A deramciclane anxiolytikus hatása és hatásmechanizmusa
Doktori értekezés
Gacsályi István
Semmelweis Egyetem Gyógyszertudományok Doktori Iskola
Témavezetı: Dr. Klebovich Imre egyetemi tanár, az MTA doktora
Hivatalos bírálók: Dr. Sátory Éva egyetemi tanár, D.Sc. Dr. Tarnawa István laboratóriumvezetı, Ph.D.
Szigorlati bizottság elnöke: Dr. Török Tamás egyetemi tanár, D.Sc. Szigorlati bizottság tagjai: Dr. Tímár Júlia egyetemi docens, Ph.D.
Dr. Bárdos György egyetemi docens, Ph.D. Dr. Székely József egyetemi tanár, D.Sc.
Budapest 2008
2
TARTALOMJEGYZÉK
TARTALOMJEGYZÉK .................................................................................................. 2
A DOLGOZATBAN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE.................................. 4
BEVEZETÉS (IRODALMI ÁTTEKINTÉS)................................................................... 7
A szorongásos zavarok osztályozása............................................................................ 8 A szorongásos zavarok elıfordulása ............................................................................ 9 A szorongásos kórképek farmakoterápiája................................................................. 10
Anxiolytikumok (szorongásoldók) ......................................................................... 12 Antidepresszánsok.................................................................................................. 13 Egyéb gyógyszerek................................................................................................. 13
A szorongás neurobiológiája ...................................................................................... 14 A szorongás funkcionális neuroanatómiája............................................................ 14
A szerotonerg neurotranszmitter rendszer.................................................................. 17 A szerotonin anyagcsere és neurotranszmisszió..................................................... 19 Szerotonin receptorok............................................................................................. 19
5-HT1A receptorok .............................................................................................. 20 5-HT1B/1D receptorok .......................................................................................... 21 5-HT1E és 5-HT1F receptorok.............................................................................. 22 5-HT2A receptorok .............................................................................................. 22 5-HT2B receptorok .............................................................................................. 23 5-HT2C receptorok .............................................................................................. 23 5-HT3 receptorok ................................................................................................ 24 5-HT4 receptorok ................................................................................................ 25 5-HT5 receptorok ................................................................................................ 25 5-HT6 receptorok ................................................................................................ 25 5-HT7 receptorok ................................................................................................ 26
A szerotonin szerepe a szorongás patomechanizmusában ..................................... 27
ANXIOLYTIKUMOK KUTATÁSA AZ EGIS GYÓGYSZERGYÁRBAN ............... 31
CÉLKITŐZÉSEK........................................................................................................... 34
ANYAGOK ÉS MÓDSZEREK..................................................................................... 35
A kísérletekben használt állatok................................................................................. 35 A kísérletekben felhasznált anyagok .......................................................................... 35 Receptorkötıdési-profil meghatározása ..................................................................... 36 Az 5-HT rendszerre gyakorolt hatások vizsgálata...................................................... 38
A Perifériás 5-HT hatások vizsgálata ..................................................................... 38 Az 5-HT2A receptor antagonista hatás vizsgálata nyúl mellkasi aorta csíkon .. 38
Szerotoninnal kiváltott talpödéma gátlás............................................................ 39 Központi idegrendszeri hatások.............................................................................. 39
DOI-val kiváltott fejrázás gátlása patkányokon ................................................. 39 A Szorongásoldó hatás vizsgálata .............................................................................. 40
Vogel –féle ivási konfliktus teszt ........................................................................... 40 Golyótemetés teszt.................................................................................................. 40 Fény-sötét teszt (light-dark teszt) ........................................................................... 41
A spontán motoros aktivitásra gyakorolt hatás mérése egereken............................... 42
3
EREDMÉNYEK............................................................................................................. 43
Receptorkötıdési-profil meghatározása ..................................................................... 43 Az 5-HT rendszerre gyakorolt hatások vizsgálata...................................................... 43
A perifériás 5-HT hatások vizsgálata ..................................................................... 43 Az 5-HT2A receptor antagonista hatás vizsgálata nyúl mellkasi aorta csíkon .. 43 Szerotoninnal kiváltott talpödéma gátlás............................................................ 44
Központi idegrendszeri hatások.............................................................................. 45 A DOI-val kiváltott fejrázás (head twitch) gátlása patkányokon ....................... 45
Szorongásoldó hatás ................................................................................................... 46 Vogel-féle ivási konfliktus teszt ............................................................................. 46 Golyótemetés teszt.................................................................................................. 48 Fény-sötét tesz (light-dark teszt) ............................................................................ 50
A spontán motoros aktivitásra gyakorolt hatás mérése egereken............................... 52
MEGBESZÉLÉS............................................................................................................ 54
KÖVETKEZTETÉSEK ................................................................................................. 65
ÖSSZEFOGLALÁS ....................................................................................................... 67
AZ EREDMÉNYEK GYAKORLATI HASZNOSÍTÁSA............................................ 69
SAJÁT PUBLIKÁCIÓK ÉS SZABADALMAK JEGYZÉKE...................................... 93
A disszertáció alapját képezı közlemények jegyzéke................................................ 93 Egyéb közlemények jegyzéke .................................................................................... 93 A disszertációhoz kapcsolódó szabadalmak jegyzéke................................................ 97 Egyéb szabadalmak jegyzéke ..................................................................................... 98
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS...................................................................................... 109
4
A DOLGOZATBAN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE
5-HIAA 5-hidroxi-indolecetsav
5-HT 5-hidroxi-triptamin, szerotonin
5-HTP
5-hidoxi-triptofán
AACAP American Academy of Child and Adolescent Psychiatry, Amerikai Gyermek és Felnıtt Pszichiátriai Akadémia
AADC aromás aminosav-dekarboxiláz
AC adenil cikláz
ACTH adreno corticotrop-hormone, adrenokortikotrop hormon
ANOVA analysis of variance, varianciaanalízis
ANS autonomic nervous system, autonóm idegrendszer
APA American Psychiatric Association, Amerikai Pszichiátriai Társaság
BLA basolateral amygdala, amygdala basolateralis része
BNO Betegségek Nemzetközi Osztályozása
BNST bed nucleus of stria terminalis, nucleus interstitialis striae terminalis
cAMP ciklikus adenozin monofoszfát
CBT cognitive behavioural therapy, kognitív viselkedésterápia
CCK cholecystokinin, kolecisztokinin
CeA central amygdala, amygdala centrális magja
CHO Chinese hamster ovary, kínai hörcsög petefészek
CRH corticotropin releasing hormone, kortikotropint felszabadító hormon
DSM-IV-TR Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders, Fourth Edition, Text Revision, A Mentális Betegségek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyve, negyedik kiadás, felülvizsgált szöveggel
DMN
dorsal and medial nuclei of nervus vagus, a bolygóideg dorsalis és medialis magjai
5
DRN dorzális raphe mag
DSM Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders, Mentális Betegségek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyve
DOB 1-(4-Bromo-2,5-dimethoxyphenyl)-2-aminopropane
DOI 1-(2,5-dimethoxy-4-iodophenyl)-2-aminopropane
GABA γ-aminovajsav
GAD generalized anxiety disorder, generalizált szorongás zavar
Gi/o cAMP képzıdést gátló G fehérje
Gq foszfolipáz-C képzıdést fokozó G fehérje
Gs cAMP képzıdést fokozó G fehérje
IC50 az agonista vegyület által kifejtett hatás 50%-át gátló antagonistakoncentráció
ID50 az a dózis, amelyben a vizsgált anyag 50%-os gátló hatást mutat
HEK human embryonic kidney, emberi embrió vese
ICGDA International Consensus Group on Depression and Anxiety, Nemezetközi Szakértıi Csoport a Depresszió és Szorongás terápiájában
ip. intraperitoneális, hasüregbe adagolva
IP3
inozitol-trifoszfát
iv. intarvénás, vénába adagolva
Ki inhibíciós konstans, gátlási állandó
LC locus coeruleus
LH lateralis hypothalamus
LSD lizergsav dietilamid
MAO monoamino-oxidáz enzim
MAOI monoamino oxidase inhibitor, monoamino-oxidáz gátló
MC metil cellulóz
6
mCPP 1-[3-chlorophenyl]piperazine
mtsai munkatársai
NA noradrenalin
NPY neuropeptid Y
NTS nucleus tractus solitarii, a tractus solitarius magja
OCD obsessive compulsive disorder, kényszerbetegség
PAG periaqueductal gray matter, periaqueductalis szürke állomány
PBN parabrachial nucleus, parabrachiális mag
PCPA p-klorofenilalanin
PFC prefrontal cortex, prefrontális kéreg
PLC foszfolipáz-C
p.o. per oralis, szájon át
PTSD postraumatic stress disorder, poszttraumás stressz
PVN paraventricular nucleus, paraventriculáris magok
RPC formatio reticularis, agytörzsi hálózatos állomány
SAD social anxiety disorder, szociális szorongás zavar
SMA spontaneous motor activity, spontán motoros aktivitás
SNRI selective serotonin noradrenaline reuptake inhibitor, szelektíven szerotonin, noradrenalin visszavételt gátló
SSRI selective serotonin reuptake inhibitor, szelektív szerotonin visszavételt gátló
TCA tricyclic antidepressant, triciklusos antidepresszáns
TrH triptofán hidroxiláz
VMAT vezikuláris monoamin transzporterek
WHO World Health Organization, Egészségügyi Világszervezet
7
BEVEZETÉS (IRODALMI ÁTTEKINTÉS)
A félelem és a szorongás része az életünknek. Az ember nap mint nap találkozik ezzel
az érzéssel, és teszi fel pl. a kérdést: mi lesz ha nem találok megfelelı állást, mi lesz ha
nem sikerül a vizsgám, hogy fogok elıadást tartani ennyi ember elıtt, hogy megyek át
olyan útkeresztezıdésben, ahol nem mőködnek a közlekedési lámpák?
Minden olyan esetben, amikor (jó)létünket vélt vagy valósnak ítélt veszély
fenyegeti, félelemnek nevezett „alarmállapotot” élünk át. Fenyegetettséget élünk át
akkor is, ha változást követelı igényekkel találjuk magunkat szemben. Ezeket a vélt
vagy valós veszélyeket nevezzük stresszoroknak. Mindennapi életünk során számos
különbözı típusú stresszorral találkozunk, pl. váratlan események, tartós élethelyzet
változások (pl. házasság), krónikus problémák (pl. szegénység, betegség) vagy traumák
(pl. katasztrófák, erıszak, verbális erıszak). Ezekben, a helyzetekben a válaszunkat
meghatározza az események kiértékelési módja, és a hatékony válaszadásra való
képességünk. A fent említett helyzetekben a félelmet kiváltó stersszorokat pontosan
ismerjük. Ilyenkor a szorongás biológiailag hasznos, (mint pl. a fájdalom), mivel
beindítja azokat a testi és idegi reakciókat, amelyek lehetıvé teszik, hogy megküzdjünk
a szituációval. A megküzdés után általában a félelem és a szorongás elmúlik, mivel az
ıt létrehozó stresszor is megszünt. Azonban több millió ember esetében a világon ez
nincs így. A szorongás normális esetben tehát egy természetes adaptációs reakció,
azonban patológiássá is válhat, és így akadályozhat a stresszorokkal való
megküzdésben. Szélsıséges esetben még testi tüneteket is okozhat (pl. gyomorfekély).
Barlow 3 csoportját definiálta a lehetséges faktoroknak, amelyek patológiás szorongást
válthatnak ki emberben: 1. egy általános biológiai sebezhetıséget, amely genetikai
eredető, 2. egy általános pszichológiai sebezhetıséget, amelyet a kora gyermekkori
élettapasztalatok eredményeznek, 3. specifikus pszichológiai sebezhetıséget, amelyet
különleges események körülmények hoznak létre (Barlow, 2000). A 3. csoport
függvénye lehet, hogy milyen típusú szorongásos zavar fejlıdik ki (generalizált
szorongásos zavar, kényszerbetegség, pánikbetegség, fóbiák, stb.).
8
A szorongásos zavarok osztályozása
A szorongásos kórképek besorolása a Mentális Betegségek Diagnosztikai és
Statisztikai Kézikönyv IV. kiadása (Diagnostic and Statistical Manual of Mental
Disorders, DSM-IV-TR) alapján, valamint a Betegségek Nemzetközi Osztályozása-10
(BNO-10) alapján történik. A besorolást az 1. táblázat mutatja (American Psychiatric
Association, 2000, BNO-10 Zsebkönyv, 2004.)
1. táblázat. A szorongásos zavarok és jellemzıik.
Szorongásos zavarok Jellemzık
Pánikbetegség Váratlanul visszatérı, súlyos szorongásos rohamok,
szomatikus és pszichés tünetek, 10 perc alatt
csúcspont.
Agorafóbia Félelem olyan helyzetben, amikor a menekülés nehéz
(pl. tömegben lenni, utazni, egyedül elhagyni az
otthont).
Szociális fóbia (szociális szorongás
zavar, SAD)
Rohamszerő rosszullét figyelemnek kitett
szituációkban, nagyfokú komorbiditásra hajlamos.
Speciális fóbia Rosszullét konkrét tárgytól, szituációtól, állatoktól.
Kényszerbetegség (OCD) Kényszergondolatokból, kényszercselekvésekbıl álló
tünetegyüttes, amely legalább 2 héten keresztül
fennáll vagy napi egy órát lefoglal.
Generalizált szorongásos zavar (GAD) Túlzott mértékő (nem kontrollálható) aggódás, amely
legalább 6 hónapig fennáll.
Poszttraumás stressz (PTSD) Rendkívüli pszichés trauma után az emlékek okozta
szorongás.
A szorongásos zavarokra jellemzıek a tüneti átfedések, és gyakran kombinálódnak
egymással.
9
A szorongásos zavarok elıfordulása
A WHO 1997-es jelentése szerint közel 1 milliárd ember szenved pszichiátriai
megbetegedésben. Ezen megbetegedések közül a legmagasabb 400 millió, a
szorongásos zavarban szenvedı emberek száma. 340 millió ember szenved
hangulatzavarban, 45 millió skizofréniában, 29 millió dementiában, 120 millió az
alkohol, és 28 millió a droghasználók száma (The World Health Report, 1997). A
mentális betegségek nem jellemzıek kizárólagosan egy meghatározott embercsoportra,
a mentális betegségek univerzálisak. Jelen vannak a férfiak és nık minden
életszakaszában, jelen vannak gazdagok és szegények esetében is. Az a vélekedés sem
igaz, hogy a mentális betegségek elsısorban az iparilag fejlettebb, és relatíve gazdagabb
országokban okoznak inkább problémát. Szintén hibás az az elképzelés is, hogy a
mentális betegségek kevésbé vannak jelen a falusi, vidéki közösségekben, mint a
nagyvárosi környezetben (The World Health Report, 2001). A súlyos mentális
betegségek prevalenciája a depressziót és a drog abúzust kivéve azonos a két nem
esetében. A depresszió kétszer gyakrabban fordul elı a nıknél, a drog abúzus a férfiak
esetében a gyakoribb (The World Health Report, 2001).
Magyarországon Szádóczky és munkatársai végeztek vizsgálatokat a szorongásos
zavarok elıfordulására vonatkozólag. Eredményeiket a 2953 egyénbıl álló mintán
2000-ben publikálták (Szádóczky és mtsai, 2000). Vizsgálták az élettartam, az egyéves
(a vizsgálatot megelızı év) és az egyhónapos (a vizsgálatot megelızı egy hónap)
prevalenciát. A szorongásos zavarok prevalenciája a magyar lakosság körében
élettartam tekintetében 25,5%, egyéves tekintetben 17,7% és egyhónapos tekintetben
11,3%. A zavarok minden vizsgált idıperiódusban lényegesen gyakoribbak a nıknél. A
nemek közötti különbség a leginkább kifejezett GAD-ban, agorafóbiában és
pánikzavarban. Ez a nemzetközi epidemiológia vizsgálatokban kapott eredményektıl
különbözı, mivel a nemi különbség nemzetközi szinten a depressziós kórképekben
kifejezett, szorongásos zavarok tekintetében nem jellemzı (The World Health Report,
2001).
10
A szorongásos kórképek farmakoterápiája
A szorongásos kórképek farmakoterápiája a pontos és specifikus diagnózis
alapján történik. Az anxiolytikumok, amelyek praktikusan a benzodiazepineket és a
buspiront jelentik, elsıdlegesen az akut szorongás enyhítésére alkalmazhatóak limitált
idıperiódusig (Culpepper, 2003). A jelenlegi terápiás protokollok (guideline) a krónikus
szorongásos betegségek esetében antidepresszánsokat pl. szelektív szerotonin
visszavétel gátlókatat (SSRI), szerotonin, noradrenalin visszavétel gátlókat (SNRI),
triciklusos antidepresszánsokat (TCA) határoznak meg, elsıként választandó
gyógyszerként (Pszichiátriai Szakmai Kollégium által készített szakmai irányelvek a
szorongásos zavarok kezelésére, 2005; 2. táblázat).
11
2. táblázat. A jelenlegi irányelvek összegzése a nemzetközi szakirodalom alapján a
szorongás terápiájában.
Szorongásos
zavar Szakértıi panel Terápia
Farmakoterápia
minimum
idıtartama
Pánikbetegség
APA (1998)
ICGDA (1998)
CBT vagy farmakoterápia
SSRI
12-18 hónap
12-24 hónap
Agorafóbia
Nincs konszenzusos
irányelv
- -
Szociális fóbia
(szociális szorongás
zavar, SAD)
ICGDA (1998) SSRI 12 hónap
Specifikus fóbia Nincs konszenzusos
irányelv - -
Kényszerbetegség
(OCD)
Expert Consensus (1997)
AACAP (1998)
CBT/SSRI ± clomipramin
CBT ± SSRI/clomipramin
12-24 hónap
12-18 hónap
Generalizált
Szorongásos zavar
(GAD)
ICGDA (2001) SSRI, SNRI, TCA, CBT nincs adat
Poszttraumás stressz
zavar (PTSD) ICGDA SSRI, CBT 12-21 hónap
APA: Amerikai Pszichiátriai Társaság (American Psychiatric Association), ICGDA: Nemezetközi
Szakértıi Csoport a Depresszió és Szorongás terápiájában (International Consensus Group on Depression
and Anxiety) AACAP: Amerikai Gyermek és Felnıtt Pszichiátriai Akadémia (American Academy of
Child and Adolescent Psychiatry), CBT: kognitív viselkedésterápia (cognitive behavioral therapy), SSRI:
szelektív szerotonin visszavétel gátló (selective serotonin reuptake inhibitor), SNRI: szerotonin,
noradrenalin visszavétel gátló (serotonin noradrenaline reuptake inhibitor), TCA: triciklusos
antidepresszáns (tricyclic antidepressant), OCD: obsessive compulsive disorder, PTSD: posttraumatic
stress disorder, GAD : generalized anxiety disorder.
12
Anxiolytikumok (szorongásoldók)
Hosszú évtizedekig az anxiolytikumok voltak a fı terápiás eszközei a
szorongásoldás farmakoterápiájának. A mellékhatások elıfordulásának gyakori aránya
és az inkonzisztens terápiás eredmények miatt azonban a modern terápiában már nem
javasoltak krónikus szorongásban elsıként választandó gyógyszereknek (lásd 2.
táblázat).
A GABAA receptorkomplexen ható benzodiazepinek (diazepam, bromazepam,
lorazepam, chlordiazepoxid, alprazolam, clonazepam stb.) voltak a legszélesebb körben
elterjedt szorongásoldó gyógyszerek, és gyakorlatilag egyeduralkodóak voltak az
SSRI-k felfedezéséig (Blanco és mtsai, 2003; Sramek és mtsai, 2002). Kontrollált
vizsgálatokban szignifikáns anxiolytikus hatást tapasztaltak GAD-ban, pánik
betegségben és szociális szorongásos betegségben (korábban: szociális fóbia)
(Bandelow és mtsai, 2002). A benzodiazepinek hatékonysága a szomatikus tünetek
tekintetében dokumentált, a pszichés tünetek esetében a javulás kevésbé kifejezett
különösen hosszabb távú kezelés esetében. A benzodiazepinek használata esetén számos
központi idegrendszeri mellékhatás is felléphet. Jellemzı az amnesztikus
(memóriarontó) hatás, figyelem-koncentrációt rontó hatás, és a nappali pszichomotoros
tevékenységet gátló (szedatív) hatás (Lenze és mtsai, 2000). Szintén jellemzı a
benzodiazepinekre a hozzászokás veszélye, és a megszakítási szindróma (Bandelow és
mtsai, 2002; Rickels és mtsai, 1990). Ezek a nem kívánatos hatások gyakoribbak
idısebb betegeknél. Az idıs populáció esetében a gyógyszermetabolizmus lassúbb a
máj P450 enzimrendszerének alacsonyabb aktivitása miatt (Sotaniemi és mtsai, 1997).
A diazepam felezési ideje emiatt pl. 4-5-szörösére nıhet, megnövelve ezzel a
mellékhatások súlyosságát és idıtartamát (Chutka és mtsai, 2004). Mindezen limitáló
tényezık miatt a benzodiazepinek csak a szorongás akut fázisában javasoltak, 2-4 hetes
kezelési periódusig (Rickels és Rynn, 2002). Annál a betegnél, amelyiknél 2 hetes
kezelést követıen nincs javulás a benzodiazepin terápia folytatása kontraindikált
(Rickels és Rynn, 2002).
Az 5-HT1A parciális agonista buspiron a másik képviselıje az anxiolytikumok
csoportjának. A buspiron hatása csak generalizált szorongásos zavarban bizonyított. A
tolerálhatósága jobb, mint a benzodiazepineké, és kevésbé okoz gyógyszer-interakciós
13
problémákat (Arikian és Gorman, 2001; Blanco és mtsai, 2003). Az SSRI-ikhez képest
a buspiron hatása gyenge depresszióban, a depresszió azonban gyakran komorbid a
GAD-ban szenvedı betegek esetében.
Antidepresszánsok
Az új terápiás irányelvek szerint (lásd 2. táblázat) a farmakoterápia az elsı
választandó szerként az antidepresszánsok használata felé fordult. A triciklusos
antidepresszánsok (TCA) hatása, különösen az imipramin és clomipramin esetében
számos vizsgálatban igazolt. A kezelés kezdetekor jelentkezı szorongáskeltı,
szájszárazságot okozó, orthostázist kiváltó hatásuk azonban limitálja használatukat
(Bandelow és mtsai 2002). A triciklusos antidepresszánsok és az SSRI-k hatékonysága
azonos, az SSRI-k biztonságosabbak és tolerálhatóbbak, mint a TCA-k, ezért jobban
preferáltak (Bandelow és mtsai, 2002). Az SSRI-ik hatása a szorongás gyakorlatilag
minden formájában (GAD, SAD, OCD, PTSD) bizonyított. A szerotonin (5-hidroxi-
triptamin, 5-HT) visszavétel gátlók, azon transzportmechanizmust gátolják, amely
visszajuttatja a szerotonint a preszinaptikus idegvégzıdésbe, így növelik a szerotonin
szintet a szinaptikus résben. Ezért a szerotonin hosszabb ideig és intenzívebben férhet
hozzá a különbözı 5-HT receptorokhoz. Az 5-HT visszavétel gátlók különböznek a
szelektivitásukban, és hatáserısségükben. A fluoxetin pl. kevésbé erıs hatású
(gyengébb 5-HT visszavétel gátló), mint a paroxetin, és kevésbé szelektív 5-HT
visszavétel gátló, mint a citalopram (Rosenbaum és Tollefson 2004).
Az SSRI-ik terápiás hátránya a terápia elsı hetében kialakuló szorongás, fáradtságérzés.
A valós terápiás hatás csak a kezelés megkezdése után 2-4 héttel alakul ki, és ez
jelentısen csökkentheti a beteg együttmőködését (Bandelow és mtsai 2002).
Egyéb gyógyszerek
A vegyes hatású noradrenalin és szerotonin visszavételt is gátló venlafaxin
hatékonynak bizonyult kontrollált vizsgálatokban, elsısorban GAD-ban. Hátrányai
hasonlóak az SSRI-k hátrányaihoz (pl. a min. 2 hetes adagolás).
14
A szorongásos kórképek terápiájában limitált mértékben használnak még
reverzibilis monoamino-oxidáz (MAO) bénítót (pl. moclobemid), és ritkán irreverzibilis
MAO bénítót (phenelzin) is. A MAO bénítókat pánikbetegségben és szociális
szorongásos zavarban alkalmazzák. Az inkonzisztens eredmények, valamint a
gyógyszer és étel-interakciók miatt használatuk korlátozott és semmiképpen sem az
elsıként választandó gyógyszerek (Bandelow és mtsai, 2002).
A szorongás neurobiológiája
A szorongás funkcionális neuroanatómiája
Az elsı átfogó elmélet az emóciók és a félelem neuroanatómiailag megalapozott
fiziológiájáról Papez-tıl származik 1937-bıl (Papez, 1937). Az úgynevezett Papez-
győrő felöleli a hippocampus-ból kiinduló projekciókat a corpus mammilare-ba, amely
a thalamus anterior magjaival áll kapcsolatban. Az thalamus anterior magjai a cingulate
kéreghez viszik tovább az információt, majd az innen kiinduló projekciók zárják a kört
visszajuttatva az átalakult információt a hippocampus-ba. Papez munkájából kiindulva
formálódott ki a limbikus rendszer leírása, amely McLeane munkáiban teljesedett ki
(McLean, 1949, 1952) a limbikus rendszerbe eredetileg be nem sorolt amygdala
besorolásával, valamint egy olyan hálózat leírásával, ami körülöleli a frontális kérget,
valamint olyan kéreg alatti magokat, mint a septum és a nucleus accumbens (Barili és
mtsai, 1998; Pralong és mtsai, 2002). A septum késıbb, mint a „septo-hippocampalis
viselkedés gátló rendszer” részeként szerepelt, amelyet az agykérgi bemenetek
modulálnak (Gray, 1987). Késıbbi kutatások a paraventricularis magok és a
supramamillaris magok szerepét mutatták ki a stresszre adott adreno-corticalis válaszok,
és a félelmi kondicionálás integrálásában (Herman és mtsai, 2002; Carasco és van der
Kar, 2003; Millan, 2003). További kutatások igazolták a periaqueductalis szürke anyag
és colliculus superior szerepét is a szorongásos viselkedés szabályozásában.
Az elvégzett számos kísérlet alapján a három fı képlet szerepe tőnik
meghatározónak a szorongás neuroanatómia alapjait tekintve. A prefrontális kéreg
(PFC), az amygdala, és a periaqueductalis szürke anyag (PAG). Szerepüket az
alábbiakban tárgyaljuk.
