„ha pedig krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi … · 2018-06-01 · egy tanterv....

22
Értelmet nyert mindaz, amit az egyházi esztendőben ed- dig ünnepeltünk. Nem volt hiábavaló a prófétai szó be- teljesülésére való várakozás. Nem volt hiábavaló, hogy a Megváltó testet öltött és közénk jött azon a bizonyos betlehemi éjszakán. Nem volt hiábavaló, hogy Jézus tűr- te az ordító igazságtalanságot, a gúnyt, a kínt, a halált. Értelmet nyert mindez, mert húsvét hajnala az élet győ- zelmét, a halál vereségét kiáltja bele a világba. Advent csendes várakozása nem egy nép mítoszaiban megjelenő, természetfe- letti időben elérkező és igazságot szolgáltató is- tenséget állított elénk. Krisztus nem a próféták szózatában megjelenő ideiglenes vigasz, aki azért létezik, hogy a biztos halál felé menetelő élet legalább egy kicsit tudja magát áltatni. Őt azért vár- tuk, hogy ne a halál, ha- nem az élet legyen a biztos. Karácsony csillogó öröme nem csak a gyülekezet, a család kiemelt alkalma. Világ- történelmi fordulópont ünnepe, hiszen közénk jött az, aki nem e világból való. Közénk, a világból valókhoz, Is- tentől elszakadtakhoz, hogy örök ajándék maradjon. Ne csak egy felfénylő pillanat a halál felé menetelők homá- lyos útján, hanem minden nap fénye, ajándéka, vigasza, az örök élet bátorító hírnöke. Nagypéntek gyásza, a Nagytanács és Pilátus udvara, az ütések, a kín és a halál nem kudarc, feledni való, Jézust is feledtető esemény. Önkéntes áldozat, amelyet Jézus értünk vállalt, mérhe- tetlen szeretetből. Értelme lett, hiszen a bűneit megval- ló, Istenhez hanyatló árnyékéletű, nála megtisztult bű- nös már nem halálra szánt élet, hanem élet, amelynek nem árt a halál. „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.” Az idézett fejezet 20. verse azonban megrendítően állítja meg az élet diadalában kételkedő, kétségbeejtő gondolatain- kat: „Ámde Krisztus feltá- madt a halottak közül…” Ezért nem hiábavaló, hogy megkondulnak a haran- gok és az élet örömhírét hallgatni hívnak. Nem hiá- bavaló az elhangzó evan- géliumba vetett hit, mert az örök élet beszéde az számunkra is. Nem hiába- való a gyónásban kimon- dott bűnbánat, mert van feloldozás és nem hiábavaló az úrvacsorai közösség, mert az élő Krisztus van velünk. Az ige hirdetésében hív minket, a feloldozás szavaiban megtisztít, az úrvacsorai asztalnál letelepszik velünk, hogy élhessük át azt az ellenállhatatlan hívást, ami majd eljövendő országába szól, tapasztaljuk meg a mennyei fehér ruha tisztaságát és a múlhatatlan életet vele, a Fel- támadottal. ÖRDÖG ENDRE „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.” [1Kor 15,14] Mindenkinek áldott feltámadási ünnepet kíván az Orosházi Evangélikus Egyházközség! AZ OROSHÁZI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG INGYENES LAPJA XXV. évfolyam 1. szám · 2018. húsvét

Upload: others

Post on 29-Dec-2019

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi … · 2018-06-01 · egy tanterv. Istennek is van terve velünk. Minden diákjával. Na, ezt eddig nem is tudtam! Akkor

Értelmet nyert mindaz, amit az egyházi esztendőben ed-dig ünnepeltünk. Nem volt hiábavaló a prófétai szó be-teljesülésére való várakozás. Nem volt hiábavaló, hogya Megváltó testet öltött és közénk jött azon a bizonyosbetlehemi éjszakán. Nem volt hiábavaló, hogy Jézus tűr-te az ordító igazságtalanságot, a gúnyt, a kínt, a halált.Értelmet nyert mindez, mert húsvét hajnala az élet győ-zelmét, a halál vereségét kiáltja bele a világba.Advent csendes várakozása nem egy nép mítoszaibanmegjelenő, természetfe-letti időben elérkező ésigazságot szolgáltató is-tenséget állított elénk.Krisztus nem a prófétákszózatában megjelenőideiglenes vigasz, akiazért létezik, hogy a biztoshalál felé menetelő életlegalább egy kicsit tudjamagát áltatni. Őt azért vár-tuk, hogy ne a halál, ha-nem az élet legyen a biztos. Karácsony csillogó örömenem csak a gyülekezet, a család kiemelt alkalma. Világ-történelmi fordulópont ünnepe, hiszen közénk jött az,aki nem e világból való. Közénk, a világból valókhoz, Is-tentől elszakadtakhoz, hogy örök ajándék maradjon. Necsak egy felfénylő pillanat a halál felé menetelők homá-lyos útján, hanem minden nap fénye, ajándéka, vigasza,az örök élet bátorító hírnöke. Nagypéntek gyásza, aNagytanács és Pilátus udvara, az ütések, a kín és a halálnem kudarc, feledni való, Jézust is feledtető esemény.

Önkéntes áldozat, amelyet Jézus értünk vállalt, mérhe-tetlen szeretetből. Értelme lett, hiszen a bűneit megval-ló, Istenhez hanyatló árnyékéletű, nála megtisztult bű-nös már nem halálra szánt élet, hanem élet, amelyneknem árt a halál.„Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a miigehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.” Az idézettfejezet 20. verse azonban megrendítően állítja meg azélet diadalában kételkedő, kétségbeejtő gondolatain-

kat: „Ámde Krisztus feltá-madt a halottak közül…”Ezért nem hiábavaló, hogymegkondulnak a haran-gok és az élet örömhíréthallgatni hívnak. Nem hiá-bavaló az elhangzó evan-géliumba vetett hit, mertaz örök élet beszéde azszámunkra is. Nem hiába-való a gyónásban kimon-dott bűnbánat, mert van

feloldozás és nem hiábavaló az úrvacsorai közösség,mert az élő Krisztus van velünk.

Az ige hirdetésében hív minket, a feloldozás szavaibanmegtisztít, az úrvacsorai asztalnál letelepszik velünk,hogy élhessük át azt az ellenállhatatlan hívást, ami majdeljövendő országába szól, tapasztaljuk meg a mennyeifehér ruha tisztaságát és a múlhatatlan életet vele, a Fel-támadottal.

ÖRDÖG ENDRE

„Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a miigehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.” [1Kor 15,14]

Mindenkinek áldott feltámadási ünnepet kíván az Orosházi Evangélikus Egyházközség!

AZ OROSHÁZI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGINGYENES LAPJA

XXV. évfolyam 1. szám · 2018. húsvét

Page 2: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi … · 2018-06-01 · egy tanterv. Istennek is van terve velünk. Minden diákjával. Na, ezt eddig nem is tudtam! Akkor

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo2 2018. húsvét

Isten iskolájaM iért szomorkodsz, Kitti? Holnap

kezdődik az iskola. Az tényleg le-hangoló. Egyeztem bele. Nem szeretsz is-kolába járni? Nem nagyon. Hangzott azőszinte válasz. Nem szeretsz tanulni? Nemmindent.Te jártál iskolába? Jártam. És mégmindig járok. Az meg hogy lehet? Van egymásfajta iskola is. Isten iskolája, amit néha„életnek” is nevezünk. És akkor most két is-kolába járok? Nem kettőbe, csak egybe, deegy másik emeleten. Nevettünk. Ez tetszik.És mit lehet tanulni a te iskoládban, papbácsi? Mindenfélét. És szeretsz oda járni?Nem sok választásom van. Megint felne-vettünk. De kérdezek tőled valamit, Kitti.Mi lenne, ha csak elmennél az iskolába,meguzsonnáznál, és azután délben haza-mennél? Az nagyon jó lenne! Egy ideig.Tette hozzá. Miért? Mert nem lennék oko-sabb. Na, látod! Sok ember így megy Isteniskolájába. Beül, mondjuk, ezt csak képle-tesen mondom, mert nem kell ülni, aztáneszik, iszik, jól érzi magát, de nem lesz oko-sabb, tapasztaltabb Isten dolgaiban, mintamikor odament. Vagy vegyünk egy másiklehetőséget. Milyen órákat szeretnél, hatartanának? Hát… torna, ének, zene, rajz,kézimunka, osztályfőnöki. És magaviselet.Tettem hozzá. Igen, arra is kapunk jegyet.Ezekből mind jeles vagy, igaz? Igen. Csak-hogy Isten iskolájában is olyan, mint a ren-des iskolában. Nem az van, amit tanulniszeretnék, nem csak a kedvenc tantárgyakvannak, meg a könnyűek, amikből nincsminden esetben házi feladat, hanem vanegy tanterv. Istennek is van terve velünk.Minden diákjával. Na, ezt eddig nem istudtam! Akkor jó, ha tudod. Mert sokanmondják: otthon is tudok ám tanulni! Meginternetről, tabletről. Elhiszem. Vannakilyen dolgok. De a fontosakat, a közössé-get, az abban való viselkedést és még sokegyebet nem. Hihetőnek tűnik az elképze-lés, de igazából nem működik. LegfeljebbAusztráliában, ahol nagyok a távolságok,de ezek kivételes helyzetek és különleges ál-lapotok. Azért van tanterv, órarend, ülés-rend is. Néhol, mondjuk a tornasorbanfontos, hogy megtanuljuk a rendszeressé-get. Olyan is van, aki azt mondja, hogy„minden folyó a tengerbe siet”. Ez egy szó-lásmondás, hogy mindenki célba ér egy-szer. Ha ki nem szárad a folyó útközben.Például az Amazonas már nem olyan széles,mint amikor én tanultam, és sok más folyóis megváltozott. Vagyis a világ változásávalezek a jól bevált régi szólások is néhol átér-telmeződnek. Nem szeretnék menet köz-

dás nélkül boldogulnak, mint akik dolgoz-tak is érte. És nem ment el a kedved ilyen-kor, pap bácsi? De. De legalább megtanul-tam, mit kell utálni. Az ilyesmit. Az ördögis vet, nem csak Isten. Nézd meg a búzatáb-lát! A bogáncs, a dudva milyen szép növény.Egy idegen bolygóról érkező valaki azt hi-hetné, haszonnövény. De ha odamennénkkiszaggatni a vetés közül, sok búzaszálat le-taposnánk. Nem gondolod? De igen. Ne-kem van bogáncsom vázában. Igen. Emlé-keztessen arra, hogy milyen kitartó és her-vadhatatlan a gonoszság. De azért, mert vá-zába teszik a bogáncskórót, nem lesz belőlevirág vagy haszonnövény. Mondjuk eskü-vői csokor. Felnevettünk. És mi van akkor,pap bácsi, ha megbuksz? Újra kell járnod aziskolát? Újra kell születni az élet iskolájába?Nem a megbuktatás a cél. Amíg diák vol-tam, sokszor az volt az érzésem, hogy egyestanárok kifejezetten arra mennek rá, hogymegbuktassák az amúgy is gyenge képessé-gű diákot. Mindezt nevelői céllal. Szelektá-lás, kiválogatás. Aki nem odavaló, ki vele.De voltak más tapasztalataim is. Órák utánbent kellett maradni házit írni, büntetésfel-adatokat megoldani. Ott volt velünk a ta-nító néni is. Segítséget kérhettünk. Míg abukott diák megszégyenült, arra kénysze-rült, hogy pótórákat vegyen, fizessen, halusta volt tanulni. A tanulás kényszerré vált,azután teher, végül üzlet lett. És ez volt ben-ne a legszörnyűbb.Távolról sem az, amineklennie kellene. Az órák utáni büntetésfel-adatok elvégzése után is megkönnyebbültvoltam, sőt sikerélményem volt. És aztánott az osztályozás is. Szerintünk mindig na-gyobb jegyet érdemlünk, mint amilyet ka-punk. Az osztálytársunk feleletét mi is osz-tályozzuk, nem csak a tanár, de ez nem a mifeladatunk. Isten iskolájában senki nemakar megbuktatni. Mint a tanító néni, Is-ten is veled marad a büntetésben. A tanítónéni is hazamehetne, esetleg van családja,vagy éppen a kedvenc sorozatát szeretnénézni a tévében. De nem. Ő azt akarja,hogy te megértsd a leckét, ne csak megta-nuld és felmondd. Mert lehet úgy házit ol-dani, hogy a könyv végéről kikeresed amegoldást, s beírod vagy lemásolod szünet-ben valaki füzetéből. A házi megvan, csak atudás nem. A cselekedet megvolt, csak a hithiányzott. Na, Kitti, adjak egy darab sza-lonnát? Kend meg az iskola oldalát, háthaéjszaka elviszik a kutyák. Nem, pap bácsi.Egyik osztálytársam már próbálta. És? A ta-karító néni úgy utána vágta a seprűt! Kétnapig sántított. Tudod Kitti, ebben a vicces

ben kiszáradni. Ha már erről beszélünk.Tudod, a hittan nem változott meg gyerek-korom óta. Amikor először léptem be azimaterembe, akkor a falon volt egy Jézus-kép. Felemelt ujjal ábrázolta a művész,mint egy tanító bácsit, aki valami nagyonfontosat akar elmondani. Azt mondták, őJézus. Mondom, rendben van. Leültem.Ennyi volt. Aztán azóta is ott vagyok az is-kolában. Az megtanít rendszerekben gon-dolkodni. Szakszerűen, értelemszerűencsoportosítja és adagolja a tudást, így pró-bál felkészíteni az életre, hogy ne csak sod-ródj, hanem legyenek konkrét céljaid. Ér-ted? Nagyjából. De én akkor sem szeretemaz iskolát! Megértelek. Talán azért nem,mert az iskola mint olyan ad rendszert, tu-dást, ismereteket, de erőt nem. A tanulás-hoz. Ez az, ami Isten iskolájában többlet.Kapsz erőt is. Azt meg hogyan? Mint a Csil-lagok háborújában? Nem. Red Bullokatosztogatunk. Tényleg? Csak vicceltem. Azszárnyakat ad és hamarabb a mennybe jut-hatnánk. Na, ez már egy használható ötlet!Tetszik, hogy vicces vagy, Kitti. A nyitott-ság jele. És vannak a te iskoládban házi fel-adatok? Igen. De nagyon nehezek vannak.Megbocsátás, meghallgatás, engedelmes-ség, alázat, szelídség, béketűrés, szeretet, ésott a bölcsesség, ami nem intelligenciát je-lent, hanem istenismeretet. Ismétlem, so-kan azt hiszik, hogy elmegyünk az iskolába,eszünk-iszunk, elvagyunk, és majd meg-kapjuk a jutalomkönyvet, amit a tanító né-ni vásárol. Megtapsolnak, mert ügyesekvoltunk, mert beirattak az iskolába, vagyismegkereszteltek, és kifizettük az osztály-pénzt, meg elmentünk az iskolaünnepsé-gekre, mindenféle rendezvényre, de a tan-anyaghoz hozzá sem szagoltunk, pedig mégtankönyvünk is volt. És egy házi feladatotsem oldottunk meg, egy leckét sem tanul-tunk meg. Nekem vannak olyan osztálytár-saim, akik sohasem tanulnak, mégis jó je-gyet kapnak. Én tanulok rendesen. Igen.De ez nem igazság! Nekem is voltak olyanosztálytársaim, és most is vannak. De miértvan így? Nem tudom. Szerintem azért,mert az osztályközösség olyan, mint a világ,csak kicsiben. Az is lehet, hogy azért vanígy, hogy idejében hozzászokjunk ahhoz,hogy az életben sokkal többen vannak, akiknem becsületes úton boldogulnak, vagy tu-

Page 3: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi … · 2018-06-01 · egy tanterv. Istennek is van terve velünk. Minden diákjával. Na, ezt eddig nem is tudtam! Akkor

Az öreg prófétapet. Én megtettem azt, ami a kötelességemvolt, amivel Jézus megbízott.

Aztán felöltözött, fogta a táskáját és el-indult a peron felé. A vonat hirtelen féke-zett, majd megállt. A lendület vitte magávalaz idős embert. A megálló nevét alig lehe-tett elolvasni: Orosházi tanyák. Még egypillanatra feltűnt a fér' alakja, aztán lassaneltűnt, beleveszett a januári ködbe. A lányhosszan nézett utána, kereste a tekintetével,de a vonat egyre távolodott.

A pára újra opálos réteget vont az abla-kokra. A lányok csendben ültek. Kis abla-kot töröltek maguknak, és ők is belevesztekaz éjszakába.

