a pusztító jeges ár – 1838 balkán bál zázhalom vi. Évf. 53 ... · a ház ünnepe, ezért...

SzázhalomÓVÁROSI KÖZÖSSÉGI, KÖZÉLETI FOLYÓIRAT

VI. ÉVF. 53. SZÁM 2018. MÁRCIUS

Battaiak a nagyvilágban: BurmaA pusztító jeges ár – 1838 Balkán Bál

A TARTALOMBÓL: Hagyományőrző Balkán Bál • A pusztító jeges ár: 1938 • Testről és lélekről: kis VUK történet • Szomszédoló: Egy fotográfus élete • Sajtódíj:

Hogyan lettem újságíró? • Hétköznapi hősök: nagykorú lett a Gólyahír • Angyali „üdvözlet”: a tiszta tér • Világörökség lesz-e a dunai Limes? • Amikor én még

kissrác voltam – Kővári László díszpolgár • Battaiak a nagyvilágban: Burma

Fotó: Pap Miklós

„NAGY UTAZÁS”Dés László koncertjeIdőpont: 2018. április 3. kedd, 19:00Helyszín: Barátság Kulturális Központ – Színházterem

Dés a koncerten számos zenei meglepetésre készül, kivételes tehetségű muzsikusok közremű-ködésével. Vendégként a kiváló énekesnőt, Tóth Verát köszönt-hetjük, akivel Dés László már korábban dolgozott együtt.

„CSIRIBIRI”Halász Judit koncertje gyerme-keknek és felnőtteknek.

Időpont: 2018. április 7. szombat, 11:00Helyszín: Barátság Kulturális Központ

ONLINE GYEREKEK OFFLINE FELNŐTTEKTari Annamária pszichoanaliti-kus előadásaIdőpont: 2018. április 13. péntek, 17:00Helyszín: Barátság Kulturális Központ – SzínházteremMI TÖRTÉNIK AZINFORMÁCIÓS KORBAN?

„A gyerekek nem a valódi életet tanulják meg, hanem egy nagyon gyors tempójú, látszó-lagos érzelmekkel tarkított, pör-gős, színes interaktív világban működnek...”

VII. ZENÉS TALKSHOW

KREATIVITÁS/MŰVÉSZET/BIBLIAIdőpont: 2018. április 15. vasárnap, 17:00Helyszín: Szekeres József Konferencia- és Rendezvény-központVendég: Balogh Ferenc

VIRÁGOT ALGERNONNAKA téli-tavaszi „Örkény” felnőtt színházi bérlet 3. előadása~ színmű ~a budapesti Játékszín előadása

Időpont: 2018. április 20. péntek, 19:00Helyszín: Barátság Kulturális Központ – SzínházteremEz a megindító történet Charlie Gordon csodálatos szellemi fölemelkedéséről és korábbi énjéhez méltóságteljes vissza-téréséről szól, felemelő példája az emberi kitartásnak,

az élni akarásnak, az optimiz-musnak, a szeretet erejének.

MY FAIR LADY – ÚJ IDŐPONTBANBÉRLETEN KÍVÜLI SZÍNHÁZI ELŐADÁS Időpont: 2018. április 22. vasárnap, 19:00~ musical ~a Veszprémi Petőfi Színház előadása

Helyszín: Barátság Kulturális Központ – SzínházteremHatvan éve mutatták be New Yorkban a My Fair Ladyt, azóta úgy becézik, hogy a „tökéletes musical”. Alig van színház a nagyvilágban, ahol ne ját-szották volna. Bernard Shaw Pygmalion-jából készült. Őrzi az eredeti mű szellemét, gúnyos társadalomkritikáját, a tanár-tanítvány viszony sokszínű ábrá-zolását, de a zene, a csodálatos dallamok már emberi érzelmek-ről, a szerelemről szólnak.„A Pygmalion-ban kétszer is játszottam, voltam Higgins professzor és Pickering ezredes, és különleges kihívás számomra,

hogy Veszprémben megren-dezhetem ezt a bájos zenés játékot.”főbb szerepekben: Henry Higgins – Oberfrank Pál (Jászai-díjas), Mrs. Higgins – Esztergályos Cecília (Jászai-dí-jas, Érdemes és Kiváló művész), Pickering ezredes – Kőrösi Csaba,Eliza Doolittle – Kusnyér Anna, Alfred P. Doolittle – Szombathy Gyula (Jászai-díjas, Érdemes- és Kiváló művész)rendező: Bálint András (Kos-suth- és Jászai-díjas, Érdemes művész)

VILÁGJÁRÓ BATTAIAK – BURMA„Arany Burma”Időpont: 2018. április 26. csütörtök, 18:00Helyszín: Barátság Kulturális Központ – Kamaraterem

Burma csodálatos titkait ismer-hetjük meg az előadó élményei során, melyeket fotókkal, a távoli országból hozott kelmék-kel, dísztárgyakkal hoz még közelebb hozzánk.előadó: Dr. Horváth Zsuzsa

PROGRAMAJÁNLÓBARÁTSÁG KULTURÁLIS KÖZPONT

Áprilisi

„MATRICA” MÚZEUM2018. április 16., hétfő

Az én testem – tetoválástörténeti kiállítás

2018. április 23–27. (hétfőtől péntekig)Szezonnyitó hét

SZÁZHALOM • 2018. MÁRCIUS 3

Családtörténeti sorozatunkban 2013. márciusi számunkban már megírtuk a Kőváriak törté-netét. Most egy megtisztelő cím tulajdonosát faggatom saját életéről.

Pár szó emlékeztetőül: apai nagyap-ja Kővári István nagyanyja Dubecz Mária. Mindkét család nagyon régi battai famí-lia. Édesapja Kővári László, aki tagja volt az Ifjúsági Egylet tambura zenekarának. Elsőként a faluban, ami akkoriban nem kis szó volt elsőnek vett feleségül szerb lányt, Mirkovics Dániel és Papsógor Katalin leá-nyát Zsófiát. A régi vegyes házasságoknál, mint pl. a katolikus – református reverzális (írásos megegyezés a születendő gyerekek vallásáról. A szerk.) kellett a házassághoz. A fiúk az apa a lányok az anya vallását követték.

- Nálatok mindez hogyan történt? - A vallás különbség nem okozott gondot,

legalábbis erről nem esett szó a családban. Békésen megegyeztek, hogy a bátyám Szredoja (Szilárd) a szerb ortodox én pe-dig a katolikus valláshoz fogok tartozni.

- Te édesapád után katolikus lettél. Gyer-mekkorodban gondolom, mint a vegyes há-zasságokban, amiből ma már nagyon sok van, mindkét vallás, a magyar és szerb hagyomá-nyokat megtartottátok. A saját családodban ebből mennyi maradt meg akárcsak a nyelv tudása, tovább adása?

- Nagyanyám és nagyapám mindig szerbül szólt hozzám, ezért megtanultam a szerb nyelvet, de nem beszélem tökéletesen. Mindent megértek, főleg a battai szerbet, de ha nyaralni megyünk Horvátországba a 70–80 százalékára értem, eladni nem lehet. Ennek az az oka, hogy anyu otthon apám miatt csak magyarul beszélt, a nagy-szülőkkel pedig kevesebbet találkoztam. Vannak olyan szavak, amit a battai szer-bek is magyarul mondanak, ilyen például a palacsinta. Volt úgy is, hogy szerbül szóltak hozzám a nagyszülők én meg magyarul vá-laszoltam, de azért mindent tudok amit kell, szerb nyelven is.

A hagyományos ünnepeket míg anyám élt ugyanúgy megtartottuk a szülői házban,

mint nagyanyámék a faluban. Ilyen a kará-csony, az újév, a búcsú, a temetési szertar-tások, a pátrinus nap. Anyám halála után

továbbviszem a legnagyobb vallási ünne-pet, a karácsonyt. Karácsonykor kiteszem a konyhafalára a Szűz Mária képet, ami anyámtól maradt rám, mert itt fogyasztjuk el az ünnepi vacsorát. Böjtösen főzzük a bablevest, sütjük a kalácsot, minden hagyo-

mányos szertartást elvégzünk. Mint családfő szerbül köszöntöm Jézus születését, amit a lányaim kifejezettel el is várják tőlem. Szerb ünnepekkor a szerb templomba, máskor ka-

tolikus templomba járok. Ott lettem első ál-dozó is.

A pátrinus nap szerb ünnep, ezt az ünne-pet Szilárd bátyám tartja, ilyen a magya-roknál nincsen. A ház ünnepe, ezért amikor a nagyanyámék eljöttek a faluból ide mellénk lakni, ugyanakkor ünnepelték, mint a falu-ban. Régebben akik egy napon tartották a ház ünnepét családilag összejöttek, de most már csak a szerb pap megy bátyámhoz megáldani a házat és őt hívják meg vacso-rára a kántorral együtt. A hagyományok ilyen módon öröklődnek a lányaimra, de sajnos a nyelv tudása már nem, ugyan Panka lányom tanul szerbül. A feleségem magyar, így otthon jobbára magyarul beszéltünk, ezért nem is tanulták meg a gyerekek.

- Szüleid nem maradtak a faluban, az Új-telepen építettek házat. Gyermekként meny-nyire kötődtél a faluhoz?

- Gyermekkoromat Százhalombattán két helyszín határozta meg. A fő az újtelepi há-zunk, ahol szüleimmel laktam, a másik pedig anyai nagymamám és nagypapám háza a faluban a szerb templom előtt. Mindkét házhoz sok élmény köt. Az újtelepi házunk elég magányosan állt az ötvenes évek vé-géig, szomszédunk alig volt, az egész Újte-lepen talán tizenöt.

Voltak játszótársaim, akikkel lementem a

Pannónia pusztára, ami a Gesztenyés úttól a TEHAG-ig, illetve a Harcsa Csárdán ke-resztül a sport-parkig tartott. Itt hosszú cse-

„amikor én még kissrác voltam”Beszélgetés Kővári Lászlóval, Százhalombatta új Díszpolgárával

Amikor én még...

1963, kiserdő forrás, Mohácsy tanár úrral

á

è

4 SZÁZHALOM • 2018. MÁRCIUS

lédházakban 30-40 család lakott sok velem egykorú gyerekkel. Itt voltak az istállók, tele sok-sok tehénnel, lóval, birkával. Ide küldött édesanyám esténként friss tejért.

Így volt ez 1956 őszén is, mikor hazafe-lé jöttem a tejjel, megszólaltak Tökölön az ágyúk, és én úgy futottam haza, hogy még a tejeskanna fedelét is elveszítettem.

A Pannónia pusztán a cselédházak kö-zött volt egy működő kovácsműhely, ahol patkolták a lovakat, a lovaskocsihoz fém-

alkatrészeket kovácsoltak, itt egy gyerek számára mindig volt látnivaló. A tehénistálló mögött volt egy olyan kút a marhák itatá-sához, ahol villanymotor híján úgy szivaty-tyúzták fel a vizet, hogy egy lónak folya-matosan körbe-körbe kellett járni. Sokszor néztem ezt a lovat, és nagyon sajnáltam, mert én egy szédülős gyerek voltam.

A másik nagy játszóterületünk a kastély-kert volt, a mostani múzeum kertje, ami kb. húszszor nagyobb volt, mint a mai terület. A kastélykertben még megvoltak a murvával felszórt sétáló utak, a hatalmas mogyoró, hárs és még ki tudja milyen fák között. Az egyik ilyen magas fára két hosszú kötéllel felkötöttek egy hintát, ennek a kilengése volt vagy 10 méter. Én féltem nagyon be-lengetni, de a barátaim állva is kilengették a maximumig.

Ha megéheztünk, szedtünk a bokrokról kökényt, csipkebogyót vagy éppenséggel naspolyát. Szép kert volt. A kastélyban volt egy kultúrterem kis színpaddal, itt néha rendezvényeket tartottak, nekem a szüreti bálok voltak a legemlékezetesebbek. Cso-dáltam a lovasokat és a szép lányokat, akik ilyenkor népviseletbe öltöztek.

1960-ban a város építésének kezdete sajnos hozott negatív dolgokat is, mint pél-dául az, hogy ezt a szép kastélykertet a Földgép nevű cég lebuldózerezte, gyakor-

latilag letarolta, és ronda bádog szerelőmű-helyt épített a helyére. Éjszakánként ezen a területen parkoltak a hatalmas földgyaluk és dömperek, a maradék kastélykertet pe-dig beépítették barakkokkal, így oda lett a mi szép játszókertünk. Miért? Talán mert a földbirtokos Bíró Pál kastélya és kertje volt, le kellett tarolni?

Sokat jártam Nedelkovics Dömötör „Mító” barátomhoz, akinek apukája (Gyura bácsi) vezette azt a nagy bolgár kertésze-

tet, ami a mostani Fuga – gátőrház – Tesco körforgalom közötti területen működött me-leg ágyakkal, fűtött palántanevelővel. Az öntözést úgy oldották meg, hogy a Bara patakból egy holtágat odavezettek a gát mellé (kb. az Olimpia út vonalában ) és egy egyhengeres dízelmotor hajtotta szivattyú-val a vizet - csöveken keresztül -, átemelték a gát belső oldalára.

Innen már nyílt felszíni árkokban – 80 cm széles, 60 cm mély - folyt a víz a különböző zöldségágyások között. Ezekben az árkok-ban lehetett az általunk készített kis fahajó-kat úsztatni, vagy melegben lubickolni, vagy éppen másfelé elvezetni a vizet az ott dol-gozó Flóri bácsi bosszantására.

