xxvii. Évf. 2016. jÚnius zenghet majd a „hajrÁ … · ciskának régi álma valósulhatott...

16
XXVII. ÉVF. 2016. JÚNIUS Judo edzőteremről tárgyaltak 4 Egy születésnap „margójára” 5 A kamera másik oldalán 7 Újabb évet zárt a Könyvfaló 7 Óvoda szülői szemmel 8 Szalonnasütés az esőben 9 Gyereknap a Huncutkásoknál 10 Turisztikai fórum Mórahalmon 10 Irány az Európa Bajnokság! 15 Káprázat és verejték 15 Ovis focisták sikere 16 TARTALOM ZENGHET MAJD A „HAJRÁ MÓRAHALOM!” SPORTCSARNOK ÉPÜL A SZENT JÁNOS TÉRSÉGBEN Tovább bővül a Szent Já- nos térségben kialakított sportcentrum a városban. A futballpályák és a hozzá- juk tartozó modern infra- struktúra az év végére egy sportcsarnokkal bővül, melynek alapkövét május 25-én tették le ünnepélyes keretek között. A tervek szerint Mórahalom lesz a térség feltörekvő sporto- lóinak tehetséggondozó központja. Mórahalom város településszerkezeti tervei, helyi építési szabályozásai hosszú évek óta számolnak azzal a szükséges lépéssel, mely a városközpont rehabi- litációját, a sportfunkció kitelepítését célozza. Ennek kapcsán a tömeg- és versenysport népszerűsítése kiemelt cél a településen, mely több országos kezdeményezéssel van párhuzamban. A Tisza Volán SC és Mórahalom Városi Önkormányzat együttmű- ködésében, a kézilabda sportág népszerűsítése és utánpótlás nevelés céljából sportcsarnok építését kezdte el, mely 508 millió forintból valósul meg 2016 decemberéig. A május 25- ei ünnepélyes alapkőletételen jelen volt a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke is, aki méltatta az összefo- gást és elmondta: az utóbbi öt évben kétszeresére nőtt Magyarországon az igazolt kézilabdázók száma, mely igazolja, hogy a befektetett energia és a sportinfrastrukturális beruházások megtérülnek. Kocsis Máté szerint a gyermekek tehetséggondozása több szempontból is hasznos: egészséges életmódra nevel, megmutatja a csa- pathoz tartozás érzését és a küzdeni tudást is nagymértékben fejleszti. Nógrádi Zoltán az ünnepségen el- mondta, hogy mára a mórahalmi vá- rosfejlesztés egyik fontos ága a sport- infrastruktúra fejlesztése, hiszen ez a következő generációk egészségének, nevelésének és tehetséggondozásá- nak szívesen alkalmazott eszköze. folytatás az 5. oldalon ELSŐÁLDOZÁS Május 8-án, Jézus mennybemenetelének ünnepén 65 fiatal járult elsőáldozáshoz a Szent László Király templomban. Az Oltáriszentséget első alkalommal magukhoz vevő általános iskolás diákok és felnőtt fiatalok ünnepén idén is nagy számú rokon, ismerős vett részt.

Upload: others

Post on 24-Feb-2020

5 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: XXVII. ÉVF. 2016. JÚNIUS ZENGHET MAJD A „HAJRÁ … · ciskának régi álma valósulhatott meg, amikor 2014 áprilisában megalakult a Mórahalmi Judo SE. Az Egyesü-let tagjainak

XXVII. ÉVF. 2016. JÚNIUS

Judo edzőteremről tárgyaltak 4

Egy születésnap „margójára” 5

A kamera másik oldalán 7

Újabb évet zárt a Könyvfaló 7

Óvoda szülői szemmel 8

Szalonnasütés az esőben 9

Gyereknap a Huncutkásoknál 10

Turisztikai fórum Mórahalmon 10

Irány az Európa Bajnokság! 15

Káprázat és verejték 15

Ovis focisták sikere 16

TA R TA L O M

ZENGHET MAJD A „HAJRÁ MÓRAHALOM!”

SPORTCSARNOK ÉPÜL A SZENT JÁNOS TÉRSÉGBEN

Tovább bővül a Szent Já-nos térségben kialakított sportcentrum a városban. A futballpályák és a hozzá-juk tartozó modern infra-struktúra az év végére egy sportcsarnokkal bővül, melynek alapkövét május 25-én tették le ünnepélyes keretek között. A tervek szerint Mórahalom lesz a térség feltörekvő sporto-lóinak tehetséggondozó központja.

Mórahalom város településszerkezeti tervei, helyi építési szabályozásai hosszú évek óta számolnak azzal a szükséges lépéssel, mely a városközpont rehabi-litációját, a sportfunkció kitelepítését célozza. Ennek kapcsán a tömeg- és versenysport népszerűsítése kiemelt cél a településen, mely több országos kezdeményezéssel van párhuzamban.

A Tisza Volán SC és Mórahalom Városi Önkormányzat együttmű-ködésében, a kézilabda sportág népszerűsítése és utánpótlás nevelés céljából sportcsarnok építését kezdte

el, mely 508 millió forintból valósul meg 2016 decemberéig. A május 25-ei ünnepélyes alapkőletételen jelen volt a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke is, aki méltatta az összefo-gást és elmondta: az utóbbi öt évben kétszeresére nőtt Magyarországon az igazolt kézilabdázók száma, mely

igazolja, hogy a befektetett energia és a sportinfrastrukturális beruházások megtérülnek. Kocsis Máté szerint a gyermekek tehetséggondozása több szempontból is hasznos: egészséges életmódra nevel, megmutatja a csa-pathoz tartozás érzését és a küzdeni tudást is nagymértékben fejleszti.

Nógrádi Zoltán az ünnepségen el-mondta, hogy mára a mórahalmi vá-rosfejlesztés egyik fontos ága a sport-infrastruktúra fejlesztése, hiszen ez a következő generációk egészségének, nevelésének és tehetséggondozásá-nak szívesen alkalmazott eszköze.

folytatás az 5. oldalon

ELSŐÁLDOZÁSMájus 8-án, Jézus mennybemenetelének ünnepén 65 fiatal járult elsőáldozáshoz a Szent László Király templomban. Az Oltáriszentséget első alkalommal magukhoz vevő általános iskolás diákok és felnőtt fiatalok ünnepén idén is nagy számú rokon, ismerős vett részt.

Page 2: XXVII. ÉVF. 2016. JÚNIUS ZENGHET MAJD A „HAJRÁ … · ciskának régi álma valósulhatott meg, amikor 2014 áprilisában megalakult a Mórahalmi Judo SE. Az Egyesü-let tagjainak

2 www.morahalom.hu

Tájékoztatás Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testületének2016. május 26-án tartott rendes képviselő-testületi ülésén elhangzottakról és

a Képviselő-testületi ülésen született döntésekről:

A polgármester az önkormányzat két képviselő-testületi ülése közötti tevé-kenységről szóló beszámolójában többek között az alábbiakról tájékoztatta a képviselő-testületet és a lakosságot:- a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő május havi anyák napi sze-zonnyitó akciója és a május utolsó hétvégéjén tartott családi és gyereknapi programok sikerrel zárultak. A fürdőben június első hétvégéjén szezonnyitó strandpartival köszöntik a nyarat.- szállásadói fórumot tartottak május 3-án. A fórum célja az volt, hogy a szállásadók információt szerezzenek a településen és környékén megtalálható programlehetőségekről, szolgáltatásokról. A fórum jelenlévő programszolgál-tatók bemutatták tevékenységi köreiket, ezt követően egy kötetlen beszélge-tésre került sor, ahol többféle együttműködési ötlet is felmerült. - május 11-én Mórahalmon került sor a Mária út déli útvonalának Baja-Sze-ged között tervezett szakaszához kapcsolódó partnerek közötti egyeztetésre. Május 13-15. között zarándoklatot szerveztek Szegedről Mórahalmon és Ásotthalmon át Öttömösre. - közel 20 millió forintból két év alatt újul meg a mórahalmi temető. A Móraép Nonprofit Kft. munkatársai a temető felújítását megkezdték, azon folyamatosan dolgoznak. Jelenleg a főbb közlekedési utakat fedik le díszbur-kolattal. A munkálatokat a központi terek rendezése, a világítás kiépítése és a kerítés felújítása követi. - A Móradombi Sportcsarnok ünnepélyes alapkőletételére május 25-én 11.00 órakor került sor a Móradomb körúton. Az alapkövet Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke, Kővári Árpád, a Tisza Volán SC elnöke, Nógrádi Zoltán, Mórahalom város polgármestere és Nemesi Pál, a FERROÉP Zrt. vezérigazgatója helyezte el.- A mórahalmi sportközpontban tervezett 2. élőfüves futballpálya számára – tekintettel arra, hogy az eredetileg kijelölt helyén a talaj nem volt megfe-lelő – új terület került kitűzésre. Az új pálya a jelenlegi műfüves és élőfüves pálya felett, azoktól északi irányban fog elhelyezkedni. - az idei Homokháti Sokadalom július első hétvégéjén várja az idelátoga-tókat. A néptáncfesztivál, valamint a fúvószenekari és mazsorettes találkozó külön júliusi hétvégeken pezsdíti fel a helyi kulturális életet.- a Nemzeti Lovas Színház első előadására június végén kerül sor. Idén augusztus végéig a lovas színház 5 különböző darabbal várja a színház szerelmeseit a Futó-Dobó Lovasközpontban.- A Móraép Nonprofit Kft. tevékenységei: - a Móradomb térségében folynak a Strandlabdarúgó-pálya kivitelezési munkái, a pálya rövidesen elkészül,- a temető területén a főbb közlekedési utak térburkolásának első ütemét elvégezték,- folyamatosan végzik a lakossági és közületi hulladékszállítási közszol-

gáltatási feladatokat, eleget tesznek az ezekkel kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségeknek,- az új hulladékgyűjtő edények chip-ekkel történő ellátását és felmatricázását végzik, - folyamatos az öntöző rendszerek karbantartása. A fa virágdézsák felújí-tásra kerültek. Megtörtént a virághengerek beültetése és kihelyezése. A virágágyások ültetése és a tápanyagozási munkálatai folyamatosan zajlanak. - folyamatosan látják el az egyéb intézményi, illetve közületi szolgáltatá-sokat, mint (womázás, emelőkosarazás, szállítási feladatok, láncos árokásás, mezőgazdasági gépi szolgáltatások stb.)- A polgármester beszámolt továbbá az önkormányzati intézményekben (iskola, óvoda, bölcsőde és családi napközi, könyvtár, gondozási központ) és a helyi civil szervezetek által tartott és a közeljövőben megtartásra kerülő programokról és fontosabb eseményekről. A teljes polgármesteri beszámolót a helyi televízió rögzítette, azt az érdeklődők megtekinthetik a Móra-Net TV adásában, és a monitorpress.eu oldalon.

