B.-Pszichológia

15. Tétel: Ismertesse az emberi és az állati motiváció közötti különbséget.

Elmélet a z e m b e r i m o t i v á c i ó r ó l *

A. H.M aslow

Egy régebbi tanulmányban különféle tételek kerültek közlésre, amelyeket - a tanulmány

szerint - fel kellene venni az emberi motiváció minden olyan elméletébe, amely a

teljességre tart igényt. Ezek röviden a következőkben foglalhatók össze:

1. Az organizmus egységes egészének kell a motivációs elmélet egyik alapkövének lennie.

2. Az éhség ösztönét (vagy bármely más fiziológiai ösztönt) mint a teljes motivációs

elmélet középpontját vagy modelljét elvetették. Bármely olyan ösztönről, amely az

emberi testtel kapcsolatosan indokolt és lokalizálható, kimutatták, hogy a motiváció

tekintetében inkább atipikusnak mint tipikusnak mondható.

3. Az ilyen elméletnek részleges vagy felszíni célok helyett végleges vagy alapvető

célokra, a végcélok elérésére szolgáló eszközök helyett inkább magukra a végcélokra kell

a hangsúlyt helyeznie. Az ilyen felfogás. a tudatos motívumok helyett inkább a

tudatalattiaknak biztosítana központi fontosságot.

4. Általában több kulturális út vezet ugyanahhoz a célhoz. Ezért a tudatos, specifikus,

lokális-kulturális kívánságok nem annyira alapvetőek a motiváció elméletében, mint a

tudatalatti cél.

5. Bármely motivált viselkedésről, legyen az előzetes vagy végleges, be kell látnunk, hogy

az olyan csatorna, amelyen keresztül sok alapvető szükséglet egyszerre fejezhető ki vagy

elégíthető ki. Egy tettnek általában több motivációja van.

6. Gyakorlatilag az organizmus minden állapotát motiváltnak és egyben motiválónak kell

tekintenünk.

7. Az emberi szükségletek megnyilvánulási erejüknek megfelelően bizonyos hierarchia

szerint rendeződnek, rangsorolódnak. Azaz az egyik szükséglet megjelenése általában egy

másik, erőteljesebb szükséglet ezt megelőző kielégítésétől függ. Az ember egy állandóan

valamit kívánó állat. Semmilyen szükséglet vagy ösztön sem tekinthető elszigeteltnek vagy

* Forrás: Psychological Review, 50. k. 370-396. o. 1943. Átvéve az az American Psychological

Association engedélyével.

különállónak. Minden ösztön más ösztönök kielégítettségi vagy kielégítetlenségi állapotával

van kapcsolatban.

8. Az ösztönök felsorolása különféle elméleti és gyakorlati okok miatt nem célszerű. A

motivációk bármilyen osztályozásának meg kell oldania azt a problémát, hogy az

osztályozandó motívumok mennyire sajátosak és általánosak.

9. A motivációk osztályozásának a célokon, és nem pedig az ösztönökön (instigating drives)

vagy motivált viselkedésen kell alapulnia.

10. A motiváció elméletének az emberi sajátosságokra kell összpontosulnia.

11. Azt a szituációt vagy azt a teret, amelyben az organizmus reagál, figyelembe kell venni,

de ez önmagában ritkán nyújthatja a viselkedés kizárólagos magyarázatát. Magát a reagálási

területet az organizmus alapján kell értékelni. A terrénum-elmélet nem helyettesítheti a

motivációs elméletet.

12. Nemcsak az organizmus egységes voltát kell számításba venni, hanem elszigetelt,

sajátos és részleges reakcióinak lehetőségét is.

Az idők folyamán szükségessé vált a fentiek kibővítése még egy tétellel:

13. A motivációs elmélet nem azonos a viselkedés-elmélettel. A motivációk csupán a

viselkedés meghatározóinak egyik csoportját alkotják. Bár a viselkedés majdnem mindig

motivált, ugyanakkor általában biológiai, kulturális és a helyzettel kapcsolatos tényezők is

determinálják.

A jelen tanulmány megkísérli olyan pozitív motivációs elmélet megfogalmazását, amely

kielégíti ezeket az elméleti követelményeket és egyidejűleg megfelel az ismert klinikai,

megfigyelt, vagy akár kísérleti tényeknek is. Az elmélet alapvetően klinikai tapasztalatokra

épül. Ez az elmélet véleményem szerint megfelel James és Dewey funkcionalista

hagyományainak és egybeolvad Wertheimer, Goldstein orvosi holizmusával, valamint a

Gestalt-pszichológiával, Freud és Adler dinamizmusával. Ezt az összefonódást vagy szintézist

- önkényesen - „általános-dinamikai” elméletnek nevezhetnénk.

