xxiii. évfolyam, 2015. december 12. kisbíró · pdf file2. oldal...

16
KISBÍRÓ KISBÍRÓ 1 1 0 0 . . XXIII. évfolyam, 2015. december 12. KISÚJSZÁLLÁS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HÍRLEVELE WWW.KISUJSZALLAS.HU „…jó híre mindent bevilágít, ahogy térben és időben minden – ami szép és igaz – tudva, nem tudva feléje mutat, s méltán meríthet világosságot belőle” – Pilinszky János költő így fogalmazza meg azt az utat, amelyet lélekben és gondolatban végigjárunk advent első, szelíd kis gyertyájának fényétől a betlehemi csillag ragyogásáig. Sokan vagyunk, akik számára mindig csoda, ahogyan ezt az utat bejárjuk. Kint egyre csak fogy a napfény, mi pedig – ahogyan azt egy másik költő, Nagy Gáspár írja egyik szép karácsonyi versében – „…hordjuk szívünk szakadatlan / kormos arccal száz darabban.” Innen, ebből az érzésből indulunk, és ahogy mellénk szegődnek sorra az adventi gyertyák fényei, a világosság újjászületésének reménye hitté erősödik bennünk. A növekvő fény nemcsak a téli napforduló valós történését jelenti, hanem azt az örömöt is, amikor a várva várt kisgyermek megszületik és beragyogja életünket. Ennek élményét éljük át újra minden karácsonykor. Egy kisgyermek, a kicsi Jézus a szeretet hitvallásával érkezett – és szeretteink iránti felelősségünk felé fordítja a tekintetünket. Karácsonykor a szívünk leginkább a hozzánk közel állók felé fordítja a figyelmünket: gyermekeink, szüleink, testvéreink, barátaink felé. És ez így is van rendjén, hiszen elsősorban a családi, baráti, tehát a szűkebb közösségeink tartanak meg bennünket. Arra, hogy mennyire fontos a nagyobb közösségekhez is tartozni, és hogy ez mit jelent a személyes életünkben, ilyenkor kevéssé gondolunk. Arra, hogy mekkora jelentősége van a világ keresztény közösségéhez való tartozásunknak, és hogy ezt a karácsony misztériumával, szeretetvallásával éljük meg az emberhez legméltóbban, kisebb közösségeinkben kevéssé fogalmazzuk meg. Engedjék meg, hogy ebben a felbolydult világban megfogalmazzam: féltem a szeretet vallására alapozott keresztény, benne európai kultúránkat, de ugyanakkor hiszek az évezredekben gyökerező erejében. Amikor képviselőtársaimmal együtt mindig a közösségeink erejét hangsúlyozzuk, és ennek jegyében dolgozunk – Önökkel együtt mindannyian –, a keresztény emberi értékeink megőrzését és gazdagítását szolgáljuk. Joggal kérdezhetik: hogyan is? Szeretném hinni, hogy ha körülnéznek a városban, az elmúlt évek fejlesztései (is) választ adnak erre a kérdésre. De én most a szellemi kultúránk újabb értékeit szeretném letenni a karácsonyi fenyő alá. Könyveket és egy hangversenyt ajánlok a figyelmükbe. Már a városi könyvesboltban van a Kisújszállás arcai című színes képeskönyv második, a város elmúlt években épített, szépített értékeinek fotóival bővített kiadása. Engedjék meg az elfogultságomat: szerintem nagyon szép könyv. A napokban a 2016-os évre szóló városi kalendárium is megjelenik. Csodálom, ahogy ez az immáron 23. évfolyamába lépett évkönyv tartalmában évről évre tovább bővül, igazi kis szellemi műhelye városunknak. A legújabb kötet is igen gazdag, minden korosztály találhat benne olvasnivalót. Mindét könyvet jó szívvel ajánlom Önöknek, természetesen a már megjelent további helytörténeti kiadványokkal együtt, melyeket a Vigadóban a december 16-ig tartó karácsonyi vásáron is megtalálnak. … és van itt még valami. Vagyis lesz a Vigadóban, december 19-én, szombaton. Ekkor rendezzük meg a hagyományos karácsonyi hangversenyt, amelyre szeretettel várjuk vendégeinket. Régóta álmodtunk arról, hogy a felújított, megszépült épületben hangozzanak fel városunk iskoláinak és zenei művészeti csoportjainak karácsonyi dalai, muzsikái – most ez az álmunk megvalósul. Vélhetően azonban több vendég érkezik, mint amennyi a Vigadó dísztermében elfér, ezért két előadást rendezünk, délután háromkor és este hatkor. Aki szeretne valamelyiken részt venni, annak ajánljuk, hogy előzetesen kérjen a választott előadásra szóló ingyenes belépőkártyát a Vigadóban. A hangverseny részletes programját hírlevelünkben megtalálják. Kedves Olvasóink! Ilyesféleképpen ballagunk mi, kisújszállásiak a kis Jézus megszületéséről szóló örömhír nyomában, a karácsony felé. „El kell érnünk Betlehembe!”– találom meg Nagy Gáspár versében az ehhez szükséges erős szándékot. Pilinszky János szavait idézve pedig kívánom, mindannyian azt vigyük magunkkal ez útra és az ünnepre, „ami szép és igaz”. Azt gondolom, ez jó útravaló a közelgő új esztendőre, és talán az egész életünkre is. Ezzel kívánok szeretett városom minden kedves lakójának áldott ünnepeket, és dolgos-szorgos hétköznapokat. Kecze István polgármester „...ami szép és igaz...” Kedves Kisújszállási Lakosok!

Upload: doankhanh

Post on 08-Feb-2018

213 views

Category:

Documents


1 download

TRANSCRIPT

Page 1: XXIII. évfolyam, 2015. december 12. KISBÍRÓ · PDF file2. oldal Kisbíró 2015. december 12. JEGYZÉK Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testülete, a 2015. szeptember

KISBÍRÓKISBÍRÓ1100 ..

XXIII. évfolyam, 2015. december 12.

KISÚJSZÁLLÁS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HÍRLEVELE

WWW.KISUJSZALLAS.HU

„…jó híre mindent bevilágít, ahogy térben és időben minden –ami szép és igaz – tudva, nem tudva feléje mutat, s méltánmeríthet világosságot belőle” – Pilinszky János költő ígyfogalmazza meg azt az utat, amelyet lélekben és gondolatbanvégigjárunk advent első, szelíd kis gyertyájának fényétől abetlehemi csillag ragyogásáig. Sokan vagyunk, akik számáramindig csoda, ahogyan ezt az utat bejárjuk. Kint egyre csakfogy a napfény, mi pedig – ahogyan azt egy másik költő, NagyGáspár írja egyik szép karácsonyi versében – „…hordjukszívünk szakadatlan / kormos arccal száz darabban.” Innen,ebből az érzésből indulunk, és ahogy mellénk szegődnek sorraaz adventi gyertyák fényei, a világosság újjászületésénekreménye hitté erősödik bennünk. A növekvő fény nemcsak atéli napforduló valós történését jelenti, hanem azt az örömöt is,amikor a várva várt kisgyermek megszületik és beragyogjaéletünket. Ennek élményét éljük át újra minden karácsonykor.Egy kisgyermek, a kicsi Jézus a szeretet hitvallásával érkezett– és szeretteink iránti felelősségünk felé fordítja atekintetünket.

Karácsonykor a szívünk leginkább a hozzánk közel állókfelé fordítja a figyelmünket: gyermekeink, szüleink,testvéreink, barátaink felé. És ez így is van rendjén, hiszenelsősorban a családi, baráti, tehát a szűkebb közösségeinktartanak meg bennünket. Arra, hogy mennyire fontos anagyobb közösségekhez is tartozni, és hogy ez mit jelent aszemélyes életünkben, ilyenkor kevéssé gondolunk. Arra,hogy mekkora jelentősége van a világ keresztényközösségéhez való tartozásunknak, és hogy ezt a karácsonymisztériumával, szeretetvallásával éljük meg az emberhezlegméltóbban, kisebb közösségeinkben kevéssé fogalmazzukmeg. Engedjék meg, hogy ebben a felbolydult világbanmegfogalmazzam: féltem a szeretet vallására alapozottkeresztény, benne európai kultúránkat, de ugyanakkorhiszek az évezredekben gyökerező erejében. Amikorképviselőtársaimmal együtt mindig a közösségeink erejéthangsúlyozzuk, és ennek jegyében dolgozunk – Önökkelegyütt mindannyian –, a keresztény emberi értékeinkmegőrzését és gazdagítását szolgáljuk.

Joggal kérdezhetik: hogyan is? Szeretném hinni, hogy hakörülnéznek a városban, az elmúlt évek fejlesztései (is) választ

adnak erre a kérdésre. De én most a szellemi kultúránkújabb értékeit szeretném letenni a karácsonyi fenyő alá.Könyveket és egy hangversenyt ajánlok a figyelmükbe.Már a városi könyvesboltban van a Kisújszállás arcai címűszínes képeskönyv második, a város elmúlt években épített,szépített értékeinek fotóival bővített kiadása. Engedjék meg azelfogultságomat: szerintem nagyon szép könyv. A napokban a2016-os évre szóló városi kalendárium is megjelenik.Csodálom, ahogy ez az immáron 23. évfolyamába lépettévkönyv tartalmában évről évre tovább bővül, igazi kisszellemi műhelye városunknak. A legújabb kötet is igengazdag, minden korosztály találhat benne olvasnivalót.Mindét könyvet jó szívvel ajánlom Önöknek, természetesen amár megjelent további helytörténeti kiadványokkal együtt,melyeket a Vigadóban a december 16-ig tartó karácsonyivásáron is megtalálnak.

… és van itt még valami. Vagyis lesz a Vigadóban,december 19-én, szombaton. Ekkor rendezzük meg ahagyományos karácsonyi hangversenyt, amelyre szeretettelvárjuk vendégeinket. Régóta álmodtunk arról, hogy afelújított, megszépült épületben hangozzanak fel városunkiskoláinak és zenei művészeti csoportjainak karácsonyi dalai,muzsikái – most ez az álmunk megvalósul. Vélhetően azonbantöbb vendég érkezik, mint amennyi a Vigadó dísztermébenelfér, ezért két előadást rendezünk, délután háromkor és estehatkor. Aki szeretne valamelyiken részt venni, annak ajánljuk,hogy előzetesen kérjen a választott előadásra szóló ingyenesbelépőkártyát a Vigadóban. A hangverseny részletesprogramját hírlevelünkben megtalálják.

Kedves Olvasóink! Ilyesféleképpen ballagunk mi, kisújszállásiak a kis Jézus

megszületéséről szóló örömhír nyomában, a karácsony felé.„El kell érnünk Betlehembe!”– találom meg Nagy Gáspárversében az ehhez szükséges erős szándékot. Pilinszky Jánosszavait idézve pedig kívánom, mindannyian azt vigyükmagunkkal ez útra és az ünnepre, „ami szép és igaz”. Aztgondolom, ez jó útravaló a közelgő új esztendőre, és talán azegész életünkre is. Ezzel kívánok szeretett városom mindenkedves lakójának áldott ünnepeket, és dolgos-szorgoshétköznapokat. Kecze István polgármester

„...ami szép és igaz...”

Kedves Kisújszállási Lakosok!

Page 2: XXIII. évfolyam, 2015. december 12. KISBÍRÓ · PDF file2. oldal Kisbíró 2015. december 12. JEGYZÉK Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testülete, a 2015. szeptember

2. oldal Kisbíró 2015. december 12.

J E G Y Z É K

Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testülete, a2015. szeptember 29-ei soron következő, a 2015.október 29-ei soron következő és a 2015. november 26-ai soron következő ülésén hozott döntéseiről. A jegyző az önkormányzati rendeletek kihirdetéséről azönkormányzat honlapján gondoskodott.

