upok támogatá-sát, így a reformok nem szándékolt következményei az új FinTech játékosok dinamikus növekedését és a bankok versenyképességének korlátozását eredményezték. A válságot követően a finanszírozási rés kibővült, amelyet a bankközi hitelezés és a kkv-hitelezés szűkülése jellemez. A bankszektorban a működési költségek csökkentése a fiókháló-zatok leépítéséhez és racionalizálásához, valamint bizonyos tevékenységek kiszerve-zésének további erősítéséhez vezetett. A költségek csökkentésére irányuló innovációk szintén segítették a FinTech vállalatok burjánzását (Nuesch et al., 2015). A bankszektor egyre inkább az e vállalatokkal való együttműködésre támaszkodik. Ez tovább erősíti a meglévő tendenciákat. A válság következtében a bankszektor növekedési potenciálja kimerült. A bankárok iránti bizalom gyengülése tovább erősítette a bizalmatlanságot az új, nem hagyományos (FinTech) szereplők iránt. Ezt szemlélteti például az a tény, hogy az amerikaiak a CitiBank-ban a bizalom szintje 37%, míg az Amazon és a Google iránti bizalom 71%, illetve 64% (Arner et al 2015).

A technológiafejlesztés a FinTech szektor számára óriási növekedési potenciált teremtett, például a növekvő okostelefon-penetráción keresztül, amely egyidejűleg POS terminálként és értéktárként is funkcionál, és képes a kompenzálni a hagyományos banki infrastruktúra hiányát. Az informatika változó szerepe a válsághoz hasonlóan fontos szerepet játszott a FinTech felemelkedésében. A válság előtt a banki „originate és distribute” modell ellentétben áll a tradicionális „Make and hold” közvetítő model-lekkel, amelyek meghosszabbítják a pénzügyi közvetítés láncait, megszorozzák az értékpapír-befektetések kockázatát. Ezeket a modelleket a pénzügyi fizika és a mate-matika bonyolult elméletein alapulnak. Azonban a FinTech 2.0-nál még az e-banking is lényegében a hagyományos banki modell digitális változata volt. (Arner és munka-társai, 2015). A Fintech 3.0 új korszakában a nagy adatok, a felhő és a számítástechnika digitalizálása lehetővé tette a pénzügyi szolgáltatók számára, hogy ne csak automati-zálják üzleti folyamataikat, hanem teljesen új termékeket, szolgáltatásokat, folyamato-kat és még új üzleti modelleket kínáljanak a pénzügyi piacok számára ( Puschmann, 2017). A globális, határokon átnyúló szélessávú adatáramlások 2014-ben 45-szere-sére nőttek 2005 és 2017 között, míg a globális FDI állomány csak 2,3-szorosára nőtt. Az ügyfelek viselkedésének megváltoztatását az elektronikus interakciós csatornák határozzák meg. Az online banki szolgáltatások használata az utóbbi évtizedben nőtt, ami a hagyományos banki csatornák átszervezését eredményezte. Az Ügyfél viselke-dése megváltozott a Millennáris az „Z” generáció növekvő befolyása miatt. Az előbbi a munkaerő 75%-át teszi 2030-ra. Az internet bankok és mobil banki alkalmazások része-sedése a millenniumokban elérte a 78, illetve a 67 százalékot.

A FinTech korszak változó ökoszisztémája azt jelenti, hogy a hagyományos szolgálta-tók csökkentették a belső működésüket számos olyan back office tevékenység kiszerve-zésével, amelyek a FinTech induló vállalkozásoknak a pénzügyi szolgáltatási ágazaton kívüli bevonását eredményezik. A legfrissebb tendenciák azonban azt mutatják, hogy a pénzügyi szolgáltatásnyújtást többé már nem kizárólag szabályozott hagyományos pénzügyi intézmények biztosítják. Növekszik a tőzsdén nem jegyzett kezdő vállalkozá-

89

sok aránya az üzletágban, amelyek kezelik az ügyfelek pénzét és adatait. Például Kíná-ban több mint 2000 P2P (peer-to-peer) hitelezési platform működik a hagyományos bankok szabályozási keretén kívül. A világ legnagyobb FinTech központja azonban a Szilícium-völgy.

A bankok és az induló fintech vállalkozások által kifejlesztett pénzügyi innovációk az új pénzügyi technológiák, intézmények, piacok már az új üzleti modellek létreho-zásának és bevezetésének folyamatai. Az innovációs területek öt különböző területet ölelnek fel:. üzleti modellek (crowdfunding), új termékek és szolgáltatások (video tanácsadás, online hitelfeldolgozás, robo tanácsok), folyamatok, szervezeti struktúrák (hitelfeldolgozás kiszervezése) és új rendszerek (blockchain). Ezen újítások innovációs foka lehet járulékos és romboló. Míg az előbbi innovációk a minőség, költség és idő állapotának optimalizálását eredményezik, addig a romboló technológiák gyakran a teljes értékláncok végső változásához vezetnek (Puschmann, 2017). A pénzügyi inno-vációk különböznek , hogy azok szervezeten belüli vagy szervezetek között zajlanak. Az első kategória példája az elektronikus B2B piactér, amely bankoknak nyújt alkal-mazásokat. Például a másik kategória az e-pénztárca új fizetési értékláncát jelenti ban-kok, hitelkártya-társaságok és nem bankok, például az ApplePay együttműködésével. A crypto valuták szintén teljesen új szervezeti megoldások a fizetések rendszerében. A globális Fintech piac mérete 2017-re elérte a 800 milliárd USD-t, és az utóbbi négy évben megháromszorozódott (PWC, Global Fintech Report, 2017). A Fintech innovációi és a változó ökoszisztémák közül a leginkább érintett ágazatok a kiskereskedelmi és fizetési szolgáltatások, bár a pénzügyi innovációk egyre inkább befolyásolják a vagyon-kezelést, a vállalati pénzügyeket, a biztosítási és a tőkepiaci műveleteket.

4. ábra: Fintech kihívások ágazati bontásbanForrás: PWC, 2016

90

A fizetési forgalom az 1970-es évektől kezdve a szabályozói figyelem középpont-jává vált, ami mind a belföldi, mind a határokon átnyúló elektronikus fizetési rend-szerek fejlesztését eredményezte, amelyek például napjainkban támogatják a globális devizapiacok napi 5,5 billió dolláros fizetési/elszámolási forgalmát. Hasonlóképpen az értékpapír-kereskedelem és -elszámolás, valamint a tőzsdén kívüli származtatott ügyletek kereskedelmének infrastruktúrája továbbra is a FinTech tájának egyik fő cél-területe, és olyan területekről van szó, ahol az informatikai és távközlési vállalatok keresik a lehetőségeket a hagyományos pénzügyi intézmények dezintermediációjára. . A fizetési rendszereket a pénzügyi műveletek rendezésére és egyértelművé tételére használják a monetáris érték átruházásán keresztül, egy vagy több pénznemben, a legtöbb esetben az országos szinten történik. Lehet, hogy fizikai vagy elektronikus, és mindegyiknek megvan a saját eljárása, protokollja és működési modellje. A fizetési rendszereket egy központi bank vagy egy automatizált klíringház kezelheti, amelyek utóbbiak sok esetben szorosan kapcsolódnak a központi bankhoz vagy annak tulaj-donában vannak. A gyakorlatban a fizetési rendszereket és azok szolgáltatásait látjuk el, ha egy alapot másik félnek kívánunk átutalni, például a közüzemi számlákat a készpénzen kívüli pénz formájában. Az új generációs fizetési rendszerek a fogyasztók számára magas színvonalú, valós idejű vagy valós idejű tranzakciós szolgáltatásokat nyújtanak.

4. Kitekintés

A válság utóhatásai a pénzügyi piacokon jelentősen csökkentették a banki és befek-tetési banki bevételeket, míg a működési költségek nőttek. A nemzetközi tőkeáramlá-sok visszaesésében a bankszektor külföldi követelése csökkent legnagyobb mértékben. A legnagyobb kihívásokkal is a válság gócpontjának számító hagyományos bankrend-szernek kell szembenéznie; a szabályozás, a dezintermediáció és a FinTech innovációk új kihívásai eddig soha nem látott kihívások elé állítják a válság által megtépázott, az etikus bankolás és a közjó elveit messze maga mögött hagyó hagyományos bankszek-tort. Éppen ezért a bankszektor legnagyobb szereplői egyfajta előremenekülésként fontosnak tartják a Fintech partnerség erősítését. A legerősebb (disruptive) banki ver-senytársak a fintech start-upok (75%), a közösségi média (55%), ICT és nagy techno-lógiai vállalatok (50%), valamint az e-kereskedők (43%) köréből kerül ki. Az ügyfelek megtartása érdekében („önromboló”) technológiák és új üzleti modellek bevezetése elengedhetetlen lesz. A rugalmas szabályozás (termékszabályozás helyett elvi szabá-lyozás, fogyasztóvédelem) és RegTech (technológia szabályozás) bevezetése elkerülhe-tetlen a big data elemzés, hangkommunikáció digitalizációja, kódolás, AI (mesterséges intelligencia) szabályozása érdekében. A legfontosabb jövőbeli trendek között a digitá-lis adat és információáramlás felerősödése várható a fizikai áramlás ellenében; A pénz-ügyi piacokon a KKVék start-upok, illetve a feltörekvő országok erősebb integrációja várható. Újdonság, hogy az innovációs huboknak már nemcsak a fejlett, de a feltörekvő országok (Kína) is számítanak.

91

5. Irodalomjegyzék

ALT R, Puschmann T (2012) The rise of customer-oriented banking: electronic markets are paving the way for change in the financial industry. Electron Mark 22:203–215

ARNER D et al (2015) The evolution of fintech: a new post-crisis paradigm. The University of New South Wales (UNSW) and the University of Hong Kong, UNSW Law Research Paper No. 2016–62,

BAE, S. C., Chang, K. és Yi, H. 2016. The impact of corporate social responsibility activities on corporate financing: a case of bank loan covenants. Applied Economics Letters, 23(17): pp. 1234–1237.

BÁGER G. 2011. Magyarország integrációja a nemzetközi pénzügyi intézményekbe. Budapest: Akadé-miai Kiadó Zrt.

BAUMAN, Z. 1998: Globalization: The Human Consequences. New York: Columbia University Press, pp. 1–5.

BÉLYÁCZ, I. 2014. A financializáció szerepe a globális pénzügyi válság kialakulásában. Hitelin-tézeti Szemle, 13(1): pp. 28–45.

BERNEK Á. – Farkas P. 2002: A monetáris világ, a pénz „mindenhatóságának” politikai kérdője-lei. In Bernek, Á. (szerk.): A globális világ politikai földrajza. Budapest: Nemzeti tankönyvkiadó.

BOZSIK, S. 2011. Banküzemtan. Miskolc: Miskolci Egyetem Kiadó.BRESSER–PEREIRA, L. C. 2010. The Global Financial Crisis and After: A New Capitalism? The

Levy Economics Institute Working Paper Collection No. 592CHAN CK, Lee HWJ (2005) Successful strategies in supply chain management. Idea Group, EPSTEIN, G. A. 2005. Financialization and the World Economy. Cheltenham – Northampton: Edward

Elgar.GÁL Z. 2015. A pénzügyi globalizáció és az eurózóna pénzügyi-monetáris integrációjának térbeli

korlátai. Pénzügyi Szemle, 60(1): pp. 105–124.GÁL, V. 2016. Fenntarthatóság a bankok gyakorlatában; pénzügyi-társadalmi vállalkozások. In:

Kerekes S (szerk.): Pénzügyekről másképpen: Fenntarthatóság és közösségi pénzügyek. Budapest: CompLex Wolters Kluwer, pp. 93–146.

GÁL, Z. 2010. Pénzügyi piacok a globális térben. Budapest: Akadémiai kiadóGOPALAN S, Jain G, Kalani G, Tan J (2012) Breakthrough IT banking.McKinsey Q 26:30–35GOSS, A. és Roberts, G. S. 2011. The impact of corporate social responsibility on the cost of bank

loans. Journal of Banking & Finance, 35(7): pp. 1794–1810.HERSHEY Chishti S, Barberis J (2016) The fintech book. Wiley, KOSE, M. A. – Prasad, E. – Rogoff, K. – Wei, S. 2006. Financial Globalization: A Reappraisal. IMF

Working Paper. WP/06/189KRIPPNER, G. R. 2005. The financialization of the American economy. Socio-Economic Review,

3(2): pp. 173–208.KUTI, M. 2014. A fenntarthatóság és a pénzügyek integrálhatóságának kihívásai. Hitelintézeti

Szemle, 13(2): pp.164–173.LAPAVITSAS, C. 2009. Financialised capitalism: crisis and financial expropriation. Historical

Materialism, 17(2): pp. 114–148.MARX K. 1949. A tőke. A politikai gazdaságtan bírálata. I. (Fordította Rudas László és Nagy Tamás.)

Budapest, Szikra Kiadó.

92

PALLEY, T. 2013. Financialization: The Economics of Finance Capital Domination. Palgrave: Macmillan.PIKETTY, T. 2014. Capital in the Twenty-First Century. Harvard University Press, Cambridge, USA.SHILLER, R. J. 2000. Irrational Exuberance. Princeton New Jersey: Princeton University Press.STARK, J. (2006): Financial Globalization: Economic Policies in a New Era. Introductory remarks.

Conference on Financial Globalization and Integration. Frankfurt am Main, 17 July 2006STOCKHAMMER, E. 2004. Financialisation and the slowdown of accumulation. Cambridge Jour-

nal of Economics, 28(5): pp. 719–741.STRANGE, S. 1994. From Bretton Woods to the Casino Economy. In Corbridge, S. – Martin, R. –

Thrift, N. (eds): Money, Power and Space. Oxford: Blackwell.Sydney Bower JL, Christensen CM (1995) Disruptive technologies: catching the wave. Harv Bus

Rev 73:43–53 YEUNG, S. 2011. The Role of Banks in Corporate Social Responsibility. Journal of Applied Economics

and Business Research, 2: 103–105.Puschmann, T: Business & Information Systems Engineering: The International Journal of WIRTSCHAFTSINFORMATIK, 2017, vol. 59, issue 1, 69–76

93

FOGYASZTÁS CSÖKKENTÉSE A JÓLLÉT MEGŐRZÉSE MELLETT? –

A GAZDASÁG VÁLSÁGTANULSÁGAI FENNTARTHATÓSÁGI SZEMPONTBÓL

Csutora Mária és Zsóka Ágnes

Összefoglaló

A fenntartható fogyasztás legnagyobb kihívása abban áll, hogy a fogyasztási szo- kások megváltoztatása mellett elkerülhetetlennek látszik a fogyasztás mértéké-

nek korlátozása is. Ez meglehetősen népszerűtlen elképzelés, amely mögé nehéz akár alulról, akár felülről jövő politikai támogatást állítani. Azok az élethelyzetek, amikor kényszerű fogyasztáscsökkentésre kerül sor nagyon erős egyéni reakciókat váltanak ki, mivel komoly hatással vannak az egyén szubjektív jóllétére.

A tanulmány éles és provokatív kérdést vet fel: képes-e az egyén rugalmas alkal-mazkodási stratégiát kialakítani annak érdekében, hogy érzékelt, azaz szubjektív jóllé-tét megőrizze akkor is, ha fogyasztását kényszerűen vissza kell fognia? A 2008–2010-es gazdasági válság ez elé a kihívás elé állította az egyéneket, ezért alkalmas arra, hogy szimuláljon egy olyan szituációt, amely a gazdaság fenntarthatóságának érdekében egyszer talán szükségessé válik.

A szerzők kvalitatív kutatás – ok-okozati diagramok – segítségével térképezték fel a válságnak a fogyasztási mintázatokra és szubjektív jóllétre gyakorolt hatását. A fókusz csoportok résztvevőit arra kértük, hogy ábrázolják a válság családjukra és saját magukra gyakorolt közvetlen hatásait, az instant jólléti hatást, valamint azokat az alkalmazkodási reakciókat is, amelyeket fogyasztási szokásaik megváltoztatásában ezek kiváltottak. Ezt követően azonosították azt a jólléti hatást, amely csak késleltetve, az új a fogyasztási szokásokhoz való hozzászokás után jelentkezett. A feltárt fogyasz-tói alkalmazkodási stratégiák között felbukkannak kreatív, rugalmas, jóllétkonzerváló egyéni stratégiák is. Ezek megismerése segítséget jelenthet egy alacsony fájdalommal járó politika kidolgozásához, és utat nyithat a fenntarthatóság irányába mutató társa-dalmi innováció irányába.

1. Bevezetés

A fogyasztás fenntarthatóvá tétele nagy kihívást jelent abban az értelemben, hogy a növekvő népesség és növekvő egyéni elvárások mellett is a Föld szabta ökológiai keretek között kellene maradjunk. A fenntartható fogyasztás egyes formái viszonylag könnyen elfogadhatóak a szélesebb társadalom számára is – pl. a hatékonyság alapú

94

intézkedések, amelyek a fogyasztási minták néminemű módosítását várják csak el az egyéntől, a fogyasztás mértékére azonban nincsenek lényeges hatással. Az életstílus radikális megváltoztatását, a fogyasztás mértékének csökkentését is feltételező stra-tégiák elfogadtatása azonban meglehetősen komplikált feladatnak tűnik. amelyek további vizsgálatokat igényelnek.

A gazdaság visszaesésének időszakában egyes társadalmi rétegek ténylegesen visz-szafogták fogyasztásukat a gazdasági kényszer hatása alatt. Ez további változásokat magatartási és életstílus változásokat generált, amelyek egy része akár tartóssá is vál-hat. Lehetséges, hogy ezek között vannak olyanok, amelyeket érdemes lenne akkor is megőrizni amikor a gazdaság kimozdul a holtpontról és újra sugárzik rá a fellen-dülés napsütése? Ezen új fogyasztási szokásokban esetenként esetleg fellelhetőek egy fenntarthatóbb életstílus csírái? A gazdasági válság utat nyithat akár egy szükséges társadalmi innovációhoz is, ha nem akarunk a kilábalás időszakában mindenáron visz-szatérni korábbi fogyasztói szokásainkhoz.

A kérdésre a választ a 2008–2010es válság magyarországi viszonyai között kerestük. A válság keményen sújtotta a társadalmat és a gazdaságot. 2008 és 2010 között a jöve-delmek 11,7%-kal csökkentek, a háztartások fogyasztása pedig átlagosan 8,25%-kal esett vissza. (KSH 2014) Az első sokkból felocsúdva az egyének megpróbáltak az új helyzethez alkalmazkodni, és tudatosan vagy kevésbé tudatosan, de kialakították egyéni alkalmaz-kodási stratégiáikat. Ez a tanulmány ezen stratégiákat veszi górcső alá, arra keresve a választ, hogy azok mennyiben tekinthetőek előfutárainak egy fenntartható fogyasztást szolgáló életstílus-innovációnak, és hogy ezek alkalmazásával mennyire volt képes visz-szaállítani az egyén korábbi jólléti szintjét egy alacsonyabb fogyasztási szint mellett is.

A kutatás során fókuszcsoportos vizsgálatokat végeztünk és ok-okozati diagrammok segítségével térképeztük fel a válság közvetlen hatásait, az életstílus átrendeződését és a késleltetett jólléti hatásokat.

A kérdés vizsgálatát azonban kezdjük rövid szakirodalmi áttekintéssel, amely a fogyasztási szint változása és a szubjektív jóllét változása közötti kapcsolatot vizsgáló néhány fontos kutatást mutat be.

2. Szakirodalmi áttekintés

2.1. Hozzá lehet-e szokni a kisebb fogyasztáshoz, azaz létezik-e inverz Easterlin paradoxon?

Easterlin amerikai közgaszdász professzor 1974-es híres cikkében írta le azt a jelen-séget, amelyet őróla Easterlin paradoxonnak nevezünk. Easterlin az amerikai gazdaság növekedését és annak jólléti hatásai vizsgálta az 1946 és 1970 közötti időszakban. Úgy találta, hogy egy adott időpontban vizsgálva egy adott országot, a magasabb jövedelmű emberek nagyobb valószínűséggel vallják magukat boldognak. Ugyanakkor országos szinten a két évtizedes jelentős nemzeti jövedelem növekedés ellenére sem nőtt a magu-kat boldognak valló emberek aránya, sőt az időszak vége felé még enyhe csökkenés is megfigyelhető volt. A paradoxon több évtizedes vitát váltott ki a boldogság közgaz-daságtanával foglalkozó kutatók körében, bár abban általában egyetértenek, hogy ha

95

van is pozitív korreláció, akkor sem erős a kapcsolat, a szubjektív jóllétet számos más tényező is erősen befolyásolj.

Az Easterlin paradoxon jelenségére többféle magyarázó elmélet is született, az egyik a „hedonikus adaptáció” elmélete, amely szerint hiába nő a jövedelmünk, ez hosszabb távon nem fogja növelni érzékelt (más szóval) szubjektív jóllétünket, mivel idővel hoz-zászokunk a magasabb jövedelemhez tartozó jobb életmódhoz, és ez válik számunkra szokásossá, elvárássá. Vagyis a jövedelem változásának hatása a boldogságra csak átmeneti, múló jellegű. A lottónyeremények nyerteseit megfigyelve pl. azt találjuk, hogy keveseknek sikerül szerencséjüket hosszabb távon is boldog életre váltani.

Ha a jövedelem növelése csak rövid időre tesz minket boldogabbá, akkor vajon igaz-e ennek a fordítottja is? Hozzá tudunk-e szokni a jövedelem tartós csökkenésé-hez anélkül, hogy szubjektív jóllétünk is tartósan csökkenne? Létezik-e inverz Easterlin paradoxon, amikoris a fogyasztás csökkenése nemzeti szinten nincs hosszú távú hatás-sal az átlagos szubjektív jóllétre, holott továbbra is igaz az, hogy a magasabb jövedel-műek nagyobb valószínűséggel vallják elégedettnek és boldognak magukat? Ennek a kérdésnek kiemelt jelentősége van fenntarthatósági szempontból. Ha ugyanis igaz az, hogy az ökológiai határokon túl fogyasztunk már, és fogyasztásunkat várhatóan visz-sza kell fognunk a planetáris határok közé, akkor felmerül a kérdés, hogy ez mekkora áldozatokkal fog járni számunka. Ha a hedonikus adaptáció fordított irányba is műkö-dik, az esélyt ad egy olyan tudatos környezetpolitika kialakítására, amely legalábbis hosszabb távon nem jár a szubjektív jóllét tartós csökkenésével. Cikkünkben ezt a felté-telezett összefüggést „inverz Easterlin paradoxonnak nevezzük”, és ennek működését próbáltuk megfigyelni a gazdasági válsághoz való hozzászokás viszonylatában.

Rövid távon természetesen jár fájdalommal a fogyasztási szint csökkenése. Veenhoven (2004) meglátása szerint a fenntartható fogyasztás irányába történő elmoz-dulás a boldogság kisebb csökkenését eredményezi rövidebb távon, de még így is egészen boldogan tudunk élni kevesebb luxust megengedve magunknak. Az áttérést nehezíti viszont, hogy az alacsony jövedelmi szinteknél erős a korreláció az anyagi jóllét és a szubjektív jóllét között, amely nehézzé teszi olyan stratégiák kialakítását, amelyek ezen rétegek számára is elfogadhatóak, és biztosítják számukra szubjektív jóllétük meg-őrzését. Nagy a valószínűsége a negatív, destruktív hozzáállásnak, sőt még a magasabb jövedelműek ellenállására is számítani lehet, amennyiben nem látják be és fogadják el a gazdagság-boldogság kapcsolat ellentmondásosságát.

Veenhoven meglátása különösen erősen érvényesülhet Magyarországon, ahol sokan az országot szegénynek, vagy legalábbis nem elég jómódúnak érzik, és meglepődnek annak a statisztikai ténynek a hallatán, hogy benne vagyunk a világ leggazdagabb 20%-ában.

A gazdasági válság mindenesetre lehetőséget adott arra, hogy tanulmányozzuk a hedonikus adaptációnak ezt a visszafele működő formáját, valamint azokat az egyéni adap-tációs stratégiákat is, amelyek a szubjektív jóllét helyreállítását célozták a kisebb fogyasz-tási szint mellett is, és potenciálisan egy fenntarthatóbb gazdaság irányába mutatnak.

Alig volt eddig olyan kutatás, amely a gazdasági válságot fenntarthatósági szem-pontból is vizsgálta volna. Hampson and McGoldrick (2013) a 2008-as gazdasági válság idején megváltozott vásárlói magatartást tipologizálták. Elemzésük egy sokkal tudato-sabban vásárló egyént írt körül. Nőtt a vásárlás tervszerűsége, az árakkal kapcsolatos

96

tudatosság, visszaszorult az impulzív vásárlás, ugyanakkor csökkent az etikus alterna-tívát nyújtó áruk választása, és növekedett az olcsóbb márkáké mind az élelmiszerek mind pedig a ruhaneműk tekintetében. Habár az etikus vásárlás visszaszorulása lehan-goló lehet a fenntartható fogyasztást szorgalmazók számára, az összhatás mégis inkább pozitív, hisz ezt a negatív tényezőt bőven ellensúlyozza a tudatosabb, tervezett vásár-lás és az impulzív vásárlás visszaesése. Az etikus „zöld” fogyasztás nem feltétlenül jelent kisebb ökológiai hatással járó fogyasztást, különösképpen nem magas általános fogyasztási szint mellett (Csutora, 2012). A fogyasztás ökológia hatását csak úgy érde-mes elemezni, ha a fogyasztás struktúrája mellett a fogyasztás mértékét is elemezzük.

2.2. A szubjektív jóllét helyreállítása és erősítése válságszituácóban.

A gazdasági válság tehát megváltoztatta a fogyasztási szokásokat, de nem egyformán mindenkiét. Még az azonos gazdasági hatást elszenvedők között is voltak különbségek atekintetben, hogy ki milyen mértékben adta fel korábbi szokásait, mennyire görcsösen ragaszkodott korábbi berögződött életstílusához, valamint hogy az az élet mely területén változtatott. Szintén voltak egyéni különbségek abban, hogy ezt ki mekkora áldozatként élte meg. Egyesek egy idő után felfedezték az új magatartási minták előnyeit is és újra jól tudták érezni magukat. Kutatásunkban ezeket a rugalmas, jóllét helyreállító stratégiákat kerestük, mint a fenntartható fogyasztás érdekében szükséges társadalmi innováció csíráit.

A szakirodalom szolgál némi munícióval abban is, hogy milyen irányban tapogatóz-zunk, amikor ezeket a stratégiákat keressük.

Az aspirációs elmélet szerint az egyének igyekeznek hatékonyan választani annak érdekében, hogy maximalizálják elégedettségüket, és elkerüljék annak az elégedettség hiányát. (Lewin 1951, Starbuck 1963). A lehetőségek és korlátok megélése, érzékelése nagy jelentőséggel bír az egyéni döntéshozatal szempontjából. Az egyéni céloknak és személyiségjegyeknek szerepe van abban, hogy milyen tényezők járulnak hozzá az elégedettségünk fokozásához, ezért nagy hatással vannak az egyéni adaptációs straté-giákra akkor, amikor a körülmények lényegesen megváltoznak. Ha a szubjektív jóllét korábbi szintje nem tartható fenn a szokásos módon, akkor az egyének képesek elvá-rásaik szintjén is igazítani. (Gigerenzer and Selten, 2002). Kutatásunk szempontjából ennek jelentősége, hogy ha a korábbi jövedelmi és fogyasztási szint nem tartható fenn, akkor az egyének képesek lehetnek alacsonyabb fogyasztási szint melletti elvárásokat megfogalmazni, és ezek mentén hozzák meg az elégedettséget biztosító választásokat.

Kasser (2002), Kasser és Ryan (1996), és Ryan et al. (1999) az intrinzik és extrenzik motivációk szerepét vizsgálta az érzékelt jóllétben Azt tapasztalták, hogy az intrinzik célokkal rendelkező egyének magasabb szubjektív jóllétete érnek el, mint az extrenzik motivációkkal rendelkezők. (see also Rijavec et al., 2006). Az extrenzik motivációk közé tartozik a pénz is, vagy a hírnév és külső megjelenés, míg az intrinzik motivációk között olyan célok jelennek meg, mint pl. a személyes kapcsolatok, a személyes fejlődés, stb. Ezeknek a céloknak szintén lehet hatása arra, hogy milyen adaptációs stratégiát alakítanak ki az egyes egyének, ha a korábbi jövedelmi helyzetük romlik, és ezek a stratégiák mennyire hatékonyak abban a tekintetben, hogy képesek-e helyreállítani a szubjektív jóllét korábbi szintjét.

97

A pozitív pszichológia (Seligman and Csíkszentmihályi 2000, Seligman 2002) a pozi-tív szubjektív tapasztalatra, a pozitív egyéni személyiségjellemzőkre és a pozitív intéz-ményekre fókuszál, mint az életminőség javításának feltételeire. Ezek segítségével az egyén még a negatív változásokra is pozitív válaszreakciókat adhat, és olyan innovatív adaptációs stratégiákat alakíthat ki, amelyek szinten tartják szubjektív jóllétét.

Peterson et al. (2005) különbséget tett a teljes élet és az üres élet között. Azok az embere, akik teljes életet élnek, jobb eséllyel és könnyebben alkalmazkodnak a válság-szituációkhoz.

Zsóka (2011) reprezentatív kutatáson alapuló felmérés során azt találta, hogy a kör-nyezettudatosság jelenlegei szintje pozitív hatással van arra is, hogy egyén hajlandó-e a fenntartható életstílus irányába változtatni magatartásán a jövőben. Ez az eredmény előrejelzi, hogy egy kényszerű fogyasztáscsökkentéshez való alkalmazkodás egysze-rűbb és magától értetődőbb lehet azok számára, akik már tettek lépéseket magatartásuk megváltoztatására fenntarthatósági okokból.

Az adaptációs stratégiák a szükséges társadalmi innováció kiindulási pontját jelent-hetik. A társadalmi innováció eredményorientált, együttműködésen alapuló folyamat, amely képes hatásos és releváns megoldásokat kitermelni a sürgető kihívásokra, és a rendszerszintű változás társadalmi mechanizmusaként szolgál. (European Commission 2014). A társadalmi innováció háztartási szintű megközelítéseit összegzi Murray et al. (2010) “The open book of social innovation” című könyve. Az egyéni stratégiák akkor válnak társadalmi innovációvá, ha az egyének tömegesen és radikálisan meg tudják változtatni korábbi szokásaikat, túllépnek a krízishelyzet hatásain, rendszerszintű vál-tozások következnek be, melynek eredményeként szubjektív jólléti szintjük nő, vagy legalábbis nem csökken.

A fenntartható fogyasztás koncepciója feltételezi azt, hogy az emberek képesek és hajlandóak változtatni jelenlegi magatartási szokásaikon, amely mindenképpen hosz-szabb folyamat eredménye, akár önkéntes, akár kikényszerített változásról van szó. A politika nyilvánvalóan igyekszik kerülni a kikényszerített változásokat, miközben lehetnek olyan események, gazdasági sokkjelenségek, amelyek kiváltják a kényszerű változásokat a fogyasztási mintákban.

A továbbiakban a ismertetjük a fenti kiindulóponton felépített kutatásunk gyakor-lati eredményeit.

3. Empirikus elemzés

3.1. Módszertan

A tanulmány a részvételen alapuló rendszertérképezés módszerét alkalmazza (participatory systems mapping, röviden PSM), módosított formában. A PSM legin-kább úgy írható le, mint egy facilitált csoportos együtt-gondolkodási folyamat, amely-nek eredményeként a megvitatott problémával kapcsolatos ok-okozati összefüggéseket a csoport grafikus formában jeleníti meg. A rendszertérképezés lehetőséget ad az adott probléma alapos, többszempontú megvilágítására és a tudásmegosztásra (vö. Sedlacko et al., 2014, p. 35). A módszer legfőbb haszna a jelenségek és problémák rendszerszinten

98

való megértésében és a komplexitás kezelésében rejlik. Ez komplex kérdések esetében szükséges a megfelelő szakpolitikai javaslatok kidolgozásához. A PSM módszerét a fenntartható fogyasztás témakörében Sedlacko és társai (2014), valamint Király és társai (2014) alkalmazták először.

Kvalitatív kutatásunkban a rendszertérképezés módszerét nyolc fókuszcsoportban, csoportonként 6–10 fő részvételével alkalmaztuk, annak kiderítésére, milyen stratégi-ákat követtek a megkérdezettek a gazdasági válság hatásaihoz való azonnali, illetve hosszabb távú alkalmazkodásban. A rendszertérképezés módszertani elemeit a követ-kező módon adaptáltuk a kutatásra: a változók olyan, a vizsgált jelenség – esetünkben az egyén szubjektív jólléte – hátterében álló tényezőket jelentettek, amelyek változása meghatározható (nő/csökken, pozitív/negatív irányban változik). A nyilak annak érzé-keltetésére szolgálnak, hogy egy adott tényező változása az általa befolyásolt tényezőt ugyanabba vagy ellenkező irányba változtatja. A kutatás fő célja olyan alkalmazkodási stratégiák keresése volt, amelyek a gazdasági válság előtt meglévő szubjektív jóllét megőrzésére illetve visszaállítására irányultak. Az újfajta fogyasztási jellemzők egy-egy újabb ok-okozati hurokként jelennek meg. Az 1. ábra illusztrálja az egyik fókuszcso-portban összeállított összefüggés-térkép egy részét, láttatva a válság néhány hatását és a hatások nyomán válaszként megjelenő alkalmazkodási stratégiákat.

A gazdasági válság legfontosabb közvetlen hatásai között a munkanélküliség, a kor-látozott munkalehetőségek, a rosszabb munkakörülmények, a jövedelem csökkenése és a magasabb fokú bizonytalanság jelentek meg. A nyolc fókuszcsoportban készített, ok-okozati hurkokat ábrázoló diagramok alapján megkülönböztethetők voltak egyfelől olyan magatartási stratégiák, amelyek nem teszik lehetővé a korábbi szubjektív jólléti szint megőrzését vagy helyreállítását, másfelől viszont olyanok is, amelyek segítségével azonos vagy akár még jobb szubjektív jólléti szint érhető el. Amennyiben a megerősítő

1. ábra: Rendszertérkép a gazdasági válsággal kapcsolatos alkalmazkodási stratégiákra, egy kiválasztott fókuszcsoport esetében

99

folyamatok (ok-okozati hurkok) eredményeként alacsonyabb jólléti szinthez jutunk, akkor destruktív hurkokról beszélünk, amennyiben ezek a folyamatok a korábbi jólléti szint fenntartását vagy akár javulását eredményezik, akkor pedig konstruktív hurkokról.

3.2. Destruktív és konstruktív hurkok

Jellemzően destruktív hurkokkal találkozhattunk a megnövekedett bizonytalan-ságra és a munkanélküliségre adott válaszoknál (ld. 2. ábra), amelyek olyan életmód-beli változásokhoz vezetnek, melyek nem egykönnyen változtathatók, amikor például az egyén újból álláshoz jut. A biztonság és a foglalkoztatási ráta növelése nem feltétle-nül szünteti meg automatikusan a destruktív folyamatokat; az emberek ördögi körökbe kerülhetnek.

A jövedelem csökkenése esetében ugyanakkor destruktív és konstruktív hurkok egyaránt megfigyelhetők voltak (3. ábra).

2. ábra: Destruktív hurkok bizonytalanság esetén

3. ábra: Konstruktív és destruktív hurkok a jövedelem-csökkenés esetében

100

Azok az egyének, akik ragaszkodtak a korábban elért jövedelemszinthez és nem voltak hajlandóak semmilyen kompromisszumra, elkezdtek még többet dolgozni, ami egy destruktív hurokba hajtotta őket: elveszítették az időt a szabadidős tevékenysé-gekre, a családjukra, a barátaikra, más egyéni céljaikra. Ennek eredményeképpen szig-nifikáns csökkenést észleltek a saját szubjektív jóllétükben. Ezzel ellentétben, azok az egyének, akik reziliens módon voltak képesek alkalmazkodni a jövedelemcsökkenés-hez, és találtak alternatív utakat szükségleteik kielégítéséhez, meg tudták őrizni szub-jektív jóllétüket a korábbi szinten, sőt, akár még annak további javítására is képesek voltak – konstruktív ok-okozati hurkok mentén haladva.

3.3. Reziliens stratégiák kényszerű fogyasztáscsökkentés esetén

A gazdasági válsághoz való alkalmazkodási stratégiák közül azokat tekintjük reziliensnek, amelyek semleges vagy éppen pozitív hatással vannak a szubjektív jól-létre. A jóllét-semleges stratégiák esetében (1. táblázat) az egyének rendelkeznek azzal az erővel vagy képességgel, amely által el tudják érni szubjektív jóllétük korábbi szint-jét, annak ellenére, hogy a szubjektív jóllétük forrásaként értelmezhető tényezők meg-változtak.

1. táblázat: Jóllét-semleges alkalmazkodási stratégiák a gazdasági válsághoz kapcsolódóan

Változó Alkalmazkodási stratégia Hatás a szubjektív jóllétre

Jövedelemcsökkenés Belföldi nyaralás a külföldi nyaralás helyett

Legtöbben jóllét-semlegesnek észlelték

JövedelemcsökkenésKözlekedési módok változtatása: saját autó helyett kerékpár használata vagy gyaloglás

Legtöbben jóllét-semlegesnek észlelték, de előfordult, hogy jóllét-növelőnek (csökkentette az autótól való függőséget)

JövedelemcsökkenésA családdal való kommunikáció olcsóbb formáinak választása

A kommunikáció minőségétől függően jóllét-semlegesnek vagy jóllét-csökkentőnek észlelték

Jövedelemcsökkenés Garázsvásár, egymás segítése barter alapon

Inkább jóllét-semlegesnek észlelték

Korlátozott munkalehetőségek Munkavállalás külföldönElsősorban jóllét-semlegesnek észlelték, de előfordult, hogy jóllét-növelőnek

A jóllét-növelő alkalmazkodási stratégiák esetében (2. táblázat), a szubjektív jóllét egyensúlyi pozíciója egy, a korábbinál magasabb szinten stabilizálódik, a kényszerű folyamatokra adott pozitív válaszok eredményeképpen. A jóllét-semleges alkalmazko-dási stratégiák reziliensek abban az értelemben, hogy az egyént visszajuttatják a vál-ság előtt elért egyensúlyi állapotba. A jóllét-növelő, szintén reziliens stratégiák ezzel szemben azt a szituációt mintázzák, amikor az egyén, áthaladva a kritikus változási perióduson, egy új egyensúlyi állapotba jut, amely a szubjektív jóllét magasabb szintjét testesíti meg.

101

2. táblázat: Jóllét-növelő alkalmazkodási stratégiák a gazdasági válsághoz kapcsolódóan

Változó Alkalmazkodási stratégia Hatás a szubjektív jóllétre

Jövedelemcsökkenés A családi költségvetés racionálisabb kezelése

Pozitív (a családon belüli nagyobb összetartás és tudatosság révén) vagy semleges hatás

Jövedelemcsökkenés Váltás egészségesebb közlekedési módokra

Közvetetten pozitív hatás(A szubjektív jóllét egyéni értékelésének immateriális elemeitől függ: egészség, új lehetőségek, új életstílus értéke)

Jövedelemcsökkenés Kevesebb fogyasztás, a szükségleteken alapulva

Pozitív hatás a szubjektív jóllétre, az új értékeknek köszönhetően

Romló infrastruktúra az oktatásban

A családok intenzívebb bevonása az iskola életébe (programok szervezése, adományozás az iskolai alapítvány számára, stb.)

Pozitív hatás a közösségi érzésre, a bevonódáshoz kötődő jóllétre

A válság előre látható hatásai Felkészülés a jövedelemcsökkenésre

Pozitív hatás a szubjektív jóllétre, amennyiben önkéntes fogyasztás-csökkentésként éli meg az egyén

3.4. A társadalmi innováció lehetőségei

A nyolc fókuszcsoport egyike olyan agilis, szorgalmas, tudatos, nagyrészt fiatal fel-nőttekből állt, akik igen kreatívnak mutatkoztak abban a tekintetben, hogy pozitív, a szubjektív jóllétet növelő alkalmazkodási válaszokat adtak a gazdasági válság közvet-len hatásaira. Alkalmazkodási stratégiáik egy része társadalmi innovációk forrása lehet. A változásra való nyitottságuk, amely nagyfokú rugalmasságban is tükröződik, a társa-dalmi innovációk egyik lényeges feltétele. A költségtakarékossági szokások drasztikus megváltoztatásának képessége egészes más életstílusok kialakítása felé mutat. A teljes életmódváltásra való hajlandóság – pl. a városból vidékre való (vagy éppen fordított irányú) költözés – rendszerszintű változásokat tud indukálni. A szabadidő-eltöltés kollaboratív módozatai – például közös nyaralás barátokkal, baráti családokkal – szin-tén a társadalmi innovációs folyamatok részévé válhat.

4. Következtetések, implikációk

A tanulmány egyik célja az volt, hogy módszertani szempontból és társadalompo-litikai téren kiindulópontként szolgáljon további jövőbeli kutatások számára, amelyek a fenntartható fogyasztói magatartás feltételrendszerének kialakítására és az ezzel járó társadalmi változások vizsgálatára irányulnak. A gazdasági válság által az egyének szintjén kiváltott reakciók kvalitatív kutatása során azt tapasztaltuk, hogy az embe-

102

rek meglehetősen innovatívak tudnak lenni, ha a jövedelemcsökkenéshez kénytele-nek alkalmazkodni, ugyanakkor könnyen kerülnek destruktív, negatív visszacsatolási folyamatokba, ha bizonytalanság vagy munkanélküliség sújtja őket. Reziliens egyéni alkalmazkodási stratégiákat leginkább a (nyári/téli) szabadság és a szabadidő eltöltése, a mobilitás, valamint az étkezési szokások területén találtunk.

A kutatásban részt vett személyekre jellemző, hogy szubjektív jóllétük korábbi szint-jét a következő esetekben voltak képesek visszaállítani.

(a) Elfogadták a tényt, hogy csökkent a jövedelmük. A jövedelemcsökkenés erős negatív hatással jár a szubjektív jóllétre nézve rövidtávon, de nem feltétlenül van hosz-szú távú hatása, ami tulajdonképpen egyfajta fordított Easterlin-paradoxon.

(b) A megváltozott helyzethez illő, új fogyasztói szokásokat kezdtek el alkalmazni. Ily módon, a változtatás szükségességének elfogadása és az életmód, a magatartás ennek folyományaként történő megváltoztatása kulcsfontosságú tényezőkként jelentek meg a szubjektív jóllét megfelelő szintjének fenntartásában.

(c) A szokások megváltoztatása könnyebben ment, ha a szomszédok, barátok, csa-ládtagok a válság hatásaival hasonlóképpen szembesültek és ugyancsak „rákénysze-rültek” szokásaik, magatartásuk megváltoztatására. A szünidő barátokkal való eltöltése például könnyebbnek bizonyult és a szubjektív jóllétre is pozitívabb hatással volt, mintha egyedül kellett volna cselekedni.

(d) Növekedett a változtatásra való hajlandóság. Maga a változtatás olykor fon-tosabb volt, mint annak iránya. Bizonyos emberek vidékről beköltöztek a városba, új munkalehetőség reményében, míg mások a városból költöztek ki vidékre, egy kevésbé stresszes élet reményében. Az emberek egy része elkezdett növelni a megtakarításait, miután elvesztette bizalmát a társadalombiztosítási és egészségügyi rendszerben. Mások éppen ellenkezőleg: növelni kezdték kiadásaikat, abból a megfontolásból, hogy még azelőtt igyekezzenek élvezni a fogyasztás adta lehetőségeket, mielőtt egy gazda-sági apokalipszis bekövetkezik. A változtatásra való hajlandóság és annak aktív megva-lósítása önmagában is a szubjektív jóllétet növelő tényezőnek bizonyult. A válságnak ez a jellegzetes hatása a társadalmi innovációk felé is új kapukat nyithat.

Ugyanakkor, olyan tényezőkkel is találkoztunk, amelyek csökkentették az egyén esélyét szubjektív jólléte korábbi szintjének visszaállítására.

(a) Míg az emberek a kutatásban részt vevők szerint a jövedelemszint mérsékelt csökkenéséhez képesek voltak reziliens módon alkalmazkodni, ugyanerre nem voltak képesek abban az esetben, amikor a válság hatása a stressz és a bizonytalanság szintjé-nek növekedésében jelentkezett. Ezekkel a hatásokkal szembesülve az emberek gyak-rabban kerültek destruktív folyamatok ciklusaiba, negatív ön-megerősítő köreibe.

(b) Az emberek egy része a jövedelemcsökkenésre hosszabb munkaidő, túlmunka vállalásával reagált. Ők mind rövidtávon, mind középtávon a szubjektív jóllét szint-jének csökkenését érzékelték, hiába voltak esetleg képesek visszaállítani jövedelmük korábbi szintjét.

Az életmódváltás és az alacsonyabb jövedelemszinthez való alkalmazkodás sike-resebb szubjektív jóllét-fenntartó stratégiának bizonyult, mint a túlmunka vállalása. Ugyanez igaz a változás előmozdítójaként, ügynökeként való viselkedésre, szemben azzal a magatartással, amikor passzívan várjuk a körülmények kedvezőbb alakulását.

103

Kvalitatív módszertanra épülő kutatásunkban a rendszertérképezés egy módosított verzióját alkalmaztuk, amely lehetőséget nyújtott a módszertan bizonyos korlátainak kiküszöbölésére. Abból indultunk ki, hogy bár a rendszertérképezés képes az adott probléma dinamikájának feltárására és megmagyarázására, nem képes ugyanakkor kielégítő módon bemutatni a kutatásban résztvevőktől származó, a problémákon túl-mutató, azok „ördögi köréből” kivezető megoldási alternatívákat. A kutatásban ezért olyan reziliens új ok-okozati folyamatokat, hurkokat kerestünk, amelyek a résztvevők-nek a gazdasági válság folyományaként jelentkező kényszerű hatásokra adott reakció-jaként alakultak ki és a fogyasztói szokások, valamint az életmód megváltoztatásában tükröződtek. A közlekedésre, mobilitásra rendelkezésre álló költségvetés csökkenése a résztvevők egy részét autójuk korlátozottabb használatára kényszerítette, ami rövidtá-von szubjektív jóllétük csökkenésével járt. Közülük néhányan ugyanakkor felfedezték, milyen módon kombinálhatók a sport-, és fitnesz-tevékenységek a mobilitással, amikor a mobilitás olcsó formáira – pl. a kerékpározásra vagy gyaloglásra – váltottak. Ez utóbbi válaszadók arról számoltak be, hogy szubjektív jóllétük hosszabb távon nem változott.

A módszertannal kapcsolatosan arra a megfigyelésre jutottunk, hogy bizonyos destruktív hurkok – amelyek öngerjesztő, ön-megerősítő folyamatokká válva negatív kimenetellel járnak a szubjektív jóllétre nézve – meglehetősen merevek, nehezen felszá-molhatók. Az ezeket jellemző negatív folyamatok olyan gyorsan visszafordíthatatlanná válhatnak, hogy a folyamat elindulását kiváltó okok megszüntetésére irányuló belső törekvések nem tudják megoldani a problémát – az ok-okozati hurok nem működik az ellenkező irányban. Ennek következtében új hurkok létrehozása vagy a rendszerbe való külső beavatkozás válhat szükségessé. A kutatás megmutatta, hogy a PSM általunk alkalmazott formája ilyen összetett rendszerek közös megalkotására és a kapcsolódó alkalmazkodási stratégiák megismerésére jól használható.

A konstruktív ok-okozati hurkok és azok az intézkedések, amelyek képesek meg-törni, felszámolni a destruktív hurkokat, társadalmi innovációk vagy azok kiinduló-pontjai lehetnek. A társadalmi innovációkat előtérbe helyező fogyasztói politikának érdemes a kvalitatív kutatás segítségével azonosítható, létező alkalmazkodási straté-giákra építeni.

5. Irodalomjegyzék

AYTAÇ I. A., Rankin B. H., İbikoğlu A. (2014): The Social Impact of the 2008 Global Economic Crisis on Neighborhoods, Households, and Individuals in Turkey. Social Indicators Research, 2014.1, 1–19

BIGGS R., Blenckne, T., Folke C., Gordon L., Norström A., Nyström M., Peterson G. (2011): Regime shifts, in: Hastings A., Gross L. (eds): Soourcebook in Theoretical Ecology. Berkeley, University of California Press, 609–617

CSUTORA M. (2012): One More Awareness Gap? The Behaviour-Impact Gap Problem. Journal of Consumer Policy Volume 35, Issue 1, 145–163

EASTERLIN R.A. (2001): Income and happiness: towards a unified theory. The Economic Journal, Volume 111, 465–484

104

EUROPEAN COMMISSION (2014): Social innovation – A decade of changes, Luxem-bourg: Publications Office of the European Union, http://espas.eu/orbis/sites/default/files/ generated/document/en/social_innovation_decade_of_changes.pdf

EVANS D. (2011): Thrifty, green or frugal: Reflections on sustainable consumption in a changing economic climate. Geoforum. Volume 42, Issue 5, 550–557

GATERSLEBEN B. (2001): Sustainable household consumption and quality of life: the acceptability of sustainable consumption patterns and consumer policy strategies, Journal of Environment and Pollution, Vol. 15, Issue 2, 200–216

GIGERENZER G., and Selten R. eds. (2002): Bounded rationality: The adaptive toolbox. Mit Press, 2002

HAMPSON D. P., McGoldrick P. J. (2013): A typology of adaptive shopping patterns in recession. Journal of business research. Volume 66, Issue 7, July 2013, 831–838

HOFSTETTER P., Madjar M. (2003): Linking change in happiness, time use, sustainable consumption and environmental impacts, An attempt to understand time-rebound effects, Final report, Zürich, March 17

HOLLING C. S. (1973): Resilience and stability of ecological systems, Annual Review of Ecology and Systematics, 4, 1–23

KASSER T. (2002) The High Price of Materialism, MIT Press, Cambridge, Mass.KASSER T., & Ryan R.M. (1996) Further examining the American dream: differential

correlates of intrinsic and extrinsic goals. Personality and Social Psychology Bulle-tin, Volume 22, 280–287

KSH (2014): Income and living conditions statistics, https://www.ksh.hu/income_and_living_ conditions

KUSLITS B. (2015): Reziliencia társadalmi és ökológiai rendszerekben, Alkalmazott pszichológia, 2015, 15, 1, 27–41 (Resilience in social and ecological systems, Applied Psychology – in Hungarian)

LEWIN, K. (1951): Field Theory in Social Science: Selected Theoretical Papers, edited by Cartwright, D., New York: Harper and Row

KIRALY G., Köves A., Pataki Gy., Kiss G. (2014): Rendszermodellezés és részvétel: egy magyar kísérlet tanulságai, Szociológiai Szemle, Volume 24, Issue 2, 90–115

MURRAY R., Caulier-Grice J., Mulgan G. (2010): The open book of social innovation, Social innovator series: ways to design, develop and grow social innovation, The Young Foundation

PETERSON C., Park N., Seligman M.E.P. (2005) Orientations to happiness and life satisfaction: the full life versus the empty life. Journal of Happiness Studies, Volume 6, 25–41

RIJAVEC M., Brdar I., Miljkovic D. (2006): Extrinsic vs. intrinsic life goals, psychological needs and life satisfaction. In Delle Fave A. (szerk.), Dimensions of well-being. Rese-arch and intervention, 91–104

RYAN R. M., Chirkov V. I., Little T. D., Sheldon K. M., Timoshima E., Deci E. L. (1999) The American dream in Russia: extrinsic aspirations and well-being in two cultures, Personality and Social Psychology Bulletin, Volume 25, 1509–1524

105

SEDLACKO A., Martinuzzi A., Røpke I., Videira N., Antunes P. (2014): Participatory systems mapping for sustainable consumption: Discussion of a method promoting systemic insights, Ecological economics, Volume 106, Issue10, 33–45

SELIGMAN M.E.P. (2002): Authentic Happiness. Using the New Positive Psychology to Realize your Potential for Lasting Fulfilment, New York: Free Press, A Division of Simon & Schuster, Inc.

SELIGMAN M. & Csíkszentmihályi M. (2000): Positive Psychology. An introduction, American Psychologist, Volume 55 , Issue 1, 5–14

STARBUCK W. H. (1963): Level of aspiration theory and economic behavior, Behavioral Science, Volume 8, Issue 2, 128–136

VEENHOVEN R. (2004): Sustainable consumption and happiness, Paper presented at the international workshop ’Driving forces and barriers to sustainable consumption’ University of Leeds, UK, March 5–6

ZSÓKA Á. (2011) Környezeti tudatosság jelenleg és cselekvési hajlandóság a jövőre nézve, in: Csutora M. (szerk.): Az ökológiai lábnyom ökonómiája, „Fenntartható fogyasztás, termelés és kommunikáció” c. projekt 1.7. alprojekt záró tanulmány kötete, a Norvég Alap támogatásával, AULA, Budapest, 54–76

106

MEKKORA AZ ELÉG NAGY A GAZDASÁGBÓL?

A HAGYOMÁNYOS GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS PARADIGMÁJÁNAK

FŐBB ALTERNATÍVÁI A FENNTARTHATÓ JÖVŐ SZEMPONTJÁBÓL

Kocsis Tamás és Harangozó Gábor

1. Bevezetés

A fenntartható fejlődés felé vezető úton sokféle nehézséggel szembesülhetünk. Úgy tűnik, hogy a fejlett országok a 2008-ban kezdődött pénzügyi válságot rövid távon

kiheverték, ám globális szinten és hosszú távon még mindig bizonytalan a hagyomá-nyos, növekedés alapú paradigma sorsa. A globális léptékű környezeti válságok hatásai kevésbé látványosak vagy közvetlenek (jóllehet egyre több az olyan rendkívüli időjá-rási esemény, mint a hurrikánok, az áradások vagy a hőségperiódusok, melyeket sokan még mindig nem állítanak ok-okozati kapcsolatba az éghajlat változással), ám ezek legalább annyira alapvetők és legalább annyira kellene érdekelje a kormányzatokat, a vállalatokat és a fogyasztókat mint egy gazdasági válság, hogy újragondolják a terme-lés és a fogyasztás mintázatait. Végül, de nem utolsó sorban, közvetlen összefüggésben a fenti két tényezővel, olyan társadalmi problémák is megoldásra várnak, mint pél-dául a számos országban növekvő jövedelem-egyenlőtlenség és a globális léptékben megjelenő migráció. Tudósok és gyakorló szakemberek egyaránt keresik a fenntartható jövőbe vezető utat, nekik szánjuk ezt a tanulmányt.

Kuhn (1962) szerint egy adott gondolati kereten (paradigmán) belül kialakuló vál-ságok nem oldhatók meg ugyanazon gondolkodási kereten belül. Ez egyben azt is jelenti, hogy a hagyományos, növekedésre épülő gazdaság problémáinak az orvoslá-sára új paradigmára van szükség. Sajnálatos módon a növekedés jelenlegi paradigmá-jában az ökológiai korlátokat rendszerint figyelmen kívül hagyják, a negatív externális költségeket a normál szabad piaci működés velejárójának tekintik, s még a jóllétet is egy szigorúan hasznosságelvű (utilitariánus) keretben értelmezik (Christopher, 1999), ezt kritizálja több szempontból is Kerekes (2014). Persze komoly erőfeszítéseket tesz a globális közösség e kihívások kezelésére, ám e kísérletek gyakran nem látnak túl a rendszer határain. Azon rendszerén, mely az anyagi növekedés előtérbe helyezésével és a természeti erőforrások túlhasználata révén e válságot előidézte (Szigeti és Tóth, 2015). Jól rámutat minderre Herman Daly búcsúbeszéde, melyet a Világbanktól való távozásakor tartott (Daly, 1994). Az általa is megjelölt probléma a gazdasági növekedés-sel kapcsolatban azóta is jelen van, elég csak a globálisan is jelentős intézmények friss

107

dokumentumait áttanulmányoznunk (UN, 2015, IMF, 2017). A gazdasági növekedés hagyományos paradigmája tehát még mindig erőteljesen átitatja a gazdasági rendsze-rek és a társadalom megreformálásáról szóló elgondolásokat.

Ennek megfelelően a következő kérdést kell feltennünk: Melyek a hagyományos, gazdasági növekedésen alapuló paradigma alternatívái, s miként segíthetné elő a politika az érvényesülésüket? Korábbi tanulmányok értékes áttekintéseket adtak a gazdasági növekedés paradigmáját bírálókról (Spash, 2015), leírták a nem-növeke-dést (degrowth) politikai szemszögből (Cosme et al., 2017, Weiss és Cattaneo, 2017), s magának a növekedésnek a fogalmát is körbejárták (van den Bergh, 2011). Továbbá Urhammer és Røpke (2013) áttekintette a hagyományos növekedésből fakadó vál-ságra reflektáló makroökonómiai narratívákat, míg Dryzek (1997) strukturálta és bemutatta, hogy a gazdaság és a társadalom miként viszonyul a környezeti és a bolygó szintű korlátokhoz. Mindezekhez képest e tanulmány (1) áttekinti a hagyomá-nyos gazdasági növekedés paradigmájának logikailag lehetséges alternatíváit, azaz a negatív növekedés, a zéró növekedés és a pozitív növekedés irányzatait; továbbá (2) bemutatja a három alternatíva előzetes szempontjait a társadalom három nagy érin-tett csoportja, azaz a politika, a vállalatok és a civil társadalom (közösségek) szem-pontjából.

E tanulmány célja, hogy a hagyományos növekedés paradigmáját és alternatíváit olyan szemüvegen keresztül láttassa, mely egyszerre tekint az ökológiai korlátokra és az „élhetőség”, életminőség témájára. Bár a tanulmány címében is szereplő retorikus kérdés, hogy „Mekkora az elég nagy a gazdaságból?”, nem válaszolható meg pontosan és tudományosan is konszenzusos alapon, a téma alkalmas arra, hogy e tanulmány vezérfonalaként szolgáljon. Úgy tűnik, hogy e kérdésre a hagyományos gazdasági növekedés paradigmájának összes áttekintett alternatívája rendelkezik valamiféle saját, gyakran ki nem mondott (implicit) válasszal. A vonatkozó szakirodalom felkutatásának módszertanáról és a kapott eredményekről bővebben lásd Harangozó és szerzőtársai munkáját (2018).

E tanulmány felépítése a következő. A második rész röviden áttekinti a fenti alterna-tív irányzatokat. A harmadik rész bemutatja, hogy ezek az alternatívák miként képzelik a fenntartható fejlődésbe való átmenetet (amikor a gazdaság végső soron nem terjeszke-dik túl a Föld eltartó képességén), végül pedig levonjuk következtetéseinket.

2. A hagyományos gazdasági növekedés alternatívái

2.1. Negatív növekedés

Az ide tartozó irányzatok képviselői egyetértenek abban, hogy a fenntarthatósági válság a (hagyományos) növekedésorientált gazdaságra vezethető vissza, illetve a megoldáshoz a gazdasági rendszer alapjainak újragondolására van szükség (Cosme et al., 2017). A negatív növekedés irányzatán belül kiemelten fontos a szubjektív jóllét növelése, ennek megvalósításához ugyanakkor szerinte a gazdasági növekedés kevéssé (vagy egyáltalán nem) fontos (Bilancini és D’Alessandro, 2012).

108

A negatív növekedést gyakran a nemnövekedéssel (degrowth) azonosítják, amely egy közismert, növekedéskritikus keretrendszer. A francia ‘décroissance’ kifejezés Nicholas Georgescu-Roegen román származású közgazdász nevéhez fűződik, aki esszéiben megpróbálta összekapcsolni az entrópia, az ökológia és a közgazdaságtan alapelveit (Georgescu-Roegen, 1971 és 1994). Ugyanakkor Georgescu-Roegen megköze-lítésében a fogalom inkább hanyatlást jelentett, ami eltér a nemnövekedés mai értelme-zésétől. A nemnövekedés irányzat alapjai a Római Klub eredeti, 1972-es jelentésében is tetten érhetők (Meadows et al., 2005), ahol a szerzők a globális erőforrás túlhasználatot, túllövést vizsgálták, illetve a gazdaság méretének az erőforrásokhoz való igazítását hangsúlyozták.

A nemnövekedés fogalmát ugyan az 1970-es évek óta használjuk, de a legutóbbi évtizedig nem normatív értelemben (Whitehead, 2013), illetve egészen a mai napig nincs általánosan elfogadott definíciója, amiben valószínűleg az is szerepet játszik, hogy különböző nyelvekben eltérő konnotációk kapcsolódnak hozzá.

A nemnövekedés egyik meghatározó gondolkodója, Latouche (2011) szerint a kon-cepció két fontos pilléren nyugszik: (i) a gazdaság mérete nem haladhatja meg a Föld eltartó képességét, (ii) a gazdaság célja az emberi jóllét és boldogság növelése, nem pedig az önmagáért való gazdagság elérése. Schneider és szerzőtársai (2011) szerint a „fenntartható nemnövekedés” nem más, mint a termelés és a fogyasztás méltányos visszafogása, amely az ökológiai szempontokat is figyelembe véve járulhat hozzá az emberi jóllét növeléséhez. A nemnövekedéshez némileg hasonló irányzat az önkéntes egyszerűség (Elgin-Mitchell, 1977, Etzioni, 2004, Schreurs, 2010) is, amely a fogyasztói társadalmat (de nem magát a fogyasztást) kritizálja és az egyszerűbb életstílusban látja a szubjektív jóllét növelésének egyik fő lehetőségét.

A negatív növekedéssel szemben megfogalmazható kritikai észrevétel, hogy túl „szigorú”, illetve utopisztikus (Urhammer és Røpke, 2013), illetve nem elég fókuszált (Videira et al., 2014).

2.2. Zéró növekedés

A zéró növekedés irányzat alaptétele, hogy a gazdaság és a társadalom anyag- és energia felhasználása nem haladhatja meg a Föld ökológiai eltartóképességét (Kerschner, 2010, O’Neill et al., 2010). Hasonlóan a negatív növekedés irányzathoz, a szakirodalom itt is gyakran megemlíti (pl. Layard, 2006), hogy ugyan az elmúlt évtizedekben világ-szerte (de legalábbis a gazdag országokban) jelentős gazdasági növekedés volt jellemző, a lakosság szubjektív jólléte mégsem nőtt. (A negatív és a zéró növekedés több tekin-tetben is hasonlóságot mutat. A különbség talán úgy fogható meg, hogy az ökológiai túllövés állapotában levő országok számára a negatív gazdasági növekedés elvezethet a zéró növekedés alapjául szolgáló egyensúlyi állapotba.) A zéró növekedés egyik emb-lematikus rendszere a megállapodott gazdaság (steady-state economics). Daly (1997) alapján a megállapodott gazdaságban a népesség (így a munkaerő) és a tőke nagysága állandó, nincsen növekedés és hanyatlás sem. Ugyan a gazdaság ideális mérete nincs lehatárolva (Daly, 1997, Craig, 2006), mindenképpen a Föld eltartóképességének hatá-rain belül kell maradnia.

109

Mill (1900) munkáját felhasználva Czech és Daly (2004) hangsúlyozzák, hogy az állandó, de legfeljebb kismértékben hullámzó nagyságú megállapodott gazdaság egyáltalán nem kulturális stagnálás, sőt, kifejezetten hasznos lehet a szubjektív jóllét növelése szempontjából. Hasonlóképpen, O’Neill és szerzőtársai (2010) kiemelik a hatékonysággal szemben az elegendőség (sufficiency) alapelvének jólléti előnyét.

A zéró növekedésen belül egy másik, de hasonló megközelítés a növekedés nélküli jólét (prosperity without growth), amely szintén nagy súlyt fektet a zéró növekedésű gazdaság pozitív társadalmi következményeinek hangsúlyozására (Jackson, 2009).

2.3. Pozitív növekedés

Az előző két irányzattal szemben, amelyek alapjaiban kritizálják a gazdasági növe-kedést, a pozitív növekedés támogatói szerint egy egyszerű logikai vonalat követve elérhető a teljes foglalkoztatottság, a társadalmi stabilitás és a jóllét (Urhammer és Røpke, 2013). E logikai vonal lépései: (1) a növekedésen alapuló gazdaság hiányos-ságainak felismerése, (2) a hibák orvoslása, mely nem érinti a növekedési paradigma alapjait, és (3) pozitív, ökológiai szempontból elfogadható növekedési pálya kialakítása. A pozitív növekedés megvalósítása szempontjából fontos a gazdasági növekedés és az erőforrás felhasználás szétválasztása (decoupling), leginkább az anyag- és az energia-hatékonyság javítása révén (UNEP, 2011, OECD, 2011).

Az egyik meghatározó, idetartozó gondolati rendszer a zöld növekedés, amely a fejlett országokban is pozitívan értékeli a további gazdasági növekedést, ha a növeke-déssel szemben felmerülő aggályokat megfelelően lehet kezelni (leginkább a hatékony-ságjavulás révén). 2008-ban, a pénzügyi válság kezdetének évében látott napvilágot a Zöld New Deal kezdeményezés (Green New Deal Group, 2008), amely a Roosevelt elnök által az 1930-as években életre hívott New Deal mintájára egy új, ezúttal az öko-hatékonyságra fókuszáló alternatívával kívánta helyettesíteni a válság sújtotta gazda-sági rendszert (Whitehead, 2013).

A zöld növekedés, illetve a zöld gazdaság koncepciója nagyrészt arra a feltétele-zésre épül, hogy a gazdasági növekedés és a negatív környezeti hatások szétválaszt-hatók egymástól (Hayden, 2015). Ugyan nyíltan nem jelenik meg a szövegben, de nagyjából ezt a megközelítést követik az ENSZ 2030-ra vonatkozó fenntarthatósági célkitűzései.

A pozitív növekedés népszerű, fájdalommentesnek tűnő alternatívát kínál a növeke-désen alapuló gazdaság hibáira, mivel egyrészt nem kérdőjelezi meg magának a növe-kedésnek az üdvösségét (Berg és Hukkinen, 2011), ugyanakkor viszonylag egyértelmű iránymutatást is ad a hibák kijavítására (Roe, 1994, Kerekes és Wetzker, 2007). Ennek megfelelően a pozitív növekedést inkább egyfajta ráncfelvarrásnak tekinthetjük, mint-sem alapvető paradigmaváltásnak.

A három, dióhéjban bemutatott irányzatban közös, hogy a gazdasági növekedés nem lehet öncél, önmagában nem elég a szubjektív jóllét növeléséhez. Magához a növe-kedéshez való viszonyuk, illetve az ebből levezethető javaslatok körében viszont jelen-tős az eltérés, ezt tekinti át a következő fejezet

110

3. Hogyan valósítható meg a fenntarthatósági átmenet? – Tanulságok a főbb érintettek számára

Alapvető kérdés, hogyan lehet elérni a három irányzat által felvázolt kívánatos jövőt, illetve hogyan segíthető elő az átmenet (Király, 2013). Ebben a fejezetben a társadalom három fő szektora (állami, magán és civil) mentén tekintjük át a lehetséges átmenet különböző vonatkozásait.

3.1. Az átmenet szakpolitikai vonatkozásai

Elvben az átmenet az állam szerepétől függően lehet felülről vezérelt vagy alulról épít-kező. Ezzel párhuzamosan történhet technológia-vezérelten (ahol a jobb, fejlettebb techno-lógia segíti elő a gazdaság fenntarthatóbbá válását) vagy kultúra-, illetve értékvezérelten (ahol az értékek és attitűdök segítik elő a változást, Csutora és Zsóka, 2016). További kérdés, mekkora szerepet kapnak a piaci erők az átmenetben (az erőforrások árain, vagy a fenntart-hatóbb termékek és szolgáltatások keresletén és kínálatán keresztül).

A negatív növekedés képviselői leginkább önkéntes és alulról felfelé építkező átme-netben gondolkodnak, illetve fontos szerepet szánnak a támogató értékeknek, ezt a folyamatot nevezi Martínez-Alier (2012) ’aktivista-vezérelt’-nek. Alexander (2013) sze-rint az alulról felfelé építkező mozgalmak (mint például a környezetvédők) jelentős hatással lehetnek a döntéshozókra, de a rendszerszintű eredményesség kérdéses.

A zéró növekedés szakirodalma inkább a kívánatos végső állapotra összpontosít az átmenet folyamata helyett, ez utóbbit nagyrészt felülről vezérelten képzeli (Daly, 1997). Vannak ugyan kedvező fejlemények, de a globális szintű megoldásoktól (például egy minden országot lefedő, kötelező jellegű szén-dioxid kibocsátás kereskedelmi rend-szertől) még nagyon messze állunk. Czech és Daly (2004) szerint bizonyos politikai rendszerek, mint például a szociáldemokrácia (Svédországban vagy Svájcban) nagyobb valószínűséggel támogathatja a sikeres átmenetet, ugyanakkor arra is hajlanak, hogy a nagy és gazdag országok (mint például az Egyesült Államok) vannak előnyben.

A pozitív növekedés támogatói kevésbé kritikusak a gazdasági növekedéssel szem-ben, a nyer-nyer megoldás ígérete révén nem véletlen, hogy politikai szinten is viszony-lag népszerű (az EU-ban, az Egyesült Államokban vagy Kínában). Meadowcroft (2013) szerint a környezetbarát és öko-hatékony technológiák jelentős mértékben elősegíthetik az átmenetet. Szintén a technológiai orientáció dominál a környezeti Kuznets-görbék logikájának átvételén keresztül is (pl. Dinda, 2004). A piaci mechanizmus is fontos lehet az innovációk támogatásában, de a pozitív növekedés elsősorban nem a szabad piaci logikára támaszkodik.

3.2. Az átmenet vállalati vonatkozásai

A negatív növekedés megvalósulása esetén is számos profitszerzési lehetőség kínál-kozik a vállalati szektor számára anélkül, hogy a termelés és a fogyasztás túlzott anyag- és energiafelhasználással járna. Ilyen területek lehetnek például a szórakozás vagy éppen a megosztáson alapuló gazdaság különböző területei (Murphy, 2013, Schneider

111

et al., 2011). Douthwaite (2012) szerint a helyi pénzek bevezetése is ösztönzőleg hathat a vállalati szférára, új üzleti modellek megjelenését tehetné szükségessé.

A foglalkoztatás területén kiemelendő, hogy a negatív növekedés irányzat a teljes foglalkoztatottságot tekinti üdvösnek, támogatja a rövidebb munkaidőt, sőt az alanyi jogon járó alapjövedelem sem áll távol tőle (Kallis et al., 2012, Schneider et al., 2011). Ebből következik, hogy a munka hatékonysága itt kevésbé központi kérdés, sőt, akár nagyobb szerepet kaphat az önkéntesség és az ’amatőr gazdaság’ is (Nørgård, 2013), a hatékonyságcsökkenés ugyanakkor kedvező hatással lehet az egyéni és társadalmi életminőségre.

A zéró növekedés irányzat szellemében a vállalatok mérete és száma változatlan maradhat, de az egyes ágazatok súlya a jelenlegitől jelentős mértékben eltérhet (Czech és Daly, 2004). Például az olajipar és a vegyipar szerepe csökkenhet, míg a megújuló energia felhasználás területén új vállalkozási lehetőségek jelenhetnek meg. Életképes bankszektorra továbbra is szükség lesz, beleértve a közösségi alapú és etikus bankolás további térnyerését (Korten, 2008, Speth, 2012), míg bizonyos pénzügyi termékek (pl. derivatívák) iránti kereslet csökkenhet.

A teljes foglalkoztatás a zéró növekedésű gazdaságok esetében is fontos kérdés, de itt az egyéni motivációk helyett inkább a fentről irányított rendszerek (például állami-lag támogatott és irányított munkahelyteremtés a „zöld” iparágakban) tűnnek domi-nánsnak (Czech és Daly, 2004).

A pozitív növekedésen alapuló gazdaságban a vállalkozásfejlesztési politika, némi-képp a korábbiakhoz hasonlóan, a zöld iparágakra fókuszál, illetve általánosságban is nagy hangsúlyt helyez az öko-hatékonyság javítására (Meadowcroft, 2013). A piaci mechanizmusok fontosak, de a jelentős állami szerepvállalás elengedhetetlen (lásd pl. Green New Deal Group, 2008). A munkahelyteremtési politika szintén a zöld ipar-ágakra koncentrál elsősorban, ehhez azonban jelentős állami szerepvállalásra van szük-ség (Downie et al., 2007).

3.3. Az átmenet civil társadalommal kapcsolatos vonatkozásai

Ahogyan a negatív növekedés eredményeként csökkenhetnek a jövedelmek és az anyagi fogyasztás, úgy lesz több a szabadidő egyéni és közösségi szinten is, ami javít-hatja az életminőséget (Murphy, 2013). Kallis et al. (2012) szerint a helyi gazdaság erő-södésével (helyi pénzek, közösségi tulajdonú gazdasági formák) párhuzamosan a helyi közösségen belüli kapcsolatok és így az életminőség javulása is várható.

A gazdasági outputon túlmenően a munkatevékenység önmagában is hozzájárul-hat a szubjektív jóllét növeléséhez, függetlenül attól, hogy fizetett tevékenységről vagy önkéntes munkáról van-e szó. Nierling (2012) szerint mivel a negatív növekedés irány-zat a (fizetett) munkaidő csökkentését tűzi ki célul, ez kiváló lehetőséget teremt a társa-dalom tagjai számára, hogy akár az önkéntességen keresztül találjanak élvezetesebb és kielégítőbb tevékenységeket saját maguk számára.

Craig (2006) szerint bármely közösség, amely az életminősége javítását fontosabb-nak tartja az anyagi fogyasztási szintjének további növelésénél, már megtette a leg-

112

fontosabb lépést a zéró növekedésű gazdaság irányába, melynek eredményeként a társadalmon belül a személyes kapcsolatok javulása várható (O’Neill et al., 2010).

A pozitív növekedést támogató szakpolitikák nem foglalkoznak közvetlenül a helyi közösségekkel, ugyanakkor a környezet állapotának remélt javulása hozzájárulhat az életminőség javulásához is (UN, 2015), jó példa lehet erre az okos város koncepció.

3.4. Hiányosságok, gyengeségek

A hagyományos gazdasági növekedés alternatívái meglehetősen ambiciózusok és sokat kínálnak, ám ugyanakkor jogos kritikák céltáblái is, különösen az előfeltevéseiket és az általuk javasolt átmenet megvalósíthatóságát illetően.

Az egyik jelentős gyakorlati nehézsége a negatív és a zéró növekedésnek az, hogy az átmenet nem túl népszerű válság idején, a munkanélküliségtől és az életszínvonal csökkenésétől való félelem a változást komolyan akadályozhatja (Kallis et al., 2012). Van den Bergh (2011) szerint mindig is léteztek alternatív életmódok, ám ezeket nem fogadta el a többség (már maga az „alternatív” definíció is erre utal). (Persze érdemes megjegyezni, hogy számos, ma már uralkodó mozgalmat vagy elképzelést eleinte jelen-téktelennek tartottak.)

Továbbá Sorman és Giampetro (2013) arra figyelmeztet, hogy egy ilyen fenntartha-tósági átmenetet alighanem csak rákényszeríteni lehet a társadalmakra. A fenti ok miatt vagy másért, de ilyesmi sohasem valósult meg önkéntesen vagy közösségi döntés alap-ján. Ráadásul az alternatívákkal kapcsolatos pontos ismeretek és a sikeres narratívák hiánya is akadályt képez. Trainer (2010) szerint az önkéntes átmenet egy negatív vagy zéró növekedésű gazdaságba rendkívül valószínűtlen, ha nincs erre elég gyakorlati pél-dánk. Alexander (2013) a strukturális nehézségekre is rámutat, így például nehéz lehet a kilépés egy gépjármű-alapú kultúrából, ha nincs elég biztonságos és könnyen elérhető kerékpárút.

Maslow alapszükséglet tézise (1954) alapján további komoly nehézség lehet, hogy a fogyasztás önkéntes csökkenése csak az anyagilag gazdag országokban lehet vonzó, ahol az alapszükségletek már kielégíttettek. Ekkor azonban mindez nem igazán tűnik az alacsony jövedelmű országok fenntarthatósági problémáinak megoldására megfe-lelő stratégiának.

A pozitív növekedés problémái ezekhez képest jelentősen eltérnek, mert ez az irány-zat megpróbálja fenntartani a növekedést, miközben a jóllét is növekszik és az ökológiai korlátokra is tekintettel van. Ez vonzó lehet minden mai, növekedési paradigmát követő ország számára. Ugyanakkor a pozitív (vagy zöld) növekedés nem tűnik úgy, mintha kellő súlyt fektetne a növekedés hátrányos hatásaira. Így például az öko-hatékonyság növekedéséből eredő hasznokat rendszerint máshol fektetik be, további növekedést és erőforráshasználatot okozva ezzel, melyet visszapattanó hatásként (rebound effect) ismerünk (Schneider et al., 2011).

A pozitív (zöld) növekedés és a fenntarthatóság közötti kapcsolat is rendkívül vita-tott (Gazheli et al., 2016, Antal van den Bergh, 2016). Spash (2015) egyenesen arra figyel-meztet, hogy a gazdasági növekedés bármiféle elismerése káros az erős fenntarthatóság szempontjából.

113

3.5. Összefoglalás: a hagyományos növekedési paradigma alternatívái

Az 1. táblázat összefoglalja és kiemeli az elemzésünk szempontjából legfontosabb vonatkozásait a vizsgált alternatív irányzatoknak, s mindezt párhuzamba is állítja a hagyományos, növekedésorientált növekedési paradigmával. A táblázat alapvetően csak az összehasonlítást szolgálja, s nem tekinthető valamiféle egységes „gazdasági világnézetnek”. Az 1. táblázat elkészítésekor nagyban támaszkodtunk Sahu-Nayak (1994), Samuelson–Nordhaus (2012), Princen (1997) és Friedman (1962) vonatkozó munkáira.

A negatív növekedés alulról építkező (bottom-up) megközelítése, illetve a zéró és a pozitív növekedés felülről lefelé (top-down) irányuló stratégiája egyaránt előre-mutató lehet. A gazdasági átmenet előmozdításában a politikai támogatás alapvető fontosságú, míg a piaci mechanizmusokra hagyatkozás egyre inkább alkalmatlannak tűnik az itt bemutatott alternatív irányzatok céljainak elérésére. Néhány gyakorlati tapasztalat arra utal, hogy bizonyos politikai eszközök előmozdíthatják az itt tárgyalt alternatívák megvalósulását, ám ezek az eszközök még nem elég átfogók. A táblázat természetesen jelentősen egyszerűsíti a valóságot, így az értelmezésekor kellő óvatos-sággal kell eljárni.

4. Következtetések

E tanulmány a fenntarthatósági válság leküzdésének lehetőségeit kereste. A hagyo-mányos, növekedésorientált gazdaság olyan alternatíváit kerestük, mely egyszerre vonzó és fenntartható (vagyis élhető és ökológiailag is elfogadható). Logikai alapon három lehetőség kínálkozik: a negatív, a zéró és a pozitív növekedés. Az alternatívákat a politikával, az üzleti élettel való kapcsolódás, illetve a fenntartható fejlődésre való átmenet lehetőségei alapján értékeltük, mintegy szembe állítva őket a hagyományos gazdasági növekedés paradigmájával.

A három irányzatot rendkívül messzire ható politikai eszköz-csomagok segítik, melyek a hagyományos növekedési pályáról való letérés érdekében eltérő részle-tekre összpontosítanak. A negatív növekedés képviselői felülről irányított, kulturális ösztönzőkkel támogatott politikákban; a jó (pozitív) növekedés szószólói inkább a felülről érkező és technológia-orientált megközelítésekben hisznek, míg a zéró növe-kedés nagyjából a fenti két pozíció között félúton helyezkedik el. Minden irányzatban közös ugyanakkor, hogy nem hisznek abban, hogy piaci alapon megvalósítható volna a fenntarthatósági átmenet.

