a karácsony egy érzés. a szeretet érzése · a karácsony egy érzés. a szeretet érzése....

12
A keresztény világ legszebb, leg- szentebb ünnepe a karácsony, Jézus születésének napja. Mely fontos az Istenfélőnek, fontos az ateistának. Müller Péter szerint, „a karácsony nem az ész, hanem a szív ünnepe. És a szív érzi, hogy azok is ott állnak veled a fenyőfa körül, akiket a szemeddel nem látsz, és az eszeddel nem hiszel”. Mindenki készülődik. A várakozás talán a legfontosabb, hiszen tényleg érzi a szív azt, amely szinte megfo- galmazhatatlan, megfoghatatlan. Fé- nyek villognak az ablakokban, meg- megáll a járókelő, hogy gyönyör- ködjék az ember által létrehozott pom- pában, mely külsőség ugyan, mégis arra utal: hamarosan eljön a várva várt nap, az ÜNNEP. Mindannyian másként éljük ezt meg. Szokások, anyagi helyzet, vitalitás, sok minden befolyásolja azt, milyen lesz a karácsonyunk. Egy azonban biz- tos. Csilloghat a legszebb fényfüzér, érhet égig a fenyő, dugig lehet az alja drága ajándékokkal, ha nincs szeretet, megértés és béke a szívekben, mindez mit sem ér! Kenderesen szinte nem ismerek csa- ládot, aki ne ünnepelne. Így rögzült be- lénk, ezt láttuk Szüleinktől, Nagyszü- leinktől egyaránt. A gyerekeknek külö- nösen nagy ajándék ez az időszak, el- sősorban azoknak, akik nem az aján- dékok értékét, nagyságát, mértékét nézik, hanem azt várják, hogy elláto- gat a régen látott rokonság, bekopogtat egy-egy jó barát, s finom illata van a mézes süteménynek, a fahéjasnak, s a tekergő bejgli kínálja magát. Az ember gyarló, követ el hibát, kisebbet-nagyobbat. Megbántja a má- sikat akarva, akaratlanul. Ilyenkor az ünnep közeledtével azonban, a meg- bocsátás is a karácsony „kelléke”, s ez így van jól. Nehéz esztendők vannak mögöt- tünk, s csak a Jóisten tudja, kire mit hoz a jövő. Mégis, mindannyian re- ménykedünk a jóban, a jobban, a sike- resebb, a könnyebb hétköznapokban. Mindenkit megillet a tisztes élet joga, de mindenkinek hozzá kell járulnia ahhoz, hogy megteremtődjék az a jólét, amelyből kiveheti részét az, aki ahhoz hozzáadott. Vannak nehéz élet- helyzetek, polgármesterként pontosan tudom. Vannak betegeink, időseink, akikre ritkán nyitnak ajtót az elszár- mazottak. Sajnos gyerekek is élnek településünkön, akik nem teljesen egészségesek. Nekünk, akiknek mód- jában áll, elsősorban őket kell segíteni, a nagy közösből nekik kell a legtöbbet kapniuk. Ők a leginkább kiszolgálta- tottak. Ahogy Ady írta a gyermeki óhajt, mely feledhetetlen: „SZERETNÉM AZ ISTENT NAGYOSAN DICSÉRNI, DE ÉN MÉG KISFIÚ VAGYOK, CSAK MOST KEZDEK ÉLNI.” A polgármesteri hivatal az idén is szeretné együtt ünnepelni Önökkel a karácsonyt. Kérek mindenkit, hogy vegyen részt a meghirdetett rendezvé- nyeken, jöjjön el a BETLEHEMI LÁNGÉRT, amely a fényt, az örömöt viszi el otthonaikba. Az előző évekhez hasonlóan lesz közös ebéd, melyre jó szívvel várunk mindenkit. A templomi mise, az Istentisztelet is az ünnep je- gyében telik, örüljünk együtt a Kis Jézus megszületésének. Polgármesterként, a hivatal összes munkatársának nevében, kívánok min- den Kenderesi-Bánhalmi lakosnak ál- dott, békés karácsonyt és boldog új esz- tendőt! Pádár Lászlóné polgármester XXIV. évfolyam 12. szám – 2016. december A karácsony egy érzés. A szeretet érzése

Upload: others

Post on 12-Feb-2020

22 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

A keresztény világ legszebb, leg-szentebb ünnepe a karácsony, Jézusszületésének napja. Mely fontos azIstenfélőnek, fontos az ateistának.Müller Péter szerint, „a karácsony nemaz ész, hanem a szív ünnepe. És a szívérzi, hogy azok is ott állnak veled afenyőfa körül, akiket a szemeddel nemlátsz, és az eszeddel nem hiszel”.

Mindenki készülődik. A várakozástalán a legfontosabb, hiszen ténylegérzi a szív azt, amely szinte megfo-galmazhatatlan, megfoghatatlan. Fé-nyek villognak az ablakokban, meg-megáll a járókelő, hogy gyönyör-ködjék az ember által létrehozott pom-pában, mely külsőség ugyan, mégisarra utal: hamarosan eljön a várva vártnap, az ÜNNEP.

Mindannyian másként éljük ezt meg.Szokások, anyagi helyzet, vitalitás,sok minden befolyásolja azt, milyenlesz a karácsonyunk. Egy azonban biz-tos. Csilloghat a legszebb fényfüzér,érhet égig a fenyő, dugig lehet az aljadrága ajándékokkal, ha nincs szeretet,megértés és béke a szívekben, mindezmit sem ér!

Kenderesen szinte nem ismerek csa-ládot, aki ne ünnepelne. Így rögzült be-lénk, ezt láttuk Szüleinktől, Nagyszü-leinktől egyaránt. A gyerekeknek külö-nösen nagy ajándék ez az időszak, el-sősorban azoknak, akik nem az aján-dékok értékét, nagyságát, mértékétnézik, hanem azt várják, hogy elláto-gat a régen látott rokonság, bekopogtategy-egy jó barát, s finom illata van amézes süteménynek, a fahéjasnak, s atekergő bejgli kínálja magát.

Az ember gyarló, követ el hibát,kisebbet-nagyobbat. Megbántja a má-sikat akarva, akaratlanul. Ilyenkor az

ünnep közeledtével azonban, a meg-bocsátás is a karácsony „kelléke”, s ezígy van jól.

Nehéz esztendők vannak mögöt-tünk, s csak a Jóisten tudja, kire mithoz a jövő. Mégis, mindannyian re-ménykedünk a jóban, a jobban, a sike-resebb, a könnyebb hétköznapokban.Mindenkit megillet a tisztes élet joga,de mindenkinek hozzá kell járulniaahhoz, hogy megteremtődjék az ajólét, amelyből kiveheti részét az, akiahhoz hozzáadott. Vannak nehéz élet-helyzetek, polgármesterként pontosantudom. Vannak betegeink, időseink,akikre ritkán nyitnak ajtót az elszár-mazottak. Sajnos gyerekek is élnektelepülésünkön, akik nem teljesenegészségesek. Nekünk, akiknek mód-jában áll, elsősorban őket kell segíteni,a nagy közösből nekik kell a legtöbbetkapniuk. Ők a leginkább kiszolgálta-tottak. Ahogy Ady írta a gyermekióhajt, mely feledhetetlen:

„SZERETNÉM AZ ISTENTNAGYOSAN DICSÉRNI,DE ÉN MÉG KISFIÚ VAGYOK,CSAK MOST KEZDEK ÉLNI.”

A polgármesteri hivatal az idén isszeretné együtt ünnepelni Önökkel akarácsonyt. Kérek mindenkit, hogyvegyen részt a meghirdetett rendezvé-nyeken, jöjjön el a BETLEHEMILÁNGÉRT, amely a fényt, az örömötviszi el otthonaikba. Az előző évekhezhasonlóan lesz közös ebéd, melyre jószívvel várunk mindenkit. A templomimise, az Istentisztelet is az ünnep je-gyében telik, örüljünk együtt a KisJézus megszületésének.

Polgármesterként, a hivatal összesmunkatársának nevében, kívánok min-den Kenderesi-Bánhalmi lakosnak ál-dott, békés karácsonyt és boldog új esz-tendőt!

Pádár Lászlóné polgármester

XXIV. évfolyam 12. szám – 2016. december

A karácsony egy érzés. A szeretet érzése

2016. október 26-án rendkívüli, nyílt ülést tartott KenderesVáros Önkormányzatának Képviselő-testülete, melyen az alábbinapirendeket tárgyalták meg:

Első napirendi pontban határoztak a Tiszamenti RegionálisVízművek kérelméről, miszerint engedélyezik , hogy a településiszennyvízhálózaton (Budai Nagy Antal úti I. számú szennyvíz-átemelőnél) lévő hibás csatornaszakasz cseréjének anyag és mun-kadíja, amely 1.275.000 Ft + ÁFA a 2016. évi bérleti díj terhéretörténjen kiszámlázásra.

