aracs 2007_1.pdf

A DÉLVIDÉKI MAGYARSÁG KÖZÉLETI FOLYÓIRATA

2007. március 15. VII. évfolyam, 1. sz.

CIP - Katalogizacija u publikacijiBiblioteka Matice srpske, Novi Sad

008+32(497.113=511.141)

MOJARACS : a délvidéki magyarság közéleti folyóirata /felelős szerkesztő Vajda Gábor. – 1. évf., 1. sz. (2001) –

. – Szabadka : Aracs Társadalmi Szervezet, 2001–. –Ilustr. ; 29 cm

Tromesečno.ISSN 1451-1762

COBISS.SR-ID 94357250

3

2007/1. 7. évf.

Bobory Zoltán (Székesfehérvár): Elár(v)ult csillagképek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5

Beke György (Budapest): Kisebbségek szabadságharca . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7

Bozóki Antal (Újvidék): A magyarok helyzete a Vajdaságban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14

Bata János (Horgos): Undor . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24

Müller Éva (Magyarkanizsa): Uraim, ébresztő! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 26

Pósa Károly (Magyarkanizsa): Én, a délvidéki vadászgörény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 28

Gubás Jenő (Szabadka): Levélféle egy rádióriporternek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30

Kerekes József (Szabadka): Asztaltársaságaink . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33

Vankó Basa Lenke (Bácskossuthfalva): Főnix-sors . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 36

Andrási Attila (Budapest—Palics): Isten kegyelme kíséri munkánkat – beszélgetőtárs: Gubás Ágota . . . . . . . 37

Apró István (Gomba): A Balkán tegnap . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 43

Tari István (Óbecse): Háborús uszítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 51

Huszár Zoltán (Horgos): Töretlen sziklaszirt . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 57

Kávai Anna (Magyarkanizsa): Hallgattak, de nem felejtettek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 62

Teleki Júlia (Óbecse): Holtukban is megalázva . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 64

Siposhegyi Péter (Budapest): Halottak napjától virágvasárnapig . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 68

Ágoston Mihály (Budapest): Az életképes anyanyelvűségért . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 92

Kiss Gusztáv (Szabadka): Ötéves az Aracs - a folyóirat eddigi évfolyamainak a repertóriuma . . . . . . . . . . . . . 105

Boros György (Szabadka) grafikák

TARTALOM

4

2007/1. 7. évf.

5

2007/1. 7. évf.

Amerre jártál szálkás darabokrahasadtak a porszáraz, értelen nappalok;tarisznyádból csodákat rángattál elő,romos varázsló-emlék…Koszos címkéjű üvegedbenfájdalom-csíger lötyögött,verítékes kendők között.Markod szorításábanfelszisszent zsíros bicskád,amint fadarab-szeretteid helyettkenyeret szeltél beijedt,könyörgő, éhes koldusaidnak.

Szemünkbe szórtál villámokat,arcunkba ordítottad nyavalyás bűneinket,nyomorult mulasztásainkat.De elénkbe hintetted Pákozdösszes, ezerszínű szirmát,göcsörtös-kérgű, csomós fábólhevenyészett oltárokat ácsoltálvijjogó-suhogó szekercéddel;fölöttünk tölgyfáid lombjából

harangjaid hangja hullott,alatta görnyedve néztük a remegő rögöket,hittelen tudatlanságunkkal,gyöngeségünk penészes mákonyával.

Egyszerre csönd lett, vigyorgó-kéjes,elcsitult vihar-tisztította világunk.Panel-lelkünkben műanyag rózsák nyíltak,lakktáskás, kezetlen-lábatlan vonaglóknyüszögnek verseket, törvényeket,nyomodban talpig felfegyverzett,nyálas, álarcos senkik nyihogva,trágyás homokkal tömik belábad ároknyi nyomát.

Markod szorítása hiányzik,bömbölésed, törvényváltó lépted.Rázd meg zsíros, hullámzó sörényed,Imre! Harsogd képünkbe nyomorúságunkat,vágd bicskád az asztallapba.Haragodra, harangszó-hangodra fölneszelnénk.

S feltámadásunkra feltámadnál.

BOBORY ZOLTÁN

Elár(v)ult csillagképek

Takács Imre emlékére

Jobbágyok hava II., III.

6

2007/1. 7. évf.

Beke György(1927–2007)

7

2007/1. 7. évf.

Mikortól jelenik meg a népkisebbségek öntudatosodá-si törekvése vén földrészünkön? Nyilvánvalóan a nemzetieszme győzelmes terjedését követően. A latin középkor-ban a humanista tudósok, írók esetében nem sokat szá-mított, hogy az illető milyen nemzetiségűnek született.Comeniust a mai szlovák kultúra annyira a magáénak te-kinti, hogy róla nevezte el pozsonyi egyetemét, és csak„színesítőként” veszi tudomásul most, aki tudomásul ve-szi egyáltalán, hogy újabb felfedezések tanúsága szerint,a morva vidékre telepített székely határőrzők közösségé-ben látta meg a napvilágot, Szeges János néven.

A nemzeti eszme kóros kinövése, a hódítási vágy, a ki-zárólagosság létében fenyegette mindenkor a kisebbsé-geket. Bizonyos mértékben kiszolgáltatottnak tekinthetőhelyzetében a népkisebbség csak lassabban, nehezeb-ben ébredt rá arra, hogy a közös hazán belül szabadság-harcot kell vívnia a többi nacionalizmusával. A kisebbsé-gek öntudatosodásának, önvédelmének az elmúlt két év-században világtörténelmi hatása is lett: például a sok-nemzetiségű állam, az Osztrák-Magyar Monarchia termé-szetszerű szétesése az első világháború után. Veres Pé-ter, a parasztíró zseni mondta egyszer nekem, egyik Fe-renc-hegyi beszélgetésünkön, hogy mi sem volt termé-szetellenesebb, mint a Habsburg-birodalom: hat millióosztrák-német uralkodott 50 millió más nyelvű, más etni-kumú kisebbségi közösségeken. A kisebbségek öntudat-ra ébredésének kései jele volt napjainkban a szovjet vi-lágbirodalom összeomlása, de Jugoszlávia vagy Cseh-szlovákia darabjaira hullása is. A kisebbségek egyenlősé-gének nemes eszménye torzult terrorháborúba olyan vi-déken, mint a cári birodalom gyarmatává tettCsecsenföldön.

Ha elindult a népkisebbségek öntudatosodási folya-mata, ez szabadságjogokat követelt, nyelvhasználati, kul-turális és területi érvényesülést az eddig elnyomott ki-sebbségeknek. Az első világháborút követő békerend-szer unos-untalan hangoztatott rendezőelve – állítólag –a népek önrendelkezésének érvényesítése volt. Nekünk,magyaroknak aligha kell bizonyítanunk, hogy mennyire ál-ságos volt ez az érvelés. Nem volt egyéb, mint a nagyha-talmak érdekeinek takarója. A második világháború vé-

gén semmit sem javítottak ki az előző békerendszer vég-zetes hibái közül, hanem csak megerősítették azokat.Szovjet követelésre immár kihagyták a kisebbségek nem-zetközi jövedelmét, s így a többségi nemzetek kénye-kedvére bízták tízmilliók puszta létét. Ugyanez a béke-rendszer törvényesítette a kollektív büntetést ártatlan mil-liók számára, például a csehszlovákiai Beneš-dekrétumot, németek millióinak kiűzését szülőföldjükről,Lengyelország új határai, Jugoszlávia régi határai között.(Hogy a délvidéki magyarok körében végrehajtott etnikaitisztogatás borzalmait csak zárójelben említsem.) Mind-ezek a genocídiumok a szovjet (orosz) birodalmi ábrán-dok teljesedését szolgálták, például Lengyelország nyu-gatra „taszítását” többszáz kilométerekkel. Sztálin ésMolotov nyugodtan dönthetett tízmilliók életéről vagy ha-láláról, a nyugati hatalmak türelmesen, alázatosan bólo-gattak hozzá.

Mielőtt bárki is tiltakozásra emelné a kezét, várja ki abizonyításomat. Az erdélyi magyar sajtó lankadatlan figye-lemmel követte az 1946-os párizsi béketárgyalásokat, hi-szen magának az erdélyi magyarságnak is ez volt a leg-főbb gondja abban az időben: kié lesz Erdély? Megdöb-bentette a magyarságot, mikor a magyar-román határkér-dés tárgyalásán az angol küldött úgy akarta elvágni anemzetiségi kérdés gordiuszi csomóját, hogy az erdélyimagyarságnak a román nemzetbe való beolvadást aján-lotta. Az akkori idők mindenre azonnal magyar választ ke-reső publicistája, a brassói Szemlér Ferenc, kiváló költő,aki végigélte az Antonescu-diktatúra dél-erdélyi poklát,tehát a legkegyetlenebb kisebbségi időket, és aki egészlelkét beleadva küzdött az erdélyi magyarság egyenjogú-ságáért, azonnal tollat ragadott. Félelem nélkül – írta he-ves indulatú publicisztikája fölé a brassói Népi Egység1946. szeptember 15-i számában. Felemlíti a keserű jós-latokat az erdélyi magyarság lassú elmerüléséről, a „régi”kisebbségi idők visszatéréséről. Ez a hangulat lefegyver-ző, kisebbségellenes, mivel – Kurkó Gyárfást, a MagyarNépi Szövetség országos elnökét idézve – „a nemzetisé-gi sors a jogokért való szüntelen harcot jelenti”. A jog-egyenlőségért vívott harc egyben küzdelem a demokráci-áért, szövetségben a román demokrata erőkkel – fejtege-

BEKE GYÖRGY*

Kisebbségek szabadságharca

8 Beke György

2007/1. 7. évf.

ti Szemlér. Majd kijelöl három alapvető feledatkört. Első:a szilárd alapokon nyugvó magyar iskolahálózat létreho-zása. Második: a magyarság gazdasági életének a szer-vezettség legmagasabb fokán való kiépítése, meglévő ésa szükségleteknek megfelelően kialakuló gazdasági in-tézményeink kifejlesztése révén. Itt felsorolja a szövetke-zeteket, amelyek addig is a kisebbségi élet fundamentu-mát képezték, a székelyföldi iparosítást – százéves kíván-ság volt már akkor! –, hogy a székelység ne szóródjékszét az országban és a világban, hanem szülőföldjén ta-láljon biztos megélhetést. Harmadik feladatkört a népi po-litikai szervezet – jelesül a Magyar Népi Szövetség – olyarányú megerősödésében lát, amely biztosítja, hogy azerdélyi magyarság számarányának megfelelő szerepetjátszhassék az ország politikai életében.

Újra meg újra aláhúzza Szemlér – a valóban megtartóéletelvek hangsúlyozása során - , hogy a kisebbségi ma-gyarság mindeme célokat csak a román többségi nem-zetre támaszkodva érheti el. Ez volt a korszak vezérszóla-ma.

Sztálin, mikor a háborús győzelem pillanatában „anagy orosz népre” ürítette poharát, noha legalább akkoravéráldozatot hoztak a szovjet gyarmatbirodalom nemorosz népei is, akkor valójában a többségi népek szabaduralmát hirdette meg a kisebbségek fölött. És valóban, acsatlós vagy félcsatlós népi demokráciákban is a többsé-gé lett minden jog, érdem, előny, amikből a maga jóindu-lata alapján juttatott a kisebbségeinek. Hiszen már az1947-es békeszerződés sem kötelezte őket a kisebbsé-gek jogegyenlőségének biztosítására. A béketárgyalá-sokon a szovjet küldöttség, maga Molotov követelte an-nak a cikkelynek a mellőzését, amelyik a trianoni egyez-ményben még létezett. (Azzal sem törődve, hogy Moszk-va ezzel leplezi belső imperializmusát.)

Az angol küldött a londoni béketárgyalásokon kimond-ta a kisebbségek békés beolvadásának óhaját, a szovjetrendszerek – ez alól Jugoszlávia sem volt kivétel – rende-leteket hoztak e hatalmi vágy gyors megvalósítására. Mi-lyen kisebbségi életérzést szülhetett ez az állapot? Azegyenlőségét semmiképpen. A kisebbrendűségi érzéstmindenképpen. Elképzelhető lehetett volna – másként,másutt, hogy a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem rek-tora, dr. Takács Lajos maga segítse elő egyeteme felszá-molását? Ebben a közszellemben lehetett halotti néma-ság közepette megszüntetni erdélyi magyar iskolákat, in-tézményeket, lényegében betiltani a kisebbségek nyel-vét, szellemüket, hagyományaikat. Csak egy lehajtott fe-jű társadalomban lehetett törölni a kisebbség nemzeti iro-dalmából az egyik legfőbb alapítót, Kós Károlyt! Végülodáig jutottunk, hogy az erdélyi magyarból, mely ezer éve

lakja szülőföldjét, „magyar nemzetiségű román” lett, a hi-vatalos okmányokban és renegát szónokok ajkán.

Csakugyan „román” lett? És szerb lett abból a délvidé-ki magyarból, aki gyáva meghunyászkodással „jugoszlávnemzetiségűnek” kezdte vallani magát? Szlovák abból afelvidéki magyarból, a honfoglalók utódaiból, aki szemétbehunyva aláírta reszlovákizációs nyilatkozatát, csakhogymegmaradhasson kicsi háza, földje, élete? Szárba szök-kenhetett-e a szeretet az ilyen kisebbségiben az uralkodótöbbség iránt? Ebből a lelki terrorból csak statisztikai mu-tatók születhettek. Igaz, az ámuló-bámuló nyugati társa-dalmakat könnyen el lehetett kápráztatni az ilyen mutatvá-nyokkal.

Groteszk fintora a történelemnek, hogy az ilyen „szoci-alista” kisebbségpolitika nem elősegítette, hanem gátoltaa természetes asszimilációt. Mert mindig volt és vannyelvváltás, nemzetváltás a meggyőződés, megszokás,családi környezet hatására. Ez csakugyan magánügy.Megismertem Bukarestben, mikor ott laktam, egy székelykőművest. (Javították a házunkat.) Könyveimet látva, köl-csön kért belőlük.

— Olyan rég nem olvastam magyar könyvet – mondta.– Az a vonat, amelyre felültem, a románok felé vezetett.Szinte észrevétlenül változott meg bennem valami. Ma-gyar szóra már nem dobbant meg annyira a szívem és afutballpályán a román csapatnak kezdtem szurkolni… Demióta látom, hogy kik csapnak fel hirtelen románnak, teg-nap még nagy magyarok, hát uram, én leszálltam erről avonatról. Nem adnám el soha a lelkem egy tál lencséért.

Olvasom Slota úrnak, a szlovák fő nácinak a kesergé-sét – még a hajdani nácik se beszéltek olyan gyűlölettelés álnoksággal a magyarokról, mint ő –, hogy szerintenövekszik a felvidéki magyarok lélekszáma. (Sajnos – avalóságban – csökken.) Szándékos „tévedésének” azoka az lehet, hogy a Beneš-dekrétum után elindultszlovákosítási erőszak számadataira épít. Az a páratlan kí-méletlenségű genocídium valóban magyar tömegeketkényszerített nemzetiségük – nem lelki, csak statisztikai– elhagyására. Ezek az elveszett lelkek jórészt levetettékaz idegen gúnyát. De akadnak, nem is kevesen, akik eztnem merik megtenni. (Lehetne-e árulkodóbb bizonyságaa tovább élő magyarüldözéseknek?)

Rév-Komárom népessége 1910-ben 22.337 lélek.Közülük magyar 19.924, az összlakosság 89,2 százalé-ka. Szlováknak vallotta magát 168 személy. Német volt1.248. A legutóbbi népszámlálás 37.346 lakost mutatottki. Magyar nemzetiségű 23.745, az összlakosság 64százaléka. Mivel a németek úgyszólván teljesen eltűntek,a különbözet eszerint szlovák: 13.601. Csakugyan ennyiszlovák élne ma Komáromban? 1998-ban, a választáso-

Kisebbségek szabadságharca 9

2007/1. 7. évf.

kon a 35 helyi képviselő – városi tanácsos – közül 29 aMagyar Koalíció Pártjának színeiben indult, sikerrel. Raj-tuk kívül is még három magyar jelölt került be a városi ta-nácsba. Szlovákok közül három jelöltet választottak meg.A statisztikai adatok szerint tizet kellett volna. Elképzelhe-tő lenne-e, hogy ezer meg ezer szlovák választó a magyarjelöltekre szavazott? Éppen itt, Komáromban, ahol Slotaúr és szövetségesei mindent megtesznek a magyarságvisszaszorítására?

Hová tűnt a statisztikákban szereplő komáromi „szlová-kok” több ezer főnyi tömege? Ott vannak továbbra is, a ki-mutatásokban, a szlovák nemzetiségűek között. Ezekazok az emberek, akik az 1946-ban megindult „vissza-szlovákosítás” során, kényszerből, elhagyták nemzetü-ket. Idők enyhülésével tömegesen tértek vissza lelkilegsoha el sem hagyott nemzeti közösségükbe. De tömege-sen maradtak olyanok is, akik még most sem mernek uj-jat húzni a hatalommal. Ki szólhatná meg ezért őket? Kitudja, mi következik még? (Éppen Slota úr „nemzetvédő-inek” magatartása, az utóbbi idők eseményei őket igazol-ják!) Így gondolkodnak: „Ám tekintsenek továbbra is szlo-váknak, amúgy hivatalosan, mert lélek szerint magyar vol-tam mindig, és az is maradok.”

Ezek a lelki sérültek, „szülőföldi száműzöttek” csak aválasztási fülkében, egymagukban, fürkésző pillantásokés gyanakvó megrovás nélkül merik magyarnak vallanimagukat. Lelki rabságuk egy pillanatra felenged bilincse-iből, és a magyar jelöltre szavaznak. Felborítva a hivatalosstatisztikákat.

Visszaütött a történelem, amely amúgy különben ke-gyetlen bíró szokott lenni. Hamisan szerzett lelkeket nemlehet megtartani kényszer-hűségen. A Felvidéken is be-teljesedik Jászi Oszkár – ebben a kérdésben vitathatatlan– igazsága: „A történelem nem ismer olyan esetet, hogyaz erőszakos asszimiláció sikerrel járna.”

Ilyen „szlovákokat” szeretne látni Slota úr a Csallóköz,az Ipoly-mente ősi magyar hajlékaiban? Csak ezt a „böl-csességet” tudta levonni az elmúlt fél évszázad kisebbsé-gi-többségi küzdelmeiből? A kisebbségi létre ítéltek –legalábbis a magyarok a Kárpát-medencében – sokkalfontosabb tanulságra jutottak. Zsákutca a kisebbségekszámára csupán a többségtől várni jogaikat, nyelvi, kultu-rális szabadságukat, intézményeiket, az önrendelkezést.Ez nem szembenállás a többséggel, csak józan önérté-kelés. A székelységben már a két háború közötti időkbenmegérlelődött ez a felismerés. Erdélyi életük gondjainakmegtárgyalására, tehát a románsághoz való viszony meg-vizsgálására hívták össze 1937-ben a „cselekvő fiatalok”,nagyrészt baloldali beállítottságú értelmiségiek a Vásár-helyi Találkozót. Az egyik legfőbb kezdeményező, Tamá-

si Áron nyitotta meg 1937. október 2-án, Marosvásárhe-lyen a vitanapokat. (Amelyekhez szabadtéri misén kértékIsten segítségét!) Tamási pedig tekintetét végighordoztaegész Európa kisebbségi tájain:

„Európában ma negyvenmillió ember él kisebbségisorsban. Nyugodtan állíthatom, a szónak igazán ősi ésszenvedő értelmében, hogy ez a negyvenmillió ember maEurópa igazi kereszténysége. Azok a népek, amelyekolyan szerencsések, hogy önálló hatalmi formában élhet-nek, mindenekelőtt anyagi javakért és nagyobb hatalo-mért küzdenek. De ez a negyvenmillió ember nem hata-lomért küzd és nem bőséges anyagi javakért, hanem egy-szerűen olyan elemi, nemzeti és emberi jogokért, ame-lyek vita nélkül megilletik ennek a világnak minden lényét,akit bármilyen nyelven embernek neveznek.”

Csakhogy ez a negyvenmillió egymásról se nagyon tu-dott. Iszonyú kiszolgáltatottságuk felismerése sejtettemeg velük, hogy együttesen regionális vagy akár konti-nentális politikai erőt jelentenek. Hadd említsem az Euró-pai Uniót, amelynek ugyan a veszélyeit is fel tudom mér-ni, de e vonatkozásban, a kisebbségek szempontjábólkétségtelen előny, hogy a régiók fejlesztésének egybe-hangolására épül. Az Európai Unió Parlamentjében 85év, Trianon óta először alkotnak egységet – nem lelki, ha-nem kézzelfogható szövetséget – az anyanemzet és azelszakított kisebbségi magyar közösségek. Ennek üdvöshatását máris érezhettük, például közös fellépésüket amoldovai csángó-magyarok érdekében, a székelyföldiautonómia kérdésében.

Európa-szerte megmozdultak a kisebbségek, egymásfelé és ilyképpen a jövő felé. Nem egy kisebbség mégcsak a bemutatkozásnál tart, vagy ott sem. Ne lepődjünkmeg a rendhagyó mozzanatokon. Ilyen egy könyvsorozatelindulása, 2005-ben, francia nyelven, Bretagne tarto-mányban. A húsz kötetre tervezett enciklopédia a veszé-lyeztetett európai kisnépeket, szórványokat mutatja be, atöbb százezres lélekszámúakat, mint az erdélyi székelyekés az egészen kis néptöredékeket, mint az észtországi lí-vek. A bemutatásra kiválasztott kisebbségi közösségekeleve sugallják, hogy a sorozat szerkesztői nem kuriózu-mot keresnek, hanem nagyon komolyan veszik a népek,nemzetek – kicsik vagy nagyok – egymás közötti egyen-lőségét, ami a mai világpolitikában is eléggé egyedülállójelenség.

Éppen a bretonok? Bretonföld kelta ősöktől származólakói hazájukat „a Föld végének” is nevezi, mivel itt van akontinentális Európa nyugati pereme. Egy meglehetősenszéles félsziget nyúlik be az Atlanti-óceánba. Az angol szi-getről menekülő kelták népesítették be, jó kétezer esz-tendeje, mindenképpen Krisztus előtt. Sorsuk azóta is

10 Beke György

2007/1. 7. évf.

örökös „menekülés”. Hosszú ideje már, hogy a bretonokkisebbségbe kerültek a szülőföldjükön. Becsült lélekszá-muk 600 ezer és egymillió között mozog, de csak egyti-zedük beszéli folyamatosan a közélet minden területérőlkiszorított anyanyelvüket. Vigasztalás lehet-e a breton kul-túra maradványainak makacs őrzői számára, hogy Arturkirályról szóló kelta mondák adták a francia udvari regé-nyek fő témáját, és így a középkori európai lovagregé-nyek ihlető forrásának tekinthetők?

Ez a könyvsorozat, amely Európa nyugati pereméről,breton földről elindul a kontinens minden tájára, a kevés-bé ismert vagy félreismert, veszélyeztetett kisebbségekéletét mutatja be, történelmüket, kultúrájukat, nyelvüket.Olyan tükröket tart eléjük, amelyekből biztos énképetkaphatnak. Szükség van-e erre? De még mennyire! Az el-süllyedő kisnépek, kisebbségek előbb önismeretüket ve-szítik el, ezt követi nyelvük és öntudatuk elhagyása. Tehátmegmaradásuk önmaguk keresésével kezdődhet el. Deszólnak ezek a könyvek a nemzetközi közvéleménynek,amely megmentheti e népeket a nemzethaláltól. És szól-nak a kisebbségtartó gazdanemzeteknek, hogy a törté-nelem előtt elsősorban ők felelősek minden nép, mindennyelv, minden kultúra, minden érték megőrzéséért.

A Brest városában működő Armeline könyvkiadó soro-zatában, Collection Peuples en Péril, sorra lépnek elénka moldovai csángók, az erdélyi székelyek és szászok, ahollandiai frízek, a németországi szorbok, az észtországilívek, a krími tatárok, a ladinok, a moldvai gagauzok, aszamojédek, az inkeriek, a pomákok, a vlachok, a kozá-kok, a manok. A szerkesztők észrevehető szándékosság-gal nem az autonómia jegyében rendezett sorsú kisebb-ségek életét kívánják bemutatni, hanem azokat a közös-ségeket, amelyeknek sorsa egyáltalán nem megnyugta-tó. Így nem kaptak helyet a Finnországhoz tartozó Alándszigeteken élő kisebbségi svédek, akiknek az önkor-mányzata államalkotó nemzet jogaival ér fel. Hiába várjukaz olaszországi dél-tiroliakat, amelyek már kivívták – vé-res áldozatok árán – az autonómiájukat. Nem készül kö-tet a katalánokról, akik akár társnemzetnek is tekinthetőkSpanyolországban. Elkerülik a szerkesztők Ukrajna ki-sebbségeit, főleg az orosz ajkúak tízmilliónyi tömegénekjelenléte miatt; ezek ugyanis a sztálini belső határmegvo-nások következményeként kerültek – a szovjet birodalomösszeomlása nyomán – „kisebbségi” joghelyzetbe.

Ellenben nagyon is megfontolt szerkesztői koncepció-ra vall, hogy a sorozat nyitó kötete a moldvai csángó-ma-gyarokról szól. Kevés ennyire „elrejtett” kisebbségi kö-zösség létezik a mai Európában, mint ők. Nem rejtekezőetnikum ez, hanem múltjától, nyelvétől, hagyományaitólmegfosztott közösség, amelyet a román hatalom a világ

előtt román nemzetiségűként prezentál, s amelyre a bel-ső állami és egyházi terror kényszeríti rá ezt a minősítést.Mivel azonban a finnugor összehasonlító nyelvészet tudó-sai, a nyelvjárási gyűjtők, a történészek, a szociográfusok– tények alapján – hitelt érdemlően cáfolják ezt az állítást,míg román újságírók, pártagitátorok, a renegát papok pri-mitív hamisításokkal erőszakolják a csángók román ere-detének fantazmagóriáját, ez az egész kérdés sajátosmódon kikerült a tudományos viták köréből és aCeauşescu-diktatúra tovább élő jegyeit viseli magán.

Üdítően hat, hogy a csángókkal foglalkozó kötet (Lescsángós de Moldavie) mentes minden elfogultságtól.Megírására, akárcsak a székelyekről szóló második kö-tetre egy ismert francia művelődéstörténész, Bernard LeCalloc’h vállalkozott. Egyik névrokona – vagy több is? –J.P.Calloc’h (1888-1917) a huszadik század legnagyobbbreton költője volt. Szerzőnk a diplomataképző francia fő-iskolát végezte. Francia nyelvtanár volt a gödöllői pre-montrei gimnáziumban, majd titkár a budapesti francianagykövetségen. Hajdani diákjai nagy elismeréssel emlé-keznek rá: „keze alatt” mindenki kiválóan megtanult fran-ciául. A tanár úr is folytatta tanulmányait, beleásta magáta finnugor összehasonlító nyelvészet tudományába.Nyolcvanon túl is friss, fáradhatatlan; időnként most is fel-tűnik Budapesten, előadásokat tart, újabb munkáihozgyűjt adatokat.

Magyar tudósok, nyelvészek közül legelőbb KőrösiCsoma Sándor legendás pályája és életműve ragadtameg. Francia és magyar kiadóknál összesen öt könyvetjelentetett meg Kőrösiről, franciául és magyarul:Alexandre Csoma de Kőrös, Párizs, 1985; KőrösiCsoma Sándorral Nagyenyedtől a Himalájáig, Sopron,1996; Új adatok Kőrösi Csoma Sándorról, Akadémiai Ki-adó, Bp. 1998; Le dictionnaire tibétian d’AlexandreCsoma de Kőrös, Budapest, 2000; Kőrösi Csoma Sán-dor útinaplója, Püski, Bp. 2000. A finnugorisztika körébevág 2001-ben Párizsban megjelent munkája: Le Xesiécle et le Hongrois.

Tűnhetik meglepőnek is, hogy 1988-ban, Párizsbanegy napi-politikai ügyről jelentet meg könyvet: Unépisode oublié de la guerre froide: Le défi hungaro-yougoslave (1945-1955). Azért szokatlan a témaválasz-tás, mivel a Tito és Sztálin közötti – véres határinciden-sekkel teletűzdelt – kötélhúzásból valamennyi szovjetcsatlós kötelezően kivette a részét; Magyarország nemvolt zászlóvivő, kezdeményező; miért éppen Rákosi és amagyar párt „láncoskutya korszaka” a legalkalmasabb akétségtelenül rendhagyó jelenség vizsgálatára? Emlékez-tetnék arra, hogy a szakítást kiváltó jelentést a Tájékozta-tó Irodában Gheorghiu-Dej román pártfőtitkár terjesztette


2007/1. 7. évf.

elő, s hogy magának az Irodának, az álcázott újabb Ko-minternnek a székhelye, Belgrád után, Bukarest lett.Vagy arról van szó, hogy mi, magyarok jó kísérleti nyulakvagyunk minden történelmi jelenség vizsgálatához? Mivelönszántunkból vagy külső parancsra, teljes hévvel vetjükbele magunkat olyan konfliktusokba is, amelyekhez tulaj-donképpen semmi közünk sincs, s csak kárunk szárma-zik belőle.

Bernard Le Calloc’h utolérhetetlen előnye, szembenaz állami parancs alatt élt román és magyar történészek-kel, a teljes tudományos függetlenség. Megállapításait,kezdve mindjárt az egyik legfontosabb kérdéssel, a mold-vai csángók eredetével, nem befolyásolhatja semmilyenhatalmi nyomás, durva terror, ravasz megfélemlítés. For-rásai között ott voltak a leglényegesebb magyar és románokmányok – felsorolja őket – és a latin nyelvű egyházi fel-jegyzések is. Hivatkozik rájuk, ellenőrzi hitelességüket,csak azokat fogadja el közülük, amelyeknek az igazárólmeggyőződött.

Itt vannak mindjárt tanúságtételként a csángólakta fal-vak elnevezései. A francia művelődéstörténész magyaro-san szerepelteti magát a népnevet: les csángós, kerülvea románok által használt ceangau – ejtsd: csángöu – el-nevezést. (Erdélyben, a Barcaságon, Déván és másuttszintén csángóknak mondják magukat, és ezeknek a ma-gyarságát senki román történész nem vonja kétségbe.)Vallomástevők a helységnevek, fényt vetnek a falu vagyváros alapításának idejére, az alapítók nemzetiségére,nyelvére. A román államhatalom a diktatúra idején, de bé-késebb korszakokban is szigorúan tiltotta a helységnevekkutatását Erdélyben, nem is említve Moldvát. Mivel százmeg száz település nevéről kiderülhet, hogy a magyarnév az eredeti, a román pedig csak egyszerű változata amagyarnak, esetleg a magyar eredeti tükörfordítása, illet-ve a magyar elnevezés átigazítása romános hangzásúvá.

Megjegyzem, hogy a román hivatalosság nem tűrte elazt sem, hogy magyar nyelvészek a román nyelvet ért ma-gyar hatásokról értekezzenek, szigorúan tudományosalapon. Pedig természetes folyamat az egymás mellettvagy éppenséggel – mint Erdélyben – együtt élő nyelvekesetében: szavakat vesznek és adnak át egymásnak. Amagyar nyelvben kimutatható román hatást már előszere-tettel engedték tanulmányozni. Gáldi László, az aradi kö-tődésű tudós, műfordító, aki felbecsülhetetlen szolgálato-kat tett a román irodalomnak, azért vált „nemkívánatossá”Romániában, mert az 1943-ban megjelent Az erdélyi ro-mán nyelvújítás című kötetében „eltúlozta” a magyar ha-tást a román nyelv fejlődésére.

Francia szerzőnk, mindjárt könyve elején, az Ou sesituent-il? című fejezetben azt vizsgálja, hogy „hol helyez-kednek el” a moldvai csángók.

Kimutatásba sorolja Csángóföld helységeit, előbb ma-gyar, majd román nevükkel. Ezzel akaratlanul felkínálja azolvasónak a vizsgálatot a két elnevezés egybevetésére.Lészped = Lespezi, Pusztina = Pustiana, Szaloncka =Solont, Tatros =Tîrgu Trotus, Aknavásár = Tîrgu Ocna,Szerbek = Sârbi, Dormánfalva = Dormănesti, Förészfalva= Ferestrău-Oituz, Szabófalva = Săbăoani, Szászkút =Sascut, Klézse = Cleja. És így tovább. Ha szerzőnk ellá-togat Klézse határába, a dűlőnevek között ilyeneket talál:Dióskút, Zaboshegy, Bükkös … Így szerepelnek, magyaralakjukban, a tanácsháza könyveiben is román nevükegyszerűen nincs. Nem volt szükség arra, hogy lefordít-sák őket. Magyarok nevezték el a határrészeket, magya-rok művelték. Könnyű érvek annak bizonyítására, hogy amoldvai csángó falvakat magyar nyelvet beszélő nép fiaialapították.

Bernard Le Calloc’h nem él ezzel a kínálkozó lehető-séggel. A maga dolgát abban látja, hogy tényeket sora-koztat fel a csángók múltjáról, jelenéről, hitéletéről, gaz-dasági helyzetéről, anyanyelvéről, népköltészetéről, lelkibeállítottságáról. Mindezekből kikerekedik a magyar népegyik szórványa a Kárpát-medencén kívül, amely sok év-százados elszakítottságban az anyanemzettől, a hivatali,egyházi és „természetes”, az együttélésből következőasszimiláció ostromában, számbelileg erősen megfogyat-kozva, tulajdonképpen magyar iskolák nélkül – csak né-hány évig létezett anyanyelvű oktatás a Csángóföldön –egy-egy falu keretében (színmagyar falvakban) megőrizteősei nyelvét, népi kultúráját, csökevényes nemzeti öntu-datát.

De hát a rengeteg román szó, amelyeket a csángókbeszédükben használnak? Sajnálhatjuk, hogy a franciaművelődéstörténész figyelmét elkerülte Márton Gyula haj-dani kolozsvári professzornak 1972-ben, a román cenzú-ra pillanatnyi lanyhulását kihasználva megjelent kötete, Amoldvai csángó nyelvjárás román kölcsönszavai, a csán-gók mindennapi beszédébe bekerült román jövevénysza-vakról. Ez a könyv ugyanis tudományos bizonyíték arra,hogy a legerősebb idegen, román nyelvi hatásnak-nyo-másnak kitett magyar nyelvjárás, a moldvai csángó dia-lektus a magyar nyelv törvényei szerint fejlődött, a románjövevényszavakat a legtöbb esetben a törvények szerintillesztette a maga eredeti kifejezései közé, s noha a tar-tós és erős hatás nyomán román eredetű jelenségek ismeghonosodtak, ezek alig érintették a nyelvjárás struktú-ráját. Tehát a moldvai csángó nyelvjárás a magyar nyelv

12 Beke György

2007/1. 7. évf.

elszakíthatatlan része, és a csángók vitathatatlanul ma-gyarok.

Talán egy spanyol, egy angol, egy német elcsodálkoz-na: miért ne lennének magyarok, ha magyarul beszélnek,magyar folklórban élnek? Igaz ugyan, hogy az etnikai ki-sebbségek történelme, sorsa, Finnországtól a Bretonföl-dig, esetenként nagyon különböző képet nyújt, de tudo-másom szerint egyetlen többségi nép sem akarja nyílterőszakkal megváltoztatni a vele együtt élő kisebbségekidentitását. Romániában azonban a csángókérdés szintemindig kizárólag a politika szférájában jelentkezett. Mind-két oldalon növelve az elkeseredést. Román részről azerőszakos türelmetlenség erősödött fel most, amikor acsángók kérdése kezdett nemzetközi visszhangot kapni.Éppen emiatt. Román szerzők diktatórikus fölénnyel hir-detik a csángók román származását, és helytálló érvekhelyett, ezek hiányában, mind képtelenebb hamisítások-hoz folyamodnak, Le Calloc’h könyve elegánsan kívül ma-rad a rágalmazások körén. Tényei azonban egyértelműenbizonyítanak a történelmi igazság mellett.

Kivel vitatkozhatna, ha fel akarná venni a kesztyűt? Bib-liográfiájában említi Dimitru Mărtinas hírhedt „tanulmány-kötetét”: Originea ceangăilor din Moldova (A moldovaicsángók eredete), Bucuresti, 1985. Egy renegát csángóközépiskolai tanár megkísérelte bebizonyítani, hogy amoldvai csángók eredetileg erdélyi románok voltak, akika „magyar elnyomás” elől menekültek át a Keleti-Kárpáto-kon, és Moldvában egy részük, csupán megszokásból,még mindig beszéli „egykori elnyomói” nyelvét, a ma-gyart. Még dajkamesének is képtelenség! Mărtinas „nyel-vészeti érvei” elárulják, hogy egyáltalán nem ismerte amagyar nyelvtörténetet, a magyar nyelvfejlődés sajátos-ságait. A kézirat évtizedeken át bolyongott egyik románkiadótól a másikig, mivel a véleménymondásra felkértnyelvészek mindegyike rámutatott Mărtinas tudományta-lan, már-már nevetséges érvelésére. Csak jóval a szerzőhalála után jelent meg a könyv, a román pártközpont,egyenesen Ceauşescu utasítására. (Olyan könyvek meg-jelenésének időszaka ez, mint Ion Lăncrănjan „fajgőzös”monológja, a Cuvînt despre Transilvania. Minden térenmegindult a magyarság kisöprése Romániából.) Mărtinaskönyve ebben a légkörben egycsapásra „hivatalos törté-nelemkönyvvé” lett, a moldvai katolikus plébániákon áru-sították, a csángókat kötelezték a megvásárlására, s akönyvben kifejtett „elmélet” tananyag lett minden csángószámára!

Kiemelheti-e a moldvai csángókat ebből a történelmikátyúból a magyarság önereje? Aligha van más menek-vés, mint a nemzetközi nyilvánosság. Az Európai Unió,amelynek kapujában bebocsátását várva, ott áll Románia

is, Bukarest akarata és ellenkezése dacára „európai ál-lampolgárokká” avatja a moldvai csángókat is. (Bármelyikmoldvai csángó-magyar beperelheti a román államot,amiért megtiltották anyanyelve használatát az iskolákbanés a templomokban!) Bernard Le Calloc’h kitűnő könyvea második kísérlet a csángókérdés nemzetközivé tételé-re. Egy vatikáni diplomata, Nicola Girasoli káplán a ki-lencvenes évek végén kisebbségkutató alapítványt hozottlétre Brüsszelben. Az intézet főleg a moldvai csángókéletét kutatja. Girasoli atya személyes tapasztalatokból is-meri a csángó-magyarok nyelvi nyomorát. Diplomatakénta gyakorlat embere. Két romániai – román nemzetiségű– szerzővel angol nyelvű könyvet íratott a moldvai csán-gókról, s noha a kötetnek vannak vitatható részei is, ab-ban egyetértés alakult ki a szerzők és a történelmi igaz-ság között, hogy elismerik: a csángók magyarok.

Minden egyéb, az anyanyelv szabad használata az is-kolákban és a templomokban, ebből következik. Előbbvagy utóbb.

Le Calloc’h körültekintően arra is gondolt, hogy acsángóság bevitele során a nemzetközi közvéleménybezavart okozhat: Erdélyben több tájegység magyar lakóinevezik magukat csángóknak. Ezért külön fejezetbenfoglalkozik a barcasági csángókkal és a bukovinai széke-lyekkel, akiket tulajdonképpen tévesen hívnak „csángók-nak”.

Nem feledkezik meg a gyimesi völgy magyar-csángólakóiról és a nagyrészt Barcaságról – Brassó megyéből –Bukarestbe sodródottakról. Részletes bemutatásukkalszembetűnővé teszi az alapvető különbséget közöttük: amoldvai csángók soha nem éltek magyar főhatalom alatt,tehát többségi helyzetben; a többi csángó raj magatartá-sát, nyelvi kutúráját, műveltségét, gondolkodását maga-biztos magyar identitás jellemzi. A moldvaiak, az „árva”csángók körében, s talán még inkább Bukarestben, aho-vá az erdélyi életből érkeztek a barcasági csángók, min-dig ijesztő volt az asszimiláció aránya, de a madéfalvi ve-szedelem idején, 1764-ben Moldvába kifutott, majd Bu-kovinában letelepített székely-csángók lelkéből sohanem halt ki a magyar haza forró szeretete, és másfél év-százados „pusztai vándorlásuk” után, már előbb útra keltkisebb csapatok után, 1940-ben az utolsó raj is hazatértközülük. Önmagát telepítette át a Kárpátokon. ElőbbBácskában találtak otthont, ha nyugalmat nem is, majd aháború végén ők lettek a Tito-terror első magyar áldoza-tai, míg többségük újabb vándorútra kelt, ezúttal Dunán-túlra.

Bermard Le Calloc’h költői lelkületű író. Hosszan fog-lalkozik az első moldvai magyar népköltővel, Lakatos De-meterrel, aki nem ismerte a magyar helyesírást, román


2007/1. 7. évf.

ortográfiával írta a magyar szavakat, de mint egy hajdanivándorénekes, rigmusaiban híven kifejezte népe életér-zését.

Car nous ne vivons pas dans un monde libre,Nous ne pouvons aller ou nous le désirons.Magyar eredetiben:Mert szabad világba nem élünk.Amerre hív a vágy, nem menünk.

Megható a breton ősök ivadékának lelki azonosulása amoldvai csángókkal. Teljes egészében közli, francia for-dításban, azt a csángó népéneket, amelyet a „csángókhimnuszának” szoktak nevezni: a fájdalom csángó imád-ságát.

Csángó-magyar, Csángó magyar!Mivé lettél Csángó magyar?Franciául:Csángó magyar, Csángó magyar,Qu’es-tu devenu, Csángó magyar?Tu es l’oiseau tombé de l’arbreRejeté, oublié.

Érzelmeinek tolmácsolása mellett, a „csángó himnusz”lefordítása franciára alkalmat adott Le callac’h-nak arra,hogy az éneket először lejegyző ferences atyáról, PetrásInce Jánosról (1813-1886) is szóljon. Ő volt az első folk-lórgyűjtő a magyar kulturában, megelőzve erdélyi társait. Ama is élő csángó folklór a legrégebbről ismert magyar nép-költészet. A francia író szükségesnek tartja elmondani,hogy Lakatos Demeter munkássága nem annyira a filoló-gusokat, irodalomtörténészeket foglalkoztatja, mint inkábba nyelvészeket és a néprajzosokat. A folklór az asszimiláci-ós tömegvonzás örvényeiben is megtartó erő. Ha egy nép-csoportból kivész az önkifejezés vágya, az feladta önma-gát. A moldvai csángóság egy része idők során belerok-kant a nyelvi önvédelembe. Azokban a falvakban, amelyek-ben már nem beszélnek magyarul – népköltészet sincstöbbé. Román folklór sincs. A népköltészet a lélek virága.

Moldva csángó-magyarságának jövője magának az eu-rópai történelemnek adja fel a leckét: minden szellemi ér-tékét gonddal védelmező kontinensünk megengedheti-emagának, immár szeme láttára pusztuljon el egy népcso-port évezredes kultúrája?

* Lapunk szerkesztése közben érkezett a szomorú hír: Beke György 2007. január 20-án elhunyt Budapesten. Az Aracs szerkesztőségének küldött utolsó írá-sával búcsúzunk tőle.

Tari István fotói

14

2007/1. 7. évf.

1. A 2000. október 5-ei fordulat után Szerbiában nemkerült sor a társadalom várt demokratizálására és előre-haladásra, és ennek keretében a nemzeti kisebbségekhelyzetének, jogainak és szabadságának nagyobb fokúmegvalósítására. Egyes területeken (mint például a ki-sebbségek biztonsága, az egyes törvényes rendelkezé-sek alkalmazása a nyelv- és íráshasználat területén, ahelységnevek kiírása stb.) a helyzet még rosszabbodottis, különösen az utóbbi két évben. A községekben azanyakönyvi kivonatokat, személyi igazolványokat tovább-ra sem adják ki két nyelven, a magyar helyesírás szabá-lyai szerint, és táviratot sem lehet feladni magyar nyelven.A helységnévtáblák kiírására vonatkozó szabályokat iscsak ott alkalmazzák, ahol a magyarok vannak többség-ben. Itt is leginkább átfestik, vagy nacionalista jelszavakatírnak rájuk stb.

Az Amnesty International1, az USAkülügyminisztériuma2, az Európa Tanács3, az EurópaiUnió parlamentáris bizottsága4 és a Belgrádi Helsinki-bizottság5 elemzései szerint Szerbia nem folytat aktív ki-sebbségpolitikát, mi több, a kisebbségek problémáivalmég csak nem is foglalkozik. Ezt az értékelést támasztjákalá a tények: hogy Szerbiának nincsen a kisebbségi jo-gokkal és szabadságokkal foglalkozó törvénye, sem ki-sebbségügyi minisztériuma, és hogy Szerbiában intéz-ményesen nincsen megoldva még a kisebbségek parla-menti képviselete sem.

Lehetséges ugyan a kisebbségi közösségek időszerűproblémáiról beszélni – nyíltabban és szabadabban, mintkorábban –, de ez nem elegendő, mert lényegi előreha-

ladás nem történt. Az elemzők az utóbbi időben – és nemis alaptalanul – mind többet emlegetik és figyelmeztetnekaz előző (miloševići) rendszer visszaállításának veszélyé-re, és kiemelik, hogy „Szerbia túlságosan el van foglalvaKosovóval” és „ a hágai vádlottak önkéntes feladásával”.

2. A nemzeti kisebbségek helyzetéről több mint egyévtizede nem végeztek tudományos felmérést, az egyeskormányzati szervek által készült elemzések és informáci-ók pedig főleg a napi politika érdekeit szolgálták. A Vajda-ságban nem létezik olyan önálló és független intézmény,amelyik a nemzeti közösségek helyzetével, jogainak ésszabadságjogainak megvalósításával foglalkozna, habárerre igény mutatkozik, és teljesen természetes lenne, haa tartományban működne egy ilyen intézmény, tekintettelannak többnemzetiségű jellegére, hagyományaira stb.

Nehezen lehet hozzájutni az egyes nemzeti kisebbsé-gi közösségek helyzetével foglalkozó adatokhoz, illetvenincsenek e téma minden jelentős területével kapcsola-tos megbízható és teljes adatok, amelyek lehetővé ten-nék a korábbi időszakkal való összehasonlítást és az eb-ből eredő következtetések levonását.

A civil szervezetek nem rendelkeztek és ma sem ren-delkeznek anyagiakkal egy komolyabb tudományos pro-jektum pénzeléséhez. Kivételt e tekintetben a belgrádiHelsinki emberjogi bizottság képez, amely 2000-től rend-szeresen megjelenteti publikációit az emberi jogok hely-zetéről Szerbiában, és ezen belül a nemzetiségi kisebb-ségek helyzetéről szóló kutatásaik eredményeit is6. Je-lentősek még a belgrádi Etnicitáskutatási Központ(Centar za istra|ivanje etniciteta és a Háborúellenes Ak-

BOZÓKI ANTAL

A magyarok helyzete a Vajdaságban*

– Helyzetkép 2006 elején –

* Az írás a szerző: A vajdasági magyarok helyzetének időszerű kérdései és problémái című, a Magyar Szó 2005. december 10-11., Kilátó, VIII–IX. oldalán megjelent elemzésénekátdolgozott és kibővített változata.

1 Amnesty International: Srbija i Crna Gora: Neizvršavaju glavne obaveze o ljudskim pravima, AI Index: EUR 70/007/2005, News Service No: 067, 22 mart 20052 A jogsértések áldozatai: a nők és a kisebbségek, Beta, Magyar Szó, 2005. március 30., 1. és 2. o.3 Vajdasági kisebbségek: az Európa Tanács figyel, http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=vajdasag&id=13614 VA küldöttség jelentése a www.becseyzsolt.hu vagy az Európai Unió honlapján található5 N. Bogović, B. Tončić: Tačno i nepotpuno, Danas, 2005. január. 15–16, 5. o. és Magyar Szó, Pontos, de nem teljes, 2005. január 19., 16. o. és Nedovršena, neefikasna dr|ava

pod teretom dogmatizma i anti-evropeizma, Srbija nije u stanju da definiše politiku ljudskih prava, Godišnji izveštaj za 2004. godinu,http://www.helsinki.org.yu/focus_text.php?lang=sr&idteks=1413)

6 Ezek a következő könyvek: Ljudska prava u Srbiji 2000., Ljudska prava u tranziciji – Srbija 2001, Ljudska prava u senci nacionalizma – Srbija 2002, Nacionalne manjine i pravo,Helsinške sveske br. 15, Ljudska prava i odgovornost – Srbija 2003., Ljudska prava i kolektivni identitet – Srbija 2004.

A magyarok helyzete a Vajdaságban 15

2007/1. 7. évf.

cióközpont (Centar za antiratnu akciju), valamint anagybecskereki Civil Társadalomfejlesztési Központ(Centar za razvoj civilnog društva) kisebbségi vonatkozá-sú kutatásai és kiadványai.

3. Szerbia és Montenegró (SZM) az emberi és a ki-sebbségi jogok területén formálisan elfogadta azokat astandardokat, amelyek az Európai Biztonsági és Együtt-működési Szervezet dokumentumaiból, az Európa Ta-nácsnak a Nemzeti kisebbségek védelméről szóló keret-egyezményéből (a továbbiakban: Keretegyezmény)7, azemberi jogok és szabadságjogok védelméről szóló (euró-pai) konvencióból8, valamint a szomszédos és más orszá-gokkal kötött két- és többoldalú szerződésekbőlerednek9.

Szerbia és Montenegróban meghozták A nemzeti ki-sebbségek védelméről szóló törvényt10 és elfogadták Azemberi és kisebbségi jogokról és polgári szabadságjog-okról szóló alapokmányt11, valamint Az emberi jogok meg-sértéséért járó felelősségről szóló törvényt12. (Ez utóbbita közvélemény alig ismeri, a gyakorlatban pedig még ke-vésbé alkalmazzák.)

Fontos, hogy az államszövetség csatlakozzon az em-beri és a kisebbségi jogokat rendező nemzetközi egyez-ményekhez, de ez nem elegendő, ha nem következik beezeknek az okiratoknak a további feldolgozása a törvény-hozással és a belső jogszabályokkal összhangban, mégkevésbé, ha nem ültetik át őket a mindennapi életbe.

A terület szakértőinek véleménye szerint Szerbiábanegyrészt „jelen van a kisebbségi közösségek kizárásánakirányzata a szélesebb közösségből”, másrészt pedig „akisebbségi közösségek önmagukba való egyre nagyobbbezárkózási törekvése, ami egyfajta reakció mindarra,ami e téren történik, vagy nem történik”.

Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy ezt a terü-letet továbbra is a nemzeti kisebbségek helyzetének „ró-zsaszínű” bemutatása jellemzi, olyan stílusban, hogy itt„szinte nincs is probléma”, illetve, hogy „a problémák95%-a meg van oldva”, hogy csak „egyedi kilengésekvannak” stb.,. Nincs meg a politikai akarat arra, hogy a ki-

sebbségi közösségek nyílt kérdéseit és problémáit ne a„szőnyeg alá söpörjék”, hanem nyílt vitában megkezdőd-jön a lényegi megoldásuk.

A megoldatlan problémák halmozása nemcsak amultikulturális társadalom modelljének fejlődését és a tér-ség államai és népei közötti intenzívebb kapcsolatok ki-alakulását akadályozza, hanem a nemzeti viszonyok elhi-degüléséhez és a nemzeti bezárkózáshoz, valamint anemzeti identitás megőrzésének és a nemzeti kisebbsé-gek fejlődésének veszélyeztetéséhez vezetett.

Amikor a vajdasági magyarok problémáiról van szó,emlékeztetni kell, hogy a magyarok képezik a legna-gyobb lélekszámú kisebbséget, ezért a magyar kisebb-ség a vajdasági multikulturalizmus fontos eleme. A katoli-kus és a református valláshoz való tartozásuk miatt a ma-gyarok Szerbiában kettős – etnikai és vallási – kisebbsé-get alkotnak.

4. A Vajdaságnak a legutóbbi (2002. évi) népszámlálá-si adatok szerint 290 207 magyar lakosa volt, vagyis amagyarok a tartomány lakosságának 14,28%-át képez-ték. Az 1991. évi népszámlálási adatokhoz viszonyítvaszámuk 49 284-gyel, illetve 15%-kal csökkent. Ennek azokai nincsenek eléggé kikutatva, de ehhez mindenkép-pen hozzájárult az alacsony szaporulat, a fiatalok elván-dorlása és az asszimiláció különböző formái.

Az 1991. és 2002. népszámlálási adatokat összeha-sonlító elemzés azt mutatja, hogy a tartomány lakosságá-nak nemzeti összetétele, egészében véve, megváltozottoly módon, hogy a kisebbségi közösségekhez tartozókszáma csökkent, s ezzel százalékarányuk is az összla-kosságban, míg a szerbek számaránya növekedett. A Vaj-daságban (az említett népszámlálási adatok szerint) 170454-gyel több szerb él, mint az előző időszakban (miköz-ben a lakosság száma az elmúlt 11 évben mindössze 19475-tel nőtt), százalékarányuk a Vajdaság lakosságábanpedig 57,21-ről 65,05 százalékra nőtt.

Ezek az adatok azt mutatják, hogy egészében véve je-lentősen megváltozott a Vajdaság etnikai összetétele, de

7 A Keretegyezmény megerősítésről szóló törvény a JSZK Hivatalos Lapjának a Nemzetközi Szerződések 6. számú mellékletében 1998. december 4-én jelent meg és decem-ber 13-án már hatályba is lépett (Zakon o potvrđivanju Okvirne konvencije za zaštitu prava nacionalnih manjina, „Slu|beni list SRJ”, Međunarodni ugovori, broj 6).

A 2000. október 5-i hatalomváltás után, 2001. május 11-én Rasim Ljajić szövetségi kisebbségügyi miniszter átadta Walter Schwimmernek, az Európa Tanács (ET) főtitkáránakazokat a dokumentumokat, amelyekkel (a volt) Jugoszlávia csatlakozott a nemzeti kisebbségeket védő keretegyezményhez. Szerbia és Montenegrót (SZM) 2003. április 3-án vettékfel az ET tagságába. Ezzel SZM kötelezettségeket vállalt, hogy részt vesz a kisebbségek diszkriminációja elleni küzdelemben és kiegyenlíti jogaikat az etnikai többség jogaival.

8 A szerb-montengerói parlament 2003. december 26-án ratifikálta.9 Rasim Ljajić szerint SZM az emberi jogok területén 52 egyezményt cikkelyezett be (Unaprediti aktivnosti na zaštiti prava manjina, Danas, 2005. szeptember 19., 8. o.).10 Megjelent a JSZK Hivatalos Lapjának 2002. február 27-i 11. számában.11 Megjelent SZM Hivatalos Lapjának 2003. február 28-i 6. számában.12 Megjelent a SZK 2003 június 3-i 58. és a 2003. évi 61. számában.

16 Bozóki Antal

2007/1. 7. évf.

azokban a községekben is, amelyekben a magyar nem-zeti közösség tagjai képezték a többséget. Ez különösenApatin, Temerin, Törökkanizsa és Bégaszentgyörgy köz-ségekre vonatkozik, ahol a menekültek számára – egyesnemzetközi szervezetek segítségével – házakat és laká-sokat is építettek. (Azoknak a menekülteknek a számát,akik a Vajdaságban állandó vagy ideiglenes lakóhelyre ta-láltak, 250 000 – 300 000-re becsülik, a nemzetiségiösszetételük pedig azt mutatja, hogy nagy többségbenszerb nemzetiségűek.)

Ez szöges ellentétben van a nemzeti kisebbségek vé-delméről szóló Keretegyezmény 16. cikkével, mely sze-rint „a felek tartózkodnak olyan intézkedések meghozata-lától, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó szemé-lyek által lakott területeken az arányokat megváltoztatják,és arra irányulnak, hogy korlátozzák azon jogokat és sza-badságokat, melyek a jelen Keretegyezménybe foglalt el-vekből származnak”,

és a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjoga-inak védelméről szóló törvény 22. cikkével, amely előírja,hogy „a nemzeti kisebbségek által lakott területeken tilo-sak az olyan intézkedések, amelyek megváltoztatják a la-kosság nemzeti összetételét, és amelyek megnehezítik anemzeti kisebbségekhez tartozók jogainak gyakorlásátés érvényesítését.”

5. A vajdasági magyarok gazdasági helyzete az elmúlt10-15 évben folyamatosan romlott. A magyarok nagytöbbsége kimaradt a magánosítási folyamatokból. Ezenkí-vül a magyarok, a többi nemzeti közösségekhez viszonyít-va, aránytalanul nagyobb számban maradtak munka nélkülaz elbocsátások és a kedvezőtlen foglalkoztatás következ-tében, vagy éppen a nemzeti hovatartozás miatt nem kap-tak munkát. Ez a terület teljes mértékben kivizsgálatlan, ésaz is gondot okoz, hogy az állami szervek és szolgálatoknem rendelkeznek a foglalkoztatottak és a munkát keresőknemzeti hovatartozásával kapcsolatos adatokkal.

A Tartományi Munka-, Foglalkoztatási és a Nemek Kö-zötti Egyenragúságügyi Titkárság 2005. 08. 29-i tájékoz-tatója szerint13, ez a titkárság „nem rendelkezik olyan do-kumentumokkal, amelyek a Vajdaság és a Szerbia Köz-

társaság területén foglalkoztatottak és munkát keresőknemzeti hovatartozására vonatkozó információkat tartal-maznák”.

Mivel a munkát keresők a Nemzeti FoglalkoztatásiSzolgálatnál való bejelentkezés alkalmával nem kötele-sek nyilatkozni a nemzeti hovatartozásukról, ez a Szolgá-lat nem kíséri figyelemmel a munkanélküliek nemzeti ösz-szetételét, ezért ezt az adatot nem tartalmazzák azok a je-lentések, amelyeket a Tartományi Foglalkoztatási Szolgá-lat küld az illetékes tartományi titkárságnak. A Köztársa-sági Statisztikai Intézet rendelkezik ugyan adatokkal a la-kosság nemzeti összetételéről, a foglalkoztatottaknak ésa munkát keresőknek a nemzeti összetételéről viszontmár „nincsenek adataik”.

A Vajdaság 36 községében (a 45 közül) az állami, illet-ve a köztulajdonban lévő vállalatokban és a köztulajdon-ban lévő bankokban – a szerbiai helsinki emberi jogi bi-zottság által 2002-ben elvégzett kutatások szerint – veze-tő beosztásban a szerb nemzetiségűek voltak túlsúlyban.

A köztulajdonban lévő vállalatokban a megvizsgált 36községben a szerbek 66,66, a montenegróiak 6,25 szá-zalékban voltak képviselve, az igazgatói helyeknek össze-sen 72,91%-ával. A köztulajdonban lévő bankoknál ez azaránytalanság valamennyivel kisebb, mivel a vezető be-osztásban lévőknek 64,63%-a szerb, a 2,43%-a pedigmontenegrói, összesen 67,06%14.

A 39 község 76 kommunális vállalata közül 54-ben (ki-véve Szabadkát, ahonnan „nem lehetett beszerezni ada-tokat”) az igazgató szerb nemzetiségű, illetve ezen aposzton 71,05%-kal vannak képviselve, ami 19,72%-kalmeghaladja a megvizsgált községekben képviselt szám-arányukat. 16 kommunális vállalatnak van magyar igazga-tója, ami 21,05%-ot tesz ki, és ez nagyjából megfelel amegvizsgált községek lakossági összetételében képviseltszámarányuknak15.

A körkérdésben részt vett 240 vállalat közül 160-nak,azaz 66,66%-nak volt szerb igazgatója, ami 15,33%-kaltöbb, mint a lakossági számarányuk a megvizsgált közsé-gekben. Magyar igazgatója 27 vállalatnak volt, vagyis a

13 A 117-031-00159/2005-3 szám alatt.14 Helsinški odbor za ljudska prava u Srbiji, Nacionalne manjine i pravo, Helsinške sveske br. 15, Beograd, 2002., 95. o. Ismereteim szerint ez az egyetlen ilyen témájú kutatás (B.

A. megj.).15 U. o., 94. o.16 U. o., 94. o. Ezek a kutatások viszont nem ölelték fel a gazdaság állami szektorában dolgozók nemzeti összetételét. Ha ilyen kutatások folytak volna, az eredmények még ked-

vezőtlenebbek lennének. Érdekes volna megtekinteni, mit mutatnak ezek az adatok most, három évvel később. Egyébként a munkára és az esélyegyenlőségre való jog általában ki-marad a kisebbségek helyzetével foglalkozó tanulmányokból.


2007/1. 7. évf.

vállalatok 11,25%-ának, ami 9,86%-kal kevesebb, mint alakossági számarányuk a megvizsgált községekben16.

A 36 megvizsgált község 82 bankja és bankfiókja kö-zül, amelyek részt vettek a körkérdésben, 53 élén álltszerb (64,63%), magyar nemzetiségű vezető pedig 9

(10,97%) volt, ami jóval kevesebb, mint a lakosságiszámarányuk a megvizsgált községekben17.

6. Szerbia és Montenegró államközösségi szerveibenés a szerbiai kormányban egy magyar sem tölt be jelen-tősebb funkciót, és nincs egyetlen szerbiai közvállalatvagy intézmény élén sem. A kisebbségeknek, így a ma-gyaroknak is, a lakossági részarányukhoz képest nemmegfelelő a képviselete a közigazgatási és az igazság-ügyi szervekben, az ügyészségeken és a rendőrségen.Habár ezek az adatok ismertek Szerbia és Montenegró,a Szerb Köztársaság és a Vajdaság hatóságai előtt, a ma-gyarok arányának javításán ezekben a szervekben azutóbbi öt évben – az üres politikai ígéreteken kívül – nemtörtént úgyszólván semmilyen előrehaladás.

A nemzeti kisebbségek részvétele a közéletben és apolitikai döntéshozatalban, a lélekszámukkal való rész-arányosan, nincs intézményesen megoldva, a gyakorlat-ban azonban mégis tekintettel vannak rá. Így a vajdaságiTartományi Képviselőház 119 képviselője közül 80(67,23%) szerb, 24 (20,17%) pedig magyar nemzetisé-gű, ami azt jelenti, hogy a vajdasági képviselőházban aszerbek és a magyarok is a lakossági részarányuknál na-gyobb százalékban (65,05, illetve 14,28%) vannak kép-viselve. A Tartományi Végrehajtó Tanács (kormány) öt

tagja is magyar nemzetiségű, ami úgyszintén meghaladjaa magyarok lakossági részarányát. E tekintetben hasonlóa helyzet a községekben is: mindez azonban a „koalíciósmegegyezések”-nek, nem pedig a rendszerbeli megoldá-soknak az eredménye.

Vajdaság AT közigazgatási szerveiben, a tartományi tit-kárságokon, a Tartományi Végreható Tanács Titkárságánés a tartományi szervek közös szolgálatában 2003. janu-ár végén 803 foglalkoztatott volt. A kérdőívek (nem köte-lező kitöltése) alapján megállapítható, hogy ezekben aszervekben a foglalkoztatottak között 566, illetve70,49% a szerb és mindössze 46 (5,73%) a magyarnemzetiségű. Ez azt jelenti, hogy a magyar nemzetiségű-ek száma 2003 januárjában a tartományi szervekben ki-fejezetten kisebb volt, mint a lakosságban való részará-nyuk (14,28%).

A tartományi ombudsman 2004. évi decemberi jelen-tésében megismételte azt az értékelést, hogy a tartomá-nyi szervek foglalkoztatottjainak összetételében „a ma-gyarok kifejezetten kevesebben vannak képviselve”. (Esorok írójának ismeretei szerint az ombudsman 2005. évijelentése még nem került a nyilvánosság elé.)

