xxv. évfolyam, 32. szám lokÁlpatriÓta hetilap 2017

8
– pet – A mostani bemutatóra a Zala- egerszegi Református Egyházkö- zösség Kálvin-termében került sor, ahol Balaicz Zoltán polgármestert követõen Hodánics Péter reformá- tus, majd Zsugyel Kornél evangéli- kus lelkész köszöntötte a megjelenteket. A kiállítást dr. Bilkei Irén történész, az MNL Zala Me- gyei Levéltárának fõlevéltárosa nyitotta meg. Elhangzott: a levéltárak szerte az országban többféle program- mal emlékeznek meg a jeles évfor- dulóról. A mostani vándorkiállítás anyaga egy kétéves kutatómunka eredménye, melyben a Magyar Nemzeti Levéltár 21 taglevéltára vett részt. A 20 darab molinóból ál- tematikus kiállításon vala- mennyi levéltár irategyüttesébõl válogattak a szervezõk, így Zalá- ból is vannak korabeli dokumentu- mok. A tárlat a reformáció magyar- országi történetén és annak kultu- rális, valamint társadalmi hatásain túl arra is felhívja a figyelmet, hogy mennyi érdekes és értékes anyag található a témával kapcsolatban a levéltárakban. A kiállításon megismerkedhe- tünk többek között a reformáció magyarországi elterjedésével, a felekezeti megoszlással, az egy- házszervezettel, az „új vallás” kö- zösségi tereivel, a protestáns ok- tatás létrejöttével és a reformáció hatására felélénkülõ nyomdászat- tal, valamint a protestantizmus kul- túrára és mûvészetekre gyakorolt hatásával. A történész elmondta: az köz- tudott, hogy 1517. október 31-én Luther Márton kiszögezte 95 pont- ból álló, vitaindító téziseit, mely aztán alapjaiban változtatta meg a kereszténységet. Azt már keve- sebben tudják, hogy a reformáció magyarországi megjelenését úgy lehet a forrásokban nyomon kö- vetni, hogy milyen törvényeket hoztak a vallás terjedése ellen. A folyamatot azonban nem sikerült megállítani. 1681-ben törvények- kel szabályozták a vallásgyakor- lás lehetséges helyszíneit. A kora- beli Zala vármegyében például Zalaszentgrót egy ilyen artikuláris hely volt. Protestáns iskolák már 1595- tõl mûködtek, a 16. század végén Alsólendván is volt tanító. Az ok- tatás annál is inkább fontos volt, mert a protestáns embereszmény a mûvelt, úgynevezett hasznos ember képében jelent meg. Ezért a kultúra, oktatás, anyanyelven történõ olvasás- és könyvnyom- tatás szerepe felértékelõdött. Mindez kihatott a társadalmi élet- re, tudományos tevékenységre és a mûvészetekre (építészetre, irodalomra, díszítõmûvészetre) is. A kiállítás október 15-ig látogat- ható. XXV. évfolyam, 32. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2017. október 10. A helyi érték – pet – Néhány alapvetõ ismeret elsajá- tításával mi magunk is beszerezhet- jük a virágokat, leveleket, gyökere- ket. Persze, nem mindegy, hogy ho- gyan és mikor. Afféle gyorstalpaló gyógynövénytan órára került sor a minap a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban, ahol László Il- dikó és Kocsisné Sipos Rozália tar- tott ismeretterjesztõ elõadást a nö- vényekben rejlõ gyógyító erõrõl. Az elõadók bár más-más területen dol- goznak, évek óta foglalkoznak a té- mával és ismereteiket, tapasztala- taikat szívesen megosztják a nagy- közönséggel is. Mint mondják, a gyûjtés komoly ismereteket és szakértelmet kí- ván. Nemcsak az egyes növények felismerése miatt, hanem azért is, hogy maximálisan hasznosíthatók legyenek a bennük rejlõ ható- anyagok. (Folytatás a 3. oldalon.) GYÓGYÍTÓ FÕZETEK AMIT JÓ TUDNI A GYÓGYNÖVÉNYEKRÕL Forrázatok, fõzetek, pakolások, kencék. Na, és mindezek elõz- ménye; a gyûjtés és szárítás. Szerencsére ma már nem kell ja- vasasszonyhoz fordulni, vagy a mesébõl ismert sárkányfûárusra várni, ha gyógyító növényekhez szeretnénk hozzájutni. Zalaegerszegre érkezett az az országos vándorkiállítás, mely a reformáció 500. évfordulójának állít emléket. A „Vissza a források- hoz” címû tárlat a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Reformáció projektjének keretében, a kormány által létrehozott Reformáció Emlékbizottság támogatásának köszönhetõen járja az országot. – AL – Mindkét beruházás a TOP- program „Egészségügyi alapellá- tás infrastrukturális fejlesztése Za- laegerszegen” címû projektjében valósult meg. A Wlassics utcai ren- delõk felújítására nettó 46,5 millió forintot költenek. A közel 40 éves elavult épületben funkcionális át- alakítást is megvalósítanak, a ren- delõk önálló hátsó személyzeti be- járatot kapnak. Megújítják a teljes gépészetet, és új kondenzációs fa- li kazánokat építenek be. Az épü- letet és a lapos tetõt újraszigetelik. Négy új és egy akadálymentes parkolót alakítanak ki, valamint né- hány kerékpár tárolására alkalmas felületet is. A tervek szerint, 2018. január 15-ig befejezõdõ projekt- ben eszközbeszerzést is megvaló- sítanak. A Nemzetõr utca 15. szám alatt már megszépült a gyermekorvosi rendelõ, és a védõnõk is kicsinosí- tott helyszínen fogadhatják a kicsi- ket. A 14,5 millió forintba kerülõ be- ruházás során az energetikai elõ- írások teljesülése érdekében kicse- rélték a külsõ és belsõ nyílászáró- kat, korszerûsítették a fûtést, vala- mint a villamos hálózatot. Belsõ festést végeztek a teljes felületen, a padló- és a falburkolat részben újult meg az érintett helyiségekben. A külsõ hõszigetelés költségeit az ön- kormányzat önerõbõl biztosította. A doktornõ és a védõnõ kérésére a mesefigurás falfestéseket a kivite- lezõk megóvták a felújítás során. RENDELÕFELÚJÍTÁSOK VÁROSSZERTE JÖVÕ ÉV ELEJÉRE BEFEJEZÕDNEK A MUNKÁLATOK Az elmúlt héten megkezdõdtek a felújítási munkálatok a Wlas- sics utca 13. szám alatti háziorvosi rendelõkben, míg a Nemzetõr utca 15. szám alatti gyermekorvosi rendelõben a július közepére elvégzett korszerûsítés ünnepélyes mûszaki átadással zárult. Fotó: – pP – Fotó: – AL –

Upload: others

Post on 15-May-2022

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: XXV. évfolyam, 32. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2017

– pet –

A mostani bemutatóra a Zala-egerszegi Református Egyházkö-zösség Kálvin-termében került sor,ahol Balaicz Zoltán polgármestertkövetõen Hodánics Péter reformá-tus, majd Zsugyel Kornél evangéli-kus lelkész köszöntötte amegjelenteket. A kiállítást dr. BilkeiIrén történész, az MNL Zala Me-gyei Levéltárának fõlevéltárosanyitotta meg.

Elhangzott: a levéltárak szerteaz országban többféle program-mal emlékeznek meg a jeles évfor-dulóról. A mostani vándorkiállításanyaga egy kétéves kutatómunkaeredménye, melyben a MagyarNemzeti Levéltár 21 taglevéltáravett részt. A 20 darab molinóból ál-ló tematikus kiállításon vala-mennyi levéltár irategyüttesébõlválogattak a szervezõk, így Zalá-

ból is vannak korabeli dokumentu-mok. A tárlat a reformáció magyar-országi történetén és annak kultu-rális, valamint társadalmi hatásaintúl arra is felhívja a figyelmet, hogymennyi érdekes és értékes anyagtalálható a témával kapcsolatban alevéltárakban.

A kiállításon megismerkedhe-tünk többek között a reformációmagyarországi elterjedésével, afelekezeti megoszlással, az egy-házszervezettel, az „új vallás” kö-zösségi tereivel, a protestáns ok-tatás létrejöttével és a reformációhatására felélénkülõ nyomdászat-tal, valamint a protestantizmus kul-túrára és mûvészetekre gyakorolthatásával.

A történész elmondta: az köz-tudott, hogy 1517. október 31-énLuther Márton kiszögezte 95 pont-ból álló, vitaindító téziseit, melyaztán alapjaiban változtatta meg a

kereszténységet. Azt már keve-sebben tudják, hogy a reformációmagyarországi megjelenését úgylehet a forrásokban nyomon kö-vetni, hogy milyen törvényekethoztak a vallás terjedése ellen. Afolyamatot azonban nem sikerültmegállítani. 1681-ben törvények-kel szabályozták a vallásgyakor-lás lehetséges helyszíneit. A kora-beli Zala vármegyében példáulZalaszentgrót egy ilyen artikulárishely volt.

Protestáns iskolák már 1595-tõl mûködtek, a 16. század végénAlsólendván is volt tanító. Az ok-tatás annál is inkább fontos volt,mert a protestáns embereszménya mûvelt, úgynevezett hasznosember képében jelent meg. Ezérta kultúra, oktatás, anyanyelventörténõ olvasás- és könyvnyom-tatás szerepe felértékelõdött.Mindez kihatott a társadalmi élet-re, tudományos tevékenységreés a mûvészetekre (építészetre,irodalomra, díszítõmûvészetre)is.

A kiállítás október 15-ig látogat-ható.

XXV. évfolyam, 32. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2017. október 10.

A helyi érték

– pet –

Néhány alapvetõ ismeret elsajá-tításával mi magunk is beszerezhet-jük a virágokat, leveleket, gyökere-ket. Persze, nem mindegy, hogy ho-gyan és mikor. Afféle gyorstalpaló

gyógynövénytan órára került sor aminap a Deák Ferenc Megyei ésVárosi Könyvtárban, ahol László Il-dikó és Kocsisné Sipos Rozália tar-tott ismeretterjesztõ elõadást a nö-vényekben rejlõ gyógyító erõrõl. Azelõadók bár más-más területen dol-

goznak, évek óta foglalkoznak a té-mával és ismereteiket, tapasztala-taikat szívesen megosztják a nagy-közönséggel is.

Mint mondják, a gyûjtés komolyismereteket és szakértelmet kí-ván. Nemcsak az egyes növényekfelismerése miatt, hanem azért is,hogy maximálisan hasznosíthatóklegyenek a bennük rejlõ ható-anyagok.