Sokkal egyszerűbb felfogni és kritizálni a motivációs elmélet különböző szempontjait, mint

azokon javítani. Ennek oka többnyire az, hogy ezen a területen rendkívül kevés megbízható

adat áll rendelkezésünkre. Felfogásom szerint ezek hiánya elsősorban annak a

következménye, hogy nincs érvényes motivációs elmélet. Így tehát a jelen elméletet a

jövőbeli kutatás számára javasolt programnak vagy keretnek kell tekintenünk. Az elmélet

fennmaradása vagy elvetése nem annyira a rendelkezésre álló tényeken vagy a felhozott

bizonyítékokon fog alapulni, mint inkább azoknak a még végrehajtandó kutatásoknak az

eredményein, amelyeket talán e tanulmányban felvetett kérdések fognak megindítani.

Az alapvető szükségletek

A „fiziológiai” szükségletek. Azok a szükségletek, amelyeket általában a motivációs elmélet

kiindulási pontjának tartunk, az úgynevezett fiziológiai ösztönök. Két újabb kutatási irány

teszi elkerülhetetlenné ezen szükségletekre vonatkozó szokásos fogalmaink felülvizsgálását.

Ezen irányok egyike a homeosztázis fogalmának a kifejlesztése, a másik pedig az a

megállapítás, hogy az étvágy (az ételek közötti válogatás) meglehetősen hatásos módon

indikálja a testben fellépő tényleges szükségleteket vagy hiányérzeteket.

A homeosztázis a test azon automatikus törekvésére vonatkozik, amellyel a vérkeringés

állandó, normál állapotát akarja fenntartani. Cannon ezt a folyamatot a vér víz-, só-, cukor,

protein-, zsír-, kalcium-, oxigéntartalmával, az állandó hidrogén-ion szinttel (sav-lúg

egyensúllyal) és a vér állandó hőmérsékletével kapcsolatban írta le. Nyilvánvaló, hogy ezt a

felsorolást ki lehet terjeszteni egyéb ásványokra, a hormonokra, vitaminokra stb. is.

Young egy újabb cikkében összefoglalta az étvágy és a testi szükségletek közötti

összefüggéssel kapcsolatban végzett urunk át. Ha a testből bizonyos vegyi anyag hiányzik,

akkor az egyén igyekszik egy ezt tartalmazó élelmiszer-fajta iránti sajátos étvágyat vagy

éhséget kifejleszteni.

Így tehát lehetetlennek s ugyanakkor feleslegesnek látszik az, hogy felsoroljuk az alapvető

fiziológiai szükségleteket. Nem állapíthatjuk meg minden fiziológiai szükségletről, hogy az

homeosztatikus. Hogy a szexuális vágy, az aluszékonyság, a puszta aktivitás és az anyai

viselkedés az állatokban homeosztatikus-e, az még nincs kimutatva. Ezenkívül ez a felsorolás

nem terjedne ki a különböző érzéki örömökre (ízekre, szagokra, csiklandozásra, simogatásra),

amelyek valószínűleg fiziológiaiak, és a motivált viselkedés céljaivá válhatnak.

Egy régebbi tanulmányban rámutattak arra, hogy ezeket a fiziológiai ösztönöket vagy

szükségleteket inkább szokatlannak kell tekintenünk, mint tipikusnak, mert elszigetelhetők

és testileg lokalizálhatók. Először is viszonylag függetlenek egymástól, más motivációktól és

az organizmustól mint egésztől, másodszor pedig sokszor kimutatható, hogy az ösztön alapja

valamilyen lokalizált, testi ok. Ez nem annyira általánosan igaz, mint gondolják (kivételt

képeznek a fáradtság, az álmosság, az anyai reakciók), de mégis helytálló az éhség, szerelem

és szomjúság klasszikus fogalmai tekintetében.

Fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy bármely fiziológiai szükséglet és a vele kapcsolatos

viselkedés egyben mindenféle egyéb szükséglet számára is csatornaként szolgál. Vagyis az a

személy, aki azt gondolja, hogy éhes, valójában esetleg inkább vigasztalást vagy függőséget

és nem annyira vitaminokat vagy proteinokat kíván. Ugyanakkor pedig az éhséggel

kapcsolatos érzést részben más tevékenységekkel, pl. vízivással, cigarettázással lehet

kielégíteni vagy enyhíteni. Más szavakkal: bár ezek a fiziológiai szükségletek viszonylag

elszigetelhetők, mégsem teljesen azok.

Ezek a fiziológiai szükségletek kétségtelenül a legerősebben jelentkező szükségletek.

Hogy ez sajátos esetben mit jelent, arra rámutat az a tény, hogy abban az emberben, aki az

életben mindent extrém módon nélkülöz, minden valószínűség szerint a fő motivációt a

fiziológiai szükségletek, és nem másfajták alkotják. Az olyan személy, aki nélkülözi az

élelmet, biztonságot, szeretetet és tiszteletet, feltehetően sokkal erősebben fogja kívánni

az élelmiszereket, mint bármi mást.

