Ára: 4970 Ft

ISBN: 978-615-6139-21-4

N A T H A N I E L B R A N D E N

NAT

HAN

IEL

BRAN

DEN

AZ Ö

NBEC

SÜLÉ

S 6 A

LAPP

ILLÉ

RE

Meghatározó mű az önbecsülésről a terület vezető úttörőjétől

AZÖNBECSÜLÉS

6ALAPPILLÉRE

Az önbecsülés hat alappillére című könyvében Nathaniel Branden a klinikai praxis és kutatás egy teljes élet alatt felhalmozódott eredményeit mutatja be. Éleslátó és provokatív programjában következetesen szól az önbecsülés fontosságáról a pszichológiai egészség, a személyes teljesítmény és a pozitív kapcsolatok tekintetében.

”De mégis hogyan teszünk szert valódi önbecsülésre?” Branden bemutatja a hat alappillért – hat olyan, a mindennapi életben alkalmazható, tevőleges gyakorlatot, amelyek megalapozzák az önbecsülést –, és öt területen járja körbe az önbecsülés központi jelentőségét: a munkahelyen, a gyerekneve-lésben, az oktatásban, a pszichoterápiában és általában a kultúrában.

Könyve iránymutatást nyújt azoknak – tanároknak, szülőknek, menedzserek-nek és terapeutáknak –, akik más emberek önbecsülésének fejlődéséért fe-lelnek. Emellett azt is megmutatja, hogy a mai kaotikus és versengő világban miért alapvetően fontos az önbecsülés a személyes és szakmai hatékonysá-gunk szempontjából.

Nathaniel Branden kanadai-amerikai pszichoterapeuta és író könyvére ma már klasszikusként, a téma legjelentősebb műveként tekintenek.Az önbecsülés hat alappillére átfogó látásmódot kínál az emberi motiváció és viselkedés területén. Mindenki számára lényeges olvasmány, aki szemé-lyes vagy szakmai szinten érdeklődik az önbecsülés iránt.

MB_OHA_A5_cover_Final.indd 1 2021. 03. 22. 13:00

BELE

OLV

ASÓ

N A T H A N I E L B R A N D E N

AZÖNBECSÜLÉS

6ALAPPILLÉRE

BELE

OLV

ASÓ

BELE

OLV

ASÓ

N A T H A N I E L B R A N D E N

AZÖNBECSÜLÉS

6ALAPPILLÉRE

BELE

OLV

ASÓ

A fordítás alapjául szolgáló eredeti mű címe: Nathaniel Branden – The Six Pillars of Self-EsteemAll rights reserved including the right of reproduction in whole or in part in any form. Published simultaneously in the United States and Canada Copyright © Nathaniel Branden, 1994Hungarian translation © Kovács Zsuzsa, 2020Hungarian edition © Guruló Egyetem Kft., 2021 Fordította: Kovács ZsuzsaSzerkesztette: Molnár Eszter All rights reserved.Minden jog fenntartva.

A könyv – a szerző és a kiadó írásos jóváhagyása nélkül – sem egészben, sem részleteiben nem sokszorosítható vagy közölhető, semmilyen formátumban és értelemben, elektronikus vagy mechanikus módon, beleértve a nyilvános előadást vagy tanfolyamot, a hangoskönyvet, bármilyen internetes közlést, a fénymásolást, a rögzítést, vagy az információrögzítés bármely formáját.

Kiadja a Guruló Egyetem Kft., Budapest, 2021Felelős kiadó: Szabó Péter, a Guruló Egyetem Kft. ügyvezető igazgatója Borító adaptáció: Lénárd György (G Design Kft.)Tördelte: Madarász GyörgyNyomtatta: Belvárosi Nyomda Zrt.

ISBN: 978-615-6139-21-4 BELE

OLV

ASÓ

5

Nathaniel Branden és Az önbecsülés hat alappillére

című könyv méltatása

„Kiváló munka! Esélyes, hogy ez a legjelentősebb önbecsüléssel foglalkozó mű.”

