working papers in romanian minority studies ...ispmn.gov.ro/uploads/02_2008_veres_valer.pdf ·...

STUDII DE ATELIER. CERCETAREA MINORITĂŢILOR NAŢIONALE DIN ROMÂNIAWORKING PAPERS IN ROMANIAN MINORITY STUDIESMŰHELYTANULMÁNYOK A ROMÁNIAI KISEBBSÉGEKRŐL

Nr. 2

Veres Valér

AnAlizA compArAtă A identităţii minorităţilor mAghiAre din BAzinul cArpAtic

A Kárpát-medencei mAgyAroK nemzeti identitásánAK összehAsonlító elemzése

INSTITUTUL PENTRU STUDIEREA PROBLEMELOR MINORITĂŢILOR NAŢIONALE

Cluj-Napoca, 2008

STUDII DE ATELIER. CERCETAREA MINORITĂŢILOR NAŢIONALE DIN ROMÂNIAWORKING PAPERS IN ROMANIAN MINORITY STUDIESMŰHELYTANULMÁNYOK A ROMÁNIAI KISEBBSÉGEKRŐL

n Nr. 2:Autor: Veres ValérTitlu: Analiza comparată a identităţii minorităţilor maghiare din România, Serbia, Slovacia şi Ucraina. A Kárpát-medencei magyarok nemzeti identitásának összehasonlító elemzése.

n Coordonator serie: Bokor Zsuzsa

© INSTITUTUL PENTRU STUDIEREA PROBLEMELOR MINORITĂŢILOR NAŢIONALECluj-Napoca, 2008ISSN 1844 – 5489www.ispmn.gov.ro

n Concepţie grafică, copertă: Könczey Elemérn Lector: Remus Gabriel Angheln Technoredactare: Sütő Ferenc, Fazakas Botondn Tipar: IDEA și Gloria, Cluj-Napoca

3

veres valér • analiza comparată a identităţii minorităţilor maghiare din Bazinul carpatic

AnAlizA compArAtă A identităţii minorităţilor mAghiAre din BAzinul cArpAtic

despre cercetare

n Scopul cercetării Carpat Panel este de a iniţia o cercetare sociologică comparativă în Ungaria și în ţările cu comunităţi maghiare numeroase, cum ar fi România, Slovacia, Serbia și Ucraina. Intenţia noastră este ca prin această comparaţie să înţelegem mai bine situaţia maghiarilor din România. În cadrul acestei cercetări bazate pe chestionar analizăm identitatea naţională, structura socială, relaţiile de pe piaţa forţei de muncă, planurile de viitor, potenţialul migrator, situaţia școlarizării maghiarilor din ţările sus menţionate (aflate în bazinul carpatic), respectiv relaţia comunităţilor maghiare minoritare cu Ungaria și relaţia cu populaţia majoritară din propria ţară.

Cercetarea a fost iniţiată de Fundaţia pentru Cercetări Sociale Max Weber din Cluj-Napoca, România și Institutul pentru Studierea Minorităţilor Naţionale și Etnice din cadrul Academiei Maghiare (MTA, Ungaria). Partenerii noștri din diferitele ţări au fost: Institutul de Cercetări Sociale Forum (Slovacia), Institutul de Cercetări Sociale Lehoczky Tivadar Beregovo (Transcarpatia-Ucraina), Societatea Ştiinţifică de Hungarologie (Voivodina-Serbia). Aproximativ 98% din populaţia de etnie maghiară din bazinul carpatic trăiesc în cele cinci ţări implicate în cercetare.

Volumul planificat al eșantioanelor în total a fost de 3000 de cazuri, din care am obţinut 2930 de cazuri valabile ale căror distribuţie pe diferite ţări este următoarea: Ungaria 700 de persoane, România (Transilvania) 900 de persoane, Slovacia 600 de persoane, Serbia (Voivodina) 380 de persoane, Ucraina (regiunea Zacarpatia, sau Transcarpatia) 350 de persoane. La nivelul gospodăriilor eșantionarea a avut loc în mod aleatoriu, iar în cadrul gospodăriilor cei chestionaţi au fost aleși prin metoda cotelor.

Programul de cercetare este planificat pe termen lung, fiind o cercetare longitudinală tip panel, pe bază de chestionar, destinată analizei repetate a aceleiași populaţii la intervale de doi-trei ani. Aceasta oferă posibilitatea urmăririi schimbărilor sociale, ocupaţionale și de politică identitară în rândul maghiarilor, respectiv posibilitatea de a acumula cunoștinţe, informaţii de încredere cu privire la tendinţele și natura schimbărilor sociale. Astfel, contribuim la aprofundarea analizelor necesare etnopoliticii și politicii minoritare maghiare. În plus, pe baza unei metodologii unitare, contribuim la analiza reciprocă a proceselor derulate în relaţiile maghiaro–maghiare etc. În următoarea fază a cercetării intenţionam sa extindem cercetarea și pe populaţia majoritară din ţările implicate în proiect.

Cercetarea se referă în primul rând la maghiarii din afara Ungariei. Dat fiind că cercetările de până acum au demonstrat în mod repetat că în regiune și, în special pentru comunităţile minoritare maghiare Ungaria reprezintă din multe puncte de vedere un model, o ţară de destinaţie primară în privinţa migraţiei internaţionale, a pieţei forţei de muncă, respectiv a pieţei educaţionale și a căsătoriilor, am considerat că este necesară și colectarea de date în Ungaria, respectiv analiza acestor date.

În plus, aderarea la Uniunea Europeană implică modificări în regimul frontierelor din regiune, care nu se desfiinţează, însă caracterul acestora se modifică în mod semnificativ. În cadrul Uniunii Europene acest lucru poate genera schimbări și în cadrul sistemului de relaţii maghiaro–maghiare.

Din punct de vedere tematic, chestionarul (fiind aplicat de-a lungul mai multor ani) se compune dintr-un bloc permanent și unul temporar.

Blocurile permanente cuprind următoarele domenii: identitatea naţională a maghiarilor, relaţia comunităţilor • minoritare maghiare cu Ungaria, relaţia comunităţilor maghiare cu populaţia majoritară din fiecare ţară, structura socială a maghiarilor din regiune (structura localităţilor, structura ocupaţiilor), condiţiile pieţei forţei de muncă (poziţia pe piaţa forţei de muncă, persoane active, șomaj), planificarea pentru viitori, potenţial migrator, situaţia școlarizării (locul alegerii școlii, limba de predare, relaţii de mobilitate, șanse, educaţia adulţilor).

I S P M N WORKING PAPERS • 1 / 2008working papers • 2/2008

4

În cadrul colectării de date actuale, din anul 2007, blocul tematic temporar a cuprins următoarele tematici: • aderarea statelor din Bazinul Carpatic la UE, consecinţele frontierelor deschise.

introducere

n Această cercetare analizează caracteristicile identităţii naţionale a maghiarilor din diferitele state din Bazinul Carpatic, unde numărul maghiarilor este mai mare, cum ar fi Ungaria, România, Serbia (Voivodina) și Ucraina (Transcarpatia), ţinând focusul spre identitatea minoritară, identitatea naţională culturală și identitatea civică. In identificarea empirică a maghiarilor care trăiesc în minoritate am pornit de la universul celor cu limbă maternă maghiară sau care vorbesc fluent limba maghiară. În planul cercetării noţiunea de maghiarime nu înseamnă că membrii acestei comunităţi sunt clar delimitaţi de membrii altor comunităţi etnolingvistice din ţara respectivă, în schimb etnonimul folosit are caracter agregativ (în forma în care l-au folosit și Brubaker et alii. 2006: 12)

Ştim că în cazul în care popoarele aflate în contact au o reprezentare mentală colectivă diferită faţă de teritoriul geografic folosit în comun, a situaţiei politice, ele își simbolizează în mod diferit evenimentele trecutului – ceea ce reprezintă de multe ori originea conflictelor naţionale şi etnice, aşa cum observă şi smith. conştiinţa naţională şi/sau etnică diferită implică atitudini sau acţiuni sociale diferite (Smith 1991).

Pe de altă parte, supravieţuirea unei comunităţi naţionale minoritare are la bază identitatea socială pozitivă descrisă de Tajfel: o comunitate minoritară face eforturi de a menţine identitatea specifică numai în cazul în care membrii comunităţii respective trăiesc în mod pozitiv aparteneţa la grupul minoritar respectiv (Tajfel 1978).

Schimbările sociale din ultimul deceniu au modificat în mod semnificativ caracteristicile societăţii din Ungaria și ale comunităţilor minoritare maghiare din ţările învecinate în ceea ce privește piaţa forţei de muncă, cea ocupaţională, indicatorii educaţionali și de pregătire, potenţialul migrator și de relaţii sociale și interetnice. Toate aceste schimbări dinamice, împreună cu schimbările intervenite în folosirea limbii și în obiceiurile de utilizare a culturii influenţează semnificativ formarea identităţii naţionale și etnice a diferitelor comunităţi. Atât Institutul pentru Cercetarea Minorităţilor Naţionale și Etnice din cadrul Academiei Maghiare (MTA ENKI), cât și Fundaţia de Cercetări Sociale Max Weber consideră că cercetarea comparativă a comunităţilor maghiare, efectuată în mod regulat, este foarte importantă în analiza schimbărilor sus-menţionate, a căror interpretare permite o mai bună înţelegere a reacţiilor, fenomenelor identice, similare sau diferite din societatea din Ungaria și societăţile maghiare minoritare, respectiv a tendinţelor manifestate în relaţiile dintre acestea. Marea majoritate a cercetărilor pe această temă care au avut loc în anii 1990 nu au avut continuitate temporală sau s-au limitat doar la câte o ţară sau regiune.1

În cele ce urmează enumerăm acele procese sociale care, conform premiselor acestei cercetări, au determinat identitatea comunităţilor maghiare de peste hotare și schimbările acestora.

În cursul secolului al XIX-lea maghiarii din Bazinul Carpatic au trecut printr-un proces unitar de formare naţională în care varianta de naţiune culturală a fost determinantă, cu toate că în opinia lui Szűcs Jenő, după trecerea în sec. al XIX-lea începe să se dezvolte și ramura dublă, de naţiune culturală și naţiune-stat, a naţionalismului și conștiinţei naţionale maghiare (Szűcs 1984: 30–31). Însă, deja Bibó demonstrează că impunerea concepţiei de naţiune-stat a întâmpinat probleme datorită caracterului multilingv al statului și caracteristicilor dezvoltării separate timp de mai multe secole (Bibó 1997: 23–24). În urma schimbărilor din anii 1918–1920, respectiv în urma deciziei de la Trianon, o parte din maghiari au devenit populaţii minoritare. Acest lucru a determinat direcţia de dezvoltare a naţiunii maghiare, ceea ce a condus la impunerea definitivă a conceptului de naţiune culturală în faţa ideii naţiunii-stat (pentru detalii vezi Veres 2005: 33–39; Bárdi 1997).

Perioada dintre anii 1867–1918 poate fi considerată perioada procesului formării naţiunii, legată și de realităţile social-economice, când în urma compromisului maghiaro–austriac, Transilvania a aparţinut Ungariei. Ca urmare, datorită politicii de formare naţională a statului ungar, unitatea naţională putea fi într-adevăr realizată cu ajutorul ideologiei naţionale și a sistemului educaţional unitar. Această perioadă nu a eradicat diferenţele regionale anterioare, în special diferenţele de mai multe secole dintre Ungaria și Transilvania în ce privește dezvoltarea economică și culturală paralelă, însă în mod indubitabil a estompat semnificaţia acestora.

1 Finanţatorii cercetării „Carpat Panel Situaţia şi perspectivele sociale ale maghiarilor din Bazinul Carpatic” sunt Szülőföld Alap, Programul de burse ştiinţifice pentru maghiarii de peste hotare al Academiei Maghiare, Academia Maghiară de Ştiinţe. Cercetarea s-a efectuat în Ungaria, România (Transilvania), Sudul Slovaciei, Ucraina (Transcarpatia) şi Serbia (Voivodina), în rândul comunităţilor maghiare.

5


După primul război mondial, începe un proces în care diferite procese identitare divergente iau locul tendinţelor iniţiale de convergenţă. Politica naţională a statului maghiar ajunge în mod limitat dincolo de graniţele acestui stat, unitatea social-economică se destramă, iar statele succesoare încearcă să iniţieze procese interne de integrare proprii, cu mai mult sau mai puţin succes. Procesul de aproape 90 de ani de dezvoltare separată (fără a socoti perioada dintre 1940–1944) a consolidat diferite caracteristici identităţii colective ale maghiarilor din diferite state. Ca urmare, dezvoltarea politico-socială divergentă a maghiarilor din diferitele state a jucat un rol determinant în relaţiile maghiaro–maghiare de azi și în identitatea naţională și etnică a diferitelor comunităţi maghiare.

Noţiunea de naţiune unitară maghiară, formată încă înainte de 1918 există și azi, în sens etnocultural, așa cum Brubaker și colegii lui au observat într-o cercetare din Cluj: automat s-a subînţeles ca toţi cei care s-au autoconsiderat maghiari fac parte și din naţiunea etnoculturală maghiară, și se referă la vorbitorii de limbă maternă maghiară, conform autorilor (Brubaker et alii 2006: 14).

Atât cercetările noastre anterioare cât și cele de acum referitoare la identitatea maghiară arată faptul că acele diferenţe care se datorează concepţiei de naţiune politică a celor care formează populaţia majoritară în Ungaria, respectiv datorită reprezentării ca străini a maghiarilor de peste hotare care lucrează în Ungaria, sunt fenomene reale în viaţa comunităţilor minoritare maghiare. În rândul celor care trăiesc în minoritate, aceste diferenţe pot fi explicate, pe de o parte, prin interacţiunile bazate pe dezvoltarea socială specifică și pe comunitatea politică, civică, economică etc. cu naţiunea majoritară, iar pe de altă parte, prin diferenţele regionale anterioare momentului Trianon și care dăinuie și își exercită influenţa și în prezent. Tradiţiile istorice ale Transilvaniei istorice și de azi, caracteristicile regionale și culturale ale Secuimii, caracteristicile de dublă minoritate ruteno–maghiară ale Transcarpatiei, rolul prezenţei continue a populaţiei cu identitate dublă slovaco–maghiară în Slovacia etc. pot fi citate ca și exemple pentru ilustrarea acestei tendinţe.

Etapele de extindere a Uniunii Europene pot semnifica începutul unor schimbări profunde în statele Bazinului Carpatic. După aderarea Ungariei, Slovaciei și Sloveniei în mai 2004, aderarea României în ianuarie 2007, finalizarea cu succes a negocierilor de aderare cu Croaţia, respectiv pe baza negocierilor de asociere la UE cu Serbia, se poate presupune rolul determinant al procesului de integrare europeană cu privire la regiunile de contact din Bazinul Carpatic.

Am considerat că schimbările demografice intervenite după 1989, scăderea populaţiei maghiare care în Ungaria se manifestă deja de trei decenii, iar în cazul minorităţilor maghiare de aproximativ zece, cinsprezece ani reprezintă un alt proces social important. În fundalul acestui proces se află procesele demografice nefavorabile – îmbătrânirea, fertilitatea scăzută, emigrarea și pericolul asimilării celor care trăiesc în comunităţi insulare.

În cursul operaţionalizării, am pornit de la următorul cadru teoretic-conceptual: identitatea naţională presupune existenţa unei naţiuni și se referă la conștiinţa apartenenţei la aceasta. În această cercetare nu ne oprim asupra conceptului de naţiune, asupra formării naţiunilor, asupra diferenţei teoretice dintre forma naţiunii culturale și cea a naţiunii-stat (cetăţenești). Dintr-o perspectivă operaţională pornim de la faptul că naţiunea este un grup social mare format în cursul istoriei care leagă membrii naţiunii prin relaţii directe și care permite asumarea apartenenţei la alte grupuri. Întrebarea definiţiei și interpretării categoriei naţionale este în ce măsură există compatibilitate cu alte categorii naţionale. (Csepeli 1992: 34–35)

Considerăm că identitatea naţională este setul de cunoștinţe și raportări atitudinale compus din elemente afective și cognitive formate în mod colectiv care reprezintă rezultatul funcţionării sociale a ideologiei naţionale și reprezintă una dintre formele de relaţionare cele mai importante ale grupurilor sociale moderne. Deoarece am analizat identitatea în mod asemănător la nivelul întregii societăţi, în rândul tuturor straturilor sociale, ceea ce am putut surprinde este forma identităţii care poate fi analizată cu ajutorul așa-numitei metode naturale de investigare a identităţii, care se referă în primul rând la cele mai simple elemente din setul de cunoștinţe referitoare la naţiune, la semnificaţiile universului simbolic create de denumirea naţională (patria, simbolurile naţionale), respectiv la tipizările care desemnează limitele dintre grupuri și la interpretarea raporturilor dintre grupuri (Csepeli 1992: 113). Conștiinţa și ideologia naţională sunt noţiuni apropiate, dar totuși diferite. În concepţia lui Hobsbawm avem de a face cu o noţiune duală, astfel cunoașterea conţinutului unei ideologii naţionale „oficiale” nu arată cum apare conștiinţe naţională în universul de gândire a unui om de rând. (Hobsbawm, 1990: 10–12)

În această lucrare considerăm că maghiarii care trăiesc dincolo de graniţele Ungariei sunt minorităţi naţionale în sensul în care Horváth István a arătat că grupurile etnice care în sec. al XIX-lea au trecut prin procesul de formare naţională s-au desprins – îndeosebi ca urmare a modificărilor de frontiere după primul război mondial – de statul în care făceau parte din etnia dominantă și au fost integraţi în state în care statul se identifica cu valorile culturale ale altor grupuri etnonaţionale (România, fosta Cehoslovacie, azi Slovacia, Serbia). Astfel, grupurile cu o conștiinţă etnoculturală devenită deja naţională care au experimentat apartenenţa la o naţiune majoritară au ajuns într-o poziţie subordonată (Horváth 2006: 160).

Câmpul ideologic care configurează identitatea naţională a minorităţilor naţionale din Europa Centrală și de Est are trei surse principale: „ţara-mamă exterioară” care își asumă protecţia culturală; ideologiile naţionale


6

ale statului majoritar de provenienţă; respectiv elementele ideologice formulate de către elita conducătoare a comunităţii naţionale minoritare respective. Toate acestea sunt valabile dacă în statul respectiv există o majoritate etnoculturală bine definită (vezi Brubaker 1996: 60–69).

Considerăm că și tipologia lui Kymlicka, în care se face diferenţă între minorităţile naţionale și comunităţile etnice, este relevantă în definirea identităţii naţionale a comunităţilor minoritare maghiare. În opinia lui, modul în care o minoritate se reflectă într-un stat este determinant în ceea ce privește natura identităţii membrilor acelui grup minoritar. Conform tipologiei sale, „minorităţile cooptate”, cum ar fi maghiarii din România care au dobândit cetăţenia română prin faptul că Transilvania a devenit parte a României după primul război mondial, din punct de vedere tipologic se diferenţiază de minorităţile imigrante care, în opinia sa, doresc să se asimileze cât mai repede (Kymlicka 1995: 10–11).

Într-o abordare tematică, cercetarea identităţii naţionale în medii minoritare se extinde asupra dimensiunii identităţii minoritare (și majoritare) naţionale, civice și specific minoritare. În detaliu, aici se poate include importanţa problematicii naţionale în concepţia individuală, criteriile apartenenţei la o comunitate naţională, implicaţiile cognitive și afective ale conceptului de patrie și pământ natal, trăirea afectivă a apartenenţei la grupul naţional, auto- și heterostereotipurile naţionale, percepţia condiţiei minoritare și a discriminării, respectiv analiza eventualei funcţii de organizare a identităţii acestora, raportarea la cealaltă naţiune, relevanţa simbolurilor și sărbătorilor naţionale, persoanele de referinţă din punctul de vedere al naţiunii, analiza unor tematizări minoritare și politice ale conștiinţei istorice.

Identitatea colectivă a indivizilor se organizează ierarhic. Rezultatele cercetării identităţii din Transilvania din anul 2000 au arătat că în identitatea maghiarilor din Transilvania cele mai importante sunt caracteristicile individuale cu o medie de 4,3 (pe o scară de la 1 la 5), acestea fiind urmate de caracteristici legate de identitatea naţională maghiară, și anume: naţionalitate (3,98), origine etnică (3,7) și regiunea în care trăiesc, adică Transilvania (4), cetăţenia fiind mai puţin semnificativă (3,2) (Veres 2005: 107–108). Compararea acestor categorii de identitate este rezultatul unei așa-numite măsurări artificiale, fiindcă în viaţa cotidiană, în viaţa proprie în sens fenomenologic diferitele elemente, dimensiuni ale identităţii sociale se activează sau rămân pasive în funcţie de situaţie.

Identificarea cu marile grupuri sociale în rândul celor care trăiesc în minoritate poate fi plină de contradicţii și poate crea situaţii disonante din punct de vedere cognitiv. Aici ne referim în special la identificarea cu comunitatea naţională maghiară și cu comunitatea civică română, când indivizii sunt expuși în mai multe cazuri la interpretări diferite ca urmare a funcţionării sociale a celor două ideologii naţionale, referindu-ne aici la evaluarea diferitelor evenimente istorice legate de Transilvania, la aprecierea rolului maghiarilor etc. Aceste cunoștinţe ideologice contradictorii creează probleme pentru indivizi în măsura în care diferitele interpretări ale ideologiilor naţionale sunt percepute de către aceștia. Deoarece nivelul cunoștinţelor ideologice se află în legătură cu nivelul de școlarizare, ajungând în mod stratificat ierarhic la diferitele straturi sociale, se poate afirma că în cazul majorităţii populaţiei, care nu dispun nici de studii liceale și au un nivel de școlarizare scăzut, aceste contradicţii sunt mai puţin vizibile decât în rândul celor cu un nivel de școlarizare mai ridicat și, astfel, cu un statut social mai ridicat.

ipotezele de analiză ale cercetării sunt următoarele:Idealul naţiunii maghiare unitare există atât la nivel ideologic, cât și la nivelul conștiinţei cotidiene. Cu toate • acestea, la nivelul identităţii naţionale naturale, în special în ceea ce privește relaţiile dintre grupuri, majoritatea maghiarilor de peste hotare nu privesc maghiarimea ca pe un grup unitar, ci consideră că sunt membrii unei comunităţi maghiare regionale, iar în sens socio-psihologic se comportă și se raportează la maghiarii majoritari, respectiv la populaţia majoritară din ţara lor – ca grup de referinţă principal – ca membrii acestui grup. Presupunem că structura identităţii respondenţilor este pur culturală în cazul unei minorităţi și combinată • cu elemente de naţiune-stat în cazul unei majorităţi. În acest context, există o omogenitate mare în privinţa simbolisticii naţionale, iar rolul caracteristicilor regionale devine secundar. În legătură cu conceptul de patrie, însă, diferenţele regionale devin dominante. Cei care trăiesc în minoritate • consideră că patria lor este acea regiune a Bazinului Carpatic unde trăiesc sau acel stat în care trăiesc și de care sunt legaţi prin cetăţenie. regiunea/statul este invocată ca patrie în procente diferite în diferitele state, însă Ungaria, în special idealul Ungariei istorice nu apare în procente semnificative ca un teritoriu care unește maghiarii din punct de vedere al conceptului de patrie. În perceperea apartenenţei la naţiunea maghiară sunt dominante sentimentele pozitive. Presupunem că • identitatea socială a marii majorităţi a maghiarilor este pozitivă în toate regiunile, ceea ce este condiţia de bază a păstrării identităţii naţionale maghiare minoritare.Distribuţia socială a cunoștinţelor referitoare la naţiune este variabilă în funcţie de școlarizare și vârstă, • existând diferenţe semnificative între intelectualii cu diplomă, respectiv cei cu un nivel de studiu mai scăzut în ce privește atitudinile naţionale.