Rendeletek:25/2015. (IX. 30.) a helyi adókról szóló 49/2011. (XII.21.) önkormányzati rendelet módosításáról26/2015. (X. 30.) az önkormányzat által biztosítottkegyeleti ellátásokról 27/2015. (X. 30.) az önkormányzati tulajdonú lakások éshelyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükrevonatkozó egyes szabályokról szóló 18/2012. (IV. 25.)önkormányzati rendelet módosításáról 28/2015. (X. 30.) a szociális és gyermekvédelmitámogatásokról szóló 8/2015. (II. 27.) önkormányzatirendelet módosításáról29/2015. (XI. 27.) egyes önkormányzati rendeletekhatályon kívül helyezéséről 30/2015. (XI. 27.) a közterület igénybevételének,használatának, és a közterületi fák, cserjék telepítésiszabályairól szóló 41/2012. (IX. 26.) önkormányzatirendelet módosításáról

Határozatok:219/2015. (IX. 29.) Kisújszállás Város ÖnkormányzataKépviselő-testületének 2015. szeptember 29-ei ülésenapirendjéről220/2015. (IX. 29.) a lejárt határidejű határozatokvégrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáról 221/2015. (IX. 29.) az építészeti örökség helyivédelméről szóló önkormányzati rendeletfelülvizsgálatának előkészítéséről 222/2015. (IX. 29.) a 260/2014. (VIII. 28.) számúönkormányzati határozat módosításáról 223/2015. (IX. 29.) Kisújszállás 2015-ben felülvizsgáltIntegrált Városfejlesztési Stratégiájának társadalmiegyeztetésre bocsátásáról 224/2015. (IX. 29.) módosító javaslatról a Terület- ésTelepülésfejlesztési Operatív Program kisújszállásipályázatainak előkészítéséről szól határozati javaslathoz225/2015. (IX. 29.) a Terület- és TelepülésfejlesztésiOperatív Program kisújszállási pályázatainakelőkészítéséről226/2015. (IX. 29.) a telephelyfejlesztés projektelőkészítését megalapozó tárgyalásokról ésmegállapodásokról 227/2015. (IX. 29.) módosító javaslatról az új óvoda-bölcsőde épület helyéről és üzemeltetéséről szólóhatározati javaslathoz

228/2015. (IX. 29.) az új óvoda-bölcsőde épület helyérőlés üzemeltetéséről 229/2015. (IX. 29.) a könyvtárfejlesztés kialakításáról 230/2015. (IX. 29.) a Kumánia Gyógyfürdő Kft.-t érintődöntésekről 231/2015. (IX. 29.) a Kumánia Gyógyfürdő Kft. alapítóokiratának módosításáról 232/2015. (IX. 29.) „Az igazi Pom Pom” címűtérinstalláció megvalósításáról233/2015. (IX. 29.) a Bursa Hungarica FelsőoktatásiÖnkormányzati Ösztöndíjpályázat 2016. évifordulójához való csatlakozásról 234/2015. (IX. 29.) az ügyfélfogadási rend módosításáról 235/2015. (IX. 29.) a munkarend módosításáról 236/2015. (IX. 29.) kártalanítási megállapodásmegkötéséről 238/2015. (X. 29.) Kisújszállás Város ÖnkormányzataKépviselő-testületének 2015. október 29-ei zárt ülésenapirendjéről239/2015. (X. 29.) Kisújszállás Város ÖnkormányzataKépviselő-testületének 2015. október 29-ei ülésenapirendjéről240/2015. (X. 29.) a lejárt határidejű határozatokvégrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáról241/2015. (X. 29.) módosító javaslatról az önkormányzatáltal biztosított kegyeleti ellátásokról szólórendelettervezet módosítására242/2015. (X. 29.) a Közbiztonsági Szakmai EgyeztetőFórum III. negyedévi munkájáról 243/2015. (X. 29.) a Kisújszállási VárosgazdálkodásiNonprofit Kft. működésével kapcsolatos feladatokról 244/2015. (X. 29.) kezdeményezésről a hulladékszállításidíj megállapításával kapcsolatosan245/2015. (X. 29.) pályázat benyújtásáról ahulladékgazdálkodással kapcsolatos lakosságiszemléletformálásra246/2015. (X. 29.) a Nagykun Hagyományőrző Társulástársulási megállapodásának 2016. január 1. napjátólhatályos módosításáról 247/2015. (X. 29.) a 2015/2016. évi hó- éssíkosságmentesítési feladatok ellátásáról248/2015. (X. 29.) a Kisújszállási Művelődési Központés Könyvtár alapító okiratának módosításáról és azegységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elfogadásáról249/2015. (X. 29.) a Kisújszállási Polgármesteri Hivatalalapító okiratának módosításáról és az egységesszerkezetbe foglalt alapító okirat elfogadásáról 250/2015. (X. 29.) interpellációs válasz elfogadásáról256/2015. (XI. 26.) javaslatról Kisújszállás VárosÖnkormányzata Képviselő-testületének 2015. november26-ai ülése napirendjéhez257/2015. (XI. 26.) javaslatról Kisújszállás Város

Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november26-ai zárt ülése napirendjéhez258/2015. (XI. 26.) Kisújszállás Város ÖnkormányzataKépviselő-testületének 2015. november 26-ai zárt ülésenapirendjéről259/2015. (XI. 26.) Kisújszállás Város ÖnkormányzataKépviselő-testületének 2015. november 26-ai ülésenapirendjéről260/2015. (XI. 26.) a lejárt határidejű határozatokvégrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáról261/2015. (XI. 26.) a 2016. évi belső ellenőrzési tervjóváhagyásáról 262/2015. (XI. 26.) módosító javaslatról a 2016. éviköltségvetési koncepció elfogadásáról szóló határozatijavaslathoz263/2015. (XI. 26.) a 2016. évi költségvetési koncepcióelfogadásáról 264/2015. (XI. 26.) a családsegítő és gyermekjólétiszolgáltatás kisújszállási megszervezéséről 265/2015. (XI. 26.) a Karcagi Többcélú KistérségiTársulás működtetésére vonatkozó megállapodásmódosításáról 266/2015. (XI. 26.) rendkívüli önkormányzatiköltségvetési támogatási igény benyújtásáról267/2015. (XI. 26.) Településrendezési tervmódosításvéleményezési szakaszának lezárásáról 268/2015. (XI. 26.) a készülő Településrendezési tervmódosítással kapcsolatosan a 2/2005. (I. 11.) Korm.rendeletben megfogalmazott környezeti vizsgálat(környezeti értékelés) szükségességéről vagyszükségtelenségéről 269/2015. (XI. 26.) módosító javaslatról a felülvizsgáltIntegrált Városfejlesztési Stratégia elfogadásáról szólóhatározati javaslat mellékletéhez270/2015. (XI. 26.) a felülvizsgált IntegráltVárosfejlesztési Stratégia elfogadásáról 271/2015. (XI. 26.) javaslatról a Baptista AlapfokúMűvészetoktatási Intézmény névadásával kapcsolatosan272/2015. (XI. 26.) javaslatról a Vis maior pályázatbenyújtásáról szóló határozati javaslathoz273/2015. (XI. 26.) Vis maior pályázat benyújtásáról 274/2015. (XI. 26.) az önkormányzati tulajdonú közutakforgalmi rendjéről szóló 257/2011. (X. 25.)önkormányzati határozat felülvizsgálatáról

A képviselő-testület 2015. évi munkaterve szerinti soronkövetkező ülését 2015. december 17-én (csütörtökön)13.00 órai kezdettel tartja.

A képviselő-testület nyilvános ülésén bárki részt vehet.A nyilvános ülés anyaga megtekinthető a városikönyvtárban és a www.kisujszallas.hu városi honlapon.

MEGHÍVÓKisújszállás Város Önkormányzata

2015. december 17-én, csütörtökön délután 16 órakora Városháza Gaál Kálmán Termében

K Ö Z M E G H A L L G AT Á S T TA RT,melyre minden érdeklődőt tisztelettel vár.

A közmeghallgatáson Kecze István polgármester tart tájékoztatót a képviselő-testület elmúlt évi munkájáról, majd lehetőség lesz arra,

hogy a lakosok – közvetlenül a képviselőknek, illetve a képviselő-testületnek –kérdéseket tegyenek fel, elmondják a város életével kapcsolatos észrevételeiket,

véleményeiket, javaslataikat.

Page 3: XXIII. évfolyam, 2015. december 12. KISBÍRÓ · PDF file2. oldal Kisbíró 2015. december 12. JEGYZÉK Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testülete, a 2015. szeptember

2015. december 12. Kisbíró 3. oldal

Bort kortyolni őszi délutánokon

Márai azt írja, a magyar büszkén szerette Pestet, de igazából egyvidéki házra vágyott mindig ahol nyugodt lehet és magányos, és aholbort lehet iddogálni csöndes és álmos nyári vagy őszi délutánon.Mint a Pesten élők legtöbbje, én is vidéki vagyok sokadmagammaltanúsítva: a hős város, az 1956-os, örök héroszi Budapest irántirajongás nagyon is összefér a magyar vidékre vágyakozó attitűddel,sőt. Egyik feltételezi a másikat. És nem baj, ha ezt csak mi értjük.

Kisújszálláson sétálva az embernek Márai megállapítása egészensajátságos alakváltozásokban juthat eszébe. A Tiszántúl közepén –igen! – osztrákosan-németesen tiszta utcákon-tereken példásrendezettség, polgári csönd és áldott békesség. A napfényes őszragyogása bearanyozza a gyönyörűen rendbehozott-helyreállítottVárosháza előtt az itt tanító Arany János és az itt tanuló MóriczZsigmond szobrát, nem messze annak rendje-módja szerint azországzászló és Trianon-emlékmű, Illyés-idézettel („magyar az,akinek fáj Trianon”), első és második világháborús, amarra az1848-49-es forradalom és szabadságharc, a reformátustemplom mellett az 1956 előtt tisztelgő emlékmű,valamennyi megkoszorúzva, sok nemzetiszínűszalaggal. És a szintúgy felújított-rendbehozottVigadó, cukrászda és kávéház, s hogy a helyispecialitások száz százalékosak legyenek: emitt amagyar ifjúsági irodalom klasszikusai közül avalóban létezett Bagaméri, ki fagylaltját magaméri – szobra előtt az idős helybeliek legalábbolyan szeretettel emlegetik és emlékeznek rá,mint maga Csukás István.

Erős a gyanúm: varázslatos dolog történik amagyar vidéken. Mintha mostanában és mostanraérne be és érne ide véglegesen és végérvényesenmindaz, amit korszerű, igazi polgári létnek,letisztult, dolgos-csöndes-békességes prosperálóemberi életnek nevezünk. Szolid gyarapodássalés rohamosan erősödő lokálpatrióta szeretettel ésaktivitással, a szűkebb haza iránti féltő, gondos

áldozatkészséggel és mindinkább szemmel látható büszke külső-belső elégedettséggel. Általában minden és mindenki itt van, és ahelyén van ebben az alföldi kisvárosban (is), amely alighanem a maimagyar élet egyik legvonzóbb példázatával szolgál a budapesti-vidéki ideérkezőnek. Nagyjából úgy fest minden, ahogyan festeniekell – ez pedig olyan szívet melengető, olyan megnyugtató érzés,akár enyhén savanykás száraz bort kortyolni álmos és napfényes őszidélutánokon, amikor doromboló fekete minipárduc-macskák hátátsimogatja csöndben az ember és azt hiheti, hogy tulajdonképpenezen a világon minden, de minden rendben van. Körülöttünk azegykori vad és büszke és még rokon származásukkal együtt is némiviaskodások után befogadott, kemény magyarrá lett nagykunokszázai-ezrei („tódulva jönnek bajnoki népeink, az áldott térmezőkben megfeketült haragos kunokkal” – írta Berzsenyi), akik avégtelen tiszántúli rónán a nagy néprajzos Győrffy István, a kiválóíró Körmendi Lajos, Kiss Tamás, a helybéli költő – neki szobra is

van, ott ül a templom mellett – no meg amindenkor nagytiszteletű úr („áldás békesség”)szellemének nyomdokain maradtak meg mégisKötöny király utódainak, szép tiszta ázsiaivonásokkal, kedves és egyetemlegesen magyarvendégbarátsággal, és józan, mértéktartóokossággal a körülöttünk esztelenül zajló, ziláltnagy európai világban.

Áll, álldogál az ember a napfényes és néptelenfőtéren, forgatja a jászkun identitásról szólótanulmányokat tartalmazó, 2015-ben megjelenthelybéli kiadványt, és először nem is tudja, mitőllehet, hogy olyan boldognak érzi magát.

