bevezetés a logikába és az érveléselméletbe

7/22/2019 Bevezetés a logikába és az érveléselméletbe

http://slidepdf.com/reader/full/bevezetes-a-logikaba-es-az-erveleselmeletbe 1/49

Kutrovátz Gábor

Bevezetés a logikábaés az érveléselméletbe

(nemhivatalos jegyzet)



Tartalomjegyzék

1. BEVEZETÉS: A LOGIKA MINT A KÖVETKEZTETÉSEK FORMÁLIS TUDOMÁNYA 3

1.1. A LOGIKA TÁRGYKÖRE 3 1.2. A KÖVETKEZTETÉS 3 1.3. AZ ÉRVÉNYES KÖVETKEZTETÉS 4 1.4. FORMA ÉS TARTALOM KÜLÖNVÁLASZTÁSA 5

2. A KIJELENTÉSLOGIKA 7

2.1. A KIJELENTÉSLOGIKA SZERKEZETI ELVE 7 2.2. AZ IGAZSÁGTÁBLÁZATOK 7 2.3. FORMULÁK ÉS ÁTALAKÍTÁSAIK 10 2.4. K ÖVETKEZTETÉSEK A KIJELENTÉSLOGIKÁBAN 11

3. AZ ELSŐRENDŰ LOGIKA 14

3.1. AZ ELSŐRENDŰ LOGIKA SZERKEZETI ELVE, GRAMMATIKAI KATEGÓRIÁI 14 3.2. FORMULÁK AZ ELSŐRENDŰ LOGIKÁBAN 15 3.3. A KVANTIFIKÁCIÓ 16 3.4. AZ ELSŐRENDŰ LOGIKA NYELVE 18

3.5. SZILLOGISZTIKUS KÖVETKEZTETÉSEK 18

4. A LOGIKA SZINTAKTIKAI FELÉPÍTÉSE 23

4.1. SZINTAXIS ÉS SZEMANTIKA 23 4.2. A LOGIKAI KALKULUS 24 4.3. A KIJELETÉSLOGIKA KALKULUSA 24 4.4. A SZINTAKTIKAI FELÉPÍTÉS LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI 27

5. AZ ÉRVELÉSELMÉLET ELEMEI 31

5.1. AZ ÉRVELÉSELMÉLET FELADATA 31 5.2. INDUKTÍV KÖVETKEZTETÉSEK 31 5.3. ÉRVELÉSEK REKONSTRUKCIÓJA ÉS ÉRTÉKELÉSE 37 5.4. ÉRVELÉSI HIBÁK 42

2



Világos, hogy a premisszák igazsága nem vonja maga után a konklúzió igazságát, hiszenbár az első premissza általában mindenkire igaz, attól még, hogy valaki rosszul van, nemszoktunk arra következtetni, hogy az illető sósavat ivott. Azonban ha gondolatbanmegcseréljük a második premisszát a konklúzióval, akkor ez első példánkkal analógszerkezetű következtetéshez jutunk, és ebben az esetben ez szintén jó következtetésnektűnik.

A fenti példák tehát két fontos tanulsággal szolgálnak. Az első az, hogy akkor fogunkegy következtetést érvényesnek tekinteni, ha a kijelentések között fennáll az a viszony, hogyamennyiben a premisszák igazak, úgy a konklúzió is (szükségszer űen) igaz. Ez ameghatározás már elegendő ahhoz, hogy vizsgálatainkban továbblépjünk, és megpróbáljukmegállapítani, hogy ez a viszony milyen feltételek mellett teljesül.

1.4. Forma és tartalom különválasztása

A példák által sugallt másik tanulság az, hogy egy következtetés érvényessége annakformáján múlik. Ehhez persze meg kell mondanunk, hogy a logika szempontjából relevánsnyelvi kifejezések (pl. kijelentések, következtetések) esetén hogyan különítsük el a formát atartalomtól. Kézenfekvő a fenti példákat a következőképpen „rövidíteni”:

Érvényes következtetési forma: Nem érvényes következtetési forma:

Ha A, akkor B. Ha A, akkor B. A. B.(Tehát) B. (Tehát) A.

A bal oldalon található következtetési forma érvényes, hiszen akármilyen kijelentésekethelyettesítünk A és B helyére, a kapott következtetés mindig érvényes marad. A jobb oldalontalálható séma azonban nem ilyen, ahogy azt a példák is mutatják. Ebben az esetben tehátrögtön találtunk is egy érvényes következtetési formát, hiszen láthatjuk, hogy minden ilyen(vagyis a bal oldali) formájú következtetés érvényes lesz, függetlenül a benne szereplő konkrét kijelentések tartalmától – pontosan ezért tehettük meg azt, hogy a kijelentésektartalmától azáltal tekintsünk el, hogy azokat egy betűvel (precízebben ún. kijelentés-paraméterrel) rövidítsük.

Mivel tehát felmerült a gyanú, hogy a következtetések érvényessége kizárólag azokformáján múlik (nem csak ebben az esetben, hanem akár általában is), a logika számáraelegendő, ha csakis ezzel a formával foglalkozik. Ehhez elvonatkoztat a tartalomtól, és a

számára érdektelen tartalmi egységeket különböző jelekkel fejezi ki. (Egy matematikaianalógia: az összeadás ún. kommutativitását olyan általános formában fejezzük ki, hogy„a+b=b+a”, ahol a és b helyére bármilyen számot írhatunk, ugyanis az összegfüggés mindenszámra igaz.) Azokat a nyelvi kifejezéseket pedig, amelyek a formáért felelősek (ilyen volt pl.a „ha-akkor” kapcsolat), szintén érdemes szimbólumokkal rövidíteni, hogy ezáltalelvonatkoztassunk a természetes nyelv bizonyos kétértelműségeitől. (Az iménti matematikaipéldában a „+” és „=” jelek hasonló szereppel bírnak.) Így tehát a logika tisztán formális ésszimbolikus tudománynak bizonyul: a természetes nyelv kifejezéseinek logikai formáját úgyvizsgálja, hogy lefordítja ezeket a kifejezéseket egy mesterséges nyelvre, és ezutánkizárólag ezekkel a mesterségesen létrehozott szimbolikus jelekkel (jelkészlettel, „nyelvvel”)dolgozik.

