2009. szeptember bmf hÍrlevÉl x. évfolyam 9. szám 1. oldal...2009. szeptember bmf hÍrlevÉl x....

14
2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal Idén az alapításának 130. évfordulóját ünneplõ fõiskola augusztus 30-án este – a hazai és külföldi társintézmé- nyek, a kutató-fejlesztõ szervezetek, a gazdasági élet képviselõi meghívásával – nyitotta meg jubileumi ren- dezvénysorozatát, majd a Szenátus Jubileumi Ünnepi Tanévnyitó Ülése következett augusztus 31-én a Mûvé- szetek Palotája Bartók Béla Hangversenytermében. A „Budapest Tech Jubilee Conference” kétnapos tudo- mányos ülésszak ünnepélyes megnyitójára szeptember 1- jén került sor a BMF Bécsi úti épületének aulájában. A ren- dezvénysorozat megnyitójában Dr. Rudas Imre hívta fel a figyelmet az évforduló jelentõségére, majd a gazdag prog- ram bemutatásával eredményes munkát kívánt a résztve- võknek. Dr. Németh Tamás akadémikus, az MTA fõtitkára köszöntõjében méltatta a Budapesti Mûszaki Fõiskola és jogelõdje, a Magyar Királyi Állami Felsõipariskola oktatás- ban betöltött fontos szerepét. Kiemelte, „egy intézmény ta- pasztalatai jó alapot szolgáltatnak a jövõ tervezéséhez, mert a korábbi sikerek meghatározzák nem csak a jelen tevékenységeket, hanem a jövõbelieket is.” Az intézmény 1879-tõl számított történetét Dr. Gáti József kancellár mutatta be, majd megnyitotta a „130 év az iparoktatásban, 40 év a felsõoktatásban” címû ki- állítást, amely – mint mondta – „betekintést nyújt abba a három évszázadon átívelõ eseménysorozatba, mely egy szerves fejlõdési folyamat során vezetett 2000-ben az integrált fõiskola létrehozásához, majd annak sike- rekben gazdag mûködéséhez.” A fõiskola legújabb kori történetérõl szólva kiemelte a gyakorlatias képzés ered- ményeképpen a hallgatók által nemzetközi versenyeken elért sikereket, valamint az infrastuktúrális fejlesztési program keretében a Doberdó úti épület napokban be- fejezett informatikai hálózati fejlesztését. Ez utóbbi a Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatásával a „Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsõ- oktatásban” projekt keretében valósult meg. Az ünnepi pillanatok egy emlékfa elültetésével folyta- tódtak. Az iskola belsõ udvarán álló, a karok névadóit ábrázoló szobrok mögé a fõiskola szenátusa képviseleté- ben az intézmény rektora, Dr. Rudas Imre egy platánfát ültetett a jövõ nemzedéke számára. Dr. Fodor János rek- torhelyettes beszédében a hallgatókat a növekedõ és gya- rapodó fához hasonlítva jelezte, hogy ez a faültetés szim- bolizálja és megtestesíti a folyamatos kötelességtudatot az értékeinkkel és a jövõbeli terveinkkel kapcsolatban. Reha Ilona Jubileumi ünnepségsorozat

Upload: others

Post on 18-Nov-2020

3 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: 2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal...2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal Idén az alapításának 130. évfordulóját ünneplõ

2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal

Idén az alapításának 130. évfordulóját ünneplõ fõiskolaaugusztus 30-án este – a hazai és külföldi társintézmé-nyek, a kutató-fejlesztõ szervezetek, a gazdasági életképviselõi meghívásával – nyitotta meg jubileumi ren-dezvénysorozatát, majd a Szenátus Jubileumi ÜnnepiTanévnyitó Ülése következett augusztus 31-én a Mûvé-szetek Palotája Bartók Béla Hangversenytermében.

A „Budapest Tech Jubilee Conference” kétnapos tudo-mányos ülésszak ünnepélyes megnyitójára szeptember 1-jén került sor a BMF Bécsi úti épületének aulájában. A ren-dezvénysorozat megnyitójában Dr. Rudas Imre hívta fel afigyelmet az évforduló jelentõségére, majd a gazdag prog-ram bemutatásával eredményes munkát kívánt a résztve-võknek. Dr. Németh Tamás akadémikus, az MTA fõtitkáraköszöntõjében méltatta a Budapesti Mûszaki Fõiskola ésjogelõdje, a Magyar Királyi Állami Felsõipariskola oktatás-

ban betöltött fontos szerepét. Kiemelte, „egy intézmény ta-pasztalatai jó alapot szolgáltatnak a jövõ tervezéséhez,mert a korábbi sikerek meghatározzák nem csak a jelentevékenységeket, hanem a jövõbelieket is.”

Az intézmény 1879-tõl számított történetét Dr. GátiJózsef kancellár mutatta be, majd megnyitotta a „130év az iparoktatásban, 40 év a felsõoktatásban” címû ki-állítást, amely – mint mondta – „betekintést nyújt abba ahárom évszázadon átívelõ eseménysorozatba, melyegy szerves fejlõdési folyamat során vezetett 2000-benaz integrált fõiskola létrehozásához, majd annak sike-rekben gazdag mûködéséhez.” A fõiskola legújabb koritörténetérõl szólva kiemelte a gyakorlatias képzés ered-ményeképpen a hallgatók által nemzetközi versenyekenelért sikereket, valamint az infrastuktúrális fejlesztésiprogram keretében a Doberdó úti épület napokban be-fejezett informatikai hálózati fejlesztését. Ez utóbbi aTársadalmi Megújulás Operatív Program támogatásávala „Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsõ-oktatásban” projekt keretében valósult meg.

Az ünnepi pillanatok egy emlékfa elültetésével folyta-tódtak. Az iskola belsõ udvarán álló, a karok névadóitábrázoló szobrok mögé a fõiskola szenátusa képviseleté-ben az intézmény rektora, Dr. Rudas Imre egy platánfátültetett a jövõ nemzedéke számára. Dr. Fodor János rek-torhelyettes beszédében a hallgatókat a növekedõ és gya-rapodó fához hasonlítva jelezte, hogy ez a faültetés szim-bolizálja és megtestesíti a folyamatos kötelességtudatot azértékeinkkel és a jövõbeli terveinkkel kapcsolatban.

Reha Ilona

Jubileumi ünnepségsorozat

Page 2: 2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal...2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal Idén az alapításának 130. évfordulóját ünneplõ

A fõiskola Szenátusa Jubileumi Ünnepi Tanévnyitó Ülé-se 2009. augusztus 31-én került megrendezésre a Mû-vészetek Palotája Bartók Béla Hangversenytermében.A megnyitót a felsõoktatás irányítói mellett számos ha-zai és külföldi társintézmény vezetõje, a tudományosélet képviselõje megtisztelte jelenlétével.

A Jubileumi Tanévnyitó Szenátusi Ülésen megjelentPálinkás József akadémikus, az MTA elnöke és Dr.Manherz Károly professzor, felsõoktatási és tudomá-nyos szakállamtitkár. Megtisztelte a Tanácsülést az el-nökségben helyet foglaló Dr. Szabó Gábor professzor,a Magyar Rektori Konferencia elnöke, a Szegedi Tudo-mányegyetem rektora, Bús Balázs, Budapest III. kerü-let Óbuda-Békásmegyer polgármestere, Dr. Czitán Gá-bor, a TÜV Rheiland InterCert Kft. vezérigazgatója, afõiskola Gazdasági Tanácsának elnöke, Dr. AngyalBéla, a jogelõd Bánki Donát Gépipari Mûszaki Fõiskolaalapító fõigazgatója, Dr. Domonkos Sándor, a KandóKálmán Villamosipari Mûszaki Fõiskola korábbi fõigaz-gatója és Estók Szabolcs, a Fõiskolai Hallgatói Önkor-mányzat elnöke.

