15570678 rijckenborgh a boldognak mondasok miszteriuma

A BOLDOGNAK-MONDASOK MISZTÉRIUMA

J. VAN RIJCKENBORGH

Németből fordítva

Eredeti cím:Das Mysterium der Seligpreisungen

Vierte, überarbeitete Ausgabe1995. Tartalomjegyzék

Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája

LECTORIUM ROSICRUCIANUM

Pelikán Konferenciahely 2528 Úny

Központ:Bakenessergracht 11-15

NL 201 US HaarlemHollandia

ISBN 963 00 9864 4

Minden jog fenntartva ) 2002

ROZEKRUIS PERS, HAARLEM, HOLLANDIA

Előszó..........................................................................7

i Boldogok a szellemben szegények (i)........................ 9

II Boldogok a szellemben szegények (II)...................... 12

ín Boldogok, akik sírnak (i) ......................................... 21

ív Boldogok, akik sírnak (n)......................................... 24

v Boldogok, akik sírnak (m)......................................... 33

vi Boldogok a szelídek.................................................. 38

vii Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzákaz igazságot (i) ........................................................ 42

VIII Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák

az igazságot (II) ........................................................ 52

ix Boldogok az irgalmasok .......................................... 55

x Boldogok, akiknek szívok tiszta............................... 65

xi Boldogok a békességre igyekezők............................ 74

xo Boldogok, akik háborúságot szenvednekaz igazságért............................................................. 81

Szómagyarázat ................................................................................. 88

Előszó

A Boldognak-mondások misztériuma című könyv annak az elő-adássorozatnak a szövegéből jött létre, melyet J. van Rijcken-borgh tartott Hollandiában, Haarlem egyik templomában a Má-sodik Világháború alatt, amikor a Rózsakeresztes Társaság il-legalitásba kényszerült. A Rózsakereszt nevének kifejezett em-lítése nélkül, a betiltás és üldözés ellenére, az Egyetemes Szer-zet áldásos üzenetét tökéletesen átnyújtották. A hollandiai mű-hely így tett tanúbizonyságot megbízatása és kötelessége iránti hűségéről.

Most, hogy a közelgő kozmikus éjszaka mélyülő árnyéka ráborul a világra és az emberiségre, most, hogy azok a látszat-értékek, melyek komolyan törekvő embermilliókat tartanak vissza az igazán megszabadító élettől, lelepleződnek szegényes és csalárd mivoltukban, kiderül hamis csillogásuk és elszomo-rító értelmetlenségük, szükségét érezzük, hogy - átdolgozott és bővített formában - újra a nyilvánosság elé tárjuk A Boldognak-mondások misztériumát.

A jelen kiadásban közreadott előadások igaz fénybe vonják a kilencszeres ösvényt, melyet a szent hegyről mutatnak meg annak, aki valóban keresi a megváltást. Ez az ösvény mindenki számára nyitva áll és elérhető, aki megérti hívását, aki őszintén vágyik a megváltó világosságra, és szeretné megtudni, hogyan lehet e követelményeknek örömteli módon megfelelni.

7

Bárcsak nagyon sok lélek ismerné fel az élethez vivő egyet-len ösvényt, és jutna el tökéletes önátadással a győzelemhez!

I

Boldogok a szellemben szegények: mert övék a mennyeknek országa.

„Mikor pedig látta Jézus a sokaságot, felméne a hegyre, és amint leül vala, hozzámenének az ő tanítványai."

Mint tudjuk, így kezdődik a Hegyi beszéd. Ez a beszéd Máté evangéliumában található, de különböző formában fellelhető minden idők szent irataiban is, melyek keletkezési helye, ideje és a kinyilatkoztató szent személyiség is mindig más, tartalmuk mégis örökké ugyanaz. Fenséges jelkép a hegy, mely a sötét-ségből a világosságba vezető ösvényt példázza - alapja szilár-dan áll a földben, csúcsa viszont a menny felé tör. Ezért aztán világos, hogy a hegy, melynek ormáról a megszabadulás igéje felhangzik, jelképe a gnosztikus fejlődés hétszeres Élő Testének is.

Jézus, az Úr, olyan magasztos, tökéletes, megszabadult Testvér, aki szavait az Élő Testben jelenlévő sokasághoz intézi, vagyis tanítványaihoz fordul. A 'tanítvány' szó egyik jelentése: 'fiatalabb' (vö. német Jüngere, jünger). A Hegyi beszéd tehát azoknak szól, akik megkezdték ugyan útjukat az igaz ösvényen, de a megszabadultakhoz, az 'idősebbekhez' képest még hátrébb vannak. A Hegyi beszéd így igen nagy jelentőségű mindazok számára, akik fiatal gnosztikus szerzetünk Élő Testében vannak. Ez a beszéd ugyanis olyan életvitelt ír le, amely bizton elvezet a nagy célhoz.

Ez a nagy jelentőségű beszéd egy nagyszerű vigasztalással, a Boldognak-mondásokkal veszi kezdetét. Nem kevesebb mint

9

kilencszer hangzik el: „Boldogok, akik...". Nem „boldogok lesznek", hanem boldogok! A 'boldog' kifejezés a legmagasabb fokú boldogságot, a szabadság igaz állapotát jelenti.

Egy gnosztikus testben természetesen sok a fiatalabb testvér. Őket már az Atya házába vezető útjukon fogadják a kilencszeres „Boldogok, akik..." köszöntéssel, ahol a hangsúly azon van, hogy már most azok. A puszta tény, hogy komoly tanulóként az Iskola Élő Testében vannak, szabadulásukat valósággá teszi. Éppen ez az, ami a gnosztikus életet jellemzi: nem egy későbbi boldogságot ígér, hanem ez már maga a boldogság, az áldott-ság!

Ezért - és ezt a gnosztikusok világtörténelme teljesen alátá-masztja - egy gnosztikus mindig is derűs és boldog lény, füg-getlenül attól, hogy mi történik vele a haláltermészetben. Biz-tonságérzetét nem valamiféle szuggesztió ereje adja, nem egy pszichoanalitikus által sugallt 'te igenis boldog vagy' típusú mondatból ered, hanem ez annak a tapasztalatnak a bizonyos-sága, hogy „Úton vagyok, és miközben haladok az ösvényen, a világosság elém jön, eláraszt és átjár, és soha többé nem hagy el, sem éjjel, sem nappal. A rózsa virul és édes illatot áraszt, így járom a rózsák útját, amelyre a világosság vonz, és amelyen vezérel is engem."

Egy ilyen tapasztalat birtokosa csakis boldog lehet! Ag-gaszthatja-e még az ilyen embert egyáltalán valami az idők mélységeiben kanyargó vándorútján? Kivétel nélkül mindany-nyiunk számára tudatossá válhat ez a tapasztalat, akár ebben a percben!

Az egyetlen feltétel, hogy Ön elkezdje keresni a világossá-got, hogy belső szükségből és egész lényével sóvárogjon a vi-lágosság után. Ne a megszokott akarásával vagy gondolataival, vagy szentimentális érzéseivel, hanem olyan vágyakozással,

amely a vérállapotából ered, olyan ellenállhatatlan sürgetéssel, melynek minden intelligencia-szerve kénytelen alávetni magát.

Ekkor az Ön számára valósággá válik az első Boldognak-mondás: „Boldogok, akik a szellemre vágynak, mert övék a mennyek országa". És onnantól kezdve az új birodalom csar-nokai szélesre tárulnak Ön előtt!

Jöjjetek a világossághoz; ne késlekedjetek tovább!Vegyetek a tűzből - és legyetek szabaddá!

10 11

II


A megváltás gnosztikus üzenetének egyik sarokköve, hogy tu-datára ébredjünk a két természetrend létezésének. Az egyik természetrend, melyet ismerünk, amelyben élünk és létezünk egy olyan rend, mely a halál fátylának mindkét oldalán műkö-dik, s ez a két oldal az események előrehaladtával egyre inkább elkerülhetetlenül egymásba olvad. A másik természetrend szá-munkra ismeretlen; nem abban élünk és létezünk, törvényei és összefüggései rejtve vannak előttünk. Létezéséről az átlagem-bernek halvány sejtelme sincs.

A számunkra ismert természetrendet a gnosztikus filozófi-ában dialektikának nevezzük. Ez egy olyan rendszert jelent, melyben törvényszerűen és szakadatlanul minden az ellentétébe fordul. Az ismeretlen természetrend a statika. Ebben a rendben nincs jelen a dialektikus elv, itt minden létező örök és gyökeresen más természeti és szellemi törvények hatása alatt áll.

A gnosztikus filozófia szerint ez az ismeretlen természetrend (a statika) a valódi természetrend, amely benne foglaltatik az isteni tervben. Ez az emberiség eredeti hazája, ahol az ember a boldogság és dicsőség állapotában él egy megdicsőült anyagtest birtokában, tehát nem fizikai test nélkül, mint a halál fátylának túlsó oldalán.

Embertársainkkal egyetemben mi kibuktunk ebből a világból és most az úgynevezett szükségrendben élünk, melynek

12

legfőbb uralkodó elve a relativitás, a viszonylagosság - s ennek logikus következménye lett a dialektika születése.

Mindkét természetrendet - melyek szembenállnak - egyazon gömb, a mi Föld-anyánk hordozza. A bennünket körülvevő misztériumok vég nélküli sorában ez a legfontosabb. Mivel a szellemi tanok és a modern természettudományok felfedezései közelednek egymáshoz ebben a kérdésben, már megkíséreltünk rámutatni arra régebben is, hogy az ismeretlen természetrend szükségszerűen a mi földgolyónkon belül található. Akkor Lo-rentz, Einstein, de Sitter és Clay professzorok felfedezéseiből indultunk ki. A relativitáselmélettel és a kozmikus sugarakra, a hőségszférákra, az összehúzódó és táguló univerzumokra vo-natkozó kutatásokkal teljes mértékben megerősítették az ősi bölcsességet.

Akkori vizsgálódásainkban a legmagasabban lévő hőség-szférát, bolygónk egyik legkülső burkát hívtuk az eredeti emberiség létterületének. Ebben a tiszta, ősi élettérben a már megváltottak és le nem bukottak élnek. Az általunk ismert természetrendet úgy kell látnunk, mint ezen bolygó egy belső szféráját, égboltozatunkat pedig, mint egy olyan bolygói égboltozatot, amely a valódi univerzum teljesen erőtlen ár-nyéka.

A másik, előttünk ismeretlen természetrenden nem egy mennyei világot, egy civilizált földi birodalmat, „humanizált" emberi királyságot értünk. Ez egy teljesen különböző világ, melynek megjelenése semmilyen tekintetben sem hasonlítható a miénkhez, és semmiképpen sem lehet ebből a világból elérni valamiféle evolúciós fejlődés által. A szóban forgó két világ lényegét tekintve áll szemben egymással, jóllehet egyazon vi-lágegyetem, ugyanaz a bolygó hordozza és foglalja magába mindkettőt.

13

Amikor jó néhány évvel ezelőtt a világosság hierofánsai uta-sítottak minket, hogy tegyük közzé e tanítást - mely a megsza-badító lehetőségek számtalan nézetére világít rá-, tökéletesen tudatában voltunk annak, hogy az egyetemes tannak kizárólag erre a nézőpontjára szorítkozva is, rendkívül nehéz dolgunk lesz. A feltevés valóban be is igazolódott. Kezdetben a közeledők egy bizonyos százaléka jóindulatúan és nem teljesen hitetlenül fogadta, mégis alig akadt olyan, aki képes lett volna ezt a tant tudatosan és dinamikusan feldolgozni. A mi küldetésünk akkor abban állt, hogy kialakítsuk az Egyetemes Szerzet magját, amely nem ebből a világból, nem ebből a természetrendből - hanem abból, az ismeretlen világból való. Nem tudjuk Önt megajándékozni az új világban, Caphar Salamában,* a békesség birodalmában való hittel, nem tudjuk Önt erről meggyőzni, sőt meg sem tudjuk mutatni ezt a másik világot. Mindezek ellenére sem a kétkedés, sem a hitetlenség nem tudta meghiúsítani ennek a gnosztikus magnak a kialakulását, mint ahogyan azt a modern Rózsakereszt Szellemi Iskolájának munkája teljesen bizonyítja. A két természetrendre vonatkozó tanítás ismét megnyilvánult a világnak, mivel újból elegendő számú személy vált megfelelően éretté a befogadására.

Ők azok, akik már nem próbálkoznak a humanizmussal, az emberbaráti igyekezettel. Ők már felismerték, hogy „efézusbe-liek", vagyis határlakók; belátták, hogy az a jóság, mellyel ösz-szeköttetésben állnak, korlátozott, mert bármely pillanatban az ellentétébe fordulhat. Vannak tehát olyanok, akik felismerik és tapasztalják ezt, akik mélyen vallásosak és éppen emiatt értik meg, hogy egy ilyen elromlott állapot nem lehetett része Isten

Ld. Johann Valentin Andreáé: Christianopolis. Megjelent Jan van Rijckenborgh magyarázataival, Rozekruis Pers, Haarlem, 1990.

Tervének. Ezek belsőleg, a vérlelkükben éretté váltak erre a ta-nításra, általa első kézből és tudatosan felismerik, hogy igazá-ból Isten gyermekeinek hívják őket.

Értük kell szólnunk és tanúságot tennünk. A többieket pedig, akik bármilyen okból kitartanak eltérő véleményük mellett, a jövőre bízzuk. Amit a szellem nekik jelenleg nem tud még felfedni, azt a tapasztalat iskolájában kell elsajátítaniuk. Mi csak reméljük és imádkozunk azért, hogy ha Ön még nem is tud belépni az aratás gnosztikus mezejére, s ennél fogva nem áll fenn köztünk szellemi rokonság, azért még becsületesek és testvériesek maradhatunk egymás irányában. A történelem megtanított bennünket arra, hogy a Távoli Birodalom sugallatai nem csak ellenségeskedést, gyűlöletet és gyanakvást keltenek sokakban, akik nem értik meg azokat, hanem még támadásra is késztetik őket. így aztán sok lélek beárnyékolódik és bemocs-kolódik, annál is inkább, mivel az új, mégis oly ősrégi isteni hívás megkülönböztetés nélkül elér mindenkit: barátot is, ellen-séget is. A szolgálat oltáránál szerzett tapasztalatok hosszú évei során barátságokat bontottunk meg Istenért, kapcsolatokat sza-kítottunk meg Jézusért, és a Szent Szellem gyakorta vezérelt minket a magány ösvényre. Mély nyomokat hagytak lényünk-ben azon idők tapasztalatai, amikor hirdethettük a távoli biro-dalom tanait. Amikor szolgáin keresztül az Egyetemes Tan áramlata közeledik az emberiség felé, e munkások szeplőtlen címerpajzsát a legkülönfélébb vádakkal mocskolják be. Ha így történik, akkor ezzel az elutasítók megtagadják az isteni forrást is, amelyből a munkások merítenek, sőt: megkísérlik beszeny-nyezni az Élő Vizet. Álnok sugallataival az én mindig módfelett veszélyessé válik, amikor leleplezik és az útját keresztezik.

A világtörténelem folyamán a szőlőskert minden munkásá-nak ugyanabban a tapasztalatban volt része, és azok közül,

14 15

akik a két természetrend tanításával közelednek az emberi-séghez, senki sem remélheti, hogy másként járhat majd, mint Mani. Mani a harmadik században élt, és magasztos tanító, Krisztus odaadó szolgája volt. Tanításának és írásainak java részét megsemmisítették a római katolikus püspökök Augusti-nus (a későbbi Szent Ágoston) vezetése alatt. Manit meggyil-kolták, lefejezték, és fürészporral kitömött fejét póznára emelve kitűzték egy perzsa városkapura, hogy ezen az elriasztó módon juttassák kifejezésre, milyen üresfejünek is tartották ők Manit.

Augustinus, a római katolikus egyház egyik alapítója, fiatal korában csatlakozott a manicheusokhoz, mert szeretett volna beavatást nyerni titkaikba. A távoli birodalom misztériumai és értékei azonban csak az alapvetően megújult emberi lényeknek nyilatkoznak meg. Mivel Augustinusnak ez nem sikerült, vagyis „az ajtókat zárva találta", így - mint dialektikus ember - éppen az ellenkezőjét kapta annak, mint amit keresett. Ezért hagyta ott a rendet azzal a kijelentéssel: „Egy ténylegesen létező másik tenneszetrendnek soha, semmilyen bizonyítékát nem találtam". Szellemi bukásának ellentételezéseként erőfeszítéseket tett arra, hogy Krisztus birodalmát ebben a természetrendben alapítsa meg. A római hierarchia egyik alapítójaként egy földi egyházi hatalommal kívánta helyettesíteni azt, amit szellemi úton képtelen volt elérni. A pszichoanalízis akkoriban még ismeretlen fogalom volt. Egyébként világos lett volna, hogy bizonyos cselekedetek kiváltó oka egy korábbi csalódás is lehet. Amit Augustinus elkezdett, azt modernebb köntösben a Jezsuiták rendje folytatta. Láthatjuk tehát, hogy az ősi Júdás-dráma miként ismétlődik meg újra és újra - egészen napjainkig. Júdás szintén földi uralmat akart szeretett mesterének, Jézusnak a vezetésével. Amikor azonban Jézus kijelentette: Biro-

dalmam nem ebből a világból való, akkor Júdás megpróbálta őt kényszeríteni.

Földi világunk tehát két világrendet tartalmaz: egy eredeti és egy jelenlegi emberi birodalmat, egy ismeretlen világot és egy nagyon is jól ismert, földi siralomvölgyet.

A kereszténység hatalmas küldetése az, hogy tudatunkat, lelkünket és testünket tekintve megszabadítson bennünket a bukott természetrendtől, és hogy saját tudatunkra, lelkünkre és testünkre nézvést felszabadítson és helyreállítson az eredeti természetrend számára. Ennek a helyreállításnak alulról fölfelé kell végbemennie. Jézus Krisztus ezért jött el közénk: hogy lét-rehozza a kapcsolatot, hogy felállítsa a létrát, a 'Merkúrbotot', amelyen a tanuló felmehet a távoli birodalomba. E világ ke-resztény közösségeinek csődje abból ered, hogy hibásan értel-mezik Jézus Krisztus, valamint a világ és a bukott emberiség kapcsolatát, és hogy szüntelenül egy földi birodalom megala-pításával kísérleteznek. Ezért mindazok, akik még képesek látni és hallani, a „tanítványok" tehát, nekilátnak, hogy egy új, gnosztikus művet hozzanak létre. Törekvésük az, hogy önma-gukban vigyék véghez Krisztus küldetését, ezért felmennek vele a hegyre, hogy megértsék ezt a tanítást és az önmegváltó-cselekedet mibenlétét.

