A deramciclane anxiolytikus hatása és hatásmechanizmusa

Doktori értekezés

Gacsályi István

Semmelweis Egyetem Gyógyszertudományok Doktori Iskola

Témavezetı: Dr. Klebovich Imre egyetemi tanár, az MTA doktora

Hivatalos bírálók: Dr. Sátory Éva egyetemi tanár, D.Sc. Dr. Tarnawa István laboratóriumvezetı, Ph.D.

Szigorlati bizottság elnöke: Dr. Török Tamás egyetemi tanár, D.Sc. Szigorlati bizottság tagjai: Dr. Tímár Júlia egyetemi docens, Ph.D.

Dr. Bárdos György egyetemi docens, Ph.D. Dr. Székely József egyetemi tanár, D.Sc.

Budapest 2008

2

TARTALOMJEGYZÉK

TARTALOMJEGYZÉK .................................................................................................. 2

A DOLGOZATBAN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE.................................. 4

BEVEZETÉS (IRODALMI ÁTTEKINTÉS)................................................................... 7

A szorongásos zavarok osztályozása............................................................................ 8 A szorongásos zavarok elıfordulása ............................................................................ 9 A szorongásos kórképek farmakoterápiája................................................................. 10

Anxiolytikumok (szorongásoldók) ......................................................................... 12 Antidepresszánsok.................................................................................................. 13 Egyéb gyógyszerek................................................................................................. 13

A szorongás neurobiológiája ...................................................................................... 14 A szorongás funkcionális neuroanatómiája............................................................ 14

A szerotonerg neurotranszmitter rendszer.................................................................. 17 A szerotonin anyagcsere és neurotranszmisszió..................................................... 19 Szerotonin receptorok............................................................................................. 19

5-HT1A receptorok .............................................................................................. 20 5-HT1B/1D receptorok .......................................................................................... 21 5-HT1E és 5-HT1F receptorok.............................................................................. 22 5-HT2A receptorok .............................................................................................. 22 5-HT2B receptorok .............................................................................................. 23 5-HT2C receptorok .............................................................................................. 23 5-HT3 receptorok ................................................................................................ 24 5-HT4 receptorok ................................................................................................ 25 5-HT5 receptorok ................................................................................................ 25 5-HT6 receptorok ................................................................................................ 25 5-HT7 receptorok ................................................................................................ 26

A szerotonin szerepe a szorongás patomechanizmusában ..................................... 27

ANXIOLYTIKUMOK KUTATÁSA AZ EGIS GYÓGYSZERGYÁRBAN ............... 31

CÉLKITŐZÉSEK........................................................................................................... 34

ANYAGOK ÉS MÓDSZEREK..................................................................................... 35

A kísérletekben használt állatok................................................................................. 35 A kísérletekben felhasznált anyagok .......................................................................... 35 Receptorkötıdési-profil meghatározása ..................................................................... 36 Az 5-HT rendszerre gyakorolt hatások vizsgálata...................................................... 38

A Perifériás 5-HT hatások vizsgálata ..................................................................... 38 Az 5-HT2A receptor antagonista hatás vizsgálata nyúl mellkasi aorta csíkon .. 38

Szerotoninnal kiváltott talpödéma gátlás............................................................ 39 Központi idegrendszeri hatások.............................................................................. 39

DOI-val kiváltott fejrázás gátlása patkányokon ................................................. 39 A Szorongásoldó hatás vizsgálata .............................................................................. 40

Vogel –féle ivási konfliktus teszt ........................................................................... 40 Golyótemetés teszt.................................................................................................. 40 Fény-sötét teszt (light-dark teszt) ........................................................................... 41

A spontán motoros aktivitásra gyakorolt hatás mérése egereken............................... 42

3

EREDMÉNYEK............................................................................................................. 43

Receptorkötıdési-profil meghatározása ..................................................................... 43 Az 5-HT rendszerre gyakorolt hatások vizsgálata...................................................... 43

A perifériás 5-HT hatások vizsgálata ..................................................................... 43 Az 5-HT2A receptor antagonista hatás vizsgálata nyúl mellkasi aorta csíkon .. 43 Szerotoninnal kiváltott talpödéma gátlás............................................................ 44

Központi idegrendszeri hatások.............................................................................. 45 A DOI-val kiváltott fejrázás (head twitch) gátlása patkányokon ....................... 45

Szorongásoldó hatás ................................................................................................... 46 Vogel-féle ivási konfliktus teszt ............................................................................. 46 Golyótemetés teszt.................................................................................................. 48 Fény-sötét tesz (light-dark teszt) ............................................................................ 50

A spontán motoros aktivitásra gyakorolt hatás mérése egereken............................... 52

MEGBESZÉLÉS............................................................................................................ 54

KÖVETKEZTETÉSEK ................................................................................................. 65

ÖSSZEFOGLALÁS ....................................................................................................... 67

AZ EREDMÉNYEK GYAKORLATI HASZNOSÍTÁSA............................................ 69

SAJÁT PUBLIKÁCIÓK ÉS SZABADALMAK JEGYZÉKE...................................... 93

A disszertáció alapját képezı közlemények jegyzéke................................................ 93 Egyéb közlemények jegyzéke .................................................................................... 93 A disszertációhoz kapcsolódó szabadalmak jegyzéke................................................ 97 Egyéb szabadalmak jegyzéke ..................................................................................... 98

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS...................................................................................... 109

4

A DOLGOZATBAN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE

5-HIAA 5-hidroxi-indolecetsav

5-HT 5-hidroxi-triptamin, szerotonin

5-HTP

5-hidoxi-triptofán

AACAP American Academy of Child and Adolescent Psychiatry, Amerikai Gyermek és Felnıtt Pszichiátriai Akadémia

AADC aromás aminosav-dekarboxiláz

AC adenil cikláz

ACTH adreno corticotrop-hormone, adrenokortikotrop hormon

ANOVA analysis of variance, varianciaanalízis

ANS autonomic nervous system, autonóm idegrendszer

APA American Psychiatric Association, Amerikai Pszichiátriai Társaság

BLA basolateral amygdala, amygdala basolateralis része

BNO Betegségek Nemzetközi Osztályozása

BNST bed nucleus of stria terminalis, nucleus interstitialis striae terminalis

cAMP ciklikus adenozin monofoszfát

CBT cognitive behavioural therapy, kognitív viselkedésterápia

CCK cholecystokinin, kolecisztokinin

CeA central amygdala, amygdala centrális magja

CHO Chinese hamster ovary, kínai hörcsög petefészek

CRH corticotropin releasing hormone, kortikotropint felszabadító hormon

DSM-IV-TR Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders, Fourth Edition, Text Revision, A Mentális Betegségek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyve, negyedik kiadás, felülvizsgált szöveggel

DMN

dorsal and medial nuclei of nervus vagus, a bolygóideg dorsalis és medialis magjai

5

DRN dorzális raphe mag

DSM Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders, Mentális Betegségek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyve

DOB 1-(4-Bromo-2,5-dimethoxyphenyl)-2-aminopropane

DOI 1-(2,5-dimethoxy-4-iodophenyl)-2-aminopropane

GABA γ-aminovajsav

GAD generalized anxiety disorder, generalizált szorongás zavar

Gi/o cAMP képzıdést gátló G fehérje

Gq foszfolipáz-C képzıdést fokozó G fehérje

Gs cAMP képzıdést fokozó G fehérje

IC50 az agonista vegyület által kifejtett hatás 50%-át gátló antagonistakoncentráció

ID50 az a dózis, amelyben a vizsgált anyag 50%-os gátló hatást mutat

HEK human embryonic kidney, emberi embrió vese

ICGDA International Consensus Group on Depression and Anxiety, Nemezetközi Szakértıi Csoport a Depresszió és Szorongás terápiájában

ip. intraperitoneális, hasüregbe adagolva

IP3

inozitol-trifoszfát

iv. intarvénás, vénába adagolva

Ki inhibíciós konstans, gátlási állandó

LC locus coeruleus

LH lateralis hypothalamus

LSD lizergsav dietilamid

MAO monoamino-oxidáz enzim

MAOI monoamino oxidase inhibitor, monoamino-oxidáz gátló

MC metil cellulóz

6

mCPP 1-[3-chlorophenyl]piperazine

mtsai munkatársai

NA noradrenalin

NPY neuropeptid Y

NTS nucleus tractus solitarii, a tractus solitarius magja

OCD obsessive compulsive disorder, kényszerbetegség

PAG periaqueductal gray matter, periaqueductalis szürke állomány

PBN parabrachial nucleus, parabrachiális mag

PCPA p-klorofenilalanin

PFC prefrontal cortex, prefrontális kéreg

PLC foszfolipáz-C

p.o. per oralis, szájon át

PTSD postraumatic stress disorder, poszttraumás stressz

PVN paraventricular nucleus, paraventriculáris magok

RPC formatio reticularis, agytörzsi hálózatos állomány

SAD social anxiety disorder, szociális szorongás zavar

SMA spontaneous motor activity, spontán motoros aktivitás

SNRI selective serotonin noradrenaline reuptake inhibitor, szelektíven szerotonin, noradrenalin visszavételt gátló

SSRI selective serotonin reuptake inhibitor, szelektív szerotonin visszavételt gátló

TCA tricyclic antidepressant, triciklusos antidepresszáns

TrH triptofán hidroxiláz

VMAT vezikuláris monoamin transzporterek

WHO World Health Organization, Egészségügyi Világszervezet

7

BEVEZETÉS (IRODALMI ÁTTEKINTÉS)

A félelem és a szorongás része az életünknek. Az ember nap mint nap találkozik ezzel

az érzéssel, és teszi fel pl. a kérdést: mi lesz ha nem találok megfelelı állást, mi lesz ha

nem sikerül a vizsgám, hogy fogok elıadást tartani ennyi ember elıtt, hogy megyek át

olyan útkeresztezıdésben, ahol nem mőködnek a közlekedési lámpák?