Ha minden szükséglet kielégítetlen és így az organizmusban a fiziológiai szükségletek

dominálnak, akkor minden egyéb szükséglet egyszerűen megszűnhet, vagy pedig a háttérbe

szorulhat. Ebben az esetben az egész organizmus jól jellemezhető azzal, hogy éhes, mert a

tudatot majdnem teljesen az éhség tölti ki. Az egyén minden képessége az éhség kielégí-

tésének a szolgálatába van állítva, és ezen képességek rendszerét szinte teljesen az egyedüli

cél, az éhség kielégítése határozza meg. A receptorok és effektorok, az értelem,

emlékezőtehetség, szokások ebben az esetben mint az éhség kielégítésére szolgáló eszközök

definiálhatók. Az olyan képességek, amelyek erre a célra nem használhatók, háttérbe

szorulnak. A versírás kényszerítő vágya, a gépkocsi-vásárlás vágya az amerikai történelem

iránti érdeklődés, egy új pár cipő iránti vágy extrém esetben másodlagos fontosságúvá válik.

Azt az embert, aki ennyire éhes, semmi más nem érdekli, csak az élelem. Azok a finomabb

determinánsok, amelyek rendszerint egybeolvadnak a fiziológiai ösztönökkel, még a

táplálkozás, az ivás vagy a szexuális viselkedés szervezésében is, most teljesen el lehetnek

nyomva, úgyhogy ilyenkor (de csakis ilyenkor) egyszerű éhség-ösztönről és viselkedésről

beszélhetünk, amelynek egyetlen célja van, s ez a megkönnyebbülés.

Az emberi `organizmus egy másik sajátos jellemvonása az, hogy ha a szervezeten egy

bizonyos szükséglet uralkodik, akkor a jövő teljes filozófiája megváltozhat. A mi tartósan és

extrém módon éhes emberünk számára Utópiát egyszerűen olyan helyként definiálhatjuk,

ahol sok élelem van. Hajlamos arra gondolni: ha biztosítanák őt arról, hogy egész élete során

el lesz látva élelemmel, akkor tökéletesen boldog lesz és soha nem lesznek nagyobb igényei.

Az élet maga is jóformán az evés alapján definiálódik. Minden más lényegtelenné válik.

Szabadság, szerelem, közösségi érzés, tisztelet, filozófia: mindezt haszontalan ócskaságként

egy legyintéssel elintézi, minthogy nem tudják megtölteni a gyomrát. Az ilyen emerről

nyugodtan mondhatjuk hogy csakis kenyéren él.

Nem tagadató, hogy vannak ilyen dolgok, de nem általánosak. A rendkívüli feltételek -

definíciójuknak megfelelően - ritkák a normálisan működő békés társadalomban. Az, hogy

ezt a közhelyet gyakran elfelejtik, főként két ok következménye. Először is a patkányoknak a

fiziológiaiakon kívül alig van egyéb motivációjuk. Minthogy a motivációval kapcsolatos

kutatások nagy részét ezekkel az állatokkal végezték, könnyű ezt a patkányokról nyert képet

az emberre is átvinni. Másodszor: ritkán gondolunk arra, hogy a kultúra tulajdonképpen

alkalmazkodási eszköz, amelynek egyik fő funkciója az, hogy a fiziológiailag váratlan

helyzeteket mind ritkábbá tegye. A legtöbb társadalomban a végzetesen tartós, szélsőséges

éhség ritka - legalábbis az Egyesült Államokban így van. Az átlagos amerikai állampolgár

inkább étvágyat érez, mint éhséget, amikor azt mondja: „éhes vagyok”. Valószínű, hogy élet-

halált jelentő éhséget csak véletlenül és élete folyamán csak néhány alkalommal

tapasztalhat.

Arra, hogy a „magasabbrendű” motivációkat elhomályosítsuk és az emberi képességekről és

emberi természetről kiegyensúlyozatlan, „helytelen” képet kapjunk, jó módszer az, ha az

organizmust rendkívüli mértékben, tartósan éhessé vagy szomjassá tesszük. Aki valamilyen

rendkívüli, esetleges képet tipikussá próbál tenni, és az ember minden célját és kiváltságát a

szélsőséges fiziológiai nélkülözés alatt tanúsított magatartása alapján méri fel, bizonyára

vakon áll sok dologgal szemben. Feltétlenül igaz, hogy az ember csak kenyéren él - ha nincs

kenyér. De mi történik akkor az ember kívánságaival, ha igen sok a kenyér és amikor a hasa

tartósan tele van?

Azonnal más és „magasabbrendű” szükségletek merülnek fel és a szervezeten nem a

fiziológiai éhség, hanem ezek fognak uralkodni. Amikor ezek az igények is kielégülnek, ismét

új és még „magasabbrendű” igények merülnek fel, és így tovább. Erre gondolunk, amikor azt

mondjuk, hogy az alapvető emberi szükségletek viszonylagos ereje, hierarchiájuk szerint

vannak szervezve.

Ezen megfogalmazásból eredő egyik fő következtetés az, hogy a motivációs elméletben a

kielégülés ugyanolyan fontos fogalommá válik, mint a nélkülözés, mert megszabadítja az

organizmust attól, hogy egy viszonylag inkább fiziológiai szükséglet uralkodjék fölötte, és

ezáltal lehetővé teszi egyéb, szociális célok felmerülését. A fiziológiai szükségletek, parciális

céljaikkal együtt, tartós kielégítésük esetén nem determinálják aktívan a viselkedést. Most

már potenciálisan léteznek, azaz ismét felmerülhetnek és uralkodhatnak az organizmuson,

ha kielégítsük akadályba ütközik. Az az igény azonban, amely kielégítést nyert, már nem

igény többé.