RoBERt W. REaSoNER, aZ INtERNatIoNaL CouNCIL foR SELf-EStEEM ELNöKE

„Nathaniel Branden az önbecsülés tudományterületének óriása. Az önbecsülés hat alappillére kötelező olvasmány mindenkinek.”

KENNEth BLaNChaRD, aZ EgypErcEs mEnEdzsmEnt táRSSZERZőjE

„Az önbecsülés úttörő szellemű tudósának felbecsülhetetlen értékű munkája.”

DR. thoMaS GoRDoN, a PaRENt EffECtIvENESS tRaINING (PEt) aLaPítója

„Az önbecsülés hat alappillére mestermunka.”DR. WaRREN faRRELL,

a thE myth of mAlE powEr CíMű KöNyv SZERZőjE

BELE

OLV

ASÓ

6

„Világos, figyelemfelkeltő és mélyreható írás. Nathaniel Bran-den feltárja az ösvényt, amelyen haladva megvalósíthatjuk és ünnepelhetjük a saját rendkívüli énünket.”

ELaINE MaZLISh éS aDELE faBER, a BEszélj úgy, hogy érdEkEljE, hAllgAsd úgy, hogy ElmEséljE

éS a tEstvérEk féltékEnység nélkül CíMű MűvEK SZERZőPáRoSa

„A vezetéssel foglalkozó és mit-hogyan-csináljunk könyvek zagyvaságában dr. Branden úttörő munkája jelzőfényként világít. A lézersugár pontosságával mutatja be az önbecsülés és az egyéni és szervezeti siker összefüggéseit. Nemcsak kötelező olvasmány, hanem kötelezően gyakorolandó, ami benne áll.”

DICK SEthI, aZ at&t vEZEtőI fEjLESZtéSI PRoGRaMjáNaK

IGaZGatóhELyEttESE

„Nathaniel Branden új könyve mesetermű. Mindnyájunk számára kötelező, akik még küzdünk az úton.”

ChaRLES „RED” SCott, a fuqua INDuStRIES INC. EMERItuS ELNöKE éS a jELES aMERIKaI

áLLaMPoLGáRoKNaK jáRó hoRatIo aLGER-Díj 1984-ES NyERtESE

BELE

OLV

ASÓ

7

taRtaLoM

Bevezetés 11

ELSő RéSZ – öNBECSÜLéS: aLaPELvEK

1. Önbecsülés: a tudatosság immunrendszere 26

2. Az önbecsülés jelentése 65

3. Az önbecsülés fizimiskája 93

4. Az önbecsülés illúziója 103

MáSoDIK RéSZ – aZ öNBECSÜLéS BELSő foRRáSaI

5. Fókuszban a cselekvés 116

6. A tudatosan élt élet gyakorlata 129

7. Az önelfogadás gyakorlata 168

8. A felelősségvállalás gyakorlata 193

BELE

OLV

ASÓ

8

 9. Az önérvényesítés gyakorlata 213

10. A céltudatos élet gyakorlata 233

11. A személyes integritás gyakorlata 255

12. Az önbecsülés filozófiája 282

haRMaDIK RéSZ – KÜLSő hatáSoK: aZ éN éS a töBBIEK

13. A gyerek önbecsülésének fejlesztése 296

14. Önbecsülés az iskolában 346

15. Önbecsülés és munka 389

16. Önbecsülés és pszichoterápia 438

17. Önbecsülés és kultúra 472

18. Záró gondolatok: az önbecsülés hetedik alappillére 515

A FÜGGELÉK: Az önbecsülés egyéb meghatározásainak kritikája 522

B FÜGGELÉK: Mondatkiegészítéses gyakorlat az önbizalom fejlesztésére 529

C FÜGGELÉK: Ajánlott irodalom 544

Jegyzetek 549

Köszönetnyilvánítás 553

BELE

OLV

ASÓ

Devers Brandennek

BELE

OLV

ASÓ

BELE

OLV

ASÓ

11

BEvEZEtéS

Ezzel a könyvvel az a célom, hogy az előző írásaimnál mélyebbre hatóan és átfogóbban írjam le azokat a legfontosabb tényezőket, amelyektől az önbecsülésünk függ. Ha az önbecsülés az elme egészsége, akkor igen kevés ehhez mérten sürgető téma létezik.

