2. rész

Egy család, mely befogad

Sonny: Anata no zahyo wa nanidesu ka?

Leilani: Tessék?

Sonny nem tudja hova került. Kereste merre van a kabin, de nem látta sehol. Fogalma sem volt róla,

hogy hol van. Ahogy arról sem, mi ez a lény itt mellette.

Leilani: Külföldi vagy?

A fiú felállt és csak most látta mennyivel alacsonyabb ez a lény. Nem tűnik veszélyesnek, de ki tudja?

Talán pont ezt az erényét használja ki arra, hogy becserkéssze áldozatát. De értelmes lénynek tűnik,

hisz beszéli apja nyelvét.

Leilani: Hogy hívnak?

Sonny: Sonny.

Leilani: De furcsa neved van. Gyere velem! Bemutatlak valakinek.

Úgy tízpercnyit sétáltak. Egy rövid, fekete hajú lány állt mérgesen az ajtónál.

Noelani: Lei, hol voltál eddig? Ilyen későn már ne bóklássz el! És kit hoztál magaddal.

A fiú oda lépett Noelanihoz és megcsókolta. A lány hirtelen leblokkolt, de gyorsan ellökte magától

Sonnyt.

Noelani: Mégis kinek képzeled te magad? – lekevert a fiúnak egy pofont, de ettől iszonyúan

megfájdult a keze. – Mi az isten? Jó vastag bőr van a képeden.

Sonny: Hol vagyok?

Leilani: Jé, beszéli a nyelvünket!

Noelani: Mi van? Hát ez Hawaii, de…

Sonny: Melyik bolygón?

Noelani: A Földön, te most szórakozol?

Leilani: Csókolóztatok, ti már ismeritek egymást?

Noelani: Nem. És mégis miért hoztad ide?

Leilani: Nem volt hova mennie. Olyan egyedül volt.

Noelani: De ő nem egy kis kutya.

Leilani: Tudom, de nem akartam magára hagyni.

Noelani: Erről szó sem lehet! Nézz csak rá! Szerintem valami elmebeteg. Még baja esik

valamelyikünknek.

Leilani: Na, csak egy kis ideig legyen velünk! Kérlek!

Noelani: Hagyd már abba! – Lei szemeibe nézett és nem tudott ellent mondani azoknak az ártatlan

szemeknek - Jó, de csak ma éjszakára.

A két lány bekísérte őt a házba. Noelani keresett neki valamilyen ruhát.

Noelani: Apa ruhái tökéletes rád. Szerintem nem haragszik, ha hiányzik neki egy. Gyere,

megmutatom a vendégszobát.

Leilani: Én megyek aludni.

Noelani: Itt fogsz aludni. Ha bármire szükséged van, csak szólj! Egyébként hogy hívnak?

Sonny: Az én nevem Sonny.

Noelani: Milyen furcsa név.

A lány kiment a szobából így Sonny megint magára maradt. Nem szerette a magányt. Olyan

nyomasztó. Ahogy az is, hogy nem tud semmit. Nem tudja, hogy mit kell tennie. Nincs múltja sem. De

tisztában van vele, hogy mire képes. Nem szeretné, ha ezek a lények rájönnének erre. Megpróbál

beolvadni közéjük.

Noelani: Az a pökhendi kis élősködő! Már korán reggel zajong. – morgolódott Noel.

Sonny: Aztán jött két piros ruhás alak, de én elintéztem őket.

Zack: Te aztán nagy mókamester vagy.

Lehet, hogy sok fejfájást okoz ez a srác, de legalább apa megint boldog. – gondolta Noelani.