vii. évf. 13. szám • 2013. december 17
TRANSCRIPT
Emelkednek bizonyos helyiadók. Az önkormányzat január 1-jétõl 20 forinttal emeli az idegen-forgalmi adó mértékét, mely jövõévtõl így 410 forint lesz. A telek-adót következõ évtõl övezeten-ként határozzák meg. A Balaton-parti területek után kell többet fi-zetni, és a terület nagyságátólfüggõen az eddig 20 illetve 50 fo-rintos négyzetméterenkénti árat30%-kal növeli az önkormányzat.
A hivatal munkatársai nagyerõvel dolgoznak az adóhátralé-kok behajtásán. A háromnegyedéves zárást követõ egy hónaponbelül 53 millió forinttal sikerült az
adóhátralékot csökkenteni, amijelentõs eredménynek számít.
(Folytatás a 4. oldalon.)
VII. évf. 13. szám • 2013. december 17.
www.zalamedia.hu
Mikulása Fõ térenA keszthelyi Fõ tér közepére
kihelyezett és feldíszített óriásfenyõfa közelébe; az alkalmilagkitelepült lángost, kürtõskalá-csot és forralt bort árusító büfékfaházai mellé, díszített hintóján,a sétálóutcáról vonulva érkezettmeg a városi Mikulás. A keszthe-lyi Goldmark Károly MûvelõdésiKözpont immár sokadik évegondol a legkisebbek megör-vendeztetésére a télapóünne-pen. Az idõjárási körülmények a„Miku” szánkón való érkezésétnem tették lehetõvé, de adventvarázsa és a jóságos Mikulás de-rûs bölcsessége sok gyermek-nek kínált lelki feltöltõdést. Na-gyon sok szülõ sétált le a térre,hogy örömöt szerezzen gyer-mekének. A nagyszakállú zsákjá-ban persze akadt minden jó, ígymeg is ajándékozott minden ki-csi és nagyobbacska gyermeket.
ADÓKRÓL ÉS SZOCIÁLIS KÉRDÉSEKRÕL
Testületi döntésekA helyi adók emelése mellett ingatlanbérleti díjakról és hitelfelvé-
telrõl is döntöttek a képviselõk a novemberi soros testületi ülésen.
Lapunk következõ száma2014. január 28-án jelenik meg!
„Az ember, kit az emlékezetfenntart, a jövõnek is tud adni” –mondta avatóbeszédében KardosGy. József nyugalmazott pedagó-gus, író, idézve Szent Erzsébetszegények segítésével, betegek is-tápolásával jellemzett életrajzát.A köztéri alkotást a városban im-már számos helyen megtalálhatómunkáiról ismert szépmíves TúriTörök Tibor készítette, s adomá-
nyozta ingyen, a közjót szolgálva.Ahogy az alkotó fogalmazott: „Er-zsébet arca, mint Árpád-házi, fen-séges, s mint szent, alázatos. Te-kintete barátságos és biztató.”
A megjelenésében is egyedimû speciális eljárással készült kül-téri kerámia, anyaga magas hõfo-
kon égetett, gránit keménységû.Felületét patinahatású réteggel„öregbítette" a mester. A mellszo-bor közel két méter magas posz-
tamensen lett elhelyezve, amit aNemzeti Kör általi anyagköltségvállalása mellet, ugyancsak a városiránti jószolgálattal készített el ahelyi Tudor Kft. A szobrot az alko-tó és Csótár András, a városi ön-kormányzat kulturális és oktatásibizottságának elnöke leplezte le.
A másik nyomvonal a Bástyautca kastély felöli oldalán lett ki-jelölve, és a bringaút a Sopron ut-ca–Lehel utca járdái, parkolóimentén a Kastély utca végéncsatlakozna a sétálóutcához.