A mai zűrzavaros időkben erős énre van szükségünk, és ezzel együtt világos identitás-, kompetencia- és értékességtudatra. A kulturális konszenzus megbomlása, az értékes példaképek hiánya, az, hogy a nyilvánosság nem igazán inspirál hű ragasz-kodásra, valamint hogy a szédítően gyors változás állandó része lett az életünknek, mind veszélyessé teszi, ha a jelen törté-nelmi pillanatban nem tudjuk, kik vagyunk, vagy nem bízunk magunkban. A stabilitást, amelyet a világban nem találhatunk meg, muszáj a saját személyünkön belül megteremtenünk. Ha alacsony önbecsüléssel nézünk szembe az élettel, súlyos hátránnyal indulunk. Részben ezek a megfontolások indítottak a könyv megírására, amely lényegében a következő négy kér-désre adott válaszaimat tartalmazza: Mi az önbecsülés? Miért

BELE

OLV

ASÓ

12

fontos az önbecsülés? Mit tehetünk az önbecsülésünk növelése érdekében? Milyen szerepet kapnak mások az önbecsülésünk befolyásolásában?

Az önbecsülést belső és külső tényezők egyaránt alakítják. „Belső” alatt a bennünk lakozó vagy belül keletkező tényezőket, az egyéni elképzeléseket vagy meggyőződéseket, gyakorlato-kat, illetve viselkedésmintákat értem. „Külső” alatt bizonyos környezeti tényezőkre gondolok: a szülők, a tanárok, a „fontos személyek”, a szervezetek és a kultúra által verbálisan és non-verbálisan küldött üzenetekre vagy az általuk kiváltott tapaszta-lásokra. Belülről kifelé haladva vizsgálom az önbecsülést: mivel járul hozzá az egyén maga a saját önbecsüléséhez, és mivel járulnak hozzá a többiek? Amennyire tudom, ilyen mélységben senki nem vizsgálata eddig ezt a területet.

Amikor 1969-ben megjelent a The Psychology of Self-Esteem című munkám, azt mondtam magamban, hogy mindent, amit lehetett, elmondtam a témáról. Ám 1970-ben rájöttem, hogy van még néhány kérdés, amelyekkel foglalkoznom kell, ezért írtam a Breaking Free című könyvet. Majd 1972-ben elkészült a The Disowned Self, hogy még néhány rést kitöltsek. Ezután azt mondtam magamban, hogy most már tényleg és teljesen végez-tem az önbecsüléssel, és más témákon kezdtem dolgozni. Eltelt körülbelül tíz év, amikor felmerült bennem, hogy az első írásom óta mennyi mindent megéltem és megtanultam az önbecsülés-ről én magam személyesen, ezért elhatároztam, hogy írok erről „még egy utolsó könyvet”: az Honoring the Self 1983-ban jelent meg. Néhány évvel később arra gondoltam, milyen hasznos

