bos zork any magia

37
Boszorkány mágia Ez a mágia gyűjtemény a http://www.rpg.hu oldaláról való. Néhány része hagy kívánni valót, de ilyennek is kell lenne... van benne mókás rész (fallosz), de van, ami klassz. Teljesen opcionális a felhasználása. Boszorkányvarázslatok házi-gyűjtemény Sambucus Holdmágiák A boszorkányok mind nagyon bensőséges kapcsolatban állnak a két holddal, a vörössel, és a kékkel is. Ők a boszik igazi társai éjszakai kóborlásaikon, és az ő tűnékeny esszenciájuk izzik a legszebb boszorkányvarázslatokban, igazi műremekké nemesítve őket. A holdmágiák létrehozásához szükséges az adott hold fénye. Ha a varázslat egyszer már létrejött, az időtartam lejártáig nem foszlik szét, hiába bújik el a hold. Nem kell hozzájuk teljesen holdfényben állni, elég egy egész pici sugár is, mondjuk, akkora, ami egy kisebb ablakon beszűrődik. A hajnal értelemszerűen véget vet minden ilyen varázslatnak, hisz kioltja a holdak fényét. Holdfénytáncos (kék vagy vörös) Mp: 3 E:8 Időtartam: 10 perc Ez az érdekes kis varázslat csak holdfényben működik. Két táncost hoz létre (Bármilyen neműeket), akik egy halk, éteri muzsika dallamára táncolni kezdenek. A zene , és a táncosok pontos kinézete a boszira van bízva. Ez nem illúzió, inkább csak olyan mintha az alakok körvonalain belül megsűrűsödne a

Upload: davidszabo

Post on 03-Oct-2015

221 views

Category:

Documents


1 download

DESCRIPTION

magus

TRANSCRIPT

Boszorkny mgia

Boszorkny mgia

Ez a mgia gyjtemny a http://www.rpg.hu oldalrl val. Nhny rsze hagy kvnni valt, de ilyennek is kell lenne... van benne mks rsz (fallosz), de van, ami klassz. Teljesen opcionlis a felhasznlsa.

Boszorknyvarzslatok hzi-gyjtemny

Sambucus

Holdmgik

A boszorknyok mind nagyon benssges kapcsolatban llnak a kt holddal, a vrssel, s a kkkel is. k a boszik igazi trsai jszakai kborlsaikon, s az tnkeny esszencijuk izzik a legszebb boszorknyvarzslatokban, igazi mremekk nemestve ket. A holdmgik ltrehozshoz szksges az adott hold fnye. Ha a varzslat egyszer mr ltrejtt, az idtartam lejrtig nem foszlik szt, hiba bjik el a hold. Nem kell hozzjuk teljesen holdfnyben llni, elg egy egsz pici sugr is, mondjuk, akkora, ami egy kisebb ablakon beszrdik. A hajnal rtelemszeren vget vet minden ilyen varzslatnak, hisz kioltja a holdak fnyt.

Holdfnytncos (kk vagy vrs)

Mp: 3

E:8

Idtartam: 10 perc

Ez az rdekes kis varzslat csak holdfnyben mkdik. Kt tncost hoz ltre (Brmilyen nemeket), akik egy halk, teri muzsika dallamra tncolni kezdenek. A zene , s a tncosok pontos kinzete a boszira van bzva. Ez nem illzi, inkbb csak olyan mintha az alakok krvonalain bell megsrsdne a holdfny. rtelemszeren a vrs hold fnybl gyrt alakok vrsesek lesznek, a kk holdibl alkotottak kkek. Mindkt hold fnynl mkdik.

Holdk

Mp:160

Egyike a boszik ltal is kszthet varzstrgyaknak. jjelre ki kell rakni, hogy szabadon frdhessen a kt hold fnyben. Minden jszakai tlts utn 1 teljes rig kpes az egyik hold fnyvel ragyogni, lehetv tve ezltal a holdmgik hasznlatt. (Vilgosban rtelemszeren nem mkdik, de egy elstttett szobban mr igen.)

Holdruha (kk)

Mp: 2

E:8

Idtartam: Hajnalig

Csak holdfnyben hasznlhat. A hold fnye megsrsdik a boszorkny krl, betakarja, mint egy kabt, vagy mint valami palst. A kls hmrskletnl olyan 10 fokkal melegebb mindig a holdruha, s a szl sem fj rajta t. Csak a kk hold fnyvel mkdik!

Estlyi (kk v. vrs)

Mp:5

Idtartam: Hajnalig

A boszi itt is valamelyik hold fnyt lti magra, de szabhatja meg, hogy milyen alakot vegyen fl, illetve, hogy mennyire legyen tltsz. Az gy kszlt ruha, mert ugye ez a varzslat egy kprzatos estlyi ruha elksztsre j igazn, brmelyik hold fnybl lehet, illetve kombinlhatk is benne a kt hold fnyei. Az egyszer elkszlt ruhn mr nem vltoztathat az alkalmaz, de ha jra elmondja a varzslatot, s ms ruht kpzel magra, akkor a vlts folyamatos lesz, nem kell hossz, knos pillanatokig pucran llnia a tncparkett kzepn. Ja az Estlyi szabadon kombinlhat valdi ruhadarabokkal is. Nemesi udvarokban clszer elvigyzatosan alkalmazni, hisz egy ilyen kprzatos ruhbl knnyen srtds lehet a dmk kzt, ami pedig ugye ltalban nagy bajt jelent.

Holdanya karja (kk)

Mp:15

E:8

Idtartam: 1ra

Mintha maga a holdanya terjeszten ki karjait vn a boszorkny kr. A holdfny lecsurog rla, t magt sttben hagyva. A legvilgosabb jszakn is sttben marad a boszi, jelentsen megknnytve ezzel a lopakodst, hisz messzirl gy tnik, mintha csak egy kdarab rnyka lenne, vagy valami ilyesmi. Csak a kk hold fnyvel mkdik!

rul fny (vrs)

Mp:6

E:8

Idtartam:10 kr

A boszorkny elraszthatja ellenfelt a vrs hold fnyvel, gy mintegy megvilgtva azt. A fny kirajzolja krvonalait, megknnytve a tmadst s a clzst sttben. T, V:+5 C:+10 Csak a vrs hold fnyben mkdik!

Kop (vrs)

Mp:17

E:8

Idtartam: Hajnalig

A boszorkny eltt megjelenik egy holdfnybl sztt kutya, amely tkletesen alkalmas nyomkvetsre. Olyan biztosan fog szagot, mint a legjobb vrebek, nem frad el, nem zavarjk kls krlmnyek. Igaz ugyan, hogy harcolni sem tud. Csak a vrs hold fnynl hasznlhat!

Holdpajzs (kk)

Mp:8

E:10

Idtartam: 20 kr

A varzslattal a kk hold fnyt srti a boszi egy csillog, dszes pajzzs. A pajzs olyan fnyes, hogy az ellenfelet knnyen (sikeres tmads) Elvaktja egy villanssal.

