kinek nem volt még alkalma találkozniHorváth Andorral, az megnyugodhat:van még bõven lehetõsége felfedezni õt,

hiszen elegáns szelleme itt maradt velünk, írá-saiban, beszélgetéseiben és nem utolsósorbanátlényegüléseiben: román nyelvû önvallomásá-ban (Carte de vizitã, 2016) és mûfordításaiban.Ismerkedjünk meg most kiadatlan munkájával,a Swann új fordításával, ezzel a két évtizedesvállalkozással, melynek végére egy könyörtelenkéz, a fordító halála tett pontot.

Marcel Proust regényfolyama, Az eltûnt idõnyomában 1913-ban indult útjára, ekkor jelentmeg elsõ kötete, a Du côté de chez Swann, szer-zõi kiadásban, miután a kéziratot több kiadó iselutasította. Nehéz szülés volt, errõl tanúskod-nak az elõbbi körülmények mellett a szerzõ mó-dosításaival telerótt kefelevonatok is, melyek anyomdászokat feltehetõen a kétségbeesésbekergették. Az utólagos betoldásokkal telefirkáltpapírlapok csupán pillanatfelvételek a hatal-mas munkáról, amely a gyémánt csiszolásáhozhasonlítható, azzal a lényeges különbséggel,hogy a világirodalom e drágakövének csiszolá-sához egy emberélet nem volt elég – Proust azutolsó három kötet megjelenését már nem ér-hette meg, 1922-ben elhunyt.1

Mûvének magyar kiadása még hosszabb idõtvett igénybe. Gyergyai Albert fordításában aharmincas években megjelent az elsõ két kötet,2

a harmadik csaknem fél évszázaddal késõbb,Gyergyai halála után került kiadásra.3 Munkáját18

2021/6

De hát miért is vanszükségünk az újabbmagyar változatra? Miért egy újabb nekirugaszkodás enneka hatalmas folyamnak,mely még azzal semkecsegtet, hogy a hullámokon lebegõ,árral sodródó, akadályokkal küszködõfordító elõbb-utóbbbiztos révbe ér?

KOROS-FEKETE SÁNDOR

HORVÁTH ANDOR ÉS A MAGYAR PROUST

A

újabb évtized múltán Jancsó Júlia folytatta, akinek erõfeszítései révén 2009-revégre kiegészült a regényfolyam teljes magyar fordítása.4 A mû centenáriumárakészülve megjelent még az V. kötet javított másodkiadása is, 2017-ben pedig azI. kötet újrafordítása (Swannék oldala), így hát bízhatunk abban, hogy a közeljö-võben elkészül végre Az eltûnt idõ… teljes és egységes magyar változata.

A magyar Proust-fordítás nagy késéssel megjelent kiegészítõ kötetei magátólértetõdõen vetették fel az újrafordítás szükségességét. Az Atlantisz és Jancsó Júlia több évtizedre szóló vállalkozásával szinte egy idõben ugyanez az igény fo-galmazódhatott meg Horváth Andorban is.

De hát miért is van szükségünk az újabb magyar változatra? Miért egy újabbnekirugaszkodás ennek a hatalmas folyamnak, mely még azzal sem kecsegtet,hogy a hullámokon lebegõ, árral sodródó, akadályokkal küszködõ fordító elõbb-utóbb biztos révbe ér?

A kérdést elméleti megközelítéssel felvetette már Ármeán Otília 2002-ben,Horváth Andor fordítását bevezetõ rövidke szövegében.5 A bemutatott Proust-szöveg a regény kezdete, egy összefüggõ részlet, a felütéstõl a nevezetes petitemadeleine-ig, az emlékeket és érzelmeket felidézõ teasütemény jelenetéig.6 Ezenelsõ közlés idején a fordítás még folyamatban volt, talán azt is megkockáztathat-juk, hogy a fordító egy már kidolgozottnak tekintett, éppen ezért egységes beve-zetõ részlettel ajándékozta meg olvasóit. A továbbiakban ez az anyag módosult,míg végül a Swann fordítása lezárult: Horváth Andor 2013. január 30-án rögzí-tette az elsõ rész (Combray) fordítását, ugyanazon év augusztus 24-ére elkészülta regény második és harmadik része (Swann egyik szerelme, Tájak neve: a név).Idõközben – tekintettel arra, hogy 2013 Az eltûnt idõ… centenáriumának évevolt – a Korunk júliusi számában megjelent egy ízelítõ a Combray fordításából,ezúttal öt rövidebb-hosszabb részlet a 11 évvel korábban közölt szövegrészbõl,az idõközben végrehajtott módosításokkal és a folyóirat szerkesztõjének néhánykisebb javításával.7

A közlést Horváth Andor rövid tanulmánya vezeti be,8 ebben a fordítás ne-hézségeivel ismerteti meg az olvasót, miközben érdekes összehasonlításokat vé-gez Gyergyai Albert és saját fordítása között, idõnként bevonva a párhuzamba azeredeti szöveget is. A kiemelt példamondatok és kifejezések egy része a Swannakkor még lezáratlan fordításának részeibõl származik – habár erre konkrétutalás nem történik –, láthatjuk tehát, hogy még mindig egy folyamatban levõszöveggel van dolgunk, a centenárium ténye semmilyen kényszert nem rótt afordítóra, aki mintegy saját kedvtelésére végezte a nagy erõfeszítést igénylõmunkát. Valószínûleg ez okozza, hogy a jól megválasztott fordításrészletek és abevezetõ magyarázatok olvasása igazi élmény, miután betekintést nyerünk egyvívódásokkal teli, roppant összpontosítást követelõ, emellett pedig igen aprólé-kos munkafolyamatba, láthatjuk annak eredményét is, a finoman gördülõ, bo-nyolultságában is belsõ zeneiségtõl áthatott, valóban folyamszerû prózát.