Második napirendben tárgyaltak az I. számú háziorvosi körzetfeladatainak ellátásáról. Polgármester asszony tájékoztatta aKépviselő-testület tagjait arról, hogy Dr. Mikula Noémi helyette-sítő orvos 2016. október 31-éig látja el az I. számú körzet házi-orvosi teendőit. A doktornő nem rendelkezett szakvizsgával, így aháziorvosi szakvizsga megszerzése és a kötelező gyakorlatokteljesítése jelentős szabadidő kiesést eredményezett volna amunka mellett. Pályázni kívánt a háziorvosi praxis megvásár-lására, de a pályázati feltételek között szerepel egy olyan előírás,hogy négy évig köteles abban a praxisban dolgozni, amit meg-vásárol. A doktornő úgy ítélte meg, hogy ennek a feltételnek nemtud megfelelni. A folyamatos egészségügyi ellátás biztosításaérdekében Kenderes Városi Önkormányzat Képviselő-testületeúgy döntött, hogy az I. számú háziorvosi körzet feladatainakellátásával 2016. november 1-jétől határozatlan időre megbízza azALMI-MED Kft. – t (Kenderes, Szent István út 33. képviseli: Dr.Bencze Miklós) A Képviselő-testület felhatalmazta PádárLászlóné polgármestert a helyettesítési szerződés aláírására.

Közérdekű kérdésként merült fel, hogy a „Bánhalma” tele-pülésrész elnevezés visszaállítása milyen stádiumban van. Jegyzőúr tájékoztatásul közölte, hogy a választás és a népszavazás évé-ben nincs lehetőség módosításra. Sajnos a bizottság pozitívállásfoglalása a népszavazás kiírását követően érkezett meg, ezértebben az évben nem kaphatják vissza a Bánhalma nevet. Felve-szik a kapcsolatot a Közigazgatási és Elektronikus Közszol-gáltatások Központi Hivatalával és bíznak abban, hogy januártólátvezetik a címnyilvántartásban az 5349 Bánhalma nevet, mert abánhalmai lakosoknak továbbra is sok bosszúságot okoz a postaiküldemények átvétele, a csomagok kiszállítása.

A testületi ülések részletes jegyzőkönyvei megtekinthetőek awww.kenderes.hu honlapon.

Kenderes Város Önkormányzatának Települési ÉrtéktárBizottsága a 2016. november 23-i ülésén a következő értékeketvette fel az értéktárba:

- '56-os Forradalom és Szabadságharc emlékművét, 1/2016számú határozattal

- Bánhalmai emlékoszlop, 2/2016- Horthy-kastély, 3/2016- Horthy-kripta, 4/2016- Horthy-liget, 5/2016- I. Világháborús emlékmű, 6/2016- II. Világháborús emlékmű, 7/2016- Horthy Miklós Tengerészeti- és Kenderesi Néprajzi

Kiállítóterem gyűjteménye, 8/2016- Horthy Miklós Tengerészeti- és Kenderesi Néprajzi

Kiállítóterem épülete, 9/2016- A Nemzet Székelykapuja, 10/2016- Posta épülete, 11/2016- Református lelkészlak, 12/2016- Református templom, 13/2016- Római Katolikus templom, 14/2016- Városháza épülete, 15/2016- Vasútállomás épülete, 16/2016- A Rákóczi út macskakővel kirakott burkolata, 17/2016- Szent Imre Katolikus Általános Iskola főépülete, 18/2016

számú határozattal.

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a Születés Templomából érkezett

betlehemi láng ünnepélyes átadására, 2016. december 18-án 17 órakor a Horthy-ligetbe.

A Betlehemi Láng mindenkihez szól. Megtanít arra, hogy abékét, ugyanúgy ahogy a lángot, embertől emberig kelltovábbadni. A láng a karácsony szellemiségét szimbolizálja.Mutatja az utat nekünk, ahogy a csillag mutatta a pásztoroknakJézus Krisztus születésekor. Óvni, táplálni kell, hogy ne aludjonki, ahogy a békét és a szeretetet is az emberi szívekben.

Fogadja, és adja tovább a Betlehemi Lángot Ön is, hogy azelérhesse küldetésének célját!

Az ünnepi műsorban betlehemezést, karácsonyi dalokat ésnéptáncot láthatnak, hallhatnak.

Áldott, békés karácsonyt kíván Kenderes Város Önkor-mányzata!

Meghívó Testületi ülésen történt ...

Települési értékek felvétele

KENDERES VÁROS KRÓNIKÁJA2. oldal 2016. december

Fennállásának 66 esztendeje során a KenderesiMezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégiumszámtalanszor kényszerült megújulásra, amitelsősorban a folyamatosan változó szakképzésirendszer, valamint a munkaerőpiac állandóanmódosuló elvárásai tettek indokolttá. Ámbármilyen kihívás elé állították intézményünket aváltozó mindennapok, soha nem tévesztettükszem elől azt a mindenkori célt, hogydiákjainkból versenyképes tudással rendelkező jószakembereket neveljünk, akik bárhol anagyvilágban megállják helyüket. E célt szemelőtt tartva csatlakozott iskolánk az Erasmus+programhoz. A döntés helyesnek bizonyult,hiszen az elmúlt években részesei lettünk egyolyan nemzetközi együttműködési rendszernek,amely biztosítja legjobb diákjainknak a külföldiszakmai gyakorlatokon való részvételt. Miveltanulóink eddig szinte kizárólag csaklengyelországi szakképző iskolákba látogathattakel, intézményünk kiemelt feladatának tekinti,hogy az Erasmus+ program adta lehetőségekkelélve megszilárdítsa a francia szakképzőiskolákkal való együttműködést is.

E terv megvalósításának reményben VirágDóra megbízott igazgató asszony és Forró Katalinszakoktató a közelmúltban tanulmányúton vettekrészt a franciaországi Tulle–Naves-i Szakképző

Központban. A szakmai út során megismerkedteka francia szakképzési rendszer jellemzőivel,újdonságaival, valamint 2016. december 1-jénLimoges-ban egy francia–magyarmunkaértekezleten képviseltéktanintézményünket, amelyen a Párizsi MagyarNagykövetség részéről Gresóné Nesuta Mariannamezőgazdasági attasé, valamint a franciaMezőgazdasági Minisztérium képviseletébenCorinne Samouilla francia–magyar hálózati

vezető is részt vett. Az értekezleten PascalCavitte, a Regionális Tanács kabinetfőnöke,Genevieve Guillot nemzetközi kapcsolatokértfelelős igazgató és Jean Bernard Davidagrárszakképzési vezető értékelte a 15 évesmúltra visszatekintő szakmai együttműködést. Afelszólalók hangsúlyozták, hogy az Erasmus+programban – amely a magyar és a franciaagrárszakképzési hálózatok együttműködésénekalapja – eddig mintegy 420 kedvezményezett vettrészt, s ez a tény önmagában is a közös munkafolytatására ösztönöz. A találkozón szóba került apartnerség kiterjesztésének lehetősége, amelyet afelek elsősorban a fenntarthatóélelmiszergazdálkodás területén kívánnakmegvalósítani.

A megbeszélésen az FM AgrárszakképzésiHálózatának igazgatói, képzési vezetői ésszakoktatói lehetőséget kaptak azagrárszakképzést érintő uniós programokkalkapcsolatos véleménynyilvánításra, valamintintézményeik nemzetközi kapcsolatrendszerénekkiterjesztésére és megszilárdítására vonatkozójavaslataik ismertetésére. A francia partnereküdvözölték e törekvéseket, ésegyüttműködésükről biztosították a magyarküldöttséget.

Pcsolinszky Júlia

KENDERES VÁROS KRÓNIKÁJA2016. december 3. oldal

A kenderesi ifj. Szerencsi Miklós az MTK Budapest második csapatánakjátékosa, jelenleg támadó poszton játszik legtöbbet, de van, hogyközéppályásként vagy szélsőként is helyt kell állnia. Korábban a SándorKároly Labdarúgó Akadémia oszlopos labdarúgója volt. Még alig múlt 18 éves,de már komoly sportolói múlttal rendelkezik. Minden esély megvan arra, hogynevével találkozni fogunk a jövőben magasabb szinteken is, hiszenteljesítménye alapján egyre komolyabb feladatokat kap, szeme előtti célként azelső csapatba jutás lehetősége lebeg.

Riportunkban őt kérdeztük sportról, tanulásról, mindennapokról és a jövőről.Mikor kezdtél el focizni és milyen indíttatásból?Már egészen kicsi koromban, úgy 5-6 évesen szinte minden meccsen ott

voltam édesapámmal, - aki szintén focizott- így már akkor a mindennapjaimrészévé vált ez a sport. Az alapokat Boda Zoltán tanár úrtól tanultam meg azáltalános iskola első pár évében.

