N E M Z E T N E V E L Ó K K Ö N Y V T Á R AIV. GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGTANULMÁNY

3.

A LELKIÉLETA LELKIÉLETZAVARAIZAVARAI

ÍRTA

VÁRKONYI HILDEBRAND

SZINYEI MERSE JENÓ

M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTER

MTGBÍZÁSÁBÓL KIADJA

AZ O R S Z Á G O S K Ö Z O K T A T Á S I T A N Á C S

B U D A P E S T , 194 3.

A mű, vagy egyes részek engedélynélküli átvétele és felhaszná-lása az 1921: XLIV. í.-c. értelmében tilos.

BEVEZETÉS.

A lelki egészségtan feladatköre.

Könyvecskénknek eredetileg ezt a címet szántuk:„Lelki egészségtan”. Hogy azonban mégis másként ala-kult ez a cím, annak oka az, hogy elsősorban a gyermek-kor és ifjúkor lelki rendellenességeivel, hibáival ésbetegségeivel foglalkozik s így voltaképen csak kerülőúton juttatja el az olvasót a lelki egészség mivoltánakmegismeréséhez és inkább csak a lelki bajok, hibák ésrendellenességek megelőzésére, vagy gyógyítására nyújttanácsokat. Bevezetésül tehát szükségesnek látszikfelelni arra az alapvető kérdésre, mily tudomány a lelkiegészségtan, mik a feladatai s hogyan kell szemlélnünka „lelki egészséggel” ellenkező lélektani állapotokat,folyamatokat és egyéniségeket? A lelki egészségfogalma az a kiinduló pont, melyből mint közép-pontból kell megközelítenünk a gyermek- és ifjúkorlelki bajait, hibáit, rendellenességeit.

A lelki egészségtan az a tudomány, amely a rendestől(normálistól) eltérő lelki jelenségeknek és a rendestőleltérő személyiségeknek vizsgálatával foglalkozik; tö-rekszik továbbá e jelenségek és személyiségek jellemzővonásainak minél tüzetesebb leírását adni, őket csopor-tok, típusok szerint osztályozni és eltéréseiknek magya-rázatát adni. Ez a lelki egészségtan elméleti része. Alelki egészségtan éppúgy jár el, mint az orvostudomány:ez ugyanis a teljesen „egészséges” ember gondolati ké-

4

pét veszi alapul és azt összehasonlítja a „beteg” emberképével, mindenütt kutatva és osztályozva az eltérésekalakjait, megjelenésük módozatait, tüneteiket s végülgyógyításuk módszereit. Abban a feladatban is közösjelentősége van a testi jóléttel és betegségekkel foglal-kozó orvosi tudománynak, meg a lelki egészségtannak,hogy mind a kettő egyúttal gyakorlati tevékenységreis ad útmutatást. Az orvostudomány az alapja agyakorlati orvoslásnak és gyógykezelésnek, azaz fel-ruházza az orvost mindazokkal az ismeretekkel, melyeksegítségével a beteget meg lehet gyógyítani, tehát újraegészségessé tenni. Az elméleti orvostudományok azonbanmég önmagukban nem elegendők ahhoz, hogy a gya-korló orvos minden esetben teljesen elérje a célt, t. i. abeteg meggyógyítását; ehhez ugyanis az elméleti ismere-teken kívül még számos más képesség, ügyesség, alkal-masság és lelki tulajdonság szükséges, minők pl. a beteg-ség biztos felismerésének (a diagnózisnak) többé-kevésbbéintuitív (megérző) képessége, vagy az orvos egyéni fellépé-séből sugárzó lelki erő és reménytkeltő biztatás, tapin-tatosság, vagy a műtéteknél szükséges gyors esmélyreható áttekintés, ügyesség és művész kéz stb. Azelméleti ismeretek ugyanis az orvos elméjében ugyan-azt a szerepet játsszák, mint a hadvezérében a hadászatiés helyismeretek: ezeknek gyors áttekintéséből és mű-vészi összerendezéséből határozza meg a hadvezér apillanat követelte döntő cselekvést. Ugyanezeket kellelmondanunk a lelki egészségtan tudományáról és annakgyakorlatáról is. Amit ebben a könyvben talál az olvasó,az főképen az. elméleti alapvetést szolgálja, azaz meg-világítani törekszik a lelki rendellenességek, hibák,betegségek, az idetartozó személyiségek különböző osz-tályait, típusait és igyekszik minél mélyebbre hatolva,a bajok okait is kifürkészni. Ezzel azután útmutatást isad arra. hogyan, mily módszerekkel lehet a megállapí-tott hibákat orvosolni. Ez az orvoslás azonban éppúgynem támaszkodhat egyedül az elméleti ismeretekre,mint ahogyan az orvosi tudomány sem; a lélek orvosai-

5

nak szintén szükségük van a baj felismeréséhez és gyó-gyításához sok egyéni tulajdonságra, mégpedig ugyan-azokra, melyeket fentebb az orvosi személyi alkalmas-ságok elsorolásánál érintettünk. Sem az orvos, sem alelki orvos és nevelő tudománya nem „recepttudo-mány”; minden ,,eset” egyéni szokott lenni és nagyelőny, ha oly típusba tudja sorolni azt a gyógyító művé-szet, melynek törvényei ismeretesek s így kezelése isbiztos utakon halad. A lelki gyógyítás és kezelés azon-ban még így is nagyrészben „művészet” marad, éppúgy,mint minden emberalakítás, vezetés és nevelés.

A lelki egészségtan tehát a lélek egészségének fenn-tartásáról, vagy annak visszaszerzéséről szóló tudományés gyógyító művészet, – amely éppen ezen sajátos fel-adatánál fogva többet foglalkozik a betegségekkel,bajokkal és rendellenességekkel, mint magával a lelkiegészséggel; ez utóbbit mint eszményi, rendes állapototelőre feltételezi és ismeretesnek tartja, mikor a tőleeltérő lelki jelenségek, folyamatok és személyi meg-nyilatkozások számtalan csoportjával foglalkozik. Mivelaz alább következő fejtegetések főképen ezekkel a ren-destől és egészségestől eltérő jelenségekkel vetnek szá-mot s így mintegy kerülő úton és közvetve szolgálják alelki egészség gondolatát, azért adtuk e könyv címéülazt, amit a homlokán hord.

Ε bevezető sorokban a mondottakon kívül még né-hány észrevételt kell tennünk, melyek a könyvbenolvasható fejtegetések kellő megvilágítását szolgálják,így megemlíthetjük, hogy a lelki egészségtan régi idők-től fogva két nagy feladatkört vallott magáénak, mindelméleti, mind gyakorlati értelemben: az első α lelkiegészség fenntartásának és a különféle betegségek, rend-ellenségek stb. megelőzésének elmélete (és gyakorlata),ezt „lelki higiéné” néven ismerjük; – a második amár meglevő lelki betegségek stb. gyógyításának elmé-lete (és gyakorlata), ennek „lelki gyógyítás” (pszicho-terápia) nevet is lehet adni. Megjegyezhetjük, hogy azutóbbi elnevezést (pszichoterápia) sokan egyedül csak

6

a sajátosan orvosi, vagy egyes, még szűkebb körű el-járásokra (pl. pszichoanalízis, szuggesztió, hipnózis)szeretnék lefoglalni; a helyes felfogás az, ha ezeken aszűkebben értelmezett eljárásokon kívül minden lelkigyógyítást pszichoterápiának nevezünk el, beleértve agyógyulást kívánó emberi lélekre irányuló rendes nevelői,vagy lelkipásztori, azaz vallási ráhatásokat is. Az alábbkövetkező fejtegetések mind a lelki megelőzésnek, mindpedig az utólagos gyógykezelésnek szempontjait egye-sítve törekszenek előadni.

Egy másik fontos szempontunk az volt e könyvecskeösszeállításában, hogy egyrészt az idetartozó irodalom főműveit kövessük és eredményeit közvetítsük a magyarolvasóközönség számára, másrészt pedig tekintettellegyünk a magyar nevelőknek minél szélesebb rétegére.Ezért törekedtünk arra, hogy a lelki egészségtannakazokat a vonatkozásait és részleteit, melyek tudomá-nyunkat az orvosi tudományokkal a legszorosabb kap-csolatba hozzák, vagy egészen elhagyjuk, vagy olymó-don tárgyaljuk, hogy azokat az általános műveltségűnevelők is könnyen követhessék, bírálhassák és esetlegnevelői gyakorlatukban felhasználhassák. Az orvositudomány különálló területeire csak nagy óvatossággalés a legszükségesebb mértékben szabad a nemszakem-beri vélekedésnek behatolnia; így kellett eljárnunk pl. ahisztériának, a pszichopátia jelenségeinek, vagy a nagylelki betegségeknek oly tárgyalásánál, mely a nagy-közönség érdeklődésének kíván szolgálni.

Végül megemlítjük kis könyvünk nyelvezetét is.Nem csekély feladatot jelent oly tárgykörről lehetőénjó magyarsággal írni, amely idegennyelvű szakkifejezé-sek egész hadseregét szokta mozgósítani, mikor egy-egykülönös jelenséget, vagy rendellenesen viselkedő sze-mélyt akar jellemezni és értelmezni. Amennyire csaklehetséges volt, törekedtünk egyes elkerülhetetlen ide-gen szakkifejezéseket is magyarul és magyarosan körül-írni, vagy ha lehetséges volt és nem fenyegetett az ért-hetetlenség veszélye, magyar szóval pótolni. Vannak

7

azonban oly kifejezések és műszavak, amelyeknél márnem tehettünk engedményt, mert vagy új műszavakgyártására kellett volna adni magunkat, vagy az illetőkifejezésnek az általános világhasználatától kellettvolna oktalanul eltérnünk. Ε helyett bízva a magyarolvasóközönség szakműveltségében, továbbá saját szö-vegünk értelmezést nyújtó soraiban, a szavakhoz hozzá-fűzött kifejtéseinkben, bízvást használtuk a követ-kező szavakat: „típus” (fajta), „normális” (rendes),„komplex”, „sokk-hatás” (megrázkódtatás), „paranoia”,„lereagálás” (lelki feldolgozás) stb. Természetesenmindezek a kifejezések s a velük kapcsolatos fejtegetéseknem annyira a szakemberek (orvosok) sokkal magasabb-rendű szaktudását veszik tekintetbe, hanem elsősorbana magyar nevelők nagy társadalmát, melynek jóindu-latú figyelmébe ajánljuk könyvünket, mint a lelkiegészségtan egy részének általános-lélektani és nevelés-tudományi szempontokból kidolgozott kísérletét.

A normális gyermek.

A lelki egészség tudománya és gyakorlata, akár azegészség fenntartásának gondolatát helyezi előtérbe, akárpedig a felmerülő hibák és rendellenességek megjavítását,mindenképen a rendes, vagy normális ember fogalmá-ból indul ki; a mi esetünkben pedig a normális gyer-mek fogalmát veti alapul. A lélektudománynak és neve-lésnek egyik legsarkalatosabb kérdése éppen a „normá-lis” egyén, vagy lelki-testi jelenségek ismertető jeleinekmegállapítására irányul. Mi a normális, rendes- vagy azettől eltérő? Melyek a normálistól való eltérések fő fajai,módjai, típusai? Ε kérdésekre felelve nyerjük meg azt akiindulópontot, melyből a gyermek- és fiatalkor szá-mos rendellenességét jól megismerhetjük és leírhatjuk.A normálisnak, vagyis rendesnek fogalmát többféleképenszokták meghatározni. Akármily meghatározást veszünkis azonban kiindulópontul, előre meg kell jegyeznünk,hogy a normálisnak a fogalma vagy az egész emberre,

8

az egész egyénre, gyermekre, alkalmazható, vagy pe-dig lehet alkalmazni e fogalmat az emberi (gyermeki)személynek egyes lélektani részeire. Az előbbi esetbenrendes, normális, vagy nem-rendes, rendellenes (abnor-mis) személyiségről beszélünk; a személyiség szót itttermészetesen tisztán lélektani értelemben használjuk,ebben a jelentésben: egy emberegyén lelki mozzanatai-nak szerves egysége. Ha azonban a normálisnak és nem-normálisnak a fogalmát csupán egyes lelki jelenségekreértjük, akkor pl. nem-rendes értelmességről, a rendestőleltérő képzeletről, erkölcsi felfogásról, viselkedésről, stb.szoktunk beszélni: ilyenek a hazugság, lopás, csavar-gás, a különböző téves eszmék, stb. A mai lélektudo-mány törekvéseinek megfelelően mi e könyvben nagyobbgondot fordítunk a normális (vagy nem-normális) szemé-lyiség-egészre a csupán részleteket, egyes lelki jelenség-csoportokat elszigetelve vizsgáló irányzattal szemben,mert az a meggyőződésünk, hogy legsikeresebben ígylehet helyes fogalmakat alkotni a lelki egészségtanban.Mindig a rendes, vagy rendellenes egyénnek kell ben-nünket foglalkoztatnia, mindig ilyen vagy olyan szemé-lyiség-egészből kell törekednünk megérteni annak visel-kedésformáit és sorsát. Ε mellett természetesen nemfeledkezhetünk meg arról sem, hogy bizonyos jelensé-geknek, jelenségcsoportoknak, bajoknak, hibáknak ön-álló és jól körülírt kórképeik, és szabályszerűen ismét-lődő tüneteik vannak, és ezeknek gyógymódjai is már jólkialakult gyakorlaton nyugszanak. Az egyes lelki hibák-nak, rendellenességeknek, bajoknak ezt a viszonylagosönállóságát azonban tiszteletben tarthatjuk akkor is, haőket mégis mindenkor kapcsolatba hozzuk az egész sze-mélyiséggel s őket ez utóbbiba beleszerveződve, mintegy„beágyazva” tekintjük. Az egészelvűséget éppúgy fon-tosnak tartjuk a lelki egészségtanban, mint a viszonyla-gos részelvűséget. Előrebocsátva a fentebbi elveket,most már megállapíthatjuk a normálisnak a lélektudo-mány számára alkalmas fogalmát. Egyikfajta meghatá-

9

rozás szerint normális az a jelenség, amely a tapaszta-lás szerint legtöbbször előfordul a saját fogalmi körében,más szóval az átlagos, az, ami a középarányosnak meg-felelő. Ez a rendesnek, normálisnak tapasztalati, vagystatisztikai fogalma. Ebből a szempontból pl. „rendes”jelenség az, hogy a másféléves gyermek járni tud és be-szélni kezd. Egy más meghatározás szerint rendes jelen-ség az, ami lényegesen hozzátartozik az egyén vagy a fajfennmaradásához; ami ezekre nézve káros, az ellenkezika normálisnak a fogalmával. Ez a rendesnek, normális-nak élettani célszerűségből kiinduló meghatározása. Bár-melyik meghatározást tekintjük, mindegyiket alkalmaz-hatjuk természetesen nemcsak az egyes testi-lelkijelenségekre, hanem magára az egész személyiségre is,sőt, kell is alkalmazni. A lelki egészségtan tanulmányo-zóját az a további kérdés már csak távolabbról érdekli,vájjon a rendességnek fentebbi meghatározásai közül

elméletileg melyik a helyesebb és vájjon minő más meg-határozások találhatók még az élettudományok művelői-nél. Ezen elméleti kérdések helyett a konkrét és gya-korlati rendességek vagy rendellenességek érdekelnekbennünket elsősorban s ezeket a valóságos életben meg-ismerni legtöbbször könnyű feladat; a gyakorlati neveléslegtöbb kérdése és nehézsége is belőlük ered.

A normális, rendes jelenségeknek körébe tartoznaka gyermekeknek és fiataloknak mindazok a jellegzetessé-gei, amelyeket a gyermeklélektan és az ifjúkor általánoslélektana leír; ezek a feltüntetett életkoroknak típusos,jellegzetes sajátságai. A gyermeknek, serdülőnek ésifjúnak közös típusain belül megkülönböztethetjük azon-ban még az egyes személyek egyéni vonásait is, melyekmindenkit megkülönböztetnek minden ugyanolyan korú,vagy hasonló típusú másik egyéntől. Ezáltal nyernek azegyes gyermekek nemcsak egyediséget, hanem egyéni-séget is.

10

Normális és abnormis.

A rendes személyiségek és lelki jelenségek nagy cso-portja mellett találunk egy másik nagy csoportot is,a rendellenes (anormális, abnormális, anomális) jelen-ségeket, vagy személyiségeket is. Ez utóbbi nagy cso-portban ismét több más, kisebb csoportot különböztethe-tünk meg. Ilyen a rendes alattiak (szubnormálisok) osz-tálya, vagyis azoké, akik valamiféle szempontból nemérik el a rendes átlagot, pl. a gyengeelméjűek, vagy azerkölcsi felfogásban fogyatékosak (az ú. n. „erkölcsigyengeelméjűségben”, „moral insanityban” szenvedők),vagy más alapvető lelki működésben többé-kevésbbéhátramaradtak, stb. Vannak egyes tudósok és irányzatok,akik minden rendestől eltérő lelki jelenséget a fejlődés-ben való elakadásból vagy elmaradásból értelmeznek,kivéve természetesen a rendesen felülemelkedőket és afejlődésben előresietőket, minők pl. a lángelmék.A rendestől eltérő személyiségek és lelki jelenségek egymásik nagy osztályát láthatjuk a rendes felettiekben(supernormálisokban). Ezen osztály példái a kiválótehetségűek, akik akár egy, akár több téren a rendes-nél és átlagosnál jóval nagyobb mennyiségű vagy jobbminőségű teljesítményeikről ismerhetők meg; ide tar-toznak továbbá az ú. n. csodagyermekek, a koraérett-ségűek és a zsenik (lángelmék) is.

Különösségek.

A rendesnek és rendellenesnek mintegy a határántűnnek fel azok a lelki jelenségek, melyeket „különös-ségeknek” lehetne nevezni. Ezek a jelenségek mintegya rendes lelki életnek a „szélén” helyezkednek el, ott,ahol a rendes lelki világ végződik és a nem-rendes visel-kedésformák birodalma kezdődik. Az ide tartozó egyé-nek még nem rendellenesek, de már nem egészen felel-nek meg a tiszta átlagos lelkiségnek. Ilyen különösségekpl. a feltűnően nyomott, vagy emelkedett lelki hangulat,

11

vagy szokottnál erősebb sugalmazhatóság (szuggesztibili-tás), a feltűnően erős hazudozási, vagy lopási hajlam,stb. Ezek a rendestől való kisebb-nagyobb eltérésekmég nem mondhatók valódi súlyos rendellenességeknekmindaddig, míg a tüzetes vizsgálat ki nem deríti rólukaz ellenkezőt; sokszor nem egyebek ezek, mint a rendeslelki tevékenységek pillanatnyi túlzásai, vagy megfor-dítva, csökkentebb jelentkezései, melyek sem az egyén-nek általános rendes beilleszkedését a társadalomba nemteszik lehetetlenné, sem pedig az egyénnek vagy fajnakfennmaradását benne nem veszélyeztetik lényegesen.A lelki egészségtan és gyógyítás művelői között tekinté-télyes azoknak a száma, akik a lelki különösségek ezenfogalmát igen széles körre terjesztik ki és hajlandókáltalában minden olyan viselkedést és lelki jelenségetezen a címen venni vizsgálat alá, amely határozottannem mutatja fel igazi nagy és súlyos lelki betegség nyo-mait. A rendellenességek felismerésének nehézségeittekintve, ezt az óvatos eljárást sokra kell becsülnünk.

Hiszen minden „eset” egyéni, minden hiba rendsze-rint bonyolult szokott lenni, mindegyik a gyermek elő-életétől, öröklési és környezeti viszonyaitól, lelkialkatától annyira függő jelenség- és tünetcsoportot mu-tat fel, hogy nem lehetünk eléggé körültekintőek annakmegítélésében.

Gyermekhibák.

A neveléslélektani irodalomban, valamint a lelkiegészségtanban a rendellenességeket sokszor ezen acímen találjuk leírva és osztályozva: „gyermekhibák”,vagy az „ifjúkor hibái”. Ezekkel az elnevezésekkel azon-ban az írók nem mindig szolgálják a fogalmak világos-ságát, mert a „hiba” szónak erkölcsi mellékértelme van,márpedig sok gyermekkori fogyatkozás, vagy különös-ség nem tekinthető erkölcsi hibának vagy vétségnek,mint pl. a képzelődésből eredő hazugság; másfelől pe-dig sok „hibának” tekintett viselkedésforma csak egy-

12

szerű fejlődési jellegzetesség, pl. a fiatal leányok „fé-lénksége”, könnyen elpiruló félszeg viselkedése nemerkölcsi jellegű hiba, hanem korukkal járó fejlődési za-var, amely a korral együtt eltűnik; sok gyermekkorivagy fiatalkori valódi hibáért továbbá tulaj donképennem maga a gyermek s az ifjú felelős, hanem a környe-zet, a szülők, a helytelen nevelés. Azt sem szabad fe-ledni, hogy sok idesorolt „hibát” nemcsak a gyermek-korban, vagy a serdülés életszakaszában találunk meg,hanem a felnőtteknél is, tehát ezek nem jellegzetes fejlő-déskori jelenségek. Végül sok úgynevezett „gyermek-hiba” nem is sorolható a normális lelki élet jelenség-körébe, hanem kifejezetten a betegség jellegét mutatja.Nem volna helyes a felhozott okoknál fogva, ha a lelkiegészségtan tárgyai gyanánt egyszerűen a gyermekkorés fiatal évek „hibáit” tekintenők úgy, mint régebbentették. A „gyermekhibákat” lélektani szempontból nemis lehet könnyen és ugyanazon szempont szerint áttekin-teni és tárgyalni; minden ilyen rendszerezés okvetlenültöbb-kevesebb következetlenséggel jár, főképen azért,mert minden ily „hiba” nem egyszerű, hanem rend-kívül összetett és bonyolult lelki tevékenység, ahol nemtudjuk megvonni a határt a „normális” és „beteg” lelkiélet között (pl. a hazugság rendes esetei mellett ott talál-juk a kóros hazudozást, a közönséges lopással szembenáll a kleptomania, sb.). A mondottak miatt a gyermek-kori hibák kimerítő felsorolása nagyon nehéz. Jellemző,hogy a gyermektanulmány legújabbkori története olyannémet folyóirat megalapításával kezdődött, amely ezt acímet viselte: „Gyermekhibák” (Kinderfehler). A maitudománynak már más a fölfogása s e miatt az említettfolyóiratnak mai címe: „Gyermekvizsgálat” (Kinder-forschung).

Teljesség kedvéért és a gyermekhibák fogalmánakhosszú múltja miatt mégis közöljük egy német rend-szerező áttekintését. Első csoport: az érzés és akaráshibái I. Az énérzés meggyöngülése, nyomott hangulat-tal, a következő konkrét viselkedéseket mutathatja:

13

Szomorúság, érzékenység, szeszélyesség, félénkség, za-varba jutás. II. Az én-érzés felfokozódása, melyhezemelkedett hangulat járul: túlságos mozgás és tevékeny-ség, büszkeség, önfejűség és dac, hiúság, hangos és tola-kodó viselkedés. III. Az érzelmi élet ferdeségeiből ésfogyatkozásaiból eredő gyermekkori hibák: nem-törő-dömség (indolencia), érzelgősség, káröröm. Második cso-portba tartoznak a következő gyermekkori hibák: I. Olyhibák, melyek a képzetek és gondolatok gátlásaibólszármaznak: butaság, szórakozottság, felületesség, gon-dolkodásbeli lustaság. II. A fokozott gondolati és képze-letbeli tevékenység vezethet a következő hibákra: kora-érettség, nagy képzelőerő, vagy ennek hiánya, kíváncsi-ság és titkolózás, rendetlenség, tisztátlanság, vagy apró-lékosság, kicsinyesség, pedánsság. Harmadik csoport:oly gyermekkori hibák tartoznak ide, melyek az akarásés cselekvés körében merülnek fel és a következő cso-portokra oszthatók: I. Hibák, melyeknek oka az ideg-rendszer és izomrendszer gyengeségében és könnyűizgathatóságában keresendő: nyugtalanság, ügyetlenség,szögletesség. II. Önzésen alapuló hibák: a mindent meg-kívánás, gyűjtő szenvedély, csalás és lopás, irigység.III. Az ösztönös szenvedélyekből és az altruista érzésekfogyatékosságából származó gyermekhibák: gonoszság,kegyetlenség, nemi eltévelyedések és hibák, rombolókedv, hazudozás, harag és düh. A felsorolt hibák közültöbbet már érintett a lelki fejlődés menetének bemuta-tása, másokat ezen a helyen tárgyalunk, főképen azért,hogy konkrét gyermekkori megjelenésüket közelebbrőlmegismerjük.

Más szempontok.

A gyermekkori és a serdülésben, valamint az ifjú-kor folyamán mutatkozó rendellenességeket a fentebbelősorolt csoportosításokon kívül még más szempontokszerint is lehet áttekinteni. Ha ugyanis idevonunk olyanjelenségeket és viselkedéseket is, amelyek a gyógyító-

14

nevelés, vagy a javító- és nevelő intézetek különösgondjaira szorulnak, továbbá, amelyek a kóros lelki el-változásoknak (pszichopatológiának) a körébe tartoz-nak, vagy amelyek az egyént a társadalmi élet törvé-nyeivel összeütközésbe juttatják (bűnözések), – akkorelőttünk áll a lelki gondozásnak, gyógyításnak, a bajokelhárításának, sokkal konkrétebb és kézzelfoghatóbbrendellenességekkel telehintett területe. A lelki egész-ségtannak ehhez a kérdésterületéhez tartoznak a pro-blematikus gyermekek, a tolvajlás, hazugság, a nemiélet rendellenességeiben szenvedők, a nehezen nevelhe-tők, a csavargók és züllöttek éppúgy, mint a bűnözőgyermekek és fiatalkorúak stb., akikben rendszerintnemcsupán egyetlen egy „hiba” valósul meg, hanem azelméletileg megkülönböztethető hibaegységek nagyobbszáma alkot egy-egy szövődményt. Ε szövődményekszálainak szétfejtése, azaz a rendellenes viselkedésnekoknyomozása nem könnyű feladat. Mégsem szabad efeladat elől meghátrálnunk, ha a lelki egészségtannakezen részét nevelésünkben hasznosítani kívánjuk.

Célkitűzés.

Könyvünkben ezt a feladatot tartva szem előtt, úgyfogunk legcélszerűbben eljutni a kívánt célhoz, hogy afentebb érintett osztályozások közül a legutóbbit for-dítjuk hasznunkra és félretéve a tisztán elméleti át-tekintéseket, α valóságos életben leggyakrabban előfor-duló rendellenességeket vesszük vizsgálat alá, úgy,amint azok α gyakorlati nevelőket a maguk konkrétalakjaiban foglalkoztatják. Anyagunkat két nagyobbfejezetre osztjuk: az első a gyermekkor, a másik a ser-dülő- és ifjúkor lelki rendellenességeiről szól; e máso-dik résznek szükségképen rövidebbnek kell lennie azelsőnél, mert sok rendellenességnek és hibának kimerítőtárgyalására már a gyermekkorban kell több gondotfordítanunk, míg ugyanannak a jelenségnek ifjúkori sajá-tos ágait rövidebben is jellemezhetjük, felesleges ismét-lésekbe való bocsátkozás nélkül (pl. a hazugság). Vi-

15

szont terjedelmesebben és különös gonddal kell foglal-koznunk oly rendellenességekkel, melyek csak aserdülőkorban jelentkeznek a maguk jellegzetes alak-jukban (pl. a nemi élet kifejlődése és tévedései); fejte-getéseink terjedelmét és részletességét tehát maguk atárgyi szempontok szabják meg és irányítják. Az emlí-tett két nagy fejezeten belül, különösebb logikai rend-szer-igény nélkül, a következő fontos tárgyak szerinthaladhatunk: a leggyakrabban előforduló rendellenes-ségek, minők pl. a hazugság, lopás; a problematikusgyermek; a bűnöző gyermek; a nehezen nevelhetők; aszexuális fejlődés és nevelés kérdései; az öngyilkosság;a pszichopátia kérdései, stb. A gyermek- és fiatalkorezen rendellenességeit ismertetve, igyekeztünk elemzé-sükhöz gyakorlati tanácsokat és megvilágosító példákatfűzni, hogy olvasóink minél több haszonnal foglalkoz-hassanak a lelki egészségtannak itt tárgyalt fejezeteivel.

I. RÉSZ. A GYERMEKKOR LELKI RENDELLENESSÉGEI

1. A csecsemőkor és kisgyermekkor jellegzetes lelkirendellenességei.

Az első életév.

Bizonyos gyermekkori rendellenességek már acsecsemőkor idején, vagyis az első életév folyamán iskialakulhatnak. Helytelen indulati szokások, főképen acsecsemő étkezési, alvási módja és sírása körül szoktakcsoportosulni. Ha az egyébként egészséges gyermek táp-lálása, vagy elaltatása bizonyos „jelenetekhez” vankötve, ha a kisgyermek észreveszi, hogy a felnőttekmindenféle mesterkedésekkel figyelmének félrevezeté-sével, vagy jószándékának kikönyörgésével tudják csakőt evésre bírni, vagy esetleg büntetés-fenyegetésselakarnak eredményt elérni; ha továbbá az alváskérdése felizgatja az egész környezetet és esetlegez is büntetés tudatával jár a gyermeknél, ha a szülők„idegesek”, túlzott aggodalmaskodással kísérik a kisgyermek minden életnyilvánulásai, akkor világos, hogya szoktatásba valahol hiba csúszott be. A rendes ésegészséges gyermek evésének, alvásának a magátólértetődő természeti folyamatok egyszerűségével kell le-játszódnia. A sok sírás is helytelen szoktatás ered-ménye szokott lenni. Ha a gyermek nem éhségből vagy

17

fájdalom miatt sír, hanem azt eszköznek használjaarra, hogy vele becézést erőszakoljon ki, vagy a felnőt-teken uralkodjék, akkor szintén „hibáról” van szó, de afelnőttek hibájáról. A rossz szokások helyébe újakatbeiktatni nem könnyű dolog.

Szoktatás.

Általában a csecsemőnek életében és fejlődésében aszoktatás a legnagyobb jelentőségű tényező; el lehetmondani, hogy a kis gyermek „szokáslény”, azaz a ma-gával hozott életnyilvánulások és működések mellettszokásainak kialakulásától függ egész további lelki fej-lődése. A családi nevelés fő feladata tehát az, hogy agyermek minél több jó szokást sajátítson el; erre acsecsemő, a gyermeklélektan tanúbizonysága szerintrendkívüli mércékben hajlamos. De ugyanezen alakít-hatóságánál fogva éppolyan könnyen szerez rossz éshelytelen szokásokat is, mint jókat s ehhez járul még azis, hogy az első életévekben kialakult szokásai egész éle-tére nézve döntő hatásúak. A nevelésnek nagy figye-lemmel kell tehát lennie a helyes szoktatás elveire, atermészetes és egészséges életmód kialakulására és nemcsekély mértékben arra is, hogy a gyermeknek esetlegmegkezdődő helytelen szokásait a szülök s főképen azanya kellő időben észrevegyék és ezekről őt leszoktas-sák. A helyes szoktatásnak fő feltételei a következők:a szülőknek egészséges életfelfogása és lelki egyen-súlya, a gyermek iránti helyes (nem túlzó) szeretet, agyermek életfeltételeinek ismerete, a helyes középút azelkényeztetés és a túlzó szigorúság között, és a szoktatásvagy leszoktatás eljárásainak kellő ismerete. Ezek a fel-tételek a kellő anyagi és erkölcsi környezetben termé-szetesen sokkal könnyebben érvényesíthetik hatásukat,mint a meg nem felelőben, hasonlóképen a többgyerme-kes családok alkalmasabbak a csecsemő életkörülmé-nyeinek kellő alakulására, mint az egyetlen gyermek

18

környezete. Mindezekről a mozzanatokról később mégbővebben is kell szólanunk.

2. A gyermekkori hazugságok.

A csecsemőkort a fejlődés folyamán felváltja a kis-gyermekkor (2-6 életévek) és az iskoláskor (6-12).Ezen életkoroknak főbb lelki rendellenességeit együt-tesen vesszük vizsgálat alá és elsősorban a gyermek-kori hazugságok természetével, okaival és a velük szem-ben követendő eljárásokkal foglalkozunk e helyen. Első-sorban a legjellegzetesebb gyermekkori hazugságokatés azoknak megszokott formáit tartjuk itt szemünk előtt,melyek a nevelőknek oly sok gondot okoznak, akár a csa-ládi körben, akár az iskolai nevelésben. Az iskolásgyer-meknél már a tudatos és szándékos hazugságokkal is sű-rűn találkozunk, ezek egyúttal nagy részben valódi er-kölcsi hibáknak is tekintendők, – akkor t. i-, ha a gyer-mek tudja, hogy a félrevezetés szándéka és végrehajtásaaz erkölcsi törvénybe ütközik. A lélekbúvárt azonban az ^erkölcsi megítélés mellett a hazugság lelki rugói, annaklefolyása és indítékai is érdeklik, hogy így mélyebbenbelepillantva e lelki magatartásnak és cselekvésnekszerkezetébe, megfelelő megelőző vagy jóvátevő eljárá-sokat ajánlhasson.

A hazugságok fajai.

Már a kisgyermekkorban felmerül a hazugságnakegyik legalapvetőbb, legegyszerűbb indítéka: az óvatos-ság és számítás. A kisgyermek ugyanis nem látja előreminden egyes esetben, mily hatást fog valamelyik szán-dékolt cselekedete kiváltani és ezért az eltitkolásnak,tettetésnek, hamis beállításnak módszereihez folyamo-dik, a cselekvés valódi indítéka helyett hamis indítékottüntet fel. Ehhez az eljáráshoz sok esetben a „megenge-dettnek” tudata járul s így a tárgyilagos félrevezetésalanyi értelemben nem számít. Magának a hazugsági

19

formának is végelemzésben – ez nem kétséges – a fé-lelem és védekezés a rugója.

A „meg nem engedettnek” tudatával járó hazugsá-goknak előidézője is a félelem, mégpedig a büntetéstőlvaló félelem szokott lenni; az iskolai és otthoni hazug-ságok nagy száma és elterjedettsége éppen a félelmetkeltő és a gyermeket védekezésre késztető helyzetekneknagy számára enged következtetést (hasznossági, ké-nyelmességi hazugságok a 3-8. évben).

Ezek mellett kisebb számban fordulnak elő a dicsek-vési hazugságok (a 8. év körüli időben), melyek a szü-lők gazdagságát, társadalmi helyzetét, a gyermek sokjátékszerét, stb. hamisan tüntetik föl és a gyermek énes-ségét, hiúságát, társai között való érvényesülését szol-gálják. A meg nem engedett élvezetekkel, lopással, tor-koskodással szintén ily önző hazugságok szoktak együttjárni. Az ilyen hazugságok az előbbi hibák mentegeté-sére és palástolására szolgálnak.

Ugyancsak a gyermek sajátos lelki rugóiból értelmez-hetők a részvéthazugságok és bajtársi hazugságok, me-lyeknek a társas érzések, az altruizmus szolgálnak ala-pul. Azonban ugyanakkor, a 8. évtől kezdve, nem baj-társias hazugságok is elharapóznak az iskolásgyermekekközött; ezek az irigység, bosszúállás, káröröm kielégíté-sére szolgálnak.

A gyermek hazugságai ellen az otthon és iskola ál-landó hadjáratot tart, azonban kevés sikerrel. Legvesze-delmesebb az az eset, mikor a hazugság nem egyes el-szigetelt esetekre szorítkozik és a gyenge gyermek hely-zetéből (a ,,Gulliver”-helyzetből) értelmezhető, hanemamikor (megrögzött) szokássá válik.

Nevelői eljárások.

A hazugsággal szemben nem minden tanító vagy ne-velő találja el a helyes eljárás módszereit. A hazuggyermekkel szemben a túlzott szigorúság vagy keménybüntetések nem szoktak eredményre vezetni, annál ke-

20

vésbbé, mert rendszerint éppen ezek idézik fel a gyer-mek hazugságait. A megfélemlített. gyermek rendszerintnem tud ellenállni a kísértésnek, mely a menekülés lát-szatával kecsegteti, ha hazudik s az újabb megfélemlí-tés csak még jobban megerősíti benne a meglevő törek-vést. A szigorú és megfélemlítő büntetések már későnszoktak érkezni. Ezek helyett a nevelésnek kezdetétőlfogva oly helyzetekbe kell hozni a gyermeket, hogy nelegyen módja választani igazmondás és hazugság között.Ily kísérleteknek nem szabad a gyenge gyermeket kitenni,s nem is lehet nagy veszély nélkül. Ez a főszabály. Ugyan-ide tartozik az a szabály is, mely szerint a nevelő, ha sejti,hogy a gyermek hazudni fog, inkább nem teszi fel a kér-dést, melyet hozzá intézni készült. A vallatások csak ahazugságok számát szokták a végtelenségig szaporítani.Ha azonban mégis hazugságon kapjuk a gyermeket -amit a jól nevelt gyermek arcjátéka, hangja nyomban el-árul -, akkor óvatosan kell vele szemben eljárnunk.Aki egyszer vagy többször hazudott, azért még nem„hazug” gyermek, abban az értelemben, hogy soha többéhitelt neki nem adhatunk, a hazugság nála még nemszokás, az ilyen gyermek még nem züllött és nem bete-gesen hazudozó. Ha a nevelő mégis túlzásokra ragad-tatja magát az alkalmi hazugsággal szemben s a gyer-meket „hazugnak” bélyegzi, akkor vét a szükséges óva-tosság ellen és a gyermekkel igazságtalanul bánik. Azigazságtalan bánásmód pedig a gyermeket esetleg csakmég jobban belehajszolja a hazugságba, kétszínűvé te-heti, felkeltheti benne a bosszú érzését. Mindezek nemkedvező következményei a nevelő jószándékú, de téveserkölcsi felháborodásának, mely nem vet számot agyermek gyengeségével, azzal, mennyi félelem, rosszpélda, bátorsághiány játszhat közre a gyermek maga-tartásában. Ha a nevelőnek elkerülhetetlenül szükségevan valamely tényállás kiderítésére, akkor nem szabada vallatást fenyegetésekkel kezdenie, hanem inkább az-zal, hogy az igazság bevallása a tettesek helyzetét eny-híteni fogja. Az első valószínű hazugság feltűnésénél pe-

21

dig kérdezze meg a gyermeket: nem „tévedett”-e s ígyadjon neki alkalmat a hazugság visszavonására és ahelyzet javítására. A hazugság megelőzésének egyikfontos kelléke a nevelő nyugalma, bizalmat keltő ígé-rete és esetleg a vallatásnak félbeszakítása azzal a meg-jegyzéssel, hogy másnap a kikérdezendők „még jobbanfognak emlékezni”.

A hazugságok elleni egyenes támadás helyett azon-ban sokkal fontosabb az igazságra való nevelés. Az igaz-ság szeretete, nagyrabecsülése, az érette való lelkesedésmind oly tulajdonságok, melyek az iskolásgyermek gya-korlati életbölcseletétől eléggé távol állanak. Ezekre anagyszerű emberi magatartásokra való ránevelésnekcsak az ifjúkorban lehet helye. De akármelyik pillanat-ban kíséreljük is meg az igazság szeretetére való ráneve-lést, tudnunk kell, hogy a legkiválóbb emberi értékeketnem lehet pusztán negatív eszközökkel kifejleszteni, pl.büntetésekkel vagy fenyegetésekkel. Az igazságra valóránevelésnek már a gyermekkorban is más eszközökután kell néznie. Az első a szülők és nevelők jó példája.Sok gyermekhazugságnak az otthoni élet valóságos me-legágya; sok gyermek nemcsak a szülők hazugságaitveszi észre napról-napra, hanem ő is beszervezett tag-jává válik a család kifelé irányuló hazugsághálózatának.Az ilyen gyermekektől nem várhatjuk el azt, hogy máskörülmények között az igazság bajnokai legyenek. Fon-tos elv az is, hogy az igazmondásért nem szabad a gyer-meket megjutalmazni: az igazmondást természetes ésmagátólértetődő viselkedésformának tüntetjük fel ésolyannak éreztetjük.

A valláserkölcsi nevelés is hathatósan közreműköd-het az igazság és igazmondás erkölcsi értékének meg-ismertetésében. A hazugságot büntetni kell ugyan vala-miképen, de sohasem túlzott szigorúsággal, hanem ahazugsági eset lélektani elemeinek mindenkori figye-lembevételével. Ha a hazudó gyermek vallomást tesz,akkor ezt a helyzetből jól fel kell használni arra, hogya hazugság iránt ellenszenvet és az igazmondás erkölcsi

22

szépsége iránt rokonszenvet keltsünk benne. Ennek anyitja a gyermek bizalma a nevelő iránt. Ha a gyermekvallomását erkölcsi felháborodással vesszük tudomásul,s ha indulatkitörésünket a büntetés drámai jelenete kö-veti, akkor a gyermek elveszti biza]mát és elzárkózikelőlünk. Az igazságosság és a nevelés érdekei megköve-telik ugyan minden esetben, hogy a tudatos hazugságelnyerje kellő büntetését, de a nevelői művészet éppenabban áll, hogy a hiba bevallása után mégis megmarad-jon a gyermeki bizalom; e két mozzanat egyesített erejebiztosíthatja csupán az igazság szeretetére való ráneve-lés sikerét.

3. A hazugság szerepe a serdülő- és ifjúkorban.

A fejlődés későbbi fokain, a serdülés és ifjúság korá-ban, a hazugság lélektani alakulása a gyermekkorétólkissé eltérő képet mutat, bizonyos különbségeket észlel-hetünk e tekintetben. Ily különbség pl. az, hogy a ser-dülő és az ifjú meggondoltabb an hazudik, mint a gyer-mek, továbbá, hogy sűrűbben érvényesül nála a kényel-messég indítéka. A kényelmességből eredő hazugságok-nak az a veszedelmük, hogy könnyen szokássá válnak ésaz iskolából kikerülő fiatalok helyzetét nagyon megne-hezíthetik. Az iskolai hazugságok, csalások és szélhámos-ságok ugyanis nem esnek oly súlyosan a latba, mint agyakorlati életpályán működők hasonló cselfogásai. Atanítók könnyebben elnézik az iskolai életnek azokat anem őszinte és nem becsületes eljárásait, apró csalásait,melyek sokhelyütt úgyszólván az iskola életéhez tartoz-nak és kiirthatatlanok. Az általános felfogás is többé-kevésbbé nern egyszer beletörődik a dolgozatcsempészé-sekbe, súgásokba, hazugságokba, stb. Ezekre vonatkozikegyik lélekbúvárunknak az a megjegyzése, hogy „egésznevelési rendszerünk szinte ráneveli a gyermekeket ahazugságra”. Ami azonban az iskolai életben megbocsát-ható, egyáltalában nem számíthat elnézésre a hivatás-ban és az egyetemi életben. A szokássá vált hazugság és

23

annak többi velejárói tehát nagy veszedelmet jelente-nek a fiatal egyéniségek sorsára és fejlődésére. Az ifjú-kori hazudozások azonkívül jelentős szerepet játszanaksok rendellenességben is. Az ellenállásra képtelen em-berfajta rajzában is fontos vonás a képzeletnek és érte-lemnek az a könnyedsége, mozgékonysága, melyet aszakirodalom fantasztikus hazudozásnak (Pseudologiaphantastica) nevez. A hazugságnak, a hazudozásnakkönnyen járó gépezete vezet az ide tartozóknál, pl. a„törtetöknél”, „széltolóknál” (Hochstaplereknél) arra,hogy minden helyzetben feltalálják magukat, meglepőügyességgel érjenek célt és vezessék félre a mitsem sejtőfelnőtteket, hogy valódi szélhámosságokat kövessenekel. Hasonlóképen lényeges eleme a hazugság a dicsekvő,saját magát minél nagyszerűbb színben feltüntetni vágyóegyének lelki összetételének is. Az elsőfajta hazudozót,akinek példájául a törtetőt említettük, társadalomelle-nes hazudozónak szokás nevezni: az a jellemző tulajdon-sága, hogy félrevezeti a világot saját értéke felől. A má-sodik, a dicsekvő fajta pedig a világ valódi értékét má-sítja meg a saját használatára.

A kóros hazudozás (amire a Pseudologia phantasticaelnevezését némelyek kizárólagosan le akarják foglalni),nem egyszerű lelki jelenség, hanem meglehetősen össze-tett. Lényeges alkotórésze a túltengő képzelet; rend-szerint társul vele az önérzetnek és önérvényesítés-nek, nagyzolásnak erősebb foka, továbbá fejlett kez-deményezőképesség és az altruista törekvések hiányavagy szegénysége. A szerint, amint ezen összetevőkegyike vagy másika erősebben érvényesül, külön-böző hazugsági fajokat találhatunk a serdülés ésifjúság korában is: az egyikben az önérvényesítőtörekvés az uralkodó, ez a „dicsekvő hazug” képét adja; amásikban a szeretetérzés hiánya miatt a durva, érzéket-len, más embert figyelembe nem vevő hazugság formájaalakul ki; végül azokban, akik gyenge lelki erőkészlettelrendelkeznek, a hazugság a „fantaszta” álmodozásainakalakját ölti. A képzelet eredeti, természettől vett sze-

24

génysége viszont nem csupán a hazugság elősorolt alak-jaitól mentesít, hanem „józanná” tesz. A józanok nemalkalmasak a hazugsággal kapcsolt, említett viselkedés-formákra, de nem válnak be színészeknek sem, vagyolyan alkalmazottaknak sem, akiknek pl. reklámozó, rá-beszélő szerep a feladatuk.

