arcok a faluból ha tudnék járni, se lett volna gazdagabb az · pdf...

2009. OKTÓBER 4. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM

Ha tudnék járni, se lett volna gazdagabb az életem

Beszélgetés Pastinszky Krisztinával – a lengyel menekültekrıl történt megemlékezésrıl készült fotókkal illusztrálva

Arcok a faluból

R égóta halogattam ennek az interjúnak az elkészítését, de mintha a sors akarta volna, hogy várjak vele az idei szeptember tizenötödikéig, amikor este megemlékeztünk az 1939 ıszén Magyarországra – így Dömösre is – menekült lengyel katonákról. A megemléke-zésen részt vett Joanna Stempinska lengyel nagykövet asszony és Julius Janusz apostoli nun-cius is. Az emléktábla megkoszorúzása alkalmával többen is mondtak megemlékezı szavakat. Alább Pastinszky Krisztina rövid, ámde annál nagyobb hatású beszédét idézem:

„Pastinszky ıseink körülbelül kétszáz éve érkeztek Lengyelországból ide a Dunakanyar-ba és egyikük beházasodott a dömös-pilismaróti kántortanító jegyzı, és egyházzenei ének-szerzı, Bozóky Mihály családjába. Azóta vagyunk mi részben dömösiek, részben lengyelek. Most ebben a minıségemben szeretnék egy gondolatot elmondani. Néhány évvel ezelıtt volt egy bizonyos december 5-i népszavazás, amikor arról kellett dönteni, hogy a határon túlra szakadt nemzettestvéreink megkapják-e a kettıs állampolgárságot. Milyen sokan visszautasí-tották ezt akkor, mondván, hogy gazdaságilag erre nem vagyunk felkészülve, rossz az ország helyzete, nekünk is alig van, a kevés munkahelyet is majd elveszik, majd mind ide fognak jönni.

Hát nem jöttek ide, pedig azóta már a közös európai határ van, megtehették volna. És most gondoljunk arra, hogy akkor hetven évvel ezelıtt milyen lelkisége volt elıdeinknek. Húsz évvel voltak egy elveszített világháború után, egy trianoni összeomlás után, néhány évvel korábban, a nagy gazdasági világválság idején olyan infláció volt, hogy százmilliós értékő papírpénzek voltak forgalomban. Egy második világháború küszöbén állt az ország, mégse mondta senki, hogy menjenek el, mert nem tudjuk befogadni ıket. Csak ennyit szeret-nék elmondani.

És hajtsunk fejet az ı emlékük elıtt.”

SZILÁGYI GÁBOR

Mint a neved is mutatja len-gyel ıseid voltak. Hogyan kerül-tek Magyarországra, miért hagy-ták el Lengyelországot?

Valamikor a XVIII. század végén, tehát az ezerhétszázas évek vége felé királyválasztás volt Lengyelországban, és miután

ott minden nemesnek királyvá-lasztó joga volt, sıt vétójoga is volt, egy Gregorius Pastinszky nevő ısöm azt találta mondani az új király megválasztásakor, hogy „nem akarom”. Emiatt aztán az én ısömet lehajították a vár foká-ról, a családja pedig elmenekült, mert kegyvesztettek lettek. Eljöt-tek Lembergbánya, a mai Lwów

környékérıl a Vág völgyébe, és a család egy része a mai napig is Pozsonyban él, a másik része pedig ide jött a Dunakanyarba. Az egyik Pastinszky ısöm Bozóky Mihály családjába nısült be. Bozóky Mihály nem csak jegyzı volt, meg tanító, meg kán-

A tartalomból – Képviselı-testületi ülés – Ünnep ez a nap

6. oldal – Interjú a visegrádi iskola

új igazgatójával 7. oldal

– Gazdaszemmel – A Szentfa kápolna törté-

nete 8. oldal – Miért nincs Dömösön

iskola? 9. oldal – Történelem alulnézetbıl

10. oldal – Óvodai hírek

11. oldal – Dömös története folyta-

tásokban 12. oldal – Hitélet 13 - 14. oldal

[ARCOK A FALUBÓL] FOLYTATÁS A 4. OLDALON >

Fotó: Szilágyi Gábor

Fotó: Schreck Tibor

2 Dömösi Élet 2009. október

2009. október Dömösi Élet 3

SZÁMÍTÁSTECHNIKAI TANFOLYAM 2009 novemberében akkreditált számítástechnikai tanfolyam indul (megfelelı létszám esetén) az alábbi modulok közül:

A tanfolyamokat az Informatika és Számítástechnika Tanárok Egyesülete (ISZE) szervezi, tanfolyamvezetı (oktató): Paulusz József. A tanfo-lyam vizsgával zárul, a képzés elvégzésérıl tanúsítványt kapnak a résztvevık. A tanfolyam helyszíne: Visegrád – Áprily Lajos Általános Iskola. Jelentkezési határidı: 2009. október 20. Jelentkezni lehet az oktatónál az esti órákban (33/482023).

Tanfolyam neve Óraszám Ár Indítási engedély száma

Számítógép és internet alapismeretek 30 28000 Ft. + könyv (1200 Ft) OKM-4/172/2009

Szövegszerkesztés és táblázatkezelési ismeretek 60 34000 Ft. + könyv (1800 Ft) OM274/241/2004

Képszerkesztési ismeretek (digitális képek szerkesztése) 30 30000 Ft .+ könyv (1800 Ft OKM-3/118/2007

Internet használati alapismeretek 30 26000 Ft. OKM-3/95/2007

ESKÜVİ VISEGRÁDON Történelmi környezet,

elegáns éttermek, kedvezı ár!

Reneszánsz és Sirály Étterem Eszem-iszom dínom-dánom

Kétszeri vacsora korlátlan italfogyasztással (rövid ital is) 2010-ben már 8.500.-Ft/fı-tıl

Személyszállítás, dekoráció kedvezı áron!

Részletes információ: www.visegradtours.hu

www.visegradieskuvo.hu 26/398-376, 26/398-081

Felhívás „MŐALKOTÁSOK” készítésére

Az Összefogás Dömösért Közhasznú Egye-sület jövı tavasszal, március 15-én, Nemzeti ünnepünk tiszteletére kiállítást szeretne rendezni Dömösön a Malomgalériában, dömösiek által készített szépségekbıl!

Minden olyan pályamunkát szívesen foga-dunk, legyen az – rajz, festmény, plasztika, kézi-munka, fafaragás, gyöngyfőzés, egyedi és egyéni technikák - amely 2009-2010. télen fog elkészül-ni. Nevezhet minden 0-100 éves korú dömösi lakos munkája leadásával, egyesületünk székhe-lyén, a Táncsics M. 35/a-ban.

A leadási határidı 2010. március 1.

A kiállítás ünnepélyes megnyitóján minden

kiállított tárgy készítıje jutalmazásban részesül! Mutassuk meg egymásnak milyen ügyesek

és ötletesek vagyunk! Reméljük senki se fog unatkozni a hosszú téli estéken!

Daloljunk, s hörpintsünk néhány korty jó bort!

Az Összefogás Dömösért Közhasznú Egyesület szervezésében a Malomgaléria szép épületében október 15-én, csütörtök este 6 órakor a Borvirág zenekar nyújt át egy csokrot magyar bordalokból annak, aki eljön és meghallgatja ıket.

Sıt, aki úgy gondolja, hogy finom borocskájával megkínálná a zenekart s az ott lévı közönséget – különö-sen, ha saját terméső bora van –, ne legyen rest, s egy flaskával hozzon belıle magával! Reméljük jó zene, s utána kellemes beszélgetés vár mindannyiunkra!


tor és orvos, hanem a magyar barokk egyházi zene egyik utolsó képviselıjeként is számon tartják. Vácott nyomtatásban is kiadták az egyik énekeskönyvét. Ezen kívül franciából és latinból is fordított, ı volt Wieland és Lafontaine egyik elsı magyar fordítója.

Engem nagyon megérintett, amit a lengyel menekültekre való emlékezés estéjén mondtál. Úgy tudom, sokan gratuláltak érte – teljesen megérdemelten.

Régen sokat emlegették a nemzet lelkét, és az nagyon sokat számít. És nem emlegették, hogy el kell fogadni a másságot. Nem mondtak ilyen szavakat, csak tették, amit kell. Amikor több száz kilométerrıl idejöttek a len-gyelek, hiába voltak egy baráti nemzet tagjai, akárhogy nézzük, idegenek voltak, életükben nem látták még ıket, a nyelvüket se beszélték, és mégis befogadták ıket.

Ennek megvannak a tanulsá-gai, és nagyjaink közül is sokan sokféleképpen megfogalmazták ezt már, hogy aki nem ismeri a saját történelmét, az a jelenben nem lesz képes megoldani a gondjait. És ez valóban így van, mert ha az ember így visszatekint, tud összehasonlításokat tenni, és le tud vonni tanulságokat.

Én azt látom, hogy iszonya-tos értékvesztésen mentünk, me-gyünk keresztül.

Igen, ezekrıl a dolgokról kicsit nehéz beszélni, mert rögtön rásütik az emberre a bélyeget, hogy már megint az aktuál-politikával foglalkozik. Sokan

vannak, akik azt mondják, hogy jaj, a politika az egy piszkos do-log, azzal ne foglalkozzunk.

Ez egy butaság, anélkül nem lehet élni, hiszen az a mindennap-jaink, az életünk része. Azt mind-annyian tudjuk, hogy a politika szó a görög polisz, városállam szóból ered, és a közügyekkel

való foglalkozást jelenti. Csak az teheti meg, hogy nem foglalkozik a politikával, aki oda szembe a Szent Mihály hegyre, a remete-barlangba fölköltözik. Mert akkor kivonult a társadalomból Boldog Özséb módjára.

Az hogy a politika szép-e, vagy sem, csak rajtunk múlik, ismerjük el. Ott vannak a válasz-tások és a népszavazások, és egy csomó ember elmegy úgy oda, hogy nem vesz annyi fáradságot, hogy tájékozódjon, nem olvassa el a különbözı pártok programját, vagy ha elolvassa, nem gondolko-dik el rajta, hogy tényleg úgy van-e, amit írtak. Sokan el se mennek, mert azt mondják, hogy ó, egy ember nem számít. De ha már kétmillió mondja azt, hogy az az egy ember nem számít? Tudjuk, hogy sok kicsi, sokra megy.

Az a véleményem, hogy a teljesen kozmopolita liberalizmus és a globalizáció nem járható út. Ezt a mővészetben Vasarely kezdte, emlékszem az egyetemen, amikor mővészettörténetre jár-tam, mindig szó volt errıl, hogy el fognak tőnni a nemzeti kultú-rák, és lesz egy globális folklór, vagy nem tudom, mi. Hát szóval – Isten bocsássa meg – szerintem ez egy marhaság. Ha minden

nemzet hozzáteszi az egyetemes kultúrához a saját értékeit, az adja ki azt a fantasztikus egészet, ami a világ.