Attól függően, hogy a logikatudósok milyen formai szerkezetet kívánnak látni atermészetes nyelv hátterében, a logika szimbolikus nyelvét többféleképpen ismegválaszthatják. A továbbiakban lássunk két példát arra, hogy milyen mesterséges

5



nyelvekkel dolgozik a logika, és ezekben hogyan építhető fel formálisan az érvényeskövetkeztetés fogalma!

6



2. A kijelentéslogika

2.1. A kijelentéslogika szerkezeti elve

Egy adott logikai rendszer nyelvének felépítéséhez először is szükség van annakmegállapítására, hogy mi az a legf őbb szerkezeti elv, amelynek segítségével a nyelvikifejezéseinket tagolni szeretnénk. A következtetésekre adott korábbi példák eseténmegállapíthatjuk, hogy azok érvényessége nagymértékben a „ha-akkor” szerkezeten, vagyisa kijelentések összetételének egy jól ismert fajtáján múlik. Érdemes tehát megvizsgálni, hogybizonyos típusú összetett kijelentések milyen logikai szerkezetet mutatnak. A kijelentéslogikalegf őbb szerkezeti elve az, hogy a kijelentéseket összetételük szerint vizsgálja, ésmegpróbálja bennük azonosítani a nyelvi elemek két f ő fajtáját: az elemi kijelentéseket(vagyis amelyek már nem mutatkoznak összetettnek) és az ezeket összekapcsoló

kötőszavakat.Mivel – ahogy láttuk – az elemi kijelentések tartalmától eltekintünk, érdemes ezeket

egyszer ű szimbólumokkal jelölni. Válasszuk például erre a célra az ábécé nagybetűit: A, B,C , stb. Hogy mennyi ilyen jelre van szükségünk, az attól függ, hogy a formalizálni (vagyisszimbolikus nyelvre lefordítani) szánt természetes nyelvi kijelentésekben hány különböző elemi kijelentést tudunk azonosítani. (Ha valaki azon aggódik, hogy hosszabb szövegekformalizálásánál kifutunk az ábécé betűiből, akkor megnyugtathatom, hogy itt erre nem leszpélda. Egyébként választhattuk volna például az A1, A2 , A3,… szimbólumokat is, amelyekbőlmár végtelen sok van, ám ezek használata talán kissé kényelmetlenebb lenne.)

A kötőszavak számunkra lényegesebbek, hiszen éppen ezeken múlik akijelentéslogika kifejezéseinek szerkezete. A logikában többnyire a következő kötőszavakhasználatosak:

Természetes nyelvi kifejezés: Logikai szimbólum: Logikai elnevezés:nem … ~ negáció… és … & konjunkció… vagy … v alternációha …, akkor … ⊃ kondicionálisvagy …, vagy … ∇ diszjunkció… akkor és csak akkor, ha … ≡ bikondicionális

2.2. Az igazságtáblázatok

A logikai kötőszavakat az alapján határozhatjuk meg, hogy milyen viszonytteremtenek az elemi kijelentések igazságértékei és a belőlük összetett kijelentésigazságértéke között. Mivel ugyanis elköteleztük magunkat amellett, hogy az elemikijelentések tartalmától eltekintünk, az egyetlen információ, amit velük kapcsolatbanfelhasználhatunk, az az igazságértékük. Ezért a logikai kötőszavak meghatározása az ún.igazságtáblázat segítségével történik. Ebben azt tüntetjük fel, hogy az összetett kijelentésigazságértékét hogyan határozzák meg a benne szereplő elemi kijelentések igazságértékei.Vagyis az elemi kijelentések igazságértékeinek minden lehetséges kombinációjához megkell adni, hogy mi lesz az adott esetben az összetett kijelentés igazságértéke.

A fenti kötőszavakhoz tartozó igazságtáblázatok a következők (az „i” az igaz, a „h” ahamis igazságértéket jelöli):

7



negáció konjunkció alternáció A ~ A A B A&B A B AvB i h i i i i i i

h i i h h i h ih i h h i ih h h h h h

diszjunkció kondicionális bikondicionális A B A∇B A B A⊃B A B A≡B i i h i i i i i ii h i i h h i h hh i i h i i h i hh h h h h i h h i

A negáció igazságtáblázatáról rögtön egy furcsaságot tudunk leolvasni, amelymegkülönbözteti a többi kötőszó igazságtáblázatától: ebben az esetben nem egy, a szószoros értelmében vett kötőszóval van dolgunk, ugyanis ez nem két elemi kijelentést kapcsolössze, hanem csak egyet. Ha az A elemi kijelentés elé tesszük a „~” jelet, akkor egyösszetett kijelentést kapunk, amit úgy célszer ű kiolvasni, hogy „nem A” vagy „nem igaz, hogy A”. A táblázatból az is kiderül, hogy a negáció az ellenkező jére változtatja az igazságértéket,vagyis az összetett mondat igazságértéke ellenkező je lesz az elemi mondatigazságértékének. Ha például az „Esik az eső.” kijelentés igaz, akkor a „Nem esik az eső.”kijelentés hamis lesz, és viszont: ha az elemi kijelentés hamis volt, akkor az összetett igazlesz. Ez a logikai értelmezés meglehetősen jól visszaadja a „nem” szócska természetes

nyelvi használatát, azzal a megszorítással, hogy a logikai „tagadás” mindig kijelentésekreérvényes. (Így tehát a logikában azt a mondatot, hogy „Nem Józsi a barátnőm neve, hanemRózsi.” úgy értjük – részben formalizálva –, hogy „(~(Józsi a barátnőm neve))&(Rózsi abarátnőm neve)”.)