Sok csínytevést követtünk el, az egyik ilyennek az lett a vége, (pont paradicsom befőzéskor) hogy betörött a fejem. Rozi néni - Mító anyukája - gyorsan törölközővel bekötötte a fejemet, mert nagyon vérzett. Mivel Battán nem volt orvos, kerékpárral a vázon ülve a hegyen át vittek Érdre az Alsó utcai orvosi rendelőbe, ott varrták össze a fejbőrömet.

A kérdésedre válaszolva igen erősen kötődtem a faluhoz nagyszüleim és a ba-rátaim révén. Marinov Jován barátommal, osztálytársammal szerettük a Duna partot, a halászok munkáját közelről megfigyelni. Édesanyáink jó barátnők voltak, hasonlítot-

tak is egymásra. Amikor nagyanyámék el-adták a házukat a faluban és kiköltöztek mellénk az Újtelepre, akkor is volt hova men-nem a faluba, mert a Jovánékhoz mindig mehettem. Még most is emlékszem azokra a szerb búcsús bálokra, a vacsorákra, amire a Jován meghívott. Nagymamája a Szókó néni néni hatalmas kacsacombokkal és süte-ménnyel kínált meg. Egy ilyen bálon estünk át az „alkoholtűzkeresztségen”, amit a ma már nem ismert Kevert nevű ital okozott, de akkor már idősebbek voltunk.

Visszatérve a gyerekkorra, keresztapám, Kővári Ferenc volt annak a kishajónak a ve-zetője, ami utasokat szállított át Tökölre. Sokszor átmentem vele én is. A hajójárat szünetében többször fogott nekem apróha-lat az úgynevezett millingező hálóval, ami hasonlított egy hatalmas hosszú nyelű merő-kanálhoz. Szerintem akkor szerettem meg a halászlevet. Gyakran, mikor gyalog mentem haza az iskolából betértem a keresztapá-mékhoz - a falu végén a focipálya mellett laktak – tudták, hogy imádom a lekváros kenyeret. Kaptam is minden alkalommal a keresztanyámtól szilva, de baracklekvárost is. Ez aztán kitartott hazáig.

- Nagyon jól emlékszem, hogy azok a gye-rekek, ahol a család földműveléssel, állatokkal foglalkozott már kicsi kortól keményen munká-ra fogták. Nálatok is így volt?

- Ahogyan Te is jól emlékszel rá, hogy már gyermekként 6-7 éves korunktól befog-tak szüleink, nagyszüleink a nehéz paraszti - persze a korunknak megfelelő - munkára.

Minden segítség kellett, a miénk is. Há-romfelé is volt földünk, a hegyen szőlő, más helyeken kukorica, búza és minden ami kel-lett a háztartáshoz és az állatok etetésére. Kukoricaszedéskor olyan hosszú sorba állí-tottak, hogy estére értünk a végére. Először le kellett törni a száráról, lehántani a héjat, kupacokban dobálni pár méterenként. Utá-nunk jött a lovaskocsi, ami összegyűjtötte. Egyenként kellett lehajolni minden csőért. Otthon leborították az udvarra, onnan ko-sarakba raktuk és vittük a góréba. Télen aztán esténként mikor kellett, kukoricát mor-zsoltunk. Először kézzel, majd fejlődött a „technika” és kézre húzott éles szerszámmal, majd faládára szerelt hajtós morzsolóval dolgoztunk. Kapáltunk, egyeltük a zöldsé-get, szedtük a krumplibogarakat, szüretel-tünk, még felsorolni is sok, annyi mindent bíztak ránk. Otthon az állatok etetésénél is besegítettünk. Nekünk, mint fiúgyereknek, még a szántásnál is volt dolgunk. Vezettük a zablánál fogva a lovat, vagy rajta ültünk, hogy ne tapossa el az alig kinőtt növénye-ket. Szerettem bemenni az istállóba az ál-


latok közé. Nagyapámnak volt egy tehene meg egy lova, ami gyakorlatilag munkaesz-köze volt a családnak. Nagyon szerettem a lovakat. Az 50-es évek második felében a Dunafüredet körbevevő gátat meg kellett magasítani, és én csak néztem az okos lo-vakat, ahogyan libasorban mentek egymás mögött húzva a kubikus kocsit, szállították a földet a gátra. Visszatérve a munkára a szülők végezték a nehezét, ezért a gyere-kek segítsége sokat ért. Akkor mehettünk játszani ha végeztünk, ez igen serkentően hatott ránk.

- Apukád nyomán Te is később zenével fog-lalkoztál. Ő tamburán játszott Te gitáron. Ez inkább humán érdeklődésre vall. Hogy álltál ezekkel a tantárgyakkal? Melyiket szeretted?

- Én inkább a humán tárgyakat kedvel-tem, ebből is főleg a történelmet, az éneket, a zenét. A matematikát nem szerettem, de a mértant igen.

- A faluba jártál iskolába, mert akkor még ez volt egyetlen. Az Újtelepről, Dunafüredrőlis ide jártak a gyerekek. Kik voltak az osztály-társaid, és a kedvenc tanárod?

- 1956-tól iskolás lettem, a faluba kel-lett bejárni hol gyalog, hol biciklivel vagy a „tyúkól busszal”. Így neveztük el azt a sötétzöld színű Csepel teherautó vázára ráépített bódét, ami buszként szolgált a vasútállomás és a téglagyár között. Ez az út köves út volt tele kátyúval, úgyhogy mire beértünk az iskoláig, megvolt a vidámpark élményünk, mint a hullámvasúton.

A tanítás után sokszor bementem nagy-anyámhoz egy zsíros kenyérre, de néha került a kenyér mellé „disznóság” is. Már többen is leírták, hogy a mi iskolánkban is, ahogyan gondolom minden más helyen is az osztályterem rideg volt, dísztelen. Télen egy nagy szenes kályhával fűtöttek, ami nem so-

kat ért, mert az nem fűtötte be a termet, sokat fáztunk. Olajos hajópadló, télen a tornaórákat is ott tartották. Nemigen gon-dolkodtunk el azon, hogy ez jó vagy rossz, úgy fogadtuk el természetesnek, ahogyan volt.

Pár nevet említenék az osztálytársaim közül. A barátomat Marinov Jovánt, Mítót, Raffer Gyuszit, Wejmola Lacit, Sinka And-rást, Németh Pistit, Toskov Mariát, Osztovics Milcsit, Tóth Ágit, Kaposvári Boriskát, Ron-tó Bellát, de nagyon sokan voltunk az osz-tályban. Tanárként legjobban Deák Évát szerettem, ő az osztályfőnökünk is volt. Ak-koriban nem volt ritka pár pofon kiosztása, körmös, pálcázás, de ő soha nem ütött meg bennünket.

- Mikor érintett meg először a zene?- Nagy hatással volt rám életem első la-

kodalma az 50-es évek közepe táján, amit a téglagyári kultúrházban - más néven - kö-zösségi házban tartottak. Hóbor Feri szülei akkor házasodtak össze, és a mi családunk is hivatalos volt az esküvőre. A zenét a híres érdi tangóharmonikás, a Károlyi zenekar

szolgáltatta és én csak álltam tátott száj-jal a hat tagú zenekar előtt, el sem lehe-tett onnan rángatni. Édesapám, mint zenész látta érdeklődésemet a muzsika iránt, úgy-hogy 1957-ben bátyámmal együtt kaptunk egy 32 basszusos tangóharmonikát. Ugyan a Rákosi-kultusznak már vége volt, de a harmonika – a korszak zenei szimbóluma - még megmaradt. Vasárnaponként a falusi kultúrházban a színpad mögötti helységben tartott órákat a Károlyi zenekar vezető tangóharmonikása, ide beíratott bennün-ket édesapám a bátyámmal együtt. Addig minden rendben volt, amíg Szilárd bátyám cipelte a harmonikát, de amikor egy-egy óráról kimaradt és nekem kellett becipel-

ni az Újtelepről a nehéz hangszert, akkor már teljesen elment a kedvem a zenéléstől. Azóta a tangóharmonika a bátyám ágya alatt pihen, én meg már régen átálltam a gitárra.

- Mi volt az elképzelésed a jövőddel kap-csolatban? Mi szerettél volna lenni?

- Elképzelésem nem igen volt. Mint sokan az osztályunkból az érdi Vörösmarty Gim-náziumba felvételiztem. Szerencsémre a harmadik, negyedik évben a Pfeiffer Ádám tanár úr lett az osztályfőnököm. Egyszer beszélgetett velem, hogy „ Te Laci! Battán ott vannak a nagyüzemek. Kell mindenféle szakember”. Így aztán az érettségi után 1968-ban műszerész tanuló lettem, és a DKV-ban, majd a Dunastyr-ben ragadtam a nyugdíjig.

- A zene végigkísérte a gimnáziumi éveidet is. Mi volt még ami érdekelt?

- Harmadikban alakítottunk egy zene-kart, nevet nem találtunk, így a lányok az egyik osztálybulin ahol zenéltünk odaírták a falra, hogy „NeweSynts” vagyis neve sincs zenekar.

Főleg osztálybulikon játszottunk. Már DKV-és koromban alapítottuk meg az Origo zenekart és az Origo Klubot, de ez már egy másik történet.

Mi érdekelt még? A sport, magasugrás, atlétika. Tizennyolc évesen felnőtt kategó-riában a húsz legjobb között voltam az or-szágban, és Pest megye legjobb magasug-rója. Ezért ért az a megtiszteltetés, hogy az 1972-es olimpia előtt Magyarországon én vihettem az olimpiai lángot.

- Néhány szót mondanál a családodról?- Négy lányom van és egy leány unokám.

Ildikó a legnagyobb lányom Zalaegersze-gen él a családjával, Panka táncol a szerb Tabán Együttesben, Franciska a Belügymi-nisztériumban dolgozik, ő tanul most szer-bül. Ikertestvére Valika Százhalombattán dolgozik a Szülők Fóruma Egyesületben. Feleségem Kőváriné Pintér Valéria az 1. Számú Általános Iskolában tanít.

Jankovits Márta

Kővári László 2018. március 15-én a városi ünnepségen vette át a Város Dísz-polgára címét, ezzel tovább bővült a falu-ból származó díszpolgárok köre.

2018. április 27-én az Origo Zenekar és az Origó Klub nosztalgia estet tart a csónakházban.

Este 7 órától mindenkit szeretettel várunk, aki érdeklődik a zenénkre.


Százhalombatta neve is felke-rülhet a világörökségi listára, ha az UNESCO Világörökségi Központja elfogadja a 4 Duna-menti ország, köztük a magyar állam 2018. január 31-én be-nyújtott nevezését. A Németor-szág, Ausztria, Szlovákia és Magyarország római kori ha-tárvonalát ismertető pályázati anyag megnevezése: „A Ró-mai birodalom határai – A Du-nai Limes helyszín”

Ezt a fontost lépést hosszas előkészí-tő munka előzte meg. 2009-ben a ma-gyarországi limes-szakasz Frontiers of the Roman Empier – Ripa Pannonicain Hungary elnevezéssel került az UNESCO Világörökségi várományos listájára. Az UNESCO, illetve tanácsadó szervezete,

az ICOMOS azonban 2011-ben új fel-tételeket dolgozott ki. Ennek megfelelő-en a már beadott pályázati anyag te-

rületi kiterjesztésére volt szükség. 2017 elejére a nevezésben érintett európai országok szakemberei elkészítették a Római Birodalom teljes határvonalára kiterjedő világörökségi Tematikus ta-nulmányt (The Frontiers of theRoman Empire: A thematicstudy), amit a Vi-lágörökségi Bizottság 2017 júliusában tartott ülésén elfogadott. Emellett a négy Duna-menti ország szakemberei az új elvárásnak megfelelően az elmúlt másfél évben átvizsgálták a nevezésre javasolt helyszíneiket, lépéseket tettek a kiemelkedő egyetemes érték és a hosszú távú kezelés és fenntartás szem-pontjainak összehangolására. A szak-értők a hazai és nemzetközi kiértékelés eredményeként állították össze a tudo-mányos, igazgatási és kezelési szem-pontnak megfelelő anyagokat, majd a négy ország képviselői egyesítették a

nevezési dokumentáció különböző ele-meit a Frontiers of theRoman Empire – The Danube Limes/A Római Birodalom

határai – a dunai limes című közös vi-lágörökségi pályázatban.

A három kötetes, mintegy 2300 olda-las nevezési anyag a Dunai limes 1500

km hosszú szakaszát foglalja magában, a négy ország területén 98 helyszínt és 164 részhelyszínt tartalmaz. A több mint

Bezenyétől Kölkedig

Világörökség lesz-e a dunai Limes?”

è

LimesA Római Birodalom határvédelmi

rendszerét érthetjük alatta, összefoglaló névvel.

A limes szó eredetileg ösvényt jelen-tett. (Ez egy latin szó, magyar kiejtése: limesz.) Utak (főleg hadiutak) hálózták be a határvidékeket, melyeket össze-kötöttek Rómával, de átnyúltak ellen-séges területre is. A Római Birodalom védelmét szolgáló határvonal, amelyet sáncok, árkok, őrtornyok, erődök alkot-tak. A császárkorban, az 1. századtól folyamatosan építették ki. A limest ele-inte magas harcértékű légiók és segéd-csapataik, a 4. századtól általában már a kisebb harcértékű határőr alakulatok védték. A mai Százhalombatta területé-re eső MATRICA katonai táborában se-gédcsapatok állomásoztak.