A nemzet háttérbe szorítása nagyon érzıdik sajnos a kultúrá-ban, hogy ami magyar, az nem fontos. Nem tudom, hogy ez mi-ért van így, és ez vajon kinek az érdeke? Ezt a saját szakmámban is tapasztalom. Lassan húsz éve már hogy vezetem Szentendrén az antikváriumot. Rengeteg kül-földi jön be, és sok amerikai vagy Ausztráliában élı magyar, de japánok is például. És megkérde-zik, hogy tudok-e ajánlani olyan könyvet, ami a magyar népvisele-tekrıl szól, hogy otthon meg tudják mutatni? Hát nem tudok…

Sok évtizeddel ezelıtt jelent meg egy bizonyos Malonyai féle öt kötetes mő a magyar népmővé-szetrıl, de azóta semmi. Ott van-nak a gyönyörő színes albumok, amit minden ilyen-olyan helyi festırıl, szobrászról, milliókért kiadnak, és a saját népi kultúránk-ról semmi. Sokan megkérdezik, hogyan lehet, hogy ilyen nincs. Keresnek CD-ket a magyar nép-zenérıl. A népzenének van egy-fajta reneszánsza, és vannak na-gyon jó népzenei együttesek, ez azonban sokszor elmegy egy kicsit a világzene felé. Ha viszont valaki azt mondja, hogy szeretne, mondjuk, eredeti dunántúli ma-gyar népzenét hallgatni, egysze-rően nincs ilyen CD. Lehet, hogy ha valaki nagyon sokat járja a pesti üzleteket, és nagyon tájéko-zott, akkor talál valamit. Na de hát ennek nem így kellene lenni, hogy kutatómunka elızze meg, ha valaki a saját népi kultúrájáról találni akar valamit.

Az hogy a jó értelemben vett nemzeti büszkeséget, ennyire háttérbe szorították, az a bizonyos „merjünk kicsik lenni” sehova sem vezet. Akkor teljesen leala-csonyítjuk magunkat, kiszolgál-tatjuk magunkat. Nem ismerjük a saját értékeinket.

Amit pedig mostanában az antikváriumban tapasztalok, attól megáll az eszem. Jönnek a diákok a kötelezı olvasmányok miatt. Mi most a kötelezı olvasmány? Ta-lán „A kıszívő ember fiai” vagy hasonló, esetleg Gárdonyi Géza: Egri csillagok? Á dehogy: Rejtı Jenı: A tizennégy karátos autó, most mindenki ezt keresi. Nem akarom én bántani Rejtı Jenıt, nehéz vizsgaidıszakok után én is sokat olvastam, és jókat nevettem rajta. Na de hogy a nemzeti iroda-lomból ez az a kincs, amit ismerni kell, hát ez legalábbis furcsa.

Múltkor bejött hozzánk egy nagyon jó ismerısöm, aki antik könyveket és tárgyakat győjt, és elmondta, hogy a legkisebb gye-rekének kellett gyorsan „A kıszí-vő ember fiai”, és ezért bement az egyik neves könyvesboltba. Mit könyvesboltba? Könyvesházba. Az eladók egyenruhában, gyö-nyörő világítás, légkondicionáló, szól a zene, amit akarsz, minden luxussal felszerelve. Odament az egyik eladóhölgyhöz, aki ott ült a számítógép elıtt, és megkérdezte: „Merre találom »A kıszívő em-ber fiai«-t?” Erre a hölgy föl se pillantva a számítógépbıl vissza-kérdezett: „Az írót tudja?” Ez egy mai magyar könyvesbolti eladó...

A férjed L. Kecskés András, a Kecskés Együttes vezetıje.

Amikor Andrással megis-merkedtünk, és azonnal közös

Arcok a faluból – beszélgetés Pastinszky Krisztinával [folytatás az 1. oldalról]

Fotó: Szilágyi Gábor




hullámhosszon voltunk, azért volt, mert mindketten nagyon szerettük a régi magyar irodalmat. Bár azt meg kell, hogy mondjam, Andrástól sokkal többet tanultam a régi magyar irodalomról, mint az egyetemen a hat év alatt. Vé-gül is azt mondhatom, hogy jól alakult az életem, és talán ha tudnék járni, se lett volna gazda-gabb. Persze lehet, mert eljuthat-tam volna olyan helyekre, ahova így esetleg nem. De nem mond-hatom azt, hogy az életem sze-gény volt és unalmas. És ez azért fontos dolog.

Miután Andrással összehá-zasodtunk, kis idı múlva Szent-endrére költöztünk. 1984-ben született Vajk fiam, aki most novemberben lesz huszonöt éves, és ı is zenész. Nagyon jó a kap-csolatunk, mindig számíthatok rá. Nagy ajándék a sorstól, ha az ember a családtagjaival békében és szeretetben tud élni.

Aki ismer, mindenki tudja, hogy egy lovasbaleset miatt toló-kocsihoz vagy kötve. Hány éves voltál akkor?

Tizenhét éves voltam. Ma már csak nagyon ritkán gondolok rá. Ez már évtizedekkel ezelıtt történt, és annyira kialakult így az életem, hogy már nem szoktam ezen gondolkodni, hogy mi lett volna ha… A baleset után elıször az amerikai úti idegsebészetre kerültem, onnan vittek át két hét után Miskolcra. És ott töltöttem el úgy éveket, hogy csak egy-egy szünetre engedtek haza. De ez nagyon jó volt, mert a sok gyógy-torna nagyon sokat számított. És ott lehetıségem volt tanulni is, az ottani fıorvos nagyon támogatta, hogy a betegek ne hagyják el magukat, hanem próbálják meg értelmesen kialakítani az életüket.

Az egyetemet is ott végez-tem el, úgy jártam be vizsgázni az egyetemre, és akkor verseket

olvastunk, és ez segített át minket az összes bajon, gondon, hogy délutánonként verseket olvastunk, az egyik elkezdte, a másik foly-tatta.

Azután jött az énekkar, a budai egyházi énekkarban énekel-tem, és onnan rendszeresen jött egy társaság egy hónapban egy-szer-kétszer. A vasárnapot nálunk töltötték, és ment a versmondás és a versolvasás. Rengeteget je-lentett lelkileg a versekbıl szár-

mazó sok nagyszerő gondolat. Hiszek a költészetben, mert az a katarzis, amit egyes versek hatá-sára az ember átél, az emberben egy csomó stresszt, szorongást és depressziót felold.

Volt egy német tanárom, bizonyos Szondi Béla bácsi, aki az Európa könyvkiadó német, angol és flamand fordítója volt. Irodalmi körökben nagyon járatos volt, és ı szintén részese volt ezeknek az irodalmi programok-nak, amelyek nálunk zajlottak. Akkor még egyetemista voltam, és amikor a kórházból hazajöttem télen-nyáron egy-egy hónapra, egy hétre eljött ide feleségestıl, és egész nap németeztünk példá-ul. Esténként pedig voltak az irodalmi programok.

Én huszonéves voltam, ı pedig már hetven körül járt, de mégis nagyon jó barátok voltunk. Életszemlélete, amit nekem to-vább adott, nagyon nagy hatással volt rám. Azt mondta, hogy elébe kell menni a lehetıségeknek, mert hiába jön a lehetıség, ha nem vagy rá fölkészülve. Tessék elıre tanulni, és hogyha tájékozott vagy, és sok mindent megtanultál, akkor meg tudod ragadni a lehe-tıségeket. És nem várni kell az életben, hogy majd történik vala-mi, hanem arra föl kell készülni.

A sorsom végül teljesen igazolta ıt, mert jött ez a baleset, és a tolókocsis lét erısen korlá-tozza az ember közlekedését. Most már hagyján, mert már sok-felé van rámpa, de a hetvenes években ez még nem volt ilyen általános. De az, hogy egyetemre jártam, nyelveket tanultam, és sokat utaztam, önbizalmat adott.

Amikor elvégezted az egyete-met, tanítottál is ténylegesen isko-lában?

Nem, bár nagyon szerettem tanítani, csak a gyakorló tanítá-som történt iskolában. Magyar-

mővészettörténet szakon végez-tem, és a szentendrei ferences gimnáziumban volt a gyakorló tanításom. Roppantul élveztem, nagyon helyesek voltak a gyere-kek. Aztán itt Dömösön tanítot-tam a gyerekeket németre és an-golra. Csoportokban jöttek, és játékosan csináltuk. Igyekeztem nem túl iskolásan tanítani ıket, nem csak a ragozást meg a fordí-tást gyakoroltuk, hanem arra töre-kedtem, hogy legyen valami hasz-nálható tudásuk.

Egyszer megkerestek a Dömösi iskolától, és megkérdez-ték, vállalnám-e, hogy ott tanít-sak? Sajnos ezt nem tudtam elvál-lalni, mert nem tudtam volna becsülettel helytállni, hiszen ott télen is, ha esik, ha fúj, meg kell jelenni, és bizony hóban igen nehéz tolókocsival közlekedni.

Azután azért sem tanítottam, mert 1982-ben fejeztem be az egyetemet, de közben 1981-ben összeházasodtunk Andrással. És a házasságunk elsı tizenöt-húsz évében az együttes programjainak szervezésében vettem részt. Én voltam az idegen nyelvő levelezı, mert a külföldi fellépések elıtt le kellett levelezni a programokat, és mentem is az együttessel min-denhova.

András egy bécsi együttes-nek, a Clemencic Consort-nak is tagja, és velük is utaztunk. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ily módon bejárhattam Eu-rópát, és olyan helyekre is beju-tottam, ahova egyébként csak ritkán nyílik lehetıség.

Bár Szentendrén laksz, Dömöstıl sohasem szakadtál el.

Dömös az a hely, amit min-dig otthonomnak érzek. András szokta mondani, hogy „milyen jó neked, mert ha innen mész, akkor is haza mész, ha onnan jössz, akkor is haza jössz”. És ez tény-leg így van.




Képviselı-testületi ülés dióhéjban SZILÁGYI GÁBOR

A z augusztusi nyári szünet után szeptember 23-án ült össze elıször a képviselı-testület. A testületi ülésrıl más halasztha-tatlan elfoglaltsága miatt két kép-viselı (ifj. Paulusz József és Fe-hér Norbert) távol maradt. A testületi ülésnek összesen nyolc napirendi pontja volt:

1. Az önkormányzat 2009. évi költségvetési rendeletének módosítása – A költségvetési rendeletet csupán egyes költségek átcsoportosítása miatt kellett mó-dosítani. A pénzügyi és szociális bizottság elfogadásra javasolta a módosítást, és a képviselı-testület ennek megfelelıen módosította a rendeletet.

2. Az önkormányzat 2009. évi költségvetésének I. félévi be-számolójának megtárgyalása – Mivel a beszámoló se formai, se tartalmi, se számszaki hibát nem tartalmazott, a pénzügyi és szoci-ális bizottság elfogadásra javasol-ta azt. A képviselı-testület elfo-gadta a 2009. évi költségvetés I. félévi beszámolóját.

3. A „Változtatási tilalom elrendelésérıl” szóló 15/2007. (XII. 20.) számú rendelet módosí-tása érdekében benyújtott egyedi

kérelem megtárgyalása – Her-werth Miklós nyújtott be kérelmet a tulajdonában levı 2346 és 2347 helyrajzi számú telkek egyesítése és újbóli megosztása érdekében. A képviselı-testület hozzájárult a kért változtatáshoz.

4. Beszámoló az Esztergom-Nyergesújfalu Többcélú Kistérsé-gi Társulás 2009. I. féléves tevé-kenységérıl – A képviselı-testület elfogadta az írásban elıre beterjesztett beszámolót.