(Folytatás a 3. oldalon.)

GYÓGYÍTÓ FÕZETEKAMIT JÓ TUDNI A GYÓGYNÖVÉNYEKRÕL

Forrázatok, fõzetek, pakolások, kencék. Na, és mindezek elõz-ménye; a gyûjtés és szárítás. Szerencsére ma már nem kell ja-vasasszonyhoz fordulni, vagy a mesébõl ismert sárkányfûárusravárni, ha gyógyító növényekhez szeretnénk hozzájutni.

Zalaegerszegre érkezett az az országos vándorkiállítás, mely areformáció 500. évfordulójának állít emléket. A „Vissza a források-hoz” címû tárlat a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Reformációprojektjének keretében, a kormány által létrehozott ReformációEmlékbizottság támogatásának köszönhetõen járja az országot.

– AL –

Mindkét beruházás a TOP-program „Egészségügyi alapellá-tás infrastrukturális fejlesztése Za-laegerszegen” címû projektjébenvalósult meg. A Wlassics utcai ren-delõk felújítására nettó 46,5 millióforintot költenek. A közel 40 éveselavult épületben funkcionális át-alakítást is megvalósítanak, a ren-delõk önálló hátsó személyzeti be-járatot kapnak. Megújítják a teljesgépészetet, és új kondenzációs fa-li kazánokat építenek be. Az épü-letet és a lapos tetõt újraszigetelik.Négy új és egy akadálymentesparkolót alakítanak ki, valamint né-hány kerékpár tárolására alkalmasfelületet is. A tervek szerint, 2018.január 15-ig befejezõdõ projekt-ben eszközbeszerzést is megvaló-sítanak.

A Nemzetõr utca 15. szám alattmár megszépült a gyermekorvosirendelõ, és a védõnõk is kicsinosí-

tott helyszínen fogadhatják a kicsi-ket. A 14,5 millió forintba kerülõ be-ruházás során az energetikai elõ-írások teljesülése érdekében kicse-rélték a külsõ és belsõ nyílászáró-

kat, korszerûsítették a fûtést, vala-mint a villamos hálózatot. Belsõfestést végeztek a teljes felületen, apadló- és a falburkolat részben újultmeg az érintett helyiségekben. Akülsõ hõszigetelés költségeit az ön-kormányzat önerõbõl biztosította. Adoktornõ és a védõnõ kérésére amesefigurás falfestéseket a kivite-lezõk megóvták a felújítás során.

RENDELÕFELÚJÍTÁSOK VÁROSSZERTEJÖVÕ ÉV ELEJÉRE BEFEJEZÕDNEK A MUNKÁLATOK

Az elmúlt héten megkezdõdtek a felújítási munkálatok a Wlas-sics utca 13. szám alatti háziorvosi rendelõkben, míg a Nemzetõrutca 15. szám alatti gyermekorvosi rendelõben a július közepéreelvégzett korszerûsítés ünnepélyes mûszaki átadással zárult.

Fotó: – pP –

Fotó: – AL –

Page 2: XXV. évfolyam, 32. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2017

Kiss Ferenc hangsúlyozta: va-lamennyien örülnek, hogy Zala-egerszegen valósul meg a teszt-pálya, mert ez a város fejlõdésé-nek meghatározó része. De mivelaz uniós, az állami és az önkor-mányzati pénz is közpénz, vagyisaz adófizetõk pénze, nem lehetegyes kérdéseket titkosan kezelni.Szerinte a város drágán vásároltés olcsón értékesített.

Keresztes Csaba a HVG heti-lap augusztus 31-ei számából idé-zett, miszerint a 250 hektáros föld-terület tavaly õsszel még nem voltállami/önkormányzati tulajdonban,novemberben viszont úgy döntötta közgyûlés, hogy megveszi amég hiányzó területet az olasz tu-lajdonostól, hektáronként 29 millióforintért. Ezt követõen – még mie-lõtt az önkormányzat nevére kerültvolna – megvásárolta két helyi vál-lalkozás, a tulajdonos a földértösszesen 1,9 milliárd forintot ka-pott (65,4 hektárnyi területért).

Paksy Zoltán bejelentette, aközgyûlés ellenzéki pártjai kezde-ményezik a közgyûlésben egyvizsgálóbizottság felállítását, hogya dokumentumokat szakértõk se-gítségével átnézzék és tisztázzáka felmerülõ kérdéseket. Mi áll aváratlan tulajdonosváltás mögött?Miért ilyen magas a vételár, és ho-gyan történt az értékbecslés?

. . .Az ellenzéki sajtótájékoztatót

követõen Vigh László országgyû-lési képviselõ, miniszteri biztos ar-ról tájékoztatta lapunkat, hogy Za-laegerszeg történetében az elmúlt27 évben nem történt annál na-

gyobb beruház, mint a tesztpálya-építés. A 250 hektáron 40 milliárdforintos beruházás készül, mellet-te 200 hektáron pedig 30–40 cégletelepedése várható, ami többmint 300 embernek is munkalehe-tõséget jelent.

Megduplázódhat az iparûzésiadó, így több pénz fordítható vá-rosfejlesztésre. Vigh László úgylátja, aki a tesztpálya építését tá-madja, az Zalaegerszeg jövõjét tá-madja.

Népes vendégsereget fogad-tak a zalaegerszegi egyetemeka kutatók éjszakáján, melyrecsaládok, általános és középis-kolás diákok látogattak el, hogyérdekes bemutatók révén isme-reteket szerezzenek a tudomá-nyok világából.

– liv –

Zalaegerszegen idén ötödik al-kalommal adtak helyet a kutatókéjszakájának, amit az Európai Bi-zottság kezdeményezésére 2005óta rendeznek meg minden évszeptemberének utolsó péntekén.A Zalaegerszeg Felsõfokú Oktatá-sáért Közalapítvány által szerve-zett program központi megnyitóvalvette kezdetét a PTE egészségtu-dományi karának helyi képzõköz-pontjában. Azért rendezték így,hogy ezáltal is erõsítsék a háromfelsõoktatási kampusz együttmû-ködését, mondta el Vadvári Tiboralpolgármester. Az egészségtudo-mányi képzõközpont mellett a BGEgazdálkodási karán, a PE mecha-tronikai képzési intézetében, vala-mint a programhoz idén elõszörcsatlakozott Technológiai Cent-rumban, és a Keresztury VMK-banis várták az érdeklõdõket.

A városnak értéke a helyi felsõ-oktatás, éppen ezért fontos, hogyne elzártan, hanem nyitottan mû-ködjenek. A kutatók éjszakája eh-hez nyújt nagyszerû lehetõséget,hiszen közelebb viszi a lakosság-

hoz az egyetemek képzési kínála-tát, az oktatás és a kutatás terénkifejtett tevékenységeiket – hang-súlyozta Vadvári Tibor.

A 3D-s építõ és lebontó techno-lógiákról kaptak ízelítõt egyebekmellett a látogatók a mechatroni-kai intézet bemutatóin, melyen tûz,víz, levegõ, villamos energia, fény,otthoni eszközök segítségével fizi-kai jelenségeket is szemléltettek.

A gazdálkodási kar is olyantechnológiákat mutatott be, me-lyek újdonságként jelennek meg akampusz életében, mondta Lam-bertné Katona Mónika dékán. A ro-botokról és a smart technológiák-ról vállalati szakemberek osztottákmeg tudásukat. Az érdeklõdõkettematikus szabadulójátékokkal isvárták, melyen matematikai, nyel-vi, informatikai, pénzügyi és afenntarthatósághoz kapcsolódó is-mereteikrõl adhattak számot. APick to light laborban érdekes idõ-utazáson vehettek részt, megis-merve egy termelés logisztikáját.Itt négy feladat várta az általánosiskolásokat is, akik szép számmalérkeztek. A közlekedési szabályo-kat betartva egy teherautót kellett

eljuttatni az egyetemhez a legrövi-debb úton, vasrudakat kellett dara-bolni megadott méretek szerint,meg kellett oldani a káposzta,kecske, farkas szállítójátékot, vé-gül olyan matematikai jelöléseketkellett használni, hogy a végered-mény mindig hat legyen (perszemindezt papíron), mondta el FehérNorbert gazdálkodási tanár.

Az egészségtudományi karszintén képzési kínálatához szer-vezte programjait, azzal a céllal is,hogy népszerûsítse szakjait leen-dõ hallgatói körében. Dr. CsászárGabriella igazgató elmondta, agyógytornászhallgatók az ízületikopás végsõ megoldásáról, azegészségügyi szervezõs hallga-tók pedig az egészségturizmus ki-hívásairól hallhattak elõadást, to-vábbá megismerkedhettek a nem-zetközi katasztrófa-segítségnyúj-tás feladataival. Ezekre az elõ-adásokra természetesen külsõslátogatók is kíváncsiak voltak. So-kan éltek a biomechanikai laboráltal nyújtott lehetõségekkel, me-lyek a mozgásrendszer és az álló-képesség felmérésére irányultak.Mikroszkóppal különféle növényimetszeteket lehetett vizsgálni, akínálat részeként gerinckímélõtornát is tartottak az érdeklõdõk-nek.

2 Közélet

Lokálpatrióta városi hetilap. Megjelenik 26.250 példányban Kiadja: Zala-Lap Kiadói Kft. Felelõs kiadó: Lukácsffy Dénes Felelõs szerkesztõ:Vadas Zsuzsa, telefon: (92) 599-354. Szerkesztõ: Pánczél Petra Szerkesztõség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Békeligeti u. 1. Pf.: 199 Telefon/fax/üzenetrögz.:(92) 599-353 PR–marketing: Molnár Lászlóné 30/720-5734 • Szeglet Matild 20/336-0450 Nyomtatás: Martin Grafit Kft. Budapest Felelõs vezetõ: LõrinczEndre ügyvezetõ E-mail: [email protected] ISSN 1216-9463 A megjelent hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk!

2017. szeptember 18.PANNON EGYETEM

SAJTÓKÖZLEMÉNYDUÁLIS KÉPZÉS FEJLESZTÉSE A PANNON EGYETEMEN

A Pannon Egyetem az Emberi Erõforrás-fejlesztési Operatív Program keretén belül „Duá-

lis és kooperatív felsõoktatási képzések, felsõoktatási szakképzési és szakirányú tovább-

képzések fejlesztése” tárgyú felhívás keretében EFOP-3.5.1-16-2017-00010 azonosító szá-

mon regisztrált támogatási kérelmet nyújtott be, melyet a Támogató 2017. május 3. napon

kelt támogatói döntés szerint 369.709.010 Ft vissza nem térítendõ támogatásban részesített.