Az alternatív nézetek – a hagyományos növekedési paradigma kritikáira adott válaszként – egyetértenek abban (különösen a negatív és a zéró növekedés), hogy az innovatív, különösen a „zöld” iparágakat kell megerősíteni és a gazdasági tevé-kenység új formáit kell támogatni (így a megosztáson alapú gazdaságot, a közösségi bázisú mezőgazdálkodást stb.). A vállalati tevékenységeknek meg kell haladniuk a profit motívum alapján történő gazdálkodást, és inkább a fenntarthatóságra, az ele-gendőségre (sufficiency) és a társadalmi változásra kellene támaszkodniuk. Az új

114

1. tá

bláz

at: A

hag

yom

ányo

s nö

veke

dési

par

adig

ma

és a

ltern

atív

ái (a

sze

rzők

öss

zeál

lítás

a)

Hag

yom

ányo

s nö

veke

dés

Pozi

tív n

övek

edés

Zéró

növ

eked

ésN

egat

ív n

övek

edés

Főbb jellemzők és elő-feltevések

• Hat

ékon

y er

ő for

rás-

hasz

nála

t• H

aszn

ossá

gelv

(u

tilita

riani

zmus

)• P

aret

o-op

timum

• Pia

ci m

echa

niz-

• mus

ok

• A n

övek

edés

-ala

pú g

azda

ság

hibá

i lek

üzdh

etők

• A jó

öko

lógi

ai fe

ltéte

lek

meg

léte

né

lkül

özhe

tetle

n a

jóllé

t mag

as

szin

tjéhe

z

• Lét

ezik

egy

oly

an g

azda

sági

m

éret

, am

ely

max

imal

izál

ja a

jó

lléte

t• A

gaz

dag

orsz

ágok

ban

a te

rme-

lés é

s a fo

gyas

ztás

ará

nyos

mér

-sé

klés

e nö

veli

a jó

lléte

t• E

gy á

lland

ó m

éret

ű ga

zdas

ág

tere

t eng

ed a

kul

turá

lis é

s az

etik

ai fe

jlődé

snek

• A g

azda

sági

tevé

keny

ség

végs

ő cé

lja a

z em

beri

jóllé

t növ

elés

e• A

term

elés

és a

fogy

aszt

ás a

rá-

nyos

mér

sékl

ése

növe

li a

jóllé

tet

• A g

azda

ságo

t és a

z em

beri

te-

véke

nysé

get a

Föl

d ök

ológ

iai

elta

rtók

épes

ségé

n be

lül k

ell

tart

ani

Politikai vonatkozások

• sza

bad

piac

• sza

bad

kere

sked

elem

• köl

tség

ek e

xter

naliz

álás

a (e

ltávo

lítás

és h

omál

yba

bur

kolá

s)

• Fől

eg fe

lülrő

l irá

nyíto

tt, te

chno

-ló

gia-

vezé

relt

átal

akul

ás• A

pia

ci e

rők

csak

rész

ben

alka

l-m

asak

arr

a, h

ogy

kellő

men

nyi-

ségű

“zö

ld m

unka

hely

et”

állít

-sa

nak

elő,

így

erőt

elje

s pol

itika

i be

avat

kozá

sra

is sz

üksé

g va

n• A

meg

fele

lő k

örny

ezet

polit

ika

kial

akítá

sa fo

ntos

felté

tele

a

beav

atko

zásn

ak• A

z ex

tern

ális

köl

tség

ek

inte

rnal

izál

ása

• Fők

ént f

elül

ről i

rány

ított,

rész

-be

n ku

lturá

lis v

álto

záso

k ré

vén

elér

t átm

enet

• Pol

itika

i tám

ogat

ásra

is sz

üksé

g va

n a

plan

etár

is k

orlá

toko

n be

-lü

li ga

zdas

ági n

yugv

ópon

t (se

lf-su

ffici

ency

) meg

való

sítá

sáho

z• N

agyo

bb, g

azda

gabb

gaz

dasá

-go

k ré

vén

érhe

tő e

l• A

z ex

tern

ális

köl

tség

ek n

em

pénz

beli

kife

jezé

se; a

z el

emzé

s a

jövő

gen

erác

iókr

a is

kite

rjed

• Fől

eg a

lulró

l épí

tkez

ő, k

ultu

rális

vá

ltozá

sok

és a

ktiv

istá

k ré

vén

elér

t átm

enet

• Pol

itika

i tám

ogat

ásra

van

szük

-sé

g né

hány

terü

lete

n: m

unka

idő-

csök

kent

és, “

zöld

mun

kahe

lyek

” lé

treh

ozás

a, a

szub

jekt

ív jó

llét

mut

atói

nak

kife

jlesz

tése

/alk

al-

maz

ása

• Az

exte

rnál

is k

ölts

égek

nem

pé

nzbe

li ki

feje

zése

; az

elem

zés a

jö

vő g

ener

áció

kra

is k

iterje

d

Vállalati vonatkozások

• A v

álla

lato

k pr

ofito

t kel

l te

rmel

jene

k• R

észv

énye

sekn

ek v

aló

fele

lőss

ég• F

izet

ett á

llás c

sak

a m

un-

kaké

pese

k sz

ámár

a• A

mun

ka né

lkü l

iség

term

é-sz

etes

rátá

ja

• Az

inno

vatív

, öko

haté

kony

és

körn

yeze

tbar

át te

chno

lógi

ákat

al

kalm

azó

válla

lato

k el

terje

dése

• A

mun

ka fő

leg

jöve

dele

m-fo

rrás

, de

több

a m

inős

égi m

unka

hely

a

körn

yeze

tbar

át ip

arág

akba

n• N

övel

hető

a fo

glal

kozt

atot

tság

, ill

etve

a te

ljes f

ogla

lkoz

tatá

s is

meg

való

síth

ató

• A v

álla

lato

k sz

áma

és n

agys

ága

álla

ndó

mar

ad• A

kör

nyez

ette

rhel

ő ip

arág

ak

(veg

yipa

r, ol

ajip

ar) v

issz

aszo

rul-

nak,

a k

örny

ezet

bará

t sze

ktor

ok

tere

t nye

rnek

• A m

unka

és a

szab

adid

ő kö

zötti

eg

yens

úly

alap

vető

• A v

álla

lato

k a

fenn

tart

ható

ságr

a is

ügy

elne

k, a

z el

egen

dősé

g (s

uffici

ency

) és a

társ

adal

mi v

ál-

tozá

s fon

tosa

bb a

pro

fitná

l

• Kis

ebb

hang

súly

a h

aték

ony-

ságo

n, n

agyo

bb m

ozgá

stér

az

’am

atőr

gaz

dasá

gnak

’ (pé

ldáu

l há

ztar

tási

mun

ka) é

s az

önké

ntes

sz

ekto

rnak

• A te

rmék

eket

inká

bb ja

vítju

k és

m

egőr

izzü

k, se

mm

int m

egte

r-m

eljü

k• A

vál

lala

tok

a fe

nnta

rtha

tósá

gra

is ü

gyel

nek,

az

eleg

endő

ség

(suffi

cien

cy) é

s a tá

rsad

alm

i vál

-to

zás f

onto

sabb

a p

rofit

nál

• A m

unka

idő

csök

kent

ése

telje

s fo

glal

kozt

atás

ra v

ezet

115

Hag

yom

ányo

s nö

veke

dés

Pozi

tív n

övek

edés

Zéró

növ

eked

ésN

egat

ív n

övek

edés

Közösségi vonatkozások

• Nin

cs k

özve

tlen

hang

súly

a

közö

sség

eken

• A n

em-fi

zete

tt m

unka

(a

mat

őr g

azda

ság)

jóré

szt

figye

lmen

kív

ül m

arad

• Nin

cs k

özve

tlen

hang

súly

a

közö

sség

eken

• Az

ökol

ógia

i fel

téte

lek

javí

tása

kö

zvet

ette

n a

közö

sség

éle

tmin

ő-sé

gét i

s jav

ítja

• A jö

vede

lem

nek

és a

z an

yagi

fogy

asz t

ásna

k a

csök

kent

ése

(rög

zíté

se)

hely

i és k

özös

ségb

e ág

yazo

ttabb

gaz

dasá

got h

ozha

t lét

re• A

gaz

dasá

gi a

ktiv

itás ú

j for

mái

felé

val

ó el

moz

dulá

s (m

egos

ztás

on

alap

uló

gazd

aság

, köz

össé

gi b

ázis

ú m

ezőg

azdá

lkod

ás st

b.) m

eger

ő-sí

ti a

hely

i köz

össé

gek

szöv

edék

ét• A

mun

ka jó

lléti

forr

ás, n

em cs

ak jö

vede

lem

-forr

ás• A

mun

káva

l kap

csol

atos

kev

eseb

b st

ress

z fo

ntos

abb,

min

t a m

aga-

sabb

jöve

dele

m

Hiányosságok, gyengeségek

• Az

ökol

ógia

i kor

láto

kat

figye

lmen

kív

ül h

agyj

a• A

neg

atív

ext

erná

lis k

ölt-

sége

ket fi

gyel

men

kív

ül

hagy

ja• A

jóllé

tet h

aszn

ossá

gala

pú

(util

itariá

nus)

ker

etbe

n fo

gja

föl

• A v

issz

apat

tanó

hat

ás (r

ebou

nd

effec

t) le

ront

ja a

z ök

ológ

iai e

red-

mén

yeke

t és t

ováb

bi ö

koló

giai

ha

táso

kat o

koz

• Kev

és m

egfe

lelő

gya

korla

ti pé

lda

• A g

azda

ság

optim

ális

mér

ete

a cé

l, de

ez

a m

éret

nin

cs k

onkr

é-ta

n m

egha

táro

zva

• Nag

y és

gaz

dag

gazd

aság

okra

al

kalm

azha

tó, á

m a

z or

szág

ok

több

sége

nem

ilye

n• K

evés

meg

fele

lő g

yako

rlati

péld

a

• Az

átm

enet

nem

nép

szer

ű, k

ü-lö

nöse

n vá

lság

idej

én, i

lletv

e a

szeg

énye

bb e

mbe

rek/

orsz

ágok

kö

rébe

n• F

élel

em a

mun

kané

lkül

iség

től é

s a

csök

kenő

éle

tszí

nvon

altó

l• A

töm

egtá

mog

atás

meg

szer

zésé

-re

csek

ély

az e

sély

, így

ala

cson

y po

litik

ai tá

mog

atot

tság

bár

mi-

lyen

dem

okra

tikus

rend

szer

ben

• Kev

és m

egfe

lelő

gya

korla

ti pé

lda

Az

1. tá

bláz

at fo

lyta

tása

116

gazdasági tevékenységek felé való ezen átmenet a helyi közösségek szövedékét is megerősíti. A ’munka’ ekkor már jóval többé válik jövedelemszerző tevékenységnél – a foglalkoztatottság szélesítése amúgy is minden sikeres átmenet nélkülözhetetlen tényezője.

Az alternatívák ugyanakkor persze számos sebből is véreznek, melyeket nyilván tovább kell vizsgálni. Az első a társadalmi tehetetlenség (inertia): a fogyasztók fog-lyai a fenntarthatatlan életformáknak, s meglehet, nem képesek (vagy nem is nagyon akarnak) ezen változtatni. A lakossági vélemények megszondázása olyan közvéleke-dést tükröz, melyet átitat a főáramú média és döntéshozatal (garbage in – garbage out). A második, hogy a zéró növekedés (és különösen a negatív növekedés) csak a gazdag országokban élő polgárok számára tűnik vonzó alternatívának, s így nem igazán használható a világ többi részén, míg a jó (vagy zöld) növekedés nem igazán néz szembe a visszapattanó hatással (rebound effect). Végül a fenntartható életstílus melletti növekvő szubjektív jóllétre vonatkozó széles körű gyakorlati példák hiánya is akadályozza az átmenetet. Ha e kihívásra nincs megfelelő politikai vagy demokra-tikus jellegű válasz és a hagyományos növekedési paradigma továbbra is uralkodó marad, akkor a megfelelő cselekvést valamilyen válság fogja kikényszeríteni. Terje-delmi okok miatt természetesen nem vizsgálhattuk az amúgy meglehetősen komplex alternatívák részleteit, azokat csak egy nagyon speciális, szűk szempontból tárgyal-hattuk.

„Mennyi az elég?” – kérdezte Alan Durning immár bő negyedszázada megjelent (1992) fontos könyvében, mely a fogyasztói társadalom problémáit vizsgálta. A kérdést, némi módosítással, érdemes most újra feltennünk egy még annál is gazdaság-orientál-tabb és még inkább politikai élű összefüggésben: „Mekkora az elég nagy a gazdaság-ból?” Akár a pozitív, akár a zéró vagy a negatív növekedés legyen is a legalkalmasabb út a fenntartható jövő elérésére, annyi bizonyos, hogy a hagyományos növekedési para-digmán a lehető leghamarabb jelentősen módosítani kellene.

5. Irodalomjegyzék

ALEXANDER S. 2013. Voluntary simplicity and the social reconstruction of law: degrowth from the grassroots up. Environmental Values, 22, 287–308.

ANTAL M, van den Bergh. 2016. Green growth and climate change: conceptual and empirical considerations. Climate Policy, 16(2), 165–177.

BERG A., Hukkinen JI., 2011. The paradox of growth critique: Narrative analysis of the Finnish sustainable consumption and production debate. Ecological Economics 72, 151–160.

BILANCINI E., D’Alessandro S. 2012. Long-run welfare under externalities in consumption, leisure, and production: a case for happy degrowth vs. unhappy growth. Ecological Economics 84, 194–205.

CHRISTOPHER JC. 1999. Situating Psychological Well-Being: Exploring the Cultural Roots of its Theory and Research, Journal of Counseling & Development 77, 141−152.

COSME et al. 2017. Assessing the degrowth discourse: A review and analysis of academic degrowth policy proposals, Journal of Cleaner Production 149, 321–334.

117

CRAIG PL. 2006. How a Steady State Economy Can Change Our Lives. Communities 133, 42–47.CZECH B, Daly HE. 2004. The steady state economy-what it is, entails, and connotes. Wildlife

Society Bulletin, 32(2), 598–605.CSUTORA M, Zsóka Á. 2016. Az értékvezérelt élet szerepe az ökológiai lábnyom csökkentésében,

Közgazdaság 11 (4), 49–63.DALY HE. 1994. “Farewell speech to the World Bank”. 14/01/1994 Online: http://www.

whirledbank.org/ourwords/daly.html (letöltve 28/10/2017)DALY HE. 1997. Beyond growth: the economics of sustainable development. Beacon, Boston, USADINDA S. 2004. Environmental Kuznets Curve Hypothesis: A Survey. Ecological Economics, 49(4),

431–455.DOUTHWAITE R. 2012. Degrowth and the supply of money in an energy-scarce world. Ecological

Economics 84, 187–193.DOWNIE M, Koestner R, Chua, SN. 2007. Political support for self-determination, wealth, and

national subjective well-being. Motivation and Emotion 31, 174–181.DRYZEK, JS. 1997. The Politics of the Earth, Environmental Discourses. 2nd edition, Oxford Univer-

sity Press, New York.DURNING, A., 1992. How Much Is Enough? The Consumer Society and the Future of the Earth. W. W.

Norton & CompanyELGIN D, Mitchell A. 1977. Voluntary Simplicity (3), The CoEvolution Quarterly, Summer, 4–19.ETZIONI A. 2004. The Post Affluent Society, Review of Social Economy, 62(3), 407–420.Friedman, M, 1996 / 1962. Kapitalizmus és szabadság. Akadémiai Kiadó, BudapestGAZHELI A, van den Bergh J, Antal M. 2016. How realistic is green growth?: Sectoral-level

carbon intensity versus productivity. Journal of Cleaner Production 129, 449–467.GEORGESCU-ROEGEN N. 1971. The entropy law and the economic process. Cambridge, MA, USA:

Harvard University Press.GEORGESCU-ROEGEN N. 1994. “La décroissance”, Introduction and translation by Grinevald,

Jacques, Rens, Ivo. Sang de la terre.GREEN New Deal Group. 2008. A Green New Deal. Joined-Up Policies to Solve the Triple Crunch of the

Credit Crisis, Climate Change and High Oil Prices. New Economics Foundation, London.HARANGOZÓ G., Csutora M., Kocsis T. 2018. How big is big enough?: Toward a sustainable

future by examining alternatives to the conventional economic growth paradigm. Sustainable Development 26 (2), 172–181.

HAYDEN A. 2015. Bhutan: blazing a trail to a postgrowth future? Or stepping on the treadmill of production? Journal of Environment & Development 24, 161–186.

IMF, 2017. Global Prospects and Policy Challenges. G-20 Finance Ministers and Central Bank Governors’ Meetings. Hamburg, Germany, July 7–8. 2017

JACKSON T. 2009. Prosperity without Growth: Economics for a Finite Planet. London, Earthscan.KALLIS G, Kerschner C. Martinez-Alier J. 2012. The economics of degrowth. Ecological Economics

84, 172–180.KERSCHNER C. 2010. Economic de-growth vs. steady-state economy. Journal of Cleaner Production

18, 544–551.KEREKES S. 2011. Happiness, environmental protection and market economy. Society and Economy

33 (1) 5–13.

118

KEREKES S., Wetzker K. 2007. Keletre tart a „társadalmilag felelős vállalat” koncepció. Harvard Business Manager 9 (4), 37–47.

KIRÁLY G. 2013. Útban a fenntarthatóság felé – Az átmenetmenedzsment megközelítése. Kovász 17, 3–28.

KORTEN DC. 2008. Agenda for a New Economy. BerrettKoehler, San Francisco, California.KUHN T. 1984 / 1962. A tudományos forradalmak szerkezete. Gondolat, BudapestLATOUCHE S. 2011. A nemnövekedés diszkrét bája. Savaria University Press, SzombathelyLAYARD R. 2007 / 2006. Boldogság. Fejezetek egy új tudományból. Lexecon, GyőrMARTÍNEZ-ALIER J. 2012. Environmental justice and economic degrowth: an alliance between

two movements. Capitalism Nature Socialism 23, 51–73.MASLOW, A., 1954. Motivation and Personality. Harper and Row, London.MEADOWCROFT J. 2013. Reaching the limits? Developed country engagement with sustainable

development in a challenging conjuncture. Environmental Planning C Governmental Policy 31, 988–1002.MEADOWS DH, Randers J, Meadows DL, 2005. A növekedés határai – Harminc év múltán. Kossuth

Kiadó, BudapestMURPHY M. 2013. Translating degrowth into contemporary policy challenges: a symbiotic social

transformation strategy. Irish Journal of Sociology 21, 76–89.NIERLING, L., 2012. “This is a bit of the good life”: recognition of unpaid work from the

perspective of degrowth. Ecological Economics 84, 240–246.NØRGÅRD, J. 2013. Happy degrowth through more amateur economy. Journal of Cleaner

Production 38, 61–70.OECD 2011. Towards green growth, OECD, Paris.O’NEILL D., Dietz R., Jones, N. 2010. Enough is Enough. Ideas for a Sustainable Economy in a

World of Finite Resources. The Report of the Steady State Economy Conference. Center for the Advancement of the Steady State Economy, Arlington, Virginia, USA.

PRINCEN T, 2003 / 1997. Az üzleti tevékenység homályba burkolása és elnyújtása – Amikor a költségek internalizálása nem elegendő. Kovász 7 (3–4), 5–39.

ROE E., 1994. Narrative Policy Analysis: Theory and Practice. Duke University Press, Durham.SAHU, NC, Nayak, B, 1994. Niche diversification in environmental/ecological economics.

Ecological Economics, 11(1), 9–19.SAMUELSON, PA, Nordhaus, WD, 2012. Közgazdaságtan. Akadémiai Kiadó, BudapestSCHNEIDER F, Martinez-Alier J, Kallis G. 2011. Sustainable degrowth. Journal of Industrial Ecology

15, 654–656.SCHREURS J. 2010. Living with less: Prospects for sustainability. Maastricht: Schrijen-Lippertz.Sorman, A.H., Giampietro, M., 2013. The energetic metabolism of societies and the degrowth

paradigm: analyzing biophysical constraints and realities. Journal of Cleaner Production 38, 80–93.

SPASH CL. 2015. The Future Post-Growth Society. Development and Change 46(2), 366–380.Speth JG. 2012. American passage: towards a new economy and a new politics. Ecological

Economics 84, 181–186.SZIGETI C., Tóth G. 2015. Csökkenthető-e a gazdasági növekedés környezeti ára? Polgári Szemle

11 (4–6), 472–489.TRAINER, T., 2010. Transition to a Sustainable and Just World. Envirobook, Canterbury, NSW.

119

UN 2015. Transforming our world: the 2030 Agenda for Sustainable Development; UN Sustainable Development Summit, New York.

UNEP 2011. Towards a green economy, Pathways to Sustainable Development and Poverty Eradication, UNEP, Nairobi.

URHAMMER E, Røpke I. 2013. Macroeconomic narratives in a world of crises: An analysis of stories about solving the system crisis. Ecological Economics 96, 62–70.

VAN DEN BERGH J. 2011. Environment versus growth — A criticism of “degrowth” and a plea for “a-growth”. Ecological Economics 70, 881–890.

VIDEIRA N., Schneider F., Sekulova F., Kallis G., 2014. Improving understanding on degrowth pathways: An exploratory study using collaborative causal models. Futures 55, 58–77.

WEISS M., Cattaneo C. 2017. Degrowth – Taking Stock and Reviewing an Emerging Academic Paradigm, Ecological Economics 137, 220–230.

WHITEHEAD M. 2013. Degrowth or regrowth? Environmental Values 22, 141–145.

120

FENNTARTHATÓSÁG MARKETINGES METSZETEI

Olsovszkyné Némedi Andrea, Böröndi-Fülöp Nikoletta, Sántosi Péter és Szente Viktória

A Bruntland-jelentés (1987) óta mindennapos hír a jelenlegi társadalmi-gazdasági rendszerek fenntarthatatlansága. Az elmúlt 30 évben a fenntarthatósággal kap-

csolatos gondolkodásban egyre gyakrabban és erőteljesebben jelent meg a lokalitás, a térbeli kisléptékűség, azaz a termelés és fogyasztás elválása csökkentésének fontossága (Prónay és Málovics, 2008).

Tekintve, hogy a probléma kialakulása sem ment egyik napról a másikra, úgy a megoldáshoz is időre van szükség – és vélhetően – véget nem érően. Tovább fokozza a helyzetet, hogy a fenntarthatóság biztosítására ma az élet minden területén egyre inkább szükség van, így tanszékünk kutatóinak érdeklődését sem kerülte el a témakör. Célunk minden esetben a lokális megoldások keresése és a jó gyakorlatok bemutatása volt, amelyek hozzájárulhatnak a helyi gazdaság fenntarthatóságához és fejlesztéséhez hosszútávon egyaránt.

Ebben a fejezetrészben az elmúlt években a Kaposvári Egyetem Marketing és Keres-kedelem Tanszéken készült fenntarthatósággal kapcsolatos marketingkutatásokat mutatjuk be. Két terület megjelenítése történik: a fenntartható élelmiszerfogyasztás, vala-mint a fenntartható oktatás.

1. Fenntartható élelmiszerfogyasztáshoz kapcsolódó kutatások

A témakör kifejtéséhez elsőként a fenntartható fogyasztás értelmezésünk szerinti meghatározását tartjuk fontosnak. A szakirodalom bőséges forrást tartalmaz (Pronay és Malovics, 2008, Vetőné Mózner, 2014), amelyek közül kutatásainkhoz legközelebb Princen (1999) szavai állnak. Megfogalmazása szerint fenntartható fogyasztásról akkor beszélhetünk, amikor a fogyasztás szintje és minősége épp megfelelő ahhoz, hogy a saját éle-tét támogató rendszereit egyensúlyban működtesse (azaz nem áll fenn sem a túl-, sem az alulfogyasztás esete), és amellyel kapcsolatban az egyéneknek és kollektíváknak van választásuk fogyasztási mintáikat illetően.

Különösen fontos a téma vizsgálta az élelmiszerfogyasztás tekintetében. Egyrészt ezt indokolja, hogy alapvető fiziológiai szükségletünk, másrészt pedig épp a fenntart-hatatlanság egyik fő kiváltója, a FAO (2009) szerint az egyik legnagyobb környezetter-heléssel járó fogyasztási terület.

Ennek megfelelően a fenntartható élelmiszer-fogyasztás több dimenziós jelenség, amelyben egyszerre jelenik meg a három pillér kiegészítve az egészségügyi szempont-

121

tal (1. ábra). Az ábráról kitűnik, hogy a fenntartható fogyasztásban kiemelt szerepe van a regionális/helyi és szezonális élelmiszereknek, de jelentős szerepet töltenek be a kör-nyezetkímélő termékek, valamint azok csomagolása is, amelyekről a következő fejezet-részekben bővebben szólunk.

1.1. A környezetbarát termékek vásárlása a fiatalok körében

A fenntartható fogyasztás érdekében tett lépéséket akkor tekinthetjük sikeresnek, ha az egyéneknél kialakul egy felelősségtudat a környezetük iránt, és ennek alapján cselekednek is. Ez a felelősségteljes viselkedés a környezeti hiányok egyensúlya felé vezető utat jelentheti.

Ottman (1998) szerint a környezettudatos fogyasztói magatartás eléréséhez három fázison mennek át az emberek:

yy A környezet iránti aggodalom magas, de az ezzel kapcsolatos aktivitások még elenyészők.

yy Az emberek egyre tájékozottabbá válnak a környezeti kérdésekkel kapcsola-tosan, és az aktivitásaik már meghaladják az aggodalmukat.

yy A környezet megóvásával kapcsolatos cselekedeteik szerves része lesz a minden-napi életüknek, meghatározza életstílusukat.

A környezettudatos fogyasztó fogalmát többen próbálták meghatározni. Kerekes és Kindler (1997) szerint ők előnyben részesítik a környezetbarát termékeket és min-dig megfontoltan döntenek. Vágási (2000) pedig úgy véli, olyan környezetvédők, akik másokat is próbálnak befolyásolni. Hofmeister-Tóth és Simon (2006) megfogalmazása szerint a környezettudatos vásárló a szükségleteit ugyanúgy kielégíti, de kevesebb kör-nyezetszennyezéssel jár a fogyasztása.

1. ábra: A fenntartható élelmiszerfogyasztás és táplálkozás modelljeForrás: Fürediné Kovács, 2007

122

A fogyasztói környezettudatosságot befolyásoló belső tényezőkről Schäfferné Dudás (2007) készített egy összegző modellt. A szerző úgy véli, a fogyasztót elsődlegesen az adott ország környezeti kultúrája befolyásolja (2. ábra).

A média, az oktatás, kutatás-fejlesztés, szabályozás, vállalatok, civil szervezetek, intézmények mind-mind közvetlen hatással vannak a fogyasztók hiedelmeire, ökoló-giai tudására, amelyek meghatározzák az attitűdöket. A modell előnye, hogy makro szinten is vizsgálja a befolyásoló tényezőket.

Böröndi-Fülöp (2012) felmérése szerint – amelynek során 800, általános- és középiskolás diákot kérdezett meg a Dél-Dunántúli régióban – a fiatalok többnyire egyetértenek azzal az állítással, hogy jobban oda kellene figyelni a környezetünkre. Az egyetértési vizsgálat során ötfokozatú skálán 4,29-es átlagot kapott erre a kér-désre. Ugyanezen felmérés eredménye szerint a „szelektíven gyűjtöm a szemetet” állítás átlaga ehhez képest jóval elmarad a várható értéktől, mindössze 2,63. Ez a két állítás a faktoranalízis során önálló faktort képezett a fiatalok egészséges életmódot befolyá-soló tényezői között. A klaszteranalízis eredményeként létrejött 7 csoport közül kettő esetében („Egészséges életmódot követő átlagosak” és az „Egészség- és környezettu-datos felnövekvők”), akik a vizsgált minta 35,6%-át teszik ki, az átlagosnál fontosabb volt ez a két tényező.

Egy későbbi felmérésben Lábodi, Bence és Böröndi-Fülöp (2016) azt vizsgálták, hogy a környezettudatosság mekkora szerepet játszik az élelmiszerek vásárlása során. Felmérésük fókuszában a környezetbarát csomagolású termékek, valamint a helyi- és ökotermékek szerepeltek. A megkérdezés során 300 fő került megkérdezésre, online kérdőíves módszerrel.

Az első kérdéscsoportban a környezetvédelem fontosságára, a cselekvési hajlandó-ságra és a környezetvédelemmel kapcsolatos információk mennyiségére kérdeztek rá. A kapott eredményeket a 3. ábra szemlélteti.

2. ábra: A fogyasztói környezettudatosságot befolyásoló tényezők modelljeForrás: Schäfferné Dudás, 2008, p. 10.

123

Eredményeik szerint a környezetvédelem fontossága elég magas, 4,6-os átlagot adtak a megkérdezettek egy 1-től 5-ig terjedő skálán, ami mellett a cselekvési hajlan-dóságuk jóval elmarad (3,69). Ennél is alacsonyabb átlagot kapott az arra vonatkozó kérdés, hogy mennyire érzik magukat informáltnak a környezetvédelmi témákban (3,49). Az eredmények közötti összefüggés vizsgálatok alapján arra feltételeztük, hogy a válaszadók többsége alulinformáltsága miatt nem tesz eleget azért, hogy megóvja a környezetét. Valószínűleg arról sincs elég információ a birtokukban, hogy milyen lépé-seket tehetnének a fenntarthatóságért.

Egy másik kérdés alapján a válaszadók 48%-ánál már előfordult, hogy utánanézett egy-egy termék előállítási folyamata mennyire környezetbarát, miközben 30%-ukat ez egyáltalán nem vagy csak nagyon ritkán érdekli.

A felmérés során kitértek arra is, hogy melyek a legfontosabb termékjellemzők vásárlás során a megkérdezettek szerint, ezt szemlélteti az 1. táblázat. Az értékelés ötfo-kozatú Likert-skálán történt (1 – egyáltalán nem fontos, 5 – nagyon fontos).

A vásárlás során legfontosabb termékjellemzőnek a megbízható minőséget vélték (4,35), majd ezt követi a szavatossági idő (4,03) és a kényelem, könnyű elérhetőség (3,69). A környezetbarát jelleget tekintve a legmagasabb átlagot a hazai termék (3,69) és a természetes alapanyagú termékek (3,62) kapták. A termékek bio jellege a vásárlási döntésnél a legkevésbé fontos (2,75) a megkérdezett válaszadók számára. Ezek között helyezkednek el a környezetbarát termék (3,38), és a környezetbarát csomagoló anyag (3,25), mint jellemzők, közepes átlaggal.

3. ábra: Környezetvédelemhez való viszonyForrás: Lábodi, Bence s Böröndi-Fülöp, 2016

124

1. táblázat: Legfontosabb termékjellemzők (N=300)

Termékjellemzők Átlag SzórásMegbízható minőség 4,35 0,823Szavatossági idő 4,03 1,098Kényelem, elérhetőség 3,69 0,953Hazai termék 3,69 1,134Természetes alapanyag 3,62 1,135Nagy méret, gazdaságosság 3,56 1,031Adalékanyagoktól mentes 3,53 1,158Környezetbarát termék 3,38 1,093Környezetbarát csomagolóanyag 3,25 1,130Esztétikus csomagolás 3,20 1,078Biotermék 2,75 1,174

Forrás: Lábodi, Bence és Böröndi-Fülöp, 2016

A környezetbarát termékeket, ide értve az ökoélelmiszereket, a helyi termékeket, a visszaváltható csomagolású, újrahasznosítható csomagolású és csomagolás nélküli termékeket is, a válaszadók jellemzően havonta vásárolnak. Bioélelmiszert a meg-kérdezettek 20%-a sosem vásárol, napi szinten pedig a 300 emberből csupán 2 teszi a kosarába. A válaszadók negyede vásárol havonta helyi terméket, és csak 4% adta azt a választ, hogy soha nem vásárolják. A havi vásárlások között a legmagasabb értéket a visszaválható csomagolású termékek kapták.

A következő blokkban a válaszadók környezetvédelmi ismereteinek és környezettu-datos fogyasztásának felmérését végezték el. A 2. táblázatban látható, hogy a megkér-dezettek a környezetterheléssel kapcsolatos állításokkal mennyire értettek egyet.

2. táblázat: Környezetterheléssel kapcsolatos állításokkal való egyetértés

Állítások Átlag SzórásA helyi termékek fogyasztása csökkenti a szállítás során keletkező környezetszennyezést. 4,09 1,075

Az élelmiszerhulladék szennyezi a környezetet. 4,05 1,220Napjaink fogyasztási trendjei veszélyeztetik az ökoszisztémát. 3,99 1,028A bioélelmiszerek előnye, hogy nem tartalmaznak szintetikus szermaradványokat. 3,75 1,088

Számos környezeti probléma a háztartások élelmiszer-fogyasztási szokásaira vezethetők vissza. 3,56 1,100

A biogazdálkodás a leginkább fenntartható gazdálkodási stratégia. 3,38 1,068


A válaszadók leginkább azzal értettek egyet, hogy a helyi termékek fogyasztása csökkenti a szállítás során keletkező környezetszennyezést (4,09). Az élelmiszerhulla-

125

dék környezetterhelő hatása is viszonylag magas, 4,05-ös átlagot kapott. Majd szorosan ezt követően hasonlóan magas átlagot kapott, az az állítás, hogy napjaink fogyasztási trendjei veszélyeztetik az ökoszisztémát (3,99). A válaszok alapján látható, hogy a meg-kérdezettek nincsenek meggyőződve arról teljes mértékben, hogy a bioélelmiszerek nem tartalmaznak szintetikus anyagokat (3,75). 3,56-os, jó közepes átlagot adtak arra, hogy a háztartások fogyasztási szokásai nagymértékben hozzájárulnak a környezetter-heléshez.

A 3. táblázatban látható, hogy az egyes, környezettudatos élelmiszervásárlással kap-csolatos állításokat, hogy értékelték a válaszadók.

3. táblázat: Környezettudatos élelmiszervásárlással, élelmiszerfogyasztással kapcsolatos állítások véleményezése

Állítások Átlag SzórásIgyekszem szezonális zöldségeket és gyümölcsöket vásárolni. 4,08 0,971Mindig viszek magammal saját bevásárlótáskát/kosarat/szatyrot. 3,90 1,224

Igyekszem takarékosan bánni az élelmiszerrel. 3,86 1,046Ha zöldséget, gyümölcsöt vásárolok, mindig nejlonzacskóba teszem. 3,39 1,365

Többet szeretnék tájékozódni a környezettudatos táplálkozásról. 3,36 1,056Felelősnek érzem magam a környezetem iránt. 3,34 1,207Mindig megnézem, hogy az adott termék milyen összetevőket tartalmaz. 3,24 1,139

Elsősorban az alapján döntök, hogy az élelmiszer gyorsan, könnyen elkészíthető legyen. 3,23 1,066

Vásárolok csomagolás nélkül termékeket. 3,12 1,289Igyekszem újrahasznosítható csomagolású terméket vásárolni. 3,11 1,081A kialakult fogyasztási szokásaimon nehezen tudok változtatni. 3,09 1,147Odafigyelek arra, hogy környezetbarát terméket vásároljak. 3,03 1,045Vásárolok bioélelmiszert. 2,67 1,252Nem tudom, hol lehet környezetbarát élelmiszereket vásárolni. 2,35 1,154


A válaszadóknak többnyire fontos, hogy szezonális zöldségeket és gyümölcsöket vásároljanak (4,08), visznek magukkal saját bevásárlótáskát (3,90), illetve takarékoskod-nak az élelmiszerrel (3,86). Mindhárom állítást összevetették azzal a kijelentéssel, hogy mennyire érzik magukat felelősnek a környezetük iránt. Az állítások között nem volt szignifikáns kapcsolat, ami arra enged következtetni, hogy ezekkel az állításokkal való-színűleg inkább anyagi okokból értenek egyet, mintsem meggyőződésből. A környezet-tudatos táplálkozásról a többség nem különösebben szeretne tájékozottabb lenni, egy viszonylag közepes átlagot adtak erre (3,36), amely jelzi egyrészt, hogy nincs elegendő inger a cselekvéshez, másrészt felelősségérzet sem. A környezet iránt felelősségre egy semleges, 3,34-es átlagot adtak a megkérdezettek, amiből az látszik, hogy nem igazán

126

akartak állást foglalni ebben, inkább kihúzták magukat a kérdés alól. A környezetbarát termékek (3,03) és a bioélelmiszerek (2,67) vásárlása a legkevésbé jellemző a vizsgált csoportra. Ezen eredmények is alátámasztják, hogy bár érzékelik és tisztában vannak a fogyasztók a környezetvédelem és a tudatos fogyasztás fontosságával, azonban a cse-lekvési hajlandóság jóval elmarad ettől a szinttől.

1.2. Helyi élelmiszerek termelése és fogyasztása

Ebben a fejezetrészben a helyi élelmiszerek fogyasztásának aktuális kutatási ered-ményeit mutatjuk be.

Vörös (2010) megfogalmazása szerint „a helyi élelmiszerellátó rendszer fogalmán olyan egyedi, egy adott régióban földrajzilag is körülhatárolható, gazdasági-társadalmi formációt illetve ökoszisztémát értünk, amely speciális természeti (talaj és éghajlati stb.) adottságokkal, mikroorganizmusokkal, növény- és állatfajtákkal, valamint emberi, tech-nikai erőforrásokkal és infrastruktúrával jellemezhető.” A rendszer működésének alapja a térségben élő élelmiszertermelők és fogyasztók közvetlen kommunikációja. A helyi élelmiszerrendszer által érintett településeken és térségekben közvetlen és intenzív kom-munikáció alakul ki a helyi termelők és fogyasztók között, akik egyre növekvő számban preferálják a helyi friss és egészséges élelmiszertermékek, hagyományos termékek vásár-lását és fogyasztását. Ezek az élelmiszerrendszerek számos előnnyel szolgálhatnak a helyi gazdaság, a társadalom részére, a legfontosabbakat kiemelve: helybeli gazda a lehető leg-több hasznot termel; anyagi erőforrások a helyi közösségen belül maradnak; helyi munka-lehetőség teremtése; egészségesebb élelmiszer (Vadovics és Hayes, 2007, p. 117).

A helyi élelmiszerrendszerek tárgyának, vagyis termékének nevezzük a helyi ter-mékeket. Ezen termékek jellemzőjük alapján egyértelműen megkülönböztethetőek: kis mennyiségben és közvetlen értékesítéssel jutnak el a fogyasztókhoz; jellemzően kis- és mikrovállalkozások termelik meg; helyben készül és 51%-ban helyi hozzáadott értéket képvisel; 40–50 km-en belül értékesítik a termelési helyhez képest.

Persze az előbbi megállapítás a hazai szakirodalomra alapozva határozta meg a távolságot, míg más külföldi kutatásokban a fogyasztók más-más távolságokat tudnak be a helyi élelmiszereknek. Így az USA-ban a fogyasztók 38%-a szerint a helyi élelmi-szer 40 km-en belülről származik, 28%-uk 160 km-nél húzta meg a határt, miközben 26% szerint az adott állam, 7% szerint pedig tágabb értelemben vett régió az irányadó (Pirog és Rasmussen, 2008, p. 27).

Helyi termékeket tekintve az általános kiskereskedelmi értékesítési mód nem azo-nosítható hatékonynak, így aztán el kell gondolkodnunk egy másfajta értékesítési mód gyakorlatán. Ilyenek a közösség által támogatott mezőgazdasági rendszerek, ame-lyekhez felsorolhatunk már hazánkban is megtalálható módszereket, mint például az előfizetéses és a doboz-rendszer, de jó alternatíva lehet a termelői piac is. Viszont a határvonalakon túl tekintve létezik még más módszer is, ilyen a Food Hub (USA). Ez az üzleti forma leginkább arra törekszik, hogy a szociális kapcsolatokat építsen, minthogy gazdasági profitra törekedjen mindenáron (Matson, Sullivans and Cook, 2013, p. 13 ). Tulajdonképpen egy közösségi raktárépületről beszélünk, amely egybegyűjti a helyi termelők termékeit és azokat értékesíti helyi kereskedelmi egységeknek, éttermeknek,

127

fogyasztóknak. Sok Food Hub inkább megszeretteti az emberekkel a helyi termékeket és sikerül kialakítaniuk a vásárlók fejében a lojalitást. Amerikában már kiforrott üzleti eszköznek számít és nagy sikernek örvend a farmerek és fogyasztók körében. A modell hazai adaptálása még folyamatban van.

Ehhez kapcsolódóan Sántosi (2017) készített felmérést on-line kitölthető kérdőívek segítségével a helyi élelmiszerek, különösen a húsok és húskészítmények fogyasztói megítéléséről, valamint az alternatív értékesítési módok hazai adaptációjának fogadó-készségéről.

Elsőként a helyi élelmiszerekhez kapcsolódó állításokkal kapcsolatos fogyasztói véleményeket mutatjuk be (4. táblázat).

4. táblázat: A helyi termék vásárlás megítélésével kapcsolatos állítások, N=289

Állítások Átlag SzórásA helyi termékek vásárlásával a helyi gazdaságot élénkítem. 4,20 0,88Hústermékek fogyasztása fontos a mindennapokban. 4,09 1,05Szívesen ismernék meg a jövőben olyan embereket, akik helyi termékeket állítanak elő. 3,82 1,01

Régen könnyebb volt helyi termékekhez jutni. 3,76 1,04Jobban bízok (minőség) a helyi húsfeldolgozók termékeiben. 3,74 0,99Szeretem, ha egy helyen sok mindent elintézhetek, ahol akár kikapcsolódásra is van lehetőség. 3,74 1,12

Helyi terméket vásárolni időigényesebb, mint bevásárolni egy szupermarketben, vagy diszkontban. 3,64 1,15

Fontos számomra, hogy az élelmiszer ne tegyen meg túl nagy utat az asztalig (szállítási távolság rövid legyen). 3,49 0,99

Mindent megteszek azért, hogy óvjam a környezetet. 3,48 1,00Úgy érzem, jól gazdálkodom az időmmel, van időm megfontolt döntéseket hozni. 3,44 1,02

Szívesen fizetek többet a helyi hústermékekért. 3,33 1,12Nagyon nehéznek tartom a helyi termékek beszerzését. 3,24 1,01Szívesen vásárolok nagy áruházláncokban hústerméket. 2,94 1,22Inkább az alacsony árfekvésű termékeket vásárolom. 2,93 1,14Inkább választok előre becsomagolt húst, mintsem az eladó csomagolja be. 2,30 1,04

Forrás: Sántosi, 2017, p. 40.

A 4. táblázatból egyértelműen kiderül, hogy a válaszadóknak fontos a lakóhelyük fenntarthatósága, hiszen a legnagyobb mértékben értettek egyet azzal az állítással, hogy helyi termékek vásárlásával a helyi gazdaságot élénkítik. Emellett a húsfogyasz-tás fontos számukra, viszont nem szeretik azokat nagy áruházláncokban megvásárolni, sőt, bizalmukat nem erősítik az előre becsomagolt termékek sem, igaz, azokat nem fel-tétlenül környezetvédelmi szempontból utasítják el.

A következő táblázatban (5. táblázat) mutatjuk be, hogy melyek azok a tényezők, amelyek segíthetik a fogyasztókat abban, hogy helyi termékeket vásároljanak.

128

5. táblázat: Helyi termékek vásárlását ösztönző tényezők, %, N=289

Tényezők Nem Talán IgenTermékek frissessége 2,77 13,15 84,08Könnyű megközelíthetőség (vásárlási hely) 3,46 25,61 70,93Több helyi termék egy helyen (FoodHub) 4,15 26,64 69,20Magasabb minőségű termékek 4,50 26,64 68,86Közel legyen a lakóhelyemhez/munkahelyemhez 6,23 28,37 65,40Több információ a termékekről/termelőkről 5,19 33,22 61,59Személyes kapcsolat a termelővel 15,22 38,75 46,02Város zsúfoltságétól távol van (nyugodt légkör) 39,79 40,14 20,07Egyéb 47,06 42,21 10,73


Megkérdezettek számára egyértelműen a termékek frissessége a befolyásoló, ha helyi termékekről van szó. Mellette 5 tényező van még 60% feletti igen válasszal, ezek között több az elvárt kényelemre utal, valamint a termékek megbízhatóságát elősegítő tényezőkre. Bár a Food Hub rendszere még ismeretlen a megkérdezett fogyasztók köré-ben (természetesen előzőleg fogalmi magyarázat útján megismerhették a koncepciót), azt a helyi termékek népszerűsítésére, értékesítésére megfelelőnek találják.

A következő kérdésben állításokat tettünk fel a lehetséges helyi termékek értékesí-tési helyére vonatkozóan. Az eredményeket a 6. táblázat tartalmazza.

6. táblázat: Közösségi értékesítési fajták jellemzőinek értékelése

Jellemzők Átlag SzórásEgy helyen tudom beszerezni a számomra legmegfelelőbb termelőktől a terméket. 4,02 1,04

Egy nagy üzletben (és raktárban) több termelő sokféle helyi terméke található. 3,73 1,01

Egy termék vásárlásával számos termelőt támogathatok. 3,66 1,04Megrendelés után a kiszállítási ponton átvehetem a termékeket. 3,32 1,18Személyesen tarthatom a kapcsolatot a termelővel heti/havi rendszerességgel. 3,15 1,18

Egyfajta tulajdonosi pozíciót vásárolhatok, amely kistermelői termékek juttatását eredményezi. 2,91 0,98

Fontos számomra, hogy a legújabb modern eszközökkel termelt termékeket kaphatom meg. 2,70 1,10


Az eredmények egyik oldalról nagyon pozitívak, hiszen egyértelműen jelzik a látens igényt a helyi termékek közös, és elérhető értékesítésére, gyakorlatilag a Food Hub rendszer hazai bevezetésére. Másik oldalról viszont a 4 átlagot éppen csak elérő leg-magasabb érték arról tanúskodik, hogy nincs kiforrott igény az alternatív csatornákra,

129

amely a hatékonyabb értékesítés igénye révén ismét a globális piacokat erősíti, és nem kedvez a fenntarthatóságnak. Az eredmények alapján a doboz rendszer és az előfizetéses rendszerek csak a válaszadók egy szűkebb köre szerint lehetnek alkalmasak a helyi termékek beszerzésére.

2. A fenntarthatóság az oktatásban – a duális képzés lehetőségei

A fenntarthatóság három alappillére közül egyik a társadalmi fenntarthatóság. Ennek szerves része az oktatás, azon belül a felsőoktatás. Sok kifogás éri az oktatást, hogy az ismeretek átadásával véget ér, s nincs kapcsolata a valós élethelyzetekkel. A Bologna-folyamat az európai felsőoktatás nemzetközi versenyképességét tűzte ki fel-adatául, és a megújult képzésnek meghatározó része lett a gyakorlat.

Ebben a részben a célunk a felsőoktatás és a fenntarthatóság összefüggéseinek bemu-tatása és a lehetőségek feltárása a társadalmi, gazdasági pillérek metszetében. A tanul-mány elkészítéséhez egyrészt adatbázis-elemzést végeztünk, másrészt fókuszcsoportos interjúkon tártuk fel a duális képzésben tanuló hallgatók attitűdjeit az oktatással, annak fenntarthatóságával összefüggésben.

A témakör elemzése rendkívül fontos, hiszen napjainkban zajlik a felsőoktatás átala-kítása a 3GU (Third Generation University) felé, amit Deés (2011) „fenntartható vállal-kozói egyetem”-ként definiált. Ennek értelmében a tudáshasznosítás egy jó lehetőség az oktatói és kutatói munka mellett a vállalkozói szerepre. A tudás-spirálon keresztül működnek együtt az ipari, a vállalati szereplők, a K+F intézmények, a finanszírozók és a társintézmények.

Bessenyei (2013) azt kutatta, hogy a felsőoktatás, mint intézmény és mint tudásbázis hogyan járul hozzá a fenntarthatósági törekvések megvalósításához. A fenntarthatóság pedagógiai gyakorlata az egész életen át tartó tanulás, amely kreatív, problémameg-oldó gondolkodásmóddal rendelkező állampolgárokat nevel. Az intézményi straté-gia kialakításához elengedhetetlen, hogy az egyetem ismerje meg, s kommunikáljon a steakholderekkel, akikre működése hatással van vagy lehet, és persze szükséges kap-csolatot is ápolniuk velük. A hallgatók, fenntartók, alkalmazottak mellett véleményünk szerint ide tartoznak azok a potenciális vagy valós partnerek, vállalatok, intézmények, akik gyakorlóhelyül szolgálnak, vagy épp kutatási partnerek.

Az egyetemek harmadik missziója a társadalom felé való nyitást vállalja fel. Míg korábban elefántcsonttoronyként elszigetelten élték világukat, funkciójuk kiszélesedik, hatni akarnak környezetükre irányítótoronyként. Világítótoronyként válik szerepük a legösszetettebbé, amit alapvető értékeik kisugárzásával tölthetnek be (Hrubos, 2012).

Számos kutató megfogalmazta, hogy az oktatás feladata nem csupán a minél több ismeret elsajátítás, hanem az önálló problémamegoldás készséggé fejlesztése, az infor-mációk közti gyors eligazodásra nevelés (Herneczky és Marselek, 2009), amelyekhez jó lehetőséget nyújtanak a gyakorlati képzések.

A fenntartható, minőségi oktatás megvalósításához szükséges a szakmai gyakorla-tok elemzése, mind hallgatói, mind a fogadó helyek oldaláról, amit a korábbi intézmé-nyi kutatások is alátámasztanak (Olsovszkyné és Balogh, 2010, Olsovszkyné, 2014).

130

Egy sajátos képzési forma terjedt el hazánkban is 2014-től, ez a duális képzés, amely a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésén alapul. Olyan speciális, gya-korlatorientált oktatási forma, ahol a hallgatók már az egyetemi éveik alatt megtapasz-talják a munka világát. Részeseivé válhatnak a különböző munkafolyamatoknak, több időt fordíthatnak a szakmai kompetenciák elsajátításával, mint hallgatótársaik. Elmé-leti képzésük a felsőoktatási intézményben, gyakorlati képzésük az együttműködő vál-lalkozásnál, intézménynél folyik. Teljes képzési idejük alatt juttatást kapnak hallgatói munkaszerződés alapján (Lengyeltóti és Szekeres, 2017).

A duális képzés egyik legnagyobb előnye, hogy a benne résztvevők lényegesen több tapasztalatra tesznek szert, mint a hagyományos képzést végző társaik. Nagyobb mun-kaerő-piaci eséllyel rendelkeznek végzés után, azonban ez kihívás is számukra, de cse-rébe garantált a vonzó elhelyezkedési lehetőség. A vállalkozásoknak pedig azért előny, mert a képzés befejeztével olyan minősített munkaerő kerül ki a felsőoktatásból, aki azonnal képes belépni a munka világába. Nem kell betanítaniuk a frissen végzetteket, ezzel időt és költséget takarítanak meg a fenntarthatóság jegyében (Lengyeltóti és Sze-keres, 2017).

Hogy miért jó e képzési forma a vállalatoknak? Azért, mert céljuk, hogy még a diplo-maszerzést megelőzően saját igényeiknek megfelelően formálják a jövőbeli munkavál-lalóikat. Mivel szakmai képzéseket tartanak hallgatóiknak, megismerkednek a fiatalok a vállalati kultúrával, feladatokkal, munkakörökkel, így amikor frissdiplomásként fel-veszik őket, nem lesz szükség a drága továbbképzésekre és nem veszítenek heteket a beilleszkedéssel. Az intézménynek pedig előny, hogy piacképesebb tudást tudnak biztosítani, így növelve diplomásaik sikeres pályára állítását. Ezen kívül az egyetem vezetése is folyamatosan kapcsolatban áll a duális partnervállalatokkal, ahonnan visz-szajelzéseket kapnak az intézmény által oktatott tananyagról, és javaslatokat tesznek az átadott ismeretanyag fejlesztésére. Az együttműködés a duális képzésben elmélyíti a cégek és az intézmények közötti kapcsolatokat, amely gyümölcsöző lehet a kutatás- fejlesztés és innováció terén is (dualisdploma.hu). A továbbiakban a primer kutatás eredményeit ismertetjük.

2.1. A duális képzés megítélése hallgatói oldalról

Primer kutatásként kvalitatív kutatási módszert alkalmazva fókuszcsoportos inter-jút készítettünk a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Kar duális képzésben részt-vevő hallgatóival 2018 áprilisában. Az interjút diktafonra rögzítettük, majd kielemeztük kérdéscsoportonként. Célunk a hallgatók elvárásainak és tapasztalatainak megisme-rése, s ezáltal a lehetőségek feltárása, a képzés hatékonyságának növelése céljából.

Abból kiindulva, hogy miért választották e képzési formát, vizsgálatunk kiterjedt arra is, hogyan sikerült beilleszkedniük a munka világába, milyen feladatokat kapnak, hogy tudják összeegyeztetni az oktatás és a gyakorlat,– a tanulás és a munka – egyidejű végzését. Választ vártunk arra, hogy okozott-e nehézséget a beilleszkedés, mennyire elégedettek a választott gyakorlóhellyel, s potenciális munkahelynek tekintik-e köl-csönösen azt. A kvalitatív kutatási módszer iránymutató, jó alapul szolgál egy későbbi kvantitatív kutatás végrehajtásához.

131

A hallgatók válaszai alapján a képzési forma választásának indítékai az alábbiak voltak:

yy szeretik a kihívást, az új lehetőséget,yy finanszírozni tudják felsőoktatási tanulmányaikat, ezáltal önfenntartóvá válnak,yy előnynek tartják, hogy elsőként vehetnek részt ebben az új képzési formában,

hiszen egyetemünkön 2015 szeptemberétől indult el e képzési forma,yy aki át akar kerülni államilag támogatott képzésre, annak vélhetően plusz pontot

fog jelenteni,yy egyesek szakmai potenciált is láttak benne.

A vállalati hely kiválasztásakor többüknek fontos volt, hogy helyben legyen, vagy a közelben, így nem jelent majd plusz anyagi terhet a lakhatás. Aki több helyet is meg-pályázott, a végső döntésnél figyelembe vette azt, hogyan kommunikáltak vele, milyen gyorsan reagáltak jelentkezésükre, mennyire vették őket komolyan az elbeszélgetéskor. Van, aki tudatosan a versenyszférát célozta meg, de olyan is akadt, aki intézményt, ezt persze a kínálat, s a választott szak is befolyásolta.

Munkavégzésük jellege szerteágazó, a gyakorlati helytől, a vállalati mentortól füg-gően változó. Elmondásuk alapján a tanév folyamán a rövidebb időtartamú (8 hét) vállalati szakaszban kevésbé kaptak önálló feladatot, a hosszabb időtartamú (12 hét) szakaszban már több önálló feladatot bíztak rájuk, ami annak is betudható, hogy ekkor már ismerték őket.

Megbeszélésekre, értekezletekre általában a 3. félévtől hívják őket, eddig épül a bizalom. Közösségi rendezvényekre is kapnak meghívást, de ezzel nem él mindegyi-kük. A mentorálás nagyon változó, ennek oka lehet, hogy még újszerű e képzési forma, ebből következően mind a vállalati, mind az egyetemi mentori munka, illetve a közös kommunikáció még javítandó.

Az oktatásra vonatkozóan úgy vélik, hogy nagyobb a terheltségük, de jobban be tudják osztani az idejüket. A vizsgaidőszakban nehéz a munkával összeegyeztetni a tanulást, vizsgázást, de kérésre kapnak akár külön időpontot, rugalmasak az oktatók. A projektfeladat egyeztetése az egyetemi és külső mentor között további kommuniká-ciót igényel. Saját véleményük alapján jobb tanulók, mint a hagyományos képzésben levő társaik. Ezt alátámasztja a 7. táblázat is.

7. táblázat: Hallgatói tanulmányi eredmények

Évfolyam, szak Göngyölt átlag duális

Göngyölt átlag nem duális

I. évf. Pénzügy és számvitel BA 4,46 3,45II. évf. Pénzügy és számvitel BA 4,48 3,63III. évf. Pénzügy és számvitel BA 3,97 3,76II. évf. Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök BSc 3,92 3,39III. évf. Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök BSc 3,81 3,54III. évf. Kereskedelem és marketing BA 4,08 3,32

Forrás: Olsovszkyné és Olsovszky, 2018

132

A mobilitási programokban is nagyobb részben vesznek részt, mint nem duális tár-saik, s össze tudják ezt egyeztetni a vállalati partnerrel. Kíváncsiak voltunk a hallga-tók elégedettségére is. Többüknek felülmúlta elvárását e képzési forma, kedvezőbben alakult, mint számított rá. Hallgatóink elégedettségét tükrözi, hogy újra ezt a képzési formát választanák, ha most jelentkeznének a felsőoktatásba. A projektfeladat készítés okoz ugyan kihívást számukra, ezért javasolják a mentorok közötti kommunikáció erő-sítését. Fejlesztési javaslatuk között szerepelt a gyakorlati helyek számának növelése, a mentorálás hatékonyságának javítása, többféle projektfeladat választási lehetőség.

Az interjú végén SWOT táblát készítettek a résztvevők, amelynek összesítet eredmé-nyeit a 4. ábra mutatja.

A válaszok alapján a gyakorlati helyet potenciális munkahelynek vélik a diploma megszerzése után. Arra a kérdésre viszont, hogy elfogadnák-e azt, már nem volt egysé-ges, magabiztos válaszuk. Attól teszik függővé, hogy milyen beosztást ajánlanak, ami arra enged következtetni, hogy egyre tudatosabb fogyasztók mellett egyre tudatosabb munkavállalókká válnak.

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy bár a kvalitatív kutatáson alapuló eredménye-ink iránymutatók, de segítik a gyenge pontok feltárását, a továbblépés lehetőségét. Hasonlóan a hagyományos, nem duális gyakorlatokhoz, itt is meg kell teremteni, hogy a képzés és a gyakorlat összhangban legyen, továbbá törekedni arra, hogy hozzájáruljon a fenntarthatósághoz. Oda-vissza kapcsolat szükséges a kommunikációban, amelyet a mentorok közötti szorosabb együttműködés, a projektfeladatok kölcsönös egyeztetése, több közös fórum segíthet. További jó lehetőség a közös projekt az egyetem, a vállalat és a hallgatók bevonásával.

Hatékony marketing alkalmazásával e képzési forma is versenyelőny lehet a felső-oktatási intézményben.

4. ábra: SWOT-tábla a duális képzésrőlForrás: Olsovszkyné és Olsovszky, 2018

133

3. Irodalomjegyzék

BESSENYEI Mónika: A felsőoktatás fenntarthatósági szempontú vizsgálata Polgári Szemle, 2013. 9. évf. 3–6. sz. pp.1–10.,

BÖRÖNDI-FÜLÖP Nikoletta: A fiatalok táplálkozási szokásainak vizsgálata a Dél-Dunántúlon. Doktori értekezés, Kaposvári Egyetem, 2012. 1–188.

DEÉS Szilvia: A harmadik generációs egyetem. Felsőoktatási műhely, 2011. 2. sz., pp. 53–64. FAO: How to Feed the World in 2050. Issue Brief for the High-level Expert Forum, Rome 12–13

October 2009. http://www.fao.org/wsfs/forum2050/wsfs-forum/enFÜREDINÉ Kovács A. (2007): A fenntartható táplálkozás terjedését segítő és nehezítő ténye-

zők, Fenntartható fogyasztás konferencia, Budapest, 2007. december 18. http://tve.hu/fenntarthato_fogyasztas

HERNECZKY Andrea – MARSELEK Sándor: Dilemma in Hungariean Higher Education, Gaz-dálkodás, 2009, 53. évf. , Különszám, 23. pp. 14–25.

HOFMEISTER TÓTH Ágnes – SIMON Judit (2006): A fogyasztók társadalmi felelősségének kér-dései. Marketingoktatók Konferenciája. 2006. augusztus 24–25., Budapest.

HRUBOS Ildikó: A torony. In: HRUBOS Ildikó (szerk.): Elefántcsonttoronyból világítótorony. Aula Kiadó Kft. Budapest, 2012. pp. 293–294. (ISBN 978-963-339-033-7

KEREKES Sándor – KINDLER József: Vállalati környezetmenedzsment. Aula Kiadó Kft., Buda-pest, 1997. pp. 195–197, 216–219.

LÁBODI Lilla – BENCE Krisztina – BÖRÖNDI-FÜLÖP Nikoletta: A környezetvédelem szerepe az élelmiszer-vásárlásban, Élelmiszer, Táplálkozás és Marketing, 2016. 12. évf., 3. sz., pp. 47–55.

LENGYELTÓTI Szilvia – SZEKERES Diána: Duális felsőoktatási képzés jellemzői egy gazdasági felsőoktatási intézményben Magyarországon. Érték, minőség és versenyképesség –a 21. szá-zad kihívásai Nemzetközi tudományos konferencia, Komárom, 2017. 09. 12–13. pp. 221–234. (ISBN: 978-80-8122-224-S)

MATSON James – SULLINS Martha – COOK Chris: The role of food hubs in local food marke-ting. USDA Rural Development, Service report 73, 2013. p. 54.

OECD (2008): A felsőoktatás a tudáshatalomért – Az OECD tematikus áttekintése a felső oktatásrólOLSOVSZKYNÉ NÉMEDI Andrea – BALOGH László (2010): A képzés és gyakorlat kapcsolata

az első kifutó BSc szak összefüggő gyakorlata példáján a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudo-mányi Karán. Képzés és gyakorlat Konferenciák IV., 2010. április 23. Konferenciakiadvány IV. ISBN 978-963-9541-11-5. pp. 134–140.

OLSOVSZKYNÉ NÉMEDI Andrea – OLSOVSZKY Árpád: Dual training from the student perspective. 14th Annual International Conference on Economics and Business, 2018. május 10–11. (kézirat, megjelenés alatt) 10. p.

OLSOVSZKYNÉ NÉMEDI Andrea: Hallgatói és munkaerőpiaci elégedettségi vizsgálatok a fel-sőoktatási marketingben. Doktori értekezés. Kaposvári Egyetem, Gazdálkodás- és Szervezés-tudományok Doktori Iskola, Kaposvár, 2014. 196. p.

OTTMAN, Jacquelyn A.: Green Marketing: Opportunity for Innovation. Chicago, 1998.PIROG Rich, RASMUSSEN Rebecca: Food, Fuel and the future: Consumer perceptions of local

food, foodsafety and climate change in the context of rising prices. USA, 2008. p. 47.PRINCEN, Thomas: Consumption and environment: some conceptual issues. Ecological

Economics, 1999. 31. évf., 3. sz., pp. 347–363.

134

PRÓNAY Szabolcs – MÁLOVICS György: Lokalitás és fenntartható fogyasztás. In: LENGYEL Imre – LUKOVICS Miklós (szerk.): Kérdőjelek a régiók gazdasági fejlődésében. 2008. JatePress, Szeged, pp.184–203.

SÁNTOSI Péter: Helyi hús és húskészítmények közösségi értékesítésének lehetőségei termelői és fogyasztói megítélés alapján. Diplomadolgozat, Kaposvári Egyetem, Kaposvár, 2017. p. 72.

SCHÄFFERNÉ DUDÁS Katalin: A zöldmarketing perspektívái (Marketing & Menedzsment 2007/6.) 4–12. oldal

VADOVICS Edina – HAYES Matthew: Nyitott Kert – egy helyi bioélelmiszer-hálózat Magyar-országon – Közösség által támogatott mezőgazdaság és fenntartható fogyasztás. In: ÖKO – Ökológia, környezetgazdálkodás, Társadalom, 2008. 15. évf., 1–4. sz., pp. 104–124.

VÁGÁSI Mária: A fenntartható fogyasztás és a környezettudatos fogyasztói magatartás. Marke-ting és Menedzsment 2000, 34. évf. 6. sz. pp. 39–44.

VETŐNÉ MÓZNER Zsófia: A fenntartható élelmiszerfogyasztás lehetőségei. Magyar tudomány, 2014. 175. évf. 6. szám, pp. 730–739.

VÖRÖS Mihály: Helyi élelmiszer és helyi fogyasztás: a komplex agrárpolitika kulcseleme Japán-ban. A Falu, 2010. 25. évf.,. 1. sz., pp. 29–39.

135

MERRE TART A KÖRNYEZETÉRTÉKELÉS? A TELJES GAZDASÁGI ÉRTÉKTŐL

AZ ÖKOSZISZTÉMA-SZOLGÁLTATÁSOKIG

Marjainé Szerényi Zsuzsanna és Kovács Eszter

1. Bevezetés

A természeti/környezeti javak közgazdasági, pontosabban pénzbeli értékelése jelen-tős változásokon ment keresztül az utóbbi egy évtizedben. Kezdetben (már a 20.

század közepétől kezdődően, majd az 1980-as és ’90-es években) a különböző módsze-rek kialakítása, finomítása, illetve az értékelés alapjául szolgáló teljes gazdasági érték (TGÉ) fogalmának megalkotása és alkalmazása állt a kutatások fókuszában. Ez utóbbi segítségével egy adott környezeti változással kapcsolatos értéket vizsgálhatunk, és nem csak a személyes használatból fakadókat, de azokat is, amelyek a környezeti javak hasz-nálatától függetlenül is fennállhatnak. Az utóbbi években a teljes gazdasági értékről egyre inkább áthelyeződött a hangsúly az ökoszisztéma-szolgáltatások (ÖSz) koncepci-ójára, amely időnként sokkal részletesebben képes egy változáshoz vagy egy beavatko-záshoz köthető pénzbeli értékek megragadásának előkészítésére.

Hazánkban a ’90-es évektől indultak el azok a kutatások, amelyek a környezeti javak pénzbeli értékelését szolgálták, és elmondható, hogy az eddigiekben lényegében mindig a teljes gazdasági értékre építették azokat. A legkorábbiak között voltak a Bős-Nagymarosi Vízlépcső-beruházás következményeinek pénzbeli értékelésére vonat-kozóak (Kerekes et al., 1998, 1999), amelyeknek szakmapolitikai következményei is lettek, és lényegében megalapozták a hazai ez irányú kutatásokat. Később több esetben is történtek kutatások (például a Balaton vízminőség-javítása – Mourato et al., 1999; ebben a londoni CSERGE-vel (Centre for Social and Economic Research on the Global Environment, University College London) dolgozott együtt a szakértői csoport, amely-nek vezetője éppen a téma egyik kiválósága, David Pearce volt), a budai barlangok értékelése (Marjainé Szerényi, 2005), vagy az Által-ér térségében a természetközeli élő-helyek nagyságának növelésére vonatkozó (Marjainé Szerényi et al., 2011; Brouwer et al., 2016), amelyek során többféle módszer alkalmazására is sor került. Kerekes Sándor-nak mindegyikben jelentős szerep jutott, hiszen az ő vezetésével készültek az első pénz-beli értékelési kutatások. A téma iránti elkötelezettsége, kritikus szemlélete nagyban hozzájárult ennek a tudományterületnek a hazai elterjesztésében. Az ökoszisztéma-szolgáltatások értékelésével kapcsolatos hazai kutatások a 2000-es évek végén indultak meg, de ezek nem közgazdasági, hanem természettudományos (ökológiai/biofizikai) vagy szocio-kulturális értékelést alkalmaztak, illetve egyes esetekben a kettő kombi-nációját (lásd pl. Kelemen, 2013; Kelemen és Pataki, 2014b; Kelemen et al., 2015a; Kiss et al., 2015; Kovács et al., 2015b; Kovács-Hostyánszki et al., 2016; Arany et al., 2017b;

136

Kalóczkai, 2018). Az ökoszisztéma-szolgáltatások közgazdasági értékelésének megala-pozása 2015-ben kezdődött meg az erdei ökoszisztémák által nyújtott szolgáltatások közgazdasági értékelésével kapcsolatos nemzetközi szakirodalom áttekintésével és a közgazdasági értékelés módszertanának kritikai összefoglalásával (Kovács et al., 2015a). Vizes területekre vonatkozóan Pinke és munkatársai alföldi vizes élőhelyek szén-meg-kötő képességét és árvízvédelmi szolgáltatását értékelték pénzben (Pinke, 2012; Pinke et al., 2018). Jelenleg két projekt keretén belül indultak meg a közgazdasági értékelésre irányuló empirikus kutatások Magyarországon: a Nemzeti Ökoszisztéma-szolgáltatá-sok értékelése és térképezése projektben (http1) az élelmiszerekre, az árvízvédelemre, a globális klímaszabályozásra és a természet rekreációs célú használatára vonatkozóan, valamint az Eco-karst projektben (http2) a Bükk egyes ellátó ökoszisztéma-szolgáltatá-sait illetően.

A tanulmányban először a teljes gazdasági érték és az ökoszisztéma-szolgáltatás fogalmát járjuk körül, majd áttekintjük azokat az értékelési módszereket, amelyek számításba jöhetnek a környezeti javak és ökoszisztéma-szolgáltatások közgazdasági értékelésében. A következőkben kísérletet teszünk a két fogalom szerinti megközelítés alapján a pénzbeli, illetve általában a közgazdasági értékelésben meglévő hasonlóságok és különbségek feltárására, majd a fejezetet a konklúziókkal zárjuk.

2. A teljes gazdasági érték koncepciója

A teljes gazdasági érték (TGÉ) fogalma neoklasszikus közgazdaságtani alapokon nyugszik, vagyis az ahhoz tartozó minden értékrészt – a pénzbeli értékelés során – az egyéni preferenciák alapján mérjük, és a hasznosság változása révén jelenítjük meg azo-kat (Plottu és Plottu, 2007). A 2000-es évek közepéig ez volt az a megközelítés, amelyet több évtizeden keresztül alkalmaztunk a környezeti változások közgazdasági értéke-lésére (Aanesen et al., 2010). Kialakításában és népszerűsítésében jelentős szerepe volt Pearce és Turner (1990) munkásságának. Segítségével jól azonosíthatók mindazok az értékrészek, amelyeket az emberek fontosnak, megőrzendőnek tartanak, vagyis, ame-lyek a preferenciáikban helyet kapnak (Marjainé Szerényi, 2011). A TEEB (2010) szerint, amikor értékről beszélünk, akkor az egyik értelmezés alapján az ökoszisztémák által nyújtott szolgáltatások adott állapotban kialakított aggregált értékére gondolhatunk, amely hasonló a TGÉ fogalmához, és amelyet „output” értéknek is neveznek.

A teljes gazdasági érték két fő összetevője a használattal összefüggő és az attól füg-getlen érték, amelyek további részekre bonthatók.

A használattal összefüggő értékben a ma élő generációk tagjainak jelenbeli vagy jövő-beli használattal kapcsolatos preferenciái jelennek meg. A közvetlen és a közvetett hasz-nálattal kapcsolatos alkategóriák, valamint a választási lehetőség és a kvázi választási lehetőség értéke tartoznak ebbe a csoportba.

A közvetlen használattal összefüggő értékrész fogalma mindazon tevékenységekre és jelenségekre alkalmazható, amelyben az embernek, mint értékelőnek a tényleges hasz-nálata merül fel. A közvetett használat esetén is gyakran valóban használjuk a környezeti javak valamely funkcióját (például a fotoszintetizáló növények szén-dioxid-megköté-

137

sét és oxigén-termelését), csak ezt nem vesszük észre vagy nem is foglalkozunk ezzel közvetlenül. Itt megjelenhetnek olyan szempontok is, mint a természet, amely számos kulturális „termékben” főszereplőként jelenik meg (például a természetfilmekben).

A választási lehetőség értéke Weisbrodnál (1964, in Plottu és Plottu, 2007) merült fel először, aki szerint ez az érték az az ár, amit az egyének hajlandóak kifizetni a jövőbeli használati lehetőség megőrzésének érdekében.

A kvázi választási lehetőség értékét nem egységesen kezelik: néhány szerző a haszná-lattal összefüggő, míg mások a használattól független értékek közé sorolják. Marjainé Szerényi (2005) szerint leginkább a kettő közé helyezhetnénk, hiszen lehetnek a hasz-nálatra vonatkozó, illetve a jövőbeli nemzedékek számára történő megőrzéssel kap-csolatos megfontolások is indokként. Azzal függ össze az értékrész, hogy a környezet számos, ma még ismeretlen információt hordozhat (például egy növényről kiderül, a legjobban az abból származó kivonattal gyógyíthatunk egy súlyos betegséget), amit elveszítünk mi és a jövő generáció egyaránt, ha nem őrizzük meg a szóban forgó kör-nyezeti erőforrást.

A létezési értéken keresztül a használattal független értékösszetevő ötletét Krutilla (1967, in Marjainé Szerényi, 2005; Plottu és Plottu, 2007) vetette fel, amely elsősorban azzal hozható összefüggésbe, hogy az embereket megelégedéssel töltheti el, ha tudják, hogy a hozzájárulásukkal bizonyos környezeti javakat megőrzünk a jövő generáció számára, még abban az esetben is, ha a jelen generáció tagjai jelenleg nem használ-ják, és a jövőben sem kívánják azokat hasznosítani. Alkategóriái közé tartozhat több komponens is, így az örökségi érték, az altruista érték vagy a létezési érték, amelyek megkülönböztetése gyakran nem is annyira egyszerű. Pearce (1987) így fogalmaz a létezési értékkel kapcsolatosan: „Lehetséges, hogy a létezési érték alapjául szolgáló altruizmusnak két típusa van. Az első a többi egyén irányában megnyilvánuló altru-izmus lehet. A másik az az altruizmus lehet, amely legalább más érző fajok felé irá-nyul, talán más élő dolgok felé általában, és talán az egész ökoszisztéma felé” (Pearce, 1987, p. 136). Lényegében többféle megnevezése is lehet a használattól független érté-ken belüli alösszetevőknek, leggyakrabban a létezési érték mellett az örökségi érték elnevezést használják, de ahogy az a fenti idézetből kiolvasható, valójában mindegyik egyfajta altruizmussal függ össze.

A teljes gazdasági érték összetevőit szemlélteti az 1. ábra.

1. ábra: A teljes gazdasági érték összetevőiForrás: Marjainé Szerényi, 2005; Kerekes, 2007 – módosításokkal, Aanesen et al., 2010, p. 4.

Teljes gazdasági érték

közvetlenhasználattal

összefüggő érték

közvetetthasználattal

összefüggő érték

választásilehetőség

értéke

kvázi-választásilehetőség

értéke

létezésiértéke

örökségiértéke

használattal összefüggő értékek használattól függgetlen értékek

138

3. Az ökoszisztéma-szolgáltatások koncepciója

Az ökoszisztéma-szolgáltatások (ÖSz-ek) koncepciója az 1990-es évek végétől, a 2000-s évek elejétől vált egyre népszerűbbé mind a tudományos életben, mind a biodiverzitás védelmét szolgáló szakpolitikában. Interdiszciplináris koncepcióról van szó, amellyel természet- és társadalomtudományos háttérrel rendelkező kutatók is foglalkoznak (Kovács et al., 2014). A közgazdaságtan oldaláról mind a neoklasszikus, mind az ökológiai közgazdaságtan képviselői részéről is érdeklődés mutatkozik az ÖSz-ek iránt, bár megközelítésük eltérő (Kovács et al., 2011). Az ÖSz azokat a javakat (termékeket és szolgáltatásokat) foglalja magában, amelyeket a természetes élőhelyek eredeti vagy átalakított állapotukban nyújtanak a társadalom számára, ezzel növelve az emberek jóllétét (Kelemen, 2013). A csoportosításra többféle megközelítés létezik, de általában a hasznosulás módjára helyezik a hangsúlyt. A tudományos életben leg-inkább a Millennium Ökoszisztéma Felmérés (Millennium Ecosystem Assessment: MEA), a szakpolitikában pedig a nemzetközi klasszifikációs rendszer (Common Classification System of Ecosysterm Services: CICES) terjedt el, de a közgazdasági értékelés kapcsán a Biodiverzitás és Ökoszisztéma-szolgálatások Közgazdaságtana projekt (The Economics of Biodiversity and Ecosysterm Services: TEEB) felosztása is használatos. Mindegyik megkülönbözteti az ellátó, a kulturális és a szabályozó szol-gáltatásokat. A MEA külön kategóriaként említi a többi szolgáltatás alapját képező támogató szolgáltatásokat (MEA, 2005), amelyeket a CICES a rendszerhatár miatt (Haines-Young és Potschin, 2013), a TEEB pedig a dupla számítás elkerülése miatt nem használ. A TEEB emellett külön kategóriaként nevesíti az élőhely szolgáltatáso-kat (TEEB, 2010). Az ellátó szolgáltatások a mindennapi életünkhöz szükséges anyagi javak, mint például az élelmiszer, a tűzifa, de ide sorolják a takarmányt és abiotikus eredete ellenére az ivó- és öntözővizet is. A kulturális szolgáltatások azok a nem anyagi jellegű szolgáltatások, amelyek testi-lelki jóllétünket szolgálják, mint a rekreáció, a turizmus különböző formái, a kulturális örökség, a művészi ihlet. A szabályozó szol-gáltatások az élőhely emberek számára is érzékelhető szabályozó folyamatait takar-ják, amelyek biztonságot nyújtanak: ilyenek többek között az erózió vagy árvíz elleni védelem, az élőhelyek szennyezést szűrő képessége, a klímaszabályozás több szinten is, vagy akár az egyre fontosabbá váló pollináció.

Az ökoszisztéma-szolgáltatások értékelésénél egyre inkább a kaszkád modell kezd elterjedni, amely az ökoszisztéma állapotából indul ki, az élőhely szolgáltatás nyújtó képességét külön veszi a tényleges használattól, és vizsgálja a jólléthez való hozzájáru-lást is (lásd 2. ábra). A jólléti dimenziók megragadására többféle kategorizálás létezik, de leggyakrabban az emberi szükségletekhez kötik őket, így beletartoznak az alapvető anyagi szükségletek, a fizikai és mentális egészség, a biztonság, a társas kapcsolatok és a választás szabadsága (Kovács et al., 2014; Zölei et al., 2017).

Az ábrából az is látható, hogy a pénzbeli értékelés leginkább a 3. és 4. kaszkád szint-hez kapcsolódik. A jelenlegi közgazdasági kutatások jórészt csak a 3. szinttel foglalkoz-nak, s kevésbé jellemző még a jólléti dimenziókkal való összekapcsolás.

Az ÖSz-ek közgazdasági értékelésével foglalkozó szakirodalom a tőkeállomány-áramlás modellel is szemlélteti az élőhelyek jólléthez való hozzájárulását, amelyben

139

a természeti tőke részének tekinti az ökoszisztémákat (tőkeállomány), s az ezek által nyújtott szolgáltatásokat (áramlás) köti össze a jólléttel (Costanza et al., 2014). A kasz-kád modellben és a tőkeállomány-áramlás modellben is fontos az élőhelyek megfelelő állapota, hogy az ÖSz-eket a kívánt mennyiségben és minőségben folyamatosan nyúj-tani tudják (Kovács et al., 2015a).

Az ÖSz koncepcióhoz szorosan kapcsolódik az átváltások fogalomköre, amely sze-rint a tájhasználat változásával egyes ökoszisztéma-szolgáltatások mennyisége növe-kedhet, míg ezzel párhuzamosan más szolgáltatások mennyisége csökkenhet (Elmquist et al., 2010).

4. A környezeti javak és az ökoszisztéma-szolgáltatások pénzbeli értékelésére szolgáló eljárások

A pénzbeli értékelésnek széles körű nemzetközi szakirodalma van, illetve már több hazai munka is született a témában. A tanulmány célja nem az értékelési eljárások rész-letes bemutatása, azonban a teljes gazdasági érték és az ökoszisztéma-szolgáltatások szerinti összehasonlításban szerepet kapnak maguk az értékelési eljárások is, ezért azo-kat röviden áttekintjük, kitérve a téma szempontjából legrelevánsabb sajátosságaikra. Általánosságban tekintve nincsenek különbségek az alkalmazható eljárások között akkor, ha a TGÉ vagy az ÖSz koncepciót használjuk, árnyalatnyi eltérések figyelhetők csak meg.

2. ábra: Az ökoszisztéma-szolgáltatások kaszkád modelljeForrás: Arany et al., 2017a, p. 15., forrásként hivatkozza: Haines-Young és Potschin 2010,

illetve Kovács et al. 2014, 2015a alapján, módosítva.)

140

Az eljárásokat alapvetően három kategóriába oszthatjuk: a piaci árakon történő érté-kelési módszerekre, a költségalapú eljárásokra, valamint a közgazdasági értelemben fejlettebbeknek tekinthető kinyilvánított és feltárt preferencia módszerekre. Talán meg-lepő, hogy a piaci árak is szerepelnek a felsorolásban, hiszen a környezeti javak döntő többsége esetén éppen az a probléma és a környezetgazdaságtani eljárások alkalma-zásának indoka, hogy a jószág nem rendelkezik piaccal, így piaci árral sem (Marjainé Szerényi, 2005). Ugyanakkor lehetnek olyan értékrészek vagy ökoszisztéma-szolgálta-tások, amelyeknek létezik ára; erre a legegyszerűbb példa az erdőkből kitermelt ipari vagy tűzifa. A teljes gazdasági érték becslésekor általában ritkábban építünk piaci árakra, mert ilyen esetben egy komplexebb helyzetet értékelünk, amelyben az árral nem rendelkező értékrészek vannak túlsúlyban. Az ökoszisztéma-szolgáltatások alkal-mazásánál – főként az ellátó szolgáltatások között – találunk árral rendelkező javakat is, a nádat vagy a gyógynövényeket említhetjük példaként (Marjainé Szerényi et al., 2018).

A költségalapú eljárások szintén támaszkodnak piaci árakra, de ez az ár nem közvetle-nül a környezeti javakhoz vagy az ökoszisztéma-szolgáltatásokhoz kapcsolódik, hanem olyan piaci javakhoz, amelyek az értékelt javakhoz szorosan köthetők. Vizsgálhatják egy terület termelékenységének változását (pl. Kerekes et al., 1998) vagy azokat a költsége-ket, amelyekkel helyreállíthatók vagy helyettesíthetők a természet korábban elveszített funkciói (pl. Marjainé Szerényi et al., 2005; Spangenberg és Settele, 2010), de azokat a károkat is, amelyekkel a környezeti javak vagy ökoszisztéma-szolgáltatások állapotának megőrzésével vagy javításával elkerülhetünk. Közös vonásuk, hogy elsősorban társa-dalmi preferenciákat mérnek, vagyis azt, mekkora pénzösszeget hajlandó a kormányzat, az önkormányzat vagy bármely más döntéshozói szerv egy pozitív változás elérése érde-kében költeni (ráfordítási hajlandóság). Közös bennük az is, hogy a környezeti változás következményeit a változással szoros összefüggésben lévő piaci termék (ami lehet egy nagyberuházáshoz használt eszköz, infrastruktúra stb. is) árán keresztül ragadják meg (Marjainé Szerényi et al., 2005). Lényegében tehát úgy becsülik a társadalmi hasznossá-got, hogy ha elveszítjük a környezeti javak vagy ökoszisztéma-szolgáltatások meghatá-rozó jellegzetességeit, akkor a társadalom tagjai számára csak a különböző beavatkozások (pl. infrastruktúrabővítés) és ezek költségei árán tudjuk biztosítani az eredetihez hasonló funkciókat, szolgáltatásokat. Ehhez a csoporthoz sorolhatjuk az elkerült károk becslésé-nek módszerét is. Például, ha egy folyó mellett megnöveljük a természetközeli területek arányát, az alkalmas lehet arra is, hogy árvizek esetén a többlet vizet ezekre vezessék ki, így megvédve az ingatlanokat, ingóságokat vagy a művelt területeket az árvíz hatásaitól. A természetközeli területek értéke legalább akkora, mint a segítségükkel, közreműködé-sükkel elkerült károk nagysága (ezzel kapcsolatban, bár más módszerrel, hazai kutatások is készültek, lásd később; Koncsos et al., 2011 vagy Brouwer et al., 2016).

Két eljárás, az utazási költség módszer és a hedonikus ármódszer (közös néven kinyilvánított preferencia eljárások) az emberek piaci döntései alapján értékel. Az uta-zási költség módszernél abból becsülünk egy látogatható, természeti értékekben gazdag területtel (például nemzeti park) kapcsolatos keresleti görbét, hogy az emberek meny-nyit költöttek annak érdekében, hogy az értékelendő célterületet felkeressék. Így a teljes gazdasági érték szemszögéből vizsgálva elsősorban a használattal összefüggő értékeket méri, míg az ÖSz-ek irányából vizsgálva főként a kulturális szolgáltatások értékének

141

megragadására használható. A hedonikus ármódszer ingatlanpiaci döntésekből von le következtetéseket: segítségével megvizsgálhatjuk, az emberek mennyit fizettek pél-dául egy lakóingatlan árából annak egyes jellemzőiért, közöttük a természeti értékekért (egy park közelségéért), az ökoszisztéma-szolgáltatásokért (a szép kilátásért). Erre az eljárásra is elmondható, hogy a TGÉ-nek főként a használattal kapcsolatos értékrészeit ragadják meg, az ökoszisztéma-szolgáltatások közül pedig azok értékelhetők ezzel a módszerrel, amelyek megjelennek az ingatlanok árában (Marjainé Szerényi et al., 2018). A hedonikus ármódszerrel hazánkban a közelmúltban a fővárosi szabad terek, parkok ingatlan értékekre gyakorolt hatását vizsgálták (Takács, 2016).