A VÜZ Keszthelyi Városüzemel-tetõ Egyszemélyes Nonprofit Kft.,a program nyertese „Az északnyu-gat-dunántúli kerékpárút keszthe-lyi szakaszának kialakítása” címmelelnyert projekt támogatási szerzõ-désének ünnepélyes aláírására
várta az érdeklõdõket és a sajtóképviselõit november végén a vá-rosháza dísztermébe. Ruzsics Fe-renc, Keszthely polgármestere arendezvényen elmondta: hosszúideje várt a város a 100 százaléktámogatás mellett elnyert pályá-zati sikerre. Az elõkészületek ta-valy õsszel kezdõdtek. Hamarosanelkészülnek a kivitelezési tervek,és végre elindulhat a beruházás.Köszöntõjében Manninger Jenõországgyûlési képviselõ, a Zala Me-
gyei Közgyûlés elnöke kiemelte:az Új Széchényi-tervhez kapcsoló-dóan egy régi turisztikai attrakciósterv valósul meg a Balaton kiemeltüdülõövezetében, így Hévízrõl aFestetics-kastélyon át a megújultFõ teret érintve egészen a Bala-ton-partig bringázhatnak a turis-ták. Egy hiányzó láncszem volt abringaút, ami jól illeszkedik mind aváros terveihez, mind a fõ turista-tengelyhez. A tervezõk nehéz fel-adatot oldottak meg, de a szûk ut-cákon és a nehéz körülmények kö-zött is találtak optimális kivitelezé-si megoldásokat. Breznovits Ist-ván, a Nyugat-dunántúli Regioná-lis Fejlesztési Ügynökség ügyveze-tõje és Göncz Attila, a VÜZ Kft.ügyvezetõ igazgatója kézjegyük-kel is ellátták a támogatási szerzõ-dést, amelynek befejezési határ-ideje: 2014. november 30.
(Folytatás az 1. oldalról.)Továbbra sem emeli az önkor-
mányzat a tulajdonában álló in-gatlanok bérleti díját, a szezonáliskedvezmények mellett ezzel istámogatva a helyi vállalkozáso-kat.
Jövõre is folyószámlahiteltvesz fel az önkormányzat az adó-bevételek ütemezésébõl fakadólikviditási problémák kezelésére.A 140 millió forint keretösszeget2014. december 20-i lejárattal azOTP nyújtja a városnak.
Bõvül az Alapellátási Intézetügyeleti területe. Balatonbe-rény, Vörs, Balatonszentgyörgy,Hollád és Tikos települések ön-kormányzatai jelezték csatlako-zási szándékukat. Az egészség-biztosítási pénztár finanszírozá-sa mellett a csatlakozó önkor-mányzatok lakosságszám szerint60 Ft/fõ/hónap összeggel járul-
nak majd hozzá a mûködtetés-hez.
Keszthelyen is lehet kaszinó aképviselõk döntése alapján. Azönkormányzat hozzájárult ahhoz,hogy az üzemeltetésre vonatko-zóan a Nemzetgazdasági Minisz-térium koncessziós pályázatot ír-jon ki a városban. Egy játékkaszi-nó mûködése többlet-adóbevé-telt biztosítana a településnek.
A már többször módosítotthelyi rendeletet felülvizsgálva, újszabályozást alkotott a képviselõ-testület a szociális ellátásokról ésazok igénybevételérõl. Ennek cél-ja, hogy átláthatóbb legyen és atörvényi változásokhoz igazodjonaz ellátások rendszere Keszthe-lyen.
A válsághelyzetek kezelésétszolgáló átmeneti segély, teme-tési segély és rendkívüli gyer-mekvédelmi támogatás – figye-
lemmel a törvényi szabályozásra– önkormányzati segély névenösszevonásra került, mely módo-sítás azonban az állampolgárokszámára gyakorlati változást nemeredményez.
Intézmények és különbözõszervezetek részére szavaztakmeg a képviselõk kisebb összegûtámogatásokat, többségében ka-rácsonyi rendezvények lebonyolí-tására.
Az együttmûködési megálla-podásnak eleget téve, vélemé-nyezte és javaslatokat tett aKeszthelyi Környezetvédõ Egye-sület a város környezeti állapotá-val kapcsolatban, így többek köztértékelték a levegõ tisztaságát, ahulladékkezelést és a természetikörnyezetet.
Az önkormányzat sikeresenpályázott a Nemzeti KulturálisAlaphoz, melynek eredménye-ként 1 millió forint támogatástnyert egy majdan elhelyezendõBem-dombormûhöz. Az alkotásfelavatására várhatóan március14-én este, a már hagyományosfáklyás felvonulás alkalmával ke-rül sor.