A tanévnyitó ünnepségen jelen voltak a hazai és kül-földi társ felsõoktatási intézmények, akadémiai kutató-helyek képviselõi, így Dr. Solti László, a Szent IstvánEgyetem rektora, Dr. Jakabné dr. Zórándi Mária, a Ma-gyar Táncmûvészeti Fõiskola rektora, Hervainé Dr. Sza-bó Gyöngyvér, a Kodolányi János Fõiskola rektorhelyet-tese, Dr. Neményi Miklós, a Nyugat-magyarországiEgyetem rektorhelyettese, Dr. Kellermayer Miklós, aSemmelweis Egyetem rektorhelyettese, Dr. Balla Péter,a Károli Gáspár Református Egyetem rektorhelyettese,Dr. Abonyi István, az Eötvös József Fõiskola fakultásigazgatója, Dr. Czap László, a Miskolci Egyetem dékán-helyettese, Dr. Dubéczi Zoltán, a Magyar Rektori Konfe-rencia fõtitkára, Dr. Tsu-Tian Lee, a Tajpeji MûszakiEgyetem rektora, Dr. Chih-Min Lin, a Tajvani Egyetemprofesszora, Dr. Hideyuki Takagi, a Japán KyushuEgyetem professzora, Dr. Valentina Balas, az Aradi

Egyetem professzora, Dr. Claudiu Pozna, a BrassóiEgyetem professzora, Dr. Theodor Borangiu, a Buka-resti Mûszaki Egyetem professzora, Dr. Matijevics Ist-ván, a Szabadkai Mûszaki Szakfõiskola igazgatója, Dr.Mester Gyula, a Szabadkai Mûszaki Szakfõiskola pro-fesszora, Dr. Pletl Szilveszter, a Szabadkai MûszakiSzakfõiskola professzora, Dr. Stoffa Veronika, a Komá-romi Selye János Egyetem rektorhelyettese, Dr. JurajSinay, a Kassai Mûszaki Egyetem rektorhelyettese, afõiskola címzetes fõiskolai tanára, Dr. Liberios Vokoro-kos, a Kassai Mûszaki Egyetem dékánja, a fõiskolacímzetes fõiskolai tanára, Dr. Dusan Kocur, a KassaiMûszaki Egyetem dékánja, a fõiskola címzetes fõiskolaitanára, Dr. Karol Flórián, a Kassai Mûszaki EgyetemTanszék vezetõje, a fõiskola címzetes fõiskolai tanára,Dr. Madarász László, a Kassai Mûszaki Egyetem pro-fesszora, a fõiskola címzetes fõiskolai tanára, Dr. Her-bert Sonntag, a Wildaui Mûszaki Fõiskola rektorhelyet-tese, Dr. Toshio Fukuda, a Nagoyai Egyetem tanszék-vezetõ professzora, a fõiskola díszpolgára, Dr. PapEndre, az Újvidéki Egyetem professzora, Dr. Bejczy An-tal professzor, a NASA Ûrkutatási Laboratórium korábbivezetõje, a fõiskola díszpolgára, Dr. Ildar Batyrshin, aTatár Tudományos Akadémia Informatikai Intézeténekkutatója, a fõiskola címzetes fõiskolai tanára, Dr. Ber-nard de Baets, a Genti Egyetem professzora, Dr. MarcoCeccarelli, a Római La Sapienza egyetem professzora,Dr. Nicola Belfiore, a Római Egyetem professzora, Dr.Georgi Dimirovski, a törökországi Dogus Egyetem pro-fesszora, Dr. Janus Kacprzyk, a Lengyel TudományosAkadémia kutatója, Dr. Karel Jezernik, a Maribori Egye-tem professzora, Dr. Jadran Lenarcic, a Josef Stefan In-tézet professzora, Dr. Duško Katiæ, a belgrádi MihailoPupin Intézet kutatója, Dr. Suárez Araujo Carmen Paz,a Las Palmas-i Egyetem professzora, Dr. Anna Ladan,a lengyelországi „Automatizálás, mobil robotok és itelli-gens rendszerek” folyóirat fõszerkesztõje, Dr. KelemenJózsef, a Sziléziai Egyetem professzora, Dr. RyszardKlempous, a Wroclawi Egyetem professzora, Dr.Krzysztof R. Koz³owski, a Poznani Mûszaki Egyetemprofesszora, Dr. Petr Krist, a csehországi West Bohe-mia Egyetem professzora, Dr. Jaak Henno, a Tallini Mû-szaki Egyetem professzora, Dr. Hannu Jaakkola, aTamperei Mûszaki Egyetem professzora, Dr. SeppoTorvinen, a Tamperei Mûszaki Egyetem professzora,Dr. Gernot Kronreif, az ausztriai Robotikai Kutatóintézetfejlesztõmérnöke, Dr. Vámos Tibor akadémikus, azMTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Inté-zet kutató professzora, Dr. Michelberger Pál akadémi-kus, a Budapesti Mûszaki és GazdaságtudományiEgyetem professor emeritusa, a fõiskola Doktori Taná-

2. oldal BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 2009. szeptember

Jubileumi Tanévnyitó 2009

Page 3: 2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal...2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal Idén az alapításának 130. évfordulóját ünneplõ

csának tagja, Dr. Bokor József akadémikus, az MTASzámítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet tu-dományos igazgatója, a fõiskola Doktori Tanácsánaktagja, Dr. Krómer István professzor, a Villamosenergati-kai Kutatóintézet vezérigazgatója, a fõiskola Doktori Ta-nácsának tagja, Kovács Antal, a fõiskola Gazdasági Ta-nácsának tagja.

Az ünnepi köszöntõt Pálinkás József akadémikustartotta, aki az elsõéves hallgatókhoz szólva kiemelte:„Szép hagyomány, hogy a tanévnyitó az ünnepség. Ün-nep mindannyiunknak. Elsõsorban azt gondolom, hogya tanulmányaikat most megkezdõ hallgatóknak, akik bi-zonyára tele vannak várakozással, reménnyel és remé-lem elhatározással is a tekintetben, hogy ezt az elõttükálló néhány évet, elõttük álló néhány nagyon fontosévet jól használják föl saját épülésükre. Jól használjákföl, hogy megszerezzék ehhez mindazt a tudást, amely-re szükség van a világban való eligazodáshoz…”

Az Akadémia elnöke jelezte a megjelenteknek, hogy„A világ, Magyarország és benne a magyar felsõoktatásszámos problémával küzd. Természetesen a tanévnyitóünnepély, a tanévnyitó ünnepség nem a problémák föl-sorolásának helye, én sem teszem ezt, mégis tudniukkell, hogy számos gonddal küzdõ felsõoktatási rend-szerbe lépnek most be. És Önökön is múlik, tanáraikonis, mindannyiunkon, hogy a magyar felsõoktatáson ke-resztül mennyire tudunk hozzájárulni ahhoz, hogy Ma-gyarország, hazánk a fejlõdés útjára lépjen.”

Az MTA elnöke a hallgatókhoz fordulva kijelentette:„Amikor én eredményes tanévet kívánok Önöknek, aztkívánom, hogy kemény munkával teljen ez a tanév. Ke-mény munkával, amelynek eredménye, gyümölcse majdfél, vagy egy év múlva jelentkezik. Fõ eredménye és fõgyümölcse pedig majd 3 és fél év múlva látható és nemcsupán egy diplomában, nem csupán egy papírban,amelyre díszes betûkkel föl lesz írva, hogy Önök milyentudást, tudományokat, ismereteket sajátítottak el, ha-nem e mögött a diploma mögött világos alapismeretek,világos szakismeretek és olyan erkölcsi tartás lesz,

amelyre nagyon nagy szüksége van Magyarországnakahhoz, hogy Önök, akik így vagy úgy részévé válnak amagyar értelmiségnek, hogy Önökre munkatársaik föl-nézhessenek, az Önök tudásában és az Önök becsüle-tességében megbízhassanak.”

Dr. Manherz Károly államtitkár úr az ünnepi alka-lomból köszöntéssel kezdte szónoklatát: „Tisztelettel ésszeretettel köszöntöm az Oktatási és Kulturális minisz-térium nevében a Budapesti Mûszaki Fõiskola vala-mennyi oktatóját, öregdiákját, hallgatóját és természete-sen különös tisztelettel azt a 4000 hallgatón felüli lét-számot, akik ma részben itt vannak és a megmérettetéssorán helyet kaptak a magyar felsõoktatásban akár álla-milag támogatott, akár költségtérítéses helyen.”

Az országos felvételi helyzet áttekintését követõenígy folytatta: „A Budapesti Mûszaki Fõiskolának különö-sebben nem kell reklámot csinálni. Úgy gondolom, hi-szen olyan képzéseket kínál ma Magyarországon ésengedjék meg, hogy arra is utaljak, hogy nemzetközivonatkozásban is, amely képzések megállják a helyü-ket. Gondolok arra, hogy éppen a mechatronika terüle-tén egy újfajta, Európában talán egyedülálló németnyelvû képzési ág alakult ki a fõiskolán és ez a képzésiág a jövõt illetõen egy európai központtal egy európaiképzési centrum kialakulását is lehetõvé teszi.