A konjunkció már két elemi kijelentést kapcsol össze, méghozzá olyan módon, hogyaz összetett kijelentés csak akkor lesz igaz, ha mindkét elemi kijelentés igaz, és minden másesetben hamis lesz. Az a kijelentés például, hogy „Esik az eső és fúj a szél.” igaz lesz akkor,ha igaz az, hogy „Esik az eső.” és igaz az is, hogy „Fúj a szél.”, ám ha a két elemi kijelentésbármelyike hamis, vagy mindkettő hamis, akkor az összetett kijelentés is hamis lesz. Ezszintén jól megfelel az „és” szó természetes használatának, ám ismét azzal amegszorítással, hogy a konjunkció mindig kijelentéseket kapcsol össze. (Ezért aztán a„Maugli és Akela vadászni mentek.” mondatot úgy kezdjük formalizálni, hogy „(Maugli

vadászni ment)&(Akela vadászni ment)”, majd a zárójelekben szereplő elemi kijelentésekettermészetesen egy-egy nagybetűvel helyettesítjük.) A „vagy” szócska logikai értelmezése már nehezebb feladat, ugyanis a természetes

nyelvben ezt a szót több különböző értelemben is használjuk. A két legfontosabb értelmetkét különböző logikai kötőszóval, az alternációval és a diszjunkcióval próbáljuk visszaadni. Az közös bennük, hogy ha mindkét elemi kijelentés hamis, akkor az összetett is hamis lesz. Az is közös, hogy ha csak az egyik elemi kijelentés igaz, akkor ez biztosítja az összetettkijelentés igazságát. Vagyis ha azt a kijelentést teszem, hogy „Ma este moziba megyek, vagymeglátogatom a nagymamámat.”, akkor ez hamis lesz, ha egyiket sem teszem meg, de igazlesz, ha valamelyiknek (de csak az egyiknek) eleget teszek. De mi a helyzet akkor, hamindkét elemi kijelentés igaznak bizonyul, vagyis mindkét program teljesül az este során(tetszőleges sorrendben)? Ha a példamondatban a „vagy”-ot alternációként értelmezzük,

akkor az összetett kijelentés is igaz lesz („megengedő vagy”, mert megengedi, hogy a kettő egyaránt teljesüljön), ha viszont diszjunkcióként, akkor az összetett kijelentés hamis („kizáró

8



vagy”, mert nem engedi meg az egyszerre teljesülést). A fenti példamondat inkább aztsugallja, hogy itt alternációval van dolgunk. Bizonyos esetekben viszont a „vagy” (és f őként a„vagy…, vagy …”) használata arra utal, hogy a kijelentés logikai szerkezete diszjunkcióttakar: például a „Vagy nekem adod a csokid felét, vagy megijesztem a macskádat.” kijelentésazt implikálja, hogy a két lehetőség közül csak az egyik fog teljesülni, és ha mégis mindkettő bekövetkezik, akkor hazudtam. Hogy egy „vagy”-gyal kifejezett kijelentést alternáció vagydiszjunkció segítségével akarunk-e formalizálni, az többnyire a kijelentés jelentésétől függ,és ez a választás sokszor nem egyértelmű – ám valójában nem is a logika feladata. A logikaivizsgálat azután kezdődik, hogy valamelyik lehetőség mellett elköteleztük magunkat, ésinnentől kezdve a dolog egyértelműen kezelhető.

A „ha-akkor” szerkezetű kijelentések esetén a természetes nyelvi helyzet mégbonyolultabb: az ilyen típusú összetett mondatokat nagyon sok féle értelemben lehethasználni. Ezek vizsgálata helyett érdemes rögtön lerögzítenünk azt az értelmet, amelyhez atovábbiakban ragaszkodni fogunk. A kondicionális igazságtáblázatáról leolvasható, hogy egyilyen kijelentést csak akkor fogunk hamisnak tekinteni, ha az első elemi kijelentés igaz, amásodik pedig hamis, és minden más esetben igaznak tekintjük. Vegyük észre, hogyszemben a korábban vizsgált kötőszavakkal, ahol a két elemi kijelentés sorrendje nem

számít (csakúgy, mint pl. matematikában az összeadás és a szorzás esetén a számoksorrendje lényegtelen), itt a sorrend döntő, hiszen ezen múlhat az összetett kijelentésigazságértéke (mint pl. az aritmetikában a kivonás vagy osztás sorrendjén az eredmény).Ezért, hogy különbséget tegyünk a kondicionálissal összekapcsolt két elemi kijelentés között,az elsőt előtagnak, a másodikat utótagnak szokás nevezni. Ezekkel megfogalmazva tehát akondicionális csak akkor hamis, ha az előtagja igaz, az utótagja hamis, és minden másesetben igaz. Vagyis például az a kijelentés, hogy „Ha holnap esik a hó, akkor szánkóznimegyünk.” igaz, ha holnap nem esik a hó (függetlenül attól, hogy ekkor megyünk-eszánkózni vagy sem), és igaz akkor is, ha holnap szánkózni megyünk (függetlenül attól, hogyesik-e a hó) – tehát csak akkor hamis, ha esik ugyan a hó, de mégsem megyünk szánkózni.

Bár a bikondicionális bevezetése talán fölöslegesnek is tűnhet, hiszen a természetesnyelvben aligha szoktuk az „akkor és csak akkor, ha” kifejezést használni, valójában az a

helyzet, hogy ilyen logikai szerkezetű kijelentéseket is gyakran teszünk, ám általában ezt a„ha-akkor” nyelvi szerkezettel fejezzük ki. Az a kijelentés például, hogy „Ha villámlik, akkor dörög az ég.” egyben azt is jelenti, hogy „Ha dörög az ég, akkor villámlik.”, hiszen ez a két jelenség mindig együtt szokott járni. Ebben az esetben tehát az „előtag” és az „utótag”felcserélhető az igazságérték megőrzése mellett, és a precízebb tudományos (példáulmatematikai) nyelvben ezt a szerkezetet szokás kifejezni az „akkor és csak akkor, ha”kifejezés segítségével (itt: „Akkor és csak akkor villámlik, ha dörög.”). A bikondicionális akkor lesz igaz, ha az elemi kijelentések igazságértéke megegyezik (akár mindkettő igaz, akár mindkettő hamis), és akkor lesz hamis, ha az elemi kijelentések igazságértéke eltér ő.