7. Az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) Szerbia2005. évi humán fejlődéséről szóló jelentése szerint atartomány 462 igazságügyi tisztségviselője közül a kör-kérdésben részt vevő 439 személy (vagyis 95,02%) kö-zött úgyszintén a szerbek vannak a legtöbben: 323-an,ami 73,58%-ot tesz ki, akiket a magyarok 39 személlyel,vagyis 8,88%-kal követnek.

17 U. o., 95. o.

Kimutatás a szenttamási közvállalatokban dolgozók etnikai arányainak megoszlásáról*

18 Bozóki Antal

2007/1. 7. évf.

Ezek az adatok azt mutatják, hogy a magyarok az igaz-ságügyi tisztségek betöltésében úgyszintén jelentősen alakossági részarányuk alatt vesznek részt. Ha azonban akörkérdésben szerepelt volna az a kérdés is, hogy hánybíró képes a nemzeti kisebbségek nyelvén lefolytatni azeljárást, a válasz még kedvezőtlenebb lett volna. Az újvi-déki Községi Bíróságon egyetlen bíró létezik (az 5-telszemben, ahányan voltak mintegy tíz évvel ezelőtt), aki amagyar nyelvű eljárás lefolytatására képes. Az ő távollé-tében még olyan személy sincs, aki magyar nyelvű szó-beli kommunikációt folytathatna az ügyfelekkel.

A vajdasági ügyészségeken 2004 decemberében132 ügyész és ügyészhelyettes volt. Ezek között – 129alkalmazott (97,73%) adatai szerint – 101, illetve78,29% volt a szerb, magyar nemzetiségű pedig mind-össze 7 (5,43%). A magyarok tehát a tartomány területénlévő ügyészségeken is messze a lakossági részarányukalatt vannak jelen.

A Vajdaság területén a Belügyminisztérium foglalkozta-tottjai közül – az államszövetség Emberjogi és Kisebb-ségügyi Minisztériumának adatai szerint – 453, vagyis5,81% a magyar. Arról viszont nem közöltek adatot, hogya rendőrség és a csendőrség egységeiben vannak-e ma-gyarok, és ha igen, akkor hányan.

8. Szerbiában hatályban van (hogy mennyire alkalmaz-zák, az más kérdés) a Nemzeti kisebbségek jogainak ésszabadságjogainak védelméről szóló törvény (a további-akban: Törvény), amelyet 2002. február 26-án hagyottjóvá az akkori Jugoszláv Szövetségi Köztársaság parla-mentje. A törvényt az EBESZ és az Európa Tanács szak-értőinek aktív részvételével fogadták el, és ezekben aszervezetekben „nagyon kedvező” értékelést kapott.

A belföldi hivatásos politikusok gyakran hangoztattákjelentőségét és „forradalmiságát”. Felmerül viszont az akérdés, hogy mihez viszonyítva „forradalmi”. Ha amiloševići korszakra gondolnak, akkor igen, de ha ismer-jük a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveinek előírá-sait a nemzeti kisebbségek jogainak megvalósításáról ésa gyakorlatát a Vajdaságban, sőt még az előbbi történel-mi időszakokból is, akkor könnyen megállapíthatjuk,hogy nincs ebben éppen semmi „forradalmi”, és hogyegyes megoldások, amelyek élvezik ugyan a nemzetközitényezők támogatását (mivel nem eléggé ismerik a törté-nelmi és egyéb tényezőket és a korábbi megoldásokat),

elmaradnak a Vajdaságban már régebben létezett gya-korlat mögött.

Így például:A Törvény 11. cikkének 1. bekezdése így hangzik:„A helyi önkormányzati egység területén, ahol hagyo-

mányosan élnek nemzeti kisebbségekhez tartozó szemé-lyek, a nyelvük és írásmódjuk egyenrangú hivatalos hasz-nálatban lehet.”

E jognak a megvalósítását a Törvény azonban akkor te-szi lehetővé, „ha a nemzeti kisebbséghez tartozó szemé-lyek a legutóbbi népszámlálás adatai szerint elérik a terü-letükön lévő összlakosság 15%-át”.

Ez a rendelkezés hipotetikus, mert azt mondja, hogyvalamely kisebbségi nyelv és írásmód „egyenrangú hiva-talos használatban lehet”, ami azt jeleneti, hogy „lehet”ugyan, de ez nem kötelező. Régebben ilyen arányszám

esetében az államnak kötelessége volt biztosítani a nem-zeti kisebbségek nyelvének hivatalos használatát.

Egyenrangú nyelvhasználat – nagybecskereki módon

Ezzel a rendelkezéssel kapcsolatban meg kell említe-ni, hogy Szerbia körzetesítésekor (1991) a főleg magyar-lakta településeket négy új, mesterségesen kialakítottkörzetbe osztották, ahol a lakosság többségét szerbekképezték, azzal a szándékkal, hogy megsemmisítsékazokat a közigazgatási központokat, amelyek felé a ma-gyar lakosság előzőleg gravitált (vonzódott). Ilyen módonsok nyelvi, oktatási, kulturális és egyéb jog megvalósítá-sa beszűkült, vagy teljesen ellehetetlenedett.

A Tisza menti községeket például, ahol a magyaroktöbbségben élnek – Ada, Csóka, Kanizsa és Zenta,Törökkanizsával egyetemben, ahol szintén jelentős a ma-gyarok száma – a kikindai székhelyű észak-bánáti körzet-

18 A minisztériumoknak és a különálló szervezeteknek a székhelyükön kívüli munkavégzéséről szóló rendelet (Uredba o načinu vršenja poslova ministarstava i posebnih organi-zacija van njihovog sedišta, „Sl. glasnik RS”, br. 3/92, 36/92, 52/92 – odluka Ustavnog suda RS, 60/93 i 5/95). Ennek a rendeletnek a hatályba lépésével megszűnt az e kérdést ren-dező korábbi rendelet (Uredba o načinu obavljanja poslova ministarstava i posebnih organizacija van sedišta, „Slu|beni glasnik Republike Srbije, br. 50/91).


2007/1. 7. évf.

hez csatolták18. Ezzel megbontották az említett községekközötti, de a szomszédos községekkel is már korábbankialakított adminisztratív, gazdasági és más kapcsolato-kat, és megnehezült egyes jogok, mint pl. a foglalkozta-tásra, az egészségbiztosításra, az anyanyelv használatárastb. való jog megvalósítása is.

A Vajdaság egyes községeinek adminisztratív határaitúgy alakították ki, hogy a több ezer magyar nemzetiségűlakost számláló települések nem érik el a községben a la-kosság 15%-át, különösen a 2002-es népszámlálásután, úgyhogy az egyes jogok lassan meg fognak szűnni,az ún. szerzett jogokra való tekintet nélkül stb.

Korábban normális gyakorlatnak számított a kisebbsé-gek nyelvén lefolytatott bírósági és közigazgatási eljárás,ma már ritkán fordul elő, a múlt század hetvenes éveibenrendszeres gyakorlattá vált többnyelvű anyakönyvi kivo-natok kiadása, újbóli hivatalos bevezetését pedig „nagyelőrehaladás”-nak nevezik (habár a legtöbb községben agyakorlatban továbbra sem valósul meg).

A Törvény 11. szakaszának 2. bekezdése előírja, hogyazoknak a helyi önkormányzati egységnek a területén,ahol hagyományosan élnek nemzeti kisebbségekhez tarto-zó személyek, „a közhatalmi jogosítványokkal rendelkezőszervek elnevezését, a helyi önkormányzat egységeinek,településeknek, tereknek és utcáknak neveit és egyébföldrajzi neveket az adott nemzeti kisebbség nyelvén, an-nak hagyománya és helyesírása szerint is ki kell írni19, sokkörnyezetben nem tartják tiszteletben és a gyakorlatbannem alkalmazzák. Számos példa bizonyítja, hogy ott, ahola települések nevét kiírják a nemzeti kisebbségek nyelvén,ezeket az elnevezéseket gyakran átfestik, vagy pedig, amiszintén gyakori, nacionalista jelszavakat írnak rá (Kanizsa,Zenta, Bácskossuthfalva, Tiszaszentmiklós, Magyarittebestb.). Ezzel nemcsak a nemzetek közötti gyűlöletet szítják,de anyagi kár is keletkezik és rontják az ország (amúgysem kimondottan nagy) tekintélyét.

A Tartományi Jogalkotási, Közigazgatási és NemzetiKisebbségi Titkárság – a 038-001176/2003 számú,2003. október 8-i keltezésű határozattal – arra köteleztea szenttamási önkormányzatot, hogy a hivatalos feliratokmagyar szövegrészében a Srbobran (vagy Szrbobrán) el-nevezés helyett a hagyományos magyar helységnevet, a

Szenttamást használja. A hatalmi szervekben uralkodó ki-sebbségellenes viszonyulás ékes példája, hogy a közsé-gi képviselő-testület megfellebbezte az említett határoza-tot, sőt a községi vagyonjogi ügyész még közigazgatásipert is indított az ügyben.

A közel két évig tartó pereskedés után az újvidéki Ke-rületi Bíróság most jogerős (U.279/04 számú 2005. áp-rilis 15.) ítéletével is megerősítette a nemzeti kisebbségihelységnevek hagyományos nevének jogos hivatalos

Átfestett magyar helységnevek

Az új szenttamási tábla(Danas, 2005. november 9. 23. o.)

19 Ilyen rendelkezést tartalmaz az emberi és kisebbségi jogokról, valamint a polgári szabadságokról szóló Alapokmány 52. cikke 1. bekezdésének 8. sora és a Keretegyezmény10. cikkének 2. bekezdése is. Ezenkívül a Magyar Nemzeti Tanács, a szövetségi törvényből és a nemzeti kisebbségek nyelvének és írásának Vajdaság Autonóm Tartomány terüle-tén való hivatalos használatával kapcsolatos egyes kérdések részletezéséről szóló határozat 7. szakaszából (Vajdaság AT Hivatalos Lapja 2003. évi 8. száma) eredő jogosítvánnyalösszhangban, határozatot hozott a vajdasági magyar helységnevek meghatározásáról (Vajdaság AT Hivatalos Lapja, 2003. augusztus 27., LIX évfolyam 12. szám, 248-253. oldal,vagy Magyar Szó, 2003. augusztus 30., 31., 14. o.). A határozat 286 helységnevet tartalmaz.

20 R. B.: Szenttamás umesto Szrbobrán, Danas, 2005. augusztus 18., 8. o. Szenttamás hivatalosan is Szenttamás, Magyar Szó, 2005. augusztus 17., 5. o. és Ternovácz István,Szenttamás pedig Szenttamás, http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=tukor&id=315, 09. 09. 2005.

20 Bozóki Antal

2007/1. 7. évf.

használatát20, de ezt a gyakorlatban leginkább továbbrasem tartják tiszteletben.

Mivel a községi vezetőség a bírósági ítélet után is elle-nezte a hagyományos magyar elnevezéssel ellátott hely-ségnévtábla elhelyezését, tartományi utasításra, Szentta-másnál 2005. november 7-éről 8-ára virradóra kicserél-ték a táblákat, és olyanokat helyeztek el, amelyek „nagy-ságra és színre is különböznek a települések bejáratánálfelállított szokásos közlekedési tábláktól”21.

Az elnevezés, illetve a tábla körüli vita azonban folyta-tódik, mert hol az egyik, hol a másik nyelvű feliratot vala-ki átfesti, amit mindkét fél provokációnak tekint22.

A nevéről ítélve magyar alpogármester véleménye sze-rint „egyáltalán nem szolgálja a probléma megoldását,hogy a tartományi szervek a községi hatóság megkérde-zése nélkül állították fel a kétnyelvű tablákat”23.

Törvény 21. szakaszának szövege a következő:„A közszolgálatokban, beleértve a rendőrséget is, fog-

lalkoztatáskor figyelembe veszik a lakosság nemzeti ösz-szetételét, a megfelelő részarányt és a szerv vagy szolgá-lat területén beszélt nyelv ismeretét.”

Ez a rendelkezés nem biztosítja a kisebbségi közössé-gekhez tartozó személyek egyenrangú és az összlakos-sági részarányukkal összhangban való foglalkoztatását aközintézményekben. Ezzel kapcsolatban el kell mondani,hogy Szerbia Legfelsőbb Bírósága még 1990-ben tör-vényellenessé nyilvánította az addigi gyakorlatot, hogy aszabad munkahelyekre kiírt pályázatokat a szerb nyelvmellett a kisebbségek nyelvén is kötelező megjelentetni,és hogy a közhivatalokban biztosítani kell a foglalkoztatot-taknak a lakosság nemzeti összetételével való arányossá-gát. A nemzeti kisebbségek nyelvének ismerete a foga-dóirodákban és az ügyfelekkel dolgozó hivatalnokok ese-tében a munkafeladataik leírásának szerves része volt.

Az a tény, hogy a Törvényt még a volt JSZK-ban fogad-ták el, gondot okoz annak szerbiai alkalmazásában. Ígypl. a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai nem élhet-nek azzal a jogukkal, hogy a Törvény 23(2). szakaszábanelőirányzott alkotmányos panaszt nyújtsanak be.

Az említett szakasz előírja ugyan, hogy „a SzövetségiAlkotmánybíróságról szóló törvény rendelkezéseivelösszhangban a Nemzeti és Etnikai Közösségek Szövet-

ségi Minisztériuma és a nemzeti kisebbségek nemzeti ta-nácsai jogosultak lesznek a Szövetségi Alkotmánybíró-ságnál alkotmányos panaszt benyújtani abban az eset-ben, ha értékelésük szerint megsértették a nemzeti ki-sebbségekhez tartozó személyek alkotmányos és sza-badságjogát, vagy abban az esetben, ha hozzájuk fordula nemzeti kisebbséghez tartozó személy, akinek vélemé-nye szerint megsértették alkotmányos és szabadságjo-gát” - , de a bíróság, amely az említett szakasz rendelke-zése szerint a nemzeti kisebbségek alkotmányos jogai-nak és szabadságainak sérelme esetén eljárna a Szövet-ségi Alkotmánybíróságnál, Szerbia és Montenegró Állam-közösség Alapokmányának24 elfogadásával és az állam-közösség megalakulásával megszűnt.

A Törvény elfogadása után egyetlen átgondolt akció-vagy tevékenységi tervet sem hoztak az alkalmazására.Nem elegendő ugyanis csak elfogadni egy törvényt ésezzel formálisan eleget tenni a nemzetközi kötelezettsé-geknek, hanem a meglévő gyakorlatot és az emberek tu-datát is meg kell változtatni. A szövetségi kisebbségügyiminisztériumnak ki kellett volna dolgoznia a szövetségitörvény alkalmazására irányuló tevékenységi programot,a hatalmi szervek egyes intézményeinek konkrét felada-tait és meghatározni a felelősségüket, valamint kijelölniaz egyes feladatok megvalósításának konkrét határidejétis. Ilyen programot kellett volna elfogadni tartományi ésközségi szinten is, s fontossági sorrendbe állítani a kér-déseket, amelyek megoldásához azonnal hozzá kellettvolna látni, hogy a jelenlegi hatalmi szervek megszerez-zék a nemzeti kisebbségi közösségek bizalmát. Ez utób-biak csakis így győződhettek volna meg arról, hogy való-ban alkalmazni szándékozzák az európai normákat,nemcsak szavakban és nemcsak „papíron”. A Keret-egyezményből származó kötelezettségeknek a minden-napi gyakorlatba való átültetése ugyanígy elmaradt. Eztnem lehet csak utólagos „toleranciaprogramokkal” he-lyettesíteni.

9. Szerbia és Montenegró szintjén nem hozták létre anemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak vé-delméről szóló törvény 18. szakaszában előirányzott Szö-vetségi Nemzeti Kisebbségi Tanácsot, sem a törvény 20.szakaszában előírt „a nemzeti kisebbségek társadalmi,

21 R. Ivanoška, Danas, 2005. november 9. 23. o. és P. I. Szrbobrán és Szenttamás, Magyar Szó, 2005. november 9., 1. o.22 P. I.: Szenttamási táblaháború, Magyar Szó, 2005. november 10., 1. és 5. o., Európai értékek – A VMSZ helyi szervezete üdvözli a magyar nyelvű helységnévtábla felállítását, Ma-

gyar Szó, 2005. november 10., 5. o. és Újabb táblafestés, Magyar Szó, 2005. november 11., 20. o.23 P. I., a 21-es lábjegyzetben idézett írás.24 Szerbia és Montenegró alkotmányos alapokmánya végrehajtásáról szóló törvény (Zakon za sprovođenje Ustavne povelje SCG, „Slu|beni list SCG” / SZM Hivatalos Lapjának

2003. február 4-i 1. száma).


2007/1. 7. évf.

gazdasági, kulturális és általános fejlődésének serkenté-sére” hivatott Szövetségi Alapot.

A legtöbb vegyes lakosú vajdasági községben mégmindig nem alakult meg, vagy csak most van alakulóbana – még 2002-ben meghozott helyi önkormányzati tör-vény 63. szakaszában előirányzott – nemzetek közötti vi-szonyok tanácsa. Ezt a nemzeti egyenrangúság megvaló-sításának, védelmének és fejlesztésének eszközekéntirányozták elő, és hogy a nemzetek közötti problémákatkorai szakaszukban kezeljék.

Nyilvánvaló, hogy még mindig nem alakult ki kellő lég-kör e tanácsok munkájának a megkezdésére és rendsze-res működésére, ami ellentétben áll a meghirdetett politi-kával. Ezenkívül a törvény említett szakasza elég sokmegoldatlan kérdést vet fel, tekintettel arra, hogy a taná-csok tevékenységi körének, összetételének és munka-módszerének a meghatározását a községi képviselő-tes-tületekre bízta, amelyek – úgy tűnik – nem képesek ezek-ben a kérdésekben megállapodásra jutni. Továbbá szá-mos környezetben a tanács megalakítása a retrográd pár-tok és a volt rendszer támogatóinak ellenkezésébe, ob-strukciójába ütközik.

A vajdasági magyarok nemzeti tanácsa (MNT) nem anemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak vé-delméről szóló törvény 19. szakaszának 12. bekezdésé-ben foglalt „arányosság és a demokrácia elve” alapjánalakult meg. A tanács 35 tagját a Vajdasági Magyar Szö-vetség (VMSZ) képviselői és a VMSZ bizalmát élvező5–6 „pártonkívüli” teszi ki, a többi pártnak és a vajdaságimagyarok egyetlen civil szervezetének sincs képviselője,a működése pedig az (egy)pártfegyelmen alapul. Emiattaz MNT nem biztosítja a magyarok hatékony részvételét atanács hatáskörébe tartozó politikai kérdésekkel kapcso-latos döntéshozatalban, de nem helyettesítheti a lakossá-gi részarányos parlamenti képviseletet sem.

10. A szórványterületeken fokozatosan megszűnt amagyar tannyelvű oktatás az óvodától a középiskoláig(Közép-Bánátban és Dél-Bánátban, a Dél-Bácskában ésSzerémségben). A magyar tannyelvű általános és közép-iskolák szűkölködnek szaktanárokban, miközben semmisem történik az égető probléma megoldása vagy akár-csak az enyhítése érdekében.

Ezt az értékelést még a zentai és a szabadkai tehet-séggondozó gimnázium alapításának a ténye sem változ-

tatja meg lényegesen, mert ezeknek az iskolának a meg-nyitása legnagyobbrészt a Magyar Köztársaságtól kapottpénzekből történt, és mert csak egy szűk elit képzésétszorgalmazza. Ehhez hozzá kell adni azt is, hogy – az em-berjogi és kisebbségi, valamint a szerbiai oktatási minisz-ter ígérete ellenére – még mindig nem oldódott meg amagyarittebei és a torontáltordai általános iskolák önálló-sulásának a kérdése, és a szabadkai tanárképző kar semkezdte meg a működését. Ez utóbbinak a megalapításátaz Újvidéki Egyetem Tanácsa hosszú huzavona után –

nem utolsósorban magyarországi és nemzetközi nyomás-nak köszönhetően – 2006. január 31-én hagyta jóvá25.

Nem önállósulhat – a torontáltordai általános iskola

Az Újvidéki Egyetem 13 karán a magyar hallgatók lét-száma a 2003/2004-es tanévben mindössze 6,47%volt. Ezen az egyetemen csak szórványosan fordul előmagyar nyelvű oktatás, éspedig a Bölcsészeti és a Köz-gazdasági Karon, valamint néhány szabadkai főiskolán.

Az újvidéki egyetemista otthonokban szinte alig vanmagyar. Ez azért probléma, mert sokan azért nem irat-koznak az egyetemre, mivel nem tudják fizetni a drága al-bérletet. Ami a legrosszabb: erről hivatalos adatokat nemhoznak nyilvánosságra26. Úgyszintén nincsenek adatokarról, hogy hány magyar egyetemista részesül állami ösz-töndíjban.

11. A kultúra területén – a világos kritériumok és mér-cék hiánya miatt – gondok jelentkeznek a különbözőrendezvények pénzelésével kapcsolatban is. Egyes pél-dák arra utalnak, hogy ebben jelen vannak a megkülön-böztetés elemei (valamely párthoz való) politikai hovatar-

25 PRESSBURGER Csaba: A magyar felsőoktatás jövője, Magyar Szó, 2006. március 30., 15. o.26 Ágoston András Kettős állampolgárságra és autonómiára várva, VMDP HÍRLEVÉL, III. évf. 97. szám, 2005. szeptember 13., vagy

http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=tukor&id=320. A 22-es szám alatti írás szerint Újvidéken „2336 egyetemista vagy főiskolás kerülhetett be a kollégiumba” ésezek között jelenleg mindössze „78 magyar” van.

22 Bozóki Antal

2007/1. 7. évf.

tozás alapján, de nemzeti alapon is. A magyar nyelvűkönyvek és a sajtó behozatala évek óta megoldatlan ésaz új rezsim sem tett semmit ennek a problémának az át-hidalása érdekében. Emiatt a vajdasági magyarok kultú-rája folyamatosan óriási és pótolhatatlan kárt szenved.

12. A vajdasági magyaroktól fokozatosan megvonják atárgyilagos tájékoztatásra való jogot.

A Tartományi Képviselőház 2004. június 29-i ülésénhatározatot hozott a lapkiadó közvállalatok alapítói jogá-nak a nemzeti tanácsokra való átruházásáról. Az elmúltcsaknem kétéves időszak alatt a Magyar Szót és a HétNapot a VMSZ pártbulletinjévé züllesztették és határoza-tot hoztak a Magyar Szó újvidéki szerkesztőségének a le-építéséről és Szabadkára való költöztetéséről. 2005. no-vember elején a vállalat vezetői újabb, 53 fős leépítést je-lentettek be. Időközben több neves újságíró önként távo-zott a szerkesztőségből, így fejezve ki a szerkesztéspoli-tikával és a vállalat vezetésével való elégedetlenségét.

Az Újvidéki RTV magyar szerkesztőségeiben az utóbbi év-tizedben a foglalkoztatottak száma több mint megfeleződöttés a szerkesztőségek csak nagy erőfeszítések árán tudtákvégezni feladatukat, tekintettel az elavult technikára is.

1990 októberéig az Újvidéki TV magyar szerkesztőségé-ben mintegy száz foglalkoztatott volt és még mintegy húszkülmunkatárs. A szerkesztőségnek, a munkahelyek leg-újabb besorolása szerint, mindössze 26 munkahelyet (eb-ből 21 újságíróit és 5 kisegítő személyzetit) hagytak jóvá.

Az 1990-es évben a Újvidéki TV programjának a20,06%-át a magyar műsorok képezték, 2004-ben pedigmindössze 3,37%-át, ami drasztikus zsugorodást jelent,s ez magával vonta a műsorok színvonalának csökkené-sét is. Külön problémát jelent, hogy nincsenek oktatási,tudományos és gyermekműsorok, valamint hogy nincsenműsorcsere az anyaországi TV-házakkal. Mindez a vajda-sági magyarok nyelvének és kultúrájának elszegényedé-séhez vezet.

Az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségében 1990-ben 101 foglalkoztatott volt, most pedig mindössze 43. Aszerkesztőség értékelése szerint a minőséges programsugárzásához legalább 67 személyre lenne szükség, va-gyis még 24 személy felvételére.

Mindez arra utal, hogy a nemzeti kisebbségek jogai-nak és szabadságjogainak védelméről szóló törvény 8.

szakaszában említett „szerzett jogok” védelme leginkábbcsak papíron létezik.

13. Az észrevételezett problémák, de Szerbia és Mon-tenegró államszövetsége fennmaradásának bizonytalan-sága miatt is, a nemzeti tanácsok képviselői, és a civilszervezetek is követelték a szerbiai kormánytól a köztár-sasági kisebbségvédelmi törvény előkészítését és a szer-biai parlament által való elfogadását. Ennek a törvénynekrendezni kellene a nemzeti kisebbségek helyzetét, jogaités szabadságát Szerbiában, de azt az anyagi és egyébtámogatást is, amelyet Szerbia köteles a nemzeti kisebb-ségi közösségek számára biztosítani. Szerbia és Vajda-ság AT kormányának a nemzeti kisebbségi közösségektámogatására és követeléseik teljesítésére vonatkozó ál-lásfoglalása mindeddig csak szóbeli (és leginkább teljesí-tetlen) ígéret maradt, pontos, törvénybe foglalt kötelezett-ség nélkül. Az ilyen helyzet a kisebbségek számára nemnyújt semmilyen garanciát arra, hogy a jogaikat tisztelet-ben fogják tartani27.

A szerbiai Köztársasági Nemzeti Kisebbségügyi Ta-nács 2004. szeptember 16-i felállítása, a testület elneve-zésére, jellegére, valamint az összetételére való tekintet-tel, semmilyen lényegi változást nem jelent a fenti értéke-lések vonakozásában28.

14. Az októberi változások után is folytatódott a ki-sebbségi jogok durva megszegése és az elkövetők ellentovábbra sem indítanak bűnvádi és szabálysértési eljárá-sokat. A kisebbségi jogsérelmek és a kisebbséghez tar-tozók (a legtöbb esetben magyarok) elleni támadásokpontos számát valójában senki nem is tudja. Az emberek

27 Primena Zakona o zaštiti prava i sloboda nacionalnih manjina, REZ, Glasilo Inicijative mladih za ljudska prava, broj 1, Beograd, 2005. május, 26. o.28 A 05 110-6431/2004 számú határozatot a szerb kormány 2004. szeptember 16-i 33. ülésén fogadta el,

http://www.srbija.sr.gov.yu/extfile/sr/11891/uredba_nacionalne_manjine33a_lat.doc

Sírgyalázás Zentán(Magyar Szó, 2004., március 19., 5. o.)


2007/1. 7. évf.

ezekről nem szívesen beszélnek, mert félnek. Az inciden-sek miatt növekedett a nemzetek közötti feszültség, erő-södött a nemzeti türelmetlenség és megromlottak a nem-

zetek közötti viszonyok, különösen észlelhető a fiataloknemzeti alapon történő elkülönülése.

Szerbia a szerbeknek, balta a magyaroknak –felirat az újvidéki Elektrotechnikai Középiskola falán

(Fotó: Dávid Csilla, Magyar Szó, 2005. szeptember 16., 1. o.)„A horvátokat legyilkolni, a törököket karóba húzni,

a magyarokat a jég alá, az albánokat elégetni, a zsidókatAuschwitzba, a romákat Indiába” (A felvételt, amely az

egyik újvidéki ház faláról készült, Pavel Domonji, a SzerbiaiHelsinki Bizottság irodájának vezetője bocsátotta

B. A. rendelkezésére)

Szerbia és Montenegró minisztertanácsa 2005. novem-ber 2-án a Vajdaságban történt nemzetek közötti inciden-sek kivizsgálásával és az incidensek megelőzésére vonat-kozó javaslatok megtételével foglalkozó bizottságot29 ho-

zott létre, de munkájáról eddig semmi érdemlegeset nemhoztak nyilvánosságra, és teljesen feledésbe merült.

Külön problémát jelent az ún. kettős mércék alkalma-zása a bíróságok gyakorlatában (hosszabb és súlyosabbbüntetések kimondása azonos vagy hasonló bűncselek-mények elkövetése esetében a nemzeti kisebbségekheztartozó személyek feletti ítélkezések alkalmával), amire azún. temerini, zentai, újvidéki stb. estek is utalnak (ésamelyeket külön kellene tanulmányozni).

A nemzeti kisebbségi közösségek tagjai elleni sűrűsö-dő támadások és a nemzetek közötti feszültségek miattaz Európai Parlament (2005. január 28-től 31-ig) ad hocbizottságot küldött a Vajdaságba, majd a 2005. szeptem-ber 29-i állásfoglalásában „mély aggodalmát fejezte ki azemberi jogok ismétlődő megsértései, valamint a jognakés a rendnek a Vajdaságban tapasztalható hiánya miatt”,s azonnali – a hasonló jellegű cselekmények orvoslása,illetve jövőbeli megelőzése érdekében – hatékony fellé-pésre szólította fel Szerbia és Montenegró hatóságait, va-lamint javasolta, hogy küldjenek EU-megfigyelőket(EUMM) a térségbe.

Mindezek miatt „Szerbiának és Montenegrónak sokkaltöbbet kellene tennie a kisebbségek védelme érdeké-ben”, mint ahogy azt a politikusok is elismerik, mert to-vábbra is nagy eltérés mutatkozik egyrészről az elvileg el-fogadott nemzetközi kötelezettségek, másrészről a ki-sebbségek normatív és tényleges helyzete között. Ennek

29 A bizottságnak öt tagja van: Vladimir Đurić, az emberi jogi és kisebbségügyi minisztérium magas rangú képviselője, Petar Lađević, a Köztársasági Kisebbségügyi Tanács titká-ra, Orosz János, a Tartományi Jogalkotási, Közigazgatási és Kisebbségügyi Titkárság segédtitkára, Aleksandar Popov, a Regionalizmusért Központ nevű civil szervezet igazgatója ésVarga László, a Magyar Nemzeti Tanács jegyzője (PRESSBURGER Csaba: A terepen vizsgáljuk ki az incidenseket, Magyar Szó, 2005. december 1., 1. és 11. o.). Jellemző, hogy a bi-zottságba egyetlen olyan civil szervezet képviselője sem került be, amely bírálta a jelenlegi hatalom kisebbségi politikáját.

A képek szerint a bántalmazott fiatalok nemcsak könnyűtesti sérülést szenvedtek

(MISKOLCI Magdolna, Magyar Szó, 2005. december 3., 4.,Hétvége, II. o.)

24

2007/1. 7. évf.

Egyre inkább nő bennünk az undor.Undorodunk mindattól a sok szeméttől, szennytől, ami

körülvesz bennünket. Körülvesz, beszivárog otthonaink-ba, földúlja, fölzaklatja mindennapjainkat. Próbáljuk nyug-tatgatni, csitítgatni magunkat, egyszer majd csak véget érmindez, de egyre inkább érezzük, a hazugságözön min-dennél erősebben áraszt el bennünket.

Hazudnak a médiumok, pedig elsődleges feladatukvolna a hiteles tájékoztatás. Ehelyett folyamatos sulyko-lással próbálják elhitetni, nem csekély sikerrel, azt a sok-sok hazugságot, amelyet a látszatvalóság, a féligazságokhamis csomagolópapírjába burkolnak.

Hazudják itthon az „új esély”-t. Hazudják, hiszen azok,akik most is arról győzködnek bennünket, milyen jó leszmajd, ha a következő választáson rájuk szavazunk, eddigis ott voltak, most is ott vannak azokon a posztokon, ame-lyekről, ha igazán javítani akartak volna sorsunkon, akkorazt megtehették volna. A legnagyobb magyar párt vezetőiaz elmúlt években voltak már kormányalelnökök, minisz-terek, államtitkárok, tanácselnökök, s mégis, vagy in-kább: mégsem történt semmi lényegbevágó a délvidékimagyarság életében, pontosabban szólva: lényegbevá-góan nem fordult jóra a délvidéki magyarok sorsa! A pártáltal korábban fennen hangoztatott vajdasági magyar au-tonómia mára már a múlté. Egyre inkább kiszorította azt aVajdaság autonómiája, amely, mint már azt többször je-leztük: fából vaskarika. A Vajdaság, a Szerb Vajdaságügye csak addig volt autonómia kérdése, amíg a DélvidékMagyarország, illetve a Monarchia része volt. Illúziókatkerget, önmagát, és ami sokkal rosszabb, másokat csapbe az, aki autonóm Vajdaságot ígér. A Délvidék mind-egyik délszláv állam által szabadon kizsákmányolhatott éskizsákmányoltatott terület volt, és marad is mindaddig,amíg Szerbiához tartozik. (A napokban hozta a hírt a Ma-gyar Szó valamelyik vajdasági párt üléséről: Vajdaság öt-száz éves múltját senki nem veheti el! Hogy ez az ötszázéves múlt mit jelent, arról nem tudtunk meg semmit, dehangzatos címnek a magyar napilapban kiváló.)

Érdekes jelenség a VMSZ-ben fölbukkanó liberális vo-nal. A világhírűnek mondott, Amerikát megjárt tudós jo-gászprofesszor búvópatakként bukkan elő a pártban, apárt körül, úgy, hogy korábban berzenkedve utasított elminden szerepvállalást egy nemzetinek mondott szerve-zetben. Igazából most sincs ott az élcsapatban, de okos,tudós gondolatai megjelennek a párt propagandalapjá-ban. Bizonyára olyan okos és tudományos tanácsokkallátja el a magyarok szervezetét, mint amilyenekkel annakidején a jugoszláv szövetségi elnököket és azt a jogász-csoportot, amelyik a Nemzetközi Bíróságon a világot arrólakarta meggyőzni: az akkori/mostani Jugoszlávia vagySzerbia nem is felelős a legutóbbi balkáni háborúkért.

Egy másik, a nemzetitől korábban hasonlóképpen ber-zenkedő személye a magyar szövetségnek az a bájosposztmodern írónő, aki viszont a párt legfelsőbb szintjénúgymond szabadkai művelődési miniszterként politizál.Arra a kérdésre, hogy „Miért szeretem a Vajdaságot?”, őígy válaszol: „Mert kifejezi azt, ami az életem. Van bennevidámság és némi csalódás. Ahogyan lefelé visszük ahangsúlyt, délutáni melankólia, bácskai derű és naple-mente a szőlősökben. Ahogyan elkezdjük kiejteni, az a fi-atalságunk, tükrös napszemüveg Tordán. Van egy bará-tom, tordai. Szabadkán járt középiskolába a ’80-as évekelején. A szabadkai ócskapiacról látta el tükrös napszem-üveggel a faluját. Nekem ő Vajdaság: a nevetése, aho-gyan erről beszél. Kaland és remény. Másoknak Délvi-dék. Nekem az történelem és Márai. Nem valóság.” (ÚjEsély, 1. évf. 2.sz., 2. o.) Ehhez az emelkedett, lírai gon-dolatcsokorhoz és megfogalmazáshoz legföljebb annyitfűzhetnénk hozzá: a dolgok, vagy talán a csillagok állásaés járása alapján még az is elképzelhető, a jeles írónőnemcsak a névelőt használja majd egyszer a Vajdaságelőtt, hanem a Délvidék is valósággá válik számára.

(És még egy-két mazsola az idézett lapból: „Tudta-e,hogy 1843-ban Szabadkán alapították a mai Szerbia te-rületén az első óvodát? Tudta-e, hogy a vajdasági MagyarLászló, Vojnich Oszkár és Tallián Emil világutazók vol-

BATA JÁNOS

Undor

Undor 25

2007/1. 7. évf.

tak?” És talán a csúcs: „Tudta-e, hogy az aradi vértanúkközül többen vajdasági származásúak voltak?”... Az vi-szont elkeserítő tény, s csak azt bizonyítja, a Vajdaság-ban a magyarság helyzete mindig is kétségbeejtő volt ésmaradt mind a mai napig, miszerint: „Tudta-e, hogy az öt-venes években a délvidéki magyarság legnagyobb részekubikusként kereste kenyerét?” Talán a VMSZ-nek, illet-ve vezető politikusainak, akik között volt, illetve van szer-biai, illetve tartományi kormányalelnök, vajdasági kisebb-ségügyi titkár, tartományi parlamenti elnök, oktatásügyiés művelődési titkár s egyebek, az elmúlt tizenkét év so-rán lett volna alkalma és ideje fölmérni, a délvidéki, vagymásoknak: a vajdasági magyarság legnagyobb része ho-gyan keresi meg a kenyerét? A válasz, mindannyiunk szá-mára, akik itt élünk, és nem a hazugságok terjesztésébenvagyunk érdekeltek, egyértelmű: a délvidéki magyaroktúlnyomó többsége, mivel esélyegyenlőség soha nemvolt, kisebbségiként a két kezével teremtett magának ésgyermekeinek kenyeret az asztalra. Persze, ez már nem-zetieskedés, mi több: magyarkodás! Ez már sok a liberá-lisoknak, és sok a megélhetési politikusoknak.)

A határokon átívelő nemzetegyesítés szép gondolatamintha valóra válna!

Egységesnek tűnik a nemzetet elárasztó hazugság-özön, ahogy mondani szokták: határokon innen és túl. Anemzet még igazán magához sem térhetett az őszödi be-széd sokkhatásától, miközben újabbnál újabb meglepe-tések érik. Hát nem meglepő, hogy az a kormány, ame-lyik azt a bizonyos december 5-ei népszavazást foggal-körömmel, mi több: hazugságok garmadával ellenezte,nos, az a kormány most széles mosollyal fogadta be Ro-mániát az Európai Unióba, nem tartván attól, hogy Ma-gyarországot elözönli a huszonhárommillió román munka-vállaló! És ez a széles mosoly nem fagyott le az arcukról

még amiatt sem, hogy a verespataki aranybánya szeny-nyezőinek esze ágában sincs kártérítést fizetni a tiszai ci-ánszennyezés miatt, s mintha mi sem történt volna, gőz-erővel folynak az előkészületek egy újabb, a korábbinálsokkal nagyobb veszélyforrást jelentő aranybánya meg-nyitására.

És mindeközben folytatódik a hatósági eljárás azok el-len a magyar tanárok ellen, akik a Babes-Bólyai Tudo-mányegyetemen magyar feliratokat is merészeltek kira-gasztani. És mindeközben a határon túli románok uniósállampolgárokká válnak, a romániai román állampolgárokmeg panaszt tesznek a közös, magyar-román határőrize-ti szerveknél a magyar vámosok arrogáns és megalázó vi-selkedésére, ami abban nyilvánult meg, hogy belenézteka táskáikba!

Vajon nem meglepő, hogy a kormány tudta nélkül kerülbe Magyarországra tonnaszámra a romlott élelmiszer, ésaz, hogy vagonszámra hozzák be az országba az uniósszemetet! Mára már nemcsak a szellemi mocsok az, amieláraszt bennünket, hanem a valós, a kézzel fogható is.

Ugyanígy meglepetésszerűen érheti a közvéleményt alavinaszerű áremelkedés: a tandíj, a gáz, a gyógyszer, aközlekedés ára ugrásszerűen megnőtt annak ellenére,hogy a kormány határozottan állította: nem lesznek ár-emelkedések!

Kinek jó az, ha az ország, a nemzet apátiába süllyed?Kinek jó az, ha a szellemi és fizikai szenny beborítja az or-szágot, a nemzetet? Kinek jó az, határon innen és túl, haaz emberek megkeseredve, reményt vesztetten föladnakmindent?

A válasz világos: azoknak, akik saját önös céljaik el-érése érdekében – anyagi haszon szerzése és idegen ér-dekek szolgálatában képesek eladni mindent, mindent: aföldet, a vizet, a levegőt és a lelkeket!

Sziklák 6., 8.

26

2007/1. 7. évf.

Ha ismerőssel találkozom gyakran megkérdik tőlem:,,Ugye, most sokkal nyugodtabb az életed?” Kérdésük-kel arra céloznak, hogy már nem vagyok a képviselő-tes-tületben tisztségviselő, másutt dolgozom. Jó indulatú ér-deklődésüket nem értem, mert vajon mitől lennék nyu-godtabb? Jobbra fordult életünk? Adott-e derűlátásraokot bármi is? Van kettős állampolgárságunk? A szom-szédos országok megszüntették a vízumkényszert Szer-biával szemben? Intézményeink zászlótartóin ott lobog aMagyar Nemzeti Tanács által jóváhagyott címeres piros-fehér-zöld trikolor? A bujdosó tömeggyilkosokat eljuttat-ták Hágába? Az új szerb alkotmány megszületett ugyan,de ez milyen megnyugvást hoz a délvidéki magyaroknak?Ha több kérdést nem is vetnék fel, akkor is csak azt tud-nám barátaimnak mondani, hogy kérdéseteket köszö-nöm, de sajnos nem nyugodtabb az életem. A nemzetétféltő embernek ugyanis nemcsak a munkahelyétől függ akedélyállapota, habár azt elismerem, hogy a munkahelyegy nagyon fontos tényező. A fent említett kérdések csaknövelik a feszültséget bennem és a kilátástalanság, a te-hetetlen düh, a stressz lassan felőröl sokunkat.

Itt volt például október hatodika. 157 évvel ezelőtt,1849-ben Aradon tizenhárom vértanú életét adta a ma-gyar szabadságért. Október hatodika gyásznap. Nem-csak Aradon vagy Eleméren, hanem ott is, ahol nemdomborodik vértanúink sírhelye. Emlékük sírhely nélkül isa szívünkben él. E gyászos nap minden magyart az emlé-kezésre kötelez, a magyar pártelnököket is. Ők azok,akik a központi ünnepségeken képviselik népüket - kivé-ve a Délvidéken. Itt ezen a napon a legnagyobb magyarpárt vezetőjének és a szerb kormányfőnek a segítségévela szerb alkotmánytervezet népszerűsítése folyik. Azé azalkotmányé, amelyből minden szerb párt kizárta a magyarautonómia megvalósításának a lehetőségét.

A legnagyobb magyar párt vezetése miért nem adottútmutatót a magyar közösségnek az alkotmány megsza-vazása előtt? Ugye, nem azt gondolta, hogy a paprikasze-dés kellős közepén az emberek esténként azzal gyógyít-

ják fájós derekukat, hogy az alkotmánymódosítást tanul-mányozzák? Jó, ha maradt kedvük és idejük a híradóra.Más pártok álláspontját is onnan ismerték meg. A magya-rok végül döntöttek: nem mentek el szavazni. Tisztábanvoltak azzal, hogy azon a keskeny résen át, amit a pártel-nök úr ígért nekik, nem lehet a magyar autonómia köze-lébe férkőzni. Az elnök úr azt is mondta, hogy a pillanatotsem tartja a legalkalmasabbnak.

Fogyunk, elnök úr! Mire és meddig várjunk még?A parlamenti választásokra nem kellett sokat várni. Az

új alkotmány meghozatalával állítólag lezárult a miloševićikorszak, új idők elé nézünk. Bár így volna! Igaz, Miloševićeltávozott az élők sorából, de szellemének örökösei köz-tünk élnek. Sokan közülük demokratikus pártokban meg-bújva keresik érvényesülésük lehetőségét, így kerültekbelőlük szép számban igazgatói székekbe is. Akiknek pe-dig sem pozíció, sem fotel nem adatott, átpártoltak aszerb radikális párt soraiba, így erősítve a szerb egységetés Šešeljt, a nagy vezért hágai cellájában.

A régen várt magyar összefogás sajnos ismét elma-radt. A zentai Rácz Szabó úr hű maradt önmagához. Szó-rólapon hirdette: ha rá nem szavazhatnak, akkor hát más-ra se voksoljanak, maradjon mindenki otthon. A MÖK ésa VMSZ egymás lejáratásán fáradozva várta a sikert, amisajnos ez alkalommal is elmaradt.

Szavazópolgáraink negyven százaléka most sem mentel választani. Játszi könnyedséggel mondtak le immár so-kadszor jövőjük alakításáról. Talán még azt sem bánnák,ha a radikálisok vennék kezükbe sorsukat. Úgy is úgylesz, ahogy fönt akarják - legyintenek.

Vannak, akik hiszik és vallják, hogy megmaradásunkcsak a gazdasági fellendüléstől és a Vajdaság autonómi-ájától függ, ezért szerb pártokra szavaztak. Nemzeti öntu-datuk híján lelkiismeret-furdalás nélkül karikáztak, és hit-tek a magukat demokratának valló szerb politikusok hitel-telen szavának.

A szavazatszámláló bizottság tagjaként volt szeren-csém egy egész délután figyelni kicsi falum népét, miként

MÜLLER ÉVA

Uraim, ébresztő!

Uraim, ébresztő! 27

2007/1. 7. évf.

vonul az urnák elé. Az idősekre rákérdeztem, ha egyedülérkeztek, hogy hol a társuk? Beteg - volt a válasz. Ők él-hettek volna a lehetőséggel, hogy odahaza leszavaztas-sák őket, de ezt senki nem igényelte. Amikor érdeklőd-tem, hogy miért nem, csak legyintettek. Hány szavazatúszott így el? Néhányan teljesen tanácstalanul bolyong-tak a teremben. Csak azért jöttek el, mert névre szóló ér-tesítőlapot kaptak. Amikor felhívtuk a figyelmüket, hogycsak egy számot kell bekarikázniuk, erre is rácsodálkoz-tak. Aztán találomra bekarikáztak valamit.

De olyan is volt, aki üresen hagyta a szavazócédulát,csak négybe hajtotta, és az urnába dobta. De eljött. Ígysenki sem mondhatta, hogy nem volt szavazni. Voltak en-nél sokkal viccesebbek is. Valaki kevesellte a húsz ver-senyben levő pártot és a lista végére odabiggyesztette a21-es számot, aztán nyugodtan hazament. Természete-sen olyan is akadt, aki pontosan tudta, hogy kit szeretnea parlamentbe juttatni, ezért többször is bekeretezte anyolcast, a szocialisták és a radikálisok száma mellé pe-dig nyomdafestéket nem tűrő kifejezéssel nyilvánította kivéleményét. Meg sem fordult a fejében, hogy semmivévált a voksa.

Így lett hat érvénytelen szavazatunk. Szavazóhelyen-ként vajon összesen mennyi szavazat veszett kárba? Pe-dig minden egyes érvényes magyar szavazatra milyennagy szükség lett volna! Igazságtalan lennék, ha a jó pél-dákból legalább egyet-kettőt ne említenék. Például azo-kat a szülőket, akik ünneplőbe öltözve együtt jöttek elő-ször szavazó fiukkal, hogy példát mutassanak, miként kellezt csinálni. Vagy az az évek óta tolókocsis ember, akivette a fáradságot, és felesége segítségével eljött, hogyleadhassa voksát, pedig a ceruzát sem tudja kezébe ven-ni. Nekik így utólag is köszönjük. A vasárnap délután egy-hangúságát egy jól ápolt szerb hölgy tette izgalmasabbá.Feldúlva lépett a terembe, nem tudta megérteni, hogy amagyar falucska lakói miért nem beszélnek szerbül, és aza fiú, aki megvilágította a szavazók mutatóujját, miért nemtudta neki az állam nyelvén is elmondani, mit akar. Próbál-

tam vele megértetni, hogy községünk kétnyelvű, miremég inkább megerősítette, hogy épp ezért kell mindenki-nek szerbül is tudnia. Mondom, a kétnyelvűség Önre isvonatkozik. Ekkor még mérgesebb lett. A bárgyú magyarférj pedig lecsapott fejjel, lesütött tekintettel várta, hogykardos menyecskéje kidühöngje magát és végre elbúj-hasson a szavazófülkében. Vajon ő kire szavazott?

Nem sokat kellett várni az eredményhirdetésre. Már éj-fél előtt a félhivatalos adatok azt sugallták, hogy háromnáltöbb magyar képviselőre aligha számíthatunk.

Kasza a sajtót teszi felelőssé, Ágoston és Páll Kaszátvádolja, Kasza mindkettőt egyszerre.

Uraim! Ébresztő! A tükröt nem csak a szép hölgyeknektalálták ki. A magyar pártvezérek is bele-bele nézhetnekolykor. Tegyék meg! Minden rendben a lelkiismeretük-kel? Tiszta a kép?

És tisztelt magyarul beszélő szavazópolgárok!Önök felhőtlenül örülnek a szerb demokraták sikeré-

nek? Mit várnak tőlük? Kísérjék csak figyelemmel, mitkapnak szavazataikért cserébe! Ha esetleg ismét be-csapták Önöket, legközelebb mérlegeljenek! Néhányoda vetett koncért érdemes-e nemzetárulóvá válni, sajátnépünk ellen fordulni? Látják, a szerb radikálisok ilyesmi-re sosem vetemülnének. Megtehetnék, hogy róluk vesz-nek példát. Mármint az összefogásukról. Mert ők ezáltalerősödnek. Mi pedig vészesen fogyunk. Erre is gondolni-uk kellene, mert ha elfogyunk, akkor már úgyis mindenhiába. Unokáink sem fogják érteni, mit miért tettünk. Ittbe is fejezhetném gondolataimat, de eszembe jutott mégvalami. Wass Albert egyetlen mondata. Ezt jó lenne, hatovábbadnák:

„...Mert ha koldusok is, de az én hegyeim, s ha száz-szorta vadabb lenne s százszorta gonoszabb: az én né-pem lenne akkor is, Hun!

S ezért drága nekem valamennyi, s köztük a legutol-sót, a legocsmányabbat sem adnám oda tíz idegen böl-csért!”

Magyarkanizsa, 2007. január 25.

Sziklák 4., 5.

28

2007/1. 7. évf.

Sokáig, nagyon sokáig halogattam ezt az írást. Vártama kezdeti dühöm csillapodását, de ahogy múltak a napok,bonyolódott a helyzet is, kiváltképpen a lelkiállapotom, ésezzel jó néhányan így vagyunk most itt, a déli végeken.

Magyarkanizsai vagyok, ebben a Tisza menti kisváros-ban élek, beékelődve a Járásnak nevezett napszítta pusz-ta és a folyó közé. Tiszta időben, amikor a hajnali páramár fölszívódott, a magasabb fák ágairól látni lehet a sze-gedi szalámigyár hóka tornyát. A környező települések la-kossága jóformán színmagyar, nyakas kun származékok,akiknek életük a munka és a föld szeretete. A múlt szá-zadban legendák keringtek a kanizsai kubikosokról, szí-vósságukat messze földön is elismerték és méltatták,mert ezek az emberek a családjuk iránt érzett ősi felelős-ségtől hajtva a legnehezebb munkákat is zokszó nélkül,becsülettel elvégezték. Néha csak dacból vagy virtusból,ám a legtöbbször – bizony ínségből. Mélyen vallásos, bi-gott katolikus népség a miénk, ahol a megszegendő ke-nyérre még körösztöt rajzol a fanyelű nagykés.

Anyai nagyapám sintér volt - Isten nyugosztalja! – jó,ha a nevét le tudta írni. Ám a legpallérozottabb tudós el-mék okoskodásánál is többet ért egy rövid, csendesmegjegyzése, amit a hitlerbajsza alatt nagy ritkán kimon-dott. Volt miből merítenie, rendesen megtiporta az élet.Nincstelenként nősült, szolgálta a hazát honvédként, fu-tott ’44 őszén, hogy a partizánok elől az életét mentse, ésmegkönnyebbült, amikor ugyanezek a partizánok többezer délvidéki magyarral együtt „csak” azért hajtották előket, hogy a frontvonalon munkaszolgálatosként robotol-janak egy újsütetű haza érdekében. Bár három és fél évigodavolt, mégis jól járt, jobban, mint azok, akik most a Szi-getben vadliliomok alatt jelöletlen tömegsírban pihennek.De ez egy másik történet.

A nagyszülői ház udvarán láttam először görényt, per-sze, döglöttet. Öregapám „girindeknek” hívta a tyúkólakrettegett pétergáborát, és nem volt hízelgő véleménnyelaz említett potentátról, ahogy a görényeket se szerette.Elűzte őket, ha tudta, ha nem – elpusztította. És a hiszté-

rikus állatvédőket megnyugtatandó: szerette és becsültea jószágokat, igaz a házőrzői nem kaptak műgumi cson-tot a névnapjukra, de a nyakörvet sem ismerték, és a hí-zóra fogott ártánynak nem kellett színes játéklabda a de-presszióját kezelendő, mert nem kalitkában, hanem tá-gas és alommal hintett ólban nőtt fel.

Írom mindezt azért, mert hónapokkal ezelőtt kurta köz-leményből értesülhettünk a jó hírről: Az EU lassan őrlő ak-tamalmai által kibocsátott útlevelet kaphat az a házi ked-venc is, amely együtt utazik, nyaral/telel gazdájával. Ku-tyák, macskák és a szép új idők hobbiállatai, a vadászgö-rények is szorongás nélkül átléphetik az uniós határokat.

Előttem a babával, hintalóval játszadozó sarjaim, köz-ben megy a tévé, éppen a nagyon fontos Feri beszél ró-lam, meg a lányaim jövőjéről, azaz csak beszélne, de márrégen kiiktattam a hangot, és csak a gesztusaira figyelek.Vizslatom a tekintetét, ahogy szaporán pislog, lapos kéz-mozdulataival ügyesen kíséri mondandóját. Jól felépítet-ték, kicsinosították, mint a panoptikumi viaszbaba-híres-ségeket, és tényleg nagyon életszagúra sikeredett.Olyan alulról jövő keménypápaira. Alapos a PR-gárdamunkája. Egy dolgot azonban kihagytak. Hiteltelen.Ugyanis nincsen szíve. Hazudik, szegény. Muszáj neki,mert ha kiderül, hogy az egész lénye csak egy művileglétrehozott reklámfigura valóságtartalmával bír – elveszítirajongóit. Hasonlíthatna a mesebeli Bádogemberre is,ám azt – mint tudjuk – módfelett bántotta szívtelensége,viszont Ferit ez egyáltalán nem aggasztja. És az Istenad-ta nép elhiszi ezt a viaszfigura-szemfényvesztést, mintahogy elhitték ama másik, vörös téri viaszbabának a ha-zugságait is. Pedig lehetne emberibb is ez a Feri.

Sok a közös vonás kettőnkben.Bár egy évtizeddel idősebb nálam, mindketten szem-

üvegesek vagyunk. Az övé márkásabb lehet ugyan, de li-la zakóm nekem is volt a kilencvenes évek elején, igaznemigen használhattam, mert akkortájt éppen a horvátor-szági frontszolgálat elől bujkáltam és egy fél telet húztamki a Margit-sziget cserjésében, meg a Széna téri pado-

PÓSA KÁROLY

Én, a délvidéki vadászgörény

29

2007/1. 7. évf.

Én, a délvidéki vadászgörény

kon. Külföldiként nem mehettem hajléktalanszállóra, ma-radt a hálózsákos megoldás, így legalább Ferin kívül én ishangsúlyozhatom, hogy szociálisan érzékeny vagyok, kü-lönös tekintettel a csövesek valós problémáira. Feri ke-ményen dolgozott, miként én is a félbehagyott egyetemiflepnimmel mint raktárkezelő segédmunkás. Az olcsókannásbortól és a Kőbányaitól vidám melósok fogadtakmaguk közé, akiktől rossz szót soha nem kaptam, az Úráldja meg őket jóságukért!

Aztán, egy évre rá, amikor már azt hittük, hogy elült avész, hazajöttem. Huszonévesen számoltam a dinárokonszaporodó nullákat, és fiatal pályakezdőként azon töp-rengtem, hogy a mai pénzben számolt kb. ezer forint ér-tékű havi fizetésből hány évszázad múlva tudok egzisz-tenciát teremteni? Ekkor lettem milliárdos, ahogy Feriis... Engem az infláció tett azzá, őt egynéhány ügyestranzakciója. Nősültem én is, igaz csak egyszer, de a fe-leségeink pedagógusok, persze az enyémnek nem szá-mított a színkitűnő pesti diplomája, azt további tíz vizsgaárán ismerték el: Belgrádban, szerbül - mert a kölcsönösdiplomahonosítás lehetősége egy évtizednyi szomszédo-lás árán sem jöhetett össze. Aki egykoron heti két órávaltanulta az oroszt, annak van némi fogalma arról, mit je-lenthet idegen nyelven szakvizsgázgatni. Amikorra Feritnagy nemzetközi cégek ajánlatai bombázták, addigrabennünket is egy NATO nevű nyugati konzorcium szórthónapokig kazettás, urán- s grafitbombákkal. A felesé-gem félidős állapotos volt, elsőszülöttünk ilyetén igazi há-borús baba, szeptember 11-én látta meg a napvilágot,ám esküszöm, nem tudtuk, mi készül a másodikszülinapjára.

Az ezredfordulót is Ferihez hasonlóan ünnepeltem, aző perspektívái a csillagos égig mutattak, ahogyan mi is afényes csillagokat bámultuk esténként, lévén, hogy ép-pen áramkorlátozásos időszak köszöntött reánk.

Manapság is hasonlóképpen cselekszünk. Mindkettenmerünk azok lenni, amik vagyunk. Feri hazudozó balolda-li, én meg délvidéki magyar vagyok. Nem mellékes körül-mény viszont, hogy Feri mostanában rólam hazudozott,

velem és a családommal riogatta az anyaországi honfitár-sait. Meg is lett a következménye. Csak annak örülök,hogy a lányok még olyan kicsik, hogy nem értik és nemérzik azt a fájdalmat, amit a Ferihez hasonszőrűek okoz-tak nekünk. Miután heteken keresztül porig alázták és vé-rig sértegették a héthatár magyarjait, álságos orcával döf-ték vékonyunkba a népszavazás pengehideg végered-ményét.

Ha valaki netán sajnálni szeretne, kérem, ne tegye.Van nekünk is hazánk, hiszen már két helyről is kiutáltakbennünket. Rejtő megírta volt a megoldást: miképpenSenki Alfonzot, úgy talán a vajdasági magyarságot is köz-igazgatásilag a Holdra kéne eltávolítani. Mert valljuk meg(bátran!), macerás dolog ezt a háromszázezres egyre fo-gyatkozó szegény déli rokonságot megérteni, pláne úgy,hogy anyagiakat nem, csak jelképes gesztusokat várná-nak el tőlünk. Maradjanak ott, ahol vannak, majd vetünknekik egy-két millát, jól összeugrasztjuk a helyi korruptvezetőket a koncon, és kipipálhatjuk a délvidéki „problé-mát”.

Megható volt, ahogy a minap echte szerb ismerősömaz együttérzéséről biztosított.

Néma kézfogásában meg a tekintetében több jóságotvéltem fölfedezni, mint a szemforgató magyar kormány-párti politikumban.

Egyet igérhetek. Neveltetésemből kifolyólag ezutánsem fogom utálni az ellenünk fordulókat. Majd sajnálomőket, a kiüresedett szívüket, és majd szánni fogom elsze-gényedett NEM-es lelküket.

Arról pedig tovább álmodozom, hogy egyszer talán en-gem is állatszámba vesznek, hogy a veszélyeztetett fajoklistájára mi is fölkerülünk, hogy lesz egy csendes rezervá-tumunk, ahogy a kihalófélben lévő állatoknak dukál. Je-lenleg passzus nélküli vadászgörényre hasonlítok, mertFeri érveléséből adódóan csak zsákmányszerzés céljá-ból mennék Magyarországra. Meghagyom őt ebbéli hité-ben.

Mondtam már, sok a közös bennünk.De ha én vadászgörény vagyok, ő vajon miféle lehet?!

30

2007/1. 7. évf.

Tisztelt N. N. Úr!

A napokban a rádióban az Ön kontaktműsorát hallgat-tam, amelynek középpontjában az `56-os forradalom ésszabadságharc ötvenéves évfordulója kapcsán kitört ma-gyarországi zavargások álltak. Önt mint riportert az érde-kelte, hogy a délvidéki magyarság miként viszonyul ezek-hez a történésekhez, azaz mennyire érzi a sajátjánakazokat a gondokat-bajokat, amelyek ezeket a sajnálatoseseményeket kiváltották. Nagyon hasznosnak tartom etéma boncolgatását, talán többször is kellene róla be-szélni, mert ezzel kapcsolatban nagyon nagy a fejekbena zűrzavar. A hallottak mégis nagyon elszomorítottak.Nem is a betelefonálók véleménye döbbentett meg, hiszáltalában tájékozatlan, hiányos nemzettudattal rendelke-ző, megtévesztett egyénekről van szó. Engem a műsor-vezető magatartása lepett meg. Én helytelenítem az ilyenfajta műsorvezetést. Azt, hogy a betelefonálóknak avéleményét mindig helyeselte, tévesen értelmezett udva-riasságból, miszerint a hallgatónak mindig igaza van. He-lyeselte azokat a véleményeket, nyilatkozatokat is, ame-lyek Magyarországot és az ottani magyarságot vádolták,nem szállt vitába azokkal, akik megtagadták hazájukat,akik azt közölték, hogy ők csak vajdasági magyarok, akiknem hajlandók sorsközösséget vállalni az anyaországimagyarokkal, elhallgatva azt, hogy a „vajdasági” magyarnem képezhet egy külön nemzetet. És ha a nyilatkozók-nak az anyaországból nincs valami hasznuk, mint pl. azállampolgárság birtoklásából vagy a vízummentességből,akkor nincs is szükségük Magyarországra, a hazájukra.Én elvártam volna az ilyen megnyilatkozásokkor, hogy aműsorvezető vitába szálljon velük, és a dolgokat a helyé-re tegye. A megtévesztett emberek előtt feltárja az igaz-ságot. A mesterségesen és tudatosan kialakított ma-gyar–magyar szembenállást feloldja, megmagyarázza atévelygőknek, hogy mit jelent a haza és a nemzet önzet-len, igaz szeretete, mert csak így van értelme az egészműsornak.

Először azt kellett volna tisztázni, hogy nem Magyaror-szág és az ott élő lakosság tagadott meg bennünket, ha-nem a most hatalmon lévő haza- és nemzetellenes, a kül-földi érdekeket kiszolgáló, bolsevista Gyurcsány-kormány, amely sokkal nagyobb rombolást végez azanyaországban, mint a határon túlra szakadt magyarság-nál. Gyurcsány volt az, aki megfélemlítette az amúgy is el-butított, már a Kádár-korszakban nemzettudatától meg-fosztott magyar népet. Azt is el kellett volna magyarázni anemzetet mocskolóknak vagy a hazát tagadóknak, hogyaz sem igaz, hogy az anyaországiak úgy általában megta-gadtak bennünket. Számtalan példával lehetett volna ér-velni, miszerint pl. a hódmezővásárhelyiek minden hatá-ron túlit, ha igényt tart rá, tiszteletbeli polgárrá fogadják,de nemcsak ők, más városok lakosai is ezt tették. Szám-talan neves személy a 2004-es december ötödikei nép-szavazás csúfos „eredményéért” nyilvánosan bocsánatotkért. A testvértelepülések lakosságával kiváló kapcsolato-kat tartunk fenn, és segítenek, ahol csak tudnak. Nembeszélve arról a több milliós országos segítségnyújtásról,ami nélkül számtalan magyar intézményünk (a szabadkaiés zentai magyarház, a két tehetséggondozó gimnázium,az újvidéki és a nagybecskereki kollégium stb.) fel semépülhetett volna, a működtetéséről, hogy ne is beszél-jünk. Minden határon túli magyarul tanuló gyermeknek azanyaország magyarsága 20 000 forintot fizet ki, miköz-ben az otthoniak sokszor nagyobb szegénységben él-nek, mint akik a pénzt kapják. Mennyi délvidéki magyar-nak nyújtottak segítséget akár az előírásokat megszegveis az ottani orvosok, még a saját egzisztenciájukat is ve-szélyeztetve, ami miatt most egyesekre a börtön vár. Ha-sonlóképpen segítették az anyaországi pedagógusok adélvidéki diákokat, még akkor is, ha erre nem volt törvé-nyes keret, csak azért, mert együttéreztek velünk. Szám-talan magyarországi ismerősöm a ceausescui időszak-ban hetente vitte az élelmet, a könyveket, a ruhát stb. ahatáron túlra szakadt erdélyieknek. Egy segélyt szállítósofőr pedig az életével fizetett ezért. Tehát, ha kellett, az

GUBÁS JENŐ

Levélféle egy rádióriporternek

31

2007/1. 7. évf.