Hogyan érzed magad a jelenlegi csapatodban?Nagyszerűen. Már 7 éve vagyok az MTK labdarúgója, nagyon sok

támogatást kaptam és rengeteg barátot szereztem ez idő alatt.Van-e sportolói példaképed?Igen, az édesapám.Mely eredményedre vagy a legbüszkébb?Amire a legbüszkébb vagyok az, hogy az U13-as bajnokságban gólkirály

lettem 48 góllal és toronymagasan megnyertük a bajnokságot.Melyik csapat nálad a favorit?Mindig is az FC Barcelona volt a kedvenc csapatom.Más sportágak érdekelnek a focin kívül, űzöd-e ezeket?Szeretek kipróbálni új dolgokat, de nem tudok rájuk sok időt és energiát

fordítani, mert a foci tölti ki minden szabadidőmet.Mondanál néhány szót a tanulmányaidról? Milyen rövid, illetve

hosszútávú terveid vannak a továbbtanulás és a sport terén? SzeretnélMagyarországon élni és dolgozni vagy gondolkodsz külföldi karrierben is?

Idén nyáron sikeresen leérettségiztem a gárdonyi Chernel István ÁltalánosIskola és Gimnáziumban. Azóta csak a focira összpontosítok. Továbbtanulásiterveimben természetesen szerepel a főiskola a későbbiekben. Tanulmányaimata rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakon szeretném folytatni. Sportterén egyre közelebb kerülök az élvonalbeli labdarúgáshoz és a célom, hogy egyNB 1-es csapat alapembere legyek. Majd a későbbiekben ki szeretném próbálnimagam nemzetközi porondon is.

Szóba jöhet esetleg az edzősködésis a távolabbi jövőben?

Igen, természetesen szeretnék ezzelfoglalkozni, mivel az aktívpályafutásom után is a foci közelébenakarok maradni.

Fel lehet készülni lélekben egymérkőzésre?

Igen, mert ez is hozzátartozik aprofi mentalitáshoz.

Szerinted mennyire jó a magyarfutball és az utánpótlás helyzete?

Nagy lemaradás van az európaielithez képest mind játékosminőségben, mind nézőszámban. Azutánpótlás futball elég fejlett ésmodern, egyre több akadémia épül, ésezek a csapatok megállják a helyüketnemzetközi szinten is. Úgy gondolom, hogy az utánpótlás jó irányba halad.

Hány meccsed van egy idény alatt?Egy szezonban kb. 45-50 meccsünk van.Hogyan néz ki egy napod?Általában reggel 8 órakor kelek, mert fél 10-re oda kell érnem az

edzőközpontba és még edzés előtt ott is reggelizem. Fél 11-kor kezdődik azedzés, ami 1.5 – 2.5 óráig tart. Edzés után ebédelek és a nap további részében abarátnőmmel vagy pihenéssel töltöm a délutánomat.

Hogyan őrzöd a kondíciódat? A hétközi edzésekkel, a hétvégi meccsekkel és külön munkával tudom

megőrizni a kondíciómat.Szabadidődben mivel foglalkozol szívesen?Ha tehetem a barátnőmmel töltöm a szabadidőmet vagy a barátaimmal

szervezek közös programokat. Szabad hétvégéimen pedig a családomhozutazom haza Kenderesre.

Jövőbeni sportkarrieredhez, tanulmányaidhoz és magánéletedhez iskívánok Neked sok sikert, erőt, egészséget és kitartást!

Köszönöm az interjút! Ács Andrea Éva

Az első csapat a cél – Riport ifj. Szerencsi Miklóssal

Az európai szintű szakképzés útján

KENDERES VÁROS KRÓNIKÁJA4. oldal 2016. december

Szeptembertől novemberig a Szent Imre Katolikus Általános Iskolában

Az őszi hónapok során – a tanulás mellett –lehetőséget biztosítottunk tanulóinknak azünneplésre, a versenyzésre, a sportolásra, aszórakozásra, egészségük és lelki életükápolására is.

TanulásPedagógiai programunk alapján ugyanúgy

meg kell oldanunk a tehetséges, mint a hát-ránnyal küzdő tanulók segítését. Így vala-mennyi alsós osztályban lehetőség nyílt ebbena tanévben is a tanórai kereteken kívül egy-egy foglalkozáson a tehetséges gyerekek fej-lesztésére vagy a lemaradók felzárkóztatá-sára. Nyolcadikosainknak matematikából ésmagyarból középiskolára felkészítő foglalko-zást vezetnek pedagógusaink. Az ő tovább-tanulásukat segítettük közös iskolalátoga-tással és a szolnoki pályaválasztási szakmainapon való részvétellel.

Tehetséges tanulóink – érdeklődésüknekmegfelelően – történelem, angol, rajz, hittanés kézműves szakkörökre járhatnak.

A novemberi nyílt tanítási hét sorántekinthettek be az érdeklődők mindennapja-inkba, láthatták, hogyan tanulnak diákjaink,tanítanak pedagógusaink. Köszönjük a kedvesszülőknek, nagyszülőknek, hogy ellátogattakiskolánkba.

ÜnneplésAz 1956-os forradalom eseményeiről és

hőseiről a hét minden napján történetekethallhattak tanulóink az iskolarádión keresztül,a kisebbek zászlót készítettek, a 7-8. osztá-lyosok vetélkedőn mérhették le tudásukat.Intézményünk névadója, Árpád-házi SzentImre napjára virággal, koszorúval emlékez-tünk.

VersenyzésAz alsósok többfordulós levelezős verse-

nyeken vesznek részt (Harmatcsepp, Bendegúz,Szalay), a felsősök túl vannak az országosversenyek iskolai fordulóin helyesírásból ésmatematikából. Felsős csapataink készültek aHungarikum vetélkedőre, és keressük isko-lánk legtöbbet olvasó gyermekét is.

A népmese napján alsósaink játékos vetél-kedő keretében adtak számot arról, hogy milyensok ismerettel rendelkeznek nagy mese-írónkról, Benedek Elekről és a népmeséről.

Köszönjük a városi könyvtár dolgozóinaksegítségét alsós mesemondó versenyünk le-bonyolításában, melynek az eredménye a kö-vetkezőképpen alakult:1-2. osztály: 1. Ratkai Nóra 2.b

2. Jelen Jázmin 2.b3. Farkas Róbert 2.bKülöndíj: Bende Henrietta 1.a

Felkészítők: Király Lászlóné, Ladányiné OrosIbolya3-4. osztály: 1. Gaszparjan Ruben 3.b

2. Ratkai Rita 3.b3. Lakatos Mercédesz 3.aKülöndíj: Farkas Réka 4.a

Felkészítők: Baranyiné Molnár Erika, BordásJózsefné, Szabóné Bóta Henrietta

SportolásA heti 5 testnevelés óra mellett diákjaink

ebben a tanévben elsősorban foci szakkörrejárhatnak, illetve szerdánként ismerkedhetneka birkózás alapfogásaival. Ezen kívül a sport-programokról a diákönkormányzat gondos-kodik, foci és kosárlabda bajnokságok szer-vezésével.

SzórakozásTöbb osztály szőtt tervet, hogy az iskola

berkein kívül is együtt lehessenek osztálytár-sakkal, pedagógusokkal egy tartalmas közös-ségi program keretében. A 2.a, 2.b, 3.a, 6.a,6.b, 7.c, 8.b, 8.e osztályok kirándultak – többosztály két alkalommal is – Szarvasra, Kun-hegyesre, Szolnokra, Budapestre, Kecske-métre és Sirokra.

A környezetvédelemre leginkább figyelőosztályaink, a 7.c és a 8.e osztályok hulla-dékot gyűjtöttek – mellesleg nem kevés pénztgyűjtve osztályprogramjaik finanszírozásához.

Egészség és lelki élet ápolásaAz alsós munkaközösség az egészséges

életmódhoz kapcsolódóan szervezett projekt-hetet. A gyerekek egyrészt tanórákon gyara-píthatták ismereteiket az egészséges táplál-kozásról, másrészt vetélkedő keretében – rejt-vényekkel, kóstolással, tapogatással – bizo-nyíthatták ismereteiket a helyes fogápolásról,a tisztálkodásról, az egészséges élelmisze-rekről. Köszönjük a Vöröskereszt helyi szer-vezetének felajánlását, akik nemcsak TúróRudival és mandarinnal lepték meg a gyere-keket, hanem bemutatták és gyakoroltattáktanulóinkkal az elsősegélynyújtást és élet-mentést is.

Októberben iskolánk nyolcadikos és hete-dikes diákjaival, Attila atyával és hitoktató-inkkal zarándoklatra indultunk Máriapócsraés Nyírbátorba. A lelki feltöltődés és a kul-turális élmények mellett tanulóinknak lehe-tősége volt a játékra és a kikapcsolódásra is.

Mindeközben iskolánk épülete folyama-tosan szépült. A nyári 3 millió forint összegűfelújítási és karbantartási munkák után –meszelés, festés, parketta- és mosdófelújítás –az őszi szünetben is folytatódtak a munká-latok. Négy tanteremben készült el a parkettacsiszolása és lakkozása 1050000 Ft értékben,melyet ismét fenntartónk, az Egri Főegyház-megye finanszírozott. Köszönetet kell mon-danom technikai dolgozóinknak is, akik hét-végéjüket feláldozva biztosították a szünetutáni zökkenőmentes iskolakezdést.