Holdj (vrs)

Mp:8

E:10

A boszorkny a vrs hold fnyt nylvesszv gyrja, s egy tetszleges j idegre fekteti.

+20 C -vel ha betall, az ldozat megbnul. (harc Bnultan mdostk) Ez a varzslat is csak a vrs hold fnyben mkdik, de elg, ha a boszorkny van a fnyben.

Holdvrt (Vrs)

Mp:5

E:3

Idtartam: 20 kr

Vrsesen dereng pncl jelenik meg a boszi krl, a vrs hold fnybl szve. Ltszik rajta hogy nem valdi, teht mg a leghlybbek sem keverik ssze egy igazi pncllal, na meg nem is vd semmit. Ellenben 3E -s Flelem aurt von viselje kr. Csak a vrs hold fnyben mkdik!

Nyomkeres (Vrs)

Mp:8

Idtartam: 30 perc

A vrs hold segt a boszinak nyomkvetsben. Fnyvel kitlti, krberajzolja a keresett nyomokat. Nyomkeress +20%. Ez a varzslat megsznik, ha elbjik a hold!

Sexmgia

A boszorkny szra elsre a knyrtelen csbt, frfiszvek tiprja, dmoni szpsg nagyvilgi boszorkny kpe ugrik be. Ez ha nem is mindg igaz, de a nemisg, az rzki lvezetek minden boszorknynak jelentsek, ha nem is a frfiak felett nyerhet hatalomrt, akkor csak gy lart pour lart, az lvezeti rtkkrt. s ugye nem csak a szex tartozik a boszorknyokhoz, hanem a termkenysg, a terhessg, a szls, s ezek minden velejrja is. Teljesen nknyes mdon ide soroltam a cskmgikat is. (Ezekrl rszletesebben a MOKUS knyv azonos cm fejezetben esik sz.)

Kandr

Mp:3

E:10

Me: asztrl

Idtartam:1 ra

Ez a varzslat azt az rzetet kelti az ldozatban, mintha pp az elbb szeretkezett volna. Lusta lesz, elgedett, s gy ltalban hajlamos lesz kiss pozitvabban szemllni a vilgot maga krl. Ez a kellemes llapot 1 rig marad meg.

Vrnsz

Mp:47

E:15

Ehhez a varzslathoz a boszinak nem elg megcskolnia az ldozatot, hanem meg is kell harapnia, s legalbb egy csepp vrt lenyelnie. A boszi 70% esllyel teherbe esik az ldozattl. (100% esllyel esik teherbe, de az emberi termkenysg egybknt sem olyan j, az embrival sok minden trtnhet, mieltt egyltaln brmi jele lenne a terhessgnek,, radsul ezt mg segti is egy kicsit a varzslat. Mondhatni mellkhats.)

Bka helyett

Mp:5

Ha egy n vizeletbl legalbb egy kortyot megiszik, ezzel a varzslattal a boszorkny meg tudja llaptani, az alany terhes -e. Az akr pr perces terhessget is kimutatja, azonban vigyzni kell, mivel a terhessg a fogantats pillanatban kezddik, az pedig nem felttlen esik egybe az aktussal. (Pr ra klnbsg lehet.)

Fogamzsgtl

Mp:6

E:5

Idtartam:1 v

Ez a varzslat egy nt/frfit 1 vre termketlenn tesz.

Hfehrke

Mp:5

E:5

Egy n szemremdombjra tve a kezt, a boszorkny tvedhetetlenl meg tudja mondani, az illet lenyz szz -e mg.

Meddsg szlelse

Mp:3

E:10

Kezt a n hasra, illetve a frfi herire tve a boszorkny fldertheti a gyermektelensg okait.

Meddsg kezelse

Mp:40

E:30

A boszorkny kigygythat egy embert a meddsgbl, ha pontosan tudja, mi az oka.

Szls

Mp:10

E:1

Egy vrands anynl a varzslat hatsra azonnal megindul a szls. 7 hnapnl fiatalabb magzatok igen ritkn lik tl.

Magzatvizsglat

Mp:10

A boszorkny a vrands anya hasra tve a kezt, meg tudja mondani, minden rendben van -e a magzattal, illetve, ha nem, akkor mi a baj.

Ki az apa?

Mp:5

E:8

A boszi lelki szemei eltt felsejlenek a clpont apjnak arcvonsai. (MME -t az apa dobhat.)

Szerelemvarzs II.

Mp:15

E:18

Me: Asztrl

Ugyanaz, mint a sima szerelemvarzs, egyetlen fontos klnbsggel. A varzslatot akkor kell az alanyra bocstani, amikor szeretkezs kzben pp a cscspontra rt, mivel az ilyenkor dl asztrlviharban jtszva befolysolhatk a legmlyebb rzelmek is.

Sterilizls

Mp:1

E:1

Ez a varzslat az leter szvs gyengbb verzija. A boszorkny krli 5m sugar krben mindenki tompa, sajg fjdalmat rez, s veszt 1 Fp-t. De nem ez benne a buli, hiszen e miatt csak az inkviztorok vgeztetnk ki a boszorknyt. Hanem ugye a fertzseket Yneven is baktriumok, gombk, miegyebek okozzk, ezek pedig az 1Fp -s srlstl bven elpatkolnak. (A szervezeten belli bacik nem, azokat vdi a szemlyes aura) Magyarul lesz a boszi krl egy 5m sugar csramentes gmb. Sok mindenre hasznlhat. Feketemginak minsl.

Ernyer

Mp:1

Szeretkezs kzben a boszorkny elszvhatja partnere leterejt, hogy azzal sajt magt tuningolhassa. 2Fp=1pszip, 1 FP 8Fp=1Mp, 1P (p nem szvhat el ezzel a mdszerrel.) Az alany nem fjdalmat rez, hanem lmos fradtsgot, ami nmileg normlis ilyesmi tevkenysg utn, teht, nem biztos, hogy gyant kelt.

Minds Theatre

Mp:45

E:25

Idtartam: 1ra

Bonyolult varzslat. A boszorkny nyugodt hangon elmondja a clpontnak, mit lt, hall, szagol stb., mire az azt fogja rzkelni. Mivel a boszi szksgkppen nem gondolhat mindenre, a lers hzagait az alany kpzelete tlti ki. Az lmny valdibb a valdinl, s teljesen interaktv, hisz a boszorkny utastsait kveti vgig. A lerst a sajt flvel kell hallania az ldozatnak, klnben a varzslatnak semmi hatsa sem lesz. Nemesi krkben kedvelt varzslat, hiszen gy a legextrmebb dolgokat is tlheti az alany. Ez az egyik legdrgbb boszorknyvarzslat, hiszen aki ilyesfajta rmkre vgyik (nyilvn ez a leggyakoribb bralkalmazsa), annak nagyon kemnyen meg kell adnia az rt, aranyban, vagy vrben. Ennl a varzslatnl is knnyen kialakulhat a pszichikai fggsg.