Levélféle egy rádióriporternek

anyaországi magyarok nagy többsége, az igaziak nem fe-lejtették el a határon túlra szakadt nemzettársaikat. Per-sze, ez nem vonatkozik a baloldali kormányokra, ame-lyek, Orbán Viktor szavaival élve, ha csak tehették, min-dig keresztbe tettek nemzetüknek. De ezért nem a ma-gyarságot kell elmarasztalni, hanem a vétkeseket.

Mielőtt azonban megvádolnánk valakit, először száll-junk magunkba, és kérdezzük meg magunktól, hogyamikor nekünk jól ment, akadt-e olyan délvidéki magyar,aki önzetlen segítséget nyújtott volna az anyaországimagyaroknak. A hatvanas, hetvenes években, amikor azolcsón megvásárolt nejloningért vagy a feketén beho-zott „suskavácért” (olasz esőkabátért) kilószámra vásá-roltuk Magyarországon a sajtot, a szalámit, szilveszte-reztünk a budapesti szállodákban, dőzsöltünk, többszáz forintot adtunk a cigányoknak, ami akkor nagyonsok anyaországinak az egyhavi fizetése volt. Akadt-e ak-kor legalább egy délvidéki magyar, aki az erdélyieketmegsegítő támogatáshoz hasonlóan, a Kádár-korszakbörtönbe zártjainak, megnyomorítottjainak családtagjaitsegítette volna? Mi akkor nem élelmet, ruhát vittünk azanyaországiaknak, mint tették azt az erdélyiekkel azanyaországiak, hanem százszámra vittük a busás ha-szonnal járó alkoholt, a vinyakot, mert ha már nincs mitennie az anyaországi magyarnak, akkor legalább alko-holmámorban felejtse az éhségét, és pusztítsa önma-gát, ha már nem pusztult el a forradalomban. És mind-ezek után, és ennek ellenére, mégis nagyon sok odava-lósi nemzettársunk, feledve az akkori magatartásunkat,testvérként fogad el bennünket. Mi pedig mit teszünkmég ezek után is? Megsértődünk, kijelentjük, hogy nemis érdekelnek bennünket ők, mert egy piaci kofa, egyszűk látókörű elárusító vagy egy pökhendi vámos tisz-tességtelenül szólt hozzánk. Aki ezért megtagadja hazá-ját és nemzetét, nemcsak rossz „vajdasági” magyar,ahogyan több betelefonáló magát vajdasági magyarnaknevezte, hanem sokkal inkább rossz magyar, aki ember-nek is hitvány.

Persze, azt is tudnia kell az ilyen, korábban jugó-ma-gyarnak, most pedig, amikor már a jugoszláv eszmeszertefoszlott, egyszerűen „vajdasági magyarrá” válto-zottnak, hogyha nem hajlandó sorsközösséget vállalni azegyetemes magyarsággal, akkor nem vallhatja magáé-nak Petőfit, Madáchot, Liszt Ferencet, Bartókot, Mun-kácsyt, Szent-Györgyi Albertet, Körösi Csoma Sándort,Puskás Öcsit, a magyar történelmet, a kultúrát, a magyartudomány eredményeit stb., és gyökértelenül, mert az

odatartozást saját maga tagadta meg, az idetartozásátpedig a soviniszta szerbség nem fogadja el, azaz senki-hez sem tartozva, kapaszkodók hiányában, hazátlanulcsak sodródik a világban, míg el nem vesz egy „tévescsatatéren”...

A napokban a Magyar Szó egyik körkérdésében egyzentai fiatal lány, aki mellesleg rádiós újságíró, azt nyilat-kozta, hogy ő már unja ezt az `56-os megemlékezés kö-rüli hercehurcát. Azt, hogy ötven év után végre megünne-pelhetjük azt a nagyszerű történelmi eseményt, amikor eza csöppnyi magyarság világtörténelmet írt, csodát csinált,és az is unalmas már neki, hogy a nemzet siratja a többmint 400 kivégzett honfitársunkat, a több száz elesett for-radalmárt, és a 250 000 földönfutó magyart. Neki unal-mas már hallani azt a sok fájdalmat, amikor `56 karácso-nyán, Márai szavaival élve, a magyar nép lógott a fán,mert a bulizást jobban élvezi.

Jó lenne egyszer már azt is letisztázni, hogy a „vajda-sági” magyar mit tekint hazájának. Magyarországot vagyazt a sok másikat, ami már volt Szerb-Horvát-Szlovén Ki-rályság, Jugoszlávia, Jugoszláv Szövetségi Népköztársa-ság, Kis Jugoszlávia, Szerbia és Montenegró vagy Szer-bia. Lehet-e egy élet alatt állandóan hazát változtatni.Mert igaz, hogy van az embernek, ha a sors úgy hozza,több befogadó hazája, de egy igaz magyarnak csak egyhazája lehet, még akkor is, ha a határok százszor átvihar-zanak a fejünk felett. Egy székely kapu felirata szerint:házad bárhol, és akár több is lehet, de hazád csakegy van. És ezt a hazát ne csak akkor szeressük, amikorbelőle hasznunk van, hanem sokkal inkább akkor, amikorbajban van. Azoknak a sértődött nemzettagadóknakazonban azt is tudniuk illene, hogy a kettős állampolgár-sági jogokhoz és előnyökhöz a kötelezettségek is hozzá-tartoznak. Hogy az állampolgárság felvételekor esküt kelltenni Isten és ember előtt, miszerint ezt a hazát, Magyar-országot akár az élete árán is védeni, oltalmazni fogja,tetteivel a nemzet gyarapodását szolgálja, és esküjéhezmindig hű marad, amíg a halál rá nem köszön. Ennek tu-datában vajon mennyi sértődött „vajdasági” magyar to-long majd az előnyökért, mennyi lesz az érdek-magyar,és mennyi az igazi.

Mert amint Márai Sándor írja: „Mindig, mindent adjáloda a hazának. A világnak nincs semmiféle értelme szá-modra hazád nélkül. Ne várj jót a hazától, s ne sopán-kodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdekte-len. Egyáltalán semmit ne várj hazádtól. Csak adjad azt,ami legjobb életedben.

32

2007/1. 7. évf.

Gubás Jenő

Ez a legfelsőbb parancs. Bitang, aki azt a parancsotnem ismeri.” Mert „a haza te vagy, szőröstül-bőröstül,testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éledés fejezed ki, mind a nyomorult, mind a nagyszerű,lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessé-ge életed alkotja. S életed a haza életének egy pilla-nata is.” Márai ezt nem csak vallotta, hanem életével bi-zonyította is. Csehszlovákiában, a mostani Szlovákiábanszületett, Magyarországon csak egy rövid ideig élt, negy-

ven évig szerte a nagyvilágban volt háza, lakása, de hazá-ja mindig csak egy volt, amelyhez haláláig hű maradt.

Tisztelt N. N. Úr! Szerintem ezt kellett volna elmonda-ni a betelefonálóknak, a nemzetgyalázóknak, a nemzet-tagadóknak, a „csak vajdasági magyaroknak” és azok-nak, akik egy sértő kijelentés miatt megtagadták hazáju-kat, az egyetemes magyarságot, valójában a saját nem-zetüket.

Tisztelettel üdvözli: G. J.

Parlag II.

33

2007/1. 7. évf.

A szemünk előtt zajló közéletnek részesei az asztal-társaságok, akkor is, ha a közügyek megtárgyalásá-ról, a községi fórumokkal ellentétben, közleménytnem adnak ki. A közlemények esetében egyébként isnagyon megválogatnám, ha községi fórumtag lennék,mivel rukkoljak ki a közösség elé. Hát először is azzal,ami érdekli a földi halandót. Például engem az álom-kór kerülget, amikor is Szabadka honatyái hírt adnakegy-egy küldöttségnek a látogatásáról, amelynek –tiszta a kép, nekik is, nekem is - nincs más célja, minta mi küldöttségünk látogatásának egy díszebéd köréarranzsált viszonzása. S ezt olyan hangsúllyal, pompá-val adják elő, mintha csakugyan lenne értelme azegész történetnek. De így sincs.

Hat értelmiségi beszédtémájából szeretnék közzé-tenni egy kis ízelítőt. Elsősorban azért, mert érdekesa téma, mondhatnám közérdek: „A magyar kormá-nyok milliárdokat fordítottak a határon túli oktatásügy-re. Ám a magyar iskolákba beiratkozók létszámá-nak fogyatkozását ez ideig jószerével nem sike-rült megfékezni. Szomorú tényként kell elkönyvel-nünk, hogy a magyar gyerekek közül hozzávetőlege-sen minden negyedik nem magyar nyelven törté-nő képzésben részesül.”

Erről az újsághírről érdemes elvitatkozni.Mindenekelőtt mi lenne, képzelem el én ritka csil-

lagóráimban, ha a közélet szereplői a sajtóban, rádió-ban elkezdenének köznapi nyelven szólni hozzánk,kerülve a mesterkélt, „műnyelv” semmitmondó halan-dzsáit, amivel arról akarnak (műkedvességgel) meg-győzni, hogy legjobb nekünk délvidéki magyarok-nak itt maradni a szülőföldön. Ők ugyan a maradáshelyett az érvényesülés szót használják, eleve azt aképzetet keltve, hogy aki marad, az érvényesül. Ezazért önmagában így sántít. És ezt a sántikáló logikát- a műnyelv mögé rejtőzés ellenére - nagyon megérziJános bácsi Kishegyesen és Juci néniBácsfeketehegyen. János bácsi, aki az anyaország-

ba küldi orvosnak szánt gyermekét, azzal a tudattalegyütt, hogy sejti, nemigen fog majd visszatérni mintszakember, Juci néni Feketehegyen, amikor szerbelemibe íratja a gyermekét, a – szerinte - jobb érvé-nyesülés reményében. János bácsi is, Juci néni is atömbmagyarság keretein belül élnek. Mindketten ál-landó alanyai szociológusaink évenkénti felmérései-nek, s mint ilyenek becsülettel hozzájárultak az anya-föld tudományos intézményeinek tájékoztatásához,akár egy-két doktoranduszi cím megvédéséhez is,ami dicséretes. Továbbá a megnevezettek azt is jóltudják, hogy

- a magyar iskoláskorúak száma évről évre csökken- „a nem magyar óvodát/iskolát választó, részben

vagy egészben magyar szülőktől született gyermekek,a szülőföldjüket elhagyók, valamint a nem továbbtanu-lók hiányukkal tovább erodálják a határon túli magyaroktatás intézményrendszerét.”

Egyetértenek azzal is, hogyaz anyanyelvű oktatás a magyar identitás megőr-

zésének egyik legfontosabb eszköze -és még sok más egyébbel, amit az utóbbi 15 év

alatt politikusok hada, serege a köztudatba belepré-selt.

Két dolgot azonban - hiába a fenn jelzett tudásuk-továbbra sem értenek! Egyik sem titok. Elmondták őkezt saját szavaikkal már többeknek, mindhiába, el-mondom hát én is:

1. Nem érthető, nem egyeztethető össze a gyakor-lattal, amit naponta hall az ember a rádióban, olvas asajtóban, hogy ma itt Európában olyan világban élünk,amely az anyagi javak és a munkaerő szabad mozgá-sáról szól. Arról beszél a tévé, hogy évek óta csökkenMagyarország aktív korú népessége, a gyerekeink-nek meg azt üzenik, maradjatok otthon. Határok légi-esítése, megnyíló sorompók, kapuk, csökkenő ma-gyarság a köztudatban, nemzettársaink hiányos is-meretei rólunk, a nemzetbe fogadás megtagadása,

KEREKES JÓZSEF

Asztaltársaságaink témáiból

34

2007/1. 7. évf.

Kerekes József

szellemi és fizikai megalázása gyerekeinknek lépten-nyomon itthon és odaát, a „legjobban teszed, ha ott-hon maradsz” üzenete a gyakorlatban. Lehet ezeketösszeegyeztetni, vagy valaki csúfot űz agybéli kapaci-tásunkkal? Nem akarok példálózni a kosovói, a líkaimenekültek felkarolásának konkrétumaival, bár na-gyon a számon van. Nem is kell példálózni szavakkal,mert látja Isten, mi történik, és azt üzeni szent könyvé-ben, hagyjuk a végső elbírálást reá. Ám látja ezt Jánosbácsi, látja Juci néni is, megtanulták, hogy itt ebben adélvidéki viharzónában figyelni kell mindenre. Mert aszüleiktől, nagyszüleiktől ezt hallották: „itt csak ma-gadban bízhatsz és a jó Istenben.” Kijönnek (inkábbruccannak) a politikusok, jegyzetelnek is szaporán,de sem felelet nem érkezik erre a gondjukra, sem cá-folat a nagyszülőktől kapott tanácsra. Körülnéznekhát, és ezt dünnyögik: itthon maradni úgy lehet, havan esélye a megélhetőségnek. Ez idáig pedig aznincs.

Másodszor: nagyon fájlalom én azt, ami Juci nénicsaládjában történik - mármint a szerb elemibe íratást-, de igyekszem megérteni, hogy az identitás és a ke-nyér küzdelmében a kenyér javára dől el sok esetbena mérleg nyelve, mindaddig, amíg csak rábeszé-léssel és évi húszezer forinttal veszünk részt aküzdőtéren. Ez vajmi kevés. Személyes tanúja va-gyok, hány magyar középiskolás hátrált meg az egye-tem kapui előtt a tökéletlen szerb nyelvtudás miatt. Az-tán újabbak hullottak el az első év emberpróbáló vizs-gái során. Ahol több százra tehető a túljelentkezőkszáma, mint például az orvosi, gyógyszerészeti, állat-orvosi, fogászati karokon, ott megeshet, hogy kevés-bé rugalmas a professzor a magát kifejezni nem tudó-val szemben. Ezt a szimpla igazságot nagyon is tudjaaz a szülő, aki elhatározta, reálszakmára adja a gyere-két. Ha tudja, innen már csak egy lépés a szerb ele-mibe iratkozástól, hiszen azt is tudja, magyar környe-zetben élő gyermeke nem tanulja meg olyan szinten aszerb nyelvet a magyar elemi és középiskolában, ami-vel minden hátrány nélkül nekivághat a felvételinek, il-letve az első év vizsgáinak. És itt lenne a nagy vízvá-lasztó! Ha a szülőket biztosítani tudnánk, hogy ebbena tekintetben nem lesz hátrányos helyzetű a gyer-meke (erre való lenne teszem azt a délvidéki magyar-ság szép számú civil szervezeteinek egyike-másika).Egy magyar szülő sem gondolkozna a szerb elemibeíratásról, mert egyszerűen nem lenne miért. Ezen a

ponton azonban a megoldás helyett a falnak ütkö-zünk.

Némely pedagógus szerint a szerbnek mint idegennyelvnek a tanításával van baj. Nem így kell tanítani,nem mint idegen nyelvet, mondják 50 év tapasztalataután (!), hanem mint környezeti nyelvet. Ennek az el-gondolásnak aztán van egy ellentábora, s ha márilyen szépen összejöttek, hosszadalmasan elvitatkoz-nak. Nem csatlakoznék hozzájuk, csak annyit enged-jenek megvallanom: én sem sajátítottam el a szerbnyelvet a felvételi vizsgák szintjéig, mert a szabadkaigimnázium tanárai feltették: a rendelkezésükre álló 4év alatt az egész Gorski venacot bemagoltatják ve-lem, egy csomó irodalmi szöveggel együtt. Ha Szara-jevóban nem nyílik újonnan orvosi egyetem, ahol nemkértek felvételit, bizony ma a szabadkai kórház helyetta bácsfeketehegyi malom nyugdíjasa lennék (nyugdí-jasként ugyan majdnem egyre megy). Szarajevóbaérve egy csantavéri társammal nem tudtunk a gimná-zium adta szerb tudásunkkal eligazodni, merre van azegyetem. Az első két vizsgára szóról szóra bemagol-tam az anyagot, nem igen tudtam, miről beszélek.Embertelen dolog volt. Asztaltársaságunk sebészor-vosa azt vallja, ha nincs a zágrábi egyetemen egy-kétjóindulatú professzor, aki elnézi az első vizsgákon anyekergését, kínlódását, soha nem lesz belőle se-bész. Ez a sebész 30 aktív sebészeti éve alatt cca.12000 nagyoperációt végzett és évente több ezer csakmagyarul értő embertársunknak magyarázta el anya-nyelvén a baját-betegségét és javasolta annak orvos-lását. Elmondhatjuk, hogy ezt az embert a véletlenavatta orvossá, pontosabban a Vajdaságból elszár-mazott egy-két professzor jóakarata vagy kegyelme,ahogy tetszik. Szimpla tények ezek, de az asztaltár-saság hat egyetemet végzett tagja közül az a kettő,aki magyar környezetben nőtt fel, ezt vallja és állítja,míg a harmadik egyetemi tanár, aki nemrégen mentnyugdíjba, megerősíti: ma sincs ez másképpen. Saj-nos, neki kell hinnem.

A tantervben van a hiba, érvelnek mások, ami úgy-szintén 50 éves gond immár, míg megint mások, el-mosolyodnak a probléma hallatán: ugyan, ugyan, nemlehet iskolában megtanulni egy nyelvet, csak az ala-pozást. Hát akkor nincs kiút? Van, mondják az utóbbi-ak, a családi környezet. A cseregyerekek institúció-jának megszervezése. Ezt pedig a mi gyakorlatunk-ban mindenki szervezze meg egyedül, ha tudja. Nem

35

2007/1. 7. évf.

Asztaltársaságaink témáiból

segít sem az érdekszövetség, sem a civil szervezetek,sem a pártok. Félő, amíg kiderül, mi az igazság a sokvitázó között, továbbra is elherdálódnak a tehetségesmagyar gyerekek.

A magyar közvéleményt átnevelni nem sok azesélyünk. De nem előnyös átvenni az otthonma-radás doktrínájának betű szerinti kényelmes,konfrontációmentes szövegét, módosítsunk rajtaa reális szerbiai életlehetőségek számbavételé-vel.

Másodsorban, van-e ma nagyobb gondunk, mint az,hogy amíg be nem indul a magyar nyelvű egyetemi ok-tatás, az anyanyelven végzett középiskolából olyanszerb nyelvtudással kerüljenek ki gyerekeink, amivelkönnyedén túljutnak a felvételi és az első év kiválogatóvizsgáin. Ezt tessék már megoldani, mert ez a nagygondja a mi János bácsinknak, Juci néninknek, akikéletüket tették arra, hogy egyetemi diplomás embertnevelnek a gyermekükből. Oldjuk meg, hogy tehes-sék ezt a mi hasznunkra.

Parlag III.

36

2007/1. 7. évf.

Végleg sötét időbe tévedtem,Fénysugarat hiába les szemem,a gondolat csontágai alattérzelem üde zöldje nem serken.Denevérszárnyon a látóhatár.

A vérdübörögtető misztikusforradalom hősi érzéseitelveszíti az éretlen idő.Fátyol mögött reszket a fényeső.Kit hívhatnál még segíteni, el?

Orfeuszok ereszkedtek aláKedvesükért, varázsfuvolával.A szabadság útja lehet övék:Szabadnak lenni szív-isteniség!A Főnix-sors lett mindenen az úr.

VANKÓ BASA LENKE

FŐNIX-SORS

Oszlop I.

37

2007/1. 7. évf.

• Nem tudom, hogy van-e gyermeke, de a Ma-gyar Kanizsai Udvari Kamaraszínházat bizonyá-ra kedves gyermekének tartja.

Van egy fiam és egy lányom, de az Udvari Kamaraegy szintén nagyon szeretett gyermekem. Ezt a szín-házat 2002-ben hoztuk létre Magyarkanizsán azért,hogy a XX. század magyar sorsfordulóit, a jelenünketmeghatározó múltunkat színre vigyük. Az 1918-19-esesemények, Magyarország szétesése máig meghatá-rozza nemcsak a közösségünk, hanem az egyén sor-sát is, külön-külön. Ebben benne van a kishitűségünk,reményvesztettségünk, sok minden onnan ered. Ke-restünk színdarabokat, amelyek erről szólnak. Döb-benten állapítottam meg, hogy nincs, nem íródtakmeg.

• Mi lehet ennek az oka?A két világháború között a fájdalom. Gondoljunk

csak bele, hogy milyen világ tűnt el akkor. Csak né-hány példát mondok, mire gondolok. Szabadkán1892-ben vezették be a villamost és az áramot. A vi-lágpiacon a szabadkaiak a legdrágább villamosokatvásárolták meg, akkor még egyenáramúakat. Amikorfékeztek vele, akkor a fékenergia árammá alakult át, sezt küldték vissza a központnak... Vagy vegyünk egyhasználati tárgyat példának. A napokban Budapestenegy pazar bútort láttam. Ezt az 1800-as évek másodikfelében készítették. Hatalmas szekrény, amit hat réz-csavar tart össze. A románok bevonulása előtt szét-szerelték, egy Eger melletti pincében az alsó szintenásták el, majd miután a románok eltakarodtak, elő-szedték, s amikor jött az igazi, hamisítatlan vörös tatár-járás, a Vörös Hadsereg, akkor ismét szétszerelték,elrakták. A tulajdonosoktól elvették a házat, kitelepí-tették őket, majd visszaköltöztek, megismerkedtek abetelepített emberekkel, eltartási szerződést kötöttek,s miután megörökölték a saját házukat, akkor bontot-ták ki a pincét, vették elő és összerakták azt a bútor-sort, ami előtt az embernek a lélegzete eláll, mert

olyan hatással van rá a mestermunka. Ez a világ süly-lyedt el a kataklizmákban, s nekünk ezeket a megha-tározó történelmi csomópontokat be kell mutatnunk.

• A színpad ennek a legátélhetőbb kifejezőeszköze?

Sokkal átélhetőbb, mint a film. Ugyanis ugyanazt alevegőt szívjuk, mint a színész, s a művész ott előttünkéli át ezeket a sorsfordító pillanatokat. Amikor az újvi-déki Művészeti Akadémiára beiratkoztam, engem afilm érdekelt a legjobban, de egyszer a belgrádi nem-zetközi színházi találkozón, a BITEF-en látva RobertoCuli rendező egyik rendkívül szuggesztív, a színészijátékon át kisugárzó félelmetes előadását, döbben-tem rá, hogy engem ez érdekel igazán: az erőteljesszínészi kifejezés, úgyszólván minden kellék nélkül.Nem nagyon kell nekünk egyéb, mint jó jelmez, dísz-letből egy kevés, és az is csak egyértelmű jelet adótárgy lehet. És a színészt az ember egyszerűen be-dobja a mélyvízbe – persze, nagyon jól felkészítve,keményen dolgozva a szövegen. De nemcsak azon. Aszínésznek ismernie kell az egész akkori kort. Példáula Kamaraszínház első bemutatóján, amely ősbemuta-

ANDRÁSI ATTILA

Isten kegyelme kíséri munkánkat

Beszélgetőtárs Gubás Ágota

Andrási Attila rendező

38

2007/1. 7. évf.

Andrási Attila

tó volt, Németh Ákos Vörös bál című drámájábanrengeteg messianisztikus félőrült kommunista szalad-gál. Különböző okokból hisznek: ki totális naivitásbólhisz abban, hogy eljön az a kor, hogy mindenki annyitdolgozik, amennyit akar (ismervén az emberi termé-szetet, ehhez hozzátehetjük, tehát semmit), s minden-ki annyit vesz el a közösből, amennyit csak akar (tehátszinte mindent), és még abban is hisz, hogy ez műkö-dik – persze, általában akik mindezt mozgatják, azokebben nem hittek. Ahhoz, hogy érthessük a kommu-nizmusnak ezt a messianisztikus megjelenését, mármeg kell ismerni Bakunyint, megnézni a 19. századforradalmárait, akik úgy éltek, mint valami akkori pró-féták. Kézről kézre adták őket, általában gazdag em-berek. Bakunyin úgy járkált Németországban, hogykülönböző tehetős emberek, gyárosok lehetővé tet-ték az útjait, megszervezték a beszédeit. Tehát a szí-nésznek meg kell értenie azt az embert, akit alakít, ésnemcsak úgy balkézzel felvágni a színpadra, mintahogy nagyon sok kőszínházban teszik.

• És emellett utalnia kell a megjelenítésben amai vörös utódokra is.

Intenzíven tanulmányozom ezt a korszakot. Az adöbbenet, hogy a szocliberális embertípus a magyartörténelemben való megjelenése óta a mai napig vál-tozatlan. Mondok erre példát. Nagyon nehezen talál-tak olyan embereket, akik lelőtték Tisza Istvánt. Külön-böző pénzösszegeket ajánlottak, s végül Pogány Jó-zsef megszervezte, s ő is ott volt a kivégzésénél. Kap-tak 10-10 ezer koronát azonnal, és nagyköveti álláso-kat ígértek nekik, hogy távol legyenek tartva. MiutánLinder Béla, aki föloszlatta a hadsereget, kijelentvén,hogy nem akar katonát látni, s kilencnapos hadügymi-nisztersége után lemondott a tisztségéről, Barta Albertlett a következő, aki egy parancsnok, csapattiszt volt.Megérkezett a hadügyminisztériumba, s csak az ál-lamtitkárral tudott beszélni, mert Linder Béla olyan ré-szeg volt, hogy elhasalt a kanapén, s képtelen volt fel-kelni. S kivel találkozik Barta Albert? Nem mással,mint Pogány Józseffel, aki mondja néki, hogy hát őmost egyelőre csak kormánybiztos, de meg van nekiígérve: ő lesz a washingtoni nagykövet, amire BartaAlbert nevetésbe tör ki (azt fejezve ki, hogyhát ekkoratahót nem lehet odaküldeni). De lehet, igen, lehet. Snézzük meg, hogy mit tesznek a jelenlegi utódaik. Ajelenlegi külügyminiszter asszony, akit a kinevezéseután megkérdezett az ellenzék a bizottsági meghallga-

táson, hogy „asszonyom, Ön nem lepődött meg, ami-kor megkapta a felkérést?” (Tudniillik pszichiáterrőlvan szó, életében nem foglalkozott a külüggyel, pedigazért az egy szakma.) Azt felelte, hogy dehogynem,én is meglepődtem...

• Térjünk vissza az Ön szakmai útjához, ami-kor a film helyett a színpadot választotta. Hogyanjutott el az első rendezésétől, amely az újvidékiSzerb Nemzeti Színházban volt egy szerbStrindberg-darab, a saját 2002-ben létrehozottmagyar programszínházáig?

A főiskolán szerbül tanultam, Bora Drašković volt amesterem, nagyon jól együtt tudtam működni a szerbszínészekkel, nagy élvezettel készült a Strindberg-darab. De kicsit zaklatott időszakom volt az, mert ak-kortájt volt egy vasúti szerencsétlenségem, két évighol gipszben voltam, hol műtöttek. Ezt az előadást ismankóval, gipszben rendeztem. Utána a szabadkaiszínházban voltam, s miután láttam, hogy szinte min-den magyar színész elmegy, akkor visszatartó erőnekgondolván írtam egy darabot, amit négy nappal a be-mutató előtt Ljubiša Ristić leszedett. Ez a román forra-dalom előtt volt, s a darabban a tömeg elsöpri a kom-munistákat. Akkor kiléptem a színházból, s amikor el-kezdődött a délszláv háború, akkor átmentem Ma-gyarországra. Tudtam, ha belekezdenek, akkor térdigállni fog a vér. Családosul mentem el. Tanítottam szí-nészetet magániskolákban, majd úgy éreztem, hogy alelkiismeretem arra kötelez, hogy foglalkozzak a dél-szláv háborús problémával, s akkor öt évig a mene-külttáborokat jártam. A rádiószínháznak készítettemdokumentumdrámákat. Kaptam díjakat. Az egy nehézidőszak volt. A végén már reszketett a kezem, mert azőrületek netovábbját kellett végighallgatni arról, amittettek az emberekkel...

• S ezek a tragédiák kihatottak arra, hogy el-határozza: a magyarság történelmi sorskérdései-vel kíván foglalkozni mintegy misszióként - mertami Magyarkanizsán elindult, az egy missziónaktekinthető.

Az az igazság, hogy először is arra hatott ki, hogymegszabadítson attól a lila ködtől, ami minden művé-szeti iskolában, minden művészettel foglalkozó em-berre ráragad: amikor a forma fontosabb a tartalom-nál, amikor a személyes siker utáni szomjúhozás erő-sebb annál, mintsem hogy átgondoltan mutassuk beazt, amit ki akarunk fejezni, s meg tudjuk ítélni, hogy

39

2007/1. 7. évf.


egyáltalán érdemes-e a kifejezésre, vagy pedig valamimást keressünk. A témát, a témának a fontosságátharmadrendűvé degradálja mind az elektronikus,mind a nyomtatott média legnagyobb része, egyálta-lán a korszellem és azok, akik ezt irányítják. Pályáza-tokon kimondottan olyanokra adnak pénzt, amibennincs téma. Ezt tudom, mert én is pályázok. PéldáulSiposhegyi Péter Halottak napjától virágvasárna-pig című drámájának egyik anyaországbeli előadá-sán, egy kommunista környezetben, az előadás utánfölajánlották, hogy a következő évi produkciónkat fize-tik, sokkal nagyobb összeggel, mint amennyiért ezt azemlített előadást egyáltalán létrehoztuk, csak ne szól-jon semmiről.

• A Kamaraszínház 2002-es konkrét létrehozá-sát milyen gondolat szülte meg?

Én nagyon nagy reményekkel vártam, hogy ismétlegyen magyar színház Szabadkán. Kínomban még aháború kitörése előtt két kedves barátommal össze-fogván még arra is gondoltunk, hogy részvénytársasá-got hozzunk létre. Lantos László irodalommal, szín-házzal, Kasza László zenével foglalkozó ember volt,kézműves műhellyel rendelkezett, s akkor úgy gon-doltuk, valamiféleképpen megtesszük saját erőből. Azén nemzedékemnek mindig rendkívül fontos volt az ál-lamtól való függetlenség. Mi a kommunizmusban nőt-tünk föl, az állam mindenkinek a torkát fogta, nem le-hetett moccani. De hát kitört a délszláv háború. Szil-veszter napján az Újvidéki Televízióban voltunk a hír-adóban ezzel a tervünkkel, de márciusban már egyér-telmű volt, hogy háború lesz, s akkor minden megállt,szétsodort bennünket az élet. Reménységgel vártamaz újrakezdést, Jónás Gabriella kezdte el, s öröm-mel néztem. Vártam azért azt, hogy összeszedik a ré-gi színészeket is, tehát hogy a tapasztalat megőrződ-jön. Akkor utána Kovács Frigyes jött. Neki sugalltamtöbbször is, hogy fontos lenne drámatáborokat tartania magyar történelemről, drámapályázatokat meghir-detni, s kiválasztani a legjobbakat. De valójában eztnem lehet megvalósítani egy népszínházi keretben,mert annak többrétű feladatot kell ellátnia, szórakoz-tatnia is. Akkor úgy gondoltam, ha már nem lehet eztígy megtenni, akkor programszínházat fogok létrehoz-ni. Még 1995-ben Budapesten megalapítottam a HonAlapítványt, amikor a rádióban kaptam egy díjat aKórógyról készített rádióműsoromért. Azt a pénzt nemvettem fel én sem, sem a szerkesztőnő. Az alapítvány

célja, hogy a Kárpát-medence magyar kultúráját ápol-juk. Volt hogy könyveket gyűjtöttünk, különböző dol-gokat csináltunk, s 2002-ben a Hon Alapítvány, Pé-ter Ferenc mint a Kosztolányi Színház igazgatójaés a magyarkanizsai Cnesa Művelődési Központközösen kötöttünk egy négyéves szerződést a Ma-gyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház megalapításáról,amelynek célja volt, hogy évente 1-2 olyan magyardarabot mutassunk be, amelyeknek a középpontjá-ban 20. századi magyar történelmi sorsfordulók áll-nak. Így elsőként Németh Ákos Vörös bál című drá-máját, majd Siposhegyi Péter Halottak napjától vi-rágvasárnapig című darabját, harmadikként WassAlbert két regényéből egy színpadra adaptált művetmutattunk be A világ és vége címmel, most pedig ké-szül ugyancsak Siposhegyi Péter szerzőtől (én mintdramaturg veszek benne részt) a Magyar Piéta.

• A Vörös bál-nak 2002 októberében megvolta nagysikerű ősbemutatója, s azóta nem játszot-ták egyetlenegyszer sem. Miért?

Az ősbemutató lement, s hónapokra rá döbbentenés a dühtől fortyogva tapasztaltam, hogy nem akarjákjátszani, miközben Magyarországról meghívásainkvannak.

• Kik ijedtek meg? A politikusok? Kik akadá-lyozták meg ennek a darabnak a további életét?

Én csak arról tudok beszélni, amiben biztos va-gyok. Azt megszoktam az elmúlt tizenvalahány évben,hogy Isten nem mindenkinek mérte egyformán a szí-vek nagyságát, sem a lelkek, sem a bátorság nagysá-gát. Nagyon nehéz a színházi világról úgy beszélni,hogy most egy részletéről beszélünk és nem azegészről. Meg kell nézni, hogy ma Budapesten hányszínházban játszanak magyar történelmet érintő drá-mát, s az milyen színben tünteti fel a magyar történel-met. A színház irányítva van, a szocliberalisták által.Én megtanultam, hogyha pl. a ferdehajlamúakról (bármár nem illik őket így nevezni) készítek előadást (nemkészítettem soha egyet sem), akkor támogatnak, ha amagyar történelemről, akkor nem. A Magyarországszéteséséről szóló darabbal éveken keresztül pályáz-tunk, soha egy garast nem kaptunk, kivéve az Orbán-kormány alatt, amikor kaptunk rá 2,5 millió Ft-ot. A Vö-rös bál el is készült, de közben a Kosztolányi DezsőSzínháznak új igazgatója lett Szloboda Tibor szemé-lyében, s ha jól tudom az igazgatóbizottság ennekmintegy a felét rögtön elvette.

40

2007/1. 7. évf.

Andrási Attila

• Így ellehetetlenedett a Vörös bál további be-mutatása, látszólag anyagi akadálya lett, de lé-nyegében nem az volt, de ez nem szegte kedvét,nekivágtak egy újabb előadásnak.

Különös mód a magyarkanizsai ősbemutatóról ké-szült egy videofelvétel, s miután ez eljutott több mintegy tucat helyszínre, ahol levetítették, akkor elkezdettérdeklődni iránta a média, a Magyar Nemzet, a De-mokrata, a Magyar Rádió. Ez utóbbi egyik munkatár-sa le is utazott Szabadkára, s interjút készítettSzloboda Tiborral, aki kijelentette, hogy a színháznaknem feladata nevelni a közönséget. S amikor rádöb-bentem, hogy megfúrták az előadást, akkor azon gon-dolkodtam, hogy olyan megoldást kell találni, amitnem tudnak ellehetetleníteni, ami annyit jelent, hogynem szabad 10-12 szereplős előadást készíteni, smindennek be kell férnie egy, maximum két autóba.Le kell mondani díszletekről, sok mindenről, de meg-marad a töretlen színészi erő és még nagyon sok le-hetőség, hogy jó színházat készítsünk... Nos,Siposhegyi Péter egy reggel a Kossuth rádióban a Va-sárnapi Újság című műsorban hallott rólunk, megsze-rezte a telefonszámomat, s felhívott, hogy írna nekünkdarabot. Akkor kezébe adtam Kende Ferencnek azemlékiratát (A magyar betű sorsa a két világhábo-rú közötti Jugoszláviában), amelyet a SzéchényiKönyvtárban őriznek. Ehhez pedig úgy jutottunk,hogy a színházunk körül bábáskodó fiatalok egyike,egy történész hölgy kezdett el foglalkozni a Délvidék-kel, s felfigyelt erre a kéziratra. Amikor elolvastam, ab-ban a pillanatban tudtam, hogy ez az, amit kerestem.Ez egy kollázs, van olyan része, amelyben emlékezet-ből, naplószerűen ír a szerző, van, ahol értelmezi azeseményeket. Ezt is meg kellene jelentetni például...

• Ebből merítve írta meg Siposhegyi Péter aHalottak napjától virágvasárnapig c. művét,amelynek társszerzőjeként lehet tekinteni Andrá-si Attilát, a rendezőt, hiszen a szövegen is alakí-tott. Miben más a színpadi szöveg?

A színpad mindig élesebb. Az író sokszor nagyonsok szóban ír le valamit, a színházi emberben megbenne van az összeütközés. Egy jelenet akkor él, haolyan, mint a bokszmeccs. Most képzeljünk el két em-bert harmóniában. Meddig lehet ezt a színpadon néz-ni? Hát hogy 20 percig nem, az biztos.

• Az ellentétek kinagyításakor fölvillan sokminden, a múlt, a jelen, s mint egy villámfénynél

(Németh Lászlónak van is egy ilyen című drámá-ja) sok minden megvilágosodik a színpadon.

Igen, egyrészt ezt kell megtenni, másrészt ebbenaz esetben voltak olyan specifikus dolgok, amihezdélvidékinek kell lenni. Az anyaországban nem tudjákelképzelni, hogy mit jelent a Balkán. Szebbnek, más-milyennek gondolják. Nem értik sem a durvaságát,sem a hebehurgyaságát, a hirtelenségét, sem a tem-peramentumát, az indulatosságát, sem a következe-tes következetlenségét. Budapest nagyon közép-eu-rópai város. Közép-Európában minden racionális,mindennek van valami logikus indítóoka. Mi ismerjük aBalkánt, s tudjuk, hogy ott nincs. Itt hirtelen jön és elis múlik a vihar.

• Egy ilyen viharos időszakot tár elénk ez adráma, de mit jelent a két dátummal megjelöltcím?

1918-ban halottak napján volt Károlyi Mihály or-száglásának első napja, és 1941-ben virágvasárnap-kor indult el az a folyamat, aminek eredményeként,ideiglenesen bár, de szülőföldünk visszatért a hazánk-hoz. E két történelmi pont között történik az esemény-sor, de valójában arról szól, hogyan lesz a magyarbólmint birodalmi népből szolga, hogyan lesz másodren-dű állampolgár, miként lesz ellehetetlenítve a vállalko-zása. S azt hiszem, hogy a mai délvidéki valósággalnem nehéz párhuzamot vonni. Én palicsi vagyok, s itttapasztalom, hogy például becsuknak 30-40 magyarboltot, és egy szerbet is megbüntetnek. Ismerjük Va-sa Čubrilović tanulmányát, amely ha nem tévedek1996-ban jelent meg a Hídban, s arról szól, hogyankell ellehetetleníteni a kisebbségi vállalkozó réteget, apapságot, a lelki vezetőket, elűzni a tanítókat, hogykét albán település közé be kell egy szerbet telepíte-ni, és a szerb falut fel kell fegyverezni. A szerb bíró-ságnak és rendőrségnek tüntetően a szerb érdekek-nek megfelelően kell eljárni, hadd tanulja meg a ki-sebbség, hogy semmi joga sincs. Nézzük meg a maivalóságunkból a temerini esetet: 5-6 magyar srác el-vert egy szerbet, s több évi börtönt kaptak, mint egyesháborús bűnösök Hágában, fordított esetben a szerbelkövető jó, ha kap pár hónapot vagy szimbolikuspénzbüntetést.

A szabadság összefügg a fegyverrel. Ha egy nem-zet le van fegyverezve, ha már hadserege sincs, akkormilyen szabadsága van? A felnőtt lét összefügg azzal,hogy az ember tudjon lőni. Nézzük meg, hogy Izrael-

41

2007/1. 7. évf.


ben még az asszonyok is hadkötelesek, mert fontos-nak tartják hazájuk védelmét, fenntartását. Persze, le-gyen örökké béke, én utálom a háborút, ne értsen fél-re, én nem az összeütközést kívánom, de szerintemsokkal kevesebben szeretnének velünk összeütközni,hogyha természetes lenne, hogy mindannyiunknálvan fegyver. Nézzük meg a 2006-os budapesti októ-ber 26-át és 2000. október ötödikét, Milošević hatal-mának megdöntését. Belgrádban, ahol sokkal kemé-nyebb volt a rendőrség, voltak páncélosaik, harci he-likoptereik – mégsem lőttek gumilövedéket a tömeg-be. Vajon miért? Mert hát a tömegből 15-20 ezer pisz-toly azonnal előkerült volna, de kis fordulóval hoztákvolna a kalasnyikovokat is, de egy-két vállról indíthatóis akadt volna, mert a szerb nép, a szerb nemzet felvan fegyverezve. Pesten ott álltunk az Astoriánál, rö-pültek a gumilövedékek, a könnygázgránátok, filmbeillő jelenet volt, amikor parádésan vágtattak a kardla-pozó vörös rendőrök, és senki nem tudott visszalőni.A téma a mai napig tart.

Néhány éve elképzelhetetlennek tartottuk volna,hogy Szabadkán szerb rendőröknek kelljen megvéde-niük egy magyar miniszterelnököt a tüntető magyar fi-ataloktól. Pedig ez történt, amikor a Köztársaság mi-niszterelnöke, Gyurcsány Ferenc Szabadkára látoga-tott. Péter Ferenc barátom ott volt néhány fiatallal azEgyesült Magyar Ifjúságból és a Hatvannégy Várme-gye Ifjúsági Mozgalmából, hogy nemtetszésüket fejez-zék ki, és le is tartóztatták őket. Döbbenetes volt.

• Akad író, aki megírja majd ezt a mai valósá-gunkat, Andrási Attila pedig színpadra viszi?

Biztos. Már a most készülő Magyar Piéta erről isszól.

• De haladjunk sorjában. A Magyar KanizsaiUdvari Kamaraszínház harmadik bemutatójaWass Albert két kisregényének színpadra alkal-mazása, Andrási Attila és Péter Ferenc munkája:A világ és a vége. Egy írói sors, amelyben bennevan a történelem. Miért választották ezt?

Én Wass Albertnek először az Elvásik a vörös csil-lag című regényét olvastam, és a hideg kirázott, ami-kor leírta, hogy a román kommunizmusból hogyan bú-jik elő a sovinizmus. Én is ugyanezt éltem meg itt,Szerbiában. Vesszőre ugyanúgy. Ugyanaz a folyamatzajlott le, ami szét is robbantotta a valamikori „dél-szláviát”. A Halottak napjától virágvasárnapig darab-nak a logikus folytatása lett a Világ és a vége. Wass

Albert Jönnek és az Adjátok vissza hegyeimet! címűkisregényét dolgoztuk át egy színpadi művé. Ez szin-tén 1918-cal kezdődik. A Magyar Királyi Honvédségerdélyi bevonulásának a hangulatát pedig nekem issok idős ember, köztük a nagyszüleim is könnyesszemmel idézték fel. Kezdtem megérteni az ő világu-kat, az egész múlt században az volt az egyetlenörömteli pillanat a nemzetünk életében. Wass Albertelőtt meg kell hajolni.

• Hogyan működik a színház?A Hon Alapítvány kuratóriuma segít bennünket. A

szervezést menyasszonyommal, dr. Szarka Orsolyá-val végezzük, de úgyszólván a semmiből tartunk fönnegy színházat. Minden állami támogatás nélkül. Egytámogatás van, szerintem a leglényegesebb: Isten ke-gyelme.

• És a közönség?Az Isten kegyelme által minden. Az a legnagyobb.• Kézről kézre adják magukat?Igen. Például Apor Péter úr megnézte Verőcén az

előadást, megszervezte Sárosdon, valaki más meg-nézte Budapesten, megszervezte Zalaegerszegen,Szentendrén...

• S itthon, a szülőföldjén?Siposhegyi darabját a magyarkanizsai bemutatón

kívül Szabadkán háromszor, Zentán egyszer, a WassAlbert-darabot Magyarkanizsán és Szabadkán játszot-tuk.

• Ez nagyon kevés.Sajnos eddig a szülőföldünkön nincsen jól szerve-

zett, lelkes támogató csapatunk, mint az anyaország-ban. A szabadkai Népszínházban az új igazgató, Me-zei Zoltán évi két lehetőséget biztosított Szabadkán,de jó lenne tájolni mindenfelé KispiactólSzékelykevéig.

• A Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínházmagyarországi és erdélyi előadásainak kritikáitolvasva elsősorban az izzó színészi teljesítmé-nyeket emelik ki, s arról számolnak be, hogy áll-va, vastapssal ünnepli a közönség a rendezőt,az előadókat, akiknek a többsége délvidéki hi-vatásos színész, ugyanakkor ezeket a bemutató-kat nem veszi elemzés alá a legjobb színészi tel-jesítményeket jutalmazó Pataki-gyűrű-díjat ki-osztó bírálóbizottság. Hogy kezelik magukat?Mint egy létező színházat vagy mint egy civil tár-saságot?

42

2007/1. 7. évf.

Andrási Attila

Valószínűleg úgy kezelnek bennünket, hogy elva-kult nacionalisták vagyunk, vagyis pontosabban enge-met...

• Hallotta már ezt a minősítést?Persze, hallottam olyanoktól, akik a szemembe

nem merik mondani, de van, aki a szemembe ismondta, pusztán azért, mert fontosnak tartom a sajátnemzetünk történelmét színre vinni. Én kétszerzsüriztem a vajdasági hivatásos színházaknak a talál-kozóján, s legalább 35 éve nézek tudatosan színhá-zat, legalább 30 éve szerb színházat is, s egyszerűennem értem, hogyha a szerb nemzetnek fontos, hogy asaját történelmét feldolgozza – s rengeteg ilyen szín-darab van – a mi esetünkben ez miért lenne naciona-lizmus vagy sovinizmus, vagy elvakultság, vagy bármiehhez hasonló ...

• Akkor működik a félelem?

Szerintem működik. Az emberek nem nagyon mer-nek kockáztatni. Ennek van egy lelki folyamata, amitmajd be is mutatunk a Magyar Piétában. Ebben a 44-es délvidéki magyarirtásról és a jelenlegi asszimilációsfolyamatról lesz szó, és arról, hogy eltűnt mögülünk azanyaország. Van egy ország, amely Magyar Köztársa-ságnak nevezi magát, de nagyon sokan úgy érzik (sén is közéjük tartozom), hogy a jelenlegi kormány or-száglása alatt az lenne a legésszerűbb, hogyha anemzetre utaló jelzőt elhagyná a nevéből.

• Akkor, ha fogcsikorgatva is, de folytatja, an-nak ellenére, hogy az alapításkor szerződésbenfoglalt négy év már letelt?

Az az igazság, hogy jönnek a témák, a feladatok, amunkatársak... Én egy derűs ember vagyok, s ha ér-zem Isten kegyelmét, akkor bűn lenne abbahagynivagy megállni.

A társulatot üdvözölte Martonyi János, az előző Orbán-kormány külügyminisztere.Balról: Péter Ferenc, Kálló Béla, Martonyi János, Csernik Árpád, Andrási Attila. Elöl: G. Erdélyi Hermina

43

2007/1. 7. évf.

Ha tíz-tizenöt vagy annál is több év eltelik, az emberjobban teszi, ha nem halogatja tovább emlékei papírra ve-tését. Hiába érzi úgy, „mintha tegnap történt volna”, éshiába áltatja magát, hogy kristálytisztán emlékszik min-denre. Ha mégis törlődik néhány részlet, a hiányukat semveszi észre, elvesznek, mint kavicsok a tóban. Fontos éskevésbé fontos dolgok pedig nincsenek – ha megéltedőket, tessék mindet szépen magaddal cipelni, ahogy illik.A kilencvenes évek elejéről például ezeket.

Most megmondom Milánnak, hogy Kosovo egy befe-jezett mondat… Igen, ez szerbül jól hangzik, Kosovo tije završena rečenica… Kíváncsi vagyok, mit szól eh-hez, meg tudja-e őrizni azt a hűvös, mosolygós diplo-mata arckifejezését. Milán diplomata, Milošević diplo-matája, sajtóattasé, vagyis képzett hírszerző, azaz kém.Milošević kémje. Ugyanakkor az sem mellékes, hogynem belgrádi, Újvidéken él, amikor éppen nincs kikül-detésben. Valódi vajdasági szerb, nem nagyhangú be-települő („dógyos”). Én viszont nem vagyok kém, sem-miféle kiképzést nem kaptam, ezért nyilvánvaló, hogybeszélgetéseinkből ő, a profi húzza a több hasznot, az-az a több információt. Azért lopva már eltanultam tőleegyet-mást. Sokszor már felismerem a célzott kérdése-ket, a mintegy mellékesen, csaliként odavetett meg-jegyzéseket, amelyeket nehéz válasz nélkül hagyni.Persze igyekszem éppoly naivnak és dilettánsnak lát-szani, mint korábban, hátha nem fog gyanút – bár egy-általán nem tudhatom, mennyire lát belém, talán kikép-zése és tapasztalata révén több ilyen lélektani rétegenis átlát.

Havonta egyszer-kétszer szoktunk együtt ebédelni, ésmindig ő hív. Kellenek az információk, vagy talán csak ajelentések, amivel kellően igazolja magát és a drága ki-küldetést. Szóval megdolgozik a pénzéért. Az információnekem is kell, éppenséggel jelentés is lehet az érdeke-sebbekből, az ebédet meg ő fizeti. Egy ideje már nem iserőlködöm, hogy másként legyen, a költséget úgyis el-számolja és a bélszínnek is más az íze így, hogy tudom,

Milošević számlájára eszem. (Sok jelentést le kell körmöl-nie Milán barátomnak, mire főnöke akár csak töredékszázalékát is törleszti mindannak, amit csetnikjei elrabol-tak tőlem. Talán kezdhetné azzal, hogy megveszi nekemaz egész sörözőt. Egen, ezt is megmondom neki.)

Milán már ott ül a pincében, az ajtóval szemben, de afali lámpával a háta mögött. Naná: én viszont ülhetek abejáratnak háttal, zavart nyaktekergetésre kárhoztatva,ahányszor nyílik az ajtó és az én képembe világít a lámpa,miközben az övé rejtélyes homályban marad. Ezt a trük-köt én is ismerem, de soha nem tudok olyan korán érkez-ni, hogy megelőzzem.

Azonnal int, amint belépek – felesleges, már „kiszúr-tam”.

- Azon gondolkodtam – magyarázza megnyerő mo-sollyal –, milyen szerencse, hogy a magyar kormánypárt-ban olyan szakértők vannak, mint te, akik igazán értik a miországunkat.

No, várj csak, talán jobban is értem, mint azt a gazdádszeretné – kajánkodom magamban, miközben letelep-szem. – Várj, amíg előjövök a befejezett mondattal…

Ám ez még korai, elakadunk Boszniánál.- Csináltok még egy háborút…- Mi egy háborút sem csináltunk.- Tulajdonképpen kész rejtély előttem, miért nem bo-

rult lángba Bosznia már vagy fél évvel ezelőtt.- Mondom, hogy mi nem csinálunk háborúkat.- Lángba fog borulni.- A Nyugat nem így látja.- A Nyugat egy balfasz.- Na, ebben egyetértünk. Bort iszunk vagy sört?Milán nem szereti, ha túl sokáig az ő térfelén pattog a

labda. Hagynom kell, hogy átlőjön az én kapum elé.- Mintha a ti politikusaitoknak is más lenne a vélemé-

nye, mint neked...- Mert azt fújják, amit a Nyugat.- Még szerencse, hogy nem hallgatnak rád. Vagy nem

is írsz jelentéseket?

APRÓ ISTVÁN

A Balkán tegnap

44

2007/1. 7. évf.

Apró István

Komikus, hogy most azt hiszi, kitör belőlem a buzgó-mócsing és előadom, hogy éppen tegnap adtam át egyharmincoldalas elemzést a témáról. Nem, nem hiszi,csak próbálkozott. Tudomásul veszi, hogy a kérdést egy-szerűen elengedem a fülem mellett. Egyébként ténylegnem tudom, hogy bárki is komolyan veszi-e az elemzést.Vagy elolvassa–e egyáltalán.

Evés közben inkább irodalomról, színházról beszé-lünk. Aztán minden átmenet nélkül azt mondja:

- Meg fogjátok nyerni a választásokat.- Évek óta itt élsz, mégis ottani fejjel gondolkodsz.A többit inkább lenyelem. Nem fogom pont neki elma-

gyarázni, hogy ez a nemzet feladta a minimális önvédelmireflexeit is, vagy legalábbis eltűri, hogy alaktalan, nyúlósmasszává gyúrják, hogy végül valamiféle lábtörlőt kreálja-nak belőle. Ellenségeink egyelőre úgysem hiszik el, hogyígy van, meggyőződésük, hogy ez csak ravasz, körmön-font álca, amit kifelé mutatunk, belül pedig kőkeményekvagyunk. Csak a fele igaz lenne! Nem világosítom fel, né-hány év múlva úgyis rájön mindenki magától, és a ké-pünkbe röhögnek.

- Hallom, jön hozzátok Drašković … - mondja, vagykérdezi, és most egyenesen a szemembe néz. Megpró-bálom állni a tekintetét, de nem megy sokáig. Ez nem akiképzés miatt van: ő egy győztes, uralkodó nemzet büsz-ke fiaként nőtt fel, én meg kisebbségiként. Hamarabbmegtanultam a szememet lesütni, mielőtt megérthettemvolna, miért teszem. Amikor ott álltunk fehér ingben, piroskendőkkel a nyakunkban és koszorúztuk a nemzetünk fe-lett aratott győzelmek dicsőítésére emelt emlékműveket,idegen nyelven harci dalokat énekeltünk és hosszú be-szédeket hallgattunk apáink, nagyapáink gaztetteiről, márnagyon ment ez a szemlesütés. Menekülni, szabadulniakartunk tőle, hálásak voltunk a lehetőségért, hogy sza-vainkban és tudatunkban elhatárolódhattunk szégye-nünktől és hagytuk, hogy falat építsenek a jelen és a múltközé. Azt hittük, nem kell majd többé lesütni a szemün-ket, ha mindenestül megtagadjuk apáinkat. Én is hittem,legalábbis egy darabig. Persze, tévedtünk. A múlt feléemelt falak csak bennünk léteztek, a győztesek nem vet-tek róla tudomást és a szónokok továbbra is szúrós tekin-tetüket ránk vetették, amikor szórták az ünnepi átkot éselvárták, hogy továbbra is szégyelljük magunkat. A leg-buzgóbb janicsár sem mentesült a szemlesütés reflexé-től. Nem is vették volna tőle jó néven.

- Engem még nem értesítettek – nyúlok a söröskorsóután. Szóval, ez a mai ebéd tulajdonképpeni fő témája.

Tudja, hogy hazudok, de ez most érdektelen. Nem infor-mációért jött, üzenni akar. Hosszasan tájékoztat, „óva int”és figyelmeztet, milyen súlyos következményekkel járhata két ország kapcsolataira nézve, ha az ellenzékkel cim-borálunk. Még akkor is, ha értesülései szerint nem a kor-mány, csupán a kormánypárt vezetősége a meghívó és avendéglátó. Persze léteznek hatékonyabb és fontosabbcsatornák is, de a fiúk alaposak, nem hagynak ki semmi-lyen lehetőséget. Az aprómunkát is el kell végezni, a há-borúnak számtalan csatatere és csatája van, minden le-hetőséget ki kell használni.

Már alig figyelek rá. Azt hiszem, ma mégsem fogokKosovóval előhozakodni. Nagyon beleélte magát az elő-adásba és túl nagy pátosszal beszél ahhoz, hogy vitábaszálljak. Illedelmesen meg kell hallgatnom, és legfeljebbilyeneket mondhatok: „Megértem az álláspontodat,de…”, „Tiszteletben tartom a véleményedet, habár…”. Eza maximum. „És köszönöm az ebédet, majd találkozunk”.

*Drašković harsány és fölényes. Megszokta, hogy ő a

figyelem középpontja, minden szava, minden mozdulataa közönségnek szól. Az, hogy a különben lenézett Ma-gyarországra jött és végeredményben segítséget kérve,remélve, csak fokozza benne a fejedelmi pózt. Vegyesérzelmek kavarognak benne, de a tartás csak jól jöhet,mutassuk meg nekik! Szárnysegédje már óvatlanabb:amikor a Váci utca környékén kiszállunk a kocsiból,őszintén megdöbben.

- Odanézz! Hiszen ez maga a Nyugat!Gazdája vet rá egy szigorú pillantást, mire elhallgat, de

a gyermeki ámulat továbbra sem tűnik el a szeméből,amíg a belvárosban sétálgatunk. No, mi van, barátom –vigyorgok rá kajánul – talán nem áll össze a fejedben akép, valami mást látsz, mint amit az otthoni propagandaduruzsol a füledbe? Látom a szemén, érti, mire gondo-lok, de nem tiltakozik.

Drašković azonban végig megőrzi fejedelmi fölényét,úgy jár-kel Budapesten, mint valami király, aki távoli pro-vinciáját kegyeskedik meglátogatni. Döbbenettel tapasz-talom, hogy ennek megfelelően is fogadják. Itt bejön ez abalkáni büszkeség figura, mert senki nincs rá felkészülve.Az európai protokoll a csendes, visszafogott udvarias ma-gatartást tekinti alapnak, nem tud mit kezdeni a harsánykivagyisággal, következésképpen még fokozottabb udva-riassággal reagál, ami már szolgai hajbókolásnak hat. Ezpersze megerősíti a büszkélkedőt stratégiája helyességé-

45

2007/1. 7. évf.

A Balkán tegnap

ben, és a nevetségességig fokozza a pöffeszkedést. Ott-hon persze, majd sokszor meg kell hallgatniuk a munka-társaknak és ismerősöknek, hogy a magyarok térdencsúsztak előtte, és ha felmordult férfias medvehangján,azt sem tudták, hányfelé szaladjanak. Évekig, valószínű-leg haláláig ezt fogja mesélni, és megbecsülni is nehéz,hány hallgatója akad majd, akik mind ugyanezzel a „ma-gyar-képpel” fognak élni és meghalni. Emlékszem egykolozsvári román atyafi történetére, aki évtizedekig aztterjesztette, hogy Magyarországon szegénység van,éheznek az emberek, és egyébként is messze elmara-dottabb minden, mint Romániában. Egyszer aztán hosz-szas rábeszélés után a gyerekei elhozták Budapestre. Azöreg szótlanul tűrte, hogy cipeljék mindenfelé, szeme dü-hösen villogott, utóbb már a fejét sem volt hajlandó oda-fordítani, hiába mutattak neki bármit. Végül egy mellékut-cában, valami kis szabóműhely kirakatában meglátott egybékebeli Singer varrógépet. A fejébe vette, hogy ő azt agépet meg akarja venni. Közölték vele, hogy az csak ki-rakati dekoráció és nem eladó, de tessék, vegyen öl-tönyt, nadrágot, kabátot. Az öreg diadalmasan kivonult,beült az autóba és attól fogva madarat lehetett vele fogat-ni. Otthon azután világjárt emberként további évtizedekigokíthatta környezetét, hogy minden úgy van, ahogyan őmondta, Budapesten csak cifra kirakatok vannak, desemmi nem eladó, a magyarok éheznek, és nincs semmi-jük.

Döbbenetem csak fokozódik, amikor azt tapasztalom,hogy a nagy szerb ellenzéki vezér a tárgyalásokon isugyanezt a stratégiát követi – sikerrel. Nyilvánvaló: politi-kusként igen jelentős legitimációt kapott azzal, hogy Bu-dapesten fogadták, és ettől kicsit államfőnek érzi magát– ez még hagyján. Ezért elvileg meglehetős hálával tar-tozna a magyaroknak, elvégre ilyet még egyetlen országsem tett. Az álmatag, hajbókoló magyar tárgyalási stílus-tól viszont vérszemet kap, és egy idő után hitetlenkedvepislogok, ki itt a vendég, és ki a vendéglátó, ki jött segít-séget kérni, és ki tesz szívességet? Másfél nap után le-nullázódik a mérlegnek az az oldala, amit a magyar diplo-mácia haszonként remélhetett az egész hajcihőből: szer-tefoszlik az a remény, hogy a legnagyobb szerbiai ellen-zéki erő vezetője, talán a majdani új államfő, bármilyenformában, de támogatja majd a délvidéki magyarok auto-nómiatörekvéseit. A mieink csak hümmögnek és moso-lyognak.

Drašković a közös ebédeken, de még a tárgyalásokonis, folyton „mađaricás” viccekkel szórakoztatja a társasá-

got. Fogcsikorgatva fordítok, mindenki röhög. El kellenemagyaráznom, hogy a „mađarica” a szerb nyelvben szószerint „magyar nőt” jelent, de némi fogalmi többlettartal-ma is van. Nem, ezt inkább nem magyarázom, őszinténszólva eddig még eszembe sem jutott, hogy ezt magya-rázni kell. Fordítok.

„A «mađarica» a kerítésen keresztül beszélget szerbszomszédasszonyával. Kicsit még töri a szerb nyelvet…

- Az én uram nem jól baszni.- Nem jól mondod, szomszédasszony. Az én uram

nem jól baszik!- Nem, nem szomszédasszony, a te urad jól baszni. Az

én uram nem jól baszni!”Sápadok és izzadok. Még jó, hogy rajtam kívül senki

délvidéki nincs a teremben, egymás előtt még égetőbblenne a szégyen. Vuk úr nyilván imponálni akar vendég-látóinak, hogy mennyire járatos a két nép kulturálisegyüttélésének ügyében. Legalábbis ezt szeretném hin-ni. Ha Vuk úr egyszer eljut a Tisza mentére és előhoza-kodik ezekkel az élcekkel, előkerülnek a bicskák. Itt ön-feledten röhögnek. És már mondja is a következőt:

„A «mađarica» felmegy Belgrádba, hogy elszegődjöncselédnek. Megállít egy urat a városban és kérdezi, mer-re van a Car Lazar utca. A férfi látja, hogy kivel van dolga,ezért nem mondja meg, hogy éppen abban az utcábanállnak, hanem azt javasolja, hogy kedves kisasszony, jöj-jön fel vele ide a lakására, mert ott van egy Belgrád-tér-kép, azon majd megnézik.

- Jaj, fiatalúr, hagyja el, engem azon a térképen madélelőtt már háromszor megbasztak!”

A szünetben a főnökömet győzködöm, hogy mentsenfel valahogy a tolmácsi gúzsból, mert a mieink vagy nemolvasták el a háttéranyagot, amit készítettem, vagy telje-sen bedőltek ennek a balkáni tarolásnak. Ez az utolsó al-kalom, ne engedjük így hazamenni. És hadarom vissza-fojtott dühvel, hogy tudja-e, mi ez a „mađaricázás”, hogyerről szerb műdal is van, amit folyton fújnak odalent akocsmákban, és hogy honnan ered? Nem tudja. 1920után a délvidéki magyarság elveszítette teljes értelmisé-gi, hivatalnoki és birtokosi rétegét. Aki nem ment önként,azt elüldözték, sokakat megöltek. Nem maradtak tanítók,jegyzők, írnokok, orvosok, de még papok is alig. A módo-sabb magyar gazdák birtokait szétosztották, de magyarparaszt nem kapott földet, minden a dobrovoljacok kezé-be került. Megkapták a házakat, földet, jószágot, szer-számokat. Ezek az emberek azelőtt sosem láttak vas-ekét, a gaz verte föl a zsíros bácskai földet, naphosszat a

46

2007/1. 7. évf.