Az egyik lány arra gondolt, hogy milyenfurcsa, őrült emberek vannak. A másiklányban kavarogtak az érzések. Visszagon-dolt arra, hogy amíg az öregember beszélt,tekintetével végigfutotta az utazóközönsé-get, s megpróbálta leolvasni az arcukról,hogy mit is gondolnak. Volt ködös és nyug-talan, megvető és bánatos, gunyoros és el-gondolkodó, kemény és törődött arc. Amia lelkükben, az volt az arcukon.

Aztán magában kezdett mélyre ásni, éssorra tette fel a kérdéseket. Rá is ezt bízta Jé-zus? Mindenkinek így kellene tennie? Vagymindenki máshogy ér célt? A kérdésekbőlúj kérdések hajtottak ki, és áthatolhatatlanbozótként borították be a lelkét. Egy mesz-sziről, halkan érkező hangtól feleszmélt.Harangoztak. Elmosolyodott, aztán azöregre gondolt, a prófétára. Így nevezte elmagában: az öreg próféta. A vonat dudált,elindult, és zakatolva haladt a végállomásfelé.

Ez a régi emlék újra felrémlett bennemaz elmúlt hetekben. Sok kérdés fogalmazó-dott meg a nyomában. Vajon át tudjuk ad-ni, amit Jézus ránk bízott? Hiteles követeivagyunk az evangéliumnak? Magvetők va-gyunk? Van elég türelmünk megvárni,hogy beérjen a vetés? Vagy az utcákon, te-reken és vonatokon kéne hirdetnünk őt?Aki bemerészkedik a templomba, az elfo-gadó és befogadó közösségre talál? Mindaz,ami eddig megszólító volt, vajon az új ge-nerációk számára is az? Mit teszek, mit te-hetek, hogy többen megtapasztalják Istenszeretetét? Mindannyiunknak vannak kér-dései. És válaszai?

SZIGETHYNÉ SZENTECZKI KATALIN

lem e beszédeket, és nem cselekszi meg azo-kat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, a kia fövényre építette házát: És ömlött az eső,és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és bele-ütköztek abba a házba; és összeomlott: ésnagy lett annak romlása. És lőn, mikor el-végezte Jézus e beszédeket, álmélkodik valaa sokaság az ő tanításán: Mert úgy tanítjavala őket, mint a kinek hatalma van, és nemúgy, mint az írástudók.”

Miután befejezte a felolvasást, behajtot-ta a Bibliát, de hüvelykujját benn hagyta alapok között. Levette a szemüvegét és be-szélni kezdett. Az álmos és egyhangú csen-det valami egészen más csend váltotta fel.Érdeklődés, felháborodás, értetlenség, kö-zöny, várakozás, megvetés kavargott a leve-gőben.

A lány mereven hallgatta a beszédet,majd egy pillanatra az útitársára nézett, akizavartan nevetgélni kezdett. A gondolatok,mint a nyári jégverés a háztetőn, úgy ko-pogtak a fejében. Arról kezdett elmélkedni,hogy vajon ki ez az ember? Egy nyugdíjaslelkész, egy önjelölt prédikátor, egy fanati-zált szektatag? Az ember meg csak beszéltnyugodtan maga elé. Senkire sem nézett,senkit sem győzködött, csak mondta,mintha egyszerre senkinek és mindenkinekmondaná. A lány visszazökkent a valóság-ba. Figyelte szavait. Az öreg arról szólt,hogy nem élhetünk Jézus nélkül. Csak veleélhetünk teljesen. Amikor befejezte, ámentmondott, összecsukta a Bibliáját és énekel-ni kezdett. Hangja erős volt és messzireszálló. Az emberek megdöbbentek. A ne-vetgélős lány eltakarta az arcát. Az ének isarról szólt, hogy ne homokra, hanem kő-sziklára építsünk. Hogy az életet Jézusraépítsük.

Mikor befejezte az áhítatát, csendbenösszepakolt. Szemüveget váltott, majd ült.Egyszer csak váratlanul újra megszólalt: Jé-zus Krisztus azt mondta, menjetek el szertea világba, tegyetek tanítvánnyá minden né-

J anuár volt, hideg és nagyon sötét. Ful-lasztó volt a köd. A vonat lomhán döcö-

gött a síneken. Bent meleg volt és vonat-szag. A kocsiban néhány utas ült. Volt, akiálmosan nézett maga elé, vagy bambán bá-mult az estébe. Két ' atal lány csendesen be-szélgetett. Meleg homlokukat a hideg ab-lakhoz nyomták, de semmit sem láttak. Le-vették a csizmájukat, és maguk alá gyűrtéka lábukat. Egy fér' elbóbiskolt a melegtől,egyszer csak felijedt, majd kisietett a peron-ra. Leghátul egy asszony ült, nagy táskával.

A kalauz gyorsan végzett a lyukasztással,majd becsapta az ajtót és továbbállt. Azegyik lány az otthonillatú ételre és párnáragondolt. A másik azt remélte, hogy a szerel-me várja az állomáson, és kézen fogva hazá-ig kíséri. A vonat lelassult, a kerekek csiko-rogtak, az ajtók kinyíltak, az emberek cse-rélődtek.

Hosszú hajú, slampos ' ú dobta le ma-gát az egyik ülésre. A lányokkal átellenbenegy idős ember foglalt helyet. Kicsi embervolt, csak a kezei tűntek nagynak. A télika-bátja alatt régimódi zakót viselt. Inget ésnyakkendőt hordott. A vonat lassan elin-dult, a mozgás elült. Az új utasok némi fris-sességet hoztak az állott levegőjű kocsiba.Az átmeneti élénkségnek hamar vége sza-kadt. Mint egy állomáson felejtett bőrönd,már sehol sem volt. A monoton zakatolás-sal újra fáradt unalom telepedett az utazók-ra.

Az idős ember egy textilzsebkendővelmegtörölte az orrát, majd műbőrtáskájábólegy kopott szemüvegtokot és egy feketekönyvet vett elő. Miután akkurátusan le-cserélte az orrán lévő szemüveget a tokbanlévőre, kinyitotta a könyvet. Egy Bibliavolt. Az egyik lány ekkor ' gyelt fel rá. Ő isszokott Bibliát olvasni. Várta, hogy mi fogtörténni. A fér' megköszörülte a torkát, éshangosan elkezdett felolvasni az evangéli-umból: „Valaki azért hallja én tőlem e be-szédeket, és megcselekszi azokat, hasonlí-tom azt a bölcs emberhez, a ki a kőszikláraépítette az ő házát: És ömlött az eső, és el-jött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköz-tek abba a házba; de nem dőlt össze: mert akősziklára építtetett. És valaki hallja én tő-

kutyás históriában van valami igazság, csakkicsit másképpen. A kutyák nem azok azugató négylábú szalonnazabálók, hanem arossz diákok, akik nem akarnak tanulni,akik kihasználják az iskolarendszer hiá-nyosságait, és becstelen módon érvényesül-

nek. Ők azok, akik belülről rágják meg aziskola intézményét. Akik szégyent hoznakaz iskolára. Szombaton lesz hittan? Igen. Is-ten iskolájába is becsengetnek. Nevettünk.

HORVÁTH CSABA

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo 2018. húsvét 3

Page 4: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi … · 2018-06-01 · egy tanterv. Istennek is van terve velünk. Minden diákjával. Na, ezt eddig nem is tudtam! Akkor

4 2018. húsvét OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo

A „kopácsolás”

M i ez a kopácsolás? Azt jelképezi,hogy elnémultak a harangok. De

mintha lenne egy dallama… Csak ritmus.Jelent valamit? Biztosan. Amikor gyerekvoltam, az iskolában volt egy érdekes játék.És mint a játékok egy része, ez is arra valóvolt, hogy megtanítson valamire, vagy rá-ébresszen. Le kellett kopogni egy ismerősdalt a padon. Mondjuk, a Tavaszi szél vizet

áraszt Boldog szülinapotvagy a címűt. Adallamot le kellett kopogni, és a többiek kikellett találják, milyen ének az. A harminc-egy tanulóból egy sem ismerte fel a Boldogszülinapot dallamát. Ezen kicsit elszomo-rodtam, de nem sokáig, mert a többiekpróbálkozása sem volt sikeresebb. Mire jöt-tél rá a játék közben, pap bácsi? Arra, hogy afejemben ott van a dallam, én ismerem, tu-dom, de vajon át tudom-e adni másoknak,felismerhető formában? Nem sikerült. Ko-pácsolásnak hangzott a dallam. Érted? Ér-tem. Kopácsolásnak hangzik ez a deszka-ütögetés, mégis van üzenete. Tartalma. Akimegbízta őket, bizonyára tudta, mit jelent.De nem valószínű, hogy azoknak a gyere-keknek, akik ott aprópénzért félóránkéntváltva egymást kopácsolnak, elmagyaráztavolna. Nagypénteken, Jézus halálának nap-ján kicsit szégyenlősen mondjuk, félve, ne-hogy valaki félreértse vagy furcsán nézzenránk, hogy „Jézus halálának ünnepe”. Amegváltásunk ünnepe. Nekünk ünnep.Azért, mert Jézus halála számunkra győze-lem, ünnep, örömhír, mert győzelem a ha-lál felett. Nem fogunk meghalni? De a tatameghalt. Én láttam. Nem mozgott. A ma-ma azt mondta, hogy csak alszik, de én tud-tam, hogy meghalt igaziból. Nem csak úgycsinált, mint a ' lmeken. Elmosolyodtam.Még sohasem hallottam ilyen kedvesen be-szélni a halálról, a meghalásról. Gyermekiőszinteséggel. Ádám óta mindenki meghal.Értem, pap bácsi. Még te is? Lehetséges, hanem vigyázok. Nevettünk. De egyszer aztmondtad a templomban, mármint a tiétek-ben, a tornyosban, hogy Jézus a másodikÁdám. Ezt nem értettem. Kettő volt belőle?Nem. Nem úgy kettő vagy második. Ak-kor? Vissza tudsz emlékezni Ádám és Évatörténetére? Igen. Azt hiszem. Bár egykicsit elfelejtettem. Na! Ki volt a papod?Hát nem tanította meg neked? Te voltál,pap bácsi! Akkor ne hozz rám szégyent!

Volt egy kert, amit Isten ültetett. Aztán volta közepén két fa. Az élet fája és a jó és rossztudásának a fája. Isten azt mondta az elsőemberpárnak, vagyis Ádámnak és Évának,hogy ha esznek a fa gyümölcséből, meghal-nak. Nagyon jó, Kitti! Eddig jól emlékszel.Mi lett tovább? Éva elment és szakított afáról? Melyikről? A tudás fájáról. Ki mond-ta neki, hogy szakítson? Ádám? Nem. A kí-gyó. A kígyó ki volt? A kísértő. Aztán adottÁdámnak is a gyümölcsből. Jól van. Ezt éntanítottam neked? Igen, pap bácsi. Hol? Itt,a fa alatt. Azt mondtad, hunyjam be a sze-mem és képzeljem el. Elképzeltem. Éva fel-ébredt egy reggel. Gondolta, visz Ádámnakfriss gyümölcsöt reggelire. A kert közepénegy gyönyörű tó volt. Annak a közepén egysziget. Legalább is én így képzeltem el. Aszigeten volt a két tiltott fa, hogy azért nelehessen olyan könnyen megközelíteni.Éva beúszott a szigetre. Isten Ádámmal be-szélt, amikor megtiltotta a fákról való evést.Azt hiszem, Ádám elmondta Évának, hogynem szabad enni a fákról, vagyis csak arról akettőről nem, de lehet, hogy nem hitt neki,vagy nem volt elég meggyőző. Nem voltelég meggyőző? Ismételtem el a mondatot,mint egy viszhang. Vagy az is lehet, hogyÉva elfelejtette. Elfelejtette. Ismételtemmegint elgondolkodva. Érdekes meglátásaivannak. Gondoltam. Szóval szakított a fá-ról. A kígyó meggyőzte Évát. A kígyók nembeszélnek, pap bácsi. Ezt mindenki tudja.Igazad van, Kitti. Valóban nem beszélnek.Ezt az is tudta, aki leírta a történetet. Lehet,hogy a kígyó nem hús-vér állat volt. Az islehet, hogy csak látomásban vagy álombanjelent meg. De Éva ébren volt. Igen, persze.Nem a látvány, hanem a beszéd győzte meg.A kísértő beszéde, szavai. A kísértés, a csábí-tás mindig kívülről jön. Nem belülről. Azembert Isten jónak teremtette, nem belőlejön a kísértés. Nem benne van a rossz forrá-sa. Ádám, miután látta, hogy Éva nincsmellette, keresésére indult. Folytatta a tör-ténetet Kitti. Meglátta a tiltott fáknál, a tóközepén. Megijedt. Utánaúszott. Éva márbeleharapott a gyümölcsbe. Ádámnak eszé-be jutott Isten szava. Meghalsz! Annyiraszerette Évát, hogy ő is beleharapott.Tudta,Éva meg fog halni, nem akart nélküle élni,követni akarta a halandóságba. Bólogat-tam. Nagyszerűen meséled a történetet.Ta-

lán jobban is, mint én. El kellett hagyniukaz Édent, mert nem hallgattak Istenre. Szó-val, szeretetből fogadta el a gyümölcsöt?Igen, szerintem így lehetett. Mondta Kitti.Akkor megvan a válasz a kérdésedre. A má-sodik Ádám, Jézus is szeretetből vette ma-gára az emberek bűnét, hogy ne haljunkmeg, hogy vele élhessünk az örökkévaló-ságban. Isten igazságos. A bűnt meg kellbüntetni. Ez volt a halál. De meg akartamenteni a bűnöst. Mi nem tudnánk meg-maradni az utolsó ítéletben, bármennyire isjók vagy szeretetre méltóak vagyunk. Jézusezt mondta. Büntess meg engem, Atyám.Meghalok, hogy ők élhessenek. Ezért ő amásodik Ádám. Az első Ádám természeteörökletes. A lázadás, az engedetlenkedés, azönfejűség. A második Ádámé is örökletes.Aki hisz Jézusban, az a jézusi természetetörökíti tovább lélekben. Nem testben vagytestileg, mint a géneket. Amikor ezt a kopá-csolást hallom, eszembe jut az az iskolainap, amikor le kellett kopogni egy dalt. Mi-ért nem ismerték fel a dallamot? Azért,mert én tudtam ugyan a dallamot, de elfe-lejtettem azt, milyen volt, amikor még nemismertem. Vissza kell gondolnom arra, mi-lyen volt, amikor még nem hittem Jézus-ban. Bejön valaki a templomba, aki semmitsem tud Istenről, Jézusról. Én sokat tudok,és azt feltételezem, hogy mindenki tud va-lamennyit róla. Ez olyan, mint amikor hal-lod a dallamot a füledben. Lekopogod, de ahallgató csak bizonytalan morzejelekethall. Nem jön át a dallam. Vagyis nem min-den esetben. Ezért nem értetted a másodikÁdám-képet. De most már értem. De papbácsi, amíg nem szakítottak a tudás fájáról,addig nem tudtak semmit? A kérdés jogos.Szép kérdés. De ki teremtette Ádámot? Is-ten. Agya is volt Ádámnak? Igen. Akkor bi-zonyára a legokosabb ember volt a Földön,mert százszázalékosan kihasználta az agyát.Nem úgy, mint mi. Gondold el, egy dél-után nevet adott az összes állatfajnak. Ezidőben bele is fér, ha gyorsan beszél. Nevet-tünk. A „tudás fája” kifejezés, ahogy mihasználjuk, félrevezető. Ezért kell kimon-dani: „a jó és rossz tudásának fája”. Kitti,volt valami rossz az Édenkertben? Nem.Minden tökéletes volt, pap bácsi. A jó ésrossz tudásának fájáról szedett gyümölcsarra tette képessé az embert, hogy megis-

Page 5: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi … · 2018-06-01 · egy tanterv. Istennek is van terve velünk. Minden diákjával. Na, ezt eddig nem is tudtam! Akkor

2018. húsvét 5OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo

merje a rosszat. Lehetősége volt, szabadsá-gában állt megismerni a rosszat. Isten nemakarta, hogy megismerjük, mi a rossz, a fáj-dalom, a szomorúság, a bánat, a gyász, a be-tegség, a magány. De Ádám és Éva megis-merte. Ezt választotta. Jézus, a másodikÁdám ezt a rossz döntést akarja helyreállí-tani. Hogy megismejük a jót, a tökéletest.Örököljük a legjobbat, az örök életet. Ezt

szabadságunkban áll választani. Mint az el-ső történetben is. Ha választod az örök éle-tet, mások is vágyakozni fognak rá. Csakmesélj vagy kérdezd meg osztálytársaidat.Milyen lenne, ha örökké élnének? Mit ten-nének? Milyen érzés lenne? Milyen terveikvolnának? Isten ma is azt akarja, hogy csakjól érezd magad. Boldog legyél. Örvendezz.Soha nem akarta, hogy megismerd, milyen

a szomorúság. Érted? Értem, pap bácsi.Ezért kopácsolnak ma. Tudod, mire hason-lít, pap bácsi, ez a kopácsolás? Mire? Szív-dobogásra. Mintha Jézus szíve dobogna.Hirdeti, hogy nem tudták megölni a kato-nák. Ő él!