A PFC 3 részre tagolható: dorsolaterális, ventromediális, és orbitális részre. A
ventromediális PFC mőködése befolyásolja a szorongás és a félelem következtében
15
fellépı figyelem változásokat, - a figyelem saját magunkra, valamint a környezetre
irányulását,- kiválasztja az emocionális állapotnak megfelelı válaszokat, valamint
gátolja a szorongás okozta viselkedés választ, ha a szituáció megváltozott. A mediális
PFC-be infúzióval bejuttatott GABAA receptor agonista pl. megnövelte a patkányok
lokomotoros aktivitását, és csökkentette a szorongásukat (Shah és mtsai, 2004). Az
orbitális PFC a szorongás és félelem következtében fellépı, a szituációval kapcsolatos
viselkedési és vegetatív válaszokat ellenırzi. Amennyiben a válaszok nem adekvátak,
korrigálja azokat. A dorsolaterális PFC a munkamemóriával, a válasz elıkészítéssel
kapcsolatos funkciókért felelıs.
A második fontos struktúra az amygdala, amely szerepet játszik a szorongás és a
félelem szabályozásásban. Az amygdaloid komplex, vagy amygdala (mandulamag),
amely több mint 10 magból álló csoportot jelent, a halantéklebenyi rész vonalában, de
az agy függıleges középvonalához közelebb mandula alakban helyezkedik el. Ezen
magok mind sejtösszetételüket, mind pedig kapcsolataikat tekintve (más agyterülettel)
eltérıek (Sah és mtsai, 2003; Kim és mtsai, 2006). Az amygdala afferens és efferens
kapcsolatai jól feltérképezettek. A magkomplex gazdag kapcsolatrendszerrel
rendelkezik a kéreg és a kéreg alatti területek irányába (Sah és mtsai, 2003), és számos
reciprok kapcsolata van, limbikus, monoaminerg és más struktúrákkal (1. ábra). Az
amygdala fontos szerepet játszik a szociális viselkedés szabályozásában. Makakó
majmokon az amygdala célzott kétoldali irtása a szociálisan nem gátolt viselkedés, és a
félelmi reakciók csökkenését eredményezte (Amaral, 2002). Az amygdala szerepére
vonatkozóan LeDoux végzett vizsgálatokat egyszerő félelmi kondicionálásos
paradigmákkal. LeDoux modellje szerint az amygdala a thalamikus pályákkal együtt
felelıs a veszélyhelyzet vagy fenyegetés elsıdleges kiértékeléséért, amely lehetıvé teszi
a gyors automatikus felismerését a potenciálisan veszélyt jelzı ingereknek (LeDoux,
1998, 2000). Számos olyan vizsgálatot is végeztek, amelyekben mikroinjekció
formájában különbözı drogokat adagoltak az amygdalába. GABA, benzodiazepinek,
kortikotropin felszabadító hormon (CRH) antagonisták, opiát agonisták, neuropeptid Y,
dopamin antagonisták és glutamát antagonisták adagolása után állatmodellekben
csökkent szorongást detektáltak (Menard és Treit, 1999). Egészében elmondható, hogy
az amygdala szinaptikus plaszticitása szerepet játszik a kondicionált félelem
keletkezésében, fenntartásában és kioltásában, az anticipátoros (elırevetített) szorongás
16
keletkezésében, és a fenyegetésre adott válaszreakció globális koordinálásában (Millan,
2003).
A harmadik meghatározó struktúra a félelem és szorongás neuroanatómiai
alapjait tekintve a PAG. A PAG a középagyban helyezkedik el az aqueductus cerebri
(III. és IV. agykamrát összekötı csatorna) közelében. A PAG jelentıs szerepet játszik a
stresszre és félelemre adott védekezı és averzív válaszok koordinálásában. Közvetlenül
a PAG-ba adott CCK-8S, BIB-3226, (NPY Y1 antagonista), CRH, midazolam, FG-
7142 (GABAA receptor inverz agonista) megváltoztatta a szorongásos válaszreakciókat
(Russo és mtsai, 1993; Martins és mtsai, 1997; Kask és mtsai, 1998; Zanovelli és mtsai,
2004). A PAG lehet a felelıs a nem kondicionált félelemre adott sztereotip, reflexes,
vegetatív és viselkedéses „harcolj vagy menekülj” („fight or flight”) típusú válaszokért
(Millan, 2003).
Egyéb, a felsoroltakon kívüli struktúrák szerepét is kimutatták a szorongás és a
félelem neuroanatómiai alapjait tekintve. Ezek szerepe azonban nem egyértelmő, vagy a
mőködés kevésbé ismert a bemutatott képletekéhez képest.
A hippocampus szerepe, amely kommunikál az amygdalával és más
corticolimbikus rendszerekkel, ellentmondásos (Millan, 2003). Az irodalomban
fellelhetı kísérletek alapján a hippocampus ventrális régiója is szerepet játszhat a
szorongásos viselkedésben (Bannermen és mtsai, 2004). Számottevı szerepe lehet a
szorongás és félelem fiziológiájában a locus coeruleus-nak, amely az agytörzsben
helyezkedik el, és az „alarm reakciókat” vezényli (Coplan és Lydiard, 1998).
17
Amygdala
Kognitiv moduláció
Extinkció (tanult válaszok)
Szenzoros és asszociációs kéreg
Entorhinális kéreg
Thalamus PFC LC
PAG
RPC
PBN
DMN NA
BLA
CeA
BNST
Külsı ingerek
LH PVN
Hypothalamus
Szenzoros információ
Hippocampus Subiculum ventrale
Kontextuális információ
Viszcerális afferensek
NTS
ANS
Paraszimpatikus aktiváció
CRF ACTH Glükokortikoidok Neuroendokrin stresszválasz
Szimpatikus aktiváció
Tachycardia, Vérnyomás emelkedés
Megdermedés, menekülés
Zihálás, Légzési distress
Megrezzenési válasz
Vizelet-, székletürítés Bradycardia
1. ábra. A szorongásban szerepet játszó agyterületek és kapcsolataik sematikus
ábrázolása.
PFC: prefrontális kéreg, BLA: basolateral amygdala (amygdala basolateralis része), CeA az amygdala
centrális magja, LC. locus coeruleus, PAG: periaqueductalis szürke állomány, PBN: parabrachialis mag,
RPC: formatio reticularis, DMN: a nervus vagus (bolygóideg) medialis és dorsalis magja, NA:
noradrenalin (neurotranszmitter), BNST: bed nucleus of stria terminalis (nucleus interstitialis striae
terminalis), LH: lateralis hypothalamus, PVN: paraventricularis magok, NTS: tractus solitarius magjai,
ACTH: adenocorticotrop hormone, CRF: corticotropin-releasing factor, ANS: autonom idegrendszer,
GABA: γ-amino-vajsav (neurotranszmitter).
Forrás: Steimer T (2001)
A szerotonerg neurotranszmitter rendszer
A szerotonin (5-hidroxi-triptamin, 5-HT) a biogén aminok közül az indolaminok
családjába tartozó neurotranszmitter vegyület (2. ábra).
18
2. ábra. A szerotonin molekula szerkezete
A szerotonint a központi idegrendszer in situ szintetizálja, 90%-ban azonban a gyomor-
bél rendszer enterokromaffin sejtjei állítják elı. A legnagyobb részben a
vérlemezkékben tárolódik.
A szerotonint az 1930-as években Erspamer fedezte fel nyúl
gyomornyálkahártya acetonos kivonatában, és enteraminnak nevezte el. Erspamer
eredetileg olyan anyagokat keresett, amelyek simaizom összehúzódást okoznak. Az
1940-es évek végén, Page izolált a szérumban egy érösszehúzódást kiváltó anyagot,
amelyet szerotoninnak nevezett el. 1952-ben vált nyilvánvalóvá, hogy a szerotonin és az
enteramin ugyanaz az anyag (Erspamer, és Asero, 1952). Twarog azonosította 1953-ban
a szerotonint a központi idegrendszerben (Twarog, és Page, 1953). Az agyi szerotonin
tartalmú idegsejtek korai vizsgálatait Dahlstrom és Fuxe végezték fluorescens
hisztokémiai módszerrel. 1964-ben írták le az agyi szerotonin transzmisszió
neuronjainak eloszlását (Dahlstrom, és Fuxe, 1964).
Az 5-HT tartalmú neuronok mintegy 9 csoportja található az agytörzsben, fıként
a ventrális és dorzális lokalizációjú raphe magok területén. A dorzális raphe magok a
középvonal mentén, két oldalon helyezkednek el, rosztrálisabban egyes csoportok már a
mesencephalonban.
A leszálló 5-HT pályák a ventrálisan elhelyezkedı sejtcsoportokból indulnak, a
projekciók a funiculus anterior-on és laterális-on keresztül a gereincvelı mellsı és
középsı szarvába (szimpatikus sejtek) vezetnek. A hátsó szarv is kap 5-HT beidegzést a
funiculus dorzálison és laterálison keresztül.
A felszálló 5-HT pályák a dorzális mediális, rosztrális raphe magcsoportokból az
elıagyi areákba futó projekciók, a mediális elıagyi kötegen, fornixon, septumon
haladnak át. A 3 fı pálya:
1. Mediális felszálló pálya: a hipotalamuszt és a preoptikus areát idegzi be.
2. Közép-laterális felszálló pálya: elsısorban a kortikális területeket idegzi be.
19
3. Laterális felszálló pálya: a nucleus caudatusba fut, és az extrapiramidális
rendszert idegzi be.
A szerotonin anyagcsere és neurotranszmisszió
A szerotonin szintézis elıanyaga az l-triptofán aminosav, amely aktív transzport
útján kerül a preszinaptikus végzıdésbe. Az l-triptofánt a triptofán hidroxiláz (TrH)
enzim alakítja 5-hidroxi triptofánná (5-HTP). A TrH enzim csak a szerotonint
szintetizáló sejtekben fordul elı. Ennek az enzimnek a gátlószere a p-klorofenilalanin
(PCPA). Az 5-HTP-t az aromás aminosav-dekarboxiláz (AADC) alakítja 5-hidroxi
triptaminná (5-HT) azaz szerotoninná. Amint az 5-HT felszabadul a preszinaptikus
idegvégzıdésbıl, 16 féle 5-HT receptorral kerülhet interakcióba pre- vagy
posztszinaptikusan. Az 5-HT kötıdése a G-fehérje kapcsolt receptorokhoz, az adenil-
cikláz (AC) vagy a foszfolipáz-C (PLC), típusú másodlagos hírvivı rendszer,
aktiválódását eredményezi. Az 5-HT-t a szinaptikus résbıl az 5-HT transzporterek
viszik vissza a preszinaptikus végzıdésbe. A preszinaptikus végzıdésben lévı szabad 5-
HT vagy tárolódik a vezikulákban (hólyagocskák), vagy a monoamino-oxidáz enzim
(MAO) metabolizálja 5-hidroxi indolecetsavvá. A MAO enzim a mitokondriumok külsı
membránján helyezkedik el. A vezikulákba a tárolt 5-HT-t a vezikuláris monoamin
transzporterek (VMAT) veszik fel (Nerstler és mtsai, 2001).
Szerotonin receptorok
Jelenleg hét receptor család ismert az emberi vagy állati szövetekben. A hét
receptor családon belül négy család esetében további receptor altípusok ismertek
(amennyiben az 5-HT5 receptorokat külön családnak tekintjük). A receptorkötési
technikák fejlıdésének, a molekuláris genetikai vizsgálatoknak, valamint a másodlagos
hírvivı rendszerek feltérképezésének köszönhetıen egyre több és több altípus
azonosítása történt meg, így ma tizenhat 5-HT receptor ismert (Barnes és Sharp, 1999).
A szerotonin receptorokat és családokat a 3. ábra mutatja.
20
3. ábra. A szerotonin receptorok és jelátviteli mechanizmusuk.
c-AMP: ciklikus adenozin monofoszfát, PLC: foszfolipáz–C, Gi/o :Gi/o fehérje kapcsolt receptorok, Gs:
Gs fehérje kapcsolt receptorok, Gq: Gq fehérje kapcsolt receptorok, –: negatív kapcsolat (receptor
ingerlés esetén gátló mechanizmus, +: serkentı folyamat (receptor ingerlés esetén serkentı
mechanizmus).
Nem minden receptor funkciója ismert. A szöveti eloszlás, lokalizáció és funkció
tekintetében az 5-HT1A, 5-HT2 és 5-HT3 receptorcsalád és receptoraik a leginkább
kutatottak.
5-HT1A receptorok
Az 5-HT1A receptorok pre- és posztszinaptikusan egyaránt megtalálhatóak.
(Barnes és Sharp, 1999). A preszinaptikusan elhelyezkedı autoreceptorok, amelyek a
raphe sejtek szómáján vannak, szabályozzák a szerotonin felszabadulását, szintézisét és
a neuronok kisülését. A preszinaptikus receptorok elsısorban a DRN-ben találhatóak. A
posztszinaptikus 5-HT1A receptorok a hippocampusban találhatóak, de jelen vannak a
septumban, a neocortexben, a hypothalamusban és az amygdalában is (Graeff, 1993).
Mind a preszinaptikus, mind pedig a posztszinaptikus 5-HT1A receptorok a ciklikus
adenozin monofoszfát (cAMP) másodlagos hírvivı rendszeren keresztül mőködnek,
csökkentve annak aktivitását stimulációjuk esetén (Humpre és mtsai, 1993). Az 5-HT1A
21
receptoroknak fiziológiás szerepet tulajdonítanak a szorongásos megbetegedésekben.
Az 5-HT1A receptor funkciók megváltozása az élet korai szakaszában a szorongásra
adott válaszok abnormalitását okozza a késıbbi életszakaszban (Gross és mtsai, 2002).
A posztszinaptikus 5-HT1A receptor gén expressziója nagyobb részben a
mineralokortikoid receptorok tónusos gátlása alatt áll (Korte, 2001). Ez a szteroid hatás
gyors, és az 5-HT1A mRNS szint a mineralokortikoid receptorok ingerlése után 1 órán
belül, jelentısen csökken. Preklinikai vizsgálatok alapján stresszhatásra jelentısen
megnövekszik a mineralokortikoid receptorok száma a hippocampusban (Gesing és
mtsai, 2001). A megnövekedett mineralokortikoid receptor mennyiség csökkenti az 5-
HT1A receptorsőrőséget, és részt vesz a stresszválasz kialakításában. Legismertebb 5-
HT1A parciális (részleges) agonista vegyület a buspiron, amely szorongásoldó
gyógyszerként van forgalomban.
5-HT1B/1D receptorok
Az 5-HT1B és az 5-HT1D receptorok ingerlése (emlıs szövetekben) a szerotonin
felszabadulás csökkenéséhez vezet (Saxena, 1995). Az 5-HT1B/1D receptorok a központi
idegrendszerben a substantia nigra, a hippocampus, a hypothalamus és a bazális
ganglionok területén találhatóak (Curzon, 1990). Az 5-HT1A receptorokhoz hasonlóan
az 5-HT1B/1D receptorok mind preszinaptikusan, mind pedig posztszinaptikusan
lokalizálhatóak. Az 5-HT1B és 5-HT1D receptorok a perifériás érrendszerben is nagy
sőrőséggel elıfordulnak. Az 5-HT1B receptorok szabályozzák a szívkoszorúerek és a
tüdıartériák összehúzódását. Ez okozza az 5-HT1B/1D agonista migrénellenes
sumatriptan, nemkívánatos koszorúér szőkítı mellékhatását (Maassen VanDenbrik és
mtsai, 1998; Murdoch és mtsai, 2003). A másodlagos hírvivı rendszer az 5-HT1B/1D
receptorok esetében is a cAMP rendszer. Az 5-HT1A receptoroktól eltérıen azonban az
5-HT1B/1D autoreceptorok az axon terminálison helyezkednek el, a neuron sejttesten
elhelyezkedı 5-HT1A receptorokkal szemben (Graeff, 1993). Az 5-HT1D és 5-HT1B
receptor nem azonos farmakológiai jellemzıkkel rendelkezik, pl. különbözıek az
agonistái és antagonistáik (Saxena, 1995). Az 5-HT1B receptornak szerepe van a
táplálkozás szabályozásában is (Vickers és Dourish, 2004).
22
5-HT1E és 5-HT1F receptorok
Az 5-HT1E és 5-HT1F receptorok nem intenzíven kutatottak. Ennek valószínő
oka a hiányzó specifikus antagonisták és agonisták (Lanfumey és Hamon 2004). Ismert,
hogy mindkét receptor megtalálható az emberi szövetekben, és cAMP másodlagos
hírvivı rendszereken keresztül mőködnek (Humprey és mtsai, 1993).
5-HT2A receptorok
Az 5-HT2A receptor elıször a periférián került kimutatásra, simaizom sejtekben
(Gaddum és Picarelli, 1957). Ma már ismertté vált az agyi jelenlét is (pl. neocortexben
és a limbikus rendszerben), de magas az 5-HT2A receptor koncentráció az amygdalában,
a claustrumban a tuberculum olfactoriumban és a cingulate cortexben is (Pazos és mtsai,
1987). 5-HT2A receptorok lokalizációja bizonyos mértékben átfed az 5-HT2C
receptorokéval az agy egyes területein. Az 5-HT2A receptorok másodlagos hírvivı
rendszere a foszfolipáz-C rendszer, amely a receptor ingerlésekor növeli a
posztszinaptikus neuron kisülési gyakoriságát (Boess és Martin, 1994). Az 5-HT2A
receptor nagyon szoros homológiát mutat az 5-HT2C receptorral, amely megnehezítette
a szelektív, csak az egyik receptoron ható molekulák kifejlesztését. Az 5-HT2A
receptorok szerepét feltételezik skizofréniában, amelyet alátámasztanak azon
eredmények, amelyek szerint az 5-HT2A receptor a közös célreceptora a
pszichotomimetikus indolaminoknak és feniletilaminoknak (Aghajanian és Marek,
1999). Az 5-HT2A receptor szerepét támasztja alá skizofréniában az a posztmortem
vizsgálatokban publikált eredmény, amely szerint a skizofrén betegek esetében a kérgi
régiókban alacsonyabb 5-HT2A receptor sőrőséget tudtak mérni, mint a kontroll
csoportban (Burnett és mtsai, 1996; Dean és Hayes, 1996; Gurevich és Joyce 1997).
A szorongás és depresszió patomechanizmusában szintén felmerült az 5-HT2A
receptorok szerepe. Egyes antidepresszánsok antagonistaként viselkednek az 5-HT2A
receptorokon, az 5-HT2A/2C antagonista ritanserin szorongásoldó hatással rendelkezik
(Deakin, 1988).
23
5-HT2B receptorok
Az 5-HT2B receptorokat egyaránt azonosították az emberi és az állati
szövetekben is (Hoyer, 1988). Az adott receptor sőrősége a perifériás szövetekben
magas, az agyi szövetekben azonban nagyon alacsony (Choi és mtsai, 1994; Schmuck
és mtsai, 1994). Az 5-HT2B receptorok agyi eloszlása viszonylag szők régiókra
korlátozódik, amelyek magukba foglalják, a kisagyat, a septumot, a hypothalamus hátsó
részét, és az amygdala középsı területét (Choi és Maroteaux, 1996; Duxon és mtsai,
1997).
A perifériás hatások, amelyek ezen a receptoron keresztül valósulnak meg, jól
definiáltak. A rendelkezésre álló evidenciák alapján a tüdı artériás nyomás
szabályozásában és a szívbillentyő kóros elváltozásában lehet szerepe (Borman és
mtsai, 2002; Fitzgerald és mtsai, 2000; Launay és mtsai, 2002). A központi
idegrendszeri hatások kevésbé ismertek (Leysen, 2004). Az elmúlt 15 évben több
5-HT2B receptor szelektív vegyület fejlesztésével próbálkoztak különbözı pszichiátriai
kórképekben (pl. szorongás), azonban jelenleg nincs szelektív fejlesztésben lévı
molekula. Ez valószínősíthetıen a perifériás mellékhatások megjelenésének a
következménye. Az 5-HT2B receptorok esetében is a foszfolipáz-C rendszer a
másodlagos hírvivı rendszer.
5-HT2C receptorok
Az 5-HT2C receptor eredetileg 5-HT1C receptorként került besorolásra (Pazos és
mtsai, 1985). A késıbbi molekuláris farmakológiai vizsgálatok, valamint a másodlagos
hírvivı rendszer kutatások alapján világossá vált, hogy az adott receptor sokkal inkább
az 5-HT2 receptorcsaládba illeszkedik. Az 5-HT2C kizárólag posztszinaptikusan
lokalizálható, és számos agyi struktúrában megtalálható, így a cortexben, a limbikus
rendszerben, és a bazális ganglionokban (Barnes és Sharp, 1999). A másodlagos hírvivı
rendszer itt is a PLC rendszer, amely a receptor stimulálásával aktiválódik (Graeff,
1993). Nagyon fontos kutatási eredmény az 5-HT2 receptorcsalád esetében, hogy
antagonistákkal végzett krónikus adagolás után ezen receptorcsalád receptorai down-
regulálódnak. A legtöbb receptor rendszerben, -és így nyilvánvalóan más szerotonin
24
receptorcsalád esetében is-, antagonisták adagolása után up-reguláció következik be (a
homeosztázist reguláló rendszer eredményeképpen, ha csökken a transzmitter aktivitás,
növekszik a receptorok száma a sejtmembránon). Az 5-HT2 család esetében és
speciálisan az 5-HT2A/2C receptorokra vonatkozólag a hatás ellentétes. A ketanserin
(5-HT2A/2C antagonista) krónikus adagolás után down-regulációt (receptorszám
csökkenést) okoz (Graeff, 1997). Ez a jelenség azzal magyarázható, hogy ezen
antagonisták inverz agonista tulajdonsággal rendelkeznek, a másodlagos hírvivı
rendszer (foszfolipáz-C) aktivitását csökkentik (amint ezt egy antagonistától várjuk),
azonban krónikus adagolás után az agonistákra jellemzı down reguláció következik be
(Labreque és mtsai, 1995).
Az 5-HT2C receptorok fiziológiás szerepe elsısorban a táplálkozás szabályozásában, a
szorongásban és a depresszióban feltételezett. 5-HT2C receptor hiányában (génkiütött
egerek) az állatok táplálkozás szabályozása felborul, és elhízás következik be (Tecott és
mtsai, 1995). Az 5-HT2C receptorok szorongásban, depresszióban való szerepe régóta
kutatott terület. Ismert, hogy a 5-HT2C agonista 1-[3-chlorophenyl]piperazine (mCPP)
szorongást és pánik rohamot indukál emberben, és az állatkísérletben is anxiogén. Az
5-HT2C antagonisták hatékonyak a szorongás állatkísérletes modelljeiben és gátolják az
mCPP hatásait is (Leysen, 2004).
5-HT3 receptorok
Az 5-HT3 receptorok esetében elıször a periférián és a bélben található
receptorokat fedezték fel (Watling, 2001). Az agyi 5-HT3 receptorok az agytörzsben, a
hippocampusban, az amygdalában, a nucleus accumbensben, az entorhinális kéregben,
és a tuberculum olfactoriumban helyezkednek el (Graeff, 1993). Az 5-HT3 receptorok
az egyedüli 5-HT receptorcsalád, amely közvetlenül ioncsatornához kapcsolt (Derkach
és mtsai, 1989). Az 5-HT3 receptor antagonistákat széles körben használják a
kemoterápia és a radioterápia kiváltotta posztoperatív hányás csillapítására (Wolf,
2000). Az 5-HT3 antagonisták antiemetikus hatása az area postrema 5-HT3
receptorainak blokkolása révén valósul meg (Wolf, 2000).
25
5-HT4 receptorok
Az 5-HT4 receptorokat több fajban is leírtak, beleértve az embert is
(Bonaventura és mtsai, 2000; Doménech és mtsai, 1994; Reynolds és mtsai, 1995;
Waeber és mtsai, 1993). Legsőrőbben a központi idegrendszerben a bazális
ganglionokban, alacsonyabb sőrőséggel a hippocampusban és az isocortexben fordulnak
elı (Bonaventura és mtsai, 2000; Reynolds és mtsai, 1995; Waeber és mtsai, 1993). A
viselkedésfarmakológiai vizsgálatok szerint az 5-HT4 agonisták terápiás potenciállal
rendelkezhetnek a kognitív funkciók zavaraiban (Bockaert és mtsai, 2004), amit
alátámaszt, hogy Alzheimer-kórban szenvedı betegeknél, az 5-HT4 receptor sőrőség
csökkenését találták a hippocampusban (Reynolds és mtsai, 1995).
5-HT5 receptorok
Az 5-HT5 receptorok a szelektív ligandok hiánya miatt a legkevésbé megismert
receptorok. Két altípusa ismert, az 5-HT5A és 5-HT5B (Nelson, 2004). Mindkét altípus
megtalálható a rágcsálókban, azonban az 5-HT5B-t eddig nem sikerült emberben
kimutatni (Pasqualetti és mtsai, 1996). Az 5-HT5A receptor mRNS kifejezıdik a
cortexben, a hippocampusban, a kisagyban, a diencephalonban és a striátumban. Az
5-HT5B elsısorban a hippocampus CA1 régiójában, a habenulában és a dorsalis raphe
magokban (Nelson, 2004) található. Az 5-HT5 receptorcsalád fiziológiás funkciója a
legkevésbé ismert. Az 5-HT5 receptor génkiütött egereknél megfigyelték, hogy új
környezetben a felderítı aktivitásuk megnövekedett (Grailhe és mtsai, 1999).
5-HT6 receptorok
Az 5-HT6 receptorok eloszlása ismert mind a rágcsáló, mind az emberi agyban
(Gérard és mtsai, 1997; Hirst és mtsai, 2003; East és mtsai, 2002). Immunhisztokémiai
és receptorkötési vizsgálatok szerint az 5-HT6 receptorok a striátumban, a
hippocampusban és az isocortexben koncentrálódnak (East és mtsai, 2002; Hirst és
mtsai, 2003; Gérard és mtsai, 1997). Az 5-HT6 receptorok szerepét feltételezik a
kognitív mőködések szabályozásában. Az 5-HT6 antagonisták és az 5-HT6 antisense
oligonucleotidok javítják a tanulást és a memóriát rágcsálókkal végzett
26
viselkedésfarmakológiai vizsgálatokban (Bentley és mtsai, 1997; Wooley és mtsai,
2004). Az 5-HT6 receptor feltételezhetıen a glutamát és a kolinerg neuronális aktivitás
befolyásolásán keresztül fejti ki fiziológiás hatását, és ennek köszönhetı a kognitív, a
táplálkozási, és az affektív állapotokban való szerepe (Wooley és mtsai, 2004; Mitchell
és mtsai, 2005). Az elmúlt 5 évben számos 5-HT6 receptorhoz kötıdı molekula klinikai
vizsgálata kezdıdött meg, elsısorban a kognitív szféra deficitjét érintı indikációkban
(Alzheimer-kór, skizofrénia kognitív tünetei stb.). Kísérletes bizonyítékok vannak
továbbá az 5-HT6 receptorok szerepére a szorongás patomechanizmusában (Yoskioka és
mtsai, 1998; Hamon és mtsai, 1998; Weselowska és Nikiforuk, 2007; Schechter és
mtsai, 2007).