Mórahalom Városi Önkormányzat képviselő-testülete a 2016.05.26. napján tartott rendes képviselő-testületi ülésén többek között:

- meghallgatta és elfogadta az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédel-mi feladatainak ellátásáról, a Családsegítő Szolgálat működéséről, továbbá a tanyagondnoki szolgálat 2015. évi tevékenységéről szóló beszámolókat,

- elfogadta az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről szóló rendeletének módosítását,

- döntött TOP-3.2.1 kódszámú pályázati kiírásra „Mórahalom Városi Ön-kormányzat Erdei Iskola és Zöld Közösségi Ház komplex épületenergetikai korszerűsítése” címmel pályázat benyújtásáról,

- döntött továbbá az önkormányzati étkeztetési fejlesztések és az önkormány-zati feladatellátást szolgáló fejlesztések című kiírásokra, továbbá a Nemzeti Kulturális Alap két pályázati kiírására pályázatok benyújtásáról.

Az elfogadott rendeletekről, rendeletmódosításokról részletes tájékoztatást kaphat-nak Mórahalom város honlapján a www.morahalom.hu/Rendeletek menüpont alatt.

Dr. Elekes Petra jegyző megbízásából

Dr. Tóth Krisztián aljegyző

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

KIVIRÁGZOTT A VÁROSBegóniák, petúniák és muskátlik virágaiba borultak a közintézmények, a Millenniumi sétány és az István király útja. Több mint 100 virághengert helyeztek ki a település közterületeire a városüzemeltetési kft. munkatársai májusban. A településen eddig sem volt panasz a mindig zöldellő és rendezett parkokra, hangulatos sétányokra, a nyarat idéző virágtenger pedig még impozánsabbá teszi a belvárost.

KÖZJEGYZŐI ALIRODA A VÁROSHÁZÁN

Mórahalom város és térsége lakossági szolgáltatási és hatósági ügyinté-zésének helyi szinten történő elősegítése céljából, a Szegedi Közjegyzői Kamara együttműködésével közjegyzői aliroda kezdte meg működését a polgármesteri hivatal épületében az alábbi ügyfélfogadási rend alapján 2016 májusától.Helyszín: Városháza (Mórahalom, Szentháromság tér 1.), 2. emelet, 207-es irodajúnius 9. Dr. Zsák Viktóriajúnius 16. Dr. Kopcsányi Katalinjúnius 23. Dr. Hüvös Ferencjúnius 30. Dr. Zsák Viktóriajúlius 7. Dr. Kopcsányi Katalinjúlius 14. Dr. Hüvös Ferencjúlius 21. Dr. Zsák Viktóriajúlius 28. Dr. Kopcsányi Katalin

Page 3: XXVII. ÉVF. 2016. JÚNIUS ZENGHET MAJD A „HAJRÁ … · ciskának régi álma valósulhatott meg, amikor 2014 áprilisában megalakult a Mórahalmi Judo SE. Az Egyesü-let tagjainak

3facebook.com/Móra-Net Televízió

A HOMOKHÁTI SZOCIÁLIS KÖZPONT MÓR AHALMI TAGINTÉZMÉNYE ÁLTAL NYÚJTOTT

SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSOK I.A Homokháti Szociális Központ Mórahalmi Tagintézménye – régeb-bi nevén Gondozási Központ, köz-ismert nevén ÖNO, mint szociális alapszolgáltatás nyújtó intézmény 1989. augusztus 1-jén kezdte el mű-ködését Mórahalom, a Zákányszéki út 21. szám alatt. 2009. január 14-től az intézmény fenntartója a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása lett. 2013. nov-ember 1-jétől a Tanyai Idősek Klubja telephely is megnyitotta kapuit az ellátottak részére, így szélesebb kör-ben tudjuk szolgáltatásainkat, a helyi igényeknek megfelelően nyújtani. A szociális rászorultak részére a személyes gondoskodást az állam, valamint az önkormányzat biztosít-ják az 1993. évi III. törvény alapján. A jelenlegi szervezeti formában az intézmény Mórahalom város szoci-álisan rászoruló lakosai részére, az alábbi szolgáltatásokat nyújtja:

Ellátási formák a Tagintézményben:- Nappali ellátás- Házi segítségnyújtás- Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás- Étkeztetés- Családsegítő és gyermekjóléti szolgálatEgyéb ellátási forma:

- Tanyagondnoki szolgálat (Önkor-mányzati fenntartásban)- Támogató szolgálat (Ásotthalom gesztorságában)

1. NAPPALI ELLÁTÁS - IDŐSEK KLUBJANappali ellátásunk nyitva áll a tele-pülésen és vonzáskörzetében élő idős személyek részére.A klubélet alkalmas a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatok ki-építésére, fenntartására, szabadidő hasznos eltöltésére. Ellátottaink hétköznapjait igyek-szünk színesebbé, tartalmasabbá tenni. A napi programokon túl megvalósításra kerülnek felvilágosító előadások, ünnepek, bálak, kirándu-lások, egyéb rendezvények. A Klub nyitva tartása: hétfőtől pén-tekig 8.00-16.00 óra. A nappali el-látás, továbbá a programokon való részvétel térítésmentes.Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2. HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSA házi segítségnyújtást az igénylő la-kókörnyezetében biztosítjuk az önál-ló életvitel fenntartása érdekében. A szolgáltatás során gondozónő, vagy személyi segítő biztosítja az alábbi

tevékenységeket az ellátott részére: Szociális segítés keretében szociá-lis segítő közreműködésével bizto-sítható ellátásokA lakókörnyezeti higiénia megtartá-sában való közreműködés körében: – takarítás a lakás életvitelszerűen használt helyiségeiben (hálószobá-ban, fürdőszobában, konyhában és illemhelyiségben) – mosás – vasalás A háztartási tevékenységben való közreműködés körében: – bevásárlás (személyes szükséglet mértékében) – segítségnyújtás ételkészítésben és az étkezés előkészítésében – mosogatás – ruhajavítás – közkútról, fúrt kútról vízhordás – tüzelő behordása kályhához, egye-di fűtés beindítása (kivéve, ha ez a tevékenység egyéb szakmai kompe-tenciát igényel) – télen hóeltakarítás és síkosság-mentesítés a lakás bejárata előtt – kísérés Segítségnyújtás veszélyhelyzet kiala-kulásának megelőzésében és a kiala-kult veszélyhelyzet elhárításában Szükség esetén a bentlakásos szociális intézménybe történő beköltözés segítése.

Személyi gondozás keretében gon-dozónő közreműködésével bizto-sítható ellátások Az ellátást igénybe vevővel segítő kapcsolat kialakítása és fenntartása körében: – információnyújtás, tanácsadás és mentális támogatás – családdal, ismerősökkel való kap-csolattartás segítése – az egészség megőrzésére irányu-ló aktív szabadidős tevékenységben való közreműködés – ügyintézés az ellátott érdekeinek védelmében

A szolgáltatásainkról bővebben a Mórahalmi Tagintézmény székhe-lyén (Mórahalom, Zákányszéki út 21. szám) nyújtunk tájékoztatást munka-napokon 8-16 óráig, továbbá a (62) 280 643 telefonszámon és elektro-nikusan a [email protected] vagy a [email protected]

Szolgáltatásaink teljes körét az újság következő számaiban mutatjuk be hasonló cikkek formájában.Várunk minden szolgáltatásaink iránt érdeklődőt szeretettel!

a következő számban folytatjuk!Czékus Ella tagintézmény-vezető

A POLGÁRMESTER TOLLÁBÓLTisztelt Mórahalmiak! Tisztelt Sportbarátok!

Mórahalom városi Sportegyesület ebben az évben ünnepli fennállásának 80 éves évfordulóját. A város sportéletének egy-egy időszakát már a Mórahalmi Kalendárium (1999) és az „Emlékképek a 25 éves város életéből” (2014) c. kiadványok is megörökítették.Úgy vélem azonban, hogy ezen mérföldkőnek számító állomás mindenképpen megköveteli, hogy csokorba szedjük az elmúlt évtizedek történéseit, eredményeit. Megemlékezzünk azokról, akik munkája nélkül ma nem lenne okunk az ünneplésre, s megköszönjük azok tevékenységét is, akik napjainkban fáradoznak a sportközösségért.Fentiekre tekintettel tisztelettel kérem azon mórahalmi lakosokat, akik fénykép, újságcikk, esetleg hangfelvétel, videófelvétel birtokában vannak, hogy bocsássák azt rendelkezésünkre digitalizálás céljából. Természetesen a felbecsülhetetlen érzelmi értéket hordozó dokumentumokat archiválás után visszaszolgáltatjuk.Anyagaikat a Mórahalmi Polgármesteri Hivatal I. emeleti Titkárságán Széll Ilona várja 2016. június 30-ig. Telefonszám: (62) 281 079, (70) 3123 104, [email protected]élem, hogy a beérkezett dokumentumok lehetővé teszik a rendezők számára egy színes, a nyolc évtized eredményeit, emlékezetes pillanatait megörökítő kiállítás megszervezését.

Köszönettel:Nógrádi Zoltán polgármester

X I I I . H O M O K H ÁT I S O K A D A L O M É S V I I . D É L- A L F Ö L D I R É T E S F E S Z T I V Á L 2016. JÚLIUS 1–3.

Page 4: XXVII. ÉVF. 2016. JÚNIUS ZENGHET MAJD A „HAJRÁ … · ciskának régi álma valósulhatott meg, amikor 2014 áprilisában megalakult a Mórahalmi Judo SE. Az Egyesü-let tagjainak

4 www.morahalom.hu

A SZÖVETSÉG IS FELFIGYELT A MÓRAHALMI JUDOKÁKRA

JUDO EDZŐTEREMRŐL TÁRGYALTAK Mórahalom judokái alighogy hazatértek a Diákolimpiáról, már-is folytatják a felkészülést a következő megmérettetésre. A Mórahalmi Judo Sportegyesület fiatal kora ellenére egyre csak halmozza a versenysikereket, holott az edzések körülményei korántsem kielégítőek. Május 31-én a Magyar Judo Szövetség delegációja látogatott Mórahalomra, hogy egy ingatlanfejlesz-tésről tárgyaljon az önkormányzattal.