Minden olyan esetben, amikor (jó)létünket vélt vagy valósnak ítélt veszély

fenyegeti, félelemnek nevezett „alarmállapotot” élünk át. Fenyegetettséget élünk át

akkor is, ha változást követelı igényekkel találjuk magunkat szemben. Ezeket a vélt

vagy valós veszélyeket nevezzük stresszoroknak. Mindennapi életünk során számos

különbözı típusú stresszorral találkozunk, pl. váratlan események, tartós élethelyzet

változások (pl. házasság), krónikus problémák (pl. szegénység, betegség) vagy traumák

(pl. katasztrófák, erıszak, verbális erıszak). Ezekben, a helyzetekben a válaszunkat

meghatározza az események kiértékelési módja, és a hatékony válaszadásra való

képességünk. A fent említett helyzetekben a félelmet kiváltó stersszorokat pontosan

ismerjük. Ilyenkor a szorongás biológiailag hasznos, (mint pl. a fájdalom), mivel

beindítja azokat a testi és idegi reakciókat, amelyek lehetıvé teszik, hogy megküzdjünk

a szituációval. A megküzdés után általában a félelem és a szorongás elmúlik, mivel az

ıt létrehozó stresszor is megszünt. Azonban több millió ember esetében a világon ez

nincs így. A szorongás normális esetben tehát egy természetes adaptációs reakció,

azonban patológiássá is válhat, és így akadályozhat a stresszorokkal való

megküzdésben. Szélsıséges esetben még testi tüneteket is okozhat (pl. gyomorfekély).

Barlow 3 csoportját definiálta a lehetséges faktoroknak, amelyek patológiás szorongást

válthatnak ki emberben: 1. egy általános biológiai sebezhetıséget, amely genetikai

eredető, 2. egy általános pszichológiai sebezhetıséget, amelyet a kora gyermekkori

élettapasztalatok eredményeznek, 3. specifikus pszichológiai sebezhetıséget, amelyet

különleges események körülmények hoznak létre (Barlow, 2000). A 3. csoport

függvénye lehet, hogy milyen típusú szorongásos zavar fejlıdik ki (generalizált

szorongásos zavar, kényszerbetegség, pánikbetegség, fóbiák, stb.).

8

A szorongásos zavarok osztályozása

A szorongásos kórképek besorolása a Mentális Betegségek Diagnosztikai és

Statisztikai Kézikönyv IV. kiadása (Diagnostic and Statistical Manual of Mental

Disorders, DSM-IV-TR) alapján, valamint a Betegségek Nemzetközi Osztályozása-10

(BNO-10) alapján történik. A besorolást az 1. táblázat mutatja (American Psychiatric

Association, 2000, BNO-10 Zsebkönyv, 2004.)

1. táblázat. A szorongásos zavarok és jellemzıik.

Szorongásos zavarok Jellemzık

Pánikbetegség Váratlanul visszatérı, súlyos szorongásos rohamok,

szomatikus és pszichés tünetek, 10 perc alatt

csúcspont.

Agorafóbia Félelem olyan helyzetben, amikor a menekülés nehéz

(pl. tömegben lenni, utazni, egyedül elhagyni az

otthont).

Szociális fóbia (szociális szorongás

zavar, SAD)

Rohamszerő rosszullét figyelemnek kitett

szituációkban, nagyfokú komorbiditásra hajlamos.

Speciális fóbia Rosszullét konkrét tárgytól, szituációtól, állatoktól.

Kényszerbetegség (OCD) Kényszergondolatokból, kényszercselekvésekbıl álló

tünetegyüttes, amely legalább 2 héten keresztül

fennáll vagy napi egy órát lefoglal.

Generalizált szorongásos zavar (GAD) Túlzott mértékő (nem kontrollálható) aggódás, amely

legalább 6 hónapig fennáll.

Poszttraumás stressz (PTSD) Rendkívüli pszichés trauma után az emlékek okozta

szorongás.

A szorongásos zavarokra jellemzıek a tüneti átfedések, és gyakran kombinálódnak

egymással.

9

A szorongásos zavarok elıfordulása

A WHO 1997-es jelentése szerint közel 1 milliárd ember szenved pszichiátriai

megbetegedésben. Ezen megbetegedések közül a legmagasabb 400 millió, a

szorongásos zavarban szenvedı emberek száma. 340 millió ember szenved

hangulatzavarban, 45 millió skizofréniában, 29 millió dementiában, 120 millió az

alkohol, és 28 millió a droghasználók száma (The World Health Report, 1997). A

mentális betegségek nem jellemzıek kizárólagosan egy meghatározott embercsoportra,

a mentális betegségek univerzálisak. Jelen vannak a férfiak és nık minden

életszakaszában, jelen vannak gazdagok és szegények esetében is. Az a vélekedés sem

igaz, hogy a mentális betegségek elsısorban az iparilag fejlettebb, és relatíve gazdagabb

országokban okoznak inkább problémát. Szintén hibás az az elképzelés is, hogy a

mentális betegségek kevésbé vannak jelen a falusi, vidéki közösségekben, mint a

nagyvárosi környezetben (The World Health Report, 2001). A súlyos mentális

betegségek prevalenciája a depressziót és a drog abúzust kivéve azonos a két nem

esetében. A depresszió kétszer gyakrabban fordul elı a nıknél, a drog abúzus a férfiak

esetében a gyakoribb (The World Health Report, 2001).

Magyarországon Szádóczky és munkatársai végeztek vizsgálatokat a szorongásos

zavarok elıfordulására vonatkozólag. Eredményeiket a 2953 egyénbıl álló mintán

2000-ben publikálták (Szádóczky és mtsai, 2000). Vizsgálták az élettartam, az egyéves

(a vizsgálatot megelızı év) és az egyhónapos (a vizsgálatot megelızı egy hónap)

prevalenciát. A szorongásos zavarok prevalenciája a magyar lakosság körében

élettartam tekintetében 25,5%, egyéves tekintetben 17,7% és egyhónapos tekintetben

11,3%. A zavarok minden vizsgált idıperiódusban lényegesen gyakoribbak a nıknél. A

nemek közötti különbség a leginkább kifejezett GAD-ban, agorafóbiában és

pánikzavarban. Ez a nemzetközi epidemiológia vizsgálatokban kapott eredményektıl

különbözı, mivel a nemi különbség nemzetközi szinten a depressziós kórképekben

kifejezett, szorongásos zavarok tekintetében nem jellemzı (The World Health Report,

2001).

10

A szorongásos kórképek farmakoterápiája

A szorongásos kórképek farmakoterápiája a pontos és specifikus diagnózis

alapján történik. Az anxiolytikumok, amelyek praktikusan a benzodiazepineket és a

buspiront jelentik, elsıdlegesen az akut szorongás enyhítésére alkalmazhatóak limitált

idıperiódusig (Culpepper, 2003). A jelenlegi terápiás protokollok (guideline) a krónikus

szorongásos betegségek esetében antidepresszánsokat pl. szelektív szerotonin

visszavétel gátlókatat (SSRI), szerotonin, noradrenalin visszavétel gátlókat (SNRI),

triciklusos antidepresszánsokat (TCA) határoznak meg, elsıként választandó

gyógyszerként (Pszichiátriai Szakmai Kollégium által készített szakmai irányelvek a

szorongásos zavarok kezelésére, 2005; 2. táblázat).

11

2. táblázat. A jelenlegi irányelvek összegzése a nemzetközi szakirodalom alapján a

szorongás terápiájában.

Szorongásos

zavar Szakértıi panel Terápia

Farmakoterápia

minimum

idıtartama

Pánikbetegség

APA (1998)

ICGDA (1998)

CBT vagy farmakoterápia

SSRI

12-18 hónap

12-24 hónap

Agorafóbia

Nincs konszenzusos

irányelv

- -

Szociális fóbia

(szociális szorongás

zavar, SAD)

ICGDA (1998) SSRI 12 hónap

Specifikus fóbia Nincs konszenzusos

irányelv - -

Kényszerbetegség

(OCD)

Expert Consensus (1997)

AACAP (1998)

CBT/SSRI ± clomipramin

CBT ± SSRI/clomipramin

12-24 hónap

12-18 hónap

Generalizált

Szorongásos zavar

(GAD)

ICGDA (2001) SSRI, SNRI, TCA, CBT nincs adat

Poszttraumás stressz

zavar (PTSD) ICGDA SSRI, CBT 12-21 hónap

APA: Amerikai Pszichiátriai Társaság (American Psychiatric Association), ICGDA: Nemezetközi

Szakértıi Csoport a Depresszió és Szorongás terápiájában (International Consensus Group on Depression

and Anxiety) AACAP: Amerikai Gyermek és Felnıtt Pszichiátriai Akadémia (American Academy of

Child and Adolescent Psychiatry), CBT: kognitív viselkedésterápia (cognitive behavioral therapy), SSRI:

szelektív szerotonin visszavétel gátló (selective serotonin reuptake inhibitor), SNRI: szerotonin,

noradrenalin visszavétel gátló (serotonin noradrenaline reuptake inhibitor), TCA: triciklusos

antidepresszáns (tricyclic antidepressant), OCD: obsessive compulsive disorder, PTSD: posttraumatic

stress disorder, GAD : generalized anxiety disorder.