Mind a teljes gazdasági érték, mind pedig az ökoszisztéma-szolgáltatások pénzbeli értékelésére elvileg a legnagyobb lehetőséget a feltárt preferencia eljárások adják, mivel ezekkel egy kérdőívben hipotetikus helyzeteket hozunk létre, amelyeken keresztül az egyének fizetési hajlandósága kideríthető, majd ezek aggregálásával a társadalmi hasznosságuk becsülhető. Két leggyakrabban alkalmazott eljárása a feltételes értéke-lés és a feltételes választás (Marjainé Szerényi et al., 2005). A feltételes értékelésben egy program egészét, míg a feltételes választásban egy adott környezeti/természeti értékkel kapcsolatos jellemzőket és azok szintjeit értékeljük. Hazánkban több esetben alkalmazták mindkét módszert, amelyek közül csak néhányat emelünk ki. A feltételes értékelést elsősorban a TGÉ meghatározásában hívták segítségül, például az Által-ér környékén (Brouwer et al., 2016) vagy a Tisza-menti térségben (Koncsos et al., 2011) a természetközeli területek növelésével összefüggő hasznok becslésére. A feltételes választás hazai alkalmazásánál már megkockáztathatjuk, hogy az ökoszisztéma-szol-gáltatás koncepció is némiképp helyet kapott, hiszen két jellemző értékelése történt meg: a vízminőség-javulásé és az árvízi kockázatoké (Brouwer et al., 2016). A fizetési hajlandóságra építő eljárások módszertani problémái és az értékelők korlátozott tudása, különböző viszonyulása a természeti értékekhez, valamint a társadalmi célokra rendel-kezésre álló szabad források korlátozottsága azonban a kapott értékek érvényességét és felhasználhatóságát erősen limitálja.

Igen nagy szerepet játszik a környezeti javak értékelésében a haszonátvitel mód-szere, amely korábbi kutatások eredményeit használja fel egy későbbi vagy más terü-leten történő közgazdasági értékelés során (lásd pl. Harangozó és Marjainé Szerényi, 2014), emiatt viszonylag egyszerű az alkalmazása, ugyanakkor a legpontatlanabb ered-ményeket adja. A korábban becsült értékek ugyanis függenek mind a kutatás, mind pedig az értékelők társadalmi-gazdasági jellemzőitől, az eredeti és az átültetésre szánt terület térbeli dimenzióitól és attól, milyen szerepet töltenek be az értékelt környezeti javak vagy ökoszisztéma-szolgáltatások az értékelő emberek életében (Schmidt et al., 2016). Hazánkban a két legkorábbi alkalmazására Kerekes és munkatársainak (1998, 1999) tanulmányai szolgálnak példaként, amelyek során a szigetközi térség növény- és állatvilágában bekövetkezett változások értékelésére használták.

A pénzbeli eljárások alkalmazásánál számos szempontot figyelembe kell venni, például az értékelni kívánt környezeti javak/ökoszisztéma-szolgáltatások típusát és összetettségét, a teljes gazdasági értéken belül az értékrészek súlyát, az idő- és pénz-ráfordítási lehetőségeket stb. (de Groot et al., 2012; Fu et al., 2011 in Marjainé Szerényi et al., 2018).

142

5. A TGÉ és az ÖSz szerinti közgazdasági értékelés összevetése

A továbbiakban több szempont alapján megvizsgáljuk, milyen különbségek vagy hasonlóságok jellemzőek a közgazdasági értékelésben akkor, ha a TGÉ vagy az ÖSz-ek koncepciójára építünk. A szempontok a következők:

yy a megjelenő értékösszetevők,yy az alkalmazható pénzbeli értékelési módszerek,yy a komplex értékelési módszerek alkalmazhatóságának lehetősége,yy az értékelés tárgya és alapja,yy az értékelés időbelisége,yy az értékelés térbelisége,yy az egyéni vagy közvetlenül a társadalmi haszon irányából értékelünk-e,yy a tudományos háttér milyensége,yy a szakpolitikai alkalmazás lehetőségei.

Végül megvizsgáljuk a közgazdasági értékelés korlátait is.

5.1. A megjelenő értékösszetevők

A TGÉ alapján történő értékelésben az értékösszetevők explicit megjelennek. Az ÖSz-ek közgazdasági értékelését egyes esetekben összekötik a TGÉ elemeivel (pl. Hein, 2011). Más esetekben nem nevesítenek értékösszetevőket, illetve van olyan, amikor az értékelés egy tágabb keretrendszerben és nem csak közgazdasági mód-szerekkel történik, s hátterében egy, a TGÉ-től eltérő értékkoncepció áll (pl. az IPBES (Intergovernmental Science-Policy Platform on Biodiversity and Ecosystem Services: biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó új kormány-közi tudománypolitikai platform) szerinti értékelésnél, IPBES, 2014; Pascual et al., 2017). Mind a TGÉ, mind az ÖSZ esetében megjelenik az antropocentrikus (emberközpontú), és azon belül az instrumentális értékmegközelítés, ami azt nézi, hogy a természet mit nyújt, miért jó az emberek számára. A TGÉ-nél a létezési érték (existence value) túlmu-tat az instrumentális értékmegközelítésen, de ez is emberek által meghatározott, prefe-rencia alapú érték (TEEB, 2010). Az ÖSz esetében talán erősebb a természet önmagában való értéke (intrinsic value), illetve az emberközpontú érték kategóriában megjelenik az instrumentális érték mellett a kapcsolati érték (relational) is, amit az IPBES keretrend-szerében a jó életminőséghez kapcsolnak (IPBES, 2014; Pascual et al., 2017).

5.2. Az alkalmazható pénzbeli értékelési módszerek

Elviekben ugyanazok a pénzbeli értékelési módszerek alkalmazhatóak mind a két esetben, de a TGÉ-nél a piaci árakat ritkán használjuk, mert a hangsúly sok esetben nem a közvetlen használaton van, hanem egy terület összes értékösszetevőjének együttes megragadásán. Az ÖSZ-ek értékelésénél a piaci árakat az ellátó és a kulturális szolgál-tatások esetében használjuk. A feltárt preferencia eljárások alkalmazása viszont ritkább, leginkább kulturális szolgáltatások értékelésénél kerül csak elő, mert a cél az ÖSz-ek értékének külön-külön történő megragadása. A költségalapú értékelési módszerek a

143

TGÉ közvetett használattal összefüggő értékrészeinél, illetve egyes szabályozó szolgál-tatások esetében is alkalmazhatóak.

5.3. A komplex értékelési módszerek alkalmazhatóságának lehetősége

A TGÉ-nél a közgazdasági értékelési módszerek dominálnak.Az ÖSz-ek értékelé-sénél általában eleve többféle módszert alkalmaznak, amelyek között a közgazdasági értékelés mellett a természettudományi (biofizikai, ökológiai) és a nem pénzben mérő társadalomtudományi (szocio-kulturális) módszerek is szerepelnek, egymással kombi-nálva, egymásra épülve (lásd pl. IPBES, 2014; Arany et al., 2017a). A komplexitást növeli a térinformatikai módszerek alkalmazása, illetve az érintett csoportok bevonásával tör-ténő értékelés (IPBES, 2014; Pascual et al, 2017).

5.4. Az értékelés tárgya és alapja

A TGÉ esetében általában egy adott terület értékváltozásának megragadása a cél, míg az ÖSZ-ek esetében a közgazdasági értékelés történhet egy adott ÖSz-re vonatko-zóan, egy adott területhez köthető ÖSz-ekre, továbbá készülhet tájhasználat változá-sokhoz tartozó ÖSz változások bemutatása céljából egyaránt.

Az értékelés külön-külön (értékösszetevőnként) vagy egyben is történhet. Az öko-szisztéma-szolgáltatások esetén gyakoribb az egyes szolgáltatások egyenkénti érté-kelése, míg a teljes gazdasági érték esetén inkább az összes értékösszetevő együttes megragadása a cél. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy az egyes összetevők (legyen az a TGÉ vagy az ÖSz-ek egyes komponenseinek értékelése) külön-külön történő becs-lése felveti az összeadhatóság problémáját, amely erőteljesebben jelentkezik a TGÉ kon-cepciója esetén, mivel ott kimondott cél a TGÉ meghatározása, az ÖSz-eknél viszont gyakran csak egy-egy szolgáltatás értékelését kívánják megvalósítani. Természetesen, ha egy adott élőhely ökoszisztéma-szolgáltatásain keresztül annak teljes értékét becsü-lik, akkor itt is komolyan felmerül ez a probléma.

A TGÉ esetében, amennyiben annak nem csak a közvetlen vagy közvetett haszná-lattal összefüggő részét kívánjuk megragadni (a piaci ár vagy a költségalapú eljárások segítségével), az egyének fizetési hajlandóságán alapul az értékelés, és ezek aggregálása adja a társadalmi hasznot. Az ÖSz-ek esetében a közgazdasági értékelés a kaszkád modell miatt többrétűbb lehet, ha a jólléti dimenziókhoz való kapcsolat is nevesítésre kerül. De, ahogy a korábbiakban említettük, ez jelenleg egyéb értékelési módszerekkel valósul meg.

5.5. Az értékelés időbelisége

A TGÉ jelenbeli és jövőbeli értéket is tud mérni a választási lehetőség és a hasz-nálattól független értékösszetevők miatt. Az ÖSz-ek értékelésénél a közgazdasági értékelés általában a tényleges, jelenbeli használatra (kaszkád 3. szint) koncentrál, de a potenciális használattal (kaszkád 2. szint) a jövő is bekapcsolható a számításba. Ebben az esetben azonban az árat befolyásoló tényezőket körültekintően fel kell tárni.

144

Az ÖSz-ek értékelésénél gyakran hasonlítanak össze jövőbeli forgatókönyveket, ame-lyekben elviekben a közgazdasági értékelés eredményeit is figyelembe tudják venni. Ebben az esetben szintén kitágul az értékelés időbeli dimenziója. Jelenleg azonban a forgatókönyvek esetében a biofizikai vagy szocio-kulturális értékelés (illetve ezek kombinálása) a jellemző (lásd pl. Nelson et al., 2009; Kelemen et al., 2015b; Arany et al., 2016).

5.6. Az értékelés térbelisége

A TGÉ-t leggyakrabban táji léptékű értékelésekben használják. Az ÖSz-ek értékelé-sét és ezen belül közgazdasági értékelését több léptékben (pl. vállalat/gazdaság terü-lete, település, térség/táj, nemzet, földrész szintjén és globális léptékben) is meg lehet tenni, s mindegyik léptékre vannak már kísérletek. A közgazdasági értékelési esetek száma azonban szűkebb, különösen a több ÖSz-re és többféle ökoszisztémára kiterjedő értékelés tekintetében. Térségi/tájszinten találjuk a legtöbb példát, a TGÉ-hez hason-lóan (lásd pl. Hein, 2011; Bush et al., 2012), de más léptékekre is van példa. Sandhu és munkatársai (2008) például konvencionális és ökológiai gazdálkodást folytató gaz-daságokban végzett mérésekre alapozva hasonlították össze a két típusú gazdálkodás által nyújtott ÖSZ-ek pénzbeli értékét. Costanza és munkatársai (1997, 2014) pedig az egész Földre vonatkozóan becsülték az egyes ökoszisztémák által nyújtott szolgálta-tások pénzbeli értékét. Az egyes léptékekben azonban a közgazdasági értékelés eltérő pontosságú, és ahogy a helyitől a globálisig haladunk, egyre nagyobb lesz a szerepe a haszonátvitel módszerének.

5.7. Egyéni versus társadalmi haszon

A TGÉ és az ÖSz-ek közgazdasági értékelésénél is a cél a társadalmi hasznok meg-ragadása. Mindkét koncepciónál az alkalmazott értékelési módszerektől függ, hogy a társadalmi hasznot hogyan számszerűsítjük. A piaci árakkal becslő módszereknél kife-jezetten a közvetlen használat értéke jelenik meg, és ebben az esetben gyakorlatilag a teljes bevételt becsüljük. A költségalapú módszereknél a közvetlen és a közvetett hasz-nokra koncentrál az értékelés, amelyeket a határköltséggörbe alatti területtel, vagyis a teljes költség számításával értékelünk. Gyakorlatilag tehát az elkerült költségeket értelmezzük társadalmi haszonként. A fizetési hajlandóságon alapuló eljárásoknál az egyéni hasznok összesítéséből számolják a társadalmi hasznot. Itt vesszük figyelembe a hasznok legnagyobb részét, ugyanis ekkor a keresleti görbe alatti teljes terület kalku-lálásával a nettó fogyasztói többlet is bekerülhet a hasznosság mértékébe. Az ÖSz-ek esetében a diszkusszióra épülő csoportos szocio-kulturális értékelési módszerek alkal-mazásánál, kisebb léptékben csoportos beszélgetés során is kialakulhat az érték, de ez nem pénzbeli érték. Az ÖSz-ek értékelésekor a kaszkád modell miatt egyrészt nagyobb hangsúlyt kap a természet, hiszen az az alapfeltételezés, hogy az élőhely megfelelő álla-potban tudja csak nyújtani az ÖSz-eket, másrészt a 4. kaszkád szint nevesítése miatt a hasznok jobban köthetők az egyes jólléti dimenziókhoz. A jólléti dimenziókkal való kapcsolatot azonban eddig leginkább szocio-kulturális értékelés segítségével vagy

145

komplexebb értékelési projekt jövőkép tervezésekor teremtették meg (lásd pl. Kelemen et al., 2015b; Arany et al., 2016), a közgazdasági értékelés jelenleg leginkább a 3. kaszkád szintjén történik.

5.8. A tudományos háttér

A TGÉ és az ÖSz közgazdasági értékelése esetében is a közgazdaságtudományi háttér a domináns. Az Ösz-ek értékelésekor azonban, kiemelten abban az esetben, ha a közgazdasági értékelés egy komplexebb, integrált értékelés része, a természettudo-mányi és egyéb társadalomtudományi értékelésekre, tudásra való építés, illetve a más tudományterületeket képviselő szakértőkkel való diszkusszió is fontos szerepet kap. A tudományos szakértők mellett a nem tudományos hátterű érintett csoportokkal való párbeszéd és e csoportok értékelésbe való bevonása is alapvető eleme az értékelési folyamatnak (Kovács et al., 2011).

5.9. A szakpolitikai alkalmazás lehetőségei

A TGÉ alapvető célja is már a környezetpolitika befolyásolása volt (lásd pl. Pearce et al., 1989), ennek ellenére uniós vagy hazai szinten nem lett a környezet- és termé-szetvédelmi szakpolitika szerves része. Az ÖSz koncepció azonban már a kezdetek-től erős szakpolitikai irányultságúnak volt mondható, hiszen központi elemként jelent meg a MEA, a TEEB és az IPBES keretrendszerében, illetve a Biológiai Sokféleségről szóló Egyezményhez kapcsolódó globális, uniós és magyar biodiverzitás stratégiák részévé is vált (Kovács, 2014). A stratégiák elvárásként nevesítik a közgazdasági értéke-lést is, ami a szakpolitikai döntéshozók részéről nagy várakozásokat jelez a közgazda-sági értékelés irányába. A fenntartható tájhasználatot ösztönző támogatási rendszerek (payments for ecosystem services, PES), a pénzügyi szankcionálási rendszerek vagy akár a természetközeli gazdálkodásból származó termékek és szolgáltatások piacai-nak (markets for ecosystem services: MES) segítése lehet kiemelt felhasználási terület (Kovács et al., 2015a).

5.10. A közgazdasági értékelés korlátai

A közgazdasági értékelés korlátai a TGÉ és az ÖSz-ek esetében is hasonlóak, hiszen ugyanolyan módszerek alkalmazására épülnek. Megjelennek ugyanúgy az etikai, az ökológiai és a társadalmi rendszerek összetettségéből adódó fenntarthatósági és mód-szertani kérdések is. A kaszkád modell alkalmazása miatt azonban felerősödnek a rendszerszintű és a fenntarthatósági kérdések (pl. a társadalmi és az ökológiai rend-szer határa vagy az egészséges ökoszisztéma elsődlegessége az ÖSz-ek biztosítása szempontjából). Nyomatékosabbá válik a természet kiárusítása (commodification of nature) miatti félelem is (Gómez-Baggethun és Ruiz-Pérez, 2011; Costanza et al., 2014). A szocio-kulturális értékelést preferálók pedig az ÖSz-ek komplexitása, a kapcsolódó értékek szétválaszthatatlansága és a piaccal rendelkező ÖSz-ek szűk köre miatt tartják korlátozottnak a közgazdasági értékelés alkalmazhatóságát, s arra is rámutatnak, hogy

146

az ÖSz-ekhez való hozzáféréshez és használathoz köthető igazságossági kérdésekre is csak részleges választ tud adni a pénzbeli értékelés (Kelemen, 2011; Kelemen és Pataki, 2014a).


Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a TGÉ az ÖSz-ek előfutárának tekinthető a közgazdasági értékelésben, hiszen kitágította a hagyományos közgazdasági értékkon-cepciót, és megalapozta azokat a módszereket, amelyek az ÖSz-ek közgazdasági érté-kelésében is alkalmazhatóak. Az ÖSz-ek megjelenése azonban egy új fejezetet nyitott a természeti környezethez kapcsolódó közgazdasági értékelés terén azzal, hogy jobban megteremtette a kapcsolatot a természeti és a társadalmi rendszer között, s emellett fel-erősítette a tudományos élet és a szakpolitikai döntéshozók, illetve egyéb érintett cso-portok közötti diskurzust a természeti értékek fontosságáról. A közgazdasági értékelés ezáltal egy komplexebb (biofizikai és szocio-kulturális értékelési módszereket, vala-mint térinformatikai megjelenítést is alkalmazó) értékelési keretrendszerbe kell, hogy beilleszkedjen, egy, a TGÉ-nél tágabb értékkoncepcióhoz igazodva, más természet- és társadalomtudományi háttérrel rendelkező szakemberekkel, a szakpolitikai döntésho-zókkal és egyéb érintettekkel való párbeszédre építve, ahhoz kapcsolódva. A kaszkád modellel az ökológiai fenntarthatóság elsődlegessége is deklarált, hiszen alapfeltétele-zés, hogy az egészséges ökoszisztéma tudja csak a szükséges mennyiségben és minő-ségben az ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtani.

Mindezek alapján azt is látjuk, hogy az ÖSz koncepció megjelenésével a természeti értékek és környezeti javak közgazdasági értékelése a neoklasszikus keretből kilép, és az ökológiai közgazdaságtan keretrendszerébe kezd beépülni, ebben keresve a helyét. Ez magában rejti azt is, hogy a közgazdasági értékelés kiemelt szerepe valószínűleg megszűnik, eredményeinek interpretálását és szakpolitikai alkalmazását az óvatosság és a korlátok hangsúlyozása kell, hogy jellemezze.

7. Irodalomjegyzék

AANESEN, M., Armstrong, C., Kahui, V. (2010): TEV (Total Economic Value) analysis of a marine environment in Norway, IIFET 2010 Montpellier Proceedings, 1–11.

ARANY I., Bogdány, Sz., Czúcz B., Kalóczkai Á., Kelemen A. M., Kelemen K., Papp J., Szabó L., Vári Á., Vizi I., Zólyomi Á. (2016): Merre előre? – Jövőképek a Nyárád- és Kis-Küküllő mente ökoszisztéma szolgáltatásainak tükrében. Marosvásárhely, Románia

ARANY I., Czúcz B., Kalóczkai Á., Kelemen A. M., Kelemen K., Papp J., Papp T., Szabó L., Vári Á., Zólyomi Á. (2017b): Mennyit érnek a természet ajándékai? – A Nyárád és Kis-Küküllő menti Natura 2000 területek ökoszisztéma szolgáltatás kutatásának összefoglaló tanulmánya. Marosvásárhely, Románia

ARANY I. Aszalós R., Bereczki K., Czúcz B., Kalóczkai K., Kiss M., Kovács E., Kovács-Hostyánszki A., Marjainé Szerényi Zs., Somodi I., Vári Á., Zölei A. (2017a): Nösztép koncepcionális és mód-

147

szertani keretdokumentum. KEHOP-4.3.0-15-2016-00001: A közösségi jelentőségű természeti értékek hosszú távú megőrzését és fejlesztését, valamint az EU biológiai sokféleség stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai megvalósítását megalapozó stratégiai vizsgálatok. Nemzeti Ökoszisztéma-szolgáltatások Térképezése és Értékelése Projektelem (NÖSZTÉP) I/1E.1.2.1 Verzió 1.3.

BROUWER, R., Bliem, M., Getzner, M., Kerekes, S., Milton, S., Palarie, T., Szerényi, Zs., Vadineanu, A., Wagtendonk, A. (2016): Valuation and transferability of the non-market benefits of river restoration in the Danube river basin using a choice experiment, ECOLOGICAL ENGINEERING 87: pp. 20–29.

BUSH, M., La Notte, A., Laporte, V., Erhard, M. (2012): Potentials of quantitative and qualitative approaches to assessing ecosystem services, Ecological Indicators 21: 89–103.

COSTANZA, R., d’Arge, R., de Groot, R., Farber, S., Grasso, M., Hannon, B., Limburg, K., Naeem, S., O’Neill, R. V., Paruelo, J., Raskin, R. G., Sutton, P. and van den Belt, M. (1997): The value of the world’s ecosystem services and natural capital, Nature 387: 253–260.

COSTANZA, R., de Groot, R., Sutton, P., van der Ploeg, S., Anderson S.L., Kubiszewski, I., FARBER, S., Turner, R. K. (2014): Changes in the global value of ecosystem services. Global Environmental Change, 26:152–158.

DE GROOT, R. S., Brander, L., vanderPloeg, S., Costanza, R., Bernard, F., Braat, L., Christie, M., Crossman, N., Ghermandi, A., Hein, L. Hussain, L. Kumar, P., McVittie, A., Portela, RODRIGUEZ, R. L., Brinkm, P., van Beukering, P. (2012): Global estimates of the value of ecosystems and their services in monetary units. Ecosystem Services, 50–61.

ELMQUIST, J., Maltby E., Baker T., Mortimer M., Perrings C., Aronson J., de Groot R., Fitter A., Mace G., Norberg J., Sousa Pinto I., Ring I. (2010): Biodiversity, Ecosystems and Ecosystem Services. In: TEEB (2010): The Economics of Ecosystems and Biodiversity (TEEB): Ecological and Economic Foundations, Chapter 2. Earthscan, London and Washington, pp 41–111.

FU, BJ., Su, C-H., Wei, Y-P., Willett, I. R., Lü, Y-H., Liu, G-H. (2011): Double counting in ecosystem services valuation: causes and countermeasures, Ecological Research 26, 1–14.

GÓMEZ-Baggethun, E., Ruiz-Pérez, M. (2011): Economic valuation and the commodification of ecosystem services. Progress in Physical Geography 35:613–628.

HAINES-YOUNG, R., Potschin, M. (2013): Common International Classification of Ecosystem Services (CICES): Consultation on Version 4, August–December 2012. EEA Framework Contract No EEA/IEA/09/003, URL: www.cices.eu.

HARANGOZÓ G., Marjainé Szerényi Zs. (2014): Mennyit ér a zajterhelés csökkenése?: Zajvé-delmi intézkedések értékelése a haszonértékelések átvitelével, KÖZGAZDASÁGI SZEMLE 61:(1) pp. 68–91.

HEIN, L. (2011): Economic benefits generated by protected areas: the case of the Hoge Veluwe forest, the Netherlands. Ecology and Society 16 (2): 13. [online] URL: http://www.ecologyandsociety.org/vol16/iss2/art13/ letöltve: 2015.03.20.

IPBES (Intergovernmental Science-Policy Platform on Biodiversity and Ecosystem Services) (2014): Preliminary guide regarding diverse conceptualization of multiple values of nature and its benefits, including biodiversity and ecosystem functions and services, (deliverable 3 (d)), IPBES/3/INF/7).

KALÓCZKAI Á. (2018): Az ökoszisztéma szolgáltatások szerepe a természet értékének méré-sében és a tájhasználati konfliktusok kezelésében. Doktori értekezés, Szent István Egyetem, Környezettudományi Doktori Iskola, Gödöllő.

148

KELEMEN E. (2011): Árak vagy érvek? Módszertani dilemmák a természet szolgáltatásainak értékelésében. Kovász, Tavasz–Tél, 33–59.

KELEMEN E. (2013): Az ökoszisztéma-szolgáltatások közösségi részvételen alapuló, ökológiai közgazdaságtani értékelése, Doktori értekezés, Szent István Egyetem, Környezettudományi Doktori Iskola, Gödöllő.

KELEMEN E., Lazányi O., Arany I., Aszalós R., Bela Gy., Czúcz B., Kalóczkai Á., Kertész M., Megyesi B., Pataki Gy. (2015a): Ökoszisztéma szolgáltatásokról a kiskunsági Homokhátság társadalmának szemszögéből. Természetvédelmi Közlemények, 21:116–129.

KELEMEN E., Lazányi O., Pataki Gy. (2015b): Remények és félelmek a kiskunsági Homokhátság jövőképeiben, Egy részvételi kutatási folyamat tanulságai és ajánlásai. ESSRG Kft., Budapest.

KELEMEN E., Pataki Gy. (2014a): Az ökoszisztéma szolgáltatások értékelésének elméleti meg-alapozása. in: Kelemen E., Pataki Gy. (szerk.) (2014): Ökoszisztéma-szolgáltatások: A ter-mészet- és társadalomtudományok metszéspontjában. Gödöllő; Budapest: Szent István Egyetem, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet; Environmental Social Science Research Group (ESSRG), pp. 35–55.

KELEMEN E., Pataki Gy. (szerk.) (2014b): Ökoszisztéma-szolgáltatások: A természet- és társada-lomtudományok metszéspontjában. Gödöllő; Budapest: Szent István Egyetem, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet; Environmental Social Science Research Group (ESSRG)

KEREKES S. (2007): A környezetgazdaságtan alapjai. AULA Kiadó, Budapest.KEREKES S., Kindler J., Bisztriczky J., Csutora M., Kovács E., Kulifai J., Marjainé Szerényi Zs.,

Nemcsicsné Zsóka Á. (1999): A természeti tőke várható értékváltozása a Szigetközben. Buda-pesti Közgazdaságtudományi Egyetem Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszéke, Budapest.

KEREKES S., Kindler J., Bisztriczky J., Csutora M., Kovács E., Kulifai J., Nemcsicsné Zsóka Á., Pál G., Szabó L., Szerényi Zs. (1998): A szigetközi térség természeti tőke értékváltozása. BKE, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék, Budapest.

KISS, M., Takács, Á., Pogácsás, R., Gulyás, Á. (2015): The role of ecosystem services in climate and air quality in urban areas: Evaluating carbon sequestration and air pollution removal by street and park trees in Szeged (Hungary). Moravian Geographical Reports 3, 36–46.

KONCSOS L., Ásványi K., Bakacsi Zs., Balogh P., Benedek Zs., Bezegh A., Csutora M., Derts Zs., Eszlári N., Jolánkai Zs., Kardos M., Kerekes S., Korompai A., Kozma Zs., Marjainé Szerényi Zs., Molnár A., Muzelák B., Nováky E., Pásztor L., Szabó Z., Tabi A., Veigl H., Vetőné Mózner Zs., Zsóka Á. (2011): Jövőképtől a vízkészlet-kockázatig. Budapesti Műszaki és Gazdaság-tudományi Egyetem, Építőmérnöki Kar. Budapest.

KOVÁCS E., Pataki Gy., Kelemen E., Kalóczkai Á. (2011): Az ökoszisztéma-szolgáltatások fogalma a társadalomkutató szemszögéből. Magyar Tudomány 172:(7) pp. 780–787.

KOVÁCS E. (2014): Az ökoszisztéma szolgáltatások megjelenése a biodiverzitás politikában: in: Kelemen E., Pataki Gy. (szerk.) Ökoszisztéma-szolgáltatások: A természet- és társadalomtu-dományok metszéspontjában. Gödöllő; Budapest: Szent István Egyetem, Környezet- és Táj-gazdálkodási Intézet; Environmental Social Science Research Group (ESSRG), pp. 131–143.

KOVÁCS E., Harangozó G., Marjainé Szerényi Zs., Csépányi P. (2015a): Natura 2000 erdők köz-gazdasági környezetének elemzése. Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Esztergom.

KOVÁCS E., Kelemen E., Czúcz B. (2014): A természettől a jóllétig: az ökoszisztéma-szolgáltatá-sok természet- és társadalomtudományi meghatározottsága. – In: Kelemen E. és Pataki Gy.

149

(szerk.) Ökoszisztéma-szolgáltatások: A természet- és társadalomtudományok metszéspont-jában. Szent István Egyetem, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, Environmental Social Science Research Group (ESSRG), Gödöllő–Budapest, pp. 15–34.

KOVÁCS, E., Kelemen, E., Kalóczkai, Á., Margóczi, K., Pataki, Gy., Gébert, J., Málovics, Gy., Bálint, B., Roboz, Á., Krasznai Kovács, E., Mihók., M. (2015b): Understanding the links between ecosystem service trade-offs and conflicts in protected areas, Ecosystem Services 12, 117–127.

KOVÁCS-HOSTYÁNSZKI A., Földesi R., Mózes E., Szirák Á., Fisher J., Hanspach J., Báldi A. (2016): Conservation of Pollinators in Traditional Agricultural Landscapes – New Challenges in Transylvania (Romania) Posed by EU Accession and Recommendations for Future Rese-arch. Plos One 11, no. 6. e0151650, https://doi.org/10.1371/journal.pone.0151650.

KRUTILLA, J.V. (1967): Conservation reconsidered. American Economic Review 57, 787–796.MARJAINÉ SZERÉNYI Zs. (2005): A feltételes értékelés alkalmazhatósága Magyarországon.

Akadémiai Kiadó, Budapest.MARJAINÉ SZERÉNYI Zs. (2011): Az ökoszisztéma-szolgáltatások közgazdaság-tudományi

megközelítése. Magyar Tudomány 174. évf., 2011/7., 788–794.MARJAINÉ SZERÉNYI Zs., Csutora M., Harangozó G., Krajnyik Zs., Kontár R., Nagypál N.

(2005): A természetvédelemben alkalmazható közgazdasági értékelési módszerek. A KvVM Természetvédelmi Hivatalának tanulmánykötete, Budapest.

MARJAINÉ SZERÉNYI, Zs., Kerekes, S., Flachner, Zs., Milton, S. (2011): The possibility of the economic evaluation of ecosystem services described through a domestic case study. In: Nagy, G., Kiss, V. (szerk.) Borrowing services from nature – Methodologies to evaluate ecosystem services focusing on Hungarian case studies. CEEweb for Biodiversity, Budapest, pp. 62–73.

MARJAINÉ SZERÉNYI Zs., Kovács E., Kalóczkai Á., Zölei A. (2018): Az ökoszisztéma-szolgál-tatások társadalmi-gazdasági értékelési “módszertani menü” összeállítása. KEHOP-4.3.0-15-2016-00001: A közösségi jelentőségű természeti értékek hosszú távú megőrzését és fejlesztését, valamint az EU biológiai sokféleség stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai megvalósítását meg-alapozó stratégiai vizsgálatok. Nemzeti Ökoszisztéma-szolgáltatások Térképezése és Értéke-lése Projektelem (NÖSZTÉP) II/2E. 2.4.3. Kézirat.

MEA – Millennium Ecosystem Assessment (2005): Ecosystems and Human Well-being: Synthesis. World Resource Institute, Washington DC.

MOURATO, S., Csutora M., Marjainé Szerényi Zs., Kerekes S., David P., Kovács E. (1999): A Bala-ton vízminőség-javítása értékének becslése a feltételes értékelés módszerével. Gazdaság, Vál-lalkozás, Vezetés 99/1, 147–170.

NELSON, E., Mendoza, G., Regetz, J., Polasky, S., Tallis, H., Cameron, D. R., Chan, K. MA., Daily, G. C., Goldstein, J., Kareiva, P. M., Lonsdorf, E., Naidoo, R., Ricketts, T. H., Shaw, M. R. (2009): Modeling multiple ecosystem services, biodiversity conservation, commodity production, and tradeoffs at landscape scales. Ecol Environ 2009; 7(1): 4–11.

PASCUAL, U., Balvanera, P., Dıaz, S., Pataki, Gy. et al. (2017): Valuing nature’s contributions to people: the IPBES approach. Current Opinion in Environmental Sustainability 2017, 26–27: 7–16.

PEARCE, D. (1987): Economic Values and the Natural Environment, pp. 132–139. Letöltés ideje: 2018. 04. 30. https://publicacions.iec.cat/repository/pdf/00000117%5C00000050.pdf

PEARCE, D. W., Barbier, E. B., Markandya, A. (1989). Blueprint for a green economy. Earthscan Publications Ltd, London.

150

PEARCE, D., Turner, R. K. (1990): Economics of Natural Resources and the Environment. Pearson Education Ltd, Great Britain.

PINKE Zs. (2012): Aszály-, belvízkárok és az árvízvédelmi ökoszisztéma-szolgáltatás értéke-lésének szerepe a belvizes területek vizes élőhellyé alakításában. Tájökológiai Lapok, 10, 271–286.

PINKE, Zs., Kiss, M., Lövei, G. L. (2018): Developing an integrated land use planning system on reclaimed wetlands of the Hungarian Plain using economic valuation of ecosystem services. Ecosystem Services 30: 299–308.

PLOTTU, E., Plottu, B. (2007): The concept of Total Economic Value of environment: A reconsideration within a hierarchical ratinality, Ecological Economics 61, 52–61.

SANDHU, H. S., Wratten, S. D., Cullen, R., Case, B. (2008): The future of farming: The value of ecosystem services in conventional and organic arable land. An experimental approach. Ecological Economics 54. 836–848.

SCHMIDT, S., Manceur, A.M., Seppelt, R. (2016): Uncertainty of Monetary Valued Ecosystem Ser-vice – Value Transfer Functions for Global Mapping, PLoS ONE 11(3): e0148524, doi:10.137/journal.pone.0148524.

SPANGENBERG, J. H., Settele J. (2010): Precisely incorrect? Monetising the value of ecosystem services, Ecological Complexity 7 (2010) 327–337.

TAKÁCS D. (2016): Városi szabadterek és szabadtér-fejlesztések ingatlanértékbefolyásoló hatásá-nak elemzése Budapest példáján. Doktori Értekezés. Szent István Egyetem.

TEEB (2010): The Economics of Ecosystems and Biodiversity: Ecological and Economic Foundations. Edited by Kumar, P.. Earthscan, London and Washington.

WEISBROD, B. (1964): Collective-consumption services of individual-consumption goods. Jour-nal of Economics 78, 471–477.

ZÖLEI A., Kovács E., Kalóczkai Á., Marjainé Szerényi Zs. (2017): A jólléti dimenziók meghatá-rozása. KEHOP-4.3.0-15-2016-00001: A közösségi jelentőségű természeti értékek hosszú távú megőrzését és fejlesztését, valamint az EU biológiai sokféleség stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai megvalósítását megalapozó stratégiai vizsgálatok. Nemzeti Ökoszisztéma-szolgáltatá-sok Térképezése és Értékelése Projektelem (NÖSZTÉP), II/2E.2.4.1. Verzió 1.0. Kézirat.

Hivatkozott internetes források:

http1: http://www.termeszetvedelem.hu/okoszisztema-szolgaltatas-fejlesztesi-elem (letöltés: 2018.05.11)http2: http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/eco-karst (letöltés: 2018.05.11)

151

KÖRNYEZETVÉDELMI ADÓZTATÁS (ÖKOADÓK) ÉS TÁMOGATÁS

SZEREPE A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS RENDSZERÉBEN

Wickert Irén és Szarvas-Fekete Tibor

1. Bevezetés

A fenntartható fejlődés egy olyan rendszer a társadalom és a környezet között, amely nem vesz el összességében többet a környezet erőforrásaiból, mint amennyi erőfor-

rás képes folyamatosan megújulni.Az emberiség együttesen használja a föld javait, így globálisan kellene meghatározni

azokat a korlátokat, amelyek betartásával a fenntartható fejlődés folyamata biztosít-ható. A korlátok meghatározásának eszközrendszere politikai és közgazdasági szabá-lyozórendszerek alapján modellezhető, melynek egyik gazdasági eszköze az adóztatás, illetve a támogatás.

Az ökoadók kiindulópontja az a felismerés, hogy a gazdasági folyamatoknak külső hatásai is vannak, amelyeket a piaci eszközök sem mérnek, és nem kezelnek. Ezt a prob-lémát részben orvosolja az ökoadók rendszere.

2. A fenntartható fejlődés

A Világ Tudományos Akadémiáinak Nyilatkozata megfogalmazásában: „A fenn-tarthatóság az emberiség jelen szükségleteinek kielégítése, a környezet és a természeti erőforrások jövő generációk számára történő megőrzésével egyidejűleg.” (Átmenet a fenntarthatóság felé; Világ Tudományos Akadémiáinak Nyilatkozata, Tokió, 2000).

Herman Daly megfogalmazása szerint „a fenntartható fejlődés a folytonos szoci-ális jólét elérése, anélkül, hogy az ökológiai eltartó-képességet meghaladó módon növekednénk”.

A leginkább elterjedt definíciót a Brundtland Bizottság fogalmazta meg a „Közös jövőnk” című munkában, mely szerint a fenntarthatósági fejlődés, hogy a jelenben élők szükségleteinek kielégítését úgy kell megvalósítani, hogy az nem veszélyezteti a jövő generációk igényeit.

A gazdasági növekedés következtében egyre nagyobb teher rakódik a környezetre, így egyre inkább fontossá válik az állam szabályozó szerepe a környezet védelmében.

Magyarország 1996-ban csatlakozott az OECD-hez, ez meghatározta a hazai kör-nyezetvédelmi szabályozást. 1976-tól törvény szabályozza a környezetvédelmet (1976. évi II. törvény). Jelenleg az 1995. évi LIII. törvény van hatályban, mely a környezet-védelem alaptörvénye.

152

2004. évi Európai Unióba való belépéssel a környezetvédelem hazai szabályozásába át kellett ültetni a közösségi környezetpolitikát és szabályozást.

Az 1997 óta készülő Nemzeti Környezetvédelmi Programok (NKP) jelentik Magyar-ország környezetpolitikai céljainak és intézkedéseinek átfogó keretét. A Program feladata, hogy az ország adottságait, a társadalom hosszú távú érdekeit és jövőbeni fejlődési céljait figyelembe vételével határozza meg az ország környezeti céljait és az elérésükhöz szükséges eszközöket.

Magyarország hosszú távú jövőképét az Országgyűlés által 2013 tavaszán a 18/2013. (III. 28.) OGY határozattal elfogadott Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégia fogalmazta meg.

A 4. Nemzeti Környezetvédelmi Program (2014–2019) három stratégiai célt fogal-mazott meg.

1. Az életminőség és az emberi egészség környezeti feltételeinek javítása.2. Természeti értékek és erőforrások védelme, fenntartható használata.3. Az erőforrás-takarékosság és a -hatékonyság javítása, a gazdaság zöldítése

(4. NKP). „A környezetvédelmi szabályozás célja az, hogy a gazdálkodó szervezetek olyan

módon folytassák tevékenységüket, hogy a környezet állapota a megfelelő minőségben tartósan fennmaradjon, tehát bizonyos környezeti minőségre vonatkozó normákat min-denki betartson” (Kerekes–Kobjakov, 1994).

A programban megfogalmazott célkitűzések megvalósítását szabályozó eszközök-kel lehet megvalósítani.

A szakirodalmak többsége kétféle szabályozást különböztet megyy közvetlen szabályozás, yy közvetett szabályozás, gazdasági ösztönzők alkalmazása.

1. ábra: A fenntartható fejlődés dimenzióiForrás: Adams, 2006

153

A közvetlen szabályozás adminisztratív beavatkozást jelent, hatósági előírásokkal kényszer hatására érik el a környezetpolitikai célokat. Eszközei:

yy kényszerítés bizonyos tevékenység elhagyására,yy környezetvédelmi normák, meghatározása,yy tiltás,yy határérték meghatározása,yy engedélyek kibocsátása.

A közvetett szabályozás a környezettudatos magatartást a gazdasági érdekeltség alapján kívánja elérni, melynek eszközei:

yy adók, díjak,yy támogatások.

Az NKP-ban kitűzött célok megvalósításához a gazdasági szabályozók mellett szükség van a közvetlen beavatkozásra is.

A környezetpolitika szabályozás eszközrendszerét a szakirodalmak sem kezelik egységesen. A szabályozás egy lehetséges eszközrendszerét mutatja be az alábbi ábra.

3. Környezetvédelmi adóztatások

Az adó az állam által egyoldalúan megállapított, kényszer útján behajtható, közvet-len ellenszolgáltatás nélküli állami bevétel.

„Környezetvédelem olyan tevékenységek és intézkedések összessége, amelyek-nek célja a környezet veszélyeztetésének, károsításának, szennyezésének megelőzése, a kialakult károk mérséklése vagy megszüntetése, a károsító tevékenységet megelőző állapot helyreállítása” (Ktv. 4. §. (32)).

2. ábra: A környezetpolitika szabályozási eszközrendszereForrás: Nagy, 2012

154

A környezetvédelem célja, hogy védje a környezet állapotát, ennek keretébenyy a levegő és vizek tisztaságának megőrzése,yy a termőföldek fenntartható hasznosítása,yy és az éghajlatváltozás következményeivel a harc felvétele, hogy az emberek

egészségét és életminőségét megfelelő módon tudja tartani.Az adófizetésből származó bevételek lehetőséget teremtenek környezetszabályozó

kutatás, innováció és megújuló erőforrások előállításának részbeni finanszírozására. Az Eurostat adatai szerint Magyarország környezetvédelmi adóbevétele a GDP szá-

zalékában 2,65%, az EU 28 (2,44%) átlagát minimálisan meghaladja. Az EU országait figyelembe véve Magyarország a középmezőnybe tartozik.

A környezetvédelmi bevételeket a teljes adó és társadalombiztosítási járulékokból származó bevételekhez viszonyítjuk, akkor 2016. évben hazánk szintén az EU-s átlag fölött teljesített, melyet a 3. sz. ábra szemléltet.

Környezetvédelmi adóbevételek, az adókból és a társadalombiztosítási járulékokból (kivéve: betudott társadalombiztosítási járulékokból) származó bevételek százaléka-ként 2016-ban.

3. ábra: A környezetvédelmi adók részesedése (%)Forrás: EUROSTAT (2018) adatai alapján saját szerkesztés

155

Széleskörűen értelmezve a környezeti adók alatt mindazokat a fizetési kötelezettsé-geket értjük, amelyeknek környezeti hatása van, ilyenek az adók, díjak, járadékok.

Szűkebb értelmezésben csak a közvetlen környezeti adók tartoznak.

4. Hazánk adórendszere

A törvények azokra az adózókra vonatkoznak, akiknek adókötelezettségét, adófi-zetési kötelezettségét, az adót, és a költségvetési támogatást a hatályos jogszabályok állapítják meg.

A Nemzeti Környezetvédelmi Programban kitűzött stratégiai célok elérése érdeké-ben hazánkban különböző ökoadók kerültek bevezetésre. A környezetvédelmi adók célja, hogy

yy ösztönözzék a természeti erőforrások gazdaságos és hatékony felhasználását;yy biztosítsák az arányos teherviselést a környezetvédelmi kiadásokkal kapcsolat-

ban;yy az adókból származó bevételek fedezetet teremtsenek a természeti erőforrások

terheléséből származó következmények enyhítésére, illetve megelőzésére.

4. ábra: A magyar adórendszerForrás: Saját szerkesztés

156

5. Hazánkban jelenleg érvényben lévő környezeti adók

5.1. Környezetterhelési díj

A törvény célja, hogy elősegítse a környezetbe történő anyag-, illetve energiakibocsátás csökkentését, ösztönözze a környezet megóvása érdekében hatékonyabb eljárások alkalmazását, valamint biztosítsa az arányos teherviselést az állam és a környezethasz-nálók között.

A törvény hatálya kiterjedyy azokra a környezethasználókra, akik a környezethasználat során a környezetbe

környezetterhelő anyagot juttatnak (kibocsátó),yy azokra a környezetterhelő anyagokra, amelyek a környezet terhelést okoznak a

környezetbe kerülve (2003. évi LXXXIX. tv.).A jogszabály szerint díjfizetésre kötelezett az a kibocsátó, aki a levegőbe, felszíni

vizekbe, illetve időszakos vízfolyásokba, valamint a talajba a törvényben meghatáro-zott környezetet terhelő anyagot juttat. Környezetterhelési díjat köteles fizetni a kibo-csátó a törvényben meghatározott környezetterhelő anyagok minden egysége után.

5.2. Levegőterhelési díj

Levegőterhelési díjat a bejelentés köteles helyhez kötött légszennyező pontforrások után kell fizetni. Ezeknek azok a levegőterhelést okozó források minősülnek, amelyek esetében a légszennyező anyag kibocsátási jellemzők méréssel vagy műszaki számítás-sal egyértelműen meghatározhatók és azokat jogszabály az emberi egészségre vagy a környezetre károsnak minősíti, és emiatt azokra kibocsátási határértéket állapít meg.

5. ábra: Környezeti adók rendszere MagyarországonForrás: Nagy Zoltán: Az adópolitika szabályozási eszközei szolgáltatási szempontból [in: Horváth M. T.– Bartha I. (szerk.) (2016): Közszolgáltatások megszervezése és politikái.

Merre tartanak? Budapest, Dialóg-Campus, 219–230. o.] c. tanulmánya alapján

157

A jogszabály bizonyos tevékenységeket mentesít a levegőterhelési díj megfizetése alól, mint

yy a tüzelőberendezést üzemeltető lakosságot és költségvetési szervet;yy a lakosság és a költségvetési szerv részére értékesített hőenergiával kapcsolatban

kibocsátott levegőterhelő anyagok után a távhőtermelőt és a távhőszolgáltatást végzőt;

yy egyéb jogszabályokban meghatározott szükséghelyzetekhez kapcsolódó lég-szennyező anyag kibocsátás után (csökkentett gázfelhasználási lehetőség, gáz-üzem zavar-forráshiány, villamosenergia-zavar).

A levegőterhelési díj alapja az évenként kibocsátott levegőterhelő anyagok kg-ban kifejezett mennyisége után kell meghatározni.

A levegőterhelési díj mértéke:yy kén-dioxid esetén 50 Ft/kg,yy nitrogén-oxid esetén 120 Ft/kg,yy szilárd anyag (nem toxikus) esetén 30 Ft/kg.

Díjkedvezménnyel élet a légszennyező anyag kibocsátásának csökkentését szolgáló beruházást megvalósító beruházó a beruházás időtartama alatt, legfeljebb 2 évig a beru-házással érintett környezetterhelő anyag és a beruházással érintett telephely vonatko-zásában.

5.3. Vízterhelési díj

Vízterhelési díj-fizetési kötelezettség azt a kibocsátót terheli, aki vízjogi engedélye-zés alá tartozó, a felszíni vizeket terhelő tevékenységet végez.

Mentes a díjfizetési kötelezettség alól:yy a befogadó a felhasznált vízben levő vízterhelő anyag kibocsátás után, ha a szen-

nyezett víz újrahasználásra kerül;yy a felhasznált nyers vízben eredetileg is megtalálható vízterhelő anyag mennyi-

sége után;yy az elvezetett csapadékvíz mennyisége után;yy a nehézfém kibocsátás után, ha a kibocsátó által alkalmazott technológiából

adódóan az ilyen vízterhelő anyag kibocsátása kizárt;yy a halastavak extenzív módon történő üzemeltetése után.

A vízterhelési díjat az évenként kibocsátott vízterhelő anyagok kilogrammban kife-jezett mennyisége, valamint a vízterhelő anyagok egységdíjának szorzataként kell meg-határozni, melyet korrigálni kell a kibocsátás helyéhez rendelt területérzékenységi és iszapelhelyezési szorzóval.

50 százalékos vízterhelési díjkedvezmény érvényesíthető a felszíni vizet közvet-lenül terhelő vízterhelést csökkentő beruházás időtartama alatt, de legfeljebb 5 évig a beruházással érintett környezetterhelő anyag és telephely vonatkozásában. A díj-kedvezményre a közszolgáltató jogosult, ha a beruházást az önkormányzat valósítja meg.

158

5.4. Talajterhelési díj

Talajterhelési díjfizetési kötelezettsége annak a kibocsátónak van, aki a műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem köt rá és helyi vízgazdálkodási hatóság, illetve vízjogi engedélyezés hatálya alá tartozó szennyvízelhelyezést alkalmaz.

Nem terheli díjfizetési kötelezettség azt a kibocsátót, aki külön jogszabályok szerint egyedi szennyvízelhelyezési kislétesítményt, illetve egyedi szennyvíztisztító kisberen-dezést alkalmaz.

A talajterhelési díjat az éves felhasznált víz mennyisége. Csökkentő tételek a külön jogszabály szerinti locsolásra felhasznált víz mennyisége, valamint az arra feljogosított szervezettel a jogszabályi előírásoknak megfelelő elhelyezés céljából számlákkal iga-zolható módon elszállíttatott szennyvíz mennyisége. Egységdíj mértéke 1200 Ft/m3, amit korrigálni kell az adott településre vonatkozó területérzékenységi szorzóval (ami az érintett vízbázis érzékenységétől és az engedélyezés fajtájától függően 1 és 5 közötti érték lehet).

5.5. Környezetvédelmi termékdíj

A környezetvédelmi termékdíj bevezetésének célja, hogy hozzájáruljon a környe-zetszennyezés megelőzéséhez, ösztönözze a természeti erőforrásokkal való takarékos gazdálkodást, pénzügyi források teremtése a környezet vagy annak valamely eleme a termék előállítása, forgalmazása, felhasználása során, illetve azt követően közvetlenül, illetve közvetve terhelő vagy veszélyeztető termék által okozott környezeti veszélyezte-tések, valamint károk megelőzéséhez és csökkentéséhez (2011. évi LXXXV).

A törvény hatálya a termékdíjköteles termékre és a termékdíjköteles termékkel kap-csolatos tevékenységre terjed ki. A környezetvédelmi termékdíj-fizetési kötelezettség a termékdíjköteles termék forgalomba hozatala vagy saját célú felhasználása esetén kelet-kezik.

Termékdíjköteles termékek körébe tartozik yy az akkumulátor; yy a csomagolóeszköz, az egyéb csomagolószer (a továbbiakban együtt: csomagolószer); yy az egyéb kőolajtermék; yy az elektromos, elektronikai berendezés; yy a gumiabroncs; yy a reklámhordozó papír.

A környezetvédelmi termékdíj alapja a termékdíj-köteles termék tömege, kilogramm-ban kifejezve.

Nincs termékdíj fizetési kötelezettség:yy a termékdíjköteles termék külföldre történő igazolt kiszállítása,yy természetes személy saját célú felhasználása,yy a technológiai folyamatba visszavezetett maradék anyag vagy a selejt felhaszná-

lása esetén; yy az újrahasználható csomagolószer csomagolás részeként történő kibocsátása

esetén,

159

yy újrahasználható raklapnak a beszerzéstől számított legalább 365 napig való for-gatása;

yy a termékdíjköteles termék változatlan formában, illetve változatlan formában és állapotban más termékbe beépített külföldre történő értékesítése,

yy a termékdíjköteles termék gyártásához közvetlen anyagként (alapanyag) fel-használt termékdíjköteles termék felhasználása,

yy meghatározott csomagolószer termékdíj-megállapítási időszakon túli külföldre történő igazolt visszaszállítása,

yy egyéb csomagolószer esetében, annak – a továbbforgalmazás kivételével – nem csomagolás előállítására való felhasználása.

5.6. Energiaadó

2004. január 1-jén lépett életbe az energiaadóról szóló 2003. évi LXXXVIII. tör-vény. Az energiaadó hatálya a földgázra, a szénre és a villamos energiára terjedt ki. Az energiaadó fizetési kötelezettség az energiatermék saját célú felhasználót, vagy a fogyasztó számára értékesítőt terheli. Az uniós irányelv lehetőséget biztosított a tag-államoknak, hogy mentesíthessék a lakossági végfelhasználást az adó alól, Magyaror-szág élt ezzel a lehetőséggel, így nem terheli energiaadó a lakossági fogyasztók által megvásárolt energiát.

Az energiaadó a termék mennyiségi egységére kivetett adó. Az energiaadó alapja az adóköteles termék mennyisége, a villamos energia esetében a megawattórában, a földgáz esetében a gigajoule-ban meghatározott mennyiség.

2017. július 1-től hatályba lépő jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény vál-tozása értelmében az energiaadóról szóló 2003. évi LXXXVIII. törvény hatályát veszíti, így az energiaadó, mint önálló adónem megszűnt.

A jövedéki adó kiegészítésre került az energiatermék fogalmával (X. fejezet), így az energiával kapcsolatos adófizetési kötelezettség nem szűnt meg.

Az új szabályozás sok hasonlóságot mutat a korábbi energiaadóval.Az adó mértéke:yy villamos energiaára 310,50 Ft/megavattórayy földgázra 0,3366 Ft/kWh,yy szénre 2516 Ft/ezer kg.

A lakossági felhasználók számára továbbra is adómentes marad.

5.7. Nem az adóhatóság által kezelt elvonások

A hazai adórendszerben a járadékok, járulékok egy részét nem az adóhatóság szedi be, hanem az erre szakosodott egyéb hatóságok.

160

5.8. Bányajáradék

A bányajáradékot a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény szabályozza. A jog-szabály célja az ásványi nyersanyagok bányászatának, a geotermikus energia kutatásá-nak, kitermelésének, a szénhidrogén szállító vezetékek létesítésének és üzemeltetésének, továbbá az ezekhez kapcsolódó tevékenységeknek a szabályozása, az élet, az egészség, a biztonság, a környezet és a tulajdon védelmével, valamint az ásvány- és geotermikus energiavagyon gazdálkodása a környezetvédelmi szempontokkal összhangban.

A bányajáradék közvetetten kapcsolódik a környezetvédelmi célú adókhoz, nem a környezetkárosítást adóztatja.

Az ásványi nyersanyagok és a geotermikus energia természetes előfordulási helyü-kön állami tulajdonban vannak. A bányavállalkozó által kitermelt ásványi nyersanyag a kitermeléssel, az energetikai célra kinyert geotermikus energia a hasznosítással a bányavállalkozó tulajdonába megy át, a kitermelt ásványi nyersanyag értékéből ad át az állam javára. (1993. évi XLVIII. tv.).

Az államot részesedés illeti meg a kitermelt ásványi nyersanyag és geotermikus energia után, ez a részesedés a bányajáradék.

A bányajáradékot az ásványi nyersanyagok és a geotermikus energia fajlagos értékének, valamint az értékszámítás módjának meghatározásáról szóló kormány-rendeletben (továbbiakban Rendelet) foglaltak szerint önbevallásban kell meghatá-rozni.

Nem kell bányajáradékot fizetniyy az építési engedély alapján kitermelt 500 m3-t meg nem haladó ásványi nyer-

sanyag mennyisége után, függetlenül a felhasználás céljától,yy a magyar állam nevében és javára eljáró építtető részére kiadott, a bányafelügye-

let engedélyétől eltérő, más hatósági engedély alapján végzett tevékenység során kitermelt ásványi nyersanyag mennyisége után,

yy az anyagnyerő helyről kitermelt és a vizek kártételei elleni védelem és védekezés célját szolgáló önkormányzati tulajdonú közcélú vízilétesítménybe beépített ásványi nyersanyag után,

6. ábra: Nem az adóhatóság által kezelt elvonásokForrás: Saját szerkesztés

161

yy a 30 °C-ot el nem érő energiahordozóból kinyert geotermikus energia után,yy a kitermelt geotermikus energia 50%-ot meghaladóan hasznosított mennyisége

után, valamintyy a vízjogi engedély alapján gyógyászati (balneológiai) célra hasznosított termálvíz

visszahűtéséből származó geotermikus energiának (hőenergiának) az engedé-lyes saját céljára történő hasznosítása után.

5.9. Vízkészlet járulék

A víz csak korlátozottan áll rendelkezésre, a vízhiány egyre nagyobb problémát jelent és fenyegeti a fenntartható fejlődést. A vízkészlet ivóvízként, élelmiszeripari célra, energiatermelésre való felhasználását úgy kell szabályozni, hogy a társadalmak számára a legnagyobb haszonnal járjon. Védelemre szorulnak az emberi fogyasztásra közvetlenül alkalmas, illetve a rendkívül lassan megújuló vízkészletek.

A vízgazdálkodásról szóló törvény szabályozza a vizek hasznosításával, haszno-sítási lehetőségeinek megőrzésével és kártételeinek elhárításával összefüggő alapvető jogokat és kötelezettségeket.

Vízkészletjárulékot köteles fizetni a yy vízhasználó a vízjogi létesítési, üzemeltetési engedélyben lekötött vagy engedély

nélkül felhasznályy az üzemi fogyasztó a ténylegesen igénybe vett vízmennyiség után.

5.10. Erdőfenntartási járulék

Az erdő az egészséges emberi élet egyik alapvető feltétele, mely a szárazföld leg-összetettebb természeti rendszere. Az erdő közérdekből korlátozott rendelkezésű tulajdon.

A fenntartható erdőgazdálkodás során a legfontosabb közérdekű feladat az erdők változatosságának megőrzése, az erdők fenntartása, felújítása és a védelmi, valamint közjóléti szolgáltatások biztosítása, melyek elvégzését az állam megfelelő eszközökkel biztosítja (2009. évi XXXVII. tv. 2. §).

Az erdőgazdálkodó amennyiben nem tesz eleget a törvény szerinti erdőgazdálko-dási kötelezettségének az erdészeti hatóság felszólítása ellenére sem, és ezzel veszé-lyezteti az erdő fennmaradását és fejlődését, az erdészeti hatóság az erdőgazdálkodó költségére elvégezteti a szükséges erdőgazdálkodási tevékenységet.

Az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében az erdőfenntartási járulékot meg-szüntették.

Az erdészeti hatóság az erdőgazdálkodóra erdőgazdálkodási szab ki, ha az erdő-gazdálkodó többek között:

yy az erdő faállományának szerkezetét, egészségi állapotát károsan befolyásoló módon hajtja végre az állomány nevelését,

yy az erdőnevelési feladatok elmulasztásával akadályozza az erdő e törvény szerint elvárt állapotának kialakulását és fenntartását.

162

Az erdészeti hatóság erdővédelmi bírságot szab ki arra, aki:yy a talaj védelmét károsítja,yy Az erdei haszonvételek gyakorlása során károsítja, illetve veszélyeztetheti az erdő

biológiai sokféleségét, felszíni és felszín alatti vizeit, talaját, természetes felújulását, felújítását, a védett természeti értéket, valamint az erdei életközösséget.

5.11. A földvédelmi járulék

A földvédelmi járulék a termőföld engedélyezett más célú hasznosításának (vagyis a termőföld igénybevételének illetve belterületbe vonásának) törvényi alapokon nyugvó ellentételezése az állam javára. A járulékot az igénybevétellel érintett termőföld arany-korona értéke a törvényben meghatározottak szerinti szorzatának megfelelő forintösz-szeget kell fizetni.

5.12. Talajvédelmi járulék

Talajvédelmi járulékot kell fizetni a beruházónak, yy ha a beruházás megvalósítása során keletkezett mentett humuszos termőréteg

teljes mennyiségét a beruházással érintett területen nem használja fel – a fel nem használt humuszos termőréteg mennyisége után.

yy Aki humuszos termőréteget távolít el.A talajvédelmi járulék mértékea) 1–2,5% humusztartalom esetén 150 Ft/m3,b) 2,5% fölötti humusztartalom esetén 250 Ft/m3 (2007. évi CXXIX. tv. 55. §.(1))

5.13. Vadvédelmi hozzájárulás

A vadon élő állat a Föld megújuló természeti erőforrásainak és biológiai életközös-ségnek a része, és ezért természetes állapotban a jövő nemzedékek számára meg kell őrizni, ezért szabályozni kell a természet védelmét és a vadállomány ésszerű haszno-sítását.

Hazánkban törvény szabályozza a vad védelmét, a vadgazdálkodást és a vadászatot. A vadállomány őrzésével, védelmével kapcsolatos állami feladatok ellátásához való

hozzájárulásként vadvédelmi hozzájárulást kellett fizetni a vadászati társaságnak. A vadvédelmi hozzájárulás mértékének alapja a vadászati hatóság által jóváhagyott

éves vadgazdálkodási tervben szereplő elejtési és befogási darabszám a következők szerint:

a) mezei nyúl esetében darabonként száz forint, fácán esetében darabonként ötven forint,

b) nagyvad esetében darabonként ezer forint.

2017. március 1-vel megszűnt a vadvédelmi hozzájárulás.A vadászati hatóság vadgazdálkodási bírságot szab ki többek között, ha a vadá-

szatra jogosult

163

yy nem tesz eleget a vadállomány védelmével, fenntartásával, valamint az élőhely védelmével kapcsolatos e törvény szerinti kötelezettségeinek;

yy a vadgazdálkodási szabályokat megsérti.A vadászati hatóság vadvédelmi bírságot szab ki többek között, ha a vadászatra

jogosultyy a vadászterületnek minősülő föld használója, ha nem tesz eleget a vadállomány-

ban okozott kár megelőzésével kapcsolatos kötelezettségének,yy aki a vadat tiltott vadászati eszközzel, illetve módon fogja vagy pusztítja el, illetve

jogosulatlanul a vad elejtésére irányuló tevékenységet folytat, vadat kínozza.A hazai szabályozó eszközök folyamatosan változnak, igazodnak az Európai Unió

környezetvédelmi politikájához. A környezetvédelmi adókból származó bevételek jelentősen emelkednek, melyet a 7. ábra szemléltet. növekvő bevétele.

6. Pozitív ösztönzők a közvetett, gazdasági szabályzók rendszerében

A támogatások a pénzügyi segítség, különböző formáinak általános megfogalma-zása. Az előírt normák betartására ösztönöznek.

Cikkünkben kizárólag a mezőgazdasági támogatásokkal foglalkozunk.

6.1. Mezőgazdasági támogatások szerepe a környezetvédelemben

Az Európai Unió tagjaként hazánk a Közös Agrárpolitikának (KAP) részesévé vált, ennek keretében lehetővé vált, hogy az agráriumban megteremtsék a fenntart-ható működés alapjait. A KAP folyamatos változáson ment/megy keresztül, és egyre nagyobb hangsúlyt kap a környezet védelme és a fenntartható fejlődés.

7. ábra: Környezetvédelmi adók folyóáron millió Ft-banForrás: KSH saját szerkesztés

164

6.2. Területalapú támogatás

A terület alapú támogatás célja, hogy a termőhelyi adottságoknak megfelelő terme-lési szerkezet kialakítása. A gazdálkodás legyen környezettudatos, a mezőgazdasági gyakorlat fenntartható, melyek révén lehetővé válik a minőségi élelmiszerek előállí-tása, az ágazat gazdasági hatékonyságának növelése, valamint az agrárgazdaságok életképességének megtartása. A célok megvalósítása során felmerülő többletköltsé-gek, illetve a kieső jövedelmek ellentételezésére vonatkozó terület alapú támogatás vissza nem térítendő.

Egységes területalapú támogatás (SAPS) támogatásban részesíthető minden olyan MePAR-ban támogathatóként lehatárolt mezőgazdasági terület

– amelyet mezőgazdasági tevékenység keretében hasznosítanak, vagy – amelyen nem kizárólag mezőgazdasági célú tevékenységet folytatnak, de ame-

lyet többnyire mezőgazdasági tevékenység keretében hasznosítanak

6.3. Zöldítés

A fenntartható gazdálkodásra való törekvés mindig része volt a közös agrárpolitiká-nak, de az utóbbi években hangsúlyosabbá vált. Cél, hogy a területi egyenlőtlenségek csökkenjenek, és a környezetvédelem minél inkább megjelenjenek a KAP stratégiájá-ban. Ennek megfelelően három célkitűzés kiemelt szerepet kapott:

– életképes élelmiszertermelés, – természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás, – kiegyensúlyozott területi fejlődésre való törekvés a vidéki munkahelyek fenntar-

tásával.Kötelező jelleggel minden tagállamban bevezetésre került a közvetlen támogatások

keretén belül az alaptámogatáshoz kapcsolódó zöldkomponens teljesítése.A zöldítés az éghajlat és a környezet szempontjából előnyös agrártevékenységek

összessége. Hármas követelménynek kell megfelelni: – állandó gyepterületek fenntartása és védelme, – a növénytermesztés diverzifikációja, – ökológiai jelentőségű területek kialakítása.

165

1. táblázat: Összefoglaló táblázat

A gazdaság szántóterülete

Termény- diverzifikáció szükségessége

Ökológiai jelentőségű terület kijelölési

kötelezettség

Állandó gyepterület fenntartási

kötelezettség Kisebb, mint 10 hektár

nem nem Állandó gyepterülettel rendelkező gazdákat érinti területi korlát nélkül.

10 ha, vagy a feletti, de nem haladja meg 15 hektárt

igen, szántóterületén legalább két különböző növénykultúrát kell termesztenie (a fő növénykultúra a szántóterület legfeljebb 75%-át foglalhatja el)

nem

15 ha feletti, de nem nem haladja meg a 30 hektárt

igen, szántóterületén legalább két különböző növénykultúrát kell termesztenie (a fő növénykultúra a szántóterület legfeljebb 75%-át foglalhatja el)

igen, a mező-gazdasági üzem szántóterületén 5% ökológiai fókuszterület kijelölése szükséges

30 hektár felett igen, szántóterületén legalább három különböző növény-kultúrát kell termesztenie (a két fő növénykultúra együttesen nem foglalhatja el a szántó-terület több, mint 95%-át)

igen, a mezőgazdasági üzem szántóterületén 5% ökológiai fókuszterület kijelölése szükséges

Forrás: NAK 2018

7. Termeléshez kötött támogatások

A támogatás célja bizonyos érzékeny ágazatokban működő mezőgazdasági terme-lők jövedelmének kiegészítése, munkaigényes mezőgazdasági ágazatokban a munka-helyek megőrzése és új munkahelyek teremtése.

7.1. A termeléshez kötött területalapú támogatások:

– rizstermesztés-támogatás, – cukorrépa-termesztés támogatás, – zöldségnövény-termesztés támogatás, – ipari zöldség-termesztés támogatás, – gyümölcsültetvény és héjas gyümölcs termeléshez kötött támogatás – szemes fehérjetakarmánynövény-termesztés támogatása, – szálas fehérjetakarmánynövény-termesztés támogatása.

166

7.2. Állatalapú termeléshez kötött támogatások

yy Húsmarha tartáshoz kapcsolódó támogatások – termeléshez kötött anyatehén-támogatás és – termeléshez kötött hízottbika-támogatás

yy Tejtermeléshez kapcsolódó támogatások – termeléshez kötött tejelő tehén támogatás

yy Juh- és kecsketenyésztéshez kapcsolódó támogatások – termeléshez kötött anyajuh támogatás

7.3. Állatjóléti támogatások:

Célja, hogy azon gazdálkodók részesüljenek támogatásban akik az előírásokon túlmutató állatjóléti feltételek biztosítását vállalják.

Formái:yy Tej állatjóléti támogatásyy Baromfi állatjóléti támogatásokyy Sertés állatjóléti támogatások

– Hízó állatjóléti támogatás – Tenyészkoca állatjóléti támogatás

8. Összefoglalás

A fenntartható fejlődés egy olyan rendszert teremt meg ember és környezete között, amely nem vesz el többet a környezetéből, mint amennyi erőforrás képes folyamatosan megújulni.

A növekedési kényszer együtt jár a környezet növekvő használatával és terhelésé-vel. A növekedés nem választható el a környezeti gondok elmélyülésétől és a többlet erőforrások felhasználásától.

A problémák mérséklésére fontos a környezetvédelmi szabályozás megfelelő kiala-kítása. Közgazdasági szabályozó eszközök között megjelennek a környezetvédelmi adók (ökoadók) és díjak. Az elvonási rendszer „zöldülése” szigorú környezetvédelmi adókat, díjakat tartalmaz, igazodva a környezetvédelmi koncepciókhoz és a fenntart-ható fejlődéshez, azonban az ökoadók hatása a hatékonyság javítása mellett rontó ele-meket is tartalmaz a jövedelem átcsoportosítással.

Mindezt kiegészítheti és kompenzálhatja a mezőgazdasághoz kapcsolódó állami támogatások rendszere, amelyben 2020. évtől jelentős változások várhatóak, ennek a hatása egyenlőre kiszámíthatatlan.

167

9. Irodalomjegyzék

ADAMS, William Mark. 2006. „The Future of Sustainability: Re-thinking Environment and Development in the Twenty-first Century.” Report of the IUCN Renowned Thinkers Meeting, 29–31 January 2006, Zurich. [PDF]

KEREKES Sándor – Kobjakov Zsuzsanna (1994): Bevezetés a környezetgazdaságtanba, Eötvös Loránd Tudomány-egyetem, Budapest, 1994.

NAGY Z. (2012): Környezeti adózás szabályozása a környezetpolitika rendszerében 33. o. http://jogikar.uni-miskolc.hu/projectSetup/files/kiadvanyok/kornyezeti-adozas-szabalyozasa-a-kornyezetpolitika-rendszereben-monografia.pdf letöltve: 2017. május 26.

EUROSTAT http://ec.europa.eu/eurostat/tgm/table.do?tab=table&init=1&language=en&pcode=t2020_rt320&plugin=1http://ec.europa.eu/eurostat/en/web/products-datasets/-/T2020_RT320

NAK: Zöldítés Gazdálkodói kézikönyv 2018 https://www.nak.hu/kiadvanyok/kiadvanyok/ 411-zoldites-gazdalkodoi-kezikonyv/file

Nemzeti Környezetvédelmi Program https://eionet.kormany.hu/admin/download/5/64/b0000/NKP4_tervezet_K%C3%96ZIG_TS_i_Egyeztet%C3%A9s.pdf

1993. évi XLVIII. törvény a bányászatról 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról2003. évi LXXXIX. törvény a környezetterhelési díjról 2007. évi CXXIX. törvény a termőföld védelméről 2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról2011. évi LXXXV. törvény a környezetvédelmi termékdíjról2016. évi LXVIII. törvény a jövedéki adóról

168

VÁLLALATI KÖRNYEZETI MENEDZSMENT MAGYARORSZÁGON – AZ ELMÚLT HÚSZ

ÉV TAPASZTALATAI

Széchy Anna és Zilahy Gyula

Az elmúlt néhány évtizedben jelentős változásokon ment keresztül a vállalati szféra működése, ami kiterjedt a működés során alkalmazott műszaki megoldásokra,

az előállított termékekre és szolgáltatásokra, a vállalatok által alkalmazott szervezeti megoldásokra és üzleti modellekre.

Mindebben meghatározó szerepe van a vállalatok természeti és társadalmi környe-zetében bekövetkezett változásoknak és az ezek kapcsán a vállalatokra nehezedő külső nyomásnak, a rendelkezésükre álló erőforrásoknak. A természetes ökoszisztémák álla-pota a kiterjedt erőfeszítések ellenére is folyamatosan romlik és a társadalmi problémák (mint a szegénység és az élelemmel, vízzel való ellátottság, a kirekesztettség, stb.) meg-oldásában is csak szerény eredményeket értünk el a fenntartható fejlődés koncepcióját népszerűsítő 1987-es Brundtland jelentés megjelenése óta (WCED, 1987).

Jól tükrözi a problémát a vállalati szféra tevékenységéből származó környezeti hatások alakulása is. Bár a vállalatok jelentős összegeket költenek a környezetre káros kibocsátások csökkentésére, az összhatás nemhogy csökkenne, hanem egyre inkább növekszik. Jól szemlélteti ezt, hogy az elmúlt évek erőfeszítései ellenére az iparból származó üvegházhatású gázok kibocsátása 1990 és 2010 között évi 10,37 Gtonna szén-dioxid-egyenértékről 15,44 Gtonnára növekedett (Fischedick et al., 2014).

Egy, az üzleti szféra által a természeti tőkére gyakorolt hatások számszerűsítésé-vel foglalkozó tanulmány (Truecost, 2013) szerint az elsődleges termelés és a feldolgo-zóipar externális környezeti hatásai évente mintegy 7,3 billió dollárra tehetők, ami a világ 2009-es teljes termelési értékének a 13%-a. A legjelentősebb externális költségek az üvegházhatású gázok kibocsátása (38%), a vízfelhasználás (25%), a talaj használata (24%), a levegő szennyezése (7%), a talaj és a vizek szennyezése (5%) és a hulladékok keletkezése (1%).

A jelentés megállapítja, hogy a jelentős környezeti hatású iparágak nem képesek elegendő értéket előállítani ahhoz, hogy az fedezze az iparág által a természeti kör-nyezetre gyakorolt negatív hatásokat (Truecost, 2013). Ezek a hatások pedig az öko-szisztémákra gyakorolt teljes hatás arányában is jelentősek: az IPCC jelentése szerint például az ipari termeléshez közvetlenül kapcsolódó üvegházgáz-kibocsátások a teljes kibocsátások 21%-át tették ki (Fischedick et al., 2014), amiben még nem jelenik meg az a közvetett hatás, mely a termékek használatának eredményeképpen jelentkezik és melyre szintén jelentős befolyással van a vállalati szféra.

A vállalatok azonban nem csak okozói, hanem egyben elszenvedői is a környezeti elemek állapotában beálló negatív változásoknak. Ez nem csak azokra a szektorokra igaz, melyek közvetlenül is a természeti környezetre építkeznek, mint például a mező-

169

gazdaság és a turizmus, hanem minden egyéb iparágra is, hiszen minden vállalat szá-mára egyre költségesebbé válnak a természeti erőforrások által nyújtott szolgáltatások.

A klímaváltozás hatására bekövetkező tengerszint-emelkedés és a gyakoribb viha-rok például évente 7,3 milliárd dollár többletköltséget okoznak a vízparti ingatlanok és az infrastruktúra tulajdonosai számára egyedül az USA-ban. néhány szövetségi állam-ban pedig a klímaváltozás miatt 95 gigawattnyi új erőművi kapacitásra lesz szükség, aminek költsége évi 12 milliárd dollár (Risky Business Project, 2014).

A fentebb vázolt tendenciák lépésre késztetik a gazdálkodó szervezeteket is, melyek a műszaki és szervezési megoldások széles skáláját vetik be a problémák megoldása, de legalább is kézbentartása érdekében.

Az alábbi cikkben a Budapesti Corvinus Egyetemen működő Tisztább Termelés Magyarországi Központjának1 kereken két évtizedes tapasztalatait felhasználva pró-bálunk meg rávilágítani a vállalati környezeti menedzsment legfontosabb állomásaira és tapasztalataira. Cikkünkben bemutatjuk a legfontosabb nemzetközi fejleményeket és azok hazai vonatkozásait és röviden kitérünk a jövőben várható tendenciákra is.

1. Környezetvédelem a nagyvállalatoknál

A rendszerváltást követő évek Magyarországán a környezetvédelem elsősorban a szocialista nagyvállalatok örökségére és néhány kiemelt projektre koncentrált, mint például a Bős-Nagymaros-i vízlépcső és annak természetes ökoszisztémákra gyako-rolt hatásai. A hagyományos iparágak visszaszorulásával és a nemzetközi technológiai színvonalat meghonosító multinacionális vállalatok számának a növekedésével azon-ban a figyelem hamar a technológiai folyamatok hatékonyságára irányult. A tisztább termelés elképzelésének a középpontjában a termelés hatékonyságának a növelésével járó pozitív környezeti hozadékok állnak. Alapelveit tekintve nem, inkább csak céljai-nak és eszközeinek a tekintetében különbözik a termelékenység növelését célul kitűző, már a szocialista tervgazdálkodás idején is népszerű elképzelésektől (az már más kér-dés, hogy azok annak idején mennyire valósultak meg).

A tisztább termelés vagy más néven megelőző jellegű környezetvédelem támoga-tása a hazai vállalatok körében a TTMK alapvető célkitűzése, a Központ működésé-nek jellemző tevékenysége volt az 1990-es évek második felében, a 2000-es évek elején. Az első projektek gyakran olyan közepes- vagy nagyvállalatoknál zajlottak, melyek ugyan már új tulajdonos felügyelete alatt, de még jelentős részben elavult technológiát üzemeltetve működtek. A megelőző személet ilyen körülmények között jelentős meg-takarítási potenciált ígért mind a folyamatok egyszerűbb módosításain, mind pedig a technológiák részleges vagy teljes cseréjén keresztül (ld. például Galli és Zilahy, 2002).

1A Tisztább Termelés Magyarországi Központját 1998-ban a BCE Gazdálkodástudományi Karának Kör-nyezet gazdaságtani és Technológiai Tanszékén alakította meg Dr. Kerekes Sándor, ahol egészen a Tanszék 2015-ös felszámolásáig működött. Azóta a TTMK-nak a BCE Társadalomtudományi Karán létrehozott Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet keretében működő Fenntartható Fejlődés Központ ad otthont.

170

Ez utóbbira azonban gazdasági okokból kifolyólag sokszor csak az örökölt technológiai megoldás teljes leamortizálódását követően, évekkel a rendszerváltozás után került sor.

A megelőző szemlélet folyamatszintű megvalósítását a gazdasági teljesítmény javí-tásának az igénye és a Magyarországon megtelepedett multinacionális vállalatok által meghonosított új szervezeti kultúra hozta el a közepes- és nagyvállalatok működé-sébe. Az országba telepített új kapacitások nem a fejlett országok levetett technológi-áira, hanem korszerű, környezetbarát megoldásokra építettek, ami jelentős részben az ország Európai Unióhoz való csatlakozásának és az ezzel járó, a vállalatok működésé-nek legtöbb területére kiterjedő környezeti szabályozásnak is köszönhető (ld. például Máyer, 2002).

E tendenciák a hazai nagyvállalati szféra öko-hatékonyságának a javulását ered-ményezték és a hazai vállalatok erőforrás-felhasználással és káros kibocsátásaival kapcsolatos fajlagos mutatók a 2000-es évekre megközelítették a Nyugat-Európában tapasztalható szintet. Mindez a kibontakozó gazdasági növekedéssel párosulva jó pél-dája a környezeti hatások csökkenése mellett lezajló gazdasági fejlődésnek (még ha hamar el is értük ennek a határait).

Hamar nyilvánvalóvá vált azonban, hogy az öko-hatékonyság növelése hozzájárul ugyan a legnagyobb környezeti kockázatokkal járó megoldások leváltásához és javítja a folyamatok környezeti mutatóit, azonban nem elegendő a gazdaság környezeti és társa-dalmi szempontból fenntartható pályára állításához. Ugyan a Magyarországon működő multinacionális vállalatok által alkalmazott műszaki megoldások fajlagos környezet-ter-helése egyre alacsonyabb, azonban a hazai leányvállalatoknak csak korlátozott vagy sem-milyen ráhatása nincsen az előállított termékek jellemzőire és mennyiségére (ld. például: Csutora et al., 2014). A globális gazdaságba való beágyazódás így egyúttal részben a kör-nyezeti hatások feletti kontroll lehetőségének az elvesztésével is járt.

2. Tapasztalatok a KKV-k körében

Ugyanezen időszakban eltérő tendenciák jellemezték a hazai Kis- és Középvállala-tokat (KKV-k). Az egyre inkább a TTMK látókörébe kerülő KKV-kat számos tényező hátráltatta (és hátráltatja a mai napig is) környezeti teljesítményük javításában.

Noha egy-egy kisvállalat környezetterhelése alacsony, összességében a KKV-k az ipari szennyezés mintegy 60–70%-áért tehetők felelőssé Európában (Calogirou et al., 2010), ezért semmiképpen sem hagyhatók figyelmen kívül. Annál is inkább, mivel a KKV szektor hatékonysága átlagosan elmarad a nagyobb vállalatokétól: Magyarorszá-gon 2016-ban a KKV-k foglalkoztatták a munkaerő 68,5%-át, de a hozzáadott értéknek csak 52,9%-át állították elő. Ez a különbség egész Európában megfigyelhető, de a mér-téke kisebb, mintegy 10 százalékpontos (Eurostat). A környezeti hatékonyság tekinte-tében sokkal nehezebb pontos adatokra szert tenni, azonban a fenti számok tükrében feltételezhető, hogy a KKV-k öko-hatékonysága is elmarad a nagyvállalatokéhoz képest.

Ezt a problémát felismerve az EU kiemelten igyekszik előmozdítani a tisztább ter-melést a KKV szektorban. Ez a törekvés kettős eredetű, a cél egyrészt a KKV-k verseny-képességének a fokozása (ezt célozza a 2008-ban elfogadott „Európai kisvállalkozási

171

intézkedéscsomag”) (Európai Bizottság, 2008), másrészt a környezetterhelés csökken-tése. A két cél metszetében az erőforrások (nyersanyagok, energia, víz) hatékony fel-használása áll, mely az Európai Unió 2020-as prioritásai között kiemelt helyet foglal el (Európai Bizottság, 2011). Ehhez kapcsolódik egy „Öko-innovációs cselekvési terv” (Európai Bizottág, 2011), valamint egy „Zöld cselekvési terv a KKV-k számára” (Euró-pai Bizottság, 2014) is.

A fenti intézkedések előkészítésére, illetve megvalósítására az EU számos tudomá-nyos, illetve gyakorlati projektet támogatott, melyek közül két nemzetközi projektben a TTMK is részt vett (ACT CLEAN, 2008–2010 és PRESOURCE, 2011–2014). Ezek célja egyrészt az volt, hogy azonosítsa azokat a tényezőket, amelyek leginkább akadályozzák a tisztább termelést a KKV szektorban, másrészt, hogy különböző eszközökkel segítsék a KKV-kat az öko-innováció és az erőforrás-hatékonyság terén. E projektek nyomán három olyan terület körvonalazódott, melyekben a KKV-knak segítségre van szüksége.

Először is szakértelem és adatok hiányában sok KKV számára nehézséget jelent a működésében rejlő öko-hatékonysági potenciálok azonosítása. Az erre szolgáló környe-zeti menedzsment eszközök többnyire nagyvállalatok számára kerültek kialakításra, és bonyolultságuk, illetve jelentős erőforrásigényük miatt nem jelentenek megfelelő megoldást a kisebb cégeknek. Az utóbbi időben ezért számos kísérlet történt ezek egy-szerűsítésére, illetve kifejezetten KKV-nak szóló eszközök kifejlesztésére. Ilyen például a PRESOURCE projekt keretében létrehozott EDIT VALUE eszköz, mely segít módsze-resen áttekinteni a vállalat helyzetét, stratégiai prioritásait, környezeti hatásait és költ-ségeit (különös tekintettel a termékbe nem kerülő kibocsájtások előállítási költségére) és így azonosítani azokat a területeket, ahol a leginkább érdemes lehet beavatkozni (Dobes et al., 2017). Hasonló céllal használható ezen kívül az ökotérképezés módszere és a környezeti irányítási rendszerek kisvállalatok számára fejlesztett változatai.

Az információhiány a KKV-k esetében nemcsak a környezeti teljesítmény és az öko-hatékonyság, hanem a jogszabályi kötelezettségek vonatkozásában is gyakran problémát jelent, sok KKV ugyanis nincs maradéktalanul tisztában a rá vonatkozó környezetvédelmi jogszabályokkal. (Magyarországon mintegy 400 környezetvédelmi jogszabály van, ezek alakulásának szisztematikus nyomon követése a legtöbb KKV számára komoly terhet jelent.) Környezeti szempontból ez nyilván súlyos probléma, de problémát jelent a vállalkozások szemszögéből is, hiszen a jogszabályi megfelelés hiánya révén jelentős kockázatnak lehetnek kitéve. Az ACT CLEAN projekt keretében a TTMK részt vett egy olyan internetes alkalmazás kifejlesztésében, amely alkalmas egy vállalkozás megfelelésének vizsgálatára a hatályos magyar környezetvédelmi jogsza-bályok vonatkozásában.