Ktkezes fallosz

Mp:10

E:10

Idtartam:30 perc

Ez a varzslat hatsaiban teljesen olyan, mint a viagra, csak tnyleg hasznl. Hatalmas lesz, kemny, mint egy telefonoszlop. Az MP -k +50% -kal nvelsvel az idtartam is duplzhat, de ltalban 1 rnl tovbb nem ajnlatos tuningolni a szerszmot, mert knnyen baj lehet belle (nekrzisok, agyvrzs, infarktus) a gyengbb egszsgeknl.

Szeret

Mp:15

E:25

Idtartam:1 ra

Ez olyasmi, mint egy asztrlis gondolatolvass. Az ldozat vgyait tapogatja le, s ugyebr ha a boszi pontosan ismeri a msik vgyait, sokkal knnyebben elgti ki ket. Akinek nincs, annak Szexulis kultra AF -et ad, akinek AF van, annak MF -et, akinek MF -e van, az valami olyasmit tud nyjtani, ami mr nem is fldi. Knnyen addiktv lehet.!

Kupa

Mp:40

Ezzel a varzslattal a cskmgia hatst lehet kiterjeszteni. A boszorkny rmondja ezt a varzslatot egy kupa borra (srre, stb.), majd iszik belle egy kortyot. Az ldozatnak ltnia kell, ahogy a boszi beleiszik az italba. Ezek utn az ldozatot meg kell itatni a kupbl, gy, hogy kzben ms keze nem rintheti. Ekkor a cskmgia megfogan rajta, konkrt csk nlkl is. A varzslatnak csak egyetlen ldozata lehet, s az idtartam tekintetben, ha a mgiaellenlls sikertelen, a varzslat idtartama 1 ht (mintha szjon cskolta volna, de ellenkezne).

lomcsk

Mp:15

E:10

Me: Mentl

Ha elrontja mgiaellenllst, az ldozat a csk utn msodpercekkel elalszik, s 12 rt durmol egyfolytban. Kznsges mdszerekkel nem breszthet fel.

Kandrcsk

Mp:3

E:30

Me: Asztrl

Idtartam:5 ra

A hatsa mindenben megegyezik a kandr varzslatval. Itt a langyos rzs 5 rig marad.

Bdt csk

Mp:10

E:10

Me: Mentl

Idtartam:10 perc

A csk hatsra az ldozat lebegni kezd, elpirul, hihetetlen jkedve kerekedik, knnynek rzi magt, s minden olyasmi trtnik vele, ami trtnne, ha jl bekokzna, vagy szerelmes lenne. Az idtartam lejrtval 1 kr alatt visszazkken a normlis kerkvgsba.

Fertz csk

Mp:29 +(betegsg szintje x4)

E:10

Me: asztrlis

A csk egy a boszi ltal kivlasztott nemi betegsggel (szifilisz, tripper, gonorrhea, HIV) fertzi meg az ldozatot.

rjt csk

Mp:32

E:10

Me: Mentl

A csk utn a boszi az ldozat flbe suttogja, milyen rletet kpzelt el neki. Ez legyen minl rszletesebb, sznesebb, s minl pontosabb. Ha a varzslat megfogan, pontosan az elmeslt rlet hatalmasodik el az alanyon.

Rablcsk

MP:18

E:10

Me: asztrl

Idtartam: 1nap

A csk elrabolja az ldozat nemi letre val kszsgt. (Impotens/frigid lesz). A boszorkny brmikor floldhatja a varzslatot.

Huncut rablcsk

Mp:42

E:15

Idtartam:1 ht

A csk megegyezik a Rablcskkal, egy apr kivtellel: Az ldozat kptelen lesz ugyan kettyinteni mindenki mssal, de a boszorknnyal minden normlisan mkdik. Ez gy a legtbb ember fltt elg durva hatalmat ad.

Hv csk

Mp:110

E:1

Ez egy igen rdekes boszorknyvarzslat, ugyanis, br cskmgia, de az alany beleegyezsre van hozz szksg, hogy mkdjn. A boszorkny megcskolja az ldozatot valahol a testn. Ennek nyomn egy halvny, piros kis foltocska keletkezik, ami olyan mint valami anyajegy. Ez azonban egy nagyon durva szunnyad varzsjel. Olyasmi, mint egy kombinlt Halottmozgats+Llekcsapda+Hsgblyeg+Tartsts. gy nyugv llapotban semmi haszna sincs, de ha a delikvens meghal, lhalottknt visszatr, s 1HTEN T szolglnia kell a boszorknyt (Az idtartam nem hosszabbthat). Ez alatt az egy ht alatt a test nem kezd el rothadni, egyltaln, a bomls jelei sem mutatkoznak rajta. Az egy ht elteltvel lefoszlik a blyeg, s az alany lelke visszatrhet az rk krforgsba. Fontos, hogy az alany a varzsjel felhelyezsekor tudatban kell hogy legyen annak, mit vllalt, ha a boszi valami hazugsggal vette r, a varzslat ltre sem jn. Az gy keletkezett lholt olyan, mintha a boszimesteri Szemlyisggel felruhzs varzslattal alkottk volna, teht sszes letben birtokolt kpessge megmarad.

Beszl csk

Mp:19

E:15

A csk utn az ldozatnak a boszorkny kvetkez krdsre igazat kell vlaszolnia.

Kozmetikai mgia

Nos igen, a boszorknyoknak a szpsg jformn munkaeszkze, gy rengeteg varzslatuk van a szpsg megrzsre, polsra, esetleg nvelsre, illetve cskkentsre. Els pillantsra taln rhejesnek tnhetnek, fleg kalandozknak, de megvan a maguk haszna.

Holdmedl

Mp:100

A boszorkny a kk s a vrs hold fnyvel itat t egy tiszta kvarckristlyt. A ksz kszer folyamatos Szpsgvarzst bocst tulajdonosra. A varzslat sikeressgt ksztskor kell kidobni.

Illat

Mp:3

E:10

Idtartam:1 ra

A boszorkny ezzel a varzslattal beillatosthatja magt. Brmilyen illat megjelenthet, amit a boszi csak el tud kpzelni, olyan is, amit mg sohasem rzett, s olyanos is, amik nem is lteznek a termszetben. Az illat nem tl ers, pp csak annyira, mintha pr csepp parfmt nyomott volna a fle mg.

Vidal Ssassoon

Mp:7

E:8

Ezzel a varzslattal az alany hajnak hossza nvelhet, vagy cskkenthet 20 cm-el. Nem lehet a varzslattal senkit sem megkopasztani, de tbbszr egyms utn is rbocsthat valakire. A haj teljesen termszetes lesz, s az illet sajt haja.