HORVÁTH CSABA(Kiskapus)

A z 1744-ben alapított Orosháza kez-detektől fogva a Bányai Evangélikus

Egyházkerülethez és a Pest-Békési Egyház-megyéhez tartozott. 1791-ben, a zsinat ha-tározata alapján, a Pest-Békési Esperesség-ből kivált a Békés-Bánáti, amelynek az elsőesperese Szimonidesz János (1753–1822)orosházi prédikátor lett.

Az egyházközségnek 1826-ban két lel-késze, Szigethy János (1777–1838) és Mi-kolay István (1791–1862), négy tanítója:KovácsTimótheus, Paul Mihály, GottstaghIstván és Lányi Sámuel, tizenkét presbitere,egy kurátora és egy jegyzője volt.

A fenti esztendőt is jellemezte és végig-kísérte a pénztelenség, a súlyos anyagi gon-dok. Az idősebb lelkész, Szigethy János máraz első, február végén tartott gyűlésen is„serkentgette és intette azokat, akik az Eccle-

siának tartoznak”, igyekezzenek ' zetni, mi-vel az egyházközségnek igen sok tartozásavan, amelyeket minél előbb rendezni kell.Kérte a presbitériumot, hogy „ez eránt hat-

hatós Rendeléseket tegyen”. Végül megálla-podtak abban, hogy egy küldöttséget ren-delnek ki annak érdekében, hogy „az adóso-

kat egyenként felhívattatván hathatósan in-

teni fogják őket az elégtételre és mindenkinek

bizonyos idő határt adva a be$ zetésre". A ki-rendelt ” tagjai: Ágoston György,„deputatioTót Ferenc, Pataki István, Horváth István.Bizonyítva, hogy a falu és az egyházközségvezetése együttműködött, „Bírák Uraimék”közül Szikora Györgyöt és Göndös Istvántválasztották meg.

Szintén az anyagiak hiányáról szólt akövetkező bejelentés: a gyűlés résztvevőittájékoztatták arról, hogy öreg Takáts Mi-hály és Nagy János végrendelete szerint az

eklézsiára testált 50-50 forintot, amit azörökösöknek már régen be kellett volna ' -zetni, de ők – mint írja a jegyzőkönyv –„elmaradásban és hallgatásban vannak”.Egyetértettek abban, hogy az elöljáróság ta-láljon valami módot ezeknek a pénzeknek abeszedésére.

A következő, márciusi eklézsiagyűlésenaz idősebb lelkész, Szigethy János azt a ki-nyilatkoztatást tette, hogy az egyházközségkasszáját , Mi-„tiszteletes Collega Társának”kolay Istvánnak átadja. Egyúttal a kurátor,Szepesi Mihály is „hivataljáról végképpen le-mondott”. Helyére négyen jelöltették ma-gukat: Csete Ferenc, Pataki András, Csiz-madia András és Krajcsovits János. Ezutóbbi nyerte el a tisztséget, és a „GyűlésSzíne előtt átvette a kasszában lévő 15 forint31 krajcárt valamint némely Irományokatis”. Szepesi Mihály még azt kérte, hogy apontos elszámolás érdekében a granárium-ban lévő búza megmérése és átadása miattegy bizottságot nevezzenek ki, mely azt azúj kurátornak hiánytalanul átadja. Az egy-házközség részéről megbízták ezzel CseteFerencet, a bírák közül pedig nemes KunosIstvánt.

Időközben 10 főre (Tót Ferenc, Né-meth István, Ágoston György, CsizmadiaJános, Szendi Horváth István, Csete Fe-renc, Pataki András, Fehér Mihály szűcs,Ravasz István, Szepesi Mihály) csökkent apresbitérium létszáma, miután két presbi-ter, Szabó István és Győri Dani János meg-halt. Helyükre nemes )ék Andrást ésCsizmadia Andrást választották.

A májusi eklézsiagyűlésig kellett várni,hogy Szigethy János lelkész úr előterjessze az1823–1824 és az 1825-ös esztendők szám-

adásait. A fenti időban a bevételek 12 410forintot, a kiadások 8888 forintot tettek ki.A fennmaradó összegről a lelkész mint kint-lévőségről szólt. Számot adott a búza-, azárpa- és a kásakészletről is, ahol „a jelenlévőkáltal semmi kifogás nem találtatván, a szám-adást jóvá hagyták”.

Szokatlan kérést terjesztett elő Gotts-tagh István tanító, miszerint az ő „különöskörnyül állásai azt kívánnák, hogy a neki já-ró búzából a kurátor 25 köbölt kimérettessen,hogy annak eladása által szükségét pótolhat-ná”. A tanító számára eredményesen zárultaz ügy, mert „a búzának kimérettetése az ecc-lesia kurátorának meghagyattatott”.

Szepesi Mihály annak érdekében szólaltfel, hogy a tizenkét fős presbitérium létszá-mát egy fővel pótolják ki. Gyorsan megvá-lasztották Tót Andrást „ezen Hivatalba le-endő be iktatássa és fel eskettetése a TiszteletesUrakra bizattatott”.

A szeptember közepén megtartott gyű-lésen Mikolay István prédikátor úr bejelen-tette, hogy „a Leányok Tanítója, Nagy Érde-mű Tudós Lányi Sámuel Úr a Nagy VáradiNemes Ekklésia által Prédikátornak meghí-vattatván, azon hivatalt fel is vállalta”. Ígymiután a tanítói hivatal megüresedett, fon-tossá vált, hogy „alkalmatos, Jó Tanítóról”gondoskodjanak. (Érdemes megjegyezni,hogy Lányi Sámuel nagyváradi lelkészségeután később Szentesen, majd a Túróc me-gyei Necpálon foglalt el papi állást. Ő azédesapja a majdani igen jeles szarvasi lel-kész-tanárnak, Lányi Gusztávnak (1828–1913). Négy tanító jelentkezett Lányi Sá-muel helyére: egy Nógrád megyei, egynagykárolyi, egy pitvarosi, illetve a nyertes,a Temes vármegyei Liebling községben

Levéltárunk kincseiből XXI.Válogatás az 1818-ban elkezdett protokollum 1826. évi bejegyzéseiből

Page 6: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi … · 2018-06-01 · egy tanterv. Istennek is van terve velünk. Minden diákjával. Na, ezt eddig nem is tudtam! Akkor

6 2018. húsvét OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo

Ő volt a második gyermek. Keresztelte:Torkos Károly esperes. Keresztszülők: Szé-kács István kasznár és Kovács Karolina.

Győry Margit székesfővárosi polgári is-kolai zene- és énektanár, dalszerző, a Ma-gyar Tudományos Akadémia műfordítója.1909. október 23-án ment férjhez Kom-porday Károly Hugó János 37 éves rómaikatolikus késgyároshoz. Komporday Hugóaz Abaúj-Torna megyei Stószon született(1872). Szülei: Komporday Róbert és Ge-deon (?) Magdolna. A Komporday család-nak 1862-től Kassa közelében, egy Stósz(Štós) nevű helységben késkészítő üzemevolt.

Házasságkötésükre Budapesten, a Deáktéri evangélikus templomban került sor. Azesketési anyakönyvbe Győry Margit élet-kora tévesen 48-ként van beírva, valójában43 éves volt. Tanúik: Bartóky József mi-niszteri tanácsos és Dubravszky Róbert mi-niszteri tanácsos. Eskető lelkészük: Raffay

Győry Margit Etelka(Fotó: Uher Ödön Cs. és Kir. udvari

fényképész, Budapest)Koszorús Oszkár gyűjteményéből

A z átfogó kutatómunka eredménye-ként az Orosházi Harangszó 2017

őszi számában megjelent Tisztelgés GyőryVilmos emléke előtt című hosszabb lélegze-tű írás szinte kínálta a lehetőséget arra,hogy Győry Vilmos gyermekeinek sorsárólis tájékoztassuk a kedves olvasót.

Vannak nevek és események, amelyekOrosházától elválaszthatatlanok, amelyekbeleszőtték magukat a város történetébe, smeghatározták annak korabeli arculatát.Szereplői esetenként új emberi magatartástmutattak fel. E sorok írója úgy érzi, GyőryVilmos orosházi lelkészségének 14 évre ter-jedő időszaka bátran idesorolható.

Győry Vilmos és Székács Etelka 1863-ban kötöttek házasságot Budapesten.Gyermekeik orosházi lelkészségének(1862–1876) ideje alatt születtek az 1846-ban épült paplakban, vagyis a mai Alvégiparókián, ami az akkori Orosházán az1159. házszámmal volt azonos.

Gyermekeik születési sorrendje: VilmosGyula Margit Etelka Ilona Jú-1864; 1866,

lia Lóránd Béla Elemér1868, 1871, 1873,és 1876, aki mindössze öt hó-Sarolta Katanapos volt, amikor Pestre költöztek.

GYŐRY VILMOS GYULAOrosháza, 1864. szeptember 19.–Orosháza, 1865. szeptember 26.Házasságuk első évfordulója után tizen-

egy nappal,1864. szeptember 19-én meg-érkezett elsőszülött gyermekük, akit édes-apja keresztelt. Keresztszülők: Székács Pálügyvéd és Kovács Karolin.

Vilmos 1 évet és 7 napot élt, halálánakoka: agylob. Temette: Torkos Károly. AGyőry házaspár elsőszülött kis' át Oroshá-zán, a ma már nem létező (1888-ban meg-szűnt) Szentesi úti temetőben helyeztékörök nyugalomra. Ezen a területen ma akórház és modern emeletes házak állnak.Győry Vilmos kis' a elvesztésének keserűtudatában írta alábbi versét:

Óh, szülék, ne hívjatokKis $ út, leányt madárnak!Kis madarak messze szállnak,Ha őszi szél zokog –

GYŐRY MARGIT ETELKA(Komporday Hugóné)Orosháza, 1866. július 1.–Rákospalota, 1940. július 9.

Amit Győry Vilmos gyermekeineksorsáról sikerült megtudni I.

született (ottani evangélikus lelkész ' a)Hermann Pál mezőberényi tanító, akiazonnal el is foglalta szolgálati helyét, minta felvégi leánygyermekek tanítója, kántorés kórusvezető. A tanító első kérése az volt,hogy „a szobája kipadoltasson és a kvártélyareparáltasson”. Ehhez az eklézsia hozzájá-rult. Ideiktatjuk az 1826. október 8-án kel-tezett vocatorialisának (javadalmazásának)főbb tételeit: kap készpénzben 50 forintot,70 köböl búzát, 1,5 akó bort, 70 font mar-hahúst, 20 font faggyút, 50 font sót, 2 öl

fát, télen elegendő fűteni való szalmát, kétszekér szénát, egy fertály földnek szabadhasználatát, melyet maga munkáltat. Ba-bot, lencsét és kását fél-fél vékával. Ezen kí-vül minden leánytanuló után fognak a szü-lék ' zetni 30-30 krajcárokat.

A meghívólevelet a két lelkész mellettaláírta a kurátor, a bíró, a törvénybíró és há-rom esküdt. Kiadta Folkusházy Sámuel, ahelység és az eklézsia jegyzője.

KOSZORÚS OSZKÁR

A családi fészek, ahová a gyermekek születtek(Fotó: Fehér Béla)

Page 7: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi … · 2018-06-01 · egy tanterv. Istennek is van terve velünk. Minden diákjával. Na, ezt eddig nem is tudtam! Akkor

2018. húsvét 7OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo

Sándor későbbi evangélikus püspök. Győ-ry Margit lakása ekkor: Budapest, Pálffy tér1. szám.

Érdekes volt kézbe venni az OrosháziEvangélikusok Lapja 1928. március haviszámát, melynek címoldalán Győry Margithét versszakból álló, című költe-Könyörgésménye jelent meg, melynek hangvételébőlnem nehéz arra következtetnünk, hogytestvérei, Ilona és Lóránt halála feletti szo-morúságában írta.

A kutatásunkat mindvégig segítő Lí-borné Putnoki Editnek, az orosházi JusthZsigmond Könyvtár munkatársának aszlovákiai Stósz helységbe eljuttatott meg-keresése (melyben a Komporday családról,illetve Kompordayné Győry Margitról kér-tünk információkat) válasz nélkül maradt.

Kompordayné Győry Margit 1940. jú-lius 9-én, 74 éves korában hunyt el Rákos-palotán. 1957-ig a Kerepesi temetőben nyu-godott, amikor is a Győry család minden otteltemetett tagját exhumálták. Hamvai mosta rákoskeresztúri Új köztemetőben újrate-metett (egyesített közös családi) sírban pi-hennek. Férje nyugvóhelyéről nincsenekadataink, feltehetően, szülőhelyén lenne ke-reshető.

GYŐRY ILONA JÚLIA(Ginever Arthurné)Orosháza, 1868. december 13.–London, 1926. július 26.A harmadik gyermek. Édesapja keresz-

telte. Keresztszülei voltak: Székács Istvánuradalmi inspector és Székács Kovács Ka-rolina.

Győry Ilona író, műfordító. Kivételestehetség volt. Korán megnyilvánuló irodal-mi érdeklődésének gyökereit a családi kör-nyezetben kell keresnünk. 1893 szeptem-berétől tanítónő volt a budapesti I. kerületileányiskolában, ahol angol nyelvet okta-tott.

1903. április 16-án férjhez ment ArthurCharles Gineverhez, a londoni UniversityCollege tanárához, és Londonba, majd Do-verbe költözött. Házasságkötésükre Buda-pesten, a Deák téri evangélikus templom-ban került sor, melynek 1902–1925-ös há-zassági anyakönyvében a 1903/50. rovatba

a következő adatokat jegyezték be: GineverCharles Arthur egyetemi m. tanár. Szüle-tett: London, 1870. október 22. unitárius.Lakhelye: London – nőtlen. Szülei: Gine-ver Frigyes és Torvnley (?) Clarissa máso-dik ' a. Lakhelyük: Sutton.

A Harangszó oldalain Győry Ilona élet-pályájának vázlatos bemutatására sem vál-lalkozhatunk. Életműve minden irodalmi,életrajzi és más általános lexikonokban isszerepel. Több mint 50 önálló kötete jelentmeg. Győry Ilona új helyzetében az an-gol–magyar kapcsolatok ápolását tartottafeladatának. Előadásokon ismertette a ma-

gyar irodalmat, történelmet. Férjével közö-sen több magyar művet fordított angolra.Angolból fordított regényei a KlasszikusRegénytárban jelentek meg. Ez a néhánysor kevés ízelítőt ad abból, hogy alkotói pá-lyája milyen kulturális értékeket tartalmaz.Feltárására az írónő halála óta nem akadtvállalkozó. Róla szóló források és irodalom-jegyzékek oldalakat tesznek ki. Győry Ilo-náról bővebb ismereteket Koszorús OszkárEgy elfelejtett Békés megyei írónő című tanul-mányában (Új Auróra, 1978/3), valamintaz (Orosháza, 1994) meg-Orosháza jeleseijelent életrajzírásában találhatunk.

A szomorú hír

„Ginever Arthurné Győry Ilona,Győry Vilmosnak, a nagynevű lelkész-költőnek leánya, Győry Lóránd voltföldművelésügyi miniszternek nővérenéhány napi szenvedés után 1926.július 26-án, Londonban elhunyt.”

Orosházán az evangélikus egyházközség1926. július 30-án tartott presbiteri gyűlé-sén az igazgatólelkész jelentette be, hogy „ahírlapokban azon szomorú hírt olvashattuk,hogy Győry Vilmos volt orosházi lelkész leá-

nya Angolországban elhunyt”. Indítványoz-ta, hogy a néhai jó emlékű lelkész özvegyé-nek a képviselő-testület őszinte részvététjegyzőkönyvileg fejezze ki.

Az 1926. szeptember 28-án tartott pres-biteri gyűlésén felolvastatott özvegy GyőryVilmosné köszönőlevele.

Győry Ilona 58 évet élt, halálának kö-rülményeiről és nyugvóhelyéről nincs in-formációnk. Hagyatékából semmi sem ke-rült vissza Magyarországra. A korabeli köz-lések szerint néhány évvel felesége halálaután Ginever Arthur maga is elhunyt.