7


Analiza empirică comparativă

n Studiul analizează pe un eșantion de 2930 de persoane din comunităţile maghiare din cinci ţări, utilizând rezultatele primei culegeri de date din cadrul cercetării panel iniţiate, diferitele dimensiuni, caracteristici ale așa-numitei identităţi naţionale naturale a populaţiei din Ungaria și a minorităţilor naţionale maghiare cu ajutorul conceptelor definite în prima parte, diferenţele dintre state textul încearcă să interpreteze efectele indirecte ale schimbărilor sociale, economice și politice din ultimul deceniu asupra schimbării identităţii, în special pe baza diferenţelor cunoscute dintre profilul socio-demografic al respondenţilor, respectiv dintre state (ne referim aici în primul rând la situaţia generală a statelor din Bazinul Carpatic și la relaţia cu Uniunea Europeană).2

Între limitele cercetării poate fi amintită pe de o parte mărimea eșantionului, în special în rândul comunităţilor mai puţin numeroase, cum ar fi de ex. în Serbia și Transcarpatia (Ucraina), pe de altă parte este binecunoscut că analiza identităţii cu ajutorul metodelor cantitative de investigare este o măsurare artificială, dat fiind că respondenţii sunt chestionaţi prin utilizarea unui număr mare de întrebări referitoare la tematica dată, în timp ce în interacţiunile de zi cu zi comportamentul sau atitudinile lor s-ar putea să fie diferite decât în situaţii de interviu prin utilizarea unor chestionare (vezi Krappmann 1980). În aceste condiţii, nu avem posibilitatea să măsurăm înclinaţiile lor referitoare la anumite elemente ale identităţii naţionale, relaţia afectivă în legătură cu acestea, relevanţa reală a situaţiilor disonante etc. Datorită acestor limite metodologice nu cunoaștem interpretările semnificaţiei conceptului de naţiune, câmpul de semnificaţii cognitive și afective ale conceptului de patrie etc.

denumirea naţională, criterii, conceptul de patrie şi legături teritoriale

n Denumirea naţională este elementul de bază al identităţii naţionale, care în opinia lui Tajfel este un instrument al formării grupurilor umane. Puterea deosebită a fiecărei denumiri constă în faptul că exagerează, subliniază, presupune în mod arbitrar identitatea, corespondenţa acelor fenomene la care se referă. Totodată, categorizarea reprezintă și momentul de bază al formării grupurilor care nu se poate rupe de la caracteristicile reale ale celor categorizaţi (Tajfel 1980; Tajfel și Wilkes 1963: 101–114.). Am rugat respondenţii să desemneze acea comunitate din care consideră că fac parte în primul rând. Situaţia este diferită în cazul maghiarilor din Ungaria și maghiarii care trăiesc în minoritate. În Ungaria simpla denumire de maghiar domină cu 46,3%, fiind urmată de categoria fără etnonim din Ungaria cu 38%. În cazul maghiarilor minoritari din Bazinul Carpatic cea mai specifică este așa-numita denumire maghiar cu atribut regional: în Transilvania 27, în Transcarpatia 43,9, în Slovacia 30,4, în Serbia 49,1% au considerat că sunt maghiari din transilvania/transcarpatia/slovacia/voivodina, iar un alt procent semnificativ s-a identificat printr-o denumire regională fără etnonimă: 16,6% s-au declarat transilvăneni, 21,8% din Transcarpatina, 17,6 din Slovacia, 24,7 din Voivodina. Procentul acelora care s-au declarat maghiari fără atribut reprezintă 29,2% în Transilvania, 18% în Transcarpatina, 33,6 în Slovacia și 16,4% în Serbia. În Transilvania, procentul altor denumiri reprezintă o pondere semnificativă, 22,9%, dintre care se evidenţiază denumirea de secui cu 7%, iar astfel ponderea celor care se declară secui și maghiari din Transilvania și aici este semnificativ mai mare decât ponderea celor care se declară maghiari fără atribut. Diferenţele evidenţiază că marea majoritate a maghiarilor care trăiesc în diferite state se autodefinesc ca grup separat, însă legătura cu naţiunea maghiară nu poate fi pusă sub semnul întrebării, aceasta îmbrăcând doar o formă specifică, în care se accentuează caracterul regional, dat fiind că în fiecare ţară ponderea totală a celor care se declară maghiari cu atribut și fără atribut se apropie sau depășește 60%. Pe de altă parte, însă, ponderea agregată a identificării regionale fără etnonim și a maghiarilor cu atribut se situează la fel în jur de sau peste 50%, ceea ce arată importanţa caracterului regional specific. Aceste straturi ale identităţii sunt prezente simultan și nu se exclud în conștiinţa respondenţilor, ci mai degrabă sunt complementare.

Apare întrebarea dacă pot fi observate caracteristici social-demografice diferite între maghiarii cu atribut regional și maghiarii fără un astfel de atribut în rândul celor care trăiesc în minoritate. Testele statistice de semnificatie au relevat asemenea diferenţe în cazul eșantionului din Transilvania și Slovacia. În Transilvania, cei

2 Bazele de date au fost ponderate în funcţie de nivelul de şcolarizare, de aceea anumite procente pot fi puțin diferite de cele publicate în Raportul preliminar al cercetării Carpat Panel.


8

care s-au autointitulat maghiari fără atribut regional sunt în medie cu 6 ani mai în vârstă decât cei care s-au declarat maghiari fără atribut, iar în funcţie de școlarizare cu aproximativ 10% mai mulţi din cei cu studii superioare s-au declarat maghiari cu atribut regional, adică maghiari din Transilvania decât cei cu studii de bază (generale și școală profesională). Ca urmare, cei care se declară maghiari cu atribut regional sunt în medie puţin mai tineri și cu un nivel de școlarizare mai înalt. În cazul maghiarilor din Slovacia tendinţa este asemănătoare cu cea din Transilvania, poate puţin mai accentuată: diferenţa de vârstă între cei care se declară maghiari din Slovacia și cei care se declară maghiari fără atribut este de 7 ani, iar ponderea răspunsurilor maghiar fără atribut este cu aproximativ 13% mai mică în rândul celor cu studii superioare decât în rândul celor cu studii de bază. Faptul că o pondere semnificativ mai mare a intelectualilor preferă denumirea Felvidéki3 decât cei cu un nivel de studii mai scăzut care preferă în procent mai mare denumirea maghiar din Slovacia reprezintă o caracteristică locală. Tendinţa este asemănătoare și în Ucraina, însă datorită numărului mai mic de cazuri proba Khi-pătrat nu relevă corelaţii semnificative (vezi anexa nr. 1). Pe baza analizei din perspectiva cunoașterii limbii majorităţii (limba română, slovacă, sârbă, ucraineană) se poate observa că în medie cei care vorbesc mai bine limba majorităţii se consideră în pondere semnificativ mai mare maghiari cu atribut regional decât cei care vorbesc puţin mai rău limba majorităţii. Diferenţele sunt mai vizibile în Ucraina și mai mici în alte părţi. Însă datorită faptului că gradul de cunoaștere a limbii se află în legătură și cu vârsta, iar efectul de vârstă a fost deja prezentat, se poate afirma că în cazul Transilvaniei și a Slovaciei, din punct de vedere etnonim, cunoașterea limbii se manifestă preponderent prin efectul vârstei.

În ce privește criteriile apartenenţei la maghiarime, în fiecare regiune ponderea cea mai mare o reprezintă cei care sunt de acord cu criteriile idealului naţional etno-cultural, bazat pe autodefinire. În această privinţă nu se pot observa schimbări esenţiale nici în Transilvana, poate doar atât că criteriile naţiunii-stat, cum ar fi și cetăţenia maghiară, și faptul de a fi născut pe teritoriul Ungariei au fost amintite în mai mare pondere ca fiind importante decât în 2002 (Veres 2005).

Cu ajutorul criteriilor apartenenţei la maghiarime am efectuat o analiză de componente principale pentru a ilustra modul în care se structurează criteriile identităţii naţionale culturale în diferitele regiuni. Puterea de explicaţie a analizei este relativ mare, valoarea KMO generând o structură interpretabilă, de peste 0,7.

Structura componentelor în funcţie de regiuni este asemănătoare, în fiecare dintre ele prima componentă de naţiune culturală explicând 26-35% din varianţa totală.

tabel 1. Valori explicative ale varianţei totale a criteriilor de identitate naţională (%) (Varianţa totală explicată.)

Componente România Ucraina Slovacia Serbia

1 30.99% 26.27% 35.92% 32.37%

2 13.91% 14.29% 13.87% 14.70%

Total 44.90% 40.56% 49.79% 47.07%

A doua componentă, având valoarea de 14% pretutindeni, întruchipează în primul rând cele două identităţi naţiune-stat în sensul de Ungaria, însă într-o măsură mai mică există corelaţie și între alte criterii (vezi anexa nr. 3). Structura de componente la care se ajunge confirmă ipoteza noastră conform căreia identitatea naţională minoritară a maghiarilor de peste hotare este pur culturală, combinată alocuri cu elemente de identitate de origine etnică, iar cetăţenia maghiară nu are legătură cu aceasta.

Conceptul de patrie este un element important al identităţii naţionale, fiind unul dintre indicatorii principali ai legăturii teritoriale. În comunităţile maghiare de peste hotare două treimi-trei sferturi din respondenţi au indicat statul de cetăţenie, respectiv regiunea respectivă ca fiind patria lor. Maghiarii din România și Slovacia au indicat pe primul loc statul în care trăiesc, ca fiind patria lor, deci România și Slovacia (46,5 respectiv 41%), și într-o mai mică măsură Transilvania, respectiv regiunea Felvidék. O parte mai mare a maghiarilor din Transcarpatia și Voivodina au indicat regiunea istorică în care trăiesc ca fiind patria lor, aceasta fiind urmată de statul respectiv, Ucraina și Serbia. Explicarea diferenţei nu este simplă. Aparent ar părea că în statele membre ale UE maghiarii consideră că propria ţară este „mai valoroasă”, însă acest lucru nu este neechivoc, dat fiind că în conformitate cu o cercetare pe bază de chestionar din anul 2000 majoritatea respondenţilor, 59% au indicat România, iar 31% Transilvania ca fiind patria lor, deci ponderea celor care consideră că România este patria lor nu a crescut conform tendinţei după aderarea la UE. În cazul Slovaciei explicaţia este mai simplă, deoarece expresia Felvidék

3 Felvidék, Ţinutul de Sus este partea de sud a Slovaciei, macroregiune din Ungaria dualistă. Locuitorii acestei regiuni se numesc şi „felvidéki”.

9


nu este atât de răspândită și determinată din punct de vedere teritorial ca și Transilvania, iar vreme îndelungată autorităţile slovace au considerat că utilizarea conceptului de Felvidék denotă iredentism. O caracteristică importantă a răspunsurilor legate de conceptul de patrie este faptul că doar puţini din cei peste hotarele Ungariei consideră că patria lor este Ungaria, în Transilvania și Slovacia doar 2-3%, în Slovacia 7%, iar în Ucraina 11%.

Conceptul de pământ natal al respondenţilor prezintă aceleași tendinţe, aici însă pe locul întâi s-a situat regiunea mai apropiată respondenţilor, astfel Transilvania, Transcarpatia, Voivodina, cu excepţia Felvidék în cazul celor din Slovacia, unde datorită motivelor sus-amintite pe primul loc s-a clasat Slovacia. În celelalte zone, în special în transilvania şi slovacia, aproape 30% din răspunsurile referitoare la pământ natal au desemnat localitatea/locul nașterii sau localitatea de domiciliu. Între răspunsuri nu am reușit să separăm respondenţi cu profil socio-demografic explicit, ca urmare în privinţa celor patru grupuri principale ale conceptului de patrie (ţară, regiune, Ungaria și altele) nu există corelaţii semnificative în funcţie de vârstă, școlarizare, limba de absolvire a școlii și nivelul de cunoaștere a limbii populaţiei majoritare în nici una dintre regiuni, ceea ce indică faptul că conceptul de patrie face parte din stratul de bază al identităţii naţionale în fiecare regiune, iar diferenţele dintre răspunsuri (Transilvania, România) nu reprezintă linii de demarcare între respondenţi în funcţie de variabilele socio-demografice tradiţionale.

S-a pus întrebarea dacă răspunsurile referitoare la patrie se datorează constrângerii sau lipsei de alternativă. De aceea, prin utilizarea unei întrebări suplimentare de control i-am întrebat dacă ar putea alege în mod liber, în ce ţară ar alege să trăiască. Răspunsurile au confirmat caracterul consistent al răspunsurilor referitoare la patrie, deoarece răspunsul cel mai frecvent a desemnat, de asemenea, propria ţară, iar Ungaria – deși amintită mai frecvent ca și patrie – a rămas cu mult în urma propriei ţări. Dintre cei care au desemnat propria ţară, maghiarii din Transilvania au desemnat în ponderea cea mai mare România, 53%, aceștia fiind urmaţi de maghiarii din Transcarpatia, care au desemnat Ucraina în procent de 50%, cei din Slovacia au desemnat Slovacia în procent de aproape 40%, și cei din Voivodina care au desemnat Serbia în procent de o treime. Aproape o zecime din maghiarii din România, Slovacia și Voivodina ar alege să trăiască în Ungaria, în cazul celor din Transcarpatia acest procent fiind mai mare, de 20%. Ceilalţi respondenţi ar alege alte ţări sau nu știu. Așa cum am semnalat anterior, una dintre limitele cercetării reprezintă faptul că materialul empiric de până acum nu permite dezvăluirea corelaţiilor afective ale conceptului de patrie, a interconexiunilor dintre patrie și pământ natal. În cazul respondenţilor din Ungaria 70% ar alege Ungaria, iar 25% altă ţară (vezi fig. 5).

Fig. 1. În primul rând mă declar.... (N=2885):

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria

ardelean/felvidéki/voivodinean/transcarpatian/ungurean

maghiar

maghiar ardelean/felvidek/voivodinean/transcarpatian/ungurean

român/slovac/sarb/ucrainian

cetăţean român/slovac/sarb/ucrainian/ungar

alta


10

Fig. 2. Ca cineva să fie considerat maghiar, cât de important este ca...? (valori medii, 1-deloc important, 5-foarte important)

0 1 2 3 4 5

1.Cel puţin unul dintre părinţi să �e maghiar

2.Ambii părinţi să �e maghiari

3.Să aibă ca limbă maternă limba maghiară

4.Să aibă cetăţenie maghiară

5.Să respecte şi onoreze drapelul naţional maghiar

6.Să se considere maghiar

7.Să simtă cultura maghiară ca �ind culturalui

8.Să apar ţină de o biserică maghiară

9.Să se � născut în Ungaria

10.Să-şi � petrecut majoritatea vieţii printremaghiari

11.Să voteze cu o formatiune maghiară

12.Să înveţe în scoală cu predare în lb.maghiară

România Ucraina Slovacia Serbia

11


Fig. 3. Ce consideraţi că este pământul Dvs. natal?

Fig. 4. Ce consideraţi că este patria Dvs.?

13

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria

Ardeal/Felvidek/Voivodina/Transcarpatia România/Slovacia/Serbia/UcrainaUngaria Localitatea unde s-a născutLocalitatea unde trăieşte Judeţ/district/regiune adm.Alta

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria

Ardeal/Felvidek/Voivodina/Transcarpatia România/Slovacia/Serbia/UcrainaUngaria Ungaria istoricăLocalitatea unde s-a născut Localitatea unde trăieşteJudeţ/district/regiune adm. Alta


12

Fig. 5. Dacă aţi putea alege liber, în ce ţară aţi vrea să trăiţi?

disonanţă cognitivă în identitate? naţiune culturală şi cetăţenie

n Identitatea care are la bază naţiunea culturală poate crea situaţii de disonanţă cognitivă pentru cei care trăiesc în minoritate. Aspiraţiile de construire a naţiunii (nation building) a statului, mecanismul de reproducere a culturii naţionale poate crea conflicte la nivel individual sau comunitar în cazul unei părţi dintre persoanele aparţinând minorităţilor naţionale.

În fiecare ţară, la întrebarea referitoare la ce anume determină identitatea lor naţională, marea majoritate a respondenţilor, aproape două treimi sau chiar mai mulţi în cazul Slovaciei (78%), au răspuns că „limba maternă, cultura”, iar criteriul cetăţeniei a fost desemnat de mai puţin de 10% în fiecare ţară. Cei care consideră că apartenenţa naţională este o decizie personală, deci nu este un fapt predefinit, sunt în minoritate absolută. Ponderea acestor răspunsuri este cea mai mare în Transilvania, aproape 30%, iar cea mai mică în Slovacia, și anume 18,3%. În Ungaria domină, de asemenea, identificarea bazată pe limba maternă și cultură, însă cu doar 49,8%, iar ponderea celor care preferă cetăţenia este și ea semnificativă, aproape o treime (32%), în timp ce ponderea celor care invocă propria decizie este de 18,3%. Ponderea celor care au dat cele două răspunsuri din urmă corespunde ponderii celor care consideră că identificarea culturală este mai importantă. Răspunsurile nu indică corelaţii semnificative cu cel mai înalt nivel de școlarizare în nici una dintre regiunile minoritare, ceea ce indică faptul că tipul apartenenţei naţionale nu este ierarhizată în funcţie de volumul cunoștinţelor referitoare la naţiune, ci aceasta se situează la nivelul cel mai strâns, împărtășit de toată lumea. Situaţia este diferită în Ungaria, unde dintr-o perspectivă majoritară, semnificativ – cu 15% – mai mulţi intelectuali consideră că elementul determinant al identităţii lor este limba și cultura decât cei cu studii de bază, dintre care cu tot atât mai mulţi consideră că cetăţenia reprezintă baza determinantă a identităţii lor. Acest lucru indică faptul că, fiind în posesia unui nivel mai înalt de cunoștinţe despre

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria

România/Slovacia/Serbia/Ucraina Ardeal/Felvidek/Voivodina/TranscarpatiaUngaria Altă ţarăNu ştie

13


naţiune, intelectualii adoptă în pondere mai mare idealul naţional maghiar dominant, conform căruia apartenenţa la naţiunea maghiară este de natură culturală.

Cetăţenia diferită de identitatea culturală creează o anumită duplicitate în rândul maghiarilor de peste hotare, reprezentând o dublă legătură. Acest lucru nu reprezintă, însă, starea „dublei identităţi” observată de Bindorffer în rândul minorităţilor naţionale și etnice din Ungaria (Bindorffer 2001). Totodată, este grăitor și faptul că la întrebarea dacă propria comunitate minoritară maghiară face parte din naţiunea maghiară, respectiv cea majoritară, în Transilvania marea majoritate a respondenţilor a răspuns cu da în ambele cazuri (82, respectiv 65%). În Ucraina 52% consideră că maghiarii fac parte din naţiunea ucraineană, iar în Slovacia și Serbia mai puţin de jumătate din respondenţi, aproximativ 40% consideră că maghiarii din ţările respective fac parte din naţiunea majoritară. Pe de o parte, răspunsurile indică faptul că apartenenţa la naţiunea maghiară reprezintă opinia a aproximativ trei sferturi sau a chiar mai mulţi în fiecare comunitate minoritară. Dubla raportare naţională este preponderent acceptată, dat fiind că majoritatea respondenţilor, așa cum vom vedea mai jos, nu percep această duplicitate ca fiind contradictorie, ci având caracter complementar, într-un câmp de identitate care, după cum am amintit, în opinia lui Brubaker se datorează existenţei a trei surse ideologice: din efectele ideologice agregate ale statului majoritar, liderilor comunităţii minoritare, precum și „ţării mamă exteriore”, bazate pe naţiunea culturală (Brubaker 1996: 60–69). În opinia lui Csepeli, este posibil ca o persoană să fie guvernată de două categorii naţionale și în cazul în care între cele două categorii există diferite dimensiuni, înţelegând prin aceasta că o categorie este valabilă din punct de vedere cultural, iar cealaltă din punct de vedere al cetăţeniei, exact ca în cazul minorităţilor maghiare (Csepeli 1992: 35).

Faptul că marea majoritate a maghiarilor din Ungaria, adică 78-80% consideră că atât maghiarii de peste hotare cât și minorităţile naţionale din Ungaria fac parte din naţiunea maghiară, confirmă ipoteza noastră că intensificarea acestei duble legături poate fi interpretată ca o tendinţă în creștere. În spaţiul de comunicare din ce în ce mai unitar al Uniunii Europene (în prezent 95% din maghiarii din Bazinul Carpatic trăiesc pe teritoriul Uniunii Europene) considerăm inadecvate acele discursuri din presa de dreapta din Ungaria care consideră ca normal faptul că minorităţile naţionale din Ungaria fac parte din naţiunea maghiară, dar în același timp consideră inacceptabil ca maghiarii de peste hotare să considere că fac parte din naţiunea majoritară din ţara respectivă (de exemplu, din naţiunea română). Însă trebuie să subliniem și faptul că pe baza întrebării precedente știm că raportarea culturală și civică nu pot fi plasate pe același nivel, de vreme ce în privinţa importanţei acestora întâietatea legăturii culturale este indiscutabilă în cazul majorităţii respondenţilor. Totodată, este important să menţionăm faptul că, date fiind limitele cercetării, nu am avut posibilitatea să dezvăluim ce înţeleg în realitate respondenţii prin „a face parte din naţiunea română”. Nu este exclus că o parte semnificativă din respondenţi au confundat acest lucru cu apartenenţa la comunitatea civică română (cetăţenie), din care și maghiarii fac parte, de drept, fără îndoială.

În timp ce abia există diferenţe socio-demografice în privinţa apartenenţei la naţiunea maghiară, deoarece marea majoritate a respondenţilor consideră că acceptarea minorităţilor maghiari ca parte a naţiunii majoritare se află în corelaţie cu școlarizarea, însă în măsură diferită în diferitele regiuni. În Transilvania și Transcarpatia corelaţia este mai slabă, în Slovacia și Voivodina mai puternică. Cu 5-7% mai puţini dintre cei cu studii superioare în cazul primelor două ţări, respectiv cu 12-15% mai puţini în cazul celor două ţări din urmă considerând că propria comunitate maghiară face parte din naţiunea majoritară, faţă de cei cu școală generală sau profesională. Diferenţele se datorează, de asemenea, nivelului mai ridicat al cunoștinţelor privind naţiunea, dat fiind că la nivel ideologic pentru cei care înţeleg semnificaţia naţiunii culturale pare disonant ca cineva să fie în același timp membru al ambelor naţiuni. Răspunsurile nu indică nici o corelaţie cu vârsta și cunoașterea limbii majorităţii.

Pentru majoritatea maghiarilor care trăiesc în minoritate disonanţa, contradicţia dintre identitatea naţională și situaţia minoritară ce rezultă din cetăţenie nu reprezintă o problemă din punct de vedere sentimental. În fiecare regiune se conturează o tendinţă asemănătoare, însă în privinţa procentelor cei din Transilvania se disting oarecum faţă de ceilalţi. În Transilvania, o pondere semnificativ mai mare, adică cu 62% au răspuns că nu au sentimente contradictorii în ce privește naţionalitatea maghiară și cetăţenia română, respectiv că pot fi conciliate ușor, 27,2% dintre ei au câteodată sentimente contradictorii, dar în general le pot concilia ușor, pentru 8% este o problemă destul de frecventă, însă acest lucru nu creează o problemă în mediul lor, deci apare ca o problemă teoretică, iar numai pentru 2% acest lucru reprezintă și o problemă practică. În celelalte regiuni 42-44% au răspuns că nu are sentimente contradictorii în privinţa naţionalităţii maghiare şi a cetăţeniei, alta decât cea maghiară (română/slovacă/sârbă/ucraineană), respectiv că acestea pot fi conciliate uşor, iar pentru alţi 30-40% se ivesc uneori sentimente contradictorii, însă acestea pot fi conciliate ușor. Ponderea acestei categorii este cea mai mare în Slovacia, și anume 43%. Ponderea acelora pentru care acest lucru reprezintă o problemă destul de frecventă, însă acest lucru nu creează probleme în mediul lor este mai mare ca în Transilvania, dar nicăieri nu depășește 15%. Concilierea creează probleme mai grave doar pentru o mică parte dintre respondenţi (1-2%).


14

Am analizat profilul social-demografic al respondenţilor și putem afirma că în România, în funcţie de școlarizare, se poate observa o corelaţie slabă în privinţa sentimentelor contradictorii, cu 10% mai mulţi dintre cei cu studii de bază declară că nu au nici o problemă în acest sens, faţă de cei cu studii superioare. În Serbia corelaţia este mai puternică, 28% dintre cei cu studii de bază, respectiv 52% din cei cu studii superioare nu au nici o problemă în acest sens, majoritatea celorlalţi confruntându-se cu asemenea sentimente contradictorii, iar alţi 20% se confruntă cu probleme mai mici. În celelalte state răspunsurile nu indică diferenţe semnificative din punct de vedere al nivelului de școlarizare. Cu excepţia Slovaciei, există diferenţe semnificative în funcţie de vârstă. Cei care nu au probleme în a concilia sentimentele contradictorii sunt cu 5-7 ani mai în vârstă decât aceia care se confruntă din când în când cu probleme de conciliere, însă aceia care se confruntă cu probleme mai mici sunt în medie de aceeași vârstă ca și aceia care nu au probleme în a concilia naţionalitatea și cetăţenia. Diferenţe semnificative pot fi observate în special în Transilvania și Serbia, în funcţie de cunoașterea limbii majorităţii. Cei care nu întâmpină nici un fel de problemă vorbesc mai bine limba majorităţii, în medie cu un jumătate de punct (pe o scară de la 1 la 6), decât cei care întâmpină rar sau frecvent probleme de conciliere, ceea ce este de înţeles din punct de vedere practic, deoarece în aceste două ţări maghiarii trăiesc mai dispersat decât în celelalte două state, fapt pentru care cunoașterea limbii majorităţii poate fi o problemă în mai multe situaţii decât în regiunile unde contactul cu majoritatea este mai rară.

Fig. 6. Ce definește în mod primordial apartenenţa Dvs. naţională?