Domonkos László író, újságíró

(Megjelent a Magyar Hírlap 48.évf./263.számában, 2015. november 10-i számában.Közlés a szerző hozzájárulásával.)

Elismerés lengyel barátainktólA lengyelországi Wilamowice több mint egy évtizede városunk egyik partnertelepülése. A két város kapcsolata élő és sokszínű, több alkalommalfogadtuk kölcsönösen egymás művészeti csoportjait, sportolóit, valamint tűzoltó egyesületeit, a két város vezetése képviselteti magát a jelesebbünnepi eseményeken. Akkor jó a települések közötti partnerkapcsolat, ha azon belül egy-egy közösség baráti kapcsolatra lel a másik település hasonlóközösségének tagjaival, és kapcsolatukat alapvetően maguk alakítják. Így történt ez a kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégiumközépiskolásai és a wilamowicei középiskolák diákjai, illetve tantestületei között. A lengyel-magyar, magyar-lengyel kapcsolatok, kiemelten azoktatási kapcsolatok kialakításáért és bővítéséért, a baráti kapcsolatok ápolásáért Lengyelország nemzeti ünnepén, 2015. november 12-én rangoslengyel állami oktatási kitüntetésben részesült Kecze István, városunk polgármestere és Szabó Tamás, a Móricz Zsigmond Református Kollégiumfőigazgató-helyettese. Elismerésükhöz tisztelettel gratulálunk. (Szerk.)

Page 4: XXIII. évfolyam, 2015. december 12. KISBÍRÓ · PDF file2. oldal Kisbíró 2015. december 12. JEGYZÉK Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testülete, a 2015. szeptember

4. oldal Kisbíró 2015. december 12.

Herczeg Szabolcsőstermelő

Látványos és érdekes a könyvsegítségével összevetni, hogymennyit változott ez város.Ismerősek a régebbi képek is,bár néhol el kellettgondolkodom, melyik utcát isábrázolják, hiszen annyiraátalakult az 1900-as évek elejeóta. Kitűnő karácsonyiajándéknak is.

Bögös Csengetanuló

Jó érzéssel nézegettem ezt akönyvet. Eddig is tudtam, hogymilyen szép Kisújszállás, de a

képek alapján most még szebbnektalálom. Különösen tetszett, hogy

ilyen igényes fotók kerültek bele azúj kiadásba is. Sokrétű, szép és

mégis emberközeli. Biztosan vennifogok majd egyet.

Somogyi Ferencné nyugdíjasés unokája Szabó Lilla

A könyv nézegetése közbenfelelevenedtek bennem a régiemlékeim a városról. Nagyontetszettek a könyv elején lévőösszehasonlítások, milyen voltrégen és milyen mostKisújszállás. Szépen bemutatja a könyv a helyi kulturális életet:kézművességet, városi

eseményeket, ahol sok- sok ismerős arc és gyerekek is résztvettek. Amit régen nem láthattunk, most megelevenedikelőttünk.

Kittlinger Gézáné (Gyöngyvér)nyugdíjas

Nagyon tetszik az új, bővítettkiadás. Úgy gondolom, ez a

könyv széles skálán bemutatjaKisújszállás arcait. Jónaktartom, hogy a gyönyörű

fotókon van a hangsúly, és nema szövegezésen. Városunkból

elszármazott ismerősöknekfogok ajándékba venni, akik

már idősebbek, és inkább csak a képeket szeretiknézegetni. Ettől a könyvtől biztosan hazavágyódnak majd.

MEGKÉRDEZTÜK...Hogy tetszik Önnek a Kisújszállás arcai című könyv legújabb kiadása?

Adventi ünnepi program a Vigadóban

Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, városunk országgyűlési képviselője elfogadva Kecze István polgármester meghívását aVigadó Kulturális Központban tartotta meg adventi ünnepi programját. A nagykunsági és a Tisza-tavi régió polgármesterei, alpolgármesterei,valamint az érintett települések népművészei szerepeltek a résztvevő meghívottak között.

A jól sikerült találkozón a megjelentek tájékoztatást kaptak az országos és regionális aktuálpolitikai eseményekről. Miniszter úr válaszolta felmerülő kérdésekre, meghallgatta a településvezetők tájékoztatóját az őket érintő kérdésekről, feltérképezte, hogy egy-egy település milyennehézségekkel, feladatokkal küzd.

A népművészek bemutatkozási lehetőségük keretében kiállíthatták és árusíthatták portékáikat. A találkozó végén miniszter úrajándékcsomaggal kedveskedett a program valamennyi résztvevőjének csakúgy, mint a vendéglátó Kisújszállás polgármestere.

(Szerk.)

Összeállította: Majláth Anna - Éri Vivien

Népművészek bemutatkozása a találkozón A polgármesterek találkozójának résztvevői a Vigadóban

Page 5: XXIII. évfolyam, 2015. december 12. KISBÍRÓ · PDF file2. oldal Kisbíró 2015. december 12. JEGYZÉK Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testülete, a 2015. szeptember

2015. december 12. Kisbíró 5. oldal

Elhallgatott a koboz…Kobzos Kiss Tamás (1950-2015) emlékére

Elhallgatott a koboz, a brácsa, a lant…Mesterük, Kobzos Kiss Tamás 2015.november 8-án, 66 éves korában elhunyt.Azt vallotta önmagáról: „Nem tudomszétválasztani magamban az énekmondózenészt, a tanárt, a népdalkutatót.Elsősorban énekesnek tartom magam, akülönleges hangszerek ezt segítik.” 1950.május 30-án született Debrecenben, degyökerei Kisújszállásig érnek. Édesapja,Kiss Tamás költő, író városunk szülötte,aki mindig szeretettel gondolt a

nagykunsági tájra, és ezt a szeretetet fiának is átadta. Egy alkalommal –ahogyan azt dr. Kiss Kálmánné, gimnáziumunk volt igazgatója, KissTamás költészetének jó ismerője mesélte – azt kérdezte édesapjától amég gyermek, a későbbi „Kobzos” Kiss Tamás: „Apu, mi ugye otthonvagyunk Kisújszálláson?” Ennek az apai „örökségnek” köszönhetőenKobzos Kiss Tamás szeretetteljes kapcsolatot ápolt városunkkal,gyakran megfordult nálunk, vendégként és előadóként is. A halálhíremélyen megrendített mindannyiunkat. Kiss Eszter Veronikazenetörténész-zenekritikus írásával emlékezünk meg róla, mely írás aMagyar Nemzet 2015. november 9-ei számában jelent meg.Kérésünkre a szerző és a szerkesztőség hozzájárult az általunk történőközléséhez.

Várócziné dr. Daruka Andrea

Kobzos Kiss Tamás emlékéreÉlete 66. esztendejében, hosszú betegség után elhunyt Kobzos KissTamás Kossuth- és Liszt-díjas zenész, előadóművész, zenepedagógus, aközépkori énekes zene egyik legnagyobb előadója, a magyar népzeneioktatás pedagógiai rendszerének egyik legjelentősebb kialakítója.

Kobzos Kiss Tamást még gyerekként ismertem meg az ÓbudaiNépzenei Iskolában, amelynek hosszú időn át az igazgatója volt. Már jóeséllyel készültem a zenei pályára, és ennek kapcsán hamar beavatotthosszabb távú terveibe, a már akkoriban dédelgetett zeneakadémiaiképzés és az alapfokú népzeneoktatás kiszélesítésének előkészítésébe,így közel két évtizeden át kísérhettem figyelemmel azt a munkát, amitezen a téren végzett.

Sokan elsősorban a művészt látták benne, és kétségtelenül nagyon nagyhatással volt a magyar historikus zenei életre, azon belül is a középkoriés a török énekmondók örökségének felélesztésére, jelentőset alkotott akortárs zenében és a moldvai népzenében is. Én azonban a nagygondolkodót, a tudományos elemzőt, a népzenegyűjtőt és kutatót, aművelt tanárt és a kiváló oktatásszervezőt ismertem meg közelebbről,azt a szakembert, aki a népzenekutatás minden szegmenséről szintemindent tudott. És természetesen azt az embert, aki igazgatóként is jóbarátságban volt a kollégákkal, és akivel mindig minden problémát meglehetett beszélni.

Az Óbudai Népzenei Iskolában töltött hosszú időszak nagyongyümölcsözőnek bizonyult, itt kísérletezték ki azt a metodikai,didaktikai módszert, amelynek segítségével a népzene szervezett,zeneiskolai keretek között tanítható, miközben a tanárokkalfolyamatosan folytatták a gyűjtéseket és az önképzést, belevonva ebbea diákokat is. Kobzos Kiss Tamás itt végzett munkája nélkül mabiztosan nem lenne országosan működő alap-, középfokú képzés, ésnem nevelődhetett volna ki az a generáció sem, akikkel elindulhatott azeneakadémiai oktatás.

Előadóművészként nagy utat járt be az amatőr gitáros kezdetektől aprofesszionális zenészként elért Kossuth-díjig, ez azonbantulajdonképpen generációja sajátja volt. A népzenébe atáncházmozgalom születésével ásta bele magát, és az évek során úgyszedte össze hatalmas tudását, hogy azt tovább is örökíthesse akövetkező generációknak. Ezzel párhuzamosan a históriás énekekvilága, a XVI. századi magyar énekkincs, a középkori provence-itrubadúrénekek, egyáltalán az európai középkori énekes zene és a törökénekmondók zenéje is foglalkoztatta, utóbbi területen végzettmunkássága a kulturális diplomácia szempontjából sem voltjelentéktelen. Számos lemezen örökítette meg az utókornak a régi korokáltala felkutatott és felélesztett zenei gyakorlatát, olyan művésziértékekkel, amely a nagy előadóművészek kiváltsága. Nemcsakismertté, de szerethetővé is tette ezeket az énekeket, példájával számosnövendéket a zenei pályára állítva.

Hosszú ideje tudtuk, hogy súlyos beteg, mégis mindannyianreménykedtünk abban, hogy még egy kis idő adatik neki itt a földön.Kobzos Kiss Tamás halála emberileg és a zenei élet szempontjából ishatalmas veszteség.

Kedves Tamás, Isten veled! Kiss Eszter Veronika

Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,Kiknek őrizgetjük szellemét,Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,Kiknek őrizgetjük szellemét,Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Mindazokért, akik elzárkóznak a jótól,Akik nincsenek itt, s nem is értenének a szóból,Aki barát, de lehet még ellened is,Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Mindazokért, kik ma egyedül ülnek a járdán,Kikre család, gyermek, otthon rég nem vár már,És mindenkiért, aki nem lehet itt,Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Égig érjen a fény, és mi úgy szeretnénk,hogy sohase múljon el.Égig érjen a fény egész életünkön át,hogy nyithassa két szemét, ki mindig erre várt.

Demjén Ferenc: Gyertyák

Page 6: XXIII. évfolyam, 2015. december 12. KISBÍRÓ · PDF file2. oldal Kisbíró 2015. december 12. JEGYZÉK Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testülete, a 2015. szeptember

6. oldal Kisbíró 2015. december 12.

Átadták a megújult mentőállomást Korlátozás és enyhítés a közterületekrendjének védelmében

Van egy jó ötleted, amellyel szeretnél vállalkozást indítani?

Amennyiben van egy jó ötleted, és szeretnéd magad vállalkozókéntkipróbálni, akkor ezt most uniós támogatással megteheted. „Afiatalok vállalkozóvá válásának támogatása” című pályázatiprogramot 25 év alattiak, diplomások esetében 30 év alattiak számáraírják ki. A pályázat két részből fog állni. Az első rész egy vállalkozás-menedzselési képzés, amelynek a végén mentorok segítségével üzletitervet kell benyújtani. Ez a képzés a jövő év elején fog indulni. Amásodik rész a jó üzleti tervek megvalósításának támogatása lesz egyegyszerű pályázat keretében, ahol 10%-os önerő mellett 3 millióforintot lehet igényelni, amit nem kell visszatéríteni. Az Észak-alföldiRégióba tartozó kisújszállási fiatalok az alábbi honlaponregisztrálhatnak: http://www.vallalkozzmagyarorszag.hu /

Az önkormányzat az információátadáson túl az alábbi segítségettudja a pályázóknak nyújtani:

- Az első 4 adóévben évi 2,5 millió Ft, vagy az alatti vállalkozási

szintű adóalap esetén az önkormányzat mentesít a 2%-os iparűzésiadó alól.

