tortenelemverseny2012_feladatlap1.doc

7
Trianon okai és következményei – Magyarország a XIX-XX. század fordulóján A századforduló Magyarországa 1. Válaszoljanak a kérdésekre a forrásrészlet segítségével! (20 p) „Felséged magyar koronája országai román nemzetiségű választóinak képviselői gyűltek össze, akik 1892. évi január 20. és 21-én Nagyszebenben választói konferenciára gyűltek össze. Megállapították, hogy megbízóik elégedetlenek lévén az 1866-68. években bevezetett kormányzati rendszer és közéletünk egész azóta lefolyt fejlődése következtében beállott helyzetükkel, szomorú tapasztalataik után többé nem bízhatnak sem a budapesti országgyűlésben, sem a magyar kormányban, a hosszú és beható megfontolás után ez alkalommal is egyöntetűen arra a véleményre jutottak, hogy hazafiúi bölcsesség kérdése, hogy románok ne kíséreljék meg többé azon jogok gyakorlását, hogy az országgyűlésbe képviselőket válasszanak, hanem tekintsék magukat úgy mint kik hazájuk országgyűlésében nincsenek képviselve.” Kik írták ezt a levelet és kinek? (3) Mi volt az okmány idegen neve és ez mit jelentett? (2) Mikor és melyik törvény foglalkozott korábban részletesen a nemzetiségek jogaival?(2) Mivel voltak elégedetlenek a levél írói?(2) Melyek voltak „szomorú tapasztalataik”? (2) Mit jelentett a „hazafiúi bölcsesség”? (2) Milyen jogukat nem akarták gyakorolni és miért? (2) Mi lett az irat és a szerkesztőinek sorsa a későbbiekben? (5)

Upload: edit-zsoharne-stampfel

Post on 12-Jul-2016

212 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: tortenelemverseny2012_feladatlap1.doc

Trianon okai és következményei – Magyarország a XIX-XX. század fordulóján

A századforduló Magyarországa

1. Válaszoljanak a kérdésekre a forrásrészlet segítségével! (20 p)

„Felséged magyar koronája országai román nemzetiségű választóinak képviselői gyűltek össze, akik 1892. évi január 20. és 21-én Nagyszebenben választói konferenciára gyűltek össze. Megállapították, hogy megbízóik elégedetlenek lévén az 1866-68. években bevezetett kormányzati rendszer és közéletünk egész azóta lefolyt fejlődése következtében beállott helyzetükkel, szomorú tapasztalataik után többé nem bízhatnak sem a budapesti országgyűlésben, sem a magyar kormányban, a hosszú és beható megfontolás után ez alkalommal is egyöntetűen arra a véleményre jutottak, hogy hazafiúi bölcsesség kérdése, hogy románok ne kíséreljék meg többé azon jogok gyakorlását, hogy az országgyűlésbe képviselőket válasszanak, hanem tekintsék magukat úgy mint kik hazájuk országgyűlésében nincsenek képviselve.”

Kik írták ezt a levelet és kinek? (3)

Mi volt az okmány idegen neve és ez mit jelentett? (2)

Mikor és melyik törvény foglalkozott korábban részletesen a nemzetiségek jogaival?(2)

Mivel voltak elégedetlenek a levél írói?(2)

Melyek voltak „szomorú tapasztalataik”? (2)

Mit jelentett a „hazafiúi bölcsesség”? (2)

Milyen jogukat nem akarták gyakorolni és miért? (2)

Mi lett az irat és a szerkesztőinek sorsa a későbbiekben? (5)

2. Elemezzék a térképet és a táblázatot a szempontok szerint! (20 p)

Page 2: tortenelemverseny2012_feladatlap1.doc

Magyarországi kivándorlás a tengerentúlra 1899–1913 között

Sorolják fel azokat a magyarországi vármegyéket, ahonnan 40 000-nél több kivándorló távozott! (12)

Rangsorolják a különböző nemzetiségeket a kivándorlók száma és aránya szerint! (6)

Milyen gazdasági és társadalmi oka volt a kivándorlásnak! (2)