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria

cetăţenia limba şi cultura maternă, decizia privată

15


Fig.7. maghiarii din românia/slovacia/serbia/ucraina fac parte din naţiunea maghiară, respectiv din cea majo-ritară (română/slovacă/sârbă/ucraineană)? răspunsuri date referitor la comunitatea minoritară din ţara proprie

Fig. 8. maghiarii din românia/slovacia/serbia/ucraina fac parte din naţiunea majoritară? răspunsuri „da”, în funcţie de nivelul ultimei școli absolvite, asocieri semnificative (Chi-pătrat)

0 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100

România

Slovacia

Serbia

Ucraina

Ungaria

Fac parte din naţiunea maghiară Fac parte din naţiunea majoritară

0 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100

Ungaria

România

Slovacia

şcoală generală şcoală profesională liceu industrial postliceal studii superioare Total


16

Fig. 9 În ce măsură reprezintă o problemă faptul că, fiind cetăţean român sunteţi de naţionalitate maghiară? În ce măsură aţi reușit să conciliaţi acestea?

sentimente naţionale

n Trăirea pozitivă a apartenenţei de grup este o condiţie importantă a supravieţuirii grupurilor minoritare cu identitate proprie. În cercetarea identităţii naţionale acest lucru este în general măsurat prin trăirea orgoliului naţional. Respondenţii au trebuit să răspundă la mai multe întrebări pe scara Lickert privind sentimentele pe care apartenenţa la comunitatea naţională maghiară le-o dă.

La întrebarea în ce măsură sunt de acord cu afirmaţia că faptul că s-au născut maghiari îi dă un sentiment de mândrie, în fiecare regiune cei mai mulţi sunt complet de acord, însă maghiarii din Transilvania conduc cu cel mai mare procent, adică 61%, fiind urmaţi, în ordine, de cei din Ucraina, Slovacia, Ungaria și cei din Serbia cu 44,2%.

Perceperea apartenenţei la naţiunea maghiară ca fiind defavorabilă nu este caracteristică, sau e puţin caracteristică majorităţii respondenţilor. Structura răspunsurilor este relativ asemănătoare și în funcţie de ţări, maghiarii din Ungaria distingându-se puțin prin faptul că acolo ponderea acelora care nu sunt de loc de acord cu afirmaţia că faptul de a fi maghiar ar reprezenta un dezavantaj este de 50,3%, în timp ce în rândul maghiarilor care trăiesc în minoritate acest procent variază între 29 și 38%. Ponderea celor care consideră că apartenenţa la naţiunea maghiară este complet defavorabilă se situează între 4-5% peste tot, iar în Ungaria ponderea acestora este de 2%.

Analizând și celelalte trăiri sentimentale se poate afirma că în comunităţile maghiare minoritare apartenenţa la naţiunea maghiară se asociază cu o identitate socială pozitivă, ceea ce reprezintă condiţia supravieţuirii identităţii de grup (Tajfel 1978).

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

nu am nici o problemă, pot concilia bine

uneori îmi vine câte un sentiment contradictoriu, dar în general nu e problemă

destul de des e problemă pt mine, dar nu am probleme cu anturajul meu

destul de des e problemă pt mine, inclusiv cu unele persoane din anturaj

am des probleme

nu ştie/nu răspunde

17


Fig. 10 Faptul că m-am născut maghiar îmi dă un sentiment de mândrie (N=2893)

Fig. 11 Faptul că m-am născut maghiar reprezintă un dezavantaj (N=2893)

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria

dezacord total dezacord parţial este şi nu este de acord

acord parţial acord total nu ştie/nu răspunde

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria

dezacord total dezacord parţial este şi nu este de acord

acord par ţial acord total nu ştie/nu răspunde


18

simboluri naţionale în raport cu identitatea culturală maghiară

n Identificarea cu anumite simboluri naţionale reprezintă unul dintre modurile de a trăi identitatea naţională. Am analizat și simbolistica de factură materială a personajelor istorice și culturale.

Datorită naturii ierarhice a socializării naţionale o parte a populaţiilor cercetate nu dispune de cunoștinţe privind simbolica naţională. În vederea cartografierii ponderii acestei populaţii am analizat dacă în opinia respondenţilor există simboluri, personaje istorice și culturale care pentru ei întruchipează maghiarii, naţiunea maghiară. În cazul simbolurilor materiale, 68-88% din respondenţi au răspuns că există asemenea simboluri. Este vizibilă, însă, o diferenţă în ce privește ponderile, deoarece ponderea celor care au răspuns cu da este cea mai mare în Ungaria, în timp ce în Transilvania și Serbia cu 18-20% mai puţini consideră că naţiunea este întruchipată și de simboluri. În realitate, e posibil ca răspunsurile să se afle în legătură cu nivelul cunoștinţelor lingvistice, deoarece în situaţie minoritară sistemul conceptual în limba maghiară, a unei părţi mai mici a respondenţilor este foarte sărac. Ponderea răspunsurilor afirmative se află în asociere puternică cu nivelul de școlarizare, ceea ce indică foarte bine caracterul ierarhic al distribuţiei cunoștinţelor referitoare la naţiune. Faptul că o pondere mai mare dintre cei din Ungaria pot cita simboluri naţionale denotă modul mai eficient al socializării naţionale în condiţii de majoritate. Acest lucru e vizibil și din caracterul mai concentrat al simbolicii naţionale: steagul roșu-alb-verde este simbolul cel mai important în toate regiunile, însă în Ungaria acesta a fost indicat de 45% din respondenţi, în timp ce în cele mai multe comunităţi minoritare doar 33-36%, respectiv în Transcarpatia 42% din respondenţi au amintit steagul naţional ca cel mai important simbol naţional. Este amintită, de asemenea, Coroana Sfântă, apoi stema maghiară și Imnul, în ordine schimbătoare, însă cele două din urmă sunt amintite abia de 5%. În Transcarpatia pe locul doi s-a situat Imnul, cu un procent semnificativ, de 15%, în timp ce în Ungaria stema a fost amintită tot de 8%. Diferenţa este de înţeles, deoarece în timp ce în Ungaria acestea sunt simboluri de stat, utilizarea lor fiind prevăzută de legi, iar stema apare pe toate instituţiile de stat sau de autoritate locală, în afara Ungariei pot fi întâlnite mai multe steme care au fost utilizate de-a lungul istoriei, în special în Transilvania, care a avut stemă proprie încă din vremea când a fost un stat de sine stătător sau o provincie austriacă timp de mai multe secole și a cărei variantă modificată reprezintă la ora actuală o parte integrantă din stema de stat a României.

Pe planul simbolurilor, diferenţe mai semnificative pot fi observate în structura, ordinea personalităţilor naţionale. În cazul personalităţilor istorice, în linii mari, sunt amintite aceleași câteva nume, cu o dispersie relativ mare și o concentraţie mică, însă ordinea diferă în mod semnificativ. Aici se poate surprinde în primul rând reprezentarea trecutului istoric parţial diferit în Transilvania și Ungaria istorică în sens restrâns4, dar în general și în celelalte regiuni personalităţile aflate într-o mai strânsă legătură cu regiunea respectivă primesc un accent mai mare, răsturnând orice canon unitar. Dacă în Ungaria pe primul loc se află Kossuth Lajos cu 10%, urmat de Széchenyi István și regele Matei Corvin, în Slovacia și în Voivodina pe primul loc se află regele Sfântul Ştefan cu 19, respectiv 14%, urmat de Kossuth Lajos și regele Matei Corvin cu 9-10%, iar în Transilvania pe primul loc se află Matei Corvin și Petőfi Sándor cu 10%, urmat îndeaproape de Kossuth și mai departe de regele Sfântul Ştefan. Transcarpatia se comportă neregulamentar, deoarece aici Zrínyi Ilona care se află pe primul loc cu 20% și care în celelalte regiuni abia e amintită, ea fiind urmată de Rákóczy Ferenc cu 17%, care în celelalte regiuni a fost amintit doar de 4%, și numai după aceea sunt amintiţi Kossuth Lajos și regele Sfântul Ştefan, în timp ce Matei Corvin și ceilalţi nu ating nici pragul de citare de 5% (vezi Fig. 3.9). În Ungaria, Transilvania și Slovacia aproape un sfert din respondenţi au amintit alte personalităţi care în mare parte se află în legătură cu identitatea regională. În Transilvania Gábor Áron este amintit de 4%, în Secuime, însă, fiind una dintre personalităţile cel mai frecvent amintite, în timp ce principii Transilvaniei sau Gheorghe Doja sunt de asemenea amintiţi. Ponderea personalităţilor din categoria „Alţii” în nici o regiune nu depășește 3%.

Cultura reprezintă mai bine unitatea simbolică a naţiunii culturale maghiare, decât istoria, deoarece în cazul personalităţilor culturale invocarea lui Petőfi Sándor se desprinde pe departe în fiecare regiune: în Ungaria 18%, în alte regiuni 29-41% desemnându-l pe acesta, în timp ce fiecare din următoarele personalităţi au fost amintite de câteva procente: poeţi și scriitori ca Arany János, Ady Endre, Jókai Mór, József Attila, pictorul Munkácsy Mihály, și compozitorii Bartók Béla și Kodály Zoltán.

Regional însă există diferenţe accentuate (cu excepţia figurii lui Petőfi Sándor, care este considerat emblematic pentru toţi maghiarii): în Transilvania pe locurile doi-patru au fost amintiţi doar scriitori, poeţi născuţi în Transilvania.

4 Între 1540 şi 1688 Transilvania a fost Principat autonom cu statut de vasal al Turciei, iar după aceea provincie autonomă în cadrul Imperiului Austro-Ungar până în 1867, cu guvernare independentă. Între 1867 şi 1918 Transilvania a făcut parte din Ungaria, fără nici un fel de autonomie, printr-o structurare pe judeţe.

19


Pe locul doi se clasează Sütő András, reprezentant al literaturii maghiare din România de după 1990, menţionat de 7%, și care în alte regiuni nici nu a fost amintit în pondere semnificativă. El este urmat de Arany János și Ady Endre cu 5%, care de asemenea fac parte și din „Panthenonul naţional” maghiar, pentru că deși s-au născut pe teritoriul actual al României, acel teritoriu făcea parte integrantă din Ungaria la vremea nașterii și epocii de creaţie a acestora, fapt pentru care opera lor nu este considerată o parte a „literaturii maghiare din România”. În Slovacia, pe aceeași linie de idei, s-a situat scriitorul Jókai Mór, născut la Komarno (pe teritoriul Slovaciei de astăzi), care a fost amintit în pondere mai mică și în alte regiuni. Pe planul simbolurilor, deci, se poate afirma că există o anumită unitate în diversitatea regională.

Fig. 12. După părerea Dvs există simboluri naţionale care reprezintă pe maghiari?

Fig. 13. Cel mai important simbol naţional maghiar (frecvenţa menţionărilor)

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria

exista nu există nu ştie/ nu r ăspunde

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria

tricolorul roşu-alb-verde coroana sfânt ă stema Ungariei

Imnul naţional alta nu ştie/nu răspunde


20

Fig. 14. După părerea Dvs. există personaje, eroi naţionale care reprezintă pe maghiari?

Fig.15. Eroi, personaje istorice maghiare menţionate (frecvenţa menţionărilor)

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria

există nu există nu ştie/ nu r ăspunde

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria

Matei Corvin Kossuth Lajos regele Szent István Rákóczy FerencPető� Sándor Széchenyi István Zrínyi Ilona Gábor ÁronAlta Nu stie

21


Fig.16. Personaje culturale maghiare menţionate (frecvenţa menţionărilor)

stereotipuri naţionale vs. relaţia cu grupurile de referinţă

n Stereotipurile propriului grup, respectiv ale altor grupuri de referinţă reprezintă una dintre dimensiunile identităţii naţionale. De regulă, imaginea propriului grup este pozitivă, iar a celorlalte grupuri pozitivă sau negativă, într-o măsură schimbătoare. În opinia lui Le Vine și Campbell, pornind de la câteva caracteristici umane de bază, grupurile naţionale și etnice își formează o imagine pozitivă despre sine, denumite autostereotipuri generale. (Le Vine–Campbell 1972). În măsura în care între propriul grup și un alt grup de referinţă există un conflict sau o anume tensiune, acelui grup îi vor fi atribuite îndeosebi caracteristici negative. Acestea se numesc hetero-stereotipuri generale și se referă la câteva caracteristici umane, morale și motivaţionale de bază.

În prima fază am fi dorit să clarificăm între care grupuri se face diferenţă din punct de vedere al stereotipurilor și care este intensitatea acestora. Astfel, am analizat în primul rând diferenţierea dintre grupurile naţionale regionale (maghiarii din Transilvania, Ucraina, Slovacia, Serbia) și maghiarii din Ungaria, respectiv grupurile naţionale majoritare române, ucrainene, slovace și sârbe, măsura în care funcţionează diferenţierea în funcţie de ingrup-outgrup. La întrebarea dacă propriul grupul minoritar maghiar se caracterizează prin aceleași trăsături ca și maghiarii din Ungaria, majoritatea respondenţilor au răspuns cu da, în timp ce 34,6% dintre maghiarii din Slovacia, 25,5% dintre maghiarii din Voivodina, respectiv 21,9% dintre maghiarii din Transcarpatia și Transilvania au răspuns cu nu. Se poate observa, deci, deplasarea în direcţia în care maghiarii de peste hotare și cei din Ungaria sunt reprezentaţi ca ingrup diferit. În cazul celor din Ungaria tendinţa este diferită, 51,1% dintre aceștia nu percep diferenţe între maghiarii din Ungaria și cei din Transilvania în privinţa caracteristicilor umane, în timp ce 41,5% consideră că între cele două grupuri există diferenţe și în această privinţă (vezi fig. 17).

Am analizat de asemenea dacă respondenţii consideră că există diferenţe între comunităţile naţionale majoritare din diferitele state și propria comunitate minoritară din punct de vedere al caracteristicilor umane. Răspunsurile sunt similare celor de mai sus, cu deosebirea că în Transilvania numărul celor care atribuie românilor caracteristici diferite este mai mic, însă nu semnificativ mai mic, decât al celor care au răspuns același lucru referitor la maghiarii

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria

Pető� Sándor Sütő András Arany János Ady EndreJókai Mór József Attila Munkacsy Mihaly Bartók BelaKodály Zoltán Alta Nu ştie


22

din Ungaria. În celelalte regiuni, ponderea celor care consideră tipice trăsăturile diferite ale majorităţii autohtone și ale minorităţii maghiare este mai mare cu câteva procente decât ponderea celor care au afirmat același lucru cu privire la maghiarii din Ungaria și propria comunitate minoritară maghiară.

Am operaţionalizat auto- și heterostereotipurile de tip Le Vine și Campbell5, articulate pe următoarele caracteristici: egoist, amabil, onest, uniţi-dezbinaţi, agresiv-tolerant, pașnic, harnic-leneș, pe care le-am completat (spirit concurenţial). Scopul nostru a fost să aflăm în ce măsură diferenţele medii dintre caracteristicile pozitive și negative referitoare la grupul naţional propriu (din Transilvania, Slovacia, Voivodina, Transcarpatia), respectiv la cel majoritar sunt divergente în cazul celor trei grupuri de referinţă.

În cursul aplicării chestionarului, respondenţii au aproximat ponderea populaţiei (propriul grup minoritar, iar cei din Ungaria, naţiunea majoritară) care poate fi caracterizată prin 4 trăsături pozitive și 4 trăsături negative. În baza răspunsurilor, se poate observa că respondenţii percep diferenţe sesizabile între cele trei grupuri, atribuind trăsăturile pozitive în cea mai mare măsură propriului grup, iar după aceea în măsură descrescătoare celor din Ungaria și populaţiei majoritare. În cazul trăsăturilor negative ordinea este exact inversă. Maghiarii din Transilvania atribuie trăsături negative maghiarilor din Ungaria în aproximativ aceeași măsură ca populaţiei majoritare. În ce privește trăsăturile pozitive, cea mai mare diferenţă se observă în cazul trăsăturii amabil: 56% din propriul grup, 45% dintre români și doar 40% dintre maghiarii din Ungaria sunt în medie consideraţi amabili (vezi fig. 19). În funcţie de trăsăturile atribuite maghiarilor din Ungaria sau populaţiei majoritare există corelaţii puţine în ce privește variabilele social-demografice. Testul t pentru două eșantioane relevă totuși câteva diferenţe semnificative în funcţie de școlarizare: în Transilvania, 44% din cei cu studii de bază, respectiv 38% dintre intelectuali consideră că maghiarii din Ungaria sunt agresivi, în timp ce 48% din cei cu studii de bază și 41% dintre intelectuali consideră că românii sunt agresivi. Diferenţa, interpretabilă de altfel din punct de vedere sociologic, nu este semnificativă în cazul altor trăsături. În Transcarpatia, se pot observa următoarele diferenţe semnificative referitor la maghiarii din Ungaria: 53% din cei cu studii de bază, respectiv 44% din cei cu studii superioare consideră că aceștia sunt leneşi, în timp ce 49% din cei cu studii de bază și 40% din cei cu studii superioare consideră că sunt amabili, iar în ce privește toleranţa, ponderea medie este de 49 și 39%. Se poate vedea că intelectualii au aproximat procente mai mici atât în privinţa trăsăturilor negative, cât și a celor pozitive, ceea ce poate fi interpretat și în sensul că ei au mai puţine prejudicii, însă este mult mai probabil că este vorba despre o raportare generală, născută din discursul politic și de origine ideologică la maghiarii din Ungaria care se poate parafraza astfel: deoarece cei din Ungaria pe planul politicii naţionale de peste hotare duc o politică austeră, de aceea la dublul referendum din 5 decembrie 2005 nu au sprijinit îndeajuns cetăţenia maghiară externă, drept pentru care sunt mai puţin amabili, respectivi toleranţi, în special faţă de maghiarii de peste hotare.

Pentru măsurarea distanţelor sociale faţă de diferitele grupuri sociale am utilizat o scală cu cinci trepte: 1 pentru foarte simpatic, 5 pentru foarte antipatic. Punctajul mediu al acestei scale relevă faptul că în timp ce valorile medii ale propriului grup se situează sub 2, valoarea medie pentru maghiarii din Ungaria variază între 2,6 și 2,4. Simpatia faţă de grupurile naţionale majoritare din fiecare ţară a fost caracterizată de maghiarii care locuiesc acolo cu o valoare medie între 2,52 și 2,7. Cea mai mică diferenţă, nesemnificativă se poate observa în Transilvania, unde media referitoare la cei din Ungaria este 2,4, iar cea referitoare la români 2,52, în timp ce cea mai mare diferenţă semnificativă se poate observa în Slovacia, unde atitudinile faţă de cei din Ungaria au întrunit o valoare medie de 2,06, iar atitudinile faţă de slovacii o medie de 2.7. Maghiarii care trăiesc în diferite ţări în jurul Ungariei simpatizează cel mai mult pe ceilalţi maghiari din alte ţări, tot în minoritate. Aici, valorile medii se apropie de valoarea medie situată sub 2, calculată pentru propriul grup. Există puţine asocieri cu nivelul de școlarizare în privinţa raportării la diferitele grupuri sociale. Referitor la relaţia cu romii, corelaţii există doar în Ungaria și Transilvania: în rândul celor cu nivel scăzut de studii ponderea celor care consideră că romii sunt foarte simpatici este semnificativ mai mare decât în rândul celor cu studii medii sau superioare.

Toate aceste răspunsuri demonstrează că maghiarii aflaţi în minoritate reprezintă un grup separat în sens socio-psihologic, detașându-se astfel atât de maghiarii din Ungaria, cât și de cei aparţinând naţiunii majoritare, cu toate că la nivel de declaraţii o parte semnificativă a respondenţilor au considerat că sunt membrii ambelor naţiuni. În sens socio-psihologic se poate interpreta că apartenenţa la un grup regional maghiar are o putere normativă și de coeziune mai mare decât grupurile sociale mai mari din care acest grup regional face parte (sau cu care se intersectează în mare măsură), adică naţiunea maghiară din Bazinul Carpatic în totalitatea ei, sau comunitatea cetăţenilor români (în cazul ardelenilor). Deși consideră că sunt atât de apropiaţi de alte comunităţi maghiare din regiune încât ar putea fi incluși într-un singur grup, comunitatea naţională maghiară din Bazinul Carpatic este greu de conceptualizat fără maghiarii din Ungaria (vezi fig. 20).

5 Varianta de bază a acesteia provine încă din chestionarele aplicate în cadrul cercetării comune organizate de ELTE şi UBB în anul 1997.

23


Fig.17. după părerea dvs. maghiarii din ungaria pot fi caracterizaţi altfel decât maghiarii din românia/slovacia/serbia/ucraina? (În ungaria întrebarea s-a referit la maghiarii din românia.)

Fig. 18. după părerea dvs. românii/slovacii/sîrbii/ucrainienii pot fi caracterizaţi altfel decăt maghiarii din românia/slovacia/serbia/ucraina? (În ungaria întrebarea s-a referit la romii din ungaria.)

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria

nu ştie da nu

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria

nu ştie da nu


24

Fig. 19. După părerea Dvs. cât la sută dintre români, dintre maghiarii din România, respectiv din Ungaria pot fi caracterizaţi cu următoarele caracteristici (atribute)? (Răspunsurile maghiarilor din România)

Fig. 20. Dvs. cum vă raportaţi la următoarele grupuri naţionale (maghiari și majoritari)? Valori medii, 1-foarte simpatic, 5-foarte antipatic. (În Ungaria răspunsurile se referă la maghiarii din România.)

0 10 20 30 40 50 60

Agresivi

Inteligenţi

Leneşi

Egoişti

Amabili

Blegi

Toleranţi

Competitivi

Maghiari din Romania Maghiari din Ungaria Români

0 1 2 3 4 5

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria

maghiari din Ungaria comunitate maghiară proprie majoritari în ţară

25


Fig. 21. Dvs. cum vă raportaţi la următoarele grupuri sociale? Valori medii (1-foarte simpatic, 5-foarte antipatic)

perceperea şi tematizările situaţiei minoritare

Anterior am făcut referire în mai multe rânduri la faptul că în situaţii de minoritate identitatea naţională se formează în mod particular în alte condiţii decât în cazul majorităţii. În această parte vom analiza în ce mod percep respondenţii maghiari din cele patru state situaţia de minoritate și în ce mod califică și tematizează sistemul de relaţii de intergrup dintre minoritate–majoritate.

În contexte minoritare se ivește problema discriminării. Majoritatea de 57% a respondenţilor maghiari din Transilvania și aproape jumătate a celor din Transcarpatia și Voivodina, respectiv 30% a celor din Slovacia au răspuns că niciodată nu au fost discriminaţi din cauza naţionalităţii. O parte semnificativă au fost discriminaţi rar, iar 6-8% au răspuns că au fost discriminaţi frecvent din cauza naţionalităţii. Conform celui mai înalt nivel de școlarizare, cu excepţia Voivodinei, în fiecare regiune există diferenţe în ponderea celor care au afirmat că au fost discriminaţi datorită naţionalităţii lor. În medie, cu 10-15% mai mulţi dintre cei cu studii superioare decât cei cu studii de bază au afirmat că au fost discriminaţi, chiar dacă rar, pe bază de naţionalitate. Am corelat răspunsurile referitoare la discriminare cu răspunsurile care se leagă de alte aspecte ale identităţii, în special cu aprecierea populaţiei majoritare și cu răspunsurile privind conceptul de patrie. Asocierea este semnificativă cu raportarea la populaţia majoritară în toate cazurile. În medie, cei care afirmă că nu au fost niciodată discriminaţi pe bază de naţionalitate își asumă o relaţie mai apropiată cu majoritatea decât cei care declară că au fost deja discriminaţi.

O altă întrebare a analizat – în mod indirect, și nu cu referire la propria situaţie – dacă respondenţii consideră că naţionalitatea maghiară este un impediment în calea afirmării în propria ţară. În conformitate cu 58% dintre respondenţii din Transilvania, Slovacia și Transcarpatia apartenenţa la naţionalitatea maghiară nu este un impediment. Conform altor 26-29% reprezintă un impediment în anumite domenii, iar conform unui procent de 10-14% această apartenenţă reprezintă un impediment în calea afirmării. În Serbia, ponderea celor care consideră că apartenenţa la naţionalitatea maghiară nu este un impediment este mai scăzută, de 45%, iar ponderea celor care cred că naţionalitatea maghiară este un impediment în toate domeniile este mai mare, de 28%. Pretutindeni, doar un număr mic au afirmat că naţionalitatea maghiară este mai degrabă un avantaj pentru afirmare (vezi fig. 22). Discriminarea pe bază de naţionalitate a fost amintită cel mai frecvent faţă de alte tipuri de discriminare (vezi fig. 23 și Papp Z.–Veres 2007).

Un alt aspect al trăirii situaţiei de minoritate este modul în care respondenţii percep relaţia dintre minoritatea maghiară și majoritate. De-a lungul secolului al XX-lea existenţa conflictului dintre grupurile etnonaţionale convieţuitoare a devenit un element central al ideologiilor naţionale din Bazinul Carpatic. Ca urmare, există o

0 1 2 3 4 5

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria

Refugiaţi Homosexuali Intreprinzători


26

diferenţă esenţială între opinia formată despre relaţiile interetnice locale și cele la nivel pe ţară, aceasta din urmă fiind format mai mult prin influenţă ideologică și mai puţin prin experienţă interumană. În timp ce pe plan local cooperarea domină în fiecare regiune (în cel mai mare procent în Transilvania, 68%), opinia despre relaţiile la nivel de ţară este diferită în funcţie de regiune. Transcarpatia este regiunea în care se consideră că acestea sunt cele mai bune: 37% consideră că relaţiile maghiaro–ucrainene sunt caracterizate de cooperare și doar 12% cred că aceste relaţii sunt caracterizate de conflict la nivel naţional. În Transilvania, un procent relativ similar, 35-36% au menţionat atât cooperarea, cât și conflictul pentru caracterizarea situaţiei. În Slovacia se consideră cu preponderenţă că relaţiile maghiaro–slovace sunt conflictuale, în procent de 59%, iar în Voivodina în procent de 39%, în timp ce 19% consideră că relaţiile maghiaro–slovace sunt de cooperare (vezi graficele 24-25). În funcţie de nivelul de școlarizare se poate observa că în Transcarpatia semnificativ mai puţine persoane cu studii superioare, doar 9%, consideră că relaţiile la nivel de ţară sunt conflictuale, comparativ cu cei 20% care au doar studii de bază.