Én úgy gondolom, hogy az idén jelentkezõ hallgatókértettek abból, hogy a munkaerõpiac milyen igényekkellép fel. Nagyon sokan jelentkeztek hála Istennek a ter-mészettudományos, a mûszaki, az informatikai képzé-sekre, szinte mindenütt ki tudtuk tölteni a keretszámo-kat ezeken a területeken. Jelentõsen változtak termé-szetesen a képzési területeken felvehetõ létszámokösszetevõi, hiszen bizonyos társadalomtudományi kép-zésekre kevesebb hallgatót kívántunk felvenni, úgygondolván, hogy az országnak elsõdlegesen ezeken aterületeken, mûszaki, természettudományos informati-kai területeken van szüksége szakemberekre. Ezt mu-tatja a piac és mutatja az elhelyezkedés is.”

A minõségi felsõoktatásról szólva kiemelte: „A 2006-ban alapított Felsõoktatási Minõségi Díj azt díjazza egypályázat útján, hogy egy intézmény milyen minõségköz-pontú munkát végez, hogyan tervezi fejlesztését, ho-gyan tud a hazai és a nemzetközi viszonylatokban améréseken keresztül megfelelni a nemzetközi követel-ményeknek. Örömmel jelenthetem, hogy a BudapestiMûszaki Fõiskola már 2007-ben is kapott egy Felsõok-tatási Minõségi Díjat, annak a bronz fokozatát, majd2008-ban az ezüst fokozatú Oklevelet nyerte meg.2009-ben a fõiskola tökéletesítette a minõségbiztosításirendszerét, pályázatát. A pályázat alapján örömmel je-lenthetem azt, hogy a Felsõoktatási Minõségi Díj és aMinõségfejlesztési Bizottság javaslatára az Oktatási ésKulturális miniszter 2009-ben a Budapesti Mûszaki Fõ-

2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 3. oldal

Page 4: 2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal...2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal Idén az alapításának 130. évfordulóját ünneplõ

iskola részére Felsõoktatási Minõségi Díjat adott ado-mányoz és a kitüntetõ címet a fõiskola 5 éven keresztülhasználhatja.”

„Hogy mivel érdemelte ki a fõiskola ezt a kitûntetésta 69 intézmény közül?” – folytatta gondolatait államtit-kár úr. „Néhányat ragadnék ki a szempontok közül.Egyrészt 2004 óta mûködtetett kiváló minõségbiztosítá-si rendszerével, az önértékelési rendszerével, a külön-bözõ érdekelt felek felsõoktatásban való szerepléséneka nagyon plasztikus bemutatásával – gondolok itt arra,hogy a munkáltatók, a hallgatók és az oktatók szem-pontjainak a figyelembevételével. A fõiskola 2005-benelnyerte az Európai Minõségi Díjat, majd pedig 2009-ben a Nemzetközi Együttmûködési Kultúráért nívódíjat.A fõiskola jelentõs innovációs tevékenységet is folytat,amelyek közül kiemelném az Intelligens InnovációsKözpont létrehozását és mûködtetését. Még sorolhat-nám hosszan a fõiskola eredményeit, amelyek révénegyértelmû, hogy a harmadszor megpályázott díj méltóhelyre került. Engedjék meg, hogy az Oktatási és Kultu-rális Miniszter megbízásából átnyújtsam rektor úrnak aBudapesti Mûszaki Fõiskolának odaítélt 2009-es Felsõ-oktatási Minõségi Díjat, az ahhoz tartozó oklevelet ésplakettet és a Herendi kisplasztikát.”

Dr. Rudas Imre rektor az üdvözölõ szavakat követõ-en Kossuth Lajos örökbecsû mondását idézte: „A múlt ajövendõ tükre!”, – majd így folytatta: „Jövõnk a múltunk-ban gyökeredzik, annak ismerete, becsülése, a meg-szerzett tapasztalatok felhasználása adja az alapot,amelyre építkezhetünk, amely jelenünket, jövõnket is je-lentõsen meghatározza.”

A rektori beszéd kiemelte a fõiskola történetének jel-legzetes eseményeit: „A 130 évvel ezelõtti, egész pon-tosan az 1879. október 23-i napilapban ezt látjuk: „Avallás és közoktatásügyi magyar királyi Minisztérium fo-lyó évi november hó 2-dik napján Bodzafa u. 28. alattegy közép ipartanodát nyit meg..”.

Az intézmény 1898-tól Magyar Királyi Állami Felsõ-ipariskola néven mûködött. A legendás hírû Felsõiparis-

kola, a Technológia – ahogy nemzetközileg is ismerttévált –, a magas színvonalú elméleti és gyakorlati kép-zés összhangjának megteremtésével adott példát azutódoknak. Ebbõl az intézménybõl nõtt ki egyik jogelõ-dünk, a Bánki Donát Mûszaki Fõiskola.

Három évszázadon átívelõ történetünk átalakulások,egyesítések története. Ezt a folyamatot számos, kiemel-kedõ esemény fémjelzi, amelyek közül tükrünk a jubile-um mellett több más jelentõs évfordulót is mutat:

• Az 1898/99-es tanévben alapították a Magyar Ki-rályi Állami Mechanikai és Órásipari Szakiskolát,amelynek jogutódja fõiskolánk másik alapítója, aKandó Kálmán Mûszaki Fõiskola.

• 40 évvel ezelõtt, 1969-ben az akkori FelsõfokúTechnikumokból alakult meg a Kandó KálmánVillamosipari és a Bánki Donát Gépipari MûszakiFõiskola.

• Az idén ünnepeltük Bánki Donát születésének150., míg Kandó Kálmán születésének 140. év-fordulóját.

• 120 éve adták át a Felsõ Ipariskola HauszmanAlajos által tervezett, a Pesti Napló Krónikásaszerint „a magyar iparügy palotájának” nevezettépületet.

• 10 évvel ezelõtt kezdõdtek meg a Budapesti Mû-szaki Fõiskola megalapítását elõkészítõ integrá-ciós tárgyalások, a mai rendezvény az integráltintézmény 10. tanévnyitója.”

4. oldal BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 2009. szeptember

Page 5: 2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal...2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal Idén az alapításának 130. évfordulóját ünneplõ

A történelmi áttekintést a jelen eseményeinek ismer-tetése követte: „Örömmel jelentem a Szenátusnak, fõis-kolánk oktatóinak, dolgozóinak és hallgatóinak, hogy aMAB 2009. július 3-i ülésén akkreditálta az alkalmazottinformatikai doktori iskolánkat. Ünnepélyesen bejelen-tem egyben, hogy ezzel fõiskolánk teljesítette az egye-temmé válás utolsó feltételét is. Célszerû ezen ünnepipillanatban is elismételni, hogy miért is fontos számunk-ra az egyetemmé válás. Ez szolgálja

• a hazai, de különösen nemzetközi versenyképes-ségünk jelentõs megerõsítését,

• jó képességû hallgatóinknak a teljes akadémiaipálya bejárhatóságát, ezzel

• az oktatói utánpótlás részleges biztosítását,• a PhD hallgatók bevonását a kutatásba.”Dr. Manherz Károly államtitkár úrhoz fordulva kijelen-

tette: „Engedje meg, hogy az ünnepi szenátus ülés vala-mennyi résztvevõje nevében megköszönjem az elisme-rést. De köszönet illeti a fõiskola valamennyi oktatóját, al-kalmazottját és hallgatóját, mindazokat, akik tevékenysé-gükkel hozzájárultak a minõségi oktatás, kutatás és igaz-gatás megvalósításához, e sikerek eléréséhez.

A minõség fõiskolánk életében nem csak szlogen,hanem mindennapi munkánkat, életünket átható alap-elv, munkamódszer. Az elmúlt években elnyert bronz ésezüst elismerõ oklevél, az idei Felsõoktatási MinõségiDíj, a sikeres audit megerõsít minket abban, hogy jóúton járunk, ezt az utat kell követnünk a jövõben is.”

Dr. Rudas Imre rektor az elsõévesekhez szólva hangsú-lyozta: „Meggyõzõdésem hogy, jól döntöttek, jó intézménytválasztottak. Az idei felvételi idõszakban több mint 12.000tanuló jelentkezett fõiskolánkra, ebbõl 4.004-en nyertek fel-vételt, ezzel az aktív hallgatók száma több mint 12.000.

Kedves hallgatók, sikeres felvételükhöz ezúton isgratulálok. Kérem, hogy nevemben is mondjanak kö-szönetet szüleiknek, hozzátartozóiknak, tanáraiknak abiztatásért, a támogatásért és a feltételek biztosításáért.Önök céljaikat kitûzték, felsõoktatási tanulmányaik meg-kezdésével a megvalósítás vette kezdetét.”

