Középszintű szóbeli tételek

I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1 .A magyar gazdaság a XIV-XV. Szazadban 2.A gazdasági világválság 1929-1933 42 3.A dualizmus korának gazdasága

n. Népesség, település, életmód 4 A honfoglalás kora 5 A középkori városok gazdasága, társadalma, a középkori kereskedelem 6. Magyarország népessége a XVIII. században 7. Társadalom és életmód a két világháború között Magyarországon eo

Dl. Egyén, közösség, társadalom 8 A görög polisz és polgárai 9 A Habsburg uralkodók a XVTII. században 10.A reformkor fo kérdése és programjai

IV. Modern demokráciák működése 1 l.Az 1848-as polgári forradalom Magyarországon 12. Az Amerikai Egyesült Államok létrejötte

V. Polgári intézmények, eszmék, ideológiák 13. Az Árpád-kor -.íW,J2o^W> 14. Reformáció és katolikus megújulás 15. A nemzeti szocializmus? , n 16. A Rákosi-rendszer

VI. Nemzeti konfliktusok és együttműködések 17.Habsburg ellenes harcok a XVII. század végén, a XVIII. században 18.Az I. világháborút lezáró békerendszer '"L 19. Magyar ország belpolitikája a Horthy-korszakban 20. A hidegháború kora

A m a g y a r g a z d a s á g a XIV-XV. s z á z a d b a n

1301-ben kihalt az Árpád-ház. Az ország széttagolttá vált és a nagy földbirtokkal rendelkező bárók uralkodói jogokat gyakoroltak, magánbirtokaikat és a gondjaikra bízott vármegyéket örökös tartományuknak tekintették és saját udvartartásuk volt. így a tartományuraságok önálló politikai tényezővé váltak, ők voltak az úgynevezett kiskirályok. Az egyik legnagyobb kiterjedésű kiskirályság a Csák családé volt Magyarország északnyugati részén. Az Árpád-ház kihalásával trónviszály kezdődött, ami a tartományurak önkényes hatalmával, magas adójukkal válságot és a gazdaság gyengülését idézett elő. 1310-ben a pápa és a főpapok támogatásával megkoronázták az Anjou-házbeli Károly Róbertet. I. Károly néven az esztergomi érsek koronázta meg Székesfehérvárott a Szent Koronával. 1312-ben a rozgonyi csatában a főpapság, a nemesség és a városi polgárság haderejével Károly Róbert legyőzte a kiskirályokat. 1323-ra az ország egész területén ő lett az úr.

Új kormányzati rendszert vezetett be, hadügyi és gazdasági reformot hajtott végre. Stabilizálta a politikát, ami lehetővé tette a gazdaság újraszervezését és konszolidációját. A korábbi állami bevételek nem fedezték a kiadásokat, mert a királyi földbirtok - amiből a legtöbb jövedelem származott - a XIV. századra jelentősen lecsökkent, kb. 20%-a a földbirtokoknak. Az új reformokat Nekcsei Demeter dolgozta ki. A királyi jövedelem ettől kezdve a királyi birtokokból, az adókból (kapuadó, városok adója, pápai tized megadóztatása) és a regálékból (bányajáradék/urbura, nemesére monopólium, harmincadvám) állt.

A gazdaság siralmas helyzete megkövetelte a király aktív beavatkozását, mivel a kereskedelem szinte teljesen elsorvadt, a városok elszegényedtek, az adók nem folytak be, a sok rossz pénz pedig zűrzavaros helyzetet eredményezett. Ebben a helyzetben a király az egységes, értékálló pénz megteremtését tartotta a legfontosabbnak. Az új pénz veréséhez azonban fel kellett lendíteni a hazai nemesfémbányászatot.

Ezt szolgálta, hogy 1327-ben megszűnt a bányászat királyi monopóliuma. Az új rendelkezés szerint az uralkodó csak az urbura (bányajövedelem) 2/3-ára tartott igényt, s a további 1/3 részt átengedte a földesuraknak. Természetesen a nemesércet nekik is kötelező volt vert pénzre váltani a királyi kamarákban. Csehországból és Németországból bányászokat telepített a Felvidékre, ami a bányavárosok egész sorának létrejöttét eredményezte. Aranybányák: Körmöcbánya, Selmecbánya, Nagybánya, Zalatna. Ezüstbányák: Körmöcbánya, Selmecbánya, Rozsnyó. Hamarosan kiderült, hogy Magyarország rendelkezik Európa legnagyobb nemesfém-lelőhelyeivel. Ennek köszönhetően egy évtized alatt a bányászatot sikerült felfuttatni, s így az 1330-as években már elég forrás állt rendelkezésre az értékálló, firenzei minta utáni „liliomos" aranyforint kibocsátására. Emellett a helyi piacok szerényebb szükségleteire gondolva, megtartották az ezüst és réz ötvözetéből készült dénárt is. Az új pénz lökést adott a kereskedelemnek, és a pénzfelhalmozást is lehetővé tette. Ettől kezdve viszont Károly Róbert lemondott a pénz évenkénti újraverésétől, ami a pénzrontáson keresztül az udvar egyik legfontosabb jövedelem forrása volt, mivel a nemesfémbányászat bevételei ezt pótolták. Az aranypénz bevezetésével egyidejűleg Károly Róbert elrendelte a nemesércek királyi monopóliumát is. A határozat értelmében a nemesérc beváltása kizárólag a királyi pénzverő kamaráknál történhetett, s a veretlen aranyat és ezüstöt kivonták a szabad kereskedelemből.

A kamara haszna (pénzbeváltási adó) kiesését viszont arra használta fel, hogy bevezessen egy új adót, 1336-ban a kapuadót, amit minden olyan ház után kellett fizetni, melynek kapuján egy szénásszekér át tudott haladni. Ez volt az első állami egyenesadó Magyarországon.

A király a városokat és a pápai tizedet is megadóztatta. Ezen kívül alkalmanként rendkívüli adót is kivetett A városok az eltérő földrajzi tájegységek találkozásánál vagy egyéb forgalmas

vásártartó helyeken jöttek létre, ahol sokféle áru találkozott. A távolsági kereskedelemben a délnémet kereskedők iparcikkeket, olasz fűszereket hoztak az országba s nemesfémekkel távoztak. A levantei kereskedelem határainkon belüli ellenőrzését hamarosan szintén németek, az erdélyi szászok szerezték meg. Mindezek következtében a Nyugat és peremvidéke között kialakult az az utóbbiakra nézve előnytelen munkamegosztás, amely évszázadokra szólóan meghatározta az „iparosodott" Nyugat és a „mezőgazdaságra szakosodott" peremvidék arculatát. 1335-ben a visegrádi lengyel-cseh-magyar királytalálkozón született egy cseh-magyar gazdasági egyezség. Bécs 1242-ben szerzett árumegállító jogát egy cseh-morva kereskedelmi útvonallal kerülték ki. Az új út Nagyszombaton és Pozsonyon át vezetett Buda felé. A nemesérceken kívül különösen a bor és a szürkemarha talált külföldön vevőre. A király által kivetett adók közül elsősorban a vámok érintették a polgárokat. A legfontosabb a harmincadvám volt. A főútvonalakon felállított harmincadhelyeken a behozott és kivitt áruk értékének 1%-át fölözte le a kincstár. Később ez az arány 3,33% lett. Kellő apparátus hiányában az új adók beszedését a király bérbe adta (10 kamaraispánság).

A fenti intézkedéseknek köszönhetően az ország gazdasága a XV. század közepére gyors fejlődésnek indult. Az udvar és a bárók növekvő kereslete az iparcikk-behozatal megugrásához vezetett, mivel a gyenge hazai kézművesipar nem tudta kielégíteni az igényeket sem mennyiségben, sem minőségben. A kereskedelmi deficitet azonban az ország aranypénzexporttal fedezte. Európa aranytermelésének 2/3-át magyarországi bányák adták. Ennek ellenére a kincstárban hatalmas pénzmennyiség halmozódott fel, ami később lehetővé tette Nagy Lajos király külföldi hadjáratainak finanszírozását.

Nagy Lajos halála után trónutódlási harcok törtek folytak. Luxemburgi Zsigmondot, a trón várományosát a bárói liga bebörtönözte, és csak 1387-ben koronázták meg.

Zsigmond a külkereskedelem jól kitaposott útjait örökölte elődeitől. A délnémet városokkal folytatott külkereskedelem északról megkerülve Bécset, Nagyszombaton és Pozsonyon át haladt Buda felé. A Nagy Lajos korában fellendült északi, lengyel- és oroszországi külkereskedelem jelentősége megmaradt. Zsigmond ezért különösen támogatta a nyugati és északi városokat: 1402-ben Pozsony, Sopron, Nagyszombat és Bártfa árumegállító jogot kapott. Ezek voltak a legjelentősebb szabadkirályi városok is Kassa, Eperjes, Buda és Pest mellett. A király városfejlődést szorgalmazó gazdasági intézkedései a mezővárosokat is érintették, amelyek száma ugrásszerűen megnőtt.

Zsigmond a városok támogatásától jövedelmének növekedését várta, ezért adott árumegállító jogot, vámmentességet és pallosjogot nekik. Megadta nekik a jogot arra is, hogy képviselőt küldjenek a rendi országgyűlésekre. Erről először 1405-ből van írásos emlék, hazánkban ettől kezdve érthetjük, hogy a városlakó polgárok önálló rendet alkotnak. Egyes városok szövetségbe tömörültek, például a szász városok. A városok bírósági, polgári, adózási és egyéb ügyeit a tárnokmester intézte, ő felügyelte országos szinten.

Zsigmond uralkodásának utolsó évében 1437-ben azonban, a fokozatos pénzrontás következményeként parasztlázadás tört ki Erdélyben Budai Nagy Antal vezetésével.

Zsigmond európai látókörű, művelt uralkodó volt, aki Magyarországot egy hatalmas birodalom középpontjává akarta tenni. Ennek érdekében sokat tartózkodott külföldön.

A XV. század másik jelentős gazdasági reformokat hozó magyar uralkodója Hunyadi Mátyás, akit 1464-ben koronáztak meg. Gazdaságpolitikájának célja az állami bevétel növelése volt egy szigorú adózási rendszer kialakításával.

Mátyás a napi ügyek intézésére egy szűkebb királyi tanácsot alakított, melynek ülésein alacsonyabb származású szakértők is részt vettek. Az országgyűléseken meg kellett nyerni a

köznemességet, amely az adók megszavazását ekkora már szinte kizárólagos jogának tekintette, és a katonáskodásból is jelentős részt vállalt. így a legtöbb követelésüket törvénybe foglalták. A király átszervezte a kancellária és a bíróság hivatalait. A bíráskodásban igyekezett csökkenteni a rendek szerepét: a királyi személyes jelenlét bíróság élére a király helyettesítésére hivatalnokot, úgynevezett személynököt (personalis) nevezett ki. Mátyás a kincstartóság élére nem nemest, hanem egy budai polgárt, Emuszí Jánost nevezte ki. Az új hivatal visszafogta a kincstári bevételekkel való visszaéléseket.

Az adószedés rendszere is megváltozott. A király a háztartások szerint vetette ki a kincstári adót. Korábban az adó kivetésénél nem törődtek azzal, hogy hány család lakik egy jobbágytelken. A füstadó bevezetésével házanként kellett fizetnie a jobbágyoknak.

A háztartás lett az alapja az 1468-tól évente akár kétszer is beszedett rendkívüli hadiadónak is, amelyet a háború költségeire fordítottak. „Rendkívüli" azért volt, mert kivetését évről évre az országgyűlésnek kellett megszavaznia, ellentétben a „rendes" királyi kincstár adójával, amelynek beszedéséhez nem kellett a rendek jóváhagyása. A kincstári adót és a rendkívüli hadiadót úgy szedték be a jobbágyoktól, hogy együttes összegük évi egy forint volt.

Az adók mellett a regálékból is jelentős bevétele volt a királynak. Az sóbányászatot, a sókereskedést, az ércbányászatot és a pénzverést állami ellenőrzés alá vette, ez csak a király bevétele volt.

Mátyás a városok fejlesztésére is nagy gondot fordított, de a tőlük beszedett adó meg sem közelítette a jobbágyoktól beszedettet.

A külkereskedelem abban a korban kevés hasznot hozott. így nem a határ menti, hanem a központi fekvésű városok gazdasága lendült fel. A magyarok elsősorban mezőgazdasági árukat tudtak eladni külföldön. Ez kedvezett a mezővárosi fejlődésnek. Az alföldi állattenyésztő mezővárosok száma ugrásszerűen megnövekedett, s a dombos vidékek szőlőműveléssel foglalkozó mezővárosai is virágzásnak indultak.

A pénzügyi reformok eredménnyel jártak. Mátyás éves bevételét 500 és 700 ezer forint közötti összegre becsülhetjük, ami a korábbi magyar királyi jövedelmekhez képest rendkívüli, de európai viszonylatban mérsékelt.

A túladóztatott ország gazdasága azonban kimerült. A polgárság sem erősödött meg annyira, hogy felvegye a versenyt a külhoni iparosokkal, kereskedőkkel, és a királyi hatalom számottevő partnerévé váljon a nemességgel szemben. Mátyás halála után visszaállt az az állapot, amely uralkodása kezdetét jellemezte: újra a főurak kezébe került a hatalom.

A dualizmus korának gazdasága

A Habsburg Birodalom nagyhatalmi állását csak Magyarország közreműködésével tarthatta meg. 1867. elején gróf Andrássy Gyulát kinevezték magyar miniszterelnöknek. Az összehívott országgyűlés becikkelyezte a kiegyezési törvényi és Ferenc Józsefét magyar királlyá koronázták. Létrejött egy dualista, kétközpontú állam.

A kiegyezésnek volt egy gazdaságra vonatkozó része is, eszerint a közös ügyek intézéséhez hozzá kellett járulni kvóta alapján. Magyarország esetében ez a kiadások 30%-a volt. Vámszövetséget kötöttek, tehát a vámhatár közös volt. Meghagyták a közös valutát és szabaddá tették a tőke és a munkaerő áramlását. Összehangolták az adó, a mérték, a közlekedési és a hírközlési (postai) rendszert, továbbá Magyarország átvállalta az államadósság egy részét. Ezt a gazdasági megállapodást 10 évre kötötték, utána felülvizsgálták.

A kiegyezést követően az elnevezés Osztrák-Magyar Monarchia lett.

Az 1848-as polgári forradalom megteremtette a tőkés fejlődés gazdasági és társadalmi feltételeit azáltal, hogy eltörölte a feudális társadalomra jellemző kiváltságokat, törvényeket. 1849. után a törvények ellenére a gazdaság fejlődése lassú volt, mert tisztázatlan volt a politikai viszony Magyarország és Ausztria között. Ez akadályozta a tőke áramlását és így a fejlődés elmaradt. A kiegyezés után rohamos fejlődés indult meg, egyrészt, mert a politikai viszonyok rendeződtek, a jogi keretek kialakultak és mindez egybeesett az európai nagy gazdasági fellendüléssel, a második ipari forradalommal.

Azonban Magyarországon az ipari forradalom kibontakozásához még hiányoztak az előfeltételek. Hiányzott mindenekelőtt a szükséges mennyiségű pénztőke, amely fedezni tudta volna a modern közlekedés kiépítésének, a mezőgazdaság korszerűsítésének, a gyáripar megteremtésének hatalmas költségeit.

Magyarországon az ipari előfeltételek megteremtése viszonylag gyorsan ment végbe, a fejlődés üteme az európai átlagnál lendületesebb volt. A külföldi tőkék hozzájárulása a nemzeti jövedelemhez folyamatosan meghaladta kamataikat, és részesedésük az új beruházásokban fokozatosan csökkent.

A reformkortól erősödő kereskedőtőke elsősorban a terménykereskedőknél halmozódott föl, s már a hatvanas évektől nagy szerepet játszott a vasútépítkezésben, hitelintézetek alakításában, majd az élelmiszeripar fölfutatásában.

A kiegyezés után a vezető politikusok elfogadták a közös vámterületet. Ez biztosította folyamatosan bővülő piacát annak, ami hagyományosan kelendő volt: az élelmiszernek és a mezőgazdasági nyerstermékeknek. A biztosított piac jelentősége különösen a '80-as évek kibontakozó agrárválsága, a tengerentúli gabona megjelenésének idején nőtt meg. Másrészt megakadályozta, hogy Magyarországon a viszonylag kis befektetést, szaktudást igénylő, a beruházásokat gyorsan visszafizető könnyűipar váljék a gazdasági fejlődés lendítő

erejévé. Az osztrák és cseh könnyűipar versenye nem akadályozta, hogy a könnyűipar szerepét az élelmiszeripar játssza el. S az sem, hogy a vas- és gépipar megerősödjék

A kiegyezés megkötésekor nagybank még nem működött hazánkban. 1867 után azonban osztrák, angol és francia tőkével öt nagy bank is alakult. Már hazai tőkével alakult pl. a Jelzáloghitelbank és a Kossuth-bankókat kibocsátó Pesti Magyar Kereskedelmi Bank. A hitelszervezet a kiegyezés utáni évtizedekben a magyar gazdaság leggyorsabb ütemben fejlődő ágazata volt. A koncentráció a bankszervezetekben előrehaladottabb volt, mint más ágazatokban.

Magyarországon igen jelentős volt a bankok száma és befolyása a gazdaságra, ennek egyik oka, hogy túl alacsony volt a belső tőkeképződés. A nagy bankok ellenőrzésük alatt tartották szinte az egész gazdaságot. A tőkekoncentráció a bankok területén előrehaladottabb volt, mint más gazdasági ágazatokban, gyakorlatban pár nagyobb bank tartotta kezében a pénzügyeket.

A hazai tőkeképződés gyorsulását jelzi a takarékpénztárak rohamos szaporodása. Hogy ezek mennyire a tőkegyűjtést szolgálták, bizonyítja, hogy egész Európában a lakosság számához viszonyítva nálunk volt a betétkönyvek száma a legkisebb, az egy könyvre jutó betét összege viszont a legnagyobb.

A vasútépítés is jelentős mértékben fejlődött. Az állam a külföldi és hazai magántőkét a kamatbiztosításra ösztönözte. Ez azt jelentette, hogy amennyiben az új vonalak nem jövedelmeznek, az állam a befektetett tőke kamatát megfizeti. A vasútépítés így biztos üzletté vált, az állam fokozatosan saját kezelésbe vette a vasutakat. Baross Gábor minisztersége idején a Magyar Államvasutak az ország legnagyobb vállalatává fejlődött. A század végére egy sűrű hálózat jött létre centrális jelleggel. A vasútépítésbe be nem kapcsolódó teleülések lemaradtak (pl.: Eger, Veszprém) A vasúthálózatba a nagy földbirtokosok valamint a nagy gyárak közvetlenül bekapcsolódtak: cukorgyár- cukorrépa feldolgozás a gyár és a vasútállomás között. A vasút a személy'szállításban is nagy fontosságot kap, belföldi és külföldi szempontból is, hatással van a többi iparág fejlődésére is (pl.: a mozdony vasút)

A vasút építéssel fejlődött a hídépítés (1877. Margit-híd), a távíró- és a postaszolgálat.

Az élelmiszeriparon belül a malomipar nem csak hagyományai miatt, hanem számos újítása miatt is világszínvonalúvá fejlődött. A magyar találmányok sora (pl. acélhengerszék) Budapestet a világ legnagyobb malomipari központjává tette. Számos európai országból idehozták őrölni a búzát. Budapest mellett fontos központok voltak még: Komárom, Győr, Békéscsaba. A malomiparban fölhalmozott tőkék más élelmiszeripari ágakba áramlottak.

Európai jelentőségre emelkedett a szeszgyártás, aminek nagy hagyományai vannak, és jelentős az export is, valamint a cukorgyártás, amely nagyon nagy termőterületekkel rendelkezik: Tisza-Békéscsaba környéke. A termőterületek környékén feldolgozógyárak találhatóak.

A közlekedés és az ipar elsőrendű szükséglete a szén. A legnagyobb vállalattá a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. fejlődött. A szén - és vasérctelepekhez kapcsolódtak az első nagy nehézipari központok. Az állam Diósgyőrben alapított vasércfeldolgozó üzemet.

1881-ben több vállalat egyesüléséből megszületett a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű. A budapesti gépgyárak között az Államvasutak Gyára, az Óbudai Hajógyár, a Ganz Hajó- Vagon-utóbb Villamossági Gyár és a Láng Gépgyár voltak a legnagyobbak.

Az új iparágak, például az elektromos ipar, ahol hazai találmányok sorát hasznosították, világszínvonalon állottak. Megjelenik a századfordulón a vegyipar is, a legnagyobb gyára az Egyesült Izzó, ami a világon a 3.legnagyobb volt.

A nagyipar gépesítettsége a német iparéval azonos fokon állt. A termelés növekedése tartóssá és rendszeressé vált, a gépi nagyipar újabb és újabb ágazatokat hódított meg. Magyarországon az 1880-as évek derekán kibontakozott az ipari forradalom. A főleg fogyasztási cikkeket termelő középüzemek csaknem teljes hiánya viszont jelezte iparunk megkésettségét.

A mezőgazdasági fejlődést a folyamatosan bővülő Lajtán túli piacok ösztönözték. A búza ezekben az években lépett elő a magyar föld vezető termékévé. A mezőgazdaság fejlődése Magyarországon megfelelt az európai növekedési ütemnek. 1869-ben még több mint 70% dolgozott a mezőgazdaságban, 1910-re ez 60% körüli.

A szántóföldi technika nagyot lépett előre. Általánosan használják a vasekéket, illetve vetésforgót. Aratógép is van, de az aratás lényegében még kézi munka. Gyakorlatilag teljessé vált a cséplés gépesítése. Elterjed és általánossá válik az ipari növények (cukorrépa, dohány, kender), a kapásnövények, a takarmánynövények termesztése, de továbbra is dominál a gabonanövények termesztés. A magyar mezőgazdaság fejlődésének kezdeti lendülete megfelelt a tőkés alapozás igényeinek, bár a külső piacokkal való egyoldalú kapcsolat konzerválta a külterjes formákat. A magyar mezőgazdaság egésze (a birtokmegosztás mutatja) a „ poroszos utas" volt, de a parasztgazdaságok az „amerikai út" bizonyos elemeit hordozták. Például vidékenként hagymára, paprikára, zöldségre, gyümölcsre, szőlőre szakosodva.