Az említett menedzsment eszközökről elmondható, hogy a demonstrációs projek-tek során általában hasznosnak bizonyultak a problémák feltárása és a környezeti tel-jesítmény javítása szempontjából, azonban a pályázati finanszírozás megszűnésével a környezeti tanácsadó cégek ezeket általában fizetős szolgáltatásként kínálják, így jelen-tősen csökken a KKV-k motivációja ezek igénybevételére.

A menedzsment eszközök mellett a második nagy terület a rendelkezésre álló konk-rét környezetbarát technológiák, jó gyakorlatok szélesebb körben való elterjedésének előmozdítása. Minden ágazatban számos példa létezik olyan megoldásokra, amelyek

172

nemcsak a környezet szempontjából kedvezőek, hanem anyagilag is megtérülnek az őket alkalmazó vállalatok számára. A különböző uniós programoknak ezért fontos célja, hogy az ezekkel kapcsolatos információkat az érintettek minél szélesebb csoport-jával megismertesse. Ennek fő eszközét egyrészt a különböző műhelyfoglalkozások, szakmai tapasztalatcserét szolgáló rendezvények jelentik, másrészt pedig olyan tisz-tább termelési adatbázisok, melyek összegyűjtik és az interneten mindenki számára hozzáférhetővé teszik ezeket a technológiákat. A TTMK az ACT CLEAN projekt kereté-ben maga is hozzájárult egy adatbázis összeállításához, mely közel 450, különféle ipar-ágak számára releváns jó gyakorlatot tartalmaz Közép-Európa különböző országaiból (www.act-clean.eu). Ugyanakkor az adatbázisokkal kapcsolatban is felmerül a kérdés, hogy mennyire képesek eljutni a célcsoporthoz, hiszen ezek igénybe vétele is bizonyos fokú tudatosságot (és nem utolsó sorban megfelelő angol nyelvtudást) feltételez.

Az információ és az idő hiánya mellett a tisztább termelés KKV-k körében való elterjedésének további fő akadálya a megvalósításhoz szükséges tőke hiánya. A finan-szírozási lehetőségek bővítése és a meglévő lehetőségekkel kapcsolatos információ összegyűjtése és az érintettekhez való eljuttatása ezért fontos feladat. A PRESOURCE projekt keretében a TTMK Magyarországon is elvégezte az erőforráshatékonysági beru-házások finanszírozási lehetőségeinek összegyűjtését.

Az egyik fő lehetőség a közfinanszírozás, mely általában vissza nem térítendő támo-gatás formáját ölti, és ezért a vállalatok körében nyilván népszerű. Meg kell ugyanak-kor jegyezni, hogy ezek igénybevétele sokszor rendkívül bonyolult adminisztrációval jár, vagyis már a pályázat összeállításának jelentős költsége van, és ez a kisebb cégek számára sokszor túl nagy erőfeszítést és kockázatot jelent. Ami a piaci finanszírozást illeti, a pénzügyi intézmények általában nem kezelik megkülönböztetetten az öko-hatékonyság javítását célzó beruházásokat, vagyis ugyanolyan megtérülési elvárásokat támasztanak, mint bármely más hitel esetén. (Egyes nyugat-európai pénzintézetekkel szemben a Magyarországon működő bankoknál még nem jelent meg az a gyakorlat, hogy forrásaik bizonyos százalékát célzottan fenntarthatósági célú befektetésekbe helyezzék ki.) A piaci finanszírozási lehetőségek rendelkezésre állása ezért nagyban függ az általános pénzügyi környezettől (Magyarországot az évtized elején tőkehiány, a KKV hitelezés folyamatos visszaesése jellemezte, a trend azonban 2015-től – részben az MNB ezzel kapcsolatos célzott programjainak köszönhetően – megfordult, azóta növekedés tapasztalható). Az öko-hatékonysági beruházások piaci finanszírozása szempontjából tehát kulcsfontosságú, hogy a várható megtakarításokat sikerüljön meg-felelően számszerűsíteni és pénzügyi szempontból is érthetően bemutatni.

3. Környezeti innováció

A környezeti- vagy öko-innováció a technológiai folyamatok megújításán túl magába foglalja a termékek és szolgáltatások újragondolását is. Az öko-innováció irodalomban általánosan elfogadott értelmezése szerint nem feltétele, hogy környezetvédelmi indít-tatásból kerüljön megvalósításra és nem csak a saját fejlesztésű újításokat, hanem min-den az adott vállalat számára újszerű megoldást magába foglal.

173

Az innovációval kapcsolatos felmérések rendre azt mutatják, hogy a hazai vállalatok innovációs tevékenysége alacsony szintű. Az EU-s „Community Innovation Survey” legfrissebb (2014-es) adatai szerint a felmérést megelőző 3 évben a magyar vállalkozá-sok 24,5%-a végzett valamilyen innovációs tevékenységet (beleértve az adaptált inno-vációkat is), miközben az uniós átlag 49,1%. Ezzel az eredménnyel hazánk az Európai Unióban csak Romániát, Lengyelországot és Lettországot előzi meg (Eurostat).

Kifejezetten a hazai vállalatok (fenti, tág értelemben vett) környezeti innovációs tevékenységét vizsgálta a TTMK 2010–2011-ben elvégzett kutatása, melynek közép-pontjában a feldolgozóipar egyes ágazatai (vegyipar, járműipar, elektronika, élelmi-szeripar) álltak (Széchy 2011). A kutatás különlegessége, hogy az adatgyűjtésre nem csak a vállalatok, hanem az általuk végrehajtott konkrét újítások szintjén került sor, így alkalmas a különböző típusú innovációk (csővégi/megelőző/termék; új/adaptált) részletes elemzésére. (A minta összesen 297 vállalatot és az általuk a kutatást megelőző három évben bevezetett 283 környezeti innovációt tartalmazza).

A mintába került vállalatok tehát átlagosan körülbelül egy környezeti innovációt valósítottak meg a vizsgált időszak alatt, úgy, hogy 37%-nál nem volt egyetlen sem.2 Az innovációk 57%-a megelőző jellegű volt, mintegy negyede csővégi, a többi pedig termékinnováció. A csővégi technológiák esetében a leggyakoribb a levegő (35%) illetve a víz (30%) szennyezését csökkentő megoldás, majd a hulladékokkal kezelésével kap-csolatos újítás. A megelőző technológiák körében vezetnek az energiatakarékossági beruházások (34%), illetve az olyan újítások, melyek eredményeképpen általánosan, több szempontból is hatékonyabbá vált a vállalat működése (29%). Ami az újdon-sági fokot illeti, a saját fejlesztésű újítások aránya mintegy 20%-os, az esetek többsé-gében tehát meglévő technológiák adaptálásáról volt szó (a saját fejlesztések aránya a termékinnovációk esetében volt a legmagasabb és a csővégi technológiák körében a legalacsonyabb).

A környezeti innovációk előfordulásán, típusain túl a kutatás fontos célja volt a KKV-k környezeti innovációs tevékenységét befolyásoló tényezők vizsgálata is. A szük-séges feltételek közül a válaszadók leginkább a pénzügyi háttér, különösen a külső finanszírozási lehetőségek rendelkezésre állását ítélték meg a legkedvezőtlenebbül, az informáltságot, illetve az emberi erőforrásokat kevésbé érezték korlátozó tényezőnek. A környezeti teljesítmény javítására a legerősebb nyomást a hatóságok részéről érzé-kelik a vállalatok, a többi külső érintett szerepe csak a nagyvállalatok esetében érzé-kelhető. A konkrét innovációk vizsgálatával azonosított legfőbb motivációk a csővégi intézkedések esetében a hatósági szabályozásnak való megfelelés, a megelőző intéz-kedések esetében a költségcsökkentés, a termékinnovációk esetében pedig a piaci igé-nyek. A kutatásban kirajzolódott a vállalatok egy olyan nem elhanyagolható (15%-os) csoportja is, amelyek azért nem foglalkoznak környezeti innovációkkal, mert elmon-

2 Szembetűnően magasabb arányát találtuk tehát az innovatív vállalatoknak, mint az CIS-felmérés. Ennek oka lehet egyrészt az, hogy a kutatásban szereplő ágazatok innovatívabbak az átlagosnál, de lehet a válaszadási hajlandóságból fakadó torzítás eredménye is (hiszen feltételezhető, hogy az innovatív vállalatok szíveseb-ben vettek részt egy önkéntes felmérésben). Elképzelhető ugyanakkor az is, hogy a CIS felmérés torzít lefelé, ha a kérdezőbiztosok nem hangsúlyozták kellőképpen, hogy az adaptálást is innovációnak tekintik – a TTMK kérdezőbiztosainak ugyanis az volt a tapasztalata, hogy ez sok válaszadó számára meglepő.

174

dásuk szerint nem szennyezik a környezetet (a mélyinterjúkból kiderül, hogy a határ-értékek alatt maradó emissziókat a vállalati szakemberek jelentős része nem tekinti szennyezésnek).

A kutatásban részt vett különböző méretű vállalatok összehasonlításának egyik fő tanulsága, hogy a nagyobb vállalatok magasabb környezeti innovációs teljesítményét nem lehet csupán a jobb erőforrás-ellátottság mentén megmagyarázni. Az erőforrások rendelkezésre állása mellett ugyanis az összes érintett irányából érzékelt nyomás, és a kezelendő környezeti hatások súlyossága is együtt nő a vállalat méretével. Nem egy-szerűen arról van tehát szó, hogy a kicsiknek nincs pénzük vagy idejük a környezet-barát fejlesztésekre, hanem az ezzel kapcsolatos különféle ösztönzők is jóval kevésbé hatnak rájuk. Feltételezhetően ez okozza, hogy – amint az adatokból kiderül – a kisebb vállalatok lemaradása a környezeti innovációk terén nagyobb, mint ami általában az innovációt illetően tapasztalható.

A KKV szektor erőforrás-hatékonysággal kapcsolatos intézkedéseit az Eurobarometer felmérései is rendszeresen vizsgálják, ezekből képet kaphatunk a legutóbbi évek fejle-ményeiről is. 2012-ben (FL342), 2015-ben (FL426), illetve legutóbb 2017 második felében (FL456) is készült ilyen felmérés, mely ugyanazokat a kérdéseket vizsgálta valamennyi EU-s ország kis- és közepes vállalatainál, így az időbeli összehasonlításra is lehetőséget ad (Magyarországról 500 vállalatot kerestek fel).

A felmérések eredményei arra utalnak, hogy a hazai KKV-k általánosságban némi-leg el vannak maradva az uniós átlagtól, különösen a hulladékgazdálkodás terén. A 2017-es felmérésben a magyar cégek 40%-a nyilatkozott úgy, hogy a vállalat mindent megtesz a keletkező hulladék mennyiségének minimalizálása érdekében, a vállalaton belüli újrahasznosítás aránya pedig 19%, szemben a 65, illetve 42%-os uniós átlaggal. Ennél gyakoribb az energiával, illetve a nyersanyagokkal való takarékoskodás (58 és 45%), azonban ez is alacsonyabb az EU átlagnál (63 és 57%). Az utolsó helyet foglal-juk el ugyanakkor a zöld termékek és szolgáltatások terén, amelyet a hazai KKV-knak mindössze 11%-a kínál a piacon (EU: 24%).

Mégis szembetűnő, hogy ezek a számok jóval kisebb lemaradást mutatnak, mint az általános innovációs tevékenységekre irányuló felmérések eredményei. Ez feltéte-lezhetően annak is köszönhető, hogy ezek a felmérések a konkrét megtett intézkedé-sekre kérdeztek rá és nem a megoldások újszerűségére (például kerülték az ’innovatív’ kifejezés használatát), így a vállalatok olyan intézkedésekről is beszámoltak, amelyeket maguk nem tartottak különösebben innovatívnak. Erre utal az is, hogy az erőforrás-hatékonyság növelése érdekében intézkedéseket tevő KKV-k mintegy 30%-a (Magyar-országon és az Unióban egyaránt) úgy nyilatkozott, hogy semennyi pénzt nem fordított erre a célra, további közel 30% pedig kevesebb, mint az éves forgalom 1%-át. Ennek alapján úgy tűnik, hogy a cégek többsége olyan intézkedéseket választ, amelyek jelen-tős beruházás, technológiacsere nélkül is megvalósíthatóak (ezek az ún. ’gondos bánás-mód’ projektek).

A másik érdekesség, hogy a felmérések tükrében úgy látszik, hogy a hazai KKV-k körében az öko-hatékonyságra fordított figyelem az utóbbi években nem növekedett, sőt, mérhetően csökkent – 2012-ben még a fent felsorolt intézkedések mindegyikénél kb. 10%-kal magasabb volt az azt gyakorlók aránya (leszámítva a hulladékok újrahasz-

175

nosítását, ami időben stagnál). Azon vállalkozások aránya sem növekedett jelentősen, amelyek főként megújuló forrásból fedezik energiaszükségletüket (2017-ben 8%), ám ami a jövőre vonatkozó várakozásokat illeti, a cégek 19%-a nyilatkozott úgy, hogy két éven belül ilyen jellegű fejlesztést.

Ami az intézkedések hatását illeti, a hazai KKV-k az uniós átlagnál nagyobb arányban számoltak be a folyó termelési költségek csökkenéséről az utóbbi évek öko-hatékonysági intézkedéseinek köszönhetően (51, illetve 41%; hasonló volt a helyzet a korábbi felmérésekben is). Az intézkedések megvalósításánál mind a hazai, mint az európai vállalatok többsége (~60%) a saját anyagi erőforrásaira és szakértelmére támaszkodik, külső segítséget mintegy 20% vesz igénybe. Arra a kérdésre, hogy milyen intézkedések segítenék leginkább, hogy a cég javítson erőforrás-hatékonyságán, nem meglepő módon a legtöbben a vissza nem térítendő támogatásokat említették (EU: 36%, HU: 45%). A támogató intézkedések minden egyéb formáját (pl. a korábbiakban emlí-tett menedzsment eszközök, tisztább termelési adatbázisok, tanácsadói szolgáltatások, stb.) a hazai vállalatok kevésbé ítélték hasznosnak az uniós átlagnál. Nagyon alacsony ugyanakkor azon hazai KKV-k aránya (2–3%), akik az öko-hatékonysági beruházások megvalósításához ténylegesen részesültek állami/EU-s finanszírozásban

4. A környezeti irányítás eszközei

A vállalati környezeti teljesítmény javítását és az előbbiekben részletesen is ismerte-tett megelőző jellegű intézkedések, valamint egyéb innovatív környezetvédelemi meg-oldások felismerését, megvalósítását és az eredmények számszerűsítését, az érintett felek számára való bemutatását segítik a különböző környezeti menedzsment eszkö-zök, melyek jelentős fejlődésen mentek keresztül az 1990-es évektől napjainkig.

Ezek között kiemelten fontos szerepet töltenek be a vállalati tevékenység környe-zeti hatásainak a felmérésére, a környezeti teljesítmény értékelésére alkalmas eszkö-zök. Számos javaslat került megfogalmazásra a környezeti teljesítmény indikátoraira, az azokkal szemben elvárható követelményekre, a mérés lebonyolítására és a mérési eredmények kezelésére, értelmezésére vonatkozóan (ld. például az ISO14031 szabvány ajánlásait). A teljesítmény mérésére alkalmas eszközökkel szemben megfogalmazott elvárások azonban gyakran egymással is ellentétben állnak (pl. részletesség vs. egysze-rűség) és merőben eltérő eszközök kidolgozásához vezetnek (ld. például az egyszerű értelmezhetőséget előtérbe helyező vállalati öko-lábnyom mutatókat (pl. Szigeti és Tóth, 2016; Marjainé és Kocsis, 2016), a komplex mutatószámrendszerekkel szemben) (a környezeti indikátorok fajtáit, előnyeit és hátrányait mutatja be Harangozó (2008)).

A környezeti teljesítmény mérésével párhuzamosan fejlődött az eredmények bemu-tatására szolgáló vállalati eszköztár is. A környezeti adatokat bemutató nyilatkozatok (eleinte környezeti, majd fenntarthatósági, társadalmi felelősségvállalási, stb. jelenté-sek) 1990-es években induló pályafutása máig is tart, de mind megjelenési formájukban, mind tartalmukban komoly fejlődésen mentek keresztül. A korai évek hazai gyakorla-tát elemezve Kovács (2000) kiemeli a közölt információk és a vállalati információs rend-szerek hiányosságait, a vállalatok és érintettjeik közötti bizalmi viszony fontosságát és

176

a vállalatok környezeti állapothoz való hozzájárulásának mérési problémáit. Az előbbi két területen jelentős fejlődésnek lehetünk tanúi, hiszen a legtöbb vállalat – néha akár zavarba ejtő – mennyiségű környezeti adatot publikál, jelentéseit pedig hitelesíti is. Mindazonáltal napjainkban is komoly problémát jelent, hogy a közölt adatok meny-nyiségének, a jelentések komplexitásának a növekedése és a jelentések külső felekkel való auditálása nem feltétlenül visz közelebb egy-egy vállalkozás környezeti teljesít-ményének a jobb megértéséhez. Jó példa erre az a vita, mely a vállalati teljesítmény kontextusba helyezésének a hiánya körül a GRI (Global Reporting Initiative) legújabb, negyedik útmutatójával kapcsolatban alakult ki.

A vállalatok környezeti teljesítményének pénzügyi vonatkozásaival foglalkozó kör-nyezeti számvitel egyszerre hivatott a környezetvédelmi funkció szervezeten belüli támogatására, a gazdasági döntések jobb megalapozására és a vállalati tevékenység pontosabb leírására. A TTMK keretein belül folyó gyakorlati projektek (ld. DePalma és Csutora, 2003) már korán felismerték a környezeti számvitel vállalati gyakorlatát aka-dályozó legfontosabb tényezőket, mint például a különböző vállalati funkciók (környe-zetvédelem, energiagazdálkodás, beszerzés, kontrolling stb.) éles elválását, az egyes területek nyelvezetének inkompatibilitását, a problémák megközelítésében fennálló eltéréseket. E problémákat valamelyest mérsékelte a környezeti tudatosság növeke-dése, a környezeti projektek általánossá válása a vállalatoknál és az általuk az alkalma-zottak számára nyújtott környezeti képzések.

A különböző környezeti menedzsment eszközök integrálásának az igénye már viszonylag korán megjelent. Többek között ezt a célt tűzik ki az 1990-es évek köze-pén megjelent környezetközpontú irányítási rendszerek (KIR) és az azok egységesítését célzó nemzetközi szabványok. A KIR kiváló lehetőséget kínál a megelőző jellegű kör-nyezetvédelem elveinek a vállalati kultúrába ültetésére, hiszen nem csak folyamatos fejlődést, de a környezeti hatások megelőzését is megköveteli a vállalatoktól. Az 1990-es évek második felében ezért számos a KIR és a tisztább termelés integrálását célzó projekt valósult meg a TTMK keretein belül. Ezek valóban hozzájárultak ahhoz, hogy a vállalatok jobban megértsék és gyakorlatukba integrálják a megelőző szemléletet, azon-ban rámutattak azokra az egyéb, nem környezetvédelmi tényezőkre is, melyek végső soron meghatározzák egy-egy technológiai beavatkozás megvalósítását.

5. Tapasztalatok és a fejlődés várható irányai

A vállalatok környezeti teljesítményének a megítélése a mai napig számos elvi és módszertani kérdést felvet (Csutora és Kerekes). Ennek legfontosabb oka, hogy a vál-lalatok környezeti teljesítménye önmagában nem, csak a folyamatosan változó gazda-sági, társadalmi és természeti környezet függvényében értelmezhető. A vállalatokkal szembeni elvárások folyamatosan változnak a természeti elemek romló állapotának, a technológia fejlődésének és a társadalom környezeti tudatosságának a függvényében. Ráadásul a vállalati működés és a környezet állapotában beállt változások között sok-szor csak áttételes kapcsolat van, illetve egy-egy vállalat hatása csak nehezen kimutat-ható.

177

Ezért várhatóan a vállalati környezetvédelemnek a jövőben is az egyik fókuszpontja lesz a vállalati környezeti teljesítmény értelmezése és mérése, mely kérdés szorosan kapcsolódik a vállalati szféra felelősségvállalásának a kérdésköréhez is.

Csutora és szerzőtársai megállapítják, hogy a hazai vállalatok jól ismerik és alkal-mazzák a környezeti menedzsment eszközeit és ezen a téren nemzetközi szinten is jól teljesítenek (Csutora et al., 2014). Mindazonáltal arra is felhívják a figyelmet, hogy – a gazdaság felépítésének köszönhetően – a vállalatok elsősorban üzleti vevőik elvárása-ira figyelnek oda, miközben végső fogyasztóik és az egyéb belső és külső érintett fele-ikre nem fordítanak kellő figyelmet.

A vállalati környezetvédelmi irányzatok terén a csővégi és a megelőző megoldáso-kon felül egyre fontosabbnak látszanak a körforgásos gazdaságban rejlő lehetőségek. Egy korai kutatás az ipari ökológia hazai ismertségét és alkalmazását mérte fel a hazai ipari parkokban és arra a következtetésre jutott, hogy az ipari parkok környezetvédelmi ismeretei és tevékenységei nagyon korlátozottak. A felmérés eredményei szerint az ipari parkokban működő vállalkozásokra nem jellemző, hogy hasznosítanák egymás hulladékait és a parkokat működtető szervezetek sem tesznek ilyen irányú erőfeszí-téseket (még csak nem is ismerik a koncepciót és az általa nyújtott előnyöket) (Zilahy és Milton, 2008). Az ipari ökológia megvalósításának nehézségei (a bizalomra épülő partnerkapcsolatok szükségessége, az információ rendelkezésre állása, stb.) nem csak Magyarországon, hanem világszerte megnehezítette a megvalósítást, aminek most új impulzust adhat a körforgásos gazdaság elveinek a térnyerése az Európai Unióban és más országokban. Bár a körforgásos gazdaság tágabb rendszerben gondolkozik, mint az ipari ökológia, mégis ismét ráirányíthatja a figyelmet a vállalatok közötti anyag- és energiaáramok optimalizálásának a fontosságára.

A gazdasági élet átfogóbb változásai is számos kérdést vetnek fel és feladatot jelöl-nek ki a következő évekre.

A piacot meghatározó hagyományos szervezetek (a termékeket és szolgáltatásokat előállító vállalkozások, a kormányzatok és a civil szféra szervezetei) mellett újabb és újabb szervezeti formák jelennek meg, a vállalkozások pedig a hagyományos üzleti logikát alapvetően megkérdőjelező újszerű üzleti modelleket alkalmaznak.

A társadalmi vállalkozások alapvető céljai jól összeegyeztethetőek a fenntartható fej-lődés célrendszerével, azonban elterjedésük új kérdéseket is felvet (például azt, hogy ki és milyen szempontok alapján választja meg a társadalmi prioritásokat).

A megosztáson alapuló gazdaság és az internet segítségével rendkívül gyors ütem-ben terjedő innovatív üzleti modelleket alkalmazó vállalkozások komoly fenyegetést jelentenek a hagyományos vállalkozások számára. Ezek közül sok határozott környe-zeti és társadalmi előnyt ígér (pl. az erőforrások hatékonyabb kihasználását), azonban a számos potenciális hatás eredőjét még nem lehet előre látni.

A vállalkozások napjainkban ezen kívül kapcsolatrendszereiket is újragondolják (ld. például a beszállítói láncok szerepének a növekedését: Zilahy et al., 2014) és új kap-csolatokat építenek ki: civil szervezetekkel működnek együtt társadalmi problémák megoldásán (ld. például Harangozó et al., 2014) és regionális fejlesztési projektekben vesznek részt (Zsóka és Zilahy, 2011).

178

Végül a sokak szerint már jelenleg is zajló 4. ipari forradalom által generált műszaki innováció is olyan új távlatokat fog nyitni, melyek számos pozitív és negatív hatást gyakorolhatnak majd a vállalati szféra környezeti teljesítményére. Ezen hatások fel-ismerése, az innovációk jó irányba terelése és a hatások kezelése a környezetvédelmi szakemberek új generációjának ad majd munkát a következő két évtizedben.

6. Irodalomjegyzék

CALOGIROU C., S. Y. Sørensen, P. B. Larsen, S. Alexopoulou et al. (2010): SMEs and the environ-ment in the European Union, PLANET SA and Danish Technological Institute, Published by European Commission, DG Enterprise and Industry

CSUTORA M., Kerekes S. (2004): A környezetbarát vállalatirányítás eszközei, Budapest: KJK-KERSZÖV, 2004. 222 p. ISBN:963 224 742 6

CSUTORA M., Kerekes S., Tabi A. (2014): Sustainability Management in Hungary. In: Schaltegger S., Windolph S., Harms D., Hörisch J. (eds) Corporate Sustainability in International Comparison. Eco-Efficiency in Industry and Science, vol 31. Springer, Cham

DEPALMA, R., Csutora M. (2003): Introducing Environmental Management Accounting at Enterprise Level – Methodology and Case Studies from Central and Eastern Europe, UNIDO

DOBES, V., Fresner, J., Krenn, C., Růžička, P., Rinaldi, C., Cortesi, S., Chiavetta, C. Zilahy, G.. Kochański, M., Grevenstette, P. (2017): Analysis and exploitation of resource efficiency potentials in industrial small and medium-sized enterprises – Experiences with the EDIT Value Tool in Central Europe, Journal of Cleaner Production 159. p. 290–300

Európai Bizottság (2008): „Gondolkozz előbb kicsiben!” Európai kisvállalkozói intézkedéscso-mag: „Small Business Act” COM(2008)394

Európai Bizottság (2011): Az erőforrás-hatékony Európa megvalósításának ütemterve. COM (2011) 571

Európai Bizottság (2011): Innováció a fenntartható jövőért – Az öko-innovációs cselekvési terv (Eco-AP) COM(2011)899

Európai Bizottság (2014): Zöld cselekvési terv a KKV-k számára COM(2014)440FISCHEDICK M., J. Roy, A. Abdel-Aziz, A. Acquaye, J.M. Allwood, J.-P. Ceron, Y. Geng, H.

Kheshgi, A. Lanza, D. Perczyk, L. Price, E. Santalla, C. Sheinbaum, and K. Tanaka, 2014: Industry. In: Climate Change 2014: Mitigation of Climate Change. Contribution of Working Group III to the Fifth Assessment Report of the Intergovernmental Panel on Climate Change [Edenhofer, O., R. Pichs-Madruga, Y. Sokona, E. Farahani, S. Kadner, K. Seyboth, A. Adler, I. Baum, S. Brunner, P. Eickemeier, B. Kriemann, J. Savolainen, S. Schlömer, C. von Stechow, T. Zwickel and J.C. Minx (eds.)]. Cambridge University Press, Cambridge, United Kingdom and New York, NY, USA

GALLI M., Zilahy Gy. (2002): A tisztább termelés lehetőségei a söriparban, Budapest: BKÁE Kör-nyezettudományi Intézet, 75 p. ISBN: 963 503 293 5

HARANGOZÓ, G. (2008): A környezeti teljesítményértékelés módszerei. Vezetéstudomány, 39 (2). pp. 38–50.

179

HARANGOZÓ, G., Zilahy, Gy. (2014): Cooperation between business and non-governmental organizations to promote sustainable development, Journal of Cleaner Production, 89: pp. 18–31.

KOVÁCS, E. (2000): A környezeti jelentések szerepe a vállalatok környezeti és társadalmi felelős-ségének az előmozdításában, Ph.D. értekezés, Budapesti Közgazdaságtudományi és Állam-igazgatási Egyetem, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék

MARJAINÉ Sz. Zs., Kocsis T. (2012): Vízlábnyom: a fenntarthatóság egy új mérőszáma? In: Kere-kes Sándor, Jámbor Imre (szerk.) Fenntartható fejlődés, élhető régió, élhető települési táj. 279 p. Budapest: Budapesti Corvinus Egyetem, 2012. pp. 63–75. 1. kötet. ISBN:978-963-503-504-5

MÁYER Z. (2002): Az integrált szennyezés-megelőzés és -szabályozás irányelv (IPPC), és magyar-országi megvalósítása: az egységes környezethasználati engedélyezés, Budapest, Tisztább Termelés Magyarországi Központja

Risky Business Project (2014): The Economic Risks of Climate Change in the United StatesSZÉCHY, A. Zs. (2011): Környezeti innovációk a hazai feldolgozóiparban. PhD. értekezés, Buda-

pesti Corvinus Egyetem, 2011.TRUECOST (2013): Natural Capital at Risk: The Top 100 Externalities of Business, TEEB for Busi-

ness CoalitionSZIGETI C., Tóth G. (2016): Vállalati szénlábnyom számítások gyakorlata, In: Csiszárik-Kocsir

Ágnes, Vállalkozásfejlesztés a XXI. században VI.: tanulmánykötet. 472 p. Budapest: Óbudai Egyetem, 2016. p. 351., ISBN: 978-615-5460-78-4

ZILAHY, Gy., S. Milton (2008): The environmental activities of industrial park organisations in Hungary, Progress in Industrial Ecology, Vol. 5, Nos. 5/6, 2008

ZILAHY, Gy. (2016): Sustainable business models – What Do Management Theories Say? Veze-téstudomány, 47(10), pp. 62–72.

ZILAHY, Gy., Széchy, A., Zsóka, Á., Marjainé Sz. Zs., Harangozó, G., Csutora M. (2014): Sustainability management or risk management?: Critical assessment of green supply chain management, In: European Roundtable on Sustainable Consumption and Production. Book of abstracts: 17th European Roundtable on Sustainable Consumption and Production – ERSCP 2014, 14–16 October 2014, Portoroz, Slovenia. Konferencia helye, ideje: Portoroz, Szlovénia, 2014.10.14–2014.10.16. Maribor: Nigrad, 2014. p. 112. ISBN:978-961-93738-0-4

ZSÓKA, Á., Zilahy Gy. (2011): A vállalatok szerepe a regionális fenntarthatósági kezdeményezé-sekben. In: Fenntartható fogyasztás? A fenntartható fogyasztás gazdasági kérdései. Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest, pp. 155–176. ISBN 9789635034659

WCED (World Commission on Environment and Development) (1987): Our common future. Oxford: Oxford University Press.

180

ÉRVÉNYES-E A KUZNETS-HIPOTÉZIS ERDÉSZETI KONTEXTUSBAN?

EGY ERDŐSÜLÉS-KÖZPONTÚ VIZSGÁLAT TANULSÁGAI

Benedek Zsófia és Fertő Imre

Kerekes Sándornak köszönhetem, hogy a mai helyemen vagyok – nagyon sok- féle értelemben. Ő volt az, aki még biológus doktorandusz koromban tanácsaival segített a pályamódosítást illetően, és felhívta a figyelmemet a Corvinus Egyetem környezetgazdaságtani mesterszakára, ahol aztán nagyon sokat tanultam szemléletfor-máló előadásai alatt. Ő volt az, aki a másoddiploma megszerzését követően meghívott a tanszékre, ahol tovább folytatódott a tanulás, most már nem csak szakmai, de emberi szempontból is: a különböző egyetemek berkeiben zajló közös oktatások során mutatta meg nekem, hogy a poroszos rendszerre jellemző folyamatos kritizálás és hibakeresés helyett hogyan tudom a jót meglátni és előhozni tanítványainkból. Végül pedig ő aján-lotta figyelmembe a tanszék viharos végnapjaiban a Közgazdaságtudományi Intézet Agrárközgazdaságtani csoportját, ahol biztos helyre, és további újabb tanulási lehető-ségekre lelhettem. A jelen tanulmány egy módszertani ujjgyakorlat, amelynek törénete nem sokkal az Akadémiára kerülésem után kezdődött. Nagyon szeretjük ezt a témát, a kezdetektől fogva folyamatosan finomodik és csiszolódik, és most végre eljött a meg-felelő ösztönzés, hogy kiadjuk a kezünkből, és – legalábbis ami engem illet, kicsit félve – megmutassuk. Bár ahogy írtam, módszertani ujjgyakorlat, nem csupán az önmagáért való játszadozás volt vele a célunk; és csak remélni tudom, hogy megugorja majd azt a szintet, hogy a „szellemi önkielégítés” kategóriájába kerüljön. :) Kedves Sanyi, boldog születésnapot kívánok neked!

Benedek Zsófia

Nem tartozom Kerekes Sándor szigorúan vett tanítványai közé. Személyesebb kapcsola-tunk akkor kezdődött, amikor teljes állásban 2010 és 2015 között a Corvinus Egyetemen dolgoztam. Rektorhelyettesi minőségében mindig támogatta különböző kezdeményezé-seimet az egyetemen. A sors egy dékán képében végül mindkettőnket távozásra kény-szerített. Mikor ezt követően átvette a Kaposvári Egyetemen a doktori iskola vezetését felhívott, hogy van-e kedvem csatlakozni. Gondolkodás nélkül igent mondtam, mert sze-mélye garancia volt arra, hogy itt most egy új, komoly építő munkát kezdhetünk meg. Az eddigi kaposvári éveink alatt kapcsolatunk személyesebb lett köszönhetően a közösen elfogyasztott boroknak is. A jelek szerint nem úszom meg, hogy kaposvári munkáját egy más felállásban folytassam. Mindig hálás leszek, hogy önzetlenül átengedte Benedek Zsó-fiát az intézeti kutatócsoportomba, ezért egy közös tanulmánnyal köszöntünk.

Fertő Imre

181

Összefoglaló

Bár az erdőpusztulások mögött álló hajtóerők szerepéről egyre többet tudunk, feltűnően kevés ismeret áll rendelkezésre az erdősüléssel kapcsolatban annak

ellenére, hogy számos régióban folyamatosan nő az erdők kiterjedése. Jelen tanul-mányban azokkal az országokkal foglalkozunk, amelyekben nőtt az erdőborítás 1990 és 2010 között. Azt vizsgáljuk, hogy vajon létezik-e egy kezdeti gazdasági fejlettségi szint, amely magyarázhatja a pozitív trendet. Kvalitatív és kvantitatív módszereket (ökológiai modellezési technikákat és egy globális szakértői kérdőívezés eredmé-nyeit) ötvözünk egy új index, az Erdősülési Mutató bevezetése érdekében, amely figyelembe veszi azt a tényt, hogy az eltérő módon kezelt erdők biodiverzitása, és a vonatkozó ökoszisztéma-szolgáltatások köre nagymértékben eltérő. Az Erdősülési Mutató és az 1990-re vonatkozó egy főre jutó GDP kapcsolatát az instrumentális vál-tozók módszerével vizsgáljuk. Integrált ökológiai-gazdasági modellünk eredményei alapján egy kezdeti visszaesést követően a gazdasági növekedés pozitívan hathat az erdősülési trendekre, de a kapcsolatot leíró Kuznets-görbe köbös, N-alakú, vagyis az erdősülés lassul egy bizonyos gazdasági fejlettségi szint elérését követően. Bár az erdősülés, az állományok diverzitásától függetlenül előnyös bizonyos ökoszisz-téma-szolgáltatások (pl. a szén-dioxid-megkötés) megjelenése következtében, a kor-mányzatoknak nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk az új erdők biodiverzitására az erdészeti szakpolitikák kidolgozása során egyéb nemzetközi környezetpolitikai célok (pl. Aichi biodiverzitási célok) elérése, további ökoszisztéma-szolgáltatások biztosí-tása érde kében.

Kulcsszavak: Erdősülés; Erdősülési Mutató; Interdiszciplináris modell; Globális modell, Instrumentális változók módszere

1. Bevezetés

1.1. A környezeti Kuznets hipotézis szerint a gazdasági fejlődés hosszú távon megoldja a problémákat

A gazdasági növekedés és a környezeti állapot kapcsolatát gyakran vizsgálják a kör-nyezeti Kuznets görbék alkotta keretrendszer segítségével annak megállapítására, hogy a gazdasági fejlődés megoldást jelenthet-e a környezeti problémákra (vagy inkább azok okozója-e)?

Simon Kuznets 1955-ben publikálta elméletét, amely eredetileg a gazdasági növeke-dés és a jövedelmi egyenlőtlenségek kapcsolatáról szólt. Kuznets szerint, bár az egyen-lőtlenség a gazdaság fejlődésével eleinte növekszik, egy csúcspont („fordulópont”) elérése után csökkenésnek indul, vagyis az optimista elmélet azt jósolja, hogy a gaz-dasági növekedés idővel megoldja a problémát (ez a híres fordított U alakú görbe, az inverz parabola; 1. ábra; Kuznets, 1955).

182

A keretrendszer általános használata a gazdasági fejlődés-környezeti állapot kap-csolat vizsgálatára a kilencvenes évek elején, a Világbank jelentésével vette kezdetét, amelyben a szerzők empirikus adatokkal bizonyították, hogy a környezetterhelés egy idő után elválik a gazdasági növekedéstől (World Bank, 1993). A jelentésben többek között bizonyos légszennyezők, a kéndioxid, a nitrogénoxidok, az ólom és a lebegő porszennyezés és gazdasági növekedés kapcsolatát vizsgálták, de újabb eredmények arra utalnak, hogy más szennyezők, például a szén-dioxid esetében is igazolt lehet az összefüggés (Bodor és Kerekes, 2017).

Jelen tanulmány a környezeti állapotot az erdők kiterjedésén-állapotán keresz-tül értelmezi. A megközelítés nem új keletű, szakirodalma egyre bővebb, ahogy azt a következőkben (a – környezeti – Kuznets-görbékkel kapcsolatos kritikákkal együtt) röviden bemutatjuk.

1.2. A környezeti Kuznets görbék erdészeti kontextusban is értelmezhetőek

Az összes szárazföldi ökoszisztéma közül az erdők azok, amelyek a legsokrétűbb ökoszisztéma szolgáltatást állítják elő (beleértve a nyersanyag-termelést, klímaszabá-lyozást, vízbázis-védelmet, stb.). Ezzel összefüggésben az erdők kulcsfontosságúak a szárazföldi biodiverzitás fenntartása szempontjából is. A nemzeti és nemzetközi dön-téshozatal számára ezért alapvető érdek a földhasználati változásokat, az erdőirtást befolyásoló tényezőknek (hajtóerőknek), illetve ezek kapcsolatának ismerete (Meyer és szerzőtársai, 2003; Lambin és Meyfroidt, 2011).

A környezeti Kuznets hipotézis erdészeti kontextusban, klasszikus formájában azt állítja, hogy a szegény országok esetében viszonylag alacsony mértékű az erdőirtás, a kitermeléshez használatos hatékony eszközök hiánya miatt, a gazdasági szempontból legfejlettebb országok erdőirtása pedig (az állampolgárok környezettudatossága miatt)

1. ábra: A (környezeti) Kuznets görbe

183

alacsony mértékű, mivel az erdőket értékes erőforrásnak tartják. A legnagyobb mértékű erdőirtás ezért a közepesen fejlett országoknak tulajdonítható. (Az erdők esetében nyil-vánvalóan fontos a vegetációtípusok szélességi körök szerinti megoszlása; első köze-lítésben a példa kedvéért gondoljunk az azonos éghajlati övek mentén húzódó, eltérő gazdasági fejlettségű országok összehasonlítására!)

Noha az erdőirtás-gazdasági fejlettség kapcsolatát egyes esetekben sikerült empi-rikusan igazolni (lásd pl. Bhattarai és Hammig, 2001; Culas, 2007; Ehrhardt-Martinez és szerzőtársai, 2002); más tanulmányok (pl. Koop és Tole, 1999; Meyer és szerzőtársai, 2003; Mills és Waite, 2009) ennek ellenkezőjét állítják, ami arra utal, hogy a kérdés tisz-tázása érdekében további vizsgálatok szükségesek.

A Kuznets-hipotézist általában, és konkrétan az erdőpusztulásokkal összefüggésben is sok szempontból kritizálták, elméleti és empirikus alapon egyaránt. Megkérdőjelezték töb-bek között a jövedelem-eloszlással és egyéb tényezőkkel kapcsolatos feltételezések jogossá-gát (pl. Stern és szerzőtársai, 1996; Spangenberg, 2001; Kaika és Zervas, 2013), az elérhető adatbázisok minőségét (pl. Carson, 2009), a vizsgálatba bevont földrajzi területek szelek-ciójának módját (pl. Galeotti és szerzőtársai, 2006), a modellszelekció módját és az adatok statisztikai jellemzőit (pl. Stern, 2004; Galeotti és szerzőtársai, 2006; Caviglia-Harris és szer-zőtársai, 2009). Azonban, ahogy Choumert et al. (2013) megjegyzik, a környezeti Kuznets-hipotézis körül kialakult vita egyelőre nem zárható le egy átfogó, minden igényt kielégítő elméleti kritika híján. Továbbá azokban az esetekben, amelyekben nem sikerült empiriku-san igazolni a Kuznets-hipotézist, nem egyértelmű, hogy a kapott eredmény valójában a hipotézis cáfolata, vagy a használt ökonometriai módszerek hibája-következménye-e.

Tanulmányunk a Kuznets-görbékkel kapcsolatos, erdészeti trendeket fókuszba helyező vitába szándékozik bekapcsolódni, azonban egy új megközelítést javaslunk, amely az erdőpusztulással szemben a „pozitív oldalra”, vagyis az erdősülésre koncentrál.

Bár az erdőpusztulások mögött álló hajtóerők szerepéről egyre többet tudunk, feltű-nően kevés ismeret áll rendelkezésre az erdősülés, különösen a globális léptékben meg-figyelt erdősülés vonatkozásában. Először Mather (1990) vizsgálta szisztematikusan az erdősülés és egyes hajtóerők kapcsolatát, felhívva a figyelmet arra, hogy létezhet egy pont, amelyet elérve az erdőpusztulás megáll, és a borítás növekedni kezd. A pozitív trend és bizonyos potenciális okok kapcsolatát egyre több európai ország esetében vizs-gálták (pl. Mather és szerzőtársai, 1998, 1999; Mather és Fairbairn, 2000; Mather, 2004), ezt később további esettanulmányok követték a globális Dél országaival összefüggésben (pl. Mather, 2007; Ankersen és szerzőtársai, 2015; da Silva és szerzőtársai, 2016; de Jong és szerzőtársai, 2017 stb.). A szakirodalom máig elsősorban nemzeti szintű esettanul-mányokra épül (Elmqvist és szerzőtársai, 2007; Nagendra, 2007), annak ellenére, hogy egyre égetőbb szükség volna interregionális és globális léptékű elemzésekre (Kissinger és Rees, 2010). Üdítő kivételt jelent Nagendra és Southworth (2010), illetve Rudel és szerzőtársai (2005) munkája. Az előbbi tulajdonképpen különböző régiókból származó esettanulmányok gyűjteménye, összehasonlító elemzése, míg Rudelék az 1990 és 2000 közötti időszakra fókuszálva vizsgálták a globális erdőpusztulási-erdősülési trendeket, olyan háttérben ható folyamatokra helyezve a hangsúlyt, mint pl. munkaerőhiány, a faipari termékek iránti kereslet változásai, háborús események stb., megkülönböztetve az eltérő gazdasági fejlettségű országok csoportjait.

184

Jelen tanulmányban azokat az országokat vizsgáltuk, amelyekben nőtt a borítás 1990 és 2010 között. Az erdősülés vizsgálatakor azonban egy új probléma merül fel. Ahogyan azt a következő fejezetben részletesen bemutatjuk, nehézséget jelent (első-sorban globális léptékben, Mather, 1992) az, hogy az újonnan keletkezett erdőtípusok heterogének, eltérő potenciális biodiverzitással, eltérő minőségű és eltérő körű öko-szisztéma-szolgáltatásokkal. A probléma megoldása érdekében két lépésben folytattuk a vizsgálatot. Az első lépésben egy kombinált kvalitatív-kvantitatív modell eredménye-képpen bevezettünk egy új indexet, az Erdősülési Mutatót, amely érzékeny bizonyos különbözőképpen kezelt főbb erdőtípusok biodiverzitására. A második lépésben az Erdősülési Mutató és az 1990-re, mint bázisévre vonatkozó egy főre jutó GDP kapcsola-tát vizsgáltuk egy ökonometriai modellezési technika, az instrumentális változók mód-szere segítségével.

2. Adatok és módszerek2.1. Az erdőborításban bekövetkezett változás számszerűsítése egyértelmű

Az erdőborításra vonatkozó adatok az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgaz-dasági Szervezetének (FAO) Globális erdészeti erőforrások felméréséből (Global Forest Resources Assessment) származnak (Bahamondez és szerzőtársai, 2010). Az adat-bázisban a legtöbb ország esetében elérhető információ, amelyet nemzeti szinten rendszeresen gyűjtenek és szolgáltatnak. Ennek ellenére sok kritika éri az adatbázist, mert az egyes országok adatgyűjtési protokollja eltérő, ami legalábbis megnehezíti az adatok összehasonlító vizsgálatát, illetve regionális és globális trendek megállapítását (Grainger, 2008). A kritikák eredményeképpen a FAO folyamatosan fejleszti az adatbá-zis keretrendszerét (pl. adatgyűjtésre, feldolgozásra, validálásra, összevonásokra, kiér-tékelésre vonatkozó útmutatók kidolgozása révén), illetve a módszertan változásával a korábbi erdőborítás-értékeket is folyamatosan, visszamenőlegesen újraszámolják az egyre újabb jelentésekben. Mindezek miatt az adatminőség folyamatosan javul, és a különböző időpontokból származó adatok egymással összevethetőek (Bahamondez és szerzőtársai, 2010). Ennek ismeretében, illetve figyelembe véve azt a tényt is, hogy egyedül a FAO szolgáltat nemzeti szintű becsléseket a lehető legtöbb országra és terü-letre (ezekre továbbiakban egységesen országként hivatkozunk), a FAO-adatbázis tekinthető a lehető legjobb, legteljesebb adatforrásnak a jelen elemzés szempontjából.

Az 1990-es, illetve 2010-es adatok alapján minden ország esetében a következőkép-pen számoltuk az erdőborítást (1. egyenlet):

(1. egyenlet)

ahol CHANGEi az erdőborításban bekövetkezett változás 1990 és 2010 között i ország-ban (i=1,...n); COVERi az erőborítás i országban (1000 hektárban kifejezve). Csak azon az országok körét vontuk be a vizsgálatba, ahol a változás nemnegatív értéket vett fel. Ennek az oka az, hogy az eredmények így összehasonlíthatóak a következőkben ismer-

185

tetett Erdősülési Mutató által szolgáltatott értékekkel, amelyek csak a nemnegatív tarto-mányban értelmezhetőek, ahogy azt a későbbiekben részletesebben is tárgyaljuk.

2.2. Az Erdősülési Mutató figyelembe veszi az egyes erdőtípusok eltérő biodiverzitását is

Az erdőborítás vizsgálata során egy gyakorlati probléma merül fel. A FAO definí-ciója szerint az erdők olyan fél hektár kiterjedést meghaladó területek, ahol a fák öt méternél magasabbak, és a lombkorona-borítás tíz százalék feletti ” (Bahamondez és szerzőtársai, 2010, p. 209.). Nagyon sokféle ökoszisztéma megfelel ennek a definíció-nak, az őserdőktől az idegenhonos (vagy genetikailag módosított) fajok telepítésével létrehozott monokultúrákig. Az eltérőképpen kezelt erdők biodiverzitása azonban alapvetően eltérő: az eredeti állapothoz hasonló természetközeli erdők azok, amelyek a legkomplexebb és legstabilabb ökoszisztéma-szolgáltatások előállítására képesek (Balvanera és szerzőtársai, 2006). Az erdőborítás növekedését célzó erdészeti kezelések (és az azokat meghatározó nemzeti erdészeti szakpolitikák) tervezése során azonban tekintettel kell(ene) lenni a várható végeredményre, a társadalom számára a lehető leg-nagyobb hasznosság biztosítása (és ezen túl bizonyos nemzeti és nemzetközi környe-zetpolitikai célok, pl. az Aichi biodiverzitás célok elérése) érdekében.

Annak érdekében, hogy különbséget tehessünk a kezelési típusok (pontosabban a biodiverzitásra gyakorolt hatások) között, Biodiverzitás Faktorokat vezettünk be, amellyel súlyoztuk a különböző erdőtípusok kiterjedésére vonatkozó adatokat (lásd a 2. egyenletet a 2.2.1. fejezetben). Ily módon kialakítottunk egy Erdősülési Mutatót, amely érzékeny a fő erdőtípusok eltérő biodiverzitására.

2.2.1. Az Erdősülési Mutató

Mielőtt rátérnénk az Erdősülési Mutató bemutatására, áttekintjük, hogy mely erdőtípusokkal kapcsolatban található adat a FAO adatbázisában. Három fő erdő-kategóriát határoztak meg: elsődleges erdők, amelyek őshonos fajokból állnak, emberi beavatkozásnak nincs nyoma. A természetes módon regenerálódó erdők (természetközeli erdők, naturally regenerated forests) esetében szelektív, ún. szálaló gazdálkodás jel-lemző. A harmadik típus az ültetett erdőké (planted forests), amelyekben véghasz-nálat (tarvágás), illetve ültetés és/vagy szándékolt vetés jellemző. Az utóbbi két kategória esetében az országok jelentenek az őshonos, illetve idegenhonos állomá-nyok arányáról is.

A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy a biodiverzitást egyértelműen befolyásolja a kezelés módja, az élőhelyek sokfélesége és a strukturális heterogenitás elengedhetet-len a biodiverzitás fenntartása, védelme szempontjából (Hansen és szerzőtársai, 1991). Ugyanígy az is elmondható, hogy az állományok homogenizálódása miatt az erdők véghasználata hat a biodiverzitásra a legnagyobb mértékben, különösen, ha a telepítés során fafajcsere is történik (Paillet és szerzőtársai, 2010). Tekintettel az élőhely-komp-lexitást meghatározó strukturális diverzitás kiemelkedő jelentőségére a biodiverzitás fenntartásában, az adatbázis átalakításával négy fő erdőtípust, négy fő kezelési kategó-riát különböztettünk meg:

186

Elsődleges erdők;Természetes módon regenerálódó erdők (idegenhonos fajok spontán telepedését megen-

gedve, vagy anélkül);Őshonos fajok felhasználásával telepített erdők (amelyekben a véghasználat, illetve

ültetés és/vagy vetés a meghatározó folyamat);Idegenhonos fajok felhasználásával telepített erdők (monokultúrák).Az itt bemutatott Erdősülési Mutató (Forest Recovery Index, FRI, 2. egyenlet) figye-

lembe veszi a különféle módon kezelt erőtípusok természetvédelmi értékét, vagyis a potenciális biodiverzitásban meglévő óriási különbségeket.

(2. egyenlet)

ahol FRIi az i ország Erdősülési Mutatója, i=1…n. PRIMi az elsődleges erdők (primary forests) kiterjedése i országban, BFPRIM az elsődleges erdők Biodiverzitás Faktora. NATRi a természetes módon regenerálódó erdők (naturally regenerated forests) kiter-jedése i országban, BFNATR a természetes módon regenerálódó erdők Biodiverzitás Fak-tora. PLTDi az ültetett erdők kiterjedése i országban, BFPLTD×NATIVE az őshonos fajok felhasználásával telepített erdők Biodiverzitás Faktora, NATIVEPLTDi

az őshonos fajok felhasználásával telepített erdők aránya i országban. A FAO adatbázis csak az idegen-honos fajok arányára (INTRPLTDi

) vonatkozóan tartalmaz adatot, ezért NATIVEPLTDi =

100 – INTRPLTDi. BFPLTD×INTR az idegenhonos fajok felhasználásával telepített erdők ará-

nya i országban.A mutatót úgy állítottuk össze, hogy elismerjünk minden erőfeszítést, amelyet a

kormányzatok az erdőborítás növelése érdekében tettek, tekintettel arra, hogy a leg-homogénebb fás társulások is (elsősorban ha eleve felhagyott, művelésből kivont, ere-detileg is fás területen történik a telepítés) számos hasznos „szolgáltatást” nyújtanak a társadalom számára, mint amilyen pl. a szén-dioxid-megkötés. Ezzel együtt előkelőbb helyezést jelent, ha az új erdőtípusok kialakítása és kezelése során olyan módszereket választanak, amelyek természetes vagy természetközeli állományokat eredményeznek. Mivel az Erdősülési Mutató által adott rangsor interpretációja csak a nemnegatív tarto-mányban konzisztens, ezért csak azokat az országokat vontuk be az elemzésbe mind az 1, mind a 2. egyenlet esetén, amelyekben a kiterjedés nőtt, vagy legalábbis nem válto-zott a vizsgált időszakban.

2.2.2. Az Erdősülési Mutató kiszámításához meg kell határozni a Biodiverzitás Faktorokat2.2.2.1. A Biodiverzitás Faktorok modellezéséhez egy keretrendszer kialakítása szükséges

A Biodiverzitás Faktorok modellezésére kialakított elméleti keretet a 2. ábra mutatja be.Az elméleti keret alapját a fajszám-terület összefüggés (Species-Area Relationship,

SAR) képezi, amely az egyik legalapvetőbb ökológiai törvényszerűséget írja le: a nagyobb területeken több faj található. A fajszám, mint a biodiverzitás helyettesítője

187

egyszerűsége miatt gyakran kritizált mutató. Ennek ellenére pont az egyszerűsége miatt folyamatosan alkalmazzák (Gotelli és Colwell, 2001), még a legmagasabb szintű (globális) környezetpolitikai dokumentumok előkészítése során is (Leadley és szerzőtársai, 2014). Az x tengely mentén négy pont jelölhető ki, amely az előző fejezetben ismertetett négyféle erdőkezelési típust (azok élőhely-komplexitását) mutatja. Az erdő típusokhoz tartozó relatív komplexitást egy nemzetközi szakértői kérdőívezés segítségével határoztuk meg (minderről lásd a 2.2.4. fejezetet is). Az élőhely-komplexitás és a függvény ismeretében a Biodiverzitás Faktor számolható.

Az elméleti keret ismertetése után a következő fejezetek a Biodiverzitás Faktorok modellezésének részleteit mutatják be.

2.2.2.2. A Biodiverzitás Faktorok alapja a fajszám-terület összefüggés (SAR-függvények)

Számos esetben empirikusan is igazolták a fajszám-terület összefüggést. E függ-vényeket gyakran használják egy-egy terület biodiverzitásának becslésére (Werner és Buszko, 2005): S = cAz (lineáris alakban: logS = logc + zlogA), ahol S a fajszám, A a terület, c és z pedig konstansok; ez utóbbi az egyenes meredeksége a log-log specifi-káció esetében. A szakirodalomban gyakran felmerül, hogy a terület hatása közvetlen kapcsolatban áll a területen lévő élőhelyek komplexitásával (Kallimanis és szerzőtársai, 2008; Marini és szerzőtársai, 2010; Storch és szerzőtársai, 2003), mivel nagyobb terület többféle élőhelynek adhat otthont, amelyet további taxonok népesíthetnek be. (A rend-szertanban taxonról beszélnek, ha nem akarják specifikálni, hogy mely rendszertani kategóriáról, pl. fajról, rendről, osztályról, stb. van szó.) Ha a területet (vagy élőhely-komplexitást) százalékos értékben, az elérhető legmagasabb érték arányában fejezzük ki (pl. az elérhető természetvédelmi szempontból legjobb erdészeti kezelési mód 100% – ez nem más, mint a terület kezelésből történő kivonása), akkor az ehhez tartozó fajszám

2. ábra: Az Erdősülési Mutató számolásához használt Biodiverzitás Faktorok meghatározására szolgáló elméleti keret

188

is százalékos értékben jelenik meg. Ezt a százalékos értéket neveztük el a j erdőtípus Biodiverzitás Faktorának (BFj).

A SAR-görbe alakját sok tényező befolyásolja, függ a taxontól (testmérettől, mobili-tástól), az ökoszisztéma típusától (pl. fás, fátlan, vízi stb.), a terület izolációjának mérté-kétől (pl. sziget-e), stb. Ennek ellenére tehető néhány általános megállapítás, elsősorban a z konstanssal kapcsolatban, amely jellemzően 0,15 és 0,35 közötti értéket vesz, és magasabb izoláltabb területek esetében (Lomolino, 1989). A számításaink során hasz-nált SAR-függvényeket és azok forrását az 1. táblázat mutatja be.

1. táblázat: A Biodiverzitás Faktorok modellezéséhez használt szakirodalmi (taxonspecifikus) fajszám-terület függvények

SAR-függvény Taxon Forrás1 y = 0.29x+0.92 Coleoptera Browne és Peck (1996)2 y = 0.17x+0.31 Orthoptera (általános) Marini és szerzőtársai (2010)

3 y = 0.25x–0.48 Orthoptera (helytülő, nem mozgékony fajok) Marini és szerzőtársai (2010)

4 y = 0.14x+0.05 Orthoptera (mozgékony fajok) Marini és szerzőtársai (2010)

5 y = 3.22x–3.095 Orthoptera (általános) Báldi és Kisbenedek (1999)

A 3. ábra az empirikus SAR-függvényeket szemlélteti (az x tengelyen már a szakér-tői kérdőívezés eredményeképpen kapott komplexitás-értékek is látszódnak; a részle-teket a 2.2.4. pont mutatja be).

3. ábra: Az empirikus SAR-függvények, és a szakértői kérdőívezés során meghatározott élőhely-komplexitás értékek

189

Ahogy az az 1. táblázatból látszik, több függvényt (és azok a 2. táblázatban bemu-tatott összes lehetséges kombinációját) felhasználtuk a Biodiverzitás Faktorok számí-tásához annak érdekében, hogy ezzel növeljük az eredmények univerzális voltát és robosztusságát. Minden esetben ízeltlábú taxonok jelentik a kiindulópontot, mivel e csoport kézenfekvő, gyakran használt indikátora egy terület teljes biodiverzitásának (Báldi és Kisbenedek, 1997; Erwin, 1997; Obrist és Duelli, 2010; Oliver és Beattie, 1996). A 2. táblázat a függvények kombinációit mutatja be.

2. táblázat: A SAR-függvények kombinációival kialakított Erdősülési Mutató-változatok (FRI-variánsok)

SAR-függvény azonosítójaAz FRI-variáns

azonosítója 1 2 3 4 5

1 X X X2 X X X3 X X X4 X5 X6 X7 X8 X9 X X

10 X X11 X X12 X X13 X X14 X X15 X X

Összesen 15-féle módon számítottuk a Biodiverzitás Faktorokat (vagyis 15 Erdős-ülési Mutatót, 15 modellvariánst hoztunk így létre. Az első három, és a 9–15. FRI-variáns esetében több SAR-függvényt is használtunk a számításhoz; a kapott BF-értékek átlagát használtuk az Erdősülési Mutató számításához. A 3. és 4. SAR-függvényt soha nem használtuk együtt a 2. függvénnyel, mert ez utóbbi egy általános (idealizált) Orthoptera-függvény, amely számításához felhasználták a kevésbé mozgékony fajok (3. függvény) és mozgékony fajok (4. függvény) adatait.

Az itt bemutatott modellezési megközelítéssel valójában egy idealizált ízeltlábú-taxon fajszám-terület (fajszám-élőhely-komplexitás) görbéjét határoztuk meg. A megkö-zelítés, vagyis egy „virtuális faj” hipotetikus válaszának modellezése gyakori technika globális léptékű vizsgálatok esetén, pl. mikor az éghajlatváltozás vegetációra gyakorolt hatását általánosságban modellezik (Bonan és szerzőtársai, 2003; Foley és szerzőtársai, 1996; Hirzel és szerzőtársai, 2001).

190

2.2.2.3. Az élőhely-komplexitások egy szakértői kérdőívezés eredményei alapján határozhatók meg

Az eltérően kezelt erdőtípusokra jellemző élőhely-komplexitás meghatározásához egy nemzetközi szakértői kérdőívezést terveztünk. Először tanulmányokat gyűjtöttünk a ScienceDirect adatbázisából a „biodiverzitás” és „erdő” kulcsszavak együttes hasz-nálata mellett. Az adatgyűjtést 2014 augusztusában végeztük, a megelőző 10 év összes tanulmányát átvizsgáltuk, és összegyűjtöttük a szerzők e-mail-címeit. Az így kapott adatbázist tisztítottuk (például ha egy szerző több e-mail-címmel is szerepelt), majd a szakértőket e-mailen keresztül hívtuk meg a kutatásban való részvételre. A meghívó levelet, illetve a kérdőívet a Melléklet tartalmazza.

A kérdőívet az adatbázis első 15 e-mail-címével teszteltük. (Mivel további módo-sításra nem volt szükség, ezért ezek a válaszok is kiértékelésre kerültek.) A meghívót ezek után blokkokban küldtük ki a hét különböző hétköznapjain (egyszerre mindig csak ötvenet) egy hétig. Mivel a legnagyobb arányú válaszadásra a meghívó szerdai és csütörtöki kiküldését követően került sor, ezért a továbbiakban ezekre a napokra korlá-toztuk a meghívást. Az adatgyűjtést 2014 szeptember elejétől október elejéig folytattuk. Összesen 402 meghívót küldtünk ki, a kutatók a világ 53 országából származtak. Egyes esetekben az e-mail-címek nem léteztek már; 356 kutató kapta meg a levelet, ebből 47-en szolgáltattak teljes (és nem nulla) választ, ami 13,2%-os válaszadási arányt jelent.

Bár a válaszok többsége (64%) európai országokból érkezett, összesen hat volt kép-viselve a világ nyolc nagy biogeográfiai régiójából (Olson és szerzőtársai, 2001 fel-osztását alapul véve): afrotrópusi; ausztráliai (ausztrálázsiai); indo-maláj (Orientális); nearktikus; neotrópusi; palearktikus. Nem érkezett válasz az óceániai és az antarktikus régióból. A válaszok átlagát kiszámoltuk mind a három nem elsődleges erdőtípusra, és ezeket az élőhely-komplexitás-értékeket (70,5%; 46,8%; és 24,0% a legkevésbé természe-tes típus felé haladva) használtuk fel a Biodiverzitás Faktorok számításához.

2.3. A gazdasági fejlődés mérése az egy főre jutó GDP révén a legegyszerűbb

Az egy főre jutó GDP-adatok a Világbank intézményi adatbázisából származnak, és 1990-re, mint bázisévre vonatkoznak, amelyhez képest figyeltük az egyes erdőtípusok kiterjedésében bekövetkezett változást. A modellezés során a per kapita GDP természe-tes logaritmusát, illetve ennek második és harmadik hatványát használtuk.

Az elrendezés mögött az a feltételezés áll, hogy keresztmetszeti adatok használatá-val becslést tehetünk az egy ország által befutott gazdasági fejlődési pályára, pontosab-ban ennek erdészeti hatásaira.

2.4. Az ökonometriai vizsgálat az instrumentális változók módszerére épül

A Kuznets-görbékkel foglalkozó empirikus vizsgálatok szakirodalmában nincs egyetértés a leginkább megfelelő módszert illetően. Különösen nincs a vizsgálatba bevont országok számával, a szelekció módjával, vagy a vizsgált változók kiválasztá-sával kapcsolatban. Vita övezi a környezetkárosítás és gazdasági fejlődés kapcsolatát

191

leíró függvény formáját is. Bár Dietz és Adger (2003) három különböző lehetőséget, a lineáris, paraboláris és hiperbolikus görbék esetét is elemzi, az empirikus kutatás szinte kizárólag a fordított U alakú függvényformára fókuszál. Számos további ökonometriai módszertani kérdés is megválaszolatlan, kezdve a használt adatbázis jellegétől, vagyis hogy melyik az ideális típus: vajon keresztmetszeti, vagy panel adatok vizsgálata cél-szerű-e inkább? A sok bizonytalanság összeadódik, ami számtalan eltérő megközelítést eredményez, a parametrikus és nem parametrikus megoldások egész tárházát bemu-tatva.

Lin és Liscow (2013) a Kuznets görbék vizsgálata során felmerülő potenciális endogenitási problémákra hívta fel a figyelmet, amelyek akkor lépnek fel, ha a modell magyarázó változói korrelálnak a hibataggal, a regressziós feltételek sérülését eredmé-nyezve. Először is, a gazdasági fejlődés és környezetromlás közti fordított kauzalitás felveti a szimultaneitás torzítás lehetőségét. Ugyanígy endogenitási probléma léphet fel a kihagyott változók miatt fellépő torzítás következtében. A potenciális endogenitási problémák elkerülése érdekében instrumentális változókat vezettünk be: a függőségi hányadost, a népsűrűséget, illetve ezen változók négyzetét. Az instrumentális változók megfelelőségét Kleibergen-Paap, illetve Hansen-próbával végeztük. Az előbbi a modell helyes identifikációját teszteli, vagyis hogy az instrumentumok alkalmasak-e a regresz-szió meghatározására (a kihagyott változók ténylegesen korrelálnak-e a hibataggal), a Hansen-próba null-hiotézise pedig az, hogy az instrumentumok nem korrelálnak a hibataggal. A jövedelem endogenitását Lin és Liscow (2013) alapján Wu-Hausman teszttel vizsgáltuk.

Mivel a függő változót kétféle módon számoltuk (lásd az 1. és 2. egyenletet), ezért kétféle becslést is alkalmaztunk:

(1. modell)

ahol CHANGEi az erdőborításban bekövetkezett változás 1990 és 2010 között i ország-ban (i=1,….n). β0 a tengelymetszet, βk a becsült együtthatók, Xk (k=1,...k) a magyarázó változók, u pedig a hibatag (1. modell). Hasonló modellt becsültünk az Erdősülési Mutató, mint függő változó esetében (2. modell):

(2. modell)

3. Eredmények és diszkusszió

Az erdőborítás összesen 67 országban növekedett 1990 és 2010 között. Ezen terüle-teken volt található a világ összes erdőállományának 38,2%, illetve 41,7%-a 1990-ben, illetve 2010-ben. Ez a növekedés csak részben tudható be az ezekben az országokban megfigyelhető növekedésnek, a másik ok az erdők kiterjedésének a világ többi részében bekövetkezett csökkenése. A leíró statisztikákat a 3. táblázat ismerteti.

192

3. táblázat: Leíró statisztikák

Változó N Átlag Szórás Min MaxChange (1990–2010) 67 0.209 0.345 0.000 2.333

FRI 1 67 1.141 1.773 0.294 13.514FRI 2 67 1.138 1.747 0.309 13.401FRI 3 67 1.147 1.855 0.262 14.109FRI 4 67 1.160 1.995 0.255 15.310FRI 5 67 1.172 2.183 0.095 16.190FRI 6 67 1.165 2.104 0.141 15.852FRI 7 67 1.191 2.426 –0.000 17.975FRI 8 67 1.090 1.144 0.531 9.041FRI 9 67 1.166 2.088 0.175 15.750FRI 10 67 1.162 2.049 0.198 15.581FRI 11 67 1.175 2.210 0.127 16.642FRI 12 67 1.125 1.569 0.393 12.176FRI 13 67 1.131 1.663 0.313 12.615FRI 14 67 1.127 1.624 0.336 12.447FRI 15 67 1.140 1.785 0.265 13.508

ln(GDP/fő)1990 661 8.256 1.499 5.427 10.508ln((GDP/fő)1990)2 661 70.38 24.51 29.45 110.41ln((GDP/fő)1990)3 661 617.18 308.22 159.85 1160.19

Megjegyzés: FRI: a biodiverzitás figyelembevételével korrigált Erdősülési Mutató. 1: gazdasági adat nem ismert Irak esetében.

Elméletileg az Erdősülési Mutató esetében akkor fordulhatnak elő negatív számok az erdőborítás növekedése ellenére, ha a „jobb” (diverzebb) erdőtípusok, vagyis az elsődleges erdők, illetve a természetes úton regenerálódó erdők kiterjedése olyan mértékben csökken, hogy az alacsonyabb természeti értékkel jellemezhető állomá-nyok kiterjedésében tapaszalt növekedés nem kompenzálja a veszteséget. Ez az elméleti lehetőség az oka annak, hogy a jelen vizsgálatba csak azokat az országo-kat vontuk be, amelyekben az erdőborításban nem következett be csökkenés 1990 és 2010 között (a CHANGE mutató nem vesz fel negatív értéket), ugyanis az eredmények interpretálása az Erdősülési Mutató esetében eltérő lenne a negatív és nemnegatív tartományban, ami lehetetlenné tenné a két mutató együttes kezelését a modellezés során. Egyúttal szeretnénk felhívni figyelmet a megközelítésünk adottságára, misze-rint (a gyenge és erős fenntarthatóság analógiájával élve, lásd Kerekes, 2007, 25–26. o.) a „tőkeelemek” (a biodiverzitás, illetve a kiterjedés, ezen keresztül többek között a szén-dioxid-elnyelés, mint ökoszisztéma-szolgáltatás) felcserélését megengedi. A modell limitációit részletesebben e fejezet végén tárgyaljuk. A becslések eredmé-nyét a 4. táblázat mutatja be.

193

4. táblázat: A becslések eredményei

Változó Change (1990–2010) FRI 1 FRI 2 FRI 3 FRI 4

ln(GDP/fő)1990 –7.14 –124.27*** –121.20*** –129.57*** –135.85***

ln((GDP/fő)1990)2 0.96 14.73*** 14.37** 15.36*** 16.10**

ln((GDP/fő1990)3 –0.042 –0.57** –0.56** –0.59** –0.62**

konstans 17.55 341.80*** 333.39*** 356.34*** 373.57***

N 66 66 66 66 66

Kleibergen-Paap rk LM statisztika 0.129 0.129 0.129 0.129 0.129

Hansen J statisztika 0.61 0.707 0.719 0.711 0.739

Az endogén regresszorok endogenitás tesztje

0.142 0.369 0.366 0.368 0.363

Pagan-Hall általános teszt statisztika

0.182 0.300 0.287 0.296 0.265

Ramsey/Pesaran-Taylor RESET teszt 0.47 0.357 0.347 0.340 0.293

Becslési eredmények folytatása

Változó FRI 5 FRI 6 FRI 7 FRI 8 FRI 9

ln(GDP/fő)1990 –156.16*** –147.14*** –172.15*** –80.48*** –146.16***

ln((GDP/fő)1990)2 18.52*** 17.44*** 20.41*** 9.54*** 17.33***

ln((GDP/fő1990)3 –0.72*** –0.67** –0.79** –0.37** –0.67**

konstans 429.24*** 404.56*** 473.12*** 221.73*** 401.83***

N 66 66 66 66 66

Kleibergen-Paap rk LM statisztika 0.129 0.129 0.129 0.129 0.129

Hansen J statisztika 0.682 0.710 0.692 0.702 0.708


0.374 0.367 0.372 0.369 0.369


0.327 0.298 0.316 0.306 0.298

Ramsey/Pesaran-Taylor RESET teszt 0.326 0.305 0.288 0.497 0.311

194

Becslési eredmények folyt.

Változó FRI 10 FRI 11 FRI 12 FRI 13 FRI 14 FRI 15

ln(GDP/fő)1990 –141.53*** –154.11*** –108.21*** –118.34*** –113.81*** –126.32***

ln((GDP/fő)1990)2 16.78** 18.27*** 12.83** 14.03*** 13.49*** 14.98***

ln((GDP/fő)1990)3 –0.65** –0.71** –0.50** –0.54** –0.52** –0.58**

konstans 389.17*** 423.64*** 297.77*** 325.53*** 313.15*** 347.43***

N 66 66 66 66 66 66

Kleibergen-Paap rk LM statisztika

0.129 0.129 0.129 0.129 0.129 0.129

Hansen J statisztika 0.724 0.713 0.725 0.688 0.707 0.695


0.365 0.368 0.365 0.372 0.368 0.371


0.282 0.293 0.280 0.320 0.301 0.313

Ramsey/Pesaran-Taylor RESET teszt

0.299 0.292 0.372 0.395 0.380 0.366

Megjegyzés: FRI: a biodiverzitás figyelembevételével korrigált Erdősülési Mutató. *, **, ***: szignifikáns rendre 10%-os, 5%-os, 1%-os szinten.

Az identifikáltsági próbák eredmények alapján a választott instrumentumok megfe-lelőek. Az 1. modellben, amelyben az erdőborítást önmagában, a különféle erdőtípusok biodiverzitását figyelmen kívül hagyva vizsgáljuk, a magyarázó változók nincse-nek kapcsolatban az eredményváltozóval. A különféle FRI-modellekben azonban a három magyarázó változó minden modell-specifikáció esetében szignifikáns, noha a szignifikancia-szintek eltérőnek bizonyulnak. Az eltérő előjelek (a negatív előjel az első és harmadik hatvány esetében, illetve pozitív előjel a négyzetes modellben) arra utal-nak, hogy az erdősítésre vonatkozó Kuznets görbe köbös, ahogy az a 4. ábrán is látható.

A modellek becslései alapján az első fordulópontra, vagyis az erdősülésre viszony-lag hamar, már 3850 dollár/fő környékén sor kerül. Ez meglepően alacsony a klasszikus légszennyezők (kéndioxid, a nitrogénoxidok, stb.) 8–12 ezer, vagy az üvegházhatású gázok 20–25 ezer dollár/fős értékéhez viszonyítva (Bodor és Kerekes, 2017). Ugyan-akkor Bhattarai és Hammig (2001), a globális Dél 66 országát felölelő, 1972–91 közötti időszakra vonatkozó elemzése szerint Afrika esetében 1300–5000 dollár/fő, Latin-Amerika esetében 6600 dollár/fő körül tetőzik az erdőpusztítás, míg az ázsiai országok esetében 7750 dollár/fő fölött már a kiterjedés nettó növekedését lehet megfigyelni.

195

Tekintettel arra, hogy a fordulópontra vonatkozó becslések általában igen nagy szórást mutatnak (Stern, 2004), illetve jelen elemzésben nagyon eltérő GDP-vel jellemezhető országok szerepelnek (ráadásul egy későbbi időszak van a fókuszban, mikor az erdők pusztulása már égetőbb probléma), ezért a kapott eredmény nagyságrendje megfele-lőnek tűnik. A második fordulópont annyira az eloszlás szélén helyezkedik el, hogy számítása statiksztikai szempontból nem értelmezhető, meglétére csak a modellek által szolgáltatott előjelek alapján következtethetünk.

Ez az eredmény azt mutatja, hogy az erdősülés (ha a különböző erdőtípusok termé-szetvédelmi jelentőségét is figyelembe vesszük) a gazdasági fejlődéssel várhatóan csak részben, egy bizonyos pontig valósul meg. Mindez a rezervátum-szemlélet dominan-ciájára utal annak ellenére, hogy a kutatók régóta hangsúlyozzák a „mátrix habitatok”, vagyis a rezervátumon kívül eső élőhelyek jelentőségét (Franklin, 1993; Henderson és szerzőtársai, 1985; Jules és Shahani, 2003), és a fenntartható módon kezelt ipari erdők (akár ültetvények!) természetvédelemben betöltött potenciálisan jelentős szerepét (Bhagwat és szerzőtársai, 2008; Brockerhoff és szerzőtársai, 2008; Fischer és szerzőtár-sai, 2006).

Ahogy arra röviden korábban is utaltunk, az Erdősülési Mutató megengedi az átváltást a különböző erdőtípusok között, vagyis a különböző ökoszisztéma-szolgálta-tásokat helyettesíthetőnek tartja. Bár ez nyilvánvalóan nincs így, és sejthető, hogy egy diverzebb ökoszisztéma komplexebb „szolgáltatást” tud nyújtani (Balvanera és szerző-

4. ábra: Az Erősülési Mutató és a jövedelem kapcsolataMegjegyzés: FRI: a biodiverzitás figyelembevételével korrigált Erdősülési Mutató.

196

társai, 2006), már a legkevésbé természetközeli állományok is fontos szerepet tölthet-nek be olyan kritikus folyamatokban, mint amilyen a szén-dioxid-megkötés, erózió- és vízbázis-védelem, vagy klímaszabályozás (Montagnini és Nair, 2004; Brockerhoff és szerzőtársai, 2008). Általában elmondható, hogy az összes mutató, amely a területre, kiterjedésre érzékeny, szükségszerűen legfeljebb a „gyenge fenntarthatóság” feltétele-inek lesz képes eleget tenni (lásd e téma diszkusszióját Mózner és szerzőtársai (2012) munkájában az ökológiai lábnyom kapcsán). Ezzel együtt, ha legalább ezeket a gyenge fenntarthatósági feltételeket sikerülne globálisan, a gazdasági folyamtok egészét tekintve nagyobb arányban kielégíteni, vélhetően jelentős elmozdulást lehetne elérni egy zöldebb berendezkedés felé. Zöldebb, ha nem is feltétlenül klasszikus értelemben véve fenntarthatóbb berendezkedés felé, ez utóbbihoz ugyanis (többek között) a javak egyenletesebb eloszlásának, a személyes boldogság tulajdonlástól való függetlenedésé-nek is meg kellene valósulnia (Kerekes, 2011a; Kerekes, 2011b; Bodor és Kerekes, 2017).

A fenti megfontolások (vagyis hogy „megengedjük-e” egy kisméretű elsődleges erdőfolt átalakítását egy nagyobb ültetvénnyé) elsősorban erdőpusztulás esetében merülnek fel. Ebben az esetben kétségtelen a biodiverzitást érő (globális) veszteség és a helyrehozhatatlan (vagy legjobb esetben is csak nagyon lassan helyrehozható) kár. Azonban ha az erdősülést vizsgáljuk, különösen, ha elhagyott (korábban fás), termé-szetvédelmi szempontból szinte értéktelen mezőgazdasági területről van szó, az átvál-tási probléma legfeljebb mint alternatíva költség merül fel, miszerint esetleg lehetőség lenne kisebb, de diverzebb erdőtípus kialakulását támogatni is. Ezen alternatíva költsé-gek számszerűsítése a gyakorlatban szinte kivitelezhetetlen, mert ez többek között az összes ökoszisztéma szolgáltatás számbavételét és értékelését jelentené. Összefoglalva az eddigieket, véleményünk szerint az átváltással kapcsolatos elméleti felvetés nem korlátozza az Erdősülési Mutató alkalmazását.

Végezetül megemlítenénk, hogy az erdők kiterjedésének növekedése önmagában, még akkor sem, ha az elsődleges erdők területe nő, nem jelenti feltétlenül az öko-szisztéma szolgáltatások (globálisan értelmezett) növekedését, de azt sem, hogy a biodiverzitás pusztulását sikerült lassítani vagy megállítani (Hall és szerzőtársai, 2012). Az erdők kiterjedése ugyanis növekedhet más természetvédelmi szempontból értékes ökoszisztéma rovására, vagyis a megállapított trendek mindenképpen óvatossággal kezelendők.


Az erdőkkel foglalkozó természet- és társadalomtudományi szakirodalomban kitüntetett téma a világ erdeinek állapota és az erdőpusztulás, köszönhetően az erdők kiemelkedő biodiverzitásának és az általuk biztosított sokrétű ökoszisztéma-szolgál-tatásnak. Jelen tanulmány egy szokatlan megközelítést alkalmaz a globális erdőgaz-dálkodási trendek vizsgálatára, amely keretében az érem másik oldalára, az erdők kiterjedésének növekedésére helyezi a hangsúlyt. A cél ezzel az, hogy felhívjuk a figyel-met arra, hogy az erdőirtás mögött meghúzódó okok és hajtóerők vizsgálata mellett a pozitív példák megismerésre is fontos a teljes megértés érdekében.

197

Az erdősülés vizsgálata azonban az erdőpusztulással szemben szokatlan kihívá-sokat rejteget. Az erdőirtás esetében ugyanis szinte mindig az eredeti(hez leginkább közel álló), természetvédelmi szempontból legértékesebb, a legkomplexebb öko-szisztéma szolgáltatásokat nyújtó állományokról van szó. Ehhez képest az erdős-ülés esetében nagyon eltérő fás társulásokat takar az „erdő” kifejezés, ennek minden környezeti-gazdasági-társadalmi következményével; azzal együtt is, hogy a végső állapot (klimax társulás), ezen keresztül a legnyilvánvalóbb különbségek elérése évtizedek-évszázadok kérdése. A problémakör kezelése érdekében nem egyszerűen az erdők kiterjedését vizsgáltuk, hanem kialakítottunk egy új indexet, az Erdősülési Mutatót, amely a bevezetett Biodiverzitás Faktorok révén, a szakirodalomban egye-dülálló módon érzékeny főbb erdőtípusok eltérő biodiverzitására, a természetvédelmi különbségekre, ezen keresztül pedig az ökoszisztéma szolgáltatások komplexitására. A Mutató felhasználásával kapott eredményeket összevetve a „szimpla” kiterjedés-sel számolt eredményekkel alapvető különbségeket tapasztaltunk, ami aláhúzza az árnyalt megközelítés (az új erdők heterogenitásának figyelembe vételének) meghatá-rozó fontosságát.

A tanulmány legfontosabb következtetése, hogy a gazdaság fejlődése a kezdeti negatív trendek után elősegíti nem csupán (ahogy a korábbi szakirodalom alapján körvonalazódni látszik) az erdőirtás mérséklődését, de várhatóan pozitívan hat az erdőállomány növelésére-fejlődésére is. A kép ugyanakkor árnyalt, mert jelenleg való-színűnek tűnik, hogy az erdősülés egy csúcspont elérése után újra csökkenő pályára áll. A későbbiekben további vizsgálódás lesz szükséges annak érdekében, hogy kideríthes-sük, vajon elkerülhető-e az erdősülés legmagasabb gazdasági fejlettségi szinttel együtt tapasztalható mérséklődése.

Ahogy a globális vizsgálatok esetében jellemző, úgy a jelen esetben is fontos hang-súlyozni, hogy az eredmények nem használhatók arra, hogy egy-egy ország helyzetét specifikusan értékeljük. A fő cél ezzel szemben globális trendek megértése, ami (ideális esetben) nemzetközi megállapodások kidolgozásán keresztül hat a nemzeti környezet-politikai irányvonalak kijelölésére.

Köszönetnyilvánítás

Köszönet illeti a kérdőívet kitöltő erdészeti szakértőket. Benedek Zsófia kutatásait az OTKA-PD 109177 sz. pályázata támogatta.

5. Felhasznált irodalom

ANKERSEN, J., Grogan, K., Mertz, O., Fensholt, R., Castella, J. C., Lestrelin, G., ... & Rasmussen, K. (2015). Vietnam’s forest transition in retrospect: Demonstrating weaknesses in business-as-usual scenarios for REDD+. Environmental management, 55(5), 1080–1092.

BÁLDI, A., & Kisbenedek, T. (1997). Orthopteran assemblages as indicators of grassland naturalness in Hungary. Agriculture, ecosystems & environment, 66(2), 121–129.

198

BÁLDI, A., & Kisbenedek, T. (1999). Orthopterans in small steppe patches: an investigation for the best-fit model of the species-area curve and evidences for their non-random distribution in the patches. Acta Oecologica, 20(2), 125–132.

BAHAMONDEZ, C., Álvarez, O., & Itzelcoaut, M. (2010). Global forest resources assessment 2010 main report. Food and Agriculture Organization of the United Nations.