12

Anxiolytikumok (szorongásoldók)

Hosszú évtizedekig az anxiolytikumok voltak a fı terápiás eszközei a

szorongásoldás farmakoterápiájának. A mellékhatások elıfordulásának gyakori aránya

és az inkonzisztens terápiás eredmények miatt azonban a modern terápiában már nem

javasoltak krónikus szorongásban elsıként választandó gyógyszereknek (lásd 2.

táblázat).

A GABAA receptorkomplexen ható benzodiazepinek (diazepam, bromazepam,

lorazepam, chlordiazepoxid, alprazolam, clonazepam stb.) voltak a legszélesebb körben

elterjedt szorongásoldó gyógyszerek, és gyakorlatilag egyeduralkodóak voltak az

SSRI-k felfedezéséig (Blanco és mtsai, 2003; Sramek és mtsai, 2002). Kontrollált

vizsgálatokban szignifikáns anxiolytikus hatást tapasztaltak GAD-ban, pánik

betegségben és szociális szorongásos betegségben (korábban: szociális fóbia)

(Bandelow és mtsai, 2002). A benzodiazepinek hatékonysága a szomatikus tünetek

tekintetében dokumentált, a pszichés tünetek esetében a javulás kevésbé kifejezett

különösen hosszabb távú kezelés esetében. A benzodiazepinek használata esetén számos

központi idegrendszeri mellékhatás is felléphet. Jellemzı az amnesztikus

(memóriarontó) hatás, figyelem-koncentrációt rontó hatás, és a nappali pszichomotoros

tevékenységet gátló (szedatív) hatás (Lenze és mtsai, 2000). Szintén jellemzı a

benzodiazepinekre a hozzászokás veszélye, és a megszakítási szindróma (Bandelow és

mtsai, 2002; Rickels és mtsai, 1990). Ezek a nem kívánatos hatások gyakoribbak

idısebb betegeknél. Az idıs populáció esetében a gyógyszermetabolizmus lassúbb a

máj P450 enzimrendszerének alacsonyabb aktivitása miatt (Sotaniemi és mtsai, 1997).

A diazepam felezési ideje emiatt pl. 4-5-szörösére nıhet, megnövelve ezzel a

mellékhatások súlyosságát és idıtartamát (Chutka és mtsai, 2004). Mindezen limitáló

tényezık miatt a benzodiazepinek csak a szorongás akut fázisában javasoltak, 2-4 hetes

kezelési periódusig (Rickels és Rynn, 2002). Annál a betegnél, amelyiknél 2 hetes

kezelést követıen nincs javulás a benzodiazepin terápia folytatása kontraindikált

(Rickels és Rynn, 2002).

Az 5-HT1A parciális agonista buspiron a másik képviselıje az anxiolytikumok

csoportjának. A buspiron hatása csak generalizált szorongásos zavarban bizonyított. A

tolerálhatósága jobb, mint a benzodiazepineké, és kevésbé okoz gyógyszer-interakciós

13

problémákat (Arikian és Gorman, 2001; Blanco és mtsai, 2003). Az SSRI-ikhez képest

a buspiron hatása gyenge depresszióban, a depresszió azonban gyakran komorbid a

GAD-ban szenvedı betegek esetében.

Antidepresszánsok

Az új terápiás irányelvek szerint (lásd 2. táblázat) a farmakoterápia az elsı

választandó szerként az antidepresszánsok használata felé fordult. A triciklusos

antidepresszánsok (TCA) hatása, különösen az imipramin és clomipramin esetében

számos vizsgálatban igazolt. A kezelés kezdetekor jelentkezı szorongáskeltı,

szájszárazságot okozó, orthostázist kiváltó hatásuk azonban limitálja használatukat

(Bandelow és mtsai 2002). A triciklusos antidepresszánsok és az SSRI-k hatékonysága

azonos, az SSRI-k biztonságosabbak és tolerálhatóbbak, mint a TCA-k, ezért jobban

preferáltak (Bandelow és mtsai, 2002). Az SSRI-ik hatása a szorongás gyakorlatilag

minden formájában (GAD, SAD, OCD, PTSD) bizonyított. A szerotonin (5-hidroxi-

triptamin, 5-HT) visszavétel gátlók, azon transzportmechanizmust gátolják, amely

visszajuttatja a szerotonint a preszinaptikus idegvégzıdésbe, így növelik a szerotonin

szintet a szinaptikus résben. Ezért a szerotonin hosszabb ideig és intenzívebben férhet

hozzá a különbözı 5-HT receptorokhoz. Az 5-HT visszavétel gátlók különböznek a

szelektivitásukban, és hatáserısségükben. A fluoxetin pl. kevésbé erıs hatású

(gyengébb 5-HT visszavétel gátló), mint a paroxetin, és kevésbé szelektív 5-HT

visszavétel gátló, mint a citalopram (Rosenbaum és Tollefson 2004).

Az SSRI-ik terápiás hátránya a terápia elsı hetében kialakuló szorongás, fáradtságérzés.

A valós terápiás hatás csak a kezelés megkezdése után 2-4 héttel alakul ki, és ez

jelentısen csökkentheti a beteg együttmőködését (Bandelow és mtsai 2002).

Egyéb gyógyszerek

A vegyes hatású noradrenalin és szerotonin visszavételt is gátló venlafaxin

hatékonynak bizonyult kontrollált vizsgálatokban, elsısorban GAD-ban. Hátrányai

hasonlóak az SSRI-k hátrányaihoz (pl. a min. 2 hetes adagolás).

14

A szorongásos kórképek terápiájában limitált mértékben használnak még

reverzibilis monoamino-oxidáz (MAO) bénítót (pl. moclobemid), és ritkán irreverzibilis

MAO bénítót (phenelzin) is. A MAO bénítókat pánikbetegségben és szociális

szorongásos zavarban alkalmazzák. Az inkonzisztens eredmények, valamint a

gyógyszer és étel-interakciók miatt használatuk korlátozott és semmiképpen sem az

elsıként választandó gyógyszerek (Bandelow és mtsai, 2002).

A szorongás neurobiológiája

A szorongás funkcionális neuroanatómiája

Az elsı átfogó elmélet az emóciók és a félelem neuroanatómiailag megalapozott

fiziológiájáról Papez-tıl származik 1937-bıl (Papez, 1937). Az úgynevezett Papez-

győrő felöleli a hippocampus-ból kiinduló projekciókat a corpus mammilare-ba, amely

a thalamus anterior magjaival áll kapcsolatban. Az thalamus anterior magjai a cingulate

kéreghez viszik tovább az információt, majd az innen kiinduló projekciók zárják a kört

visszajuttatva az átalakult információt a hippocampus-ba. Papez munkájából kiindulva

formálódott ki a limbikus rendszer leírása, amely McLeane munkáiban teljesedett ki

(McLean, 1949, 1952) a limbikus rendszerbe eredetileg be nem sorolt amygdala

besorolásával, valamint egy olyan hálózat leírásával, ami körülöleli a frontális kérget,

valamint olyan kéreg alatti magokat, mint a septum és a nucleus accumbens (Barili és

mtsai, 1998; Pralong és mtsai, 2002). A septum késıbb, mint a „septo-hippocampalis

viselkedés gátló rendszer” részeként szerepelt, amelyet az agykérgi bemenetek

modulálnak (Gray, 1987). Késıbbi kutatások a paraventricularis magok és a

supramamillaris magok szerepét mutatták ki a stresszre adott adreno-corticalis válaszok,

és a félelmi kondicionálás integrálásában (Herman és mtsai, 2002; Carasco és van der

Kar, 2003; Millan, 2003). További kutatások igazolták a periaqueductalis szürke anyag

és colliculus superior szerepét is a szorongásos viselkedés szabályozásában.

Az elvégzett számos kísérlet alapján a három fı képlet szerepe tőnik

meghatározónak a szorongás neuroanatómia alapjait tekintve. A prefrontális kéreg

(PFC), az amygdala, és a periaqueductalis szürke anyag (PAG). Szerepüket az

alábbiakban tárgyaljuk.

A PFC 3 részre tagolható: dorsolaterális, ventromediális, és orbitális részre. A

ventromediális PFC mőködése befolyásolja a szorongás és a félelem következtében

15

fellépı figyelem változásokat, - a figyelem saját magunkra, valamint a környezetre

irányulását,- kiválasztja az emocionális állapotnak megfelelı válaszokat, valamint

gátolja a szorongás okozta viselkedés választ, ha a szituáció megváltozott. A mediális

PFC-be infúzióval bejuttatott GABAA receptor agonista pl. megnövelte a patkányok

lokomotoros aktivitását, és csökkentette a szorongásukat (Shah és mtsai, 2004). Az

orbitális PFC a szorongás és félelem következtében fellépı, a szituációval kapcsolatos

viselkedési és vegetatív válaszokat ellenırzi. Amennyiben a válaszok nem adekvátak,

korrigálja azokat. A dorsolaterális PFC a munkamemóriával, a válasz elıkészítéssel

kapcsolatos funkciókért felelıs.