- A vállalkozás indításának adminisztratív költségeihez azönkormányzat legfeljebb 200.000 Ft, a szabadalmi, védjegyköltségekhez legfeljebb 500.000 Ft visszatérítendő támogatástnyújthat, amelyet egy év türelmi időt követően 24 hónap alatt kellvisszafizetni. Az a 35 év alatti személy kaphat támogatást, aki apiacon várhatóan kereslettel rendelkező, újdonsággal bíró terméketállít elő, vagy szolgáltatást nyújt; aki a termék-előállítást, szolgáltatástKisújszálláson végzi, és vállalja, hogy két éven belül legalább kettőúj munkahelyet teremt. A támogatást az üzleti terv és a termék,szolgáltatás bemutatásával lehet igényelni.További információ: Városháza 23. sz. irodája;[email protected]

Kiss Endre osztályvezető

A mentőállomás korszerűsítésével jelentősen javultak Kisújszállásona mentőszolgálat működési körülményei, ez pedig növeli a városbanés környékén a sürgősségi ellátás biztonságát. A kisújszállási állomásmodernizálása 34.637.735 Ft értékű beruházás keretében valósultmeg.

A megújult mentőállomás átadása ünnepélyes rendezvénykeretében történt. Az eseményen köszöntőt mondott a településrészéről dr. Varga Zsolt jegyző, az Országos Mentőszolgálat részérőldr. Gyöngyösi Péter OMSZ-projektigazgató és Kardos József vezetőmentőtiszt. A munka az átadási ünnepség alatt sem állt meg, és méghitelesebbé tette egy riasztás, mely bizonyította a jelenlévőknek aszolgálat gyors reagálását is.

Az ünnepélyes szalagátvágást követően a résztvevőkmegtekinthették az épületet, mely modern és komfortosmunkakörnyezetet biztosít a kisújszállási mentődolgozók, és méggyorsabb, biztonságosabb ellátást a térség rászoruló lakosai számára.

Dr. Varga Zsolt jegyző

Képviselő-testületünk felülvizsgálta a közterületen történődohányzás tilalmát szabályozó rendeletét. Az elmúlt évektapasztalatai alapján arra a következtetésre jutottak a képviselők,hogy a törvényi szabályok betartatása esetén is jelentős eredményérhető el a nemdohányzók védelme terén. A következő időszakbanezért a közterület-felügyelők a boltok, vendéglátóhelyek,dohányboltok és közintézmények bejáratától számított 5 méterenbelüli dohányzás ellenőrzésére különös hangsúlyt fognakhelyezni.

A Testület foglalkozott a közterület-használat szabályainakmódosításával is. Ennek két oka volt. A Kisbíró októberi számábanjeleztem a társasházak közös képviselőinek, lakóinak, hogy ahulladéktároló edények közterületen történő elhelyezésére ajelenleg hatályos szabályok szerint nincs mód. A közös képviselőkegyeztetést kezdeményeztek az ügyben, melyben a következőkonszenzusos megoldás született, amit a Képviselő-testület istámogatott:

- a közterület-használat szabályait tartalmazó rendelet módosításával lehetőség nyílik a már álló fémszerkezetek fennmaradására úgy, hogy azért közterület-használati díjat nemkell fizetni;- a legális fennmaradáshoz szükséges kérelmeket a társasházakbenyújtják,- a gyűjtőhelyek zárását a használók megoldják úgy, hogy ahhozilletéktelen személyek ne tudjanak hozzáférni;- a rágcsálóirtásról a társasházak folyamatosan gondoskodnak.

Természetesen ezekkel a feltételekkel akkor élhetnek, ha azépülethez nincs saját földterülete a társasháznak.

A felkészülés és az engedélyek beszerzésének biztosításaérdekében a rendelkezések 2016. január 2-án lépnek hatályba.

A testület ismét bevezette a közterületi alkoholfogyasztástilalmát, szintén 2016. január 2-től, így ettől a naptól azszabálysértés. Ennek oka, hogy néhányan a boltok, vendég-látóhelyek környékét, vagy a buszmegállókat használjáktudatállapotuk módosításának színtereként, jelentős hulladék-mennyiséget hagyva maguk után a gyűjtőedények használatánakmellőzése mellett. A szabályozás alól természetesen kivételekvannak, így különösen az önkormányzat által szervezett vagytudomásul vett rendezvények, vagy a szilveszter.

Dr. Varga Zsolt jegyző

A mentőállomást dr. Gyöngyösi Péter OMSZ-projektigazgató, dr. Varga Zsoltjegyző, Kardos József vezető mentőtiszt, Tatár Zoltán alpolgármester ésSzilágyi Gábor lelkészelnök avatta fel

A kisújszállási mentősök

Page 7: XXIII. évfolyam, 2015. december 12. KISBÍRÓ · PDF file2. oldal Kisbíró 2015. december 12. JEGYZÉK Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testülete, a 2015. szeptember

2015. december 12. Kisbíró 7. oldal

90. születésnap az Idősek Otthonában

Sándor László (1948–2015)emlékére

2015. november 12-én születésnapra gyülekeztek az új épület lakói.Az ünnepelt Hricza Ilona, 1925. november 12-én születettTörökszentmiklóson. Életét végigkísérte a munka, a küzdés.Foglalkozása kuriózumnak számított, szobafestőként dolgozott többmint 30 évig sógornőjével együtt. Férfiakat megszégyenítőprecizitással dolgoztak a megye több városában is. Öt évet ahűtőgépgyárban is végigdolgozott szerelőként. Közben neveltehárom fiát, akik, mire hazaért a munkából, ebédet főztek,kitakarítottak, segítettek édesanyjuknak. A fiaira ma is számíthat,családszerető, édesanyjukat tisztelő emberek. Ica néni, ha beteg voltis, dolgozott. Mindenütt szerették, tisztelték szorgalmáért. Azönkormányzat részéről a jeles napon dr. Varga Zsolt jegyző és dr.Kovács Tibor alpolgármester köszöntötte, az otthon nevében pedigGonda Antal Gáborné igazgató és Szűcs Zsuzsanna főnővér, majdfelszelték a jubileumi tortát. Az ünnepelt virágkosarat ésajándékkosarat kapott. Mit is kívánhatunk a jövőre nézve?Elsősorban jó egészséget, sok örömet, boldogságot, fiai, unokái,rokonsága nevében.

Váróczi Istvánné

2015. október 29-én elhunyt SándorLászló, Kisújszállás Város Önkormány-zatának korábbi települési képviselője.Szakképzettségét tekintve mezőgazdaságigépész és ipari munkavédelmi technikusvolt. Sokáig a Mezőgépnél (a mai Contarexelődje) dolgozott középvezetői beosztá-sokban. Közéleti szerepet mindig szívesenvállalt, hogy elősegítse azon közösségekmunkáját, amelyeknek valamilyen minő-ségben tagja volt.

A város közösségét az önkormányzati képviselő-testületben tizenkétéven át, három önkormányzati ciklusban szolgálta. 1998-2002-ig aVárosi Polgárőrség delegáltjaként vett részt a városvezetésben, ezenbelül az Egészségügyi, Szociális és Sportbizottság tagjaként dolgozott.2002-2006 között az MSZP listájáról került a képviselő-testületbe, melyidő alatt elnöke volt a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottságnak, valaminttagja a Művelődési, Oktatási és Ifjúsági Bizottságnak. 2006-10-igszintén az MSZP képviseletében volt tagja a képviselő-testületnek,emellett a Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottságnak. Együttműködő,aktív képviselői munkájára mindig számíthatott a mindenkoriképviselő-testület.

A városvezetésben végzett munkája mellet ő látta el a 2003-banlétrejött Önkormányzati Társulás az Észak-alföldi RégióIvóvízminőségének Javításáért elnevezésű társulás elnöki, majdprojektmenedzseri feladatait. Az Észak-alföldi Régió ivóvízminőség-javító programjának megvalósításában meghatározó szerepe volt. Amunkálatok során a régió 25 vízműve és 38 települése vízhálózatánakrekonstrukciója, korszerűsítése valósult meg. Az előírásoknakmegfelelő ivóvíz előállítását célzó munkálatoknak köszönhetőenmintegy 108 ezer lakos jutott tisztább és egészségesebb ivóvízhez.Sándor László felelősségteljes munkát végzett, munkatársai korrekt,együttműködő vezetőként, tisztelettel emlékeznek rá.

Volt képviselőtársunk súlyos betegsége miatt visszavonultan élt azelmúlt években. Temetésén – kérésére – a család tagjai és néhány, hozzáközel álló jó barát vett részt 2015. november 16-án. Képviselő-testületünk kegyelettel őrzi emlékét.

Kecze István polgármester

Érettségi találkozóra hívtuk és vártuk nemcsak azokat a diáktársakat, akikkel1951-1955 között az Állami Móricz Zsigmond Általános Gimnáziumbanosztálytársak voltunk, 1955-ben együtt érettségiztünk, de azokat is, akikidőközben iskolát változtatva, máshol folytatták tanulmányaikat.

Mi, 1955-ben érettségizett diákok azon generációba tartozunk, akik átéltüka II. világháború utáni években az oktatás területén hozott változásokat, aziskolák államosítását. 1947-ben a Református Általános Iskola IV. osztályátbefejezve, ősszel a nyolcosztályos Református Gimnáziumban kezdtüktanulmányainkat, lányok-fiúk vegyes osztályban, Nagy Ferenc tanító úrvezetésével. A nyolcosztályos gimnáziumi évekből csak egy év lett. Azállamosítást követően 1948 szeptemberétől már a területileg kijelölt általánosiskola VI. osztályában tanultunk tovább, a VIII. osztály befejezéséig – BodnárRóza, Törökné Bedő Ella osztályfőnökök felügyeletével. Középiskolaitanulmányainkat 1951. szeptember elejétől már a négyosztályos – ÁllamiBercsényi Miklós Általános Gimnázium I/A., I/B. osztály diákjaként, különleány, fiú osztályban – Csoma Erzsébet tanárnő és Ágotai László tanár úrirányításával folytathattuk.

Tartalmas, emlékekben gazdag négy évet töltöttünk az alma mater falaiközött. Aktívan részt vettünk az iskola, az osztályközösség munkájában. Kedvesemlékekként őrizzük – a szakköröket, kiemelkedő sportrendezvényeketcsakúgy, mint a színjátszó csoportunk által bemutatott színdarabok előadásainaksikereit. A színjátszó csoport vezetői – Csoma Erzsébet, Ágotai Lászlóosztályfőnök – tanáraink voltak. 1952 tavaszán a gimnázium névadóünnepségén – Móricz Zsigmond íróra mint iskolánk névadójára emlékezve – a„Légy jó mindhalálig” című színművének előadásával együtt ünnepeltünkdiáktársainkkal. 1954 júniusában, a tanév befejezésekor tanáraink, szüleinkáldozatos munkáinak köszöneteként – Csiky Gergely Buborékok című háromfelvonásos vígjátékának kosztümös előadásával szereztünk örömet.

Az osztályfőnöki óra megtartására dr. Kiss Kálmán tanár urat kértük fel. Tízév elteltével is köszönjük tanár úrnak útravalóként mondott biztató gondolatatit.Lélekben együtt emlékeztünk – gyertya fényénél – a Honfoglalás című dalthallgatva, szeretett osztályfőnökeinkre, iskolánk tanáraira, diáktársainkra, abennünket útra bocsátó szüleinkre és tanárainkra, akik részesei voltakéletünknek.

A 60 éves találkozó éve szomorú eseményeket is tartogatott számunkra, a 21fős leány osztályból hat, a 31 fős fiú osztályból tizenhárom diáktárs hunyt el,akiknek emlékét szívünkbe zárva kegyelettel őrizzük.