VilágörökségAz UNESCO 1972-ben elfogadott

Világörökség Egyezményének célja az emberiség kiemelkedő értékkel bíró kul-turális és természeti örökségének meg-őrzése. Az Egyezményhez csatlakozó állam egyebek között kötelezettséget vállal arra, hogy a területén fekvő Vi-lágörökségi Helyszíneket óvja és meg-őrzi a későbbi generációk számára is. (www.vilagorokseg.hu)


400 km-es magyar szakaszon 65 hely-szín került nevezésre, ezek egy része önálló helyszín, amelyeket egymáshoz szorosan kapcsolódó helyszíncsoportok egészítenek ki. A világörökségi neve-zés remélhető elfogadásáról a mintegy másfél évet igénybe vevő elbírálási fo-lyamat végén, a Világörökségi Bizott-ság 2019 közepén sorra kerülő 43. ülé-sén születik meg a döntés.

A nevezésre kerülő helyszínekre két-nyelvű információs táblák kerülnek fel-állításra ebben az évben. A táblák szö-veges részei már elkészültek, a fotók, alaprajzok, rekonstrukciók elkészítése folyamatban van. Százhalombattán a római fürdőnél és a katonai tábornál tervezik ilyen táblák kihelyezését.

A világörökségi döntés hatása a turizmusra

A közel egy évtizedes gazdasági-turisztikai előkészítő munka alapján re-mélhető, hogy ez a rendkívül nagy te-rületet érintő UNESCO világörökség, annak elérésekor és az után rendkí-vül nagy világpiaci érdeklődést in-

dít a területek felé, tehát Százhalom-batta felé is. Ezen érdeklődés nem fog korlátozódni kizárólag a közvetlen világörökségi területekre, hiszen a látogató szállást keres, fogyasztani is kíván, sőt megfelelő minőségű más tí-pusú látnivalók is fel fogják kelteni az érdeklődését.

A felkészülést a Magyar Limes Szö-vetség és turisztikai szervezete a Duna-Limes Turizmus Idegenforgalmi és Rendezvény Szervező Nonprofit Kft. megkezdte. A települések kínálatát, látnivalóit idegen nyelvű online kiad-ványokban összesítette: (angol: http://online.fliphtml5.com/uovt/wjeu/ és né-met: http://online.fliphtml5.com/uovt/kkvm/), valamint elkezdte egy a Duna mentét egységesen kínálni képes hon-lap-gyűjtemény fejlesztését: www.danubetourism.eu . Ezekben a kiad-ványokban Százhalombatta is szerepel, mint Duna-menti turisztikai helyszín.

Milyen lépésekben vált, válik a teljes limes a világörökség részévé?

A limes vonalából elsőként (1987-ben) a Nagy-Britanniában épített Hadrianus fala került fel a világörök-

ség listájára. Azóta az érintett országok kezdeményezésére az ókori birodalom határvonalát egészként kezelik. A Né-metországban húzódó rész 2005-ben került fel a listára, a skóciaiAntonius-fal pályázatát már benyújtották. Auszt-riában most szorgalmazzák, hogy a birodalom északi határát jelentő dunai limes legyen nemzetközileg különösen elismert emlék. A védvonal a brit szi-getektől Bulgáriáig, a Fekete-tengerig tartott, sőt afrikai részei is vannak.

n

Ripa (Latin szó, folyópart menti utat jelöl)

Az európai limes mentén általában folyók jelentették a határt, így a Rajna és a Duna teljes hosszában védelmi sze-repet töltött be. A Duna mentén 500 km hosszan húzódik Magyarország terü-letén az ókorban a Római Birodalom határa, ami most világörökségi címre méltó kulturális útvonallá válhat. Így a RipaPannonica (Pannónia partja) a múlt-ból vezethetne a jövőbe, az akkor jelen-tős véd- és útvonal ma főként turisztikai, idegenforgalmi hasznot hozhatna.

A Magyar Limes Szövetség internetes oldala is ezen a néven található: www.ripapannonica.hu


Szegedinácz Anna: – Az élet minden korban, életszakaszban hozhat más-más lehetőséget, feladatot. A történet nem most kezdődött. Elmesélem.

Százhalombattán születtem 1947-ben. Itt éltem le az életem, néhány esztendő kivételével, amikor Pesten laktam. Minden fontos élményem, eseménye az életemnek Battához kötődik.

Itt voltam gyermek. Körülvett egy csöp-pet sem problémamentes világ, melyet ér-teni szerettem volna. Otthon, a szülői ház-ban nem voltak titkok előttünk, a szüleinket érintő társadalmi hatások részesei voltunk.

Az alapértékrend: igazságszeretet, őszinteség, bátorság, emberszeretet. Eb-ben éltünk, ez lett az értékrendünk. A gyer-mekkorom a Rákosi-rendszer jegyében telt el. Én még hallgathattam a Belügyminiszté-rium üzeneteit, melyet nem a kisbíró dobolt ki akkor, hanem a falu hangszórójából szólt nap mint nap. Üzengetve kulákoknak, hátul kullogó parasztoknak. Az akkori hatalom olyan mélyen, durván belenyúlt a társada-lom szövetébe, melynek törvényszerű kö-vetkezménye lett 1956.

Amit sem előtte, sem utána nem lehetett megbeszélni a felnőtteknek nyilvános he-lyeken, azt otthon (családdal, barátokkal) lehetett a falak között. Megtanultuk, mikor hol kell hallgatni.

Ötödik osztályos voltam, amikor Holdas tanár néni – valamelyik óra alatt – a nyolca-dikosok osztályába kéretett engem. Kérte, olvassam fel a dolgozatomat a gyerekek-nek, mely talán az évszakokról, de biztosan a tavaszról is szólt. Azt mondta: „Látjátok, ő egy ötödikes kislány. Ilyen dolgozatot írt nekem.” Megköszönte, majd visszaengedett az osztályomba.

Elgondolkodtatott a dolog. Akkor tu-datosult bennem, egyszer még írni fogok. Majd idős koromban, amikor már lesz elég

életélményem, élettapasztalatom. Nem gondolkodtam arról, kiről vagy mi-

ről, de biztosan tudtam, egyszer majd írni fogok. Szerettem Petőfi Sándor verseit – ő volt a kedvenc költőm. Csodáltam tiszta, világos, szóképekben, gondolatokban gaz-dag, mégis egyszerű nyelvezetét.

Középiskolába Budapestre jelentkeztem a Jurányi utcai Földes Ferenc Közgazdasági

Technikumba. Az első nap elkéstem az isko-lából. Nem jött villamos, Johanidesz Misivel gyalog sétáltunk be a suliba. Ott elváltak útjaink, ő is ment a maga dolgára.

A lépcsőházban csend volt, már mindenki az osztályában tartózkodott. Amikor benyi-tottam a termünk ajtaján, minden szempár rám szegeződött. Köszöntem. Dr. Könczöl Kálmánné, Mária néni, az osztályfőnököm megmondta hol a helyem.Odamentem, le-tettem a táskám. Kedvesen, érdeklődve megkérdezte, honnan jöttem? Elmondtam, Százhalombattáról jövök és sajnos nem jött villamos, ezért késtem el. Korábbi vonattal

fogok majd utazni, hogy időben beérjek. Mária néni kérdezte azt is, kik a szüleim, mivel foglalkoznak? „Paraszt az apám” – mondtam. Az osztály dőlt a nevetéstől, én pedig nem értettem, miért.

Mária néni politikaigazdaságtant taní-tott. Talán senkit sem érdekelt úgy a tár-saim közül, mint engem. Érteni akartam a világot, amely körülvett. Ez már a téesze-sítés időszaka volt. Amikor kezembe adta az érettségi oklevelet, azt mondta nekem: – Szegedi Ani, vigyázz a szádra, mert sok bajod lehet belőle.

Mária néni szeretett engem. Pontosan is-merte a hatalom természetét, óvni próbált a felnőttek világában. Szerette volna, ha Közgazdasági Egyetemen tanulok tovább.

Apám azt mondta: ”Kislányom, nem tu-dunk már eltartani téged, dolgoznod kell.”

Lehettem volna könyvelő, vállalati ter-vező, statisztikus. Könyvesboltban helyez-kedtem el a Fő utcában. Vidékre is küldtünk csomagokat, vidéki megrendelőknek. Ak-kor tapasztaltam meg, a sok nehéz, súlyos könyv nem csak értékes írásokat közöl. Vá-logatni kell az olvasmányok között. Okosan szelektálni.

1969-ben hazaköltöztem. Férjhez men-tem, gyermekeim születtek, és csak Gyes után gondolkodtam azon, nem akarok to-

Az év sajtódíjasa munkatársunk, Szegedinácz Anna

Hogyan lettem újságíró?Pál Attiláné: Nem jellemző, hogy valaki életének utolsó szaka-szában, az öregkor kezdetén kezd el rendszeresen publikálni. Különösen akkor nem, ha nem újságírónak készült, mint Anna. Hogyan és miért lett a Százhalom újság munkatársa, kérdez-tem meg őt.

è


vább anyagkönyvelő lenni, a kultúra terüle-tén szeretnék dolgozni.

1975-ben Takács Péter aranycsapatá-nak lettem a tagja. László Bandy, Mayer La-jos, Szalai Márti, László Julika, Domnanovics Éva és persze Gere Pista bácsi voltak a kol-legáim. Elvégeztem a tanárképző főiskolát 1981-ben.

Nagyszerű feladatokat kaptam: mű-velődési közösségek gondozását, klubok, szakkörök, művészeti csoportok, gyermek és felnőtt rendezvények, irodalmi estek, színház, mozi, zenei koncertek, később ki-állítások rendezését is. Kapcsolattartást az iskolákkal. Nagyszerű, kreatív munka volt, nagy szabadsággal, önállósággal. Hosszú évekig rám hárult a feladat, a havi műsor-füzetek szerkesztése, plakátkészítés is.

1987-ben jött vissza Poroszlai Ildikó gyesről, szabaddá vált a kastély épülete. Rábeszéltem, vegyen maga mellé. Ismerem a falut, az embereket, nagy segítség le-hetek a munkájában. A programfüzeteket hosszú ideig itt is én terveztem, készítettem. Akkor nyílt először lehetőségem újságban írni. A múzeum programjairól, vele kap-csolatos témákról írtam a Százhalombattai Hírtükör hasábjain.

Rengeteg hanganyagot gyűjtöttem az öregektől: szokásokról, hagyományokról, kézművességről, kereskedelemről, halá-szatról, mezőgazdasági termelési módok-ról, emlékekről, élményekről, életmódról. Készítettem hanganyagot Diósd, Érd, Tököl, Ercsi, Tárnok, Sóskút, Pusztazámor területén is. Azoknak a történészeknek, néprajzo-soknak szántam, akik utánam jönnek majd, hogy feldolgozzák.

Az elmúlt évtizedekben csak a töredéke lett leírva. A kazetták mágnesezése elhal-ványult az idők során. 25 év után, amikor édesanyám kazettáin kerestem valamilyen információt, a kazetta már néma maradt.

2000-2004-ig a Százhalom Alapítvány főállású munkatársa lettem, lehettem. Innen mentem nyugdíjba. Még hosszú évekig más feladataim voltak.

2013-ban, amikor hazajöttem Ameriká-ból – ahol három hónapot töltöttem gyer-mekeim körében -, megkeresett Jankovits Márta, írnék-e az ottani élményeimről. Így kezdődött. Azóta az újság rendszeres cikkírója vagyok. Minden érdekel, ami az Óvárosban történik, fontos a közössége számára. Szeretem az embereket, szíve-sen készítek portrét – életekről, sikerekről -, írok közösségi eseményekről. Igyekszem pozitív életmintákat felkutatni, megmutatni másoknak is.

Az emberi környezet, melybe beleszüle-

tünk ad jogokat és kötelezettségeket. Azt vállaljuk fel az utóbbiból, mellyel hasznosan szolgálhatunk másokat, miközben a végzett munka örömet okoz. Hát így írom a cikkei-met, szeretettel, élvezettel. Nem gondoltam arra, valamelyik nagyobb lap munkatársa kívánok lenni. Itt akarok alkotni, amíg ér-deklődés van az írásaimra.

Szeretem a sajtot, a sajtót is, ha igazat ír, őszinte, nem fényezi a hatalmat, ha az ostobaságokat tesz.Aztán, amikor elmúlik a hatalom, kiderülhet: „Meztelen a király”!

Két éve felteszem azokat az írásaimat

a blogomra, melyek az újságunkba té-májuk miatt nem férnek be. Itt olvashatók: Szegedinácz Anna blogja.

– A falu Szegedi Aniként ismert. Honnan az újságírói neved?

- Apám az 1930-as években magya-rosította nevét Szegedináczról Szegedire. Szomszédunkban a Kozárovics lányok – Iri-na és Olga – mesélték nekem, az ő száj-hagyományuk szerint Szegedinác Péró le-származottai vagyunk, akinek Mihály nevű fiát a szerbek bújtatták a császári hatalom elől.

Szegedinác Jovánovic Péró az Arad környéki Pécskán született 1655-ben. Részt vett a törökök elleni 1684-ben kezdődő fel-szabadító háborúban. Szerb nemzetiségű határőrkapitány volt. Szerbül a neve: Pera Jovanovic Szegedinac. A kuruc háborúk után a kurucok kérték fel, vezesse őket a csá-szári seregek ellen egy újabb felkelésben, amit el is vállalt. Egy katona társát – akivel együtt harcolt a törökök ellen – kérte álljon melléjük. Thököly Ránkó Arad szerb várpa-rancsnoka azonban elfogatta, börtönbe

vettette, feljelentette, majd kiszolgáltatta a császári „igazságszolgáltatásnak”. Halálra ítélték, felnégyelték, majd négy vár kapu-jára szegezték a holttestét: Arad, Nagyvá-rad, Sarkad és Békésszentandrás.