BELE

OLV

ASÓ

BEVEZETÉS

13

lenne egy gyakorlatorientált útmutató azoknak, akik dolgozni szeretnének a saját önbecsülésükön – így született meg a How to Raise Your Self-Esteem 1986-ban. Na de most már tényleg végeztem a témával – mondtam magamban. Ám ugyanebben az időszakban söpört végig az országon az „önbecsülés-moz-galom”: mindenki az önbecsülésről beszélt, könyveket írtak, előadásokat tartottak, és konferenciákat szerveztek a témában – és nem töltött el éppen lelkesedéssel az embereknek tálalt minőség. Heves vitákban találtam magam a kollégáimmal. Míg volt néhány kitűnő felvetés is, úgy vélem, hogy egy jó részük nem volt az. Rájöttem, milyen sok problémával nem foglalkoztam még, milyen sok kérdést kell átgondolnom, amelyekre korábban nem fordítottam figyelmet, és milyen sok gondolatot hordoztam magamban, amelyeket gyakorlatilag soha nem mondtam ki vagy írtam le. Mindenekelőtt megértettem, hogy mindenképpen mélyebbre kell ásnom a korábbi munkáimnál a magas, avagy egészséges önbecsülés kialakításáért és fenntartásáért felelős tényezők részletezésében. (A „magas” és „egészséges” jelzőket egymás szinonimáiként használom.) Egyszer csak azon kap-tam magam, hogy újra elmerültem e kimeríthetetlenül gazdag tudományterület új aspektusainak a vizsgálatában, és abban, hogy a megértés még mélyebb szintjein gondoljam végig, hogy számomra mit jelent a világ legfontosabb pszichológiai témája.

Megértettem, hogy ami oly sok évvel ezelőtt érdeklődésként vagy akár szenvedélyként indult, mára küldetéssé vált.

E szenvedély gyökerein elmélkedve a kamaszkorom köszön vissza, amikor a bennem megjelenő önállósági törekvések ösz-

BELE

OLV

ASÓ

14

szecsaptak a megfelelés nyomásával. Nem könnyű objektíven írni arról az időszakról, és nem szeretnék olyan arroganciát sugallani, amit sem akkor nem éreztem, sem most. Az az igazság, hogy serdülőként megvolt bennem egy az életemmel kapcsolatos kimondatlan, de szent küldetéstudat. Meg voltam győződve arról, hogy semmi nem fontosabb, mint megtartani azt a képességemet, hogy a saját szememen keresztül lássam a világot. Úgy gondoltam, hogy mindenkinek így kell éreznie. Ez a perspektíva soha nem változott. Éber tudatossággal figyeltem a nyomást, amely „alkalmazkodásra” és a „törzs” – a család, a közösség és a kultúra – értékeinek a befogadására hajtott. Én úgy láttam, hogy amit tőlem kérnek, az az, hogy adjam fel az értékítéletemet, és azt a meggyőződésemet, hogy az életem és az, amit kezdek vele, a lehető legnagyobb érték. Láttam, amint a kortársaim megadták magukat, és kialudt bennük a tűz – én pedig, néha fájdalmas és magányos elképedésemben, nagyon szerettem volna megérteni ennek az okát. Miért egyenlő a fel-nőtté válás a feladással? Bár gyerekkorom óta a megértés volt a legfontosabb törekvésem, emellett egy másik, nem kevésbé erős vágy is formálódott bennem, bár még nem tudatosodott teljesen: a vágy, hogy a tudásomat megosszam a világgal, és mindenekfelett, hogy megosszam a saját látásmódomat az élet-ről. Ez évekkel azelőtt történt, hogy rájöttem, a szívem mélyén tanítónak éltem meg magam – az értékek tanítójának. Minden munkám mélyén ott húzódott az az alapgondolat, amit meg akartam tanítani: Az életed fontos. Becsüld meg! Harcolj a legjobb lehetőségeidért!

BELE

OLV

ASÓ

BEVEZETÉS

15

Nekem is megvolt a saját küzdelmem az önbecsüléssel, és erre olvashatsz is példákat a könyvben. A teljes kontextust a Judgment Day című emlékirataimban találod. Nem fogok úgy tenni, mintha mindent, amit az önbecsülésről tudok, a pszicho-terápián részt vett pácienseimtől tanultam volna. A legfontosabb dolgok némelyikét a saját hibáimon gondolkodva, és abból ta-nultam meg, hogy megfigyeltem, mit tettem, ami rontotta vagy javította az önbecsülésemet. Részben a saját tanítómként írok.