Külső jeleiben a fantasztikus, hazugságokhoz szintehajszálnyira hasonlít, de tőle mégis megkülönböztetendőaz úgynevezett alkaton alapuló (konstitucionális) hazu-dozás; az előbbiből ugyanis hiányzik a hazugság tudataés a leleplezéstől való félelem, míg az utóbbiban ezekmegvannak. Az ilyen „hazug” egyén ezt a jelzőt teljesmértékben megérdemli, mert a hazudozás meggyökere-sedett szokásává vált és a hazudozás lelki alkatábólszükségszerűen következik. Az ilyen nem szükségből ha-zudik csupán, nem a képzelet túltengő játékának rabja,hanem csak apró előnyök miatt vagy egyszerűen kénye-lemből, esetleg kárörömből, közömbösségből, szeretet-hiányból. Az ilyen hazug gyermek és ifjú már valóbana súlyosan rendellenes és kóros lelkialkatúak körébe tar-tozik, a fantasztikus hazugokat azonban még nem sorol-juk ebbe a csoportba. A lelki alkatból eredő hazudozás-nál mindig ki kell terjesztenünk a figyelmünket az alkattöbbi összetevőire is, nemcsak merőben lélektani, ha-nem nevelői szempontból is. A kóros hazudozássalugyanis legtöbbször benső összefüggésben jelentkezneka következő rendellenességek és hibák: a szülők irántvaló érzéketlenség, általános szeretethiány, amely sze-mélyekre és dolgokra egyaránt kiterjed, hálátlanság,részvétlenség, káröröm, gonoszság, kártevés, állatkín-zás, lopásra és csalásra való hajlam, dühkitörések, kény-szercselekedetekre való hajlam, gyakran korai nemi ösz-tönzések. A hazugságnak a két említett faja a nehezennevelhető lelki sajátosságok között az első helyeket fog-lalja el.

4. A lopás, mint gyermekkori és ifjúkorirendellenesség.

A gyermek- és ifjúkori lopások esetei.

A gyermekkorban és fiatalkorban (e kifejezéssel aserdülő- és ifjúkort együttesen értve) a lopások egyesfőbb esetei és azok indítékai a lélektudomány jelenlegimegállapításai szerint a következők.

A kisebb gyermekeknél a lopás igen sokszor annakaz alaphajlandóságnak gátolatlan érvényrejutása, ame-lyet bírásvágynak nevezünk. Ez oly erővel hat az em-berben, mint az ösztönös törekvések s ezért némelyeka „bírásvágy ösztönének” is nevezik. Mikor a kis gyer-mekre azt a megállapítást tesszük, hogy mértéktelenülönző, akkor rendszerint arra célzunk, hogy mindent,amit meglát, megkíván és kívánságának végrehajtásá-ban semilyen lelki gátlást nem érez. A nevelésnek egyikfőfeladata az, hogy bizonyos „erkölcsi gátlásokat” iktas-son közbe, t. i. a bírásvágy és a tárgyak azonnali bir-tokbavétele közé. A gyermekkorban ezek a gátlások las-san épülnek csak fel, és a lopások legtöbb esete éppen agátlás hiányából vagy gyengeségéből ered. Mikor a gyer-mekek nyalánkságokat, vagy pénzt lopnak, hogy rajtanyalánkságokat vásároljanak, akkor rendszerint a tiltógátlás gyengesége a lopás oka vagy, ami ugyanazt jelenti,a vágynak túlnyomó ereje. A lopások ebben az esetben„vágycselekvéseknek” vagy „gátolatlanságoknak” nevez-hetők, a nevelésnek a feladata az, hogy az idegen tulaj-donnak tiszteletét, „tabu”-jellegét minél hathatósabbanvésse a gyermek lelkébe, s így kellő gátlásokat iktassona gyermek vágyai és cselekvései közé. Hogy ez nem megybüntetések nélkül, azt könnyen átláthatjuk, de éppolyfontos tudni azt is, hogy ebben az esetben is fontosabba más tulajdonának tiszteletét valamiképen meggyöke-reztetni a gyermekben, mint egyedül az elrettenés eszkö-zeihez folyamodni.

26

Azok a lopások, amelyeket „alkalmiaknak” szokásnevezni, lélektani szempontból nagyon közeli rokonság-ban vannak a fentebb említettekkel. Az alkalmi lopá-sok sem mások, mint a kellő gátlás hiányából eredők;az alkalom csupán kellő légkört teremt és elhárítja azakadályokat a megkívánásnak és az eltulajdonításnakműveletei elől. Mivel, mint láttuk, a gyermekkorbanigen erősek a vágyak és általában gyengébben működ-nek a gátlások, azért a helyes nevelésben arra törek-szünk, hogy a gyenge gyermeket felesleges alkalmikísértéseknek ne tegyük ki. Viszont a kísértések legyőzé-sét lehet és hasznos a gyermekkel gyakoroltatni. Az al-kalmakhoz hasonló hatású a lopások előidézésében arossz példa és a hiányos nevelés.

Nem említjük itt külön a lopásnak azokat az eseteit,amelyek szükségből, vagy csínytevésből származnak.A szükségből, pl. éhségből eredő lopást ugyanis erkölcsiszempontból sem tekintjük mindig büntetendő cselek-vésnek, és lelkiismereti beszámítása is más, mint a„közönséges” lopásoké, melyek t. i. nem szükségből tör-ténnek. Nem tartoznak azonban ide azok a lopási ese-tek, amikor a gyermekek – vagy még inkább fiatal-korúak – azért lopnak pl. pénzt, hogy hiúságukat ki-elégítsék (ruhát, kalapot, díszt, stb. vásárolnak rajta).Ezek az esetek természetesen minden szempontból ki-merítik a lopásnak lélektani és erkölcsi ismertető jeleit.Általában minden lopásnál a következő kérdéseket kellfeltennünk, amint ezt egy kiváló svájci lélekvezetőajánlja: mit lopott az illető, kitől, hányszor és mire for-dította a lopott tárgyat (vagy összeget)? Ε kérdésekbőlteljes világosság derül a lopásnak természetére és rend-szerint indítékaira is. Ami a csínytevésből eredő lopástilleti, ennek megítéléséhez abból kell kiindulnunk, hogya gyermek- és ifjúkor különösen hajlamos a csínytevé-sekre; ez a tevékenység némelyek állítása szerint sajá-tosan gyermek- és ifjúkori jelenség, éppúgy, mint ajáték. Van benne sok a fiatal energiák tobzódásából, atilos dolgok veszélyének egyszerre vonzó és félelmetes

27

vágyából, a felsőbbség elleni fellázadásból és még máslelki összetevőkből is. A csínytevésekbe a lopások is beleszoktak tartozni, de megítélésüknek a dolog természeteszerint a csíny te vések szempontjából kell történnie.A csíny tevő játékok azonban néha veszedelmes közel-ségbe szoktak jutni a bűntettekkel, akkor t. i., mikor anagyvárosi gyermekből és serdülőkből tolvaj- vagyrablóbandák alakulnak, melyek félig játékból, félig pe-dig komoly szándékkal követnek el lopásokat, sőt be-töréseket és rablásokat is. A betörés és rablás egyes ese-tei közül ismét külön kell választanunk azokat, amelyektársaságban (bandában) mennek végbe és az egyesektőlsaját külön elhatározásból elkövetett cselekményeket.Mind a kettő, de különösen ez utóbbi vállalkozások mára gyermek- és ifjúkori bűnözések rovatába tartoznak sezekről alább fogunk említést tenni. Hasonlóképen kellértelmezni csavargással vagy züllöttséggel együttjárólopásokat is.

A lopásoknak egyik különleges fajáról is meg kellemlékeznünk a gyermek- és fiatalkorban, mely alkal-mas arra is, hogy felhívja a figyelmet a lopásoknak néhameglehetősen bonyolult lelki szerkezetére. Ezt a lopás-fajtát alkalmasan el lehet nevezni kompenzációs (kár-pótlásos) lopásnak. Ennek a sajátossága a lopás indítéká-ban rejlik: vannak érettebb gyermekek és fiatalkorúak,akik azért követnek el lopásokat, hogy azzal bosszútálljanak környezetükön, amely pl. nekik nem tetsző pá-lyára kényszerítette őket; vagy ide tartozik annak aserdülő leánynak az esete, aki azért tulajdonított el egypár keztyűt, hogy egy vetélytársnőjére terelje a gyanútés őt közös szerelmük, a fiatalember előtt lehetetlenhelyzetbe hozza. A felhozott két esetben, mint látjuk,a lopás indítétéka teljesen más, mint a szokásos vétségek-nél, azt mondhatnók, a lopás ezekben az esetekben nem„öncél”, hanem csak eszköz más vágynak és célnak azelérésére.

28

Kleptomania.

Különleges megítélésben kell részesíteni a klepto-mania (kóros lopási hajlam és szokás) eseteit is.Erkölcsi szempontból nézve a kleptomania nem vezetbűnösségre, bármily nagy is az ilyen hibában szen-vedőknek egyéni és alanyi bűntudata vagy szégyen-érzése. A kleptomania ugyanis oly „lopások” ellenállha-tatlan vágya vagy szenvedélye, amelyek nem szolgáljákaz illetőnek életfenntartását, vagy igazi reális szükség-leteit. A kleptomániásokra jellemző, hogy rendszerintolyan tárgyakat tulajdonítanak el és gyűjtenek össze,melyekre semmi szükségük nincs, melyeknek hasznátnem vehetik. Az az ellenállhatatlan bírásvágy, amely akleptomanias egyéneken uralkodik, rokon a gyüjtőszen-vedéllyel; tudjuk, hogy a 10-12 éves korban mily erősa gyűjtésnek az a vágya, melyet sok esetben nem ismer-nek fel a gyermek nevelői és benne megrögzött tolvajtlátnak s őt hajlandók így megítélni, sőt elítélni.A gyüjtőszenvedély vagy vágy természetesen nem min-den esetben válik kleptomániává s az utóbbitól, mintvalódi betegségtől jól meg kell különböztetni; elméleti-leg azonban a kettő sokszor összeköttetésbe hozhatóegymással.

A kleptomániásokat sokszor nagyon ügyes és mozgé-kony kézzel és ujjakkal szerelte fel a természet; ez amozgékonyság oly nagy és fejlett, hogy sokszor a kézmintegy „magától” működésbe jön s a meglevő gátlásokhatástalanok maradnak. A kleptomániásnak mutatkozógyermekek minden esetben az orvos (lelkiorvos) hatás-körébe tartoznak.

Nevelési szempontok.

Ha a lopás hibájának nevelői elbírálásához szakszerűenkívánunk hozzászólni, akkor nem elégedhetünk megannak erkölcsi megrovásával és üldözésével, hanem gon-doskodnunk kell a megjelelő helyes gátlásokról is a nö-

29

vendék tudatában. Ennek egyik előfeltétele azonban az,hogy tudjuk, mily gátlások élnek valóságban a gyerme-kek és fiatalok lelkében a magántulajdon elleni vétsé-gekkel kapcsolatban! Egy idetartozó német lélektudo-mányi vizsgálatból merítjük a következő megállapításo-kat.

A gyermekek és fiatalkorúak visszatartó indítékairészint önző (egoista), részint altruista és társadalmi jel-legűek, részint tanulásból származnak (konvencionáli-sak). Az első csoportba tartoznak a következő indítékok:a közvetlen büntetéstől való félelem; a közvetett bünte-tés félelme, amin az iskolai rossz érdemjegyet, minősí-tést, vagy erkölcsi károsodást kell érteni. Ilyen erkölcsikár pl., ha a gyermek elveszti a felnőttek bizalmát, be-csülését, vagy munkahelyét, vagy Isten szeretetét(valláserkölcsi indíték). Ebbe az első csoportba tartoz-nak továbbá magasabbrendű erkölcsi gátló indítékok is,minő pl. az, hogy a lopás folytán elveszíthetjük lelki-ismeretünk nyugalmát, vagy Isten büntetését vonhatjukmagunkra. Az altruista indítékok sorozata a gyerme-kekben és fiatalokban a következő: az embertárs, vagya szülők kímélete, sajnálata, részvét a károsodást szen-vedővel szemben; ily nemes indíték továbbá az igazság-érzés is, továbbá az idegen tulajdonnak tisztelete és aköznek, társadalomnak, államnak a java. A részletesvizsgálatok azt mutatják, hogy a gyermek- és fiatalkor-ban az önző indítékok szoktak leggyakoribbak lenni alopás vétségével szemben, de ezek a serdülés kora feléhaladva egyre jobban átengedik helyüket a magasabb-rendű indítékoknak. Ugyanezt a törvényszerűségettaláljuk a közvetlen és közvetett félelemnek indítékaiközött is; a serdülés korától fogva egyre erősödnek azeszményibb gondolkozásmódra valló indítékok. A fiúk-nál gyakoribbak az altruista és társadalmi indítékok,míg a leányoknál a vallásosságból eredők vannak elő-térben. Az állami jólétnek indítékai a gyermekkorbanúgyszólván ismeretlenek, ezek csak a nagyobb fogalmielvonással bíró ifjúkorban merülhetnek fel.

30

Ismerve a gyermekek és fiatalkorúak felfogását és ·indítékait, a nevelőknek arra kell törekedniök, hogy aszoktatás mellett megerősítsék bennük az eszményi gon-dolkodásból eredő gátlásokat, de még inkább a jog-érzést és az idegen tulajdon tiszteletét. A birtoklási vágyés ösztön erejével igyekeznünk kell mindazokat afelsőbbrendű erőket és különösen az erkölcsi belátásterősíteni, melyek a lopásnak, a legelterjedtebb társada-lomellenes hibának kellő ellenhatásai, gyanánt szolgál-hatnak.

5. A problematikus gyermek.

Meghatározás.

A „problematikus” gyermeknél legelsősorban az akérdés merül fel, kinek a számára jelent kérdést, problé-mát és másodsorban: megoldhatatlannak látszik-e a gyer-mek viselkedésének kérdése, vagy pedig megoldhatótöbb-kevesebb utánjárással. Ez utóbbi esetben csak fej-lődési, vagy nevelési nehézségekről szoktunk beszélni,nem pedig „problémáról”. Kérdés tehát, vájjon a szülők,vagy a tanítók látnak-e a gyermek viselkedésében pro-blémát, esetleg rejtélyt, melynek értelmezése fölülmúljatapasztalatukat, vagy értelmüket, – vagy esetleg magaa pszichológus, az orvos, vagy elmegyógyász talál problé-mát a gyermek viselkedésében. Könnyű kimutatni, hogysok probléma, vagy rejtély, mely megfejthetetlennek lát-szik a lélektanban esetleg csekély emberismerettel ren-delkező előtt, az a jobban tájékozott tanító, vagy méginkább a pszichológus számára nem tartozik az igaziproblémák közé. Az ilyen látszat-problémák igen sokszorcsak a szülők tapasztalatlanságának a következményei.A szülőknek is világosan kell látniok, mi a különbségegyszerű (fejlődési) nehézségek és valódi lélektani pro-blémák között. Minden gyermeknek vannak nehézségei,melyeket a fejlődés során le kell győznie, a járás, a beszed megtanulása, a jó szokások (pl. rendes étkezés, enge-

31

delmesség) kialakítása nem megy minden akadály és erő-feszítés nélkül; és balgaság volna a szülők és nevelők ré-széről olyan felfogás, amely a gyermeket akár az iskolánkívül, akár az iskolai munkában minden nehézségtől megakarná óvni. Ily nehézségek azonban nem okoznak igazizavart a lelki élet és fejlődés menetében, csak a szülők,nevelők helytelen felfogásában. Az a problematikus gyer-mek, akinek a viselkedése a rendes, átlagos gyermekétőlannyira elüt, hogy annak értelmezéséhez és helyes útravezetéséhez mélyebb és alaposabb lélektani ismeretekreés kezelésre van szükség. Azt a határt megvonni, ahol ateljesen normális gyermekek köre elválik a problema-tikusokétól, természetesen csak esetről-esetre lehet.Általános szabálynak is csak ezt lehet felállítani.

A problematikus gyermekek egyes csoportjai.

Azt α gyermeket pl., aki sokat hazudik ugyan, de ahazugságnak általános gyermekkori szokásait, okait tük-rözteti, nem fogjuk „problematikusnak” minősíteni. Deazzá lesz, mihelyt az átlagosan előforduló okok ésszabályszerűségek nem elegendők a gyermek viselkedé-sének megmagyarázására. Ekkor már valóban lélek-tani „problémává” válik a hazudozás és ily esetek-ben hazudozási betegségre vagy a képzeletnek kóroselváltozásaira szoktunk gondolni. Az ilyen problema-tikus gyermeket az orvosnak és a pszichológusnak gond-jaira kell bízni, ezek hivatottak a bajt megállapítani ésgyógyítani. A problematikus gyermeket az is jellemzi,hogy nem tud alkalmazkodni ott, olyan hatások (nevelés)alatt, ahol más gyermekek tudnak.

Hasonlóan kell megítélnünk pl. a „figyelmetlen gyer-mek” problémáját is. A lélektani laboratóriumokba, vagynevelői tanácsadókba gyakran hoznak el szülőik olyangyermekeket, akikkel szemben az a panasz, hogy „jótehetségük” ellenére is rossz előmenetelűek s ennek fő-oka a tanító szerint az, hogy „a gyermek nem akar, vagynem tud figyelni”. Nem tekintve most a baj megállapí-

32

tásában sokszor előforduló felületességet, fogadjuk el,hogy valóban a gyermek figyelmi működésében van ahiba és kérdezzük, mikor válik e hiba valódi problémáváés a gyermek problematikus gyermekké? Nyilvánvaló,hogy az átmeneti és csak a helyzetből adódó figyelmet-lenség teljesen normális minden embernél és mindentanulónál. Ha a tanító ügyetlen és egyhangú beszédévelvalamilyen nehéz és elvont tárgyat ad elő és ugyanakkoraz iskolával szomszédos ház tetején munkások dolgoznakés élénk lármát keltenek, nyilvánvaló,' hogy a tanulókmindnyájan a munkásokat fogják figyelni az ablakonkeresztül és nem összpontosítják figyelmüket arra, amita tanító mond, vagy tesz. A tanulók „figyelmetlensége”,helyesebben: figyelmüknek más tárgyra irányulása egé-szen természetes és megfelel a figyelem lélektani törvé-nyeinek. Az ilyen gyermekek viselkedése egyáltalánnem „problematikus”. Viszont felkelti a gyanút az olyanfigyelmetlenség, mely állandó, idültnek látszó, és olyan-kor is hatalmába keríti a gyermeket, mikor a többiekmind, tehát a nagy átlag többé-kevésbbé figyel. Azilyen figyelmetlenség már valóban probléma és megoldástkövetel.

A lélekbúvárok a figyelemnek többféle zavarát külön-böztetik meg. Az egyik a könnyű eltéríthetőség: ez olyanszórakozottságra való hajlam, amelynek nincsen ellen-súlya egy másirányú erős összpontosulásban (ilyen atudósok szórakozottsága). A könnyen eltéríthető figye-lem gyorsan tér át más és más tárgyra, nem tudjuk rövididőre sem visszatartani ugyanannál a tárgynál. Sokszora könnyen eltéríthető figyelem egyúttal nagyon éles is,de ez az élesség és erő csak felvillanásszerűen vonatko-zik egy-egy tárgyra. A nagyfokú figyelmetlenségnek eza faja már valódi baj, melynek okait különféle személyijellegzetességekben lehet megtalálni. Az iskolásgyerme-keknél a 9-13. évek között jelenik meg leggyakrabban,a fiúknál nagyobb számban, mint a leányoknál. A szóra-kozottságnak lehetnek fiziológiai okai (idegesség, emész-tési zavarok, vérszegénység, kimerültség, álmatlanság,

33

mérgező anyagok, pl. alkohol élvezete, stb.). A testileg„egészséges” gyermekeknél pedig lelki fogyatkozások ésbajok szokták okozni a nagyfokú figyelmetlenségnek aztaz alakját, melyről itt szó van. Aki ily nagyfokú figyelem-zavarban szenved, annak egész személyisége nem telje-sen normális; a figyelemzavar gyökerei a szemçly külön-böző más lelki tulajdonságaiba ágaznak el. így a könnyeneltéríthetőség fő alapja lehet a túlságosan emelkedett(mániás) hangulat, vagy az állhatatlanság, túlzott mozgá-sosság, idegesség, a kisfokú paranoia. A figyelmetlenség-nek második, kóros alakja a figyelésre való képtelenség:ennek az a lényege, hogy a beteg nem tudja semmikép,vagy csak csekély fokban összpontosítani azt a lelki erőt,mely egy tárgynak a tudatmező központjába való eme-léséhez és ott tartásához szükséges. Ez a figyelemhiánytétlen közömbösséget mutat olyan ingerek iránt, melyekmás (normális) gyermekeket bizonyosan figyelésre bír-nak. Ez a jelenség is csak a személy egészébe ágyazvaérthető és magyarázható meg. Fizikai okai ennek is afáradtságban, kimerültségben, álmatlanságban, a szerve-zet hiányos táplálékfelvételében, mérgező anyagokbankereshetők. Lelki együttjárók: a hangulat erős süllyedt-sége, értelmi elmaradottság. Sokszor, ha a gyermek beteg,kezdetben ugyan tud még figyelni rövidebb ideig, deazután hamarosan kifárad, izgatottá válik, elveszíti ural-mát saját tevékenységein és a figyelemre képtelennéválik. Az ilyen gyermek nem „szórakozott”, nem is az„akaratában” van a hiba, hanem a figyelem fő feltételé-ben, az egészségi állapotában. A figyelem problémájáhozhasonlók a lelki élet sok más területén is felmerülhet-nek ugyan és ezen az alapon a „problematikus gyermek”fogalmának a körét igen kitágíthatjuk, de még mindiga nélkül, hogy ezzel elhagynék a rendes lelki életnekhatárait és átlépnénk az igazi rendellenességek birodal-mába. Általános szabály, hogy rendszerint egyszerű neve-lési nehézségek, vagy hibák szoktak „problémává” válni.Hogy ez a tétel mennyire a való életet tükrözteti,annak megítélésére elegendő a leggyakoribb nevelési

34

problémákat elsorolni. Ilyenek pl. a csecsemő és gyermek-korban a mértéktelen és „oknélküli” sírás, a gyermekneka „betegségbe való menekülése” (iskolai fejfájás, hányás,rosszullét, stb.), az evéssztrájk (elkényeztetett gyermekek-nél), a testvérek egymásközti veszekedései, melyek aszokásos mértéket fölülmúlják, az iskolai hanyagság, asikerek és sikertelenségek helytelen lelki hatásai, az ú. n.„rossz szokások” (körömrágás, ujjszopás, a nemi szervek-kel való játszás), az engedetlenség és dacolás, szótlanság(némaság), nyalánkság, a védekező reakciók túlzásai,álmodozás, félelmek, a társadalmi alkalmazkodás fogya-tékosságai. Ezek közül a problémává válható különös-ségek közül mindegyikre részletesen nem térhetünk ki.Megemlítjük azonban, hogy pl. az ujjszopás a csecsemő-nél és a kis gyermeknél egyáltalán nem ad okot arra agyanúra, hogy a gyermek „ideges”, vagy hogy e tünet abetegség, „patológia” körébe tartozik, még akkor sem, haa szülőknek nem sikerült az ujjszopásról a gyermekethosszabb időn át sem leszoktatni. Ennek ugyanis az azeredete, hogy a gyermek (csecsemő) a táplálás után iséhes és az ujjszopásban pótló kielégülést keres; de lehet,hogy a gyermek egyszerűen a táplálkozás műveletét utá-nozza, nem éhségből, hanem kedvtelésből; végül az islehetséges, hogy nagyobb gyermek (10 éves) is vissza-esik ebbe a sajátosan gyermekies kielégülési módszerbe,ha vágyai nem teljesültek, vagy ha igazságtalannak érzia kapott büntetést. A rendes gyermeknél az ujjszopásmagától megszűnik; erőszakos leszoktatás csak növeli agyermek ellenállását, pótkielégülés-keresését és őt nyug-talanná teszi. A körömrágás esetében több okunk van„idegességet” feltételezni a gyermeknél, mint az előbbiesetben, de a normális gyermekeknél is kereshetünk aszemélyiség egészében túlzott tevékenységi hajlamot,*élénkséget, túlzott érzékenységet, vagy belső erő-feszült-séget. Maga a rossz szokás (2-12 évesek) azoknál a gyer-mekeknél fedezhető fel, kik a fentebb jelzett személyijelleggel bírnak s akiket sokszor korholnak, kényszeríte-nek, büntetnek, akik önbizalmukat elveszítik, és félénkké

35

válnak. Ha a „negatív pedagógiát” velük szemben pozitív-val cseréljük fel, azaz feleslegesen nem büntetjük őket,akkor rossz szokásuk is megszűnik. A lelki élet egészség-tanában mindenütt, tehát itt is ki kell emelnünk azt ajellemző körülményt, hogy amint valamely lelki tevé-kenység egyszerű „nehézségből” „problémává” válhat,éppúgy átlépheti a „normális” lelki élet határát is és„abnormissá”, sőt „kóros állapotúvá” („patologikussá”)is lehet, és akkor ilyennek is kell minősíteni. A nevelő-nek és pszichológusnak a lelki élet rendellenességeinekmegállapításában éppen ezért mindig szorosan együttkell működnie az orvossal.

6. Az egyetlen gyermek.

A problematikus gyermekek népes tábora voltaképenfelöleli mindazokat a gyermeki és ifjúi személyiségeket,akik bármi oknál fogva a lelki egészségtan elméleti kere-tébe tartoznak, mert mindnyájan okozhatnak környeze-tüknek kisebb-nagyobb nevelési problémát. Midőn teháta problematikus gyermek fogalmi körét megvonjuk,akkor a lelki egészségtudomány sok más fogalmát is ide-sorozhatjuk, ami annyit jelent más szóval, hogy logikaiosztályozásunk és elkülönítéseink nem tökéletesek, mertnem zárják ki egymást. Feltett szándékunk azonbanaz, hogy a gyakorlati életben legtöbbször előfordulóés a nevelőknek munkát adó eseteket vegyük tárgyalásalá, bármiképen dől el is ezek megítélése a tiszta elmé-letben és rendszeres csoportosításban.

Az egyetlen gyermek lelki jellegzetességei.

így tárgyaljuk a problematikus gyermekek nagycsoportjából az egyetlen gyermeknek (egykének) kérdé-sét is. Köztudomású, hogy az egyetlen gyermek lelkialkata sokban eltér annak a gyermeknek lelkétől, aki né-pes családban születik. Az egyetlen gyermek nevelésekezdettől fogva több hiányt, vagy túlzást szokott magá-

36

val hozni, tekintve, hogy a szülők gondozása, szeretetenem oszlik meg egészségesen több gyermek között, hanemaz egyetlen-egyre központosul. Az egyke-gyermek, „tár-sadalmi helyzeténél” fogva hajlamos arra, hogy másgyermekeket vagy kelleténél többre becsüljön, vagy kel-leténél kevesebbre; vagy hősöket lát bennük, kikre csodá-lattal tekint fel, vagy pedig alattvalókat, kiket kormá-nyozni kíván. Ε főkülönösség mellett kifejlődhetnek azegyetlen gyermek lelkében még más elütő vonások is, ígya túlzott érzékenység, ingerlékenység, félénkség, vagyvakmerő és arcátlan viselkedés, hiúság, önmagáról valóképzelődés, melyek mind a gyermek kényszerű és sajátosmagányának a következményei. Ε magányt nem ellen-súlyozhatja közössége a felnőttekkel, csak a testvérekvagy közeli rokonok, azaz egyenrangú gyermekek termé-szetes és egészséges kiegyenlítő hatása. A mély és igaziemberi érzések csak a természetes család kebelében fej-lődnek ki, mesterséges „családi” társaságban azonbannem, még a gyermekkertben, az óvodában sem. A bizal-mas viszony, az egymásnak való segítés, a másikra valótekintet szükséges volta, a csipkelődés és gúnyolódásellen az önállóság és önérvényesítés: csupa oly nevelő-dési eredmények, amelyek csakis a többgyermekes családéletében valósulhatnak meg. Az egykegyermek továbbikülönösséget mutat még akkor, ha az első gyermekkorelmúltával új testvére születik. Az egyetlen gyermekgondolkozásmódja szerint az új testvér vagy „alattvaló”,vagy „uralkodó” helyzetbe kerül vele szemben, ehhezjárulhat még a szülői szeretet féltése, a féltékenység is.Hasonló lélektani helyzete szokott lenni az eddig leg-kisebb gyermeknek is, akit a legújabb testvér megérkez-téig mindenki becézett s aki most úgy érzi, hogy külön-álló és irigyelt helyzetét veszély fenyegeti s azt meg kellvédelmeznie. Néha a nehéz helyzetet még a felnőttek issúlyosbítják, mikor az egykét vagy a legkisebb gyerme-ket külön is biztosítják, hogy kiváltságos helyzeténekvége, most az új testvér lesz a családi élet központja. Azilyen gyermekek nehéz helyzete csak akkor válik pro-

37

blematikussá, ha a nevelési segítség ellenére is megtart-ják különösségeiket és félő, hogy egész életükben önzők,zárkózottak, uralomravágyók, vagy meghunyászkodókmaradnak.

7. Züllés veszélye és züllöttség.

A züllöttség fogalma.

A züllöttek és a züllés veszedelmének kitettek lelkiképében lényeges vonás a társadalmi és állami rendhezvaló alkalmazkodásnak nagyfokú és állandó hiánya, –oly képtelenség a kellő alkalmazkodásra, amely nemszervi vagy betegségből ered, hanem egyébként jól mű-ködő szervezetnek és léleknek sajátságos eltévelyedése islehet. Igen sokszor azonban valamely átörökölt, vagyszerzett lelki fogyatékosságot találunk az elzüllés okaiközött. Az elzüllésnek következménye, a züllöttség, végsőfokon nem egyéb, mint az erkölcsi ellenállásnak, vagyisgátlásnak hiányos működése a fiatalkorú egyéniségben;az ilyennek erkölcsi érzületét fejletlennek, vagy hiá-nyosnak tartjuk, mégpedig teljes joggal. Különösen azon-ban nem a teljesen ép lelkűeknél találkozunk az elzül-lésre való hajlamossággal, hanem azoknál, akik a kóroselmeállapot határán állanak, az ú. n. pszichopatáknál.Ezeknél ugyanis rámutathatunk arra a lelki fogyatko-zásra, vagy működésbeli hiányosságra, amelyből az el-züllés folyamatát és tényét megérthetjük. Ilyenek pl. akedélyi tompaságban szenvedők, továbbá azok az egyé-nek, akik a hangulati emelkedettség nagy foka miattcsapongó és kiszámíthatatlan természetűek „bohémek”,- idetartoznak továbbá sokan a lelki állhatatlanságáldozatai közül is (a szélhámosok, törtetők, házasság-szédelgők, stb.). Az elzüllés végső oka gyanánt ezekbenaz esetekben a kóros (pszichopata) lelki alkatot lehetmegjelölni. Hasonló fogyatékosság és baj a gyenge-elméjűség is, amely szintén egyik előidéző tényezője szo-kott lenni az elzüllésnek a fiatalkorú egyéneknél. Végül

38

nem szabad kifeledni elsorolásunkból és az okok közülaz elzüllésnek környezeti hatását sem. A szülők vagytársak rossz példája, vagy kényszerítése, a nyomor, acsábító alkalmak, a felügyelet hiánya, a rossz olvasmá-nyok és filmek, stb. sok fiatalembert és leányt vittekmár a züllés útjára, különösen azok közül, kikben a fen-tebb említett okok is megvoltak s ezek találkoztaka külső körülmények ingerhatásaival. Fiatal leányoknálkülönösen veszedelmes az első szerelmi kaland, vagyerkölcsi bukás élménye, ez is sok esetben áll a züllöttségútjának kezdetén, melyből alig van legtöbbször vissza-térés. A züllöttség, mint a fogalmi meghatározásból ki-tűnik, szintén igen tág fogalom, sok rendellenes jelen-ségre terjed ki és részben összeolvad a bűnözésnek, vagya problematikus gyermekeknek körével.

A züllöttség egyes alakjai.

A gyermek- és ifjúkori züllöttségnek főbb alakjai: acsavargás (szökés) és a szokássá vált lopás és csalás,melyekhez az ifjúkorban az iszákosság (alkoholizmus) ésa leányoknál a prostitúció járul. A csavargó és hazulrólelszökő gyermekek és fiatalkorúaknál a fő kérdés az:vájjon csak alkalmi, egyes esetben előforduló szökésrőlvan-e szó (pl. büntetéstől való félelem, rossz bizonyít-vány miatt), vagy pedig rendszeres, megismétlődő szö-késről és az azt nyomon követő csavargásról (poriomania,vagabondage). Ebben az utóbbi esetben is még különö-sen fontosnak látszik az a körülmény, hogy a gyermeknem tér vissza a szülői házba, vagy otthonba. A csavar-gási hajlam, mint a züllött életmódnak egyik fő alakja,rendszerint össze van kötve a koldulással és lopással,valamint a munkakerüléssel is. A csavargás megmagya-rázására sokan külön „csavargó ösztönt” feltételeznek azemberi személyiségnek lelki alaperői között, ezt az ösz-tönt, vagy alaphajlamot a költöző állatok vándorösztöné-vel lehetne párhuzamba állítani. Sok világvándor fel-fedező, a középkori vándordiákok és a Keletre utazó

39

zarándokok, kereskedők, stb.) életmódját ebből az alap-hajlamtól is lehet értelmezni. Bizonyos esetekben jóértelmezését adja e jelenségnek az illető egyénnek kórospszichopata lelki állapota: tudjuk pl., hogy a nyomottalaphangulatokban (depressziókban) vagy változó, holnyomott, hol túlságosan vidám hangulat váltakozásai-ban szenvedők gyakran választják a kóborlás és csavar-gás életformáját. Megjavításuk, lelki gyógyításuk ilyesetekben, de rendes lelki alkat esetén is, nem sokreménnyel kecsegteti a lelki orvosok fáradozásait.

A szokásos lopások, betörések, vagy a prostitúció, aziszákosság áldozatai szintén a züllöttség nagy társadalmibetegségének a csoportjába tartoznak. Minthogy ezeklegnagyobbrészt a bűnözés rovatába is beletartoznak,ezért lelki állapotuknak elemzésébe a következő fejezet-ben térünk ki.

8. A bűnöző gyermekek és fiatalkorúak.

A bűnöző gyermek.

Bűnözők, bűntettesek (kriminálisok) általában azok agyermekek és fiatalkorúak, akik valamely állam büntetőtörvényeivel már összeütközésbe jutottak, akiket a bíró-ság már egyszer vagy többször elítélt. A „bűnözésnek”a megállapítása tehát külső körülményektől függ. Ez aszempont tehát nem a lényeget világítja meg, annál ke-vésbbé, mert vannak oly „bűntettek”, melyeket csakegyik-másik ország tekint annak, több más viszont nem.Bennünket azonban a bűnözésnek belső, lélektani oldalaérdekel, s azt a kérdést kell megoldanunk, mikép jutegy gyermek a „bűnözés” lélektani helyzetébe, mikép jutösszeütközésbe a büntetőtörvénnyel és a hatóságokkal?Ez a kérdés szorosan összefügg a gyermek társadalom-ellenes, „aszociális” és nem-erkölcsös magatartásával; azilyen gyermek nem tud a társadalomba beleilleszkedni,abba a társadalomba, amelynek szerkezetét, jogait ésszokásait éppen a büntetőtörvény védelmezi. A nevelő-

40

dés és a közösségbe való beilleszkedés azért szükséges,hogy az új nemzedék megtanulja megóvni és tisztelni aközösséget fenntartó alapokat: a jogot és az erkölcsöt.Annak okát, hogy a gyermek jogi szempontból „bűnöző”vagy „bűntettet” követett el, a gyermek társadalom-ellenes vagy nem-erkölcsös viselkedésében keressük.Az ok és okozat viszonyát azonban a helyes lélektaniszemlélet szerint nem lehet egyszerűen megfordítani.Sokszor tesznek a gyermekek olyat, amit a törvénynem büntet ugyan, de amely cselekedet komolyságábanés káros jellegében fölülmúlja a szigorú büntetés aláesőket. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogynem tudunk éles elválasztó vonalat húzni a gyermekegyszerű hibái, csínytevései és a valódi bűnözés eseteiközé. Az egyéni lelkiismeret szava, a „tilosnak”, „megnem engedettnek” a tudata a legfontosabb lélektanimozzanatok közé tartozik, amikor bűnöző gyermekekrőlvan szó. Akár alkalmazkodni nem tudó, züllött, akárpedig más bűntettes gyermekről beszélünk, a lélektaniokot és magyarázatot több helyen kereshetjük.

Régebben „született gonosztevőkről” beszélt a tudo-mány (Lombroso), oly egyénekről, akik a feltevés szerintmagukkal hoztak a világra bizonyos lelki és testi bélye-geket, s ezek őket eleve úgy határozták meg és kény-szerűen úgy irányították, hogy belőlük bűntetteseknekkellett válniok. Ez az elmélet azonban csakhamar tart-hatatlannak bizonyult, egyrészt, azért, mert kész lelkitevékenységek és határozott hajlamok öröklését a tudo-mány kétségbevonta, másrészt azért, mert a „születettgonosztevőkön” talált valamennyi lelki és testi bélyegetnormális embereken is felfedezték.

Másik feltevés az erkölcsi érzék hiányából magya-rázta a gyermekek és felnőttek társadalomellenes éstörvénybeütköző cselekedeteit. Ezen feltevés szerintvannak oly egyének, akiknek minden testi és lelki tevé-kenysége és képessége (pl. az értelmessége) teljesen ren-des, egyet, éppen az „erkölcsi érzéket” kivéve. Az ilyenegyéneket „erkölcsi imbecillitással” szokták jellemezni

41

a tudományban is, meg a közfelfogásban is. Az „erkölcsiérzék”-nek ez a hiánya volna az oka, a feltevés, szerinta bűnöző cselekményeknek. A lélektani vizsgálatokazonban ilyen egyéneket nem találtak. A bűnözők észüllöttek között akadtak értelmiség szempontjából fogya-tékosak is, vagy olyanok, akikkel a környezetük vissza-élt, vagy akik sajátos lelki alkatuk miatt önmagukkalösszeütközésbe jutottak, de „erkölcsi érzék” hiányát nemlehetett náluk felfedezni. Az általános, rendes személyi-ségi képtől való eltérés a bűnözőkben és társadalomelle-nesekben mindig másutt jelentkezett a lélektani elemzéssorán, nem pedig az erkölcsi érzékben.

Igen elterjedt az a vélemény is, hogy a bűnözők értel-messége szükségképen fogyatékos és ebben kell látni abűnöző viselkedés igazi forrását. Amerikában nagy gon-dal vizsgálták meg ennek a vélekedésnek alapjait ésigen nagyszámú értelmiségvizsgálattal igyekeztek meg-világítani a bűnöző ember értelmességének fokát és jel-legét és eredményeiket összehasonlították a nem-bűnö-zők értelmességével. A vizsgálatok eredménye a bűnözőknagy tömegére nem igazolta a „fogyatékos vagy alacso-nyabb fokú értelem” feltevését. Kiderült, hogy fogya-tékos vagy elmaradt értelmességű egyének egyarántakadnak a bűnözők és nem-bűnözők táborában; vagy,ha a bűnözők között valamivel nagyobb volt is a cseké-lyebb értékű értelmesség eseteinek száma, akkor ez akülönbség olyan csekély volt, hogy abból általános kö-vetkeztetést nem lehetett levonni.

Felmerült az a vélemény is, hogy az igazi bűnözők-nek voltaképen magasabbrendű értelmiséggel kell bír-niok, hiszen sok bűntett elkészítéséhez és végrehajtá-sához néha több körültekintés és agyafúrtság szükséges,mint a rendes és becsületes élethez; a hatóságok csakazokat a bűnözőket állítják törvény elé, akik ügyetlenekés tettenérhetők, vagy elfoghatok voltak. A javítóinté-zetek növendékeinél is sokszor tapasztalhatjuk, hogyjogi és erkölcstani fogalmaik élesebbek és határozottab-bak, mint a nem büntetett gyermekek hasonló ismeretei.

42

Arra is ismételten rámutattak a lélektani elemzések,hogy a bűnözők között esetlegesen talált értelmi ala-csonyabbrendűség nincs egyenes és oki összefüggésbena bűnözéssel, hanem más okforrásból származik, példáula fajból vagy a társadalmi réteg sajátosságaiból, mely-hez valaki tartozik. Amerikában sok összehasonlításttettek a fehér és a színes, ápolt és ápolatlan gyermekekés felnőttek között az értelmi színvonal és bűnözés össze-függéseinek megvilágítására. Ezekből a vizsgálatokbólkiderült, hogy a faji hovatartozandóság döntő az egyéniértelmiség fokára és minőségére nézve; viszont azok afajok, amelyek alacsonyabb értelmességi értékeket mu-tattak, kevesebb gonosztevőt adtak az igazságszolgáltatáskezére, mint a magasabbrendűek. A társadalmi helyzetkétségtelenül súlyosan esik latba, mikor a bűnözésekkeletkezéséről van szó; de az is kétségtelen, hogy mindentársadalmi rétegben egyformán találunk bűnözőket. Haösszefoglaljuk az eredményeket, azt találjuk, hogynémely bűnözők alacsony-, mások magasrendű értelmi-séget mutatnak. Mind a két csoportban figyelembe kelltehát venni más tényezőket is, ha a bűntettek okaitkeressük; ilyen a faj, nemzetiség és társadalmi helyzet.A bűnözés egyedüli vagy főokának tehát az értelmialacsonyrendűséget egyáltalában nem tarthatjuk.

A bűnözők lelki szerkezetét vizsgálva, sokan bizonyoslelki rendellenességeket, vagy kifejezetten beteges (pata-lógiai) lelkijelenségeket tettek meg a bűnözések okának.Ilyen okok volnának az idegbajok különböző nemei, aparanoia, epilepszia, pszichopátia, izgató és mérgezőszerek, pl. alkolholokozta elfajulások és mások. Ezek azokok a feltevés szerint elsősorban a rendes társadalmiéletre való alkalmasságtól fosztják meg az egyént,másodsorban pedig közvetlenül előidézik a bűntettekrevaló hajlamot. Ennek a felfogásnak az az első nagy hát-ránya, hogy több, még tisztázásra váró alapfogalmathasznál, ilyen pl. a „pszichopátia” fogalma; második kifo-gásunk pedig az, hogy a pszichopátia megállapításáhozszükséges ismertető jelet ez elmélet hívei éppen abban

43

találják, hogy az illető egyén bűnöző, ami nyilvánvalótéves körbenforgás. Ha azonban a pszichopátia körül-írásában nem így járunk el, hanem annak ismertető-ieleit máshonnan merítjük, akkor bebizonyosodik, hogya bűnözők között akadnak ugyan pszichopata egyének,éppúgy, mint más társadalmi csoportokban is, csakhogya bűnözők között talált igazi pszichopaták száma meg-lehetősen csekély.

Más elméleteket is elemezhetnének még a bűnözéslélektani okainak feltárására, de ezek sem adnának tel-jesen kielégítő értelmezést. Legtetszetősebb ezek közülaz az elmélet, amely az „érzelmi állhatatlanság” fogalmátteszi meg a bűnöző hajlam alapjának és így kísérli mega bűnözések lélektani értelmezését. Az „érzelmi állha-tatlanság” különösen azokat a gyermekeket jellemzi,akiket „idegeseknek” is szokás nevezni, ezekről azonbanmás helyen bővebben fogunk szólani, azért inkább azállhatatlanság tüneteinek leírását adjuk az itt következőfejtegetésünkben. Az állhatatlan gyermek bizonyos ha-tározatlanságot mutat olyankor, mikor mások jól vagykönnyen alkalmazkodnak; érzi, hogy meg kell tennie azt,amit a szabályszerű életmód megkíván, de bárminő ki-utat próbál választani, bármilyen „felhívójellegű” eszközötlik az eszébe, attól visszafordul, mielőtt a választásmegtörténnék. (Felhívójellegűnek mondják a mai cse-lekvési lélektanban azokat az [érték-]tárgyakat, amelyekvágyat és törekvést keltenek bennünk, akár jó, akárhelytelen irányban.) Kísérletei mind félbemaradnak,nem tudja, mit és hogyan cselekedjék. Az állhatatlanságállapotában a gyermek csak a lelki feszültséget, nyomástérzi, mely cselekvésre ösztönzi, de sem a cselekvés ren-des lepergetéséhez, sem pótló vagy védekező cselekvésignem jut el. Az állhatatlan és ezért nyugtalan gyermekezen a fokon még nem mondható „betegnek” vagy „ideg-bajosnak”, és a nyugtalanságnak ez az állapota még nemvezet veszedelmes lelki zavarokra, ha kellő nevelésselidejekorán a baj elejét vesszük. Magasabb fokát mutatjaa nyugtalanságnak és állhatatlanságnak az a gyermek,

44

aki folytonosan megkísérli az alkalmazkodást, de a nélkül,hogy helyesen felismerné azt a helyzetet, melyben van,és hogy mihez kell alkalmazkodnia, mily cselekvést kellválasztania. Érzi, hogy kell valamit tennie, de cselek-vése megáll a félúton, és a gyermek élete nem egyéb,mint félbemaradt kísérletek sorozata, ez azután izgalom-mal és félelmi állapotokkal tölti el.