(Mihály nevű fiát is börtönbe vetették. Nem tudták bizonyítani részvételét a fel-kelésben, ezért elengedték. Eredetileg ő is várkapitány volt. Hivatalát elvesztette).

Szegedinác Péró tiszteletére Budán – ki-végzésének helyszínén – a Sándor-palota közelében szerb-magyar nyelvű emlékkö-vet állítottak.

Péró fiatalabbik fia volt Mihály, mint a nagyapám. Valamikor a XIX. században kerültek Battára a leszármazottak. Katoli-kus rácok voltak.

Mária Terézia idejében csak azok ma-radhattak császári hivatalokban, akik ka-tolizáltak. Így lett Jovánovic Péróból – aki ortodox hitű szerbként katolizálhatott – Szegedinác Péró. A faluban sokaknak volt ragadványneve. Apámat csak egyszerűen Szegedinác Pérónak nevezték, ha tréfál-kozni akartak vele.

Szegedinácz Anna

Köszönöm mindazoknak a segítségét, akik szürke eminenciásként névtelenül segítenek a háttérben. Köszönöm a megszólalását azok-nak is, akik készségesen beszéltek magukról, dolgaikról. Köszönöm a főszerkesztőmnek, Jován Lászlónak és Jankovits Mártának a szép feladatokat, lehetőséget az írásra. Köszönöm az olvasóknak, ha megtisztelnek azzal, elolvassák írásaimat. Köszönöm az ér-deklődésüket, azt is, rám szavaztak ebben a megtisztelő elismerésben részesítettek.


Kigyúltak a fények a Konferencia Központban. Az asztalok vakító-an fehér asztalkendővel terítve, csillogó poharakkal várták a bá-lozókat. A zenekarok hangsze-reltek, a szervezők az utolsó si-mításokat végezték az előkészü-leteken, amikor megérkeztem. Így volt némi idő beszélgetésre a szervezőkkel, a zenekarok veze-tőivel és a tánccsoport képviselő-jével. Először Igmándi Zoránt kérdeztem arról, mikor, hogyan indult a program?

Igmándi Zorán: – A klasszikus Szerb Szilveszter helyett rendeztük meg először 2010-ben. A környéken olyan sok bál, ren-dezvény van ilyenkor, hogy ezért mindig későbbre és későbbre tologattuk a meg-rendezés idejét. Nem tudtunk Ráckevével, Pomázzal konkurálni, ahol nagyobb létszá-

mú szerb közösség él, nagyobb a holdudva-ra is. Eredetileg a Szerb Szilvesztert követő szombaton volt. Most inkább egy télbúcsúz-tató, tavaszváró programnak tervezzük.

A bál, mint a közösségi találkozás fóru-ma sohasem egy település programja volt, ezen mindenkor részt vettek a környékbe-liek. Nemcsak a tánc volt fontos, a fiatalok számára a találkozás lehetősége is.

Az elsőt még 2010-ben a Battafit Étter-mében rendeztük meg. Amikor bezárt, az önkormányzat a Konferencia Központot ja-vasolta, amely jónak bizonyult.

2011-12-ben még kizárólag szerb zene volt. A terem nagysága miatt 2013-ban jött az ötlet, kiszélesítjük a közönséget és bevon-juk a programba az itteni balkáni kultúrájú közösségeket is. Olyan zenei programja le-gyen, melyben a balkáni népek nagyobb közössége jelenik meg zenéjével, táncaival – szerb, görög, horvát, bolgár, román.

2017-től adtam át a szervezés felada-tát. A bált a Szerb Önkormányzat szervezi. A program tervezői, szervezői, lebonyolítói:

Radován György, Rácz Veszna, Radován Milán. Mindenben segítettem őket, most is, ha szükséges.

Radován György: – Zorán helyettese voltam a Szerb Önkormányzatban koráb-ban. Amikor átadta a feladatot, lettem a Szerb Önkormányzat vezetője. A rendez-vényt az idén az elnökségem alatt a tár-saimmal – akik a Nemzetiségi Önkormány-zatban is azok – szerveztem meg.

Tartalmában, formájában balkáni estet terveztünk, hagyományőrző céllal. Nem csak szerb zenekart hívtunk, vendégünk a Mydros görög zenekar. Tavaly görög és szerb tánccsoport tartott bemutatót, az idén a Jantra bolgár néptáncegyüttes Ma-gyarországról.

Ismerjük az országban működő Balkán kötődésű zenekarokat, közülük választunk ki egyet és hívunk meg erre az alkalomra. Sok a meghívásuk, ezért legalább fél évvel korábban le kell foglalni őket.

Budapest közelében népszerű, jól bevált a hasonló jellegű program, bolgárral, ro-

Hagyományőrző Balkán Bál


mánnal kiegészülve. Várjuk őket jövőre is.Pozsonyi Dávid: – Mi szolgáltatjuk ma a

szerb zenét a Zabavna Industrija zenekar-ral. Dusnokról jöttünk. Dusnok Bács-Kiskun megyében található Kalocsa és Baja kö-zött. E faluban mai napig délszláv nemzeti-ség él, akik magukat rácoknak nevezik.

Tíz éve alakultunk 2008-ban. Fő profi-lunk a délszláv népzene – szerb, horvát, macedon –, de játszunk magyart is bálo-kon, lakodalmakon, rendezvényeken.

A zenekar öt tagú. Öten szerepelünk most is, ketten vagyunk dusnokiak. A har-monikásunk bajai, a basszusgitáros és rit-musgitáros bátmonostori.

Otthon kezdtem el először hangszeren játszani, majd zeneiskolában tanultam to-vább. Édesanyám volt a helyi délszláv néptáncegyüttes vezetője, így már kisko-romban találkozhattam ezzel a zenével, az életem része lett.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen – a Zeneakadémián – diplomáztam Nép-zenei Szakon tamburásként 2017-ben.

Főleg a környékünkön lépünk fel délszláv rendezvényeken, de már megfordultunk az ország számos részén. Budapesten, Pécsett is felléptünk már. Külföldi szereplésünk Szerbiában, Horvátországban volt.

Egyik profilunk a helyi, dusnoki rác népzenének a megőrzése, felkutatása. A tömegmédián, a YouToube-on keresztül eljutnak hozzánk balkáni zenei anyagok, de ezen kívül régi gyűjtéseket is segítsé-gül használunk. Programunkban domináns lesz a szerb népzene és táncdallamok. Macedon és más balkáni zene is szerepel majd a műsorunkban.

Addig muzsikálunk, amíg a vendégek táncolnak a muzsikánkra.

Smuk Gábor: Több éve járunk ide, visz-szatérő vendégek vagyunk a bálon. Mindig nagy örömmel fogadjuk el a felkérést. Jó látni, hogy görögök, szerbek, horvátok, bolgárok és magyarok mulatnak együtt.

Zenekarunk a Mydros 2001-ben alakult. Két félgörög és három magyar tagja van. Mindannyian kiskorunk óta ismerjük és sze-retjük a görög zenét. Öcsémmel ezt annak köszönhetjük, hogy a szüleink rendszeresen jártak görög táncházba, ott is ismerkedtek meg. Természetes volt, hogy fiatalon mi is eljártunk velük, és nagyon hamar megsze-rettük a görög zenét, táncot. Görög tagja-ink pedig otthonról hozták ezt a kultúrát.

Zenekarunk három zenészből és két éne-kesből áll. Legfőképpen Budapesten lépünk fel, de ahová meghívnak, szívesen elme-gyünk zenélni.

Többen zeneiskolát végeztünk. A görög

és balkáni stílust autodidakta módon tanul-tuk hozzá, hiszen itthon kevés lehetőség van képzett mesterektől tanulni.

Sokat járunk Görögországba egyénileg, és az általunk szervezett csoportos nyara-lások alkalmából is, melyek persze inkább a szórakozásról, mulatozásról szólnak, de mindig zenélünk is, amikor ott vagyunk. Pró-báljuk szinten tartani magunkat, és fejlődni. Amikor tehetjük, részt veszünk egy népze-nei és néptánc fesztiválon Thesszalokiniben, ahol minden este más tájegység néptán-

cairól szól, helyi görög táncegyüttesekkel, zenészekkel. Így tudjuk legjobban tovább képezni magunkat népzenéből, néptáncból. A modern számokat pedig az internetről letöltve tanuljuk meg.

Ivanova Teodóra: – Jantra néptánc-együt tesünket 1996-ban alapították Ma-gyarországon élő bolgár fiatalok. Buda-pesten a IX. kerületben található Bolgár Művelődési Házban működünk. Heti két alkalommal szerdán és pénteken 19-21-óráig ott tartjuk a próbáinkat is.

Táncegyüttesünk jelenleg 25 főből áll, a tagjaink életkora 16-44 év közötti életév.

Az együttes majdnem minden tagja dol-gozik, többen közülük családosak már, de nagyon szeretünk táncolni. A repertoárunk csak bolgár táncokból áll, Bulgária minden tájegységéből vannak táncaink. Vannak ki-fejezetten lány és férfi táncaink is.

Páros tánc nálunk nincs, csak körtánc. Bulgáriából jönnek hozzánk koreográfu-sok betanítani komplett koreográfiákat. Megmutatják a tánclépéseket, segítenek begyakorolni. A tánccsoport vezetőinkkel együtt tanulunk.

Európában már sok helyen, Chilében és Dél-Koreában is részt vettünk Nemzetközi Néptánc Fesztiválon. Magyarországon, Bul-gáriában rendszeresen szerepelünk. Most két tánccal készültünk, egy lánytánccal és egy várna környékivel.

A lányok ruhája különösen látványos csillogó. Fekete kötényruha, széles arany hímzéssel mellnél és a ruha alsó szegélyén. Hozzá hófehér blúz piros hímzéssel, fekete harisnya. A nyakban aranydénár nyaklánc. A lányok lábán bocskor van. A fiúk visele-

te is színes. Fekete nadrág, fehér ing, piros hímzéssel. Bocskor.

Szegedinácz Anna: – Hamar benépe-sült a terem. Elcsitult a zsongás. Pozsonyi Gáborék Dusnokról indították a zenei prog-ramot. A vendégek felálltak és kart-karba öltve indult a kóló.

A zenekarok és a néptáncegyüttes műso-rát nagy taps kísérte. Közel háromszázan mulattak a Hagyományőrző Balkán-esten.

A gyerekek sem maradtak el. Sok csa-lád teljes létszámmal jött, rokonokkal ba-rátokkal kiegészülve. Régi óvárosi isme-rőseim közül sokan eljöttek, a városból is. Környékünkről Dunaújvárosból, Tökölről, Ráckevéről, Pomázról.

A vendégek közül Csiszár Leventét szólí-tottam meg. Budapestről jött a barátjával. Már harmadik éve vesznek rajta részt. Sze-retik zenéjét, táncait, hangulatát. Itt lesznek jövőre is.

Hajnal háromig tartott a mulatozás. Mire elfáradt és hazafelé indult a vendégsereg, vastag fehér hópaplan borította be az au-tókat és a várost.

Szegedinácz Anna


Gólyahíres családoknak szer-vezett az egyesület konferenci-át 2018. március 3-án. Az egésznapos programról és két megjelent kiadványról – könyvről beszélgettünk Mórucz Lajosnéval – Gabikával – az egyesület irodájában.

Miközben a Polgárok házában – a volt Erőműves szállón – várakoztam rá, régi em-lékek jutottak eszembe. Fiatal házassokként itt éltünk férjemmel, más fiatal párokkal, az erőműben dolgozó magánzókkal együtt 1969-1971 között. Akkor költöztem el, amikor első gyermekem születése napján a mentő Budapest felé robogott velem.

Az első emelet volt a miénk, ahol Gabikáék irodája is van. A mi szobánk he-lyén nyitott étkezőt alakítottak ki. A szépen felújított épületben csend, nyugalom, béke honolt.

Csoma Antalné – Borikanéni – hangját most is hallani véltem és láttam, ahogy ki-dugja fejét a szolgálati lakásából, hogy megnézze, megkérdezze, ki jön be az ajtón a szállóra. Nagy volt a rend és a szigorú-ság akkor. Csenterics elvtárs nem engedé-lyezte a fiatal pároknak, hogy az ágyakat egymás mellé tegyék a szobákban, éjsza-kára vagy hétvégeken sem. Borika néni ezt rendre le is ellenőrizte.

A szomszéd szobában lakott Éva és Sándor, akiknek vidám kacagására ma is emlékszem. Ha hosszú ideig élünk egy he-lyen, már mindenhez emlékei kötődnek az embernek.

Megérkezve az egyesület vezetője me-sélni kezdett:

- A Gólyahír Egyesület 2000. márci-us 11-én alakult, most lettünk nagykorúak – 18 évesek. Ennek apropóján szerveztük meg második konferenciánkat a gólyahí-res családok, szülők részére, ha valamilyen gondjuk, problémájuk van, segítséget kap-janak hozzá, egy kis útravalót – és legye-nek boldog családok.

Az előadókat egyórás előadásokra kér-tük fel, ne csak pár perces ízelítőt adjanak

a témájukról, hanem legyen lehetőségük alaposan körül járni, kifejteni azt.