HORIZONTHÉVÍZ-KESZTHELY4
KESZTHELY 280 MILLIÓ FORINTOT NYERT
Jövõ szezonra új kerékpárút épül
Az EU és a magyar állam által nyújtott mintegy 280 millió forinttámogatási összegbõl a jövõ év õszéig 2751 méter új szakaszon ésközel egy kilométeres, városon belül kijelölt etapon kerékpárút-há-lózatot építenek ki Keszthelyen. A Georgikon utca déli oldalán a je-lenlegi járda mentén, a Pipacs utcától a Kossuth utcáig vezet egyszakasz, majd a sétálóutcán keresztül a Fõ téren át vezetve halad-na az egyik kijelölt nyomvonal az Erzsébet királyné utcát érintve, aHelikon-park mellett, a Balaton-part elé.
ADÓKRÓL ÉS SZOCIÁLIS KÉRDÉSEKRÕL
Testületi döntések
Ilyen alkalomra adni és kapni istöbbet jelent, mint a szükségenyhítése. Ilyenkor a jószolgálatnem csak támogatás, hanem le-hetõségnyújtás ahhoz, hogy azünnepet érezni lehessen.
A Keszthelyen mûködõ segély-szervezetek egyike a Máltai Sze-retetszolgálat városi és térségicsoportja, mely több településenis hozzájárul, hogy karácsonykora szegénysorsban élõknél is le-
hessen ünnepi asztal, az adakoznitudók adományai oda kerüljenek,ahol azokra a legnagyobb a szük-ség.
– November végén indult ná-lunk a karácsonnyal összefüggõmunka – mondta Csontár Péter, asegélyközösség helyi vezetõje. –Széles körû kapcsolatrendszerünkrévén számos program, jótékonycélú rendezvény és gyûjtõakciózajlik. A jó szándékú, másokon
önzetlenül segítõ emberek tesziklehetõvé, hogy legyen mibõl ad-ni, a társszervezetekkel: családse-gítõkkel, vöröskeresztesekkelegyütt pedig igyekszünk mindjobban feltárni azt a kört, ahol aleginkább elkél a támogatás.
A Máltai Szeretetszolgálat segé-lyezõ tevékenységének javára kétkoncertet szervezett a FesteticsGyörgy Zeneiskola, két óvoda ké-szült gyermekmûsorral a szolgálatkórházbeli rendezvényére, ahol azápolási osztályon lévõ betegeketörvendeztették meg. A Ranolder-iskola tartósélelmiszer-gyûjtést in-dított a máltaiak munkáját tá-mogatva.
– A több éves hagyomány
szerinti „Adni öröm” akciót de-cember 16–21. között tartjuk –folytatta a csoportvezetõ. – Eb-ben a Vendéglátóipari Szakkö-zépiskola diákjai segítenek ön-kéntes munkával. A keszthelyiInterspárban adománykérõ la-pokkal szólítjuk meg a vásárlókat,
hogy aki teheti, járuljon hozzá akarácsonyi csomagok összeállítá-sához. Máltai zászlóval megjelöltasztalnál, kitûzõt viselõ aktivistákvesznek részt ebben a munká-ban.
A rászorulók kiértesítés sze-rint, a karácsonyt megelõzõ kétnapon vehetik majd át a csoma-gokat, melyek a térség 12 telepü-lésén élõ segélyezettjei körébenjelentenek karácsonyi ajándékot.A természetbeni adomány, a ren-dezvények bevételébõl vásároltélelmiszer eljut Keszthely, Hévíz,Cserszegtomaj, Várvölgy, Kar-macs, Rezi, Zalaszentlászló, Alsó-páhok, Felsõpáhok, Sármellék,Zalavár, Zalakomár helységekbe.
– A segítõ emberek adomá-nyával, az adakozók nevében kí-vánunk boldog karácsonyt – üzena máltai képviselõ.
Irodájuk az ünnep két napjánzárva lesz, azt követõen a szoká-sos nyitva tartással biztosítják agondoskodást a hétköznapi mun-kájuk szerint, a szükség szerint.