5. A Királykúti utca 27-29. számú ingatlanok mögötti 602 helyrajzi számú sziklafal helyreál-lításának megvitatása – Újabb, az elızıeknél jóval olcsóbb árajánlat érkezett a sziklafal helyreállításá-ra. Ez az árajánlat az általános forgalmi adóval együtt 14 millió 975 ezer forintról szól, így ez már elfogadható az önkormányzat számára, mivel nincs szükség az eredetileg tervezettnél nagyobb mértékő önrészre. A képviselı-testület elfogadta az árajánlatot, és felhatalmazta a polgármestert a kivitelezésre vonatkozó szerzıdés megkötésére Nagy Béla tokod-altárói vállalkozóval, hogy a munkálatok mielıbb megkezdıd-hessenek.

6. A Dömös 977 helyrajzi számú (Novák Lajos u. 10.) ingat-

lanon levı elidegenítési és terhe-lési tilalom feloldása – Az érintett ingatlan a Magyar Állam kizáró-lagos tulajdonában van. A tulaj-donos képviseletében eljáró Ma-gyar Nemzeti Vagyonkezelı Zrt. jogi képviselıje kérte az 1983-ban bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom törlését. Mivel az ingatlanon levı azonos keltő beépítési kötelezettség a mai napig nem valósult meg, értékesí-teni kívánják az ingatlant. Ehhez szükséges a fenti tilalom eltörlé-se. A képviselı-testület hozzájá-rult az elidegenítési és terhelési tilalom törléséhez.

7. Részvétel folyami kompok-hoz és révekhez vezetı utak felújí-tására kiírt pályázaton – A Köz-lekedési Koordinációs Központ tájékoztatása szerint lehetıség nyílt további támogatás biztosítá-sára, ha beadunk pályázatot. A pályázati pénzbıl fel lehetne újítani a kemping melletti utcát, és le lehetne aszfaltozni a gyalog-híd elıtt kialakult gyalogutat, illetve a híd utáni gyalogjárót egészen a révig. A pályázaton való részvételhez egymillió-kétszázezer forint önrészre lenne szükség. A javaslat megosztotta a képviselı-testületet, vita alakult ki arról, hogy nem lenne-e jobb

az önrész összegét mindenféle támogatás nélkül, közvetlenül a Kossuth Lajos utca járdája újabb szakaszának felújítására fordítani. A szavazás során ketten szavaz-tak mellette, ketten ellene, és ketten tartózkodtak, így a képvi-selı-testület nem fogadta el a pályázaton való részvételrıl szóló javaslatot.

8. Egyebek – A felsı buszmegálló

várhatóan másfél hónap múlva megépül.

– Sajnos a CÉDE pályáza-ton nem nyertünk, így az óvoda felújítása idén elmarad. A bíráló forráshiányra hivatkozva utasítot-ta el Dömös – és még számtalan másik kistelepülés – pályázatát. Ugyanakkor az elkeserítı tény az, hogy megyei jogú városok – akik anyagilag eleve sokkal jobb hely-zetben vannak – húszmillió forin-tokat vittek el az összesen száz-negyven milliós keretbıl. Ezért nem jutott a kicsiknek.

– Útfelújításra viszont ismét sikerült pályázati forrástó-hoz jutni, így idén végre sor ke-rülhet a Vertel József utca felújí-tására.

Mivel több hozzászólás nem volt, a polgármester bezárta a képviselı-testületi ülést.

Ünnep ez a nap SZILASSY ISTVÁN

S zeptember 17. van, nem ün-nep ez – kivéve a születés-

vagy névnapjukat ünneplıknek talán –, de az elsı igazán csöpö-gıs, párás, bár meleg – de mégis ıszi este. Állok a teraszon, fújom annak az átkozott bagónak a füst-jét (sokba kerül, ha le tudnám tenni, egy év alatt talán egy csalá-di nyaralás árát is megspórolhat-nám vele, bár így legalább rendes adófizetı polgárnak érzem ma-gam – lásd még: jövedéki adó), és nézem a házam elıtt magasodó két zászlórudat. Miközben hallga-tom a hegyrıl a szarvasbıgést, és arra gondolok: Na igen, nektek ez ünnep. Ez a négy-hat hét, a párvá-lasztás ideje. És most még az idıjárás is nektek dolgozik, igazi meleg ıszi este van.

De miért lóg itt ez a két sze-rencsétlen agyongyötört zászló?

Évek óta motoszkál bennem ez a kérdés. Volt már, hogy szeles estén jómagam vontam le a nem-zeti színő lobogót, csak azért, hogy ne tépje teljesen ronggyá a viharos szél (dacolva a Rigó kocsma néhány hazafias lelkülető látogatójától kinézı pofonokkal), és másnap beszállítottam a pol-

gármesteri hivatalba. De olyan is volt már, hogy azt mondtam: hadd tépje (mármint a szél), kit érdekel.

Mégsem tudom tovább szó nélkül megállni, és ezennel felte-szem a kérdést:

Miért van egész évben fel-vonva a zászlónk?

Gyermekkoromban azt ta-nultam, hogy a lobogó kifejez valamit. Méghozzá ünnepet, si-kert, eredményt. Nemzeti ünnepe-inken volt szokás felvonni a zász-lót, amikor megemlékeztünk, dicsıítettünk, örültünk. Mint ahogy pezsgıt sem iszik minden hétköznap az ember, zászlót is csak akkor lenget, ha… van rá alkalom!

Van-e szándék? Vagy van-e alkalom, hogy felvont zászlóval éljünk nap mint nap? Büszkék lehetünk-e sanyarú vergıdésünk-re, amikor a politika kudarca, a

gazdaság csıdje, a mindennapos megélhetési probléma árnyékában hatjuk a fejünket álomra: hátha jobbra ébredünk! Van-é mit ünne-pelnünk?

Nem hiszem, hogy az egész évben kint porosodó (ázó, szél-szaggatott) két lobogó bárkinek is jelentene reményt, vagy vigaszt. Jómagam úgy vagyok vele, hogy ha a két üres zászlórudat kellene bámulnom, az legalább emlékez-tetne arra, hogy tegyünk valamit, hogy legyen mit ünnepelni, és megint felhúzhassuk a zászlót!

Ünnep ez a nap is, mert még mindig nem kellett befőteni. A fa vagy gáz költsége – késik, talán így túléljük az iskolakezdés anya-gi terheit.

Ünnep ez a nap – bıgnek a szarvasok is. Megy az élet a maga útján.

Mi meg csak itt állunk, és nézzük, hogy megy el elıttünk.


Nyitogató

Beszélgetés Bozóki Mariannával

A z új tanévtıl új igazgatója van a visegrádi Áprily La-jos Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézménynek Bozóki Marianna személyében. Vele beszélgetett egyik elıdje, az iskola nyugalmazott igazgatója.

MEZEI ANNA Mennyiben különbözött az

idei tanévkezdésed az eddigiek-tıl?

Két évtizede tanítok, s eddig minden évem nagy várakozással kezdıdött. Csodálatos emlékeket ırzök a lelkem mélyén: megküz-dött nagy feladatokat, közös sike-reket, az alkotás izgalmát. Szülı-falum, Kóspallag kisiskolájában kezdtem tanítani. Nem emléke-zem arra, hogy én döntöttem volna így: egészen egyszerően visszavártak.

Visszagondolva néha megri-adok, mekkora feladatom volt: összevont osztályban tanítottam a kisgyerekeket, s mellette a helyi mővelıdési ház és könyvtár veze-tıje voltam. Reggeltıl éjszakáig dolgoztam. Hálásan gondolok vissza akkori iskolai vezetımre: bízott bennem, a munkámat fi-gyelemmel kísérte, és értékelte. Sokat tanultam tıle.

Amikor igazgatóhelyettes lettem, s a felsısöket is újra ott-hon nevelhettük, azon igyekez-tem, hogy a gyerekek a legopti-málisabb szervezeti keretek kö-zött tanulhassanak, s személyes kötıdésük legyen iskolájukhoz, településükhöz.

Nehezen szántam rá magam tíz év elteltével, hogy a számomra teljesen idegen kisváros, Nagy-maros tanítója legyek. A feladat, amire vártak, teljesen új volt: a tanítás mellett a mővészeti iskola – napjainkra 170 fıs – néptánc tanszakát kellett a semmibıl meg-teremtenünk. Megannyi csillogó szemő gyerek, elkötelezett, áldo-zatkész szülık, kreatív, segítı kollégák, támogató iskolai és városi vezetés, folyamatos szak-mai megújulás – tíz kihívásokkal és csodákkal teli év.

Milyen motivációk késztettek arra, hogy megpályázd a visegrá-di iskola igazgatói posztját?

Nagyon sok vívódás, hosszas mérle-gelés után nyújtottam be igazgatói pá-lyázatomat. Vonzott az emberi léptékő kisváros, amely hően ırzi, átörökíti történelmét és kultúráját, az ódon, bizton-ságot sugárzó iskolafalak, az intézményben rejlı sokszínő-ség.

Egy hó-nap elteltével milyen tapasztalatokat, ismerete-ket szereztél a településrıl, az iskoláról, a társult települések-rıl?

Azt gondolom, hogy a leg-jobb idıszakban érkeztem: au-gusztus elsejétıl minden nap Visegrádon voltam, s az új munka izgalmát az ünnepek sokszínősé-ge váltogatta – a város méltó módon ünnepelt. Számomra az ünnepek mindig sokat jelentettek. A készülıdés izgalma, a megélés minısége meghatározza minden-napi életünket is. Az ünnepeket a dolgos hétköznapok váltották fel. A fejemben sok feldolgozatlan információ kavarog, keresi a he-lyét. Elsıdlegesen a gyerekeket szeretném megismerni – jönnek is, és ismerkednek. Csacsognak, repülıt röptetnek, csokival kínál-nak – ahogyan kell. Nehéz azon-ban megszoknom, hogy feladata-imból adódóan kevesebb idıt tölthetek a gyerekek között. Any-nyi mindent szeretnék nekik mon-dani, és persze kérdezni is tılük. Sajátos iskolánk abból a szem-pontból, hogy több település ifjú-ságát egyesíti. Kiemelt fontossá-gúnak tartom, hogy minden gyer-mek otthon érezhesse magát köz-tünk, be tudjon illeszkedni sokszí-nő közösségünkbe. Látom, van-nak gyerekek, akiknek nem okoz gondot az új közösség, mások megszenvedik a változást. Nekik mindenképpen segíteni szeretnék.

Fontosnak tartom, hogy a kisoro-szi tagiskolában tanuló kisdiákok se szenvedjenek hátrányt semmi-ben. Többször jártam a faluban, vidáman sétáltam barátságos utcáin, ahol nyílt tekintettel kö-szöntik az odavetıdı idegent. A gyerekek pedig palástolatlan kí-váncsisággal és bizalommal fo-gadtak maguk közé.

Dömösre is ellátogattam, megismerkedtem az óvodában jövendıbeli kisiskolásainkkal. Gondos, meleg fészekbıl szakad-nak ki, s kerülnek egy idegen település idegen iskolájába a dömösi gyerekek. Nekünk is biz-tosítani kell számukra a biztonsá-got, az otthon érzetét.

Lezajlottak az elsı szülıi értekezletek. Hogyan fogadtak a szülık, érzel-e különbséget akö-zött, hogy eddig, mint osztálytaní-tó, most pedig, mint igazgató kerültél kapcsolatba a szülıkkel?

Visegrádon és Kisorosziban is azt éreztem, hogy a szülık nagy bizalommal fogadtak. Na-gyon szeretném a bizalmukat megtartani. Mindig erısen számí-tottam a szülıkre. Máshonnan és mást ismernek a gyerekbıl, mint mi, pedagógusok.