Jelen pályázatot a Pannon Egyetem a Pannon Fejlesztési Alapítvány és a Zalaegerszeg Fel-

sõoktatásért Közalapítvánnyal közös konzorciumban valósítja meg. A projekt a „Duális kép-

zés fejlesztése a Pannon Egyetemen” címet viseli. A projekt 2017. április 1-én indult és

2021. szeptember 30-án zárul.

A konstrukció átfogó célja a felsõoktatási intézményekben olyan felsõoktatási szolgáltatásokmûködtetése, amelyek biztosítják a tényleges munkaerõpiaci igények kielégítését.

A projekt konkrét célkitûzése a „minõségi képzés, kiemelkedõ szakmai gyakorlattal, mennyisé-gi és minõségi téren egyaránt” elv támogatása, feltételeinek megteremtése és a fenntartható mû-ködés kialakítása.

A projektben tervezett, legfontosabb elvárt eredményeknek az alábbiakat tekintjük:– Vállalati szakemberek bevonása, ezen keresztül a munkaerõpiaci igények integrálása a kép-

zésbe– Oktatási és képzési rendszer fejlesztése– Duális képzésben részt vevõ hallgatóknak nyújtott szolgáltatások fejlesztése– A duális képzés népszerûsítése a középiskolai diákok, felsõoktatásba jelentkezõk körében

A Zalaegerszegi Család- ésGyermekjóléti Központ is meg-újulhatott a TOP-program szo-ciális fejlesztéseket szolgálóforrásaiból. A felújítást nyáronvégezték el, sajtónyilvános át-adását pedig a közelmúltbantartották.

– AL –

Balaicz Zoltán polgármesterköszöntõjében arról beszélt, hogya TOP-program felhasználásábanaz önkormányzat fontosnak érez-te, hogy azon intézmények ismegújuljanak, melyek gyerme-kekkel, nehéz helyzetben lévõk-kel és az idõsekkel foglalkoznak.Így került sor a Család- és Gyer-mekjóléti Központ bruttó 28,4 mil-lió forintos felújítására is az erreszánt kétszázmillió forintos keret-bõl.

Vigh László országgyûlési kép-viselõ, miniszteri biztos az intéz-mény jelentõs szerepét méltattaaz elesett családok megsegítésé-ben. Mint mondta, még nagyonsok a tennivaló annak érdekében,hogy minden család az elvárható

szinten élhessen Magyarorszá-gon. Orosz Ferencné önkormány-zati képviselõ azt fûzte hozzá,hogy ehhez a nem könnyû munká-hoz nyújt most jobb körülményeketa felújítás.

Az átadáson köszönetét fejezteki Zsolnai Judit intézményvezetõis. Felidézte, hogy a két szakmaicsoport 2014-ben költözött ide, ak-kor azonban a nyílászárók cseré-jére nem kerülhetett sor. Ebben aberuházásban most ez is megva-

lósulhatott, ezenfelül szigetelték atetõt, a központi lépcsõház új, hõ-szigetelt tetõablakot kapott. Kor-szerûsítették a fûtést, felújították ahomlokzatot, mobilgarázst és aka-dálymentes parkolót alakítottak ki,valamint irodai eszközöket, búto-rokat szereztek be.

A Zalaegerszegi Család- ésGyermekjóléti Központ 40 munka-társa 600 család gondját viseli, és84 településen hatósági intézke-désekben vesz részt.

MEGÚJULT A CSALÁDSEGÍTÕÉPÜLET-KORSZERÛSÍTÉS A TOP-PROGRAMBÓL

A KUTATÓK ÉJSZAKÁJÁNÉRDEKES PROGRAMOK A HÁROM EGYETEM KÍNÁLATÁBAN

ELLENZÉKI KÉRDÉSEKTESZTPÁLYA-FÖLDVÁSÁRLÁSOK

Újabb közös ellenzéki sajtótájékoztatót tartott Kiss Ferenc(MSZP), Keresztes Csaba (DK) és dr. Paksy Zoltán (LMP) a zala-egerszegi tesztpálya földeladásaival kapcsolatban.

Page 3: XXV. évfolyam, 32. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2017

(Folytatás az 1. oldalról.)Ezért célszerû az egészséges,

tiszta (nem közút mellett, vagymás szennyezett helyen) lévõ nö-vényeket leszedni, s azokat vagy

frissen elkészíteni, vagy szárítás-sal tartósítani. Ez utóbbi folyamatszellõs, sötét helyen történjen, le-hetõleg függesztve, vagy szétterít-ve a növényeket. A szárítmá-nyokat aztán morzsolás, darabo-lás után üvegben vagy papírzacs-kóban célszerû tárolni.

László Ildikó szerint a ható-anyagok akkor oldódnak ki a leg-jobban teakészítés során, ha a10–15 percig áztatjuk a növényt.Levelek, virágok esetében inkábbforrázatot, míg gyökereknél fõze-tet készítsünk. Most, hogy jönneka hûvösebb hónapok, nem is tehe-tünk jobbat testünkkel és lelkünk-kel, minthogy különféle gyógyteá-kat iszunk. Ezek hatására erõsít-hetjük immunrendszerünket, ésegy-egy megfázásból is gyorsab-ban meggyógyulhatunk.

Felsõlégúti megbetegedések-re a feketebodzát, lándzsásútifûvet, kakukkfüvet, kamillát,csipkebogyót ajánlják a szakem-berek. Ez utóbbinak nagy a C-vi-tamin-tartalma is. Immunerõsítés-re, gyulladások és reuma csök-kentésére kiváló a csalán. Magasaz ásványianyag-, vas- és fehér-jetartalma, ám vigyázni kell vele,mert hosszú távon gyomorpana-szokat okozhat. Ezért 2–3 hétnéltovább nem ajánlják a fogyasztá-sát. Szóba került az egyik legis-mertebb és legsokoldalúbb növé-nyünk is, a kamilla. Mint kiderült,

ezzel sem árt óvatosan bánni,mert allergizálhat, így aki mégnem fogyasztotta, kisebb adaggalpróbálkozzon. Gyulladáscsökken-tõ hatásáról szinte mindenki hal-

lott, ezenkívül enyhe nyugtató-ként is funkcionál. A stresszeshétköznapokon, vagy alvászava-rok esetén ehhez hasonlóan jószolgálatot tesz a levendula is,amit szörpként, fûszerként, olaj-

ként is használhatunk. Sõt,gyógynövénypárnába téve a há-lószobába is tehetjük, mert segítiaz elalvást.

A növények egy részét perszefûszerként is használhatjuk, de ott-honunkat, kertünket is díszíthetjükvelük. Elõbbivel kapcsolatban akakukkfüvet, rozmaringot, zsályátemelték ki az elõadók. Talán keve-sen tudják, de a zsálya zsírbontóhatású, így nehezebb ételek utánjavasolt a fogyasztása, de húsokatis fûszerezhetünk vele. A rozma-ring pedig amellett, hogy nagyonjól harmonizál a paradicsomosételekkel és különféle sültekkel,élesíti a memóriát és gyulladás-csökkentõ hatása is van.

A szakemberek felhívták a fi-gyelmet arra, hogy ugyan a gyógy-növényekkel enyhébb, vagy akárközepesen súlyos betegségeket islehet kezelni, vagy más terápiák-kal együtt is alkalmazhatjuk õket,azért lehetõleg ne igyuk össze-vis-sza a belõlük készült teákat. Mertmondjuk a szomszédasszony aztjavasolta. A megfelelõ gyógynö-vény és a megfelelõ kúra kiválasz-tásához mindig kérjük ki hozzáér-tõk (természetgyógyász, gyógynö-vényárus) véleményét.

3Aktuális

– Szeptember elején kaptunkegy lehetõséget, másfél hét volt afelkészülésre, hogy megismerjük apontos versenykiírást – mondtaCsiszár Zsoltné, az intézmény gya-korlati oktatásvezetõje. – A tanu-lóknak négyfajta alapanyagból kel-lett saját ételkreációt kialakítani,receptúrát begyakorolni. A versenyhelyszínén diákjainknak lehetõsé-ge volt a gépi eszközök megisme-résére és neves szakemberek irá-nyításával egy kis gyakorlásra.

A négytagú csapatból az ezüst-érmes Forintos László így emlék-szik a versenyre:

– Nagy megtiszteltetés voltszámunkra, hogy a szakma kiválóképviselõivel is dolgozhattunkegyütt. A zsûri a négy feladatot kü-

lön pontozta, és az összesítésután alakult ki a végsõ sorrend. Azelsõ helyzettel azonos pontszámotértünk el. Nem tudom, miért mi let-tünk a másodikak, de az ezüst-érem is szépen csillog. A jó ered-mény megerõsít, hogy szakács-ként képzelem el a jövõmet. Aszakmunkásvizsga megszerzéseután szeretnék leérettségizni. Az-tán itthon vagy külföldön akarokmunkát vállalni. Szakmai filozó-fiám, hogy a szakácsnak nem le-het kedvenc étele, mivel a jó minõ-ség érdekében minden ételt megkell kóstolnia.

Az ezüstérmes csapat tagjai:Forintos László, Boronyák Máté,Németh Martin, Cseke Ádám. Fel-készítõ tanár: Járfás Andrea.

EZÜSTÉRMES SZAKÁCSOKBudapesten, az EXPO területén rendeztek országos meghívásos

szakácsversenyt, „Hazai ízek, hazai asztalokon” címmel. A verse-nyen részt vett a zalaegerszegi Báthory István Szakgimnázium,Szakközépiskola négyfõs szakácstanuló csapata is. A diákoknagyszerûen szerepeltek a versenyen, második helyen végeztek.

GYÓGYÍTÓ FÕZETEKAMIT JÓ TUDNI A GYÓGYNÖVÉNYEKRÕL

Kocsisné Sipos Rozália és László Ildikó

– A. L. –

Az elõzményekrõl Eichinger At-tila, az Ispita Alapítvány kuratóriu-mának elnöke számolt be a jóté-

konysági gálaesttel kapcsolatossajtótájékoztatón. Elmondta, hogya kezdeményezés három évvelezelõtt indult, akkor egy megyeicégtõl a medencetér és az öltözõkfelújításához szükséges burkolatotkapták meg. Az akciónak nagyobblendületet adva a kuratórium arróldöntött, hogy az szja 1 százaléká-ból kapott támogatásokat a me-dencére költi. Felkeresték továbbáa megye vállalkozásait, majd a bü-dzsé az idei Aquacity jótékonyságinap 3,1 millió forintos bevételfel-ajánlásával is gyarapodhatott. Ajelenleg rendelkezésre álló ösz-szeg azonban így is csak mintegyegyharmada a 30 millió forintosfelújítási költségnek. A továbblé-pés érdekében merült fel a jóté-konysági gálaest megrendezése3000 forintos belépõjeggyel, illetve1000 forintos támogatójeggyelazoknak, akik nem tudnak résztvenni az eseményen, közölte.