Csakis kielégítetlen szükségletek uralkodnak az organizmuson és szervezik annak

viselkedését. Ha az éhség ki van elégítve, akkor az egyén pillanatnyi helyzete tekintetében

jelentéktelenné válik.

Ezt az állítást némileg módosítja egy később még részletesebben megbeszélésre kerülő

hipotézis, mégpedig az, hogy éppen ázok az egyének, akikben bizonyos szükséglet mindig ki

van elégítve, a legjobban fel vannak vértezve ahhoz, hogy ezen szükséglet kielégítetlenségét

a jövőben eltűrjék, továbbá, hogy azok akik a múltban nélkülözést szenvedtek, másként

fognák reagálni a pillanatnyi kielégítésekre, mint az, aki soha nem nélkülözött:

A biztonság-igények. Ha a fiziológiái szükségletek viszonylag kielégítettek, akkor az igények új

csoportja merül fel, amelyet biztonság-igényeknek nevezhetünk. Minden, amit a fiziológiái

szükségletekről mondottunk, ugyanígy - bár kisebb mértékben - ezekre is érvényes. Az

organizmuson szinte teljes mértékben uralkodhatnak. A viselkedés majdnem kizárólag

irányítói (szervezői) lehetnek olymódon, hogy az organizmus minden képességét kielégítésük

szolgálatába állítja. Ebben az esetben az egész szervezetet biztonság-kereső

mechanizmusnak tekinthetjük. A receptorok, az effektorok és az intellektus is ezt a célt

szolgálja. Ugyanúgy - mint az éhes embernél is - azt találjuk, hogy a domináló cél nemcsak a

pillanatnyi világszemléletének és filozófiájának, hanem a jövőbeli elképzeléseinek is erős

determinánsa. Gyakorlatilag minden kevésbé fontosnak látszik, mint a biztonság (néha még a

fiziológiái szükségletek is, amelyeket- - ha már kielégítést nyertek - most alá fog becsülni). Az

ember ebben az állapotban, ha ez szélsőséges és állandó jellegű, úgy jellemezhető, hogy

majdnem egyedül a biztonságért él.

Bár a jelen tanulmányban minket elsősorban a felnőttek szükségletei érdekelnek, biztonság-

igényeik megértését hatékonyan szolgálhatja tálán a csecsemők és gyerekek megfigyelése,

akiknél ezek a szükségletek sokkal egyszerűbbek és nyilvánvalóbbak. Annák, hogy a

csecsemőkben a rettegés és a veszély reakciója világosabban jelentkezik, az az oka, hogy a

csecsemők nem nyomják el ezt a reakciót, míg a felnőtteket társadalmunkban ennek a

reakciónak az elnyomására tanították. Így tehát még akkor is, ha a felnőttek úgy érzik, hogy

biztonságuk veszélyben van, a felszínen ebből esetleg semmit sem fogunk látni. A csecsemők

totális módon reagálnak.1

A csecsemőknél azt is észrevehetjük, hogy sokkal közvetlenebb módon reagálnak a különféle

testi betegségekre. Néha ezek a betegségek közvetlenül és önmagukban véve fenyegetőnek

látszanak és úgy tűnik, hogy a gyermekben a veszélyeztetettség érzését keltik. Így pl. a

hányás, hasgörcs vágy egyéb éles fájdalom következtében a gyermek az egész világot

teljesen másképp látja. Így az a gyermek, amely valamilyen romlott élelmiszer miatt

megbetegedett, egy vágy két napra félelmet fog érezni, és a vérfelém és biztonság iránt

olyán igényt, amilyen a betegsége előtt sohasem volt észlelhető nála.

A gyermek biztonság iránti igényének további jele az, hogy bizonyos fajta folyamatos

megszokottságot vagy ritmust kíván. Úgy látszik, hogy egy kiszámítható, rendezett világot

akar. Így pl. úgy tűnik, hogy a szülők igazságtalansága, méltánytalansága vágy

következetlensége a gyereket félénkké és aggódóvá teszi. Ennek a magatartásnak az lehet az

oka, hogy a szülők ilyen bánásmódja ázzál fenyeget, hogy a világ megbízhatatlanná,

kiszámíthatatlanná válik. Kis gyermekek jobban fejlődnek olyán rendszerben, amelynek

legalábbis vázszerűen merev körvonala van, amelyben van valamilyen fajta tervszerűség,

megszokottság, amire számítani lehet a jelenben és jövőben is. Tálán ezt pontosabban úgy

fejezhetnénk ki, hogy a gyermek szervezett világot kíván, nem pedig szervezetlen vágy

szerkezet nélküli világot.