Ha a nyugtalanságot egységes lelki jelenségnek te-kintjük (vérmérsékleti jegy), akkor az emberi szemé-lyeket általában a következő lépcsőzetes sorrendbe oszt-hatjuk: a legalsó fokon állanak a „búskomorak”, majdegymásután következnek a „flegmatikusak”, a „csende-sek”, a „mérsékeltek”, a „tevékenyek”, a „könnyen izgu-lok” s végül a nagymértékben „ingerültek”. Ezek közüla két legfelső fokozat jellemző a bűnözéseknél. A bús-komorak, a flegmatikusak és a mérsékeltek vagy a csen-desek táborából sokkal kevesebb bűntettes vagy vissza-eső és állandó bűnözésre hajló egyén kerül ki az ame-rikai vizsgálatok szerint, mint a tevékenyeknek, könnyenizgulóknak vagy még inkább: az ingerülteknek nevezet-tek közül. Ez mutatja, hogy itt valóban oly személyialaptulajdonságokról van szó, amely legközelebb viszbennünket a bűnözések lélektani értelmezéséhez. Hogyazonban a bűnözést ezen az alapon teljesen érthetővétegyük, még egy fogalomra van szükségünk. Ez a „rövid-zárlati cselekvés” fogalma. A rövidzárlati cselekvés olylélektani cselekvésnek tekinthető, melyben a cselekvésnem futja meg a rendes utat a szükségletektől, ösztönzé-sektől, vágyaktól számítva a kielégülésig, és nem megy átaz értelem mérlegelésén, az indítékok harcán és esetleg aleghelyesebbnek tartott indíték kiválasztásának foko-zatán, hanem a vágy vagy feszültség átugorja a közbe-eső fokozatot és egyenesen a legcsábítóbb kielégülésiformát választja. A honvágy például gyújtogatásra, aszülői korholás öngyilkosságra vezethet: ezek rövidzár-lati cselekvések, vészes eredménnyel. Azok a statisztikaivizsgálatok, amelyeket Amerikában a bűnözők értelmiállandóságára vonatkozóan végeztek, világosan mutat-

45

ják, hogy az „érzelmi állhatatlanság”, vagyis az egyéncselekvéslefolyásának állandó rövidzárlati jellege való-ban nagy szerepet játszik a bűnözők és alkalmazkodninem tudók lelki fényképében; a bűnözések pedig sokesetben a „rövidzárlati cselekvés”-ek alakjában játszód-nak le. A csavargás, gyújtogatás igen sokszor a ki nemelégített honvágynak, bánatnak rendellenes és hirtelen,a legrövidebb utat kereső, de teljesen furcsa és nemhozzámért (adekvált) kielégülése. Csak azt kell méghozzátennünk a mondottakhoz, hogy nem minden egyesállhatatlan egyénnél kell szükségképen veleszületettnektartani ezt a cselekvési rendellenességet, hanem bizonyosesetekben későbbi szerzeménynek kell tartanunk.

Környezeti rontó hatások számtalanszor előidézhetikaz érzelmi és cselekvési állhatatlanságot; oly hatások,melyek a gyermek vérmérsékletét, tehát élethangulatáttartósan megrontották. Ilyen hatások eredhetnek a ki-merülésből, táplálékhiányból, mérgező szerek élvezeté-ből, lelki megpróbáltatásokból, megrendülésekből, túl-szigorú büntetésekből, lelki összetűzésekből, feldúlt csa-ládokból, helytelen és erkölcstelen nevelésből.

Mindezek azonban csak akkor hatnak, ha a gyermek-ben már megvan az eredeti, alkati és esetleg átöröklöttlehetőség (diszpozíció) az érzelmi és cselekvési állhatat-lanságra. Az alkati és átöröklött tényezőnek összetalál-kozását szükségesnek tartjuk a bűnözés kirobbanásánakértelmezéséhez, mert ily adott, ősi diszpozíció és lelkielőkészültség nélkül alig tudjuk megérteni a bűnözéskorai jelentkezéseit. Ezt az ősi tényezőt kutatja a mailélektudomány, a nélkül azonban, hogy a bűnözések át-öröklött elemeire nézve már határozott törvényszerű-ségeket fel tudná mutatni. A jövő kutatásai előtt az atovábbi cél lebeg, melyet először Lombroso tűzött ki éshelytelenül oldott meg, mikor a „született gonosztevők”elméletét felállította; mi ugyancsak keresünk valami ősiadottságot, felkészültséget a gyermek lelkében, mely őtvalódi „bűnözővé” teszi, de most már azzal a hozzáadás-sal, hogy az átöröklött bélyegek csak végső csírákban,

46

diszpozíciók alakjában fogadhatók el, melyek az. egyénsorsát egyértelműen még nem dönthetik el. Felfogásunktehát abban különbözik Lombrosoétól, hogy nem hiszünkkész, kifejlett bűnöző tulajdonságok és bélyegek átörök-lésében, hanem csak hajlamcsírákban, „diszpozíciókban”és ezeknek az átörökölhető elemekhez (génekhez) valókötöttségében; hogy ezekből valódi hajlamok és késztulajdonságok fejlődjenek ki, ahhoz számtalan fejlesztőkülső tényezőnek kell hozzájárulnia. A „született gonosz-tevő” gondolatát mi a „környezettől kitermelt és kiala-kított bűnöző” fogalmával törekszünk helyettesíteni.

Ifjúkori bűnözések.

Az ifjúkor bűnözéseit s azoknak okait kutatva, első-sorban a hazudozást kell figyelembe vennünk. Ez a hibarendszerint összefüggésben van a fiatal egyének másfélevisszás és helytelen viselkedésével is. A hazugság sokszorvezet összeütközésre a fennálló társadalmi renddel ésannak őreivel, bár nem mindig és nem szükségszerűen.

Hasonló elbírálásban részesülnek a serdülőknekösszeütközései a szülőkkel és az iskolával. Ezek az össze-ütközések azonban nem csupán külsők, hanem egyszer-smind belső ellentétekkel és konfliktusokkal is együtt-járnak. Okaik is főképen belső, lelki okok. Ezeket azon-ban nem tehetjük egymagukban felelősekké az össze-ütközésekért, mert ez okokat mindig külső körülményekszokták kiváltani. A belső okok azonban fontosabbaks ezek a következők: az önállóságra való törekvés elsőlendülete, mely tapasztalatlansággal jár és túlzásokbavisz; a serdülő a kelleténél többre értékeli önmagát; atekintélyeknek és az „elavult” nézeteknek megvetése,szerepüknek és szükségességüknek meg nem értése;kalandvágy és élményéhség, a „tiltott gyümölcsnek” ésa félelmetesnek gyönyöre; az értelem „részegsége”(Arisztotelész szava), amely szélsőségekre (radikalizmus),vitatkozásokra vezet. Ha ezekhez a természetes és a fej-lődés menetében gyökerező tulajdonságokhoz még vala-

47

mely eltolódás is járul a személyiség lelki szerkezetébenvagy átöröklött rossz hajlam, akkor könnyen kitörhet aharc az apa és a fiú, vagy az iskola és a növendék között,különösen, ha a szülők vagy az iskola nem tudnak mé-lyebben bepillantani a fiatal lélek állapotába és a cse-lekvéseinek indító okaiba, és ha minden nevelési nehéz-séget egyedül csak a „szigorúság” vagy a büntetés esz-közével próbálnak megoldani. A szülőkkel való össze-ütközés a következő alakokat öltheti: feleselés, dac, aszülők becsmérlése, rágalmazása mások előtt; de vezet-het szökésre, csavargásra, a munkahelyen való állhatat-lanságra, rossz társaságban még lopásra, betörési kísér-letekre és a nemi élet különböző eltévelyedéseire (a fran-cia nyelv mindezeket a „fugue” szóval foglalja össze).Az idetartozó összes eseteket azonban csak akkor értjükmeg, ha nemcsak a lelki konfliktust elemezzük, hanemazokat a lelki tényezőket is, melyek egyénről egyénreelőidézik a rendellenességeket. Ezek vagy normálisak,mint pl. a túlzott önérzet, vagy abnormisak, mint pl. azállhatatlanság. Azonkívül meg kell vizsgálni, nem rövid-zárlati cselekvésről van-e szó.

A valódi bűnözések, az igazságszolgáltatással valóösszeütközések esetei minden ország statisztikája szerinta serdülő-korban és az ifjúkorban mutatják a leg-nagyobb emelkedést. Ebben az életkorban a legnagyobbazoknak a száma is, akiket a közgondoskodás a bűnözésveszélyének kitett egyének gyanánt tekint és intézetekbehelyez, hogy így megóvja őket a zülléstől és a bűntet-tektől. Sajátságos jelenség, hogy a bebizonyított és bíró-ság előtt ismeretes lopások bűntettei a serdülés korábannem fokozódnak, hanem erős csökkenést mutatnak;viszont úgylátszik, hogy a személyek elleni bűnözések,a testi sértések a leggyakoribbak ebben az életkorban.Természetesen ezek a számok nem csupán a fiatal-korúak lelki fejlődésétől függnek, hanem a körülmé-nyektől is, melyek között egy nép ifjúsága él. A testisértések mellett gyakoriak a fiatalkorúaknak oly bűn-tettei, amelyek durvaságból erednek; ezek fő okát a

48

fiatalkor erőnövekedésében és a belőle fakadó önérzettúltengésben kereshetjük. Ide tartoznak a gyújtogatá-sok, vonatok elleni merényletek, stb.

A bűnözések lélektani elemzése.

A fiatalkorúak bűnözési eseteinek gyakorisági szá-mán és statisztikáján kívül sokkal fontosabb azonban abűnözések lélektani összetevőinek és lelki lefolyásánakismerete. A lélektani vizsgálódás a bűntett lefolyásátkét részre osztja: először annak általános mozzanataitkeresi, másodszor pedig azt, vájjon a serdülő- és ifjúkorlelkisége mennyiben van hatással a bűnözésre. A bűnö-zés egyetemesen érvényes lelki feltételeit abban szoktuklátni, vájjon a vádlott a tett elkövetésének idején olyérettségi fokon állt-e és oly lelki állapotban volt-e, hogyátláthatta tettének törvényellenességét, és akaratátennek megfelelően irányíthatta-e, azaz „szabad elhatá-rozásának” birtokában volt-e. A lélektani gyakorlat azelső kérdésre aránylag könnyen tud választ adni, míga második kérdésre már csak nehezen. A bűntett el-követése még nem bizonyítja azt, hogy a bűnöző általá-ban nem bír uralkodni saját ösztönzésein, hanem csakazt, hogy a tett pillanatában nem volt „ura” saját „aka-ratának”, vagyis, hogy engedett a lelki mezőben felbuk-kanó erős kísértéseknek, csábításoknak, vagy hogy rövid-zárlati cselekvés zajlott le benne. Ha meg lehet állapí-tani, hogy más alkalommal sikeresen tudott ellenállanihasonló „felhívójellegű” csábításoknak, vagy a tiltásnak,a „nem-szabadnak” a tudata megakadályozta a hely-telen választást, vagy végül, ha nem minden esetbenkerült sor ugyanazon körülmények között rövidzárlaticselekvésre: akkor elmondhatjuk, hogy az illető sze-mélynek megvan az általános képessége arra, hogy „er-kölcsi belátása szerint” cselekedjék. A fiatalkorbanéppen az említett pontokon mutatkoznak a korhoz mértjellegzetességek a bűnös cselekményben. Nem vitásdolog, hogy a fiatalkorúak nagyrésze – kivéve a gyenge-

49

elméjűek többé-kevésbbé súlyos eseteit – „tudja”, hogylopni, elszökni stb. nem szabad, sőt többé-kevésbbé tisz-tában van a tett következményeivel is. De azon a ponton,melyet a „cselekvésen való uralkodás” kifejezésével jel-zünk, már találkozunk különleges fiatalkori lelki ténye-zőkkel. A következetlenség és érzelmi állhatatlanság éskönnyelműség pl. megrövidíti vagy kiiktatja a cselekvésrendes lefolyását, annak azt a részét, melyet „megfon-tolásnak” nevezünk, s így rövidzárlati cselekvést idézelő, vagy olyant, amelyben nem „uralkodtunk”, mertÖnuralmunk nem működött, vagy fejletlenségénél fogvanem is működhetett kellőképpen. Minden indulatkitörés,a „robbanó” (explozív) természetűek jellegzetes cselek-vési módja a rövidzárlat veszedelmével jár, s tudjuk,hogy a serdülőkor a hirtelen indulati kitörésekneknagyon kedvező talaja. A rövidzárlati cselekvésben azáltalánosan feltételezhető erkölcsi meggondolások, indí-tékok nem juthatnak szóhoz.

A fiatalkor fogyatkozásai közé tartozik a kellő gátlá-sok hiánya is. Az önuralom és az ellenállás, vagy lelkiszilárdság (Halt) voltaképen jól kiépített és begyakoroltgátlások rendszere. Sok fiatalkorúnál ez a roppant fon-tos és értékes belső viselkedés-forma még nem érlelőd-hetett meg, hiszen a serdülés az átmenetnek és az alaku-lásnak a kora, ennélfogva nem is képes a kellő gátlá-sokat érvényesíteni akkor,, mikor a világból, a környe-zetből nagyerejű csábító ingerek áradnak feléje. Sokak-nál már eredetileg, alkat és átöröklés szerint is hiányzikaz ellenállóképesség. A gátláshiánynak egyik oka az is,hogy némely fiatalkorúnál az erkölcsi érzület gyengénfejlődött ki, vagy bizonyos hangulati (mániás) derűlátás(optimizmus) uralkodik lelki életén, s ez azt okozza, hogyaz illető tettének súlyosságát vagy helytelenségét nemtudja átérezni. Ezek mellett még más belső összetevőketis meg kell említenünk, amelyek szintén lehetővé teszikszámunkra az ifjúkori bűnözés tökéletes elemzését. Aztmondhatnók, szinte nincs is az ifjúkori személyiség egé-szének oly lélektani mozzanata, amely a bűnözésnek

50

létrejöttében ne venne többé-kevésbbé részt, azaz neműködne közre a cselekvés megrövidítésében. A fentebbielsorolásban ezek közül a legfontosabbakat emeltük kiés most hozzájuk tesszük még az indítékok és jelhívójellegek erősségét is. Nem kétséges, hogy ezek erejeigen sokszor már önmagában ; is eldönti a cselekvést,a nélkül, hogy „rövidzárlatról” lenne szó. Éhezés,munkanélküliség és a belőle eredő különböző csábítások,az otthon ridegsége,, vagy teljes hiánya, rossz társaságstb. sokszor oly erős, szinte kényszerítő hatással vannaka fiatalkorú egyénekre, hogy a csábításnak valóban„nem tudnak ellenállni”. Egy német lélektudós különkiemeli a fiatalkori ponyvairodalomnak és bűnügyi(detektív), meg szerelmi történetek olvasásának nagyés romboló hatását. Vonzóerejüket annak köszönhetikezek a mérgezőhatású olcsó regények, vagy hasonló tar-talmú filmek, hogy megfelelnek a serdülőkor, vagy sokesetben a nagy-gyermekkor szellemi igényeinek és be-állítottságának. A regényhősök lélekjelenléte, tettereje,vakmerősége, ravaszsága és testi ereje, amerikai törte-netekhez a „vadnyugati” háttér és kellékek, a gyerme-kesen naiv igazságszolgáltatás, a romantikus szerelemés a száguldó tempó: ezek és az ezekhez hasonló kellé-kek teszik oly vonzóvá a filléres olvasmányokat, hogyaz utcán, foglalkozás közben, az iskolában a pad alattés általában mindenütt kéznél vannak és különösen azifjúság műveletlenebb részének mindennapi táplálékulszolgálnak. Ez az állapot annál sajnálatosabb, mert ta-pasztalatból tudjuk, hogy az ifjúságnak egy másikrészére éppen a nemes tartalmú irodalomnak jó hatásaa döntő és sokszor eldönti életirányát is. Az olvasmányokazért olyan fontosak a fiatalkori fejlődésben, mivel afiatal olvasó szemében a hősöket és cselekvéseiket érté-keseknek tüntetik fel és utánzásukra serkentik. Hogyköznevelésünknek az ifjúsági olvasmányok szabályozásaterén éppúgy, mint az ifjúkori bűnözések meggátlásábanmég nagyon sok feladata van, nem kétséges azok előtt,

51

akik a bűncselekmények előidéző okait világosan látjákés ezekből levonják a nevelési következtetéseket.

9. A nehezen nevelhetők.

A nehezen nevelhetők ismertető jelei.

A gyermekek és fiatalkorúak lelki életének különös-ségeit, rendellenességeit és hibáit stb. nem csupán ön-magukban és eredetük szerint szoktuk vizsgálni, hanema nevelés szempontjából is.

A nevelés és nevelhetőség kérdése három fő esetetvizsgál: vannak gyermekek, kik „könnyen” nevelhetők,azaz a hagyományos átlagos tanítás és nevelés módsze-reivel sikeresen vezethetők el a nevelés céljához; a má-sodik csoportba tartoznak a „nehezen nevelhetők”, aharmadikba pedig azok, akiket már ki kell zárni anevelhetők világából, akik a szó lélektani értelmében,,nevelhetetlenek”, mert lelki szerkezetük meg nem vál-toztatható.

A nehezen nevelhető (és nem nevelhető) gyermekjellegzetességeit külön tudományág törekszik megálla-pítani és a nekik megfelelő nevelési eljárásokat kidol-gozni. A nehezen nevelhető gyermekek nem alkotnaka problematikus, vagy bűnöző gyermekektől elütő vagyfüggetlen külön csoportot. A nehezen nevelhetőségfogalma mindezeket a gyermekeket közös táborba gyűjtiössze, csakhogy bennük nem a lelki rendellenesség okait,vagy megjelenési módjait vizsgálja, hanem a neveléseredményességének lehetőségét. Ha így csoportosítjuk agyermekeket, akkor az az első feladatunk, hogy megálla-pítsuk, mikor lehet nehezen nevelhetőségről beszélni smik ennek az állapotnak ismertető jegyei. Az életneklegfőbb feladata az alkalmazkodás; a nevelődés semegyéb, mint aktív vagy passzív alkalmazkodás. A nevel-hetőségen pedig ennek az alkalmazkodási folyamatnakelőfeltételeit értjük. Ezek az előfeltételek a következők:nevelhető az a gyermek (vagy általában: emberi sze-

52

mély), akinek a teste ép és minden részben jól működik,és akinek meg is van a készsége a nevelődésre, tanu-lásra: saját elégtelenségét többé-kevésbbé élénken érzi,szükséglete a tökéletesedés, a világban való tájékozódás,vagy a világnak feldolgozása, meghódítása és a beillesz-kedés a társadalomba. Nevelhető tehát az a gyermek,aki törekszik önállóvá válni, a világban valamivé lenni,valamit létrehozni, alkotni, a világot felfogni és érté-kelni.

Melyek a nehezen nevelhetőség ismertető jelei?A nehezen nevelhetőséget a növendék állandó, krónikusellenállásának és ezért alkalmazkodáshiánynak hatá-rozhatjuk meg. A nehezen nevelhető növendék tartósanés erősen ellenáll minden oly nevelői ráhatásnak, amelyőt a társadalom vagy az iskolai közösség rendes életéhezakarja hozzáidomítani. Nehezen nevelhetők általábanazok a gyermekek, akik alkalmazkodásra vagy egé-szen, vagy nagyrészben képtelenek és akik a rendesnevelés eljárásaival szemben tudatosan vagy öntudat-lanul ellenállást fejtenek ki. Ennek az a következménye,hogy az ilyen gyermekeknél nem érhetjük el az általánosnevelői eredményeket, vagy pedig nem vezetnek sikerrenáluk a rendes és általános eszközök a nevelés céljánakelérésére. A nehezen nevelhető gyermek egyúttal mindigproblematikus is a szülők vagy a nevelők számára,annyival is inkább, mert kezdetben nem csupán egyesnevelői hatásokkal szemben mutat ellenállást, hanemminden nevelővel és minden eljárással szemben. A nehe-zen nevelhetőségnek megvannak a maga fokozatai. Leg-alsó határát azok a gyermekek mutatják, kikről a neve-lésnek le kell mondania s akiket „nevelhetetleneknek”,„javíthatatlanoknak” kell tekintenünk. Az alsó határonfelül helyezkednek el fokozatok szerint azok a növen-dékek, akikről nem mond le a nevelői optimizmus ésakik hosszabb-rövidebb idő után mégis átalakulhatnak,esetleg többször visszaesnek eredeti hibájukba, de egyesráhatásokkal szemben mégis fogékonyságot mutatnak.A felső határon találjuk azokat az eseteket, mikor a

53

nevelés megtalálta a gyermekek átalakításának szeren-csés módjait és bizonyos lelki gondozás után bizalommalbocsájtja őket vissza abba az emberi közösségbe, amely-ből kiszakadtak.

A nehezen nevelhetőség voltaképen pedagógiai foga-lom lévén, az idesorolt gyermekek lélektani szempontbólnem tartoznak egészséges típus keretébe, hanem a leg-különbözőbb típusoknak köréből gyűjthetők össze; anehezen nevelhetők rendkívül eltérnek egymástól minda nevelési nehézségek okai, mind életkoruk, mind lelkiszerkezetük szempontjából. Ez is ok arra, hogy a nehezennevelhetőket sohasem szabad csak egyetlen cselekvésihiba, vagy lelki zavar szempontjából elbírálni, hanemmindig tekintettel kell lenni személyiségük egészére,élethelyzetükre, melyben élnek s amely egyedül alkal-mas arra, hogy a gyermek viselkedését érthetővé tegye.A nehezen nevelhetőket sokan egynek veszik az elzül-lött, vagy züllésnek induló fiatalkorúakkal, sőt egybe isfoglalják őket a bűnöző gyermekek csoportjával. Minda három fogalom, mind a háromféle gyermeki viselke-dés azonban más és más, közöttük lényeges fogalmi el-térések vannak. Legközelebb esik egymáshoz a züllött,vagy züllésnek induló és a nehezen nevelhető gyermeklelki képe. A tapasztalás szerint a züllöttek közül kerülki a nehezen nevelhetők legnagyobb száma. Mégis a kétfogalom között éles határvonalat kell húznunk. Nemminden züllött gyermek áll ellen rendszeresen a neveléshatásainak, hanem vannak közöttük szerencsés lelki alka-túak is, akik visszafordíthatok a züllöttség útjáról. Az isigaz azonban, hogy az elzüllés folyamata e szerencsétle-nek nagy részében nagyon nehezen állítható meg. Azilyen gyermek, ha a nevelés eredménytelennek bizonyul,menthetetlenül visszaesik és elzüllik, hacsak oly zártintézetbe nem kerül, mely őt ettől megóvja. A züllöttségés nehezen nevelhetőség között tehát a fogalmi elkülönü-lés ellenére is a legszorosabb összefüggés áll fenn.

54

A nehezen nevelhetőség okai.

Mi teszi a gyermekeket és fiatalokat nehezen nevel-hetőkké, vagy végső fokon reménytelenül neveihetetle-nekké? Ε kérdésre választ keresve, abból kell kiindul-nunk, hogy a nehezen nevelhető gyermek rendkívüliellenállást tanúsít minden nevelői eljárással szemben,ezek legnagyobbrészt csütörtököt mondanak. Kíséreljükmeg felkutatni a gyermeki lélekben azokat az „ellenállóhelyeket”, melyeken a nevelhetetlenség, vagy nehezennevelhetőség kérdése megfordul. A nehezen nevelhető-ség okai közül az első helyen lehet említeni az önuralomhiányát vagy a gyengeségét. Az önuralom fegyelmezi éscsak bizonyos esetekben, melyeket az én jónak lát, en-gedi érvényesülni az ösztönöket, vágyakat és ösztönzése-ket. Ha ezek gátolatlanokká, önállóakká válnak ésmintegy „saját felelősségükre” szabadon garázdálkod-hatnak, akkor a nevelésnek fő hatása, tudniillik az ön-uralomra való szaktatás és buzdítás eleve kárbaveszett-nek tekinthető. A baj igazi okát azonban mégsem azösztönökben, ösztönzésekben és vágyakban kell keres-nünk, mert azoknak alaptermészetük éppen a gátolat-lan működésben van és a legkisebb ellenállás pontjánkíméletlenül törnek át a kielégülés célpontjáig. A lo-pás, csavargás vágya már önmagában oly erős lehet,hogy fegyelmező erő hiányában minduntalan áttörhetés felszínre kerülhet cselekvés alakjában. A baj okatehát a személyiség fegyelmező és irányító erejénekhiányában van. Az ilyen személyiség hasonlít ahhoz agépkocsihoz, melynek fékei elromlottak és a kocsit át-engedik a hajtó erő féktelen iramának. Ezt az okforrásthárom mozzanatban találjuk meg a nehezen nevelhe-tőknél és züllött kiskorúaknál: hiányzik a képességüka lelki megrendülésre, az eddigi életmódot megtagadófordulatra, és az új életmód szándékának hatásos meg-kötő erejére. A nehezen nevelhető gyermekeknél általá-nos tünet szokott lenni, hogy lelkileg semmiféle neve-lési helyzetben sem rendülnek meg, nem válnak fogé-

55

konyakká oly elhatározásra, oly készségre, mely a szük-séges önuralomhoz és átváltozáshoz vezetne. Az ilyengyermek sajátos „érzelmi tompaságban” szenved, érzés-és hangulatvilága nem hozható mozgásba. Ennek asajátosságnak további okát is láttuk már a gyermekalaphangulatának megváltozhatatlan emelkedettségé-ben vagy süllyedtségében. A hipomániásan emelkedetthangulat oly „optimistává” teszi a gyermeket, annyirakiszolgáltatja a vonzó ingereknek és ösztönzéseknek,hogy új, erkölcsi indítékok és ráhatások elől rendszere-sen elzárkózik, sem belső, sem külső lelki mezején újerő, új vonzás vagy taszítás nem jelentkezik, a rábeszé-lés, meggyőzés, szoktatás, sugalmazás (szuggesztió), bün-tetés stb. róla hatástalanul leperegnek, vagy pedig azeddig emelkedett hangulatot búskomorsággá változtat-ják. A süllyedt élethangulatú gyermeknél ellenben azalárendelődés készsége szokott nagymértékben kifej-lődni, annyira, hogy már a teljes állhatatlanságig, inga-tagságig fokozódhatik. Ebben az esetben a gyermek na-gyon könnyen alakítható ugyan, de ez az alakíthatóságkétélű fegyver, mert nem csupán a jó, hanem bármilyenrossz hatásra egyaránt fogékonnyá teszi őt, úgyhogy anevelőintézetből kikerülve, a legelső kísértésnek áldoza-tul esik (a megkötő erő hiánya). Természetesen túlzásés tévedés volna azt hinni, hogy az emelkedett vagysüllyedt hangulat a gyermekeket egyformán és teljesennevelhetetlenekké teszi; a lelki életkép szerkezetébenugyanis minden tényezőnek fokozatai vannak s így amegrendülésre való képességnek is. A „nehezen nevel-hető gyermek” általános képébe ez a vonás beletartozikugyan, de csak kisebb vagy nagyobb mérték szerint.Szerencsére vannak olyan züllött gyermekek is, akiknehezen nevelhetők ugyan, de mégis átesnek bizonyoslelki megrendülésen, bánatot, mélységes szégyent érez-nek, feltámasztható bennük a lényünk egyik alaptörek-vését tevő tökéletesedési vágy és akkor a lelki élet újjá-szervezésének első lépése már megtörtént.

56

Az emelkedett, vagy süllyedt hangulaton kívül mégkereshetjük a nehezen nevelhetőség okát a túlzott érzé-kenységben is, mely a schizothym-típusnak egyik saját-sága; az idetartozó személyiségeknél a nevelő fő törek-vése az, hogy „megkösse”, meghatározza a gyermeklelki tevékenységét és azt egyirányba terelje. Ez szokottéppen sikertelen maradni a túlzott érzékenységű gyer-mekeknél. A túlérzékeny gyermekeknél azonban szin-tén van remény arra, hogy a nevelés előbb vagy utóbbsikerrel leköti őket bizonyos célkitűzésnek és állandó-sítja őket valamely erkölcsi eszme vagy érték irányá-ban s eléri, hogy kitartóak legyenek. Legnehezebb akedélytelenekkel, vagy szeretetlenekkel és a teljesenzárkózottakkal a nevelői összeköttetést megtalálni. Azelőbbieknél a mások iránt való érzék, részvét, szeretethiányzik s így önzésükről minden oly hatás visszapat-tan, amely őket megrendíteni kívánná. A zárkózottakpedig az olyan egyének, akiknek igazi énje sűrűn elvan fátyolozva, akik nem engednek bepillantást bense-jükbe, és ha mégis felfedik gondolataikat, vagy érzései-ket, akkor azok nem az igazi én érzései és gondolatai.A lélekbúvárnak az az érzése velük szemben, hogy soha-sem leplezheti le valódi énjüket, mert azt a leggondo-sabban elrejtik a kutató tekintet elől és viselkedésükcsak szerep, amelyet előttünk játszanak, személyükkülső megjelenése csak látszat és nem valóság. A zár-kózottság oka az lehet, hogy oly mélyen átjárta leg-belsejüket valamely bűn, szenvedély, komplex, vagytéves eszme, hogy hozzáférhetetlenekké váltak mindenoly hatás iránt, mely az őket fogvatartó szenvedélyt,vagy eszmét érintené, vagy meggyöngítené. A zárkó-zottság csak a felnőtt korban mutatkozik meg egész tel-jességében és erejében, és akkor valóban valódi nevel-hetetlenséggel kerül szembe a lélek vezetője és le kellmondania a változás reményéről. Az ifjúkori bűnözé-sek kórképei között is akadunk ily szomorú lelki kép-letekre; időszakos javulásokról tudunk ugyan a zárkó-zott bűntettesek között, de egy sem akadt, a nevelőinté-

57

zetek beszámolói szerint, aki teljesen megváltozott ésmindvégig híven kitartott volna.

A nehezen nevelhetőség és elzüllés összes felsoroltfajait az egyénnel veleszületett alkatra szoktak vissza-vezetni, de ugyanúgy számba kell venni a környe-zet káros hatásából eredő lelki sérüléseket is („reaktívállapot”). Ez utóbbi esetben a nevelhetőség esélyei álta-lában nagyobbaknak vehetők. Felemlítjük itt a nehezennevelhetőség egyik érdekes esetét, amelyben úgy lát-szik, hogy a gyermek viselkedése szinte csakis külsőhatások alatt változik meg, bár ebben az esetben is ta-lálunk kedvező talajt az alkati adottságokban. Ez a„szándékos némaság” (aphasia voluntaria), amelyet jólmeg kell különböztetni az érzékszervek és mozgásokfogyatékosságából eredő némaságtól (aphasia), és amely-nek prognózisa és nevelhetőségi esélyei egyaránt kedve-zőek; züllés veszélye az eddig tapasztalt esetekben nemfenyegetett és úgy látszik, nem is tartozik az itt érin-tett lelki kép lényegéhez. A szándékos némaság eseteivilágosan mutatják, hogy a nehezen nevelhetőség bizo-nyos esetekben szerzett lelki sérülésekből eredhet, mintaminők pl. a nagyfokú megijedés, félelem, a kénysze-rítő nevelésnek gátló és bénító hatása, vagy a nemiserdülés. A nehezen nevelhető gyermekek többi cso-portjánál pl. az elcsavargó, tolvajlásokat elkövető, hazu-dozó, korai nemi életet folytató, önkielégítő gyermekekcsoportjánál általában, sajnos, sokkal kisebbek a neve-lői hatások esélyei, mint a szerzett bántalmak áldozatai-nál. Leghalványabb a nevelő reménye a zárkózott lelkivilágúak megközelítésében.

A serdülő- és ifjúkor sajátos nevelési nehézségei.

Külön kell megemlékeznünk azokról a küzdelmek-ről, melyek a nevelőkre várnak a serdülés és ifjúságsajátos nehézségeivel szemben. A serdülő, aki valóban„viharzónában” él, maga sem érti egészen önmagát éssaját magával is sok harcot kell vívnia; kétszeres tehát

58

a nevelők helyzetének nehézsége ebben az életszakasz-ban. A nevelés menete ebben a korban is teljesen normá-lis marad ugyan; a serdülés ugyanis, bármilyen lelki„forradalmat” vagy „zavart” jelent is a korábbi nyugod-tabb fejlődési menethez képest, önmagában sohasemválik rendellenes, vagy kóros állapottá; mégis ezt a kor-szakot kell a nevelés legnehezebb feladatokat nyújtóterületének nevezni. A serdülő élete telve van alkalmaz-kodáshiánnyal és lelki összeütközésekkel; ezek meg-oldhatóságához ereje kevés. A dacosság és ellenállás,a következetlenség és állhatatlanság, az új életformákkeresése, de meg nem találása, az egyéniségnek lassúszerveződése, integrálódása s a tökéletesség vágya: ezekazok a jellemző lelki tulajdonságok és törekvések, me-lyek a növendék nevelését oly nehézzé teszik a serdüléskorszakában. A növendék két nagy életfeladattal küzds ehhez ereje még nem elegendő: önmagát kell teljesértékű egyéniséggé kialakítani és a világról magánakvégső, befejezett képet alkotni. Ε nehézségek megoldá-sát a nevelők sokszor kénytelenek kívülről szemlélni sa tehetetlenség érzésével kell nézniök a serdülők lelkiküzdelmeit, mert azokba beleavatkozni nagyon nehéz.Az önállósodási törekvés ereje ugyanis kiveti a nevelőteddig elfoglalt tekintélyi helyzetéből; a serdülők és azifjak is, tisztán tekintélyi alapon többé már alig köze-líthetők meg. A nevelői beavatkozásnak tehát más mód-jaira van szükség. Ezeket az eszmények nyújtásában,a „megértésben” és a vezetésben lehetne összefoglalni.Mind a három nevelői ráhatás megegyezik abban, hogya növendék önmeghatározásának folyamatához csaksegítséget nyújt, tehát vele szemben csak másodrangútényező. Hogyan is lehetne a serdülők lelki konfliktu-sait közvetlen beavatkozással megoldani? A lelki harco-kat a fiatal lélek önmaga vívja meg, de segítségére siet-hetünk, mihelyt felénk fordul és tanácstalanságában afelnőttektől segítséget kér. Ε pillanatnak alkalomszerűfelhasználása a serdülőkor igazi nevelési módszere,amelyhez nyugodt, kiegyensúlyozott, de bizalmat keltő

59

és értelmi-erkölcsi felsőbbséggel bíró egyéniségek szük-ségesek, olyanok, akiknek ezen értékes tulajdonságokonkívül még az a képesség is osztályrészül jutott, hogylelki megrendülést tudnak tanítványaik lelkében elő-idézni. Ε nélkül ugyanis a nehezen nevelhető gyerme-kekről és ifjakról minden lelki hatás le szokott peregnis a nevelő erőfeszítése eredménytelen marad.

Legtöbb nehézséget okoznak a serdülés korában anemi élet kifejlődésével járó új belső tapasztalatok, vá-gyak, ösztönzések és ingerek, kapcsolatban a magasabbés eszményi szerelemnek („erotikának”) egyidejű jelent-kezésével, – küzdelmeket és nehézségeket jelent to-vábbá a teljes erejével jelentkező értelmesség is, amelya világ és élet, a hit és tudás, vallás és tudomány leg-végső kérdéseire keres választ, – a társadalomnak és abenne való elhelyezkedésnek kérdése szintén ekkor tá-mad fel teljes erejével a serdülő lelkében, és mindezekmegoldásában a serdülők lelke részint egyedül áll, mertzárkózott, részint azonban ösztönszerűen kinyújtja ke-zét egy bölcs és baráti vezető után. A lelki vívódásokés küzdelmek tetőfokukat szokták elérni az ifjúkori ön-gyilkosságok eseteiben, melyekben a fiatal lélek olyzsákutcába jutott, melyből kimenekülni saját erejévelnem tud és az élet eldobásának tragikus „megoldását”választja.

Minthogy ebben a fejezetben egyedül a nevelhető-ség kérdése foglalkoztat bennünket, azért a felvetettnehézségeket (a nemi élet, a lelki összeütközések, ön-gyilkosság, stb.) ott tárgyalhatjuk majd érdemlegesen,ahol az ifjúkorról lesz szó; e helyen csupán a nevelőszempontjából fontos mozzanatokat érintjük röviden.

A nevelés feladatai.

A nevelőnek különösen óvakodni kell attól, hogybármilyen nehezen hozzáférhető vagy nevelhető növen-déket minden további vizsgálat nélkül „betegnek”, „kó-ros állapotúnak” (pszichopatának) vagy „rendellenes-

60

nek” (abnormisnak) könyveljen el. Nem minden ifjúkoricsínytevés, szerelmi kaland, szökés, züllés vagy öngyil-kossági kísérlet tartozik sem a rendellenes, sem a nehe-zen nevelhető, vagy „nevelhetetlen” esetek osztályába,még kevésbbé lehet őket egyenesen kóros elváltozásokgyanánt tekinteni. A nevelés egyik fő elvének kell tar-tanunk azt a gondolatot, hogy minden egyes feltűnő, arendestől eltérő esetet mindaddig normálisnak fogjunkfel, amíg nyomós okok az ellenkezőről meg nem győz-nek bennünket. Az általános nevelés és lelki egészség-tudomány szempontjait kell tehát érvényesítenünk aserdülő kor minden jelenségének és problémájánakmegítélésében és irányításában. Nagyon helyesen fogal-mazta meg ezt az alapelvet egy svájci lélekbúvár akövetkezőkben. Azok az eljárások, melyek a fiatalkorihibák és eltévelyedések javítására szolgálnak, alapjuk-ban véve azonosak a rendes nevelési szabályokkal,azokkal, amelyeket a legjobb és legkifogástalanabbgyermekek és ifjak nevelésében alkalmaznunk kell.Sokszor éppen az a bajoknak és a nehezen nevelhető-ségnek az igazi oka, hogy a nevelők megfeledkeznek aminden gyermekre és fejlődő lényre egyaránt érvényesalapszabályokról. Nem azzal vétünk legtöbbet a neve-lendő új nemzedék ellen, hogy elmulasztjuk a külön-leges gyógyító nevelésnek rendszabályait rájuk alkal-mazni; ellenkezőleg, sok hiba forrása éppen az egyete-mesen érvényes normális eljárások elhanyagolása szo-kott lenni. Ε bölcs utasítás értelmében arra kell teháttörekednünk az ifjúság nevelésében, hogy megismerveés belülről megértve az ifjúkornak egészen különlegeslelkivilágát, amennyire csak lehet alkalmazkodjunk hozzá.A fejlődés valóban nagyrészt „kibontakozás”, azaza fejlődő lélek „magától” is eléri a magasabbrendűéletformát, ha külsőleg nem akadályozzuk és a belsőakadályok felmerülése esetén segítségére megyünk.A nevelés lényegéhez hozzátartozik a segítés. Biztonság-érzetet kell adnunk a serdülőknek abban a korban,

61

mikor lelkileg legbizonytalanabb. Biztonságot azonbancsak az tud sugalmazni, aki maga is biztosan áll azerkölcsi életben és megingathatatlanul halad előre. Nemgyermek többé a serdülő, tehát a gyermekies nevelésmódszereivel nem kormányozható. Türelemre van anevelőnek szüksége a serdülő ifjúság nevelésében sok-kal inkább, mint bármely más életkor nevelésében.Hallgatni és érdeklődéssel figyelni a fiataloknak sokszoréretlen vélekedéseit jobb. mint velük vitába elegyedni.A dacoskodás jelenségei is csak azt mutatják, hogy afiatal lélek még nem érett meg arra, hogy az élet ko-moly helyzeteiben feltalálja magát és megtalálja a helyesmegoldásokat. A türelemnek szívjósággal is kell tehátpárosulnia, mely az elkerülhetetlen összeütközésekethumorral és a jövőbe vetett hittel tudja mérsékelni ésa helyes megoldás felé vezetni. A fiatalságnak érezniekell, hogy a felnőttek bíznak benne és értékes szolgá-latokat várnak tőle, hiszen ők a jövő hordozói. Csak akiérzi, hogy bíznak benne, bármennyi botlást követ isel, az bízhat igazán önmagában. Az önállóságra valóneveléshez tartozik az a szabály, hogy nevelői bizal-munknak kifejezést is adunk: önálló hatáskörrel ruház-zuk fel a fiatal egyéniséget, zsebpénzével szabadon ren-delkezhetik, nem kémkedünk tettei után, leveleit nembontjuk fel és iskolai életének csak azon részleteit für-késszük, amelyekről önként is beszámol.

Az ifjúkori hibákkal szemben követendő legjobb elva megelőzés elve. Tudjuk, hogy az alkalmak vezettekmár sok oly fiatalkorút és felnőttet bűnre, akik alkalmakhíján kifogástalanok maradtak volna. Viszont nagytévedés volna a túlságos óvás és pórázon való vezetésis, egyrészt mivel ez visszaesést jelentene a gyermek-korba, annak nevelési módszereibe, másrészt mivel aserdülőkor bizonytalansági és csekélyebbértékűségi be-állítódásait mód nélkül megrögzítené.

62

10. A gyógyító nevelés.

A gyógyító nevelés fogalma.

A gyógyító nevelést (gyógyító pedagógiát) régebbenoly szúk körre szorították a kialakult elmélet és gyakor-lat hívei, ' hogy inkább csak a testi-lelki fogyatékosoktartoznak e tudomány körébe. Ma már, egy jól kialakultirányzatnak hatása alatt és ezen irányzat vezéregyéni-ségének, egy kiváló svájci lélekbúvárnak példájárainkább „különleges nevelésről” (Sondererziehung) be-szélünk, mely a gyógyító nevelésnek és a nehezen nevel-hetők mindenféle csoportjának egybefoglaló elnevezé-sévé vált. „Gyógyítani” ez elmélet szerint annyit jelent,mint teljesen helyreállítani az egyén testi-lelki egész-ségét, melyet valamely betegség vagy sérelem meg-zavart; a gyógyítás lehet teljes – ez esetben a baj nemhagy hátra semilyen nyomot; és lehet nem teljes -,ilyenkor a gyógyulás után is marad még fenn vala-milyen utóhatása a legyőzött bajnak.

Amint a nehezen nevelhetők, éppúgy a gyógyítónevelést igénylők sem alkotnak egységes lélektani típust,összetartozásukat csupán a nevelés szándéka adja meg,tehát nem belső lélektani, hanem csak külső, nevelésitekintetben gyűjthetők egy csoportba. A gyógyító neve-lés köre még tágabb, mint a nehezen nevelhetőké, merthiszen ez utóbbiakat is magába foglalja. A gyógyítónevelés elmélete (a gyógyító pedagógia) rendellenes (ab-normis), vagyis a normálissal szemben alárendelt vagytőle elütő egyéniséget kezelő, segítő és befolyásoló mód-szerekről szól; maga a gyakorlati gyógyító neveléspedig a rendellenes gyermekek és ifjúkorúak kezelé-sével, segítésével, gyógyításával, védelmével foglalkozik.A gyógyító nevelésnek az a célja, hogy a rendes-től eltérő testi-lelki abnormitásokat és ezek okait el-távolítsa, de úgy, hogy mindig az egész egyéniségetveszi tekintetbe és nem elégszik meg sem tüneti keze-léssel, sem egyes elszigetelt lelki jelenségek kezelésével,

63

mert sohasem az abnormitást, hanem a rendellenesegyéniséget kívánja gyógyítani. A kisebb testi rend-ellenességek (pl. rövidlátás, beszédhibák, múló kimé-rülési állapotok, stb.) az orvos hatáskörében is sikeresengyógyíthatók, de a nagyobb rendellenességekhez már agyógyító nevelés tervszerű eljárása szükséges.

A gyógyító nevelés köre.

Ez az eljárás a gyógyító alapon nyugvó céltudatosszellemi és lelki fejlesztésben rejlik, ahogyan ezt egykitűnő gyógyító pedagógus meghatározta. Minthogy agyógyító nevelés az abnormis gyermeknek lelki-testiátalakítására törekszik, azért első feladatának a körébetartozók csoportjait, típusait kell rendszerező áttekintés-ben összefoglalnia. A gyógyító pedagógiai tipológia arendellenes gyermekek fenotípusát, azaz külső meg-jelenési összformáját, testi-lelki tulajdonságainak a képétveszi alapul. Azután ebből kiindulva igyekszik az egyé-niség mélyére hatolva megállapítani az egyén genotípu-sát is, vagyis azokat a mélyen rejlő testi-lelki adottsá-gokat, amelyek az öröklési egységek (gének) összessé-gében gyökereznek. A rendszerező eljárás legelőször isaz egész egyéniséget veszi tekintetbe, a fenotípus meg-jelenési alakját, majd az egyén értelmességének a fokátállapítja meg, s végül az érzelmi, hangulati és törekvésiéletet.