VERASZTÓ ANTAL

Ginever Arthur és Győry Ilona doveri otthonukban (1913)Koszorús Oszkár gyűjteményéből

Vasárnapi istentiszteleteink igehirdetéseit a kedves testvérek hétről hétre meghallgathatják az internetenis, az címen. Isten áldása legyen minden alkalmon, ahol az ő igéjeoroshaza.lutheran.hu/igehirdetesekhangzik. Hisszük a prófétai tanítást, hogy „…az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzámüresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem”. [Ézs 55,11]

Page 8: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi … · 2018-06-01 · egy tanterv. Istennek is van terve velünk. Minden diákjával. Na, ezt eddig nem is tudtam! Akkor

8 2018. húsvét OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo

Az I. világháború orosházievangélikus halottai XVII.

A z 1914-től 1918-ig tartó „nagy hábo-rú” hatalmas pusztítást okozott. Kál-

mán Rezső (1889–1933) egykori lelké-szünk 1925-ben napvilágot látott Orosházievangélikus hősök emlékezete című füzetébőlösszegyűjtött adatok alapján az előző esz-tendőkben végigkísértük, hogy egyházköz-ségünk milyen emberveszteséget szenve-dett. Ezúttal az 1918-ban elhunytak névso-rát A-tól J betűig, betűrendben közöljük.Legyen áldott emlékük!

1918-BAN HŐSI HALÁLT HALT

• gyalogos, 101. gy. e.Aklan ÁdámPortidi MogaraAklan Ádám–Szabó ApollóniaFelesége: Mórocz Erzsébet

• gyalogos, 133. gy. e.Ádász Ferenc22 éves, San-ApollonioreÁdász Mihály–Kovács Mária

• gyalogos, 101. gy. e.Baranyai Mihály24 éves, orosz fogságbanBaranyai József–Takács Erzsébet

• tizedes, 101. gy. e.Barcza István35 éves, olasz fogságbanBarcza István–Rajki KatalinFelesége: Szokodi Katalin

• gyalogos, 101. gy. e.Bors Bálint31 éves, Feldpost No. 807

• őrvezető 4. honvéd gy. e.Bors József39 éves, LaibachBors Mihály–Gelegonya ErzsébetFelesége: Soós Erzsébet

• honvéd, 4. honvéd gy. e.Bors Mihály18 éves, SzegedBors Mihály–Hegyi Róza

• honvéd, 4. honvéd gy. e.Bús Lajos24 éves, BudapestBús Lajos–Rucz Katalin

• őrvezető, 101. gy. e.Csepregi Pál24 éves, OrosházaCsepregi István–Szabó JuliannaFelesége: Bakos Jolán

• gyal., 7. szekerész oszt.Csizmadia Ferenc21 éves, Gyula

• tüzér, 34. tüzér e.Csizmadia Imre43 éves, olasz harctérCsizmadia János–Halustyik Julianna

Felesége: Sz. Horváth Viktória• tüzér, 20. tábori tüzér e.Csizmadia Pál

24 éves, Dunakeszi• gyalogos, 101. gy. e.Csurgai András

25 éves, OrosházaCsurgai András–Baki Erzsébet

• gyalogos, 2. vadász e.Dénes Bálint42 éves, BukovinaDénes István–Tóth MáriaFelesége: Horváth Katalin

• gyalogos, 101. gy. e.Dénes József32 éves, BékéscsabaDénes István–Horváth MáriaFelesége: Horváth Róza

• őrvezető, 315. honvéd gy. e.Dénes József31 éves, PiaveDénes János–Szabó KatalinFelesége: Kunos Erzsébet

• tizedes, 61. tüzér e.Dénes Sándor43 éves, TriesztDénes János–Csizmadia ZsuzsannaFelesége: Gajda Mária

• gyalogos, 101. gy. e.Fazekas József27 éves, OrosházaFazekas András–Kunos Julianna

• önkéntesFábry József25 éves, TemesvárFábry Pál–Paulik Róza

• honvéd, 30. honv. gy. e.Gombkötő Lajos38 éves, Kaposvár

• gyalogos, 101. gy. e.Gombkötő Lajos

36 éves, OrosházaGombkötő Lajos–Németh MáriaFelesége: Nagy Etel

• gyalogos, 101. gy. e.Győri Pál25 éves, orosz fogságbanGyőri Pál–Czikora Erzsébet

• gyalogos, 300. gy. e.Győri Sándor40 éves, OrosházaGyőri István–Sz. Molnár Katalin

• tüzér, 5. vártüzér ezredHéjjas Bálint25 éves, Meljino, Dalmácia

• hidász, 310. gy. e.Hézer Béla18 éves, MeránHézer István–Bárdos Irén

• szakaszvezető, 4. honv. gy. e.Hézer Lajos23 éves, OrosházaHézer Lajos–Romancsik Ilona

• gyalogos, 101. gy. e.Horváth György36 éves, OrosházaHorváth Mihály–Czigány MáriaFelesége: Grósz Eszter

• gyalogos, 39. gy. e.Horváth István19 éves, olasz harctérHorváth István–Horváth Róza

• árkász, 75. árkász osztagHorváth János31 éves, Festungs-Spital No. 3.

• gyalogos, 46. gy. e.Horváth József18 éves, olasz harctérHorváth Antal–Süle Erzsébet

• gyalogos, 7. vonatoszt.Horváth Mihály49 éves, Pergina, TirolHorváth Mihály–Bazsali ZsuzsannaFelesége: Ádász Mária

• gyalogos, 101. gy. e.Horváth Pál34 éves, Békéscsaba

• gyalogos, 101. gy. e.Horváth Sándor31 éves, olasz harctérHorváth István–Jávorcsik JuliannaFelesége: Bolla Erzsébet

• árkászIványi István25 éves, OrosházaIványi István–Szűcs Julianna

• szakaszv., 4. honv. gy. e.Jávorcsik Sándor43 éves, Jagerdorf, TirolJávorcsik György–Kunos ZsuzsannaFelesége: Hódi Etel

(Folytatása következik…)

KOSZORÚS OSZKÁR

Az osztrák magyar hadsereg két katonája–

sebesültet támogat az orosz fronton

Page 9: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi … · 2018-06-01 · egy tanterv. Istennek is van terve velünk. Minden diákjával. Na, ezt eddig nem is tudtam! Akkor

2018. húsvét 9OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo

FotóalbumE címmel egy sorozatot indítot-tunk. Várjuk mindazok jelentke-zését, akik egy-egy régóta őrzöttfotójukat szívesen közzétennéklapunkban. Olyan, a 19. és 20.században készült fényképekregondolunk, melyek evangélikusegyházközségünkhöz vagy a le-ányegyházakhoz kapcsolód-nak. Lehetnek régi orosházievangélikus iskolai fotók, kon-firmációról, esküvőről, temetés-ről készült felvételek. Ábrázol-hatják templomunkat, egykoriiskoláinkat, egyházi épületein-ket. Örülnénk annak is, ha eddigismeretlen képeket kapnánk ré-gi egyházi alkalmainkról, lelké-szeinkről, tanítóinkról, mástisztségviselőinkről. Fontos an-nak pontosítása, hogy kit vagymit ábrázol a beadott felvétel,hol és mikor készült. Feltüntet-jük a fotó tulajdonosának nevétés (ha tudjuk) a fotográfusét is.Kérjük Olvasóinkat, hogy a lelké-szi hivatalba, Csehi József hiva-talvezetőhöz (Orosháza, Thék E-re u. 2.) válogatás után juttassa-nak el egy jól másolható, érde-kes fényképet.Most pedig gyönyörködjünk arégi felvételekben!

Az 1872-ben átadott kiscsákói evangélikus iskola a haranglábbalBeküldő: Nagy Lajos

Rédei Károly (1872–1952) orosházi születésű nagykárolyi lelkész és családja.Ülnek: ifj. Rédei Károlyné Martini-Varga Berta, Rédei Károlyné Schuster Katalin és Rédei Károly

(ölében unokája, Rédei Géza). Állnak: ifj. Rédei Károly és Rédei Pál Béla(kb. 1938) Megőrizte: Fazekas Mária (Jászberény), beküldő: dr. Rédey Katalin (Pécs)

Az egykori kiscsákói evangélikus iskola harmóniumaBeküldő: Nagy Lajos

Page 10: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi … · 2018-06-01 · egy tanterv. Istennek is van terve velünk. Minden diákjával. Na, ezt eddig nem is tudtam! Akkor

10 2018. húsvét OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo

Felügyelői beszámoló 2012–2018

H at évvel ezelőtt nagy megtisztelte-tésben volt részem: a gyülekezet

megválasztott felügyelőnek. Településala-pító ősöm, Németh György azon nyolc főközött volt, akiket a zombai evangélikusközösség megbízott, hogy tárgyaljon Har-ruckern György békés megyei főispánnalaz áttelepülésről. Utána sem szakadt megcsaládom egyházi szerepe, mindig ott vol-tak a tenni akarók között. Üknagyapám,Németh Mihály esküdt 1843-ban a gyüle-kezet felügyelője lett, majd az evangélikuskitelepülést segítette, vezette Pusztaföld-várra. Templomi alkalmakon eszembe jut apresbiteri padon: lehet, hogy felmenőim isitt ültek.

Most, mandátumom lejártakor úgy ér-zem, kötelességem az elmúlt hat évről be-számolni, tájékoztatni egyházunk tagjait, svázlatosan felsorolni a főbb történéseket.

Az egyházunk tulajdonában lévő teme-tőink rendben tartása, fejlesztése fontos fel-adatot jelentett. Sikerült a ravatalozóinkatfelújítani, magas tetővel ellátni, a gyászolókrészére tetővel védett részt kialakítani. Te-metőinkben az utak részben aszfaltozással,részben zúzott kő terítésével váltak kultu-ráltan használhatóvá az év minden idősza-kában. Az említett temetőkben a sövényte-lepítés, fakivétel, fapótlás, az illegális sze-métlerakások felszámolása is megtörtént.

Az alvégi temetőben urnafalat építettünk, aSzűcs-féle sírásóházat – mely városképi je-lentőségű – felújítottuk. Kialakítottuk aköztemető parcelláit. Az I. világháborússírkert rendbetétele, emlékkő elhelyezése –városi segítséggel – megvalósult. Közremű-ködésünkkel Orosháza város 9 millió Ftpályázati forrást nyert további felújításra,mely az idei évben valósul meg. Szentetor-nyán a Corvin utcai temetőben kopjafávalállítottunk emléket a Nagy Háború áldoza-tainak. A II. világháború idején, 1944 ok-tóberében eddig ismeretlen személyek általmeggyilkolt Striffler-család síremlékétrendbehoztuk, és az áldozatok nevét tartal-mazó fejkővel láttuk el. Az emléküket ápo-ló helyieknek egyre nehezebb volt rendbentartani a síremléket, ezért vált szükségesséaz anyagyülekezet segítsége.

Ingatlanaink tatarozása, felújítása is fo-lyamatos feladatot jelentett az elmúlt évek-ben. Templomunkban az elektromos háló-zat cseréje megtörtént. Reméljük, hogygond nélkül, biztonságosan fog üzemelniaz elkövetkező években. A templom főbejá-rati homlokzata és a lábazat javítása, va-lamint festése a reformáció évében megva-lósult. Az évforduló alkalmából Luther-ró-zsával ellátott keresztet állítottunk a temp-lomkertben. Szentetornyán a gyülekezetiház utcai homlokzatát – eredeti állapotá-

nak megfelelően – felújítottuk, s emléktáb-lát helyeztünk falára, a város közreműködé-sével. Felvégi parókiánk utcai szigetelése,felújítása megtörtént. Az Alvégi parókiánszintén végeztünk felújítási munkát. Isko-lánk tanulói részére – a mindennapos test-nevelés érdekében – pályáztunk és nyer-tünk, egyedül a megyében. A volt tekepá-lyán tornaszobát alakítottunk ki. A sport-udvar új burkolást kapott, kültéri ' tnesz-elemeket telepítettünk, fedett kerékpártá-roló is épült. Az elbontott kerítés elemeitfelhasználva Szentetornyán az idei évbenkicseréljük a templom kerítését. Más pályá-zati forrásból folytatódik a gyülekezeti házfelújítása az udvari részen. Üzleteink tetőja-vítása, a beázás megszüntetése részbenmegoldódott.

Tisztelt Gyülekezet!Az elmúlt években kapott segítséget

nagyon köszönöm. Ez adott erőta feladat ellátásához. Kívánom

az utánam jövőnek, hogy munkájasorán kapja meg mindazon segítséget,amelyet én is magam mellett tudtam.

Orosháza, 2018. január 24.

NÉMETH BÉLAfelügyelő

A 2018. évi általános tisztújításegyházközségi választásainak eredménye

Egyházközségi felügyelő: Györgyi IstvánEgyházközségi másodfelügyelő: Révész Rita Boglárka

Gondnokok: Halupa József, K. Tóth LászlóJegyző: Tatár IzabellaSzámvevőszéki elnök: Szabó LászlónéSzámvevőszéki tagok: Csehi Józsefné, Horváth Erika,Szőke Bianka, Tarsoly Lászlóné

Egyházmegyei küldöttek: Nagy Róbert, Németh Béla,Révész Rita Boglárka

Presbiterek: Bacsurné Nagy Ildikó, Bánki-Horváth György,Bánki-Horváthné Révész Adrienn, Benkő Zita, Berta Tünde,Csehi József, Dérné Csepregi Klára, Dimák Sándor,Fehér Borbála, Gavallérné Koszorús Éva, Hajdú Zoltán,

Halupa József, Horváth Erika, Koszorús Oszkár, K. Tóth László,Lázár Pálné, Nagy Róbert, Nagyné Györgyi Szilvia,Németh Béla, Szekeresné dr. Rusznák Jolán, Szőke Szabolcs,Szöllősiné Kassai Judit, Tarrné Kiss Hajnalka, Zsoldi Attila

Képviselő-testületi tagok: Benkő Barna,Celuskáné Csepregi Alícia, Csehi Józsefné, Csécsei Pálné,Hajdu Attila, Herpainé Kovács Csilla, Jankainé Zelenka Anikó,Jankó Mónika, Koncseg István, Mihutz Margit,Pusztainé Nagy Erzsébet, Pusztainé Ravasz Ildikó,Révész Józsefné, Szemenyei Sára Ilona, Szokodi László,Szőke Bianka, Tarsoly Lászlóné, Tatár Izabella, Tóth Linda,Ujj Mária, Zsoldi Attiláné

Az újonnan megválasztott tisztségviselők ünnepélyes beikta-tása április 8-án, a 10 órai istentisztelet keretében történik.

A presbitérium alakuló ülésén az egyházközségben végzett ál-dozatos, elkötelezett szolgálat elismerésének kifejezésekénttiszteletbeli presbitereket választ.

Page 11: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi … · 2018-06-01 · egy tanterv. Istennek is van terve velünk. Minden diákjával. Na, ezt eddig nem is tudtam! Akkor

2018. húsvét 11OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo

Kondor Péter 1968-ban született Szege-den. Orosházán, majd Szarvason ne-velkedett, és a városi Vajda Péter Gim-náziumban érettségizett 1986-ban.Gimnazistaként fogadta el Krisztus érteis lehajló szeretetét, és kezébe téve to-vábbi életét, jelentkezett az Evangéli-kus Teológiai Akadémiára. 1992-benvégzett, D. dr. Harmati Béla ordinálta.Az egyetemi évek alatt kötött házassá-got Zuba Klárával. Két gyermekük van.

Lelkészi szolgálatát 1992-től 1996-ig anagyszénás–gádorosi társgyülekezet-ben, 1996–1998 között a szarvas-ótemplomi egyházközségben, 1998-tól2001-ig Kondoroson végezte. 2001 ótaa békéscsabai egyházközségben szol-gál.További szolgálati területei: 1996–2000 között a Déli Egyházkerületi Bíró-ság elnöke; 2000 óta a Kelet-BékésiEgyházmegye esperese, a gazdasági bi-zottság tagja, 2012 óta elnöke. 2006-tólegyházunk országos presbitériumánaktagja, valamint zsinati tag. 2008 óta aLelkészi Munkaközösségek OrszágosSzövetségének elnöke.Több evangélikus intézmény, így a bé-késcsabai és a mezőberényi gimnázi-um, óvoda és nyugdíjasklub, valaminta kondorosi nyugdíjasház igazgatóta-nácsi elnöke, a Békéscsabai Evangéli-kus Szeretetszolgálat vezetője.Tagja a Lelkészakadémia és a Rózsák te-rei Evangélikus Középiskolai Kollégiumigazgatótanácsának, a lelkészi életpá-lyamodellt és a választási törvény egy-szerűsítését előkészítő, valamint többmás munkacsoportnak.