Egymás tapasztalatai nélkül, s anélkül, hogy egymást tisztel-nénk és elfogadnánk, nem tudunk a gyermek érdekében tenni. Taní-tóként természetes úton alakultak a kapcsolataim – a mindennapok

kisebb-nagyobb változásai, konk-rét eseményei indukálták a be-szélgetéseket egy kisebb, jól kö-rülhatárolható közösségen belül, s az eredmények is hamarabb lát-szódtak. Igazgatóként sokszor áttételes a kommunikáció, s a legnagyobb veszély a személyes-ség elvesztése, s a mellérendeltsé-gi viszony esetleges torzulása lehet. Ezt nagyon szeretném elke-rülni.

Milyen stratégiai célokat tudnál most megfogalmazni, ami az iskola távolabbi jövıjére vo-natkozik? Van-e és milyen priori-tási sorrend a feladatoknál?

Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek olyan tudáshoz jussanak, amelynek segítségével sikeresen felvételizhetnek a ké-pességeiknek megfelelı középfo-kú oktatási intézménybe. Nem gondolom azonban, hogy minden gyermeknek ugyanazt a tudást kell fájdalmasan a fejébe verni. A jó iskola nem léleknyomorító intézmény. Egyre magasabb a tanulási, magatartási zavarokkal, pszichés sérülésekkel iskolába érkezı gyermekek száma. Az ı segítésük kellı empátiát és ko-moly szakmai felkészültséget igénylı feladat. Meg kell taníta-nunk gyermekeinknek azt is, hogy közösségük összetartó ereje hagyományaiban rejlik. Át kell tehát nekik adnunk az egyetemes erkölcsi értékek mellett a magyar-ság hagyományait, a nemzetisé-gek felhalmozott kincsét is. S együtt kell átgondolnunk, hogyan élhet minket, embereket valaho-gyan túl a Földünk, s hogyan élhetünk benne mi is egészsége-sen.

A visegrádi iskola rendelke-zik a mőködéséhez alapvetıen szükséges tantermekkel, eszkö-zökkel, a szakképzett kollégák kötelességtudóan, elkötelezetten végzik munkájukat. A korszerősí-tés és bıvítés azonban az intéz-mény feladatrendszerébıl és föld-rajzi helyzetébıl adódóan is elen-gedhetetlen.

Bízom benne, hogy a felnıtt világ összefogásával a legifjabb generáció számára biztonságos, megbízható iskolát tudunk mő-ködtetni.

Bemutatkozik a visegrádi Áprily iskola új igazgatója


Gazdaszemmel PÁLMAI JÓZSEF

A lengyel katonák ittlétével kapcsolatos elsı megemlé-

kezést Pastinszky Miklós és Vertel József készítette elı mint-egy húsz évvel ezelıtt. Az ünnep-séget Vertel Józsi bácsi szervezte meg. A kisebbségi önkormányzat idején évente megemlékeztünk az eseményrıl, gyakori vendégünk volt Kovács István történész len-gyel barátaival, valamint Konrad Sutarski, az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat akkori elnöke, akinek a közelmúltban jelent meg könyve a Trianonban elcsatolt Sáros megyei magyar templomok gyönyörőségeirıl.

Ünnepségeink a templomnál zajlottak, az elıadások pedig a polgármesteri hivatalban hangzot-tak el, akkor még nem volt lefa-lazva a galéria. Az események minden résztvevıje jelen volt a fogadáson (ha már ıseik fogadták be a lengyel menekülteket).

A tradíció szép folytatásának mutatkozott a szeptember 15-i ünnepség, reméljük, hogy a kö-vetkezı koszorúzásra nem kell tíz évet várni.

A Magyar Nemzet napilap egyik szeptember eleji számában riportot készítettek két visegrádi önkormányzati képviselıvel, Mezei Anna nyugalmazott iskola-igazgatóval és Gróf Péter régész-szel. Az írásban arra is utaltak, hogy a dömösi és a kisoroszi általános iskolások igencsak hoz-

zájárulnak a visegrádi önkor-mányzati iskola mőködéséhez. Ez akkor is eszembe jutott, amikor a dömösi alpolgármester asszony a legutóbbi testületi ülésen felhoz-ta, hogy sokan szeretnének Dömösön legalább alsó tagozatos iskolát. Tudomásom szerint idén öt gyermeket írattak be Pilismarótra, kettıt Visegrádra, egyet pedig Esztergomba.

Jómagam már nem egyszer elıhozakodtam a témával, példa-ként felhoztam a Komáromtól húsz kilométerre fekvı hatszáz-húsz fıs Ete községet és annak polgármesterét, Rohonczi Lász-lót, akinek esze ágában sincs megszüntetni az alsó tagozatos iskolát és az óvodát. Aki ha végez a hivatali ügyekkel, kimegy a faluba dolgozni, így zsaluzni, betonozni, közösségeket szervez-ni. Van hatszáz fıs színpaduk és gyönyörő mővelıdési házuk, amit tavasszal adtak át.

Tény, hogy az idei szeptem-bertıl újabb hatezer pedagógus maradt állás nélkül, s kétszáztíz általános iskolát zártak be az országban. Ugyanakkor sok isko-la hallani sem akar a bezárásról. A nevelık inkább lemondanak jövedelmük egy részérıl, a pol-gármester is szerényebb fizetés-bıl él ott. A témával kapcsolatban leírt, elmondott néhány gondola-tomat ma is idıszerőnek tartom. A gyermekek korai megosztottsá-ga rányomja bélyegét a falu életé-re. Bár igaz, a megosztottságon

mindig könnyebb uralkodni. Ta-pasztalom, hogy a fiatalok jelen-tıs része nem kíván ott leteleped-ni, ahol nincs iskola. A diplomá-sok az egyre növekvı utazási költségek miatt is oda pályáznak, ahonnan nem kell a gyermekeket iskolába, zeneiskolába cipelni, s a környezet nem ingerszegény. Aztán majd hétvégén hazajönnek a szülıkhöz, nagyszülıkhöz, s részt vesznek majd Lovász Irén vagy Balogh Kálmán mősorán, s majd elmondják valahol egy kö-zeli kisvárosban, hogy ık is Dömösrıl jöttek.

Szívbıl örülök a helyi Ösz-szefogás Dömösért Közhasznú Egyesület eddigi munkájának és anyagi gyarapodásának, ám ja-vaslom, hogy szerényebb igényő helyiekre is gondoljanak egy-egy más mőfajban mutatkozó esttel, meg hát tényleg jó volna az a faluház. Mondta volt a szembe szomszédom a közelmúltban, hogy addig is meg kellene igazí-tani néhány cserepet az iskola tetején, míg beindul.

Éppen a minap láttam egy képet, amint egy település alpol-gármestere cipeli a pingpong-asztalt, mert ott egy héten kétszer is kinyitják az iskolát a helyiek számára. S ez legalább olyan fontos volna, mint a díszterem vasárnapi megnyitása. Meg kelle-ne próbálni Dömösön is! Higgyék el, a rendszeres lehetıség a helyi-ek számára legalább olyan fontos volna, mint havonként az „elit”

programmegnyitó vagy elıadás. Ezt azok nem érzékelik annyira, akik megtehetik, vagy megtehet-nék, hogy Berecz András nagy-szerő elıadásait akár máshol meghallgassák. De az a gyermek, akinek a szülei nem tehetik meg, vagy valami miatt nincs igényük, kimarad a kultúra áldásaiból. Néhány gyermeket, családot ké-zen kell fogni, aki jobbra érde-mes, akinek nem elég az utcai szocializáció.

Persze mondhatja valaki, jövıre még szegényebbek leszünk az önkormányzattal együtt. Pon-tosan azért kellene a nyitott ajtós faluház!

De jó volna, ha már ebben a cikkben meg tudnám köszönni azt, hogy már készen van a Pro-menád lépcsıje, vagy a Lengyel-platz hepe-hupája, vagy le van vágva a gaz a Duna-parton. Ki is annak a gazdája? Vagy a Pintér Pista bácsi melletti földnek?

Örültem annak, amikor a legutóbbi testületi ülésen a képvi-selı hölgyek és urak nem szavaz-ták meg az önrész egymilliónál is nagyobb összegét a kemping melletti út révig érı folytatásá-hoz. Mert nagyon sok rossz út, útszakasz van Dömösön, van járda is, s azok megjavítását fon-tosabbnak tartom magam is. Kö-szönöm Cseh János képviselı úr idevonatkozó észrevételeit.

A falubejárással kapcsolatos gazdaköri észrevételeinket is le fogjuk adni a jegyzı úrnak. El-lentmondásos hírek járnak a falu-ban a településfejlesztési koncep-cióval kapcsolatban. Jó volna tudni, hogy mi változott meg a honlapon szereplı rajzhoz viszo-nyítva. Jó volna, ha a Dömösi Élet dupla oldalán szerepelne a tervezet a korábbinál áttekinthe-tıbb formában az esetleges mó-dosításokkal. Mert, mint mondot-tam, ellentmondásos hírek járnak a faluban. A következı számban a Gazdakör is megfogalmazza idevonatkozó javaslatait.

S még egy gondolat az isko-láról. 1910-ben minden település számára kötelezı volt iskolát létrehozni, amennyiben iskolakö-teles tanulóinak száma elérte a harmincat. Klebelsberg Kunó iskolái csak tizenöt évvel ezután jöttek. Ezek szerint akkor fonto-sabb volt a gyermek a Magyaror-szágon uralkodók számára.

A Szentfa-kápolna történetéhez – egy családi történet SZABÓ BÉLÁNÉ

N agyon megkapott az elızı számban megjelent írás

Kunné Csepi Ildikó tollából a Szentfa-kápolna jelenérıl. A szeptemberi lengyel emlékmősor is és az én famíliám története is inspirált, hogy leírjam, amit mi tudunk errıl a családomban. Nagymamám és dédnagymamám is sokat mesélt a régi idıkrıl már gyerekkoromban. Nem tudom eddig miért nem esett errıl szó, de úgy döntöttem, most már meg-írom.

Az anyai ıseim körülbelül kétszáz éve jöttek Dömösre. Déd-nagyanyám Prosznyánszki Borbá-

la volt, apja, Prosznyánszki Lajos lengyel származású volt. Dédanyám 1884-ben született, és olyan szeren-csés voltam, hogy tizenki-lenc éves koromig ismerhet-tem. 1972-ben halt meg.

A kápolna az 1885-ös Mária-jelenés emlékére 1920 körül épült. Ükapám, Prosznyánszki Lajos – aki nagyon vallásos ember volt –a saját kezével építette. Nagymamám a nagyapja emlékére felvállalta a ká-polna gondozását, ápolását Vitéz Józsefné, Panni néni segítségével.

Nagymamám sajnos 1989 ıszén nagyon megbetegedett, és

1995-ben elhunyt. Betegsége alatt és azóta is Panni néni volt az, aki a szívén viselte a kápolna ügyét.

Köszönöm Panni néni!