Az ünnepek közeledtével szeretnék köszö-netet mondani mindazoknak, akik egész év-ben segítették munkánkat, támogatták isko-lánkat, óvodánkat. A gyerekek és dolgozóinknevében áldott, szeretetben gazdag kará-csonyt és békés, boldog új évet kívánok.

Nagyné Lenge Margit

2016. november 30-án idén másodjára rendezettnyílt napot a Kenderesi Mezőgazdasági SzakképzőIskola és Kollégium. A rendezvényen megjelenttöbb száz érdeklődő szülőnek és leendő diáknaklehetősége volt betekinteni az iskola, valamint aHorthy-kastély épületében működő kollégiuméletébe. A látogatók többek között megnézhették,hogyan folyik a gyakorlati képzés, megkóstolhattáka szakácstanulók által készített ételeket,kipróbálhatták milyen traktort vezetni, láthatták,ahogy a gazda tanulók ellátják az iskola farmján élőállatokat és lovasbemutatón is részt vehettek. Ezenfelül az érdeklődők megismerkedhettek akistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátószakmával is, mely idén jelent meg először aszakképzési rendszerben. Ebben az új képzésben adiákok megtanulják a zöldség- és gyümölcs-feldolgozás, a tartósítás, a befőzés, a lekvárkészítés,a sajtkészítés, a húsfeldolgozás, a sörkészítés, apálinkafőzés, cukrászipari termékek készítésének,valamint a falusi vendégfogadásnak az alapjait.

Hermann Viktor

2016. december 3-án került megrendezésreKisújszálláson az V. Illéssy Gasztro Kupa országosételművészeti verseny, ahol a KenderesiMezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium kéttanulója, Nagy Dzsenifer és Szász Henrietta,melegkonyhás szakácstanuló kategóriában bronzminősítést kapott. A diákok felkészülését KerepesiPál tanár úr segítette. Ezúton is gratulálunk!

Hermann Viktor

Az ERASMUS+ program keretében aközelmúltban Olaszországban jártam. A projekt,amelyben részt vettem „Az olasz gasztronómiaeredményeinek átvétele a duális szakképzéskeretében” címet viseli. Gyakorlati oktatóként etanulmányút alkalmával rengeteg, a munkám soránjól hasznosítható szakmai tapasztalatot szereztem.Olyan új ismeretekre tettem szert, amelyekkülönböznek a magyarországi gyakorlattól, és nemutolsó sorban kiválóan hasznosíthatók tanulóinkgyakorlati képzésében.

A Marco Polo projekt részeként ellátogattunkdiákjaink leendő gyakorlati helyére, ahol szakmaigyakorlaton lévő magyarországi diákokkal istalálkoztunk. Élménybeszámolójuk nyomán az azáltalános vélemény alakult ki valamennyirésztvevőben, hogy a magyar tanulók körében jóhangulat uralkodik, s elmondásuk szerint azOlaszországban eltöltött időszak folyamánjelentősen fejlődött szakmai tudásuk.

Reményeink szerint 2017 júniusában aKenderesi Mezőgazdasági Szakképző Iskola ésKollégium is csatlakozik a Marco Polo projekthez,amelynek köszönhetően két szakács tanulónkkezdheti meg olaszországi szakmai gyakorlatát.

Kerepesi Pál

Nyílt nap a szakiban

Ismét szépen szerepelteka kenderesi tanulók

Tanulmányút Gradóban

A Kenderesi Gondozási Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata az Idősek nappali ellátása (Idősek Klubja)valamennyi tagjának, a Házi segítségnyújtásban és szociális étkeztetésben részesülő valamennyi ellátottjának, azáltala gondozott családoknak és gyermekeknek, de úgy Kenderes minden lakosának Áldott, Békés, egészségben,szeretetben megélt Karácsonyi Ünnepeket kíván!

Megnyitja a benső forrást, hitet támaszt, lelkeket, és a sívó gonoszságban megőrzi az életet. (Tóth Sándor)

„Csillag-mécses világánál jöttem hozzád, Mária,fáradt fejem lehajtani, vigasztalás Asszonya.Hó-magányban át az erdőn Hold-ív vándora kísért,szél a bükkösök sorával zsoltárhangokat cserélt.

Fölemelem tekintetem, keresem a fényedet,amely könnyít éjszakámon, s forrásodhoz elvezet.Szomjazó virágok arca mitől mindig földerül,virág-ember árvasága szeretetté fényesül.

Keresem a virágaid, száraz kórót tép a szél,nyári vizek tükre-fodrán jeget kopácsol a tél.Dermedt idebenn is, látod, lelkem ékes hajlama,oldozd sugaras kezeddel, Napba öltözött Anya.

És a szavak tőre-élét tompítsd, országunk szívétönfiától át ne döfje. Gyűlöletnek késhegyéttávoztasd e néptől messze, már eleget szenvedett,megalázva idegentől rótta csak az éveket,

melyek most már mély kongással jelzik, utunk hol vezet:barbár-vörös egek alól, s keresünk reményeket.Még magányos erdeinkben zarándoklunk éjszaka.Ám az úton elénk sietsz, reménységünk Csillaga.

Kitárod kék köpönyeged, hová bízón térhetünk,miként elődeink hitték. Összetéve két kezünk.Közbejáró szavad által Szent Fiad, ki ránk tekint,megbocsátja vétkeinket, s megenyhíti mind a kínt.”

„Szakadt függöny az ablakokban,Öregek egymagukban,Ha tudnám, lecsókolnám a százévesráncokat.

Szülők egymástól elvadulva,Gyerekek eltaszítva,Ha tudnám, összefognám a széthullottcsaládokat.”

- Edda -

Ilyenkor az ünnepek közeledtévelméginkább nehéz szavakat találni, amikorazokról az emberekről szeretnék írni, akikéletem mindennapjaiban velem ésmellettem vannak, akiknek segítsége éstámogatása nélkül talán olykor elindulnisem lenne erőm. Nem, most nem acsaládomról szeretnék írni, hanem arról acsaládomról akivel/akikkel legalább annyiidőt töltök, mint az igazi családommal, őkpedig a munkatársaim! Engedjék megkedves olvasók, hogy röviden elmeséljemcsaládom kis történetét.

Talán sokan nem tudják, de ezek azemberek nem akármilyen emberek, kicsitcsodalények, tündérek, varázslók,jóboszorkányok, angyalok, hiszenmindennap úgy végzik a munkájukat, hogyapró csodákat tesznek! Gyermekek arcáracsalnak mosolyt, szülők könnyeit szárítjákfel, idősek magányát oldják fel és teszikéletüket újra vidámmá, és vannak mellettüktalán életük utolsó éveiben, óráiban,valamint ahogy a fent említett sorok is írják

„Összefogják a széthullott családokat”! Teszik mindezt sokszor láthatatlanul,

némán, hiszen amit tesznek, azt nemmondhatják el senkinek. Magukbanhordozzák a megélt és leginkább átéltfájdalmakat, keserűségeket, amiketállandóan óriási teherként magukkalcipelnek; igen, otthon is! Nem lehet letenniezt a terhet, nem tehetik, nem akarják, amígnem tudják megoldani és sajnos sokesetben nincs megoldás.

Amikor azonban segítségüknekköszönhetően az idős nem magányos többé,a gyermek és szülő újra tud örülni, amikora kitaszított újra családra le, akkor érzikmeg munkájuk gyümölcsét, azt az örömöt,ami újra erőt ad nekik, hogy érdemes mégcsinálni, ne adják fel!

Hálát nem várnak, de a sok évtized éshosszú évek során sajnos ezt a mágikusvilágot egy fátyol fedi, mely nem engediláttatni a valódi munkát, az erő feletti, aszakmán túlmutató elvégzett feladatokat ésazt a szakmai tudást, mely messzemeghaladja az elvárt szintet. Hálát nemvárnak, de azt szeretnék, ha mindenki jószívvel emlékezne rájuk, ha tudnák hogyezek a tündérek mindig segítenek, haszükség van rájuk!

Reményekkel telve nézek a jövő felé,remélve, hogy emberfeletti munkájukméltó módon fog elismerésben részesülni,mind a közelgő bérminimum emelésnekköszönhetően, de bízom benne, hogyhamarosan a szociális életpályamodell

bevezetése helyére teszi a szakmamegbecsülését és becsületét is!

Kívánom hogy életük minden napjateljék olyan örömben, boldogságban, mintamilyet valóban megérdemelnek éskívánok számukra áldott, egészségben,örömökben gazdag, békés karácsonyiünnepeket!