5-HT7 receptorok
Az 5-HT7 receptorok megtalálhatóak a rágcsáló és az emberi agyban, és az
idegrendszeren kívül is. A különbözı emlıs szövetekben a legmagasabb koncentrációt a
hypothalamusban, a thalamusban, az agytörzsben és a hippocampusban találták. Az
idegrendszeren kívül a lépben, a vesében, a szívben és a koszorúerekben vannak
kimutatható 5-HT7 receptorok (Eglen és mtsai, 1997; Heidmann és mtsai, 1998). Az
5-HT7 receptorok az 5-HT6 receptorokhoz hasonlóan pozitívan kapcsoltak a másodlagos
hírvivı cAMP rendszerhez. A hypothalamus suprachiasmaticus magjában lokalizált 5-
HT7 receptorok jelenléte (Heidmann és mtsai, 1998) vetette fel az 5-HT7 receptorok
szerepét a napszaki (cirkadian) ritmus szabályozásában, és -ezen keresztül- az 5-HT7
ligandok alkalmazhatóságát depresszióban (Mullins és mtsai, 1999). A depresszión
kívül, -amely talán az eddigi kutatások alapján a leginkább alátámasztott terápiás irány-,
számos egyéb, elsısorban pszichiátriai kórkép merült fel, amelyben az 5-HT7
receptoroknak esetlegesen szerepe lehet (Thomas és mtsai, 2004).
27
4. ábra. A szerotonin transzmisszió és a szerotonin receptorok.
TrpH: triptofan-hidroxiláz, 5-HTP: 5-hidroxi-triptamin, AADG: aminosav-dekarboxiláz, 5-HT: 5-hidroxi-
triptamin, 5-HIAA: 5-hidroxi-indolecetsav, VMAT: vezikulum monoamin transzport, MDMA: (5-HT
felszabadulást fokozó), SSRI: szelektív 5-HT visszavétel gátló, TCA: triciklusos antidepresszáns, IP3:
inozitol-1,4,5 trifoszfát, DAG: diacilglicerol, 5-HTT: szerotonin transzporter, PLC: foszfolipáz-C, PLC-β:
foszfolipáz-Cβ, LSD: lizergsav dietilamid, MAO: monoamino-oxidáz, MAOI: monoamino-oxidáz gátló,
(Forrás: Szabo S. T és mtsai 2004)
A szerotonin szerepe a szorongás patomechanizmusában
Amint a bevezetı elején olvasható, a szorongás keletkezésében a stresszoroknak
meghatározó szerepük van. A tudományos irodalomban a szorongást és a stresszt
gyakran azonos jelentésőnek kezelik. Azokat az anyagokat, amelyek a stressz okozta
viselkedési válaszokat gátolják, anxiolytikusnak (szorongásoldónak), amelyek
fokozzák, anxiogénnek (szorongáskeltınek) nevezik.
A szerotonin rendszer szerepe az emocionális állapotok regulációjában régóta
feltételezett. Az ismert 16 emlıs receptor közül szinte mindegyik receptor szerepét több
kutatási eredmény is alátámasztja a szorongásban vagy a stresszben (Lucki, 1996).
28
Mindezzel együtt az 5-HT rendszer szerepe a szorongásban, a hatalmas mennyiségő
hozzáférhetı adat alapján, ellentmondásos. Nincs egyetértés abban, hogy az 5-HT
rendszer aktivációja növeli, vagy csökkenti a szorongást, és fordítva, az 5-HT
transzmisszió gátlása csökkenti, vagy növeli a szorongást és/vagy a stressz-válaszokat.
Ennek okai lehetnek módszertaniak, de adódhatnak abból, hogy a rendkívül komplex
mőködéső 5-HT rendszert és kölcsönhatásait más rendszerekkel még mindig csak
felületesen ismerjük.
A legelsınek felfedezett és 1986-ban törzskönyvezett 5-HT1A parciális agonista
buspiron esetében pl., találunk bizonyítékot arra, hogy szorongásoldó (Weissmann és
mtsai, 1984), de arra vonatkozólag is van adat, hogy anxiogénnek bizonyult (Collinson
és mtsai, 1997). A diszkrepancia okai nem ismertek; lehetséges magyarázatok a
vizsgálatokban alkalmazott különbözı állatartási körülmények, valamint a buspiron
rövid ideig tartó kortikoszteron szint emelı hatása (Haller és mtsai, 2000). Az
ellentmondásos eredmények igazak a további szerotonin receptorokra ható molekulák
esetében is. Az 5-HT2C/2B agonista m-klorofenilpiperazin (mCPP) emberben szorongást
kelt, és pánik reakciót okoz más neuropszichiátriai tünetekkel (Charney és mtsai, 1987),
és állatkísérletekben is anxiogén jellegő hatásokat produkál (Kennet és mtsai 1989). A
szintén szerotonin aktivitást fokozó szelektív szerotonin visszavétel gátlók azonban
anxiolytikus hatásúak emberben és kísérleti állatmodellekben is (Bagdy, 1998).
Ugyanakkor rendelkezésre állnak olyan eredmények is amelyekben az SSRI-k
szorongáskeltınek bizonyultak (Dekeyne és mtsai, 2000; Overstreet és mtsai, 2000).
Az ellentmondás feloldásához segíthet a Graeff által javasolt „kettıs 5-HT
félelmi hipotézis” (dual 5-HT fear hypothesis). A hipotézis szerint az 5-HT növeli a
kondicionált félelmet az amygdalában, és csökkenti az öröklött félelmet a dorsalis PAG-
ban (Graeff és mtsai, 1997). A DRN-bıl felszálló 5-HT-erg pályák amelyek beidegzik
az amygdalát és a frontális kérget, biztosítják a kondicionált félelmi reakció
kialakulását, a DRN-periventricularis projekciója, amely a periventricularis és PAG
állományt idegzi be, gátolja a veleszületett „küzdj vagy menekülj” reakciókat a
fenyegetı veszély esetén (Graeff és mtsai, 1996). A Graef munkacsoport szerint a
MRN-bıl a hippocampusba futó projekció felelıs a krónikus elkerülhetetlen sokk
kiváltotta stresszel szembeni rezisztencia kialakulásáért a hippocampalis 5-HT1A
transzmisszión keresztül (Graeff és mtsai, 1996).
29
További evidenciák állnak rendelkezésre az 5-HT rendszer szorongásban
betöltött szerepérıl az 5-HT1A receptor génkiütött egereken elvégzett vizsgálatokból.
Három független csoport írt le vizsgálatokat a szorongó típusú génkiütött és vad típusú
egerek összehasonlításával három különbözı genetikai hátteret felhasználva (Gingrich
és mtsai, 2001). Az elvégzett vizsgálatok szerint az 5-HT1A génkiütött egerek
szorongásos tüneteket mutattak, nem csak a viselkedési tesztekben, hanem a vegetatív
idegrendszer szintjén is (Pattij és mtsai, 2002).
Az 5-HT1B génkiütött egerek az 5-HT1A génkiütött egerekkel szemben sokkal
agresszívebbek, kevésbé szorongók és válaszképesebbek voltak a vad típusú egerekkel
összehasonlítva (Zhuang és mtsai, 1999). A bemutatott eredmények felvetik annak a
lehetıségét, hogy ez a receptor szintén modulálja a szerotonin rendszeren keresztül
létrejövı szorongásos reakciókat.
Az 5-HT2A/2C receptorok szerepe az 5HT1A receptorok után a leginkább kutatott
terület, és a mai napig az 5-HT2C antagonisták, mint anxiolytikumok, alternatív terápiás
lehetıséget ígérnek a benzodiazepinekkel szemben. Az akut 5-HT2C/1B agonista mCPP
adagolás szorongáskeltı hatású mind emberben, mind pedig rágcsálókban (Charney és
mtsai, 1987). A korai, nem szelektív 5-HT2C antagonistákkal (methysergide,
metergoline) és a szelektív 5-HT2A/2C antagonista ritanserinnel végzett vizsgálatok
szerint az mCPP szorongáskeltı hatása az 5-HT2C agonista hatásának következménye
(Kalus és mtsai, 1990; Piggot és mtsai, 1991; Seibyl és mtsai, 1991). Az MK-212 jelő
5-HT2C agonista a hippocampus ventrális részébe adott mikroinjekciója után az emelt
keresztlabirintus-teszten szintén szorongásra jellemzı viselkedést tapasztaltak (Alves és
mtsai, 2004). Számos experimentális és klinikai vizsgálat bizonyítja, hogy az 5-HT2C
antagonisták az agonisták anxiogén hatásával szemben szorongásoldó hatással
rendelkeznek. A humán fázis II. vizsgálatokig eljutott ritanserin szorongásoldónak
bizonyult generalizált szorongás betegségben, és állatkísérletben is anxiolytikus hatással
rendelkezett (Ceulemans és mtsai, 1985; Meert és mtsai, 1989). Kennett és munkatársai
bizonyították négy nem szelektív 5-HT2C antagonista (mianserin, 1-NP, ICI-169369, LY
53857) esetében a szorongásoldó hatást Geller-Seifter modellben (Kennet és mtsai,
1994). Az 1990-es évek végétıl egyre több és egyre szelektívebb 5-HT2C antagonista
fejlesztése indult el, és bizonyult anxiolytikus hatásúnak a szorongás kísérletes
állatmodelljeiben. Ezek a molekulák fıként a GlaxoSmithKline Gyógyszergyárban
30
kerültek kifejlesztésre. A fıbb képviselıik az SB 200646, az SB-24084 és az
SB-243213 (Kennett és mtsai, 1994; Martin és mtsai, 2002; Wood és mtsai, 2001).
Az 5-HT3 receptor antagonisták kutatása is úgy indult, hogy ezen molekulák
potenciális szorongásoldó szerek lesznek. A vizsgálatok elırehaladtával azonban
bebizonyosodott, hogy szorongásoldóként nem válnak be, azonban a citosztatikumok
kiváltotta hányást rendkívül hatékonyan gátolják. Ma hatékony gyógyszerekként (pl.
ondansetron) az onkológiai terápia fontos részei (Wolf, 2000).
A legutoljára azonosított 5-HT6 és 5-HT7 receptoroknak is feltételezik a szerepét
a szorongásban. Yoshioka és munkatársai kondicionált félelmi reakciókkal 5-HT
felszabadulást váltottak ki patkány frontális kéregben, valamint megdermedés reakciót
(freezing) észleltek. Az 5-HT felszabadulás gátolható volt 5-HT6 antisense
oligonucleotiddal, a megdermedés reakció azonban nem (Yoshioka és mtsai, 1998). Az
5-HT7 receptor szerepét inkább depresszióban feltételezik, azonban szorongásban is
lehet szerepe, ugyanis pl. a szelektív 5-HT7 antagonista SB-269970 hatékonynak
bizonyult a Vogel féle ivási konfliktus tesztben, az emelt kereszt-labirintus teszten,
valamint a 4 terület (four plate) teszten (Wesolowsaka és mtsai, 2006).
A fent bemutatottak alapján látható, hogy sem a szorongás terápiája, sem az
5-HT rendszer szerepe nem kellıen tisztázott a szorongásban. Ebbıl következıen
minden új és szorongásos zavarban hatékony 5-HT rendszeren keresztül ható farmakon
közelebb vihet mind a szorongás patomechanizmusának megismeréséshez, mind pedig
az 5-HT rendszer szerepének tisztázásához.
31
ANXIOLYTIKUMOK KUTATÁSA AZ EGIS GYÓGYSZERGYÁRBAN
A szorongásoldók kutatása az EGIS Gyógyszergyárban nyugodtan mondható
tradicionális kutatási területnek. Az elsı az EGIS elıdje, az EGYT
Gyógyszervegyészeti Gyár által a „benzodiazepin korszakban” 1958-ban forgalomba
hozott molekula a meprobamát ([2-(karbamoiloximetil)-2-metil-pentil]karbamát,
Andaxin®) volt. A meprobamát hatásmechanizmusát akkor még nem ismerték, csak
jóval késıbb mutatták ki a GABAA receptor modulátor hatását. A meprobamát
bevezetése után 1960-ban a trimetozint (4-(3,4,5-trimetoxibenzoil)morfolin,
Trioxazin®) kezdte forgalmazni az EGIS Gyógyszergyár. A trimetozint követte az
1982-ben bevezetett, az EGIS mai napig forgalomba lévı originális molekulája, a
tofizopam (1-(3,4-dimetoxifenil)-5-etil-7,8-dimetoxi-4-metil-5H-2,3 benzodiazepin,
Grandaxin®, 5. ábra), amelynek sajátossága, hogy 2,3-benzodiazepin származék.
Szerkezetének felderítése, két konformációs izomerjének azonosítása külön érdekes és
tanulságos történet (Berényi és Blaskó, 1993). A tofizopam után analógjának a
girisopamnak (1-(3-klór-fenil)-4-metil-7,8-dimetoxi-5H-2,3-benzodiazepin) a
fejlesztése kezdıdött meg (5. ábra). A girisopam fázis II. vizsgálatokig jutott el, ahol
metabolitikus problémák miatt a fejlesztését le kellett zárni. Az originális kutatáson
kívül a szorongásoldó generikumok területén is fontos szereplı az EGIS
Gyógyszergyár. Az EGIS Gyógyszergyár jelenleg generikumként forgalmazza a már
említett meprobamátot, az 1998-ban bevezetett 5-HT1A parciális agonista hatású
buspiront (8-(4-(4-(2-pirimidinil)-1-piperazinil-8-azaspiro(4.5)dekán-7,9-dion
hidroklorid, Spitomin®), és a 2002-ben bevezetett GABA A receptor modulátor
alprazolamot (8-kloro-1-metil-6-fenil-4H-[1,2,4]triazolo[4,3-a][1,4]benzodiazepine,
Frontin®).
Tofizopam Girisopam Deramciclane (EGIS-3886)
N
N
O
O
O
O
CH3
CH3
CH3
CH3
CH3
CH3
N
N
O
O
Cl
CH3
CH3
CH3
O
O
OH
OH
CH3 CH3
CH3
ON
CH3
CH3
5. ábra Az EGIS Gyógyszergyár originális szorongásoldóinak szerkezeti képlete.
32
Az EGIS Gyógyszergyárnak a rendszerváltás utáni legnagyobb és legsikeresebb
originális projektje a szorongásoldók kutatása területén a deramciclane projekt. Ebben
az idıszakban az originális kutatás egyik megcélzott hatásiránya az 5-HT rendszerre
ható potenciálisan anxiolytikus hatású molekulák kutatása volt. Ezen fıprojekt
keretében került kiemelésre a deramciclane nevő molekula is (5. ábra). A molekula
szintézise igen régen, 1981-ben történt meg. A preklinikai fejlesztés azonban csak 1986-
ban indult, és 1995-ig tartott.
A 1995 utáni idıszakban a deramciclane (EGIS-3886) klinikai fejlesztése során 22 fázis
I vizsgálatot végeztek el. A fázis II vizsgálatok (10 db) kedvezı eredményeinek
birtokában indultak el a klinikai fázis III vizsgálatok generalizált szorongás betegségben
(GAD).
A tolerancia vizsgálatok során 150 mg, 300 illetve 600 mg egyszeri dózisban, valamint
napi 2x60 mg (4 hétig) ismételt dózisban a deramciclane jól tolerálhatónak bizonyult.
GAD indikációban a molekula napi 2x15, illetve 2x30 mg dózisban hatékony volt. A
fázis II vizsgálatokat követıen kezdıdött meg a fázis III vizsgálatok sorozata. Három
kettıs-vak vizsgálat indult, amelyekben a deramciclane dózisa 1x60 és/vagy 1x30 mg
volt naponta. A felsorolt vizsgálatokban közel 2500 beteget kezeltek. A vizsgálatok
során, a deramciclane az adott dózisok mellett nagyon jól tolerálhatónak és
biztonságosan alkalmazhatónak bizonyult.
A deramciclane egyszeri adagolás után (50-600 mg/nap) gyorsan szívódott fel a
gyomor-bél rendszerbıl egészséges önkéntesek esetében. A plazma csúcskoncentráció
2,5-4 óra múlva jelentkezett a különbözı dózisszinteken. Az átlag kiürülési felezési idı
24-44 óra között volt (Klebovich és mtsai, 1998; Kanerva és mtsai, 1999).
Napi kétszeri adagolás után (2x10-60 mg/nap) 7 napon keresztül a deramciclane
farmakokinetikai jellemzıi az egyszeri adagolás utáni jellemzıket mutatta (plazma
csúcskoncentráció 3-3,5 óra, átlag kiürülési felezési idı 26-30 óra között). Ugyanez a
tendencia folytatódott napi 2x60 mg kezelés esetében, 4 hetes adagolást követıen
(plazma csúcskoncentráció 3 óra, átlag kiürülési felezési idı 29 óra, Kanerva és mtsai,
1999).
A deramciclane jelen dolgozatban tárgyalt és a fázis II. vizsgálatokban is klinikailag
igazolt anxiolytikus hatása mellett kimutatták még a gyomor-bél rendszerre, a
33
kolecisztokinin (CCK) rendszerre, az alvás minıségére gyakorolt jótékony hatását,
valamint a neuroprotektív és a kognitív funkciókat javító hatását is (Varga és mtsai,
1999; Détári és mtsai, 1999,). Iparjogvédelmi szempontból a deramciclane védett,
termékszabadalom védi 2020-ig.
34
CÉLKIT ŐZÉSEK
A deramciclane az EGIS Gyógyszergyárban szintetizált originális molekula. A
deramciclane az EGIS Nyrt-ben folyó szerotonin projekt keretében került
kiemelésre. A deramciclane terápiás hatásának és hatásmechanizmusának
megismeréséhez az alábbi vizsgálatok elvégzését tartottuk szükségesnek:
1. A deramciclane receptorprofiljának feltérképezése különös tekintettel az 5-HT
receptorokra.
2. Az 5-HT rendszerre gyakorolt hatás további bizonyítása in vitro és in vivo
módszerekkel.
3. A perifériás és a központi idegrendszeri 5-HT hatások összehasonlítása.
4. A deramciclane esetében kimutatott 5-HT hatás természetének (agonista,
antagonista) vizsgálata in vitro és in vivo módszerekkel.
5. A deramciclane szorongásoldó potenciáljának vizsgálata 3 különbözı kísérletes
szorongás modellben.
6. A deramciclane spontán motoros aktivitásra gyakorolt hatásának vizsgálata
egereken, abból a célból, hogy megismerjük a deramciclane szedatív
potenciálját.
35
ANYAGOK ÉS MÓDSZEREK
Az állatkísérleteket az Állatvédelmi Törvénynek (1998. évi XXVIII. törvény), valamint
a nemzetközi elıírások betartásával végeztük.
A kísérletekben használt állatok
A kísérletekben hím NMRI egereket (20-30 g), Wistar és Long Evans törzső
patkányokat (180-250 g), újzélandi fehér nyulakat (2-2,5 kg), valamint tengerimalacokat
(450-460 g) használtunk. Az egereket és a patkányokat a Charles River Magyarország, a
nyulakat a Tomker Kft., a tengerimalacokat a Lati Kft szállította.
Az állatok tartásának körülményei: szabályozott hımérséklet (23 ± 2 °C) és
páratartalom (60 ± 10 %), 12 órás világos-sötét periódus, a fény lépcsızetes be- és
kikapcsolásával, reggel 6 és 7, illetve este 6 és 7 óra között (kivéve ha a kísérlet fordított
napszaki ritmust kívánt). A rágcsálók préselt rágcsáló tápot kaptak (Altromin, LATI
Gödöllı) és csapvizet fogyaszthattak ad libitum. Az állatok laboratóriumba való
beérkezése, és a kísérleti felhasználásuk között legalább hét nap telt el. A receptorkötési
vizsgálatokhoz sertés agyakat is használtunk, amelyeket a Budapesti XVIII. kerületi
vágóhídról szereztünk be.
A kísérletekben felhasznált anyagok
Metil cellulóz oldat (0,4 térfogat %, Dow Chemicals, USA), (1R,2S,4R)-(-
)dimetilaminoetoxi)-2-fenil-1,7,7-trimetilbiciklo[2.2.1]heptán-2-(E)-buténdioát
(Deramciclane, EGIS-3886, EGIS Gyógyszergyár Nyrt.), 3H-prazosin, 3H-idazoxan, 3H-dihidroalprenolon (3H-DHA), 3H-γ-amino-vajsav (3H-GABA), 3H-2-dipropilamino-
8-hidroxi-1,2,3,4-tetrahidronaftalen, (3H-8-OH-DPAT) 3H-mesulergin, 3H-pyrilamine,
(Amersham, Anglia), 3H-diazepam, 3H-spiperone, 3H-5-HT, és 3H-ketanserin (NEN,
USA), tranylcypromin, phenoxybenzamine, 5-HT (mindhárom SIGMA, USA),
klónozott emberi CCKA receptor, (Packard BioScience, USA), klónozott emberi 5-HT6
receptor (Receptor Biology, USA), klónozott 5-HT7 receptor (Packard BioScience,
USA), (1-(2,5-dimethoxy-4-iodophenyl)-2-aminopropane (DOI), ritanserin, ketanserin,
mianserin (Research Biochemicals International, USA), diazepam (Richter Gedeon
36
Nyrt, Magyarország), aszkorbinsav (EGIS Gyógyszergyár Nyrt., Magyarország). A
felhasznált vegyületek pro anal vagy gyógyszerkönyvi minıségőek voltak.
Receptorkötıdési-profil meghatározása
Vizsgálatainkban patkány, tengerimalac és sertés izolált agyakat használtunk.
Minden kísérletben az agyak meghatározott részébıl vagy az egész agyból nyert
membrán preparátumot készítettünk. A fehérjetartalom meghatározásához Bradford
módszerét (Bradford, 1976) használtuk. A Ki értékeket Cheng-Prusoff egyenletének
(Cheng és Prusoff, 1973) felhasználásával az alábbi módon számítottuk ki:
IC50 = a vegyület 50%-os leszorítást adó koncentrációja
L = a radioligand koncentrációja (amit az adott kísérletben használtunk)
Kd = a radioligand disszociációs állandója a receptorhoz
A technikai részletek a 3. táblázatban részletesen megtalálhatóak.
K i =
IC50 L
Kd 1+
37
3. táblázat. A receptorkötési módszerek alapinformációi.
*NSK: Nem specifikus kötıdés , konc.: koncentráció
Receptor Ligand (konc.) Specifikus aktivítás Forrás NSK* (konc.) Irodalom
α1 3H-prazosin 0,5 nM 65-85Ci/mmol patkány agykéreg phentolamine (4,0 µM) Greengrass és Bremner, 1979
α2 3H-idazoxan 0,2 nM 40-60 Ci/mmol patkány agykéreg clonidine (10,0 µM) U'Prichard és Snyder, 1977
β 3H-DHA 1,0 nM 70-110 Ci/mmol patkány agykéreg D,L propranolol (10,0 µM) Bylund és Snyder, 1976
GABAA 3H-GABA 50-105 Ci/mmol patkány teljes agy GABA (100,0 µM) Chiu és Rosenberg, 1979
Benzodiazepine 3H-diazepam 0,5 nM 83,5 Ci/mmol patkány teljes agy clonazepam (1,0 µM) Braestrup és mtsai, 1977
D1 3H-SCH-23390 2.8 nM 82 Ci/mmol patkány striatum (+)SCH-23390 1 µM Wallace, 1989
D2 3H-spiperone 0,5 nM 15-30 Ci/mmol patkány striatum butaclamol (1,0 µM) Leff és mtsai, 1981
5HT1A
3H-8-OH-DPAT 0,7 nM 160-240 Ci/mmol patkány frontális kéreg 5-HT (10,0 µM) Peroutka, 1986
5HT1B
3H-5HT 2,0nM 15-30 Ci/mmol patkány striatum 5-HT (10,0 µM) Peroutka, 1986
5HT2A
3H-ketanserin 1,0 nM 60-90 Ci/mmol patkány frontális kéreg cyproheptadine (10,0 µM) Leysen, 1981
5HT2C 3H-mesulergin 1,0 nM 70-85 Ci/mmol sertés choroid plexus mianserine (1,0 µM) Pazos és mtsai, 1984
5-HT6 (human) 3H-LSD 2,7 nM 79,2 Ci/mmol HEK 293 sejtek methiothepine (1,6 nM) a szállító leírása szerint
5-HT7 (human) 3H-LSD 2,7 nM 65 Ci/mmol CHO sejtek methiothepine (1,7 nM) a szállító leírása szerint
H1 3H-pyrilamine 0,3 nM 20-30 Ci/mmol tengerimalac kisagy pyrilamine (10,0µM) Tran és mtsai, 1978
CCKA 3H L-364,718 0,21nM 60-87 Ci/mmol NIH-3T3 sejtek lorglrumide (370,0 µM) a szállító leírása szerint
CCKB 3H-PD 140376 40-60 Ci/mmol tengerimalac agykéreg CCK8S (1,0 µM) Hunter és mtsai, 1993
38
Az 5-HT rendszerre gyakorolt hatások vizsgálata
A Perifériás 5-HT hatások vizsgálata
Az 5-HT2A receptor antagonista hatás vizsgálata nyúl mellkasi aorta csíkon
A hím, újzélandi fehér nyulakat tarkóütéssel megöltük, majd elvéreztettük. Az aortaív
utáni szakaszból egy 30 mm hosszú spirális alakú mellkasi aorta darabot kimetszettünk,
majd Krebs oldatba helyeztünk. A szövetet a zsír és kötıszövettıl megtisztítottuk, és
helikális csavar mentén 3 mm széles csíkokra vágtuk. Egy állatból 4 preparátumot
készítettünk, amelyek kb. 30 mm hosszúságúak voltak. A szöveteket 1 g erıvel
feszítettük elı, és 37°C-on 90 percig inkubáltuk. A szövetek oxigenizálását és a
fiziológiás pH-t, karbogén gázzal való átbuborékoltatással biztosítottuk.
A kontrakciókat izometriásan, Hugo Sachs gyártmányú, K-30-as típusú transducer
(Hugo Sachs–Harvard Apparatus GmbH, March-Hugstetten, Németország) segítségével
mértük, és Multicorder 4 csatornás poligráfon regisztráltuk. Az inkubációs idı utolsó 40
percében mono-amino-oxidáz (MAO) gátlóval (tranylcypromin 10-7 M/l) kezeltük a
preparátumokat. A tesztvegyületek esetleges α-adrenerg receptorhoz történı kötıdését
antagonistával (phenoxybenzamine 10-8 M/l) gátoltuk meg (Clancy et al., 1985).
Az 5-HT antagonista hatás vizsgálatát a 90. percben kezdtük meg. Az 5-HT két, egymás
után felvett szubmaximális (10-6 M/l) dózisával kiváltott hatásának tesztelésével a
szerotoninra adott válasz stabilitásáról, jó reprodukálhatóságáról gyızıdtünk meg. A két
hatás között maximálisan ± 10 % eltérést fogadtunk el. A két kontroll válasz között 40
perces mosási és várakozási idıt hagytunk. Ennek végére az eredeti alaptónus helyreállt.