A szülők és a normális családi szervezet központi szerepe vitathatatlan. Veszekedés,

tettlegesség, különválás, a házasság felbontása vágy hálál a családon belül különösen ijesztő

hatású lehet. A szülők dühkitörése, a gyermek büntetéssel való fenyegetése, ha nyersen

1 Ahogy a gyermek felnő, a puszta tudás és megszokás, valamint a motorikus fejlődés ezeket a

„veszélyeket” csökkenti és mind leküzdhetőbbekké teszi. Az egész életre vonatkozólag

megállapítható, hogy a nevelés ezen fő akarati funkcióinak egyike a látszólag veszélyek tudás útján

történő semlegesítése, vagyis: nem félek a mennydörgéstől, mert tudok róla valamit.

beszélnek hozzá, megrázzák, durván bánnák vele, vágy pedig a tényleges fizikái büntetés

néha olyán páni félelmet vágy rettegést vált ki a gyermekből, hogy azt kell feltételeznünk,

többről van szó, mint egyszerűen a fizikái fájdalomról. Igaz az, hogy némely gyermekben ez a

rettegés a szülői szeretet elvesztésétől váló félelmet is jelenti. Előfordulhat még teljesen

eltaszított gyermekeknél is az, hogy az őket gyűlölő szülőkhöz inkább a biztonság és a

védelem miatt, s nem annyira a szeretet reményében ragaszkodnak.

Ha az átlagos gyermeket új, szokatlan, furcsa, ingerekkel vágy helyzetekkel állítjuk szembe,

akkor ez igen gyakran a veszély, a rettegés reakcióját váltja ki, mint pl. ha a gyermek elvész

vágy rövid időre különválasztják a szüleitől, új arcokkal, új helyzetekkel vágy új feladatokkal

találja magát szemben, furcsa, szokatlan tárgyakat lát, betegséget, hálált tapasztal. Ilyen

esetekben a gyermek görcsös ragaszkodása szüleihez beszédes bizonyítéka annak, hogy

szülei a védő szerepét játsszák (teljesen függetlenül élelemadó és szeretetadó szerepüktől).

Ezen és hasonló megfigyelések alapján általánosíthatunk és kijelenthetjük, hogy az átlagos

gyermek társadalmunkban előnyben részesíti a biztos, rendezett, kiszámítható és szervezett

világot, amelyre számíthat, és amelyben nem fordulnak elő váratlan, veszélyes dolgok, és

ahol a biztonságot nyújtó szülei vannak.

Az, hogy ezek a reakciók a gyermekekben oly könnyen figyelhetők meg, bizonyos mértékig

annak a bizonyítéka, hogy társadalmunkban a gyermekek túlságosan veszélyeztetve érzik

magukat (vagyis egyszóval rosszul vannak nevelve). Azok a gyerekek, akik a fenyegetéseket

nem alkalmazó, szerető család körében nevelkednek, rendszerint nem úgy reagálnak, aho-

gyan azt a fentiekben leírtuk. Ilyen gyermekekben a veszély-reakciók valószínűleg olyan

tárgyakkal szemben vagy olyan szituációkban jelentkeznek, amelyeket a felnőttek is

veszélyesnek tekintenének.2

Kultúránkban az egészséges, normális, szerencsés felnőtt biztonság-igényei messzemenően

ki vannak elégítve. A békés, „jó” társadalom tagjai rendszerint elég biztonságban érzik

magukat vadállatokkal, szélsőséges hőmérsékletingadozásokkal, bűnözőkkel, tettlegességgel

vagy gyilkossággal, zsarnoksággal stb. szemben. Ezért - reális értelemben - nincsen már olyan

biztonság-igénye, amely aktív motiváló tényezőként szolgálna. Ahogy a jóllakott ember már

nem érez éhséget, úgy a biztonságban levő ember sem érzi veszélyben magát. Ha ezeket a

szükségleteket közvetlenül és világosan akarjuk látni, akkor a neurotikus vagy majdnem

neurotikus egyéneket és a gazdaságilag és társadalmilag elnyomottakat kell szemügyre

venni. Ezen szélsőségek között a biztonság-igények kifejezését csak olyan jelenségekben

2 A biztonsággal kapcsolatos ,teszt-csoporttal” találkozhat a gyermek egy kis durranócukorka vagy egy

szakállas arc esetében, ha édesanyja elhagyja a szobát, ha felteszik egy magas létrára, injekciót kap,

felmászik rá egy egér stb. Természetesen nem komolyan javasolom az ilyen „tesztek” szándékos

alkalmazását, mert igen ártalmasak lehetnek a teszt-hatásnak kitett gyermekre. De ilyen és ehhez

hasonló szituációk tucatjával fordulnak elő és figyelhetők meg a gyermek mindennapos életében.

Nincs semmi okunk viszont arra, hogy ne használjuk fel ezeket az ingereket pl. fiatal csimpánzoknál.

észlelhetjük, mint pl. az emberek állandó jellegű és védelmet nyújtó munkára,

takarékbetétre, valamint különféle (orvosi, fogászati, munkanélküliségi, munkaképtelenségi,

öregségi) biztosításra irányuló vágya.