2015. szeptember 7-én türelemmel viselt súlyos betegségben dr. Sipos EteÁlmos református lelkipásztor diáktársunkat veszítettük el, akitől a ceglédireformátus nagytemplomban szeptember 20-án 14 órakor, háromezerrészvétnyilvánítóval együtt mi, osztálytársak is búcsúztunk. A találkozó szervezői: Váradi Erzsébet, Örökös Tóth Lajosné Kurucz Mária

„60 évesek lettünk”

Page 8: XXIII. évfolyam, 2015. december 12. KISBÍRÓ · PDF file2. oldal Kisbíró 2015. december 12. JEGYZÉK Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testülete, a 2015. szeptember

8. oldal Kisbíró 2015. december 12.

„…hogy ne csak a világhírű tudósok, hanem tanáraik nevét is megismerjük…”Meghívó

2015. december 19-én, szombaton a Vigadó Kulturális Központban kerül sor

a hagyományos

KARÁCSONYI HANGVERSENYREmelyre szeretettel meghívjuk

városunk valamennyi kedves lakosát.

E karácsonyi hangverseny először tölti be énekkel, zenével afelújított Vigadó dísztermét. Azt reméljük, hogy sokanelfogadják meghívásunkat, többen, mint amennyien ateremben elférünk, ezért két előadást kínálunk

délután 15.00 és este 18.00 órakor.

Kérjük, jelezzenek nekünk vissza arról, melyik előadásraszóló meghívást fogadják el. E visszajelzést azzal tehetikmeg, hogy a Vigadóban előzetesen átveszik a választottelőadásra szóló ingyenes belépőkártyát.

Program: Köszöntőt mond: Kecze István polgármester

A műsorban fellépnek:

A Baptista Alapfokú Művészeti Iskolanői kara és gyermekkórusa,

felkészítő tanár: Bögösné Szász Edit;

valamint az iskola népzene tanszakafelkészítő tanár: Juhászné Antal Gabriella

A Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola és Kollégium ének-zenei tagozatos nagykórusa,

Vezényel: Janó Valéria tanárnő

A Mellofon FúvósegyüttesVezényel: Szálkay János karnagy

A Phoenix VegyeskarVezényel: Lór-Kerekes Ágnes karnagy

Verset mond: Horváth Dávid általános iskolai tanuló

A Városi Vonószenekar,

Vezényel: Papp László művész-tanár

Közreműködnek:

Orosz Balázs művészeti iskolai tanár zongorán

Az Illéssy Sándor Gimnázium, Szakközépiskola ésSzakiskola

A hangverseny előtt és után a Vigadóban helyi kiadványokat

kínálunk kedves vendégeinknek, közöttük kapható lesz a

Kisújszállás arcai című könyv második, bővített kiadása, a 2016. évi

Kisújszállási nagykun kalendárium, más helytörténeti kiadványok,

valamint a Városvédő és -Szépítő Egyesület falinaptára.

A hangverseny-előadásokat követően az Illéssy Sándor Gimnázium,

Szakközépiskola és Szakiskola vendéglátásában forró tea és

krampampuli lesz kapható.

Szeretettel várja a hangversenyre kedves vendégeitKisújszállás Város Önkormányzata,a Művelődési Központ és Könyvtár,

valamint az est valamennyi közreműködője

Különleges és rangos elismerésben, aRátz Tanár Úr Életműdíjban részesültdecember 8-án dr. Tóth Albert –tájökológus, főiskolai tanár,professzor emeritus, városunkdíszpolgára. A Magyar TudományosAkadémián vehette át ezt azelismerést, amelyet három nagymagyarországi cég – az EricssonMagyarország, a Graphisoft SE és aRichter Gedeon Nyrt. – alapított.Olyan cégekről van szó, amelyekszámára kiemelten fontos a kutatás és fejlesztés, ehhezkapcsolódva pedig a munkatársak átlagon felülitermészettudományos felkészültsége. Abból az indíttatásból, hogya „kiművelt emberfők” az iskolapadokban formálódnak, olyandíjat alapítottak, amelyben azon pedagógusok életpályáját ismerikel, akiknek tanítványai kiemelkedő tudásra tesznek szert –ahogyan az a címben idézett mottójuk is megfogalmazza.

A díjat arról a Rátz Lászó tanár úrról nevezték el, aki a legendásFasori Gimnázium tanára volt, és többek között Neumann Jánostés Wigner Jenőt indította el pályáján a világhír felé. A Rátz TanárÚr Életműdíjban a biológia, fizika, kémia és matematikatudományágakban évente két-két pedagógus részesülhet. A díj azelmúlt 15 év során a hazai természettudományos oktatás és egybena közoktatás egyik legrangosabb elismerése lett. Kroó Norbert, aMagyar Tudományos Akadémia korábbi főtitkára, a díjat kezelőMagyar Természettudományos Oktatásért Alapítvány kuratóriumielnöke szerint ez a díj „a pedagógusok Kossuth-díja.” Ebbenrészesült tehát dr. Tóth Albert tanár úr.

A díjátadón többek között a következő gondolatokkalméltatták: „Elsőrendű feladatának tekinti a tananyag tanításán túldiákjai szemléletének, világképének formálását. Nézete szerint akötelező megtanulása után fontos az élmény, megfigyelés együtteshatása. Munkásságában kiemelkedő helyett foglal el tanítványaitehetséggondozása. Számos tanulmányi verseny alapítója ésgondozója. Egyik kigondolója a Herman Ottó Országos BiológiaiVersenynek és a Kaán Károly Országos TermészetismeretiVersenynek is. A Kitaibel Pál verseny megvalósulásának aktívközreműködője. Érdemei közé sorolhatók tanítványai fényeseredményei a legkülönbözőbb tanulmányi és tehetségkutatómegmérettetésekben. A szakköri munkát a versenyek mellett atehetséggondozás legfontosabb műhelymunkájának tartja. Vezetettbiológiai és pedagógiai szakkört, szervezte a HortobágyiTermészetvédelmi Kutatótábort. Számos szakmai díj megálmodójaés megvalósítója. A Less Nándor Országos Földrajzversenydíjazására saját költségen alapított díjat. A Boros Ádám-díj, aJermy Gusztáv-díj és a Balogh János-díj alapítása is nevéhezkötődik. Általános iskolai tanulók, középiskolások, főiskolai ésegyetemi hallgatók, valamint neves kutatók részvételével tíz éveszervezi a Nagykunsági-Nagysárréti Tájökológiai Konferenciát. ATermészetBúvár ökológiai magazin szerkesztőségéneknélkülözhetetlen támasza. Dr. Tóth Albertet munkássága, abiológia oktatása terén elért eredményei, a tehetséggondozásbankifejtett tevékenysége és legendás táborainak szervezése kapcsánméltó a Rátz Tanár Úr Életműdíj elnyerésére.”

Dr. Tóth Albert tanár úr e rangos elismeréséhez szeretettelgratulálunk.

Kecze István polgármester

Page 9: XXIII. évfolyam, 2015. december 12. KISBÍRÓ · PDF file2. oldal Kisbíró 2015. december 12. JEGYZÉK Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testülete, a 2015. szeptember

2015. december 12. Kisbíró 9. oldal

Móricz-hét A Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium és Szakközépiskolában 2015. november 9-13. között rendeztük meg a Móricz-hetet. Ekkor emlékeztünk meg Móricz Zsigmond születésének136. évfordulójáról.

Az osztályok változatos feladatok megoldásával, vetélkedő során nyerhették el a „LegjobbMóricz osztály” táblát és az első három helyezettnek járó jutalmakat. A verseny győztese a G.11.Aosztály lett (osztályfőnök Kisné Rácz Hajnalka). A második és a harmadik helyezést a 13. Logisztikai(osztályfőnök Ozsváth Márta), illetve a G.12.A (osztályfőnök Rehócsin Mária) osztály nyerte el.

A magyar munkaközösség 2015 októberében Évfordulók címmel ismét vetélkedőt hirdetett,ezúttal Mikszáth Kálmán halálának 105. évfordulója alkalmából. A versenyre a szomszédostelepülések és a kisújszállási általános iskolák 7-8. osztályos diákjai nevezhettek. Az írásbeli fordulóalapján a legjobb hat csapat jutott be a szóbeli döntőbe: a törökszentmiklósi Bethlen GáborReformátus Általános Iskolából és az abádszalóki Kovács Mihály Általános Iskolából. A versenyzőkhat feladatból álló vetélkedőn mérhették össze tudásukat. A Mikszáth-vetélkedő első díját azabádszalóki iskola, második és harmadik helyezését a törökszentmiklósi iskola csapatai nyerték el.

A Móricz-hetet az iskola dolgozói számára rendezett vacsora zárta. Köszönetet szeretnénkmondani rendezvényünk támogatóinak: a Kisújszállási Református Egyházközségnek, TankaSándornak, Komáromi Lajosnak, a Cuk-Hor Bt.-nek és Horváth Ferencnek.

Takácsné Győri Erika igazgatóhelyettes

Kárpátaljai akcióprogramElbírálták a felsőoktatási

ösztöndíjpályázatokatA Határtalanul program keretében a Móricz Zsigmond Református Kollégium sikeres pályázatotnyújtott be az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőhöz. A pályázat eredményeként az őszi időszakbanemlékezetes diákcsereprogramot bonyolítottunk le a kárpátaljai Nagydobronyi ReformátusLíceummal.

A diákcsereprogram első felvonására Kisújszálláson került sor. Az októberi vendéglátás során a45 fős küldöttség megismerkedett az iskolával és a város nevezetességeivel. Megcsodálták azújjászületett Vigadót, lubickoltak a Kumánia fürdőben, villanyfényes focimeccset vívtak az iskolaműfüves pályáján a kisújszállási diákokkal. Mint a korábbi alkalmakkor, most is rendkívül népszerűvolt a táncház, aminek a megvalósításában a Nagykun Néptáncegyüttes nyújtott segítséget. Aprogramot kirándulások színesítették, a dobogókői látképet ugyan még zavarták a csúcson tornyosulófelhőpamacsok, de az esztergomi bazilikánál és a Visegrádi várnál gyönyörű kilátás fogadott minket.A tanulói beszámolók szerint a visegrádi bobozás felejthetetlen élményt nyújtott a 14-17 éves külhonimagyar diákok számára.

A vendéglátás után november elején 25 fős küldöttséggel mi utaztunk vendégségbe. Az ottaniReformátus Líceum diákjai már nagyon várták a viszontlátogatást, hiszen ők már három alkalommalis voltak városunkban. A diákok és a kísérő pedagógusok egyaránt nagy izgalommal várták akiutazást. A Líceumba érkezve a szállás elfoglalása után egy színvonalas városi vetélkedőn vettünkrészt, ahol megismerkedhettünk a tojásfestés, paprikafűzés, agyagozás, seprűkötés hagyományaivalis. A négynapos kiutazáson a vendéglátók a környék nevezetességeit is megmutatták nekünk, így aMunkácsi vár és az Ungvári vár történetével is megismerkedhettünk. Ellátogattunk Kisújszállástestvértelepülésére, Szernyére is. A pályázat céljainak megfelelően 200.000 Ft-os adománnyalsegítettük az iskola diákjainak mindennapos étkeztetését. A viszontlátás és a folytatás reményébenbúcsúztunk egymástól...

Szabó Tamás

A Városi Ösztöndíj Alapítványhoz a2015/16-os tanévre szóló támogatásra 35pályázat érkezett. Az alapítványönkormányzati támogatásból, magán-személyek és cégek felajánlásaiból,valamint földhaszonbérleti díjbólgazdálkodik. A kuratórium idén 1.035.000Ft-ot fordított a pályázók tanulmányinaktámogatására. A döntést olyan, akuratórium által kidolgozott és alkalmazottpontrendszer alapján hozták meg, amelyegyaránt figyelembe veszi a pályázókszociális helyzetét, a képzéstípust ésjelentős mértékben az elért tanulmányieredményt. Ez alapján minden pályázórészesült különböző mértékű, egyszeritámogatásban, amelynek összegérőlminden pályázó értesítést kapott.