Köszönöm nektek egész éves áldozatosmunkátokat!Orosné Andrási Edit családsegítő, int.vez.helyettesBana Erzsébet családsegítőKnoch Szandra szociális asszisztensHodosi Iván Tiborné adminisztrációssegítőRostásné Szőke Hajnalka szociálisgondozó és ápolóFerencziné Ács Katalin szociális gondozóés ápolóKocsmár Zoltánné szociális gondozó ésápolóBalog Károlyné szociális segítőHorváth Viktória szociális segítő,ebédkihordóKelemenné Földi Anna tiszteletdíjasebédkihordóPecze Etelka tiszteletdíjas ebédkihordóLipcseiné Nagy Andrea tiszteletdíjasebédkihordóKunné Szappanos Beatrix tiszteletdíjasebédkihordóKun Jánosné technikai segítő

Majzikné Hanyicska Valéria

2016. december 5. oldalKENDERES VÁROS KRÓNIKÁJA

Kenderesi Gondozási Központ, Család-és Gyermekjóléti Szolgálat

KENDERES VÁROS KRÓNIKÁJA6. oldal 2016. december

Itt a december, s mindenki izgatott készülődésselvárja a karácsonyt, szilvesztert. Az ünnepek aszereteten és az ajándékozás örömén kívül arengeteg sütésnek-főzésnek, otthonunkfeldíszítésének és a fűtésnek köszönhetően nagyobbtűzkockázatot is jelentenek.

Ahhoz, hogy a veszélyforrásokat minimálisracsökkenthessük, érdemes megfogadni pár jótanácsot. Különösen figyeljünk oda az ünnepidekorációkra, illetve azok elhelyezésére! Agyertyákat, mécseseket, illatosító illóolajokattartsuk távol a dekorációktól és más gyúlékonyanyagoktól! Égő gyertyát, mécsest ne hagyjunkfelügyelet nélkül és oltsuk el, mielőtt elhagyjuk aszobát vagy lefekszünk! Csak olyan égősorokat éselektromos dekorációkat, berendezésekethelyezzünk el otthonunkban, melyeket akkreditáltvizsgáló intézet megfelelőnek minősített! Alaposanvizsgáljuk át a korábban vásárolt berendezéseket,nem kopott-e vagy sérült a vezetéke, nem lazult-emeg az izzó! Ne terheljük túl az áramellátástbiztosító hosszabbító zsinórokat, elosztókat!

Hogyan válasszunk biztonságos karácsonyfát?A karácsonyfák nedvességtartalma már a

kivágásuk előtt is alacsony lehet, ezértvásárlásukkor győződjünk meg róla, hogyérintéskor nem hullatja a levelét! Otthonunkbanhelyezzük vízbe, és naponta gondoskodjunkmegfelelő vízmennyiségről! A karácsonyfátstabilan, minden hőforrástól, éghető bútortól,függönytől legalább 2-3 méter távolságbanhelyezzük el, úgy hogy ne zárja el a kijáratot!.Lehetőség szerint ne használjunk nyílt lánggal égőgyertyadíszítést a karácsonyfán! Az égősort és azelektromos dekorációkat mindig kapcsoljuk le,mielőtt elmegyünk otthonról vagy lefekszünk! Acsillagszórókat kellő körültekintéssel helyezzük el,ne érjen a tűlevelekhez, díszekhez! Körülbelül egyhéttel karácsony után, már egyáltalán nehasználjunk nyílt lángot a fán!

Szilveszteri veszélyforrásokSzilveszter közeledtével egyre gyakrabban

találkozhatunk petárdákkal, tűzijátékokkal,amelyek a kellemetlen, fülsiketítő hangjuk mellettkomoly tűzveszélyt is jelenthetnek. A felrobbantpetárdák, tűzijátékok izzó, égő darabjai elszóródvakönnyen meggyújthatják az éghető anyagokat. Aszabad terekből vagy veszélyeztetett helyekről azéghető anyagokat távolítsuk el vagy nem éghetőanyaggal takarjuk le!

Konyhai veszélyekA bekapcsolt tűzhelyen felügyelet nélkül hagyott

étel az egyik vezető otthoni tűzokozó. Azolajféleségek a tartós hőterhelés hatására gyorsanlobbanáspontjuk fölé emelkednek ésmeggyulladnak. A tűzhelyen kigyulladtételféleségek legegyszerűbb oltása a főzőlapról valóeltávolítás és fedővel, vagy más takaróeszközzeltörténő lefedés.

E célra tökéletesen megfelel egy nedvestörölköző vagy a konyhában gyakran kéznél lévőliszttel is leszórhatjuk a tüzet.

Gondoskodjunk gyermekeink kioktatásáról is!Magyarázzunk el gyermekeinknek hogy a tűz

nem játék, illetve, hogy milyen veszélyeket rejtmagában a nyílt lánggal, csillagszóróval valójátszadozás a kiszáradt karácsonyfa, vagy a lakásegyéb éghető anyagai közelében. Oktassuk ki őket,hogy melyek a helyes viselkedés szabályai tűzesetén!

Ha mégsem voltunk kellően körültekintőek és

kigyullad a karácsonyfa, ne legyezgessük, azzalcsak szítjuk a lángokat! Ilyenkor azonnal borítsuk leés dobjunk rá egy vagy két szétnyitott takarót!Ezért fontos, hogy két-három méteres körzetben nelegyen éghető bútor, függöny, stb. A szétnyitvarádobott takaró megfojtja, illetve nem engeditovábbterjedni a lángokat. Ha van az otthonunkbantűzoltó készülék, akkor azt használjuk! A vízzelvaló oltás is lehetséges, de előtte az elektromosberendezéseket, izzósorokat áramtalanítaniszükséges. A fentiekben összegzett tanácsok,biztonsági rendszabályok betartásával, esetlegesentűzoltásra alkalmas eszköz (tűzoltó-készülék,takaró) készenlétben tartásával jelentősencsökkenthetjük a tűz kialakulásának,továbbterjedésének lehetőségét otthonunkban.

Ha mégis bekövetkezik a baj:A tűz észlelésével és az oltás megkezdésével egy

időben értesítsük a tűzoltóságot, a 105-ös vagy a112 – es telefonszámon! Az általunk eloltott tüzet isjelentsük a tűzoltóságnak, mivel a későbbiekbenhasznos lehet a biztosító felé történő kárigényünkbenyújtásakor!

Fontos, hogy az esetlegesen bekövetkezőtűzesetekre legyünk felkészülve. Előre gondoljukát, hogy mit fogunk tenni, hová tesszük az oltásraalkalmas eszközöket, és ezt tudassuk acsaládtagokkal is! Érdemes ezt a kérdést közösenmegbeszélni. Ha gondolatban felkészültünk, sokkalhatékonyabban tudunk fellépni a tűz ellen és így azünnepeink is "gondtalanok" lehetnek.

A csúszós út veszélyeiA téli hónapokban van a legtöbb csonttörés és

zúzódás. Lassabban kell a járműveinkkelközlekedni, de a gyalogosoknak is vigyázniuk kell,hiszen megváltoznak az útviszonyok, csúszóssáválik az út. Ha nem muszáj, az idős emberek nemenjenek ki az utcára, amikor jegesek a járdák,hiszen az ő reflexeik már lassabbak, csontjaikgyengébbek, törékenyebbek, egy-egy esés akárvégzetes is lehet számukra. Fontos feladata mindeningatlantulajdonosnak a hó eltakarítás és síkosságmentesítés, lehetőleg környezetbarát anyaggal. Atéli sportok szerelmesei is kellő körültekintésselvégezzék kedvelt elfoglaltságaikat, alkalmazzanakbiztonságos felszereléseket tevékenységük során ésminden esetben kössenek balesetbiztosítást!

Ne feledkezzünk meg háziállatainknyugalmáról, biztonságáról sem

Szilveszter és újév idején nagyon fontos, hogyne feledkezzünk meg hálás négylábúinkról sem,akiknek ez a nap ugyanolyan, mint az összes többi!Azonban amikor éjfélt üt az óra és átlépünk az újesztendőbe, akkor több petárda, illetve tűzijátékindul útjára.

A hatalmas hanghatások iszonyatosanrémisztőleg hatnak kutyáinkra, így azokmegvadulhatnak, rosszabb esetben meg isszökhetnek. Miután nagy valószínűséggel miemberek nem mondunk le a tűzijáték öröméről,kénytelenek leszünk a kutyáink számára humánusmegoldást keresni. Az év utolsó napja a féktelenmulatozásé. Azonban egy felelős kutyatartó ekkorsem hanyagolja el kutyáját és gondoskodik annakbiztonságáról, jó közérzetének lehetőség szerintimegtartásáról szilveszter éjszakáján. A sok tűzijátékegy percen belül olyan égi háborút hoz létre,amelyre a kutyák nagyon érzékenyen reagálnak.

Ennek kezelésére többféle megoldás is létezik: - Vigyük be a házba legkésőbb 20 órakor a

kutyákat.

- Kössünk a kutyák nyakába címmel,telefonszámmal ellátott nyakörvet. Ezt kiváltja amikrochip, de sajnos hazánkban az elterjedésenagyon nehézkes, bár a legbiztosabb megoldáskóbor állatok gazdáinak felkutatására.

- Ha esti órákban sétáltatunk, kizárólag pórázzaltegyük azt.

- Érdemes kikérni az állatorvosunk tanácsát, akia kutya fajtájának ismeretében, akár javasolhatnyugtatószert is.