BALVANERA, P., Pfisterer, A. B., Buchmann, N., He, J. S., Nakashizuka, T., Raffaelli, D., & Schmid, B. (2006). Quantifying the evidence for biodiversity effects on ecosystem functioning and services. Ecology letters, 9(10), 1146–1156.

BHAGWAT, S. A., Willis, K. J., Birks, H. J. B., & Whittaker, R. J. (2008). Agroforestry: a refuge for tropical biodiversity?. Trends in ecology & evolution, 23(5), 261–267.

BHATTARAI, M., & Hammig, M. (2001). Institutions and the environmental Kuznets curve for deforestation: a crosscountry analysis for Latin America, Africa and Asia. World development, 29(6), 995–1010.

BONAN, G. B., Levis, S., Sitch, S., Vertenstein, M., & Oleson, K. W. (2003). A dynamic global vegetation model for use with climate models: concepts and description of simulated vegetation dynamics. Global Change Biology, 9(11), 1543–1566.

BROCKERHOFF, E. G., Jactel, H., Parrotta, J. A., Quine, C. P., & Sayer, J. (2008). Plantation forests and biodiversity: oxymoron or opportunity?. Biodiversity and Conservation, 17(5), 925–951.

BROWNE, J., & Peck, S. B. (1996). The long-horned beetles of south Florida (Cerambycidae: Coleoptera): biogeography and relationships with the Bahama Islands and Cuba. Canadian journal of zoology, 74(12), 2154–2169.

BODOR, M., & Kerekes, S. (2017). A gazdasági növekedés és fenntarthatóság kapcsolata: Néhány reflexió a környezeti Kuznets-görbék empirikus vizsgálata alapján. In: Bodor M, Kerekes S, Zilahy Gy (szerk.): „Jót s Jól!”: 26 tanulmány a fenntarthatóságról. Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete, Kőszeg. 82–98.

CARSON, R. T. (2009). The environmental Kuznets curve: seeking empirical regularity and theoretical structure. Review of environmental Economics and Policy, 4(1), 3–23.

CAVIGLIA-HARRIS, J. L., Chambers, D., & Kahn, J. R. (2009). Taking the “U” out of Kuznets: A comprehensive analysis of the EKC and environmental degradation. Ecological Economics, 68(4), 1149–1159.

CHOUMERT, J., Motel, P. C., & Dakpo, H. K. (2013). Is the Environmental Kuznets Curve for deforestation a threatened theory? A meta-analysis of the literature. Ecological Economics, 90, 19–28.

CULAS, R. J. (2007). Deforestation and the environmental Kuznets curve: An institutional perspective. Ecological Economics, 61(2–3), 429–437.

DA SILVA, R. F., Batistella, M., & Moran, E. F. (2016). Drivers of land change: Human-environment interactions and the Atlantic forest transition in the Paraíba Valley, Brazil. Land Use Policy, 58, 133–144.

DE JONG, W., Liu, J., Park, M. S., & Camacho, L. (2017). Forest transition in Asia: Trends and some theoretical implications. Forest Policy and Economics, (76), 1–6.

DIETZ, S., & Adger, W. N. (2003). Economic growth, biodiversity loss and conservation effort. Journal of Environmental Management, 68(1), 23–35.

EHRHARDT-MARTINEZ, K., Crenshaw, E. M., & Jenkins, J. C. (2002). Deforestation and the environmental Kuznets curve: A cross-national investigation of intervening mechanisms. Social Science Quarterly, 83(1), 226–243.

199

ELMQVIST, T., Pyykönen, M., Tengö, M., Rakotondrasoa, F., Rabakonandrianina, E., & Radimilahy, C. (2007). Patterns of loss and regeneration of tropical dry forest in Madagascar: the social institutional context. Plos One, 2(5), e402.

ERWIN, T. L. (1997). Biodiversity at its utmost: tropical forest beetles. Biodiversity II: understanding and protecting our biological resources, 27–40.

FISCHER, J., Lindenmayer, D. B., & Manning, A. D. (2006). Biodiversity, ecosystem function, and resilience: ten guiding principles for commodity production landscapes. Frontiers in Ecology and the Environment, 4(2), 80–86.

FOLEY, J. A., Prentice, I. C., Ramankutty, N., Levis, S., Pollard, D., Sitch, S., & Haxeltine, A. (1996). An integrated biosphere model of land surface processes, terrestrial carbon balance, and vegetation dynamics. Global Biogeochemical Cycles, 10(4), 603–628.

FRANKLIN, J. F. (1993). Preserving biodiversity: species, ecosystems, or landscapes?. Ecological applications, 3(2), 202–205.

GALEOTTI, M., Lanza, A., & Pauli, F. (2006). Reassessing the environmental Kuznets curve for CO2 emissions: A robustness exercise. Ecological economics, 57(1), 152–163.

GEIST, H. J., & Lambin, E. F. (2002). Proximate causes and underlying driving forces of tropical deforestation. BioScience, 52(2), 143–150.

GOTELLI, N. J., & Colwell, R. K. (2001). Quantifying biodiversity: procedures and pitfalls in the measurement and comparison of species richness. Ecology letters, 4(4), 379–391.

GRAINGER, A. (2008). Difficulties in tracking the long-term global trend in tropical forest area. Proceedings of the National Academy of Sciences, 105(2), 818–823.

HALL, J. M., Van Holt, T., Daniels, A. E., Balthazar, V., & Lambin, E. F. (2012). Trade-offs between tree cover, carbon storage and floristic biodiversity in reforesting landscapes. Landscape Ecology, 27(8), 1135–1147.

HANSEN, A. J., Spies, T. A., Swanson, F. J., & Ohmann, J. L. (1991). Conserving biodiversity in managed forests. BioScience, 41(6), 382–392.

HENDERSON, M. T., Merriam, G., & Wegner, J. (1985). Patchy environments and species survival: chipmunks in an agricultural mosaic. Biological Conservation, 31(2), 95–105.

HIRZEL, A. H., Helfer, V., & Metral, F. (2001). Assessing habitat-suitability models with a virtual species. Ecological Modelling, 145(2–3), 111–121.

JULES, E. S., & Shahani, P. (2003). A broader ecological context to habitat fragmentation: why matrix habitat is more important than we thought. Journal of Vegetation Science, 14(3), 459–464.

KAIKA, D., & Zervas, E. (2013). The environmental Kuznets curve (EKC) theory. Part B: Critical issues. Energy Policy, 62, 1403–1411.

KALLIMANIS, A. S., Mazaris, A. D., Tzanopoulos, J., Halley, J. M., Pantis, J. D., & Sgardelis, S. P. (2008). How does habitat diversity affect the species–area relationship?. Global Ecology and Biogeography, 17(4), 532–538.

KEREKES, S. (2007): A környezetgazdaságtan alapjai. Aula.KEREKES, S. (2011a). Fenntarthatóság és társadalmi felelősség – A globalizálódó világ megoldat-

lan problémái. Magyar Bioetikai Szemle 1, 4–13.KEREKES, S. (2011b). Happiness, environmental protection and market economy. Society and

Economy, 33(1), 5–13.

200

KISSINGER, M., & Rees, W. E. (2010). An interregional ecological approach for modell-ing sustainability in a globalizing world—Reviewing existing approaches and emerging directions. Ecological Modelling, 221(21), 2615–2623.

KOOP, G., & Tole, L. (1999). Is there an environmental Kuznets curve for deforestation?. Journal of Development economics, 58(1), 231–244.

KUZNETS, S. (1955). Economic growth and income inequality. The American economic review, 1–28.LAMBIN, E. F., & Meyfroidt, P. (2011). Global land use change, economic globalization, and THE

looming land scarcity. Proceedings of the National Academy of Sciences, 108(9), 3465–3472.LEADLEY, P.W., Krug, C.B., Alkemade, R., Pereira, H.M., Sumaila, U.R., Walpole, M., Marques,

A., Newbold, T., Teh, L.S. & van Kolck, J. (2014). Progress towards the Aichi Biodiversity Targets: an assessment of biodiversity trends, policy scenarios and key actions. Secretariat of the Convention on Biological Diversity.

LIN, C. Y. C., & Liscow, Z. D. (2012). Endogeneity in the environmental Kuznets curve: an instrumental variables approach. American Journal of Agricultural Economics, 95(2), 268–274.

LOMOLINO, M. V. (1989). Interpretations and comparisons of constants in the species-area relationship: an additional caution. The American Naturalist, 133(2), 277–280.

MARINI, L., Bommarco, R., Fontana, P., & Battisti, A. (2010). Disentangling effects of habitat diversity and area on orthopteran species with contrasting mobility. Biological Conservation, 143(9), 2164–2171.

MATHER, A. S. (1992). The forest transition. Area, 367–379.MATHER, A. S. (2004). Forest transition theory and the reforesting of Scotland. Scottish Geographical

Journal, 120(1–2), 83–98.MATHER, A. S. (2007). Recent Asian forest transitions in relation to forest-transition theory. Inter-

national Forestry Review, 9(1), 491–502.MATHER, A. S., & Fairbairn, J. (2000). From floods to reforestation: the forest transition in

Switzerland. Environment and History, 399–421.MATHER, A. S., Fairbairn, J., & Needle, C. L. (1999). The course and drivers of the forest transition:

the case of France. Journal of Rural Studies, 15(1), 65–90.MATHER, A. S., Needle, C. L., & Coull, J. R. (1998). From resource crisis to sustainability: the

forest transition in Denmark. The International Journal of Sustainable Development & World Ecology, 5(3), 182–193.

MEYER, A. L., Van Kooten, G. C., & Wang, S. (2003). Institutional, social and economic roots of deforestation: a cross-country comparison. International Forestry Review, 5(1), 29–37.

MILLS, J. H., & Waite, T. A. (2009). Economic prosperity, biodiversity conservation, and the environmental Kuznets curve. Ecological Economics, 68(7), 2087–2095.

MONTAGNINI, F., & Nair, P.K.R. (2004). Carbon sequestration: an underexploited environmental benefit of agroforestry systems. In New vistas in agroforestry (pp. 281–295). Springer, Dordrecht.

MÓZNER, Z., Tabi, A., & Csutora, M. (2012). Modifying the yield factor based on more efficient use of fertilizer—the environmental impacts of intensive and extensive agricultural practices. Ecological Indicators, 16, 58–66.

NAGENDRA, H. (2007). Drivers of reforestation in human-dominated forests. Proceedings of the National Academy of Sciences, 104(39), 15218–15223.

NAGENDRA, H., & Southworth, J. (Eds.). (2009). Reforesting landscapes: linking pattern and process (Vol. 10). Springer Science & Business Media.

201

OBRIST, M. K., & Duelli, P. (2010). Rapid biodiversity assessment of arthropods for monitoring average local species richness and related ecosystem services. Biodiversity and conservation, 19(8), 2201–2220.

OLIVER, I., & Beattie, A. J. (1996). Designing a cost-effective invertebrate survey: A test of methods for rapid assessment of biodiversity. Ecological applications, 6(2), 594–607.

OLSON, D. M., Dinerstein, E., Wikramanayake, E. D., Burgess, N. D., Powell, G. V., Underwood, E. C., ... & Loucks, C. J. (2001). Terrestrial Ecoregions of the World: A New Map of Life on Earth: A new global map of terrestrial ecoregions provides an innovative tool for conserving biodiversity. BioScience, 51(11), 933–938.

PAILLET, Y., Bergès, L., Hjältén, J., Ódor, P., Avon, C., Bernhardt-Römermann, M. Bijlsma, R.J., De Bruyn, L., Fuhr, M., Grandin, U. & Kanka, R. (2010). Biodiversity differences between managed and unmanaged forests: meta-analysis of species richness in Europe. Conservation biology, 24(1), 101–112.

RUDEL, T. K., Coomes, O. T., Moran, E., Achard, F., Angelsen, A., Xu, J., & Lambin, E. (2005). Forest transitions: towards a global understanding of land use change. Global environmental change, 15(1), 23–31.

SEPPELT, R., Lautenbach, S., & Volk, M. (2013). Identifying trade-offs between ecosystem services, land use, and biodiversity: a plea for combining scenario analysis and optimization on different spatial scales. Current Opinion in Environmental Sustainability, 5(5), 458–463.

SPANGENBERG, J. H. (2001). The environmental Kuznets curve: A methodological artefact?. Population and Environment, 23(2), 175–191.

STERN, D. I. (2004). The rise and fall of the environmental Kuznets curve. World development, 32(8), 1419–1439.

STERN, D. I., Common, M. S., & Barbier, E. B. (1996). Economic growth and environmental degradation: the environmental Kuznets curve and sustainable development. World development, 24(7), 1151–1160.

STORCH, D., Izling, A. L., & Gaston, K. J. (2003). Geometry of the species–area relationship in central European birds: testing the mechanism. Journal of Animal Ecology, 72(3), 509–519.

WERNER, U., & Buszko, J. (2005). Detecting biodiversity hotspots using species–area and endemics–area relationships: the case of butterflies. Biodiversity & Conservation, 14(8), 1977–1988.

World Bank. 1993. World development report 1992: development and the environment. Oxford Univer-sity Press.

202

Melléklet

A szakértői kérdőívezés meghívó levele és a kérdőív

Dear Colleague,

I am a junior research fellow at the Hungarian Academy of Sciences. We are developing a very general global model to study the effect of some selected socio-economic variables on forest cover changes; biodiversity is also accounted for.

In one part of the model expert estimations are used. I would like to ask about your opinion; I am contacting you because (based on ScienceDirect) you published about forest biodiversity in the last ten years.

Please be so kind and fill in the following form (it will be open until 7 September); it would take approximately 5 minutes of your time. Your answer is anonymous.

Should you have any questions or comments about the survey or the form, please let me know.Your contribution is very much appreciated.Best regards,Zsófia Benedek, PhDDear Colleague,

Thank you very much for accepting our invitation.In our model, four different forest types are defined.1) Primary forests with no (visible sign of) human intervention2) Forests of selective logging3) Forests of clear-cutting and deliberate planting (native species are used)4) Forests of clear-cutting and deliberate planting (introduced species are used). E.g. plantations for fibre, energy, etc.In the model the concept of habitat diversity is used, with respect to overall biodiversity (all organisms included, without conservational consideration). The habitat diversity of primary forests is 100%, which is used as a reference.Please estimate the overall habitat diversity in the other three forest types in general (there is no distinction between temperate, tropical or other regions).In your opinion, what is the habitat diversity in forests of selective logging, compared to primary forests? (The habitat diversity in primary forests: 100%.) …………………………………………………………………………………………………………In your opinion, what is the habitat diversity in forests, where clear-cutting is used (native species are involved), compared to primary forests? (The habitat diversity in primary forests: 100%.) …………………………………………………………………………………………………………In your opinion, what is the habitat diversity in plantations, compared to primary forests? (The habitat diversity in primary forests: 100%.) ……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………Nationality ……………………………………………………………………………………………Area of expertise ……………………………………………………………………………………Suggestions, comments: ……………………………………………………………………………

Thank you very much.

203

LÁTLELET A VIDÉKI MAGYARORSZÁGRÓL

Varga Gyula

Absztrakt

Ebben a tanulmányban másodlagos – főként a KSH által közzétett – adatokra és abból készített mutatók, grafikonok és elsősorban térképek segítségével, s

a korábbi évtizedek gazdag hazai tudományos alapvetéseire támaszkodva – rövid szöveges kiegészítéssel – mutatom be a vidéki térségekre (az adatforrásokhoz is iga-zodva, hol a régiókra, máskor a megyékre, néhol pedig a járásokra) jellemző gazdasági és társadalmi helyzetet, és azoknak a rendszerváltás óta bekövetkezett legfontosabb változásait. Magát a vidéket is több módon, elsősorban a rendelkezésre álló adatok területi és időbeni részletezettségéhez igazodva elemzem. Nem módszertani munka ez, így teljességgel mellőzöm a részletező és bonyolult statisztikai eljárások, szakmai fogások alkalmazását.

Mondanivalóm lényege és célja annak a bemutatása: yy hogy a demográfiai változások mára az ország legsúlyosabb gondjává lettek,yy hogy a főváros és az általam leegyszerűsítve „vidéknek” nevezett területek

között szakadéknyi különbségek vannak, yy valamint, hogy az ország keleti és nyugati fele között, az elmúlt negyedszázad-

ban történelmileg egyedülálló, erőteljes – zömükben a gazdasági háttér által kiváltott – migrációs folyamatok mentek végbe és felgyorsulva zajlanak tovább napjainkban is,

yy hogy a gazdaságban és a társadalmi fejlődésben – a 20. század egymást követő időszakaiból megöröklött súlyos területi feszültségek – a rendszerváltás óta nem csak, hogy nem enyhültek, hanem folytatódtak, és mára már szinte jóvátehetet-len méreteket öltöttek,

yy hogy az ország területi szétszakadása – részben már az elmúlt negyedszázadban követett – gazdasági és társadalmi szabályozó rendszerek hibái miatt következett be, és ma is ezek miatt folyik, ráadásul gyorsuló ütemben, tovább,

yy hogy az idő új vidékpolitikáért kiált, s a késlekedés várható következményei beláthatatlanok!

Kulcsszavak: adópolitika, beruházás, bevándorlás, cigányság, demográfiai viszo-nyok, elvándorlás, falu, foglalkoztatás, gazdaság, gazdasági szabályozás, jövedelmek, kivándorlás, közérzet, külföldi tőke, lakásviszonyok, megye, migráció, munkanélküli-ség, növekedés, oktatás, régió, szegénység, szociális helyzet, támogatáspolitika, társa-dalom, tőke, város, vidék.

204

1. A városok vidéke és a vidék városai

1.1. A vidék fogalma

Nehéz terepre téved az, aki a „vidék” fogalmát pontosan meg akarja határozni, s ennek alapján akar elemző vizsgálatokat folytatni. Ezzel szemben a városnak viszony-lag sok jól használható – de valójában csak közmegegyezésen alapuló –, fogalomma-gyarázatát ismerjük. Ezek lényege szerint a „város” (vagyis egy „urbanizált terület”) az emberi településformák legmagasabb szerveződési szintje. A „vidék” számos lehet-séges fogalmi megközelítésének további részletezését mellőzve, egyetértően idézem „A Tér és Társadalom” című folyóirat 2015-ben megjelent tanulmányának azt a végkö-vetkeztetését, „hogy a „vidék” mint térkategória pontosan nem határozható meg”.1

A pontos fogalommagyarázat hiánya azonban nem akadályozza meg a témakör elmélyültebb vizsgálatát, s az ebből adódó következtetések valóságtartalmát és használ-hatóságát sem. Annál kevésbé, mivel akár a város és a vidék közötti jelentős különbsé-gek, akár magának a vidéknek a belső tagoltsága, továbbá elképesztő ütemű változásai olyan feltűnő, mondhatni durva, eltéréseket mutatnak, hogy a rendelkezésre álló (néha csak megközelítő pontosságú) adatokkal és módszerekkel történő bemutatása is, szinte „tökéletesen” megfelel fő célunknak.

Mondhatjuk tehát azt, hogy „a vidék nem más, mint a város (a legfejlettebb szint) ellentéte”? Úgy vélem, hogy ezt teljes joggal tehetjük! De – és erre érdemes nagyon figyelni! – már ebben a megközelítésben is benne van az az ítélet, hogy a vidék eleve kevésbé fejlett, hogy alacsonyabb szintje az emberi társadalom megszerveződésének, egyszóval: a vidék kisebb-nagyobb mértékben lemaradt a fejlődésben, s amíg vidék lesz, addig ott is marad!

Ez az ítélet pedig, bár keserű, de tényeken alapul és igaz. Mindennapi életünkben tehát töretlenül él tovább az ókori Róma igazgatási rendszerének öröksége is, amely élesen megkülönböztette a város (vagyis az „urbs”) és a vidék (vagyis a „provincia”) fogalmát, amely utóbbi – eredeti jelentése szerint – alávetett, meghódított és leigázott területet jelent, amelynek lakói akkoriban, nem is rendelkeznek polgárjoggal. Erről az oldalról közelítve a fogalomhoz, napjainkban is bátran elmondhatjuk, hogy a polgáro-sodás szintjével párhuzamosan alakul a vidék társadalmi és gazdasági helyzete, és a városhoz való viszonya is. Csak a polgárosodás hozhatja meg a vidéknek a városhoz való tényleges közeledést.

1.2. A vidék Magyarországon és Európa más tájain

A vidék, a maga erényeivel és gondjaival együtt, ugyanakkor egészen mást jelent Európa nyugati, mint amit a keleti szögleteiben, így hazánkban is. Ott a vidéki telepü-léseket többnyire a városit megközelítő urbanizáltság jellemzi, miközben Magyaror-szágon – a tagadhatatlan fejlődés ellenére is – mostanában inkább növekszik a vidéki települések lemaradása a városhoz képest, nem is beszélve a vidéki térségek egyre szé-

1 Kovács András Donát, Farkas Jenő Zsolt, Perger Éva: A vidék fogalma, lehatárolása és új tipológiai kísérlete. http://real.mtak.hu/22454/1/2674-7522-1-PB.pdf Letöltés: 2018. 03. 16.

205

lesebbre nyíló belső különbségeiről, s az egymástól való, fokozott távolodásáról, a kiál-tóan eltérő fejlődésbeli esélyeikről.

A pontosabb fogalmak hiánya ellenére is azt tapasztalom tehát, hogy nem csak a hétköznapi életben, hanem a a vidékről és a vidékiségről szóló szakmai munkákban is elég pontosan (világosan) értjük egymást, s ezt főként a közigazgatási rendszerre kiépí-tett, igen gazdag, és mind szélesebb körre kiterjedő statisztikai adatoknak, közléseknek köszönhetjük.

Írásomban, ahol arra mód nyílik, igyekszem a mondanivalómat ábrákkal, térképek-kel is kiegészíteni, sőt a szöveget is ezekkel helyettesíteni. Ezek zöme a KSH hivatalos kiadványain, adatain nyugszik, többnyire már kész formában, így is veszem át őket. Néhol más, érdekes megvilágításra módot adó forrásmunkákból is merítek. Célom az, hogy minél egyszerűbb és könnyebben érthető, „látványos” formában hívjam fel a figyelmet – az adatsorokból nehezebben kitetsző – területi, illetve más eltérésekre, arányokra. Az idézett térképek, ábrák vegyes keltezésűek, függően attól, hogy mikor tették őket közzé. Úgy ítélem, hogy nincsenek olyan viharos mozgások a magyar uga-ron, hogy ennyi pontatlanság ne lenne megengedhető.

2. A vidék, ahogyan egy Budapesten élő, hajdani falusi látja

A fővároshoz képest – tapasztalatom szerint a köznyelvben, de részben a szakmai-ban is –, az ország többi része, lényegében szőröstül-bőröstül vidék, a vidékiség összes jellemzőjével egyetemben, amelyen belül viszont – annak mértékét nézve – hihetetlenül nagy különbségek vannak! Vidék az a hét – viszonylag fejlett, napjainkban talán már öntudatosodó, egy-egy részterületen szép eredményeket felmutató – nagyváros, amely azért együttesen is csak fele-harmad akkora, mint Budapest. De az ott lakók zöme ma is „feljön Budapestre”. Vidék, a közepes méretű, legvárosibb magyar város Sopron, s a hozzá hasonlóan „igazi város” pl. Gyula vagy Eger is. Ezek nagyon büszkék a múltjukra, kulturális örökségükre, amelynek fenntartó jellegű ápolására, megőrzésére igazi erőfe-szítéseket tesznek, de többnyire nincs számottevő iparuk, így gazdasági erejük, s elég pénzük sem hozzá.

Még „vidékibbek” a kisvárosok, amelyek közül a régiek (a nagy történelmi múlttal rendelkező Kalocsa, Pápa stb.) még kevésbé képesek a városi ranghoz illő színvonalú felsőoktatási és más művelődési intézményeiket működtetni. Hozzájuk hasonlítva az újabbakat, amelyek már csak a 20. század második felében kapták meg a városi rangot, még inkább le vannak maradva, és kulturális örökségük is sokkal szegényebb, ha van egyáltalán. Törekvéseik vannak ugyan ezek a pótlására, de anyagi erejüket leköti az infrastruktúra elengedhetetlen fejlesztési igénye.

Az eddig említett várostípusokhoz képest az egykori nagyközségből lett városok (amelyek a „nevezzünk egyre több falut városnak” mozgalomnak köszönhetik azt), hogy városnak mondhatják magukat, az urbanizáció általános előrehaladásán (az infrastruk-túra fejlesztésén és központjuk öncélú kicsinosításán túl (egy falumúzeum, a központ-ban néhány pad, ahol sose ül senki, egy kettőskereszt stb.) nincs mivel dicsekedniük, s valójában megmaradtak nagyobb lakosságszámú községeknek.

206

Az ún. nagyközségek többsége pedig távolabb van ma a nagyvárosi világtól, mint korábban volt, nem is szólva a kisközségekről2, amelyek közül sokakat (az iskola, a művelődési intézmények, a boltok, a kocsma hiánya) miatt, a teljes elöregedés és az elnéptelenedés fenyeget. E folyamat egyáltalán nem új, és megállítására is csekély esé-lyeink vannak (maradtak).

Látványos gyorsasággal semmisültek meg 1945 után az egykori úri birtokok major-jai, pusztái és a tanyavilág is. Ezek nosztalgikus elsiratása viszont még napjaink is tart, elfeledve azt, hogy többségük már 100–150 évvel ezelőtt sem felelt meg az emberi lét elemi feltételeinek, ha a jó levegőn és a szép tájon túlmenő igényeket támasztunk velük szemben.

A magukra kicsit is adó, többezres falvak pedig sorban állnak a várossá minősí-tendők listáján, s valóban egyre csökken a falvak, s nő városok száma, anélkül, hogy tényleges tartalommal töltenék ki az „urbs” fogalmát. Viszont az állami támogatásból e megnevezés-változással nagyobb szeletet tudnak kihasítani, s ez teljes mértékben iga-zolja is a települések vezetőinek ebbéli törekvését.

A vidéki települések mindemellett rohamléptekben alakulnak át, és – legalábbis technikai oldalról nézve – örvendetes módon urbanizálódnak: a nagyobb városokban többnyire van helyi autóbusz-közlekedés, a kisebbikben helyközi járatok, mindenütt van villany, vezetékes gáz, van vízvezeték, s lassan a csatornázás is fölzárkózik hozzá, (miután a kutak sok helyütt elfertőződtek az oda vezetett szennyvíz miatt).

Nagy jelentőséget kaptak – már napjainkra is és futótűzként terjednek tovább – az internet nyújtotta lehetőségek, mindenek előtt az oktatásban, s természetesen a magán-használatban is. Az interneten nyugvó helyi elektronikus sajtó, az újságok, a televíziós csatornák, részben pótolva a helyi, nyomtatott sajtó szinte tökéletes megsemmisülését, de a megyei újságok egyensivárságát is.

3. „Még magasról nézvést megvolna az ország…” – demográfiai áttekintés

Osztom azok véleményét, akik az ország legsúlyosabb, s egyben a legnehezebben orvosolható – immár régóta, azaz hosszú évtizedek óta tartó, és mára felgyorsult és elmélyült – gazdasági és társadalmi gondjait leginkább a demográfiai viszonyokban látják visszatükröződni. Ezekben összegződik a gyermektelenségtől és az elöregedés-től kezdve, a belső és a külső migráció (a be- és kivándorlás), az ezzel együtt és emiatt fellépő munkahelyhiány és a munkaerőínség igen tarka és ellentmondásokkal teli ele-gye, majd mindezek további – elsősorban a magyar vidéket sújtó – megannyi baja. És, tegyük hozzá, hogy a már ma is fenyegető gyorsasággal közeledőket! „Mert növeli, ki elfödi a bajt!” – mondja joggal a költő, és ismétli szavait a közember egyaránt.

2Magyarországon ma több, mint 2700 község van, közülük majdnem ezer az 500 fő alatti település. De van 6 olyan városunk is, ahol 2000-nél kevesebben laknak! Forrás: http://www.geoindex.hu/elemzesi-temakorok/vasarloero/vasarloero-nepesseg-terkep-uj-adatsorok-2017/ Letöltés 2018.03.13.

207

3.1. A természetes szaporulat

A hazai népesség csökkenésének számos oka közül az első a természetes szaporulat alakulása. Magyarországon – Európa legtöbb országához hasonlóan, már hosszú évek óta – kevés gyermek születik, sokkal kevesebb, mint amennyi a népesség egyszerű rep-rodukciójához elegendő lenne. A születések tartósan apadó adataiban azonban orszá-gon belül is elég nagyok a különbségek. A fővárosban – az utolsó másfél évtizedben – az átlagosnál 10%-kal több gyerek jött világra, köszönhetően az itteni jobb orvosi ellátás-nak és a megélénkült bevándorlásnak, az ebből is fakadó kedvezőbb korösszetételnek és az országosnál jobb életkörülményeknek. Eközben a periférikus helyzetű (Nógrád, Békés, Somogy, Baranya és Zala) megyékben – az előbbi tényezők fordítottjaként – az alacsony országos átlagnál is 16–20%-kal kevesebben csecsemő jött világra.

A végső eredmény, a tényleges szaporulat és fogyás összességének mutatója szerint, az ország népessége évente átlagosan 23–25 ezer fővel apad. Ez a szám szinte pontosan egybeesik azzal, amekkorával az Alföld és Észak-Magyarország lakossága egyidejűleg csökken. A többi térségekben nincs ilyen rohamos fogyás, de a helyzet drámaiságát jelzi, hogy 2015-ben a főváros mellett csak két (Pest, és Győr-Moson-Sopron) megyében nem laknak kevesebben, mint ahányan az ezredfordulón voltak. E számoknál is megfi-gyelhetjük, hogy 2010 után, főként Budapestnek és az ország nyugati peremvidékének nőtt tovább a saját, illetve a közvetett vonzereje. A határmenti településeket ugyanis gyakran csak ugródeszkának, „alvóvárosként” használják az ide költözők, nem kevés gondot okozva az erre (infrastruktúrájával, lakásállományával stb.) valójában fölkészü-letlen Sopronnak, Mosonmagyaróvárnak, és több környékbeli településnek is.w

A népsűrűség területikülönbségei

A természetes szaporodás vagy fogyás évenkénti átlaga,

ezer lakosra számítva 2004 és 2013 között

208

3.2. A belső migráció

Az utolsó negyedszázadban Magyarországon bekövetkezett, több mint félmil-liós népességcsökkenés a hátrányos helyzetű megyékben elérte a 15–18%-os arányt. Az ezredfordulót követő másfél évtized alatt, évente 3–4 ezer fő vándorolt el Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár megyékből. Valamivel kisebb mértékű, de hasonló kiürülést találunk az észak-alföldi és a teljes észak-magyarországi régióban is, ahol az utolsó években még gyorsult is az elvándorlás sebessége. Mindennek a folyamatnak a másik végpontja Nyugat-Dunántúlon lelhető meg, ahol 2001-től 2016-ig évente átla-gosan 2 ezer fő bevándorlót regisztráltak. Ez a folyamat mintegy ötödével úgyszin-tén fölgyorsult 2010 után. A „nagy befogadó” megye Győr-Moson-Sopron, de főként a főváros maga. Ide, az évente átlagosan betelepülők másfél évtizedes átlagszáma 2010-et követően, egyenesen megötszöröződött, s Budapest lakossága az utóbbi esztendőkben mintegy kilenc ezer fővel gyarapszik. Ehhez hasonlóan nő Pest megye, vagyis a fővá-rost körbe vevő települések népessége is.

Mivel az elvándorlás a lakosság korösszetételét is rontja (hiszen főleg a gyerekvál-lalásra képes fiatalabb korosztályok távoznak el), mindez kihat a természetes szaporu-latra is. A népesség egyszerű újratermelődéséhez is elégtelen természetes szaporulat hatását is jóval fölülmúlva, az országon belüli elvándorlás játssza a „területi átrendező-désben” a fő szerepet. Valószínűleg még akkor is ennek lesz tartósabb és kimutatható hatása, ha az átmenetileg, vagy véglegesen külföldre települtekről és jövőbeni szándé-kaikról, akikről ma nincs semmilyen megbízható ismeretünk sem, megjelennek a hazai statisztikában. Túlzás nélkül mondhatjuk el, hogy néhány régióban már – az ismeretlen

A megyénkéntibelföldi vándorlási

különbözet évenként,ezer lakosra 2004–2013

A járásonkénti belföldi vándorlási különbözet évenként, ezer lakosra

2004-–2013

209

nagyságú kivándorástól eltekintve is – vészes elnéptelenedésről kell beszélnünk, még akkor is, ha a kiürülő régión belül – mintegy gazdasági és társadalmi zárványként – szá-mos város, nagyobb település is nyertese a belső vándorlásnak. A legkisebb és falusias, munkahelyet adni nem tudó településeken nagyrészt az idős korosztályok maradnak vissza, a jövő nemzedéke pedig batyut köt a hátára.

Ezzel szemben – csekélyke ellensúlyként – Győr-Moson-Sopron és Pest megyé-ben gyarapodott a lakosság. A már évtizedekkel ezelőtt megindult – országon belüli – népvándorlás 2011 óta még föl is gyorsult, főként a jellemzően mezőgazdasági pro-filú, gyenge eltartóképességű (Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, de még Tolna) megyékből is. A főként kisebb falvak kiüresedése, de a betelepüléssel és a népesség gyarapodásával együtt járó változásokra felkészületlen „nyerő” településeken is, szá-mos gondot okoznak, s feszültséget keltenek e spontán változások. A bevándorlás nem-kívánatos vadhajtásai manapság már nem csak a fővárosban és agglomerációjában, valamint Győr-Moson-Sopron megyében érzékelhetők, de hasonló a helyzet végig a nyugati határ mentén, sőt már a szlovák, és a román határ közelében lévő településeken is megjelentek.

3.3. A nemzetközi vándorlás: a jövevények és a távozók

Egyoldalúságuk és hiányosságaik ellenére is nagyon érdekes képet mutatnak a nemzetközi vándorlás – meglehetősen gyéren csordogáló és elérhető, de részben csak becsült – mutatószámai. A sokszázezer (ideiglenesen, vagy végleg) külföldre távozott hazánkfiairól ugyanis nincsenek – még csak komolyabb becsléseken nyugvó – adataink sem, ellentétben a végleges betelepülők ismert számával.3 Az ezredfordulótól a nem-zetközi vándorlási különbözet4 egy évtizedig pozitív mérleget mutatott, amely szerint évente átlagosan 13 ezer fővel gyarapodtunk, de 2010 óta már csak 9 ezerrel. Mivel valószínűleg Románia és Ukrajna volt a kibocsátó terület, ennek megfelelően, sokan az ország keleti régióiban (főként Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében) telepedtek le, de a többség azért Budapesten és annak agglomerációjában.

A nagy hullámokat vert 2015-ös menekülthullám majd félmilliós tömegéről – amely részben ellenőrizetlenül rohant át az ország területén – megbízható adataink nincsenek. Sajátos folyosót képezve, az ország déli határától a nyugati végekig úgy haladt át e hatalmas és rövid ideig tartó népáradat, hogy a hazai lakosság egyáltalán érintkezésbe került volna vele, vagy akárcsak látta is volna őket.

3.4. A gyerekek száma apad, az öregeké meg gyorsan nő!

Magyarországon 2016-ban volt a legkevesebb gyerek (vagyis 15 évesnél fiatalabb) az 1870. évi, első népszámlálás óta, amikortól már az apadás vált jellemzővé. Közben ugyan 1960-ra – átmenetileg – 2,5 millió fölé emelkedett a számuk, de az 1970-es évektől

3 Megjegyzés V.Gy.: A kézirat lezárását követően közölt a KSH e témában adatok, de felhasználásukra már nem volt lehetőségem.“

4 Valójában ma ezt a statisztikai adatot nem is lehet értelmezni, mivel a betelepülők pontos számával szemben a távozókról nincsenek ismereteink! (Megj. V. Gy.)

210

kezdve gyorsan csökkent, így 2016-ban a gyermekkorúak száma alig haladta meg az 1,4 milliót.5

A gyermeknépesség (vagyis az eltartandó fiatalkorúak) aránya az aktív korúakhoz (azaz eltartóikhoz) képest mindenütt az országban egyértelműen csökken. Jó gazdasági pozíciója ellenére ez a mutató a Nyugat-Dunántúlon a legkisebb (20,4%), de a „keleti végeken” sem sokkal nagyobb! Ráadásul – a közhiedelemmel ellentétben – a kevésbé iskolázott és nagyobb arányban cigány lakosságú, átlag feletti szaporasági hajlandósá-gúnak tartott lakossága ellenére, itt találjuk a mutató – a gyermeknépesség eltartottsági rátájának – a legnagyobb arányú csökkenését 2003 és 2016 között.

Az időskorúak száma – ugyancsak 1870-ben – mindössze 144 ezer fő volt az ország-ban. Az 1980. évi népszámlálás időpontjában, amikor a népesség száma a legmagasabb volt Magyarországon, a 65 éves és annál idősebbek száma – köszönhetően az élettar-tam növekedésének is –, már megközelítette az 1,5 milliót. A teljes népesség ugyan 1980 óta folyamatosan csökken, az idős korosztályba tartozók száma ezzel szemben tovább emelkedik, és 2016-ban meghaladta az 1,8 milliót. Önmagában nem ez (vagyis az eltartandó időskorúak abszolút száma) a gondok fő forrása, hanem az összes eltar-tottról gondoskodni hivatott aktív korúak részarányának ma is érzékelhető gyengülése! Hosszabb távra kitekintve pedig az igazán aggasztó képet az öregedési index, vagyis a 14 év alattiaknak a 65 évesek és a náluk idősebbekhez mért arányszáma mutatja, amely ráadásul még elképesztő ütemben romlik is! Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön 2003-ban némileg kevesebben, vagy hasonló létszámban éltek az idősek, mint a gyerekek, de 2016-ra már a 65 évnél idősebbek száma majdnem 50%-kal múlja fölül a fiatalokét. Ez a jelenség szerte az országban megfigyelhető, de leginkább a hátrányos helyzetű

5Forrás: Adatforrás: népszámlálások, 2016. évi mikrocenzus https://www.ksh.hu/interaktiv/storytelling/ kormegoszlas/index.html

211

régiókban. Előre jelezvén ezzel, hogy keserű jövő vár az itt élőkre, s mintegy igazolván a fiatalabb – felnőtt – korosztályok feltámadt, migrációs hajlandóságát.6

4. A gazdasági fejlettség területi eltérései

Annak ellenére, hogy a bruttó nemzeti termék (GDP) mutatóját folyamatosan szak-mai bírálatok érik – ismertsége és adatainak könnyű hozzáférhetősége miatt –, a jelen dolgozat nagyvonalú tájékoztatási céljára mégis ez látszik a legalkalmasabb eszköznek. Mi több, nem is ezek abszolút értéke szolgál az érdemi mondanivalónk alapjául, hanem sokkal inkább a térségi adatok egymáshoz viszonyított aránya adja a lényeget, az ország területén belül történelmileg kialakult – és mára már megcsontosodott – nagy-mérvű differenciálódást. Kettős értelemben is. A térképi ábrázolás7 jól mutatja be, hogy az országos átlaghoz képest mekkora egy-egy megye gazdasági potenciálja (kétszeres különbségek is vannak!), illetve, hogy hol tartanak a magyar megyék az EU-27 átlagá-hoz képest. Ez utóbbi adatok szerint – amit más források is megerősítenek – az ország közepe és nyugati szegélye kivételével, a magyar megyék (s ebből adódóan a régiók is) az EU sereghajtó régióinak nem túl népes táborát erősítik.

6KSH: A társadalmi haladás mutatószámrendszere 2.1.2. Eltartottsági ráták, öregedési index, január 1. (2003–2017) https://www.ksh.hu/thm/2/indi2_1_2.html Letöltés: 2018.04.03.

7Forrás: KSH: területi statisztika. http://www.ksh.hu/teruleti Letöltés 2018.05.11.

Az egy főre jutó bruttó hazai termék

az országos átlag %-ában,2012

Az egy főre jutó bruttó hazai termék

az EU-27 átlagának %-ában, (PPS alapján) 2012

212

Az 1 főre jutó (folyó áron számolt és PPS-ben kifejezett) GDP összege 2003 és 2016 között Magyarországon kereken 50%-kal nőtt. Ezt az értéket majdnem minden régió elérte ugyan, de korábbi gazdasági ereje lényegében csak Közép-Magyarországnak és Nyugat-Dunántúlnak növekedett! Szó sincs tehát valamilyen észrevehető területi kiegyenlítő-désről. Sőt, ha az abszolút összeget nézzük, több régióban még romlott is a gazdaság teljesítménye, amely az országos átlagnak alig kétharmadát éri el. Északon és az Alföldön az 1 főre jutó GDP szerint a felzárkózás helyett növekvő lemaradást tapasztalunk.8

Bizonyára ludas ebben a külföldi tőkebefektetések megcsappant összege is, kivéve ez alól Nyugat-Dunántúlt, amely 3,5-ször annyi külső befektetést vonzott 2015-re, mint amennyivel 2008-ban rendelkezett. Az ország más tájain is nőtt a külföldi tőkebefekte-tések értéke, de ez korántsem volt képes arra, hogy számottevő fellendülést indukáljon, sőt – az előbb említett gazdasági teljesítmények ismeretében –, akárcsak észrevehetően ki is mozdítsa a stagnálásból a többi régiót.

4. 1. Van-e változás?

A folyóáras forint adatok alkalmatlanok a változások érzékeltetésére, ezért az 1 főre jutó GDP értékének az országos átlagtól való eltérése és a megyék ez alapján számított évenkénti növekedési üteme alapján fölállított sorrendből kiindulva tudjuk bemutatni a teljesítmények alakulását.9 A rendelkezésünkre álló 2000 és 2016 közötti adatok szerint gyors relatív növekedést Komárom-Esztergom, Vas és Győr-Moson-Sopron megyék mellett Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben látunk. E növekedésből 2010 utáni évek alatt Vas és Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén, s az autóipar terjeszkedésének köszönhetően Bács-Kiskun megyék lendülete vitte előre az országos adatokat.

4. 2. Az ipar nélküli „félkarú óriások” vannak többségben

A magyar ipar szerkezete és területi eloszlása a kialakulása óta fővároscentrikus volt, ami az I. világháborút követően, a határainkon kívülre került iparágak elvesz-tésével, még tovább torzult. A 20. századi szocialista iparosítási koncepció – hazai nyersanyagbázis hiányában – újabb történelmi hibának bizonyult, s újabb „krízistérsé-gekkel” bővült a gazdasági fejlődésben lemaradt régiók köre. Manapság csak egy-egy, szigetként említhető néhány nagyvárosunkban van – elsősorban feldolgozóipar

A jelenlegi területi megoszlásban a Dunántúl nyugati és északi része, s a főváros dominálta Közép-Magyarország szerepnövekedése vált meghatározóvá a termelés mintegy kétharmadával.

Az ipari termelés növelése, amely hivatva lenne a gazdaság fellendítésére, 2001 és 2017 között a leginkább lemaradott megyékben mindig átlag alatti volt. Így éppen ott nincs számottevő ipari tevékenység, ahol a legnagyobb a munkanélküliség.

8Forrás: KSH: Társadalmi haladás, mikrocensus 1.1.4.3. Az egy főre jutó GDP, vásárlóerő-egységben (PPS) kifejezve http://www.ksh.hu/thm/tablak.html Letöltés 2018. május 4.

9Forrás: KSH: Társadalmi haladás, mikrocensus 1.1.4.3. Az egy főre jutó GDP, vásárlóerő-egységben (PPS) kifejezve http://www.ksh.hu/thm/tablak.html

213

Az EU támogatta és – nagyrészt finanszírozta – konvergencia-programok jelentős lelkesedéssel indultak, de ahogyan telt az idő, úgy lohadt a lendület. A hazai beru-házások már évtizedek óta kisebbek, mint ami a dinamikus növekedéshez szükséges lenne. Még a gazdasági tervezés is sorra lefelé korrigálja a meghirdetett célokat. Mégis fontos eredmény (a lemaradást fékezve), hogy a magyar gazdaság vállalati szférájá-ban a kohéziós források kereken 110 ezer munkahely létrejöttéhez járultak hozzá, és a magyar GDP-t valamivel több mint 5 százalékkal növelték, ahhoz képest, mintha nem lettek volna uniós források. A magyar GDP, a becslések szerint, legalább 4,5 százalékkal magasabb az EU támogatta beruházásoknak köszönhetően. (Magyarán szólva, enélkül negatívba fordulnánk.)

Diagnózisunk lényege tehát az, hogy a „gazdagabb” megyék tovább gazdagodtak, a szegényebbeknek meg tovább nőtt a lemaradása 2006 és 2016 között!

5. A beruházások tovább növelik a területi különbségeket

A magyar gazdaság teljesítményének és növekedésének területi különbségei a min-denkori beruházások eredményeként alakulnak. Ezért tehát az ország kiegyenlített fejlődésében is a beruházások allokációjának jut a kulcsszerep. Nem kell hosszasan vizsgálni az elmúlt évtizedek, a közelmúlt, vagy napjaink erre vonatkozó adatait, hogy megállapíthassuk, szó sincsen itt kiegyenlítődésről, pontosabban még csak ilyen cél-zatú folyamatról sem, hiszen a beruházások teljesítményértékének harmada-kétötöde ma is rendre Közép-Magyarországon, ezen belül is főként Budapesten landol, enyhén csökkenő irányzattal. A megyék között élenjáró Győr-Moson-Sopron részesedése egy-

Az egy lakosra jutó ipari termelés értéke

megyénként, 2016-ban

Az egy lakosra jutó beruházás értéke

megyénként, 2016-ban

214

magában 7–10% közötti, amely többszöröse annak, amennyi az északi és az alföldi, vagy a dél-dunántúli megyéknek jut. Egynémely megye beruházásainak értéke még az egyszerű újratermeléshez szükséges pótlási igénytől is messze elmarad.

Az sem mindegy természetesen, hogy mire költik e forrásokat. Részletező adatok híján is megállapíthatjuk, hogy a leszakadó térségekbe irányuló beruházások nagyob-bik hányadát most is az átlagosnál sokkal hosszabb idő alatt megtérülő, és gyengébb hozadékú épület- és egyéb építmények (ingatlanok) megszerzésére fordítják, szemben a fejlettebb régiók mozgékonyabb, és a növekedést közvetlenebbül szolgáló gépekre, berendezésekre szánt beruházásaival.10

6. Az idegen tőke nagyságának és gazdasági hatásának térségi sajátosságai

A Magyarországra irányuló külföldi tőkebefektetések forintban kifejezett értéke – lassuló ütemben ugyan – de folyamatosan növekedett. Ennek egy része az itt realizált profitból származott. Kiemelkedő bővülés volt Győr-Moson-Sopron megyében, ahol 2008 és 2015 között értéke négy és félszeresére nőtt, amivel szemben pl. Somogyban abszolút csökkenés következett be, még az egyébként is nagyon csekély összegű kiin-duló értékhez képest is.11 Meglepő, hogy Zala megye az osztrák és a szlovén ország-

10Forrás: KSH Stadat 6.3.3.1. Beruházások teljesítményértéke anyagi-műszaki összetétel szerint (2008–) [millió Ft]

11Forrás: 6.3.2.6. A külföldi közvetlen tőkebefektetéssel működő vállalkozások külföldi tőkéje nemzetgazda-sági ágak és régiók szerint – BPM6 (2008–) [milliárd forint]

Az egy főre jutónemzetgazdasági

beruházásokmegyénkénti értéke,

2013

A régiók egy főre jutónemzetgazdasági

beruházásainak értéke 2013

215

Az 1 lakosra jutókülföldi befektetés,

2012

Az alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresete,

2013

Az 1 főre jutónemzetgazdaságiberuházás értéke,

2013


2012

216

határai ellenére sem vonzott újabban említésre méltó értékben külföldi befektetőket, amiképpen Békés vagy Csongrád megye, de lényegében az egész Alföld és Észak sem. A külföldi tőkebefektetések kereken kétharmadát a közép-magyarországi, egyhatodát pedig Nyugat-Dunántúl fogadta be. Kis túlzással, tehát az ország többi területére csak szerény morzsák jutottak, amelyek nagyban meg is határozzák az ottani sekélyes fej-lettségi szintet. Olyannyira, hogy egy-egy nagy befektetés, mint pl. Kecskeméten az autógyár, azonnal észlelhető adatmódosulást eredményez a területi eloszlásban.

A tőkebefogadás tevékenységek (szakmai ágazatok) szerinti szerkezete is lényeges eltéréseket mutat a különböző régiókban. A legtarkább képet a fővárost is magában tudó központi térség mutatja. Itt minden megtalálható – a mezőgazdaságon és a bányá-szaton kívül –, ugyanakkor ide koncentrálódik szinte az országba érkező valamennyi olyan forrás, ami a pénzügyi és a biztosítási tevékenység, továbbá az adminisztratív szolgáltatások körét hivatott segíteni, fejleszteni. A szakmai, műszaki tudományos tevé-kenységet szolgáló tőke egyik fele Budapestre és a másik meg Nyugat-Dunántúlra tele-pedett be, tovább erősítve az itt folyó ipari tevékenység nemzetközi versenyképességét. Természetszerűen az ország egész területén vannak – elszórtan, azaz szigetszerűen – különböző, külföldi befektetéssel működő kis- vagy közepes méretű feldolgozóipari üzemek, igen változatos tevékenységgel, de lényeges fejlesztő és gazdaságélénkítő hatás nélkül.

Közismert, hogy a korábban sikeres magyar mezőgazdaság – a politikai megfonto-lásokon alapuló, mindmáig kártékony örökséget hagyó kárpótlás, a torz földtörvények és az agrárvállalkozásokat gúzsba kötő szabályozók miatt – nem tudott (nem mert és nem is igen akart!) külső tőkeforrásokat befogadni, miközben manapság, még a szerény


2012

Az 1 lakosra jutóbruttó hazaitermék, 2012

217

hazai erőket is leköti a földtulajdon szerzésének (a magyar és az EU-beli agrárpoli-tika ösztönözte) ésszerűtlen glorifikálása, háttérbe szorítva a hatékony földhasználatot segítő bérleti rendszer ügyét és gyakorlatát.

A térképekre nézve az a leginkább meglepő, hogy milyen hajszálpontosan követi a tőkebejövetelt az egyes területi egységek gazdasági teljesítménye, a beruházások elosz-lása, de még a munkavállalók kereseti színvonala is. Ennek a forrásnak az elapadása pedig aligha javít gazdaságunk nemzetközi pozícióján. Nagy kár, hogy a külföldi befek-tetők mindeddig elhanyagolták a leszakadó térségeket, igaz, erre több jogos indokot is találunk (megkésett infrastruktúra-fejlesztés, képzetlen munkaerő stb.)

Összefoglalóul azt kell leszögeznünk, hogy a magyar gazdaság teljesítményeinek döntő többségét adó, és a fejlődésben élenjáró fővárosban és a nyugat-magyarországi megyékben, a külföldi tőke az, amely kulcsszerepet játszik a fejlesztésekben és a moder-nizációban, jótékony kisugárzással a hazai tulajdonban lévő vállalkozásokra.

7. A munkaerőpiac területi eltérései

7. 1. A munkaképes korúakból ma is kevesen dolgoznak!

Az aktív korúak foglalkoztatásának arányai Magyarországon – már hosszú évti-zedek óta – lényegesen elmaradnak az EU tagországok adatai mögött. Ugyanakkor Magyarországon az egyik legmagasabb a foglalkoztatásra rakódó közterhek aránya, sőt, az alacsony jövedelműek kirívóan nálunk adóznak bevételeikből a legtöbbet.12

12Forrás: KSH, MNB, G7-számítás

218

Magáról a tényleges foglalkoztatásról – pontos diagnózist nem is tudunk felrajzolni a külföldön dolgozókra vonatkozó adatok megbízhatatlansága és a közmunkások teljes értékűnek aligha mondható foglalkoztatása miatt. Úgy vélem azonban, hogy az ezred-fordulót követő hosszú stagnálás után, elsősorban a közmunka elterjedésével, tényle-gesen is javultak a mutatószámok. Ennek is köszönhető, hogy a legkritikusabb helyzetű megyékben volt a leglátványosabb a relatív változás, noha a gazdaságélénkítésre, legin-kább pedig a munkahelyteremtő beruházásokra vonatkozó térségi adatok ezt nem lát-szanak indokolni. Az ok az értéktermelésben szerepet nem játszó közmunka-program adatai állnak.

7. 2. A munkanélküliség

A tényleges munkanélküliségről, annak időben alakulásáról, és területi különbsé-geiről, szintén csak részlegesen lehet pontos képet rajzolni.13 Ennek többnyire a nyil-vántartási és szabályozási rendszer változása a fő oka. Így a külföldön munkát vállalók pontatlan számbavétele, a munkanélküli járandóság időtartamának megfelezése (ami „mesterségesen” mérsékli ezt a mutatószámot), továbbá a közfoglalkoztatásban része-sülők beszámítása az aktívak táborába. Ha ezektől nagyvonalúan eltekintünk, az egy-értelműen kirajzolódik, hogy az ország melyik részén vannak sokan a munkanélküliek, illetve, hogy mely területek fogadnának be több munkáskezet. Nem is véletlen, hogy Győr és Sopron közelében ma már naponkénti autóbuszjáratok szállítják be, meglepően nagy távolságról, némely nagyobb üzembe a dolgozóikat. A 2006 és 2016 közötti évek

13KSH Lakossági munkaerő-felmérés 6.2.1.2. A 15–64 éves népesség gazdasági aktivitása (2006–)

A nyilvántartottálláskeresők aránya

2014. január 1-én a munkavállalási korú

népességből, %

A tartósan (180 napnál hosszabban)

munkanélküliek %-aránya az összesből

2014. január 1-én

219

összevetéséből pedig kitűnik, hogy a leginkább hátrányos helyzetű megyékben viszont nincs áttörés, és csak szerényen (pl. Baranyában összesen 8, Nógrádban 15%-ponttal) apadt a munkanélküliségi ráta.

A nyilvántartott álláskeresők száma 2017-re több mint megfeleződött. Ez azonban nem hozott lényeges átrendeződést a megyék és a régiók között, s a legtöbb munkát keresőt Dél-Dunántúlon, Északon és az Alföld térségében találjuk. (Fontos pozitívum-ként kell megemlíteni, hogy a kormányzat – fölismerve a közmunkaprogram kritikus pontjait – 2018-ra már változtatott a gyakorlatán és vissza is fogta az erre irányuló intéz-kedéseit.) Külön érdekesség és egyben figyelmeztető tény, hogy az álláskereső fiata-lok arányszáma 2010 után sem csökkent az összes dolgozni akarókéból, sőt bizonyos területi súlypontok még hangsúlyosabbá váltak, és határozott romlást tapasztalunk a leszakadó dél-dunántúli, az északi és az alföldi megyékben.

7. 3. Keresik a szakképzett munkaerőt szerte az országban!

Közismert tény, mégsem kerülhető el, hogy meg ne ismételjük: a nagyobb arányú munkanélküliséggel küzdő megyékben, a szakismeretekben hiányos személyek aránya az országos átlagnak mintegy kétszeresére rúg! Ezen a súlyos örökségen – sajnos – még 1990 után is csak részben tudtunk javítani. Az ország északi és keleti felében a lakos-ságnak még mostanában is mintegy 40%-a nem jutott túl a nyolcosztályos alapképzé-sen. Ugyanakkor a társadalom e rétege veszi ki legkevésbé a részét az őket segíteni akaró képzésekből. (Jellemző módon, leginkább a diplomások érzik úgy, hogy továbbra is tanulniuk kell, s ők is látogatják ezeket az intézményeket.) Nem is véletlen tehát, hogy a közlekedési viszonyok (elsősorban az autópálya-építésnek köszönhető) javulása ellenére, a munkahelyteremtő tőke sem törekedett, de még manapság sem igyekszik ezekbe a térségekbe. Mivel az oktatás mai rendszere sem segíti elő a munkaerő-kínálat minőségének javítását, nem nehéz megjósolni, hogy – még ha alapos változás következ-nék is be ebben – akkor is hosszú távra szólóan kell berendezkednünk a mai gondok tartós jelenlétére és a későbbi évekre is kiható káros következményeire.

A nagy egyetemi városoknak (Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged) köszönhetően, a hátrányos helyzetű megyék egy részében látszólag (a megyei átlagnak köszönhetően) elfogadható átlagadatai vannak. E „nagyvárosok vidékének”, sőt a szomszédos megyék-nek az értelmisége is a központi településekre koncentrálódik, s a községekben nem szívesen vállal munkát és főleg nem települ ki a falvakba. A kisebb települések munka-ereje nagyobb részt „bejáró” a városokba, a falu értelmisége (a tanítók, a tanárok, a tiszt-viselők stb.) pedig „kijárók” a környező kistelepülésekre. A kisebb falvakból estére már rendre „hazamennek” mindazok, akiktől a leginkább elvárható lenne a „lámpás” szerepe, a helyi lakosság társadalmi összekovácsolása.

7. 4. Az ingázás

Régen kezdődött a folyamat, mely szerint a helybeli munkalehetőségek kisebbek vol-tak az ott élők igényeinél. Mára ez világjelenséggé vált, s manapság minden harmadik ember lakóhelyétől távolabbra dolgozik. Ennek a jelenségnek a szükség mellett a köz-

220

lekedési lehetőségek javulása egyengette az útját, s az ország nyugati és északi tájain 60–80%-ot is elérheti az eljáró dolgozók aránya. A rendszerváltást követően pedig még tágabbra nyílt a tér is. 2011-től a szomszédos, velünk együtt uniótag Ausztriában vált szabaddá a munkavállalás és a 2016-os adatok szerint a külföldre ingázók aránya meg-háromszorozódott, s megjelent Baranya és Békés megye is a külföldre járók táborában.

8. A lakosság jövedelemviszonyainak alakulása és ezek területi különbségei

A vidék sorsa az ott élők gazdasági és társadalmi viszonyainak jelen állapota mel-lett, annak várható alakulásától, ezen belül pedig kiemelkedő mértékben az ott élők személyi jövedelmének nagyságától, továbbá ennek belső összetételétől, a mindenkori szociálpolitikától függ. Ez utóbbin belül kiemelt a társadalmi juttatások rendje és orien-tációja, illetve az adózás módja érdemel. Általában is, de éppúgy területi vetületében is.

8.1. A keresetek szóródása

A keresetek jelentős területi – országon belüli, térségi – különbségei, nagy feszült-ségről tanúskodnak. Az eltérések mögött természetesen hatalmas strukturális különb-ségek húzódnak meg (a szakmai képzettség színvonalától kezdve, a foglalkozási ágak különbségéig). Mindez magyarázatul szolgál ugyan, de egyben azt a keserű következ-

A naponta külföldre ingázók az összes ingázó

%-ában

A nagyobb városok„vidéke”

(a vonzáskörzeteik),2011

221

ményt is megvilágítja, hogy még Dél-Dunántúlnak – a nettó kereseti sorrendben hátul kullogó megyéi is, amelyek történelmi örökségüknek köszönhetően – még mindig meg-előzik az összes északi és alföldi megyét, nagyarányú külső segítség nélkül, mára már teljesen reménytelen helyzetbe kerültek. Vagyis saját erejükből nem tudnak sorsukon fordítani! Meg is magyarázzák tehát az innen való tömeges elvándorlás indítékát, de megvilágítják az e területek helyben maradó népességére váró szomorú jövőt is: a gyor-suló elöregedést, a munkaképes korúakra, és a ténylegesen dolgozó keresőkre háruló, egyre fokozódó eltartási terheket, amelyek a kedvezőtlen korösszetételből, az elörege-désből adódnak, s ráadásul még gyorsan tovább is romlanak!

8.2. „Aki szegény, az a legszegényebb!”

Ezek a baljós jelek – tévedés ne essék! – egyáltalán nem új keletűek, sőt nagyon is régről öröklöttek! Ha megnézzük az 1 főre jutó nettó keresetek nominális értéké-nek évenkénti növekedését, a negatív folyamat már igen régóta, az 1980-as évtizedtől, de főként az ezredfordulótól kezdve tart, sőt 2010-től ez még föl is gyorsult. 2000-től 2016-ig számítva, a megyék között a keresetnövekedés abszolút összegében 1:2 arányú különbségek voltak, a főváros környéke és Győr-Moson-Sopron, illetve az alföldi és az északi megyék között. 2010-től kezdve azonban, még a törvényszerűen adódó lesza-kadást jelző 1:2 arány is tovább romlott a megyék között, melyek nettó kereseteinek diszkrepanciája 1:4–1:4,5-re növekedett.

A nominális jövedelmek ugyanakkor a különböző településformáknál és az összes jövedelem-decilisnél számottevően növekedett 2010 és 2016 között, ami a mérséklődő inflációnak köszönhetően a reáljövedelmeknél is kedvező irányzatot eredményezett.14 Mindez elmondható az összes régióról is, hozzátéve, hogy ez egyben az elért korábbi jövedelemszintek közötti különbségek esetében egyfajta változatlanságot jelent. Egy-szerűbben: a felzárkózás helyett az eltérések erősödése, jobb esetben ezek megmereve-dése figyelhető meg.

8.3. A gazdagabbak gazdagodtak!

A változatlanságot előidéző, több mint meglepő eredmény fő okát, a jövedelemfor-rások belső szerkezetében találjuk meg. A társadalmi jövedelmek – eme eredendően szociálisnak szánt rendszere miatt – ugyanis nem a kiskeresetűeknél, hanem éppen ellenkezőleg, a legnagyobb jövedelműek csoportjában növelte meg igazán családi bevé-teleket: az átlagos 13%-kal szemben a 9. és a 10. jövedelmi decilisben ennek duplájával, sőt háromszorosával (26 és 42!%-kal). A különböző települési formáknál sem alakult ez másként! Háromszor olyan gyorsan nőttek a városiak által élvezett társadalmi jut-tatások, mint a falusiaké. Ezt az erősödő differenciálódást látjuk a régiók között is. És ezt – nem tagadható –, a ma működő adózási rendszer, az ún. egykulcsos megoldás és a tényleges jövedelmeket nagyrészt figyelmen kívül hagyó, differenciálatlan szociális és

14Forrás: KSH Stadat adatbázis 2.2.1.1. Az összes háztartás adatai jövedelmi tizedek (decilisek), régiók és a települések típusa szerint (2010–) [forint]

222

Az egy főre jutó évesbruttó jövedelem és

megoszlás régiónként,2016

A háztartások egy főre jutóátlagos kiadásai

és ennek szóródása régiók szerint

A lakosságijövedelmekés a családi

kedvezményekösszege 2016-ban,

járásirészletességgel

223

családi támogatási rendszer (különösen azok az adókedvezmények, amelyektől a leg-inkább rászorulók eleve elesnek) váltja ki, és tovább erősíti a felhasználható jövedelmek között a diszparitást, elmélyítve ezáltal a leszakadt régiók és települések már régről öröklött hátrányait is.

8.4. Hogyan állunk közös hazánk, az EU mezőnyében?

Az átlagtól való lemaradásunk – átlagszámokat véve alapul – nagyjából összhangban áll a termelékenységben tapasztalható lemaradásunkkal. (Az ún. bérúniós követelések is ezért állnak olyan gyermeteg lábakon.) A magyar keresetek viszont az átlagszámo-kon belül, vagy a mediánhoz képest, igen nagy mértékben szóródnak. Ráadásul ez a szóródás az elmúlt évtizedben még tovább erősödött. A társadalomnak – a keresetek alapján kettéosztott – alsó fele nem, hogy közelebb került volna az uniós értékekhez, hanem ahhoz képest semmit sem lépett előre, s ott van, ahol 6–7 éve volt, azaz a több mint szerény 16%-on. Ezzel élesen szemben – a keresetek szerinti naposabb oldalon álló, második fele a társadalomnak –, sikeresen haladt az EU-szint irányába! Olyany-nyira, hogy a legfölső 10%, azaz kereken 1 millió fő, a korábbi 50%-ról az EU legjobban kereső egytizedét már 65%-ra meg is közelítette.15

15Forrás: Kasnyik Márton, Hajdu Miklós Grafikonok https://g7.24.hu/allam/20180402/ Letöltés 2018. 04. 28.

Az egy főre jutó bruttójövedelem

decilisenként, és megoszlása a forrás

(munkajövedelem –társadalm jövedelem)

szerint, 2016

A magyar jövedelmi tizedek aránya és változása

az EU-adatoklioz képest 2010 és 2016 között

224

9. A lakásviszonyok területi különbségei

A 20. század második felében a vidéken két, nagyarányú és egyben látványos válto-zás következett be. Egyrészt a feudális hagyományokkal is terhelt paraszti társadalom – számos fájdalmas megpróbáltatással és megkésettséggel ugyan, de – elindult a polgá-rosodás útján, s létszáma mintegy ötödére apadt. Ezzel egyidejűleg, főként az 1970-es évtizedben, megújult a falu képe is, amely számos hátráltató körülmény mellett (pl. anyaghiány), az avult és igénytelen lakásállományt, nem igazán ízléses, de már szín-vonalasabb és egészségesebb házakra cserélte föl. A városokban is százezer szám épül-tek új, elsősorban a tömegszükségletet kielégíteni hivatott, főként panelházi lakások – mint később kiderült, a falusihoz hasonlóan meglehetősen igénytelen és energiapa-zarló – formákban. Az elmúlt negyedszázad egyik látványos és lényeges előrelépése is a lakásviszonyok javulásában figyelhető meg, de itt is érzékelhető, hogy a pozitív elő-jelű változások már az inkább urbanizáltabb területeken, a Dunántúl nyugati és északi tájain, valamint a nagyvárosokban következtek be. A falvaknak az 1970–1985 közötti évekre jellemző megújulása (a fürdőszoba megjelenése, a több és padlós szoba, s a víz-vezeték terjedése, majd a háztáji mezőgazdaság hanyatlása miatt a mezőgazdasági épít-mények elhagyása, de a gazdasági források beszűkülése következtében is) már évekkel a rendszerváltás előtt lefékeződött, majd az ezredforduló óta szinte teljesen le is állt.

A használt lakások eladási

átlagára, 2013

Az újonnan épített lakások száma 2016-ban

225

A vidéki térségek lakásállományának zöme az európai színvonalnak megfelelő kom-fortfokozatot csak felerészben éri el, a főváros és a nyugati megyék 70–75%-ával ellentét-ben. Ez – túl a mostohább falusi életkörülményeken – azt is jeleni, hogy megnehezedtek a belső migráció, a lakóhely, illetve a régiók közötti lakások cseréjének anyagi feltételei is, hiszen a komfortszint az árakban fokozott mértékben tükröződik vissza! Az elköltö-zők nehezen találnak új gazdát ingatlanjaik számára. A félkomfortos és a szükséglakások átlag feletti, azaz 8–9%-os aránya, területileg erősen egybeesik a szegények nagyobb ará-nyával, illetve a cigányság átlagosnál nagyobb, lakosságon belüli részesedésével.

A korábbi lakásínséget napjainkra relatív túlkínálat váltotta föl és egyre több a lakat-lan ház és az üres lakás, városon és falun egyaránt. Ezek számának növekedése több tényező együttes hatását tükrözi. Az okok között van az avulás, az igényszint növeke-dése, az elhagyott ingatlanok piacképtelensége stb. De azért tagadhatatlanul a mun-kahely hiánya miatti szegénység és az általa kiváltott elvándorlási kényszer okozza a lakosságszám csökkenésének fő indítékát! A vidéki nagyvárosok e mutatónál is „kisegí-tik” néhány megye átlagszámait, hiszen a belső migrációnak ezek maguk is bevándor-lási célterületei. Északon és az alföldi megyék zömében majd minden 6. lakóingatlan üres, Somogyban pedig már közel minden 5. ház lakatlan. De az is igaz, hogy a bete-lepülés célterületein, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében is üresen áll a lakásoknak egytized része, településtípusonként is erősen szóródó adatokkal. Mint mindenütt az országban, itt is igaz, hogy a kistelepüléseken rendre sokkal nagyobb a lakatlan, és az avultabb ingatlanok aránya, mint a városokban. Ezért irántuk alig van kereslet, s álta-lánosságban is igaz, hogy a kiürülő területek ingatlanárai még azonos minőség mellett is messze elmaradnak a nyugati megyék árai mögött. Igaz, ez erősen fékezi is a lakó-hely-változtatás mértékét és ütemét is. A betelepülési célterületnek számító régiókban külön szerepet kap a közlekedési infrastruktúra fejlettségi szintje, vagyis a munkahely jó megközelíthetősége. Ennek erőteljes differenciáló hatása még a legjobb feltételeket kínáló nyugati határszél településeinél is jól észlelhető.

10. Oktatás – az óvodától az egyetemig

Magyarországon az óvodai ellátásnak igen tisztes hagyományai vannak. Ezt is jelzi, hogy 2003-ban már a 3–5 évesek 87%-a járt óvodába, s arányuk másfél évtized alatt 90–92%-ra nőtt. A legkevesebben Közép-Magyarországon járnak állami vagy önkor-mányzati óvodába, mert itt igen kiterjedt (és fizetős, részben idegen nyelvű) magán-óvodai hálózat működik. Valószínűleg – szegénységüknek is köszönhetően – az „igazi vidéki” gyerekek járnak (szerencsére) óvodába, a többnyire ingyenes étkezés lehetősé-gét is kihasználva.

A lakosság iskolázottsága a rendszerváltást megelőző évekhez képest, mostanáig igen sokat javult Magyarországon. (Azzal, hogy az oktatás minősége, az alkalmazott módszerek mennyire felelnek meg a korszerű pedagógia elveinek, nem foglalkozom, hiszen e kérdésnek nincsenek igazán területi vetületei. Pontosabban annyiban azért vannak, hogy igen jelentősek az eltérések az iskolák között, s a legjobbakat a főváros-ban és a nagyobb városokban találjuk.) Ugyanakkor az általános iskola első osztályát

226

még ma sem végezte el több mint 80 ezer fő és mintegy kétmilliónyian megálltak a tanulással a 8. osztály befejezésével. Ez az a tömeg, amelynek korunkban egyre romla-nak a foglalkoztatási kilátásai, ha csak nem számoljuk ide – a legjobb indulattal is csak átmenetinek tekinthető – „közmunkási státust”.16

Rosszabb a kép a 16 és a 20 éves korosztályok oktatásban való részvételéről, amely az adott korosztályból 91 és 78%-os részvételt jelez. A tankötelezettség megkurtítása tovább ront a helyzeten. Sajnos, a hátrányos térségekben még a gyenge átlagosnál is kevesebb fiatal tanul: a 16 évesekből még elfogadható a 90%-os részesedésük, de a 20 éveseknek az Alföldön és Északon már csak alig egyharmaduk, s az utóbbi néhány évben még ennél is kevesebb!

Az alapképzésben résztvevő diákok gazdasági-társadalmi háttere területenként erős függésben van az ott működő gazdaság eredményességétől, a családok rendelke-zésére álló jövedelemtől (a megfelelő pontokhoz csatolt térképes ábrákkal érdemes is egybevetni az ide mellékeltekkel), de a helyi infrastruktúra színvonalától is. Ezt ponto-san tükrözik azok az adatok, amelyek szerint ma a magyar gyerekek több mint 40%-a hátrányos helyzetű, de az ország észak-keleti harmadában és Dél-Dunántúlon, helyen-ként, ezt az igen szomorú átlagot jóval fölülmúló, akár a 60–80%-ot is elérő adatokat látunk. Ez a kirívóan nagy arány egyben azt is mutatja, hogy a közvélekedéssel ellentét-ben, egyáltalán nem csak a cigánygyerekek tartoznak az iskolában hátrányt szenvedők táborába. Tehát az érintettek köre – magyarán a szegényeké – sokkalta szélesebb annál, hogy ezt kisebbségi gondként könyvelhetnénk el.

Sajnos, semmivel nem jobb ennél a helyzet a középfokú oktatásban sem. Az erről tájékoztató térképek szinte tükörképei egymásnak: vagyis ott, ahol az általános iskolás gyerekek fele-háromnegyede hátrányos helyzetű, ott a középfokú oktatásban résztve-vők családi háttere, és helyzete is hasonló. Márpedig – a fejlettebb országok intő pél-dája azt mutatja, hogy – mostanra már az érettségi vizsgát el nem érők is egyre inkább kiszorulnak a jobban képzett munkásokat kereső, mind igényesebb munkaerőpiacról. Az adatok arra utalnak, hogy 1990 óta a jobban képzettek táborában a nők száma gya-rapodott, így esélyeik is megnőttek a munkaerő piacán. De a számok azt is jelzik, hogy a munkát nem lelők körét azok a fiatal férfiak gyarapítják, akik még érettségivel sem rendelkeznek. Elvileg anyagi ösztönzés is lenne, hiszen a keresetek szoros korreláció-ban vannak az iskolai végzettséggel. Hogy tanulás helyett már fiatal korban munkába kell állnia az ijúságnak, az igazi, nyomós ok, főként a szegény vidékeken. Mindemellett nagy kár, sőt bűn, hogy fölerősödtek a túlképzést hirdető, illetve a szakmunkás-képzést minden más oktatási forma elé helyező hangok! Ez sehol nem igaz, s itthon sem az! A foglalkoztatottság az iskolázottsági szint emelkedésével nálunk is gyorsan növek-szik, míg a munkanélküliek aránya csökken. 2016-ban az 1,4 millió aktív korú diplomás 83%-a volt foglalkoztatott, amely a legmagasabb foglalkoztatottsági arány…17

16A KSH Mikrocensus szöveges részében az alábbiakat olvashatjuk: „2016-ban 2 millió 217 ezren rendelkeztek alapfokú vagy annál alacsonyabb iskolai végzettséggel, vagyis a 15 éves és annál idősebbek 27%-a legfeljebb az általá-nos iskola 8 osztályát végezte el. A 2011-es népszámlálás óta arányuk 5 százalékponttal tovább csökkent.” Majd így folytatódik: „A mérséklődést az alacsony végzettségű vagy iskolázatlan időskorúak létszámának csökkenése okozta.”

17 KSH Mikrocensus. Budapest, 2017 4. Iskolázottsági adatok

227

A legfeljebb alapfokú végzetségűek aránya

a 15 éves és annál idősebb népességben,

2016

A diplomások arányaa 20 éves és annál idősebb

népességben, 2016

A hátrányos helyzetűtanulók %-aránya

az általános iskolákban,2013/2014

A hátrányos helyzetűtanulók %-arányaa középiskolákban

2013/2014

228

A felsőfokú oktatásban résztvevők száma az ezredfordulótól kezdve 2010-ig növe-kedést, vagy stagnálást jelez, 2010-től viszont radikális csökkenést!18 A leginkább súlyos visszalépést az egyébként is hátrányos helyzetű megyéknél találunk. Itt a felsőfokú kép-zésben résztvevők száma 25–27%-kal apadt. Igaz, a tovább erősödő lemaradás viszony-lagosan kisebb ennél, de csak azért, mert – Pest megyét kivéve, és még a fővárosban is – mindenütt 10–20%-kal kevesebben vannak a felsőfokú oktatásban résztvevők, mint ahányan 2010-ben tanultak. Kivételt a drasztikus létszámapadásban a külföldön tanu-lók létszámának bővülése jelent. Számuk 2001 és 2010 között évente 530 fővel gyarapo-dott, majd 2010-et követően háromszorosra növekedve, évenként 1650-nel szaporodott. A külföldön tanuló magyar diákok aránya ezáltal – az ezredforduló körüli 4%-ról máig (azaz 2016-ig) – örvendetes módon a korábbinak háromszorosára nőtt. Ez azonban nem ellensúlyozza, hanem csak enyhíti az összes hallgatói létszám csökkenését.

11. A közérzet, vagy „jóllét” összetevői és hatásuk a társadalmi mozgásokra

A tudomány rendre újabb területeket hódít meg, és von be a vizsgálandó témák közé. Ezek egyike az ún. boldogságkutatás, vagy kevésbé fellengzősen, a közérzet vizsgálata. Aa nálunk viszonylag új diszciplína sok érdekességgel szolgál az általunk vizsgált témakörben, vagyis a társadalmi jelenségek területi összefüggéseinek a feltá-rásába is. A már rendelkezésre álló adataink szerint egyértelműen markáns különbsé-gek rajzolhatók föl az emberek „boldogságérzetének” képzettségtől való függéséről, a társadalmi környezet térbeli különbségeiről, vagy a települési formákkal való kap-csolatáról.

11. 1. A „boldogságtérkép”

Magyarország lakossága – különböző vizsgálatok szerint – az Unió legkevésbé elé-gedett népessége, s ezt sokan azzal indokolják, hogy a jövedelmek 1 főre jutó össze-gében csak Romániát és Bulgáriát előzzük meg. Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen az átlagszámok mögött meghúzódó részeredmények igen komoly anyagi gon-dokat jeleznek. Ma ugyanis minden negyedik magyar állampolgárt fenyeget a szegény-ség vagy – bár nem csak az ebből következő – társadalmi kirekesztődés veszélye. Ez a roma lakosságnál eléri a 80–90%-os arányt! Nyilvánvaló az is, hogy az itt élő cigányság nagyobb részarányából adódóan, éppen az északi és a dél-dunántúli régiókban talá-lunk rosszabb adatokat a teljes népességnél is.19

Az átlagszámokon túllépve azt látjuk, hogy országunk „boldogságtérképét” két – szerintem – meglepő kivétel, eltérés színezi tovább. Az egyik váratlan kivétel a fővá-ros, ahol bár a legnagyobbak a jövedelmek és évente tízezrek akarnak ide beköltözni,

18Forrás KSH. 6.2.5.4. Felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő nappali képzésben tanulók száma a hallgatók állandó lakóhelye szerint (2001–) (az Emberi Erőforrás Minisztériuma adatai alapján)

19Forrás: KSH Stadat 2.2.2.1. A szegénységgel vagy társadalmi kirekesztődéssel kapcsolatos fontosabb indi-kátorok, referencia év szerint (2010–)

229

ennek ellenére itt él a legtöbb elégedetlen ember is. A másik meglepetést a községek adatai jelentik, mert annak ellenére, hogy innen a legerőteljesebb az elvándorlás és itt a legszerényebbek a jövedelmek is, de mégis itt élnek a viszonylag legboldogabban a lakóik. Az utóbbinak talán a még megmaradt helyi közösségek „akolmelege” szolgál-hat magyarázatául, a fővárosiaknál pedig az elidegenedés, a sehova sem tartozás lehet a fő motiváló, vagyis negatív tényező.20

11.2. A pénz nem boldogít, de hiánya azért boldogtalanná tehet!

Tovább színezi a képet az a másik, nagyon is riasztó diagnózis, hogy minél szegényebb a települések népessége, az alapvető társadalmi kérdések legszélesebbre tárt körében – részben saját hibájából – annál aggasztóbb ismerethiányban szenved, s a tájékozódó képes-sége is ennek megfelelően sekélyes! Érdekérvényesítő ereje nulla. A mind inkább magukra maradó öregekhez képest, a némileg tájékozottabb fiatalabb generáció is csak egyetlen, hatásos (egyébként öngyilkos) „fegyvert” ismer és alkalmaz is: a menekülését! A legsze-gényebbek boldogsága tehát, mint a „lelki szegényeké”, abból ered, hogy többnyire nem is ismerik föl tarthatatlan, alávetett helyzetüket, amit eleve elrendeltetettként fogadnak el.

Általában a nők, a gazdagok, a diplomások és a sokgyerekesek között van a legtöbb boldog ember Magyarországon. A területi eltéréseket nézve: Észak-Magyarországon a legkevésbé boldogok az emberek, és a legboldogabbnak a Nyugat Dunántúlon lakók vallják magukat.

Noha a jövedelem a megelégedettséget leginkább motiváló tényező, ennek is vannak sajátos színárnyalatai. Erre bizonyság a KSH, igen régóta, rendszeresen közölt adatsora,

20Forrás: KSH Stadat 2.2.1.1. Az összes háztartás adatai jövedelmi tizedek (decilisek), régiók és a települések típusa szerint

230

a különböző jövedelemszinten élők anyagi igényéről – a jövőben általuk minimálisan elvárt, illetve kívánatosnak mondott – keresetekre vonatkozóan. Jellemző ezekre (a társa-dalmi elégedettséget is erősen befolyásoló) adatokra, hogy amiként növekszik a nyilatko-zók tényleges jövedelme, úgy ezt rendre meghaladóan, messze fölüllicitálva határozzák meg a kívánatos jövőbeni bevételeik összegét. A kiskeresetűek elismerésre méltó realitás-sal, míg a nagykeresetűek parttalan kívánságukkal, kifejezetten mohónak mondhatók!

12. Befejezés

E dolgozat szerzőjeként – a tanulmánykötet céljával azonosulva, és egyúttal köszöntve az ünnepeltet –, írásommal az a célom, hogy – lehetőleg olvasmányos és könnyen átlátható, grafikus formában – bemutassam, milyen óriási kihívásokkal kell szembesülnünk, ha a fontosabb gazdasági és társadalmi összefüggések országos adatai mögé nézve, mindezek területi különbségeit is számba vesszük és értékeljük. Tudatá-ban vagyok annak, hogy történelmi és természeti adottságaink, s az országrészek ebből fakadó, jól ismert földrajzi különbözősége természetes jelenség. Azt a már-már végletes differenciáltságot viszont – és mindenekelőtt annak folyamatos erősödését – ami mos-tanra kialakult, már nem szemlélhetjük tétlenül, főként, ha a minket követő nemzedé-kek jövője iránt kellő felelősséget érzünk. Írásom emiatt inkább hasonlítható egy – a szakmai lelkiismeret diktálta – kiáltványhoz, mint egy alapos, minden pontján hivat-kozásokkal alátámasztott, szenvtelen tudományos értekezéshez. Szándékom is ez volt!

A magukat cigánynemzetiségűnek vallók

aránya, 2011-ben

A szegénység és a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya,

régiónként, 2016

231

A FENNTARTHATÓ ÁLLATI TERMÉK ELŐÁLLÍTÁS NÉHÁNY KÉRDÉSE

Horn Péter

Absztrakt

A szerző áttekintést ad az állati termékek fontos szerepéről a humán táplálkozásban. Átfogó tanulmányok alapján képet ad a világ országainak állati fehére ellátásá-

ról az egy főre eső GDP függvényében. Részletesen foglalkozik a tejtermelés és pecse-nyecsirke termelés példáján azokkal az összefüggésekkel, amelyek az állatállományok genetikai képességeinek javulása, valamint a takarmánynövények hozamainak növe-kedése és a termékelőlállítás környezetterhelő hatásaival kapcsolatosak. Az USA tej-termelési vertikumának 1944 és 2007 közötti átalakulása, az l tehénre eső tejtermelés jelentős növekedése és a takarmánytermesztés hatékonyságának javulása l liter tejre vetítve ⅓-ára csökkentette a környezetterhelő hatásokat és több mint egytizedére csök-kentette a takarmánytermő-terület lekötést. A húsmarha vertikumra vonatkozóan a hatékonyságjavulás összehasonlíthatatlanul csekélyebb volt. A magyar pecsenyecsirke előállítási vertikumot vizsgálva – az 1930-as, az 1960-as és a 2010-es évekre jellemző paramétereket elemezve –, az egységnyi termékre vetített hatékonyságjavulás hasonló az USA tejtermelési ágazatához. Jól tükrözi ezt az is, hogy a jelenlegi 380 ezer tonna éves brojlercsirke-termelés előállításához az 1930-as évekre jellemző csirkeállománnyal és takarmánynövény hozamokkal 730 ezer hektár szántóterületen lehetne a takarmányt megtermelni. A 2010-re jellemző pecsenyecsirke genotípusokkal és takarmánynövény hozamokkal számolva, ehhez ma már csupán 99 ezer hektár elegendő. A jövő tartalé-kaként számításba vehető a Földön mintegy 480 millió hektár tartalékterület, ami alkal-mas korszerű növénytermesztésre. Nagy lehetőségek rejlenek a precíziós módszerek széles körű alkalmazásában és az új biotechnológiai modern eszköztár alkotó haszno-sításában.