Apró István

kocsmában ültek és felélték az ingyen kapott javakat. Avezetőitől megfosztott, végsőkig megalázott magyar aztsem tudta, mi történik körülötte és főleg azt, hogy mibőléljen meg. Ekkor indultak el tömegesen a magyar lányokBelgrádba és más városokba a „Car Lazar utcát megke-resni”, hogy cselédként elhelyezkedjenek a mindenhatóúj uraknál. A csinos és többnyire iskolázatlan magyar lá-nyok teljesen ki voltak szolgáltatva a számukra idegen vi-lágban – hát ezért szól annyi sikamlós történet a „mađa-ricákról” mind a mai napig. A cselédvilág ugyan letűnt, dea kiszolgáltatottság azért ma is jelen van, ha másmilyenformában is, és a „mađarica” ma is fogalom Szerbiában -csinos, könnyűvérű magyar nő, vagyis kurva!

Szerencsés körülmény, hogy a „legfelsőbb szint” el-foglaltságára hivatkozva korábban távozik, így kapunkmég egy esélyt a hamvába hullt tárgyalások felélesztésé-re. Szembesítjük Vuk urat bizonyos kijelentéseivel, ame-lyeket különböző szerbiai és külföldi lapokban tett a ki-sebbségi autonómiákkal kapcsolatban. Ezen meglepő-dik. (Legalább annyira, mint amennyire én meglepődtem,amikor két napig azt kellett látnom, hogy a mi politikusa-ink nem teszik, holott fénymásolatban és fordításban ismellékeltem nekik már jó előre.) Ütni kell a vasat, ponto-san az ő stílusában, erőszakosan és határozottan. Kitér-ne, de újabb idézett kijelentésekkel és nyilatkozatokkalkell szembesülnie. Miért is jött? Tudja, nekünk mi a fon-tos? Egy olyan ország nevében kellene demokratikus en-gedményeket tennie, amelyet nem is ural, mégis nehe-zen teszi. Mindent nem dörgölünk az orra alá, de azértnem ártana tudni, hogy semmiről sem feledkezünk meg.(A puhánykodó urak vajon tényleg nem olvasták el a je-lentést? Ez is benne volt:

Az úgynevezett Jugoszláv Néphadsereg fegyveresenszembeszállt Szlovéniával – bár a belgrádi tervek szerintSzlovéniától ajánlatos megszabadulni. Vuk Drašković egytömeggyűlésen azt nyilatkozza, hogy a jugoszláv hadse-reg megszégyenítése folyik (a filmfelvételeken a jugoszlávreguláris hadsereg ifjú katonái elanyátlanodva sírtak azerdőben tankjaik mellett, miközben a szlovén területvé-delmi egységek egy szál géppisztolyukkal, rendezett so-rokban nyomultak buckától buckáig) és azt szorgalmazta„olyan szerb hadsereget kell felállítanunk, amely két óraalatt Zágrábban van”. Azt is mondta, hogy „csuklóból kelllevágni minden albán kezet, amely Kosovóban V jelet mu-tat.” )

Alig egy óra elteltével kifejti „leopárdbőr” elméletét,ami a svájcihoz hasonló etnikai szigetek közigazgatási

megszervezését tenné lehetővé a Vajdaságban. Ez márvalami. Most már csak arra kell ügyelni, hogy ezt a sajtó-nak is elmondja. Ha nem teszi, elmondjuk mi.

A koronázatlan balkáni király most már hazamehet. A„leopárdbőr” ott van minden újság címoldalán, kap is ér-te otthon a szeme alá…

*A Szeged-környéki csárda kívülről impozáns, de a téli

pusztaság, ami körülveszi, nem sok fogódzót nyújt aszemnek. Csak varjak, meg biztonságiak feketéllenek itt-ott. Szóval itt találkozunk.

Alighogy kikászmálódunk a kocsiból, máris megérkez-nek ők is. Ahogy kiszáll és felegyenesedik, kabátjábanem bújik bele, csak vállára adják, amikor meglátom aszája szegletében azt az alig mosolyt, szinte hangosan el-szólom magam:

- Jézusom, még egy király!Bent már meleg van, de a kabátját nem adja, végigvo-

nul benne, mint egy talárban a hosszú termen, kihúzott,egyenes derékkal. Sokkal magasabb, mint gondoltam,kotrunk utána, mint a pincsikutyák. Végre utolérjük, sike-rül megfosztani kabátjától, leülünk, de a felsőbbrendűmosolykezdemény ott marad az arca egyik felén. Éppena felőlem eső felén.

- Uraim, ha nem segítenek, hamarosan ebben az or-szágban is háború lesz! – nyilatkoztatja ki érces hangon,minden bevezető nélkül.

Most erre mit kérdezzek: hogy miben segíthetünk,vagy hogy mit kér ebédre? Az utóbbinál maradok, ez mégaz én asztalom.

- Amióta jártam a háborúban, nekem mindegy, mindentmegeszek – szól az újabb kinyilatkoztatás, semmivel semkevésbé teátrálisan, mint az imént. Akaratlanul is körbe-pillantok, hol vannak a kamerák. Nincsenek sehol, ne-künk játszik. Végigcsinálja, nem hajlandó az étlappal fog-lalkozni, elfogadja a ház ajánlatát.

Sok pénzt kér egy számítógépes hálózatra. Csak ezmenthet meg minket a háborútól. A számítógépekkelmegszervezi az ellenállást a Vajdaságban, és minden jó-ra fordul. Modern hadviselés, modern király.

Nem jutunk túl sokra. Mérget mernék rá venni, hogy apénzt nem kapja meg. Túl sokat kér és az egész elképze-lés valahogy megfoghatatlan. Maradjunk kapcsolatban,majd felküldi a szakértőit Pestre. Nem nagyon tudunk mi-ről beszélni. A háborúról sem kérdezem, mert folyton aztolvastam az újságokban, hogy besorozása után főkéntkülönböző kaszárnyák folyosóit meg klotyóit mosatták ve-

47

2007/1. 7. évf.

A Balkán tegnap

le. Persze lehet, hogy ő tudna dicsőb történetet is. A te-remben síri csend, sehol egy vendég. Elvileg ez egy tit-kos találkozó. Végül egyik samesza feladja vállára a csak-nem földig érő fekete kabátot.

- Ne feledjék, háború lesz! – fenyeget meg bennünketfelemelt mutatóujjal, mint a megszeppent gyerekeket,majd Nenad Čanak, a szerb ellenzéki mozgalomnak azegyetlen olyan vezetője, aki a Vajdaság autonómiájáérthajlandó szót emelni, és azt a maroknyi vajdasági szerbetképviseli, akik a kisebbségieken kívül maguk is így gon-dolkodnak, méltóságteljesen kivonul és beül a kocsijába.

Aztán Pesten tényleg felkeresnek a szakértői. Nem tu-dom, miben szakértők, de mindig ugyanoda lyukadunkki, vagyis hogy kell a rengeteg pénz a számítógépekre.Az egyik itt is el van ájulva Budapest csillogásától, a má-sik nem. Vagyis hát úgy tesz, mint aki nem. Napokig hur-colászom őket hivatalról hivatalra, s útközben rengeteghülyeséget kérdeznek. Végre hazafelé készülődnek, ami-kor az egyik valahol az utcán mutatóujjával a falhoz tá-maszt és aszongya:

- Ha megtudod, Magyarország pontosan honnan ésmennyiért szerzi be a kőolajat, kapsz százezer dollárt.

Ugyan. Így is megkeresem a havi kétszázat!- Nem vagyok olyan pozícióban, nem férek hozzá ilyen

információkhoz – mondom a lehető legbarátságosabbanés továbbindulok.

- Jól van, felejtsd el – mondja a másik.- Szívesen.A metrón hazafelé olyan képzetem támad, hogy figyel-

nek. Kész röhej. Eszembe jut, hogy akadt már egy olyankedves jóakaróm, aki azt terjesztette rólam, hogy szerbkém vagyok. Nem is akármilyen helyeken, kis híján az ál-lásomba került. Az illető azt is terjesztette magáról, hogya csetnikek húszezer márka vérdíjat tűztek ki a fejére. Az-tán az összeg egyre nagyobb lett, ahogy csökkent a drá-mai hatás. És ezt egyesek még most is elhiszik. Meg aztis sokan elhitték, amit rólam mondott. Emlékszem Pé-csett, amikor friss menekültként segélyért álltunk sorba,drávaszögi ismerősök úgy néztek rám, mintha kísértetetláttak volna.

- Te is itt?! – kérdezte egyikük megrökönyödve. – Hátmi úgy tudtuk…

- Mit tudtatok úgy?- Hát hogy te…Többet nem volt hajlandó mondani, én meg egy szót

sem értettem. Csak a fejét csóválta, amikor elmeséltem,hogy odaát semmim sem maradt, házamat kirabolták,

könyveimet, kézirataimat elégették. Hitte is, nem is. Csakkésőbb tudtam meg, hogy befolyásos jóakaróm azt ter-jesztette rólam, hogy mindig is szerb kém voltam és ott-maradtam kollaboránsként a megszállókkal. Még talánvalami magas tisztségbe is kinevezett nagy kegyesen.Nem volt ártatlan tréfa. A szívfacsaró, a nap minden per-cében makacsul szorító fájdalom az elvesztett otthon mi-att, a tehetetlen düh a rabló, gyilkos csőcselékkel szem-ben, akik mindezt büntetlenül megtehették, és ráadásulez a képtelen vád, amit gátlástalanul terjeszt valaki az ál-talam is tisztelt és szeretett emberek körében. Talán so-ha nem lesz mód, hogy mindenkiben eloszlassam a ha-zugság nyomait, elviselhetetlen a gondolat, hogy marad-hat akár egy ember is, akiben örökös nyomot hagy enneka kicsinyes, mérhetetlenül gonosz kis provinciális diktá-tornak a mocskolódása. Semmivel sem szolgáltam rá, so-ha egyetlen szóval sem bántottam. Még azután se, hogyújra és újra megkeserítette az életemet.

*Radmila Milentijević, az Amerikából importált csodami-

nisztere Miloševićnek. Tájékoztatási miniszter, de igazá-ból az a feladata, hogy mint a Nyugat avatott ismerőjeügyesen megmagyarázza és eladja a világnak a szerbigazságot. A Nagy Szerb Igazságot. A nagyszerb Igazsá-got. Vagy ahogy tetszik, csak nagy legyen és szerb.

A szokásosnál is jobban kimerítenek az egész naposprogramok, a tolmácskodás, a kisebb-nagyobb vendég-látói bakik parírozása. A miniszter asszony ismeri a proto-kollt, nem hibázik, viszont minden hibát észrevesz, ésleplezetlen gúnnyal megmosolyog. Hát igen, nyugati pal-lérozottság és balkáni felsőbbrendűség. Izzasztó keve-rék.

Este Óbudára viszem vacsorázni. A bájos környéknem hatja meg, semmitől nincs elájulva – logikus, hiszenÁmerikából jön, ahol minden van, akár nagyobb, erede-tibb és régebbi Óbuda is, mint ez a miénk. Tüntető maga-biztossággal válogatja ki a rendelt ételekhez illő borokat,sőt még ki is oktat, amiért egyáltalán megkérdeztem, mitinna. Nincs dicsérő szava a minden szempontból kifogás-talan vacsorára sem, viszont utána megkérdezi:

- Mondja csak, mikor szándékoznak hazatérni az öt-venhatban Jugoszláviába menekült magyarok?

- Hogy a kicsodák?- Hát a vajdasági magyarok. Most már nincs semmi ve-

szély, igazán visszatelepedhetnének Magyarországra,nem?

48

2007/1. 7. évf.

Apró István

Jó, ezt a hülyeséget eleget hallhattuk Šešelj barátunk-tól, feltételezni lehetett, hogy lenn valahol Dél-Szerbiá-ban, ahol talán még nem is láttak élő magyart, bizonyosműveletlen rétegek egyes korlátolt képviselői hitelt is ad-nak neki, de hát ez a világjárt úri hölgy, miniszter és… Hátigen, ez az, és a legelképesztőbb… A miniszter asszonyugyanis civilben történész, az Egyesült Államok egyikegyetemén a 20. század történelmére oktatja a hallgató-kat! Mély sóhaj, és nincs mese, bele kell vágni egy hosz-szú, kínos magyarázkodásba, hogy a Föld gömbölyű, acsillagok nem ezüst pitykegombok az égtündér szoknyá-ján, meg ilyenek.

- Tudja, nincsenek ilyen magyarok… - kezdem szé-gyenlősen.

- Nincseneek?!- Voltak, akik arrafelé hagyták el az országot, akkor is,

később is, de továbbmentek Nyugatra. Néhány beháza-suló akad elvétve, de sokkal több a kitelepülő, szóvalnincsenek…

Látom rajta, hogy egy szavamat sem hiszi. Még hosz-szasan magyarázok, saját hangomat is távolról, letompít-va hallom. Nincs mit tenni. Amerikai történész hallgatókgenerációi továbbra is azt tanulják majd azon a bizonyosegyetemen, hogy a vajdasági magyarok ötvenhatban ké-redzkedtek be Jugoszláviába, és visszaélve a szerbekvendégszeretetével, ott maradtak. Olyan kurva jól érzikmagukat azóta is, hogy az istennek sem akarnak végrehazatérni. Taxit rendelek és elkísérem a tudós miniszterasszonyt a szállására.

*Rugova embereivel villamosozom a Körúton.- Ön ugye nagyon gyűlöli a szerbeket? – kérdezi az

egyik, egészen közel hajolva.- Már hogyne gyűlölné! – torkolja le türelmetlenül a

másik. – Hiszen kirabolták, mindenéből kifosztották és el-üldözték!

Legegyszerűbb volna helyeselni, és annyiban hagynáka dolgot.

- Nem, nem gyűlölöm őket – mondom, és ezt mostnincs kedvem elmagyarázni.

Nem válaszolnak. Konokul nézik az utcát, és csak jó-val később kezdünk másról beszélni.

*Eduard Selami mosolygós, szelíd, szolid európai em-

ber benyomását kelti, pedig ahonnan jött, az a BalkánBalkánja, a világ talán legelszigeteltebb 20. századi dik-tatúrája, bunkerország, vagyis Albánia. Ő most, 1993-

ban az ottani kormánypártnak, az Albán Demokrata Párt-nak az elnöke – az egyik legnépszerűbb rendszerváltópolitikus.

- Húsz éves koromig én is elhittem a mesét, és őszin-tén bevallom, még boldog is voltam. Az emberek többsé-ge a sok évtizedes agymosás és a külső információk tel-jes hiánya következtében elhitte, hogy Albánia a világ leg-gazdagabb és legigazságosabb országa. Hiszen nálunknincs munkanélküliség, nincsenek szociális különbsé-gek, nincs bűnözés, kábítószerezés meg ilyesmik. Bol-dogok voltunk.

- Igen, ezt ismerem. Én is hittem valamikor Tito el nemkötelezett Jugoszláviájában, ha nem is éppen húszéveskoromig.

- Nyilván korábban került a kezébe Orwell könyve…- Igen, többek között.- Szolzsenyicin?- Az is. Ezeknél azonban jóval nagyobb hatással voltak

ránk, a hetvenes évek fiataljaira a magyar történészekművei, akik akkor már egyre hitelesebben és bátrabbantárták fel az elmúlt évszázadok történéseit ezen a tájon.Meg aztán az írók voltak nagyon fontosak, akiknek egy-egy új könyvét úgy szívtuk magunkba, mint éltető nedve-ket – például Csoóri Sándorét, akivel valószínűleg ma Önis találkozni fog.

Kora reggel van, a Gellért szálló halljában kávézunk éslátom Selami úron, hogy legszívesebben órákig elüldö-gélne itt, irodalomról, történelemről beszélgetve. Nemigazi politikus - értelmiségi, akinek a katedránál, a köny-vek között lenne a helye. Persze, nem ő az egyetlen.

- És most Önök is mindent mindenkinekmegbocsátanak?- váltok témát.

Elkomolyodik. Nem politikusként teszi, egyáltalán nyo-ma sincs rajta a pókerarcnak.

- Nem tehetjük. A volt kommunisták iszonyú rombolástvittek véghez országunkban. Ugyanazok, akik néhány év-vel ezelőtt vasszigorral alkalmazták a cenzúrát, ma vissza-élnek a sajtószabadsággal, a demokrácia adta lehetősé-gekkel, és ártanak, ahol csak tudnak. Nem riadnak visszaa legképtelenebb hazugságoktól, rágalmaktól, semmi-lyen aknamunkától. Ez iszonyúan igazságtalan, a fiataldemokrácia csaknem teljesen védtelen a volt diktátorokgátlástalanságával szemben, hiszen saját fegyvereivel tá-madják, és mégsem tagadhatja meg önmagát. Az egy-szerű emberek többsége persze, ezt nem látja át, hiszennem alakult, nem alakulhatott ki bennük az egészségeskételkedés, az önálló gondolkodás és véleményalkotás

49

2007/1. 7. évf.

A Balkán tegnap

képessége. Gondolom, ezt nem kell Önnek túl sokat ma-gyaráznom.

- Jobb, ha nem mondok semmit… Indulnunk kell, estetalán még lesz időnk beszélgetni.

Nagyot sóhajt, megadóan feláll a kényelmes fotelből.Látom rajta, legszívesebben megkérne, kísérjem el egysétára a Duna-parton, vagy nézzük meg a Várat, esetlegegy múzeumot.

- Most biztosan megmutatják Önnek a Parlamentet –vigasztalom, mielőtt végleg elragadják a sötétruhás kül-ügyesek.

Másnap reggel viszont ugyanúgy a hallban kávézunk.Kosovóról, a térség jövőjéről, Albánia külpolitikájáról kér-dezem.

- Meg kell állítani a szerbeket. A szerbek agresszívek,és nekik van a térségben a legtöbb fegyverük. Nem bát-rabbak másoknál – ez buta legenda –, egyszerűen senkisem hozta a tudtukra, hogy most már elég.

- Ahol visszalőttek, ott azért meg is torpantak…- Pontosan. Ha a nyugatiak nem tétováznak, nem értel-

mezik folyamatosan félre a helyzetet, már minden más-ként lenne. Egyre több nemzetnek lesz elege a szerb ag-resszióból, és egyszer csak lángba borul az egész tér-ség. Talán a Nyugat végre félreteszi indokolatlan illúzióitSzerbiával szemben, és olyan figyelmeztetést adMiloševićnek, ami észre téríti. Sok életet megmenthetnevele. Ez lenne a legjobb a szerbeknek is – be kell látniuk,hogy Milošević ámokfutása sehova se vezet. Ez lenne abéke útja, minden más a háborúba, a káoszba vezet.

Megemlítem, hogy szeretném, ha később mindezt egyinterjúban is elmondaná nekem. Rosszul teszem: szívé-lyesen megígéri és állja is a szavát, de ettől a pillanattólfogva már jóval visszafogottabb, válaszai megfontoltab-bak, diplomatikusabbak. Máris hozzátesz egy bonyolultkörmondatot az előbbiekhez, miszerint a Nyugat vég-eredményben jó úton jár, és ő nagyon optimista, hogyközösen minden probléma rövid idő alatt megoldható.

*Igen, Rugova kosovói albánjai egészen mások. Nin-

csenek fekete kormányzati autók, megint villamoson kí-sérgetem őket keresztül-kasul a városon. Ők nem lehet-nek királyok, még itt sem – igaz, eszükben sincs megját-szani. A „közös ellenség” nyelvén beszélgetünk – mond-ják nevetve. Alaposan kifaggatnak, hogyan fosztottak ki acsetnikek a Drávaszögben, és számtalan rémtörténetet

mesélnek a szerb rendőrök garázdálkodásárólKosovóban. Sejtem már, hová fogunk újfent kilyukadni.

- Mindenedet elvették és földönfutóvá tettek. Nemigaz, hogy nem gyűlölöd őket.

Nocsak, már tegeződünk – gondolom magamban, ésmost sincs több kedvem a magyarázkodáshoz, mint amúltkor. Viszont ezek most nem érik be két szóval. Még-is mit mondjak nekik? Nem gyűlölöm a szerbeket. Az em-berre különben is túl gyorsan raggatnak címkéket: nacio-nalista, szélsőséges, antiszemita…Pedig az ember ezek-ben a dolgokban is éppen olyan bonyolult, mint egyéblelkiekben, mondjuk a férfi-nő örök játszmában, aminekösszetett, ezer ellentmondástól lüktető voltát mindenkikészséggel elismeri. A szerelem és a gyűlölet közt sok-szor csak egy hajszál (még inkább talán egy másfajtaszőrszál) áll – tartja a mondás, és miért idegenkedünkugyanezt belátni másfajta emberi dimenziókban is? Ha ahalálra kínzott és Borovo Seloban tömegsírba dobott ba-rátomra, a sepsei postásra, Balog Józsira gondolok, vagya kocsijáért agyonvert többgyermekes apára, Bacsa Zo-lira, akkor bizony elönt a keserűség és felszikrázik lel-kemben a gyűlölet. Nagy baj volna azonban, ha egy ilyenszikrától egészen lángba borulna az értelem. Az értelemdolga szublimálni a gyásznak, a dühnek, az irracionális-nak a hullámait oly módon, hogy ne adjuk fel balga mó-don védelmi reflexeinket, de ne is boruljunk bele magunkis az irracionális, az embertelen véres ködébe. Nem kellmegbocsátanunk a gyilkosoknak, sem a keresztényi sze-retet, sem pedig valamiféle ultraliberális „másság-tiszte-let” nevében. A szadista gyilkost szabad gyűlölni, külön-ben meghasonlunk önmagunkkal és a világgal – lelki bé-kénk örökre odavész. Viszont azonnal el kell kezdenünkkutatni a végzetes okokat, amiért megtette, amiért meg-tehette rémtetteit, és a düh már arra vagy azokra kellhogy irányuljon, akiknek démoni tettei (szavai) a gonoszelszabadulásához vezettek. És itt már kell hogy legyenelég erőnk, hogy ítéletünk alól kivonjuk az ártatlanokat.

De valóban kell ezt nekem magyaráznom? Albán bará-taim válaszra várnak. Biztosan nem egy ilyenféle, túl bo-nyolult válaszra, hanem egyértelműre és rövidre.

Kapjanak inkább egy talányos közhelyet:- Tudják – szándékosan nem tegezem őket vissza –

megpróbálom ezt a dolgot „európai módon” kezelni.Nem, nem gyűlölöm a szerbeket.

Hosszú, súlyos csend. Mégis mondanom kell még va-lamit.

50

2007/1. 7. évf.

Apró István

- Nem a szerbeket gyűlölöm, legfeljebb azt a csőcse-léket, amelyik rászabadult a békés baranyai falvakra.Azokat a pribékeket, akik agyonverték két cimborámat,akik kivonszolták kedves öreg borász barátomat a teme-tőbe, és hosszú tőrt dugtak le a torkán, hogy beismerje,hová dugta a pénzét; azokat, akik motorfűrésszel feldara-bolták a magyar könyvtárost; azokat az álmatag béke-fenntartókat, akik évekig tétlenül szemlélték ezt a rém-uralmat, és leginkább abban segédkeztek, hogy ne vál-tozzon semmi. Persze, nincs jó véleményem a sajtó uszí-tó hiénáiról sem, akik központi parancsra hihetetlen buz-gósággal segítették lángba borítani azt a békés világot.

Ebbe már hümmögve belenyugszanak.

*Végül soha nem mondtam meg Milánnak, hogy

„Kosovo ti je završena rečenica”. 1994 tavaszán méggyakran találkoztunk, de nem adódott megfelelő alkalom.

Megmondtam viszont Jovánnak, aki Đinđićnek, a má-sik szerb ellenzéki vezérnek az embere volt és valamiféleifjúsági, meg emberi jogi szervezet aktivistájaként forgoló-dott Budapesten. Elvörösödött, elsápadt, szóval rende-sen begurult.

- Ezt meg hogy érted?! – csattan fel élesen és szemevillámával visszakozásra kényszeríti az éppen közeledőpincért.

Én ülök háttal a lámpának, így hát magabiztosan hajlokelőre, és mondom az arcába:

- Bele kell nyugodnotok, Kosovó elveszett. Soha töb-bé nem lesz szerb.

Ha most Belgrádban vagyunk, rám borítja az asztalt.Ha Nagybecskereken, a szomszéd asztalnál ülők is segí-tenének kidobni az ajtón, ha mondjuk Csúrogon, egy-kétbicska is kerül a hátamba, mire kiérek. Egy pillanatig ittBudapesten sem voltam biztos a pusztán verbális folyta-tásban. Aztán egy pillanat alatt lehiggad:

- Nézd, én is utálom Miloševićet, de Kosovót illetőenigaza van. Az a szerb bölcső, annak elvesztésébe egyet-len szerb sem tudna belenyugodni soha. Amíg egyetlenszerb él a Földön…

Keze ökölben, arca már nem haragos, fájdalomtóltorz, szeme könnyes. Intek a tisztes távolságból aggódvafigyelő pincérnek.

- Bort iszunk vagy sört?- Várj – mondja fojtott hangon – neked csak értened

kell! Te sem érted?- Nagyon is értem. Milošević jól elbaltázta a szerbek

dolgát. Van egy régi sejtésem: ha először Kosovón gya-logoltok végig a negyven év alatt felhalmozott teljes arze-nállal, a Nyugat biztosan veszteg marad. Az újságok min-denfélét írtak volna, az ENSZ is mondott volna egyejnyebejnyét, de valójában nem történt volna semmi. Ak-kor sem, ha az összes albánt átzavarjátok a határon. Desemmiképp nem kellett volna nekiesni Szlovéniának,Horvátországnak és most Boszniának.

- De hiszen Boszniában nincs háború.- Napok, hetek kérdése.A fejét rázza.- Lehet, hogy ezt mind nem kellett volna, de Kosovót

nem hagyjuk. Ez a szerb nép szent történelmi jussa.- Ja, szóval a történelmi elv érvényesítésére gondolsz?

Akkor meg kellene beszélnünk Vajdaság kérdését, Er-délyről meg egyebekről nem is szólva…

- Te sem gondolod komolyan, hogy a Vajdaságot és amagyarokat egy napon lehetne említeni Kosovóval és akosovói szerbekkel!

- Te sem gondolod komolyan, hogy nem lehet!Végre előttünk a bor. Koccintunk, és hosszan nézünk

egymás szemébe. Ebben, és egy csomó más dologban,sohasem fogunk egyetérteni, de pontosan értjük egymást.Egyszerre emeljük fel a kezünket, hogy odaintsük a pincért.

- Hozzon egy egész üveggel.

51

2007/1. 7. évf.

Az a zsákmányától megtáltosodó szabad rablás és öl-döklés, amely a II. világháború végén, 44 őszén, telén s45 tavaszán végigsöpört a Délvidéken, a győztesek gát-lástalanságával, nagyhatalmi támogatással alakította ki azúj világrendet, alapozta meg a tömegsírok kultúráját.

A magyarság megtizedelése után ennek a népcsoport-nak a Jugoszláviából való kitelepítése is majdnem meg-történt. Kellettek a napszámosok, kellettek a segédmun-kások, az anyagmozgatók, a rabszolgák – elődeink szü-lőföldön való megmaradásába ez segített bele a legin-kább. S az a dermedt némaság, amely apáink elvesztésétkövette, az a ránk kényszerített hallgatás, amely csak a90-es évek elején kezdett oldódni. Lényegében ez és afélelem, a pokoli rettegéssel járó alakoskodás határoztameg a II. világháborút követő időszakot. A délvidéki ma-gyarság mellébeszélése, a rejtőzködés minden változatátelsajátító képessége, a huncut bujdosás művészi szintreemelése is ebből – a valahogy élni kell-ből – adódik.

A megtévesztő rejtőzködés, a hóhér megdicsőülése, akülönutas jugoszlávság hamissága, az antisztálinista sztá-linizmus, a hintapolitikás kirakatgyártás, az önigazgatásos„önizgatás”, a mindenkit kiskorúsító, bűnrészességbe ta-szító igyekezet, a verbális deliktum, a másként gondolko-dók kémmé, ügynökké, hazaárulóvá nyilvánítása, kirakat-perekkel történő megfélemlítése, bebörtönzése egészena 80-as évek végéig tartott.

A kommunista párt ellenőrzése, az állambiztonságiszempontok érvényesítése alól a közélet szereplői nemvonhatták ki magukat. És az sem véletlen, miért robban-hattak ki ennyire mindent elpusztító erővel az indulatok.

1991 ősze az iszonyat ideje, a mozgósítások ideje: azakkori hatalomnak jó lehetőséget nyújtott a katonai behí-vóparancsok szelektív alkalmazása a délvidéki magyar-ság kiszorításának felgyorsítására.

Az ateisták területrabló vallásháborúját évekig tartó há-borús uszítás előzte meg a tömegtájékoztatási eszközök-ben. Ismert szerb értelmiségiek, újságírók, írók cselekvőmódon vettek részt a háború előkészítésében. Igen, a

szerb írók többsége (nem véletlenül!) a nagy példányszá-mú képes bulvárlapokban, a legnépszerűbb rádiós és te-levíziós műsorokban buzdított, nagyon célratörően, tuda-tosan a háborúra.

Abban az időben, a nyolcvanas évek végén, a bulvár-sajtó megkomolyodásának idején, a gyilkolásra ösztönzőírói magatartás változatait figyelve, fordítottam, jelentet-tem meg ifjúsági hetilapunkban, a Képes Ifjúságban töb-bek között ezeket a kordokumentumokat is, amelyekbenjól nyomon követhető a tömegek kegyeiért esedező bel-ső kényszer, a csőcselék legalantasabb ösztöneit felsza-badítani készülő igyekezet.

Kultúránknak, az ember alkotó tevékenységének, civi-lizációnknak végül is arról kellene szólnia: hogyan is fog-juk vissza, hogyan is fékezzük meg a bennünk szunnya-dó, a belőlünk állandóan kitörni készülő fenevadat.

Szerbiában épp az alkotók, a tudós akadémikusok, azírók szabadították ki azt a fenevadat, amely még mindigszedi, egyesek szerint most kezdi csak igazán szedni ál-dozatait. A Szerb Tudományos és Művészeti Akadémiahírhedt, kiszivárogtatott memoranduma indította el azt alavinát, amely magával ragadta a szerb irodalom legjelen-tősebb alkotóinak többségét. Az alábbiakban következ-zék néhány jellegzetes megnyilatkozás a háborús uszítástörténetéből, magyar nyelven való közzétételük dátumá-val.

Hadban állunk egymással

A szerb írók 1988. április 26-ára és 27-ére találkozó-ra hívták Belgrádba a kosovói albán írókat, hogy párbe-szédet folytassanak velük a Szerbek és albánok ma Jugo-szláviában témájára.

Az említett írótalálkozó anyagát áttanulmányozva köny-nyen megbizonyosodhatunk arról, hogy a vendéglátószerb írók csak a Kosovóban élő szerb és montenegróinép tragikus sorsáról akarták beszéltetni kosovói albánkollégáikat.

TARI ISTVÁN

Háborús uszítása bulvárlapok megkomolyodásának idején

52

2007/1. 7. évf.

Tari István

Mit mondtak a vendéglátó szerb írók albán társaiknak?A szerbek Kosovóról való távozása hosszú ideig elke-

rülte a nyilvánosság figyelmét, mert kitelepülésük adatai-ról nem is értesült – állapította meg Aleksandar Petrov. –A szerbek és montenegróiak 1953-ban 27,9 százalék-ban alkották Kosovó lakosságát, 1961-től 1981-ig aszerbek jelenléte megfeleződött Kosovóban.

Az adatok ismertetése után Aleksandar Petrov kérdé-sei következtek az albán írókhoz: „Kosovóban egyesekszámára miért alkonyodik akkor, amikor másoknak vir-rad?”

Aztán: „Milyen szabadság az, mely mások elűzéséreépül? Vajon ennek a szabadságnak a következő lépése akosovói szerbek nyomának eltörlését jelenti?”

„Milyen megosztottságról beszélünk mi az írók köré-ben, amikor a vajúdó szerb nők nem mernek az albán or-vosok és bábaasszonyok felügyelete mellett szülni? Vagyfordítva, amikor az albán páciensek visszautasítják aszerb orvosok segítségét. A sebesültek még a háború-ban is megbíztak az ellenség doktoraiban, ápolóiban. Holvagyunk? Hová jutottunk? És milyenek vagyunk, amikoraz ilyen újsághíreket természetesnek tartjuk?”

A NIN szerint Milan Komnenić szerb író felszólalásaaratta a közönség körében a legnagyobb sikert, aki véreshappeningnek nevezte az összejövetelt. Nekem önökkelnincs mit beszélnem. Önök elmondták azt, amit akarnak”- jelentette ki a vendéglátókhoz nem éppen méltó han-gon. “Uraim, mi hadban állunk egymással” - közölte ve-lük. „Ami engem illet, nem hiszek önöknek. Ne csodál-kozzunk, ha az erőszak holnapra új erőszakot szül. Kö-zöttünk nincs összetartás, megbékélés se lehet közöt-tünk. Ha örvényre van szükség, a szerb nép, úgy, mint félévszázaddal ezelőtt, magával rántja az egész világot,amely annyira közönyös a szerbek sorsával szemben.”

(1988. 05. 11.)

Szerbia nyugati határai

A zágrábi Start terjedelmes interjút közölt VukDraškovićtyal, az ellenzékiségéről közismert, belgrádi író-val.

Horvátország 1918-ban a lehető legmaximálisabbankihasználta az Osztrák-Magyar Monarchia veresége ésszéthullása után kialakult helyzetet. Fejet hajtva Jugoszlá-via előtt, a háborúból győztesként kikerült Szerbiával egyállamot alkotva, Horvátország megúszta azt az eljárást,mely a legyőzöttekre vár. Pedig elveszítette a háborút!

Jugoszlávia 1918-ban épp a horvátoknak volt a legfonto-sabb; olyan hidat jelentett a számukra, melyen át ők avesztesek táborából a győztesek táborába kerülhettek.Abból a táborból, amelyből kötelezően háborús kártérí-tést kellett volna fizetniük Szerbiának, hogy meglakolja-nak azokért a gaztettekért, melyeket az első világháború-ban a szerb nép ellen elkövettek, ehelyett ők a szerbektestvéri ölelését választották, akik fátylat borítottak a múlt-ra, és mindent megbocsájtottak nekik.

Jugoszlávia kímélte meg a horvátokat attól, hogy levon-ják az első világháborús vereségük tanulságait. Ha nincsaz az általam említett híd, a szerb állam határai máskéntalakulnak, manapság a Papuk-hegység, a Kupa és azUna vonalán, Šibenik fölött húzódnának. Dalmácia egyrésze, a dalmát szigetvilág, továbbá Rijeka, az Isztriai-fél-sziget az olaszokhoz tartozna, mint ahogy azt a LondoniSzerződés pontosította, hogy a többi fönnmaradt rész lé-tezhetne-e független horvát államként, avagy továbbra isAusztria uszályhordozója maradt volna, azt magam semtudom. Mindazok, akik ismerik a tényeket, tisztában van-nak azzal, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia utáni só-várgást a Jugoszláviával való rossz tapasztalatok követ-kezményei hívták életre. Egyik harctéren, egyik kerekasztal mellett sem szerezhetnék meg a horvátok azt, amita szerbekkel egy államba való csatlakozásuk alkalmávalmegszereztek, és nem menthetnék meg azt, amit ezzelaz egyesüléssel megmentettek. S miután szárazon meg-úszták, szeretnének még többre szert tenni, mint amiőket megilleti. Épp a tények bizonyítják megmásíthatatla-nul, hogy a horvátok Jugoszláviából csupán hasznot húz-tak, ugyanakkor mind az első, mind a második Jugoszlá-viából egyedül csak a szerb népnek származott kára. (…)

Az nyilvánvaló, hogy a partizánok között szerbek, hor-vátok, szlovénok, macedónok, albánok és magyarok isvoltak – nyilatkozta a továbbiakban Vuk Drašković. – Ám,ha szem előtt tartjuk azokat az adatokat, melyek szerint1943-ig a Vajdaságból talán három magyar ment el parti-zánnak, hogy 1943-ig vagy 44-ig Kosovo-Metohijábólmindössze 30 vagy 40 albán csatlakozott a partizánok-hoz, ha tudjuk azt, hogy az akkori ún. Független HorvátÁllam területén a harcosok 90 százaléka szerb volt, ab-ban az esetben megállapíthatjuk annak az ellenkezőjét,amit ön akar kifejezni, hogy mindannyian együtt harcol-tunk. Mindannyian együtt haltunk meg Jasenovacon, ottis voltak horvátok és szlovénok, meg muzulmánok, de aztény, hogy Jasenovac olyan haláltábor volt, melybenszerbeket, zsidókat és cigányokat öltek halomra; hogy az

53

2007/1. 7. évf.

Háborús uszítás a bulvárlapok megkomolyodásának idején

ehhez a három népcsoporthoz tartozóknak csupán azvolt a főbenjáró bűnük, hogy szerbeknek, cigányoknakés zsidóknak születtek. Egyébként a horvátokat, a muzul-mánokat és a többieket azért ölték ott meg, mert nem ér-tettek egyet az usztasákkal, mert szembeszálltak a népir-tással, mert tömören szólva, becsületes emberek voltak.(...)

Három-négy évvel ezelőtt a zágrábi Vjesnikhez intézettlevelemben, mely természetesen sohasem jelent meg,megírtam azt, hogy Jugoszlávia esetleges széthullásánakidején, melyet jómagam sem szeretnék, Szerbia határaitnem az AVNOJ-i vagy a brioni, vagy a mit tudom én milyenollók által szabott határok alapján kell meghúzni. Szerbianyugati határait Ante Pavelić alakította ki ott, ahol a szer-bek vesztőhelyei voltak, ahol felperzselték a szerb falva-kat és templomokat. Ott, ahol az usztasák öldösték aszerbeket, ott vannak Szerbia nyugati határai! Vélemé-nyem szerint, Jugoszlávia széthullása esetén Szerbianyugati határait a természetes és történelmi jogok elvei-nek, annak az etnikai térképnek az alapján kell kialakíta-ni, mely 1941. április 6-án volt érvényben. Hogy miértpont akkor? Azért, mert a horvát és a muzulmán usztasáka második világháború idején azokról a vidékekről irtottákki a szerbeket.

(1989. 10. 04.)

Ha győzni fog, mellé áll a világ

Hét évtizede mindazért, ami Jugoszláviában törté-nik, a szerbeket okolják - állítja az Ilustrovana Politi-kában Milovan Danojlić Párizsban élő neves szerbíró.

Ki mint vet, úgy arat. Az ország rettenetesen elszegé-nyedett, mindenki mindenkit hibáztat, ám a szerbek a leg-vétkesebbek, nyilván azért, mert ők a legszámosabbak.Nagyon nagyok a különbségek Szerbia és Szlovénia kö-zött, ami a nevelést, a szokásokat és az értékrendet ille-ti, és semmit sem tettünk eme különbségek mérséklése,egymás jobb megismerése érdekében. Falumban mégma is kétnapos ünnepségen kísérik ki a katonaságba in-duló fiúkat, büszkén, zeneszóval, ugyanúgy, mintha lako-dalom lenne. A szerb paraszt büszke arra, hogy fia meg-érett az egyenruhára. Az alternatív mozgalom ljubljanaitagja könnyedén állapítja meg azt, hogy az egyenruhairánti szeretet a primitivizmusra és a rendőri mentalitásrautal. Senki sem világosította fel őt arról, hogy a szerb pa-raszt magatartásában a férfias büszkeség és a bátorság

is megnyilvánulhat... Tehát az alternatív mozgalom tagja ami parasztunkban zsandárt, faragatlan embert lát, a miemberünk pedig saját ljubljanai cimborájában homokostés hazaárulót sejt, mivel a mi fiainknak sem magyaráztukmeg azt, hogy a hadsereggel szembeni tartózkodást nemkell azonnal és gépiesen elítélni. (...)

Fél évszázada már mást sem teszünk, csak távolodunkegymástól, arról győzögetve magunkat és az egész vilá-got, hogy jól élünk és fejlődünk abban az állami közös-ségben, melyben mindenki kizárólag a saját dolgával tö-rődik, és most ön azon csodálkozik, hogy miért fordultmindenki a szerb nép ellen, melynek továbbra is a leg-több illúziója van Jugoszláviáról! Mindaz, ami az utóbbiidőben történik, a politikai kórbonctan hatáskörébe tarto-zik: mindenki a legrosszabbat mutatja önmagából. Mi,szerbek, gyakran fölfuvalkodottak vagyunk, feléből-har-madából oldjuk meg a dolgainkat, és nem azonosulunkeléggé saját testvéreink nehézségeivel. Mindaz, ami aszerb-horvát-szlovén vitákban azonnal szembetűnő, hátigen, a keresztény türelemnek, az emberi nagylelkűség-nek a hiánya. Rendben van, az albánok nem kereszté-nyek, ám valamikor nekik is volt valamilyen vallásuk. Hamegfigyeli azt, hogyan vitatkoznak velünk mások, hogyanengedjük meg nekik időnként azt, amit megengedünk,könnyen rájöhet arra, hogy visszatértünk a barbarizmus,az esztelenség korába, hogy kiskorúakká váltunk. Eljött aközös életünkről szóló szerződés újbóli megfogalmazásá-nak a pillanata: a népek egymás közötti viszonyának, egy-mással szembeni kötelezettségvállalásának a világosab-ban, érthetőbben és egészségesebb alapokon történőtisztázása.

Kezdetben elkerülte Milošević a figyelmemet, ám ami-kor láttam, mennyire nem tudják elviselni, arra gondol-tam: kell hogy legyen benne valami értékes is, ha márannyian kifogásolják megnyilatkozásait. Azt olvastam róla:sztálinista, fasiszta... Hát ez nem lehetséges! Tegnapmég közösségünkben igazi sztálinisták és önkényurak lé-teztek; a nagyvilág dicsőítette őket, ám manapság na-gyon elhatalmasodott, kiéleződött a helyzet. AmiótaMilošević van hatalmon, Belgrádban senkit sem üldözteka szólásszabadság megsértése miatt. Az a legfontosabb,hogy kiálljon a népe mellett, szóval abban az esetbencsekélységem visszafogott rokonszenvére is számíthat...Semmitől se tartson, ha győzni fog, mellé áll a világ köz-véleménye is. Addig, persze, meg kell szenvednie a ma-gáét.

(1989. 05. 10.)

54

2007/1. 7. évf.

Tari István

Mit akar Szlovénia?

Mit akar Szlovénia? Ő távozni akar, mi pedig marad-junk? Mi menjünk, ő pedig maradna? Maradjunk mind-annyian, ám más feltételek közepette? Mi mindannyianmenjünk valahová? – teszi fel a kérdést a Dugában BranaCrnčević ismert szerb író.

– Nem tudom – folytatja –, ám Szlovénia sem tudja.Szlovénia, mely még nem döntött kiválásáról, éppen

úgy viselkedik, mint ahogy egy megunt házasságban vi-selkedni szokás, arra hívja fel saját feleségének (ameny-nyiben Jugoszlávia nőnemű!) illetve saját férjének(amennyiben Jugoszlávia hímnemű!) a figyelmét: ha meg-haragítják, összepakolja a cuccát és lelép. (Ugyan hová?)

Mert az államok is elválnak egymástól (noha ezek a há-zasságok sohasem gyermektelenek!). És amikor az álla-mok elválnak egymástól, akkor is felmerül a közös va-gyon elosztásának a kérdése. Tegyük fel, ebben az eset-ben ez mellékes! Szlovénia, ha már így áll a dolog, hátmenjen! És vigyék magukkal a hűtőszekrényeiket, a víz-melegítőket, a televízióikat, a számítógépeiket, az ingei-ket, a gatyáikat és a zoknijaikat (ha már a Triglav távozik,kit érdekelnek az apróságok?). (...)

Szlovénia tehát, mihelyt megharagszik ránk, bolond ésbarbár szerbekre vagy civilizálatlan horvátokra (Szlovéniá-ban, fiacskám, még a horvátok is időnként civilizálatla-nok!) - élhet alkotmányos jogával és elszakadhat ettől azellentmondásokkal teli közösségtől, amelyben tegnapigmég hitt.

És annál a kérdésnél, hogy jogában áll-e Szlovéniánakelszakadni tőlünk, fontosabb kérdés az: van-e Szlovéniá-nak hová mennie? Nincs, fiacskám.

(1989. 10 . 11.)

Az ellenfelének szurkol

Amióta Szerbia létezik, azóta ellenzéke is van - állítjaMatija Bećković közismert szerb értelmiségi az újvidékiSTAV-ban. Nincs két olyan ember, aki egyformán gondol-kodik, hogy várhatnánk el ezt egy egész néptől?

Ennek ellenére nemcsak az a benyomás támadhat,hogy Szerbia túl keveset áldoz a demokráciára és a több-pártrendszerre, hanem úgy tűnhet, hogy épp Szerbia válta demokrácia és a többpártrendszer kerékkötőjévé.

Ha ez így van, ha én bárkinek a nevében szólhatok,ennek az egyenletnek a megfejtése a következő: Szerbiaúgy harcol, hogy közben az ellenfelének szurkol. És nem

csupán szurkol, hanem tiszta szívből óhajtja az ellenfélgyőzelmét. És nem csupán az ellenfél győzelmét óhajtja,hanem alig várja, hogy az minél előbb be is következzék,hogy aztán saját vereségének a gyümölcsét élvezze. Az avereség sokkal többet hoz majd neki az összes háborúutáni győzelemnél, a „téves oldalon” való csatározásnemkülönben az összes „helyes” döntésénél.

(1989. 12. 13.)

Csak háborúval

A horvátok mindig szerették volna kisebbíteni a horvátfasizmust, az usztasák áldozatainak számát. Ők mindigfátylat akartak borítani a múltra, a tömegsírok igazságára,ők csak azért mészárolták le a szerbeket, mert azok szer-bek voltak és nem azért, mert hazafiak voltak, vagy egyespolitikai pártok tagságához tartoztak. Szörnyű népirtásthajtottak végre, amely a modern Európában a legször-nyűbbek közé tartozik. A horvát értelmiség a háború utánnem nyilatkozott világosan ezekről a dolgokról, mert habeszélt volna róluk, csak abban az esetben moshatta vol-na tisztára saját népét. Ám a horvát értelmiség hallgatott,mint ahogy a kommunisták is hallgattak – nyilatkoztaAntonije Isaković ismert szerb író, a Szerb Tudományosés Művészeti Akadémia alelnöke az újvidéki STAV-nak.

Minden jel arra mutat, hogy nem igaz mindaz, amit egyalkalommal Krle|a mondott nekem, hogy az usztasákcsak néhány teherautóval érkeztek, hogy az csak egymozgalom volt. Egy alkalommal Vladan Desnica mutatottrá egy őszinte beszélgetésben mindarra, amit nem tud-tam. Azt mondta nekem, hogy a horvátok nagy része aszerbek ellen elkövetett mészárlásra úgy tekintett, mintarra a szükségszerű történelmi csatára, melyet ez a kétnép nem hagyhatott ki. Amit bizonyára nagyon sajnál ahorvát nép és értelmiségének egy része, vagy a hívők, deéppen az a harc, az a leszámolás bizonyította be azt,hogy a horvátok egyedül szeretnének maradni hazájuk-ban. Saját népüket ők a szerbek ellen készítették föl.

A leggyászosabb dolgok a háború után történtek, ami-kor is állandóan a testvériségről és egységről beszéltmindenki, ezzel ejtve át a szerb népet. Nem létezett sem-miféle testvériség és egység a szerb néppel szembensem a horvátok, sem a szlovénok részéről. Az csak egyhamis politika volt, egy paraván, amely mögött mindenkia szerbek ellen tevékenykedett. Ez ma már világosan lát-szik mind jogi, mind gazdasági vonalon; minden, minden,minden ellenünkre történt. Abban reménykedem, hogy

55

2007/1. 7. évf.

Háborús uszítás a bulvárlapok megkomolyodásának idején

manapság már nem lesz közöttünk annyi hamisság, atestvériség és egység jelszavával ékesítve, valamiféle ju-goszlávság nevében. Mert amíg mi hamut hintettünk a fe-jünkre, addig lefegyvereztek, szétziláltak bennünket. Ésmi most újból jelentkezünk, és újból gyülekezünk, és a migyülekezésünk egyszercsak rettenetessé válik. És egyiknapról a másikra arról kezdenek beszélni, hogy Szerbiá-ban valamiféle szörnyű jobboldal, valamiféle sztálinizmusstb. jelentkezik.

Tudnivaló, hogy a nemzeti kisebbségek milyen jogokatélveznek bármelyik országban. Nekik joguk van emberiszabadságukra, joguk van saját nyelvükre és iskoláikra,ám csak bizonyos határig. A siptároknak például egyete-mük van nálunk, a saját anyanyelvükön, amit én helytele-nítek. Ők a világ egyetlen nemzeti kisebbsége, melynekegyeteme van, ahol a saját anyanyelvükön tanulhatnak.Az, aki albán nyelven akarja egyetemi tanulmányait végez-ni, menjen Albániába és tanuljon ott. Ha én francia nyel-ven akarok tanulni, Franciaországba megyek. Ebből azkövetkezik, hogy Szerbiában csak szerb nyelvű egyete-meken kellene, hogy tanuljanak a diákok. Ezért gondo-lom azt, hogy a gondok sokkal kisebbek lennének, hahozzájuk, albánokhoz, nemzeti kisebbségként viszonyul-nánk, mert ők nemzeti kisebbségnek számítanak. A nem-zeti kisebbségek keretein belül kell megoldást találni akosovói kérdésre. Ha valaki ezeken a kereteken kívülakar valamit Kosovóban, azt csak háborúval érheti el.

(1990. 05. 30.)

Az udvari költészetről

A nyolcvanas évek végén jelent meg Marinko Arsić Aszerb udvari költészet című antológiája, mely azonnal fel-hívta magára a jugoszláv közvélemény figyelmét, amelyetjelentős kiadói vállalkozásként értékelt a kritika. Ez az an-tológia (Antologija srpske udvoričke poezije) új fénybenmutatta be a szerb költőket.

- Társadalmunkban olyan méreteket öltött a talpnyalás,a szolgalelkűség, hogy gyakorlása lassacskán már erény-nek számít. A mai Jugoszlávia az udvaroncok, a hajbóko-lók birodalma. A gyerekek már kicsi koruktól, már a nap-közikben is azt tanulják, hogyan kell meghunyászkodvahajlongani a hatalmasok, a hatalomtartók előtt, és hűsé-get esküsznek nekik a különféle rendezvényeken elsza-valt versikékkel.

A mindenható hatalom örökkévalóságot és minden föl-di jót ígér nekik, amennyiben nem vonakodnak dicső-

itésétől. Így bukkanhattak fel az udvari költők, akik mérta-ni haladvány szerint szaporodtak. Az olvasókönyvek, aházi olvasmányok nyüzsögnek az udvari költészet szebb-nél szebb mintapéldányaitól. Ezek a versek minden ízléstnélkülöznek. Félelmetes hatást gyakorolnak a fiatalokra,hisz a rossz költészetet nem lehet következmények nél-kül olvasni.

Tulajdonképpen Majakovszkij az udvari költészet kom-munista változatának a megalapítója, mint ahogy Sztálin akommunista önkényuralom megalapozója. És természe-tesen a diákok túlszárnyalták tanítóikat. Zogović, Čopić,Alečković olyan utódokra tettek szert, akik az udvarlásművészetét, költői megvalósítását az abszurdumig fokoz-ták. „Már megszületésed előtt léteztél és ott is létezel,ahol még nem vagy” - énekel az egyik költő. A másik a kö-vetkezőket dalolja: „Ha Jugoszlávia kislány lenne, Titolenne az apukája”.

- Az ember - nyilatkozta Marinko Arsić Ivkov a Duga új-ságírójának -, olcsóbb, mint ahogy azt gondolnánk. Egye-sek egy pohár borért is képesek, magukat eladva, versetírni. Én csak olvastam a verseket. És azokat a tipikus da-rabokat választottam ki, melyek a talpnyalást, a hajbóko-lást, melyek az uralkodók dicsőítését az abszurdumig fo-kozták. Természetesen ügyeltem arra, hogy az antológiabővelkedjék az ismertebb költői nevekben.

(1989. 04. 05.)

A szakmai szolidaritás teljes hiánya, a nemzeti kizáróla-gosság őrülete jellemezte azokban az években a szerbírók többségét, akik még a Vajdasági Írószövetség falárólis eltávolították az ötnyelvű: szerb, magyar, szlovák, ro-mán, ruszin feliratozású táblát. Ennek az egyesületnek je-lentős számú magyar tagsága, időnként magyar elnöke isvolt 1971 óta, a Szerbiai Íróegyesület vajdasági tagozatá-nak kiválása óta.

Mivel a második világháború pokoli tömegmészárlásait– többek között az ügyesen alkalmazkodó balkáni diplo-mácia ráhatására is – a fasizmus elleni küzdelem részé-nek tekintették a győztes nagyhatalmak, ennek következ-tében a háborús bűnöket elkövető partizánok és félkato-nai alakulataik, szabad csapataik felelősségre vonása el-maradt. Mi több, a második világháború után Jugoszláviá-ban épp a háborús bűnök elkövetésében élen járók kerül-tek hatalomra, mégpedig úgy, hogy irtóztató bűneiketgyőzelmi mámorral átitatva, erénynek, követendő példá-nak tüntethették föl, a jól megfizetett írók, bértollnokokhathatós támogatásával. Akkor alapozódott meg a hatal-

56

2007/1. 7. évf.

Tari István

mon lévőket fenntartás nélkül, kritikátlanul kiszolgáló íróimagatartás, a busásan megfizetett árulás, a Szeretném énazt a rendszert látni, melyet nem tudok kiszolgálni! jelmon-datú, roppant cinikus szemlélet, az udvari költészet…

A tömeggyilkosok garázda nagyzolása, a hadizsák-mány gátlástalan fölélése, a kirakat-lét nyomorúsága, aharcos múlt végtelenül hamis mítosza (Harcolj fiam, én isabból éltem meg!) vezetett el a kilencvenes évek poklá-hoz, újabb tömegsírjaihoz.

A kiskorúsított, a hamisságot igazságként átélők meg-tévesztett tömege a nyolcvanas évek végén, a kilencve-nes években viszolygás nélkül bedőlt a népszerű tömeg-tájékoztatási eszközökben egyre kíméletlenebbé váló há-borús uszításnak, könnyedén elhitte azt, hogy újból eljött

annak az ideje, amikor harcos és szemfüles elődeihezhasonlóan, kiélheti alantas ösztöneit, szabadon rabolhat,gyilkolhat, fosztogathat a remélt győzelem védelmében,melyben a bűnösök – a közelmúlt jól ismert forgatóköny-ve szerint – ismét megdicsőülnek, melyben a munkát jóideig újból a hadizsákmány elosztása jelentheti.

A második világháború tömegsírjaitól tehát egyenes útvezetett a kilencvenes évek tömegsírjaihoz.

Mindaddig, amíg elmarad a múlt bűneivel való megrá-zó szembesülés, a még élő tömeggyilkosok, háborús bű-nösök fölkutatása, üldözése, felelősségre vonása, példásmegbüntetése – hogy a kárvallottak kártalanítását ne isemlítsem –, a lelkekben dúló háború, a fejekben dúlószellemi zűrzavar sem érhet véget.

Parlag IV.

57

2007/1. 7. évf.

Évfolyamtársak voltunk, és jó visszaemlékezni a húsz-éves Szalkay Leonára. Akkor még így hívták. Penavin Ol-ga tanárnő Leonának nevezte. Nem emlékszem, hogymást a keresztnevén szólított volna. Nézegetek egy fény-képet, mely Leonáról készült. Derűsen, bizakodóan mo-solyog rajta – nyilván nemcsak a fényképezőgépnek. Ül,keze asszonyosan az ölében, de nem tétlenül, hanemösszeszorítva, mintha ki akarna törni ebből a mozdulatlan-ságból, kényszerű tétlenségből. Világos színű női kabát,fiúsan föltűrt gallérú, nagy gombokkal; sötét színű puló-ver, fehér inggallér, a kabáthoz illő szoknya és öv. Ez azöv kedvenc tartozéka lehetett ruházatának, mert e nélkülnem jelent meg sehol nyilvánosan. Kerek, enyhén tatárosarc. Ilyen volt az életben is. Egyszer barátnője nélkül, akisok mindenben hasonlított hozzá, jelent meg az előadá-son. Kissé elkésett, és gyűrött ruházatán tollpihék csüng-tek, de Penavin Olga tanárnő barátságosan, megértőeninvitálta közel hozzá az első padba, ahol rendszerint nemült senki. A tanterem, amelyben az előadásokat hallgat-tuk, régimódi, sivár helyiség volt szűk padokkal, katedrá-val, fekete táblával fölszerelve, a sarokban pedig egy na-gyobb öntöttvas kályha, de jól éreztük itt magunkat, mertoda ülhettünk, ahová akartunk: tíz lány és hat fiú, illetve ötfiú meg egy velünk majdnem egykorú házas, sőt csalá-dos ember. Őt éppen ezért humorosan tatának hívtuk. Aterem csak vizsgák alkalmával vált a szorongás szűk fész-kévé és a pad kínpaddá – szerencsére ez ritkán fordultelő. Még most is emlékszem, hogy a lányok jó részemajdnem reszketett a vizsgák előtt, pedig a tanárok ép-pen akkor igyekeztek minél barátságosabbnak mutatkoz-ni. Csodálkozva néztem rájuk. Hát ennyire fontos volnaszámukra ez a nyavalyás vizsga? Leonát sosem láttamennyire izgulni. Jobban szeretett a fiúkhoz igazodni, akikügyeltek a bátorság látszatára, mint a lányokhoz. A szü-netben rendszerint a folyosón tartózkodtunk, kifújtuk ma-gunkat és füstöltünk. A lányok közül csak azok jöttek ki,akik szintén cigarettáztak – ketten-hárman, Leona termé-szetesen velük tartott, és tüntetően, mégis hanyagul fújtaa füstöt. Még a tanév kezdetén történt, hogy Leona ésbarátnője (ő tudtommal később áttelepült Izraelbe) ne-kem szögezte a kérdést: – Melyik a jobb irodalomtörté-nész, Beöthy Zsolt vagy Szerb Antal, az előző előadáson

ugyanis szó volt az irodalomtörténet-írásról. Gondolkodásnélkül rávágtam, hogy Szerb Antal, és nemcsak azért,mert tudtam, hogy ezt várják el tőlem a lányok, hanemazért is, mert egy-két Szerb Antal-tanulmányt valóban él-vezettel olvastam valamikor régebben, míg Beöthy Zsolttanulmányai száraz adathalmaznak hatottak. Ma már más-képp válaszolnék erre a kérdésre. Szerb Antal eredetisé-gét, olykor sziporkázó meglátásait, ötleteit inkább egy le-leményes irodalmár szeszélyes és hiú fölényeskedésé-nek érzem; míg Beöthy Zsoltot igazi irodalomtörténész-nek tartom, aki körültekintő, nagy tudású szakember volt,a képzeletét kordában tudta tartani, és az aprólékos mun-kától sem riadt vissza. A két lány egymás szavába vágvafaggatott tovább. – Miért? – Azért, amit Ady Endréről írt –mondtam lelkesen. Ezzel aztán végképp befutottam a lá-nyoknál mint költő. Akkoriban ugyanis (pestiesen szólva)elkövettem egy-két verset, s ezek nyomtatásban is meg-jelentek; a lányok nem beszéltek ugyan róluk, de nyilvánolvasták őket. Ettől kezdve Zoli lettem. Komolytalan em-ber. Nem sokkal később új hallgató jelent meg körünk-ben, egy igencsak tartózkodó úrilány, akinek mindenmozdulatán látszott, hogy gyerekszobája volt. Kissé sá-padt, keskeny arcú lány volt, egyszerű, de igen ízléses öl-tözetben, a közepesnél magasabb termetű, a beszédekönnyed és halk. – Kosztolányi Dezső közeli rokona, sut-togta Leona. Bemutatott neki, de ennek a lánynak szem-mel láthatóan nem sokat jelentett az, hogy verseket írok.Nem volt barátkozó természetű, inkább jobban szeretetthallgatni. Mégis sajnáltuk, hogy itt hagyott bennünket. Ál-lítólag Svédországba ment az ottani rokonaihoz. Ehhez asajnálatos eseményhez többek közt nyilván az is hozzájá-rult, hogy tanáraink nem szívesen látták. Furcsállottampl., hogy Penavin Olga tanárnő, akinek szinte mindenki-hez van egy-két barátságos szava, ezzel az új lánnyal igenhidegen bánt. Csak később, jóval később vált érthetőbbéa dolog, azzal, amit a tanárnő a nyelvújításról mondott.Míg Kazinczyék mozgalmát ugyancsak dicsérte, némelytúlkapást is megemlítve azért, az újabb nyelvújítási kísér-letet, a Kosztolányiékét, mereven elutasította és elma-rasztalta. – Purista mozgalom volt, mondta, puristák erő-szakos, túlzott magyarítása, és arcán, mely máskor min-dig komoly maradt és jóindulatot sugárzott, most szinte

HUSZÁR ZOLTÁN

Töretlen sziklaszirt

Sz. Kanyó Leona

58

2007/1. 7. évf.

Huszár Zoltán

eltorzult a megvetéstől. No lám, gondoltam, hát ezértkedveli a tanárnő annyira az idegen szavakat: szemanti-ka, szintagma, morféma, labiális hangok stb.; nyilván úgygondolja, hogy így szakszerűbb az előadása, magyaráza-ta és tekintélyesebb. Hát igen, a tekintély bizony nem kisdolog.

Érdekes viszont, hogy B. Szabó György tanár úr a te-kintéllyel nem sokat törődött. A tanárnővel ellentétben ki-jött velünk a folyosóra, és azt sem bánta, ha tüzet kértünktőle. Itt egészen fesztelenül, hogy ne mondjam, barátianviselkedett. Bármiről lehetett vele beszélgetni, az előadá-sai pedig olykor lebilincselőek voltak. Rendszerint a ka-tedránál ült, előtte rengeteg papír, s előadás közben eze-ket a jegyzeteket forgatta, rakosgatta. Elkedvetlened-tünk, ha késve érkezett az órára, vagy még inkább, ha el-maradt az előadása. Ilyenkor tudakozódtunk a titkársá-gon, miért nem jön. Beteg, mondták. Beteg! A pirospozs-gás, mindig derűs tekintetű, eleven, kis ember? A lányokazt suttogták, hogy nem is beteg, csak azért maradt ott-hon, mert az éjszaka elkezdett munkájába úgy beleme-rült, hogy megfeledkezett az előadásról. Művészembervolt, képzőművész, s a tanári teendőit nyilván nyűgnekérezhette. Eleinte furcsa volt hallani, hogy az e hangotszokatlan helyen középzártan, vagy még inkább, zártanejtette. De ezt is meg lehetett szokni, és azt is, hogy elégmagas hangon beszélt, néha kissé rekedten, fátyolosan.Leona neki is a kedvence volt. A verseket rendszerint ve-le olvastatta föl. Leonának szemmel láthatóan jól esett eza fölkérés, és gyakorlott szavalóként olvasott föl mindenverset. Egyszer aztán, amikor József Attiláról volt szó, ésa Mama c. költeményt kellett volna felolvasnia, félretettea kötetet, és könyv nélkül szavalt. Ezen az órán, az egészórán csak erről az egyetlen versről beszélt a tanár úr, tő-le szokatlan, megindult hangon. Leona később magyará-zatként megjegyezte, hogy a tanár úr igen szegény kör-nyezetből, alacsony sorból jutott el idáig, és anyja nevétviselte, mert fattyúgyerek volt, idegenek taníttatták, azt isrebesgették, hogy a háború alatt partizánként részt vettegy-két bánsági akcióban. Felesége titkárnő és szerb.Mindenesetre annyi bizonyos, hogy egyszer-kétszer ahozzá képest hórihorgas Sóti Pállal láttam beszédbe ele-gyedve. A Zvezda mozi előcsarnokában történt az eset,és mások hívták fel rájuk a figyelmemet. – Az ott Sóti Pál– mondták – a politikus, aki magas tisztséget tölt be a tar-tományi vezetőségben. B. Szabó György tanár úr máselőadásán sem palástolta el érzelmeit, látható volt ugyan-is, hogy kik a kedvenc írói, költői és kik iránt közömbösvagy egyenesen elutasító. Az előbbiekhez tartozott Kár-mán, Csokonai, Apáczai Csere János, Kölcsey, Petőfi,Katona, Péterfi és mindenekelőtt József Attila; az utóbbi-akhoz pedig (hogy csak egy nevet említsünk) Berzsenyi.