A 2016-os évre vonatkozó Bursa-pályázatokat is elbírálták. Azönkormányzat a támogatásokra 500 ezerFt-ot biztosított. A döntés átruházotthatáskörben az önkormányzat HumánErőforrás Bizottságának a feladata volt. Abeérkezett 22 érvényes pályázatot akorábban kidolgozott elbírálási szabályzatalapján, az abban kidolgozott pontrendszerszerint értékelték és egyben rangsorolták.A szabályzat szerint hallgatónként 3-5 ezerforint közötti támogatásról dönthettek.Alapelvnek tekintették, hogy minél többpályázót támogassanak, ezért a korábbiévek gyakorlatának megfelelően az első16 helyre került pályázatot, illetve pályázóttámogatták hallgatónként havi 3-3 ezerforinttal, ennél magasabb összegűtámogatásról nem határoztak. Atámogatott hallgatók azonban ennélnagyobb összeget fognak 2016-ban, tízhónaponra kapni, hiszen az önkor-mányzati támogatást a megyei önkor-mányzat kiegészítheti (ez eddig mindenévben megtörtént egy-két ezer forintösszegben), az Emberi ErőforrásokMinisztériuma pedig a települési és amegyei támogatási összeget megduplázza,de hallgatónként maximum 5 ezer Ft-ig.Tehát ha a megyei önkormányzat nem adtámogatást, akkor is havonta minimum 6ezer Ft-ot fognak kapni a támogatásbanrészesülő kisújszállási pályázók, akik márkézbe vehették az önkormányzatidöntésről szóló értesítést.

(Szerk.)

Page 10: XXIII. évfolyam, 2015. december 12. KISBÍRÓ · PDF file2. oldal Kisbíró 2015. december 12. JEGYZÉK Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testülete, a 2015. szeptember

10. oldal Kisbíró 2015. december 12.

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Szalmaműhely: karácsonyi készülődés

A 2016-os rendezvénynaptár elé

December 18-án megjelenik a 2016. évi Kisújszállási nagykun kalendárium.

Kapható a Pannon Literatúra Könyvesboltban(a COOP ABC épületében),

a városi könyvtárban, a Vigadóban,a gyógyszertárakban

és a Polgármesteri Hivatal portáján.

Megjelent a VÁROSVÉDŐ NAPTÁR!Kapható a könyvtárban. Ára: 1.000 Ft.

Az önkormányzat 2016 februárjában ismét tervezi a városirendezvénynaptár megjelentetését. Ennek elkészítéséhez ezúton is kérjük avárosunkban működő civil szervezetek vezetőinek, az iskolaigazgatóknak,valamint a közösségek vezetőinek a segítségét. Az előző évekhez hasonlóanmost is hamarosan kézhez kapják a szokásos adatlapot. Kérjük, hogy eztszíveskedjenek kitöltve visszajuttatni a Polgármesteri Hivatal 27-esirodájába vagy a [email protected] e-mail címre legkésőbb 2016.január 8-ig.

A beérkezett adatlapokat feldolgozzuk, majd 2016. január 12-én, kedden15 órakor a Városháza Gaál Kálmán Termében egyeztető megbeszélésttartunk.

Az önkormányzat 2016. évi rendezvénytervének elkészítésekor isfigyelembe vesszük a beérkezett adatokat. A rendezvénytervösszeállításakor, illetve a rendezvénytámogatások kidolgozása során előnytélveznek azok a programok, amelyek a lakosság széles körének szólnak,térségi, megyei, illetve regionális jelentőségűek, turisztikai jelentőséggelbírnak és hagyományosan, több éve megrendezésre kerülnek.

Segítő együttműködését előre is köszönjük. (Szerk.)

Befejeződött a vasútrekonstrukcióSzinte nincs olyan kisújszállási lakos, aki ne hallott volna az elmúltévekben a városunkban zajló vasútfejlesztési beruházásról. Volt, aki örülta megújuló peronoknak, az új külsőt kapó állomás előtti térnek, vagy azészaki ipartelepen újonnan elkészült utaknak, de bizonyára volt olyan is,aki bosszankodott az építkezéssel együtt járó kellemetlenségek miatt. Azállami fejlesztés kiemelt célja a vasúti közlekedés színvonalának emeléseés az utasbiztonság növelése volt. Ennek keretében Kisújszállást érintőenis több kisebb-nagyobb volumenű építési munka zajlott: a kevésbészembetűnő közműkiváltásoktól (például kis- és nagyfeszültségűhálózatok kiváltása, optikai kábelek védelembe helyezése) egészen alátványosabb beruházási elemekig. Ilyen volt például a már említett, kétés fél kilométer hosszúságú ipartelepi út mellett összesen hat vasúti átjáróátépítése, vagy a Pillangó utca melletti zárt bel- és csapadékvíz-elvezetőrendszer rekonstrukciója.

A 100-as vasútvonal Szajol-Püspökladány közötti szakaszánakfelújítása immár befejeződött, az ünnepélyes átadási ceremóniára 2015.november elején került sor Püspökladányban, amelyen Dr. FazekasSándor földművelésügyi miniszter úr további jó hírrel szolgált.Várhatóan a következő esztendőben megkezdődik egy másik beruházáselőkészítése, amely érinteni fogja a kisújszállási állomás központiépületét. Bízunk benne, hogy ezzel a városunk egyik kapuját jelentőépület kívülről és belülről is az eredeti állapotához méltó módon szépülmeg a közeli jövőben.Pintér Gyula közszolgáltatás-szervezési ügyintéző és dr. Kui Gábor aljegyző Karácsonyi köszöntő

Szeretettel köszöntöm Önöket a karácsonyi készülődés, a várakozás ünnepiés reményteli perceiben. Akkor, amikor a négy gyertya lángja márfigyelmeztet az évszázadok óta bekövetkező örömhírre, jelzi a Karácsonyeljövetelét, felidézi a régmúltat, karácsonyfát állítunk, felhelyezzük acsillagot a fa tetejére. Odakuporodunk a gyermekeink által készítettbetlehemi jászol mellé, osztozunk a pásztorok és angyalkák örömében,együtt ülünk mindannyian a terített asztalhoz. Nincs szebb ajándék annál,mint amikor az egymástól távol lévő családtagok újra találkoznak.

E gondolatokkal kívánok szeretetteljes, áldott karácsonyt, békés, boldog,eredményekben gazdag új évet! Kívánom, hogy az elkövetkezendő 2016-os esztendőben is a szeretet, az összefogás jellemezze mindennapjainkat.Juhász Gyula soraival kívánok mindehhez sok erőt, kitartást, kívánom, neveszítsük szemünk elől a karácsony multával se a fényt, a betlehemicsillagot. Vigyük magunkkal karácsony fényeit, építkezzünk évezredesértékeinkből a hétköznapokban is.

„Szép Tündérország támad föl a szívembenIlyenkor decemberben.A szeretetnek csillagára nézek,Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,Ilyenkor decemberben.”

Demeter Jánosné,települési képviselő

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, Kisújszállás Város RomaNemzetiségi Önkormányzata 2015. december 5-én eredményesen valósítottameg a (ROM-15-ALT-KEMT-2-0201) „Roma Értékek Kulturális Fesztivál”című pályázatát. Pályázatunkkal egy olyan kulturális fesztivált valósítottunkmeg, amely a roma hagyományok és kultúra felelevenítésre és bemutatásáraépült. Rendezvényünk megvalósításával elősegítettük a roma közösségtársadalmi integrációját, a közösség építését, az együttműködés fejlesztését.

Kovács Józsefné elnök

A Móricz Zsigmond Református Kollégiumaz adventi és karácsonyi rendezvényeinek sorában

december 14-15-én délutánonként 16 órától

ADVENTI FORGATAG

című programjára várja a kedves érdeklődőket.Helyszín: a Kálvin u. 3. sz. alatti épület előtt

Ezzel a címmel a Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesületingyenes foglalkozást tartott november 27-én, pénteken, délután 15-17óráig a Papi Lajos Alkotóházban. Az érdeklődők a karácsonyvárásjegyében karácsonyfadíszt készíthettek. Így születtek csuhéból ésszalmából angyalkák, sodrott karikák, szalmából font cseppecskék. A jóhangulat miatt gyorsan eltelt az idő. A résztvevők a saját készítésűdíszekkel bensőségesebbé varázsolhatják a közelgő ünnepet. Afoglalkozást a Nagykun Hagyományőrző Társulás támogatta.

Őszi intenzív tanfolyamEgyesületünk november 6-8-ig bentlakásos tábort tartott a MóriczZsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola ésÁltalános Iskola kollégiumában. A táborban főleg vidéki szalmafonók,csuhézók vettek részt, így jöttek Hernádról, Kakucsról, Debrecenből,Hajdúböszörményből, Törökszentmiklósról, Törtelről, Dunakesziről,Pétfürdőről, Esztergomból, Tatabányáról, Tiszadadáról, Tiszafüredről,Borsodbótából és Budapestről. Betlehemek, képeslapok, csillagok,angyalok, csengettyűk és még nagyon sokféle karácsonyfadísz készültsok-sok beszélgetés mellett. A hangulatos tábor mindenki számára akikapcsolódást jelentette a hétköznapi rohanásban.

Szabó Katinka

Page 11: XXIII. évfolyam, 2015. december 12. KISBÍRÓ · PDF file2. oldal Kisbíró 2015. december 12. JEGYZÉK Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testülete, a 2015. szeptember

2015. december 12. Kisbíró 11. oldal

A KISÚJSZÁLLÁSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONTÉS KÖNYVTÁR PROGRAMAJÁNLATA

Telefon: 59/886-928

Áldott karácsonyt kívánunk kedves Olvasóinknak,és kívánjuk hogy utunkon az új esztendő békével és emberséggel,

derűvel és egészséggel kísérjen mindannyiunkat.

A Kisbíró szerkesztői

PROGRAMOK A VIGADÓBAN

2015. december 12-én, szombaton 16 órakor:KARÁCSONYVÁRÓ DÉLUTÁN

Karácsonyi játszóház, mesevetítés18 órakor: a GRIMM-BUSZ SZÍNHÁZ

KARÁCSONYI MESÉJE

2016. január 14-én, csütörtökön 18.30 órakor: SHOWDER KLUB

BRUTI önálló stand-up estjeBelépőjegyek már kaphatók a Vigadóban.

2016. január 15-én, pénteken 19 órakor:ÚJÉVI KONCERT

A Kodály Filharmonikusok Debrecenújévi hangversenye

Vezényel: Somogyi Tóth DánielMűsoron:

Kálmán Imre: Marica grófnő - nyitány Ifj. Johann Strauss: Denevér - nyitányIfj. Johann Strauss: Mesél a bécsi erdő

Johann Strauss: Mennydörgés és villámlás polka Lehár Ferenc: Éva - Keringő

Johann Strauss: Tritsch-Tratsch polkaIfj. Johann Strauss: Császár keringő

Johann Strauss: Pizzicato - polka Johann Strauss: Kék Duna keringő Johann Strauss: Radetzky induló

Johannes Brahms: Magyar táncokHelyre szóló belépő már kapható, akár karácsonyi

ajándéknak is.Belépő ára: 2300-2500 Ft

2016. február 13-án, szombaton 18 órakor:TVRTKO…TÚLMEGY MINDEN HATÁRON…

Egy lebilincselően izgalmas este a Föld körül Vujity Tvrtko-val

Egy este, amit soha nem fog elfelejteni! Egy este, ami felemel és sokkal erősebbé tesz!

Ajándékozzon belépőjegyet Vujity Tvrtko előadására!Helyre szóló belépő: 1000 Ft

PROGRAM A MŰVELŐDÉSI HÁZBAN

2015. december 31-én:SZILVESZTERI RETRÓ BULI

DJ-k: KOVÁCS JÁNOS ÉS KECSUBővebb információ: 30/935-9497

HÍREK A KÖNYVTÁRBÓL

KÖNYVTÁR AJÁNDÉKBAA könyv mindig jó ajándék, egy egész könyvtár mégjobb. Ajándékozza meg szeretteit a városi könyvtárral!Éves tagsági kártyánk 2016-ra 600 Ft. Folyamatosangyarapodó könyvállományunk élményt adhat egészévre. Napilapok friss hírekkel, magazinok szélesválasztéka gyerekeknek, felnőtteknek. Ajándékozzon könyvári tagsági kártyát karácsonyra,amely 600 Ft-os áron december 18-ig vásárolható mega könyvtárban!