Mivel hazánk gazdasági szerkezetében a tőkés vállalkozás uralkodóvá vált, már nálunk is hatottak a világgazdaság jellegzetes mozgásai, föllendülései, túltermelései és hitelválságai. 1887-1898 a fellendülési szakasz volt. A beruházások összege, a bankok tőkeállománya 10 év alatt megháromszorozódott. A gyári nagyipar uralkodóvá válása ezekre az évekre esik. A század végén viszont jelentkezett a túltermelési válság, amit a későbbiekben újabb föllendülés követet, de a világháború következtében megszakadt az ígéretes fölzárkózási folyamat.

A század fordulón bekövetkezett tőkekoncentrációk miatt, Magyarországon jelentőssé vált a nagyüzemek és a kisüzemek eltérő aránya, ez labilissá tette az ipart. Különösen az, hogy túlzottan nagyarányú, az 50%-ot is meghaladta a kisüzemek száma, amelyek 1-5 főt foglalkoztattak. Ez Németországban a 30%-ot sem érte el.

Magyarország gazdaságai kapcsolatai változatosabbak lettek, Ausztria részesedése csökkent.

Azonban Magyarország gazdasági fej letségéhez képest korán jelentek meg a monopóliumok, ebben két tényező játszott szerepet:

a magyar fejlődés szoros kapcsolata a fejlett országokkal a nagyipar, mint erősen koncentrált ágazat jött létre

Magyarországon a legjellegzetesebb egyesülési formája a kartell volt. Ez egy ágazat vállalatainak megegyezését jelenti a nyersanyagok vagy a késztermékek árában, a piacok felosztásában. Ilyen volt hazánk és Ausztria között is.

Magyarországon a legnagyobb vállalkozó és beruházó az állam volt, az iparosodás hiányzó feltételeit is pótolta. Az állam segélyt adott a nélkülözhetetlen közlekedési vállalatoknak. Az állami támogatásnak szerepe volt a mezőgazdaság korszerűsítésében is.

A hatalmas folyószabályozási munkák, a „második honfoglalás'1, Vásárhelyi Pál nevéhez fűződik. A termőterületek nagyszámú növekedése mellett, hátrányok is jelentkeztek. Az árhullám levonulása gyorsabb lett, ez nagyobb pusztulással járt, és gyakoriak lettek az árvizek (pl.: Szegedi nagy árvíz) Az árvízvédelmi munkát kubikusok végezték, akik a XIX. század második felének sajátos társadalmát alkották.

Megindult a műtrágyagyártás. Állami ösztönzésre ment végbe a szarvasmarha tenyésztésben az egészséges fajtajelleg kialakítása és a falusi tej szövetkezetek létrehozása. A juhtenyésztés visszaszorult, de jelentőssé válik a szarvasmarha tenyésztés mellett a sertéstenyésztés is.

Miután az országban a tőkés vállalkozás vált uralkodóvá, a világgazdaság jellegzetes mozgásai, a fellendülések, a túltermelései és hitelválságai itt is hatottak először. A bankok tőkeállománya 10 év alatt a háromszorosára nőtt, a gyáripar termelésének növekedése elérte az évi 7%-ot. A gyári nagyipar uralkodóvá vált, a század végén viszont jelentkezett a túltermelési válság. 1873-as tőzsdekrach lehűtötte a vállalkozási kedvet. A válságot csak a Magyar Altalános Hitelbank vészelte át, s korszak vezető hitelintézete maradt. A dualizmus alatt az ország gazdasági kapcsolatai változatosabbak lettek és csökkent Ausztria részesedése. Az ország vitt ki tőkét és technológiát is, nemcsak a Balkánra. Magyarországon is kialakultak az úgynevezett kombinációk, melyek egyetlen kézben egyesítették a nyersanyag feldolgozásának szakaszait. Fúziók és leányvállalatok létesítése révén számos üzemet egyesítő konszernek főttek létre.

A nemzetgazdaságot belülről ellentmondások feszítették. Egyikrészről a monopolkapitalizmus korai jelentkezése, a fejlett vasút- és bankhálózat, másrészről a kapitalizmus előtti önellátó háztartások százezrei. A kiegyezéstől az első világháborúig eltelt időszak a szerkezeti változások időszaka Magyarország gazdaságában. Az ország közepesen fejlett agrár-ipari országgá vált.

A kölcsönös egymásrautaltság Ausztriával - melyben Magyarország volt a kiszolgáltatottabb -ugyan fent maradt, de a gazdasági önállóság növekedett. Nőtt a hazai tőke súlya is az országban elhelyezett külföldi tőkével szemben. A fölzárkózás ezek ellenére nem sikerült, mivel ehhez túlságosan rövid idő állt rendelkezésre, de így is néhány országot megelőztünk, illetve megközelítettünk.

Honfoglalás kora

A honfoglaló magyar nép letelepedése, társadalma, életmódja

Finnugor nyelvcsaládhoz tartozó magyarok hosszú vándorlás során i.e. 1. évezredben az Urál

hegység Nyugati oldalán a Volga és a Karsza folyó vidékén telepedtek le Baskíriában. Magna

Hungaria(régi Magyarország) Ez az őshaza. Életmódjuk-e területen a félnomád életmód, de

ismerték a földművelést, már használták a vaspapucsos faekét. Kereskedtek környező

népekkel. Itt megindult e törzsi szervezet kialakulása. Több nemzetség szövetsége alkotott

törzse. Baskíria területéről kb. 750 körül Nyugat felé vándoroltak. Levédia területén

telepedtek le (Volga és Don folyó). Itt a Kazár birodalom fennhatósága alá kerültek. Kazár

hatásra, mintára kettős fejedelemség rendszere alakult ki. Első fejedelem Kende, akinek

szakrális hatalma van, formális ez a hatalom. Másik tényleges hatalommal bíró, akiket

törzsfők választották: Gyula. Katonai vezető, (elnevezésükről még ma is vita folyik) 9.

században 840 körül Nyugatabbra vonulnak Etelközbe. Itt Álmos fejedelem van már

Árpádházból. Véglegessé vált a törzsszövetség.7 törzs van. Kabarok valószínűleg a

magyarokkal éltek itt. Ők voltak a magyarok segédhada. Életmód Etelközben a félnomád, de

kiegészítették zsákmányszerző hadjáratokkal és indultak Nyugat felé, de gyakran hívták őket

az országok, államok közti háborúhoz. Jól ismerték a Kárpátokon belüli területeket,

hadjárataik során feltérképezték ezt. 894-ben az Etelközi magyar törzseket támadás éri és

kénytelenek elmenekülni a Kárpátokon belüli területekre Kárpát hágóin. Besenyők támadása

váratlanul érte őket. Férfiak harcosok nem tartózkodtak Etelközbe. Emiatt is nagy

veszteséggel 845-ben bemenekültek Kárpát medencébe. Megtörtént a honfoglalás. 896-ot

jelöltek ki honfoglalás hivatalos évszámává. 1896 Milleneumi év ezt ünnepelte. Kárpát

medence Római korban lakott terület volt. 5században kunok birodalmához tartozott majd a

keleti gótok, gepidák éltek itt. 6. században az avarok foglalták el és lett az avar birodalom

központja. 680 körül az avarok hullámba érkeztek a területre, akikkel magyarok is érkeztek,

(kettős honfoglalás elmélete szerint, amit László Gyula történész dolgozott ki és szerinte a II.

honfoglalás az Árpád vezette honfoglalás volt 895- 896-ban) Ezt bizonyítja az a tény, hogy a

késő magyarok nem telepedtek le olyan területen ahol indás griffes leleteket találtak, mert e

szerint ott már magyarok laktak és azokat szokás szerint nem foglalhatták el. Az elmélet hívei

korai magyarok leszármazottjainak tekintik a székelyeket, akik magyarul beszélnek és

feltehetően már 900 előtt Kárpát medencében éltek. Feladatuk volt a határvédelem.

Honfoglalás idején több népcsoportot is találtak. Nyugaton frankok délen bolgárok, keleten

avarok maradványai éltek. Erős államot egyik sem adott, alkotott így számottevő ellenállásra

nem kellett számítani. 9. századba Eu. Országútján ismét megindul a népvándorlás, az arabok

terjeszkedése láncreakciót indítottéi. Megzavart a besenyőkre, besenyők a magyarokra

támadtak. Ez volt az ami a magyarokat egy biztonságos helyre késztette a Kárpát

medencébe. Honfoglalás első szakasza 894-től számítható, amikora magyarok morva

fejedelemtől elfoglalhatták morvák területeit. 895-ben a magyarok serege Bizánc

szövetségeseként bolgárok ellen harcoltak. Honfoglalás valószínű nem Álmos vezette,

egyesek szerint Álmost már Erdélyben megölték és utóda Árpád lett. Nem bizonyos, hogy

Kende vagy Gyula. Honfoglalás végkivitele, ő nevéhez fűződik. Honfoglalás első szakaszában

Dunától keletre eső területeket foglalták el. Honfoglalás második szakasza 900-tól, amikor

fokozatosan elfoglalják Dunántúlt valamint Dunától északra lévő területeket. Felszámolják

Morva birodalom maradványait. Megszűnt a kettős fejedelemség és csak Árpád lett a

magyarok vezére. Gyula méltóság az erdélyi törzsfőre jutott, mert az volt a legnagyobb

szállásterület. 900-as évek elejétől Nyugatról Bajorok többször támadták Pannóniát, és

amikor 907-ben Pozsonynál legyőzték a bajorokat megszűnt ez a veszély és biztosítva lett a

Kárpát medencében a magyarok uralma. Honfoglaláskor a magyarok számát kb. 500 ezerre

becsülik, de igen eltérőek a becslések. Valaki több mint 500 ezerre. Betelepült magyarok

törzsenként telepedtek és alakították ki saját településeiket, törzseiket. Fejedelem törzsek a

Dunakanyartól délre Duna mindkét oldalán. Ekkor a magyarok áttértek a félnomád

életmódra földet is műveltek. Állatokat tartottak, de az állattartás mindig dominál.

Elsősorban lovat és juhokat, de a letelepedés után fokozatosan meghonosodott sertés és

szarvasmarha tenyésztés. 10. századtól egyre fontosabbá válik a földművelés. Viszonyok

kedvezőek ehhez. Itt élő népek is földművelők voltak. Elsősorban gabonát termesztettek.

Módszer a talajváltó gazdálkodás, de továbbra is jelentős maradt a halászat, vadászat,

(vadászathoz sólyom- turulmadár) Kézműipar, kézművesség már néhány szakmával kialakult,

de elsősorban háztartások ellátásába, használati eszközök elállítására.

gazdálkodásban önellátó rendszer dominál, emiatt belső kereskedelem nem volt nagy

jelentőségű, de volt árú csere. Külkereskedelem intenzívebb volt. Kijevi és Bizánci kapcsolat

mellett Nyugat irányba főleg Prága irányába folyt. Magyarok prémet, rabszolgát vittek és

értük brokátot, szőnyeget és egyéb használati cikket vagy fényűzési cikket vásároltak.

Honfoglaló magyarok a betelepüléskor magukba olvasztották itt élő népeket ez is bizonyítja,

hogy a magyarok voltak többségbe. Korabeli magyar társadalom szerkezetét nagymértékben

befolyásolta az életmód az állandó vándorlás harc, katonáskodás. Társadalom élén a

fejedelem áll. Neki is volt törzse és neki voltak alárendelve a törzsfők. Törzsfők vezették

törzseiket a harcba, minden fontos ügybe ők döntöttek. Jelentős kíséretük volt. Törzsfők

irányították a nemzetiségeket, a nemzetségek élén nemzetségfő áll.(bő) Nemzetségek száma

változó volt. Nemzetségfőnek is volt kísérője főleg rabszolgákból állt, de tartozott hozzájuk

idegen. Társadalom nagy részét közrendű szabadok adták, akik nagycsaládba tömörülve

éltek és a nagycsalád valamilyen nemzetséghez tartoztak. Közrendű szabadok végeztek

termelő munkát. Ők látták el a közösséget. Nagycsalád kb. 40- 50 főből állt. Ha túl naggyá

váltak elköltöztek. Szűk réteg volt. A rabszolgák szolga állapotúak. Magyarok rabszolgákkal

inkább kereskedtek. 11. századra már nincs rabszolga. Közrendű szabadokhoz tartoztak az

úgynevezett szolgáló népek. Ők az előkelőek fejedelemhez tartoztak. Külön falvakba éltek.

Valamilyen szolgáltatásra voltak kötelezettek, pl.: kovács, fazekas, molnár. Magyarok a

nomád életmódnak megfelelően jurtába laktak, Fából, bőrből 4-5 m átmérőjű. Jurtában

mindenkinek megvolt a maga helye. Középen a tűzhely. Bejárattól jobbra férfiak, balra nők

oldala, fő helyen a családfő. Díszhelyen a vendégek. Minden jurtában volt házi isteneknek

„oltára". Jurta mellett épülnek már házak. Félig földbe vájt házak, de ez még ritka. Nagyobb

védelem miatt építettek földvárakat. Földvárakon belül akár 2-300 fő elfért pl.: Szabolcs

Magyarok öltözködése, viselete keleti kultúrát mutatja. Színes kaftánszerű felsőbe szép

díszítéssel, fejdíszekkel, Tarsolylemez férfiaknál. Díszítő elemek közül griffes indás motívum

fordul elő.

„oltára". Jurta mellett épülnek már házak. Félig földbe vájt házak, de ez még ritka. Nagyobb

védelem miatt építettek földvárakat. Földvárakon belül akár 2-300 fő elfért pl.: Szabolcs

Magyarok öltözködése, viselete keleti kultúrát mutatja. Színes kaftánszerű felsőbe szép

díszítéssel, fejdíszekkel, Tarsolylemez férfiaknál. Díszítő elemek közül griffes indás motívum

fordul elő.

Középkor i városok gazdasága,társadalma és kereskedelme

A Nyugatrómai Birodalom összeomlása (476.) után az újjászerveződő társadalom előkelői az ókori terekkel és épületekkel nem tudtak mit kezdeni. így vagy együtt éltek a rokonokkal, vagy a védekezésnek megfelelően alakították át az egykori városokat. A legtöbb ókori város menedékhellyé változott, ezekből alakultak ki a középkori városok többsége. A középkori városok közel feküdtek a távolsági kereskedelem útvonalaihoz. A kereskedőknek szükségük volt sánccal vagy fallal körülvett helyekre, ahol áruikkal együtt meghúzódhattak. Áruik vonzották a környék kézműveseit és jobbágyait. A megerősített helyek közé tartoztak a püspöki székhelyek. A püspökségek az egyházmegye közigazgatási központjai voltak, s minden székesegyház rendelkezett ereklyével, amely vonzotta a zarándokokat és velük együtt a kereskedőket.

A biztonságra vágyó kereskedők a világi uradalmak várait szintén keresték. Amikor a régi falak közötti terület már szűknek bizonyult, a kereskedők a falakon kívülre költöztek, és létrehozták a szintén fallal körülvett külvárost.

A kereskedők gyakran építettek kereskedőtelepeket, ha nem volt a közelben püspöki székhely, azokon a helyeken ahol az átmenő forgalom különösen élénk volt. ( kereszteződéseknél, kikötőkben, folyók mentén, stb.)

A kereskedők a megerősített helyeket kezdetben csak átmeneti szálláshelyül használták. Tömegesen érkeztek viszont olyanok is, akik állandó lakhelyet kerestek a falak mögött. Ezek a földnélküli emberek az éhínség vagy a háború sújtotta vidékekről menekültek. Mint a kereskedők alkalmazottai: elárusítok, raktárosok, tarthatták fenn magukat. Ez az életforma, amely kevesebb kötöttséggel jár, és a földművelésnél könnyebb munkát jelentett, hamarosan a jobbágyokat is megkísértette, csak az a jobbágy válhatott teljes jogú városi polgárrá, aki egy évig és egy napig a városban tudott maradni, ha megtalálták visszakellett menjen a földekre dolgozni.

A falvak kézművesei szintén az értékesítő helyekre vándoroltak. Itt juthattak hozzá az iparűzéshez szükséges segédanyagokhoz, itt adhatták el fölösleges gyártmányaikat. Velük egész iparágak költöztek be a kereskedelmi központokba, (pl.: posztókészítés) A benépesülő vár és a vásárhelynek otthont adó külváros ekkorra már teljesen összeolvadt.

A kora középkori kereskedelmi és ipari központok egy-egy földesúr birtokán feküdtek. Az egy helyre összegyűlt kereskedők és iparosok közösséget, kommunát alkottak. Szerették volna kivonni magukat az urak hatalma elől, hogy saját maguk kezébe vegyék sorsuk irányítását. A kereskedők hagyományos szabadságára, önigazgatására hivatkozva kezdték meg harcukat.

A városlakók szinte folytonos tevékenysége volt a biztonságot jelentő városfalak erősítése. A falak építőanyagaira, a malterkeverők, a falazok, az ácsok, a pallérok fizetésére elő kellett teremteni a pénzt, és a munkálatokat meg kellett szervezni.

A városlakók, azaz a polgárok ezért tisztségviselőkből álló tanácsot választottak maguk közül, amely a falak építését irányította, és a városi közigazgatás egyéb feladatait ellátta. A városi tanács élén a polgármester állt. A városfalak és a közcélú városi épületek (városházák, templomok, raktárak, vásárcsarnokok) költségeit adóból térítették, amit minden polgárra kivetettek, amelynek összegét a vagyon arányában állapították meg. A városi adó közcélú rendeltetése a földesúri adóhoz képest új jelenség. A városi tanácsokat nem egyszer heves küzdelem után ismerték el a püspökök és világi urak. A felkelések hulláma Itáliából indult, és átterjedt a Rajna völgyébe, majd Franciaországba. A sikerek után a városi tanácsok megalkották a városok alkotmányát, a városi jogok gyűjteményét. Ezekben a város szabadságot biztosított a polgárainak a földesúrral szemben, s törvényekkel szabályozta a város lakóinak életét. A város, így kiváltságos területté vált, a városfal is ezt az elkülönülést hangsúlyozta a védelmi funkció mellett.

A nyugati városfejlődés során a városoknak 3 típusa alakult ki: Az agrárváros lakói többnyire mezőgazdasággal foglalkoztak. E városok zöme a földesúr fennhatósága alatt maradt, s csak a bíráskodási önkormányzatot sikerült elnyerniük. Az ipari és kereskedővárosok termékeiket a város környékén (piackörzet) értékesítették. Ezek a városok általában kivívták a teljes önkormányzatot, s csak az uralkodónak fizettek adót. A legnagyobb városok a távolsági kereskedelemre berendezkedett városok voltak, amelyek szintén az uralkodók fennhatósága alá tartoztak Az utóbbi két várostípus a beáramló jelentős jövedelmek miatt nagy társadalmi különbségeket alakított ki.

Két társadalmi réteg alakult ki: - patríciusok (legvagyonosabb réteg, kézművesek, kereskedők, bankárok) - plebejusok (inasok, segédek, cselédek)

A középkorban kétféle vásár létezett: az országos vásár és a hetipiac. Az új keltű középkori városokban hamar kialakult az a gyakorlat, hogy a város kézművesei a várost környező vidék parasztságának adták el termékeiket, akik ennek fejében élelmiszereket szolgáltattak a polgároknak. A városi ipar tehát kezdetben csupán a város piackörzetének termelt: azaz a kézműves áruk megjelenési helye inkább a hetipiac, mint országos vásár volt. Egy-egy iparág kézművesei a XII. századtól kezdve megkísérelték monopolizálni a városok zárt piackörzeteit. Az idegen árukkal szemben és a minőség védelmében érdekvédelmi szervezetekbe, céhekbe tömörültek. A céhek kiváltságait a városi tanács is elismerte. A céhek elérték, hogy a városi piacon csak a városi céhekbe tartozók értékesítsék termékeiket, és lehetetlenné tették a céhen kívüli kézművesek {kontárok) működését. A városok a XII. és XIII. században élték fénykorukat.

Kereskedelem: Az arab hódítás következtében a Földközi- tenger kikötőinek többségében elsorvadt a kereskedelmi tevékenység. Európa jövője attól függött mennyiben sikerül megtörni az arab blokádot.

A bizánci hajóhad a IX. század első felében megtörte az Adriai- és az Egei- tengeren az arabok fölényét, és biztosította Bizánc és dél- itáliai városok kereskedelmét. Bizáncnak szüksége volt Dél-Itália élelmiszerére, amelyet cserébe főleg selyemszövetet és fűszereket szállított.

A dél- itáliai tengerparti kereskedő központok azonban hamarosan a normannok kezére kerültek, és a kereskedelmi élet központja az észak- itáliai Velence lett.

A kereskedelmi útvonalakért folyó harcnak, amely a XI- XII. században zajlott, meglett az eredménye. A keleti, más néven levantei kereskedelem útjai a keresztes hadjáratok hatására megnyíltak a nyugati kereskedők előtt. Ez a kereskedelem az indiai és távol- keleti kapcsolatokkal is rendelkező Közel-Keletet kötötte össze Európával. Kínából, Iránból selymet, Indiából gyapotot, az indonéz szigetvilágból fűszereket szállítottak. Az áruforgalom fő haszonélvezői az észak-itáliai városok: Velence, Genova, Pisa voltak. A Nyugatrómai Birodalom bukása után a pénz használata annyira leszűkült, hogy szinte elhanyagolhatóvá vált. Áru nem lévén, nem volt szükség pénzre. A jobbágy is terményben adózott. A tengerpartok élénkülő áruforgalma viszont újra szükségessé tette a pénz használatát. A pénzverés joga először a császárt illette meg. A Frank Birodalom szétesése után már a királyok, fejedelmek, főpapok is verethettek pénzt. Nagy Károly ezüstből veretett pénzérméket.