A kijelentéslogikában általában használatos kötőszavak áttekintése után felvethetjük azt akérdést, hogy vajon miért pont ezeket a kötőszavakat használjuk. Először is felmerülhet a gyanú, hogy

a lista nem kimerítő: a természetes nyelvben ennél sokkal több kötőszó azonosítható. Vegyük példáula „mert” szócskát, amely a hétköznapi beszédben gyakran fordul elő! A kijelentéslogikában azáltalhatározhatunk meg egy kötőszót, hogy az általa összekapcsolt elemi kijelentések igazságértékeihogyan határozzák meg az összetett kijelentés igazságértékét, vagyis hogy néz ki a kötőszóigazságtáblázata. Ha azonban a „mert” szóhoz tartozó igazságtáblázatot próbáljuk meghatározni,akkor bajba jutunk. Az a kijelentés, hogy „Reszket a bokor, mert madárka szállott rá.” igaznak látszikabban az esetben, ha a „Reszket a bokor.” igaz és a „Madárka szállott rá [azaz a bokorra].” is igaz.Vagyis ha mindkét elemi kijelentés igaz, az összetett kijelentés is az. Ám ugyanakkor az is lehet, hogymindkét elemi kijelentés igaz, de a bokor mégsem azért reszket, mert a madárka rászállott (mondjuk abokor túl nagy, a madárka meg túl kicsi), hanem azért, mert éppen földrengés van. Ekkor tehát bár mindkét elemi kijelentés igaz, az összetett mégis hamis. (Talán világosabb példa: „Reszket a bokor,mert 2+2=4.” – itt egyértelmű, hogy még ha mindkét elemi kijelentés igaz is, az összetett biztosan nemlesz az.) Tehát ha egy „mert”-tel összekapcsolt kijelentésben mindkét elemi kijelentés igaz, akkor az

összetett kijelentés lehet igaz és hamis is, és így a „mert”-hez nem tudunk igazságtáblázatot rendelni.Úgy tűnik tehát, hogy a „mert” kapcsolat érvényessége nemcsak az összekapcsolt elemi kijelentések

9



igazságértékeitől függ, hanem azok értelmétől, jelentésétől is. Ezért itt nem tudunk a jelentéstőlelvonatkoztatni, és a „mert”-et ugyanúgy nem tekintjük logikai kötőszónak, mint q természetes nyelvbármelyik jelentésfüggőnek bizonyuló kötőszavát. (Megjegyzés: Vannak olyan logikai vizsgálatok,amelyek a jelentést is figyelembe veszik. Ezt intenzionális logikának nevezik, mi azonban itt nemfoglalkozunk vele, hanem csak a jelentésfüggetlen, ún. extenzionális logikával.)

2.3. Formulák és átalakításaik

Láttuk, hogy a kötőszavak funkciója abban áll, hogy bizonyos kijelentés(ek)ből egy újkijelentést hoznak létre, ahol az új kijelentés igazságértéke az összekapcsolt kijelentés(ek)igazságértéke(i) alapján határozható meg. Természetesen nemcsak elemi (tehát nemösszetett) kijelentéseket tudunk összekapcsolni, hanem összetett kijelentéseket isösszekapcsolhatunk („még összetettebbé”). Ha adott két formalizált kijelentés, pl. „ A & B” és„B ⊃ C ”, melyek már összetettek, akkor ezeket összekapcsolhatjuk például alternációsegítségével: „( A & B) v (B ⊃ C )”. A teljes kijelentés igazságértékét úgy fogjuk az elemikijelentések ( A, B, C ) igazságértékeinek segítségével meghatározni, hogy először megállapítjuk „ A & B”, illetve „B ⊃ C ” igazságértékeit, majd ezekből az alternációra vonatkozóigazságtáblázat segítségével leolvashatjuk a teljes kifejezés igazságértékét. Látjuk, hogy azösszetett kijelentések további összetételénél a sorrendet (vagyis a szerkezetet) zárójeleksegítségével juttatjuk érvényre. Fontos, hogy err ől soha ne feledkezzünk meg, ugyanis enélkül a kijelentések logikai szerkezete nem egyértelmű.

A logika nyelvében megfogalmazott kijelentéseket formuláknak nevezzük. Akijelentéslogika formuláiban előfordulhatnak tehát az elemi kijelentéseket jelölő nagybetűk, akötőszójelek és a zárójelek (és semmi más). Fontos megjegyezni, hogy ezek nem követhetikegymást akármilyen sorrendben, hiszen a „& A)(” jelsorozatot nyilvánvalóan nem tekintjükformulának, mert nem kijelentést fejez ki, hanem értelmetlen. Valójábanmegfogalmazhatnánk az arra vonatkozó szabályokat, hogy milyen jelsorozatokat tekintünk

formulának, de erre talán nincs szükség, mert a kérdés az eddigiek alapján „intuitíve”eldönthető. (Erre a problémára még visszatérünk a 4.2. szakaszban.)Ha tehát a logika számára egy kötőszónak csakis az igazságtáblázata számít, akkor

elviekben annyi különböző kötőszó lehetséges, ahányféle különböző igazságtáblázatotössze tudunk állítani. Ellenőrizhető például, hogy két elemi kijelentés összekapcsolásáratizenhat különböző kötőszó szolgálhat. Ezek azonban nem mind szükségesek, ugyaniskifejezhetők egymás segítségével. A bikondicionálist például úgy írtuk körül, minthaegyszerre fejezne ki egy kondicionálist és annak „megfordítását”. Ezt így is írhatjuk:

A ≡ B ⇔ ( A ⊃ B) & (B ⊃ A)

Ez az összefüggés egy újdonságot tartalmaz: szerepel benne a „⇔” jel, amely azt

jelenti, hogy a két oldalán álló formulák ugyanakkor igazak, vagyis vagy mindkettő igaz, vagymindkettő hamis. Mivel egyszerre igazak, és a logika szempontjából csakis az igazságértékszámít, ezért úgy is fogalmazhatunk, hogy a két formula logikai szempontból ugyanazt fejeziki, vagyis logikai szinonimákat alkotnak. (Megjegyzés: ez a jel nem „logikai” jel abból aszempontból, hogy nem a kijelentéslogika nyelvébe tartozik, amelynek elemeit már felsoroltuk. A fenti kifejezés így nem egy formula, hanem két formula közötti viszony.)

A fenti összefüggés tehát azt mutatja, hogy a bikondicionálist ki tudjuk fejezni akondicionális és a konjunkció segítségével. Ehhez hasonlóan több összefüggést is fel lehetírni. Íme néhány egyszer űbb:

~~ A ⇔ A A ⊃ B ⇔ ~ A v B

A ⊃ B ⇔ ~( A & ~B) A & B ⇔ ~(~ A v ~B)

10



A kijelentéslogikában szinte minden elintézhető igazságtáblázatok segítségével. Ígyezzel a módszerrel következtetések érvényességét is tudjuk ellenőrizni. Egyszer űen csakannyit kell tennünk, hogy megnézzük, a konklúzió tényleg minden olyan esetben igaz lesz-e,amikor a premisszák mind igazak. Lássunk erre egy példát! Az 1.3. szakaszban tárgyaltérvényes következtetési séma formalizálva így néz ki:

A ⊃ B, A ⇒ B (a séma hagyományos neve: modus ponens)

Ezt a következőképpen ellenőrizhetjük a kondicionális igazságtáblázata segítségével:

A B A⊃B i i i i h hh i ih h i

Magyarázat : A következtetés két premisszája ( A ⊃ B, A) a harmadikés az első oszlopban található. Ezek igazsága csak azelső sorban teljesül egyszerre. Mivel ekkor a konklúzió(B, második oszlop) is igaz, a következtés érvényes.