Róla csak gúnyos hangon szólt, szinte még most is ma-gam előtt látom, ahogy ajkbiggyesztve említi NémethLászló Berzsenyiről írott hosszú tanulmányát – egészkönyvet írt róla, mondta. Igen lekicsinylően nyilatkozott aszellemtörténeti irányzatról is. Kassákot meg sem említet-te. Jellemző, hogy Brodarics Istvánnal és Martinovics Ig-náccal többet foglalkozott, mint Vörösmartyval és AranyJánossal. Az elbeszélő költeményekről az volt a vélemé-nye, hogy idejétmúlt formák. Nevetve említette, hogymég Fehér Ferenc is ír manapság elbeszélő költeményt.Tőle tudtuk meg, hogy a Zrínyiek eredeti neve Subicsvolt, Janus Pannoniusé pedig Csezmicki. Zrínyi prózaiírásaiból kiemelte azokat a részeket, melyek a magyaroktunyaságáról szólnak. Brodarics István emlékiratából, be-számolójából pedig azt, hogy a törökök milyen könnye-dén és gyorsan szétverték a magyarok hadállásait Moh-ácsnál. Nesze neked magyar dicsőség és magyar öntu-dat! Jól emlékszem, hogy mindezt viszolyogva hallgat-tam, de természetesen nem szóltam semmit. És még egyjellemző mozzanat: a tanár úr élvezettel olvasott föl Marti-novics Ignác apát, tehát egyházi ember, Filozófiai írásokc. művéből részleteket, kivált azt a részt, amely a nőkrőlzengedezik ódai hangnemben. Nem tudom, a lányok mitérezhettek eközben, de egyik-másik árulkodóan pislogotthozzá. Leonát hírbe hozták ezzel-azzal, valójában azon-ban csak egy fiúval lehetett látni: egy jóvágású, maga-sabb termetű hallgatóval a Testnevelési Főiskoláról. Deugyan kinek mi köze egy húszéves nagylány magánélet-éhez? Senkinek semmi.

Ha jól emlékszem, ötvenöt tavaszán háromnapos ta-nulmányi kirándulásra mentünk B. Szabó György tanár úrvezetésével Zágrábba, Csáktornyára, Eszékre és a bara-nyai Vörösmartra. Múzeum, Mirogoj-temető, Zrinyi-vár,színház, iskolalátogatás és irodalmi találkozó, ez utóbbiraVörösmarton került sor. A tanár úr Radnótiról tartott elő-adást a helybeli érdeklődőknek, a verseket pedig Leonaolvasta föl művészien. Emlékszem, hogy a műsor végénegy testes, nagydarab, széles arcú atyánkfia fölállt recse-gő székéről, s ezt mondta: – Eddig Petőfit, Adyt, JózsefAttilát ismertük, és köszönjük, hogy most kedves vendé-geink jóvoltából megismerhettük negyedik nagy költőnketis, Radnóti Miklóst.

Hamarosan jöttek a záróvizsgák, diplomavizsgák éslázban égett az egész társaság. Leona szeretett másokvizsgáján is részt venni. Igen kíváncsi természetű volt.Úgy tetszik, már ekkor tudatosan gyűjtötte az élménye-ket. Mindenre figyelt. Illett hozzá ez a név: Leona, későb-bi asszonynevén Sz. Kanyó Leona, mely anyaoroszlánrautal. Rajongott a versekért, de akkoriban önálló művelnem állt elő, habár valószínű, hogy irogatott, verselgetett,de csak az asztalfióknak, úgyhogy meglepetésként ért,

59

2007/1. 7. évf.


mikor később hallottam szerteágazó irodalmi tevékenysé-géről. Sajnos Sz. Kanyó Leona költészetét az újvidékiműhely vezéralakjai elhallgatják. Tőlük mást nemigen vár-hatunk, a méltatás ugyanis egyenlő lenne a számukra azönfeladással. Éppen ezért dicséretes dolog, hogy akadt(nem itthon!) olyan lelkiismeretes ember, aki fölkaroltaSz. Kanyó Leona ügyét, verseinek a kiadatását és terjesz-tését: Székely András Bertalan. Az ő ügybuzgalmának kö-szönhetően vehetem most kézbe ezt a válogatott verse-ket tartalmazó szép kötetet, melynek a címe – találóan: ATiszától az Adriáig. Miért találó és szerencsés ez a címvá-lasztás, mely nyilván a szerkesztő leleménye? Óhatatlanulugyanis Ady Endrének az Értől az Óceánig c. versét jut-tatja eszünkbe, de nemcsak Sz. Kanyó Leona életútjamutat némi hasonlóságot Adyéval, hanem versének han-gulata és egy-két versrészlet is utal arra, hogy szerzőnk-től nem állt távol Ady Endre költészete. Erről leginkább aBudapesti naplemente c. verse tanúskodik, mely ilyenrészletet is tartalmaz: „tolvaj módra beszökött az est.” Miez, ha nem a Párisba tegnap beszökött az ősz-re rímelőreminiszcencia? Aztán áttételesen ilyen jellegű még a Ve-lencében és a Városasszonyom c. költemény is. Egyébhatás is tetten érhető Sz. Kanyó Leona verseiben: „zöl-den haragudott a fa”, „itthon vagyok”, „Máj vagy, vese, tü-dő” stb. Eredetisége leginkább szerelmes verseiben mu-tatkozik meg, nemhiába állítja Simone de Beauvoir, hogya nő egyrészt a testi, másrészt a költői világba tartozik.Meghökkentőek ezek a versek. Sz. Kanyó Leona szokat-lan nyíltsággal beszél olyan dolgokról, melyekről a nőkversben aligha, általában pedig hallgatni szoktak. Amileginkább szembetűnő Sz. Kanyó Leona költészetében aképszerűség, a tömörség, a gondolatiság és a játékos-ság mellett (pl. az elvont dolgok érzékletessége és az ér-zéki dolgok elvontsága), az az érzelmek és hangulatokváltozatossága, gyors váltakozása. Ebben a költészetbenhiába keressük a hagyományos versszakokra tagolt, rit-musos és szabályosan rímelő verseket, de még a szabadverselés érzelmi és hangulati egységét is. Mintha ebbena tekintetben az újabbkori művészeti törekvéseket, irány-zatokat igyekezett volna követni a maga módján. Verselé-sére nem annyira a tűzijáték sziporkázása a jellemző, mintinkább a gyerekkori kovácsműhelynél tapasztalt és meg-csodált szikrák váratlan szétcsapódása a kalapácsütés,pörölycsapás nyomán. Ilyen az élet is, a mi életünk: har-móniátlan, váratlan fordulatokkal terhes, mint az időjárásmostanában. Sz. Kanyó Leona a mában élt, és a valósá-got írta meg valóságszerűen, és nem úgy gondolkodott,mint a Vörös és fekete főhőse, Julien Sorel: „Minél hazu-gabb dolgokat mondok, annál formásabbnak kell len-nem.” „Nőiesnek lenni annyi, mint tehetetlennek, felüle-tesnek, passzívnak, alázatosnak mutatkozni” (Simone de

Beauvoir). Sz. Kanyó Leona nem akart ilyen szerepet ját-szani, ilyen nőnek mutatkozni, hanem olyannak, amilyenvalójában, mégis talpig nő tudott lenni akkor, amikor arraszükség volt: „A kívánások mindig fennakadtak megbok-rosodott dacom villanásain.” Mert tele van feszültséggel,mint a viharfelhők, és csak gyűlnek, sokasodnak ezek afelhők. Aztán ez a váltás: „Arcod virága összecsukódottnyaram előtt… Arcod virága az életem.” Hát nem közön-séges dolog egy borostás vagy szakállas férfiarcon virág-szirmokat látni; talán humoros is, de a humor igen gyak-ran nemcsak a játékosságnak, hanem a fölénynek is egy-fajta jele; „Fogódzz karomba, ha erő kell.” Lám, Sz.Kanyó Leona úgy érzi, hogy az erő nála van, a nőnél,nem pedig a férfinál, habár általában fordítva szokott len-ni. Általános vélemény szerint a nők szemében a jog alap-ja az erő, mert a férfiak jogait is erejük miatt ismerik el.Mindamellett Sz. Kanyó Leonától távol állt, hogy harciasfeminista legyen. Az csak természetes, hogy a nemekegyenlőségének a híve, de ezt nem harciasan, hanemilyen szép, gyöngéd szelídséggel közli: „Két vonalat hú-zok. Látod? Az egyik te vagy, a másik én vagyok”, minthamindketten ismét gyerekek volnának, jóllehet a kezdemé-nyezés jogát magának tartja meg; az ellentmondást pedigígy oldja föl: „Ne moccanj! Tedd számba a szókenyeret.”Az érzékiség köznapi mozzanatán úgy enyhítve, hogy aztaz áldozás szertartásával fűzi össze. Másutt meg ilyen ér-zékletessé varázsolja: „alma héjába csavarintlak”, éseközben az almafát említi, nyilván a bibliai almafára gon-dol. A női érzékenységről ilyen szép, látványos képetfest: „Megborzongnak övemen a virágok” – jelezvén,hogy nem minden fenékig tejföl. Mert bizony „Nőnek szü-letni – micsoda szerencsétlenség!” – állítja Kierkegard, stalán igaza van. A következő sorok legalábbis ezt látsza-nak igazolni: „Koldustarisznyával ténfergek előtte… Ju-hászkutyaként neszezem minden mozdulatát… Hozzám-tartozás a szeretet, vagy függvényeim viszonya… Szorítsdle karomat, ha ütni akarok… Rikácsoló átkokat szórnék ráminden boszorkányszombaton… tépjen darabokra, haneki ez gyönyör.” S végül ez a nagyjelenet: „Halkan elti-pegek a vádoszlop mögé”, mely a tehetetlenségről szól,és a sérelmek sokaságára utal rendkívüli tömörséggel.Sz. Kanyó Leona tehát a hagyományos női, asszonyi sorsnehézségeinek, gyötrelmeinek tudatában van, és tiltako-zik e sors ellen már-már a hisztéria, az eszelősség hatá-rához közelítve. A hagyományosnak mondható férfi- ésnőszerep olykor és az adott helyzettől függően akár föl iscserélődhet ebben az új demokratikus világban. A törté-nelem ugyanis azt bizonyítja, hogy a férfiuralom nem voltjó, viszont az is bizonyosnak látszik, hogy a nőuralomsem lenne ennél jobb, sőt talán még rosszabb lenne,mert ahol megvalósult, rendszerint teljes pusztulás követ-

60

2007/1. 7. évf.

Huszár Zoltán

kezett be – legalábbis eddig. Hát akkor mi legyen? A vá-lasz egyszerűnek látszik: nem a vagy-vagy, hanem az is-is, esetleg a sem-sem, azaz a teljes egyenlőség. Ámde ahajónak, vagy hogy közelebbi példát említsünk: a kocsi-nak egyidejűleg csak egy kormányosra, vezetőre vanszüksége, hogy jól haladjon, másképp irányt téveszt,esetleg kóvályog, esetleg fölborul, és pusztulás követke-zik be. A kormányost, a vezetőt azonban föl lehet, sőt oly-kor föl is kell váltani, ha elfáradt, és pihenésre van szük-sége. A megoldás tehát, úgy tetszik, nem a föltétlenegyenlőség, hanem egyenlőség a váltásban, a változta-tásban, és egyenlőség a különbözőség megtartásával.De a hajókázásból és a kocsikázásból visszatérve a köl-tészethez, ezt a figyelmeztetést is érdemes szem előtttartani: „az igazi álomlátó, a költő számára az élet össze-hasonlíthatatlanul termékenyebb és termékenyítőbb ihlet-forrás, mint a legcsodálatosabb séma” (Simone deBeauvoir). És jó ismételni, mert örvendetes dolog, hogySz. Kanyó Leona nemcsak okos nő volt, hanem költő is.Vérbeli művész. A tépelődés, az önmagával való párbe-széd eredeti megfogalmazása, ahogy zárójelbe tesz so-rokat: „itthon (itthon?)… holnap (holnap?)… sikerült (mi?)!A zárójelbe tett kérdés ugyanis kételyt, illetve tagadást fe-jez ki, és nyilvánvalóan nem érzi magát itthon jól, amikoritt jár, de azt, hogy miért nem, arra egy másik versébenutal: nem akarja hallani „a rikácsoló gyalázkodásokat.”Véleménye arről a gyalázkodásról a rikácsoló szóban sű-rűsödik össze. Rikácsolni ugyanis majmok, papagájok ésegyéb buta szárnyasok szoktak – rendszerint minden oknélkül. Ebben a tekintetben is rokon Ady Endrével. Ésmégis, mégis…: a szülőföld szeretete megmaradt benne,mert rá emlékezve „pihés madártollat” érez és „áradó ma-dárdalt” hall. Pihés madártollal a dunyhát tömték tele ré-gen, és az anyák ezzel a puha, meleg dunyhával takargat-ták be gyereküket. Vagy ékes példája ennek a szeretet-nek ez az egyetlen mondat is: „A Tiszára rácsempésztékaz alkonyatot”, ezzel ugyanis többet mond, mintha dics-himnuszokat zengene, mert csempészáru az szokott len-ni, ami tilos, aminek nem volna szabad megjelennie,megérkeznie. A Tiszának tehát nem volna szabad bealko-nyulnia, lassan, szinte észrevétlenül mégis bealkonyodottkörülötte minden. Balladás kép ez. Vagy ez: „az árok fe-nekén egy csepp kagyló én vagyok.” A Tisza-parti ho-mokban itt-ott kagylóra bukkan a gyerek, kisebbre-na-gyobbra, fölemeli, nézegeti és sajnálkozik, hogy nem lát-hatja, mi van bennük. Most képzeljük el, hogy egy ilyenkagyló az árok fenekén lapul valahol. Tűnődhetünk, hogykerült oda és miért? Vagy ez: „pásztorokkalhejehujáztam… övig harmatos füvekből kopár szikig men-tem Kubikusok szalonnáját nagy bicskával ettem”, aztána Tisza-parti füzesek: meglátja a kivágott vagy derékba

tört fűzfának a tönkjén a sarjadó hajtásokat, ágakat, az él-ni akarás jelképeit; és büszkélkedik is a most már széle-sebb körű hazai tájjal: „És azt hittem, hogy csak ott szépHogy csak Bácska tudja úgy odatűzni az égre a napot”,mint amikor valaki a mellére tűzi a rendjelet. Hősök tájaez, a hazai táj, majdnem elfeledett hősöké, hősi táj – fi-gyelmeztet bennünket Sz. Kanyó Leona. Micsoda ellen-téte ennek az idegen környezet leírása: „Lángolt a feke-tére szánt egyre szürkülő szürkeség… a patinás város…falai közt megrekedt a kárörvendő gúnyos képzelet…szétpöttyentett furcsa szigetek”, pöttyenteni ugyanis a le-gyek szoktak. „Szemem el-elsiklik a szépségeken” mert„Idegen városok igavonó állatá”-nak érzi magát, mert „fe-hér vásznát tarkára tarkította Európa.” Igen árulkodó versa Budapesti naplemente c. költeménye is, mert szép,szép a naplemente Budapesten, de „azzal bajlódott,hogy szívére öleljen és ott marasztaljon.” Bajlódott, kínló-dott, azaz alig-alig… és nem könnyű megszeretni mégBudapestet sem. De hát erről így vallott többek köztArany János, Illyés Gyula is. Budapestet szétpöttyentett,furcsa szigeteivel együtt erőszakos, elnyomó, idegenszellemisége miatt lehet ugyan nem szeretni, de a „ma-gyar naplementé”-ben és kivált a magyar napkeltébenhosszasan gyönyörködhet az ember mindenütt, aholbennszülött magyarok élnek – jobban mondva szeretnilehet mindenütt a magyar napkeltét, gyönyörködni ugyan-is az idegen táj szépségeiben is gyönyörködhet az em-ber.

A gyöngéd anyai szeretet megható vallomása, mely ka-rácsonyi hangulatot idéz, karácsony estit: „Apró tengereknyoma szórja be csillagokkal összegyűrt ruhám… Világotgyújtok kis szobátokban… Kapaszkodjatok reggel azapátok hangjába: melegében én is ott vagyok.” Van, akiazt állítja, hogy a hallgatás igazabb meghittség jele, minta beszéd. Találkozását családjával (miután külföldről ha-zatért) így jeleníti meg: „Három pár kar ölelése vár. Szónemigen esik. Tapogatjuk egymás kezét. Három szájonegyetlen szó mozdul: mamikám!”

„A nő nem ismeri – hiszen sose tapasztalta – a szolida-ritással járó kötelezettségeket és előnyöket… nem lehettehát azt várni tőle, hogy áldozatot hozzon a közösségért”(Simone de Beauvoir). Sz. Kanyó Leona szolidáris volt atöbbi nővel, elsősorban anyjával: „Anyám féltése dacok-hoz szoktatott… Az éjszaka minden neszét szakajtóbagyűjtöm, hogy összebíbelődjön még a hang: anyám.” Tu-datos választás ez. Azt szokták mondani, hogy a lánygye-rek inkább az apjához kötődik, de ő ebben is kivétel, vagylegalábbis annak mutatkozik. Városát, ahol jól érzi magát,ahol megnyugszik, városasszonynak nevezi. Odáig megyebben a választásban, hogy még a kurtizánra is szíveseb-ben emlékszik, mint másra, „hol lakhatott a minden titkot

61

2007/1. 7. évf.


tudó ciprusi Jatty, a kurtizán?” De szolidáris a pásztorok-kal és a kubikosokkal is – olyannyira, hogy még anyelvjárásias szóhasználatukat is átveszi: „kubikusok.”

Mosolygásra készteti az embert, ahogy az elvont fogal-makat (Németh László kifejezésével élve) tornásztatja:„Vontasd el akarásomat…gondolatod felém int… kezemis hiába takargatja a végtelent, mert valaki rám szórta mo-noton törvényeit… Piros ködben ül nászt a piros akarat…az eső agyonázott éveimen folydogál.”

Magyarságtudata abban is megnyilvánul, ahogy igéitmegválogatja: villan, moccan, szökken, csavarint, folydo-gál, toporog, nyüszít, elsötétít, megfélemlít, mentesít,nesszenthet, fékezhetik, vontat stb. Kevésbé szerencsé-sek viszont az ilyen kifejezések: előlehetősít, foszlódik,élni akarási indok és még egy-kettő. Hibátlan, művelt,szép magyar nyelven lehet akár magyarellenes gondola-tokat is közölni és magyarellenes hangulatot kelteni, sőt,úgy rémlik, minél hibátlanabb, műveltebb és szebb ilyen-kor ez a nyelvezet, annál károsabb, rombolóbb hatásúváválhat; az önkényes, nyegle, henye, rossz nyelvhasználatviszont mindenkor árt a magyar ügynek – még a legjobbszándékkal írott szövegben is.

Sz. Kanyó Leonának kivételesen népdalszerű, ritmu-sos és rímelő a záró verse, az Érdemes volt című, melyéletének a főbb szakaszait foglalja össze, mintha ezzel isjelezni akarná élete értelmét. „Az ember jól-rosszul mégis-csak végigjátssza a maga vállalta szerepeket sorjában…el kell hitetni magunkkal egy s más dologról egy időre,hogy az fontos. Mert különben egybe kulcsolt kezekkel ül-nénk az út szélén és talán ez volna a természetes – min-den egyéb csak magahitető fontoskodás” – (Kaffka Mar-git). Azt, hogy Sz. Kanyó Leona mit akart, nem tudhatjukpontosan, csak sejthetjük, de hogy Kaffka Margiténál na-gyobb szerepkörre vágyott, az bizonyos, és ehhez min-

den adottsága megvolt. „Tulajdonképpen mit akartatok?”– kérdezte egyik versében, mintha önmagát is vallatná.Neki nincs szüksége arra, hogy hivatalos körök méltassákköltészetét és kijelöljék a helyét, ezt ugyanis maga elvé-gezte feledhetetlen négysoros mottó-versében:

Tengerközelségre hegyek lánca közészorítottam magyarságomattöretlen sziklaszirt vagyoka tenger roppant-súlyú kéksége alatt

S most képzeljük el ezt a tengernyi kékséget, mely-nek roppant súlya alatt is töretlen a sziklaszirt. Ez volt Sz.Kanyó Leona. Öntudatos, büszke asszony. Összeszorí-tani ugyanis azt kell, ami szét akar esni, hogy ne váljonveszendővé, és biztonságos helyre menekíteni. Nagy te-her nehezedett rá, de kötelességének érezte, hogy so-kat vállaljon, akár szerette azt, amit tennie kell, akár nem– egyedül is. Ez okozta a tragédiáját. „Lányok és ifjakszívei védenek” – hitte Ady Endre; Sz. Kanyó Leona nembízott ennyire az emberekben, még a fiatalokban sem, őinkább a mellette fölsorakozott „sok ezer betű”-ben bí-zott. Jogosan! S csak annyit kért, csak az volt a kívánsá-ga, hogy „holnaputánra hagyjatok helyet három tőmon-datomnak.” Ez a három tőmondat, melyet ugyan Sten-dhal fogalmazott meg, de úgy tetszik, őhozzá is illik, ígyszól: „Éltem. Írtam. Szerettem.” S talán meg volna veleelégedve. Nem kétséges, hogy kiket szeretett.

Felövezett, kardos asszony volt, a bibliai Juditok, a Zrí-nyi Ilonák és az egri nők fajtájából való; a kalandozó hu-nok, avarok és magyarok utóda – női változatban.

Sz. Kanyó Leona csak egy volt, de ha több, ha sok len-ne, bízvást hihetjük, hogy a Tisza körül sohasem alko-nyodna be teljesen.

Sz. Kanyó Leona

62

2007/1. 7. évf.

Sok, sok gyertyaláng reszketett azon a szomorú évfor-dulón az emberek kezében ott kint a tiszaadorjáni teme-tőben.

Szinte az egész falu népe ott állt az emlékmű körül, sö-tét öltözetben és szótlanul. Tekintetük Tari atyára szege-ződött, nézték, hogyan szenteli föl a tört csúcsú márvány-obeliszket, és hallgatták az idős plébános még mindig ér-ces hangját: „Csak sírni és emlékezni lehetett 57 eszten-deig, de nem volt hová letenni egy szál virágot. Most vég-re van.”

A megemlékezés szavai szíven ütnek: „Gépfegyverso-rozattal 51 adorjáni férfit lőttek bele a Tiszába. AzótaAdorjánon nem énekelnek a Tiszáról.” A szemek gyanú-san fénylenek, a férfiak konokul szegezik tekintetüket afehér obeliszkre, a fekete kendős asszonyok pedig tás-kájukban zsebkendő után kutatnak.

Folytatódik a megemlékezés, és ezt halljuk egy cso-port kislány szájából: „és akkor este, sokan hiába vártákapát haza, nem jött....” 1944. október 31-én 80 gyerekmaradt félárva Tiszaadorjánon. A szónok fölteszi a kér-dést: de miért? Amit rögtön meg is válaszol: mert magya-rok voltak, egyszerű, becsületes emberek, akik senkineknem ártottak, tették dolgukat: sírtak, nevettek, dolgoztak,tervezték a jövőjüket, és akkor hirtelen derékba tört éle-tük.

Koszorúzunk, mint már annyiszor, de ez most mégismás, mert nem a távoli történelem, hanem a közelmúlt vé-res valósága előtt állunk döbbenten. Még itt vannak köz-tünk az áldozatok testvérei, gyermekei és unokái. Az em-ber beleborzong még a gondolatba is, milyen lehetett aza nap, amelyen üresen maradt este a konyhaasztal körülegy szék, egy teríték..., és gondoljuk el, mindez egy ki-csi, de nagy múltú faluban történik – a 800 évesTiszaadorjánon —, ahol 51 férfi egyetlen napon tűnt el, decsak azért, mert soviniszta indulatok töltötték el némelyember agyát azokban a zűrzavaros időkben.

A kegyeletadás hivatalos része lezárult. Senki nem si-et haza a langyos alkonyatban, én sem. Fölmegyek az

emlékmű lépcsőjén, és nézem a sok színes krizantémot,majd olvasgatni kezdem az aranybetűs névsort, ott kétol-dalt a márványtáblán. Ekkor hozzámlép egy kedves isme-rősöm, és ezt mondja lehalkított hangon: — Hajszálonmúlott, hogy nincs itt az én nevem is. – Döbbenten né-zek rá. Kicsit szétnéz, majd újra suttogva mondja: — Haeljön hozzám egyszer, mindent elmesélek..

Megígérem, hogy elmegyek, de óvatosságán csodál-kozom. Miért suttog? Miért fél? Kinek is kellene itt félnie?Annak, akit ártatlanul bántottak? Nem értem, gondolataimlázadók.

Betartottam szavam, elmentem hozzá. Ismerősöm, La-dányi Lajos tanító úr hellyel kínál. Én befészkelem magamegy öblös fotelba, és ő elkezdi:

„Mindenszentek előtti napon történt 1944. október31-én. Emlékszem az idő enyhe volt. Délelőtt kidoboltáka faluban, hogy mindenki jelenjen meg a Piac téren, aholaz őszi vetésről lesz szó. Össze is gyűltek szép számmalaz emberek. Itt kiadták a parancsot, hogy nyolc naponbelül mindenki vesse be a földjét búzával, de ha mégsemtenné meg valaki, erre az esetre három túsztkiválasztottak....

Ebéd közben nekem meg húgomnak azt mondtaédesanyánk, hogy délután menjünk el rendbe tenni anagyszülők sírját. Szót is fogadtunk: egy-egy kapával ésvirággal a kezünkben elindultunk a temetőbe. Ahogy ottkapálgatunk a síron, észrevettük, hogy két fölfegyverzettpartizán bejött a temetőbe. Dolgunk végeztével, megin-dultunk hazafelé a dűlőúton, de még felére sem értünkutunknak, amikor lövések zajára lettünk figyelmesek. Ahúgom rémülten megállt és azt mondta: — Jaj, de félök!

A Kántor utcához érve láttuk, hogy két katona a leve-gőbe lövöldöz, majd észrevéve bennünket, felénk indul-tak. Ránk kiáltott az egyik: «Predaj motiku!» Nem értettemmi az a „motika”, csak álltam. Ekkor az egyik hirtelen ki-vágta kezemből a kapát, a húgom meg fölkapta, és sza-ladni kezdett vele hazafelé. Otthon szólt édesapámnak,hogy bújjon el, mert engem már elfogtak a partizánok.

KÁVAI ANNA

Hallgattak, de nem felejtettek

63

2007/1. 7. évf.

Halgattak, de nem felejtettek

Az egyik martalóc cikcakkban járta az utcát, és szedteössze a férfiakat, a másik meg az összefogdosottakatőrizte (itt még csak öten voltunk).

A Kántor utcából egy férfit a borbélyszékből rángattakki, a fél arcán még ott volt a szappanhab.

Amint haladtunk az iskolától a Piac tér felé, egyre sza-porodtunk. Bementek a mi szomszédunkba is, de onnansenkit nem hoztak ki, mert a húgom szólt nekik is, itt aszomszédfiú elbújt a góréban.

Később elmesélték, hogy hozzánk is bementek, és rá-ordítottak édesanyámra: «Gde je gazda?»Ő szegény aztfelelte: «A malomba ment.» Erre a partizán mérgében le-söpörte a csetreseket az asztalról, mert édesanyám ép-pen a mosogatáshoz készülődött. Húgom a kiskonyhá-ban rémüldözött, mert a nagy csörömpölés oda is elhal-latszott.

Édesanyám kijött utánunk az utcára, és akkor ott en-gem is meglátott. Szótlanul egymásra néztünk, és akkorláttam, amint édesanyám fölemeli a köténye sarkát, ésmegtörli vele a szemét.

Az alvégről nagyon sok embert tereltek össze. Ekkormár voltunk vagy nyolcvanan ott a Piac téren, ahol tizen-öt fegyveres ember hármas sorba állított bennünket. Ittegy beszédet tartottak arról – tartalmát csak később for-dították le nekem —, hogy az első világháború alatt ebbena faluban három hős szerb katonát ütöttek agyon, ésezért most lakolni kell.

Szóval, ahogy ott álltunk, négy partizán elkezdett válo-gatni: te, te, te és rángatta ki az embereket a sorból. Mis-ka bátyámat megismerte az egyik partizán (mint telepesekkét évig náluk laktak családostul), és rászólt: «Miska bácsiidi natrag!» A papnak is szóltak, hogy menjen hátra.

Már csak én álltam ott elől egymagamban. Igaz 17 évesvoltam, de még gyerekképű és sovány; talán ennek kö-szönhetem, hogy megmaradtam, meg annak, hogy kitelt azötvenes létszám. Alig maradtunk 20-30-an a sorban. Ekkorránk kiáltottak: «Marš kući!», és ahogy áttörtünk a fegyvereskordonon, mindenkire rávágtak egyet a puskatussal.

Szaladtam egész hazáig. Mire hazaértem, a szívem kiakart szakadni a mellkasomból. Édesanyám otthon ece-tes ruhával dörzsölgette a szívem táját, hogy kicsit ma-gamhoz térjek.

Később öreganyám lélekszakadva rohant hozzánk, akonyhába lépve csak ennyit kérdezett: — Mind megvagy-tok? – mi rábólintottunk. Ezután elkezdte: «Azemböröket a Kaparásná belelőtték a Tiszába. Öregapá-tok mindent látott. 50 méterre vót a tetthelytű.» Még any-nyit öregapámról, hogy ő halász volt, és sikerült neki azasszonyok segítségével öt holttestet a vízből kihúzni.Ezeknek megadták a végtisztességet a temetőben, de atöbbit elvitte a víz.

A gyilkosok, besötétedés után parasztszekéren jöt-tek vissza a faluba. Ezen az éjszakán senki nem huny-ta le a szemét Tiszaadorjánon. Reggelre mi édesapám-mal – meg mások is – elbújtunk a távolabbiszárkúpokban.

Ja, még azt nem mondtam, hogy az 50 emberből, úgylett 51, hogy ezek a martalócok útközben a Tisza felé ta-lálkoztak a birkákat terelgető Pistával, még őt is a halálraszántak közé csapták, úgy utólag.

A vérengzés utáni ötödik napon már doboltattak:» „A fi-atal férfiak menjenek Kanizsára...», pedig alig volt már fi-atal férfi a faluban. Két hétre rá pedig a kanizsai Zárda ud-varára tereltek bennünket, hogy jelentkezzünk a Petőfibrigádba....

Később a párt és a belügy kihallgatásokkal zaklatta azáldozatok hozzátartozóit és a szemtanúkat, engem is.

Azóta a templomban minden évben megemlékeznekerről a szomorú dátumról. Ha hallgattak is az adorjániak,de nem felejtettek.”

A véres események szemtanúja elhallgatott, és utánaén is nehezen tudtam megszólalni.

Ismerősöm szépen, ízesen mesélt. Bár csak mese len-ne, de sajnos nem az volt. Érzem minden szava igaz, ésezért ehhez sem hozzátenni, sem elvenni semmit nemszabad.

64

2007/1. 7. évf.

Mit is jelent csúrogi magyarnak lenni? Ebben a kétszóban benne van az özvegység, az árvaság, a megaláz-tatás, a meghurcoltatás, a száműzetés.

Sokat hallottunk az 1942-es hideg napokról, annál ke-vesebbet az 1944-es véres megtorlásokról, pedig Vajda-ság-szerte végigsöpört a bosszú, a nemzetgyűlölet.Csúrogot sem kerülte el, sőt talán itt tetőzött.

1944 októberében bejöttek a partizánok, és októbervégén összeszedték az életerős magyar férfiak többségéta helybeli szerb lakosok segítségével. Két hét megalázta-tás és kínzás után kivégezték őket.

Tíz hónapos voltam, mikor elvitték édesapámat. Sohatöbbé nem jött vissza. Kivégezték.

Én sohasem mondhattam azt a kedves meleg szót,hogy ÉDESAPÁM. Hiányát egész életemen keresztül ér-zem.

Két hétig a nővérem hordta neki az ebédet a többi ma-gyar gyerekkel együtt, mivel az asszonyoknak kocsival,lóval dolgozni kellett a szerb gazdáknál, persze térítésnélkül.

Mikor a nővérem utoljára vitte az ebédet, azt mondtákneki, hogy apád már nem éhes.

Látta, amint kocsik hagyják el a községháza udvarát,a kocsikról a halott emberek keze-lába lógott. A kocsikaljából csorgott a vér. A nővérem akkor 13 éves volt. Aszörnyű látvány élete végéig elkísérte. A halottakat a fa-lu szélén lévő sintérgödörben, azaz dögtemetőben föl-delték el. Ezzel is megalázták őket. Akik a halottakathordták, úgy számoltak be, hogy kb. 3000 magyart te-mettek ott el, ugyanis a környékben kivégzett magyaro-kat is oda hozták. Természetesen pontos adatokat nemtudunk, csak a szemtanúk vallomására támaszkodha-tunk.

Sajnos a bosszú, a nemzetgyűlölet túl nagy volt. Egyretöbbször hallatszott a falubeli szerbek körében, hogynem akarnak a magyarokkal együtt élni. 1945. január 23-án Tito beleegyezésével kiűzték otthonukból a csúrogimagyarokat.

A reggeli órákban bejött hozzánk egy szerb fiú pus-kával a kezében és arra kényszerített bennünket, hogyöt perc alatt hagyjuk el a házat, mert különben mind-annyiunkat lelövöldöz. Édesanyám nem akart menni. -Lőj le bennünket is - mondta. Akkor a testvéreim el-kezdtek sírni, hogy „anya gyerünk, gyerünk”. A bátyámbefogta a lovakat, édesanyám a kocsira pakolt, amit tu-dott: ruhaneműt és élelmet, s már arra nem volt ideje,hogy felöltöztessen bennünket, hanem pokrócba csa-vart és úgy rakott a kocsira. Én egyéves voltam az egyiknéném 4, a bátyám 11 és az idősebb nővérem 13 évesvolt.

Elindultunk kocsival, de két sarok után lezavartak róla,a kocsit elhajtották, és mi ott maradtunk élelem és melegruha nélkül. Az utcákból kis batyukkal a kezükben ballag-tak a megrémült magyarok, főleg öregek, asszonyok ésgyerekek, utánuk puskával a partizánok. A piactérre terel-ték a népet. Itt mindent elszedtek tőlük. Pénzt, iratokat,ékszereket. Aki nem adta a fülbevalóját, annak kitépték afüléből. Délután négy óráig várták a sorsuk beteljesüléséta megalázott magyarok. – Tiszába velük! - kiabálták töb-ben is a szerb járókelők közül, akik mindenféle szitkokatszórtak a megrémült, átfázott emberekre.

Már esteledett, amikor elindították őket Járek felé.A kisbabás családok egy részét tehervagonba rakták,

a többiek pedig gyalog indultak el.Nagyon hideg volt. Térdig ért a hó és mínusz 20 fok

alatt volt a hőmérséklet. Aki nem tudott menni, azt puska-tussal verték. Az asszonyok és a gyerekek sírtak. Akönnycsepp ráfagyott az arcukra. Sokuknak megfagyotta lába. Az első áldozat Járek felé egy három hónapos kis-baba volt, aki megfagyott az édesanyja karján.

A Zsablyán áthaladó megdermedt, elcsigázott meneteta zsablyai szerb lakosok leköpdösték, megdobálták éshalált kiáltottak rájuk. A magyar lakosok pedig könnyesszemmel nézték őket, és pokrócokat adtak a megder-medt embereknek, nem gondolva azt, hogy egy hét múl-va ugyanez a sors vár rájuk is.

TELEKI JÚLIA

Holtukban is megalázva

A dögtemetőben kivégzett magyarokra ma is szemetet hordanak

65

2007/1. 7. évf.


Másnap hajnalban ért a meggyötört, átfázott menetJárekra. Csúrog és Járek között 33 kilométer van.Ezen a hosszú úton kellett átszenvedniük magukat atérdig érő hóban.

Járek német falu volt, előzőleg elűzték a németeket,majd a faluban koncentrációs tábort létesítettek a partizá-nok.

Itt 25-30 embert raktak egy szobába, nem nézve azt,hogy a családtagok együtt vannak-e.

A szobákban szalma volt leterítve, tele tetűvel. Másnapmindenki megalázva, szégyenkezve vakaródzott a tet-vektől, a partizánok pedig kinevették őket. Egy hét utánmegérkeztek a zsablyai magyarok, akik elmondták, hogyCsúrogon a szerb lakosok kifosztották a magyar házakat.Majd tavasszal megérkeztek az otthonukból kiűzött mo-zsori magyarok is.

Keserű sors várt a tábor lakóira. Kukoricát daráltakcsutkástól, azt főzték só nélkül, és azzal etették az embe-reket, mint az állatokat. Nagyon sokan megbetegedtekés meghaltak, közöttük sok kisgyermek is. Egy partizánnő volt a parancsnok, aki lóháton járt és verte a tábor la-kóit, mondván, hogy mindennap legalább száz embernekmeg kellene halni, akkor az életben maradottaknak jobbbánásmódban lesz részük.

A halottakat kocsira rakták, volt, aki még élt, mikor el-vitték és a német kriptákba dobálták. Mikor a sírboltokmegteltek, a halottakat lerakták a földre, és leöntöttékmésszel. Gyászolni nem volt szabad őket. A gyász csak aszívekben élt.

A háború után Jugoszlávia Népfelszabadító Bizottságá-nak adatai szerint a járeki táborban 3632 magyar sínylő-dött. (Adat dr. Mészáros Sándor Holttá nyilvánítva címűkönyvéből).

Öt kegyetlen hónap után Járekról Szépligetre(Gajdobrára) hajtottak bennünket. Aki itt halt meg, annakmár deszkából ládát készítettek, abban temették el. A bá-násmód valamivel kíméletesebb volt - legalábbis a halot-tak részére.

Végül 1945. szeptember derekán papírral a kezükbenszabadon engedték a tábor lakóit.

A papíron az állt, hogy bárhova mehetnek Csúrog,Zsablya és Mozsor kivételével. Ezt a döntést az akkoriVajdasági Képviselőház Elnöksége hozta meg a belügyiszervek javaslatára. (A papír pecséttel és aláírással van el-látva.)

Így váltak földönfutókká a meggyötört, megalázott,megkínzott, kifosztott és egy szál ruhában maradt, cson-

tig lesoványodott magyarok. Közöttük az én édesanyámis, negyedmagával. A házunkban azóta is mások laknak,a földünket mások szántják.

1946 februárjában a zsablyai járási Népbíróság dön-tést hozott, mely kimondta, hogy alkalmazni kell a kimon-dott kollektív bűnösséget a magyarok felett. Ez a papír ispecséttel, aláírással van ellátva.

Ezzel a döntéssel osztották vagy adták el a magyarokházait és földjeit. Az ingóságaikat már addigra elrabolták,széthúzták.

A kegyetlen poklot túlélő, hontalanná vált magyarokszétszóródtak szerte a világban. Oda mentek, ahol amunkájukért befogadták őket.

Az átélt szörnyűségekre nem emlékezhetek, hisz na-gyon kicsi voltam, azonban édesanyám nagyon sokatmesélt róla. Édesapám hiánya és a koncentrációs tábor(ahol nagyon megbetegedtem, az utolsó kenetet is rámadták), a szegénység, a hontalanság végig kísért egészeddigi életemen. Már gyermekkoromban megértettem,hogy miért nincs apám és miért sírt és dolgozott annyitédesanyám, és miért kellett mindig másik házban lakni ésmiért nem volt ágyam, mint másnak. Megértettem éséreztem, hogy milyen borzasztó nagy igazságtalanságtörtént velünk.

Később még szomorúbbá tett az a tudat, hogy mást ta-nítottak az iskolában és mást az édesanyám.

Azóta sok idő elmúlt. Az ártatlanul kivégzett magya-roknak még a mai napig sincs fejfájuk, a sírhelyüket las-san belepi a szemét, amit a környék lakói hordanak rá-juk.

Vártam, hogy a történészek feldolgozzák, mi is történt1944-ben, de sajnos ezt nem tették. Ezért magam kezd-tem kutatni a csúrogi túlélők után, és a vallomásaikat leír-tam.

A lelki szemeim előtt, mint egy film úgy peregnek leédesanyám szavai és a túlélők vallomásai. Beigazolódott,hogy nem mindig az az igazság, amit a győztesek írnak,hanem amit a túlélők elmondanak. 1996-ban az össze-gyűjtött vallomásokból, dokumentumokból könyvet írtam.A címe Visszatekintés a múltba. A könyvet a tóthfaluiLogos Könyvkiadó adta ki, amiért nagy hálával tartozok ft.Utasi Jenő atyának és a megboldogult Keszég Károly új-ságírónak. Ugyanis a Forum Könyvkiadó nem volt hajlan-dó kiadni, így a Napló hetilap Karcsi vezetésével ezt meg-tette.

1999-ben megjelent a következő könyvem Keresemaz apám sírját címmel.

66

2007/1. 7. évf.

Teleki Júlia

Ebben a könyvben a csúrogi áldozatok mellett felsorol-tam a zsablyai és a mozsori áldozatok nevét is, de az ada-tok nem teljesek.

A többéves küzdelmemnek nem sok eredménye lett.Azonban annyi mindenképpen, hogy a Tartományi Képvi-selőházban több alkalommal is módomban volt szóvá ten-ni és követelni, hogy nyilvánítsák semmissé a háborúsbűnösség terhét. A Vajdasági Képviselőház ezt meg istette.

Kimondta, hogy nem ismeri el a kollektív bűnösséget.Mégis úgy érzem, hogy ez nekünk nem elég. Ezt ki kellmondania a Szerb Képviselőháznak is. Bennünket kiűz-tek a szülőfalunkból, mindenünket elvettek, koncentráci-ós táborba zártak, apáinkat kivégezték, és mindezekért aszörnyűségekért senki sem kért bocsánatot.

Nenad Čanaknak, a Vajdasági Képviselőház elnöké-nek javaslatára alakult egy ankétbizottság a Képviselő-házban, melynek az volt a feladata, hogy feldolgozza az1941-től 1945-ig történő eseményeket. Mint tartományiképviselő a bizottság tagjaként szerettem volna kettévá-lasztani a háború előtti és a háború utáni időszakot.Ugyanis a háborúban ideológiai alapon történtek a kivég-zések, persze nagyon sok ártatlan ember esett akkor isáldozatul. Az úgynevezett felszabadulás után viszont ki-mondottan nemzeti alapon végezték ki a magyarokat,mindennemű bírósági eljárás nélkül. Ezzel nem azt aka-rom mondani, hogy a magyarok között nem volt egy bű-nös sem, de az összes kivégzett csúrogi és zsablyai ma-gyar nem volt bűnös, és azok sem, akiket a koncentráci-ós táborba zártak.

Azt sem mellékes azonban megjegyezni, hogy a ma-gyar katonaság bevonulásakor a szerbek kezdték a lövöl-dözést.

A bizottság tagjaként alkalmam volt betekinteni a Vaj-dasági Múzeum irattárába. Kezembe került az 1944-eskivégzettek egy listája. Azon a listán több mint 400csúrogi név szerepelt. A címoldal pedig ez volt: A LIKVI-DÁLT HÁBORÚS BŰNÖSÖK. Bírósági végzés sehol.Ezen a listán voltak olyan nevek, amelyekkel én a kutatá-som során nem találkoztam.

Így a kivégzett magyar áldozatok száma, amit sikerültösszeszedni, a következő:

Csúrog: 550Zsablya: 254Mozsor: 61A járeki koncentrációs táborban 45 csúrogi felnőtt és

44 gyermek halt meg. Ugyanott a zsablyai áldozatok szá-

ma 21 felnőtt és 10 gyermek. A mozsori áldozatok számaJárekon 4 felnőtt és 11 gyermek.

A szépligeti táborban 14 csúrogi magyar halt meg, kö-zülük 4 személy felnőtt, a többi gyermek.

A zsablyai áldozatok száma 8, egy felnőtt van közöttük.A mozsori halottak száma 5, egy felnőtt van közöttük.

A névsor sajnos még nem teljes. Talán soha nem islesz az. Számomra és azok számára, akik minden évbenott vannak a megemlékezésen Csúrogon, nem a számoka fontosak, hanem hogy azon a helyen, ahova valamikora dögöket dobálták, ott vannak az ártatlanul kivégzett ma-gyarok is, ezzel is megalázva. Bár a csontjaikat már eltün-tették, de a szeretteinknek nem csak csontjuk volt, ha-nem szívük is, és a szívük mégis csak ott porladt el. Ezértemlékezünk meg minden évben 1994 óta ezen a helyen.Ezek az ártatlanul kivégzett emberek mindannyiunk áldo-zata kell, hogy legyen, nem csak a hozzátartozóké.

1994-ben a szomorú esemény ötvenedik évfordulójaalkalmából mint tartományi képviselő engedélyt kértem,hogy megemlékezhessünk Csúrogon a sintérgödörnél azártatlanul kivégzett magyarokról. Engedélyt persze nemkaptam. Mégis elmentünk. Mint ahogy azóta is mindenévben. Sajnos a keresztek csak néhány napig állnak,mert valakik mindig eltüntetik.

2002 októberében mint tartományi képviselő, a sajátfelelősségemre, felállítottunk egy kőből készült emléktáb-lát, engedély nélkül, ugyanis engedélyt soha nem kap-tunk, amelyen ez állt:

AKIKÉRT NEM SZÓLT A HARANG1944/45

Egy hét után a táblát ledöntötték. November harmadi-kára újból felállítottuk. Ekkor tartottuk a megemlékezést.

A megemlékezésen először volt jelen a Vajdasági Kép-viselőház szerb ajkú alelnöke, aki fejet hajtott az ártatlanulkivégzett magyarok előtt. Azt hittem, azt hittük, hogy új fe-jezet kezdődik társadalmi-politikai életünkben. Talán ez-után az emléktábla örökké állni fog.

Nem így történt. Harmadnapra a vandálok újra ledön-tötték, és ezúttal kalapáccsal szétverték, hogy ne lehes-sen újra felállítani.

Azonban a következő évben ismét elhelyeztünk egykeresztet, mint ahogy eddig is tettük. A 2005-ben felállí-tott kereszt 2006. április19-éig állt. Ez volt eddig a leg-hosszabb idő.

2006. április 17-én meghozták a rehabilitációról a tör-vényt és utána két napra, l9-én már nem állt ott a kereszt,letörték és eldobták, sőt az emléktábla-darabokat is még

67

2007/1. 7. évf.


apróbbra verték és szétdobálták. Ezzel a vandál cseleke-dettel akarták a tudtunkra adni, hogy nem értenek egyeta rehabilitációs törvénnyel.

Hatvan év után végre meghozták a rehabilitációról atörvényt, amit már nagyon régen vártunk. Azonban ez atörvény csak arra érvényes, aki egyénileg kéri a rehabi-litációt a hozzátartozójáért vagy önmagáért. A háborúsbűnösséget az összes csúrogi, zsablyai magyarramondták ki, kollektív bűnösnek kiáltottak ki bennünket,most mégis egyénileg kell kérni a rehabilitációt, és majda bíró „jó akaratától” függően veszik le rólunk ezt a ter-het.

Remélem, hogy egyszer mégis rehabilitálják mindazo-kat, akiket ártatlanul meghurcoltak és kivégeztek.

Addig is minden évben meg kell emlékeznünk az ártatla-nul kivégzett magyarokra, hogy az utókor se feledje el őket.

2006. október 29-én egy újabb kőtáblát állítottunk fela következő felirattal:

KŐBE VÉSETT FÁJDALOM1944/45

A kőtábla mellett egy keresztet helyeztünk el, amelyreLégvári Sándor a következő feliratot véste:

Giz-gaz, dimb-domb, jeltelen sírokMért fáj az másnak, ha én itt sírok

Ezen a megemlékezésen részt vett dr. Becsey ZsoltEU-parlamenti képviselő és Egeresi Sándor, a VajdaságiKépviselőház alelnöke.

Parlag I.

68

2007/1. 7. évf.

Szereplők:FerencMáriaErnő

Aladár

Történik a Délvidéken1918-tól 1941-ig

Mária:Béke. Feri!

Ferenc:Nehézkesen működik az emlékeze-

te, kisasszony?

Mária:Jelentem, a hivatalt rendben meg-

őriztem.

Ernő:Ez igen! Miért nem így kezdte, kis-

asszony?

Mária:Mert örülök! Mert vége! Mert márnem mennek a katonavonatok, és

nem jönnek a gyászjelentések.

Ferenc:Mi megjöttünk.

Ernő:És tudjuk, hogy mi célból voltunk

oda.

Mária:Én viszont már elfeledtem, hogy mi-ért is folyik a háború. De hát, férfiak.

Itt vannak a férfiak! Visszatértek aférfiak! Béke van végre, béke!

Ernő:Béke. Bárcsak tudhatnám, mit hoz

nekünk ez a béke!

Mária:Én sejtem!

Ernő:Hát ez az!

Mária:Minden a helyén. Egyetlen állam-

igazgatási eljárás nem maradt félbea háború miatt.

Ferenc:Hol van a jegyző úr?

Mária:Az idegosztályon. Felelős ember

nehezen viselte a háború végét. Őnincs, de én vagyok!

Ferenc:Egyedül?

Mária:Egyedül. Most éppen egyedül. Defelérek egy férfival. Ezt is a jegyző

úr mondta...

Ferenc:Még az idegosztály előtt?

Mária:Igen. És képzeljék... majdnem szí-nésznő lettem. Itt járt egy ember.

Haditudósító. Állítólag... azt mondtamagáról, hogy híres író... valami

Molnár... a keresztneve...

Ferenc:Mint nekem?

Mária:Aha... Molnár Ferenc... állítólag

híres író...

Ferenc:Állítólag!

Mária:És azt mondta, hogy olyan vagyok,

mint egy színésznő.Állati muris haditudósító volt!

Ernő:Állati?

Ferenc:Hogy beszél?

Mária:Ahogy a katonáktól tanultam!

A gránátok helyén konyakosüvegekvoltak Ferenc övébe kötve!

Ernő:Ezért tartunk itt, ahol tartunk. És azilyen alakoknak tapsol az a megro-hadt pesti nép. A polgárok. Ezek

polgárok? Vagyon igen, felelősségsemmi? A haza, aminek mindent kö-

szönhet, semmi?

Ferenc:A háborúnak vége, Ernő. Nem mi

győztünk. Vége! A wilsoni tizennégypont mindent megold! Mindenki,

minden város, minden falu ahhoz azországhoz tartozik majd, ahova akar.

SIPOSHEGYI PÉTER

Halottak napjától virágvasárnapig(Andrási Attila rendezőpéldánya)

Színmű egy részben

69

2007/1. 7. évf.

Halottak napjától virágvasárnapig

Ernő:Az Egyesült Államok elnökének az

álszent álmodozása, az félrevezetés.Ha valóban igazságos békét akartak

volna, akkor tavaly elfogadjákKirályunk …

Ferenc:Akarod mondani, a császár!

Ernő:Császárunk és Királyunk tavalyibékeajánlatát. Határváltoztatás

nélküli béke! Százezrekmaradhattak volna életben.

Ferenc:És kiért haltak meg azok a milliók?

Egy vén szarháziért, aki felakasztattaDamjanichot! Kiért vagy miért haltak

meg azok az emberek?

Ernő:Az országért.

Ferenc:A Monarchiáért! De a Monarchiának

vége. Magyarország független ésbékés állam.

Ernő:A béke legalább két egymásnakfeszülő, egyenlő erő pillanatnyi

nyugvópontja.

Mária:De hát, maguk már évek ótafeszülnek. Most végre itthon

vannak. Árulják el nekem, naivnőnek, nem-e az otthon mindenférfias feszültség nyugvópontja?

Ferenc:Éhes vagyok. Az éttermek nyitva

vannak?

Mária:Mindegyik. Csak azokban a

házakban pang az élet. De majdmost...

Ferenc:Ez igen! Azok a házak! Ernőkém,

egy forduló? Fizetem!

Ernő:Én sohasem járok azokba a

házakba. Sem előtte, sem azóta. Énhiszek az emberi érzésekben. Ab-ban, hogy az ember ránéz valakire

és...(erősen nézi Máriát)

És arra gondol, hogy milyen kár,hogy most látom először... vagy

nem vettem eddig észre. Én nemkupikatona vagyok.

Ferenc:Hanem egy igazi lovag!

Ernő:Az! Igen... az. Baj?

Mária:Dehogy... sőt...

Ernő:Ne féljen kisasszony, szélmalmot

nem ostromlok.

Mária:Nem félek. Örülök.

Ferenc:Menthetetlenül hibbantak vagyunk.

Kell húsz év, mire kialusszukmagunkat. Megjövünk a frontról és

nem a kocsmába megyünk...,hanem a városházára, hogy mindenrendben ment-e. Nem a bordélyba a

rossz lányokhoz, hanem ehhez atüneményes aktamadárhoz. Nem

mosakszunk, hanem megtisztulunka szellem által. Csakhogy láttam a

szellemet véresen feküdni és aSzűzanyához fohászkodott, aki nem

küldött képeslapot neki a frontra,vagy ha igen, akkor nem ért ki

időben.

Ernő:Én nem féltem.

Ferenc:Azért kértél dupla adag pálinkát

magadnak minden roham előtt. Éshová rohantunk? De ennek vége.

Köztársaság leszünk.

Mária:Köz? Társaság. Közös társaság?

Ferenc:Nem. Köztársaság!

Mária:Az mi?

Ferenc:Amikor nincs úr meg szolga. Csak

polgár van.

Ernő:Micsoda szabadkőműves szöveg.

Ferenc:Te azt honnan tudod?

Ernő:És te?

Ferenc:Magamtól jöttem rá. Az ember a

tizedik roham után sok mindenre rá-jön. Én olyan országban akarok élni,

ahol nincs király, nincsenekarisztokraták.

Ernő:Csak szerbek!

Ferenc:Meg magyarok!

Ernő:Az a nyúlszájú szélhámos, aki

kikiáltani készül a köztársaságot, azmellesleg -, egy gróf!

70

2007/1. 7. évf.

Siposhegyi Péter

Ferenc:Elég baj az neki!

Ernő:Te sem vagy épp proli gyerek!

Ferenc:Polgárgyerek vagyok és ez nekem

épp elég!

Ernő:Elég! Én most hazamegyek.

(Ernő ki)

2. jelenet:Mária, Ferenc

Mária:És most itt mi lesz? Hadnagy Úr,

vagy tanácsos úr?

Ferenc:Haditanácsos Úr, az jó? De felnőtt

maga!

Mária:Hiszen nem is vagyok magas!

Ferenc:Mit mondjak? Hogy szép fiatal lánylett abból a kislányból, akit az édes-apja a háború első napján elhozott

ide, hogy megtanulja a hivatalt!

Mária:És látja... megőriztem a hivatalt.

Ferenc:Látom.

Mária:Akkor maradhatok?

Ferenc:Miért, menni készül?

Mária:Á dehogy... csak gondoltam, hátha

nincs elég tapasztalatom... meg

nem vagyok szakképzett. Úgymondják, ugye?

Ferenc:Úgy... de nem mondják azokra, akika háborúban akár a hivatalokban is,

de megállták a helyüket.

Mária:Én olyan boldog vagyok!

Ferenc:Elnézést, mit mondott?


Ferenc:Még egyszer!


Ferenc:Tényleg, lehetett volna színésznő!

Olyan átéléssel mondja.

Mária:Mert tényleg boldog vagyok. Nincsaz a béke, ami ne lenne jobb a leg-

dicsőbb háborúnál.

Ferenc:Akkor munkára fel.

Mária:Hogyan kezdjek neki?

Ferenc:Mintha itt sem lennék. Szeretném,ha nem feszélyezné a jelenlétem.

Mária:Egyáltalán, sőt...

Ferenc:Ez a sőt, ez biztató!

3. jelenet1. z e n e

Néhány héttel később.Normális munkanap. Mária ésFerenc dolgozik, de idegesek,

nem megy a munka.

Mária:Az nem lehet!

Ferenc:Az nem lehet, hogy ész erő, s oly

nagy akarat hiába... de lehet...hogyne lehetne.

Mária:Újvidékről volt szó.

Ferenc:Az oroszlán lenyeli, a felét kiköpi. Ahiéna mindent lerág a csontról, haotthagyják neki. Az oroszlán azért

eszik, mert éhes, a hiéna megazért, mert megszokta.

Mária:És most?

Ferenc:Majd kiderül.

Mária:Tragédia...

Ferenc:Minden nagy tragédia vidáman in-

dul. Honnan tudjuk, mi lesz belőle?

Mária: G. Erdélyi Hermina

71

2007/1. 7. évf.


(Ernő be)

4. jelenet/Ernő be/

Ernő:Tessék! Tessék!

Ferenc:Osztogatsz valamit?

Ernő:Veled mi történt? A házadat most

gyilkolják, te pedig?

Ferenc:Megpróbálok dolgozni. Hátha a

munka átsegít minket a nehézsége-ken.

Ernő:Mint micsoda szeretnél itt dolgozni?

Ferenc:Első osztályú városházi tanácsos.

Ernő:Akkor szokd a tudatát, hogy ennek

vége.

Ferenc:Majd a polgármester eldönti.

Ernő:Ebben a pillanatban váltják le a pol-

gármestert.

Ferenc:Kik?

Ernő:A szerbek.

Ferenc:Értem (valóban érteni kezdi). Akkor

mi is?

Ernő:Ez a nagyság átka. Első osztályú ta-nácsos és munkatársai... de mivelminden tanácsosnak voltak munka-

társai, így mindenkinek utca.

Mária:És én?

Ernő:Maga kisasszony lehet, hogy marad-hat. Talán még titkárnő is lehet az újpolgármester mellett. Aki ugyan le-

het, hogy nem tud magyarul, de ma-gát elég, ha nézi.

Mária:Azt nem!

Ferenc:Nem érdemes áldozatot hozni ak-kor, ha nincs értelme. Mi feláldoz-

zuk magunkat, ővelük meg nem tör-ténik semmi. Dugovics Titusz, ő

igen, ő magával rántotta a törököt,de miért ugorjon ki az ember a vár-falról, csak azért, hogy könnyebben

befészkelődjön a török?

Ernő:Megszervezzük az ellenállást!

Ferenc:Budapest megtiltott minden ellenál-

lást.

Ernő:Károlyi az egy balfácán!

Ferenc:Hogy beszélsz? A függetlenségi pártelnöke! A hadügyminiszter a hadse-

reget is leszereli… Pacifizmus…

Ernő:Linder Béla, az egy balfék!

Ferenc:Miről beszélsz? Béke van. A wilsoni

tizennégy pont…

Ernő:Ábrándozol, álmokat kergetsz. A

szülőföldünket elszakítják a hazánk-tól. Ez a tény, és pont.

Ferenc:Csak megszálltak bennünket, ésnem elszakítottak. A wilsoni elvekalapján a vitás területeken népsza-

vazást tartanak, a Délvidéken aszlávság a lakosság egyharmada

csupán, Szabadkán pedig a szerb-ség a lakosság három és fél száza-léka pusztán. Legrosszabb esetbenválasztunk, mi vagyunk többségben,a választások kimenetele kétségte-

len. Ez is tény, és pont.

Ernő:Erő csak erőből ért. A golyók átütika papírt. A fronton, ahol rajokban

zúgtak az ólomdarazsak, évekig áll-tad a sarat. Mért kellene a nyilvánva-ló tényeket pont neked taglalnom?Most mért hallgatsz? Ott van a nyel-veden, súlyként terpeszkedik a lel-

keden, hallgatlak, mondd.

Ernő: Péter Ferenc

Ferenc: Kálló Béla

72

2007/1. 7. évf.

Siposhegyi Péter

Ferenc:Én túlélem őket.

Ernő:Én most akarom túlélni őket.

Mária:Én most szeretnék élni, és nem sze-

retném most magukat is túlélni.

Ferenc:Jó, most itt vannak. Lehet, hogy

olyan rossz lesz, mint ahogyan aztte gondolod.

Ernő:Lehet, hogy rosszabb.

Ferenc:Akkor is tartson bármeddig, én túl-

élem őket.

Mária:Én is túlélem őket.

Ernő:Ezek nem két hétre jöttek. Ezeket

Szabadkáról, a Délvidékről, csak ki-verni lehet.

Ferenc:Most már elegem van a borúlátá-sodból! Még nincs is békeszerző-

dés. Ez csak egy szimpla tűzszünet.

Ernő:Nem, ez csak szünet a tűzben.

Csak most nem puskatűz alatt fog-nak bennünket tartani, hanem lassútűzön perzselnek, míg mind ki nemveszünk, el nem költözünk, el nem

menekülünk innen!

Ferenc:Marhaság! Pont abban látszik megKárolyi Mihály államférfiúi lángelmé-je, hogy békében hagyta őket bevo-

nulni, ugyanilyen békésen fognakmajd kivonulni.

Mária:Drága Ferenc, kedves Ernő. Most

az élet más területein jött el a lángo-lás ideje. Béke van. Higgyék el né-

kem, béke van.

Ernő:Számíthatok rád?

Ferenc:Igen. Békében és barátságban.

Ernő:Kisasszony. Barátom.

/nem nyújt kezet Ferencnek, kato-násan sarkon fordul, távozik/

5. jelenetMária, Ferenc

Mária:Pillanatok kérdése és kiürítik a vá-

rosházát.

Ferenc:Látja, kedves Mária, … ilyen az élet.Amit megóvott a háborútól, azt most

egyszerűen elnyeli a béke. A migyönyörű békénk. Számíthatok ma-

gára?

Mária:Igen. Békében és barátságban.

Csend.

Mária:Most mit csináljunk?

Ferenc:Várjunk… vagy…

Mária:Vagy megvárjuk őket?

Ferenc:Tegyünk úgy, mintha dolgoznánk.

Mária:Azt hogy kell?

Ferenc:Ahogy máskor. Maga tüsténkedik,

iktat.

Mária:És ha jönnek?

Ferenc:Játsszuk el! Variáció egy! Bejön egyidegen (mutatja, mint aki először járvalahol, mintha vak lenne). Mi is ez

itt? Milyen ország is ez? Mi aztmondjuk :

Mária:Magyarország!

Ferenc:/Mint vak ember, ki csak érzékeli,

de nem látja a teret, két kézzel tapo-gatja a levegőt, de a levegő megfog-

hatatlan, a markában nem maradsemmi/

Itt nincs semmi, mitől lenne ez Ma-gyarország, ez nem Magyarország,

ez Szerbia!Aztán leül. Mi felállunk, álljon fel Má-

ria, mert kevesebb szék van, mintfenék, és a fenéknek hely kell, mertő a főnök. Istenem, ez szörnyű! Eza lassú halál... most vegyünk egymásik lehetőséget: Ki maga! Mit

maga(!) Ki vagy te, te szemét! Fal-hoz!