Az Északi- és Balti-tenger partjai mentén ugyancsak élénk kereskedelmi tevékenység bontakozott ki. A skandináv népek harcosai, kalózai - amint fölhagytak a fosztogatással - kereskedőkké váltak. A dánok és norvégek kereskedelmi terjeszkedése a IX. század végétől kezdve a Nyugati-Frank Királyság, Anglia, Skócia és Írország felé irányult. E vidékek sójával, borával, gabonájával kereskedtek. A svédek Oroszországban, a Dnyeper medencéjében hoztak létre körülsáncolt táborokat, katonai és kereskedőtelepeket. Az itt szerzett mézet, prémet és rabszolgát Bizáncban értékesítették. A skandináv népek azonban túl kevesen voltak ahhoz, hogy állandósítsák jelenlétüket a hatalmas térségben. Az északi- tengeri kereskedelem lebonyolítói, haszonélvezői az északnémet kereskedők lettek. Lübeck, Hamburg és még néhány északnémet város kereskedői szövetségbe tömörültek. Ebből jött létre a Hanza-szövetség. A kereskedelmi utak Londontól egészen Novgorodig futottak.

A kereskedelem szárazföldi terjeszkedésének északon is megvolt a kiindulópontja. Az Északi- tenger mellékén elterülő történelmi táj, Flandria bővelkedett a dús füvű legelőkben. Természeti adottságai miatt ez a vidék a juhtenyésztés európai központja volt, és ontotta a posztógyártás alapanyagát, a gyapjút. A flamandok a IX. század táján tökéletesítették a posztókészítés technikáit. A posztókészítés legfontosabb központjai Brügge (bröhhe) és Gent volt. A földközi- tengeri és flamandriai kereskedővárosokból kiinduló kereskedelmi terjeszkedés létrehozta a szárazföldi távolsági kereskedelmet. A szárazföldi kereskedelem legfontosabb városai Itáliában Milánó és Firenze, a Németalföldön pedig Brügge és Gent voltak.

A kontinens belsejében kezdetben folyami hajózás jelentette a távolsági kereskedelem egyetlen lehetőségét. Jellemző, hogy a nagy kereskedelmi központok először a folyók mentén alakultak ki: például Párizs, Orleans. A középkorban jól kiépített utak nem léteztek. A mesterien megépített, kövezett római utakat hagyták tönkremenni. A különféle áruk szállítására még a kitaposott út is ritkaságszámba ment. Kézenfekvő megoldásnak kínálkozott, hogy szárazföldi távolsági kereskedelem a már meglévő zarándokutakat vegye igénybe.

Az északról délre és a délről északra tartó szárazföldi kereskedelem a champagne-i grófságban találkozott. A nagy forgalmon kívül más is vonzotta ide az embereket. A champagne-i városokon működtek azok a hivatalok, amelyben a nagy értékű pénzeket lehetett kicserélni. A champagne-i városok ezért egész Európa pénzváltó központjává váltak. A XII. századtól valóságos hitelszervezetek működtek itt, mely hozzájárult a tökéletesebb hitelezési eljárások megteremtődéséhez

A kereskedelmet folytató városok gazdasági megerősödése elősegítette a városi szabadság növekedését, a kereskedőréteg politikai megerősödését.

T / /

6 M a g y a r o r s z á g népessége a XVIII . s z á z a d b a n

A XVII-XVIII. század fordulójának megrázkódtatásai rendkívül kedvezőtlenül alakították hazánk népességi viszonyait. Magyarország az 1686-os török elleni hadjárat során, ami egy nemzetközi összefogás volt, felszabadította Buda várát és megkezdte a török kiűzését az országból. A hosszú évekig tartó háborúban, 1697-ben a zentai csatában döntő vereséget mértek a törökre, majd 1699-ben Karlócán békét kötöttek a Habsburgok a törökökkel és ezzel lezárult a török háború és a több mint másfél évszázadig tartó török uralom Magyarországon. Ez a háború jelentősen megváltoztatta az ország népesedési helyzetét. Hatalmas emberveszteséggel járt, mert a lakosságot rabságba hurcolták, járványok és éhínség pusztítottak. így az ország lakossága a Mátyás korabeli becsült lakossággal azonos számúra

A demográfiai grafikon a honfoglalástól a XVIII. század végéig ábrázolja a lakosság számát, ami tendenciájában növekvő. Két mélypont van: a tatárjárás és a 150 éves török uralom időszaka. Magyarország népessége a XVI. század végén XVII. század elején mélyponton volt, de a XVII. század végére sem érte el a 4 milliót. Ugyanekkor Nyugat-Európában a népességszám megduplázódott. A szatmári béke után az ország hosszú ideig nyugalomban élhetett. 1720-ban a lakosság száma 4 millió fő volt. Az elpusztított, elnéptelenedett területeken újjászerveződött az élet, a termelés rendje. A lakosság lélekszáma az 1784-85-ös II. József rendeletére történő első igazán pontos országos összeírás szerint 8,5 millióra nőtt. Ekkora növekedést még az 1740-es évektől megfigyelhető magas természetes szaporodás sem hozhatott. A ritkán lakott területeket az önkéntes bevándorlás és a szervezett betelepítés töltötte fel. Ezért is nevezhetjük ezt az időszakot a „harmadik honfoglalás" idejének.

A háborúk utáni alacsony lakosságszám egyenlőtlenül oszlott el. Egyes vidékek teljesen elnéptelenedtek, máshol akár nőhetett is. A Magyarország népsűrűségét bemutató térkép alapján megállapítható, hogy a legsűrűbben lakott területek, megyék vagy nem estek, vagy távol estek a Török Hódoltságtól (pl.: Felvidék, Dunántúli-középhegység). A legritkábban lakott vagy néptelen területek a volt hódoltsági (pl.: Duna-Tisza köze, a Dunától nyugatra, a Tiszántúl nagy része, Békés-, Arad-megye, Temesköz). Mivel a pusztítástól megkímélt nyugati, északi és keleti tájak népsűrűsége magasabb volt, így ezen országrészek lakossága a gyéren lakott vidékek felé vándorolt.

Megváltozott a lakosság nemzetiségi összetétele. Még a XV. században a magyarok aránya 80% volt és a nemzetiségeké 20%, a XVII. század végére ez már változott 60-70% és 30-40%-ra. A XVIII. század elején a nagy betelepítések hatására a nemzetiségi összetétel tovább változik, kevesebb, mint 50% lesz a magyarság aránya és több mint 50% a nemzetiségeké. Tehát a magyarság kisebbségbe került, és az ország többnemzetiségűvé vált. Ez a XVIII. század elején induló alapvetően gazdasági érdekeket figyelembevevő betelepítések, bevándorlások és belső vándorlások hatására alakult ki.

A betelepítéseknek volt egy szervezett formája az udvar részéről és volt a földbirtokosok részéről. A nem minden mellékgondolat nélkül, az állam által telepített katolikus németek előre megépített, szabályos alaprajzú falvakba költöztek, és hat évre adómentességet kaptak. A korábban már hanyatló hazai németség létszáma a telepítések eredményeképpen a XVIII. század utolsó harmadára meghaladta az 1 millió főt. A betelepítések főleg az Alföldre történtek. A földbirtokosok a munkaerő miatt telepítettek be parasztokat. A betelepült kézművesek 15 év adómentességet kaptak, a parasztok 6 évet, szabad költözködést és a robotot is megválthatták.

A betelepítések mellett jelentős volt a spontán bevándorlás is Európa sűrűn lakott területeiről, vagy ahol nehéz volt a megélhetés.

csökkent.

Mindezek jelentősen növelték az ország lakosságának számát. Benépesültek a néptelen területek, de az egyenletes népességeloszlást segítették a belső vándorlások is. A belső vándorlásban mindenekelőtt a magyar és - számarányuknak megfelelően - a szlovák jobbágyok vettek részt. A Felvidék egyes megyéinek magyar falvai teljesen kiürültek, helyükbe északnyugatról szlovák parasztok költöztek. De ekkor keletkeztek az Alföld és a Temesköz szlovák szigetei is.

A népességmozgások következménye, hogy az ország etnikai viszonyai jelentősen átalakultak. A magyar népesség aránya fokozatosan csökkent a XVIII. században. A század eleji 48%-ból a század végére 44-45% lett. A magyarság teljes társadalmat alkotott. Nagy része a parasztsághoz tartozott, a népességnek 4-5%-a tartozott a nemességhez, a polgárság aránya elenyésző volt. A románok a középkortól folyamatosan települtek be Magyarországra. A román fejedelemségekből a XVII. században nyomasztóvá vált feudális terhek elől menekültek. A XVIII. században csonka társadalmat alkottak, bár volt egy nagyon vékony vezető rétege egyházi személyekből és értelmiségiekből. A XVIII. században nagyon jelentős volt a bevándorlásuk, elsősorban Erdélybe és az Alföld keleti peremre, Temesközbe. Zömében mezőgazdasággal és pásztorkodással foglalkoztak. Kis arányban iparosok és kereskedők voltak. A túlnyomó többségüknek magyar földbirtokosa volt. Ortodoxvallásúak. A szlovákok csonka társadalmat alkottak. Hiányzott a vezető réteg, zömük jobbágy volt. A földesurak magyarok voltak. Túlnyomórészt Észak-Magyarország hegyvidéki területein éltek, a betelepülésekkor húzódtak le a mai Északi-középhegységre vagy alföldi területekre: mai Békés-megye, Szarvas, Békéscsaba környéke, Pest-megye, Nyírség (Békéscsaba környékéről rajzottak ki). A szlovákok katolikusok és evangélikusok voltak, ám egyik egyházban sem volt jelentős szerepük. Papságuk csak részben karolhatta fel ügyüket. A XIX. század fordulóján egy vékony értelmiségi réteg alakult ki. A németeknek három csoportja van. A szászok Felvidéken a Szepességben és Erdélyben a szászszékeken (Szászföld, Nagyszeben, Brassó, Segesvár) élnek. A svábok Baranya­megyében, a Bácska déli részén, a Bakonyban és a Pilisben. A városlakó németek Budán. A német a iegpolgáriasultabb társadalom, nagy része városlakó iparos, kereskedő és jelentős az értelmiségi rétege. Túlnyomó többségük evangélikus vallású. A szerbek zömében délen, a határőrvidéken éltek. Csonka társadalmat alkottak, de jelentős volt a papi és a katonatiszti rétege. A XV-XVI. században betelepült szerbek Buda és Pest környékére telepedtek (Szentendre, Ráckeve). Vallásuk görög keleti. A XVII. század végén egy tömegben, pátriárkájuk vezetésével érkeztek a Bácskába, majd számuk a bevándorlókkal tovább nőtt. Az udvar fegyveres határőrként is telepítette őket, és számos kiváltságot adott nekik. A horvátok sajátos helyzetűek, mivel a magyar közjog elismerte Horvátország különállását, perszonálunióban voltunk. Társadalma teljes. Vallásuk katolikus (zágrábi püspökség). A Drávától délre éltek. Más etnikumok nagyon kis számban voltak jelen, de ezek közül nagy része városlakó, kereskedelemmel, iparral, pénzügyletekkel foglalkozó volt. Ilyen a zsidó népesség. A XVIII. század során sokan települtek be főleg Galíciából. Sok szegény zsidó volt köztük. Kis létszámú etnikum a XV-XVI. századtól folyamatosan betelepülő, vándorló életmódot folytató cigányság. Miután a magyarok létszáma lecsökkent, hogy Szabolcs-megye földje teljesen műveletlen ne maradjon, pótlásként ruszinokat telepítettek be.

A XVIII. század folyamán Magyarország benépesült, de a magyarság, amelynek nem voltak határon túli tartalékai, saját országában kisebbségbe szorult. Horvátország lakosságát itt nem számítva (mert nem volt a Magyar Királyság szerves része) alig-alig közelíti meg számaránya

az 50%-ot. A bevándorlás és a betelepítések következtében a XVIII. század végére a magyarság aránya az összlakosság 50%-a alá esett.

Az ókori Athén a demokrácia korában

Athén az Attikai félszigeten található, közel a partvonalhoz, kikötője Pireusz. I.e. 14-13. században szerveződik, mint városállam, mint mükénéi típusú állam. I.e. 8. századtól arisztokratikus köztársaság, I.e. VII.-VI. századig gyarmatosít. Legerősebb a polgárjogi küzdelem, itt alakul ki az ókor legfejlettebb államformája. A születési előjog szerinti arisztokratikus köztársaság, a vagyon alapján timokrácia és a területi elv szerinti demokrácia. Az arisztokrácia fokozatosan vesztett gazdasági erejéből, míg az iparosok, kereskedők s a parasztok egy része egyre gazdagodott, erősödött. A démosz politikai jogaiért indított küzdelem elsősorban a vagyonosabb rétegek között zajlott.

I.e. 621-ben Drakón írásba foglaltatja a törvényeket, miszerint megszüntette az önkényeskedést, ezt követően a törvény szellemében kormányoztak, ítélkeztek, a szokásjogot igyekszik felszámolni.

Szolón alkotmányában eltörölte az adósságot, növelte a népgyűlés jelentőségét. A lakosságot a vagyon alapján osztályokba sorolta (timokrácia), hadseregben ez a beosztás alapja is. Létrehozta a buliét (tanácsot), az Areioszpagoszt, valamint eltörölte az adós rabszolgaságot. Szolón visszavonulása után az arisztokrácia gazdasági súlya tovább csökkent, de politikai hatalma jelentős maradt. A démosz esetében a fordítottja igaz. Ez a helyzet lehetőséget adott arra, hogy egyes politikusok felrúgva a törvényeket, egyeduralmat vezessenek be. Ez a türannisz (zsarnoki) rendszer, vezetőjét türannosznak (zsarnok) nevezték. Athén türannosza Peisztratosz. A türannoszok hatalmuk biztosítása érdekében a démoszt támogatták az arisztokráciával szemben. A gazdaság fejlődése oly mértékben erősítette meg a démoszt, hogy számára szükségtelen, sőt akadályozó tényezővé váltak a türannoszok.

A türannisz megszűnése után a démosz hangadói olyan intézményrendszer kialakítását szorgalmazták, amely minden szabad athéni polgárnak esélyt adott arra, hogy a hatalomból részesedjen. Egy tekintélyes férfiú, Kleiszthenész kezébe adták a változtatás jogát az athéniak. Kleiszthenész már a türannoszok elűzésében s az azt követő pártharcokban is kitűnt. Az új berendezkedés alapja a területi felosztás volt. Ez vált a korábbi származási, majd vagyoni alapon történő besorolás helyett a politikai, katonai, közigazgatási rendszer alapjává. Nyilvánvalóan a demokrácia irányába tett lépés volt, mivel megszüntette a szabad polgárok közötti különbségeket, s szétszakította vérségi kötelékeket, melyre az arisztokrácia befolyása épült. Az új beosztás révén számos metoikosz (idegen), sőt volt rabszolga polgárjoghoz jutott. Attikát három részre osztotta: egy városira (Athén), egy tengerpartira, s a belső (azaz mezőgazdasági) területekre. Mindegyik harmad további tíz egységre oszlott, s ezekből egy-egy alkotott egy phülét (a phülé korábban törzset jelentett). Vagyis egy phülé egy tengerparti, egy városi és egy szárazföldi részből állt. Ez a politikai egység biztosította a démosz fölényét az arisztokráciával szemben (város, tengerpart) bizonyosan a démosz volt többségben. A legfóbb hatalom a népgyűlés kezébe került, amelynek munkájába minden athéni polgár részt vehetett. Az ekklészia (népgyűlés) hozta a törvényeket, kezében volt a háború és béke kérdése, és általában minden fontos kérdésben a döntő szót e szervezet mondta ki. Kleiszthenész meghagyta a fontos államhatalmi szervezetként korábban is létező buliét (tanács), de összetételét és létszámát megváltoztatta. Minden szabad polgár bekerülhetett ide. Mivel minden phülé sorshúzással 50-50 tagot küldött a buliéba, ennek létszáma így 500 fóré emelkedett (ötszázak tanácsa). Nem szüntette meg az Arkhónok tanácsát, az Areioszpagoszt sem, de feladata a tisztviselők ellenőrzésére szűkült. Jelentős lépés volt a hadsereg

átszervezése, aminek alapja szintén a területi felosztás lett. A Sztratégoszok, azaz a katonai vezetők az athéni állam tényleges vezetői voltak. Kleiszthenész fontosnak tartotta, hogy eleve lehetetlenné tegye a zsarnokság újjáéledését. Ezt a cserépszavazás bevezetésével kívánta elérni. Ha valakit a polgárok veszélyesnek ítéltek, tartottak attól, hogy zsarnokságra tör, cserépszavazást tartottak. A gyanúsítottak nevét cserépdarabokra írták, s aki a legtöbb szavazatot kapta, azt 10 évre száműzték a városból, de vagyonát nem vették el. I.e. 462-ben az Areioszpagosz hatalmát jelentősen csökkentették, s ebben az időben hatálytalanították azt a Szolon által bevezetett rendszert, hogy a legfőbb tisztségeket csak a magasabb jövedelmi kategóriákba tartozók viselhették.

I.e. 5. század közepe a demokrácia virágkora Athénban, s ennek vezető politikusa Kleiszthenész unokaöccse, Periklész volt. Periklész három fontos reformja a szegényeknek járó napidíj, a vagyonosoknak való többletkiadás, és a demokrácia bevezetése. 15 éven át évről évre megválasztották első Sztratégosznak, s így az athéni állam tényleges vezetője volt. A jogok szélesebb biztosításának útja ekkor már nem az akadályok elhárítása volt, hiszen Periklész korára kialakult az egyenlőség ebben a tekintetben, hanem az állami életben való gyakorlati részvétel biztosítása. A szegényebbek megélhetését veszélyeztette a politikában való részvétel, ami igen sok időt vont el a termelőunkától, ezért a kiesett jövedelem pótlására bevezették ezen rétegek számára a napidíjat. Periklész az ötszázak tanácsában és az esküdtbíróságokon végzett munkáért, majd később a görög politikai életben sajátos szerepet játszó színházi előadásokon való megjelenésért is napidíjat fizettetett az athéni állammal. Ugyanakkor pontosan meghatározták, hogy ki tekinthető athéni polgárnak, elzárva ezzel az utat a polgárjog bővítésétől. A polgárok ugyan nem fizettek adót, de a metoikoszok és felszabadított rabszolgák igen. Az athéni államnak nem okozott jelentősebb megterhelést a napidíjak rendszere. Alapvetően Athén jóléte a gazdaság virágzásán nyugodott. A mezőgazdaság tovább fejlődött, i.e. az V. században Athén az Égei-tenger kereskedelmi központja és fő lebonyolítója volt, mellyel jelentős bevételre tett szert. A mezőgazdaságban jelentős változás következett be, belterjessé változott (zöldség, olíva, szőlő és gyümölcs termesztés). Az iparban is jelentős fejlődés volt tapasztalható: virágzott a kerámia-, a fémipar, a hajóépítés, és a nagy építkezések az építészetet is külön iparággá tették.

Az egyes iparágak szakosodtak, teret hódított a rabszolgamunka alkalmazása a műhelyekben, de főleg a bányákban. A legjobban fejlődő ágazat a kereskedelem volt. Egyrészt lebonyolította Athén növekvő behozatalát is és kivitelét, másrészt Athén tengeri fölénye folytán jelentős volt a közvetítő kereskedelem is. Athén kiépülése szintén ebben az időszakban következett el, ami gazdasági haszonnal járt (munkát adott, nagyobb tekintélyt szerzett). Ekkor épül ki az Akropolisz. A demokráciában a viszonylagos egyenlőség vagyoni szempontból is érvényesült. A demokrácia népuralmat, a démosz uralmát jelenti. A nép, az athéni polgár, jogot kapott arra, ha betölti 20. életévét, hogy választás vagy sorsolás útján részt vegyen az állam irányításában és beleszólhasson a törvényhozásba, mivel minden 20 év feletti, szabad athéni polgár tagja a népgyűlésnek, a legfőbb hatalommal bíró, törvényhozó szervnek. Ennek előnye, hogy mindenki egyenjogú, viszont hátrány, hogy olyan emberek is bekerülnek a politikában, akik nem értenek hozzá. I.e. 508-tól fokozatosan épült kis, és i.e. 462-re teljesedett ki, amikor az Areioszpagosz hatalma (gyakorlatilag) megszűnt, és bárki betölthette (vagyontól független) bármelyik tisztséget.

Athén lakosságának közel fele a virágkorban is a polgárjoggal rendelkezők és családtagjaik közül került ki. A jogi egyenlőség létrejött a polgárok között, a vagyoni különbségek azonban nőni kezdtek. Ez elsősorban a rabszolgamunka előretörésének a következménye, de a szabadok is munkához jutottak, s a rabszolgáknak lehetőségük volt arra, hogy megválthassák magukat. A különbségeket némiképp enyhítették Periklész intézkedései: a vagyonosokra többletkiadásokat rótt, a szegényeket pedig napidíjakkal támogatta. Ez a viszonylagos vagyoni egyensúly és a politikai jogok egyenlősége tette lehetővé, hogy az athéni demokrácia egy-két nemzedék idejére ténylegesen biztosítsa az athéni polgárok egyelőségét. A megnövekedett állami jövedelmekből hatalmas építkezéseket valósítottak meg. A perzsa háborúk során elpusztított Athént a korábbinál nagyobb és díszesebb épületekkel ékesítették fel.

I.e. 5. sz. vége és a 4. sz. eleje között a polisz rendszer válságba került. A válság oka a poliszok közti ellentétek: Athén és a déloszi szövetség tagjai közt, valamint Athén és Spárta között. Állandósulnak a poliszok közti háborúk, melynek oka és célja a beszűkült piacok miatt újabb piacok szerzése kereskedelmi érdekek miatt. Megváltozik a poliszok társadalmi szerkezete, egyre nagyobb számban alkalmaznak rabszolgákat a termesztésben, ami miatt nő a vagyoni különbség az emberek között (Athén). A munka megítélése, a közösség jelentősége, a közösségi értékek más megítélés alá kerülnek, elvesztik értéküket. A politikai megoldás a nagyobb politikai egység megteremtése, vagy ahhoz való csatlakozás. Katonai erején és modern hadseregén keresztül kényszerrel vagy előnyök megadásával hódítja meg a görög poliszokat i.e. 330-as évekre Makedónia. Háborút indít Kis-Ázsiába, a Perzsa Birodalom ellen.

H a b s b u r g ura lkodók a X V I I I . s zázadban

Hl. Károly (1711-1740) 1711-ben lépett trónra, mint osztrák császár és magyar király. A Habsburg-ház utolsó

egyenes ági férfisarja. 1706-ban Hollandia és Anglia támogatásával került a spanyol trónra, de a spanyol örökösödési háború befejezése (1714.) után le kellett mondania.