Most lássunk egy olyan esetet, amikor a vizsgált következtetés érvénytelennek

bizonyul! A fenti példa mellett tárgyalt érvénytelen következtetési séma: A ⊃ B, B ⇒ A . Isméta kondicionális igazságtáblázatát alkalmazzuk. (Megjegyzés: a következtetés csak akkor érvényes, ha minden olyan esetben, amikor igazak a premisszák, a konklúzió is igaz. Itt nemez lesz a helyzet.)

A B A⊃B i i i i h hh i i ∅ h h i

Magyarázat : A premisszák (2. és 3. oszlop) két esetben egyszerreigazak: az első és a harmadik sorban. Míg az első sorban a konklúzió (1. oszlop) igaz, a harmadikbanhamis, vagyis a következtetés érvénytelen.

Következzék egy kissé bonyolultabb eset, egy másik hagyományos következtetésiséma ellenőrzése:

A ⊃ B, ~B ⇒ ~ A (a séma hagyományos neve: modus tollens)

Ekkor a módszer annyival bővül, hogy mivel a premisszák nem szerepelnek közvetlenül akondicionális igazságtáblázatán, ezért azokat is fel kell venni arra a negációigazságtáblázatának felhasználásával:

A B ~B ~A A⊃B i i h h ii h i h h

h i h i ih h i i i

Magyarázat : A premisszák (5. és 3. oszlop) csak azutolsó sorban egyszerre igazak. Ekkor

azonban igaz a konklúzió (4. oszlop) is,vagyis a következtetés érvényes.

Számos érvényes következtetési séma létezik. A modus ponens és a modus tollens mellett ismerkedjünk meg néhánnyal (név nélkül):

A v B, ~B ⇒ A ~( A & B), A ⇒ ~B A & B ⇒ A A ⇒ A v B A ⊃ B, B ⊃ C ⇒ A ⊃ C

stb.

12



illetve (iii) hány üres helyet kellett kitöltenünk. Ezek szerint a funktorok f őbb típusai akövetkezők:

I. Mondatfunktor: Ha egy vagy több mondattal töltjük ki az egy vagy több üres helyet, akkor ugyancsak mondatot kapunk. Ha egy üres hely van, akkor egyargumentumúmondatfunktorról beszélünk, ha kettő, akkor kétargumentumúról, stb. Például a „Nemigaz, hogy …” funktor egy egyargumentumú mondatfunktor, mert az egyetlen üres helyremondatot kell tenni (ha nevet tennénk, a kifejezés még nem válna „lezárttá”), és ígyeredményül szintén egy mondatot kapunk. Az „… és …” kétargumentumúmondatfunktor, könnyen belátható okokból. – Megjegyzés: látjuk, hogy a kijelentéslogikakötőszavai itt egy általánosabb szerkezeti elvnek megfelelően mondatfunktorok lesznek.Ezeken kívül más mondatfunktorra a továbbiakban nem is lesz szükségünk.

II. Predikátum: Ha egy vagy több névvel töltjük ki az egy vagy több üres helyet, akkor eredményül mondatot kapunk. Egyargumentumú predikátum pl. az, hogy „… beteg”,mert az üres helyre nyilvánvalóan név szükséges (akár tulajdonnév, akár leírás), és azeredményül mondatot kapunk (pl. „Szókratész beteg.”). Kétargumentumú predikátum a

„… magasabb, mint …”, vagy a „… szereti …-t”, ugyanis itt az üres helyekre egy-egynevet kell tenni ahhoz, hogy mondatot kapjunk. A továbbiakban az egyargumentumúpredikátumokat tulajdonságnak, a kétargumentumúakat pedig relációnak fogjuk nevezni.(Magasabb argumentumszámú predikátumokat itt nem tárgyalunk, bár ez nyilvánvalóannem ütközne semmi nehézségbe, csak éppen fölösleges lenne.)

Világos, hogy a funktoroknak elképzelhetők más típusai is, ám ezekkel mi nem foglalkozunk.Megemlíthetjük a még következő eseteket:

III. Névfunktor: Ha egy vagy több névvel töltjük ki az egy vagy több üres helyet, akkor eredményülnevet kapunk. Ez tulajdonképpen az összetett nevek (leírások) képzésének elve. Pl. az „… apja”egy egyargumentumú névfunktor: az üres helyet kitöltjük azzal, hogy „Brutus”, és az eredmény a„Brutus apja” leírás lesz, amely Caesart nevezi meg. A „… + …” kétargumentumú névfunktor,

mert két nevet („2”, „3”) betéve egy újabb nevet („2+3”) kapunk. Az utóbbi példa azt sugallja, hogyez a típus fontos lehet pl. a matematika logikai kezelésére, ám az egyszer űség kedvéért mi itteltekintünk tőle.

IV. Szubnektor: Ha egy vagy több mondattal töltjük ki az egy vagy több üres helyet, akkor eredményül nevet kapunk. Ez a negyedik elvi lehetőség azonban a természetes nyelvben nem jelenik meg, vagy csak néhány nagyon speciális esetben, így nincs rá szükségünk.

V. Vegyes bemenetű funktorok: Az is elképzelhető, hogy legalább két üres hely esetén ezeketkülönböző argumentumokkal kell kitölteni. Pl. „… tudja, hogy …” funktor első üres helye névvel, amásodik mondattal töltendő ki. A továbbiakban érdemes ettől a lehetőségtől is eltekintenünk.