Térjünk itt vissza a felvetett kérdésre, ami a magyar újrafordítás célszerû-ségét illeti. A válaszadást Horváth Andor finoman vezeti fel, lépésrõl lépésremutatja meg, miért vált idõszerûvé Gyergyai Albert – továbbra is helytálló –fordítása mellett egy friss változat. Anélkül, hogy taglalná a befogadó közegfejlõdését, az olvasóközönségben és elsõsorban magában a nyelvben végbe-ment évszázados változásokat, rávilágít a feladatra: Gyergyai úttörõ vállalko-zása mellé felsorakoztatni immár egy olyan új fordítást, amely nagyobb hang-súlyt fektet a pontosságra, szöveghûségre, mindamellett megõrzi Proust mon-

19

2021/6

datainak roppantul bonyolult felépítését, a szöveg sajátos, a regényprózábankorszakalkotó szerkezetét.

E célkitûzést belehelyezhetjük a tágabb kontextusba is, ugyanis idõközbennapvilágot látott a Jancsó Júlia által lefordított négy regény, és e kiadás kiemeltcélja a mai nyelvnek való megfelelés. Az Atlantisz sorozatát egy kisebb csapattárta az olvasó elé: a fordító mellett Szabó Marcell kontrollszerkesztõ, Miklós Ta-más szerkesztõ és Karafiáth Judit, a jegyzetek és utószók írója. Felsorolásunk cél-ja csupán annyi, hogy megvilágítsuk Horváth Andor helyzetét, átérezzük vállal-kozása magányosságát, melynek során magamagának kellett elvégezni a munkátés gondoskodni annak ellenõrzésérõl, a szövegben való elmélyülés után – vagyazt idõnként megszakítva, eltávolodva tõle – biztosítani a kontrollt, a kritikusszemû rálátást.

Másfelõl e magányos fordítás kétségtelen elõnye a kötöttségek, a kiadási fo-lyamat kényszerének hiánya. Ennek köszönhetõen Horváth Andor megenged-hette magának azt a „luxust”, hogy a befejezett munkát pihentesse, idõt advamagának a kellõ eltávolodásra. A pihenõ évekig tartott, a fordítás revideálása ésátdolgozása feltehetõleg 2017 decemberében kezdõdött el. 2018. február végéreel is készült a javított változata annak a szövegnek, amely eredetileg az Lk.k.t.-ben jelent meg, és a Combray majdnem teljes I. részét (annak 90 %-át) tartalmaz-za; ezt követõen március 14-re elkészült az I. rész vége és a II. rész bõ egyhar-mada – sajnálatos módon a 2018. április 9-én bekövetkezett korai, hirtelen halálmegakadályozta a folytatást.

A Swann centenáriumára írt rövid fordítói elmélkedésében9 Horváth Andorkitér a címek problémájára, elsõsorban a folyamregény címére. Könnyen belátha-tó, hogy az À la recherche du temps perdu magyar megfelelõje sokkal inkább Az elveszett idõ nyomában, mégis ezt az újítást csak Horváth Andor vállalta fel.Arról ugyan nincs tudomásunk, hogy tervezte-e a teljes mû lefordítását, állításaszerint csak a Swann újrafordítása szerepelt terveiben,10 ám írásában egyértelmû-en állást foglal egy új, szöveghûbb változat szükségessége mellett, szembenGyergyai 80 évvel korábbi munkájával, amely korának megfelelõen az értelmezõfordítást, a szöveg szépségének visszaadását részesítette elõnyben. Arra is felhív-ja a figyelmet, számos példával illusztrálva, hogy Gyergyai fordítói lazasága,könnyedsége gyakran pontatlanságokhoz vezetett. Egyik beszédes példája enneka belsõ címek kérdése. A 2. és 3. rész címei (Un amour de Swann, Noms de pays:Le nom) Gyergyainál: Swann szerelme, ill. Helynevek: A név. Az elõbbibõl kima-radt egy lényeges határozatlan névelõ, az utóbbi esetében pedig a helynév kifeje-zés alkalmazása ma már nem elfogadható. Horváth Andor javaslatai – Swannegyik szerelme, Vidékek neve: A név – nyilvánvalóan jobbak. Sokkal nehezebbkérdés a regény fõcímének fordítása, mivel a francia Du côté de chez Swann a ma-gyarban nehezen visszaadható határozószókat használ. A chez elöljáró itt konk-rét birtokot jelöl, ’Swann birtoká’-t, ehhez viszonyul a helyhatározó szerkezet (ducôté de), amelyet legegyszerûbben ’oldalán’-nak fordíthatnánk. Ha azonban a ki-fejezéseket összekapcsoljuk, a legkézenfekvõbb megoldáson is – „Swannék olda-lán” – azonnal látszik, hogy sántít, többletjelentést hordoz, nem tartható. Anél-kül, hogy kitérnénk az ’oldal’ értelmezésére, hiszen megtette ezt már Horváth An-dor a hivatkozott bevezetõben,11 érdemes megemlíteni, hogy Jancsó Júlia – akinem szándékozott változtatni a regényfolyamnak a magyar köztudatban rögzültcímén – az elsõ regény címében bátran alkalmazta a Swannék oldala megoldást,melynek magyarázatát a könyv értõ olvasójára bízza.20