A 2013-ban elhunyt, háromszoros magyar bajnok judós Molnár Fran-ciskának régi álma valósulhatott meg, amikor 2014 áprilisában megalakult a Mórahalmi Judo SE. Az Egyesü-let tagjainak létszáma azóta is egyre gyarapodik, s a gyermekeken kívül már felnőtt csoport is edz a Kenyér-

váró emeletén. Az eredményekkel és a lelkesedéssel nincs gond, azonban az edzőket régóta aggasztja, hogy egyrészt kinőtték a helyet, másrészt sokszor fázniuk kellett a téli hóna-pokban a judokáknak az edzőterem-ben. A felkészülés körülményei nem megfelelők, s az egyesület az önkor-

mányzattal karöltve hónapok óta keresi a lehetőséget a változtatásra.A mórahalmi cselgáncs sikerekre a Magyar Judo Szövetség is felfigyelt, s támogatni szeretné törekvéseiket. Dr. Tóth László elnök és a Szövetség további küldöttei Nógrádi Zoltán-nal találkoztak május végén, hogy együtt találjanak megoldást a prob-lémára. Az elnök beszámolójában elmondta, hogy egy sportágfejlesz-tési program keretében lehetőség nyílik ingatlanfejlesztésre, testne-velő tanárok továbbképzésére, 340 iskolában a helyes eséstechnikák megtanítására, illetve eszköztá-mogatásra is. Majd hozzátette: a cselgáncs kiemelten támogatott sportág Magyarországon, és több látványsport – mint a labdarúgás és a kézilabda – kiegészítő sportja. A judo segít tompítani az eséseket, szellemisége jó hatással van a já-tékstílusra, ezért több szempontból érdemes népszerűsíteni.

Nógrádi Zoltán – reagálva az el-hangzottakra – kifejtette: a sport-infrastruktúra fejlesztése Mórahal-mon folyamatos, eddig elsősorban a futballt, a kézilabdát és a vízilabdát érintette. Következő lépésként a lo-vaglásra, az ugrókötélre, a teniszre és a judo-ra fekteti a hangsúlyt

város, s feltett szándéka, hogy tá-mogassa e sportágak képviselőit. A polgármester a Képviselő-testület nevében támogatta egy új edző-terem kialakításának lehetőségét. A Mórahalmi Judo SE elnökségi tagjainak jelenlétében a két fél megállapodott, hogy legkésőbb 2017-ben, közös forrásból megfe-lelő edzőterem épül a judokáknak Mórahalmon. A terveztetéshez, árajánlatkéréshez, s a hely kijelö-léséhez azonnal hozzálátnak, hogy minél előbb meg tudják állapítani a végső költségkeretet – hangzott el az egyeztetés végén. A Magyar Judo Szövetség a látoga-tás alkalmával 50 judo ruhát, illetve gyermekeknek szóló motivációs judo kifestőket adott át a mórahalmi egye-sületnek. Mindemellett a születésnap-ját ünneplő edzőt, Nagybata Mihályt is köszöntötték a Szövetség tagjai. A mórahalmiak nevében Csiszár Dáni-el elnök adott át helyi termékekből álló ajándékcsomagot a Budapestről érkezett delegációnak, ezzel is meg-erősítve a szóbeli megállapodást. A Mórahalmi Judo Sportegyesület bi-zakodva tekint a jövőbe és remélik, jövőre már egy tágas, jól felszerelt te-remben élhetnek e fizikai és szellemi „művészetnek”.

TOVÁBBRA IS NÉPSZERŰ A VÁROS IPARI PARKJA

ÚJ ÜZEM KEZDTE MEG MŰKÖDÉSÉTA DELTA 500 Kft. május 27-én tartotta az ipai park Papírgyári út 1/B. ingatlanán létesített papírüzem ünnepélyes átadását. A cég terveiről Lángi Zsolt ügyvezető beszélt lapunknak.

„A Delta 500 Kft. régóta foglalko-zik ipari vegyszerek és törlőkendők forgalmazásával, végre sikerült meg-valósítani álmunkat, hogy legyen egy üzemünk, ahol ezeket az alap-anyagokat mi is elő tudjuk állítani. Amiért Mórahalmot választottuk, annak okai, hogy a környéken ez a legjobban fejlődő település, nagyon jó infrastruktúrával, nagyon jó lehető-ségekkel, valamint a polgármestertől és az önkormányzattól kapott min-denféle segítség, amit az ide érkező vállalkozásoknak adnak.” – mondta el a cég vezetője. A beruházásról el-mondta, hogy ez a projekt a Széchenyi 2020 pályázati forrásnak köszönhető-en valósult meg egy telephely-bővítési támogatásből, aminek a keretösszege 85 millió forint volt, amiből az EU 55 millió 600 ezer forintot biztosított.

A beruházás során megépült üzem-ben egy műszakos munkarendben

dolgoznak, amiben 6 főnek biztosíta-nak munkalehetőséget. Ezt szeretnék tovább bővíteni egy elnyert fejlesztési beruházásból, amit 2016 decembe-réig kell befejezniük, s amiből újabb 20 fő felvételére nyílik mód. Ez a következő ütem ugyanezen telephe-lyen való bővülést jelent, amihez a látványtervek már el is készültek. A csarnok jelentősen megnő egy 500 m2-es területtel való kibővítés során, ahová áthelyezik a gépeket, illetve ahová papírtekercselőt, papírpohár-gyártó gépet, műanyag alapanyag-gyártó gépet és még néhány egyéb eszközt szeretnének beszerezni.

A cég egyébként vegyszerfejlesztéssel és papír termékeinek forgalmazásával foglalkozik Magyarország és Románia területén, de a közelmúltban írtak alá Szerbiával is hasonló közös megálla-podást, így várhatóan hamarosan ott is beindul a terjeszkedés.

Page 5: XXVII. ÉVF. 2016. JÚNIUS ZENGHET MAJD A „HAJRÁ … · ciskának régi álma valósulhatott meg, amikor 2014 áprilisában megalakult a Mórahalmi Judo SE. Az Egyesü-let tagjainak

5facebook.com/Móra-Net Televízió

EGY SZÜLETÉSNAP „MARGÓJÁRA”A Rotary Club Mórahalom május 20-án ünnepelte megalaku-lásának harmadik évfordulóját. A 4. Charter ünnepség egy gondolatébresztő előadással vette kezdetét. Vujity Tvrtko hét-köznapi hősökről és elképesztő diktatúrákról mesélt.

A közel két órás előadáson a közön-ség bepillantást nyert Észak-Korea és Türkmenisztán „uralkodóinak” szeszélyes szokásaiba, elvárásaiba. A Kim-klán és Türkmenbaşı – kreati-vitást tekintve – szinte felülmúlha-tatlanok, személyi kultuszuk átlépi az elképesztő „viccek” kategóriáját. Az irracionális tisztelet mögött tra-gikus emberi sorsok húzódnak meg, amellyel szemben mi, „hétköznapi” emberek csak együtt érzők lehetünk. Tvrtko hőseinek – Nick Vujicic, Weisz Fanni, Németh Amina, Kerri Strug – filozófiájából erőt és kitartást merít-hetett a közönség. Tvrtko mesélt arról, hogy milyen cselhez kellett folyamod-nia ahhoz, hogy az utolsó orosz hadi-foglyot, Toma Andrást hazahozhassa egy tatárföldi elmegyógyintézetből. A történetet hallva arra jutottam, ha a magyarságtudatot kellene definiál-nom, akkor a következőképpen ten-ném: a magyarságtudat az, amikor valaki 53 évig él távol hazájától egy

elmegyógyintézetben, s az első ösz-szefüggő dolog amiről beszélni tud, a Szózat első versszaka: „Hazádnak ren-dületlenül légy híve, oh magyar…”.

Tvrtko „angyali” és egyben „poko-li” történetei azt bizonyítják, hogy szemléletváltásra van szükségünk, el kell gondolkodnunk azon, hogy olykor milyen kicsinyes dolgokban látunk nagy problémát, át kell gon-dolkodnunk, hogy pesszimizmu-sunktól hogyan tudnánk megválni.

A születésnapi ünnepség második fele zártkörű volt, ahol a meghívott vendégek „Tündérországba”, azaz Er-délybe csöppentek. Az estet a klub kiemelt támogatottja, az irodasori Napsugár Otthon lakói nyitották meg. A fogyatékkal élő emberek szín-vonalas tánca megerősítette Tvrtko előadóestjének kulcsmondatát: „You can do it!”, azaz „Meg tudod csinál-ni!”. A Kikerics néptánccsoport igazi erdélyi hangulatot varázsolt közénk Magyarpalatkai táncukkal. Az esten

Kató Sándor egy Erdélyről szóló re-gényből olvasott fel részletet, majd Péter Szabó Szilvia énekelt.

Egy klub születésnapja nem szólhat személyes ajándékokról, de szólhat tiszteletteljes köszönömről. Az RC Mórahalom által alapított Honoris Causa díjat Hiezl József kapta, aki a Szent-Györgyi Albert Rotary Club tagjaként kezdeményezte és segítette a mórahalmi klub létrejöttét.

Az esten ünnepélyes keretek között az elnöki lánc átadására is sor került. Kerekes Pál beszámolt az éves elnöki tevékenységéről, megköszönte a klub tagjainak támogatását és segítségét, s a következő évre eredményes munkát kívánt Szűcs Ferencnek.

Az RC Mórahalom küldetéséhez híven a Charter bevételét jótékony-sági célokra fordítja.

A születésnapi est egyik üzenete, hogy szemléletváltásra van szükség, mert gyakran nem a megfelelő szög-ből szemléljük a világot, benne saját életünket, sorsunkat.

Gondolatébresztőként Tvrtkotól: „Az ENSZ felmérése szerint Ruanda lakos-ságának mintegy 35%-a él nyomorban. Az egyik meghatározás szerint azok

tartoznak ebbe a legszegényebb kate-góriába, akiknek húsznál is kevesebb tárgy van birtokukban. Egy cipő, egy toll, egy könyv, egy ing is külön tárgynak számít. Meg sem próbálom megbecsülni a saját tárgyaim számát, de mondják, otthon, Magyarorszá-gon – ahol állandóan panaszkodunk, hogy nekünk milyen rossz, hogy éppen mink nincs – egy átlagembernek vajon hány tárgya van?”

Szűcs Katalin

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÚTDÍJ-MENTESSÉGI RENDSZERRŐL

Az Egységes Útdíj Mentességi Nyilvántartást a Közigazgatási és Elekt-ronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala működteti.A 2016. január 1-jei jogszabályi módosulás alapján az útdíjköteles elemi útszakaszok és úthasználati díj ellenében használható közutak díjmentes használatára jogosultak nyilvántartásában történő rögzítésre a közlekedési igazgatási hatóság is jogosult.Az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról szóló 36/2007.(III.26.) GKM rendelet tartalmazza a díjmentességre jogosultak körét.Az autópályák, autóutak, és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvény határozza meg, hogy kiket nem terhel az útdíjfizetési és bevallási kötelezettség.A mentességre jogosult a kérelmében nyilatkozik a jogosultságát megala-pozó tényekről, adatokról, az eljáró hatóság feladata pedig a mentességre vonatkozó jogosultság vizsgálata.A fentiek alapján tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2016. április 13. napjától minden technikai feltétel biztosított a kormányablakok számára is, hogy a mentességi nyilvántartásban történő minden egyes – teljes, vagy részleges – mentességi jogalap rögzítésre kerüljön.