Kulcsszavak: Egy főre eső állati fehérje ellátottság, állati termékelőlállítás, hatékony-ság, környezeti lábnyom, tejtermelés, brojler termelés, fenntarthatóság.

1. Bevezetés

Régóta ismert jelenség, hogy amikor az embereknek nőtt az elkölthető jövedelme, igyekeztek mind több állati eredetű élelmiszert vásárolni (hús, hal, tej, tejtermék, tojás).

232

Ennek az ösztönös népcsoportoktól, és vallástól is nagyrészt független össztársadalmi reakciónak evolúciós okai vannak.

Az emberszabású majmok tápanyagokban kevéssé koncentrált növényi részeket fogyasztanak. Közvetlen ősünk, a Homo erectus, majd a Homo sapiens táplálóanya-gokban sokkal gazdagabb, koncentráltabb, energiában és teljes értékű fehérjékben dús húsféléket is fogyasztott jelentős mennyiségben, diétájukban visszaszorultak a rostban gazdag növényi táplálékok. Az emberré válás mélyreható anatómiai-élettani változások-kal járt együtt. A béltraktus egynegyedére rövidült a növényevő ősökhöz képest, egyúttal elvesztettük a korábbi igen hatékony nyersrostemésztő képességünket. Az erősen meg-növekedett agyunknak rendkívüli módon megnőtt az energia (és fehérje) igénye. Míg az emberszabású majmok agya mindössze 8, az ember agya már 20%-át igényli nyugalmi állapotban a szervezetünk összes energiafogyasztásának. (Horn, 2015)

Az első ember őseink a növényevő életmódról áttértek a gyűjtögető, vadászó, halá-szó életmódra, hasznosítva a teljes biológiai értékű, koncentrált állati eredetű táplálé-kot. (Speth, 1989) Mai ismereteink szerint előember őseink már 1,5 millió évvel ezelőtt rendszeres húsfogyasztók voltak. (Dominguez-Rodrigo és mtsai 2012)

Az ember anatómiai-élettani átalakulása az evolúció eredményeként indokolja azt, hogy egészségünk megőrzése, genetikai adottságaink sokoldalú kifejlődése és fejlesz-tése érdekében étrendünk legyen változatos. A növényi eredetű táplálékok mellett állati eredetű termékeket rendszeresen és kellő mennyiségben szükséges fogyasztanunk. Az állati termékek rendszeres fogyasztása különösen fontos a gyermekek, a várandós nők és az idősebb korosztályok számára. Ez nemcsak a nélkülözhetetlen aminosav ellá-tásunk, hanem számos mikroelem, A, B12, vitamin és riboflavin, valamint Ca, vas és cink ellátásunk érdekében fontos, mert ezekhez növényi eredetű táplálékforrásokból nem, vagy csak csekély mértékben jutunk hozzá. (Murphy és Allen, 2003) Bizonyított tény, hogy a biológiailag teljes értékű fehérjeellátásban nem részesülő emberek, nép-csoportok a relatív hiány mértékétől függően jelentős károsodásokat szenvedhetnek el, amely kihat egészségi állapotukra, testi fejlődésükre. Ha a hiányos fehérjeellátás életük meghatározó növekedési szakaszára tartósan jellemző, még testmagasságuk is messze elmaradhat a genetikai adottságaiknak megfelelőtől. Az elégtelen állati eredetű élel-miszerellátás még az agy fejlődésére is negatívan hat. Figyelemreméltó, hogy 1850 és 1990 között a németek átlagos testmagassága 160 cm-ről 180 cm-re, a hollandoké 165-ről 185 cm-re nőtt, évtizedenként 1,3 centiméterrel lettek magasabbak. Mi magyarok is ma sokkal magasabbak vagyunk, mint akárcsak 100 éve. A jelenség hátterében döntően az egész népességre kiterjedően javuló táplálkozási színvonal, a jelentősen megnöveke-dett egy főre eső állati termék fogyasztás áll. (Horn, 2016)

Az emberi evolúció, a Homo sapiens kialakulása óta kezdetben a húsfélék voltak a meghatározó állati termékek a diétában, így joggal állítható, hogy a húsfogyasztás az emberi kultúra részévé vált. (Hocquette, 2016) Ez még akkor is igaz, ha ma a Föld lakos-ságának, régióktól függően, 1–9%-a vegetáriánus. (Ruby, 2012)

Abból indulok ki, nem valószínű, hogy a belátható jövőben, érdemi módon befolyá-solhatja a világ lakosságának hústermelését és húsfogyasztását az un. in vitro szövette-nyésztéssel előállított „mesterséges” hús, amint arra sokoldalúan elemezve a kérdést, rámutatott Hocquette, (2016).

233

2. Az állati eredetű élelemfogyasztás néhány jellemzője a világon, különös tekintettel a húsfogyasztásra

A világ gazdaságára a legutóbbi fél évszázadban mélyreható változások voltak jel-lemzőek, amelyek életünk minden területére jellemzőek voltak. Ez alól az élelmiszer-gazdaság sem volt kivétel.

A világ lakosságának egy főre eső állati termék fogyasztásában is megfigyelhetőek a változások, amelynek mértékét az 1. táblázatban összefoglalt adatok érzékeltetik. A leg-nagyobb mértékben a tojás, a sertéshús és a baromfihús egy főre eső fogyasztása nőtt. A jelenség oka alapvetően az emberiség elkölthető jövedelmének növekedése volt.

1. táblázat: A világ egy főre eső éves állati termék fogyasztásának változása 50 év alatt*

Egy főre eső éves fogyasztás

1964–1965 2015

Tej- és tejtermékek (kg) 74 83

Tojás (kg)** 4,6 8,9

Marhahús (kg) 10,0 10,1

Sertéshús (kg) 9,1 15,1

Kiskérődzők (kg) 1,8 2,4

Baromfihús (kg) 3,2 14,1

Húsok összesen (kg) 24,1 41,7

Világ népesség (milliárd) 3,2 7,4

Forrás: * FAO (2017)** Mottet–Tempio (2016)

A vázolt fejlődés igazi jelentőségét és nagyságrendjét az jelzi, hogy közben az utóbbi 50 évben az emberiség lélekszáma 3,2 milliárdról 7,4 milliárdra nőtt 1964 – 2015 között. Történt mindez annak ellenére, hogy a világ neves tudósaiból álló „Római Klub” híres és nagyhatású előrejelzésében 1968-ban súlyos világéhínséget jel-zett előre, ha nem vagyunk képesek radikálisan megfékezni a népesség szaporodását. A Római Klub hatására India ezt azonnal megpróbálta, Kína kis késéssel megtette. (Ridley, 2012)

A világ lakosságának napi energia- és fehérjefogyasztásának változását mutatja a 2. táblázat adatsora, attól függően, hogy mekkora az egy főre eső GDP. A legalacsonyabb és a legmagasabb jövedelmi csoportba tartozó országok között 566 USA $-tól 41190 USA $-ig terjed a különbség, ez mintegy 73-szoros. Figyelemre méltó, hogy az összes ener-giafogyasztásban viszonylag csekély, mintegy másfélszeres az eltérés. Az összes napi fehérjefogyasztásban alig kétszeres, a magas biológiai értékű állati eredetű élelmisze-rekből származó fehérjefogyasztásban már majdnem ötszörös. Ha figyelembe vesszük azt, hogy az ember jó egészségi állapotának tartós megőrzéséhez napi 50 g állati ere-

234

detű fehérjefogyasztás szükséges, akkor ezt a színvonalat csupán a magas jövedelmű országok (48) lakossága éri el vagy haladja meg. Az alacsony jövedelmű országok lako-sai súlyosan, de a közepes jövedelmű országok lakosai is alultápláltnak tekinthetőek állati fehérjékből. Ez a számba vett országok (114) több mint kétharmada. A húsfélékből felvett fehérjehányad mintegy fele az összes állati eredetű fehérjének, minden vizsgált országcsoportban.

2. táblázat: A lakosság napi energia és fehérje fogyasztása a jövedelem függvényében

Jövedelemi kategóriák

Alacsony Közepesalsó

Közepesfelső

Magas nem

OECDMagas OECD Világ

Országok száma 28 40 46 30 18 162

Lakosság (milliárd) 0,7 2,3 2,2 0,6 1,0 6,9

GDP (USD) 566 2025 6685 26 919 41 190 9430

Városi lakos (%) 30 45 61 69 78 52Összes energia (kcal/fő/nap) 2287 2597 2896 2987 3363 2847Összes fehérje (nap/fő/g) 58 69 82 94 104 80Állati fehérje (nap/fő/g) 13 24 37 59 62 32Hús fehérje (nap/fő/g) 6 12 19 30 30 15

Forrás: Sans, P. – Combris, P. (2015)

Összegezve megállapítható, hogy a világ lakosságának legnagyobb része jelentősen elmarad a napi 50 gramm biológiailag teljes értékű állati fehérje fogyasztási színvonal-tól, ami optimális lenne.

A 3. táblázatban az éves húsfogyasztás jellemzőit állították össze Allievi és mtsai (2015) az 1962–2009 közötti időszakra vonatkozóan. Alig változott Afrika és Dél-Ázsia fogyasztása, miközben Kelet-Ázsiában több mint tízszeresére nőtt a húsfogyasztás. Ebben Kína játszotta a meghatározó szerepet, valószínűleg világtörténelmi rekordot állítva. Észak-Amerika és Óceánia az 1962-es magas szintről továbbemelkedett, de már 2001–2009 között csekély csökkenés volt jellemző. A Dél-Európai országokban az ezred-fordulóig erőteljes volt a húsfogyasztás növekedése, utána gyakorlatilag magas szinten stagnál. Közép- és Dél-Amerikára egyenletes ütemű és jelentős fogyasztásnövekedés volt jellemző.

A különböző hústermelési ágazatok éves átlagos termelésének növekedését (%) az 1960–2010 közötti időszakra vonatkozóan, és a 2050-ig várható további növekedést mutatja a 4. táblázat.

235

3. táblázat: Az egy főre eső éves húsfogyasztás változása a világ különböző régióiban 1962–2009 között

RégióÉvenkénti %-os változás Fogyasztás kg/fő/év

1962–1980 1981–2000 2001–2009 1962 2009Afrika 0,9 0,2 1,6 13,6 17,6Kelet-Ázsia 11,2 6,5 1,9 5,3 57,3Délkelet-Ázsia 1,6 4,2 5,0 8,3 26,5Dél-Ázsia 1,2 2,2 4,7 4,5 7,1Észak-Amerika-Óceánia 1,6 0,5 -0,2 92,0 117,0Közép- és Dél-Amerika 1,2 2,1 1,5 34,7 70,2Dél-Európa 10,7 1,6 -0,9 28,1 86,1Nyugat- és Észak-Európa 1,5 0,1 -0,1 66,7 85,3Világ 1,6 1,8 1,0 21,7 41,5

Forrás: Allievi és mtsai adatai alapján (2015)

4. táblázat: A különböző hústermelési ágazatok évi termelés növekedése (%) 1960–2010 között és várható növekedése 2005–2050 között

Evésnövekedés (%)(1960–2010)

Várható termelésnövekedés (%)2050-ig (2005=100%)

Baromfihús 5,0 121Sertéshús 3,1 43Marhahús 1,5 66Kiskérődzők 1,7 92

Forrás: Mottet–Tempio (2016)

Az előrejelzések minden hústermelési ágazatban további növekedést jeleznek előre, természetesen a százalékos növekedési trendek mögött, az egyes húsfélék volumenét tekintve a legnagyobb tételt a baromfi, majd a sertés, ezt követően a szarvasmarha, végül a kiskérődzők teszik ki majd.

3. A termékelőlállítás hatékonyságának néhány kérdése az állattenyésztési ágazatokban

A következő időszakban állattenyésztési ágazatok között elkerülhetetlenül bizo-nyos versenyhelyzet alakul majd ki a rendelkezésre álló erőforrásokért, döntően a takarmányforrásokért, utóbbival összefüggésben a vízért is, hiszen a takarmányter-mesztés nagyon vízigényes. A fenntarthatóság szempontjából az egységnyi termék előállítását terhelő környezeti hatások is érdemi figyelmet érdemelnek. Sok egyéb mellett fontos szempontként merül fel az is, hogy az egyes állatfajok és az azokon belüli hasznosítási irányok milyen arányban és mértékben képesek hasznosítani olyan

236

potenciális takarmányforrásokat, amelyek emberi fogyasztásra nem alkalmasak, vagy olyan területek biomasszáját is hasznosítják, amely területeken kellő hatékonysággal emberi táplálkozásra alkalmas élelmiszerek nem állíthatók elő (pl.: extenzív legelők, erdők). (Jelen esetben csupán az un. szárazföldi állattenyészési ágazatokat tárgyalom, a vízhez köthető, akvakultúrás ágazatokat, különösen a gyorsan fejlődő mesterséges haltermelést nem veszem figyelembe, habár az utóbbi ágazatok is ma már érdemi versenyt jelentenek, mert nagymennyiségű, főleg értékes növényi és állati fehérjeta-karmányokat is igényelnek.)

A Földön rendelkezésre álló és hasznosítható területek adottak, és nemcsak a geo-gráfiai földtani korlátok a jelentősek, hanem a csapadék viszonyok is meghatározóak, az öntözhető vagy azzá tehető területek végessége is újabb korlátokat szabnak.

A 5. táblázatban Mottet és mtsai (2016) összeállítása szemlélteti, hogy az egyes fő ágazatok állatállománya takarmányszükségletét napjainkban mekkora területen állít-juk elő, illetve a területlekötés milyen nagyságrendű az egyes takarmányféleségeket véve figyelembe.

A 2,5 milliárd hektár összterület mintegy fele feltétlen legelő, zömében gyenge minőségű. A jó minőségű legelők mintegy 700 millió hektár területűek. A legelőterüle-tek hasznosítása gyakorlatilag kizárólag kérődzőkkel lehetséges. A szarvasmarhák által lekötött takarmánytermő területek pontos megosztására, aszerint hogy ebből mennyit használnak marhahús előállítására és mennyit tejtermelésre, pontosan nem mutatják ki, de nehéz is lenne, hiszen pl. nagyon jelentős az olyan üzemek száma, ahol tejtermelő állományokkal, vagy azok keresztezésével állítják elő a húsmarha alapanyagot világ-szerte. Az abrakfogyasztók (baromfi és sertés) takarmányszükségletét mindössze 170 millió hektáron termeljük meg, ezek az igen intenzív ágazatok viszont emberi fogyasz-tásra is alkalmas növényi terméket fogyasztanak, míg a kérődzők esetében csupán magas termelési szint esetében (pl.: nagy tejhozamú tehenek, intenzíven hizlalt bikák) kerül sor számottevő mennyiségű koncentrált, zömében abraktakarmányok etetésére. Ezek aránya annál magasabb mennél nagyobb a teljesítményszint. (Flachowsky 2002, cit. Horn 2013)

5. táblázat: Az állattenyésztési ágazatok takarmánytermő terület lekötése világszinten (millió ha)

Feltétlen legelő

Jólegelő

Siló-takar-mány

CereáliákOlajosnövé-nyek

Egyébtakar-mány

Összesen

Szarvasmarha 500,6 547,1 59,4 73,1 61,5 125,1 1367,0

Kiskérődzők 782,5 160,4 9,5 1,6 2,9 19,5 976,3

Baromfi – – – 92,5 16,4 2,5 111,4

Sertés – – – 44.8 2,7 9,3 56,8

Összesen: 1283,1 707,5 69,8 212,1 83,5 156,4 2511,5

Forrás: Mottet és mtsai (2016)

237

4. A természeti erőforrások hasznosítására gyakorolt néhány komplex hatás az egyes ágazatokban

A napjainkra jellemző állati termék előállítás hatékonyságának elemzését aligha választhatjuk el a takarmánynövények termesztésének az utóbbi szektor fejlődésének figyelembe vétele nélkül. A tudományosan megalapozott nemesítési módszerek alkal-mazása az állattenyésztésben és a növénytermesztésben együttesen tette lehetővé azt, hogy ma összehasonlítat hatatlanul kevesebb termőföld lekötéssel, természeti erőforrás felhasználással és sokkal kevesebb környezet terhelő anyag kibocsájtásával állítunk elő egységnyi állati terméket, mint korábban bármikor. A kedvező hatások mértéke annál nagyobb, minél nagyobb volt a genetikai tényezőkre visszavezethető teljesítményja-vulás az adott állatfajban, illetve a takarmánynövények nemesítésében. Természetesen mind az állattenyésztésben, mind a növénytermesztésben a termeléstechnológiai ele-mek komplex fejlesztése is elengedhetetlen volt, de a teljesítményjavulásban a szelek-ciós előrehaladás volt a motorja a fejlődésnek mindkét területen. (Horn, 2017)

4.1. A komplex tejtermelési és húsmarha termelési rendszerek fejlődésének hatása a termékelőlállítás hatékonyságára és a környezetet terhelő hatások csökkentésére

A tejtermelés és a húsmarha előállítás hatékonyságának az egész termelési folyama-tot figyelembe vevő összehasonlítására különösen érdekes két nagyszabású amerikai vizsgálatsorozat eredményeinek összefoglalása.

Az USA Mezőgazdasági Kormányzata a Cornell Egyetem vezetésével egy kon-zorciumot bízott meg azzal, hogy mérjék fel a tejtermelési ágazatra vonatkozóan azt, hogy mekkora az erőforrásigényben és a környezetterhelésben mutatkozó különbség akkor, ha az 1944-ben alkalmazott fajták tartási és takarmánytermesztési- takarmányo-zási rendszerekkel állítanák elő a tejet, összehasonlítva azt a 2007-re jellemző helyzet-tel és komplex feltételrendszerrel. Természetesen ilyen sokoldalú analízis csak olyan országban lehetséges, ahol a termelési folyamat minden egyes részletére vonatkozóan megbízható statisztikai adatok állnak rendelkezésre. A figyelembe vett igen nagyszámú tényezőből a 6. és 7. táblázatban a leglényegesebbet mutatom be (Capper és mtsai. 2009) adatai alapján. Természetesen nem csak a tehenek tejtermelése, hanem a takarmány-növények termelésében alkalmazott új növényfajták és agrotechnikai módszerek, a tejtermelési technológiák, a takarmánygyártás- és receptúrafejlesztés és számos más tényező is nagyon sokat fejlődött 60 év alatt. A két táblázatban az alapvető különbségek jól érzékelhetők és jól jellemzik a markáns különbségeket 1944 és 2007 között. Mell-bevágó, hogy 1 milliárd liter tej előállításához 1944-ben összesen több mint 948 ezer szarvasmarha kellett ahhoz, hogy a 414 ezer tejtermelő tehén folyamatosan termelésbe állítható legyen. 2007-ben már csupán 93 ezer tejelő tehén és 202 ezres összpopuláció fenntartása kellett ugyanezen cél eléréséhez. Ennek alapján már könnyen érthető, hogy azonos tejmennyiség előállítására kevesebb, mint negyedannyi takarmány és 60%-kal kevesebb víz volt szükséges. Drámaian csökkent előbbiekből következően a környe-zetterhelés, ha két komponenst veszünk is csak figyelembe, a termelt trágya tömegét és az üvegházhatású gázok mennyiségét. Egységnyi mennyiségű termékre vetítve a

238

mai komplex, nagy hatékonyságú növény és állattenyésztési rendszer a tejtermelésben mind az erőforrások oldaláról sokkal hatékonyabb, mind pedig a környezeti hatásait tekintve is összehasonlíthatatlanul kisebb terhelést jelent az ökoszisztémára. A közölt adatok alapján kiszámítottam, hogy az USA mai tejszükségletét, amely évente 80 milli-árd litert meghaladó, nem is lenne lehetséges a kisebb termelőképességű régi fajtákkal, az extenzívebb növénytermesztési és legeltetési rendszerrel előállítani. Ha visszatérné-nek rekonstruálva az 1944-es állapotokat – amit sokan az USA-ban ideálisnak vélnek különböző szempontokból – akkor 143 millió hektár területet kötne le csupán a tej-termelési szektor, ma erre összesen 13,6 millió hektár terület szükséges. Bármennyire is ideálisnak tűnik, sokak szemében régebbi környezetbarátnak hitt termelési mód a jelenlegi magas tejszükségletet sem az erőforrások oldaláról, sem pedig a rendkívüli környezetterhelés miatt nem lehetne vállalni és technikailag sem megtermelni (Horn, 2013). Az előbbiekben közölt számításoknak van egy „kisebb” hibája, nem vették szá-mításba az 1944-es tejtermelési rendszer nagy élőmunka igényét, holott köztudomású, hogy az embernek is van, és nem is kicsi környezeti lábnyoma, ami tovább terhelné az 1944-es adatsort.

6. táblázat: Az 1944-re és 2007-re jellemző tejtermelési rendszer főbb jellemzői

Jellemzők 1944 2007

Fajta54% Jersey, Guernsey,

Ayrshire (kisfajták)46% Holstein, Borderes

(nagyfajták)90 Holstein

Tejtermelés kg/tehén/év 2074 9193

Szaporítás módja 100 természetes 70% mesterséges30% természetes

Bika: tehén arány 1:25 1:83

Meghatározó szálastakarmány legelőfű, széna silókukorica, lucerna szilázs

Takarmányozás típusa szálas + koncentrátum komplex keverékek

Forrás: Capper et al. 2009

A húsmarha előállítási vertikumra vonatkozóan a tejtermelés vertikumának ana-lógiájára Capper (2011) publikálta azokat az adatokat, amelyek 1977 és 2007 közötti időszakra jellemző paramétereket mutatják be az ágazatra vonatkozóan, a komplex erőforrásigény, a trágyatermelés és az üvegházhatású gázemisszió mennyiségét 1 milli-árd kg húsmarha előállítás esetén az USA-ra vonatkozóan (8. és 9. táblázat).

A tárgyidőszak 30 éve alatt az adatok a húsmarha előállításban is jelentős változá-sokat mutatnak mind az állatállományok teljesítményében, mind pedig az erőforrás felhasználás hatékonyságában, mind a környezetet terhelő emissziók mennyiségében. Utóbbi vonatkozásban nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy a tejtermeléshez képest a teljesítmények változása is még időarányosan is jóval kisebb és a húsmarha előállítás vertikumában a tartásrendszer és a takarmányozási rendszerek nem változtak olyan markánsan, mint a tejtermelési szektorban. Tekintettel arra, hogy a húsmarhatar-

239

tás és tenyésztés nagyon racionálisan sokkal szorosabban alapozódik a legelők haszno-sítására, szorosan alkalmazkodva az ökológiai feltételrendszerhez is.

7. táblázat: Az erőforrásigény és a környezetet terhelő hatások a tejtermelésben az 1944-es és a 2007-es termelés komplex összehasonlításában

1944 2007Erőforrásigény és a környezetet terhelő tényezők

1 milliárd l tej előállítása soránÁllatállomány (n)Laktáló tehenek (ezer) 414,8 93,6Szárazonállók (ezer) 67,4 15,2Üszők (ezer) 429,2 90,3Bikák (ezer) 19,29 1,31Növendék bikák (ezer) 17,17 1,08Teljes állomány (ezer) 948 202Táplálóanyag igényTakarmánymennyiség kg×109 8,26 1,88Termőterület (ezer ha) 1705 162Vízszükséglet 1×109 10,76 3,79TrágyatermelésTrágyatömeg kg×109 7,86 1,91Gázemisszió*CO2 lábnyom CO2 kg×x109 3,66 1,35

*CO2 emissziója az állatoknak + CH4 és N2O ekvivalens emisszió Forrás: Capper et al. 2009

8. táblázat: Az 1977-re és 2007-re a húsmarha szektorra jellemző fő paraméterek az USA-ban

Jellemzők 1977 2007*

Fő fajták Angus, Hereford Angus, Hereford és keresztezések

Borjak születési súlya kg 33 42Élőtömeg vágáskor* (kg) 468 607Életkor vágáskor nap 609 485Vágott tömeg kg 274 351Életnapra jutó tömeggyarapodás kg 0,75 1,08Takarmányozási napok száma 164 183Tejelő típusú állomány a feedlot-ban% – 14Selejt tehenek% 25,7 18,5

Forrás: Capper, J. L. (2011)

*A levágott állomány 17,3 millió hízó, 10,2 millió üsző, 2,5 millió tejelő típusú tehén, 3,2 millió hústípusú tehén, 554 ezer bika.

240

9. táblázat: Erőforrásigény, trágyatermelés és üvegházhatású gázemisszió 1 milliárd kg húsmarha előállítása esetén 1977-ben és 2007-ben az USA-ban

1977 2007Húsmarha termelés (milliárd kg) 10,6 11,9ÁllatállományAlapanyag előállító állomány (tehén, üsző, választás előtti borjú, bikák) × 103 9,106 6,243

Legelőn nevelt hízóalapanyag × 103 2,896 1,767Összes vágóállomány × 103 3,656 2,831Teljes állomány × 103 14,778 10,332Táplálóanyag igényTakarmányigény kg × 106 72,883 59,320Területlekötés ha × 103 9,116 6,106Vízigény l × 109 2,006 1,763TrágyatermelésTrágya kg × 106 50,636 41,046Üvegházhatású gáz emisszióC lábnyom kg CO2 × 106 21,445 17,945

Forrás: Capper, J. L. (2011)

4.2. A pecsenyecsirke előállítás hatékonyságának változása hazánkban

A 10. táblázatban állítottam össze 1 kg pecsenyecsirke megtermelésének néhány jel-lemző naturális paraméterét az 1930-as, az 1960-as és a 2010-es időszakban. Minden esetben a naturális mutatók az adott időszak jellemző csirke genotípusaira, valamint az adott időszakra jellemző takarmányon elért teljesítményre vonatkoznak. Arra való tekintettel, hogy mind az 1930-as, mind az 1960-as takarmányokban 73–75%-ban cereáliák szerepeltek, feltüntettem a búza és a kukorica (4 éves) termésátlagokat is. A múltban a takarmánykeverékek egynegyedét – ma már elképzelhetetlen és megfi-zethetetlen módon – halliszt és húsliszt alkotta. Ezeket később a szója és a mesterséges aminosavak váltották ki. Ezért azt az egyszerűsítést választottam, hogy a számítások-ban a búza és kukorica bázisra alapoztam az összes kalkulációt, mintha ez tenné ki az összes takarmányadagot. A vizsgált 80 év alatt a csirkék napi élősúly-gyarapodása több mint 800%-kal nőtt, a takarmányértékesítés 260%-ot javult. A hízlalási idő 90–100 napról 32 napra csökkent. A főbb takarmánynövények hozamai 3,7-szer magasabbak napjainkban, mint 1930-ban. A 11. táblázatban az 1 kg pecsenyecsirke előállításának hatékonyságát jellemző néhány paramétert állítottam össze a legfontosabb erőforráso-kat véve figyelembe a különböző időszakokban. A komplex erőforrás igény az ivóvíz, a takarmánytermelés vízigénye és a takarmánytermő terület esetében is rendkívül jelen-tős a hatékonyság javulása 1930–2010 között. Ugyanakkor az 1 kg élősúlyra eső trágya-termelés is kevesebb, mint a felére csökkent 80 év alatt.

241

10. táblázat: 1 kg pecsenyecsirke (élősúly) megtermelésének néhány jellemző naturális paramétere az 1930-as, az 1960-as és a 2010-es időszakban és a fő takarmánynövények

hozamai

Időszak

Pecsenyecsirke jellemzői Fő takarmánynövények hozamai t/ha*

Súlygyarapodás(g/nap)

Takarmány értékesítés

(kg/kg) Búza Kukorica

1930-as évek 7 3,91 1,4 1,52,66,1

1960-as évek 23 2,15 1,92010-es évek 58 1,50 5,1

*4 év átlaga Forrás: Horn (2016)

11. táblázat: 1 kg pecsenyecsirke élősúly előállításának hatékonyságát jellemző néhány paraméter az 1930-as, az 1960-as és a 2010-es időszakban

Időszakok

Pecsenyecsirke előállítás erőforrás igényeTrágyatermelés1 kg élősúlyra

esően (kg)Ivóvíz(liter)

Takarmánytermelésvízigénye (liter)

Takarmány. termő terület

(m2)1930 7,8 10 616 27,0 7,621960 4,3 4 822 10,4 4,302010 3,0 1 338 2,7 3,20

Forrás: Horn (2016)

Magyarországon 2015-ben mintegy 380 ezer tonna pecsenyecsirkét állítottunk elő. Az előzőekben vázolt adatok alapján kiszámítottam, hogy ennek a brojler mennyiség-nek az előállításához mennyi takarmánytermő terület kellett volna, ha azt 1930-as típusú pecsenyecsirkével és az 1930-as évekre jellemző növényi hozamokkal kellett volna megtermelni. Ugyanilyen alapon az1960-as évek és a 2010-es paraméterekkel is kiszá-mítottam a szükséges területlekötést. A 12. táblázat adatai alapján ma 100 ezer hektárnál kevesebb szántóterület elegendő a 380 ezer tonna brojler előállításához. Míg ha az 1930-as pecsenyecsirkék termelési szintje, illetve takarmánynövény hozamok határolnák be lehetőségeinket, akkor több mint 730 ezer hektár szántóterület tudná kiszolgálni ezen ágazat szükségletét. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy az 1930-as, sőt még az 1960-as évekre jellemző pecsenyecsirkék esetében a vágási veszteségek is legalább 15%-kal voltak nagyobbak a jelenlegi brojlereknél, nem beszélve az értékes húsrészek arányában mutatkozó igen nagy eltérésekről, a mai brojlerek javára.

A brojler példához hasonló hatékonyságbeli eltérések jellemzőek minden olyan abrakfogyasztó fajokra alapozott hústermelési ágazatra, ahol nagyon nagymértékű volt a genetikai előrehaladás által vezérelt teljesítményjavulás és a termelési feltételeket nagymértékben lehetett függetleníteni a környezeti tényezőktől, a takarmányt döntően az állatok szükségletének megfelelő, standardizált összetételben lehetett biztosítani pl.: pulyka- és sertéshizlalás intenzív formái. (Horn 2017)

242

12. táblázat: A jelenlegi (2015) hazai pecsenyecsirke termeléshez (380 ezer tonna) szükséges takarmánytermő terület nagysága, az 1930-as, az 1960-as és a 2010-es termelési módszerek

esetén

1930-as évek 730.674 ha1960-as évek 375.065 ha2010-es évek 99.419 ha

Forrás: Horn (2016)

5. A jövő néhány lehetősége és összefoglaló megállapítások

A Davosi Világgazdasági Fórum 2016-ban az emberiség előtt álló legfontosabb feladatnak jelölte meg az emberiségnek a jelenleginél mennyiségben és minőségében sokkal jobb ellátását, figyelembe véve a további várható népességszaporodást és az életszínvonal javulását (Radev 2016). Véleményem szerint, ennek teljesítése nem tűnik lehetetlennek. A Földön jelenleg Brazíliában 200 millió, Indiában 100 millió, Ukrajnában 80 millió, Amerikában és Afrikában mintegy 50–50 millió hektár olyan termőterület áll rendelkezésünkre, ahol mind a talajviszonyok, mind pedig a csapadékviszonyok haté-kony növénytermesztést tennének lehetővé (Kapronczai 2016).

Nem vitatható, hogy a legtöbb országban a növénytermesztés, valamint az állatte-nyésztés hatékonysága tovább is javítható, a már ma ismert fejlett technológiák, szakis-meretek alkalmazásával, sokoldalúan figyelembe véve a precíziós termelési eljárásokra alapozott megoldásokat. Jelenleg is tanúi vagyunk számos ágazatban a termelési kör-nyezet szinte minden elemét kontroll alatt tartó állattartó telepek létesülésének, dön-tően a baromfitenyésztés, a sertéstenyésztés és a tejtermelés területén.

A legtöbb állatfajban további genetikai tartalékok igazolják azt, hogy tovább-javíthatók a termelőképességgel kapcsolatos tulajdonságok. Egyik legújabb példa erre, hogy átadták Hollandiában azt a nagyüzemi pecsenyecsirke telepet, amelyben 2,5 kg-ra hizlalva, a korábban még elméletileg is elképzelhetetlen teljesítményt értek el, 1,08 kg takarmányból állítva elő 1 kg súlygyarapodást. (Van Doorn 2018) A hazai Tetra Tojótyúktenyésztő Vállalat legjobb tojóhibridjei a 2017-es teszteken nagyüzemi körülmények között Kaposváron egy tojóciklusban 420 tojást voltak képesek termelni (Sütő és mtsai 2018).

Ma már hazánkban sem ritkaság, hogy nagy létszámú tehénállományok tejterme-lése meghaladja a 13 900 litert. A vázolt, korábban elképzelhetetlennek tűnő teljesít-mény színvonalat, olyan állatállományokkal érték el, amelyek nemesítése során még nem alkalmazták a legújabb génmódosítási eljárásokat.

A közelmúltban kifejlesztett biotechnológiai módszerekkel a nélkül módosítható az állatok genomja, hogy idegen szervezetekből kellene géneket átültetni. Tovább gyor-sítható a szelekciós előrehaladás, csökkenthető a környezet terhelése azáltal, hogy az állatok majd jobban hasznosíthatják az etetett takarmányok táplálóanyagait, sok eset-ben trágyájuk kevesebb környezetet terhelő anyagot tartalmaz majd (pl.: foszfor). A új CRISPR/Cas 9 génműködés módosítást lehetővé tévő technológiák rendkívül nagy

243

pontosságú és előretervezhető változását idézi elő az egyes gének működésének. Ugyanakkor a beavatkozás nem minősíthető GMO-nak, hiszen pontosan utánozza a természetben folyamatosan bekövetkező mutációk keletkezését, illetve létrejöttét (Hiripi és Gócza 2017). Az új CRISPR/Cas 9 eljárás segítségével már számos rendkívül értékes növényfajtát állítottak elő és kaptak rá forgalmazási engedélyt 2016–2017-ben az USA-ban.(Molnár 2017)

Az új eljárásokkal előállított növény- és állatfajták sokoldalúan szolgálják majd az emberiség jobb minőségű élelemmel történő ellátását. Ma már számos új eredmény iga-zolja azt is, hogy olyan új termékek előállítására lesznek képesek háziállataink, amelyek még életminőségünket is javítani fogják (pl.: allergiát nem okozó tojást termelő tyúk, illetve tejet termelő tehén).

Köszönetnyilvánítás

A publikáció elkészítését az EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00008 számú projekt támo-gatta. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszí-rozásával valósult meg.

6. Irodalomjegyzék

ALLIEVI, F. – VINNARI, M. – LUUKKANEN, J. (2015): Meat consumption and production analysis of efficiency, sufficiency and consistency of global trends,. Journal of Cleaner Production. 92. 142–151.

CAPPER, J. L. – CADY, R. A. – BAUMAN D. E. (2009): The environmental impact of dairy production 1944. compared with 2007. J. Anim. Science. 87: 2160–2167 p.

CAPPER, J. L. (2011): The environmental impact of beef production in the United States: 1977 compared with 2007, J. Anim. Sci., 89. 4249–4261.

DOMINGUEZ-RODRIGO, M. és mtsai (2012) cit. HOCQUETTE, J. P. (2016)FLACHOWSKY, G. (2002): Efficiency of energy and nutrient use in the production of edible pro-

tein of animal origin. J. Appl. Anim. Res. 22 1-24. cit. Horn P. (2013)HIRIPI, L. – GÓCZA, E. (2017): A genomszerkesztés eredményei állati kísérleti rendszerekben. In:

Precíziós nemesítés. Szerk.: Balázs E. – Dudits D. 159–170. Agroinform. IBSN 978-615-5666-09-4.

HOCQUETTE, J. P. (2016): Is in vitro meat solution for the future? Meat Science. 320: 167–176 p.

HORN, P. (2013): A tej és marhahústermelés versenyhelyzete a világ állattenyésztésében. Állatte-nyésztés és Takarmányozás. 62: 308–323.

HORN, P. (2015): Milyen jövő vár az állattenyésztésre. Magyar Mezőgazdaság 70. 1: 28–31 HORN, P. (2016): Globális tendenciák érvényesülnek. Magyar Mezőgazdaság 71. 26: 35–38 p.

HORN, P. (2017): Az újkori állatnemesítés kialakulása. In: Precíziós nemesítés. Szerk.: Balázs E. – Dudits D. 33-40. Agroinform. IBSN 978-615-5666-09-4.

244

KAPRONCZAI, I. (2016): A magyar agrárgazdaság helyzete napjainkban – kockázatok és lehető-ségek. Gazdálkodás 60. 5: 369–426 p.

MOLNÁR, Cs. (2017): Hófehér csiperke. Zöld Biotechnológia 13. szeptember–október: 1–3 p.MOTTET, A. – TEMPIO G. (2016): Global poultry production current state and future outlook and

challenges. Proc. XXV. Worlds Poultry Congr. Inv. lecture Papers: 271–277. Bejing.MOTTET, A. – de HANN, C. – FALCUCCI, A. – TEMPIO, G. (2016): Livestock in our plates or

eating at our table. Global food Security. (cit. MOTTET, A. és TEMPIO (2016)MURPHY, S. P. – ALLEN, L. H. (2003): Nutritional importance of animal source foods. J. Nutrition.

l33: 3932–3935 p.RADEV, A. (2016): Globális kihívások az agrárszektorban. OTP Agrárkonfencia Budapest, 2016.

május 16.RIDLEY, M. (2012): A józan optimista. A jólét evolúciója. Akadémiai Kiadó, BudapestRUBY, M. (2012): Vegetarianism. A blossoming field of study. Appetite 58: 141–150 p.SANS, P. – COMBRIS, P. (2015): World meat consumption patterns: An overview of the last fifty

years (1961–2011). Meat Science. 109: 106–111 p.SPETH, J. D. (1989): Effects of heat stress on welfare of extensively managed ruminants. Livestock

Sci. 67. 1–18. p.SÜTŐ, Z. és mtsai (2018): The effect of different housing systems on traits of experimental

crossbred leghorn and brown type layers until 96 weeks of age. Hungarian Agricultural Rese-arch 2018. 1: 15–19 p.

VAN DOORN, D. (2018): Feed conversion 1.0 is the future. Poultry World: 2018. 3:11–12 p.

245

VIDÉKFEJLESZTÉS ÉS AZ AGRÁRDOMINANCIA

EGYES KÉRDÉSEI1

Sarudi Csaba, Bertalan Péter és Horváth Péter

A fejlett nyugati országokban a vidék gazdaságának mezőgazdasági meghatáro-zottsága sokáig fenntartotta azt a hitet, hogy a vidékfejlesztés a mezőgazdaság

fejlesztésén keresztül oldható meg (BUDAY–SÁNTHA, 2011). A ’70-es években az agrártámogatáson alapuló vidékfejlesztés tarthatatlannak bizonyult, a mezőgazdaság gazdasági súlya és a mezőgazdasági foglalkoztatottak száma gyors ütemben csökkent. Ezzel párhuzamosan felerősödött a többnyire alacsony képzettségű vidéki emberek-nek az egyébként is munkanélküliséggel küzdő városi térségekbe történő beáramlása. Az egyre kedvezőtlenebbé váló körülmények közepette fokozatosan gyökeret vert az a nézet, hogy a vidékfejlesztést önálló tématerületként kellene kezelni, és a sajátos vidéki problémák megoldására külön programokat kellene kidolgozni. A vidék felértékelő-déséhez hozzájárult az a felismerés is, miszerint a vidéki térségek a problémáik elle-nére is fontos társadalmi, gazdasági és ökológiai szerepet töltenek be, pótolhatatlan természeti, építészeti és más értékeket hordoznak, s ezek fenntartása, gyarapítása és ésszerű hasznosítása az egész társadalom érdeke (SARUDI, 2003). Ezzel együtt foko-zatosan nyilvánvalóvá vált az is, hogy az egységes vidékpolitika kialakításához egy-értelműen meghatározott célokra, illetve azok kapcsolatát kifejező célrendszerre van szükség (RECHNITZER, 2011). A magyar vidékpolitika 1998-ban került kormányzati rangra, amikor a kormányváltással megteremtődött az irányítási háttere, kialakult az intézményi bázisa és létrejött a pénzügyi alapja. Írásunkban a 1990 és 2020 közötti idő-szak néhány uniós vidékfejlesztési dokumentumát, agrárreformjainak vidékfejlesztési vonatkozásait, és az erre az időszakra eső hazai vidékfejlesztési programokat vizsgál-juk. A vizsgálat kiterjed a programok célkitűzéseire, intézkedéseire, és a támogatások agrárdominanciájának bemutatására.

1. KAP reformok és vidékfejlesztés

Az uniós fejlesztéspolitika történetében több olyan mérföldkő található, amely kisebb, vagy nagyobb, sőt jelentős változást hozott a közösségi szinten kialakított célok tekintetében. Alapvető változást jelentett az 1988 évi reform, melynek során az addig önálló életet élő alapok koordináltabb működtetése érdekében létrehozták a strukturá-lis alapok rendszerét, majd 1993–94-ben a kohéziós alapot, amely a rendelkezésre álló

1A cikk a Magyar vidékfejlesztési programok és élelmiszertermelés c. közös cikkünk felhasználásával készült

246

források mértékében, a jogosultak körében és a felhasználás területi szintjében nagy-mértékben eltért a strukturális alapok szabályaitól (FINTA, 2017).

Az Európai Unióban a vidékfejlesztés, mint önálló tématerület a múlt század nyolc-vanas éveiben nyert polgárjogot. Ekkor a vidék funkciója még csupán a megbízható élelmiszer-ellátás biztosítása volt, melynek kérdéseivel a közös agrárpolitika (KAP) foglalkozott. A közös agrárpolitika hosszú ideig az élelmiszerbiztonság növelését és a mezőgazdasági termelés intenzifikálását tartotta elsődleges céljának. A nyolcvanas évekre azonban egyértelművé váltak az intenzifikálás káros következményei, ami elve-zetett a KAP 1992-es reformjához.

A legutóbbi negyedszázadban az 1992. évi KAP reformnak, és a Cork-i Nyilatkozat-nak és az Agenda 2000 dokumentumnak volt a legnagyobb hatása az uniós vidékpoli-tika fejlődésére.

A közös agrárpolitika (KAP) 1992. évi reformja (McSharry reform) új szemléletet hozott az agrárpolitikában. Nyilvánvalóvá tette, hogy a mezőgazdaságnak fontos szerepe van a vidéki táj, a környezet és a hagyományok megőrzésében, és az egész társadalom szá-mára fontos értéket jelentő „vidéki közjavak” előállításában.

Az egységes vidékpolitika igényét az 1996-ban az Európai Tanács „Vidéki Térsé-gek Európai Kartája”, valamint az Európai Vidékfejlesztési Konferencia által elfogadott Cork-i Deklaráció (CORK, 1996) fogalmazta meg, amely első ízben hangsúlyozta, hogy a vidékpolitikának a közös agrárpolitika (KAP) integráns részévé kell válnia. Kimondta azt is, hogy a vidékpolitikának a mezőgazdasághoz kapcsolódónak, de multiszektorális megközelítésűnek kell lennie, és az állami kiadásokat igazságosabban szükséges el osztani a vidék és a városok között. Beruházásokat szorgalmazott az oktatás, az egészség ügy és távközlés terén, felhívta a figyelmet a vidéken élők esélyegyenlőségi problémáira, az elvándorlás és a vidéki szegénység csökkentésére. A dokumentum tíz pontban foglalta össze az Európai Unió számára követendő vidékfejlesztési elveket (pl. fenntarthatóság, integrált megközelítés, diverzifikáció, szubszidiaritás stb.) és felkérte az unió politikusait az integrált, fenntartható vidékfejlesztés támogatására és gyakorlati alkalmazására. Hangsúlyozta továbbá azt is, hogy az elvárásokat az unió összes vidé-ket érintő politikájában érvényesíteni kell.

Az egységes vidékpolitika formálása terén fontos esemény volt a Bizottság 1997-ben kiadott Agenda 2000 elnevezésű programcsomagja, majd pedig az Európai Tanács 1999 évi vidékfejlesztési rendelete. Az Agenda 2000 megerősítette a vidékfejlesztés terü-leti megközelítését a korábbi ágazati megközelítéssel szemben. Tartalmazta a 2000-és 2006 közötti közösségi politikák céljait és forrásait, valamint a keleti bővítés feladatait és költségeit. A vidékfejlesztési kihatású elemek körében az uniós belépésre felkészítő előcsatlakozási programot (Sapard) fogalmazott meg. Az agrárpolitika módosulásá-nak fontos eredménye az Agenda 2000-hez köthető ún. II. pillér 2007. évi megjelenése, amely – mint utaltunk rá – a normatív jellegű mezőgazdasági támogatások mellett az agrárágazat pályázati típusú fejlesztését tartalmazta és megjelent benne a „klasszikus vidékfejlesztés”.

A vidékfejlesztés természetesen a II. pillér megjelenése előtt is jelen volt a közös-ségi szintű fejlesztéspolitikában, de nem a KAP, hanem a strukturális alapok rendszerén belül. Mindezeken túl – a ’90-es évektől kezdődően – megjelent a közösségi kezdeménye-

247

zésű LEADER program, amelyet nem a különböző alapok, hanem a Bizottság finanszí-rozott.

A szóban forgó fejlesztési módszer az eredményeinek köszönhetően – a korábbi Leader I–II, majd a Leader + szakaszokat követően – a 2007–2013-as időszakban beépült a II. pillér által finanszírozott fő célkitűzések közé. (Ebben az időszakban vált a Leader az EMVA önálló, negyedik tengelyévé (FINTA 2016).

Az 1999. évi vidékfejlesztési rendelet (1257/1999/EK) értelmében az agrárpolitikát hivatalosan is felváltotta az agrár-és vidékpolitika, a CARPE. A rendelet kimondta, hogy a mezőgazdasági támogatásoknak a korábbinál jobban kell szolgálnia a vidékfej-lesztést és a környezetvédelmet.

Az Agenda 2000 gyakorlatának félidős felülvizsgálatakor (2002) érzékelt problémák (az agrártermelés nem kellő hatékonysága és versenyképessége, a magas termelési támogatások és élelmiszerárak, élelmiszerbiztonsági, állat-egészségügyi problémák, WTO fordulók stb.) elvezettek az agrárpolitika 2003. évi reformjához.

A reform a vidékkel kapcsolatban célul tűzte ki:yy a vidékfejlesztés megerősítését, yy az európai agrármodell megőrzését, a mezőgazdaság multifunkcionális jellegé-

nek fokozását,yy a vidék komplex gazdasági, szociális és ökológiai szempontokat figyelembevevő

(fenntartható) fejlesztését,yy megfogalmazott továbbá négy kísérő intézkedést, amelyek az élelmisze-

rbiztonság és a minőség javítására, az EU jogszabályok által megkövetelt normák (környezetvédelem, állat- és növény-egészségügy, munkavédelem) teljesítésének az elősegítésére és az állatjóléti intézkedések támogatására vonatkoztak.

A reform értelmében növelték a vidékfejlesztésre fordított kiadásokat, és támogatá-sokat irányoztak elő az erdőtelepítéshez, a fiatal gazdák vállalkozásainak beindításá-hoz, az agrár-környezetvédelemhez, és a szaktanácsadási szolgáltatások bővítéséhez. Megemlítendő még a moduláció bevezetése is, melynek értelmében a nagygazdaságok közvetlen jövedelemtámogatásának degresszív csökkentése révén felszabaduló össze-get az első pillérből (a mezőgazdaságiból) a másodikba, vagyis vidékfejlesztésre lehet átcsoportosítani.

A közös agrárpolitika reformjának fontos lépcsőjének tekinthető az EMOGA 2007 évi szétválasztása EMGA-ra (Európai Mezőgazdasági Garancia Alap) és az EMVA-ra (Európai Vidékfejlesztési Alap), ami egyértelművé tette a vidékfejlesztés normatív és a pályázati alapú finanszírozásának szétválasztását.

2. Vidékfejlesztési programok Magyarországon (2000–2020)

Magyarországon 2000 és 2020 közötti időszakban összesen öt olyan vidékfejlesztési program készült, amelyek finanszírozásához az Európai Unió nyújtott támogatást.

248

2.1. Felkészülés az uniós vidékfejlesztésre

Az uniós vidékfejlesztésre való felkészülésben meghatározó szerepet játszott a SAPARD program (Special Accession programme for Agriculture and Rural Development – Speciális segélyprogram a mezőgazdaság és a vidék számára), amelyet az Európai Unió kezdeményezett a 2004-ben csatlakozott közép-kelet-európai országok számára.

A programnak kettős célja volt:yy segítséget nyújtani a tagjelölt országoknak a közösségi jogszabályok átvételében,

különös tekintettel az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alapból (EMOGA) finanszírozott agrárstruktúra-és vidékfejlesztési intézkedésekre, vala-mint

yy hozzájárulni egy fenntartható és versenyképes agrárgazdaság kialakításához, valamint a vidék életképességének növeléséhez.

A támogatás feltételeként az Európai Unió vidékfejlesztési terv (SAPARD terv) kidolgozását és EU bizottsággal való jóváhagyását, pénzügyi megállapodás megköté-sét, valamint az intézményrendszer akkreditációját írta elő. A tervben szerepeltethető intézkedések listáját az EU Bizottság dolgozta ki, az egyes országoknak ezek közül lehetett választani. Magyarország a választásra felkínált 15 intézkedés közül hatot akk-reditált (2349/1999. (XII. 21.). Ezek:

1. mezőgazdasági vállalkozások beruházásai,2. mezőgazdasági és halászati termékek feldolgozása és marketingje, 3. termelői csoportok létrehozása és működtetése,4. tevékenységek diverzifikálása, alternatív jövedelemszerző tevékenységek fej-

lesztése, 5. falufejlesztés és megújítás, a vidéki örökség védelme,6. falusi infrastruktúra fejlesztése és javítása.Az akkreditált intézkedések megvalósításához az unió évi 38 millió euró támogatást

nyújtott, amihez a hazai költségvetés még további 20%-kal járult hozzá. A program négy év alatt került végrehajtásra, és az átcsoportosításokkal együtt 105%-ra telje-sült. Így az összes kifizetett támogatás 213,4 millió eurót (52,3 milliárd forintot) tett ki (KÓNYA, 2012). A legtöbb pályázatot az agrárgazdaságok beruházásainak támogatá-sára (39,7%) és a falufejlesztésre nyújtották be, a legkevésbé vonzó kiírás pedig a gaz-dasági tevékenységek diverzifikálása volt. Végül a források nagyobb része (65,6%-a) a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra fordítódott, a vidékfejlesztésen belül lénye-gében csak a falusi infrastruktúrára jutott jelentősebb összeg. Már a magyar Sapard program céljaiban és forrásfelhasználásában megfigyelhető, az agrárágazat túlsúlya és a vidékfejlesztés viszonylagos alulértékeltsége, ami a későbbi években sem változott érdemben. Csupán az vidékfejlesztés fontosságának és elveinek hangsúlyozása maradt meg, a gyakorlatban viszont az agrárdominancia érvényesült.

A SAPARD program tanulóprogramként szolgált a későbbi Agrár-és Vidékfejlesz-tési Program és a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv kidolgozásához és lebonyolításához, segített megismerni és begyakorolni az uniós pályázati és támogatási eljárásokat és megalapozta a vidékfejlesztési intézményrendszer létrehozását (KOVÁCS, 2012).

249

2.2. Vidékfejlesztési programok 2004–2006-ban

Az unióba való 2004. májusi belépéskor már folyamatban volt a 2000-2006-os uniós programozási ciklus. A hátralévő két és félévre Magyarországon két vidékfejlesztési program készült. Az egyik az Agrár-és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP), a másik pedig a Nemzeti Vidékfejlesztési terv (NVT) volt.

Az AVOP a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT I.) egyik operatív programja volt, amit az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap (EMOGA) Orientációs része finanszírozott. A program célkitűzési a következők voltak:

yy a versenyképes mezőgazdasági alapanyag termelés megalapozása, yy az élelmiszer-feldolgozás modernizálás és yy a vidéki térségek fejlesztése

A célkitűzések megvalósítására 106 milliárd forintot (413 millió eurót) irányoztak elő (1. táblázat).

1. táblázat: Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program forrásai, 2004–2006

Prioritások és intézkedések

EU és nemzeti támogatás együtt Támogatások

megoszlása%millió

eurómilliárd

forint1. Versenyképes alapanyag-termelés megalapozása a mezőgazdaságban 245,0 63,4 59

Mezőgazdasági beruházások 232,3 59,2 55Halászat modernizálása 5,1 1,3 1Fiatal gazdálkodók induló támogatása 3,7 1,9 2Szakmai továbbképzés és átképzés 3,9 1,0 12. Élelmiszer-feldolgozás modernizálása 56,6 14,4 14Élelmiszeripar 56,6 14,4 143. Vidéki térségek fejlesztése 100,8 25,6 24Mezőgazdasághoz kötődő infrastruktúra fejlesztése 49,1 12,5 12

Diverzifikáció 9,9 2,5 2Falufejlesztés- és megújítás, a vidék szellemi és tárgyi örökségének védelme 20,8 5,3 5

Leader+ 21,0 5,3 5Technikai segítségnyújtás 10,9 2,8 3Összesen 413,3 106,3 100,0

Forrás (Source): Kovács T. in Magda – Marsalek 2010. Vidékgazdaságtan II. 134.p. alapján

Ebből a programból is kitűnik a mezőgazdaság elsődlegessége, hiszen a beruházá-sok csaknem 70%-a a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra fordítódott és mindössze 24% jutott a vidék fejlesztésére (A legnagyobb tétel a vidékfejlesztésen belül is a mező-gazdasághoz köthető infrastruktúra fejlesztése volt.) A fejlesztések költségeihez az unió

250

75%-kal, a nemzeti költségvetés pedig 25%-kal járult hozzá, amit a pályázónak még saját forrásból (önerőből) kellett kiegészítenie.

Az AVOP egyik intézkedése a Leader (Liason Entre Actions pour le Development l’Economie Rurale – Közösségi kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztése érde-kében) volt, amelyre külön program készült. A Leader újfajta módszert vezetett be a fejlesztések terén. Innovatív ötletek magvalósításával olyan kisléptékű fejlesztéseket támogatott, amelyek helyi kezdeményezéseken, helyi erőforrásokon és a helyi közös-ségek, önkormányzatok és gazdasági szervezetek által alkotott partnerségen alapultak. A pénzügyi támogatást helyi akciócsoportok kapták, akik kistérségi szintű vidékfej-lesztési tervet dolgoztak ki és feleltek a végrehajtásért. A magyar Leader program ezen új módszer megismerését és begyakorlását célozta, ezzel együtt a helyi foglalkoztatási és jövedelemszerzési lehetőségek bővítését, a lakókörnyezet és a helyi infrastruktúra javítását, valamint a természeti és kulturális erőforrások legmegfelelőbb hasznosítását segítette elő.

A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia részéből lehívható pénzek felhasználására készült. Az NVT keretében három év alatt megközelítőleg 192 Mrd forint összegű fejlesztés történt. A fejlesztések költségeinek 80%-át az unió, 20% át a hazai költségvetés finanszírozta (2. táblázat).

2. táblázat: A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv forrásai, 2004–2006

IntézkedésekEU és nemzeti támogatás együtt Támogatás

megoszlása%

millió EUR

milliárd Ft*

Agrár-környezetgazdálkodás 307,5 78,4 40,8Kedvezőtlen adottságú területek 81,6 20,8 10,8Mezőgazdasági területek erdősítése 80,0 20,4 10,6

Korai nyugdíjazás 19,6 5,0 2,6Félig önellátó gazdaságok létrehozása 23,9 6,1 3,2

Termelői csoportok létrehozása 33,7 8,6 4,5Az EU környezetvédelmi, állatjóléti és higiéniai előírásainak való megfelelés

169,4 43,2 22,6

Technikai segítségnyújtás 37,3 9,5 4,9Összesen 752,9 192,0 100,0

*Tervezési árfolyamon 255 Ft/EUR átszámított összeg Forrás (Source): Nemzeti Vidékfejlesztési Terv az EMOGA Garanciarészleg intézkedéseire. 13. változat, 2004

A terv teljes egészében a mezőgazdaság fejlesztését szolgálta, közvetlen vidékfej-lesztési célú intézkedést nem tartalmazott. A támogatások legnagyobb hányadát agrár-környezeti programokra fordították. Az NVT forrásaihoz való hozzájutás sajátossága

251

az volt, hogy a támogatásokra nem kellett pályázni, nem volt szükség önerőre, hanem csak üzleti tervet és támogatási kérelmet kellett benyújtani.

2.3. Vidékfejlesztés 2007–2013 között

A 2007–2013 közötti közösségi agrárpolitika célkitűzéseit a 2003 novemberében Salzburgban megrendezett konferencián határozták meg. Az új vidékpolitikát elválasz-tották a strukturális és kohéziós politikától és A vidékfejlesztés támogatására új alapot hoztak létre az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapot (EMVA). Az alap forrásait a 2007–2013-as tervezési időszakra az agrárköltségvetés korábbi 12%-áról 19%-ra emelték. (PLANING, 2003). A támogatások igénybe-vételére a mostani idő-szakra is hét évre szóló vidékfejlesztési program készült. Magyarországon ez a program az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) elnevezést kapta.

Az ÚMVP négy fő intézkedési területét (tengelyét) – az uniós előírásoknak megfele-lően – határozták meg:

yy 1. tengely a mezőgazdasági és erdészeti ágazat versenyképességét javító fejlesz-tések,

yy 2. tengely a környezet és vidék állapotának fejlesztése, yy 3. tengely a vidéki élet minőségének javítása és a vidéki gazdaság diverzifikálásayy 4. tengely a Leader.

Az ÚMFT a nemzeti hozzájárulással együtt 1460 milliárd forintot irányzott elő az agrárgazdaság és a vidék fejlesztésére (3. táblázat).

3. táblázat: Új Magyarország Vidékfejlesztési Program forrásai (2007–2013)

Fejlesztési tengelyek

Tagországokösszes

támogatásának megoszlása

%

EU és nemzeti támogatás együtt Támogatások

megoszlása%millió

EURmilliárd

Ft*

I. Versenyképességet javító intézkedések 33,9 234,2 656 45,0

II. Környezetvédelmi intézkedések 44,8 170,0 476 32,6

III. Vidékfejlesztés 13,4 68,9 193 13,2IV. Leader 5,9 27,4 77 5,3Technikai segítségnyújtás 2,0 20,4 58 3,9Összesen 100,0 521,0 1 460 100,0

*280 Ft/EUR tervezési árfolyamon számolva Forrás (Source): ÁSZ, 2015

A táblázatból látható, hogy a hazai forráseloszlás megfelel az uniós átlagnak. Az átlagtól való eltérés csupán a versenyképesség és a környezetvédelem területén fedezhető fel. Az uniós tagországok a magyarországinál a versenyképességre átlago-san 11%-kal kevesebbet, a környezetvédelemre 11%-kal többet terveztek. Az EMVA a

252

támogatható közkiadások 75%-át tette ki, amihez a nemzeti költségvetés 25%-kal járult hozzá (ÁSZ, 2015).

Az ÚMVP forrásainak felhasználása 2014. III. negyedév végén 85,1%-on (1242,0 Mrd forinton) állt. Az egyes tengelyek időarányos kifizetései eltérő módon alakultak. Az I. és a II. tengely kifizetése 82,1%-ot, illetve 96,0%-ot tett ki. A III. tengely kifizetései 73,8%-ot, a IV. tengely Leader felhasználása 70,2%-ot ért el (ÁSZ 2015). A 2007–2013-as fejlesz-téspolitikai programciklus is azt mutatja, hogy – bár sok hasznos fejlesztés történt – a vidékfejlesztés a Leaderrel együtt sem érte el a támogatások 20%-át. A programozási időszak csekély forrásai (3–4. tengely együttesen 270 Mrd Ft hét évre, az ország tele-püléseinek 95%-ára, területének 87%-ára és a népesség 45%-ára vonatkozó illetékesség mellett (FINTA, 2016), messze nem érték el azt a kritikus tömeget, amely, a vidék gaz-daságának növekedési pályára történő állítását, társadalmának, közösségének megúju-lását biztosíthatta volna.

2.4. Vidékfejlesztés 2014–2020-ben

A 2014–2020-ra szóló magyar vidékfejlesztési program kidolgozásakor figyelembe kellett venni a közös agrárpolitika 2013. évi legújabb reformját (1305/2013/EU), amely az Európa 2020 elnevezésű, tíz évre szóló stratégia (A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE, 2010) célkitűzéseiből indul ki. A stratégia olyan növekedést és munkahelyteremtést irányoz elő, amely intelligens, vagyis az oktatásra, kutatásra és az innovációra épül, fenntart-ható, mert kulcseleme az alacsony széndioxid kibocsátású gazdaságra és versenyképes iparra való átállás, végül inkluzív, mert nagy hangsúlyt fektet a munkahelyteremtésre és a szegénység csökkentésére

A fenti stratégiából kiindulva az új uniós agrárpolitika a mezőgazdaság versenyké-pességének növelését, a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodást és a kiegyensúlyozott területi fejlődést állítja középpontjába (1303/2013/EU). A vidékfej-lesztést az előző időszakhoz hasonlóan az EMVA finanszírozza, melynek új rendeltetése az Európa 2020 stratégia megvalósításának elősegítése.

Az új európai vidékpolitika a korábbi négy tengely helyett hat kötelező prioritást határoz meg:

1. a tudásátadás és innovációt,2. a mezőgazdaság versenyképességének megerősítését,3. élelmiszerláncok szervezését, az állatjólét és a kockázatkezelés előmozdítását,4. az ökoszisztémák állapotának helyreállítását, megőrzését és megerősítését,5. az erőforrások hatékony felhasználásának előmozdítását és az alacsony széndi-

oxid-kibocsátású gazdaságra történő átállást,6. a társadalmi befogadást, a szegénység csökkentését és a vidéki gazdaság fejlesz-

tését.A vidékpolitikai prioritások megvalósítására hétéves vidékfejlesztési program

készült, aminek kidolgozásához a korábbi időszakokhoz hasonlóan az unió intézke-dési menüt (1303/2013/EU) állított össze a tagállamok számára. A menüben szereplő ajánlásokon kívül további 11 tematikus célkitűzést is előírt, amelyeket minden operatív programban, így természetesen a magyar VP-ben is szerepeltetni kell. A tematikus cél-

253

kitűzések közül a k+f-re, a kkv-kra, az alacsony CO2-kibocsátású gazdaságra, az éghaj-latváltozásra, a környezetvédelemre, a foglalkoztatásra, az oktatásra, a szegénység elleni küzdelemre és a vidéki gazdaság fejlesztésére vonatkozó célok a vidékfejlesztési programba is bekerültek. A program intézkedései teljes egészében megfeleltethetők az uniós ajánlásoknak, azokat szinte szó szerint követik. Ha viszont a program prioritásait tekintjük a hat prioritásból csupán egy (a hatodik) foglalkozik a klasszikus, a tényleges vidékfejlesztéssel. A többi öt szinte teljes egészében az agrárium fejlesztéséhez kapcso-lódik. A támogatási előirányzatok prioritások szerinti bontását a 4. táblázat mutatja.

4. táblázat: Magyarország Vidékfejlesztési Program forrásai, 2014–2020

PrioritásokEU és nemzeti támogatás együtt Támogatások

megoszlása%

millióEUR

milliárdFt*

1. Tudásátadás és innováció előmozdítása**2. Az agrárgazdaság életképességének

és versenyképességének javítása 716,0 222,0 17,2

3. Élelmiszerláncok szervezése 772,0 239,3 18,64. Ökoszisztémák állapotának

helyreállítása és javítása 1 203,4 373,0 28,6

5. Erőforrás-hatékonyság és éghajlatváltozás 629,2 195,0 15,1

6. Társadalmi befogadás, szegénység elleni küzdelem, vidéki gazdaság fejlesztése 753,2 233,5 18,1

Összesen 4 073,8 1262,9 97,6*310 Ft/EUR tervezési árfolyamon számolva ** Az 1. prioritást a többi 4 valósítja meg, ezért előirányzatot nem tartalmaz Forrás: Magyarország Vidékfejlesztési Program 2014-2020 alapján a szerzők számításai

Magyarország Vidékfejlesztési Programja összesen 4,1 milliárd euró összegű uniós és hazai támogatással számol, ami hét év alatt kereken 13 000 milliárd Ft-ot jelent. Elő-relépésnek tekinthető, hogy az EMVA társfinanszírozási arányát a régiók fejlettségének függvényében állapították meg. A kevésbé fejlett régiókban 85%, a többi régiónál 53%, az innovációs esetében viszont mindenütt 100% a társfinanszírozási ráta. Uniós előírás, hogy az EMVA 25%-át az éghajlatváltozás káros hatásainak megelőzésére és mérsék-lésére, 5%-át pedig a Leader módszerre kell fordítani. A programból kitűnik, hogy a vidékfejlesztés finanszírozására sokkal kevesebb összeg jutott (270 milliárd Ft helyett 233,5 milliárd Ft) mint az előző programozási időszakban volt. Mindez nem véletlen, hiszen a szűkítették a vidékfejlesztési támogatásra pályázható települések számát, ille-tékességi területét és népességét, ugyanis kimaradtak közülük a 120fő/km2-nél alacso-nyabb népsűrűségű kisvárosok.

A klasszikus vidékfejlesztés arányának csökkenését támasztja alá az egyes pillé-rek forrásainak összehasonlítása is: az 5. táblázatból megállapítható, hogy a normatív agrártámogatás összege a 2007–2013-as időszakhoz képest tovább növekedett, míg a II. pillér – amelyben a vidékfejlesztés is szerepet kap – kisebb mértékben csökkent.

254

5. táblázat: Magyarországi KAP források 2007 és 2020 között

IdőszakKözvetlen kifizetések

I. pillér(milliárd euró)

VidékfejlesztésII. pillér

milliárd euró)Összesen

milliárd euró

2007–2013 6,6 3,9 10,52014–2020 8,8 3,5 12,3

Forrás: PM 2014, és az AKI Agrárpolitikai Kutatások Osztályán készült számítások alapján a szerzők számítása

Az EU vidékfejlesztési filozófiájának kismértékű változását mutatja, hogy a Leader módszert kiterjeszti a kedvezőtlen térségi szociális és demográfiai problémák kezelé-sére, a vidéki helyi gazdaság megerősítésére, valamint a fenntarthatósági és klímavé-delmi szempontok érvényesítésére. Ennek érdekében speciális helyi fejlesztési modulok (közösség által irányított helyi fejlesztések – CLLD-k) kialakítására tesz javaslatot a tag-országok számára. A modulok beépíthetők bármely operatív programba, így a VP-be is. A CLLD több ágazatot érinthet és az EMVA-n kívül más uniós alapokat (pl. ETHA, ERFA, ESZA) is bevonhat a finanszírozásba. Az új módszer alkalmazása lehetővé tenné a helyi kezdeményezések és a helyi szükségletek figyelembevételét, a szubszidiaritás, a decentralizáció és a partnerség elveinek érvényesítését és egy valódi eredményekkel kecsegtető vidékfejlesztés integrált és komplex vidékfejlesztés irányába történő elmoz-dulást. Ugyanakkor az erős retorikával működtetett Leader programot Magyarorszá-gon is nemegyszer állami központosítási és helyi politikai törekvések veszélyeztették, nehezítették a rendeltetésszerű végrehajtását (KULCSÁR 2017). Pedig az innovatív megoldások elterjedésére nagy szükség lenne, mert nagymértékben hozzájárulhatna a 2020 után következő - várhatóan jelentősen megváltozó – fejlesztések sikeréhez.

3. Összefoglalás

Írásunkban áttekintettük az uniós vidékpolitika kialakulását formáló agrárreformo-kat és vidékfejlesztési dokumentumokat az 1990-es évektől napjainkig. Megállapítottuk, hogy az uniós vidékpolitika reformról-reformra változott, és 2007-ben az agrárpolitika második pillérévé vált. Megvizsgáltuk a magyarországi vidékfejlesztési programok prioritásait és főbb intézkedéseit az előcsatlakozási segélyprogramtól kezdve a 2014–2020-as időszakkal bezárólag. Rámutattunk arra, hogy a programok tartalmát szinte kizárólag az Európai Tanács vagy Bizottság javaslatai határozták meg, így alig adó-dott lehetőség a hazai sajátosságok és helyi szükségletek figyelembevételére. A vidék-fejlesztési programokon belül a kifejezetten agrárágazatot érintő fejlesztések vannak túlsúlyban, és kevés forrás jut a vidéki lakosság, főleg a kistelepüléseken élők életkörül-ményeinek javítására. Az európai és a magyar vidékfejlesztés egyik előnytelen sajátos-sága, hogy az agrárium szerepe túldimenzionált benne. A költségráfordításokon belül a mezőgazdaság aránya 75–80 százalékot tesz ki, így a vidéki nem mezőgazdasági népes-ség többsége kívül marad az agrár-és vidékpolitika hatókörén. A vidéki térségekben kisebb a beruházások aránya, és a megfelelő munkahely és szolgáltatások hiánya miatt

255

azokat a fiatalabb, mobilabb és képzettebb lakosság elhagyja. Így alakul ki az a vidéki kép, amelyet a fogyó, elöregedő, alacsonyabb képzettségű, jelentős számban munka-nélküli, alacsony jövedelmű lakosság jellemez, és ezáltal a térség egy negatív spirálba kerül. Ezt a folyamatot nagyon nehéz megállítani. Foglalkoztunk az uniós vidékfejlesz-tési támogatásokkal. A támogatások felhasználásában a mezőgazdasági beruházások és az agrár-környezetvédelem járnak az élen, a vidéki szükségleteket leképező fejlesztések között pedig a kis volumenű helyi infrastruktúra áll az első helyen. Mindezekekkel együtt a vidéken élők helyzete érdemben alig változott. A fejlődés lehetőségét a helyi adottságok (gazdasági, természeti, humán), felismerése és kihasználása jelentheti, de csak akkor, ha sikerül kialakítani a fejlesztési lehetőségek legcélszerűbb kombinációját. Mindamellett szükséges lenne a merev uniós támogatási keretek oldására, és változ-tatni kellene a vidékfejlesztés szektorális megközelítésén, agrártámogatásként történő felfogásán. A jövőben pontosabban el kellene határolni a klasszikus vidékfejlesztési és agrárfejlesztési feladatokat és érdemben növelni kéne az utóbbiak támogatását.

4. Irodalomjegyzék

Agenda 2000 For a Stronges and Wilder Europe 1997. Brussels, European Comission.ÁSZ 2015: Állami Számvevőszék Tanulmány a 2007–2013. évi EU költségvetési időszakban

Magyarország részére juttatott közösségi támogatások összefoglaló bemutatásáról, értékelé-séről.

BUDAY-Sántha A.: Agrár- és vidékpolitika. SALDO Kiadó, Budapest 2011.Bizottság közleménye: Európa 2020 Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégi-

ája, 2010. március 10. http://ec.europa.eu/europe2020/europe-2020-in-a-nutshell/targets/index_hu.htm Letöltés: 2017. január 17.

CORK, 1996: The Cork Declaration –Living countryside, The European Conference on Rural development, Irelad, Cork, 7–9 November, 1996.

FINTA I, 2016: A magyar vidékfejlesztés jövője – kihívások és válaszok az EU 2020 stratégiájának tükrében. In Emlékkötet Buday Sántha Attila tiszteletére Szerk.: Erdős K. és KOMLÓSI É., Pécs 2016.

KOVÁCS T. 2010: Gőgös in Magda – Marsalek 2010. Vidékgazdaságtan II. 134. p.KOVÁCS T. 2012: Vidékfejlesztési politika. Dialóg Campus 2012.KÓNYA E. 2012: A SAPARD program hatása a közép-kelet-európai országok vidékfejlesztési

rendszerében. Doktori PhD értekezés, Szent István Egyetem Gödöllő 2012.KULCSÁR L. 2017: A vidékfejlesztés elméleti megközelítése: regionális és kulturális összefüggé-

sek. Zilahi COLOR PRINT nyomda. Planing., 2003: Planing seeds for rural futures – rural policy perspectives for a wider Europe, 2nd

European Rural Development Conference, Salzburg, 12–14 November 2003.PM. 2014: Magyarország Partnerségi Megállapodása a 2014–2020-as fejlesztési időszakra. Minisz-

terelnökség, Budapest, 2014. augusztus 15.RECHNITZER J. 2011: Területi politika, vidékpolitika. in Agrárátalakulás, környezeti változások

és regionális fejlődés. Szerk.: Mezei C. és Bakucz M. PTE Közgazdaságtudományi Kar Pécs, 2011.

256

SARUDI Cs. 2003: Térség- és vidékfejlesztés. A magyar térgazdaság, és az Európai Unió. Agro-inform Kiadó Budapest–Kaposvár 2003.

Széchenyi 2020. (1914) Miniszterelnökség. Magyarország – Vidékfejlesztési Program 2014–2020 2014.09. 04

2349/1999. (XII. 21.) kormányhatározat a SAPARD program keretében nyújtott közösségi agrár- és vidékfejlesztési támogatásokról.

1257/1999/EK rendelet (1999. május 17.) az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról és bizonyos rendeletek módosításáról és hatályon kívül helyezéséről.

1268/1999/EK rendelet (1999. június 21.) a csatlakozni szándékozó közép- és kelet-európai orszá-gok előcsatlakozási mezőgazdasági és vidékfejlesztési intézkedéseinek közösségi támogatá-sáról az előcsatlakozási időszakban.

2188/2000. (VIII.31.) kormányhatározat a SAPARD előcsatlakozási program intézményi hátteré-nek megteremtéséről, valamint a 2143/1999. (VI.11.) Korm. határozat módosításáról.

117/2001. (VI.30.) kormányrendelet a SAPARD többéves pénzügyi megállapodás kihirdetéséről. 1698/2005/EK rendelet (2005. szeptember 20.) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap-

ból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról. 1303/2013/EU rendelet (HL 347. 2013. 12. 20.) (az európai strukturális és beruházási alapokra

vonatkozó közös rendelkezések). 1305/2013/EU rendelet (HL L. 2013. 12. 20.). (vidékfejlesztési támogatás1698/2005/EK tanácsi

rendelet az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfej-lesztési támogatásokról.

1306/2013/EU rendelet (HL L 347., 2013. 12. 20.). (a közös agrárpolitika finanszírozása, irányítása és nyomon követése).

257

KÖZÖSSÉGI GAZDÁLKODÁS EREJE A SZÁNTÓFÖLDI

NÖVÉNYTERMESZTÉSBEN

Parádi-Dolgos Anett, Koroseczné Pavlin Rita és Beri Roland

Keressük a válaszokat a miértekre és megoldásokat kínálunk, erről szól ma a fia-tal közgazdász kutatók munkája. Láttunk és látunk ma is jól működő egységeket,

közösségeket, társadalmakat, ezek folyamatos változása átalakulása a technológiai fej-lődéssel könnyen magyarázható ám az egyéni érdekek mértéktelen hajszája kevésbé. Mindenki párban, családban, csapatban akar dolgozni és élni, mégis nap mint nap elsze-paráljuk magunkat és mások által elvárt módon, helyen és időben vagyunk csak jelen a közösségekben. Az agrárgazdaság múltunk napjaink és jövőnk alapja, ami a közös-ség és az együttműködés nélkül értelmetlen földhasználattá, a tőkések (tulajdonosok) vagyonának gyarapítását szolgálja csupán. Pedig az értékteremtés alapja, az életünk alapja. Tanulmányunk miért kérdése tehát: Miért nem látjuk fenntarthatónak a jelenleg agrárgazdaságot? Hol veszítettük el összetartó erejét? Milyen lehetőséget nyújt a nap-jainkban használatos sharing economy a hazai növénytermesztési szektorban? Vajon ennek segítségével feloldható a negatív tapasztalatokat rejtő szövetkezés értelmezése? Esetleg a technológia adta lehetőségek és a Z generáció a mezőgazdasági üzemekben együtt segítheti hozzá az ágazatot ahhoz, hogy a volt szocialista országokban növeked-jen az együttműködési szándék? A válaszok megtalálására a mezőgazdasági szövetke-zetek és a sharing economy lehetséges kapcsolódási pontjait vizsgáljuk.

1. Együttműködés – szövetkezés?

Az együttműködés, a közös munkavégzés, az erőforrások, a költségek és az infor-máció megosztása a történelem során számos formában jelent meg. Nem csak a mezőgazdaság, hanem számos más gazdasági, gazdálkodási területen fellelhetjük a megosztásra, közreműködésre vonatkozó igény megjelenését, ilyen például a középkor folyamán kialakult céhek tevékenysége is. (Borsodi, 2016) A céhek, ugyan nem mező-gazdasági termelést folytattak, működésük a kisiparos tevékenységek terén volt jel-lemző. Azonban az is elmondható, hogy a fenti együttműködési formák – mint a tanítás révén az információk, vagy a közös műhelyben az erőforrások és költségek megosztása (Szonda, 2008) – ugyanúgy jellemzők voltak rájuk, mint a későbbi megosztáson alapuló gazdálkodási rendszerekre, köztük a szövetkezetekre.

A szövetkezeti mozgalom születési helyének Európát (Ortmann és King, 2007), idő-pontjának 1844-et tekintjük, amikor az észak-angliai Rochdale-ben, a gyapotmalmokban dolgozó kézműves csoportok létrehozták az első együttműködésen alapuló vállalko-

258

zást, a Rochdale Equitable Pioneers Society-t, ami a modern szövetkezetek mintapéldá-jává vált. (Kovács és Kis, 2017). Napjainkban a szövetkezeti mozgalomban világszerte körülbelül 1 milliárd tagot tartanak nyilván. Az ICA becslése szerint a szövetkezetek közvetlenül, vagy közvetve közel 3 milliárd ember megélhetésében játszanak szerepet, és meghatározó jelentőségük van a helyi közösségek gazdasági és társadalmi életében. (Moizs, 2015)

A magyarországi szövetkezetek fejlődési iránya eltért a többi, szövetkezeti mozga-lommal rendelkező országtól. Az országban a XIX. század közepén a szövetkezetek elő-futáraként a kisvárosok polgárainak hitelegyletei jöttek létre, majd ennek irányítójaként az Országos Központi Hitelszövetkezet 1898-ban. Ugyanekkor alakult meg a Hangya Termelő, Értékesítő, Fogyasztói Szövetkezet, ami 1949-ig a legjelentősebb fogyasztási szövetkezet volt hazánkban.

A nagyüzemi mezőgazdasági rendszer bevezetése, így a termelőszövetkezeti moz-galom fejlesztése 1948-ban kormányprogrammá vált és ezzel országosan megindult az erőteljes szervezőmunka. A cél a magyar mezőgazdaság szocialista nagyüzemi átszer-vezése volt.

A szovjet és a bolgár tapasztalatokra épülő termelőszövetkezeti csoportok (tszcs-k) szervezése 1948 decemberében egy újabb kormányrendelet formájában (az első alap-szabálymintával) intézkedett a tszcs-k kategorizálásáról, három típusának meghatáro-zásáról. E rendelet végrehajtásaként 1948 végére 468 tszcs alakult. A rendszerváltást követően sem változott a gazdasági társulások helyzete, ugyanis nem indult meg az önkéntes alapon, belülről szerveződő szövetkezetek alapítása (Kovács és Kiss, 2017). A Szabó és Barta (2014) szerzőpáros, valamint Simon (1999) úgy utal a XX. század máso-dik felében kialakult szövetkezeti rendszerre, mint ami a vidéki társadalom a rend-szerváltást követően az előző rendszer általános bűnbakjának tekinthető. Az 1989-es évet követően a magyar társadalom több területen gyökeresen elfordult a szocialista időszak eszméitől, gazdasági és gazdálkodási rendszerétől, így a szövetkezetektől is. Az emberek tudatában még élt a tsz-ekben való kötelező tagság, az agitáció emléke. A rendszerváltást követő időszakban a szövetkezés olyan mértékben elvesztette hite-lességét, hogy az esetlegesen létrejövő együttműködések elnevezésére új szót kellett keresni, hogy azok ne a kolhozmintájú szövetkezetek érzetét keltsék a társadalomban, vagy az együttműködésben részt vevő tagokban (Miklóssy, 1999).

Tudjuk, hogy hazánkban a mezőgazdasági termelőszövetkezetek száma folyama-tosan csökkenő. 2017. évi adatok alapján mindössze 574 darab agrárszövetkezet végez tevékenységet. Ahogy az 1. ábrán felvett trendvonal egyenlete is mutatja, a szövetkeze-tek számán évenkénti átlagos csökkenése az érintett időszakban 81,91 db.

Többen vizsgálták már a mezőgazdasági szerveződések mögött rejtőző szociológiai tényezőket. Baranyai és Szabó (2017) egy 2015 évben végzett felmérésben vizsgálta a mezőgazdasági együttműködéstől való távolmaradást okait. A kapott eredmények alapján a három legtöbbet említett okként a „Félelem az elköteleződéstől, függéstől”, „A szervezet túlzott rálátása az egyéni gazdaságra” és a „Korábbi rossz tapasztalat” jelent meg.

Az együttműködés hiánya olyan gazdasági problémákat eredményez napjainkban mint az egyensúlytalan jövedelemelosztás, szaktudástól független piaci erőfölény és

259

versenyhátrány. Találhatunk-e jó megoldást ennek a kiküszöbölésére? Véleményünk szerint olyan modellt kell keresni, amely képes az együttműködésből minden szereplő számára előnyt kovácsolni és a közös érdekek előtérbehelyezésével az egyéni hasznok maximálizásálását hozhatja. Több agrárközgazdász foglalkozott a probléma megol-dásával Takács (2011), vagy éppen Szabó, (2017) modelljének gondolata a szántóföldi növények termesztésével foglalkozó gazdaságok problémáin alapul.