2021/6

A címek mellett minden könyv egyik sarkalatos pontja a kezdõmondat. Hor-váth Andor súlyának megfelelõen kezelte a kérdést, az elsõ látásra egyszerûnektûnõ mondatban – „Longtemps je me suis couché de bonne heure” – felismerteannak zeneiségét, számos variánst vázolt fel, szembehelyezve azokat Gyergyaimeglehetõsen „lapos” megoldásával: „Sokáig korán feküdtem le.” A kezdõpasszusok nem szerepelnek a 2013-ban közreadott regényrészletben, a kézirat-ban azonban megtalálható az akkor – de már a 2002-ben közölt fordításban is –használt változat: „Hosszú idõn át már koraeste ágyba kerültem.” A mondat szé-pen követi a francia eredeti zenei ívelését, ám még szebb a 2013-ban kiválasz-tott (a kéziratban fel nem használt) megoldás: „Esténként sokáig korán lefeküd-tem.” A többi lehetséges változat12 is törekszik a zeneiség megõrzésére, ám végülegyik sem nyerte el maradéktalanul a fordító tetszését, ugyanis a 2018-ban fel-frissített szövegben egy radikális változást találunk, a mondat így hangzik: „Ko-ránfekvõ voltam sokáig én is.” Ez már merészebb ötlet, átrendezi a mondat dal-lamát, ritmusát, súlypontját, sõt, az értelmét is módosítja azáltal, hogy a végérebetoldja az „is” szócskát. Megfigyelhetjük, hogy a mondat szókészlete szinteazonos a Gyergyaiéval, mégis hatalmas a különbség a két megoldás között.

Idézzünk fel egy mondatot a Swann elsõ oldalairól, illusztrálandó a fordítókeltérõ szóválasztását, mondatépítését. Alább, az elsõ hasábban Gyergyai Albertfordítását olvashatjuk, a következõ kettõben Horváth Andor 2013-as, illetve2018-as változatát.

A mondatok összecsengenek, a megoldások hasonlóak, az újabb fordításokmégis gördülékenyebbek, könnyedén lendülnek át azon a ponton, amelyetGyergyainál egy pontosvesszõ jelez, és precízebben kezelik a szöveget, amint aza mondat befejezésébõl kitetszik. Itt Gyergyai a mondat szépségének érdekébenaz utolsó mellékmondattal („mindaz, ami…”) összefoglalja a gondolatjelet meg-

21

2021/6

Gondolkodtam, hány óralehet; hallottam a vonatokfüttyét, amely, közelebbvagy messzebb, mint ma-dárének az erdõben, föl-mérte a távolságokat, mint-egy leírta elõttem a kihalttáj kiterjedését, ahol a ma-gányos utas siet a közeli ál-lomás felé; s az a kis ös-vény, amelyet követ, mostmélyen belevésõdik az em-lékezetébe, annak az izga-lomnak a révén, amelyet azúj helyek, a szokatlan cse-lekedetek keltenek benne,egy iménti beszélgetés, abúcsú egy idegen lámpaalatt s a visszatérés közeliédessége – mindaz, ami kö-veti az éjszaka csendjében.

Találgattam, hány óra lehet,vonatfüttyöt hallottam,amely, aszerint, hogy mi-lyen messzirõl jött, mint er-dõben a madárdal, távolsá-got jelzett, leírta elõttem anéptelen mezõ kiterjedését,ahol a közeli vasútállomásfelé igyekvõ utazónak ez agyalogút, amelyen halad,emlékezetébe vésõdik majdaz izgatottságtól, amit az újhelyszín, a szokatlan csele-kedetek, az imént véget értbeszélgetés, az idegen lám-pa fényénél lezajlott búcsúidéztek elõ, mert mindezekelkísérik az éjszaka csend-jében, no meg a mielõbbivisszatérés szelíd öröme.

Találgattam, hány óra lehet,vonatfüttyöt hallottam,amely, akár messzebbrõl,akár közelebbrõl jött, távol-ságokat szelt át, mint ma-dár éneke az erdõben, s le-írta elõttem a néptelen me-zõ kiterjedését, ahol egyutazó sietõsen halad a kö-zeli vasútállomás felé, és akeskeny út, amelyen jár,emlékezetébe vésõdik az iz-gatottságtól, amit a mostmegismert hely, a szokatlancselekedetek, az imént vé-get ért beszélgetés, az ide-gen lámpa fényénél lezaj-lott búcsú idéztek elõ, mertaz éjszaka csendjében mind-ezek vele tartanak még, nomeg a mielõbbi visszatérésszelíd öröme.

elõzõ felsorolást, Horváth Andor viszont tiszteletben tartja az eredeti sorrendet,és a mellékmondatot („mindezek…”) a helyén szerepelteti, majd egy hangsúlyosmellérendelõ szerkezettel vezeti be a felsorolás utolsó elemét. A példa csupáncsepp a tengerben, ám jól ábrázolja a prousti mondat bonyolultságában is meg-kapó szépségét és a magyar fordító feladatának nehézségét, akinek egy egészenmásként építkezõ nyelven kell megteremtenie a szépen hullámzó mondatokat.Ugyanitt megfigyelhetjük a két Horváth-verzió közötti különbségeket, nyomonkövethetjük a szöveg finomodását az avatott kezekben.

Vegyünk most szemügyre egy kis részletet a regény második részébõl, ezút-tal az eredetivel együtt.