A második kontroll válasz tesztelése utáni mosási idı 30. percében juttattuk a
tesztvegyület meghatározott koncentrációját a szervfürdıbe. 10 perces várakozás után
vettük fel a szerotonin választ. Így az egyes szerotoninnal kiváltott válaszok tesztelése
között 40 perc idı telt el.
A deramciclane esetében az alábbi koncentrációkat használtuk: 5x10-6, 10-6, 5x10-7,
10-7, 5x10-8, 10-8, 10-9 M. A referensként használt vegyületek a következı
koncentrációban adagoltuk: ritanserin: 10-6, 10-7, 10-8, 10-9, ketanserin: 10-7, 10-8, 5x10-9,
10-9, mianserin: 10-6, 10-7, 5x10-8, 3x10-8, 10-8, 10-9 M.
39
A különbözı tesztvegyület dózisok vizsgálata között ellenıriztük a kontroll 5-HT válasz
kiválthatóságát. Csak az eredeti kontroll 5-HT válasz visszatérésekor teszteltük a
következı tesztdózist (± 10% kontrakciós nagyság eltérésen belül).
A vegyület növekvı koncentrációinak 5-HT választ gátló hatásaiból IC50 értéket
határoztunk meg nem lineáris regresszió számítás segítségével (GraphPad Prism 4.0,
GraphPad Software Incorporation, San Diego, USA).
Szerotoninnal kiváltott talpödéma gátlás
A kísérletekhez 18 órán keresztül éheztetett, Wistar törzstenyészetbıl származó
patkányokat használtunk. Csoportonként hat állatnak gyomorszondán keresztül 30
ml/kg térfogatban csapvizet adtunk. A vizsgálandó anyagokat, illetve a vivıszert egy
óra múlva szintén orálisan adagoltuk 10 ml/kg volumenben. Újabb egy óra elteltével a
jobb hátsó láb plantáris felszínébe 0,1 ml 30 µg/ml koncentrációjú fiziológiás
sóoldatban oldott szerotonint fecskendeztünk. A jobb hátsó láb térfogatát a
gyulladáskeltı beadása elıtt és utána 30 perccel pletizmométerrel határoztuk meg. A
vegyülettel kezelt csoport lábtérfogat növekedését a kontroll csoport változásához
viszonyítva értékeltük. A statisztikai értékelés ANOVA-t követıen Dunnett-teszttel
történt (GraphPad Prism 4.0, GraphPad Software Incorporation, San Diego, USA). Az
ID50 érték meghatározását lineáris regresszió analízis segítségével végeztük.
Központi idegrendszeri hatások
DOI-val kiváltott fejrázás gátlása patkányokon
Vizsgálatainkban Wistar patkányokat használtunk, csoportonként 10 állatot. Az
állatokat a kísérletet megelızı napon helyeztük el abban a szobában, ahol a kísérletet
végeztük. A kísérlet napján a deramciclanet (1.0, 3.0, 10.0 mg/kg), a ritanserint (1.0,
3.0, 10.0 mg/kg ) és a vivıanyagot (0.4 % metil cellulóz oldat) 60 perccel a DOI kezelés
elıtt adagoltuk szájon át (p.o.). 5 perccel a DOI kezelést követıen kezdtük számolni a
„fejrázások” („head twitch”) számát. A fejrázások számlálása 30 percig tartott.
40
A fejrázások számát csoportonként összesítettük, majd kiszámoltuk az átlagot és a
standard hibát. A statisztikai feldolgozás egyszempontos variancia analízis segítségével
történt. A csoportok közötti szignifikancia meghatározására Dunnett-tesztet használtunk
(GraphPad Prism 4.0, GraphPad Software Incorporation, San Diego, USA).
A Szorongásoldó hatás vizsgálata
Vogel –féle ivási konfliktus teszt
Long-Evans patkányokat 48 órán át szomjaztattunk, illetve 24 órán át éheztettünk a
kísérletet megelızıen, minimum 8 állatot csoportonként. A vizsgálandó illetve
vivıanyagokat az állatok per orálisan kapták, 60 perccel a mérés elıtt.
Az anxiolytikus hatást 8 mérıhelyes készülékben (LIKOSYS, Experimetria, Budapest)
mértük, Vogel módosított módszere alapján (Vogel és mtsai, 1971). A kísérleti kamra
(mérıhely) egy 19 cm x 19 cm x 17 cm mérető plexi doboz fémrács padlóval. A doboz
egyik oldalán 5 cm magasságban 3 cm mélyen egy itatócsı nyúlik be. A csıben egy
fémszál található, amelyen keresztül az állat áramütést kaphat a nyelvére. A fémszálat
és a fémrácsot a patkány teste zárja áramkörré minden nyaláskor. Minden 20. nyalást
követıen a készülék az itatócsövön keresztül 2.0 mA erısségő áramütést bocsátott ki 1
másodperc idıtartamig. Az 5 perces mérés alatt azt regisztráltuk, hogy az állatok hány
darab áramütést hajlandók elfogadni azért, hogy szomjukat csillapítsák. Az anyaghatást
a tolerált áramütésszám %-os növekedésével fejeztük ki. Az átlagot, a szórást, a
standard hibát, a %-os hatást és a csoportok közötti különbségek statisztikai
szignifikanciáját (ANOVA után Dunnett-teszt) számítógépes program segítségével
számoltuk ki (GraphPad Prism 4.0, GraphPad Software Incorporation, San Diego,
USA).
Golyótemetés teszt
A golyótemetést egy 22x15.5x14 cm mérető, lyukacsos tetıvel ellátott, 5 cm vastagon,
átszitált főrészporral töltött plexi dobozokban (10 db) mértük, Broekkamp és mtsai
módszere szerint (Broekkamp és mtsai, 1986). A kísérletekben csoportonként 10 egeret
41
használtunk. A főrészpor tetejére 24 db 1 cm átmárıjő üveggolyót helyeztünk,
egymással szoros kontaktusban, nagyjából kört formálva velük a doboz közepén. A
vizsgálatban a vizsgált anyagok következı dózisait adagoltuk: deramciclane: 0.3, 1.0,
3.0, 10.0, 30.0 mg/kg p.o., diazepam: 1.0, 2.0, 4.0, 8.0 mg/kg p.o., ritanserin: 1,0, 3,0,
10,0 mg/kg p.o.
A vizsgálandó vagy vivıanyaggal történt p.o. kezelés után egy órával a soros csoport
állatait a mérıdobozokba helyeztük, majd 15 perc múlva kiemeltük ıket. Dobozonként
megszámláltuk azokat a golyókat, amelyek legalább 2/3 részben be voltak fedve az
átszitált főrészporral. A betemetett golyók számából csoportonként átlagot számoltunk,
majd meghatároztuk a dózisonkénti %-os hatást a kontroll csoport átlagához
viszonyítva. A %-os hatásokból a dózishatás összefüggések alapján lineáris
regresszióval ID50 értéket számoltunk. A csoportok közötti különbségek statisztikai
szignifikanciáját (ANOVA után Dunnett-teszt) számítógépes program segítségével
számoltuk ki (GraphPAD Prism 4.0, GraphPad Software Incorporation, San Diego,
USA).
Fény-sötét teszt (light-dark teszt)
A kísérletekhez csoportonként 10 egeret használtunk. Az állatokat a kísérlet elıtt
legalább két hétig fordított megvilágítású fény-sötétség ciklusban tartottuk (világítás
automatikusan lekapcsolt 08 órakor, felkapcsolt 20 órakor). A fény-sötét aktivitást 6
csatornás Animal Activity Collecting System (modell 2012, Rhema Labortechnik,
Germany) készülék segítségével mértük. A mérıhelyek (38 x 22 x 15) cm két térrészre
voltak osztva, egy zárt, sötét (13 x7x15 cm) félre, és egy nyitott, erısen megvilágított
(25x15x15 cm) részre. A két térfelet 5 x 5 cm-es kapu kötötte össze. Az állatok
aktivitását a készülék az állatok mozgása által okozott mágneses térerısség
megváltozásával mérte, az adatokat a mérés végeztével számítógéphez továbbította
adatfeldolgozás céljából. A vizsgálatban a vizsgált anyagok következı dózisait
adagoltuk: deramciclane 0,3; 1,0; 3,0 mg/kg ip., diazepam 0,3; 1,.0; 3.0 mg/kg ip. A
vizsgálandó vagy vivıanyaggal (0,4 % metil cellulóz) kezelt állatokat sc. kezelés után
20 perccel a mérıhelyekre helyeztük, majd 8 percen keresztül regisztráltuk az állatok
aktivitását. Az átlagot, a szórást, a standard hibát, és a csoportok közötti különbségek
42
statisztikai szignifikanciáját (ANOVA után Dunnett-teszt) számítógépes program
segítségével számoltuk ki (GraphPad Prism 4.0, GraphPad Software Incorporation, San
Diego, USA). A nyitott, megvilágított térfélre történı átlépések számának szignifikáns
növekedését tekintettük anxiolytikus hatásnak.
A spontán motoros aktivitásra gyakorolt hatás mérése egereken
A spontán motilitásra gyakorolt hatást 10 mérıhelyes (csatornás) "Digitál moti-méter"
típusú készülékkel (a készüléket az EGIS Gyógyszergyárban gyártották) végeztük. A
kísérleteinkben csoportonként 10 egeret használtunk. A vizsgált anyagok következı
dózisait adagoltuk: deramciclane: 12,5, 25,0, 50,0, 100,0, 150,0 mg/kg p.o., diazepam:
1,0, 3,0, 10,0, 30,0, mg/kg p.o., ritanserin: 12,5, 25,0, 50,0 mg/kg p.o. A vivıanyag 0.4
%-os metil cellulóz volt.
Az állatok mozgását mérıhelyenként (44 cm x 8 cm x 10 cm fémfalú doboz) három
párhuzamos infravörös fénysugár megszakítása jelezte, amit a készülék regisztrált. A
vizsgálandó ill. a vivıanyag per os adagolása után 1 óra múlva helyeztük a készülékbe
az állatokat, és 30 percen keresztül regisztráltuk az infravörös fénysugár-megszakítások
számát. Az infrasugár megszakítások számából csoportonként átlagot számoltunk, majd
dózisonkénti %-os hatást, a kontroll csoport átlagához viszonyítottuk. A %-os
hatásokból a dózishatás összefüggések alapján lineáris regresszió módszerével ID50
értéket számoltunk. A csoportok közötti különbségek statisztikai szignifikanciáját
(ANOVA, Dunnett-teszt) számítógépes program segítségével határoztuk meg
(GraphPAD Prism 4.0 GraphPad Software Incorporation, San Diego, USA).
43
EREDMÉNYEK
Receptorkötıdési-profil meghatározása
Az eredményeinket a 4. táblázatban foglatuk össze. Eredményeink szerint a
deramciclane legerısebb kötıdést az 5-HT2 receptorcsalád receptorjai közül az 5-HT2A
(11 nM) és az 5-HT2C (8,7 nM) receptorhoz mutatta. Közepes erısségő kötıdést
mutatott a σ1 (52 nM), az 5-HT6 (70 nM), az 5-HT7 (105 nM) és D2 (113 nM)
receptorokhoz. Alacsony, biológiailag nem számottevı affinítást mutatott (Ki >1000
nM, ezért a táblázatban külön nincs feltüntetve) a következı receptorokhoz: α1, α2, β,
D1, 5-HT1A, benzodiazepine, GABAA, CCKA, CCKB, H1.
4. táblázat. A deramciclane affinitása különbözı agyi receptorokhoz.
Receptor K i (nM)±SE
5-HT2C 8,7±0,7
5-HT2A 11±1,5
σ1 52±8,0
5-HT6 70±0,9
5-HT7 105±3,2
D2 113±10,0
Az adatok minimum 3 párhuzamos kísérlet átlagát jelentik
Az 5-HT rendszerre gyakorolt hatások vizsgálata
A perifériás 5-HT hatások vizsgálata
Az 5-HT2A receptor antagonista hatás vizsgálata nyúl mellkasi aorta csíkon
Mindhárom általunk vizsgált vegyület hatékonyan gátolta az 5-HT szubmaximális
dózisával kiváltott kontrakciókat a nyúl mellkasi aorta csíkon.
44
Izolált szervi kísérletekben a deramciclane gátló hatása egy nagyságrenddel elmaradt a
mianserin, és két nagyságrenddel gyengébbnek bizonyult, mint a ketanserin és ritanserin
hatása (5. táblázat).
5. táblázat. A deramciclane hatása szerotoninnal kiváltott kontrakciókra nyúl mellkasi
aorta preparátumon.
A kontroll kísérletben a desztillált víz és az aszkorbinsav oldat által kiváltott maximális elernyedés
kevesebb volt, mint 20%.
Szerotoninnal kiváltott talpödéma gátlás
A patkánytalpba fecskendezett 5-HT jelentıs (0,7-0,9 ml) lábtérfogat növekedést
(talpödéma) okozott (6. ábra).
Mind a deramciclane, mind pedig a ritanserin dózisfüggıen gátolta a szerotoninnal
kiváltott talpödémát patkányokon (6. ábra). A ritanserin esetében a statisztikailag
szignifikáns hatás (minimum hatékony dózis) 2 nagyságrenddel alacsonyabb dózisban
(1,0 mg/kg p.o.) jelentkezett, mint a deramciclane beadása után (30,0 mg/kg p.o.), és az
ID50 érték is magasabb volt egy nagyságrenddel (6. ábra; 6. táblázat).
Vegyület IC50 (M) n
Deramciclane 4,2x10-7 3
Ketanserin 3,5x10-9 3
Ritanserin 5,5x10-9 3
Mianserine 2,1x10-8 3
45
Deramciclane mg/kg po.
kontroll 10 30 100 kontrol l 0,3 1 3 100.0
0.1
0.2
0.3
0.4
0.5
0.6
0.7
0.8
0.9
Ritanserin mg/kg po.
**
**
**
**
*
lábt
érfo
gat n
övek
edés
(m
l)
6. ábra. A deramciclane és a referens ritanserin hatása a szerotoninnal kiváltott
talpödémára patkányokon.
Elıkezelési idı vizsgálandó anyaggal 60 perc a szerotonin beadása elıtt, szerotonin 30 perccel a mérés
elıtt. N= 10/csoport, ** =p <0,01 deramciclane F2,17=16,6, ritanserin F4,29=36,9 ANOVA után Dunnett-
teszt.
6. táblázat. A deramciclane és a ritanserin ID50 értékei a szerotoninnal kiváltott
talpödéma teszten patkányokon.
Vegyület ID50 mg/kg p.o. Legnagyobb megfigyelt
gátlás (%)
Dózisok
száma
Deramciclane 20,9 86,0 3
Ritanserin 2,0 93,7 4
Központi idegrendszeri hatások
A DOI-val kiváltott fejrázás (head twitch) gátlása patkányokon
A DOI 0,5 mg/kg ip. adagolást követıen a 30 perces mérési intervallumban szignifikáns
módon megemelte a fejrázási („head twich”) reakciók számát patkányokon (7. ábra).
46
A deramciclane a ritanserinnel azonos nagyságrendben, dózisfüggıen gátolta a DOI-val
kiváltott fejrázásokat. A hatás minden vizsgált dózisban (1,0 3,0 10,0 mg/kg p.o.),
mindkét vegyület esetében statisztikailag szignifikánsnak bizonyult (p<0,05 Dunnett-
teszt, 7. ábra).
kontroll 0.5 1,0 3,0 10,0 kontroll 0,5 1,0 3,0 10,00
10
20
30##
**
**
**
mg/kg
Ritanserin po.DOI ip.
##
**
**
Deramciclane po.
mg/kgDOI ip.
**
Fej
rázá
sok
szám
a
7. ábra. A deramciclane és a referens ritanserin hatása a DOI-val kiváltott „fejrázás”
reakcióra.
Elıkezelési idı: vizsgálandó anyag 60 perc DOI elıtt, DOI 5 perc a mérés megkezdése elıtt. Mérési
idıtartam 30 pec. N= 10/csoport. ## = p<0,01 deramciclane F4,30=34, ritanserin F4,30=34, a DOI-val kezelt
csoprthoz viszonyítva, **= P<0,01, ANOVA után Dunnett-teszt a kontroll csoporthoz viszonyítva.
Szorongásoldó hatás
Vogel-féle ivási konfliktus teszt
Mindhárom kísérlet esetében (deramciclane, diazepam, ritanserin) a 2 mA erısségő 1
másodpercig tartó nyelvre adott áramütés szignifikánsan csökkentette a nyalásszámot
(deramciclane: nyalások átlaga a kontroll csoportban 48,8±5,0, nyalások átlaga az
áramot kapott csoportban 7,6±1,2; 8. ábra, diazepam: nyalások átlaga a kontroll
csoportban 44,9±5,0, nyalások átlaga az áramot kapott csoportban 7,6±1,4; 9. ábra,
47
ritanserin: nyalások átlaga a kontroll csoportban 57,5±4,8, nyalások átlaga az áramot
kapott csoportban 14,9±2,8; 9. ábra).
A deramciclane szignifikánsan gátolta a nyalások számának csökkenését 1,0 mg/kg
(nyalások átlaga 29,0±5,8) és 10,0 mg/kg (nyalások átlaga 43,0±3,0) orális kezelést
követıen (8. ábra). A diazepam 0,3 (nyalások átlaga 28,3±5,2) 1,0 (nyalások átlaga
28,8±6,9) és 3,0 (nyalások átlaga 26,3±5,9) mg/kg dózisokban volt hatékony (9. ábra).
A ritanserin 0,3 (nyalások átlaga 32,6±6,1) és 3,0 (nyalások átlaga 31,6±14,1) mg/kg
dózisokban gátolta az elfogadott áramütések számának csökkenését, a hatás azonban
nem érte el a statisztikai szignifikancia szintjét (9. ábra).
kontroll áram 0.1 0.3 1 3 100
10
20
30
40
50
60
deramciclane mg/kg po.2 mA/1sec
##
**
**
áram
elfo
gad
áso
k sz
áma
8. ábra. A deramciclane hatása a nyalások mennyiségére a Vogel-féle ivási konfliktus
teszten.
Elıkezelési idı 60 perc p.o. Mérési idıtartam: 5 perc. N= minimum 8/csoport ##= P<0,01 (F6,49=13,34
ANOVA után Dunnett-teszt) a kontroll csoporthoz viszonyítva, ** = P<0,01 az áramütést kapott
csoporthoz viszonyítva (anyaghatás).
48
kontroll áram 0.3 1 3 kontroll áram 0,3 1 30
10
20
30
40
50
60
diazepam mg/kg po. ritanserin mg/kg po.
##
##
**
2mA/1 sec 2mA/1 sec
*
áram
elfo
gadá
sok
szám
a
9. ábra. A diazepam és a ritanserin hatása a nyalások számára Vogel-féle ivási
konfliktus teszten.
Elıkezelési idı 60 perc p.o.. Mérési idıtartam: 5 perc. N= minimum 8/csoport ##= P<0,05
(diazepam:F3,28= 3,71 ritanserin F4,35=9,76 ANOVA után Dunnett-teszt) a kontroll csoporthoz
viszonyítva, * = P<0,05 az áramütést kapott csoporthoz viszonyítva (anyaghatás).
Golyótemetés teszt
A vivıanyaggal kezelt (kontroll csoport) egerek specifikus golyótemetı viselkedést
mutatnak (az eltemetett golyók átlagszáma 16,2±1,5; 10. ábra).
Mindhárom vizsgált anxiolytikum dózisfüggıen gátolta az egerek golyótemetı
viselkedését (11. ábra). A hatás a deramciclane esetében 10,0 (eltemetett golyók
átlagszáma 8,3±2,6) és 30,0 (eltemetett golyók átlagszáma 4,1±1,5) mg/kg p.o.
dózisokban staisztikailag szignifikánsnak bizonyult (10. ábra). A deramciclane ID50
értéke ugyanabba a dózistartományba esett, mint a referensként használt diazepam és
ritanserin ID50 értéke (7. táblázat). A 3 vizsgált molekula közül a diazepam mutatta a
legmeredekebb dózis-hatás görbét (11. ábra).
49
kontroll 0,3 1,0 3,0 10,0 30,00
5
10
15
20
**
**
deramciclane mg/kg po.
tem
ete
tt g
oly
ók s
zám
a
10. ábra. A deramciclane hatása egerek golyótemetı viselkedésére.
Elıkezelési idı 60 perc. Mérési idıtartam 15 perc. N= 10/csoport **= P<0,05 (F5,54=4,65, ANOVA
után Dunnett-teszt).0,1101020304050Golyótemetés gátlás (%)
Dó zis (mg/kg p.o.)
0,1 1 10 1000
10
20
30
40
50
60
70
80
90
100
Gol
yóte
met
és g
átlá
s (%
)
Dózis (mg/kg p.o.)
Deramciclane Diazepam Ritanserin
11. ábra. Különbözı anxiolytikumok golyótemetést gátló hatásának dózis-hatás
összefüggése.
Elıkezelési idı 60 perc. Mérési idıtartam 15 perc. N= 10/csoport
50
7. táblázat. Különbözı anxiolytikumok ID50 értékei golyótemetés teszten
Vegyület ID50 mg/kg p.o. Legnagyobb megfigyelt
gátlás (%)
Dózisok
száma
Deramciclane 7,1 74,7 5
Diazepam 3,3 78,1 4
Ritanserin 3,7 76,0 3
Fény-sötét tesz (light-dark teszt)
A kezeletlen csoportban (kontroll csoport) az egerek a 8 perces mérési idı alatt
átlagosan 24,7±1,2 alkalommal léptek át a megvilágított térfélre (12. ábra). A
deramciclane 3,0 mg/kg dózisban sc. adagolás után szignifikánsan növelte az átlépések
számát (átlépések átlaga 31,4±2,6) az erısen megvilágított térfélre (12. ábra). A
referensként használt diazepam 1,0 m/kg sc. dózisban növelte (átlépések átlaga
30,4±1,4), 3,0 mg/kg dózisban szignifikánsan csökkentette (átlépések átlaga 15,0±2,3)
az átlépési aktivitást (12. ábra).
A kontroll csoport összaktivitásának átlaga a kísérlet során 613,6±7,8 mozgásegység
volt (13. ábra). A deramciclane egyik vizsgált dózisban sem befolyásolta az állatok
összaktivitás szintjét (összaktivitás átlaga 610,6±10,5 – 635,5±16,8 között; 13. ábra). A
diazepam 3,0 mg/kg dózisban szignifikánsan csökkentette az állatok összaktivitás
szintjét (összaktivitás átlaga 448,0±37,2; 13. ábra).
51
kontroll 0,3 1,0 3,0 0,3 1,0 3,00
10
20
30
**
**
deramciclane mg/kg sc. diazepam mg/kg sc.
**
Átlé
pése
k sz
áma
a vi
lágo
s té
rfél
be
12. ábra. A deramciclane és a diazepam hatása az erısen megvilágított térfélre történı
átlépésekre fény-sötét tesztben.
Elıkezelési idı 20 perc. A mérés idıtartama 8 perc. N= 10/csoport, **=p<0,01 (deramciclane: Kruskal-
Wallis ANOVA után Mann-Whitney U-teszt: z=-2,18, diazepam: Kruskal-Wallis ANOVA után Mann-
Whitney U-teszt: z=-2,75).
kontroll 0,3 1 3 0,3 1 30
200
400
600
800
**
deramciclane mg/kg sc. diazepam mg/kg sc.
össz
aktiv
ítás
13. ábra. A deramciclane és a diazepam hatása az egerek 8 perc alatt mért teljes
aktivitására.
Elıkezelési idı 20 perc. N= 10/csoport, ** =P<0,01 (Kruskal-Wallis ANOVA után Mann-Whitney U-
teszt: z=-3,06)
52
A spontán motoros aktivitásra gyakorolt hatás mérése egereken
A spontán motoros aktivitás mérése során a 30 perces mérési intervallum alatt a
kezeletlen egerek csoportja (kontroll csoport) átlagosan 817,5±82,0 infrasugár
megszakítást produkált (14. ábra). A deramciclane az egerek spontán motoros
aktivitását dózisfüggıen gátolta. A hatás 25 mg/kg p.o. dózistól statisztikailag
szignifikáns (átlagmegszakítások 25,0 mg/kg 365,2±50,9; 50,0 mg/kg 276,5±34,2; 100
mg/kg 125,0±13,1; 150,0 mg/kg 95,4±20,8; 14. ábra). A referensként használt ritanserin
a deramciclannal azonos dózistartományban mutatott aktivitást csökkentı hatást
(15. ábra; 8.táblázat). A diazepam dózis-hatás görbéje jelentısen eltér a deramciclane és
ritanserine dózis-hatás görbéitıl. A ritanserin és a deramciclane esetében a dózis-hatás
görbék meredeksége azonosnak tekinthetı. A diazepam esetében alacsony dózisokban
már jelentıs gátló hatásokat tapsztaltunk (15. ábra).
kontroll 12.5 25 50 100 1500
200
400
600
800
1000
**
**
** **
deramciclane mg/kg po.
infr
asu
gá
r m
eg
sza
kítá
sok
szá
ma
14. ábra. A deramciclane hatása egerek spontán motoros aktivítására.
Elıkezelési idı 60 perc. A mérés idıtartama: 30 perc. N=10 állat/csoport. **= p<0,01 (F5,66=29,7,
ANOVA után Dunnett-teszt).
53
0,1 1 10 100 10000
10
20
30
40
50
60
70
80
90
100
Mot
oros
akt
ivitá
s gá
tlás
(%)
Dózis (mg/kg p.o.)
Deramciclane Diazepam Ritanserin
15. ábra. Különbözı anxiolytikumok spontán motoros gátló hatásának dózis-hatás
összefüggése.
Elıkezelési idı 60 perc, mérési idıtartam 30 perc. N=10 állat/csoport.
0,1101020304050Motoros aktivitás gátlás (%)
Dó zis (mg/kg p.o.)
8. táblázat. Különbözı anxiolytikumok spontán motoros aktivitás gátló hatásának ID50
értékei.
Vegyület ID50 mg/kg p.o. legnagyobb megfigyelt
gátlás (%)
Dózisok
száma
Deramciclane 31,5 88,3 4
Diazepam 6,9 74,0 4
Ritanserin 27,2 69,3 3
54
MEGBESZÉLÉS
Az (1R,2S,4R)-(-)dimetilamoinoetoxi)-2-fenil-1,7,7-trimetilbiciklo[2.2.1]heptán-2-(E)-
buténdioát (deramciclane, EGIS-3886) az EGIS Gyógyszergyár által fejlesztett
originális molekula (5. ábra).
Az elvégzett vizsgálataink szerint a deramciclane jelentıs affinitást mutat az
agyi 5-HT2A (Ki = 11 nM) és 5-HT2C (K i = 8,7 nM) receptorokhoz (4. táblázat).