ÜNNEPI ALKALMAINK

MÁRCIUS 29., nagycsütörtök– 17 órakor úrvacsorai istentisztelet

Helyszín: gyülekezeti ház

MÁRCIUS 30., nagypéntek– 10 órakor ökumenikus városi passió

Helyszín: római katolikus templomElhangzik: Haydn A Megváltó hét szava a keresztfán

– 17 órakor könnyűzenei passió-oratótiumHelyszín: Győry-terem

* * *

ÁPRILIS 1., húsvét ünnepe– 5.30-kor hajnali feltámadási istentisztelet

Helyszín: templom– 10 óra ünnepi úrvacsorai istentisztelet

Helyszín: templom

ÁPRILIS 2., húsvét 2. napja– 10 órakor úrvacsorai istentisztelet

Helyszín: templom

Új püspök

K ondor Péter békéscsabai lelkészt vá-lasztotta a Magyarországi Evangéli-

kus Egyház Déli Egyházkerülete új püspö-kévé. A Déli Evangélikus EgyházkerületSzavazatbontó Bizottsága megállapította,hogy a választás érvényes és eredményesvolt.

Az új püspök a megválasztása utáni elsőmondataival megköszönte a bizalmat azegyházkerület gyülekezeteinek, a presbité-riumoknak, az egyháztagoknak és a kollé-gáknak:

„Nagy megtiszteltetés, de kihívás ez aszolgálat, hiszen olyan elődök nyomábakell lépnem, akik rendkívül sokat tettekaz egyházkerületért. Azt remélem, hogyszemélyemmel a váltás nem jelent majdnagy változást az egyház életében,hanem inkább egy hangszínváltást.Talán ezután kicsit más hangszerelésbenhangoznak majd el ugyanazok az örökgondolatok, melyekre minden időbenszüksége van a mi szívünknek-lelkünknek.”

Page 12: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi … · 2018-06-01 · egy tanterv. Istennek is van terve velünk. Minden diákjával. Na, ezt eddig nem is tudtam! Akkor

Levéltárunk 2017. évi krónikája

Fénysugár-híradó

E gyre szélesebb körben válik ismertté,hogy evangélikus egyházközségünk-

nek a hét három napján látogatható levéltá-ra is van.

Iratanyagunk terjedelme 84 iratfolyó-méter, nagyobb része rendezett. A kereszte-lési és esketési anyakönyveket a város alapí-tásától, 1744-től kezdve őrizzük, a halottianyakönyvek 1771-től maradtak ránk. Akutatás megkönnyítése érdekében az államianyakönyvek 1895-ös bevezetéséig muta-tók állnak az érdeklődők rendelkezésére.(Az 1895 utáni esztendők indexálása hatal-mas munka, még most van folyamatban.)A jegyzőkönyvek 1818-tól, az egyéb irattá-ri anyagok 1861-től találhatóak meg.

A 2017. évben 57 regisztrált kutató 186esetben jelent meg levéltárunkban és 1555dokumentumot tanulmányozott. Kutató-ink közül legtöbben (31 fő) orosházi volt,Németországból 2 fő, Erdélyből és Felvi-dékről 1-1 fő érkezett. Szegedről jött 5, Bu-dapestről, Hódmezővásárhelyről és Nagy-

szénásról 3-3, Békéscsabáról, Debrecenből,Dunakesziről, Kecskemétről, Keszthelyről,Pécsről, Székesfehérvárról és Szentendréről1-1 fő látogatott levéltárunkba. Helytörté-neti, gyülekezettörténeti, egyháztörténetikutatást végzett 13, családkutatást 44 fő.Körülbelül száz orosházi származású családeredetének megismeréséhez nyújtottunksegítséget.

A kutatott témák igen szerteágazóakvoltak: Kiscsákó története, Orosháza mű-vészettörténete, Rédei Károly orosházi szü-letésű nagykárolyi lelkész irodalmi mun-kássága, az evangélikus nőegylet kialakulá-sa. Volt, aki a Békés megyei németek törté-netéhez keresett adalékokat, mások Gádo-ros (1901-ig Bánfalva) evangélikus egyház-községének megalapításához, Orosházahitéletéhez, az orosházi cserkészet történe-téhez kerestek forrásokat. Az Orosházi Ha-rangszó elmúlt évi lapszámaiban 21 olyanírás látott napvilágot, amihez segítséget ad-tunk. Jankó Éva Erika diplomamunkát írt

levéltárunk I. világháborús iskolaügyi ira-tainak digitalizálásáról, Gyenge Antal igensok időt töltött levéltárunkban kiscsákóikönyvének írásakor, Vassné Técsy Editnekaz evangélikus nőegyletről írott tanulmá-nyát a Nagy Gyula Múzeum adta ki. E so-rok írójának Balassa Pál egykori lelké-szünkről publikált tanulmánya Sárszentlő-rincen látott napvilágot. Több általános ésközépiskolás, valamint főiskolai és egyete-mi hallgató dolgozatának anyaggyűjtésé-hez segítettünk.

Pályázaton 500 000 Ft-ot nyertünk azanyakönyveink további digitalizálásához, sszerepel még terveink között a levéltárunképületének 25 négyzetméteres bővítése, il-letve egy regionális evangélikus levéltár ki-alakítása.

Hétfőn 8–16, kedden fél 9–16, vala-mint csütörtökön 8–12 óráig tartunk nyit-va.Tisztelettel várja az érdeklődőket:

KOSZORÚS OSZKÁR

„…fölötted ott ragyog az ÚR,dicsősége meglátszik rajtad.”[Ézs 60,2]

T ekintettel az időjárási viszonyokra,hosszabb kirándulást nem tettünk,

de így is igen mozgalmasan telt az életünk atél folyamán.

December 19-én evangélikus iskolánk3. a osztályos tanulói karácsonyi műsortadtak és saját készítésű ajándékkal kedves-kedtek minden nyugdíjasnak. Ők is kaptakajándékot, süteményt és teát.

Keddi összejöveteleinken az áhítat utánmegbeszéljük az aktuális feladatokat. Azutóbbi hetekben a püspökválasztás és azegyházi tisztségviselők jelölése volt a téma.

Részt vettünk az ökumenikus imahé-ten, a fáklyás felvonuláson, s január 23-aiösszejövetelünkön gyertyagyújtással emlé-keztünk az I. világháború áldozataira.

Két klubtagunktól: Szász Istvántól és

Kovács Ferencnétől vettünk végső búcsútaz elmúlt hónapokban.

Tagságunk megszavazta, hogy egyen-kendőt készítsünk, ami kiránduláskor jelzikis csapatunk összetartozását. Jelenleg atervezésnél tartunk, de mire jön a kirándu-lás, megleszünk vele.

Február 13-án 16 fővel részt vettünk aszarvasi gyülekezeti házban egy zenés mű-soron: Papp Csaba, a „Magyar Elvis” győz-tese előadásán. A színvonalas műsor utánmeglátogattuk az újonnan egyházi kezelés-be került idősek otthonát. A frissen felújí-tott, ízlésesen berendezett otthonban 1-2-4ágyas szobákban, minden igényt kielégítőkörülmények között élnek a lakók. LázárZsolt esperes úr kedves kalauzolásával vé-gigjártuk az intézményt, és egy ' nom ebédelfogyasztása után hazajöttünk.

Február 20-án Szegeden író-olvasó ta-lálkozón vettünk részt öten. Vámos Miklósszellemes-kellemes előadása után dedikáltakönyvét nekünk.

Március 6-ára terveztünk egy találkozótBonka Gabriella költőnővel, aki Pécsen él,és klubvezetőnk, Marika személyes jó isme-rőse. Ezért vállalta volna az utat, de sajnosbalesete miatt későbbi időpontra halasztot-ta a látogatást.

Távolabbi tervünk egy 4 napos kárpát-aljai kirándulás május 28–31-ig. Klubta-goknak 25 000 Ft a részvétel díj, de szíve-sen látunk kívülálló jelentkezőket is.

Március 18-án Verasztó Antal amatőrképzőművész kiállítása nyílt meg a gyüle-kezeti teremben. A tárlat március 30-áigtekinthető meg.

A továbbiakban is szeretettel hívjuk ésvárjuk minden nyugdíjas testvérünket ked-di napokon 14 órától a klubfoglalkozásra.

„A reménységben örvendezzetek,a nyomorúságban legyetek kitartók,az imádkozásban állhatatosak.”[Róm12,12]

UJJ TIBORNÉ

Újságunk az interneten is megtalálható: http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo

12 2018. húsvét OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo

Page 13: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi … · 2018-06-01 · egy tanterv. Istennek is van terve velünk. Minden diákjával. Na, ezt eddig nem is tudtam! Akkor

Szentetornyai integráció

A z EFOP (Emberi Erőforrás Fejleszté-si Operatív Program) 1.3.7-17 kere-

tében sikeresen pályázott az Orosházi Evan-gélikus Egyházközség a társadalmi együtt-élés javítás érdekében. A pályázat forrását azEurópai Szociális Alap és Magyarországköltségvetése társ'nanszírozásban biztosít-ja. A pályázat lényege, hogy hátrányos hely-zetű szentetornyai és rákóczitelepi családo-kon segítsünk. (Vannak közöttük roma ésnem roma emberek is.)

A hátrányos helyzet mögöttes okaszámtalan probléma lehet: alacsony iskolaivégzettség, hiányos szocializáció, kisebbsé-gi hovatartozás, többgenerációs lemaradáshalmozódása. Az integráció egyfelől a rá-szoruló rétegeknek szól, másfelől az őketkörülvevő környezet befogadóképességé-nek javítását szolgálja. Az érzékenyítés ta-lán az egyik legnehezebb részfeladat a prog-ram során. A pályázat a gyülekezetek hatá-rain is túlnyúlik.

Két konzorciumi partnerünk van: a Be-thesda Alapítvány, valamint az Esélyegyen-lőséget Biztosító Alapítvány az Orosháza-Rákóczitelepi Általános Iskola Tanulói Tá-mogatására.

A pályázat során lesznek hetente, ha-vonta, valamint két-, illetve háromhavontatartandó alkalmak. A pályázat a 2018-as és2019-es esztendőben, tehát két éven ke-resztül tart. Ez az időszak magában foglaljaa szentetornyai gyülekezeti ház részfelújítá-sát, három falunapot és egy missziós alkal-mat, amelyen több száz főt kell megmoz-

gatni. A ' atalokat kirándulni, táborozni isvisszük. Több szocializációs tréninget tar-tunk a ' atal és felnőtt korosztály számára.

Sajnos a munkatársi gárda bővítésrenincs lehetőség. A pályázatból csak kétszakmai megvalósító részmunkaidős fog-lalkoztatása lehetséges. Bérezésük nagyonalacsony. Programjainkat az előző évekhezhasonlóan most is önkénteseink önzetlensegítségével valósítjuk meg.

A pályázat tartama során a munkafolya-matok előkészítésében és a lebonyolításá-ban csak az eredeti pályázatban vállalt és akiírásban megtalálható célokat lehet meg-

valósítani, nagyon szigorú elszámolási kö-telezettségek mellett. A programok nagyrészét a korábbi években is végeztük, akkorjóval szerényebb (anyagi) keretek között.

A program részcélja, hogy javítsa a civilszervezetek és a helyi gyülekezetek viszo-nyát, hogy közös tehervállaláson keresztülélhetőbbé tegyük lakóhelyünket, s hogy újközösségeket formáljunk, illetve a régieketmegerősítsük. Reméljük, hogy e progra-mok hosszú távon megerősítik a gyülekeze-teket, és egyben előreviszik a város polgá-rainak közös életét.

LACKI JÁNOS

Tavaszi alkalmak a leánygyülekezetekben

• 14 órakor Szentetornyán böjti kézművesMárcius 31-énfoglalkozás gyermekek számára.

• 8.30-kor Szentetornyán húsvéti istentisztelet,Április 1-jén10 órakor Rákóczitelepen húsvéti istentisztelet gyermekekszámára, 14 órakor Kardoskúton húsvéti istentiszteletgyermekek számára, utána úrvacsora.

• , hétfőn kirándulás Poroszlóra az EFOP-Április 30-ánpályázaton keresztül.

• 10 órakor Rákóczitelepen konfirmáció.Május 20-án• 14 órakor Kardoskúton hősök napi ünnepségMájus 27-én

kerül megrendezésre.

Heti rendszerességgel tervezett alkalmak:• vasárnap 8.30-kor istentisztelet Szentetornyán;

• vasárnap 10 órakor istentisztelet Rákóczitelepen;• vasárnap 14 órakor istentisztelet Kardoskúton;• csütörtökön 16 órakor konfirmandusóra Rákóczitelepen

(gyülekezeti terem);• pénteken 16 órakor ifjúsági óra Rákóczitelepen

a szentetornyai fiatalok számára (gyülekezeti terem).

Kétheti rendszerességgel tervezett alkalmak:• hétfőn 17 órakor kardoskúti családoknál házi bibliaóra

(Máté evangéliuma);• kedden 17 órakor Szentetornyán, Szabó Józsefné

testvérünknél házi bibliaóra (A zsoltárok könyve).

Havi rendszerességgel tervezett alkalmak:• szerdán 17 órakor Rákóczitelepen szülői bibliaóra

(gyülekezeti terem).

2018. húsvét 13OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo

Page 14: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi … · 2018-06-01 · egy tanterv. Istennek is van terve velünk. Minden diákjával. Na, ezt eddig nem is tudtam! Akkor

Húsvéti gondolatok a diakóniából

E lmúlt a farsangi mulatozások, gond-talan vigadozások időszaka. A keresz-

tyén világ számára szomorú, mégis feleme-lő hetek következnek. A böjt már a készü-lés, a lelki előretekintés Jézus szenvedéseire.

Valami megmagyarázhatatlan érzés veszrajtam erőt, amikor a Bibliában végigolva-som és átérzem, mit tett meg Jézus értünk,bűnösökért életében, egészen a kereszthalá-lig. Isten azonban a maga szeretetét mutat-ta meg irántunk, mert „Krisztus már akkormeghalt értünk, amikor bűnösök voltunk” –olvasom a Róm 5,8 versben. Ezzel az igévelmegerősítve indulok és indulj te is, testvér,kövessük Jézus útját! A csodákat, amikettett, a virágvasárnapi fogadtatást, az őt kö-vető tömeg hitét és csodálatát. Utána a je-ruzsálemi vérszomjas sokaság, mely a meg-feszítését követelte. Ezektől átmelegszik alelked, de lapozz tovább, már előreveti ár-nyékát a kegyetlen bántalmazás, a kereszt-halál. Mi már látjuk a nagypénteki feszületmögött a mennyei fényt, a húsvéti feltáma-dást.

A keresztyének legnagyobb ünnepe ahúsvét. Mi érezzük az Atya mérhetetlen sze-retetét, aki „Úgy szerette Isten a világot, hogyegyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el

ne vesszen, hanem örök élete legyen” – írja Já-nos evangélista (Jn 3,16).

Úgy gondolom, a mi feladatunk, hogyebből a nekünk adott szeretetből, gondos-kodásból átadjunk azoknak, akik családjuknélkül élnek a szociális otthonokban.

Az elmúlt összejövetelen úgy határoz-tunk, hogy kis csomagokat készítünk szá-mukra, kerüljön az ő asztalukra a mi emlé-keztető ajándékunk. A megbeszélt idő-pontban a csoport tagjai hiánytalanul jelenvoltak. Sok sütemény, csokitojás és -bá-rányka gyűlt össze. Az iskolások ügyes kezemunkája nyomán kis feszületek készültek,és adományként húsvéti igés kártyák is ér-keztek. Köszönet értük. Hamar összeállí-tottuk a mutatós kis csomagokat, amelyek-kel istentisztelet után gondoskodó társainkmegajándékozták az otthon lakóit.

Évről évre készítünk számukra kis apró-ságokat, ezzel téve emlékezetessé az ünne-pet. Jó érzés a kedves köszöntő visszajelzé-seket hallani. Meggyőződésem, ha jót tehe-tünk másokkal – akármilyen keveset is –,azt meg kell tenni. Minden igyekezetünk-kel ezen munkálkodunk.Természetesen eb-ben az évben is tovább látogatunk szeretet-tel, és segítünk ott, ahol kell és lehet.