Az emberek biztonságra és stabilitásra való törekvése - tágabb értelemben véve - abban is

megnyilvánul, hogy általában előnyben részesítik a megszokott és ismert dolgokat a

szokatlanokkal és ismeretlenekkel szemben. Azt az igényt, hogy az embernek valamilyen

vallása vagy világfilozófiája legyen - amely a világmindenséget és a benne levő embereket

kielégítő módon, összefüggő, jelentőségteljes egésszé szervezi - részben szintén a

biztonságkeresés motiválja. A tudományos és filozófiai törekvéseket - ebben az esetben is

megállapíthatjuk - általában a biztonság-igények motiválják. (Később majd látni fogjuk, hogy

ebben a viszonylatban egyéb tényezők is motiváló hatásúak.)

Egyébként a biztonság iránti igény csak válságos helyzetekben - azaz háború, betegség

(járvány), elemi katasztrófák, bűnözési hullámok, társadalmi szervezetlenség, neurózis,

agysérülés -, tartósan elviselhetetlen állapot esetén jelentkezik az organizmus erőforrásainak

aktív és domináló, mozgató erejeként.

Társadalmunkban némelyik neurotikus felnőtt sok szempontból hasonlít a biztonság iránti

vágy tekintetében a magát veszélyeztetettnek érző gyermekhez, bár a felnőtteknél ez

sajátosan jelentkezik. A neurotikus felnőtt reakciója gyakran ismeretlen, pszichológiai okok

következménye, egy olyan világban, amelyet ellenségesnek, lehengerlőnek és fenyegetőnek

érez. Az ilyen személy úgy viselkedik, mintha majdnem mindig valamilyen nagy katasztrófa

bekövetkezése lenne várható, azaz általában váratlan eseményre reagál. Biztonság iránti

igényei gyakran sajátos kifejezést nyernek abban, hogy védelmezőt, vagy egy erősebb

személyt keres, akitől függhet, pl. egy Führert.

Az állati motiváció

A környezetükkel állandó kapcsolatban lévő állatok tevékenységeinek összessége a viselkedés

vagy magatartás. A biológiának az állatok magatartásával foglalkozó tudományága a

viselkedéstan (etológia).

Etológia: * a biológiának az állatok adott környezetben megnyilvánuló viselkedésével (annak

indítékaival, lefolyásával) foglalkozó tudományterülete.

A modern etológia a biológia, a pszichológia, sőt a társadalomtudományok megfelelő

területeivel is határos, rendkívül gyorsan fejlődő, változatos tudomány.

Charles Darwin (1809–1882), angol természettudós az élővilág fejlődésének tanulmányozása

során az állatok viselkedését is elemezte. Az érzelmek kifejezése az embernél és az állatoknál

(1872) című könyve az első tudományos igénnyel megírt viselkedéstani munka.

Ivan Petrovics Pavlov (1849–1936), Nobel-díjas (1904) orosz tudós az emésztés és az

idegi működés élettanával foglalkozott. Az állatok feltételes reflexeinek kutatása fűződik a

nevéhez.

Konrad Lorenz (1903–1989) osztrák Nobel-díjas (1973) kutató, akit a korszerű etológia

megalapítójának tart a tudomány. Először írta le, hogy a viselkedés is evolúció eredménye. Az

állatok viselkedését elemi viselkedésformákra bontotta szét, és ezek vizsgálatával határozta

meg az öröklött és a tanult viselkedéseket.

Nikolas Tinbergen (1907–1988), holland származású Nobel-díjas (1973) etológus az ösztönt

meghatározott sorrendben szervezett idegi működéseknek fogta fel.

Karl von Frisch (1886–1982), osztrák Nobel-díjas (1973) etológus kísérleteivel nagyban

hozzájárult a korszerű etológia kifejlődéséhez. Legfontosabb vizsgálata a méhek

kommunikációját fejtette meg.

A klasszikus és a modern etológia vizsgálati területei Összehasonlító etológia: a klasszikus etológia vizsgálati elve, mely az egyed szintjén

tanulmányozza a viselkedést.

Fiziológiai etológia: a szervezet hormon - és idegrendszerének az állat viselkedésére

gyakorolt hatását vizsgálja.

Magatartásgenetika (etogenetika): a megfigyelhető magatartásformák és a mögöttük lévő

idegi mechanizmusok genetikai hátterét vizsgálja.

Szociobiológia: a társas viselkedés tanulmányozása a célja, felhasználva a populációbiológia,

a populációgenetika és az evolúciótan ismereteit.

Viselkedésbiológia: az állatok viselkedésének szerepét vizsgálja az ökológiai rendszerekben.

Alkalmazott etológia: az etológiának az ember által tenyésztett állatok viselkedésével

foglalkozó ága.

Humánetológia: az etológiának az emberi magatartás biológiai alapjaival foglalkozó ága.

A viselkedést leírhatjuk a formája (pl.: az állat kinyújtja a nyakát, leereszti a csőrét stb.) és a

funkciója (a mozgások hatása: pl. a fészekbe görgette a tojást) alapján. A viselkedést

igyekszünk magatartáselemek * , majd azokból kialakuló magatartásegységek * leírásával

szétbontani. Ez a viselkedés lényegének a kiemelését jelenti, mellyel számos új ismeretre

tehetünk szert.