A második fontos struktúra az amygdala, amely szerepet játszik a szorongás és a

félelem szabályozásásban. Az amygdaloid komplex, vagy amygdala (mandulamag),

amely több mint 10 magból álló csoportot jelent, a halantéklebenyi rész vonalában, de

az agy függıleges középvonalához közelebb mandula alakban helyezkedik el. Ezen

magok mind sejtösszetételüket, mind pedig kapcsolataikat tekintve (más agyterülettel)

eltérıek (Sah és mtsai, 2003; Kim és mtsai, 2006). Az amygdala afferens és efferens

kapcsolatai jól feltérképezettek. A magkomplex gazdag kapcsolatrendszerrel

rendelkezik a kéreg és a kéreg alatti területek irányába (Sah és mtsai, 2003), és számos

reciprok kapcsolata van, limbikus, monoaminerg és más struktúrákkal (1. ábra). Az

amygdala fontos szerepet játszik a szociális viselkedés szabályozásában. Makakó

majmokon az amygdala célzott kétoldali irtása a szociálisan nem gátolt viselkedés, és a

félelmi reakciók csökkenését eredményezte (Amaral, 2002). Az amygdala szerepére

vonatkozóan LeDoux végzett vizsgálatokat egyszerő félelmi kondicionálásos

paradigmákkal. LeDoux modellje szerint az amygdala a thalamikus pályákkal együtt

felelıs a veszélyhelyzet vagy fenyegetés elsıdleges kiértékeléséért, amely lehetıvé teszi

a gyors automatikus felismerését a potenciálisan veszélyt jelzı ingereknek (LeDoux,

1998, 2000). Számos olyan vizsgálatot is végeztek, amelyekben mikroinjekció

formájában különbözı drogokat adagoltak az amygdalába. GABA, benzodiazepinek,

kortikotropin felszabadító hormon (CRH) antagonisták, opiát agonisták, neuropeptid Y,

dopamin antagonisták és glutamát antagonisták adagolása után állatmodellekben

csökkent szorongást detektáltak (Menard és Treit, 1999). Egészében elmondható, hogy

az amygdala szinaptikus plaszticitása szerepet játszik a kondicionált félelem

keletkezésében, fenntartásában és kioltásában, az anticipátoros (elırevetített) szorongás

16

keletkezésében, és a fenyegetésre adott válaszreakció globális koordinálásában (Millan,

2003).

A harmadik meghatározó struktúra a félelem és szorongás neuroanatómiai

alapjait tekintve a PAG. A PAG a középagyban helyezkedik el az aqueductus cerebri

(III. és IV. agykamrát összekötı csatorna) közelében. A PAG jelentıs szerepet játszik a

stresszre és félelemre adott védekezı és averzív válaszok koordinálásában. Közvetlenül

a PAG-ba adott CCK-8S, BIB-3226, (NPY Y1 antagonista), CRH, midazolam, FG-

7142 (GABAA receptor inverz agonista) megváltoztatta a szorongásos válaszreakciókat

(Russo és mtsai, 1993; Martins és mtsai, 1997; Kask és mtsai, 1998; Zanovelli és mtsai,

2004). A PAG lehet a felelıs a nem kondicionált félelemre adott sztereotip, reflexes,

vegetatív és viselkedéses „harcolj vagy menekülj” („fight or flight”) típusú válaszokért

(Millan, 2003).

Egyéb, a felsoroltakon kívüli struktúrák szerepét is kimutatták a szorongás és a

félelem neuroanatómiai alapjait tekintve. Ezek szerepe azonban nem egyértelmő, vagy a

mőködés kevésbé ismert a bemutatott képletekéhez képest.

A hippocampus szerepe, amely kommunikál az amygdalával és más

corticolimbikus rendszerekkel, ellentmondásos (Millan, 2003). Az irodalomban

fellelhetı kísérletek alapján a hippocampus ventrális régiója is szerepet játszhat a

szorongásos viselkedésben (Bannermen és mtsai, 2004). Számottevı szerepe lehet a

szorongás és félelem fiziológiájában a locus coeruleus-nak, amely az agytörzsben

helyezkedik el, és az „alarm reakciókat” vezényli (Coplan és Lydiard, 1998).

17

Amygdala

Kognitiv moduláció

Extinkció (tanult válaszok)

Szenzoros és asszociációs kéreg

Entorhinális kéreg

Thalamus PFC LC

PAG

RPC

PBN

DMN NA

BLA

CeA

BNST

Külsı ingerek

LH PVN

Hypothalamus

Szenzoros információ

Hippocampus Subiculum ventrale

Kontextuális információ

Viszcerális afferensek

NTS

ANS

Paraszimpatikus aktiváció

CRF ACTH Glükokortikoidok Neuroendokrin stresszválasz

Szimpatikus aktiváció

Tachycardia, Vérnyomás emelkedés

Megdermedés, menekülés

Zihálás, Légzési distress

Megrezzenési válasz

Vizelet-, székletürítés Bradycardia

1. ábra. A szorongásban szerepet játszó agyterületek és kapcsolataik sematikus

ábrázolása.

PFC: prefrontális kéreg, BLA: basolateral amygdala (amygdala basolateralis része), CeA az amygdala

centrális magja, LC. locus coeruleus, PAG: periaqueductalis szürke állomány, PBN: parabrachialis mag,

RPC: formatio reticularis, DMN: a nervus vagus (bolygóideg) medialis és dorsalis magja, NA:

noradrenalin (neurotranszmitter), BNST: bed nucleus of stria terminalis (nucleus interstitialis striae

terminalis), LH: lateralis hypothalamus, PVN: paraventricularis magok, NTS: tractus solitarius magjai,

ACTH: adenocorticotrop hormone, CRF: corticotropin-releasing factor, ANS: autonom idegrendszer,

GABA: γ-amino-vajsav (neurotranszmitter).

Forrás: Steimer T (2001)

A szerotonerg neurotranszmitter rendszer

A szerotonin (5-hidroxi-triptamin, 5-HT) a biogén aminok közül az indolaminok

családjába tartozó neurotranszmitter vegyület (2. ábra).

18

2. ábra. A szerotonin molekula szerkezete

A szerotonint a központi idegrendszer in situ szintetizálja, 90%-ban azonban a gyomor-

bél rendszer enterokromaffin sejtjei állítják elı. A legnagyobb részben a

vérlemezkékben tárolódik.

A szerotonint az 1930-as években Erspamer fedezte fel nyúl

gyomornyálkahártya acetonos kivonatában, és enteraminnak nevezte el. Erspamer

eredetileg olyan anyagokat keresett, amelyek simaizom összehúzódást okoznak. Az

1940-es évek végén, Page izolált a szérumban egy érösszehúzódást kiváltó anyagot,

amelyet szerotoninnak nevezett el. 1952-ben vált nyilvánvalóvá, hogy a szerotonin és az

enteramin ugyanaz az anyag (Erspamer, és Asero, 1952). Twarog azonosította 1953-ban

a szerotonint a központi idegrendszerben (Twarog, és Page, 1953). Az agyi szerotonin

tartalmú idegsejtek korai vizsgálatait Dahlstrom és Fuxe végezték fluorescens

hisztokémiai módszerrel. 1964-ben írták le az agyi szerotonin transzmisszió

neuronjainak eloszlását (Dahlstrom, és Fuxe, 1964).

Az 5-HT tartalmú neuronok mintegy 9 csoportja található az agytörzsben, fıként

a ventrális és dorzális lokalizációjú raphe magok területén. A dorzális raphe magok a

középvonal mentén, két oldalon helyezkednek el, rosztrálisabban egyes csoportok már a

mesencephalonban.

A leszálló 5-HT pályák a ventrálisan elhelyezkedı sejtcsoportokból indulnak, a

projekciók a funiculus anterior-on és laterális-on keresztül a gereincvelı mellsı és

középsı szarvába (szimpatikus sejtek) vezetnek. A hátsó szarv is kap 5-HT beidegzést a

funiculus dorzálison és laterálison keresztül.

A felszálló 5-HT pályák a dorzális mediális, rosztrális raphe magcsoportokból az

elıagyi areákba futó projekciók, a mediális elıagyi kötegen, fornixon, septumon

haladnak át. A 3 fı pálya:

1. Mediális felszálló pálya: a hipotalamuszt és a preoptikus areát idegzi be.

2. Közép-laterális felszálló pálya: elsısorban a kortikális területeket idegzi be.

19

3. Laterális felszálló pálya: a nucleus caudatusba fut, és az extrapiramidális

rendszert idegzi be.