Gyergyai fordítása (középen) láthatóan hosszabb, részben azért, mert ma-gyarázó célzattal kibõvíti a szöveget („biztonság kedvéért”), részben pedigamiatt, hogy a második mondat elejébe túlságosan belebonyolódik, nem tudmegbirkózni az igehalmozás okozta nehézségekkel (öt egymást követõ ige azelsõ mellékmondatban, hat a fõmondat elején), a szöveget átrendezi (kihagyjaa „belefáradnak” igét, majd bevonja a „ha egyszer belemennek abba…” nehéz-kes konstrukciót). Ehhez képest Horváth Andor fordítása elegánsan veszi azakadályt, tömör és pontos, talán annyi róható fel neki, hogy egyik mellékmon-data elsõ látásra némi zavart kelt: „…büntetlenül tehetik azt, amiben kedvüktelik, noha rendszerint rosszullétet okoz, ha rábízhatják magukat valakire…” –itt az utolsó (feltételes) mellékmondat nem az elõtte állóhoz, hanem az aztmegelõzõhöz kapcsolódik.

22

2021/6

Peut-être aussi à force dedire qu’elle serait malade, yavait-il des moments oùelle ne se rappelait plusque c’était un mensonge etprenait une âme de malade.Or ceux-ci, fatigués d’êtretoujours obligés de fairedépendre de leur sagesse larareté de leurs accès,aiment se laisser aller àcroire qu’ils pourront faireimpunément tout ce quileur plaît et leur fait mald’habitude, à condition dese remettre en les mainsd’un être puissant, qui,sans qu’ils aient aucunepeine à prendre, d’un motou d’une pilule, les remett-ra sur pied.

Amellett tán már annyiszorismételgette, hogy beteglesz a muzsikától, hogy bi-zonyos pillanatokban nemtudhatta, hazudik-e vagynem, és így biztonság ked-véért egy beteg lelkét vettemagára. Viszont ezek a be-tegek kénytelenek magukvigyázni a rohamaikra, s haegyszer belemennek abba,hogy a saját óvatosságukkalmérsékeljék rohamaik sû-rûségét, szívesen hiszik,hogy büntetlenül tehetikazt, ami tetszik nekik, s amirendesen bajjal jár – decsak azzal a feltétellel, hogyvalami hatalmas lény kezé-be adhassák magukat, akinem kíván majd tõlük sem-mi újabb megerõltetést, segy szóval vagy egy pilulá-val megint egészségessé va-rázsolja õket.

Bár az is lehet: annyiszorelõlegezte már a rosszullé-tet, hogy némelykor magasem emlékezett arra, hogyhazugság, és egy beteg lelkeköltözött belé. A betegekpedig, mivel belefáradnakabba, hogy rohamaik gya-korisága jó magavisele-tükön múljék, szívesen el-hitetik magukkal, hogybüntetlenül tehetik azt,amiben kedvük telik, noharendszerint rosszullétetokoz, ha rábízhatják magu-kat valakire, akinek hatal-mában áll – anélkül, hogyõk a kisujjukat mozdítanák– egyetlen szó vagy egyet-len pasztilla segítségévellábra állítani õket.

Lássunk néhány példát arra, hogyan alakult Horváth Andor szövege a 2013-ban befejezettnek tekintett fordítás 2018-ban elvégzett revíziója idején. Íme egyegyszerû mondat:

Érzékelhetõ frissességet hoz a határozó igenév + múlt idejû ige felcserélésea múlt idejû, ill. jelen idõ igék dinamikus kontrasztjával. A szöveg olvashatósá-gának javulása még jobban érzékeltethetõ az alábbi példával, amely a hálószo-bája felé induló gyermek-elbeszélõ szomorúságának (szag)érzéki leírása:

Itt is érezhetõen egyszerûsödik a mondat, bár még mindig az alárendeltségiviszonyok tömkelegére építõ prousti mondatalkotással van dolgunk. A lépcsõ-háznál maradva, egy újabb apró részletben megfigyelhetjük, hogyan alakul átgyökeresen a rövid mondat (idézetünk elején), hogyan könnyebbül meg ahosszabb mondat az egyes szám alkalmazásával, és hogyan válik szinte légiesséa befejezése:

Abban a kedves, bensõséges jelenetben, amikor az anya felolvas a fiának, aleírás csodálatosan adja vissza az anya hangjának melegségét, melyben valóság-gal átlényegül a gyerek számára még ismeretlen irodalmi szöveg (az olvasó szá-mára pedig ugyanolyan csodálatos leírása ez az anya és fia közötti szoros lelkikapcsolatnak). A két szövegváltozat lényegesebb eltéréseit kiemeltük:

23

2021/6

Swann úr, az apa, tõzsdeügynök lévén, „aSwann-fiúnak” élete végéig egy olyankasztban volt a helye, ahol a vagyonok,akárcsak az adófizetõk egy bizonyos osztá-lyában, ennyi meg ennyi jövedelem közöttmozognak.

Ha egyszer Swann úr, az apa, tõzsdeügy-nök volt, az élete végéig egy olyan kaszt-ban jelölte ki „a Swann-fiú” helyét, ahol avagyon, akárcsak egy-egy adófizetõi kate-góriában, ennyi meg ennyi jövedelem kö-zött mozog.