Sajnos az óvintézkedések ellenére iselőfordulhat, hogy a kutyánknak nyoma vész. Azelkóborolt ebekről a környező településekmenhelyein lehet telefonon érdeklődni vagy ahonlapjukat felkeresni. Főként forgalmascsomópontokban, utak mellett találnak rá kóborebekre, akár több kilométerre a lakóhelytől, ezértlényeges az információval ellátott nyakörv. Így azünnepek tájékán a menhelyek a civilek összefogásátis kérik. Egy-egy menhelynek már nincs kapacitásaaz állatokat ellátni, ezért kérik, hogy ha valakirémült, sérült ebet lát az utcán, az ha teheti, nehagyja ott. A kutyák többsége általában néhánynapon belül visszakerül gazdájához.

Néhány hasznos jótanács, hogy ne gondatlanok, hanem gondtalanoklegyenek az ünnepek

Közterületek karbantartása,használata

Folyamatosan kell végezni az ingatlanok előttlévő járda fölé lehajló faágak legalább 2,5 mmagasságig való visszavágását a zavartalanközlekedés biztosításának érdekében. Aközlekedést zavaró, útkereszteződés belátását,járművek biztonságos közlekedését akadályozóágakat szintén vissza kell vágni!

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy azingatlanuk előtt lévő közterület tisztántartásátminden tulajdonosnak, használónak folyamatosankell végezni!

Az téli csapadékos időjárás miatt a vízelvezetésbiztosítására a belvízlevezető árkok átereszeit isfolyamatosan tisztán kell tartani!

A téli csapadékos időjárás miatti járdák csúszásmentesítése, a hó eltakarítás az ingatlantulajdonosok és használók kötelessége.

A közterületen tárolt építőanyagot kérjük a sajátingatlanon elhelyezni, vagy közterület használatiengedélyt kérni hivatalunktól!

A közterületet telephelyként használni tilos! Agépjárműveket, munkagépeket mindenkinek abejelentett telephelyén kell tárolnia!

A kihelyezett forgalomirányító táblák általmeghatározott forgalmi rendet kérjük betartani!

Településünkről az állati hullák elszállításátrendszeresen végzi a debreceni ATEV. Kérünkmindenkit akinél állati hulla és egyéb állati eredetűhulladék keletkezik, azt a szeméttelep végénél lévőgyűjtő konténerbe szíveskedjen lerakni! A másholtörténő elhagyás szabálysértési bírságot von magaután.

Kérjük a tulajdonosokat, hogy a lakóházak ésépületek szükségszerinti karbantartását, meszelésétvégezzék el a szebb városkép megőrzéseérdekében! A hiányzó házszámtáblákat éspostaládákat is javasoljuk pótolni!

Közvilágítási hiba bejelentése a 06/80-210-310ingyenesen hívható számon lehetséges.

Köszönjük minden ingatlan tulajdonos segítőegyüttműködését! Polgármesteri Hivatal

KENDERES VÁROS KRÓNIKÁJA2016. december 7. oldal

Falugazdász hírek

1. Őstermelői igazolványokAzon őstermelőknek, akik barna

igazolvánnyal rendelkeznek 2016.12.31-ig le kell cserélniük igazolványaikat,hogy az őstermelői tevékenységükfolyamatos legyen. A főállásúőstermelők, akik barna igazolvánnyalrendelkeznek és nem cserélik le ezt évvégéig a falugazdásznál, nem leszfolytonos az őstermelői státuszuk(biztosított jogviszonyuk).

Őstermelői igazolvány cseréjéhez,újításához, új igazolvány kéréséhezszükség van:- személyes okmányokra (szem. ig.,

lakcímkártya, adókártya), közösőstermelői igazolványnál acsaládtagok okmányaira és személyesközreműködésükre;

- adószámot igazoló papír, ÖVTJkódok, regisztrációs szám, kamarainyilvántartási szám;

- földterületek adatai (helyrajzi szám,terület, művelési ág, földhasználatjoga) igazolni lehet: földhasználatilap, tulajdoni lap, haszonbérletiszerződés, szívességi földhasználati

megállapodás, saját nyilvántartás- termesztett kultúra, várható termés

mennyiség, saját felhasználás,állatállomány, állattartó épületalapterülete (m2).

Nagyon fontos közös őstermelőiigazolvány esetén a családtagokszemélyes részvétele az ügyintézéssorán. Meghatalmazás csak közjegyzőáltal készített fogadható el. 2. Egyéb hírek

Ügyfélfogadás Kenderesendecemberben:

2016.12.14 08:00 – 16:002016.12.15 08:00 – 16:002016.12.21 08:00 – 16:002016.12.28 08:00 – 16:00

Ügyfélfogadás Bánhalmán decemberben:2016.12.09 09:00 – 12:00

MINDEN KEDVES ÜGYFELEMNEKÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYTÉS SIKEREKBEN GAZDAGBOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

Magda Attila falugazdász

VÁRJUK A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS

KUNMADARASI CSAPATÁBA!

Olyan 18. életévüket betöltött,büntetlen előéletű, fizikai éspszichikai, valamint egészségialkalmassági vizsgálaton megfelelő,érettségivel rendelkező majdanikollégák felvétele történik meg, akiklakóhelyük közelében képzelik eljövőjüket. Ehhez a büntetés-végrehajtásiszervezet:• tervezhető életpályát, • versenyképes – minimum bruttó

220.000,- Ft-os havi jövedelmet, • bruttó 200.000,- Ft-os évi

cafetéria-juttatást, • szociális gondoskodást, lakhatási

támogatásokat, • hosszú távú munkalehetőséget, • megbecsülést és előmeneteli

lehetőséget kínál.Mindehhez a büntetés-végrehajtás

egy 27 hetes alapkiképzést biztosít. Azújonnan felvett kollégák az elméletiismeretek elsajátítása után, elsősorbana régióban működő bv. intézetekbenszerezhetik meg a szükségesgyakorlatot, amelyet egy hatékonyanműködő instruktori rendszer istámogat. A felvettek már a kiképzésideje alatt teljes fizetésre, utazásiköltségtérítésre és térítésmentesszállásra, valamint kedvezményesétkezésre jogosultak.

Keresse munkatársainkat aBüntetés-végrehajtás KunmadarasiToborzóirodájában:Cím:

5321 Kunmadaras, Karcagi u. 15.Telefon: 06-59/ 300-375

06-30-792-3119Ügyfélfogadás:

Hétfő: 7.30-18.00Kedd: 7.30-16.00Szerda 7.30-18.00Csütörtök: 7.30-16.00Péntek: 7.30-13.30

A jelentkezéseket, fényképesönéletrajzokat

a [email protected] e-mail címre várjuk.

Legyen Ön is munkatársunk!Várjuk sorainkba!

Szociális gondozó, szakgondozó(Karcag),Számviteli ügyintéző (Karcag), Leíró könyvelő (Karcag),Kisállat-gondozó (Kisújszállás),Kőműves (Kisújszállás),Épületvillany-szerelő (Kenderes),Földmunkagép kezelő-nehézgépkezelő-(Berekfürdő),Ruházati gép kezelője és gyártósormellett dolgozó (Kisújszállás),Egyéb, máshova nem sorolhatóegyszerű szolgáltatási és szállítási

foglalkozás-varrodai kisegítő(Kisújszállás).

Érdeklődni és jelentkezni személyesena Foglalkoztatási Osztályon (5300Karcag, Madarasi út 27.),telefonon (06 59/795-168) vagy e-mailben ([email protected])lehet.Az állásajánlatokról továbbiinformációk találhatók a VirtuálisMunkaerőpiac Portálon:https://vmp.munka.hu/

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Karcagi JárásiHivatal Foglalkoztatási Osztály aktuális állásajánlatai:

A Karcagi Rendőrkapitányság lopásvétség kísérlet elkövetésénekmegalapozott gyanúja miatt indítotteljárást R. Richárd (22) kenderesi lakosellen. Az elkövető 2016. november 18-án19 óra 45 perckor Kenderesen az orvosirendelő ablakát betörte, majd bemászottrajta. A rendelő riasztója azonban

megszólalt, ezért elhagyta a helyszínt. Ahelyi körzeti megbízott és a polgárőrségszemélyismeretének köszönhetőenazonosították a jogsértőt. A nyomozók2016. december 7-én gyanúsítottkénthallgatták ki az elkövetőt, aki elismerte aterhére rótt bűncselekmény elkövetését.

Rendőrségi hírek

KENDERES VÁROS KRÓNIKÁJA8. oldal 2016. december

Tájékoztatjuk kedves vendégeinket, hogy a Tengerészeti-és Néprajzi Kiállítóterem

2016. december 18-tól, 2017. január 9-ig zárva tart. Ez idő alatt a többi emlékhely sem látogatható.