Page 3: tortenelemverseny2012_feladatlap1.doc

3. Hasonlítsák össze az alábbi két véleményt a millenniumi kiállításról! (20 p)

„S ha egyszer e hazának minden lakója át lesz hatva annak tudatától, hogy egyedül a közös haza szeretete, a közös haza megtartása, felvirágoztatása a talpköve a szabadságnak, kútforrása a jólétnek, akkor bizonyára be lesz töltve az a feladat, melyet a jövendő elénk szabott Magyarország újbóli meghódítása s létrejött nálunk az Írásban megígért „egy akol, egy pásztor.” Adja az Isten, hogy ezt a feladatot ugyanaz a kéz vigye tökéletességre, amely kéz megkezdte; áldás és szerencse kísérje a jövendők titokteljes útjaiban nemzetünk koronás vezérét, szeretett királyunkat, Ferenc Józsefet!”. (Utószó a magyar nemzet történetéhez. Írta Jókai Mór)

Mit jelent a Millennium, mikor és mit ünnepeltek ekkor? (3)

Milyen jövőt képzelt el Jókai Mór Magyarországnak? (2)

Mi volt a véleménye a királyról? (2)

Milyen szavakkal fejezi ezt ki? (3)

Gárdonyi Géza ezen a napon a következőket írta naplójába: „1896. május 2. Első napja a nyári ruhának és a cserebogárnak. A millenniumi kiállítás megnyitása. Én bizony nem húztam frakkot. Utálattal néztem végig, a német família mint fogadja „Magyarországom” hódolatát. A király – kopasz saskeselyű – vörös kucsmában és fehér ködmenben. A királyné feketében. Árpád ivadékai részint téli prémes magyarban, részint nyáriban. Keverve cilinder és frakk. Főképpen a kereskedők voltak díszmagyarban, meg a grófok, mágnások. A király beszédétől meg a Gotterhaltétól az ezredik ünnepen rosszul lettem. Ebéd után betegen feküdtem.”

Milyen érzelmeket fejezett ki Gárdonyi? (1)

Milyen szavak bizonyítják ezt? (3)

Mi volt az ő véleménye a királyról? (2)

Mit jelképezett a magyar ruha divatja? (2)

Hogyan fejezte ki az öltözködés a rangot? (1)

Mi volt a „Gotterhalte”? (1)4. Ismertessék a „parlamenti puccs” okait, eseményeit és következményeit a kép és

a forrásrészlet segítségével! (20 p)1

1 Az esszé maximális terjedelme 1800 leütés lehet.

Page 4: tortenelemverseny2012_feladatlap1.doc

„A parlamenti puccs után egy este rosszkedvűen járkáltam fel-alá a Nemzeti Kaszinó termeiben, amikor belépett Tisza, s mintha mi sem történt volna, kezét nyújtva üdvözölt: - Szervusz. Hogy vagy? - Hátam mögött összekulcsoltam a kezem, és tovább sétáltam. - Nem hallottad? - kérdezte Tisza elsápadva. - Hallottam - válaszoltam -, de a történtek után nem akarlak ismerni. - Még aznap felkerestek Tisza segédei, és másnap délután öt órakor megvolt a párbaj.” (Károlyi Mihály: Egy egész világ ellen)

5. Válaszoljanak a kérdésekre a képek alapján! (20 p)

Page 5: tortenelemverseny2012_feladatlap1.doc

Mi az első képen látható könyv írójának eredeti neve, ki volt ő? (2)

Ki volt a fordítója és mi történt vele később? (2)

Mit jelképez a címlapon látható rajz? (2)

Mi volt a munkásság legnagyobb ünnepe a korszakban, amely a második képen látható? (2)

Minek az emlékére rendezték ezt meg? (2)Milyen a felvonulók öltözete és mire lehet ebből következtetni? (2)

Page 6: tortenelemverseny2012_feladatlap1.doc

Hol és mikor készült a harmadik kép? (3)

Mit ábrázol? (2)

Mi történt ezen a napon? (3)