Ennek a természetrendnek az alapításától fogva a hegyre, a Mehru-ra, az Istenek hegyére való felmenetel azt jelképezi, hogy valaki képes befogadni bizonyos tanításokat vagy isteni sugallatokat. A beavatás helyei mindig a hegyekben voltak. Minden nemzetnek megvan a maga szent hegye, és vannak he-gyek, ahol még mindig élnek a Szellem Nagyjai. Vannak régi legendák a hét hegységről, amely a Hét Szellem lakhelye. Ez nem más, mint célzás a hét szent kozmikus erőre, melyek az

16 17

emberiségért fáradoznak. Ezek a kozmikus erők - amelyek pró-fétákon és tanítókon keresztül munkálkodnak, teljes sugárbő-ségükkel pedig Jézus Krisztus által hatnak - kutatják a közelgő sokaságban azokat, akik az igaz szellemet keresik, azokat „akik összegyűltek a hegyen". Ezután pedig tanítják őket, mondván:


A Boldognak-mondásokból nem szabad közhelyet csinálnunk. Valóban úgy van, ahogy Ouspensky mondja: az evangélium általában - és különösen a Hegyi beszéd - nem a tömegek számára lett írva, hanem azoknak, akik belső tudatosságuk által egy csoporthoz tartoznak. Kérdéses, hogy vajon a Bibliában vagy bármely más szent könyvben fellelhető-e egyáltalán va-lami, ami azokhoz szól, akik a dialektikus természet síkján ma-radnak. Az Úr Igéje, megszabadítva mindenféle teológiai fan-táziálástól, azokhoz szól, akik képesek látni és érteni; akik el-érték a szellemi vágyakozásnak egy bizonyos belső állapotát. Nekik szól a tanács a „szellemi szegénnyé" válásra, amely az ön-megvalósítás ösvényének első létállapota.

Evekkel ezelőtt meglátogattunk egy elmegyógyintézetet. Az agylágyulásban szenvedő betegek számára fenntartott egyik épületben találkoztunk az intézet lelkészével. A szerencsétlen teremtményekre célozva, akik a degeneráció széles skáláján mozogtak - sokan közülük az állatinál is rosszabb állapotban -azt mondta nekünk: „... és mégis, különösen az ilyenekre ér-tendők az Urunk szavai, hogy boldogok a szellemi szegények." Teljességgel meghökkenve néztünk erre a jóemberre, akin lát-szott, hogy mélyen meg van győződve arról, amit mondott. Azóta is azon tűnődünk, kit kellett volna inkább sajnálnunk: az

öntudatuk híján lévő pácienseket vagy ezt az egyházszolgát.Bizonyos bibliakutatók kijelentették, hogy a Hegyi beszéd

eredeti kézirata úgy olvasandó, hogy „Boldogok a szegények". Feltételezték, hogy ezt a fordítást a birtokos osztály kihasználta, és hogy az elnyomott osztály, amely szívesen lemondott volna egy ilyen áron megszerzett boldogságról, olyan hevesen tiltakozott, hogy a fordítást inkább megváltoztatták „szellemben szegényekre". Ez állítólag mindkét érintett fél megelégedésére szolgált, és a társadalmi egyensúly kedvéért tett engedményként értékelhető.

„Boldogok a szellemben szegények". Szükségszerűen ez az első létállapota mindazoknak, akik a regenerálódás ösvényét szeretnék járni.

Akik a hegyhez közelednek, holtpontra jutottak ebben a vi-lágban; s bár élnek, mégis meghaltak - erre a természetre nézve. Lemondtak arról, hogy bármit is várjanak ettől a világtól, értelmetlennek tartanak bármiféle dialektikus törekvést azon túlmenően, amit a földi természetben való jelenlétük miatt el-kerülhetetlenül meg kell fizetniük. Belsőleg tapasztalják egy olyan valóság jelenlétét, amely különbözik ettől a zűrzavartól, de amely még előttük is ismeretlen. Meghallották a hívást és reagálnak rá, közelednek a forráshoz, de magát az Élő Vizet még nem tudják elérni. Még nem tudnak közelebb kerülni az új valósághoz, mivel ehhez jelenleg még nem birtokolják az annak megfelelő szellemi és lelki testet. Énjük káprázatnak tűnik. Nem birtokolják még az úgynevezett „bennlakó" szellemet sem, csupán egy bizonyos én-tudatot, egy gondolkodási képességgel társult biológiai ösztönt. Tudatában vannak, hogy nem egyebek, mint „emberi állatok".

Es mégis: van bennük egy hatalmas vágyakozás, egy erő-teljes igény a világosságra és az erőre! Kínlódnak és keresik az

18

igaz szellemet, amely az övék, de amely megtagadja magát tő-lük. Sóvárognak a szellem után, amely képes volna kimondani egy új, teremtő Legyen!-t. Egy ajtót keresnek, de nem lelik. Mély lelki gyötrelmek közepette, óriási kétségbeeséstől hajtva végtelen üresség érzete vesz rajtuk erőt. Tudatában vannak szellemi szegénységüknek. Elvesztették magabiztosságukat és minden kérkedésük tovaszállt. Nagyon is igénytelenek, szeré-nyek lettek; egyszerre élik meg szellemi szegénységüket és a szellem utáni kielégítetlen vágyakozásukat.

Amikor ez a vértől és könnyektől, magából az életből szü-letett pszichológiai állapot válságosra fordul, a keresőt felemelik a hegyre, és meghallja a hangot, amely azt mondja: „Boldogok a szellemben szegények: mert övék a mennyeknek országa." Ha már nem vagyunk semmik, nem akarunk semmit, és nem is vagyunk képesek arra, hogy legyünk valamik, ugyanakkor mégis mélyen kívánjuk az új beteljesülést - nos, éppen ezek azok az alapvető feltételek, amelyek lehetőséget adnak a távoli, s mégis oly közel lévő birodalommal való összeköttetésre. Ez az a szellemi szegénység, mely az elsődleges feltétele az önmegvalósítás útjának.

Reméljük, és könyörgünk érte, hogy Ön sikeresen verekedje át magát ezen a szegénységen, és belátásra jusson annak mé-lyebb értelmét illetően. Levetkőzve minden gőgünket, porrá zúzva minden magabízásunkat, véget vetve az „én" minden kérkedésének, leleplezve őrültségünket nagyon szerénnyé válva mélységes elszántsággal világító szikráivá válni az emberi-ségnek: ez jellemzi a „szellemi szegénység" állapotát! Ez a ka-pu, ez a bejárat a Fény távoli és ismeretlen birodalmához, a statikus természetrendhez!


III

Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak.

A gnosztikus szellemi iskola tanulója, aki legbensőbb lényéből vágyik a világosságra, megáldatik. Ezt követően a Hegyi be-széd a többi Boldognak-mondással folytatódik:

„Boldog, aki sír;aki szelíd;aki éhezi és szomjúhozza az igazságot;aki irgalmas;aki tiszta szívű;aki békességre igyekszik;akit üldöznek az igazságért;és akit szidalmaznak és rágalmaznak Krisztusért". A szellem

utáni vágyakozás, annak következményeivel együtt a tanulónak a világossághoz való nagyon különös viszonyát jelzi. Ennek ellenére a második Boldognak-mondás szavai -„Boldogok, akik sírnak" - még pontosabban körvonalazzák az igazi tanuló jellemét.

A sírásnak, ahogyan itt értik, semmi köze sincsen az illető személyes bánatához. Hiszen hogyan is lehetne valakinek, aki a világosságban jár és él, a saját szenvedése terhes? Ez a sírás olyan szívre és értelemre vonatkozik, melyet a világ és az em-beriség szenvedése fakaszt könnyekre! Ez a szenvedés a halál-természetben olyannyira átható és nehéz, hogy ha valaki elkez-dene rajta töprengeni, akkor nem tudna tőle szabadulni. Pilla-natonként tör a mennyek felé megszámlálhatatlanul sokakból a

20 21

milliárdnyi jajkiáltás. A világ sírása, a világ hangja, a gyötrelem és bánat egyetlen hatalmas orkánja. Aki csak valamennyit is tud és érez ebből, az lénye legutolsó atomjáig osztozik a világ szenvedésében. Az ilyen embert belső szomorúság emészti, könnyezik az emberiségért, a legmélyebb szánalommal visel-tetvén irányában. Azt kérdezi, vajon véget ér-e valaha ez a fáj-dalom-áradat, s van-e kiút a szomorúság ingoványából?

A világosság azzal a vigasztalással válaszol erre, hogy „Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak." Miféle vigasztalásról lehet itt szó? Ez az a vigasztalás, mely a belátással és az igazi segítővé válásra való előkészülettel jár együtt. Ezzel minden szenvedés véget ér; és ez törvényszerű, mivel minden, ami az időben jelenik meg, az idővel véget is ér. Önök mindnyájan tudják ezt. Ennélfogva a haláltermészetben minden szenvedés, bármilyen hatalmas is, végéhez ér a személyiség feloszlatásával. így a halál bizonyossága a jelölt számára bizto-san vigaszt jelentene. Ha azonban ebből a szemszögből nézzük a dolgot, azt találjuk, hogy a megsemmisült személyiség, amely ily csúfos véget ér, megőrződik a mikrokozmosz aurikus lényében, úgyhogy a következő személyiség ismét megörökli a veleszületett szenvedést. Ezért van az, hogy a vigasztalás nem kereshető a halál ígéretében, mivel ez csupán ideiglenes eny-hülést hoz a szenvedésre. Ennek az elhalasztott szenvedésnek szintén véget kell vetni azzal, hogy mindazokat, akik a dialek-tika sötétjében róják útjukat, „hazavezetik". A jelölt bepillantást nyer a Gnózis soha véget nem érő munkájába, amely a legősibb múltban vette kezdetét, folytatódván eddig az óráig, és addig fog tartani, amíg az utolsó lélek is átkel a sóhajok hídján abba a világba, ahol ismeretlen a szenvedés. Aki igazán bepillantást nyer a mindenkire kiterjedő üdvösségbe, s belelát a nagy tervbe, az tudja, hogy ebben a munkában az örökkévaló-

ság áll szemben az idővel. Ahol az örökkévalóság megjelenik, ott hogyan is maradhatna nyoma a szenvedésnek? Ó, mily nagyszerű vigasztalás jelenik meg a tanulóságban, amikor a világ szenvedését megtapasztaljuk!

Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak.Látnunk kell, hogy szó sincs itt valamiféle üres és negatív

vigasztalásról, hanem épp ellenkezőleg. Nincs ugyanis olyan tanuló, aki ne érezné a hatalmas erőtér támogatását, amikor tudja, hogy segíthet a nagy szenvedés végére jutni, és amikor csatlakozhat a győzelmi menethez a világ és az emberiség szolgálatában. Szabad, kell, és tudunk is segíteni, és a győzelem előre biztos.

Aki ily módon segít az emberiségnek, nem emészti magát többé a bánat miatt, és az öklét sem rázza dühödten a bűn kö-vetkezményei ellen. Aki a győzelem ösvényén jár szelídséggel, az a Világosság Szerzetével karöltve támadja meg az okokat.

S amint munkálkodik, Betlehem csillaga már fénylik Krisz-tus születésének barlangja fölött!

22 23

IV


A sírnál elhangzó beszédekben a szónok felidézi az eltávozottra vonatkozó emlékeket. Aztán, az elhunyt hozzátartozói iránti együttérzése jeléül a beszélő azokkal az édes szavakkal próbálja megvigasztalni őket, amelyek egykoron a Hegyen hangzottak el. A lélek balzsamaként ható szeretetteljes együttérzésével és megértő pillantásával próbálja megerősíteni őket. Legtöbbször ez valóban sikeres is. A gyászolók tényleg valamivel könnyebben érzik magukat, és valamivel több fény jut be szenvedő szívükbe.

Valószínűleg Önnek is többször volt már része hasonló vi-gasztalásban, valamelyik barát vagy jótét lélek részéről, és az könnyített is szomorú terhén, amit hordoznia kellett. Minda-zonáltal tekintetbe kell vennünk, hogy ez a fájdalom természetes velejárója annak, ha a kegyetlen és természetellenes halál elragad valakit szeretteink közül. Ám hiába megértő és érző lelkű a barát, aki fájdalmunkban vigasztalásával és szeretetteljes gondolataival mellettünk áll, vigasztalása mégsem részeltet bennünket az áldásban. Egy barát szívéből fakadó vigasz, legyen az mégoly jó és nélkülözhetetlen is, korlátozott. Ha a Hegyi beszédben említett boldog és áldott állapot ilyen fájdalomból és vigasztalásból származna, akkor a világ tele lenne boldogokkal, hiszen a halál nem kerül el egyetlen ajtót sem. Ha a boldogság e módszerrel valóban megközelíthető lenne, akkor a halál hasonlíthatatlanul jobb szellemi ta-

nító lenne, mint az összes isteni követ együttvéve, az idők kezdetétől egészen mostanáig.

Ezért bizton állíthatjuk, hogy bár a mi közönséges fájdal-munk és szomorúságunk érthető, még sincs köze a boldog vagy áldott mivoltunkhoz. Szeretnénk, ha ezt jól megértené, mivel gyakorlatilag az összes teológus azon a véleményen van, hogy a Boldognak-mondások a földi viszontagságok közönséges formáira vonatkoznak.

Az még elfogadható, hogy valaki határtalan felszínességé-ben ezt tanítja, de az már sokkal kevésbé érthető, hogyan tart-ható fenn egy ilyen tanítás a való élet gyakorlatában. Ez a se-kélyesség és intelligenciahiány az 'áldott' illetve 'boldog' fo-galmak megszentségtelenítése és közhellyé alacsonyítása!

Gnosztikus értelemben az áldottság a legmagasztosabb be-teljesülés állapota: a szellem, lélek és test mérhetetlen boldog-sága. A boldogság a szellem és az üdvösség eléréséből fakadó teljesség. Semmit sem lehet már hozzátenni; önmagában ele-gendő. Ez maga a mindenség; ez maga az emberben megnyil-vánult Isten.

'Egyházi' értelemben véve a boldogság azon megholtak ál-lapota, akik haláluk révén felvétetnek az Istennel való közös-ségbe. Némely egyház szerint ízelítőt kaphatunk ebből a bol-dogságból, hogyha összhangban élünk az egyházi előírásokkal. Ha így teszünk, még életünk során megszerezhetjük a végleges boldogságra való kilátást.

Megérti-e Ön, hogy a 'boldogság' fogalmát mennyire meg-szentségteleníti egy ilyen elgondolás? A gnosztikus számára mindegy, hogy hol van. A boldogság teljes mértékben átélhető a jelenben, még ha a földi szenvedés falként vesz is körül ben-nünket. A vallásos felfogás szerinti boldogság azonban olyan

spekulációvá válik, amellyel az egyház korszakokon keresztül

24 25

próbálta a tömeg figyelmét elterelni a szenvedésről: legyen valaki bármilyen szegény és szerencsétlen ebben a világban, lehet akármennyire megsebzett és kizsákmányolt, boldogságá-nak napja mégis hamarosan eljön, csak hallgatnia kell a hittu-dósokra. Az egyház tehát foglalt helyet biztosít Önnek a mennyben.

Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak.Látja-e, miként butítja el az embereket az ilyenfajta vallásos

gondolkodás? Látja-e, hogy bizonyos csoportoknak miért éppen az egyházra volt szükségük evilági praktikáikhoz? Látja-e már, miért vált oly szükséggé egy gnosztikus ténykedés most, amikor egy új nap hajnali fényétől oszlani kezdenek a felhők?

Nyilvánvalóbb már nem is lehetne, hogy a fájdalom, melyet ebben a természetben él meg, sohasem fogja Önt boldoggá ten-ni. A barátoktól, rokon lelkektől vagy szellemi vezetőktől származó minden vigasztalás - jóllehet valamelyest segíthet kiverni fejünkből az öngyilkosság gondolatát is, és az általa ki-váltott melegségtől felolvad valami e világ fagyából - mégsem tökéletes. Az ilyen vigasz hatására egy pillanatra feledni tudjuk ugyan a mardosó bánatot, de maga a bánat megmarad, és újra meg újra ránk tör. Összeszedhetjük magunkat, és dacolhatunk a bajokkal, de ennek a természetnek a szenvedését ez mégsem fogja csökkenteni, boldogságot pedig egyáltalán nem fog te-remni.

A Második Világháború során a nyomorúságnak egész óceánja vett körül minket. A szerencsétlenség réme hatalmas vulkán-kitörésként rontott rá egy egész nemzedékre. Mégsem állíthatja senki, hogy e csapások áldásként értek volna bennünket. Me-lyikünk lett volna képes azt a szörnyű szenvedést vigasztalással

enyhíteni, ki gyújthatott volna ily módon akár csak pislákoló reménysugarat is a szemekben? Hogyan lehetséges, hogy a vallásos testületek eme reménytelen összeomlás és mérhetetlen szenvedés ellenére sem átallották kecsegtetni a boldogság ígé-retével?

Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak.A Boldognak-mondások nem ennek a természetnek a szen-

vedése miatti sírásról beszél. És a gondolatban, szóban vagy segítő tettek által véghezvitt vigasztalás - mely ennek a termé-szetnek a válasza a szomorúságra - sem azonos a Boldognak-mondásokban említett vigasztalással. Ez minden gnosztikusan érzékeny személy tudata számára megdönthetetlen tény.

Ha még egyszer röviden kitérünk a humanizmusra, világossá válik, miért utasítjuk el annak gyakorlatát és jövőjét. Minden humanizmus abból az eszméből és belső sürgetésből fakad, hogy e természet minden bajának és szerencsétlenségének ha-tásait és okait megszüntessük. Minden humanizmus abból a vi-gasztalási késztetésből ered, ami a világ és az emberiség szen-vedésének láttán tör fel belőlünk. A humanizmus az a szervezett jóság, amely kergeti ugyan az ördögöt, de soha nem képes elkapni. A humanizmus korszakok óta törekszik a gonosz semlegesítésére, de sohasem járt sikerrel. Erről a tényről már az ezer évekkel ezelőtti magasztos kínai filozófia is mélységesen meg volt győződve. A nagy Lao Ce is világosan kifejti, hogy minden megszervezett jóság abból ered, hogy az ember elhagyta Taót, az igaz ösvényt.

„Igen - mondja a nagy filozófus -, az emberek botladoznak és gyötrődnek, hogy jótékonyságot gyakoroljanak, és nyakig merülnek az ideges igyekezetbe, hogy a jót tegyék. A fenséges Tao eltűnt, s helyette megjelent az emberbarátiság és az igaz-

26 27

ságosság. Megszületett a ravaszság, a leleményesség: a nagy képmutatás."

Egyedülálló lényeglátásával és közvetlenségével Lao Ce a fejszét az emberi igazságosság, az emberi tudomány és az em-beri szeretet gyökerére veti. Leleplezi az egész emberi világ-rendet, mely egy természetellenes szörnyeteg Tao világrendjé-hez viszonyítva. Szavai a Bibliában is visszhangzanak: „E világ bölcsessége bolondság Isten előtt".