Butaság lenne kijelentenem, hogy na, most már elkészítet-tem a végső művemet az önbecsülés pszichológiájáról. A köny-vet azonban minden ezt megelőző munka kicsúcsosodásának érzem.

Először az 1950-es évek végén tartottam előadást az önbecsü-lésről és a szeretetre, munkára és boldogságra törekvésre tett hatásáról, és a ’60-as években jelentek meg az első cikkeim ebben a témában. Akkor az jelentette a kihívást, hogy megértes-sem a fontosságát. Az „önbecsülés” akkor még nem volt annyi-ra széles körben használt kifejezés. Ma talán éppen az jelenti a veszélyt, hogy túlságosan is divatba jött. Mindenki használja, ami korántsem jelenti azt, hogy jobban értjük. Ha azonban nem vagyunk tisztában a pontos jelentésével, és azokkal a konkrét tényezőkkel, amelyeken az elnyerése múlik – ha nem gondolko-dunk elég körültekintően, vagy megadjuk magunkat a populáris pszichológia túlzott egyszerűsítésének és cukorbevonatának –, akkor a semmibevételnél is rosszabb sors vár az önbecsülés témakörére: közhelyessé fog válni. Ez az oka annak, hogy az

BELE

OLV

ASÓ

16

I. részben azzal kezdjük az önbecsülés forrásainak a feltárását, hogy megvizsgáljuk, mi az önbecsülés, és mi nem.

Amikor negyven éve elkezdtem az önbecsülés kérdéseivel birkózni, felbecsülhetetlen segítségként tekintettem a témára a motiváció megértésében. 1954-et írtunk. Huszonnégy éves voltam, pszichológiát hallgattam a New York-i Egyetemen, és már volt egy kis pszichoterápiás praxisom. A pácienseimtől hallott történeteken elmélkedve közös nevező után kutattam, és meglepett, hogy akármilyen panasszal jelent is meg ná-lam valaki, mindig ott volt egy mélyebben húzódó probléma: az alkalmatlanság érzése, az „elégtelenség” érzése, bűntudat, szégyen vagy kisebbrendűségi érzés, az önelfogadás, önbizalom és önszeretet nyilvánvaló hiánya. Egyszóval valamilyen önbe-csülési probléma.

Sigmund Freud a korai munkáiban írt arról, hogy a neurotikus tünetek értelmezhetők a szorongás közvetlen kifejeződéseként vagy a szorongás elleni védekezésként is, ami az én szemem-ben nagy mélységekbe nyúló hipotézisnek tűnt. Azon kezdtem töprengeni, hogy a panaszok vagy tünetek, amelyekkel talál-koztam, értelmezhetők-e az elégtelen önbecsülés (például érdemtelenség vagy hiábavalóság érzése, vagy szélsőséges passzivitás) kifejeződéseként vagy akár az elégtelen önbecsülés elleni védekezésként (például hangos dicsekvés és hencegés, kényszeres szexuális „színjátszás”, vagy túlzottan kontrolláló társas viselkedés). Továbbra is ellenállhatatlan erejűnek talá-lom ezt az elképzelést. Ahol Freud az ego védelmi mechanizmu-sai mentén gondolkodott – stratégiák, amelyekkel elkerülhető

BELE

OLV

ASÓ

BEVEZETÉS

17

a szorongás fenyegetése az ego egyensúlyával kapcsolatban –, ott én ma az önbecsülés védelmi mechanizmusait látom: stra-tégiák az önbecsülést (vagy a színlelt önbecsülést) bármilyen (belső vagy külső) irányból érő fenyegetések kivédésére. Más szóval, a Freud által azonosított összes híres „védelem” értel-mezhető az önbecsülés védelmére tett erőfeszítésként is.