A szerotonin anyagcsere és neurotranszmisszió

A szerotonin szintézis elıanyaga az l-triptofán aminosav, amely aktív transzport

útján kerül a preszinaptikus végzıdésbe. Az l-triptofánt a triptofán hidroxiláz (TrH)

enzim alakítja 5-hidroxi triptofánná (5-HTP). A TrH enzim csak a szerotonint

szintetizáló sejtekben fordul elı. Ennek az enzimnek a gátlószere a p-klorofenilalanin

(PCPA). Az 5-HTP-t az aromás aminosav-dekarboxiláz (AADC) alakítja 5-hidroxi

triptaminná (5-HT) azaz szerotoninná. Amint az 5-HT felszabadul a preszinaptikus

idegvégzıdésbıl, 16 féle 5-HT receptorral kerülhet interakcióba pre- vagy

posztszinaptikusan. Az 5-HT kötıdése a G-fehérje kapcsolt receptorokhoz, az adenil-

cikláz (AC) vagy a foszfolipáz-C (PLC), típusú másodlagos hírvivı rendszer,

aktiválódását eredményezi. Az 5-HT-t a szinaptikus résbıl az 5-HT transzporterek

viszik vissza a preszinaptikus végzıdésbe. A preszinaptikus végzıdésben lévı szabad 5-

HT vagy tárolódik a vezikulákban (hólyagocskák), vagy a monoamino-oxidáz enzim

(MAO) metabolizálja 5-hidroxi indolecetsavvá. A MAO enzim a mitokondriumok külsı

membránján helyezkedik el. A vezikulákba a tárolt 5-HT-t a vezikuláris monoamin

transzporterek (VMAT) veszik fel (Nerstler és mtsai, 2001).

Szerotonin receptorok

Jelenleg hét receptor család ismert az emberi vagy állati szövetekben. A hét

receptor családon belül négy család esetében további receptor altípusok ismertek

(amennyiben az 5-HT5 receptorokat külön családnak tekintjük). A receptorkötési

technikák fejlıdésének, a molekuláris genetikai vizsgálatoknak, valamint a másodlagos

hírvivı rendszerek feltérképezésének köszönhetıen egyre több és több altípus

azonosítása történt meg, így ma tizenhat 5-HT receptor ismert (Barnes és Sharp, 1999).

A szerotonin receptorokat és családokat a 3. ábra mutatja.

20

3. ábra. A szerotonin receptorok és jelátviteli mechanizmusuk.

c-AMP: ciklikus adenozin monofoszfát, PLC: foszfolipáz–C, Gi/o :Gi/o fehérje kapcsolt receptorok, Gs:

Gs fehérje kapcsolt receptorok, Gq: Gq fehérje kapcsolt receptorok, –: negatív kapcsolat (receptor

ingerlés esetén gátló mechanizmus, +: serkentı folyamat (receptor ingerlés esetén serkentı

mechanizmus).

Nem minden receptor funkciója ismert. A szöveti eloszlás, lokalizáció és funkció

tekintetében az 5-HT1A, 5-HT2 és 5-HT3 receptorcsalád és receptoraik a leginkább

kutatottak.

5-HT1A receptorok

Az 5-HT1A receptorok pre- és posztszinaptikusan egyaránt megtalálhatóak.

(Barnes és Sharp, 1999). A preszinaptikusan elhelyezkedı autoreceptorok, amelyek a

raphe sejtek szómáján vannak, szabályozzák a szerotonin felszabadulását, szintézisét és

a neuronok kisülését. A preszinaptikus receptorok elsısorban a DRN-ben találhatóak. A

posztszinaptikus 5-HT1A receptorok a hippocampusban találhatóak, de jelen vannak a

septumban, a neocortexben, a hypothalamusban és az amygdalában is (Graeff, 1993).

Mind a preszinaptikus, mind pedig a posztszinaptikus 5-HT1A receptorok a ciklikus

adenozin monofoszfát (cAMP) másodlagos hírvivı rendszeren keresztül mőködnek,

csökkentve annak aktivitását stimulációjuk esetén (Humpre és mtsai, 1993). Az 5-HT1A

21

receptoroknak fiziológiás szerepet tulajdonítanak a szorongásos megbetegedésekben.

Az 5-HT1A receptor funkciók megváltozása az élet korai szakaszában a szorongásra

adott válaszok abnormalitását okozza a késıbbi életszakaszban (Gross és mtsai, 2002).

A posztszinaptikus 5-HT1A receptor gén expressziója nagyobb részben a

mineralokortikoid receptorok tónusos gátlása alatt áll (Korte, 2001). Ez a szteroid hatás

gyors, és az 5-HT1A mRNS szint a mineralokortikoid receptorok ingerlése után 1 órán

belül, jelentısen csökken. Preklinikai vizsgálatok alapján stresszhatásra jelentısen

megnövekszik a mineralokortikoid receptorok száma a hippocampusban (Gesing és

mtsai, 2001). A megnövekedett mineralokortikoid receptor mennyiség csökkenti az 5-

HT1A receptorsőrőséget, és részt vesz a stresszválasz kialakításában. Legismertebb 5-

HT1A parciális (részleges) agonista vegyület a buspiron, amely szorongásoldó

gyógyszerként van forgalomban.

5-HT1B/1D receptorok

Az 5-HT1B és az 5-HT1D receptorok ingerlése (emlıs szövetekben) a szerotonin

felszabadulás csökkenéséhez vezet (Saxena, 1995). Az 5-HT1B/1D receptorok a központi

idegrendszerben a substantia nigra, a hippocampus, a hypothalamus és a bazális

ganglionok területén találhatóak (Curzon, 1990). Az 5-HT1A receptorokhoz hasonlóan

az 5-HT1B/1D receptorok mind preszinaptikusan, mind pedig posztszinaptikusan

lokalizálhatóak. Az 5-HT1B és 5-HT1D receptorok a perifériás érrendszerben is nagy

sőrőséggel elıfordulnak. Az 5-HT1B receptorok szabályozzák a szívkoszorúerek és a

tüdıartériák összehúzódását. Ez okozza az 5-HT1B/1D agonista migrénellenes

sumatriptan, nemkívánatos koszorúér szőkítı mellékhatását (Maassen VanDenbrik és

mtsai, 1998; Murdoch és mtsai, 2003). A másodlagos hírvivı rendszer az 5-HT1B/1D

receptorok esetében is a cAMP rendszer. Az 5-HT1A receptoroktól eltérıen azonban az

5-HT1B/1D autoreceptorok az axon terminálison helyezkednek el, a neuron sejttesten

elhelyezkedı 5-HT1A receptorokkal szemben (Graeff, 1993). Az 5-HT1D és 5-HT1B

receptor nem azonos farmakológiai jellemzıkkel rendelkezik, pl. különbözıek az

agonistái és antagonistáik (Saxena, 1995). Az 5-HT1B receptornak szerepe van a

táplálkozás szabályozásában is (Vickers és Dourish, 2004).

22

5-HT1E és 5-HT1F receptorok

Az 5-HT1E és 5-HT1F receptorok nem intenzíven kutatottak. Ennek valószínő

oka a hiányzó specifikus antagonisták és agonisták (Lanfumey és Hamon 2004). Ismert,

hogy mindkét receptor megtalálható az emberi szövetekben, és cAMP másodlagos

hírvivı rendszereken keresztül mőködnek (Humprey és mtsai, 1993).

5-HT2A receptorok

Az 5-HT2A receptor elıször a periférián került kimutatásra, simaizom sejtekben

(Gaddum és Picarelli, 1957). Ma már ismertté vált az agyi jelenlét is (pl. neocortexben

és a limbikus rendszerben), de magas az 5-HT2A receptor koncentráció az amygdalában,

a claustrumban a tuberculum olfactoriumban és a cingulate cortexben is (Pazos és mtsai,

1987). 5-HT2A receptorok lokalizációja bizonyos mértékben átfed az 5-HT2C

receptorokéval az agy egyes területein. Az 5-HT2A receptorok másodlagos hírvivı

rendszere a foszfolipáz-C rendszer, amely a receptor ingerlésekor növeli a

posztszinaptikus neuron kisülési gyakoriságát (Boess és Martin, 1994). Az 5-HT2A

receptor nagyon szoros homológiát mutat az 5-HT2C receptorral, amely megnehezítette

a szelektív, csak az egyik receptoron ható molekulák kifejlesztését. Az 5-HT2A

receptorok szerepét feltételezik skizofréniában, amelyet alátámasztanak azon

eredmények, amelyek szerint az 5-HT2A receptor a közös célreceptora a

pszichotomimetikus indolaminoknak és feniletilaminoknak (Aghajanian és Marek,

1999). Az 5-HT2A receptor szerepét támasztja alá skizofréniában az a posztmortem

vizsgálatokban publikált eredmény, amely szerint a skizofrén betegek esetében a kérgi

régiókban alacsonyabb 5-HT2A receptor sőrőséget tudtak mérni, mint a kontroll

csoportban (Burnett és mtsai, 1996; Dean és Hayes, 1996; Gurevich és Joyce 1997).

A szorongás és depresszió patomechanizmusában szintén felmerült az 5-HT2A

receptorok szerepe. Egyes antidepresszánsok antagonistaként viselkednek az 5-HT2A

receptorokon, az 5-HT2A/2C antagonista ritanserin szorongásoldó hatással rendelkezik

(Deakin, 1988).

23

5-HT2B receptorok

Az 5-HT2B receptorokat egyaránt azonosították az emberi és az állati

szövetekben is (Hoyer, 1988). Az adott receptor sőrősége a perifériás szövetekben

magas, az agyi szövetekben azonban nagyon alacsony (Choi és mtsai, 1994; Schmuck

és mtsai, 1994). Az 5-HT2B receptorok agyi eloszlása viszonylag szők régiókra

korlátozódik, amelyek magukba foglalják, a kisagyat, a septumot, a hypothalamus hátsó

részét, és az amygdala középsı területét (Choi és Maroteaux, 1996; Duxon és mtsai,

1997).