Fig. 22. Cât de frecvent aţi fost discriminat negativ din cauza apartenenţei naţionale?

Fig. 23. discriminare etnică/naţională în contextul altor discriminări sociale: aţi fost discriminat vreodată din următoarele motive? (Răspunsurile maghiarilor din România)

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

Ungaria

niciodată foarte rar frecvent foarte frecvent

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

Naţionalitate

Religie

Origine socială

Vârsta

Situaţia materială

Regiunea de provenienţă

Convingeri politice

Sex

niciodată rar frecvent foarte frecvent nu răspunde

27


Fig. 24 După părerea Dvs. calitatea de a fi de naţionalitate maghiară este o piedică în afirmare socială în ţara Dvs?

concluzii

n În cazul majorităţii maghiarilor minoritari ca populaţie analizată, putem constata că identitatea naţională bazată pe conceptul de naţiune culturală a maghiarilor din afara graniţelor Ungariei poate fi demonstrată empiric pe toate planurile, ea există și reprezintă cea mai puternică legătură de grup, surclasând legătura pe bază de cetăţenie sau conștiinţa regională neutră din punct de vedere etnic. Conștiinţa de a fi maghiar apare ca o identitate socială pozitivă puternică în fiecare regiune datorită sentimentelor pozitive legate de aceasta, deoarece existenţa identităţii sociale pozitive reprezintă condiţia de bază a supravieţuirii unei minorităţi ca și comunitate, a păstrării identităţii sale particulare (Tajfel 1978). Din punctul de vedere al distribuţiei cunoștinţelor sociale referitoare la naţiunea maghiară, respectiv la statul majoritar și al dinamicii relaţiilor dintre grupuri, situaţia poate fi nuanţată din mai multe punte de vedere.

Având în vedere conţinutul identităţii naţionale naturale și limitele dintre grupuri, maghiarii de peste hotare nu se comportă în totalitate ca un grup unitar, există însă o majoritate de aproximativ de 90% care în funcţie de caracteristicile fundamentale de grup prezintă caracteristicile de grup ale maghiarimii din regiuni și, totodată, aparţine unui grup mai mare care se caracterizează printr-o coeziune mai slabă, și anume naţiunea maghiară din Bazinul Carpatic. Similar, în procente care variază în funcţie de fiecare stat, o parte semnificativă a respondenţilor se leagă și de naţiunea politică română, slovacă, sârbă, ucraineană. Aceste grupuri sociale mari, însă, sunt în medie mai puţin semnificative în identitatea naţională naturală a maghiarilor de peste hotare decât comunitatea maghiară din regiunea respectivă în calitate de grup. Acest lucru poate fi surprins empiric în modul în care sunt percepute distanţele sociale.

În funcţie de profilurile de identitate, în fiecare comunitate maghiară se poate delimita o majoritate absolută sau relativă cu pondere diferită ale cărei răspunsuri pot fi interpretate în sensul că își definește apartenenţa naţională ca și comunitate maghiară regională și, într-un anumit sens, acceptă apartenenţa la comunitatea civică română ca pe o legătură secundară. Totodată, această majoritate consideră că ţara, sau în anumite cazuri regiunea de provenienţă este patria sa, însă în simbolica naţională domină simbolurile unitare maghiare, împreună cu anumite elemente regionale. Pe lângă aceasta, în fiecare stat există o minoritate cu o pondere și importanţă diferită în fiecare stat. Una, în identitatea căreia apartenenţa la naţiunea maghiară se exprimă ca apartenenţă la un grup naţional unitar, care consideră că patria sa este Ungaria sau regiunea în care trăiește, raportarea la maghiarii din Ungaria denotă aceeași apropiere socială ca și faţă de comunitatea maghiară regională, refuzând în același timp orice fel de identificare civică sau apropiere socială faţă de majoritate. Celălalt grup mai mic reflectă un nivel mai

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

România

Ucraina

Slovacia

Serbia

da, în toate domeniile da, în cateva domenii nu este piedică mai degrabă avantaj


28

înalt al identificării cu majoritatea naţională din statul respectiv, în identitatea căruia legătura civică este mai puternică decât conștiinţa maghiară bazată pe naţiunea culturală.

Extinderea apartenenţei de grup în două direcţii, în sens de naţiune culturală și naţiune civică, nu se observă doar în conștiinţa celor care trăiesc în minoritate, ci și în cea a majorităţii din Ungaria. Majoritatea acestora consideră că atât maghiarii de peste hotare, cât și minorităţile din Ungaria fac parte din naţiunea maghiară, însă diferenţierea între comunitatea civică maghiară ca grup primar și membrii altor comunităţi maghiare este vizibilă pe planul distanţelor sociale.

În interpretarea noastră6, dezvoltarea diferită, uneori divergentă de aproape un secol, statutul geopolitic al ţărilor, politica minoritară domestică, rolul organizaţiilor politice ale minorităţii maghiare în administraţie, dar și politica naţională a Ungariei de peste hotare se reflectă în mod puternic în identitatea majorităţii maghiarilor de peste hotare. Aceștia sunt factorii care definesc „sentimentul de familiaritate” în propria ţară. Ca urmare, măsura în care propriul stat este acceptat ca și patrie, respectiv sentimentul de apartenenţă la naţiunea majoritară se diferă în fiecare ţară în rândul maghiarilor care trăiesc acolo.

Sentimentul de familiaritate este elementul central al conștiinţei civice, dar care nu e identic cu identitatea naţională civică în accepţiunea noastră. Motivele acestei diferenţe sunt, pe de o parte că nu există o ideologie naţională civică fără conotaţii etnocentrice în nici o ţară analizată unde trăiesc maghiarii în minoritate, pe de altă parte conștiinţa civică are o încărcătură negativă sau neutră pentru o parte variabilă dar oricum consistentă a respondenţilor.

Cei care se caracterizează prin legături regionale mai puternice sunt mai tineri și mai educaţi, percepând și interiorizând astfel, la un nivel mai înalt interferenţele dintre câmpurile ideologiei naţionale în sensul dat de Brubaker. În acest context, se poate afirma că cel mai mult identitatea naţională se transformă dintr-o stare teoretică, de conștiinţă naţională maghiară unitară, reprezentată prin statul Ungar, într-o stare de identitate maghiară „regională”, mai bine integrată în logica instituţională a aparatului de stat majoritar. Schimbările pot fi identificate mai intens în rândul celor care de altfel dispun de un bagaj mai voluminos de cunoștinţe referitoare la naţiune și se inspiră din mai multe surse.

Structura identităţii naţionale a maghiarilor care trăiesc în diferite state este asemănătoare, însă legăturile afective și cognitive diferă semnificativ în privinţa raportării la naţiunea majoritară, la cetăţenie, respectiv la conceptele de patrie (patria ca şi regiune şi/sau întreaga ţară). cauzele acesteia se regăsesc în situaţia aparte, modul de formare a statelor, respectiv contextul istoriei relaţiei dintre maghiari și majoritate, care luate împreună determină sentimentul de familiaritate al membrilor acelei comunităţi.

Structura identităţii prezintă două diferenţe în funcţie de ţară. Prima se poate observa între maghiarii din Transilvania și celelalte minorităţi maghiare, aceasta fiind în primul rând o diferenţă de grad în ce privește sentimentul de familiaritate în România, respectiv relaţia faţă de majoritate: majoritatea maghiarilor din Transilvania (53,8%) ar alege să trăiască în România și dacă ar putea alege în mod liber, în timp ce doar o treime dintre maghiarii care trăiesc în Voivodina ar alege acest lucru. Gradul mai mare de familiaritate în Transilvania este susţinut și de răspunsurile referitoare la întrebarea dacă comunităţile de peste hotare fac parte din naţiunea maghiară, respectiv cea majoritară. Cealaltă diferenţă structurală se observă între maghiarii din Voivodina și minorităţile maghiare din alte state în privinţa sensibilităţii, a discriminării pe bază de naţionalitate și a percepţiei că există un conflict interetnic cu majoritatea, ceea ce se poate explica în primul rând prin istoria Serbiei din ultimele două decenii care a provocat intensificarea naţionalismului și a xenofobiei, influenţând în acest fel și atitudinile maghiarilor de acolo.

Se poate observa că distribuţia cunoștinţelor ideologice care au un rol în privinţa formării identităţii naţionale naturale în modul semnalat și în literatura de specialitate (vezi Csepeli 1992, Veres 2005) este inegală, aflându-se în legătură în primul rând cu nivelul de școlarizare, și mai puţin cu vârsta.

referinţe bibliografice

BÁRDI Nándor 1997 A romániai magyarság kisebbségpolitikai stratégiái a két világháború között. Regió 2. 32–67.

BIBÓ István 1997 A kelet-európai kisállamok nyomorúsága. Kriterion, Bukarest–Kolozsvár, (első kiadás: 1946)

6 Ipotezele generale de interpretare ale cercetării au fost formulate împreună cu Szarka László.

29


BINDORFFER Györgyi 2001 Kettős identitás. Új Mandátum – MTA KKI, Budapest

BLOOM, William 1990 Personal identity, national identity and international relations. Cambridge University Press

BRUBAKER, Rogers 1996 Nationalism reframed. Cambridge University Press2001 Csoportok nélküli identitás. Beszélő III. 6. évf. 7–8.

BRUBAKER, Rogers – Feischmidt, Margit – Fox, Jon – Grancea, Liana 2006 Nationalist Politics and Everyday Ethnicity in a Transylvanian Town. Princeton University Press, Princeton and Oxford

CSEPELI György 1992 Nemzet által homályosan. Századvég, Budapest

CSEPELI György – ÖRKÉNY Antal – SZÉKELYI Mária 2000 Grappling with National Identity. How Nations See Each Other in Central Europe. Akadémiai Kiadó, Budapest

HOBSBAWM, Eric 1990 Nations and Nationalism since 1780. Cambridge University Press

HORVÁTH István 2006 Kisebbségszociológia. Alapfogalmak és kritikai perspektívák. Cluj University Press, Kolozsvár

KRAPPMAN, Lothar 1980 Az identitás szociológiai dimenziói. Budapest, Szociológiai Füzetek 21.

KYMLICKA, Will 1995 Multicultural citizenship. Oxford University Press

Le VINE, Robert A. – CAMPBELL, Donald T. 1972 Ethnocentrism: Theories of Conflict, Ethnic Attitudes, and Group Behavior. Wiley, New York

PAPP Z. Attila – VERES Valér 2007 Kárpát Panel. Gyorsjelentés. MTA ENKI, Budapest

SMITH, Anthony D. 1991 National Identity. Penguin LTD, London

SZŰCS Jenő 1984 Nemzet és történelem. Gondolat, Budapest

TAIFEL, Henri 1978 The Social Psihology of Minorities. M. Right Group LTD, London

TAIFEL, Henri – WILKES A. L. 1963 Classification and Quantitative Judgement. British Journal of Psychology. Vol. 54, no. 2. 101–114.

VERES Valér 2000 Az erdélyi magyarok és románok közösségi identitása a társadalmi struktúra tükrében. Szociológiai Szemle 4.2005 Nemzeti identitás Erdélyben – szociológiai olvasatban. Akadémiai Kiadó, Budapest


30

ANEXĂ

1. În primul rând mă declar… Răspunsuri în funcţie de nivelul ultimei școli absolvite

Crosstab% within ISKSZ4 Iskola 3 szint

ţara În primul rând mă declar

maghiar din transilvania/

ucraina/serbia/

Slovacia

maghiar

ardelean/transcarpatian/

voivodinan/”felvidéki”*

român/ucrainean/

slovac/sârb

cetăţean român/

ucrainean/slovac/sârb

Alta Total

ungaria

școala generală 42,40% 42,90% 6,80% 7,90% 100,00%

studii medii 47,80% 37% 10,10% 5,10% 100,00%

studii superioare și postliceal

45,40% 33,30% 12% 9,30% 100,00%

TOTAL 43,90% 40,20% 8,30% 7,60% 100,00%

românia

școala generală 21,20% 37,30% 12,90% 3,40% 1% 24,40% 100,00%

studii medii 33% 20,60% 21,10% 1,40% 1% 23% 100,00%


33,30% 23,70% 17,20% 1,10% 2,20% 22,60% 100,00%

TOTAL 25,20% 32% 15,30% 2,70% 1% 23,90% 100,00%

ucraina

școala generală 39,70% 27,20% 19,90% 1,30% 9,90% 2,00% 100,00%

studii medii 43,70% 14,80% 25,90% 3,70% 9,60% 2,20% 100,00%


44,80% 15,50% 19,00% 3,40% 8,60% 8,60% 100,00%

TOTAL 42,20% 20,30% 22,10% 2,60% 9,60% 3,20% 100,00%

slovacia

școala generală 26,40% 40,40% 14,90% 0,60% 17,80% 100,00%

studii medii 35,00% 36,30% 15,30% 0,60% 3,20% 9,60% 100,00%studii superioare și postliceal

27,30% 27,30% 21,20% 3,00% 21,20% 100,00%

TOTAL 28,80% 37,80% 15,70% 0,20% 1,60% 15,90% 100,00%

serbia

școala generală 49,60% 18,20% 20,70% 3,30% 3,30% 5,00% 100,00%

studii medii 46,30% 12,60% 32,60% 1,10% 4,20% 3,20% 100,00%studii superioare și postliceal

46,20% 17,90% 25,60% 5,10% 5,10% 100,00%

TOTAL 48,40% 16,80% 24,20% 2,40% 3,70% 4,50% 100,00%

31


43

Chi-Square Tests

8.412 6 .209

8.402 6 .210

.329 1 .566

701

38.761 10 .000

39.236 10 .000

.990 1 .320

897

16.241 10 .093

14.746 10 .142

.845 1 .358

344

21.226 10 .020

21.594 10 .017.002 1 .962

572

8.958 10 .536

9.886 10 .451

.198 1 .656

376

Pearson Chi-Square

Likelihood Ratio

Linear-by-LinearAssociation

N of Valid Cases

Pearson Chi-Square

Likelihood Ratio


N of Valid Cases

Pearson Chi-Square

Likelihood Ratio


N of Valid Cases

Pearson Chi-Square

Likelihood RatioLinear-by-LinearAssociation

N of Valid Cases

Pearson Chi-Square

Likelihood Ratio


N of Valid Cases

EŞANTION/STRADA

1 UNGARIA

2 ROMÂNIA

3 UCRAINA

4 SLOVACIA

5 SERBIA

Value dfAsymp. Sig.

(2-sided)


32

2. În al doilea rând mă declar... Răspunsuri în funcţie de nivelul ultimei școli absolvite


ţara În al doilea rând mă declar

maghiar din transilvania/

ucraina/serbia/

Slovacia

maghiar

ardelean/transcarpatian/

voivodinan/”felvidéki”*

român/ucrainean/

slovac/sârb

cetăţean român/

ucrainean/slovac/

sârb

Alta Total

ungaria

școala generală 28,80% 14,20% 33,20% 23,90% 100,00%

studii medii 22,80% 13% 24,30% 39,70% 100,00%


24,10% 14,80% 26% 35,20% 100,00%

TOTAL 26,90% 14,10% 30,30% 28,70% 100,00%

românia

școala generală 22,10% 28,30% 10,10% 1,30% 6% 32,50% 100,00%

studii medii 16,40% 33,30% 10,60% 1,00% 4% 34% 100,00%


21,50% 22,60% 9,70% 1,10% 5,40% 39,80% 100,00%

TOTAL 20,70% 29% 10,20% 1,20% 5% 33,70% 100,00%

ucraina

școala generală 30,00% 33,30% 8,70% 2,00% 18,00% 8,00% 100,00%

studii medii 24,80% 29,90% 13,90% 2,90% 17,50% 10,90% 100,00%


21,40% 28,60% 14,30% 7,10% 14,30% 14,30% 100,00%

TOTAL 26,50% 31,20% 11,70% 3,20% 17,20% 10,20% 100,00%

slovacia

școala generală 26,30% 34,20% 13,30% 2,10% 24,20% 100,00%

studii medii 28,50% 25,90% 13,30% 1,30% 0,60% 30,40% 100,00%


25,80% 27,30% 15,20% 1,50% 3,00% 27,30% 100,00%

TOTAL 26,80% 31,10% 13,50% 0,50% 1,80% 26,30% 100,00%

serbia

școala generală 20,70% 29,30% 22,30% 3,30% 12,40% 12,00% 100,00%

studii medii 23,20% 37,90% 16,80% 1,10% 6,30% 14,70% 100,00%


27,50% 30,00% 17,50% 17,50% 7,50% 100,00%

TOTAL 22,00% 31,60% 20,40% 2,40% 11,40% 12,20% 100,00%

33


3. criterii de apartenenţă la comunitatea maghiară, analiză de componente principale (pc). Valorile matricei valorilor componenţilor principali

Extraction Method: Principal Component Analysis. a2 components extracted.

Întrebarea adresată: În ce măsura sunteţi de acord cu următoarele? Pentru ca cineva sa fie considerat maghiar, cât de important este...

criterii românia ucraina slovacia serbia

component component component component1 2 1 2 1 2 1 2

1.Cel puţin unul dintre părinţi să fie maghiar 0.384 0.461 0.573 -0.471

2.Ambii părinţi să fie maghiari 0.527 0.606 0.638 0.528

3.Să aibă ca limba maternă limba maghiară 0.470 0.579 0.634 0.688 0.548 -0.459

4.Să aibă cetăţenie maghiară 0.508 -0.429 0.730 0.738 0.409 0.603

5.Să respecte și onoreze drapelul naţional maghiar roșu-alb-verde 0.655 0.536 0.637 0.658 0.358

6.Să se considere maghiar 0.520 0.430 0.603 0.622 0.577 -0.373

7.Să simtă cultura maghiară ca fiind cultura lui 0.598 0.599 0.565 -0.351 0.630

8.Să aparţină de o biserică maghiară 0.676 0.676 0.647 0.737

9.Să se fi născut în Ungaria -0.632 0.809 0.782 0.709

10.Să-și fi petrecut majoritatea vieţii printre maghiari 0.653 0.515 0.350 0.631 0.648

11.Să voteze cu o formaţiune maghiară 0.634 -0.377 0.705 0.655

12.Să înveţe în scoală cu predare în lb. maghiară 0.624 0.554 0.729 0.707


34

4. dvs ce părere aveţi/cum vă raportaţi la următoarele grupuri sociale? (SCALA: 1 – Foarte simpatic 5 –Foarte antipatic)

etnii ungaria românia slovacia ucraina serbia total1. Români 2,99 2,52 3,15 3,00 2,86 2,902. Slovaci 2,84 2,85 2,71 2,87 2,74 2,803. Sârbi 2,93 2,97 3,22 2,61 2,62 2,874. Ucrainieni 2,91 2,91 3,09 2,54 2,82 2,855. Maghiari din Ungaria 1,98 2,40 2,06 2,36 2,41 2,246. Romi (ţigani) 3,31 3,19 3,60 3,47 3,15 3,347. Evrei 2,87 2,90 2,97 2,95 2,88 2,918. Germani 2,70 2,67 2,86 2,89 2,64 2,759. Chinezi 3,19 2,97 3,22 3,07 3,00 3,09Maghiari în minoritate 1. Maghiari din România 2,26 1,82 1,98 2,32 2,21 2,122. Maghiari din Serbia 2,34 2,20 2,05 2,38 1,85 2,163. Maghiari din Slovacia 2,35 2,22 1,79 2,35 2,27 2,204. Maghiari din Ucraina 2,39 2,21 2,03 1,73 2,30 2,13Alte grupuri sociale 1. Şomeri 2,77 2,88 3,05 2,91 2,81 2,882. Refugiaţi 2,96 2,69 3,08 2,99 3,48 3,043. Homosexuali 3,74 4,10 3,73 4,27 3,91 3,954. Skinheads 4,15 4,25 4,44 4,42 4,20 4,295. Drogaţi 4,24 4,43 4,35 4,62 4,38 4,406. Întreprinzători 2,82 2,83 2,85 2,76 2,80 2,817. Bogătașii noi 3,45 3,27 3,57 3,25 3,59 3,438. Bodyguarzi 2,75 2,84 2,98 2,82 2,94 2,87

35

veres valér • a kárpát-medencei magyarok nemzeti identitásának összehasonlító elemzése

A Kárpát-medencei mAgyAroK nemzeti identitásánAK összehAsonlító elemzése

A kutatásról

n A Kárpát Panel célja, hogy Magyarországon és a nagyobb létszámú magyar közösségekkel rendelkező országok-ban, így Romániában, Szlovákiában, Szerbiában és Ukrajnában idősoros, komparatív, reprezentatív, szociológiai kérdőíves panelkutatás-sorozat kezdődjék. Ennek keretében a Kárpát-medence magyarságának nemzeti identitá-sát, társadalmi struktúráját, munkaerő-piaci viszonyait, jövőtervezését, migrációs potenciálját, iskolázottsági hely-zetét, a kisebbségi magyar közösségek Magyarországhoz és a hazai többséghez való viszonyát vizsgáljuk.

A kutatást az MTA Etnikai és Kisebbségkutató Intézete (Magyarország) és a kolozsvári Max Weber Társadalom-kutató Alapítvány (Románia) kezdeményezte. Partnereink országonként a következő intézmények: a Fórum Társa-dalomkutató Intézet (Szlovákia), a beregszászi Lehoczky Tivadar Társadalomkutató Intézet, (Kárpátalja-Ukrajna), a Magyarságkutató Tudományos Társaság (Vajdaság-Szerbia). A kutatásba bevont öt országban a Kárpát-medencei magyarság mintegy 98 százaléka él.

A megkérdezett minta tervezett elemszáma 3000, ebből 2930 érvényes esetünk van. A mintakeret országon-kénti eloszlása a következőképpen alakult: Magyarország 700 fő, Erdély 900 fő, Szlovákia 600 fő, Vajdaság 380 fő, Kárpátalja 350 fő. A mintavétel a háztartások szintjén többlépcsős véletlen kiválasztással történt, a háztartásokban a válaszadók szabad kvótás módszerrel lettek kiválasztva.

A hosszú távra tervezett kutatási program két-három éves időközönként ugyanazt a populációt megcélzó, is-métlődő kérdőíves panelvizsgálatot tartalmaz. Ez lehetőséget ad arra, hogy a magyarság körében bekövetkező társadalmi, foglalkoztatási és identitáspolitikai változásokat követni tudjuk, a változások irányáról, jellegéről meg-bízható információkat, ismereteket gyűjtsünk, s ezzel hozzájáruljunk a magyar kisebbség- és etnopolitika szem-pontjából nélkülözhetetlen szakmai elemzések elmélyítéséhez, a magyar–magyar relációban zajló folyamatok egységes módszertannal készülő kölcsönös elemzéséhez.

A kutatás elsősorban a határon túli magyarokat célozta meg. Minthogy az eddigi kutatások ismételten rá-mutattak arra, hogy Magyarország a régióban – és különösen a kisebbségi magyar közösségek számára – sok szempontból mintaadónak, migrációs stratégiák kialakításában, a munkaerő-, valamint az oktatási és házasodási piacokon egyaránt változatlanul elsőszámú célországnak számít, szükségesnek tartottuk a magyarországi adatfel-vételt és elemzést is. Az Unió határain belül az államhatárok nem szűnnek meg, de jellegük erősen átalakul, és ez a magyar–magyar viszonyrendszeren belül is érdekes elmozdulások kiindulópontja lehet.

A kutatás kérdőíve tematikailag egy állandó és egy kiegészítő tematikai blokkból tevődik össze. Az állandó blokkok a következő területeket ölelik fel: a magyarság nemzeti identitása, a kisebbségi ma-• gyar közösségek Magyarországhoz és a többséghez való viszonya, a régió magyarságának társadalmi struktúrája (településszerkezet, foglalkozásszerkezet), munkaerő-piaci viszonyok (munkaerő-piaci pozí-ció, aktívak-foglalkoztatottak, munkanélküliség), jövőtervezés, migrációs potenciál, iskolázottsági helyzet (iskolaválasztás helye, oktatás nyelve, mobilitási viszonyok, esélyek, felnőttképzés). A kiegészítő tematikus blokk a jelenlegi, 2007. évi adatfelvételben a következő témákat ölelte fel: a Kárpát-• medence országainak EU-csatlakozása, a nyitott határviszonyok következményei.