Felismerte, hogy a birodalom stabilitását alapjaiban veszélyeztetheti a magyar nemesség elégedetlensége. Annál is inkább, mivel az ország rendi alapú kormányzati rendszerének megváltoztatásához az udvarnak sem anyagi, sem személyi háttere nem volt meg. III. Károlyt ezen kívül Spanyolországban szerzett tapasztalatai is a kompromisszumos politika fenntartására ösztönözték. így 1712-ben megerősítette a szatmári békeszerződést, kiadta az ország jogait biztosító koronázási hitlevelet, majd hosszú szünet után az országgyűlést is összehívta. 1715-ben törvényt hoztak az állandó hadsereg felállításáról, amely a hadiadók országgyűlésen való megszavazása után az Udvari Haditanács alá került. A pestis miatt az országgyűlés csak 1722-23-ban fejeződött be. A király ígéretet tett az ország hagyományos kormányszerveinek helyreállítására és a felszabadított területek egységesítésére. A végrehajtói hatalom gyakorlására felállították a Helytartótanácsot, melynek tagjait az uralkodó nevezte ki. A tanács többségét a főurak adták. A nádort az országgyűlés választotta. A Helytartótanács mozgásterét a megyei autonómia és a többi központi kormányszerv (kamara, kancellária) is korlátozta. 1723-ban III. Károly ellenállás nélkül elfogadtatta a Habsburgok nőági örökösödését biztosító Pragmatica Sanctiot. Ez 3 törvénycikkből állt:

1. A Flabsburg-ház fiú ágának kihalása miatt nőág is örökölheti a trónt az első szülöttség rendje szerint.

2. Kimondta, hogy a Habsburgok összes német országát és azon kívül fekvő országait Magyarországgal és tartozékaival együttesen kell kormányozni. (Ez olyan körülményesen, kétértelműén volt megfogalmazva, hogy a későbbiekben gyakran lett heves viták forrása, például 1848-ban és a kiegyezéskor.

3. Az uralkodónak továbbra is esküt kell tenni az ország szabadságának megtartására. (Ez egy középkori szokás, melyet a királyi koronázást megelőzően kell aláírni.)

III. Károly 1731-ban hozott Carolina Resolutio rendeleteerősen korlátozta a protestánsok jogait: elrendelte a protestáns hitre áttérők szigorú megbüntetését, a protestánsok szabad vallásgyakorlását a megengedett helyekre korlátozta, kizárta őket az állami hivatalokból.

Merkantilista gazdaságpolitikája segítette az ipar és a kereskedelem fejlődését. Az 1720-3 0-as években a belpolitikai stabilitás annak ellenére is fennmaradt, hogy az

uralkodó 1729 után már nem hívta össze a rendi gyűlést, s új nádort sem nevezett ki. A rendek ugyanis elvetették az udvar adóreform-javaslatát, amely a földet tekintette adóalapnak. Ugyanakkor sérelmezték az ország területi széttagoltságának fenntartását. Mivel azonban Bécs lemondott a változtatás erőltetéséről, a konfliktus feloldódott, annál is inkább, mivel a török háborúk (1716-18, 1738-40) fenntartották a külső veszély tudatát.

III. Károly ideje alatt alakultak ki azok a viszonyok, amelyek a magyar államiság fejlődését, a hazai politikai élet kereteit nagyjából 1918-ig meghatározták.

Mária Terézia (1740-1780) Osztrák császárnő és magyar királynő volt 1740 és 1780 között. Apja III. Károly volt, aki

elfogadtatta a magyar rendekkel a Pragmatica Sanctiot, a nőági öröklést. Férje Lotharingiai Ferenc volt, ettől kezdve Habsburg-Lotharingiai-ház az uralkodó család.

Trónra lépésekor súlyos helyzetben van a birodalom, üres a kincstár és ellenséges a környező országok hozzáállása a Habsburgokhoz. Háborúk sora kezdődik. Trónra lépése után a nőági öröklést el nem fogadó európai hatalmak (Bajorország, Franciaország, Poroszország, Spanyolország) háborút indít ellene, amelyben a magyar rendek 35 000 főnyi haderővel támogatják Mária Teréziát. Cserébe a nemesi föld adómentességét alaptörvénnyé emelték. Ez az osztrák örökösödési háború 1740-48 között zajlott. A háború vereséggel zárult. Az osztrákok elveszítették Szilézia nagy részét, ami gazdaságilag nagyon fejlett terület. A hétéves háborúban (1756-63) sikertelenül próbálta Poroszországtól visszaszerezni Sziléziát. De 1772-ben, Lengyelország első felosztásakor megszerezte Galíciát, 1774-ben a Török Birodalomtól Bukovinát és 1776-ban Magyarországhoz csatolta Fiumét.

Belpolitikájában alapvetően konzervatív-katolikus felfogása érvényesült, de számos intézkedésében fellelhetők a felvilágosult abszolutizmus vonásai. Főtanácsosa a birodalmi érdekeket képviselő Kaunitz kancellár volt, aki ellenszenvvel tekintett a magyar nemességre, de taktikus, óvatos, ésszerű politikai lépéseket javasolt. Igyekezett elkerülni a magyar alkotmány tényleges megsértését, a rendekkel való nyílt összetűzést.

Mária Terézia gazdaságpolitikájának célja az állami bevételek növelése volt. Ehhez a merkantilista gazdaságpolitikát alkalmazta, ami a manufaktúraipar és az export támogatásán alapult, ezért változtatott a korábbi vámpolitikán. 1754-ben vámrendeletet adott ki. Ez a vámrendelet kettős vámhatárt vezetett be. Egy külsőt a Habsburg Birodalom külső határán és egy belsőt Magyarország és az örökös tartományok között. Az intézkedés célja az volt, hogy a birodalmon belül tartsák az olcsó magyar élelmiszert és nyersanyagot, a cseh és osztrák manufaktúráknak viszont ne legyen vetélytársa. A belső vámhatár 1850-ig maradt fönn és súlyos torzulásokat okozott a magyar gazdaság szerkezetében. A magyar kézműipar fejlődését gátolta és a mezőgazdasági terméket (gabona, marha) a birodalmon belül tartotta, mert a kettős vámhatár miatt már nem volt versenyképes a birodalmon kívül. A gazdaság ilyen mértékű kiszolgáltatottsága az önálló magyar politika hiányát mutatja.

A kiváltságait féltékenyen őrző magyar nemesség megnyerése érdekében 1760-ban a királynő létrehozta a bécsi magyar nemesi testőrséget és Budán újjáépítette a királyi palotát.

1764-65. évi országgyűlésen sikertelen kísérletet tett, hogy a magyar rendekkel elfogadtassa a nemesi felkelés korszerűsítését, a nemesség adózását és a jobbágyterhek csökkentését. Törekvéseinek kudarca után nem hívott össze több országgyűlést, ehelyett rendeletekkel kormányzott.

1760-ban fölállította a legfőbb közigazgatási szervet, az Államtanácsot, melyben egyetlen magyar tagot sem nevezett ki.

Igazságügyi reformjai megteremtették a korszerű igazságszolgáltatás alapjait (pl. 1776. a kínvallatás eltörlése).

1767-ben kiadta úrbéri rendeletét. A rendelet rendezte a jobbágy és a földesúr közti viszonyt azáltal, hogy pontosan rögzítette a jobbágyterheket és a jobbágytelkek nagyságát. Az urbárium az egyházi tized és az állami adók mellett fönntartotta a kilencedet, a pénztartozást pedig a jobbágyok és zsellérek számára egyaránt 1 forintban határozta meg. A munkakötelezettséget heti egy nap igás vagy két nap kézi robotban rögzítette, és megengedte, hogy ezt a földesúr betakarítás szántás, vetés, betakarítás idején kétszeresen vegye igénybe. A kisebb földesúri jogokat, bár szintén szabályozta, lényegében meghagyta. Az úrbérrendezés jelentősége, hogy törvényes helyzetet teremtett földesúr és jobbágy között, ami az államhatalom megszilárdítását is elősegítette. Igaz, a rendelet a legfejlettebb területek állapotából indult ki, ezért az Alföldön, a Délvidéken átmenetileg még nehezítette is a parasztok életfeltételeit. A Dunántúlon azonnali könnyebbséget hozott. A telekhatárok rögzítésével hozzájárult a parasztság rétegződéséhez.

A XVIII. század elején hazánkban kevés és gyenge színvonalú iskola működött, nagy volt az analfabétizmus aránya. A XVIII. század közepére a felvilágosodás hatására a kormányzatok egész Európában felismerték az oktatás jelentőségét az állam szempontjából. Mária Terézia elsőként mondta ki, hogy „az oktatás politikum". Az osztrák oktatási reform a porosz minta alapján az ő kezdeményezésére indult meg az 1760-as években, majd az ottani tapasztalatok Magyarországra átültetése következett egy évtizeddel később. A hazai oktatás szabályozására az 1777-es Ratio Educationis keretében került sor, amit Ürményi József kancelláriai tanácsos dolgozott ki. Ezzel az oktatás is állami felügyelet alá került. Kilenc tankerületet állítottak fel. A tanfelügyelők jogot kaptak a tanintézetekben folyó oktatás ellenőrzésére. A tananyagban közép- és felsőfokon is korszerűsítést hajtottak végre, megnőtt a hasznos tárgyak szerepe (pl. matematika, fizika). Az elméleti oktatás mellett a gyakorlati képzést is előírták, támogatták (szakmák tanítása, szakképzés). Ekkor választották szét az alsó- és középfokú oktatást. A tanárokat vizsga letételére kötelezték. Megindult a hivatalos tankönyvek kiadása (Révai József szerkesztésében), és a tanárképzőket állítottak fel (az elsőt 1775-ben Pozsonyban) osztrák minta alapján. A vármegyéket és településeket iskolák építésére szólították fel. A Helytartótanács 1778-as rendelete kimondta, hogy 6 és 12 éves kor között minden gyermeket taníttatni kell, s ennek ellenőrzését a helyi hatóságok feladatává tette. Az elemi iskolában kötelezően tanítani kellett írni, olvasni, elemi számtant és vallástant. Növelték az anyanyelvi elemi iskolák számát. A felsőbb képzés tananyagát is szabályozták. 1777 után a magyar oktatásnak nem csak a szervezete és tananyaga változott meg, de gyors növekedésnek indult az oktatási intézmények száma is. A költségeket egyrészt az 1773-ban feloszlatott jezsuita rend elkobzott vagyonából fedezték, másrészt a településekre hárították. A Ratio Educationis volt az első olyan törvény, amely államilag foglalkozott az oktatásüggyel. De a törvénybe foglaltak nagy része nem valósult meg, csak előírás maradt, mert nem volt hozzá elegendő anyagi és személyi forrás. A kötelező népoktatás sem valósult meg, csak előírás maradt. Egyrészt nem ellenőrizték a végrehajtást, másrészt nem volt elég tanuló és tanító.

Létrehozták a Terézáriumot, ahol a nemes ifjak katonai képzése folyt, valamint az állami hivatalnokok képzése.

II. József (1767-1780-1790) 1767-től társuralkodója volt anyjának, Mária Teréziának. Csak 1780-tól lehetett a Habsburg

birodalom egyedüli ura. Felvilágosult abszolutista uralkodó volt. Azt a korszakot (1767-1790) amikor ő uralkodott a

jozefinizmus korának is nevezik. Legfőbb célja és törekvése volt, hogy jó uralkodó legyen és birodalmát felvirágoztassa.

Erről mélyen meg volt győződve és egész életét alárendelte e céloknak. Eszményképe az egységállam volt. A Habsburg Birodalom eltérő fejlettségű, nyelvű és alkotmányú országaiból szerves egészet, korszerű birodalmat akart létrehozni. Meggyőződése volt, hogy mindezt csak abszolutista módon lehet elérni. „Mindent a népért, semmit a nép által."Nevezik „türelmetlen észnek" is, hiszen a modernizálást nagyon gyorsan, türelmetlenül akarta.

Magyarországon nem koronáztatta meg magát, mert nem akart a céljai megvalósítását akadályozó magyar rendi alkotmányra felesküdni. Emiatt nevezik „kalapos királynak".

Első rendeleiei egyházi tárgyúak voltak. Legnagyobb jelentőségű a felvilágosult türelmi rendelet 1781-ben, amely megengedte a protestánsok vallásgyakorlatát és hivatalviselését. Ezen kívül új iskolák és templomok építését is lehetővé tette számukra. A római katolikus egyházat állami ellenőrzés alá helyezte, és elvette tőle a cenzúra jogát. Uralkodói engedélyhez kötötte a pápai bulla kihirdetését {fordított Canossa-járás). A falusi plébánosokat támogatta. A papokat állami alkalmazottnak tekintette, fizetést kaptak. Feloszlatta az úgynevezett szemlélődő rendeket. Csak a karitatív feladatokat végző rendek maradhattak fenn. A feloszlatott rendek vagyonát elkobozta, állami tulajdonba vette. Sok kárt okozott ezzel, ugyanakkor a vagyon nagy részét szociális feladatokra fordította (pl. siketek és vakok intézete, szegények és árvák háza, dologházak, kórházak, stb.) Állami feladatnak tekintette az oktatás finanszírozását, miközben bevezette az ösztöndíjak és tandíjak rendszerét. Mindezeket szintén az elkobzott egyházi pénzekből fedezte. Kötelezővé tette a 6 és 12 év közöttiek iskoláztatását, a népiskolákban egységesítette a tankönyveket.

II. József már uralkodása elejétől a jobbágyok helyzetének javítására törekedett és el akarta törölni a nemesi adómentességet. Ennek érdekében elrendelte a lakosság és a birtokok összeírását. Ez a tudomány szempontjából is nagyjelentőségű, mert ez volt az első hivatalos népszámlálás. 1785-ben kihirdették jobbágyrendeletét, mely szerint az örökös jobbágyi állapot megszűnt, s a jobbágy névnek a használatát is megtiltotta. Szabad költözködési és pályaválasztási jogot adott a jobbágyoknak, így a jobbágy fia is válhatott iparossá.

A császár a magyar rendekkel szemben határozottan lépett fel, nem hívta össze a rendi országgyűlést, és a Szent Koronát Bécsbe vitette.

Közigazgatási reformjai a centralizációt szolgálták. A célja egy rendektől független igazgatási szervezet létrehozása volt. Ennek érdekében a Helytartótanács alá rendelte a kamarát, miközben a magyar és erdélyi kancelláriát is összevonta. Rendi ellenőrzés hiányában a központi szervek szétválasztására már nem volt szükség. Az országot 10 kerületre osztotta, ezeknek rendelték alá a megyéket. A kerületek élére főbiztost állított. Ezzel a megyei autonómia megszűnt, a megyék a királyi végrehajtói hatalom szerves részévé váltak. A tiltakozó nemesek helyett nagy számban alkalmaztak polgárokat a tisztségek betöltésénél. Mindez óriási felháborodást váltott ki a nemesség körében, mert a vármegyék a nemesi hatalom legfőbb színterei voltak, itt tudta a nemesség legteljesebben érvényesíteni rendi kiváltságait.

Modernizálta az igazságszolgáltatást. Kerületi szinten megkezdte a közigazgatástól való szétválasztását. Megtiltotta a kínvallatást és az úriszék csak a parasztok egymásközti pereivel foglalkozhatott. Biztosította a törvény előtti egyenlőséget.

Nyelvi rendelete a birodalom területén (kivétel Lombardia) a német nyelvet tette államnyelvvé csupán az ésszerűségre hivatkozva. Úgy gondolta, hogy a német a legalkalmasabb nyelv a közigazgatásban. Ez óriási felháborodást váltott ki, sértette a nemzeti érzést, a nemzeti öntudatot.

II. József gazdaságpolitikája az összbirodalmi érdekek elsődlegessége miatt hazánk számára többnyire hátrányos volt. Elsősorban a fiziokrata irányzatot követte, de a merkantilistát sem vetette el. A fiziokratizmus szerint az érték a mezőgazdaságban képződik, ezért ennek az ágazatnak a fejlesztése volt az elsődleges. A merkantilizmus szerint az ország gazdagsága a kereskedelemből származik. Ezért korlátozta az importot, ennek érdekében akár 60%-os vámot is kivetett. Folytatta anyja ipartámogató politikáját. Megszüntette az állami monopóliumokat, mert az már akadályozta a kereskedelmet. Támogatta a manufaktúrák létesítését, de a paraszti háziipart is és lazított a céhek rendszerén. Támogatta az utak építését (pl. Karolina út, amely Fiúméig vezet).

A felvilágosodás és a konzervatív abszolutizmus hívei mindig II. József mögött álltak, ők voltak a jozefinisták. Egyik fő támasza a részben plebejus származású értelmiség volt, akik az államigazgatásoan is kulcspozícióba kerültek. A király nem törekedett arra, hogy támogatókat szerezzen. Rendszere, mivel nem elégítette ki sem a haladás, sem a reakció híveit, zsákutcába jutott. II. József népének első szolgája akart lenni, de halálos ágyán általános ellenszenv áradt felé.

Célja egy erős, egységes birodalom kiépítése. Külpolitikájában is ezt követte, hogy Európában a Habsburg Birodalom váljék a legerősebb és legbefolyásosabb birodalommá. Ezért sokszor meggondolatlan külpolitikai bonyodalmakat okozott és háborúkba keveredett. 1788-ban Oroszországgal szövetségben Törökország ellen indult. A Balkánra kívánta kiterjeszteni hatalmát. A háború sikertelen volt, nagy emberveszteséget és anyagi kiadást okozott.

II. József 1790-ben halt meg. Halálakor nem volt stabil a politikai viszony a magyar rendek és az udvar között. A magyar nemesek ellenállási mozgalmat hirdettek, fellázadtak a Habsburgok ellen és akkor sem hátráltak meg, amikor a király halálos ágyán visszavonta rendeleteit, kivétel a türelmi, a jobbágy, és a lelkészek fizetését szabályozó rendeletet.

A re formkor fő kérdése és programjai

A magyar történelem legjelentősebb korszaka az 1825 vagy 1830 és 1848 közötti reformkor időszaka, amelyben a korszak vezető politikusai megfogalmazták azokat a célokat és feladatokat, amelyek a polgári átalakuláshoz, a nemzet felemelkedéséhez szükségesek, nélkül özhetetl enek.

A reformkorban kibontakozó mozgalom a reformmozgalom, amelyek fő résztvevői és támogatói a magyar liberális köznemesség, részben a főnemesség és részben a liberális értelmiség volt. A mozgalom felhasználta kor uralkodó eszméit, nézeteit, követelményeit. A reformkor a magyar kultúra, a nemzeti kultúra szempontjából is kiemelkedő korszak. Meghatározó személyisége volt: Széchenyi István, Kölcsey Ferenc, Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Batthyány Lajos.

A XVIII. század végére hazánk és a környező országok még a rendiség és az abszolutizmus útján jártak feudális viszonyok között.

A feudalizmus bomlásának jelei kimutathatók mind a gazdasági életben, mind a társadalomban. A gazdaságot a földbirtoklás hagyományos formái uralták (földesúri-paraszti), de már sem a jobbágyparaszt, sem a birtokos nem volt érdekelt ennek a fönntartásában. A társadalom rendi keretei meglazultak, a nemességen és a parasztságon belül erős lett a differenciálódás, a polgárság fejlődött. A gazdaságban jelentkező válság a további fejlődést akadályozó feudális jogrend felszámoláséit igényelte.

Az 1825-ös országgyűlés azonban csalódást okozott azoknak, akik a kiutat a feudális viszonyok megreformálásában keresték. A rendek legfőbb törekvése nemesi alkotmány körülbástyázása maradt.

Az 1830-as évek első felében már jelentős változás indult meg az országos politikában. Gyorsan teret nyertek a reform és a haladás eszméi, ami új útra terelte a rendi ellenzékiséget. E változás számos hatás eredőjeként indult el. A magyar nemességre hatást gyakoroltak a sajtón keresztül terjedő nyugati liberális gondolatok, miközben az arisztokraták európai utazásaik során személyes tapasztalatokat is szereztek. így mind többen ismerték fel az ipari forradalom jelentőségét. Ennek eredményeként számos birtokos kísérletezett a nyugati módszerek és technika hazai gyakorlatba való átültetésével. Az ország elmaradottságában ismerték fel az okot, amely megfolytja a magyar mezőgazdaságot. A hagyományos birtokszerkezet ugyanis a XIX. század közepén már nem volt gazdaságos. így még az ország legnagyobb birtokosai közül is sokan adóssággal küszködtek, míg a kisnemesek többsége már alig élt magasabb színvonalon, mint a telkes jobbágyok. Nem véletlen tehát, hogy oly nagy mértékben megnőtt a nemesség érdeklődése a gazdasági kérdések iránt. 183l-es kolera-felkelés azután a jobbágyság helyzetének tarthatatlanságára is ráirányította a figyelmet.

1831 elején az észak-keleti országrészben pusztító kolerajárvány és a nyomában kirobbanó parasztfelkelés polarizálta a politikai erőket. A konzervatívokat szigorúbb ellenállásra, a reformereket viszont határozottabb haladásra ösztönözte. A bizottsági munkálatok megyei megvitatása során a reformellenzék országszerte felsorakozott és körvonalazta céljait.

A megyék követutasításai széleskörű reform programot ölelt fel. A megyékben szorgalmazták .a vám- és kereskedelmi ügyek országgyűlési szabályozását, ami eddig a király joga volt. Több helyen az ősiség eltörlése mellett léptek fel. Az ősiség és a korona öröklési joga ugyanis korlátozta a birtok hitelképességét, s így akadálya volt a mezőgazdaság modernizálásának. A jobbágy számára lehetővé kívánták tenni az önkéntes örökváltságot, s a telek szabad adás-vételét. A liberális eszmék térhódítását mutatta a közteherviselés, a törvény előtti egyenlőség és az általános hivatalképesség elvének megjelenése is.

I

A megyék többsége a képviseleti elven is változtatni akart, hogy a felsőtáblán csak a nagybirtokosok jelenhessenek meg és növelni akarták a városok súlyát is az országgyűlésen. Több követutasítás az ország önállóságának kiszélesítését is biztosítani kívánta, például: a hadüzenet az országgyűlés beleegyezését is igényelje, a királyi vétójog korlátozása, magyar ezredek és tisztikar felállítása, a magyar kormányszervek országgyűlési felelőssége.