Simts

Mp:48

A boszorkny erteljesen tgyrja a clpont brt, mire azon a rncok, aprbb egyenetlensgek kisimulnak. A br feszes, ruganyos lesz, mintha egy hszves lenne.

Eltntets

Mp:30

Aprbb ( ujjnyi) brrendellenessget lehet ezzel eltntetni (szemlcst, anyajegyet, tykszemet).

Smink

Mp:3

A clpont arcn a boszi ltal elkpzelt smink jelenik meg. Nem folyik meg, nem pereg le, nem kendik. 24 rig megmarad, hacsak le nem mossk elbb.

lca

Mp:9

A clponton megjelenik a boszi ltal elkpzelt lruha. Csak a krnyken fellelhet anyagokbl ptkezhet. (Fagak, levelek, stb.)

Varzstkr

Mp:150

Ezzel a varzslattal erstett tkr 20 alkalommal kpes Szpsgvarzst bocstani brkire, aki belenz.

Zokogj!

Mp: 10

E:8

Id:5 szegmens

Idtartam: 1 ht

A varzslat ldozata vrt knnyezik. Nem veszlyes, de elg furcsn nz ki, s knnyen sszekeverik az embert valami rdekessel (vmpr).

Hazug tkr

Mp:60

E:15

Ezzel a varzslattal egy tkr (brmilyen) varzsolhat el. Ezutn aki belenz, azt szebbnek vagy csnybbnak fogja mutatni (ksztskor kell eldnteni), mit amilyen valjban. +-2k6 Szpsg. Semmi hatsa nincs, csak ilyennek ltja magt, aki belenz.

Gyertyamgia

A gyertyk olyan 80%-t egy kalandmodulbl vettem, amit valahol a neten talltam. Sajnos a forrst a jistennek sem talltam meg gyhogy ezton szeretnk elnzst krni attl, akit ezzel a plgiummal megkrostottam.

Transz gyertyja

Mp:5 +1/perc

Idtartam:5 perc

Ennek a gyertynak a fstjtl knnyebben esik transzba a boszi. 15 perc helyett csak 5 perc lesz, Mp ignye 3 helyett 2. A transzba esett boszi termszetesen elolthatja a gyertyt ksbbi felhasznlsra.

Fstidz gyertya

Mp:8+3/pec

Idtartam:5 perc

Fstidzs varzslatot hozza ltre. 3 kr alatt lesz teljes a fstfelh.

rnykgyertya

Mp:6+2/perc

Idtartam:2 perc

A gyertya nem fnyt, hanem sttsget sugroz. Egy ilyen gyertya 1 - 2 norml gyertya fnyt semlegesti.

Vakmersg gyertyja

Mp:10+1/perc+4/e

Idtartam:4 perc

E:3

ME: Mentlis

Aki a fstjt bellegzi, elveszti minden flelemrzett.

Vakrmlet gyertyja

Mp:14 +1/perc+5/E

Idtartam:4 perc

E:3

ME: Mentlis

Ha megfogan a varzslat, az ldozat mindenben veszlyt lt. Mg a kardjt sem meri elhzni, mert fl, hogy megvgja magt.

Kn gyertyja

Mp:8+2/perc+3/E

Idtartam:5 perc

E:3

ME: Mentlis

Aki ennek a fstjt bellegzi, krnknt ersd fjdalmat rez. (1k3, 2k3, 3k3). Ha eltvolodik a gyertytl, lassan visszanyeri Fp-it, krnknt 1k3 -at.

Hsg gyertyja

Mp:15+1/perc

Idtartam: 5perc

E:1

ME: Asztrlis

Aki a gyertya fstjt beszvja, hajlamos lesz a helyre, ahol a gyertya llt mint szvnek kedves helyre emlkezni. Minl tovbb szvja be a fstt, annl ersebb a hats.

Vgy gyertyja

Mp:10 +1/perc

Idtartam:5 perc

E:1

Me: Asztrlis

Aki ennek a gyertynak a fstjt beszvja, hihetetlen vgyat fog rezni, mintha mr hnapok ta nem ltott volna nt. Mindent megtesz hirtelen, csak legyen mr valami akci. Kuplerjok fogadszobjba idelis.

Ktkezes gyertya

Mp:1 5+1/ 5 perc

E:1

A Ktkezes fallosz varzslatot bocsjtja mindenkire, aki bellegzi a fstjt. Igen j mdszer az idtartam pp szksges idre lltsra. Ez valsznleg a legkelendbb boszorknyok ltal ksztett varzstrgy.

Ejaculatio gyertya

Mp:15 +1/ 5perc

Ez egy rdekes gyertya. Egyedileg kell kszteni, vagyis szksges hozz valami, ami szimpatikus viszonyban ll az ldozattal (haj, krm, vr). Ha meggyjtjk a gyertyt, akkor az illet nem tud ellvezni, amg a gyertya g. Ez gy elsre hlyn hangzik, de a korai magmls esetn ez egy igen hatsos, s egyszer eszkz, mindssze a gyertyt kell j pillanatban elfjni. Br gyantom, hogy egy pszicholgus ezt csak a problmk sznyeg al sprsnek nevezn.

ragyertya

Mp:5 + 1/30 perc

Idtartam: 1 ra

Ez a gyertya adott idkznknt (rnknt, percenknt, 13 percenknt stb.) megvltoztatja a lng sznt. A sznek elre bellthatk.

Fggsg gyertyja

Mp:34 +2/perc

Idtaram:5 perc

Hasonlt a Zld gyertyhoz, azonban ebbe egy drogot kell foglalni, ami nem csak hogy lgi terjedsv vlik, de elrontott mregellenlls esetn azonnal fggv teszi az ldozatot.

Asztrlmgia

Szerelem tltetse

Mp:73

E:10

Idtartam: Vgleges

Ez az egyik leggonoszabb boszorknyvarzslat. Egy ember lelkbl gykeresen kitpi a szerelmet, s egy msikba plntlja. Ez nem rzelem kiolts, ez a totlis rabls, mivel az ldozat ugyanaz irnt az ember irnt, mr soha tbbet nem lesz kpes szerelmet rezni. A szerelem trgyt nem vltoztathatja meg a varzslat. (Pl: Lujzika szerelmes Tihamrba, s vice versa. Ha a boszi Lujzika szerelmt tlteti Marcsikba, akkor Marcsika imdni fogja Tihamrt, mg vltozatlanul Lujzikt kultivlja majd. Nem egyszer.)

Szerelem tirnytsa

Mp: 83

E:10

Idtartam: Vgleges

Az ldozat szerelmt meghagyja, de az innentl kezdve mst fog szeretni ugyanolyan hvvel, mint addigi kedvest.