36

Bevezető

n A jelen tanulmányban a Kárpát-medence különböző országaiban, így Magyarországon, Romániában, Szerbi-ában (Vajdaság) és Ukrajnában (Kárpátalja) nagyobb létszámban elő magyarok természetes nemzeti identitá-sának sajátosságait vizsgáljuk meg összehasonlító módszerrel, beleértve a kisebbségi, kulturális, nemzeti és az állampolgári identitáselemek vizsgálatát is. A magyarság empirikus beazonosítása a különböző országok magyar anyanyelvű, vagy anyanyelvi szinten beszélő népességének vizsgálatán alapul. Kutatásunk megtervezésében a magyarság fogalma tehát nem azt jelentette, hogy a különböző országok más anyanyelvű közösségeitől őket éle-sen elhatárolható csoportként kezeltük volna, hanem, mint ahogy Brubaker és társai is tették, az etnonímnak csu-pán aggregatív értelme van, bizonyos kategóriák elfogadása esetén tekintettük a válaszadókat magyarnak, mint ahogy a kutatás eredményei során ez kiderült (lásd Brubaker et alii 2006: 12).

Amint azt Smith is megállapítja, ha az egymással kontaktusban levő népcsoportok másként reprezentálják kollektív tudatukban a közösen használt földrajzi teret, a politikai helyzetet, másként szimbolizálják a gyakran közösen megélt múlt különböző eseményeit, akkor az eltérő nemzeti és/vagy etnikai tudatok más és más maga-tartásokat vagy társadalmi cselekvéseket eredményeznek (Smith 1991). A nemzeti és etnikai konfliktusok gyakran erre vezethetők vissza, és egyrészt ez adja elméleti szempontból a téma vizsgálatának fontosságát is. Másrészt, egy kisebbségben élő nemzeti közösség megmaradása alapvetően az azonosságtudat fennmaradása által bizto-sítódik, aminek alapfeltétele a pozitív szociális identitás megléte, az pedig a rendszeres identitásvizsgálatok által ellenőrizhető (vö. Tajfel 1978).

A téma kutatásának aktualitása: az elmúlt évtized társadalmi változásai jelentős mértékben átalakították a ma-gyarországi társadalom és a szomszédos országok kisebbségi magyar közösségeinek munkaerő-piaci, foglalkoz-tatási jellemzőit, oktatási, képzettségi mutatatóit, migrációs, kapcsolattartási potenciálját. Mindezek a dinamikus változások, a nyelvhasználati és kulturális szokásokban végbement elmozdulásokkal együtt erősen befolyásolják a közösségek etnikai, nemzeti identitásának alakulását. A Kárpát-medencei magyar közösségek összehasonlító igé-nyű, rendszeres, idősoros vizsgálatát mind az MTA Kisebbségkutató Intézete, mind pedig a kolozsvári Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány részéről rendkívül fontosnak tartjuk. Azok a kutatástörténeti előzmények, ame-lyek ilyen igénnyel az 1990-es években lezajlottak, jórészt folytatás nélkül maradtak vagy csupán egy-két országra, régióra korlátozódtak.1

Alább felsorolunk néhány olyan társadalmi folyamatot, amelyek a mostani kutatás kiinduló tézisei szerint a határon túli magyar közösségek identitását és annak változását meghatározták.

Abból indulunk ki, hogy a magyarság a Kárpát-medencében a 19. század folyamán egységes nemzetté vá-lási folyamaton ment keresztül, ebben a folyamatban pedig egyfajta kultúrnemzeti koncepciót láthatunk érvé-nyesülni. Bár Szűcs Jenő szerint a 18–19. század fordulója után a magyar nacionalizmus és nemzeti tudat kettős, kultúrnemzeti és államnemzeti ága is fejlődésnek indul (Szűcs 1984: 30–31), már Bibó rámutat arra, hogy az ál-lamnemzeti koncepció érvényesülése problematikus volt az állam többnyelvű jellege és több évszázados külön-fejlődési sajátosságai miatt (Bibó 1997: 23–24). Az első világháborút követő hatalomváltások, illetve a trianoni döntés eredményeképpen a magyarság egy része kisebbségi sorba került, és ez megpecsételte a magyar nemzeti fejlődés irányát, aminek eredményeképpen a kultúrnemzeti koncepció érvényesült (bővebben lásd Veres 2005: 33–39, Bárdi 1997).

Az egységes nemzetté válási folyamat a társadalmi-gazdasági realitásokkal is összekapcsolható korszakát 1867 és 1918 közé tehetjük, amikor az osztrák–magyar kiegyezés során Erdély is Magyarországhoz tartozott, és a ma-gyar állam nemzetépítő politikája az egységes nemzeti ideológia, az egységes oktatási rendszer által a nemzeti egység létrehozását célozta meg. Ez a korszak nem törölte ugyan el a korábbi regionális különbségeket, különösen a Magyarország és Erdély közötti több évszázados párhuzamos gazdasági és kulturális fejlődésből eredő eltérése-ket, sajátosságokat, de kétségkívül tompította jelentőségüket, (például a székely különállás tudatának gyengülé-sével).

1 A „Kárpát Panel. A Kárpát-medencei magyarok társadalmi helyzete és perspektívái” c. kutatás támogatói a Szülőföld Alap, az MTA Határon Túli Magyar Tudományos Ösztöndíjprogram. A kutatást Magyarországon, Erdélyben, Dél-Szlovákiában, Kárpátalján és a Vajdaságban a magyar közösségek körében végeztük. Ebben a vonatkozásban legfontosabb előzménynek az ún. Kárpát-kutatást tekintjük, amelyet az ELTE Kisebbségszociológiai Tanszéke, a kolozsvári BBTE Szociológia Tanszék Etnikumközi Kapcsolatok Kuta-tóközpontja és a szlovákiai Márai Sándor Alapítvány szervezett 1997-ben (a kutatás eredményeiről lásd: Csepeli–Örkény–Székelyi 2000; Veres 2000, 2005). E tanulmány jellege összehasonlító, bővített gyorsjelentés, amelynek keretében nem áll módunkban a kutatási előzmények kielégítő áttekintése.

37


Az első világháború után elindult az a folyamat, amelynek következtében az előző korszakhoz képest eltérő trendek léptek érvénybe. A magyar állam nemzetpolitikája korlátozottan jutott el a határain kívülre, a korábbi tár-sadalmi-gazdasági egység felbomlott, az utódállamok pedig külön belső integrációs, és esetenként asszimilációs folyamatokat próbáltak elindítani, több-kevesebb sikerrel. A mintegy 90 éves különfejlődési folyamat (leszámítva az 1940–1944 közötti időszakot) erősítette a különböző országokban élő magyaroknak a többitől eltérő kollektív identitásbeli sajátosságait. Ezt követően a különböző államokban élő magyarság társadalmi-politikai szétfejlődése jelentős hatást gyakorolt a mai magyar–magyar kapcsolatokra és az egyes magyar közösségek nemzeti-etnikai identitására egyaránt.

Az 1918 előtt kialakult „egységes magyar nemzet” tudata valamilyen formában máig létezik a Kárpát-meden-cében, mint hogy Brubaker és társai is megfigyelték Kolozsváron egy másik kutatásban: akik magyarnak tartották magukat, azok értelemszerűen a magyar etnokulturális nemzet részének is tekintették egyben magukat, a magyar anyanyelvűek közösségért értve alatta (Brubaker 2006: 14). Korábbi és jelenlegi identitáskutatásunk is arra utal, hogy a kisebbségi magyar közösségek életvilágaiban valóságos jelenségekként megfoghatók azok az eltérések, amelyek a többségben élő magyarországiak politikai nemzetfelfogásából, illetve a határon túli magyar munka-vállalók idegenként való reprezentálásából adódnak. A kisebbségben élők körében pedig ezek a különbségek egyrészt a többségi nemzettel közös társadalomfejlődésen és állampolgári közösségen alapuló kölcsönhatásokra, másrészt a – Trianont megelőzően és azóta is létező és ható – regionális különbségekre vezethetőek vissza. Ezt illusztrálják a Erdély történeti hagyományai, a Székelyföld regionális, kulturális sajátosságai, Kárpátalja ruszin–ma-gyar kettős kisebbségi sajátosságai, a szlovákiai szlovák–magyar kettős identitású népesség folyamatos jelenlé-tének szerepe egyaránt.

Az Európai Unió bővítési fázisai a Kárpát-medence országaiban mélyreható változások kezdetét jelenthetik. Magyarország, Szlovákia és Szlovénia 2004. májusi csatlakozása után Románia 2007. évi januári csatlakozása, Hor-vátország csatlakozási tárgyalásainak remélhetően sikeres befejezése, valamint Szerbia EU-társulási tárgyalásainak véglegesítése alapján feltételezhetően meghatározó szerepe lesz majd az európai integrációs folyamatnak a Kár-pát-medence szomszédos régióiban is.

Egy másik ilyen fontos társadalmi folyamatnak a rendszerváltást követően kialakult demográfiai változásokat tekintettük: a magyarság lélekszámcsökkenése Magyarországon immár három évtizede, a magyar kisebbségek esetében hozzávetőleg egy-másfél évtizede zajlik. Ennek hátterében a kedvezőtlen demográfiai-népesedési fo-lyamatok – az elöregedés, az alacsony gyermekvállalási kedv, az elvándorlás és a szórványhelyzetben élők asszi-milációs veszélyeztetettsége – állnak.

Az operacionalizálás során az alábbi elméleti-fogalmi keretből indultunk ki.A nemzeti identitás valamely nemzet meglétét feltételezi, és az ahhoz való tartozás tudatára vonatkozik. A

nemzetfogalom, a nemzetek kialakulásával, kultúr- és államnemzeti formáinak fogalmi elkülönítésével ebben a tanulmányban nem foglalkozunk, erről több szakkönyvben is olvashatunk. Operacionális szempontból abból in-dulunk ki, hogy a nemzet egy tagjait közvetett kapcsolatokkal egybefűző, történetileg létrejött társadalmi nagy-csoport, amely lehetővé teszi más csoport-hovatartozások vállalását is. A nemzeti kategória meghatározásának és értelmezésének kérdése, hogy összefér-e más nemzeti kategóriával (Csepeli 1992: 34–35).

Nemzeti identitásnak azt a kollektíve kialakult affektív és kognítív elemekből álló tudáskészletet és beállítódást tekintjük, amely a nemzeti ideológia társadalmi működésének eredménye, és a modern társadalmi csoportok kö-tődéseinek egyik legfontosabb formáját jelenti. Mivel a társadalom teljes vertikumában, minden társadalmi réteg körében egyformán vizsgáltuk az azonosságtudatot, az ún. természetes nemzeti identitás survey módszerrel vizs-gálható formáját ragadhatjuk meg, amely elsősorban a nemzetre vonatkozó tudáshalmaz legegyszerűbb elemei-re, a nemzeti név által teremtett szimbolikus univerzum jelentéseire (a haza, nemzeti szimbólumok), valamint a csoport határokat jelölő tipizációkra és csoportviszonyok értelmezésére vonatkozik (Csepeli 1992: 113). A nemzeti tudat és ideológia együtt létező jelenségek, de nem egyeznek meg teljesen, így egy duális jelenséggel van dolgunk. Hobsbawm megfogalmazásában is ezt találjuk: a hivatalos nemzeti ideológiák tartalmának megismerése nem he-lyettesíti a mindennapi életben az átlagember gondolaiban megjelenő nemzeti tudatot (Hobsbawm 1990: 10–12).

A tanulmányban a Magyarország határain kívül élő magyarokat olyan értelemben tekintjük nemzeti kisebbsé-geknek, ahogyan azt Horváth István is teszi: Horváth rámutatott, hogy a 19. században a nemzetépítési folyama-ton átesett csoportok főleg az első világháborút követő határátrendeződések következményeként leszakadtak azon államról, amelyen belül a domináns etnikumhoz tartoztak, és olyan államokba integrálták őket, amelyekben az állam más csoportok kultúrájával azonosult (románia, korábbi csehszlovákia, ma szlovákia, szerbia). így már a nemzetivé alakult etnokulturális öntudatú, a többségi nemzethez tartozást megtapasztaló csoportok kerültek alárendelt helyzetbe (Horváth 2006: 160).

A közép- és kelet-európai nemzeti kisebbségek esetében a nemzeti identitásokat konfiguráló ideológiai mezőnek három fő forrása van, mint ahogy azt Brubaker megfogalmazta, ezek a kulturális védelmet felvállaló, ún.


38

„külső anyaország”, a többségi állam nemzeti ideológiái, valamint az illető nemzeti kisebbségi közösség vezető elitje által megfogalmazott ideológiai elemek. Mindez akkor érvényes, ha létezik az illető államban egy jól megha-tározott etnokulturális többség, mint ahogy Brubaker értelmezésében az USA-ban ez nem létezik (Brubaker 1996: 60–69).

A kisebbségi magyar közösségek nemzeti identitásának meghatározásában irányadónak tekintjük Kymlicka tipológiáját is, amelyben elkülöníti a nemzeti kisebbséget az etnikai közösségtől. Szerinte az a mód, ahogyan egy kisebbség megjelenik egy államban, döntő fontosságú az illető kisebbségi csoport tagjai identitásának természe-tét illetően. Az ő tipológiája szerint a „kooptált kisebbségek”, mint a romániai magyarság, mely azáltal nyert román állampolgárságot, hogy Erdély Románia része lett az első világháború után, tipológiailag elkülönül a bevándorló kisebbségektől, akik szerinte arra törekednek, hogy minél gyorsabban asszimilálódjanak (vö. Kymlicka 1995: 10–11, a migráció nyomán létrejövő közösségek kapcsán lásd még Horváth 2006: 161).

Tematikus megközelítésben a nemzeti identitás kutatása kisebbségi környezetben kiterjed a kisebbségi (és többségi) nemzeti, állampolgári valamint a sajátosan kisebbségi azonosságtudat dimenziójára. Az ide sorolható vizsgálandó kérdések az alábbiak: a nemzeti problematika fontossága az egyéni beállítódásban; a nemzeti közös-séghez való tartozás kritériumai; a haza illetve a szülőföld fogalmának kognitív és affektív vonatkozásai; a nem-zeti csoporthoz való tartozás érzelmi megélése; a nemzeti auto- és heterosztereotípiák; a kisebbségi helyzet és diszkrimináció percepciója és az esetleges identitásszervező funkciójának vizsgálata; a „másik” nemzethez való viszonyulás; a nemzeti szimbólumok, ünnepek relevanciája; a nemzeti vonatkoztatási személyek (nemzeti hősök és a nemzeti történetírás által kiemelt, kanonizált személyek); a történeti tudat néhány kisebbségi és politikai tematizációjának, az etnikai-nemzeti konfliktuspercepció társadalmi-identitásbeli beágyazottságának vizsgálata.

Az egyének kollektív identitása hierarchikusan rendeződik. A 2000-ben Erdélyben végzett identitásvizsgálat eredményei alapján láthatóvá vált, hogy az erdélyi magyarok identitásában sorrendben a legnagyobb fontosságot az egyéni tulajdonságok képezik 4,3 átlaggal (1-től 5-ig terjedő skálán), ezt követik a magyar nemzeti identitáshoz kapcsolódó nemzetiség (3,98), az etnikai eredet (3,7) és a régió, ahol lakik (Erdély) (4), az állampolgárság pedig en-nél kisebb fontosságú (3,2) (Veres, 2005.107-108). Természetesen ezen identitáskategóriák egymással való össze-mérése egy ún. „mesterséges mérés” eredménye, hiszen a mindennapi életben, a fenomenológiai értelemben vett saját „életvilágban” a szociális identitás különböző elemei, dimenziói szituacionálisan aktiválódnak vagy maradnak passzív állapotban.

A „nagy társadalmi csoportokkal”, különösen a magyar nemzeti közösséggel és a román állampolgári közös-séggel való azonosulás a kisebbségben élők körében ellentmondásokkal terhelt lehet, kognitíve disszonáns hely-zeteket teremthet, mivel az egyénhez gyakran eltérő értelmezések jutnak el a két nemzeti ideológia társadalmi működésének eredményeként, gondoljunk az Erdélyhez kapcsolódó különböző történelmi események értékelé-sére, a magyarság szerepének megítélésére stb. Ezek az ellentmondásos ideológiai tudástartalmak annak függ-vényében jelentenek problémát az egyénnek, hogy milyen mértékben jutottak el hozzá a nemzeti ideológiák különböző értelmezései. Mivel az ideológiai ismeretek szintje összefüggésben áll az iskolai végzettséggel, tehát hierarchikusan rétegződve jut el a társadalom különböző rétegeihez, ezért azt mondhatjuk, hogy a népesség nagyobb részét képező, középiskolával sem rendelkező, alacsonyan iskolázottak esetében ezek az ellentmondá-sok kevésbé érzékelhetők, mint a magasabb iskolázottságúak, és ezáltal magasabb társadalmi státuszt betöltők körében.

Vizsgálati tézisek: Az egységes magyar nemzet eszméje létezik mind ideológiai, mind pedig a köznapi tudat szintjén, azon-• ban a határon túli magyarok többsége a természetes nemzeti identitásérzet szintjén, különösen a cso-portközi viszonyok terén a magyarságát nem egységes csoportként kezeli, hanem a regionális magyar közösségek tagjaiként tekint önmagára, és szociálpszichológiai értelemben e csoport tagjaiként visel-kedik, ekképpen viszonyul a többségi magyarsághoz, illetve az országuk nemzeti többségéhez mint fő vonatkoztatási csoportokhoz is. A válaszadók identitásszerkezetéről feltételezzük, hogy az kisebbségben tisztán kultúrnemzeti szerke-• zetű, a többségben pedig államnemzeti elemekkel keveredik. Ennek kontextusában, a nemzeti szim-bolika terén megfigyelhető egy nagyfokú homogenitás, és a regionális sajátosságok szerepe másodla-gossá válik. Hazafogalom tekintetében viszont a regionális különbözőség válik dominánssá, a kisebbségben élők ha-• zájuknak azt a Kárpát-medencei régiót tekintik, amelyben élnek, vagy azt az országot, ahol élnek és köti állampolgárságuk. a régió/ország hazaként eltérő arányban jelenik meg a különböző országokban, vi-szont Magyarország, különösen a történelmi Magyarország hazaként való felfogása nem jelentős a meg-kérdezettek körében.

39


A magyarsághoz való tartozás érzelmi megélésében feltételezzük, hogy a magyarság túlnyomó többsé-• gének mindegyik régióban pozitív szociális identitása van, ami a magyar nemzeti kisebbségi identitásuk megőrzésének alapfeltétele. A nemzetre vonatkozó tudás társadalmi eloszlása iskolázottság és életkor szerint hierarchikusan változó, • a diplomás értelmiség, illetve az alacsonyabban iskolázottak között a nemzeti attitűdök terén szignifikáns eltérések feltételezhetők.

empirikus összehasonlítás

n A tanulmány az elindított panelkutatás első adatfelvételén keresztül, öt országban élő magyar közösség köré-ben felvett 2930 fős mintán vizsgálja a magyarországi népesség és a magyar nemzeti kisebbségek ún. természe-tes nemzeti identitásának különböző dimenzióit, sajátosságait. Az országok közötti eltéréseket, illetve az elmúlt évtized társadalmi, gazdasági és politikai változásainak az identitásra mért hatását próbálja értelmezni elsősorban a válaszadók szociodemográfiai profilja, illetve az országok közötti, ismert különbségek alapján (itt elsősorban a Kárpát-medence országainak általános gazdasági-társadalmi helyzetére és az Európai Unióval való viszonyra gondolunk).2

A téma kutatásának korlátai között említhető egyrészt a mintakeretek mérete, különösen a kisebb létszámú közösségekben, mint Szerbiában és Ukrajnában. Ismeretes továbbá, hogy a mennyiségi módszerekkel, survey módszerrel vizsgált nemzeti identitás egy mesterséges mérés, mivel a válaszadó mindennapi interakciókban ta-núsított viselkedését, magatartását egy interjús szituációban nem tudjuk felmérni (lásd Krappmann 1980). Ilyen feltételek között nem áll módunkban a nemzeti identitás bizonyos elemeivel kapcsolatos beállítódásukat mérni, az azokhoz való affektív viszonyt, a disszonáns helyzetek valódi relevanciáját stb. Ilyen módszertani korlátok miatt nem vagyunk képesek a nemzet fogalmának jelentésértelmezéseit leírni, nem ismerhetjük a haza, szülőföld foga-lom kognitív és affektív jelentésmezőjének identitásukban elfoglalt helyét sem.

A nemzeti név, kritériumok, hazafogalom és területi kötődések

n A nemzeti identitás alapvető eleme a nemzeti név, amely Tajfel szerint emberi csoportképződésre szolgáló esz-köz. Minden elnevezésnek megvan az a különös hatalma, hogy eltúlozza, kiemeli, önkényesen feltételezi azon jelenségek azonosságát, összeillését, amelyekre kiterjed. Ugyanakkor a kategorizáció a csoportképződés alapvető mozzanata is, amely nem szakadhat el a kategorizáltak valóságos tulajdonságaitól (Tajfel 1980, Tajfel és Wilkes 1963: 101–114.) A válaszadókat arra kértük, jelöljék meg azt a közösséget, amelyikhez leginkább tartozónak érzik magukat. Itt a magyarországi és a kisebbségi magyarok között eltérő helyzet figyelhető meg. Míg Magyarorszá-gon a legjellemzőbb az egyszerű magyar megnevezés dominált 46,3 százalékban, ezt követi az etnoním nélküli magyarországi kategória 38 százalékkal, a Kárpát-medencei kisebbségi magyarok esetében az ún. regionális jelzős magyar megnevezés a legjellemzőbb: Erdélyben 27, Kárpátalján 43,9, Szlovákiában 30,4 és Szerbiában 49,1 szá-zalékuk vallotta magát erdélyi/kárpátaljai/szlovákiai/vajdasági magyarnak, továbbá jelentős arányban nevezték meg magukat etnoním nélküli, regionális megnevezéssel: 16,6 százalékuk erdélyinek, 21,8 kárpátaljainak, 17,6 felvidékinek, 24,7 vajdaságinak vallotta magát. Azok aránya, akik egyszerűen, jelző nélkül magyarnak vallották ma-gukat, Erdélyben 29,2, Kárpátalján 18, Szlovákiában 33,6 és Szerbiában 16,4 százalékot tett ki. Erdélyben jelen-tős arányban, 22,9 százalékban vallják magukat másnak, így például a válaszadók 7 százaléka székelynek mondja magát. A magukat székelynek és erdélyi magyarnak vallók aránya itt is jelentős mértékben meghaladja a ma-gukat jelző nélküli magyarnak vallók arányát. Az eltérések rámutatnak arra, hogy a különböző országokban elő magyarok nagy többsége magát különálló ingroupként határozza meg, ám a magyarsághoz való kötődésük nem kérdőjelezhető meg, csupán sajátos jelleget ölt, felerősödik a regionalitása, hiszen a magukat egyszerűen magyar-nak vallók együttes aránya mindegyik országban közelíti vagy meghaladja a 60 százalékot. Másrészt viszont az

2 A felhasznált adatbázisokat iskolázottság szerint súlyoztuk, ezért bizonyos százalékok kis mértékben eltérhetnek a Gyorsjelentés-ben közöltektől.


40

etnoním nélküli regionális azonosulás és a jelzős magyarok együttes aránya is 50 százalék körül vagy afölött van, ami a sajátos, regionális jelleg jelentőségét mutatja. A válaszadók tudatában ezek az identitásrétegek egyszerre vannak jelen, nem zárják ki, inkább kiegészítik egymást.

Feltevődik az a kérdés, hogy megfigyelhető-e valamiféle eltérő szociodemográfiai sajátosság a regionális jel-zős, és a jelző nélküli magyarok között a kisebbségben élők esetében. A statisztikai próbák az erdélyi és a felvidéki mintában találtak ilyen eltéréseket: Erdélyben a magukat jelző nélküli magyarnak nevezők átlagosan 6 évvel idő-sebbek, mint a jelző nélküli társaik, iskolázottság szerint pedig a felsőfokú végzettségűek mintegy 10 százalék-kal többen vallották magukat regionális jelzős, tehát erdélyi magyarnak, mint az alapfokú (általános és szakisko-lai) végzettségűek. Tehát a magukat regionális jelzős magyarnak vallók átlagosan kissé fiatalabbak és magasabb iskolázottságúak. A szlovákiai magyarok esetében hasonló a tendencia, mint Erdélyben, de talán kissé hangsúlyo-zottabb. A magukat szlovákiai magyarnak, illetve egyszerűen magyarnak vallók között 7 év a korkülönbség, és a jelző nélküli magyar válaszok aránya mintegy 13 százalékkal alacsonyabb a felsőfokú végzettségűek körében, mint az alapfokú végzettséggel rendelkezők esetében. Helyi sajátosság, hogy az értelmiségiek számottevően nagyobb arányban preferálják a felvidéki címkét, mint az alacsony iskolázottságúak, akik a szlovákiai magyart részesítik na-gyobb arányban előnyben. Ukrajnában is hasonló a tendencia, de az alacsonyabb esetszám miatt a Khí-négyzet próba nem mutat szignifikáns összefüggést (lásd 1. melléklet). A többségi (román, szlovák, szerb, ukrán) nyelv is-merete alapján nézve megfigyelhető, hogy átlagosan a többségi nyelvet jobban beszélők szignifikánsan nagyobb arányban vallják magukat regionális jelzős magyarnak, mint a náluk átlagosan egy fokozattal kevésbé jól beszélők. Az eltérések erősebbek Ukrajnában, és gyengébbek máshol. Ám, mivel a nyelvtudás a korral is összefüggésben áll, a korhatást pedig már kimutattuk, elmondható, hogy Erdély és Szlovákia esetében a nyelvtudás az etnoním vonatkozásában túlnyomórészt a korhatáson keresztül érvényesül.