Olyasvalaki számára, aki a művelt jóság bizonyos fokán áll, csaknem természetes, hogy az emberiség hatalmas szenvedése láttán mintegy belső szükségből, spontán módon, tudása legjavát nyújtva megpróbálja azt enyhíteni, és megkísérli megszüntetni az okait, amennyiben ez lehetséges. Ebben az ellentermészetben ez egy természetes jóság-reakció. Ugyan ki tiltakozna, ha Ön az egyébként is minden korban tevékeny humanisták közé állna, hogy földi zarándokút)án segítse és támogassa az emberiséget? Hovatovább, ez ellen tiltakozni teljesen haszontalan lenne, mivel a jóság emberét ebbéli igyekezetében belső szükség hajtja. Másképpen nem is tehet, hiszen ez már második természetévé vált. Lényegében ezt saját jósága fokmérőjének tartja.

Ennek ellenére nem ez a fő ellenvetésünk a humanizmussal szemben; sőt magunk is készek vagyunk segédkezet nyújtani minden nemes és szükséges humanitárius törekvésnek. Min-denképpen készek vagyunk ezeknek a megnyilvánulásoknak messze ható következményeit elismerni, mint ahogy az a szel-lemi közösség, amelyhez tartozunk, ennek mindenkor tanújelét is adta. De ez a szellemi közösség az idők folyamán azt is nyil-vánvalóvá tette, hogy még a legtökéletesebb és a gyakorlatban alkalmazott humanizmus is - minden idealisztikus és vallásos nézetét is beleértve - ebből a természetből való, és pusztán en-

nck a természetnek a normáira alkalmazható, ennélfogva elke-rülhetetlenül a gonosz kíséretéhez tartozik. A humanizmus nem hoz teljes boldogságot, és nem nyújt feltétlen vigaszt; nem vet véget a halálnak, és a rákot sem tudja eltávolítani testünkből. Mégis megvan a feladata, amit be kell töltenie civilizációnkban: mivel végül is felszámolja majd korszakunk szociális, politikai és gazdasági anarchiáját. De mi fog történni azután? Végül nyilvánvalóvá válik majd, hogy abszolút boldogság és vigasz nem érhető el emberbaráti módszerekkel, és e természet lehangoló szomorúsága számos ismert és számtalan új formá-ban folytatódik tovább. Az emberiség a történelem előtti idők-ben már számos humanizált civilizációt ismert, de azok is le-tűntek, mert ennek a természetnek a törvénye dialektikus. Ha Ön ezt nem érti, ha Ön képtelen ilyen mélységű gondolkodásra, akkor a tapasztalat iskolájában lesz kénytelen mindezt felfe-dezni.

Mi azt mondjuk: legyünk spontán módon, természetünkből fakadóan humánusak; valahányszor úgy hozza a sors, ne vonjuk ki magunkat az emberbaráti munkából, ha közvetlen és igazi alkalom nyílik a kizökkent idő által keltett sebek gyógyítására. Ezzel együtt úgy kell ezt tekintenünk, mint életvitelünk természetes velejáróját, mint ami létállapotunkból fakad. Eközben teljesen tudatában kell lennünk annak, hogy a távoli birodalom, amit Jézus Krisztus nyilatkoztatott ki, a 'Tao', nem ebből a világból való; hogy a természetes és magától értetődő humanizmus mellett - amely tehát sohasem válthat meg bennünket ebből a természetből - birtokában kell lennünk egy teljesen más tudatállapotnak, egy másik lélekál-lapotnak és testnek is, amely nem ebből a világból való. Egész lényünkkel és gondolkodási képességünkkel erre a tényre kell irányulnunk, minden mást csak magától értetődő reflextevé-

28 29

kenységnek kell vennünk. Aki Jézusban, az Úrban felülemel-kedett ezen a természeten, az humánus ugyan ebben a világban, de az ilyen cselekedetet nem tartja megszabadítónak vagy lényegesnek.


Mármost az istenember, aki e szavakat a hegyen kinyilatkoz-tatta, nem volt demagóg, s ha a szenvedésből nem fakadhat boldogság, ha e természet által nyújtott vigasz nem tudja meg-szüntetni a szenvedést, sem meg nem oltalmazhatja az embert az örökös csapásoktól, mit tartsunk végül is ezen Boldognak-mondás igazi jelentéséről, hogy felérjünk Isten szavához, amely az örökkévalóságot közvetíti felénk?

Van a sírásnak, a szomorúságnak egy másik fajtája, amely nem magyarázható ebből a természetből. Ezt a szenvedést mindig is azok tapasztalják, akik méltók arra, hogy felemeltes-senek a Boldognak-mondások hegyére; azok, akik a távoli bi-rodalom nevében tevékenykednek ebben a természetben, hogy elősegítsék a nagy szellemi forradalmat, a világosságra, a Tao-ra való újjászületést. Akik hívják az emberiséget, hogy megis-mertessék vele a jóság, igazság és igazságosság igazi feladatát.

Munkások egész serege, az emberiség barátai, a világban szétszórva és erőiket végsőkig megfeszítve azon fáradoznak, hogy bevéssék az isteni természet elvét, bukott természetünk emberébe. Ez a munka heves fájdalommal jár, mert tapasztal-niuk kell annak rendkívüli nehézségeit és az általa elérhető hal-adás csekély voltát. Az elért eredmény nincs arányban a beleölt kolosszális erőfeszítés töredékével sem.

Itt korántsem a természetes, szenvedések okozta sírásról van szó, se nem az eltávozott rokonok vagy jótét lelkek megsiratásá-

ról. Nem a világ ama csapásairól és szorongattatásairól beszé-lünk itt, amelyek annyi bánatot okoznak. Az isteni munkások a szent kegyelemmel együtt ingyen kínálják az abszolút és meg-váltó ismeretet, mely életünk igazi értelmének kulcsa. Azok pedig, akiknek magukat szentelik, leggyakrabban lábbal tapos-sák ajánlataikat, hátat fordítanak nekik, és visszautasítják aján-dékaikat, olyan kellemetlenségnek bélyegezvén munkájukat, mint ami megzavarja elméjük nyugalmát. Ezek a munkások azért bánkódnak, hogy oly hosszú azok sora, kiknek tudata túl primitív, vére zavaros, szeme túl sötét ahhoz, hogy megértsen és befogadjon. Végig kell nézniük, amint az emberek a koncért folytatott küzdelemben egymást tapossák és tépik irgalmatlanul darabokra, s mint hajszolják a világ árnyképeit, miközben tu-datlanságukban semmibe veszik az egyetlen szükségeset.

Bizonyosodjon meg róla, hogy Ön jól érti ezt. A szomorúsá-got, amiről itt szó van, nem a szembenállás és annak következmé-nyei keltik, és nem is a Szent Művet elkerülhetetlenül kísérő szenvedés szüli. Ezt a gyötrelmet az ember hiányos felfogóképes-sége, biológiai éntudatának álnoksága és mesterkedései okozzák, amelyek miatt nem láthatja meg igazi boldogságát. Ez az eluta-sított abszolút szeretetből feltörő kín. Ez Krisztus szenvedése, a gyásznak az az árnyalata, amely az Ő Jézus-megnyilvánulását jellemezte. Ez Jézus Krisztus ama gyötrelme, amikor az Olajfák Hegyén állván, kezeit felemelvén így kiált: „Jeruzsálem, Jeru-zsálem! Hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kiscsirkéit szárnya alá; és te nem akartad.".

Áldottak, akik imígyen sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.

Az áldás állapota a legmagasabb megelégedéssel és a legna-gyobb boldogsággal jár együtt. Amikor Jézus Krisztus - nap-

30 31

jaink Krisztus-rezgése által - azt mondja a Hegyen, hogy „bol-dogok, akik sírnak", akkor tudjuk, hogy sírásunk oka meg fog szűnni, hogy a szomorúság bennünket borító fátyla szét lesz tépve, és munkánk a legmagasabb elismerést és boldogságot fogja meghozni. A szőlőskert munkásai tudják, hogy a boldog-ságnak munkájukban, munkájuk által és munkájukból kell megszületnie. Ekkor az áldásban való részesülés nem pusztán egyéni tapasztalat, hanem személytelenné válik, mivel sokak számára hoz abszolút boldogságot és szabadulást.

Ez az a vigasztalás, ami minden keserűségért kárpótol. Ez az isteni humanizmus; ez Isten szeretete, amely minden értelmet felülmúl. A boldogság most, a jelenben is létezik, és a jövőben is létezni fog. Egy fejlődő állapotról, egy növekedési folyamatról van szó, amely az igazi megszabadító tevékenységből ered. Ezért mindenki, aki sír, élete során már nagyon sokszor részesült benne, amikor csak a szolgálat ösvényén egy lelket szabad volt a világosság felé fordítania. Mivel a boldogságnak ez a valósága egyelőre nincs egyensúlyban munkája eredményével, vigaszban részesül - isteni vigasztalásban, amely újra meg újra kitöltetik rá. A megfáradt és harcban megsebzett munkás új szívet kap, és friss energiával lelkesítik, hogy fáradozásában kitarthasson, fejét az új valóság születése, az örök út, Tao felé fordítva.

Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak A szol-gálat ösvényén járva ez a második létállapot.

V


Az ösvény két létállapotát vizsgáltunk meg eddig a Hegyi be-széd kapcsán. Amint láttuk, a szellemben való szegénység a két természetrend ismeretére vonatkozik, arra, hogy a világon kí-vül, melyben élünk, van egy másik világrend is, egy valóságos, magasztos rend, amelyet nem ismerünk, jóllehet a mi bolygói kozmoszunkon belül létezik.

Amint az ösvényen lévő tanuló felismeri a világosság távoli és mégis oly közel lévő birodalmának létezését, és amint ebben a sötét, bukott világrendben tudatára ébred énjének a vérét, lelkét és testét illetően is, felfedezi, hogy lényében ijesztő szegénység la-kozik, mélységes szellemi magány, s ez életének nagy csődje. Keresztüllát a jó és a gonosz hátborzongató közjátékán, bár egész lényével a bukott világrendhez van szegezve, és szerkeze-tileg képtelen arra, hogy akár egyetlen másodpercig is ennek a „Bolondok Paradicsomának" a természeti törvényei nélkül éljen. Az életben maradáshoz valójában lélegzetről lélegzetre be kell szívnia a mérgező és ártalmas kigőzölgésekkel teli oxigént, el-vileg mégis vállalja ennek a csalásnak az elhagyását. Természe-tesen ebben a világban van, ebből való, nem tudja elhazudni ezt a világot, és törvényeit sem képes álmodozással hatályon kívül helyezni. Szegénységének és tehetetlenségének ebben a tudatában azonban felemeli a tekintetét, tudván, hogy van egy másik termé-szetrend is. Halad tovább vérében annak a pozitív eltökéltségnek a lüktetésével, hogy nem akar többé ebből a világból való lenni.

32 33

A csúfolódók persze kigúnyolják, akik pedig a világ szab-ványai szerint annyira okosnak számítanak, csóválják bölcsnek mondott fejüket, gúnyolódva fura barátjukon, aki nem akar már beállni a sorba, e természet áramainak sodrásába. Úgy tekinte-nek rá, mint egy bolondra. De hát nem az-e valójában? Olyan világra vágyik, melyet senki nem ismer, és amelyről ráadásul ő maga sem tud semmit. Milyen célszerűtlen, mennyire értel-metlen dolog ez! Bolond ő, jóllehet tiszta, de akkor is csak tiszta bolond, mint Parszifál! így okítják és próbálják rávenni, hogy adja fel ostoba eszményeit.

Volt-e már része ilyen élményben? Nem lehet ám csak úgy csendesen elosonni, ha úgy határoz, hogy búcsút mond ennek a természetnek. Mintha a világ minden hatalma összeesküdne és Önre rontana, hogy ettől elrettentse. Ellenfelei mozgásba len-dülnek, és olykor saját barátain keresztül próbálják meg Önt visszatartani attól, hogy elmenjen. Amennyire lehet, megnehe-zítik a dolgát.

Végül azonban, túl a feszültségeknek és a kétségbeesésnek ezen a zűrzavarán szellemi segítségben részesül. A Hegyről felhangzik az Ige: „Boldogok a szellemben szegények: mert övék a mennyeknek országa." A világban bolondnak tartott vándort Krisztus világossága izzítja át. Isten kegyelméből po-zitív, első kézből való kapcsolatot létesít a világosság birodal-mával, melyben eddig hitt, de amelyet sohasem látott. A zarán-dok birtokossá válik; ez az első létállapot a regenerálódás ös-vényén. A tanuló elérkezett a forráshoz, amelyből naponta sza-badon és ingyen meríti az élő vizet. És ezután? Ne feledjük ugyanis, hogy még mindig ebben a megtört valóságban él. Be-szélhetünk-e hát a megszabadulásáról?

Igen is, meg nem is. A világossággal való kapcsolata miatt most áldottnak, megszabadultnak mondható, de képesnek kell

lennie rá, hogy ezt az örökkévalóságot, ezt az áldást az idő vi-lágában élje meg.

Ez azt jelenti, hogy mivel a mozdíthatatlan isteni rend a ta-nuló révén most egy gyújtópontot létesített a dialektikában, ezt a tanulót használják arra, hogy az elfajulást - annak minden né-zetében - feltörje és megújulásra vigye. Rajta és munkatársain keresztül az örökkévalóság behatolhat az időbe; mint egy isteni fordulat, amelyet fejek, szívek és kezek által kell kivitelezni és beteljesíteni. A kozmikus rendnek megfelelően Isten nem avat-kozik bele teremtményei dolgába, viszont azt szeretné, ha a te-remtés az ő teremtményei által ragyogna fel és győzedelmes-kedne. Amint az magasabb nézőpontból megmutatkozik, rend-kívül örömteli helyzetnek mondható, ha egy tanuló eljut ehhez az első létállapothoz; amikor is még ebben a világban van, de már nem ebből a világból való. Mindazonáltal győződjön meg róla, hogy ezt a kijelentést helyesen érti! Mihelyst ugyanis a ta-nuló az idő világában közvetlenül és tudatosan megragadta az örökkévalóságot és az üdvöt, fordulat következik be őbenne. A világtól elidegenedve, annak búcsút mondva, ismét a világ felé fordul, és újból elmerül benne. Miként a vájár vág járatot a bá-nya sötét mélyén, a tanuló is, megbízatásának megszállottjaként, utat tör a világon keresztül és az új jóság, igazság és igazságos-ság erejében elindul, hogy meghódítsa a Földet. Az örökkévaló-ságot meg kell szilárdítani az időben, a bukottságnak ezt az alan-tas szféráját pedig meg kell tisztítani, ha bolygói kozmoszunk ismét zavartalanul együtt akar zengeni a csillagok kórusával.

De jaj, a határtalan lelkesedéssel és kimondhatatlan öröm-mel elkezdett munka nehéz, elbátortalanít, és szinte reményte-len! Az emberek görcsösen kapaszkodnak a természet dolgaiba, s ha mégis eloldódtak ezektől, akkor képtelenek látni, és ha már látnak, nem tudnak továbblépni...

34 35

A klasszikus sötét ellenfél folyton gyomot hint az újból ter-mővé tett földbe, a tükröket pedig úgy ferdíti el, hogy nem a világosság, hanem valamiféle karikatúra tükröződik bennük. Az építmény összeomlással fenyeget; ahol csak támadásba lendül a fekete fenevad, ott mindenütt repedések mutatkoznak a falakon. A munkásnak egyidejűleg mindenhol jelen kellene lennie, figyelmét pedig rendszerint - tudatosan és igen ravaszul - éppen a legnagyobb veszély pillanataiban terelik el, amikor a feladat egész embert kívánna.

Ekkor kell bebizonyosodnia, hogy a tanuló e világban az üdvösség erejét valóban a vérében hordozza-e, mert amikor bánat sújtja, amikor holtfáradt és összetört, akkor földi termé-szete így szólal meg benne: „Ember, hagyj fel ezzel!" És a kí-sértő hozzáteszi: „Az emberek gyáva kutyák és gyilkosok, hadd pusztuljanak el a saját mocskukban! Te élj a világosságban, amelyet birtokolsz!"

A távoli birodalom egyetemes szeretettörvénye azonban így szól: „Testvérem, tarts ki a keserű sorsban is!"

Ez a kényszerhelyzet a megpróbáltatás. Most derül ki, hogy a tanuló szíve vérében elevenen él-e az egyetemes sze-retettörvény. Egy törvénynek engedelmeskedni mindig valami korlátozást is jelent, de ha mi magunk válunk a törvénnyé, az nem más, mint az abszolút szabadság és öntekintély megnyil-vánulása.

Tételezzük fel, hogy a tanuló ebből a dilemmából azzal a szilárd belső elhatározással vágja ki magát, hogy: „Keserű sor-somban is kitartok, mert beteljesült bennem az egyetemes sze-retettörvény."

Megkérdezhetnénk: „Hogyan számíthatnánk bármilyen to-vábbi eredményre is, hiszen a tanuló a szolgálat oltárán összes lehetőségét és képességét bevetve feláldozta magát anélkül,

36

hogy bármilyen megszabadító eredményt ért volna el. Vajon hogyan képes felülemelkedni elkeseredettségén?"

Nos, ezzel a nehézséggel a megújulás ösvényének második létállapotában szembesülünk, amelyre a következő szavak utalnak: „Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak."

A világosság birodalmából jövő vigasz elhárítja előlünk azt a veszélyt, hogy a szolgálat ösvényén egyhelyben topogjunk vagy elakadjunk e természet állapota miatt, amely jellegénél fogva elutasítja a szellemet. Ez a vigasz a gileádi balzsam, amely begyógyítja sebeket, megacélozza az erőt, és támogatja a megkezdett művet, kérésünket és várakozásunkat messze fe-lülmúlva.

Ez a vigasz egy Krisztus-erő, egy megsokszorozott életké-pesség, amely a tanuló gyengeségét elpusztíthatatlan erővé ala-kítja át. Ez a boldogságot hozó vigasz számtalan új lehetőséget teremt, amelyeknek dicsőséges eredményei majd a szolgálat ösvényén válnak nyilvánvalóvá.

A tanuló csak most készült fel igazán. Célja, feladata, hivatása az idő világában most már két oszlopon, az eredeti templom két megdönthetetlen pillérén nyugszik. Ez a két oszlop: Boas és Joachin.

Ezeket nem ajándékba kapta, hanem alulról kezdve maga építette fel őket. Igen, mialatt a vakolókanállal dolgozott, vidám nevetés hallatszott, és amint elkészült a fehér építmény, öröm-ének hangzott fel! A legtöbb követ azonban könnyáztatta ha-barccsal rakták. És hányszor, de hányszor kellett le is bontani, mert hibás volt a háromszög, és a függőón is eltéréseket jelzett.

Most azonban felkelt a Nap a bevégzett és tökéletes mű fölött! Igen, valóban, akik könnyezve vetnek, azok örömest aratnak majd: ők örökségül bírják a földet. Az örökkévalóság diadalt arat az idő felett!

37

VI

Boldogok a szelídek: mert ők ör

ökségül bírják a Földet.

A két pillér megépítése után az ezt követő Boldognak-mondá-sok azokkal a módszerekkel foglalkoznak, amelyekkel a munkát most folytatni kell a

győzelem elérése érdekében.

Úgy véljük, hasznos lesz itt megismételni, hogy a Hegyi beszédet és a Boldognak-mondásokat elsősorban azoknak szánták, akik a háromszoros regeneráció ösvényét kívánják járni, és akik már ténylegesen és pozitívan rá is léptek az ösvényre.

Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a Földet.

Ez a kijelentés, mely a Hegyen hangzott el, a Zsoltárok könyvéből vett idézet (37, 10-11), amely ezt mondja: „Egy kevés idő még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott. A szelídek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben."

Mi a szelídség? Ezt a szót az előzőek

fényében kell értel-meznünk. A szelídség az abszolút bátorság, amely nem erőszakos, és nem is tud az lenni, mégpedig a tanuló belső állapotából fakadóan. A Birodalommal való kapcsolat az első oszlop, a mű véghezviteléhez szükséges erő pedig a második. Ezt a kettős isteni kegyelmet kell most megalapoznunk a természetben a szelídséggel. A győzelmet szelídséggel kell elnyernünk.

A bátorság, ahogy ebben a természetben értik, mindig erőltető, mert többnyire ösztön, indulat a mozgató rugója. Aki ily

módon bátor, az olyan, mint egy betörő. Ennek a természetnek a bátorsága mindig sebeket üt, rombol és pusztít. A Jézus Krisztus szellemrendjéből eredő bátorság azonban egy új akarati egyensúly eredménye. Aki szelíd, az nem epekedik káprázatos és hirtelen siker után, tudván, hogy az ilyen siker csillogása hamar megfakul. Aki szelíd, az nem csügged el, ha munkája eredménye késlekedik, vagy ha munkaterületét sátáni erők ostromolják, mivel mindezek mögött céljának végső megvalósulását látja soha le nem nyugvó napként ragyogni. Ezért aztán kitart nyugodt, megingathatatlan bátorsággal, mert aki az ösvényen jár, az követi célját anélkül,

hogy aggódna a kezdeti eredmények miatt.

A megújult szellemből született bátorság mindig személytelen, mentes mindenféle kritizálástól, és sohasem vesztegeti idejét mellékes dolgokra. Ha azt mondják neki: „Úristen, micsoda homály van a te munkaterületeden", akkor a szelíd azt fogja válaszolni: „Igazad van, már nem is lehetne sötétebb", de még határozottabban fog a céljára irányulni. Nem csügged el, mivel minden probléma mögött ott látja a végső győzelmet. Örökölni fogja a Földet. Nem érdekli, hogy jó vagy rossz hírét keltik-e, sem az, hogy mit gondolnak róla és munkájáról,

hogy sírnak vagy nevetnek-e rajta, hogy miként reagálnak a tevékenységére, vagy mit kezdenek azzal, és mit csinálnak belőle. O a Föld örököse! Az örökkévalóság nevében csendesen világító lángként áll az időben, és Krisztus vigasza az olaj, mely lankadatlan szabályossággal kiárad rá.

Hát akkor a szelíd

nem lenne több holmi negatív misztikusnál, akinek egyedüli vágya, hogy a jelenben ragyogjon, miközben a jövőről álmodozik? Nem, mert a szellem értelmében szelíd egészen másfajta alkat. Amikor az ősi ellenség megtámadja munkaterületét, minden erőfeszítését a karikatúra szintjére ala-

38

csonyítva és konkolyt szórva a tiszta vetésbe, akkor a szelíd harcmodora és stratégiája alapvetően eltér azokétól, akik csupán a természet bátorságára támaszkodhatnak. Aki szelíd, az személytelen, tehát nem ront rá az ellenségre, és fölötte áll az időnek is. A gonosz álnoksága és sugallatai csak megkettőzik az energiáját. A természet diszharmóniájával a világosság isteni birodalmának harmóniáját állítja szembe. A mű lerombolására az ellenség ősidőktől fogva azt a technikát alkalmazza, hogy minden lehetséges módon elveti a nyugtalanítás csíráit, amelyekből és amelyek által aztán felállíthatja a befolyásolás

hídfőállásait. Régi és jól bevált módszer, hogy a zavarkeltés legkülönfélébb eszközeivel és ügynökök beépítésével rombolják le az ellenfél művét. Amikor ez történik, akkor az emberek többsége hajlamos rá, hogy egy ilyen fertőzési gócot az ellenszenv bevetésével próbáljon orvosolni - és éppen ez az 'együtt-működés' remélt tényezője. Ám ha a szelíd a szeretet tüzével veszi körül támadóit - nem neheztelve és személyeskedve, ha-nem együttérzéssel és személytelenül, miközben nagy nyuga-lommal folytatja a szolgálat munkáját -, akkor a fertőzés előbb-utóbb kénytelen eltűnni, mint napsütésben a hó.

Ez az, amire a 37.

zsoltár 10. verse utal (a Biblia sokkal régebbi kiadásaiban 'Vau' jelzés alatt találunk erre a részre): „Egy kevés idő még, és nincs gonosz; nézed a helyét, és nin-csen ott." A héber 'Vau' betű azt jelenti, hogy van egy erő, amely elválasztja a búzát a konkolytól, az erényt a bűntől; hogy létezik a világosságot kísérő isteni törvény, amely lényénél fogva és személytelen módon szétválasztja a gonoszt és igaztalant az erénytől és az igaztól.

Ha az igazság harcba bocsátkozna az igazságtalansággal, akkor összekötné magát a gonosszal; a tanulóban ekkor kapocs keletkezne őközötte és e természet között, ami végül vissza-

húzná a munkájától, és elveszne az idő forgatagában. De így, mi árthatna neki? Gyertyaként égve az Egyetemes Templom-ban, a nem reagálni elve alapján él, és látja, hogy a szeretet kardjától ellenségei meghátrálnak. „Nézed a helyét, és nincsen Ott." Az ellenség beszünteti ezt a kísérletét is, hogy később újra próbálkozzon más formában, csak azért, hogy ismét vereséget szenvedjen.

A szelídek, akik Jézus Krisztus szellemrendjéből születtek, örökölni fogják a Földet, és gyönyörködni fognak a béke bőségében. Barátaim, legyen bátorságuk szelídnek lenni! Vívják meg csatájukat a személytelen szeretet lángra lobbant tüzével!

Soha ne erőltessenek semmit; ne legyenek agresszívek! Hagyják a győzelem csodáját a szelídség által

beteljesedni!Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a Földet.

40

VII

Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek

Ezek a szavak úgy hangzanak, mintha egyenesen korunk embe-rének szívéből fakadnának. Különösen érvényes volt ez a má-sodik világháború évei alatt. Abban az időben emberek milliói epekedtek az igazságosság után. Öt év leforgása alatt az igazság utáni éhség és szomjúság heves lángja igencsak magasra csapott. Ez az éhség ugyanúgy felőrölte a meghurcolt és meggyötört emberek szívét és idegeit, mint az élelemhiány a testüket.

Önök közül is bizonyára sokan szőttek álmokat az igazság-ról, és társalgásaik során órákat vitáztak azon, hogy elképzelé-sük szerint hogyan kellene egyengetni az igazságosság útját. Kedvteléseik világában részt követeltek az igazságszolgáltatás-ból, közben pedig élvezték, hogy idézéseket kézbesítenek.

Azokban az időkben tényleg mindenki kifejezetten szomjú-hozta és éhezte az igazságot. De amint ez az igazság utáni só-várgás többé-kevésbé alábbhagyott, részesültek-e akár mások, akár Önök a boldogság áldásában, a legmagasabb szellemi bol-dogság állapotában?

Anélkül, hogy az igazság utáni éhség és szomjúság élményét kétségbe vonnánk, megkérdezzük: megvolt-e Önökben ez a hatalmas éhség és szomjúság már a nagy világégés előtt is, amikor még mindenki a nagyszerű életelvek fényében sütkére-zett, és semmiben sem láttak hiányt? Amikor a munkanélküliek, az akkori szegények is anyagi fényűzésben élhettek ahhoz képest, ami a háború utolsó éveit jellemezte? Vajon akkor is

általánosak voltak-e az igazság éhezésének számlájára írható álmatlan éjszakák? Ugyanezt a mélységes felháborodást érez-ték-e akkor is a világ igazságtalanságainak láttán? Felkavart-e akkor bárkit is a világ szomorúsága?

Nem úgy volt-e inkább, hogy az emberek többsége teljesen elmerült a polgári liberalizmus állóvizében? Akik pedig esetleg az igazsággal vesződtek, azokat nem tartották-e hibbant agitá-toroknak? Hány embernek okozott akár másodpercnyi álmat-lanságot, vagy hányan hatódtak meg akár egy pillanatra is attól, hogy másutt tömegek éheztek az igazságosságra? Nem fagyos közönnyel fogadták-e az igazságért való harcot? Esetleg udva-rias, nagyon kulturált, gondosan tálalt, ámde üres és hamis ro-konszenvvel; színleléssel, mely szívüket teljesen hidegen hagyta?

Rádöbbentek-e valaha is, hogy a jelenben megnyilvánuló okok gyökerét a múltban kell keresni, s mivel korábban nemi-gen törődtek az igazsággal, ajtajukat egészen eddig tágra nyi-tották az igazságtalanság előtt, ezért a legcsekélyebb joguk sincs igazságról beszélni? Szöget ütött-e valaha is a fejükbe, hogy ugyancsak részesek az igazságtalanság elszabadulásában, akkor is és most is, és éppen ezért osztozniuk kell a felelősség-ben is? A túlnyomó többséggel együtt az évek hosszú során át Önök is szigorúan távol tartották magukat az igazságtól e vilá-gon, bajkeverőknek vagy őrült idealistáknak tartva azokat, akik szót emeltek érte!

Anélkül, hogy túlságosan szigorú ítélkezésre ragadtatnánk magunkat, annyit mindenképp leszögezhetünk, hogy valami nincs rendben azzal az igazság utáni erős és tömegesen lábra kapott sóvárgással, amelybe mintha egy árnyalatnyi önzés is vegyülne. Énjüket sarokba szorították, megtámadták: ebből fa-kad az „igazság" utáni vágyakozásuk.

Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.

Önök közül persze sokan erősen meg vannak győződve róla, hogy az igazságosság utáni sóvárgásuk már sokkal régebbi ke-letű. Megkíséreljük Önt megingatni ebben a meggyőződésében. Próbáljon csak meg kissé a lelke mélyére tekinteni. Az esetek túlnyomó részében fel lehet fedezni, hogy az igazságosság szorgalmazása mögött indítékként valamilyen személyesen el-szenvedett igazságtalanság húzódik meg, amelyen képtelenek voltunk felülemelkedni.

Tény, hogy az életben szerzett személyes tapasztalataink ál-talában hozzájárulnak tudatunk alakulásához, de ebben a vonat-kozásban a tapasztalat nem mondható mindig a legjobb tanító-mesternek. Szociális zökkenők, magánéletünk nehézségei, lelki megterhelések vagy egyéb körülmények, melyek megtámadták énünk önmagának tulajdonított királyságát, hirtelen felkelthet-nek bizonyos igazság utáni vágyat. Személyes helyzetünk néha olyan igazság-elképzeléseket sugall, amelyek meggyötört elménk és szívünk megnyugtatásával kecsegtetnek. Ehhez vagy ahhoz a szellemi mozgalomhoz való vonzalmunkban igen gyakran tetten érhető az én által előzőleg elszenvedett vereség és csalódás. Ha aztán ennek a szellemi mozgalomnak a zászlaja alatt az ént újabb csalódások érik, akkor az igazsághoz fűződő remény el-illan a tudatból, és nem tartható fenn tovább a vérben sem; az eszméből akadály lesz, az én pedig más társaság után néz.

Belátja-e, hogy az összes ilyen esetben elsősorban nem az igazság utáni éhségről és szomjúságról van szó, hanem sokkal inkább önigazolásról? Az elhibázott önigazolási kísérletek után pedig sutba dobjuk az eszmét, mondván, hogy ördög vigye az egészet mindenestől. Ekkor fújunk visszavonulót!

Az ember nem egyenes, őszinte módon futamodik meg, ha-nem pszichológiai értelemben az indítékkal összhangban. Ez ugyan nem becsületes és egyenes dolog, de lélektanilag érthető. Az Én-király rongyokban van ugyan, de kifelé jó képet vág, és annál inkább fennhéjázva rója útját tovább. Anélkül, hogy túl-ságosan súlyos ítéletet mondanánk, annyit mindenképpen meg-kockáztathatunk, hogy valami nem stimmelt az igazság utáni sürgető vágyunkkal, minthogy a kívánt megelégedettség most sem következett be.

Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők in egelégíttetnek.

Sokan abban a mély meggyőződésben élnek, hogy az igazság utáni vágyat már nagyon is régóta érzik. A javasolt önvizsgálati módszert alkalmazva azonban nem találnak semmiféle sérel-met, mely az énjüket érte volna. Az ő tudatállapotuk az igazság-ra vonatkozó okos-erkölcsös hajlam következménye. Feltesz-szük azonban a kérdést: mire megyünk igazságösztönünkkel egy olyan világban, amely maga a megtört valóság?

Melyik igazság a valódi? Nem úgy van-e, hogy amit az egyik az igazság netovábbjának tart, az másvalakinek a szemé-ben ordító igazságtalanság? Nem úgy van-e, hogy az igazságot minden elképzelhető módon csűrik-csavarják? És megintcsak az én áll mindezek mögött, még akkor is, ha történetesen nem az Ön saját énje játssza is mindig a főszerepet.

Vannak, akiknek kifejezett érdekük fűződik hozzá, hogy a világon bizonyos fajta igazságról lehessen beszélni. Ezeknek az énje a hasonszőrűekkel együtt felkapaszkodott a pántlikás ko-csira, amely az ő szájízük szerinti igazság éltetésétől hangos. Ugyanez az igazság pedig egy másiknak a romjain kapott lábra,

44 45

ez tény, s így megjelenik az igazságért - mármint az egymással szembeszegülő igazságokért - való csatározás.

Nem emberi igazság-e, amely egy adott pillanatban felülke-rekedni látszik? És másvalakinek az igazsága nem éppúgy em-berséges-e? Ha az egyik felülkerekedik, akkor a másiknak nem törvényszerűen kell-e lábtörlőül szolgálnia? Nos, hát valójában ez a dialektika.


Azt mondtuk, hogy egyesekben van egy velük született hajlam az okos-erkölcsös igazságosságra. Vajon ez lenne-e az igazság, mely az illetőt boldoggá teheti? Ezt kétségbe kell vonnunk.

Mindannyian szüleink vérörökségéből születtünk, ami ren-desen annyit tesz, hogy „ahogy az öreg kakas kukorékol, úgy tanul a fiatal". Igazságösztönünk ily módon őseink hagyatéka, mivel ebből a természetből származunk, és ebből állunk. Az igazság utáni ilyen vágyakozásban kétségtelenül van némi kultúra, csakhogy épp ez az a kultúra, amely krízishez vezet és az ellenkezőjébe csap át. Itt újfent azzal a dialektikával gyűlik meg a bajunk, amelybe korszakokon át olyannyira belegaba-lyodtunk.


Ezeket a dolgokat megvizsgálva bárki eljuthat a végkövetkez-tetéshez. Az igazság éhezése és szomjúhozása, ahogyan e ter-mészet fényében mutatkozik, semmilyen szempontból sem megszabadító, nem választható el az én-rögeszmétől, és vajmi

kevés köze van a „boldogsághoz". Ki tudja hányadszor már, de megint el kell ismételnünk, hogy a Boldognak-mondásokat olyanoknak szánták, akik szellemi állapotuk tekintetében lé-nyegesen különböznek a világi átlagtól.

A valódi isteni igazság csak akkor fogható fel, ha egy emberi lény bepillantást nyer Istennek a világra és az emberiségre vonatkozó tervébe; ha első kézből származó képe van az embe-ri élethullám eredeti állapotáról. Amikor ennek a magasabb valóságnak a fénye megvilágítja a tudatát, és feleszmél a tu-datlanságából, akkor ennek az lesz a logikus következménye, hogy erőteljes éhség és szomj jelenik meg erre az igazságra vonatkozóan. Miután ez bekövetkezett, az éhezés és szomjúho-zás nem vágyak formájában, hanem testileg megtapasztalt szükségletként lép fel. Olyan szükségletekről van itt szó, ame-lyek kielégítetlensége romlást eredményez. így az abszolút igazságban és az abszolút igazságosságban megvilágosodott emberi lénnyel van tehát dolgunk, aki mélyen belelát az Isteni Mindenségbe, ugyanakkor egy ellentermészetben találja magát; olyan világban, mely velejéig a legteljesebb ellentéte az ő isteni alkotóelemének. Ennél fogva ez az Istenben felmagasztalt és az isteni életben részesülő emberi lény csaknem természetes mó-don éhezni és szomjúhozni fog ebben a világban, hiszen a szellem, a lélek és a test tekintetében itt a legelemibb szükség-leteit sem tudja kielégíteni. Ez egy elviselhetetlen, lehetetlen feladat. Egyidejűleg képtelenség két ennyire különböző életet élni.

A segítség azonban nem várat magára. Aki ilyen értelemben éhezik és szomjazik, az megelégíttetik. Ebben a Boldognak-mondásban az embert nem egy kilátással ajándékozzák meg valami végső aranykorra nézve, amelyben a világra és az em-beriségre vonatkozó istenterv visszaáll eredeti dicsőségébe. Ha

46 47

az éhező és szomjúhozó lénynek ezt ki kellene várnia - hát ez a kilátás csekély vigasszal szolgálna számára. Nem, az ilyen élet-szükségben lévő ember azonnali és közvetlen „táplálékban" ré-szesül. Bizonyos erőket és tulajdonságokat adományoznak neki hatalmas öröm és szeretet kíséretében, és mindezt teljesen lét-valóságosan. Ily módon megelégülve aztán - a világért és az emberiségért küzdő munkásként - el tudja hordozni terhét szolgálatának helyén, ezen a hatalmas munkaterületen. Az erőknek és adományoknak ez a bősége a tanulót a legmagasabb rendű boldogság és az igazi áldás állapotában tartja. Ez újabb példája az örökkévalóság időben való megtapasztalásának. Eb-ben a dialektilcus világban a boldogság rendesen bizonyos célok eléréséhez kötődik. Az állandóság világában már az is boldog-ság, ha valaki a nagy cél felé tart. A cél követése már önmagá-ban véve is győzelem; az időben megnyilvánuló örökkévalóság.

Olykor nem könnyű felfogni ezeknek a dolgoknak a ma-gasztosságát; a szellem tekintetében értelmünk legfeljebb a megsejtésig hatolhat el. Tapasztalta-e Ön valaha, a legkuszább helyzetek kellős közepén az „azonnali jelenlétet", ahogy a ré-giek hívták? Ez a közvetlen és azonnali jelenlét Isten kezéből csillapítja az éhségét és oltja a szomját, miközben tér és idő fölé emeli Önt, jóllehet még a téridőbe merül. Miért kellene hát e természet szerinti igazságra és szabadságra éheznünk és har-colnunk érte? Az ilyesfajta igazság csupán délibáb, lázálom, képzelgés. Az ilyen igazság nem létezik.