E gyûlöletes lépcsõházban pedig, ahol olyszomorúan indultam mindig szobám felé,bútorlakk szaga terjengett, s ez a szag mint-egy felszívta, lekötötte az én minden esteátélt, különös bánatomat, miáltal kegyetlenvoltát énem talán csak még fokozottabbanérzékelte, mivelhogy így, szaglási inger for-májában, értelmem már nem tudta belõlekivenni a maga részét.

Abban a gyûlöletes lépcsõházban, amelymindig annyira elszomorított, alighogy odabeléptem, bútorlakk szaga terjengett, s ez aszag mintegy magába szívta, lekötötte azén különös, esténkénti bánatomat, s emiatttalán még jobban megkínzott, mivel ebbena formában, szaglási ingerként értelmemnem férhetett hozzá.

Sok éve van már ennek. A lépcsõház fala,amelyen a gyertyafényt felkúszni láttam,régóta nincs már. Leomlottak énbennem isdolgok, amelyekrõl azt hittem, hogy örök-ké tartanak, s új kínoknak és új örömöknekéletet adó új dolgok épültek, akkor mégelõre láthatatlanok, mint ahogy a régiekmegértése egyre nehezebbé vált közben.

Azóta sok-sok év telt el. A lépcsõház fala,amelyen a gyertyafényt felkúszni láttam,régóta nincs már. Leomlott bennem isannyi minden, amirõl azt hittem, hogyörökké tart, s új kínoknak és új örömöknekéletet adó új dolgok épültek, akkor mégelõre láthatatlanok, miközben a régieketegyre nehezebb már értenem.

A Combray I. részét befejezõ passzus elejét Horváth Andor második nekifu-tásra alaposan átdolgozta. A részlet kiválóan példázza, hogyan épül fel a mon-dat terjedelmes épülete az apró elemekbõl, hogyan cserélgeti ezeket a fordító aszókészletébõl választott színesebb vagy éppen alakilag jobban illeszkedõ „tég-lákkal”, ha szükséges, az elemek helyét is változtatva, átrendezve õket a „kötõ-anyag” hatékonysága, a viszonyok pontosabb érzékeltetése végett (lásd az 1. vál-tozatban szereplõ „esti levetkõzés drámájának” szóösszetétel szétbontását a 2.verzióban), vagy akár a kiugró felületeket lecsiszolva az egyöntetû, gördülékenymondatvezetés érdekében (vö. „ó, az a keserves feljutás” az elsõ változatban, ill.„kezdõdhet a felfele tartó keserves út” a másodikban):

24

2021/6

Akkor is így tett, amikor George Sand pró-záját olvasta – amely mindenkor jóságot,lelki finomságot áraszt, õ pedig nagyma-mámtól azt tanulta, hogy ezeknél maga-sabb rendû nincs is az életben, tõlem vi-szont csak sokkal késõbb tanulta meg azt,hogy az irodalomban nem állnak mindenfölött – ezért ügyelt arra, hogy hangjábanne maradjon semmi kicsinyes és mester-kélt, ami akadályozná, hogy a sodró erejûáramlás jól beletaláljon, és a nekik legin-kább megfelelõ természetes gyöngédséggel,kiáradó szelídséggel szólaltatta meg e szin-te egyenesen az õ hangjára írott mondato-kat, amelyek mondhatni mindenestül kitöl-tötték érzékenysége egész regiszterét. Azodaillõ hangszínt keresve rátalált ama szí-vélyes hanglejtésre, amely e mondatokatmegelõzte és tollba mondta, jóllehet ennekjelét a szavakban nem találni, de õ épp ehanglejtés jóvoltából menet közben letom-pította az igeidõk minden érdességét, a fél-múltba és az elbeszélõ múltba belelopta ajóságban megbúvó szelídséget, a gyöngéd-ségben rejlõ melankóliát, úgy terelte a vé-géhez közeledõ mondatot a mindjárt kez-dõdõ új irányába, hogy az egymást követõszótagokat hol fölgyorsította, hol meg le-lassította, hogy ily módon, noha különböz-tek idõtartamban, egyenletes ritmust vegye-nek fel, miáltal az olyannyira hétköznapiprózába életet lehelt, érzelmes és folyama-tos életet.

Akkor is így tett, amikor George Sand pró-záját olvasta, amely mindenkor jóságot,lelki emelkedettséget áraszt, õ pedig nagy-mamámtól azt tanulta, hogy ezeknél sem-mi sem magasabb rendû az életben, tõlemviszont csak sokkal késõbb tanulta megazt, hogy a könyvekben ez nem éppen ígyvan – ezért ügyelt arra, hogy hangjában nemaradjon semmi kicsinyes és mesterkélt,ami esetleg feltartóztatná a sodrás erejét, ésezeket a szinte egyenesen az õ hangjáraírott mondatokat, amelyek mondhatni érzé-kenysége egész regiszterét kitöltötték, hoz-zájuk leginkább illõ természetes gyöngéd-séggel, kiáradó szelídséggel szólaltatta meg.A megfelelõ hangot keresve rátalált arra aszívélyes hanglejtésre, amely e mondatok-nál régebbi, hiszen azok belõle születtek,jóllehet ennek a szavak semmi jelét nemmutatják, õ viszont úgy adta elõ õket, hogyhanglejtésével letompította az érdesebb ige-idõket, a félmúltba és az elbeszélõ múltbabelelopta a jóságban megbúvó szelídséget,a gyöngédségben rejlõ melankóliát, úgy te-relte a végéhez közeledõ mondatot a követ-kezõ irányába, hogy az egymást követõ szó-tagokat hol fölgyorsította, hol meg lelassí-totta, mert ezáltal idõtartamuk ellenére aritmusuk egyenletes maradt, és így ebbe azolyannyira hétköznapi prózába életet le-helt, érzelmes és folyamatos életet.