A perifériás hatások, amelyek ezen a receptoron keresztül valósulnak meg, jól

definiáltak. A rendelkezésre álló evidenciák alapján a tüdı artériás nyomás

szabályozásában és a szívbillentyő kóros elváltozásában lehet szerepe (Borman és

mtsai, 2002; Fitzgerald és mtsai, 2000; Launay és mtsai, 2002). A központi

idegrendszeri hatások kevésbé ismertek (Leysen, 2004). Az elmúlt 15 évben több

5-HT2B receptor szelektív vegyület fejlesztésével próbálkoztak különbözı pszichiátriai

kórképekben (pl. szorongás), azonban jelenleg nincs szelektív fejlesztésben lévı

molekula. Ez valószínősíthetıen a perifériás mellékhatások megjelenésének a

következménye. Az 5-HT2B receptorok esetében is a foszfolipáz-C rendszer a

másodlagos hírvivı rendszer.

5-HT2C receptorok

Az 5-HT2C receptor eredetileg 5-HT1C receptorként került besorolásra (Pazos és

mtsai, 1985). A késıbbi molekuláris farmakológiai vizsgálatok, valamint a másodlagos

hírvivı rendszer kutatások alapján világossá vált, hogy az adott receptor sokkal inkább

az 5-HT2 receptorcsaládba illeszkedik. Az 5-HT2C kizárólag posztszinaptikusan

lokalizálható, és számos agyi struktúrában megtalálható, így a cortexben, a limbikus

rendszerben, és a bazális ganglionokban (Barnes és Sharp, 1999). A másodlagos hírvivı

rendszer itt is a PLC rendszer, amely a receptor stimulálásával aktiválódik (Graeff,

1993). Nagyon fontos kutatási eredmény az 5-HT2 receptorcsalád esetében, hogy

antagonistákkal végzett krónikus adagolás után ezen receptorcsalád receptorai down-

regulálódnak. A legtöbb receptor rendszerben, -és így nyilvánvalóan más szerotonin

24

receptorcsalád esetében is-, antagonisták adagolása után up-reguláció következik be (a

homeosztázist reguláló rendszer eredményeképpen, ha csökken a transzmitter aktivitás,

növekszik a receptorok száma a sejtmembránon). Az 5-HT2 család esetében és

speciálisan az 5-HT2A/2C receptorokra vonatkozólag a hatás ellentétes. A ketanserin

(5-HT2A/2C antagonista) krónikus adagolás után down-regulációt (receptorszám

csökkenést) okoz (Graeff, 1997). Ez a jelenség azzal magyarázható, hogy ezen

antagonisták inverz agonista tulajdonsággal rendelkeznek, a másodlagos hírvivı

rendszer (foszfolipáz-C) aktivitását csökkentik (amint ezt egy antagonistától várjuk),

azonban krónikus adagolás után az agonistákra jellemzı down reguláció következik be

(Labreque és mtsai, 1995).

Az 5-HT2C receptorok fiziológiás szerepe elsısorban a táplálkozás szabályozásában, a

szorongásban és a depresszióban feltételezett. 5-HT2C receptor hiányában (génkiütött

egerek) az állatok táplálkozás szabályozása felborul, és elhízás következik be (Tecott és

mtsai, 1995). Az 5-HT2C receptorok szorongásban, depresszióban való szerepe régóta

kutatott terület. Ismert, hogy a 5-HT2C agonista 1-[3-chlorophenyl]piperazine (mCPP)

szorongást és pánik rohamot indukál emberben, és az állatkísérletben is anxiogén. Az

5-HT2C antagonisták hatékonyak a szorongás állatkísérletes modelljeiben és gátolják az

mCPP hatásait is (Leysen, 2004).

5-HT3 receptorok

Az 5-HT3 receptorok esetében elıször a periférián és a bélben található

receptorokat fedezték fel (Watling, 2001). Az agyi 5-HT3 receptorok az agytörzsben, a

hippocampusban, az amygdalában, a nucleus accumbensben, az entorhinális kéregben,

és a tuberculum olfactoriumban helyezkednek el (Graeff, 1993). Az 5-HT3 receptorok

az egyedüli 5-HT receptorcsalád, amely közvetlenül ioncsatornához kapcsolt (Derkach

és mtsai, 1989). Az 5-HT3 receptor antagonistákat széles körben használják a

kemoterápia és a radioterápia kiváltotta posztoperatív hányás csillapítására (Wolf,

2000). Az 5-HT3 antagonisták antiemetikus hatása az area postrema 5-HT3

receptorainak blokkolása révén valósul meg (Wolf, 2000).

25

5-HT4 receptorok

Az 5-HT4 receptorokat több fajban is leírtak, beleértve az embert is

(Bonaventura és mtsai, 2000; Doménech és mtsai, 1994; Reynolds és mtsai, 1995;

Waeber és mtsai, 1993). Legsőrőbben a központi idegrendszerben a bazális

ganglionokban, alacsonyabb sőrőséggel a hippocampusban és az isocortexben fordulnak

elı (Bonaventura és mtsai, 2000; Reynolds és mtsai, 1995; Waeber és mtsai, 1993). A

viselkedésfarmakológiai vizsgálatok szerint az 5-HT4 agonisták terápiás potenciállal

rendelkezhetnek a kognitív funkciók zavaraiban (Bockaert és mtsai, 2004), amit

alátámaszt, hogy Alzheimer-kórban szenvedı betegeknél, az 5-HT4 receptor sőrőség

csökkenését találták a hippocampusban (Reynolds és mtsai, 1995).

5-HT5 receptorok

Az 5-HT5 receptorok a szelektív ligandok hiánya miatt a legkevésbé megismert

receptorok. Két altípusa ismert, az 5-HT5A és 5-HT5B (Nelson, 2004). Mindkét altípus

megtalálható a rágcsálókban, azonban az 5-HT5B-t eddig nem sikerült emberben

kimutatni (Pasqualetti és mtsai, 1996). Az 5-HT5A receptor mRNS kifejezıdik a

cortexben, a hippocampusban, a kisagyban, a diencephalonban és a striátumban. Az

5-HT5B elsısorban a hippocampus CA1 régiójában, a habenulában és a dorsalis raphe

magokban (Nelson, 2004) található. Az 5-HT5 receptorcsalád fiziológiás funkciója a

legkevésbé ismert. Az 5-HT5 receptor génkiütött egereknél megfigyelték, hogy új

környezetben a felderítı aktivitásuk megnövekedett (Grailhe és mtsai, 1999).

5-HT6 receptorok

Az 5-HT6 receptorok eloszlása ismert mind a rágcsáló, mind az emberi agyban

(Gérard és mtsai, 1997; Hirst és mtsai, 2003; East és mtsai, 2002). Immunhisztokémiai

és receptorkötési vizsgálatok szerint az 5-HT6 receptorok a striátumban, a

hippocampusban és az isocortexben koncentrálódnak (East és mtsai, 2002; Hirst és

mtsai, 2003; Gérard és mtsai, 1997). Az 5-HT6 receptorok szerepét feltételezik a

kognitív mőködések szabályozásában. Az 5-HT6 antagonisták és az 5-HT6 antisense

oligonucleotidok javítják a tanulást és a memóriát rágcsálókkal végzett

26

viselkedésfarmakológiai vizsgálatokban (Bentley és mtsai, 1997; Wooley és mtsai,

2004). Az 5-HT6 receptor feltételezhetıen a glutamát és a kolinerg neuronális aktivitás

befolyásolásán keresztül fejti ki fiziológiás hatását, és ennek köszönhetı a kognitív, a

táplálkozási, és az affektív állapotokban való szerepe (Wooley és mtsai, 2004; Mitchell

és mtsai, 2005). Az elmúlt 5 évben számos 5-HT6 receptorhoz kötıdı molekula klinikai

vizsgálata kezdıdött meg, elsısorban a kognitív szféra deficitjét érintı indikációkban

(Alzheimer-kór, skizofrénia kognitív tünetei stb.). Kísérletes bizonyítékok vannak

továbbá az 5-HT6 receptorok szerepére a szorongás patomechanizmusában (Yoskioka és

mtsai, 1998; Hamon és mtsai, 1998; Weselowska és Nikiforuk, 2007; Schechter és

mtsai, 2007).

5-HT7 receptorok

Az 5-HT7 receptorok megtalálhatóak a rágcsáló és az emberi agyban, és az

idegrendszeren kívül is. A különbözı emlıs szövetekben a legmagasabb koncentrációt a

hypothalamusban, a thalamusban, az agytörzsben és a hippocampusban találták. Az

idegrendszeren kívül a lépben, a vesében, a szívben és a koszorúerekben vannak

kimutatható 5-HT7 receptorok (Eglen és mtsai, 1997; Heidmann és mtsai, 1998). Az

5-HT7 receptorok az 5-HT6 receptorokhoz hasonlóan pozitívan kapcsoltak a másodlagos

hírvivı cAMP rendszerhez. A hypothalamus suprachiasmaticus magjában lokalizált 5-

HT7 receptorok jelenléte (Heidmann és mtsai, 1998) vetette fel az 5-HT7 receptorok

szerepét a napszaki (cirkadian) ritmus szabályozásában, és -ezen keresztül- az 5-HT7

ligandok alkalmazhatóságát depresszióban (Mullins és mtsai, 1999). A depresszión

kívül, -amely talán az eddigi kutatások alapján a leginkább alátámasztott terápiás irány-,

számos egyéb, elsısorban pszichiátriai kórkép merült fel, amelyben az 5-HT7

receptoroknak esetlegesen szerepe lehet (Thomas és mtsai, 2004).