Az 1840-es évek közepén már az udvar is nyitott volt bizonyos reformok megkezdésére: új büntetőtörvénykönyv, a katonai élelmezés térítésének rendezése, a Duna szabályozása, a megyegyűlések rendjének szabályozása, az országos hitelbank, a városi képviselet reformja. Igaz, az udvar által szorgalmazott ügyek főként gazdasági természetűek voltak, azaz elkerülték az alkotmányt és a kiváltságokat érintő kényes ügyeket.

A liberálisok viszont éppen a politikai kérdéseket helyezték előtérbe. így sürgették a városok választási rendszerének kialakítását, hogy ne csak néhány befolyásos polgárcsalád kezében legyen a városi önkormányzat. Ugyanakkor növelni akarták a városok szavazati súlyát az országgyűlésen, mivel a jelenlegi rendszer súlyosan aránytalan volt. Országos szinten felmerült az értelmiségiek és a módosabb parasztgazdák szavazati joghoz juttatása is.

Deák Ferenc az igazságszolgáltatásban az esküdtszék bevezetését szorgalmazta. A báró Eötvös József vezette nyugati liberálisok viszont már egészen odáig mentek el, hogy

teljesen megkérdőjelezték a fennálló rendi politikai struktúrát. Ok a köznemességet teljesen alkalmatlannak tartották a reformok keresztül vitelére, s elvetették a megyékre épülő ellenzéki politizálást. Szerintük az ország elavult alkotmányát és közigazgatását gyökeresen át kell alakítani, mert csak egy korszerű parlamentáris rendszerben hozhatók meg a kívánt törvények. Eötvösék vetették fel a népnevelés kérdésének ügyét is.

A nemzeti politika a magyar nyelv ügyét is felkarolta. Az 1830-as törvény a Helytartótanács és a bíróságok ügyintézését magyar nyelven írta elő. 1840-ben a megyei igazgatásban is át kellett térni a magyar nyelv használatára a latin helyett, végül 1844-ben a magyar lett az államnyelv. A magyar nyelv kiterjesztésére való törekvés (anyakönyv, mise) a nemzetiségek ellenállásába ütközött. A későbbi törvények ezen segítettek.

Gazdasági téren Széchenyi országos közpénztár felállítását javasolta, mely finanszírozhatná az országos út, vasút és folyamszabályozási fejlesztéseket. A közpénztár anyagi alapját egy minden birtokra kiterjedő adójelentette volna.

Mindez azt mutatja, hogy a reformerők felismerték, hogy az ország gazdasági és politikai rendszere is gyökeres átalakításokra szorul. Az elképzelések többsége a fennálló rendszer egy kompromisszumos, fokozatos átalakítása mellett foglalt helyet.

A reformkor egyik legkiemelkedőbb alakja és a reformmozgalom egyik elindítója gróf Széchenyi István volt. Széchenyit európai körutazásai ébresztették rá Magyarország elmaradottságára, ezért hazatérése után csillapíthatatlan tettvággyal vetette magát a magyar közéletbe. Az 1832-36-os reformországgyűlés azonban már megmutatta Széchenyi korlátait. Szembekerült a politikai kérdéseket előtérbe állító Wesselényivel.

Széchenyi a fontolva haladás híve volt. Úgy gondolta, hogy az ország átalakulásához több generáció munkájára lesz szükség. Az országgyűléseken nem vett részt, helyette személyesen kereste fel Metternich kancellárt javaslataival, aki azonban fantasztának tartotta.

Széchenyi osztálya fölvirágozását az egész nép jólétre emelésével együtt képzelte el. Első gyakorlati kezdeményezései: a Tudományos Akadémia megalapítása (1825-27-es országgyűlésen birtokainak egy éves jövedelmét ajánlja fel erre a célra) és a hazai társas élet szervezése (lóverseny, kaszinó) fölülemelkedtek a rendi korlátokon.

1830-ban megírja a Hitel című munkáját (reformkor kezdete). Alapmű, ami a gazdasági fejlődés akadályaival, annak megszüntetési módjával foglalkozik.

Hasonlóképpen a Stádium 1833-ban, melyben pontokba foglalva szedi össze a polgári átalakuláshoz nélkülözhetetlen változásokat. E témával foglalkozik a Világ című munkája is, amely a HiteLe írt támadások válasza. Több elméleti művet is ír még, a Lovakrúl vagy a Pillantás, Visszapillantás.

A Stádiumban Széchenyi, látva az angol példát, azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mi az, ami a magyar gazdaság fejlődését akadályozza, miért nem juthat jövedelemhez, haszonhoz a magyar arisztokrata, amikor nagyobb földbirtokkal és sok esetben jobb feltételekkel rendelkezik mint az angol arisztokrata. A Hitel és a Stádium című munkában erre ad választ, vagyis pontokba szedi, melyek a polgári fejlődés akadályai Magyarországon.

A hitel felvételhez először el kell törölni az ősiség törvényét, ez maga után vonja a kincstárnak azt a jogát, hogy örökös hiányában ő rendelkezzen vele, a föld szabad adásvétel tárgya lehet, minden polgár rendelkezhet földbirtokkal. Mindezek miatt szükséges, hogy a törvény előtt is egyenlőség legyen, de ez szükségessé teszi a törvényes pártvédet, vagyishogy mindenkinek joga legyen megvédeni magát és tulajdonát. A fentiek miatt mindez maga után kell, hogy vonja, hogy a nemesek is járuljanak hozzá az országgyűlési költségekhez birtokuk arányában. Összegezve előbb a törvényi feltételeket kell megteremteni, vagyis az elavult feudális törvényeket ke-1 megszüntetni, hogy a polgári fejlődés elindulhasson. De szükséges még:

- céhek, limitáció eltörlése J - a magyar nyelv legyen a törvényes, az állam nyelv - az ország irányításába, kormányzóságába a helytartótanács bírjon befolyással - szükséges a nyilvánosság

Széchenyi István tevékenységei, alkotásai: - Vaskapu létesítése - a Duna hajózhatóvá tétele - Tisza szabályozásának kezdete (Vásárhelyi Pál) - gőzhajózás beindítása - téli kikötők létesítése - Lánchíd - Budapest fővárossá fejlesztése - casinok létesítése (arisztokrácia olyan találkozóhelye, ahol megvitatják az ország

dolgait,, eszmecserélő hely) - az oktatás fejlesztése (kiművelt emberfők adják egy ország fejlődésének alapját) - selyemhernyó tenyésztés elterjesztése - textilipar fejlesztése - lóversenypálya létesítése - lótenyésztés elterjesztése - balatoni gőzhajózás - malomipar fejlesztése - gőzmalom

1830-3l-ben Európában forradalmi hullám söpört végig, felerősödtek a nemzeti mozgalmak német területen, Itáliában, Görögországban. Új állam jött létre, Belgium.

Az európai ipari forradalom hazánkban válságot okozott a gazdaságban, áremelkedés van, megélhetési nehézségek. Emellett a nemesség fél a parasztmozgalmaktól is.

A nemesség egy csoportja foglalkozik a társadalmi problémákkal, feltárja ezek gazdasági, politika, társadalmi okait.

- folyók szabályozása, utak építése, vámok fizetése mind - monopóliumok eltörlése

Az 1832-^6-os országgyűlés központi témája a jobbágykérdés. Miért vetődik fel? Egyrészt összefügg a '3l-es parasztfelkeléssel, de általában a haladás kérdésével, ami '30-tól a magyar liberális nemesség közgondolkodásának fontos témája lett. Hiszen a haladás a magyar gazdaság és polgári társadalom átalakulása nem mehet végbe a mezőgazdaság fejlődése és fejlesztése nélkül, ennek pedig egyik legfőbb akadálya az a feudális kötöttség, amit jobbágykérdésnek nevezünk. Vagyis a jobbágykérdés felszámolása, a modernizálás elengedhetetlen feltétel. Megfogalmazzák az országgyűlésen (Wesselényi és Kölcsey), hogy a magyar jobbágy ugyanolyan érdekelt a polgári fejlődésben, mint a nemes, a nemesnek ugyanaz az érdeke mint a parasztnak, vagyis érdekegyesítés kell hogy fejlődés legyen, mert az ország, a nemzet sorsa ettől függ. És a nemzet, a magyar nemzet az nem a nemesek közössége, hanem az e területen élők közössége. Az ország, a nemzet haladása biztosítéka a nemzet függetlenségének is, ami szintén fontos követelés. Vagyis a magyar kormányszékek, a magyar ügyek nagyobb önállóságot és függetlenséget kell hogy élvezzenek. (Ez nem azonos a Habsburg Birodalomtól való elszakadással, a birodalmon belüli önállóságot hangsúlyozzák.) Kölcsey fogalmazza ezt meg: „Jelszavaink valának: haza és haladás... " Ez a '30-as évek reformmozgalmának programja jelszóba sűrítve, a liberális magyar köznemesség többségének főbb elve. A '32-36-os országgyűlésen Kölcsey és Wesselényi beszédében amellett érvel, hogy a jobbágykérdést az örökváltság engedélyezésével kell megoldani. Ez azt jelentette, hogy a jobbágy, megegyezve a földesúrral, pénzzel megváltja a jobbágytelket és a szolgáltatásokat, vagyis az eddig örökletesen használt jobbágytelek tulajdonjogilag is a jobbágyé lesz. Az így kapott pénzből a nemes korszerűsítheti birtokát. Ez nem kötelező, ezért is nevezik önkéntes örökváltságnak.

A reformkor másik meghatározó alakja a vagyontalan, kisnemesi származású Kossuth Lajos volt, aki megyei emberként kezdte el írni az Országgyűlési Tudósításokat. Ezzel hamar ismertté és népszerűvé vált.

Az 1832-36-os országgyűlésen vállalt szerepe miatt börtönbe kerül, majd onnan szabadulva a Pesti Hírlap szerkesztője lett. Politikai állásfoglalását és reformkori programját itt jelentette meg és ismertette. Minden olyan kérdést elemzett, ami a reformokhoz szorosan kapcsolódott, mint például az örökváltság kérdése, a gazdaság fejlesztése, a Habsburgokkal való viszonyunk. Ezzel bevezette a politikai vezércikket, mely innentől kezdve a magyar újságírásban fontos szerepet töltött be.

Kossuth programjának lényege az érdekegyesítés volt. Meggyőződése volt, hogy a reformok végrehajtása a nemesség és jobbágyság összefogása nélkül nem lehetséges. Az egész országnak, a népnek támogatni kell azt. Ehhez kapcsolódik az örökváltságról vallott nézete. Elfogadja és hangsúlyozza, hogy a nemességnek be kell látnia, hogy az ő érdeke is, hogy a jobbágytelek a paraszt tulajdonába kerüljön jogilag is, de ezt kötelezővé tenni, vagyis nem az önkéntes örökváltság, hanem a kötelező örökváltság híve. Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy a '39-40-es országgyűlésen elfogadott nem volt eredményes, mert csak kevés paraszt tudta megváltani magát. Mivel nem járható út az önkéntes váltság, törvényileg kell a jobbágyfelszabadítást végrehajtani. Kötelező örökváltság kell. Később ezt kiegészíti, hogy a földbirtokosokat a törvény kárpótolja. Kossuth vallja először a kötelező örökváltság állami támogatással elvét. Az ehhez szükséges anyagi feltétel az állam a közteherviselés bevezetésével biztosíthatja, vagyis az ország minden polgára fizessen adót, a nemes is.

Az érdekegyesítésből és a fentiekből is következik a népképviselet elve. Ami szintén a nemzeti összefogás, a nemzeti egység kifejezése lesz.

Kossuth látta, hogy a polgári átalakulás megvalósítása a középnemességre vár, mert a polgárság gyenge és részben nem is magyar. De nem mondott le a polgárság megerősítéséről és magyarosításáról.

A polgári átalakulás, a polgárosodás a fentiek nélkül nem volt lehetséges, de szükséges volt az ország gazdasági erejének növelésére is. Ezért az önálló magyar ipar megerősödése, kialakulása, központi kérdés kellett, hogy legyen.

Kezdetben Kossuth - a szabad kereskedelem híveként - elképzelhetőnek tartotta a magyar ipar fejlődését a birodalmi vámhatárokon belül. Nagy része volt az Ipar egyesület, majd a Magyar Kereskedelmi Társaság létrehozásában.

1842-ben az első ipari kiállítás alkalmával Kossuth meggyőződött arról, hogy a fejlettebb cseh és osztrák ipar közös vámterület esetén megfojtaná a magyar kezdeményezéseket. Levonta a következtetést: az ipar fejlesztéséhez védővámok kellenek. Az 1843-44-es országgyűlésen az alsótábla megszavazta az önálló magyar védővámrendszert szorgalmazó törvényjavaslatot. A király azonban a következő országgyűlésre halasztotta a kérdés megtárgyalását. Az ellenzék ekkor a magyar ipar védelmére társadalmi szervezetet alakított, a Védegyletet (1844.). Ennek az ország egész területén számos fiókja alakult. A Védegyletbe belépők vállalták, hogy 6 éven át csak akkor vásárolnak külföldi árut, ha a megfelelő hazai termék hiányzik.

Kossuth a radikálisnak tartott módszerei miatt nehezen talált utat a liberális csoportok vezető személyiségeihez. 1846-47-ben azonban már olyannyira ismert személyiség lett, hogy elkerülhetetlen volt, hogy őt is bevegyék a megalakuló ellenzéki pártba, az 1847-es választáson pedig Batthyány támogatásával az alsóházba is bejutott képviselőként.

Az európai forradalmak jelentőségét elsőként Kossuth ismerte fel Pozsonyban, s ezért lehetőséget látott az átalakulás felgyorsításában. Lelkesítő beszéde magával ragadta az egész Házat, ám az udvar csak a történelmi pillanat nyomásának hatása alatt engedett, ami magában hordozta a későbbi háború lehetőségét. Kossuth ettől kezdve vált a magyar reform menetét meghatározó személlyé. Szerepe a dinasztiával való konfrontáció nyílttá válásától kezdve mind meghatározóbb lett.

Széchenyi és Kossuth a reformkor két meghatározó alakjaként vonult be a történelmi köztudatba, mint akik egymással szemben eltérő utakat kínáltak a nemzet fejlődéséhez. Széchenyi, akit az egész ország tisztelt gyakorlati tevékenységéért, nem tagadta meg eszméit sem. Az idő azonban túllépett ezeken az eszméken. Mélységes aggodalommal figyelte az ellenzéki szellem térhódítását, mely nem kímélte az Ausztriához fűződő viszonyt, figyelmen kívül hagyta az arisztokráciát, és a nemesség tömegei mellett más társadalmi rétegekbe is behatolt. Széchenyi látszólag Kossuth modorát, valójában reformrendszerét támadta. Nem akart Béccsel ujjat húzni, és félreértve az udvar kétszínű taktikáját, a felülről jövő reformokban bízott.

Az ország közvéleménye és az ellenzéki politikusok valamennyien Kossuth mellé, azaz a viszonylagos gazdasági és politikai függetlenség, és a polgári átalakulás demokratikus programja mellé álltak. Széchenyi elszigetelődött, Kossuth csillaga tovább emelkedett. Ezen mit sem változtatott, hogy 1844-ben a bécsi reakció mesterkedése Landerer nyomdász közreműködésével kiütötte kezéből fegyverét, a Pesti Hírlapot.

A reformok szükségességét politikai, gazdasági és társadalmi téren az 1840-es évekre a nemesség és az udvar is elfogadta. Az egymást követő országgyűléseken csak lassú haladást lehetett elérni. Az 1848-as európai események azonban lökést adtak a törvényes alakulás ütemének felgyorsításához.

1848-as polgári forradalom

1 0 '

Párizsi forradalom híre 1848.március 1-én Pozsonyba érkezik. Kossuth az alsótábla március 3-i ülésén általános támadást indított az abszolutizmus szuronyokra és szolgalelkű hivatalnokokra támaszkodó egész rendszere ellen. Felirati javaslatában a jobbágyfelszabadítást, önálló magyar kormányt, polgári reformokat és alkotmányt követel. Kossuthnak ezek a birodalom valamennyi népe számára alkotmányosságot követelő mondatai készítették elő a bécsi forradalom kitörését. Az udvar az országgyűlés feloszlatását mérlegelte. Hogy időt nyerjenek István Nádort és helyetteseit Bécsbe hívták így nem volt aki a főrendi táblát összehívja. Kossuth ekkor a pesti radikálisokhoz fordult. Március 13-án Bécsben kitört a forradalom ennek hírére március 14-én cu' 12 pont„vt a főrendek elfogadták.

12 pontban megfogalmazottak:

Kívánjuk a sajtó szabadságát, cenzúra eltörlését Felelős minisztériumot Buda-Pesten Évenkénti országgyűlést pesten

Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben Nemzeti őrsereg Közös teherviselés Úrbéri viszonyok megszüntetése Esküdtszék képviselet, egyenlőség alapján Nemzeti Bank A katonaság esküdjék meg az alkotmányra. Magyar katonáinkat ne vigyék külföldre a külföldieket vigyék el tőlünk Politikai státuszfoglyok szabadon bocsáttassanak Unió

Bécsi forradalom híre Pesten is meggyorsította az eseményeket. „Márciusi ifjak" Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Irinyi József, Jókai Mór, Degré Alajos, Vidats János március 14.-én a Pilvax kávéházban elhatározták, hogy követeléseiknek tüntetéssel adnak nyomatékot. A „forradalmi csarnokból" kilépve legföljebb tizenöten lehettek. Néhány óra múlva Pest utcáin soha nem látott, húszezres tömeg vonult zuhogó esőben. Petőfi és társai elindultak az egyetemre. Az egyetemi ifjúság csatlakozása után mintegy ezren folytatták útjukat Landerer Lajos nyomdájához. A tömegben az egyetemi ifjúság, a pesti polgárok mellett ott voltak a József-napi vásárra érkező parasztok ezrei is. Itt Irinyi József „a nép nevében" lefoglalt egy gépet és kinyomtatták a „Nemzeti dal"-t és „12 pont"-ot. Délután háromkor a Nemzeti Múzeumnál nagygyűlést tartottak, majd a tízezres tömeg a Pest városi tanácshoz vonult, s rábírta a tanács tagjait, hogy csatlakozzanak követeléseikhez. Forradalmi választmány alakult, az ellenzéki nemesekből megalakult a Közcsendi Bizottmány, majd a tömeg megindult Budára, hogy a legfontosabb kormányszékkel is elfogadtassa követeléseit, s kiszabadítsa börtönéből Táncsics Mihályt. A Helytartótanács nem mert katonai erőszakot

alkalmazni, hanem elfogadta a „12 pont"-ot és szabadon bocsátotta Táncsicsot. Este a Nemzeti Színházban a tömeg kérésére eljátszották a Bánk bánt. Március 15-én vér nélkül győzött a forradalom Budán, ezt hírül viszik Bécsbe és Kossuthéknak, akik ekkor már követelték, hogy a felelős kormány élére Gróf Batthyány Lajost nevezze ki a király. A bécsi udvar rákényszerült, hogy a magyar országgyűlés határozatait megtoldva a pesti március vívmányaival, V. Ferdinánddal jóváhagyassa. A törvényeket a király április 11-én ünnepélyes keretek között szentesítette. Az áprilisi törvényeket alkotmánynak tekinthetjük mivel rögzítették mind Magyarország új politikai berendezkedését mind a társadalom átalakulását.

1848-as áprilisi törvények:

48 előtti Áprilisi törvények szerint végrehajtó hatalomról, független felelős minisztérium alakításáról

Szervezetileg is és területileg is megosztott a végrehajtói hatalom a kormányszékek az udvarnak alárendelt és a rendi országgyűlésnek törvényeit hajtotta végre a végrehajtó hatalmat gyakorlatilag a király gyakorolja

végrehajtói hatalom egységes szervezetileg és helyileg is élén a miniszterelnök székhelye: Buda-Pest a hatalmat a király és a kormány gyakorolja, de a király hatalma korlátozott a miniszterelnököt, a minisztereket a király nevezi ki javaslat alapján.

Országgyűlések évenkénti üléseiről Király akaratától függött az összehívása és feloszlása Rendszertelenül ülésezett Pozsonyban ülésezett Kéttáblás országgyűlés volt

Evenként ülésezett Székhelye: Pest Kéttáblás országgyűlés volt Országgyűlést a király hívja össze és rekesztheti be, meghosszabbíthatja, de ezek ügyekben korlátozva van. Nem oszlathatja fel, ha nincs elfogadva a költségvetés. Három év letelte előtt oszlathatja fel. Új választás, új országgyűlés között három hónapnál több nem lehet. országgyűlés mandátuma: 3 év

Az országgyűlés követeinek népképviselet alapján választásáról Rendi országgyűlés

Választójoga volt: nemeseknek (születési jog alapján), városi polgároknak, papságnak választható: aki választójoggal bírt képviselő lehet: nemes, polgár

Népképviseleti országgyűlés Szavazati joggal rendelkeznek: akik törvény előtt is rendelkeztek. Nem büntetett, férfiaknak,20 év feletti, magyar állampolgár. Vagyoni jövedelmi, műveltségi, cenzus alapján határozza meg a választójogot, (háza, földje, VA telek, gyár, segéd lOOFt állandó évenkénti jövedelem, értelmiségi foglalkozású) Választható: 24 év és feletti magyar, aki szavazati joggal bír.

Közteherviselésről

csak részben, a nemesség adómentességet élvezett, kivéve a bocskoros nemesek

Minden lakos fizet jövedelme alapján

Jobbágyfe szabadítás

jobbágyrendszer van (robot, pénzadó+ajándék, egyháznak dézsmát fizet) Jobbágy felett úriszék ítélkezik.

Megszűnik a jobbágyállapot. Jobbágy tulajdonba kapja a jobbágytelket. Megszűnik a robot, ajándék, pénzadó, megszűnik a tized, dézsma az egyháznak. Megszűnik az úriszék.