Emiatt történt, hogy hosszú idõn át, ha éj-szaka felébredtem, és újra feltámadt ben-nem Combray emléke, nem is jelent megelõttem egyéb, mint az egyöntetû sötétség-bõl kimetszve ez a fényes sáv: bengáli tûzfellobbanása vagy áramvetítõ világít megés szabdal fel ekként egy épületet, miköz-

Így hát, ha éjszaka felébredtem, és Com-bray emléke újra feltámadt bennem,hosszú idõn át nem is láttam mást, mintezt a fényes, az egyöntetû sötétségbõl ki-metszett sávot: bengáli tûz lobbanása vagyáramvetítõ fénye világít meg és szabdal felúgy egy épületet, hogy többi része beleme-

Az elõbbihez hasonló átdolgozáson ment át a Combray II. részét bevezetõmondat, a kisváros és temploma frappáns, megkapó leírása:

Az idézet elején az elsõ változat szöveghû megoldását a második feláldozza,ezáltal gördülékenyebb mondatot kapunk – a vége is olvashatóbbá válik, miután

25

2021/6

ben annak többi része az éj sötétjébe me-rül; e sávot lent, ahol elég széles, a kis sza-lon meg az ebédlõ tölti ki, látszik egy kevésa homály borította sétányból is, amelyenSwann úrnak, szomorúságom öntudatlanokozójának kell érkeznie, az elõszoba,amelyen áthaladtam az elsõ lépcsõfokig,majd e szabálytalan piramis egyedüli, kes-keny törzse, maga a lépcsõház – ó, az a ke-serves feljutás –, fent pedig hálószobám s akis folyosó az üvegajtóval, melyen a mamabejöhet hozzám, egyszóval amiatt, hogymindig ugyanarra az órára esett, s minden-tõl, ami körülvette, elkülönülten, egymagavált ki a sötétségbõl, az esti levetkõzés drá-májának mindig csak ezt a szigorúan köte-lezõ díszletét láttam (ahogyan régi színda-rabok élén szokás volt egykor feltüntetni:Vidéki elõadásokon sem hiányozhat).Mintha bizony Combray ennyibõl állottvolna: a keskeny lépcsõk, a két emelet, azóramutató állandóan este hét órát jelez. Pe-dig ha megkérdez valaki, azt válaszolom:Combray több volt ennél, és a nap más órá-jában is létezett. De mivel csupán a szán-dékos emlékezet, a tudat emlékezete szállí-totta azt, amit ekként felidézek, és mivel eza múltról tájékoztat ugyan, csak éppensemmi a múltat abban nem õrzi, erre a ma-radék Combray-ra nem is lett volna sohakedvem gondolni. Számomra mindez ha-lott volt valójában.

rül az éj sötétjébe. E sáv alsó, meglehetõsenszéles részén látható a kis szalon, az ebéd-lõ, továbbá egy kevés a homályba veszõ sé-tányból, melyen Swann úr, szomorúságomöntudatlan kiváltója érkezik, és az elõszo-ba, azon keresztül jutok az elsõ lépcsõfo-kig, kezdõdhet a felfele tartó keserves út, éslátható maga a lépcsõház is, e szabálytalanpiramis egyedüli, keskeny törzse, a felsõszinten pedig hálószobám és a kis folyosóaz üvegajtóval, arra tud jönni a mama, egy-szóval amiatt, hogy az esti vetkõzés állan-dóan ugyanarra az órára esett emlékeim-ben, s mindentõl elkülönülten, egymagá-ban vált ki a sötétségbõl, e drámának min-dig csak ezt a szigorúan kötelezõ díszletétláttam (ahogyan régi színdarabok élén szo-kás volt egykor feltüntetni: Vidéki elõadá-sokon sem hiányozhat). Mintha bizonyCombray csupán a keskeny lépcsõházból,a két emeletbõl, az állandóan este hét órátmutató faliórából állott volna. Pedig habárki megkérdez, azt válaszoltam volna:Combray több volt ennél, létezett a naptöbbi órájában is. Mivel azonban az iméntfelidézett képet csupán a szándékos emlé-kezet, a tudat emlékezete hozta elõ, az pe-dig tájékoztat ugyan a múltról, de nincsbenne semmi, ami õrzi is ezt a múltat, errea fennmaradó Combray-ra nem is lett vol-na soha kedvem gondolni. Számomramindez halott volt valójában.

Combray a távolból, tíz mérföldnyi körzet-ben, a vonat ablakából, amikor a Húsvételõtti héten érkeztünk, egy templom volt,semmi több: magába sûrítette és képviseltea várost, beszélt róla és szólott érette amesszeségnek, közelebbrõl pedig úgy fogtaszorosan össze sötét színû, magas köpenyekörül a mezõ kellõs közepén, szél ellené-ben, mint bárányokat a pásztorlány, azösszeverõdött házak gyapjas, szürke hátát saz õket, mint kisvárost egy primitív festõvásznán, tökéletes körív mentén elkerítõvárosfal itt-ott még álló maradványát.