A SEGÍTSÉGRE SZORULÓK KARÁCSONYÁÉRT
Adni öröm KeszthelyenSegélyszervezetek és adakozó emberek nélkül sokhelyütt a ka-
rácsony is a hétköznapi szegénységben telne. Sok rászoruló rend-szeresen rá van utalva a segítségre ahhoz, hogy jusson napi bete-võ falat, télre legyen meleg holmija, fûteni tudjon, s az ünnepenpedig megajándékozhassa gyermekét…
A keszthelyi Helikon Kórusegyik legrégebbi letéteményesea téli ünnepkör hangulatánakemeléséhez.
– Immár a 27. év következik,hogy a vegyeskarunk részese aváros zenei életének. Az elsõ ka-rácsonyi hangversenyt 1988-bantartottuk a Helikon Kastélymú-zeumban – említette KendehGusztávné, az énekkar alapítókarnagya, mûvészeti vezetõje. –A mi pályánkon december ren-geteg munkát ad. Ez egybennagy örömmel tölt el bennün-ket, mert lehetõséget ad az ün-nepköri szereplésre, s azt jelentiszámunkra, hogy van igény arra,amit mi szívesen teszünk. Kóru-sunk életében a legszebb, a leg-bensõségesebb fellépéseket je-lentik az advent idején adottkoncertek.
Idén 5 hangversenybõl álló so-rozat indult el a december 7-én,Hévízen kezdõdött elõadással. Akórus az adventi imaházban éne-kelt, majd másnap Keszthelyen, akarmelita bazilikában szerepel-tek, a Kis Szent Teréz Plébániakórusával közös mûsort adva. Aztkövetõen pedig távolabbról ka-pott meghívásoknak tettek ele-get.
– Idén meghívást kaptunk azalaegerszegi zsinagógába, s im-már 9. alkalommal invitáltak ben-nünket Bécsbe, a városháza tradi-cionális adventi rendezvénysoro-zatára, ami egy nemzetközi zeneitalálkozó – tallózott a szereplésekközött a karnagy asszony. – Azosztrák fõváros ünnepi program-jára a világ minden tájáról érkez-nek kórusok, muzsikusok.
Az adventi mûsor széles alkal-mi repertoárból áll, elõadásaikváltozatosak attól függõen is,hogy adott helyen milyen idõtar-tamú a fellépés. Kendeh Gusz-távné elmondta, hogy a legtöb-bet énekelt hagyományos kará-csonyi mûvek mellett újonnanvették mûsorra Mozart Allelujakánonját, egy Bach-kantátát,Berkesi Sándor „Betlehem váro-sa” címû népdalrondóját, J. F.Reichardt „Heilige Nacht” címûmûvét.
A kórus adventi fellépéseinekcélja az ünnepre hangolás, a kö-zönség számára való magas ze-nei élmény nyújtása. Fellépései-ket nem kötik össze adomány-gyûjtésekkel, az ajándékot ma-guk adják, közvetlenül a mûsor-ral mindazoknak, akik kíváncsiakrájuk. Az idén összesen 5 fellé-
pésbõl álló adventi koncertsoro-zatuk december 22-én zárulKeszthelyen, a Helikon Kastély-múzeum tükörtermében tar-tandó elõadásukkal.
– A közvetlen karácsony elõttiszereplés a kórustagok körébenegy közös ünneplést is jelent – je-gyezte meg a dirigens. – Ott van-nak velünk az énekesek gyerme-kei, s most már az unokák is, amûsor így egy családi éneklésselegészül ki.
Ezen a koncerten elhangzik aCsendes éj, a Pásztorok, a Menny-bõl az angyal, a Dicsõség és azÁldjon meg téged az úr kánon,amiket idén is a közönséggelegyütt szándékoznak elénekelni.
NEMZETKÖZI TALÁLKOZÓN IS RÉSZT VESZNEK
Adventi ünnepvárás énekekkelA mûvészet teremtése és élvezete része az ünneplésnek. Ad-
vent idõszaka bõvelkedik azokban a programokban, melyek elmé-lyítik a karácsony eljövetelére való várakozást.
SZENT ERZSÉBET-SZOBOR
Tekintete biztatóA névadó szobrát avatták Erzsébet-nap alkalmával Keszthelyen,
a Szent Erzsébet téren.