Motoszka

Mp:5

E:10

Idtartam:12 ra

A varzslat hatsra az ldozatnak jra s jra eszbe jut a boszorkny. Nem szmt, mit csinl, ft vg, frdik, olvas, jra s jra azon kapja magt hogy a boszorkny arcn gondolkodik, a testt kpzeli el jra s jra. Ez nyilvn nem zavar, nem is ktelezi semmire az ldozatot. Ha a boszi gy bocstotta valakire a varzslatot, hogy az elzleg nem ltta t mg egy villansnyira se, akkor a varzslatnak semmi hatsa sem lesz.

Gyermeki rtatlansg

Mp: 12

E:8

Ezt a varzslatot egy gyermekjtkra kell rbocstani, amivel legalbb egy ven t jtszott egy gyermek. Amg ezt magnl tartja a boszi, minden aurafrkszs, s hasonl praktika nyugodtnak, kiegyenslyozottnak, s rtatlannak fogja mutatni az aurjt.

Szeszkazn

Mp:10

Idtartam:2 ra

A hatid alatt az alany tszr annyi alkoholt br fogyasztani, mint egybknt. Ezzel igencsak kitolhat a lerszegeds ideje, illetve brkit az asztal al ihatunk.

Szomjaska

Mp:10

E:8

Idtartam: 1 ra

Az ldozat hirtelen nagyon szomjazni fog valami alkoholos italra. Ha elkezd pilni, a hatid lejrtig nem is hagyja abba. Vigyzni kell ezzel a varzslattal, knnyen alkoholmrgezs lehet belle!

rzelembstya

Mp:30

Ezzel a boszi a clpont asztrltestnek egy darabjt szinte kv vltoztatja. Egy adott rzelmet teljesen konstanss, s megvltoztathatatlann tesz, gy, hogy minden erre irnyul asztrlis mgia ellen +80 AMEt kap. Na de az rzelemnek konkrtnak kell lennie (Ha valakinek megerstik a hsgt a klnjhoz, attl mg vgan megcsalja a felesgt), s tnyleg az alany lete vgig tart, vagy amg az asztrltest le nem foszlik a halhatatlan llekrl (A kett nem felttlen esik egybe, lsd ksrtetek).

trzs

Mp:8

E:8

A boszorkny a clpontba egy msik ember egy darab rzelmt plntlhatja, amit az kerek 1 percig fog rezni. (A donor rzelme nem krosodik.) Vigyzat, addiktv!

Tetovlsok

A tetovlsok rtelemszeren brre kerlnek. Tbb mdszer is van a felvitelkre, ezek meg is hatrozzk a hatidejket:

Fests: Festkkel rajzoljk a brre. Egy napig marad meg, vagy az els frdsig, amelyik elbb jn. Lteznek mgikus festkek, amik tovbb maradnak meg.

Henna: A Hennval rajzoljk. A festk beveszi magt a brbe. egy htig megmarad, brja a frdst is.

gets: Izz vassal getik a brbe a mintt. Elvileg rkre megmarad, De gygyitalokra, gygytmgikra egyszeren begygyul a heg is, ami esetenknt igen kellemetlen lehet.

Tetovls: Tvel festkanyagot juttatnak a br al. rkre vasalva. Ezrt sok folyamatos hats tetkhoz egy kis farkinct, vagy pontot hozzrajzolva elveszti a hatst.

(Tetovls - T)Szpsg

Mp:40/45/50/55/60

Szpsgvarzst bocst viseljre. A hats maradand. A szpsg a befektetett Mp-ktl fgg. (40 - 16; 45 - 17; 50 - 18; 55 - 19; 60 - 20)

(T)Biztonsg

Mp: 25

A rajzot a kldk kr tetovljk, ha mr nincs r szksg, egy kis farkinca hozzrajzolsval hatstalanthat. A hordoz nem eshet teherbe.

(T)Holdnvr

Mp:40

Ktfle van, ahogy kt hold van Ynev egn is, de egy boszorkny brn csak az egyik lehet. Amelyik hold jele rajta van, ahhoz a holdhoz tartoz varzslatokat a boszorkny ugyan csak holdfnyben kpes ltrehozni, de egsz hajnalig kpes lesz fenntartani, br kzben lenyugszik a hold.

(T)Macskaszem

Mp:25

Bal vllra kerl a rajzolat. Sttben gy lt a boszi, mint egy macska. Lthatatlansgot 1E -t rzkel.

(T)Vnasszony

Mp:28

E:35

A hordoz nem fogja ismerni a szerelem rzst. Se termszetes, se mgikus ton nem lesz kpes szerelembe esni. Ha mr nincs r szksg, egy egyszer kis farkinca feltetovlsval hatstalanthat.

(T)Izz blyeg

Mp:39

A hordoz 10 Izz cskot lesz kpes Mp nlkl alkalmazni. 24 ra alatt tltdik jra.

(T)Hatalom blyege

Mp:5

Ez a jelpont gy mkdik, mint egy hatalom amulettje.

(T)Gygyt tetk

Mp:55

A gygyuls sebessgt ktszeresre (x2) nveli. Nem is ez a f elnye, hanem, hogy a sebek heg nlkl, tkletesen gygyulnak.

(T)Akarj!

Mp:45

E:6

A tetk 6E -s Vgy mozaikot sugroz ki, mindenkire, aki ltja. A Vgy trgya a hordoz. ltalban olyan helyre kerl, ahol lthat, de knnyen el is lehet takarni. (Vll, has)

(T)Mentarajz

Mp: 25

A tetk meggtolja a fogszuvasodst, s a hordoznak mindig friss lehelletet biztost.

rnymgia

Ez a boszorknyvarzslatok legklnsebb csoportja. Segtsgvel a boszi magt a sttsget manipullhatja, igba hajthatja az rnykokat. pp ezrt az alkalmazshoz lttvolsgon bell elg rnyknak kell lennie, hogy ltrehozhassa bellk a varzslatot. Ha flhasznlja az rnykokat, akkor azok ltvnyosan elfogynak, megrvidlnek, s nyls, fekete cspok formjban bocstjk a boszi rendelkezsre anyagukat. Ezek a varzslatok nappal is mkdnek, ha elg rnyk van a krnyken. Az rnykok nem azonosak az elemi sttsggel, teht elemi fnnyel nem semlegesthetk, viszont, ha az rnykforrst megszntetjk, elapadnak, s a varzslat id eltt megsznik. (pl: Puszta, dli verfny. Egy barlang. A boszi a barlangi rnykokat hasznlja fel a varzslathoz, de az ellensg belk a barlangba egy Szent Fnyt, ami bevilgtja a bels sttsget (Illetve vilgossgot, hisz a boszi elszvta az rnykokat bentrl), mire a boszi varzslata azonnal szthullik. Az rnykanyag III. fokon lgiesnek tekinthet.