Ez valóban rendkívüli est lesz,melyen bemutatkozhatnak munka-társaik, akik a képzõ- és elõadó-mûvészetek iránti affinitásukrólmár több, „házon belüli” rendezvé-nyen tettek tanúbizonyságot, fûztehozzá dr. Halász Gabriella, a kór-

ház fõigazgatója. Úgy vélekedett,ez az összefogás üzenetértékkelbír kórházon belül és kívül egy-aránt. Egyúttal kifejezhetik köszö-netüket a város lakosságának

mindazon jótékonysági rendezvé-nyen való részvételért, amelyekkórházi fejlesztések megvalósítá-sát segítették elõ. Mint mondta, na-gyon bízik abban, hogy jól sikerül aprogram, melyre magas szintû mû-vészi igényességgel és sok megle-petéssel készülnek kollégáik.

A felkészülés már jó ideje meg-kezdõdött, többek között próbál-nak Molnár Ferenc: Marsall címûegyfelvonásos színmûvének sze-replõi, ahogy a FÜLIGSZÍV Band

is. Mindkét elõadásban részt veszdr. Kecskés Gábor orvos igazgató,aki egyben az együttes tagja is. El-mondta, hogy az elnevezésben azig-et, mint igazgatást õ képviseli,dr. Péter József osztályvezetõ fõ-orvos és fia a fül-orr-gégészetet,dr. Vigh András pedig a szívsebé-szetet. Hozzátette, a többfajta mû-fajt felölelõ elõadások kizárólag akórház munkatársainak produk-ciói, a lelkesedés mellett kis izga-lommal is készülnek a különlegeseseményre.

A Keresztury VMK felajánlásá-nak köszönhetõen sikerült is méltóhelyszínt találni mindehhez. FlaiszGergõ igazgató megtiszteltetés-nek nevezte, hogy ebben a fontosügyben a közmûvelõdési intéz-mény a kórház mellé állhat. A jóté-konysági est megrendezéséheztérítésmentesen biztosítják a he-lyiségeket és a személyzetet.

Az érdeklõdõk tombolajegyekvásárlásával is támogathatják amedencefelújítást. Az Ispita Alapít-vány kuratóriuma a tombolanyere-mények tekintetében is kéri a cé-gek segítségét. A jótékonysági estbevétele várhatóan nem fogja pó-

tolni a hiányzó összeget a felújítás-hoz, így újabb akciókat szerveznekmajd. A pénzadományok mellettszívesen vennék a kivitelezésimunkákra szóló felajánlásokat is.

A fizioterápiás osztály meden-céjének betegforgalma eléri atízezres nagyságot évente. A re-konstrukció harminc százalékkalnövelné meg kapacitását, mely ígyjobban kiszolgálná a járóbeteg-el-látást, valamint a gyermekgyó-gyászati rehabilitációt is.

GÁLAEST EGY MEDENCÉÉRTSZÍNPADON A KÓRHÁZ MUNKATÁRSAI

Kiállítással, zenés, táncos, verses jelenetekkel mutatkoznak bea zalaegerszegi Szent Rafael Kórház orvosai, szakápolói október28-án a Keresztury VMK-ban tartandó jótékonysági gálaeseten. Anem mindennapi program a fizioterápiás osztály medencéjénekfelújítását szolgálja, hozzájárulva a mára ugyancsak elhasználó-dott 30 éves medence rekonstrukciójának 30 millió forintos költ-ségéhez.

Fotó: – pP –

Page 4: XXV. évfolyam, 32. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2017

4 Közérdekû

Tel./fax: 92/319-003E-mail: [email protected] Mobil: 30/3571-413

• kipufogó-gyorsszerviz

• sérült és korrodáltautók javítása

• alváz- és üregvédelemNAPI LEGJOBB ÁRON,1 ÉV GARANCIÁVAL

Zalaegerszeg-Zalabesenyõ,Hegyi u. 17.

Telefon: 30/9373-638

MARAI KAROSSZÉRIA

KÖZÉRDEKÛSZOLGÁLTATÁSOK

H-8900 Zalaegerszeg, Dózsa György út 41. Telefon: 92/511-257, 510-145FORGALMAZUNK:

keleti és nyugati személy- és tehergépkocsi-alkatrészeket ésautófelszerelési cikkeket.

...ha van, vagy lesz autós gondja: az MTE megoldja!

NYITVA TARTÁS:hétfõ–péntek: 8.00–16.30, szombat: 8.00–12.00

Zalaegerszeg, Sport utca 8. Iroda: Zalaegerszeg, Jákum F. u. 1/B

Tel./fax.: 511-962 E-mail: [email protected]

VÁLLALUNK:

szennyvízszippantást,

csatornatisztítást,

veszélyeshulladék-szállítást.

HÍVJON! SEGÍTÜNK!

IngatlankezelésÉpületek, lakások felújításaKöztéri bútorok (padok, szemetesek)gyártásaJárdák, lépcsõk felújítása, térkövezésHibaelhárításÉpületek, lépcsõházak takarításaKémény-béléscsövezésAsztalos- és lakatosmunkákTársasházi közös képviselet ellátásainternetes lekérdezési lehetõséggel

Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. Zala-Depo Kft.Ügyfélszolgálati iroda:

8900 Zalaegerszeg, Deák tér 3/c

Nyitvatartás:

H.: 9.00–15.00; K.: 9.00–17.00;

Sz.: 8.00–20.00; CS.: 9.00–17.00; P.: 9.00–15.00

KÖZPONTI TELEPHELY: 8900 ZALAEGERSZEG, GASPARICH U. 26.Tel.: 92/900-036 Fax: 92/312-771 Tel.: 92/598-940

TEVÉKENYSÉGI KÖRÖK:

– Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátása

– Kommunális, szelektív hulladékgyûjtés

– Házhoz menõ szelektív és biohulladék-gyûjtés

A hulladékok elszállítását a Zala-Depo Kft. végzi alvállalkozásban.

Zalaegerszegen, a házhoz menõ szelektív gyûjtés következõ idõpontjai:

Sárga zsák: 2017. október 26. Kék zsák: 2017. október 27.

Üveghulladék gyûjtése: 2017. október 27.

A zöldhulladék szállítása 2016. április 1-tõl heti rendszerességgel.

Kérjük, a zsákokat a szállítás napján reggel 6 óráig helyezzék ki!

VÁROSI ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODA: ZALAEGERSZEG, DEÁK TÉR 3–5/C FSZ.

A VOKSH OKTATÁSI KFT.FOLYAMATOSAN INDULÓ KÉPZÉSEINK:

– OKJ GÉPKEZELÕ + HATÓSÁGI VIZSGATargonca E-000883/2014/A001 Emelõgép-kezelõ E-000883/2014/A003,

Földmunka-, rakodó- és szállítógép-kezelõ E-000883/2014/A002 szakmairányokban;– ADR VESZÉLYESÁRU-SZÁLLÍTÓ;– GKI TEHERAUTÓ-VEZETÕ ÉS AUTÓBUSZ-VEZETÕ;– KÖZÚTI ÁRUFUVAROZÓ, SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ VÁLLALKOZÓ;– TAXIVEZETÕ, VÁLLALKOZÓ;– A, B, BE, C, CE, D KATEGÓRIÁK – e-learning-oktatás keretében is.

KEDVEZÕ ÁRAKON! Megyekártyára kedvezmény!Részletekrõl érdeklõdjön irodáinkban! Részletfizetés és tankönyvkölcsönzés!

Zalaegerszeg, Gárdonyi u. 2. Tel.: 92/511-103Nagykanizsa, Ady u. 30. Tel.: 93/516-634

F. eng.: E-000883/2014ÁKO: 129,15,38%, 127,79 VSM: elmélet: 72,48%;41,18 % gyakorlat: 77,08% , 62,5 % ÁKK: 136.000 Ft

VÁROSGAZDÁLKODÁSI KFT.8900 ZALAEGERSZEG, GASPARICH U. 26. TEL.: 92/311-494

E-MAIL: [email protected] • WEB: WWW.VGKFT.HU

KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ ÁGAZAT:Tel.: 92/311-494, Zalaegerszeg, Gasparich u. 26.

• zöldfelület-fenntartás• gépi és kézi takarítás• kerttervezés, kert- és parképítés• út- és járdaépítés, felújítás, térkövezés• hóeltakarítás, síkosságmentesítés

ARANYESÕ KERTCENTRUM:Tel.: 92/310-840, Zalaegerszeg, Körmendi u. 39.

• dísznövény, gyümölcs- és szõlõoltvány-értékesítés• sírkertészet, sírgondozás

KEGYELETI ÁGAZAT:Tel.: 92/313-575, Zalaegerszeg, Rákóczi u. 10–22.

• temetkezési szolgáltatás, temetõfenntartásÜgyeletes telefon: 06-20/9715-788

PARKOLÓÁGAZAT:Tel.: 92/598-412, Zalaegerszeg, Deák tér 3/C

• parkolási szolgáltatás• Csipke Parkolóház a belvárosban (Kosztolányi u. 5/D.)

(kedvezõ árak, biztonság, kényelem)

HAGYOMÁNYOS TÉVÉK SZERVIZENÉMETH GÁBOR Zalaegerszeg, Köztársaság u. 69–71. • 92/317-493 • 30/629-8756

Nyitva: H–P: 9–13 és 15–17 óráig

Magas vérnyomás, cukorbetegek,pajzsmirigybetegek teáiVitaminok, étrend-kiegészítõkGyógynövényes arckrémek,hajsamponok, fogkrémekIllóolajok, kézmûvesszappanokGlutén- és tejérzékenyeknekszáraztészták, lisztek, kekszek

Vetõmagok

Növényvédõ szerek

Borászati anyagok

Kerti szerszámok

Üveg- és mûanyagáruk

AJÁNDÉKKÉNT IS HASZNOS

ÖSSZEÁLLÍTÁSOK!