Tényleg nem létezik? Tényleg, mivel minden igazságtalanság és az igazságról való minden spekuláció a tudatlanságból, az élet elemi törvényeinek az áthágásából, az én rögeszméjéből és mindannyiunk kollektív őrületéből ered. Ezek hatására a rögeszmének ezt a világát valóságnak látjuk, melyben pedig nincs semmi tartós és semmi valóságos, miközben teljesen va-

kok és tudatlanok maradunk eredeti életterületünk, az Egyete-mes Szellem világára nézve.

Egyedül a földi igazságosságért harcolni nem intelligens dolog. Ha gödörbe esünk, jóllehet rendesen látunk és eszünk is van, amivel gondolkodjunk, ráadásul szabadon választjuk meg útirányunkat is, akkor értelmes dolog-e vagy igazságnak ne-vezhető-e, ha betemetjük a gödröt, vagy hidat vonunk föléje, netalán őrszemet állítunk melléje? Ha épp ez a gödör be is len-ne temetve, hát beleesnénk a következőbe; ha híd lenne rajta, arról is lelépnénk; ha őr vigyázná, figyelmeztetését elereszte-nénk a fülünk mellett. Ez ugyanaz, mint amikor nyomorúsá-gunkban sírva kiáltozunk igazság után, míg előzőleg figyelmen kívül hagytuk mostani szenvedésünk kiváltó okait. Nem így történik-e mindig? Most törvényeket és szabályozást követe-lünk eljövendő bajaink kivédésére, pedig ha ezek a törvények nem bennünk vannak, akkor semmi esélyünk egy jövőbeni igazságosságra, legfeljebb a „kikelet, virágzás és hanyatlás" állandó ritmusának igazságára. Feltesszük Önöknek a kérdést: a szeretet cselekedete-e megalapozni egy olyan életrendet, amely tudatlanságunk, ostobaságunk és őrültségünk ellensúlya lenne, és őrültségünk színvonalát nem haladja meg? Vagy még inkább: szeretetből fakadna-e, ha Önt időről időre hagynánk zsákutcába futni azért, hogy rádöbbentsük, életünkbe egy más-fajta birtokot kellene hoznunk? Nem a szeretet cselekedete-e, hogy újra és újra a másik, nem ebből a világból való igazságról beszélnek Önnek? Arról az igazságról, amely - ha feltámad Önben iránta az éhség és a szomjúság - azonnal boldogsággal tölti el Önt?

A munka, amelyet el kell végezni, az, hogy az embert szel-lemi belátáshoz juttassuk, és felkeltsük benne az igazi önbe-csülést. A modern ember az eredeti létállapotának torz karika-

48 49

túrája, és azzá az igazi emberré kell őt változtatni, akiről az an-gyalok kórusa azt énekelte, hogy „Békesség a földön minden-kinek, aki őneki örvendezik".


Nos, hogyan érkezhetünk el ehhez az életszükséghez, hogy megértsük ezt az igazságot és ezt a megelégülést?

A megszabadulás ösvényének, a transzmutáció és a transzfi-guráció ösvényének a bejárásával. A Szellemi Iskola ezen a földön főleg ahhoz az embertípushoz intézi szavait, amelyet Kain-típusnak hívnak. Mint tudják, Kain Ábel ellentéte. Kain fogalma a birtoklásra utal; Kain a birtokló és szemben áll Ábel-lel. Ábel a látszatra utal, az az ember ő, aki külsőségekben éli ki magát, és itt meg is torpan; aki nagyon misztikusan rajong a szellemi világosságért, és meg is hozza előtte áldozatát, de nem hagyja, hogy a világosság elvégezze benne regeneráló munkáját. Ezért áll szemben Kain Ábellel, és ezért kell Káinnak le-rombolnia a látszatot, hogy azt életté változtassa. Ha Kain a természet szerint teszi ezt, akkor ő egy gyilkos, romboló, de ha szellemi értelemben műveli ezt, akkor győztes és a világ átala-kítója.

A Szellemi Iskola a Kain-típushoz, a birtokoshoz közeledik, s ez azt jelenti, hogy azokhoz szól, akik bár csökevényes módon, de rendelkeznek valamivel az eredeti tudásból és az isteni rend eredeti létállapotából. Az ilyenekben valami még pislákol a régmúltból, és ez cselekvésre készteti őket, anélkül, hogy a kulcsot kezelni tudnák. Az Élet igazi könyvét még hét pecsét zárja le előttük. E természet Káinja olyan tulajdonos, aki nem tud mit kezdeni birtokával.

Ohozzájuk jön el a Szellemi Iskola az ő módszeres folya-matával. A Szellem törvénye alá helyezi őket, amelyben rend-szer és rend jut kifejezésre. Miközben ezt teszi, az Iskola a ta-nulók kaotikus birtokához fordul. Ily módon a benne szunnya-dó képességek és tehetségek a törvény alatt szisztematikusan (elszabadulnak, míg végül a tanuló képes lesz rá, hogy önmaga számára ő váljon törvénnyé. Ezután a Kain-ember belső birto-kából élhet és dolgozhat; a tékozló fiú visszakapja a világosság eredeti birodalmát. Ekkor éhezi és szomjúhozza az igazságot, és megelégíttetik minden dolgok örök kútfőjéből.


50 51

VIII

Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek..

A Szent Hegyről felénk hangzó Boldognak-mondások nagy vi-gaszt jelentenek mindazok számára, akik képesek megérteni őket.

Tévútra vezetne, ha e szavakhoz a dialektika fogalmaival közelednénk, mert a mi természetrendünk igazságossága, amint Önök is tudják, országok, népek, fajok, szokások és erkölcsök szerint is eltérő, és nagy szerepet játszik a kor is, amelyben élünk.

Az emberi igazságszolgáltatás folyton változik. Isten gyer-mekeit minden időben e törvények alapján üldözték, törték ke-rékbe, kövezték meg vagy küldték máglyára. A törvényre hi-vatkozva gyilkoltatta meg annak idején Szervét Mihályt Kálvin is, aki egyébként Isten küldöttének tekintette magát.

Az emberi törvénykezés korszakunkban - és mit is jelent néhány ezredév az árja kor nagy történetében - milliónyi nőt pusztított el kegyetlenül a boszorkányperek során.

Ne időzzünk azonban tovább az emberi jogszolgáltatás e sötét lapjainál, hanem vizsgáljuk csak meg az általános emberi igazságérzetet és jogfelfogást, s a vele járó jogi praktikákat, ahogyan azok a nagy tömegekben és képviselőikben élnek! Igencsak tetten érhetjük a jól ismert dialektikus szeszelyesseget és ellentmondásosságot, és biztosak lehetünk benne, hogy ez a fajta igazság utáni éhség sohasem elégíthető ki. Isten óvjon ettől bennünket!

A Boldognak-mondásokban a Gnózis igazságosságáról, az Isteni igazságról, az isten-emberi Birodalomnak, az élő lelkek-nek az igazságáról van szó. Ebben a rendben isteni tökéletesség uralkodik, itt minden csodás és nagyszerű. Mindenki egyfor-mán részesül a kegyelemben, a dicsőségben, valamint az isteni adományok, az isteni gondolat erejében. Megszámlálhatatlanul sokan keresték ezt a rendet, s a keresésből számtalan gondolat, költemény, dal született.

Mindezek mögött mérhetetlen vágyakozás és határtalan szenvedés húzódik meg, mert sokan közülük Isten igazságos-sága utáni szomjukat kezdetben a dialektika világában próbál-ták meg csillapítani, de aztán kezükben csak vágyaik cserépda-rabjait szorongathatták.

Az isteni igazságnak számtalan nézete van. Mindnyájan érez-zük, hogy a szeretetnek, az örömnek, a boldogságnak és a harmó-niának is benne kell foglaltatnia. De ó, mennyi csalódást hozott már ez az 'éhség az igazságra' azok számára, akik nekifogtak keresni azt! Hány, de hány szívet tiportak meg, és hogyan csap-tak át a dolgok mindig az ellentétükbe! Ezért végül sokan ko-molyan kételkedni kezdtek a Boldognak-mondások igazságában. Szomjúhozásuk nem volt talán őszinte, vagy nem éhezték iga-zán az igazságot? És vajon 'megelégíttettek-e' akár egyszer is?

És mégis, ha van a Bibliának abszolút és minden átdolgozás ellenére igaz szava, akkor ez minden bizonnyal az. Ezt a gnosztikus Szellemi Iskola tanulója teljesen megérti. A dialek-tika világa azonban az isteni igazságot nem fogadja be. Az is-teni igazság nem ölthet formát ebben az anyagban, mert a vilá-gosság atomi szerkezete és mozgató ereje/alapvetően különbö-zik a dialektikus természet igazságától.

Azok a kísérletek tehát, amelyek arra irányulnak, hogy az isteni igazságot a vízszintes síkon, megszokott életterületünkön

horgonyozzák le, mindig is sikertelenek maradnak. Ezért már az ilyen próbálkozások is kerülendők, hiszen az isteni igazság nem ebből a természetrendből való.

A gnosztikus Szellemi Iskola komoly tanulója így kezdettől fogva magához az isteni Rendhez folyamodik. Erre meg is van a lehetősége, mert ő egy gnosztikus élő test részét képezi. Ez lehetővé teszi, hogy a megszabadulás ösvényére lépjen, és ha-ladjon rajta. Mint tékozló fiú, lépéseit az Atyai Ház felé irá-nyítja. Tetterő és a hit ereje tölti el, egész éhségétől és szomjú-ságától hajtva e nagy cél elérésére törekszik. És ekkor az Atya - amint a példázatból tudjuk - messziről elébe jön.

Alig kelt útra, az ifjú Gnosztikus Szerzetben megnyilvánul a gnosztikus bőség. A csoport minden tagját gazdagon megven-dégelik. Ez a titok, a Boldognak-mondások hatodik misztériu-ma:


Bárcsak megszámlálhatatlanul sokan megvalósítanák önma-gukban ezt a misztériumot! Ez minden valóban éhezőnek és szomjazónak megadatott: értük nyilvánult meg e sötét világban a hétszeres gnosztikus test.

IX

Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek.

A Boldognak-mondások eddigi tanulmányozásából is világossá vált már, hogy a kutatók és Biblia-szakértők szerint itt valami praktikus, keresztény humanizmussal, a megszokott életben gyakorolt, valamiféle keresztényinek mondott tevékenységgel van dolgunk, amely a boldogság elérésével kecsegtet, és amely közvetlen jutalomként már ma is bizonyos kellemes tapaszta-latokat helyez kilátásba. Ez a helyzet ezzel a Boldognak-mon-dással is.

A teológiai és általános emberi felfogás szerint az tekinthető irgalmasnak, aki istenfélő, aki részvétet érez szükségben és bajban lévő embertársa iránt, és kész segítséget nyújtani neki. Egyúttal azt is hozzágondolják, hogy a szívében könyörületet érző ember általában nem tartozik a legértelmesebbek és a legtehetősebbek közé. De az is előfordulhat, hogy valaki való-ban könyörületes, viszont nincsenek meg az eszközei, hogy adakozó és bőkezű legyen. Ilyenkor, szerintük, Isten a készsé-ges szívet veszi figyelembe.

Továbbá nemcsak saját sorscsapásainkat kell türelmesen el-viselnünk, hanem keresztény együttérzésünk alapján testvére-ink bajában is osztoznunk kell. Részvétünket ki kell mutatnunk, és amennyire módunkban áll, hozzá kell járulnunk a rászorulók támogatásához. Együtt kell éreznünk mások lelkével, és segítenünk kell nekik, rokonszenvet kell tanúsítanunk a tu-datlanok iránt, és tanítanunk kell őket, részvétünk alapján inte-

54

nünk kell a gondtalanságban élőket, a bűnösökkel együttérezve pedig, ki kell ragadnunk őket létállapotukból, mint valami tűz-vészből.

Mindazoknak, akik megfelelnek ennek a keresztény gya-korlatnak, boldogoknak kellene lenniük, hiszen Krisztusról azt mondják, hogy Ő is irgalmas. Nyilván mi is részesülünk a bol-dogságban - vélekednek -, ha Krisztus valamely tulajdonságát magunkévá tesszük. Ha mi is irgalmasok vagyunk, mint aho-gyan Ő is az, akkor a magunk módján mi is tökéletesek va-gyunk, ahogyan Ő tökéletes. Mindazok pedig, akik ily módon irgalmasok, majd irgalmasságot nyernek. Ennek a tudata már benne él a tömegek általános erkölcsi felfogásában és a követ-kező közmondásban is: „Jótett helyébe jót várj!"

Kinek is lehetne kifogása egy valóban keresztényi és ember-séges életgyakorlattal szemben? Nyilván senkinek! Hiszen az ilyen életvitelt az „Istenben megvilágosodottság" természettör-vényszerü következményének kell tartanunk.

A századok folyamán a hangsúlyt váltakozva hol a hitre, hol pedig a cselekedetekre helyezték. Pál a hit, Jakab a tettek apostola. Napjaink egyházi körei a második világháborút kö-vetően felébredtek abból a megszokottá vált gyakorlatukból, hogy csupán külsőségekben összpontosítsanak a hitre, és kezdik megérteni, hogy nagyon is szükségessé vált az egyház szociális tevékenységének fokozása, ha el akarják kerülni, hogy az egyházi apparátus egyszer s mindenkorra mellékvágányra fus-son.

Vajon kifogásolnunk kellene-e, hogy az egyházak végül fel-ébrednek, és most valamiféle jóság-praxissal a világon felszított gonosz nyomába erednek, hogy a rossz következményekből, amennyit csak lehet, semlegesítsenek? Mi azonban nem akarunk e mögött többet keresni, mint amennyi rejlik mögötte.

Az idő bőséges bizonyítékokkal szolgált arra vonatkozóan, hogy a különféle egyházi körök mindig derekasan vitatkoznak arról a kérdésről, hogy a jóságot milyen módon gyakorolják, a könyörületességnek és a keresztény felebaráti szeretetnek me-lyik formáját alkalmazzák.

Nem találják ezt különösnek? Gondolják csak el, hogy a ke-resztény egyház immár kétezer éves, és valamennyi felekezet az első jeruzsálemi keresztény gyülekezet közvetlen utóda. Akkor bizony az egyháznak már legalább egy ezeréves, nagyon is kidolgozott, közvetlenül az igazi evangéliummal összhang-ban álló, letisztult és a gyakorlat próbáját is kiállt 'irgalom-tudománnyal' kellene rendelkeznie. Ma pedig már nem kellene arról tanácskozni, hogy a közeljövőben a gyakorlati keresz-ténység milyen formáját alkalmazzák azért, hogy a háborúknak, és a szociális és gazdasági nyomornak elejét vegyék.

Amit itt az egyházról, illetve az egyház ínségéről mondunk, az az egész humanizmusra is érvényes. Meg fogják látni, hogy a humanizmus is felfedezi majd, hogy e világ dermesztő hide-gében gyengén van öltözve, s itt is új utakat kell keresni és ki-próbálni.

Nem találják ezt különösnek? Igaz, a humanizmus nem te-kinthet vissza olyan hosszú múltra, mint a kereszténység. Né-hány évszázadon át csak egynéhány úttörő gyakorolta, majd a reformáció idején terjedt el szélesebb körben. Mondhatnánk azonban, hogy tulajdonképpen lett volna már elég ideje ahhoz, hogy a humanizmus hatalmas tudományát kidolgozzák, amely mind szociális, mind politikai és gazdasági vonalon tévedhe-tetlen irányelvekkel szolgálhatna.

Most, hogy mindenkinek fel kell öveznie magát, s fel kell kötnie a kardot, kiderül, hogy az öv elveszett, és a fegyver éle eltompult. Arról ugyan még tanácskoznak, hogy milyen fegy-

56 57

vernémet válasszanak, de most, amikor hamarosan felhangzik a szó: „Figyeljetek, a vőlegény jön, menjetek ki elébe e világéj-ben", kiderül, hogy nincs olaj a lámpásokban. Mindeme jóság tehát bizonyára igencsak tökéletlen. Mindez a sok jóság ezek szerint nem járt maradéktalanul jó következményekkel. Nagyon is kísérleti jellegűnek kell tehát tekintenünk ezt a tengernyi jóságot. Távolról sem mindig boldogságot hozott e sok jó-ságtörekvés. Ennyi jóság ellenére, úgy látszik, mégis üres ke-zekkel állunk itt, és ennyi sok jóság gyakorlása közben mintha átaludtuk és elfecséreltük volna az időt.

Bárhogyan is, el kell ismerniük, hogy a természet jósága a keresztények magától értetődő tulajdonsága. Ez a jóság a vilá-gosságra törekvő életvitel törvényszerű és nagyon logikus megnyilvánulása. Egy istenkereső élete egyébként számos tu-lajdonságot hoz felszínre, de ezek egyike sem tesz áldotta, egyik sem emeli az embert a legmagasabb rendű boldogság ál-lapotába, vagy biztosítja a végső cél elérését.

A Boldognak-mondás: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek", tehát valami alapvetően mást is tar-talmaz, mint amit gondolnak. Ha valaki igaz keresztény, és valóban keresztény életet él, akkor lehetetlen, hogy jósága kí-sérleti jellegű legyen. Jósága akkor egy tökéletes életállapot tö-kéletes kifejezője.

Intelligens emberként Ön ne azt kérdezze: „Milyen fajta jó-ságot gyakoroljak?", hanem azt, hogy: „Hogyan érem el azt a létállapotot, amelynek törvényszerű következményként támadt jósága kifelé sugárzik?" Nem szabad azt kérdezniük: "Milyen hitet és milyen cselekedeteket tegyek életem tartalmává? Pál vagy Jakab felfogását osztom-e?", hanem: „Hogyan érem el azt a létállapotot, amelyből a hit és a cselekedetek természetes kö-vetkezményként buzognak?"

Boldogok az irgalmasok.

Létezik egy olyan irgalmasság, amely nem boldoggá tesz, ha-nem a boldogság bizonyítéka. „Aki jót tesz, jót kap." Ez a közmondás egy olyan ősrégi, elveszett tudománynak a hagya-téka, amely keresztülhúzza az asztronómia számításait. Az asztronómusok ugyanis úgy vélik, hogy a Nap, miután energi-áját évmilliók során szétárasztja a naprendszerbe, kihuny, és mint Nap megszűnik létezni. A régi tudomány viszont azt ta-nítja nekünk, hogy a bolygói számára feláldozott napenergia egy nagyobb, magasztosabb és fenségesebb energiaállapotban tér vissza. Itt is érvényesül a kozmikus törvény: „Aki életét el-veszíti énérettem, az megtartja azt."

Figyelmüket azért fordítjuk ezekre a dolgokra, hogy vilá-gossá váljék Önök előtt: ha a boldogság, az üdvösség sugárzó bizonyítékaként megnyilvánul az irgalom, akkor az üdvösség-nek ezt az áldozatát hasonlóval kell viszonozni. Irgalmasságot kisugározni, ez feltétlenül azt is jelenti: irgalmasságot nyerni. Ez törvény.

A kozmoszban egy cseppnyi energiát sem fecsérelnek el. Ha egy gondolat alapján energiát küldenek ki, akkor annak egy bi-zonyos eredménye lesz, és ennek az eredménynek a következ-ménye pedig dinamikus válaszként tér vissza az energiaforrás-hoz.