A hallgatókhoz szólva zárásként mindenkit emlékezte-tett: „Az Önök elõtt járó hallgatók már bizonyították, hogy afõiskolán szerzett ismereteikkel, képességeikkel kiemelke-dõ sikereket érhetnek el. Így volt ez az elmúlt tanévben is,amint ezt a következõ néhány kiragadott példa is mutatja:

• a Németországban megrendezett Design Chal-lenge nemzetközi robotépítõ versenyen hallgatóicsoportunk 2008 után ez évben is elsõ helyezéstért el,

• a 2009-es Hajós György Matematikaversenyenelsõ három helyezést a fõiskola csapatai nyerték,

• a 2009-es Bosch Elektromobil versenyen a leg-jobb mûszaki megoldás díja mellett csapataink amásodik és harmadik helyezést is elhozták,

• a 2009. évi Mitsubishi-Scholarship nemzetköziverseny hazai gyõztese fõiskolánk hallgatója volt,

• kiemelkedõ tanulmányi eredményt elért hallgató-ink közül az oktatási és kulturális miniszter úr 53fõt részesített köztársasági ösztöndíjban.”

A rektori beszéd zárásaként Rudas Imre megerõ-sítette: „Az egységes európai felsõoktatási térség ki-alakulásával Önök elõtt új utak nyílnak meg, lehetõ-ségeik szinte korlátlanokká válnak, és mindehhez in-tézményünkben versenyképes tudáshoz juthatnak.Az útra vezetõ kaput mi, tanáraik nyitjuk ki, de Önök-nek maguktól kell belépniük és végighaladniuk, nemcsak felsõfokú tanulmányaik, hanem egész életük so-rán. Érdemes szem elõtt tartaniuk Alvin Toffler gon-dolatát: „A 21. században nem azok az analfabéták,akik nem tudnak írni és olvasni, hanem azok, akiknem képesek tanulni, átértékelni a régit és elsajátíta-ni az újat.”

Azaz az út egész életen át tart, amelyhez kívánokÖnöknek sok sikert, jó egészséget, és természetesenelõször tanulmányaik lehetõ legsikeresebb elvégzését.

Szeretném, ha az intézményben töltött évek soránlegalább olyan kötödés alakulna ki Önökben, mint ezesetemben történt, talán egyszer Önök közül kerülhet kileendõ egyetemünk rektora.”

A tanévnyitó ünnepséget az Árpád Gimnázium 10évvel ezelõtt alakult kórusának alkalmi mûsora színesí-tette, majd Dr. Szabó Gábor úr, a Szegedi Tudomá-nyegyetem rektora, a Magyar Rektori Konferencia elnö-kének szavai követték. Elnök úr átadta a Magyar Rekto-ri Konferencia üdvözletét az elsõ jogelõd alapításának130. évfordulóját ünneplõ Budapesti Mûszaki Fõiskolavalamennyi korábbi és mai oktatójának, dolgozójánakés hallgatójának, az ünnepségen megjelent hazai éshatáron túli vendégeknek. Beszédében kiemelte: „A Bu-dapesti Mûszaki Fõiskola a térség meghatározó, napja-ink egyik legdinamikusabban fejlõdõ felsõoktatási intéz-ménye. A fõiskola négy képzési területen kínál a ma-gyar mellett két idegen nyelven összesen 11 alap-, és 6mesterképzést, – s ahogy rektor úr beszédében beje-

2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 5. oldal

Page 6: 2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal...2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal Idén az alapításának 130. évfordulóját ünneplõ

lentette – doktorandusz képzést az Alkalmazott Infor-matikai Doktori Iskolában.

A kitûzött célok elérése érdekében végzett állhata-tos tevékenység eredményeképpen elérhetõ közel-ségbe került az egyetemi átalakulás. A fõiskola a fel-sõoktatási törvényben rögzített követelmények teljesí-tésével ahhoz a küszöbhöz került, melynek átlépésé-vel a hazai állami egyetemek sorát bõvítheti. Ehhezkívánok ezúton is Önöknek, a fõiskola vezetõinek, va-lamennyi munkatársának és hallgatójának sok sikert,kitartó munkát.”

Dr. Szabó Gábor elnök úr az elsõéves hallgatókhozszólva Benjamin Franklin szavait idézte: „A legjobban fi-zetõ befektetés mindig a tanulásba való beruházás.Önök e beruházás kezdetén állnak, használják ki a kí-nált 3 és féléves befektetési idõszak minden percét, sa-játítsák el a tanulás, az önképzés fortélyát, mely elkísérimajd Önöket az egész életük során.” Végezetül emlé-koklevelet adott át Rudas Imre rektor úrnak.

A Jubileumi Tanévnyitó Szenátusi Ülés egyben ki-tüntetések átadására is alkalmat adott. A Budapesti Mû-szaki Fõiskola Tanácsa 2004-ben alapított Civitate Ho-noris Causa, azaz Díszpolgári címet ez évben négyszemélyiség vehette át. A rektor Civitate Honoris Causakitüntetést adományozott Dr. Miomir Vukobratoviæprofesszor úrnak, a belgrádi Mihailo Pupin Intézet pro-fesszorának, a Szerb Tudományos Akadémia rendestagjának, Dr. William A. Gruver úrnak, a kanadai Si-mon Fraser Egyetem professzorának, Dr. Bogdan M.Wilamowski professzor úrnak, az Alabamai Mikro-Na-no Tudományos és Technológiai Központ igazgatójnakés Dr. Bárdossy György akadémikusnak.

Rudas Imre Honorary Professor címet adományo-zott Dr. Nikos E. Mastorakis professzor úrnak, a Szó-fiai Mûszaki Egyetem, a Felsõoktatási Katonai Intéz-mény és a Görög Tengerészeti Akadémia egyetemi ta-nárának, Dr. José A. Tenreiro Machado professzor úr-nak, a Portói Mérnöki Intézet professzorának, a PortóiMûszaki Fõiskola tanárának, Dr. Anton Cizmár pro-fesszor úrnak, a Kassai Mûszaki Egyetem rektorának

és Dr. Vladimír Báleš professzor úrnak, a pozsonyiSzlovák Mûszaki Egyetem rektorának. A fõiskola rekto-ra BMF Emlékplakett arany fokozatát adományozottMóró Lajos úrnak, a TVT Vagyonvédelmi Zrt., a legna-gyobb magyar tulajdonú biztonságtechnikai cég vezéri-gazgatójának.

A Tanévnyitó Ünnepi Szenátus ülése az elsõéveshallgatók fogadalomtételével folytatódott. Az elsõéve-sek képviseletében Nacsa Noémi és László Péter akezüket a fõiskolai jogarra helyezve olvasták fel az esküszövegét, majd a jelenlévõ elsõéves hallgatók ismételveazt, letették a fogadalmat. Az elsõéves hallgatók e kétképviselõje az ez alkalomra kiállított, kézjegyükkel ellá-

tott díszes fogadalom okiratot átadták a fõiskola rekto-rának, aki kézfogásával a fogadalmat tett elsõéveseketfõiskolai polgárrá fogadta. Ezt követõen a karok elsõé-ves hallgatóinak képviselõi a kart jelképezõ szalagot afõiskola zászlajára felkötve fejezték ki azonosulásukat aválasztott karukkal.

Az ünnepség záró akkordjaként a hallgatói önkor-mányzat által adományozott kitüntetések és elismeré-sek átadására került sor. A Fõiskolai Hallgatói Önkor-mányzat „Az év közéleti oktatója” kitüntetõ címet ado-mányozta Dr. Palásti Kovács Béla fõiskolai tanárnak,a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai MérnökiKar korábbi dékánjának.

6. oldal BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 2009. szeptember

¡ ¡

Page 7: 2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal...2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal Idén az alapításának 130. évfordulóját ünneplõ

2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 7. oldal

BMF Jubileumi Konferencia

A 9 éves Budapesti Mûszaki Fõiskola 130 éves oktatásitapasztalattal rendelkezik, s nagy büszkeséggel néz visz-sza ezekre az évekre, amelyek során több ezer diák lé-pett be a különféle elnevezésû tanintézmények kapuin, sszerzett bizonyítványt, oklevelet, diplomát. Idén, a BMFjogelõdjének 130 éve történõ alapítását méltón megün-nepelve, 2009. szeptember 1-jén és 2-án került megren-dezésre a Budapesti Mûszaki Fõiskola Jubileumi Konfe-renciája, amelynek különlegessége a mûszaki tudomá-nyos élet kiválóságaiból meghívott elõadók szereplése,valamint a cikkek Springer kötetben való megjelenése.