Mária:Na de Ferenc! Ne hülyéskedjen!

Ferenc:Lábakat szét! Falhoz!

Mária:Szép kis lánykérés, mondhatom. Énitt kitartok maga mellett, maga meg

erőnek erejével!

Ferenc:Akkor mi nagyon bátrak leszünk, értiMária... nem megyünk egy tapodtatsem. Maga belekapaszkodik az ak-

73

2007/1. 7. évf.


tájába... én a városháza ajtajába, az-tán kivisznek minket és eldobnak azutcán vagy a főtéren, vagy a bajai,

esetleg a zentai úton, mint egy elszí-vott cigaretta füstös csikkjét.

Mária:Ne kiabáljon! Nyugodjon meg. Fog-juk egymás kezét és várunk az ajtó-

ban. Aztán majd jönnek.

Ferenc:Tetszik!

Mária:Nekem is!

(Megfogják egymás kezét és állnakaz ajtóban)

Ferenc:Mint egy pár.

Mária:Mint... (csend) most mi van?

Ferenc:Pszichológiai hadviselés. Előbb a

rendőrfőnököt dobják ki, aztán a bí-róság elnökét, aztán jönnek ide.

Mária:Én akármeddig állok itt.

Ferenc:Én is.

Mária:Kényelmesebb cipőben jobb lenne

hősnek lenni.

Ferenc:Vesse le!

(Mária leveszi a cipőjét)

Mária:Így olyan kicsi vagyok!

Ferenc:Hallja?

(kintről lábdobbanások)

Mária:Jönnek!

Ferenc:Vajon melyik lesz?

Mária:Hunyjuk be a szemünket!

Ferenc:Minek?

Mária:Könnyebb elviselni a helyzetet, ha

nem nézünk szembe vele./Kint érezhető, hogy megáll valaki,

de nem jön be./

Ferenc:Nem jön be!

Mária:Nem. Ez valami csel.

Hang kintről:Azonnal kijönni...

Mária:Falhoz nem, elfoglalni nem... akkor

menjünk?

Ferenc:Menjünk. Jobb elmenni, mint meg-

várni. Ennyi volt. Vajon jövünk-emég? Ígérjük meg a falaknak, hogy

egyszer még...Mária: Halljátok falak? Jövünk... de

most addig megyünk.

2. z e n e6–7. jelenet

Ernő, később Ferenc(Ernő valami táskát dugdos, de nem

talál neki helyet.)

Ernő:(kiesik a táskájából valami gyanús

tárgy)

Képtelenség. Alig van bútor.Felszedem a parkettát.

(Kést vesz elő, feszegeti, de a szín-pad alja természetesen nem enge-

delmeskedik, pedig egyre erőteljes-ebben és elkeseredettebben küzd

vele, immáron hason fekve.

(Belép Ferenc)

Ferenc:Tornagyakorlat?

Ernő:Nem: Valamit. Az emlékeimet...

(Ferenc meglátja a táskát és rájön,mi van benne)

Ferenc:Ezeket azonnal szolgáltasd be!

Ernő:Ez nekem kell.

(Rövid dulakodás kezdődik a két fér-fi között a táska birtoklásáért, a vé-

gén Ernő az erősebb.)

Ferenc:Nem tudod elrejteni. Megtalálják.

Ernő:Persze, ha előbb én nem találom

meg őket. Most robbanóanyagra ésfegyverre lesz szükségünk.

Ferenc:Nem lehet rá szükségünk!

Ernő:De lesz!

Ferenc:Vidd be, légy szíves.

Ernő:Mi történt veled? Amikor a Muszka

áttört Galícián, ott a Kárpátok bérce-in meg sem fordult a fejedben, hogy

74

2007/1. 7. évf.

Siposhegyi Péter

meghátráljunk, vagy megadjuk ma-gunkat. Pedig azon a télen, derékiga hóban, átfázva a fagyban, mint hó-

pelyhek az égből, úgy hullottak aföldre a bajtársak. Gorlicénél kitör-tünk a gyűrűből, emlékszel? Mi tör-

tént veled?

Ferenc:Túsz vagyok, Ernő.

Ernő:Hogyan?

Ferenc:Csak közölték velem, hogy ha Te ésa barátaid, bármit csináltok, függet-lenül attól, hogy én biztos nem te-szek semmit, de a ti tetteitekért én

vagyok a felelős.

Ernő:Semmi közöm hozzá. Katonák va-

gyunk.

Ferenc:Ernő! A háborúnak vége!

Ernő:Áltatod magad! A háború csak mostkezdődött! Jobb egy napig szabademberként élni, mintsem száz évig

rabiga alatt szenvedni!

Ferenc:Ernő én túsz vagyok! Ha bárki bár-

mit tesz a hatalmuk ellen, engem ki-végeznek!

Ernő:Élünk és meghalunk, Ferenc. Mért

akarsz te feltétlen, ágyban párnák közt?

Ferenc:Ágyban, párnák közt. … nemcsak

én vagyok túsz, Ernő.

Ernő:Értem (de egyszerűen képtelen bármit

tenni ... hosszasan áll, csomaggal)

8. jelenetMária, Aladár, Ferenc, Ernő

(Ebben a pillanatban érkezik Máriaegy idegennel.

Ernő majdnem neki adja acsomagot.)

Mária:Jó estét, Ernő.

Ernő:Isten hozta! Marika.

Aladár:Szépvölgyi Aladár! Hadd mutatkoz-

zam be, én vagyok a Szépvölgyi Ala-dár, Budapestről. Hogy vannak?

Ernő:Köszönöm …

Ferenc:Jól.

Aladár:Köszönöm kérdésüket, én is jól va-gyok, bár kissé fáj a fejem és fáradt

is vagyok, de hát ez nem is lehetcsoda, hiszen nemrég érkeztem Bu-

dapestről, vonattal.

Ferenc:Mi a helyzet fent, Budapesten?

Aladár:Helyzet. Rémes. Lincselnek. Eddigaz egyik fele a másikat, most fordít-

va, ők bennünket. A város tele vanrománnal. A románok pakolják a

szajrét, Horthy nemsokára megérke-zik vidékről.

Ernő:No végre! Horthy Miklós jó katona.

Aladár:Az lehet. De milyen politikus? Azt

sem tudja, hová jön. Nem is tud ma-gyarul.

Ernő:Attól nem kell félned öcsém, jól be-szél ő, de helyette még többet mon-danak tettei. És mellette van Lehárezredes, Prónay Pál, Héjas Iván!

Aladár:De hát ezek mind csupán tisztek!

Ernő:Én is csupán egy tiszt vagyok,

öcsém!

Aladár:Ezek mind vissza akarják hozni azt,

ami elmúlt!

Ernő:Nem múlt el. Magyarország örök!

Aladár:Ostoba ökrök!

Mária:Kedves Ernő, Aladár …

Aladár:Szépvölgyi Aladár!

Mária:Szóval Aladár haladó szellemű

ember…

Aladár:Drága Mária, ember, de mindenek-

előtt újságíró!

Aladár: Csernik Árpád

75

2007/1. 7. évf.


Mária:Aladár azért jött le közénk

Budapestről…

Aladár:Menekültem el, az önmagát megta-gadó, tetvesre fehéredett rühes Bu-

dapestről,

Mária:Hogy innét folytathassa a harcát a

szabadságért.

Ernő:A megszállók ellen?

Aladár:Horthy Miklós ellen! Linder Béla, az

a nagyszerű ember…

Ferenc:Linder azért ha nem tévedek, elég

ostoba ökör!

Aladár:Hogy beszél!? Béla egy igazi de-

mokrata! A szerbek segítségével elakarja érni, hogy Pécs és Baranya

mindaddig ne legyen Magyarország-hoz visszacsatolva, míg pesten Hor-

thy és bandája országol!

Ferenc:Segíteni fognak neki.

Aladár:Gondolja?

Ernő:Én biztos vagyok benne.

Aladár:Én is vagyok olyan legény, mintLinder Béla! Azért jöttem, hogy

megszervezzem a haladó szelleműmagyar lapok terjesztését! Mire a

megszállás véget ér, itt minden ma-gyar demokrata lesz. Én az Est La-

poknál vagyok... voltam igazgató. Is-merem a szakmát. A szabad szellem

fővárosává tesszük ezt a várost.Még a nevében is ez van.

Szabadka…

Ferenc:Kicsinyítő képzővel, barátom.

Aladár:Az írás hatalom. Ezért nem szereti

egyik hatalom sem. Ezzel a fegyver-rel védjük meg a demokráciát.

Ernő:És a megszállásnak mikor lesz vége?

Aladár:Majd ha a haladás már annyit változ-tatott a valón, hogy egyértelmű leszmindenki számára az új helyzet érté-

ke!

Ernő:Magának mindegy kik között, mi

több, kik alatt dolgozik?

Aladár:Mindegy…egyedül az a fontos, hogya szellem haladásáért küzdhessek!

Mária:Jaj, de szép! És hová halad az a

szellem?

Aladár:Előre!

Mária:Jé!

Aladár:Ha a hottentották között dolgozha-tom, akkor én hottentotta vagyok!

Ernő:És ha netán a nyilvánosházban vagy

a „hölgyek” között.

Aladár:No, de uram! Én elítélem a női test

áruba bocsátását!

ErnőNem is arra gondoltam, hogy te

azon a helyen az urak között foglal-hatnál helyet, hanem azt kérdeztemöcsém, hogy te, amikor a nyilvánosházban vagy a „hölgyek” között, ak-

kor te mi is vagy?

Aladár:Kikérem magamnak!

Ernő:Menjünk ki, és ki is kapod.

Mária:No, de Ernő!

Ferenc:Ezekután Ernő, ha megbocsátasz,

ha nem, de kívül tágasabb.

Ernő:Jól van, Ferenc, a te házad a te vá-rad. De kérlek, szólj ennek a közké-

zen forgó hottentottának itt, hogybár szerintem nem párbajképes úri-ember, de pusztán jóindulatom jelé-

ül, várom a segédeit. /ki/

9. jelenet

Aladár:És Önök?

Mária:Mi nem szaladunk el.

Aladár:Akarnak velem dolgozni?

Ferenc:Én nem vagyok a legjobb alany. En-

gem... figyelnek! Túsz vagyok.

Aladár:Amit ide hozunk, az mind olyan heti-és napilap, ami Horthyt szidja. Az el-

lenségem ellensége pedig...

76

2007/1. 7. évf.

Siposhegyi Péter

Ferenc:Rémes!

Aladár:Krémest? Nem, köszönöm, még

meghízom.

Mária:Nekem tetszik! Mármint a hivatal.Amióta bevonultak, nem lehet ma-gyar lapokat kapni. Ha nem olva-

sunk, előbb anyanyelvünk sorvad el,majd a lelkünk is. A lapterjesztés ér-

dekes. Érdekesebb, mint amiveleddig foglalkoztam... Én sok min-

denhez értek tulajdonképpen!

Aladár:Gépelni tud?

Mária:Azt nem. Illetve... nagyon lassan.

Kézzel gyorsabban írok. De nagyonszép betűim vannak.

Aladár:Nagyon szép... betűk lehetnek...

Mária:Viszont megbízható vagyok... és de-

mokrata.

Ferenc:Ez gyorsan ment! És tulajdonkép-

pen hogyan gondolja?

Aladár:Budapestről vonattal. Megrendelem,

a posta terjeszti. Tulajdonképpenegyszerű. Egyelőre mi, afféle to-

vábbosztó hely lennénk. Aztán, hajól megy..., akkor kiadhatnánk ma-

gunk is valamit.

Ferenc: (Máriára mutat)Munkatársi gárda bizonyára akadna.

Igaz, Macácska?

Mária:Mária, kedves Ferenc, magának

csak Mária.

Ferenc:Ugye, nagyon szépen tud fogalmaz-

ni?

Mária:Igen. Állítólag egészen jól tudok fo-galmazni. De magának, Aladár, cik-keket, cikksorozatokat fogok írni.

Ferenc:Micsoda tehetséget rejtegettünk.

Aladár:Kisasszony. Ha maga is úgy gondol-ja, akkor itt most egy szellemi oázis

születik.

Mária:Szülessen!

3. z e n e10. jelenet

Pár hónappal később.

Mária:Megjött!

Aladár:Na végre! Íme a jövő. Ahogy a nagy

drámaíró írta, hol a tagadás lábátmegveti, hatalmadat meg fogja dön-

teni.

Mária:Ilyen kevés?

Aladár:Egyelőre. De ebben a három cso-

mag lapban varázserő van.

Mária:Bontom máris.

Aladár:Hadd látom!

Ferenc:Ezzel még ma elindulok

Becskerekre, Magyarcsernyére,Torontálvásárhelyre. Szereztem egy

autót. Ugyan benzin nincs hozzá,meg három kereke van, mert a ne-gyediket lelopták, de estére meg-

oldjuk.

Mária:Egyre többet lopnak.

Aladár:Vannak, akiknek ennyi a szabadság.

Ferenc:Az újságírókat szidjuk folyton, hogyhazudnak. Erre tessék..., úgy várjuk

az újságot, mint a Szentírást.

Aladár:Ugyanaz a fejléc...

Ferenc:Viszem!

Aladár:Vidd..., és nagyon örülök, hogy...

Ferenc:Ezt majd egyszer máskor, jó? Majdha mindet eladtuk. Én is örülök...

ennek. Évekig nem lehetett magyarújságokhoz, könyvekhez jutni. Mostneked hála, itt az első szállítmány.Meg vagyok hatódva. (Kivisz egy

paksamétát.)

11. jelenetMária, Aladár

Mária:Milyen szép betűk!

Aladár:Remek tördelőnk volt... meghalt a

fronton. De ez még az ő műve.Valamikor ide írt Kosztolányi De-zső... nem is régen. Saját rovata

volt.

77

2007/1. 7. évf.


(Olvasni kezd, és hirtelen megdöb-ben, elejti az újságot.)

Mária:Mi történt?

Aladár:Mi? Ez. Ferenc! Ferenc! Állj meg!

Mária:Elment.

Aladár:Ezt meg kell akadályoznom!

Mária:Mit?

Aladár:Hogy ezt a mocskot kiossza!

Mária:Mocskot?

Aladár:Igen. Ez nem az a lap. Budapestenezek szerint megőrültek az embe-

rek.

Mária:De ez... maga mondta, hogy még anem is tudom micsodája is ugyan-

olyan...

Aladár:A micsodája igen! De ami benne

van...

Mária:(felkapja és olvasni kezdi). A kor-

mányzó úr őfőméltósága rendeletetalkotott a vitézi szék felállításáról. Ezaz új magyar rend az ősi magyar ha-di erények és keresztény erkölcsök

fő védelmezője a nyúlszájú vörösgrófok, zugújságírók és nemzetközibandáik ellen a magyar feltámadá-

sért... nagyszerű!

Aladár:Mi történt otthon pár hónap alatt,hová lett a vörös Budapest? Hoválett a Föl, föl ti, rabjai a földnek!?

Kormányzó! Vitézi rend! Keresztényerkölcsök?! És ide írt Kosztolányi

Dezső? Szégyellem magam.

Mária:Nekünk jó lesz! Magyar újságok! Ésbenne van, hogy lesz újra Magyaror-szág! És itt van Kosztolányi Dezső is,a magyar revizionista liga alelnöke,

Kosztolányi Dezső felolvasta szülővá-rosáról írott költeményét: … itt meg

azt írja, hogy a szerbek az elszakítottterületeken bevezették a nyilvános

botozást mint büntetési formát.

Aladár:Nyilvános botozás! Ekkora marhasá-got! Ki hisz el ilyen otromba hazug-

ságot! Üres ostoba propaganda!Rémhírkeltés! Rohanok, taxit fogok,utolérem. Megakadályozom a ter-

jesztést. Nem kell ez a nemzetimaszlag! Nem ereszthetem.


(Aladár kirohan. Ismét elmúlt párhónap. Ferenc bevezeti a lábain

alig álló Aladárt. Aladár egy ingbenés bokszeralsóban van.)

Aladár:Ki gondolná, mit ki nem bír egy ember!

Ferenc:Jöjjön!

Aladár:Ha az olyan könnyű lenne.

Mária:Aladár! Hol a nadrágod?

Aladár:A nadrág elmaradt.

Mária:És a kalap?

Aladár:A kalap tele van.

(Megfordul, az ing a hátán felszag-gatva, a pálcacsapásoktól véres a

háta.)

Mária:Jézusom!

Aladár:Máriám.

Ferenc:Hát ezek nem olyanok, mint az oszt-

rák vagy a magyar rendőrség!

Aladár:Nem olyanok. De nekem mindegy.Nekem ennyi. Egy hónapon belül el

kell utaznom.

Mária:Miért?

Aladár:Mert muszáj! Kiutasítottak!

Mária:Miért?

Aladár:Mert mint idegen állampolgár felfor-

gató tevékenységet folytattam.

Kálló Béla, Csernik Árpád és G. ErdélyiHermina

78

2007/1. 7. évf.

Siposhegyi Péter

Mária:Mert kommunista vagy?

Aladár:Dehogy vagyok kommunista! Én

kommunista!?

Mária:Akkor miért?

Aladár:Azért mert magyar újságokat terjesz-tettem, mert magyar könyveket akar-

tam behozni.

Mária:Mi az, hogy behozni? Hiszen ez Ma-gyarország, ez csak tűzszünet, bárnemsokára aláírják, de még nem ír-ták alá a békeszerződést! És abbais ki tudja, mi lesz? Mi csak meg-

szállás alatt vagyunk. Milyenjogon…?

Ferenc:Kedves Mária, ez már nem olyan,

mintha megszállás lenne.

Aladár:No, szóval ezért, és mert mindemel-

lett nem fizettem be a kisebbségikulturális adót.

Mária:Mi az, hogy kisebbségi kulturális

adó!

Ferenc:A nem az államnyelven történt művé-

szeti rendezvények és nyomtatvá-nyok után adót kell ezentúl nekik fi-

zetnünk.

Mária:Kiknek?

Ferenc:Nekik.

Mária:A szakramentumát! A jó édes anyu-

kájukat nekik!

Aladár:De az egészben ami legjobban fájt,

hogy engem azzal gyanúsítottakmeg, hogy Horthy Miklós embere

vagyok!

Mária:Rólad ilyet?

Aladár:Most képzeld el! … Ferenc azokat alapokat, amiket kivitettek, és amiket

megvettek, mind kifizették?

Ferenc:Még nem.

Aladár:Megkérhetlek valamire.

Ferenc:Bármire, parancsolj velem.

Aladár:Kérlek, szedd össze a pénzt.

5. z e n e (vidám)

(Ferenc ki, Aladár és Mária állnakvagy ülnek egy darabig, ismét elmúltegy kis idő. Közben Aladár felöltö-zik, a nadrágzsebéből elővesz egycsomó pénzt, számolja. Ferenc be-

rohan)

13. jelenet

Ferenc:Hallottátok? Lövöldözés volt a város-

ban. Valakik megrohamozták arendőrséget! Két rendőrt lelőttek,

több megsebesült.

Aladár:Itt már harc is van? Atyaúristen, ho-vá kerültem! Legalább azt a kettőt

lőtték le, akik engem elvertek?

(Ernő be)

Ernő:Szervusztok! Kedves Aladár …

Aladár:Szépvölgyi Aladár!

Ernő:Kedves Szépvölgyi Aladár! Vártam asegédeit, de most már tárgytalan.

Azért jöttem, hogy kifejezzem sajná-latom amiatt, hogy a magyar betű

terjesztéséért önt bántalmazás érte.Szeretném biztosítani, hogy a ma-gyar sajtó terjesztéséért sokunk

nagyrabecsülését vívta ki.

Aladár:Köszönöm. Megnyugodhat, én mármegbocsátottam, nem haragszom

Önre.

Ernő:Köszönöm. Megnyugodtam.

Ferenc:Te ott voltál!

Ernő:Ott voltam …, de mégis hol voltam

én ott?

Ferenc:Te csináltad?!

Ernő:Nem.

Ferenc:Ernő! Nem megmondtam, hogy en-gem kivégeznek, ha valami történik?

Ernő:Élsz, ha nem tévedek.

79

2007/1. 7. évf.


Ferenc:Élek. Még élek.

Ernő:Nem lehetett megállni! Nem lehe-tett! Mi az, hogy nyilvános botozá-

sok! A hétszentségét! A szakramen-tumát!

Aladár:Úristen! Maga vérzik!

Ernő:Nem veszélyes... majd beforr!

Ferenc:És ha itt találnak?

Ernő:Elmegyek, legyél nyugodt!

Ferenc:Te lőtted le őket?

Ernő:Nem...

Ferenc:Ernő!

Ernő:Az egyiket.

Mária:Emberre lőtt?

Ernő:A háborúban sem őzet vadásztunk!

Mária:Rémes!

Ernő:Kössetek be!

Mária:Majd én.

Ernő:Nem voltunk elegen. Budapest kel-lene, hogy segítsen, de Budapestrenem számíthatunk. Ezt jól jegyezzé-tek meg. Függetlenül minden hazafi-as szövegtől, Budapestre nem szá-

míthatunk.

14. trianoni jelenet(Harangzúgás.)

Aladár és Mária a szín szélén néz-nek a messzeségbe. A szín túlsó ol-

dalán Ferenc és Ernő.

Aladár:Én akkor is hiszem, hogy lesz ez

még jobb is!

Mária:Most, hogy az asszonyok sírnak, a

férfiak hallgatagok?

Aladár:Engem az apám sírjánál sem láttaksírni. Én nem sírok, hanem dolgo-zom. Hiszek az emberi értelembenIsten legnagyszerűbb ajándékában.

Mária:Olyan fura. Tudod, én eddig sem

voltam sehol, csak idehaza. Én nemis tudom, hogy az a Magyarország,amit elcsatoltak tőlünk, az valójában

milyen.

Ernő:Jó. Nem jó. A legjobb.

Mária:Földrajzból sosem voltam jó tanuló,most mégis, mintha itt lenne előttemaz egész ország. Nem kell becsuk-nom a szemem, nincs itt előttem,

hát nem is lehet, de én nyitott szem-mel is látom az egészet. A megyék!Sosem tudtam megjegyezni annak a

rengeteg vármegyének a nevét.Most mégis érzem, tudom, hol van

Máramaros, hol Árva, hol Torda-Aranyos…

Aladár:Aranyos. A szüleid? Azt mondták, ki-

jönnek elbúcsúztatni engem.

Mária:Talpig feketében ülnek otthon ésgyászolnak. Magyarországot bú-

csúztatják.

Aladár:Nem túl szívélyesek hozzám.

Mária:Elnézésedet kérik.

Aladár:Jól van, elnézem. Majd mondd megnekik, hogy nem haragszom rájuk.

Különben meg én is gyászolok.

Mária:Te?

Aladár:Igen én. Csak nekem van még vala-

mi elintéznivalóm a hullával.

Mária:Kérlek, ne nevezd hullának.

Aladár:Például szeretném feltámasztani.

Mária:Te?

Aladár:Ha mindnyájan mindig egy kicsit

gondolunk arra, ami volt, akkor az,ami elmúlt, visszajöhet.

Mária:Ez olyan jó. Úgy szégyellem ma-

gam. Most mindenkinek rossz, ne-kem meg... nem. Nekem most jó.

Ferenc: (a túloldalon)

80

2007/1. 7. évf.

Siposhegyi Péter

Aláírták. Hihetetlen. Csak elszakítot-tak bennünket. Látod azokat a su-hancokat a puskával? Intézzük el

őket.

Ernő:Amikor jöttek, akkor kellett volnaőket elintéznünk. Akkor volt esé-lyünk. Akkor nem jöttek volna utá-

nuk ennyien.

Ferenc:Ezek elmenekülnek, ha meglátnak

egy-két igazi magyar katonát.Egyébként is, arra az ötre elegen

vagyunk ketten.

Ernő:Rám ne számíts.

Ferenc:Neked ez is jó?

Ernő:Nem, csak elhatároztam, hogy túl-

élem őket.

Ferenc:Értem. … De jó lenne most azonnal

túlélni őket.

Ernő:Meglásd Ferenc, jön még kutyára

dér.

Mária:Még van pár percünk.

Aladár:Egy percet sem vagyok szívesen

ott, ahol már nincs jogom maradni.

Mária:Nekem nem az a fontos, hogy itt,

vagy máshol, hanem az, hogy együttvagyunk. Még pár percig. … Mit ismondtál, hová mégy? Most utoljára

mit is mondtál?

Aladár:Bécsbe. Aztán majd meglátom.

Mária:Majd írjon!

Aladár:Nem jutna el ide. A szellem útjai zár-tak, mint egy ékszerdoboz. Szeret-

ném, ha te folytatnád, Ferenc.

Ferenc:Még nem tudom.

Aladár:Ígérd meg, átveszed a céget. Hozol,amit akarsz. Csak ne legyen ezek-

nek igazuk. Nos... megígéred?

Ferenc:Meg...

Mária:És veled mi lesz?

Aladár:Velem mindig lesz valami. A magam-fajta sohase száll ki Noé bárkájából,és láss csodát - , mindig kiköt vala-

hol.

Mária:Isten áldjon.

Aladár:Nem búcsúzkodunk. A magamfajtahontalannak az a jó, ha nem viszmagával egyetlen ölelést sem.

6. z e n e(a jelenet alatt is rövid fragmentum,

Ott ahol zúg, krimi-zene)

15. jelenet(Újra otthon. Ferenc néz maga elé,

és meg nem szólal.)

Mária:Életemben nem láttalak ilyen csen-

desnek.

Ferenc:Én ilyet még nem láttam. Ezek aztmondták, hogy nem ott születtem,

ahol születtem. Azt mondják, nem isvagyok állampolgára ennek az or-szágnak. Emiatt nincs jogom sem-

milyen vállalkozást vezetni.

Mária:A polgármester?

Ferenc:Igen. Te, képzeld, ha úgy van,

ahogy mondják, én nem is létezem.

Mária:De hiszen a polgármester ismer

gyermekkorodtól.

Ferenc:Már nem ő a polgármester, hanem

egy délről jött ószerbiai.

Mária:Ha te nem vagy, akkor én sem va-

gyok. Mi lesz még?

Ferenc:Bármi.

Mária:Menjünk el innen!

Ferenc:Hová?

Mária:Budapestre.

Kálló Béla és G. Erdélyi Hermina

81

2007/1. 7. évf.


Ferenc:A nyugati pályaudvarra, vagonlakó-nak? Kisemmizett nincstelennek?

Mária:Itt volt a Bokody. Felmondott.

Azt mondta, hallotta, hogy gondvan a céggel, hallotta,

hogy neked nem is lennejogod ezt a céget vezetni!

Ferenc:Semmi gond. Több ezer dinárom

bánja, de rendben. Akit kell, ismétlefizettem. Megyünk tovább.

Mária:Istenem, milyen borzalmas. Éjjelnappal dolgozunk, és lassan már

semmink sem lesz!

Ferenc:Üzlet. Ez csak üzlet.

Mária:Ez nem üzlet. Az üzleten vanhaszon, tőlünk a haszon vagy

adó- vagy kenőpénzként hozzájukvándorol. Béresek vagyunk, saját

tulajdonunkban. Rabszolgák.Neked ez üzlet?

Ferenc:Néha azt hazudom magamnak.

Úgy könnyebb megélni azt,hogy húzzák, nyúzzák le rólam

a sokadik bőrt. Üzlet. Aztánmeglátok egy padon egy öreg

magyart Tolnait olvasni,és akkor örülök.

Mária:Ferenc... az Ernő is ki akar lépni...

Ferenc:Ernő? Ő soha.

16. jelenet(Ernő be! A jelenet alatt

fragmentum-zenék)

Ernő:Nemsokára ellenőrzést kapunk. Devan másik baj is. Még mindig ott a

csomag az állomáson.

Ferenc:Hozd el!

Ernő:Nem lehet. Ezek a szemét civilek la-ponként nézegetik, röplapokat ke-

resnek benne.

Ferenc:Az remek.

Ernő:Találtak is egyet.

Ferenc:Hurrá. És hogy-hogy nem foglalták

le?

Ernő:Mert még nem döntötték el, mennyi-

ért nem találták meg.Gondolták, megmutatom neked.

Ferenc:Mennyi tartalékunk van, Mária?

Mária:Úgy hatvanezer körül.

Ferenc:Tíz még kimehet... Mondd meg ne-

kik, Ernő.

Ernő:Én alkudozzam?

Ferenc:Császári és királyi fensőbb-

rendűséggel. Tíz... adunk nektek ti-zet..., rácok..., no... így már me-

het?

Ernő:Értettem. (Lelép.)

Ferenc:Várjál. Holnaptól a szerbek lapjait is

mi árusítjuk.

Ernő:Azt nem. Én nem vagyok hajlandó

nekik dolgozni.

Ferenc:Ha ma megteszel valamit értük, hol-nap ők is megtesznek valamit érted.A miénk a térség legjobban menő

vállalkozása.

Ernő:Én ezt akkor sem.

Ferenc:Akkor felmondok neked. Vissza a fi-

zetésed előlegét!

Ernő:Egy magyar így nem viselkedhet egy

másik magyarral.

Ferenc:Falvédőszöveg!

Ernő:Ferenc, jól tudod, hogy a földjeimszétosztották a Nagyfényre betele-

pült idegen jöttmentek között. Ez azegyedüli jövedelmem. Gondold

meg!

Ferenc:Egyebet sem csinálok. Reggeltől

estig gondolkodom. És hányszor té-

Péter Ferenc

82

2007/1. 7. évf.

Siposhegyi Péter

vedtem? Néhány hónap alatt elér-tünk valamit. Pénzünk van és befo-lyásunk. Közben az emberek olvas-nak. Mindenfélét, kinek mi tetszik.

Szolgálok, és közben gyarapodok...veletek együtt. Ha pedig ezek utánbármilyen hazafias szólammal arraakarsz kényszeríteni, hogy letérjekerről az útról, akkor kénytelen va-

gyok megválni tőled, mint egy enge-detlen alkalmazottól.

Mária:Ne kezdjék megint! Két jó barát ésörökké összekapnak valamin. Fe-

rencnek igaza van.

Ernő:Mert nála a buksza. (Előveszi a fris-

sen átvett pénzt.) Nem kell.

Ferenc:Dehogynem.

Ernő:Nem kell egy szerb ügynök pénze.

Ferenc:Akkor nekem sem. (Ernő erre újra

elrakja.)

Ernő:Szégyellem magam.

Ferenc:Azt nagyon tudod.

Mária:Ernőnek is igaza van. Lehet, hogy

nekünk nem kellene csak azzal fog-lalkoznunk, ami sikeres.

Ferenc:Azt én tudom, hogy mivel foglalkoz-zunk! Eredj és intézd el a piócák le-

fizetését.

Ernő:Meddig mehetek el?

Ferenc:A szokásos kétszereséig.

Mária:De Ferenc!

Ferenc:Majd valamiből lesz. Indulj!

17. jelenet(Ernő ki. 7. z e n e )

Mária:Ez rettenetes. Menjünk el innen,

Ferenc. Én nem itt akarom megszül-ni a gyerekünket.

Ferenc:Csak nem?

Mária:Úgy érzem.

Ferenc:Istenem. Miért van az, hogy amikornincs kedvünk élni, mindig küldesz

valami jelet, és folytatjuk.

Mária:Mert ilyen az Isten.

Ferenc:Ez csoda. Akkor mostantól rád vi-

gyázni kell.

Mária:Nagy bajok vannak. El kell mennünk

innen.

Ferenc:Még nem!

Mária:Mire vársz?

Ferenc:Amikor a víz már olyan magasanlesz, hogy alig bírjuk fölétartani aszánkat. Az ár tetején lehet úszni,

csak figyelni kell az irányát. Én nem

sértődöm, csak ha már annyit sér-tettek rajtam, hogy nem tudom a se-beim bekötözni. Szeretném, ha a fi-am Nagybecskereken születne. Ha

végképp nem megy... ha be kellzárnom a boltot, akkor elmegyünk.

Mária:Jó... ne haragudj. De jó arra gon-dolni, hogy elmehetünk innen, ha

akarunk. Elmehetünk valahova. Bár-hova.

Ferenc:De ne akarjunk. Ezt akarják ők. Mi

ne akarjuk...

18. jelenet/Ernő be/

Ernő:A rohadt életbe, csak még egyszerkapjak fegyvert a kezembe, eskü-szöm a magyarok istenére, hogy...csak itt mindenki gyáva. Nem keve-sen vagyunk Ferikém, hanem gyá-

vákkal vagyunk. Gyávákkal vagyunkkörülvéve.

Mária:Ernő, csak nem ivott?

Ernő:Én nem kantintiszt voltam, Mária.

Józan vagyok. Csak úgy fáj a fejemezektől, mintha másnapos lennék.

De már józanodom. És esküszöm amagyarok istenére...

Ferenc:Mi a baj?

Ernő:Mi? Végünk van! Én nem akarom,

hogy engem pópa temessen!

Ferenc:Nem úgy nézel ki,mint aki haldoklik!

83

2007/1. 7. évf.


Ernő:Nem is.

Szétvágok én még közöttük.

Ferenc:De mi a baj?

Ernő:Befejeztük.

Ferenc:Miért fejeztük volna be?

Ernő:Mert az összes árunkat ellopták! Ed-dig csak belőle loptak, most meg az

egészet. Semmink nincs! Csak abátorság!

Ferenc:Az nem létezik! Rosszul láttad!

Ernő:Láttam, amikor elvitték, de későn ér-tem oda! Ha utolérem őket, jöhetne

hozzájuk a pópa!

Ernő:Ezekkel egy valamit lehet tenni.

(Mutatja.)

Mária:Ez már az arcátlanság teteje.

Ferenc:Ilyen, ha az ember hívatlan vendég-gel lakik együtt. Bejön az egyik lá-ba, aztán a másik, a végén költöz-hetsz. De most elegem lett ebből.

Feljelentem őket. Most, ebben a pil-lanatban.

Mária:Ilyenkor nincs ott senki.

Ferenc:Mindig van. Feljelentést felvenni

mindig van. (Kimegy.)


Ernő:Szegény.

Mária:Ne féltse!

Ernő:Tönkreteszik.

Mária:Tartanak tőle. Még mindig tehetős.

Ernő:Talán eddig. De most már nem félnek

semmitől. A kifárasztás után jön afrontális támadás. Tudom. Ezt tanul-

tam. Mi lett itt? Bűzlik a város a szeszszagától. Mindenki elhatározta, hogykibírja valahogy, és egyre többen márcsak így tudják. A szesz állítólag tisztítés konzervál. A rovarokat is szeszben

tartják, és megmaradnak.

Mária:Ernőm én önt tisztelem a hitéért.

Ernő:Ugyan. Én csak a férje kegydíjasa

vagyok.

Mária:Nem. Emlékszem magára, emlék-szem, ahogy a háború kezdetén a86. gyalogezred negyedik századaélén feszesen ropta a díszlépést!Maga mögött zúgott a díszlépés,zengett a dal…most is hallom, itt

van a fejemben, állandóan azt a dalthallom… Megrohanjuk a sáncot, ki-

írtjuk a vad …

Ernő:Elég! Ébredjen fel! Mária!

Mária:Én szeretnék ott élni, abban a vi-lágban, amiről ön, Ernő álmodik.

Ernő:Magáról álmodom.

Mária:Rólam?

Ernő:Most legalább kint van.

Mária:Mint barát...

Ernő:Ne is mondjon semmit... nem vá-

rok én semmit magától. De ak-kor is álmomban... valamelyik éj-

szaka is megfogta a kezem ésarra ébredtem, hogy ott a nyo-

ma.

Mária:Miket beszél!

Ernő:Az igazat!

Mária:És akkor miért nem mondta meg...amikor úgy hasonlítottam hozzá?

Ernő:Mert azt hittem szereti Ferencet.

De nem. Maga azt a fővárosi szép-fiút szereti..., aki elment. Akinek a

levelét őrizgeti a tárcájában...

Mária:Honnan tudja?

Ernő:Tudom.

Mária:Keresgélt?

Ernő:Nem. De tudom.

Mária:Én szeretem Ferencet. Ő a férjem.

84

2007/1. 7. évf.

Siposhegyi Péter

Ernő:A házasság minden nappal kopik, aszerelem meg, ahogy múlik az idő,

egyre nagyobb lesz.

Mária:Ő eltűnt.

Ernő:Én láttam.

Mária:Hol?

Ernő:A kapitányság előtt! Rászóltam és

visszafordult, de ment tovább. Ő azúj kapitány.

Mária:Az nem lehet.

Ernő:Minden lehet! A tekintete. A tartása.

Ő az!

Mária:Azonnal odamegyek!

Ernő:Ne menjen!

Mária:De odamegyek! Ne haragudjon Er-

nő! Ne haragudjanak!

(Kirepül.) 9. z e n e

20. jelenet(Aladár és Ferenc. Aladár háttal

áll.)

Aladár:Maga hazudik!

Ferenc:Vannak bizonyítékaim!

Aladár:Nincsenek!

Ferenc:De vannak!

Aladár:Nincsenek!

Ferenc:De hát Kapitány úr, ellopták az áru-

mat! Tönkretettek!

Aladár:Az ön árujának az ellopása nem ha-

tósági ügy.

(Megfordul. Ferenc mint akit áramütne meg:)

Ferenc:Nem lehet! Aladár!

Aladár:Az ki?

Ferenc:Szépvölgyi Aladár! Aladár, te vagy

az?

Aladár:Ki itt az Aladár!? Kettőnk közül ki itt

az Aladár?

Ferenc:Hiszen te vagy az!

Aladár:Engem ne tegezz, te rühes magyar!

Ferenc:Rühes magyar? Te is magyar vagy!

Aladár:Magyar az a bárcás jó édes anyád!

Az a magyar. Az én nevem IlijaLepodolac. Jugoszláv vagyok! Hamég egyszer meggyanúsítasz, tekóbor hazátlan kutya, lecsukatlak!

Ferenc:Elnézést! Rettenetesen hasonlít va-

lakire... az arca... a hangja... minde-ne. Ő valamivel fiatalabb lett volna...

Aladár:Álljon vigyázzba,

ne lógassa a karját!

Ferenc:Szeretném...

Aladár:Nem érek rá. Álljon!

Ferenc:De nem azért jöttem! Kiraboltak…

Aladár:Ez itt a rendőrség, nem a kaszinó.

Ott álljon rendesen. Nem ott mond-tam, hanem amott! Maga nem ért aszóból, hol áll maga?! Azt mondtam,hogy itt álljon! Mért áll ott? Nem aztmondtam, hogy emitt álljon?! Magamért áll? Én azt mondtam, ugráljon!Egy, kettő, három, négy... egy, ket-tő, három, négy... fent a lába, há-

rom, négy...

85

2007/1. 7. évf.


(Aladár egy csapással leüti Feren-cet, Ferenc elájul.)

Ferenc:/Kezd magához térni./

Hol vagyok? Aladár …, te vagy az?

Aladár:Kuss!

Ferenc:Szóval ..., miért vagyok itt? Hogy

kerültem ide?

Aladár:Mert látni akartam. Azért van itt. Lát-ni akartam, most először, de nemutoljára. Itt az idézése. Érvényes

egy hónapig, minden munkanap, hi-vatali időben. Úgyhogy gyakoroljon.Egyszer majd ..., ne higgye, hogymindig megússza. Miért nem taka-

rodnak el innen?

Ferenc:Mert...

Aladár:Nem vagyok kíváncsi a szövegére.

Magukat eltakarítjuk innen!

Ferenc:De akkor is ellopták az összes áru-

mat. Kiraboltak.

Aladár:Van annál nagyobb baj is!

Ferenc:Mi? Értse meg, engem tönkretettek.

Ernő:(Elővesz egy könyvet.) Ez... az öné?

Ferenc:Igen. Ez is az én elrabolt tulajdo-

nom.

Aladár:Na tessék!

Ferenc:Mikszáth Kálmán.

Aladár:Azzal nincs is baj. Fogalmam sincski az, de biztosan író, ha ekkora re-

gényt írt. De nézze a címet.

Ferenc:A tót atyafiak.

Aladár:És?

Ferenc:Ez a címe!

Aladár:Tót?

Ferenc:Tót.

Aladár:Tudja mi az, hogy tót?

Ferenc:Hogyne tudnám.

Aladár:És akkor miért nem szlovák? Sőt...csehszlovák! Csehszlovák atyafiak.Ezzel sajnos megvalósítja a nemzet-

gyalázás vétkét.

Ferenc:Így nevezték őket. Ez nem sértő.

Aladár:Á ..., nem. És a rác?... Az oláh?...Az sem sért?... A tótozást a törvénybünteti. Az oláhozást úgyszintén. Arácozás hazaárulás. Válasszon vala-milyen hazátlan kisebbséget magá-nak, ha mocskolódni akar, azt nem

bánom.

Ferenc:Én akkor is feljelentem a tolvajokat.

Aladár:Ohh! Ha itt mindenki feljelentene

minden tolvajt, főleg ebben az eset-ben, felborulna a rend. Nem! Én je-lentem fel Önt. Ha nem tévedek, Önútlevelet kért, Budapestre szándé-kozik utazni. Véglegesen ki akar te-

lepülni?

Ferenc:Nem. Nem végleg.

Aladár:Akkor miért megy, ha vissza akar

jönni?

Ferenc:Találkoznék... ezzel, azzal. Könyv-

napok lesznek…

Aladár:Hiszen ez ... kitűnő! Ez ... nagyszerű!

Ferenc:Akkor kapok engedélyt?

Aladár:De lenne egy kérésem.

Ferenc:Tessék. Mennyibe kerül?

Aladár:Ezt nem hallottam. Itt azonnal letar-tóztathatnám vesztegetési kísérle-

tért. Ugye, maga jól fogalmaz?

Ferenc:Valamennyire.

Aladár:Vezet naplót?

Ferenc:Nincs rá időm!

Aladár:Gondolom, Budapesten több idejelesz. Szeretném, ha leírná, amit ottlát. Az embereket, természetesen.

86

2007/1. 7. évf.

Siposhegyi Péter

Ferenc:Nem értem.

Aladár:Szeretném, ha bebizonyítaná, tisz-tességes polgára Jugoszláviának.Gondolja meg, ön még lehet sike-

res ember. Nem lesznek majd ellen-őrzések, nem kell senkit lefizetnie.Gondoljon a családjára. Ismét tehe-tős ember lehet. Továbbra is játsz-

hatja a nagy magyart.

Ferenc:Én nem játszok semmit! Egyszerűen

magyar vagyok, ennyi. Különbenszerb lapokat is árusítok.

Aladár:De mi arra kérnénk, hogy játssza.Szervezkedjen. Magának van egy

barátja, hogy is hívják?

Ferenc:Nem tudom, hogy kire gondol.

Aladár:Kiss Ernő. Az őrnagy. No szóval, énarra kérem, szervezkedjen, és en-gem értesítsen, kik azok, akik részt

vesznek.

Ferenc:Kikérem magamnak, minek néz ma-

ga engem?!

Aladár:Rendes, tiszteletreméltó családosembernek. Egy olyan embernek,

akinek a családja boldogulása a leg-fontosabb. Gondoljon bele, kedvesbarátom. Ön, igen jövedelmező álla-mi megrendeléseket kaphat! Vagyo-

nos ember lehet ismét, a vagyonpedig köztiszteletet fog hozni ön-

nek. Itt van az élete nagy esélye. Neszalassza el. Most azonnal megkap-

hatja az útlevelét, Budapest… anagykörút, a Mátyás templom, a Ha-

lászbástya! Nem kérünk sokat.

Megszerzi, ami nekünk kell, meg-tudja, ami bennünket érdekel, és

nem kell többet itt feküdnie saját vé-rében, vizeletében. Úgy válik jugo-

szlávvá, hogy közben akárél-magyarnak is tarthatják! Gondoljameg, az, amit én kínálok önnek, aza vagyon és biztonság. Gondolja

meg.

Ferenc:Meggondoltam. Visszavonom az út-

levélkérelmem.

Aladár:Ne hamarkodja el a választ, gondol-ja meg. Nézze, Ferenc, mi az em-beri élet? Küszködés, keserűség,szomorúság, fáradás, és ebben a

rengetegben bolyong az ember lel-ke, míg szomjúhozza a jót, nyaklónélkül kortyolja a rosszat. Az élet-

ben, vagyis a szenvedések sivatagá-ban az otthon az az oázis, melybe,

ha megtérünk, nyugalmat talál kóborlelkünk. Gyógyírt a mindennapokbozótharcaiban szerzett sebekre.Ön értelmes ember, mért akarná

most, amikor maga előtt áll a boldo-gulás lehetősége, feldúlni saját csa-

ládja jövőjét?

21. jelenet(Mária beront)

Mária:Hadd látom!

Aladár:Ki ez a nő? Mit keres itt? Hogy jutott

be?

Mária:Ahogy mindenki mindenhová! Hadd

látlak ..., te vagy!

Aladár:Ki ez az asszony?

Mária:Hát ki lennék? Én vagyok az!

Ferenc:A feleségem!

Aladár:A felesége? (Egy pillanatra megáll.)

Mária:Te vagy az! Istenem … te vagy az.

Aladár.

Aladár:Kikérem magamnak! Én nem va-

gyok Aladár!

Ferenc:Ő nem Aladár, ő Ilija Lepodolac!

Mária:Nem igaz! Megismerlek. A kezed...az arcod... az illatod, mit illatod, aszagod! Te vagy az, hát végre itt

vagy!

Aladár:No de én az ön nejét nem ismerem.Megnyugtathatom kedves Ferenc,

én az ön nejét egyáltalán nem isme-rem. Úgy egyáltalán sem, nem csakbibliai értelemben nem. Most látomelőször! Asszonyom, ön bizonyára

összetéveszt engem valakivel.

Mária:Mária vagyok ..., akinek azokat a le-veleket írtad – tudod - , hogy egy-szer visszajössz. Meg a dalt is ne-kem küldted, a dalt, azt a gyönyörűdalt, amit hozzám írtál! Istenem, mi-lyen csodálatos sokszínű és tehet-

séges ember vagy! …(Dalolja:„muszka földről lassan jár a posta…sokkal jobban szeretlek, mint más-kor”.) Hát végre itt vagy! Vártalak!

Ferenc:Ő Ilija Lepodolac! Ilija Lepodolac!

87

2007/1. 7. évf.


Mária:Nem! Ő az!

Ferenc:Ilija Lepodolac!

Aladár:Vigye orvoshoz a feleségét... Buda-

pesten.

Mária:Mi történt veled?

Ferenc:Ilija Lepodolac!

(Kituszkolja Máriát, megállnak a színszélén.)

Mária:Ő az!

Ferenc:Tudom!

Mária:Akkor miért hazudtál?

Ferenc:És te nekem mért hazudtál?

Mária:Én? Én...

10. z e n e (A szívem a tiédBudapest…)

22. jelenet(A kapitányságon. Ernő és Aladár.)

Ernő:Kapitány Úr! Kiss Ernő tartalékos őr-nagy... jelenleg, nemrég óta munka-nélküli irodavezető, idézésére meg-

jelentem.

Aladár:Szervusz!

Ernő:Elnézést, mi ismernénk egymást?

Aladár:Igen.

Ernő:Valóban?

Aladár:Legalábbis valamikor ismertük egy-

mást.

Ernő:Valóban?

Aladár:Én az vagyok, akinek gondoltok.

Ernő:Én is azt gondolom.

Aladár:Civileknek nem árulok el titkot. Dete katona vagy, tudsz titkot tartani.

Beépültem.

Ernő:Hová?

Aladár:Hosszú és bonyolult. De benne va-

gyok.

Ernő:Látom.

Aladár:Nyakig.

Ernő:Miért idéztél?

Aladár:Szeretném, ha befejeznétek ezeket

a szervezkedéseket.

Ernő:Szervezkedéseket?

Aladár:Semmi értelme.

Ernő:Minek?

Aladár:Ezeknek az irredenta szervezkedé-seknek, amelyeknek itt Szabadkán

te vagy az alfája és az omegája!

Ernő:Minek vagyok én a micsodája?

Aladár:Elég volt! Utasítás jött Budapestről

nektek...

Ernő:Kiknek?

Aladár:Hát nektek.

Ernő:Itt csak én vagyok. Ki az a nektek?

(Aladár egy listát vesz elő, és Ernő-nek adja.)

Aladár:Elég volt! Fogd már fel végre, már

húsz éve ott a határ, ahol van, és ottis marad.

Ernő:Isten az egyedüli, aki örök és változ-

tathatatlan.

Aladár:Ostoba Ökör! Semmi szükség a hő-

zöngésetekre!

Ernő:No de kapitány úr, én hőzöngő len-nék? Most, hogy az úr 1938-ik évé-

ben Felvidék visszatért a hazánk-hoz?

88

2007/1. 7. évf.

Siposhegyi Péter

Aladár:Felvidék az Felvidék. Délvidék pedigÉszak-Szerbia, legjobb esetben Vaj-

daság.

Ernő:Nekem semmilyen szerb vajdáhozsemmi közöm. Mi több, még ezt afeltételezést is kikérem magamnak!Én délvidéki magyar vagyok, nempedig vajdasági! Még kevésbé vaj-

daseggi. Semmi közöm Szerbiához!

Aladár:A hazához viszont, gondolom, igen.

Ernő:Melyikünk hazájához, SzépvölgyiAladár? Vagy Ilija Robovics kapi-

tány?

Aladár:Elég! Minden szervezkedést befeje-

zel! Ezt kéri tőletek Budapest.

Ernő:Budapest?

Aladár:Igen.

Ernő:Nem Nándorfehérvár? Hiszen te

Nándorfehérvárnak dolgozol.

Aladár:Vigyázz Ernő, a látszat sokszor csal,

biztos vagy benne, hogy én Belg-rádnak dolgoznék?

Ernő:Nem.

Aladár:No, látod.

Ernő:Lehet, hogy Moszkvának.

Aladár:Kikérem magamnak! Én nem va-

gyok kommunista! Hogy én kommu-nista! Budapest csendet és nyugal-

mat parancsolt.

Ernő:A parancs, az Pécsen keresztül ér-

kezett, ugye?

Aladár:Természetesen!

Ernő:No, most ha már Bécsen keresztül,

akkor az egész más.

Aladár:Pompás! Akkor nyugalom és lapu-

lás.

Ernő:No most honnét is jött az az utasí-

tás, Pécsről vagy Bécsből?

Aladár:Lényegtelen, de természetesen Bé-

csen keresztül.

Ernő:Tehát Bécsen keresztül. Egyenesen

Moszkvából?

Aladár:Hogy jön ide Moszkva?

Ernő:Hát hogy jön? Ezt magyarázd el ne-

kem!

Aladár:Elég volt Őrnagy úr!

Ernő:Kapitány úr! Vagy talán komiszár

elvtárs…

Aladár:Elég! Komiszár a te jó édes….

Ernő:Elég! Anyám úrhölgy! Kéressem asegédeid? Vagy hívod a pribékeid?

Aladár:Sem segédek, sem pribékek. Intéz-

zük el ezt kettesben.

(Összeverekszenek.)

Aladár:Budapest kérve kér, hogy nyugodj

meg.

Ernő:Ki kér engem?

AladárJól van, nem Budapest, Belgrád.

Ernő:Mit mondtál?

Aladár:Nándorfehérvár.

Ernő:Nem hallom?

Aladár:Nem mindegy? Neked nem mind-

egy? Az egész világ téged kér, vagymég jobb, esdekelve kér! Úgy márjó? Nem mindegy? Jó, Moszkva.

Moszkva kér. Mit gondolsz, mi a kü-lönbség Moszkva és Belgrád kö-

zött? Elnézést, Nándorfehérvár kö-zött? Ez az évszázad a haladás év-százada, nem a tietek, maradiaké!Amelyik közösség ezt felfogja, aztúléli. Ennyi. Mivel az oroszoknálgyőztünk, minden szláv a miénk

lesz. A pánszláv kommunizmus. Be-kapják a horgot! Megölhetsz en-gem, de helyembe majd jön más.

Nem ölsz meg. Nagyszerű. Én megnem hívom a pribékeket.

Ernő:Nagyszerű.

89

2007/1. 7. évf.


Aladár:Akkor távozhat uram. És ha meg-

mondja. Ha elmondja… ha kibeszé-li!

Ernő:Nem fogom.

Aladár:Tudom. Amúgy sem maradok soká-

ig!

23. jelenet(11. z e n e. „A szívem a tiéd, Bu-

dapest” - hangszeres változat)

(Mária és Ferenc újra itthon.)

Mária:Neked volt igazad. Nem kellett volnaBudapestre utaznunk. Semmi értel-

me nem volt.

Ferenc:Kaptunk egy csomó ígéretet.

Mária:És semmi konkrétat. Már sehol semérzem jól magam. Ott a szülőföldün-kért sóvárgok, innen meg menekül-

nék.

Ferenc:Nem bíztak bennünk Budapesten.

Mária:Itt az a baj, hogy magyarok vagyunk,

ott az, hogy nem eléggé. Lehet,hogy becsaptál engem?

Ferenc:Én?

Mária:Miért nem vagy jóban senkivel? Mi-ért nem tartozol sehová? Nem lehet

veled élni!

Ferenc:Tudod kedvesem, olyan vagyok,

amilyen. Talán azért létezem, mertkell valaki, akit gyűlölhetnek a csor-dák. Aki maga van, tehát támadható.Aki kívül van minden ócska alkun...

Mária:Nem igaz! Te alkudtál a legtöbbet!Ki fizetett mindenért? Nem te? Kiadott pénzt, hogy elismerjék, ott

született, ahol született? Ki adott fi-zetést ócska alakoknak, hogy felne-

velhessék azokat a sarjaikat, akikmajd magyar gyerekek szemét akar-ják kivájni? Ki járt a rendőrségre... ki

tudja miért? Te már nekem lassanolyan vagy, mint ők. És ezt most lá-tom igazán tisztán, most, hogy Ko-

lozsvár visszatért.

Ferenc:Hallgass.

Mária:Mért hallgassak, hogy nehogy meg-

halljanak?

Ferenc:Hallgass.

Mária:Hallgatok. Hanem te, Ferenc, áruldmár el nekem, ma már írtál valamit?

Tudod már hova, no hova? Hát anaplódba. Írtál ma már valamit a

naplódba?

Ferenc:Nem. Már nem vezetek naplót. És

te, Mária?

Mária:Egy ideje már én sem.

Ferenc:Nem naplóra gondoltam.

Mária:Nem. Már nem írok leveleket.

(Mária rosszul lesz, összeroskad.Fényváltás. Ernő be. Összfény.)

24. jelenet12. z e n e (Valahol Oroszország-

ban dallama, egy hangszeren.)

Mária:Mindenki boldog! Az emberek egy-

mást csókolgatják az utcán.

Ernő:Vége: Visszakerülünk! Képzeld el.

Újra... minden úgy lesz, mint régen!

Ferenc:Úgy már soha, barátom!

Ernő:Dehogynem.

Ferenc:Nem. Mert közben eltelt a fél éle-tünk. Lehet, hogy a határ visszaáll,bennünk örökre megmarad. Mi tria-

noni emberek lettünk.

90

2007/1. 7. évf.

Siposhegyi Péter

Ernő:Te nem örülsz? Gondold el... onnan

folytathatjuk...

Ferenc:Honnan? A háborútól? Felesleges

voltam, Ernő. Végig felesleges. Ne-ked volt igazad. Nekik kellett volna

menni, aztán valami történik. Acsend... a csend...

Ernő:Már alig várom, hogy lássam őket

csomagolni... addig, nem is tudom.Minden perc mintha egy napig tarta-

na.

Mária:Mindenki boldog. Az emberek egy-

mást csókolgatják az utcán.

Ferenc:Újra Magyarország leszünk. Már

nem haragudhatunk az idegenekre,csak magunkra.

Mária:Csoda lesz.

Ferenc:Nem csoda: csak Magyarország.

Ernő:Az a csoda, hogy az év háromszáz-hatvanöt napja közül pont ma, virág-vasárnapján, azon a napon, melyenUrunk bevonult Jeruzsálembe, lett

bizonyos, hogy jönnek, Ferenc! Má-ria. Most, ki kell nektek jelentsem:az ürömben is felemelő megtisztel-tetés volt ezt a huszonkét évet mel-lettetek, körülöttetek, veletek leél-

nem.

Mária:Virágvasárnap!

Ferenc:Utána nagypéntek, feltámadás,

mennybemenetel, várakozás... Csak

azért vigyázzunk, a tömeg Jeruzsá-lemben is világi szabadítót várt.

Ernő:Nem értelek.

Ferenc:Boldog vagyok...

Mária:Nem vagy az.

Ernő:Minden házon kint van a zászló.

Megszerveztük: fellobogózott városvárja őket! Istenem! (Össze-vissza

csókolgatja Máriát.)

Mária:Ernő!

Ernő:Újra fiatal főhadnagynak érzem ma-

gam.

Mária:Újra húszévesnek érzem magam! Él-

jen! Hajrá! Itt vannak! Integet!

Ferenc:Vége!

Mária:Most már hiszed, hogy jó lesz?

Ernő:Itt vannak.

Mária:De ott ölelkezik mindenki.

Ferenc:Csak el ne rontsuk.

Mária:A legrosszabb Magyarország is

jobb, mint a legelviselhetőbb idegenvilág!

25. jelenet1 3. z e n e

/Sötét. Zene, egy-két távoli ágyú-dörgés. Fény. Ernő és Ferenc mel-

lett bőröndök, ők útra készen./

Mária:Épp te kellesz oda?

Ernő:Mindnyájan kellünk.

Mária:No de, Ernő, maguk egyet már vé-

gigverekedtek.

Ernő:Végigverekszünk mi többet is, ha

kell, kedves Mária.

Mária:Ferenc, te nem hagyhatsz engem

most itt.

Ernő:Ferenc...

Ferenc:Mindenkinek ott a helye. Az örömértmindenütt fizetni kell, kinek mivel tud.

Mária:De neked itt a ....

Ferenc:Te vagy itt... majd megvársz... aztán

majd jön valaki.

Péter Ferenc–G. Erdélyi Hermina,a háttérben Kálló Béla

91

2007/1. 7. évf.


Mária:Nem valaki. Te gyere, Ferikém.

Ferenc:Őrnagy Úr. Kende Ferenc tartalékos

állományú hadnagy szolgálatra je-lentkezem!

Ernő:Pihenj!

Ferenc:Mária... ne sírj, mert mi most boldo-gok vagyunk. Még az is lehet, hogygyőzünk. Egyszer mindenki győz.

Egyszer miránk is igazán sor kerül-het.

Mária:Nagyon vigyázz!

Ferenc:Én nem félek. Huszonkét év front-

szolgálat után mitől félnék?

/Sötét/

Állótaps a színészeknek

92

2007/1. 7. évf.

Könyvajánló

A 21. század elején (a világháló általános használa-tának kezdetén, a nyerészkedés terjedésének és ter-jesztésének tombolásában, a létfontosságútöbbnyelvűsödés idején, s akkor, amikor a világnyelvelsajátításának és használatának megkerülhetetlensé-ge hihetetlen gyorsasággal hatol be mindennapjaink-ba, falvainkba is) a társadalom többféleképpen meg-osztott és megterhelt tömegei kellő módon, időben ésmértékben tudomást szerezhetnek-e egy ilyen kiad-ványról is, melynek szerepe – az anyanyelv rejtett éskézzelfogható visszaszorulásának történelmi pitva-rában – lehetne akár jelentős is? Ez utóbbi okból te-szem föl a kérdést így: Nem a kevesek, hanem száz-ezrek vajon kellő mértékben szerezhetnek-e tudo-mást és hitet meg kedvet az anyanyelv életképessé-gét szolgáló kézikönyvek föllapozására? Vajon időbenés átfogóan ismerik-e föl, hogy a többnyelvűsödés ésa világnyelv gyors terjedése önmagában nem ok azanyanyelv folyamatos gondozásának és társadalmiszerepének elhanyagolására, hanem éppen arra,hogy – amazok érdekében is! – átfogóbban és tuda-tosabban törekedjünk anyanyelvünket eléggé és jólmegismerni és minél sikeresebben, minél gyorsab-ban napjaink kommunikáló szintjére fejleszteni?

*

Anyanyelvünkről vagy anyanyelvünk ügyéről szól-nom az elmúlt 55-60 évben számomra nem mindigvolt kockázatmentes föladat, de mindig megtisztelő. Akörülmények gyakran hozták és hozzák úgy, hogyegyiket sem lehet erkölcsi felelőtlenség nélkül elha-nyagolni, megkerülni vagy mereven szétválasztani.

A Nyelvművelő kéziszótár ajánlásában fontos kiad-ványról van szó, és fontos, hogy a magyar olvasó ilyenkiadványt ma kezébe vehet. Persze, ha az ilyesmi el isjut az esélyes használóhoz. S ez világszerte mindenki-nek lehet fontos, akinek magyar az anyanyelve.

Az anyanyelv

Nyelvünk és rendszere nagymértékben nemcsakszavakból áll, működése nemcsak az – állományánakmennyiségében és minőségében alapvetően fontos –szókészlet ismeretén alapszik, hanem lényegét szá-mos részrendszer határozza meg: szófaji rendszere,az egyes szófajok belső rendszere, alaktana, tolda-lékrendszere, mondattana, hangsúly- és hanglejtés-rendszere stb., s nem kevésbé a részrendszerekegymás közti harmóniája. Ebben az egy-egy nyelvkö-zösség alkotta, zömében spontán és sokoldalú s -rétűrendszerösszefüggésben a gyerektől a tudós fölnőttigés az idős emberig jórészt nem tudatos utánzóként éskevésbé kezdeményezőként találjuk föl magunkat,amikor beszélünk, de nagyobbrészt akkor is, amikorírunk, mégpedig a kommunikáció rendszerének létre-jöttét, működését, fejlődését és életképességét meg-határozó értő és értető tényezőként.

Ez a nyelvi rendszer tehát zömében vagy nagyobb-részt tudat alattivá „beépült” és bejáródott szóállo-mányból, toldalékrendszerből és egyebekből áll. Szá-mos hangzási, jelentésbeli, vizuális (térbeli és időbeli)lineáris megjelenésével mindaddig mégsem hat terhe-sen bonyolultnak, amíg a nyelvközösség tagjai termé-szetes és megfelelő anyanyelvűségi föltételek(!)mellett élnek.

Már azért sem hat terhesnek, mert az anyanyelvegyetlen eleme sem születik velünk, hanem – környe-zetünk anyanyelvűségi föltételeitől függően – csak fo-kozatosan sajátíthatjuk vagy nem sajátíthatjuk el, még-hozzá nemcsak az iskoláskorig, illetve a diplomázásig,hanem (jobbik esetben) egész életünk alatt. Termé-szetesen, különböző és hullámzó intenzitással, előjel-lel és tempóval.

És azért sem hat terhesen, mert ez a tudatunk általegészében nem is ismert rendszerösszefüggés volta-képpen csak a nyelvközösség tagjainak (az emberek-nek) a nyelvérzékében létezik, valamint a kommuniká-lás hangos és írott, élő és rögzített „termék”-eiben.Természetesen, a leghitelesebb anyanyelvképet tük-

ÁGOSTON MIHÁLY

Az életképes anyanyelvűségért

Nyelvművelő kéziszótár (szerkesztette: Grétsy László és Kemény Gábor)

93

2007/1. 7. évf.


röző „termék”-ek általában nem a nyelvről szólnak, ha-nem a működő nyelv révén, vagyis a kommunikálás ál-tal mindarról, amit az ember a tudatából, akarva, nemakarva közöl, ill. kívülről oda befogad, valamint arról,amit gondolkodásával mondanivalóként maga létre-hoz. Maga a rendszer és a rendszerösszefüggés vi-szont a többé-kevésbé nem tudatos anyanyelvi kész-ségünkön vagy az egyéni készségek kollektív összes-ségén kívül – többé-kevésbé megközelítő hitelesség-gel és teljességgel – vizuálisan tükrözödik a nyelvta-nokban, tanulmányokban, nyelvi kézikönyvekben.