Fotó: Kálmán Antal


Általános iskola létrehozásának és mőködtetésének feltételei, avagy miért nem mőködhet egyenlıre Dömösön ismét általános iskola

DR. SZABÓ ATTILA

A dömösi IV. Béla Általános Iskola ismételt mőködtetése

olyan lépés lenne, ami egyenérté-kő egy új iskola alapításával. Ugyanazok a kérdések, problé-mák és kihívások jelennek meg, amelyeket egy iskola alapításánál kell megoldani. Az iskola ismételt mőködtetéséhez három alapvetı feltétel együttes teljesülése szük-séges, mert enélkül egy általános iskola nem lesz mőködıképes.

A három alapvetı feltétel a következı:

1. a mőködtetéshez megfele-lı létszámú tanuló,

2. a mai kor jogszabályi elıírásainak megfelelı általános iskolai épület,

3. az önkormányzatnak, mint fenntartónak az általános iskola mőködtetéséhez anyagi stabilitás-sal kell rendelkeznie.

1. Az állam a gyermekek, tanulók után adja a normatív tá-mogatást (Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetésérıl szóló 2007. évi CLXIX törvény 3. szá-mú melléklet 15., 16., 17. pontja értelmében), aminek összege állandóan csökken. Ahhoz, hogy egy iskola alapvetı szinten mő-ködni tudjon, osztályonként, ezért legalább 15, de inkább 20 tanuló-val kellene rendelkeznie. Dömösön az általános iskolás korú gyermekek létszáma jelenleg összesen 70 fı, tehát évfolyamon-

ként átlagosan nem éri el a 10 fıt sem, ami azt jelenti egy általános iskola mőködtetéséhez Dömös nem rendelkezik kellı létszámú tanulóval.

2. Az önkormányzat képvi-selı-testülete 43/2008. (VI.11.) Ökt. számú határozatában Dömös Szent István u. 2. szám alatt lévı általános iskola épületét átminısí-tette faluház és ifjúsági szállás-hellyé, ezáltal az önkormányzat-nak jelenleg az ingatlan-nyilvántartási állapot szerint nincs „általános iskola” mővelési ágú épülete. Az önkormányzatnak az általános iskola ismételt mőködte-tése esetén Dömös, Szent István u. 2. számú épületét iskolai okta-tásra alkalmas színvonalúvá kell tennie, azaz gyakorlatilag egy új általános iskolát kell létrehoznia. Az iskola 1999-es bezárása óta ugyanis a jogszabályi környezet teljesen megváltozott és a törvé-nyi elıírások nagyon megszigo-rodtak. Jelenleg egy általános iskola épületének a „közoktatási intézmények elhelyezésének és kialakításának építészeti és mő-szaki követelményeirıl” szóló 19/2002 (V.8) OM rendelet 2. számú mellékletében szereplı elıírásoknak kell megfelelnie ahhoz, hogy az ÁNTSZ a mőkö-déshez az engedélyt megadja. Például négy vagy ennél keve-sebb évfolyammal alapított, mő-ködı általános iskola esetén leg-alább az alábbi helyiségekkel kell

rendelkezni: tanterem, általános szertár, egyéni fejlesztıszoba, logopédiai foglalkoztató, könyv-társzoba, nevelıtestületi szoba, igazgatói iroda, gazdasági vezetıi iroda, ügyviteli helyiség, torna-szoba és kapcsolódó egységei, orvosi szoba, sportudvar, illem-helycsoportok (férfi, nıi, mozgás-korlátozott WC), általános raktár, iskolaudvar. Ez a négy évfolyam-mal rendelkezı iskolákban az alapvetı elıírás a nyolc évfo-lyammal rendelkezı általános iskolák esetén az elıírás még szigorúbb. A felsorolt helyiségek többségével a Szent István u. 2. szám alatt lévı épület nem ren-delkezik, ezért az épületet bıvíte-ni, átalakítani kellene, ami több tízmilliós beruházást igényelne, és amire az önkormányzatnak jelenleg nincsen forrása.

3. Ha az önkormányzat ren-delkezne a törvényi elıírásoknak megfelelı általános iskolai épü-lettel, és kellı létszámú tanuló is járna az iskolába, az általános iskolát akkor is mőködtetni kelle-ne. A mőködési kiadások között elsı helyen szerepel a tanárok munkabére (bér + járulék). A közoktatásról szóló 1993 évi LXXIX törvény 1. számú mellék-letében az általános iskolában foglalkoztatásra elıírt vezetıt, tanárt, egyéb személyzetet az önkormányzatnak kellene alkal-mazni. Ehhez a kiadáshoz az intézmény közüzemi költségei,

felszerelési, berendezési tárgyak pótlásának, javításának költségei és egyéb járulékos költségei is hozzájönnek. Ezeknek a kiadá-soknak a fedezésére az önkor-mányzatnak nincs meg a szüksé-ges anyagi fedezete. Ugyanis a jelenlegi állami finanszírozási rendszer keretei között az önkor-mányzatnak egy 180-200 fıs iskola mőködtetéséhez évente 20-30 millió forint plusz forrást kel-lene biztosítania.

Összefoglalva elmondható, hogy az általános iskola ismételt mőködtetése Dömösön egyenlıre utópisztikus vágyálom, mert je-lenleg a mőködtetéshez szükséges feltételek egyike sem teljesül. Ahhoz, hogy teljesüljön ez az álom, és ismételten legyen mőkö-dı általános iskola a faluban, egyrészt a lakosságnak, ezzel együtt az általános iskolás korú gyermekek létszámának draszti-kusan emelkednie kellene (lakosságszámnak legalább 2000 fıre, az általános iskolás korú tanulók létszámának 180-200 fıre), másrészt az önkormányzat-nak plusz bevételeket kellene szereznie ahhoz, hogy a mai kor elıírásainak megfelelı általános iskolai épületet ki tudjon alakíta-ni, valamint az iskolát mőködtetni tudja. Ugyanis az önkormányzat jelenlegi anyagi helyzete az egye-düli intézményének a Szivárvány Óvodának mőködtetéséhez is alig elegendı.

A jó gazda TAKÁCSNÉ GYENES ILDIKÓ

A jó gazda nem csak kiválóan meg tudja határozni, hogy

melyik földterületére mit lehet vetni, nem csak ahhoz van ösztö-ne és tudása, hogy mikor kell a betakarítást elvégezni, hanem kiválóan tud számolni is. Ki tudja számolni, hogy mennyi vetımag-ra van szüksége, és az mennyibe kerül, megéri-e azt és annyit ter-melni, amit kigondolt. Gondosan megmőveli a földjét, ápolja az ültetvényeit, a rábízott javakat! Persze nekem nem tisztem, és nincs is rá jogom, hogy megítél-jem, ki a jó gazda. Az élet meg-mutatja!


Történelem alulnézetbıl

Onkel Franz története DÉZSI LAJOS

O nkel Franz a feleségem nagybátyja volt. Szász em-

ber Szászországban. Majdnem két méter magas, igen erıs férfi.

Bányásznak tanult, mivel az Érchegységben ez volt az egyik leggyakoribb szakma, és mert a családja nemzedékek óta bányász volt. A II. világháború kitörése-kor negyven éves volt és vezetı vájár, ami azt jelentette, hogy a föld alatt ı volt vezetı. A háború-ból az elsı idıkben szinte semmit sem észleltek, csak azt, hogy fokozniuk kellett a szénkiterme-lést. 1943-ban született meg a harmadik gyereke is, egy lánya és két fia volt. Mindkét fia szintén bányász lett késıbb.

Egy gyönyörő kis faluban laktak, a Rödlitz-patak völgyé-ben. Az asszonyok nem jártak el dolgozni, hanem a ház körüli munkákat végezték, igaz hogy minden háznál tartottak állatokat is, szinte mindenfélét, ezek is az asszonyok gondjára voltak bízva. Gyakran az asszonyok kaszálták a szénának valót, mert a férfiaknak túlórázniuk kellett. Igen kemény életük volt.

1943 októberében behívták katonának. A bányászokat addig hagyták dolgozni, de hát kellett a frontra az ember. A bevonultatott férfiak helyére pedig nıket küld-tek le a bányába dolgozni. Töb-bek között anyósom is nyolc évig dolgozott vájárként.

Nagy szerencséjére felesége, Toni néni (Antónia) éjszakánként a birkáik kártolt gyapjából kötött neki kezes-lábast, derékmelegítıt, heremelegítıt, zoknikat, sapkát, kesztyőket, amit végül elvihetett magával, mert a bevonulóknak engedélyeztek egy málhazsáknyi saját csomagot, persze ebben volt élelem is. Azt mondták, hogy amíg tudja cipelni a saját zsákját, viheti. Neki ez szerencsére nem esett nehezére, nagy fizikai terhe-léshez volt szokva.

A kiképzés abból állt, hogy megmutatták, hogyan kell a szu-ronyos puskát használni! Bizony a filmekben azt láthatjuk, hogy minden német katona géppisz-tollyal hadonászik, de a valóság-ban az egész ezrednek I. világhá-borús, nálunk „dióverıként” is-

mert puskájuk volt. Másnap beva-gonírozták ıket marhavagonokba. İk tizenhatan voltak a vagonban, alig fértek el. Három hétig vitték ıket kelet felé. Azt sosem tudták, hol járnak, le se szállhattak a vagonokból, csak egyszer valami-lyen garnizonban, ahol megfüröd-hettek. Elıször ott volt „orvosi” vizsgálat, ahol ellenırizték, hogy nem tetvesek-e?

Aztán megérkeztek egy tá-borba, ahová a vasúttól jó órányit kellett gyalogolni. A tábor faba-rakkokból állt. Két napig tartott, míg a szerelvénnyel újonnan érkezetteket szétosztották és elin-dították ıket frontra. A tábor nevét, a közelben látszó városka, vagy falu nevét sem tudták, nem mondta meg senki. Gyalog mene-teltek majdnem egész nap, az idı már elég zord volt. Végül egy viszonylag sík területen egy ki-sebb erdı szélénél kezdıdtek a lövészárkok, ahová lementek és a kesze-kusza árokrendszerben elosztották a csapatot.

Az árokban az oldalába vájt lyukakban aludtak. Másnap reg-gel az altiszt veszettül fütyült a sípjával, utána ordított, hogy „roham”. A „lyukszomszédja” mondta neki, nehogy kidugja a fejét az árokból, csak a puskát, aztán lövöldözzön, amíg újra nem sípolnak. Két fellépıvel (ez egy földbevájt lépcsı, amire fölállva lehetett az árokból kikukucskálni, illetve lövöldözni, kimászni elég nehéz lett volna, no meg esélyte-len is) mellette az ismerıse, szomszéd falubeli, nem hallgatott a jó tanácsra, kidugta a fejét az árokból, és azonnal fejbetalálta egy géppuskalövedék. A sípolást a szemben lévı ruszki árkokban is hallani lehetett, persze ık is elkezdtek lövöldözni, ez volt a napi „mősor”, mígnem talán egy hónap után, naponta csak öt lı-szert volt szabad kilıni.

Az idı egyre zordabb lett, beköszöntött a tél. Onkel Franz kihasználta bányásztudását és lakályos üreget vájt ki magának, alá is dúcolta, amihez a fát az árokrendszeren keresztül hurco-lászta, a többiek és az altisztek nagy bosszúságára, de hatalmas termete, és zord modora miatt békén hagyták. Az igen kemény télben az életét, láb és kézujjait a birkagyapjú „aláöltözet” mentette meg. Többen komoly fagyási sérüléseket szenvedtek, vagy megfáztak, és meghaltak. Egész katonaideje alatt talán ha három-szor látott tiszteket, egyébként altisztek voltak velük. Az idıt, hogy milyen nap van, csak úgy érzékelték, hogy hetente egyszer kaptak valamilyen jobb konzer-vet.