Amikor elmentem a könyvtárba, hogy információt gyűjtsek az önbecsülésről, szinte semmit nem találtam. Nem szerepelt a kifejezés a pszichológiai témájú könyvek tárgymutatójában. Végül aztán találtam róla rövid említést néhány helyen, például William Jamesnél, de semmi nem tűnt kielégítően alaposnak, vagy nem hozta az általam keresett világosságot. Freud felvetet-te, hogy az alacsony „énkép” a gyerek azon felfedezéséből ered, hogy nem léphet szexuális kapcsolatba az anyával vagy apával, és ez eredményezi a tehetetlenség azon érzését, hogy „semmire sem vagyok képes”. Én ezt a magyarázatot sem meggyőzőnek, sem megvilágosító erejűnek nem találtam. Alfred Adler sze-rint mindenki kisebbségi érzéssel indul, amelyet elsőként az okoz, hogy valamilyen „testi vagy szervi kisebbrendűséggel” jövünk a világra, másodsorban pedig az, hogy mindenki más (azaz minden felnőtt és nagyobb testvér) nagyobb és erősebb. Más szóval, a szerencsétlenségünk oka az, hogy nem tökéletes alkatú, érett felnőttként születünk. Ezt a magyarázatot sem találtam hasznosnak. Néhány pszichoanalitikus írt ugyan az önbecsülésről, de azt vettem észre, hogy nagyon másképpen értelmezik, mint én, olyan volt, mintha valami teljesen más témát tanulmányoznának. (Csak később értettem meg bizonyos

BELE

OLV

ASÓ

18

összefüggéseket az ő munkájuk és az enyém között.) Így főleg az emberekkel végzett munkám közben megfigyelt dolgokon elmélkedve igyekeztem tisztázni és tágítani a tudásomat.

Amint az önbecsülés kérdése egyre világosabban fókuszba került számomra, megértettem, hogy mélységes és hatalmas emberi szükséglet, amely elengedhetetlen az egészséges al-kalmazkodóképességhez – vagyis az optimális működéshez és önmegvalósításhoz. Amilyen mértékben nem elégül ki ez a szükséglet, olyan mértékben szenvedünk és szenved hátrányt a fejlődésünk.

Félretéve a biológiai eredetű zavarokat, nem tudnék egyet-len olyan pszichológiai problémát mondani – a szorongástól és a depressziótól kezdve az iskolai vagy munkahelyi elégtelen teljesítményen, a meghittségtől, boldogságtól vagy sikertől való félelmen, az alkohol- vagy szerhasználaton, a családon belüli erőszakon vagy a gyerek molesztálásán keresztül a szexuális zavarokig, a passzivitásig, a krónikus céltalanságig, az öngyil-kosságig és az erőszakos bűncselekményekig –, amelyet ne lehetne legalább részben az elégtelen önbecsülés problémájára visszavezetni. Az életünk során kapott ítéletek közül egy sem olyan fontos, mint a sajátunk.

Emlékszem, hogy egyszer erről a kérdésről beszéltünk a kollégákkal az 1960-as években. A téma fontosságát senki nem vitatta. Senki nem tagadta, hogy ha megtalálhatnánk az ember önbecsülése javításának a módját, annak számos po-zitív következménye lenne. „De hogyan javíthatunk egy felnőtt önbecsülésén?” – hangzott el a kérdés a fülem hallatára több-

BELE

OLV

ASÓ

BEVEZETÉS

19

ször is, a sikerre vonatkozó érezhető szkepticizmussal. Amint a kollégák írásaiból egyértelműen kiderült, nagyrészt nem is vettek tudomást a kérdésről – és a kihívásról.

Virginia Satir, az úttörő szellemű családterapeuta beszélt az önbecsülés fontosságáról, de nem volt a téma elméleti szakem-bere, és a családi környezeten kívül keveset szólt a dinamikájá-ról. Carl Rogers, aki szintén a pszichoterápia nagy úttörője, az önbecsülésnek lényegében csak egy aspektusára, az önelfoga-dásra fókuszált, és majd meglátjuk, hogy bár a kettő szorosan összefügg, a jelentésük eltér.