A magyarsághoz való tartozás kritériumait illetően minden régióban az önbesoroláson alapuló, etnikai-kultu-rális nemzeteszme kritériumaival értenek egyet a legnagyobb arányban. Ezen a téren lényeges változás Erdélyben nem észlelhető, talán annyi, hogy nagyobb arányban tekintik fontosnak az államnemzeti kritériumokat, így a ma-gyar állampolgárságot és a Magyarországon születést, mint 2000-ben (vö. Veres 2005).

A magyarsághoz való tartozás kritériumaival főkomponens elemzést végeztünk, hogy megvizsgáljuk, hogy a kultúrnemzeti identitás kritériumai miként strukturálódnak a különböző régiókban. Az elemzés viszonylag magas magyarázóerejű, mindegyik régióban a KMO értéke 0,7 fölötti, értelmezhető struktúrát eredményezett.

A régiók szerinti komponens-struktúra hasonló, mindenhol az első a kultúrnemzeti komponens, amely az összvariancia 26-35 százalékát magyarázza.

1. táblázat A nemzeti identitáskritériumok főkomponenseinek összvarianciát magyarázó értékei (%)*

components románia ukrajna szlovákia szerbia1 30.99% 26.27% 35.92% 32.37%

2 13.91% 14.29% 13.87% 14.70%

Total 44.90% 40.56% 49.79% 47.07%*Total Variance explained.

A második komponens – mindenhol 14 százalék körüli értékben – elsősorban a két, Magyarország vonatko-zásában értelmezett államnemzeti identitást testesíti meg, de kisebb mértékben más kritériumok is korrelálnak ezzel a faktorral, ezáltal növelik magyarázóerejét (lásd 3. melléklet). A kapott komponens-struktúra megerősíti azt a feltevésünket, hogy a határon túli magyarok nemzeti kisebbségi identitása tisztán kultúrnemzeti, helyenként etnikai eredet identitáselemekkel kombinálva, amellyel nem kapcsolódik össze a magyar állampolgárság.

A hazafogalom a nemzeti identitás fontos eleme, a területi kötődés egyik fő mutatója. A határon túli magyar közösségekben a válaszadók kétharmada-háromnegyede együttesen az állampolgársága szerinti országot, illetve annak magyarok által is lakott régióját nevezte meg hazájának. A romániai és a szlovákiai magyarok első helyen országukat, tehát Romániát, Szlovákiát jelölték meg hazájuknak (46,5, illetve 41 százalékban), és kisebb arányban Erdélyt, illetve Felvidéket. A kárpátaljai és vajdasági magyarok nagyobb része a történelmi régiójukat nevezte ha-zájának, és ezt követte másodsorban maga az ország, Ukrajna és Szerbia. Arra a kérdésre, hogy milyen arányban választják hazájuknak a szűkebb régiót vagy az országot, országonként eltérő válaszokat kapunk. Arra gondol-hatnánk, hogy Romániában és Szlovákiában mint EU tagállamokban, a magyarság értékesebbnek tartja a saját országát, ám ez nem egyértelmű, mert egy 2000. évi kérdőíves kutatás szerint a válaszadók nagyobb része, 59 százaléka Romániát, és 31 százaléka Erdélyt jelölte hazájául, tehát a tendencia értelmében nem is növekedett a Ro-mániát hazájuknak tekintők aránya az EU csatlakozás után. Szlovákia esetében a magyarázat egyszerűbb: egyrészt

41


a Felvidék megnevezés – Erdéllyel szemben – nem annyira elterjedt és földrajzilag jól meghatározott, másrészt sokáig irredentizmusnak tekintették a szlovák hatóságok a Felvidék fogalmának használatát. Vajdaságban a régió egy autonóm terület, saját identitással, miközben az ország neve és területe változik, Jugoszláviából Szerbiába. Kárpátalja pedig egy középszintű területi-közigazgatási egységként van jelen egy viszonylag nagy országban, így a szűkebb régió sokkal jelentősebb szerepet kap az identitásukban, mint az egész ország. A hazafogalmat taglaló válaszok fontos sajátossága, hogy a határon túliak közül Magyarországot csak kevesen tekintik hazájuknak, Erdély-ben és Szerbiában mindössze 2-3 százalék, Szlovákiában 7, és Ukrajnában pedig 11 százalék. (lásd 4. ábra)

A válaszadók szülőföld fogalma is hasonló tendenciát követ, itt viszont a válaszadókhoz közelebb álló régió került első helyre, így Erdély, Kárpátalja, Vajdaság, kivéve Felvidéket, ahol az előbb említett okokból Szlovákia ke-rült az első helyre. A többi országokban, különösen Erdélyben és Szlovákiában a válaszadók mintegy 30 százaléka szülőföldjeként azt a települést jelölte meg, ahol született, vagy ahol él. A különböző válaszok nem mutatnak rá egyértelmű szociáldemográfiai profilú válaszadókra, tehát a hazafogalom négy fő eltérő csoportja szerint (ország, régió, Magyarország és egyéb) nincsenek szignifikáns összefüggések életkor, iskolázottság, az elvégzett iskola nyelve és a többségi nyelv ismereti szintje változókkal egyik régióban sem. Mindez azt mutatja, hogy a hazafoga-lom a nemzeti identitás alaprétegének részét képezi mindegyik régióban, és a válaszok közötti eltérések (Erdély, Románia) nem képeznek választóvonalat a válaszadók között a hagyományos szociodemográfiai változók szerint.

Felmerült az a kérdés, hogy a hazára vonatkozó válaszokat talán a kényszerűség vagy az alternatívátlanság szülte. Egy további kérdéssel rákérdeztük, hogy ha szabadon választanának, akkor melyik országban élnének. A válaszok egyrészt utalnak arra, mennyire ragaszkodnak országukhoz, másrészt, hogy mennyire merülnek fel elván-dorlási szándékok. A leggyakrabban előforduló válasz ugyancsak a saját országuk választása volt, Magyarország választása pedig messze elmaradt a saját országukhoz képest. A saját országukat választók közül az erdélyi ma-gyarok jelölték meg a legnagyobb arányban Romániát, 53 százalékban, ezt követik a kárpátaljai magyarok, akik Ukrajnát 50 százalékban, a felvidékiek Szlovákiát közel 40 százalékban, a vajdaságiak pedig Szerbiát egyharmad arányban választanák. A romániai, szlovákiai és vajdasági magyarok mintegy egytizede választaná lakhelyéül Ma-gyarországot, a kárpátaljaiak ennél többen, közel 20 százalékban. A további válaszok más országot jelölnek meg, vagy nem tudják a választ (lásd 5. ábra). Már korábban megneveztük a kutatás azon korlátját, hogy a felgyűjtött empirikus anyag nem ad lehetőséget a hazafogalom affektív vonatkozásainak feltárására, a haza és a szülőföld közötti kognitív összefonódások feltárására.

1. ábra. Leginkább úgy határoznám meg magam, mint (N=2885):

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

Erdély/ Románia

Kárpátalja/Ukrajna

Szlovákia

Vajdaság/Szerbia

Magyarország

erdélyi/felvidéki/vajdasági/kárpátaljai/magyarországi

magyar

erdélyi/szlovákiai/vajdasági/kárpátaljai magyar

román/szlovák/szerb/ukrán

román/szlovák/szerb/ukrán/magyar állampolgár

egyéb


42

2. ábra. Ahhoz, hogy valaki magyarnak számítson, mennyire fontos, hogy ...? (átlagértékek, 1-egyáltalán nem fontos, 5-nagyon fontos)

0 1 2 3 4 5

legalább egyik szülő magyar legyen

mindkét szülő magyar legyen

magyar legyen az anyanyelve

magyar állampolgár legyen

tisztelje a piros-fehér-zöld zászlót

magyarnak tartsa magát

ismerje és/vagy szeresse a magyar kultúrát

magyar szertartási nyelvű egyházhoztartozzon

Magyarországon szülessen

élete legnagyobb részében magyarok között éljen

szavazzon egy magyar pártra/politikaiszervezetre

magyar nyelvű iskolát végezzen

Erdély Kárpátalja Szlovákia Vajdaság

43


3. ábra. Mit tekint Ön szülőföldjének?

4. ábra. És mit tekint hazájának?

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

erdélyi magyar

kárpátaljai magyar

szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi

Erdélyt/Felvidéket/Vajdaságot/Kárpátalját Romániát/Szlovákiát/Szerbiát/UkrajnátMagyarországot A települést, ahol születettA települést, ahol él Megye, járás, régióEgyéb


44

5. ábra. Ha szabadon választhatna, hol, melyik országban szeretne élni? Összesített válaszok

Kognitív disszonancia az identitásban? Kultúrnemzet és állampolgárság

n A kultúrnemzeti jellegű nemzeti identitás a kisebbségi helyzetben élők számára kognitív disszonanciát eredmé-nyezhet. A nemzeti kisebbség egyes tagjai számára konfliktust generálhat az állam nemzetépítő törekvése, illetve az egyéni vagy közösségi szinten zajló, a nemzeti kultúra újrateremtését megcélzó tendenciák.

Arra a kérdésre, hogy mi határozza meg nemzeti identitásukat, a kisebbségi válaszadók nagy többsége mind-egyik országban – Szlovákiában mintegy kétharmad arányban, vagy még ennél is többen (78 százalék) – az „anya-nyelve, kultúrája” választ adta. Az állampolgárság kritériumot kevesebb, mint egytizedük adta meg mindegyik országban. Jelentős kisebbséget képeznek azok, akik szerint a nemzeti hovatartozást saját döntésük irányítot-ta/alakította, tehát nem egy előre meghatározott tény. ezen válaszok aránya erdélyben a legnagyobb, közel 30 százalék, és Szlovákiában a legkisebb, 18,3 százalék. Magyarországon is domináns az anyanyelvi-kulturális alapú kultúrnemzeti azonosulás, de csupán 49,8 százalékkal, ám az állampolgárságot előtérbe helyezők aránya is je-lentős, közel egyharmadnyi (32 százalék), míg a saját döntésükre hivatkozók aránya 18,3 százalék. Ez utóbbi két választ adók aránya megegyezik a kultúrnemzeti azonosulást fontosabbnak tartók arányával. A válaszok egyik kisebbségi régióban sem mutatnak szignifikáns összefüggést a legmagasabb iskolázottsági szinttel, ami azt mu-tatja, hogy a nemzeti hovatartozás típusa nem hierarchizálódik a nemzetre vonatkozó tudás volumene szerint, hanem annak legszűkebb, mindenki által osztott szintjén helyezkedik el. Más a helyzet Magyarországon, ahol többségi perspektívából nézve az értelmiségiek szignifikánsan, mintegy 15 százalékkal magasabb arányban vall-ják a nemzeti identitásuk meghatározójául a nyelvet és a kultúrát, mint az alapfokú iskolázottságúak, akik legalább ennyivel többen vallják az identitásuk meghatározó alapjául az állampolgárságukat. Ez arra utal, hogy a nemzetről való magasabb szintű tudás birtokában az értelmiség nagyobb arányban azonosul a kultúrnemzeti alapú magyar nemzeteszmével.

45


A kultúrnemzeti, valamint az ettől eltérő államnemzeti eszme a határon túli magyarság körében valamiféle ket-tősséget képez az identitásban, de ezek nem egymás mellé rendelhető identitások, tehát nem jelentik a Bindorffer Györgyi által a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek körében megfigyelt „kettős identitás” állapotát (Bindorffer, 2001). Ezzel együtt beszédes, hogy arra a kérdésre, hogy a saját magyar kisebbségi közösségüket a magyar, illetve a többségi nemzet részének tekintik-e, Erdélyben a válaszadók nagy többsége mindkét esetben igennel válaszolt (82, illetve 65 százalékban). Ukrajnában a helyi magyarokat 52 százalékuk az ukrán nemzet ré-szének tekinti, Szlovákiában és Szerbiában pedig a válaszadók kevesebb mint fele, mintegy 40 százaléka tartja a többségi nemzet részének a hazai magyarságot. A válaszok egyrészt azt mutatják, hogy mindegyik kisebbségi közösségben a válaszadók mintegy háromnegyede azonosítja a magyar nemzethez való tartozást. A látszólag ellentmondásos válaszok érthetőek, hiszen a válaszadók zöme, mint ahogy alább látni fogjuk, ezt a kettősséget nem ellentmondásként, hanem kiegészítő jellegűként fogja fel egy sajátos identitásmezőben. Ez, mint már em-lítettük, Brubaker szerint három ideológiai forrásból táplálkozik: a többségi állam, a kisebbségi közösség vezetői és a kultúrnemzeti „külső anyaország” államának ideológiai összhatásaiból (Brubaker 1996: 60–69). Csepeli szerint akkor (is) lehetséges az, hogy egy személy két nemzeti kategória hatálya alá tartozzon, ha a kategóriák között dimenzionális különbség van, és ezt úgy érti, hogy az egyik hovatartozás kulturális vonatkozásban, a másik állam-polgári vonatkozásban érvényes, éppen mint a magyar kisebbségek helyzetében (vö. Csepeli 1992: 35).

Abban, hogy ez a kettős kötődés erősödése mint tendencia értelmezhető, megerősít bennünket az, hogy a ma-gyarországi magyarok nagy többsége, 78-80 százalékban mind a határon túli magyarokat, mind pedig a magyar-országi kisebbségeket a magyar nemzet részének tekinti. Márpedig az egyre inkább egységesülő európai uniós tömegkommunikációs térben (jelenleg a Kárpát-medencei magyarság 95 százaléka az EU-n belül él) igen nehe-zen tartható fenn egy olyan ellentmondásos normatív előírás, hogy míg a magyarországi nemzeti kisebbségek a magyar nemzet részének tekinthetők, és ezt el is fogadja a magyar állampolgárok túlnyomó többsége, addig a határon túli magyarok számára nemkívánatos jelenségnek nyilvánítódjon az, ha a többségi (román, szlovák, szerb, ukrán) nemzet részének tekintik magukat. Azonban azt is hangsúlyozni kell, hogy, amint azt az előző kérdés alap-ján tudjuk, a kultúrnemzeti és az állampolgársági kötődés nem helyezhető egy szintre, hiszen a kettő egymáshoz viszonyított fontosságában a kultúrnemzeti kötődés elsőbbsége a válaszadók nagy többsége esetében vitathatat-lan. Továbbá azt is fontos elmondani, hogy a kutatás módszertani korlátai miatt nem állt módunkban feltárni, hogy valójában mit is értettek a válaszadók azalatt, hogy a „román nemzet részének lenni”, nem kizárt, hogy jelentős részük ezt a román állampolgári közösségként értelmezte, aminek a magyarok is tényszerűen részei.

Amíg a magyar nemzethez való tartozásban alig vannak szociodemográfiai eltérések, mivel ezt a válaszadók túl-nyomó többsége vallja, a magyar kisebbségek többségi nemzet részeként való elfogadása régiónként eltérő mér-tékben ugyan, de összefüggést mutat az iskolázottsággal. Erdélyben és Kárpátalján gyengébb, Felvidéken és Vajda-ságban erősebb összefüggés figyelhető meg: a felsőfokú végzettséggel rendelkezők az előbbi kettőnél 5-7, a másik két országban 12-15 százalékkal kisebb arányban tartják saját magyar közösségüket a többségi nemzet részének. Az eltérések ugyancsak a nemzetre vonatkozó tudás magasabb szintjéből következnek, hiszen ideológiai szinten ellent-mondásosnak tűnik a két nemzet együttes tagjának lenni azok számára, akik értik a kultúrnemzet jelentését (lásd a 4. mellékletet). Az életkorral, a többségi nyelvtudással már nem mutatnak összefüggést a válaszok.

A kisebbségi magyarok nagy többségében a nemzeti identitás és az állampolgársággal járó kisebbségi hely-zet közötti disszonancia, ellentmondás általában nem képez érzelmi problémát. Mindegyik régióban hasonló tendencia körvonalazódik, de az arányokat tekintve az erdélyiek kissé elkülönülnek a többitől. Erdélyben a többi régiókhoz képest szignifikáns mértékben, 62,2 százalékban magasabb arányban válaszolták, hogy a magyar nem-zetiségük és a román állampolgárságuk között nem éreznek ellentmondásosságot, és jól tudják egyeztetni ezeket, további 27,2 százalékuk szerint felmerül bennük néha ellentmondásos érzés, de általában jól tudják egyeztetni, és további 8 százalékuknak elég gyakran probléma, de a környezetükben ez nem okoz problémát, tehát elvi problé-maként jelentkezik, és mindössze 2 százalékuk számára jelent gyakorlati problémát is ez.

A többi régióban a válaszadók 42-44 százaléka válaszolta, hogy magyar nemzetisége és „nem magyar” (szlo-vák/szerb/ukrán) állampolgársága között nem érez ellentmondást, és jól tudja egyeztetni ezeket, és még további, mintegy 30-40 százalékukban felmerül néha ellentmondásos érzés, de általában jól tudják egyeztetni. E kategória aránya Szlovákiában a legnagyobb: 43 százalék. Azok aránya, akiknek elég gyakran probléma, de a környezetük-ben ez nem okoz problémát, nagyobb, mint Erdélyben, de sehol nem haladja meg a 15 százalékot. Ennél súlyo-sabb problémákat pedig mindenhol csupán egy kis részüknek okoz az egyeztetés (1-2 százalék).

Megvizsgáltuk a válaszadók szocio-demográfiai profilját, és elmondható, hogy iskolázottság szerint Romá-niában egy gyenge összefüggés figyelhető meg az ellentmondásos érzésekkel kapcsolatban, itt az alapfokú iskolázottságúak a felsőfokú végzettségűeknél 10 százalékkal többen vallották, hogy nincs semmi problémájuk, Szerbiában jelentősebb az összefüggés, ott az értelmiségiek 28, az alapfokú iskolázottságúak 52 százalékának nincs semmi problémája, a többiek többségében felmerül ellentmondásos érzés, és további 20 százalékuknak


46

van kisebb problémája. A többi országban a válaszok iskolázottság szerint nem mutatnak szignifikáns eltéréseket. Életkor szerint Szlovákia kivételével szignifikáns különbség észlelhető: 5-7 évvel idősebbek azok, akiknek nincs semmi problémájuk az egyeztetéssel, mint azok, akikben felmerül néhány ellentmondásos érzés, ám azok, akiknek kisebb problémáik adódnak, átlagosan ugyanolyan korúak, mint akiknek semmilyen problémájuk nincs a nemze-tiségük és az állampolgárságuk egyeztetésével. Szignifikáns különbségek figyelhetők meg, különösen Erdélyben és Szerbiában a többségi nyelv ismerete szerint. Akiknek semmi problémájuk nincs, azok átlagosan egy fél ponttal (1–6-ig terjedő skálán) jobban beszélik a többségi nyelvet, mint azok, akiknek ritkán vagy gyakran problémájuk adódik, ami gyakorlati okokból érthető, hiszen ebben a két országban a magyarság szétszórtabban él, mint a má-sik két országban, ezért a többségi nyelvtudás több helyzetben lehet probléma, mint a többségiekkel ritkábban érintkező régiókban.

6. ábra. Mi határozza meg leginkább az Ön nemzeti hovatartozását?

47


7. ábra. A határon túli magyarok részét képezik-e a magyar, illetve a többségi nemzetnek*? Igen válaszok, országonkénti közösségekre vonatkoztatva

*Magyarországon a romákra vonatkozott a „többségi” nemzet tagságára utaló kérdés.

8. ábra. A határon túli magyarok részét képezik-e a többségi nemzetnek? Az „igen” válaszok százalékos megoszlása az iskolázottsági szint szerint, szignifikáns összefüggések (KHI próba)


48

9. ábra. Mennyire jelent önnek problémát az, hogy magyar nemzetiségűként román állampolgár: mennyire sikerült egyeztetni ezeket?

érzelmek

n A társadalmi nagycsoportok fennmaradásának fontos feltétele a csoporttagság pozitív megélése. A nemzeti identitáskutatásban ezt rendszerint a nemzeti büszkeség megélésével mérik. A megkérdezetteknek arra vonat-kozóan kellett válaszolniuk különböző kérdésekre a Lickert skálán, hogy a magyarsághoz való tartozásuk milyen érzésekkel tölti el.

Legnagyobb részük minden régióban büszke arra, hogy magyarnak született, de legnagyobb arányban, 61 százalékban az erdélyiek vezetnek, őket követik sorrendben a kárpátaljai, szlovákiai, magyarországi és a szerbiai magyarok 44,2 százalékkal.

A nemzeti büszkeség terén tehát a magyarországiak a kisebbségiekhez képest nem állnak kivételes helyen, inkább a vajdaságiakhoz hasonlóan válaszoltak.

A válaszadók többsége nem éli meg hátrányként a magyarsághoz való tartozását. Viszonylag hasonló a struk-túrája a válaszoknak országonként. A magyarországiak kissé elkülönülnek, ott azok aránya, akik egyáltalán nem értenek egyet azzal, hogy a magyarság hátrány lenne, 50,3 százalék, míg a kisebbségi magyarok esetében ez 29 és 38 százalékok között mozog. A magyarságukat teljes mértékben hátránynak megélők aránya a kisebbségi helyzet-ben 4-5 százalék körül mozog mindenhol, Magyarországon ezek aránya 2 százalék.

A többi érzelmi megélést is megvizsgálva megállapítható, hogy a kisebbségi magyar közösségekben a magyar-ság megélése pozitív szociális identitással társul, ami a csoportidentitás fennmaradásának feltétele (Tajfel 1978).

49


10. ábra. Az, hogy magyarnak születtem, büszkeséggel tölt el (N=2893)

11. ábra. Az, hogy magyarnak születtem, hátrányt jelent (N=2893)


50

szimbólumok

n A nemzeti identitás megélésének egyik módja bizonyos nemzeti szimbólumokkal való azonosulás. Megvizsgál-tuk a tárgyi szimbólumok és a történelmi, kulturális személyiségek szimbolikáját is.

A nemzeti szocializáció hierarchikus jellegéből adódóan a népesség egy része, egyik nemzet esetében sem rendelkezik a nemzeti szimbolikára vonatkozó ismeretekkel. Ezen népesség arányának feltérképezése érdekében megvizsgáltuk, hogy a válaszadók szerint vannak-e olyan jelképek, történelmi és kulturális személyiségek, ame-lyek számukra megjelenítik a magyarokat, a magyar nemzetet. A tárgyi szimbólumok esetében a válaszadók 68-88 százaléka válaszolta azt, hogy vannak ilyen jelképek. Érzékelhető azonban némi különbség az arányokat illetően, ugyanis az igennel válaszolók legmagasabb arányban Magyarországon vannak, míg Erdélyben és Szerbiában ettől 18-20 százalékkal kevesebben gondolják úgy, hogy a nemzetet szimbólumok is megjelenítik. Valójában a nyelvi jártasság szintjéhez is kapcsolódhatnak a válaszok, mivel a válaszadók egy kisebb részének annyira alacsony a ma-gyar nyelvi fogalomrendszere (más nyelven sem magasabb), hogy valójában nem is tudják, mire kellene gondolni-uk. Az igen válaszok aránya erős összefüggést mutat az iskolai végzettséggel, ami jól mutatja a nemzetre vonatkozó tudás eloszlásának hierarchikus jellegét. Az a tény, hogy Magyarországon nagyobb arányban tudnak megnevezni nemzeti szimbólumokat, a nemzeti szocializáció hatékonyabb módjára utal. Ez látszik a nemzeti szimbolika kon-centráltabb jellegéből is: míg a legfontosabb nemzeti szimbólumot, a piros-fehér-zöld zászlót Magyarországon a válaszadók 45 százaléka jelölte meg, addig a legtöbb kisebbségi közösségben mindössze 33-36 százalék, illetve Kárpátalján 42 százalék említette ezt legfontosabb nemzeti jelképként. További említésként a Szent Korona követ-kezik, majd a magyar címer és a Himnusz, változó sorrendben, de az említések aránya e két utóbbi esetében az 5 százalékot alig haladja meg. Kárpátalján a Himnusz kiemelkedő arányban, 15 százalékkal a második helyre került, míg Magyarországon a címert is 8 százalék említette. Az eltérés érthető, mert amíg Magyarországon ezek állami jelvények, használatukat törvény írja elő, minden állami vagy önkormányzati közintézményben fellelhető a címer, addig a határon túl a történelem folyamán több címer is használatban volt, nem is beszélve Erdélyről, amelynek több évszázados önálló állami vagy tartományi múltja idejéből önálló, saját címere volt, aminek átalakított válto-zata a román állami címer szerves részét képezi (a turulmadár elem a havasalföldi sas jegyeire változott).