27

4. ábra. A szerotonin transzmisszió és a szerotonin receptorok.

TrpH: triptofan-hidroxiláz, 5-HTP: 5-hidroxi-triptamin, AADG: aminosav-dekarboxiláz, 5-HT: 5-hidroxi-

triptamin, 5-HIAA: 5-hidroxi-indolecetsav, VMAT: vezikulum monoamin transzport, MDMA: (5-HT

felszabadulást fokozó), SSRI: szelektív 5-HT visszavétel gátló, TCA: triciklusos antidepresszáns, IP3:

inozitol-1,4,5 trifoszfát, DAG: diacilglicerol, 5-HTT: szerotonin transzporter, PLC: foszfolipáz-C, PLC-β:

foszfolipáz-Cβ, LSD: lizergsav dietilamid, MAO: monoamino-oxidáz, MAOI: monoamino-oxidáz gátló,

(Forrás: Szabo S. T és mtsai 2004)

A szerotonin szerepe a szorongás patomechanizmusában

Amint a bevezetı elején olvasható, a szorongás keletkezésében a stresszoroknak

meghatározó szerepük van. A tudományos irodalomban a szorongást és a stresszt

gyakran azonos jelentésőnek kezelik. Azokat az anyagokat, amelyek a stressz okozta

viselkedési válaszokat gátolják, anxiolytikusnak (szorongásoldónak), amelyek

fokozzák, anxiogénnek (szorongáskeltınek) nevezik.

A szerotonin rendszer szerepe az emocionális állapotok regulációjában régóta

feltételezett. Az ismert 16 emlıs receptor közül szinte mindegyik receptor szerepét több

kutatási eredmény is alátámasztja a szorongásban vagy a stresszben (Lucki, 1996).

28

Mindezzel együtt az 5-HT rendszer szerepe a szorongásban, a hatalmas mennyiségő

hozzáférhetı adat alapján, ellentmondásos. Nincs egyetértés abban, hogy az 5-HT

rendszer aktivációja növeli, vagy csökkenti a szorongást, és fordítva, az 5-HT

transzmisszió gátlása csökkenti, vagy növeli a szorongást és/vagy a stressz-válaszokat.

Ennek okai lehetnek módszertaniak, de adódhatnak abból, hogy a rendkívül komplex

mőködéső 5-HT rendszert és kölcsönhatásait más rendszerekkel még mindig csak

felületesen ismerjük.

A legelsınek felfedezett és 1986-ban törzskönyvezett 5-HT1A parciális agonista

buspiron esetében pl., találunk bizonyítékot arra, hogy szorongásoldó (Weissmann és

mtsai, 1984), de arra vonatkozólag is van adat, hogy anxiogénnek bizonyult (Collinson

és mtsai, 1997). A diszkrepancia okai nem ismertek; lehetséges magyarázatok a

vizsgálatokban alkalmazott különbözı állatartási körülmények, valamint a buspiron

rövid ideig tartó kortikoszteron szint emelı hatása (Haller és mtsai, 2000). Az

ellentmondásos eredmények igazak a további szerotonin receptorokra ható molekulák

esetében is. Az 5-HT2C/2B agonista m-klorofenilpiperazin (mCPP) emberben szorongást

kelt, és pánik reakciót okoz más neuropszichiátriai tünetekkel (Charney és mtsai, 1987),

és állatkísérletekben is anxiogén jellegő hatásokat produkál (Kennet és mtsai 1989). A

szintén szerotonin aktivitást fokozó szelektív szerotonin visszavétel gátlók azonban

anxiolytikus hatásúak emberben és kísérleti állatmodellekben is (Bagdy, 1998).

Ugyanakkor rendelkezésre állnak olyan eredmények is amelyekben az SSRI-k

szorongáskeltınek bizonyultak (Dekeyne és mtsai, 2000; Overstreet és mtsai, 2000).

Az ellentmondás feloldásához segíthet a Graeff által javasolt „kettıs 5-HT

félelmi hipotézis” (dual 5-HT fear hypothesis). A hipotézis szerint az 5-HT növeli a

kondicionált félelmet az amygdalában, és csökkenti az öröklött félelmet a dorsalis PAG-

ban (Graeff és mtsai, 1997). A DRN-bıl felszálló 5-HT-erg pályák amelyek beidegzik

az amygdalát és a frontális kérget, biztosítják a kondicionált félelmi reakció

kialakulását, a DRN-periventricularis projekciója, amely a periventricularis és PAG

állományt idegzi be, gátolja a veleszületett „küzdj vagy menekülj” reakciókat a

fenyegetı veszély esetén (Graeff és mtsai, 1996). A Graef munkacsoport szerint a

MRN-bıl a hippocampusba futó projekció felelıs a krónikus elkerülhetetlen sokk

kiváltotta stresszel szembeni rezisztencia kialakulásáért a hippocampalis 5-HT1A

transzmisszión keresztül (Graeff és mtsai, 1996).

29

További evidenciák állnak rendelkezésre az 5-HT rendszer szorongásban

betöltött szerepérıl az 5-HT1A receptor génkiütött egereken elvégzett vizsgálatokból.

Három független csoport írt le vizsgálatokat a szorongó típusú génkiütött és vad típusú

egerek összehasonlításával három különbözı genetikai hátteret felhasználva (Gingrich

és mtsai, 2001). Az elvégzett vizsgálatok szerint az 5-HT1A génkiütött egerek

szorongásos tüneteket mutattak, nem csak a viselkedési tesztekben, hanem a vegetatív

idegrendszer szintjén is (Pattij és mtsai, 2002).

Az 5-HT1B génkiütött egerek az 5-HT1A génkiütött egerekkel szemben sokkal

agresszívebbek, kevésbé szorongók és válaszképesebbek voltak a vad típusú egerekkel

összehasonlítva (Zhuang és mtsai, 1999). A bemutatott eredmények felvetik annak a

lehetıségét, hogy ez a receptor szintén modulálja a szerotonin rendszeren keresztül

létrejövı szorongásos reakciókat.

Az 5-HT2A/2C receptorok szerepe az 5HT1A receptorok után a leginkább kutatott

terület, és a mai napig az 5-HT2C antagonisták, mint anxiolytikumok, alternatív terápiás

lehetıséget ígérnek a benzodiazepinekkel szemben. Az akut 5-HT2C/1B agonista mCPP

adagolás szorongáskeltı hatású mind emberben, mind pedig rágcsálókban (Charney és

mtsai, 1987). A korai, nem szelektív 5-HT2C antagonistákkal (methysergide,

metergoline) és a szelektív 5-HT2A/2C antagonista ritanserinnel végzett vizsgálatok

szerint az mCPP szorongáskeltı hatása az 5-HT2C agonista hatásának következménye

(Kalus és mtsai, 1990; Piggot és mtsai, 1991; Seibyl és mtsai, 1991). Az MK-212 jelő

5-HT2C agonista a hippocampus ventrális részébe adott mikroinjekciója után az emelt

keresztlabirintus-teszten szintén szorongásra jellemzı viselkedést tapasztaltak (Alves és

mtsai, 2004). Számos experimentális és klinikai vizsgálat bizonyítja, hogy az 5-HT2C

antagonisták az agonisták anxiogén hatásával szemben szorongásoldó hatással

rendelkeznek. A humán fázis II. vizsgálatokig eljutott ritanserin szorongásoldónak

bizonyult generalizált szorongás betegségben, és állatkísérletben is anxiolytikus hatással

rendelkezett (Ceulemans és mtsai, 1985; Meert és mtsai, 1989). Kennett és munkatársai

bizonyították négy nem szelektív 5-HT2C antagonista (mianserin, 1-NP, ICI-169369, LY

53857) esetében a szorongásoldó hatást Geller-Seifter modellben (Kennet és mtsai,

1994). Az 1990-es évek végétıl egyre több és egyre szelektívebb 5-HT2C antagonista

fejlesztése indult el, és bizonyult anxiolytikus hatásúnak a szorongás kísérletes

állatmodelljeiben. Ezek a molekulák fıként a GlaxoSmithKline Gyógyszergyárban

30

kerültek kifejlesztésre. A fıbb képviselıik az SB 200646, az SB-24084 és az

SB-243213 (Kennett és mtsai, 1994; Martin és mtsai, 2002; Wood és mtsai, 2001).

Az 5-HT3 receptor antagonisták kutatása is úgy indult, hogy ezen molekulák

potenciális szorongásoldó szerek lesznek. A vizsgálatok elırehaladtával azonban

bebizonyosodott, hogy szorongásoldóként nem válnak be, azonban a citosztatikumok

kiváltotta hányást rendkívül hatékonyan gátolják. Ma hatékony gyógyszerekként (pl.

ondansetron) az onkológiai terápia fontos részei (Wolf, 2000).