Mielõtt a nagyhéten odaértünk volna, a vo-natból szemlélve, tíz mérföldes körzetbenCombray csupán annyi volt: egy templom,mely összegezte és képviselte az egész vá-rost, beszélt róla a messzeségnek és szótemelt érte, sötét, magasba nyúló köpenyekörül pedig úgy fogta szorosan össze a me-zõ kellõs közepén, szél ellenében összeve-rõdött gyapjas, szürke hátú házakat, mintbárányokat a pásztorlány s velük együtt,ahogyan primitív festõk vásznán látható,egy tökéletes körív mentén a kisvárostövezõ városfal itt-ott még meglévõ marad-ványát.

a fordító helyrehozta az elsõ változatnak a francia eredetihez való ragaszkodás-ból származó hibáját, ti. a templom nem a házak hátát fogja össze, hanem ma-gukat a házakat, bár a francia olvasó számára az elõbbi is érzékletesen képsze-rû („…tenant serrrés […] les dos laineux et gris des maisons…”).

Lépjünk tovább a szövegben, tekintsünk egy szösszenet erejéig egyet a könyvszámos eszmefuttatásai közül, melyeknek tárgya a mûvészet. Még mindig a kis-kamasz narrátor szeretett kisvárosában vagyunk, és éppen a színházról esik szó:

Megfigyelhetjük az elemek áthelyezésébõl adódó módosulásokat, melyek azértelmezést nem érintik ugyan, a mondat hangzását azonban érezhetõen javít-ják: „…támadt bennem elõször sejtelem…” – „…benne éreztem meg elõször…”,itt a fennköltségrõl szívesen lemondunk az egyszerûbb kifejezés kedvéért; az„árnyalt” – „árnyalat” szópár ugyancsak szembetûnõ, a második változatban a„leheletnyi árnyalat” elsõ látásra szóismétlésnek tûnik, ám a mondat ilyetén át-rendezése egyértelmûen feloldja az elsõ változat nehézkességét („ahogyan egyikvagy másik elõadott és másként árnyalt…”).

Vegyünk most egy hosszabb példát a regénybeli valóságról, arról a folyamat-ról, melynek eredményeképpen az író által megteremtett világ az olvasó bensõ– tehát legigazabb – valóságává lesz. A részlet mellé tükör gyanánt odaállítjuk afrancia eredetit is, Horváth Andor második változatában pedig (jobboldalt) ki-emeljük az elsõ változatból kihagyott részletet:

26

2021/6

Osztálytársaimmal is állandóan a színé-szekrõl beszélgettem, s noha mit sem tud-tam még a színész-mesterségrõl, mind kö-zül ennek alakjában támadt bennem elõ-ször sejtelem arról, hogy mi a Mûvészet. A legkisebb különbség is, ahogyan egyikvagy másik elõadott és másként árnyalt egytirádát, fölmérhetetlen jelentõségûnek tet-szett a szememben.

Osztálytársaimmal is állandóan színészek-rõl beszélgettem, s jóllehet mit sem tudtammég a mûvészet eme formájáról, vala-mennyi közül benne éreztem meg elõszörazt, hogy mi a Mûvészet. Mérhetetlenülfontosnak találtam a legkisebb különbsé-get, leheletnyi árnyalatot is, ahogyan egyi-kük vagy másikuk elõadott egy tirádát.

Et une fois que le roman-cier nous a mis dans cetétat, où comme dans tousles états purement intérieurs,toute émotion est décuplée,où son livre va nous troub-ler à la façon d’un rêve ma-is d’un rêve plus clair queceux que nous avons endormant et dont le souvenirdurera davantage, alors,voici qu’il déchaîne ennous pendant une heuretous les bonheurs et tousles malheurs possibles dontnous mettrions dans la viedes années à connaîtrequelques-uns, et dont les

S mihelyt a regényíró elõ-idézte bennünk ezt az álla-potot, amelyben – a tisztáralelki állapotok módjára –minden emóció megsokszo-rozódik, amelyben könyveugyanúgy felkavar, mintegy álom, de az alvás köz-ben látottaknál világosabbálom, amelynek emléke istartósabb, akkor azt teszi,hogy ami boldogság és amiszerencsétlenség csak le-hetséges, azt õ egy óra le-forgása alatt mind elszaba-dítja bennünk, holott azéletben évekbe telne, hogynéhányat közülük megis-

S mihelyt a regényíró jóvol-tából olyan állapotba kerül-tünk, amelyben – jellemzõ-en a tisztán tudati állapo-tokra – minden emóciómegsokszorozódik, az olva-sott könyv pedig ugyanúgyfelkavar, mint egy álom, deaz igazinál világosabb éstartósabb álom, akkor egyóra leforgása alatt ránk sza-badítja a világ minden bol-dogságát és minden szeren-csétlenségét, holott a valóéletben évekbe telne, amígmegismernénk közülük né-hányat, de nem a legna-gyobbakat, azok ugyanis

A gondolat szépsége mellett figyeljünk a kis részletekben rejlõ finomságokrais: az „amelyben… – amelyben… – amelynek…” vonatkozó névmások ismétlõ-désének míves kiiktatása a mellérendelések révén; „soha nem is tárulnának felelõttünk” / „rejtve maradnának elõttünk”; „megtörténtük lassúsága megfoszt ér-zékelésüktõl” / „lassabban történnek annál, hogysem érzékeink követhetnékõket”; „noha tudomásul vesszük megváltozott állapotai egymásutánját, maga aváltozás érzete elkerül bennünket” / „noha tudomásul vesszük az egymást köve-tõ változásokat, nem részesülünk magának a változásnak az érzetében”.