SZAKTANÁCSADÁS,MIKROSZKÓPOS VIZSGÁLAT

KÖZPONTI ELÉRHETÕSÉGÜNK

8900 Zalaegerszeg, Balatoni út 8.Postacím: 8901 Zalaegerszeg, Pf.: 178Telefon: 92/500-300; Fax: 92/500-303

E-mail: [email protected]; www.zalaviz.huIngyenesen hívható hibabejelentõ: 80/202-178

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁINK

ZALAEGERSZEG Ügyfélfogadás:Zalaegerszeg, Deák F. tér 3–5/C Fsz. 4. h.: 9.00–15.00Telefon: 92/500-390; 92/500-391 k.: 9.00–17.00Hátralékkezelés: 92/500-392 sze.: 8.00–20.00E-mail: [email protected] cs.: 9.00–17.00

p.: 9.00–15.00

ZALASZENTGRÓT: Ügyfélfogadás:Zalaszentgrót, Mezõ F. u. 27. h., sze., p.: zárvaTelefon: 92/500-390; 92/500-391 k.. 12.00–18.00E-mail: [email protected] cs.: 8.00–14.00

LENTI: Ügyfélfogadás:Lenti, Honvéd u. 31., 8961 Pf.: 33. h., sze., p.: zárvaTelefon: 92/500-394 k.: 14.00–18.00E-mail: [email protected] Cs: 8.00–12.00

Page 5: XXV. évfolyam, 32. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2017

– pánczálPetra –

Igen, szerzõként/íróként mutat-kozott be a Páholy fõszereplõje,Bödõcs Tibor, aki nemrégibenmegjelent kötete, az „Addig semiszik” apropóján volt Karáth Anitavendége. Persze ne legyünk nai-vak: a zsúfolásig megtelt hangver-senyterem nézõi valószínûleg sok-kal inkább egy-egy „sztendápos”poénért, vagy „bödõcsös” beszólá-sért váltottak jegyet, s nem konk-

rétan azért, hogy tisztában le-gyenek a kötet keletkezéstörténe-tével.

Pedig mint az a felolvasásokbólkiderült, Bödõcs humorának esz-szenciája ott lapul a könyvben, sõtannál is több. A paródiakötetbenugyanis irodalmi mûveltsége és

páratlan humora egyszerre van je-len. Ahogy mondta: szereti, ha apoén magvas gondolatokkal is tár-sul. Mert a humor lényege az,hogy a dolgok alját és tetejét islássa az ember. Egy jó mondat, jópoén bárhonnan jöhet; egy falusikocsma (és legyen az mondjuk abúcsúszentlászlói) mélyérõl épp-úgy, mint mondjuk Prousttól, vagymás klasszikustól, netán kortársszerzõktõl. Fõleg, ha épp õketakarja parodizálni egy egész köte-

ten keresztül, miközben irodalmimagasságokba emeli a szórakoz-tatás mûfaját. Ami hazánkban elégritka. Na jó, volt azért egy Rejtõ,meg Karinthy…

Az sem mindegy, hogy vajonmilyen visszhangot váltott ki, hogya népszerû humorista ezúttal nem

csak a stand up mûfajban mutatjameg magát, hanem már könyvet isír. Az apja például azzal reagáltale a dolgot, hogy nem baj, a Tibikelegalább addig se iszik (ezért ezlett a kötet címe). Persze a szerzõ-ben volt némi félsz, hogy kevésbélesz szórakoztató és népszerû aza fajta humor, ami a könyvbenvan, és hogy ez a másik arca ke-vésbé lesz sikeres. De – ahogymesélte – talán éppen az a jó eb-ben, hogy a kötetbemutatókon,szerzõi esteken a közönség ke-vésbé veri szét a házat a röhögés-tõl. Így van idõ és lehetõség acsendet és a figyelmet is megta-pasztalni.

Tény, hogy az „Addig sem iszik”nem celebkönyv, és valószí-nû, hogy ha az eredeti címnélmaradnak (Sátánmackó), ak-kor az bulvárosabbá tette vol-na a mûvet. Ezt már SzálingerBalázs mondta az esten, akiCserna-Szabó Andrássalegyütt szerkesztõje is volt akötetnek. Hozzátette: az isigaz, hogy Tibor mégiscsakegyfajta celeb, aki most másmûfajjal jelentkezik. A paró-diakötet egyik célja pedig az,hogy napjaink szerzõit is rek-lámozzák kicsit. Ha belegon-dolunk, itt is fellelhetõ némipárhuzam Karinthyval, aki amaga korában szintén celebvolt. Az Így írtok ti címû köte-tében pedig akkori szerzõk

mûveit parodizálta. Egy-egy Ady-paródia például akkor azt is jelen-tette, hogy Karinthy bemutatjaAdyt, mint költõt. Szálinger Balázsszerint is felmerül a kérdés, hogyBödõcs eddigi közönsége vajonmennyire talál magára ebben a kö-

tetben. De van egy másik jelenségis: a magyar irodalmi elit is meg-hökkent kicsit Tibor új arcán, illet-ve azon, hogy a könyv tulajdon-képpen egy szépirodalmi termék.

Az Egerszegi Páholyon sokminden szóba került még. PéldáulBúcsúszentlászló, meg a politikais. Bödõcs az elõbbirõl azt mond-ta, hogy szülõfaluját tulajdonkép-pen minden este újra és újra fel-építi magában; immár tizennyolcéve. Idõnként régészeti kutatáso-kat végez a fejében, hogy mit tudmég elmondani róla. Szerencséremost már a gyerekeivel jár haza,ami újabb vicces szitukat szül,amibõl lehet merítkezni. A politikaiparódiák részben lázadó énjébõlfakadnak, de leginkább abból,hogy zavarja az igazságtalanság.Nem magáért haragszik (köszöni,neki egyelõre jól megy, persze tud-ja, ez bármikor változhat), hanemaz össztársadalmi szinten zajló„szemétségek” miatt. Ezért is poli-tizál manapság többet.

A humoristát pályája során so-kan inspirálták, például olyan csehszerzõk, mint Hasek, Hrabal,Èapek, meg persze Karinthy, Rej-tõ, de Hofi is. És nyilván megannyiszentlászlói arc, még gyermekko-rából.

Ha már Hofi és Bödõcs közön-sége szóba került: az is kérdés,hogy a mostani rajongók vajonnem egy „újkori Hofit” tisztelnek-ea humoristában (persze nem tuda-tosan)? Röhögünk jókat a politikaivicceken, közben elengedjük kisséa feszültségeket. De, azért a rend-szer részei vagyunk, és jól elva-gyunk ebben a magyarosállandóságban... a gulyáskommu-nizmus után pár évtizeddel.

– pet –

A „Zalaegerszeg, egykor és ma– Városunk, ahogy már nem látha-tod” címû kiállítás az OrszágosKönyvtári Napok rendezvénysoro-zat keretében nyílt meg. Kiss Gá-bor könyvtárigazgató a tárlatnyitónelmondta: kicsit szerettek volnakapcsolódni a város elsõ írásosemlítésének 770. évfordulójáraszervezett programokhoz, így a ki-állításra készülve Zalaegerszegtörténeti forrásaiból merítettek.

A képek egy kis ízelítõt adnak aváros (többek között a belváros,Kertváros, Landorhegy, vasútállo-más környéke, könyvtár épülete,ruhagyár, Béke liget) múltjából. Il-letve azt mutatják meg, ahogy márnem láthatjuk Zalaegerszeget; azelmúlt 100–150 év változásai mi-att. Legyen szó építkezésekrõl,közlekedésrõl vagy zöldfelületek-rõl. De a város terjeszkedése islátványos: elég, ha csak aLandorhegy vagy a Kertváros ki-épülésére gondolunk.

A kiállításon a régmúlt idõketfekete/fehér képek, míg a jelen ál-lapotot színes fotográfiák (illetvemásolatok) jelenítik meg. A legfris-sebb közülük talán a vasútállomáskörnyékérõl készült felvétel, me-lyen a Felszabadulási emlékmûmár nem látható.

Újabb bemutatóra került sora zalaegerszegi Griff Bábszín-ház színpadán; az Andersenmeséjébõl készült Pöttöm Pan-na címû bábjátékot október 7-énláthatták elõször a gyerekek.

– pet –

A premier elõtt sajtótájékozta-tón számolt be az elõadás részle-teirõl Szûcs István igazgató, VeresAndrás rendezõ és Sabina Sinkodíszlettervezõ. Andersen folyama-tosan jelen van és jelen is lesz amûvészeti életben és a gyermek-irodalomban, annak ellenére, hogysokan elutasítják – fogalmazottVeres András. A rendezõ szerinttény, hogy Andersen meséinek ko-mor a hangulata, és nem mindigpozitív kicsengésû a befejezése,ettõl azonban nagyon jók és tanul-ságosak a történetek. A PöttömPanna talán az egyetlen abban atekintetben, hogy teljesen felhõt-len a mese vége. Addig azonbanmeg kell küzdenie a fõhõsnek. Aki,ugyebár nagyon picurka. És csaksodródik az eseményekkel, min-denki irányítani akarja, mindenkimeg akarja mondani neki, hogymilyen legyen, mit csináljon. Agyerekek számára ez egy nagyonis létezõ és átélhetõ szituáció.

A Griff Bábszínház elõadásán afõhõsön kívül mindenki állatsze-replõ. A rendezõ azt mondja, hogyóvódás- és kisiskolás korban agyerekek sokkal jobban tudnakazonosulni bizonyos szituációkkal,karakterekkel, ha azokat állatok je-lenítik meg. A mesét egyébként

mindössze ketten – Fekete Ágnesés Tóth Mátyás bábszínészek –játsszák. A lényeg ugyanis az,hogy a történet végére valahogyanegy hullámhosszra kerüljenek aszereplõk.

A Lendváról érkezett SabinaSinko festõmûvész, díszletterve-zõ elmondta: antropomorf figurá-kat készített, és kicsit visszanyúlta 18. századi angol illusztrációkhangulatvilágához, ahol az álla-tok mindig szépen fel vannak öl-töztetve. Kontrasztként megjele-nik a sötét/világos ellentétpár,vagyis a kislány és a kisfiú vilá-gos ruhában lesz, míg a többiszereplõ sötétben. A történet pe-dig egy olyan térben játszódik,ami lehet akár szoba, akár virá-gos rét is. A mese hõsei viszontegymásra vannak itt utalva, ám avégére valahogy létrejön az a bi-zonyos harmónia.