A konferencia házigazdája a BMF, társrendezõje azIEEE Hungary Section.

Azt szokták mondani, hogy a kor nem érdem. Aztgondoljuk azonban, hogy egy intézmény életében a130-as jubileumi szám már bizony érdem, mert azt bizo-nyítja, hogy ilyen hosszú idõn át – óhatatlanul változva,megújulva, mégis az értékeket megõrizve – képes érde-mi szakmai létet nyújtani az érdeklõdõ, tanulni vágyóhallgatók számára.

A kivételesen hosszú múltra visszatekintõ intézménymost két napra csak a tiszteletadásra és ünneplésre fó-kuszált, helyt adva nemzetközi és hazai professzorok,kutatók, szakemberek és tudósok elõadásainak, hogy afõiskola amúgy sem szegényes hírnevét még maga-sabb rangra emelvén itt tartsanak plenáris és meghívottelõadásokat, találkozzanak a régi ismerõsökkel, kolle-gákkal és barátokkal.

A BMF legmagasabb díjával, a díszpolgári címmel azelõzõ napi szenátus ünnepi tanévnyitóján kitüntetettekplenáris elõadásaikkal magasszintû nyitányt adtak a kon-ferenciának. Az alabamai Auburn Egyetemrõl érkezõBogdan M. Wilamowski Neurális hálózatok vagy fuzzy

rendszerek elõadása telt házat vonzott, csakúgy, mintBárdossy György akadémikus, aki az elsõdleges ener-giaforrások globális kérdéseivel foglalkozott bemutatójá-ban. Sajnos, a belgrádi Mihajlo Pupin Intézet vezetõjeMiomir Vukobratovic professzor megromlott egészségiállapota miatt orvosa tanácsára nem vállalkozott a buda-pesti útra, így kollégája, Branislav Borovac vette át a dí-ját, s közös cikküket is õ adta elõ a konferencián a huma-noid robotokkal végzett legújabb kutatási eredményeirõl.

A Budapesti Mûszaki Fõiskola büszke rá, hogy ki-emelkedõ, a saját területükön elismert, világszínvonalúnemzetközi egyetemekkel, kutatóintézetekkel tart fennszoros, élõ kapcsolatot, s az USÁ-tól Japánig a világmajdnem minden országából fel tud mutatni aktívegyüttmûködést, amely hûen mutatja, hogy a konferen-cia meghívott elõadói egytõl-egyig mindannyian a mû-szaki szakma legmagasabb szintjét képviselik.

A konferencia kétnapos programján 14 szekcióbanösszesen 60 elõadás hangzott el, amelyre 19 országból

A HÖK „Az év együttmûködõ partnere” címet ado-mányozta a Gyermelyi Holding Zrt-nek, melyet Bokros

Zsigmond úr, a cég elnök igazgatója vett át. A FõiskolaiHallgatói Önkormányzat ez évben elõször adta át „Az évközéleti dolgozója” címet, melyet Bélteky István osz-tályvezetõ úr kapott. „Az év közéleti hallgatója” címetKovács László, a HÖK elsõ hivatalos lapja, a µSZAKIfõszerkesztõje és Cservencsik Sándor a székesfehér-vári hallgatói részönkormányzat elnöke vett kézhez. „Azév sportolója” címet Rédli András, 2007-es universia-de-gyõztes, a 2008-as olimpiai keret tagja, a Heiden-heim-i a férfi párbajtõr világkupa aranyérmese, az ideiplovdivi vívó Európa-bajnokság párbajtõr válogatott ara-nyérmese vett át. Az elismeréseket követõen a Szózatdallamaival ért véget a Szenátus 2009. évi Jubileumi Ta-névnyitó Ünnepi Ülése.

Dr. Gáti József

Page 8: 2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal...2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal Idén az alapításának 130. évfordulóját ünneplõ

(Ausztria, Belgium, Csehország, Észtország, Finnor-szág, Görögország, Japán, Lengyelország, Magyaror-szág, Mexikó, Olaszország, Portugália, Románia, Szer-bia, Szlovákia, Szlovénia, Tajvan, Törökország, USA)érkeztek a résztvevõk, a benyújtott cikkek pedig egy730 oldalas Springer kiadványban jelentek meg.

A jubileumi konferencia teljes programja a www.bmf.hu/conferences/jubilee130 honlapon olvasható.

A szervezõk bíznak abban, hogy a konferencia mél-tó volt a jubileumi alkalomhoz, s az érdemeknek megfe-lelõen kellõ tisztelettel ünnepelte az elmúlt 130 évet.

Szakál Anikó

8. oldal BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 2009. szeptember

Jubileumi Kari Tanácsülés a Bánkiban

A Népszínház utcai épület átadásának 120. évforduló-ján tartotta jubileumi tanácsülését a Bánki Kari Taná-csa, amelyen megemlékeztek az alapítás 130. és a fõ-iskolává válás 40. évfordulójáról is.

Az ülésen részt vettek a fõiskola vezetõi, a kar tisz-teletbeli polgárai és olyan vállalati szakemberek is, akik-kel szoros kapcsolatot ápol a kar.

Moharos István a Tanács levezetõ elnöke üdvözöltea megjelenteket. Ezután Dr. Horváth Sándor, a kar dé-kánja bemutatta a Felsõoktatási Minõségi Díját, amely-lyel a fõiskola minõségi képzési, kutatási és innovációsfejlesztõtevékenységét ismerte el az Oktatási és Kultu-rális Minisztérium, majd egy fontos bejelentéssel folytat-ta: a fõiskola benyújtja egyetemmé válás iránti kérelmétÓbudai Egyetem néven.

A dékán úr ezután Kócziánné Dr. Szentpéteri Erzsé-bet, a Magyar Mûszaki és Közlekedési Múzeum fõigaz-gatója részére Tiszteletbeli polgári címet adományozott,majd tíz hallgatónak nyújtotta át a Köztársasági Ösz-töndíj oklevelét.

A jubileumi rendezvény egy három részbõl álló elõ-adássorozattal folytatódott. Elsõként Dr. Gáti Józsefkancellár „120 éves a magyar iparügy palotája, a Közép-ipartanoda és a Technológiai Múzeum új otthona” cím-mel tartott elõadást, amelyben kitért a tanoda alapításá-nak körülményeire, valamint Hauszmann Alajos eredetirajzaival és eredeti képekkel is illusztrálva bemutatta aNépszínház utcai épületet.

Dr. Palásti Kovács Béla prodékán a Felsõfokú Gép-ipari Technikumtól a Bánki Donát Gépipari Mûszaki Fõ-iskolán át a Budapesti Mûszaki Fõiskola Bánki DonátGépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karáig vezettevégig a hallgatóságot a képzéseken és az intézményéletében történt változásokon.

A záró elõadásban Dr. Horváth Sándor a kar je-lenlegi helyzetérõl, a képzésekrõl és jövõbeni elkép-zeléseirõl adott átfogó képet. Kiemelte, hogy a fõis-kola „Tudás és innováció a gazdaság szolgálatában”szlogenjét a kar minden erejével próbálja megvalósí-tani, arra törekedve, hogy az eddig elért elismertsé-get, hírnevet továbbra is meg tudja tartani, illetve nö-velni.

A jó eredményekhez jó közérzet is kell, ezért a karnagyon fontosnak tartja a közösségi terek fejlesztésétis. Ennek egyik állomása a tanácsülés záróeseménye,a Népszínház utcai épület átalakított aulájának felavatá-sa. Az ünnepélyes átadás alkalmával Dr. Gáti Józsefkancellár megköszönte minden közremûködõ munkáját,majd Bélteky István osztályvezetõ részére elismerõ ok-levelet nyújtott át.

A munkálatokat nagyrészt a fõiskola, kisebb részbena kar finanszírozta. A felújítás eredményképpen a pati-nás fõiskolához méltó aulába léphetnek be a hallgatóka 120 éves kapun át.

Lõrincz Katalin

Page 9: 2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal...2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal Idén az alapításának 130. évfordulóját ünneplõ

Lezárult az informatikai fejlesztés elsõ szakasza Óbudán

Nagyszabású fejlesztési program indult a fõiskolán a „Hall-gatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsõokta-tásban” projektcímmel „A Társadalmi Megújulás OperatívProgram” pályázati támogatásával. A BMF karait érintõ in-formatikai infrastrukturális beruházás több lépcsõben, sáv-szélesség bõvüléssel, a mai legmodernebb aktív eszközbeépítésével valósul meg. Eredményeképpen olyan fejlettinformatikai infrastruktúra jön létre, mely utat nyit a legkor-szerûbb oktatási formák alkalmazása felé és alapot ad a

gazdálkodási, adminisztrációs, menedzsment- és nyilván-tartási rendszerek mûködéséhez.