3.2. Formulák az elsőrendű logikában

A formalizált mondatokat az elsőrendű logikában is formuláknak nevezzük. Ahhoz,hogy formulákat tudjunk létrehozni, először meg kell állapodnunk abban, hogy az előzőekbentárgyalt kifejezéseket hogyan jelöljük az elsőrendű logika nyelvében. Fontos, hogy csak afelbontatlannak tekintett kifejezéseknek kell jelet találnunk, hiszen az összetett kifejezésekezekből a jelekből fognak összeállni. Nézzük végig a kifejezéseinket! Az argumentumokközül a mondat mindig felbontható, tehát ennek önálló jele nincs. A nevek közül a leírásokszintén összetettek (bár mivel mi nem foglalkozunk névfunktorokkal, az összetett neveket

(leírásokat) sem tudjuk felbontani, ezért a továbbiakban azokat is tulajdonnévnek, vagyisfelbontatlannak tekintjük). Így a tulajdonnév az egyetlen olyan argumentum, amely

15



2. A második lépésben egy-egy tulajdonságpár terjedelmi viszonyait ábrázoljuk. Ez kétféle

lehet:

a) A tulajdonságpár által meghatározott síkidom üres. Ezért azt kisatírozzuk, jelezve,hogy ott semmi sem lehet. A két alapeset:

∀ x ( A( x ) ⊃ B( x )) , azaz ~∃ x ( A( x ) & ~B( x )) ~∃ x ( A( x ) & B( x )) , azaz ∀ x ( A( x ) ⊃ ~B( x ))

b) A tulajdonságpár által meghatározott síkidom nemüres. Ezért oda egy x jelet teszünk, jelezve, hogy ott mindenképpen van valami. A két alapeset:

∃ x ( A( x ) & B( x )), azaz ~∀ x ( A( x ) ⊃ ~B( x )) ∃ x ( A( x ) & ~B( x )) , azaz ~∀ x ( A( x ) ⊃ B( x ))

3. Ha mindkét premisszát a fenti módon felhasználtuk, akkor az ábráról „leolvasható” akonklúzió érvényessége.

Az alábbiakban néhány példával illusztráljuk a módszer működését.

1. példa. Ellenőrizzük a szakasz elején bevezetett „hollós” következtetés érvényességét!

Magyarázat:

Az első premisszának felel meg a sötétebb satírozás,hiszen e szerint nincs olyan holló, amelyik ne lenne madár. A második premisszának a világosabb satírozás felel meg.és ez kifejezi, hogy nem létezik olyan madár, amelyik nelenne állat. Ezek alapján ellenőrizhetjük a konklúziót: az aztállítja, hogy nincs olyan holló, amelyik ne lenne állat. Kétolyan tartomány van, amelyen a nem-állat hollókábrázolhatók (H & ~M & ~A, illetve H & M & ~A), ám mivelmindkettőt besatíroztuk a premisszák miatt, mindkettő üresnek bizonyult, tehát a konklúzió érvényességeleolvasható.

20



4. A logika szintaktikai felépítése

4.1. Szintaxis és szemantika

Az eddigiekben megismerkedtünk a kijelentéslogikával és az elsőrendű logikával.Ezeket a logikai rendszereket úgy próbáltuk felépíteni, hogy az minél közelebb álljonvalamiféle „hétköznapi” intuícióhoz, vagyis elsődleges célként azt tartottuk szem előtt, hogy alogikai nyelvünk minél pontosabban tudja reprezentálni a természetes nyelv bizonyosvonatkozásait. Más szóval a természetes nyelv irányából haladtunk egyfajta logikaielvonatkoztatás útján, amely során megkülönböztettük egyfelől azokat a kifejezéseket,amelyek logikai szempontból érdekesek, de pontosabb meghatározásra szorulnak, másfelőlazokat, amelyek logikai szempontból érdektelenek, ezért jelentésüktől eltekinthetünk. Azonban nem tekintettünk el annak lehet ő ségét ő l , hogy a szimbólumaink jelentsenek

valamit, vagyis vonatkozzanak valamire, mert biztosítani akartuk, hogy a formalizáltkijelentéseknek (vagyis formuláknak) elviekben igazságértéket tudjunk tulajdonítani. Azigazságértékekre feltétlenül szükségünk volt (még ha ezt nem is használtuk ki az elsőrendű logika esetén, ahol a következtetéseknek egy igen szűk csoportjával foglalkoztunk), ugyanisezek segítségével definiáltuk az érvényes következtetés fogalmát. Szimbólumainkat tehátvalójában mintegy rövidítéseknek tekintettük.

Ha azonban végképp el kívánunk tekinteni attól, hogy a logikai nyelvünk vonatkozikvalamire, és csakis önmagukban szeretnénk vizsgálni a logikai rendszereket, akkor anyelvükön létrehozott kifejezésekre akár úgy is tekinthetünk, mint értelmetlen jelsorozatokra,amelyeknek pusztán bizonyos formai követelményeknek kell eleget tenniük (amelyekmegmondják, hogy mely jelek mely jeleket követhetnek). Ha például a formuláink értelmetlen jelsorozatok (vagyis a „jel” itt nem valaminek a jele, hanem csak egy meghatározott „ábra”),akkor nemcsak hogy jelentésük nincsen, hanem természetesen igazságértékük sem, hiszennem létezik olyan, rajtuk kívül álló „tény”, amelyet kifejeznének. Látni fogjuk, hogy egy logikairendszer ilyen módon, tehát teljesen formálisan is felépíthető, és bár a következtetésklasszikus fogalmát itt nem tudjuk értelmezni, ez a fogalom sikeresen helyettesíthető mással.

A logika tudományában megkülönböztetjük egymástól a szintaktikai és a szemantikaikérdéseket. A szintaxis területére tartoznak azok a kérdések, amelyek a mesterséges nyelv„grammatikai” szabályaival állnak kapcsolatban, vagyis azt vizsgálják, hogy a rendelkezésreálló jelkészletből hogyan lehet szabályosnak tekintett kifejezéseket létrehozni, és ezekmilyen szabályok alapján alakíthatók át további szabályos kifejezésekké. Ezzel szemben aszemantika azokat a kérdéseket vizsgálja, amelyek a kifejezések jelentésével, igazságávalállnak kapcsolatban, vagyis azzal a móddal, ahogyan a nyelvi kifejezések egy nyelven kívüli

„valóságra” vonatkoznak. Az eddigiek során mi elsősorban szemantikai szemszögből közelítettünk a logikához,amennyiben a kiindulási pontként kitűzött következtetés-meghatározásunk egy ízig-vérigszemantikai fogalomra, az igazság fogalmára támaszkodott. Természetesen nemtekinthettünk el teljesen a szintaktikai kérdésektől sem, hiszen fel kellett építenünk a logikainyelveket, ám a felépítés során a lehető legkevésbé voltunk szigorúak és szabatosak, ésnagymértékben támaszkodtunk az intuícióra. A továbbiakban azonban szintaktikaiproblémákat vizsgálunk, és a következő kérdésekre keressük a választ: (1) Hogyan kell egylogikai rendszert tisztán szintaktikai úton felépíteni, és mi helyettesíti ekkor a következtetésfogalmát? (2) Hogyan építhető fel szintaktikai úton egy általunk már vizsgált logikai rendszer,pl. a kijelentéslogika? (3) Mi a viszony egy logikai rendszer tisztán szintaktikai, illetverészben szemantikai felépítése között?