Az első konferenciát 2015-ben rendez-tük meg, hasonló előadásokkal, előadókkal. Egy konferenciának akkor van értelme, ha alaposan körbejárhatja azt, amiről beszél-ni, hallani szeretnénk. Az előadók ki tudják fejteni, meg tudják magyarázni a problé-mák gyökereit, okait és választ adjanak a megoldásra. Akik hallgatják, azoknak fon-tos legyen a dolog.

Első előadónk Kiss Éva, a Gordon mód-szer nemzeti képviselője volt. Hosszú évek óta együtt dolgozik velünk. Sokat segít az

egyesületnek közgyűléseken, konferenciá-kon. Csoportos megbeszéléseket tart szü-lőknek, szakembereknek. A mostani kon-ferencián arról beszélt, hogyan neveljünk sikeresen együttműködő embereket – gó-lyás gyerekeket. Rajta kívül van már két Gordon trénerünk is – gólyahíres szülőkből. A módszer lényege: az értő figyelmet, visz-szajelzéseket jelenti. Hogyan tudjuk mások problémáit letenni – ne cipeljük azt magunk-kal- az életbevágóan fontos ügyekintézése közben. Munkatársaknak, szülőknek nagy segítség ez a nevelésben.

Jávori Ildikó, az Eleven Team vezető szakértője gólyahíres anyuka. A tanulási nehézségek felismeréséről, kezeléséről be-szélt.

Uzsalyné Pécsi Rita docens az önbi-zalom, önértékelés, önbecsülés témájában tartott egy frenetikus előadást nagy-nagy sikerrel.

A program 10 órakor kezdődött, 13-14 óra között szendvicses ebédszünetet tar-tottunk, melynek költségeit az egyesületünk állta.

Szünet után dr. Bátkai Anna klinikai szakpszichológus, család terapeuta be-szélt arról, mikor kell, érdemes, mikor nem kell pszichológus segítségét kérni.

Ungvári Bélyácz Betti tanár, meseíró következett, aki szintén gólyahíres anyuka.

Arról beszélt, hogyan meséljünk gyerekek-nek az örökbefogadásról. Hogyan vezessék be a szülők a gyerekeket saját történetük-be. Több mesekönyvet is írt erről,melyet jó haszonnal forgatnak szülők, szakemberek egyaránt. Szerencsés volt, hogy személye-sen találkozhattak vele a szülők, megismer-hették őt. A kötet az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázati támogatásával készült.

Levetítettük Máté Kriszta Gólyahíres filmjét, majd kötetlen beszélgetéssel zárult a program este 6 órakor. Kriszta filmjéhez pályázati pénzt nyertünk, hogy elismer-tessük, népszerűsítsük az örökbefogadást. A közvélemény ne ítélje el az örökbeadó

Nagykorú lett a Gólyahír Egyesület

Hétköznapi hősök

è

Mórucz Lajosné Lévai Anikóval a könyvbemutatón


– életadó anyát. A szülők időben beszélje-nek, meséljenek a gyerekeknek róla. Krisz-tina szuper filmet készített erről. Nálunk volt a film ősbemutatója a konferencia alatt. Megtekinthető a YouTubon.

A filmet Rényi Ádám filmrendező, gólya-híres apuka mutatta be. Jelen voltak, meg-szólaltak a film szereplői is. Filmünk is az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályáza-ti támogatásával készült.

A vetítés után a Kamarateremben szü-

li napi bulit tartottunk, szüli napi tortával. Velünk voltak különböző korú gyermekek is. A nagyobb lányok vigyáztak a kisebbekre, játszottak velük, míg az előadások tartot-tak. Ugyanis sok szülő magával hozta gyer-mekét, gyermekeit is.

Az egynapos konferenciára nem csak szülőket hívtunk meg, a városból – böl-csödéből, óvodákból, a Családsegítőből, a Nevelési Tanácsadóból – helyi szakem-bereket. Meghallgathassák előadóinkat, ezekről a fontos, közérdekű témákról. Sajnos Novák Katalin államtitkár más el-foglaltsága miatt nem tudott részt venni a konferencián. Ugyanis őt kértük fel a meg-nyitására. Felolvastuk viszont a konferencia előtt a köszöntőjét, melyet számunkra – le-vélben – készített.

A szülőknek tehát ez volt a második kon-ferencia. Tartunk viszont két évente találko-zókat, megbeszéléseket – konferenciákat -szakembereknek is. Ezek Budapesten vol-tak – MOM-ban és más helyeken, ahol he-lyet kapunk – védőnők, szociális munkások, TEGYEK munkatársak, gyámhivatali dolgo-zók vettek rajta részt.

2018-ban – az idén – őszre, az Egész-ségügyi Minisztérium konferencia termében rendezzük meg. A szülőknek mindenkor

egyesületi finanszírozással rendezzük, a szakemberek konferenciájához valamennyi támogatást kapunk.

Köszönjük a Barátság Kulturális Központ-nak, hogy ebben az évben itt lehettünk, mert tőlük a helyet, a lehetőséget támogatásként kaptuk. Az előadások a Színházteremben, a program többi része – a gyermekek el-helyezése – pedig a Kamarateremben volt.Ezzel szponzoráltak bennünket.

A konferencián 200 fő vett részt az or-

szág minden részéből, és kb. 30 gyermek. Nagy élményem volt, jött olyan 19 éve-

sünk, akinek a szülei egyesületi alapítók voltak. Jött a nyolcadik gyermekem is, akit sikeresen örökbefogadtak és nemsokára 18 éves lesz. Nagy élmény, nagyon jó érzés volt találkozni velük.

A gólyahíres szülők összefogással ké-szítettek egy kis könyvet, a 2. Gólyamesét, melyet életadó anyák, gyermekre várako-zó és örökbefogadó szülők, örökbefogadott gyermekek, szakemberek írtak, hogy több oldalról közelítsük meg az örökbefogadást. A könyvet, melyet Ungvári Bélyácz Betti ve-zet be, „gyermekeink életadójának” ajánl-ja, akik nélkül nem válhattak volna szülők-ké. Ezt a kis kiadványt pályázati pénzből készítettük, hogy megajándékozhassuk vele azokat, akiktől támogatást kapunk.

Varga Attila újságíró készített egy köny-vet Hazai Hősök címmel, melyet közéleti sze-replőkről írt. Ő gólyahíres szülő, talán ezért gondolt rám és írt rólam is a könyvében. Neves emberekről készültek benne portrék, akik valamilyen példamutató dolgot tesz-nek. Pesten a „Nem adom fel” ételbárban, kávézóban volt a bemutatója március 6-án. Ezt a vendéglátóhelyet sérültek működtetik, sikerrel. A nyolcadik kerületben van.

A könyvet Lévai Anikó mutatta be a kö-zönségnek. Megragadtam az alkalmat, hogy a mi kiadványunkból átadjak egyet ajándékba. Nagy örömömre szolgált, hogy tudott rólunk és a könyvet örömmel fogad-ta.

2018-ban már 12 örökbefogadás tör-tént meg a közreműködésünkkel. Ezzel a kezdet óta 888 aláírt örökbefogadásunk van. Az egyesület tagjainak száma – 32-en alapítottuk – ma 280 fő. Éves tagdíjunk mindössze 2000 forint. A tagságot minden örökbefogadó szülőnek felajánljuk, de nem kötelező. Továbbra is elfogadunk minden olyan segítséget, mellyel megkönnyíthetjük azoknak az életadó anyáknak a dolgát, akik bajba jutottak, ezért segítségre szo-rulnak.

*A beszélgetés után Gabika megmutatta

nekem az Egyesület féltve őrzött iratait – könyvelés, örökbefogadás hivatalos doku-mentumai – és azt a három fiókot, melyben félezer szülő arra vár, hogy örökbefogadó lehessen. Olyan kisgyermeket ölelhessen az örökbefogadó anya a karjaiba, akinek – a szülőanya hozzájárulásával – ott lehet a születésénél. Magához ölelheti, majd a hivatalos eljárás után hazaviheti. Akit sa-játjának tekint, mert nem adatott meg szá-mára a teremtő anyaság lehetősége.

Szegedinácz Anna

Kérjük, ajánlja fel adója

1%-áta Százhalombattai

Faluvédő Egyletnek.

Főbb tevékenységi körök:• Hagyományőrzés• Százhalom újság,

Kalendárium megjelentetése• Lakossági érdekvédelem

• Környezetvédelem

Adószám: 18688966-1-13

KÖSZÖNJÜK AZ EDDIGI FELAJÁNLÁSOKAT!


„A Százhalombattai VUK SE 2002-ben alakult meg azzal a céllal, hogy a sport és mozgás szeretetére nevelje a gyerme-keket és fiatalokat, elősegítve ezzel az egészséges testi-szel-lemi fejlődésüket.” Az Egyesü-let elnökével, Katona Istvánnal beszélgettünk.

- Hogyan kezdődött?- 2002-ben a város vezetői úgy hatá-

roztak, hogy megszüntetik a profi sportot Százhalombattán, így megszűnt a Sport

kft. A döntés lépéskényszerbe hozta a nem sokkal korábban a szülők által lét-rehozott VUK-ot. Eredeti célunk az volt, hogy támogassuk a gyerekeinket, vigyük őket tornákra, szervezzünk versenyeket, keresünk szponzorokat, vásároljunk me-zeket, stb.

Az első évben átvettük a foci utánpót-lást és utánpótlás-nevelő egyesületként neveztünk a bajnoki rendszerbe. A kö-vetkező évben becsatlakoztak hozzánk a kézilabdázók is ugyanilyen megfonto-lásból. Majd a különböző egyéb válto-zások miatt az SZVSE-ből átjött az úszás, a tenisz és újjá szerveződött a triatlon. Ettől kezdve öt szakosztállyal működ-tünk. A megalakuláskor Nagyné Kondek Krisztina volt az egyesület elnöke, a vál-

tozásokat követően lettem én, ennek már több mint tizenhat éve.

- Hány tagja van az Egyesületnek?- Bár ez lehetne egy könnyű kérdés

is, de nem az. Ha az igazolt játékosok számát tekintjük, kb. 400 tagunk van, valójában azonban 500-600 gyerekkel foglalkozunk folyamatosan. Az úszáshoz csatlakozókat például előbb úszni kell megtanítani és csak akkor igazolhatjuk le őket, ha már két-három úszásnemben sikeresek.

Ha az iskolai úszásoktatást és a külön-böző nyári táborokat is számításba vesz-szük, ezernél több gyerekkel dolgozunk.

A legnagyobb létszám még mindig a futball, ahol 180 igazolt játékos mellett 50 óvodás korú gyerekünk is van. Két éve a TAO jobb kihasználása érdeké-ben a junior és a serdülő kézilabdásokat átadtuk a felnőtt csapatnak, így nálunk 130 igazolt játékos van a 7-14 éves kor-osztályban. Teniszezni száznál több gye-reket tanítunk, a triatlonban pedig egy huszonöt fős stabil csapatunk van.

- Hány edző dolgozik ezzel a hatalmas létszámmal?

- Labdarúgásban minden korosztály-nak van egy fő edzője és ahol a létszám 16-20 fölé emelkedik egy segédedző is dolgozik. Ez tizennégy edzőt plusz egy kapus edzőt jelent. A kilenc kézilabda csapattal nyolcan foglalkoznak, mert van, aki két csapatot is edz. Az úszásban hatan, a teniszben hárman, a triatlonban ketten vannak.

- Ekkora szervezet működtetéséhez nyil-ván komoly anyagi forrásokra van szükség. Honnan, miből teremti előezt az Egyesü-let?

- A kezdetektől kapunk önkormányza-ti támogatást, erre minden évben bizto-san számíthatunk. A 2000-es évek ele-jéig még szponzori pénzeket is sikerült szerezni, de a gazdasági válság utáni változásokkal ezek a pár millió forintnyi támogatások megszűntek.

2011-től megjelent a két látvány-sportágunkban (foci és kézilabda) a TAO. Ezt igyekszünk minden évben ki-használni. Nem könnyű feladat. A szö-

vetség határozza meg, hogy az adott évben mire pályázhatunk. Meg kellett tanulni a módszereket, hogyan, mivel tu-dunk sikeresen pályázni, de valójában mindig a szövetség döntésétől függ, mire kapunk pénzt és mennyit.

Nyilván számít, hány csapatunk van, milyen létszámmal foglalkozunk. Először a létszám számított a döntésnél, aztán létszámnövekedést kellett vállalni.

Ami nekem nem nagyon tetszik, hogy az utánpótlásban eredménykényszer van. Ha a két legidősebb csapatunk a tabella első kétharmadában végez, ak-kor kapunk több pénzt, ha nem, akkor kevesebbet.

Utánpótlás-nevelő egyesületként tisz-tában vagyunk azzal, hogy a tehetsé-geket nem tudjuk megtartani. Mostanra annyi változott, hogy ha eligazol tőlünk valaki, akkor tehetség bónuszt kapunk. Ez nyilván jót tesz az egyesület műkö-désének, ugyanakkor gyengíti az adott korosztályos csapatunkat. Ezzel az ő eredményességüket is nehezíti.

Persze örülünk, ha tőlünk feljebb jutnak a gyerekeink. Büszkék vagyunk rá, hogy ketten már a felcsúti fociakadémia után-pótlás nevelő iskolájába járnak. Mentek már tőlünk a Honvédhoz, a Vasashoz is. Eddig meglehetősen kiszolgáltatottak voltak az utánpótlás nevelő egyesületek, ma már szigorúan veszik, hogy mi is ré-szesüljünk ezekből a pénzekből.