A meghatározó tényező tehát az egyéniség alakja,ez alapon három csoportot lehet megkülönböztetni,úgymint az egyenetlen, az elkorcsosodott (dégénérait)és a lefokozott fenotípust. Mind a hármat az életcéloksajátos rendellenessége (abnormitása) jellemzi. Mindezeka típusok megegyeznek abban, hogy eltérnek a rendesnevelés szabályszerű eseteitől s a normális nevelés lehe-tőségétől, a nevelés normális eljárásai velük szembensikertelenek maradnak. Ez a típustan nem egyezik mega rendes lelki életnek bármilyen tipológiájával, semazokkal, amelyeket az elmekórtan a saját fogalmai és

64

tapasztalatai alapján összeállít. A gyógyító neveléséppen azért, mert egyedüli szempontja a gyógyítás ésfejlesztés, csak nevelési típusokat különböztethet meg.Ezek körébe a legkülönbözőbb lélektani, vagy elmekór-tani típusok tartozhatnak, a nélkül, hogy a tudományosrendszerezésnek ártalmára volnának.

A gyógyító nevelés típusrendszere csupa rendellenes(abnormis) egyéniséget csoportosít a maga osztályaiba.A rendellenességek (abnormitások) osztályozását nagyonsokféleképen ejthetjük meg, a szerint, hogy vájjon anevelői szempontot vesszük-e irányadónak, vagy aszemélyiség lélektani szerkezetét, vagy pedig az elme-kórtan szempontját. A fentebbi osztályozás egyedül anevelés nézőpontjából indult ki és így állapította mega lelki rendellenességek három nagy csoportját. A gyó-gyító nevelők elméletalkotói kezdetben megelégedtek azelmekórtanból átvett típusokkal és ezért az abnormisgyermekeket két fő csoportba osztották, az értelmesség-ben fogyatékosok (idióták, imbecillisek és debilisek) ésa pszichopaták vagy kóros lelkiállapotnak csoportjára.Ez a csoportosítás azonban nem volt kielégítő sem agyógyító nevelés szempontjából, sem pedig a mai lélek-tani törekvések tekintetében, mind a kettő ugyanis azegész egyéniséget tekinti alapnak, mikor akár diagnó-zisról, akár gyógyító beavatkozásról van szó. A franciarendszerezések általában az értelmileg hátramaradottak(arriérés) és az állhatatlanok (instables) osztályait tekin-tették alapvetőknek; ez a rendszerezés abban a hibábanszenved, hogy az állhatatlanok között egyaránt találha-tók értelmileg hátramaradottak, meg értelmileg normá-lisak is. Mélyebbre hatol az a törekvés, amely a gyógyítóeljárások szempontjából fontosabb törekvési és érzelmiéletet és a cselekvést veszi kiindulási pontul. Ez az osztá-lyozás főfigyelmét a passzív, bizonytalan és impulzívgyermekekre fordítja: a passzívakat jellemzi a csekély,lefokozott aktivitás; a bizonytalanokat a fokozott, deirány- és célnélküli élénk cselekvés; az impulzívakatpedig az érzésvilágból és altruizmusból eredő gátlások

65

hiánya. Minthogy a gyógyító nevelés kiterjedt irodal-mában az osztályozás tekintetében egyöntetűséget nemtalálunk, gyakorlatilag bevált és jól felhasználható rend-szerezést mutatunk be a következőkben:

Az első csoportba tartoznak a nyomorékok, a testiabnormisok különböző fajai. A másodikba soroljuk azérzékszervi fogyatékosokat és beszédhibásokat. A har-madik csoportot a lelki abnormitások alkotják. Ezekismét több osztályra oszlanak: Az első az egyenetlenVagy diszharmóniás lelkiséget mutató egyéneket foglaljamagában. Itt találjuk a határozatlan életcélok ábránd-hajhászóit és a jellemükben változókat. Az előbbieknéla lelki egyenetlenséget a bizonytalan életcél okozza,az utóbbiaknál pedig az egyéniség és jellem egyensúlyá-nak megbillenése a jellemző. A határozatlan életcéloksokfélesége szerint megkülönböztethetünk olyanokat,akik folyton változtatják életcéljukat s ezt megokolnitörekszenek több-kevesebb önáltatással (ezeket „idege-seknek” is lehet nevezni, de az „idegesség” és „neurózis”szavak annyiféle értelmet takarnak, hogy jobb őketkerülni); mások elérhetetlen életcélokat tűznek ki ma-guknak (hisztériások); vannak beteges céloknak áldo-zatai is közöttük („pszichopátiások”) és társadalomelle-nes célokat követők is (erkölcsi rendellenesek). A jelle-müket megváltoztató rendellenes gyermekek részintepilepsziások, részint agybetegségből (encephalitis) szer-zett abnormitásban szenvedők, részint choreásak.Az epilepsziás egyéniség- és jellem változás ismertetőjele a rendellenes düh és ösztönösség. Az agy gyulladásután visszamaradhat az akarati és törekvő életnek sajá-tos megváltozása és az erkölcsi érzelmek gyöngesége is.A choreás gyermekek ingerlékenyek, rakoncátlanok,érzékenyek, nem ritkán egykedvűek; gyógyulásuk utánazonban ezek a változások hamarosan eltűnnek. A disz-harmóniás megjelenésű gyermekek értelmesség szem-pontjából véve egyaránt lehetnek kiválóak, közepesek,vagy gyöngék; a törekvési és érzelmi élet sajátságaiszerint megkülönböztetünk közöttük ingerlékenyeket,

66

hangulati ingadozókat, fellobbanókat, „gyengeakara-túakat”, önmagukban nem bízókat, bizonytalanokat^ stb.

Λ lelki abnormitások megjelenési alakjainak (feno-típusainak) második csoportját a degeneráltak vagy el-fajultak alkotják. Ezeket az értelmesség feltűnő gyen-gesége jellemzi és a rövid ideig tartó vagy. hiányzó élet-cél. A degeneráltság fogalmát sem tudjuk ugyan pontostartalommal kitölteni, nem tudjuk, vájjon „betegség-nek” kell-e tekinteni, vagy egyszerűen csak eltérésneka zsinórmértékül felvett normalitástól? Eredetileg örö-költ és beteg jelleget jelentett; a gyógyító neveléstudo-mányban különösen a francia lélekbúvárok szeretik efogalmat használni s mi is használhatjuk az itt körülírtértelemben. A degeneráltaknak feltűnő testi sajátossá-gaik is vannak, így pl. rendellenes koponyaalkat, zömöktest és pikkelyes, száraz bőr a kreténeknél. A gyenge-elméjűség lehet alkaton, konstitución alapuló és szerzett.

A lelki abnormitások harmadik osztályát a lefokozott(redukált) fenotípus esetei népesítik be. Az idetartozóegyének sokszor már a gyermekkorban határozott testitípust is mutatnak: nevezetesen a piknikus, vagy kövér,zömök, és a leptoszóm, vagy nyúlánk, sovány testialkatot. Ezek szigorúan véve még nem tartoznak a gyó-gyító neveléstudomány körébe; jellemzi őket a lefokozottlelki élet, megrögzött életcéllal, vagy nagyon gyors cél-változásokkal. Megkülönböztetünk köztük cirkuláristípust, melynek célkitűzése teljesen megrögzött, és atudathasadásos típust, mely céljait folytonosan és rend-szertelenül változtatja (gondolatszökellés). Mind a kéttípushoz tartozóknak értelmességet a gondolkozás sajátosrendellenességei jellemzik: szokatlan gondolati gátlások,a gondolkodás ugrásossága, téves eszmék és kényszerkép-zetek; az „autizmus”, vagyis a külvilágtól való elzárkó-zás, a gondolatok rendes kapcsolatainak meglazulása,ellentétes gondolatok és vágyak egyidejű uralma (am-bivalencia), elbutulás. Az idetartozó egyének jellegzetesérzelmi sajátosságait a következőkben lehet elszámlálni:túlzottan emelkedett és nyomott alaphangulat, harag és

67

dührohamok, érzelmi szertelenség, vagy közönyösség,érzelmi eltompulás.

Az itt nyújtott áttekintésnek részletei közül alábbkiválasztjuk azokat a jellegzetes típusokat, életformá-kat, amelyek a nevelés általános menetéhez legközelebbállanak és a nevelői gondolkodást közelebbről is érdek-lik, nem csupán a gyógyító eljárás hivatott szakembereit.Ezeket az életformákat már itt-ott tárgyaltuk a bűnöző,vagy nehezen nevelhető, stb. rendellenességeknél is,azonban csak alkalomszerűen.

11. A gyengeelméjű iskolásgyermek.

A gyengeelméjűség jelentkezései.

A gyengeelméjűség az elfajulás (degeneráció) jelen-ségei közé tartozik, de ha a rendes testi-lelki kifejlődésszempontjából tekintjük, akkor a normális fejlettségiszínvonal vagy ,,lelki életkor” alatt hátramaradó gyer-mekeket szoktuk vele jellemezni; ez a hátramaradáskülönösen a gyermek értelmességének fejletlenségébenjelentkezik. A fejletlenséget és hátramaradást természe-tesen a gyermek fizikai életkorához mérjük, amire jómódszert adott a Binet-féle értelmességmérés (magyarulÉltes M. adta ki), de ez egymagában még nem elegendőa gyermek gyengeelméjűségének, sőt elmaradottságá-nak biztos megállapítására sem. A normális gyermeknélaz értelmesség fejlettsége egyenlő szokott lenni a fizi-kai életkorral; az előresiető és „zseniális” gyermekeknél(magasan) felette, az elmaradt vagy hátramaradt gyer-mekeknél pedig (mélyen) alatta marad a fizikai élet-kornak. Az elmaradás mértéke, években vagy hónapok-ban kifejezve, meglehetősen viszonylagos és bizony-talan. Kétévi hátramaradás pl. egészen mást jelent akis gyermeknél, mást az iskolásgyermeknél és ismétmást a felnőttnél. A gyengeelméjűség fajai igen sok-félék: lehet alkati és szerzett; kísérő jelenségei szerintélénken-mozgásos (eretikus) és tompa (apatikus, torpid);

68

fokozatok szempontjából megkülönböztetünk idiótákat(hülyéket), imbecilliseket és debiliseket, megfelelő, át-meneti alakokkal; az intelligencia sajátos működéseinekés feltételeinek figyelembevételével teszünk különbségetaz emlékezetből, vagy az általános lelki energia fogyat-kozásából megismerhető gyengeelméjűség és elmara- ·dottság között, stb. Ha összefoglaljuk az élénken mozgá-sos gyengeelméjűség külső tüneteit, ezeket a jeleket azállandó, feltűnő és feleslegesen sokféle izgés-mozgásbantaláljuk. Az élénken mozgásos (eretikus) gyermek terv-telen, egyforma, másokra elviselhetetlen mozgásban van,mely néha tiszteletlen, ugrásos, gátolatlan és meggátol-hatatlan. A gyermek mozgása és tevékenységei (futás,mászás, kézi tevékenységek, rúgás, harapás, stb.) nem-csak belső tervtelenséget árulnak el, hanem külső hatá-sok sem irányítják őket. Ezekhez a jelekhez kíváncsikeresgélés, rombolás, durvaság és a kegyetlenkedés haj-lamai is társulhatnak. Ha pedig az ilyen gyermek moz-gásai tervszerűséget mutatnak, akkor az „gonoszságra”enged következtetni; fontos jellegzetességük végül azilyen egyéneknek a hangulati közömbösség, vagy gonoszingerültség. Az itt felsorolt tünet- és tulajdonságcsoportazonban nemcsak a gyengeelméjűségnek feltétlen ésszükségszerű velejárója; ezért diagnózisbeli tévedésvolna a gyengeelméjűséget és az eretizmust teljesenazonosítani egymással.

Értelmileg normális gyermekek között is találunk foly-tonosan és rendetlenül mozgásosakat, akiknél ez a körül-mény megakadályozza az értelem megfelelő jó iskolaiteljesítményeit, mert kizárja a szellemi munkához szük-séges kitartást és a feladatnál való megmaradást, jól-lehet az értelem színvonala rendes. A gyengeelméjűgyermek eretizmusától azonfelül jól meg kell külön-böztetni a nagyon emelkedett (mániás) hangulatúnakélénk foglalkozásait, melyeket kellemes hangulat kísér.Ugyanúgy nem szabad összetéveszteni a gyengeelméjűgyermek mozgásosságát az „ideges”, vagy „érzelmilegállhatatlan” gyermek izgalmaival és mozgásaival, mert

69

ez utóbbinak viselkedése a helytelen életcélokból fakadókielégítetlenségből· és a folytonos pótkielégülések kere-séséből magyarázandó, nem pedig az elme fogyatkozá-saiból.

A gyengeelméjűségben szenvedő gyermek rendetlenmozgásossága lehet alkati és átörökölt tulajdonság, delehet szerzett is. Azok a betegségek, melyek után ilyszerzett mozgásnyugtalanság hátramaradhat, a követ-kezők: (járványos) agyhártyagyulladás, agyszifilisz, epi-lepszia, mongolizmus, kanyaró. A nyugtalan mozgásúés gyengeelméjű gyermek érdeklődése ugrásos, figyel-mét nem tudja összpontosítani, élénk cselekvései a pil-lanatnyi ösztönzéseket követik, képzet- és gondolatkap-csolatai gépiesek, vagyis egyedül az egymásmellettivagy egymásutáni sorrendet tartják meg, belső értelmiösszefüggéseket nem mutatnak, fogalomalkotásai hiá-nyosak, sőt hiányzanak, de néha némi gyakorlati értel-mességet és szóügyességet árulnak el, némelyik gyer-mek azonban ravasz is lehet ebben a jelenségkörben;képzelete szegényes; jellemezheti azonban a könnyűalkalmazkodás és utánzás törekvése.

A tompa (apatikus) gyermek az eretikussal szembenlassúmozgású és észjárású, arckifejezése tompa, érdek-lődést nem mutat még átmenetileg sem, figyelni nemtud, viszont egyes emlékképei ok nélkül megtapadnak(„perszeverálnak”), míg szükséges emlékezete nagyongyenge, ertelmessége pedig ugyanolyan alacsony szintenmozog, mint az eretikusé. Fő alapfogyatkozás az, hogya lelki energia lassan alakul át nála, lelki tempója lassú.Lelki ellenállóképessége csekély, ezért könnyen befolyá-solható, sugalmazható (szuggesztibilis). A gyengeelméjűgyermek személyisége sajátos eltéréseket mutat a törek-vések terén is. Altruizmusa, szeretetre való képességerendszerint hiányos: nem tud együtt érezni, örülni vagyszenvedni másokkal, hiányoznak belőle a részvét, hálaérzései, a személyekhez vagy tárgyakhoz való bensőragaszkodás; nem érzi át az őt vagy környezetét értgyászt vagy szerencsétlenséget, viszont könnyen elége-

70

detlenné válik és környezetével összeütközésekbe kerül.Annál erősebben dolgozik benne az önzés. Cselekvéseilefolyását jellemzi a vágyak, indulatok és ösztönzések(impulzusok) közvetlen átalakulása tettekké, az indíté-kok harca hiányzik, mert értelme nem tud mérlegelni.Igazi akarati cselekvésre úgyszólván képtelen, mertehhez az ember s a normális gyermek csak az indítékokmegfontolása és harca után jut el, de úgy, hogy a „nehe-zebb” cselekvést választja. Ez a gyengeelméjű gyerme-keknél nem esik meg, amit úgy is kifejezhetünk, hogy.náluk a lelki feszültségek lereagálása rövidzárlattal megyvégbe, azaz nem futja be az indítékok meggondolásánakhosszú útját, nem számol le a különböző felhívó jellegűeszközökkel a cél elérésére, hanem az első és legköny-nyebb utat választja a kielégülés felé.

Átmeneti alakok.

A gyengeelméjűségnek sok átmeneti alakját találjuka rendellenes gyermekek között, nem csupán a fentebbjellemzett két végletet; ha a gyengeelméjűség az át-meneti fokozatok valamelyik pontján helyezkedik el,akkor a nevelők gondoskodnak arról, hogy a gyermeka kisegítő iskolába menjen át. A gyengeelméjűek álta-lában a nehezen vagy sehogyan sem nevelhető gyer-mekek csoportjába tartoznak. Mivel a nevelés nagy ésszent kötelességei szüntelenül optimizmusra serkentik anevelőket és a köznevelés intézőit, azért ezek mindentmegkísérelnek, hogy a gyengeelméjű gyermekeket is azadott lehetőségek szűk kereteivel megszabott cél szerintneveljék. Ez a cél az ilyen gyermekeket is lehetőségszerint kenyérkeresetre, önmaguk eltartására és a tár-sadalomba való beilleszkedésre alkalmassá akarja tennis amennyire lehetséges, önérzetüket és lelki egyen-súlyukat előmozdító élethelyzetekbe kívánja eljuttatni.A lelki egyensúly és összhang biztosítása az ilyen gyer-mekek számára megfelelő fokon éppolyan fontos neve-lői célkitűzés, mint amilyen a gyengeelméjűnek a társa-

71

dalomba való beilleszkedése és becsületes kenyérkeresőmunkásságának ^biztosítása. Ezt a kettős célt azonbana különböző gyengeelméjűeknél nem lehet egyféleképenelérni; igen nagy különbségek mutatkoznak ugyanis a”gyengeelméjűeknél a cél elérésére való képességékben.Az idióták (hülyék) ugyanis, akik általános vélekedésszerint a gyengeelméjűség legalacsonyabb fokán állanak,teljesen nevelhetetlenek maradnak, ha hülyeségük olynagyfokú, hogy érzékszerveik nem közvetítenek szá-mukra tudatos érzeteket és közömbösök a fájdalom vagya hideg és meleg iránt, ha járni, valamit megfogni,beszélni képtelenek, ha az önmagukról való gondosko-dás, tisztántartás törekvése teljesen hiányzik belőlük,ha figyelni, rendes mozgásokat végezni nem tudnak, sha szüleiket, ápolóikat nem ismerik, stb. A hülyeségneke mélypontja felett vannak azok, akiknél a mozgásosságvagy megközelíti a rendeset, vagy pedig túltengő; azilyen hülyék már tudnak járni, tárgyakat kézzel meg-fogni, bár a hüvelykujj fogyatékos működése miatt afogásuk nem rendes; ezeket a mohó étvágy és rendetlen,piszkos étkezés jellemzi; beszédük inkább csak az indu-lati és felkiáltó szavakra korlátozódik, arcfintorokkal,rángatózó mozgásokkal (tikkekkel) terheltek. Szüleiket,gondozóikat gyakran megismerik, figyelmiképességükmegvan, de csak pillanatokig tud egy tárgynál maradni,érzékleteik homályosak, a fájdalom iránt közömbösek.A környezethez való viszonyuk olyan, hogy önmagukrahagyva elpusztulnának, mert nem ismernek veszélyt,romboló hajlamok is laknak bennük. Nevelhetők, vagylegalább is idomíthatok; jellemzi őket a figyelem és azemlékezés korlátolt képessége, megvannak bennük azértelmesség bizonyos műveletei is, pl. tudnak egyszerűdolgokat összehasonlítani, sőt az Összekapcsolás (kom-binálás) némi okoskodás, fogalomalkotás fokára is fel-emelkedhetnek. Tudnak beszélni, de nyelvük kezdet-leges, önmagukról harmadik személyben bőszéinek.Érzésviláguk nem mély. Az imbecillis gyermekeketmeg lehet tanítani egyszerű kézimunkákra, ami alakít-

72

hatóságuknak egyik fő bizonyítéka. A debilis gyermekismertető jele, hogy a nevelés hatása alatt kisebb-nagyobb haladást mutat és egyszerű kereseti pályákraalkalmassá tehető, a nélkül azonban, hogy az igazi szel-lemi művelődés színvonaláig fel tudna emelkedni.A debilisek örökre alatta maradnak a normális gyer-meknek abban is, hogy értelmük, különösen ítéleteikfogyatékosak és ezért munkájuk is csak addig ér vala-mit, míg vezetőik irányítják. A könnyű débilitas gyak-ran ahhoz az embertípushoz vezet, kinek ügyetlenségeés balfogásai miatt az életben „semmi sem sikerül”(„pecches ember”); a helyes alkalmazkodás hiányánakigazi oka ez esetben is az ítéletnek gyenge és fogyatékosvolta szokott lenni. A debilisek és a teljesen normálisakcsoportja között vannak még a csupán hátramaradottak,akik egyébként mindenben a normálisakhoz hasonlíta-nak, csupán az értelemnek egynémely megnyilvánulásajelentkezik náluk későbben, mint a rendes fejlődésűgyermekek átlagánál. Ε fejlődési elakadáson rendesennem nehéz segíteni, az ilyen gyermekek kellő nevelésmellett csakhamar utolérik kortársaikat.

12. Az ideges gyermek.

Az ideges gyermek ismertetőjelei.

Az ideges gyermek lelki képét megrajzolni nemkönnyű feladat annak számára, aki az „idegesség” (neu-rózis) szóval szemben ellenszenvet érez s annak hasz-nálatát lehetőség szerint kerülni kívánja. Sokan ugyanisazt találják, hogy a lélektani irodalomban, különösen alélekelemzés (pszichoanalízis) néven ismert irányzat fel-tűnése óta több egymástól erősen elütő jelenségre egy-formán alkalmazzák az „idegesség” elnevezését. Mégsemkerülhetjük el sem az „ideges gyermek” kifejezésénekhasználatát, sem pedig azt a tünetcsoportot, amelyet ezaz elnevezés jelölni szokott s amelyet mi is körülírunkés a nevelőknek figyelmébe ajánlunk. Mielőtt azonban

73

ezt tennők, meg kell ismerkednünk az idegesség általá-nos fogalmával. A mai irodalomban az a felfogás alakultki, hogy idegességnek, neurózisnak azt a lelki állapototkell tekintenünk, mikor az emberi személyiség elveszítirendes lelki egyensúlyát és mintegy két részre szakad,vagy belőle egy rész mintegy kiválik és függetlenül, ön-működő életet él, értelmetlen és a valósággal többé-kevésbbé ellentétes életet folytat (pl. ilyen „részek” akényszerképzetek, vagy félelmek, fóbiák, pl. a tériszony,stb.) és ez a rész mintegy megmerevedik. A lelki életegyensúlya azon alapszik, hogy a személyiség ösztönöserőit, vágyait az értelem és az önuralom saját ellen-őrzése alatt tartja; ha valamilyen megrázkódtatás érbennünket, vagy nem tudjuk megoldani életkérdésein-ket, vagy súlyos lelki összeütközéseinket, akkor könnyenmegbomlik ez az egyensúly és könnyen elveszíthetjükuralmunkat ösztönös vágyaink és lelki tevékenységeinkfelett. Ilyenkor új lelki tevékenységek lépnek műkö-désbe, melyeknek célja az eredeti egyensúly helyreállítá-sában áll; ezeknek a tevékenységét látjuk az idegessé-gekben (neurózisokban), ezek tehát többé-kevésbbé sze-rencsés „kísérletek” a lelki egyensúlynak visszaállítá-sára, és tág értelemben éppen őket szoktuk „lelki ere-detű idegességeknek” nevezni (pszichoneurózisok).Az idegességeket jellemzi az is, hogy nemcsak kelle-metlen életérzéssel járhatnak, hanem kellemesekkel is;vannak, akik „jól érzik” magukat az idegesség lelkiállapotában, „beléje menekülnek”, – jóllehet az idegesember mindig egy, a valósággal ellentétes, irreális világ-ban él és életfeladataival nem tud kellőképen leszámolni.Az ideges gyermek is ellentétben áll a normális és ki-egyensúlyozott gyermekkel; nála is azt tapasztaljuk,hogy rendes életfeladatait valamilyen oknál fogva nemtudja helyesen és jól megoldani, s a környezet ingereiremeg nem felelő módon válaszol. A gyermekkori ideges-ségek is hasonlók a felnőttek ú. n. ,,nagy idegességei-hez”, melyeknek példáit fentebb említettük, de mégis van

74

egy az idetartozó irodalomban kialakult kép, amely azideges gyermek viselkedésének egyes tüneteit a fentebbiáltalános meghatározáson belül is részletezi. Az idegesgyermekeknek ezen ismertetőjeleit a következőkben álla-pítják meg a szakemberek: az első az idegek fokozottabbingerlékenysége, ehhez járul azoknak csekélyebb teher-bíróképessége.

Az ideges gyermek túlságos érzékenységet mutat akülső világ rendes ingerei iránt is, minők a fény, a szí-nek, a különböző zajok, szagok stb. Idegei mintegy „föl-erősítve” szállítják ezen ingereket az agy központjába.Ε miatt az ideges gyermek hátrányban van egészségestársaival szemben, kik az iskolai élet egészséges lármá-ját és mozgalmasságát nemcsak jól elviselik, hanem aztegyenesen élvezik. Az ideges gyermekek azonkívül gyorslelki tempójúak szoktak lenni, azaz lelki folyamataikgyorsabban zajlanak le, mint az egészséges gyermekeké,gyorsabb felfogásúak, gyorsabban elkészülnek felada-taikkal, mint az átlagos normális tanulók; ez is egyikoka annak, hogyha közös iskolai életbe nem tudnak jólbelehelyezkedni, a többiekkel együtt haladni. A mellettgyorsabban ki is szoktak fáradni: az idegesség egyikvelejárója az is, hogy a gyermek indulatai is mintegymaguktól hirtelen felfokozódnak és nehezen csillapod-nak le. Ezek a körülmények együttesen hatva, idézikelő az ideges gyermek türelmetlenségét, izgékonyságát;várni nem tudnak és folytonos mozgolódásaikkal zavar-ják az iskolai munkát. Hozzájárul a mondottakhoz, hogyaz ideges gyermekek rendszerint rendetlenül táplálkoz-nak, ha nem szabályozzuk cselekvéseiket és egyúttalrossz alvók is szoktak lenni; alvásuk nem mély és egyen-letes, hanem gyakori felébredésektől, esetleg felriadá-soktól van megszakítva, mert izgalmi állapotaik átnyúl-nak az éjszakai pihenés idejébe is. Az ideges gyerme-kek sokkal többet és élénkebben álmodnak, mint egész-séges társaik. A nyugtalan alvásból nem kelnek fel telje-sen felüdülve, hanem szinte fáradtabb állapotban, mintahogyan lefeküdtek. Az ideges gyermek rendszerint

75

ideges szülők társaságában él és vagy örökölte ideges-ségét, vagy pedig kölcsönösen egymást teszik idegessé:a gyermek és környezete. Az iskolai életben az idegesgyermek rendszerint „tehetségesebbnek” tűnik fel,mint a lassúbb észjárású és mozgású átlagos növendé-kek, de a nehezebb lelki kiegyenlítődés és fokozottabbingerlékenység, valamint nagyobb kifáradás miatt nemmutathat fel tehetségének megfelelő eredményeket. Azideges gyermek sem a vidám, sem a szomorú benyomá-sokat nem tudja jól elviselni és feldolgozni, inkább csak„elszenvedi” őket és nyomaikat esetleg hosszú időnkeresztül is viseli (megtagadásra, perszeverációra valóhajlam). A cselekvések különlegesen elváltoznak az ide-ges gyermekeknél: cselekvés módjai (reagálásai) hatá-rozatlanok, hevesek, vagy megfordítva, nagyon is köny-nyedek, esetleg szívósak, kitartók; cél választásai lehet-nek kényelmesek, óvatosak, de lehetnek merészek is. Azideges gyermek könnyen az önzés jellemző tüneteit ismutathatja, hiszen cselekvéseinek egyik fő sajátosságaa könnyű kifáradás és kimerülés, ami természetesen rá-vezeti személyének túlzott óvására, és arra, hogy min-dent én központú értékelésének szempontjából tekint-sen.

Az idegesség okai.

A gyermekek idegességének okait és forrásait a lélek-tan a következőkben állapítja meg. Első az átöröklés,melynek pontos mértékét és gócait megállapítani eddig-elé még nem sikerült ugyan, de hatását kétségbevonninem lehet. Az ideges szülők gyermekei azonban nem-csak az öröklési anyagban hoznak magukkal hajlamos-ságokat az idegesség különböző formáinak kifejleszté-sére, hanem ki vannak téve a szülők idegesítő hatásai-nak is. Szinte elképzelhetetlen, hogy az ideges családilégkörben a gyermek ne váljék még idegesebbé, mintamennyire az öröklés őt előre meghatározta. Az átörök-lés hatásai mellett azonban sokkal nagyobb fontosságot

76

kell tulajdonítanunk a környezet károsító ingereinek.A gyermekek legnagyobb része sokak nézete szerintéppen a társadalmi „érintkezési nehézségek” miatt válikidegessé, helyesebben az érintkezés „nehézségeit” márkövetkezmények gyanánt kell felfognunk, nem pedig azidegesség eredeti okozói gyanánt. Az érintkezési nehéz-ségek ugyanis különböző mélyebb okok eredményeiszoktak lenni. Ilyen pl. a helytelen szoktatás, még in-kább egy-egy „rossz szokás” elleni szülői, vagy nevelőiküzdelem, a „leszoktatás” valamilyen hibáról. Sok ne-velő nem találja el a leszoktatásra a kellő eljárást sezért vagy megerősíti a régi rossz szokást, vagy újabb,hibás és ideges reakciórendszert alapít meg a gyermek-ben. Ide tartozik a baj lelki lefolyásának helytelen ma-gyarázgatása, ami miatt a gyermek öntudatosan is to-vább folytatja az ideges viselkedésformát. Sokszor hibásaz az eljárás is, ha a szülők igyekeznek „lelkére beszélni”a gyermeknek: ilyenkor az idegpályák csak még jobbanjárhatókká válnak, a cselekvés még könnyebben le-pereg, mert a fejtegetések és intelmek csak még jobbankidomborítják a „tilos” dolgok vonzó és felhívó jelle-gét. A környezetnek egyéb káros hatásai oly rendkívülinagy számban vannak, hogy alig sorolhatók el, vagyfoglalhatók össze valamely egységes csoportba.

Megemlítjük itt azokat a nevelési hibákat, amelyekelőidézhetik az ideges viselkedéseket: ilyenek a kényez-tetés és szigorúság, az ezekből eredő hiányok és túlzá-sok, minők pl. az ijesztés, az igazságtalanságok, a meg-félemlítés, a szokatlan és megrázkódtató (sokkszerű)élmények, a csalódás okozta megrendülések, lelki össze-ütközések és tusák, a gyermek jókedvét, önérzetét, ál-landó biztonságérzetét folytonosan zavara hatások, azelhagyatottság érzését kiváltó életsors, vagy ellenke-zően az önzést kifejlesztő helyzetek (az egyke gyermek-nél), a korai kulturális élvezetek, vagy szellemi erőlte-tések, az iskola fegyelme és gondjai, a kellő testi moz-gás és szabadság hiánya, lármás környezet, nyomor,nagy éhség, a gyermek lelki elhanyagolása, a különböző

77

lelki sebek, melyek testi sebekkel is együtt járhatnak.A lelki sebesülések között, melyek a gyermekeket ide-gesekké teszik, külön helyet foglalnak el a gyermekkeltörtént nemi visszaélések és erőszakoskodások a fel-nőttek, vagy nagyobb társaik részéről.

Sokszor az idegesség legközelebbi okát a kellemetlenés kínos élményemlékek elfojtásában kell keresni.Az elfojtások váltják ki azután azokat a jellegzetes tüne-teket és helytelen lereagálási módszereket, melyeket, mintaz ideges gyermek jól megkülönböztethető ismertetőjeleit, fentebb ismertettünk. Az erőszakos elfojtás rész-letezésével könnyen kimutathatjuk hatásait a gyermekegész cselekvésmódjára és viselkedésére. Ha a gyermekvalamely kínos élményének (pl. vele történt nemi erő-szakoskodásnak) emlékét tudatából minden áron szám-űzni, „elfelejteni” törekszik, akkor ez az elfojtás hát-térbe szorítja az eredeti élményt, annak nyugtalanítóerejét részben csökkenti ugyan, de megmarad bizonyoslelki nyugtalanság és kellemetlen hangulat, és ez mindenmás kellemetlen tudattárggyal összekapcsolódik és azo-kat még kellemetlenebbekké színezi. Ez az oka annak,hogy az ilyen gyermek sokszor „ok nélkül” heves indulat-kitörésekbe, „szeszélyes” hangulatváltozásokba esik,ingerültté, vagy hisztériássá válik. Az elfojtott élményugyanis még nem szűnt meg az elfojtás következtében,hanem a tudat „alatt” tovább él és káros hatásait azegész személyiségre kiterjeszti.

Ideges állapotok.

Az ideges állapotok többfélék. Első helyen rend-szerint az ideges félelmeket szokták a gyermekkor vizs-gálói említeni. Némely ideges gyermek álmában él átnagy félelmeket s felijed alvásából az éberlét fel nemdolgozott, le nem reagált nyomasztó élményeinek hatásaalatt. Néha az álmodott rémképek hatása alatt fel is kelágyából és járkálni kezd, míg vagy fel nem ébred, vagyvissza nem tér fekvőhelyére (alvajárás). Az álombeli

78

félelmeknek a gyermek sem igazi okát nem ismeri, sempedig azokat az alakokat nem ismeri fel, akiktől fél;sokszor reggelre kelve az egész álmot elfelejti. A meg-figyelés azt mutatja, hogy a gyermek éjjeli, alvásközbenátélt ijedelmei a nappali élményekből származnak: a ta-nító, az (esti) olvasmányok, az ijesztgetésből és mesékbőlismert félelmes alakok, a gyermek bűntudata (különö-sen az elfojtott nemi élmények miatt) szoktak az éjjelifélelmek előidézői és szereplői lenni.

A félelmek egy másik esetét „várakozási félelemnek”(„drukkolásnak”) nevezik az idegesség tanulmányozói.A várakozási félelem az ébrenlét alkalmával szokottjelentkezni, mégpedig a nehéznek érzett életfeladatokelőtt, de sokszor örvendetes események is kiválthatják:általában mindaz, ami elé a gyermek nagy érzelmifeszültséggel tekint. Legtöbbször az iskolábajárás kez-detén figyelhetjük meg e félelem első jelentkezéseitolyan gyermekeknél, akik a környezet hatása alatt aziskolában valami rettegett és súlyos feladattal járóintézményt látnak, vagy akiket az iskolai élet súlyosnehézségek elé állít, sokszor a szülők aránytalan köve-telései miatt. Az idegesség ez esetben is világosan alkal-mazkodási rendellenesség. Az iskolai félelmek hatásáraaz ideges gyermek korábban felébred, mint kipihentevolna magát, étvágytalan, evés és egyéb szükséges fizio-lógiai működések nélkül rohan az iskolába, ott fáradtés izgatott, nagy „drukkokat” áll ki; ha a tanítás idejebalsikerek, pl. rossz felelés nélkül zajlott le, akkor kissémegnyugszik, de ha baleset érte, idegessége csak mégjobban fokozódik.

A várakozási félelem sok testi gátlást is okozhat,vagy működési rendetlenséget; ezek jelentkeznek abeszédben (dadogás), a járásban, a vizeletben és a belekműködésében, stb. A nevelés minden terén, de az isko-lában különösen is nagy figyelmet kell szentelnünk afélelem és drukkolás jelenségeinek, nemcsak az ideges,hanem a rendes és egészséges gyermeknél is. Nagy igaz-ság rejlik abban a megjegyzésben, hogy az ijesztést és

79

megfélemlítést legfőbb „nevelő” eszköznek alkalmazófelnőttek voltaképen saját magukról állítanak ki sze-génységi bizonyítványt. Ezzel az eljárásukkal bevallják,hogy nem értenek a neveléshez, mert maguk is gyenge-akaratúak és nem tudják parancsaikat a gyermekekkelmás módon végrehajttatni, csak félelemmel. „Ha aztakarjátok, mondja egy francia tudós, hogy gyermekeitekne legyenek félősek, ne tanítsátok meg őket magatoka félelemre.”

Az iskolai élet idegességi jelenségei között meg kellemlékezni a fejfájásról is, mégpedig annak arról a sajá-tos fajáról, amely legtöbbször az iskolai szellemi mun-kának, a túlterhelésnek hatására keletkezik. Az „iskolaifejfájásoknak” rossz hírnevük van a nevelők között,mert ez az „iskolai betegség” szerfelett gyanús és nemegyszer tettetés is lehet. A tettetés eseteit természetesenmi is beleszámítjuk a gyermek rendes eljárásmódjaiközé, de nem mondhatunk minden egyes ily esetet ki-vétel nélkül tettetésnek, különösen, ha ideges gyermek-ről van szó. A valódi iskolai fejfájás ezeknél olykorszokott jelentkezni, ha rendkívül megerőltető feladatotkell megoldaniok. Ε fejfájások ügye részben az orvos,részben a nevelők ügykörébe tartozik.

Az ideges jelenségek további csoportját az ellenkezésés dacolás alakjában fellépő idegességek alkotják.A normális gyermek is átesik a többé-kevésbbé kikerül-hetetlen „dackorszakokon”, melyeknek jelenségei nemtartoznak az ideges tünetek közé. Az ideges alaponkeletkező dac azonban a rendestől lényegesen külön-bözik, mégpedig abban, hogy az ideges dacolás nem azakarás első viharos megnyilvánulása, hanem éppen ellen-kezőleg a belső gyengeségnek és bizonytalanságnakrendellenes, „álarcszerű” cselekvési lepergése. A gyenge-és a csekélyebbértékűség érzésében szenvedő gyermekvalamely fenyegető veszéllyel, például a nevelővel szem-ben szeretne biztonságba jutni, a veszélyből kimene-külni, és ehhez a gondolathoz görcsösen ragaszkodik,de érzi tehetetlenségét is: ezek az ideges dacolás össze-

80

tevői és megkülönböztető jegyei a rendes daccal szem-ben. Az idegesen dacos gyermek alapvető vonásai acsekélyebbértékűségi érzés és az erős önzés és a minden-áron való önérvényesítés. A gyengeség az oka annak,hogy az egész személy nem rendes úton, valódi munká-val, az egész ember becsületes latbavetésével kívánsikert elérni, hanem álúton, álarc alá rejtőzve, s ez azálarc a gyenge esetében az erő megjátszása. Meg kellazonban jegyeznünk, hogy a csekélyebbértékűség érzé-sével – erre már fentebb is rámutattunk – gyakranaz egészséges ember is védekezik, de nála sokkal gyak-rabban az ideges gyermekek, kik könnyen felizgathatok,akik túlzottan érzékenyek s akiknek önérvényesítővágya igen fejlett. Becsvágyuk ellentétbe sodorja őketéletcéljaikkal, mert többet akarnak elérni, mint ameny-nyire képesek. A hatás és következmény nem is maradel; ennek egyik formája éppen az ellenkezés és a daca felnőttek követelményeivel szemben: a tanító kérdé-seire kereken nem felelnek, pedig jól tudják a választ,és mindenben megtagadják az észszerű engedelmességet.A csekélyebbértékűségből eredhetnek még más ide-ges következmények is, minők a túlzott kompenzációk,az elkeseredett visszavonulás és meghátrálás, a lemon-dás a helyes cselekvésről és viselkedésről. A túlzottkompenzációnak kiváltó oka sokszor a nevelők helytelenfigyelmeztetéseiben rejlik: ha a tanító pl. figyelmeztetia csekélyebbértékűség érzésében szenvedő tanulótgyenge teljesítményére, hogy ilyenformán felkeltsebecsvágyát, azt érheti el könnyen, hogy az ideges gyer-mek túlzó és más téren eredményt adó kárpótlásokhozfolyamodik. Hasonló lelki helyzetet találunk azoknál azideges gyermekeknél is, akik elkeseredésükben kitérnekés meghátrálnak az élet szükséges küzdelmei és erő-feszítései elől. A gyermek ilyenkor a passzív ellenállásbástyái mögé húzódik, vádat emel (hallgatagon is) aszülők ellen, kik nem szoktatták rá az erélyes küzde-lemre, vagy a hazugságok, képmutatások rendszeréhezfolyamodik, sőt hisztériás állapotokba is eshetik. Az el-

81

keseredettség és bosszúállás helyébe néha az egyszerűbelenyugvás és lemondás is léphet, mely az előbbiektőlfőképen az enyhébb hangulatban különbözik: a gyermeklegyőzi elkeseredését és észszerűbben, okosabban nézszembe a környezetnek s az életnek követelményeivel,velük bizonyos értelemben leszámol. Ez a leszámolásazonban nem az, amivel egy egészséges ember feldol-gozza és megoldja a valóság problémáit, hanem más ter-mészetű: az ideges gyermek megelégszik saját gyenge-ségének bevallásával és a helyes megoldásokról való le-mondással, és szerény, belátó, csendes magaviseletéveltörekszik kiérdemelni a szülők és nevelők szeretetét.

Az ideges gyermeknél megfigyelhető különös visel-kedési mód, továbbá az úgynevezett „lelki süketség” aparancsokkal szemben. Sokszor az ideges gyermekek fel-izgatott lelkiállapotban úgy belemerülnek egy-egy kel-lemes foglalkozásukba, pl. játékba, hogy semilyen fel-szólításra, parancsra nem reagálnak. Ha az ilyen gyer-mekek máskor rendesen viselkednek, akkor az izgalmiállapot okozta engedetlenséget nem szabad hibának minő-síteni, hanem csak egyszerű lelki süketségnek, és napi-rendre kell térni a dolog felett és meg kell várni azizgalom lecsillapodását. Leghelytelenebb volna ilyenesetekben erőszakhoz és kényszerítéshez folyamodni.

Megemlítjük még az ideges gyermekek úgynevezetttikjeit is, azokat a kényszerítő tagmozgásokat, arcrándí-tásokat, fintorokat, sírást, nevetést, stb., melyek szinténaz ideges állapotnak közvetlen következményei és ame-lyeknek gyógyítása egyedül az orvosnak lehet a feladata.

A kényszerképzetek is hozzátartozhatnak végül azideges gyermek lelki képéhez, de ezeket azok közé alelki jelenségek közé kell soroznunk, melyek egyrésztszinte valamennyi tünetcsoportban előfordulhatnak,másrészt felismerésük a gyermekkorban a legnehezebb.Ennek legfeltűnőbb esetei az önkínzó kételkedés és azönvád, a túlzott szorgalom és lelkiismeretesség, bizonyosértelmetlen, szertartásos mozgások egymásutánjánakpontos megtartása, a bacillusoktól, tértől való iszonyo-

82

dás (tériszony), a nemi élettel összefüggő téves képzetek(pl. ha egy gyermek azt hiszi, hogy ha egy férfi ránéz,vagy véletlenül könyökével súrolja, akkor teherbe esik),a mosdási kényszer és mások.

Serdüléskori idegesség.

A serdülőkor természetes kísérőjelensége az idegességegyik sajátos formája, melyet természetes és szükségképimegjelenése miatt helyesen neveztek el „élettani ideges-ségnek”. Mi ennek a serdüléskori idegességnek a lényege?Ε jelenséget ugyanabba a körbe kell helyeznünk, amelybea gyermeki „ingerlékenység” és a csecsemő „nyugtalan-sága” is beletartozik. Mivel a serdülők idegrendszereérzékenyebb és ingerlékenyebb a rendesnél és rendkívülsok új benyomás rohamát kell kiállania, azért sok olyantünetet mutat, amely az „idegességre” emlékeztet; főjellegzetessége a csekély ingerre való túlzottan erősvisszahatás. Az általános ingerlékenység, mely a gyer-mekkort jellemzi, a serdülés korában éri el csúcspontjátés idegességgé válik. Ez az élettani idegesség azonbanegyáltalában nem lépi át a normális jelenségek körénekhatárait; ahhoz, hogy kóros állapottá váljék, különlegeshatásoknak kell még a természetes idegességhez hozzá-járulniuk. A hisztéria is a 13-14. életévekben lepi megleginkább a serdülőket, de különleges serdüléskori jegyeinincsenek, kivéve a nemiség területéről jövő ingereket.

13. A hisztériás gyermek.

A „hisztéria” értelmezése.

A hisztéria is azok közé a szavak közé tartozik, ame-lyek a régi görögök kora óta használatban vannak és sokjelentésváltozáson mentek keresztül, és egységes, jólkörülhatárolt tünetsorozatot még ma sem jelentenek.

A hisztériás gyermeknek sincsen ennek következ-tében olyan kialakult egyértelmű tünetképe, melyet

83

minden tudós egyértelműen elfogadott volna. Mégkevésbbé találunk ilyen összhangot a hisztériás visel-kedések lélektani értelmezésében. Mindamellett a kér-dés jelenlegi állásának megfelelően igyekszünk oly képetrajzolni a hisztériás gyermekről, amely lehetővé teszia hisztéria felismerését és lehetővé teszi a gyermeknekaz orvoshoz való irányítását. A hisztériás gyermek tüze-tes megismerése (diagnózisa) és kezelése ugyanis mindenesetben orvosi feladat. A hisztéria jelenségeinek tárgya-lásában három mozzanatot emelünk ki: először a testitüneteket, másodszor a külső hatásnak és a lelki válasz-nak aránytalanságát, harmadszor a hisztériát lereagálásirövidzárlatnak tüntetjük fel.