A több telephelyes intézményünkben megkezdettfejlesztés elsõ állomásaként a Doberdó úti épület ko-rábbi, nem strukturált rendszerû hálózati fejlesztése va-lósul meg. A felújításra kerülõ informatikai hálózatot ala-csony végpont és switch szám jellemezte, a sávszéles-sége nem mindenhol érte el a 100 Mbps-ot, s hiányzottaz IP-telefónia kiépítésének alapja is.

A megvalósult beruházási szakasz eredményeképpen aDoberdó úti épületben beépítésre került mintegy 42.000 mlegmodernebb SFTP kábel, a végpontok ellátását 12 db

2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 9. oldal

Nemzetközi és tudományos élet hírei

European Digital Print Media nyári egyetema Budapesti Mûszaki Fõiskolán

Az eddigi nagy sikerre való tekintettel a Budapesti Mû-szaki Fõiskola RKK kara harmadik alkalommal rende-zett nyári egyetemet digitális nyomtatás témakörben.A kéthetes Európai Digitális Nyomtatott Média (EDPM)Intenzív Programban a Rejtõ Sándor Könnyûipari ésKörnyezetmérnöki Kar nyolc másik európai felsõoktatásiintézménnyel mûködött együtt, 11 vendégoktató és 42külföldi és 10 magyar diák vett részt. A partnereken kí-vül orosz és szlovák diákok is érkeztek a programra.

Az együttmûködõ felsõoktatási intézmények: Hochschu-le der Medien (Stuttgart, Németország), Avans Hogeschool(Breda, Hollandia), Metropolia University (Espoo, Finnor-szág), Hochschule für Technik, Wirtschaft und Kultur Leip-zig (Németország), London College of Communication (An-glia), Arteveldehogeschool (Gent, Belgium), University ofLjubljana (Szlovénia), Bergische Universität Wuppertal (Né-metország), Budapesti Mûszaki Fõiskola.

A multidiszciplináris program három tantárgyból állt:Digitális nyomtatás, Európai Kreatív Nyomtatott Designés Nemzetközi média- és környezetmenedzsment. Aprogramban 6 ECTS kreditet szerezhettek a hallgatók.

A digitális nyomtatáshoz kapcsolódó mûszaki, mûvé-szeti és környezetmenedzsment témájú tárgyak elõadá-sai nyitottak voltak minden érdeklõdõ számára. Az Ap-ple Europe Ltd., valamint a hazai nyomdaipar képvise-letében Dr. Horváth Csaba nagyvonalúan támogattáka programot, így a gyakorlatokhoz a legmagasabb tech-nikai színvonalú berendezések álltak rendelkezésre.

Az angol nyelvû elõadásokat, a számítógépes laborató-riumi gyakorlatokat gyárlátogatások, kirándulások és kü-lönbözõ kulturális programok színesítették. Nagy kihívástjelentett a 3 nap alatt, tehát nagyon rövid idõ alatt elkészí-

tendõ promóciós célú projektmunka, amelyek elkészítésénkis, 2-3 fõs multikultúrális csoportok dolgoztak. A hallgatóka projekt során nyomon követték a nyomtatott termékekkülönbözõ fázisait a tervezéstõl a megvalósulásig.

A programot a projektmunkákból álló kiállítás zárta.A pályamunkákat a feladatkiírásban megfogalmazott té-mákban kellett elkészíteni, a nyári egyetem alatt szer-zett benyomások, élmények felhasználásával:

• reklámanyag Magyarországról, Budapestrõl,• reklámanyag az EDPM-rõl,• reklámanyag „study abroad” témában,• környezetvédelem, környezettudatosság.A zsûri az alábbi szempontokat vette figyelembe az

értékelésnél: • kreativitás, • a reklámüzenet, ill. mondanivaló megfogalmazá-

sának és szemléltetésének színvonala, • interkulturális jelleg kihangsúlyozása, • nyomatminõség,• sikerült-e egy kollekciót kialakítani a textil-, kerá-

mia- és papíralapú nyomtatott tárgyakból (póló,bögre, sapka, csempe, poszter, képeslap, pros-pektus, stb.

• esztétikusság, designIdén megosztott 1., 2. és 3. díjak születtek, és elõ-

ször kerül sor közönségdíj átadására is. A díjazottak kö-zött szerencsés módon mind képviseltetik magukat a fe-ladatkiírásban szereplõ témák (Magyarország, Buda-pest, EDPM, környezetvédelem). A kiállított munkák na-gyon színvonalasak, és nagy örömünkre szolgál, hogyérezhetõen nagy hatással volt a résztvevõkre az EDPMhelyszíne, Budapest.

További információ a következõ címen érhetõ el:www.rkk.bmf.hu/edmm

Dr. Kokasné Palicska Lívia

Hírek röviden

Page 10: 2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal...2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal Idén az alapításának 130. évfordulóját ünneplõ

modern aktív eszköz (HP 2810/48) biztosítja, s két korszerûoptikai összeköttetésû rendezõ gondoskodik a hálózati kap-csolatról. A fejlesztés során az épület teljes, strukturált ká-belezést kapott, s 1000 Mbps kapacitású switchek beépíté-sével, a CAT-7 hálózat kiépítésével korszerû informatikaihálózat várta szeptember elsõ napjaiban a hallgatókat.

A korszerûsítéssel az épület 80%-os WiFi lefedettsé-gû, a közösségi terekben, oktatói dolgozószobákbankét csatornán (egy védett, és egy szabad csatorna) ve-zeték nélkül is lehet informatikai munkát végezni.

Dr. Gáti József

Kandó Kálmán emlékkiállítás a Királyváróban

A Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Kandó Kálmánszületése 140. és a fõiskola alapítása 40. évfordulójatiszteletére készített emlékkiállítása a Budapest-Nyu-gati pályaudvar mûemlék Királyvárójában került bemu-tatásra.

A rangos környezetben elhelyezkedõ kiállítást 2009. jú-lius 15-én Dr. Turmezei Péter, a Kandó Kar dékánja nyi-totta meg. Elõadása bevezetõ részében bemutatta az1892 óta – jogelõdök formájában is – mûködõ oktatási in-tézet sorsának alakulását és az ott folyó képzés, nevelésjellegét. Kiemelte, hogy szinte az elsõ pillanattól foglalkoz-tak a villamosipari szaktárgyak oktatásával, majd ez a te-vékenység magának az intézménynek az elnevezésébenis helyet kapott. Mindkettõ elsõként történt így és itt Ma-gyarországon. Ezután a jelen oktatási, kutatási és nevelésifeladatok, a kar által oktatott szakok képzésének bemuta-tása következett. Majd Kandó Kálmán életútja személyes,mérnöki, tudósi, vállalatvezetõi, közéleti tevékenységénekáttekintése következett. Szólt a kiváló embert ért számoselismerésrõl és az általa betöltött sok közéleti tisztségrõl.Úgy vélte, ez a kiállítás – a jelen bemutatása keretében is– alkalmas a mûszaki-gazdasági fejlesztés, illetve az aztszolgáló, annak igényeit kielégíteni törekvõ mûszaki felsõ-oktatás iránti érdeklõdés fokozottabb megalapozására.

A megnyitó második elõadója Dr. Márkus Tibor, aMÁV-TRAKCIÓ Zrt. vezérigazgatója volt. Mondandójá-ban nagyon nagy jelentõséget tulajdonított általában amindenkori korszerû mûszaki tevékenység igényének,amelynek mint meghatározó személyiségét említetteKandó Kálmánt. Külön kiemelte, hogy a vasúti fejlesz-tés – különösen a mûszaki szakterületen – napjainkbansem vesztette el jelentõségét. Hangsúlyozta az alkotóitevékenység elismerésének szükségességét. A bemu-tatott szakanyag – emelte ki – kellõ például szolgál az etéren meglévõ jogos elvárások nívós kielégítésénekszemléltetésére. Reményét fejezte ki, hogy a MÁV ke-retében további alkalmakkor és helyszíneken – még

szélesebb látogatottság elérése mellett – alkalom lesztovábbi kiállítások megrendezésére.