Több alkalommal említettem már eddi-gi cikkeimben, hogy sajnos csökken a cso-portunk tagjainak létszáma, és bizony né-hányunk egészségi állapota is nehézzé teszia látogatásokat. Örömmel vettem a gyüle-kezeti nővérünk kezdeményezését, akimárciusban „Ápolási segítő hivatásgondo-zó nap” keretében összejövetelt szervezettmindazok számára, akik szeretetből vagyhivatástudatból végeznek gondozást. Sokjó gondolat és teendő vetődött fel a nap fo-lyamán. Megnyugodva vettem tudomásul,hogy utánunk is lesznek, akik szeretettelgondoskodnak az idősekről, talán majd ró-lunk is. Kellemes napot töltöttünk együtt,nagyon jól sikerült. Remélem, lesz folytatá-sa is!

Alázatos szívvel készülök és várom ahúsvéti csodát. A bővített Útmutató gon-dolatával fejezem be írásomat, és kívánokminden olvasónak áldott feltámadási ün-nepet: „Ébredj fel, szívem, az éjszaka elmúlt,és feljött a nap! Ébreszd fel a lelket és az értel-met, hogy meglássa üdvözítőjét, aki ma áttör-te a halál ajtaját és eljött a sírból az egész világörömére.” [L. Lorenzen]

KOVÁCS TIBORNÉ

Otthona letta nővéri szolgálatnak

Szeretettel tesszük közzé, hogy a nővéri szolgálat segítő le-hetőségeivel – Éléskamra és egyéb formájú segélyeivel,tárgyi dolgaival – a templommal szemben, az alvégi paró-kia udvarából nyíló kedves kis helyiségben talált otthonra,melynek neve:

„A GYÜLEKEZETI NŐVÉRI SZOLGÁLATLOGISZTIKAI KÖZPONTJA”

Kérjük, hogy – előzetes egyeztetés híján – a következő félfo-gadási időszakokban keressék a szolgálatot:

HÉTFŐNKÉNT 9–11 ÓRÁIGPÉNTEKENKÉNT 9–11 ÓRÁIG

Emlékeztetőül: segítő lehetőségeket kínálunk akut és hosz-szú távú ápolási, prevenciós, szociális, betegmozgatási ésminden ide tartozó ügyben. Előzetes egyeztetés a +36 20/775-3912-es telefonszámon, vagy a Lelkészi Hivatalban.

az orosházi

római katolikus templomban

2018. március 30-án,

nagypénteken 10 órakor

14 2018. húsvét OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo

Page 15: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi … · 2018-06-01 · egy tanterv. Istennek is van terve velünk. Minden diákjával. Na, ezt eddig nem is tudtam! Akkor

O rosháza egy mintegy 27-28 ezer la-kosú kisváros Magyarország délke-

leti régiójában. Tradicionálisan evangélikustelepülés, hiszen evangélikusok által alapít-tatott 1744-ben. Gyülekezetünk aktív tag-jainak lélekszáma körülbelül 3 ezer fő.

Közösségünkbe a gyülekezeti nővériszolgálat hírét Ryll Cecília hozta el. Ő adap-tálta az amerikai anyagot a magyar nyelvreés lehetőségekre, ő végezte a képzést is.

Gyülekezetünk igazgatólelkésze, Ör-dög Endre felismerte ennek az újdonság-nak a közösséggondozó és -formáló hatását.

Maga a szolgálat 2012. december 3-ánindult egy istentisztelet keretében, amikoráldással indították útjára ezt a munkaágat.Ilyen idáig még nem volt Magyarországon.Egy teljesen úttörőfeladat várt a megbízottgyülekezeti nővérre.

De hol is kezdjük? Az amerikai mintátbele kellett illeszteni a magyar egészségügyiés szociális ellátórendszerbe, s helyet kelletttalálni neki az egyházi karitatív csoportokközött is. Az építkezés alulról indult, helyiszinten, a legkisebb dolgokból.

Először az állapot-, majd az igényfelmé-rés és kutatás volt a feladat. Hol a helye en-nek a szolgálatnak? Megindult a „monito-rozás”. Egyénekre és csoportokra egyarántfókuszálni kellett, de magát a közösséget isszemügyre kellett venni egészségügyi szem-pontból, időbeli, térbeli és szakmai hatá-lyosságot meghatározni. Gyűjteni a „fehérfoltokat”. A felismert lehetőségek és az életadta kihívások, hiányosságok rajzolták mega főbb irányvonalakat, s így alakultak kiszinte maguktól a szükséges és hasznos ön-kéntes segítő csoportjaink. Jelenleg öt ilyencsoport tevékenykedik (a hatodik megala-kulása épp e cikk írásakor van folyamat-ban). A csoportok alakulási sorrendben:Betegmozgató Csoport, Lelki TámogatóKözösség, Ápolói Csoport, „Kocsisor”, Lá-togatói Csoport.

A tervek szerint – és az idő által megér-lelve – körvonalazódik egy ún. „SzakmaiKollégium”, ami orvosok, szakápolók,gyógytornászok stb. támogatói és konzul-tatív csapata lenne. Feladatuk a konzíliumés a tanácsadás mellett olyan közösségi ve-szélyhelyzetekre való tervezet kidolgozása,mint járványok, nagyobb területekre terje-dő szociális krízisek, teammunkák koordi-

nálása, prevenció, utógondozás egészségdi-namikai szervezése.

Jelenlegi csoportjainkról:– : A mindenna-Betegmozgató Csoport

pok nehézségeire verbuválódott segítő for-máció. Tagjai vállalták, hogy mozgásukbankorlátozott, elesett társainkat szó szerint avállukra veszik és elszállítják oda, ahovakell. Kétkezi és gépkocsis mozgatással szol-gálnak.

– : Egyszer volt,Lelki Támogató Közösséghol nem volt… létrejött egy gyászfeldolgo-zó csoport gyülekezetünkben. Ennek tagjaiazóta is együtt maradtak, új utakat és új ta-gokat kerestek. És lett belőlük olyan keresz-tyén, ökumenikus, önszerveződő, kulturá-

lis, lelki támogató csoport, amely életünkeseményeire keres válaszokat a Biblia fé-nyében.

– : Tagjai olyan képzett,Ápolói Csoportempatikus és elkötelezett – munkájukat hi-vatásként élő segítők –, akik akár ad hoc,akár élethosszig állnak a betegek és csalá-dok mellett a legkülönbözőbb időkben éshelyzetekben.

– : Ez az extravagáns fedőnevű„Kocsisor”szervezeti egység arra szakosodott, hogy fel-kutatja és műveleti körébe vonja az ún.„szemérmes szegényeket”. Eljuttatja hozzá-juk egyházközségünk közreműködésével azemberi segítségnyújtás legkülönfélébb for-máit, úgymint gyógyszer, élelmiszer, ruhá-zat, lakástextil, bútor, háztartási gép, fűtő-anyag.

– : Új szemléletű láto-Látogatói Csoportgatói attitűd megvalósítói, akik nemcsak aklasszikus beteg- és magányoslátogatástvégzik, hanem a gyülekezeti nővér holiszti-kus szemléletén át információkat gyűjte-nek és látják el velük a megbízott nővért, il-letve az egyházközség lelkészeit.

A fenti kis csoportosulások létrejötténtúl szükségesnek mutatkozott – mindjárt aszolgálat indításakor – egy esettáska össze-állítása a közösség védelme érdekében. Ben-ne a legfontosabb mérő- és vizsgálati eszkö-zök, kötszerek, gyógyszerek – vannak, szük-ség esetére.

Orosházán a megbízott gyülekezeti nő-vér abszolút kedvező helyzetben van: ön-maga látja el az egyház' i, háziasszonyi, irat-terjesztési és gyülekezeti munkatársi felada-tokat, így csak önmagával kell tanácskoz-nia, rögtön ajánlhat például hitmélyítőkönyvet, szervezhet csoportot és küldhetazonnali segítséget.

A templomba érkezve tudja, hogy mi-kor kinek fáj a lába, kinek magas a vérnyo-mása, ki szomorú, ki nem vett be vízhajtót,ki készül operációra és ki érkezik a gyász sú-lyos fájdalmával. (Ne ijedjen meg senki, eznem többlet, inkább kapcsolódási pontoksokasága, amiken keresztül el lehet érni a rá-szorulókat.) Aztán meglátogat még kórház-ban fekvőket, elmagyarázhatja a beavatko-zás szükségességének miértjeit, komplexesetkezelés keretében pedig foglalkozik azolyan problémás kérésekkel is, amelyekre ajelenlegi egészségügyi és szociális ellátó-rendszer nem tud felelni, és a család sem ké-pes felvállalni a gondokat. Ezen kívül a gyü-lekezeti nővér együttműködik a gyülekezetiés a háziorvossal (egymást kölcsönösen tájé-koztatják), adott esetben mediálhat, s hakell, lelkészt hív, úrvacsorát szervez.

A feladatok és szükségletek sora szintevégtelen, és valóban nagy lehetőségünk az,hogy ezekre a kihívásokra mielőbb felelnitudjunk, segítve az egyes embert. Hivatás-ként társaink javára.

(Ez a cikk a gyülekezeti nővéri szolgálatamerikai szervezetének címűPerspectives

lapja számára íródott.)

SZÖLLŐSINÉ KASSAI JUDITgyülekezeti nővér

Helló, itt Orosháza! Helló, itt Magyarország!

2018. húsvét 15OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo

Page 16: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi … · 2018-06-01 · egy tanterv. Istennek is van terve velünk. Minden diákjával. Na, ezt eddig nem is tudtam! Akkor

E z év elején egy betegszállítással kap-csolatos eset nagyon fontos tényre

mutatott rá: a gyülekezeti nővéri szolgálatcsoportjai és azoknak tagjai mára olyannyi-ra megsokasodtak, hogy nem ismerik egy-mást, talán még a szolgáló csapatok céljai,feladatai sem világosak. Mit csinál ilyenkoregy, a problémára azonnal reagáló, magáravalamit is adó gyülekezeti nővér? Ismerke-dési partit szervez, ahol összejönnek ezek azemberek. Ahol megtudják egymásról, hogyki kicsoda és mit csinál ebben az – Istennekhála – egyre növekvő forgatagban.

Tehát összetrombitálja a segítőtársakat,összegereblyézi az eddig történteket, össze-szed egy kis uzsonnára valót, összerendezi amondókáját is, és összeismerteti egymássalaz ügyön szorgosan munkálkodó feleket.(És közben összeszedi önmagát is.) Majdelőszedi az evangélikus kosarat, beleszedi azegybegyűlt társaság cégéres ismertetőit, ésegy kellemes délutánt töltenek el együtt.Ezalatt élesben is megy a segítés, valakiSMS-ben ruhát keres a gyerekeknek, valakifelajánlást tesz, és egyúttal új barátságok isszületnek. A végén még egy megállapodásis létrejön, hogy ezt minimum féléventemeg kell ismételni.

Ez történt 2018. január 13-án. Ám haegy üzlet egyszer beindul...

A jó dolgokat mindenki szereti, és azo-kat másokkal is meg kell ismertetni. A kö-vetkező felismerés az volt, hogy a nővériszolgálaton kívül, de „házon” belül is vanmég ismerkednivalónk. Ha jól körbené-zünk hasonló, szociális szolgálattevő társa-ink háza táján, rögtön látszik, hogy egymástámogatásával is meglehetősen adósak va-gyunk. Mi több, óriási restanciánk van!

Így aztán nem sokat váratott magára egyújabb, jóval szélesebb összeverbuválódás.

Ez 2018. március 10-ére esett Ápolói-segítőiHivatásgondozó Nap címmel. Erre meghí-vást kaptak a szeretetszolgálat, a diakónia, anővéri szolgálat, valamint a Márta Kör tag-jai is.

A nap egyik feladata az ápolói-segítőipálya értelmezése, a hivatásérzés megszüle-tése, külső és belső forrásaink felkutatásávalmunkánk hivatásként történő pozitív meg-élése volt. Magyarul: egy kicsit törődtünkmagunkkal. Alapul dr. Egri László nívósszakmai tanulmánya szolgált Hivatás ésküldetés az ápolásban címmel.

De' niáltuk a legfontosabb szakmai fel-adatainkat, és mindenki elmondhatta,

hogy mi a konkrét dolga a gyülekezet szo-ciális segítői munkájában. Azután foglal-koztunk az ápolási-gondozási ügyeink szer-vezésével, gondjaival, és rácsodálkozhat-tunk arra a szép önmeghatározásra, amit azelődök már megfogalmaztak: az ápolás tu-domány és művészet. Igen, ennek a hiva-tásnak minden pillanata egy alkotás, a ka-pott talentumok, a kapott cél és életfeladat,a felülről jövő erőforrás összegyúrásával.Foglalkoztunk a gondozó és gondozott, se-gítő és segített ember viszonyával, empátiá-val és bevonódással. Egy kicsit rátekintet-tünk a rekreáció formáira, az imádkozás je-lentőségére, annak egész szervezetünkregyakorolt reparatív hatására, életünkre,munkánkra gyakorolt jelentőségére.

Tervezett tematikánkat be sem tudtukfejezni. Bőven maradt meg- és kibeszélni-valónk, tehát ez az alkalom is úgy végző-dött, hogy „folytatása következik”. Záró-gondolatként szeretném megosztani min-denkivel a nap mottóit:

„Az ápolás: hivatás. Olyan különlegesküldetés, mely megtanít minket arra,

hogy ne mindig csak önmagunk legyünkfontosak, hanem vegyük észre a másik

embert. Hivatásként érdemes csak megélni,mert különben elveszti valódi értelmét,

akár azzal, hogy divattá válik, akár azzal,hogy kenyérkeresetté süllyed.”

[Florence Nightingale]

„Egymás terhét hordozzátok,úgy töltsétek be Krisztus törvényét.

[Gal 6,2]

SZÖLLŐSINÉ KASSAI JUDIT

Ismerkedési partik a nővéri szolgálatnál

F ebruár közepén a Márta Kör is feléb-redt téli szendergéséből, amivel az

eseménydús első félévet zárta. Újult erővel,lelkesen kezdtünk bele a második félévestervek kidolgozásába, a programok terve-zésébe.

Az újrahasznosítás jegyében PET-pa-lackokból virágokat készítettünk és festet-tünk. Ezeket a március 2-án megrendezett

női világimanapon a Győry-terem díszíté-séhez használtuk fel.

Húsvét előtt tojásfestő alkalomra készü-lünk. Áprilisra egy gyulai kirándulás szere-pel közeli terveink között. Májusban a kon-' rmandusoknak szeretnénk egy névre szó-ló ajándékot készteni. Júniusban pedig egykerti partival kívánjuk majd zárni a máso-dik félévet.

Szeretettel várjuk az aktív asszonytest-véreket sorainkba, ahol a munka mellett azimádság sem marad el.

A Márta Kör alkalmainak pontos idő-pontjairól a füzetben olvashat-Találkozásoknak információt!

SZIGETHYNÉ SZENTECZKI KATALIN

Tavaszi zsongás a Márta Körben

16 2018. húsvét OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo

Page 17: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi … · 2018-06-01 · egy tanterv. Istennek is van terve velünk. Minden diákjával. Na, ezt eddig nem is tudtam! Akkor

SZÉKÁCS JÓZSEF EVANGÉLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

2018. húsvét 17OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo

E gy, a magyar kultúrához kapcsolódószavalóverseny megszervezésének öt-

lete először 2012-ben merült fel az intéz-mény egyik magyartanárában, Fülöp Bélatanár úrban. Az elképzelést tettek követték,és 2013 januárjában iskolánk első ízbenrendezte meg a Kölcsey Ferencről elneve-zett szavalóversenyt. Az évek során kibőví-tettük a versenyt, így a népdaléneklésben,később a képzőművészetben tehetséges ta-nulókat is meghívtuk a megmérettetésre.Látva az érdeklődést, ami a tanulóinkbankialakult a fotózás iránt, fotópályázatot iskapcsoltunk a versenyhez. 2013 óta tehátminden január 22-éhez, azaz a magyar kul-túra napjához legközebb eső pénteken izga-tott versenyzőkkel, kísérőtanárokkal ésszervezőkkel telik meg az iskola épülete.

A versenyre meghívást kaptak az oros-házi és környékbeli diákok, az ország evan-gélikus iskoláiban tanulók, valamint a ha-táron túli testvériskola növendékei is. Ezutóbbiak részvételével tulajdonképpen ki-csit nemzetközivé is váltunk. Vannak olyaniskolák, amelyek állandó résztvevői verse-nyünknek, így nem meglepő, hogy néhánynév ismerősen csengett a zsűrinek és másrésztvevőknek is.