A hisztéria elsősorban a testi mozgások körében mu-tatkozó furcsa és rendellenes állapot. Egy hisztériásgyermek például atyját egyszer meg akarta ütni harag-jában; az eset után elég erre gondolnia és karja hetekenkeresztül béna marad. Hasonló jelenség lehet példáulvalamely végtagnak állandó ferde tartása, ütemes moz-gatása, a reszkető kéz írás közben, a lélekzés zavarai,görcsök, egyes szervek és testrészek működésének ki-esése, vagy gyengesége, testi érzékenység, a látás éshallás zavarai, fájdalmak, stb. Mindezek lehetnek hisz-tériás eredetűek, de csak akkor, ha közvetlenül valamelyélményből származnak. A lelki folyamatok ez esetekbennekik meg nem felelő, rendellenes (abnormis) testi vál-tozásokat vonnak maguk után. Ezeket könnyen idézikelő és a hatás tartós, a tünetek néha egyenként, néhaváltakozva és sorozatosan lépnek fel, és ha tudatosak is,semmiesetre sem szándékosak; az igazi hisztéria nemcsalás, hanem csalódás. A hisztériás lelki alkat fő jelleg-zetességét sokan éppen abban látják, hogy bizonyoslelki állapotok szerfelett könnyen és gyorsan váltanakki bizonyos testi (és lelki) zavarokat. Ehhez a fő tulaj-donsághoz járulnak még a következő lelki jellegzetes-ségek: a hisztériások tudata hajlamos az elhomá-lyosulásra, vagy ájulásokra, öntudatlanságba-esésekre.A hisztériásoknál a tudat elsősorban arra való, hogy

84

azonnal kizárja a kellemetlen vagy fenyegető dolgoktudomásulvételét, és mintegy „vasfüggöny” gyanántszolgáljon az egyén önzésének védelmére. A hisztériatünetcsoportjához tartoznak továbbá beteges indulat-kitörések, kellemetlen, rossz hangulatok, bosszúság,vagy ellenkezőleg: csapongó jókedv járnak együtt ahisztériás alkattal. Az önérvényesítés törekvése szinténfeltűnő jelenségeket mutat a hisztériában; sok elméletírószemében éppen az önérvényesítési törekvésnek társa-dalomellenes és önző, néha fantasztikus méreteket öltőtúltengése adja a hisztéria legalapvetőbb mozzanatát.A hisztériás ezek szerint mindig többnek akar látszaniés többet kíván átélni, mint amennyire valóban képes.A hisztériát sokan, különösen a tapasztalatlan nevelőkhajlamosak egyszerűen képmutatásnak, csalásnak tar-tani. Valóban, számtalan átmenet képzelhető el a valódihisztéria tudattalan öncsalása és a szándékos félreveze-tés között; a valódi hisztériást azonban mindenkor jel-lemzi a csalási szándék hiánya. Ha a hisztériás gyermektudatosan esik is bele valamely ál-betegségbe, mégsemmondhatjuk ezt a mesterkedését szándékosnak. A fran-ciák elméletei éppen ezért vezetik vissza a hisztériát aképzeletre, a hazudozás és mythomania hajlamára. Hogyez a feltevés nem egészen állja meg a helyét, az abbólis kiviláglik, hogy sok határozottan hazudozó és képze-letében gátolatlan egyént láthatunk, kinél nyoma sincsa hisztéria egyéb fontos mozzanatainak, sőt vannak ahisztériások között képzeletben nagyon szegényes egyé-nek is. A hisztériás egyén lelki képéhez tartozik továbbáa könnyű befolyásolhatóság és önállótlanság is, ezekenkívül még számos, sőt számtalan más tulajdonságot talá-lunk egybegyűjtve az idevonatkozó irodalomban, melyeka hisztériának fogalmi képét nagyon szétfolyóvá tennék,ha mind bele akarnók foglalni leírásunkba.

A hisztéria igazi lényeges vonását nem is az elő-sorolt tünetekben találjuk meg, hanem a hisztériás cse-lekvésnek lereagálodási jellegzetességében. A cselekvéslévén az emberi személyiségnek legfontosabb lélektani

85

egysége, a hisztériás életformát is belőle kell értelmez-nünk. A hisztériás egyén alaptörekvését mindenesetrea túlzó önérvényesítésben kell keresnurîk, innen ered aza lelki feszültség, amely őt különös cselekvésekre és le-reagálásokra vezeti. A hisztériás egyén sajátos lereagá-lási rendszert valósít meg, mely őt rendkívüli kielégü-lésekhez juttatja. Élénk és erős szükséglete, hogy fel-tűnjön, kitűnjön, mások figyelmét és részvétét magárairányítsa, vagy kellemetlen helyzetekből olcsó szerrelmeneküljön, de úgy, hogy mások előtt el ne veszítsetekintélyét, vagy akaratlanul le ne leleplezze ön-magát. Evégből különleges és öntudatlanul működőeljárásokhoz folyamodik; olyan mechanizmusokat, moz-gási idegpályákat kapcsol be vagy ki öntudatlanul, vagylegalább is szándék nélkül, aminők a rendes egyénneknem állanak rendelkezésére, pl. hatásvadászatból elájul,vitustáncszerű reszketésbe esik, vagy más hatásos visel-kedésformát vesz fel. A hisztériás egyénnél innen szár-mazik az az állandóan visszatérő megfigyelés, mely ki-rívó egyenlőtlenséget talál az őt érő külső hatás és avisszahatás között. A hisztériások nem tudják a rájukható ingereket rendesen feldolgozni és megemészteni,nem tudják az élet nehézségeit normálisan megoldani,hanem visszariadva a harctól, a gyengébbek fegyvereitválasztják: kibújnak a nehézségek alól és látszatmeg-oldásokat választanak. Nem tudják a megfelelő eszkö-zökkel a benyomásokat és nehézségeket rendesen fel-dolgozni és maradéktalanul lereagálni, rendkívülieketválasztanak, mégpedig öntudatlanul, vagy legalább isszándéktalanul. Felhívó jellegekkel bírnak számukra arészvétkeltő, védekező, a személyük súlyát egyidőrebiztosító betegségek, bénulások s más hasonló jelensé-gek. Ezeket működésbe hozva lereagálják kínzó feszült-ségeiket és pótló kielégüléshez jutnak a normális életegészséges tárgyilagos kielégülései helyett.

A hisztériások egyik fő sajátossága és a beteges lerea-gálás alapja az tehát, hogy ingereiket és élményeiketnem tudják rendesen feldolgozni és megemészteni; nem

86

tudnak velük igazában leszámolni. Ha egészséges gyer-mekeket valamilyen lelki megrázkódtatás, lelki sebe-sülés ér, a rendes emlékezet vagy rendes lereagáláscsakhamar visszaállítja lelki egyensúlyukat és biztosítjaa szükséges „feledést”, vagy pedig -a gyermeket egy„tapasztalattal” gazdagítja. A hisztériás gyermek eztnem tudja és azért a lelki sérülés emlékét feldolgozat-lanul a tudat alá szorítja, elfojtja; a hisztériások sokszorbenépesítik tudatalatti lelki életüket ily elfojtásbóleredő érzelmes képzetegyüttesekkel, vagyis komplexek-kel. A komplexek adják azokat a titkos erőket, amelyekaztán alkalomadtán működésbe hozzák a betegségtüne-tek kiváltó műveleteit. Ezek a műveletek, ezek a külön-leges cselekvés- és folyamatsorozatok lényegükbenvédekező jellegűek, a hisztériás egyén önző és rendelle-nes védelmét szolgálják.

Alkat és környezeti hatás.

A hisztéria jelenségeinek értelmezésében és gyógyí-tásában két mozzanatra kell ügyelnünk. Az első, hogysok esetben a hisztériás személyiségi alkat valószínűenörökölhető és ezért a születéssel adott sajátság, melya hasonló alkatú szülőktől való leszármazásból ered.A második szempont az, hogy a gyermekek hisztériásviselkedése még több esetben világosan a környezetkáros hatásaira vezethető vissza. Minthogy a hisztériá-nak leglényegesebb sajátossága a rövidzárlatszerű le-reagálás és a benyomásokat messze túlszárnyaló visel-kedésválasz, azért könnyen érthető, hogy a lélektudosokannak kiváltó okait általában a gyermekek környezetihatásaiban keresik. A gyermekkori hisztéria nem annyiraa betegségekbe való „menekülés” jellegét viseli magán,mint inkább a környezettel való összeütközés és harcismertető jeleit. A menekülés már inkább a felnőtt cse-lekvési formája, azé, aki már belekóstolt az élettel valóküzdelembe és abban a rövidebbet húzta. A gyermekkoraz élettel vívott küzdelem első szakasza, az első össze-

67

ütközések kora; és ha a gyermek nem elég erős, vagyalkalmas arra, hogy a küzdelemből győztesen kerüljönki, csak akkor sajátítja el a hisztériás lereagálási formátés válik rendellenessé. Az ifjúkorban inkább a menekü-lési és védekezési jelleg válik szembeötlővé a hisztériá-ban; a gyermekkorban pedig inkább az önző törekvés,hogy a gyermek érdekessé váljék, a környezet védelmétés részvétét a maga számára kierőszakolja.

A káros környezeti hatásokat a következőkben fog-lalhatjuk össze: a környezet túlzásaitól és fenyegetései-től kiváltott ijedelmek, félelmek, rossz lelkiismeret, atúlszigorú nevelés, a hisztériás szülők, kiknek állandólégkörében él a gyermek, stb. A hisztériának korai fel-ismerése nem annyira a nevelők feladata, mint inkábbaz orvosé. Abban azonban a nevelőknek és a szülőknekis tájékozottaknak kell lenniök, mikor szokott a leg-gyakrabban fellépni a hisztéria veszélye a gyermekkor-ban. Tudjuk, hogy ilyen veszedelemnek különösen a 4.év körül van a gyermek kitéve, a hisztéria korábbi elsőjelentkezéséről nem tudunk. A 6-7. életévek, tehátéppen az iskolábajárás kezdete, továbbá a tizenhárom-tizennégy évek, vagyis a nemi élmények jelentkezésénekideje mutatkoznak a hisztéria kialakulására a legfogé-konyabbaknak. Ez nagyon könnyen megérthető abból,hogy ezekben az években halmozódnak fel a gyermeklelki nehézségei, új feladataik és a velük való küzdel-mek. A leányoknak a hisztériára való hajlama sokkalerősebb a kilencedik évtől kezdve, mint a fiúknál; atizenharmadik életév körül a hisztériás hajlamú leányokszáma kb. kétszer annyira tehető, mint a fiúké.

14. Az ideges és hisztériás gyermek neveléséről.

Az idegesek.

Felmerül a kérdés, mit és mennyit kell tudniok anevelőknek mindazokról a jelenségekről, melyeket az„ideges gyermek” neve alatt foglalunk össze és mily

87

szerepet vállalhatnak a nevelők az ideges gyermek lelkigyógyításában? Legelőször is ugyanazt a fontos meg-állapítást kell tennünk e helyen is, mint amit a hisztériá-nál tettünk: mind a baj felismerése (diagnózisa), mindpedig annak gyógyítása (lelki terápiája) elsősorban azorvos hatáskörébe tartozik. Az idegesség felismeréseugyanis különleges szaktudást kíván, mert az idegességnem egyszerű, hanem rendkívül bonyolult jelenség ésszámos átmenet képzelhető el az ideges és az egészséges,továbbá hisztériás gyermek lelki képei között. A bajokmegállapítása tehát úgynevezett „differenciális diag-nózist”, tüzetes és részletes megállapításokat követel,melyhez különleges iskolázottság nélkül vakmerőségvolna hozzáfogni. A jó nevelők és szülők szerepé-nek azonban arra mégis ki kell terjednie, hogy gondosmegfigyeléssel és idejekorán összegezzék a gyermekfeltűnő viselkedéseit, és azokat a normális gyermekkülönösségeitől s hibáitól meg tudják különböztetni.A gyógyító eljárásokban is az orvost illeti a döntő szó,a nevelők azonban sokban segítséget nyújthatnak azorvosnak bölcs együttműködésükkel. Éppen ezért nemfelesleges, ha összefoglaló áttekintést adunk az idegesgyermek lelki gyógymódjának főbb eszközeiről. Az ide-tartozó eszméket a következő gyakorlati szabályokbafoglalhatjuk: A nevelésnek, hacsak lehetséges, meg kellelőznie az alkati idegesség kifejlődését. Tünetkezeléshelyett a bajok okaira és forrásaira kell a főfigyelmetfordítani. Mivel az idegesség lényege a rendestől eltérőcselekvésfolyamatban rejlik, azért a gyógyításnak efolyamat egészét és annak egyes rendellenes pontjaitkell megragadnia. A cselekvésfolyamatot a személyegészébe beágyazva kell tekinteni. A negatív eljárásokmellett és azokon túl főképen a pozitív ráhatásokra kelltörekedni. Lássuk ezeknek az elveknek gyakorlati alkal-mazását!

A gyermek idegességét a helyes testi neveléssel ésfizikai munkával lehet legjobban megelőzni. A testimunka és a testgyakorlás ugyanis nem csupán a test

88

általános egészségét mozdítja elő, hanem a cselekvéseklélektana szempontjából nézve is rendkívül hasznos.Cselekvéseink természetes lefolyásának ugyanis egyikleglényegesebb mozzanata a siker, s benne a kielégülés.Tudjuk, hogy az ideges gyermek cselekvéseiben sokszoréppen a sikerek pontján vannak hiányok és rendellenes-ségek: a lehetetlen életcélok, önző becsvágyak okvetlenülsikertelenné teszik a rájuk irányuló cselekvést. A siker-telenség aztán pótkielégítéseket, kompenzációs túlzá-sokat, az egész egyéniségnek lázadását, vagy félelmét,stb. vonja maga után. Hogy ezektől az ideges gyermeketmentesítsük, sikerekhez kell őt segítenünk. Sikerek nél-kül nincs normális cselekvés, nincs egészséges gyermek.Már pedig a testi munkában, sportban érhet el a gyer-mek legkönnyebben és a legtermészetesebb úton nekimegfelelő sikereket. Az elért sikerek lelki visszahatásaaztán megmutatkozik a gyermek önérzetének, önbizal-mának határozott emelkedésében is. A testgyakorlatokegyéb kedvező hatásai még a következők: a (ritmikus)torna egyenletes időbeosztást és önmérséklést követel,megakadályozza a felesleges beszélgetéseket, elvonja agyermek figyelmét a saját magával való foglalkozástól.Hasonlót mondhatunk a helyes mértékben előirány-zott szellemi munkáról is. Sok sikertelenség onnan szár-mazik, hogy az iskolai feladatok erősen túlszárnyaljákaz ideges gyermek munkaképességét s így az idegességétcsak tovább fejlesztik és előmozdítják. Az ideges gyer-mek nevelésénél tehát rendkívüli fontossága van a ren-destől különböző egyéni tanításnak, mely főképen arratörekszik, hogy a fáradékony és ingerlékeny gyermekneki megfelelő feladatokat kapjon és azokat sikeresenmeg is oldja. Ha ez az eljárás rendszerré válik, akkoraz ideges gyermek lassan abbahagyja rendellenes, pótló-cselekvésekre való irányulásait és beleszokik a szabály-szerű cselekvésbe. A munkaiskolák, a cselekvés iskoláiebből a szempontból is rendkívül nagy jelentőségűek éskiválóan alkalmasak az ideges gyermekek lelki helyre-igazítására is.

90

Ugyancsak az idegesség mellőzése, illetve az alkatiidegesség kifejlődését megelőzni hivatott eljárás a gyer-mek általános lelki edzése is. A lelki edzés kérdése szo-rosan összefügg a sikerekkel s ezeknek lélektani jelen-tőségével. Amilyen fontos, hogy a gyermeket jól meg-érdemelt sikerekhez juttassuk, éppoly súllyal esik latbaaz a másik követelmény, hogy a gyermeknek meg kellszoknia bizonyos sikertelenségeket is. Az egészségeslelki kifejlődésnek egyik alapfeltétele, hogy a gyermek-nek nem szabad minden vágyát teljesíteni, hanem hozzákell őt szoktatni a lemondáshoz is, továbbá ahhoz, hogyaz élet voltaképen állandó harcot jelent mindenfélenehézségekkel és feladatokkal; ezekkel meg kell bir-kózni, előlük nem szabad gyáván megfutamodni. Mindenharc azzal jár, hogy a küzdelemben sebeket adunk éssebeket kapunk; a fájdalmakat el kell tudnunk viselni,ha nem akarunk elbukni. Az ideges gyermek egyik főjellegzetessége éppen abban van, hogy ez a kiegyenlítő,leszámoló, jól feldolgozó lelki mechanizmus nála hiá-nyos, vagy egyáltalában nem tevékeny. Ha az idegeskis gyermeket már jókor arra szoktatjuk, hogy aprófájdalmait (pl. elesés, ütődés, sebesülés, vágyainak meg-tagadása, stb.) sírás nélkül elviselje, maguktól értetődőmegpróbáltatásoknak tekintse, akkor helyes útra terel-jük helytelennek induló reakcióit. Ez a szoktatás azon-ban nem mehet végbe az értelem síkján, hanem csakegyszerű cselekedtetéssel. Ha valahol, akkor főképen azideges gyermeknél nincs helyük az úgynevezett erkölcsiprédikációknak, észszerű meggyőzéseknek, logikai okos-kodásoknak. Az ideges gyermeknél ugyanis nem azértelem működésében rejlik a baj, hanem másutt, a le-reagálódás és alkalmazkodás rendellenességeiben, azérzelmességben, az énközpontú egyoldalúságban, stb.Ezekre azonban a tisztán értelmi síkon mozgó okosko-dások még nem hatnak. Az ideges gyermek pl. nemtudja feldolgozni magában valamely megrázó sérüléshatásait és elfojtja annak feltörő emlékét, majd általánosnyugtalanságba esik; vájjon eredményre vezethet-e az

91

ilyen gyermeknél az az erkölcsi buzdító beszéd, mely-nek tartalma „aki nem javul meg és nem alkalmazkodika társadalom törvényeihez, az börtönben fejezi be éle-tét”. A kimerült és ideggyenge gyermek nyugtalanná,dacossá válik; vájjon meggyógyíthatjuk-e azzal, hogyokos fejtegetésekbe bocsátkozunk s őt értelmi úton meg-győzzük viselkedésének helytelenségéről? A helyes alkal-mazkodás előmozdítása és az ideges bajok megelőzésenem a logikai vagy erkölcsi meggyőzés útján történik,hanem sugalmazó (szuggesztív) hatások útján. Ezt az elvetaz ideges gyermekek lelki edzésénél is érvényesíteni kell.Az edzés elve általában a legfontosabb irányítást nyújtjamind az idegesség megelőzésében, mind pedig annak le-küzdésében. Az edzésnek azonban, hogy célját meg-valósíthassa, egyaránt távol kell magát tartania az el-puhító kényeztetésnek és az erőszakosságnak a végle-teitől.

A munkán és a lelki edzésen, tehát a megelőzésenkívül a nevelők segítő beavatkozásaira is állandóanszükség van az ideges gyermek életében, különösenmikor a gyermek iskolai teljesítményeiben hátramarad,mikor tanulótársainak közösségébe nem tud beillesz-kedni, vagy amikor félelmi idegességeit egymaga nemtudja legyőzni. A nevelőknek ily segítségnyújtáshoz nagybeleérzésre és finom tapintatosságra van szükségük azidegességre vonatkozó alapos tudományon kívül. Ez abeleérzés fogja megsúgni, mikor kell a gyermek szellemimunkájába üdítő szüneteket közbeiktatni és hogyan kella gyermeket irányítani, hogy a pihenés valóban felüdü-lését szolgálja; komoly figyelmi összpontosítást kívánótorna erre a célra pl. kevéssé alkalmas. A gondos nevelőtudja azt is, hogy az egyébként kellemes lelki izgalmak-kal járó játék sem felel meg a valódi üdülés céljának.Ha a gyermek az idegeinek kimerültsége vagy végzettmunkája következtében rossz hangulatú, akkor ennek ahangulatnak megváltoztatására kell törekedni. Nemkönnyű feladat az ideges gyermeknek társas beilleszke-dését helyes útra terelni.

92

Az ideges gyermek ugyanis éppen a helyes alkalmaz-kodás és önálló viselkedés egyensúlyát nem tudja meg-valósítani, s ezen a téren a következő jellegzetes nehéz-ségekkel küzd. Mivel az egészséges gyermeknél gyengébbés azok teljesítményeit utánozni nem tudja, egészségesés durvább vetélkedéseikben és veszekedéseikben min-dig a rövidebbet húzza, csekélyebbértékűségi érzésekvesznek erőt rajta, sértve és mellőzve érzi magát, bán-kódva visszahúzódik és magános, kiközösített gyer-mekké válik. Ez a lelki magányosság és féltékenységkülönböző hibás lereagálások forrásává lesz lelkében:innen erednek az ideges gyermeknek sokszor felpana-szolt hajlamai a hazugságra, cselszövésre, a gúnyoló-dásra és bosszúállásokra. A lélektan rámutat arra, hogyaz ilyen eljárások mind a gyengébbek fegyverei szoktaklenni, melyekkel valamikép vissza akarja vívni elvesztettönérzetét és önérvényesítését. Az egészséges embernekezekre nincs szüksége. Az ideges gyermek „szerep-játszóvá” válik; lelki erőit nem a valódi társas életrealkalmazza, hanem arra, hogy álúton nyugalmat és ba-rátságot leljen és így jusson a többiekkel egyenlő érvé-nyesüléshez. Gyakori eset továbbá az ideges gyermek-nek méltatlan megalázkodása is, mellyel az erősebb észsarnoki társának teljesen és feltétel nélkül kiszolgál-tatja magát.

Mindezek a téves viselkedésformák abból a lelki erő-feszítésből származnak, hogy a gyermek a többiekegyenlő értékű társának rangjára küzdje fel magát ésígy hamis kielégülés-pótlásokhoz jusson. Mihelyt a neve-lők észreveszik, hogy az ideges gyermek cselekvésfolya-matában hol rejtőzik a fájópont, hol van az „Achilles-sarok”, segítő tevékenységüket oda kell irányítaniuk.Ez esetben a lelki feszültség lereagálására, a hamispótló kielégülésre kell rátapintani és azt valódi kielé-gülésekkel kell helyettesíteni. Ez úgy válik lehetségessé,hogy a nevelők lesznek a gyermek valódi „társai”, őknyújtanak alkalmat neki, hogy a közös tevékenységbenérvényesüljön, hogy bánatát és haragját az ő keblükön

93

sírja ki, velük bizalmas viszonyban lehessen és elpana-szolhassa nekik sérelmeit, hogy előttük feltáruljon ön-bizalma és önérzete a velük való érintkezésben megerő-södjön. Az alkalmazkodás fogyatékossága, a társakkalvaló kapcsolat, érintkezés hiánya ilyenformán megeny-hül és a gyermek cselekvésfolyamata egyensúlyba bil-len. A nevelők azonban akkor, mikor így segítségetnyújtanak a gyenge és ingadozó gyermeknek, természe-tesen tudatában vannak, hogy a helyes alkalmazkodásés társas élet felé segítségükkel csak az első lépés meg-tételére ösztönözték növendéküket, a lelki cselekvésiegészségnek elérésére az út másik fele még hátra van.Ha nem akarunk fél munkát végezni, akkor nemelégedhetünk meg a gyermek lelki feszültségeinek le-vezetésével, hanem az is szükséges még, hogy kiemel-jük a gyermeket önzéséből is. Az ideges gyermek éppengyengesége miatt és csekélyebbértékűségi alapérzésénekkövetkeztében szinte szükségképen önző, én-központúegyéniségé válik. Azonkívül tehát, hogy az erősebbtársak között el nem ért kellő helyzetét a nevelő sajátszeretetével kárpótolja, törekednie kell, hogy a gyer-mek a rendes és normális társas kapcsolatokat is fel-vegye. Ha a gyermek csak a „nevelő” szeretetét élvezi,és csak azzal vigasztalódik, önzése még jobban megerő-södhet. Lassan vissza kell tehát őt vezetni a többi gyer-mek egyenrangú társaságába, rá kell vezetni a barátko-zás, pajtásság, az igazmondás és egyenes viselkedésnekútjára, a társak között való élet alapfeltételeire, a jog-érzésre, megbízhatóságra, a vidám, önmagát visszatar-tás nélkül átadó életnek síkjára. Hogy ez nem könnyűfeladat, világos dolog, de a nevelőnek mindent meg kellkísérelnie, hogy az idegesség okozta borús, csekélyebb-értékűségi alapbeállítódást legyőzze. A valószínű leg-jobb út itt is a sikerekhez juttatásban van: ha az idegesgyermek az erősebbek és durvábbak között is hellyel-közzel sikeres szerepet játszhat, akkor egy-egy fokkalfeljebb jutott az egészségessé válás meredek útján, Saj-nos, sok ideges gyermek még ily nevelés mellett is élete

94

végéig viselni fogja a szerencsétlen első lélekalakulásterheit.

Mily eljárások ajánlatosak az ideges félelmek elleniküzdelemben? ez a további kérdésünk. Ami a gyermekéjszakai félelmeit és felijedéseit illeti, helytelen dologvolna a gyermek előtt ezeknek nagy fontosságot tulaj-donítani. Ha a gyermek észreveszi, mily aggodalommaltölti el a szülőket bármily valódi, vagy látszólagos baj-jal, azonnal hajlama támad ezt a helyzetet a saját ja-vára hasznosítani. így válnak még az egészséges gyer-kek is sokszor a szülők valódi zsarnokaivá. A nevelés-nek egyik alapelve a felnőttek nyugodt és egyenletesviselkedését követeli meg, különösen az ideges gyermek-kel szemben. Ha a gyermek azt látja, hogy betegségei-vel, bajaival nem kelt különösebb érdeklődést, akkorazok jelentősége az ő szemében is alászáll. Fontos az is,hogy a félős gyermeket ne kényeztessék a szülők pl.azzal, hogy lámpát égetnek alvóhelyén, altatgatják, mel-lette tartózkodnak, míg elalszik, vagy őt éjjelre maguk-hoz veszik; ezek tüneti kezelések és elkényeztetésrevezetnek; ezek helyett inkább a baj okára kell figyel-met fordítani és esetleges környezeti változásokkal kellkísérletet tenni (pl. a gyermeket más fekvőhelyre, másszobába vinni stb.).

Az iskolai félelem (drukk) és általában a várakozásifélelmek leküzdésében elsősorban az orvos tanácsánakkell irányadónak lenni. Ezen. túl a nevelő ezekben azesetekben a már ismertetett alapgondolat szerint jár el:megkeresi a cselekvésfolyamat kritikus pontjait és azo-kon igyekszik segíteni. Az ideges gyermeknél, de a ren-desnél is a várakozási (iskolai) félelmek oka a gyenge-ség érzése és a bizonytalanság lévén, ezeket kell a Visel-kedésfolyamatból kirekeszteni. Elsősorban a gyermekönérzetét és biztonságérzetét törekedjünk felfokozni. Ezúgy történik, hogy bebizonyítjuk: feladatait valóbanmeg tudja oldani, hogy nem gyenge és értéktelen ő sem,hanem egyenlőértékű más gyermekekkel. Nem gúnyol-juk, tréfát nem űzünk vele, hanem jóindulattal komo-

95

lyan vesszük erőfeszítéseit. Bizalmat keltünk benne ma-gunk és önmaga iránt, azzal, hogy bízunk benne. Azo-kat a helyzeteket, melyekben félni szokott, vele együttelemezzük, megbeszéljük; ez az a pont, hol az értelmesmeggyőzésnek helye van még az ideges gyermekeknélis. Általános jó hangulat, derűlátó bizakodás légkörébentartjuk a gyermeket és elszoktatjuk attól, hogy a köz-ben előforduló esetleges sikertelenségeket leverő érzés-sel vegye tudomásul. A nevelőnek ilyen helyzetekbenfőképen vidám hangulatot keltő, friss vérmérsékletreés türelemre van szüksége. Az úgynevezett túlszigorú,vasvesszővel kormányzó, folyton gáncsoskodó és korholónevelő már a normális gyermekekre is rossz hatássalvan, az idegesekre pedig különösképen romboló hatású.Az ideges gyermekek nevelésénél utolsó helyen meg-említhetjük a sokszor kitűnő eredménnyel járó környe-zetváltoztatás eszközét is. Itt azonban súlyos tévedésekáldozatává lehetnek azok a szülők, akik ideges gyerme-küket oly intézetbe kívánják juttatni, ahol más idegesgyermekekkel kell együtt élnie. Amilyen fontos, hogy agyermeknek kellő lelki környezete legyen a testvérekközött, akik nélkül lényeges hiányok maradnak még alegjobban nevelt gyermek lelkében is, épp olyan fon-tos az is, hogy az ideges gyermeket ne tegyük ki ha-sonló gyermekek hatásainak. Az ilyen környezetegyenesen végzetes lehet a gyermek további fejlődéséreés a legnagyobb károsodásokkal járhat. A helyes kör-nyezetváltozás csak egyféleképen képzelhető el: az ide-ges gyermeket más családba kell helyezni, hol egyenlő-korú, egészséges gyermekek között, gondos felügyeletmellett élhet és lassan kigyógyulhat lelki fogyatkozá-saiból. Csak a családi élet lehet az a szerves egység, aza testi-lelki környezet, amely az emberi alaptermészet-nek összes erőit egyensúlyban tudja tartani, a lélekösszes képességeit és törekvéseit szinte öntudatlan ter-mészetességgel tudja kibontani és a teljes, egészségesmagasfokú és összhangzatos életet biztosítani.

96

A hisztériások nevelése.

A hisztéria lelki kezelésének és gyógyításának szin-tén nyomban a baj felismerésével meg kell kezdődnie;az elhanyagolás nagy veszedelmeket rejt magában.Hogy sok gyermek egész életén keresztül viseli a hiszté-ria terhét, annak oka éppen a baj késői vagy hiányosgyógykezelésében rejlik. Az ilyen gyermekek prognó-zisa, vagyis a hisztéria jövő alakulását illető lélektanijóslás rendszerint kedvezőtlen: a hisztéria maradvá-nyait megtartó gyermekek sohasem lesznek olyan tár-sas lények, mint az egészségesek, a nehezen nevelhetőkjelentős csoportját alkotják, későbbi életükön is foly-tonosan áttörnek a hisztéria nyomai, különösen, ha ne-héz helyzetbe kerülnek, önzők, uralomravágyók lesznek,kik cselszövéssel, mások becsmérlésével, hazugsággal(a gyöngék fegyvereivel) küzdenek életcéljaikért, vagytehetetlenül meghátrálnak a szükséges harc elől. Ter-mészetesen az ily kedvezőtlen jóslat csak azokra a gyer-mekekre vonatkozik, akik a hisztéria súlyos sebeibenvergődnek; ha a lelki sérülések nem ily nagyfokúak ésszámosak, akkor a gyógyulásra megvan a reménység.Általában a gyermekkori hisztéria, e baj legkiválóbbszakértői szerint, nem végérvényes s ezért gyógyítható.

A hisztériás gyermekek gyógyítónevelése ma mársok módszerrel rendelkezik, melyek azonban még nemállták ki egyformán az idő, a tapasztalatok és a bírála-tok tűzpróbáját. A módszereket két csoportba oszthat-juk, az elsőbe tartoznak a házi és családi eljárások, amásikba az iskola gyógyító ráhatásai. Hangsúlyoznunkkell természetesen mind a két esetben, hogy kérni kellaz orvosnak a gyógykezelésre vonatkozó véleményét, éshogy minden gyermek gyógyítását egészen egyéni éskonkrét eset módjára kell orvosolni. A családi környe-zet gyógyító ráhatásai közül első helyen említhetjük akörnyezetváltozást, a gyermek áthelyezését olyan újkörnyezetbe, melyben nincsenek meg a réginek hibáiés káros ingerei; az új környezetnek továbbá olyannak

97

kell lennie, amely kíméli és ápolja a beteg gyermekmegrendült lelki működését. Ebben a követelménybenbenne foglaltatik az is, hogy két túlzástól kell óvakod-nia a gyógyító nevelésnek a hisztériás gyermeknél: azegyik a túlzott szigor és a sokkhatásoknak némelyektőltévesen ajánlott módszere, a másik a túlságos elkényez-tetés. A gyógyításnak az a célja, hogy a hibás lereagálómódszert, a rövidzárlati cselekvés rendszerét visszaiga-zítsa a cselekvés rendes, hiánytalan menetére. Ezért nemérhetünk célt azzal, ha a gyermekre keményen, erélye-sen ráparancsolunk, tőle gyors cselekvéseket kívánunk,abban a hitben, hogy így „nem marad ideje” rövid-zárlati cselekvésre és normálisan teljesíti parancsain-kat. Ez a módszer nem bizonyult célravezetőnek. Dehasonlóan csütörtököt mondott a túlzott elkényeztetésis. A helyes középutat jelenti az az eljárás, amely agyermek hisztériás visszahatásait „nem veszi észre”,nem veszi figyelembe, hanem úgy bánik vele, mintharendes és egészséges volna. Ez a „pedagógiai magatar-tás” azonban szintén csak akkor éri el célját, ha nemcsap át erkölcsprédikáló, barátságtalan ridegségbe,vagy kegyetlen szigorúságba.

Az iskola hatásai részint kedvezőtlenek, részintkedvezőek lehetnek a hisztériás tanuló lelki alakulására.Minden a gyermek egyéni lelki állapotától és a nevelőtapintatától függ. Az iskolának az a jó oldala, hogy agyermek itt egységes fegyelmű közösség tagjának érzimagát és szinte észrevétlenül résztvesz a normális, sza-bályszerű tevékenységekben. Rossz hatással lehet azon-ban a hisztériás gyermekre az iskola fegyelme és félel-met keltő szigora, a tanulók tömegfélelme és az a jár-ványszerű „hisztériás reszketés”, amely az iskolaszámonkérő és büntető rendszeréből eredhet néha mégolyankor is, mikor a tanítók bölcs mérséklettel működ-nek. A tanítók feladatai közé tartozik, hogy az esetlegjelenlévő hisztériás gyermekekre bizonyos tekintettellegyenek. Nehéz eldönteni általánosságban azt a kér-dést, nem volna-e jobb a határozottan hisztériás alkatú

98

gyermekeket a rendes osztálytanításból kivonni és őketkülön csoportokban, vagy egyénenként nevelni. Továbbikülönleges veszélyt rejt a hisztériás gyermekekre azosztálytanítás azért is, mert az osztály vagy csoportmindig olyan közösséget alkot, amely a gyermek ön-érvényesítő törekvésére nagy hatással van és a hiszté-riás gyermeket éppen a legkényesebb pontján ingerli;ez a feltűnni-vágyás, a figyelemnek és részvétnek ille-téktelen magára irányítása. Az iskola kicsiny társa-dalma, melynek tagjai nagyon érzékenyek saját súlyukraés egymás véleményére. A hisztériás gyermek pedig,tudjuk, a társadalmi környezettől ejtett sebeket hordoz.Az iskolai élet új sebeket ejthet vagy a régieket mélyít-heti s azért a nevelőkben újra felmerülhet a kérdés:nem jobb- és hasznosabb-e a kétségtelenül hisztériástanulókat elkülöníteni és különleges nevelésben része-síteni. Ha a nevelés mérsékelt eljárásokkal is eléri azt,hogy a hisztériás lereagálások helyébe a rendes ésegészséges cselekvési folyamat lépjen, akkor célját el-érte. A gyermek megtanulja, hogy a lelki mezejébenaddig mutatkozó tagadólagos felhívó jellegeket közöm-böseknek kezdje érezni és ne essék bele az első kedve-zőnek mutatkozó csábításba, amely működésbe hozzabenne a betegség könnyenjáró öntudatlan gépezetét; halátja, hogy pl. a hisztériás bénulás sem figyelmet, semrészvétet nem kelt, akkor a betegség elveszíti hatóere-jét s a következő hasonló esetben már gyengébbenvonzza s végül közömbösen hagyja. A gyógyulás ezzelmár megkezdődött és nyitva áll az út a rendes cselek-vés felé.

15. A gyermekkori nemi élet rendellenességei.

A nemi élet jelentősége.

A gyermekkor lelki egészségtanában külön fejezetilleti meg a gyermekek nemi életének kérdéseit; milyálláspontot foglaljon el velük szemben a nevelő, mily

99

értelemben kell beszélni a gyermekek „nemi nevelésé-ről” és milyen módszerek felelnek meg legjobban agyermek erkölcsös és egészséges nemi irányításának?A lelki egészségről szóló előző fejtegetéseinkben mártöbbször érintettük ezt a kérdést, de amit a nemiségkérdéséről eddigelé mondottunk, egyáltalában nemmeríti ki e kérdés minden vonatkozását, sőt még a leg-lényegesebbeket sem; a nemi élet mind a gyermekkor-ban, mind az ifjúkorban olyan nagy jelentőségű, hogykülön fejezetben kell tárgyalnunk, annyival is inkább,mert a nemiséggel összefüggő tevékenységek a lelkiéletnek és az emberi (gyermeki) személyiségnek nagy,és viszonylagosan önálló tartományát alkotják.

Tévedés volna azonban azt hinni, amikor a gyerme-kek nemi életének fejlődését és nevelését külön is szóvátesszük, hogy ugyanakkor ennek kelleténél nagyobbjelentőséget tulajdonítunk, vagy egyenesen a lelki életés a személyi fejlődés központjába helyezzük. Ebbe ahelytelen felfogásba esett az az irányzat, amely általá-ban minden lelki élményt és cselekvést egyetlen egyősforrásra, tudniillik a nemi ösztönre, a libidóra veze-tett vissza (a Freud-féle „lélekelemzés”). A lélektanitudomány utolsó négy évtizede meghozta ennek a túlzótannak egészséges bírálatát, megdöntötte azt a világ-szemléletet, mely minden téren vallotta a nemi ösztönhatását és szerepét (pánszexualizmus) és kiszorította anemi ösztönt arról a középponti helyről, hová azt atúlzók helyezték. Egyúttal azonban meggyőzte a kérdéstisztázása a neveléstudomány elmélkedőit arról is, hogya nemi élet jelenségei mellett nem szabad behunyt szem-mel elhaladni. A túlzások ugyanis minden iránybancsak káros hatásúak lehetnek. A régebbi korok erkölcsifelháborodással néztek a gyermekkor és ifjúkor nemiéletének jelenségeire és ildomtalannak tartották azokemlegetését a gyóntatószéken, vagy az orvosi kezelésenkívül. Ma már úgy vélekedik minden józanul gondol-kodó nevelő, hogy a nemi élet a gyermek fejlődésénekrendkívül jelentős és fontos része s azt álszeméremből

100

elhanyagolni, vagy szégyenletes és gyűlöletes dolog cí-mén a tudat alá szorítani bűn volna a gyermekkel szem-ben. A nemi élet jelentőségének és a lelki életben el-foglalt helyének túlzó értékelése azzal a jó visszahatás-sal járt, hogy a nemi élet gyermekkori kérdései is meg-illető helyükre kerültek a nevelői gondolkodásban s anevelők a két véglet között megtalálták a helyes közép-utat. Ezt az egyedül helyes középutat követjük az alábbkövetkező fejtegetésekben mi is, mikor a gyermekkornemi életéről és annak nevelői irányításáról néhányszükséges és alapvető igazságot és elvet ismertetünk.

Gyermekkori szexualitás.

Az első kérdés: van-e gyermekkori nemi élet (szek-szualitás) és ha van, melyek annak jelentkezései? Hogyvalódi és teljes értelemben vett nemiség a gyermek-korban még nem lehetséges, természetes és egyszerűigazság gyanánt mindenki elfogadja. Nyilvánvaló ez azigazság, ha tekintetbe vesszük, hogy az igazi nemi életfőtevékenysége, a gyermeknemzés csak a nemi érés(pubertás) beálltával lehetséges, a gyermekkorbanazonban a nemi szervek és mirigyek fejletlensége követ-keztében lehetetlen. A fiúknál lehetséges ugyan a gyer-mekkorban is az erekció, sőt nemi párosodást utánzóaktusok is előfordulhatnak iskolás fiúk és leányok kö-zött, ezek azonban nem egyformák a felnőttek hasonlócselekedeteivel és inkább utánzásból, vagy kíváncsiság-ból eredő hibáknak tekintendők. A gyermekkor a nemi-ségnek úgynevezett lappangó állapota, mely arra vár,hogy az egyén felserdüljön és akkor érvényesüljön ateremtés rendjében számára elrendelt módon. A nemi-ségnek ez a Jappangó állapota a nemi szervek és belsőel választású mirigyek fejletlenségében bírja magya-rázatát.

Tüzetesen meg kell azonban jelölnünk, mily lélek-tani mozzanatok töltik ki ezt a lappangó állapotú nemi-séget. A „lélekelemző” (pszichoanalitikai) irányzat ha-

101

tása alatt sokan azt a véleményt fejtették ki, hogy acsecsemő már születésekor magával hozza a nemi érzés-nek, a „szerelemnek” indulati reakcióit; ez a szerelmiérzés éppúgy veleszületett érzelmi reakció a gyermek-ben, mint pl. a félelem, vagy harag; egyiküket sem kellkülön „megtanulnia”, hanem mindegyik érzés azonnal,..készen” feltámad, mihelyt megfelelő inger éri a gyer-mek szervezetét. Ennek a véleménynek igazolásáraegyes amerikai lélekbúvárok megfigyelték a gyermekmesterségesen előidézett reakcióit, hogyan válaszol azúgynevezett „nemileg érzékeny testfelületeket” („ero-gén zónákat”) érő ingerekre, minők a simogatás, stb.A kísérletezők azt találták, hogy már a csecsemőkor-ban is sajátlagos viselkedés-válaszokat ad a gyermekaz említett helyzetekben: mosolyog, abbahagyja a sí-rást, a megelégedettség jeleit mutatja, karjait széttárja.Ezekből a jelekből azt következtették, hogy a csecsemőis fogékony a valódi nemi ingerek iránt és megfelelőnemi viselkedésekre is képes.

Ez a nézet azonban nem helytálló és lényeges helyre-igazításokra szorul. Alaphibája abban van, hogy nemlesz különbséget a nemi szervek ingerlése és más test-felületek között, minők pl. az arc vagy az ajk. Ε kétutóbbi testrész csak a későbbi fejlődés során, külön„tanulással” (kondicionálással) válik csak nemileg érzé-keny felületté akár a faj keretén belül, akár az egyesembernél; ezek ingerlése kezdetben egészen más termé-szetű, mint a nemi szerveké. Az említett elmélet egyfor-mának tekinti a kétféle ingereltetést és az összes „ero-gén zónákat”, aminek nincs kellőképen igazolt alapja.Valódi nemi megnyilvánulásoknak csupán azokat tekint-hetjük, melyek magukon a nemi szerveken figyelhetőkmeg; más, úgynevezett érzékeny zónákat nem szabadaz elmélet kedvéért a nemiekkel egy nevezőre hozni.

Második nehézség gyanánt arra kell rámutatnunk,hogy a kétféle ingerlés a gyermekből csakugyan egy-forma reakciót válthat ki, tudniillik mind a kettő a„kellemesség”, a „megelégedettség” arckifejezéseivel és

102

kifejező mozgásaival járhat együtt. A kifejező mozgásokhasonlóságából azonban még nem következtethetünkarra, hogy a kiváltó ingerek minden tekintetben egy-formák, azaz hogy a gyermeknek minden érzelmes vá-lasza a nemi ösztönnek megnyilvánulása. Éppen ezérta csecsemő nemi életét másképen kell értelmeznünk.

A csecsemőkortól kezdve, az egész gyermekkoron át,valóban észlelhetünk igazi nemi reakciókat, de acsecsemőkorban nagyon keveset. Ezek is csak meghatá-rozott ingerek hatására jönnek létre; ily külső ingergyanánt a nemi szervek érintése szokott szolgálni, abelső ingerek a gyermek fiziológiai átalakulásaival füg-genek össze. Minden más inger, mely a gyermekkorbannemi érzeteket, válaszokat kelt (pl. a másik nem látása),már nem velünkszületett jellegű, hanem később szer-zett és tanult hatással jár. Az úgynevezett érzékeny zó-nákat felfogásunk szerint jól meg kell ugyan különböz-tetni a valódi nemi jelenségektől, azt azonban hang-súlyoznunk kell, hogy ezek (arc, ajak, stb.) valóbankülönösen érzékenyek a gyengédségek iránt (pl. a simo-gatás, becézés), a nélkül azonban, hogy önmagunkbannemi természetűek lennének. A gyengédség kifejezéseinagymértékben kifejleszthetik és előmozdíthatják agyermeknek a szülőkhöz való érzelmes, de nem szexuá-lis ragaszkodását, sőt mint látni fogjuk, e gyöngédsé-geknek veszélyes oldala is van: a túlságosan becézett éselkényeztetett gyermeket az életben csalódások érhetiképpen ezen a téren. Az érzékeny zónák reakciói is ha-marosan kifejlődnek, ha a gyermeket rendszeresenszoktatják a gyengédségekre (csók, ölelés, cirógatás).Végül ki kell emelni azt a körülményt is, hogy az érzé-keny zónák a gyermek születésekor és önmagukban vévenem szexuális jellegűek ugyan, de csakhamar azzá vál-hatnak már a gyermekkor folyamán is, az ifjúkortólfogva pedig szabályszerűen összekapcsolódnak a valódinemi élet folyamataival.