Szövetkezetelméleti szempontból több területet érdemes még kiemelni. Így a tranz-akciós költségek elméletét, ami felfogható egyfajta szervezetelméleti megközelítésnek is (Kieser, 1995). Centner (1988) három piaci hibát nevesít munkájában, amelyekkel a mezőgazdasági termelők szembesülhetnek. Ezek az oligopszónia, információs aszim-metria és a korlátozott alkupozíció. Oligopszónia esetén a piacon jelen lévő kisszámú vevő rontja a termelő alkupozícióját. Abban az esetben, ha a termelő aszimmetrikus információval találja szemben magát, nem tudja érvényesíteni az árban a termékek minőségi eltéréseit. Korlátozott alkupozíció a jellemzően specifikus eszközök, beruhá-zások, valamint a termékek romlékonysága esetén merül. Ebben az esetben a termelő szintén kénytelen elfogadni a vevő által kínált árat. Géró (2009) értekezésében kifejti, hogy a fenti tényezők által okozott kockázat csökkentésében a szövetkezeti együttmű-ködés fontos szerepet játszhat és kiemelkedő hatékonyságot képviselhet a vertikális integráció, mert ebben az esetben egy kézben van a termelés, a feldolgozás és a keres-kedelmi tevékenység is.

Megerősítve az előzőeket Fertő (1996) kiemeli, hogy:yy A tranzakciók gyakorisága segíti a vállalatokat, hogy irányítási struktúra kiala-

kításával az ügyleteket belső koordináció keretében valósítsák meg. Míg ipar-ági szinten a skálahozadék kihasználása, valamint a vállalatok közti intenzívebb specializáció miatt a külső koordináció kerül preferált helyzetbe.

yy A termelési tényezők sajátosságai a vállalatok közötti belső koordinációra ösz-tönözhet. A mezőgazdaságban megjelenő fizikai és szellemi termelési tényezők sajátosságainak kiemelt szerepe van a tranzakciós költségek megjelenésében és

1. ábra: A mezőgazdasági termelőszövetkezetek számának alakulása 1994–2017 közöttForrás: Saját szerkesztés, KSH (2018)

260

azok mértékében. A mezőgazdasági tevékenységek (pl. feldolgozás, talajművelés, szállítás) elvégzéséhez kapcsolódó eszközök igen speciálisak lehetnek, ezért csak meghatározott körben van ezekre az eszközökre kereslet, azaz a piacuk speciális.

yy A bizonytalanság a mezőgazdasági termelésben sajátosan nagy mértékben van jelen (pl.: időjárás), ami jelentkezhet tranzakciós költségként.

2. Sharing economy

A közösségi gazdaság (sharing economy) kialakulását és ugrásszerű fejlődését több szerző (Horváth, 2018; Parragh, 2016; vagy Gansky, 2010) a 2008-as pénzügyi világvál-sághoz kapcsolja. Gansky (2010) nyomán Kapovits (2016) az alábbi négy faktort nevesí-tette a sharing economy fejlődését mozgató tényezőként (1. ábra):

Ezzel talán mindenki egyetért. de kialakulásának tényezői mellett még nehezebb azonosítani a jelentését. Esetleg a XXI. század vívmányai, eseményei között keresendő a sharing economy kialakulásának és elterjedésének oka, ami a közösségi gazdaságra adott fogalmi meghatározásokban is fellelhető:

yy A sharing economy olyan üzleti modell, amely az egyes szereplők egymás közötti erőforrás megosztásán alapul, ezekhez egyenrangú felek közötti (peer–to–peer) szolgáltatásokon keresztül jutnak el (Böckmann, 2013).

yy A jelenség lényege abban fogható meg, hogy azok az eszközök, vagyontárgyak, amelyek kihasználtsága nem megfelelő, nem maximális, értékesíthető erőfor-rásokká válnak. A C2C (costumer to costumer), azaz a fogyasztó és fogyasztó között létrejövő értékesítési láncon alapul, ahol az előbb említett árukat és szol-gáltatásokat a fogyasztók osztják meg egymással (Rácz, 2017).

2. ábra: A sharing economy kialakulását és fejlődését mozgató tényezőkForrás: Gansky (2010) nyomán Kapovits (2016)

261

yy A közösségi gazdaság négyféle tevékenységet foglalhat magában: a termékek újra felhasználását, az állóeszközök jobb kihasználását, szolgáltatások cseréjét és a termelőeszközök megosztását (Schor, 2014).

yy A közösségi gazdaság a kihasználatlan erőforrások hozzáférhetővé tételén alapul (Stephany, 2015).

yy A sharing economy gyakorlatias fogalma magában foglalja a kihasználatlan erő-források cseréjét, amibe beletartozik az információ is, mind globális, mind lokális szinten (Felländer et al., 2015).

yy A közösségi gazdaság a megosztáson, közösségi fogyasztáson alapuló modellt jelenti. Az erőforrások szervezett megosztásról beszélhetünk online internetes platformon. Ebben az üzleti modellben a fogyasztó akkor használja a szolgálta-tást, amikor éppen szüksége van rá, anélkül, hogy a szolgáltatás alapjául szolgáló eszközt meg kellene vásárolnia (Nagy, 2016).

yy Osztovits és szerzőtársai (2015) munkájukban úgy fogalmaznak, hogy a sharing economy nem más, mint a fogyasztói igények alacsonyabb költségek mellett, a kihasználatlan erőforrások megosztásával történő kielégítése.

A számos fogalmi meghatározás és működő jó példák alapján a közösségi gazdaság jellemzői az alábbiak szerint foglalhatók össze:

yy A felhasználók megosztják egymással erőforrásaikatyy A kihasználatlan erőforrások és szabad kapacitások kerülnek megosztásra yy on-demand jelleg – a felhasználó a szolgáltatások révén- felmerülésekor kielégí-

theti a fogyasztási igényét, a használatért annak függvényében fizet.yy A felhasználók egy közösség tagjai, ismeretség nélkül is magas a bizalom foka.yy Fenntarthatóság – az együttműködés, megosztás révén költségcsökkentés, az új

termék iránti igény csökkenésével a gyártás okozta környezetszennyezés vis-szaszorítása (Osztovits et. al., 2015).

Mitől tud működni a közösségi érdekek mentén létrejövő felhőszervezet? Parragh (2016) kiemeli, hogy „a kritikus tömeg, mint közösség mérete jelenik meg a lendület fenntartásának egyik zálogaként.”

A digitálisplatform-szolgáltatók jutalék ellenében biztosítják a kereslet és a kínálat találkozását. A szolgáltató nem jelenik meg szereplőként az üzletkötés során, ezáltal lehetőség nyílik az on-demand és P2P tranzakciók lebonyolítására. A közösségi szolgál-tatások körében a felhasználó az eszközhasználatért fizet, és nincs fenntartási költség. Az alapszolgáltatások jellemzően havidíjmentesen vagy fix havidíjjal vehetők igénybe, melyhez kapcsolódóan prémium funkciók kérhetők bizonyos felár ellenében az egyes digitálisplatform-szolgáltatóknál. Eckhart és Bardhi (2015) szintén kifejtik, hogy az eladók és a vevők közvetlenül kötnek üzletet (P2P kapcsolat) – megkerülve a klasszikus vállalatok nyújtotta szolgáltatásokat, amely a tranzakciókat egyszerre kényelmesebbé, egyszerűbbé, egyúttal olcsóbbá teszi.

A kommunikáció formáinak, tereinek folyamatos átalakulása és fejlődése természe-tesen megváltozott értelmezést ad a közösségi gazdaságnak. A közösségi oldalak, az e-kereskedelem, a chatboot mind újabb üzleti modellek kialakulását hozták elsősorban az elmúlt 10 évben.

262

Takács (2017) tanulmányában rögzíti, hogy „a mezőgazdasági együttműködések és a sharing economy nem kötődik formához, sokkal inkább az információcserét szolgáló technológia szükséges a kihasználatlan erőforrások hatékony(abb) kihasználásához”. Erre természetesen eddig kutatásaink során is találtunk számos példát helyi közössé-gek együttműködésében és a működő helyi pénzek filozófiájában. Hazai és nemzetközi jó gyakorlatok, úgy mint a svájci WIR, vagy a német Chimgauer megismerése során tulajdonképpen a helyi erőforrások, potenciálok kiaknázása mozgatja a helyi pénz rendszert (Varga, 2017).

Több szerző (Dudás és Fertő, 2008); (Szabó, 2011); (Marselek és Takácsné György K., 2011); (Szűcs és Zörög, 2013); (Dupcsák et al., 2015) is megfogalmazta véleményét az együttműködéssel kapcsolatban. Szerintük az együttműködés a siker alapköve. A közös beszerzés és értékesítés előnyt jelent, de ennek megvalósulásához a bizalom – mint elengedhetetlen tényező – megléte szükséges.

Ha a társadalom tagjai a cselekvéseikben, az önkéntesség keretei között végzik tevékenységüket, az hozzájárul a társadalom működési hatékonyságának növelésé-hez. Demokratikus keretek között a rendelkezésre álló erőforrások mobilizálását állami eszközökkel nem lehet biztosítani. Ahhoz, hogy a még szabad kapacitások bevonása is megvalósuljon a társadalom, illetve az önkéntes szerveződések színrelépése és tevé-kenysége is szükséges. Az emberek aktivitása és újító képessége akkor használható fel hatékonyan, ha azok erőforrásaikat szabadon koncentrálhatják, és függetlenül igazgat-hatják tevékenységüket (Géró, 2009).

3. Sharing szövetkezeti modell

Egy általunk elképzelt elméleti, sharing economy modellre épülő szövetkezeti rend-szer koncepcióját mutatjuk most be.

Az elképzelés szerint a teljes integráció négyszintű. Az együttműködés alsó szint-jén N számosságú egyéni gazdaság, kistermelő helyezkedik el. Az ő együttműködésük adja a lokális szervezeti szintet, melyek igény esetén regionális intézményekbe szer-veződhetnek. A negyedik szint az integráció központi szerve, amelynek feladatait és tevékenységi körét tekintve alapjaiban eltér az alsóbb szintű egységektől.

Az egyéni gazdaságok, kistermelők biztosítják a termelés alapvető erőforrását a föl-det, valamint a szaktudás, tapasztalat egy részét. Az egyéni gazdaságok, kistermelők méretgazdaságossági okokból nem tudják maximalizálni jövedelmüket, hatékonysá-guk rossz (Rajczi-Wickert, 2017). Ennek egyik oka, hogy méretüket tekintve árelfogadó pozícióban vannak, piaci erejük elenyésző. Ez kihatással van egyrészt az általuk fel-használt anyagok, valamint az igénybe vett szolgáltatások beszerzési árára, ami már a termelés megkezdésekor alapvetően meghatározza gazdálkodásuk eredményességét. Másrészt az előállított termékek értékesítése során is üzemméretük és a piacon elfoglalt pozíciójuk miatt nem képesek a termelői árak emelkedését kiharcolni.

A lokális szervezeti szint jeleníti meg a klasszikus termelőszövetkezeteket, amelyek napjainkban is tömörítik a kistermelőket. Ez a szint a termelői érdekeltségek által létrejövő együttműködési platform. A modellben ennek a szintnek fő feladata az

263

erőforrásmegosztás megtervezése és végrehajtása az egyes kistermelők között. A helyi szervezet logisztikai és termelés feladatokat lát el, menedzseli a termeléshez szüksé-ges erőforrások (alapanyagok, segédanyagok, gépi munka) megfelelő időben a meg-felelő helyen történő biztosítását. Az egyéni gazdaságokhoz viszonyítva, üzemméretét tekintve nagyobb piaci erővel és jobb alkupozícióval tudja képviselni a tagok érdekeit. A második szinten lévő szervezeteken belül lehetőség van az egyéni gazdaságoknál hiányzó infrastruktúra biztosítására (pl. gabonaszárító, raktározási kapacitások kiépí-tése, minőségirányítási rendszer bevezetése stb.). Ez a szervezeti szint a közösségi gazdaság modellje alapján szerveződik. Egyedül a virtuális tér kihasználtsága hiány-zik a szervezetben. Ám az ismeretségi tényező és a bizalom kis közösségekben való jelenléte miatt nem szükségszerűen indokolt az információtechnológia által támogatott erőforrásmegosztás.

A regionális szervezeti szint, mint a modell harmadik szintje a klasszikus termeléstől már elkülönülten jelenik meg a hierarchiában. Fő funkcióját tekintve logisztikai felada-tokat ellátó szervezetről beszélünk. A vertikális integráció szállítmányozási feladatainak elvégzését biztosítja az alsóbb szinten lévő gazdálkodók részére. Elképzelésem szerint – tekintve, hogy az első és második szinten tevékenykedő gazdálkodók kiszolgálása a cél – a regionális szinten lévő egységek alapvetően nem a klasszikus értelemben vett, azaz saját érdekből végzett profitorientált gazdálkodást folytatnak, hanem a nullszaldós működést célozzák. Ennek érdekében azonban szükséges a maximális kapacitáskihasz-nálás biztosítása (pl. gyűjtő-terítő fuvarok). Lehetőség nyílik a szolgáltatás önköltségi áron történő számlázására az igénybe vevőknek (akik természetesen az integrációban

3. ábra: Egy elméleti, sharing economy modellre épülő szövetkezeti rendszer felépítéseForrás: Saját szerkesztés

264

részt vevő gazdálkodók), egyúttal a szabad kapacitás függvényében nyereségorientált bérszolgáltatást is végezhet rendszeren kívüli gazdálkodóknak. Ennek a megoldásnak a legnagyobb előnye hosszú távon a költségmegtakarítás, amit a saját tulajdonban lévő eszközök használata által érhetünk el. Meg kell említenem azonban a fenti megoldás hátrányát is, mégpedig a tevékenység végzéséhez szükséges beruházások megtérülési idejének meghosszabbodását. A hosszabb megtérülési idő oka, hogy a beruházás által termelt „jövedelmek” elsősorban nem az üzleti szolgáltatás nyújtásából származnak, hanem a külső szolgáltató igénybevételének mellőzéséből származó költségmegtaka-rításból, és az integráció ezen fokán elérhető, alaptevékenységből (megtermelt gabona értékesítése) származó bevételnövekedésből, valamint a kisebb számban végzett, szer-vezeten kívülre történő szolgáltatásnyújtásból tevődnek össze.

A regionális szervezet másik funkciója lehet a gabona előkészítésének, raktározá-sának biztosítása és a minőségbiztosítási rendszer üzemeltetése. Ebben az esetben a területi (lokális) szervezet helyett ez a szervezeti szint végezné el ezeket a feladatokat. Véleményünk szerint jobban tervezhető a termelés megindításához szükséges készle-tek mennyisége, mint az, hogy a megtermelt késztermék mikor és mekkora mennyiség-ben kerül majd értékesítésre. Ezért a második szinten lévő raktározási kapacitásokat nem a késztermék, hanem az alapanyagok tárolására lehet használni. Ezzel párhuza-mosan a harmadik szinten lévő szervezeteknél koncentrált tárolást lehet megvalósítani a szállítási infrastruktúra szempontjából optimálisan elhelyezkedő regionális közpon-tok esetében, ezzel csökkentve a felvásárlói igénye felmerülése és kielégítése közötti időtartamot.

A modell legfelső szintjén egyedüli szervezetként a központi szerv áll, melynek leg-főbb funkciója a beszerzési és értékesítési ügyletek esetében tárgyaló partnerként meg-jelenni és a piacon a teljes, integrációban résztvevő termelői kör képviseletét ellátni. Emellett a regionális szinten lévő szabad kapacitások kezelése, nyilvántartása és opti-mális elosztása.

Véleményünk szerint, még ezen a szinten sem feltétlenül szükséges, azonban lehet-séges egy teljes erőforrásállományra kiterjedő, informatikai alapokon nyugvó, interak-tív, aktuális adatokat tartalmazó, bármely tag által hozzáférhető adatbázis kialakítása, amelyben lehetősége nyílik az alsóbb szinteken lévő érintetteknek, egyes erőforrások esetében (3. szint – logisztika) a szervezeten kívüli szereplőknek felmérni a szabad kapa citásokat és igény szerint megrendelni azokat. Fenti kritériummal együtt teljes az a kör, amelyet a sharing economy általánosan vett internetalapú megközelítése megkö-vetel. Az integráció ezen fokánál egyetértünk Takács (2017) üzemméretre vonatkozóan tett kijelentésével értünk egyet, amely szerint – az üzemméret növekedésével – jelentős piaci erővé válhat a szervezet, hosszú távon akár lokálisan monopol helyzet is kialakul-hat a piacon.

A következő 4. számú ábra összefoglalja a szervezet gazdasági kapcsolatait. A kistermelői szint reál eszközök (alapanyagok), valamint földművelési szolgálta-

tások tekintetében közvetlen kapcsolatban áll a lokális szervezeti szinttel, mivel ezek a koncepció szerint a lokális szervezeti szinten kerülnek tárolásra a felhasználásig. A megtermelt gabona esetében a lokális szervezeti szint az ideiglenes tárolási feladatok látja el.

265

A pénzügyi kapcsolatokat tekintve a kistermelők, egyéni gazdaságok az adózás és a támogatások tekintetében közvetlen kapcsolatban állnak az állammal. További pénz-ügyi kapcsolat áll fenn a kompenzációs elszámolások miatt a szervezet többi szintjével.

A lokális szervezeti szint a kistermelőkkel fennálló kapcsolatain túl az ideiglene-sen tárolt, értékesítésre szánt gabonát továbbítja a regionális központ felé, valamint az onnan érkező, ideiglenes tárolt alapanyagokat tartós tárolásra átveszi. A helyi szervezet pénzügyi kapcsolatai megegyeznek az alsó szinten lévő termelők pénzügyi kapcsolat-rendszerével.

A regionális szervezeti szint végzi a logisztikai feladatokat a szervezetben. Az eladási céllal tárolt termények tárolását követően, elszállítja azt a vevők részére, valamint a ter-melési szükséges anyagok beszállítótól történő elszállítását, ideiglenes tárolását, vala-mint a tartós tárolás helyére történő szállítását végzi. Pénzügyi kapcsolatrendszere a korábban leírtakkal megegyező.

A központi szerv, kereskedői minőségében tárgyalásokat folytat a külső partnerek-kel (beszállítók, vevők), valamint rajta keresztül bonyolódik a szervezetet érintő, külső partnerekhez köthető pénzmozgások lebonyolítása, majd az integráció további szintjei közötti kompenzációs rendszer működtetése. Adózási és támogatási szempontból az állammal közvetlen kapcsolatban áll.

Az információcsere biztosítása érdekében az egyes szervezeti szintek közötti köz-vetlen, egyenrangú kommunikáció zajlik.

4. ábra: A szervezet reál, pénzügyi és információs kapcsolataiForrás: Saját szerkesztés

266

4. Összegzés

Tanulmányunkban egy alulról szerveződő, vertikális integrációs modell került fel-vázolásra. Ennek előnye, hogy időt biztosít az egyes, alsóbb szinteken tevékenykedő, egymástól független termelői csoportok számára az együttműködés magasabb fokára történő igény megjelenésére és az abban rejlő integrációra. Figyelembe véve, hogy a szövetkezet által biztosított erőforrások, szolgáltatások csak a szövetkezet tagjai által vehetők igénybe, így egyáltalán nem tekinthetjük azt a mindenki által szabadon hozzá-férhető szolgáltatásnak. Azonban azt is meg kell jegyeznünk, hogy a terület sajátossá-gait figyelembe véve, egy országos lefedettségű közvetítő platform, képes lenne kezelni és összefogni a szabad erőforrásokat és tájékoztatni az érdeklődőt a szabad kapacitá-sokról.

A sharing economy jelenlegi definícióiból kiindulva kijelenthetjük, hogy a mezőgaz-daság az a terület, ahol nem csak a sharing economy digitális platform jellege, hanem az agrárgazdasági termelés sajátosságai miatt sem valósulthat meg a XXI. századi megfo-galmazás szerinti közösségi gazdaság. Ennek ellenére a rendszer elemeinek megértését és újragondolását követően sharing economy – mint a közösség gazdaságát leíró – foga-lom, azonosítható és értelmezhető az ágazatban.

5. Irodalomjegyzék

BARANYAI, Zs. – Szabó G. G. (2017): A termelői szövetkezés – együttműködés gazdasági-tár-sadalmi feltételei és akadályai a magyar mezőgazdaságban – az NKFI alap (OTKA) K105730 sz. kutatási téma legfőbb empirikus eredményei és következtetései, In: Szabó G. Gábor – Baranyai Zsolt: A szövetkezés–együttműködés gazdasági és társadalmi akadályai, makro- és mikrogazdasági feltételei, valamint fejlesztési lehetőségei a magyar élelmiszer-gazdaságban, Agroinform Kiadó, Budapest, 2017. pp. 15-64.

BORSODI, Z (2016): A szövetkezet sajátosságai – nemzetközi kitekintéssel, In: Jogi tanulmányok 2016, Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, 2016, pp. 21-29. letöltve: 2018.04.14

CENTNER, T. J. (1988): The Role of Cooperatives in Agriculture: Historic Remnant of Viable Membership Organization? Megjelent: van Bekkum, O. (szerk.): Cooperative Models and Farm Policy Reform. Van Gorcum, Assen, 2001.

DUDÁS Gy. – Fertő I. (2008): A bizalom hatása a szövetkezeti tagok teljesítményére és elége-dettségére a ZÖLD-TERMÉK termelői értékesítő szövetkezetnél. Gazdálkodás, 52. (23. külön-szám) pp. 49−55.

DUPCSÁK Zs. – Ragoncsa Z. – Marselek S. (2015): Kedvező változások az agrártermelésben. Őstermelő, 3. sz. pp. 11−12.

ECKHARDT, Giana M.; Bardhi, Fleura (2015): The Sharing Economy Isn’t about Sharing at All, 2015. letöltve: 2018.04.20. https://hbr.org/2015/01/the-sharing-economy-isnt-about-sharing-at-all

267

FELLÄNDER, A. – Ingram, C. – Teigland, R. (2015): The Sharing Economy Embracing ChAnge with Caution. letöltve: 2018.04.14. http://entreprenorskapsforum.se/wp-content/uploads/ 2015/06/Sharing-Economy_webb.pdf

FERTŐ, I. (1996): A vertikális koordináció a mezőgazdaságban, Közgazdasági szemle, XLIII. évf., 1996. november, pp. 957–971.

GÉRÓ, I. (2009): „A fogyasztási szövetkezetek új versenykörnyezetben” (A fogyasztási szövetke-zeti kereskedelem fejlődése Magyarországon), Phd értekezés, Pécsi Tudományegyetem Köz-gazdaságtudományi Kar, Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola p. 267

GÉRÓ, I. (2009): „A fogyasztási szövetkezetek új versenykörnyezetben” (A fogyasztási szövetke-zeti kereskedelem fejlődése Magyarországon), Phd értekezés, Pécsi Tudományegyetem Köz-gazdaságtudományi Kar, Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola p. 267

KIESER, A. (1995): Szervezetelméletek. Aula Kiadó, Budapest, p. 494.KOVÁCS, H; Kis K. (2017): A Tar-tó 2000 szövetkezet működésének és funkcióinak értékelése

a tagok véleményének tükrében, Jelenkori társadalmi és gazdasági folyamatok, 2017., XII. évfolyam, 1–2. szám, pp. 103–117.

MARSELEK S. – Takácsné György K. (2011): A vidék fejlesztésének stratégiája. Gazdálkodás, 55. évf. 3. sz. pp. 251−257.

MIKLÓSSY E. (1999): A regionális tervezésről, a szubszidiaritásról és a helyi gazdaságról. In Pócs Gy.(szerk.): Vidékfejlesztés vidékpolitika: Cikkek, tanulmányok. Agroinform Kiadóház, Budapest.1999, pp. 253–286.

MOIZS, A. (2015): A szövetkezeti hitelintézetek szerepe és jogi helyzete, doktori értekezés, 2015, Pécs, Pécsi Tudományegyetem p. 22

NAGY, Z. (2016): A közösségi gazdaság (sharing economy) és pénzügyi szabályozása, MultiScience – XXX. microCAD International Multidisciplinary Scientific Conference Univer-sity of Miskolc, 2016.

ORTMANN G. F., King, R. P. (2007): Agricultural Cooperatives I: History, theory and problems. Agrekon, 46 (1): pp. 40–68.

OSZTOVITS, Á.; Kőszegi, Á.; Nagy, B.; Damjanovics, B. (2015): Osztogatnak, vagy fosztogatnak? A sharing economy térnyerése, PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft 2015, letöltve: 2018.04.14.

https://www.pwc.com/hu/hu/kiadvanyok/assets/pdf/sharing_economy.pdfPARRAGH, B. (2016): Versenyképességi kihívások és lehetséges gazdaságpolitikai válaszok a

sharing economy világában, Polgári Szemle, 2016., 12. évfolyam, 4–6. szám. online, letöltve: 2018.03.14. https://polgariszemle.hu/archivum/133-2016-december-12-evfolyam-4-6-szam/kozpenzugyek-gazdasagpolitika-fenntarthato-fejlodes/835-versenykepessegi-kihivasok- es-lehetseges-gazdasagpolitikai-valaszok-a-sharing-economy-vilagaban

RAJCZI Alexandra, Wickert Irén: Examination of different sized agricultural enterprises operating profitability In: Szendrő Katalin, Barna Róbert (szerk.) Abstracts of the 6th Inter-national Conference of Economic Sciences. 98 p. 2017.05.04-2017.05.05. Kaposvár: Kaposvár University, Faculty of Economic Science, 2017. p. 47. (ISBN:9786155599415)

SIMON, S. (1999): A szövetkezeti törekvések múltja és jelene. Magyar Kisebbség, V. évf. 15. szám, letöltve: 2018.04.14.

268

http://magyarkisebbseg.ro/index.php?action=cimek&lapid=11&cikk=m990120.htmSZABÓ, G. G. (2011): Szövetkezetek az élelmiszergazdaságban. Agroinform Kiadó, Budapest, p.

254.SZABÓ, G. G.; Barta, I. (2014): A mezőgazdasági termelői szervezetek-szövetkezetek jelentőségé-

nek és helyzetének változása az EU-csatlakozás után; Gazdálkodás 58. évf. 3. szám, 2014 pp. 263–278.

SZONDA, I. (2008): Céh – Ipartestület – Szövetkezet, doktori értekezés Debreceni Egyetem BTK, 2008.p. 167

SZŰCS, Cs. – Zörög, Z. (2013): Agrárdiplomások helyzete a munkaerőpiacon. Gazdálkodás, 57. évf. 6. sz. pp. 588−597.

TAKÁCS, I. (2017): A mezőgazdasági együttműködések és a Sharing Economy, In: Szabó, G. G. – Baranyai, Zs. (Szerk.): A szövetkezés-együttműködés akadályai, feltételei és fejlesztési lehe-tőségei a magyar élelmiszergazdaságban, Agroinform Kiadó, Budapest, 2017. pp. 291–320.

VARGA, J. (2017): A Chiemgauer, mint sikeres helyi pénz működése, Közép-Európai Közlemé-nyek, X. évfolyam 2. sz. pp. 91–100.

269

A TERÜLETI TŐKE NÉHÁNY ÖKONÓMIAI ÉS ÖKOLÓGIAI TÉNYEZŐJE

A KOPPÁNYVÖLGY NATÚRPARK TELEPÜLÉSEIN

Horváthné Kovács Bernadett, Gelencsér Géza és Mezei Cecília

Absztrakt

A Natura 2000 által (is) összefogott településközösség, a Koppányvölgy Natúrpark a Koppány patak mentén elhelyezkedő, területi tőkéjében változatos, ám jellem-

zően elszegényedő térség. A dolgozatban idősoros adatok alapján vizsgáljuk egyes gaz-dasági-társadalmi folyamatok alakulását, illetve a térség ökológiai értékének, tőkéjének jellemző változási tendenciáit a Camagni féle modell szerint. Hipotézisünk, hogy a tér-ség területi tőke egyensúlya a humán – kapcsolati oldal felé tolódott miközben a gaz-dasági és környezeti – ezeken belül is mind a soft mind pedig a hard – tőkeelemekben szegényedik a településegyüttes.

Kulcsszavak: helyi tőke, vidékfejlesztés, belső erőforrás, erőforrástérkép, klaszter analízis

1. Bevezetés

A vizsgálatunk tárgyául választott Koppány völgye mentén elterülő Natúrpark olyan fejlesztési térség, amelyben a csatlakozott települések a fejlődés érdekében lép-tek társulásra egymással. A terület összetetten periférikus elhelyezkedésű, ún. belső periféria terület (Czuppon, 2006). Somogy megye belsejében, a megye két központi településétől – Kaposvártól és Siófoktól – hozzávetőlegesen egyforma távolságra esik; így a megye egyik gazdasági „tengelyének” vonzáskörzetébe sem tartozik. A Koppány völgye mentének tíz települése közül kilenc a Tabi járás (66/2015 Kormányrendelet) területén, annak is a perifériáján fekszik, infrastruktúrájára (Koppányvölgyi KHT, 2006) erős központosítás jellemző (körjegyzőségek, központosított iskolák, számos települé-sen posta vagy vegyes bolt sem üzemel napi nyitvatartással). Jelentősebb munkáltató-nak csak a tabi elektronikai gyártás nevezhető.

A Koppány patak, amely mentén a térség települései elhelyezkednek, a Sió víz-gyűjtő területéhez tartozik, korábban jelentős módon hozzájárult a térség élelmiszer-ellátásához (a török időkben gazdag hal- és rákállománnyal rendelkezett, vize két malmot is hajtott); míg ma az eredeti medrétől eltérített, „kiegyenesített” vonalú ún. trapézmederben folyik át a térségen. A környező, intenzíven hasznosított szántóterü-letekről esőzések alkalmával lefutó vizekkel együtt a terület eróziójától pusztuló talaja

270

is a Koppányba jut, amelynek vegyszerszennyezéssel járó veszélye tovább ronthatja a természetes élőhelyek minőségét, amelyre a patakmeder szabályozás így is rossz hatást gyakorolt (Weiperth, 2017). Kimutathatóak a vízben és a parti növényállományban is az özönfajok, miközben a térség NATURA 2000 területeknek ad otthont és Natúrparkot is fenntart.

Az intenzív, árutermelő szántóföldi növénytermesztés a Koppány bal partjának (északi kitettségű) területeit érinti jelentősebben. Az ott elhelyezkedő mezőgazdasági területekre jellemző a nagytáblás szerkezet, amely a szövetkezetesítés korának örök-sége; velejárója az is, hogy a természetes élőhelyek, fás mezsgyék is kiszorultak már rége a területről. A művelésmódból következően az év nagy részében fedetlen talaj a 15–17%-os lejtőkön jelentős eróziónak van kitéve; ezt a negatív hatást a felszíni térképe-ken is megfigyelhető fehérfoltok kialakulása is jelzi. Az erősen erodált, minimális talaj-élettel rendelkező barna erdőtalaj minőségű szántókon a megfelelő termésátlag elérése érdekében intenzív műtrágyázást folytatnak a gazdálkodók.

Az input-intenzív termelés, az agrárvállalkozók gyenge foglalkoztatási ereje, a negatív hatásoknak kitett természeti környezet és a térség gazdasági fejletlenségével együttjáró elvándorlás és természetes fogyás komplex megoldásokat igényelne a tér-ségben (Gelencsér, évszám nélkül). A problémák felismerése, a megoldások kutatása bár megtörtént és fejlesztési dokumentumok szintjén megfogalmazásra is került, a változó szakpolitikai környezetben és beruházási tőkében szerény lehetőségekkel bíró térségben, a térség szereplőinek egyöntetű hozzáállásának hiányában nem tud megva-lósulni.

1.2. A kutatás célkitűzései

Vizsgálatunk fő célja annak a hipotézisnek az igazolása, hogy az érintett térség Camagni féle értelezésben vett területi tőke elemei (Camagni, 2009) alapján rendelkezik olyan térségi tőkével, ami a fejlesztése érdekében (Bodnár, 2013) hasznosítható.

Az alábbi célkitűzéseink voltak a hipotézis vizsgálatához: – a Camagni féle területi tőke modell alapján településsoros szekunder adatok

beválasztása az értékelés körébe – a KSH T Star adatbázisa alapján idősoros elemzések elvégzése – a Koppány Völgye térségi tárulás különböző szintű fejlesztési dokumentumai-

nak vizsgálata – fejlesztési településcsoportok azonosítása dimenziócsökkentési eljárások és

klaszterelemzés segítségével

1.2. A Camagni féle modell értelmezése a térségre

A versenyhelyzet – anyagi megfoghatóság viszonylatában mátrixba szerkesztett tőkeelemek közül vizsgálatunkban az alsó kétharmadba tartozó mezők egyes elemeit vizsgáltuk. Ezek a tőkeelemek jellemzően közepes, vagy alacsony versenyhelyzettel, valamint anyagiasult, illetve nem anyagiasult jellemzőkkel rendelkeznek.

271

A nem tisztán közösségi javak között a tájhasználat, együttműködés formalizált innovációs és partnerségi hálózatai, a településrendezés és –fejlesztés által érintett helyi önkormányzati eszközök és a közösségi tevékenységek, együttműködések, a közös kompetenciák tartoznak ide. A közjavak csoportjában a természeti erőforrások, infrastruktúra, valamint az agglomerációs és járási (helyi) gazdaságok, tudástranszfer ügynökségek, fogadókészség, továbbá olyan társadalmi tőke, mint különböző civil intézmények, értékek, bizalom, megbecsülés sorolhatók.

2. Anyag és módszerek

A Camagni féle felosztás is mutatja – és számos kritika is éri emiatt (Bodor – Grünhut, 2014, Mezei, 2006) –, hogy a kevésbé vagy nem megfogható (immateriális) tőkeelemek vonatkozásában statisztikai adatokra nem támaszkodhat az elemző. Kutatások folynak (Mezei, 2018) egy-egy térség belső erőforrásainak meghatározására, számbavételére erőforrásleltár készítésével; a „puha” erőforrások feltárására a szerzők a felmérést java-solják, mivel statisztikai adatok nem elérhetők.

Másodlagos adatforrásunk a településsoros T-Star adatbázis (KSH, 2018) volt, 2008-tól kezdődő időszakra gyűjtöttük le az adatbázist (n=114 kezdeti változó) m=25 telepü-lésre a Tabi járásban (ebből 9 település tartozik a vizsgált térséghez). A mezőgazdasági összeírás 2010. évi 56 változóra vonatkozó adata állt még rendelkezésre. Az adatokat

1. ábra: Camagni féle területi tőke modell elemeiForrás: Bodor – Grünhut, 2014. p 5.

272

tisztítani kellett az adatok folytonossága nem volt biztosított minden előzetesen gyűj-tött változó esetében (eltérő időszakokban különböző adatgyűjtések).

Végül az alábbi adatbázist alkotó változók bevonása mellett döntöttünk. A társa-dalmi-gazdasági fejlettség tekintetében a népesség és népességmozgások (2008–2016); jövedelmi helyzet (2011–2016) településsoros adatait vontuk be a vizsgálatba, valamint támaszkodtunk egy korábbi kutatásban kapott eredményeinkre, amely 2011. évi KSH adatok alapján a foglalkoztatás és a képzettség viszonyával foglalkozott a Tabi járás-ban. A környezeti állapot vonatkozásában a Koppányvölgyi KHT 2006-ban készült stratégiai dokumentumában, a helyi akciócsoport fejlesztési (Ébredő Koppányvölgy) tervében, valamint a MTA Ökológiai Munkacsoportjának (Weiperth, 2017) a Koppány patakra készített kutatási jelentésében közölt eredményeire támaszkodtunk. (További adatok a jelenleg folyó kutatási projekt1 keretében megvalósuló vizsgálatunkból állnak majd rendelkezésre a későbbiekben, ami lehetőséget nyújt a tanulmány kiegészítésére.)

Leíró statisztikai eszközöket alkalmaztunk a népesség és népességmozgások telepü-lés-szintű különbségeinek bemutatásához, valamint az előzőekben említett foglalkoz-tatási és képzettségi vizsgálatban, ahol komplex mutatókat is képeztünk (Horváthné et al, 2016). A jövedelmi viszonyok tekintetében proxy indikátorokat (személygépkocsi száma, lakások száma, munkanélküliek száma, stb.) vontuk be, Student féle t próbát alkalmaztunk. A vizsgálatban a Koppányvölgy Natúrpark települései és a Tabi járás további települései képezték az összehasonlított csoportokat.

A településeket végül n=16 változó mentén klaszterekbe soroltuk (hierarchikus klaszterelemzés, Euklideszi távolság, Ward módszer), amelyhez a tisztított, egy főre vetített adatokat normalizáltuk a

1. képlet

segítségével. Az alkalmazott főkomponens elemzés megmutatta, hogy három elkülö-níthető dimenzió jelenik meg a településváltozók alapján. A hierarchikus klaszterelem-zéssel létrehozott csoportok közötti különbség vizsgálatára egyutas ANOVA elemzést alkalmaztunk.

3. Eredmények

A vizsgálati célok tagozódása szerint három alfejezetben mutatjuk be a kapott ered-ményeket.

3.1. A természeti erőforrások állapota

A térség legszámottevőbb természeti erőforrása a föld, amelyen folyó jelenlegi és örökölt tájhasználat jelentősen befolyásolja a természetes, ökológiai közjavak minőségi

1 EFOP 362 Termeljünk együtt a természettel. Az agrárerdészet, mint újkitörési lehetőség

273

és mennyiségi állapotát is. Ez utóbbiak között említendő az erdők és természetes élőhe-lyek, a talajállapot és a faji diverzitás.

A területen ma működő mezőgazdasági társaságok a közel negyven éve – az akkori szövetkezeti formában – kialakított nagy szántóföldi táblákon művelik saját, vagy bérelt területeiket, a szerkezeti átalakítások és tulajdonformák, tulajdonjogok azóta végbement változásai ellenére (Mezei, 2017). A nagy szántóföldi táblák nem veszik figyelembe a természetes határokat, az azokon korábban meglévő természetes élőhe-lyeket, sem pedig a domborzati viszonyokból eredően korlátozott termesztési felté-telekkel művelhető területeket. Számos esetben megfigyelhetők a tartós tájhasználat változásából eredő talajleromlás jelei, a rossz vízgazdálkodás és vízelvezetési gyakorlat következményei (Koppányvölgye HACS, évszám nélkül).

A Koppány völgye észak-déli irányú vízfolyásokkal szabdalt dombságon halad keresztül, melynek természetes talajtakarója a cseres tölgyes erdő, valamint a patak ártéri erdői, gyertyános tölgyesek (Koppány Völgye KHT, 2006). Az erdő területek szántóföldi hasznosítása, amely Somogyra jellemző, a vizsgált térségben is számottevő tájhasználat változást okozott (2. illetve 3. ábra).

A Corine felszínborítás térkép alapján ma a térségben az erdősültség közel 90%-kal kisebb, mezőgazdasági termelésre használt területek borítják a felszínt.

2. ábra: Természetes növénytakaró a vizsgált területenForrás: Koppányvölgye KHT, 2006 p. 4.; Barczi (évszám nélkül) alapján

274

Az ábra ugyan nem mutatja, de a Koppány völgyének északi oldalán fekvő területek lejtése eléri a 15–17%-os mértéket is. A huzamos ideig tartó tájhasználat során, amely az év nagy részében növényzetborítás nélkül hagyja a talajfelszínt (intenzív árutermelő szántóföldi növénytermesztés), az erózió közvetlen és közvetett negatív hatással járt. Megfigyelhetők a területen az ún. fehérfoltok, amelyek a talajélet nélküli, szinte csu-pasz, kálciumban gazdag alapkőzet réteg felszínre bukkanását jelzi (4. ábra), míg a csa-padékvíz összegyűlése a dombok alján belvizes területeket eredményez. Ez utóbbiak területein a művelhetetlenség miatt spontán fás csoportok jelennek meg. termőföldek-nek a trapézmeder közvetlen széléig történő művelése szintén a fás, vizes élőhelyek eltűnését eredményezi; a negatív hatásokat tetézi a műtrágyaszórás során a vízmeder fölött forduló függesztett szilárd vagy folyékony műtrágyaszóró, amelyből a víztestbe is jut a vegyszerből.

Közvetett gazdasági hatása a fenntarthatósági szempontokból nem megfelelő táj-használatnak a talajélet romboló hatáson keresztül a mezőgazdasági termelés nagy inputanyag igényessége és az egyoldalú, nagyfokú gépesítésre támaszkodó alacsony foglalkoztatási ereje.

3. ábra: Felszínborítás a Tabi járás területénForrás: Corine adatbázis

275

A természetes környezetet azonban nemcsak a mezőgazdasági tájhasználat káro-sítja. Mélyinterjúk és fókuszcsoportos megkérdezés alapján más kutatásban elért2 – még nem publikált – előzetes eredményeink jelzik, hogy a terület épített és természetes környezetének „művelői”-ként említhető helyi szereplők és általános jogszabályi kör-nyezetből fakadó tájhasználói, valamint a helyi lakosság is hozzájárul a környezeti erő-források romlásához. A teljesség igénye nélkül, a probléma mélységének illusztrálása céljából néhány jellemző konfliktusterületként az alábbiak nevezhetők meg. Az EU Víz-keret Irányelve (EU2000) a vizek jó ö kológiai állapotát és annak fenntartását célozza, míg a mezőgazdasági gazdálkodók profitmaximalizálásra orientált szemlélete (MTA 2017) a szerfelhasználás növelésén keresztül minél nagyobb termésátlagokra törekszik, valamint a jelenlegi területalapú támogatási rendszer a lehető legnagyobb művelt terü-let kialakítására ösztönöz (ugyanakkor átgondolt zöldítési stratégia illeszthető lenne az élőhely-megóvás céljaihoz). A közútfenntartó is nyereséget ér el az utak mellett húzódó, általuk kezelt növénysávok esetén a fásszárúak kitermeléséből, ami szintén a domboldalakról lefutó csapadékvíznek enged utat, ez hordalékával szinte akadály nélkül árasztja el esőzések esetén a közutak felületét a térségben. Az erdészet irtásos fakitermelése egyértelműen együtt jár a fedettség nélkül hagyott területek eróziójával; a fehérfoltosodásról az előzőekben tettünk már említést. A helyi lakosság és munka-vállalók hagyományosan felelőtlen környezet-tudatlansága, a rossz beidegződésből, szokásokból származó viselkedésminták követése és a nagyon lassan és korlátozott körben változó szemlélet eredménye a háztartási szemétkihelyezések, rosszabb esetben vegyszeres hulladékok kirakása (Koppányvölgye HACS, évszám nélkül). Megemlí-

2 Interreg V. HU-HR Határon átnyúló együttműködési projekt. RuRES 2017-2018.

4. ábra: A Koppány völgyének felszíne térképenForrás: saját szerkesztés, Google Map alapján

Megjegyzés: a piros kör egy nagy kiterjedésű ún. fehérfoltos területet jelez, amelyből számos figyelhető meg a térképen

276

tendő tényező a települési, településfejlesztésben érintett döntéshozók sokszor elégte-len kompetenciái megfelelő együttgondolkodás vagy fejlesztési törekvések érdekében; míg sok pozitív példa is szemben állítható egyes településeken megvalósuló sorozatos fejlesztések, civil szerveződések, kezdeményezések eseteit említve.

Összességében megállapítható, hogy a vizsgált térség természeti erőforrásai sérüléke-nyek, a többszempontos érdekrendszer ellentétei, végső soron a fejlesztési célok teljes tér-ségi szereplői kör által történő elismertségének hiánya miatt nem hatékony a környezeti közjavak, mint helyi erőforrások, helyi tőkeelemek leromlása ellen folytatott küzdelem.

3.2 A gazdasági és a társadalmi helyi tőke

A térség legfontosabb társadalmi tőkéje a népessége, annak mennyiségi és minő-ségi dimenziói. Vizsgálatunkban a Natúrparkhoz tartozó települések (n=9) jellemzőit tekintjük át összehasonlításban a Tabi járás többi településével (nösszes=24) annak érdekében, hogy megállapítsuk, a térség fejlesztési célkitűzései mögé megfelelő demo-gráfiai és gazdasági erőforrások állíthatók-e.

A vizsgált változók a népességszám év végén (2016), a természetes népességmoz-gás összetevői (élveszületések és halálozások száma (2013–2016) és változásuk) és az oda- és elvándorlások száma (2013–2016), valamint a nyugdíjasok egy főre jutó szá-mának alakulása (2011–2016), a személygépkocsik egy főre jutó számának alakulása (2008–2016), a nyolc általános iskolai osztályt vagy kevesebbet elvégzett álláskeresők 100 főre jutó száma (2008–2016) és a 100 főre jutó tartós munkanélküliek száma (180 napon túl állást keresők) (2008–2016) voltak.

Az elemzés tárgyát képező térség településeinek népességszámára jellemző, hogy mind a Tabi járás, mind pedig a Somogy megyei településméret szerinti megoszlást tekintve erőteljes a kisméretű települések aránya (5. ábra).

5. ábra: A települések lakosság szerinti megoszlása járási és megyei összehasonlításban, 2016Forrás: saját szerkesztés KSH adatok alapján

277

A járás 24 településéből mindössze kettő esetben haladja meg a lakosság száma 2016 év végén az 1000 főt, ami a megyei megoszlás szerint a települések egynegyedétől jóval elmaradó mérték. Ugyanakkor a kisméretű (500 főnél kevesebb lakos) települések ará-nya a járásban csaknem 80%, a vizsgált térségen belül – a Natúrpark területén – mind-egyik település ebbe a kategóriába tartozik.

Nemcsak a települések mérete jelzi a fejlesztési térség alacsony demográfiai erejét, hanem a népességváltozások mértéke is (6. ábra).

Az ábra a járási átlaghoz képest megfigyelt eltérést mutatja az élveszületések/halá-lozások arány, valamint az elvándorlás/odavándorlás arány mutatói alapján. A Natúr-park települések (ábrán kék vonallal jelzett) értékei sajátos képet mutatnak: a kilenc vizsgált település közül öt mindkét mutató szerint csökkenő lakosságszámú, míg a térség központja, Törökkoppány a járási átlaghoz képest kedvezőtlenebb természetes fogyással, de relatív mértékű odavándorlással jellemezhető, a térség egyetlen turisz-tikai vállalkozásának otthont adó Somogydöröcske esetén a járási átlaghoz képest kedvezőbb a kép mindkét mutató esetében, míg Fiad esetében a járási átlaghoz képest kedvezőbb az élveszületési arány. (A fókuszcsoportos előzetes eredmények azt igazol-ják, hogy ezen a településen folyamatos a munkalehetőségek gyarapításához kapcso-lódó fejlesztési tevékenység.)

6. ábra: A népességváltozás viszonyai a Tabi járás településein, 2013-2016Forrás: saját szerkesztés KSH adatok alapján

278

A települések gazdasági erejének jellemzésére választott változók (1. táblázat) eseté-ben az mondható el, hogy nincs szignifikáns különbség a Natúrpark települései és a járás további településeinek csoportja között kivéve a tartós munkanélküliek számának 2008–2016 közötti alakulásában (p<0,05). A különbség oka, hogy a vizsgált térségben átlagosan csaknem 50%-ra csökkent munkanélküliségi mutató szóródása, azaz településenkénti mér-téke rendkívül nagy, míg a többi járási település csoportjában csak 25%-os csökkenés lát-szik, de összességében kiegyensúlyozottabb a területi mintázata (relatív szórás alapján).

1. táblázat: A Koppányvölgy Natúrpark települései és a Tabi járás többi települése közötti különbségek néhány kiválasztott változó mentén

Koppányvölgy Natúrpark Tabi járásátlag CV átlag CV

Nyugdíjasok számának változása, 2011–2016

1,01 3% 1,00 2%

100 fő lakosra jutó nyugdíjasok száma, 2016

24,05 16% 20,12 15%

Személygépkocsik számának változása, 2008–2016

1,03 3% 1,03 1%

Egy főre jutó személygépkocsik száma, 2016

35,02 33% 32,42 20%

Alacsony végzettségű álláskeresők számának változása, 2008–2016

0,42 121% 0,63 74%

100 fő lakosra jutó alacsony végzettségű álláskereső száma, 2016

0,43 145% 0,43 123%

Tartós munkanélküliek számának változása, 2008–2016

0,49 95% 0,75 41%

100 fő lakosra jutó tartós munkanélküliek száma, 2016

1,37 99% 1,93 69%

Forrás: saját számítás KSH településsoros adatok alapján

A térség gazdasági erejét nagymértékben meghatározó foglalkoztatottság, valamint az ezzel összefüggésbe állítható iskolázottság vizsgálatát egy 2016-ban megjelent tanul-mány eredményei alapján mutatjuk be (7. ábra).

Egyértelmű területi mintázat volt megfigyelhető a foglalkoztatottság terén: a Kop-pány menti településeken a térség legrosszabban foglalkoztatott lakossága él. Iskolá-zottság tekintetében a járásban kilenc településen (36%) figyeltük csak meg a maximum általános iskolai végzettségű lakosság alacsonyabb (egynegyed vagy ahhoz közelítő) arányát, a többi településen a lakosság közel fele, vagy azt meghaladó aránya alacso-nyan iskolázott. Vizsgálatunk tárgyát képező települések közül mindössze kettőn (a települések 22%-a) nevezhető magasabbnak az iskolázottság a mutató szerint.

Összefoglalóan tehát megállapíthatjuk, hogy a térség humán tőkéje is sérülékeny; alapvetően a munkavállalási lehetőségek hiánya vagy nagyon hektikus területi volta, a lakosság elöregedése és elvándorlása együtt jár az itt élők fejlesztési lehetőségekbe vetett hitének hiányával; a döntéshozók kezében levő lehetőségek hatékonysága iránt kételkednek. A térségnek kicsi a fiatalokat megtartó vagy éppen vonzó ereje.

279

A társadalmi tőke nehezen megfogható eleme a térség kapcsolódódásai, együtt-működési formái, formalizált vagy nem formális kapcsolati tőkéje. Kutatásaink foly-nak még a térség kapcsolati hálójának feltérképezése irányában, ezért az itt közölt észrevételek még kezdeti eredményeknek számítanak. A fejlesztési dokumentumok vizsgálatából kiderült, hogy a térség rendelkezik saját, valamint a térséget is magába foglaló fejlesztési stratégiákkal, akciótervekkel. Ezen stratégiák mögött formalizált, de csekély számú és hatékonyságának kifejtését akadályozó gazdasági és szakpoliti-kai feltételrendszerek között működő civil szervezetekről van szó. Ipari tevékenység-ről gyakorlatilag nem lehet beszélni a térségben, a szolgáltató szektor is jelentéktelen. Az egyetlen turisztikai célú vállalkozás is külső befektetés eredménye, nincs számot-tevő foglalkoztatási ereje és elenyésző a térségre közvetlenül gyakorolt gazdasági hatása. Az egyszerű gazdasági tevékenységekből kifolyóan a gazdasági kapcsolatok nagy része beszállítói kapcsolat, de a gazdasági folyamatok túlmutatnak a térség határain, az előállított jövedelem nagy része nem helyben fordítódik vissza. A köze-pes méretű mezőgazdasági vállalkozások szerepéről a fentiekben már esett szó, itt csak annyit említünk, hogy egyoldalú és a piaci erőviszonyoknak erősen kitett terme-lési tevékenységet folytatnak, elenyésző CSR tevékenységgel, mindamellett nagyon kevés munkahelyet biztosítanak a térségben.

7. ábra: Az iskolázottsági és foglalkoztatottsági helyzet összefüggése a Tabi járás településein, 2011Forrás: Horváthné, 2016 (saját számítás és szerkesztés, KSH adatok alapján)

280

Összességében a nagyméretű mezőgazdasági szövetkezetek korábbi munkaerőpiaci kapacitásai elvesztek a társadalmi-kapcsolati tőke terén. Civil kezdeményezéseket, egyesüléseket különböző fejlesztési célú projektek, programok keretében, pályázási lehetőségek reményében igyekeznek létrehozni egyes szereplők, amely véleményünk szerint erőssége a térségnek.

3.3 A különböző fejlesztési szempontok

A vizsgált térség (Koppányvölgy Natúrpark) településeinek fejlesztési koncepciójának átgondolása az eddigiek alapján is indokolt. Ugyanakkor további információt szolgáltat-hat a hasonló jellemzőkkel bíró települések azonosítása, mivel hasonló fókuszú fejlesztési igényekkel, a többitől eltérő helyi gazdasági-társadalmi-környezeti tőkén alapuló esélye-ken némileg diverzifikált stratégiával a helyi szereplők jobban azonosulhatnak.

Az elemzés arra is rámutathat, hogy megfelelő, egységes alapja-e a közös térségfej-lesztési együttműködésnek pl. a Natúrpark terület.

A tabi járás 24 településének 2016. évi statisztikai adatsorából az elemzésbe kerültek az alábbi változók: 16 évesnél fiatalabb népesség; a 16–64 éves népesség; a 65 évesnél idősebb népesség; természetes fogyás/gyarapodás; el-, illetve odavándorlás; lakások és három- vagy annál többszobás lakások száma; a szelektíven elszállított hulladék mennyisége; a hátrányos helyzetű gyermekek száma; személygépkocsik száma; a mun-kanélküliek száma; az alacsony képzettségű munkakeresők száma; a tartós munkanél-küliek száma és a pályakezdő munkanélküliek száma.

Az adatokat egy főre jutó értékének számítása, majd normalizálása után dimen-ziócsökkentési eljárásnak vetettük alá. Az elvégzett elemzés három fő komponensbe (összes variancia 60%) tömörítette a kiindulási információkat. Pontdiagramon ábrázol-tuk (8. ábra) a települések első két komponens szerinti elkülönülését.

8. ábra: Főkomponens elemzés eredményének két komponens szerinti pontdiagramjaForrás: saját számítás

281

Az egyes települések PC1 és PC2 komponens súlyai (2. táblázat) alapján elvégeztük a hierarchikus klaszterelemzést (Euklidiészi távolság, Ward módszer), amely három elégségesen elkülönülő településcsoportot eredményezett.

2. táblázat: Főkomponens súlyok

PC1 PC2

Index 1 –0,0074 0,9985Index 2 –1,1621 –2,0412Index 3 8,2524 –1,6882

Forrás: saját számítás

A három csoportba az alábbiak szerint (3. táblázat) tartoztak a vizsgált települések.

3. táblázat: A klaszterelemzés eredményeként kapott településcsoportok

Klaszter 1 Klaszter 2 Klaszter 3

Tab Kisbárapáti SomogyacsaAndocs Tengőd KáraNágocs Torvaj

Bábonymegyer MiklósiKapoly Somogydöröcske

Bedegkér BonnyaKánya Fiad

Somogymeggyes SzorosadZics Somogyegres

TörökkoppányZalaLulla

Sérsekszőlős

Forrás: saját számítás

A fenti táblázatban aláhúzással jelölt települések a vizsgálat célját képező fejlesz-tési területi egység, a Natúrpark települései. Látható, hogy míg a térség központja az első klaszter tagja, addig a településeinek zöme a második klaszterbe tartozik – ahol egyébként még két hasonló adottságú, nem a térséghez tartozó település is jelen van –, továbbá két települése teljesen eltérő jellemzőkkel már a harmadik klaszterhez tartozik. A klaszterek közötti különbség szignifikáns volt (egyutas ANOVA, p<0,05).

A három településklaszter jellemzőinek meghatározása céljából a 9. ábrán mutatjuk be az adatokat.

282

A települési korfa a harmadik csoportban kedvezőtlenebb, mint az első kettőben, hasonlóan a természetes fogyás tekintetében is kedvezőtlenebb a helyzet. Az odaván-dorlási egyenleg az első csoportban pozitív, a másodikban már negatív és a harmadik csoportban a legkifejezettebb az elvándorlás. A lakások számának egy főre jutó értéke is mutatja az elvándorlás tendenciáit. Az üzemeltető lakhelye szerinti személygépkocsik száma ugyanakkor a harmadik csoportban szintén magasabb. Az alacsonyan képzett egy főre jutó munkanélküliek száma a harmadik, míg a pályakezdő munkanélküliek száma a második csoportban nagyobb, mint a másik kettőben.

Az eredmények azt jelzik, hogy a vizsgált járásban a települések társadalmi-gazda-sági helyzete nem egyöntetű, egyes települések a többihez képest számos területen elő-nyökkel bírnak, míg mások több vagy minden vizsgált szempontból elmaradottabbak a térségben.

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a Tabi járás eltérő adottságú települései valószínűsíthetően legalább némileg eltérő fókuszú fejlesztési igényekkel léphetnek fel; és még a vizsgálatunkban egységnek tekintett fejlesztési térség, a Natúrpark tele-pülései esetében is kimutathatók differenciált érdekkörök. Ez az eredmény rámutat kiindulási hipotézisünk valósságára és indokolhatja azt, hogy az érvényben levő, vagy korábbi fejlesztési stratégiákat a térség különböző szereplői eltérő mértékben érzik magukénak.

9. ábra: A vizsgálatba vont változók településcsoportonkénti átlagértékeiForrás: saját számítás

283

4. Következtetések, javaslatok

A Koppány patak völgye mentén elhelyezkedő Natúrparkot fenntartó települések a térség gazdasági, társadalmi és környezeti problémáival küzdenek. A terület helyi tőke elemeinek feltárása hozzájárulhat az erőforrásokra alapozott fejlesztési stratégia átgon-dolásához, az érdekviszonyai mentén megosztott helyi szereplők, lakosok, döntésho-zók egységesebb együttgondolkodásához és ezzel együtt érdekérvényesítő szerepük növeléséhez.

A Camagni féle területi tőke felosztásban tárgyalva a témát első megállapításunk, hogy nemcsak az ún. „puha” tőkeelemek mérhetősége okoz problémát, de a hivatalos statisztikai adatok idősorainak következetlensége miatt is nehéz a fenntartható fejlődés mindhárom pillérét egyidejűleg, ugyanazon módszerek mentén vizsgálni.

A Natúrpark településeinek helyzetét igyekeztünk a Tabi járás településeinek viszonylatában értékelni, illetve a terület valódi egységességét vizsgálni. A térség ter-mészeti tőkéje gazdag, legjelentősebb eleme a föld, amelynek tradicionális használati módja, a problémák nem egységes és lassú felismerése a szereplők részéről, a gazda-sági-környezeti érdekellentétek, de legalábbis érdektelenség miatt nem fenntartható módon kerül kihasználásra. A talajállapot leromlásával közvetett gazdasági hátrányok-kal is számolni kell, miközben a biodiverzitás sérült, özönfajok jelennek és jelentek meg a táj egyoldalú, jellemzően profitorientált használata miatt. A társadalmi tőkeelemek egy része (kapcsolati tőke, informális hálózatok) felfedezhető a térségben, de érdekér-vényesítő képességének és a többi szereplővel való kapcsolatának elemzésére vonatko-zóan további kutatások szükségesek.

A Natúrpark településeinek nagy része a Tabi járáson belül kedvezőtlenebb hely-zetben van, mint a többi település, azonban javasoljuk a fejlesztési térség differenciált megközelítését a stratégiaalkotás folyamatában, mert elemzésünk rámutatott a jelentős adottságbeli különbségekre. Eredményeink alapján megalapozottnak tűnik, hogy a tér-ségben nem egységes fejlesztési prioritások merülnek fel.

5. Irodalomjegyzék

BODNÁR Gábor: Endogenous Development: Role of Territorial Capital in Rural Areas [Belső erő-forrásokra alpozott fejlődés: A területi tőke szerepe a vidéki térségekben] In: Lengyel I. – Vas Zs. (eds) 2013: Regional Growth, Development and Competitiveness [Regionális növekedés, fejlődés és versenyképesség]. Szegedi Tudományegyetem, Közgazdaságtan Doktori Iskola, Szeged, pp. 13–25. (ISBN 978-963-306-222-7)

BODOR Ákos – GRÜNHUT Zoltán: Dilemmák a területi tőke modelljének alkalmazhatóságáról. A társadalmi tőke problémája Camagni elméletében. In: Tér és Társadalom (28. évf.), 3.szám, 2014

CAMAGNI, R.: Territorial capital and regional development. [Területi tőke és regionális fejlődés] In Capello, R. – Nijkamp, P. (eds): Handbook of regional growth and development theories [Kézikönyv a regionális növekedés és fejlődés elméleteihez]. Edward Elgar, Cheltenham, pp. 118–132. 2009

284

CZUPPON Viktória: A Dél-Dunántúli Régió urbánus és rurális kistérségeinek meghatározása. In: Kertész Á, Dövényi Z, Kocsis K (szerk.). III. Magyar Földrajzi Konferencia: absztrakt kötet + CD-ROM. 238 p. Konferencia helye, ideje: Budapest, Magyarország, 2006.09.06–2006.09.07. Budapest: MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, 2006. Paper településföldrajzi. 10 p. (ISBN: 963-9545-12-0)

HORVÁTHNÉ KOVÁCS Bernadett – NAGY Mónika Zita: Alkalmazott regionális elemzések. Kaposvári Egyetem. pp. 356. 2015.

HORVÁTHNÉ KOVÁCS Bernadett [et al]: Local Human Capital Index in the South Transdanubian region [Helyi Humán Tőke Index a Dél-Dunántúli régióban]. In Regional and Business Studies (Vol 7) No 1, pp. 1–9 Kaposvári Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Kaposvár. 2016

MEZEI Cecília: A HELYI GAZDASÁGFEJLESZTÉS FOGALMI MEGHATÁROZÁSA In: Tér és Társadalom (20. évf). 2006 /4: 85–96 2006

MEZEI Cecília: Local resource mapping [Helyi erőforrás térkép]. In: Varjú V (szerk.) Socio-economic, environmental and regional aspects of a circular economy [Társadalmi-gazdasági, környezeti és regionális aspektusok a körkörös gazdaságban]: Abstract book of the Inter-national Conference for the 75th Anniversary of DTI. 90 p. Konferencia helye, ideje: Pécs, 2018.04.19-2018.04.20. Pécs: MTA KRTK RKI Transdanubian Research Department, 2018. p. 15. 1 p. (ISBN:978-963-9899-98-8)

MEZEI Katalin: Dualitások a földhasználat kérdésében. MRTT XV. Vándorgyűlés Dualitások a regionális tudományban. Mosonmagyaróvár 2017.10.19

Internetes hivatkozások

„VÖLGYHÁLÓ” A KOPPÁNYVÖLGYI HELYI AKCIÓCSOPORT helyi vidékfejlesztési terve http://www.koppanyvolgyeterseg.hu/letoltesek.html Évszám nélkül. (Letöltve: 2017. novem ber 5.)

66/2015. (III. 30.) Kormányrendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1500066.kor (Letöl-tés: 2018. május 2.)

GELENCSÉR Géza. (é.n.: Öko-szociális helyi gazdaságfejlesztés a Koppányvölgyben. www.hermanottointezet.hu/sites/default/files/Gelencser_Geza.ppt (Letöltés: 2017. november 2.)

Koppányvölgye Helyi Akciócsoport LEADER stratégiája. https://anzdoc.com/koppanyvlgye-helyi-akciocsoport-7285-trkkoppany-kossuth-l-u-.html (Letöltve 2017. október 2.)

Koppányvölgye Kistérség Területfejlesztési Stratégiája 2007–2013 Készítette: Koppányvölgyi KHT, Tab. Koppány-völgye Többcélú Kistérségi Társulás TAB http://www.koppanyvolgyeterseg.hu/dok/Koppany-volgye%20_Kisterseg_Strategia_2007_2013_velemenyezett.pdf (Letöltve: 2017. október 2.)

KSH: Területi adatok rendszere statinfo.ksh.hu Budapest (Letöltve: 2017. november 18.)WEIPERTH András: Faunisztikai (vizi makrogerinctelen, hal és herpetológiai) és vízminőség

monitoring vizsgálatok a Koppányvölgyi Élőhely Rehabilitációs Kísérleti Területen. MTA Ökológiai Kutató Központ. https://koppanyvolgy.com/ (Letöltve 2018. január 20.) 2017

285

TELEPÜLÉSENERGETIKA KAPOSVÁRON

Bánkuti Gyöngyi és Zanatyné Uitz Zsuzsanna

Absztrakt

Cikkünkben Kaposvár távhőszolgáltatásának múltját, jelenét (a kapcsolt energiater-melést) és a széles körű fejlesztési elképzeléseket taglaljuk. Ismertetjük a fűtőműnek

a várossal, és más helyi szereplőkkel megvalósított településenergetikai megoldásait, mely nemcsak a távfűtésre, de a közlekedésre (CNG és elektromos járművek) és az okos mérés területre is fókuszál. Bemutatjuk az együttműködéseket a biogáz és a hulladékhő hasznosítás területeken. Elemezzük az igény és fogyasztás napi ingadozásának kérdé-sét. Összegezve megállapíthatjuk, hogy Kaposvár élen jár a modern településenergeti-kai megoldások megvalósításában.

Kulcsszavak: Településenergetika, távhő szolgáltatás, kapcsolt energiatermelés, cent-ralizált decentralizált energiatermelés, hulladékhő hasznosítás, hőszivattyúzás,

1. Bevezetés

Publikációnkban Kaposvár távfűtésének történetét, a kialakuló településenergetikai megoldásokat kívánjuk részletesen műszaki, gazdasági szempontból bemutatni. Végig a mérés, szabályzás alapú megoldásokat, a kölcsönös előnyöket nyújtó, a helyi gaz-daságot erősítő, a helyi erőforrásokat felhasználó módszereket kiemelve. Fókuszálva a hőszennyezésre, a hulladékhő hasznosításra, a klímaproblémára. Mivel, mint Kere-kes is megállapította 2015-ben, a jövő a decentralizált energiatermelésé: „A megújuló energiatermelés és az energiatárolás decentralizálásának összekötése, mint radikális rendszer innováció lényeges előrelépést jelenthetne a klímaprobléma megoldása felé.” (Kerekes, 2015)

2. 2. Távhő szolgáltatás története és helyzete Kaposváron

2.1 A távhő szolgáltatás története a ’90-es évektől 2013-ig

A kilencvenes években Kaposváron 5 db szigetüzemű gőzös technológiájú kazánház szolgáltatta a távfűtést – főként panellakások számára. 1996-ban a területek összekö-tésre kerültek, áttértek a – gőzös rendszerről a forróvizesre, az állandó tömegáramú keringetésről a változó tömegáramúra és gázmotorokkal kapcsolt energia (elektromos áram) termelést is megvalósítottak (Zanatyné 2017). Ekkor alakult ki – az azóta létesült városligeti tó partján – a fűtőmű.

.

286

2000-ig minden társasházban épületenkénti mérő-szabályzó blokkok kerültek beépítésre – illetve a társasházak a lakásonkénti szabályozások telepítését, költségmeg-osztását is megkezdték. A mérő szabályzó blokkok működtetéséhez biztonságos, jól szabályozható rendszerre volt szükség, melyhez az alábbi műszaki fejlesztések kellet-tek a hőszolgáltatónál:

A szolgáltatói hálózatok kis ellenállású szerelvénnyel történő szakaszolása és a fűtővíz szűrése finomszűrőkkel. A hibás áramlások megakadályozására visszacsapó szelepek beépítése. A fogyasztói oldali nyomáskülönbség stabilizálása differenciált nyomásszabályzókkal történt, a fogyasztói változó tömegáramú szabályozás egyutú szelepek alkalmazásával valósult meg. A fogyasztói rendszer folyamatos keringetése és keverő szabályozása tette kellően dinamikussá a rendszert.

Így elérhetővé vált a fűtőközeg paramétereinek mérése (hőfok, nyomás), a hő fo-gyasz tás mérését pedig ultrahangos hőmennyiségmérőkkel oldották meg. A fűtési rendszer kisebb egységekre bontódott, melyek szabályozása megoldhatóvá vált. Beépí-tésre kerültek termosztatikus radiátorszelepek a fogyasztói rendszerekbe.

Mindez (a mérő-szabályzó blokkok beépítése a lépcsőházakba) hármas finanszí-rozásból lakosság–önkormányzat–fűtőmű valósult meg. Talán ez, az akkor úttörőnek számító tevékenység is előmozdította a panel program elindulását. Csak abban az épü-letben lehetett pályázati támogatást kapni a szigetelésre, ahol a gépészeti fejlesztést – a távfűtési rendszer lépcsőházankénti szétbontását – is megoldották. 2000-től teljes körűen megvalósult a mérés szerinti elszámolás – mely országosan rendelettel kötele-zővé csak 2005-ben vált. A mérési és szabályozási lehetőség megteremtette a fogyasztói érdekeltség alapját. A csökkent hőigény, jelentős fűtési költség megtakarítást eredmé-nyezett. Számszerűsítve az 1. táblázatban látható.

A 2-es ábrán látható, hogy méretlen épület 2000 után már nem maradt, a költség-osztókkal, lakásonkénti termosztatikus radiátorszelepekkel ellátott lakások, az időjá-rás függő és a kézi szabályozás aránya hogyan nőtt. Az automatikus időjárás függő szabályzás mellett sok ház élt a kézi szabályozási lehetőséggel. Ez azt jelentette, hogy

1. ábra: A hőközpont látképe – Kaposvár Kanizsai út (a városligeti tó partján)Forrás: saját kép

287

a ház, lépcsőház közös szabályzóját a közös képviselő vagy a kijelölt felelős kézzel állí-totta be, mely számos esetben vitákat szült a különböző hőigényű lakók körében. Több közös képviselő – a viták tisztázására – naplót vezetett a szabályzásáról! Ez is jelzi a lakosok elkötelezettségét, illetve az is, hogy a korszerűsítésre, a lakosság is jelentősen áldozott. 2013-ra a kézi szabályozás szerepe 10% alá csökkent, vagyis praktikusan min-den lakásban termosztatikus szelep került felszerelésre.

1. táblázat: Megtakarítások a távhőszolgáltatás területén Kaposváron az 1996–2012 időszakban

Jellemző Értéke Mennyiségi egysége Lakások száma 6816 lakásHőfelhasználás megtakarítás lakásonként (50%) 16 GJ/lakás/évHőfelhasználás megtakarítás összesen 110 TJ/évMegtakarítás lakásonként 327 MFt/évGázfelhasználás megtakarítás a szolgáltatónál 7600 tCO2/évVillamos energia-megtakarítás a szolgáltatónál 1600 MWh/év

2. ábra: Felső grafikon: az épületek [méretlen; kézi szabályozású; termosztatikus radiátorszelepekkel, költségmegosztókkal; időjárás függő szabályozással ellátott] százalékos arányai

Középső grafikon: a szigetelt épületek százalékos aránya. Alsó grafikon: a távfűtés korrigált hőigénye* Q [TerraJ/év]. Kaposváron az 1996.tól 2012-ig. Forrás: Büki et al. 2014.

*Korrigált hőigény 4 °C-ra és 180 napos fűtési időszakra történő átszámítás az összehasonlíthatóság céljából.

288

Láthatóan a fejlesztések eredményeként realizált hőmennyiség megtakarítás kb. 15 év alatt a felére csökkent (2. ábra alsó grafikon.)

A fűtött térfogatra vetített korrigált fajlagos hőfelhasználás az 1997 évi 260 MJ/m3 értékről 2013-ra 128 MJ/m3-re csökkent. Mindez ≈ 4.9 milliárd Forint lakossági meg-takarítást és 114 140 t CO2 kibocsátás csökkenést jelentett, a földgáz megtakarításnak köszönhetően (Zanatyné 2017). A villamos energia megtakarítás alakulása pedig 2013-ra elérte az évenkénti 1600 MW h-t (3. ábra).

A fajlagos lakossági energia felhasználás időbeli csökkenése a 4. ábrán látható.

3. ábra: A Kaposvári távfűtés villamos energia felhasználása 1996–2012 [MWh/év] Forrás: saját szerkesztés

4. ábra: A Kaposvári lakossági távfűtés fajlagos, légköbméterre vetített energia igényének alakulása az 1999–2012 időszakban [MJ/légm3]

Forrás: saját szerkesztés

289

Egy átlaglakásra (130m3) számítva a hőfelhasználás 33,8 GJ/évről 16,6 GJ/évre csök-kent, a megtakarítás tehát lakásonként 17,2 GJ/év – ami felére csökkenés. Pénzügyileg ez kb. (2015. évi áron) 48 eFt/lakás évenkénti megtakarítást jelentett (Zanatyné 2017). Az akkor ellátott 6816 db lakásra vetítve 327 MFt évente – a szolgáltatásban résztvevő lakosoknak összesen.

A fogyasztás csökkenése a műszaki tényezők mellett részben gazdasági okokra is visszavezethető. Közismert, hogy „Az energia árának emelkedése … kedvez a taka ré-kosság nak, a jobb építészeti megoldások alkalmazásának (pl. szigetelés) és az energia-hatékony háztartási gépek kifejlesztésének. (Kerekes 2012. pp. 43. 49.) A 2010 utáni időszakban a fogyasztást terhelő adók aránya – a jövedelemadók arányának csökke-nése mellett – nőtt (Varga, 2017a és Varga, 2017b). Ez az energia áralakulását is befo-lyásolta, növelte. 2011. március 31. óta pedig az „50/2011. (IX.30.) NFM rendelet a távhőszolgáltatónak értékesített távhő árának, valamint a lakossági felhasználónak és a külön kezelt intézménynek nyújtott távhőszolgáltatás díjának megállapításáról” alapján (Távhő rendelet, 2011) az árak (a korábban az önkormányzatok által meghatározott szinteken) befagyasztásra kerültek. Azóta a műszaki fejlesztések hatásai nem, csak az országos, kötelező rezsicsök-kentés (20%) szabályozza az árakat. (Az internetes elemzések a távhő árak városonkénti alakulásáról így kevéssé relevánsak.) Az árcsökkentés „fedezete” azonban városunkban a további fejlesztések eredményeképp rendelkezésre állt, áll.

2.2. A távhő szolgáltatás története 2013-tól

A korszerűsítéseknek köszönhetően 2013-ra a rendelkezésre álló, beépített teljesít-mény meghaladta az igényeket – mivel 50%-kal visszaesett a hőigény, ugyanazon ellá-tás biztosítása mellett. A meglévő kapacitás kihasználására igény is jelentkezett, mivel a távfűtés költségei versenyképesek a fűtés szabályozható volt. Ennek kielégítésére KEOP 5.4.0/09 pályázati támogatás keretében 32%-os bővítés zajlott, új fogyasztói kör, öt új nagyfogyasztó került bekapcsolásra, kompakt hőközpontok kialakításával. A pro-jekt 50%-os vissza nem térítendő támogatást jelentett, így a belépési, létesítési költségek nem terhelték a lakosokat.

6462 m új előszigetelt vezeték került lefektetésre és 1980 m régi vezeték kiváltásra. A teljes hálózat cseréje sajnos még mindig nem történt meg, de folyamatban van. A le fektetett új vezetékek (5. a. ábra) korszerűek, eddig meghibásodásukat még nem tapasztalták, pedig ezt a típust már 2000-ben, vagyis lassan több mint 18 éve is hasz-nálták. Hőveszteségük alacsony, nagyságrenddel kedvezőbb, mint a korábbi vasbeton csatornákba építetteké. Előnyük még, hogy szivárgás érzékelőkkel lettek ellátva – a monitoring rendszer jelzi a szivárgás (a meghibásodott hegesztési varrat) helyét.

Korszerű telematikai rendszer is telepítésre került. Ez a távhő vezetékeken egy külső csőburkolatban futó üvegszál összeköttetést jelent, a fűtőmű és a hőközpontok között ahol mindenütt PLC vezérlés került kiépítésre. Monitoring funkciója mellett ezen zajlik a hőközpontok távvezérlése, a hőbetárolás, az időjárás alapú szabályozás. Ez az alapja a termelésoptimalizálásnak.

Az 5.b. ábrán feketével a korábban meglévő, pirossal a projekt keretében létesített, lilával 2014–2015–2016-ban még pluszban bekapcsolt területek láthatóak.

290

Ekkor minden távvezeték műholdas, geodéziai méréssel digitális térképre került. Így városunkban már ekkor létrejött, a 2013-ban megjelent, de gyakorlati alkalmazásra csak 2016-ban került e-közmű rendszer alapja, lehetősége (e-közmű rendelet, 2013).

Az 1060 MFt értékű beruházás 13 MW beépített teljesítményt jelentett, mely 11 545 GJ/év földgáz megtakarítást és 2049 t CO2/év kibocsátás csökkenést eredményezett. A cég bevétele használatbavételkor azonnal növekedett. A létesített 32%-os bővülésből 30%-ot – az új fogyasztók bekapcsolásának köszönhetően – azonnal értékesíteni tudtak, ebből 74,3 TJ értékesítési többlet jelentkezett. A volumen így visszabővült a kapacitás többsége újra kihasználásra került. (6. ábra).

5. ábra: a) Távhő vezeték Kaposváronb) A távhő szolgáltatás helyzete: 2013 előtt és után Kaposváron

Forrás: saját szerkesztés

6. ábra: A kaposvári távfűtés évenkénti tény és korrigált hőigénye 1996–2017. [GJ]Forrás: saját szerkesztés

291

A fejlesztés közvetett hatása volt a város levegőminőségének javulása. A város vagyona gyarapodott, mivel termelő beruházás létesült. Megteremtődött az alapja a település ener-getikai megoldásoknak, akár egy biomassza erőmű gazdaságos létesítésének is, mivel a piac elérte az ehhez szükséges gazdaságos méretet. A tervek szerint 10.4 MWe (elektro-mos) 17 MWt (termikus) hőt biztosító beruházás azonban 2009-ben a METÁR (Megújuló EnergiaTámogatási ÁRrendszer) rendszer elhúzódó bevezetése miatt nem készülhetett el. Az ártámogatási rendszer csak 2017-ben indult el (METÁR, 2017).

2.3. A távhő szolgáltatás jelenlegi helyzete

2018-ban Kaposváron a távfűtéssel ellátott lakások száma 6877 db, mely a városi lakások 30%-át jelenti. E mellett 284 db egyéb fűtött épületet lát el a fűtőmű. Ez orszá-gosan is kiemelkedő arány. A fűtőmű földgáz alapú, beépített teljesítménye 51,7 MWt (termikus), amiből a kapcsolt rész (az elektromos áram termelés hulladékhője) 1,9MW. A beépített gázmotoros elektromos teljesítmény 1,35 MWe. A távvezeték hossza 26,4 km, a lépcsőházi (épület) hőközpontok száma 368 db. A szabályzás miatt ilyen magas.

A távfűtés éves árbevétele 2.02 Milliárd forint, mely a több önálló elszámolási egy-séggel rendelkező 1992-ben létrejött Kaposvári Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt.-n belül húzó ágazatnak számít. A társaság a távfűtésen kívül épületüzemeltetéssel karbantar-tással és társasházkezeléssel foglalkozik.

3. Településenergetikai megoldások

3.1. A CNG buszok üzemeltetése

2015-ben Kaposvár város teljesen lecserélte korszerűtlen diesel üzemű városi buszait, 40 db CNG (sűrített földgázzal működő) járművet vásárolt, mely jelentősen javította a város levegő minőségét. Ezek üzemeltetéséhez a fűtőmű telephely adottsá-gait használta ki, mivel ott rendelkezésre állt a szükséges nagyteljesítményű villamos és nagy nyomású gáz infrastruktúra. 2 × 132 kW villamos teljesítmény kell a rendelkezésre álló 6 bar nyomásból, a tankoláshoz szükséges 200 bar előállításához és biztonságos, nagynyomású berendezések. A fűtőműben 1350 kW saját előállítású, olcsó villamos tel-jesítmény áll rendelkezésre. A fűtőmű megközelíthetősége is ideális, mivel közel esik nemcsak a buszok útvonalához, de végállomásukhoz is és meglévő út mellé lehetett a töltőállomást telepíteni.

Gazdasági előnyök a létesítésnél: kb. 5 MFt/év megtakarítást jelent az, hogy nem az EON hálózatból kell a szükséges villamos energiát megvásárolni (a villamos energia a kapcsolt energiatermelés elsődleges terméke). Az elmaradt beruházási, gáz és villamos hálózat fejlesztési költség megtakarítás (≈25–30 MFt) mellett, a fejlesztés 750 m3/h, a „tel-jesítmény lekötés megtakarítást”** (≈30 MFt) is jelentett. A buszok gázellátása a cukor-gyárban megtermelt biogázból származik! Ennek részleteit a következő fejezet ismerteti.

**lásd a 2.3-as fejezetben

292

A kapcsolt hőtermelés hatásfoka 86%, melyből 50% a hő és 36% a villamos hatás-fok. Ez az összesített hatásfok magasan meghaladja a magyarországi hálózatba nagy-fogyasztóként szolgáltatók átlagos hatásfokát, mely közismerten ≈30%. A kaposvári technológia másik nagy előnye a – napjainkban még csak ritkán emlegetett, de fontos – hőszennyezés kiküszöbölése.

3.2. A cukorgyári biogáz együttműködésben történő felhasználása

Magyar Cukor Zrt. Kaposvári Agrana gyárában (továbbiakban Cukorgyár) 2007-ben a melléktermékként keletkező répaszeletet felhasználó biogáz üzem indult el két 13 ezer m3-es fermentorral valamint egy 3 ezer m3-es utófermentorral.

7. ábra: a) Kompresszorok b) CNG busz töltés a Kaposvári fűtőműben Forrás: saját kép

8. ábra: A Kaposvári Cukorgyár 2 anaerob fermentora háttérben az utófermentorral Forrás: Magyar Cukor Zrt. Kaposvári Agrana gyárának honlapja

293

A 2011-ben megépült harmadik fermentorral 2500 ezer m3-re nőtt a biogáz termelő kapacitás, mely a kampány során a szükségletek kb. 80%-át fedezi. (Kurucz–Szendefy, 2013.) Azonban a kampányok közötti időszakban a szükséglet minimális. Ezért az indu-lás utáni években a kampányok közötti időszakokban a fermentorokat igyekeztek, ha nem is leállítani, de a gáztermelést nagyon alacsony szinten stabilizálni. Ez technikailag nehéz, kockázatos feladat, megoldása akkoriban úttörő volt. (Tukacs-Hájos et al. 2010. pp. 13.–15.)

A termelés volumenének kiegyenlítésére a városi fürdővel és a fűtőművel kötöttek szerződést. A biogáz útja is jó példa kölcsönös előnyöket jelentő településenergetikai megoldásra (9. ábra).

A fermentorból a gáz egyrészt közvetlen felhasználásra kerül a cukorgyárban, gőz-kazánokban és gőzturbinákban mivel itt is kapcsolt energiatermeléssel is valósul meg a gyártáshoz szükséges energia (hő és villany) előállítása. A cukorgyárhoz nagyon közel elhelyezkedő és reletíve nagy energia igényű városi fürdőhöz (ahol uszoda, termál rész-leg, szauna, élményfürdő valamint nyáron a strand működik) közvetlen vezetéken jut el a biogáz. A városban lévő földgázhálózatba – az előírásoknak megfelelő – tisztítás után juthat el a (z ekkor már) biometán. A fűtőműben „ebből” – pénzügyileg, nem fizikailag – a CNG buszok tankolnak. A szállítás „többoldalú kereskedelmi szerződéssel” (Város, Cukorgyár, EON) történik. Vagyis csak „pénzügyileg”, nem fizikailag kerül a fűtőműbe a Cukorgyárban termelt biogáz de a hálózatból vásárolhatónál kedvezőbb áron, mely minden félnek szinergikus előnyöket jelent. Ez a megoldás is hazánkban unikális!