Biológiai szempontból elhanyagolható kötıdés jellemzi az adrenerg (α1, α2, β), a D1,
5-HT1A, GABAA, benzodiazepine, CCKA, CCKB, és a H1 receptorokhoz. A
receptorprofilját tekintve a deramciclane a ritanserinhez áll a legközelebb, a ritanserin
azonban, nagyobb affinitást mutat a D2, a H1 az α1, és α2 receptorokhoz (Leysen és
mtsai, 1985).
A deramciclane támadáspontja lehet továbbá, a vizsgált receptorok közül, a σ1 (K i = 52
nM), az 5-HT6 (K i = 70 nM), 5-HT7 (Ki = 105 nM) és a D2 (Ki = 113 nM) receptorok,
ezekhez a vegyület kötıdése közepesnek mondható (4. táblázat). Korábbi
vizsgálatainkból az is ismert, hogy a deramciclane nem gyakorol számottevı hatást az
5-HT3 receptorra (Gacsályi és mtsai, 1996). Az 5-HT3 receptor felelıs az 5-HT infuzió
(iv.) által kiváltott erıs szívfrekvencia csökkenésért (Bezold-Jarisch reflex). Ezt a
fiziológiás választ a deramciclane nem befolyásolta (Gacsályi és mtsai 1996). A
receptorkötési vizsgálatokból nem eldönthetı, hogy amennyiben a vegyület számottevı
affinitást mutat adott receptorhoz, a hatás természete milyen jellegő (agonista,
antagonista, parciális agonista, inverz agonista stb.). A hatás természetére vonatkozó
információ csak a vizsgált vegyületnek az adott receptorhoz tartozó másodlagos hírvivı
rendszerre gyakorolt hatásából nyerhetı.
Ilyen vizsgálat a fent említett receptorok közül az 5-HT2C receptor esetében készült
Pälvimäki és mtsai által (Pälvimäki és mtsai 1998). Az 5-HT2C receptor esetében a
másodlagos hírvivı rendszer a foszfolipáz-C rendszer, amely az inozitol-trifoszfát (IP3)
hidrolízisén keresztül fejti ki a hatását. Amennyiben az 5-HT2C receptort ingereljük, a
inozitol-trifoszfát hidrolízis fokozódik, amennyiben gátoljuk, az inozitol hidrolízis
gátlódik. A deramciclane vizsgálata során kimutatták, hogy az 5-HT ingerlés hatására
megnövekedett inozitol-trifoszfát hidrolízist a vegyület koncentráció-függıen gátolta,
55
tehát antagonistaként viselkedett (IC50 = 168 nM, Pälvimäki és mtsai, 1998). Az adott
vizsgálatban azonban a deramciclane a choroid plexusban, az inozitol-trifoszfát
hidrolízis alapaktivítást is gátolta, ami inverz agonista hatásjellegre utalt (Pälvimäki és
mtsai 1998). Az inverz agonista hatás jelentısége nem ismert, azonban olyan esetben,
amikor pl. a patológiás állapot hátterében magas receptor alapaktivitás („constitutional
activity”) állhat, az inverz agonisták terápiás jelentıséggel rendelkezhetnek (Shenker és
mtsai, 1993).
A receptorkötési vizsgálatokban kapott eredmények alátámasztására vizsgáltuk a
deramciclane hatását olyan in vivo és in vitro módszerekkel amelyek a centrális és a
perifériás 5-HT2A/2C mechanizmus szempontjából szolgáltatnak további eredményeket,
továbbá megerısíthetik a vegyület antagonista hatásának természetét.
Az izolált szervi módszerek széles körben elterjedtek a különbözı farmakonok
adott receptorokra gyakorolt hatásainak kimutatására. Az izolált nyúl aorta
preparátumon az 5-HT receptor populáció pontosan definiált. Az elvégzett vizsgálatok a
különbözı agonista és antagonista vegyületekkel azt mutatták, hogy az izolált aorta
preparátumon az 5-HT2A altípushoz tartozó szerotonin receptorok dominálnak
(Apperley és mtsai, 1976; Maayani és mtsai, 1984). Az 5-HT2A receptorok
dominanciáját az aorta preparátumon saját vizsgálataink is alátámasztották. Az
5-HT2A/2C antagonista ritanserin, az 5-HT2A antagonista ketanserin, és az 5-HT2A/2C
antagonista mianserin is jelentısen, és koncentráció-függıen gátolta a szerotoninnal
kiváltott összehúzódásokat a nyúlból izolált aorta preparátumon (5. táblázat). A
deramciclane, a felhasznált referens molekulákhoz hasonlóan, a vizsgálatainkban
antagonistaként viselkedett, és hasonló módon, koncentráció-függıen gátolta az 5-HT-
val kiváltott kontrakciókat (5. táblázat). Meglepı módon azonban a deramciclane hatása
egy nagyságrenddel magasabb koncentráció tartományban (IC50 = 420 nM) jelentkezett,
mint az agyi szövetekben elvégzett vizsgálatokban (5-HT2A receptorkötés: Ki =11 nM).
A referens molekulaként használt 5-HT2A/2C antagonista ritanserin, a deramciclane-tól
eltérıen, közel azonos erısséggel kötıdött az agyi 5-HT2A receptorokhoz (IC50 = 0,9
nM), és gátolta az 5-HT-vel kiváltott kontrakciókat az aorta preparátumon (IC50 = 5,5
nM). A ketanserin esetében az agyi szövetekben mért 5-HT2A receptorkötıdés (Ki = 2,2
nM, Awoters, 1985) ugyanabba a koncentráció tartományba esett, mint az aorta csíkon
alkalmazott koncentráció tartomány (IC50 =3,5 nM). A mianserin a deramciclane-hoz
56
hasonlóan egy nagyságrenddel jobban kötıdött az agyi 5-HT2A receptorokhoz (Ki = 2,1
nM), mint a periférián található 5-HT2A receptorokhoz (IC50 = 21,0 nM).
A szerotonin szerepe a gyulladásos ödéma kialakulásában intenzíven kutatott
terület. Már az 1950-es évek végén ismert volt, hogy patkány végtagba fecskendezett
5-HT ödémás reakciót vált ki (Parott és West, 1958). Az 1990-es évek közepétıl az is
ismert, hogy az 5-HT2 receptor antagonisták megakadályozzák a szerotoninnal kiváltott
ödéma kialakulását rágcsálók végtagjain. Igy az 5-HT2A antagonista ketanserin és az
5-HT2A/2C antagonista mianserin, valamint egyéb 5-HT2A antagonisták kivédték az
ödéma kialakulását patkányok talpában (Bryant és mtsai 1996). A deramciclane a
referens ritanserinhez hasonlóan antagonistaként viselkedett az adott modellben és
dózisfüggı módon, hatékonyan gátolta az 5-HT patkánytalpba fecskendezése után
kialakuló ödémát (6. ábra). Mindazonáltal hatékonysága a fentebb ismertetett izolált
aorta modellben tapasztaltakhoz hasonlóan egy nagyságrenddel elmaradt a ritanserin
hatékonyságától (6. táblázat). Ezen eredmény, az aorta preparátumon mért
eredményekkel együtt, szintén eltér a receptorkötési vizsgálatokban kimutatott
eredményektıl, és annak lehetıségét veti fel, hogy a deramciclane perifériás és központi
idegrendszeri szerotonin hatása eltérı erısségő lehet. A megfogalmazott hipotézis
további igazolására megvizsgáltuk a deramciclane-t egy újabb in vivo központi
idgrendszeri, az 5-HT rendszerre gyakorolt hatására vonatkozólag informatív
modellben, az úgynevezett DOI-val kiváltott „fejrázás” („head twitch”) teszten
patkányokon.
A legtöbb emlıs állat esetében megtalálható az úgynevezett spontán fejrázó
viselkedés. Ez a fej gyors ritmikus rázása a hosszanti tengelye körül. A kutyán a
viselkedést „vizes kutya rázásnak” („wet dog shake”), a rágcsálókon „fejrázásnak”
(„head twich”) nevezik. Amennyiben a rágcsálókat olyan vegyülettel kezeljük (pl 5-
HT), amely ingerli a centrális 5-HT receptorokat, a fejrázások száma szignifikánsan
növekszik (Corne és mtsai, 1963; Bedard és Pycock, 1977). A relatíve szelektív 5-
HT2A/2C agonista DOI és DOB szintén képes „fejrázást” kiváltani rágcsálókon
(Midlemiss és Tricklebank, 1992). A DOI-val kiváltható fejrázás hátterében az 5-HT2A
receptor ingerlésének következményét feltételezik (Schreiber és mtsai, 1995). Ezt
támasztja alá, hogy a szelektív 5-HT2A antagonista SR 46349B és MDL 100907
hatékonyan gátolja a DOI-val kiváltott fejrázást. Az SR 46349B (Rinaldi-Carmona és
57
mtsai 1992; 1993) egy olyan properone-oxin származék, amely 30-szor erısebben
kötıdik az agyi 5-HT2A receptorokhoz, mint az 5-HT2C receptorokhoz. Krónikus SR
46349B adagolás megnöveli a kérgi 5-HT2A receptor sőrőséget, amivel párhuzamosan
megnı a fejrázási válaszkészség (Rinaldi-Carmona és mtsai, 1992; 1993). A módszer
tehát a központi idegrendszeri 5-HT2A antagonista hatás mérésére alkalmas. A
deramciclane és a ritanserin az általunk elvégzett vizsgálatokban jelentısen gátolta a
DOI-val kiváltott fejrázást, megerısítve a centrális 5-HT2A antagonista hatásukat (7.
ábra). A két molekula esetében a hatékonyság gyakorlatilag azonos volt (7. ábra). A
DOI-val kiváltott fejrázás teszten kapott eredmények alátámasztják azon hipotézisünket,
miszerint a deramciclane 5-HT2A/2C antagonista a receptorkötési, izoláltszervi, és in vivo
kísérletek eredményei alapján. A perifériás szerotonin rendszerre gyakorolt hatása
legalább egy nagyságrenddel gyengébb, mint a központi idegrendszeri szerotoninerg
hatása. Ez a központi idegrendszeri preferencia elınyös lehet a deramciclane terápiás
hatását tekintve, hiszen a perifériás mellékhatások elıfordulásának esélyét csökkenti.
A deramciclane receptor profiljából és az egyéb in vivo és in vitro módszerekkel
alátámasztott 5-HT rendszerre gyakorolt hatásából feltételezhetı esetleges
alkalmazhatósága szorongásos kórképek terápiájában (Gacsályi és mtsai 1997). Az
irodalmi áttekintést tartalmazó bevezetésben már olvasható, hogy nincs konszenzus
abban a tekintetben, hogy az agyi 5-HT rendszer mőködésének gátlása vagy fokozása
szükséges-e a szorongásoldó hatás kialakulásához. Mindazonáltal az agyi szerotoninerg
rendszer funkcionális aktivitását csökkentı anyagok állatkísérletben, az úgynevezett
konfliktus modellekben hatékonynak mutatkoztak (Graeff és Schoenefeld, 1970).
Konfliktus modelleknek azokat a modelleket nevezzük, ahol az állat valamilyen
kiváltott viselkedésválaszát (pl. pedál lenyomása táplálék szerzéséért, ivási viselkedés
szomjaztatás után, kinyúló fémcsı az alomból, amely érdeklıdést vált ki stb.)
büntetéssel gátoljuk, vagy csökkentjük (pl. nyelv, vagy talpsokk levegı szembefújás
stb.). Ilyen tesztek a Vogel-féle ivási konfliktus teszt, a csısokk teszt („shock probe
conflict model”), a Geller konfliktus modell (Treit, 1984). Az 5-HT1A agonista buspiron,
gepirone, ipsaspirone, zalospirone a konfliktus modellben megnövelte a büntetések
elfogadását patkányon (Hascoet, 1994), a krónikusan adagolt szerotonin felszabadulást
okozó PCPA pedig 3 nap után markánsan csökkentve az agyi szerotonin szintet, fokozta
az nyalások számát a Vogel-féle ivási konfliktus teszten (Söderpalm és Engel, 1989).
58
Az általunk használt Vogel-féle ivási konfliktus modellben a 2 mA erısségő áram 24
órás szomjaztatás után jelentısen lecsökkentette a ivási viselkedést mindhárom
elvégzett kísérletben (deramciclane, diazepam, ritanserin, 8., 9. ábrák). A deramciclane
számottevıen megemelte az ivási aktivitást a sokk ellenére, amelynek következtében
növekedett a nyalások száma. A deramciclane az adott tesztben, U alakú dózis-hatás
görbét mutatott a hatás 1,0 és 10,0 mg/kg orális kezelést követıen szignifikánsanak
mutatkozott, a 3,0 mg/kg dózisban azonban nem érte el a statisztikai szignifikancia
szintjét (8. ábra). Az U alakú dózis-hatás egyik lehetséges magyarázata az, ami a
konfliktus modellek hátrányát is jelenti, hogy az individuális variabilitásra nagyon
érzékenyek a konfliktus modellek (Treit, 1984). A Vogel módszerrel mért eredmények
megerısítették a korábbi vizsgálatokban kapott eredményeinket. Korábban azt
bizonyítottuk, hogy a deramciclane ip. adagolás után is jelentıs aktivitást mutatott
Vogel módszeren, és már 0,3 mg/kg dózisban fokozta az áramelfogadások számát
(Gacsályi és mtsai, 1988). A jelen orális kezelést követı kísérleteinkben a diazepam
mindhárom vizsgált dózisban jelentıs, szignifikáns hatást mutatott. Az azonos
dózisában mért aktivitás azonosnak mondható a deramciclane 1.0 mg/kg dózisban mért
hatékonyságával (9. ábra). Mivel 10,0 mg/kg dózisban nem történt mérés a diazepam
esetében, nem összehasonlítható a diazepam és a deramciclane ebben a dózisban mért
hatása, ugyanakkor látható, hogy a deramciclane 10,0 mg/kg kezelést követıen
visszaállította az áramelfogadások számát a kontroll csoport áram nélküli ivási szintjére
(8. ábra). A ritanserin 0,3-3,0 mg/kg dózistartományban az általunk kivitelezett
vizsgálatban nem mutatott szignifikáns hatást. A tendencia az 1,0 és 10,0 mg/kg
dózisokban (a deramciclane-hoz hasonlóan) azonban jól látszik (9. ábra). A ritanserin az
irodalomban fellelhetı korábbi vizsgálatokban hatékonynak mutatkozott Vogel teszten,
azonban az adott hivatkozásban leírt kísérletekben a 3 vizsgált sc. dózisból (2,5; 10,0;
25,0) csak a 2,5 mg/kg dózisban mutatkozott a hatás szignifikánsnak, valamint a
kísérleti körülmények is jelentısen eltértek (pl. az áramerısség 0.6 mA, Meert és
Janssen, 1984). Egy lehetséges magyarázata a ritanserin gyenge hatékonyságának a
kifejezett D2 és α1 receptor affinitása (D2 kötıdés: IC50 = 70 nM, α1 kötıdés IC50 = 97
nM, Leysen és mtsai 1985). A D2 és α1 antagonista hatás aktivitás csökkenéssel jár
együtt. Az erıs D2 és α1 hatással rendelkezı neuroleptikumok szedatívak, csökkentik a
spontán motoros aktivitást (Bourin és Briley, 2003). Mivel a Vogel-féle ivási konfliktus
59
modell büntetés alapú modell, további szorongásmodellekben is végeztünk
vizsgálatokat amelyben nem alkalmaztunk gátló vagy elkerülést elıhívó ingereket.
Az 1980-as évek elején Crawley és munkatársai használták elıször az
úgynevezett „fény-sötét módszert” („light-dark discrimination model”) egereken. A
módszer egy olyan készülék használatát igényelte, amelyikben egy erısen megvilágított
nagyobb, átlátszó falú, és egy kisebb, sötét, nem átlátszó falú dobozt egy kis átjárható
kapu kötött össze. Az egér számára a megvilágított terület averzív volt, ezért ideje
többségét a sötét térfélen töltötte. A felderítési motiváció azonban arra ösztönözte, hogy
kimerészkedjen a világos területre. Azokat az anyagokat, amelyek szignifikánsan
megnövelték az átlépési gyakoriságot az egyik térfélrıl a másikra szorongásoldónak
tekintették (Crawley és Goodwin, 1980; Crawley 1981). A módszer leírásakor
elsısorban a benzodiazepin típusú szorongásoldók (diazepam, medazepam,
chlordiazepoxide stb.) hatásait vizsgálták. Számos benzodiazepin, valamint a
meprobamát szorongásoldónak bizonyult a fény-sötét modellben (Crawley, 1981). A
clorgyline és a triciklusos antidepresszánsok ezzel ellentétben nem mutattak
szorongásoldó hatást (Crawley, 1981). A fény-sötét modellben vizsgált 5-HT rendszerre
ható molekulák közül a buspiron, a 8-OHDPAT, a ritanserin és az ondansetron (5-HT3
antagonista) anxiolytikus hatást mutatott, a DOI és az 5-HT2A antagonista MDL 100151
hatástalan volt (Sánchez, 1996). Saját vizsgálatainkban a deramciclane három vizsgált
sc. dózisa közül (0,3; 1,0; 3,0 mg/kg) a 3,0 mg/kg dózisban szignifikáns anxiolytikus
hatást tapasztaltunk (12. ábra). Az ugyanazon dózisokban vizsgált diazepam 1,0 mg/kg
dózisban növelte, 3,0 mg/kg dózisban szignifikánsan csökkentette a két térfél közötti
átlépések számát (12. ábra). A deramciclane 3 mg/kg és a diazepam 1.0 mg/kg dózisa
azonos hatáserısséget produkált (12. ábra). Amennyiben a tesztidı alatti (8 perc)
összaktivitásokat hasonlítjuk össze, amely a spontán motoros aktivitásra gyakorolt hatás
tekintetében informatív, látható, hogy a deramciclane egyik vizsgált dózisban sem
befolyásolta, a diazepam, viszont a 3,0 mg/kg dózisban szignifikánsan csökkentette az
összaktivitást (13. ábra). A diazepam 3,0 mg/kg dózisban tapasztalt átlépésszám
csökkentı hatása tehát a spontán motoros aktivitás csökkentésébıl származhat (nem
pedig szorongáskeltı hatás).
60
A deramciclane szorongásoldó hatásának további alátámasztása céljából
méréseket végeztünk egy harmadik, az elızı két módszertıl eltérı modellben, az
úgynevezett golyótemetési modellben.
A patkányok ásó, temetı viselkedését, mint viselkedésválaszt egy kellemetlen
ingerre, Pinel és Treit írta le elıször (Pinel és Treit, 1978). A patkányok ahol temetésre
alakalmas anyag hozzáférhetı volt (pl. alom, főrészpor, faforgács stb) az alomból kiálló,
feszültség alatt lévı fémcsövet jellegzetes viselkedéselemeket tartalmazó viselkedés
mintázattal temették be, ásták el. A fémcsıvel szemben elhelyezkedve a mellsı
lábukkal szórták rá a temetı anyagot a fémcsıre, amíg az teljesen „el nem tünt” az
alomban. Ugyanilyen jellegzetes viselkedést tapasztaltak káros, ártalmas élelem és
elpusztult fajtárs észlelésekor (Wilkie és mtsai, 1979; Pinel és mtsai, 1981). Az
elvégzett kísérletek alapján a szerzık a patkányok ásó, temetı viselkedését fajspecifikus
védekezı viselkedésnek definiálták, amelyet a veszélyes, káros ingerek váltanak ki
(„defensive burying”, Pinel és Treit, 1978; Pinel és mtsai, 1981). Poling és mtsai
azonban leírták, hogy akkor is jelen van ez a típusú viselkedés, amikor nincs veszélyes
inger, vagy ha veszélytelen tárgyat helyezünk el az állatok lakódobozába, pl. üveggolyót
(Poling és mtsai, 1981). A szorongásoldók gátolták a golyótemetı viselkedést
patkányokon, és Treit szerint a modell releváns modellje lehet a fóbiáknak az etológiai
hasonlósága alapján (Treit, 1991). Boulenger szerint ez a hipotézis megkérdıjelezhetı,
és szerinte a modell inkább tekinthetı a kényszerbetegség modelljének (Boulenger,
1991). Broekkamp írta le a golyótemetés modellt egéren, és ı mutatta ki elıször, hogy
az 5-HT visszavétel gátlók különösen hatékonyak a golyótemetés teszten (Broekkamp
és mtsai, 1986; 1989). Az 5-HT visszavétel gátlók sikeres alkalmazhatósága a
kényszerbetegségben további megerısítés a modell prediktív értékére OCD-ben.
Gyertyán további méréseket végzett arra vonatkozólag, hogy a golyótemetés tesztben a
golyók a viselkedési válasz intenzitásának mérési eszközei (hány golyót temetett el az
egér), vagy a viselkedést kiváltó ingerek lehetnek (Gyertyán 1995). Eredményei szerint
a golyók a viselkedési válasz erısségének becslésére alkalmasak, és nem kiváltó
ingerekként szerepelnek (Gyertyán, 1995). A golyótemetés tesztben a deramciclane
dózisfüggıen gátolta az egerek golyótemetı viselkedését. A hatás 10 és 30 mg/kg p.o.
kezelés után bizonyult statisztikailag szignifikánsnak (10. ábra). A két referens
anxiolytikum (diazepam, ritanserin) a deramciclane-hoz hasonlóan dózisfüggı gátló
61
hatást mutatott ebben a szorongás modellben. Az ID50 értékek összehasonlítása alapján
elmondható, hogy a vizsgált három vegyület azonos nagyságrendő szorongásoldó
hatással rendelkezik az alkalmazott üveggolyó temetés tesztben (7. táblázat). A dózis-
hatás görbéket elemezve látható, hogy a ritanserin és a diazepam meredekebb, a
deramciclane laposabb dózis-hatás görbével rendelkezik (11. ábra). Ez az oka, hogy bár
a 3 vegyület ID50 értéke azonos nagyságrendbe esik (1,0-10,0 mg/kg p.o.) a diazepam és
a ritanserin esetében az ID50 érték a deramciclane ID50 értékének kb. a fele (7. táblázat).
A golyótemetı viselkedés objektíven azonban csak akkor értékelhetı, ha összevetjük a
vegyületek spontán motoros aktivitására gyakorolt hatásával. Mivel a golyótemetı
viselkedés motoros aktivitást kíván az állattól, a motoros aktivitást gátló vegyületek,
vagy az adott vegyület motoros aktivitást gátló dózisa a golyótemetı viselkedést is
gátolja, fals pozitív választ kiváltva. A deramciclane egerekben 25,0 mg/kg p.o. dózistól
gátolja statisztikailag szignifikánsan a spontán motoros aktivitást (14. ábra), tehát a 30,0
mg/kg p.o. dózisban megfigyelt szignifikáns golyótemetı gátló hatásban szerepe lehet a
mozgás aktivitás gátlásnak. A 10,0 mg/kg dózisban megfigyelt golyótemetés gátlás
azonban specifikus anxiolytikus hatásnak minısíthetı (10. és 14. ábrák). A két hatás
(golyótemetés, spontán motor aktivitás gátlás) szétválását mind a deramciclane, mind
pedig a referensként alkalmazott ritanserin esetében megerısíti az ID50 értékek
összehasonlítása a két teszten (7. és 8. táblázatok). A deramciclane és a ritanserin
esetében a spontán motoros aktivitás gátlás ID50 értéke (deramciclane: 31,5 mg/kg,
ritanserin: 27.2 mg/kg) egy nagyságrenddel magasabb dózistartományba esik, mint a
golyótemetés gátlás ID50 értéke (deramciclane 7.1 mg/kg, ritanserin: 3.7 mg/kg). A
dizepam esetében a két ID50 érték azonos nagyságrendbe esik, és nagyon közel van
egymáshoz (golyótemetés 3,3 mg/kg, SMA 6,9 mg/kg p.o.). Ez azt jelentheti, hogy a
diazepam esetében vagy nem specifikus a golyótemetést gátló viselkedés és/vagy kicsi a
terápiás ablak a nem kívánatos szedatív mellékhatás megjelenéséig. A golyótemetés
teszten mért eredmények felvetik a deramciclane kényszerbetegségben való
alkalmazhatóságának lehetıségét, és további bizonyítékot szolgáltatnak a molekula
anxiolytikus hatására.
Az anxiolytikus hatás bizonyítására bemutatott eredményeket további, általunk
publikált korábbi eredmények is alátámasztják (Gacsályi és mtsai, 1997). A
deramciclane a leírt 3 anxiolytikus modellen kívül további kísérletes
62
szorongásmodellekben is hatékonynak bizonyult. A deramciclane 1,0 mg/kg dózisban,
ip. adagolást követıen szignifikánsan növelte a szociális interakciók számát patkányban
(Gacsályi és mtsai, 1997). Emelt kereszt labirintus modellben 0,1; 0,5; 1,0 mg/kg ip.
adagolást követıen szignifikánsan gátolta a CCK agonista coerulein szorongáskeltı
hatását (Gacsályi és mtsai, 1997).
A deramciclane szorongásoldó hatásában az 5-HT2A/2C receptorokon kívül nem
zárható ki az 5-HT6, az 5-HT7 és a σ receptorokhoz való affinitása.
Az 5-HT6 receptorok szerepét a szorongás patomechanizmusában alátámasztja,
hogy szelektív, 5-HT6 receptoron ható vegyületek állatkísérletekben hatékonynak
bizonyultak szorongás modellekben (Weselowska és Nikiforuk, 2007; Schechter és
mtsai, 2007). Érdekes, és talán furcsa paradox, hogy az 5-HT6 antagonisták és az 5-HT6
agonisták is anxiolytikus hatással rendelkeztek (Weselowska és Nikiforuk, 2007;
Schechter és mtsai, 2007). Az SB-399885 jelő szelektív 5-HT6 antagonista 1-3 mg/kg
ip. adagolás után Vogel-teszten, 0,3-3,0 mg/kg ip. adagolás után emelt keresztlabirintus
teszten, és 3-20 mg/kg ip. adagolás után 4-terület teszten („four-plate test”) szignifikáns
szorongásoldó hatást mutatott (Weselowska és Nikiforuk, 2007). A WAY-181187 jelő
szelektív 5-HT6 agonista a 56-178 mg/kg p.o. dózistartományban hatásos volt
„ütemezett túlivás” („schedule-induced polydipsia”) modellben, amely a
kényszerbetegség egyik feltételezett modellje (Schechter és mtsai, 2007). Az a kísérletes
eredmény, hogy az 5-HT6 agonisták és antagonisták is szorongásoldóak, többféle
módon magyarázható. Az 5-HT6 antagonisták feltételezhetıen a glutamát és a kolinerg
neuronális aktivitás befolyásolásán keresztül fejtik ki fiziológiás hatásukat (Wooley és
mtsai, 2004; Mitchell és mtsai, 2005), az agonisták a GABA rendszer mőködését
befolyásolják (jelentısen emelik a sejten kívüli GABA szintet a striatumban, a
hippocampus-ban, és az amygdalában), és feltehetıen ez áll terápiás hatékonyságuk
hátterében (Schecter és mtsai, 2007). Jelen vizsgálataink szerint, a deramciclane
közepes affinitással (Ki= 69 nM) kötıdik az 5-HT6 receptorokhoz, ami felveti annak
lehetıségét, hogy ez a mechanizmus is szerepet játszik a szorongásoldó hatásában.