A gyermekkor nemi életének második felötlő sajá-tossága az, hogy a nemi megnyilvánulások nem marad-

103

nak egyazon színvonalon, hanem hullámvonalat követ-nek és a gyermek életének izgalmi szakaszaiban élén-ken előtérbe lépnek. A nemi élet, bár „lappangó” agyermekkorban, mégis hullámhegyeket és völgyeketmutat, ami bizonyára a gyermek testszerkezeti (fizioló-giai) érési folyamataival függ össze. Ez az oka, hogyegyes lélekbúvárok „többszörös pubertásról”, azaz nemiérésről beszélnek, jelezve ezzel, hogy ugyanaz a folya-mat, mely a 12-13. életévtől fogva oly nyilvánvaló ésfeltűnő változásokkal jár az ifjú életében, nemcsak ekkorjátszódik le, hanem – kevésbbé nyílt módon – már agyermekkorban is. Mint általában mindenütt, a nemiélet megnyilvánulásaiban is figyelembe kell vennünk agyermekek egyéni, öröklésből eredő különbségeit.

Az első dackorszak a 3. életév körül, sokak véle-ménye szerint, ily izgalmi korszakot jelent a gyermekéletében, amelynek mélyén új fiziológiai folyamatokategyesek sejtenek. A „dacolás”, e testi átváltozásoknakcsupán egyik, de nem egyedüli külső megnyilvánulása,kifejeződései is vannak e folyamatnak, tudniillik a nemijelleggel színeződő gyengédségek. Ezek a gyengédségekvagy a másik nem hasonlókorú személyeire irányul-nak, vagy pedig a szülőkre; de e két esetet egymástóljól meg kell különböztetnünk. A 3-4 éves fiúk a dac-korszak idején néha váratlan gyengédséget tanúsítanakhasonló korú kis leánykák iránt és megfordítva (csók),a nélkül, hogy szégyenérzetet éreznének, vagy tudatá-ban volnának akár a gyengédség nemi színeződésének,akár pedig a „nem szabad” gondolata felmerülne elmé-jükben. Az izgalmi korszak lejártával a gyermekeknemi élete ismét a közömbösség állapotába megy át.

Hasonló korszak, mint az első dac ideje, jelentkezikaz iskolabajárás megkezdésének idején, továbbá a9. éves kor körül is. A 10-12. éves kor az úgynevezett„gyermekszerelmek” ideje; ilyenkor ártatlan, de meg-lepően mély érzelmek keletkezhetnek a különneműgyermekekben egymás iránt

104

Kérdés, miképen kell értelmeznünk a gyermekkorsorán megfigyelhető ezen gyöngédségeket? A kis gyer-mekek első gyöngédségei a dackorszak idején, úgylát-szik, a valódi, de öntudatlan nemi érésnek jelenségei,melyek átterjednek az érzékeny zónákra a nélkül, hogya nemi szervekben izgalmat keltenének. Itt tehát külö-nös átmeneti jelenségekről lehet szó. Hasonlóképenszexuális szempontból nem teljesértékű érzelem a 6 vagy10 éves gyermek „szerelme” sem, amelynek valószínűlegszintén a szervezet általános növése és még teljesenmeg nem világított fiziológiai érésfolymatai teszik alap-ját. A szülőkkel szemben mutatott gyengédségek kérdé-sében a pszichoanalízis teljesen a nemi élet álláspontjárahelyezkedett és a fiúknak az anya, a leányoknak az apairánt mutatott gyengédségeiben szexualitást, sőt féltékeny-séget látott (Oedipus-komplex). Ezt az értelmezést azonbana maga általánosságában bízvást túlzónak és igazolatlan-nak minősíthetjük, mert a tények és jelenségek másfélemagyarázatot is megengednek, sőt ezt valószínűbbneksejtetik. Minthogy ugyanis a gyermekkorban a szervezetfejletlensége miatt valódi nemi tevékenységekre és anekik megfelelő teljes értékű lelki folyamatokra nemkerülhet sor, azért, az Oedipus-komplexumot a gyer-mekkorban eleve valószínűtlennek tarthatjuk, mielőttannak állítólagos „tudattalan” mechanizmusát tanul-mányoznánk. Egy amerikai lélekbúvár megjegyzéseszerint az egész Oedipus-komplexumból csupán annyia valóság, hogy nem annyira a gyermekek „szerelme-sek” szüléikbe, hanem inkább megfordítva, a szülőkgyermekeikbe; és a túlzott gyengédségek, melyekbenegy-egy gyermek részesül az ellenkező nemű szülő ré-széről, felkeltheti ugyan a gyermek „féltékenységét”,csakhogy ez nem „szerelemféltés”, hanem csupán „sze-retetféltés”, helyesebben: a gyengédségek féltése. Az el-kényeztetett és becézett gyermek attól tart ilyen ese-tekben, látva például a szülőknek egymásiránti gyen-gédségét, hogy ő most már elveszti a szeretetnek eddig

105

élvezett megnyilvánulásait; a féltékenység tehát volta-kép nagyon is jól érthető gyengédségféltés, az önzés ésaz irigység vegyüléke. Hogy éppen az ellenkező neműszülőre irányul a „féltékenység”, azt sem magyarázzákma már tudattalan nemi ráirányulás eredményének.Ε különben sem általános jelenségnek az a természetesés egyszerű magyarázata, hogy a szülők általában haj-lamosak az ellenkező nemű gyermekek dédelgelésére ésgyengédségekkel való elhalmozásra (kivétel talán csakaz elsőszülött fiú). Szükségtelen tehát az Oedipus-komplex feltevéséhez folyamodni, mely maga utánvonná azt a további feltevést is, hogy a gyermekkorminden érzelmi élménye a nemiség forrásából ered éstáplálkozik.

Rossz szokások.

Vannak azonban a gyermekkornak olyan viselkedé-sei és cselekvései is, amelyeknek elhatárolása és értel-mezése nem olyan egyszerű, mint a fentebb említettjelenségeké. Ezek azok az átmeneti jellegű nemi cselek-vések, melyeket bátran hibáknak és rossz szokásoknakis nevezhetünk, valahányszor teljesen ösztönzésszerűek(impulzívak), gátolatlanok és a nevelők tudta nélkül,titokban folynak le. Ezeknek főforrása α gyermekekkíváncsisága szokott lenni, amely korán ráirányul akáraz állatvilágnak, akár a szülőknek vagy más felnőttek-nek nemi életére és gyengédségeire. Ez a kíváncsiságösszekapcsolódik az utánzás vágyával s így többé-kevésbbé titkos nemi kísérletezésekre vezet. Ezeket anagyobb gyermekeknél a határozottan „tilosnak”, a„bűnnek” tudata szokta kísérni, továbbá az ekkor márkifejlődőben levő szégyenérzés és szeméremérzés is.Egyes hibáknak, pl. az onania rossz szokásának a gyer-meki kíváncsiság mellett még más előidézője is szokottlenni, t. i. a kompenzáció s a benne talált kéjes izgalom.Általában minden meg nem engedett dolog különlegesizgalmat szokott kelteni nemcsak a gyermekekben,

106

hanem a felnőttekben is, a „tiltott gyümölcsnek” külö-nös és sajátságos „felhívó jellege” van. A gyermekkorinemi csínytevések és próbálkozások azonban vonzás ésélményszerűség tekintetében más cselekvéseket messzefölülmúlnak. Ez a körülmény is a mellett szól, hogy anevelésben a nemi élettel szemben struccpolitikát űzninem szabad. Ha a gyermeknek a nemiséggel összefüggőproblémáit jelentékteleneknek tartjuk, vagy álszemérem-ből agyonhallgatjuk, akkor kiengedjük a nevelés hatás-köréből a gyermek lelki alakulásának sokszor legdön-tőbb fordulatait. A gyermekkori nemi életnek átmenetialakjai és hibás tevékenységei a nevelők előtt nemismeretlenek.

Tudásvágy, kíváncsiság.

Az iskoláskorban a gyermekek már kezdenek gon-dolkozni arról, honnan és hogyan születnek a csecsemőkés mi az apa és anya szerepe a gyermek létrehozásában.Az iskolásgyermekek előtt a gólyamese általában elve-szíti hitelét, bár vannak oly gyermekek is, kiket a szülőkmesterséges és körmönfont óvatossággal, vagy esetlega gyermekkel szemben érzett elfogultságból néha aziskoláskor végéig is tudatlanságban tudnak tartani azemberi élet keletkezése felől. Hogy ez az eljárás helyes-evagy sem, arról később lesz szó. A valóság az, hogy aziskolásgyermekek, különösen a falusiak, hamarosanelvetik a gólyamesét és új magyarázat után kutatnak.Ez a fordulat teljesen érthető abból a dolgok valóságosmivoltára irányuló érdeklődésből, amely a másodikgyermekkort jellemzi és amely nem elégszik meg többéa világ jelenségeinek meseszerű és varázslatos magya-rázatával. Ez a főoka annak, hogy körülbelül a 6. évtőlkezdve az iskolásgyermekek kíváncsisága a nemi élet-nek előttük homályos területe felé fordul, annál isinkább, mert a nevelés már jókor kifejlesztette szemé-remérzetüket és szégyenérzetüket a szexualitással és avele szomszédosnak érzett cselekvésekkel szemben.

107

A gyermekek természetes kíváncsisága többféleképenszokott kielégítő táplálékhoz jutni. Egyik utat a szülőkés nevelők óvatos és nagy lelki műveltséget kívánó fel-világosításai” jelentik; ezekről az alábbiakban lesz”bő-vebben szó. Amily értékes a szülői beavatkozás, olyankáros szokott lenni a gyermek kíváncsiságának kielégí-tése az (idősebb) társak részéről; hasonló veszedelemrejlik a csábításokban, vagy a szülők „utánzásában” is,oly gyermekek részéről, akik gondatlan, vagy zsúfoltkörnyezetben élve, megfigyeléseket tesznek a szülőkházastársi életének bizalmas részleteiről. Különösennagy tere nyílik a társak káros hatásának az iskolaiéletben. Az iskola az a hely, hol a „tapasztaltabb”tanulók „felvilágosítják” a mit sem, vagy alig valamitsej tőket, és kérkednek felsőbbrendűségükkel, melyet arejtelmes dolgok tudása számukra a többiek előtt biz-tosít. A legnagyobb tekintélyük azoknak szokott lenni,akik eldicsekszenek azzal, hogy ők ilyesmit már pró-báltak is. Az előadás előtt, vagy az órák között a szünet,vagy az illemhely együttes látogatása különösen alkal-mas szokott lenni nemi tárgyú megbeszélésekre, sőtcselekvésekre is. Ezért a tanulókat felügyelet nélkülsohasem szabad magukra hagyni. Különös veszélybenforognak az úgynevezett „utazó” vagy „bejáró” tanulók,akik a vasúti váróteremben való várakozás, az utazáskörülményei és izgalmai és a nagyobb szabadságérzetmiatt különösen ki vannak téve a nemi élet szabályoz-hatatlan csábításainak, s a felnőttek rossz példaadásának.

A nemi élet hibái az iskoláskorban.

A nemi cselekmények, melyek az iskoláskorbanilyen körülmények között történnek, kétfélék. Az egyikcsoportba tartoznak az egyedül, vagy egyneműek közöstársaságában előforduló, a másik csoportba pedig amásneműekkel elkövetett nemi visszaélések, illetőlegilyen irányú kísérletek. Az egyedül elkövetett nemi el-tévelyedések között első helyen áll az önfertőzés (onania,

108

újabban ípsationnak is nevezik). Ennek gyakoriságáranézve az iskolai orvosoknak, nevelőknek és lelki veze-tőknek általában az a nézete, hogy kevés gyermek akad,akinek életébe ez a hiba, vagy bűn teljesen ismeretlenvolna. A gyermekkori kíváncsiság ugyanis oly általánosés a társak hatása ebben a tekintetben oly nagymértékű,hogy a gyermekek jórésze szinte kikerülhetetlenül bele-sodródik legalább is az alkalmi bűnözésbe. Az önfertőzéshibájának éppen ezen elterjedettsége és a kíváncsiságbóleredő természete miatt sok lélekbúvár nem is tekintiazt „bűnnek”, hanem mintegy a nemi önnevelés és gya-korlás előiskolájának, amely játékszerűen kísérletezikoly tevékenységgel, amely a későbbi életben komolyalakot fog ölteni. Ezt a felfogást természetesen nemtehetjük magunkévá, mert mind a keresztény erkölcsi-séggel ellenkezik, mind pedig a gyermek lelki egészsé-gének alapfeltételeivel. Ami különösen az utóbbi pontotilleti, tudjuk, hogy az önfertőzés sokszor nemcsak egy-szerűen a kíváncsiság kielégítésére szolgál, hanem pótlókielégülésekre is: sok gyermek, aki az iskolában meg-rovásban részesül, aki nagy lelki izgalmakat él át, el-keseredését, vagy más lelki feszültségét önfertőzésselvezeti le.

A félelmi és nemi izgalmak közeli rokonságát alélektudomány pontosan kimutatta. Ha a gyermekeklelki egyensúlyát és egészségét gondozni kívánjuk, akkorerre a rossz szokásra is figyelemmel kell lennünk, s nemtarthatjuk azt mindenképen ártatlan játéknak, vagyszórakozásnak. A túlzottan szigorú nevelés, a gyermekjogtalan elnyomása, de az elkényeztetés is kiválthatjáka gyermeki önfertőzést. A gyermeket „nem szeretik”mások, akiktől gyöngédséget vár, tehát ő maga szerzimeg sajátmaga számára a hiányzó „gyöngédséget”,olyan úton-módon, ahogyan azt társaitól titokban tanulta.Ha kétségtelen is, hogy ez a rossz szokás az egészségesgyermek testi fejlődésében sokszor nem okoz zavart,ha igaz is, hogy az önfertőzés nem kelt, mert nem kelt-het valódi nemi izgalmakat és érzéseket a gyermek

109

szervi fejletlenségénél fogva, mégis azt kell tartanunk,hogy az önfertőzés ellen a nevelőknek fel kell venniöka küzdelmet erkölcsi és egészségi okokból egyaránt.Ha ugyanis az önfertőzés kis mértékben nem jelent isérdemleges fizikai vagy idegrendszeri károsodást,nagyobb mértékben már bizonyosan veszedelmes atesti és idegrendszeri egészség tekintetében is. Azt agyermeket, aki ennek a bűnnek rabja, s aki nagyongyakran, talán naponkint, áldozatául esik, könnyenmegismerhetjük levertségéről, bűntudatáról, téves le-reagálási hajlamairól. A levertség és nyomott hangulatpedig a gyermek egész személyiségét hatalmába keríti,a gyermek lelki egyensúlyát megzavarja, tanulására, aszellemi munkájára károsan hat, éppúgy, mint bár-milyen más szenvedély, mely az egyént rendes tevékeny-ségeiben gátolja, megzavarja és más utakra téríti.Az önfertőzés hibájától mentes tanuló, ugyanazon körül-mények között minden tekintetben magasabbrendű, ki-egyensúlyozottabb és kedvezőbb benyomást keltő, mintaz önfertőzésben vergődő. Hogy az önfertőzés enneka megzavart lelki egyensúlynak előidézője, vagy követ-kezménye-e, az más kérdés, de a gyógyítás szempont-jából elsőrendűen fontos. Bennünket elsősorban az érde-kel e helyen, hogy rámutassunk e hibának jelentősé-gére mind testi, mind lelki szempontból, és alapot adjunka nevelői és lélekvezetői (pszichoterápiái) meggondo-lásoknak.

Az önfertőzés azonban nem egyedüli nemi hiba agyermekkorban, nem egyedüli tárgya a körültekintőnevelői gondoskodásnak. Az orvosok és nevelők meg-figyeléseiből kitűnik, hogy a gyermekek között elter-jedt szexuális hibák közé tartozik az úgynevezett „köl-csönös önfertőzés” is. Az elnevezés onnan származik,hogy a különnemű, vagy egynemű gyermekek, ha a(számukra lehetetlen) nemi közösülésre tesznek kísér-letet, akkor legtöbbször csak a kölcsönös önfertőzésigjutnak el. Hasonlóképen gyakoriak a magamutogatás(exhibicionizmus = nemi testrészek mutatása) hibái is,

110

melyek szintén a nemi kíváncsiság közvetlen következ-ményei szoktak lenni, és részint az egyneműek közöttfordulnak elő, részint különneműek között. Egyes gyer-mekeknek vannak szadista hajlamaik is, vagyis gyö-nyörködnek mások kínjaiban; ezek a hajlamok teszikegyik lélektani alapját az állatkínzásnak, de az embersaját fájdalmaiban talált gyönyörködésének is. A gyer-mekkorban ezek a ferde hajlamok néha akkor érvé-nyesülnek, mikor a gyermeket a szülők, vagy a nevelőktesti fenyítékben részesítik; a verés hatása, az altestenelszenvedett ütések néha nemi kéj érzéseket váltanak ki.

Nevelői szempontok.

A gyermekkori szexuális cselekmények lefolyásánaklélektani vizsgálata megerősíti azt a fentebb említettvéleményt, hogy a gyermekkor nemisége „lappangó”állapotban van, mert ezeknek a cselekményeknek lelkirugója a gyermekekben nem válik tudatossá. A gyer-mekek nemi hibáit nemcsak az erkölcsi, szükséges gát-lások hiányából kell értelmezni, hanem az ösztönös ésimpulzív cselekvéseknek abból a tulajdonságából is,hogy sokszor leperegnek a nélkül, hogy a gyermektudná „mit csinál”, azaz végbemennek a lelki ok és rúgótudatosulása nélkül. A nevelésnek éppen az az egyikfőfeladata, hogy a nemi életre vonatkozó erkölcsi gát-lásokat idejekorán meggyökereztesse, a nélkül, hogytúlzásokba menne át. Az egészséges érzékű szülők eztkönnyen elérik a szégyenérzés és szeméremérzés helyesfejlesztésével és nevelésével; ennek fő ideje éppen agyermekkorra esik.

EGYES RENDELLENESSÉGEL

1. Λ serdülőkor lelki jellegzetességei.

A megelőző fejezetekben azokat a lelki rendellenes-ségeket, bajokat és hibákat vettük szemügyre, melyeka gyermekkorban éppúgy előfordulhatnak, mint a ser-dülés korában és az ifjúkorban, és ezért együttesenvizsgáltuk a rendellenes jelenségeket a különböző élet-korokon keresztül.

A hazugság, vagy gyermekkori és ifjúkori züllés, azidegesség, bűnözések eltévelyedéseit és hibáit, stb.összefüggő áttekintésben elemeztük, jóllehet foképen agyermekkort tanulmányoztuk. Ennek az összefüggő ésegységes áttekintésnek az az előnye mutatkozik, hogyígy elkerülhetjuk az elvi álláspontoknak es az oknyo-mozásnak megismétlődését a serdülés és ifjúkor hasonlózavarainál. Kétségtelen azonban, hogy az így tárgyaltleiki zavaroknak es hibáknak területen kívül találunk

II. RÉSZ.

A SERDÜLŐ- ÉS IFJÚKOREGYES RENDELLENESSÉGEL

1. Λ serdülőkor lelki jellegzetességei.

A megelőző fejezetekben azokat a lelki rendellenes-ségeket, bajokat és hibákat vettük szemügyre, melyeka gyermekkorban éppúgy előfordulhatnak, mint a ser-dülés korában és az ifjúkorban, és ezért együttesenvizsgáltuk a rendellenes jelenségeket a különböző élet-korokon keresztül.

A hazugság, vagy gyermekkori és ifjúkori züllés, azidegesség, bűnözések eltévelyedéseit és hibáit, stb.összefüggő áttekintésben elemeztük, jóllehet foképen agyermekkort tanulmányoztuk. Ennek az összefüggő ésegységes áttekintésnek az az előnye mutatkozik, hogyígy elkerülhetjuk az elvi álláspontoknak es az oknyo-mozásnak megismétlődését a serdülés és ifjúkor hasonlózavarainál. Kétségtelen azonban, hogy az így tárgyaltleiki zavaroknak es hibáknak területen kívül találunkolyan nehézségeket, hibákat és figyelemreméltó eltéré-seidet is a serdülés és ifjúkor éveiben, amelyeket külön-leges (specialis) jelenségeknek kell felfognunk és ezértkuion kell őket és a reájuk vonatkozó lélektani észre-vételeinket összefoglalnunk.

112

A serdülő- és ifjúkor különleges „hibái”.

Ha az ifjúkor lélektani irodalmát tanulmányozzuk,az a benyomásunk támad, hogy ez az életszakasz mégkedvezőtlenebb megítélésben részesül, mint a gyermek-kor. Egyik amerikai lélekbúvár szerint az ifjak „hiúk,mint a pávák, makacsak, mint a szamarak, féktelenek,mint a csikók és ingerlékenyek, mint a leányok”. Egymásik író nem kevesebb, mint húsz rossz tulajdonságotsorol fel, melyeket az ifjúság sajátos jellegzetességeinektart; ezeket néhány alapformára vezeti vissza: önzés,hiúság, makacsság, ingerlékenység, kételkedésre valóhajlam, hagyományellenesség, ellenkezés és dac, a tekin-tély megvetése. Ha ezeket és a hozzájuk hasonló elsoro-lásokat olvassuk, első pillanatra látjuk, hogy ezek a„hibák” önmagukban véve nem egyebek, mint a serdülő-kor fejlődési jellegzetességei. Ha tehát „hibáknak”nevezzük őket, akkor ez elnevezéssel csak annyit mon-dunk, hogy a jelzett viselkedések magában a fejlődés-ben gyökereznek, annak szükségképi állomásai, a sze-mélyiség még hiányos szerveződésének (integrálódásá-nak) jelenségei. Ebből a szempontból ítélve meg az ifjú-ságot, a fentebbi „hibákban” tulajdonképen a felnőttlelki világától oly eltéréseket kell látnunk, amelyekkésőbb „maguktól” elmúlnak, másrészt pedig bennüknevelési problémákat kell megpillantanunk. A serdülő-kor a nehezen nevelhetőség igazi, klasszikus kora. A ser-dülők adják fel a legtöbb nehézségeket a szülőknek ésnevelőknek, s ennek oka éppen azokban a „hibákban”van, melyek a fejlődés menetéből erednek. Valódihibákká csak akkor válnak, ha az átlagosnál nagyobb,fokozott mértékben tűnnek fel, mint pl., ha a követke-zetlenség nagyfokú állhatatlansággá fajul, vagy pedig,ha a szükséges nevelés és önnevelés hijján az átmenetikorszakon túl is megmaradnak. Az ilyen valódi hibák-nak oka vagy belső, vagy külső lehet. A külső okokkőzött találjuk a környezet hibás viselkedését, a hely-

113

telén nevelést, a meg nem értő bánásmódot és külön-böző visszaéléseket; ezekről bővebben volt már szó anehezen nevelhetőség kérdésével kapcsolatban.

A fejlődésben gyökerező lelki sajátosságok.

A serdülés korszakát sokszor még más szempontok-ból is külön elbírálás alá szokták venni. Sokszor hall-hatjuk azt az észrevételt, hogy ez a korszak már mint-egy természeténél fogva is rokonságot mutat bizonyoskóros (patológiai), vagy rendellenes lelki állapotokkal.Ez a feltevés azonban könnyen félreértésekre vezethet,s éppen ezért jól szét kell választanunk egymástól anormális serdülőkori lelki jelenségeket az esetleg hoz-zájuk hasonlónak látszó kóros állapotoktól. Mindenlélektani fejtegetés, mely ezt a korszakot leírja, kiemeliannak „ideges”, „schizoid”, vagy „enyhén mániás-melaneholikus” jellegét. Ε korszak fővonását sokszor a„következetlenségben”, sőt az érzelmi és cselekvési„állhatatlanságban” jelöli meg. Mindezek a megállapí-tások általában megfelelnek a valóságnak; a serdülőkorvalóban az átmeneti és kiegyensúlyozatlan lelki életkorszaka és éppen ezért nem lehet csodálni, ha a neve-lők állandó gondjainak tárgya és annyi „hibának” ésnagyobb rendellenességnek melegágya, sőt közeli veszélytrejt a teljesen kóros, patologikus állapotokba való át-menetre is. Tévedés volna azonban ebből azt következ-tetni, mintha a serdülés lelki folyamatai maguk is a kó-ros lelki jelenségek közé tartoznának. A serdülés épp-úgy rendes és szabályszerű fejlődési fokozat, mint akára csecsemőkor, akár az ifjúkor; minden fejlődési korközött talán a legtöbb nehézséggel, összeütközéssel ésbizonytalansággal jár, de önmagában véve még nemmondható kóros (patologikus) életszakasznak. Ezugyanis a fejlődés fogalmával is ellenkezik.

114

2. Védekező cselekvések.

Ha a serdüléskori és ifjúkori rendellenességeket aszemélyi szerveződés hiányának tulajdonítjuk, akkor akérdés tulajdonképeni magvát a serdülőkor sajátos lelkinehézségeiben, küzdelmeiben és lelki összeütközéseibenkell látnunk. A nevelési nehézségeket is ezen magköré csoportosítva tekinthetjük át legkönnyebben. Fel-adatunk tehát az, hogy a fejlődő embernek éppen ezenvívódásait és összeütközéseit tegyük értelmezéseink ki-induló pontjává és belőlük igyekezzünk megérteni aserdülők lelki életének sajátosságait és alakulását.

A védekezések lényege.

A serdülés korában felhalmozódó lelki összeütközé-sek és nehézségek kiváltják a fiatal lény azon védekezőeljárásait, melyeket védekező visszahatásoknak, vagy„gépies” műveleteknek (mechanizmusoknak) szokás ne-vezni. Ennek az elnevezésnek helyes értelmét akkorkapjuk meg, ha figyelembe vesszük, hogy vannak ter-mészetes és helyes védekezéseink is, pl. a fájdalom, ahideg, a halál, a betegségek, az igazságtalanságok,félreértések, stb. ellen védekezünk, őket elhárítjuk,vagy előlük kitérünk; – és előfordulnak az embernélmesterséges, sőt mesterkélt védekező eljárások is, mi-nők pl. a hazugság, tettetés, mások hibáztatása magunkhelyett, a minden áron való önigazolás, stb. Ezeket azutóbbi helyen felsoroltakat nevezzük a lélektudomány-ban „védekező mechanizmusnak”. Ε hibák természete-sen a gyermekkorban is előfordulnak (pl. a hazugság,árulkodás, szökés), de igazi jellegzetes koruk mégis aserdülés ideje.

A védekezések túlzott felhasználásai.

A serdülés korát ugyanis éppen az jellemzi egyebekközött, hogy túlzottan hajlik e mesterkélt védekezések,mechanizmusok használatára a maga helytelenül

115

felfogott érdekében. Az ilyen viselkedésformák márvalóságos rendellenességekké, sőt erkölcsi hibákká vál-hatnak; bizonyos mértékig ugyanis minden egészségeslélek védekezik ugyan a veszedelmek ellen és a helyeseszközökkel élnünk is kell, ámde az átlagos és normálisfokon túl és elegendő külső ok nélkül való helytelenvédekezés már felkelti a lélekbúvár gyanúját. Ilyenegyéniségek azok a serdülők között, akiknek testi éslelki képességeik rendesen fejlettek és jól működnek,csupán egy ponton mutatkozik különösség a viselkedé-sükben: állandóan „védekeznek” a külső környezetellen, vele összeütközésben vannak; nem tudnak úgyérvényesülni, mint társaik, félénkek ott, ahol mások el-fogulatlanok vagy bátrak és folytonos mentegetőzések-kel igazolják magukat és állítólagos hibáikat, gúnyos éssértő megjegyzéseket tesznek másokra, egyszóval mind-azokat a tüneteket mutatják, melyekből a csekélyebb-értékűségi érzésre lehet következtetni. S valóban így isvan a dolog: a csekélyebbértékűség érzése náluk sok-szor lelki „komplex”-ből ered, azaz elnyomott kínosgondolatokból, vagy pedig megoldatlan lelki válságok-ból. Ezek indítják az ilyen egyéniségeket arra a vissza-hatásra, melyet védekező mechanizmusnak nevezünk.Azt se feledjük el, hogy a csekélyebbértékűség érzésemaga is a lelki összeütközéseknek eredménye szokottlenni.

A lelki összeütközések és védekezések esetei és fajai.

A serdülő ifjú lelki összeütközéseinek külső okait ésalkalmait három csoportba oszthatjuk. Az elsőbe tar-toznak a reális élet követelményeivel való összeütközé-sek; sok serdülő, sőt sok felnőtt sem érez elegendő erőtmagában arra, hogy ezeknek megfeleljen, meghátrál afeladatok, nehézségek elől és lemond a szükséges küz-delemről. A második összeütközési alkalmat a külön-böző tekintélyek szolgáltatják, amelyeknek a fiatal lé-lek nem veti alá magát és védekezni próbál kényszerükellen. Az összeütközések harmadik esete: a tisztán belső

116

törekvéseknek és vágyaknak összeütközése, amire pél-dát ad a fiatal embernek az önfertőzés ellen való harca,melyben egy szenvedélyes vágy ütközik össze a szaba-dulni vágyás erkölcsi törekvésével. A serdülőknek aszülőkkel való összeütközései a szigorú elnyomás és fe-nyítékek, az iskolai vagy társas életnek balsikerei,melyeket mind egy-egy lelki konfliktus előz meg, gyak-ran vezetnek csekélyebbértékűségi komplexre vagy pe-dig túlzott védekezésre, melyeknek sok alapformájátlehet észlelni a serdülés lelki világában.

Ezek, egyik főalakja az önigazolás, az az eljárás, mi-kor utólagosan más indítékot tüntetnek fel tetteink okagyanánt, mint ami volt a valóságban; „szépítjük” csele-kedeteinket mások előtt, sőt néha önmagunkat is meg-győzni törekszünk indítékaink helyességéről. A véde-kezésnek másik módja a kárpótlás (kompenzáció) ésennek túlzó alakja. A bizonytalanság és csekélyebb-értékűség érzése gyakran arra vezet, hogy ha gyengékés fogyatékosak vagyunk az életnek egyik területén,azért kárpótlást keresünk egy másik területen. A kis-termetű ember nagy bottal jár, hangosan beszél és erő-szakosan lép fel, hogy tekintélyt szerezzen magának.A sportban gyenge a szellemi munkában kíván ki-tűnni; aki a családi körben háttérbe szorul, első akarlenni az iskolában és megfordítva. Ezek a kárpótlás leg-gyakoribb esetei. Túlkompenzáció esetével akkor talál-kozunk, amikor a kiegyenlítésre váró fogyatkozás igennagy és könnyűszerrel nem kiegyensúlyozható; ilyenkornagy lelki erőfeszítéssel az ellenkező végletbe szokottátcsapni a lelki folyamat. A gyáva vakmerővé válik, acsúnyaarcú vagy termetű egyén feltűnően öltözködikés piperészkedik, a szerencsefi gazdagságának fitogta-tásával leplezi belső bizonytalanságát.

A védekezések fejezetébe tartozik az az eljárás is,mikor saját sikertelenségünk miatt el vagyunk kese-redve és önigazolást, vagy vigasztalást abban keresünk,hogy mások is hasonlóképen rosszul jártak, vagy mikorsaját hibánkat másokra (a körülményekre, a véletlenre)

117

hárítjuk, másokat kisebbítünk, bírálunk, ócsárolunk.Az önigazolás már a kisgyermekkorban feltűnik és ahazugsággal szokott párosulni. Az ellene való küzdelemfőelve, hogy a gyermeket arra késztetjük, hogy tekint-sen önmagába és ismerje meg saját indítóokait. Ez azönismeret az ifjúkorban is a legjobb orvosszer; az ön-elemzés különben is szinte sportszerű művelet a napló-írás korában.

A védekezésnek gyakori módja a bántó és kínos kö-rülménynek elfojtása, vagy szándékos elfelejtése is.Valamely vágyunknak egyszerű elfojtása azonban mégnem jelenti azt, hogy ezzel a lelkikonfliktus végetért:az elfojtott vágy utat keres magának a „tudat alatti”világban és igyekszik felszínre törni, s különböző zava-rokat okoz; ezeket „idegességeknek”, „téves cselekede-teknek” és „tikeknek” (furcsaságoknak) szoktuk ne-vezni. Maga az elfojtott érzelemmel és indulattal telí-tett gondolatkör „komplexet” alkot, melyből igen sokfurcsa cselekedetünk és viselkedésünk értelmezhető.A komplex jellemző sajátsága, hogy szinte egy idegentest gyanánt ékelődik bele a személy lelki életébe, ön-tudatlanná válik, sem felszívódni, sem lereagálódni nemtud s ezért állandó zavarok forrása. Éppen ezért a véde-kezésnek ez a módja a kellemetlen, vagy kínos képze-teknek a tudat alá szorítása sok gondot okoz a lelki életvizsgálóinak és gyógyítóinak. Komplexumnak nevezzükazt a lelki alapfelkészültséget, amely egy nagyerejű ér-zelmes élmény, vagy több hasonló élmény után lel-künkben hátramaradt és amely öntudatlan hatással vankésőbbi lelki életünkre. A komplexumok elfojtás utánis, meg önkéntelen felejtés után is alámerülhetnek atudattalan lelki rétegbe; lényeges sajátságuk mindenesetben az, hogy hatásuk öntudatlan, de önmegfigye-léssel és önbírálattal tudatossá lehet tenni őket. Sokkomplexum eredete az ifjúkorba nyúlik vissza, akáregyetlen kínos élményből, akár hasonló több élmény-ből keletkezett. így pl. az első nemi eltévelyedés, vagyerőszak egész életre szóló komplexummá válhat; meg-

118

változtatja a fiatal lény egész magatartását: aki pl.eddig elfogulatlanul élte világát, most közömbös hely-zetekben is elfogulttá válik, azt hiszi, mindenki őt fi-gyeli, az emberek tekintetéből megrovást olvas ki, azelsőhöz hasonló helyzetek heves kitörést idézhetnek elő.Az egyszer átélt nagy félelem az egész élethelyzetet ésa benne szereplő összes személyeket átfoghatja, kik azeredeti helyzettel bármikép összefüggésben vannak (há-ború). A komplexumok azonban nemcsak ilyen lelki kö-vetkezményekkel járnak, hanem valóságos „idegességi”tüneteket is okozhatnak, amelyek a serdülőkornakamúgyis idegességre hajló állapotában különösen figye-lemre méltók.

A lelki összeütközésekben és nehézségekben az em-beri személy általában és különösen a serdülő korbangyakran folyamodik a menekülés különféle módjaihozis. A menekülést is fel lehet úgy fogni, mint a védekezésegyik lélektani alakját. A menekülések végső lelkirugója szintén lehet a csekélyebbértékűségi, vagy elég-telenségi érzés, a bizonytalanság, de főképen a félelmiállapotok szokták felidézni őket. Ezen a ponton mutat-kozik meg annak a lélektani irányzatnak a' (viszonyla-gos, de nagyfontosságú) igazsága, amely a „félelem ésaggódás nélkül való életnek”, és az „életbátorságnak”a fogalmát tette a lelki élet magyarázatában alapelvvé.Vannak, akik a mai kultúrélet egyik alapvető jelensé-gének az élettel szemben való mélységes félelem ésszorongatásérzést tartják, és nem alaptalanul. Talán ajövő ifjúsága, amely egészségesebb nevelésben fog ré-szesülni és örökös aggodalmaktól mentesebb világ-helyzetet fog látni maga körül, meg fog szabadulni apái-nak ettől a gyötrelmes kultúrbetegségétől.

A bizonytalanságnak és félelemnek ez az érzése két-féleképen jelentkezhetik a fiatal lelkekben: egyfelőláltalános hangulat gyanánt, mely kisebb-nagyobb össze-ütközések (vizsgáktól való félelem, családi ellentétek,stb.) nyomán keletkezett és amelyek eredeti egyes okaimár feledésbe mentek, míg a hangulat tovább kíséri az

119

egyént. Másfelől, keletkezhetnek ily bizonytalanság- ésfélelemérzések éles és a világos tudatban váltig meg-maradó összeütközésekből is. Mind a két esetben találkoz-hatunk a menekülésnek különböző formáival: a múltbaa jövőbe, vagy a távoli nem reális világba való mene-küléssel; személyek és helyzetek elől való menekülés-sel; a rossz megoldásokból a „jobbakba” való menekü-léssel; azzal a formával, mikor valaki ,.beleveti magátaz életbe”, a szerelembe; menekülés a betegségbe és ahalálba. Ezen menekülési mechanizmusok közül azokérdekelnek bennünket e helyen különösebben, amelye-ket a serdülő- és ifjúkor sajátosságai gyanánt figyelhe-tünk meg. Menekülés a múltba, jövőbe és fikciók vilá-gába: ez az eljárás gyakori azoknál a fiataloknál, aki-ket „álmodozóknak”, „ábrándozóknak” szoktunk ne-vezni. Az ábrándok világába való menekülésnek lelkialapfogása az azonosítás, vagy behelyettesítés műve-lete: az a serdülő, aki mostoha körülmények között él,gyűlöletes bánásmódban részesül, csalódásoknak vankitéve, az lelki összeütközésbe kerül az élet valóságosés rideg hatalmaival és sokszor a küzdelem helyett amenekülést választja.

Elmenekül a múltba, ahol gyermekkorának emlékeinyújtanak neki vigasztalást; ezekkel azonosítja magátés újra éli a múlt boldogító élményeit. Az ilyen mene-külés és azonosítás, mint látnivaló, nagyon hasonló akárpótlás lelki folyamatához. Az ábrándozó azonkívülkifestheti magának a jövőt is, ragyogó és csábítószínekkel, szintén azonosnak képzelve magát a jövőígéreteinek hősével, vagy más jelenlegi, de szinténnem valós birodalmat keres fel, pl. a színházat, fil-meket, vagy regényeket olvas, melyek messze elviszikőt a jelenvaló világ prózai és fájdalmas valóságától.Ezek az azonosítások mindig két irányban mozoghat-nak: az álmodozásban elképzelhetjük magunkat a dicső-séges és győzelmes hős alakjában, aki sikereket arat ésakit boldogsággal jutalmaz a sors, vagy pedig úgyszemléljük magunkat, mint szenvedő hőst, kinek sorsá-

120

val egynek érezzük magunkat s akit sajnálva tulajdon-képen önmagunkat sajnáljuk. Ez az utóbbi ábrándozásgyakorlatilag majdnem minden serdülőkorbeli fiú ésleány életében elő szokott fordulni, mert a serdülőkvalóban küzdelmet folytatnak az élet nehézségeivel,melyekhez még nem tudtak kellőképen alkalmazkodni.Igazi hibává ez az ábrándozás csak akkor válik, hauralkodó szokássá nő a fiatal fiú vagy leány életébenés mértéktelenül elharapózva, visszatartja őt a szüksé-ges iskolai és egyéb tevékenységek rendes végzésétől.Egy más veszélye abban van a „szenvedő hős” ábránd-jainak, hogy valóságos „vértanúsági komplexumot” gyöke-reztethet meg a lélekben és búskomor hangulatra vezet-het. Az ilyen ábrándozások lelki kezelése elsősorbanazon fordul, hogy eltávolítsuk a serdülők életéből azo-kat az okokat, amelyek őket arra bírták, hogy a mene-külésnek ezen módszerét válasszák. A sikerek és azéletöröm éppoly szükségesek a lelki egyensúlyhoz aserdülőkorban, mint az élet mindegyik szakában, sőt aztmondhatjuk, még szükségesebbek.

A serdülés kora érzelmi szempontból a legérzéke-nyebb kor; már ez a körülmény is megakadályozza,hogy teljesen boldog lehessen, ugyanis képtelen arra,hogy a jelenvaló boldogságban megmaradva, azt élvez-hesse. A túlszigorú nevelés és az úgynevezett „negatívpedagógia”, mely a tilalmakban merül ki, meg szoktahozni káros gyümölcsét a fiatal és boldogságra vágyólelkeknek menekülő viselkedéseiben, abban, hogy aboldogságot a családon vagy iskolán kívül, a képzeletvilágában keresik. A képzelet életpótló jelentősége aserdülés korában kétszeres erejű.

Azonkívül figyelmeztetnünk kell a fejlődő lelkeketaz ábrándozásba való menekülésnek lelki veszedelmeireis. Vegyük példának az ifjúság mozilátogatását. Nem isszólva azokról a káros hatásokról, amelyeket a sze-relmi, vagy kalandos és bűntettes történetek szemlélésea fiatalság erkölcsi felfogásában okozhat, tekintsük azazonosításnak különböző eseteit és veszélyeit. A film-

121

csillaggal való összehasonlítás rögtön megmutathatja,mily távolság ékelődik a körülrajongott filmszínész ésa szemlélő valóságos életkörülményei közé; a szemlélőifjú képzeletbeli azonosulása valóban groteszk kísérle-tekre szokott vezetni. Ez az ábrándozás csakugyan„kancsalul, festett egekbe néz”: a leányok mindenbenutánozni kívánják a film hősnőjét, nemcsak ruházatá-ban, hajviseletében, hanem a szerepében és életfelfo-gásában is. Az azonosítás művelete tehát arra vezethet,hogy az illető elveszíti a való élettel s annak feladatai-val való kapcsolatát, folytonos újabb összeütközésekbekerül környezetével és éppen abban marad hátra, amia serdülőkor főfeladatát teszi: a helyes alkalmazkodáselsajátításában és az őszinte és igaz életre képtelennéválik. A „festett egekben” élő serdülők így elmulaszt-ják az alkalmat arra, hogy legértékesebb és valóságosképességeiket kiműveljék, mert olyan szerepet játsza-nak, amely hozzájuk nem illik.

Nevelői szempontok.

Mindezeket az igazságokat feltárni a serdülők előtta nevelésnek legfontosabb feladata. Természetesenebben a nevelői igyekezetben sem eshetnek a felnőttekhelytelen túlzásokba. Meg kell fontolniok azt is, hogynem minden film vagy regény vezet mértéktelen ábrán-dozásokra és veszedelmekre; a veszedelem voltaképennem is a tárgyban van, hanem a serdülők lelki szerke-zetében, hajlamaiban és még inkább a kedvezőtlen ne-velői körülményekben. A normális embernek is szük-sége van a művészet vigasztalásaira; a regény, drámastb. nagyszerű szolgálatokat tett mindenkor az életprózaiságából magasabb légkörbe kívánkozó emberiség-nek. A veszedelem azon a ponton kezdődik, mikor aművészetbe menekülők elveszítik a valóságos élettelvaló kapcsolatot. Ha sikerül az élet valóságait a serdü-lők száraára érdekesebbekké és vonzóbbakká tenni, mint

122

a képzelet világát, akkor nem kell félnünk az ábrán-dokba való menekülés lelki problémáitól.

Menekülések.

Az összeütközésekből való kibontakozást sokszor abetegségbe menekülés módszerével próbálják meg agyermekek és serdülők; ez a menekülés azonban inkábba gyermekkor viselkedésformáihoz tartozik. A beteg-ségbe való menekülés lehet öntudatos tettetés, de lehetöntudatlan lelki mechanizmus játéka is. A hisztériáslelki alkattal is sok hasonlóságot mutat, több fokozatonkeresztül eljuthatunk a betegségbe való menekülésnormális esetétől a hisztériás testi betegségek tüneteihez.Ez utóbbiak azonban csak akkor állapíthatók meg, hahatározott adataink vannak az idegek betegségére vonat-kozóan, egyébként azonban a két jelenség körét nemszabad egymással összezavarnunk. A hasonló hisztériásjelenségeket a betegségi tünetek hevessége, módja, tar-talma választja el az egyszerű menekülés eseteitől. Amia betegségbe való menekülést illeti, annak lélektaniokát megtalálhatjuk abban a félelemben, mely elfogjaa gyermeket (vagy serdülőt) pl. a nehéz iskolai felada-tokkal vagy büntetésekkel szemben; de lehet oka egy-szerű lustaság és kényelmesség is, azoknál a gyerme-keknél, akiket otthon nagyon elkényeztettek. Az ilyenekfélelmükben „betegségbe esnek”, hogy a szülők gon-doskodását, becézését elnézését kicsikarják, saját fele-lősségüket rájuk áthárítsák, mert jól tudják, hogy aszülők a beteg gyermeket nem vonhatják felelősségre.Ilyenformán a gyermeknek sikerül kikerülni a vesze-delmet és megoldani a konfliktust; a betegnek nem kellfelvenni az élettel való küzdelmet, hanem élvezheti akímélet és szeretet nyilvánulásait.