3.3. Az energia felhasználás napi ingadozása

A villamos energia napi ingadozása minden – helyi, országos, sőt kontinens – viszonylatban megoldandó, kezelendő probléma. Az energiaszolgáltatók számára a kiegyensúlyozott szolgáltatás lenne kényelmes, azonban a lakosság és a termelők

9. ábra: A biogáz útja a Kaposvári Cukorgyárból Forrás: saját szerkesztés

294

fogyasztása is jelentős ingadozást mutat a napszakok szerint. Egy általános, magyar-országi görbéken (10. ábra) látható, hogy – ez emberi bioritmusnak megfelelően az éjszakai órákban a fogyasztás nagyon alacsony, (mélyvölgy időszak), reggel a lakossági fogyasztás, majd a termelés beindulása emeli meg, majd a délután esti lakossági tevé-kenység tartja magasan. A tervezhetőség miatt a nagyfogyasztók számára kötelező egy évre előre jelezni, „lekötni” a legnagyobb fogyasztás mennyiségét. Ez a szerződésükben meghatározott lekötési díj, melynek – a lekötött mennyiséggel arányos – költsége van. Ennek – akár csak egy nagyon rövid időtartamra történő – meghaladása nagyon magas „büntető” költséggel jár. Ugyanez a rendszer a nagyfogyasztók gáz felhasználására.

Ehhez képest a fűtőmű villamos-energia diagramja buszok megjelenése előtt (a) és után (b) a 11-es ábrán látható.

10. ábra: A magyar villamosenergia-rendszer fogyasztói igénye téli napokon Forrás: Gács, 2012.

11. ábra: A távhő szolgáltatás napi villamosenergia értékesítésea) a CNG buszok előtt (2015. 02. 08.)

Forrás: E.ON Web Energia Portal

295

A grafikonokon a kék görbe a vásárolt mennyiség. Ez konstans nulla, mindkét esetben, mivel a fűtőmű sosem vásárol villamos energiát. A zöld görbe az értékesí-tett mennyiség. Láthatóan a termelés éjszaka csökkentett kb. 50%-os szinten folyik – mivel ekkor az igény és az átvételi ár is alacsony. A nappali, magas átvételi idő-szakban az elektromos termelés ugyan maximális, csak a saját felhasználás miatt nem mindig 100%. A villamos energia előállítás, rendszerbetáplálás napon belüli üteme-zését a hőtárolás, a szabályzás, irányítás tette lehetővé. A fűtőmű igyekszik a betáp-lálást a magas átvételi áru időszakra ütemezni, mivel így érhető el maximális bevétel. A b) ábrán a „fűrészfogas” részt a buszok tankolása okozza. Ekkor az előállított villa-mos energiát a nagynyomású gáz előállításához használják, ezért csökken meredeken az EON hálózatba betáplálható mennyiség.

A 12. ábra a) diagramján látható a fűtőmű egy átlagos, reprezentatív napi gázfo-gyasztási diagramja – a CNG buszok megjelenése előtt (a) és után (b) .

A buszok tankolása délelőtti, „völgy időszak”-ra esik. Ugyan a teljes fogyasztott mennyiség (grafikon alatti terület) jelentősen emelkedett, de nem nőtt a csúcs-fogyasz-tás, azonos gázlekötés elégséges. Ez a fejezet elején kifejtett gondolatmenet alapján jelentős előnyt jelent.

11. ábra: A távhő szolgáltatás napi villamosenergia értékesítéseb) a CNG buszok üzemeltetésekor (2016. 10. 05.)

(0 órától 24 óráig) Forrás: E.ON Web Energia Portal

296

3.4. Környezetbarát gépjárművek töltési lehetősége

A fűtőműben és a vagyonkezelő Zrt.-nél a régi diesel üzemű szolgálati gépjármű-vek lecserélésre kerültek. Elektromos autókat vásároltak, mivel ezek töltése helyben, saját termelésből származó forrásból megoldható. A 4 db Nissan E-NV200 furgon 2015, 2016, és 2017-ben került beszerzésre a 13. ábrán a falon látható három fali gyorstöltővel együtt.

12. ábra: A fűtőmű napi gázigénye a) a CNG buszok előtt (2015. 02. 08.)

Forrás: E.ON Web Energia Portal

12. ábra: A fűtőmű napi gázigénye b) a CNG buszok üzemeltetésekor (2016.10.05.)

(reggel 6 órától este 6 óráig) Forrás: E.ON Web Energia Portal

297

Ez nemcsak 80%-os működtetési költségcsökkentést jelentett, de a karbantartási igény és a levegőszennyezés is jelentősen csökkent. A töltés éjszaka zajlik, amikor a vil-lamos energia értékesítési ára alacsony. Szerencsére gépjárművek napi futás kilométere, használati célja ezt lehetővé teszi.

Megjegyezzük, hogy a lakosság részéről igény mutatkozik nagyobb részben a vil-lamos autók töltésére, mely már el is érhető, kisebb részben pedig – a még ki sem ala-kított – CNG tankolásra. Ezen újabb terület is település energetikai megoldás, mivel a helyben termelt energia, szállítási, hálózati veszteség nélkül, helyben hasznosul.

4. További tervek, kitekintés

4.1. Közeljövő 2019

A közeljövőben KEHOP 5.3.1. nyertes projekt keretében 1,8 Milliárd forintos költségvetéssel a távfűtés 20%-os bővítése, 18 új fogyasztó bekap-csolása valósul meg. Ehhez 2,5 km új távvezeték létesítése és 8,7 MW beépített teljesítménynövelés szükséges. A 14-es ábrán kékkel láthatók a bővítési tervek (színház, sportcsarnok, iskolák, ügyészség, kormányhivatalok), zölddel pedig a biomassza erőműhöz vezető szakasz. Utóbbi a 1,7 milliárd összköltségvetésű, nyertes KEHOP 5.3.2-es projekt keretében valósul meg. A 15 MW teljesítményű faapríték tüzelésű biomassza fűtőmű fő beszállí-tója a projektben is partnerként működő SEFAG Zrt. lesz. Létesítésével a helyben termelt, másra nem használható anyag (szuvas, göcsös, gyökerek, egyéb apríték) kerül hasznosításra, messzire szállí-tás nélkül. (Jelenleg ezek a pécsi, tatabányai erőmű-vekbe, esetleg Ausztriába kerülnek.)

13. ábra: Elektromos autók töltés közben a fűtőműben Forrás: saját kép

14. ábra: A távhő ellátás bővítési terve Forrás: saját szerkesztés

298

A 15. ábrán látható a tervezett, a tényleges hőigényeken alapuló „tartam diagram”, mely a „fogyasztási igények nagysága szerint rendezett terhelési diagram” (Gács, 2012. pp.13.). Vagyis a vízszintes tengelyen nem időrendben szerepelnek az év napjai, hanem a terhelések nagysága szerint csökkenően – diagramunkon órában megadva.

A tervek szerint a gázmotorok – melyek a kapcsolt energia, villamos áram termelést valósítják meg, adnák az alapot, ez működne mindig. A biomassza fűtőmű lép majd be amikor az igények az előző szintet meghaladják. A gázkazánokat pedig csak a csúcs-igények kielégítésére kell majd beindítani. A biomassza fűtőmű hőkiadása 190 ezer GJ lesz évente.

Ekkor a fűtőmű már teljesíteni fogja a hatékony távhő követelményeit. Az ener-giahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. Törvény, mely összhangban van az energia-hatékonyságról szóló 2012/27/EU irányelvvel úgy határozza ennek fogalmát, hogy: „Olyan távfűtési vagy távhűtési rendszer, amely legalább 50%-ban megújuló energia, 50%-ban hulladékhő, 75%-ban kapcsolt energiatermelésből származó hő vagy 50%-ban ilyen energiák és hők kombinációjának felhasználásával működik.” (2015. évi LVII. Tör-vény az energiahatékonyságról.) Ez azért fontos, mivel várhatóan csak azon szolgáltató juthat majd támogatáshoz, amely ezen „hatékony távhő” kritériumot teljesíti. Az ennek szellemével összhangban lévő tervek már elkészültek, melyeket a következő fejezetben ismertetünk.

4.2. A hulladékhő hasznosításának lehetősége a távfűtésben, tanulmány

A fűtőmű és a város településenergetikai tervei között szerepel az alacsonyhőfokú távfűtés megvalósítása hőszivattyúk telepítésével, további hálózat fejlesztéssel. Ala-csonyhőfokú fűtést jelent a padlófűtés mellett az egyre terjedő, kellemes közérzetet adó (vizes) falfűtés (16. ábra).

15. ábra: A fűtőmű a biogáz üzem belépése utáni tervezett éves tartamdiagram-ja Forrás: saját szerkesztés

299

A már eddig is sikeres együttműködő partner a cukorgyár nyitott a további együtt-gondolkodásra és együttmunkálkodásra, az ipari hulladékhőnek a távfűtésbe történő integrálása területén. A cukorgyártási „kampány” szeptembertől általában januárig, feb-ruárig tart. A cukorgyártás folyamataként a technológiából adódóan több mint 35 MW hulladék hő keletkezik, mely jelenleg elhűtéssel a környezetbe kerül. Ezen hulladékhő egy részére vonatkozó hasznosítási lehetőségeket vizsgáló tanulmány – megrende-lésre – már el is készült (EN_BLOCK, 2017). E szerint egy lehetőség alacsony hőfokú fűtési területek létrehozása, ahol a kb. 50 oC-os hulladékhő közvetlenül hasznosulhat. Másik a hagyományos radiátoros fűtéshez 2 db centralizált hőszivattyú telepítése (a fűtőműbe), hogy elérhető legyen a radiátoros fűtéshez szükséges magasabb hőmérsék-let. A hulladékhő így tudna a távfűtésben hasznosulni, nem terhelné a környezetet, a Cukorgyárnak pedig biztosítaná a hűtést a technológiában. Ez is a települési lehetősé-geket kihasználó szinergikus településenergetikai megoldás.

A 17-es ábrán a 2016 évi tényleges fogyasztói hőigények vannak feltüntetve. A vizs-gálat erre alapozva történt. Látható, hogy a Cukorgyári hulladékhő csak októbertől tud hasznosulni hiába indul el a cukorgyár már szeptemberben, nagyobb hőigény csak októbertől jelentkezik.

A gázmotoros kapcsolt termelésből származó hő az alap, erre jön először az egyik, majd igény szerint a második hőszivattyú üzembeállítása. A sárga diagramrész pedig a gázkazánok által szolgáltatott részt mutatja.

A tanulmány (egyik) feladata volt fenti alternatívák vizsgálata. Milyen mértékű, technológiájú lehet a bővítés, illetve a korszerűsítés, csere. A tervek szerint az épüle-tek, hőfogadói blokkok cseréje új fogyasztásmérőkkel, hőszivattyú lehetőséggel valósul majd meg (320 db). És 10 000 db új – szolgáltatói tulajdonú – távkiolvasási rendszerben működő „okos” használati meleg víz (HMV) óra kerül beépítésre. Ezek már online elér-hető információkat szolgáltatnak majd, automatikus feldolgozással, a lakók számára akár telefonos applikációként is elérhetően.

A cukorgyári hulladékhő hasznosításával kapcsolatos tervek a 18. ábrán láthatók. Zölddel az alacsony hőmérsékletű, kékkel a hagyományos technológiájú tervezett új fűtési területek.

16. ábra: Falfűtés a) terv és b) kivitelezés Forrás: Új otthon blogspot

300

Pilot projektként már az idei 2018-as évben 15 lakásba és 2 üzletbe 20 db HMV óra és 20 db vízóra 58 db költségmegosztóval kerül, került beépítésre. (a Nemzetőrsoron). 1 db ultrahangos hőmennyiségmérő és 1 db (GSM modullal felszerelt) rádiófrekvenciás adatgyűjtő is felszerelésre kerül, így a smart metering már nemcsak elérhetetlen álom, de pilot megvalósítás városunkban.

17. ábra: A hőkiadás a Kaposvári Cukorgyárban hőszivattyúzással Forrás: saját szerkesztés

18. ábra: A cukorgyári hulladékhő hasznosulásának távlati lehetőségei Forrás: EN_BLOCK 2017.

301

4.3. Településenergetikai kitekintés, okos mérés

A Magyar Mérnöki Kamara Energetikai Tagozata, 2015. június 9-én Kaposváron ala-kította meg Településenergetika szakosztályát. Elnöke jelen cikk egyik szerzője.

A Településenergetika fogalmát az alábbiakban határozták meg: A település energe-tikai kérdéseivel (energia ellátás és felhasználás) foglalkozik. Magában foglalja az ener-gia előállítás, szállítás, felhasználás „okos szabályozását”, a teljesítménygazdálkodást! Főbb területei: hőellátás, villamosenergia-ellátás, közlekedésenergetika. (Büki, 2013)

A fejlődés útja a smart metering, vagyis „okosmérés”. “Jogszabályi definíciója szerint „az ’okos mérési rendszer’ vagy ’intelligens mérési rendszer’ az energiafogyasztás méré-sére alkalmas olyan elektronikus rendszer, amely a hagyományos fogyasztásmérőkhöz képest több információt biztosít, és amely az elektronikus kommunikáció valamely for-máján keresztül képes adatok továbbítására és fogadására.” (Ld. az energiahatékonyság-ról szóló 2012/27/EU irányelv 1. cikk 28. pontját.)” (Fodor, 2016. pp. 130. )

Vagyis valós idejű, folyamatos fogyasztásmérés, mind a fogyasztók, mind az ener-giaszolgáltatók online informálását jelenti, nemcsak távhő, de bármely közüzemi szolgáltatási területen. Ezáltal együttműködő partnerré válhatnak a szabályozásában, közösen növelhetik a rendszer rugalmasságát, csökkentve a tárolás, valamint az erőmű-vek visszaterhelése iránti igényt.

Az okos mérés nem utópia, már hazánkban folyik pilot projekt 8 hazai városban. (Pálfy, 2017)

A településenergetikának a szerzők által angol nyelvterületen talált legközelebb álló angol terminológia a furcsán hangzó „Energy Cloud Transformation”, mely „felhő alapú energia menedzsment”-ként lenne fordítható. A Navigant kutató intézet „Energy Cloud 2.0” rendszerének területeit, trendjeit (angol nyelven) a 20. ábra részletezi (Lawrence – Vrins, 2016). Láthatóan magában foglalja nemcsak az intelligens mérés-szabályzás

19. ábra: A településenergetika szakterületei, érintettjei és követelményeiForrás: Büki, 2013.

Településenergetika

Hőellátástüzelőanyag-ellátásssalhulladék-hasznosítással

Lakások,háztartások

Intézményekenergiarendszerei

Energiatakarékosság – Energiahatékonyság – Optimális energiastruktúraGazdaságosság – Biztonság – Környezetvédelem

Termelőüzemekenergiarendszerei

Villamosenergia-ellá-tás

hálózati cstlakozássalés helyi termeléssel

Közlekedésenerge-tika

üzemanyag-ellátássalés más forrásokkal

302

kommunikációt, elemzést, de preferálja az elosztott rendszereket, és az alacsony CO2 kibocsátást. Fókuszál a technológia mellett a fogyasztókra, a jogszabályi környezetre, a gazdasági modellekre – vagyis komplexen kezeli a kérdéskört. A név abból eredhet, hogy a rendszer számítógépes megvalósítása – természetes módon – felhő alapú adat-tárolással történik.

5. Összefoglalás

Publikációnkban Kaposvár város távfűtési és településenergetikai rendszerének történetét, jelenét vázoltuk, majd a közeli és távolabbi jövő fejlesztéseit, lehetőségeit taglaltuk. A megújuló energiaforrásokra, a hulladékhőre, a szinergikus, hatékony és gazdaságos együttműködésekre, a helyben termelt energia helyi felhasználásának tele-pülésenergetikai megoldásaira fókuszáltunk. Ha az energiára fordított költségek hely-ben maradnak, a helyi gazdaságok is megerősödhetnek. Bemutattuk az „okos mérés” (smart metering) fogalmat, mivel a fenti úton csak ennek segítségével lehet továbblépni.

6. Irodalomjegyzék

BÜKI Gergely (2013): Településenergetika – hőellátás, Magyar ENERGETIKA, XX. évfolyam, 6. szám 2013. november, pp. 2–7. http://magyarenergetika.hu/wp-content/uploads/me/ME%202013-6.pdf

BÜKI Gergely – METZING József – ORBÁN Tibor (2014): Településenergetika, Távhőellátás, táv-hűtés, Energetikai szakkönyvek sorozat, 2014 Mérnök kamara Nonprofit Kft. ISBN: 978-963-88358-7-1 ISSN: 2064–0676 pp. 196–199.

FODOR, László (2016): “Nekünk nyolc?–Hogy állunk az okos méréssel?.” KOZJAVAK. HU Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport blogja 2016 (2016): 130–136. http://real.mtak.hu/39813/1/nekunk_8_2_0.pdf

20. ábra: Az „Energy Cloud Transformation” területei Forrás: Lawerence – Vinr, 2016

303

KEREKES Sándor, Csutora Mária (2012): Fenntartható fogyasztás? Trendek és lehetőségek Magyarországon OTKA 68647 sz. kutatás eredményei, AULA Kiadó Budapest, 2012.

http://unipub.lib.uni-corvinus.hu/1049/1/OTKAzarokotet_06_11-2.pdfKEREKES Sándor – MARJAINÉ Szerényi Zsuzsanna (2015a): „Helyi környezetpolitika” Nem-

zeti Közszolgálati Egyetem Budapest, 2015, , 2015 ISBN 978-615-5057-33-5 http://m.ludita.uninke.hu/repozitorium/bitstream/handle/11410/10330/Teljes%20sz%C3%B6veg?sequence=1&isAllowed=y

KURUCZ Tamás, Szendefy Judit: „Fejlesztések a Magyar Cukor zrt. Biogáz üzeme területén.” In: FIATAL MŰSZAKIAK TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAKA XVIII., Kolozsvár, 2013. március 21–22. (2013) Kivonatfüzet.

http://eda.eme.ro/bitstream/handle/10598/26849/18_FMTU2013_Kurucz Tamas, Szendefy Judit_ 225-228old.pdf?sequence=1

LAWRENCE Mackinnon – VRINS Jan: Navigating the Energy Transformation, Building a Competitive Advantage for Energy Cloud 2.0 , Publised Q3 2016, Navigant Research, navigant.com https://www.navigant.com/-/media/www/site/insights/energy/2016/navigatingtheenergytransformation.pdf

PÁLFY Dániel Ábel: Együttműködés a városokkal, Okos Mérés, A Magyar Hírlap melléklete, 2017.08.03. KOM KÖZPONTI OKOS MÉRÉS ZRT.

http://magyarhirlap.hu/dokumentum/94710/001012_Magyar_Hirlap_Oenergia_0807_v2.pdfTUKACS-HÁJOS Annamária – Rétfalvi Tamás – Szendefy Judit – Marosvölgyi Béla (2013):

Laboratóriumi és félüzemi méretekben végzett biogáz fermentációs kísérletek tapasztala-tai, Mezőgazdagási Technika tudományos, műszaki fejlesztési és kereskedelmi folyóirat, LI évfolyam 2010. január Különszám: Fenntartható bioenergia-termelés „fiatal kutatók a bioenergetikában”, ISBN 978-963-611-456-5, HU ISSN 0026 1890 pp 13. – 15.

VARGA József (2017a): A magyarországi adószerkezet átalakításának aktuális kérdései. In: BOZSIK Sándor (szerk.). Pénzügy-számvitel-statisztika füzetek II.: 2016 . 107 p. Konferen-cia helye, ideje: Miskolc-Egyetemváros, Magyarország , 2016.12.01 (Miskolci Egyetem Gaz-daságtudományi Kar) Miskolc–Egyetemváros: Miskolci Egyetemi Kiadó, 2017. pp. 81–87. ( Pénzügy-számvitel-statisztika füzetek; 2. ) (ISBN:978-615-80543-2-4)

VARGA József (2017b): Az adóteher-csökkentés és a gazdaság kifehérítésének pályája Magyaror-szágon 2010 után [Reducing the Tax Burden and Whitening the Economy in Hungary after 2010]. PÉNZÜGYI SZEMLE/PUBLIC FINANCE QUARTERLY 62:(1) pp. 7–20. (2017)

ZANATYNÉ Uitz Zsuzsanna (2017): Távfűtés korszerűsítés Kaposváron, Településenergetika, Mérnök újság, XXIV. Évfolyam 10. szám „Fókuszban a hálózatok”, 2017 október, pp. 14.–16.

EN_BLOCK, (2017): A Kaposvári Cukorgyár hulladékhő hasznosítása lehetőségének vizsgálata a kaposvári távhőellátó hálózatban, Hőszivattyús távhőellátás a fűtőműből Témaindító tanul-mányterv EN_BLOCK Műszaki Gazdasági Szolgáltató Kft. ( Wille-2000 Kft. ) (2017)

Törvények, rendeletek

Távhő rendelet: „50/2011. (IX.30.) NFM rendelet a távhőszolgáltatónak értékesített távhő árának, valamint a lakossági felhasználónak és a külön kezelt intézménynek nyújtott távhőszolgáltatás díjának megállapításáról https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1100050.NFM

304

e-közmű rendelet: 324/2013. (VIII.29.) Kormány Rendelet „az egységes elektronikus közműnyil-vántartásról”. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1300324.kor

METÁR rendelet: 13/2017. (XI. 8.) MEKH rendelet „a megújuló energiaforrásból termelt vil-lamos energia működési támogatásának mértékéről” https://net.jogtar.hu/jogszabaly? docid=A1700013.MEK&searchUrl=/gyorskereso%3Fpagenum%3D36

A 2015. évi LVII. Törvény az energiahatékonyságról https://net.jogtar.hu/jogszabaly? docid=A1500057.TV&timeshift=20160101

Az Európai Parlament és a Tanács 2012/27/Eu Irányelve (2012. Október 25.) az energiahatékony-ságról, a 2009/125/EK és a 2010/30/EU irányelv módosításáról, valamint a 2004/8/EK és a 2006/32/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről https://www.sourcing.hu/sites/default/upload/celex-32012l0027-hu-txt.pdf

Internetes hivatkozások

Új otthon blogspot http://ujotthon.blogspot.hu/2012/01/falfutes-tervezese.html(Letöltés: 2018. május 26.)

305

A GEOTERMIKUS ENERGIA KÖRNYEZETEI HATÁSAI

ÉS A MAGYARORSZÁGI HASZNOSÍTÁS LEHETŐSÉGEI

Medve András és Medvéné Szabad Katalin

Mottó:

„… Az élet sokféleképpen próbára tudja tenni az ember kitartását, vagy úgy, hogy nem történik semmi, vagy úgy, hogy sok minden egyszerre történik….!

Paulo Coelho

Nagyon sok szeretettel kívánok jó egészséget és sok boldogságot 70. születésnapod alkalmából, és óriási megtiszteltetés számomra, hogy első tanítványaid, majdan későbbi kollégáid egyikeként csatlakozhatok a köszöntökhöz. A fenti mottó harmadik sora szól Hozzád, akinek az életében mindig egyszerre nagyon sokféle tevékenység volt szink-ronban: a tudományos kutatás, az egyetemi oktatás, a felsőszintű vezetés, és nem utolsó sorban a család, valamint a rendkívül széles körű baráti kapcsolatok ápolása. Irigylésre méltóan valamennyi területen rendkívüli sikereket értél el, és talán ebből adódóan néha nem csupán barátaid akadtak, de minden esetben talpra álltál, és ismét bizonyítottál! Számomra igazi példakép vagy, akinek az egész családom nevében őszinte szívvel kívánok további sikereket !

Végezetül – ha megengeded – csupán egyetlen jó tanács: ha boldog öregkor akarsz, akkor kezdj el minél előbb bridzselni! Sosem késő…..

Budaörs, 2018. május

Medvéné dr. Szabad Katalin

306

Absztrakt

A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) úgy ítéli meg, hogy az energiaszektor korábbi alap elveit át kell értékelni, melyben a megújuló energiaforrásoknak óriási

szerepe van. Az országok szerepcseréjének lehetünk tanúi: importőrökből exportőrök lesznek, amelyek a növekvő keresleti igények fő forrásait keresik. A World Energy Out-look 2013. évi elemzés szerint az energiapiac történetében példa nélküli a magas olaj-árak napjainkra jellemző tartósan hosszú időszaka. Az előrejelzések rámutatnak arra is, hogy várhatóan folyamatosan nagy különbségek lesznek a földgáz és villamos energia regionális árai között. A világ energiaigénye várhatóan 2035-ig a jelenlegi szint egyhar-madával emelkedik. A többlet kétharmada Kínában, Indiában és Dél-Kelet-Ázsiában jelentkezik majd, míg mindössze 4 százaléka köthető az OECD országokhoz. A jelen-legi tendenciák az energia hordózók árának és az üvegházhatású gázok kibocsátásának emelkedését is előrevetítik. Ezen prognózisok tükrében különösen felértékelődnek az alternatív energiaforrások, melyek közük a legolcsóbb, leginkább gazdaságos megújuló energiaforrások egyike a geotermikus energia. A Föld mélyéből felfelé áradó hőenergia tekintetében kiváló adottságokkal rendelkezik Magyarország. A kutatás célja a geoter-mikus energia környezetei hatásainak és a magyarországi hasznosítás lehetőségeinek a feltárása a Horizont 2020. projekttel összefüggésben.

Kulcsszavak: fenntartható energiagazdálkodás, megújuló energiák, geotermikus energia fejlesztés Magyarországon.

1. Bevezetés

A Föld középpontja felé haladva kilométerenként átlagosan 30 Celsius-fokkal emel-kedik a kőzet átlag hőmérséklete, de talajtípustól függően a gradiens ennél lényegesen nagyobb mértékű is lehet. Izland illetve Magyarország esetén, ahol jellemzően vulkani-kus illetve, üledékes medencék alakultak olyan jelentős a hőmérséklet emelkedése, ami már gazdaságos energia termelést tesz lehetővé. Magyarország nagy része ilyen üle-dékes medencén terül el, így geotermikus adottságai igen jók, az átlagos geotermikus gradiens 5–7 Celsius-fok között mozog, ami a világ átlagos értékének másfél kétszerese. Ez azt jelenti, hogy Magyarország területén, a Föld belseje felé haladva, 100 méteren-ként a hőmérséklet átlagosan 5–7 Celsius-fokkal emelkedik. Magyarországon jelen-legi kutatásaink is alátámasztják, hogy a legolcsóbb, leginkább gazdaságos megújuló energiaforrások egyike a geotermikus energia. A Föld mélyéből felfelé áradó hőenergia tekintetében kiváló adottságokkal rendelkezünk.

2. A geotermikus energia hasznosítás növekedésének pozitív hatásai

Tagadhatatlan szakirodalomból is jól ismert tényezők bizonyítják a geotermikus energia számtalan előnyét a fosszilis forrásokkal összehasonlítva:

307

yy gazdaságélénkítő hatás, mely az új beruházásokkal valósul meg (pl.: új munka-helyek létrehozása és egyéb gazdasági előnyök).

yy közvetlen hozzáférés: az energiát helyben meg lehet termelni, nincs szükség környezetszennyező szállításra, az üzemanyag más országokból történő impor-tálására.

yy minimális környezetszennyezés, fenntarthatóság biztosítása yy hosszútávon jelentős költségmegtakarítás: a geotermikus energia alacsony

fenntartási költséggel jár, mivel az energiaveszteség 80%-kal kevesebb, mint a fosszilis energiahordozók esetében, továbbá az energiatermeléshez nincs szük-ség újabb és újabb üzemanyagra.

yy a fosszilis üzemanyagok háttérbe szorítása: a fosszilis energiahordozóktól való függőségünk úgy csökkenthető, ha az alternatív (megújuló) energia felhaszná-lása egyre szélesebb körben elterjed. A kőolaj és a földgáz rendkívül ingadozó, néha az egekbe szökő ára egyre több országot kényszerít arra, hogy a tiszta geo termikus technológiát alkalmazzák. A fosszilis energiahordozók égetése üvegházhatású gázok felszabadulását eredményezi, ami a globális felmelegedés legfőbb okozója.

3. A minimális környezet szennyezés

Kutatásaink során azonban a geotermikus energia hasznosítás alábbi kedvezőtlen környezeti hatásokat tanulmányoztuk:

yy a beruházás során fellépő hatások (pl.: a fúrás során zaj szennyezés, az elhasznált fúró folyadék tárolása ülepítő medencékben stb…)

yy a talajszerkezet módosulásra visszavezethető földmozgások (pl.: földcsuszam-lás, talajsüppedés, esteleges földrengés előidézésének a kockázata, stb…)

yy a geotermikus folyadékok a víz és a kőzet kölcsönhatásától függően gyakran tar-talmazhatnak szennyező gázokat, mint a szén-dioxid, kén-hidrogén, kén-dioxid, metán, nitrogén, hidrogén, továbbá Na- és K-kloridokat illetve karbonátokat, nehézfémeket és szilícium-dioxidot. Ezen idegen anyagok földfelszínre kerül-ése növeli a környezet szennyezést, mértékét tekintve fajlagos mutatói azonban kedvezőbbek, mint az egységnyi fosszilis forrásból előállított energiáé. Számí-tásaink szerint egy geotermikus erőmű a legtisztább fosszilis energiahordozót hasznosító erőművel összehasonlítva 0,2% CO2-t bocsát ki, továbbá a savas esőt okozó SO2-re nézve 1% az emisszió.

yy baleseti kockázat (a geotermikus fúrás biztonságos, mivel nem áll fenn közvet-len tűzveszély, mint az olaj és földgáz kutak esetében. Szakirodalmi adatok sze-rint időnként előfordult ugyan gőz kitörés, de ez sokkal kisebb mértékben okoz környezeti károsodást).

308

4. Magyarországi jelen és jövő a geotermikus energia hasznosításban

Tudományosan alátámasztott mérések szerint a magyarországi hévízkészlet legke-vesebb 500 milliárd köbméterre tehető, amiből mintegy 50 milliárd köbméter ki is ter-melhető. A geotermikus gradiens értéke a medenceüledék rossz hővezető képessége miatt nagy értékű. Az átlagos geotermikus gradiens 20 m/oC, a Dél-Dunántúlon és az Alföldön nagyobb értékű 1000 m mélységben 70 oC, 2000 m mélységben átlagosan 120 °C kőzethőmérséklet uralkodik. A kiemelkedően kedvező geotermikus gradiens mellett a hasznosítás szempontjából további fontos tényezők a hévízkészletek mennyi-sége és a kitermeléshez a megfelelő mélységi nyomásviszonyok. Országunk területének mintegy 50%-n gazdaságosan kitermelhető hévíz készlet áll rendelkezésre, természete-sen ezek mennyiségi és mélységi eloszlása rendkívül eltérő.

A kitermelés fejlődését mutatja, hogy míg 1979-ben 415, 30 Celsius foknál melegebb vízű termálkút hozott vizet a felszínre, addig 1985-ben a kutak száma már 842 volt, évi 167 millió köbméter hozammal; 1987-ben pedig 1016 kút működött, naponta 1,25 millió köbméter, évente pedig kereken 450 millió köbméter termálvizet szolgáltatva. Az összes kapacitás közel fele (410 köbméter/perc) fűtési igényt elégített ki, amiből a mezőgazdaság 253 köbméter/perc teljesítménnyel részesült. Hazánkban a geotermi-kus energiafelhasználás, 1992-es adat szerint 80–90 ezer tonna kőolaj energiájával volt egyenértékű. Ennek a fejlődési tendenciának újabb lendületet adott a 2014 tavaszán kihirdetett Európai Gazdasági Térség (EGT) „Finanszírozási mechanizmus a meg-

1. ábra: Magyarország geotermikus kincseiForrás: http://www.ebpower.eu/hu/geotermikus.html

309

újuló energia szektorban” pályázat eredménye. A geotermikus energia hasznosítás széles körű elterjesztését szolgáló támogatási keretösszege több mint 9 millió euró, mely elsősorban az alábbi témákat támogatta:

yy a már létező távfűtő rendszerek geotermikus bázisra történő átállítása (erre 6,3 millió euró áll majd rendelkezésre),

yy a megújuló energiaforrások fenntartható használatával kapcsolatos figyelemfel-hívó kampányok indítása (erre 1,6 millió euró áll majd rendelkezésre), valamint

yy a megújuló energiaforrások fenntartható használatával kapcsolatos ösztöndíjak nyújtása (erre 1,1 millió euró áll majd rendelkezésre).

Ezen pályázati források felhasználásával a hőtermelésben a megújuló energiaforrá-sok arányát a jelenlegi 12%-ről 32%-ra lehet növelni, miközben várhatóan a teljes hőener-gia felhasználás 2030-ig 20–23%-kal fog csökkenni. Ezen belül a geotermikus energia fűtési célú hasznosítása a 2010-es 4,2 petajouleos kiinduló értékről 14,9 petajoulre, több mint háromszorosára emelkedik majd 2020-ig.

4.1. Mezőgazdasági felhasználás

A legtöbb hévizet ma a mezőgazdaság használja fel hazánkban, mely elsősorban a növénytermesztő telepek fűtését biztosítja. A rendkívül rossz szigetelés miatt a növény-házak fajlagos hőigénye meglehetősen nagy. Kutatásaink szerint a jelenlegi gyakorlat azt mutatja, hogy a geotermikus energiát az állattartó telepek szaporító épületei és a fiatal állatok tartására szolgáló épületek fűtési igényének kielégítése céljából használ-ják. A mezőgazdaság területén jelentős energiafogyasztók a szárítók. A hévízzel azok az alacsony hőmérsékletű szárítók üzemeltethetők, amelyekkel a vetőmagok, szálas takarmányok, gyógynövények és zöldségek felesleg víztartalmát lehet eltávolítani. Ez a szárítási módszer egyébként jól kombinálható egy másik nem fosszilis energiaforrás felhasználással: a napenergia hasznosítással. A primer termékeket előállító mezőgazda-sági alkalmazási területeken kívül a geotermikus energia felhasználható az élelmiszer-iparban is a különböző szárítási műveletekhez.

4.2. Fűtési célú felhasználás

A leggyakoribb hasznosítási mód a lakossági, kommunális, mezőgazdasági létesít-mények fűtése. Kutatásaink szerint ma Magyarországon több mint kétmillió négyzet-méter felületet pl.: üvegház, fóliasátor) fűtenek termálvízzel, ami 0,2 négyzetméter/fő, amely mutatószám még messze elmarad a kedvező geológiai adottságoktól. A lakó- és középületek fűtési és használati meleg víz igényét a 80–90 Celsius-fokos hévizet szol-gáltató kutakkal távhőszolgáltatás szerűen ki lehet elégíteni. Az új épületeknél célszerű úgynevezett közepes és kis hőmérsékletű fűtési rendszereket (padlófűtések, légfűtések) kialakítani, mivel ezeknél már a 60 Celsius-fok feletti hőmérséklet-tartományba tartozó hévizek is jól felhasználhatók.

Nemzetközi adatok is bizonyítják ezen célú felhasználás széleskörű elterjedését. A geotermikus távfűtés (GeoDH) piaca újabb lendületet kapott az elmúlt 3 évben. Jelenleg Európában 216 GeoDH rendszer üzemel, összesen beépített kapacitással 4,900

310

MWth (azaz 200 MWth-os növekmény 2011-től). Az EU-27-ben telepített 157 GeoDH rendszer összesen 1622 MWth teljes kapacitással rendelkezik (lásd 2. sz. ábra).

Kutatásaink szerint a teljes melegvíz-igény kielégíthető kizárólag a termálenergiára támaszkodva, melynek kiemelkedő példája a Pécstől húsz kilométerre levő városban (Szentlőrinc) 2014. júniusban átadott geotermikus távfűtőmű. A jelenleg próbaüzemben működő erőműben jövőre már termálvízzel fűtenek mintegy kilencszáz lakást. A beru-házó PannErgy országszerte összesen 60 megawatt energiatermelő kapacitást akar kiépíteni a geotermikus energiahasznosításra alapozva. Ezzel a geotermikus energiát hasznosító erőművel teljes egészében kiváltható a jelenlegi földgázalapú távhőszolgál-tatás a 7500 fő lakosú Szentlőrincen, mely 1,3 milliárd forintos beruházással valósult meg. A lakossági fűtési energia ellátás mellett a tervek szerint több közintézményt is geotermikus energiával fognak fűteni, mely projektek már 2010-ben megkezdődtek (lásd pl.: Budapesti Gazdasági Főiskola zalaegerszegi kampuszának a fűtése).

A geotermikus energia hasznosítás Magyarországon leggyakrabban alkalmazott technológiai eljárása a hő szivattyúra épül, melynek lényege, hogy képes pár fokos víz-ből a talaj hő hasznosítással olcsó meleg vizet előállítani. A hőszivattyú nagy előnye, hogy nem függ napsütéstől és évszakoktól, nem szezonálisan elérhető, azonban a víz keringtető rendszere villamos energiával működik. Korszerű rendszerekben már a geo-termikus és a napenergia hasznosítást kombinálják.

A geotermikus energia fűtési célú beruházása, jó adottságok esetében 5 év alatt is megtérülhet.

2. ábra: GeoDH kapacitás Európában Forrás: http://geodh.eu/overview-of-geothermal-district-heating-market-in-2012

311

5. Turisztikai felhasználás

Jelenleg Magyarországon több mint 200 hévíz kutat használnak a fürdők, gyógyfür-dők vízellátására, melyre jellemző a szigorú takarékosság az érkékes ásványi anyago-kat tartalmazó gyógyvizeink esetén (lásd balneológiai célú hasznosítás).

6. Összefoglalás

A geotermikus források hasznosításának szélesebb körű elterjedését számos tényező befolyásolhatja (pl.: a helyi politikai és gazdasági helyzet, a fosszilis energiahordozók elérhetősége és ára, az adott ország kormányának a hozzáállása, a környezettudatosság mértéke, és a támogatások rendszere), azonban a kutatás eredményei bizonyítják, hogy széleskörű felhasználása elkerülhetetlen. A hosszútávon megtérülő beruházási jellem-zői miatt jelentős kormányzati támogatás esetén lehet csak sikeres, ha ez párosul nem-zetközi célkitűzésekkel is.

7. Irodalomjegyzék

World Energy Outlook (WEO-2013) edition of the International Energy Agency’s (IEA) 2013 http://www.iea.org/newsroomandevents/pressreleases/2013/november/name, 44368, en. html

dr. Barótfi István (szerkesztő) Energia felhasználói kézikönyv (Műszaki Kiadó Budapest 2008.)http://www.ebpower.eu/hu/geotermikus.htmlhttp://geothermal.marin.org/geomap_1.html http://www.nrel.gov/data/pix http://www.energy.ca.gov/links/geothermal.html http://www2.wku.edu/www/geoweb/geyser/location.htm http://www.ch-non-food.com/power.htm http://mioruilt.lanl.gov/fho/Images/caldera http://www.heat.trace.ltd.uk/english/applic/roadramp.htm http://geodh.eu/overview-of-geothermal-district-heating-market-in-2012/http://www.greenpowerconferences.com/EF/?sSubSystem=Prospectus&sEventCode=GE131

2EU&sSessionID=38de354ac97447366fc1c1cd7003c288-18379045&sDocument=Introduction http://www.alternativenergia.hu/27-milliard-geotermikus-energia-palyazatra/64851http://www.alternativenergia.hu/27-milliard-geotermikus-energia-palyazatra/64851http://www.origo.hu/idojaras/20101221-elkeszult-magyarorszag-legnagyobb-geotermikus-

tavfutomuve.html

312

KÖZÖS „ZÖLD” GONDOLATOK

Szlávik János

Absztrakt

Ifjúkori elhatározásunkról szól ez az írás. Kerekes Sándorral még egyetemistaként terveztük, hogy majd írunk egy közös könyvet. (A könyvből könyvek lettek.) Első

könyvünk a „Gazdasági útkeresés – környezetvédelmi stratégiák” címmel jelent meg 1989-ben. A második – több átdolgozást és kiadást megért könyvünk: „A környezeti menedzsment közgazdasági eszközei” címmel volt jelen a könyvpiacon 1996–2003 között.

Ezekből a könyvekből emeltem ki néhány, ma is időszerű gondolatot.

1. Előzmények, körülmények

Kerekes Sándor barátommal másodévesek voltunk a Közgázon, és a két alapszigor-latra készültünk. Akkor határoztuk el, hogy ha majd elvégezzük az egyetemet, közösen írunk egy könyvet. Szavatartó emberek lévén ezt a „könyvet” alig két évtized múltán meg is írtuk. Rá hét évre, meg a másikat. Ezekről a könyvekről szól a következő írás.

1989-ben jelent meg a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában, a „Gazda-sági útkeresés – környezetvédelmi stratégiák” címmel, első közös könyvünk.

Visszatekintve, igen sajátos év volt ez az 1989. Ez az év a rendszerváltás éve. Nekünk ez az év mindenekelőtt azt jelentette, hogy megszervezhettük azt a két tanszéket, ame-lyeken aztán később szakmai munkánk nagy részét kifejtettük. Sándor, megalapította a Környezetgazdaságtan és Technológia Tanszéket, én pedig a Budapesti Műszaki Egye-temen a Környezetgazdaságtan Tanszéket.

1989-ben a magyar kormányzati rendszerben már több mint egy évtizede volt a kör-nyezetvédelemért felelős szervezet. (1976-tól az Országos Környezet és Természetvé-delmi Hivatal. 1989-től pedig Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium néven.)

1998-ban, amikor elkezdtük írni első közös könyvünket, még senki sem tudhatta biztosan, hogy 1990 tavaszán, Magyarországon is összedől a szocializmus. A nyolcva-nas évek második fele azonban már olyan időszak volt, amikor megszaporodtak a viták arról, hogy milyen legyen a jövő. Azt mindenki tudta, hogy a régi módon már nem mehetnek a dolgok. (A nemzetközi politikában megjelent, pl. M. Gorbacsov, aki egé-szen új politikát hirdetett a Szovjetunióban. Magyarországon pedig már Kádár János nélkül ment tovább jelentősen legyengülve a Kádár-rendszer.

Bős-Nagymaros kapcsán, kék ernyő alatt megszerveződtek a civil szervezetek. 1988-ban magyarul is kiadták a Közös Jövőnk (Our Common Future) ENSZ jelentést.

313

Mindezek között volt lehetőség arra is, hogy a legnagyobb magyar közgazdasági és jogi kiadó hajlandóságot mutasson környezetgazdasági témájú könyv kiadására.

2. Gazdasági útkeresés – környezetvédelmi stratégiák

Amint ezt a címe is mutatja, első könyvünk a gazdasági útkereséshez kapcsolódott és nem volt kimondottan környezetgazdaságtan könyv, még kevésbé tankönyv. (Nem is volt rá igény, hiszen ekkor még nem volt ilyen képzés Magyarországon.)

Alapcélkitűzésként, a bevezetésben leírtuk az alábbi gondolatokat: „Könyvünkben arra igyekszünk rámutatni, hogy a nehéz gazdasági helyzet és

az abból való kilábalás fokozottan igényli az ökológiai szempontok érvényre jutását. A megoldás ugyanis csak a gazdasági struktúraváltással együtt értelmezhető. Olyan gazdasági, társadalmi kibontakozás mellett, amelyik már az első lépésektől komolyan figyelembe veszi a környezeti szempontokat is. Ennek elmulasztása már a közeljövő-ben gátja lesz a gazdaság előrehaladásának, az életszínvonal javulásának és mindezzel együtt egyik forrása a politikai feszültségeknek. (Kerekes–Szlávik, 1989. p. 8.)

Már ebben a könyvünkben is hatott ránk a Közös Jövőnk című ENSZ-jelentés, és annak központi gondolata a fenntartható fejlődés (sustainable development) elve. Ennek hatására írtuk az alábbiakat:

„A környezetvédelmet a termelők általában az erőforrásokat emésztő, improduktív tevékenységnek tartják, ami kedvezőtlenül befolyásolja versenyképességüket.

A környezetvédelemről folyó vitákban sokan szeretnék elhitetni velünk – nincs okunk kételkedni, hogy maguk is ezt hiszik, hogy a környezetvédelem luxus, a tiszta környezet a gazdagok kiváltsága. Véleményünk szerint ezt a meglehetősen pesszimista álláspontot célszerű elfelejteni. Erre figyelmeztet a Környezet és Fejlesztés Világbizott-ság jelentése, ahol egy kanadai parlamenti képviselő töpreng így a környezet, a fejlődés, a jövő összefüggéseiről:

– Meddig áltatjuk magunkat azzal, hogy a környezet nem a gazdasági fejlődés és az egészséges élet alapfeltétele? Nem rugaszkodunk-e el a valóságtól, ha saját létünk alakí-tásában a környezetet rajtunk kívül állónak tekintjük, a gazdasági fejlődést kizáró olyan alternatívának, amelyet luxus figyelembe venni nehéz gazdasági helyzetben? Ebből az alapállásból irányítva dolgainkat egészségünk, gazdaságunk, ipari fejlődésünk kerül veszélybe. – ” (Kerekes–Szlávik, 1989. p. 8.)

Újra olvasva a könyvet, számomra is meglepő volt, hogy a környezeti problémák kapcsán milyen átfogó összefüggéseket érintettünk a gazdaságirányítás, a tulajdon, a fejlesztési stratégiák, „jó gazda” fogalomköreiben. Álljon itt ennek illusztrálására a könyv következő része.

„A konfliktusokat csak egy hosszú távú környezetfejlesztési stratégia birtokában lehet megnyugtatóan kezelni, amit a társadalom támogat.

A környezetvédelem gondjai gazdasági fejlődésünk, vagy inkább gazdasági helyben topogásunk gondjai. Ahogy a gazdaságirányítás alapvető problémáit csak a tulajdonvi-szonyok újragondolásával remélhetjük megoldani, ezen belül a környezetvédelemben is meg kell teremteni a szűkebb és tágabb közösségek tulajdonosi érdekeltségét. Kör-

314

nyezeti stratégiánknak azon kell alapulnia, hogy a helyi közösségek jó gazda módjára gazdálkodhassanak környezetükkel.

Igyekszünk bizonyítani azt, hogy lehet olyan környezetfejlesztési stratégiát választani, amely mellett a társadalomfejlődés tartós lehetősége környezeti oldalról is biztosított.

Az első fejezetben vizsgáljuk a gazdaság, gazdagság, környezet kölcsönkapcsolatát. Arra a dilemmára keresünk választ, hogy vajon a fejlett piac vagy a piac fejletlensége oka a környezeti krízisnek, és hogy milyen módon lehetséges az externáliák internalizálása a módosult piac rendszerébe. Elemezzük a környezeti javak, környezetvédelmi költ-ségek és az árak viszonyait. Majd áttekintjük a világgazdaság szerkezeti változásait környezetvédelmi nézőpontból. Megkíséreljük nyomon követni a fejlett ipari országok, a KGST, ezen belül Magyarország elmúlt két évtizedes fejlődését az információs társa-dalomhoz való viszonyukban.

A második fejezetben a környezetvédelem gyakorlata által felvetett „csapda” mechanizmusokra kívánjuk az olvasó figyelmét ráirányítani. Foglalkozunk a környe-zetminőség ellenőrzésén alapuló környezetvédelmi szabályozás ellentmondásaival, a kvantitatív módszerek alkalmazásának korlátaival, a bizonytalan adatbázisra épülő környezetvédelmi szabályozás gazdasági kockázatával, a technológiaválasztás dilem-máival. Ezen belül kitérünk egy eddig kevéssé vizsgált kérdésre, a gazdasági növe-kedés és az extenzív-intenzív környezetvédelem kapcsolatára. Választ keresünk arra, hogy a gazdasági elkülönültséggel szétszabdalt és a piac által összekapcsolt újraterme-lési rendszerek hogyan alkothatnak környezetkonform szerkezetet?

A harmadik fejezetben környezeti állapotunk és környezetvédelmi helyzetünk átte-kintése után olyan javaslatokat fogalmazunk meg, amelyek rövid távon a környezet álla-potában lehetővé teszik a további romlás megállítását, majd a jövőben segítik a javulást.

A hazai környezetvédelmi politika alapvetően extenzív, a „fizessen a szennyező” elvére épül, erős nyereségérdekeltséget és kemény költségvetési korlátot feltételezve. Ezek hiányával nem kismértékben magyarázható környezetvédelmi szabályozóink ala-csony hatásfoka. Tovább rontja a szabályozás eredményességét, hogy az a gazdaságsza-bályozás rendszerével sem konzisztens.

Könyvünkben a magyar gazdaság stabilizációs programjával összefüggésben a kör-nyezetvédelmi szempontok figyelembevételének fontosságát kívánjuk hangsúlyozni, támogatva a gazdaságpolitikát és a vállalatvezetést a környezetpolitikai döntések meg-alapozásában. Egyes elméleti kérdések felvetésével a további kutató- és oktatómunkát reméljük segíteni.

A környezetvédelem egyre kevésbé jelenthet csak védelmet, még kevésbé a múlt továbbcipelését, vagy esetleg a régmúltba való romantikus visszatérést, de jelentenie kell hatékony hosszú távú alkalmazkodást. Így kerülhet szinkronba a gazdaság és a társadalom meghatározó törekvéseivel.

Bevezető gondolatainkat a Brundtland Bizottság által összeállított műből vett idé-zettel kezdtük. Zárásként a jelentésből az alábbi sorok kívánkoznak ide:

„Eljött az idő, hogy kitörjünk a múlt sémáiból. A szociális és ökológiai stabilitás fenntartása a környezetvédelem és a fejlesztés hagyományos megközelítésével csak az instabilitást növeli meg. A biztonságot a változásokon keresztül kell keresnünk. (Kerekes–Szlávik, 1989. pp. 9–10.)

315

Sajnos ma is aktuálisak könyvünk záró gondolatai:„A környezetvédelem nemcsak ökológiai, gazdasági kérdés, de tudomásul kell

vennünk, hogy mind negatív hatásait, mind pozitív lépéseit tekintve a jelenben és a belátható jövőben egyre erőteljesebben társadalmi, politikai kérdés. A környezetvéde-lem eredményt elérni csak társadalmi nyilvánosságon alapuló politikai nyomással tud. E folyamatban meghatározó a társadalmi nyilvánosság, mely jelenti a társadalmi kont-rollt és a politikai nyomást, melyet környezetvédelmi közösségeknek kell közvetíteniük az állam felé. (A környezetvédelmi hatóságnak itt a közösségek, szervezetek partneré-nek kell lennie, s e partnerségen belül alapvető feladata e szerveződések és az egész társadalom reális információkkal való ellátása.)

Ez új mozgásokat kell hogy beindítson, melyeket a társadalom érez, és egyben egy jól működő rendszerben kontrollál és visszacsatol.” (Kerekes–Szlávik, 1989. p. 165.)

3. A környezeti menedzsment közgazdasági eszközei

Második könyvünk valójában három, mert 1996 és 2003 között azonos címmel három könyvként jelent meg. E könyveket folyamatosan újra írtuk és részben újra szerkesztet-tük. Közben a kiadó is változott. Az 1996-os és az 1999-es kiadó még a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó volt, de 2003-ban már a KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó adta ki a könyvet.

Érdekes megfigyelni a rendszerváltás utáni könyvár-inflációt, hiszen addig amíg az első könyvünket 1989-ben még 72 Ft-ért adták, addig a második könyvünk induló ára már 1600 Ft volt. (Vagy lehet, hogy mi okosodtunk a fél évtized alatt ennyit.)

Ezt a könyvet már egyetemi tananyagnak is szántuk. Így alakult ki a címe is: „A kör-nyezeti menedzsment közgazdasági eszközei”. A könyv a Bándi Gyula által szerkesz-tett „Környezetvédelmi kiskönyvtár” sorozat második kötete volt.

Amint azt az első kiadás bevezetőjében írtuk „A könyv címe talán kissé megtévesztő lehet azok számára, akik megszokták, hogy a menedzsmentet nálunk a vállalattal összefüggő fogalomként használják elsősorban. Könyvünknek azonban csak kisebbik része foglalkozik a vállalati menedzsmenttel, a terjedelmi keretek döntően arra szorítot-tak bennünket, hogy a környezeti menedzsmentnek a környezetpolitikával összefüggő, azt megalapozó környezet-gazdaságtani fejezeteit tárgyaljuk részletesebben. (Kerekes–Szlávik, 1996. p. 11.)

A könyv az alábbi nyolc fejezetből áll:I. Természet, gazdaság, piac

II. A fenntartható fejlődésIII. KözjavakIV. A környezetszennyezés gazdaságtanaV. A környezeti szabályozás kialakításának szempontjai

VI. A környezeti szabályozás gyakorlata a fejlett ipari országokban és Magyar-országon

VII. A vállalkozások környezeti kockázatai és a vezetői felelősségVIII. A környezet gazdasági értékelésének módszerei

316

A harmadik kiadásból kimaradt a „Vállalkozás környezeti kockázatai és a vezetői felelősség” című fejezet. Ennek az volt az oka, hogy Kerekes Sándor, Csutora Máriával közösen megjelentetett (alapvetően vállalati-környezeti kérdésekkel foglalkozó) köny-vet, amelybe beszerkesztette a fenti témát.

„A környezetmenedzsment közgazdasági eszközei” az a könyvünk, amelyben elő-ször írtunk önálló fejezetként a fenntartható fejlődésről. Később e témakörben mindket-ten nagyon sokat kutattunk és publikáltunk. E könyvünkben foglalkoztunk először a fenntarthatóság lokális kérdéseivel is és írtunk a Local Agenda rendszeréről.

A fenntarthatóság regionális összefüggéseinek elméleti és gyakorlati kérdései a továbbiakban főleg az én kutatási és gyakorlati munkámat határozta meg.

Az alábbi idézet a 2001-es kiadásból való:„A Rióban elfogadott „Agenda 21” 28. fejezete –A helyi hatóságok kezdeményezése

az Agenda 21 támogatására” címmel foglalkozik a fenntartható fejlődés helyi program-jával és ezen belül az önkormányzatok meghatározó szerepével. …

A fenntartható fejlődés lokális programja (Local Agenda 21 LA 21) azt célozza meg, hogy a természet–gazdaság–társadalom hármasában úgy teremtse meg az összhangot, hogy az a fenntarthatóság hosszú távú elveit szolgálja.

A Local Agenda 21 egy komplex rendszerépítő és működtető program, amely a fenntartható fejlődésnek arra a szigorú értelmezésére épül, amely a természeti tőke átváltását gazdasági tőkére csak a bioszféra követelményeit betartva, szigorú határok között tartja megvalósíthatónak, emberi-társadalmi szükségletkielégítőként számba véve a természeti tőkét is.” (Kerekes–Szlávik, 2001. pp. 67–68.)

Kerekes Sándor és tanszéke, és később doktori iskolája más irányokat követett és követ.

Könyvünk megírásához komoly inspirációt kaptunk nemzetközileg is kiemelkedő két műből és szerzőtől.

Az egyik mű Pearce, David W.–Turner, R. Kerry: Economics of Natural Resources and the Environment című könyve. E mű szerzői angolok. D. Pearce professzorral személyes kapcsolat is kialakult. Sándor és tanszéke a professzor korai haláláig (2005) szoros munka és baráti kapcsolatot ápolt egymással. A másik könyv Tietenberg Tom: Environmental and Natural Resource Economics könyve, amely az USA-ban az egye-temi oktatás egyik alapműve, és amerikai egyetemi tanításaim során jómagam is ebből tanítottam (Colorado State University; Florida Institute of Technology).

E két európai és amerikai alapmű, mintegy iránytű volt számunkra könyveink meg-írásakor.

Úgy vélem, hogy könyveinkben sikerült jó arányban ötvözni az elmélet, a mód-szertan, és gyakorlat hármasát. Örömünkre szolgált, hogy az egyetemi oktatásban sok oktató is használta ezeket a könyveket és beszélgetésekben, mai napjainkban is gyak-ran előjön, hogy abban az időben hasznosak és hiánypótlóak voltak, és a fiatal oktatók mintegy alapműnek tekintették.

Azt hittem, hogy a könyvek aktualitása már múlt időbe tehető, hiszen az elmúlt másfél évtizedben mindketten több könyvet és számos cikket írtunk. Úgy látszik azon-ban, hogy ezeket a könyveket még ma sem lehet múlt időben említeni. Példa erre a következő eset. 2018. április végén Kocsis Tamás a Corvinus Egyetem docense átadta

317

egy 2018-ban publikált tanulmányát (Kocsis T. 2018.), amelyben hivatkozik könyvünk 2003-as kiadására.

Korábban idéztem második közös könyvünk bevezetőjéből, amely a környezet-menedzsment fogalomra vonatkozó megállapítás volt. Az átdolgozások során sem mentünk el környezetmenedzsment irányába. Tettük ezt azért is, mert a „Környezeti kiskönyvtár” sorozatban is, és máshol is megjelentek önálló környezetmenedzsment könyvek.

Emlékszem, hogy a könyv írásakor sajátos fejtörést okozott a környezeti szabá-lyozás fejezet tartalma. Nagyon kellett ugyanis vigyáznunk, hogy mi a környezet-gazdaságtan összefüggésekkel foglalkozzunk, és ne kalandozzunk el a környezetjog mezejére.

E cikk részeként idézem könyvünk kiadásához írt bevezetés néhány során:„Annak érdekében, hogy a közgazdasági eszközök alkalmazásával kapcsolatos

túlzó várakozásoktól megóvjuk olvasóinkat, a harmadik kiadásban egy kissé árnyaltab-ban fogalmaztunk, és nagyobb figyelmet fordítottunk az alkalmazás veszélyeire. Ezzel nem az a célunk, hogy lebeszéljük a környezetpolitika alakítóit a gazdasági eszközök alkalmazásáról, hanem csak annyi, hogy felhívjuk a figyelmet az eszközök alkalmazá-sában rejlő csapdákra, és főleg arra, hogy a környezetpolitikában a különböző típusú és logikájú eszközök együttes alkalmazása nyújt csak kellő biztonságot. Soha nem sza-bad elfelejteni, hogy a szabályozás mindig visszacsatolást is jelent. A szabályozóeszköz hatását tehát vizsgálni kell, és be kell avatkozni, ha más lesz az eredmény, mint amit vártunk.

Végezetül köszönjük megtisztelő figyelmét és érdeklődését mindazoknak, akik könyvünket elolvasták, és mindenekelőtt köszönjük diplomázó és PhD hallgatóink ész-revételeit, amelyeket igyekeztünk az új, harmadik kiadásban hasznosítani.” (Kerekes–Szlávik, 2001. p. 13.)

4. Zárszó

Ennyit az ifjúkori elhatározásról a közös könyv írásáról. Több közös könyvet már nem írtunk. Jelentek meg azonban a továbbiakban is közös cikkeink.

Könyveket a továbbiakban egyedüli szerzőként, vagy más szerző társsal, társakkal együtt publikáltunk.

Visszanézve a közös munkánkra azonban úgy látom, hogy amit leírtunk az ma is vállalható.

Azt pedig döntse el az olvasó, hogy attól szomorúak legyünk-e, vagy inkább büszkék, hogy amit első könyvünkben 1989-ben leírtunk az kb. 1/3 részben ma is publikálható lenne és javaslataink nagy része (sajnos) máig nem veszítette el aktua-litását.

318

Irodalomjegyzék

KEREKES Sándor – SZLÁVIK János: Gazdasági útkeresés – környezetvédelmi stratégiák. Köz-gazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1989.

KEREKES Sándor – SZLÁVIK János: A környezeti menedzsment közgazdasági eszközei Közgaz-dasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1996., 1999.

KEREKES Sándor – SZLÁVIK János: A környezeti menedzsment közgazdasági eszközei KJK-KERSZÖV, Budapest, 2001., 2003.

KOCSIS Tamás: Véges Föld, végtelen ambíció… Műhelytanulmányok 2018/6. sz. BCE Társa-dalmi Jövőképesség Kutatóközpont

TIETENBERG Tom: Environmental and Natural Resource Economics. New York, 1992, Harper Collins Publishers.

PEARCE, David W. – TURNER, R. Kerry: Economics of Natural Resources and the Environment. Baltimore, 1990, The John Hopkins University Press.

319

KEREKES SÁNDOR – A KÖRNYEZETGAZDASÁGTAN

MAGYAR ÚTTÖRŐJE

Tóth Gergely

A Kerekes Sándor professzor 70. éves születésnapjára készült emlékkötethez egy személyes jellegű írással szeretnék hozzájárulni, ami nem annyira az én aktuális

kutatásaimról szól, hanem sokunk mesterének életművéről ad áttekintést. Ehhez fel-használok két interjút, amit 2010-ben és 2014-ben készítettem vele a Képmás ill. az Elle Man magazin számára, valamint diákjainak értékelését, a markmyprofessor.com hon-lapról.

Életút anekdotákkal

Egyik előadásán így mutatkozott be: „hogy egy magamfajta a Corvinus rektor-helyettese lehetett, az nem az én érdemem, hanem a felgyorsult világé: egyetemi tanár kollégáim ugyanis mind túlzottan el vannak foglalva a pénzkeresettel ahhoz, hogy elvállalják a pozíciót.” Mint látható, Kerekes Sándor nem a rangok embere. Pedig joggal lehetne büszke, nagy pályát futott be, számtalan tanítvány tekinti mesterének, hazánk-ban ő a zöld szempontokat fókuszába emelő közgazdasági irányzat, a környezet-gazdaságtan megteremtője.

Kerekes Sándor 1948-ban született, nem volt számára evidens sem a tudományos pálya, sem a világjobbító hivatástudat. Ám nem csak idejében tett jó lóra a környezet-védelemmel, inkább olyan prófétai adottságokkal rendelkezik, ami alapján hihetetlenül jól és korán méri fel a dolgok egészét. Persze szerencséje is volt. Bár tagadja a polihisz-torok időszerűségét, ő mégis az: a tatai kisfiú eredetileg vegyész szeretett volna lenni, de végül közgazdasági technikumba került. Végül a Közgázon (akkoriban Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, ma Budapesti Corvinus Egyetem) lett technikus, műanyagokkal, mindenekelőtt epoxidokkal foglalkozott éveken keresztül. 1971-től közel húsz évig kémiai technológiát tanított az egyetemen. Kerekes Sándort legfogé-konyabb éveiben érte az ENSZ környezetről szóló stockholmi konferenciája, valamint Meadows és társai A növekedés határai c. könyve (mindkettő 1972).

1986-ban (38 évesen) már tanszékvezető, ráadásul radikálisan megújuló viszonyok között. A Duna Kör és a környezetvédő mozgalom akkor az ország legfontosabb politi-kai jellegű mozgolódása. 1987-ben negyedmagával képviseli Magyarországot egy kör-nyezetvédelmi KGST konferencián. Emlékezve ezt emeli ki „A szimpóziumnak otthont adó grúzok vendégszeretetből jelesre vizsgáztak, s hazaszeretet sütött át mindenen.

320

A nagy Szovjetúnióban lévő kicsi Grúzia népe még az iszonyatos nyomor és elnyo-más alatt is megőrizte tartását, humorérzékét. Amikor befutott a moszkvai gyors, így kommentálták: ’Megjött a vonat a Szovjetúnióból!’ Sehol nem láttam annyi gyönyörű, márvány síremléket.” Kerekes Sándor minden fronton képviselte a környezetvédelmet, ha azon múlott a haza becsülete, asztal alá itta a szegény grúz párttitkárt.

De voltak kevésbé mulatságos esetek is. A szociálisan érzékeny professzor néhány évvel a rendszerváltás után a Partners for Democratic Change szervezettel közösen konfe-renciát szervezett. Ő környezeti konfliktusokat szeretett volna kezelni, de a világ másra vágyott: romáknak szóló konfliktuskezelő tréning lett belőle. Kiszállt az MTV stábja is Bánó András vezetésével. „Kicsit meglepődtem, mennyire alaposak. Legalább fél órán át állítgatták be a lámpákat, rendezgették a helyszínt. Utána ledöbbentem, mit vágtak össze a mi kis rendezvényünkből. Volt ott rendőrerőszak Los Angelesből, vágó képek Göncz Árpád kifütyüléséről, s amit még el lehet képzelni egy antidiszkriminációs élhar-cos idegborzolására. Láttam saját magamat a képernyőn és hallottam a hangomat, de azok közül a mondatok közül én egyet sem mondtam úgy, ahogy visszahallottam. De a legmegdöbbentőbb nem ez volt. Adtam nekik egy névjegyet, amin szerepelt, hogy az alapítvány kuratóriumának elnöke vagyok. Ehhez képest a képernyőn ez jelent meg a nevem alatt: ’Kerekes Sándor – a magyarországi romák vezetője’. Hátulról világították meg a fejemet, hogy ne legyen olyan feltűnő. Ekkor tanultam meg, mi a média hatalma és milyenfajta hatalomról is van szó. … A jóbarátaim utána évekig cigánybárónak szó-lítottak.”

Persze a legtöbb élmény inkább pozitív. A tanár által vetett magok szárba szökken-nek: 1989-ben írt Környezetvédelemről közgazdászoknak c. könyve, amit számos kör nyezet-gazdaságtan jegyzet követett, műfajában mind bestseller. Több tucat PhD-s nőtt fel a keze között, s dolgozik ma a környezetvédelem és a gazdaság határterületein a minisz-tériumokban, nagyvállalatoknál, civil szervezeteknél. Igen büszke rá, hogy öt tanítvá-nya is egyetemi tanár lett, továbbfejlesztve művét.

A technokrata fiatal vegyészből fájdalmas és hosszú út után lett bölcs társadalomtu-dós: „Lehet beszélni arról, hogy van-e fenntartható fejlődés. Szigorú értelemben nyil-ván nincsen. De lehet rá törekedni? Lehet. Számomra az a nagyobb tudós, aki pozitív cselekvésre és változtatásra sarkall – és nem az, aki elmondja, hogy mekkora a káosz, és jön a katasztrófa. … Azt mondják, hogy semmi sem gyakorlatiasabb, mint a tiszta tudomány. ... Az is tudományos teljesítmény, ha valaki megpróbálja a tiszta tudomány és a valóság közötti hidat felépíteni. Hiszek abban, hogy ha valami hasznos, az nem feltétlenül tudománytalan. David Pearce [a szakma karizmatikus angol alakja, Kerekes Sándor munkatársa] azt mondta egy vitában: oké, ha tényleg olyan a helyzet a Földön, ahogy felvázoltad, akkor most mit tervezel tenni?”

„Ez egy olyan szakterület, aminek az lenne jó, ha megszűnne. Ez már azt jelentené, hogy minden szakmában jelen van ez a fajta gondolkodás. De sajnos nem efelé tar-tunk. … A társadalomtudományban nagyon fontos kérdés, hogy a kutató mivel fog-lalkozik. Megtalálja-e a társadalomtudós azt a problémát, amire valamilyen megoldást tud kínálni. Úgy írja-e le a világot, hogy segít megérteni, vajon miért működik rosszul. Néhány Nobel-díjas, köztük Stiglitz szerint az 1990-es években kiosztott közgazdasági Nobel-díjasok olyan problémák megoldásáért kapták a díjat, amelyek nem az emberi-

321

ségnek voltak fontosak, legfeljebb ők, meg a Wall Street profitáltak belőle. Keynes az 1929–33-as világválság idején olyan problémákkal foglalkozott, amelyek fontosak vol-tak az emberiségnek. Ideje visszatérni ezekhez a hagyományokhoz!”

Sándor úgy tudott megmaradni realista idealistának, hogy nagy karriert futott be. Ez sosem volt fő célja, csak egyfajta mellékterméke tehetségének és fáradtságot nem ismerő munkabírásának. A Corvinuson két ciklusban volt dékán, intézetigazgató, tudományos és oktatási rektorhelyettes. Megalapította és sokáig vezette a Környezetgazdaságtan és Technológia Tanszékét. Iskola-alapító, a szó legigazabb értelmében, számtalan tanít-vány mestere. 2003-tól az Akadémia doktora. CSc, DSc, MTA – de nem szobatudós: rendszeresen szerepel a médiában, beszédét mindig megérti mindenki, aki szeretné. A Harvardtól Moszkváig, 7 szakmai folyóirat szerkesztő bizottságának tagja, 14 könyv szerzője. Az Országos Környezetvédelmi Tanács tagja, 2008-tól elnöke. Legbüszkébb mégis fiaira és unokáira.

Kerekes professzor 2013. óta a Kaposvári Egyetem főállású egyetemi tanára, a Dok-tori Iskola vezetője. Működése alatt a GSZDI rengeteget fejlődött, nemcsak akkreditá-ciója áll vitán felül, de fenntarthatósági fókuszt kapott, jelenleg több külföldi hallgatója van, mint magyar, Vietnamtól Ukrajnáig, Németországtól Kazahsztánig. Kerekes pro-fesszor már 1997-ben elnyerte a Magyar Köztársaság Kiskeresztjét, 2003-ban a Pázmány Péter felsőoktatási díjat, 2012-ben pedig a Varsói Közgazdaságtudományi Egyetem választotta díszdoktorává.

Hivatás és hitvallás

A közhiedelem szerint közgazdászok a pénzmennyiség fokozásával foglalkoznak. Ön ellenben ökológiáról és boldogságról beszél. Nem szereptévesztés ez?

Az ökonómia és ökológia azonos tőről fakadnak. Szűkebb lakókörnyezetünk (oikosz – ház, háztartás) rendben tartását jelentik. Elvontabban egy-egy rendszer működési módját próbálják leírni, helyesen meghatározni, csak a legutóbbi száz évben kerültek ellentmon-dásba. A szakadék valóban sokat mélyült, a legutóbbi pár évig nem gondolták épelmé-jűnek, aki összhangba próbálta hozni a „piac vastörvényeit” a természettel, amit sokan a világ folyása szempontjából mellékes dolognak, széplelkek témájának tartanak.

Amennyire én látom, a világ egy spirál mentén változik, jó esetben felfelé, ez a fej-lődés. Van ebben visszatérés, de megújulás is egy magasabb szinten. Ma sokan pesszi-misták a világ globális bajait és döntéshozóink gondolkodásának lemaradását látva. De vajon tényleg csak katasztrófából tanul az ember? Véleményem szerint nem, tapaszta-latból is tanulunk, s megvan a tudásunk és erkölcsünk a katasztrófa elkerülésére.

És a boldogság?

Amikor a közgazdaságtan klasszikusai, Adam Smith és John Ruskin a boldogságról beszéltek, azt szinte szinonimaként használták a gazdagságra. Ám ez nem egy vagy több egyén minél nagyobb gazdagságát jelentette, hanem a társadalomét, nagy szavak-

322

kal élve a közjót. Ruskin megfogalmazása szerint „az emberek közt a leggazdagabb, aki a leginkább betölti saját élethivatását és egyúttal a leghasznosabb a közösség számára.” Daniel Kahneman Nobel-díjas közgazdász és a magyar származású Csíkszentmihályi Mihály felhívták a figyelmet, hogy a boldogság nagyrészt a tevékenységből ered. Önkéntes és örömmel végzett, aktív tevékenységből. Sonja Lyubomirsky, a fiatal kalifor-niai pszichológia-professzor már irányszámokat is ad: kutatásai szerint az ún. „króni-kus boldogság” felét genetikai tényezők, 40 százalékát az akaratlagos tevékenységek (beleértve az önkontrollt is) határozzák meg. A külső tényezők – amelyeknek az anya-giak csak tört részét képezik – mindössze 10%-ban játszanak szerepet tartós boldogsá-gunkban.

Ám amilyen mértékben a fizikai energiáinkat az anyagi célok elérése érdekében befektetjük, olyan mértékben sorvad el az érzékenységünk a másfajta jutalmak iránt. A barátság, a művészet, a természeti szépségek, a vallás és a filozófia iránti érdeklő-dés egyre kisebb. Ami még aggasztóbb, igen magassá vált annak a választási lehetőség költsége, hogy valaki a gyermekével játszik, vagy verset olvas, esetleg részt vesz egy családi összejövetelen. Az emberek egyszerűen megszűnnek ilyen „irracionális” dolgo-kat csinálni.

A mai gazdasági gondolkodásban, – amit inkább nevezhetünk ökonomizmusnak, mint a szó eredeti értelmébe vett ökonómiának – teljesen eltűnt még az érdeklődés is az ilyen finomságok iránt, maradt a pőre méretgazdaságosság, versenyképesség, ter-melékenység mindenekfelett való fokozása. Az emberiség leggazdagabb egy százalé-kának harácsolása már csak úgy lehetséges, ha mindent kihasználnak, amit ez a fajta gazdaságideológia lehetségessé tesz. Összességében az emberi társadalom az, ami nem fenntartható a maga egyenlőtlenségével, a vagyon és felelősség szétválásával, keve-sek luxusfogyasztásával és sokak fennmaradó nyomorával. Minden más csak ennek a következménye!

Hogyan fogalmazná újra a jó értelembe vett közgazdaságtan alapkérdését?

A józanész mellett ma már felmérésekből is tudjuk, hogy a boldogság legfőbb ellen-sége a munkanélküliség. A bankárok – a válság előtt, főleg az USA-ban – azzal érveltek, hogy a dereguláció azért fontos, mert segíti a növekedést. Szerintük a növekedés maga-sabb rendű, mint a rövid távú stabilitás. Valójában az emberek pont fordítva gondol-ják. Európa társadalmainak a legfőbb gondja ma a munkanélküliség, s akkor még nem beszéltünk munkával bíró szerencsések munkaöröméről.

Előbb-utóbb szembesülünk korunk fő kérdésével: hogyan lehet azt a társadalmat újrateremteni, ahol az emberek ott élik jól magukat a bőrükben, ahová születtek? Niedermüller Péter idézi Arjun Appadurai amerikai kultúrantropológus globális társada-lom elméletét, mely szerint a ma lakóhelyüket elhagyók két jól elkülöníthető csoportba tartoznak. Az első csoportba az ún. digitális nomádok tartoznak, az üzletemberek, művészek, turisták. Ők magától érthetődő természetességgel mozognak a sajátjuknak tekintett globális világban. A kultúra egységesítése alapvető érdekük, a helyi jellegze-tességek számukra csak korlátot jelentenek. A másik csoportot a vendégmunkások, menekültek, emigránsok alkotják, akik életfeltételeiket elviselhetetlennek tartják hazá-

323

jukban. Az első csoport önkéntesen, a második kényszerből vándorol. A rendszer azon-ban még mindig az első csoport óhajait szolgálja még magasabb szinten, a második csoport alapszükségletei helyett. (TG: prófétai szavak 2014-ben, mielőtt Magyarország és Európa figyelme a menekültekre irányult volna.)

A közgazdaságtan alapkérdése ebben az értelemben az, hogyan tudjuk megfordítani a pénzgravitáció törvényét. Fejlődésünk akkor tud csak folytatódni, ha elérjük, hogy a pénz ne a gazdagokhoz áramoljon, ahol nincsen boldogságnövelő hatása, hanem a sze-gényekhez, akiknél az emberhez méltó élet alapfeltételeit tudja biztosítani.

Nem pont az egyenlősdinek fordított hátat a világ, amikor kapitalizmus útját választotta a kommunizmusé helyett?

Az utópisztikus egyenlőség és az extrém egyenlőtlenség között van azért középút is, ami sokkal inkább megfelel a szabad piacgazdaság eredeti eszméjének, mint a mai helyzet. Valamikor a magántulajdonos érdeke a köztulajdont is szolgálta, a vállalkozó nagy vagyonát nem azért fogadták el jogosnak, mert olyan rendes ember, hanem mert ért a vagyon működtetéséhez. Még egyszer hangsúlyozom, a magáé mellett elsősorban a köz javára. Ma a közérdekről már csak konferenciákon beszélgetünk, az egyre terjedő felesleges termékek például egyértelműen közjó-ellenesek. Ezt jól illusztrálja, hogy a reklámköltségek egyes termékcsoportoknál már 70–80 százalékát adják az árnak.

A tehetősek egy részét még mindig elbűvöli az amerikai álom, a könnyű meggaz-dagodás mindennél fontosabb. A kockázati tőkének például már a neve is szörnyű, a kockázatos hirtelen meggazdagodás másik oldalán csődök, munkanélküliek, közkárok állanak. A Fonds Prosperia Mephisto 1 egy kisebb német alapkezelő. Ez olyan befekte-tési alapot hoz létre, amely tudatosan a kereszténységben a középkor óta hét főbűnnek számító tulajdonságokhoz igazodó befektetési politikát kíván folytatni. Olyan bűnös iparágakat céloz meg, mint luxustermékek és szolgáltatások, cigaretta, alkohol, hadi-ipar, felnőtt szórakoztatás. Conrad Mattern, a pénzügyi viselkedéstan (behavioural finance) müncheni docense rámutat arra, hogy a bűnös iparágak részvényeinek teljesít-ménye jobban alakult, mint a piaci átlag – írja a FondsProfessionell.de. Például az ISE SINdex nevű szerencsejáték-index túlteljesítette mind az MSCI World Equity világinde-xet, mind pedig az etikus iparágakat tartalmazó DJ Sustainability Indexet.

Ezzel a megközelítéssel ma nem invesztálunk a klímavédelembe, a házak leszige-telésébe, régen nem építettek volna katedrálisokat, s végső soron nagyon kevés olyan maradandó dologba fogtak volna, aminek ma élvezzük gyümölcseit. Ha nem teremtjük meg újra az egyéni érdek és a közcél összhangját, ha a globális tőke továbbra is kicselezi a nemzeti jogszabályokat, ha nem lesz újra egy a jogszerű és az erkölcsös, akkor nem sokat kell gondolkodnunk a jövőről.

Ezek szerint pesszimista?

Korántsem! Ismernünk kell a változások természetét, s bár mindent megtéve, de türelmesnek kell lennünk. A mostani tudomány felismerései kb. 20 év múlva fogják meghatározni az emberek gondolkodását, addigra sem lesz késő. Ha a hagyományos

324

módon tesszük fel a kérdést: „akarja-e részvényesként, hogy a vállalat több profitot ter-meljen?”, nyilvánvalóan többnyire igennel válaszolnánk. De az eredmény nyilván pont ellenkező lenne, ha így fogalmaznánk: „célja-e ennek a vállalatnak, hogy több munka-nélkülit termeljen?”

Ma már Nobel-díjat is adnak ilyen elméleti eredményekért vagy gyakorlati üzleti modellekért, elég Muhammad Yunusra vagy Amartya Senre gondolnunk. A társadalmi vállalkozások gombamód szaporodnak, Zamagni és Bruni már egyenesen civil gazda-ságról beszélnek. Az ökolábnyom és a boldogságkutatás terjedőben, a gazdasági növe-kedés paradigmáját lassan felváltja a fenntartható fejlődésé.

Én személyesen is elégedett lehetek: 30 év munkája lassan kezd beérni. Volt kollé-gáim, tanítványaim nemzetközileg elismert kutatóvá kezdenek válni, elismert külföldi szaklapokban publikálnak.

Mik a személyes tervei, s hol keresi saját boldogságát?

A szakmai küldetés mellett elsősorban a családban, három fiamtól sokszoros, büszke nagyapa vagyok. Ha időm engedi, Agostyánban, a tatai szőlőhegyen vég-zek kétkezi munkát, gyümölcsfáim vannak, jófajta borom, s igyekszem megtermelni a család hagyma- és krumpliszükségletét. Ez nálam nem valami romantikus „vissza a természethez” vágyódás, hanem próbálom magam is megtapasztalni, milyen nehéz megtermelni a mindennapi élelmiszert. Emellett a valódi emberi kapcsolatokról szól. A Kaposvári Egyetemen pedig próbálok fejlesztgetni egy értékalapú közgazdasági dok-tori iskolát.

Tanár, előadó, „Doktorvater”

Végül nézzük, milyennek látják a hallgatók tanárukat. A www.markmyprofessor.com honlapon 33 értékelés közül szemezgetünk. A professzor értékelése 4.8 az ötös ská-lán, ami igencsak kiemelkedőnek számít. Mindössze egy fanyalgó értékelésre bukkan-hatunk, s annál több lelkendezőre. Nem utolsósorban sok hallgató „szexinek” találja. A hallgatók kiemelik:

1. emberi kvalitásait: „A legjobban az tetszett, hogy adott egy újabb szemléletmódot, ami-ért valóban hálás vagyok neki.” … „Egy azon oktatók közül, aki miatt megérte a Corvinusra járni.” … „Nagyon jó óra, jó tanár. Az egyetlen tárgy volt, amire mindig bementem.” … „Rendkívül intelligens, kedves és lelkes. Bárcsak minden tanár ilyen lenne”... „Nagyon kedves ember, végtelen tudással. ha ilyen tanárokkal lenne tele a magyar felsőoktatás, már rég nem itt tartana.” … „Nagy tudású becsületes rendes ember.”

2. tudását: „A legjobb tanár, csak ajánlani tudom! Hihetetlen nagy tudással rendelkezik, mégsem nagyképű.”… „Nagy tudású, az egyszer biztos, érzi az ember, hogy még sokkal-sokkal többről van fogalma, mint amiről ideje van beszélni.” … „Hihetetlen okos ember, aki nagyon jól át tudja adni a tudását.” … „Imádom! Kedvenc tanárom! Rendkívül okos, az előadásai egyszerűen olyanok, hogy lehetetlen nem odafigyelni (még kedd este is izgal-mas), érdekessé teszi az órákat, poénkodik, tréfás, közvetlen, EMBERI.”

325

3. jó szívét: „Nagyon rendes tanár, az óra is érdekes, könnyen szerezhető megajánlott ötös.” „Először leszögezném, hogy ez egy ingyen tárgy, sima ötösszerzési lehetőség.” … „Szimplán a legjobb tanár a Corvinuson szerintem! Érdemes bejárni arra a heti egy elő-adásra, mert sokat lehet tanulni rajta, és érdekes. A tárgy pedig könnyen teljesíthető. :)” … „Nagyon jóindulatúan pontoz mindezeken túl, ráadásul a feladatok is egész érdekesek, így viszonylag kevés energia befektetéssel lehet ötöst kapni!”

4. közvetlenségét: „Velünk mindig segítőkész volt. Maga a tárgy is hasznos, máshogy gondolkozok egy kicsit a világról mióta felvettem. Ezeken az órákon tényleg úgy éreztem, hogy lehet is tanulni valamit.” … „Hihetetlen jó tanár. Nagyon segítőkész, humoros és csak azon van, hogy jól érezzük magunkat az előadásain és könnyen megszerezzük a négy kreditet. Egyetlen előadás volt, amire bejártam hétről hétre annak ellenére, hogy nem volt katalógus”

5. előadásmódját: „Ezenkívül nagyon jó előadó, a téma is érdekes, ez volt az egyetlen előadás, amire bejártam az évben, higgyétek el, megéri!” … „Remek előadó, nagy tudású ember, jó kiállással és előadásmóddal.” … „Kiváló tanár (személyes kedvencem), előadás-módja pazar, szóval érdemes bejárni az előadásaira. Rendkívül emberbarát, valóban igyek-szik poénokkal tűzdelni az óráit, minél érdekesebbé tenni azokat.” … „Zseni!”

Isten éltesse sokáig békességben, boldogságban, oly sokunk „doktorapukáját”!

Tóth Gergely

tanulmányok - gtk.ke.hu · dobák katalin és dobák miklós a 70 éves kerekes sanyinak tudod,...

Documents