A TAO nagyon bonyolult dolog, ez egy virtuális pénz, amit jóváhagynak a szövetségek és valamikor augusztusban, néha csak októberben kapjuk meg tőlük a határozatot erről.

Közben a programot el kell indítani július elsejével, hiszen indulnak a táborok és szeptember egytől a bajnokságok is. A cégek általában decemberben töltik fel az adójukat, de nekünk júliustól de-cemberig is működni, költeni kell. Aztán decemberben, ha szerencsénk van és ta-lálunk olyan cégeket, akiktől meg is kap-juk a TAO-t, akkor működünk tovább.

Három éve a TAO mintájára meghatá-roztak 16 sportágat, amelyet kiemelten

Ahonnan a százhalombattai sportélet indul…

Egy kis VUK történet

è


támogat az ország. Nagy szerencsénk-re ebbe az úszás is bekerült. Ezzel je-lentősen megváltozott az úszószövetség támogatása és ebből a keretből külön-böző kritériumok alapján mi is részesü-lünk. Igaz, ezt sem kaptuk még meg soha május előtt.

Tehát az egyik láb a finanszírozás-ban az önkormányzati támogatás, másik a TAO, harmadik pedig a szülőktől fo-lyamatosan beérkező tagdíjak. Nagyon sok szülő nagyon tisztességesen, rend-szeresen fizet, de sajnos egyre többen vannak, akik nem. Tudjuk, megértjük,

hogy sokan vannak nehéz helyzetben és ezért is adunk különböző kedvezménye-ket. Második gyerek után csak 50%-ot, a harmadik nálunk sportoló gyerek után 75%-ot kérünk. Ha valaki tényleg na-gyon nehéz helyzetben van elég néhány sorban megírnia (gyermekét egyedül neveli, kevés a jövedelme, stb.) – jövede-lemigazolást nem kérünk – erre is adunk 50% kedvezményt.

Az utóbbi időben már sikerült a szü-lőknek valamelyest kompenzálnunk a befizetett tagdíjakat, szinte minden ver-senyzőnknek tudtunk adni melegítőt, téli kabátot, eső kabátot, cipőt.

- Mennyi az annyi? Nagyságrendben mekkora összegből gazdálkodik a Százha-lombattai VUK SE?

- Minden évben százmillió forint fölöt-ti összegből működünk. A legnehezebb feladat ehhez a TAO összegyűjtése. Az egész egyesület maximális erőbedobás-sal dolgozik ennek megszerzésén.

- Ennyi munka után szinte kötelező a si-ker. Mire a legbüszkébbek?

- Akkor kezdtem ezt a munkát, amikor a nagyfiam nyolc éves volt. Ő kezdett el focizni, miatta vágtam bele. Ma már fel-

nőtt, de a kisebbik fiam éppen most nyolc éves. Ő is focizik. Nagyon sajnálom, hogy éppen ebben a sportágban nyilvánvaló okokból nem tudunk óriási sikereket el-érni. De azért itt is vannak kiemelkedő büszkeségeink. A már említett két fiatal a felcsúti akadémián, azok a fiúk, akik felnőtt csapatokhoz igazoltak. A legna-gyobb büszkeségünk most Nagy Virág, aki a női U17 korosztályban többszörös válogatott.

Kézilabdában az a legnagyobb ered-mény, ha neveltjeink kikerülnek a felnőtt csapatba.

Az igazi siker sportágunk az úszás. Ott már Bodrogi Viktor személyében olimpikonunk is van. Ő ma már edző. Grátz Benjamin úszónk, ifjúsági olimpiai bajnok, aki kijutott Rio-ba is, átigazolt tőlünk az Eger SE-hez és a törökbálinti kihelyezett csoportban Cseh Lászlóékkal együtt úszik.

Osváth Artur jelenleg Amerikában edz, ha a versenyek időpontját össze tudjuk egyeztetni, akkor itthon is versenyez.

Jelenleg legfőbb reménységünk a 2001-es születésű Ilyés Laura Vanda, akinek decemberben sikerült megdönte-nie az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina által 29 éve megúszott korosz-tályos országos csúcsot a nők 50 méteres hátúszó számában. Ő most Madeirán van edzőtáborban a magyar úszó szövetség válogatott keretével. Másik nagy re-ménységünket, a 2005-ös születésű Ma-rosi Bálintot az egyesület pénzén küldtük ki Madeirára. Ő már korosztályos orszá-gos csúcsokat úszik. Mindkettőjüket Bod-rogi Viktor kísérte el a táborba.

Teniszben Dávid Cintia korosztályos válogatott, Nádasy Gergő 36. az orszá-gos ranglistán.

A Százhalombattai VUK SE alelnöke Soós Elek, a triatlonosok vezető edző-je. Lánya, Soós Dorka (2003-as szüle-tésű) bekerült az országos Héraklész programba. (A bajnoknevelő országos program „… a legtehetségesebb 14-18 éves sportolók eredményes, hosszú távú pályafutásának kezdeti szakaszát segí-ti, elsősorban rendszeres edzőtáborok és keretedzések biztosításával, a prog-ramokat irányító főállású edzők foglal-koztatásával, valamint tudományos mé-résekkel és vizsgálatokkal.”) Soós Dorka már szinte mindent megnyert (országos duatlon, triatlon, aquatlon), amit kor-osztályosként megnyerhetett. Rendkívül büszkék vagyunk rá.

- Azon kívül, hogy az óvárosi gyerekek is a VUK SE keretei között sportolnak, ta-nulnak meg úszni, milyen egyéb kötődése van az egyesületnek az Óvároshoz?

- Az óvárosi focipályát 2004 óta mi üzemeltetjük. A létesítmény az önkor-mányzat tulajdona, de a VUK haszno-sítja. Kapunk működési támogatást az önkormányzattól, és rengeteg fejlesztést csináltunk már TAO pénzek felhasználá-sával. Elkészült az öntözőrendszer, nap-elemeket telepítettünk a tetőre, kazánt cseréltünk, felújítottuk a vizes blokkot. Folyamatosan szépítjük, csinosítjuk.

Próbálkoztunk azzal korábban, hogy az U12-13-as, NB II-ben játszó csapa-tainkat felvittük a Sportközpontba, de később visszahoztuk őket, mert itt job-ban érzik magukat. Azt mondják, hogy otthonosabb itt az atmoszféra, jobban szeretnek itt játszani.

Nagy-Rakita Melinda

SZÁZHALOMÓvárosi Közösségi, Közéleti Folyóirat

Meg je le nik havonta

Fe le lős ki adó: a Száz ha lom bat tai Fa lu vé dő Egy let elnöke

Szerkeszti a szerkesztőbizottság.Postacím: 2440 Száz ha lom bat ta, Avar köz 2.

Honlap: www.szazhalom.hu

E-mail: [email protected] le fon: 06-23/356-343

ISSN szám: 2559-9860

Nyomdai munkák: Hírhalom Kft., Százhalombatta


Télidőben a kertészkedő ember – dolga híján – sétára indul. Már az elmúlt télen szokásom lett, nagy köröket írva körbe sétálni az Óvárost. Részben friss levegőt szívni, kitisztítani a tüdőt, másrészt kiélni mozgásigényemet. Az élet mozgás, annak hiánya pedig megrövidíti azt. Az útvonal lehet változó, lehet megszokott. Lemegyek a Dunára, végig sétálok a parton egészen a játszótérig. Elmegyek a legszélső utcán a maradék erdő mellett, majd fel a Gyormán a hegyre. Három választási lehetőségem van, ezeket rendre változtatom.Lehel utca, Géza fejedelem utca – ez a legcsende-sebb, legkevésbé forgalmas.Vagy az István király útszéles, kényelmes járdája. A Régé-szeti Park és az új óvárosi óvoda mellett eljutok a Turul utcáig. A téglagyár fölötti lépcsőn le a faluba, onnan haza.

Látom a falu külső változásait. Új épüle-tek születését, a téli falut. Gyönyörködöm a szép házakban, egyre szebbé váló ker-tekben. Néha találkozom ismerősökkel, de napközben kevés a mozgás mindenhol. A gyerekek iskolában vannak, az öregek be-húzódnak a hideg elől, a felnőttek dolgoz-nak, munkában vannak.

Kényelmes tempóban teszem meg a sé-tám, úgy öregesen. Nem sietek, az idő nem sürget engem már.

Tavaly is láttam már a téglagyár fölötti lépcső tetején gyűlő szemetet. Kólás, más üdítős dobozok, flakonok, minden, amit a rendetlen ember elszór maga után. Még nem szemétdomb, de annak készülődik len-ni. Felismerhető volt a jelekből, fiatalok ta-lálkozóhelye lett a terület. A kilátás szép, a levegő jó. Végül is hová mehetnek, ha találkozni akarnak egymással. Az óvárosi művelődési ház – az Egylet – amely a falu fiataljai és közössége által épült a fiata-loknak, heti két este van nyitva, csoportok számára.

Az ifjúsági klub elavult közművelődési forma? Nincs rá igény? A Vadkacsa bezárt – bár még biliárdozni, alkoholt, cigarettát vásárolni lehet ott.

A focipálya melletti kocsma is keve-sek által látogatott. Aztán ki örülne öt-hat vagy még több fiatalnak saját lakásában. Ma már nem szokás az, amely gyermekko-romban nálunk. Eljöttek hozzánk a nővére-im barátnői, bátyáim haverjai beszélgetni, kártyázni, társasjátékot játszani. Mindig tele volt a ház és ez sohasem zavarta a szüleimet.

Amikor fiatal népművelőként Takács Pé-ter megbízott az Ifjúsági Klub szervezésé-vel, hamar benépesült a DKV Munkásszálló II-es épületének alagsori helysége. Két év sem kellett hozzá a közösséggé szervező-dő fiataloknak saját vezetőjük lett, prog-ramjaikat önállóan tervezték meg. Nekem legfeljebb a technikai feltételeket kellett biztosítanom vagy meghívni azokat a ven-dégeket, akikkel találkozni szerettek volna.

Igen. A közösség egy folyamat eredmé-nye volt.

Amikor divatba jött az Információs Köz-pont – mint közművelődési forma – kitették őket a másik épületszárnyba, ahol olyan si-vár volt a környezet, hogy az akkori párttit-kárnőnek, akit meghívtak egy beszélgetés-re, elpanaszolták sanyarú körülményeiket. Ő persze azt mondta a fiataloknak:Sosem szabad elégedetlennek lenni, meg kell elé-gedni azzal, ami van. Ha meg nincs, akkor nem tellik rá.

Miután elkerültem a „Matrica” Múzeum-ba, még egy rövid ideig működött talán, aztán megszűnt létezni. Visszagondolva erre az időre, két kis gyermek, főiskolai tanulmányok mellett töltöttem velük a szom-bat estéimet, hogy legyen egy hely, ahol biztonságban együtt lehetnek, zenét hall-gathatnak, beszélgethetnek, játékokkal szórakoztathatják egymást, vagy meghív-hatnak érdekes emberek, érdekes előadá-sokra találkozásokra.

Sosem éreztem áldozatnak azt az időt,

amit velük töltöttem. Amikor pedig „nagy-korúak” lettek és nem kellett már velük lennem, természetes módon elfogadtam a fejleményeket, hiszen éppen az volt a cél, hogy képessé váljanak közösség lenni, cé-lokkal, feladatokkal, munkamegosztással.

Ha pedig az óvárosi fiatalok összegyűl-nek valahol rendszeresen, még ha ez a téglagyári lépcső teteje is, nem mondhatjuk azt, nincs igényük a találkozásra.

Azt nem hiszem, ne lenne a Barátság Kulturális Központban egyetlen munkatárs

sem, aki ne tudná felkarolni őket, ahogyan mindenkor volt felnőtt, aki bábáskodott körülöttük,mint a háború előtti időben. Ami-kor saját kezdeményezésükre, saját erőből és összefogással megépítették – nem csak maguknak – a falu mindenkori fiatalságá-nak! azt az épületet, amely ma nem vélet-lenül viseli Zenálkó Etel nevét.

Persze ehhez kellet Zenálkó Etel tanítónő és még sokan mások - felnőttek.

Amikor legutóbb a sétámon arra jártam, csodálkozva láttam, eltűnt a szemét! No-csak, nocsak – gondoltam. Ezek a fiatalok végre megunták, hogy szeméthegyeken jár-káljanak és összetakarították maguk után a hulladékot. Hogy valóban ők voltak-e? – gondoltam, megkérdezem valakitől, aki ott lakik a közelben.

Nem, nem láttunk fiatalokat takarítani, csak három Angyalt. Aztán huss, eltűnt a szemét – mondták.

Szegedinácz Anna

Angyali „üdvözlet”: a tiszta tér


Március 13-án délben indult meg a jég a Dunán nagyon lassan. Az emberek nyugodtan nézték a partról, de öt óra-kor tornyosulni kezdett a jég, de azért folyamatosan haladt. Ebben megnyu-godva Wesselényi színházba ment, de még az előadás véget sem ért, mikor híre ment, hogy a víz már a városban van. Lovon indult Széchenyi István szál-lása felé, de már a Váci utcánál a ló hasáig ért a víz.