További vizsgálatok szükségesek annak meghatározására, hogy ez receptoriális hatás
agonista, vagy antagonista típusú-e.
Az 5-HT7 receptor affinitás (Ki = 94 nM) az irodalmi adatok szerint elsısorban
az antidepresszáns hatáshoz köthetı (Mullins és mtsai, 1999), azonban arra
63
vonatkozólag is található eredmény, hogy az 5-HT7 antagonisták szorongásoldó
hatásúak állatkísérletekben. Így a szelektív 5-HT7 antagonista SB-269970 szignifikáns
szorongásoldó hatást produkált 0,25-20,0 mg/kg ip. dózisokban Vogel-teszten, emelt
keresztlabirintus és a 4-terület teszten („four-plate test”, Weselowska és mtsai, 2006). A
szorongás patomechanizmusában az 5-HT7 receptor szerepére utalhat az a kísérletes
eredmény is, hogy az 5-HT7 receptor mRNS a thalamikus és a limbikus struktúrákban
kifejezıdik. Ezek a struktúrák, amint az az irodalmi áttekintésben is olvasható,
számottevı szerepet játszanak a szorongásos reakciók szabályozásában (1. ábra). A
deramciclane esetében nem bizonyított, hogy az 5-HT7 receptoriális hatás antagonista
vagy agonista jellegő-e, de az a tény, hogy a deramciclane nem okozott vérnyomás-
csökkenést sem a klinikai, sem pedig a rágcsálókon elvégzett vizsgálatokban, az
agonista hatást nem valószínősíti. Ismert, hogy az 5-HT7 receptor agonisták irodalmi
adatok alapján vérnyomáscsökkenést okoznak (Terron, 1997).
Nem zárható ki annak lehetısége sem, hogy a deramciclannak a σ1 receptorhoz
való kötıdése (Ki = 52 nM) szerepet játszik a szorongásoldó hatásában. A σ1 receptor
az idegsejteken belül található, amelyet számos állatfajban és emberben is sikerült
klónozni (Hanner és mtsai, 1996; Kekuda és mtsai, 1996; Pan és mtsai, 1998). A σ1
receptor a sejtben lévı másodlagos hírvivı rendszereken keresztül, elsısorban a Ca++
felszabadulás révén, néhány neurotranszmitter rendszer szabályozásában vesz részt
(Hayashi és Su, 2001). Feltételezik, hogy a σ1 receptor ingerlése antidepresszáns és
anxiolytikus hatással jár együtt egerekben. Az (+)SKF 10047 és a PRE-084 jelő σ1
receptor agonisták szignifikánsan gátolták az egerek golyótemetı viselkedését, anélkül,
hogy spontán motoros aktivitásukat befolyásolták volna (Egashira és mtsai, 2007). Az
SSRI fluvoxamin golyótemetést gátló hatásáról is feltételezik, hogy ennek oka a
vegyület erıs kötıdése a σ1 receptorokhoz (Narita és mtsai, 1996), amely hozzájárul a
golyótemetı viselkedés gátlásához egerekben (Egashira és mtsai, 2007). További
vizsgálatok szükségesek azonban annak tisztázására, hogy a deramciclane hatásának
jellege a σ1 receptorra agonista vagy antagonista-e.
A deramciclane központi idegrendszeri D2 receptor affinitása (Ki= 113 nM)
feltételezéseink szerint nem játszik értékelhetı szerepet a vegyület szorongásoldó
hatásában. Feltételezéseinket a korábbiakban közölt vizsgálataink támaszthatják alá
(Gacsályi és mtsai, 1997). A közölt dopamin interakciós mérések (apomorphinnal
64
kiváltott sztereotípia, és mászás gátlása, az amphetamine-val kiváltott mozgásaktivitás
fokozódás gátlása) és egyéb a dopaminerg rendszer mőködését vizsgáló mérések (a
vérszérum prolaktin szintjére gyakorolt hatás, a dopamine metabolizmusra gyakorolt
hatás) deramciclane kezelést követıen azt bizonyítják, hogy a dopaminerg rendszerre
gyakorolt hatás nem játszik fontos szerepet a vegyület terápiás hatásában. A
deramciclane a haloperidollal ellentétben nem befolyásolta az apomorphinnal kiváltott
szetereotíp viselkedést és mászást 120,0 mg/kg orális dózisig. Az amphetamin által
elıidézett mozgásaktivitás fokozódást csak kétszer olyan magas dózistartományban
csökkentette (ID50= 14,5 mg/kg p.o.) mint a golyótemetı viselkedést (ID50 = 7,1 mg/kg
p.o.). A deramcicalne csak magas dózisokban (20,0-40,0 mg/kg ip.) befolyásolta a
vérszérum prolaktin szintjét patkányokban, ami megfelel a közepes-magas D2 receptor
affinitási értéknek (Ki = 113 nM), és magasabban van mint a vegyület szorongásoldó
dózistartománya (1,0-10,0 mg/kg ip., p.o.). A dopamin metabolizmust patkányagyban a
prolaktinszint emelı hatásához hasonlóan csak 20,0-40,0 mg/kg ip. dózistartományban
befolyásolta (Gacsályi és mtsai, 1997). Ezen adatok birtokában elmondható, hogy a
magas in vivo dózisokban megjelenı D2 receptorhoz köthetı hatások antagonista
jellegőek, valamint nem valószínő, hogy a deramciclane szorongásoldó hatásának
hátterében a D2 receptor affinitás értékelhetı szerepet játszik. Továbbá az is
feltételezhetı, hogy a D2 antagonista hatással rendelkezı neuroleptikumokra jellemzı
extrapyramidális mellékhatások megjelenése a szorongásoldó terápiás
dózistartományban nem várható.
65
KÖVETKEZTETÉSEK
• A deramciclane erısen kötıdik az agyi 5-HT2A, 5-HT2C receptorokhoz, közepes
affinitással rendelkezik az agyi 5-HT6, 5-HT7 σ1 és D2 receptorokhoz.
• A deramciclane nem kötıdik az agyi α1, α2, β, D1, 5-HT1A, benzodiazepine,
GABA, CCKA, CCKB és H1 receptorokhoz.
• A deramciclane hatékonyan gátolja az 5-HT-val kiváltott és az 5-HT2A/2C
agonista DOI-val kiváltott in vivo viselkedés és fiziológiás válaszokat,
alátámasztva a receptorkötési vizsgálatban kapott eredményeket.
• A deramciclane központi idegrendszeri szerotoninerg hatása legalább egy
nagyságrenddel alacsonyabb dózis, vagy koncentráció tartományban jelentkezik,
mint a perifériás 5-HT rendszerre gyakorolt hatása.
• A deramciclane perifériás és központi idegrendszeri 5-HT hatása antagonista
jellegő.
• A deramciclane szorongásoldó hatással rendelkezik három kísérletes szorongás
modellben.
• Felmerül a deramciclane terápiás alkalmazhatósága kényszerbetegségben.
• A szorongásoldó dózistartományban nem rendelkezik spontán aktivitást
befolyásoló hatással.
• Szorongásoldó hatásának hátterében nagy valószínőséggel az 5-HT2A/2C receptor
antagonista hatása állhat.
• Nem zárható ki, hogy az 5-HT6, 5-HT7 és σ1 receptornak is szerepe van a
deramciclane szorongásoldó hatásában.
66
• A deramciclane magas dózisban megjelenı dopamin antagonista hatása a
szorongásoldó dózistartományban várhatóan nem okoz kellemetlen
mellékhatásokat.
67
ÖSSZEFOGLALÁS
Az (1R,2S,4R)-(-)dimetilamoinoetoxi)-2-fenil-1,7,7-trimetilbiciklo[2.2.1]heptán-2-(E)-
buténdioát (deramciclane, EGIS-3886, 5. ábra) az EGIS Gyógyszergyár által
kifejlesztett originális molekula. A vegyület a klinikai vizsgálatokban a Fázis III.
vizsgálatokig jutott el.
A deramciclane a receptorkötési vizsgálatokban jelentıs affinitást mutatott a centrális 5-
HT2C és 5-HT2A receptorokhoz. Közepes gyenge affinitással rendelkezett a centrális σ1
(K i = 52 nM), az 5-HT6 (K i = 70 nM), az 5-HT7 (Ki = 105 nM) és a D2 (Ki = 113 nM)
receptorokhoz. Farmakológiai szempontból hatástalannak bizonyult az adrenerg (α1, α2,
β), a D1, az 5-HT1A, a GABAA, a benzodiazepine, a CCKA, a CCKB, és a H1
receptorokon.
A vegyület hatása a perifériás és a centrális 5-HT rendszerre, vizsgálataink alapján
eltérı erısségő. A gyengébb perifériás, és az erısebb centrális hatást alátámasztották a
receptorkötési vizsgálatok, a centrális 5-HT rendszerre gyakorolt hatás vizsgálatára
alkalmas in vivo DOI-val kiváltott „fejrázás teszt” (MED = 1,0 mg/kg p.o.), és a
perifériás 5-HT rendszerre gyakorolt hatásról információt adó 5-HT-val kiváltott
talpödéma teszt eredményei (MED = 30,0 mg/kg p.o.). További kísérletes evidenciát
szolgáltattak a gyengébb perifériás hatékonyság tekintetében a nyúl izoláltszervi
vizsgálatok (izolált aorta preparátum, IC50 = 420 nM). A fenti módszerek, és az egyéb
vizsgálatokban nyert eredmények alapján a vegyület antagonista karakterő az 5-HT2A és
5-HT2C receptorokon.
A deramciclane jelentıs anxiolytikus hatást fejtett ki az általunk alkalmazott
modellekben. Szignifikánsan fokozta a büntett ivást Vogel modellben, (MED = 1,0
mg/kg ip.), gátolta az egerek golyótemetı viselkedését (ID50 = 7,1 mg/kg p.o.), és
növelte az egerek átlépéseinek számát fény-sötét tesztben az erısen megvilágított
térfélre (MED = 3,0 mg/kg sc.).
A vegyület az anxiolytikus dózistartományban a diazepammal ellentétben (ID50 = 6,9
mg/kg p.o.) nem befolyásolta az egerek spontán motoros aktivitását (ID50 = 31,5 mg/kg
p.o.).
Az elvégzett vizsgálatok szerint a deramciclane szorongásoldó hatásában az 5-HT2A/2C
receptorok játszhatják az alapvetı szerepet, azonban nem zárható ki az 5-HT6, 5-HT7 és
68
σ1 receptorok jelentısége sem. Méréseink alapján a vegyület D2 receptor affinitása nem
játszik szerepet szorongásoldó hatékonyságában.
69
AZ EREDMÉNYEK GYAKORLATI HASZNOSÍTÁSA
A deramciclane jelen dolgozatban leírt eredményeinek hasznosítása több szempontból
jelentısnek bizonyult.
1. A dolgozatban bemutatatott preklinikai vizsgálatok képezték az alapját az
engedélyezett fázis I-III vizsgálatoknak.
2. A fázis II vizsgálatok klinikailag igazolták a preklinikai vizsgálatok
eredményeit (a deramciclane szorongásoldó hatását, és kiemelkedı
biztonságosságát).
3. A dolgozatban leírt eredmények további megerısítı evidenciát szolgáltattak
annak bizonyítására, hogy az 5-HT rendszer, és azon belül is különösen az
5-HT2A/2C receptoroknak számottevı szerepe van a szorongás
patomechanizmusában.
4. A deramciclane hatékonysága további kémai szintéziseket eredményezett az
adott struktúrakörben, még hatékonyabb molekulák fejlesztésére, amely a mai
napig folytatódik.
5. A deramcicalne fejlesztése jelentısen emelte az EGIS Gyógyszergyár, és
magyar gyógyszerkutatás egészének szakmai presztizsét.
70
IRODALOMJEGYZÉK
1. Aghajanian GK, Marek GJ. (1999) Serotonin and Hallucinogens.
Neuropsychopharmacology, 21: 16S-23S.
2. Alves SH, Pinheuro G, Motta V, Landeira-Fernandez J, Cruz APM. (2004)
Anxiogenic effects in the rat elevated plus maze of 5-HT2C agonist into ventral
but not dorsal hippocampus. Behavioral Pharmacol, 15: 37-43.
3. Amaral, DG. (2002) The primate amygdala and the neurobiology of social
behavior: implications for understanding social anxiety. Biol Psychiatry, 51:
11-17.
4. American Psychiatric Association: Diagnostic and Statistical Manual of
Mental Disorders, Fourth Edition, Text Revision. American Psychiatric
Association, Wasinghton, DC, 2000: 429-485
5. Apperley E, Humphrey PPA,. Levy GP. (1976) Receptors for 5-
hydroxytryptamine and noradrenaline in rabbit isolated ear artery and aorta. Br
J Pharmacol, 58: 211-221.
6. Arikian SR, Gorman JM. (2001) A review of the diagnosis, pharmacologic
treatment, and economic aspect of anxiety disorders in Primary Care
Companion. J Clin Psychiatry, 3: 110-117.
7. Awouters F. (1985) The pharmacology of ketanserin, the first selective
serotonine S2-antagonist. Drug Dev Res, 6: 263-300.
8. Bagdy G. (1998) Serotonin, anxiety, and stress hormones. Focus on 5-HT
receptor subtypes, species and gender differences. Ann NY Acad Sci, 851:
357-363.
71
9. Bandelow B, Zohar J, Hollander E, (2002) World Federation of Societies of
Biological Psychiatry (WFSB) guidelines for the pharmacological treatment of
anxiety, obsessive-compulsive and posttraumatic stress disorders. World J Biol
Psychiaty 3:171-199.
10. Bannermen DM, Rawlins JNP, MCHugh SB, Deacon RMJ, Yee BK, Bast T,
Zhang W-N, Pothuizen HHJ, Feldon J. (2004) Regional dissociation within the
hippocampus-memory and anxiety. Neurosci Biobehav Rev, 28: 273-283
11. Barili P, De Carolis G, Zacheo D, Amenta F. (1998) Sensitivity to aging of the
limbic dopaminergic system: review. Mech Aging Dev, 106: 57-92.
12. Barlow DH, (2000) Unraveling the mysteries of anxiety and its disorders from
the perspective of emotion theory. Am Psychol, 55: 1247-1263.
13. Barnes, NM, Sharp, T. (1999) A review of central 5-HT receptors and their
function. Neuropharmacology, 38: 1083-1152.
14. Bedard P, Oycock CJ. (1977) „Wet-dog” shake behavior int he rat: A possible
quantitative model of central 5-hydroxytryptamine activity.
Neuropharmacology, 16: 663-670.
15. Bentley JC, Sleight AJ, Marsden CA,. Fone KC. (1997). 5-HT6 antisense
oligonucleotides i.c.v. affects rat performance int he water maze and feeding, J
Psychopharmacol, 11: A64.
16. Berényi E, Balaskó G. (1993). A benzodiazepin történet. Acta Pharm.Hung,
63: 45-51.
17. Blanco C, Raza MS, Scneier FR, Liebowitz MR. (2003). The evidence-based
pharmacological treatment of social anxiety disorder. Int J
Neuropsychopharmacol, 6: 427-442.
72
18. BNO-10 Zsebkönyv. Animula Kiadó, Budapest, 2004.
19. Bockaert J, Claeysen S, Compan V, Dumuis, A. (2004) 5-HT4 receptors. Curr
Drug Targets CNS Neurol Disord, 3: 39-51.
20. Boess FG, Martin IL: (1994) Molecular biology of 5-HT receptors.
Psychopharmacol, 16: 39-49.
21. Bonaventura P, Hall H, Gommeren W, Cras P, Langlois X,. Jurzak M. (2000)
Mapping of serotonin 5-HT(4) receptor mRNA and ligand binding sites int he
post-mortem human brain. Synapse, 36: 35-46.
22. Borman RA, Tilford NS, Harmer DW, Day N, Ellis ES, Sheldrick RL, Carey
J, Coleman RA, Baxter GS. (2002). 5-HT(2B) receptors play a key role in
mediating the excitatory effects of 5-HT in human colon in vitro. Br J
Pharmacol, 135: 1144-1151.
23. Boulenger JP. (1991). Animal model of anxiety: what does it mean? In:
Anxiety, Depression and Mania. Eds. P. Soubrie, Karger, Basel, 20-23.
24. Bourin M, Briley M. (2003). Sedation an unpleasant, undesirable and
potentially dangerous side-effect of many psychotropic drugs. Human
Psychopharm Clin and Exp, 19: 135-139.
25. Bradford MM. (1976) A rapid and sensitive method for the quantification of
microgram quantities of protein utilizing the principle of protein drug binding.
Anal Biochem, 72: 248-254.
26. Braestrup C, Squires R.F. (1977) Specific benzodiazepine receptors in rat
brain characterized by high-affinity (3H)diazepam binding. Proc Natl Acad Sci
USA, 74: 3805-3809.
73
27. Broekkamp CLE, Berendsen HHG, Jenck F, Van Delft AML. (1989). Animal
models for anxiety and response to serotonergic drugs. Psychopharmacology,
22: 2-12.
28. Broekkamp CLE, Joly-Gelouin D, Lloyd KL, Rijk HW. (1986). Major
tranquillizers can be distinguished from minor tranquillizers on the basis of
effects on marble burying and swim-induced grooming.Eur J Pharmacol, 126:
223-229.
29. Bryant HU, Nelson DL, Button D, Cole HW, Baez MB, Lucaites VL,
Wainscott DB, Whitesitt C, Reel J, Simon R, Koppel GA. (1996) A novel
class of 5-HT2A receptor antagonists:aryl-aminoguanidines. Life Sci, 59: 1259-
1268.
30. Burnet PW, Eastwood SL. (1996). 5-HT1A and 5-HT2A receptor mRNAs and
binding site densities are differentially altered in schizophrenia.
Neuropsychopharmacology, 15: 442-455.
31. Bylund DB, Snyder SH. (1976) Beta-adrenergic receptor binding in membrane
preparations from mammalian brain. Mol Pharmacol 12: 568-580.
32. Carasco GA, Van der Kar L. (2003) Neuroendocrine phramacology of stress.
Eur J Pharmacol, 463: 235-272.
33. Ceulemans DLS, Hoppenbrouwers M-L, Gelders TG, Reyntjens AJM. (1985)
The influence of ritanserine, a serotonin antagonist, in anxiety disorders: A
double-bind placebo-controlled study versus lorazepam. Pharmacopsychiatry,
18: 303-305.
74
34. Charney DS, Woods SW, Goodman WK, Heninger GR. (1987) Serotonin
function in anxiety. Effects of serotonin agonist mCPP in panic disorder
patients and healthy subjects. Psychopharmacology, 92: 14-24.
35. Cheng Y, Prusoff WH. (1973) Relationship between the inhibition constant
(K i) and the concentration o fan inhibitor which causes 50 per cent inhibition
(IC50) of an enzymatic reaction. Biochem Pharmacol, 22: 3099-3108.
36. Chiu TH, Rosenberg HC. (1979) Differential effect of Triton X-100 on
benzodiazepine and GABA binding in a frown-thawed synaptosomal fraction
of rat brain. Eur J Pharmacol, 58: 335-338.
37. Choi DS, Birraux G, Launay JM, Maroteaux L. (1994) The human serotonin
5-HT2B receptor: pharmacological link between 5-HT2 and 5-HT1D receptors.
FEBS Lett, 352: 393-399.
38. Choi DS, Maroteaux L. (1996) Immunohistochemical localisation of the
serotonin 5-HT2B receptor in mouse gut, cardiovascular system, and brain.
FEBS Lett, 391: 45-51.
39. Chutka DS, Tkahashi PY, Hoel RW. (2004) Inapropriate medications for
elderly patients. Majo Clin Proc, 79: 122-139.
40. Collinson N, Dawson GR. (1997) On the elevated plus-maze the anxiolytic-
like effects of the 5HT(1A) agonist, 8-OH-DPAT, but not the anxiogenic-like
effects of the 5-HT(1A) partial agonist, buspirone, are blocked by the 5-HT1A
antagonist WAY 100635, Psychopharmacology, 132: 35-43.
41. Coplan JD, Lydiard RB. (1998) Brain Circuits in Panic Disorder. Biol
Psychiatry, 44: 1264-1276.
75
42. Corne SJ, Pickering RW, Warner BT. (1963) A method for assessing the effect
of drugs on the central actions of 5-hydroxytriptamine. Br J Pharmacol, 20:
106-120.
43. Crawley JN. (1981) Neuropharmacological specifity of a simple animal model
for the behavioralactions of benzodiazepines. Pharmac Biochem Behav, 15:
695-699.
44. Crawley JN, Goodwin FK. (1980). Preliminary report of a simple animal
behavior model for the anxiolytic effects of benzodiazepines. Pharmac
Biochem Behav, 13:167-170.
45. Culpepper L. (2003). Use of algorithms to treat anxiety in primary care J. Clin
Psychiatry, 64: 30-33.
46. Curzon G. (1990) Serotonin and appetite. Annals of New York Academ. of the
Science, 600: 521-530.
47. Dahlstrom A, Fuxe K. (1964) Evidence for the existence of monoamine-
containing neuron sin the central nervous system. I. Demonstration of
monoamines in the cell bodies of brainstem neurons. Acta Physiol Scand, 62:
1-55.
48. Deakin JF. (1988). 5-HT2 receptors, depression and anxiety. Pharmacol
Biochem Behav, 29: 819-820.
49. Dean B, Hayes W. (1996). Decreased frontal cortical serotonin2A receptors in
schizophrenia. Shizophr Res, 21: 133-139.
50. Dekeyne A, Denorme B, Monneyron S, Millan MJ. (2000) Citalopram
redduces social interaction in rats by activation of serotonin (5-HT)2C
receptors. Neuropharmacology 39: 1114-1117.
76
51. Derkach V, Suprenant A, North RA. (1989) 5-HT3 receptors are membrane ion
channels. Nature, 339: 706-709.
52. Doménech T, Beleta J, Fernández AG, Gristwood RW, Cruz-Sanchez F,
Tolosa E, Palacios JM. (1994) Identification and characterization of serotonin
5-HT4 receptor binding sites in human brain: comparison with other
mammalian species. Brain Res Mol Brain Res, 21: 176-180.
53. Duxon MS, Flanigan TP, Reavley AC, Baxter GS, Blackburn TP, Fone KC.
(1997) Evidence for expression of the 5-hydroxytriptamine-2B receptor
protein in the rat central nervous system. Neuroscience, 76: 323-329.
54. East SZ, Burnet PW, Leslie RA, Roberts JC, Harrison PJ. (2002) 5-HT6
receptor binding sites in schizophrenia and following antipsychotic drug
administration: autoradiographic studies with [125]SB-258585. Synapse, 45:
191-199.
55. Egashira N, Harada S, Okuno R, Matsushita M, Nishimura R, Mishima K,
Wasaki K, Orito K, Fujiwara M. (2007). Involvment of the sigma1 receptor in
inhibiting activity of fluvoxamine on marble-burying behavior: comparison
with paroxetin. Eur J Pharmacol, 53: 149-157.
56. Eglen RM, Jasper JR, Chang DJ, Martin GR. (1997) 5-HT7 receptor: orphan
found. Trends Pharmacol. Sci, 18: 104-107.
57. Erspamer V, Asero B. (1952) Identification of enteramine, specific hormone
of enterochromaffin cells, as 5-Hydroxytryptamine. Nature, 169: 800-801.
58. Fitzgerald LW, Burn TC, Brown BS, Patterson JP, Corjay MH, Valentine PA,
Sun JH, Link JR, Abbaszade I, Hollis JM, Largent BL, Hartig PR, Hollis GF,
Meunier PC, Robichaud AJ, Robertson DW. (2000) Possible role of valvular
77
serotonin 5-HT(2B) receptor in the cardiopathy associated with fenfluramine.
Mol Pharmacol, 57: 75-81.
59. Gaddum JH, Picarelli ZP. (1957) Two kindsof tryptamine receptor. British J.
Pharmacol, 12: 323-328.
60. Gesing A, Bilang-Bleuel A, Droste SK, Linthorst AC, Holsboer F, Reul JM.
(2001) Psychological stress increases hippocampal mineralocorticoid receptor
levels: involvement of corticotropin-releasing hormone. J Neurosci, 21: 4822-
4829.
61. Gérard C, Martres MP, Lefevre K, Miquel MC, Vergé D, Lanfumey L, Doucet
E, Hamon M, Mestikawy S. (1997) Immuno-localization of serotonin 5-HT6
receptor-like material in the rat central nervous system. Brain Res, 746: 207-
219.
62. Gingrich JA, Hen R. (2001) Dissecting role of the serotonin system in
neuropsychiatric disorders using knockaut mice. Psychopharmacology, 155: 1-
10.
63. Graeff FG, Viana MB, Mora PO.(1997) Dual role of 5-HT in defense and
anxiety. Neurosci Biobehav Rev, 21: 791-799.
64. Graeff FG, Guimares FS, De Andrade TG, Deakin JF. (1996) Role of 5-HT in
stress, anxiety and depression. Pharmacol Biochem Behav, 54: 129-141.
65. Graeff FG, Schoenefeld R. (1970) Tryptaminergic mechanism in punished and
nonpunished behavior. J. Pharmacol Exp Ther, 173: 277-283.
66. Graeff, FG. (1993) Role of 5-HT in defensive behavior and anxiety. Reviews
in the Neurosciences, 4: 181-211.
78
67. Graeff FG. (1997) Serotonergic systems. Psychiatr Clin N Am, 20: 723-739.
68. Grailhe R, Waeber C, Dulawa SC, Hornung JP, Zhuang X, Brunner D, Geyer
MA, Hen R. (1999) Increased exploratory activity and altered response to LSD
in mice lacking the 5-HT(5A) receptor. Neuron, 3: 581-591.
69. Gray JA. The neuropsychology of anxiety: an enquiry into the functions of the
septo-hippocampal system. Oxford University Press, Oxford, 1987: 9-15.
70. Greengrass P, Bremner R. (1979) Binding characteristics of 3H-prazosin to rat
brain α-adrenergic receptors. Eur J Pharmacol, 55: 323-326.
71. Gross C, Zhuang X, Stark K, Ramboz S, Oosting R, Kirby L, Santarelli L,
Beck S, Hen R. (2002) Serotonin1A receptor acts during development to
establish normal anxeiety-like behaviour in the adult. Nature, 416: 396-400.
72. Gurevich EV, Joyce JN. (1997). Alterations in cortical serotonergic system in
schizophrenia: a postmortem study. Biol Psychiatry, 42: 529-545.
73. Gyertyán I. (1992) Animal models of anxiety: a critical review. Acta Phisiol
Hung, 79: 369-379.
74. Hascoët M, Bourin M, Todd KG, Couetoux du Terte A. (1994) Anti-conflict
effect of 5-HT1A agonists in rats: a new model for evaulating anxiolytic-like
activity. J Psychopharmacol, 8: 227-237.