Az ünnepélyes megnyitó moderátori feladatait Sigu-linszky Tibor, a MÁV Zrt. szóvivõje látta el. A kiállításmegszervezését a Zrt. részérõl Dr. Kékkõi Zoltán mar-ketingosztály-vezetõ és munkatársa, Müller Melinda vé-gezte. A Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar oktatói éskülsõ szakértõi korábbi tudományos ismeretterjesztõmunkájukkal és a megnyitón való személyes részvéte-lükkel öregbítették a BMF hírnevét. Köszönet illet megmindenkit – hangoztatták az elõadók –, akik munkájuk-kal hozzájárultak e kiállítás létrehozásához.

Dr. Halabuk József

Kulturális Örökség Napja a BMF-en

A Kulturális Örökség Napja rendezvénysorozat kapcsána Budapesti Mûszaki Fõiskola megnyitotta kapuit anagyközönség elõtt, s 2009. szeptember 19-én, szom-baton 9 órától várta a látogatókat az intézmény Bécsi út96/b. szám alatti fõépületében.

10 órától Bérces László, a Budapest Építészeti Nívó-díjas épület tervezõje vezette körbe az idelátogatókatismertetve, hogy milyen elvek és szempontok vezérel-ték az épület tervezése során. Bemutatta azt a megol-dást, mellyel az aulán keresztül összekötötte a Bécsi útifõbejáratot a Doberdó úti felülettel jelentõs szintbeli kü-lönbséget áthidalva. A résztvevõk megtekinthették a kü-lönbözõ funkciójú közösségi tereket, s az elõadóterme-ket is. A bemutató a Neumann János Informatikai Karlaboratóriumainak látogatásával fejezõdött be.

A séta talán egyik legérdekesebb része a régészetifeltárás emlékeit õrzõ járható üveglappal fedett bemuta-tó tér megtekintése volt, melynek során a római kori te-metõ jellegzetes temetési módjaiba kapott betekintést alátogató. A temetkezési formáiból ítélve a régészek vé-leménye szerint a temetõt több évszázadon keresztül –a II. századtól az V. század elejéig – használták. A fel-tárt területen hamvasztásos sírgödrök és csontvázas sí-

10. oldal BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 2009. szeptember

Page 11: 2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal...2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal Idén az alapításának 130. évfordulóját ünneplõ

2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 11. oldal

Page 12: 2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal...2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal Idén az alapításának 130. évfordulóját ünneplõ

rok kerültek elõ. Az emberi maradványok mellett elõfor-dultak üveg és kerámiamellékletek, agyagmécsesek, ér-mék, különféle ékszerek, csont és bronz karperecek,valamint hajtûk. A feltárás során egy ritkaságszámbamenõ lelet együttes, egy római kocsisír is elõkerült.

Az érdeklõdõk megszemlélhették a „130 év az ipa-roktatásban, 40 év a felsõoktatásban” címû kiállítást,amely az idén jubileumát ünneplõ fõiskola történetét tár-ja a látogató elé az Állami Ipariskola alapításától napja-inkig kalauzolva a szemlélõt.

Kis vasút, nagy vasút

A II. Nemzetközi Vasút és Vasútmodell Fesztivál rendezõirészérõl érkezett felkérés alapján a BMF Kandó KálmánVillamosmérnöki Kar tablósorozatot állított össze és he-lyezett el a fesztivál helyszínén, az Északi Jármûjavító ha-talmas üzemcsarnokában, mely bemutatta Kandó Kálmánszakmai életútját. A 140 esztendeje született Kandó Kál-mán emléke elõtt méltó, az érdeklõdõ közönséget felvo-nultató szakszerû és egyben látványos kiállítás volt ez.

Az ünnepi megemlékezést Dr. Turmezei Péter, a kardékánja tartotta. Szólt Kandó Kálmán életmûvérõl, jelentõ-ségérõl, a fõiskolai- és a kari képzéshez kapcsolódó sze-mélyérõl, fejlesztéseirõl, valamint emberközeli mivoltáról. Amegnyitó beszédet Dr. Márkus Imre, a MÁV-Trakció vezé-rigazgatója tartotta. A vezérigazgató úr áttekintette a MÁVés a fesztivál kapcsolatát. Érintette a rendezõk szándékait.Bizakodásának adott hangot, hogy ez a sikeres kezdemé-nyezés a jövõben továbbra is fontos szerepet fog betölteni.

A Kandó Kálmán személyes- és szakmai életútját be-mutató tablókat, a modellek és a vasúti emlékek társasá-gában kiemelkedõ helyen szemlélhette meg a látogatókserege (gyerekek, ifjak és felnõttek egyaránt) 2009. július31. és augusztus 2. között. A helyszíni tapasztalatainkszerint általában kétféle „vendéget” köszönthettünk: arészletes, elmélyedten szemlélõdõt, illetve aki áttekintéstkívánt szerezni nézelõdése során. Akadt olyan személyis, aki (jóval) korábban a Kandón végzett maga is, majd aMÁV kötelékében vállalt munkát. A találkozás örömét az-tán más - nagyvasúti - kiállítóknak is elújságolta.

Az Északi Jármûjavító üzemcsarnokában és annakkörnyezetében egyszerre volt jelen a nagyléptékû, demégis részleteiben parányinak számító modellvasúti

nemzetközi seregszemle és a Magyar Államvasutak kö-zelmúltbeli s jelenbeli jármûparkjának több reprezentán-sa, amiket akár még mûködésük közben is megszemlél-hettek a látogatók.

Reményeink szerint a jövõben további lehetõségeinklesznek a vasútmodell-bemutatók, valamint szakmairendezvények keretein belül Kandó Kálmán személyeés kimagasló életmûve ismertetésére.

Dr. Halabuk József

Közel 100 millió forint pályázati forrásújabb intézményi fejlesztésekre

Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a Buda-pesti Mûszaki Fõiskolán címmel 91.007.194 forintotnyert intézményünk a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ál-tal kiírt pályázaton.

A tervezett beruházás célja, az oktatás minõségénekmegtartása és fejlesztése, továbbá az intézmény haté-konyabb mûködésének elõsegítése, melynek érdeké-ben a Diplomás Pályakövetõ Rendszer (DPR) és a Ve-zetõ Információs Rendszer (VIR) kerül kifejlesztésre azelkövetkezendõ két évben.

A DPR keretében kifejlesztett rendszer a fõiskolánkjelenlegi hallgatói és a végzett diplomások által szolgál-tatott adatok értékelését dolgozza fel. A kapott eredmé-nyek alapján kellõ nyilvánosságot biztosítunk a diplo-mások felé és hatásos beavatkozásokat tervezünk azintézményi folyamatok területén.

A VIR projekt keretében a fõiskolán már mûködõrendszerek integrálása után egy adattárházat építünk,melyre adatelemzõ, vizualizáló rendszer épül. Az új rend-szer megvalósításával a fõiskola vezetése döntéseihezolyan információkkal rendelkezhet, melyekkel lehetõségenyílik az intézményi stratégiai célok pontosabb követésé-re, a felsõvezetõi döntések hatásainak elemzésére,visszacsatolások, korrekciók végrehajtására és a felü-gyeleti szervek által elõírt adatszolgáltatási kötelezettsé-gek gyors, munkaerõ-hatékonyabb teljesítésére.

A most megnyert pályázat egy fontos mérföldköve aBMF intézményfejlesztési stratégiájának, melynek célja,hogy megerõsítse pozícióját a régió meghatározó oktató,kutató és fejlesztõ mûszaki felsõoktatási intézményeként.

Kersánszki Tamás

12. oldal BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 2009. szeptember

A Budapesti Mûszaki Fõiskola kiadványa1034 Budapest, Bécsi út 96/b. • Telefon: 666-5613, fax: 666-5621 • Honlap: www.bmf.hu

Felelõs kiadó: Prof. Dr. Rudas Imre rektorFõszerkesztõ: Dr. Gáti József kancellár

Szerkesztõbizottság titkára: Reha Ilona PR csoportvezetõ

Készült: 1500 pld-ban az Innova-Print Nyomdában

Page 13: 2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal...2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal Idén az alapításának 130. évfordulóját ünneplõ

2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám Melléklet

A BMF Hírlevél 2009. évi számainak mellékletei áttekintést adnak az 1879-ben alapított elsõ jogelõd, aMagyar Királyi Állami Közép Ipartanoda alapítása óta eltelt 130 év intézményi eseményeirõl.