A Százhalom újság 2013. áprilisi számában Szegedinácz Annától olvas-hattunk erről az árvízről:

„A víz március 13-án hirtelen emelked-ni kezdett. Jégdugók, jégtorlaszok kelet-keztek. Vácnál átszakadt a gát, ez a víz

zúdult a pesti oldalra. A Kopasz-zátony-nál megakadt a jég és a víz estére betört a városba. 1838. március 13-18. között Pesten 2281 ház pusztult el. Egy kiszá-radt Duna-ágon, a mai Nagykörút terüle-tén volt a legmagasabb a víz, 2,6 méter. Víz alá került Terézváros, Józsefváros és Ferencváros alacsonyabban fekvő terüle-tei is a Duna parti sáv mellett. 827 épü-let súlyosan megrongálódott, csak 1146 maradt épen. Budán 204 ház omlott ösz-sze, 262 megrongálódott, 2023 maradt épen. 50-60 ezer ember vált hajlékta-lanná. 22 ezren mindenüket elveszítették. Magyarországon 10 ezer ház semmisült meg, négyezer a sérültek száma. A 153 halálos áldozatból 151 volt pesti.”

Fejér László hídépítő mérnök a ma-gyar történelem egyik legemlékezete-sebb dunai katasztrófájának nevezett.

Asztalos Miklós Az árvíz története című írásában részletesen leírja az egész fo-lyamatot, hozzátéve, hogy bár az árvíz iszonyú tragédiákat okozott de az em-bereket „megacélozta, cselekvőbbeké, alkotóbbá” tette. A romokon egy új, szebb város épült.

Kis adalék a történethez: a nagy pes-ti árvíz az „angolkisasszonyok”nevű jó hírű leánynevelő intézet Váci utcai épü-letébe is betört. A templom és az épület földszínje vízben úszott. A tanulók közül sokan ott ragadtak. Ekkor József ná-dor és fia István főherceg – mindkettő, Habsburg származásuk ellenére nagy népszerűségnek örvendtek az ország-ban – naponta amíg kellett a királyi hajóval élelmet vittek az intézetbe és az első emeleti ablakon adták be.

Szomszédunkban Érd Óvárosban He-ge düs József plébános örökítette meg az akkori eseményeket, amely írását Ábel András helytörténész bocsájtotta szerkesztőségünk rendelkezésére.

Jankovits Márta

A pusztító jeges árIdén márciusban volt 180 éve annak, hogy 1838-ban a jeges ár elöntötte Érd mezőváros nagy részét. Háromszáz ház dőlt össze. Batthyány Fülöp főherceg akkor adományozta az ár-vízben mindenüket elvesztőknek a földet és az építőanyagot, hogy új helyen kezdjenek új életet. Ez volt az az árvíz, amire sokan emlékezhetnek az Egy magyar nábob című filmből, ami-kor báró Wesselényi Miklós, az „árvízi hajós” csónakkal men-tette az embereket a pesti Duna-soron. Később naplójában le-írta annak a nevezetes napnak az előzményeit.


„…Ugyan ezen 1838-diki év örökre emlékezetes lőn az akkor történt árvíz ál-tal. Voltan ugyan itt több téli s nyári víz áradások, melyeket azonban ez az évi mint magassága, mint félelmes követke-zései által sokkal felül haladott.

Oly nagy volt a víz magassága, hogy tekéntve Érdnek földirati fekvését maga-sabb lehetetlen.

Mert a Duna partján létező s Horgony-hoz czímzett borháztól, mellyet elegen-dően áztatott, kezdve a kis Duna partját a plébánia házig s a Fehér macskáról czímzett fogadóig víz lepé s így víz-mérnöki arányba véve a helység minden alacsonyabb fekvésű részeit víz önté el, menttek csak azok házak maradván, melyek a plébánia templom s urasági vár körül építvék.

Iszonyú látványt nyújtott a nevezetes vízár az azt szemlélőnek. Mert a Duna partján emelkedő Érdbattai hegytől, me-lyen a száz halomok elszórvák, egész Érd mezővárosát Kutyavárig s Diósdig, Tétényt, mely egészen vízben úszott és egész Csepel szigetet Jászkunságig jég torlaszok s vízhullámok borítták, s a Ró-maiak alatt oly nevezetes Fejér tengert juttatták eszünkbe. Mivel pedig a víz négy napon túl áztatá vidékünket, csak magában Érd mezővárosában több há-romszáz háznál omlott összve.

1838-diki mártius 18-a volt azon vész-teljes nap, melyen Érd lakói kiönve lakja-ikból emelekedettebb helyekről valának kénytelenek házaik nagy robajjali össze-omlását szemlélni. Kétharmadánál több lakók maradtak födél nélkül.”

Battyhány Fülöp főherceg birtokából három egyenes utcát vágatott ki, a mai Alsó-, Felső, Ilona utca, 250-300 négy-szögöles házhelyek, telkek kiméretésé-vel, építő anyag biztosításával segítette az árvíz károsultakat.

Az uradalmi mérnökök, valamint a mezőváros elöljáróság Hegedűs József plébános közreműködésével felügyelte az építkezéseket.

„…Ez az újonnan épült mezőváros magába tekintve szabályosabb mint a régi, mert három egyenesen vonuló s fa-sorokkal díszes utcái, kellemesen hatnak

a szemlélőre, még kellemesebben le-endők ha lakosaik házaikat s kertjeiket fa ültetvényekkel ékesítenék. Kül díszét telepítvénynek végre leginkább emeli az országút mellett épített nagyszerű vendégfogadó, mely mellék épülettel akármely város díszére lehetne (1842. a mai Földrajzi Múzeum épülete)…. Az így emelkedett új város, mely főméltó-ságú Batthyány főherceg nevéről Fülöp városnak neveztetett így lett, hogy a régi négyszeg formájú helység mind a lakók egymással közeledését, mind pe-dig az egyházi kormányzatot nehézíttő hosszú alakú alakot ölte fel.”

A város lakói minden év május 1-jén Fülöp napján emlékeztek meg alapító-jukról Batthyány Fülöp főhercegről.

Fülöp város alapításának elmékét őrzi az Felső utca és a Kinga utca sar-kán álló barokk kőkereszt, kis harang-lábbal, (mely a második világháború alatt megsemmisült). A háború utáni év-tizedekben ezen a napon mindig friss virágot lehetett látni a kereszt talapza-tán, melynek haranglába a II. világhá-ború alatt megsemmisült. Ábel András

Arról, hogy Battán 1838-ban milyen károkat okozott az árvíz, nem maradtak fent adatok, azonban ismerve az akkori település-szerkezetet, az lehetett az oka, hogy közvetlen a part mellett a faluban nem voltak házak. A Fő utca Duna felé eső házsora és a folyó között szántóföldek voltak. Régi jegyzőkönyvekben sem maradt róla említés, így valószínű a házakban és emberéletben kár nem esett, Dunafüred még ilyen néven nem létezett, a víz csak a földeket önthette el. (Jankovits Márta)

Érdi árvíz – 1838 március


è

Borongós téli délutánon indul-tam az első riportalanyomhoz. Fajkusz Józsefhez vezetett az utam a Külső Római utcába. Ezt a részét Érdnek nem na-gyon ismerem, így a házigaz-da már az utcán elém jött. A beszélgetés apropója, hogy 2018. január 22-én a Parkvá-rosi Közösségi Házban (régi) nyílt fotó kiállítása.

- Mikortól tudható a család története?- A család anyai ága a XVI. századig

vezethető vissza. A Palikucsevics család egy nemesi család volt, akikről Zrínyi Mik-lós is értekezett a szigeti veszedelem című művében. Később a Palikucsevicseket már Pálházy néven ismerték, akiknek rokonai Tökölön is éltek. A család anyai ága nagy-jából 1718-1735-ig vezethető vissza. Mint ismeretes Érd sokáig Fejér-megyéhez tar-tozott, és így a családi iratok Székesfehér-várra kerültek. Hivatalosan a székesfehér-vári érsekség alá voltak rendelve, amelyet Mária Terézia királynő és VI. Piusz pápa alapított 1777-ben.

Annyit kell tudnunk erről, hogy Érd akkori lakosságának nagyobb része katolikus illír, míg a kisebb része ortodox volt. Az itteni illírség valószínűleg Montenegró és a Buna folyó vidékéről érkezett, melyet Szilágyi József és Soksevits Dénes kutatásai is iga-zoltak. A XX. században a Fajkusz család oldalága Bőnyön és Érden élt. 1911-ben az egyik egyik felmenőnk elöljárósági tisztséget töltött be Érden a dunai házban, az óvoda épületében. Én a háború miatt Bőnyön születtem.

1920-ban az érdi illírek egy része, az akkor szerveződő szerb-horvát-szlovén ki-rályságba emigrált, azonban voltak, akik maradtak. Számos helyi család kereste fel azóta is rokonait Montenegróban és környékén. Ezen rokoni kutatásokat főként Urbán László és Szilágyi József végezték. 1938-ban a Jézus Szíve kápolna építése-kor a helyi családok anyakönyveit Kudó Jó-

zsef valamilyen okból, a halotti anyaköny-vekkel együtt Veszprémbe vitte és onnan csak több évtized múlva kerültek vissza. A későbbiekben apám Bajorországba került amerikai hadifogságba 1946 és 1948 kö-zött.

- Mikor került a teljes család Érdre? Mikor-tól kezdte érdekelni a fényképezés?

- A teljes család csak 1948-ban települt át Bőnyről Érdre, melyet az érdligeti forrá-sok is közölnek. Az átköltözés úgy 12 éves

korom körül történt meg, és ekkor Diósdon beírattak az ötös, majd később az óvárosi hetes iskolába. Kezdetben nagyon rossz volt elhagyni a régi megszokott környeze-tet, valamint a régi ismerősöket. 1956-ban az érdi óvárosi iskola környékére költöz-tünk a kápolna melletti ház közvetlen szom-szédságába. További tanulmányaimat Gö-döllőn végeztem. Osztályfőnököm Segesdi Jánosné volt, akitől 1956-tól fogva a fény-képezéssel kapcsolatos fogalmakat, isme-reteket és gyakorlati dolgokat sajátítot-tam el. Félig-meddig autodidakta módon, önképzéssel kellett elsajátítanom bizonyos dolgokat, ugyanis az iskola költségvetése akkoriban igen szegényes volt.

Néhány éves képzés után helytörténe-ti témák iránt kezdtem érdeklődni, és ezt remekül tudtam ötvözni a fényképészettel. Rózsa Kálmánné Érd-ligeti főiskolai tanár-nő elhivatottsága ugyancsak nagy hatást gyakorolt rám. 1962-től fogva unokatest-

vérem dr. Pálházy István támogatását is megkaptam a fényképészethez. Ő szintén helytörténeti témákat kutatott és ez kü-lönlegesen hasznosnak bizonyult az utókor számára, ugyanis mindkettőnk sok műemlé-ket regisztrált és örökített meg. Ezek között a fotók között sok megtalálható a Fortepan érdi helytörténet oldalán, melyen 1900-tól számítva találhatunk helyi érdekességeket. 1966-68 között egy ideig nem hódolhat-tam a szenvedélyemnek ugyanis az akkori kornak megfelelően két évre bevittek kato-nának. Emlékeim alapján a munkabér ek-kor különösen alacsony volt, és ebből nem mindig tudtam finanszírozni a munkámhoz szükséges fényképészeti eszközöket. Kato-na éveim után a Szepes Gyula Művelődési Központban folytattam a munkásságomat. Ekkoriban Lukács Zoltán, illetve Izeli József atya támogattak tanácsokkal, szakköny-vekkel. Fényképészeti továbbképzésem a családom biztatására történt, az 1970-es években.

- A kiállításon főleg régi képek szerepel-tek. Mit szeretett vagy kit, kiket szeretett legjobban fényképezni? Mit jelent Önnek a fotózás?

- 1987 és 2002 között főként szent-endrei ihletésű fotóim és művészeti hob-bim fotói jelentek meg. Számomra a fény-képezés nem munka, hanem a mai napig szenvedély, melyet közel 60 éve művelek. 2000-től vagyok a Duna Art Fotóklub tag-ja, és 2004-től fényképeim helyet kapnak a Szepes Gyula Művelődési Központ kister-mének 2 hónapos kiállításai között, a Port-rék folyosókon. Az óvárosi képeimet a Kis Sándor túravezető által szervezett kirándu-lások ihlették, ugyanakkor számos helyi hí-res embert is fényképeztem, többek között Jovicza Ignácot, Szlameniczky Istvánt, Dóka Klárát, Kóka Rozáliát, Tímár Editet, Kovács Sándort. Szintén fényképekkel dokumentál-tam az Érd óvárosi Szent Mihály templom renoválását, amelynek irányításával az Atya betegsége miatt Ábel Andrást bízták meg. A templom története sokakat foglal-koztatott, ugyanis az egykori Kereskényi Gyula plébános az Érd-Batta plébánia című munkájában számos szakrális és spi-

Szomszédoló – vendégségben Fajkusz Józsefnél

Egy fotográfus élete


rituális élményéről számolt be a templom-ról és környékével kapcsolatban. 2004 óta nyugdíjasként tevékenykedem, de azóta is

számos kulturális programon veszek részt. Terveim között szerepelnek még a digitá-lis képek, melyeket a Fortepanon szeretne

közzétenni. 2006-ban fogalmazódott meg bennem, hogy egyfajta összefoglaló mun-kát készítsek el az eddigi fényképeimről,

melyek között helytörténeti, életkép, portré és egyéb fontos események témái szerepel-nének. Mint azt említettük az ismerősökről,

rokonokról, barátokról készült képek külö-nösen kedvesek számomra és fontosnak vé-lem, hogy mindezeket az utókor embere is láthassa digitalizált formában.