Amikor Proust képzeletbeli kedvenc regényírójáról, Bergotte-ról elmélkedik,akár a szerzõre is gondolhatunk, hiszen õ is gyakran „szabad folyást enged” esz-mefuttatásainak, és regénye ürügyén szépen kimunkált mondatokkal avatja beaz olvasót mûvészetfelfogásának rejtelmeibe:

Horváth Andor második szövegében kiemeltük a változásokat: látható, hogya két verzió kevéssé különbözik, mondatfûzésük szinte teljesen azonos, monda-nivalójukban árnyalatnyi eltérés sincs – mégis érezzük a szöveg finomodását, a

27

2021/6

plus intenses ne nousseraient jamais révélésparce que la lenteur aveclaquelle ils se produisentnous en ôte la perception;(ainsi notre cœur change,dans la vie, et c’est la piredouleur; mais nous ne laconnaissons que dans lalecture, en imagination:dans la réalité il change,comme certains phéno-mènes de la nature seproduisent, assez lente-ment pour que, si nouspouvons constater succes-sivement chacun de sesétats différents, en re-vanche la sensation mêmedu changement nous soitépargnée).

merjünk, a legnagyobbakpedig soha nem is tárulná-nak fel elõttünk, mivelmegtörténtük lassúságamegfoszt érzékelésüktõl.(Ilyen például az, hogy azélet során szívünk megvál-tozik, errõl azonban csakképzeletben, csak olvasmá-nyainkból szerzünk tudo-mást: változása a valóság-ban úgy következik be,mint olyik természeti jelen-ség, épp elég lassan ahhoz,hogy, noha tudomásulvesszük megváltozott álla-potai egymásutánját, magaa változás érzete elkerülbennünket.)

örökre rejtve maradnánakelõttünk, mivel lassabbantörténnek annál, hogysemérzékeink követhetnék õket.(Ilyen például az, hogy szí-vünk változik az élet folya-mán, aminél nincs is fájdal-masabb, errõl azonban csakképzeletben, csupán olvas-mányainkból értesülünk:változása a valóságban úgykövetkezik be, mint némelytermészeti jelenség, éppelég lassan ahhoz, hogy,noha tudomásul vesszük azegymást követõ változáso-kat, nem részesülünk ma-gának a változásnak az ér-zetében.)

Késõbb írott mûveiben ugyanis, ha egy-egy fontos igazság vagy híres székesegy-ház neve került a tolla alá, megszakítottaa történetet és invokáció, megszólításvagy terjedelmes ima formájában szabadfolyást engedett ennek a szóáradatnak,amely a korábbi mûvekben még prózájabelsõ tartalma maradt, csupán a felszínhullámzásában volt érezhetõ, s talán eburkolt formában még lágyabban, harmó-niában gazdagabban hatott, mivel zsongá-sának sem eredetét, sem végpontját nemlehetett megjelölni.

Késõbb írott mûveiben ugyanis, ha ráleltegy fontos igazságra vagy híres székesegy-ház neve került a tolla alá, megszakította atörténetet és invokáció, megszólítás vagyterjedelmes ima formájában szabad folyástengedett az effajta szóáradatnak, amely akorábbi mûvekben még belesimult a prózaiszövegbe, csupán a felszín hullámzásaéreztette, és ebben a burkolt formában ta-lán még lágyabban, harmóniában gazda-gabban hatott, mivel e morajlásnak semeredetét, sem végpontját nem lehetett pon-tosan megjelölni.

fordítói munka „belesimulását” a kész szövetbe, amelynek felszíne és anyaga ígyválik egyöntetûbbé, otthonos tapintásúvá, „testhezállóvá”.

Ahhoz, hogy teljesen otthon érezzük magunkat benne, jó volna megismernia teljes szöveget, Proust korszaknyitó mûvének egyik alappillérét – a másik a re-gényfolyam befejezõ kötete, A megtalált idõ, melyrõl tudjuk, hogy az elsõ kötet-tel egy idõben íródott, és e kettõre épült fel végül Az eltûnt idõ nyomában félkör-íves boltozata. Reméljük, nem kell újabb évtizedet kivárni, hogy a 2002-es,2013-as és a mostani közlések után végre magunkénak tudhassuk Horváth An-dor fordítását, teljes egészében. Szükségünk van szellemi eleganciájára, nyelviválasztékosságára, egyensúlyteremtõ képességére és arra, hogy felmutassuk: aperifériának tekintett Erdélyben hasonló lélegzetû mû is születhet.

JEGYZETEK1. A Grasset kiadásában megjelent elsõ kötetet további hat követte 1918 és 1927 között, a Gallimard gondozá-sában.2. Swann, 1–3. Grill, Bp., 1937; Bimbózó lányok árnyékában, 1–4. Grill, Bp., 1938.3. Guermantes-ék. Sajtó alá rendezte Somló Vera, Európa, Bp., 1983.4. Szodoma és Gomorra (1996), A fogoly lány (2001), Albertine nincs többé (2006), A megtalált idõ (2009), Atlantisz Könyvkiadó, Bp. (Veszedelmes viszonyok), Karafiáth Judit jegyzeteivel és utószóival.5. Miért fordítunk? Újra? Lk.k.t. 2002. 10. sz. 98.6. Marcel Proust: Swann. Elsõ rész. Combray. (Ford. Horváth Andor) Lk.k.t. 2002. 10. sz. 99–108. és 11. sz.112–123.7. Marcel Proust: Swann (részlet). Korunk 2013/7. 43–56.8. Horváth Andor: A Swann új fordítása elé. Uo. 34–42.9. Uo. 40.10. Uo. 34.11. Uo. 40–41.12. Uo. 42.

2021/6