75. Haller J, Halász J, Makara GB. (2000) Housing conditions and the anxiolytic
efficacy of buspirone: the relationship between main and side effects. Behav
Pharmacol, 11: 403-412.
79
76. Hanner M, Moebius FF, Flandorfer A, Knaus HG, Stiessing J, Kempner E,
Glossma H. (1996). Purification, molecular cloning, and expression of the
mammalian sigma1-binding site. Proc Natl Acad Sci USA, 93: 8072-8077.
77. Hayashi T, Su TP. (2001). Regulating ankyrin dynamics: role of sigma1
receptors. Proc. Natl Acad Sci USA, 98: 491-496.
78. Heidmann DEA, Szot P, Kohen R, Hamblin MW. (1998) Function and
distribution of three rat 5-hydroxytryptamine7 (5-HT7) receptor isofors
produced by alternative splicing. Neuropharmacology, 37: 1621-1632.
79. Herman JP, Cullinan WE, Ziegler DR, Tasker JG. (2002) Role of the
paraventricular nucleus microenvironment in stress integration. Eur J
Neurosci, 16: 381-385.
80. Hirst WD, Abrahamsen B, Blaney FE, Calver AR, Aloy L, Price GW,
Medhurst AD. (2003) Differences in the central nervous system distribution
and pharmacology of the mouse 5-hydroxytryptamine-6 receptor compared
with rat and human receptors investigated by radioligand binding site-diercted
mutagenesis, and molecular modeling. Mol Pharmacol, 64: 1277-1278.
81. Hoyer D. (1988) Functional correlates of serotonin 5-HT1 recognition sites. J
Receptor Res, 8: 59-81.
82. Humprey PP, Hartig P, Hoyer D. (1993) A proposed new nomenclature for 5-
HT receptors. Trends in Pharmacol Science, 14: 233-236.
83. Hunter JC, Suman-Chauman N, Meecham KG, Dissanayake VU, Hill DR,
Pritchard MC, Kneen CO, Horwell DC, Hughes J, Woodruf GN. (1993)
[3H]PD 140376: a novel and highly selective antagonist radioligand for the
cholecystokininB/gastrin receptor in guinea pig cerebral cortex and gastric
mucosa. Mol Pharmacol, 43: 595-602.
80
84. Kalus O, Kahn RS, Wezler S, Asnis GM, Van Oraag HM. (1990)
Hypersensitivity to m-chlorophenylpiperazine in a subject with subclinical
panic attacs. Biol Psychiat, 28: 1053-1057.
85. Kanerva H, Kilkku O, Helminen A, Rouru J, Tarpila S, Scheinin M,
Huupponen R, Klebovich I, Drabant S, Urtti A. (1999) The single dose
pharmacocinetics and safety of deramciclane in healthy male volunters.
Biopharm Drug Dispos, 20: 327-334.
86. Kanerva H, Kilkku O, Helminen A, Rouru J, Scheinin M, Huupponen R,
Klebovich I, Drabant S, Urtti A. (1999) Pharmacokinetics and safety of
deramciclane during multiple oral dosing. Int J Clin Pharmacol Ther, 37: 589-
597.
87. Kask A, Rago L, Harro J. (1998) Anxiogenic like effect of the NPY Y1
receptor antagonist BIB3226 administered into the dorsal periaqueductal gray
matter in rats. Regul Pept, 75-76: 255-262.
88. Kekuda R, Prasad PD, Fei YJ, Leibach FH, Ganapathy V. (1996). Cloning and
functional expression of the human type 1 sigma receptor (hSigmaR1).
Biochem. Biophys Res Commun, 229: 553-558.
89. Kennet GA, Pittaway K, Blackburn TP. (1994) Evidence that 5-HT2C receptor
antagonists are anxiolytic in the Geller-Seifter model of anxiety.
Psychopharmacology, 114: 90-96.
90. Kennet GA, Whitton P, Shah K, Curzon G. (1989) Anxiogenic-like effects of
mCPP and TFMPP in animal models are opposed by 5-HT1C receptor
antagonists. Eur J Pharmacol, 164: 445-454.
81
91. Kennett GA, Wood MD, Glen A, Grewal S, Forbes I, Gadre A, Blackburn
TP.(1994) In vivo properties of SB 200646A a 5-HT2C/2B receptor antagonist.
Br J Pharmacol, 111: 797-802.
92. Kim JJ, Whan J. (2006) Neural circuits and mechanisms involved in Pavlovian
fear conditioning: A critical review. Neurosci and Biobehav Rev, 30: 188-202.
93. Klebovich I, Kanerva H, Bojti E, Urtti A, Drabant S. (1998) Comparative
pharmacocinetics of deramciclane in various species (rat, dog, rabbit, human)
after the administration of a single oral dose of 3 mg kg-1. (1998) Pharm
Pharmacol Commun, 4: 1-9.
94. Korte SM. (2001) Corticosteroids in relation to fear, anxiety and
psychopatology. Neurosci Biobehav Rev, 25: 117-142.
95. Labreque J. Fargin A, Bouver M, Chidiac P, Dennis M. (1995) Serotonergic
antagonists differentially inhibit spontaneous activity and decrease ligand
binding capacity of the rat 5-hydroxytryptamine type 2C receptor in Sf9 cells.
Mol Pharmacol, 48: 150-159.
96. Lanfumey L, Hamon M. (2004) 5-HT1 receptors. Curr Drug Targets CNS
Neurol Disord, 3: 1-10.
97. Launay JM, Hervé P, Peoc’h K, Tournois C, Callabert J, Nebigil CG, Etienne
N, Drouet L, Humber M, Simonneau G, Maroteaux L. (2002) Function of the
serotonin 5-hydroxytryptamine 2B receptor in pulmonary hypertension. Nat
Med, 8: 1129-1135.
98. LeDoux J. The amygdala and emotion: a view through fear. In: Aggleton JP.
(ed.) The Amygdala, Oxford University Press, Oxford, 2000: 289-310.
82
99. LeDoux, J. (1998) Fear and Brain: where have we been, and where are we
going? Biol Psychiatry, 44: 1229-1238.
100. Leff S, Adams L, Hyttel J, Creese I. (1982) Kainate lesion dissociates striatal
dopamine receptor radioligand binding sites. Eur J Pharmacol, 70: 71-75.
101. Lenze EJ, Mulsan BH, Sherar MK, Sweet RA, Miller R. (2000) Comorbid
anxiety disorders in depressed elderly patients. Am J Psychiatry, 157: 722-
728.
102. Leysen JE, Gommeren W, Van Compel P, Wynants J, Janssen PFM. (1985)
Receptor binding properties in vitro and in vivo of ritanserine, a very potent
and long acting S2 antagonist. Mol Pharmacol, 27: 600-611.
103. Leysen JE, Niemegeers CJE, Van Nueten JM, Laduron PM. (1981) [3H]Ketanserin (R41468), a selective [3H]ligand for Serotonine2 receptor
binding. Mol Pharmacol, 21: 301-314.
104. Leysen, JE. (2004) 5-HT2 receptors. Curr Drug Targets CNS Neurol Disord, 3:
11-26.
105. Lucki I. (1996) Serotonin receptor specifity in anxiety disorders. J. Clin
Psychiatry, 57: 5-10.
106. Maayani S, Wilkinson WC, Stollak J. (1984) 5-HT receptor int he rabbit aorta:
Characterization with butyrophenone analogs. J Pharm Exp Ther, 229: 346-
350.
107. Maassen VanDenbrick A, Reekers M, Bas WA, Ferrari MD, Saxena PR.
(1998) Coronary side-effect potential of current and prospective antimigraine
drugs. Circulation, 98: 25-30.
83
108. Martin JR, Ballard TM, Higgins GA. (2002) Influence of the 5-HT2C receptor
antagonist, SB-242084, in tests of anxiety. Pharmacol Biochem Behav, 71:
615-625.
109. Martins AP, Marras RA, Guimaraes FS. (1997) Anxiogenic effect of
corticotropin-releasing hormone int he dorsal periaqueductal grey.
Neuroreport, 8: 3601-3604.
110. McLean PD. (1949) Psychosomatic disease and visceral brain: recent
developments and the bearing on he Papez theory of emotion. Psychosom
Med, 11: 338-353.
111. McLean PD. (1952). Some psychiatric implications on physiological studies
on frontotemporal portion of limbic system (visceral brain).
Electroencephalogr Clin Neurophysiol, Suppl 4: 407-418
112. Meert TF, Janssen PAJ.(1989) Psychopharmacology of ritanserine. Drug Dev
Res, 18: 119-144.
113. Menard J, Treit D. (1999) Effects of centrally administered anxiolytic
compounds in animal models of anxiety. Neurosci Biobehav Rev, 23: 591-
613.
114. Middlemiss DR, Tricklebank MD. (1992). Centrally active 5-HT receptor
agonists and antagonists. Neurosci Biobehav Rev, 16: 75-82.
115. Millan MJ. (2003) The neurobiology and control of anxious states. Prog
Neurobiol, 70: 8-244.
116. Mitchell ES, Neumaier JF. (2005) 5-HT6 receptors: novel target for cognitive
enhancement. Pharmacol & Ther, 108: 320-333.
84
117. Mullins UL, Gianutsos G, Eison AS. (1999) Effects of antidepressants on 5-
HT7 receptor regulation in the rat hypothalamus. Neuropsychopharmacology,
21: 352-367.
118. Murdoch R, Morecroft I, MacLean MR. (2003) 5-HT moduline an endogenous
inhibitor of 5-HT1B/1D-mediated contraction in pulmonary arteries. Brit J
Pharmacol, 138: 795-800.
119. Narita N, Hashimoto K, Tomitaka S, Minabe Y. (1996). Interactions of
selective serotonin reuptake inhibitors with subtypes of sigma receptor in rat
brain. Eur J Pharmacol, 307: 117-119.
120. Nelson DL. (2004) 5-HT5 receptors. Curr Drug Targets CNS Neurol Disord, 3:
53-58.
121. Nestler EJ, Hyman SE, Malenka RC. Molecular Neuropharmacology: A
Foundation for Clinical Neuroscience. New York, McGraw-Hill 2001.
122. Overstreet DH, Knapp DJ, Breese GR. Mechanism involved in the acute
anxiogenic effects of fluoxetine. In: Serotonin: From the Molecule to The
Clinic. A Serotonin Club/ Brain Research Bulletin Conference. New Orleans,
USA, 2000: Abstract, p 109.
123. Pälvimäki EP, Majasuo H, Kuoppamäki M, Männistö PT, Syvälahti E, Hietala
J, (1998). Deramciclane a putative anxiolytic drug, is a serotonin 5-HT2C
receptor inverse agonist but fails to induce 5-HT2C receptor down regulation.
Psychopharmacology, 136: 99-104.
124. Pan YX, Mei J, Xu J, Wan BL, Zuckerman A, Pasternak GW. (1998). Cloning
and characterization of a mouse sigma1 receptor. J Neurochem, 70: 2279-
2285.
85
125. Papaez JW. (1937). A proposed mechanism of emotion. Arch Neurol
Psychiatry, 38: 725-743.
126. Parratt JR, West GB. (1958) Inhibition by various substances of oedema
formation in the hin-paw of the rat induced by 5-hydroxytriptamine, histamine,
dextran, eggwhite and compound 48/80. Br J Pharmacol, 13: 65-70.
127. Pasqualetti M, Nardi I, Ladinsky H, Marzziti D, Cassano GB. (1996)
Comparative anatomical distribution of serotonin 1A, 1D alpha and 2A
receptor mRNAs in human brain postmortem. Brain Res Mol Brain Res, 56: 1-
8.
128. Pattij T, Groenink L, Hijzen TH, Oosting RS, Maes RA, Van der Gugten J,
Oliver B. (2002) Autonomic changes associated with enhanced anxiety in 5-
HT1A receptor knockout mice. Neuropsychopharmacology, 27: 380-390.
129. Pazos A, Hoyer D, Palacios JM. (1985) The binding of serotoninergic ligands
to the porcine choroid plexus: Characterization of a new type of serotonin
recognition site. Eur J Pharmacol, 106: 539-546.
130. Pazos A, Probst A, Palacios JM. (1987) Serotonin receptor sin the human
brain-IV. Autoradiographic mapping of serotonin-2 receptors. Neruroscience,
21: 123-139.
131. Peroutka SJ. (1986) Pharmacological differentiation and characterization of 5-
HT1A, 5-HT1B, and 5-HT1C binding sites in rat frontal cortex. J Neurochem, 47:
529-540.
132. Piggot TA, Zohar J, Hill JL, Bernstein SE, Grover GN, Zohar-Kdouch RC,
Murphy DL. (1991) Metergoline blocks the behavioral and neuroendocrine
effects of oral mCPP in obsessive-compulsive disorder. Biol Psychiatry, 29:
418-426.
86
133. Pinel JPJ, Gorzalka BB, Ladak F. (1981). Cadaverin and putrescine initiate the
burial of dead conspecifics by rats. Physiol and Behav, 27: 819-824.
134. Pinel JPJ, Treit D. (1978). Burying as a defensive response in rats. J Compar
and Phsyiol Psych, 4: 708-712.
135. Poling A, Cleary J, Monaghan M. (1981). Burying by rats in response to
aversive and nonaversive stimuli. J Exp Anal Behav, 35: 31-44.
136. Pralong E, Magistretti P, Stoops R. (2002) Cellular perspectives on the
glutamate-monoamine interactions in limbic lobe structures and their
relevance for some psychiatric disorders. Prog Neurobiol, 67: 173-202.
137. Reynolds GP, Mason DL, Meldrum A, De Keczer S, Parnes H, Eglen RM,
Wong EH. (1995) 5-Hydroxytryptamine (5-HT)4 receptors in post mortem
human brain tissue: distribution, pharmacology and effects of
neurodegenerative diseases. Br J Pharmacol, 114: 993-998.
138. Rickels K, Rynn M. (2002) Pharmacotherapy of generalized anxiety disorder.
J Clin Psychiatry, 63: 9-16.
139. Rickels K, Scweizer E, Case WG, Greenblatt DJ. (1990) Long term
therapeutic use of benzodiazepines I. Effects of abrupt discontinuation. Arch
Gen Psychiatry, 47: 899-907.
140. Rinaldi-Carmona M, Congy C, Santucci V, Simiand J, Gautret B, Neolat G,
Labeeuw B, Le Fur G, Soubrie P, Breliere JC. (1992) Biochemical and
pharmacological properties of SR 46349B, a new potent and selective 5-
hydroxytryptamine2 receptor antagonist. J Pharmacol Exp Ther, 262: 759-768.
87
141. Rinaldi-Carmona M, Bouaboula M, Congy C, Oury-Donat F, Simiand J, Shire
D, Casellas P, Soubrié P, Breliere JC, Le fur G. (1993) Up-regulation of 5-
HT2 receptors int he rat brain by repeated administration of SR 46349B, a
selective 5-HT2 receptor antagonist. Eur j Pharmacol, 246: 73-80.
142. Rosenbaum J, Tollefson GD. Fluoxetine. In: Textbook of
Psyxhopharmacology, Schatberg AF. Nemroff CB. (eds) American Psychiatric
Publishing Inc. Asinghton, DC, London, England 2004: 231-246.
143. Russo AS, Guimaraes FS, De Aguiar JC, Graeff FG. (1993) Role of
benzodiazepine receptors located in the pariaqueductal grey of rats in anxiety.
Psychopharmacology, 110: 198-202.
144. Sah P, Faber ESL, Lopez de Armentia M, Power J. (2003) The Amygdaloid
complex: Anatomy and Physiology. Physiol Rev, 83: 803-834.
145. Sánchez C. (1996). 5-HT1A receptors play an important role in modulation of
behaviour of rats in two-compartment black and white box. Behav Pharmacol,
7: 788-797.
146. Saxena, PR. (1995) Serotonin receptors: subtypes, functional responses and
therapeutic relevance. Pharmacology and Therapeutics, 66: 339-368.
147. Scatchard G. (1949) The attraction of proteins for small molecules and ions.
Ann NY Acad Sci, 51: 660-672.
148. Schechter LE, Lin Q, Smith DL, Zhang G, Shan Q, Platt B, Brandt MR,
Dawson LA, Cole D, Bernotas R, Robichaud A, Rosenzweig-Lipson S, Beyer
C. (2007). Neuropharmacological profile of novel and selective 5-HT6 receptor
agonists: WAY-181187 and WAY-208466. Neuropsychopharmacology
advance online publication, 11 July 2007.
88
149. Schmuck K, Ullmer C, Engels P, Lübbert H. (1994) Cloning and functional
characterization of the human 5-HT2B serotonin receptor. FEBS Lett, 342: 85-
90.
150. Schreiber R, Brocco M, Audinot V, Gobert A, Veiga S, Millan M J. (1995) (1-
(2,5-dimethoxy-4 lodophenyl)-2-aminoproane)-induced head twiches in rat are
mediated by 5-hydroxytryptamine (5-HT2A) receptors: modulation by novel 5-
HT2A/2Cantagonists, D1 antagonists and 5-HT1A agonists. J Pharm Exp Ther,
273: 101-112.
151. Seibyl JP, Krystal JH, Price LH, Woods SW, D’Amico CD, Henninger GR,
Charney DS. (1991) Effects of ritanserine on the behavioral neuroendocrine
and cardiovascular responses to meta chlorophenylpiperazine in healthy
subjects. Psychiatry Res, 38: 227-236.
152. Shah AA, Sjovold T, Treit D. (2004) Inactivation of the medial prefrontal
cortex with the GABAA receptor agonist muscimol increases open-arm activity
int he elevated plus-maze and attenuates shock-probe burying in rats. Brain
Res, 1028: 112-115.
153. Shenker A, Kosugi S, Meredino JJ, Jr. Minegishi T, Cutler GB. Jr. (1993). A
constitutively activating mutation of the luteinizing hormone receptor in
familial male precocious puberty. Nature, 365: 652-654.
154. Sotaniemi EA,. Arranto AJ, Pelkonen O, Pasanen M. (1997). Age and
cytochrome P450-linked drug metabolism in humans: an analysis of 226
subjects with equal histopathologic conditions. Clin Pharmacol Ther, 61: 331-
339.
155. Söderpalm B, Engel JA: (1989) Does the PCPA induced anticonflict effect
involve activation of the GABAA/benzodiazepine chlorid ionophore receptor
complex? J Neural Transm, 76: 145-153.
89
156. Sramek JJ, Zarotsky V, Cutler NR. (2002). Generalized anxiety disorder:
treatment opsions. Drug, 62: 1635-1648.
157. Steimer T. (2002). The biology of fear-and anxiety-related behaviors.
Dialogues Clin Neurosci, 4: 231-249.
158. Szabo ST, Gould TD, Manji HK. Neurotransmitters, receptors, signal
transduction, and second messengers in Psychiatric Disorders. In: Textbook of
Psychopharmacology, Schatberg AF. Nemroff CB. (eds) American Psychiatric
Publishing Inc. Asinghton, DC London, England 2004.
159. Szádóczky E, Papp Zs, Vitray J, Füredi J. (2000) A hangulat-és szorongásos
zavarok elıfordulása a felnıtt magyar lakosság körében. Orv Hetilap 141: 17-
22.
160. Tecott LH, Sun LM, Akana SF, Strack AM, Loweinsztein DH, Dallman MF.
(1995) Eating disorder and epilepsy in mice lacking 5-HT2c serotonin
receptors. Nature, 374: 542-546.
161. Terron JA. (1997) Role of 5-HT7 receptors in the long-lasting hypotensive
response induced by 5-hydroxytryptamine in the rat. Br J Pharmacol, 121:
563-571.
162. The World Health Report. Mental Health: New understanding New Hope,
Geneva, 2001.
163. The World Health Report. Conquering, suffering enriching humanity. World
Health Organization, Geneva, 1997.
164. Thomas DR, Hagan JJ. (2004) 5-HT7 receptors. Curr Drug Targets CNS
Neurol Disord, 3: 81-90.
90
165. Tran VT, Chang RS, Snyder SH. (1978) Histamine H1 receptors identified in
mammalian brain memebranes with [3H]mepyramine. Proc Natl Acad Sci
USA, 12: 6290-6294.
166. Treit D. (1984). Animal models for the study of anti-anxiety agents: a review.
Neurosci and Biobihav Rev, 9: 203-222.
167. Treit D. Defensive burying: a pharmacological animal model for specific
fears? In: Anxiety, Depression and Mania. Eds. P. Soubrie, Karger, Basel
1991:1-19.
168. Twarog BM, Page IH: (1953) Serotonine content of some mammalian tissues
and urine and method for its determination. Am J Physiol, 175: 157-161.
169. U’Prichard DC, Snyder SH. (1977) Binding of 3H-catecolamines to alpha-
noradrenergic receptor sites in calf brain. J Biol Chem, 252: 6450-6463.
170. Vickers SP, Dourish CT. (2004) Seronin receptor ligands and the treatment of
obesity. Curr Opin Investig Drugs, 5: 377-388.
171. Vogel JR, Beer B, Clody DE. (1971) A simple and reliable conflict procedure
for testing anti-anxiety agents. Psychopharmacologia, 21: 1-7.
172. Waeber C, Sebben M, Grossman C, Javoy-Agid G, Bockaert J, Dumuis A.
(1993) [3H]-GR 113808 labels 5-HT4 receptors in human and guinea-pig brain.
Neuroreport, 4: 1239-1242.
173. Wallace RA, Wallace L, Harold M, Miller D, Uretsky NJ. (1989) Interaction
of permanently charged cholrpromazine and dopamine analogs with the striatal
D1 dopaminergic receptor. Biochem Pharmacol, 38: 2019-2025.
91
174. Watling KT. (2001) The Sigma-RBI Handbook of Receptor Classification and
Signal Transduction (4th ed.) Natick, MA: Sigma-RBI.
175. Weissmann BA, Barrett JE, Brady LS, Witkin JM, Mendelson WB, Paul SM,
Skolnick P. (1984) Behavioral and neurochemical studies on the anticonflict
actions of buspirone. Drug Dev Res, 4: 83-93.
176. Weselowska A, Nikiforuk A, Stachowitz K, Tatarczynska E. (2006). Effect of
the selective 5-HT7 receptor antagonist SB 269970 in animal models of
anxiety and depression. Neuropharmacology, 3: 578-586.
177. Wesolowsaka A, Nikiforuk A, Stachowicz K, Tatarczynska E. (2006) Effect of
the selective 5-HT7 receptor antagonist SB 269970 in animal models of
anxiety and depression. Neuropharmacology, 51: 578-586.
178. Wesolowska A, Nikiforuk A. (2007). Effects of the brain-penetrant and
selective 5-HT6 receptor antagonist SB-399885 in animal models of anxiety
and depression. Neuropharmacology, 52: 1274-1283.
179. Wilkie DM, MacLennan AJ, Pinel JPJ. (1979). Rat defensive behavior:
Burying noxious food. J Exp Anl Behav, 31: 299-306.
180. Wolf H. (2000) Preclinical and clinical pharmacology of the 5-HT3 receptor
antagonists. Scand J Rheumatol, 113: 37-45.
181. Wood MD, Reavill C, Trail B, Wilson A, Stean T, Kennett GA, Lightowler S,
Blackburn TP, Thomas D, Gaeger TL, Riley G, Holland V, Bromidge SM,
Forbes IT, Middlemiss DN. (2001) SB 243213; a selective 5-HT2C receptor
inverse agonist with improved anxiolytic profile: lack of tolerance and
withdrawal anxiety. Neuropharmacology, 41: 186-199.
92
182. Wooley ML, Marsden CA, Fone KC. (2004) 5ht6 receptors. Curr Drug Targets
CNS Neurol Disord, 3:59-79.
183. Yoshioka M, Matsumoto M, Togashi H, Mori K, Saito H.(1998) Central
distribution and function of 5-HT6 receptor subtype in the rat brain. Life Sci,
62: 1473–1477.
184. Zanovelli JM, Nettó CF, Guimares FS, Zangrossi H. Jr. (2004) Sytemic and
inradorsal periaqueductal gray injections of cholecystokinin sulfated
octapeptide (CCK-8s) induce panic-like response in rats submitted to the
elevated T-maze. Peptides, 11: 1935-1941.
185. Zhuang X, Gross C, Santarelli L, Compan V, Trillat AC, Hen R. (1999)
Altered emotional states in knockout mice lacking 5-HT1A or 5-HT1B
receptors. Neuropsychopharmacology, 21: Suppl. 52S-62S.
93
SAJÁT PUBLIKÁCIÓK ÉS SZABADALMAK JEGYZÉKE
A disszertáció alapját képezı közlemények jegyzéke
1. Gacsályi I, Gyertyán I. Petıcz L. Budai Z. (1988) Psychopharmacology of a
new anxiolytic agent EGYT-3886. Pharm Res Comm, 20: 115-116.
2. Gacsályi I, Gigler G, Szabados T, Kovács A, Vasar E, Lang A, Männisto PT.
(1996) Different antagonistic activity of deramciclane (EGIS-3886) on
peripheral and central 5-HT2 receptors. Phar. Pharmacol Lett, 2: 82-85.
3. Gacsályi I, Schmidt É, Gyertyán I, Vasar E, Lang A, Haapalinna A, Fekete M,
Hietala J, Syvälahti E, Tuomainen PM, Männisto PT. (1997) Receptor binding
profile and anxiolytic type activity of deramciclane (EGIS-3886) in animal
models. Drug Dev Res, 40: 333-348 (1997).
4. Détári L, Szentgyörgyi V, Hajnik T, Szénási G, Gacsályi I, Kukorelli T. (1999)
Differential EEG effects of the anxiolytic drugs, deramciclane (EGIS-3886)
ritanserine and chlordiazepoxide in rats. Psychopharmacol, 142: 318-326.
5. Varga G, Kordas K, Bughardt B, Gacsályi I, Szénási G. (1999) Effect of
deramciclane a new 5-HT receptor antagonist, on cholecystokinin-induced
changes in rat gastrointestinal function. Eur J Pharmacol, 19: 315-323.
Egyéb közlemények jegyzéke
1. Gacsályi I, Petıcz L, Fekete M.I, Bükkfalvi B, Görgényi F, Arató M. (1998)
EGYT-2509 a novel neuroleptic agent without extrapyramidal and endocrine
side effects. Pol J Pharmacol Pharm, 40: 613-619.
2. Gyertyán I, Petıcz L, Bajnogel J, Szücs Z, Hegedős M, Gyüre K, Gacsályi I,
Krizsán D, Fekete M.I.(1989) Possible involvement of the dopaminergic system
94
in the mode of action of the potential antidepressant trazium esilate. Arzn Forsch
(Drug Res.), 39: 775-781.
3. Schuler D, Bakos M, Kardos G, Koos R, Révész T, Somló P, Nagy C, Gacsályi
I , Kálmánchey R. (1989) Leukémiából felgyógyult gyerekek neurológiai
vizsgálata. Orv Hetil, 30: 1639-1641.