Szûcs István elmondta: az elõ-

adás az NKA támogatásával, és aszombathelyi Mesebolt Bábszín-házzal koprodukcióban valósulmeg. Andersen meséjét KolozsiAngéla alkalmazta bábszínpadra,aki nem ismeretlen a társulatelõtt. Az igazgató kitért arra is,hogy nemrégiben érkeztek haza aszabadkai Nemzetközi Gyermek-színházi Fesztiválról, ahol a zsûridíjazta a Lenka és Palkó címû, ta-valy bemutatott elõadásukat.

5Kultúra

A PICURKA LÁNY KALANDJAIPÖTTÖM PANNA A BÁBSZÍNHÁZBAN

AHOGY MÁR NEM LÁTJUKKORABELI KÉPEK A VÁROSRÓL

Október végéig látogatható a Deák Ferenc Megyei és VárosiKönyvtárban az a korabeli, és napjaink fotóiból készült tárlat,mely a város történetét idézi fel néhány tabló segítségével.

– b. k. –

– Egész évben nyitott szemmeljárunk, s így gyûjtjük össze a témá-kat és a meghívott vendégeket –mondta Kováts Lívia, a programotszervezõ nyolcfõs csapat egyiktagja. Elárulta, ekképpen már most

készülnek a jövõ évi jubileumi ese-ményre. De addig is körbekalau-zolt a rendezvényen, miközben aszervezõk lelkesedését sem hagy-ta szó nélkül. – A mostani téma amegújulás, és a kamaszok életéttettük a középpontba.

Az elõadások között az egyikkiemelt volt Puskás Antal, moldvaicsángó származású mesemondó,énekes, a Moldvai Magyarok aMoldvai Magyarokért OrszágosSzövetség alelnöke. Õ a csángóknehézségeirõl, Magyarországravaló áttelepülésükrõl beszélt. A fáj-

dalmas témát vidám köszöntõvelés mesével oldotta.

A hagyományos programok kö-zött volt a fotókiállítás, melyen ezút-tal Gedeon Tamás pedagógus, aLandorhegyi Fotószakkör vezetõjemunkáit mutatták be. A tárlatotSzalai Attila teskándi plébános nyi-

totta meg, aki fõ szervezõje a képe-ken felvillantott túráknak. Szinténhagyományosan voltak jelen akönyvtárosok irodalmi élményekkel,a polgárõrök kerékpáros ügyességifeladatokkal, valamint a Báthory-is-kola diákjai a tésztaformázás forté-lyaival. Állandó a mindig megújulókézmûveskínálat is. Az idén érde-kességként az ólomöntést is közel-rõl figyelhették az érdeklõdõk.

A rendezvényt Tolvaj Márta al-polgármester nyitotta meg, aki acsalád és a szeretet fontosságáthangsúlyozta.

CSALÁDFESZTIVÁLIdén már 24. alkalommal várták az érdeklõdõket Zalaegersze-

gen Családfesztiválra. Az Ady-iskolában rendezett programon is-mét igyekeztek minden generációt megszólítani.

BÖDÕCS-JELENSÉG A PÁHOLYBANHUMOR ÉS SZÉPIRODALOM EGY KÖTETBEN

Manapság félünk attól, hogy kortárs mûvészeket klasszikusok-hoz hasonlítsunk. Márpedig amit Bödõcs Tibor mûvel, az Karin-thy-szint. Szálinger Balázs költõ, a Hévíz folyóirat fõszerkesztõjemondta a népszerû humoristáról a fenti gondolatokat. A két szer-zõ az Egerszegi Páholy legutóbbi rendezvényének vendége volt.

SPORTRENDEZVÉNYEKRÕL,BÁRMILYEN CSALÁDI, KÖZÖSSÉGI

ESEMÉNYRÕL, ÉRDEKLÕDÉSRESZÁMOTTARTÓ EGYÉBÖSSZEJÖVETELEKRÕL!

ÉRDEKLÕDNI:[email protected],

30/994-6643Referencia:

keresse a youtube.com oldalona zalasport.hu csatornát!

ÉLÕ INTERNETESKÖZVETÍTÉST

KIVÁLÓ MINÕSÉGBEN VÁLLALUNK

ZALAKAROSON, a fürdõtõlöt percre található

összkomfortos apartmanház

EGÉSZ ÉVBEN KIADÓ.A házban két kétszobás illetve egy

egyszobás lakrész található.

ÉRDEKLÕDNI: 06-30/517-3918,

ILLETVE E-MAIL:

[email protected]

SZOLGÁLTATÁSAIM3D szempillaépítésArckezelésekSzempilla- és szemöldök-festésGyantázásSmink

KELEMEN BARBARAkozmetikus

Zalaegerszeg, Berzsenyi u. 11.

Bödõcs Tibor és Szálinger Balázs.Fotó: – pP –

Fotó: – pP –

Page 6: XXV. évfolyam, 32. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2017

6 Városháza

OKTÓBER 11–12–13.Sport- és egészséghét az Izsák-iskolában

OKTÓBER 11. – SZERDA14.00–18.00

Véradás és ingyenes lakossági szûrõvizsgálatokA véradóknak teaházzal kedveskedünk.

OKTÓBER 12. – CSÜTÖRTÖKSport- és életmódprogramok a gyerekek-nek.Tájékozódó futás, gyógy- és fûszernövé-nyekbõl készült ételek kóstolója, kiállítás,interaktív foglalkozások.

17.00 „Tollvonások” – kiállítás Kovács Krisztiángrafikáiból.A tárlat november 10-ig hétfõtõl péntekig in-gyenesen látogatható. Helyszín: az Izsák-iskola Dús László Galériája.

OKTÓBER 13. – PÉNTEKSport- és életmódprogramok a gyerekek-nek

13.00– 2017 méter futás15.00– Tök jó program mindenkinek!

Kézmûves-foglalkozáson tökfaragásra, tök-lámpás- készítésre, közös lámpagyújtásravárjuk az érdeklõdõket. Kérjük, hogy fara-góeszközöket – kés, kanál – mindenki hoz-zon magával, a tököket a készlet erejéig biz-tosítjuk. A tökök a helyszínen megvásárol-hatók. A kicsi gyerekeket szüleikkel együtt várjuk.A tök jó hangulat garantált! A programon való részvételhez elõzetes je-lentkezés szükséges! Helyszín: Izsák-iskola aulája.

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSE

SZOCIÁLIS, LAKÁS- ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA

PÁLYÁZATOT HIRDETA ZALAEGERSZEG, ÁTALSZEGETT U. 23/A SZÁM ALATT TALÁLHATÓ

FIATAL CSALÁDOK OTTHONÁBAN MEGÜRESEDETT SZÁLLÁSHELYEKRE

A szálláshelyek megtekinthetõk: 2017. október 26-án 15.45 órától 16.45 óráig a helyszínen. Aszálláshelyekkel kapcsolatban információ kérhetõ a LÉSZ Kft.-tõl telefonon a 92/312-730-as számon.

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HELYE ÉS HATÁRIDEJE:Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal SZOCIÁLIS ÉS IGAZGATÁSI OSZTÁLYA8900 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 15.2017. november 7. (kedd).

A pályázat benyújtásának módja:A pályázatokat valamennyi szálláshelyre a Polgármesteri Hivatal által díjmentesen biztosított, e célrarendszeresített nyomtatványon, az abban meghatározott mellékletekkel, igazolásokkal együtt, zárt bo-rítékban, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Igazgatási Osztályának(8900 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 15.) címezve kell benyújtani. A nyomtatványok a Polgármesteri Hiva-tal Szociális és Igazgatási Osztályán az Általános Igazgatási és Lakásgazdálkodási Csoportnál (8900 Za-laegerszeg, Ady Endre u. 15.) szerezhetõk be!A borítékon a pályázók neve és lakcíme mellett kérjük a „Jelige: FCSO” feltüntetését is.

A pályázathoz csatolni kell:– a pályázók házassági anyakönyvi kivonatának másolatát, vagy a regisztrált élettársi minõség igazolását,– a zalaegerszegi lakóhelyrõl vagy munkahelyrõl, vállalkozásról igazolást,– munkáltatói, illetve iskolalátogatási igazolást.

Bõvebben: www.zalaegerszeg.hu

Cím Alapterület(m2)

Szoba-szám

Egyéb helyiségekKomfort-fokozat

Fajlagos lakbér(Ft/m2/hó)

Havi szállás-haszn. díj (Ft)

Átalszegett u. 23/A

A. I/14. 36 1elõtér, konyha, kamra, fürdõszoba-WC, erkély

össz-komfortos

196 7.056

A. II/19. 34 1 elõtér, konyha, kamra, fürdõszoba-WC, erkély

össz-komfortos

196 6.664

A. III/32. 34 1 elõtér, konyha, kamra, fürdõszoba-WC, erkély

össz-komfortos

196 6.664

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormány-zata az Interreg V-A Magyarország–Horvátor-szág Határon Átnyúló Együttmûködési Prog-ram 2014–2020 keretében Hévíz város vezeté-sével, Hévíz Sportkör, valamint Kapronca vá-ros (Koprivnica, Horvátország) és Csázma vá-ros (Cazma, Horvátország) együttmûködésévelsikerrel pályázott és lehetõséget kapott arra,hogy megvalósítsa SporOverBorders (A sportnem ismer határokat) elnevezésû projektjét.

Az együttmûködés célja, hogy közös sportren-dezvények, események (edzõtáborok, sportágvá-lasztó rendezvények, autómentes napok) szerve-zésével népszerûsítse a sportolást, és a sport ré-vén a határ két oldalán élõ lakosságot közelebbhozza egymáshoz.

A projekt keretében a résztvevõ településekenegyhetes sporttáborok megrendezésére kerül sorkülönbözõ sportágakban diákok (14–20 év közöt-tiek) számára. A sporttáborok tervezett idõpontjai:– Zalaegerszeg 2017. október 16–22. (judo)– Hévíz 2017. november 21–27. (kézilabda)– Csázma (Cazma, Horvátország) 2018. április

6–13. (labdarúgás)– Kapronca (Koprivnica, Horvátország) 2018.

május 14–20. (kosárlabda)Jelen felhívás keretében a 2017. október 16–22.

között megrendezésre kerülõ zalaegerszegi judo

sporttáborba várjuk Zalaegerszegen lakó és/vagytanuló 14–20 év közötti diákok jelentkezését, akikközül tíz fõ részvételét tudjuk biztosítani, a többirésztvevõt (15–20 fõ) Hévíz, illetve a két horvát te-lepülés diákjai adják. A résztvevõk kiválasztását er-re felkért független bizottság fogja elvégezni.