A szimbolika terén lényegesebb eltérést mutat a nemzeti személyiségek említésének szerkezete, sorrendje. A történelmi személyiségek esetében többnyire ugyanazt a néhány nevet említik, viszonylag nagy szórással és ala-csony koncentrációval, de a sorrend lényegesen különbözik. Itt elsősorban Erdély, és a korábbi, szűk értelemben vett történelmi Magyarország közötti, részben eltérő történeti múlt reprezentációját ragadhatjuk meg3, de általában véve a többi régióban is a régióhoz inkább kötődő személyiségek kapnak nagyobb hangsúlyt, felborítva ezzel min-den egységes kánont. Amíg Magyarországon első helyen Kossuth Lajos áll 10 százalékkal, őt követi Széchenyi István és Mátyás király, addig Szlovákiában és a szerbiai Vajdaságban Szent István áll első helyen 19, illetve 14 százalékkal, őt követik Kossuth Lajos és Mátyás király 9-10 százalékokkal, addig Erdélyben első helyen áll Mátyás és Petőfi Sándor 10 százalékkal, őt követi szorosan Kossuth és távolabb van Szent István. Kárpátalja rendhagyóan viselkedik, hiszen az itt első helyen említett Zrínyi Ilona áll 20 százalékkal, aki a többi régióban alig kap említést, ezt követi Rákóczy Ferenc 17 százalékkal, akit a többi régióban mindössze 4 százalék említett meg, és csak ezt követően említik Kossuth Lajost és Szent Istvánt, míg Mátyás király és a többiek még az 5 százalékos említési arányt sem érik el (lásd 3.9 ábra). Ma-gyarországon, Erdélyben és Szlovákiában a magyar válaszadók mintegy egynegyede további más személyiségeket említett, akik többnyire ugyancsak a regionális identitáshoz kötődnek: Erdélyben Gábor Áront 4 százalék említi, de Székelyföldön ő az egyik leggyakrabban említett személyiség, míg az erdélyi fejedelmek, Dózsa György is említve van. A „más” kategóriába került személyiségek említési aránya egyik régióban sem haladja meg a 3 százalékot.

A nemzet szimbolikus egységét a történelemnél jobban reprezentálja a kultúra, mivel a kulturális személyi-ségek esetében Petőfi Sándor említése messze kiemelkedik mindegyik régióban: Magyarországon 18, más régi-ókban 29-41 százalék nevezte meg, míg a többi személyiség közül minden régióban kapott néhány százalékos említést Arany János, Ady Endre, Jókai Mór, József Attila, Munkácsy Mihály, Bartók Béla és Kodály Zoltán.

Ám a regionalitás itt is erősen jelentkezik a Petőfi által jelképezett egység felszíne alatt: Erdélyben a második–negyedik helyen mind erdélyi születésű írókat, költőket említettek, 7 százalékuk második helyen Sütő Andrást, aki ráadásul a romániai magyar irodalom képviselője, és más régióban nem is említették számottevő arányban. Sütőt Arany János és Ady Endre követik 5 százalékkal, akik ugyan az „össznemzeti Panteon” részét is képezik, mert,

3 Erdély 1540 és 1688 között önálló Fejedelemség török vazallusi státuszban, majd ezt követően 1867-ig a Habsburg Monarchia önálló tartománya, Magyarországtól független kormányzással. 1867 és 1918 között Erdély Magyarország szerves része volt, min-den önállóság nélkül, egyszerű megyerendszer szerinti betagozódással.

51


bár születési helyük a mai Románia területére esik, ez a terület akkor Magyarország szerves részét képezte (és e partiumi települések a történeti Erdélyen kívül estek), ezért munkásságuk nem korlátozódik kizárólag a romániai magyar irodalomra. Szlovákiában második helyre, hasonló logika alapján a komáromi születésű Jókai Mórt tették, akit kisebb arányban más régiókban is megemlítettek. A szimbolika terén tehát úgy fogalmazhatunk, hogy van valamiféle egység a regionális sokféleségben.

12. ábra. Vannak-e olyan szimbólumok (jelképek), melyek legjobban megjelenítik, képviselik a magyarokat, a magyar nemzetet?

13. ábra. Legfontosabb nemzeti szimbólum (jelkép), említések gyakorisága

23

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

erdélyi magyar


szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi

vannak nincsenek nem tudja, nem válaszol

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

erdélyi magyar


szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi

piros-fehér-zöld zászló Szent korona magyar címer Himnusz egyéb nem tudja, nem válaszol

23

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

erdélyi magyar


szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi

vannak nincsenek nem tudja, nem válaszol

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

erdélyi magyar


szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi

piros-fehér-zöld zászló Szent korona magyar címer Himnusz egyéb nem tudja, nem válaszol


52

14. ábra. Ön szerint vannak-e a magyarságot, a magyar nemzetet megjelenítő történelmi hősök, hősnők?

15. ábra. Nemzeti hősök említése

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

erdélyi magyar


szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi

vannak nincsenek nemtudja, nem válaszol

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

erdélyi magyar


szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi

Mátyás király Kossuth Lajos Szent István király Rákóczy FerencPető� Sándor Széchenyi István Zrínyi Ilona Gábor ÁronMás Nem tudott megnevezni

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

erdélyi magyar


szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi

vannak nincsenek nemtudja, nem válaszol

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

erdélyi magyar


szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi

Mátyás király Kossuth Lajos Szent István király Rákóczy FerencPető� Sándor Széchenyi István Zrínyi Ilona Gábor ÁronMás Nem tudott megnevezni

53


16. ábra. Magyar kulturális személyiségek említése

nemzeti sztereotipizálás vs. referenciacsoportokhoz való viszony

n A nemzeti identitás egyik dimenziója a saját csoport, illetve más referenciacsoportok sztereotipizálása. Rendsze-rint a saját csoport sztereotip képe pozitív, más csoportoké pedig változó mértékben pozitív vagy negatív. Le Vine és Campbell szerint a nemzeti és etnikai csoportok néhány alapvető emberi tulajdonságra építve önmagukról pozitív képet alakítanak ki, és ezt általános autosztereotípiának nevezi (Le Vine és Campbell 1972). Amennyiben a saját csoport és egy másik referenciacsoport között konfliktus, vagy valamiféle feszültség figyelhető meg, annak a csoportnak inkább negatív tulajdonságokat tulajdonítanak. Ezt nevezik általános heterosztereotípiának, amely néhány alapvető emberi, morális és motivációs tulajdonságra vonatkozik.

Első lépésben azt szerettük volna tisztázni, hogy mely csoportok között tesznek különbséget a sztereotipizálás terén, és milyen arányban. Itt elsősorban a regionális nemzeti kisebbségi csoportok (erdélyi, kárpátaljai, szlovákiai, vajdasági magyarok) és a magyarországi magyarok, illetve a többségi román, ukrán, szlovák és szerb nemzeti cso-portok közötti megkülönböztetést vizsgáltuk, azt, hogy mennyire működik az ingroup-outgroup szerinti elkülö-nítés. Arra a kérdésre, hogy a saját magyar kisebbségi csoportra ugyanazok az emberi tulajdonságok jellemzők-e, mint a magyarországi magyarokra, a válaszadók többsége igennel válaszolt, a szlovákiai magyarok 34,6, a vajda-ságiak 25,5, a kárpátaljai és erdélyi magyaroknak pedig egyaránt 21,9 százaléka válaszolt nemmel. Tehát látható az eltolódás abba az irányba, ahol külön ingroupként reprezentálódnak a határon túli magyarok és a magyarországiak. A magyarországiak esetében a tendencia eltérő, ők 51,1 százalékban nem érzékelnek különbséget az emberi tulaj-donságok terén a magyarországi és az erdélyi magyarok között, míg 41,5 százalék ott is eltérést lát a két csoport között (lásd 17 ábra).

Hasonlóképpen megvizsgáltuk, hogy saját kisebbségi közösségük és az egyes országok többségi nemzeti közösségei között látnak-e eltérést az emberi tulajdonságok terén. A válaszok hasonlóak az előbbiekhez, azzal a különbséggel, hogy Erdélyben kis, nem szignifikáns mértékben kevesebben vannak azok, akiknek véleménye szerint eltérő tulajdonságok jellemzik a románokat, mint az erdélyi magyarokat. Ez az eltérés arra a kérdésre adott válaszokkal összehasonlítva mutatkozik meg, hogy a magyarországiakat eltérő tulajdonságok jellemzik-e, mint

25

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

erdélyi magyar


szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi

Pető� Sándor Sütő András Arany János Ady EndreJókai Mór József Attila Munkácsy Mihaly Bartók BelaKodály Zoltán Más Nem tudott válaszolni


54

az erdélyi magyarokat. A többi régióban azok aránya, akik a hazai többség és a magyar kisebbség közötti eltérő tulajdonságokat emelték ki, néhány százalékkal nagyobb, mint azoké, akik ugyanezt a magyarországi magyarok és a saját magyar kisebbségi közösségre vonatkozóan állították.

A Le Vine és Campbell féle általános auto- és heterosztereotípiát operacionalizálva4 amelyek az önző, segítő-kész, becsületes, összetartó, széthúzó, erőszakos, toleráns, békeszerető, szorgalmas, lusta tulajdonságokra épül-tek, kis mértékben kiegészítettük (pl. a versenyszelleműség kategóriájának beiktatásával). Célunk annak feltárása volt, hogy a három fő referenciacsoport, a saját (erdélyi, szlovákiai, vajdasági, kárpátaljai) magyar, a magyarországi, illetve a többségi nemzeti csoportra vonatkozóan mennyire eltérők a pozitív, illetve a negatív tulajdonságok kö-zötti átlagos különbségek.

A kérdőívezés során a válaszadók megbecsülték, hogy a saját, a magyarországi, a többségi nemzet hány százalé-ka jellemezhető a 4 pozitív és a 4 negatív tulajdonság alapján. A válaszok alapján látható, hogy a válaszadók három csoport között érzékelhető különbséget látnak, a pozitív tulajdonságokat legnagyobb arányban a saját csoportra vonatkoztatják, ezt követően csökkenő mértékben a magyarországiakra, majd a többségiekre. A negatív tulajdon-ságok esetén fordított a sorrend. Az erdélyi magyarok a negatív tulajdonságokat megközelítőleg ugyanolyan arány-ban tulajdonítják a magyarországiaknak, mint a többségieknek. A pozitív tulajdonságok terén a legnagyobb eltérés a segítőkész tulajdonság esetén figyelhető meg: a saját csoportjuknak 56, a románoknak 45, míg a magyarorszá-giaknak csupán 40 százalékát tartják átlagosan segítőkésznek (lásd a 19 ábrát). Szociodemográfiai változók szerint kevés összefüggést sikerült kimutatni a magyarországiakra vagy a többségiekre vonatkoztatott jellemzők szerint. Kétmintás t próbával néhány szignifikáns különbség azért észlelhető iskolázottság szerint: Erdélyben az alapfokú iskolázottságúak 44, míg az értelmiségiek 38 százaléka tartja a magyarországiakat erőszakosnak, addig a románokat az előbbiek 48, az utóbbiak 41 százaléka tartja erőszakosnak. Az egyébként szociológiailag értelmezhető eltérés más tulajdonságok esetében nem szignifikáns. Kárpátalján a magyarországiakra vonatkozóan az alábbi szignifikáns elté-rések figyelhetők meg: az alapfokú iskolázottságúak 53, a felsőfokúak 44 százaléka tartja őket lustának, az alapfokú 49, a felsőfokú iskolázottsággal rendelkezőknek pedig 40 százaléka tekinti őket segítőkésznek, a tolerancia terén ugyanakkor az átlagos százalékértékek 49 és 39 százalék. Látható, hogy az értelmiség mind a negatív, mind pedig a pozitív tulajdonságok terén alacsonyabb arányokat becsült, amit értelmezhetünk úgy is, hogy kevésbé előítéletes, de valószínűbb, hogy a magyarországiakhoz való általános, a politikai diskurzusból származó, ideológiai eredetű vi-szonyulásról van szó, amit így parafrazálhatunk: mivel a határon túli magyar nemzetpolitika terén a magyarországiak szűkkeblűek, a kettős népszavazáskor nem támogatták elegendően a külhoni magyar állampolgárságot, ezért kevés-bé segítőkészek, toleránsak, különösen a határon túli magyarokkal szemben.

A különböző társadalmi csoportokkal szembeni társadalmi távolságok mérésére egy ötfokú skálát használ-tunk, amelyen 1 a nagyon rokonszenves és 5 a nagyon ellenszenvest jelölte. Ezen skála átlagpontjai alapján is jól látható, hogy amíg a saját csoportok átlagértékei 2 alatt voltak, addig a magyarországi magyarok átlagértéke 2,6 és 2,4 között mozgott, az egyes országok többségi nemzeti csoportjaival szembeni rokonszenvet az ott élő ma-gyarok 2,52 és 2,7 közötti átlagértékkel jellemezték. A legkisebb, nem szignifikáns különbség Erdélyben figyelhető meg, ahol a magyarországiakra vonatkozó átlag 2,4, a románoké pedig 2,52, a legnagyobb, szignifikáns különbség pedig Szlovákiában figyelhető meg, ahol a magyarországiak 2,06, a szlovákok pedig 2,07 átlagértéket kaptak. A különböző országokban élő magyarok egymással szemben éreznek a legnagyobb rokonszenvet, az átlagértékek itt közelítik a legjobban a saját csoportra számított 2 alatti átlagértéket. A különböző társadalmi csoportokhoz való viszonyulás terén kevés összefüggést lehetett összefüggésbe hozni az iskolázottsági szinttel. Magyarországon és Erdélyben mindössze a romákhoz való viszony terén figyeltünk meg összefüggéseket: az alacsony iskolázottsági szinttel rendelkezők körében szignifikánsan magasabb arányban tekintették nagyon rokonszenvesnek a romákat, mint a közép- és különösen a felsőfokú végzettségűek körében.

Mindezek a válaszok azt mutatják, hogy a kisebbségi magyarok szociálpszichológiai értelemben vett külön ingroupot képeznek, és ezáltal elhatárolhatóvá válnak mind a magyarországi magyaroktól, mind pedig a többségi nemzetbeliektől, annak ellenére, hogy a válaszadók számottevő része deklaratív szinten minkét nemzet tagjának nyilvánította magát. Szociálpszichológiai értelemben úgy értelmezhetjük ezt, hogy a magyar regionális csoport-tagság erősebb normatív erővel és kohézióval bír, mint az ezt a regionális csoportot magába foglaló (vagy nagy arányban keresztbe metsző) nagyobb társadalmi csoportokhoz, mint például a Kárpát-medencei összmagyar nemzethez, vagy a román állampolgárok közösségéhez való tartozás. Bár a többi határon túli magyar közösséghez annyira közel érzik magukat, hogy őket akár egy ingroupba is sorolhatnánk, a magyarországiak nélkül nehezen gondolható el a Kárpát-medencei egységes magyar nemzeti közösség (lásd a mellékletet, 20 ábrát).

4 Ennek alapváltozata még az 1997. évi ELTE–BBTE közös Kárpát-kutatás kérdőívéből származik.

55


17. ábra. Ön szerint a magyarországi magyarokra más emberi tulajdonságok jellemzők, mint a kisebbségi (romániai, szlovákiai stb) magyarokra? (Magyarországon az erdélyi magyarokra vonatkozott a kérdés.)

18. ábra. Ön szerint a többségiekre (pl. románokra) más emberi tulajdonságok jellemzők, mint a kisebbségi (romániai/szlovákiai stb.) magyarokra? (Magyarországon a romákra vonatkozott a kérdés.)

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

erdélyi magyar


szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi*

nem tudja igen nem

29

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

erdélyi magyar


szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi

nem tudja igen nem


56

19. ábra. Ön szerint a romániai magyarok, a magyarországi magyarok, illetve a románok hány százaléka jellemezhető a következő tulajdonságokkal? (Erdély)

20. ábra. Ön hogyan viszonyul a következő csoportokhoz (magyarok és többségiek)? (Magyarország eseté-ben az erdélyi magyarokat jelöli a vonatkozó oszlop.)

Átlagértékek: 1-Nagyon rokonszenves 2-Inkább rokonszenves 3-Közömbös 4-Inkább ellenszenves 5-Nagyon ellenszenves

0 10 20 30 40 50 60

Erőszakos

Intelligens

Lusta

Önző

Segítőkész

Tehetetlen

Toleráns

Versenyszellemű

Romániai magyarok Magyarországiak Románok

0 1 2 3 4 5

erdélyi magyar


szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi

magyarországi magyarok* saját magyar közösség többségiek saját országban

0 1 2 3 4 5

erdélyi magyar


szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi

Menekültek Homoszexuálisok vállalkozók

57


21. ábra. Ön hogyan viszonyul a következő csoportokhoz? Más társadalmi csoportokÁtlagértékek: 1-Nagyon rokonszenves 2-Inkább rokonszenves 3-Közömbös 4-Inkább ellenszenves5-Nagyon ellenszenves

A kisebbségi helyzet megélése, tematizációi

n A tanulmány során többször érintettük, hogy kisebbségi helyzetben a nemzeti identitás sajátosan, más felté-telek között alakul ki, mint többségi helyzetben. Ebben a részben azt vizsgáljuk meg, hogyan élik meg a négy országban élő magyar válaszadók a kisebbségi helyzetet, és milyennek minősítik, hogyan tematizálják a kisebbség és többség közötti kapcsolatokat mint csoportközi viszonyt.

Kisebbségi helyzetben felmerül a hátrányos megkülönböztetés kérdése. A válaszadók 57 százalékos több-sége Erdélyben, és közel fele Kárpátalján és Vajdaságban, 30 százaléka Szlovákiában azt válaszolta, hogy soha nem érte őt hátrányos megkülönböztetés, további jelentős részüket ritkán érte, és 6-8 százalékuk azt válaszolta, hogy gyakran érte őket ilyen megkülönböztetés. Szerbiában a válaszadók 6 százaléka azt válaszolta, hogy na-gyon gyakran érte hátrányos megkülönböztetés. Legmagasabb iskolázottsági szint szerint Vajdaság kivételével mindegyik régióban eltérések figyelhetők meg azok arányában, akiket állításuk szerint ért negatív diszkrimi-náció nemzetisége miatt. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők az alapfokú iskolázottságúaknál átlagosan 10-15 százalékkal többen mondották, hogy, ha ritkán is, de érte őket hátrányos megkülönböztetés nemzetiségi ala-pon. A diszkriminációra vonatkozó válaszokat összevetettük az identitás más aspektusaira adott válaszokkal is, különösen a többségiek megítélésével és a hazafogalom válaszaival (lásd az 5. mellékletet). A többségiekhez való viszonyulással mindenhol szignifikáns összefüggést találtunk: azok, akiket állításuk szerint soha nem ért nemzetiségi diszkrimináció, átlagosan közelebbi viszonyt vállalnak a többségiekkel, mint a magukat már diszk-rimináltnak deklarálók.

Egy másik kérdés indirekt módon, nem a saját élettapasztalatra vonatkozóan vizsgálta, hogy a válaszadók sze-rint a magyarságuk akadálya-e az országukban való érvényesülésnek. A válaszok Erdélyben, Szlovákiában és Kár-pátalján nagyon hasonlók, 58 százalék szerint nem jelent akadályt, további 26-29 százalékuk szerint pedig néhány téren akadályt jelent, és a további 10-14 százalék számára a magyarságuk minden téren akadálya az érvényesülés-nek. Szerbiában azok aránya, akik szerint nem akadály a magyarságuk, alacsonyabb: 45 százalék, és azok aránya magasabb, 28 százalék, akik szerint minden téren akadály a magyarságuk. Mindenhol igen kevesen, néhány szá-zalék mondotta, hogy inkább előny a magyarságuk az érvényesülésben (lásd a 22. ábrát). A nemzetiségi okokból történő diszkriminációt mindenhol a leggyakrabban említik más okokból történő diszkriminációhoz képest (lásd 23. ábra és Papp Z.–Veres 2007).

0 1 2 3 4 5

erdélyi magyar


szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi

magyarországi magyarok* saját magyar közösség többségiek saját országban

0 1 2 3 4 5

erdélyi magyar


szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi

Menekültek Homoszexuálisok vállalkozók


58

A kisebbségi helyzet megélésének egy másik aspektusa, hogy milyennek látják a magyar kisebbség és a több-ség közötti viszonyt. A 20. század története úgy alakult, hogy a Kárpát-medencei nemzeti ideológiák egyik köz-ponti elemévé vált az együtt élő nemzeti csoportok közötti konfliktus megléte. Ennek következtében, a válaszadók által helyi szinten, közvetlenül észlelt csoportközi viszony, és az ideológiailag kialakított, országos szintű viszony-ról alkotott vélemény között lényeges eltérés figyelhető meg. Amíg minden régióban helyi szinten a kooperáció dominál (legnagyobb arányban Erdélyben, 68 százalék), addig az országos szintű viszonyokról régiónként eltérő a közvélekedés. Kárpátalján tartják ezt a legjobbnak, itt a magyar–ukrán viszonyt 37 százalék szerint együttmű-ködés jellemzi, és országos szinten mindössze 12 százalék szerint jellemzi konfliktus ezt. Erdélyben viszonylag ha-sonló, 35-36 százalékos arányban adtak választ mind az együttműködés, mind pedig a konfliktus tekintetében. A többi régióban konfliktusosnak ítélik meg ezt a viszonyt, Szlovákiában a magyar–szlovák viszonyt 59 százalékban Vajdaságban pedig 38 százalékban tartják konfliktusosnak. Vajdaságban a válaszadók 19 százaléka tekinti együtt-működésesnek a magyar–szerb viszonyt (lásd 24–25. ábrák). Iskolázottság szerint megfigyelhető, hogy Kárpátal-ján a felsőfokú végzettségűek szignifikánsan kevesebben, az alapfokú iskolázottságúak 20 százalékához képest mindössze 9 százalékban látják konfliktusosnak az országos szintű viszonyt.

22. ábra. Milyen gyakran érte önt hátrányos megkülönböztetés (igazságtalanság) nemzetiségi hovatartozása miatt?

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

erdélyi magyar


szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi

soha ritkán gyakran nagyon gyakran

59


23 ábra. Etnikai diszkrimináció más típusú diszkriminációk kontextusában: Milyen gyakran érte önt hátrányos megkülönböztetés (igazságtalanság) a következők miatt? (Erdély)

24. ábra. ön szerint akadálya az érvényesülésnek romániában/szlovákiában/ szerbiában/ukrajnában, ha az ember magyar?

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

Nemzetiségi hovatartozása

Vallásos meggyőződése

Társadalmi származása

Életkora

Anyagi helyzete

A vidék miatt, ahonnan származik

Politikai nézetei

Neme

soha ritkán gyakran nagyon gyakran nem válaszolt

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

erdélyi magyar


szlovákiai magyar

szerbiai magyar

igen, minden téren igen, néhány téren nem akadály inkább előny

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

Nemzetiségi hovatartozása

Vallásos meggyőződése

Társadalmi származása

Életkora

Anyagi helyzete

A vidék miatt, ahonnan származik

Politikai nézetei

Neme

soha ritkán gyakran nagyon gyakran nem válaszolt

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

erdélyi magyar


szlovákiai magyar

szerbiai magyar

igen, minden téren igen, néhány téren nem akadály inkább előny


60

25. ábra. Ön szerint ma hogyan jellemezhető a többség és a magyarok közötti viszony országos szinten?

26. ábra. Ön szerint ma hogyan jellemezhető a többség és a magyarok közötti viszony a településen, ahol ön él?

35

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

erdélyi magyar


szlovákiai magyar

szerbiai magyar

kon�iktusokkal terhelt egyuttműködés jellemzi közömbösség jellemzi

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

erdélyi magyar


szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi


35

0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

erdélyi magyar


szlovákiai magyar

szerbiai magyar


0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100%

erdélyi magyar


szlovákiai magyar

szerbiai magyar

magyarországi


61


Következtetések

n A Magyarország határain kívül élő magyarok kultúrnemzeti alapozású magyarságtudata a vizsgált népesség túlnyomó többsége esetében empirikusan minden téren kimutatható, létező, és a maga nemében a legerősebb csoportkötődést jelenti, megelőzve az állampolgári kötődést, vagy az etnikumsemleges regionális tudatot. A magyarságtudat a hozzá kapcsolódó pozitív érzelmek megélése által mindegyik régióban erős pozitív szociális identitásként jelenik meg, ugyanis egy kisebbség közösségként való fennmaradásának, a sajátos identitás meg-őrzésének alapfeltétele a pozitív szociális identitás megléte (Tajfel 1978). A helyzet – a magyar nemzetre, illetve a többségi államra vonatkozó társadalmi tudás eloszlása és a csoportközi viszonyok dinamikája szempontjából – több szempontból árnyalható.

A természetes nemzeti identitás tartalmát és a csoporthatárokat tekintve a határon túli magyarok nem visel-kednek teljes egészében egységes csoportként, de mindenképpen van egy 90 százalék körüli nagy többség, amely a legalapvetőbb csoportjellemzők szerint a régiók magyarságának csoportjellemzőit mutatja, és egyben beletar-tozik egy kisebb kohézióval rendelkező nagyobb csoportba, a Kárpát-medencei magyar nemzetbe. Országonként változó mértékben a válaszadók jelentős része kötődik a többségi, román, szlovák, szerb, ukrán állampolgári kö-zösséghez is, még akkor is, ha ezekben az országokban az állampolgári nemzeteszmének nincs egy koherens ide-ológiai megfogalmazása. Ezek a tágabb társadalmi nagycsoportok azonban átlagban kisebb jelentőséggel bírnak a határon túli magyarok természetes nemzeti identitásérzetében, ez empirikusan megragadható mind az adott régió magyar közössége, mind az elsődleges ingroup és a társadalmi távolságok érzékelése terén.