A háború alatt létrehozott új középiskola-típusok nemváltották be a hozzájuk fûzött reményeket. Levonva atanulságokat, a 13970/1947. Kormányrendelet hang-súlyozta az érettségi vizsga szükségességét, majd azerre épülõ továbbtanulási lehetõséget. Az 1945/1946-os tanévet Magyar Állami Kandó Kálmán MûszakiKözépiskola néven kezdte meg az intézmény. Mûkö-dött benne nappali ipari középiskola, nappali felsõ ta-gozat, szakiskola, esti felsõ tagozat és esti ipari közép-iskola. A 1947/48. tanévtõl a Népszínház utcai iskolaÁllami Gépészeti Mûszaki Középiskolaként folytat-ta oktatási tevékenységét. A gyorsan változó minisz-tériumi koncepció eredményeképpen a két iskola ne-ve és képzési struktúrája szinte évente változott. ANépszínház utcai intézmény az iskola alapításának75. évfordulóján, 1954-ben vette fel Bánki Donát ne-vét, s Bánki Donát Gépipari Technikumként mûkö-dött tovább. 1957-re a Tavaszmezõ utcai iskola Kan-dó Kálmán Híradás- és Mûszeripari Technikummászervezõdött.

A világháborút követõen az Iparmúzeumot össze-vonták több anyagvizsgáló intézettel, majd a Magyar ki-rályi Technológia és Anyagvizsgáló Intézet megszünte-tését követõen a Könnyû- és Nehézipari Minõségellen-õrzõ Intézetet helyezték el a Nagykörúti épületrészben,melynek jogutódjaként mûködött a Kereskedelmi Minõ-ségellenõrzõ Intézet. A Technológiai Könyvtár elõbb Or-szágos Mûszaki Könyvtár néven egyesült a MûszakiDokumentációs Központtal, majd 1958-ban új helyére,a Múzeum utcába költözött mint Országos Mûszaki In-formációs Központ és Könyvtár.

A Bánki Donát Gépipari Technikumot 1962-ben fel-sõfokú technikummá szervezték, a képzés gyártás-technológia és üzemszervezési szakon indult meg, elõ-ször esti, majd nappali és levelezõ tagozaton. A BánkiDonát Felsõfokú Gépipari Technikum és a középfokútechnikum egymás mellett végezte a tevékenységét. Aközépfokú technikusképzés kifutó évfolyama 1968-banvégzett az iskolában, ezután teljesen a „felsõfok” vettebirtokába az épületet.

Hasonlóan megindult a Kandó Technikumban is a fel-sõfokú technikum létesítése. Az új intézmény a középfo-kú technikumokkal egy épületben közös igazgatással éseszközállománnyal, de független tantestülettel mûködött.Így létesült a Tavaszmezõ utca 15-17. szám alatt a Kan-dó Kálmán Híradás- és Mûszeripari Technikum mellett aFelsõfokú Híradás- és Mûszeripari Technikum, a

Nagyszombat utca 19-ben a Bláthy Ottó ErõsáramúTechnikum mellett a Felsõfokú Villamosgépipari Tech-nikum. A középfokú technikumok kifutó rendszerrel1968-ig mûködtek Józsefvárosban és Óbudán.

40 év a felsõoktatásban

1969. március 4-én jelent meg a Magyar Népköztársa-ság Elnöki Tanácsának 1969. évi 6. számú törvényerejûrendelete a Kandó Kálmán Villamosipari Mûszaki Fõ-iskola létesítésérõl, míg az augusztus 31-ei 25. számútörvényerejû rendelet intézkedett a Bánki Donát Gépi-pari Mûszaki Fõiskola létrehozásáról. Ezzel egyidejû-leg megszüntették a felsõfokú technikumokat, s azokata Bánki Fõiskola kihelyezett tagozatává szervezték Mis-kolcon, Gyõrött, Szombathelyen és Székesfehérvárott.1972-ben a szombathelyi tagozat megszûnt, 1974-bena miskolci, 1976-ban a gyõri tagozat konzultációs köz-ponttá alakult át. Az igényeknek megfelelõen 1974-tõlKaposvárott mûködött konzultációs központ. A hazai ésa nemzetközi felsõoktatásban rangot kivívott fõiskolaoktatási profilját szélesítve a piaci igényeknek megfelelõképzést nyújtott, melynek eredményeképpen az intéz-mény nevébõl a „gépipari” jelzõt 1991-tõl elhagyta, sBánki Donát Mûszaki Fõiskola néven folytatta tevé-kenységét. Az intézményt és a képzési területeit a Ma-gyar Akkreditációs Bizottság 1994/95-ben az elsõk kö-zött akkreditálta.

A Bánki fõ profilja a fõiskolai gépészmérnökképzés,mûszaki menedzser és mûszaki informatikus oktatás, vala-mint az összes szakhoz kapcsolódó mérnöktanári képzésvolt. A fõiskola a Budapesti Politechnikum tagjaként résztvett két multidiszciplináris mérnökképzésben is. Az egyik abiztonságtechnika szak, a másik az angol hagyományokon

130 év az iparoktatásban, 40 év a felsõoktatásban II.

Page 14: 2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal...2009. szeptember BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 1. oldal Idén az alapításának 130. évfordulóját ünneplõ

Melléklet BMF HÍRLEVÉL X. évfolyam 9. szám 2009. szeptember

alapuló, angol nyelven folyó integráltgépész-villamosmérnök oktatás volt.

A Kandó Kálmán VillamosipariMûszaki Fõiskola Gyengeáramú Karaa Felsõfokú Híradás- és MûszeripariTechnikumból alakult ki a Tavaszmezõutca 15-17-ben, mely egyben a fõiskolaközponti telephelye lett. Az ErõsáramúKar a Felsõfokú Villamosgépipari Tech-nikumból jött létre a Nagyszombat u.19-ben levõ telephelyen. A Kormányha-tározat megszüntette Székesfehérvárotta Felsõfokú Gépipari és HíradásipariTechnikumot, s beleolvadt a fõiskolába.A Székesfehérvári Kihelyezett Tago-zat híradástechnikai, számítástechnikaiés számítógépgyártási szakkal mûkö-dött. A Gyengeáramú Karon híradásipa-ri, mûszer és automatika, alkatrészgyár-tó, számítástechnikai eszközök szakon,az Erõsáramú Karon villamos gépek éskészülékek, automatika, villamosener-giaipari szakon oktattak.

1979-ben megváltozott a Kandó Fõis-kola szervezeti felépítése, melynek kö-vetkeztében – általában két korábbiszakmai tanszékbõl – egy-egy szakinté-zet alakult, megszüntetve a kari tagozó-dást. 1991-ben a fõiskola neve KandóKálmán Mûszaki Fõiskolára változott,kifejezve ezzel a szélesebb képzési pro-filt. A képzés a villamosmérnök szak mel-lett mûszaki informatika-, mûszaki mene-dzser-, valamit a villamos és informatikusmérnöktanár szakon folyt. A fõiskola szintén részt vett aBudapesti Politechnikum keretében közösen indított biz-tonságtechnika képzésben, valamint az angol nyelven fo-lyó integrált gépész-villamosmérnök szakon folyó oktatás-ban. A nappali tagozaton tanulmányaikat befejezett hallga-tók részére bevezetésre került a kooperatív képzés. Amagasabb szintû szakképzés igényét a villamos mérnök-asszisztens képzés beindítása segítette. A fõiskola az ak-kreditációs eljárást sikerrel teljesítette és 1998. áprilisban aMAB akkreditálta a fõiskolát, s a villamosmérnök, a mû-szaki informatika, valamint a villamos és informatikus mér-nöktanár szakon folyó képzést kiválóra értékelte.

A Könnyûipari Mûszaki Fõiskola alapításáról azElnöki Tanács 1972. 16. számú törvényerejû rendelete

döntött. Az üzemmérnökök képzése a bõrfeldolgozó-ipari-, a nyomdaipari-, a papíripari-, a ruhaipari-, vala-mint a textiltechnológiai szakon kezdõdött meg az1972 novemberében átadott Doberdó úti új fõiskolaiépületben. A fõiskola személyi állománya a FelsõfokúKönnyûipari Technikum munkatársaira épült. 1992-tõla könnyûipari mérnök és a mûszaki menedzser sza-kon, valamint a Budapesti Politechnikum fõiskolai tár-suláson belül indított közös biztonságtechnikai mérnökszakon folyt a képzés. Az országban egyedülálló mó-don a könnyûipari mérnök és menedzser szakon él-sportolói tagozaton folytathattak tanulmányokat azolimpián világ- és Európa bajnokságokon helyezéstelért versenyzõk.

Az intézmény történetét, s a hazai oktatásban betöltött szerepét „130 év az iparoktatásban, 40 év afelsõoktatásban" emlékkiállítás mutatja be a Bécsi úti aulában, melynek ünnepélyes megnyitására

2009. szeptember 1-jén került sor.