A Mórahalom, Millenniumi sétány 17. sz. alatti kormányablak az alábbi ügyfélfogadási időben fogadja ügyfeleit:

Hétfő: 7.00–17.00Kedd: 8.00–16.00Szerda: 8.00–16.00Csütörtök: 8.00–18.00Péntek: 8.00–12.00

SPORTCSARNOK ÉPÜL A SZENT JÁNOS TÉRSÉGBEN

Folytatás az első oldalrólA polgármester egy olyan kézilabdára és egyéb csapatsportokra épülő te-hetségközpont kialakításáról beszélt, mely az egész térségből és Vajdaság-ból is vonzza majd a fiatalokat, vala-mint támogatja, kineveli a nemzet leendő büszkeségeit.

Az új sportcsarnok egy szabványos méretű kézilabdapályával rendelke-

zik majd, ahol e mozgásformán kívül számos más sportág is űzhető lesz, illetve hasznára válik a városnak a mindennapos testnevelés jobb meg-valósításához. A sportkomplexum további bővítése során egy uszoda is épül a futballpályák, a lovarda, a strandlabdarúgó-pálya, a Mini Hun-gary Park és az új sportcsarnok szom-szédságában. Hajrá Mórahalom!

Page 6: XXVII. ÉVF. 2016. JÚNIUS ZENGHET MAJD A „HAJRÁ … · ciskának régi álma valósulhatott meg, amikor 2014 áprilisában megalakult a Mórahalmi Judo SE. Az Egyesü-let tagjainak

6 www.morahalom.hu

MÁJUSI SZEMEZGETŐ AZ ISKOLA HÍREIBŐL

• Májusban minden osztályközös-ségünk megünnepelte az édes-anyákat, nagymamákat. Az ün-neplésből a gondozási központ és a nyugdíjas klub szépkorúi sem maradtak ki, hiszen a 3.a és a 2.a őket is meglátogatta egy-egy ked-ves műsorral.

• Május 3-án alsó tagozatunk Sze-geden járt, színházban voltak a gyerekek. Árgyélus királyfi tör-ténetével ismerkedtek meg ezen a délelőttön.

• Ebben a hónapban négy tanulónk részt vett és eredményesen sze-repelt a Homokháti Közlekedési Versenyen. A versenyt Ruzsán rendezték, a téma pedig a kerék-páros közlekedés volt. A gyerekek először egy tesztet töltöttek ki, majd egy rendkívüli ügyességet igénylő pályán kellett bizonyí-taniuk. A feladatot nehezítette,

hogy mindezt szakadó esőben tették.

• Május 11-én iskolánk is csatla-kozott a Tájfutás Világnapjához, aminek az volt a célja, hogy ezen a napon megdöntsük a világon 1 napon tájfutó emberek létszá-mát. Megdőlt a világrekord, 79 országban 213.899 résztvevőt re-gisztráltak május 11-én! Hazánk-ban 11.122-en, Mórahalmon pe-dig 213-an futották le a tájfutó pályát. A nagy sikerre való tekin-tettel jövőre május 24-én rendez-nek ismét Tájfutás Világnapját. A rendezvény honlapján megte-kinthető, hogyan voltunk mi is részesei a világraszóló sikernek: http://worldorienteeringday.com/

• Május 12-én kollégáink a Ma-gyar Tudományos Akadémián jártak egy szakmai konferenci-

án, ahol a fókuszban a Komplex Instrukciós Program (KIP) állt. A rendezvény célja a tapasztalat-csere és a hálózati együttműkö-dés szélesítése volt.

• A Vodafone Magyarország Ala-pítvány jóvoltából tíz tanulónk (a média szakkör tagjai) egy bu-dapesti kiránduláson vehetett részt. A programban dunai ha-jókázás, vetélkedő és parlamenti látogatás is szerepelt. A gyerekek sok-sok élménnyel és fényképpel tértek haza. A kiránduláson az ország többi KIP-es iskolájával és diákjával is megismerkedtek diákjaink.

• Még másik két kiránduláson is részt vehettek tanítványaink egy sikeres tehetséggondozó pályázatunknak köszönhetően. A robotika szakkörösök először egy budapesti, majd egy moson-magyaróvári programsorozaton vettek részt. A gyerekek többek között jártak az Aeroparkban, az Elektronikai Múzeumban, a Római Kalandparkban, az Audi gyárban és a Futura Interaktív Természettudományos Élmény-központban.

• A hónap során a 2. és 3. évfo-lyamon folytatódott a DADA bűnmegelőzési program. Dr. Pőcze Tünde r.őrnagy tartotta a foglalkozásokat, ahol a gyere-kek figyelmét játékos formában irányította rá a veszélyhelyzetek

felismerésére, a helyes és helytelen közötti különbség felismerésére.

• Ebben a hónapban került sor az iskolai SZMK értekezletre is, ahol tájékoztattuk a szülői közösség képviselőit az előző ülés óta eltelt időszak eseményeiről, fejlesztései-ről, a következő tanévre vonatko-zó elképzeléseinkről.

• Tanulóink országos kompeten-ciamérésen vettek részt idegen nyelvből, matematikából és szö-vegértésből. Az idei tanévben a központi méréssel egy időben írták a 4. évfolyamosok az alsó tagozatot lezáró kimeneti mérést matematikából és magyarból.

• Tovább folytatódott sportoló-ink sikersorozata, szinte minden héten éremmel a nyakukban jöttek haza tanítványaink: IV. korcsoportos lányaink bronzér-met szereztek a megyei öttusa diákolimpián, tájfutóink közül heten továbbjutottak az országos döntőbe. Gratulálunk!

• Májusban több kollégánknál is volt szaktanácsadói látogatás, és ketten sikeresen szerepeltek a minősítő eljáráson is. Büszkék va-gyunk arra, hogy a külső szakmai ellenőrzés is elismeri az intézmé-nyünkben folyó szakmai munkát.

A MÁSODIK KIRÁNDULÁSMájus 20-án megint felszálltunk a buszra, de ez alkalommal Mosonmagyaróvárra vitt az utunk. A csoportunk felépítése kissé megváltozott az előző kiránduláshoz képest. Ami számomra fontos volt az az, hogy 16 fiú és 3 lány mellé beszállt egy 4. lány is.

Az első nap Mosonmagyaróvár felé több helyen is megálltunk köztük a győri Audi gyárban is. Eleinte nem izgatta annyira a fantáziámat a gyárlátogatás, de aztán valahogy mégis találtam benne dolgokat, amiket különösen élveztem, sőt egészen elképesztett.

A következő programunk egy játékos mosonma-gyaróvári városnézés volt. Egy feladatlap segítségével jutottunk el egyik helyről a másikra. A feladatlapon rejtvények szerepeltek, ezeket kellet megoldani. Az idegenvezetőnk sok érdekességet mesélt és segített a rejtvények megfejtésében. A túra végén egy prog-ramba nem tervezett fagyizásra is elmentünk. A 2 program letudtával birtokba vettük a szállásunkat.

A második napi program végig a Futura Interaktív Természettudományos Élményközpontban volt. A Futurában a természeti dolgokat a 4 elemmel (tűz, víz. föld, levegő) kapcsolatos szinteken osztották szét. A

mi programjaink között voltak kötött foglalkozások és idő a szabadon nézelődésre is. A programok nagyon érdekesek voltak, főleg a Teszla küldetés, amiben a 4 szinten meghatározott pontokon kellett feladatokat teljesíteni. Ez a program fejtörést okozott nekünk, de nekem a legjobban a szabadidős részek tetszet-tek, hiszen itt szabadon felfedezhettük a helyet. Ami megmaradt bennem, az az időjárás-jelentéses rész, ahol zöld háttér előtt átélhettük a saját 30 másodper-ces időjárás-jelentésünket. Ezen kívül volt zongora, amin lábbal tudtál játszani és tesztek, amik például az egyensúlyérzékünket és a reakció időnket mérték. De az hiszem, sokak nevében mondhatom, hogy az 5D-s mozi a kedvencek közé tartozik. 1 filmet megnézhet-tünk ingyen, de többen befizettek egy másodikra is.

A 3. napon összepakoltunk és elmentünk a Dunára hajókázni. 2 csoportban mentünk a mosoni Dunára. Láttuk az a helyet, ahol a Lajta belefolyik a Dunába, halászokat, partmenti házakat és erdőket.

Az utolsó program után egy gyors ebéd és jöttünk haza Mórahalomra.

Hussein Míra Rana

SZÜLŐI ELSŐSEGÉLY TANFOLYAMJúnius 8-án újabb Szülői Elsősegélynyújtó Tanfo-lyam indult a Gyerekházban.

Az 5 alkalmas foglalkozás során a szülők és le-endő szülők hallhatnak a gyermekkel leggyakrab-ban előforduló balesetekről, sérülésekről, azonnali segítségnyújtást igénylő állapotokról. Gyakorol-hatják az újraélesztést, illetve a legfontosabb te-endőket, amelyeket vészhelyzetben laikusként is megtehetnek és meg kell tenniük az egészség megóvása érdekében.

Szükség esetén a Gyermekház dolgozói bizto-sítják a felügyeletet a szülőkkel érkező csemeték részére.

Az immár hagyományos program oktatói Dr. Forgács Erika gyermekorvos és Dr. Pécsy Balázs sebész. A részvételi díjakból befolyt összeggel az Egészséges Mórahalomért Közalapítványt támo-gatják a szülők.

Kellő számú érdeklődő, jelentkező esetén a következő tanfolyam ősszel indul, melyről bő-vebb információt a védőnők és a gyermekorvos nyújtanak.

Page 7: XXVII. ÉVF. 2016. JÚNIUS ZENGHET MAJD A „HAJRÁ … · ciskának régi álma valósulhatott meg, amikor 2014 áprilisában megalakult a Mórahalmi Judo SE. Az Egyesü-let tagjainak

7facebook.com/Móra-Net Televízió

MÉDIA SZAKKÖRÖSEINK AZ SZTE KOMMUNIKÁCIÓ TANSZÉKÉN

A KAMERA MÁSIK OLDALÁN

A tanév vége felé közeledve iskolai szakköreink is évet zárnak. Hatalmas a készülődés, hiszen bemutató foglalkozások, kirán-dulások teszik színesebbé az utolsó heteket.

Média szakkörünk szeptemberi rendha-gyó foglalkozását Szűcs Sára kommu-nikáció szakot végzett hallgató tartotta, és segítségével most, foglakozásaink zá-rásaként az SZTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén vendéges-kedtünk. Itt Klucsik Edit tanárnő, a tele-víziós szakirány vezetője, valamint Kovács Zoltán televízióstúdió-vezető nemcsak kalauzolta, hanem tanította is a gyere-keket. Készíthettek stúdióbeszélgetést, kameramanként felvételeket rögzíthet-tek, nyomon követték az adásmenetet a vezérlőben. Kérdéseket tehettek fel, a képi világ rögzítésének alapjait próbál-hatták ki. Érdekes és nagyon izgalmas volt átélni azokat a pillanatokat, amikor szinte csak gyerekek együttműködéséből született meg egy felvétel!