AZOK KÖZÖTT, AKIK DECEMBER 1-18-IGBEÍRATKOZNAK A KÖNYVTÁRBA, ÉS BEFIZETIK

A 600 Ft-os TAGDÍJAT, 1 DB 10 VETÍTÉSRE SZÓLÓ MOZIBÉRLETET

SORSOLUNK KI.

100 Ft-os KÖNYVVÁSÁR

Keresse a városi könyvtár KÖNYVKUCKÓJÁT A VIGADÓ KARÁCSONYI VÁSÁRÁBAN

december 10-16-ig!

A Művelődési Központ és Könyvtár valamennyimunkatársa ezúton kíván Önöknek békés, boldog

karácsonyt és sikerekben gazdag új esztendőt.Legyenek vendégeink 2016-ban is!

ÉV VÉGI ZÁRVA TARTÁSEzúton tájékoztatjuk kedves Olvasóinkat,

hogy könyvtárunk 2015. december 22-től 2016. január 4-ig zárva tart.

Első könyvtári nap 2016-ban január 5.

Page 12: XXIII. évfolyam, 2015. december 12. KISBÍRÓ · PDF file2. oldal Kisbíró 2015. december 12. JEGYZÉK Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testülete, a 2015. szeptember

12. oldal Kisbíró 2015. december 12.

Tisztelt Ügyfeleink!

Taroltak az Aranyosok a Bolyain!

A Karcagi Járási Hivatal osztályainaktelefonos elérhetőségei a következők:

Karcagi Járási Hivatal

Az oKosok csapata megyei 2. lett

Adventi hangverseny plakátja

Katolikus templom

2015. 12. 12. 16.00

Bolyai Matematika CsapatversenyA megyei forduló feladatainak megoldására országszerte 2015.október 16-án került sor. Iskolánk 2010 óta immár hagyományosanbiztosít helyszínt a környező iskolák csapatainak a versenymegírásához.

Ebben a tanévben nálunk 3 iskola 23 csapata (92 tanuló) mérteössze tudását. A teremfelügyeletet és a feladatsorok kijavítását,számítógépbe vitelét iskolánk reál munkaközösségének tagjaivégezték. Köszönjük mindenkinek a verseny lebonyolításábannyújtott segítségét.

Az ezen a helyszínen elért eredmények alapján elmondhatjuk,hogy a 7. évfolyam kivételével (ahol a mezőtúriak egy csapatagyőzött) 3; 4; 5; 6 és 8 évfolyamon a mi iskolánk egy-egy csapatanyújtotta a legjobb teljesítményt. Iskolánk negyedikévfolyamosainak csapata megyei összesítésben is 1. helyezést ért el,így megyénket ők képviselték az országos fordulóban.A győztes csapat tagjai: Berta Réka Andrea, Jakobicz Anna, KuiBenedek, Orosz Anna. Felkészítő tanáruk: Pardiné Marjai Erzsébet(az alábbi képen)

Bolyai Anyanyelvi CsapatversenyA Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny megyei fordulóján csapataink2015. november 6-án vettek részt Törökszentmiklóson. Szinteminden évfolyam képviseltette magát ezen a rangos versenyen,melyre diákjaink már hetekkel előtte lelkiismeretesen készültek. Asok munkának meglett az eredménye, hiszen iskolánkból 4 csapat iskiváló helyezést ért el. Bekerültek a díjazottak közé, és meghívástkaptak tanáraikkal együtt az ünnepélyes eredményhirdetésre, melyre2015. november 20-án szintén Törökszentmiklóson került sor.- A 4. b osztályosok oKosok csapata 2. helyezést ért el: BarabásNelli, Kelemen Kata, Kui Benedek, Nyikos István. Felkészítőtanáruk: Halász Julianna. (Ld. fotón)- A 3.b osztály Szuper négyes csapata 6. helyezett lett: Fehér Anna,Pillmann Sára Petra, Szarvák Bendegúz Hunor, Virág Zsolt.Felkészítő tanáruk: Ferenczné Subicz Katalin.- Az 5. évfolyam csapata a 4 legenda 5. helyezést ért el: SzilasiMartin, Ökrös Nóra, Kaszás Levente, Kása Tibor. Felkészítőtanáruk: Szarvákné Kelemen Dóra .- A 7. évfolyam Bandi-ták csapata szintén 5. helyezést ért el: BiróAndrás, Nagy Károly Mihály, Ökrös Márta, Varga Tamás. Felkészítőtanáruk: Oroszné Rácz Veronika.Szeretettel gratulálunk minden diáknak és felkészítő pedagógusnak!

Mrenáné Gönczi Katalin,Oroszné Rácz Veronika, Szarvákné Kelemen Dóra

Page 13: XXIII. évfolyam, 2015. december 12. KISBÍRÓ · PDF file2. oldal Kisbíró 2015. december 12. JEGYZÉK Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testülete, a 2015. szeptember

2015. december 12. Kisbíró 13. oldal

Fényképezés Öröme 2016 A kisújszállási Kossuth Fotóklub, meghirdeti a Fényképezés Öröme 2016című fotópályázatot kisújszállási vagy valamilyen módon Kisújszálláshozkötődő fotósoknak. Nevezni bármilyen témájú, saját készítésű fényképpellehet.Pályázati feltételek:

1. Személyenként maximum 10 db fotó 2. A fotókat digitális formában, jpg formátumban, sRGB színmódban kérjük. Hosszabbik oldala 2400 pixel méretű, rövidebbik oldala 1600–1800 pixel között legyen (törekedjenek a szerzők a szabvány képalakokra (3:2, 4:6).3. Egy-egy digitális felvétel mérete ne haladja meg a 3 MB-ot.4. A képfájlokat e-mailban vagy CD-n várjuk a [email protected] [email protected] címekre. (5310 Kisújszállás, Mészáros utca 2.)5. A képek fájlneve a következő formátumban legyen megadva: szerző Családneve_Keresztneve_A képcíme_sorszáma.jpgPl.: Fotós_Jani_Szeretet_szárnyán_1.jpg6. A beküldött képeket szakmai zsűri bírálja. A kiállításra beválogatott képeket a fotóklub nagyíttatja ki. (Ez nem feltétel, önállóan is megoldható.)7. A nevezési díj: beválogatott képenként 400 Ft (a nagyítás költsége, papírkép leadásával nevezési díj nincs).

A beérkezési határidő: 2016. január 8.A zsűrizés várható ideje: 2016. január 10.A zsűri tagjai: Gavaldik Zoltán, Holocsi Kálmán, Kajtár Tibor .A pályázat támogatói: Kisújszállás Város Önkormányzata, Művelődési ésIfjúsági Központ, Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok OrszágosSzövetsége.A szakmai döntésről a pályázók e-mailben kapnak tájékoztatást. A nevezésidíj befizetésére a kiállítás megnyitóján számítunk.A kiállítás-megnyitó időpontja: 2016. január 22. (péntek) 17 óra.Információ: 06/30-517-3399-es telefonszámon.

Papi Lajos klubvezető

Hírek a KumániábólSZAUNAPROGRAMOK

Minden kedden, pénteken és vasárnap 17:00 órától!ÚJDONSÁG!

Vásároljon kombinált szaunaprogramjegyetidőkorlát nélkül!

Érvényes fürdőbelépésre és szaunaprogramra három felöntéssel!Vidékieknek: 2.200 Ft, kisújszállásiaknak: 2.000 Ft

CSÖKKENTETTÜK A CSALÁDI BELÉPŐJEGYEK ÁRÁT!Vidékieknek: 3.600 Ft 3.200 Ft , Kisújszállásiaknak: 3.200 Ft 2.800 Ft

HAMAROSAN ÚJRA HALPEDIKŰR!

PEDIKŰR Bejelentkezéshez hívja a +36 30 351 9305 telefonszámot!

Várjuk Önt pedikűrrel, benőttköröm-ápolással, időskori körömápolással,

időskori karvalykörömvágással, tyúkszem-eltávolítással, körömvágással és frissítő lábmasszázzsal.

Nyitva tartás: szerdán és csütörtökön 9:00-14:00 óráig,pénteken, szombaton és vasárnap: 9:00-18:00 óráig

AJÁNDÉKOZZON ÉLMÉNYT!Vásároljon ajándékutalványainkból!

Varázslatos masszázs, wellness kikapcsolódás, szaunaélmény, wellness-feltöltődés,

wellness kikapcsolódás a kunok földjén, Kumánia ajándékutalvány, pedikűr ajándékutalvány!

BALNEOLÓGIAMeghosszabbított nyitva tartással, 7:00-19:00 óráig!

GYÓGYÚSZÁS18 éves kor alattiak TB által támogatott csoportos gyógyúszása

hetente kétszer, igény szerint úszásoktatással!Szakorvosi javaslatra kúraként, ami évente 2 x 52 kezelésből állhat.

BABAÚSZÁS Vasárnaponként 9-11-ig! 5 alkalmas bérlet 7.200 Ft,

10 alkalmas bérlet 12.800 Ft. Információ: +36 30 826 1322

KUMÁNIA AQUAFITNESSMinden kedden 18:15-19:15-ig,

1 óra 600 Ft, 10 alkalmas bérlet: 5 000 Ft

FRISSÍTŐ MASSZÁZSA 20 perces masszázs 2.500 Ft, 50 perces masszázs 4 500 Ft.

AKCIÓ! December 23-ig 6 éves korig ingyenes a fürdőbelépő!

CSÖKKENTETTÜK 5, 10 ÉS 20 ALKALMASBÉRLETEINK ÁRÁT

December 13-14. 20 %-os kedvezmény!Vagy inkább szauna-, csúszda- vagy masszázsbérletet szeretne? Vegyemeg bérletét, és válasszon kedvezményeink közül! Az akció a páros, az

éves, illetve a családi (90, 180, 360 alkalmas) bérletekre vonatkozik.További részletek: www.kumania.hu

SZILVESZTERI BELÉPŐINKelővételben már megvásárolhatók fürdőpénztárunkban

2015. december 20-ig!Elővételben 1.990 Ft, a helyszínen 2.490 Ft

Zene, tánc, fürdőzés, szauna hajnali 4:00 óráig, éjfélkor pezsgő és virsli!20:00-21:15 DJ Nádas Beni

21:15-22:45 SZTÁR DJ 22:45-4:00 Balázs István és Hegedűs István

Page 14: XXIII. évfolyam, 2015. december 12. KISBÍRÓ · PDF file2. oldal Kisbíró 2015. december 12. JEGYZÉK Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testülete, a 2015. szeptember

14. oldal Kisbíró 2015. december 12.

Kisújszállási VárosgazdálkodásiNonprofit Kft.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSAI

HÍREK a Kisújszállási Városgazdálkodási

Nonprofit Kft.-től

Gondoljunk a háziállatokra is szilveszterkor

A tiltások ellenére szilveszterkor gyakran lehet petárdát hallani,sőt, gyakran az udvarokra is bedobják. Ettől mi, emberek ismegijedünk, pedig tudjuk, hogy mi okozza a hangos zajt. Azállatok azonban sokkal védtelenebbek. Ezért szilveszter éjszakaaz erős hangokra érzékeny, ijedős kutyákat érdemes a kertvédettebb részére zárni vagy beengedni a kazánházba, garázsba.Gyógyszeresen is lehet készülniaz újévköszöntő estére: azállatorvosok tudnak adni olyannyugtatót, amely 6-12 óráig hat. Ha apetárdák, tűzijátékok zajától meg-ijedve mégis elszökne négylábújuk,hívják a Kisújszállás Kutyabarát ésÁllatvédő Civil Egyesület a06/20/462-3948-as telefonszámon,ugyanis városunkban ők gondozzák abefogott állatokat.

(Szerk.)

I.Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testületének azönkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletére, valamintaz elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 18/2012.(IV. 25.) önkormányzati rendelet 19. §. (1) bekezdésénekértelmében üzlet, iroda céljára bérbe adja az alábbi helyiséget:

5310 Kisújszállás, Kálvin u. 2. szám fsz. 2. ajtó alatt lévő 26,35

m2 alapterületű, gázfűtéses üzlethelyiséget 26.000 Ft/hó bérletidíjért.

A fenti helyiség jelenlegi állapotában bármilyen üzleti,kereskedelmi és irodai tevékenység folytatására alkalmas.