Kendeh Gusztávné
Csontár Péter
A címben szereplõ kérdésre ke-reste a választ, és a csodálatosagy mûködésérõl értekezett BakóLászló életmód-tanácsadó, aki Ba-lázs Józsefnek, a Keszthelyi Ter-mészetgyógyász Klub vezetõjénekmeghívására volt vendégelõadójaa december elején a Balaton Szín-házban rendezett programnak.
A Simándy-terem zsúfolásigmegtelt, a meghívott szakemberkörüljárta a homloklebeny élettaniszerepét, jelentõségét. Az agy azidegrendszerünk irányító központ-ja, a benne lévõ homloklebeny pe-
dig a gondolkozás, a tervezés, a be-széd, a csontvázizmok akaratlagosmozgatása, az érzelem, a problé-mamegoldás, a személyiség, az aka-raterõ, a magasabb rendû gondol-kozás fõ felelõse.
Az agyunk mûködését nagymér-tékben befolyásolhatjuk mind azéletmódunkkal, mind az étkezé-sünkkel – hangsúlyozta a szakértõ.A legfontosabb „agyrontók": az al-kohol, a nikotin, a drog, a feketeká-
vé, de ezenkívül más tényezõk isakadnak. Lényeges a testmozgás,és a magunkhoz vett tápanyagokminõségén is sok múlik. Az omega-3zsírsavak jelentõsége az agymûkö-dés pozitív befolyásolásában mos-tanában felértékelõdött, köszönhe-tõen az agykutatásoknak. A jó ke-délyállapotért felelõs szerotonin-termeléshez hozzájáruló anyagokbevitelére is hangsúlyt kell fektetni,de még a vízivás gyakorisága is szá-
mít. A vérünk nem sûrûsödik be, ésaz agyi keringésünk is tovább ma-rad ép, a hajszálerek állapota nemkárosodik, ha elegendõ vizet fo-gyasztunk. Az állati eredetû telítettzsírok káros befolyással lehetnek azagy mûködésére. A koleszterin-plakkok lerakódásáért felelõssé te-hetõk, ami agyvérzéshez vezethet,hozzájárulva a szellemi leépüléshez.Az agyunk egy olyan csodálatosszerv, hogy minél többet használ-juk, annál jobban mûködik. Ha ki-használatlanul hagyjuk, akkor éven-te 18 millió agysejtet is elveszíthe-tünk, az összes kapcsolataivalegyütt. Az agyunk esetleg le is épül-het. A gondolkodást serkentõ dol-gokkal való foglalatosság viszontcsodákra képes az agyat illetõen. Akeresztrejtvény-fejtés, a memória-gyakorlatok kiváló edzést jelente-nek, de a Biblia is hasznos eszköz,mert kutatások is igazolják, hogy ahomloklebeny az erkölcsi közpon-tunk is egyben. A Bibliát forgatóegyetemisták eredményei hamarmegnõnek, ezt is tudományos ku-tatások igazolták vissza – mondta elaz életmód-tanácsadó.
Az ünnepélyes átadás mind-két helyszínén jelen volt dr. Fü-löp Valter rendõr ezredes, Zalamegye fõkapitánya. Beszélt ar-ról, hogy a közbiztonságért hiva-tásszerûen dolgozók társadalmisegítséggel tudják eredménye-sen teljesíteni a követelménye-ket. A köszönet hangján mondtael, hogy ebben az együttmûkö-désben a munkakörülmények ja-vítása terén most újabb lépésttettek az önkormányzatok.Alsópáhokon az iroda avatásávalegyütt a helyi polgárõrség aszolgálat ellátását segítõ gépko-csit vehetett át, amit az orszá-gos szövetség adományozott. Agépjármûvet a megyei szervezetképviseletében Horváth Róbertelnök adta át.
Czigány Sándor, Alsópáhokpolgármestere hangsúlyozta: a
körzeti megbízotti mûködési te-rületen a gyarapodások révénvan mit õrizni. Fontos, hogy aközbiztonság elvárható szintûfenntartásához szükséges felté-telek meglegyenek. Mindennekkapcsán, a folytatódó munkákatilletõen szólt a közterületi kame-rarendszer további fejlesztésérõl,ami a fõutak keszthelyi és hévíziirányú forgalma tekintetében iskiemelt jelentõségû.