Változások 2017. január 1-től:- a Képviselő-testület döntése alapján, a Horthy-túra (Horthy-

kastély, Horthy-kripta, római katolikus templom, reformátustemplom, Tengerészeti- és Néprajzi Kiállítóterem) belépőjegyárai a következőképpen változnak:

• teljes árú belépőjegy: 1400 Ft/fő• kedvezményes árú belépőjegy (nyugdíjas, diák, csoportos):

800 Ft/fő.

A belépőjegy ára tartalmazza az összes emlékhelymegtekintését, vezetéssel és fotójeggyel együtt.

A nyári nyitva tartás április 1.- augusztus 31. közöttiidőszakra,

a téli nyitva tartás szeptember 1. - március 31. közöttiidőszakra vonatkozik.

2017-től, ezzel is tisztelegve Horthy Miklós kormányzó előtt,június 18-án minden érdeklődő díjmentesen látogathatja aHorthy emlékhelyeket!

A kiállítóterem dolgozói és a magam nevében kívánokminden eddigi és jövőbeli látogatónknak áldott, békéskarácsonyt és sikerekben, egészségben gazdag új esztendőt!

Bodor Tamás kiállítóterem vezető

Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ és aSzolnok Televízió 2009-ben, a költészet napjaalkalmából indított tehetségkutató versenyt,melynek célja, hogy a versszerető közönségtehetséges fiatalok értő tolmácsolásában élvezhessea klasszikus és kortárs költők műveit.

A rendezvény már nyolc alkalommal aratottóriási sikert. Akik figyelemmel kísérték a Megaversrendezvényeit, alkalmanként három előadásból éstelevíziós műsorból ismerhették meg azt a 16 fiatalt,akik vállalták a megmérettetést úgy, hogy aversmondás intimitása keveredett a show-műsorelemeivel.

A szervezők, a versenyben résztvevő fiatalok, aneves színészekből és szakemberekből álló zsűri,valamint a közönség ezzel a rendezvénysorozattalkívánja megbecsülését kifejezni a magyar ésegyetemes költészet értékei iránt.

A sikerre való tekintettel folytatni kívánjuk aprogramot, ezért újra meghirdetjük a versenytMegavers 9 címmel. A 2017-es vetélkedőt AranyJános magyar író, költő, műfordító születése 200.évfordulójának tiszteletére rendezzük.

Mivel ez a rendezvény már hagyománytteremtett, szeretnénk, ha ebben az évben is sok, aköltészetet szerető fiatal mérettetné meg magát,mutatkozna meg a közönség előtt a felvételek során,illetve a televízió képernyőjén.

A Megaversre azok is jelentkezhetnek, akik márszerepeltek, de nem értek el első helyezést a korábbiversenyek döntőin. A Megavers 9 sikeresmegrendezéséhez Jász-Nagykun-Szolnok megyeközművelődési intézményeinek, iskoláinak, civilszervezeteinek segítségét és közreműködését iskérjük, valamint határon túli versenyzőkjelentkezését is várjuk.

I. Jelentkezés a versenyre:I/1. A jelentkezés általános menete:• Jelentkezési lapokat juttatunk el a

közművelődési intézményekbe, iskolákba, melyekterjesztésére és begyűjtésére felkérjük a helyikollégákat.

• Tájékoztatást nyújtunk az Aba-Novák AgóraKulturális Központ, a Szolnok Televízió, a MagyarVersmondásért Alapítvány honlapjain.

• A jelentkezés történhet elektronikus úton vagylevélben a Jelentkezési lapon megadott címeken,illetve videofilmen.

• Korhatár: 12-30 éves korig• Vers: szabadon választott, javasolt egy Arany

János-költemény • Fontos! Legalább 2 verset kell tudnia előadói

szinten annak, aki jelentkezik. A továbbjutóknakjavasoljuk, hogy még 1 verssel készüljenek.(Elvárás a pontos és biztos szövegtudás,begyakorolt előadás.)

• Jelentkezési határidő: 2016. december 20.

I/2. Jelentkezés videofelvétel esetén:• A videofelvétel YouTube-ra való feltöltése

után, a kitöltött jelentkezési lapot és a névvel ellátottvideó linkjét a következő elérhetőségeken várjuk:

Email: [email protected], másolatban pedig:[email protected]

Cím: Aba-Novák Agóra Kulturális Központ,5000 Szolnok, Hild János tér 1.

• Az email tárgymezőjében, postai küldeményesetén, a borítékon szerepeljen:

„Megavers 9-Szolnok TV- Név: ……………”• A jelentkezők által feltöltött videók szabadon

terjeszthetők, melyeket a YouTube oldalon lévőlike-ok száma alapján rangsorolunk.

II. A rendezvény lebonyolításának módja ésszabályai:

• Tervezett előválogatók: 2017. márciushónapban, a jelentkezők létszámától függően

• A válogatókról televíziós felvétel készül,melyet a későbbiek során promóciós célokkalfelhasználunk, illetve archiválunk.

• Eredményt csak akkor hirdetünk, amikor azutolsó elődöntő is véget ért. A továbbjutókat e-mailben értesítjük.

A közönségszavazatok (like-olások) alapján azelső két legtöbbet like-olt versenyző, valamint aMegavers Diaszpórában a Tengeren Túli Vetélkedő2 nyertese automatikusan bejut a döntőbe.

• A zsűri által az elődöntőkön kiválasztottversenyzők alkotják a középdöntő 18 fős mezőnyét.Az első középdöntőn 9, valamint a másodikközépdöntőn is 9 versenyző áll majd

reflektorfénybe. • A továbbjutott fiatalokról mini portréfilmeket

készít a Szolnok Televízió, melyek a verseny előtttöbbször is bemutatásra kerülnek, segítve ez által adöntést a szavazáskor.

• A középdöntőkbe jutott versenyzőktréningeken vesznek részt, melyek időpontjairólminden esetben e-mail-ben adunk tájékoztatást.

• A középdöntőket március 9-én és március 23-án, a döntőt április 6-án rendezzük meg az Aba –Novák Agóra Kulturális Központ Liszt FerencSzínháztermében.

• A középdöntőkből a zsűri 3, a közönség 2versenyzőt juttathat tovább szavazataival, ígyösszesen 10 fiatal kerül a döntőbe.

• A szavazás az adást követő napon 0.00 órátólindul és a döntőt megelőző napon 16.00 óráig tart.Szavazni lehet a Szolnok TV honlapján, e-mailben,([email protected]) sms-ben (20/229-3200)és levélben a Szolnok TV címén: 5000 Szolnok,Hild János tér 1., illetve a rendezvény napján, ahelyszínen.

• Az értékes díjak mellett a fődíj: 1 hetes út aköltészet fővárosába, Párizsba.

• A szavazók között is díjat sorsolunk ki: 1 dbnagyképernyős, értékes televíziókészüléket.

A rendezvény szakmai együttműködői: Magyar Versmondásért AlapítványKecskeméti Színjátszó MűhelyOrszágos Diákszínjátszó EgyesületKanadai Magyar Kulturális TanácsA produkció szerkesztő-rendezője: Harcsa Béla,

a Szolnok TV cégvezető-főszerkesztő[email protected]észítő tanár, társrendező: Farkasházi István,

valamint az iskolák, intézmények felkészítő tanáraiFőszervező: Dr. Csilleiné Mága Erika, az Aba-

Novák Agóra Kulturális Központ módszertanimunkatársa

Részletes információt Dr. Csilleiné MágaErikától lehet kérni az Aba-Novák Agóra KulturálisKözpont 56/514-569-es vonalas számán, a+36709771305 mobilszámon, vagy e-mail-ben:[email protected]. Az aktuális hírekmegtalálhatók lesznek a www.agoraszolnok.hu,www.szolnoktv.hu honlapokon.

FELHÍVÁSMEGAVERS 9Országos televíziós

tehetségkutató verseny

A Kiállítóterem hírei

KENDERES VÁROS KRÓNIKÁJA2016. december 9. oldal

Ismét nemsokára elérkezik a kará-csony és itt állunk az új év kapujában,amit ki így, ki meg úgy vár. Valakiszeretettel, valaki lázasan készülődve,valaki stresszesen és rosszkedvűen, ésvan aki félelemmel.

Nem mindenkinek könnyű mosoly-gósan, örömtelin, vidáman ünnepelni.Mert az ünnepek alatt mindenki egykicsit érzelmesebb. Az emlékek felna-gyítódnak, a kapcsolatok magasabbhőfokon izzanak és több időnk vanarra, hogy elgondolkozzunk vajonmilyen szívvel, milyen lelkiismerettelünnepelünk, majd utána hogyan fejez-zük be az évet.

Lesznek akik boldogságtól kicsat-tanva ölelik át a párjukat, a családjukatés biztosan akadnak olyanok is, akikmagányosan ünnepelnek. Vagy azért,mert a családtagjaik távol vannak, vagyazért, mert nem úgy alakult az életük,ahogyan szerették volna, vagy mert aszeretteik már eltávoztak.

A lényeg abban rejlik, amit az évközbeni hajtásban sokszor hajlamosakvagyunk elfelejteni, hogy ünnep nemcsak a naptár szerint, de bármikor lehet,ha úgy akarjuk. Mert nagyobb esélyüknyílhat a boldogságra azoknak, akik amindennapokban is megélik a legfon-tosabb dolgot: a szeretetet, amit kiér-demelni ugyan lehet, de elégszerkifejezni és éreztetni nem.