Polgári Szabadságjog nem érvényesül, nincs biztosítva sajtótörvény

választójog gondolatszabadság, sajtószabadság

Nemzeti őrsereg Létrehozza a törvényt, rendfenntartó, a közbiztonságot biztosító szervezet szabályozza, hogy kik lehetnek tagjai ( 20 év feletti és saját háza, földje vagy legalább 100 pengő évi jövedelme van)

Április törvények Magyarországot alkotmányos monarchiává tették, felszámolták a rendi kiváltságokat és megszüntették az alapvető feudális törvényeket. Sok kifogás merülhetett fel a törvényekkel kapcsolatban, de nagy jelentősége van annak,hogy biztosította a polgári társadalomba való törvényes átmenetet. Biztosította a nemesség, az államapparátus, a tiszti kar támogatását és hűségét. Megteremtődött a polgári tulajdon. Létrejött a népképviseleten alapuló alkotmányos állam. A választójogot cenzushoz kötötték ugyan, de a korábbi Európa legdemokratikusabb választójogi törvénye volt.

A törvény a magyar történelem legjelentősebb törvénye közé tartozik, szinte felér egy alkotmánnyal. Meghatározza az államformát, ami az alkotmányos királyság lett. Felszámolta a feudalizmust. Megteremti a modern polgári állam alapjait és biztosítja a tőkés fejlődés törvényi kereteit. Törvénynek hiányosságai is vannak, vagyis nem tisztáz jelentős kérdéseket, problémákat.

Ausztria és Magyarország viszonyát

Magyarországnak nincs önálló hadserege, de lett hadügyminisztériuma. Az országban állomásozó alakulatok irányításának a kérdése nem tisztázott. Az országnak lett önálló pénzügyminisztériuma, de nincs kidolgozva számos pénzügyi technikai kérdés, nincs önálló nemzeti bank, nincs megoldva a vám, a valuta kérdése. Magyarországnak nem lett önálló külügye ez továbbra is osztrák irányítás alatt maradt, de ebbe az ország nem szólhatott bele, itt csak a birodalmi érdekek érvényesültek. Nem tisztázták Ausztriához fűződő viszonyt. Ezt a

kérdést a jövőben kívánták rendezni, de azt a liberálisok hangsúlyozták, hogy Magyarország nem akar elszakadni a birodalomtól és a magyar kormány mindig kész arra, hogy politikáját a birodalmi és tartományi érdekekkel összehangolja.

Magyarország és a nemzetiségek viszonyát:

Nemzetiségek hasonlóan a magyarokhoz a nemzetté válásuk fontos szakaszában voltak és ugyanúgy megfogalmazták nemzeti törekvéseiket. A liberális nemesség az „egy állam, egy nemzet" felfogása szerint járt el, ezért a törvény ki sem tért a nemzetiségekre. Azt hangsúlyozták, hogy az áprilisi törvényekben foglaltak kiterjednek minden állampolgárra, aki a Magyar Királyság területén él, tehát a nemzetiségek is részesülnek a törvény biztosította jogokból, előnyökből. Ezért a nemzetiségek már 48 tavaszán az udvarhoz közelednek. Problémát okozott és sok félreértésre ad okot a jobbágyfelszabadítással kapcsolatos törvény, sokan nem jól értelmezték és a törvény sem hangsúlyozza kellőképpen, hogy ez csak az úrbéri földekre vonatkozik, vagyis csak azok a jobbágytelkek kerültek a paraszt tulajdonába, amelyeket Mária Terézia úrbéri rendeletében összeírtak. Nem terjed ki például a szőlőbirtokokra vagy az úrbéri rendeletek után kialakított jobbágytelkekre vagy egyéb módon megszerzett földekre. Mivel 48-ban a jobbágyok 60%-a nem rendelkezett LA- nél nagyobb telekkel, az gyakorlatilag föld nélkül maradt, vagyis nem tudott megélni abból a földből, amihez jutott.

Batthány Lajos az Ellenzéki párt elnöke kijelölt miniszterelnök április elejére megalapította kormányát. A miniszterek többsége az Ellenzéki Párt vezetői közül került ki. Deák Ferenc az igazságügyi, Szemere Bertalan a belügyi, Eötvös József a vallási és oktatásügyi, Klauzál Gábor a földmüvelés és iparügyi, Kossuth Lajos a pénzügyi, Széchenyi István a közmunkaügyi miniszter lett. Hadügyminiszterré a művelt Mészáros Lázár huszár ezredest nevezték ki. A kormány programja a rend és a béke. Májusban felállítottak tíz honvédzászlóaljat majd Kossuth július 11-i javaslatára az országgyűlés egyhangúan megszavazott 200 ezer katonát. Legfontosabb cél a hadsereg pénzügyi helyzetének megteremtése. Papírpénzt bocsátanak ki (Kossuth bankó). Miniszterek sorra mondanak le. Szeptember 16-án megalakul az Országos Honvédelmi Bizottmány, melynek elnöke Kossuth Lajos. Ország védelmének megszervezése volt a legfontosabb feladat. Az udvar semmisnek nyilvánította a magyar volt miniszterelnök megbízását.

A magyar forradalom 1848 szeptemberére kritikus helyzetbe került. Bécs alattomos közreműködésével Jellasics fegyveres támadást intézett az ország ellen. Szeptember 29-én azonban Pákozdnál súlyos vereséget szenvedett és békére kényszerült. Ezt arra használta föl, hogy kiszökjék az országból Győrön keresztül kimenekültek az országból. A csúfos vereségről a király mit sem tudott, mert október 4-én föloszlatta a magyar országgyűlést és az éppen menekülő Jellasicsot kinevezte Magyarország katonai biztosává. Ezzel egy időben a hadügyminiszter Latour parancsot adott, hogy a császári erők támadják meg Magyarországot. Szerencsére a bécsi nép felkelése megakadályozta a tervek végrehajtását. A magyar sereg Móga tábornok vezetésével üldözte Jellasicsot, s október 30-án már a Lajtánál voltak, de a közben megerősödő császáriak Schwehatnál megverték a főleg népfölkelőkből álló kiképzetlen magyar sereget. Nem tudtak tehát egyesülni a forradalmi bécsi néppel. így

Magyarország ismét túlerejű támadásnak volt kitéve. Ez rövidesen be is következett. 1848. december 2-án a kamarilla V. Ferdinándot lemondatta, s helyére a 18 éves Ferenc Józsefet választották osztrák császárra es magyar királlyá Őt az áprilisi törvények nem kötelezték. Néhány nap múlva Windischgratz megindult a lázadó magyarok megrendszabályozására. A gyenge magyar seregek Görgey Artúr vezetésével folyamatosan vonultak vissza az ellenség elől, hiába kért Kossuth aktív védekezést, Görgey harc nélkül visszavonult. 1848. december 31-én, 25 fokos hidegben, emberfölötti küzdelmek árán megkezdődött a főváros kiürítése. A Honvédelmi Bizottmány és az országgyűlés Debrecenbe költözött. Windischgratz bevonult Pestre és várta a magyarok föltétlen megadását. A békeküldöttségben hozzá érkező Batthyány Lajost börtönbe záratta. A feltétlen megadásra azonban a magyarok nem voltak hajlandóak. Úgy gondolták, hogy némi katonai sikerek után tárgyalásra bírhatják az osztrákokat. Görgeyék jól számítottak, mert az erőfeszítések meghozták az eredményt. A győzelmek sorát, az erdélyi hadjárat nyitotta meg. Bem kitakarította Erdélyből az osztrák és az első ízben beavatkozó orosz csapatokat. Kossuth mindent elkövetett, hogy a nemességet z önvédelmi harc táborában megtartsa, igyekezett biztosítani a hadsereg hűségét. Dembinszky Henriket nevezte ki fővezérnek, de a kápolnai_csata szerencsétlenül végződött, s Görgey és a hozzá hű tisztek megtagadták az engedelmességet Dembinszkynek. A kápolnai győzelmüket túlértékelő császár március 4-én Olmützben Új alkotmányt adott ki, melyben megszüntette Magyarország függetlenségét és beolvasztotta a Hasburg Birodalomba. A magyar honvédsereg azonban március végén a Tiszánál újra támadásba lendült. A honvédek nehéz csaták sorában legyőzték az osztrákokat és alig 1 hónap alatt a Tiszától Pozsonyig űzték az ellenségeket. Ez volt az úgynevezett dicsőséges tavaszi hadjárat. A győzelmek hatására a Dunántúlon népfölkelés bontakozott ki. Május közepére 1- 2 vártól eltekintve egész Magyarország felszabadult. 1849. április 14-én az ország méltó választ adott az olmützi alkotmányra. A debreceni nagytemplomba tartott nyilvános ülésen az országgyűlés kimondta a Hasburg-ház trónfosztását. Kossuthot kormányzó elnökké választották, mert az államformát meghagyták. A szabadságharc ezzel új szakaszához érkezett.

Az USA kialakulása és alkotmánya

A földrajzi felfedezéseket követően Észak-Amerika fokozatosan angol és spanyol gyarmattá vált. A 17.szd. elejétől Európából fokozatosan települnek át Amerikába kalandvágy, földhiány valamint az Európa egyes területein elterjedt szegénység miatt: protestánsok, angliai puritánok, írországi katolikusok, franciaországi hugenották és németországi katolikusok.

A keleti parton létrejönnek a kereskedelmi telepek, pl.: New York.

Az angol parlament törvényekkel, rendeletekkel kormányoz, az e területeken élőknek nincs parlamenti képviselőjük, mivel gyarmatok. Területileg 13 egységbe sorolták őket, de nagy különbség van köztük. Az északi területek mezőgazdasága a farmergazdálkodás. Jelentős az ipar, a hajógyártás, a fakitermelés és a fafeldolgozás, valamint a bányászat. A déli területeken ültetvényes gazdálkodást folytatnak, a földeket rabszolgákkal műveltetik. A rabszolga kereskedelem angol kézben van. Afrika számos területéről szállítanak át rabszolgákat az Újvilágba. A déli területek fő terményei a gyapot, dohány és a cukornád. Anglia kolóniáit árufelvevő piacnak tekintette, meg akarta akadályozni a gyarmatok gazdasági fejlődését. Megtiltották a terjeszkedést nyugatra, valamint vámokkal gátolták a kereskdelmet. Nem nézték jó szemmel, hogy papírpénzt bocsásson ki. 1765-ben kibocsátották a bélyegtörvényt, amely minden okmányt, hirdetést és újságot megadóztatott. Az amerikaiaknak viszont az nem tetszett, hogy az angol parlament magas adókat, vámot, illetékeket vet ki rájuk, anélkül, hogy képviseltethetnék magukat. Ezért nagy elkeseredettségükben bojkottálták az angol árucikkeket, nagy veszteségeket okozva ezzel az országnak. 1773-ban, amikor a parlament újabb adókat vetett ki, a tea törvényt, a felbőszült telepesek az éj leple alatt bevonultak Boston kikötőjébe, és 342 hordónyi teát dobtak a tengerbe, ez volt a Bostoni teadélután 1773.dec. 6-án.

A britek megpróbáltak rendet teremteni és kiadták a türelmetlenségi törvényeket, amelyek többek között tartalmazták a Boston kikötőjének bezárását mindaddig, amíg a telepesek meg nem fizetik a keletkezett kárt, viszont felhatalmazták a királyi helytartókat, hogy brit katonákat szállásoljanak be magánházakhoz.

1774-ben összeül a Kontinentális Kongresszus (Philadelphia) melynek elsődleges célja a kapcsolatok rendbe hozása volt Nagy-Britanniával.

1775. ápr. 19.-én Concorde és Lexington között egy véletlen eldördült lövés következtében kitört a függetlenségi háború.

1776-ban a Kongresszus úgy határozott, hogy elszakad az anyaországtól, ezért egy 5 főből álló csoportot neveztek ki az erről szóló dokumentum megfogalmazására. A Függetlenségi Nyilatkozatot végül Thomas Jefferson fogalmazta meg 1776.júl.4-én és Philadelphiában hirdette ki.

A háborúban az angolok előnyösebb helyzetben álltak, mivel hadiflottáik jól szervezettek voltak, emellett zsoldos hadserege és temérdek pénze volt. A háború korai szakaszában kudarcot kudarcra halmozott az amerikai sereg (George Washington fő vezér) elvesztette New Yorkot, és ez egészen 1772-ig nem változott. Később az Unió oldalán harcoltak a britek gyarmatosítási vetélytársai is. (franciák, spanyolok, hollandok). A háború végét jelentő összecsapásra 1781. okt.-ben került sor Yorktown-nál, melynek eredményeképpen az angolok letették a fegyvert.

A békekötésre 1783-ban került sor Versailles-ban, ahol Anglia kénytelen volt elismerni a gyarmatok függetlenségét.

Függetlenségi Nyilatkozat:

A Függetlenségi Nyilatkozatokban érvényesülnek a felvilágosodás gondolatai. Megfogalmazza az emberi és polgári jogokat is:

PL: 1. Szabadságjogok személyi szabadságjogok alapvető emberi jogok: törvény előtti egyenlőség, élethez, szabadsághoz, tulajdonhoz való jog

2. A közügyekhez való részvétel joga, választás és választhatóság joga, közhivatal vállalásának joga.

Ezek mellett kinyilvánítja a nép közvetlen hatalmát - szuverenitás jogát, valamint kimondja a függetlenségét. A Nyilatkozatban érvényesül a természetjog elve, ami szerint minden ember egyenlő. Megfogalmazza, hogy csak azt a kormányt lehet elfogadni, melynek hatalmát a kormányzatok választójoga garantálja. A Függetlenségi Nyilatkozat lesz az alapja az új alkotmánynak, amit 1787-ben adnak ki.

Az USA alkotmányrendszere az első „egybeszerkesztett alkotmány". Első alkotmányos berendezkedésű államrendszer.

Az alkotmány szerint az Egyesült Államok szövetségi köztársaság, ami egy erős prezidenciális rendszerrel bír. Az alkotmányban érvényesül Montesquieu szellemi hatása, a hatalmi ágak szétválasztása, a népfelség elve, a jogegyenlőség és az alapvető emberi szabadságjogok elve. A területi hatalommegosztásból eredően a helyi államszervezetekben is megvalósul a helyi szuverenitás elismeréseként a helyi hatalmi ágak megosztása. A törvényhozó hatalom, a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatói hatalom egymástól külön működik, de kölcsönösen ellenőrzik egymást.

A törvényhozó hatalom a két kamarás Kongresszus, ami a Képviselőházból és a Szenátusból áll.

A Képviselőházat 2 évre választják. A választójog feltételei: (cenzus alapján történik a választás) - 25 év betöltése - férfi - 7 éve az USA állampolgára - fehér bőrszín

A lakosság számarányának megfelelően küldhettek képviselőt. Nem számolták a lélekszámhoz az adót nem fizető indiánokat és a rabszolgák létszámából is csak 3/5-ét.

A Szenátust 6 éves periódusokra választották a tagállamok törvényhozása. Az államonként 2-2 szenátor 1/3-át rotációs rendszerben kétévente frissítették.

A megválasztás feltételei: - a választójogon túl a 30.év betöltése - 9 éve az USA polgára

A Kongresszus törvényeket hoz, ellenőrzi az elnököt és ezen keresztül gyakorlatilag a végrehajtói hatalmat is. A Kongresszus szövetségi szinten működik, mert a tagállamoknak szintén van parlamentje és a tagállamok élén a kormányzó áll.

Végrehajtói hatalom (kormány) szövetségi szinten, az elnök irányítása alatt áll és az unió legfontosabb bel- és külpolitikai ügyeit intézi. Ide tartozik: - a külügy

- hadügy - a pénzügy

A tagállamok belső ügyeit a tagállamok kormányai intézik, de csak szövetségi szinten. Az elnök áll a kormány élén, a lakosság elektori rendszer alapján választja, vétójoga van a Kongresszussal szemben, de az elnök döntéseit és tevékenységeit ellenőrzi a Szenátus és a Legfelsőbb Bíróság, valamint a lakosság.

Megválasztás feltételei: 35 év betöltése az USA polgáraként született

Az elnök nevezi ki a Legfelsőbb Bíróság tagjait (életfogytig tart), az Egyesült Államok hadseregének főparancsnoka, köthet nemzetközi szerződéseket, ő nevezi ki a minisztereket a Szenátus segítségével, beleegyezésével, törvénykezdeményezési joga van, 4 évenként választják. Egy személyben államfő és kormányfői feladatokat is ellát.

A Legfelsőbb Bíróság független hatalom, mellette elnöki kinevezésű szövetségi bíróságok állnak, bűnügyekben az esküdtek döntenek.

Az igazságszolgáltatói hatalom kezdettől elkülönül a törvényhozói és a végrehajtói hatalomtól, szövetségi és tagállami szinten is különválik, fokozatosan alakul ki.

Az elnök nevezi ki a legfelsőbb intézményt: a Legfelsőbb Bíróság fokozatosan alakul ki az ellenőrzés és törvényhozás, az igazságszolgáltatói és a végrehajtói hatalom ellenőrző szintje.

Az 1787-es alkotmány nem rendezte a rabszolgaság kérdését és szűken tartotta a választójoggal rendelkezők számát (cenzus, vagyoni, iskolai végzettség, lakóhely).

Az unió szerveit csak olyan hatáskör illeti meg, amelyet vagy amelyeket megtiltott az egyes államoknak:

hadüzenet joga békekötés joga a hadsereg és a haditengerészet ügyeinek intézése a kereskedelem szervezésére és szabályozására vonatkozó előírások, amelyek az egyes államok között érvényesülnek egységes pénzrendszer szabályozása szerzői és kereskedelmi jogok adózás (kivéve az egyenes adókat) a polgárok védelme, beleértve a szabadságjogokat is

Az 1787-es alkotmányt nagyon átgondoltan alkották meg, ezért nagyon kevésszer kellett módosítani.

r

Államalapítás

Szent István:

1 001. jan.l-jén Istvánt királlyá koronázták, megszületett a magyar keresztény állam. A ceremónia az uralkodót egyúttal az egyházi emberek körébe emelte. Ennek révén kapott jogot a király az egyház ügyeibe való beleszólásra, ez a korabeli Európában a függetlenség jele volt.

Szent István uralkodása alatt 8 püspökséget hozott létre. Ezek közül az esztergomi lett a rangelső, mert az egyház ősi szokása szerint az érseki széket az uralkodó székhelyére kellett helyezni. Az ország első főpapja kapta meg a királyok koronázásának jogát.

Szent István a püspöki székhelyek mellett szerzetesi kolostorok építését is szorgalmazta (pannonhalmi bencések)

A görög egyház is jelen volt Magyarországon, de egyre csökkenő mértékben volt jelentős.

Szent István törvényekben szabályozta népének mindennapi életét. Ezek egy része az egyház működéséhez szükséges gazdasági javak voltak. Elrendelte a tized beszedését. Határozatot fogadtatott el arról is, hogy minden 10 falu építsen egy templomot. Törvényeket hozott a keresztény vallásgyakorlat biztosítása érdekében. Szent István törvényeinek egy csoportja a bűntől való elrettentést tartotta legfőbb feladatának, és a büntetés mértékét nagy szigorral szabta meg. A határozatok másik része a királyi javak védelmét biztosította, ugyanakkor megengedte az uralkodó, hogy mindenki szabadon rendelkezzék a saját (öröklött) vagyona fölött.

A Szent István kori társadalom jogi szempontból két részre oszlott: szabadokra és szolgákra. A szabad ember a törvények diktálta szabályok elfogadása mellett lényegében maga intézte sorsát, vagyis részesült a közszabadságból. Ugyanez nem mondható el a szolgáról, aki fölött ura rendelkezett.

A szabadok társadalma 3 csoportra oszlott.. A legvagyonosabb (urak) réteg az Istvánt támogató elkelőkből. és a király külföldről jött adományokkal elhalmozott híveiből állt.

A vitézeknek nevezett középrétegbe a katonáskodó életmódot folytató, kisebb vagyonú emberek tartoztak.

A szabadok társadalmának legalján a nincstelenek, de személyükben szabadok foglaltak helyet.

A szabadok társadalma egy sajátos társadalmi réteggel, a vendégekkel (hospes) gyarapodott. A területében megnövekedett királyi föld két bittokcsoportra oszlott.

Az egyik csoportba a várbirtokok a másikba az udvarbirtokok tartoztak. A szórtan elhelyezkedő várbirtokok népei, a várnépek a király kezén lévő várakat szolgálták pénzzel és terményeikkel. A várak védelmét, a várnépek igazgatását elöljárók, várjobbágyok látták el. Ugyancsak ők és az általuk és az általuk mozgósított várnépek katonai elemei voltak fel

a királyi seregben. A várszervezetnek így elsősorban katonai jelentősége volt.

Az udvarbirtokok feladata a királyi udvar, a király kíséretének ellátása volt. A XI. és XII. században még nem létezett szigorúan egy helyhez kötött királyi székhely. A királyi udvar járta az országot és fölélte az udvarbirtokok felhalmozott terményeit. Az udvarbirtokok központja az udvarház volt, amelyet az udvarnokok, az udvarbirtokok termelői láttak el a föld terményeivel és kézműipari készítményekkel. Az udvarszervezet a királyi hatalom egyik gazdasági alapját alkotta. A királyi birtokszervezetek élén ispánok álltak, (várispán, udvarispán)

A királyi vármegyék rendszerét szintén Szent István hozta létre, a kormányzás megkönnyítésére. Az igazgatás érdekében megszabta azokat a határokat, ameddig egy-egy vár illetékessége kiterjedt. A királyi vármegyék hálózata a királyi várszervezethez igazodott. Annyi különbséggel, hogy szétszórtan fekvő várbirtokok köztes vidékeit is magába foglalta, és a vár illetékességet egy összefüggő területre terjesztette ki. így a királyi vármegyék népessége tarka képet mutatott.

A király szolgálatára rendelt udvarnokok, az egyházi és más előkelők alávetettjei jól megfértek a várak említett népeivel. A királyi vármegyék élén a megyésispán állt. A megyésispán gyakran a király legközvetlenebb hívei közül kerültek ki. A megyésispán köteles volt a király parancsára hadba vezetni a vár fegyvereseit. O bíráskodott a megye területén élő alávetettek fölött, ő kezelte a vármegye jövedelmeit. A vármegye jövedelmei - elsősorban a szabadok pénzadója - a király és megyésispán vagyonát gyarapították.

A Szent István-kori kormányzás vezető testülete a püspökökből és megyésispánokból álló királyi tanács volt. A királyi döntéseket a tanácsban vitatták meg és véglegesítették. A tanácsban már ekkor is fontos szerepet kapott a nádor, az ispánok közül a legtekintélyesebb főember. A nádor a királyi udvarszervezet főbírája és jövedelmeinek kezelője, egyre gyakrabban helyettesítette a királyt igazságszolgáltatási ügyekben.