A betegségbe való menekülés gyermekkori eseteimellett azonban ismerünk serdüléskori, sőt ifjúkori tör-téneteket is, amelyekben hasonló lelki mechanizmusműködik, mely öntudatlanul fejti ki hatásait, csupán a

123

félelem és bizonytalanságérzések hatása alatt. Egyilyen jellemző példa rávilágíthat a menekülési cselek-véseknek belső szerkezetére és öntudatlan dinamiká-jára. Egy fiatal leány mindig hányóingert kapott, vala-hányszor egy-egy fiatalemberrel megismerkedett éstőle levelet kapott. Később a leány menyasszony, debelsőleg még nem szánta rá magát teljesen a házas-ságra, hanem tovább fenntartotta az ismeretséget az el-jegyzés előtti ismerőseivel is, tőlük is kapott leveleket,velük is találkozott stb. A hányási inger oly erősen, sű-rűn és hosszú időn át jelentkezett, hogy végül is aleány az idegklinikára került. Itt megállapították, hogya leány a „betegségbe menekült” a házasság gondolataellen. A férjhezmenéstől a saját meggyőződése szerint;éppen „a betegség tartja vissza”; a valóságban azonbana betegség nem ok, hanem már maga is következmény.Kiderült ugyanis a vizsgálat folyamán, hogy a fiatalleánynál egy mélyen rejtett komplexum okozza a zavart:ez a szülők szerencsétlen házasságának, az apa hűtlen-ségének' az anya érzelmi ziláltságának állandó és agyermekkorba visszanyúló élménye. Ez az öntudatla-nul működő élmény fejtette ki hatását mindannyiszor,valahányszor a fiatal leány jegyesével beszélt, vagy másfiatalemberektől levelet kapott, egyszóval minden olyanalkalommal, mikor a házasság gondolata időszerűvé éshatározottá vált tudatában. A leány alapmagatartásaez: „nem szabad férjhezmenni, mert ugyanolyan sorsrajutok, mint anyám”. Ezért mondja a leány: „hánynikell, valahányszor a házasságra gondolok”. Ebben a le-írásban előttünk vannak a betegségbe való meneküléselemei és egyúttal a gyógyítás módjának kórvonalai is.A személyi lelki szervezet azért választja a betegségbevaló menekülést, mert vele védekezik a megoldhatatlan-nak látszó életfeladatok terhe ellen. A lelki gyógyítás-nak ebből az eszméből kell kiindulnia.

Az iskolás gyermeknél is megelőzhetjük a beteg-ségbe való menekülést, ha túlságosan nehéz feladatok-tól, a túlterheléstől megóvjuk. Világos azonban az is,

124

hogy a rendes mértékű és átlagos nehézségek leküzdésé-től nem fogjuk megóvni a fejlődő fiatal nemzedéket,mert a nevelésnek feladatai közé tartozik a valódi ésáltalános nehézségekhez való hozzászoktatás, a mun-kára és küzdelemre való nevelés. A betegségbe valómenekülés egyébként is nem jelentkezik a gyermekekés serdülők nagyobb részénél, csak azoknál, akik vagyátörökölt alkati lelki gyengeségben szenvednek, vagyilyenekké váltak akár a túlszigorú és önbizalmukat le-törő nevelés folyamán, akár a kényeztető nevelés követ-keztében. A betegségbe menekülés rossz szokását tehátúgy lehet csak a siker reményével megváltoztatni, hamegszüntetjük az előidéző okokat, a félelmeket ésbizonytalanságérzéseket, s a belőlük eredő lelki össze-ütközéseket.

A „jobb megoldásokba” való menekülés esetei márinkább az ifjúkorba, vagy a felnőtt kor első éveibe es-nek. Ezeknek a viselkedéseknek szerkezete és lefolyásalényeges vonásaiban megegyezik a betegségbe valómenekülés esetében látottakéval. Az életpályák változ-tatása is idetartozik, ez a művelet is a jobb életmeg-oldás jegyében születik meg és rendszerint egy lelkikonfliktusnak köszöni eredetét. A vizsgálatok nehézsé-geitől visszarettenő egyetemi hallgató pl. arra a gondo-latra jut, hogy művésznek született; az orvosi szigorlatelőtt álló egyetemi hallgató szakot változtat, azzal amegokolással, hogy ahhoz van igazán tehetsége. Minda két esetben az a valóság, hogy a legyőzhetetlenneklátszó nehézségek menekülésre késztetik a vizsgázókat sôk erről a rejtett lelki folyamatról mit sem tudnak.

A szerelembe, a nemi élettevékenységekbe való me-nekülés esetei olyan fiatalembereknél szoktak előfor-dulni, akiket gyermekkorukban anyjuk elkényeztetett,és olyan leányoknál, akik „nem bírják ki az otthoniéletet”. Mindezeknél a meneküléseknél fontos mozza-nat a tudatlanság: ha ezek a fiatalok tudnák azt, mitmívelnek, ha világosan látnák saját lelki folyamatai-

125

kat, akkor bizonyosan más megoldást keresnének ésösszeütközéseit másképen oldanák meg.

3. Énes törekvések túlzásai.

A serdülőkor viselkedései a fentebb említettek mel-lett még más irányokban is mutathatnak rendellenes-ségeket és valódi erkölcsi hibákat. Származhatnak ilyrendellenességek ezen élet-szakaszt általában jellemzőalaptörekvések túlzásaiból is. Ilyen, egyébként termé-szetes alaptörekvések pl. az önmagunk érvényesítése,vagy az énes törekvések; ezeknek túlzásai sok esetbenmegmagyarázzák a serdülők helytelen és felötlő viselke-dését.

Az én érvényesítései.

Az én túlzó érvényesítése nyilvánul meg abban, haa serdülők uralkodni kívánnak társaikon, ha bosszant-ják, bántják és sértegetik azokat, akiket szeretnek, hatanítóikat vagy szüleiket bosszantják, ha szemtelenekés durvák, vagy örülnek annak, ha nekik bánatot okoz-hatnak; az oktalan kártevések, állatkínzások is ide-tartoznak. Ezek az önérvényesítésnek azok az elfajulá-sai, melyeket szadizmusnak nevezünk. A szadizmusbanbennefoglaltatik a testi és lelki megbántásnak, sértés-nek, fájdalomokozásnak a vágya és az ezen érzett saját-ságos öröm. A serdülőkorban a szadizmus jelenségeinem tartoznak a ritkaságok közé és komoly nevelésiföladatot jelenthetnek.

A szadizmussal rokon a fiatalkor hajlandósága amazochizmusra. Ez az önmaguknak okozott fájdalom-ban való gyönyörködés magatartása, amely szintén jel-lemző a serdülőkor lelki életére. Sok ifjú van, aki gyö-nyörködik saját betegségében, saját mártiromságában,vagy olyan helyzetekben, melyek túlságos munkát vagyerőfeszítést kívánnak. A serdülőkor ezen szélsőségeiazonban türelmes vezetés, felvilágosítás segítségével és

126

a körülmények változtatásával mérsékelhetők, s a Ser-dülőkorral együtt maguktól is megszűnnek s a nevelők-től rendkívüli beavatkozásokat nem kívánnak. A serdü-lés korában feltűnik a magamutogatásnak (exhibicio-nizmusnak) hibája is, amely az én természetes érvényesí-tésének szintén az egyik túlzása. Látni és láttatni, ki-tűnni és feltűnni, a serdülőkornak általános viselke-dései közé tartozik. Ha ilyen fiatalok csoportban van-nak, akkor hangos beszéddel, féktelen nevetéssel, moz-gással stb. vonják magukra a figyelmet és örülnek, hafeltűnést kelthetnek. Mindezek a hibák, mint láttuk,természetes következményei annak a fejlődési fokozat-nak, amelyben a serdülők élnek. Hibákká a természe-tes lelki jelenségek csak akkor válnak, ha túlzott mér-tékben jelentkeznek, a személyi tökéletes szerveződésthátráltatják és nevelői nehézségeket okoznak.

Állhatatlanság.

A serdülési kornak más jellegzetességeiről is ugyan-ezt a megállapítást tehetjük. Ezek szintén a rendelle-nes viselkedések közé sorozhatok, de az eddig említet-tektől csak abban különböznek, hogy más a lélektanialapjuk. Az egyik ilyen főhibát a serdüléskor vizsgálóiaz állhatatlanságban látják. A serdülő fiatalság lelkiélete valóban a következetlenség jegyeit mutatja, vagyamint egyes lélekbúvárok mondják, az „ambivalencia”,vagy kétirányúság, kettősség jegyében áll. Ennek az alényege, hogy az egyén gyorsan és váratlanul csap átegyik hangulatból vagy érzésből annak ellentétébe. Azerős félelem hasonlóan erős haragba, gyűlöletbe vagyszeretetbe csaphat át, önzés az önmegtagadással, nemeslelkület nemtelenséggel, magánykeresés a társaság ke-resésével váltakozhatik a serdülőkorban, ami valóbanaz állhatatlanságnak vagy szeszélyességnek a látszatátkeltheti. A következetlenségnek (ambivalencia) ezt azátlagos fokát azonban még nem szabad rendellenesség-nek és hibának tartanunk, ez a serdülés állapotának ter-

127

mészetes velejárója. A serdülő leányoknak a havibajjaljáró hangulatváltozásait sem szabad lelki rendellenes-ségnek tekinteni; óvatosság azonban itt is szükséges avalódi lelkiállapotnak megítélésében.

Az állhatatlanság csak a következetlenség magasabbés túlzott formáiról mondható el, amelyek nem magya-rázhatók egyszerűen a serdülésnek állapotából, hanemkülönleges okokat, erős hatásokat feltételeznek, azaz„reaktív” jellegűek. Ezeket a nagyfokú változásokat ahangulati ingatagság (labilitás) idézi elő, amely több-féle lehet. Az egyik a „mániás-depressziós” hangulat-változás; azok az egyének, akiknek ez a jellegzetessé-gük, hónapokra vagy évekre elveszítik a normális han-gulatukat, és vagy a vidám és emelkedett, vagy a süly-lyedt hangulat vesz rajtuk erőt. A második csoportbatartozókról (gyermekek) már előbb volt szó; ezek-nek hangulati váltakozásai inkább rövid időközök-ben ismétlődnek. A harmadik csoport hangulati válta-kozásait az jellemzi, hogy kevésbbé szabályszerűek, el-mosódottabbak, de nagyfokúak, meglepőek és erőseklehetnek. Ingerlékenység, dacosság és érzékenykedés,vagy közöny és apátia, esetleg félelemérzéssel együtte-sen jellemzik az ilyen egyének hangulatváltozásait;ezek azonkívül azért is rejtélyesek, mert nem lehetőket külső okokra vagy élményekre visszavezetni. Azállhatatlanságnak ez az alakja már nyilvánvalóan nemtartozik a rendes esetek sorába, hanem azon kívül esik.Oly fiataloknál találjuk meg nyomait, akik gyengék,asztenikusok, könnyen kifáradnak, nem tudják figyel-müket hosszasabban összpontosítani, akik sohasem vi-selkednek élénken, és teljesítményeikben lassúk, ne-hézkesek; és nemcsak környezetük szenved miattuk,hanem ők maguk is tehernek érzik állapotukat.

Gyakran testi betegségek és rosszullétek is társul-nak a lelki bajhoz (pl. vitustánc, fertőző betegségek kö-vetkezményei). Ha a hangulati ingatagság (labilitás)oly nagyfokú, hogy valósággal kóros állapot benyomá-sát kelti, akkor mindenféle impulzív és rövidzárlati cse-

128

lekvéseket vonhat maga után, mint pl. a hazulról valóelszökést. A rövidzárlati cselekvések azonban természe-tesen nem csupán állhatatlanságból eredhetnek, hanemmás okokból is, minő pl. a csekélyebb önuralom.

4. A serdülő- és ifjúkor nemi életénekrendellenességei.

A bajok fajai és esetei.

A serdülés és ifjúság korában a nemi életnek erőskifejlődése, ingereinek újsága és hevessége miatt, to-vábbá a fejlődő embernek még kialakulatlan egyéni-sége következtében, számtalan nehézség és küzdelemvár a fiatal lélekre. Találóan nevezték el ezt az élet-szakaszt, főképen a serdülés idejét „viharzónának”; va-lóban nagy megpróbáltatásokat élnek át a serdülés évei-ben különösen azok, akiknek vérmérséklete hevesebb,lelki gátlásai gyengébbek, ingerei és ösztönzései erő-sebbek s akinek életkörülményei több alkalmat adnaka nemi élet megismerésére.

Közismertek azok a lelki tusák, amelyeket a serdü-lők vívnak, de ismeretesek azok a hibák is, melyekbenvergődnek és amelyek miatt annyira rá vannak szo-rulva a felsőbb, megértő, atyai irányításra, vezetésre.Ε bajok és hibák közül már foglalkoztunk eggyel, t. i. azönkielégülés, vagy önfertőzés kérdésével. Meggyőződhet-tünk arról, hogy ez a hiba sem független a személyiségegészétől, hanem a lelki összeütközéseknek s az egészszemélyiség küzdelmeinek mélyebb forrásaiból ered;nem felületi jelenség, hanem részt vesz benne az egész-nek egész lelkivilága. Ami az említett hibákra elmond-ható, ugyanezt alkalmazhatjuk a nemi élet összes kér-déseire és rendellenességére is: ezeket is mindig azegész személy lelki fejlődéséből és pillanatnyi állapotá-ból és a lelki összeütközésekből kell érthetővé tennünkmagunk előtt. A nemi élet rendetlenségei és visszássá-gai, hibái és bűnei igen sok alakban jelentkezhetnek.

129

Ilyenek: a képzeletnek izgató nemi gondolatokkal ésképekkel való foglalkozása, – a házasságon kívüli nemicselekvésekre való törekvések, minők a magamutogatás(exhibicionizmus), a helytelen célú udvarlás, α fizikaiérintkezések és érintések, csókolózások, beszédek, raj-zok, képek, olvasmányok; – e kísérleteken kívül a fia-tal kor kilengései közé tartoznak a meg nem engedettnemi közösülések, homoszexualitás és prostitúció.

A rendelkezésre álló statisztikai adatok és az általá-nos megfigyelés szerint mindezek a bűnök és hibák ki-vétel nélkül előfordulnak a serdülő- és ifjúkorban, minda két nemnél és sajnos, éppen erre az életkorra esik azigazságszolgáltatás és a köznevelés ítélőszéke elé kerülőszexuális bűnesetek viszonylagosan legnagyobb része.

A bajok okai.

A bűnözések lélektani okait a következőkben lehetnerészletezni. Első magának a nemi ösztönnek és a belőleeredő ingerlésnek, vágynak az erőssége. Ε tekintetbena fiatalkorúak között éppúgy, mint a felnőttek közöttbizonyos különbségek állapíthatók meg. Vannak ugyanisoly egyének, akiknél a nemi ösztönnek vágyakban, in-gerlésekben, ösztönzésekben való jelentkezése a serdü-léskor évei alatt gyenge, akik tehát „hidegek” s ezértsok lelki küzdelemtől mentesülnek. Ezeknél vagy atesti fejlődés maradt hátra, vagy pedig a lelki életüketvette igénybe másirányú elfoglaltság, érdeklődés olynagy erővel, hogy nem maradt alkalmuk és lelkierejüka „lelki serdülés” nagyobbfokú kifejlődésére. Egy másokot találhatunk abban, hogy az ily egyének szerencsé-sen távol maradtak, minden ingerléstől, csábítástól vagylátványtól, amely bennük nemi érdeklődést kelthetettvolna. Előkelő családok leányainál fejlődik ki néha eza lelkiség, mely párosulhat nagyfokú tudatlansággal,meg a női természetnek csekélyebb fizikai nemi inger-lékenységével is. Bizonyos kedvezőtlen oldalai és vesze-delmei is vannak azonban az ilyen fejlődésnek. Az egyik

130

ilyen pl. az, hogy az ilyen személyiségekben sokszorannál nagyobb erővel tör ki a nemi élet vágya, minélhidegebben és közömbösebben folytak le a serdülésévei. A másik veszedelem pedig az, hogy nem alakul-hatott ki az illetőkben nemi élet céljáról és rendelteté-séről való helyes felfogás. Téves képzelődések (pl. agyermekek szüléséről), a nemi tevékenységtől való bor-zadás, félelem, vagy utálat, a nemi élet csekélyebbérté-kűségéről való meggyőződés és más hasonló téves esz-mék és magatartások fejlődhetnek ki főként a fiatalleányokban, de a fiúkban is a visszamaradt vagy vissza-szorított nemi fejlődés hatásai gyanánt.

Sokkal veszedelmesebbek azonban a másik véglet-nek, a nemi ösztönzések túlságos erejéből eredő és akellőképen nem fegyelmezett egyéniséget erősen pró-bára tevő nehézségek és lelki összeütközések. Már az„ifjúkori szerelem” is lehet oly erős, hogy lelki sebeket,„szerelmi bánatot”, vagy konfliktusokat hagy hátra néhaaz egész életre, vagy – különösen a leányoknál – ön-gyilkosságra vezethet, melyet rendesen rövidzárlati cse-lekvésnek lehet értelmeznünk. Hogyan lehetne ezen abajon segíteni? – ez a kérdés minden nevelőben fel-merül, mikor a fiatalságnak küzdelmeit szemléli. Ε kér-désre összefoglaló választ adunk az alább következők-ben, most csupán az eltévelyedések és bűnözések fog-lalkoztatnak bennünket.

A csábítás és kerítés is sok ifjúkori bűnözésnek akezdete. Az ennek áldozatul eső leányok lelki alkataigen különböző lehet. Az első csoportba tartoznak azok,akik kíváncsiságból, vagy az első szerelem meggondo-latlanságából szinte beleesnek az első nemi aktusba; haaz esetnek folytatásaképen nem kötnek házasságot, ak-kor igen sokszor a prostitúcióba menekülnek. A leá-nyoknál ugyanis az érzéki vágyak általában nem je-lentkeznek oly hevesen, mint a fiúknál és inkább lelkitermészetűek, bizonyos félénkség és szemérem is visz-szatartja őket; de az első nemi cselekmény annál erő-sebben felkelti a nemi vágyakat, kivéve természetesen

131

azokat, akiknél túlzott, esetleg kóros nemi ingerlékeny-ségről van szó. A másik csoportnál azt a megfigyelésttették, hogy a leányok csábításai és kacérsága nem any-nyira a nemi inger erejéből származik, mint inkább atetszeni vágyásból. Ezeknél a szexuális vágyak legfel-jebb másodsorban játszanak szerepet. Ezeknél a prosti-túciót a kellemes és henye életmódnak, a ruhának, ék-szernek, pénznek a kedvelése, sokszor üzletszerű józan-sággal való gyűjtése okozza. A „jóbarátnő” szerepe azilyen leányoknál még kártékonyabb hatású, mint a fiúk-nál a rosszra tanító társaság.

A nemi ösztön ereje, a képzeletnek ezen a térenvaló szakadatlan elfoglaltsága még más bűnökre is ve-zethet. Azok a fiatalkorúak, akik valamely okból fél-nek a másik nemmel való közvetlen nemi érintkezéstől,vagy kedvező alkalom erre nem kínálkozik, a homo-szexualitásba, az egyneműek közötti szexuális viszonybais eshetnek, vagy állatokkal végeznek nemi aktusokat(szodómia), nem is említve az önfertőzést. A homo-szexualitás, úgy látszik, elterjedtebb hiba, mintsem so-kan gondolják. Ez különösen zárt intézetekben hara-pózhat el, ahol csak egynemű fiatalok, fiúk vagy leá-nyok élnek együtt. A homoszexualitás nem jelent min-den esetben kóros állapotot, vagy súlyos lelki betegsé-get, de mindenesetre eltévelyedés az ember valódi élet-céljaitól és az egészséges életszemlélettől s érzéstől.

Nemi eltévelyedések és bűnök közé tartoznak a sza-dizmus és mazochizmus kivételes esetei is, valamint anemi erőszakoskodások (ez utóbbiak azonban gyakorib-bak). Akiknél az eltévelyedések főokát a túlzottan erősnemi vágyban és ingerlékenységben találjuk, azok nemmindig tartoznak a gáláns világfira, „don juan”-típus-hoz, hanem sokszor súlyosan szenvedhetnek saját haj-lamaik következtében és fájdalmas lelki konfliktusokatélhetnek át. Ezeknek az az ismertető jelük, hogy nemélnek a csábítás vagy kacérkodás agyafúrt eszközeivel,hanem csak az egyszerű és erőszakos kielégülésre tö-rekszenek. Náluk sem a vallás, sem az erkölcs gátlásai

132

nem tudnak a pillanatnyi erős ingerrel szemben ered-ményt elérni: jó feltételeik, vagy a büntetések és fenye-getések sem használnak ezeknek semmit, bűntetteik pa-lástolására sokszor még a legegyszerűbb óvóintézkedé-seket is elhanyagolják. Az ilyen erős indulatok rabjaia büntetések (pl. börtön) kiállása után az első alkalom-mal nyomban visszaesnek a régi bűnbe. Különösen gya-kori az ilyen visszaesés azoknál, akikben a nemi vágyaknagy erősségéhez még a gyengeelméjűség valamely for-mája is csatlakozik. Az ilyesmiknél a normális gátlások(kötelesség, erkölcs, büntetések) halvány gondolatokalakjában sem merülnek fel, ezeknél a vágy és ösztön-zés közvetlenül és gátolatlanul cselekvésbe csap át. Haa gyengeelméjűséghez még a nemi vágyakozás hiánya istársul, akkor azoknak a lelki képével állunk szemben,akik felindulások és érzéki ingerek nélül pusztán meg-élhetés végett űzik a prostitúció szomorú mesterségét(leányok).

Nevelési szempontok.

Mily nevelési elveket kell szem előtt tartania an-nak, aki a gyermekek és ifjak nemi életét helyesenakarja értelmezni és a nemes erkölcsi célok érdekébenkívánja irányítani? Az az első feladat, hogy a nevelőkés szülők a nemiség magasztos természetéről és keresz-tény erkölcsi rendeltetéséről, a családi életnek erkölcsiértékéről és a gyermekkor lelki fejlődésében elfoglaltjelentős helyéről kellő felfogást alakítsanak ki és vall-janak magukban. Ehhez még egy döntő tényező járul:a család gyakorlati, erkölcsi légköre. Benne van ebbena példaadás és a szülők olyan viselkedése, amilyet han-goztatnak, a gyermek szeretetigényének kielégítése, atúlzások (becézés, elkényeztetés) mellőzése, mert mind-ezek lényeges mozzanatok a gyermek általános és kü-lönleges fejlődésében. A nemi élet erkölcstanáról éslélektanáról vallott minden helytelen nézet és téves ér-telmezés nagyon megbosszulhatja magát a nevelői maga-

133

tartásban és a gyermekek lelki gondozásában. A nemiségrendeltetése a családalapítás és a gyermekek nem-zése, amelyet eszményi esetben egy férfi és egy nőszellemi, lelki, testi tökéletes és teljes életközelsége ésegyüttélése tesz csupán lehetővé. A gyermekkor ehhezcsak távoli, az ifjúkor pedig közvetlen előkészületülszolgál. Ennek a távoli előkészületnek a rendeltetése ésfeladata nem lehet egyéb, mint a gyermek nyiladozóértelmének megadni az igaz választ a benne feltörőkérdésekre, megvilágítani előtte a gyermek születésé-nek nagy és szent titkát, úgy, hogy az igazság szüksé-ges mértéke egyesüljön tanításunkban az emberrélevésméltóságának és erkölcsösségének átérzésével.

Második helyen ki kell emelnünk azt a szintén lé-nyeges elvet, hogy a legjobb „nemi nevelés” az, amely„észrevétlenül” történik, az a nemi nevelés a legeszmé-nyibb, amelyben külön eljárásokra nincs is szükség ahelyes nemi fejlődés érdekében, és az egész személynevelése úgy halad, hogy a fejlődés során a nemi életis egészségesen beleszerveződik az integrált személyi-ségbe. Ily eszményi esetben különleges nemi nevelésrőlnem is kell beszélni, mert a teljes értékűvé vált sze-mély minden nehézséget s ezek között a nemi élet ne-hézségeit is megoldotta már gyermekkorában és ifjú-korában. A helyes – értelemben vett embernevelésben,vagy „totális” nevelésben nincs szükség a nemi neveléskülönleges eljárásaira. A külön erkölcsi nevelés han-goztatására a jól értelmezett nevelésben nemcsak, hogynincs szükség, hanem azonfelül veszedelmes is. Azt agondolatot kelti ugyanis a nemi nevelésnek különválasz-tása a nevelés többi részétől, mintha itt valami titok-zatos és veszedelmes, esetleg szégyenletes kérdésekrőlvolna szó, melyeknek nyílt tárgyalása ellen a természe-tes szeméremérzés tiltakoznék. A szeméremérzés azembernek nagyon értékes tulajdonsága és kifejlesztéseés megóvása a nevelésnek bizonyára egyik legszebb fel-adata. Ezen a címen azonban nem szabad a nemi ösz-tönnel összefüggő kérdéseket a nevelés folyamán sem

134

nemlétezőknek tekinteni, sem pedig különös titokzatos-sággal körülvenni s így igazi jelentőségükét meghami-sítani. Az új nemzedék egészséges nemi erkölcsiségétaz egész nevelés egységes szelleme biztosítja legjobban,melynek célja az embert magasrendű, kiegyensúlyozottés összhangzatos egyéniséggé fejleszteni. Ennek a kere-tén belül a nevelendőnek minden életfeladathoz valóviszonya tisztázást nyer és értékessé válik. Ha megért-jük azt a fontos igazságot, hogy a nemi életnek nehéz-ségeivel (pl. az önfertőzéssel) küzdő fiatal lelket nemúgy kell támogatnunk, hogy csak az elszigetelt bűn el-len küzdjön, hanem a lelki konfliktus általános megol-dásában is segítségére megyünk azáltal, hogy az egészszemélyt erősítjük, vagyis a lelki egyensúlyának visz-szaállításában támogatjuk: akkor nyújtjuk neki a va-lódi „szexuális nevelés” segítő eszközeit. Hasonlóképena személyi integrálódásnak akkor teszünk közvetlenszolgálatot, ha általános, önmaguk és mások iránti fe-lelősségérzetre neveljük a fiatal lelket. Ε felelősségérzésaztán ki kell hogy hasson a nemiség területére is ésmeghozza ott is gyümölcseit. Ha az általános ellenállásiképességet és az önuralmat sikerül a nevelés más te-rületein (önmegtagadás) növelnünk, akkor ez a nyere-ség, minden valószínűség szerint, hatni fog a nemi életcselekvéseire is.

Különleges nemi nevelésre csak akkor kerülhet asor, ha olyan rendellenességekkel találkozunk, amelyekaz általános nevelés keretében el nem intézhetők, vagyisha kóros esetekről van szó. Az egészséges és jól neveltifjúságnál különösebb beavatkozásra nem is szokott sorkerülni; ezeknél egyszerű alkalmi irányítás és oktatásis elégséges. A helyes nevelési módszer ezekben az ese-tekben sem nélkülözheti azonban az egész személyreható kiegyensúlyozó, erősítő eljárásokat. A részlegesgyógyítás voltaképen az egész személy újranevelésével(rééducation) válik igazán hathatóssá. A felmerülőegyes nehézségeket aztán részint felvilágosítással, ré-

135

szint bátorítással és akarati ráhatással, részint erkölcsiés vallásos indítékok nyújtásával lehet legyőzni.

A különleges nemi nevelés ellen felhozott érveinktermészetesen nem azt jelentik, mintha az általános ne-velésben a nemi élet kérdéseit elhanyagolhatóknak tar-tanánk. Álláspontunk sem többet, sem kevesebbet nemmond, csupán azt, hogy a nemi nevelés kérdéseit szer-vesen bele kell illeszteni az általános nevelésbe: ez akérdésnek legjobb megoldása.

Az általános kereten belül a nemi problémák helyesnevelői megoldásának még a következő feltételei és el-vei említhetők meg. A nemi élet helyes nevelésénekelső módja, mint láttuk, a nevelés szellemének egysé-ges irányításában, a személyiség egészének kellő neve-lésében áll. Ezt a módszert „közvetett” nevelésnek islehetne nevezni, mert az a lényege, hogy minden ve-szélyt elhárítva, a nemi élet mozzanatait az élet és fej-lődés egészébe illesztve egyengettük az útját a helyesszexuális felfogásnak és viselkedésnek a növendékben.Az ifjúkorban ezt a módszert ki kell egészítenie a nemiélet kérdéseivel való „közvetlen” foglalkozásnak is. Ki-kerülhetetlenné válik a serdülés korában a helyes ok-tatás és felvilágosítás, az óvás és vezetés, azaz a közvet-len nemi „nevelés”, de mindezeknek csak úgy van kellőhatásuk, ha az általános neveléssel teljes összhangbanvannak és azt kiegészítik. Beavatkozni csak ott kell,ahol a gyermeknek vagy ifjúnak arra különös szükségevan; állandó, de tartózkodó felügyelet, a bajok és ne-hézségek lehető megelőzése a legjobb alkalomszerű ne-velés a nemi élet nehézségeinek útján. Ezen elv mel-lett még ki kell emelnünk azt is, hogy az ilyen felvilá-gosító és vezető tevékenység különleges nevelői képes-ségeket kíván. Csak az a nevelő vállalkozzék az ifjú-ság vezetésére és a szexuális életben való irányítására,aki maga is kiegyensúlyozott és szilárd erkölcsi egyéni-ség; csak az ilyen egyéniség tud ugyanis másokat fel-szabadítani és lelki egyensúlyhoz vezetni. Az ifjúság

136

erkölcsi életének irányításához csak tisztult és magasz-tos fogalmakkal szabad hozzáfogni.

Az ifjú elé kell tárni, hogy a nemi élettevékenység-nek két eleme van, úgymint a gyermekek nemzése ésa nemi tevékenységgel járó gyönyörérzés; az előbbi ter-mészeti törvény, az utóbbi járulék, melynek szinténvan ugyan élettani célja, de a két elemet nem szabadsem egymással felcserélni, sem függetleníteni, ha em-berhez méltóan és erkölcsösen akarunk élni. A gyönyör-nek s élvezetnek öncéllá tétele elaljasodásra vezet. Anemi ösztönt nem szabad önmagában erkölcstelennekés megvetendőnek feltüntetni, mert ez éppen olyan ér-tékes, mint bármely más ösztönünk, sőt nagyszerű céltszolgál: az emberiség fönnmaradását; veszedelmet csaka vele való visszaélés jelent. Hasonlóképen rá kell mu-tatni az erkölcsi oktatásban egy másik végletre is: anemi ösztön nem igényelheti a maga részére a korlát-lan kielégülés jogát sem, hanem csak az egyén és a közjavára teljesíthető hivatását. A vallás és a társadalomennek érdekében, vagyis az egyénnek és a közösségneka védelmére emel gátakat és tilalmakat a nemi ösztönkorlátlan kiélése ellen.

A házasságig tartó érintetlenség (absztinencia) er-kölcsi követelménye is innen származik. De lélektaniszempontból is teljesen igazolható az önmegtartóztatás-nak követelménye, nemcsak erkölcstani álláspontból.Egyik legkiválóbb lélekbúvárunk írja erről a kérdésrőla következőket: Az önmegtartóztatást nem egy esetbenigazoltnak találtam; más nevezetes elmeorvosok is „fel-tétlenül ártalmatlannak” mondják az önmegtartózta-tást. Nehézségeket csupán annyiban okoz a harmincasévekig is tartó házasság előtti önmegtartóztatás, hogya tartós nem-használat s a folytonos gátlások az ivariképesség aktiválódását megnehezítik s ebből esetleglelki küzdelmek eredhetnek. Ezek a nehézségek azon-ban nem szükségképiek és nem érnek fel azokkal a ve-szélyekkel, amelyek az ellenkező felfogással járnak. Anői nemnél a házasságig megőrzendő szüzesség kérdésé-

137

ben a közfelfogás is egyöntetűbb, mint a férfiak ön-megtartóztatásának problémájában. Lélektani szempont-ból tekintve is a legsúlyosabb lelki károsodásokat ál-lapíthatjuk meg azoknál a leányoknál, akik a házasságelőtt, s annak reménye nélkül folytatnak nemi viszonyt.A megtermékenyülés ellen való küzdelem, amely sú-lyos izgalmakkal és testi károsodással, néha az egészéletre szóló gyermektelenséggel szokott járni, a lelkiegyensúlyvesztés, az ilyen életmódhoz kapcsolódó ér-telmi és erkölcsi süllyedés, prostitúció: ezek a szabály-talan nemi élet következményei a leányoknál. Éppenezért a „szabad szerelem” elvét mind elméletben, minda gyakorlatban a legsúlyosabban el kell ítélnünk ésabszurdnak kell tartanunk a férfiak részéről mindennemi közeledést a leányokhoz mindaddig, míg az em-beri társadalom a házasság mai alakjánál tökéletesebbjogi intézményt nem alkotott. Minthogy erre kilátásnincs, azért a leányoknak is csupán ezt a megoldást,különösen pedig a korai házasságot lehet felelősségér-zettel ajánlanunk. A nevelésnek ezekkel a gondolatok-kal kapcsolatban természetesen arra az elvre is ki kellterjeszkednie, hogy az igazi házasság nem csupán fizi-kai, hanem erkölcsi kötelék is, melyben a lelkek össz-hangja éppoly fontos, mint a nemek összhangja. Han-goztatnia kell, hogy a valódi és szerencsés és lelkilegkielégítő házasságban nem a szerelem a legfontosabbkellék, hanem a felelősségérzet; a kölcsönös segítség, agyermek vágya és szeretete és az áldozatkészség.

Nemi felvilágosítás.

A nemi felvilágosításnak, vagyis a gyermek kérdé-seire adott feleletnek nem az a fő célja, hogy élettaniismereteket nyújtson, hanem az, hogy a gyermek er-kölcsi felfogását helyes irányba terelje. A nemiségbenmagában „Isten gondolatát” kell látni, melyben semmilealázó, emberhez méltatlan vagy erkölcstelen nincsen,csak azzá lehet, ha vele visszaélünk. Éppen ebből az

138

okból nagy nevelői hibát követnek el azok, akik, errőla kérdésről azért nem akarnak beszélni, mert az „illet-len”, vagy „erkölcstelen” dolgokra vonatkozik. A gyer-mek világrahozatala és a házastársi kapcsolat erkölcsösés szent dolog, melyben semmi szégyenletes nincs; aróluk való beszédnek csupán a jó ízlés és a szemérem-érzet szabhat határokat. Ha a szülők sokszor sajátságoselfogultságban vannak gyermekükkel szemben és ezértnem tudnak megbirkózni a gyermek kérdéseire adandóválaszok feladatával, legjobb, ha tapasztalt nevelőkrebízzák a gyermeket, akinek a gólyamese helyett értel-mes, igaz és való magyarázatra van szüksége. A nemifelvilágosítás ezen részletének ma már nagy irodalmavan. Mindenki megismerkedhet azokkal a módszerek-kel, mintabeszélgetésekkel, válaszokkal, amelyek a gyer-mek kérdezősködéseinek és érdeklődésének megfelel-nek. A helyes nevelői eljárásnak az az ismertetőjele,hogy egyrészt nem vezeti félre a gyermeket a nemzésés születés kérdéseiben, hanem mindig az igazságotnyújtja (ha nem is teljes egészében), mert tudja, hogyha a gyermeket rászedjük, annak súlyos következmé-nyei lesznek; másrészt azonban kellő tapintattal foglal-kozik a kérdéssel, azt „természetesnek” tartja, melybennincs semmi rendkívüli, vagy szégyenletes, hiszen éle-tünk kezdeteiről, a teremtés munkájának folytatásárólvan szó.

Vannak azonban a „felvilágosítás” mellett oly ese-tek is, melyek megkívánják a szülők tevékeny beavat-kozását gyermekük nemi életébe: ha t. i. hibák keletke-zésének vagy megrögződésének veszélye fenyeget. Aszülői beavatkozások, de a nevelőké is csak bizonyosfeltételek mellett érik el céljukat. Ezekről a feltételek-ről tehát külön is kell néhány megjegyzést tenni. Azelső az a követelmény, hogy csak olyan nevelő kíséreljemeg a gyermekek nemi életébe való cselekvő beavat-kozást, aki iránt bizalommal viseltetnek, másodszor azokos meggyőződésnek és a sugalmazó ráhatásnak együt-tesen kell meghódítani a gyermek lelkét; ennek félté-

139

tele viszont az, hogy mindig igazat mondjunk. Továbbikövetelménye az eredményes hatásnak, hogy a bünte-tés módszerét utolsónak tegyük a nemi élet nevelésé-ben. A gyermek a nemi életre vonatkozó gondolataitúgyis elrejti a felnőttek előtt; a büntetéssel való fenye-getés csak még jobban megerősíti ezt a hajlamát. Har-madik elv a folytonos éber felügyelet: erről már ismé-telten volt szó.

Az eszményi cél: a nemi tisztaság teljes megőrzésea házasságig. Ami az egyes konkrét hibák elleni küz-delmet és nevelői tevékenységet illeti, különös gondotkell fordítani a gyermekkori önfertőzés leküzdésére.Mint minden bölcs nevelői tevékenységben, az önfertő-zés elleni harcban is a legelső teendő a baj okainakfelkutatása. Láttuk, hogy a szóbanforgó gyermekkorihiba vagy külső okokból eredhet, t. i. csábításból, rom-lott társak tanításából, vagy pedig belső okokra vezet-hető vissza, minő az iskolai félelem, a pótkielégülésekkeresése. A nevelő az okok eltávolítására törekedjékelsősorban, és eljárása az okok szerint alakuljon. Ha agyermek bizalommal van hozzá, nyílt őszinteséggelmegbeszélheti vele a dolgot, felindulás, fenyegetőzésnélkül, mindig a tárgyi igazság szellemében. Minthogyaz önfertőzés elleni küzdelemnek az az egyik fő célja,hogy a gyermek figyelmét és érdeklődését más iránybaterelje, azért teljesen célttévesztett volna itt mindenbüntetés és fenyegetés (pl. hátgerincsorvadás), mertezek csak jobban ráirányítják a gyermek figyelmét ésérdeklődését sajátmagára és titkos bűnére. Ezért nemhelyeselhetjük azt sem, hogy a gyermekkel drámai je-lenetek közben megfogadtatjuk, hogy „soha többé” ilybűnt nem követ el. A gyermekkori megrendülésekugyanis nem hatnak oly tartósan, mint a felnőtteké ésfogadalmaik sem érik túl az első kísértést. Még leg-inkább a vallás tanításaival való kapcsolat, a lelki ve-zetők szentségi hatása (gyónás) nyújtanak védelmet ésbiztosítékot az önfertőzés szokása ellen, de ezek semmindig teljes eredménnyel. A nevelő megbeszélése ál-

140

tálában csak az igazság és valóság keretén belül mozog-jon és akkor szeretettől áthatva vezethet el tartós ered-ményre: azért fel kell tárnia a gyermek valódi helyze-tét, hibájának valódi következményeit, pl. az iskolaiteljesítményekben való elmaradást, de óvakodnia kellhamis túlzásoktól és megrendítő célzatú jelenetektől.Ezek helyett inkább a kellő testi munkát és testgyakor-lást kell ajánlania, de túlságos kifárasztás nélkül (a ki-merült szervezet ugyanis nem tud ellenállni a nemiingereknek) és olyan fekvőhelyről kell gondoskodnia gyermek számára, amely nem túlságosan meleg éspuha; lefekvés és alvás előtt tartson távol a gyermek-től minden erőfeszítő és izgató olvasmányt, vagy szel-lemi munkát; ne adjon alkalmat a gyermeknek tétlen-ségre, unatkozásra, sok egyedüllétre, hanem törekedjékőt megfelelő társak mozgalmas és vidám életébe be-vezetni. A sok játék, mozgás és egészséges életmódszintén azt a legfőbb törekvést szolgálja, hogy a gyer-mek figyelmét önmagáról és rossz szokásáról elvonjaés így cselekvéseinek helyes rendjét visszaállítsa.

Jellemnevelés.

Az akarat és jellem nevelése, s különösen a cserké-szet, szintén rendkívül nagy szolgálatokat tesz az er-kölcsi tisztaság és állhatatosság eszményeinek, mertnem csupán az egyes hibák ellen küzdenek, hanem azegész gyermeki személyiséget veszik munkába és an-nak általános színvonalát emelik, ellenálló erejét fo-kozzák és így közvetve minden erkölcsi hiba ellen fel-vértezik. A nevelőknek meg kell ragadniok ezeket a kí-nálkozó kedvező alkalmakat minden esetben, de külö-nösen ha nemi bűnökben és hibákban vergődő növen-dékeiket fel akarják emelni az erkölcs és egészség ma-gaslatára.

A nemi élet sok más hibája ellen már nem oly ne-héz a nevelői küzdelem, mint a megtárgyalt főhiba el-len. A jelügyelet és a valláserkölcsös nevelés, az önfer-

141

tőzés elleni küzdelem eszközei itt is nagyon szüksége-sek és eredményesek is szoktak lenni. A nemek együt-tes nevelésének vagy tanításának rendszerét (koeduká-ció) sokan kellő ellenszernek tartják a gyermekek nemikíváncsiskodása és az ebből eredő hibák és bajok ellen.Ez a nézet azonban nem talál egyhangú elismerésre. Atapasztalat sokszorosan igazolta, hogy ha a népiskolaialsó osztályokban még nem jár is a nemek együttes ta-nulása és nevelkedése nagy veszedelmekkel, a felsőbbévfolyamokban, és különösen a középfokú iskolákbanhatározottan veszedelmes.

5. Kóros és beteg lelki állapotok a fiatalkorban.

Pszichopátia.

A gyermekkorral közös hibákon és rendellenessége-ken kívül találkozunk a serdülés korában súlyosabblelki bajokkal és valódi kóros lelki állapotokkal, sőtbetegségekkel is, melyek részint az emberi személynekminden korát érinthetik, részint azonban sajátosan a fia-tal korhoz kapcsoltaknak látszanak, ha nem is találunke tekintetben teljes egyhangúságra az orvosi vélemé-nyek között. így pl. a kóros lelkiség (pszichopátia) fo-galmának körülírásában sem uralkodik teljes összhanga szakemberek között; vannak, akik ezt a kifejezést tel-jesen elkerülik és a szóbanforgó lelki jelenségeket másismert segédfogalmakkal írják le. Midőn a serdülés ko-rában mutatkozó lelkibetegségek súlyosabb kóros álla-potainak és fajainak rövid leírásához fogunk, mi isigyekszünk a lehető legegyszerűbb fogalmi készletteltolmácsolni tárgyunkat.

A nemi élet zavarainak és összeütközéseinek leírá-sában találkoztunk azzal a serdülőkori típussal, akiminden kényszerképzet nélkül ugyan, de mégis állan-dóan szemrehányásokat tesz magának és azt gondolja,hogy a környezet észreveszi belső küzdelmeit, vagytitkos bűnének külső jeleit. Azok a fiatalok, akik tartó-

142

san és nagy érzelmi szenvedések között vívódnak ilymódon, legtöbbször az úgynevezett túlérzékeny (szen-zitív) típusba tartoznak. A túlérzékenyeket meg kellkülönböztetni az egyszerű ingerlékenyektől, vagy ide-gesektől éppúgy, mint az érzelgős rajongóktól vagy ro-mantikus ábrándozóktól; a túlérzékenyeknek érzékeny-sége, benyomások iránti fogékonysága oly nagyfokú,hogy a rendes átlagtól észrevehetően elüt; másrészt, sez a jel még fontosabb, benyomásaikat nem tudják fel-dolgozni, lereagálni. Ehhez járulnak még a következőkísérő mozzanatok: az elégtelenség és a bizonytalanságérzése önmagukkal szemben, minden vállalkozásuk si-kertelenségéért önmagukat okolják, a lelkiismeret foly-tonos vádjai alatt szenvednek; a túlérzékeny emberbecsvágyó és magas erkölcsi követelményeket állít felmagának, míg másoknak mindent megbocsát.

A túlérzékenységgel közeli rokonságban vannak akény szerképzetekkel és kény szer gondolatokkal küszkö-dők (anankaszták, „kényszerneurózisban” szenvedők),akiket rendszerint a nemiség gondolatai üldöznek; ezeknyugodtabb lelkiállapotukban belátják ugyan, hogykényszerítéseik alaptalanok, mégsem tudnak tőlükszabadulni, még kevésbbé a velük kapcsolatos szoron-gástól. A nemi gondolatkörön kívül a lelki kényszermég más területekre is kiterjedhet; így beszélünk pl.mosdási kényszerről, a kételkedésnek, kérdezésnek, afelelősségnek, stb. kényszereiről is. Az ebbe a körbe,valamint a túlérzékenység körébe tartozó rendellenesegyéniségeknél a lelki konfliktusra való hajlam nagyonkifejlett szokott lenni, annál is inkább, mivel ezek egy-felől erős erkölcsi érzékkel bírálják önmagukat, más-felől nemi ösztönzéseik rendkívüli mértékűek. A nemiélet képzeteit sokszor mint „idegen testet” érzik lelki-világukban, elkeseredett elfojtással törekszenek tőlükmegszabadulni, de legtöbbször hiába.