23



1. A premisszák igazsága

Akármilyen jól felépített egy érvelés, és akármilyen er ősek a premisszák és akonklúzió közötti kapcsolatok, ha a premisszák igazsága kérdéses. A deduktíve érvényeskövetkeztetés meghatározása szerint ha a premisszák igazak, akkor igaz a konklúzió is. Azonban ha a premisszák nem igazak, akkor a konklúzió igazságáról semmit sem tudunk.Tekintsük a következő példákat:

Minden madár nyitvatermő. Minden madár nyitvatermő.Minden nyitvatermő ízeltlábú. Minden nyitvatermő gerinces.Minden madár ízeltlábú. Minden madár gerinces.

A bal oldali következtetés formailag érvényes, de mindkét premissza és a konklúzió isegyaránt hamis. A jobb oldali is érvényes, és a premisszák hamisak, de itt a konklúzió igaz –mintegy „véletlenül”. Egy érvelés esetén fontos, hogy egyaránt teljesüljön az, hogy igazak apremisszák és érvényes (vagy er ős) a szerkezet: ekkor nevezzük az érvelést vagykövetkeztetést helytállónak. Ha tehát a premisszák nem igazak, akkor nem sikerül kellően

alátámasztaniuk a konklúziót, és az érvelés ezen szempont szerint negatívan értékelendő

.Érdemes felidézni, hogy az állításokat két csoportra, az ún. tényállításokra ésértékállításokra osztottuk. Ezek igazságának értékelése természetesen nem azonos módontörténik. Egy tényállítás igazságértéke elvileg egyértelműen eldönthető, bár előfordulhat,hogy az érvelés körülményei között az eldöntés eszközei nem állnak rendelkezésre, ezért azértékelés további vizsgálatokat igényel. Az értékállításokkal azonban nem ez a helyzet,ugyanis ezek elfogadása vagy elvetése valamilyen értékrend alapján történik. A publikusérveknél az ilyen állítások gyakran egy általánosan elterjedt és széles körben elfogadottértékrendet tükröznek, ezért elfogadhatóságuk az érvelő és a célközönség számáraugyanazon kritériumok alapján megállapítható. Azonban megtörténhet, hogy az érvmegfogalmazója elfogad egy bizonyos értékállítást, azonban az érv befogadója ugyaneztnem fogadja el (például világnézeti különbségekből fakadóan). Ekkor az érv nem éri el célját

– az ilyen esetekben érdemes kerülni a vitatható értékállítások premisszaként történő felvételét.

2. Az érvek érvényessége/er ő ssége

A premisszák igazsága természetesen még nem elég egy jó érveléshez: szükségesaz is, hogy a premisszák és a konklúzió közötti kapcsolatok deduktíve érvényesek vagyinduktíve er ősek legyenek. Az érvényesség és az er ősség szempontjait gyakran szokáskülön kezelni, ám itt akár egy kalap alá is vehetjük őket. Ha egy következtetési lépéslogikailag érvényesként rekonstruálható, vagy induktíve er ősnek mutatkozik (az érv típusaszerint), akkor ott a premisszák valóban alátámasztják a konklúziót. (Kivéve, ahogy láttuk, halegalább az egyik premissza nem igaz.) Ahhoz, hogy egy érv igazán jó legyen, szükséges,

hogy minden premissza megfelelő módon alátámassza a konklúziót, f őként abban azesetben, ha a premisszák egymásra épülnek, és így egyikük „bukása” az egész érvelésrenézve döntő jelentőségű lehet.

3. Az érvek hatásossága

Az igazság és érvényesség/er ősség szempontjai alapján önmagában, kontextustólfüggetlenül vizsgáljuk az érveket. (Ugyanúgy, ahogy a logikai következtetéseket isönmagukban elemeztük.) Így eldönthető, hogy egy érvet bizonyos előzetes elvárásokfényében, nevezetesen valamiféle „racionális”, ideális kommunikációs cselekvőkfeltételezése esetén mekkora becsben tartunk. Ezzel azonban megfeledkezünk egy olyanszempontról, amely bár alapvetően fontos az érvek vizsgálatához, egészen idáig rejtvemaradt: a hatásosság szempontjáról. Az érveket ugyanis azzal a céllal hozzuk létre, hogysegítségükkel meggyőzzünk másokat, vagyis pusztán a meggyőzés sikere vagy kudarca egy

40



érveket, amelyek kritikátlan elfogadása könnyen megtéveszthet bennünket. Az alábbifelsorolás (és a hozzá kapcsolódó tájékoztató jellegű, bár meglehetősen önkényesosztályozás) szempontokat kínálhat egy ilyen tudatosság kialakításához.

Csúsztatások Az ún. csúsztatások esetén az érv informális, nem logikai szerkezetében keresendő a hiba:bizonyos tartalmi összefüggések sérülnek anélkül, hogy erre fény derülne.

• Szalmabáb érvelésEz a hiba vitákban léphet fel: abban áll, hogy valaki a vitapartnere véleményét eltorzítja,majd ezt támadja. Ezzel könnyebb helyzetbe kerül, mert egy olyan, általában eltúlzottálláspontot vitathat, amelyet adott esetben könnyebb visszautasítani, mint ellenfelevalódi véleményét. Példa:

– Szerintem az abortusz általában rossz. – Ezt nem mondhatod komolyan! És akkor mi a helyzet az olyan szélsőséges

esetekkel, mint a nemi er őszak hatására fellépő nem kívánt terhesség, vagy a

kimutathatóan életképtelen (vagy súlyosan fogyatékos) magzatok, stb…. ?