Feketekarom

Mp:15

Id:10 perc

A boszi az elszvott rnykot tskkk rendezi az kln, amik egy tlmretezett boxerknt bortjk majd kezeit. Mivel a tskk teljesen slytalanok tovbbra is klknt viselkedik a kz (keszty, boxer miegyms lehet ettl mg rajta, az a varzslatot nem befolysolja), a varzslat a sebzst nem mdostja, ellenben, ha a tmadsnl sikeresen tlti, az ldozat egy pontnyit veszt llkpessgbl, amit aztn csak 1 pont/nap sebessggel kap vissza. Ha az llkpessg nullra cskken, az ldozat meghal.

Korbcs

Mp:22

Id:10 perc

A megidzett rnykdarabok egy cspszer korbccs llnak ssze, amit a boszi korbcsknt forgathat, mintha Mf -e lenne a fegyver hasznlatban. A sebzse nincs, de minden sikeres tallatnl 10E erej Flelmet okoz.

jkard

Mp:35

Id:10 perc

Kardd kovcsolja a boszi az rnyakat, ami brmilyen formj, s mret lehet, br clszer j hosszra, pallosszerre kialaktani, na meg ht ugye a boszik hisga sem engedi, hogy csak sima karddal hadakozzanak, gy ehhez a varzslathoz mindenkinek megvan a sajt, teljesen egyedi, s ltvnyos kardformja. A kard rtkei: K:25 T:35 V:0 Vdekezni nem lehet vele, hisz anyagtalan gy a fegyverek akadlytalanul haladnak t rajta, br ugyanezrt magas a Tje, hisz nem lehet hrtani a tmadsait.. A kardnak nincs sebzse, hisz amikor ldozatba vg, az csak valami bizserg hideget rez, m sikeres tltsnl, amikor a forgatnak sikerl felnyrsalnia az ldozat szvt, az azonnal veszt 3 pontot az llkpessgbl (szvritmuszavarai jttek el). Ha az llkpessge nullra cskken, szvgrcs lp fel, s meghal. Az elvesztett ll pontokat 1/hnap sebessggel nyeri csak vissza.

Hallruha

Mp:30

Id:10 ra

A boszi maga kr tekeri az rnycspokat, amik teljesen bebortjk, mintha egy tkletesen testhezll, jfekete kezeslbast viselne. kt apr lyukat hagynak csak a boszi szemeinek (A szjhoz nem kell, a ruha a lgzst nem akadlyozza). A ruha al befr a boszi minden felszerelse, fegyvere, ruhadarabja, vicek - vacakja, amit magnl hord. A ruha hihetetlen mrtkben segti a lopakodst, annl jobban, minl sttebb van. Alkonyat krnykn +20 a lopakodsra, jjel +30, s tksttben (jjel valami kivilgtatlan pletben, vagy ilyesmi) +50, hisz ilyenkor jformn csak a hangok alapjn lehet felfedezni. Nappal is fellthet a Hallruha, ilyenkor leginkbb a prok ijesztgetsre szolgl, illetve arra, hogy az esetleges szemtank semmi esetre se ismerhessk fl az alkalmazt.

Pajzs

Mp:15

Id:30 perc

Az sszegyjttt rnykbl egy pajzsot formz a boszi. Sok haszna nincs, hisz ez is lgies, de mivel tltszatlan, egyrszt j takarsra, mivel akrmekkora lehet, nem terheli meg a hasznlt, msrszt sikeres kezdemnyezdobssal vd minden tmads ellen, amihez a clpont szembe kell nzni.

Sisak

Mp:15

Id: 10 perc

A boszi az rnyakbl egy gmbt formz a clpont feje kr. A hats egyrtelm, az illet megvakul.

Egyebek (Vegyesfelvgott)

Azonosts

Mp:7

E:8

Ezzel a varzslattal egy nvny, vagy llat alapvet tulajdonsgai llapthatk meg. (Mikor terem, hny vig l, hnyat fiadzik, stb.)

Keress

Mp:3

E:8

Ezzel a varzslattal a boszorkny megtudhatja, hogy 1 km -es krzetben van -e egy adott nvnybl, gombbl, miegymsbl, s ha igen, merre. Az eredmny csak egy hozzvetleges irny lesz. A clnvnyt a boszinak behatan ismernie kell, nem elg csak annyi, hogy Krni brkt keresek, ha mg letben nem ltta az adott gazt. Az Azonostssal vizsglt nvnyt mindig kellkppen ismeri.

Tartsts

Mp:10

E:8

Idtartam:1 hnap

Ezt a varzslatot a boszi egy adag frissen szedett nvnyre bocsthatja (mondjuk max 3kg -ig), ami 1 hnapon t teljesen friss marad, nem fog fonnyadni, rothadni.

Kivonat

Mp:28

E:8

Az egyik legrdekesebb boszorknyvarzslat. Egy adott nvnyi rszbl vonhat vele ki egy adott alkotrszt (Pl: Zzott mentalevlbl a mentaolajat.), minden klnsebb felszerels nlkl. A keresett rsz kicsorog, vagy kiszrdik a nvnycsombl, s egy kis tlkba gylik. A gygyfvek kivonatai sokkal hatsosabbak, mint a nyers gizgazok. (Egy gygyfkivonat +2 -t kap a hatsra)

Konzervls

Mp:19/10kg

E:8

Idtartam:1 v

Egy egsz vre lehet ezzel a varzslattal konzervlni valamilyen szerves anyagot. Az egy v alatt nem rothad, nem fonnyad, nem romlik meg. Az v leteltvel elkezddik a bomls, mint normlisan menne.

Selyem

Mp: 20 /m2

Sok szz pkot idz meg a krnyezetbl a boszi, amik egy elre kijellt, tbb - kevsb sima terletet lepnek el, s nekillnak pkfonalat ereszteni, majd a szlakat vastagtani, vgl anyagot szni belle. Hihetetlen finomsg lesz az gy kszlt selyemholmi, hisz milli apr lb sztte. Fehres, sznjtsz, s sokkal ersebb, mint a hernyselyem.

Csontformzs

Mp:3/kg

A boszi ezzel a varzslattal a csontot (emberi vagy llati) alakthatja kedve szerint, mintha agyagot, vagy viaszt formzna. A csont megtartja eredeti tulajdonsgait, teht sok fgg attl, hogy milyen lny melyik testrszbl kszlt az adott trgy. (A legersebb minden llaton a fogzomnca). Az elkszlt trgy teljesen homogn lesz, trsek, darabok nlkl. Ha a boszi akarja, az eredeti csontformt rszben meghagyhatja.

Csontersts

Mp:10/kg

A boszi ezzel a varzslattal egy brmilyen csontdarab teherbrst nvelheti meg, amg az edzett aclval nem vetekszik. Klsleg semmi vltozs nem vehet szre a csonton. Az gy erstett csont mr nem lehet alanya csontformzsnak.