A verseny meghirdetésekor most is azeredeti célt tartottuk szem előtt: méltó mó-don megemlékezni a magyar kultúráról ésmegerősíteni a jövő nemzedékét abban a hi-tében, hogy érdemes ápolni hagyománya-inkat, így verset tanulni, valamint népdalténekelni is.

A szavalóversenyen (kötelező módon)egyik évben nemzeti imádságunkat, a

Himnuszt, másik évben pedig VörösmartyMihály át szavalják a diákok. A vá-Szózatlasztott versek vagy egy téma köré épülnek,vagy egy adott költői életműből kerülnekkiválasztásra. Ebben az évben Nagy Lászlóegy-egy lírai alkotásával lehetett jelentkez-

ni. A versenyt három korcsoportban (7–8.,9–10. és 11–12. évfolyam) rendeztük meg,melyre (tag)iskolánként és korcsoporton-ként két szavaló nevezhetett.

A népdaléneklési verseny kötelező daláta törzsanyagból választotta ki kollégánk,Domjánné Szólik Anikó. Emellett egy tet-szőlegesen választott dalt is elő kellett adni-uk a versenyzőknek. Három kategóriábannevezhettek a diákok: 5–6., 7–8. és 9–12.évfolyam.

A fotó- és képzőművészeti pályázat gon-dozója Celuskáné Csepregi Alicia tanárnővolt. Az idei év témája a kárpát-medenceimagyarság nemzeti értékeinek bemutatása.Két kategóriában lehetett pályamunkávaljelentkezni (7–8. és 9–12. évfolyam). A pá-lyázatra beérkezett anyagok a verseny nap-ján megtekinthetők voltak iskolánk dísz-termében.

A versenyzők előadását háromfős zsűriértékelte. A 7–8. évfolyamos szavalók zsű-rijének elnöke Vetésiné Petrányi Erzsébetnyugalmazott magyartanár volt. Nagy Sán-dorné (iskolánk nyugalmazott igazgatóhe-lyettese, magyartanár) és Buzai Csaba (azorosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtárigazgatója) segítették a döntés meghozata-

lában. A 9–10. és 11– 12. évfolyamosokatVarga Zoltán zsűrielnök (a Magyar Rádiómunkatársa, költő), Csányiné Kádár Tün-de (az orosházi Justh Zsigmond VárosiKönyvtár munkatársa) és Mandák Csaba(az Evangélikus Pedagógiai Intézet igazga-tóhelyettese, pedagógiai szakértő) értékel-te.

Az énekesek Lestyán Mihályné zsűriel-nök (az Orosházi Liszt Ferenc AlapfokúMűvészeti Iskola nyugalmazott igazgató-helyettese), illetve Hoffmann Ágnes (hege-dűművész, az Orosházi Evangélikus Egy-házközség kántora, az Alföld Quartet elsőhegedűse) és Nikodém Noémi (az orosházibaptista gyülekezet vezetője) előtt bizo-nyíthatták tudásukat.

A képzőművészeti és fotópályázatra be-érkezett anyagokat az orosházi Városi Kép-tár művészeti irányítója, Szelényi Katalinbírálta el. Közel 65 versenyző nevezett beerre a versenyre, ahová 100 képzőművészeti

alkotás és fotó érkezett. Színvonalas meg-mérettetés volt, méltó ahhoz, amit a ver-seny megszervezésével képviselni kíván-tunk.

Úgy gondolom, az elmúlt évek alatt aKölcsey Ferenc versmondó és népdalének-lési versenynek az országos evangélikus ver-senyek között hagyománya lett.

Remélem, továbbra is számíthatunk ta-nártársaink áldozatos munkájára, a diákságlelkes részvételére, és legfőképpen Istenigondviselésére, akitől erőt kívánunk a foly-tatáshoz.

OLÁH RITAszervező

Kölcsey Ferenc versmondóés népdaléneklési verseny

Page 18: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi … · 2018-06-01 · egy tanterv. Istennek is van terve velünk. Minden diákjával. Na, ezt eddig nem is tudtam! Akkor

SZÉKÁCS JÓZSEF EVANGÉLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

18 2018. húsvét OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo

A gyermek fejlődését nagymértékbenbefolyásolja az a környezet, melyben

felnő. Számára 10-15 éves korig elsősorbana család, utána az iskola, a kortárs diákkö-zösség a meghatározó.

A Székács József Evangélikus Óvoda,Általános Iskola és Gimnázium több mint20 éve szolgálja az evangélikus nevelés-ok-tatást Orosházán. A régióban egyedülállómódon az óvodától az érettségi vizsgákigigényes nevelő-oktató munkával segíti agyermekeket, ad keresztyén értékrendennyugvó időtálló tudást.

Az iskola pedagógiai programjábandeklaráltak szerint krisztusi szeretettel, kö-vetkezetesen, igényesen, a keresztyén ésnemzeti értékek fokozottabb megbecsülé-sére, testi-lelki-szellemi harmóniára töre-kedve, lelkiismeretes tanulásra és becsüle-tes munkára igyekszünk nevelni a gyerme-keket. Lehetőséget kínálunk azoknak a hí-vő és nem hívő családoknak, akik gyerme-keik számára nemcsak a magas színvonalútudást, de a keresztyén szellemben folyó ne-velést is szeretnének biztosítani. Szakszerű,igényes tanári munkával, minden diáknakszemélyre szólóan igyekszünk segíteni ab-ban, hogy az adottságainak megfelelő leg-jobb eredményt érhesse el.

A 2018/2019-es tanévben két első osz-tályt indítunk. Mindkettőben elkezdődikaz idegen nyelvvel való ismerkedés: az „a”osztályban angol, a „b”-ben német nyelvettanítunk majd. A mindennapos testneveléskereteit kihasználva a hagyományos órákatnéptánc színesíti. Emellett az „a”-ban aszta-litenisz-, a „b”-ben vívásoktatást tervezünk.Minden első osztályos kisdiák részt vesz aSakkpalota programban, amely jelentősenfejleszti a logikai gondolkodás készségét.

Változatos szakköri és sportfoglalkozá-sok biztosítják a tehetséggondozást, a sza-badidő tartalmas eltöltését. Általános peda-gógiai törekvéseinket iskolapszichológussegíti, aki a felzárkóztatás és tehetséggon-dozás mellett több területen is kiegészítimunkánkat.

Iskolalelkészünk jelenlétével, szolgála-tával erősíti keresztyén nevelői munkánkat.Hitoktatásban – a tanórák keretein belül –

minden diákunk saját vallásának megfele-lően részesül. Szeretettel ajánlom a nagy-csoportos gyermekeknek és szüleiknek azinduló első osztályainkat és a tanító néni-ket.

„Pedagógusnak lenni azt jelenti, hogyvégtelen kíváncsisággal, türelemmel,

kitartással bátorítod a gyermeket, segíted,hogy merjen, akarjon kibomlani, kinyílni,

mint egy csoda, hogy felszínre kerüljön,közkinccsé váljon a szívében rejtett érték.Üres szívű embert Isten nem teremtett!”

[Böjte Csaba]

1. aOsztályfőnök: Nagyné Györgyi SzilviaKözel húsz éve dolgozom iskolánk köte-

lékében. Tanító/evangélikus hitoktató va-gyok, fejlesztőpedagógus végzettséggel.Férjemmel ' atalkorunk óta tagjai vagyunkgyülekezetünknek. Három iskoláskorúgyermeket nevelünk. Az elmúlt években aziskolai szolgálaton túl óvodánkban is lehe-tőségem volt hittanfoglalkozások vezetésé-

re. A derűs légkört, játékosságot fontos ele-mének tartom a kisiskolások oktató-nevelőmunkájának, ugyanúgy, mint a következe-tes, a gyermekek egyéni sajátosságait is ' -gyelembe vevő tanuláskísérést. Hálás va-gyok a lehetőségért, hogy újra elsős kisgyer-mekek kezét foghatom.

Tanítópárja: Juhászné Stréling JuditTanítói diplomát 1996-ban Békéscsa-

bán, a Kőrösi Csoma Sándor TanítóképzőFőiskolán szereztem. Pályafutásomat Oros-házán, az Eötvös József Általános Iskolábankezdtem. A Székács Evangélikus Iskolában2010 óta tanítok. Pályám során 1–2. osztá-lyos gyermekeknek matematika, magyar éskészségtantárgyakat tanítottam.

Szakmai fejlődésem érdekében mód-szertani tudásomat igyekszem bővíteni, fo-lyamatosan gyűjtöm a tapasztalatokat, is-mereteket és keresem a továbbfejlődés lehe-tőségeit. Tanítványaimat egymás elfogadá-sára, tiszteletére, becsületességre és kitartás-ra nevelem.

„Az Úr minden ösvénye szeretet és hűségazoknak, akik megtartják szövetségét és intel-meit.” [Zsolt 25,10]

1. bOsztályfőnök: Jankó MónikaKecskeméten végeztem a Tanítóképző

Főiskolán. Pályámat Budapesten kezdtemóvodapedagógusként, majd tanítóként

folytattam.Tíz évvel ezelőtt érkeztem a Szé-kács Evangélikus Iskolába, azóta 1. és 2.osztályos kisdiákokat tanítok, nevelek. Sze-retem a játékos, humorral fűszerezett tan-órákat. Igyekszem az egyéni fejlődésüket ' -gyelembe véve oktatni őket. Szívesen tanu-lok új módszereket, hogy azokat a munkám

Újra várjuk az elsősöket!

A BEIRATKOZÁS IDŐPONTJAa Székács József Evangélikus Óvoda,

Általános Iskola és Gimnázium 1. osztályaiba

2018. április 12-én 8–19 óráig, 13-án 8–18 óráig.

A beíratáshoz szükséges dokumentumok:a gyermek nevére kiállított és aszemélyi azonosító lakcímet igazolóhatósági igazolvány (lakcímkártya) iskolába lépéshez, valamint az

szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolás eredeti példánya, amelylehet óvodai szakvélemény, nevelési tanácsadás keretében végzettiskolaérettségi szakvélemény vagy sajátos nevelési igényű gyermek

esetében szakértői bizottság véleménye.

Page 19: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi … · 2018-06-01 · egy tanterv. Istennek is van terve velünk. Minden diákjával. Na, ezt eddig nem is tudtam! Akkor

SZÉKÁCS JÓZSEF EVANGÉLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

2018. húsvét 19OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo

„…az Úr szeretetével tele van a föld.”[Zsolt 33,5]

O vodánk nevelőtestülete a 2018/2019-es nevelési évben is nagy sze-

retettel várja az újonnan érkező kisgyerme-keket – az elmúlt évekhez hasonlóan idén is– 1 tiszta és 2 vegyes csoportba. A szeptem-berben induló Katica mini csoport, a Maciés a Halacska vegyes csoportok fogadjákmajd a kicsiket.

Az óvodakezdés minden család számárameghatározó és izgalmakkal teli időszak. Aszülők szeretnék gyermeküket a legjobb ke-zekben tudni, mindezek mellett számoskérdés vetődik fel bennük ezzel kapcsolato-san. A választást, a döntést igyekszünk ne-kik könnyebbé tenni, ezért az érdeklődőszülők és gyermekeik számára

április 12-én (csütörtökön)16 órától játszóházzal egybekötött

nyílt napot tartunk.

Itt lehetőségük nyílik megismerkednióvodánkkal, a leendő óvó nénikkel, s a szü-lők feltehetik esetleges kérdéseiket, bete-kintést nyerhetnek az óvodai mindenna-pokba. A gyermekek ezalatt vidám tavaszikézműveskedésen, közös játékokon vehet-nek részt apró társaikkal.

Óvodánk a keresztyén családok gyer-

mekeit és a keresztyén hitre nyitott, a hitiránt érdeklődő családok gyermekeit egy-aránt nagy szeretettel fogadja. Keresztyénszellemű nevelőmunkánk segítségével sze-retnénk a ránk bízott kicsiket egy elfogadó,szeretetteljes légkörben, sok közös tevé-kenység által nevelni és Jézus Krisztushozelvezetni.

Szeptemberben jómagam fogadommajd a tiszta korcsoportú csoportba érkezőlegkisebb óvodásokat. 16 éve dolgozomóvodapedagógusként, mindemellett gyer-mektánc-oktatói és közoktatási vezető szak-vizsgával rendelkezem. Óvodánkban a nép-tánc tehetségműhelyet vezetem immár 6éve, ahol a jó mozgáskoordinációval és rit-musérzékkel, kellő énekhanggal rendelkező„táncos lábú” gyermekekkel külön foglal-kozom.

Hívogat az óvoda

során kamatoztathassam. Az alsós munka-közösség vezetőjeként szívesen szervezekkülönböző közösségi élményt nyújtó prog-ramokat.

Tanítópárja: Horváth TímeaDiplomámat 2015-ben szereztem meg

Szarvason, a Gál Ferenc Főiskola Pedagógi-ai Karán. Mint volt diák érkeztem evangéli-kus iskolánkba, és immár 3 éve dolgozomitt tanítóként. Kiemelt céljaim: keresztyéniértékrendre, egészséges életmódra, önálló-ságra nevelés, kreatív tevékenykedtetéssel akézügyesség fejlesztése. Emellett oda' gye-

lek rá, hogy nyugodt, szeretetteljes légkörtteremtsek az osztályban. Munkámban na-gyon fontosnak tartom azt, hogy mindengyermekhez megtaláljam az utat, mert hi-szem, hogy csak így érjük el közös céljain-kat.

Áldást kérve leendő diákjaink életére –kollégáim nevében is – nagy szeretettel éstisztelettel várok minden jelentkezőt isko-lánkba:

FEHÉR BORBÁLAintézményvezető

Gyakorló édesanyaként magam is átér-zem, hogy a szülőknek mennyire fontos az,hogy gyermeküket biztonságban, támoga-tó és óvó kezekben tudják az óvodában.Nevelőmunkám során kiemelt ' gyelmetfordítok a szeretetteljes, elfogadó légkör ki-alakítására és az egyéni bánásmód megvaló-sulására.

A gyermekek befogadása egyéni ütem-ben, fokozatosan történik, a szülőkkel szo-rosan együttműködve. A gördülékeny be-szoktatás és a szülőktől való könnyebb elvá-lás érdekében lehetőséget biztosítunk arra,hogy kisóvodásaink kedvelt tárgyaikat (pl.plüss' gura, kispárna) behozhassák a cso-portba. Nagy türelemmel, szeretettel és sokmosollyal igyekszünk az óvodakezdés idő-szakát gyermek és szülő számára is köny-nyebbé tenni.

A kezdeti időszakban a gyermekek biz-tonságérzetének megalapozása, a bizalomés a kölcsönös szeretetkapcsolatok kialakí-tása a fő cél. A gyermekek alapvető tevé-kenységére, a játékra mint örömforrásraalapozva építjük fel kezdeményezéseinket,melyekben a gyermekek érdeklődésüknekmegfelelően vehetnek részt. Arra törek-szem, hogy a rám bízott gyermekek válto-

zatos, sokrétű tevékenységek által ismer-kedjenek meg teremtett világunk szépsé-geivel, ismereteik életkoruknak, érdeklő-désüknek megfelelően bővüljenek. Mind-ezt sok közös játékkal, mesével, énekkel, si-mogatással, mosollyal érem el. Szeretettelpróbálom hitre nyitottá nevelni a gyerme-keket olyan emberekké, akik harmóniábanélnek Istennel, önmagukkal és másokkal is.

„Bölccsé teszlek és megtanítalak,melyik úton kell járnod.”

[Zsolt 32,8]

GYÚRÓSINÉ TÓTH GABRIELLAóvodapedagógus

A 2018/2019-es nevelési évre történő beíratásra

2018. április 23–24-én, 8 és 17 óra között kerül sor.

Page 20: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi … · 2018-06-01 · egy tanterv. Istennek is van terve velünk. Minden diákjával. Na, ezt eddig nem is tudtam! Akkor

SZÉKÁCS JÓZSEF EVANGÉLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

20 2018. húsvét OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo

L elkes szervezőmunkát követően feb-ruár utolsó hétvégéjén (pénteken) ti-

zenhárom diák és három felnőtt indult út-nak Ceglédre, egy ökumenikus i.úságiszervezet, az Acorn Camps szervezésébenmegrendezésre kerülő táborba, mely kvázihidat képzett életükben a tavaly nyári ha-sonló lelki gazdagsággal örvendeztetőszarvasi angol nyelvű tábor, valamint az is-kolánkban reménységeink szerint július-ban rendezendő egyhetes tábor között.Mind a tizenhatan izgalommal és várako-zással néztünk az előttünk álló út és hétvégeelé. Utazásunk költségeit iskolánk és a gyü-lekezet ' nanszírozta, melyért igazán hálá-sak vagyunk.