Vagyis az egész nyelv megérthetése(!) – sőt egy-egy nyelvi (kommunikálásbeli) produktumé sem –nem egy-egy ember (anya)nyelvi készségében van je-len, még csak nem is egy-egy rétegében, hanem (ab-szolút értelemben) sehol sem. Többek között ezértkülönbözőek az egyes szinkrón és diakrón szövegér-telmezések. De zömük, ha köznyelvi produktumrólvan szó, a művelt közönség számára többé-kevésbémégis érthető. Tehát zömében érthető a nyelv. Zömé-ben és többé-kevésbé. (Persze, eleve még ezt semegészen egyféleképpen értjük, s nemcsak a szava-kat, hanem a mondatok tartalmát sem, a produktumcélját sem. Mindez azonban így, elvben kívül esik anyelvhelyesség kérdésén.)

A grammatikán, az értelmező szótáron, a helyesírá-si szó- és szabálytáron kívül több más kézikönyv is se-gíthet az anyanyelvében is szabadabbá, teljesebbéválni kívánó egyénnek, hogy esetenként pótolhassaezt a természetes és logikus (nem: logikai!) hézagot– legalább olyan mértékben, amilyent az igényesebbmegértés és megértetés pillanatnyilag vagy gyakranigényelne.

A nyelvművelés

A jó nyelvművelés (más szóval: anyanyelvgondo-zás vagy -építés) – volt és van ilyen, meg persze más-milyen is – voltaképpen emberművelés. Olyan embe-rekre irányul, akik fölismerték, hogy még mindig vagymár nem élnek s nem élhetnek természetes ésmegfelelő anyanyelvűségi életföltételek mellett, éselfogadják többek között a nyelvművelő eszközök ren-deltetését. Olyanokra irányul, akik fölismerték sajátanyanyelvi készségük folyamatos gondozásánakszükségességét és hasznát is.

A (jó) nyelvművelés nem tilt, nem is irányít, hanemtájékoztat: milyen lehetőség alakult ki gondolataink hi-telesebb vagy teljesebb kifejtésére, milyen árnyalási

változatok közismertek, ill. napjainkban mi szokott ér-telemzavart, félreértést okozni.

Egy-egy ember több nyelvet is megtanulhat, de so-hasem érkezik egészen megismerni saját anyanyelvétsem. Ismereteit azonban e tekintetben is gyarapíthat-ja, anyanyelvi készségét növelheti, sőt ez a készség –az évtizedek alatt – nem tudatosan is változhat, gazda-godhat is. A nyelvművelő eszközök nagy része – a ter-mészetes és megfelelő anyanyelvűségi körülményekmellett (mint amilyen pl. az anyanyelvű oktatási rend-szer) segíthet fölgyorsítani és célirányossá tenni ezt agyarapodást. A Nyelvművelő kézikönyv I-II., valaminta Nyelvművelő kéziszótár pl. lehetőséget kínál föl azáltalunk még nem ismert nyelvhasználati szokások éslehetőségek gyorsabb, nem véletlenszerű, ponto-sabb megismerésére. Persze, ezek nem arról szól-nak, hogy hogyan kell közérthetően írnunk vagy be-szélnünk, hanem hogy hogyan lehet, ha magunk is aztszeretnénk.

Még, ha mindig tudnánk is, hogy nemzetünk köz-nyelvén mit hogyan írjunk vagy mondjunk, úgy, hogykönnyen és gyorsan éppen azt érthessék, amit közöl-ni akartunk, akkor is naponta lehetne szükségünkolyasmik megértésére, amit saját készségünk vagyszűkebb környezetünk nem tud jól megfejteni.

A szabadságot, melyhez jó kommunikálás (is) szük-séges, az egyén és közössége nemcsak igényli ésmegérdemelné, hanem anyanyelvi ismereteinek haté-kony és célszerű kiterjesztésével, folyamatos gyarapí-tásával el is érheti – nem kis mértékben azon útitársulszolgáló kézikönyvek segítségével, melyeknek éppenez a rendeltetésük.

Korunkban fokozottabb és láthatólag is tovább foko-zódó szükség van a nyelvi kommunikációra, minde-nekelőtt az anyanyelvire, azon belül pedig az egysé-ges anyanyelvűségre, azaz a legnagyobb hatósugár-ral funkcionáló, alkalmazható anyanyelvűségre: az ér-tésre és az értetésre. Továbbá arra, hogy az ehhezszükséges készségbeli információkhoz a nyelvközös-ségnek lehetőleg minden tagja hozzáférhessen. Ezérta legutóbbi századfordulón e tekintetben a kis népekszámára, így a magyarság számára is ugrásszerűenmegnőtt az életképes anyanyelvűség szükségessé-ge, s ezzel a hatékony és szakszerű (= korszerű) nyelv-művelésnek és a nyelvművelő eszközöknek a szerepe.

A kéziszótárról

Nyelvművelő kéziszótár. Szerkesztette GrétsyLászló és Kemény Gábor. Kiadta a Tinta Kk. 2005-

94

2007/1. 7. évf.

Ágoston Mihály

ben. Ez a második (javított) kiadás. (Szerintem az elsőis „jó” ma is; ez annak bővítése.) Az 1. kiadás az MTANyelvtudományi Intézetében készült egy nyelvészcso-port közreműködésével. A 2.-ban a bővítést végezteKemény Gábor, lektorálta Grétsy László.

A szerkesztőknek sokféle sajátos nehézséggel kel-lett megküzdeniük. Többek között azzal a mennyiségigonddal, hogy mit ne vegyenek át a nagy elődtől: akétkötetes Nyelvművelő kézikönyvből, aztán mit nevegyenek föl (mit szabad v. kell kihagyniuk) a kínálko-zó új jelenségekből, hogy az adott keretbe beférhes-sen az, aminek nem lenne szabad kimaradnia.

Új kiadás – lehetőleg mindig – újítással! Ti. mindigvan kihagyható, javítandó, s mindig túl sok a fölveen-dő. (Ezt az alkalmat pl. a helyesírási nagyszótár ese-tében sem kellett volna (újra meg újra) kihasználatla-nul hagyni.)

Biztos, hogy a szótárszerkesztőknek nemcsak jo-ga, hanem kötelessége is személyesen dönteni arról,hogy mi férjen a szótár keretébe. Nem könnyű föl-adat.

Az ún. nyelvi címszó könnyen észrevehető a szó-tárban, mert nemcsak kiemelt sorban jelenik meg, ha-nem félkövér betűje lényegesen eltér a szócikk sze-désétől. Ugyanakkor az ún. t á r g y i c í m s z ó aszócikk (ritkított) betűivel fordul elő, s egyébként is jó-val kevesebb van belőle. A nem nyelvész használó ezteleve nehezebben veszi észre, pusztán az előző szó-cikk új bekezdésű folytatásának tűnhet. Indokoltugyan, hogy a két címszótípust meg akarták külön-böztetni egymástól, de azt meg lehetett volna tenniúgy is, hogy a tárgyi címszó hasonló mértékben szem-betűnő betűkkel jelenik meg.

A gyakorlat még sok mindent fölfedhet. A recen-zens nem kritikát ír, hanem ajánló tájékoztatót, még-pedig azért, hogy a „címzett” egyén tudatába az élőanyanyelvépítés és -gondozás fogalmát eljuttassa, ésa készségfejlesztéshez számára az esélyt is fölvillant-sa. Egyébként a kéziszótár első kiadása is útjánakmég viszonylag az elején áll, tehát általában az átfogócélba juttatás elősegítését tekintem föladatomnak.

A 2. kiadás előkészítése pedig nemcsak arra volt v.lett volna alkalom, hogy a mindig fontos kéziszótár akönyvpiacon egy ideig ismét zökkenőmentesen le-gyen kapható (noha az már magában is aranyat ér,mint a májusi eső), hanem hogy ahol s amiben az 1.kiadás megjelenése óta nyelvi vagy szemléleti, eset-leg pusztán gyakorlati változást észleltek, ott, ill. ab-ban éppen fölhívják az olvasó figyelmét a változás

tényére is. Nos, (reális mértékben) a szerkesztők eztnyilván meg is tették.

Elsősorban azoknak szeretném ajánlani a könyvet,akiknek az első kiadás sincsen a birtokában, akik anagy kézikönyvet sem ismerik. A többieknek ugyanismár aligha kell biztatás a megújított kiadvány megszer-zésére és föllapozására. Ahol viszont már legalábbműfajában ismerik ezt az „útitárs”-at, ott talán még fon-tosabb a hír, hogy ez elkészült, immár hozzáférhető,beszerezhető, és hogy új tartalom hozzáadásával je-lent meg, impozáns köntösben. Tehát csak lépnünkkell a könyvesboltig (remélhetőleg van még belőle)vagy a postáig, hogy a jövő héten már az íróasztalun-kon várhassa a „rákattintás”-t. – Olyan kézikönyv,melyből sajátosan sokféle anyanyelvi segítséget merít-hetünk.

Természetesen, ízelítőül egyebekről is szeretnémmajd tájékoztatni azokat, akik anyanyelvi szabadságu-kat folyamatosan gondozni és építeni szeretnék. Ígyaz olyan címszavakról, melyek szócikkét kifogástalan-nak vagy kiegészítendőnek, világosabban megfogal-mazandónak, tartalmában módosítandónak vélem.Egy-két példán bizonyos részletek helyesbítésénekszükségességét fejtem ki, valamint olyan szócikket isismertetek, melynek tartalma, nézetem szerint, rész-ben újabb megfontolást igényelne. Végül szóvá te-szek néhány olyan jelenséget is, melyekről a könyvnem tesz említést. (Pontosabban: nem találtam emlí-tést!) Ezek szintén időszerű, mindennapi kérdések,melyek egy része esetleg más címszó alatt mégisbenne van az egyébként jólesően ünnepies külsejű,gazdag tartalmú, könnyed stílusú, értékes kiadvány-ban.

Az tipikus ugyan, hogy anyanyelvünkből sok min-dent „megérzünk”, csakhogy az egymástól eltérő„megérzés”-ek annyira gyakoriak és sokfélék, hogy azegyénnek esetenként szüksége lehet, azaz gyakranvan is szüksége annak a nyelvhasználati átlagnak azismeretére, melyet körültekintő és szakszerű gyűjté-sek, megfigyelések, összevetések és korábbi véle-mények alapján ismertet a betűrendes kézikönyv. Be-mutat és fölkínál nyelvrendszerbeli vagy nyelvhaszná-lati tudnivalókat. Nem nyelvtanár, sem tilalomtár, ha-nem egyfajta tájékoztató adattár. Az olvasó gyakranugyanis nem azt kérdezi (magában), hogy mi hogyanvan, hanem hogy jól tudja-e, jól sejti-e..., ill. egy-e akettő. Ellenőrizni kívánja saját döntésének a helyessé-gét, saját anyanyelvi készségének viszonylagos fölké-szültségét. A maga köznyelvismeretét, ami – abszolút

95

2007/1. 7. évf.


értelemben – senki készségében sem teljes. Nem ke-vésbé mondhatjuk, hogy a stílusérték, a nyelvi illem,valamint az árnyalt fogalmazás sem önmagában él v.nem él, hanem konkrét példákon, nyelvi helyzetek-ben. És ez utóbbiak is egyidejűleg rengeteg egyedialkalmat föltételeznek és kínálnak.

A norma, melyet a kéziszótár ismertet és fölkínál,egyetlen személy, egyetlen szakember nyelvérzéké-vel témában, térben és időben átfoghatatlan és fölis-merhetetlen lenne. A nyelvhasználat átlaga, kereszt-metszete időben is heterogén. Innen ered, hogy va-lami, ha halljuk, de látjuk is, minősíthető így: vissza-szorulóban van, elavult, terjedőben van, választékosvagy bizalmas értékű.

Ez a kézikönyv – viszonylag kicsiben – szótár is,lexikon is, nyelvtan is. De némiképp(mini)enciklopédia is, nyilvánvalóan. Szótár, de tág ér-telemben, mert a címszavak sajátosan különfélékműfajukban is, és talán legkevésbé szavak. Így is ne-vezhetnénk tehát: anyanyelvi és anyanyelv-használa-ti problémák s jelenségek betűrendes ismertetője.

A kézikönyv szerkesztői átfogó nyelvészeti és nyelv-művelő szakirodalomra alapozzák tanácsaikat és ter-jesztendő ismereteiket. Ismerik a mindennapi életszámos nyelvhasználati rétegződését, újításait, letű-nőben levő jelenségeit. Ismerik (megsejtik) a fogalma-zó egyén dilemmáit, bemutatják az árnyaló lehetősé-geket, melyek a közérthetőséget szolgálják. Fő terü-letük a mindennapi élet és a média, de érintik a szép-irodalom és a szakmai kommunikáció területét is, acsoportnyelvi rétegződést is. Lehetőséget és lehető-ségeket mérlegelnek és kínálnak. Nem marad ki a bi-zalmas nyelvhasználat igen tarka területe sem, illetvea stílusérték eligazító fölismerése: a nyelvi divat és di-vatozás jelensége és megfelelő közege. Nem tilt, defigyelmeztet, hogy pl. a kajál, letol, kiszúr mért nemillik az adott beszédhelyzetbe, vagy mikor éppen oda-illőbb, sőt több, mint az étkezik vagy a szid, a nehez-tel. Mikor nem sértő vagy nem profán az egyik, s mi-kor nem az a másik. De fölhívja figyelmünket arra is,hogy a magyar észjárástól idegen vagy éppen annakellentmondó szórendet, toldalékolást, vonzatot, szi-nonimát mért érezzük nehézkesnek, homályosnak.

Hogyha időnként nemcsak föllapozzuk akéziszótárt vagy nagy ősét, a kézikönyv valamelyik kö-tetét, hanem bele is feledkezünk akár félórára is, azarra vallhat, hogy hű útitársunk (a jó kézikönyv) anya-nyelvünk rejtélyeinek ismertetése révén voltaképpenönismeretünk és személyi szabadságunk tágítására,növelésére és szilárdítására szolgál. De arra is, hogy

– anyanyelvi értelemben – ismerkedhessünk, barát-kozhassunk nyelvközösségünkkel, annak színes, ér-dekes észjárásával is.

Átfogó segítség ez, mint minden jó és szükséges,pótolhatatlan kézikönyv, mégpedig abban, hogy általais gördülékenyebbé és hitelesebbé válhasson a maiélet teljesebb éléséhez (az értéshez és az értetéshez)nélkülözhetetlen kommunikálás. Pontosabban: akommunikáló emberek válhassanak szabadabbá. Se-gítség az egyénnek és a közösségnek. Természete-sen, egyidejűleg, hiszen az egyén a közösségbenkommunikál, s a közösség csak az egyének által kom-munikálhat.

Segít megismerni az árnyalatokat, a könnyebbenérthetőt, az igazabbat, a szebben hangzót vagy éppena játékosan szokatlant. Segít fölismerni az értészavarokát, elhárítani a hangzászavar okozóját.

A kéziszótár néha színes, érdekes olvasmány is.Közvetve növelheti anyanyelvi és nyelvközösségi ko-héziónkat, oldhatja egyedi, regionális elszigeteltsé-günket, csökkentheti az egyének ezreinekkommunikálásbeli gátlásait, szorongását. Segíthet föl-ismerni és megnevezni (v. elhárítani) a mellébeszéléstvagy éppen a művészi beszédjáték eszközeit, virága-it.

Szinte egyedülállóan szabatos és kellemes az a stí-lus, mellyel a szerzők fogalmaznak. Az adott jelenség-ről világosan szólnak, és azonnal a lényegről. A tömör-ség ugyan általános szótári követelmény, de enneksajátossága éppen abban nyilvánul meg, hogy ugyan-akkor könnyed és természetes is. (L. eszencia – esz-szencia.)

Amíg csak elődjét, a kétkötetes, nagy kézikönyvetvehettem kézbe, megilletődve nézegettem a címsza-vakat, de a szerzők nevét is. Létrehozásában sokanvettek részt, s azok is gazdag szakirodalmi háttérrel.Voltaképpen ezzel is évszázadok vonulnak el némelycímszó mögött, mert a szócikkek tartalmát elvben amagyarság ezrei (írók, tudósok, kisemberek) alapoz-ták meg, akik tanulták, használták és formálták anya-nyelvünket.

A Nyelvművelő kéziszótár hivatva van tanácsot adniarra, hogy hogyan kerülhetjük el, amit mindennapinyelvhasználatunkban nem érzünk megnyugtató meg-oldásnak, ill. ami nehézkessé, zavarossá teszi monda-tunkat. (Pl. amikor két névelő egymás mellé kerül amondatban.) Más szóval, hivatva van egy vagy többváltozatban bemutatni azt a lehetőséget, melyre amindennapjainkban szükség mutatkozik, melyet aközhasználat vagy az irodalom már létrehozott, s mely

96

2007/1. 7. évf.

Ágoston Mihály

által kommunikációnk teljesebbé, gördülékenyebbé,jobbá válhat. Akár esztétikusabbá is (pl. hangzásban).És világosabbá.

Ha egy ilyen kézikönyvről, mely már műfajában ispótolhatatlan, egyediségében és megújulásában pe-dig a szerzők és a kiadó részéről nem kevésbé kincs-tárnyi ajándék, ismertetése alkalmával (eleve nem az„elbíráló” mérlegelés szempontjából) olyasmit is emlí-tünk, ami nyilván hiányzik belőle, vagy, úgy tűnik,elégtelenül van meg benne, ezt már a recenzióbansem ahhoz viszonyítva(!) teszem szóvá, hogy mennyibenne a nagyon is időszerű, a kifogástalan, a megle-pően hasznos, tömör, magvas, frappáns vélemény,tanács, magyarázat, figyelmeztetés, megoldási szem-pont stb. Mert a sok tollon, évtizednyi kutatáson, meg-fontoláson, vitán, megvilágításon átszűrt gondolatokidőtálló értékeit mérlegelni, emezekkel arányba állíta-ni nem is lehetne. Ugyanakkor, szerintem, egy-egykézikönyv minden újabb kiadásakor célszerű lehet su-gallnunk, hogy ez nem végállomása az egyébként ismindig változó nyelvhasználat tükrözésének, hanemegy végtelennek remélt folyamat egyikpillanatfölvétele. És szóvá tennünk, hogy a legköze-lebbi ”fölvétel” alkalmával milyen részletekre lehetnevagy kellene kiterjeszteni a megvilágítást, mivel lehet-ne hitelesebbé, teljesebbé tenni a jelenségek szak-mai elemzését.

Ez a kézikönyv – s a legtöbb „rokona” is – olyan úti-társ, melynek megismerése és/vagy használata tő-lünk nem igényel időt, hanem számunkra éppen időttakarít meg: a szerzők – másodpercek alatt – sokaktanácsát, tapasztalatát, segítségét hozzák szobánkba,íróasztalunkra. Az ilyen szótárban, s ebben is, aligkezdtünk el lapozni, az ismerős kérdéseket idéző cím-szavak láttán máris azt tapasztaljuk, hogy egy-egy té-ma, kérdés, dilemma megválaszolása – utaló címszónélkül is – hozza s vonzza magával a többit; érdeklő-dést keltve elindítja a többlépcsős tájékozódást, ami-re kezdetben esetleg nem is számítottunk.

Ha gondunk támad valaminek a pontosabb vagygördülékenyebb kifejezésében, föllapozhatjuk nyom-ban ott, ahol legvalószínűbben megtalálhatjuk azanyanyelvi segítséget. A legtöbb esetben nemcsak adifferenciáltabb közlés vagy értelmezés módját kínáljaföl, hanem a nyelvhasználat lehetőségeinek tágításá-val, változatok bemutatásával tetszésünkre bízza adöntést. Amikor valamiben tanácstalanok vagyunk,elégedetlenek saját megoldási elképzelésünkkel,amikor megakadtunk a megfogalmazásban, főleg,amikor már megszoktuk a kéziszótár kezelésének

módját, akkor általában könnyedén és gyorsan gazda-gítja anyanyelvi készségünket. A leszűrt nyelvszokás-beli ismeret megerősíti sejtésünket, vagy éppen lecsi-szolja tévhitünket, oldja addigi visszatérő gondunkat.

Szócikkei általában nem értelmeznek; az az értel-mező szótárnak a dolga. Ahol persze ilyen vagy ha-sonló tekintetben hiány vagy probléma lenne, ott ettőlsem zárkózik el. (Miként az ombudsman címszó –több más kézikönyvünk mulasztása után – itt végre ka-pott ejtésjelölést.)

Anyanyelvünk erősítése végett jellegzetes sokolda-lúságával a Nyelvművelő kéziszótár nemritkán rámutata kontrasztív sajátságokra (vagyis a sajátosságokra).A többféle idegen nyelv tanulása, hallása, használatamind a sajátosságok találkozásának, néha (nyelvszel-lembeli) ütközésének tipikus és gazdag élettere ésszemléje. A magyar nyelv rendszere és részrendsze-rei (egyes-többes szám, ragozás, műveltető ige,szórend, szóvonzat, hangtartam, hangszín) nem-csak a boltban, szállodában, metróban találkoznakmás nyelvek részrendszereinek megnyilvánulásával,hanem a tudatunkban is – amikor csak figyelünk, vagyamikor anyanyelvünkön szólunk, írunk, valamit kere-sünk, azaz kommunikálunk. Hogyha általánosan kéz-nél lesz ez a gazdag ismerettár, anyanyelvi gondjaink-kal nem leszünk egyedül, mert támaszkodhatunk az ittbemutatott kéziköny információira.

*

A KÖNYVET jórészt már ismertem, mielőtt megjelent– ti. elődeit (az első kiadást, illetve a kétkötetes nagyNyelvművelő kézikönyvet) megjelenésük óta rendsze-resen használom –, ezt mégis meglepődve, sőt meg-illetődve nyitottam föl. Már azért is, mert az első ki-adásból sokat átvittem a határon, ismerősöknek, szer-kesztőségeknek, s most örömmel töltött el annak tu-data, hogy a fontos kézikönyv ismét kapható, és a re-mény, hogy „bizonyára lesz belőle elég”. De azért is,mert az ötezer címszavas kiadványban nemcsak a tar-talom újult, hanem a betűk is nagyobbak, a mérete na-gyobb, és a táblája, borítója derűsebben, ünnepibbensimul a tenyerembe.

1) A két kiadás címszavait néhány oldalon összeve-tettem, s az újak között vannak magyar és idegen köz-szavak, szókapcsolatok, szóvonzatok, kifejezések,összetételek. Íme, néhány közülük!

97

2007/1. 7. évf.


ad acta; adresszál; az egy dolog; drasztikus fizetés-emelés; Dreher kiejtése; drótposta; durva (szleng:’kedvező’); elannyira; elárul vmiben; elbukta apert; eleddig, eladdig; konszenzus; konzultáns,konzulens; nemlátó – nem látó; Olaszba utazik;olcsó ár; supervisor; szerver; vice versa.

Egyébként, minthogy az egész könyvet ajánlom azOlvasónak, sőt bizalommal az előző kettőt is (az elsőkiadást és a kimerítő szócikkekkel szolgáló kétköteteskézikönyvet is), az alábbiakban a válogatás nélküljegyzetelt 100 szócikk közül néhányról kifejtem véle-ményemet, hogy anyanyelvünk gondozását, illetve ér-tékes és hatékony eszközének, a kéziszótárnak ahasználatát majd anyanyelvi készségünk fejlesztésemellett a szótárgyarapítás esélyének is tekinthessük:hogy egy-egy címszóról majd minél hitelesebb és át-fogóbb, minél tömörebb és világosabb szócikk adhas-son általános tájékoztatót és segítséget. Hely- ésidőszűke miatt azonban a jegyzeteimmel érintett és ittemlített szócikkeket teljességükben nem idézem. Ezta hiányt ma is érzem, de remélhetőleg ez nem csök-kenti gondolataim követhetőségét és szándékát.

A jegyzetelt szócikkek közül igyekeztem többféletípust választani bemutatásra, hogy lehetőleg sokol-dalúan sugallhassam élő anyanyelvűségünk pótol-hatatlan eszközének további folyamatos gyarapítá-sát.

2) A megvizsgált szócikkek közül elsőnek azokbólemlítek, melyek szakmai hitelessége, tömörsége, tel-jessége, érdekessége példásan került az olvasó elé.Ezek a jellemzőek az egész könyvben. Ilyenek pl.:

cin – cink; diáknyelv; ennek/annak már annyi;Európa(i) Parlament; kösz, köszi; lenyúl vmit; nemmegengedhető – nem engedhető meg – meg nemengedhető; oké; vacsi, köszi...; véd: védesz – védsz.

3) Most pedig olyan címszavak egyedi ismertetésé-re térek ki, melyeknek egészen vagy zömében jó szó-cikke, véleményem szerint, bizonyos (lényeges vagyéppen lényegi) időszerűségnél fogva kiegészítésreszorulna. Íme néhány!

a, az névelő földrajzi és csillagászati nevek előttAz alábbi példák hozzáadására lenne szükség az

egyébként igen jó szócikkben: a Délvidéken, aDrávaszögből, a Felvidékre – de: Bácskában, Er-délybe, Kárpátaljáról.

Figyelj!Kissé gyönge a szócikk. Nem esik benne szó az

igekötő itteni hiányáról, sem a címszó hangsúlyánakmagyartalanságáról. A figyel ige ugyanis nem ebbena jelentésben kifogástalan, hanem amikor tartós figye-lésről szólunk. Más dolog figyelni, mint odafigyelni,s ezért nem indokolt, hogy a szócikk nem szól a szó-tévesztésről. Partnerünket így kérjük fokozott odafi-gyelésre: Idefigyelj! Vagy: Figyelj (csak) ide!

idegen betűszók kiejtéseA magyar mindennapok új idegen betűszavai: UPC,

ING stb. Kiejtésük módjáról a HBO címszó jól tájékoz-tat, de kurtán szól. A HBO ugyanis nem az egyetlenmegtárgyalandó idegen betűszó, s névelőzése nem isigazi gondja nyelvművelésünknek.

A névelőzés ugyanis (a HBO) csak a kisebbik okalenne a magyar olvasat említésének Nyomósabb azalapelv: magyar szövegben, magyar mondatban apuszta betűszókat eleve magyar betűértékkel kelleneés lehet elolvasnia az átlagmagyarnak. S valószínűlegígy van ez fordítva is: az angolok, svédek, spanyolok,észtek, vietnamiak jóllehet érintetlenül hagyják a latinbetűs idegen betűszó írásmódját, de a maguk betűol-vasata szerint ejtik a MÁV, ELTE, MALÉV, MÚOSZstb. betűszókat.

kommunistaA népies alakváltozatok közül hiányzik a kominista

változat, mely elterjedtebb és (ma is) élőbb a cikkbenemlített komenista, komonista változatnál. Akominista a magyar vidéken – a határok mindkét ol-dalán – ma is szinte általánosnak tekinthető. Ezt a for-mát nem valami érzelem (rokon- vagy ellenszenv) hoz-ta létre, hanem a magyar nyelv szelleme. Vö. cigaret-ta > (a népnyelvben:) cigeretta.

Miként azt sem említi a könyv, hogy a kommunis-ta szóalak csak elvétve hallható még a tagság köré-ben is. Sokkal általánosabb a komunista ejtésmód.(Ez a hangrövidülés egyébként tipikus az idegen köz-szavak köznyelvi ejtésében.)

Lényegében jó a szócikk.

sem – seHogy teljesebb lehessen a szócikk válasza, nem ár-

tott volna a kettős tagadás vagy tiltás esetére is adnitanácsot: Nem vitte el azt sem. – Ne vigye el aztse! „Tiltó mondatban a sem durva hiba.” Ez igaz, dea tiltó mondatra vonatkozó szabály vagy tanács meg-jegyezhetőbb lett volna, ha láthatunk más típusú pél-

98

2007/1. 7. évf.

Ágoston Mihály

dát is: Ne vidd el azokat se! Sőt ugyanezt a nem til-tó mondat fölszólító módú mellékmondatán is: Nyil-ván azt akarják elérni, hogy hétvégén se pihen-hessünk.

4) És végül egy címszó, melynek ismertetését nemis kellene kiegészíteni, de célszerű lenne és lehetsé-ges világosabban vinni az olvasó elé. Íme!

enyém, tied, övéA szócikk tartalma egy kis részben homályos. „Ha

azonban a birtokjelnek valóságos szerepe van, ter-mészetesen nem helytelen az enyémé, tiedé... for-ma sem.” Ez a mondat bizonyára a fogalmazó szerintsem akar enyém/enyémé... polinímiát sugallani. Ti.így téves. Célszerű lett volna (a „nem helytelen azenyémé, tiedé... forma sem” helyett) egyértelműenfogalmazni: birtokjelezés esetén csak az enyémé, ti-edé... forma a helyes – még ha ez a beszédhelyzetritka is. Pl. (ha az én gyerekem a táskatulajdonos) eza táska az enyémé, az meg a tiedé, vagyis: ’a te gye-rekedé’).

5) A továbbiakban fölsorolt címszavak alatt pedig,úgy vélem, a szócikk tartalmi és szerkezeti módosítá-sa lenne indokolt – még ha csupán egy v. egy-kétrészlet tekintetében is. Ilyenekre gondolok elsősor-ban:

fel igekötőMindenekelőtt téves a címszó, mert ez az igekö-

tőnk kétalakú: fel/föl. A szócikk lényegében jó, deegy-két hiányosságot is látok benne.

„Ha az ige (több) e hangot tartalmaz, előnyben ré-szesíthetjük a föl változatot: fölfedez.” A szócikk elsőmondata meggyőzőbb lehetett volna, ha a fogalmazóalkalmazza is a maga tanácsát: a legfeljebb helyettannak polinim párját, a legföljebb változatot választja.(Persze, mindkét változat kifogástalan, csupán itt ésazért ellentmondásos a szóválasztás, mert az a szó-alak éppen része az ellenkezőjéről szóló tanács meg-fogalmazásának. – Hasonlóképpen ellentmondásos afelfedez és a felfektet címszó megválasztása is.)

Mivel azonban a föl/fel vagylagos értékű, az ö-sformát az egyébként is lépten-nyomon egyhangúsá-got okozó e hangok ellensúlyozására gyakrabban isválaszthatjuk. Pl. hasonlóképpen lehet jó: föltételesmód, hitelföltételek stb. Ha ugyanis valaki spontánul(tehát „erőltetés” nélkül) használja ez utóbbi szóalako-kat, akkor az erőltetést legföljebb abban érezhetjük,

ha valaki az ilyen esetet „mesterkélt”-nek igyekszik el-fogadtatni.

A téma utolsó mondata e tekintetben határozottanmegfelel köznyelvünk mai természetes igényének:„Az e–ö közötti választás végső soron mindig a szö-vegkörnyezettől és a beszélő v. fogalmazó stílusér-zékétől függ.” Szerintem ez a burkolt tanács egészenpontos. Legföljebb célszerűbb lett volna (közérdekbőlis) a nem burkolt formája: A váltakoztató (egyhangú-ságot csökkentő) fönti vagylagossági tanács alkal-mazását ki-ki terjessze ki oda s annyira, ahol samennyire természetesnek tartja – mert a két válto-zat vagylagos, tehát a kérdés nem helyességi, ha-nem stílusbeli (jóhangzási).

Köznyelvünk gondozói már régóta igyekeznek mó-dot találni az e hang túlsúlyának csökkentésére, denem eléggé hatékonyan és meggyőzően. Az indokoltszándék két mozzanatban is más stratégiát érdemel-ne.

Az első: Köznyelvünkben nemcsak a föl/fel igekö-tő alakpárja és származékcsoportja (pl. fölösleges,tejföl, föllebbez) ad lehetőséget az e gyakoriságá-nak csökkentésére, hanem az ö/e-s váltakoztatást tá-gabb fogalomkörben is alkalmazhatjuk (gyönge, fönt,pör, röpül, csönd, söpör, förtelmes stb.), s ez ígyvan jól. (Ugyanakkor e célból eleve nem gondolha-tunk a köznyelvi ë/e váltakozás alaktani és szótani,ma is szerte élő tényére, mégpedig indokoltan, mert aköznyelvet beszélő magyarságnak kb. egyharmadaezt a beszédhangot anyanyelvi szinten nem ejti.)

A második: Szóválasztáskor az egyhangúságot ak-kor csökkenthetjük lényegesen, hogyha ellensúlyo-zandó szöveghelyzetnek tekintjük nemcsak egy-egyszónak a magánhangzóarányát, hanem (ugyanezenokból!) a mondatét is, ill. a szövegkörnyezetét is. Sőt:az e-túlsúly vagy egyhangúság nemcsak a szöveg-ben jelen levő ö-höz mérendő, hanem a mondat és aszövegkörnyezet általános magánhangzó-állományá-hoz is.

Egy-egy szövegkörnyezetben összességében iscsökkenthető és csökkentendő az e gyakoriságábólszármazó egyhangúság. A fönti tanács így hitelesebblehetett volna.

nyökögésValójában az ökögés-ről szól a szócikk, de, úgy lát-

szik, az ökögés címszó teljesen hiányzik, pedig aznyilván tárgyilagosabb, iróniamentesebb lett volna anyökögés-nél. Amikor pl. az ökögésről szerettemvolna megtudni a szótár összeállítóinak a véleményét,

99

2007/1. 7. évf.


ezt a címszót hiába kerestem, sőt utalószót sem talál-tam, arra vonatkozót. Véletlenül bukkantam anyökögés címszóra, de még ilyenkor sem biztos azember, hogy a talált valami ugyanaz. Ebben nem az adöntő, hogy melyik elnevezés fedi jobban a keresettfogalmat, hanem hogy ahol a szótárhasználó keresi,ott van-e a válasz vagy az elirányítás.

Van ugyan a könyvben utaló címszó, de kevés (l.vesére műtött). Több kellene ahhoz, hogy ami akönyvben megvan, az a rengeteg érték: javaslat, véle-mény, minősítés nagyobb valószínűséggel juthassonel oda, ahová szánták. A kézikönyvet ugyanis nem el-olvasni szoktuk – azaz nem oldalról oldalra olvasni,nem is arra szánták a szerzők –, hanem használni.

szórendJó a szócikk, tömörsége is indokolt, de kurtasága

kevésbé, hiszen e téren hatalmas változásokat ta-pasztalhatunk. Nem csekély a rendszerbomlás és apongyolaság.

A sajtónyelv helyett itt indokolt lett volna média-nyelvről szólni. Különösen a televíziócsatornákreklámairól. A szócikkből hiányzik a mondathangsúly,vagyis az új elemnek a szórendet is meghatározó sze-repe. De maradjunk a bemondók zárómondatánál!Pl.: Legközelebb híreket 10 órakor láthatnak. Éj-félkor jelentkezünk legközelebb sporthírekkel.

Helyesen: Legközelebb 10 órakor láthatnak hí-reket. Vagy: Híreket legközelebb 10 órakor lát-hatnak. Vagy a 10-et leszűkítő módosító elemnek,hozzátoldásként, a mondat végére való hátravetésé-vel: Híreket 10 órakor láthatnak, legközelebb.

A másik példa helyesbítése: Sporthírekkel legkö-zelebb éjfélkor jelentkezünk. Vagy: Legközelebbéjfélkor jelentkezünk sporthírekkel. Stb.

S hiányzik az utalás a kapcsolódó címszóra: L.hangsúly és szórend.

6) Most abból a csoportból választok ki egyet-ket-tőt, melyben az egyébként általában jó és tartalmasszócikk szakmailag határozottan helyesbítendő, lé-nyeges elemet is tartalmaz. (Úgy látszik, hogy ez elke-rülte az új kiadást előkészítő szerkesztők figyelmét!)

az/ez – ő„Valójában az ő/ők névmás állhat élettelen tárgy

helyett is, különösen a mondat végén, hangsúlytala-nul: Itt vannak a mai újságok, fusd át őket!” – áll avitatható tartalmú szócikk élén. Ez azonban tévedés!Élettelen dolog esetében csak a többes ők tölthet be

hangsúlytalan nm-i szerepet. A tárgyesetben álló,egyes számú ő helyett ugyanis a mondatvégi hang-súlytalan helyzetben nem kell semmi: Itt van a mai új-ság, fusd át! Nem pedig: „...fusd át őt!” Sőt: itt ésilyenkor nem kell sem azt, sem őt.

Újabban ugyanis a média közvetítette közéletben(azon idegen nyelvek hatására, amely nyelvekben nin-csen tárgyas ragozás!) mondat végi helyzetben azazt előfordul ugyan, de az őt soha. Ez a teljesen fö-lösleges azt (és: a hangsúlytalan őket helyébe iktatottazokat!) annyira divatba jött, hogy itt is foglalkoznikellett volna vele. Csökkenti nyelvünk könnyed diffe-renciáló erejét.

földrajzi nevek helyesírása(A 8. bekezdésből: „Az -i képzőt kötőjel nélkül

egybeírjuk az utótaggal. Ha az előtag köznév, amelléknévi származékban elveszíti nagybetűssé-gét.”) Helyesen: Ha az előtag közszó, a melléknéviszármazékban elveszíti nagybetűsségét.

Közszó-nak tekintjük ugyanis azt a szót, mely nemtulajdonnév, tehát nemcsak a köznevet, hanem amelléknevet is (azt is, melyet tulajdonnévből képez-tünk). Közszói előtagú földrajzi nevek és melléknév-származékaik: Szabadság-hegy, szabadság-hegyi;Földközi-tenger, földközi-tengeri; Fekete-tenger,fekete-tengeri; Gyöngyös-patak, gyöngyös-pata-ki; Velencei-tó, velencei-tavi, Krétai-tenger, krétai-tengeri. Sőt némely földrajzi nevekben két előtag áll,de egyik sem köznév, viszont mindkettő közszó:Rohonci-Arany-patak, rohonci-arany-pataki;Nagy-Ausztráliai-öböl, nagy-ausztráliai-öböli.

helység – helyiség„A kisváros, a község, a falu, a tanya közös né-

ven helység.” Úgy látszik, a tanya és a tanyavilágannyira ismeretlenné vált a magyar főváros bizonyosrétegeiben, hogy még a kézikönyv számára is „hely-ség”-nek vélhető. Pedig a mai földrajzi és térképé-szeti értelemben sem a tanya, sem a tanyavilág, demég a tanyasor sem ’helység’.

A tanya általában egyetlen lakóház a hozzá tartozógazdasági épületekkel: magtár (v. „hambár”), fé-szer, ól, istálló, kocsiszín, szénáspajta s esetleglacikonyha vagy nyárikonyha. De része még egyvagy több udvar s többnyire a szérű is, a virágoskertis. Szálláshelye egy-egy földművelő és állattenyésztőcsaládnak. Nem magyar szemmel nézve is mindezlegföljebb ’épületcsoport’, de nem ’helység’. A tanyasohasem és a magyar nyelvterületen sehol sem volt

100

2007/1. 7. évf.

Ágoston Mihály

helység. A szócikknek ez az eleme bizonyára félreér-tésen alapuló, elemi tévedés.

Másrészt nincs miért a kisvárost külön is említeni,amikor a nagyváros is helység. ÉrtSzt. (1960): ahelység: „falu, község, város”. Magyar értelmezőkéziszótár (2003): a helység: „közigazgatási egysé-get alkotó település.” A tanya nem alkot közigazga-tási egységet. (Nem tévesztendő össze major sza-vunkkal!)

Az imént idézett két jó meghatározás együtt alkal-mas lehetett volna a címadó paronimapár megkülön-böztetésére, hogyha a fogalmazó ezeket veti össze ahelyiség meghatározásával.

nemcsak – nem csak – ne csakVitatható és gyönge a szócikk álláspontja és tagla-

lása. Először is a kötőszópár nem ellentétes, hanemkapcsolatos. (A fogalmazó bizonyára a nem –, ha-nem – szerkezetű, kizáró ellentétet jelölő mondatvi-szonnyal tévesztette össze.) A címszóként szereplőkötőszószerkezetnek immár hagyományosan ez amegnevezése: ellentétesen hozzátoldó kapcsola-tos viszony jelölésére szolgáló páros kötőszó.

A nemcsak kötőszót mindig egybeírjuk (de a nemés a csak szavakat nem mindig). Összetett kötőszava-ink: úgyhogy, csakhogy, nemhogy, nehogy, még-is, ugyanis, vagyis, hanem, noha, habár, jóllehet,tudniillik, ámde, mégpedig, mármint stb.)

Sohasem írjuk viszont egybe az ugyancsak kötő-szói értékű (sőt a nemcsak kötőszóval általában azo-nos jelentésű) nem csupán szókapcsolatot, valamintezek tiltó változatát: ne csak. (Vö. de hát; még ha;azért is; csak azért is; de viszont; stb.)

Tipikus szerepét, mint említettem jegyzetem elején,a nemcsak a mellérendelt mondatok kapcsolatos(!)típusának ellentétesen hozzátoldó változatában töltibe: Nemcsak ígérte, hanem meg is tette. Nem-csak elhanyagolják a vetéseket, hanem földjük jelen-tős részét be sem vetik. Ilyenkor kötőszószerkezetjelzi a tagmondatviszonyt: nemcsak..., hanem... is.,vagy tagadó formában: nemcsak..., hanem... sem.

Hogyha a második kapcsolatossági elem magábanfoglalja az elsőnek a jelentését is, a kötőszószerkezetharmadik tagja elmarad: Nemcsak terád kellett vár-nunk, hanem mindannyian késtünk. (Kötőszókilyenkor: nemcsak..., hanem...)

A kapcsolatos hozzátoldás váratlan élességét vagymeglepő voltát néha azzal jelezzük, hogy a hanemhelyén a de kötőszót szerepeltetjük: Nemcsak rágal-maznak bennünket, de sokunkat meg is verték

már. Ebben a hanem helyére léphet a de kötőszó.Természetesen, még ez is ellentétesen hozzátoldókapcsolatos viszonyban álló tagmondatokat köt ösz-sze.

Ez az ellentétesen hozzátoldó kapcsolatos vi-szony akkor is fönnáll, hogyha magát a hozzátoldástkihagyjuk (de mindig hozzáértjük!). Kihagyjuk, mertakihez szólunk, már elmondta, vagy úgyis tudja, vagymert nem akarjuk közölni vele. A nemcsak kötőszó-nak ilyenkor is azonos a szerepe: Nemcsak versekvannak a könyvben. (Azaz: ’...hanem más is’.)

Amikor pedig kizáró ellentétes mondatban cáfo-lunk vagy helyesbítünk egy rendszerint korábbi állítás-félét, előfordulhat ugyan, hogy a nem és a csak egy-más mellé kerül, de a csak egy rákövetkező mondat-elemnek a leszűkítője, s ez utóbbinak a jelentését ta-gadja a nem: A németórán nem csak négyen vol-tak jelen, hanem csak négyen hiányoztak. Nemkötőszói az értéke tehát. (Ellentétes mondat a követ-kező párbeszéd-részletbeli válasz is: – Te is ott vol-tál? / – Nem, csak elmesélték. Azaz: Nem voltamott, hanem csak elmesélték.)

A kizáró ellentétes mondatbeli nem és csak értel-mezését illetőleg nem kevéssé ellentmondó és zavar-keltő némely kézikönyvünk információja: a „nem (ta-gadószó)” címszavú szócikknek az ugyanitt megadotthelyes választ követő, másik példája: „nem csak (=nem csupán)”. Ti. maga a nemcsak kötőszó a ’nemcsupán’ jelentésértékű, mégpedig mindig. Ugyanak-kor a nem csak így, magában, mint láttuk föntebb,nem is szerkezet, hanem egy v. két szerkezet töredé-ke a kizáró ellentétes mondatból: Nem csak szer-dán voltam ott, hanem szerdán is ott voltam.

Sztálin – SztalinA Sztalin után a Sztálin íráskép az anyaországban

végül is annyira megszokottá vált, hogy visszaigazítá-sa körültekintő érvelést igényelt volna, hogy ne okoz-zon politikai zavart. Az anyaországiak egy részének ki-vételével viszont a magyarság a Kárpát-medencébenés szerte a világban máig is inkább a magyar nyelv-nek megfelelő rövid a-s alakját őrizte meg anyanyelvikészségében: Sztalin, Sztalin-orgona, sztalinista,Sztalingrád, sztalini stb. Miként: Bulganyin,Karpov, Fagyejev stb., illetve Lenin, Lermontov,Gogol.

Nem hibáztatható a magyarság kiejtése, ha Új-Zé-landtól Zentán és Budapesten át Chiléig és KanadáigSztalin, Sztalingrád, sztalinista névformákat őrzöttmeg írásban és kiejtésben, mert az á-s formát joggal

101

2007/1. 7. évf.


érzi egy kissé mesterkéltnek. A magyarban amaz a ha-gyományosabb formája a névátvételnek, s ezt a kézi-szótár szócikke nem is zárja ki. A fogalmazó nem tértki a név már említett másik népies változatára, pedigaz a magyarság nyelvhasználatában – rosszallás nél-kül is – többnyire egyetlen forma, és anyanyelvünkidegenszó-használatának is a természetesebbik szó-alakja.

A Sztálin vagy a Sztalin szóalaknak (és származé-kainak) az alaki mérlegelése ma anakronizmus lenne.Mindkét forma (a fogalmakkal együtt) történelmivévált, s ezzel a kettősséggel él a magyar emlékezet-ben: Sztalin v. Sztálin, sztalinizmus v. sztáliniz-mus, sztalinista v. sztálinista, sztalini v. sztálini,Sztalingrád v. Sztálingrád (ma: Volgográd). A tu-lajdonnévi eredetű polinímia egyébként sem ritka je-lenség a magyar nyelvben (és más nyelvekben sem):Potemkin – Patyomkin, Roosevelt (e.: rúzvelt –rózevelt), II. Endre – II. András, Zápolya –Szapolyai, Balassi – Balassa stb.

Az eredeti orosz ejtésnek (sztáljin) egyébként asztálin hangsor sem felel meg egészen; másrészt abétóven, valensza, lenin, gogol hangsorok semrosszallásból térnek el az eredeti ejtésmódtól, sőtegyes szláv nyelvekben a gitler és a gendelj sem.(Ha egy név rossz emléket idéz egy nép vagy népré-teg emlékezetében, az akkor is negatív hatást vált ki,ha Sztálin, s akkor is, ha Sztalin. Miként Hitler neveakkor is rosszallást és megvetést ébreszt az emléke-zőkben, ha pontosan van leírva vagy kimondva. Ezértsem indokolt pl. Ceauşescu nevét ferdítenünk„csaucseszku”-ra, még ha az írásmódja jelentőseneltér is a magyar írásmódtól.)

7) Végül pedig két olyan szócikket vizsgálunk meg,melyeknek már az alapmondanivalóját is részben kor-rigálandónak tartom. Noha az ötezer címszó között azilyesmi már egyáltalán nem jellemző, a kiadvány to-vábbi fejlesztése szempontjából, úgy érzem, mulasz-tás lenne nem tennem szóvá.

idegen nevek átírása(Az 1. bekezdésben:) „A latin és cirill ábécét egy-

aránt használó szerb nyelv neveit azonban átírhatjuk;egyaránt helyes tehát a Draskovics, Milosevics, ill. aDrašković, Milošević írásmód.”

1963-ban, amikor a Délvidéken elhatároztuk, hogy– a sajtónyelven kezdve – áttérünk A magyar helyes-írás szabályainak tizedik (1954-es) kiadásába foglal-tak alkalmazására, ebben a szándékunkban az MTAHelyesírási Bizottsága írásban is támogatott bennün-

ket: „Latin betűs nyelvnek számít a szerbhorvát,mert kétféle írásrendszert alkalmaz, és azok közülaz egyik a latin betűs.” Voltaképpen megerősítetteaddigi meggyőződésünket és szándékunkat.

A délvidéki magyarság viszonylag gyorsan megér-tette, hogy ezzel az áttéréssel egységesülhet az egye-temes magyar írásmód. Azóta (tehát több mint negy-ven éve) a délvidéki magyar írásban általános a szerbszemélynevek, földrajzi nevek és intézménynevek ma-gyar szövegben való szerepeltetésekor az eredeti (la-tin betűs szerb) írásmód megtartása – sőt tudomá-nyos munkákban, lexikonokban ideát is így járnak el.A Délvidék magyarsága (másokat ugyanis ez nemigenérdekel) mindmáig furcsállja, hogy az anyaországi saj-tó a nem latin betűs macedón, bolgár, ukrán, oroszstb. nyelv neveinek mintájára a szerb és (többnyire) ahorvát neveket is átírja. (A horvátok egyébként semakkor, sem azóta nem is használtak egyebet a latinbetűknél.)

Elvétve megesik, hogy valakiket zavar a magyarnyelv és írásrendszer egysége, de most különösenmeghökkent ez a megtévesztő tanács. Akkor ismeghökkentene, ha 52 évvel a tizedik kiadás meg-jelenése után, ill. 43 évvel a délvidéki sikeres be-kapcsolódás után, nem éppen itt olvastam volna.

Azóta ugyan nyilvánvalóvá lett – amit odaát koráb-ban is szinte mindenki tudott –, hogy a szerbhorvátnyelv nem létezik, ám megvan az egyábécés (latin be-tűs) horvát nyelv, és megvan a két ábécés (latin és ci-rill betűs) szerb nyelv is. A szócikk fönti tanácsa azon-ban ezt tudva is téves: a szerb tulajdonneveket épp-úgy nincs miért átírnunk, mint a lengyel, angol, portu-gál, török, német, vietnami, finn, izlandi stb. nyelv tu-lajdonneveit, egyéb szavait. Mert a szuverén szerbnyelv is latin betűs írásrendszerűnek tekintendő.

sejtetni engedA két helyesírási homonima – sejtette – kiejtésé-

nek zárójeles föltüntetése a szócikkben föl van cserél-ve, s ezért annak tanácsa, érvelése merőben téves.

Helyesen:cselekvő: (sejtëtte) > sejt + ëtt + e

vö. tart + ott + a, önt + ött + e középzárt mgh.!művelt.: (sejtette) > sejt + et + t + e

tart + at + t + a, önt + et + t + e nyílt mgh.!

102

2007/1. 7. évf.

Ágoston Mihály

cselekvő, múlt: műveltető, múlt:sejtëtte sejtette és: rejt, ejt,

fejt, jelent, ért, félt...sejtëttem sejtettemsejtëtted sejtettedsejtëttük sejtettüksejtëttétëk sejtettétëksejtëtték sejtették

rejtëtte rejtetterejtëtték rejtették

jelëntëtte jelëntettejelëntëttem jelëntettem stb.

8) Nem idézek többet a könyvből. Köszönöm aszerkesztők és az olvasók türelmét és bizalmát! Elevenem a jellemzőt idéztem, hiszen a kéziszótár jellege aképesség és a készség gyorssegély nyújtására. Olva-sóként magam is naponta hálával és örömmel veszemigénybe ezt a segítséget. A jegyzetek, a korrekció-gondolatok nyelvésztől erednek, inkább kötelesség-ből s mindenképpen csak elgondolkodtató javaslat-ként – a jövőnek szánva.

Kizárólag ehhez a szándékhoz csatolnám azokat ajavaslatokat is, melyekhez címszót nem találtam a szó-tárban. Nem is annyira hiányként említem (hiszen tud-nom kell, hogy a szerkesztők sok mindent tudatosankényszerültek kihagyni), mint inkább esetleges gondo-latébresztésül szerkesztőnek és olvasónak egyaránt –ebből a megtisztelő alkalomból is az élő és folyamatosnyelvművelés ügyét szolgálva. Íme, néhány példa!

abbéliA délvidéki sajtóban divatos „abbéli”-nek sehol

nyoma a kéziszótárban, pedig – ritkán – ideát is hal-lottam már. Főleg nincsen ebben az értelemben: „ab-béli szándékát” = ’azt a szándékát’. Ez esetbenugyanis nem így helyesbítünk: abbeli..., hanem azt aszándékát, esetleg: azon szándékát. (L. -beli, -béli.)

Athén; thaik – thaiok(A hehezetes – ph, th, kh, rh, gh, bh, dh... – han-

got is tartalmazó ógörög, hindi és egyéb szavakat ma-gyar szövegben hogyan ejtjük ki: magyar h-val v. nél-küle, ill. így is, úgy is; és a szót írásban hogyan vá-lasztjuk el helyesen? Erre gondolok: athén, ganthi v.atén, gandi. És mahapharata, butha, vagy:...)

(Továbbá: Thaiföld: thaiföld v. taiföld, es. tájföld?És (az írásmód is kérdés!): thaik v. thaiok?)

Damoklesz kardjaNyilvánvaló lett, hogy a kifejezés használói részéről,

amikor Damoklesz kardja helyett újra meg újraDemoklész kardjá-t mondanak, nem nyelvbotlásrólvan szó, hanem tévhitről. De ezt még inkább tekint-hetjük a választott kifejezés nem ismerésének.

Hiányzik ez a címszó, pedig az ezzel kapcsolatoshibá(ka)t másutt aligha tehetjük szóvá (még idejében).A Délvidéken tapasztalt jelenséget ideát is hallottam amédiában. Két hibát is tartalmaz: a személynévbe ekerült az a helyére, és é az e helyére: Damoklesz...> „Demoklész...”

Ha az ilyesmit nem tesszük szóvá, még az a hiede-lem is kialakulhat, hogy az ógörög neveket is angolo-san „illik” ejteni.

Másrészt köznyelvünk az ógörög formától eltérően aszólásszerű kapcsolatban a latinos névformát használja.Legalábbis erről tájékoztat az 1994-es Bakos-szótár,valamint a „nagy fehér” Magyar helyesírási szótár is,mely öt évvel később jelent meg. Ezekkel szemben aBakos-szótár 2002-beli újabb kiadása már a „Damok-lész kardja” formát ajánlja. (Fontos kézikönyveink frisskiadásainak nem kis zavart okozó eltéréseit, de még in-kább elírásait – más alkalommal – tovább sorolhatnánk.)

hangzónyújtásJó lett volna választ kapnunk több ezzel kapcsola-

tos, idegenszerű jelenségre. Továbbá: véleménytkapnunk az ELTE-n, ELTE-re, ELTE-t ejtésmódjáról.

K&H [ká-és-há]Budapesten így terjedt el: „ká-end-há”. Noha ke-

reskedelmi és hitelbank-ról van szó (úgy tudom, in-nen a K és a H, vagyis a ká és a há), a nem angol ere-detű & (azaz: és) jelnek pedig nyelvenként anyanyelviolvasata van. A magyar névrövidítés vegyes (magyarés angol) olvasata a magyar nyelvhasználatban indo-kolatlan. Angliában logikus lenne, ha kb. így olvasnák:kej-end-ejcs, de Magyarországon, azaz magyar szö-vegben ez csak ká-és-há lehetne. (Vagy pedig, per-sze, akármi.) (Mivel csak ezt hallom a médiában, nembocsátkozom abba az esetleges ellenérvelésbe, hogya névrövidítésnek van angol utótagja is.)

Esetünkben már az is elgondolkodtató, hogy amegújított kéziszótárból ez a sajátosan nyegle jelen-ség hogyan maradhatott ki.

Minden rendben?

103

2007/1. 7. évf.


Magyar ember egy vérben fekvő sebesülttől – épésszel – nem kérdez ilyesmit: „Minden rendben?”Ilyen helyzetben így sem jobb: Minden rendbenvan? Pedig ez az ostoba kérdés a magyarra fordítottfilmekben naponta hússzor is elhangzik.

műveltető igeNincs róla szó sehol (vö. sejtetni enged), pedig

rejtett kiszorulása nagyobb időszerűségű és jelentő-ségű, mint pl. a szenvedő ige ügye, noha arról is lettvolna mit mondani.

suli(net)...suli, szülinap, köszi szépen, vacsi. Kimaradt a

sulinet, noha szolgalelkű, fölülről való terjesztésétidegenszerűsége, nyeglesége, fölöslegessége miattis időszerű lett volna mérsékelni (Délvidék: sulifesz-tivál, suliszínház, sulitanács stb.).

Két dologról kellett volna szólni: a suli, buli típusúszavak stílusértékéről és megfelelő helyéről, valaminta nyegle és teljesen fölösleges sulinet, sulinap stb.„pályafutásáról”. A buli szócikke egyébként jó.

UPCÚgy vélem, a magyar szövegben előforduló UPC

direkt-nek „júpíszídájrekt” olvasata és az ilyen olvasat-nak a magyarságtól való általános elvárása éppannyi-ra abszurdum, mint az, hogy az ilyesmit komolyannem (eléggé) teszi szóvá az erre hivatott (tehát nem-csak illetékes) magyar nyelvész társdadalom.

Viselkedj!Viselkedni ostobán is lehet, ezért nem mindegy,

hogy milyen viselkedésre szólítunk föl valakit. Többekközött így figyelmeztethetünk a helyes viselkedésre:Viselkedj rendesen! Vagy: Hogy viselkedsz?!

volt – lettMa is közismerten és világosan megoszló jelentésű

szópár, s a jelentésmegoszlás nyelvünknek nem ter-he, hanem értéke.

* * *

Ma és holnap?

Mindenekelőtt talán az lenne indokolt, hogy ne csaka Nyelvőr olvasói tudjanak róla (és anyanyelvünk többikézikönyvéről); ...hogy legyen belőle elég a boltokban,sőt hogy eljuthasson oda is, ahol nincs könyvesbolt.

Meg kellene szervezni az észrevételek begyűjté-sét a kéziszótár (hivatásos) használóitól, s máris el-kezdeni, és éveken át készíteni elő az újabb kiadást.Mert van, ami máris hiányzik, vagy máris módosítan-dó, hiszen a 10%-nyi új anyaggal nem válaszolhatjameg a hiányzó címszavakat, viszont kitűnően megsej-teti, sőt szemlélteti is, hogy mennyit ér az ilyen anya-nyelvi kalauz, és hogy mi minden férhetne még ide anapjainkat körülzsongó anyanyelvi kérdésekből.

Noha van hagyománya, mégsem jellemző jelen-ség, hogy a kézikönyvek szerzői fölkérik az olvasókat:észrevételeik (internetes!) közlésével növeljék annakesélyét, hogy a következő kiadás e tekintetben majdismét megfelelhessen anyanyelvi rendeltetésének.Pedig nemcsak ennek az esetében volt és lenne fon-tos az időközönkénti megújulás, hanem a váltakozóiramban változó vagy megváltozó anyanyelv egyéb ké-zikönyveiében is. Sőt nem csupán a nyelv változásamiatt hasznos a kiadványok megújítása, hanem az el-írásokat, apró pontatlanságokat, tévedéseket, homá-lyokat, hézagokat korrigálni sürgős érdeke lehetneszerzőnek és olvasónak egyaránt.

A kétlépcsős tájékoztatás más területen is szüksé-gessé és gyakorlattá vált: az átfogó, nagy kiadványokmellett csakhamar elkészült a használatkor könnyeb-ben kezelhető, eleve tömörebb és szűkített tartalmúkéziszótár.

Szerencsére többféle anyanyelvi kézikönyv áll ren-delkezésünkre ma is. Tudjuk, sohasem pótolhatjaegyik kézikönyv a másikat, ugyanis más-más rendelte-téssel készülnek. (Vö. értelmező szótárak, lexikonok,atlaszok, helyesírási és kiejtési kiadványok stb.)

Nem mindegy, hogy körültekintően ismerjük-e föl:ma hol van a helye ennek a „tőkebefektetés”-nek,egy-egy ilyen anyanyelvi kézikönyvfajtának, azaz holhiányzik legjobban, hol lesz valóban hatékony, hogyátfogóan gyorsulhasson föl anyanyelvünk harmonikusmegújulása. Hogy anyanyelvhasználatunk (tehát nema társadalomból kutatási projektumokba elméletbenelvont anyanyelv, hanem az élő anyanyelvi kommuni-káció, sőt – ami sokkal több – társadalmunk anya-nyelvűsége) a világnyelv általános térhódításának ésa létfontosságú többnyelvűsödésnek a korában is,sőt holnap is megfelelhessen alapvető rendeltetésé-nek. Ezt a rendeltetést ugyanis a többnyelvűsödés, avilágnyelv és a számítógép nemhogy nem helyettesít-hetné részlegesen sem, hanem – anyanyelvünk egy-idejű és párhuzamos – megújulását maga is igényli,sőt megköveteli és sürgeti.

104

2007/1. 7. évf.

Ágoston Mihály

Ezt fölismerni, ennek megvalósulását folyamato-san, okosan és hatékonyan elősegíteni a nemzet ér-telmiségének illetékessége és egyik legkorszerűbbföladata lenne. Mert ez létérdeke. Persze, egyetemesemberi érdek is, hogy nemzetünk (határokon belül éskívül) ma milyen anyanyelvűséggel építi nemzeti kultú-ráját, és milyen életképességű anyanyelvi kultúrávaljárul hozzá az egyetemes kultúra gazdagításához.

Rajtunk is múlik tehát, hogy ez az értékes ismeret-tár mennyiben és mikorra jut el abba az olvasótábor-ba, ahol nem válik holt tőkévé (azaz csak szellemi ésfizikai lehetőséggé), hanem mindannyiunk (egyik) köz-kedvelt anyanyelvi „kalauz”-ává vagy inkább „útitárs”-ává tesszük mindennapjainkban.

El kell tehát juttatnunk a megfelelő könyvespol-cokra vagy a világhálóra, hogy bármikor kéznél le-hessen. El kellene juttatnunk mindenekelőtt oda,

ahol még a műfaj létéről sem tudnak. Fontos éssürgős lenne, hogy munka közben minél előbb ésminél átfogóbban elérhető legyen: tanácsért, ma-gyarázatért, válaszért föllapozhassuk éppen ott,ahol kell. Nem elolvasni, sem őrizgetni akarjuk azutókor számára, hanem esetenként föllapozni. Per-sze, közvetlen rendeltetése nyilvánvaló: a kéziszó-tár használója maga dönti majd el, hogy föllapozza-e, és hogy a pillanatnyilag talált magyarázatot vagya fölkínált megoldásváltozatot anyanyelvi készségé-nek ápolására, nemzeti létünk megtartására, kultú-ránk építésére elfogadja-e s alkalmazza-e. Bizakod-hatunk, hogy egyre többen fölismerik: a magyarnyelvközösségben ez a készség a lelke a másikkettőnek.

Jókor van, s jó, hogy van. Szerzőt és kiadót elisme-rés illet meg.

105

2007/1. 7. évf.

Tanulmányok, esszék, kritikák

Ács MargitGyilkosok közt élünk= = 2006. jún. 4., 2. sz., 50—51 p.

Ágoston MihályA délvidéki magyarság oktatásügyének anyanyelvűségi és egyéb vitális problémáiaz utóbbi tíz évben == 2002. okt., 4. sz., 15— 23. p.Aracs-Főnix-díj nemzeti megmaradásunkért == 2003. febr., 1. sz., 102 p.Elindultultunk szép hazánkból… : sorsfordulón anyanyelvűségünk? == 2003. okt.,4. sz., 12—18 p.Naiv mars helybenjárásra (Gondolatok egy nem létező stratégiáról) = = 2005. dec.24., 3—4. sz., 75—78 p.Visszhang a gyepűről= = 2006. márc. 15., 1. sz., 20—22 p.

Andrási AttilaValamit bűnösen rosszul teszünk= = 2004. júl., 2. sz., 6—9 p.

Andróczky CsabaKísérlet a közösségépítésre : A bácsfeketehegyi autonómiatanácskozás bevezetőszövege= = 2006. jún. 4., 2. sz., 33 p.A bizalomra építve : Életbevágó, hogy demokratikusan választott nemzeti taná-csunk és önálló magyar egyetemünk legyen= = 2006. aug. 20., 3. sz., 8 p.