Magatartáselem és magatartásegység A csirkék ivására jellemző mozgáselemek időbeli és sorrendbeli egymásra következését

Dawkins vizsgálta. Az ivás a következő elemekből áll:

(L) az állat lehajtja a fejét a víz felszínéhez,

(V) a csőrét a vízbe mártja,

(K) a csőrét kiemeli a vízből,

(F) majd újra felemeli a fejét.

Sok megfigyelés eredménye a következő táblázat:

A leggyakrabban előforduló sorrend, a magatartásegység az LVKF, mert ebben a sorrendben

következnek a legnagyobb gyakorisággal az egyes elemek. A ritkábban előforduló

sorrendeknek is fontos szerepük lehet az állat viselkedésében. A magatartásegység a teljes

mozgássor.

Az öröklött magatartás

Az állatok viselkedésében megfigyelhetünk olyan elemeket, amelyek a kiváltó inger

hatására egy faj minden egyedénél ugyanúgy következnek be. Ezekhez előzetes

tapasztalatokra nincs szükség. Ez csak úgy lehetséges, ha ezek a viselkedéselemek a génekben

rögzítettek, vagyis változatlanul, ún. zárt genetikai programként valósulnak meg és

öröklődnek. Ezek az öröklött (veleszületett) mozgásmintázatok.

Öröklött (veleszületett) mozgásmintázat: *az elődöktől öröklött, a környezettől

nagymértékben független, automatikus cselekvés.

Jellemzői:

— a viselkedés formaállandósága,

— a fajra jellemző megjelenés,

— a faj minden egyedében azonos megjelenés,

— a megkezdett mozgás megszakíthatatlansága,

— a visszacsatolás hiánya a környezet és a mozgás szabályozása között.

Szabályozása: a kulcsinger (külső tényező) és a belső késztetés (motiváció) együttes

hatásával. A kettő aránya változhat.

Típusai: feltétlen reflex , taxis, öröklött mozgáskombináció.

A többi alapjául szolgáló legegyszerűbb formája a feltétlen reflex, mely egyetlen ingerre

bekövetkező egyszerű válaszreakció.

Feltétlen reflex: * adott ingerre feltétlenül bekövetkező öröklött válasz. Pl.: a

térdkalácsreflex, nyálelválasztási reflex.

A száj nyálkahártyáját érő mechanikai vagy kémiai hatásra a nyálelválasztás feltétlenül

megindul.

A szopási reflex az ajakhoz érő tárgy hatására következik be, de csak az egyedfejlődés

kezdeti szakaszában jelentkezik.

A rovarok, a halak kellemetlen ingerre az ún. lefagyási (merevedési) reakcióval válaszolnak.

Az ingerre kialakuló teljes mozdulatlanság menti meg a ragadozójától.

A békák – amennyiben egy adott méretnél nagyobb mozgó tárgyat érzékelnek, menekülési

reflexet alakítanak ki. A béka – bármerről érkezik a veszélyforrás – a víz felé menekül.

Gyűjts példákat hasonló viselkedésekre!

Ha az éhes béka előtt bizonyos mérettartománynál kisebb tárgyat mozgatunk, a béka taxissal

válaszol, vagyis a kis mozgó tárgy felé fordul, majd kicsapva a nyelvét elkapja azt (pl. legyet).

A taxis abban bonyolultabb a feltétlen reflexnél, hogy az inger nemcsak kiváltja, hanem

folyamatosan irányítja is a magatartást. (139.1.)

Az éhes varangyot különböző méretű négyzetekkel ingerelték. Ezeknek egy bizonyos

mérettartományán belül az állat odafordulással – a zsákmányolás első lépésével válaszol. Ha a

négyzetek mérete egy mértéket felülmúl, a menekülési viselkedés eleme, az elfordulás és az

összehúzódás jelenik meg. (139.1.)

Barna varangy reakciója különböző méretű

Szürkületben aktív rovar (fénykedvelő lepke)

fekete négyzetlapokra. Milyen előnye

származhat ebből az öröklött viselkedésből az

állatnak? Mire utalhat a görbe utolsó,

csökkenő szakasza?

repülése a fényforrás felé. Hogyan változna

meg a fénysugár és a mozgásirány által bezárt

szög, ha a lepke egyenesen repülne tovább?

A fénykedvelő lepkék a fény irányába repülnek úgy, hogy a fény mindig azonos szöget zárjon

be a testükkel. Ennek következménye a fényforrás körüli spirális mozgásuk. (139.2.)

A papucsállatka a szén-dioxid-buborékot elkerüli, a nedves helyeken található pinceászka oda

megy, ahol nagyobb az egyedsűrűségük (kinézisek). A légylárva bábozódás előtt néhány

nappal kerülni kezdi a fényt, a kisebb fényintenzitás felé mozog (klinotaxis). Az örvényféreg

a páros fényérzékelő szervét (szem) használva arra törekszik, hogy mindkét receptort azonos

intenzitású inger érje (tropotaxis).