Szent István életmüvét, az államalapítást már királyságának évszázadaiban is nagyra értékelték utódai. Tevékenysége révén lehetővé vált, hogy népe végleges helyet kapjon Európában.

IV. BELA:

A második honalapítás IV. Béla nevéhez fűződik, amely a tatárjárást (1241-1242) követően zajlott le.

A tatárjárást megelőző években, IV. Béla célja a III. Béla kori állapot visszaállítása volt, melynek legfőbb eszközét a királyi birtokállomány helyreállításában látta. Felülvizsgáltatta a bárók, sőt a serviensek és várjobbágyok kezébe került birtokadományokat. Intézkedései ellenérzést váltottak ki a vezetőrétegben, amit fokozott, hogy birtokokat, egyáltalán nem adományozott. Az uralkodó érzékelte az ellenállást, mert a birtok visszavételeket a 30-as évek végére leállította. A tatárok elől menekülő kunok befogadása is nagy ellentéteket váltottak ki a király és alattvalói között. A tatárjárást követően hatalmas emberveszteségekkel kellett számolni. Egy német évkönyv 1241-ben már lemondott a magyarokról, mondván, Magyarország 350 évi fennállása után elpusztult. A pusztítás mértékét a történeti demográfia kutatói 50% és 20% közöttire becsülik.

A veszteségeket részben a bevándorlás pótolta. IV Béla visszahívta a kunokat, akik az Alföld elpusztult vagy ritkán lakott vidékein telepedtek le. Nagykunság. Kiskunság, Temesvidék. Ekkor települtek le a jászok is a Jászságban. Nőtt az Erdélybe betelepülő oláhok és románok száma is. A cseh és a lengyel bevándorlás révén délebbre húzódott a szláv etnikai határ, de az ország lakosságának 70-80%-át továbbra is a magyarság alkotta.

IV. Béla beiátva korábbi politikáját lemondott a királyi birtokállomány helyreállításáról, sőt a bárók megnyerése érdekében, maga is jelentős adományokat jutatott a híveinek. Az adományokat - a tatárok elleni felkészülés érdekében katonaállításhoz, és a korábban tiltott várépítéshez kötötte. A király maga is számos erődítményt emeltetett (Buda, Visegrád, Sárospatak) Ösztönző intézkedéseinek következtében tömeges várépítés indult meg.

Gazdasági és védelmi okok egyaránt vezették a városfejlesztés pártolásában. Számos településnek adott városi rangot, amelyek fallal vehették magukat körül. A városok olyan, nyugati jellegű kiváltságokat nyertek, amelyeket a korábban Fehérvárra költöző hospesek is kaptak. IV. Béla tevékenyen részt vett az elpusztult területek benépesítésében.

Külpolitikájában szakított a hagyományokkal, békés szövetségesi viszonyra törekedett Haliccsal és Lengyelországgal, melyet dinasztikus házasságokkal is megerősített.

A király uralkodásának utolsó éveit a fiával folytatott küzdelem keserítette meg. Harcuk az adományozások révén a bárók megerősödését eredményezte. A széttagolt birtokaikból cserével és erőszakkal egységes birtoktesteket kovácsoltak.

Egyes családok egybefüggő, hatalmas területek uraivá váltak (Csákok. Kőszegiek, Kánok) Tartománnyá terebélyesedő birtokaik környezetében az élet minden területén döntő szerepre tettek szert. A befolyásuk alá került területek kisebb birtokosaiból szervezték meg uradalmaik irányítását, fegyveres kíséretük, bandériumaik tisztjeit. Ezt a jelenséget familiaritásnak nevezzük A bárók a legmagasabb állami méltóságok viselőiként familiárisokkal intézték a tisztségükből fakadó teendőket is.

A familiaritás látszólag azonos a hűbérességgel, azonban eltérő vonásokat is mutat: A familiáris birtokát a királytól kapta, és nem urától. Az úr és familiárisainak viszonya így lazább volt, és nem öröklődött. A kiszolgáltatott helyzetbe kerülő serviensek a király engedélyével több megyében szolgabírákat választottak peres ügyeik intézésére, így védelmet remélhettek a bárókkal szemben. A bomló királyi vármegye romjain új szerveződés a nemesi vármegye bontakozott ki. A nemesi vármegye élén a király által kinevezett főispán állt, aki nemesi familiárisaival irányította a megyét. A megyei ügyeket egyre inkább a nemesség által választott tisztviselők (szolgabírák) végezték. A nemesi megye átvette a királyi vármegye feladatait, és egészen 1848-ig a magyar közigazgatás alapját képezte.

A XIII. század 60-as éveire a középréteg jogi helyzete megszilárdult. Az 1267-es törvények a servienseket már nemesnek nevezik, és megfogalmazzák az Aranybullában is szereplő szabadságjogaikat (adómentesség, bírói ítélet nélkül nem foghatók le, csak az ország védelmére kötelezhetők, birtokaikat örökíthetik. A fehérvári törvénynapokon megyénként választott követeikkel képviselhetik magukat, ami a nemesi megye megerősödést jelzi. A servienseken kívül a vagyonos várjobbágyok alkották a nemességet. Javarészt királyi adomány révén jutottak kiváltságaikhoz.

A tatárjárást követően, a hatalmas emberveszteségek miatt növekedett a munkaerő értéke, és így az uradalmakat helyreállító földbirtokosok a munkáskezekért több évi adómentességet, szabad költözést ajánlottak a jobbágyoknak. A régebben szolgai állapotúak is kiharcolhatták maguknak e jogokat. A betelepülő hospesek erősítették a kialakuló jobbágyság jogi helyzetének megszilárdulását. A jobbágyok a szabad költözésen kívül rendelkeztek ingóságaikkal, szerszámaikkal, és a földesúr tulajdonát képező, de birtokukban lévő termőfölddel, telkükkel. A telket - ami a házból, annak kertjéből és a hozz tartozó szántóföldből állt már nem lehetett elvenni a jobbágyaktól, azt örökíthették utódaikra. A szoláltatásokat nem a lélekszán, hanem a telek területének arányába kellett leróni, és ezek teljesítése után szabadon vándorolhattak egy másik földbirtokos földjére. A jobbágyok uraik joghatósága alatt álltak, így peres ügyeiket az úriszéken a földbirtokos döntötte el.

Az utolsó Árpádok idején Magyarországon is megjelentek a rendiség első jelei. Az ország a leghatalmasabb bárók , a tartományurak kezére jutott. Magyarország a szétesés szélére sodródott, mikor 1301-ben III. András halálával kihalt az Árpád-ház.

A reformáció és a katolikus megújulás

A 16. század elején Európában bontakozott ki az a mozgalom, ami a római katolikus egyházzal szemben lépett fel, mert szükségét látta az egyház megreformálásának, a Biblia másfajta értelmezésének és az egyház hibáinak, helytelen szervezeti és tartalmi elveinek megváltoztatását. Több irányzat alakult ki, hosszú vallásháborúkon keresztül. A reformáció hatására jöttek létre az új egyházak és az új keresztény hitfelekezetek, a protestáns egyházak (református, evangélikus, anglikán, unitárius).

A Német-római Birodalom jogrendje, melyet még 1356-ban fektettek le a német aranybullában megakadályozta a központosítást. Ennek hiánya igen sok kárt okozott a birodalomban, azonban a reformkísérletek nem jártak sikerrel és a német területek fejlődése lelassult. Mindez felerősítette a válsághangulatot. A korszakot áthatotta a félelem. A félelem a pestistől, a Sátántól, a haláltól, a végítélettől, a pokoltól. A 14. század óta bekövetkező természeti csapások és pusztító események megkérdőjelezték az egyház által hirdetett világrend működőképességét, ráadásul az asztrológiai számítások alapján elterjedt az a nézet, hogy közeledik a világvége. A válsághangulat fontos összetevője volt a római katolikus egyházzal szembeni bizalmatlanság. A központosított egyházkormányzat különböző szintjein egyes pápák, főpapok és papok messze eltávolodtak a Krisztus parancsainak megfelelő élettől. Az egyházi élet visszásságai igen erősen jelentkeztek a válsággal küszködő Német-római Birodalom keretei között.

1517-ben X. Leó pápa megbízottai elárasztották Németországot. Búcsúcédulákat árusítottak és a vevőknek teljes bűnbocsánatot ígértek. A Szent évek alkalmából a nép pénzért vásárolt búcsúcédulákkal válthatta meg az egyháztól a bűnbocsánatot, azonban a pápák üzleti vállalkozását sokan csalódottan fogadták, hiszen a hívők tekintélyes hányada úgy tudta, hogy a lélek túlvilági sorsa felől csak Isten dönthet.

Egy Ágoston-rendi szerzetes, Luther Márton világított rá a visszaélésekre. Nézeteit 95 pontba foglalta és ezt 1517. október 31-én elküldte püspökének és tudóstársainak. Tanainak lényege, hogy a bűnt egyedül Isten bocsáthatja meg, téziseiben ezt részletesen kifejti. Leírta, hogy Jézus Krisztus, mikor azt mondta ,, Térjetek meg!", azt akarta, hogy a hívek egész élete egy meg nem szakított megtérés legyen. A búcsúhirdetők tévednek, mikor azt mondják, hogy a pápai búcsú alapján az ember megszabadul a büntetéstől és amikor a pénzét bedobja a ládikába a lélek kiemelkedik a tisztítótűzből. Nézetei szerint, akik azt hiszik, hogy a búcsúcédula segítségével biztosak lehetnek az örök üdvösségben, azok örök kárhozatra jutnak, továbbá, ha a keresztény igazi bűntudatot érez bűnei miatt, a bocsánatot úgy is elnyeri. Meg akarta tanítani a keresztényeket arra, hogy jobb, ha a búcsúcédulára szánt pénzzel inkább a rászorulókat segítik. Luther a hit legfőbb forrásának a Bibliát tartotta, ezért mindenkit ennek tanulmányozására serkentett, ezért is fordította le németre. Ez a tette a német anyanyelvű kultúrát és a nép nyelvét magasabb irodalmi szintre emelte. A birodalom katolikus császára, V. Károly 1521-ben a birodalmi gyűlés elé idézte Luthert, ám nem tudták rávenni tanai visszavonására. A pápa kiközösítette, a császár pedig a birodalmi átokkal sújtotta, ez annyit jelentett, hogy bárki büntetlenül megölhette. Életét a szász választófejedelem mentette meg, aki Wartburg várában bújtatta el. A fejedelmek közül sokan Luther mellé álltak, mert felismerték, hogy a lutheri reformáció függetlenségük erősítésének eszköze lehet. A Luther követőivé vált tartományi urak rátették

kezüket a katolikus egyház birtokaira, ez volt a szekularizáció. Ezzel megromlott a birodalom vallási egysége.

Münzer Tamás - Lutherrel vitába szállva - elutasította a csecsemőkeresztséget és a felnőtt szabad döntésére akarta bízni a hívők közösségbe való belépését. Az újrakeresztelők, anabaptisták a Bibliából kiindulva az egyenlők társadalmát, az igazságosság országát hirdették. Münzer kijelentette, hogy a zsarnokoknak fizikailag is meg kell semmisülniük, ebben a szellemben állt a parasztseregek élére. Luther nem vállalt közösséget vele, sőt a parasztok ellen tüzelte a fejedelmeket, akik a felkelést vérbe fojtották. Münzer Tamást elfogták, majd lefejezték.

A protestantizmus szó a latin eredetű protestál, azaz tiltakozik szóból ered, ez a közös elnevezése a 16. században, a katolikus egyháztól elszakadt keresztény hitfelekezeteknek. A protestánsok és a katolikusok között elmélyültek az ellentétek, majd kitört a vallásháború. Az ellentétek először az 1529-es speyeri birodalmi gyűlésen éleződtek ki. A Luthert követő fejedelmek itt tiltakoztak a katolikus többség reformációt elítélő határozatai ellen. Egy évvel később az augsburgi birodalmi gyűlésen elfogadták azt a nyilatkozatot, amelyik megkülönbözteti őket a katolikusoktól. Újabb egy év múlva a protestáns fejedelmek védelmi szövetségbe tömörültek. 1555-ben az augsburgi vallásbékében - mivel a harcokban a kiegyenlítődő erőviszonyok megegyezésre késztették a feleket - a lutheránus vallást a katolikussal egyenrangúként ismerték el. Leszögezték, hogy az alattvalók uruk vallását kötelesek követni, erről nem dönthetnek, vagy „Akié a föld, azé a vallás". Németország területén lutheránus egyházak jöttek létre.

A reformáció terjedését segítették a protestáns egyetemek, melyek a kor legmagasabb színvonalú oktatási intézményei voltak. Az evangélikus vallás Németország északi részén, továbbá az észak-európai régióban, Skandináviában terjedt el.

A polgári magatartással vallási téren Kálvin János nézetei teremtettek összhangot. Luther és Zwingli hatására vált protestánssá. Tanai miatt üldözték, ezért Genfben telepedett le, ahol később a város első lelkésze lett. Kálvin tanainak lényege a predesztináció, azaz az eleve elrendelés. Hirdette, hogy nem az ember viselkedése, hite vagy a vallási törvények megtartása adhat üdvözülést, hanem egyedül Isten. Az ember nem rendelkezik szabad akarattal. Sokan tartottak attól, hogyha ez igaz, az emberek úgy gondolják, hogy bármit tesznek, azt Isten is így akarta, ezáltal bármit megtehetnek. Kálvin éppen ezért kifejtette, hogy az eleve elrendelés nem azt jelenti, hogy vakmerőek lehetünk vagy, hogy kutassuk Isten titkait, hanem hogy tanuljuk meg félni Isten ítéleteit. A kálvinista egyházakat vezető egyháztanácsok, a presbitériumok hasonlóak voltak a városi tanácsokhoz, ebben a köztársasági elveket tartotta elfogadhatónak. A lelkészek mellé polgárokat is beválasztottak. Az uralkodó hatalmát isteni eredetűnek tartotta, azonban elítélte a zsarnokoskodást. Zsarnokölési elméletében kifejti, hogy a nép választott tisztségviselőinek Istentől rendelt kötelességük megfékezni a zsarnokok önkényét. Ha nincsenek ilyen tisztségviselők vagy nem végzik el feladatukat, akkor Isten a szolgáját küldi, hogy szabadítsa fel az igazságtalanul elnyomott népet.

Úgy gondolta, hogy az istentiszteleteken nem a fényűzésnek kell a legfontosabbnak lennie, hanem magának a szertartásnak, ezért úgy gondolta, hogy ennek egyszerűnek és olcsónak kell lennie. A kálvinizmus Európában nagyon elszórtan jelent meg, főleg francia, skót, svájci, magyar és németalföldi területeken.

Kálvin fellépett a további hitújítókkal szemben. A genfi tanács elfogatta és megégette Szervét Mihályt, aki vitatta a Szentlélek és Jézus istenségét és csak az Atya Isten mivoltát ismerte el. Ő alapította meg az antitrinitarizmust, az unitárius vallást, mely a Szentháromság tagadása. Ez csak Magyarországon (erdélyi területeken) és Lengyelországban terjedt el.

Angliában VIII. Henrik létrehozta az anglikán egyházat. Ez sok hasonlóságot mutatott a kálvini tanokkal, azonban számos vonatkozásban eltért ezektől. Az anglikán egyházban megmaradt a püspöki rendszer és megőrizte a katolikus szertartásokat is. Az angol egyház feje az uralkodó lett. Hasonlóan a protestáns egyházakhoz, elfogadta a szentségeket, feloszlatta a szerzetesrendeket, kiosztotta az egyházi földeket és a papok állami alkalmazottak lettek. Ez a vallás csak Angliában terjedt el.

A katolikus egyház a l ó . század második felétől tudatosan a reformáció terjedésének megakadályozását tűzte ki célul és fellépett a reformáció ellen. Fő feladatuknak a katolikus megújulást tartották, ezt a tridenti zsinat készítette elő. A III. Pál pápa által összehívott zsinat megtiltotta a búcsúcédulák árusítását és az egyházi javadalmakkal való visszaéléseket, továbbá óva intette a papokat az erkölcstelen élettől. Rögzítették azokat a hittételeket, melyek megkülönböztetik a katolicizmust és a protestantizmust. Határozatot hozott a papképzés színvonalának emeléséről és növelték a pápa egyházon belüli hatalmát. A pápa egyik hivatala összeállította a Tiltott könyvek jegyzékét, az Indexet, melyre azok a művek kerültek fel, amik az egyház szerint eretnek nézeteket népszerűsítenek. Jelentős hatalmat biztosított az inkvizíciónak, az állam határain belül igyekezett lecsapni a szabadon gondolkodó tudósokra. Giordano Brúnót például máglyahalálra ítélték, mert istenképe eltért a dogmákba foglaltaktól. Galileo Galileit csak az mentette meg a haláltól, hogy visszavonta tanait. Azt vallotta, hogy a Föld kering a Nap körül és nem pedig fordítva, ez ellen a napközpontú világkép ellen azonban a protestánsok és a katolikusok is felléptek. Az ellenreformáció segítségére volt Loyolai Szent Ignác, aki megalapította a jezsuita rendet. Célja a katolikus egyház tekintélyének helyreállítása. A cél érdekében sok mindent átvettek a protestánsoktól. Színvonalas iskolákat hoztak létre, ahová a világiak is járathatták gyerekeiket. Idomultak a helyi sajátosságokhoz, szorgalmazták az anyanyelvű irodalmat. Nyomdáikat is a hatékonyabb hitterjesztés szolgálatába állították.

A korban számos új, a katolikussal egyenrangúnak elismert vallás született és terjedt el Európa szerte. Az új vallások nagy hatással voltak az oktatásra és a művészetekre is. Sok új iskolát alapítottak, nagy hangsúlyt fektettek a nevelésre és új művészeti irányzatok alakultak ki. A 16. és 17. szazad egyháztörténetét alapvetően a reformáció és az ellenreformáció küzdelme határozta meg.

H a b s b u r g e l lenes harcok a XVII . század végén, a X V I I I . s z á z a d b a n

A török kiűzéséből a Habsburg császári csapatok oroszlánrészt vállaltak. Az 1687. évi pozsonyi országgyűlésen I. Lipót - osztrák császár és magyar király - jól kiaknázta a magyar rendek Buda visszavétele után tapasztalható engedékenyebb hangulatát. A rendek lemondtak a szabad királyválasztásról. És elismerték, hogy a Habsburg uralkodók fiúági leszármazottai öröklik a magyar koronát. Ugyancsak lemondtak az 1222-ben Aranybullában rögzített ellenállás jogáról. Cserébe csak néhány általános ígéretet kaptak, miszerint mérséklik az adókat, meggátolják a hadsereg túlkapásait, s visszaállítják az ország egységét. Sikerként könyvelhették viszont el a nemesi birtok oszthatatlanságának (hitbizomány intézménye) törvénybe iktatását, s a nemesség kérésére a városok szavazati jogát is korlátozták, mivel időközben a küldötteik száma már meghaladta a megyéket. Bécsben igen nagy jelentőséget tulajdonítottak az 1687-es módosításoknak. Egyrészt azért, mert az országgyűlés a visszafoglalandó területeket Magyarország részének nyilvánította, másrészt számukra az alkotmány módosítása az országgyűlés státusát a birodalom nyugati tartományaihoz közelítette. A rendek szemében az engedmények viszont már korántsem tűntek alapvető fontosságúaknak. Szokásjog alapján ugyanis eddig is elfogadott volt a trón dinasztián belüli öröklése, ráadásul a magyar alkotmányjog a koronázást tekintette a meghatározó aktusnak, amit országgyűlési határozatnak kellett megelőznie. Az ellenállási jog feladását pedig az országos törvények betartásához kötötték.

A bécsi udvar követelésére a magyar nemesek rákényszerültek idegen urak befogadására is. Sok császárhű idegen kapott birtokot Magyarországon, főleg katonák. A jobbágyság adóterhei megnövekedtek, el kellett szállásolniuk a katonákat és a forspont (szállítási kötelezettség) hosszú időre elvonta őket a munkától. Az egykori hódoltság területét a Habsburgok új szerzeménynek tekintették, s az ottani birtokügyek intézésére 1688-ban megalakították az Új szerzeményi Bizottságot. A testület Bécsben működött. Aki nem tudta hiteles oklevéllel igazolni jogait a kérelmezett földekre, elutasították, s a gazdátlan területeket kincstári tulajdonba vették. Aki visszakerülhetett ősei birtokára, „fegyverváltság" címén kénytelen volt kifizetni a birtok becsült értékének 10%-át. Az új berendezkedés a társadalom egyéb rétegeit is kiforgatta eredeti állapotukból. Mivel a török elleni védelmi vonalra már csak a déli határvidéken volt szükség, ahol a Habsburgok létrehozták a szerb határőrvidéket, az ország belsejében fekvő végvárak katonaságát elbocsátották. Sok végvár felrobbantását is elrendelték, hogy azok ne váljanak a bujdosók, a császáriak ellen föllépők támaszpontjaivá. A császár a hajdúk katonai szolgálataira sem tartott igényt, majd megszüntette kiváltságaikat.

A nemesség és a parasztság egyaránt érzékelte, hogy az ország irányítása teljesen az udvar kezébe került. A nemesség előjogainak megsértése, a parasztság a megemelt adóterhek miatt neheztelt a Habsburg-kormányzatra.

I. Lipót nem hívta össze az országgyűlést, noha számos kérdésben jogi zűrzavar uralkodott, így például, nem állították vissza az ország területi egységét, mivel Erdélyt és a részleges autonómiával megszervezett szerb határőrvidéket külön egységként kezelték. A visszafoglalt hatalmas területeket kamarai igazgatás alá helyezték, s tömegesen adományozták el német tiszteknek és hadiszállítóknak, az eredeti tulajdonjog figyelmen kívül hagyásával. A törvények megszegésével kétszeresére, évi 4 millióra emelték az adókat, ami nyilvánvalóan messze meghaladta az ország teherbíró képességét.

Az ország északkeleti részére Hegyalja területére különösen sok katonát vezényeltek, és itt az adózás mértéke is meghaladta az országos átlagot. A nép emiatt fegyvert fogott a megszállók ellen. Az 1697-es hegyaljai felkelést a császáriak még el tudták fojtani.