Identitásprofilok szerint országonként elkülöníthető egy eltérő súlyú, abszolút vagy relatív statisztikai többség, amely válaszaiban regionális magyar közösségként határozza meg nemzeti hovatartozását, és bizonyos értelemben elfogadja a román állampolgári közösséghez való tartozását, mint egy másodlagos kötődést, országát, esetenként ré-gióját, hazájának tekinti. Ugyanezen csoport nemzeti szimbólumkészletében viszont az egységes magyarságszimbó-lumok dominálnak, bizonyos regionális elemekkel keveredve. Emellett létezik két, országonként eltérő arányú és súlyú statisztikai kisebbség. Az egyik identitásában a magyarsághoz mint egységes nemzeti csoporthoz tartozás fejeződik ki, hazájának Magyarországot vagy azt a régiót tekinti, ahol él, és míg a magyarországiakhoz a regionális magyar kö-zösségéhez hasonló viszonyulást mutat, addig a többséggel bármiféle, akár állampolgári azonosulást, vagy társadalmi közelséget elutasít. A másik kisebb csoport az országon belüli nemzeti többséggel való azonosulásnak egy magasabb fokát tükrözi, identitásában az állampolgársági kötődés erősebb, mint a kultúrnemzeti magyarságtudat.

A csoporttagság kettős irányban, kultúrnemzeti és államnemzeti értelemben vett kiterjesztése nem csupán a kisebbségben élők, hanem a magyarországi többség tudatában is megfigyelhető, akik túlnyomó többsége mind a határon túli magyarokat, mind pedig a magyarországi kisebbségeket a magyar nemzet részének tekintik, azonban a társadalmi távolságok terén különbséget tesznek a magyar állampolgári közösség mint elsődleges ingroup és a más magyar közösségek tagjai között.

Értelmezésünk szerint5 a határon túli magyarok többségének nemzeti identitásában erőteljesen tükröződik a közel egy évszázada folyó szétfejlődés, az ország geopolitikai státusza, a hazai kisebbségpolitikai viszonyok, a magyar politikai szervezetek államigazgatásban betöltött szerepe és Magyarország határon túli nemzetpolitiká-ja is. Ezek a tényezők határozzák meg a határon túliak otthonosságérzetét országukban. Ennek eredményeként országonként eltérő mértékben figyelhetjük meg az országuk hazaként való elfogadását, illetve a többségi nem-zethez való tartozás érzését az ott élő magyarok körében. Az otthonosságérzet a központi eleme a kisebbségben élő magyarok állampolgári tudatának, ami a kutatás értelmezési kerete alapján nem egyezik meg az államnemzeti identitástudattal. Egyrészt azért, mert nem létezik a régió országaiban koherens államnemzeti ideológia, ami ki-alakíthatná ezt, másrészt azért, mert a válaszadók túlnyomó többsége számára nem azonos súlyú csoportkategó-ria a kultúrnemzeti magyarságtudat a többségi állampolgári hovatartozással, és országonként változó mértékben, de jelentős arányban vannak azok, akik számára az állampolgári tudattartalom negatív vagy közömbös elemekkel töltött.

Az erősebb regionális kötődéssel rendelkezők inkább fiatalabbak és magasabban iskolázottak, tehát a brubakeri értelemben vett nemzeti ideológiai mezők interferenciáit magasabb szinten érzékelik és interiorizálják. Ennek kontextusában azt mondhatjuk, hogy azok körében változik leginkább a nemzeti identitás egy teoretikus, pretrianoni állapotból (ami Magyarországgal mint a magyarság egységének a szimbólumával való azonosulással

5 A kutatás általános értelmező téziseit Szarka Lászlóval együtt alakítottuk ki.


62

fémjelezhető) egy, a többségi államszervezet intézményi logikájába jobban integrált regionális magyarságtudattá, akik egyébként a nemzetre vonatkozó tudás nagyobb volumenével találkoznak, és több forrásból táplálkoznak.

A különböző országokban élő magyarok nemzeti identitástudatának struktúrája hasonló, de a többségi nem-zethez való viszonyulás, az állampolgársággal való azonosulás, illetve a hazafogalmak (szülőföldjük mint régió és/vagy az egész ország) tekintetében, az affektív és kognitív kötődések szignifikánsan eltérnek. ennek okai azon országok sajátos helyzetében, kialakulásának módjában és a magyar–többségi viszony történeti kontextusában kereshetők, amelyek összességében meghatározzák az egyes közösségek tagjainak otthonosságérzetét.

Országonként tapasztalható két eltérés az identitásstruktúrában. Az egyik az erdélyi magyarok és a többi ma-gyar kisebbségek között figyelhető meg. Ez elsősorban egy fokozatbeli eltérés, amely az otthonosságérzetben, illetve a többséghez való viszonyulásban érhető tetten: az erdélyi magyarok többsége (53,8 százalék) ha szaba-don választhatna, akkor is Romániát választaná lakhelyéül. Ez az otthonosságérzet legalacsonyabb a vajdaságiak körében, akiknek mindössze egyharmada választaná Szerbiát. Az otthonosságérzet nagyobb mértékét Erdélyben a határon túli közösségek részei-e a magyar, illetve a többségi nemzetnek kérdésre adott válaszok is megerősítik. A másik strukturális eltérés az érintettség tekintetében látható. A nemzetiségi diszkrimináció és a többséggel való konfliktusérzet főként a vajdasági magyarok és a többi országok magyar kisebbsége között figyelhető meg, ami elsősorban Szerbiában az elmúlt két évtizedben – a magyarságra is kiható – nacionalizmus és xenofóbia felerősö-désével magyarázható.

Megfigyelhettük, hogy a természetes nemzeti identitásérzet kialakításában szerepet játszó, a szakirodalomban is jelzett ideológiai tudás társadalmilag egyenlőtlenül oszlik el, és ez az eloszlás leginkább az iskolázottsági szinttel áll összefüggésben, ritkábban és kisebb mértékben az életkorral (lásd Csepeli 1992, Veres 2005).

Nemek között nem tapasztaltunk szignifikáns eltéréseket szinte semmilyen vonatkozásban. Kivételt képez az heterosztereotípia, amely szerint a magyarországiakat az erdélyi nők nagyobb arányban tartják segítőkészeknek, mint a férfiak.

szakirodalom

BÁRDI Nándor 1997 A romániai magyarság kisebbségpolitikai stratégiái a két világháború között. Regió 2. 32–67.

BIBÓ István 1997 A kelet-európai kisállamok nyomorúsága. Kriterion, Bukarest–Kolozsvár, (első kiadás: 1946)

BINDORFFER Györgyi 2001 Kettős identitás. Új Mandátum – MTA KKI, Budapest

BLOOM, William 1990 Personal identity, national identity and international relations. Cambridge University Press

BRUBAKER, Rogers 1996 Nationalism reframed. Cambridge University Press2001 Csoportok nélküli identitás. Beszélő III. 6. évf. 7–8.

BRUBAKER, Rogers – Feischmidt, Margit – Fox, Jon – Grancea, Liana 2006 Nationalist Politics and Everyday Ethnicity in a Transylvanian Town. Princeton University Press, Princeton and Oxford

CSEPELI György 1992 Nemzet által homályosan. Századvég, Budapest

CSEPELI György – ÖRKÉNY Antal – SZÉKELYI Mária 2000 Grappling with National Identity. How Nations See Each Other in Central Europe. Akadémiai Kiadó, Budapest

HOBSBAWM, Eric 1990 Nations and Nationalism since 1780. Cambridge University Press

63


HORVÁTH István 2006 Kisebbségszociológia. Alapfogalmak és kritikai perspektívák. Cluj University Press, Kolozsvár

KRAPPMAN, Lothar 1980 Az identitás szociológiai dimenziói. Budapest, Szociológiai Füzetek 21.

KYMLICKA, Will 1995 Multicultural citizenship. Oxford University Press.

Le VINE, Robert A. – CAMPBELL, Donald T. 1972 Ethnocentrism: Theories of Conflict, Ethnic Attitudes, and Group Behavior. Wiley, New York

PAPP Z. Attila – VERES Valér 2007 Kárpát Panel. Gyorsjelentés. MTA ENKI, Budapest

SMITH, Anthony D. 1991 National Identity. Penguin LTD, London

SZŰCS Jenő 1984 Nemzet és történelem. Gondolat, Budapest

TAIFEL, Henri 1978 The Social Psihology of Minorities. M. Right Group LTD, London

TAJFEL, Henri – WILKES A. L. 1963 Classification and Quantitative Judgement. British Journal of Psychology. Vol. 54, no. 2. 101–114.

VERES Valér 2000 Az erdélyi magyarok és románok közösségi identitása a társadalmi struktúra tükrében. Szociológiai Szemle 4.2005 Nemzeti identitás Erdélyben – szociológiai olvasatban. Akadémiai Kiadó, Budapest


64

MELLÉKLET

1. elsősorban leginkább úgy határoznám meg magam, mint... (válaszok százalékban iskolázottság szerint)


Almintaközösségalminta

elsősorban minek vallja magát

ország iskolá

zottság erdélyi/

kárpátaljai/szlovákiai/

vajdasági magyar

magyar erdélyi/ kárpátaljai/

felvidéki/ vajdasági

román/ ukrán/

szlovák/ szerb

román/ ukrán/

szlovák/ szerb

állampolgár

más összesen

magyarország

alapfokú 42,40% 42,90% 6,80% 7,90% 100,00%középfokú 47,80% 37% 10,10% 5,10% 100,00%

felsőfokú és

technikum 45,40% 33,30% 12% 9,30% 100,00%Összesen 43,90% 40,20% 8,30% 7,60% 100,00%

románia

alapfokú 21,20% 37,30% 12,90% 3,40% 1% 24,40% 100,00%középfokú 33% 20,60% 21,10% 1,40% 1% 23% 100,00%

felsőfokú és

technikum 33,30% 23,70% 17,20% 1,10% 2,20% 22,60% 100,00%Összesen 25,20% 32% 15,30% 2,70% 1% 23,90% 100,00%

ukrajna

alapfokú 39,70% 27,20% 19,90% 1,30% 9,90% 2,00% 100,00%középfokú 43,70% 14,80% 25,90% 3,70% 9,60% 2,20% 100,00%

felsőfokú és

technikum 44,80% 15,50% 19,00% 3,40% 8,60% 8,60% 100,00%Összesen 42,20% 20,30% 22,10% 2,60% 9,60% 3,20% 100,00%

szlovákia

alapfokú 26,40% 40,40% 14,90% 0,60% 17,80% 100,00%középfokú 35,00% 36,30% 15,30% 0,60% 3,20% 9,60% 100,00%

felsőfokú és

technikum 27,30% 27,30% 21,20% 3,00% 21,20% 100,00%Összesen 28,80% 37,80% 15,70% 0,20% 1,60% 15,90% 100,00%

szerbia

alapfokú 49,60% 18,20% 20,70% 3,30% 3,30% 5,00% 100,00%középfokú 46,30% 12,60% 32,60% 1,10% 4,20% 3,20% 100,00%

felsőfokú és


65


2. másodsorban, úgy határoznám meg magam, mint... (válaszok százalékban, iskolázottság szerint)


43

Chi-Square Tests

8.412 6 .209

8.402 6 .210

.329 1 .566

701

38.761 10 .000

39.236 10 .000

.990 1 .320

897

16.241 10 .093

14.746 10 .142

.845 1 .358

344

21.226 10 .020

21.594 10 .017.002 1 .962

572

8.958 10 .536

9.886 10 .451

.198 1 .656

376

Pearson Chi-Square

Likelihood Ratio


N of Valid Cases

Pearson Chi-Square

Likelihood Ratio


N of Valid Cases

Pearson Chi-Square

Likelihood Ratio


N of Valid Cases

Pearson Chi-Square

Likelihood RatioLinear-by-LinearAssociation

N of Valid Cases

Pearson Chi-Square

Likelihood Ratio


N of Valid Cases

ALMINTAközösség alminta

1 Magyarorszag

2 Romania

3 Ukrajna

4 Szlovakia

5 Szerbia

Value dfAsymp. Sig.

(2-sided)


66

Almintaközösségalminta

másodsorban minek vallja magát

ország

iskolázottság

erdélyi/kárpátaljai/

szlovákiai/ vajdasági

magyar

magyar erdélyi/ kárpátaljai/

felvidéki/ vajdasági

román/ ukrán/

szlovák/ szerb

román/ ukrán/ szlo

vák/ szerb állampolgár

más összesen

magyarország

alapfokú 28,80% 14,20% 33,20% 23,90% 100,00%középfokú 22,80% 13% 24,30% 39,70% 100,00%

felsőfokú és technikum 24,10% 14,80% 26% 35,20% 100,00%

Összesen 26,90% 14,10% 30,30% 28,70% 100,00%

romániaalapfokú 22,10% 28,30% 10,10% 1,30% 6% 32,50% 100,00%

középfokú 16,40% 33,30% 10,60% 1,00% 4% 34% 100,00%felsőfokú és

technikum 21,50% 22,60% 9,70% 1,10% 5,40% 39,80% 100,00%Összesen 20,70% 29% 10,20% 1,20% 5% 33,70% 100,00%

ukrajnaalapfokú 30,00% 33,30% 8,70% 2,00% 18,00% 8,00% 100,00%

középfokú 24,80% 29,90% 13,90% 2,90% 17,50% 10,90% 100,00%felsőfokú és


szlovákiaalapfokú 26,30% 34,20% 13,30% 2,10% 24,20% 100,00%



szerbiaalapfokú 20,70% 29,30% 22,30% 3,30% 12,40% 12,00% 100,00%



3. magyar nemzeti identitáskritériumok főkomponenselemzése régiónkéntFőkomponens-mátrix értékei. Kérdés: Mennyire ért egyet az alábbiakkal? Ahhoz, hogy valaki magyarnak számítson, mennyire fontos, hogy...?

identitáskritériumok erdély ukrajna szlovákia szerbiacomponent component component component

1 2 1 2 1 2 1 2

1. legalább egyik szülő legyen magyar 0.384 0.461 0.573 -0.471

2. mindkét szülő legyen magyar 0.527 0.606 0.638 0.528 3. legyen magyar az anyanyelve 0.470 0.579 0.634 0.688 0.548 -0.4594. legyen magyar állampolgár 0.508 -0.429 0.730 0.738 0.409 0.6035. tisztelje a piros-fehér-zöld zászlót 0.655 0.536 0.637 0.658 0.3586. magyarnak tartsa magát 0.520 0.430 0.603 0.622 0.577 -0.3737. ismerje és/vagy szeresse a magyar kultúrát 0.598 0.599 0.565 -0.351 0.630

8. magyar szertartási nyelvű egyházhoz tartozzon 0.676 0.676 0.647 0.737

9. Magyarországon szülessen -0.632 0.809 0.782 0.70910. élete legnagyobb részében magyarok között éljen 0.653 0.515 0.350 0.631 0.648

11. szavazzon egy magyar pártra/politikai szervezetre 0.634 -0.377 0.705 0.655

12. magyar nyelvű iskolát végezzen 0.624 0.554 0.729 0.707

Extraction Method: Principal Component Analysis. a2 components extracted.

67


4. Az erdélyi/szlovákiai/vajdasági/kárpátaljai magyarok részét képezike a román/szlovák/szerb/ukrán nemzetnek? (magyarországon: a romák ...a magyar nemzetnek?) Válaszok iskolázottság szerint

Crosstab

32 348 72 4527.1% 77.0% 15.9% 100.0%

5 109 25 1393.6% 78.4% 18.0% 100.0%

1 89 18 108.9% 82.4% 16.7% 100.0%

38 546 115 6995.4% 78.1% 16.5% 100.0%

72 400 121 59312.1% 67.5% 20.4% 100.0%

17 133 57 2078.2% 64.3% 27.5% 100.0%

6 56 30 926.5% 60.9% 32.6% 100.0%

95 589 208 89210.7% 66.0% 23.3% 100.0%

19 77 54 15012.7% 51.3% 36.0% 100.0%

23 74 39 13616.9% 54.4% 28.7% 100.0%

4 26 26 567.1% 46.4% 46.4% 100.0%

46 177 119 34213.5% 51.8% 34.8% 100.0%

47 167 119 33314.1% 50.2% 35.7% 100.0%

20 58 73 15113.2% 38.4% 48.3% 100.0%

4 22 39 656.2% 33.8% 60.0% 100.0%

71 247 231 54912.9% 45.0% 42.1% 100.0%

37 104 97 23815.5% 43.7% 40.8% 100.0%

9 37 47 939.7% 39.8% 50.5% 100.0%

1 13 24 382.6% 34.2% 63.2% 100.0%

47 154 168 36912.7% 41.7% 45.5% 100.0%

1 alapfokú

2 középfokú

3 felsőfokú éstechnikum

Total

1 alapfokú

2 középfokú


Total

1 alapfokú

2 középfokú


Total

1 alapfokú

2 középfokú


Total

1 alapfokú

2 középfokú


Total

ALMINTAközösségalminta

1 Magyarország

2 Románia

3 Ukrajna

4 Szlovákia

5 Szerbia

0 nem tudja 1 igen 2 nem

I9 erdélyi/szlovákiaistb./(Mo:romák)magyarok részét

képzik-e a román/szlovákstb/Mo:magyar nemzetnek?

Total


68

5. hátrányos megkülönböztetés a nemzetisége miatt, iskolázottság szerint

48

ISKSZ4 iskolázottsági szint * I20ROV diszkrimináció nemzetisége mCrosstabulation

409 45 45490.1% 9.9% 100.0%

118 20 13885.5% 14.5% 100.0%

91 16 10785.0% 15.0% 100.0%

618 81 69988.4% 11.6% 100.0%

378 205 58364.8% 35.2% 100.0%

109 99 20852.4% 47.6% 100.0%

46 46 9250.0% 50.0% 100.0%

533 350 88360.4% 39.6% 100.0%

80 70 15053.3% 46.7% 100.0%

73 63 13653.7% 46.3% 100.0%

25 31 5644.6% 55.4% 100.0%

178 164 34252.0% 48.0% 100.0%

127 214 34137.2% 62.8% 100.0%

55 103 15834.8% 65.2% 100.0%

15 49 6423.4% 76.6% 100.0%

197 366 56335.0% 65.0% 100.0%

126 110 23653.4% 46.6% 100.0%

43 52 9545.3% 54.7% 100.0%

15 23 3839.5% 60.5% 100.0%

184 185 36949.9% 50.1% 100.0%

1 alapfokú

2 középfokú


Total

1 alapfokú

2 középfokú


Total

1 alapfokú

2 középfokú


Total

1 alapfokú

2 középfokú


Total

1 alapfokú

2 középfokú


Total

ALMINTAközösségalminta1 Magyarország

2 Románia

3 Ukrajna

4 Szlovákia

5 Szerbia

1 nem,soha 2 igen

I20ROV diszkriminációnemzetisége m

Total

69


6. ön hogyan viszonyul a következő csoportokhoz? (SKÁLA: 1 – Nagyon rokonszenves; 2 – inkább rokonszenves; 3 – közömbös; 4 – inkább ellenszenves; 5 – nagyon ellenszenves)

Etnikumok Magyarország

Erdélyi magyarok

Felvidéki magyarok

Kárpátaljai magyarok

Vajdasági magyarok

Kárpát medencei

átlag

1. Románok 2,99 2,52 3,15 3,00 2,86 2,902. Szlovákok 2,84 2,85 2,71 2,87 2,74 2,803. Szerbek 2,93 2,97 3,22 2,61 2,62 2,874. Ukránok 2,91 2,91 3,09 2,54 2,82 2,855. Magyarországi magyarok 1,98 2,40 2,06 2,36 2,41 2,246. Romák 3,31 3,19 3,60 3,47 3,15 3,347. Zsidók 2,87 2,90 2,97 2,95 2,88 2,918. Németek 2,70 2,67 2,86 2,89 2,64 2,759. Kínaiak 3,19 2,97 3,22 3,07 3,00 3,09Határon túli magyarok 1. Erdélyi (romániai) magyarok 2,26 1,82 1,98 2,32 2,21 2,122. Vajdasági (szerbiai) magyarok 2,34 2,20 2,05 2,38 1,85 2,163. Felvidéki (szlovákiai) magyarok 2,35 2,22 1,79 2,35 2,27 2,204. Kárpátaljai (ukrajnai) magyarok 2,39 2,21 2,03 1,73 2,30 2,13Más társadalmi csoportok 1. Munkanélküliek 2,77 2,88 3,05 2,91 2,81 2,882. Menekültek 2,96 2,69 3,08 2,99 3,48 3,043. Homoszexuálisok 3,74 4,10 3,73 4,27 3,91 3,954. Skinheadek, bőrfejűek 4,15 4,25 4,44 4,42 4,20 4,295. Kábítószeresek 4,24 4,43 4,35 4,62 4,38 4,406. Vállalkozók 2,82 2,83 2,85 2,76 2,80 2,817. Újgazdagok 3,45 3,27 3,57 3,25 3,59 3,438. Biztonsági őrök 2,75 2,84 2,98 2,82 2,94 2,87

70

I S P M N WORKING PAPERS • 1 / 2008

despre institutul pentru studiereA proBlemelor minorităţilor nAţionAleABout the romAniAn institute For reseArch on nAtionAl minoritiesA nemzeti KiseBBségKutAtó intézetrŐl

INSTITUTUL PENTRU STUDIEREA PROBLEMELOR MINORITĂŢILOR NAŢIONALE (ISPMN) funcţionează ca instituţie publică şi ca personalitate juridică în subordinea Guvernului si în coordonarea Departamentului pentru Relaţii Interetnice. Sediul Institutului este în municipiul Cluj-Napoca.

n scop si activităţi de bază studierea si cercetarea inter- si pluridisciplinară a păstrării, dezvoltării şi exprimării identităţii etnice, studierea aspectelor sociologice, istorice, culturale, lingvistice, religioase sau de altă natură ale minorităţilor naţionale si ale altor comunităţi etnice din România.

n direcţii principale de cercetareSchimbare de abordare în România, în domeniul politicilor faţă de minorităţile naţionale: analiza politico instituţională a istoriei recente;Dinamica etno-demografică a minorităţilor din România;Revitalizare etnică sau asimilare? Identităţi în tranziţie, analiza transformărilor identitare la minorităţile etnice din România;Analiza rolului jucat de etnicitate în dinamica stratificării sociale din România;Patrimoniul cultural instituţional a minorităţilor din România;Patternuri ale segregării etnice;Bilingvismul: modalităţi de producere, atitudini şi politici publice;Noi imigranţi în România: modele de incorporare şi integrare;

The ROMANIAN INSTITUTE FOR RESEARCH ON NATIONAL MINORITIES (RIRNM) is a legally constituted public entity under the authority of the Romanian Government. It is based in Cluj-Napoca.

n Aim The inter- and multidisciplinary study and research of the preservation, development and expression of ethnic identity, as well as social, historic, cultural, linguistic, religious or other aspects of national minorities and of other ethnic communities in Romania.

n major research areasChanging policies regarding national minorities in Romania: political and institutional analyses of recent history;Ethno-demographic dynamics of minorities in Romania;Identities in transition – ethnic enlivening or assimilation? (analysis of transformations in the identity of national minorities from Romania);Analysis of the role of ethnicity in the social stratification dynamics in Romania;The institutional cultural heritage of minorities in Romania;Ethnic segregation patterns;Bilingualism: ways of generating bilingualism, public attitudes and policies;Recent immigrants to Romania: patterns of social and economic integration.

71

A kolozsvári székhelyű, jogi személyként működő NEMZETI KISEBBSÉGKUTATÓ INTÉZET (NKI) a Román Kormány hatáskörébe tartozó közintézmény.

n célokA romániai nemzeti kisebbségek és más etnikai közösségek etnikai identitásmegőrzésének, -változásainak, -kifejeződésének, valamint ezek szociológiai, történelmi, kulturális, nyelvészeti, vallásos és más jellegű aspektusainak kutatása, tanulmányozása.

n Főbb kutatási irányvonalak A romániai kisebbségpolitikában történő változások elemzése: jelenkortörténetre vonatkozó intézménypolitikai elemzések; A romániai kisebbségek népességdemográfiai jellemzői;Átmeneti identitások – etnikai revitalizálás vagy asszimiláció? (a romániai kisebbségek identitásában végbemenő változások elemzése);Az etnicitás szerepe a társadalmi rétegződésben;A romániai nemzeti kisebbségek kulturális öröksége;Az etnikai szegregáció modelljei;A kétnyelvűség módozatai, az ehhez kapcsolódó attitűdök és közpolitikák; Új bevándorlók Romániában: társadalmi és gazdasági beilleszkedési modellek.

A Apărut/preVious issue/megjelent:

n nr. 1.Kiss Tamás – Csata István: Evoluţia populaţiei maghiare din România. Rezultate şi probleme metodologice. Evolution of the Hungarian Population from Romania. Results and Methodological Problems

În pregătire/next issues/elŐKészületBen:

n nr. 3. Fosztó László: Bibliografie cu studiile şi reprezentările despre romii din România – cu accentul pe perioada 1990–2007.

n nr. 4. Remus Gabriel Anghel: Migraţia şi problemele ei: perspectiva transnaţională ca o nouă modalitate de analiză a etnicităţii şi schimbării sociale în România.

working papers in romanian minority studies ...ispmn.gov.ro/uploads/02_2008_veres_valer.pdf ·...

Documents