Boldogok az irgalmasok. Mi is ez az irgalmasság valójában, aHegyi beszéd értelmében? /

Ennek megértéséhez el kell mélyednünk az Egyetemes Tan-ban. Az irgalmasság - minden jóság-praktikától mentesen - a mágia egy formája. Ez a lélekalak mágiáját jelenti, amely a szív-szentély egy bizonyos állapotában nyilvánul meg. Ennek a lé-

58 59

lekmágiának ragyogó képességét a Hegyi beszéd „irgalmas-ságnak" nevezi, és mi most azt szeretnénk közelebbről meg-vizsgálni, hogyan fejlődhet ki ez a tanulóban.

A keresztény mágiának három formája létezik: a testalaké, a lélekalaké és a szellemalaké. A mágiának ez a három formája végül egységként nyilvánul meg, mint az igazi ember tökéletes mágiája.

A mai ember azonban már nem az ideális és eredeti lény, hanem a bukott ember, s így neki a megújulás törvényszerű ös-vényén kell ismét felemelkednie, Atyjához visszatérnie és régi dicsőségét helyreállítania. Krisztus azokhoz a tanulókhoz szól a „Boldogok az irgalmasok" kijelentéssel, akik ezen az ösvényen már a helyreállítás bizonyos fokáig jutottak.

A Boldognak-mondások olyan szabályok, irányadó gondolatok, amelyek a tanuló számára különböző távlatokat nyitnak meg.

Ha a tanuló - ahogyan megbeszéltük - a szellemben való szegénységének, bukott állapotának mélyére hatol, akkor elő-ször is személyiségrendszerét veti alapos felülvizsgálat alá. Ezt a revíziót, ezt az újjászületést, amelynek hét nézete van, meg-felelő rend szerint viszi végbe és nyilvánítja meg, hogy amikor eljön az ideje, az igazi transzmutáció mágiája egy tökéletesen alkalmazható erőként mutatkozhasson meg.

A személyiség mágiája a teremtő Fiat-ra, a Legyen!-re utal, Isten megváltó gondolatának forma-megnyilvánulására, amely Krisztus urunk szíve vérében él. Mielőtt azonban ez a mágia megmutatkozhat, életre kell kelteni a tanuló lélek-alakját, s en-nek kísérő jelenségeként ki kell fejleszteni a lélek-mágiát.

A lélek-mágia az az eszköz, amelynek segítségével az új személyiség-megnyilvánulás kifejezheti magát. A lélek-mágia

az a kötőanyag, amely lehetővé teszi, hogy múlhatatlan szépsé-gű, szilárd és tartós építmény jöjjön létre.

Ennek a lélek-mágiának a lényege és legfőbb jellemzője, az építmény összekötő anyaga a tökéletes, a mindenséget elárasztó felebaráti szeretet. Ez a szeretet nemcsak egy embert vagy embercsoportot karol át, amelyet bizonyos vérségi kapcsolat füz össze, hanem mindenkit átölel, és megkülönböztetés nélkül mindenkire irányul: személytelen. Általa ismerhetik meg Istent. Ez a szeretet a maga teljességében nyilvánítja meg Önöknek Istent. Isten: szeretet - tanúsítják a szent könyvek. A szeretetet Isten nem birtokolja, mint tulajdonságot, hanem Isten maga a szeretet. A szeretet az isteni lét. Ez a szeretet hordozza és tartja fenn a mindenséget. Ő unszolja forma-megnyilvánulásra a teremtő Fiat-ot. Ha az embernek mindene volna, ha mindent tudna, de szeretet nem volna benne, akkor nem lenne semmije, és nem lenne semmi.

„Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne." Isten közli magát vele és szól belőle. Abban a tanulóban, aki erre alkalmassá tette magát, az isteni szeretet a maga teljes bőségében olyan dinamikus erővé alakul át, amellyel dolgozni tud. Ez a lélek-mágia.

A lélek-mágiának szintén hét növekedési és fejlődési szaka-sza van. A biológiai jellegű szeretet, az átlagember szeretetmegnyilvánulása és jósága úgy viszonyul mint az anyaállatnak a kölykeivel szembei retete a dialektikus ember legnemesebb hez.

A lélek egyetemes szeretetét a világtörténelem számos meg-világosultja olyan tűzhöz hasonlította, amely illetéktelen ke-zekben elszabadulhat, és pokoli tűzként kárt okozhat és sebet ejthet. A rendkívül robbanékony Uránusz-erő könnyen kicsú-

60 61

a lélek szeretetéhez, i megmutatkozó sze-szeretet-cselekedeté-

szik az irányítás alól, és nagy bajt okozhat, ha nem a bölcsesség és az önzetlen szolgálatkészség vezeti. A léleknek ezt a szeretet-megnyilvánulását kozmikus elektromosságnak is nevezhetjük. Isten kezét fogva megvilágosító erejű - Tőle elválasztva viszont emésztő tüz.

Amikor a szent elbeszélésekben szeretetről van szó, és ami-kor mi az üdvösség kincseit nyújtjuk át Önöknek, gondolják meg, hogy ezeket semmiképpen sem hasonlíthatjuk a biológiai ember valamilyen szeretet-megnyilvánulásához vagy jóság-gyakorlatához.

Mihelyt a megújulás ösvényén haladó tanuló részesül Isten egyetemes erejében, ha így megérett a lélek-mágia alkalmazá-sára és képessé vált az építkezéshez szükséges habarcs elké-szítésére, akkor lényében egy igen befolyásos és sugárzó ké-pesség fejlődik ki. Ennek az új, sugárzó képességnek a központi szerve a szívszentély, és különösen a csecsemő-mirigy. Ez a drágakő ennek a képességnek a gyújtópontja. E kicsiny szerv által létrehozott erőáramot a szegycsont a tanuló aurikus szférájába vetíti, aki így a világosságban él, mint ahogy Isten a világosságban van.

Szeretnénk felhívni figyelmüket arra, hogy az emberiség eredetileg ismerte ezeket a folyamatokat, de tudása veszendőbe ment. Ezt bizonyítja a sternum szó is, amellyel a mai tudomány a szegycsontot jelöli. A sternum kisugárzót, terjesztőt jelent; néhány korai, misztikus festő képén az emberek szíve táján függő medál vagy tükröcske tanúskodik még a régi tudásról.

A szív hétszeres lélekképessége ezeken kívül még két haté-kony elvvel is fel van ruházva - egy kereső vagy kisugárzó, és egy vonzó elvvel. A kereső vagy kisugárzó elv a lélek-képes-séggel rendelkező tanulót mindenkivel összeköti, általa sze-

62

mclytelen kapcsolatba kerül az egész emberiséggel. Istenben megalapozott létállapota lehetővé teszi, hogy átlépje énjének határait.

Mihelyt a kereső vagy kisugárzó áramlat elér valakit, az crőáramot kiküldő közvetlen benyomást szerez az illető álla-potáról, nehézségeiről és szükségleteiről. További tanácsokra ekkor nincs már szüksége, tökéletesen ismeri a másikat, akinek lénye immár teljes tisztaságában bontakozik ki előtte.

Ezek a benyomások illékonyak és személytelenek maradnak mindaddig a pillanatig, míg egy bizonyos ember nem kerül ab-szolút szükséghelyzetbe, és a teljes kétségbeesés megújulásra ösztönző válságában nem kezdi keresni a megmentés útját. Ek-kor éli meg diadalát a lélek-mágia. Ilyenkor a kereső és kisu-gárzó áramlat szeretettüzével elárasztja a szükséget szenvedő embert, hogy Gileád balzsamát, a segítség és vigasz balzsamát mintegy Isten kezéből nyújtsa át neki. E mágiától meghatottan ezután megrendíthetetlen bizalom alakul ki benne, s egy erősítő rezgésben, a vér szellemi megvilágosodásában részesül, amely a vérörökségből eredő akadályokat amennyire csak lehet, sem-legesíti, és képessé teszi őt arra, hogy megpillantsa az ösvényt és kibontakoztassa azt az erőt, amelyre az ösvény bejárásához szüksége van.

Ez a tettekre váltott, közvetlen és pozitív lélek-mágia, a gyakorlatban megvalósított irgalmasság. Ez a szeretet-erő/, amely embertársunkban életté alakul, és eredménye révén ezer-szeresen visszatérül. Ez az irgalmasság irgalmasságot szül. A hegyen elhangzott krisztusi szavaknak - Boldogok az irgalma-sok, mert ők irgalmasságot nyernek - ez a titka, ha itt titokról beszélhetünk egyáltalán.

Ennek semmi köze sincs bármely szociális vagy gazdasági alapon szervezett jósághoz. Ez az Ige beteljesülése: „Isten sze-

63

retet, és aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne."

Ez a kereszténység, a gyakorlati kereszténység. Akik ebben a lélek-fenségben növekednek, azoknak mondják: „Nyissátok meg lelketeket, hogy az Élet Kenyerét megosszátok az éhezők-kel."

X

Boldogok, akiknek szívok tiszta: mert ők az Istent

meglátják

Ha a keresztény misztériumok ösvényén haladó tanuló elérte az irgalmasság állapotát, amelyet az előző fejezetben részle-teztünk, akkor magasabb értékekhez emelkedik tovább. Tudata előtt megjelenik az elérés ösvényének következő lépcsőfoka.

Azért, hogy felismerjék ennek az új fokozatnak a jelentősé-gét, amelyet a „ Boldogok, akiknek szívük tiszta: mert ők az Is-tent meglátják" Krisztus-ige körvonalaz, szeretnénk még egy-szer rávilágítani a „Boldogok az irgalmasok" lényegére.

Felfedeztük, hogy az irgalmasság korántsem valamilyen emberi jóságot fejez ki, hanem ez a szívszentélynek bizonyos állapota, amelyen keresztül megnyilvánulhat az újjászületett ember lélekmágiája.

A léleknek ez a mágiája a földi világon túlmutató szeretet áramlatára vonatkozik, amelynek segítségével a tanuló az egész emberiséggel személytelen kapcsolatban lévőnek tudhatja ma-gát. Ez a kapcsolat egyúttal negatív és pozitív is.

A negatív (befogadó) összeköttetésben a tanuló képes fel-mérni embertársának létállapotát tudati, lelki és testi szinten is, képességeit, nehézségeit és szükségleteit, valamint hiányossá-gait mind általános értelemben, mind teljesen a személyre vo-natkozóan.

E negatív lélekkapcsolat révén a tanuló tehát elszenvedi em-bertársának minden fájdalmát és bűnét, annak aggasztó és pri-

64 65

mitív állatiasságát, és mindezek következményeit és rezgéseit. Ennélfogva állapotának megfelelően magára veszi e világnak minden szenvedését. Ez a negatív lelki kapcsolat olyan erős le-het, hogy ha két ember barátságtalanul viselkedik egymással, akkor ő érzi, hogy elönti a szégyenpír, amit legalábbis az egyiknek éreznie kellene, miközben pedig ilyesminek nyoma sincs, és érzi a sértés által okozott fájdalmat is, amit a másiknak kellene tapasztalnia, noha az nem veszi ezt észre.

A ziláltságnak és romlottságnak ebben a tengerében, amely-ben az egész emberiség elmerült, a tanuló élete e kapcsolat miatt olyannyira megnehezül, hogy olyan pillanatok is elérkezhetnek, amikor az Úr szolgálatában magára vett helyettesítő szenvedést alig képes elviselni. De legnagyobb szorongattatásai közben mindig megtapasztalja Üdvözítője szavainak igazságát: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek". A kereszten át folyamatosan áramlik be az erő. Egy nem evilágból származó nagy öröm emeli fel őt, és erősíti minden eddiginél jobban.

A pozitív kapcsolat nem befogadó, hanem kisugárzó. Ha a tanuló embertársának fájdalmát, kínját, bűnét és durvaságának következményeit megtapasztalja, és vele együtt vagy érte szen-ved, akkor a pozitív kapcsolat által valami egészen mást adhat neki vissza, mint amit tőle kapott.

Ennek a pozitív kapcsolatnak a szinte mindig személytelenül kiküldött sugárzó ereje a befogadó számára mély vigaszt, mennyei kegyelmet jelenthet, legtöbbször azonban mégis emésztő tűzként hat. Az alantas ember nem képes elviselni a mennyei szeretetfényt, amelyet perzselő tűznek tapasztal. Ez a láz tüzeként tisztítóan, fmomítóan, betegséget elüzően hat, a befogadó azonban negativitása miatt megbetegítőnek és bo-nyodalomkeltőnek érzi.

Gondolkozzanak el ezen alaposan! Amikor Urunk helyette-sítő szenvedéséről szólnak, vagy erről elmélkednek, ha a hívek közössége arról énekel, hogy „milyen barát a mi Jézusunk, aki helyünkre akar állni", aki tehát fájdalmakat tűr el miattunk, aki szenved - az ember közben semmit se tud erről, mert olyan hi-hetetlenül ostoba és elfogult, hogy alig van fogalma saját töké-letlenségének mértékéről.

A Krisztussal negatív lélekkapcsolatba került közösséget egyúttal Urunk pozitív lélekkapcsolata is megérinti. Más szó-val, az alantas és dialektikus problémák nem oldódnak meg, hanem ekkor éleződnek ki igazán. Ha az ember tudatosan, füg-gőségi helyzetét felismerve megnyílik a negatív lélekkapcsolat előtt, akkor éli át teljes mértékben a pozitív lélekkapcsolat per-zselő hőségét. Ha saját magát és életét nem változtatja meg alapvetően, akkor ez az égés láz, emésztő tűz, diszharmónia, Isten haragja. Ezeknek a dolgoknak a felismerése ezer szentbe-szédnél gyümölcsözőbb lenne az emberiség számára.

Mi történik, ha a keresztény misztériumok ösvényén haladó tanuló felfedezi, hogy életében a lélek mágiája kezdi jogait kö-vetelni és erőit megnyilvánítani? Mivel részesül Krisztusban, megtapasztalja, hogy a negatív lélekkapcsolat miatt Vele együtt viseli el a helyettesítő szenvedést, a pozitív lélekkapcsolat miatt pedig képes embertársain - nem evilági módon - segíteni. Ha tehát a tanuló ilyen módon irgalmasságot tanúsít és irgal-masságot nyer, akkor egy új figyelmeztetést intéznek hozzá, új tanácsot adnak neki, új kilátás nyílik meg számára. Ez a fi-gyelmeztetés, ez a tanács, ez az új kilátás a következő szavak-ban rejlik: Boldogok, akiknek szívük tiszta.

A tanulónak fel kell ismernie, hogy új lélekképességét telje-sen ki kell fejlesztenie. Mielőtt lélekképességét személyre szólóan használhatja, szívét meg kell tisztítania, szívszentélyé-

66 67

nek állapota meg kell hogy feleljen egy minimális követel-ménynek. A szív megtisztítása sohasem valami elhatározás kö-vetkezménye. Szívét senki sem tudja megtisztítani egy elhatá-rozás alapján. A szív tisztasága mindig egy folyamat eredménye.

A lélek a vérrel kapcsolatos, a vér a lélek egyik nézete. Már a régiek is mondták: „Az ember lelke - az ő vére." És mivel a szív a vér, a test motorja, mivel a vér a szívben újul meg és itt veszi fel az atmoszféra új erőit, megérthetik, hogy a szív tisztasága mindenekelőtt a vér tisztaságára és képességére vonatkozik.

Néhányan úgy vélik, hogy a tisztaság csupán egy testi álla-pot, mások szerint a tisztaság lélekállapot kérdése, ismét mások nézete szerint a tudat egy állapotáról van szó elvont, misztikus értelemben. Mi azonban azt mondjuk: a tisztaság a vér képes-ségének következménye. Ez mindent magában foglal: mind a tudatra, mind a testre és a lélekre vonatkozóan. Tudatuk feldol-gozó képessége, értelmi felfogóképességük, ítélőképességük és elmarasztaló hajlamuk, a legkülönbözőbb helyzetek valameny-nyi nézetét és összefüggését áttekintő képességük, az egyes emberek számára a különböző helyzetekben a kellő segítség nyújtásának a képessége, vagy annak eldöntése, hogy mikor beszéljenek s mikor hallgassanak, mindez a vérképességüktőlfügg-

Vérképességük megszűri vagy visszatükrözi azokat a be-nyomásokat, amelyeket mint tanulók, a negatív lélekkapcsolat miatt az ösvényen szereznek. Pozitív lélekkapcsolatuk pedig teljesen attól a képtől függ, amelyet a vér a tudatukban tükröz.

Piszkos lencse nem mutathat tiszta képet, és a bepárásodott tükör is használhatatlan. Erre vezethető vissza az, hogy az ös-vényen járó tanulónak és az intuitív embereknek általában saj-

68

i iá lattal kell felfedezniük, hogy ha megérzésük, benyomásaik uánytüjét követve haladnak, életük hajója minduntalan zátony-ra fut.

Ezért a legelső feltétel a szív tisztasága, a vérképesség tisz-tasága és gyarapodása. Útjuk csak ezt az iránytűt követve ne-vezhető biztonságosnak, mert a szív tisztasága azt jelenti: Istent látni. „Istent látni" pedig közvetlen, tudatos kapcsolatot jelent az Isten-lénnyel, az istentervvel, a mindenség isteni céljával, ezért az ebben az állapotban nyert benyomás vagy intuíció tö-kéletes megértéssel ajándékoz meg, és jótáll azért, hogy helye-sen reagáljunk.

„Istent látni" azt is jelenti, hogy egyetlen akadály sincs már Isten világa és a tanuló között. Ezt az állapotot a szív tisztasá-gával, vagyis a vérképesség megtisztításával és gyarapításával érjük el. A vérképesség gyújtópontja, magja, bejárati kapuja a szívszentélyben található.

Ezért ajánlatos, hogy a tanuló lelkiismeretesen megfontolja, liogy szívének tisztaságát hogyan érheti el, vagy hogyan tudja azt kedvezően befolyásolni. Annak nincs sok értelme, hogy misztikus révületben meditáljunk valamilyen isteni értékről, amit be kellene illeszteni életünkbe, anélkül, hogy iparkodnánk meg is hódítani ezt az értéket. Ezért mindenekelőtt meg kell még érteniük, hogy ebben a tekintetben mit várnak el Önöktől.

A vér minden szervet átjár, minden rostot, a test minden sejtjét. A vér működteti, valamennyi nézetével és rezgésével - ame-lyekre most nem térhetünk ki - az emberi templomot.

Vérünket születésünkkor kaptuk szüléinktől, majd ezen az alapon, úgy hetedik életévünk körül kezdjük el termelni a saját vérünket. Ezen kívül mikrokozmikus elődeink élet-eredményei is be vannak vésve vérlényünkbe. Amit szüléinktől és őseinktől

69

kaptunk, és amit az ismeretlen mikrokozmikus múltunkból hoztunk magunkkal, az egyéni mágneses képességet kölcsönöz vérünknek, mégpedig a következő recept szerint: hasonló a ha-sonlót vonzza.