Az üzlethelyiség 5 év meghatározott időre adható bérbe.Használatba vételi díjat nem kell fizetni. Pályázni azok jogosultak,akik a fenti helyiségben gyakorolni kívánt tevékenységekvégzésére engedéllyel rendelkeznek.

A helyiség bérleti jogát pályázat útján lehet elnyerni. A pályázókközül az részesül előnyben, aki a legmagasabb összegű bérleti díjvagy/és legnagyobb kaució megfizetését vállalja.

Pályázatokat 2015. december 30-án 16:00 óráig lehetbenyújtani írásban a Kisújszállási Városgazdálkodási NonprofitKft.-hez (5310 Kisújszállás, Kossuth L. u. 74.).

Az üzlethelyiség megtekinthető munkanapokon, előzetesentörtént egyeztetést követően a Kisújszállási VárosgazdálkodásiNonprofit Kft. képviselőjével (telefon: 59/520-210, 520-215).

A versenytárgyaláson csak az előzetesen és a fenti határidőigírásban pályázók vehetnek részt. A pályázati licit lebonyolítása:2016. január 4-én 9:00 órakor a helyszínen történik.

A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó nevét, címét, ahelyiségben végezni kívánt tevékenység megjelölését, bérleti díjmértékét, nyilatkozatot arról, hogy az Önkormányzattal szembentartozása nem áll fenn és hozzájárul a nyilatkozatvalóságtartalmának ellenőrzéséhez, nyilatkozatot arról, hogy apályázati feltételeket elfogadja.

II.Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testületének azönkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletére, valamintaz elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 18/2012.(IV. 25.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdés c) pontjaértelmében piaci alapon bérbe adja az alábbi lakást:

5310 Kisújszállás, Vörösmarty u. 47. szám fsz. 4. ajtó alatt lévő85 m2 alapterületű 2,5 szobás, komfortos komfortfokozatúlakásbérleményt 41.905 Ft/hó (493 Ft/m2/hó) bérleti díjért.

A lakás legfeljebb 5 év meghatározott időre adható bérbe, melybérleti idő szükség esetén meghosszabbítható.

A lakás bérleti jogát pályázat útján lehet elnyerni. Amennyiben alakásra több érvényes pályázat érkezik, az a pályázó nyeri el a bérletijogot, aki a legmagasabb összegű bérleti díj, valamint kauciómegfizetését vállalja.

Pályázatokat 2015. december 17-én 16:00 óráig lehetbenyújtani írásban a Kisújszállási Városgazdálkodási NonprofitKft.-hez (5310 Kisújszállás, Kossuth L. u. 74.), az erre a célrabiztosított formanyomtatványon.

A lakás megtekinthető munkanapokon, előzetesen történtegyeztetést követően a Kisújszállási Városgazdálkodási NonprofitKft. képviselőjével (telefon: 59/520-210, 520-215).

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a hulladékgyűjtés december 24. csütörtök helyett december 22-én, kedden,

december 31. csütörtök helyett december 29-én, kedden lesz.

Szelektív hulladékot DECEMBER hónapban nem gyűjtünk.

A Kisújszállás, Kossuth L. u. 74. szám alatti irodánkdecember 21-24. között ZÁRVA tart!

A Hulladékkezelő telep (hulladéklerakó)2015. december 24. és 2016. január 3. között

szintén ZÁRVA lesz!

Minden kedves Ügyfelünknekkellemes karácsonyi ünnepeket és

sikerekben gazdag, békés, boldog új évet kívánunk!

SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉS 2016.

Page 15: XXIII. évfolyam, 2015. december 12. KISBÍRÓ · PDF file2. oldal Kisbíró 2015. december 12. JEGYZÉK Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testülete, a 2015. szeptember

2015. december 12. Kisbíró 15. oldal

SAKK! MATT!

Sikeres utánpótlás-nevelés az asztaliteniszbenA sportegyesület egy sikeres pályázatának köszönhetően nagyobbhangsúlyt tudtunk az utánpótlás nevelésére fektetni. Heti két alkalommalkét órában foglalkozom tizenkét 8-12 éves gyerekekkel, akik teljesen azalapoktól indulva ismerték, tanulták és szerették meg az asztaliteniszt.Közülük az ősz óta senki sem maradt el az edzésekről. Szívesen vettek résztitthon a számukra rendezett versenyeken, sőt megyei, területi versenyeke iselmentek, ahol dobogós eredményeket is sikerült elérniük. Szeretnénkminél több korosztályos versenyen ott lenni. A jobbak a felnőttek edzéseinis részt vesznek heti két alkalommal.Lukács Domonkos U11 első, összevont csoport második helyezés, MonokiSzovárd Benedek U 11-es harmadik helyezés. A többi játékos is remekülhelytállt. Gratulálunk a játékukhoz. Megyei II. osztályban a harmadikhelyen áll a kisújszállási csapat az utolsó előtti fordulóban.Csapattagok: Palágyi Imre, Jakab Sándor, Horváth István, Szántó Gábor.

Szűcs István edző

Mindig öröm egy csapatvezető számára, ha kiválóeredményekről számolhat be akár az önkormányzatvalamely bizottsági vagy testületi ülésén, akár asportegyesület közgyűlésén, de itt a Kisbíróhasábjain is. Most előzetesen erre készítem fel asakkozás kedvelőit…

Először ifjúsági versenyzőink sikereiről tájékoz-tatom szurkolóinkat. Figyelemre méltó eredménnyel

zárult a kisújszállási sakkozók számára a korcsoportos világbajnokságPorto Carrasban, Görögországban. Városunkat – így természetesenMagyarországot – két tehetséges, tízéves kis sakkozó képviselte.

Csíki Endre korcsoportjában a 150 résztvevőből 11 fordulóban szerzett7 pontjával holtversenyben a 23-37. helyen, a Buchholz-számítást követőena 34. helyen végzett. Álljon itt Varga Péternek, a Magyar SakkszövetségIfjúsági Bizottsága elnökének, a küldöttség vezetőjének értékelése Endreteljesítményéről: „Endre nagyon jól játszott a versenyen, kiválóan indult, deegy teljesen nyert állás döntetlenre rontása annyira megzavarta, hogy kétvereséget szenvedett ezután. Endre erejét és erényeit mutatja, hogy ezutánsikerült kettőt nyernie, ami pozitív a jövőre nézve.”

Demeter Dorina korcsoportjában 111-en indultak, ahol végül 6 pontotszerezve a 32-49. hely közül – szintén a Buchholz-számítás eredményeként– a 41. helyezést szerezte meg. A Magyar Sakkszövetség honlapján ígyértékelt Varga Péter szakmai vezető: „Dorina 3 forduló után száz százalékosteljesítménnyel állt, de ezután túlizgulta a fontosabb játszmákat, ésidőzavaros elnézések hátráltatták játékát. Meg kell szokni a világbajnokságlégkörét, és az időzavarokat kerülni kell. Első világbajnokságán Dorinánakígy is sikerült egy plusszal 6 pontot szereznie, amit pozitívan kell értékelni."

Mindeközben a 11 éves Illés Dávid hazai versenyeken vitézkedett. Azelmúlt egy évben tapasztalható látványos fejlődése, sakkszemléleténekváltozása elsősorban edzőjének, Egyed Zsoltnak köszönhető. Dávid akövetkező versenyeken ért el kiváló eredményt: Martfűn, a megyeikorcsoportos bajnokságon I. helyezés, a Genius-Kwizda KupánDebrecenben, egy korcsoportos versenyen szintén I. helyezés, Sárrét KupaFIDE értékszámszerző verseny, Tetétlen III. hely, míg a Református IskolákOrszágos Sakkversenyén Kiskunhalason, a szintén előkelő II. helyezés.

Ebben a sorban kell megemlíteni Fekete Ágnes nevét, aki 17 évesen,ifjúsági versenyzőként a csapatbajnokságokban veretlenül abszolválta minda hét fordulót úgy, hogy az NB I/B-s felnőtt csapatban női játékosként, amegyei bajnokságban – Csíki Endrével, Demeter Dorinával és Illés Dáviddalegyütt – ifjúsági versenyzőként nyújt kiváló teljesítményt. Ez utóbbi tényértékét növeli, hogy négyőjükkel szemben csupán egy ifjúsági sakkozószerepeltetése kötelező!

A Kisújszállási SE Sakk Szakosztályának első csapata villámrajtot vett a2015/2016-os bajnokságban, az NB I/B Maróczy-csoportjában. Bár az 1.fordulóban még nem sikerült érvényesíteni előnyünket a DunaharasztiMTK-val szemben, a 2. fordulóban az elmúlt évben még az NB I.-benszereplő Szigetszentmiklós otthonában sikerült győzni tartalékoscsapatunknak. Ezt követően két roppant erős pesti csapat ellen álltunk felmajdnem a legjobb összeállításban, melynek meglett az eredménye: mind aPénzügyőr, mind a Magyar Sakkvilág kapitulált jól játszó csapatunk ellen.Ezzel a 3. helyen várjuk a tavaszi folytatást, mely nem tűnik könnyűnek...

Második csapatunk a fent említett fiataloknak és a tapasztaltsakkozóinknak köszönhetően a Megyei I. osztályú bajnokságban eddig nemtalált olyan ellenfelet, amely meg tudta volna szorítani. A KunszentmártoniTE újoncként, a Túrkevei VSE és a Karcagi SE második csapata ősiriválisként volt kénytelen meghajolni a nagyobb tudás előtt. A feljutásértküzdő csapatok – Abony, Szolnok – viszont tavasszal igyekeznek megtörnisakkozóink jó teljesítményét. Addig viszont nagy előnnyel vezetjük előttüka bajnokságot...Eredmények:

Kisújszállási SE – Dunaharaszti MTK 6 : 6Szigetszentmiklósi SE – Kisújszállási SE 4 : 8Kisújszállási SE – Pénzügyőr SE 8,5 : 3,5Magyar Sakkvilág–TSE – Kisújszállási SE 5,5 : 6,5

Kunszentmártoni TE – Kisújszállási SE II 1,5 : 8,5Kisújszállási SE II. – Túrkevei VSE 8 : 2Karcagi SE II. – Kisújszállási SE II. 2 : 8

Kecze István szakosztályvezető

Monoki Szovárd Benedek és Lukács Domonkos

Page 16: XXIII. évfolyam, 2015. december 12. KISBÍRÓ · PDF file2. oldal Kisbíró 2015. december 12. JEGYZÉK Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testülete, a 2015. szeptember

16. oldal Kisbíró 2015. december 12.

Kisbíró - Kisújszállás Város Önkormányzatának hírleveleMegjelenik havonta az önkormányzati üléseket követő héten 5000 példányban. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Kisújszállás Város Önkormányzata

A szerkesztőség címe: Polgármesteri Hivatal, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1. Telefon: (59) 520-222 Telefax: (59) 321-139 Tördelés: Oláh VeronikaISSN: 1416-2350 (Nyomtatott), HU ISSN 2060-7202 (Online) - Nyomdai munkák: KIS-ÚJ-LAP Kft., 5310 Kisújszállás, Munkácsy u. 8. Telefon: 06-20/458-6999

A Kisbíró következő száma 2016. február 6-án, szombaton jelenik meg.Lapzárta 2016. január 29-én, pénteken 12.00 órakor. Cikket aPolgármesteri Hivatal 27-es irodájában lehet leadni elektronikus adathordozónvagy a [email protected] e-mail címre elküldve.

(Szerk. )

Véradás

Kisújszállásonlegközelebb

2016. január 6-án, szerdán 13-16.30-ig

lesz véradás aművelődési házban.

Köszönettel: Erdei Edit

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívána Sándor Service Kft.!

TOPÁZÓRA-ÉKSZER SZAKÜZLET

Kisújszállás, Arany János út 2.Tel.: 59/520-540

Nyitva: h-p.: 8.30-12.00; 12.30-17.00szombat: 9.00-12.00

Aranyékszerek, karikagyűrűk, órák nagy választéka

Ékszerjavítás

Tört arany felvásárlás, csere

Kvarcóraelem-csere

Bankkártya elfogadó hely

Barátságos kiszolgálás;minőség, kedvező ár!