Az intézmény új, médiatudományi Kreatív Műhelyébe is bepillanthat-tunk, ahol a műsorok vágása, gyártása

történik. Magas színvonalú, csúcs-technikával készülnek itt nemcsak a hallgatók vizsgafilmjei, hanem az egyetem SzemeSZTEr című maga-zinjának adásai is ebben a laborban öltenek végleges formát. A műhelytit-kokba Galambos Renáta hallgató ve-zette be a szakkörösöket, aki a filmes animációk világát és annak legmoder-nebb eljárásait villantotta fel.

Hamar elrepült a délután, és a fantasz-tikus filmes technikai lehetőségek láttán egy újabb, de már a jövő tanévben követ-kező látogatást tervezünk a tanszékre.

Ezúton köszönjük az SZTE Kom-munikáció- és Médiatudományi Tanszék munkatársainak, hallga-tóinak vendégszeretetét, közvetlen, világot felfedeztető, nyitott, gyer-mekbarát hozzáállását!

Madarászné Weinrauch Ivett szakkörvezető

EREDMÉNYT HIRDETETT ÉS ÜNNEPELT A VÁROSI KÖNYVTÁR

ÚJABB ÉVET ZÁRT A KÖNYVFALÓMájus 24-én kedden délelőtt tartotta a Tóth Menyhért Városi Könyvtár a Könyvfaló című olvasójá-ték idei záró rendezvényét. A sokéves hagyományokra visszatekintő gyermekprogram helyszíne a résztvevők igen magas létszámára való tekintettel az Aranyszöm Rendezvényház nagyterme volt.

Könyvtárunk immár 15 éve rendezi a főként alsó tagozatos gyerekeknek szóló olvastatási játékát. Ezen hosszú idő alatt a program többször válto-zott – elnevezésében, módszereiben – de a lényeg a kezdetek óta ugyanaz maradt: olyan lehetőséget kínálni a gyermekek számára, amely kötetlen, önkéntes, játékos formában nekik szóló és őket érdeklő olvasmányokon keresztül segíti őket az olvasási rutin

megszerzésében.Életkori sajátosságaikat f igye-

lembe véve versenyeztetjük őket. Nekünk azonban minden egyes kiolvasott könyv és minden egyes résztvevő kisdiák ugyanolyan fon-tos, ezért év végén mindenki kap jutalmat. Mi mást, mint könyvet. Idén 126 gyermek játszott velünk, és ez bizony feladta a leckét a díja-zás forrásteremtését illetően. Óriási

szerencsénkre támogatott minket ebben a Bonitas Nőegylet, valamint mindazon szülők és olvasóink, akik jótékonysági könyvvásárunkon részt vettek, vagy egyéb módon támogattak minket.

A legtöbb csillagot az idén a követ-kező gyerekek gyűjtötték:

A 2. évfolyamon első helyezést ért el Balogh Panna, második helyezést Hegedűs Hédi, harmadik helyezést

Börcsök Flóra. A 3. évfolyamon első helyezést ért el Börcsök Borostyán, második helyezést Borbás Flóra, harmadik helyezést Orosz Levente. A 4. évfolyamon első helyezést ért el Szabó Ferenc, második helyezést Szabó Márton, és harmadik helye-zést Márton Eszter. Felső tagoza-tosok is játszottak velünk az idén, közülük a legügyesebbek voltak Szabó Ágnes, Rátfai Aletta és Már-ton Gergely.

Az egyéni verseny mellett pár éve csapatban is játszanak a gyerekek. Idén ezért – a Judyn Bt. támogatá-sával – vándorserleget alapítottunk. A jelképes díj a legjobban teljesítő osztály birtokába kerül egy évre.

Az eredményhirdetés után egy fél órás zenés műsorral leptük meg őket, amelyet a Grimm-busz Színház ho-zott el nekünk.

Ezúton szeretnénk megköszönni a partneri támogató munkát azoknak a tanítóknak, és szülőknek, akik le-hetőséget és plusz motivációt biztosí-tottak a gyerekeknek arra, hogy részt vegyenek a játékban.

S bár a Könyvfaló a nyárra aludni tér, azért a könyvtár várja folyama-tosan az olvasni vágyókat. Október 1-én pedig újra indul a verseny!

Bertáné Gyöngyikönyvtáros

Page 8: XXVII. ÉVF. 2016. JÚNIUS ZENGHET MAJD A „HAJRÁ … · ciskának régi álma valósulhatott meg, amikor 2014 áprilisában megalakult a Mórahalmi Judo SE. Az Egyesü-let tagjainak

8 www.morahalom.hu

ÓVODA SZÜLŐI SZEMMELHárom éve kezdte az én gyermekem az óvodát. Azt nem írhatom, hogy egy óvónőt sem ismertem, mert egyet igen! Természetesen abban az évben nem ő kezdett kiscsoportot.

Nagyon aggódva, féltve „adtam oda” másnak, de meg kellett tenni. Ahogy néztem a Méhecske Csoport-ba érkező „kollégákat”, hasonlókat láttam mind szülőn, mind gyerme-ken. Most, visszagondolva erre, egy pici irigység sincs bennem az óvónő, dajka néni hivatásával kapcsolatban. Csak nagy tisztelet és elismerés. Nem kis energiát igényelhetett, igényel-het háromévente egy új csapat ösz-szeszoktatása, a napi rutin betaní-tása (kézmosás, orrfújás, teljes körű wc-használat, evőeszköz-használat, öltözködés, sorolhatnám végelátha-tatlan…). Be kell vallanunk, hogy gyermekeink ezek nagy részét itt ta-nulták meg és nem otthon, nekünk „csak” átvenni, követni kell az ovis példát. Itt tanulták meg a kérem, a köszönöm, a légy szíves, a szia min-dennapos használatát. Itt szoktak meg egy igazi napirendet.

Teltek a napok, hetek, hónapok hihetetlen gyorsasággal, de ha vé-giggondoljuk, egy nap se telt el esemény nélkül. Nagyon sok közös kiránduláson vettek részt akár hely-ben, akár kicsit messzebb; sok közös szülinapi, névnapi köszöntés, ünnep-

lés. Komoly munka eredményeként számtalan szebbnél szebb rajz, alko-tás, ügyesen megoldott feladatlap került haza.

Hiába mondja azt, hogy ő semmit sem csinált aznap, semmi sem történt az oviban, azért néha:

csak úgy… szaladgálás közben elő-

kerül egy új ének, mondóka,csak úgy… étkezés előtt tökéletesen

megterített asztal vár, csak úgy… persze ritkábban, mint

megtörténik, de elmeséli, hogy rá-szólt az óvó néni valamiért, AMI-BEN TÖKÉLETESEN IGAZA VAN, ezért külön köszönet, hogy segítenek a jó irányba tereleni a „kis okoskákat”,

csak úgy… elmondja, mit főzött

Mónika néni (pl. írásos leves, főzelék fűvel, „kumpli”, amit otthon szigo-rúan kerülünk, de az oviban isteni finom).

A sok ruha – amit másnap már nem lehet felvenni – mind arról árulkodik, hogy az udvaron töltött idő maximálisan ki van használva

együttjátszásra, a magyarázat pedig természetesen az, hogy mindig van ott „valaki”, aki miatt homokkal van teli a fülem és fűvel a hajam, meg a ruhám, hogy mitől lett koszos – észre se vettem.

Csak köszönet illeti az óvónőket, dajka néniket ezért a munkáért, ami-kor a hét öt napján több időt töltenek a gyermekeinkkel, mint mi.

Köszönet a sok-sok türelemért, fél-

tő gondoskodásért, példamutatásért és tanításért, amellyel rájuk bízott gyermekeinket veszik körül.

Gondoljuk végig mindazt, hogy mit tesznek nap mint nap a gyer-mekeinkért, amit látunk – és amit nem: folyamatosan képzik magukat, tanulnak, értekeznek más óvodák pe-dagógusaival, hogy még tartalma-sabb, még sokrétűbb, még színesebb mindennapokat teremtsenek nekik. Mindezek mellett rengeteg admi-nisztráció, naplóírás, pályázatírás, statisztika, nyilvántartások sokasága tűnteti el szemünk elől időnként az egyik-másik óvó nénit.

Gondoljuk végig azt is, hogy meny-nyi kritikát kapnak tőlünk, szülők-től: miért koszos a ruha, miért van fordítva rajta a nadrág, miért csúszott le a szemüveg, miért nem dícséretet kapott, miért, miért, miért?

Véleményem szerint a miérteket megbeszélni kell, ugyanis mind-ez értünk van. Azt lássuk be, hogy a pedagógus mellé állva, közö-sen tudjuk a legtöbbet kihozni az egyetleneinkből.

Végezetül, közeledve a Pedagógus-naphoz, itt szeretném köszönteni a mórahalmi Napköziotthonos Óvo-da összes óvónénijét, dajka nénijét és technikai személyzetét!

Sárköziné Fábián MáriaMéhecske csoportos szülő

FALOVACSKA MUZSIKA A BIZTOS KEZDET NAPSUGÁR GYEREKHÁZBAN

Június 8-án és június 29-én 10.15-től Szabó Emese zenepedagógus tart zenés foglalkozást a Biztos Kezdet Napsugár Gyerekházban. A foglalkozásra azokat a 0-3 éves gyermeket nevelő családokat várják, akik még nem járnak intézménybe.

RÖVIDEN A FALOVACSKÁRÓLA foglalkozáson ölbeli játékok, népi mondókák és népdalok közt kalan-dozunk. Höcögtetünk, cirókázunk, csiklandozunk, lovagolunk, jókat mókázunk, közben megszólal a klarinét, furulya, triangulum is és megelevenednek bennük a különbö-ző állatok is.

A Falovacska muzsikán az óvodát megelőző korosztály zenei nevelésé-hez kapnak mintát a szülők, a ko-

dályi elvek alapján. Élő énekszóval, hangszerjátékkal vesszük körül a gye-rekeket, akiknek kötelező feladatuk nincs.

Elsődleges cél, hogy az édesanyák egy olyan dalanyagot tanuljanak meg, amit örömmel énekelnek, amit szívesen vesznek elő a család-ban és közös, otthoni ének, játék születne meg belőle. Ennek hatá-sára, ez a kicsik „lelki táplálékává” válna. Fontos, hogy a foglalko-zásokon jól érezze magát anya és gyermeke.

Szeretettel várunk a foglalkozás-ra minden olyan anyukát, apukát, nagyszülőt, aki szívesen énekel, ját-szik együtt a kicsinyekkel oldott, szeretetteli légkörben. Aki maga is úgy érzi, fontos az, hogy a mű-vészet eszközeivel neveljünk, aki szívesen énekel, bővíti a dalkincsét,

vagy éppen önmaga bátortalan az éneklésben, és segítségre, vagy az énekléssel kapcsolatban kialakult gátlásainak feloldására vágyik egy közösségben.