Egy egy fénykép néha többet mond el, mint a szöveg. Ezért tartom fontosnak a közösség szempontjából, hogy ezek a régi képek részt vegyenek kiállításokon. Eddig három egyéni és több csoportos kiállításom is volt. A Közösségi Oldalra is gyakran te-szek fel képeket, úgy látom, hogy érdekli az embereket. Az a legnagyobb gondom, hogy nincs igazán olyan közösségi tér a sok gyűjtött képemnek, amelyek 1913. óta vannak a birtokomban.

2018-as legújabb terveim között sze-repel a digitális kronológiai tábla, amely nagyban segítené Érd helytörténészeinek munkáját. Különlegesebb témáim között szerepelnek az érdi Magyar Földrajzi Múzeum rendezvényeiről készült fotók, az egyházi témájú képek, mint a vízszentelés, Balázs áldás, karácsonyi, nagypénteki és húsvéti áldások. Mostanában ugyan keve-sebb rendezvényen veszek részt, de min-denképpen folytatni szeretném a nyugdíjas éveimre eltervezetteket.

Ilyés Márk

NYÍLT NAPOK, ÓRÁK ÓVÁROSI TAGÓVODÁNKBAN:április 16-án hétfőn és április 17-én kedden 9.00-11.00 és 15.00-17.00-ig

Kedves érdeklődő Szülő! • Kíváncsi rá, milyen az óvodánk?• Szeretné megtudni, hogy mennyit játszhat egy nap gyermeke nálunk?• Az óvó nénikkel szeretne megismerkedni?• Gyermeke ki szeretné próbálni a tornaterem eszközeit és az udvari játékokat?Akkor várjuk szeretettel a fenti időpontokban egy jó beszélgetésre, ismerkedésre. Szívesen válaszolunk a kérdéseikre.Minden csoportba betekintést nyerhetnek, ahol az óvó nénik, dajka nénik, pedagógiai asszisztensek szeretettel várják a leendő ÓVODÁSAINKAT egy kis KÖZÖS játékra!Jöjjenek bátran, forduljanak felénk bizalommal!Pitypangos óvoda kollektívája nevében:Sebestyén Mihályné Mikulásik Juditintézményvezető tagóvoda vezető

Az óvodai beíratás időpontja az óvoda épületében:2018. április 23-án (hétfő ) 8.00–18.00 óráig2018. április 24-én (kedd) 8.00–14.00 óráig(További információkat a beíratásról a városi honlapon találhatnak)


Első állomásunk Burma, mai hivatalos nevén Mianmar volt. Erről a névről a jelen-leg is hatalmon levő katonai rezsim döntött 1989-ben. (Az ellenzék ma is a Burma ala-kot használja.)

Az ország életében központi szerepet játszik a vallás. Az 53 millió főt számlá-ló lakosság 89%-aa théreváda(ortodox buddhista) hagyományon alapuló buddhiz-mus híve. A szerzetesek a burmai társada-lom megbecsült tagjai. A lakosság életét még a nagyvárosokban is átszövi a hit. A burmai otthonokból sehol sem hiányozhat a házi oltár.

A szerzetesek aszkéta életet élnek. Min-den reggel adománygyűjtő útra indulnak. A hívők adományai képezik a kolostorok ellátásának alapját. A szülők gyakran már öt-hatéves korban beadják legalább egyik fiúgyermeküket egy kolostorba – különösen igaz ez a legszegényebb falvakra -, ahol ő teljes ellátásban és kiváló oktatásban részesül. Csak felnőtt korában kell arról döntenie, szerzetes lesz-e. Addig azonban a kolostor rendjének megfelelően kell élnie. Anyai szívemet meglehetősen felzaklatta egyik-másik ilyen kisfiú látványa, amint a kora reggeli órákban mezítláb, adomány-gyűjtő tálkájukat magukhoz ölelve masíroz-tak. (Habár tudom, hogy általában sokkal jobb körülmények között élhetnek a kolos-torokban, mint otthon a családjukkal.)

A tűző napsütéstől a burmaiak arcukat egyfajta fehér festékkel védik. Nemzeti vi-seletük, legyen bár hétköznap vagy ünnep az általunk vietnami papucsként ismert láb-beli. Ilyet hord Nobel Béke díjas államfő-jük Aun Szan Szu Kji (An Szan Szu Csi) még az ünnepi öltözékéhez is. Férfiak és nők

egyöntetűen a londzsi névre hallgató szok-nyaszerű ruhadarabot viselik, amelyet egy 2x2 méteres anyagból készítenek. A nők és férfiak londzsi-ja csak anyagában külön-bözik egymástól. Mianmari vezetőnk egy

alkalommal megmutatta hányféleképpen tudja megkötni úgy, hogy mindig a célnak megfelelően viselhesse (hol hosszú szoknya, hol rövidnadrág fáramászáshoz, hol zsebes kötény gyümölcsszedéshez, stb.).

Az országban lépten-nyomon szebbnél szebb, gazdagon díszített sztúpákkal ta-lálkozhatunk. Számomra a leginkább meg-lepő az volt, hogy míg a lakosság nagy része fából készült, gyakran nyitott oldalú házakban, a mi fogalmaink szerint, rend-

kívül szegényes körülmények között él, a sztúpák színarany, drágakő és féldrágakő díszei mérhetetlen gazdagságot sugallnak. (A sztúpa a buddhista építészet egyik jel-legzetes alakja. Az első nyolc sztúpába Buddha hamvait osztották szét. A többi va-lamelyik szent, vagy kiemelkedő szerzetes relikviáját rejti.)

Rangon (mai nevén Yangon) - a korábbi főváros -három városrészből áll. Az angol gyarmati, a gyorsan fejlődő modern és az ősi templomvárosból. Ez utóbbi központ-jában fedezhetjük fel az egyik legszebb szentélyét Burmának.A Shwedagon Pago-da egy harang alakú sztúpa amely, a vá-ros fölé emelkedőegyik dombon áll. Közel 100 m magas kupoláját 60 tonna arannyal vonták be, fölső részét gyémánt és rubint kövek díszítik, legtetején egy 76 karátos gyémánt tündököl a szikrázó napfényben. A pagoda Dél- Kelet Ázsia egyik fő szent helye, amelyet minden burmai szeretne egyszer meglátogatni.A nagy pagodába nem lehet bemenni, zárt építmény. Legen-dák terjengenek arról, mit rejt, de valójá-ban senki sem tudja.

Swedagonban megtalálhatók ugyanak-kor azok a szentélyek is, amelyek a régi szellemhitből (nat-ok kultusza) maradt fenn. Így a napok szellemeié is. Minden napnak megvan a maga asztrológiai szobra. Egy burmai ember neve (családneve90%-uknak nincs) első tagja megmutatja, melyik napon született és azzal együtt védőszellemét is. Burmában Buddha szerint mérik az időt, így nem hét, hanem nyolc napból áll egy hét. (A mi szerdánknak megfelelő nap két félre osz-lik, így lesz nyolc nap.) Egy a Shwedagon Pagodába látogató burmai soha nem fe-lejti el leróni kegyeletét a hétnek annál a szentélyénél, amely az ő születése nap-jának felel meg. A szent helyekre virágo-kat, gyümölcsöket, ételt, füstölőket visznek áldozatul. A Buddha szobrokat reggelen-te megmosdatják. Nemigen jártunk olyan szentélyben, legyen az bár a legkisebb is, ahol ne találkoztunk volna imáikba merülő hívőkkel.

Rangon taván ringatózik a város egyik ékessége a kacsaformájú - faragásokkal,

Battaiak a nagyvilágban

Ázsiai útinaplóAkik ismernek, tudják, hogy ha csak tehetem, utazom. Időnként olyan helyekre is eljutok, amit kevesen választanak úti célként. Így valósult meg legutóbb az a több éve dédelgetett álmom, hogy eljussak Ázsiába, azon belül is négy országba, Burmába (Mianmar), Laoszba, Kambo-dzsába és Vietnamba. Rengeteget lehetne írni ezekről az országokról, az utazásunkról, de a terjedelmi korlátok miatt csak néhány tényt, be-nyomást, emléket tudok felidézni. A közel kétezer fotó, amelyet az út során készítettem csak megnehezíti a válogatást, hiszen mindegyikről lenne mit mesélni.

è


arannyal, drágakövekkel díszített - Kirá-lyi Bárka, amely a modern Burma jelképe. Senki sem utazik rajta, de díszes fogadá-sok, állami események színhelye.

Egy másik csodás szent hely a Kyaikto városhoz közel, 1200 méteren található Arany Szikla (Golden Rock) Pagoda. A 900 m magasan emelkedő sziklacsúcson egy gránitszikla egyensúlyoz – meghazudtolva mindent, amit a fizikáról eddig gondoltam - tetején egy arany sztúpával. Az aranyo-zott vándorkő alatt helyenként átsüt a nap. A férfiak gyakran meg is lökdösik, könnyen mozdul. A hiedelem szerint Buddha tartja, azért nem zuhan le. Nők nem érhetnek hoz-zá (ahogy egyébként a szerzeteseket sem érinthetik meg). A szikla mellett fegyveres katona védi a lejáratot, hogy nők a köze-lébe se mehessenek. A szentély mellett mű-ködő kolostor és zarándokhely van. A kör-nyező tereken hívők százai töltenek órákat, gyakran napokat. A látogatók ide is – mint minden más élő buddhista szent helyre Bur-mában – kizárólag mezítláb mehetnek fel (itt ez több száz méteres sétát jelent). A pagodához vezető közel öt km-es dzsungel ösvény legnagyobb részét mi nyitott fapa-dos teherautókon tettük meg. (A hívők több-nyire gyalog járják végig az utat.) Gépko-csivezetőnk hátborzongató vakmerőséggel kanyargott a hegyi utakon. Szememből csurgott a könny a menetszéltől, így a sza-kadékokat alig láttam. Arra koncentráltam, hogy véletlenül se engedjem el a vaskorlá-

tot. De amikor időnként egy-egy pillanatra megálltunk, a látvány mindenért kárpótolt. Egyébként pedig Buddha ott valószínűleg ránk is vigyázott.

Mianmar nyugati Shan tartománya rej-ti az egyik legvarázslatosabb vízi világot, amit bárki elképzelhet. A sekély Inle-tó (1,5 m mély), amely helyenként végtelen tenger-nek tűnik, az innsha nép otthona. Az ember alakította tónak nemcsak a partjára, hanem magába a tóba is építettek cölöpházakból álló falvakat. A vízi településekena lakóhá-zakon kívül iskolák, közösségi épületek és különféle kézműves műhelyek vannak. Ezüst

műhelyekben ékszerek készülnek, teakfából kézimunkával készítenek csónakokat.Asz-szonyok dohány és vízinövények leveléből kézzel szivarokat sodornak. Szövetek ké-szülnek nyers és festett selyemből, valamint

a világon egyedül itt készül ruha a lótuszvi-rág szárából kihúzott selyemszerű szálból.Az így előállítottkülönlegesen szép, bár-sonyos simítású anyagból készített férfiing termelői áron 900 dollárért (~250 ezer fo-rint) vásárolható meg a műhelyben. A vízen kialakított úszó kertekben zöldségféléket termesztenek. Burma paradicsomtermésé-nek 60%-a innen származik. A hagyomá-nyos halászat ma már főként látványosság. A halászok csónakjukon állva kezükben ko-sárral fogják a halat, miközben a lábukkal eveznek.

Mindazok a termékek, amelyek itt ké-szülnek és még számtalan más közönséges és egzotikus zöldség, gyümölcs, színes, házi készítésű ruhaféle, ékszer, fémből és fából készült áru megvásárolható a szintén uni-kum, úszó piacon.

Az Inle-tó rejti az újra honosított burmai szent macskák házát is. Nemrégiben fe-dezte fel a világ az Ezer sztúpa szigetén álló rengeteg kisebb-nagyobb buddhista ereklyét, amelyeket a természet visszahó-dított és most az emberek újra birtokukban kívánják venni. A romok között kúszó növé-nyek, fák ölelik körbe a szent építménye-ket. Feltárásuk néhány évvel ezelőtt kezdő-dött meg. Ha valaki hajlandó pénzt áldozni egy-egy sztúpa felújítására, eldöntheti, milyen színben (fehér vagy sárga) állítsák helyre az általa kiválasztottat.

A tóvilág különleges lakói a hosszúnya-kú nők (padaungok), akiknek nyakát minél idősebbek annál több és több rézspirál dí-szíti. Valójában a felhelyezett réztekercsek nem a nyakcsigolyát nyújtják meg, hanem 45 fokban lefelé hajlítják viselője kulcs-csontját. (Más ez, mint az afrikai zsiráfnya-kú nők esetében, ahol karikákkal nyújtják a nyakat.) Hátborzongató és döbbenetes látvány volt számomra ezeknek a nőknek a csapata, amint a földön ülve dolgoztak szövőszékeiken.

*Burma varázslatosan szép ország, Ázsia

egyik gyöngyszeme, ahol számtalan csodá-val találkozhat az utazó. Az egy hét, amit ott töltöttünk is több érdekességet, kalan-dot kínált, mint amit lehetőségem van most felidézni.Utunk következő állomása Laosz volt. Erről majd máskor mesélek…

-rame-

Minden kedves olvasónknak boldog húsvéti ünnepeket kívánunk!

FOTÓGALÉRIA

Fotó: Török László

Fotó: Pap Miklós

a pusztító jeges ár – 1838 balkán bál zázhalom vi. Évf. 53 ... · a ház ünnepe, ezért...

Documents