Ha éppen egy törvényszéki tárgyalás típusú vitáról van szó, akkor ezekkel az érvekkelkönnyen meg lehet nyerni a közönséget. Ám az eredeti állítás nem az volt, hogy azabortusz mindig rossz, hanem csak az, hogy általában. A vitapartner csúsztat akkor,amikor az eltúlzott álláspontot támadja, és érvei jórészt irrelevánsak az eredeti álláspontszempontjából (amelyik éppen nem a szélsőséges esetekr ől szólt). A szalmabáb érveléssel rokon hiba az ún. árnyékbokszolás. Ez akkor lép fel, ha az előző beszélgetés kezdeményező je nem veszi észre, hogy nem az ő álláspontját támadták, ésa vita hevében nekiáll védelmezni magát a torzított álláspontot. Ezzel persze nehezebbhelyzetbe kerül. Igen gyakori, hogy egy vita tehetetlenségre tesz szert, és csupán avitatkozás kedvéért folytatódik: ilyenkor igen könnyű belecsúszni az árnyékbokszolás

hibájába. Ezért fontos mindig szem előtt tartani, hogy pontosan mik az álláspontokmindkét oldalon.

• Álláspont váltogatásEz szintén egy vitákban fellépő általános stratégiai hiba: az egyik vitapartner (például azellenérvek hatására) folyton változtat az álláspontján, miközben úgy tesz, minthaugyanazt gondolná. Ezzel természetesen megnehezíti vitapartnere helyzetét, f őkéntakkor, ha az illető nem veszi észre a csúsztatásokat. Egy példa:

– Azt gondolom, hogy az ember alapvetően jó. – Furcsállom, hogy ezt mondod: akkor mi a helyzet a háborúval, a hétköznapi

er őszakkal, stb., amelyek igencsak jellemzőek az emberre?

– Itt azt kell figyelembe venni, hogy az ember jónak születik, csak éppen akörülmények elronthatják.

– Csakhogy az embereket elrontó körülményeket más emberek teremtik! Nem atermészet teszi az embert rosszá, hanem maga az ember.

– De ez nem azért van, mert az ember eleve rosszat akar tenni! Mindenki jót akar,de tudatlansága következtében gyakran rosszat cselekszik…

Az eredeti tézis megfogalmazója váltogatja az álláspontját, hiszen az ellenérvekhatására mindig egy kicsit módosít rajta. Három megnyilvánulásában három különböző,bár nem teljesen független álláspontot fogalmaz meg. Így persze nem könnyű sarokbaszorítani, hiszen mindig képes kibújni – egészen addig, mígnem a partnere megelégeli ahelyzetet, és számon kéri rajta az álláspont váltakozásait.

43



A húgomnak jó tesz a matek. Minden alkalommal, amikor hazajön amagánóráról, csillog a szeme és szokatlanul magabiztos.

Persze a jó kedélyállapotnak számtalan más oka is lehet, mint a matematikával valófoglalatosság.

Cum hoc ergo propter hoc : „vele, tehát miatta”. Ez hasonló, mint az előző, azzal akülönbséggel, hogy itt a két esemény nem követi egymást, hanem együtt jelentkeznek. Például:

Világos, hogy a kábítószer agressziót okoz. Azokban a nagyvárosokban ugyanis,ahol az elmúlt években nőtt a drogfogyasztás, egyben nőtt a fegyveres bűncselekmények száma is.

Persze sokkal valószínűbb, hogy a két folyamat együttjárása nem egy köztük levő okozati összefüggésnek köszönhető, hanem egy közös oknak (például a szervezettbűnözés meger ősödésének).

Meg kell jegyezni, hogy a fenti hibák pontosan arra a „logikára” épülnek, mint a Mill-félemódszerek: ha körülmények együttjárnak, akkor ott okozati kapcsolatot feltételezhetünk. Azonban fontos, hogy a módszerek alkalmazásakor a lehető legnagyobb óvatossággal járjunk el (pl. kombináljuk a módszereket), illetve hogy a legnagyobb körültekintésselmobilizáljuk a tárggyal kapcsolatos előzetes ismereteket. Az oksági hibák nem egy rosszmódszerből, hanem egy jó módszer felületes és elhamarkodott használatábólszármaznak.

Relevancia-hibák

Ebbe az újabb csoportba olyan tévesztések tartoznak, amelyek irreleváns motívumok

alapján fogadnak el (vagy utasítanak vissza) egy érvelést. Persze ha tágan értelmezzük ezta meghatározást, szinte minden érvelési hibára érvényesnek találjuk, itt azonban néhánytisztább esetet veszünk figyelembe.

• Ad hominem érvekEzek az érvek általában elutasítanak egy álláspontot, méghozzá az álláspontmegfogalmazójának személye alapján. Más szóval: azért nem fogadunk el egyvéleményt, mert az egy bizonyos személytől származik, és e személlyel szembenfenntartásaink vannak – ám ezek a fenntartások valójában a személy irrelevánskörülményeire vonatkoznak, és nem adnak elégséges alapot a vélemény elutasítására.Néhány altípus a sok közül:

Gyalázkodó ad hominem: Olyan körülményre hivatkozik, amely irreleváns ugyan, deaz általános megítélés szerint rossz fényt vet a kérdéses személyre, és így az egyvédekező pozícióba szorul. Ha például egy mai magyar politikus véleményét azon azalapon vetjük el, hogy az illető „komcsi” vagy „náci”, akkor gyalázkodó érvethasználunk. Amikor Arnold Schwarzenegger politikai ellenfelei azt állították, hogy Arnold nem lesz jó kormányzó, mert korábban nőket zaklatott, szintén ezt a hibátkövették el: attól még persze lehet valaki jó kormányzó, hogy nőket zaklatott, deamint megfogalmazódik ellene ez a vád, kénytelen védekezni ellene, hiszen rosszfényt vet rá. (Hasonló eset a Bill Clinton elnöki kvalitásai és a Monica Lewinsky-affér közti kérdéses kapcsolat.)

Érdekekre hivatkozás: Valakinek az álláspontját azon az alapon utasítjuk el, hogyfeltételezzük, nem elfogulatlan a véleménye, mert érdekek befolyásolják. Figyelem:ha az érdekek valóban döntő szerepet játszanak, akkor ez nem hiba! Ha példáulrámutatunk, hogy Béla azon felvetését, mely szerint a bélyegklub költségvetését

46

bevezetés a logikába és az érveléselméletbe

Documents