A téma fontossága azonban egyre jobban tudatosult, és a ’70-es és ’80-as évek alatt egyre több cikk jelent meg a szak-mai lapokban elsősorban azzal a céllal, hogy megtalálják az összefüggést az önbecsülés és a viselkedés valamely aspektusa között. Nem létezett azonban az önbecsülésre vonatkozó álta-lános elmélet, de még a kifejezés elfogadott meghatározása sem. Más-más írók más-más dolgokat értettek „önbecsülés” alatt. Következésképpen gyakran más jelenséget mértek. Egy adott eredményhalmaz néha mintha érvénytelenített volna egy másikat. A tudományterület egyfajta Bábel tornyaként volt le-írható. Még ma sem létezik az önbecsülésnek széles körben osztott meghatározása.

Az 1980-as években aztán fellángolt az önbecsülés kérdés-köre. Az évtizedekig tartó csend után egyre többen kezdtek be-szélni a téma jelentőségéről az emberi jóllét viszonylatában. Különösen a tanárok kezdtek el azon gondolkodni, hogy milyen összefüggés lehet az önbecsülés és az iskolai siker vagy kudarc

BELE

OLV

ASÓ

20

között. Ma már van az önbecsülésnek országos tanácsa, és egyre több városban nyílnak képviseletei. Szinte minden héten tartanak valahol az országban olyan konferenciát, ahol jelentős szerepet kap az önbecsülés megvitatása.

Az önbecsülés iránti érdeklődés nem szorítkozik az Egyesült Államokra, világszerte terjed. 1990 nyarán abban a megtisztel-tetésben részesültem, hogy én tarthattam a nyitóbeszédet az önbecsülés témájában tartott első nemzetközi konferencián Oslo közelében. Oktatók, pszichológusok és pszichoterapeuták özönlöttek Norvégiába az Egyesült Államokból, Nagy-Britan-niából, Európa különböző országaiból és még a Szovjetunióból is, hogy részt vegyenek az előadásokon, szemináriumokon és workshopokon, hogy megvitassák az önbecsülés pszichológiá-jának alkalmazásait a személyes fejlődés, az iskolarendszerek, a társadalmi problémák és a vállalatok vonatkozásában. Dacára a résztvevők sokféleségének a hátterük, a kultúrájuk, az elsőd-leges érdeklődési területük és a pontos „önbecsülés-értelme-zésük” tekintetében, a légkört izgatottság és az a meggyőződés töltötte be, hogy valóban elérkezett az önbecsülés fogalmá-nak történelmi pillanata. Az oslói konferencia nyomán ma már nemzetközi önbecsüléstanácsunk is van (International Council on Self-Esteem), ahol egyre több ország képviselteti magát.

A korábbi Szovjetunióban a gondolkodók kis, de egyre nö-vekvő csoportjában tudatosul élesen az önbecsülés fontossága az országuk által elérni kívánt átalakulás szempontjából. Azzal kapcsolatban, hogy milyen sürgősen szükség lenne az oktatásra az önbecsülés területén, egy orosz vendégkutató ezt mondta

BELE

OLV

ASÓ

BEVEZETÉS

21

nekem: „Nem elég, hogy az embereink nem rendelkeznek vál-lalkozói hagyománnyal, a vezetőink ráadásul egyáltalán nem ér-tik a személyes felelősség és számonkérhetőség fogalmát, ami az átlag amerikai menedzser számára természetes. És tudod, milyen hatalmas problémát jelent itt a passzivitás és az irigység. A pszichológiai változások, amelyekre szükségünk van, talán még a politikai vagy gazdasági változásoknál is ijesztőbbek.”

Világszerte egyre inkább ráébrednek, hogy amint egy em-beri lény nem remélheti, hogy egészséges önbecsülés nélkül kiaknázza a benne rejlő lehetőségeket, úgy az a társadalom sem remélheti ezt, ahol az emberek nem tisztelik önmagukat, nem értékelik a saját személyüket, nem bíznak az értelmükben vagy az elméjükben.