A serdülőkori rajongás (fanatizmus) sem tartozik alegritkább esetek közé. A rajongót egy-egy értékeszmetartja hatalmában („megszállottság”), amely önmagá-

143

ban ugyan észszerű, de mégis a rendesnél nagyobb te-ret nyert a fiatal lény lelkivilágában. A serdülőkoramúgyis hajlamos a gyökeres átértékelésekre, a régi-től, a hagyományostól való szélsőséges elfordulásra ésaz új eszmék lelkes, de kritikátlan felkarolására; a ra-jongó ennek oly nagy mértékben hódol, hogy a felkaroltértékeszme megakadályozza őt a gyakorlati élet valódiérdekeinek szolgálatában. Az ifjúkori rajongók azonbannem önállóak, hanem rendszerint egy pártvezér vagyeszme türelmetlen követői; ha pedig nők, akkor a ra-jongás erotikus színezetű szokott lenni.

A személyi alapvonások között a szeretet vagy ke-dély hiányában vagy megfogyatkozásában szenvedők isa lelki betegek körébe tartoznak. A „kedélytelent”, azazaz altruizmusra képtelen egyént az jellemzi, hogy sem azemberekhez, sem a tárgyakhoz nem fűzi semilyen ér-zelmi kapcsolat. Az úgynevezett tiszta „észemberek”gyakran éppen a kedélytelenség megtestesülései; ezekhidegen, kegyetlenül és kegyeletlenül állnak szembena legközelebbi hozzátartozókkal, de a világ minden másdolgával szemben is; képtelenek a legtágabb értelem-ben vett „szeretetre”. Ez a kedvezőtlen és szerencsét-len lelki alkat, úgy látszik, könnyebben felismerhető agyermekkorban, mint az átmeneti serdülő korban;ekkor ugyanis más lelki vonásokkal (pl. dac, ellenállás)könnyebben összetéveszthető.

A rendellenességeknek most vizsgált körében fel-tűnik továbbá az ellenállásra képtelenek és könnyen be-folyásolhatók lelki képe is. Ezek könnyen elcsábítha-tok, de a jó ügy számára is megnyerhetők és ellenállásihiányukból következőleg sok hibás cselekvésnek áldo-zataivá válhatnak (szökés, leányoknál prostitúció). Azellenállásnak ez a hiánya vagy fogyatkozása éppen aserdülés időszakában lép legjobban előtérbe, míg a gyer-mekkort általánosságban inkább csak annyiban jel-lemzi, hogy minden gyermek normálisan sugalmazható(szuggesztibilis). A leányoknál ez a szóban forgó fogyat-

144

kozás legfőképen a szexuális életnek züllött formáiravezet, a fiúknál pedig jól elhatárolható típust alakít ki,melyben az ellenálláshiányban szenvedők egymássalszinte vonásról-vonásra megegyeznek. Ezt a típust ehelyen kissé részletezőbben rajzoljuk meg, mert ezzela való életben a nevelő gyakran találkozik. Az ebbe atípusba tartozó fiatalemberek rendszerint jó megjele-nésűek és megnyerő modorúak, öntudatos fellépésű„charmeurök”, kellemes társalgók, sokszor nagyon értel-mesek és műveltek, felfogásuk gyors, nyelvkészségükés kifejező erejük az átlagosnál jobb szokott lenni. Le-kötelező figyelemmel hallgatják az idősebbeket, kikethamarosan megnyernek maguknak, mert nem monda-nak nekik ellent, engedik magukat meggyőzni s nagyérdeklődést mutatnak minden dolog iránt, mely a tár-saságban előkerül. Segítőkészséget mutatnak minden jóügyben és alkalmazkodnak minden körülményhez. Azoktatással szemben nagy odaadást mutatnak és kezdet-ben nagyon buzgók szoktak lenni. A környezet kedve-lése és elragadtatása azonban nem sokáig szokott tar-tani e fiatalemberek iránt; csakhamar kiderül ugyanis,hogy egész magatartásuk csupán látszat, a megnyerőkülső csak álarc a valóságban, az egyik csalódásunk amásikat követi, s később szédelgés, hazugság, csalás, azigazságszolgáltatással való összeütközések sorozata mu-tatja meg, milyen az ilyenek valódi egyénisége, mely-nek uralkodó vonása az ellenállásra való képtelenség.Az idetartozó fiatalkorúak nevelése a legnagyobb fel-adatok közé tartozik, egyfelől azért, mert látszólagkönnyen alakíthatók, sőt túlságosan befolyásolhatók;másfelől azonban tudnunk kell, hogy a jó hatás és ne-velői eredmény csak addig tart, míg az ilyenek a neve-lők kezében vannak, mihelyt szabadon cselekszenek,azonnal bizonytalanokká válnak. Az ellenállás hiányaéppúgy, mint ellentéte, az ellenállás, vagy szilárdságképessége, és a hajlíthatatlanság is, eredeti alkati adott-ságnak látszik bennünk s ezért gyökeres megváltozta-tásukra nem mindig van sok reményük a nevelőknek.

145

Pszichaszténia.

Megvilágításra vár továbbá még a fiatalkori lelkirendellenességek közül a lelki aszténiának, vagy pszi-chikai gyengeségnek az esete. Azokat a gyermekeket ésfiatalokat, akik ide tartoznak, „idegeseknek”, „neurasz-ténikusoknak” is szokták nevezni; helyesebbnek tartjukazonban, ha ezt a sok jelentésű szót kerüljük s helyettea pszichaszténia kifejezést használjuk; e szó „lelki gyen-geséget” jelent; tünetcsoportját két részre lehet osztani,úgymint szorosabban testi és inkább lelki tünetekre.A testi tünetek a serdülés korában nagyon gyakoriak:rossz alvás, gyors kifáradás és kimerülés, gyakori fej-fájás, szívdobogás, a veseműködés rendellenessége, aleányoknál a menstruáció zavarai; ezekhez közvetlenülcsatlakoznak a panaszok arról, hogy az illető nem tudfigyelni az iskolában, emlékezőképessége meggyengült,stb. Az inkább pszichés tüneteket a következőkbensorolhatjuk el: a pszichaszténiás lelki ereje mintegymegcsökken, érzékletei, érzései elveszítik eredeti élet-teljes „naivitásukat”, színüket és ízüket; a világ „ide-genszerűvé” válik az ilyen lélek számára a nélkül azon-ban, hogy ezen tevékenységek bármelyikében zavartokozna; másrészt meg rendkívüli érzékenységgel éssértődő finomsággal fog fel minden olyan zajt, vagyváltozást, amely a rendes ember számára semmi külö-nöset nem jelent. Az egész lelki élet működése béná-nak, laposnak, lendülettelennek látszik, kezdeményezőerő és élénkség nélkül.

Az okot a lélek „energiatöltésének” megfogyatkozá-sában látják azok, akik erre az alaptényezőre építik fellelki életünk értelmezését. A lelki energiának egyiksajátsága az, hogy könnyen vagy nehezen mozgósítható,könnyen vagy nehezen indítja meg a cselekvéseket;akiknél ez az energiamennyiség csekély, azoknak cse-lekvései csekélyebb számúak, gyengébbek, fogyaté-kosabbak szoktak lenni, mint másoké, akik nagy lelkienergiamennyiséggel bírnak. Itt az a szempont vezet,

146

vájjon bizonyos ingerek mily könnyen hatnak reánk.A lelki energia megfogyatkozása nemcsak testi változá-soknak (serdülés) és betegségeknek (idült emésztési za-varok, anyagcserezavarok, fejfájás) lehet a velejárója,hanem lelki bajoknak is, minő pl. a búskomorság. Ha alelki erő teljessége megvan ugyan, de nem párosul testierővel s egészséggel és lelki teljesítőképességgel, akkora gyermek vagy ifjú könnyen nagy lelki válságba, össze-ütközésbe kerülhet önmagával. A lelki erőtlenség ké-pét szemlélve, könnyen észrevehetjük, mily hasonlóságvan e kép és a fentebb érintett bizonytalansági és cse-kélyebbértékűségi érzésektől áthatott típus között, jól-lehet a két sajátságcsoport nem fedi egymást. A bizony-talansági érzésnek kifejlődését sokszor a lelki gyenge-ségre lehet visszavezetni, de nem minden esetben, mintaz előző fejtegetésekből is kiviláglik.

Serdüléskori súlyos elmezavarok és érzelmi zavarok.

A serdüléskori súlyos elmezavarok és érzelmi zava-rok között első helyen állnak a lelki hasadás (szkizofré-nia és dementia praecox) különböző formái. Mielőttazonban ezek vázolásába belefognánk, meg kell jegyez-nünk, hogy az összes rendellenességek között sok át-menet van és köztük sok vegyes formát talál a szak-ember, akinek tüzetes (differenciális) észlelésére mindigszükségünk van, ha nem kívánunk felszínességbe éskontárkodásba esni a különböző hibák, bajok és beteg-ségek kezelésében.

Az „egyszerű” dementia praecoxnak nevezett elme-baj és kedélybaj fő ismertető jele a súlyos közömbös-ség az életnek érdekei iránt: a betegnek nincs ”becsvágyasemmi iránt, „lustaság”, hanyagság, nemtörődömség,gondatlanság jellemzi, ez piszkosságig fokozódhat; dehallucinációkat, érzéki csalódásokat és tagadólagosmagatartásokat (negativizmus) ez a betegségi formanem szokott okozni. A betegség kezdete rendszerintnem feltűnő és nem tör ki erőszakos válságban, hanem

147

alattomos, alig észrevehető. A közömbösség, mely abajnak legfőbb jellegét tükrözi, kihat az egész szellemiéletre is és ezért sokszor a „gyengeelméjűség” megálla-pítására vezet, bár szigorú értelemben nem lehet e baj-nál igazi „amentiáról” (esztelenségről, értelmetlenség-ről) beszélni. Az amentia ugyanis az értelemnek a szüle-tés pillanatától fogva mutatkozó oly alacsony fokát je-lenti, amely lehetetlenné teszi a rendes fejlődési fokok-nak elérését; az ilyen egyén mindig mélyen alatta ma-rad a korszerű értelem átlagos szintjének, azaz valóban,,gyengeelméjű”. Az egyszerű daementia praecox simp-lex esetében azonban nem állapíthatunk meg valódigyengeelméjűséget, csupán az értelmi működések nagy-mérvű csökkenését, aminek külső oka éppen a közöm-bösségben és eltompulásban van. A közömbösséget a kör-nyezet nem mindig ismeri fel a maga mivoltában, sokszoregyszerűen lustaságnak, figyelmetlenségnek tartja éserkölcsi hibának bélyegzi.

A második idetartozó csoport, az előbbihez ha-sonló súlyos elmebaj, a katatóniás dementia praecox,amelyben szintén megtaláljuk a súlyos természetűközömbösséget minden külső és belső inger iránt,azzal a különbséggel, hogy a baj súlyosabb és kezdeteészrevehetőbb, mint az előbbi betegségformánál. Kísérőjelenségei a külső okoktól független búskomorság, melysok esetben szorongással is társul és a teljes elbutulás(stupor). A beteg még az éhség vagy fájdalom ingereiresem válaszol, teljes közömbösséget mutat, bármi törté-nik is vele, vagy körülötte. A beteg sokszor teljes néma-ságba süllyed és az eledelt is visszautasítja. Jellemzőtünetek még e képben az egyformán megismételt(sztereotip) mozgások és arcfintorok. A tárgyalt beteg-ségben szenvedő néha különös izgalomba kerül: keze-ügyébe eső tárgyakat falhoz vág stb., a nélkül azonban,hogy ezt az izgalmat belső indulat kísérné. Néha külö-nös és szellemtelen vidámság állapota is előfordul ebetegség kórrajzában.

148

A téves eszmékkel járó elmebaj, a paranoid dementiapraecox lényege bizonyos működési zavarban rejlik,nem talált ugyanis eddig a tudomány az idegrendszer-ben semmilyen sérülést vagy elváltozást, amely a beteg-ségnek alapjául volna tekinthető. Ε baj fő jellegzetes-sége inkább a paranoiás állapot, vagyis a téves eszmékidült és állandó hajhászása: a betegnek vagy valamilyenrögeszméje van, vagy üldöztetési téves eszméje, vagymás „különösség”, bogarasság vehető észre rajta, amelyenyhébb alakban egyáltalán nem akadályozza meg,hogy az életben érvényesüljön, sőt kitűnjék. A para-noiás beteg hajlandó gyakori pályaváltoztatásokra,melyeknek igazi okát, tudniillik saját alkalmatlansá-gát nem ismeri el, hanem mindenféle védekező mecha-nizmusokat hoz működésbe, hogy magát igazolja.Bizonytalansági érzést is kereshetünk a különc visel-kedések hátterében. Ez az érzés viszont legtöbbször vagyvalamely lelki konfliktusból vagy bűnből ered. A sze-rint, hogy a betegnek mily egyéni lelki szerkezete van,a szóban forgó baj különböző alakokat ölthet; ezek: azüldöztetés, téves eszme, a nagyzási hóbort, a búskomor-ság változatai.

A dementia praecox negyedik formáját a „fiatal-kori elmezavar” (hebefrénia) nevével szokták illetni.Ennek ismertető jelei: a hülyeség, a folytonos mosoly-gás és képtelen gondolatok, a figyelem összpontosításá-nak teljes hiánya. Az ilyen betegek gyorsan hanyatla-nak és sietnek a lelki élet teljes pusztulása felé.

Az érzelmi élet betegségei és zavarai.

Az érzelmi életnek nagy betegségeit is megtaláljuka fiatal korban. A mániás, vagyis emelkedett hangulati!állapot is három alakban tűnik fel: az első az egyszerű,a második a zavaros, a harmadik a téves eszmékkel kap-csolatos mánia. A betegség alapvető elemeit a mozgá-sos izgatottságban, a gondolatok rendszertelen szágul-dásában, a betegesen emelkedett hangulatban, s végül

149

a feltűnően impulzív cselekvések nagy számában és atúlzott ingerlékenységben állapítják meg az elmeorvosok.Az egyszerű mánia rövid leírása: Az állandó emelkedetthangulat visszatükröződik a beteg csillogó szemein lá-zas pírban égő arcán, a mozdulatok vidámságán ésélénkségén. A beteg boldognak látszik, s e boldogságaonnan is ered, hogy érzéketlen a környezetben lefolyóesemények komolyságával (haláleset) vagy a saját magabaleseteivel szemben (pl. bukás az iskolában). Hasonló-képen érzéketlen erkölcsi szempontból is, szemérem-érzése elvész, lop, csal ok és cél nélkül. Ruházatát úgyválasztja ki, hogy feltűnjék az embereknek; ez a vonásemlékeztet az általános és normális serdülőkori maga-mutogatás (exhibicionizmus) hajlamára. A beteg ítéle-tei értelmetlenek, a gondolatmenete szökellő és ellen-őrizetlen. Jellemző az itt rajzolt lelkiállapot ingerlékeny-ségére, hogy nem tűr ellenmondást; a betegség végefelé az ingerlékenység egyre jobban nő. A téves esz-mékkel járó mániát jellemzik egyrészt az erősebb iz-galmi állapotok, másrészt a téves eszmék (rendszerintnagyzásiak). A zavaros mániában a tudat megzavarodikés elborul; ezt süllyedt és komor borús hangulat kíséri;a többi ismertető jel megegyezik az előző típusokkal.Ha az érzelmi életnek ezen zavarain végigtekintünk,megtaláljuk a serdülőkorral való közeli hasonlóságo-kat. A magamutogatás és a hangulatok gyors váltako-zásai, és a következetlenség, a serdülők rendes lelkiéletében oly mozzanatok, melyek a leírt betegségekbentúlzott és felfokozott állapotban ismétlődnek. A serdülőkschizothym lelki alkata pedig a paranoiás állapotokkalvaló hasonlóságot juttatja eszünkbe. Innen van, hogya fiatal kor különösen érzékeny és alkalmas a nevezettbetegségek kifejlődésére. De nem elég ezeknél tisztána lelkiállapotok hasonlóságára vagy közeli rokonságárahivatkozni. A bajok okát és a hasonlóságok magyaráza-tát némelyek mélyebben keresik és a belső elválasztásúmirigyek működésében találják meg. A dementia prae-cox és a mániás-depressziós betegségek e szerint

150

egyenesen a serdülő szervezetnek az idegrendszerre valóhatásán alapulnának.

6. Fiatalkori öngyilkosságok.

Az öngyilkosság rejtélye.

A fiatalkor lelki eltévelyedéseinek felsorolásánál rákell térnünk valamennyi között a legsúlyosabb és leg-tragikusabb kérdésre: ez az öngyilkosság. Ennél a kér-désnél szemünk előtt kell tartani azt, hogy maga az ön-gyilkosság ténye mindig többé-kevésbbé rejtélyes, meg-oldhatatlan talány marad, bármennyire sikerül is többlelki indítékát, ténybeli összetevőjét kifürkésznünk; bár-mennyire megközelítjük is az öngyilkosság észszerűmagyarázatát egyes lélektudományi fogalmakkal, mégismarad fenn belőle egy rész, melyet „megérteni” nemtudunk soha. Az öngyilkosságban ugyanis a legalap-vetőbb életösztönnek, az önkifejtésnek, vagy önérvé-nyesítésnek oly megzavarodásával, a normális élet indí-tékainak oly hatástalanságával találkozunk, melyet alelki élet általános fogalmaiból megérteni nagyon ne-héz. Legnehezebb megérteni és lélektani szempontbólmegmagyarázni a gyermekek öngyilkosságát, míg azifjúkori lelki alkat és állapot több kiindulási pontotnyújt a megokolás számára. De felnőtteknél is súlyosfeladat az öngyilkosságnak okaiból való kielégítő le-vezetése.

Akik az öngyilkosság tényét „magyarázni” törek-szenek, rendszerint kimerülnek a tünetek és lelki rend-ellenességek halmozásában, hogy így az öngyilkosságlélektani magváig előnyomulhassanak; e kísérleteknem teljesen meggyőzők, mert még mindig megmarad akérdés: ugyanolyan körülmények között élnek számosanmások is, – miért nem kerül sor azoknál is öngyilkos-ságra? Vagy minden eset egyéni és így ezért nem lehetáltalános szabályszerűségeket találni az öngyilkosságok

151

magyarázatára. Ezek azonban még korántsem merítikki a kérdés összes mozzanatait. Az öngyilkosságoklélektani vizsgálatának egy további nehézsége még azis, hogy látszólag egyforma külső okok és körülményekszokták őket megelőzni és a felszínes értelmezés ezek-kel be is éri. Ámde a külső okok még nem elégíthetikki a lélekbúvárt, aki nem a külső látszatra épít csupán,hanem a cselekvés belső és láthatatlan mozgatóirakíváncsi és meg akarja tudni, miképen lehetséges azéletösztönnek olyan megzavarodása (perverziója), amelyaz emberi cselekedetek „legértelmetlenebbjét”, az ön-gyilkosságot lehetővé teszi. A külső okokat könnyen el-sorolhatjuk; ily elsorolásokat minden újság napihíreitartalmaznak az ifjúkori öngyilkosságok leírásában:szerelmi bánat, vagy akadályok; bukás az iskolai vizsgá-kon; családi összeütközések és „megoldhatatlan” hely-zetek, szégyen, vagy betegség; szigorú dorgálások ésbüntetések, rábeszélés és sugalmazás, stb. Hogy ilykülső okokkal a szomorú tény még kellőképen meg-magyarázva nincs, az első pillanatra világos: sok másfiatal ember került már egészen hasonló helyzetbe ésmégsem emelt kezet önmaga ellen.

Magyarázó feltevések.

A teljes magyarázathoz tehát oly lelki alkatot vagyállapotot kell feltételeznünk, amelynek alapján hatnakcsak a külső okok és amely nélkül nem következik be azöngyilkosság. Ennek az alapnak a kutatása a lélektanlegfőbb feladata. Az ifjúkori súlyos elme- és kedélybajok,úgylátszik, nem játszanak nagyobb szerepet a statisztiká-ban, amely éppen a serdülő- és ifjúkorban mutatja azöngyilkosságok számának erős emelkedését (daemenciapraecox, súlyos búskomorság). Vannak, akik szerint ateljesen egészséges lelki alkat kizárná az öngyilkossá-got; ehhez bizonyos lelki elváltozások, rendellenessé-gek szükségesek, mégpedig olyanok, amelyek középútonállanak a teljesen normális állapot és a súlyos lelki

152

betegségek között; ily elváltozások az „idegbeteg” (neu-ropátia) vagy kóros lelki állapotú („pszichopata”) vagygyengeelméjű (debilis) egyénekben találhatók. Ezenelmélet szerint tehát minden öngyilkos többé-kevésbbérendellenes, kóros („pszichopata”) lelkialkattal bír. Ezaz elmélet valóban nagy segítségünkre van az ifjúkoriöngyilkosságok magyarázatában, kivéve azt a pontját,mely a gyengeelméjűséget is az öngyilkosságok belsőalkati oka gyanánt említi. A tapasztalat azt mutatja- s ezt egy svájci lélekbúvár, e kérdésben kiváló szak-ember is megerősíti -, hogy ifjúságunkból, sajnos,éppen értékes egyéniségek esnek áldozatául az öngyil-kosság sugallásának. Viszont a sérült és kiegyensúlyo-zatlan lelki működést alapnak el kell fogadnunk azöngyilkosságok magyarázatául. Az így értelmezett ön-gyilkosságoknak is van azonban még egy lélektani fel-tételük s ez a lelki összeütközés, amely minden öngyil-kosságot megelőz s amelynek „megoldásai” közül az ön-gyilkos a legkülönösebbet választja. Az ifjúkori öngyil-kosságoknak talán leggyakrabban előforduló fajtája abúskomor hangulat (melancholia) alapján magyaráz-ható. Az időszakos búskomorság, mint kóros jellegű ésgyökerű jelenség, a boldogtalanságnak, szerencsétlen-ségnek és szorongásnak állapotaival összeszövődve, ki-zárja az ellentétes gondolatokat, a figyelmet egyedül asüllyedt hangulatnak kedvező s azt tápláló gondola-tokra összpontosítja, s ha ezek az összetevők rendkívülnagyfokúakká válnak, akkor kiváltják az öngyilkossá-got. A lelki összeütközésnek és harcnak, mely az ön-gyilkosságot sokszor hosszú időn keresztül megelőzi és.előkészíti, ez a megoldása abba a csoportba tartozik,amelyet fentebb a lelki összeütközésekről szólva úgyjellemeztünk, hogy az egymással küzdő ellentétes törek-vések közül a „felsőbbrendűnek” érzett irányzat (eszme)győz, mégpedig vagy önigazolással (hátrahagyott leve-lek, bocsánatkérések), vagy egyszerűen valamely érzéssegítségével (bánat, szégyen, félelem). Az ilyen cselek-vés néha megfutja a rendes cselekvés hosszú útját a

153

megfontolásokon, az indítékok harcán keresztül is· sok-szor hosszú előkészületek és bölcseleti töprengések elő-zik meg a végzetes tettet; ilyen esetekben az öngyilkos-ságot nem mondhatjuk rövidzárlati cselekvésnek.

Különösen nem nevezhetjük annak az olyan öngyil-kosságot, amelyben éppen az értelmi fontolgatás előzimeg és dönti el a lelki vívódást. Ennek a lélektanitényezőnek a túlsúlya határozza meg azt a fajtát, me-lyet a „filozófiai mérgezésről” neveztek el: vannak fia-tal elmék, ragyogó értelmességgel, kik a számukra meg-oldhatatlan végső kérdésekbe merülnek bele. A „lenni,vagy nem lenni” kérdését, az élet végső értelménekproblémáját teszik gondolkodásuk központjává és aztSchopenhauer, vagy Buddha gondolatainak alapjántagadólagosan oldják meg. Ennél a fajtánál azonban, abölcselkedésből származó megmérgezés mellett okvetle-nül fel kell vennünk még a lelki alkatban a hangulatielemet is, mert a nélkül a bölcseleti eszmék nem vezet-nének oly végzetes lépésre. Mind a két típusnál hiány-zik azonban az önuralom és a kellő érzelmi ellenőrzés.

Igazi rövidzárlati cselekvést láthatunk azonban azöngyilkosoknak abban a fajtájában, amelyet a túlzottan„kirobbanó cselekvések” jellemeznek. 'Az ilyen rend-ellenes, kórosan impulzív cselekvéslefolyás, ha ez azillető egyénnek állandó tulajdonsága, szintén előkészítiaz öngyilkosság lehetőségét. Ezeknél a kóros állapotúak-nál az önuralom teljes hiányát észlelhetjük az indulat(pl. düh) pillanataiban; lelki konfliktusukat az a tenden-cia győzelme dönti el, amelyhez az indulat csatlakozott.Mind a három eddig említett típus közös jellemző saját-sága a túlzott érzékenység és a benyomások rendes fel-dolgozására és lereagálására való képtelenség. Érzé-kenységük miatt elegendő a legkisebb félreértés, bünte-tés vagy sértés, hogy kiváltódjék a jóvátehetetlen el-határozás. Érzékenységük néha terheltségre megyvissza, néha a környezet bántalmaira, néha hisztériás,vagy fáradt, kimerült lelki állapotra. Lelki válságaika túlzott én-eszményből és önérzetből erednek: az élet-

154

tel szemben oly magas követelményeket állítanak fel(ha tárgyilag véve éretlenül s értelmetlenül is), hogyazoktól csak pesszimizmus és megoldatlan összeütközé-sek származhatnak. A fiatalkori öngyilkosok nagy részé-nek oly kifinomult ízlése van, terveik oly nagyszabá-súak, kételyeik és lelkiismereti problémáik oly túlzot-tak, hogy elviselhetetlenné válik számukra mindennyers valóság.

Az öngyilkosoknak negyedik faját az erősen meg-zavart és szétzüllött (de nem elmebeteg) lelkiállapotbanpillanthatjuk meg („idegesség”, „idegbaj”). Az idetarto-zók hallucinációkat szenvednek el, önmagukat öngyil-kossági helyzetekben képzelik el, különféle tik-ekkel,hisztériás betegségi tünetekkel, kényszergondolatokkalküzdenek, rossz szokásaikkal (pl. önfertőzés) nem bír-nak megküzdeni s ezért „életuntakká” lesznek, vagyismeghatározhatatlan, de állandó kellemetlen vagy elbír-hatatlan hangulatban élnek. Azt is meg kell még említe-nünk, hogy a hisztériás alkatúak gyakran „színpadi ön-gyilkosságokat” kísérelnek meg, hogy a környezetük-ben rémületet keltsenek, s a felelősséget magukról el-hárítsák. Minden hisztériás alapú öngyilkosságot azon-ban nem lehet egyesegyedül a színpadias hatásvadászatszámlájára írni; közöttük számos „valódi” öngyilkosság-nak szándéka fordul elő. Mindezek a típusok nemcsakily „tiszta” alakban kerülnek a lélekbúvár szeme elé,hanem vannak vegyes típusok és típus szövődmények is;az élet és a halál játéka a kisiklott vagy megbomlottlélekben nem egyszerű, hanem rendkívül bonyolult.

7. Pályaválasztási nehézségek.

Egyéniség és életpálya.

A hivatás, az életpálya szervezi bele a fiatal embertvalóban és véglegesen a társadalomba s ezért érzik afiatalok, sőt már a gyermekek is, hogy a pályaválasztáskérdése a számukra az életben a legfontosabb; öntudat-

155

lanul érzik azt, hogy nemcsak az egyén „választ” pályátmagának, hanem az életpálya és hivatás is lefoglaljamagának az egyént és alakítóan hat az egész személvi-ségre. Már a gyermekkorban is találkozunk a „pálya-választási” hajlamok megnyilvánulásaival, gyermekkorieszmények alakjában, vagy ezekkel egybeolvadva. Mégerősebben foglalkoztatja ez az életbevágóan fontos kér-dés az önállósodás korát, az ifjúkort. A különbség a kétéletkor állásfoglalása között főképen abban rejlik, hogya gyermek elfogulatlanabbul „választ” magának egy-egy képzeleti életpályát, mint az ifjú, mert a gyermekszabadon követi érdekeit és képzeletét, a fiatal embe-rek azonban már ismerik az élet nehézségeit és akadá-lyait. Azt tekinthetnők az eszményi megoldásnak, ha azifjúság szabadon választhatná azt a foglalkozást és élet-pályát, amelyet a maga számára a legkívántosabbnak,legmegfelelőbbnek tart, vagyis ha mindenki össze tudnáolvasztani a belső hivatást a külső (kenyérkereső) foglal-kozással. Ez a lehetőség azonban igen ritkán válik való-sággá. Legtöbbször a fiatal emberek nem „választják”szabadon jövendő életpályájukat, hanem az sokszor szá-mukra mintegy „adva van”, azaz a család hagyományai-tól, gazdasági helyzetétől, a munkapiac helyzetétől, stb.a legnagyobb mértékben függ. Azonban mégsem telje-sen hiúk és haszontalanok az ifjúkorban α jövőre vonat-kozó „álmok”, mert alakítják az egyéniséget s némi ma-gasabb tartalmat és lendületet adnak. Ily magasabb-rendű tartalomra különösen azoknál van szükség, akikoly foglalkozást kénytelenek választani, amely esetleghomlokegyenest ellenkezik hajlamaikkal és belső érdek-lődési irányukkal.

Az életpályaválasztást az ifjúkorban jellemzi továbbáaz is, hogy a fiatal egyéniségek éreznek ugyan maguk-ban bizonyos hajlamokat, azonban ezek az érzések sok-szor tévesek, mert nem annyira az illető életpálya vagyhivatás lényegére vonatkoznak, hanem inkább csakannak külső és mellékes járulékaira, minők a ruha, azéletmód, vagy életszínvonal, melyet az illető foglalko-

156

zás nyújt stb. Egy-egy életpálya, vagy foglalkozásugyanis oly bonyolult természetű szokott lenni, hogyannak igazi feladatait, belső mivoltát a tapasztalatlanfiatalság átérteni még nem tudja, annál kevésbbé, mertúgyis hajlamos a világot eszményi színben látni. Ezek-ből a csalódást okozó körülményekből érthetjük meg aztis, miért nincs sok fiatalember megelégedve azzal a pá-lyával, melyet „választott” és miért változtatnak sokanpályát, – ha csak a viszonyok kényszerűsége folytánbele nem kell törődniök helyzetükbe.

Pályaválasztási tanácsadás.

Ezért fontos tehát, hogy mind a családi környezet,mind pedig a hivatalos tanácsadó szervek segítségéresiessenek a tapogatózó fiataloknak és felvilágosítsákőket mind a kiszemelt életpálya lényeges mozzanatairól,mind pedig a jelölteket saját képességeikről. A sikertugyanis csak e két tényező-csoportnak, az alanyi éstárgyi jellegzetességeknek összhangja tudja biztosítani.Sokszor azonban a fiatalok maguk is bizonytalanságbanvannak saját maguk felől és az életpályára vonatkozóvágyaik bizonytalanok és tárgyilagosan tekintve is mégfejletlenek. Ezen okoknál fogva létesültek sok állambana hivatalos pályaválasztási tanácsadók, miután a nem-hivatalos tanácsadás minden időkben törekedett irányítani,,az életbe lépő” új nemzedéket. A tanácsadónak hivatásaés szerepe nem könnyű. A lélek és az élet kiváló isme-rőjének, bölcs és tapasztalt, sokoldalú és az ifjúságotnagyon szerető egyéniségnek kell lennie, aki mélyen ésvilágosan látja az emberi élet szövevényeit. Bírnia kellnem csupán a szaktudománynak, a lélekvizsgálatnak(pszichotechnikának) a módszereivel, hanem mindazok-kal az értékes tulajdonságokkal is, melyekről már meg-emlékeztünk. Csak az ismerheti igazán az embert, akiszereti, s akiben megvan a nevelői lelkület, a nevelőiéthosz és páthosz is. Maga a lélekvizsgálat, a pszicho-technika, amely a különböző képességeket és alkalmas-

157

ságokat megállapítja, nagyon hasznos szolgálatokattesz ugyan a pályaválasztási tanácsadásban, de értékétnem becsülhetjük túl. Csak olyan alkalmasságok meg-állapításában támaszkodhatunk biztosan reá, amelyekviszonylag egyszerű és érzéki teljesítményeket hoznaklétre. Jelenleg már kiterjeszkedik a pszichotechnika azemberi személy jellembeli, akarati és érzületi vizsgála-tára is; ez annál fontosabb, mert minden életpálya, méginkább minden hivatás betöltésének lényeges feltételeaz egész ember; semilyen életpályának sem lehet céljapuszta automatákat foglalkoztatni, hanem érdeke a lel-kes emberi szolgálat, vagyis az érző, az életet értékes-nek akaró ember. Sokszor látjuk, hogy a foglalkozás éshajlam ellentétessége nemcsak arra vezet, hogy a sze-mély beletörődik az egyhangú és lélektelen munkába,hanem átalakítja a maga emberét, lelket önt bele, vagyesetleg pályát változtat. Mindez világosan mutatja, milyfontosak a hivatási tanácsadásban a jellemre vonatkozó(karakterológiai) vizsgálatok, melyekben nemcsak lélek-tudományi jártasság, hanem mélyenjáró emberismerésis szükséges.

Szükséges azonkívül az a belátás is, hogy a legtöbbéletpálya nem egyszerű, hanem nagyon is összetettlélektani jelenség; s minél inkább kívánja az emberek-kel való érintkezést, azok irányítását, annál összetettebbs annál bonyolultabb. Ezt a szempontot a tanácsadás-nál nem szabad mellőznünk. A tanítói hivatás kellékeiés feladatai pl. rendkívül számosak; és a magyar tanító-nak még többoldalú egyéniségnek kell lennie, mint másországbeli társainak. Nem feledhetjük el azt sem, hogysokféle egyéniség s ezek sajátosságai mind érvényesül-hetnek egyazon hivatásnak betöltésében. így vannaktanítók, akikben az ismeretközlés a főjellegzetesség,másokban pedig a tudós kitartás, vagy a szervezés, azerkölcsi hatás, a bürokrata hajlamok, a katonás fegyel-mezés, stb. az uralkodó cselekvésirányok.

Még fontosabbak azonban a hivatásválasztásnál ahivatás betöltésére való készség és a benne megkívánt

158

gyakorlati, konkrét tevékenységek. Ezeket mindenkicsak magának a hivatásnak gyakorlata közben ismer-heti meg és ebből az új helyzetből is eredhetnek meg-elégedések vagy csalódások. Ez utóbbiak is lehetnek apályaváltoztatás előidéző okai.

A költők és önéletrajzírók a serdülő kort és ifjúkortéppúgy az élet paradicsomi korszakának szokták jel-lemezni, mint a gyermekkort. Vájjon megérdemlik-eezek az életkorok azt az utólagos eszményítést, melyőket oly varázslatos színben tünteti fel? Mind a gyer-mek-, mind az ifjúkor inkább csak az utólagos vissza-emlékezés megszépítő távlatában tűnik fel oly szépnek,ahogy azt a költők és írók bemutatják. Igaz ugyan,hogy mind a kettőnek vannak szépségei is; ilyenek agyermekkor játékos naivsága, és az ifjúkor ideálizmusa;ezek mellett azonban mind a kettőnek súlyos nehézsé-gekkel és válságokkal kell megküzdenie és e korokvalóságos életérzése nem oly eszményi, mint amilyen-nek a késő visszaemlékezés visszfénye mutatja. Annálnagyobb a felelőssége a társadalomnak és a nevelés-nek, hogy ezt az „átmeneti” kort oly egészségessé, ki-egyensúlyozottá és összhangzatossá tegye, amennyirecsak lehetséges, és a további szerencsés lelki kibontako-zás miatt szükséges.

TARTALOMJEGYZÉK.

BEVEZETÉS................................................................................................ 3

A lelki egészségtan feladatköre. – A normális gyer-mek. – Normális és abnormis. – Különösségek. -Gyermekhibák. – Más szempontok. – Célkitűzés.

I. RÉSZ.A GYERMEKKOR LELKI RENDELLENESSÉGEI.

1. A csecsemőkor és kisgyermekkor jellegzetes lelkirendellenességei .............................................................................16Az első életév. – Szoktatás.

2. A gyermekkori hazugságok ...............................................................18A hazugságok fajai. – Nevelői eljárások.

3. A hazugság szerepe a serdülő- és ifjúkorban .......................................223. A lopás, mint gyermekkori és ifjúkori rendellenesség

A gyermek- és ifjúkori lopások esetei. – Klepto-mania. – Nevelési szempontok.

4. A problematikus gyermek ...............................................................25Meghatározás. – A problematikus gyermekek egyescsoportjai.

6. Az egyetlen gyermek ..........................................................................30Az egyetlen gyermek lelki jellegzetességei.

7. Züllés veszélye és züllöttség ............................................................35A züllöttség fogalma. – A züllöttség egyes alakjai.

8. A bűnöző gyermekek és fiatalkorúak ..................................................37A bűnöző gyermek. – Ifjúkori bűnözések. – A bű-nözés lélektani elemzése.

9. A nehezen nevelhetők ......................................................................52A nehezen nevelhetők ismertető jelei. – A nehezennevelhetőség okai. – A serdülő- és ifjúkor sajátosnevelési nehézségei. – A nevelés feladatai.

160

Lap

10. A gyógyító nevelés............................................................................... 62 A gyógyító nevelés fogalma. – A gyógyító nevelés

” köre.11. A gyengeelméjű iskolás gyermek ….................................................. 67

A gyengeelméjűség jelentkezései. – Átmeneti ala-kok.

12. Az ideges gyermek............................................................................... 72Az ideges gyermek ismertetőjelei. – Az idegességokai. – Ideges állapotok. – Serdüléskori idegesség.

13. A hisztériás gyermek.......................................................................... 82A hisztéria értelmezése. – Alkat és környezeti hatás.

14. Az ideges és hisztériás gyermek neveléséről ................................. 87Az idegesek. – A hisztériások nevelése.

15. A gyermekkori nemi élet rendellenességei .................................... 88A nemi élet jelentősége. – Gyermekkori szexualitás.– Rossz szokások. – Tudásvágy, kíváncsiság. –A nemi élet hibái az iskoláskorban. – Nevelői szem-pontok.

II. RÉSZ. A SERDÜLŐ- ÉS IFJÜKOR EGYES RENDELLENESSÉGEI.

1. A serdülőkor lelki jellegzetességei ................................................. 111A serdülő- és ifjúkor különleges „hibái”. – A fejlő-désben gyökerező lelki sajátosságok.

2. Védekező cselekvések........................................................................ 114A védekezések lényege. – A védekezések túlzottfelhasználásai. – A lelki összeütközések és védeke-zések esetei és fajai. – Nevelői szempontok. –Menekülések.

3. Ênes törekvések túlzásai ............................................................... 125Az én érvényesítései. – Állhatatlanság.

4.A serdülő- és ifjúkor nemi életének rendellenessége 128A bajok fajai és esetei. – A bajok okai. – Nevelésiszempontok. – Nemi felvilágosítás. – Jellemneve-lés.

4.Kóros és beteg lelkiállapotok a fiatalkorban ......................................... 141Pszichopátia. – Pszichaszténia. – Serdüléskori sú-lyos elmezavarok és érzelmi zavarok. – Az érzelmiélet betegségei és zavarai.

6. Fiatalkori öngyilkosságok ................................................................. 150Az öngyilkosság rejtélye. – Magyarázó feltevések.

7. Pályaválasztási nehézségek ............................................................... 154Egyéniség és életpálya. – Pályaválasztási tanács-adás.

NEMZETNEVELÖK KÖNYVTÁRA.(Tervezet.)

I. Nemzetismeret.1.Hazánk. Írta: Rónai András. Ára: 3'50 P.2.A Kárpát-medence földrajza. Sajtó alatt.3.Hazánk népei és nyelvük. Előkészületben.4.Magyarország története. Írta:: Kosáry Domokos. Ára:

5·- P.5.öt világrész magyarsága.6.Magyar államélet. Írta:: Egyed István. Ára: 2-20 P.7.Hazánk társadalomrajza. Írta:: Weis István. Ara: 2'20 P.

8. Magyar város – magyar falu.Hazánk gazdasági élete:

9. Mezőgazdaság, ipar és kereskedelem.10. Pénz- és hitelélet; szövetkezetek.

Hazánk szellemi élete:

11. Magyar nyelv. Előkészületben.12. Magyar irodalom. Előkészületben.

Magyar művészet:

13. Népművészet.14. Építészet, szobrászat, festészet.15. Ének és zene.16. Nemzetünk a népek együttesében.

II. Nemzetszolgálat.

1.Családi nevelés. Előkészületben.2.Népegészség. Előkészületben.

Nemzetnevelésünk:

3. Nemzetnevelésünk rendszere. Előkészületben.4. Közoktatásügyi igazgatás és iskolafelügyelet. Írta:: Kosa

Kálmán. Ára: 1·60 Ρ.5. Nemzetnevelői hivatás. Előkészületben.6. A magyar művelődés útja 1920-1940. Előkészületben.

162

III. Honvédelem.1.A honvédelem eszmei és erkölcsi alapjai. Előkészületben2.Honvédelmi nevelés. Sajtó alatt.3.A kötelező katonai szolgálat népnevelő értéke. Sajtó alatt.4.Ifjúsági szervezeteink a honvédelem és a nemzetnevelés

szolgálatában. Előkészületben.5.A hadtudományok fejlődése. Előkészületben.6.Magyarország hadtörténete. írta: Markó Árpád. Ára:

3-50 P.7.A magyar katonaeszmény képviselői. Előkészületben.

8.Katonai földrajz. Előkészületben.

IV. Gyermek- és ifjúságtanulmány.1.Nevelés és lélektan. Írta:: Bognár Cecil. Ára: 3'- P.1.A gyermek testi és lelki fejlődése. Írta:: Várkonyi

Hildebrand. Ára: 4·- P.2.A lelkiélet zavarai. írta: Várkonyi Hildebrand. Ára:

2-20 P.2.Jellemtan. Sajtó alatt.3.Az iskolásgyermek megismerése. Előkészületben.4.A gyermek és környezete. Előkészületben.5.Szülői tanácsadás.6.Nevelési hibák. Előkészületben.

V. A népiskola könyvei.1. Népiskolai nevelés. írta: Somos Lajos. Ára: 4'- P.2. Népiskola és szülői ház. Előkészületben.3. A népiskola élete. Előkészületben.4. Iskolaotthon.5. A népiskola ifjúsági egyesületei.6. A népiskola ifjúsági irodalma.

A nemzeti népi műveltség tanítása:

7.Előkészület a tanításra. Előkészületben.8.Az olvasás és írás tanítása. Előkészületben.9.A beszéd- és értelemgyakorlatok tanítása. Előkészületben.

10. Olvasmánytárgyalás a népiskolában. Előkészületben.11. A népiskolai nemzetismeret tanítása. Előkészületben.12. A népiskolai számolás és mérés tanítása. Előkészületben

13. A népiskolai természetismeret tanítása. Előkészületben.13. I. Iskolai énekgyűjtemény 6-10 éves tanulóknak. Sajtó

alatt.14. II. Iskolai énekgyűjtemény 10-16 éves tanulóknak. Sajtó

alatt.14. A népiskolai énektanítás. Előkészületben.15. Népiskolai testnevelés. Sajtó alatt.18. Szemléltető rajzok a népiskolában. Sajtó alatt.Hivatásra nevelés:

19. Népiskolai mezőgazdasági ismeretek. Írta:: Szegedy Ist-vánná. Ára: 5·- P.

20. Népiskolai mezőgazdasági ismeretek tanítása. Előkészü-letben.

21. Népiskolai ipari és kereskedelmi ismeretek. Írta:: StolmárLászló-Horn József. Ára: 3-50 P.

22. Népiskolai ipari és kereskedelmi ismeretek tanítása. Elő-készületben.

23. A hazai népiskola múltja és mai feladatai.

VI. Δ gazdasági középiskolák könyvei.

1. Kereskedői hivatásra nevelés.2. A kereskedelmi ismeretek tanítása. Előkészületben.1.Az irodalmi műveltség tanítása a gazdasági közép-

iskolákban.3. A közgazdasági ismeretek tanítása.4. Gazdasági földrajz és áruismeret.5. A gazdasági élet jogi ismeretei.6. Gazdaságtörténet.7. A kereskedelmi számtan tanítása.8. A kereskedelmi levelezés tanítása.

10. Kereskedelmi üzemi gyakorlatok. Írta: Seehorsch Fe-rencné. Ára: 5·- P.

M I N D E N O L V A S Ó N K A T

arra kérjük, segítsen jobbátennünk köny-veinket.

ÍRJA MEG

erről a kötetről:mit talált jónak,megváltoztatni valónak,minek a hiányát érezte benne.

K Ö Z Ö L J E

azokat a gyakorlati gondolatait és tapasz-talatait, amelyekről úgy véli, hogy ország-szerte közös haszonnal értékesíthetők len-nének.

A K Ö T E T K Ö V E T K E Z Ő K I A D Á S A K O R

minden értékes hozzászólást figyelembeveszünk.

O R S Z Á G O S K Ö Z O K T A T Á S I T A N Á C S

B u d a p e s t V, B á t h o r y - u t c a 3.

Kiadásért felelős: Huszti József.

43.465. – Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest. (F.: Thiering Richárd.)