A hely, vagy terület nevét, ahol voltak senki sem tudta.

Talán február vége felé lehe-tett, amikor reggel arra ébredtek, hogy fehérruhás (hó-álcaruhás) ruszkik járnak náluk, és keltegetik az embereket, hogy szedjék össze magukat, és másszanak ki az árokból, mert sorakozó van. Né-metül beszéltek, és bár volt náluk fegyver, nem bántottak senkit sem. Nekik pedig eszük ágában sem volt ellenállni. Ki voltak éhezve, fáztak, nem akartak har-colni.

Fölsorakoztatták ıket a me-zın, azután egy orosz tiszt néme-tül mindenkitıl megkérdezte, hogy mi a szakmája? Szakmájuk szerint szétosztották ıket. A bá-nyászokat azonnal elindították egy menetoszlopban. Néhány órai gyaloglás után bevagonírozták ıket, és vonatoztak. Az oroszo-kon amerikai ruha volt, csak a parolijuk volt orosz, amerikai fegyvereik voltak, meg csokolá-déjuk! İk is kaptak kétszer cso-koládét, de aztán az ıket kísérı csapatot leváltották, és bizony az újonnan érkezett ırök ugyanolyan szedett-vedett ruhákban voltak, mint ık. Az ellátmány is igen rossz lett. „Megettem, mert élni akartam.” – mondta Franz bácsi.

Feltehetıen a Donyec-medencébe vitték ıket, de hát azt meg a ruszkik kezelték titkosan, hogy hol vannak.

Fabarakkokban kaptak he-lyet ácsolt emeletes ágyakkal meg

Jancsi-kályhákkal, amiket nem engedtek állandóan főteni. Pedig rengeteg szén volt ott, hiszen szénbányába kerültek. Mindjárt másnap egy németül jól beszélı tiszt mindenkit lekáderezett, és megcsinálta a mőszakbeosztást. Egy hétig reggel hattól este hatig dolgoztak, egy napot pihenhettek, majd éjszakás hét következett. Az ellátás rossz volt, de végül is sok veszekedés árán fogvatartóik belátták, hogy a kitermelt szén fontosabb, minthogy halálra dol-goztassák ıket. Levelet nem ír-hattak, az otthoniak nem tudtak róla semmit. A másik tárnában, a mellettük lévı táborban lengyel bányászok dolgoztak. Évek teltek el! Az ellátás minden évben javult egy kicsit, mert a munka ment rendesen. 1952 tavaszán, a pihe-nınapjukon fölsorakoztatták ıket az udvaron, majd a komisszár tartott egy beszédet németül, amiben kijelentette, hogy innen már nincs nekik visszaút, soha többé nem engedik el ıket! Aztán teherautók jöttek, és azokról orosz nık szálltak le. Közölték velük, hogy választhatnak ma-guknak feleséget. Hogy szeren-csétlen nıket honnan hozták, nem derült ki. Aki nem bírta már a „cölibátust”, választott magának nıt. A nevét viszont azonnal oro-szosították. Az elsı hetekben ponyvával eltakart emeletes ágy jelentette a hitvesi hálószobát, aztán néhány barakkot átalakítot-tak több helyiséges szállássá, közös WC, közös fürdı, közös konyha.

Onkel Franz nem akart ma-gának asszonyt, várta ıt otthon három gyerek. Mivel az emberei hallgattak rá, mert szakmai hoz-záértésével, emberségével kivívta megbecsülésüket, a ruszkik nem akarták kiengedni a markukból.

Végül is 1953 szeptemberé-ben engedték szabadon. Vonattal hozták ıket Debrecenbe, a ruszki ırök addig kísérték ıket. Onnan már „szabad” emberként utazha-tott tovább, igaz, hogy persze kísérték ıket. Talán ha ötvenen voltak szász bányászok. Debre-cent úgy emlegette, hogy ott ért véget a fogsága.

Több mint 9 évet volt fog-ságban! Azokat, akik megnısül-tek, sohasem engedték el.


A dömösi Szivárvány Óvoda hírei

Újra az óvodában! DORKÁNÉ LÉVAI CSILLA

S zeptember elején újra megtelt a dömösi Szivárvány Óvoda

gyermekekkel. A nagyobbak már várták az ovit, a kicsi hároméve-sek a szülıkkel együtt ismerked-tek az új környezettel.

Mára már csak rövid sírás hallatszik az anyától, apától való elválás után, és gyakran inkább az a baj: Miért jöttél értem ilyen korán? Egy hatéves kisfiú rend-szeresen sírva fakad, amikor haza akarják vinni, és az én Áron fiam is fel van háborodva, hogy most ilyen korán „már” haza akarom vinni, pedig ı még csak most kezdett játszani. Szemlátomást jól érzik magukat az óvodában!

Újra elkezdıdött a vízhez szoktatás és úszni tanulás a leány-falui tanmedencében. Minden úszni járó ovisunk szerdánként kora reggel jókedvvel vesz részt a foglalkozásokon. Három kedves

oktató fejlettség szerint, három csoportban tanítja úszni a gyer-mekeket.

A zene világnapja alkalmá-ból kiváló mővészek látogattak óvodánkba. Felejthetetlen él-ményt nyújtva mindannyiunk számára. Elhozták magukkal a vonósok kis családját: a bébi hegedőt, a hegedőt, a brácsát, a gordonkát és a nagybıgıt. Mesél-tek a hangszerek az öreg király-ról, és megszólaltak a királykis-asszony hangján, kifejezték a vidámságot, a szomorúságot…

Majd minden gyermek kézbe vehette a vonót, és megszólaltat-hatta a hegedőt és a nagybıgıt.

Szeptember 29-én a hagyo-mányéltetés és a kenyér világnap-ja jegyében a gyerekekkel közö-sen kenyeret sütöttünk.

Énekes játékokat játszottunk, kovászt készítettünk, a teknıben együtt dagasztottuk a kenyértész-

tát, és lestük, vártuk, hogy meg-keljen.

Nagyszerő élmény volt, és úgy gondolom, hogy a frissen sült kenyér illata és íze sokáig meg-marad emlékezetünkben. Aki nem hiszi, járjon utána!


KLÁDEK LÁSZLÓ

Helyi politika 1968 végén Perjés Ottó vb-

elnök lemondott Dömösön viselt tisztségérıl, mivel süttıi lakos lévén, ott lett elnök. Utódja Sáros András, korábbi pilismaróti vb-titkár. Jól ismerte mindkét falu gondjait, lakóit, és közvetlen ma-gatartása is kedveltté tette ıt. Jó kapcsolatokat alakított ki a Duna-kanyar Intézı Bizottsággal, és ez falunk elınyére vált.

Mivel 1970-ben ünnepelte az ország a „felszabadulás” 25. évfor-dulóját, a vb elhatározta, hogy ez alkalomból Dömös is állít emlék-mővet. Mivel a falu területén nem esett el szovjet katona, így az em-lékmő is csak jelképes célokat szolgált. Felállítása 25 ezer forint-ba került (a járás fedezte), és a Süttıi Kıfaragó Vállalat készítette el társadalmi munkában.

Helyeként a Duna utca beépí-tetlen oldalát jelölték ki. Az em-lékmő vörös márványból készült, talapzatát fehér mészkılapok al-kották. Két évszám is olvasható volt rajta: „1919” és „1945”, vi-szont április 4-én kívül csak no-vember 7-e alkalmából volt szokás ott koszorúzni.

A vb tagjainak kellemetlen kötelessége volt az „információs jelentések”, azaz hangulatjelenté-sek „gyártása”. Ezeket havonta, elıre megadott szempontok szerint kellett összeállítani: az MSZMP KB határozatai és a nemzetközi események „visszhangja”, a lakos-ság „politikai hangulata”, az ipar és a mezıgazdaság problémái, az áruellátás kérdései, családi ünne-pek és „rendkívüli események”.

Az 1968. szeptemberi jelen-tés a csehszlovákiai reformmozga-lom drasztikus elfojtását, a Varsói Szerzıdés országainak közös kato-nai fellépését így „értékelte”: Az öt ország katonai segítsége indo-kolt volt, és megelızte az esemé-nyek „elkorcsosulását”. Dömösön kisebb mértékő felvásárlási hullá-mot indítottak el az események, ami 4-5 napig tartott és 10-15 000 Ft többletbevételt eredményezett.

Az év slágertémája, az új gazdasági mechanizmus bevezeté-se csekély izgalmat keltett Dömös lakosainak körében, „mivel ipari üzem nincs a faluban”, így csak a Dunakanyar Termelıszövetkeze-

ten „keresztül mérhetı le a hatá-sa”. Az viszont hiba volt – írja a jelentés –, hogy a pilismaróti re-formátus lelkészt a „pártszervezet véleménye nélkül alkalmazták raktárosnak”.

Idınként a sajtóval is meg-győlt a tanácsiak baja. 1969-ben a megyei lap, a Dolgozók Lapja színvonalát, azaz színvonaltalansá-gát „nehezményezték”. A jelentés szerint sokszor „pszichikai kény-szert kellett alkalmazni, hogy meg-rendeljék” az újságot. Ennek egyik oka az volt, hogy Dömösrıl szinte semmit sem írt az újság. Viszont néhány hónappal késıbb már „javuló viszonyról” tudósít az információs jelentés.

1970-ben a Népszabadsággal támadt különös afférja a Községi Tanácsnak. Ugyanis néhány – ma úgy monda-nánk – „vállalko-zó” „Dunaka-nyar” néven ve-gyesipari ktsz-t kívánt alapítani, és a helyi tanács – teljesen jóhisze-mően – hozzájá-rult ehhez. Az csak késıbb de-rült ki, hogy az alapítók körül valami nem „tiszta”. Az eset híre a Népszabadság bőnügyekben igen jártas újságírójához, Szabó László-hoz is eljutott, aki háromhasábos cikkben tárta fel a visszásságok hosszú sorát. A cikk egyik monda-ta – „A dömösi tanács bevette a tizennégy pesti agyafúrt horgát” – sértette a tanácsot, ezért Sáros András közvetlen hangú levélben fordult Szabóhoz, hogy helyreiga-zító közleményben „mossa tisztá-ra” a tanácsot. Az újságíró válasz-levelében csak annyit ígért, hogy a majdani bírósági ítélet részletes ismertetése tisztázza Dömös taná-csát.

Egyesítés és szétválás A 70-es évek közepétıl újra

aktuálissá vált az, ami 1938-ban csak fenyegetés volt: az önálló tanács megszüntetése, illetve a Pilismaróttal közös tanács kialakí-tása. A közös községi tanácsok szervezése országos program volt

akkoriban. Többnyire a hatéko-nyabb közigazgatás szempontjai játszottak ebben szerepet, valamint a „minél nagyobb, annál szocialis-tább” elv. A minisztertanács, a járási hivatal és megyei pártbizott-ság „javaslatára” a különbözı tömegszervezetek (helyi KISZ és HNF) és a falugyőlés az egyesítés mellett foglalt állást. De falunk tanács- és vb-tagjai elıszörre nem egyeztek bele az elképzelésbe, ezért „egyenkénti elbeszélgetés-sel” próbálta meg a megye rávenni ıket az összevonás támogatására. A tanácselnököt is választás elé állították, azaz kénytelen volt elfo-gadni az amúgy is végleges dön-tést. Az ellenzık azt is kifogásol-

ták, hogy a két szomszédos falu jellege nagymértékben eltér egy-mástól. Dömösnek – üdülıközség lévén – mások voltak a szempont-jai, mint Pilismarótnak. Ezt az ellentmondást úgy próbálták felol-dani, hogy a szomszéd falut is nyilvánítsák üdülıhellyé.