Page 9: XXVII. ÉVF. 2016. JÚNIUS ZENGHET MAJD A „HAJRÁ … · ciskának régi álma valósulhatott meg, amikor 2014 áprilisában megalakult a Mórahalmi Judo SE. Az Egyesü-let tagjainak

9facebook.com/Móra-Net Televízió

KöszöntjüK az újszülött mórahalmi babáKat!

Török Olívia Szofi

Lapunkban rendszeresen szeretnénk köszönteni városunk újszülött lakosait. Ehhez kérjük a szülőket, hogy küldjenek fényképet gyermekeikről

a [email protected] címre!

HÁZASSÁGKÖTÉS• Farkas Kálmán Attila és Völgyesi Renáta• Sackey Nicholas Kofi Ansa és Katona Zsuzsanna• Vida Ervin és Vedrédi Mária• Papdi Gábor és Lázár Enikő• Ördög Szabolcs és Hódi-Rovó Andrea Veronikaházasságot kötöttek

Sok boldogságot!

ELHUNYTAK• Vőneki Imre, 76 éves (Kapás u. 4.)• Kocsis Savanya Józsefné Szécsi Mária, 81 éves (VII. ker. 102.)• Horváth Szegdeli Andrásné Katona Ilona, 88 éves (Rákóczi u. 10.)• Szécsi Józsefné Bozóki Rozália, 88 éves (Ásotthalom, Idősek Otthona)• Kovács László Béla, 66 éves (Arató u. 2/a.)• Bíró Jánosné Bakos Mária, 89 éves (Szegedi út 1.)• Szűcs Ferenc, 63 éves (Egyenlőség u. 3.)Nyugodjanak békében!

SZÜLETÉSI KRÓNIKA• Perlaki Edinának és Török Istvánnak Olívia Szofi• Mitrea Gitának és Rostás Péternek István• Galzó Bernadettnek és Vághy Imre Richárdnak Vencelnevű gyermeke született

Jó egészséget!

LÉPJEN BE A MÓRAHALMI NAGYCSALÁDOS EGYESÜLETBE!A „Jövőnk a Család” Nagycsaládosok Mórahalmi Egyesülete várja új tagjait!

Ha legalább három gyermeket nevel és szeretne egy hasonló érték-rendet valló közösséghez, illetve az ország legnagyobb civil szervezetéhez tartozni, szeretettel várjuk egyesüle-tünkbe. A tagság közös programok-kal, egymás segítésével, kedvezmé-

nyekkel, de főleg a család, mint érték felvállalásával és képviseletével jár.

A belépéshez szükséges az egyesület alapszabályának elfogadása, a belépési nyilatkozat pontos kitöltése és leadása, illetve az éves tagdíj (6.000,- forint/család) legalább egyik részletének meg-fizetése (január 15-ig és július 15-ig).

A tagság számára az egyesület NOE

tagsági kártyát és éves érvényesítő matricát igényel, amit megérkezése után személyesen lehet átvenni.

A belépési nyilatkozatot kérhetik email-ben vagy személyesen is az egyesület elnökségétől.

További információk honlapunkon: www.noemorahalom.hu vagy email-en: [email protected]

SZALONNASÜTÉS AZ ESŐBEN

(NAGY)CSALÁDI NAP SZÉKSÓSONVannak, akik szerint több gyereket vállalni eleve extrém sport-nak számít. Nem tudom, mit szóltak volna e vélemény képvi-selői, ha meglátják a „Jövőnk a Család” Nagycsaládosok Móra-halmi Egyesületének első (NAGY)Családi napját május 14-én...

Régi igazság, hogy bármilyen jó programot tervez az ember, az időjárás mindig közbeszólhat. Egy vidám, játszós családi délutánhoz nem az egész napos esős idő a leg-alkalmasabb körülmény – gondol-hatná bárki.

Mi azonban nem ijedtünk meg: ha nem lehet kint játszani, akkor meg-oldjuk fedett helyen! Hálásak va-gyunk a Móra-Tourist Kft.-nek, hogy Nagyszéksóson tető alatt tölthettük el ezt a kalandos délutánt. A minden korosztályt megszólító társasjátékozás mellett kötetlen ismerkedéssel és jó beszélgetésekkel teltek az órák, míg a elcsendesedő eső végül kicsalogatott minket a házból. A fiúk rögtön a fo-cipályát rohanták le, a családok pedig nekiláttak az eredetileg tervezett sza-

lonnasütés előkészítésének. Amikor vígan lobogott a tűz és számtalan nyárs nyújtózott a lángok közé, az eső ismét rákezdett. Ekkor azonban már nem lehetett visszatartani az éhes társasá-got: ki esőkabátban, ki esernyő alatt, ki kapucniba bújva, de valamennyien vidáman, jókedvűen beszélgetve, a ne-hezítő körülményekről szinte tudomást sem véve sütögettünk és eszegettünk. Valahogy úgy, ahogyan egyébként is élünk...

Szívből köszönjük a támogatást Varga Ferencnek, Turu Kálmánnak, a Vitaricum Kft.-nek, a Móra-Tourist Kft.-nek, Nógrádi Zoltán polgármes-ternek, a Bonitas Nőegyletnek, Mó-rahalom Városi Önkormányzatnak.

Márton Gáborelnök

Szerkesztő: Márton Gábor, Veszelka Krisztina

[email protected] Szerkesztőség, kiadó:

Móranet Nonprofit Közhasznú Kft. 6782 Mórahalom, Röszkei út 1.

Ügyvezető: Duka Félix

Hirdetésfelvétel: Veszelka Krisztina (62) 281 219Lapzárta minden hó 25. napja

Nyomda: Média Print Star Kft. Megjelenik: 2.500 példánybanISSN 2064-664X (nyomtatott)

ISSN 2064-6658 (online)

Page 10: XXVII. ÉVF. 2016. JÚNIUS ZENGHET MAJD A „HAJRÁ … · ciskának régi álma valósulhatott meg, amikor 2014 áprilisában megalakult a Mórahalmi Judo SE. Az Egyesü-let tagjainak

10 www.morahalom.hu

GYEREKNAP A HUNCUTKÁSOKNÁLEgyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nap, ami feldobta a Huncutka birodalom amúgy sem unalmas mindennapjait. Bizony, ez a jeles nap a Gyereknap volt, amikor is nyüzsgésre, nagy készülődésre virradtunk. A pöt-tömöket ugráló várak, trambulin és muzsika fogadta, amit jókedvvel, mókával és kacagással háláltak meg. Volt nagy dínom-dánom Huncutkáéknál, öröm, rengeteg nevetés, ugrándozás, tánc, tapsolás, mely felejthetetlenné tette eme csodás pénteki napot.

De bizony a nagy játszadozásban elfáradt a birodalom apraja-nagyja, így aztán a pöttömök elfoglalták kunyhóikat és elemózsiát vettek magukhoz. A finom ebéd elfogyasztását süti koronázta, az ünnepeltek nagy örömére. Ezután kifáradtan, teli pocakkal vették birtokba kényelmes ágyikóikat, melyekben élményben gazdag álmaik várták őket. Ébredésük után a délután is jó hangulatban telt. Az uzsonnát követően megkapták Dózsa Zoltán felajánlásával és a Bonitas Nőegylet koordiná-lásával érkező ajándékaikat, a pöttyös labdákat, amikkel a Huncutka birodalom falain kívül is újraélhetik eme nagy napot, ami az övék volt. A Huncutkáké.

Én is ott voltam, nagyokat játszottam. Aki nem hiszi, járjon utána!Meleg Kitti

családi napközi munkatárs

TÚRÁZZON VELÜNK JÚNIUSBAN IS!Az Értékeink nyomában tú-rasorozat júniusi eseményei a Móra-Tourist Nonprofit Kft. szervezésében.

Június 11-én „Csillagok útján” cím-mel a Nagyszéksósi Kulcsosháznál a kellemes júniusi éjszakában ismer-hetjük meg nagy felbontású távcsö-vön keresztül a csillagos égboltot, annak gömb alakba rendeződött csillagtársulásaival. Figyeljük együtt a hullócsillagokat és kívánjunk na-

gyokat! A programra jelentkezni Engi Magdolnánál lehet a (20) 431 1067-es telefonszámon.

Idén először, hagyományterem-tő céllal szervezünk kerékpártúrát „Határtalan kerékpártúra” cím-mel a vajdasági Királyhalomra, ahol lehetőség adódik a védett Szelevényi területek érintésére, valamint házi termékek kóstolására, vásárlásra is. Kerékpár-bérlési lehetőséget is tu-dunk biztosítani előzetes egyeztetés alapján. A programra jelentkezni

Hegedűs Anikónál a (30) 257 7541-es telefonszámon lehet.

A programokról bővebb informá-ciót az erzsebetfurdo.morahalom.hu honlapon, illetve a Tourinform iro-

dában személyesen vagy a (62) 660 710-es telefonszámon kaphatnak.

Keressék 2016-os évi túranaptá-runkat!

TURISZTIKAI FÓRUM MÓRAHALMONMájus 4-én turisztikai fó-rumra került sor Mórahal-mon turisztikai szolgáltatók és szállásadók részvételé-vel. A szakmai program cél-ja elsősorban az volt, hogy a szállásadók információt szerezzenek a településen és környékén megtalálható programlehetőségekről, szolgáltatásokról.

A turisztikai szereplők abban egyet-értenek, hogy mindenkinek a legfőbb célja az, hogy az ide érkező vendég jól érezze magát, és minél több időt tölt-sön el a településen és környékén. Az elégedetten távozó vendég hazatérve élményeiről fog mesélni, és ajánlani is fogja a meglátogatott helyeket ismerő-seinek, ami a lehető legjobb reklám. Ha jól tudjuk tájékoztatni a vendége-ket az elérhető lehetőségekről, akkor ezzel elősegítjük azt, hogy megtalálják

a nekik legmegfelelőbb élményt, illetve távozáskor érezhetik azt is, hogy vissza kell térniük, hiszen nem tudtak min-dent kipróbálni. Ha jól dolgozunk, ez egy idő után automatikusan működik.

Ennek azonban alapvető feltétele, hogy a szállásadók, akik közvetlenül találkoznak a vendéggel, jól értesül-tek, lehetőleg naprakészek legyek a kí-nálat elemivel, és azt a vendég igénye-inek megfelelően tudják is ajánlani. A szolgáltatói oldalról felmerült kezde-ményezést a Móra-Tourist Nonprofit Kft. a TDM szervezet tagjait bevonva szervezte turisztikai fórummá.