Ezáltal olyan természeti körforgás keletkezik, amely az egyes családoknak, népeknek és fajoknak bizonyos jellemző sajátosságokat ajándékoz, amelyeknek az utódok, a fajok és al-fajok mindig meg kell, hogy feleljenek. E természet miatt min-den ember a vérhez van kötve. Természetünk bukottsága és a vér alacsonyabb rendűsége miatt keletkezett a nagy emberi dráma, amely már eonok óta fogságban tart minket.

Az intelligens, a gondolkodó, az Istent és a megszabadulást kereső ember, aki a vérén keresztül felismeri ezt a fogságot, felismeri azt is, hogy itt egyfajta öntevékenységnek kell ki-bontakoznia, amellyel válaszolni lehet az ebben a világban ki-fejtett Krisztus-fáradozásra, és együtt lehet működni vele. A tanuló így kezdi el azt a folyamatot, amelynek a szív megtisz-tulásához kell vezetnie.

Ez nem misztikus ábrándozás, hanem egy tiszta, tudományos történés. Itt a tudat, a lélek és a test szintjén véghezvitt megújulásról van szó. A tanulónak tudnia és világosan látnia kell, hogy ennek a megújulási folyamatnak minden egyes né-zetét hogyan kell elkezdeni és végbevinni. Már az első lépésnél teljesen meg kell értenie, hogy itt nem látszatról, hanem való-ságról, nem szavakról, hanem tettekről van szó, valamint azt is, hogy egy külső tettnek mindig egy belső tett legyen a kiinduló-pontja.

Amikor a tanuló a Hegyi beszéd figyelmeztetését olvassa: „Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt, és vesd el magadtól, és ha a te jobb kezed botránkoztat meg té-ged, vágd le azt, és vesd el magadtól", akkor tudja, hogy egy

szerkezeti tudományos megújítást kell véghezvinnie. A kéznek, amely egy helyzetet felidéz és egy bizonyos mágiát gyakorol, és a szemnek, amely bizonyos értékekhez köti az embert, meg kell változtatnia a tevékenységét. A tanuló tehát így állítja ma-gát „a törvény alá". Legnagyobb bajában, szükségét mélyen át-érezve és legbensőbb vágyakozása alapján önként „a törvény alá" helyezi magát.

A világra és az emberiségre vonatkozó terv kihirdetőjeként ez a törvény kifejezésre juttatja, hogyan kell az embernek élnie, mit kell tennie, milyen utakat kell bejárnia ahhoz, hogy a vér-kötelék bilincseit széttépje, és szíve folyamatszerűen megtisz-tuljon.

Vajon ez a legfőbb törvény? Vajon mindenek felett áll-e a törvénynek alávetett élet? Természetesen nem. A törvény vol-taképp egy munkaterv, egy élő, szellemi rezgési tér, amelyben és amely által az élet értelme intelligensen kibontakozik. A tör-vénynek alávetett élet célja az, hogy az ember maga váljon tör-vénnyé, felemelkedjen a törvény által, és így mások számára elősegítse, előkészítse a törvénnyel való kapcsolatot.

Meg kell tanulniuk, hogy a törvényre - gnosztikus értelem-ben - mint Jákob létrájára tekintsenek, amely egészen a meny-nyekig ér fel, s amelyen Isten angyalai felszállnak és leeresz-kednek. Tekinthetik a létrát szemöldökfával összekapcsolt két cölöpnek, a törvényt pusztán szavaknak és formaságnak, pros-tituálhatják a törvényt, és úgy tehetnek, mintha megvalósítanák. Félhetik is a törvényt, hiszen A rómaiaknak írt levélben ez áll: „A törvény alatt mindenki vétkezik. Nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is."

A törvényt azonban a Krisztus által életre keltett Egyetemes Tannak is tekinthetik, Isten kéznyújtásának, olyan keresztnek, amelyet az embernek meg kell tanulnia viselni, és amelyet el

7071

kell hordoznia; és olyan keresztnek, amely az örökkévalóságot összeköti az idővel.

Az igazi tanuló számára a törvény az egyetemes igazság vi-lágosságának sugara, és neki meg kell tanulnia válaszolni egy-más után minden sugárra. Minden egyes sugarat egy egyszerű képlet segítségével lehet érzékeltetni, amely szeretetteljesen közeledik a felemelkedni vágyó, bukott ember primitív felfo-góképességéhez, és az ösvényt így mint józan és tiszta köve-telményt tárja fel előtte.

A vérképesség megtisztul, kibontakozik, és természeti kö-töttségéből az eszmeiség, erkölcsiség és a valóság segíti meg-szabadulni. Az eszmeiség a miértet kérdezi, az erkölcsiség azt, hogy mi célból, a valóság pedig a hogyant akarja tisztázni.

Boldogok, akiknek szívok tiszta: mert ők az Istent meglátják

A gondolat, az eszmeiség alapján most megértik ezt az Igét. A vérképesség bizonyos állapota miatt kapcsolatba kerülnek az Isten-lénnyel.

Az erkölcsiség jelentőségét is látják. A miért után tisztázódik a mi célból is. Megtisztult szívük képessé teszi Önöket arra, hogy helyes módon gyakorolják az irgalmasságot, megfelelően tudják méltányolni a negatív lélekkapcsolatot, a pozitív lélek-kapcsolattal pedig kellő segítséget tudjanak nyújtani.

De most a valóságot is figyelembe kell venni. A felismerés és a megértés után a megvalósításon és a dinamikussá tételen a sor. Nem szabad megállniuk a dolgok nézegetésénél és a meg-értésnél. Mert ez nem lenne más, mint az Ábel-ember negatív jellegű sütkérezése. Meg kell ragadniuk a valóságot, és ezt meg is tudják tenni, hála a törvénynek, amely megújítja Önöket, és Krisztusban közelít Önökhöz.

A törvény bizonyos fokig tisztán tudományos alapon műkö-dik. Ha tudják, hogy lélekképességük a vérkeringés foglya, ak-kor nagyon is logikusan, a vízszintes síkon, mégpedig alulról, egy szisztematikusan megváltoztatott életmóddal kezdik el tá-madni ezt a természeti körforgást. Eközben a tanulónak szem előtt kell tartania, hogy az életmód nem cél, hanem csupán a cél elérésére szolgáló eszköz.

A keserű valóságból elindulva tehát a tanuló egymás után gyűri le az akadályokat, és a valóságon át egyre jobban megkö-zelíti az erkölcsiséget, hogy végül magát az eszményt valósítsa meg: a szív tisztaságát és Isten látását. Ennek az állapotnak a boldogsága nem foglalható szavakba. Csak a jóság, az igazság és az igazságosság szilárdíthatja meg azt az időben, az egész emberiség vigasztalására és áldására.

Értsék meg hát mindenekelőtt, hogy a szív tisztasága a lélek legmagasabb fokú fejlettségének, a teljes lélekerőnek és a tö-kéletesen megtisztított vérnek a jele.

„Uram, kicsoda tartózkodhatik sátorodban, kicsoda lakozha-tik szent hegyeden? Aki tökéletességben jár, igazságot cselek-szik, és igazat szól az ő szívében... Aki ezeket cselekszi, nem rendül meg soha örökké." (Zsolt. 15)

72 73

XI

Boldogok a békességre igyekezők; mert ők az Isten fiainak mondatnak.

Ha el akarnak mélyedni ebben a Boldognak-mondásban, akkor meg kell válniuk minden megszokott gondolkodási formától. Hiszen, ha meghallják ezt a szót, hogy „béke", gondolataik a békének és a békeszeretetnek a világunkban ismert, kedvelt és elérni vágyott nézeteire terelődnek. Hát nem rendkívül kívánatos dolog-e a béke és a békeszeretet egy olyan ínséges világban, mint a miénk? Vajon nem vágyik-e mindenki a tartós békére? És nem a boldogságot jelentené-e mindenki számára ez a béke és ennek következményei? Vajon nem hevítenek-e át minden szívet az állandóan megnyilvánuló és terjedő erőszak megfékezése érdekében mondott imák? „Ó, Uram, adj nekünk békét!" Mily boldogság volna ez!

Egy harmadik világégés fenyegető veszélye közepette ez a Boldognak-mondás mintha az ember szívéből szólna: „Boldo-gok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondat-nak." Természetesen! Ha Önök valamit is megértenek a Bibli-ából, akkor nyilván ez az.

Meggyőződésüket azonban nem tudjuk osztani, mert ez a Bol-dognak-mondás nem a vízszintes síkra vonatkozik. Ez egy olyan békéről tanúskodik, amelyet Önök még nem ismernek, amit még nem birtokolnak, amely a tömegembernek még sohasem jutott osztályrészül, még ha a durva erőszak és az azzal való szörnyű fenyegetettség normális viszonyoknak adna is

74

helyet. Sőt Önök is éppoly kevéssé tudják felfogni, hacsak nem járnak be egy hosszú utat.

A szóban forgó béke nem dialektikus jelenség. Aki birto-kolja, soha többé nem veszti el, és sohasem szegi meg. Isten békéjére gondolunk! Arra a békére, amelyről Pál a következő-ket mondja: „Isten békéje, amely minden észt felülmúl, őrizze meg szíveteket és értelmeteket Jézus Krisztusban."

A Hegyi beszéd a tanuló figyelmét erre a biológiai tudattal fel nem fogható békére irányítja. Ez a béke, ha már birtokolja a tanuló, áthatja a dialektikus élet minden szakaszát, és még a legdurvább erőszak és legnagyobb csapások közepette is felis-merhető és a karjaiban tart.

Amikor a régi beavatottak találkoztak, mindig elhangzott: „Béke legyen veletek!" Ezzel a köszöntéssel nem azt akarták mondani, hogy: „No, legyen már vége a viszálykodásnak, bé-kéljetek meg!", hanem a lélek-mágiának minden rendelkezé-sükre álló erejével kölcsönösen összekötötték egymást Isten békéjével, amely minden észt felülmúl. „Isten a mi békessé-günk", mondja és vallja a beavatott tanuló. Itt mindenekelőtt arra a Krisztus-igére gondoljanak, amelyet a János evangélium 14. része nyújt át nekünk: „Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek. Nem úgy adom én néktek, amint a világ adja."

Fejtegetésünk legerősebb bizonyítékát ezek a szavak adják. A Krisztus-misztériumok békéjének tehát semmi köze sincs ahhoz a békéhez, amelyet talán egyszer majd az egymás ellen küzdő pártok kötnek, bármilyen pompás, kívánatos, boldogító is lenne - a dialektikus természet értelmében - egy ilyen földi béke. Ezért kell Önöknek minden földi dologtól megválniuk és felemelkedniük, hogy felismerjék azt a minden észt felülmúló békét.

75

De lehetséges-e ez? Nincs itt ellentmondás? Vajon megért-hetünk-e olyasmit, ami értelmünket felülmúlja?

Ez valóban lehetséges, és szükséges is, hogy a tanuló, aki azt szeretné, hogy egyszer Isten gyermekének nevezzék, felül-emelkedjék ésszerű agytudatán.

Amit értelemnek szoktunk nevezni, az nem más, mint a szo-kásos én-tudat, a testtudat felfogó és megértő képessége. Ez az értelem földi mércével mérve lehet nagyon kiművelt és nagy dolgokra is képes, de semmilyen szempontból sem megszaba-dító, sőt abszolút akadályt képez a valódi szellemi fejlődés útján.

A testtudat értelmi képességét semmiképpen sem akarjuk lebecsülni. Csak azzal kell tisztában lenniük, hogy a szokványos értelem egy hármas lánc egyik tagja csupán. Az emberi értelemnek ugyanis három gyújtópontja van, s ezek közül kettő a legtöbb esetben rejtőzik. Van egy szellemi, egy lelki és egy testi értelem. Amikor a régi misztikusok azt mondták, hogy az embernek meg kell tanulnia a szívével gondolkodni, akkor a lélek-értelemre utaltak. Amikor pedig az Úr a tanítványainak a figyelmét arra hívja fel, hogy akkor lehet majd Isten igazi gyermekeinek nevezni őket, ha a minden észt felülmúló békében lesz részük, akkor itt a tanuló figyelmét a szellemi értelemre irányítják.

A szellemi értelem felfogja és átéli, a lelki értelem megele-veníti és megvilágítja, a testi értelem pedig megvalósítja a gon-dolatot. A Nagy Építtető szolgálatában úgy lehetünk jó építő-mesterek, ha kilépünk a testi értelemből, de nem azért, hogy azt mint használhatatlant elutasítsuk, hanem azért, hogy megta-nuljuk azt a helyes módon alkalmazni.

Ha a három értelem-gyújtópont a helyes módon együttmű-ködik, akkor a tanuló három feladatkört lát el, amelyek egyetlen művé forrnak össze. Ő így építész, vagyis a terv megalko-

lója, építőmesterként a terv megelevenítője és kisugárzója, és mint segéd egyúttal a terv kivitelezője is.

Mihelyt a tanuló felülemelkedik az értelmen, és ebben a tér-ben építményét megfelelően megalapozta, valamint megvaló-sította a nagy, az értelmünkkel fel sem fogható tervet, akkor ez a tette egyúttal a lélek megnyilvánulása is lett, és az eszme tel-jes szépségben ragyog benne. A teremtő a teremtménye által mutatkozott meg.

Ha a tanuló rendelkezik a három működő tudati gyújtó-ponttal, akkor a gondolattól, amely Istenben van, leszállhat a tetthez, és megszabadító cselekedete által pedig ismét felemel-kedhet a gondolathoz, amely maga Isten.

Elméletileg az ember bukottságában is Isten gyermeke ma-rad, elveszett fiú, aki eltévedt, s aki megszakította közvetlen kapcsolatát az Atyával. De ha a három tudati fókusz vezetése alatt él és munkálkodik, akkor az elveszett fiú ismét hazatért, és újból - egészen sajátos értelemben - Isten gyermekévé vált. Az Atyával való közvetlen kapcsolata ismét helyreállt, Istent nem-csak úgy látja, mint ahogy a „boldogok, akiknek szívük tiszta" kapcsán megállapítottuk, hanem Istenben van, újra Isten gyer-meke lett, hazatért. Szelleme találkozott Isten Szellemével. Ezt a találkozást és ezt a létállapotot talán leginkább a „béke" fo-galmával írhatjuk körül.

Isten békéje tökéletes harmónia, örök szépség, belső energi-ában gazdag nyugalom. Ez a béke az isteni gondolatnak és an-nak az embernek az egyensúlyi állapota, aki ebből a gondolat-ból és eszerint él. Ekkor már minden ellenállás megszűnt, hi-szen Isten gyermeke ő, aki Atyja kezét fogva, az 0 gondolata alapján építette fel művét, s az értékeknek, erőknek és gondo-latoknak ebben a harmóniájában átéli, hogy minden együttmű-ködik a Jó érdekében.

76 77

Azoknak szól tehát a Hegyen kimondott ige: Boldogok a bé-kességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak, akik elérték ezt a békét, vagy azon buzgólkodnak, hogy elnyerjék. És megtörténhet, hogy az ösvényen haladó tanuló, mintegy el-ragadtatásban meghallja a testvéri köszöntést: „Béke legyen veled!" Ekkor már tudja, hogy itt a barátság és szeretet tanúje-léről van szó, és hogy most e szeretet erejében annak a re-ménynek adnak kifejezést, hogy a szellemi tudat felé vezető ösvényén képes lesz kilépni az alantas értelem korlátozottságá-ból.

Ebben a köszöntésben a tanuló egy mantramnak, egy mági-kus képletnek az erejét tapasztalja meg. A „Béke legyen veled!" elhangzásakor a tanuló megszokott érzékszervi központjaiban, mint egy fénysugár, felragyog az igazi szellem. A tanulónak az a benyomása, mintha a falak egy pillanatra meghátrálnának, a függönyök lehullanának és a sötét felhők felszakadoznának. Ekkor, téren és időn túl, egy pillanatra meglátja az igazi békét, amely Istenben van, amelyhez kimondhatatlan szeretettel hívják. E béke magasztos fenségének uralma nem ér véget soha; örök és elmúlhatatlan.

Ismerik-e ennek a boldogság-érzésnek a jelentőségét, amelyben Önök is részesülnek, ha felülemelkednek az értelmen? A tanuló, aki látja ezt az ösvényt, felismeri, hogy mire választották ki, és egészen személyesen éli meg Ézsaiás könyve 9. fejezetének szavait és gondolatait. Ezek nemcsak a történelmi Messiásról szólnak, hanem BCrisztus születéséről is az emberben:

A nép, amely sötétségben jár vala,lát nagy világosságot;akik lakoznak a halál árnyékának földében,fény ragyog fel fölöttük!

Te megsokasítod e népet,nagy örömöt szerzesz néki,és örvendeznek előtted az aratók örömével,és vigadoznak, mint mikoron zsákmányt osztanak.Mert terhes igáját és háta vesszejét,az őt nyomorgatónak botját összetöröd,mint a Midián napján.Mert a vitézek harci sarujaés a vérbe fertőztetett öltözet megég,és tűznek eledele lészen.Mert egy gyermek születik nékünk,fiú adatik nékünk,és az uralom az ő vállán lészen,és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak,erős Istennek, örökkévalóság atyjának,békesség fejedelmének!

Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.

„Isten békéje, mely minden észt felülmúl, meg fogja őrizni szíveteket és értelmeteket Jézus Krisztusban. Minden, ami igaz,minden, ami tisztességes, minden, ami igazságos, minden, amitiszta, minden, ami kedves, minden, ami jó hírű; ha van valamierény és dicséretre méltó, ezekről gondolkodjatok", mondjaPál. --

De hogyan képes megszerezni a tanuló mindezeket a tulaj-donságokat, és honnan tudhatja, hogy mi az igazi becsületes-ség, tisztaság és kedvesség?

Mindabból fogja megtanulni és tudni, amit kapott, amit be-fogadott, látott és hallott; mert mindezeket tartalmazza az

78 79

■^■■■■■■■■■■■■■^■■■■i^H

^■■■^■^■■B

Egyetemes Tan, amelyet az emberiségnek adtak, és amely elkí-séri az emberiséget bukottságának legmélyére is, hogy a vilá-gosságba visszavezető utat megmutathassa neki.

A Szellemi Iskola közvetlenül felhasználható erőként birto-kolja Jézus Krisztus szellemtörvényét, valamint annak filozófi-áját is, amelynek segítségével Önök érvényre juttathatják a megszabadulás szellemtörvényét. Mindazt, amit így kapnak, megtanulnak, látnak és hallanak, azt tenniük is kell! És a béke Istene Önökkel lesz.

Most tehát az első hét Boldognak-mondásról szóló fejtegeté-seink végére értünk, a szellemben való szegénységtől felemel-kedtünk az istengyermekségig, e minden észt felülmúló békéig. A természet sötét barlangjaiból az ember ismét felhatolt a szfé-rák összhangjába.

A szellemben szegény így nyeri el a gazdagságot: hétszeres boldogság az osztályrésze. Eloldozta magát a természet istenétől - hazaérkezett.

80

XII

Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért:mert övék a mennyeknek országa.

Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket,és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek énérettem.

Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőségesa mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is,

akik előttetek voltak.

Elérkeztünk tehát a két utolsó Boldognak-mondáshoz a kilenc közül, és most szinte erőszakkal kell elszakítani magunkat a „Boldogok a békességre igyekvők" magasztosságától, mert hirtelen a szürke valóság kellős közepén találjuk magunkat.

Előző fejtegetéseink alapján láttuk, hogy a minden észt fe-lülmúló békében hogyan jut el a tanuló az istengyermekség ál-lapotába. És most e derűs boldogságból kell leereszkednie, hogy ebben a sötét sírbarlangban eleget tegyen a szívvel, fejjel és kezekkel elvégzendő feladatának.

Alighogy hozzáfogott, máris ellentmondásos helyzetbe ke-rül, amit igen jól kifejez a 120. zsoltár 6. és 7. sora: „Sok ideje lakozik az én lelkem a békességnek gyűlölőivel! Magam va-gyok a békesség, de mihelyt megszólalok, ők viadalra készek."

És valóban, amikor a tanufó a minden észt felülmúló béké-vel, Isten békéjével jön az emberiséghez, heves viszály lesz az eredmény. Ez a két természetrend létezésének egyik legvilágo-sabb bizonyítéka. Két természetrend van: az Istenrend, a stati-ka, és a bukott emberiség rendszere, a dialektika; két ellentét, amelyek kibékíthetetlenek és össze nem egyeztethetőek. Ezért

81

^^^MaawaaMMM

ha az Istenrend - Jézus Krisztus és a hierofánsi Szellemi Iskola tanulója által - behatol ebbe a bukott természetrendbe, akkor magasra csapnak a lángok, és üldöztetés kezdődik.

Azoknak, akik szeretik Isten igazságosságát, és Istenben új-jászületett állapotukban ezt az erőt kiviszik a világba, nem kell az üldöztetéstől tartaniuk, de üldöztetést szenvednek el; az üldöztetés éjjel-nappal ott leselkedik az ajtajuk előtt. Háromszoros üldözés-ről van szó: a szellem, a lélek, és az anyag, azaz a test szerint.

Jól meg kell érteniük, hogy mindaz, amit az új mennyföldön élő tanuló e világban meg akar valósítani, az a természet szerint bolondság, egy lehetetlen dolog, és veszélyt jelent. Ezért akar a fekete ellenség mindig mindent megölni, amit a szellem a tanulóban éleszt.

Az Istenrend tanait elferdítik, meghamisítják, és szándékosan hamis megvilágításba helyezik. A régi kultúráknak olyan tanúit, akik még közel álltak Isten birodalmához, az intellektuális érdeklődés elől elvonják, s ők így mint zavarosak, homályosak, a süllyesztőbe kerülnek. Ez úgy történik, hogy a régi kultúrák ilyen emlékeit, a papirusz-tekercseket, régi iratokat és hasonlókat, kivonják a forgalomból, vagy pedig újból kiadják őket, de siralmasan romlott állapotban. Ami a kínai bölcses-ségből megmaradt, annak a nagy részét például a Róma világ-hatalma érdekében ügyködő jezsuiták hamisították meg. És a jezsuiták rostálták meg azt is, ami az inkák, aztékok, és a Ko-lumbusz előtti népek bölcsességéből megmaradt.

Nem riadnak vissza attól sem, hogy a legabszurdabb vádakat hozzák fel, csak a világ és az ember felett nehogy az Istenrend nyerjen hatalmat. Ezért a szellemi síkon a nagy szőlőskert munkásainak napi kenyere az üldöztetés.

A lélek szintjén az üldözés többnyire személyes és morális jellegű. Hamis színben tüntetik fel a megtámadott erkölcsi

múltját és magatartását. A nagy művet úgy próbálják aláaknázni és meggátolni, hogy zavaros anyagi helyzetről és tisztesség-telen erkölcsi szándékról szóló rágalmakat terjesztenek. Né-hány társunk mesélhetne Önöknek arról, hogy életében milyen szörnyű lelki üldöztetésnek volt kitéve. De legyenek meggyő-ződve: terjesszék bár jó vagy rossz hírünket, a munkás elveti a magot még a gyakran oly terméketlen talajba is.

És ha a szellemi és lelki üldöztetés sem tudja őt megtörni, akkor a klasszikus ellenség az anyagi, a testi üldözés fegyveré-hez nyúl. Olyan helyzetet teremtenek vagy idéznek elő, amely a munkás anyagi, testi megsemmisítését célozza. Amint a tör-ténelem is szolgál erre példákkal, üldözték és üldözni fogják őket, s mint kártékony állatokra, vadásznak rájuk, kínozzák, máglyára küldik és törvényen kívül helyezik őket.

Aki arra törekszik, hogy a valódi igazságosságot lehorgo-nyozza az időben, annak ezekkel a következményekkel szá-molnia kell. A tanuló tiszta fejjel és tárgyilagosan veszi számba ezeket a magától értetődő tapasztalatokat. Megállapítja ezeket a dolgokat, felkészül rájuk, és minden keserűség nélkül, sőt bi-zonyos humorral fogadja az eseményeket. Elmúlt már az az idő, amikor felháborodásában az öklét rázta vagy tiltakozott. Tudja, hogy ez csak energiafecsérlés, és hogy teljesen felesle-ges, hiszen a győzelem, a tökéletes győzelem az ő kezében van. Övé a mennyeknek országa!

Boldogok, akik háborúságot Szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa.

Azt jelenti ez talán, hogy a tanuló, miután harcát megvívta, ju-talmát elnyerve valami mennyei létben kipihenheti magát? Vagy talán azt, hogy ennek a jövőnek a boldogságát már előre érzi?

82 83

Egyáltalán nem! Ennek a Boldognak-mondásnak a következő az értelme: bármilyen fegyvert is akartak vagy tudtak a klasszikus üldözők a szellem, a lélek és a test síkján a tanuló ellen bevetni, a győzelem mindig a kereszt oldalán van. A ke-reszt végül is olyan kardhoz hasonlít, amely minden ellenállást megtör, és a fekete fenevad esetleges sikeréről szó sem lehet. Látszólag talán megviselten és megvetve, halálos fe-nyegetettségben és mindattól megfosztva,, ami az évekig folytatott emberszolgálatban felépült, de a világosság seregeinek győzelme - belülről nézve - egy pillanatig sem késleltethető.

Mily nagyszerű is lenne, ha minden tanuló felismerhetné, hogy az erőszak és veszélyek, gúny és megvetés közepette, eb-ben a világban felépült a Világosság Birodalma! Itt magasodnak a falak, a tornyok pedig az új Nap világosságának teljes bőségébe nyúlnak fel. A jóság, igazság és igazságosság felleg-vára világít mindazoknak, akik csak látni kívánják.

Keltsék bár rossz hírünket és gázoljanak akár a becsületünk-be, vagy szenvedjünk anyagi, testi üldöztetést: „Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa."

A tanuló részesül az Istenrend tiszta birodalmában. Ő is az Istenbirodalom építője lesz, amelyet itt hatalmas fegyverekkel, a szeretet, a tiszta ismeret, Jézus Krisztus szellemtörvénye alkalmazásával hódított meg. A világtörténelemben még soha, sehol nem találták meg ezeknek a fegyvereknek az ellenszerét.

Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek énérettem. Örüljetek és örvendezzetek!

ügy kell-e ezt értenünk, hogy örüljünk a megszégyenítésnek, az üldözésnek és a hazugságoknak? Ez természetesen esztelenség volna. A hazugság és a gyalázkodás, a megszégyenítés és a megértés hiánya a tanuló mindennapi kenyere. Ez nagy fájdal-mat, komoly szenvedést okoz neki. Mi tehát semmiképpen sem osztjuk néhány misztikus álláspontját, akik örvendeznek a gya-lázkodás és megaláztatás miatt, mert a Boldognak-mondásokat szó szerint veszik.

Szenvedés és öröm egymásba folynak itt. Ha a tanuló a megbízatásának a helyes módon eleget tesz, ha a világosság igazságával aknát fúr a sötét mélységbe, akkor a rettegés sóhaja fut végig a természeten. A természet miután észleli, hogy mo-hóságát és önzését felfedezték, mindig csak egyféleképp tud reagálni, mégpedig úgy, hogy hazugsággal, rágalmazással, megszégyenítéssel és üldözéssel válaszol.

Ha azután e támadások miatt természetesen szenvedés jut osztályrészéül, akkor az öröm és derű mégis jelen van, hiszen a tanuló tudja, hogy mihelyt a saját bőrén érzi az ellenhatást, ha a vérében hordozza és szellemileg is megszenvedi azt, akkor ez azt jelenti, hogy munkáját a helyes módon végzi. Tettei és ta-pasztalatai által a próféták és a nagy munkások nyomdokaiba lép, azokéba, akik őelőtte voltak. Öröme ezért tökéletes, igen, nagy az ő jutalma a mennyekben.

Ezt az igét is értsék úgy, ahogy érteni kell. Amikor az építőmesterek a Nagy Építtető tervét kivitelezik, akkor minden felmerülő nehézség ellenére tudják, hogy a háznak fel kell épülnie, és hogy a munka jutalma magában a munkában rejlik.

E kétszeres boldogság kapcsán két dolgot kell jól megérteni: először azt, hogy a természet embere Jézus Krisztus Szellem-rendjére csak egyféleképpen tud reagálni. A Szellemrend nagy-

84 85

ságát a természet nem képes felfogni, és ha a Szellemrend érintkezésbe kerül vele, akkor ezt a természet tervei és értékei ellen intézett támadásnak tekinti, és saját törvényei szerint vé-dekezik. Jól meg kell tehát érteniük, hogy Krisztus nem azért jött, hogy a békét, hanem, hogy a kardot hozza. Ezért, ha a ta-nuló a Szellemrend szolgálatába akar lépni, tiszta szívből kész-nek kell lennie arra, hogy felvegye keresztjét. Ez a világos be-látás dolga. Ez az ő szenvedése, de egyúttal győzelme és öröme is. A győzelem a kereszt hordozásában rejlik. Amikor a tanuló Krisztust követve, szolgálata értelmében Golgota halmán (a maga részéről) kimondja: „elvégeztetett", akkor ez nem a két-ségbeesés sikolya, hanem a győzelem kiáltása. Övé a meny-nyeknek országa! Nagy az ő jutalma, oly nagy, hogy földi mértékkel nem mérhető. Építménye elkészült.

Másodszor, arról van szó, hogy a megszabadító szellemi munka jutalma magában a munkában rejlik. Az ember a ter-mészetben a bért az elvégzett munka után kapja, és a legtöbben csak akkor élnek, ha a munkát követően elköltik és a szükségleteikre fordítják ezt a bért. A megszabadító szellemi munkában a tanuló a munkálkodás által és a munkában nyeri el jutalmát. Ebben az értelemben ne azt tekintsék jutalomnak, amit munkájáért ő az emberektől mint spontán fényválaszt visszakap. Ami ezt illeti, a munkást egyáltalán nem kényeztetik el!

A jutalmat a munka szabadítja fel. Mert ha a tanuló teljesen a szellem törvényt követve végzi munkáját, úgy különböző erőket és képességeket tesz szabaddá, amelyek tér és idő fölé emelik és igazi új emberré változtatják őt, és e kincsekkel elhalmozva még nagyobb, lendületesebb erőkifejtésre teszik képessé, egészen a győzelemig. Mérhetetlen bőség a jutalom, amely e munkából mint valami mágikus forrásból fakad.

Adja Isten, hogy az egykor a Hegyen elhangzott kilencszeres Boldognak-mondáson elgondolkodva, tisztán maguk előtt lássák a világossághoz vezető utat, és mint zarándokok, talál-kozzunk ezen az úton!

Új korszak kezdődött, egy új szellemi Nap fénylik már a látóhatár felett. E pirkadat ragyogásában kapaszkodjunk fel ezen a kilencfokú ösvényen. Ez a felemelkedés egy örömteli menet, ez a mennyek birodalma. A jutalom nagy, és a célnál béke integet felénk, Isten békéje, amely minden észt felülmúl.

Ebben az áldott folyamatban mindvégig legyenek azonbantudatában, hogy idegen világban élnek, hogy ösvényüket ittkell elkezdeniük, hogy munkájuknak itt kell kibontakoznia, zarándokút] uknak ezen ^természeten keresztül kell kirajzolódnia;hogy Önök itt olyanok sokasága között élnek, akik rettenetesgyűlölettel gyűlölik a békét. /

Amint Önök a „minden észt felülmúló" békéről szólnak, amazok harcra készülnek. Viszályt szítanak, miközben Önök az Istentermészetet ebbe a természetbe állítják. Ne hagyják azonban, hogy ez a viszály és az általa okozott csalódás és gond elvakítsa és félrevezesse Önöket! Legyenek vidámak és nyugodtak, jutalmuk nagy, a győzelem az Önök kezében van: Önöké a Mennyek Országa!

\ Béke legyen Önökkel!

86 87

■■M

A ROZEKRUIS PERS GONDOZÁSÁBAN MEGJELENTKÖNYVEK

Szómagyarázat

DIALEKTIKA: mai életterületünk, amelyben minden csak az ellenté-

tével fordul elő. Nappal és éjszaka, világosság és sötétség, öröm és

bánat, fiatalság és öregség, jó és rossz, élet és halál itt elvá-

laszthatatlanok. Elkerülhetetlenül követik egymást, és így az egyik

a másiknak az okozója. Ez az alapvető törvény itt mindent az

állandó változásnak és felőrlődésnek, kikeletnek, virulásnak és

hanyatlásnak vet alá. Létünk területe ezáltal a végesség, fájdalom

és szenvedés, lebontás, betegség és halál területe.

GNÓZIS: Isten lélegzete; Isten, a Logosz, minden dolog forrása, aki

szellemként, szeretetként, világosságként, erőként és egyetemes

bölcsességként nyilvánul meg.

MIKROKOZMOSZ: az ember, mint minutus mundus, kis világ. Egy

gömb alakú, összetett életrendszer, amelyben belülről kifelé meg-

különböztethető: a személyiség, a megnyilvánulási térség, az auri-

kus lény és egy hétszeres mágneses szellemtér. Az igazi ember egy

mikrokozmosz. Amit ez a világ ért emberen, az csak egy de-

generált mikrokozmosz súlyosan megcsonkított személyisége. Mai

tudatunk csak személyiségtudat, és csak annak a létterületnek van

tudatában, amelyikhez tartozik.

STATIKA: az abszolút, csak Istenhez kötött szabadság világa, az

örökké Létező világa, a mennyek birodalma, az Istenrend, az em-

beriség eredeti létterülete. Nem tévesztendő össze a halottak tar-

tózkodási helyével, a túlvilággal.

TÁVOLI BIRODALOM: lásd statika.

J. VAN RlJCKENBORGH MŰVEI

Az Arany Rózsakereszt elemi filozófiája '"*"

Az eljövendő új ember '

A Gnózis jelenlegi megnyilatkozása -""'"

Az egyiptomi ős-Gnózis I-IV. "'""Újból kihirdetve és magyarázatokkal ellátva a Tabula Smaragdina és a Corpus Hermeticum alapján

A Rózsakereszt Szerzetének titkaiA Rózsakeresztes Rend szellemi hagyatékának ezoterikus elemzése1 - A Rózsakereszt Szerzetének kiáltványa

A Fáma Fraternitatis R.C. ezoterikus elemzése"

2 - A Rózsakereszt Szerzetének hitvallásaA Confessio Fraternitatis R.C. ezoterikus elemzése

3-4 - Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzője I-II. ^-......"A „Die Chymische Hochzeit Christiani Rosenkreutz Anno 1459" ezoterikus elemzése

Dei Glória Intacta ^Az új idők szent Rózsakeresztjének beavatási misztériuma ,-"

A Boldognak-mondások misztériuma

Tiánai Apollós Nuktemeronja x"

Élet és halál misztériuma S

Leleplezés ^

Nincs üres tér ■"'

Az egyetemes gyógyszer

Krisztianopolisz

A világ világossága ^Részletek a Hegyi beszédből /"

Az új Fáma

A Pistis Sophia gnosztikus misztériumai ^

CATHAROSE DE PETRI MŰVEI

Transzfíguráció

A megújulás pecsétje /

Hét hang beszél

Az Arany Rózsakereszt

A Világosság Hármas Szövetsége

Levelek

Az élő Ige S

CATHAROSE DE PETRI ÉS J. VAN RIJCKENBORGH MŰVEI

Samballa Szerzete r

Az egyetemes ösvény

A nagy változás f

Az egyetemes Gnózis '"

Az új jel

Az új idők apokalipszise

Megújító Akvárius-konferenciák

(1) Az új ember fényruhája; Bilthoven - 1963.'

(2) A rózsakereszt világszerzete; Calw - 1964.

(3) Az isteni határozat hatalmas jelei; Bad Münder - 1965.

(4) A rózsakereszt megszabadító ösvénye; Basel - 1966.

(5) Az új merkúrbot; Toulouse - 1967.""""

Ébresztő! yFelhívás az alapvető életmegújításra /

A kínai Gnózis ,Megjegyzések Lao Ce Tao Te King-jéhez '

Felhő a szentély fölött - -

A legbensőbből fakadó szavak

A legfontosabb vallási misztériumokról

Levelek

A lélek okulására (Kristály sorc

A szent Grál útján

A katárok öröksége

Mirdad könyve •"*""'"

A tökéletes élet evangéliuma

A Rózsakereszt útja korszakunkban

A transzfíguráció folyamata

Misztériumállatok (Kristály sorozat 2.)

A megvilágosító ismeret (Kristály sorozat 3.)

Vissza az ősforráshoz (Kristály sorozat 4.)

A Gnózis mint benső vallás (Kristály sorozat 5.)

Utoljáraszületett János.-^"~"

A lélek rejtélye (Pistis Sophia)

A Vízöntő-evangélium

EGYÉB SZERZŐK MŰVEI

Kari von Eckartshausen

Marsilio Ficino

Hermes Trismegistos

Antonin Gadal

Mikhail Naimy

A Boldognak-mondasok misztériuma

A Boldognak-mondasok igen fontos részét képezik a magasztos Hegyi beszédnek. A Biblia mai fordításaiban ezeket általában olyan ígéretekként értelmezik, amelyek egy elfogadható, erkölcsös életvitel jutalmaként egyszer talán majd beteljesül-nek.

Mégis, amikor azokat a kristálytiszta magyaráza-tokat olvassuk, amelyekkel e könyv szerzője, J. van Rijckenborgh szolgál a kilenc Boidognak-mondás-ra, akkor felragyog előttünk nagyon is időszerű értelmük.A kilenc Boldognak-mondás az igazi emberré válás kilencszeres ösvényével szembesít minket - azzal az ösvénnyel, amelyet önmagán munkálkodó szabad kőművesként minden komolyan törekvő jelölt bejárhat.

így válik a Hegyi beszédnek ez a része az Élet Szerzetének lángoló felhívásává és szeretetteljes kéznyújtásává.

ISBN 963 00 9864 4

15570678 rijckenborgh a boldognak mondasok miszteriuma

Documents