4. Schuler D, Bakos M, Borsi J, Gacsályi I, Kalmanchey R, Kardos G, Koos R,
Nagy C, Révész T, Somló P. (1990) Neuropsychologic and CT examinations in
leukemic patients surviving 10 or more years. Med Pediatr Oncol, 18: 123-125.
5. Gyertyán I, Petıcz L, Gacsályi I, Fekete M.I.K, Tekes K, Kápolnai L. (1991)
Psychopharmacological effects of an imino-thiazolidine derivative
antidepressant candidate, EGYT-4201. Drug Dev Res, 22: 385-389.
6. Herjavecz I, Karácsonyi E, Mulbacher S, Radics K, Szilágyi R, Gacsályi I.
(1993) Comparative clinical examination of Loderix (setastinum) and astemizole
in pollenosis. Ther Hung, 41: 141-145.
7. Bilkei-Gorzo A, Müller G, Gyertyán I, Gacsályi I, Szabados T. (1998)
Behavioral studies with a highly emotional mouse strain newly bred in EGIS
Pharmaceuticals Ltd. Neurobiol (Bp), 6: 461-462.
8. Szabados T, Gigler G, Gyertyán I, Gacsályi I, Lévay G. (1999) Duration of
action of GYKI 52466 and its analogues in antiepileptic, anti-ischemic and
muscle relaxant tests,
Neurobiol (Bp.), 7: 87-88.
9. Szabados T, Gigler G, Gyertyán I, Gacsályi I, Lévay G. (2001) Comparison of
anticonvulsive and acute neuroprotective activity of three 2,3-benzodiazepine
compounds, GYKI 52466, GYKI 53405, and GYKI 53655. Brain Res Bull, 55:
387-391.
95
10. Leveleki Cs, Kompagne H, Gacsályi I, Barkóczy J, Schmidt É, Pallagi K,
Hársing L, Lévay Gy. (2002) Új atípusos antipszichotikumok anxiolitikus
hatással. Neuropsychopharmacol Hung, 4: 147-153.
11. Bózsing D, Simonek I, Simig G. Jakóczi I, Gacsályi I, Lévay G, Tihanyi K,
Schmidt E. (2002) Synthesis and evaluation of 5-HT(2A) and 5-HT(2C) receptor
binding affinities of novel pyrimidine derivatives.Bioorg Med Chem Lett, 4:
3097-3099.
12. Hársing LG Jr, Gacsályi I, Szabó G, Schmidt E, Sziray N, Sebban C, Tesolin-
Decros B, Matyus P, Egyed A, Spedding M, Levay G. (2003) The gyline
transporter-1 inhibitors NFPS and Org 24461: a pharmacological study.
Pharmacol Biochem Behav, 74: 811-825.
13. Kovács A, Gacsályi I, Wellmann J, Scmidt E, Szőcs Z, Dubreuil V, Nicolas JP,
Boutin J, Bozsing D, Egyed A, Tihanyi K, Spedding M, Szénasi G. (2003)
Effects of EGIS-7625, a selective and competitive 5-HT2B receptor antagonist.
Cardiovasc Drugs Ther, 17: 427-434.
14. Jakus R, Graf M, Ando RD, Balogh B, Gacsályi I, Lévay G, Kántor S, Bagdy
G. (2004) Effect of two noncompetitive AMPA receptor anatgonists GYKI
52466 on vigilance, behavior and spike-wave discharges in genetic rat model of
abscence epilepsy. Brain Res, 22: 236-244.
15. Hársing LG Jr, Jurányi Z, Gacsályi I, Tapolcsányi P, Czompa A, Mátyus P.
(2006) Glycine transporter type-1 and its inhibitors. Curr Med Chem, 13: 1017-
1444.
16. Gigler G, Móricz K, Ágoston M, Simó A, Albert M, Benedek A, Kapus G,
Kertész Sz, Végh M, Barkóczy J, Markó B, Szabo G, Matucz E, Gacsályi I,
Lévay Gy, Hársing L.G.,Jr., Szénasi G. (2007) Neuroprotective and
96
anticonvulsant effects of EGIS-8332, a non-competitive AMPA receptor
antagonist, in a range of animal models. British J Pharmacol, 152: 151-160.
17. Kapus G, Gacsályi I, Végh M, Kompagne H, Hegedős E, Leveleki Cs, Hársing
G L, Bilkei G A, Lévay Gy. (2007) Antagonism of AMPA receptors produces
anxiolytic-like behavior in rodents: effects of GYKI 52466 and its novel
analogues.
Submitted to Psychopharmacology, (2007).
97
A disszertációhoz kapcsolódó szabadalmak jegyzéke
1. Gacsályi, I., Szénási, G., Budai, Z., Petıcz, L., Mezei, T., Kovács, A., Blaskó,
G., Szemerédi, K., Reiter, K., (1994).:
Eljárás bicikloheptán-származékot tartalmazó, CCK-rendszer gátló hatású
gyógyászati készítmények elıállítására.
Bejelentés száma: P9401968,
2. Gacsályi, I., Klebovich, I., Lukács, Gy., Budai, Z., Bojti, E., Schmidt, É, Bilkei,
G. A., Gyertyán, I., Grézál, Gy., Nemes, K., Aberman, M., Blaskó, G., Egyed
A., (1996):
Új 1,7,7-trimetil-biciklo[2.2.1.]heptán-származékok.
Bejelentés száma: P9602868
3. Gacsályi, I., Lévay, Gy., Gyönös, I., Hársing, L.G., (2001):
Kognitív funkciók károsodásával járó kórképek kezelésére szolgáló gyógyászati
készítmény és alkalmazása.
Bejelentés száma: P0103017
4. Gacsályi, I., Lévay, Gy., Hársing, L.G., Simig, Gy., (2002):
Kognitív funkciók romlását gátló kombinációs gyógyászati készítmény.
Bejelentés száma: P0202289
5. Gacsályi, I., Gigler, G., I., Lévay, Gy., Szénási, G., Hársing, L.G., (2002):
Fájdalomcsillapító hatású kombinációs gyógyászati készítmény.
Bejelentés száma: P0202290
6. Gigler, G., Móricz, K., Simó, A., Gacsályi, I., Szénási, G., Lévay, Gy., Hársing,
L.G., (2003):
Biciklo[2.2.1]heptán–származékok felhasználása neuroprotektív hatású
gyógyászati készítmények elıállítására.
Bejelentés száma: P0301906
98
7. Gacsályi, I., Lévay, Gy., Hársing, L.G., (2005):
Pszichózis kezelésére alkalmas gyógyászati készítmény.
Bejelentés száma: P0500685
Egyéb szabadalmak jegyzéke
8. Fekete, M., Gacsályi, I., Petıcz, L., Rózsa, L., Hegedős, M., Szirtné, K.E.
(1986):
Eljárás új dioxazocin származékok és az ezeket tartalmazó gyógyászati
készítmények elıállítására,
Bejelentés száma: P8605513
9. Fekete, M., Gacsályi, I., Petıcz, L., Reiter, J., Reiter, K., Rivó, E., Gyertyán, I.,
Görgényi, F. (1986):
Eljárás új kondenzált triazolo [1,5-a]pirimidin származékok elıállításásra,
Bejelentés száma: 4602/86
10. Fekete, M., Gacsályi, I., Szécseyné, H.M., Petıcz, L., Rózsa, L., Szirtné, K.E.,
Gigler, G., (1987):
Eljárás dioxazocin származékok és ezeket tartalmazó gyógyászati készítmények
elıállításásra,
Bejelentés száma: P8706170
11. Szirtné, K. E., Gacsályi, I., Szécseyné, H. M., Reiter, K., Petıcz, L., Mezei, T.,
Gigler, G., Budai, Z., Lay, L.-né., Gyertyán, I., Furdiga, É. (1987):
Eljárás új szubsztituált stirol-származékok és ilyen vegyületeket tartalmazó
gyógyszerkészítmények elıállítására,
Bejelentés száma: P8706171
12. Knoll, J., Fekete, M., Gacsályi, I., Gyertyán, I., Berényi D.-né., Budai Z.-né.,
Knoll, B., Miklya I., Petıcz, L., Zsilla, G., (1987):
99
Eljárás 3-amino-4-/etil-tio/-kinolin és az e vegyületeket tartalmazó gyógyászati
készítmények elıállítására,
Bejelentés száma: P8701777
13. Knoll, J., Fekete, M., Gacsályi, I., Gyertyán, I., Berényi D.-né., Budai Z.-né.,
Knoll, B., Miklya I., Petıcz, L., Zsilla, G., (1987):
Eljárás kinolin-tioéterek és a vegyületeket tartalmazó gyógyászati készítmények
elıállításásra,
Bejelentés száma: P8701778
14. Barkóczy, J., Fekete, M., Gigler, G., Gacsályi, I., Pongó, L., Petıcz, L., Reiter,
J., Görgényi, F., Szirtné, K. E., Gyertyán, I., (1989):
Eljárás triazolil-karbonsav-tioamid-származékok és ezeket tartalmazó
gyógyszerkészítmények elıállítására,
Bejelentés száma: P8905427,
15. Szirtné, K. E., Gigler, G., Gacsályi, I., Szécseyné, H. M., Benkó, P., Petıcz, L.,
Bózsing, D., Tömpe, P., Gyertyán, I., (1989):
Ejárás dihidro-pirimido-tiazin-származékok és az ezeket tartalmazó gyóygászati
készítmények elıállítására,
Bejelentés száma: P8903659
16. Gacsályi, I., Petıcz, L, Gigler, G., Reiter, J., Budai, Z., Rivó, E., Trinka, P.,
(1989):
Eljárás új kéntartalmú győrővel kondenzált triazolo-pirimidin származékok és az
ezeket tartalmazó gyógyászati készítmények elıállítására,
Bejelentés száma: 1016/89
17. Barkóczy, J., Fekete, M., Szirtné, K. E., Gigler, G., Gacsályi, I., Gyertyán, I.,
Petıcz, L., Reiter, J., Görgényi, F., (1989):
Triazolil származékok elıállítása,
Bejelentés száma: 5425/89
100
18. Barkóczy, J., Fekete, M., Szirtné, K. E., Gigler, G., Gacsályi, I., Gyertyán, I.,
Petıcz, L., Reiter, J., Görgényi, F., (1989):
Eljárás triazolil-karbonsav-hidrazon-származékok és ezeket tartalmazó
gyógyászati készítmények elıállítására,
Bejelentés száma: 5427/89
19. Barkóczy, J., Fekete, M., Szirtné, K., Gacsályi, I., Szécseyiné, H. M., Pongó, L.,
Petıcz, L., Reiter, J., Gyertyán, I., Görgényi, F., (1989):
Eljárás triazolil-karbonsav-hidrazid és szemikarbazid származékok és ezeket
tartalmazó gyógyászati készítmények elıállítására,
Bejelentés száma: 5428/89
20. Barkóczy, J., Fekete, M., Gacsályi, I., Reiter, K., Petıcz, L., Reiter, J.,
Gyertyán, I., Görgényi, F., (1989):
Eljárás teterahidro-triazolo-tetrazeoin-származékok és az ezeket tartalmazó
gyógyászati készítmények elıállítására,
Bejelentés száma: 5429/89
21. Fekete, M., Szirtné, K.E., Gacsályi, I., Reiter, K., Petıcz, L., Mezei, T., Simig,
Gy., Budai, Z., Gyertyán, I., Blaskó, G., Szemerédi, K., Rohácsné, Z.L.,
Szécseyné, H.M., Gigler, G., (1992):
Eljárás benz/e/ indén-származékok és az ezeket tartalmazó gyógyászati
készítmények elıállítására,
Bejelentés száma: P9203406
22. Fekete, M., Gacsályi, I., Reiter, K., Schmidt, É., Mezei, T., Simig, Gy., Budai,
Z., Szirtné, K. E., Blaskó, G., Szemerédi, K., Egyed, A., Gyertyán, I., Bajnógel,
J., (1993):
Új bázisos éterek, ilyen vegyületekt tartalmazó gyógyszerkészítmények és eljárás
az elıállításukra,
Bejelentés száma: P9301040
101
23. Fekete, M., Gacsályi, I., Reiter, K., Schmidt, É., Mezei, T., Simig, Gy., Budai,
Z., Szemerédi, K., Egyed, A., Blaskó, G., Gyertyán, I., (1993):
Eljárás benzizotiazol-származékok és az ezeket tartalmazó
gyógyszerkészítmények elıállítására,
Bejelentés száma: P9301284
24. Fekete, M., Gacsályi, I., Reiter, K., Mezei, T., Budai, Z., Blaskó, G., Szemerédi,
K., Takács, J., Egyed, A., Vizi, E. Sz., Gyertyán, I., Simig, Gy., (1994):
Eljárás ecetsav-amid származékok és ezeket tartalmazó gyógyászati
készítmények elıállítására,
Bejelentés száma: P9400517
25. Simig, Gy., Blaskó, G., Szemerédi, K., Domán, I., Egyed, A., Gyertyán, I.,
Balogh, Gy., Bilkei, G. A., Gacsályi, I., Kazóné, D. K., Pallagi, K., Kovács, L.-
né., (1994):
Heterociklikus vegyületek, azokat tartalmazó gyógyászati készítmények és
eljárás a hatóanyag elıállítására,
Bejelentés száma: P9401281
26. Reiter, K., Budai, Z., Mezei, T., Szirtné, K. E., Blaskó, G., Simig, Gy.,
Gyertyán, I., Petıcz, L., Szemerédi, K., Fekete, M., Gacsályi, I., Szécseyné, H.
M., Gigler, G., Rohácsné, Z. L., (1994):
Benz[e]indén–származékok,
Bejelentés száma: P/P00263
27. Budai, Z., Petıcz, L., Mezei, T., Szirtné, K. E. Szécseyné, H. M., Gigler, G.,
Reiter, K., Gacsályi, I., Lay, L.-né., Furdiga, É., Gyertyán, I., (1994):
Szubsztuituált sztirolszármazékok,
Bejelentés száma:P/P00266
102
28. Vágó, P., Körösi, J., Reiter, J., Máté, Gy.-né., Moravcsik, I., Gyertyán I.,
Gacsályi, I., Szentkuti, E., Zólyomi, G., Bilkei, G.A., Egyed, A., Andrási, F.,
Bakonyi, A., Berzsenyi, P., Botka, P., Hámori, T., Salamon, C., Horváth, E.,
Horváth, K., (1995).:
Benzodiazepin-származékok, eljárás elıállításukra, alaklmazásuk és ezeket
tartalmazó gyógyászati készítmények,
Bejelentés száma: P9500385
29. Schmidt, É., Simig, Gy., Bózsing, D., Blaskó G., Simonek, I., Kovács, A.,
Egyed, A., Gyertyán, I., Németh, G., Jakóczi, I., Gacsályi, I., Szénási, G.,
Bilkei, G.A., Tihanyi, K., (1995).:
Új piperazinil-alkil-tio-pirimidin-származékok, ilyen hatóanyagokat tartalmazó
készítmények és eljárás a hatóanyagok elıállítására,
Bejelentés száma: P9503099
30. Simig, Gy., Reiter, J., Vágó, P., Blaskó, G., Egyed, A., Gyertyán, I., Daróczi, K.,
Gacsályi, I., Tihanyi, K., Bilkei, G.A., Bajnógel, J., (1995)
1-Vinil-5H-2,3-benzodiazepin-származékok, ezeket tartalmazó gyógyászati
készítmények, eljárás a vegyületek elıállítására és közbensı termékek,
Bejelentés száma: P9503353
31. Simig, Gy., Egyed, A., Gyertyán, I., Gigler, G., Szabó, G., Gacsályi, I., Tihanyi,
K., Szabados, T., Greff, Z., Kótay, N.P., Barkóczy, J., Balázs, B., Domán, I.,
Rátkai, Z., Seres, P., Lévay, Gy., Kovács, A., Simó, A., Végh, M., (1997):
Új 8-szubsztituált-9H-1,3-dioxolo-[4,5-h]-[2,3]-benzodiazepin-származékok,
ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyászati készítmény, és eljárás a hatóanyag
elıállítására,
Bejelentés száma: P97011380
32. Simig, Gy., Schneider, G., Egyed, A., Gyertyán, I., Gigler, G., Szabó, G.,
Gacsályi, I., Tihanyi, K., Szabados, T., Greff, Z., Kótay, N.P., Barkóczy, J.,
103
Balázs, B., Domán, I., Rátkai, Z., Seres, P., Lévay, Gy., Kovács, A., Simó, A.,
Végh, M., Cselenyák J., (1997):
Új 7,8-dihidro-8,8-diszubsztituált-9-H-1,3-dioxolo-[4,5-h]-[2,3]-benzodiazepin-
származékok, ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyászati készítmény, és eljárás a
hatóanyag elıállítására,
Bejelentés száma: P97011381
33. Simig, Gy., Egyed, A., Gyertyán, I., Gigler, G., Szabó, G., Gacsályi, I., Tihanyi,
K., Szabados, T., Greff, Z., Kótay, N.P., Barkóczy, J., Balázs, B., Domán, I.,
Rátkai, Z., Seres, P., Lévay, Gy., Kovács, A., Simó, A., Végh, M.,(1997):
Új 7,8-dihidro-8-metil-9-H-1,3-dioxolo-[4,5-h]-[2,3]-benzodiazepin-
származékok, ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyászati készítmény, és eljárás a
hatóanyag elıállítására, Bejelentés száma: P97011382
34. Simig, Gy., Egyed, A., Gyertyán, I., Gigler, G., Szabó, G., Gacsályi, I., Tihanyi,
K., Szabados, T., Greff, Z., Kótay, N.P., Barkóczy, J., Balázs, B., Domán, I.,
Rátkai, Z., Seres, P., Lévay, Gy., Kovács, A., Simó, A., Végh, M., (1997):
Új 8-metil-7H-1,3-dioxolo-[4,5-h]-[2,3]-benzodiazepin-származékok, ilyen
hatóanyagot tartalmazó gyógyászati készítmény, és eljárás a hatóanyag
elıállítására,
Bejelentés száma: P97011383
35. Reiter, J., Ágai, B., Kovács, A., Egyed, A., Gyertyán, I., Pallagi K., Szénási, G.,
Simig, Gy., Rivó, E., Gacsályi, I., Schmidt É, Megyeri, K., Szabados, T., Lévay,
Gy., Kertész, Sz., Gyönös, I., Ondi, L., Nagy, Z.T., (1998):
Piperazinil-alkil-benzofurán-származékok ilyen hatóanyagot tartalmazó
gyógyászati készítmény, és eljárás a hatóanyag elıállítására,
Bejelentés száma:P9801085
36. Reiter, J., Ágai, B., Kovács, A., Egyed, A., Gyertyán, I., Pallagi K., Szénási, G.,
Simig, Gy., Rivó, E., Gacsályi, I., Schmidt É, Megyeri, K., Szabados, T., Lévay,
Gy., Kertész, Sz., Gyönös, I., Ondi, L., Nagy, Z.T., (1998):
104
Benzofurán-származékok, ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyászati
készítmények, eljárás a hatóanyag elıállítására és intermedierjeik,
Bejelentés száma: P9801086
37. Simig, Gy., Simonek I., Egyed, A., Németh, G., Jakóczi, I., Gacsályi, I.,
Tihanyi, K., Bózsing, D., Wellmann, J., Lévay, Gy., Poszávác, L., (1999):
Új piperazinil-alkil-tio-pirimidin-származékok, ilyen hatóanyagot tartalmazó
gyógyászati készítmények, és eljárás a hatóanyag elıállítására,
Bejelentés száma: P9902214
38. Simig, Gy., Domán, I., Egyed, A., Bilkei, G.A., Greff, Z., Balázs, L., Gacsályi,
I ., Rátkai, Z., Barkóczy, J., Kótai, N.P., Seres, P., Tihanyi, K., Bajnógel, J.
(1999): 3,4-Dihidro-izokinolin-származékok, ezeket a hatóanyagokat tartalmazó
gyógyászati készítmények, és eljárás elıállításukra.
Bejelentés száma: P9902590
39. Simig, Gy., Domán, I., Szántay, Cs., Egyed, A., Bilkei, G.A., Greff, Z., Balázs,
L., Gacsályi, I., Rátkai, Z., Lévay, Gy., Poszávácz, L., Barkóczy, J., Kótay,
N.P., Seres, P., Tihanyi, K., Bajnógel, J., Dörnyei, G., Incze, M., (1999):
3,4-Dihidro-izokinolin-származékok, ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyászati
készítmények, és eljárás elıállításukra,
Bejelentés száma: P9902591
40. Simig, Gy., Domán, I., Egyed, A., Bilkei, G.A., Greff, Z., Balázs, L., Gacsályi,
I ., Rátkai, Z., Lévay, Gy., Poszávác, L., Barkóczy, J., Kóta, N.P., Seres, P.,
Tihanyi, K., Bajnógel, J., (1999):
Izokinolin-származékok, ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyászati készítmények,
és eljárás elıállításukra,
Bejelentés száma: P9902592
105
41. Greff, Z., Balázs, L., Domán, I., Simig, Gy., Gacsályi, I., Pallagi, K., Szénási,
G., Rátkay Z., Lévay, Gy., Barkóczy, J., Seres, P., Schmidt, É, Kótay, N.P.,
Seres, P., (1999):
Alkil-piperidinil-benzo[d]izoxazol-származékok, ilyen hatóanyagot tartalmazó
gyógyászati készítmények, és eljárás elıállításukra,
Bejelentés száma: P9903042
42. Barkóczy, J., Gacsályi, I., Simig, Gy., Pallagi, K., Szénási, G., Domán, I.,
Balázs, L., Greff, Z., Rátkai, Z., Lévay, Gy., Schmidt, É., Kótay, N.P., Seres, P.,
(1999):
Új benzo[d]izoxazol-származéko, ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyászati
készítmények, és eljárás elıállításukra,
Bejelentés száma: P9903043
43. Bózsing, D., Simonek, I., Gacsályi, I., Lévay, Gy., Tihanyi, K., Németh, G.,
Poszovácz, L., Jakóczy, I., Simig, Gy., Wellmann, J., Egyed, A., (2000):
Új piperazinil-alkil-tio-pirimidin-származékok, ilyen hatóanyagot tartalmazó
gyógyászati készítmények, és eljárás a hatóanyag elıállítására,
Bejelentés száma: P0002156
44. Barkóczy, J., Kótay, N.P., Simig, Gy, Lévay, Gy., Gacsályi, I., Egyed, A.,
Bajnógel, J., Pallagi, K., Schmidt, É., Szénási, G., Kovács, A., Wellmann, J.,
(2001):
Új 2H-piridazin-3-on-származékok, eljárás elıállításukra, alakalmazásuk és az
ezeket tartalmazó gyógyászati készítmények,
Bejelentés száma: P01103063
45. Barkóczy, J., Gacsályi, I., Markó, B., Lévay, Gy., Kózay, N.P., Simig, Gy.,
Schmidt, É., Egyed, A., Kompagne, H., Leveleki, Cs., Kovács, A., Szénási, G.,
Wellmann, J., Hársing, L.G., (2001):
Helyettesített alkil-piridazinon-származékok, eljárás az elıállításukra,
alaklmazásuk anxiolitikus hatású gyógyászati készítmény elıállítására,
106
Bejelentés száma: P0103912
46. Barkóczy, J., Gacsályi, I., Kótay, N.P, Simig, Gy., Lévay, Gy., Schmidt, É.,
Hársing, L. G., (2002):
Új piperidinil-alkil-amino-piridazionon-származékok, ilyen hatóanyagot
tartalmazó gyógyászati készítmények, és eljárás a hatóanyag elıállítására,
Bejelentés száma: P0201374
47. Lévay, Gy., Gacsályi, I., Markó, B., Schmidt, É., Egyed, A., Kompagne, H.,
Leveleki, Cs., Kovács, A., Szénási, G., Wellmann, J., Hársing, L.G., Barkóczy,
J., Simig, Gy., Kótay, N.P., (2002):
Helyettesített alkil-piridazinon-származékok új felhasználása,
Bejelentés száma: P0203929
48. Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi,
K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G.,
Egyed, A., Hársing, L.G., (2004):
Alkil-oxindolok piperazin származékai,
Bejelentés száma: P0400953
49. Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi,
K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G.,
Egyed, A., Hársing, L.G., (2004):
Alkil-oxindolok piperazin származékai,
Bejelentés száma: P0400954
50. Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi,
K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G.,
Egyed, A., Hársing, L.G., (2004):
Dialkil-oxindolok piridin származékai,
Bejelentés száma: P0400955
107
51. Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi,
K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G.,
Egyed, A., Hársing, L.G., (2004):
Alkil-oxindolok piridin származékai,
Bejelentés száma: P0400956
52. Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi,
K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G.,
Egyed, A., Hársing, L.G., (2004):
Dialkil-oxindolok piperazin származékai,
Bejelentés száma: P0400957
53. Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi,
K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G.,
Egyed, A., Hársing, L.G., (2005):
Alkil-oxindolok piperazin származékai,
Bejelentés száma: P0500461
54. Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi,
K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G.,
Egyed, A., Hársing, L.G., (2005):
Alkil-oxindolok piridin származékai,
Bejelentés száma: P0500462
55. Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi,
K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G.,
Egyed, A., Hársing, L.G., (2005):
Dialkil-oxindolok piridin származékai,
Bejelentés száma: P0500463
108
56. Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Flórián E.-né.,
Gacsályi, I., Pallagi, K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs.,
Sziray, N., Szénási, G., Egyed, A., Hársing, L.G. (2005):
Dialkil-oxindolok piperazin származékai.
Bejelentés száma: P0500464
109
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Ez a dolgozat több mint 10 év kutatómunkám erdményeképpen készülhetett el.
Köszönettel tartozom mindazon vezetıimnek és munkatársaimnak, akik lehetıvé tették
számomra azon ritka lehetıség megvalósulását, hogy egy magyar originális molekula
fázis III vizsgálatokig eljusson. Külön köszönettel tartozom Dr. Orbán Istvánnak az
EGIS Nyrt 2006 januárjában elhunyt vezérigazgatójának, aki mind emberi mind pedig
szakmai támogatásával motiválta eredményeim bemutatását. Kiemelt köszönet illeti Dr.
Klebovich Imrét, témavezetımet, akinek a szakmain kívül az emberi támogatása is
elengedhetetlen segítséget nyújtott. Szeretném megköszönni dr. Blaskó Gábornak, dr.
Simig Gyulának, és dr. Hársing Lászlónak a támogatását és baráti bíztatását. A
disszertáció létrejöttéhez elengedhettelen segítséget nyújtottak közvetlen munkatársaim,
Gigler Gábor, Móricz Krisztina, Kompagne Hajnalka, dr. Lévay György, és dr. Szénási
Gábor, ezért köszöm nekik. Köszönettel tartozom továbbá az EGIS Gyógyszergyár
Farmakológia 2 laboratóriuma minden dolgozójának, és az itt név szerint nem
megemlített társszerzıknek. Végül, de nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani
feleségemnek Schmidt Évának a szakmai tanácsokért, és családomnak kitartó
türelmükért és megértésükért.