Csontks

Mp:100

Ezzel a varzslattal egy csontfegyvert (termszetes, vagy mgikus) bjolhat el a boszorkny, ami a kvetkez bnuszokat kapja: K:+5 T:+10 V:+10 Sebzs:+4

Csontfests

Mp:5/kg

Brmilyen csontdarab sznt vltoztatja meg. A szn brmilyen lehet, de semmikppen sem lesz lnk, inkbb olyan pasztelles, fak. Konkrt minta nem teremthet ezzel, az egsz csontnak egyforma sznnek kell lennie. A szn nem fog tovbb fakulni, vagy lekopni, a csontot a legmlyig titatja.

Csontrajzolat

Mp:10/kg

Ugyanaz, mint az elz varzslat, de itt mr egsz finom rajzolat is kszthet, tbb sznnel is, lnk sznekkel, apr figurkkal, amit csak el tud kpzelni a boszi.

Rzsat

Mp:16

Id:1 kr

Idtartam: 10 kr

Ezzel a varzslattal egy rzsafa kar, vagy bot varzsolhat el, ami sikeres kzelharci tmads esetn tskket nveszt, amik beletrnek az ldozat hsba, +3 pontnyi sebzst okozva.

Tznjrs

Mp:15

Az alkalmaz tz percig immunis lesz a 3E -nl kisebb tzek hatsaira. Nylkahrtykat nem vd, teht ezzel sem lesz kpes olvadt lmot nyalogatni.

Uralom rzkelse

Mp:5

E:8

Ezzel a kis varzslattal a boszi rezheti, hogy a clszemlyre bocstott -e mr msik boszi varzslatot? (Szerelem, Bjols, stb.)

Vrbank

MP:3

Egy kis adag vrt tartst ez a varzslat egy viaszpecstes cserpben.

Lidrcfny III.

MP:11

Idtartam: 30 perc

Egy kb. 30 cm tmrj vilgt gmbt hoz ltre, brmilyen sznben, amit a boszi gondolati parancsokkal irnythat. Kb. egy szobnyi terletet vilgt be.

Vilgt svny

Mp:10

E:8

Idtartam: hajnalig

A clpont, akit a varzslat pillanatban a boszinak ltnia kell, egy csak a boszi szmra lthat, vilgt zld svnyt fog hagyni, brmerre is megy. A nyom megszakad, a clpont folyvizet keresztez.

Hamis nyom

Mp:10

E:8

Idtartam: hajnalig

A boszi nem emberi nyomokat hagy maga utn, hanem egy tetszs szerint llatt (vaddiszn, kutya, rka stb.).

Korhads

Mp:5

E:8

A boszi rintsvel azonnal elkorhaszthat egy brmilyen fbl kszlt trgyat.

Vasakarat

Mp:5

E: 8

Idtartam: 1 nap

A varzslatot egy kis darab vasra lehet bocstani, ami nyaklncon viselve az idtartam vgig vd a Teleptia, Csettints, s hasonl pszi diszciplnktl. (Nem hallja a telepatikus zenetet, stb.)

Fldanya teje

Mp: 10

Egy marok fldet szedve az otthon fldjbl (Szkebb otthon, veranda, kert), s azt a sebeslt testrszre drzslve a boszi 2k6 Fp -t gygyul.

Tkrt

Mp: 25

Id:1 kr

Ezzel a varzslattal a boszi belphet egy akkora tkrbe, aminek a keretn egybknt is tfrne, s a legkzelebbi hasonl nagysg tkrbl lp ki. Csak foncsorozott vegtkrkkel mkdik, fmtkrkkel nem. Mivel az ilyesmi Yneven nem tl gyakori, gy a megrkezs helye elg esetleges.

A vr szava

Mp:25

Egy rdekes telepatikus hidat hoz ltre kt nkntes clpont kzt. Megrzik, ha a msik meghal, s lepereg elttk a msik letnek utols 10 perce. A ritul sorn a kt rsztvev sebet hast a tenyerre, majd kezet fognak, hogy a vr sszekeveredjen.

Sttvz

Mp:10

Idtartam: 1 nap

Egy max 10mx10mx10m es, egybefgg vzdarabot (kt, tavacska) vltoztat a varzslat tkletesen feketv, fny szmra tjrhatatlann.

Hanger

Mp: 10

Idtartam:1 perc

Egy pacsirtanyelvre mondhat r a varzslat, amit aztn ksbb sztrgva a boszi hangerejt dupljra nveli. (Nvelhet, minden +1 szorz jabb 5 Mp -> 25Mp=X5 hanger)

Dmoni rints

Mp:10

Idtartam: 1 ra

Ezzel a varzslattal egy aprbb (vagy nagyobb) trgyhoz kthet egy tok, amihez gy elg, ha az ldozat a trgyat rinti meg az 1 rs hatidn bell, s fogni fog rajta az tok (Mentdobs nyilvn van.) Radsul az tok hatidejt is megvltoztatja, ugyanis az tok addig tart, amg a clpont birtokolja ezt a bizonyos trgyat.

Hasadra st a hold

Mp:8

Idtartam:10 perc (?)

Ugyanaz, mint a pszi breszts diszciplna, de itt breds utn a boszi 10 percig teljesen frissen s kipihenten cselekedhet, mintha jl kialudta volna magt. A 10 perc leteltvel pp olyan fradt lesz, mint amilyen a varzslat nlkl lenne. Ezzel meg lehet szntetni az breds utni tancstalansgot is.

tkozott nmasg

Mp80

E:10

Ezzel a varzslattal a boszi elrabolhatja valaki hangjt (A beszdre val kpessgt), s bezrhatja egy viaszpecstes vegbe.

J hall

Mp: 10/40

Egy holttesttl tnteti el a varzslat a klsrelmi nyomokat, hogy mg a legalaposabb vizsglat (boncols) is csak valami termszetes hallokot talljon (infarktus, emblia, stb.). 10Mp -rt valami kisebb seb tntethet el (Trszrs), 40 Mp -rt valami durvbb (Csatabrd). Az egyb nyomokra semmi hatssal sincs (kimltt vr, szakadt ruha).

Szezm trulj

Mp:19

Egy mark gombasprt kell brmilyen zrba szrni, amik a varzslat hatsra azonnal viharos gyorsasggal nni kezdenek, s az ltaluk kivlasztott savakkal sztromboljk a zrat.

Pcolt fa

Mp:10

Egy nvnyi alapanyagbl (cellulz: papr, fa, nd, stb.) kszlt trgyat tesz romolhatatlann. Megvdi a pensz, rovarok, stb. ellen.

Holt ember nyelve

MP:31

E:30

A varzslatot egy holttestre bocsthatom r, aminek mg pek a hangkpz szervei (nyelv, gge, td). A holttest kteles egy, azaz egyetlen krdsre igazat felelni.

Testrejts

MP:13

Ezzel a varzslattal a boszi biztonsgosan a testbe tud rejteni egy trgyat, majd azt onnan ki tudja venni. A trgynak egybknt is el kell frnie a testben, gy jformn csak a hasreg jn szmtsba. Amg bent van, a trgy semmilyen gondot nem okoz, s nem rongldik.