Bízzunk benne, hogy így lesz. Bíz-zunk a szépben, a jóban, s reméljük,hogy közös akarattal boldog lesz azelkövetkezendő időszak, nem kellfélnünk, rettegnünk, a világ történéseinem nyomasztóan, hanem reménytel-jesen hatnak az emberekre. Kívánjunkmagunknak és egymásnak békét, biz-tonságot, örömet, ne sújtsa az emberi-séget katasztrófa, járvány, baleset,szenvedés.

Kívánom, hogy így legyen, s min-denkinek kellemes karácsonyi ünne-peket, eredményekben gazdag boldogúj évet, boldog családot, sikert, egész-séget kívánok.

Szeretettel: Erdei Józsefnényugdíjas klub vezető

Megyei II. osztály - 2016/2017 1. 2016.11.12. - 13:30 KENDERES SE - JÁSZALSÓSZENTGYÖRGY 3-22. 2016.11.19. - 13:00 NAGYIVÁNI FC - KENDERES SE 6-0

Kunság U-19 – 2016/20171. 2016.11.13. – 10:00 TISZAPÜSPÖKI FC – KENDERES SE 0-32. 2016.11.20. – 10:00 KENDERES SE – NAGYIVÁNI FC 2-33. 2016.11.27. – 10:00 CIBAKHÁZI NKSE – KENDERES SE 1-2

MEDOSZ hírek Gondolatok karácsonyközeledtével

A Szociális és Kulturális Bizottság éves munkatervében meghatározott feladatokra hivatkozva,tisztelettel kérem városunk intézményeit és civil szervezeteit, hogy 2017. évi tervezettprogramjaikról (időpontokról és helyszínekről) szíveskedjenek tájékoztatást nyújtani 2016.december 28-ig (szerda), az alábbi formák valamelyikén:

telefonon vagy személyesen: Móricz Zsigmond Művelődési Ház 59/328-141e-mailen: [email protected] az adatokat a 2017. évi városi eseménynaptár elkészítéséhez kívánjuk felhasználni, kérem,

hogy ne csak a művelődési házban tartandó programjaikról értesítsenek!Adatgyűjtésünkkel célunk továbbá a város intézményi/szervezeti programjaiknak koordinálása,

amellyel az esetleges programütközéseket kívánjuk elkerülni. Köszönettel: Ács Andrea Éva intézményvezető

Adatkérés a 2017. évi városi eseménynaptár összeállításához

Felnőtteknek: Agatha Christie: Az elefántok mindenreemlékeznekB. A. Paris: Zárt ajtók mögöttBajzáth Mária: Mesefoglalkozások gyűjteményeBede Béla: Nemzeti parkok Magyarországon: 39kiemelt tájvédelmi körzettelBenedek pápa: Isten közel van hozzánkBöjte Csaba: A szeretet gyógyszer, nem jutalom:Csaba testvér füves könyve a párbeszédről, abizalomról és a megbocsátásrólBrenda Anderson: Meseszép horgolások: 18 horgolttárgy a tündérmesék birodalmábólBrigitte Labbé: A jó és a rosszCatherine Anderson: Szélbe írt sorokClaire Bell: Vigyázz, angol!Colin Falconer: Zendülők királyságaCsibi Mónika: Nevelésünk eredménye: a mosolygógyermek. Neveléslélektani kézikönyvEsterházy Péter: Az évek iszkolásaEsterházy Péter: HasnyálmirigynaplóFerenc pápa ihlető szavai – Szent FerencszellemiségébenFucskár Ágnes: Kárpátalja: hegyek, erdők, vizek –egy csodálatos és sokszínű táj felfedezéseG. Szabó Klára. Tej-, cukor- és lisztmentes ételekreceptes könyve: gyakorlati tanácsok kezdőpaleósoknakGulyás László: A Horthy-korszak külpolitikája

Gyarmati Andrea: Gyere velem gyógyítani!Praktikus tanácsok a mindennapokra leendő, kezdőés haladó szülőknekHarper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!Helen Fielding: Bridget Jones babát várIsaac Asimov: Fekete özvegyek klubjaIsabel Mendoza: Vigyázz, spanyol!Istenem, hallgass hívásomra! Negyven bencésimádságaiJenny Colgan: Piciny Csodák PékségeJoyce Maynard: Lány a hegyenKaiser Ottó: A magyar népművészet 1000 csodájaKathryn Hughes: A levélKérdések és válaszok a Horthy-korrólKisida András: A Felvidék legszebb túraútvonalaiKisné Portik Irén: Szépanyám szőtte, dédanyámvarrta és hímezteKoltai tamás: tapsrend: öt év nézőtéren és köztérenLee Child: Lángoló sivatagLesley Pearse: Titkok utcájaLeslie L. Lawrence: A kútba rejtett szobor kolostora1-2.Magyarország hagyományőrző túraútvonalaiMahtob Mahmoody: Nélkülem soha: Mahtob életeA lányom nélkül soha utánMargaret Anne Huffman: Az ima erejeMarie Kondo: Tiszta öröm. A rendteremtésművészeteMichelle Hodkin: Mara Dyer változásaMichelle Hodkin: Mara Dyer eszmélése„Naponként árvább”: Szendrey Júlia naplójaÓvodai nevelés játékkal, mesévelPolcz Alaine: Befejezhetetlen: könyv a szerelemrőlPolcz Alaine: PartitúraR. R. George Martin: A hét királyság lovagjaRobert James Waller: Madison megye hídjaiRobin Cook: NanoSánta Ferenc: Válogatott novellák

Spiró György: DiavolinaStephen King: Az átkozott útSzabó Magda: Az ajtóTörőcsik Mari: Bérczes László beszélgetőkönyveVámos Miklós: Hattyúk dalaVarró Dániel: Szívdesszert: kis 21. századi temegénVavyan Fable: Válós regény

Gyerekeknek:100 magyar népmeseBálint Ágnes: MazsolaBálint Ágnes: Mazsola és TádéCsukás István: Egy kiscsacsi története. Mirr-murrkalandjaiCsukás István: Sün Balázs: gyerekversekKarlóczai Mariann: Komámasszony, hol az olló?Gyermekjátékok óvodásoknak, kisiskolásoknakA kicsi dió és más mesékKormos István: Kerek esztendőKöteles Viktória: 66 újabb magyar találmányKriza János: Székely népmesékLázár Katalin: Gyertek, gyertek játszani!Magyar népmesékA selyemrét és más mesékSimon Adams: 50 tény, amit tudnod kell a másodikvilágháborúrólTótfalusi István: Idegen szavak alapszótára: 4500idegen szó magyarázataTörök Melinda: Furfangos kísérletek, ügyes kezekTuzson Zoltán: Furfangos fejtörő feladatokgyerekeknek: 200 logikai feladat megoldássalVarró Dániel: Túl a Maszat-hegyen

Békés, meghitt karácsonyt és boldog új évet

kívánunk!

Találkozzunk 2017-ben is a könyvtárban!

könyvtár dolgozói

KENDERES VÁROS KRÓNIKÁJA10. oldal 2016. december

Új könyveinkből ajánljuk

A Baba Mama Klub Mikulás-napi foglalkozása 2016. december 5.

KENDERES VÁROS KRÓNIKÁJA2016. december 11. oldal

SZÍNHÁZA szolnoki Szigligeti Színházba szóló,

Pécsi Sándor bérlettel rendelkezőkkövetkezőelőadása:

2017. január 11. (szerda)

Bernard Shaw:

Szent Johanna- történelmi színmű hat képben - két részben

„A magad dolgának élni az olyan, mint a magad testénekélni, kényedre-kedvedre mulatni, vagyis a legrövidebbútja, hogy torkig lakjon az ember, belebetegedjen azember ebbe az egészbe. Ganéjdombra való az ilyen élet!Nem a magunk dolgára vagyunk mi itt, hanem Istenére.Üzenetet hoztam Neked az Istentől: meg kell hallgatnod,és szót kell fogadnod, még ha belehalsz is félelmedben.”(részlet a színdarabból)

MINDENKI KARÁCSONYA2016

Kenderes Város Önkormányzata ebben az évben is megrendezi

a Mindenki karácsonya elnevezésű

ÉTELOSZTÁSÁT.

Az Önkormányzat Bánhalmán december 21-én 12 órakor

a régi iskola épületében,

Kenderesen december 22-én 12 órakor a Művelődési Házban

látja vendégül a település lakóit.

Mindenkit szeretettel várunk!

KENDERES VÁROS KRÓNIKÁJA12. oldal 2016. december

Kenderes Város Krónikája – Kiadó: Kenderes Város Önkormányzata. Szerkeszti a szerkesztőbizottság.Felelős kiadó: Pádár Lászlóné Főszerkesztő: Ács Andrea Éva

ISSN: 1787-0097 Nyomdai munkák: KIS-ÚJ-LAP Kft. Tel.: 06/20-45-86-999