De ellenkezni nem lehetett, amit elhatároztak, azt meg kellett tenni. A közös tanács székhelye Pilismarót lett, Dömösön pedig tanácstagi csoport, valamint szak-igazgatási szerv mőködött Léb Józsefné vezetésével.

Az egyesítés után is csak látszólag nyugodtak meg a kedé-lyek. 1982-ben Viharos falugyőlés Dömösön címmel jelent meg cikk a Dolgozók Lapjában. Ebbıl kide-rül, hogy csöppet sem rózsás a helyzet. Schaub Mihály szerint hiba volt a két tanács összevonása 1977-ben, mivel Dömös hátrányos helyzetbe került. Gárdai Zoltánné országgyőlési képviselı viszont a

hivatalos álláspont mellett állt ki. Úgy vélte, nem hangzottak el „valódi” érvek a „házasság” ellen. A megyei tanács kiküldöttje sze-rint „elıbb próbáljanak mindkét tábor érdekének megfelelı intézke-déseket hozni”, és csak a végsı esetben váljon szét a két község.

Eljött a „végsı eset” is. Az Elnöki Tanács 18/1983. sz. határo-zatának 3/b. pontja kimondta „a Komárom megyéhez tartozó Dömös községben, Pilismarót községben ... községi tanács szer-vezését.”

A határozat lakonikus szöve-ge mögött Erıs Miklós tanácsel-nök kitartó munkája húzódott meg. Még közös elnökként mindent

megtett a szétválás elısegítésére, ami az országban az elsık között zajlott le. Igaz, elınytelen követ-kezményekkel is járt az újra visz-szakapott önállóság. A megye rossz néven vette a rebelliskedést, ezért csak nehezen csurrantak-csöppentek a „pénzeszközök”.

1984-tıl Erıs Miklós Dömös tanácselnöke, elnökhelyettes Láng Károly, majd 1985-tıl Kıhalmi József, vb-titkár Szénásiné Cseicsner Éva, majd Anna Istvánné.

Az év folyamán Fabi Istvánné általános igazgatási elı-adóként, Fegyveresné Vitéz Mária és Libicz Beáta szociális és építés-ügyi elıadóként, míg Pintér Lászlóné adóügyi elıadóként ke-rült a szakigazgatási szervekhez.

A vb ülésein elhangzó sokfé-le beszámoló között figyelemre méltó volt a családi események társadalmi megrendezésérıl szóló, melynek elıadója Fabi Istvánné

Dömös a „létezı szocializmusban” (1957–1989) – 2. rész


Timor et tremor

KÁLMÁN ANTAL ATYA

S zentélető László király 1083-ban elhatározta, hogy oltárra emeli István királyt. A nagy ün-nepséget csak egy apró hiba nehe-zítette meg. Nem lehetett kinyitni a sírt. A tanácstalan helyzetben a legenda szerint egy idıs apáca segített. Meg kell bocsátania ro-konának, Salamonnak, aki bör-tönben ül. Ez hatalmas belpoliti-kai botrányt jelentett, hisz Sala-mon uralkodóként csak a saját érdekeit nézte, az ország vagyo-nát eltékozolta, külföldrıl katoná-kat hívott be hazánkba, Szabadon bocsátása trónviszályhoz vezethe-tett volna. László király kemény fegyelmét nem kedvelık csak az alkalmas pillanatra, és vezetıre vártak, hogy fellázadhassanak László ellen. A király mégis kiad-ja az utasítást, engedjék el Sala-mont! Lovasok indulnak Viseg-rádra, hogy eleget tegyenek a király parancsának. Salamon megtér, élete „böjt és könny”. Nem szít felkelést László ellen, szentként fejezi be életét.

Talán kevesen emlékeznek arra, hogy mi is történt 2006. szeptember 17-én. A délelıtti órákban több tízezer ember győlt össze a Szent István Bazilika elıtt közösen imádkozni, hálát adva Salkaházi Sáráért. Ezen a napon több mint 900 év után újra Ma-gyarországon történik egy szent boldoggá avatása. A boldoggá avatás után néhány órával, nyilvá-nosságra került a miniszterelnök balatonöszödi beszéde, ami felka-varta a közvéleményt, és rányom-ta a bélyegét a következı évek politikájára. Egy folyamatot indí-tott el, amelyet tiltakozások, és

volt. A szocializmus évtizedei alatt is elterjedt volt az élet nagy állo-másainak egyházi szentesítése. Dömösön 1985–86-ban 30 házas-ságkötés esett, míg mindössze négy névadó és egyetlen „társadalmi temetés”. A polgári esküvı természetes volt mindenki számára, de a keresztelı és a teme-tés az egyházak territóriuma ma-radt.

1988-ban Erıs Miklós a Ko-márom Megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetıjeként távozott Dömösrıl. Utódja, (egyelıre ügy-vezetıként) Fehér Károlyné, aki falunk szülöttje. Édesapja, Réthe-lyi Ferenc is aktívan részt vett község életében, a ’70-es évek végén tanácselnök-helyettes volt.

A „Dunaszaurusz” Községünk fejlıdését hosszú

idıre visszavetette 1975 után a Nagymarosnál tervezett vízerı-mő. 1985-ben „erımő bizottság” alakult az igen felgyorsult építke-zés figyelemmel kísérésére a Hazafias Népfront dömösi szerve-zetén belül, Ádám György, Goda Gábor, Kıhalmi József, Schaub Mihály és Vertel József részvéte-lével. 1988 ıszén az erımő terve-zésében és kivitelezésében részt-vevı OVIBER és a VIZTERV képviselıi beszámolót tartottak a Dömösön is érezhetı hatásokról. Beszámolójuk szerint a Visegrád – Dömös „öblözet” a Malom-patakig terjedt volna, és ennek esett volna áldozatul a Kossuth Lajos út bevezetı szakasza a hajóállomás épületével egyetem-ben. Itt strandot, autóparkolót, esetleg sportpályát képzeltek el a tervezık.

A Dömös – Pilismarót „öblözet” mélyebben fekvı része-iben a talajvízzel is fel kellett volna venni a harcot. Itt helyez-kedtek volna el a közmővek, így az új vízmő is. A következı év-ben Breinich Miklós fımérnök tájékoztatta Dömös érdeklıdı lakosságát. Megnyugtatta hallga-tóit, hogy a Kossuth Lajos út 39. és 59. közötti házait nem bontják le, habár azok a duzzasztott víz-szintnél alacsonyabban helyez-kednének el! Megfelelı védelmet ígért a víztömeg ellen.

Szerencsére a rendszerválto-zás éppen egybeesett az építkezé-sek felgyorsításával, így példátlan módon sikerült a hazai közvéle-mény jelentıs részét a „Duna-szaurusz” ellen mozgósítani. A tiltakozások hatására Németh-kormány végül leállította az épít-

kezést, és remélhetı, hogy a foly-tatás senkinek sem jut eszébe.

Termelıszövetkezetek

Dömösön 1956 forradalmának leverése

után az MSZMP ismét meghirdet-te a termelıszövetkezetek szerve-zését. És ha már meghirdette, véghez is vitte. A forradalom utáni megtorlások légkörében ez könnyen ment. A szervezés alap-elve az „önkéntesség és a fokoza-tosság” volt. Az elsı elvet „rugalmasan” értelmezték a szer-vezık. Némi „ráhatás” után nem volt gond a belépéssel, a második elv – a tsz tagjainak kollektív felelıssége és anyagi függısége – is hamar érvényesült.

Dömösön már 1956 elıtt megalakult egy III. típusú tsz, ifj. Hajdú András elnökletével. De a község határa nem volt alkalmas a nagyüzemi termelésre. Egy 1958-as újságcikk szerint mind-össze 40 holdon gazdálkodott a dömösi tsz, 7, azaz hét taggal! A szövetkezet gazdálkodása „az egyéni módszerekhez állt közel”. Az állatállomány is gyér volt: 8 sertés és néhány tehén. A tagok „mindenesek” voltak, bármilyen adódó munkát el kellett végezni-ük. A helyi viszonyoknak talán a 400 négyszögölnyi epres felelt meg a legjobban. Ebben az idı-ben 25-30 Ft volt egy munkaegy-ség. Hiányoztak a szakképzett dolgozók, egy állatgondozót kel-lett volna felvenni 1000-1200 Ft fizetéssel. Az is felvetıdött, hogy a tsz-t össze kellene vonni Pilis-marót szövetkezetével. Néhány évvel késıbb, a kollektivizálás befejezése után a helyi Dunaka-nyar Tsz. látszólag biztosabban állt a lábán. 475 holdon gazdálko-dott, ebbıl 414 hold volt a szántó-föld, 106 tag dolgozott benne. 15 család 7 holdnál nagyobb földte-rülettel lépett be. Szervezésében nagy „érdeme” volt Peti Sándor-nak, aki vb elnöke is volt Dömösnek.

De a statisztikák mögött továbbra is súlyos gondok lapul-tak. A tervezett 32 forintos mun-kaegység a valóságban 18 forint 70 fillér volt. 1961-ben közepes termés volt, a könyvelés sem állt a helyzet magaslatán. A kicsi és idıs tagság, a szakképzett dolgo-zók hiánya továbbra is szükséges-sé tette a két szomszédos falu – Dömös és Pilismarót – termelı-szövetkezeteinek egyesítését. Néha még az is megtörtént, hogy egy-egy tagot csak hosszas rábe-

[TIMOR ET TREMOR] FOLYTATÁS A 14. OLDALON >

széléssel lehetett munkára bírni. 1963 ıszén ismét falunkban járt a Dolgozók Lapja riportere, hogy megnézze: „Ki mit tesz a minden-napi kenyerünkért a dömösi Du-nakanyar Tsz-ben?” Láthatta, hogy Kládek Béla elnök bicikli-vel kerekezett a határba, ahol maga is „villázta a szalmát. Meg-szokta a munkát. Régi gazda Dömösön, s gyakorta segít.” Így nyilatkozott a szövetkezet tervei-rıl:

A jövı évi termés érdekében megváltoztattuk a tervet. Nem várjuk meg a kukorica betakarítá-sát, mert az késleltetné a vetést. Tavaly november elejére lettünk készen, szeretnénk, ha az idén október15-ig földbe kerülne a mag. ... A traktorosoknak meg-ígérték, hogy a minıségi munká-ért prémiumot kapnak.

A dömösi szövetkezet hely-zetét az is nehezítette, hogy nem rendelkezett gépekkel, mint ahogy sok más tsz sem az ország-ban. A gépállomások csak bonyo-lult egyeztetések után végezték el a szükséges gépi munkákat. Fa-lunkba Bajnáról jöttek a trakto-rok, de ez rossz megoldás volt, inkább a megyehatárt átlépve, a szentendrei állomással kellett volna szerzıdést kötnie a Duna-kanyarnak.

1966-ra világossá vált, hogy a helyi szövetkezet életképtelen, és kénytelen egyesülni a pilismaróti Lenin Útja Tsz-szel. Ott már melléküzemágak is mő-ködtek: fémnyomó és betonelem-gyártó üzemük is volt. Viszont attól is féltek, hogy az egyesülés visszaveti a termelést.