Az eseménynek a Mini Hungary Park adott otthont, ahol lehetőség nyílt a jelenlévő programszolgálta-tóknak tevékenységi körük bemu-tatására (tanyalátogatás és tanya-programok, extrém túralehetőségek – segway, quad, kulturális progra-mok – Paprika Park, Madárkert, Könyvtár, Lovas színház stb.), majd

ezt követően egy kötetlen beszél-getésre is sor került, ahol többféle együttműködési ötlet is felmerült. A program végeztével az egymásra talált szolgáltatók elérhetőséget cse-réltek és a közös munka lehetőségéről egyeztettek.

A program során egy újonnan

felvetett igényre is konkrét javaslat született a Mini Hungary Park fel-ajánlásaként. Eszerint a Homokháti kistérség lakosai egyszeri, 1.000 Ft-os díj megfizetésével kiválthatnak egy belépőkártyát, melynek felmutatá-sával egész évben ingyenesen részt vehetnek a Park programjain.

Á L L A T O R V O S I Ü G Y E L E T I B E O S Z T Á Sjún. 10-12. Dr. Müller Károly (30) 2059 086jún. 17-19. Dr. Kovács Tibor (30) 9653 114jún. 24-26. Dr. Hursán Mihály (30) 9986 139

Az esetleges ügyeletcserékről a beosztott orvosok tudnak tájékoztatást adni.

Page 11: XXVII. ÉVF. 2016. JÚNIUS ZENGHET MAJD A „HAJRÁ … · ciskának régi álma valósulhatott meg, amikor 2014 áprilisában megalakult a Mórahalmi Judo SE. Az Egyesü-let tagjainak

11facebook.com/Móra-Net Televízió

MÁJUSI ESEMÉNYEINK

MADARAK ÉS FÁK NAPJAPárizsban 1902-ben kötöttek egy egyezményt az európai államok me-zőgazdaságában hasznos madarak védelmében. Még ebben az évben Magyarországon először Chernel István ornitológus megszervezte a madarak és fák napját. Pár év múl-va 1906-ban törvénybe is foglalták, hogy évente egyszer az iskolákban meg kell emlékezni erről a napról.

Mi ebben a tanévben a madarak és fák témában meghirdetett alko-tópályázattal és szavalóversennyel ünnepeltünk. Nagyon sok ötletes, igényes, szép munka érkezett be, ezekből készült az Aranyszöm Ren-dezvényházban a színpadkép, mely előtt iskolánk versszerető tanulói el-szavalhatták a kiválasztott versüket, verses meséjüket.

Az alkotópályázaton egyénileg és

csoportosan a kiváló munkáikkal részt vevő tanulók is és a legügyesebb szavalók is díjazásban részesültek. Minden pályázatban, versmondás-ban részt vevő tanulónak kedvesked-tünk egy-egy aprósággal.

Köszönjük a gyerekeknek a sok igé-nyes pályaművet, a kedves madaras, fás, erdős verset. Reméljük, emléke-zetessé vált számukra is ez a kellemes tavaszi nap.

CSAK EGYÜTT SIKERÜLHET!Május 6-án a Madarak és fák napja keretében került megrendezésre Al-győn a Fehér Ignác Általános Isko-lában a Megyei Természetvédelmi Vetélkedő, melynek az idei évben a ,,Csak együtt sikerülhet!” volt a jeligéje.

Iskolánkat Mórahalomról – a há-ziverseny lebonyolítása után – Tóth

Vass Blanka 2.b, Börcsök Borostyán 3.b és Pulai Laura 4. évfolyamos ta-nuló képviselte. Az előkészítő órákon gyorsan összecsiszolódtak a gyerekek és szorgalmasan haladtak a készü-lésben. Igyekeztek képességeikhez mérten a legjobban elmélyülni az év fája és madara témakörben.

Nagyon szép nap virradt ránk a ver-seny napján, így vidám hangulatban érkeztünk a verseny színhelyére. Kis csapatunk a Klímanók névvel neve-zett a vetélkedőre. A három elméleti forduló után kötetlenebb formában – játékos, ügyességi feladatokkal – folyt a versengés. A közel négy órás tudáspróba minden perce élmény volt. Az eredményhirdetés csak fo-kozta a hangulatot. A 17 csapatból a 7. helyen végeztek ,,Klímanóink”.

Első ízben vettünk részt ezen a ve-télkedőn. Sokat tanultunk rá és belő-

le. Bízunk benne, hogy a megszerzett ismeret, tapasztalat közelebb vitte a gyerekeket a természet szeretetéhez, védelméhez és így készség lesz szí-vükben arra, hogy környezettudato-san éljék meg a napjaikat!

MAKÓI SIKERHosszú évek óta ad otthont a Makói

Katolikus Általános Iskola és Óvoda a 3. és 4. osztályosok számára ren-dezett megyei Kazinczy szépkiejtési versenynek. Iskolánkat a negyedikes Tóth-Godó Benedek képviselte.

Nagyon izgalmas versenynek le-hettünk szem- és fültanúi, hiszen az egész megye 19 legjobban, leg-szebben olvasó negyedikes kisdiákja gyűlt itt össze. Igazán büszkék le-hetünk Benedekre, hiszen ebben a nagyon erős mezőnyben harmadik helyezést ért el. Szívből gratulálunk!

JUBILÁNS HÁZASOK MISÉJEA Szent László Király Plébánia egyházközsége évek óta egy szentmise keretében köszönti az adott évben jeles évfordulóhoz érkezett házaspá-rokat. Idén a jubiláns házasok miséjére április 24-én került sor, melynek keretében ezúttal is csaknem száz pár kapott ünnepi áldást.

ÚRNAPI KÖRMENETAz Oltáriszentség tiszteletét a katolikus egyházban mindig a pünkösd utáni második vasárnap a szentmisét követő ünnepi körmenettel hang-súlyozzuk ki. A templom körül felállított sátrak előtti közös imádság és a szentségi áldás megerősíti a köztünk jelen lévő Krisztusba vetett hitet.

Page 12: XXVII. ÉVF. 2016. JÚNIUS ZENGHET MAJD A „HAJRÁ … · ciskának régi álma valósulhatott meg, amikor 2014 áprilisában megalakult a Mórahalmi Judo SE. Az Egyesü-let tagjainak

12 www.morahalom.hu

Page 13: XXVII. ÉVF. 2016. JÚNIUS ZENGHET MAJD A „HAJRÁ … · ciskának régi álma valósulhatott meg, amikor 2014 áprilisában megalakult a Mórahalmi Judo SE. Az Egyesü-let tagjainak

13facebook.com/Móra-Net Televízió

Page 14: XXVII. ÉVF. 2016. JÚNIUS ZENGHET MAJD A „HAJRÁ … · ciskának régi álma valósulhatott meg, amikor 2014 áprilisában megalakult a Mórahalmi Judo SE. Az Egyesü-let tagjainak

14 www.morahalom.hu

A P R Ó H I R D E T É SErdészeti szaktanácsadás, szak-irányítás, ügyintézés. Erdésze-ti pályázatok (erdőtelepítés és egyéb jogcímek) készítése, ki-vitelezése, adminisz trációja. Érdeklődni: 06 (30) 360 4638

Mórahalom, Masa-kanyarhoz közeli (6.026 m2) főúti, bármire alkalmas telek eladó! 250 Ft/m2, 06 (30) 684 6984

Dohányzóasztalok, létrák, szőlő-prés+daráló, mázsa, nagy telázs, kályhák, vastragacs, fűnyíró, 116x87-es ablak, permetezők, gáz-tűzhelyek, heverők, 3 szobás lakás eladó. Érd.: (62) 291 054

CSÁSZÁRFApalánta

júniusi ültetésre eladó,

egyéves tövek őszi ültetésre előjegyezhetők.

Érd.: Kele Tamás

06 (30) 599 5499

PETREZSELYEM GYÖKERET VÁSÁROLOK

szálasat, csomósat felszedve ládába, vagy akár földjén, saját személyekkel

szedve is.Simon Jenő

Makó06 (30) 998 8420

JUDOSOK MÁJUSI ESEMÉNYEIA most 2 éves egyesületünk a hónap első hétvégéjén tortával ünnepelte az évfordulóját.

Beindítottuk a kezdő felnőtt csopor-tunkat is, ahol lelkes szülők és leendő szülők ismerkedhetnek meg a sport-ág szépségeivel, így már 4 különböző csoportban oktatjuk a judokákat.

Május 14-én Orosházán versenyez-tek a tanítványaink, ahol a lányok összetettben a 3. helyezést hozták el! Érmeseink: 1. Csiszár Csenge, Tóth Lea, Zsiga Zsombor, 2. Koós Lili, Diák A és Kiss Noémi, Serdülő korosztály-ban, 3. Vlasits Ákos.

A legkisebbek közös küzdelmi edzésen vehetnek részt Kecskeméten.

A hónap végén Cegléden rendez-ték az idei Országos Diákolimpia dőntőjét a Gyerek A, B, C korosztály-nak. Több mint 650 versenyző lépett tatamira, köztük a Mórahalmi JUDO Sportegyesület judokái közül négyen vettek részt. Itt a gyerekek nemcsak az egyesületüket, hanem az iskolájukat is képviselték. Eredményeink:

Ezüstérmesek: Csiszár Csenge (Móra Ferenc Ált. Isk.), Tóth Lea

(Szent Imre Katolikus Ált. Isk.) Bronzérmes: Koós Lili (Karolina Gimnázium), 5. helyezett: Vlasits Ákos (Móra Ferenc Ált. Isk.)

Edző: Nagybata MihályGratulálunk a judokáknak!

Csiszár Dániel elnök

Page 15: XXVII. ÉVF. 2016. JÚNIUS ZENGHET MAJD A „HAJRÁ … · ciskának régi álma valósulhatott meg, amikor 2014 áprilisában megalakult a Mórahalmi Judo SE. Az Egyesü-let tagjainak

15facebook.com/Móra-Net Televízió

SPORT

ORSZÁGOS MAJORETTE BAJNOKSÁG MAKÓN

IRÁNY AZ EURÓPA BAJNOKSÁG!

Verőfényes napsütés volt már kora reggel május 28-án, amikor az Arlechino Táncegyesület majorettjei elindultak a versenyre, mely kvalifikációt jelent számukra a júliusban, a Szlovákiai Puchov-ban megrendezésre kerülő Európa Baj-nokságra.

Cadet korcsoportban Bot Mini for-máció kategóriában a MINI csoport (Berta Nikolett, Czibolya Anett, Ja-kus Nóra, Sárkány Laura, Toroczkai

Csillag, Tóth-Bata Hanna) 4. helye-zett, a MAZSOLA csoport (Balogh Nóra, Gorjanácz Letícia, Guczi Ni-kolett, Krisztin Viktória, Masa La-

ura, Mityók Laura, Tóth Vivien) 3. helyzett lett, így ők már biztosan az EB résztvevői lehetnek.

Cadet Bot Szóló kategóriában Tóth Vivien Kiemelt Arany minősítéssel, Cadet Pom Szóló kategóriában Guczi Nikolett 3. helyezettként jutott az Európa Bajnokságra.