Ezen a téli hétvégén ismét megtapasz-talhattuk, hogy az Acorn Camps szerveze-tén belül tevékenykedő lelki vezetők csodá-latos szervezőkészséggel és lelki odafordu-lással megáldott személyek, akik nagyonnagy gondot fordítanak mind a ' atalok,mind pedig a felnőttek lelki gazdagodásá-nak biztosítására.

Ebben részeltettünk ugyanis egytől egy-ig ezen a majdnem három napon, amikor isCegléden egybegyűltünk százan – „Kilenc-venkilencen plusz az Úr Jézus”, ahogyan atábor vezetője, Andy Oatridge mondta atáborindító alkalmon. Magyarország kü-lönböző pontjairól gyűltünk össze, sőt mégFelvidékről is megismerhettünk nagyonnyitott és kedves gimnazistákat. Voltak afővárosból is szép számmal, de Tahiból ésSzarvasról is.

A kezdőáhítat alatt és az ismerkedős já-ték folyamán is az az érzés erősödött ben-nünk, hogy testvérek közé érkeztünk, akik-kel együtt megélni ezt a lelki közösséget va-lóban az Úristen szeretetének leképeződé-se. Nagyon sokat játszottunk nyelvi és kö-zösségépítő játékokat, tanultunk és fejlőd-tünk nyelvismeretben és emberi kapcsola-tainkban egyaránt. Volt hócsata, számhá-ború, sportolási lehetőségek, csapatjáté-kok, tábortűz és éjszakai fürdőzés is.

Mi is kivehettük részünket a feladatok-ból. Népszerűsítettük városunkat az oros-házi kulcsos kalács kóstoltatásával az anyu-kák házi lekvárjával édesítve, és a csíramálékészítésének szakszerű bemutatásával.

Az áhítatok során a dicsőítések és ige-hirdetések által Isten üzenete világossá vál-hatott minden jelenlévő számára: „Istenbefogad minket a családjába, kiválaszt, sőtkeres minket. Még az ellenségeit is (lásd Sa-ul példája). Fel szeretne használni bennün-ket még akkor is, ha mi magunkat képte-lennek, kevésnek, túl kicsinek, jelentékte-lennek gondolnánk. Nincs más dolgunk,csak meghallani a hangját, engedelmesked-ni, a nekünk szánt utat járni és továbbadnia jó hírt: God’s good news stops for no-thing – Isten evangéliumát semmi sem ál-lítja meg.”

A kiscsoportos beszélgetések, amelye-ken mély gondolatokat oszthattunk megegymással, és az igehirdetések kiérleltékbennünk az iskolánkban nyáron megtar-tandó tábor szükségességét. Ennek a lehe-

tőségnek nálunk, kísérőfelnőtteknél csakdiákjaink örültek jobban.

KOVÁCSNÉ MISURDA ILONA

* * *

• Fazekasné Jankov Ildikó (szervező)„Az előző nyári tapasztalataim miattnagy elvárásokkal indultam ahétvégének. Szerettem volna adni agyerekeknek lehetőségeket, új barátokat,fejlődést, de önző módon kapni isszerettem volna. Örömmel mondhatom,hogy nagyon sokat kaptam! Újbólmegérezhettem Isten hatalmas szeretetétés kegyelmét. Meggyőződhettem róla,hogy az iskolában végzett munkánknakvan értelme és eredménye. (Nagyonbüszkék voltunk tanítványainkangoltudására). Megerősödött abizalmam a $ atalokban is. Jó volt látni,hogy ennyi egymást és a Jó Istent szeretőés tisztelő i)ú él itt Magyarországon.”

• Berki Csenge, Zsíros Fanni (8/6)„Nagyon tetszettek a meetingek, aholénekeltünk és imádkoztunk. Rengetegetszórakoztunk, megkóstolhattuk a tipikusangol teát és a csíramálét is. Nagyonvárjuk már a következő tábort.”

• Nagy László, Palacsik János (8/6)„Szeretnénk köszönetet mondani, hogyrészt vehettünk ebben a testileg és lelkilegis felfrissítő angol nyelvi táborban.”

Kilencvenkilencen plusz az Úr JézusGood news that we are loved by God

D ávid története (Zsolt 23) mentén is-mét bibliatanulmányozásra biztat-

tuk városunk hitoktatásban részesülő tanu-lóit. A megszokott rend szerint két napon(alsós és felsős kategóriákban) versenyezteka négyfős csapatok, összesen 152 ' atal.Nagy örömünkre a székácsosok nevezéséntúl 12 külsős csapat is érkezett, így valóban

városi rendezvényről beszélhettünk. Ve-lünk voltak a római katolikus és a reformá-tus iskola diákjai mellett a Táncsics MihályGimnázium csapatai, a Vörösmarty és tag-intézménye, a rákóczitelepi iskola evangéli-kus, római katolikus diákjai is – hála hitok-tatóik (Bánkiné dr. Borbély Mária, Dimák-né Zsoldi Katalin, Makai Andrea, Selmeczi

Edit, Trincsi Andrea) munkájának. A le-xikális tudás mellett kíváncsiak voltunk azadott történet moziplakátszerű megjelení-tésére – ezzel az előzetesen elkészített fel-adattal érkeztek a ' atalok. Az igényes, krea-tív munkákból mini kiállítást rendeztünk.

A versenyt Ördög Endre igazgatólel-kész, illetve Szigethy Szilárd iskolalelkész

„Az Úr az én pásztorom…”

Page 21: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi … · 2018-06-01 · egy tanterv. Istennek is van terve velünk. Minden diákjával. Na, ezt eddig nem is tudtam! Akkor

SZÉKÁCS JÓZSEF EVANGÉLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

2018. húsvét 21OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo

nyitották meg egy-egy közösségi ének kísé-retében. A négy korcsoport zsűritagjai vol-tak: Lászlóné Házi Magdolna evangélikuslelkész, Iványi László római katolikus espe-res-plébános, Szalkay Róbert reformátuslelkipásztor, Celuskáné Csepregi Alicia ésSzőke-Kilián Szilvia evangélikus hitokta-tók, Petrusné Katona Beáta és Zsoldi Lajosrómai katolikus hitoktatók, valamint Kuk-láné Fábián Aranka református hitoktató.

Hagyománnyá vált, hogy iskolánk tor-tával köszönti a gyerekeket, illetve fenntar-tó gyülekezetünk jóvoltából értékes aján-dékokkal gazdagodnak a helyezést elért csa-patok. Jó hangulatú, tartalmas órákért le-hetünk hálásak!

Az egyházi iskolák eredményei

1–2. évfolyam (Felkészítő: Berta Tünde):I. hely: 2. b (Molnár-Farkas Emma,

Ördög Anna, Szabó Adrienn, TóthPetra)

II. hely 2. a(megosztott): (Bíró Tamara,Gálik Boglárka, Glózik Dávid, MátéZétény) és (Brachna Noel, Kovács2. bKlára, Németh Attila, Zalai Ronald)

III. hely: 2. a (Bánki-H. Botond, DénesAlexa, Koós Gergő, Ökrös Botond)

3–4. évfolyam

I. hely: 3. b (Botos Balázs, Gabnai Illés,

Józsa Roland, Szalai Péter) Felkészítő:Berta Tünde

II. hely: Református Angol Két TanításiNyelvű Általános Iskola Felkészítő:Makai Andrea

III. hely: 3. a (Karsai Hanna,Novodomszki Jázmin, Pintér Dóra,Szabó Nikolett) Felkészítő: SzigethynéSzenteczki Katalin

5–6. évfolyam

I. hely: Református Angol Két TanításiNyelvű Általános Iskola Felkészítő:Makai Andrea

II. hely: 6. b (Árus Fanni, Bánki-H.Jázmin, Halter Szimonetta,Kopanyicza Lara) Felkészítő:Szigethyné Szenteczki Katalin

III. hely: 6. a (Somogyi Kira, Tóth Ádám,Szigethy Mátyás, Török Virág)Felkészítő: Szigethyné SzenteczkiKatalin

7–8. évfolyam (Felkészítő: SzigethynéSzenteczki Katalin):

I. hely: 8/6 (Csizmadia Laura, FodorGergő, Molnár-Farkas Noel, RibárszkiIstván)

II. hely: 7/6 (Hegedűs Regina, KalmárZita, Szabó György, Szikora Lajos)

III. hely: 8/6 (Berki Beáta, Berki Csenge,Markovics Réka, Zsíros Fanni)

A nem egyházi iskolák eredményei

1–2. évfolyam

Egy induló csapat: Vörösmarty MihályÁltalános Iskola 2. o. (Felkészítő:Selmeczi Edit)

5–6. évfolyam

I. hely: Vörösmarty Mihály Általános Iskola6. a (Felkészítő: Tincsi Andrea)

II. hely: Táncsics Mihály Gimnázium 5/8(Felkészítő: Bánkiné dr. BorbélyMária)

III. hely: Vörösmarty Mihály ÁltalánosIskola Rákóczitelepi Tagintézmény 5. d(Felkészítő: Laczki János)

7–8. évfolyam

I. hely: Vörösmarty Mihály Általános Iskola6. a (Felkészítő: Tincsi Andrea)

II. hely: Táncsics Mihály Gimnázium(Felkészítő: Bánkiné dr. BorbélyMária)

III. hely: Vörösmarty Mihály ÁltalánosIskola Rákóczitelepi Tagintézmény(Felkészítő: Zsoldi Lajos)

NAGYNÉ GYÖRGYI SZILVIAszervező

Az alábbi írás egy irodalomórai feladat keretében készült. Adiákok a 2Móz 20. fejezetében olvasható parancsolatok közülválaszthattak egyet, és adott szempontok mentén dolgozhat-tákfel.Simon Enikő 9/4-es tanuló a 9. parancsolatot választotta. Akövetkezőkben az ő gondolatait olvashatják.

Ennek a világnak egyik legfenyegetőbb veszedelme, hogya rettentő sok hazugság áradatába belefullad! Az igazság,az őszinteség, a becsületesség – amiről ebben az igébenszó van – a teljes káosztól menthetné meg a világot. Mertképzeljük el: ha egy házasságban, egy családban, akáraz üzleti életben nem bízhatnak meg az emberekegymásban, ha rájönnek arra, hogy hazudnakegymásnak, akkor ez a viszony halálosan meg vanmérgezve. Ma pedig a világ egyik legnagyobb problémájaéppen a bizalmi válság. Emiatt választottam ezta parancsolatot, ugyanis rettentően nehéz ez a téma. Nem

mernek hinni az emberek egymásban, mert annyiratermészetükké vált a 9. parancsolat megszegése.A kimondott szónak igenis elképzelhetetlenül nagy hatásavan: az a szó segíthet vagy akadályozhat, építhet vagyrombolhat, megvigasztalhat vagy kétségbe ejthet,összezavarhat, biztathat vagy ölhet! És a legborzasztóbb,hogy ha egyszer kimondtuk azt a szót, nem lehetvisszaszívni. Ha egy üzletben valami tárgyat kezébe veszaz ember azzal a gondolattal, hogy ellopja, még mindigmeggondolhatja magát, visszateheti, és akkor nemtörtént nagyon nagy baj. De az egyszer kimondott szó úgyelrepül, hogy többé nem lehet megfogni. Elszáll, minta kő, és üt, sebez, ugyanúgy, mint a kő. A szavak ölnek!És ez nemcsak amolyan szólás-mondás, hanem véresvalóság.Az emberiségnek irdatlanul nagyot kell változnia ahhoz,hogy ezt a parancsolatot képes legyen betartani, hogyaz őszinte embert ne kihasználják, hanem megbecsüljék.

„Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!”

Page 22: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi … · 2018-06-01 · egy tanterv. Istennek is van terve velünk. Minden diákjával. Na, ezt eddig nem is tudtam! Akkor

TEMETÉS (2017. december 8.–2018. március 9.)

özv. Révteleki Imréné Szemenyei(Benkő Magdolna 94) ·Jánosné Horváth Sándor József(Varga Magdolna 85) · (75)· (75) · (Gyömrei MargitKiss Ferenc Kecskeméti Lajosné90) · (98) · (HorváthBrebovszky István Nagy-Gyevi ImrénéRozália 92) · (82) · (87) ·Szász István Károly Kiss JuliannaKovács Ferencné dr. Jankó Mária(Holecska Irén 87) · (91) ·Zalai Imréné (Gőgös Etel 75)„A VILÁG PEDIG ELMÚLIK DE AKI AZ ISTEN AKARATÁT[…]CSELEKSZI, MEGMARAD ÖRÖKKÉ.” [1Jn 2,17]

Összeállította: Csehi József

NÉPEGYHÁZI HÍREK

Kiadja: az Orosházi Evangélikus Egyházközség (5900 Orosháza, Thék E. u. 2.)Felelős kiadó: Ördög Endre igazgatólelkész és Koszorús Oszkár

Tördelőszerkesztő: Nyomtatás:Szatmári László · Pergamen Kft., Orosháza

2000 Ft5000 Ft2000 Ft2000 Ft1000 Ft2000 Ft5000 Ft5000 Ft1000 Ft2000 Ft1000 Ft2000 Ft1000 Ft5000 Ft1000 Ft3000 Ft2000 Ft

20 000 Ft2000 Ft1000 Ft1000 Ft2000 Ft3000 Ft2000 Ft5000 Ft2000 Ft1000 Ft2000 Ft2000 Ft5000 Ft5000 Ft3000 Ft1000 Ft3000 Ft1000 Ft2000 Ft3000 Ft5000 Ft3000 Ft2000 Ft2000 Ft3000 Ft2000 Ft5000 Ft5000 Ft1500 Ft2000 Ft

Celuskáné Csepregi AliciaCzikora EmíliaCsepregi ErvinnéGellény FerencnéHalupa JózsefHerpainé Kovács CsillaK. Tóth LászlóLázár PéterNagy DénesnéPataki LászlóSzabó GizellaDérné Csepregi KláraNemes EndrénéGyörgyi IstvánSzemenyei Sára IlonaLázár PéterJuhász-Nagy MihályBencze Géza és feleségeTarr István és feleségePál TamásnéLázár Pál és feleségeJankó István és feleségeifj. Dimák Sándor és feleségeGyenge AntalGyőri-Dani József és feleségeJankainé Zelenka AnikóSzalay JuditDér JánosnéKiss JánosSonkolyos Dezső és feleségeBojtos Lukács Jánosözv. Rajki JózsefnéLázár PéterTompa PálTompa DorkaBoros ZsuzsannaKecskés Norbert és feleségeHorváth ÉvaHorváth Antal ÁdámnéPásztorcsik JánosnéPapp VilmosnéBaranyi JánosnéKovács Tiborné és TímeaIlovszky BélaKótai Rozáliadr. Horváthné Csepregi TeréziaNév nélkül, de Istennél tudva lévő testvér

ADOMÁNYOKAZ OROSHÁZI HARANGSZÓ

ÚJSÁGRA2017. december 8.–2018. március 14.

Kedves Testvérek! Gyülekezetünk fennmaradása és hitéle-tünk sokszínűségének megtartása érdekében újra és újrahangsúlyozva kérjük mindenki anyagi áldozatvállalását.Adományaik, az egyházfenntartói járulék, a perselybe szántösszeg befizetésének és mértékének önkéntessége kifejezi:nem kívánunk erőn felüli terhet róni senkire, de gyülekeze-tünk nem nélkülözheti a támogatásnak ezt a formáját. Kö-zösségünkért való felelősségükből, szeretetükből fakadóanvárjuk tehát felajánlásaikat. Ha valakinek könnyebbségetjelent, akkor az egyházközségnek szánt felajánlást nem kellegy összegben befizetnie, lehetőségeihez mérten kisebbrészletekben is megteheti. Ebben Lelkészi Hivatalunk mun-katársai készséggel állnak a segítségükre. Minden támoga-tásukat megköszönve:

ÖRDÖG ENDREigazgatólelkész

A GYŐRY VILMOSEVANGÉLIKUS

SZERETETSZOLGÁLATidős vagy megromlott egészségi állapotú, rászorulóorosházi lakosoknak (felekezeti, világnézeti hovatar-tozástól függetlenül)

felajánlja hétköznapiétkeztetési szolgáltatását,

elviteles vagy kiszállításos formában. Ennek díja ki-szállítással , melyből a szeretetszolgálat680 Ft/adaga kiszállítás díját (55 Ft) átvállalja, így egy adag ebéd625 Ft. Szociális helyzettől függően a díj egyéni meg-állapodással csökkenthető. Az igényt bejelenteni sze-mélyesen a szeretetszolgálatnál (Thék Endre u. 2.),vagy a 06 68/412-402-es, illetve a 06 20/770-0456-os számon) lehet.