Az 1968-as zárszámadás eredményeit már az egyesült tagság élvezte: a munkaegység meghaladta a 40 forintot. A vb elıtt tartott beszámoló szerint „a tagság meg van elégedve” és a két község „között lévı viszonyla-gos ellentét is háttérbe szorul”.

Sok dömösinek adott kenye-ret az egykori Építıipari Szövet-kezeti Vállalat, melynek beton-elemekbıl épített székháza az elsı és mindmáig egyetlen, ilyen technológiájú épület a faluban. A cég eredetileg a tsz építıipari részlege volt, és abból nıtt ki. Székháza korábban a Petıfi téren álló faház volt, élénk kék-fehér színekre festve (ez volt a „hajó”). Az 1970 februárjában megalakult szövetkezet egy évvel késıbb 728 fıt foglalkoztatott, ebbıl 83 alkal-mazottat. Munkásainak zöme esztergomi és budapesti volt.


HİMÉRİ „Mama, kérlek, meséld el nekem, Hogy hogyan kezdıdött az életem? Véletlen volt, vagy gondoltál reám Azon az édes éjszakán? Hisz jól tudod, nem kértelek. Nem kértem tıled az életet. S még mielıtt majd egyszer meghalok, Még tudnom kell, miért vagyok.”

(Bródy János)

DOBOS KÁROLY

B evallom a kedves olvasónak, hogy szeretek tévézni. A

minap is kedves riportot láttam melyben Gundel Takács Gábor beszélgetett a már elhunyt Gulyás István sportriporter immár felnıt-té vált gyermekeivel, kedvesen emlékezve édesapjuk munkássá-gára.

Ebben a riportban hangzott el Koncz Zsuzsa elıadásában Bródy János dala, ami sokak lelkében kelt rezonanciát, s mint a riportból kiderült, egykor Gulyás Istvánéban is.

Szeptember hónap vége van, s szinte egész hónapban az isko-lás gyermekek körül forogtak gondolataim, hiszen unokáim egy része már iskolapadokban ül az egyetemi padokat is beleértve, másik fele pedig az óvoda kis asztalkáinál kezdi kapiskálni a tanulás, és kötelesség ismeretét.

A híradásokból értesültem arról is, hogy a gyermekek szá-mára is meghúzta a kormányunk a nadrágszíjat. Már szinte meg-szokottá vált számomra ez a do-log, hiszen életem folyamán a különbözı hatalmak és kormá-nyok, valamiért mindig meghúz-ták a nép „nadrágszíját”, s ezt mi hol lelkesen dalolva, vagy mérge-lıdve de valahogyan túléltük, s ezek a sorok is errıl tesznek tanú-bizonyságot.

A fent idézett dal különös és elgondolkodtató szövegéhez kap-csolódott egy másik szeptemberi mősor, amelyben egy sereg fiatal meghívott, többségében egyete-mista résztvevı egy-egy társadal-munkat érintı kérdés körüli vitá-ban szerepel, mint döntıbíró. Döntését kék, vagy piros gombok megnyomásával jelzi a nagykép-ernyıs kivetítın, mint egy nagy hımérın. Például a legfrissebb adásban a fiatalság úgy döntött,

hogy a jelenlegi kormányt azon-nal le kell váltani. Most azonban nem a politikai mősorról, hanem a hónap folyamán leadott másik „hımérın” elhangzott egyetlen mondatra szeretném a kedves olvasó figyelmét irányítani.

A beszélgetés, illetve a vita tárgya a karrier vagy család kér-déskör volt, vagy ahogyan közna-pian mondjuk: „kicsi, vagy ko-csi”? Egyik oldalon sikeres üzlet-asszonyok és vállalatvezetık, másik oldalon a nagycsaládosok és a gyermekeiket egyedül nevelı asszonyok álltak, s kifejtették nézeteiket a témával kapcsolat-ban.

Mivel én is három lányos apa vagyok, felém is elhangzott lányaimtól ez a kérdés: Apa, mi legyek?

Bevallom, nagyon örültem Dézsi Lajos barátom nemrégiben írott cikkének, melynek címe „Van remény” volt, mert teljesen igazolta lányaim sokszor elhang-zott kérdésére sokszor adott vála-szomat: „Jó anya és jó feleség!”

A „hımérıben” komoly vita alakult ki a gyermekvállalás és a megélhetés körül, s ha jól emlék-szem, a döntnökök sem vállalná-nak kettınél több gyermeket, ha nem tudnák biztosítani a maximá-lis feltételeket számukra. A mő-sorvezetı a családtervezésrıl és születésszabályozásról is beszélt a vita hevében, s néha már-már kissé profánul folyt a diskurzus, mint ahogyan fiatalabb koromban mi is megjegyeztük kissé szemte-len módon, ha valakinek esküvıje után pár hónappal született meg elsı gyermeke, hogy: „elıre-gyártott elemekbıl készült.”

„Így terveztük, úgy tervez-tük, akartuk, nem akartuk, kellett, vagy nem kellett, vagy csak be-csúszott, de nem akartuk” véle-mények és érvek között egyszer csak szóhoz jutott egy három

gyermekét egyedül nevelı édes-anya, és szinte csendesen csak ennyit mondott, hogy vegyék tudomásul a vitában résztvevık, hogy „a gyermek kegyelem”. Ezután a rövid bejelentés után pillanatnyi megdermedt csend és meghökkent zavar volt észlelhetı a mősorvezetı arcán, mert a töb-biekét nem mutatta a képernyı. Szinte úgy láttam, hogy a gyakor-lott, gyors észjárású, mővelt mő-sorvezetı nem tudott mit kezdeni ezzel a megállapítással.

Mert mi az, hogy kegyelem? Kegyelmet szoktak kérni és egyes kirívó esetekben kapni is a bör-tönbüntetésüket töltı elítéltek. Régente a királyok adtak kegyel-met, azaz életet a halálra ítéltek-nek. A kegyelem tehát ajándék, méghozzá ingyen ajándék. Nem tılünk függı dolog, hanem ná-lunk magasabb poszton lévı aján-déka számunkra, azért mert így határozott.

Minden élet tehát ajándék! Kegyelmi ajándék. A kegyelmi ajándékot pedig nem lehet félváll-ról, pökhendien elfogadni, hanem a legnagyobb alázattal. „S még mielıtt majd egyszer meghalok, / Még tudnom kell, miért vagyok.” hangzik a dalban, és a dalban nincs válasz.

Keresztyénként és reformá-tusként, ezt is csak a Szentírás alapján tudom megválaszolni: „az élet summája, hogy az Istent fél-jed és az İ parancsolatait meg-tartsad”.

Azaz a szeretet parancsa Isten és embertársaink felé. Ezt kell teljesíteni itt a földi életünk-ben. „Mert minden embernek egyszer meg kell állni Isten ítélı-széke elıtt!” Valljuk meg ıszin-tén, ezt a parancsot nem tudjuk teljesíteni! De megjelent az Isten üdvözítı kegyelme Jézus Krisz-tusban ezen a földön. Ezen a föl-dön! Itt dıl el örökkévaló sor-sunk. Élet vagy halál.

A kegyelem, az Élet, a Ke-gyelmes Úrtól megadatott, csak el kellene fogadnunk nagy-nagy alázattal és hittel, „Mert kegye-lembıl tartattatok meg, hit által, és ez nem tıletek van, Isten aján-déka ez!”

„Lenni vagy nem lenni? Ez itt a kérdés!” (Hamlet) A döntés joga megillet: élj vele, hogy él-hess İ vele és általa!

utcai zavargások követtek, és végül is elısegítette a kormány népszerőtlenné válását és a kor-mányfıváltást.

Idén október 31-én Mesz-lényi Zoltánt avatják boldoggá…

Ez az ünnep az Esztergomi Bazilikában lesz szombaton 10 óra 30 perckor szentmise kereté-ben. Meszlényi Zoltán Mindszenty bíboros utódja volt. Miután Mindszenty kiállt az egy-ház jogaiért, letartóztatták, kon-cepciós per után börtönbe zárták. Utódja Drahos János püspöki helynök volt, akit meggyilkoltak. Meszlényi tudta, hogyha elvállal-ja ezt a megbízást, akkor ı sem kerülheti el a börtönt, vagy a halált. Mégsem menekül el, ha-nem folytatja Mindszenty öröksé-gét. 1950-ben ıt is letartóztatták, és a kistarcsai internálótáborba vitték, ahol elkülönítve ırizték. A kínzásokba belehalt, feltehetıleg 1953. január 11-én. Rákoskereszt-úri temetıben temették el, ahon-nan 1966-ban szállították földi maradványait Esztergomba.

„Krisztus hő pásztoraként a hitet és Egyházunk iránti hőséget nem tagadom soha! Isten engem úgy segéljen.” – mondta helynöki székfoglalóján. Hő maradt hité-hez, hő maradt elveihez. Imád-kozzunk, hogy példáját mi is tudjuk követni!

Október 25-én 8:30-kor lesz a házasok miséje. Akik nem itt kötöttek házasságot, de szeretné-nek bekapcsolódni az ünneplésbe, kérjük, je-lentkezzenek a sekres-tyében, vagy a plébáni-án.

Október 31-én gyalogos zarándoklatot tervezünk Esztergomba, Meszlényi Zoltán boldoggá avatá-sára. Aki szeretne csat-lakozni a hatórás busz-szal jöjjön Pilismarótra, onnan gyalog megyünk tovább Esztergomba. Az ünnepi szentmise 10:30-kor kezdıdik

Hirdetmények

TIMOR ET TREMOR > FOLYTATÁS A 13. OLDALRÓL


Gumiszerelés, centrírozás, javítás Visegrádon 06 20 661 7803

[email protected]

Dömösi Élet Kiadja: az Összefogás Dömösért Közhasznú Egyesület

Felelıs kiadó: Takácsné Gyenes Ildikó Felelıs szerkesztı: Szilágyi Gábor

Szerkesztıség: Pauluszné Tóth Anna, Vanekné Vakán Anikó A szerkesztıség címe: 2027 Dömös, Táncsics M. u. 10. Telefon: 20-579-7829; E-mail: [email protected] Készült a GLOBEPRINT Nyomdában 500 példányban

Ingyenes kiadvány. Eng.sz.: 2.9/595-1/2006 Az újság összes eddig megjelent száma a

www.domos.hu internetes oldalon olvasható.

Várjuk olvasóink írásait!

Aki úgy érzi, hogy közérdeklıdésre számot tartó mondanivaló-ja, javaslata, kérdése van, írja le, és küldje el nekünk.

Bárkitıl elfogadunk cikket, ha az közlésre alkalmas, még akkor is, ha mondandójával nem mindenben értünk egyet. Ilyen módon kívánunk fórumot biztosítani a különbözı véleményeknek.

A beküldött írásokat nem változtatjuk meg, csak az esetleges nyelvi, illetve helyesírási hibákat javítjuk ki. Nem közlünk rasszista, kirekesztı, győlöletkeltésre alkalmas, a jó ízlést és az alapvetı embe-ri jogokat sértı vagy trágár, stb. írásokat.

Kéziratot nem ırzünk meg, és nem küldünk vissza.

Színházlátogatás

arcok a faluból ha tudnék járni, se lett volna gazdagabb az · pdf...

Documents