– Az önkormányzati segítségelismerés és elvárás is – fogalma-zott Györei Zsolt rendõr zászlós,körzeti megbízott. – Az újonnankialakított székhelyiroda mostFelsõpáhokról Alsópáhokra valóáttelepítéssel a mûködési terüle-tem központjába került, ez is szá-mottevõ elõnyt jelent a szolgálatellátásában. Öt éve látom el a kör-zeti megbízotti feladatokat a
páhoki területen. Ebben a mun-kában nagyon fontos a közvetlenkapcsolat a lakossággal, a telepü-lési vezetõkkel.
Cserszegtomajon Bartha Gá-bor, a község polgármesterebüszkeségrõl és megnyugvásrólbeszélt, ami a település vezetésétmost eltölti, hogy a bûnözés tá-voltartásának segítéséért újabb
lépést tudtak tenni. Beke Tamásfõtörzsõrmester, körzeti megbí-zott így kommentálta az új szék-helyiroda adta jobb lehetõsége-ket:
– A Reziben szolgálatot teljesí-tõ Bujtor András fõtörzsõrmesterkollégámmal szoros együttmûkö-désben dolgozom, ehhez a közösmunkához is sokkal jobb körül-
ményeket nyújt az újonnan ka-pott KMB-s iroda. A polgárõrökkelvaló kapcsolattartás feltételeiugyancsak kedvezõbbek lettek.Jólesõ érzés tapasztalni, hogy azönkormányzat áldoz arra, ami se-gíti a rendõri feladatok ellátását,eredményességét. Ez igényessé-get, elvárást és elismerést is je-lent.
PANORÁMA 5HÉVÍZ-KESZTHELY
BAKÓ LÁSZLÓ ÉLETMÓD-TANÁCSADÓ ELÕADÁSÁRÓL
Hogyan õrizhetjük meg szellemi frissességünket?
KÖRZETI MEGBÍZOTTI IRODÁT AVATTAK
Javuló közbiztonságÖnkormányzati segítséggel javultak a közbiztonsági munkakö-
rülmények Alsópáhokon és Cserszegtomajon, ahol újonnan kialakí-tott irodát kaptak a körzeti megbízottak.
A kötetre épülhet akár önálló„Balaton tantárgy” vagy szakköris. A balatoni népdalcsokorral ésvers elõadásával ünnepélyessétett rendezvényen Szauer RózsaNABE-elnök szólt a kiadvány sike-res elõéletérõl, a színes fotókkalbõven illusztrált olvasmányos is-meretanyag erényeirõl. Az elnökszerint a tó szeretete és a vele
kapcsolatos ismeretanyag teszikaz embert igazi balatoni polgárrá.A természeti, környezeti, építé-szeti, kulturális és mûvészeti érté-kek könyvbéli bemutatása várha-tóan kiegészül egy régészeti ös-szefoglalóval, amit a Balatoni Mú-zeum szakemberei állítanak össze.A NABE keszthelyi csoportjaVetõné Zeke Erzsébet vezetésével
szervezte meg a sajtótájékoztató-val egybekötött könyvbemutatót,amelyen szó esett mindarról, amitegy lokálpatriótának a Balatonróltudni érdemes. A most 1000 pél-dányban megjelent kötetben szóesik a Balaton természeti, gazda-sági értékeirõl, a nevezetességek-rõl, a tó ihlette képzõmûvészeti,irodalmi alkotásokról is, és egy újfejezet foglalkozik a vízháztartásszélsõségeivel, a klímaváltozás ha-tásaival, az éghajlatváltozás ak-tuális összefüggéseivel. A keszt-helyi iskolák képviselõinek és a ré-gió könyvtárainak átadott olvasó-könyv tudásbázisa szolgált alapja-ként a Balatonalmádiban ésBalatonberényben a civil szerve-zet által rendezett többfordulósvetélkedõknek.
ÚJ, BÕVÍTETT KIADÁSBAN
Megjelent a Balaton KönyveCsepegtessük a lelkekbe a Balaton szeretetét. Ez a vezérgondo-
lat élteti a jelenleg 17 csoportban, több mint 600 aktivistával mû-ködõ Nõk a Balatonért Közhasznú Egyesület (NABE) tagságát. No-vember végén azzal vonták magukra a figyelmet, hogy a NemzetiKulturális Alap pályázatán nyert összegbõl, immár harmadik ki-adásban, megjelentették az eddig 14 ezer példányban elfogyott,egyedülálló, átfogó balatoni olvasókönyvet, amit elsõsorban a fel-sõ tagozatos diákoknak, illetve a középiskolásoknak ajánlanak, deminden korosztály haszonnal forgathatja.