1700-ban ugyancsak elejét vették egy főúri körben kibontakozó szervezkedésnek. Az összeesküvők szűk csoportjából kiemelkedett két északkelet-magyarországi földbirtokos: II. Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós. Rákóczi kihasználta, hogy I. Lipót a spanyol örökösödési háború miatt hadban áll XIV. Lajos francia királlyal, és kérte a franciák támogatását. Erre a levélre azonban fény derült és felségárulás vádjával börtönbe zárták Bécsújhelyben. Innen Lengyelországba szökött Brezán várába.

Ott kereste fel a tiszaháti paraszti szervezkedés vezetője Esze Tamás. Rákóczi brezáni kiáltványában az ország népéhez fordult, és fegyverbe szólított „nemest és nemtelent" az elnyomó Habsburg hatalommal szemben. Célul tűzte ki az ország szabadságjogainak megvédését. Felhívta a figyelmet arra, hogy a legalkalmasabb pillanatban támadhatnak, mert a császárt „minden oldalról megtámadták ellenségei". Ezzel a spanyol örökösödési háborúra gondolt. (De ekkor zajlott az északi háború is, ami később hatással volt a szabadságharcra.) A tiszahátiaknak átadott piros selyemzászlók feliratával Rákóczi a harc célját így jelölte meg: Cum Deo pro patria et libertate = Istennel a hazáért és a szabadságért. 1703. június közepén lépte át a határt 3 000 kuruc népi felkelővel. Augusztus 28-án a vetési pátensében mentesítette a katonának állt jobbágyot, otthon maradt feleségét és kiskorú gyermekét a földesúri terhek alól. Hadseregéhez tömegével csatlakoztak a jobbágyok. A pátens ugyanakkor jelzés is volt a nemesség felé, hogy szó sincs általános jobbágyfölszabadításról.

A spanyol örökösödési háború miatt az országban alig állomásozott osztrák haderő, s azok is a várakba húzódtak vissza. A nemesség tömeges csatlakozása a felkeléshez csak Bécs tehetetlenségét látva indult meg 1703 őszén. A 30 000 főre felduzzadt kuruc sereg ekkor már uralma alatt tartotta Észak-Magyarország nagyobb részét, a Duna-Tisza közét, sőt Erdély egy részét is. Az ország összefogásával a kurucok már 1703 decemberében Bécs alá értek. A hadszínterek kiterjesztésével mind több fegyveres erőre volt szükség. Az ország északi és keleti területein lakó nemzetiségek (szlovákok, oroszok, románok) a kuruc mozgalom mögé sorakoztak fel, s csak a délen élők (szerbek, horvátok) húztak a Habsburgokhoz, hiszen a XVII. század végén ők jelentős kiváltságokat kaptak a császártól.

A császári hadvezetésnek csak 1704 tavaszára - a höchstadti csata megnyerése után sikerült - egy kb. 15 000 fős haderőt összevonni a nyugati határszél mentén, ám ezt az erőt is részekre bontva vetették be, s így nem érhettek el eredményt. Ez lehetővé tette, hogy ismét a kurucok ragadják magukhoz a kezdeményezést. Forgách tábornok a főerőkkel átkelt a Dunántúlra, ám júniusban Koroncónál négyszeres túlereje ellenére is vereséget szenvedett. Rákóczi decemberi nagyszombati veresége is bebizonyította, hogy a kuruc hadsereg nyílt csatában nem képes eredményt elérni jelentős létszámfölénye ellenére sem. A hadsereg vezetését Rákóczi fő- és köznemesekre bízta, akik azonban rossz hadvezérek voltak. A katonák kiképzésével keveset törődtek, fegyelmet nem tudtak tartani. A katonai hibákat a jobbágykatonák árulásának vélték, ezért a katonák és a nemesi parancsnokok között állandósult a gyanakvás. A harcmodoruk sem volt megfelelő. A had zömét a könnyűlovasság adta. A zárt rendben harcoló császári gyalogosok ellen ez nem volt hatékony, különösen, hogy a nehézlovasság teljesen hiányzott, a tüzérség pedig nem volt kellően fölszerelt. A kurucok sikereiket a gyors lovas hadmozdulatok, váratlan rajtaütések során aratták.

1704 végétől a katonai erőviszonyok nagyjából kiegyenlítetté váltak. Bár a kuruc sereg kétszeres létszámfölénnyel rendelkezett (kb. 70 000 fő), de ezt a császáriak jobb harcértéke ellensúlyozni tudta. Nem véletlen, hogy nyílt ütközetekben rendre a kurucok maradtak alul, csak kisebb seregrészeket tudtak megverni. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy a rendelkezésre álló császári csapatok nem elégségesek a felkelés elfojtásához. Ha erőiket összevonják, úgy egész országrészeket kell feladniuk, szétszórásuk esetén pedig sebezhetővé válnak.

A nehézségek és ellentétek áthidalására 1705 őszén országgyűlési tartottak Szécsényben. Itt kimondták, hogy az ország alkotmányának védelme és önállóságának megteremtése

érdekében fogtak fegyvert. Elvetik a birodalmi kormányszervek beavatkozását a magyar ügyekbe, s követelték, hogy a király a magyar kormányszerveken keresztül igazgassa az országot. A sérelmek orvoslásáig a rendek konföderációba tömörültek, s Rákóczit vezérlő fejedelemmé választották. I. József trónra lépését (1705-1711) pedig nem ismerték el, mivel megkoronázására nem kerülhetett sor. A trónt tehát egyelőre betöltetlennek tekintették (interregnum), ami azonban nem jelentette József trónigényének elvetését. A fejedelem széles jogkört kapott, de a rendek által mellé állított 24 fős szenátussal együtt kellett kormányoznia. Mindezek mellett Rákóczi kiterjedt diplomáciai tevékenységet folytatott. Franciaország már 1703 óta rendszeres pénzsegélyt nyújtott. Ám ennél is fontosabb volt az osztrák főerők lekötése a nyugati hadszíntéren. A fejedelemnek sikerült elérnie Anglia és Hollandia közvetítői beavatkozását is, azaz Bécsnek saját szövetségesei nyomásával is számolnia kellett. A kétfrontos háború elhúzódása miatt I. József maga is hajlott a tárgyalásos rendezésre. Az 1706-os nagyszombati béketárgyaláson kész volt elismerni a rendi jogokat, s felülvizsgálni a birtokadományokat. Az önálló magyar hadsereg és kormányzat felállításától azonban mereven elzárkózott. így a megbeszélések megszakadtak, noha a király által összehívott udvarhű főurakat tömörítő pozsonyi részországgyűlés is a békét szorgalmazta.

A nemesség egy része tűrhetetlennek tartotta a lassan négy éve tartó hadiállapot rá nehezedő terheit, és rossz néven vette Rákóczi törekvéseit az állam központosítására. Sokan szívesen elfogadták volna a Habsburgok fennhatóságát, ha a király biztosítja jogaikat és kiváltságaikat.

Az 1707 nyarán összeült ónodi országgyűlésen összeütközések árán végül a függetlenség hívei kerekedtek felül. Az összegyűlt nemesek július 13-án kimondták a Habsburg-ház trónfosztásai, vagyis az ország detronizációját (függetlenség). A háborús terhek elosztására közteherviselést szavaztak meg. A jövedelem alapján a nemeseknek, a főpapoknak és még a fejedelemnek is adót kellett fizetnie.

A francia király a trónfosztásról hozott határozat ellenére sem váltotta be ígéretét, és nem kötött szövetséget a kurucokkal. Megcsappantak pénzküldeményei is. Az ónodi országgyűlés után egyre több jel mutatott arra, hogy a szabadságharc hanyatló szakaszába lépett és csak nagy nehézségek árán lehetne folytatni. A forgalomban lévő rézpénz elértéktelenedett, a nemesek jobbágyaikra hárították az adó kifizetését. Az 1708-as trencséni csatavesztést követően egész ezredek szóródtak szét, hanyatlott a fejedelemség. 1710 elején még megkíséreltek egy ellentámadást, de a romhányi döntetlen csata után megmaradt egységek is bomlásnak indultak.

1707-ben Rákóczi Varsóba utazott, hogy tárgyaljon I. Nagy Péter orosz cárral, akitől támogatást remélt. Valójában sem Franciaország, sem Oroszország nem támogathatta nyíltan a magyarok felkelését. Eközben Károlyi Sándor, a kuruc hadak főparancsnoka tárgyalásokat kezdett Pálffy János császári főparancsnokkal. 1711. április 30-án aláírták a szatmári békét, s rá egy napra a kurucok letették a fegyvert a majtényi síkon. Ez a béke egy kompromisszumos béke volt. Amnesztiát ígért a felkelőknek, visszaadta a földesuraknak az I. Lipót alatt elkobzott birtokokat, helyreállította a nemesi jogokat és a rendi dualizmust. A korábbi szerepét megőrző rendi országgyűlés és a nemesi vármegye jelentős önállóságot biztosított hazánknak a Habsburg Birodalmon belül.

1/ 0

A hidegháború /

1945 után világossá vált, hogy két nagyhatalom- a Szovjetunió és az USA- ereje messze meghaladja a többiét, „szuperhatalomnak tekinthetők. 1947-től kezdődött a hidegháború, ami nem igazán béke, de nem is fegyveresen vívott háború. Az USA és a Szovjetunió között létezik: ideológiai, politikai és gazdasági háború. Mindkét nagyhatalom mögött felsorakoztak szövetségesei, így l-l szövetségi rendszert is jelent ez. Hosszú évtizedekre meghatározta a nemzetközi politikát e két nagyhatalom, sok esetben egy-egy ország belpolitikájára is hatással volt.

A hidegháború jellemzői

- bipoláris (két központú) - globális jellegű (kiterjedt az egész földkerekségre)

minden helyi konfliktus végső soron a szovjet-amerikai szembenállás határozott meg fegyverkezési verseny alakul ki a két nagyhatalom között gyakorlatilag nincs párbeszéd a két szövetséghez tartozók között, csak a legszűkebb diplomáciai érintkezés van meg erőteljes propaganda, kampány zajlik mindkét félnél, a felek egyoldalúan torzított információkat terjesztenek egymásról sorompókat, szögesdrótokat emeltek határaikon - elszigetelés

- üldözték, hátrányos helyzetbe hozták azt, aki nem értett egyet a véleménnyel mindkét fél lélektani hadjáratot is indított a másikkal szemben. A félelem és bizalmatlanság kölcsönösen jellemző volt mindkét félre

A két tömb képviselői meghatározták azokat az elveket, amelyek a pólusokra, a saját tömbjükre leginkább jellemző volt, így jött létre a „Truman-elv" és a „Zsdanov-doktrína". -Truman-doktrína: a világon csak két életforma létezik: a demokrácia, ami a többség uralmára épül és biztosítja az egyén szabadságának jogait. A másik létforma a diktatúra, amelyet a kisebbség akarata uralja, ebben nincs biztosítva az egyén szabadságjoga. -Zsdanov-doktrína: ugyanúgy a szocialista rendszert tartja demokratikusnak és a másikat diktatórikusnak. Mindkét fél a saját rendszerét tekinti magasabbrendűnek, jónak, még a másikat veszélyesnek, ami ellen fel kell lépni.

1947-től az amerikai külpolitikában uralkodóvá vált az egymást kiegészítő két alaptétel: a „feltartóztatás-elve" és a „domino-elv". A feltartóztás elvének lényege, hogy Amerikának mindent meg kell tenni azért, hogy megakadályozza a szovjet terjeszkedést és minden olyan területet, amelyet „fenyegetettnek" vél a szovjetek által -> amerikai támogatásban kell részesíteni, pl.: segélyekkel, fegyverekkel, szakemberekkel. Ehhez kapcsolódik a domino-elv, miszerint, ha egy térségbe vagy országba kommunista hatalomátvételre kerül sor, akkor ez láncszerűen maga után vonja a kommunista uralmat és a szovjet befolyást a környező államokban.

1947 után Európában kiéleződik az ellentét a két szuperhatalom között, egyrészt a Marsall-terv kérdéséről (Marsall amerikai külügyminiszter volt; a terv: az európai segélyezési program 1947-től, célja: a gazdaság talpra állítása, bármelyik ország igénybe vehette, nem volt politikai feltétele. A Szovjetunió az általa megszállt területeknek nem engedélyezte a felvételt, a nyugat európai országok éltek vele), másrészt a német kérdésről: 1949 nyarán robban ki, amikor a Szovjetunió a Marsall-terv miatt blokád alá vette Ny-Berlint és ott súlyos ellátási problémák léptek fel. A szövetségesek légi úton biztosítják az ellátást, majd önálló valutát vezetnek be a Ny-i területen, majd 1949. szeptember 7-én kimondják a Német Szövetségi Köztársaság létrejöttét, rá egy hónapra a keletiek kimondják a Német Demokratikus Köztársaság létrejöttét, melynek fővárosa K-Berlin. A német kérdés nem zárul le ezzel, mert 1961. augusztus 13-án a K-németek felépítik a berlini falat és ezzel meghatározták, hogy ne vetődjön fel az egyesítés. A másik a fegyverkezési verseny: a második világháború után a két szuperhatalom tovább folytatta a fegyverkezést és ez később versennyé alakult. Mindkettő szuperhatalomnál a nemzeti jövedelem jelentős részét fordították fegyverkezésre (a Szu-ban 60% is volt). A Szu 1949-re előállította a saját nukleáris fegyverét, majd 1953-ban a hidrogénbombát. Ekkor még csak ez a két hatalom rendelkezett atomfegyverrel. Ez kialakítja az ún. kölcsönös elrettentés doktrínáját, ami azt jelentette, hogy a két szuperhatalom (és a mögöttük álló atomfegyverrel bíró nagyhatalmak) azért tart fent atomfegyvert, hogy elrettentsék a többieket az ellenük irányuló támadástól. 1957-ben nagy fordulat volt a fegyverkezésben, hogy a Szu lőtt fel először mesterséges tárgyat az űrbe (Szputnyik műhold). A világűr militarizálása elkezdődött és ezzel megszűnt az USA földrajzi izolálódása. 1961-ben áprilisban a Szu elsőként juttatott embert az űrbe (Gagarint). Az 50-es évek közepére stabilizálódott a kétpólusú világrend, relatív egyensúly alakult ki. A 60-as évek elején az atomfegyverkezés területén szabályok születnek, a szuperhatalmak megegyeznek, kiépül az ún. ,,forró-drót", 1963-ban aláírják az atomcsend egyezményt és 1968-ban az atomcsend szerződést (Anglia, Kína nem csatlakozott)

A 60-as évektől rakéta diplomácia, amikor is a hordozórakéta, majd az interkontinentális rakéta gyártása és telepítése megvalósul. Ez újabb konfliktusokat idéz elő.

A háború után rövidesen kialakulnak a katonai tömbök: 1949. április 4-én létrejön a NATO (Észak Atlanti Szövetség), tagjai: USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Benelux államok. Későbbiekben bővítik: 50-es évek: Törökország, NSZK (1955), Görögország, Spanyolország. A 90-es években szintén bővítik: Magyarország ekkor. A szocialista tábor létrehozta 1955-ben a Varsói Szerződést. Ennek értelmében bármelyik felet támadás éri a másik segítséget nyújt. A tagállamok területén állomásozhatnak a szuperhatalmak (itt a Szu, a NATO-nál az USA)

Létrejöttek a gazdasági tömbök is. Ny-on a Közös Piac (1957, ma EU), K-en a KGST.

Háborús konfliktusok, háborúk:

-Izrael kialakulás:

1945-1947 között a háború alatt idemenekült zsidók erőteljesen követelték az önálló izraeli állam megalakulását. Igen gyakran szerveztek terrortámadásokat a britek ellen (a Versailles- i békében e terület fölött az angoloknak volt mandátumuk). E térségben igen jelentős arab lakosság élt, és az izraeli és arab konfliktus már a két vh között is létezett, de a II.vh után a cionista mozgalom miatt még erőteljesebbé vált. Az ügy az ENSZ

elé kerül, ahol a következő az elképzelés: létrehoznak egy zsidó és egy arab államot, és Jeruzsálemet és környékét nemzetközi ellenőrzés alá veszik. 1948 májusában Telavilban kikiáltották a zsidó államot. Nem fogadta el: Szíria, Libanon, Irak, Transzjordánia, Egyiptom, mert az új Izraelnek a lakosságának több mint a fele arab volt. Támadást indítottak Izrael ellen és ez volt az első arab-izraeli háború. 1949-ben fegyverszünetet kötnek. A gázai övezet Egyiptom ellenőrzése alá került, Szisz-Jordánia és Jeruzsálem K-i része Transz-Jordániához. Ettől kezdve Jordánia a neve. Ezt a háborút még három követte: 1956; 1967; 1973.

-Szuezi válság: 1956 júliusában az ún. szuezi válság egy újabb háborút indít el Izrael és az arab országok között. A háborút Egyiptom azzal indította el, hogy állami tulajdonba vette a Szuezi-csatornát, ez sértette az angol és francia részvényeseket. Az angolok és franciák titkos tárgyalásokat kezdtek Egyiptom megtámadásáról. Közben Európában Magyarországon október 23-án kirobbant a forradalom a Szu ebben érintett volt. Az Egyiptom ellen beavatkozó izraeli, francia és angol támadás komoly sikereket ért el egész a Szuezi-csatornáig nyomultak. A katonai sikert azonban nem tudták politikailag kiaknázni: szovjet illetve amerikai követelésre vissza kellett vonulniuk. A szuezi válság megmutatta, hogy a harmadik világban visszaszorult az európai hatalmak befolyása, s helyükre a két szuperhatalom lépett.

-Koreai háború: Az egyik legjelentősebb konfliktus, 1950-1953-ig. A Il.vh utolsó részében Korea É-i részét a Szu részvételével szabadították fel és így kezdettől fogva két Korea létezett. 1950-ben Kim Ir Szen, a kommunista Észak-Korea diktátora (Kína támogatta) megtámadta Dél-Koreát. Az Egyesült Államok csapatokat küldött Dél- Korea megsegítésére, az északiak oldalán pedig kínai önkétesek avatkoztak be. A panmindzsoni fegyverszünet lényegében visszaállította a határokat; a 38 földrajzi szélességi foknál meghúzzák a demarkációs vonalat és ettől kezdve két Korea létezik: az É-i kommunista diktatúrával, és a D-i köztársasággal. A két Korea hivatalosan még az ezredfordulón sem kötött békét.

-Vietnami háború: (1954-1975) Vietnam francia gyarmat, 46-ban kezdődött a gyarmati felszabadító háború, amibe szintén két tábor beavatkozott a háttérbe. 1954-ben zárul a háború, a Dien Bien Phu-i csata győzelme után fegyverszünetet és békét kötnek. A genfi egyezmény alapján az É-i szélesség 17°-nál kettéosztották Vietnámot. É-on kommunista berendezkedésű állam a Vietnami Demokratikus Köztársaság jött létre, vezetője: Ho Si Minh. D-en az Amerika-barát Vietnami Köztársaság. A későbbiek során a háború kiújult. D-Vietnámban partizánháború kezdődik, amelyet É-Vietnam támogat, azt pedig a Szu támogatja. A délieket Amerika kezdetben tanácsadókkal, majd fegyverekkel látta el. 1968-tól több mint 500ezer amerikai katona harcol, és folyamatosan bombázzák É-Vietnámot. Eddigi legkegyetlenebb háború. 1973-ban Párizsban kötnek békét és 1975-ben egyesítik a két Vietnámot. Amerikában súlyos belpolitikai válság és kudarc.

-Karibi válság: Központja:Kuba. Központi probléma az USA és a Szu között az, hogy a Szu Kubába telepít nukleáris rakétát. (Kubában 1959-ben került hatalomra Castro , aki korábban hosszú éveken át gerillaharcot folytatott a diktatórikus hatalommal szemben. Az 1959-es győzelme után szovjet befolyás alá került. A belpolitikában szocialista fordulatok következnek be: államosítások, cukorfeldolgozók létesülnek, de más területen is egyértelművé vált, hogy a szovjet tipusú állam fejlődését akarja hátráltatni. Kuba stratégiai jelentősége nagy- fekvése miatt: közel van az USA-hoz és rakétával elérhető az USA egész területe.) Az atomtöltetek elpusztítására ebben a korban mindkét szuperhatalom készen állt a másik féllel szemben, és amikor az USA Törökország területén telepített rakétákat és ez lehetővé tette a Szu európai részének teljes elérését,, erre reagálva Hruscsov telepítette a rakétákat Kubába. Ez a hidegháború legsúlyosabb válsága 1962-ben (Karibi-válság, Kubai válság, rakétaválság). Az USA reagálása: blokádot rendelt el a Karibi- tengeren. Mindkét fél (NATO, Varsói Szerződés) harckészültségben állt egymással szemben a tengeren. Végül ez kompromisszummal záródik, nem robban ki háború. A Szu visszavonja rakétáit. Az USA Kubával szemben fenntartja korábbi álláspontját, és ellenséges viszony marad közöttük. Minden gazdasági és politikai kapcsolat megszakad.

Enyhülés:

A hidegháború időről időre bekövetkező békülékenyebb, az együttműködést hangsúlyozó szakaszait „enyhülésnek" nevezték. Az első ilyen hullám Sztálin halála után következett be. Az 50-es évek végén a kommunista tömb egysége meghasadt: Kína eltávolodott a Szu-tól., a 60-as évek elején szakított vele. Mao a republikánus amerikai elnök, Richárd Nixon 1972-ben tárgyalásokat kezdtek. Ennek nyomán gazdasági, katonai és kulturális kapcsolatok épültek ki a két ország között. Az enyhülés irányába hatott a nyugatnémetek ún. keleti politikája is. A két német állam 1972-ben kölcsönösen elismerte egymást. Hamarosan az NSZK vált a szovjet tömb legfontosabb Ny-i gazdasági partnerévé. 1972-ben aláírták az első jelentős szovjet-amerikai fegyverzetkorlátozási egyezményt, a SALT-1 szerződést. 1975-ben 33 európai ország, valamint az USA és Kanada vezetői aláírták a Helsinki Záróokmányt, amely kimondta az államok egyenjogúságának elvét, a területi sérthetetlenséget, a viták békés rendezésének elvét és az emberi jogok tiszteletben tartását. 1975: Vietnám egyesül 1977: belgrádi értekezlet 1979: Bécs- SALT-2 Ezt az enyhülési folyamatot megszakította a Szu Afganisztán elleni támadása (1979-1980).