A sporttáborban a részvétel egész napos elfog-laltságot jelent, tervezetten napi két edzéssel, napiegy óra nyelvtanulással (ismerkedés a horvátnyelvvel), egyéb kulturális és csapatépítõ progra-mokkal. A tábor idején ellátást (tízórai, ebéd,uzsonna, az edzéseken frissítõ) biztosítunk, a rész-vétel ingyenes. Helyszíne az Apáczai Csere JánosMûvelõdési Központ 8900 Zalaegerszeg, ApáczaiCsere János tér 5.

A jelentkezés feltétele társalgási szintû an-golnyelv-tudás, a sportágban szerzett tapasztalat,vagy a judo iránti érdeklõdés, 18 év alatti jelentke-zõ esetében szülõ/törvényes képviselõ hozzájáru-lása. A jelentkezés formája a személyes adatok éselérhetõség (elektronikus levélcím) megadásán túlrövid motivációs levél írása, amiben kérjük kifejteni,hogy mit jelent a sport a jelentkezõ életében, mi-lyen tapasztalata van a sportágban és nyilatkozzonaz angolnyelv-ismeret mértékérõl is.

Jelentkezési határidõ: 2017. október 11.A jelentkezéseket elektronikus úton várjuk az

alábbi e-mail-címre: [email protected]

JELENTKEZÉS SPORTTÁBORRA

A központi címregiszterrõl és a címkezelésrõlszóló 345/2014. (XII. 23.) korm.rendelet (továbbiak-ban: KCR.) 2. § (1) bekezdése értelmében a Ma-gyarország területén található ingatlanoknak a köz-ponti címregiszterbe bejegyzett címmel kell rendel-keznie. A cím része a közterület jelleg (pl. utca, tér)megnevezés is. A KCR felsorolja, hogy milyen köz-terület jellegeket lehet használni. Zalaegerszeg te-rületén a lenti táblázatban felsorolt címek nem felel-tek meg az elõírásoknak, ezért azokon változtatnikellett. Változtatás hiányában az adott területekrenem lehet bejelentkezni, lakcímet módosítani.

A jelenleg Ebergényi útként használt közterüle-tet (Ebergényi út 47. házszámtól kezdõdõen)Ebergényi utcának kellett átnevezni, mivel ugyan-annak az utcának két külön közterület jelleg meg-jelölése (út, utca) nem lehet.

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyûlése162/2017. (IX. 14.) számú határozatában a követ-kezõ közterületek nevének javítását, közterület jel-leggel történõ kiegészítését fogadta el.

A nyilvántartásban átvezetett közterületek listája:Jelenlegi közterületnév Elfogadott közterületnévAvashegy Avashegy tetõBecsali hegy Becsali tetõBekeháza Bekeháza utcaBékeháza Békeháza útBozsoki hegy Bozsoki tetõCsácsi hegy Csácsi tetõCsáfordi forduló Csáfordi utcaEbergényi út Ebergényi utcaGógánhegy Gógánhegy tetõ

Hosszúhegy Hosszúhegy tetõHosszú-Jánka Hosszú-Jánka utcaJánkahegy Jánkahegyi utcaKápolna hegy Kápolna utcaKápolnahegy Kápolnahegy tetõKirály-horhos Király-horhos utcaOlajátemelõ Olajátemelõ udvarÖreghegy Öreghegy tetõRemény parkja Remény parkRövid-Jánka Rövid-Jánka utcaTüdõkórház Tüdõkórház közVérmalom Vérmalom part

Kérjük, hogy amennyiben a fent felsorolt utcákvalamelyikében rendelkezik bejelentett lakó-, illet-ve tartózkodási hellyel, úgy a lakcímkártyák illeték-mentes cseréje miatt szíveskedjenek felkeresni aZala Megyei Kormányhivatal Zalaegerszegi JárásiHivatal Hatósági Fõosztály Kormányablak Osztá-lyát (8900 Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca17–19.).

A fenti közterületeken a lakcímbejelentések egyrésze nem házszámra, hanem helyrajzi számratörtént. Javasoljuk, hogy ezekben az esetekbenszíveskedjenek a házszám megállapítását kérniZalaegerszeg Megyei Jogú Város PolgármesteriHivatala Építéshatósági Osztályán (8900 Zalaeger-szeg, Széchenyi tér 5.), ahol írásbeli kérelemre ha-tósági bizonyítvány kerül kiállításra a megállapítottházszámról. A hatósági bizonyítvány alapján a kiál-lított lakcímkártyán már a házszám fog szerepelnia helyrajzi szám helyett, ezt követõen célszerû alakcímkártyát illetékmentesen kicserélni.

Megértésüket köszönjük!

TISZTELT ZALAEGERSZEGI LAKOSOK!

CSÁCSBOZSOKI ÕSZ – 2017A TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZAT, A CSÁCSBOZSOKI MÛVELÕDÉSI HÁZ, A DFMVK APÁCZAI TAGKÖNYVTÁR

CSÁCSBOZSOKI FIÓKKÖNYVTÁRA, AZ IZSÁK IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS

A CSÁCSBOZSOKI „ÉVGYÛRÛK” NYUGDÍJASKLUB ÕSZI PROGRAMJAI

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSE

SZOCIÁLIS, LAKÁS- ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA

PÁLYÁZATOT HIRDETAZ ALÁBBI ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁSOK

KÖLTSÉGELVÛ BÉRBEADÁSÚTJÁN TÖRTÉNÕ HASZNOSÍRÁSÁRA

A lakások megtekinthetõek a LÉSZ Kft.-vel telefonon (92/312-730-as számon) történõ elõzetes egyezte-tés szerinti napokon.

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HELYE ÉS HATÁRIDEJE:ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL

SZOCIÁLIS ÉS IGAZGATÁSI OSZTÁLY, 8900 ZALAEGERSZEG, ADY ENDRE U. 15.2017. NOVEMBER 7. (KEDD)

Információ kérhetõ:Személyesen a Polgármesteri Hivatal Szociális és Igazgatási Osztályán (Ady Endre u. 15.), telefonon az502-139, illetve az 502-140 számon.

Bõvebb információ: www.zalaegerszeg.hu

CímAlapterület

(m2)Szoba-szám

Egyéb helyiségekKomfort-fokozat

Fajlagos-lakbér

(Ft/m2/hó)

Havilakbér

(Ft)

A lakássalkapcsolatos külön

szolgáltatásokszámított költsége

(450 Ft/m2)

Lakbér ésegyéb

költségekösszesen

Hegyalja u. 36.

IV/18. 55 2 2 szoba, közlekedõ,

konyha, kamra,fürdõszoba, WC, erkély

kom-fortos

700 38.500 24.750 63.250

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSESZOCIÁLIS, LAKÁS- ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA

PÁLYÁZATOT HIRDETAZ ALÁBBI ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁSOK

SZOCIÁLIS JELLEGÛ BÉRBEADÁS ÚTJÁN TÖRTÉNÕ HASZNOSÍTÁSRA

A lakások megtekinthetõk a LÉSZ Kft.-vel telefonon (92/312-730-as számon) történõ elõzetes egyezte-tés szerinti napokon.

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HELYE ÉS HATÁRIDEJE:ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL

SZOCIÁLIS ÉS IGAZGATÁSI OSZTÁLY, 8900 ZALAEGERSZEG, ADY ENDRE U. 15.2017. NOVEMBER 7. (KEDD)

Információ kérhetõ:Személyesen a Polgármesteri Hivatal Szociális és Igazgatási Osztályán (Ady Endre u. 15.), telefonon az502-139, illetve az 502-140 számon.

Bõvebb információ: www.zalaegerszeg.hu

CímAlapterület

(m2)Szoba-szám

Egyéb helyiségekKomfort-fokozat

Fajlagos-lakbér

(Ft/m2/hó)

Havilakbér

(Ft)

A lakássalkapcsolatos külön

szolgáltatásokszámított költsége

(450 Ft/m2)

Lakbér ésegyéb

költségekösszesen

Gasparich u. 19.

III/13. 41 1,5 1,5 szoba, elõszoba,

átjáró, konyha, éléskamra,fürdõszoba, WC

kom-fortos

336 13.776 18.450 32.226

Landorhegyi u. 30.

VII/40. 42 1 1 szoba, elõszoba,

konyha, kamraszekrény,fürdõszoba, WC, erkély

össz-komfort

391 16.422 18.900 35.322

Page 7: XXV. évfolyam, 32. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2017

A nagy létszám mellett a za-laiak is rekordot döntöttek, hiszena két klub versenyzõi összesen 12bajnoki érmet szereztek. Az után-pótlás korosztályban Fülöp ÁlmosHuba meglepetésgyõzelmének –a legfiatalabbak között 108-fõsmezõnyben –, míg Molnár Leven-te 3. helyezésének és Takács Szil-via ezüstérmének örülhettek a za-laiak. A felnõttek között Bertóti Re-gina szerzett bronzérmet. A nagymezõnyû szenior kategóriákbanCsászár Éva és Uhlir Tímea iscímvédõként nyert idén is magyarbajnokságot. De jó futással ezüst-érmet szerzett Fehér Ferenc, míga dobogó harmadik fokára állhatottfel Sárecz Éva, Mézes Tibor Só-lyom, Mitró Zoltán, Vajda Lászlóés Bányai Attila is.

Országos sprintváltó bajnokság

Az egyéni bajnoki versenymásnapján, szintén Gyulán – a

Törökzug lakótelepen – rendeztékmeg az országos sprintváltó baj-nokságot. Ebben a versenyszám-ban 2–2 férfi és nõi versenyzõ al-kot egy váltót. A hét kategóriábanösszesen 226 váltó állt rajthoz. Ez-úttal technikailag egyszerû, gyors

futópályákat kaptak a versenyzõk,ahol a kihelyezett sok ellenõrzõpont kívánt a szokottnál nagyobbfigyelmet.

Ebben a versenyszámban a Gö-csej KTFE szeniorcsapata szere-pelt a legjobban, amely a tavalyigyõzelmét megismételve ezúttal ismagabiztosan nyerte meg a V135-öskategóriát. A váltó tagjai: CsászárÉva, Vara József, Mézes Tibor Só-lyom.

REMEK SZEREPLÉS AZ OB-NREKORDOT DÖNTÖTTEK A TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓKAz ország túlsó végén, Gyulán rendezték meg a tájékozódási

futók idei országos rövid távú bajnokságát. A versenyre – min-den eddigi részvételi rekordot megdöntõ – 1250 tájfutó nevezett,köztük a Göcsej KTFE és a TRIÓ Egerszeg ZTC sportolói is.