Hazugcsont

Mp:5

E:7

Egy emberi csontra mondhat r ez a varzslat, ami innentl kezdve el fog feketedni, ha a tulajdonosnak hazudnak. Ezt 10 alkalommal tudja megtenni, utna porr omlik.

vegszem

Mp:10

E:10

Idtartam: 5 kr

A hasznl szemei vegess vlnak, ezzel vdelmet biztostva minden varzslat ellen, amihez az ldozat szembe kell nzni.

Sttsg leple

Mp:23

E:5

Idtartam:10 perc

Egy flaska tintra bocsjtja a boszi ezt a varzslatot. Ha az vegcst kinyitja, s a tintt maga kr nti a fldre, egy 10 m sugar 5E-s sttsggmb veszi krl.

Tisztnlts

Mp:5

Idtartam: 10 perc

A boszi kdben is tkletesen lthat.

Gyere ide Takarodj

Mp:10

Egy tetszleges gy flksztett trgyat a boszorkny brmikor maghoz hvhat, brmilyen tvolsgbl. A varzslat termszete miatt csak egy ilyen trgya lehet egyszerre egy boszinak, amivel szimpatikus viszonyban van.

Lngol hs

Mp:15

Idtartam: 5 kr

A varzslat elmondsakor a boszorknynak le kell nyelnie egy kis darab parzsl nyrfaszenet. Ez olyan 3k6 sp sebet okoz neki, de segtsgvel a csupasz brnek rintse 6k6 sp sebet okoz brkinek. Sikeres kzelharci tmadsnl is.

Oroszlnszv

Mp:25

Idtartam 5 perc

Ehhez a varzslathoz a boszorknynak szksge van egy oroszln, vagy egyb nagymacska szvre, amit szrtva tartst. Amimkor ksbb elfogyasztja, 5 percre igen jelents bnuszokat kap: K:+6 T:+15 V:+15 Er:+2 gyessg:+2, valamint immunis lesz minden flelemre, s flelemalap mgira.

jtnc

Mp:5

Idtartam: Hajnalig

A boszorkny 5 perc alatt krbetncol egy terletet, amit hajnalig sr (5E) sttsg bort majd.

Vrszerzds

Mp:20

E:20

Ezzel egy megtrhetetlen szerzds kthet kt fl kztt. A feleknek az iratot a sajt vrkkel kell alrni. Ha valaki is a szerzds ellen akarna tenni, elviselhetetlen fjdalommal bnteti a varzslat, egsz julsig. Fontos, hogy szerzd felek nknt vllaljk a Vrszerzdst, klnben a varzslat nem jn ltre.

Rokonsg bklyja

Mp:50

Varzsls:3 nap

A hosszadalmas ritul vgn a boszorkny felldoz egy msik boszorknyt, majd elfogyasztja a szvt. Ezek utn az ldozat minden ktse (Szerelemvarzs, bbj, stb.), a boszorknyra szll. (Akit eddig az ldozathoz kttt szerelemvarzs, azt most a boszihoz fogja.)

Pentagramma

Mp:2/10m lhossz (Kt kar kzti legkisebb tv)

A boszorkny t faragott kar leszrsval kijell egy tszg alak terletet, majd felszrja szalmval, s meggyjtja. A kvetkez vben 20% -kal jobb lesz a terms, s hamarabb kel ki az elvetet mag.

Faformzs

Mp: vente 5

A boszi ezt a varzslatot egy fra mondhatja r, s minden vben a nyri napfordul napjn meg kell jtania. Hatsra a fa hromszor gyorsabban fog nni, mint kznsges trsai, s olyan formt vesz fel, amilyet csak kvn a boszorkny. Brmilyen formt adhat neki a boszi, amit csak statikailag elbr a fa. A kisebb vltoztatsok (lomb kzepn kisebb plat, virgz kapu), mr akr egy v alatt ltrejhetnek, a nagyobbakhoz akr vtizedeket is kell vrni. Ha a varzslat lefoszlik a frl, normlisan n tovbb, de az addig kialaktott minta megmarad.

Szell

Mp:3

Idtartam:30 perc

Ezzel a varzslattal a boszi gyenge szellt kelthet. Ahhoz nem elg, hogy gyertykat elfjjon, viszont ahhoz igen, hogy szembeszlben ne legyen rezhet valakinek a szaga. Vadszathoz idelis.

Nveszts

Mp:20 / szorz

A boszorkny ezzel a varzslattal egy tetszlegesen vlasztott jszltt llatot serkenthet gyorsabb nvekedsre. Az llat 2x annyi ideig fog lni, mint fajtrsai, s testtmege ?x lesz tbb mint fajtrsai (ezt a szorzt befolysolja az Mp igny).

Cpamj

Mp:20

Idtartam:3 nap

A boszi egy cpa mjbl vg ki egy darabot, majd azt egy klnleges eljrssal megszrtja, s bel helyezi a varzslatot. Ha elrgcslja a mjdarabot, 3 napra +3 -at kap a mregellenllsra.

Boszorknyszombat

Mp:20

Ez a Boszorknykr kiterjesztse. Nem mindig lehet megcsinlni, bizonyos egyttllsok szksgesek hozz. (Szombat, mindkt hold telihold legyen). A bels kr egy teljes boszorknykr (6 boszi), s ehhez jn a kls tncosok kre. Ezek a boszik meztelenl kell, hogy krbetncoljk a bels krt, a szertarts egsz ideje alatt. (Egyes rendek ez eltt ritulis orgit is rendeznek.) A kls krbl is t lehet adni a manapontokat a kzponti boszinak, 3:1 arnyban, s minden 3 tsz -nl tapasztaltabb boszi a kls krben +1 effektv tapasztalati szintet ad a kzponti boszorknynak.

Csontforraszts

Mp:25

E:8

Egy trtt csontot tesz jra egssz ez a varzslat. Nagyon nagy elnye, hogy a sebet ferttlenti is, ami jformn az egyetlen mdszer, hogy egy nylt trs utn elkerljk az szksdst.

Homok

Mp:1/5liter

A vzbl szri ki a szerves szennyezdseket, bacikat, miegymst. Mrgek ellen nem hasznl.

Stlan

Mp:2/l

A boszi tengervzbl vonhatja ki a st, gy ihatv tve azt.

Moszkit

Mp:2

Idtartam:1 ra

A boszit elkerlik a termszetes rovarok. (Sznyogok, legyek, miegyms). Mocsrban igen hasznos.

Mregkeress

Mp:6

Ezzel a varzslattal a boszorkny megtudhatja, hogy az adott trgy/tel/ital mrgezett -e.

Suttogs

Mp:5

E:10

Idtartam:3 perc

A boszinak ltnia kell az ldozatot. Az ldozat halk, lehelletszer suttogst hall, ami mintha mindig a hta mgl jnne. A szveget a boszi hatrozza meg.

Szerz: ismeretlen

Forrs: ismeretlen