Mindezen fejlemények mellett azonban továbbra is az a nagy kérdés, hogy mi is pontosan az önbecsülés, és konkrétan min múlik az elnyerése.

Amikor egyszer egy konferencián azt mondtam, hogy az egészséges önbecsüléshez elengedhetetlen a tudatosan élt élet gyakorlása, egy nő dühösen ezt kérdezte tőlem: „Miért akarja a maga fehér, középosztálybeli értékeit ráerőltetni a világ többi részére?” (Ez elgondolkodtatott, hogy ugyan melyik lehet az em-beriségnek az az osztálya, ahol a tudatosan élt élet nem fontos a pszichológiai jólléthez.) Amikor úgy beszéltem a személyes integritásról, mint a pozitív énkép létfontosságú védelméről, az integritással szembeni árulást pedig pszichológiailag ká-rosnak mutattam be, senki nem jelentkezett, hogy egyetért, és vonakodtak lejegyezni a gondolatot. Szívesebben foglalkoztak

BELE

OLV

ASÓ

22

inkább csak azzal, hogy mások hogyan sérthetik meg az ember értéktudatát – azzal szemben, hogy mi magunk hogyan okoz-hatunk kárt magunknak. Ez azoknak az embereknek a tipikus hozzáállása, akik azt hiszik, hogy az önbecsülésüket elsősorban mások határozzák meg. Nem tagadom, hogy az ilyen tapaszta-latok és az általuk keltett érzések csak megerősítették bennem a vágyat, hogy megírjam ezt a könyvet.

Az önbecsüléssel dolgozva két veszéllyel mindenképpen tisz-tában kell lennünk. Az egyik annak a veszélye, ha túlságosan leegyszerűsítjük, amit az egészséges önbecsülés megkíván, és ezáltal kielégítjük az emberek gyors korrekciókra és kényelmes megoldásokra való igényét. A másik annak a veszélye, amikor átadjuk magunkat egyfajta fatalizmusnak vagy determinizmus-nak, amely lényegében azt feltételezi, hogy az egyéneknek „vagy jó az önbecsülésük, vagy nem”, hogy mindenkinek megpecsé-telődik a sorsa (örökre?) az élete első éveiben, és hogy ez ellen nem sok mindent tehetünk (leszámítva talán az évekig vagy évtizedekig tartó pszichoterápiát). Mindkét nézőpont a passzi-vitás felé terel; akadályozzák, hogy meglássuk a lehetőségeket.

Tapasztalataim szerint a legtöbben alábecsülik az erejüket a változás és fejlődés tekintetében. Eleve elhiszik, hogy a ma mintája kell hogy legyen a holnapé is. Nem látják a választá-sokat, amelyek – objektíve – igenis léteznek. Ritkán értékelik, hogy mennyi mindent tehetnek a saját nevükben, ha a valódi fejlődés és a magasabb önbecsülés a céljuk, és ha hajlandóak felelősséget vállalni az életükért. Az, hogy tehetetlennek hiszik magukat, önmagát beteljesítő jóslattá válik.

BELE

OLV

ASÓ

BEVEZETÉS

23

Ez a könyv végső soron tettekre szólít. Ma már tudom, hogy pszichológiai értelemben véve a saját fiatalkorom csatakiál-tásának a felerősítése: Az én megvalósításra és ünneplés-re született – nem arra, hogy leállítsák és megtagadják. Ez a könyv minden olyan férfihoz és nőhöz szól, aki aktívan sze-retné kivenni a részét a saját fejlődési folyamatából – valamint a pszichológusokhoz, szülőkhöz, tanárokhoz és azokhoz, akik a cégkultúrákért felelnek. Ez a könyv a lehetőségekről szól.

BELE

OLV

ASÓ