Az iskolában megtartott ugrópá-lya-avató ünnepségen részt vettBalaicz Zoltán polgármester, VighLászló országgyûlési képviselõ,valamint számos vendég, így töb-bek között Sárfalvi Péter, az Embe-ri Erõforrások Minisztériumánakhelyettes államtitkára, Balogh Gá-bor, a Magyar Diáksport Szövetségelnöke, továbbá a sport-, a politikaiés gazdasági élet számos promi-nens képviselõje. A magyar atléti-ka kiemelkedõ személyiségei kö-zül Vaszi Tünde, az elmúlt másfélévtized legmeghatározóbb magyarnõi atlétája – aki szinte minden vi-lágversenyen döntõs volt, amelyi-ken elindult – valamint SzalmaLászló kétszeres fedett pályásEurópa-bajnok, olimpiai negyedikhelyezett távolugró együtt ünnepelta zalai sportolókkal és sportveze-tõkkel. A vendéglátó intézménytKajári Attila tankerületi igazgató ésMakovecz Tamás iskolaigazgatóképviselte.

A városi sportcentrumban meg-tartott ünnepségen Balaicz Zoltán,Zalaegerszeg polgármestere kö-szönetet mondott a munka vala-mennyi részesének, majd kiemel-te, hogy a pálya nyolcsávosra bõ-vülése azt jelenti, hogy Zalaeger-szegen nagyszabású nemzetköziatlétikai versenyt is lehet majd ren-dezni. Az idén 70 éves Szakály Ist-vánt, a Zalaszám-ZAC ügyvezetõ-jét külön köszöntötte, s mint el-mondta, sokak, köztük az õ többévtizedes munkája is benne vanabban, hogy itt ünnepelhetünk.Hangsúlyozta, hogy nem állnak lea fejlesztések a városi sportcent-rumban, amely igazi sportparadi-csommá válik, s egyaránt szolgáljamajd a verseny- és a szabadidõ-sportot.

Vígh László országgyûlési kép-viselõ, miniszteri biztos többek kö-zött a sportéletben található példa-képek fontosságáról beszélt. Minthangsúlyozta, ha nem mozognánk,

kevesebbek lennénk. A magyarkormány mindent megtesz, hogynépszerûsítse a mozgást, azegészséges életmódot, amihezsportlétesítmények felépítésével,felújításával igyekszik hozzájárulni.

Sárfalvi Péter, az Emberi Erõ-források Minisztériumának nemzetiutánpótlás-nevelésért és sportkap-csolatokért felelõs helyettes állam-titkára reményét fejezte ki, hogy

nemcsak az avatón népesül be apálya, hanem azután is. S nem-csak a versenysportolók, hanemaz egészségükért mozgók is lejár-nak majd ide futni. Hangsúlyozta:nagyon fontos, hogy a gyerekekkelmegkedveltessék a sportot, a moz-gást. Nem lehet mindenkibõl olim-

piai, világbajnok, de egészségesember igen.

Balogh Gábor, a Magyar Diák-sport Szövetség elnöke a sport jel-lemformáló erejérõl beszélt. El-mondta, egy gyönyörû létesít-ményt avatnak fel, ahol öröm leszsportolni.

A beszédek után átvágták anemzeti színû szalagot, és átadtákrendeltetésének a pályát.

7Sport

A HÉTVÉGE EREDMÉNYEINaturtex SZTE Szedeák–Zalakerámia ZTE KK

87-68 (19-12, 22-25, 27-19, 19-12)NB I-es férfi kosárlabda-mérkõzés, Szeged.

Sopron Basket–ZTE NKK 95-67 (23-13, 25-19, 22-14, 25-21)NB I-es nõi kosárlabda-mérkõzés, Sopron.

ZTE FC–Nyíregyháza Spartacus FC 0-2 (0-1)NB II-es labdarúgó-mérkõzés, Zalaegerszeg.

Egerszegi KK–Szombathelyi KKA U21 29-34 (20-17)NB II-es nõi kézilabda-mérkõzés, Zalaegerszeg.

Olajmunkás SE–Kaposi Transport Csács-SE 2-2 (0-1)Megyei I. o. labdarúgó-mérkõzés, Gellénháza.

REKORTÁNPÁLYÁKAT AVATTAKA VERSENY- ÉS A SZABADIDÕSPORTOT EGYARÁNT SZOLGÁLJA

Egyetlen napon két sportpályát is avattak Zalaegerszegen. El-sõként a Petõfi Sándor és Dózsa György Magyar–Angol Két Taní-tási Nyelvû Általános Iskola sportudvarán kialakított rekortán bo-rítású távolugrópályát avatták fel, amelynek komoly szerepetszánnak a zalaegerszegi utánpótlás-nevelésben, majd a városisportcentrumban adták át a felújított, hatról nyolcsávosra bõví-tett rekortán borítású futópályát, ami 135 millió forintba került.

ZALAKAROSON,a fürdõtõl öt percre található összkomfortos

apartmanház 2017-tõl egész évben KIADÓ. A

házban két kétszobás illetve egy egyszobás

lakrész található.

ÉRDEKLÕDNI: 06-30/517-3918-as telefonszámon, illetve [email protected] e-mail-címen.

– Másfél éve dolgozom a Gö-csejnél, az egyesület sportmene-dzsereként ténykedtem – kezdte abemutatkozást Major Krisztián. –Alakítottunk egy sportvállalkozást,amelynek az ügyvezetõje vagyok.

– A nyáron bizonyos okokmiatt változások történtek a ve-zetésben. A váltás könnyenment?

– A menedzseri feladatokat énláttam el eddig is. A szervezeti át-alakulás a nehezebb, ez még tart,mivel idõigényes folyamat.

– Áttérve a szakmai kérdé-sekre: a férfiak kiestek az NB I-bõl, a csapatot újra kellettszervezni…

– A másodosztályú férficsapa-tunk teljesen átalakult. Az élvonal-ban szereplõ játékosok közül ke-vesen maradtak – mindössze kétkapus és két mezõnyjátékos. Azazúj együttest kellett szerveznünk. Acsapat valamennyi tagja amatõrstátuszba került, munka mellettjátszik nálunk. Többen nagypályás

csapatokban is szerepelnek. Cé-lunk egy egerszegi kötõdésselrendelkezõ új férfi futsalcsapat fel-építése, egy szerethetõ együtteskialakítása.

– A nõkkel mi a helyzet?– A nõi csapat magja megma-

radt, a hiányzók már az elõzõ sze-zon során lemorzsolódtak. Lénye-gében egy meghatározó játékos,

Horváth Kitti távozott. A nõi kere-tünk szûk, reméljük, sikerül bõví-teni. Erre akkor lesz lehetõség, haa szabadtéri fociszezon befejezõ-dik. A nõknél is többen vannakolyanok, akik a futsal mellettnagypályán is játszanak. Minden-képpen igazolnunk kell játékoso-kat.

– Mik a célok az idei bajnok-ságban?

– A férficsapatunk most szer-vezõdik újjá, az idei bajnokiidényt átmenetinek tekintjük. Cé-lunk, hogy stabil keretünk legyen.Bagó Gábor edzõ személyébenolyan szakember irányítja a szak-mai munkát, akinek a kisujjábanvan a sportág. Konkrét célt nemtûztünk a csapat elé, de a felsõ-házat elérhetõnek tartom. A kö-vetkezõ bajnoki idényre már tûz-hetünk ki komolyabb célokat is. Anõi NB I-es bajnokságban ki-egyenlítettek az erõviszonyok. Acsapatok tudnak nyerni a másikotthonában is. Idáig hullámzó acsapatunk teljesítménye. Tavalykis híján bekerültünk a felsõház-ba. Idén is harcban leszünk a fel-sõházi szereplésért, ha mégsemsikerül, a bentmaradással nem le-het gondunk.

ÁTALAKULÁS UTÁN A GÖCSEJ SKA FÉRFIAKNÁL ÉPÍTKEZÉS, A NÕKNÉL A JÓ SZEREPLÉS A CÉL

A futsalt, a labdarúgás termi változatát a Göcsej SK honosítot-ta meg Zalaegerszegen. A férfiak és nõk is egyaránt eljutottak azNB I-ig. A férficsapat legutóbb kiesett a legjobbak közül, a nõktovábbra is ott vannak. Az egyesületnél vezetõségváltás is tör-tént a nyáron, Major Krisztián lett a klub ügyvezetõje.

A férfiak elsõ lépésben az erõsmezõnyben a négy közé jutást tûz-ték ki célként, amit magabiztosanteljesítettek. Valamennyi játékos600 fa felett dobott, és 3697 fávalmásodikként jutottak a négyes dön-tõbe. A fináléba jutásért a horvát KKMertojak Split csapatát verték ma-gabiztosan 6:2-re. A döntõben a lé-giósok sorával megerõsített német

SK Roth Wels Zerbst várt rájuk. Azalaiak nem ijedtek meg jó nevû el-lenfelüktõl sem, nagy csatában 5:3-ra nyertek, és fennállása során elõ-ször hódították el a világkupát.

A ZTE ZÁÉV nõi tekézõi a né-met Hirschau városában az Euró-pa-kupa versenyen léptek pályára.Õk is viszonylag magabiztosan,3378 fát ütve kerültek a négyes

döntõbe. Ott a német KV 1996Liedolsheim csapatától 5:3-ra ki-kaptak, a gyõzelem két gyengébbteljesítmény miatt maradt el. A har-madik helyért lejátszott találkozóna BSV Volth St. Pölten ellen hatal-mas csatában 4:4-es döntetlentértek el. A belsõ szettpontok te-kintetében viszont 14:10-re jobb-nak bizonyultak, így a zalaiak sze-rezték meg a bronzérmet.

A zalai tekecsapatok ezúttal iskitettek magukért a nemzetköziporondon, és tovább öregbítettéka zalai tekesport és Zalaegerszeghírnevét.

VILÁGKUPAGYÕZTES A ZTK FMVASBRONZÉRMES A ZTE ZÁÉV

Az elmúlt héten a nemzetközi porondon tették le névjegyüketaz egerszegi szuperligás tekecsapatok. A ZTK FMVas férficsaptaCsehországban, Blansko városában a bajnokok számára meg-rendezett világkupán szerepelt, a ZTE ZÁÉV nõi együttese pediga német Hirschauban az Európa-kupa keretében lépett pályára.

Page 8: XXV. évfolyam, 32. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2017

8 Hirdetés