GYENESDIÁS
IdõsköszöntõGyenesdiás 160-nál több
nyugdíjasát disznótoros vacso-rával és kultúrmûsorral is ven-dégül látták december elején aközségháza nagytermében. AzAndrás napján tartott tradíciósrendezvényen, a szépkorúaknapján, a helyi önkormányzat fe-jezte ki köszönetét, elismerésétés tiszteletét mindazon, több-nyire máig aktív nyugdíjasnak,akik munkájukkal biztosították,hogy a nagyközség mindvégigsikeres maradhasson.
„A hosszú élet tapasztalatával,példamutatásával, tudásával azidõsek alapozták meg a településjó hírnevét és az elvitathatatlaneredményeket, ráadásul a család-barát önkormányzat részére e ta-pasztalatokat át is adták” – eztmár Gál Lajos polgármestermondta el ünnepi beszédében.Késõbb a „legidõsebbnek kijárótisztelettel és nagyrabecsüléssel"köszöntötte az egyedül élõ, mé-lyen vallásos Hetesi Gézánét, a 94éves Annus nénit, aki korát meg-hazudtoló jó testi és lelki egész-ségnek örvend. A derûs hangula-tú délután ünnepeltjeinek fiata-labb korát operett-betétdalokidézték vissza.
A Helikon strand melletti part-szakaszon, valamint a városistrand területén épült közel félkilométeres sétányt adtak át ren-deltetésének. Az új létesítménynovember közepén készült el. Amunkáról Ruzsics Ferenc polgár-mester és Manninger Jenõ or-szággyûlési képviselõ tartott saj-tótájékoztatót: a város a BalatonFejlesztési Tanács pályázatán el-nyert 15 millió forinttal és az ön-résszel együtt összesen 21,6 mil-liós költséggel valósította meg aberuházást. A színes, dekoratívburkolatú sétány mellett pado-kat, szemétgyûjtõ edényeket he-
lyeztek el, s kialakítottak egy sze-nior-játszóteret is.
A város polgármestere az át-adás kapcsán beszélt arról, hogya sétány a lakókörzetben mûködõHelikon Liget Egyesület számos,közjót szolgáló önkéntes terület-rendezõ munkáját is kiemeli, smég élvezhetõbbé teszi. Elhang-zott továbbá, hogy a tervben sze-repel az építkezés folytatása, avárosi strandon vár még elvég-zésre nagyobb munka. A BFTújabb pályázatában s az azon valósikeres szereplésben bíznak, ked-vezõ esetben a fejlesztés már atavasszal tovább folytatódhat.
A TERMÉSZET MINDENKORI ÉLVEZETÉT NYÚJTJA
Új sétány
A keszthelyi Balaton-parton nemrég újabb beruházás készült el,mely nem a szezonidõtõl, csupán a mindenkori idõjárástól függõennyújtja a természet élvezetét.