Balla LajosVélemény és javaslatok = = 2005. márc. 15., 1 sz., 41—42 p.

Balla FerencEgy bezdáni magyar diplomata : Hogyan és mikor tájékozódott a magyar Ideigle-nes Nemzeti Kormány az 1944. évi délvidéki megtorlásokról?= = 2004. júl., 2. sz., 90—95 p.

Bata JánosIllyés Gyula időszerűsége == 2001. nov., 2. sz., 58—60. p.Ne számíts ránk, Magyarország == 2002. febr., 1. sz., 9. p.Az én augusztus huszadikám == 2002. aug., 3. sz., B 2. p.Nagy magyar vörös októberek : Vajda Gábornak == 2003. febr., 1. sz., 5 p.A költő, aki tette a dolgát és elmondta, amit mondania kellett == 2003. jún., 2. sz.,12—16 p.Széljegyzetek egy ország megszűnéséhez == 2003. aug. 3. sz., 43—45 p.Európa összenő? : Az Európai Egyesült Államokból kirekesztett gondolatok ==2003. okt., 4. sz., 9—11 p.Az Béla kerálnak, másodszor : (Válaszféle Csorba Béla Hozzászólásához) ==2003. okt., 4. sz., 59—62. p.(Vö. Csorba Béla: A pontosság érdekében 2003/3. sz., 85—86 p.)Kedves Bozsik Péter!= = 2004. júl., 2. sz., 16—19 p.

Néhány megjegyzés az idegen nyelv tanításának délvidéki vonatkozásairól = =2005. márc. 15., 1 sz., 37—38 p.Süketek párbeszéde, avagy Kedves Bozsik Péter, másodszor! = = 2005. márc.15., 1 sz., 69—75 p.Íme, hát meglelte hazáját — avagy egy kozmopolita hazát talál magának = = 2005.dec. 24., 3—4. sz., 32—35 p.(Végel Lászlóról)Műfordító kisebbségben, avagy gyilkosok közt cinkos, aki néma = = 2005. dec.24., 3—4. sz., 129—131 p.Még mindig Trianon= = 2006. jún. 4., 2. sz., 5 p.„Magyarország nem pusztul, hanem tisztul”= = 2006. jún. 4., 2. sz., 100 p.Augusztus huszadika táján= = 2006. aug. 20., 3. sz., 9—11 p.Ötven év után= = 2006. okt. 23., 4. sz., 6—8 p.

Beke GyörgyKisebbségi léthelyzetek == 2002. aug., 3. sz, 43—48. p.Gyergyói „hideg napok” = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 132—142 p.

Bene AnnamáriaTanszéki kontraszelekció= = 2004. márc., 1. sz., 11—12 p.

Benedikty TamásA költői képtől a költői képletig : Avagy gondolatok a nyelvről a politika latrinájánakürügyén : Nyelv? Irodalom? Nemzet? Kultúra?= = 2004. júl., 2. sz., 10—15 p.Párhuzamos ötvenhatok= = 2006. okt. 23., 4. sz., 28—36 p.

Bertha ZoltánNekünk még mindig Mohács kell?! = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 68—70 p.

Bicskei ZoltánAracs / b. z. == 2001. aug., 1. sz., B 2. p.

Bogner IstvánEgy szabadkai magyar egyetem növelné a délvidéki magyarság jövőbe vetett hitét= = 2005. márc. 15., 1 sz., 47 p.

Botlik JózsefMakacs tények és adatok a trianoni békediktátum 85. évfordulóján: Károlyi Mihály,Linder Béla és Bőhm Vilmos hazaárulásáról = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 56—67p.

Burány NándorBorban az igazság, kertben az egészség == 2002. febr., 1. sz,54-56. p.Kegyelet és felelősségérzet

KISS GUSZTÁV

Az Aracs folyóirat szerzői (2001–2006)

106

2007/1. 7. évf.

Kiss Gusztáv

= = 2006. aug. 20., 3. sz., 48—50 p.A barokk ember= = 2006. okt. 23., 4. sz., 85—86 p.

Bozóki AntalLevél [Utasi Jenőhöz és Mirnics Károlyhoz] == 2003. jún., 2. sz., 73—74 p.

Böjte CsabaElszántan a jó ügyért= = 2006. aug. 20., 3. sz., 57—64 p.

F. Cirkl Zsuzsanna„A léleknek is olyannak kell lenni, mint a madárnak”: Hogyan éljük túl kisebbségi-ként a globalizációt? == 2001. aug., 1. sz, 31—33. p.Van még mit feltárnunk: Mi történt velünk 1918 után? == 2001. nov., 2. sz, 54—57. p.Kárpát medencei találkozások == 2002. aug, 3. sz, 68—71. p.Erkölcsi infernó Párizsban?: A francia királyok kéjlakától a királygyilkosság miatt ki-utasított kislányig == 2002. okt., 4. sz, 37— 38. p.Nem adjuk föl! == 2003. okt., 4. sz., 47—48. p.(Az oktatás kérdéseiről)

Czakó GáborKülönös békepont == 2003. febr., 1. sz., 73—77. p.(Aracsi pusztatemplom)

Csámpai OttóNemzet és nemzettudat= = 2004. dec. 25., 4. sz., 5—18 p.

Csapó EndreMinden elkenődik…= = 2004. dec. 25., 4. sz., 29—33 p.

Csíki SándorSzékely Autonóm kálváriája : Székely Autonómot szélütés érte. Ősszel. 2005 szep-temberében. Egymás után kétszer. = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 143 p.

Csorba BélaA járeki gyűjtőtábor == 2001. nov., 2. sz., 31—33. p.Magyar—szerb viszony a XIX. század közepén : Pál Tiborkönyvéről == 2001. nov., 2. sz., 67—69. p.A még teljesebb igazság érdekében[Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva, HatodikSíp Alapítvány, Bp. 1995] == 2002. okt., 4. sz., 78—79. p.Félszeműek között vak a király == 2003. jún., 2. sz., 5 p.(A Magyar Nemzeti Tanácsról Tomán Lászlónak)Nem pusztán történészi vizsgálódás : Szűcs Jenő könyve szerbül (Jene Sič: Skicao trima evropskim istorijskim regionima, Stylos, Novi Sad, 2003) == 2003. aug.,3. sz., 81—84 p.A pontosság érdekében : (Hozzászólás Bata János írásához) == 2003. aug., 3.sz., 85—86 p.(Vö. Bata János: A költő, aki tette a dolgát. 2003/2. sz., 12—16 p)A helyi monográfiák készítésének jelentősége és nehézségei= = 2004. márc., 1. sz., 80—84 p.A forradalom újratemetése = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 44—45 p.Szrbobrán, Budiszava, bon voyage!= = 2006. márc. 15., 1. sz., 49—50 p.Demagógiauralom határon innen és túl= = 2006. aug. 20., 3. sz., 12—15 p.Törpefenyő= = 2006. aug. 20., 3. sz., 55 p.Tisztesség és politika : Másnapos okoskodások — idealistáknak= = 2006. okt. 23., 4. sz., 61—68 p.Dózsa kapcsán (Észrevétel)

= = 2006. okt. 23., 4. sz., 110 p.(Kovács Nándor: Párhuzamos életképek)

Dencs TündeA vajdasági fiatalok kulturális életszokásai = = 2005. jún. 15., 2. sz., 34—38 p.

Dévavári D. ZoltánGyászmagyarok = 2002, febr., 1. sz, 10—11. p.A polgárság kritikája == 2003. febr., 1. sz., 81—83 p.Az utolsó esély: a tudásalapú társadalom == 2003. jún., 2. sz., 67—72 p.Csáth Géza és a polgári radikalizmus= = 2004. szept., 3. sz., 69—82 p.

Dományiné Kiss KatalinA Tisza-parttól az óceánig : Tóth István szobrászművész életútja == 2003. jún., 2.sz., 76—77 p.

Domonkos LászlóEgy anyaországi posztromantikus Fantomországban : (Az Eurocrem íze) == 2003.jún., 2. sz., 17—20 p.A végzet bábjátékosai között= = 2004. márc., 1. sz., 34—35 p.

Dudás KárolyEzerkilencszázötvenhat, te csillag == 2002. febr., 1. sz., 6—8. p.

Ehmann ImreNyugat- és dél-bácskai papi sorsok 1944/45-ben= = 2004. júl., 2. sz., 96—100 p.

Faragó ÁrpádNem zsákutca a műkedvelés: Gondolatok színjátszó mozgalmunkról == 2002.okt., 4. sz, 24—29. p.

Faragó ZoltánÉrtünk haltak= = 2006. márc. 15., 1. sz., 82—83 p.

Fekete GyulaVilágtörténelmet írtunk : Életem legcsodálatosabb napjai= = 2006. okt. 23., 4. sz., 9—11 p.

Fekete J. JózsefKarámban — vízummentes-e az irodalom?= = 2004. márc., 1. sz., 36—40 p.

B. Foky IstvánA „nyereg alatt puhított” Magyar Szóról = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 30—31 p.

Gábrity Molnár IrénMennyire érett ifjúságunk a Vajdaságban / GÁBRITY Molnár Irén, MIRNICS Zsu-zsanna == 2002. aug., 3. sz, 38—42. p.A vajdasági magyar oktatási intézmények összehangolása mint az értelmiségi után-pótlás feltétele= = 2004. júl., 2. sz., 29—42 p.A délvidéki magyarok és a média : (jelenségkutatás) = = 2005. jún. 15., 2. sz.,29—33 p.Van-e a délvidéki értelmiségnek vallási magatartása? = = 2005. dec. 24., 3—4.sz., 39—43 p.Felszámolhatók a felsőoktatás kerékkötői?= = 2006. aug. 20., 3. sz., 24—28 p.

Gubás JenőMagyarságtudat-hasadás == 2001. aug, 1. sz, 10—20. p.

107

2007/1. 7. évf.


Irány és irányvesztés == 2001. nov., 2. sz, 48—51. p.Egy letiltott kritika története == 2002. febr., 1. sz, 46—52. p.Hivatás és vállalás : Vallomások az értelmiség feladatairól == 2002. jún, 2. sz.,11—25. p.(Szemerédi Magdolna; Varga Zoltán; Lázár Anna; Dr. Horváth Mátyás; Fodor Ist-ván; Szloboda János; Balla Lajos-Laci; Vajda Gábor)Tétlenségünket megbosszulja a történelem == 2002. aug., 3. sz., 13-16. p.A Szent István-i Aracs == 2002. aug., 3. sz., 74. p.Még mindig kísérleti adás? : Egy tévénéző észrevételei == 2002. okt., 4. sz., 5—14. p.Intés az őrzőkhöz == 2003. jún., 2. sz., 6—11 p.(A szerbiai Magyar Nemzeti Tanács megalakulásáról.)Tiltakozom! == 2003. aug. 3. sz., 6—7. p.(A Magyar Nemzeti Tanács és a települések elnevezései)Délvidéki lelki aszály == 2003. okt., 4. sz., 36—41 p.A délvidéki magyarság esélyei= = 2004. márc., 1. sz., 19—24 p.A délvidéki magyar média bolsevista csökevényei= = 2004. júl., 2. sz., 22—24 p.Kis délvidéki magyar politikai korrajz= = 2004. dec. 25., 4. sz., 54—61 p.A délvidéki magyarság esélyei II.= = 2004. dec. 25., 4. sz., 90—93 p.Szoborsorsok és furfangok = = 2005. márc. 15., 1 sz., 20—23 p.Gondolatok a felnőttoktatásról = = 2005. márc. 15., 1 sz., 50—51 p.Anyanyelvűnk romlása, magyarságunk pusztulása = = 2005. jún. 15., 2. sz., 56—60 p.„Az emberiségnek egy nemzetét megtartani” = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 147—148 p.Van-e nemzetstratégiánk? = = 2006. márc. 15., 1. sz., 23—27 p.Tévhit vagy szemfényvesztés? : Kisebbségi létünkön segít-e az unió?= = 2006. jún. 4., 2. sz., 38—40 p.Idill vagy önámítás, : Reagálás Hódi Sándor tanulmányára= = 2006. aug. 20., 3. sz., 51—55 p.„…mert súlyunk oly parányi” : Kedves ünnepeltek, tisztelt ünneplő közönség!= = 2006. okt. 23., 4. sz., 107—108 p.

Gulyás LászlóA dél-tiroli kérdés rövid története= = 2006. aug. 20., 3. sz., 84—93 p.

Gyurkovics HunorKöszönetnyilvánítás= = 2006. márc. 15., 1. sz., 105 p.

Hajnal JenőÜnnepi hajlandóság hozott össze bennünket: Az AracsTársadalmi Szervezet díjkiosztó ünnepsége == 2001. nov., 2. sz., 70—72. p.Helytállni a történelem vizsgáján == 2002. okt., 4. sz., 54—57. p.Hűségük formálja történelmünket = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 149—152 p.Szembeszállni a barbársággal= = 2006. okt. 23., 4. sz., 103—106 p.

Hajnal Virág—Papp Richárd„Nekem úgy szmétál, ha valaki úgy keverten beszél”: Egy Szerémségben élő ma-gyar közösség kulturális antropológiai kutatásának tanulságai sorskérdéseinkszempontjából= = 2004. dec. 25., 4. sz., 47—53 p.

Harkai ÁrpádNyílt levél a Magyar Nemzeti Tanácsnak és elnökének: Józsa László úrnak= = 2004. dec. 25., 4. sz., 115—116 p.

Hegedűs AntalHol tart ma a zsinati megújhodás

= = 2004. márc. 1. sz., 6—10 p.A délvidéki katolikus magyar értelmiség mai feladatai= = 2006. okt. 23., 4. sz., 81—84 p.

Hegedűs AttilaNagy Imre a jugoszláv nagykövetségen == 2003. okt., 4. sz., 5—8. p.

Hódi SándorZavarodott nemzettudat, avagy népszerűségi listák történelmünk nagyjairól a Vaj-daságban == 2001. aug., 1. sz., 21—22. p.Nyolcvan év kisebbségben == 2001. nov., 2. sz., 43—47. p.A társas kapcsolatok alakulása többnemzetiségű környezetben == 2003. febr., 1.sz., 84—91 p.A megtett út: lépések az autonómia megvalósításáért == 2003. okt., 4. sz., 50—53 p.Őrzők a strázsán : Levél Végel Lászlóhoz az Időírás, időközben c. könyve apropó-ján = = 2005. márc. 15., 1 sz., 82—89 p.Családi konfliktusok = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 103—122 p.A magyar falvakról és nemzetstratégiáról szülőfalum szemszögéből= = 2006. márc. 15., 1. sz., 32—39 p.

Hornyik MiklósA délvidéki magyar irodalomról: Balázs-Arth Valériának == 2003. febr., 1. sz., 39—45. p.Személyes sorsközösség: a magyar nemzeteszme története Joó Tibor életművé-ben == 2003. aug., 3. sz., 23—30 p

Horváth MátyásHej, ráérünk arra még! [Az oktatás helyzete Vajdaságban]= = 2001. aug., 1. sz., 23—24. p.

Huszár ZoltánAlkalmi jegyzet néhány török vonatkozású szemelvényről = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 173—180 p.Alkalmi jegyzet néhány török vonatkozású szemelvényről II.= = 2006. márc. 15., 1. sz., 72—81 p.Alkalmi jegyzet a Határok szabdalta közérzet c. antológiáról= = 2006. jún. 4., 2. sz., 91—94 p.Szabadságharcaink= = 2006. okt. 23., 4. sz., 75—80 p.

Huzsvár LászlóA szeretet lángjával perzseljünk = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 156 p.

Jakus LídiaCsak egyszer vagyunk fiatalok, utána már más mentséget kell találnunk: A fiatalokerkölcsi normáinak felmérése és az adatok statisztikai feldolgozása= = 2004. szept., 3. sz., 20—34 p.

Jámborné Balogh TündeGyurkovics Hunor, a Kárpát-medence vándora: Laudáció a Szervátiusz Jenő-díj át-adásának alkalmára= = 2006. márc. 15., 1. sz., 101—104 p.

Jókai AnnaA teremtés aranyszálán igazgyöngy minden ünnep= = 2006. jún. 4., 2. sz., 58—66 p.

Juhász AndrásIsten tenyerén : Geopolitikai határaink képzeteinek változásairól= = 2004. dec. 25., 4. sz., 36—43 p.

Juhász GyörgyMagyar múlt horvát szemmel = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 181—183 p.

108

2007/1. 7. évf.

Kiss Gusztáv

Juhos-Kiss JánosJóval == 2002. febr., 1.sz., 5. p.Aranyszarvas — gyógyturizmus: A valóság és álom határán vágtázunk == 2002.jún., 2. sz., 87—88. p.Nyílt levél Kalász Márton úrhoz, a Magyar Írószövetség elnökéhez = = 2005. márc.15., 1 sz., 8—9 p.Kabók ErikaPolitikai kérdés = = 2005. márc. 15., 1 sz., 35—36 p.

Kávai AnnaElindultunk a Posta úton == 2003. febr., 1. sz., 21—30 p.Asszimiláció környezetünkben= = 2006. jún. 4., 2. sz., 45—47 p.

Kerekes JózsefHárom kroki: a pápai látogatás kommentárja == 2003. aug., 3. sz., 78—80 p.Az átvilágításról == 2003. okt., 4. sz., 99—100 p.Három kroki (IL)= = 2004. márc., 1. sz., 65—67 p.A kő dicsérete (Aracspuszta, 2004. március havában)= = 2004. szept., 3. sz., 5—14 p.Időszerű feljegyzések: Falfirkálók és kisebbségverők= = 2004. szept., 3. sz., 38—40 p.A magyarokat elkergetik, ugye?= = 2004. dec. 25., 4. sz., 105—106 p.Ócska filc, némi ragasztóval = = 2005. márc. 15., 1 sz., 92—93 p.Cserbenhagyásos gázolás = = 2005. jún. 15., 2. sz., 21—23 p.Barangoló — a felismerés zsebkönyve = = 2005. jún. 15., 2. sz., 99—100 p.(Barangoló, Logos Kiadó, Tóthfalu, 500 példányban, 2004)Össze kell törni az aranyborjút: Töprengések Srebrenica után 10 évvel = = 2005.dec. 24., 3—4. sz., 80—82 p.Délvidéki négyes = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 83—85 p.Mit ér az ember, ha magyar?= = 2006. márc. 15., 1. sz., 44—45 p.A diktátor halála= = 2006. jún. 4., 2. sz., 70—72 p.Dal a magasban: „Legyetek derűsek”= = 2006. aug. 20., 3. sz., 20—22 p.Az előrebecslési módszerek, a tájékoztatás= = 2006. aug. 20., 3. sz., 69—77 p.Mi történt október 30. éjszakáján?= = 2006. okt. 23., 4. sz., 14—17 p.

Kispalkó SzilveszterVégkimeneteléhez közeledik a délvidéki magyarok drámája?= = 2006. aug. 20., 3. sz., 7 p.

Kiss JenőA magyar nyelv az Európai Unióban = = 2005. márc. 15., 1 sz., 10—15 p.(Válogatott irodalom)

Kiss RudolfÉv végi gondolatok toleranciáról, egyenlőségről= = 2006. márc. 15., 1. sz., 46—47 p.

Koltay GáborBékés népirtás = = 2005. jún. 15., 2. sz., 4—11 p.

Kónya Róbert1920. június 4. : (Egy délvidéki fiatal gondolatai) = = 2005. jún. 15., 2. sz., 12 p.Kovács FrigyesGondolatok a magyar kultúra napján == 2002. febr., 1. sz., 53. p.Ünnepi beszéd helyett = = 2004. márc., 1. sz., 30—31 p.

Kovács NándorMiként megmaradni? : Keresztény magyar értékrend nélkül semmiképp= = 2004. dec. 25., 4. sz., 80—81 p.Ne „okosok” legyünk, hanem cselekvők = = 2005. márc. 15., 1 sz., 58—60 p.

Kováts ZoltánSorskérdésünk a népesedés = = 2005. márc. 15., 1 sz., 16—19 p.

Marcsók VilmaTudatos asszimilációs politika a közoktatásban Trianontól napjainkig == 2001.aug., 1. sz.,25—30. p.Iskolaközpont — hálózat — régió : Anyanyelvű oktatásunkról= = 2006. márc. 15., 1. sz., 9—19 p.Az Alma Materről — az alma materért : (a nagybecskereki magyar középiskolásoklapjáról)= = 2006. aug. 20., 3. sz., 29—31 p.

Márkus BélaSzakma vagy hivatás — avagy az irodalom értése és szerepe == 2003. okt., 4. sz.,19—21 p.

Matuska MártonÉrtünk halt meg: Sörös Imre 56-os temerini vértanú életútja ==2001. nov., 2. sz., 18—26. p.Meddig jutottunk az 1944 végén, 1945 elején elkövetett magyarellenes atrocitá-sok feltárásával= = 2004. júl., 2. sz., 68—77 p.Zsablyai genocídium: (monográfiarészletek)= = 2004. szept., 3. sz., 57—68 p.Hová tűntek Zsablyáról a magyarok? = = 2005. jún. 15., 2. sz., 70—75 p.Ez az a nap: Mit kíván a magyar nemzet a Délvidéken?= = 2006. márc. 15., 1. sz., 5 p.Kommentár és felhívás= = 2006. márc. 15., 1. sz., 84 p.Lincshangulatban= = 2006. márc. 15., 1. sz., 85—93 p.Velünk történt: (Zentán és egyebütt a déli végeken) : Gondolatok Szloboda János:Zentán történt 44-ben c. könyve második kiadásának olvasása közben és után= = 2006. okt. 23., 4. sz., 87—91 p.

Mészáros ZoltánA mozaikkép egyik alapeleme: A temerini razzia — Ádám István — Csorba Béla —Matuska Márton — Ternovácz István — (A VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin2001) == 2002. jún., 2. sz., 55—57. p.A teljes igazság érdekében [Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva,Hatodik Síp Alapítvány, Bp. 1995] == 2002. aug., 3. sz., 66—67. p.A sine ira et studio elve a jugoszláv történetírásban és egy értelmezési kísérlet ==2003. okt., 4. sz., 101—110 p.Szubjektív lábjegyzetek a valósághoz, amelyben a végjáték kezdete folyt: (recen-zió) [Csorba Béla: Egy végjáték kezdete, Kisebbségekért — Pro Minoritate Alapít-vány, OSIRIS—BIP, Budapest, 2002, 116 p.]= = 2004. márc., 1. sz., 85—88 p.A magyar cselekvésképtelenség történelmi gyökerei és leküzdésének lehetőségei= = 2004. dec. 25., 4. sz., 73—79 p.Az önálló magyar iskolák szerepe a történelemoktatásban: (egy fontos részletkér-dés) = = 2005. márc. 15., 1 sz., 33—34 p.Eddig jutottunk — félúton: (Vajdasági Magyar Tudományos Társaság: Rémuralom aDélvidéken, Atlantisz, Újvidék, 2004. Szerkesztette Csorba Béla, Matuska Márton,dr. Ribár Béla) = = 2005. márc. 15., 1 sz., 98—100 p.Megszokott történetek egy majdnem tökéletes népirtásról: Recenzió (MatuskaMárton: Hová tűntek Zsablyáról a magyarok?, a VMDP történelmi bizottsága,Temerin, 2004., 323 p.) = = 2005. jún. 15., 2. sz., 76—77 p.A korai titoizmus propagandája= = 2006. aug. 20., 3. sz., 94—98 p.

109

2007/1. 7. évf.


Mihályi KatalinCsaládja is ártatlanul bűnhődött: 60 éve végezték ki dr. Bogner Józsefet, a délvi-déki magyarság kiemelkedő egyéniségét = = 2005. márc. 15., 1 sz., 94—97 p.

Milován SándorAz Európai Unió és a kárpátaljai magyarság= = 2004. dec. 25., 4. sz., 34—35 p.Mirnics KárolyA regionális autonómiák tagadása a szerb állampolitika gyakorlatában == 2001.aug., 1. sz., 40—45. p.A délvidéki, a Vajdaságban élő magyar politikai és értelmiségi elit viszonyulása az1956-os magyar forradalomhoz és szabadságharchoz az 1990-es évek előtt: —Jugoszláv—szerb politikai háttéreseményekkel — == 2001. nov., 2. sz., 5—14. p.A nélkülözhetetlen magyar összefogás és ellenállás hiányáról == 2002. febr., 1.sz., 13—34. p.A magyar jogtudomány hozzájárulása Horvátország önállóságához == 2002. febr.,1. sz., 81—83. p.Az Aracs első sikere [Válasz Szeli Istvánnak] == 2002. jún., 2. sz., 5—10. p.A családellenes szerb állampolitika mint a magyar kisebbség elleni nemzetiségi po-litika része a Vajdaságban == 2002. jún., 2. sz., 58—70. p.Fő a kakaspaprikás: Bűnös asszisztálásunk az etnikai arányok megbomlasztásához== 2002. aug., 3. sz., 20—23. p.Tájjellegek szerinti önazonosság-tudat == 2002. okt., 4. sz., 44— 53. p.Auschwitz nemcsak zsidó fájdalom == 2003. febr., 1. sz., 6—9 p.(Kertész Imréről)A józan ész trónfosztása : avagy iszapbirkózás oklevél-honosítási ügyben == 2003.febr., 1., sz., 92—94 p.Magyarország külpolitikája: satuban a jószomszédsági viszonyok fenntarthatóságaés a délvidéki magyar kisebbségvédelem között: 1886—2002 == 2003. jún., 2.sz., 32—35 p.Válasz [Bozóki Antal levelére] == 2003. jún., 2.; sz., 75 p.A magyar királyságból kiszakított utódállamokban élő magyar nemzeti kisebbségekösszehasonlító története (1918—1938) 2003. aug., 3. sz., 31—42 p.Ámítás és hiszékenység: gyorsjelentés a délvidéki magyar népességi helyzetről ==2003. okt., 4. sz., 44—46 p.„Porlik, mint a szikla” : A szórvány mint a nemzeti kisebbségi közösség lebomlásá-nak terméke — a destrukció folyamatának szociológiai megvilágítása= = 2004. márc., 1. sz., 25—29 p.Fecseg a tanár úr!= = 2004. júl., 2. sz., 20—21 p.(Bányai János)A magyar tárgyi szimbólumok megsemmisítése a Délvidéken= = 2004. szept., 3. sz., 16—19 p.A Délvidék jövője : A magyar kisebbség meg-megújuló utóélete és a többségiszerb népesség koravén előélete = = 2004. dec. 25., 4. sz., 62—67 p.Demográfiai figyelmeztető = = 2005. márc. 15., 1 sz., 29 p.Kockázatmentes vajdasági magyar szépirodalom : (Irodalomszociológiai reflexiók)= = 2005. márc. 15., 1 sz., 78—81 p.Lappangó asszimilációs stratégiák = = 2005. jún. 15., 2. sz., 98 p.A Délvidék (Vajdaság) népességének alakulástörténete (1910—1991). : I. rész = =2005. dec. 24., 3—4. sz., 86—100 p.Nemzedékek értékcseréje = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 101—102 p.Martalóc jellegű privatizáció : A tulajdon- és birtokviszonyok szerb etnikai érdekekszerinti átrendezése = = 2006. márc. 15., 1. sz., 40—42 p.A Délvidék (Vajdaság) népességének alakulástörténete (1910—1991) : 2. rész= = 2006. márc. 15., 1. sz., 56—71 p.Névtelen intellektuális megnyilvánulás és közélet kisebbségi sorsban= = 2006. jún. 4., 2. sz., 48—49 p.Állami irányítású etnikai tisztogatás = = 2006. aug. 20., 3. sz., 5—6 p.Összefonódó és szétváló nemzetstratégiák a Délvidéken : — a XXI. század kihívá-sai a kis nemzetek előtt — = = 2006. aug. 20., 3. sz., 40—44 p.1956 öröksége és a Kádár-korszak = = 2006. okt. 23., 4. sz., 37—43 p.

Mirnics ZsuzsaMágusok varázspálcája : nem létező helyzetben nem létező emberek == 2003.febr., 1. sz., 31—38 p.Az óvóképző is közügy = = 2005. márc. 15., 1 sz., 30—31 p.

Müller ÉvaA megtartó hitet lelkünkből kimosni nem lehet == 2002. aug., 3. sz., 72—73. p.Csak ennél rosszabb ne legyen! == 2003. okt., 4. sz., 49 p.Levél a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjaihoz= = 2006. márc. 15., 1. sz., 48 p.Minden irányban zsákutca?= = 2006. jún. 4., 2. sz., 37 p.Igazság csak egy van= = 2006. okt. 23., 4. sz., 69—72 p.

Nagy MargitA legsürgősebb tennivalók = = 2005. márc. 15., 1 sz., 45 p.

Nemeskürty István1956: hősi halálunk…= = 2006. okt. 23., 4. sz., 12—13 p.

Orbán ViktorHalljuk-e még a harangok szavát? = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 153—155 p.

Orovec JuliannaKözelítési lehetőség az Európai Unióhoz = = 2005. márc. 15., 1 sz., 43—44 p.

Páll SándorCsuka Zoltán: A visszatért Délvidék — új szempontok hatvan évvel később ==2003. okt., 4. sz., 85—93 p.

Papp FerencMáért-diktátum= = 2004. márc. 1. sz., 5 p.

Patrubány MiklósA költő halála: Moyses Márton emlékére == 2001. nov., 2. sz., 30. p.

Pekár TiborEgyöntetű magyarsággal szól hozzánk: Bartók Béla (1881—1945)= = 2006. márc. 15., 1. sz., 96—100 p.

Pósa KárolyPosztmodern Pál utcai fiúk: Molnár után (117) évvel= = 2006. jún. 4., 2. sz., 52—53 p.

Renić Kistamás Katalin — Raj Rozália — Nagy IstvánA doroszlói tájház = = 2001. nov., 2. sz., 75. p.

Ribár Béla, dr.A magyar nyelvű felsőoktatás szükségessége és lehetőségei a Délvidéken ==2002. aug., 3. sz., 6—8. p.

Ricz GyörgyCsak egy egészséges, szaporodni képes közösségnek van jövője= = 2004. dec. 25., 4. sz., 94—104 p.

Rókusfalvy PálNemzetünk hivatása= = 2004. dec. 25., 4. sz., 19—23 p.Okos szeretettel a tiszta szellemi környezetért= = 2006. aug. 20., 3. sz., 65—68 p.Lélek és forradalom

110

2007/1. 7. évf.

Kiss Gusztáv

= = 2006. okt. 23., 4. sz., 54—60 p.

Rózsás János levele Tari Istvánhoz = = 2005. jún. 15., 2. sz., 27 p.

Ruda GáborTudatroncsolás: Gondolatok Varga József Tudatformáló idők c. regényéhez (Mura-vidék Baráti Kör Egyesület, Pilisvörösvár, 2005)= = 2006. jún. 4., 2. sz., 95—99 p.

Sági ZoltánA kisebbrendűségi érzés fogságában == 2003. okt., 4. sz., 42—43 p.Konkrét lépéseket = = 2005. márc. 15., 1 sz., 46 p.

A. Sajti EnikőA délvidéki tragédia eljelentéktelenítése: A magyarellenes megtorlások és a ma-gyar kormányok politikája 1944—1947= = 2004. júl., 2. sz., 85—89 p.

Sebestyén MihályKözéleti mítoszaink — különös tekintettel a romániai magyarság tudat- és kedélyál-lapotára s talán némi okulásul másoknak is= = 2004. dec. 25., 4. sz., 24—28 p.

Stark TamásA magyar történetírás az 1944. őszi délvidéki megtorlásokról= = 2004. júl., 2. sz., 78—84 p.Szabados GyörgyHa a lelkiismeret nem működik, szétesik a világ= = 2006. okt. 23., 4. sz., 109 p.

Dr. Szabó László nyílt levele a kirekesztett szegediekhez = = 2005. jún. 15., 2.sz., 25—26 p

Szakolczay LajosEgy realista álomlátó: Búcsú Gion Nándortól == 2002. okt., 4. sz., 42—43. p.

Szalma JózsefA délvidéki magyar iskolai autonómia normatív és tartalmi feltételeiről = = 2005.márc. 15., 1 sz., 48—49 p.

Szedlár Rudolf„Hogy mindnyájan egyek legyenek”: A református egyház buktatói az új évezredküszöbén= = 2004. dec. 25., 4. sz., 84—85 p.Legyünk óvatosak az antiszemitázással! : Reagálás az Újvidéki Zsidó Közösség le-velére = = 2005. márc. 15., 1 sz., 76—77 p.

Székely András Bertalan„...legyetek a szél, mely hordja a magot...” [Tietze Jenő] == 2001.nov., 2. sz., 73—74. p.A szivárványhíd alatt == 2003. febr., 1. sz., 78—79 p.Gálfy-Bódi TamásElismerés a szórvány szolgálatáért == 2003. jún., 2. sz., 39—40 p.„Végvidéken, végveszélyben” == 2003. okt., 4. sz., 97—98 p.A prófétálás értelméről — a XXI. század elején = = 2005. márc. 15., 1 sz., 90—91p.Elhangzott az isaszegi református templomban, 2004. október 31.Közép-Európa ketyegő bombája: Trianon: Töprengések Horváth Jenő tanulmány-kötetének olvasása közben= = 2006. okt. 23., 4. sz., 92—101 p.

Szemerédi MagdaKis káté a pozitív energiáról == 2002. okt., 4. sz., 58—59. p.

Szlávity ÁgnesA vajdasági magyar egyetemisták munkaerő-piaci meglátásai= = 2004. júl., 2. sz., 43—49 p.

Szloboda JánosNem létező irodalom? == 2001. nov., 2. sz., 62—63. p.A legutolsó lehetőség: — Egy „elfektetett” oktatásügyi problémáról — == 2002.jún., 2. sz., 41—46. p.Hogyan „szanálni” Trianont? == 2002. okt., 4. sz., 30—36. p.Kődobálók == 2003. febr., 1. sz., 17—19 p.A „névvegyelemzés” módszerének megalapozása a Jugoszláv Királyság idején ==2003. jún., 2. sz., 41—43 p.Eurorégiók és magyarság: (Forgácsok egy alkotóműhelyből) == 2003. aug., 3.sz., 15—18 p.Tájkép csata után == 2003. okt., 4. sz., 29—34 p.(A Magyar Nemzeti Tanács és településeink nevei)Már megint a nyugdíjasok? Nyílt levél Zoran ^ivković (egykori — szerk. megj.) kor-mányfőhöz= = 2004. márc., 1. sz., 58—59 p.Tanmizériák= = 2004. júl., 2. sz., 25—27 p.(Hibakiigazítás: 2004/4. sz., 117 p.)Párhuzamok= = 2004. szept., 3. sz., 35—37 p.Vétó az erózió ellen= = 2004. dec. 25., 4. sz., 68—72 p.Sok hűhó semmiért... : Avagy: amikor Sziszüphosz úr herkulesi munkát vállal = =2005. márc. 15., 1 sz., 54—57 p.(Magyar Nemzeti Tanács — Helységnevek)Győzelemnek álcázott vereség = = 2005. jún. 15., 2. sz., 101—102 p.Közép-európai Nobel-díjasok = = 2005. jún. 15., 2. sz., 103—104 p.(A VMSZ politikájáról)Valami személyes = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 123—128 p.Hogyan tovább? — Egy nemzetstratégiai tanácskozás margójára= = 2006. márc. 15., 1. sz., 28—31 p.Nekünk Mohács kell?= = 2006. jún. 4., 2. sz., 55—56 p.

Szőke AnnaTársadalomkép mozaikból == 2002. febr., 1. sz., 69. p.A tolerancia kontaktzónái= = 2004. dec. 25., 4. sz., 82—83 p.Miért közömbösek a délvidéki magyar óvodapedagógusok nemzeti történelmük,kultúrájuk iránt = = 2005. márc. 15., 1 sz., 32 p.A küszöbjelleg tünetei mindennapjainkban = = 2005. jún. 15., 2. sz., 51—55 p.

Szöllősy Vágó LászlóMinden nagy lélek egy sugár == 2003. okt., 4. sz., 54—58 p.Magyar kulturális szervezetek zentai nyilatkozatai= = 2004. júl., 2. sz., 50—51 p.

Szűcs FerencAdalék a magyar nemzetstratégia kidolgozásához: (tézisek) ==2002. jún., 2. sz., 85—86. p.

Tari IstvánAranytartalékaink csodája == 2001. nov., 2. sz., 52—53. p.Van egy Németországunk == 2002. febr., 1. sz., 70—80. p.A költő, aki közéleti szerepet vállal (a Berzsenyi-díjas muravidéki Bence Lajosról)== 2003. aug., 3. sz., 89 p.[Válasz Rózsás János író úrnak] = = 2005. jún. 15., 2. sz., 28 p.

Tari JánosHa minden inog, marad a hit : A Római Katolikus Egyház papi veszteségei

111

2007/1. 7. évf.


= = 2004. júl., 2. sz., 101—109 p.

Tieze Jenő és Várady JózsefMegemlékezés msgr. dr. Géczy Tibor halálának 10. évfordulója alkalmából(1915—1993) == 2003. aug., 3. sz., 90—91 p.

TOMÁN LászlóMagyarok közt egy európai [Németh Lászlóról] == 2001. aug., 1. sz., 7—8. p.Egy nem létező irodalom lexikona == 2001. aug., 1. sz., 36—37. P-Dobrica a vészben avagy egy Velika Drenova-i Budapesten 1956 októberében ==2001. nov., 2. sz., 27—29. p.Napról napra = = 2001. nov., 2. sz., 64—66. p.(Folyt. köv. = = 2002. febr., 1. sz., 66—68. p.= = 2002. jún., 2. sz., 89—91. p.)Szálka a szemükben == 2002. febr., 1. sz., 64—65. p.Legújabb kisebbségi magyaróra == 2002. jún., 2. sz., 38—40. p.Ellenkezőleg == 2002. aug., 3. sz., 63—65. p.Ellenkezőleg == 2002. okt., 4. sz., 84—88. p.Ellenkezőleg! == 2003. febr., 1. sz., 94—97 p.A Szerb Vajdaság és mi == 2003. febr., 1. sz., 98—101 p.Ellenkezőleg! == 2003. jún., 2. sz., 28—30 p.Nálunk még nem múlt el a kommunizmus == 2003. aug., 3. sz., 8—9 p.Kilóg a lóláb == 2003. aug., 3. sz., 10 p.(Válasz Csorba Bélának)Ellenkezőleg! == 2003. aug. 3. sz., 87—88 p.Reflexiók, szociológia nélkül : Kockázatos eszmefuttatás irodalmunkról = = 2005.jún. 15., 2. sz., 93—96 p.A művelődési titkár esete Petőfi Sándorral = = 2005. jún. 15., 2. sz., 97. p.

Tóth ÉvaA Nyelvi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és a nyelvi genocídium= = 2006. aug. 20., 3. sz., 78—80 p.

Tőkécki LászlóA történelemben mindig van újrakezdés= = 2006. okt. 23., 4. sz., 45—53 p.

Turcsány PéterSemmisségi eljárás előkészítése Was Albert ügyében : (Hír és felhívás)= = 2004. márc., 1. sz., 89 p.

Túri GáborAz érem másik oldala : A kisebbségvédelmi törvényben és a nemzetközi egyezmé-nyekben rögzített nyelvi jogok hétköznapi gyakorlása a közigazgatásban és a köz-szolgálatokban= = 2004. szept., 3. sz., 6—14 p.

Uri FerencA teljesebb igazság érdekében [Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva, Hatodik SípAlapítvány, Bp. 1995] == 2002. okt., 4. sz., 77. p.

Vajda GáborKísérlet a teremtő gondolkodás fölszabadítására : Bevezető szavak az olvasókhozés a leendő munkatársakhoz == 2001. aug. 1. sz., 5—6 p.A levelezésre várva : A Forum Könyvkiadó Szenteleky-kötetei kapcsán == 2001.aug., 1. sz., 38—39. p.Ami fölemelt s ami lesújtott: A Magyar Nagy Október visszhangja a délvidéki kultú-rában = = 2001. nov., 2. sz., 15—17. p.Az alku belenyugvás a pusztulásba : A Jugoszláviában élő magyarok tantervéről éstankönyveiről == 2002. aug., 3. sz., 9—12.Kétnyelvűség a Vajdaságban a hatvanas és hetvenes években== 2002. okt., 4. sz., 60-64. p.Akit igazoltak a fejlemények... : Kiss Ferenc és Bori Imre vitája a vajdasági magya-rok autonómiájáról == 2003. febr., 1. sz., 46—50 p.

Akit túl jól megtanítottak a tisztességre : Brenner János: Így láttam, így éreztem...: Emlékirataim. Életjel, Szabadka, 2003 == 2003. jún. 2. sz., 21—27 p.Autonómia és szolgalelkűség == 2003. aug., 3. sz., 12—14 p.Szorításban : nyelvünk, irodalmunk és nemzeti kultúránk esélyei == 2003. okt., 4.sz., 26—28 p.Egy önálló magyar egyetem nélkül nyugtázzuk beolvadásunkat : Továbbra is a ne-velés rovására oktatnánk? = = 2004. márc., 1. sz., 14—17 p.Délvidéki magyar valóságismeret (1957—1973)= = 2004. júl., 2. sz., 52—67 p.Ristić „avangárd” színházának fogadtatása= = 2004. szept., 3. sz., 41—48 p.A jóra való zsarolás taktikája : Polgári szervezeteink a jövőnk szolgálatában= = 2004. dec. 25., 4. sz., 86—88 p.Bevezető iskolarendszerünk megteremtésének eszmecseréjéhez = = 2005. márc.15., 1 sz., 27—28 p.A Vicei-ügy mint egykori társadalmunk kórtünete = = 2005. márc. 15., 1 sz., 61—65 p.A genocídiumtól a zsarolásig (1944—1948) : (Az ártatlan magyarok irtásának 60.évfordulója alkalmából) = = 2005. jún. 15., 2. sz., 78—88 p.Hajszák a nyolcvanas években = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 159—172 p.Iskolai oktatásunk és nevelésünk az elmúlt másfél évtizedben= =2006.jún. 4., 2. sz., 10—25 p.A nyomorgatott média : Megvalósíthatatlan önállóság?= = 2006. aug. 20., 3. sz., 32—39 p.Az elrabolt miniszterelnök emberi drámája : Nagy Imre: Snagovi jegyzetek. Gondo-latok, emlékezések 1956—1957. Gondolat Kiadó—Nagy Imre Alapítvány, Buda-pest, 2006.= = 2006. okt. 23., 4. sz., 18—20 p.Iskolai oktatásunk és nevelésünk az elmúlt másfél évtizedben : Az iskolabeli disz-krimináció mérséklésének követelése= = 2006. jún. 4., 2. sz., 10—25 p.

Cs. Varga IstvánRemekmű Lillafüreden = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 184—185 p.(József Attila-emlékszobor)A magyarság nemzeti zarándokhelye: A Hymnus születésének színhelye:Szatmárcseke= = 2006. márc. 15., 1. sz., 6—8 p.Jövőlátó: Serfőző Simon Szent István-drámájáról= = 2006. aug. 20., 3. sz., 81—83 p.

Varga SándorA nyugat-bácskai magyar általános iskolák gondjai = = 2005. márc. 15., 1 sz.,39—40 p.

Varga Zoltán[Füzetek: közreadja Vicei Károly] == 2003. aug., 3. sz., 73—77 p.

Vekerdi JózsefRegnum unius linguae : (Megjegyzések az Intelmek új fordításához) == 2003.aug., 3. sz., 19—22 p.

Vicei KárolyPolitikai esztétika — meddig? == 2003. okt., 4. sz., 22—25 p.A fél lábunk Európában, a másik a Balkánon, a szívünk pedig... = = 2005. márc.15., 1 sz., 66— 68 p.Hedonista nomádok = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 36—38 p.Önsorsrontó választás= = 2006. jún. 4., 2. sz., 54 p.

Wittner MáriaAz áldozatok fénylő glóriáját nem tépheti le a hóhér= = 2006. okt. 23., 4. sz., 21—27 p.

112

2007/1. 7. évf.

Kiss Gusztáv

W.-Nemessuri ZoltánA Kárpát-medence európai esélyei = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 46—55 p.

Zsoldos FerencA demokratikus deficit= = 2006. jún. 4., 2. sz., 34—36 p.A határon túli magyar támogatáspolitika lehetséges formái= = 2006. jún. 4., 2. sz., 73—77 p.

Nyilatkozatok, közlemények, beszédek

Délvidéki Társnemzeti Régió — a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom közle-ménye= = 2004. szept., 3. sz., 103 p.Hatvannégy Vármegye Ifjúsági MozgalomHogyan lesz a 450-ből nulla? = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 27 p.Új Lakiteleki Nyilatkozat (2005) = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 74 p.Az Identitásklub kerekasztal-beszélgetésének zárónyilatkozata = = 2005. dec.24., 3—4. sz., 158 p.Rabolva verettetésünk idényében: Többszörös hátrányban a délvidéki magyarság— szerkesztőségi közlemény= = 2006. jún. 4., 2. sz., 6—7 p.Nemzetközi bíróság= = 2006. jún. 4., 2. sz., 8—9 p.Hadjárat az elnyomás ellen= = 2006. jún. 4., 2. sz., 26—27 p.Hit, hűség, bátorság! : A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom délvidéki szer-vezetének beszámolója a 2004/05/06-os tevékenységéről= = 2006. jún. 4., 2. sz., 28—32 p.A délvidéki települések szerb—magyar névjegyzéke= = 2006. jún. 4., 2. sz., 78—90 p.

Az Európai Parlament bizottságának jelentése

Az Európai Parlament ad hoc küldöttségének tényfeltáró küldetése a Vajdaságbanés Belgrádban (2005. január 28—31.) = = 2005. jún. 15., 2. sz., 13—19 p.[Az Európai Parlament bizottságáról]Szerkesztői jegyzet = = 2005. jún. 15., 2. sz., 20 p.

„Ne bántsd a magyart!”Szabadkai tüntetés, 2005. október 15.

Kiss RudolfA Civil Mozgalom követelései = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 7—8 p.

Ágoston András beszéde : (a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke) = =2005. dec. 24., 3—4. sz., 9 p.

Páll Sándor beszéde (a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnö-ke) / ford. Mácsai Tibor = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 10—11 p.

Dr. Gubás Jenő elnök (Aracs Társadalmi Szervezet) = = 2005. dec. 24., 3—4.sz., 12—13 p.

Becsey Zsolt levele a szabadkai tüntetés résztvevőihez (A Fidesz EP-képviselője)= = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 14 p.

Doris Pack üzenete = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 15 p.

HHRF üzenete (Hungarian Human Rights Foundation — New York, USA) = =2005. dec. 24., 3—4. sz., 16 p.

Barátaink, délvidéki nemzettársaink! = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 17 p. Az erdé-lyi magyar egyetemért tüntetők.

Tarics Péter alelnök („Összetartozunk” Csallóköz-Kisalföld Társaság) = = 2005.dec. 24., 3—4. sz., 18—19 p.Rácz Szabó László elnök (Vajdasági Magyar Polgári Szövetség) = = 2005. dec.24., 3—4. sz., 20—21 p.

Szabó Tibor, a HTMH volt elnöke = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 22—23 p.

Éhn József elnök (Társaság a Kárpát-medence Magyarságáért) = = 2005. dec.24., 3—4. sz., 24—25 p.

Vajda GáborSzerkesztői kommentár = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 26 p.

Versek

Ács KárolyTiszteletlen óda: (A magyarokhoz másodszor) == 2001. aug., 1. sz., 9. p.Kérelem magyar igazolványért == 2003. jún., 2. sz., 36—38 p.Délvidéki óda == 2003. okt., 4. sz., 35 p.

Andrási AttilaNyalóka= = 2004. szept., 3. sz., 15 p.

Balla JózsefA sakál évada == 2002. okt., 4. sz., 39. p.Alkony, madárhanggal == 2002. okt., 4. sz., 40. p.Pax americana == 2002. okt., 4. sz., 41. p.

Bata JánosVia crucis= = 2004. szept., 3. sz., (címoldal)Minden szépség koldusának = = 2005. jún. 15., 2. sz. (borító)Csodaszarvasnyomon = = 2006. márc. 15., 1. sz., 94—95 p.

Bogdán JózsefRábéi versA kérdezőnek: dr. Gubás Jenőnek == 2001. nov., 2. sz., 61. p.Szent Margit == 2001. nov., 2. sz., 61. p.

Csík MónikaVersek = = 2006. márc. 15., 1. sz., 43 p.

Csorba BélaGondolatszabadság == 2003. febr., 1. sz., 20 p.Provokáció == 2003. febr., 1. sz., 20 p.A hadfiak = = 2005. jún. 15., 2. sz., 24 p.Enigma = = 2005. jún. 15., 2. sz., 24 p.Jugómagyar mártír románca = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 79 p.Istóriás énekek és egyéb klapanciák = = 2006. márc. 15., 1. sz., 51 p.

Délvidéki S. AttilaA szenttamási tornyok alatt (1944/45)= = 2006. jún. 4., 2. sz., 67—69 p.

Döbrentei KornélHúsvételő Döblingben= = 2004. júl., 2. sz., 5 p.A kozmosz sebe: Válasz a Móser Zoltán küldte lyukas falevélre= = 2006. okt. 23., 4. sz., 5 p.

113

2007/1. 7. évf.


B. Foky IstvánTudósítás a Reménység fokáról : (Egy doktori disszertáció alapanyaga is lehetne)== 2003. aug., 3. sz., 46—47 p.

Juhos-Kiss JánosÉletünk == 2003. okt., 4. sz., 96 p.

Kerekes SándorVallások — identitások : befejezetlen vers = = 2005. márc. 15., 1 sz., 52 p.Intelem = = 2005. márc. 15., 1 sz., 53 p.

Kiss KláraFéméletben == 2003. aug., 3. sz., 11 p.Menekültek == 2003. aug., 3. sz., 11 p.

Kiss Melindaecce homo (és lám) == 2002. aug., 3. sz., 17. p.(sokan vannak) == 2002. aug., 3. sz., 18. p.(vérmezőkön) == 2002. aug., 3. sz., 19. p.(születésem) = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 28 p.(fátyolként) = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 28 p.(öt faluban) = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 28 p.(s eljő) = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 28 p.(az elnyűtt) = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 28 p.(lelkek) = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 28 p.(nincs kelet) = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 29 p.

Kiss RudolfVersek [legelső; közöny; létélmény; utazás]= = 2006. aug. 20., 3. sz., 23 p.

Molnár RózsaApám keze == 2002. febr., 1. sz., 12. p.

Nagy ZsuzsaAnyanyelvemen= = 2004. márc., 1. sz., 18 p.

Polgár JuliannaXXI. századi kesergő a XX. századhoz : (Balladás borongás a barikádbajnokokért): 1956 ötvenedik évfordulójára= = 2006. okt. 23., 4. sz., 73—74 p.

Cs. Simon IstvánDelejeznek == 2002. febr., 1. sz., B 2 p.

Szinta JánosÚj Szent István-legenda == 2003. aug., 3. sz., 5 p

Tari IstvánA romlás oszlopfőinél == 2001. aug., 1. sz., 34. p.Mindent kitálaló döglődés == 2001. aug., 1. sz., 34. p.Lentségi hexameterek == 2001. aug., 1. sz., 35. p.Kiadó a keresztút == 2001. nov., 2. sz., 41. p.Szorongó fehérségben == 2001. nov., 2. sz., 41. p.Naponta == 2001. nov., 2. sz., 41. p.Egymást kiegészítve == 2001. nov. 2. sz., 42. p.Abbamaradt = 2001. nov., 2. sz., 42. p.Ahol a part szakad (Tájkép csata után) == 2001. nov., 2. sz., 42. p.[Képvers] === 2002 jún. 2. sz., B 2 p.[Képversek] == 2002. jún., 2. sz., B 3 p.Szakma az Éden == 2002. aug., 3. sz., 5. p.Keszég == 2003. jún., 2. sz., 57 p.Azon a napon

= = 2004. júl., 2. sz., 28 p.Túlérett mennyek= = 2004. dec. 25., 4. sz., 89 p.Kard alakú levél = = 2005. márc. 15., 1 sz., 5 p.Gyülevész hordák között= = 2006. jún. 4., 2. sz., 57 p.

Tornai JózsefKi tarthatna pünkösdvasárnapi menyegzőt (1956)?= = 2006. okt. 23., 4. sz., 44 p.De mára szétrepedtek minden trombiták= = 2006. okt. 23., 4. sz., 44 p.

Turcsány PéterÚj Végvári-versek : 2004. december 5-én nekünk az idő megállt = = 2005. márc.15., 1 sz., 6 p.Komor magyar karácsonyunk II. = = 2005. márc. 15., 1 sz., 7 p.

Urbán Farkas GáborLétköz-nap == 2003. jún., 2. sz., 31 p.

Varga SándorVerebek és vérebek= = 2004. márc., 1. sz., 32 p.Ez is, az is= = 2004. márc., 1. sz., 32p.Téves időpont= = 2004. márc., 1. sz., 33 p.Szigetnél szigetebb= = 2004. márc. 1. sz., 33 p.Körtánc= = 2004. dec. 25., 1. sz., 44 p.Visszapillantó tükrön át= = 2004. dec. 25., 4. sz., 45 p.Nem hagyom= = 2004. dec. 25., 4. sz., 45 p.Apám sírjánál= = 2004. dec. 25., 4. sz., 46 p.Őseink földjén = = 2005. jún. 15., 2. sz., 61 p.Félúton = = 2005. jún. 15., 2. sz., 61 p.Egy biztos pontban = = 2005. jún. 15., 2. sz., 61 p.Istenem = = 2005. jún. 15., 2. sz., 61 p.

Színművek

Bata JánosDicstelen ezred-vég : Zenés szomorújáték= = 2004. márc., 1. sz., 68—79 p.

B. Foky IstvánLángoló víz = = 2002. jún., 2. sz., 26—37. p.(Folyt. II. = = 2002. aug., 3. sz., 49—59. p.

Klemm JózsefHadijelentések Hágából : A Telepi Rádió Színpada= = 2006. aug. 20., 3. sz., 45—47 p.

Kopeczky LászlóFára(ó): musical 3 felvonásban, záróképpel == 2002. okt., 4. sz., 89—109. p.

Vajda GáborTitoán Kámen, avagy a gerinctelenek: történelmi szatíra három részben,végjátékkal== 2003. jún., 2. sz., 58—66 p.2. rész == 2003. aug., 3. sz.„ 65—72 p.3. rész == 2003. okt., 4. sz., 74—81 p.Végjáték == 2003. okt., 4. sz., 82—84 p.

Vicei KárolySzínjátszók: (dráma négy részben) == 2003. febr., 1. sz., 10—16 p.

114

2007/1. 7. évf.

Kiss Gusztáv

Önéletrajz, napló, emlékezések

Bata JánosNapló == 2002. jún., 2.sz., 71—75. p.(Folyt. Napló == aug. 3. sz., 60—62. p.

Napló == okt., 4. sz., 80—83. p.Napló == 2003. febr., 1. sz., 51—54 p.)

Bertha ZoltánVallomás- és emlékezésféle = = 2005. dec. 24., 3—4. sz., 71—73 p.

Beszédes MártaA boszniai pokol ösvényein= = 2004. szept., 3. sz., 83—102 p.

Csorba BélaSebészeti osztály == 2001. aug., 1. sz., 46—51. p.Naplójegyzetek == 2002. febr., 1. sz., 57—63. p.

Géczy TiborVisszaemlékezéseim == 2003. jún., 2. sz., 44—53 p.Visszaemlékezéseim II. == 2003. aug., 3. sz., 53—62 p.

Gubás JenőEmléktöredékek a VMSZ történetéből= = 2004. márc., 1. sz., 60—64 p.

B. Foky IstvánHetvenkedő : (Önképtöredékek 1.) == 2003. okt., 4. sz., 70—73 p.Hetvenkedő : (Önképtöredékek 2.)= = 2004. márc., 1. sz., 50—52 p.

Kovács NándorPárhuzamos életképek (I.)== 2003. aug., 3. sz., 48—52 p.Párhuzamos életképek (II.)== 2003. okt., 4. sz., 63—69 p.Párhuzamos életképek (III.)= = 2004. márc., 1. sz., 44—49 p.Párhuzamos életképek (IV)= = 2004. szept., 3. sz., 49—54 p.Párhuzamos életképek (V.) = = 2005. jún. 15., 2. sz., 89—92 p.Párhuzamos életképek (VI.)= = 2006. márc. 15., 1. sz., 52—55 p.Párhuzamos életképek (VII.)= = 2006. jún. 4., 2. sz., 41—44 p.Párhuzamos életképek (VIII.)= = 2006. aug. 20., 3. sz., 16—19 p.

Szemerédi MagdaMindenszentek napján : az 1944-es események adorjáni emlékezete == 2003.aug., 3. sz., 63—64 p.

Szűcs IstvánAz utolsó napszám: visszaemlékezés az 1944-es nagyfényi áldozatokra == 2003.okt., 4. sz.,94—95 p.

Uzon MiklósEgy kortárs visszaemlékezése: a szabadkai Népkör megrázó évtizedére = = 2005.jún. 15., 2. sz., 62—69 p.

Vajda GáborVallomás a pályámról (I. rész) == 2002. febr., 1. sz, 35—45. p.[II. rész: == 2002. jún., 2. sz., 76—84. p.;

Vicei KárolyHol tartok? : (curriculum vitae) == 2001. nov., 2. sz., 34—40. p.Pályá(zatai)m emléke= = 2004. márc., 1. sz., 53—57 p.

Interjú

Mihályi KatalinMindig a jó oldalon álltam: Szabolcsky Ferenc a történelem sodrában= = 2004. dec. 25., 4. sz., 107—114 p.Helyreigazítás = = 2005. márc. 15., 1 sz., 101 p.

Hódi SándorMi fán terem a nemzetstratégia? : Beszélgetőtárs: Pertics Péter = = 2005. jún.15., 2. sz., 39—50 p.

Ternovác IstvánSztálin levágott füle: beszélgetés Csorba Bélával 1956-os élményeiről == 2003.febr., 1. sz., 55—59 p.

Elbeszélések, novellák

Bognár AntalEgy csalódott illuzionista : (Szatíra)= = 2004. márc., 1. sz., 41—43 p.

Csonka MargarétaZarándoklás Bey Moghba == 2003. jún., 2. sz., 54—56 p.

B. Foky IstvánRajzásállapot == 2003. febr., 1. sz., 80 p.

Regény

Burány NándorA vezérezredes utolsó levele [I.]: (kisregény) == 2002. jún., 2. sz.,47—54. p.(folyt. [II.] == 2002. aug., 3. sz., 24—37. p.

[III.] == 2002. okt., 4. sz., 65—76. p.Befejező rész == 2003. febr., 1. sz., 60—72 p.

Műmellékletek, illusztrációk

Az első Szent István-szobor a Délvidéken {fénykép] == 2002. febr., 1 sz., B 3 p.A doroszlói tájház megnyitója [fényképek]== 2001. nov., 2. sz., B 3.p.Aracs-Főnix-díj == 2003. febr., 1. sz.

Almási Gábor szobrászművész alkotásai= = 2004. júl., 2. sz.

Andruskó Károly munkái = = 2005. dec. 24., 3—4. sz.

Boros GyörgySzimbólumok vonzásában == 2003. aug., 3. sz.

Csobanov MártaSzületés == 2003. aug., 3. sz.

Dudás Antal festőművész alkotásai= = 2004. szept., 3. sz.

115

2007/1. 7. évf.


Gálfy-Bódi TamásGyökerek (linómetszet) == 2003. febr.. 1. sz., 79 p.

Gyurkovics HunorAz országépítő (olaj)== 2001. aug., 1. sz., B 2. p.[Aracsi Pusztatemplom (pasztellek)] == 2002. aug., 3. sz., B 3.p.A szám grafikái == 2003. aug., 3. sz.A képzőművészeti anyag Gyurkovics Hunor munkái= = 2006. márc. 15., 1. sz.Szabadságvágy (olaj) fedlapEmlékezés 56-ra (olajok) = 2006. okt. 23., 4. sz. B2.p.

Jeges Ernő munkái= = 2006. jún. 4., 2. sz.

Kalmár FerencFeszület == 2003. febr., 1. sz.

Léphaft Pálkarikatúrái = = 2005. jún. 15., 2. sz.karikatúrája.: 2006. okt.23.,4.sz., 8.p.

Mezei Erzsébet alkotásai = = 2005. márc. 15., 1 sz.

Nemes Fekete EditTűzimádók Boldogasszonya (kerámia) == 2001. aug., 1. sz., B 3. p.Tűzhalom (kerámia) ==2001. aug., 1. sz., B 3. p.A szám grafikái:kollázsok Bartók emlékére

Cantata profana –Aranymetszés (hátlap)Cantata profana I.,II.,III.,Csodálatos mandarin 2006.okt.23., 4.sz. B 3.p.

Szabó EditVédelem == 2003. aug., 3. sz.

Szarapka TiborTisztelgés a mindenség előtt [szobrok] == 2002. okt., 4. sz., B 3.

Szervátiusz TiborA képzőművészeti anyag Szervátiusz Tibor alkotásai == 2003. okt., 4. sz.

Tóth IstvánA csillagok elérése == 2003. jún., 2. sz.Tóth István szobrászművész alkotásai == 2003. jún., 2. sz.

Torok Sándor festőművész alkotásai= = 2004. dec. 25., 4. sz.Torok Sándor munkái= = 2006. aug. 20., 3. sz.

Török IstvánJelképek == 2003. aug., 3. sz.

Zsáki István festőművész munkái= = 2004. márc., 1. sz.

Figyelmeztetés

116

2007/1. 7. évf.

A délvidéki magyarság közéleti folyóirata

Alapító és kiadó: Aracs Társadalmi Szervezet, SzabadkaElnök: dr. Gubás JenőAlapító főszerkesztő: Utasi JenőFelelős szerkesztő: dr. Vajda GáborOlvasószerkesztő, lektor: Gubás ÁgotaFedőlapterv: Gyurkovics HunorSzámítógépes tördelés: Göncöl RóbertNyomda: Grafoprodukt Kft. SzabadkaIgazgató: Özvegy Károly

Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Andróczky Csaba, Bata János, Cirkl Zsuzsanna, Gábrityné Molnár Irén, Gubás Ágota, GubásJenő, Gyurkovics Hunor, Tari István, Utasi Jenő, Vajda Gábor, Zsoldos Ferenc.A megjelent írásokért szerzőik felelnek, és nem feltétlenül fejezik ki a szerkesztőség véleményét.

Egyes szám ára: 150 din,évi előfizetés 600 dinár + postaköltség. Külföldi előfizetés a belföldinek a kétszerese.

Szerkesztőségi fogadóórák: Hetente szerdán 8-tól 12 óráig a szabadkai Városi Könyvtár földszinti olvasótermében.A szerkesztőség címe: Gradska Biblioteka – Városi Könyvtár, 24000 Subotica – Szabadka, Dušan cár u. 2.Telefon: 553-115. E-mail: [email protected], [email protected]. Tel.: 024/525-246.Tel/fax: 024/542-069. Olvasható az interneten: www.aracs.org.yuE számunk képzőművészeti anyagát Boros György grafikusművész alkotásai képezik.A címlapon: Természeti folyamat II.A hátlapon: Forma No. 2.

Kérjük, hogy a befizetőszelvény egy példányát juttassák el a következő címre:Grafoprodukt, 24000 Subotica, József Attila u. 26.

A Szerbiai Igazságügyi Minisztérium a 651-01-157/2001-08 szám alatt jegyezte be a folyóiratot.

MINTA

D.O. „ARACS” SUBOTICA

189

2007

Èlanarina za 2007

aracs 2007_1.pdf

Documents