Az öröklött mozgási sémák (mozgáskombinációk) külső ingerekre bekövetkező, szigorú

sorrendben lezajló magatartásformák. Az ingerek beindítanak egy öröklött idegi

mechanizmust, és az automatikusan megszervezi a válaszreakció-sorozatot. Így valósul meg

pl. a madarak fészeképítése, a pók hálószövése, az emlősök táplálékrejtési tevékenysége.

Az elszakadt hálót a pók nem képes megjavítani, inkább új hálót készít. Mi ennek a

magyarázata?

A róka egyik kedvenc tápláléka a főtt tojás. Ha jóllakott állatnak adunk még tojást, a

következő viselkedés figyelhető meg: szemügyre veszi a tojást, szájába veszi, keres egy

alkalmas helyet – rendszerint sarkot vagy kiszögellést –, mellső lábaival kaparni kezd, és a

tojást a gödörbe helyezi. Orrával túrva talajjal borítja be, mellső lábaival megtapossa. Ha a

folyamat során elvesszük tőle a tojást, akkor is végrehajtja a mozgássort.

Mókus a dióval. Milyen viselkedés figyelhető

meg?

A mókus diórejtő tevékenysége is hasonló mozgássorral valósul meg. A kismókust „etológiai

vákuumban” nevelve (szülő nélkül, egyedül, folyékony táplálékkal etetve, szilárd aljzatú

ketrecben) nincs lehetősége tanulni fajtársaitól. Az ingerszegény környezetben felnevelt

mókus a jóllakás után az először odaadott diót a mellső végtagjai közé fogja, orrával

megforgatja, keres egy alkalmas sarkot, mellső lábaival kaparó mozgást végez. Még ha el is

gurul a feltételezett gödörbe helyezett dió, akkor is „betúrja” az orrával, megnyomogatja,

betemeti. Ha újra megtalálja a diót, a mozgássort ismét végrehajtja. (140.2.)

Etológiai vákuum: ingerszegény környezet – a tanult viselkedési elemek elsajátítására nincs

lehetőség. (Gyermeknevelés – szülői felelősség!)

Mint láthattuk, az állat valamilyen tevékenységéhez, viselkedéséhez szükség van egy külső

tényezőre, a kulcsingerre és a megfelelő belső állapotra, a motivációra. A két hatás együtt

szabályozza az öröklött magatartás kialakulását, vagyis teljes cselekvéssort csak akkor végez

az állat, ha megvan a belső késztetése (pl. kíváncsiság, szexuális vágy, éhség, félelem), és

egyúttal kiváltó inger is éri. A kettő aránya az élőlény állapotától függően változhat.

Kulcsinger: * az adott magatartás teljes cselekvéssorát vagy a viselkedési elemet kiváltó

inger.

Motiváció (belső késztetés): * cselekvésre késztető belső állapot, hajtóerő, melyet az állat

neuroendokrin rendszerének aktivitása befolyásol.

Egy kísérlet (140.1.) eredményét tartalmazza a táblázat. Mi válthatja ki a viselkedést a

hímben? Miből következtethetünk erre?

A tüskés pikó hímje támadó magatartással válaszol, ha területén megjelenik egy másik hím

Mi a kulcsingere a sirályfiókák tátogató magatartásának? (141.1.)

A kulcsinger szerepe a viselkedés kiváltásában (sirályfiókák tátogató magatartásában). Mit

állapíthatsz meg?

A szupernormális inger hatása a

paradicsomlégykapó madarak szaporodási

viselkedésében

Az átlagosnál erősebb választ kiváltó kulcsingert szupernormális ingernek nevezzük.

Egy afrikai pintyfaj (Vidua paradisea) egyedeivel végzett kísérlet bizonyítja a szupernormális

ingerek hatékonyságát. Azok a hímek, melyek farkát tollakkal mesterségesen meghosszabbí-

tották, sokkal sikeresebbek voltak a párválasztásban, az időegység alatti fészkelésben.

A közlekedési lámpák nagyobb méretű pirosa hatékonyabb választ vált ki a

gépkocsivezetőkből, ezzel igyekszik a közlekedésrendészet elősegíteni biológiai alapon is a

szabályok betartását.

Mi a közös a két viselkedésben? Nézz utána, hogyan alkalmazkodott a kakukk a

„fészekparazita” életmódhoz!

Variábilis mozgásmintázatnak nevezzük az olyan viselkedési egységeket, amelyek – azonos

eredmény és cél mellett – a faj különböző egyedeinél vagy ugyanazon egyed megismételt

viselkedése esetén teljesen különböző formában valósulnak meg. Ezek lényegében két belső

késztetésre vezethetők vissza: az averzióra (elkerülés) vagy a preferenciára (megközelítés,

megkívánás).

A hím gerlék a költési ciklus első napjaiban különösen vigyázzák párjukat: a hím vagy

megtámadja a másik hímet, vagy a nőstényt tereli el (eltávolítja a hímet!). A kerítés mögötti

tüzelő szuka kutyához a kanok különböző úton próbálnak eljutni (alagutat ásnak, rést

keresnek rajta, felszakítják a kerítést, megpróbálják átugrani stb.), de a cél minden esetben

azonos.