Kukoricafosztó óvodai játszó-ház, nyitott mûhelyfoglalkozásgimnazistáknak, táncház a Bo-roszlán zenekarral, a CimbaliBandnépzenekari koncertje, a Re-folkzenekar adventi hangversenye,
Kustár Zsuzsa életmû-kiállítása,valamint a gébárti mûvésztelepalkotóinak bemutatkozása is ré-sze volt a Goldmark MûvelõdésiHáz által szervezett ünnepi prog-ramcsokornak. A vert csipkékrõlés a népviseletbe öltöztetett ba-bákról, a népszokásokban bõvel-kedõ idõszakról Gyanó Szilvia, aBalatoni Múzeum néprajzkutatójamesélt a tárlatnyitó ünnepség kö-zönségének. A néphagyományszerint az idõ- és házasságjóslásraalkalmasnak mondott Katalin-napután, az adventi idõszakban márnem tartottak lakodalmat vagytáncmulatságot, legfeljebb disz-nóvágást. A népviseletes és díszí-tõmûvészeti munkák méltatásárafelkért szakember elmondta: a
csipkéket egyes népviseleti dara-bok, tárgyak díszítésére használ-ták, és a míves darabok korándísztárggyá is lettek. Ingbetét-ként mutatták meg magukat,vagy kötényeknek, halotti lepe-
dõknek voltak díszítõelemei. Acsipkemunkák Zala megyében in-geken, kötényeken, lepedõkön iselõfordultak. Péntek Teréz népiiparmûvész rendszeresen zsûriz-tetett vert csipkéi az idõtállótechnika miatt nagyon tartósak.A sárközi, matyó, sváb népvise-letbe öltöztetett játékbabák ru-hadarabjain túl láthatók a fehérhímzés remekei. E technika a 19.század végén, a 20. század elejénvolt elterjedt. A zalavári, sármel-léki népviseletes babákhoz pedigmég alsószoknya is tartozik, ezérta szépségükön túl hitelesnek istekinthetõk. A zalai népmûvészetkülönlegessége: a gyöngyöskonty pedig több darabon felta-lálható.
NÉPMÛVÉSZET HETE KESZTHELYEN
Mesterek míves munkáiMolnárné Riskó Erzsébet nyugalmazott keszthelyi rajzpedagó-
gus népviseletes babáiból és Bereczky Csabáné Péntek Teréz csip-keverõ munkáiból rendezett Katalin-napi önálló tárlattal nyitottákmeg november végén a Balaton Színház Básti-termében a Nemze-ti Kulturális Alap pályázata révén megálmodott „Népmûvészet He-te" elnevezésû programsorozatot.
HIRDETÉSHÉVÍZ-KESZTHELY8
Cégünk 2004 óta foglalkozik mûanyag nyí-lászárók gyártásával. Mivel a nyílászárócserehosszú távú befektetés, célunk a jó minõségûtermékek elõállítása, ami közös érdeke vásárló-nak és gyártónak egyaránt. Siegenia alapbiz-tonsági vasalat, hibásmûködés-gátlóval,részszellõztetõvel.
Alapkivitelben 24 mm-es k=1.0 W/m2K üvegezés.
Igény esetén 38 mm-es k=0,7 W/m2K,multifunkciós, fokozottan hõ- és napfényvédõüvegezés.
Ingyenes felmérés.Bontás, beépítés, hulladékelszállítás.Párkányok.Redõnyök, fix és mobil szúnyoghálók.Korrekt ár, megtekinthetõ minõség!
Profilkínálatunk: 5 légkamrás Deceuninck Zendow,valamint 6 légkamrás, 3 gumitömítéses
Inoutic Prestigel
www.zalasport.hu
Kapernaum Szeretetszolgálat Alapítvány2012. évi közhasznúsági jelentése
Az Alapítvány tevékenységét az Alapító Okiratbanmeghatározottak alapján végzi.
Bevételek:Közhasznú tevékenységbõl származó bevétel2.969.000 FtEgyéb bevétel 5.130 FtSZJA 1% 78.067 Ft2012. évi összes bevétel: 3.052.197 Ft Kiadások:Fejlesztésre nyújtott támogatás 900.000 FtAnyagjellegû ráford. 234.960 FtEgyéb ráfordítások 114.484 FtBankktg. 73.285Ft2012. évi összes kiadás: 1.322.729 Ft
Az alapítvány 2012. évben nem nyújtott pénzbe-li juttatást vezetõ tisztségviselõknek.
Az alapítványnak vállalkozási tevékenysége 2012.évben nem volt.A NAV által folyósított SZJA 1% 78.067 Ft 2012. év gazdálkodásáról szóló közhasznúságijelentést a Kuratórium 2013. 05. 28-i ülésénmegtárgyalta és jóváhagyta.
Köszönjük a támogatásokat!
Üveg Trend Plusz Kft.
ÜVEGEZÉSÜVEGCSISZOLÁS
KKÉÉPPKKEERREETTEEZZÉÉSSMindennemû épületüvegezés,csiszolt bútorüvegek, tükrök
kedvezõ áron, rövid határidõvel,széles anyagválasztékból.
INGYENES parkolási lehetõség.Keszthely, Kócsag u. 3.
83/310-627, 30/3310-627