Junior Korcsoportban Bot Mini formáció kategóriában a Göbölyös Karina, Jakus Mercédesz, Rauch Vi-oletta, Stranszky Tímea összeállítású Arany Ördögök csoport 2. helyezett lett, mely szintén EB-részvételt jelent számukra.

Junior korcsoport Bot Duó/Trió kategóriában a Göbölyös Karina–Stranszky Tímea, valamint a Jakus Mercédesz–Rauch Violetta párosok Arany Minősítéssel szintén EB-kvalifikációt szereztek.

Pom Szóló kategóriában Stranszky

Tímea 5., Rauch Violetta 4., Jakus Mercédesz 3. és Göbölyös Karina 2. helyezettként indulhat az EB-n.

Pom Duó/Trió kategóriában Jakus Mercédesz–Stranszky Tímea kettős 2. helyezettként vesz részt az EB-n. Senior korcsoport Bot Szóló kate-góriában Geisberger Anita szerzett EB-részvételre jogosultságot.

Összesítve 9 Kiemelt Arany Minő-sítés, 9 Arany Minősítés és 4 Ezüst Minősítés, valamint 4 ezüstérem, 3 bronzérem és kettő 4. és 5. helyezés a „termés”.

Köszönet mindenkinek, aki mun-kájával, segítségével hozzájárult eh-hez a nagyszerű eredményhez!

Rövid pihenő után folytatódik a kemény munka, hogy méltón képvi-selhessük Magyarországot, Mórahal-mot az Európa Bajnokságon!

Füge Ildikó

ISMÉT LÁTVÁNYOS GÁLÁVAL ZÁRTÁK AZ ÉVET AZ UGRÓKÖTELESEK

KÁPRÁZAT ÉS VEREJTÉK…

Káprázatos kötél-show részesei lehettek, akik ellátogattak május 29-én, vasárnap az Aranyszöm Rendezvényház színháztermébe.

Már az aulába lépve tudta minden-ki, hogy nem mindennapi rendez-vény részese lesz. Impozáns dekorá-ciót adott a műsorban szereplők által szerzett, falként felfűzött több száz érem, a rengeteg kupa, a nemzetkö-zi versenyeken szerzett ereklyék, a feledhetetlen pillanatokat megörö-kítő képek. Nem csak a nézőként érkezők, de az ugróköteles gyerekek is érdeklődve nézegették a kiállított tárgyakat.

Kánikulai meleg nehezítette a nézők és szereplők helyzetét. A hagyományokhoz híven a nagyok nyitották meg a 2016. évi Gálát,

egy látványos nosztalgiaszámmal. Polgármester úr köszöntő szavait követően pedig megkezdődött az igazi kavalkád. Egymást váltva lép-tek színpadra kicsik és nagyok. Volt ott minden: lendület, gyorsaság, akrobatika, kiskötél, nagykötél, DD és malomhajtás. Sokszor még szemmel követni is nehéz volt a kö-tél, kötelek útját, nem hogy ugrálni a nagy melegben, a meleget még fokozó reflektorok fényében.

A teltházas előadáson – a fantasz-tikus közönségnek köszönhetően – szinte végig szólt az ütemes taps; ováció és vastaps volt a színpadon

szereplők jutalma. Verejtéktől gyön-gyöző homlokkal, de büszkén, bol-dogan jöttek le a színpadról a csapa-tok, örültek, hogy megmutathatták tudásukat.

Színpadra lépett a mórahalmi kötélugrók apraja-nagyja. Már az ovisok is szép példáját mutatták az együttműködésnek. Otthonosan mozogtak még a nagy kötelek között is, akadás nélkül ugrottak be és ki a DD-be. Ragyogó arccal fogadták a tapsot, boldogan integettek a jövő kis reménységei.

A 90 perces show legnagyobb si-kerét mos is az UV fényben világító

kötelekkel érték el kötélugróink, de hatalmas tapsvihar fogadta a nagy-kötelek közötti forgatagot, amikor a színpad egy méhkasra hasonlított. Keresztbe-kasul, egymás alatt és fe-lett ugráltak a sok-sok erre-arra forgó kötél között.

Köszönjük a lelkesítő tapsot, az elismerő szavakat, mely a felkészü-lés minden nehézségét, fáradtságát, minden verejtékcseppet feledtetett velünk!

Köszönet mindenkinek, aki bármi módon segítette eddigi munkánkat, a versenyekre való eljutást!

Köszönet minden forintért, ami kö-zelebb viszi Portugáliához az ez évi „World Jump Rope Championships” világversenyre készülő versenyzőin-ket, akik az elmúlt nyáron, e verseny-rendszerben újoncként, 5 földrész 25 országának legjobbjai között 11 érmet szereztek!

Örülünk, hogy ilyen sokan meg-néztek bennünket, reméljük, sokan úgy gondolják, látva kivételes tehet-ségű, hosszú évek óta fantasztikus teljesítményt nyújtó sportolóinkat, hogy versenyzőink minden segítsé-get, támogatást megérdemelnek a jövőben is.

Martyin Lászlóné

Page 16: XXVII. ÉVF. 2016. JÚNIUS ZENGHET MAJD A „HAJRÁ … · ciskának régi álma valósulhatott meg, amikor 2014 áprilisában megalakult a Mórahalmi Judo SE. Az Egyesü-let tagjainak

16 www.morahalom.hu

SPORT

HÁROM CSAPAT, 2 ÉREM

Ugróköteleseinkkel párhuzamosan készültünk az évzáró gálára és a „Mesterek Tornája és DEMO Ver-seny”-re, mely május 21-én, Egerben került megrendezésre.

Mi, mórahalmiak három DEMO-s csapattal indultunk ezen a versenyen, ahol nincsenek korcsoportok, csak 15 év alattiak és 15 év felettiek versenye.

A 15 év alattiaknál 2 csapattal ver-senyeztünk:

Az Ábrahám Csenge–Bertha Boglár-ka–Csák Rebeka–Csóti Nikolett–Traj Natália–Varga Viktória összeállítású

(átlag 11 és fél éves életkorú) csapa-tunk II. helyen végzett, míg az Ábra-hám Sára–Gurbó Anna–Hödör Sza-bina–Kertész Kata–Pál Klára–Szabó Gréti (9-10 évesekből álló csapatunk) a VI. helyet érte el.

A 15 év felettiek között, a profi ifi és felnőtt csapatok között, ahol még Hong Kong-i csapat is volt, a Balogh Petra–Csák Marcell–Hajdú Móni-ka–Márki Noémi–Pál Csilla–Szabó Szandra–Tóth Adél–Tóth Ádám–Áb-rahám Csenge összeállítású csapa-tunk III. helyezett lett.

TÁJFUTÓK EREDMÉNYEIBRONZÉREM A MEGYEI ÖTTUSA DIÁKOLIMPIÁNHódmezővásárhelyen folytatódott a IV. korcsoportos lányok sikerso-rozata. A 100 m futás, távolugrás, kislabdadobás, súlylökés és 800 m-es futás számokból álló öttusa verse-nyen az előkelő 3. helyet szerezték meg. A körzeti versenyen teljesített összpontszámukat 500 ponttal túl-teljesítették. A csapat tagjai: Apró Vivien, Karsai Holda, Márki Noémi, Nagy Alexandra, Szabó Szandra, Zagyva Rebeka.

TÁJFUTÓ PÜNKÖSDI KIRÁLYOK A HOMOKHÁTI MACCABI KUPÁN

Pünkösdkor tájfutóink Fischerbócsa környékén részt vettek a 3 napos Ho-mokháti Maccabi Kupa nemzetközi tájfutó versenyen. Fejlődésüket már az is mutatja, hogy a 13-14 évesek már a legnehezebb B kategóriákban indultak, és az igen technikás pályá-kat sikerrel teljesítették.

F12-ben 2. Zagyva Zalán, 3. Apró Máté

F14-ben 2. Gárgyán DánielN14-ben 4. Zagyva Rebeka

VILÁGKUPA SIKEREK

Sikeresen debütáltak a mórahalmi sportolók a XXII. Magyar kick-box Világkupán. Városunkat Megyeri Barbara és Megyeri Kolozs képvisel-te, a 33 országot és 1.500 versenyzőt felvonultató versenyen.

A rangos eseményen Megyeri Barba-ra (46 kg) light-contact, és kick-licht kategóriákban egyaránt bronzérmet szerzett, bár titkon edzői és segítői Vi-lágkupa győzelmet vártak tőle valame-lyik kategóriában. Kick-light kategóri-ában küszöbön állt a döntőbe kerülés, de fogásért büntetőpontokat vontak le tőle, így maradt a bronzérem, de nagy siker, hogy máris a legjobbak között tartják számon.

Megyeri Kolozs balszerencséjére, már az elején kifogta a későbbi ka-zahsztáni bajnokot, aki majd egy fejjel magasabb volt Kolozsnál, igy az ötödik helynek is örülhettünk.

Németh Róbert edző pár éves mó-rahalmi munkájának eredményeit számon tartani is nehéz, pedig nem egyszerű feladat kihozni ilyen telje-sítményt tizenéves gyerekekből. A csapat folyamatosan készül a követ-kező versenyekre, amik között lesz jó néhány rangos is, melyekre nyári edzőtáborokban képzik a fiatalokat. Köszönjük a rengeteg gratulációt a mórahalmi szurkolóinknak!

Boxvilág SE Szeged-Mórahalom

OVIS FOCISTÁK SIKERE

Május 14-én a Mórahalom VSE, il-letve a helyi napközi otthonos óvoda képviseletében elindult 8 gyermek (Bálint Máté, Hajagos Hunor, Mak-ra Tibó, Borsos Lackó, Koncz Máté, Hődör Bence, Hegedűs Zéti, Farkas Nimród és Tandari Ákos) egy tehet-ségkutató focitornán, amely az Auc-han Magyarország által lett meghir-detve.

A nyolc U7-es kisfiú a megméret-tetésről – nagyon nagy küzdelem és kitartó játék, illetve foci után – aranyéremmel tért haza, ami azt eredményezte, hogy négyen (Hödör Bence, Borsos Lackó, Hajagos Hu-nor és Makra Tibó) részt vehetett a

május 28-án megrendezett döntőn Törökbálinton.

A gyerekek fáradtságot nem ismerve – de küzdelmet annál jobban – meg-mutatták, hogy mennyire képesek harcolni, küzdeni és csapatban játsza-ni. Rengeteg élménnyel és ajándékkal tértek haza erről az izgalmas verseny-ről (itt nem volt helyezés, mindenkit jutalmaztak). A szervezők kiemelték a srácok teljesítményét, ami nagyon sokban köszönhető edzőjüknek, Ki-rály Dávidnak, aki heti szinten több alkalommal tanítja és segíti a gyere-kek fejlődését és fáradtságot nem is-merve, türelemmel foglalkozik velük. Köszönjük!