A legutoljára azonosított 5-HT6 és 5-HT7 receptoroknak is feltételezik a szerepét

a szorongásban. Yoshioka és munkatársai kondicionált félelmi reakciókkal 5-HT

felszabadulást váltottak ki patkány frontális kéregben, valamint megdermedés reakciót

(freezing) észleltek. Az 5-HT felszabadulás gátolható volt 5-HT6 antisense

oligonucleotiddal, a megdermedés reakció azonban nem (Yoshioka és mtsai, 1998). Az

5-HT7 receptor szerepét inkább depresszióban feltételezik, azonban szorongásban is

lehet szerepe, ugyanis pl. a szelektív 5-HT7 antagonista SB-269970 hatékonynak

bizonyult a Vogel féle ivási konfliktus tesztben, az emelt kereszt-labirintus teszten,

valamint a 4 terület (four plate) teszten (Wesolowsaka és mtsai, 2006).

A fent bemutatottak alapján látható, hogy sem a szorongás terápiája, sem az

5-HT rendszer szerepe nem kellıen tisztázott a szorongásban. Ebbıl következıen

minden új és szorongásos zavarban hatékony 5-HT rendszeren keresztül ható farmakon

közelebb vihet mind a szorongás patomechanizmusának megismeréséshez, mind pedig

az 5-HT rendszer szerepének tisztázásához.

31

ANXIOLYTIKUMOK KUTATÁSA AZ EGIS GYÓGYSZERGYÁRBAN

A szorongásoldók kutatása az EGIS Gyógyszergyárban nyugodtan mondható

tradicionális kutatási területnek. Az elsı az EGIS elıdje, az EGYT

Gyógyszervegyészeti Gyár által a „benzodiazepin korszakban” 1958-ban forgalomba

hozott molekula a meprobamát ([2-(karbamoiloximetil)-2-metil-pentil]karbamát,

Andaxin®) volt. A meprobamát hatásmechanizmusát akkor még nem ismerték, csak

jóval késıbb mutatták ki a GABAA receptor modulátor hatását. A meprobamát

bevezetése után 1960-ban a trimetozint (4-(3,4,5-trimetoxibenzoil)morfolin,

Trioxazin®) kezdte forgalmazni az EGIS Gyógyszergyár. A trimetozint követte az

1982-ben bevezetett, az EGIS mai napig forgalomba lévı originális molekulája, a

tofizopam (1-(3,4-dimetoxifenil)-5-etil-7,8-dimetoxi-4-metil-5H-2,3 benzodiazepin,

Grandaxin®, 5. ábra), amelynek sajátossága, hogy 2,3-benzodiazepin származék.

Szerkezetének felderítése, két konformációs izomerjének azonosítása külön érdekes és

tanulságos történet (Berényi és Blaskó, 1993). A tofizopam után analógjának a

girisopamnak (1-(3-klór-fenil)-4-metil-7,8-dimetoxi-5H-2,3-benzodiazepin) a

fejlesztése kezdıdött meg (5. ábra). A girisopam fázis II. vizsgálatokig jutott el, ahol

metabolitikus problémák miatt a fejlesztését le kellett zárni. Az originális kutatáson

kívül a szorongásoldó generikumok területén is fontos szereplı az EGIS

Gyógyszergyár. Az EGIS Gyógyszergyár jelenleg generikumként forgalmazza a már

említett meprobamátot, az 1998-ban bevezetett 5-HT1A parciális agonista hatású

buspiront (8-(4-(4-(2-pirimidinil)-1-piperazinil-8-azaspiro(4.5)dekán-7,9-dion

hidroklorid, Spitomin®), és a 2002-ben bevezetett GABA A receptor modulátor

alprazolamot (8-kloro-1-metil-6-fenil-4H-[1,2,4]triazolo[4,3-a][1,4]benzodiazepine,

Frontin®).

Tofizopam Girisopam Deramciclane (EGIS-3886)

N

N

O

O

O

O

CH3

CH3

CH3

CH3

CH3

CH3

N

N

O

O

Cl

CH3

CH3

CH3

O

O

OH

OH

CH3 CH3

CH3

ON

CH3

CH3

5. ábra Az EGIS Gyógyszergyár originális szorongásoldóinak szerkezeti képlete.

32

Az EGIS Gyógyszergyárnak a rendszerváltás utáni legnagyobb és legsikeresebb

originális projektje a szorongásoldók kutatása területén a deramciclane projekt. Ebben

az idıszakban az originális kutatás egyik megcélzott hatásiránya az 5-HT rendszerre

ható potenciálisan anxiolytikus hatású molekulák kutatása volt. Ezen fıprojekt

keretében került kiemelésre a deramciclane nevő molekula is (5. ábra). A molekula

szintézise igen régen, 1981-ben történt meg. A preklinikai fejlesztés azonban csak 1986-

ban indult, és 1995-ig tartott.

A 1995 utáni idıszakban a deramciclane (EGIS-3886) klinikai fejlesztése során 22 fázis

I vizsgálatot végeztek el. A fázis II vizsgálatok (10 db) kedvezı eredményeinek

birtokában indultak el a klinikai fázis III vizsgálatok generalizált szorongás betegségben

(GAD).

A tolerancia vizsgálatok során 150 mg, 300 illetve 600 mg egyszeri dózisban, valamint

napi 2x60 mg (4 hétig) ismételt dózisban a deramciclane jól tolerálhatónak bizonyult.

GAD indikációban a molekula napi 2x15, illetve 2x30 mg dózisban hatékony volt. A

fázis II vizsgálatokat követıen kezdıdött meg a fázis III vizsgálatok sorozata. Három

kettıs-vak vizsgálat indult, amelyekben a deramciclane dózisa 1x60 és/vagy 1x30 mg

volt naponta. A felsorolt vizsgálatokban közel 2500 beteget kezeltek. A vizsgálatok

során, a deramciclane az adott dózisok mellett nagyon jól tolerálhatónak és

biztonságosan alkalmazhatónak bizonyult.

A deramciclane egyszeri adagolás után (50-600 mg/nap) gyorsan szívódott fel a

gyomor-bél rendszerbıl egészséges önkéntesek esetében. A plazma csúcskoncentráció

2,5-4 óra múlva jelentkezett a különbözı dózisszinteken. Az átlag kiürülési felezési idı

24-44 óra között volt (Klebovich és mtsai, 1998; Kanerva és mtsai, 1999).

Napi kétszeri adagolás után (2x10-60 mg/nap) 7 napon keresztül a deramciclane

farmakokinetikai jellemzıi az egyszeri adagolás utáni jellemzıket mutatta (plazma

csúcskoncentráció 3-3,5 óra, átlag kiürülési felezési idı 26-30 óra között). Ugyanez a

tendencia folytatódott napi 2x60 mg kezelés esetében, 4 hetes adagolást követıen

(plazma csúcskoncentráció 3 óra, átlag kiürülési felezési idı 29 óra, Kanerva és mtsai,

1999).

A deramciclane jelen dolgozatban tárgyalt és a fázis II. vizsgálatokban is klinikailag

igazolt anxiolytikus hatása mellett kimutatták még a gyomor-bél rendszerre, a

33

kolecisztokinin (CCK) rendszerre, az alvás minıségére gyakorolt jótékony hatását,

valamint a neuroprotektív és a kognitív funkciókat javító hatását is (Varga és mtsai,

1999; Détári és mtsai, 1999,). Iparjogvédelmi szempontból a deramciclane védett,

termékszabadalom védi 2020-ig.

34

CÉLKIT ŐZÉSEK

A deramciclane az EGIS Gyógyszergyárban szintetizált originális molekula. A

deramciclane az EGIS Nyrt-ben folyó szerotonin projekt keretében került

kiemelésre. A deramciclane terápiás hatásának és hatásmechanizmusának

megismeréséhez az alábbi vizsgálatok elvégzését tartottuk szükségesnek:

1. A deramciclane receptorprofiljának feltérképezése különös tekintettel az 5-HT

receptorokra.

2. Az 5-HT rendszerre gyakorolt hatás további bizonyítása in vitro és in vivo

módszerekkel.

3. A perifériás és a központi idegrendszeri 5-HT hatások összehasonlítása.

4. A deramciclane esetében kimutatott 5-HT hatás természetének (agonista,

antagonista) vizsgálata in vitro és in vivo módszerekkel.

5. A deramciclane szorongásoldó potenciáljának vizsgálata 3 különbözı kísérletes

szorongás modellben.

6. A deramciclane spontán motoros aktivitásra gyakorolt hatásának vizsgálata

egereken, abból a célból, hogy megismerjük a deramciclane szedatív

potenciálját.

35

ANYAGOK ÉS MÓDSZEREK

Az állatkísérleteket az Állatvédelmi Törvénynek (1998. évi XXVIII. törvény), valamint

a nemzetközi elıírások betartásával végeztük.

A kísérletekben használt állatok

A kísérletekben hím NMRI egereket (20-30 g), Wistar és Long Evans törzső

patkányokat (180-250 g), újzélandi fehér nyulakat (2-2,5 kg), valamint tengerimalacokat

(450-460 g) használtunk. Az egereket és a patkányokat a Charles River Magyarország, a

nyulakat a Tomker Kft., a tengerimalacokat a Lati Kft szállította.

Az állatok tartásának körülményei: szabályozott hımérséklet (23 ± 2 °C) és

páratartalom (60 ± 10 %), 12 órás világos-sötét periódus, a fény lépcsızetes be- és

kikapcsolásával, reggel 6 és 7, illetve este 6 és 7 óra között (kivéve ha a kísérlet fordított

napszaki ritmust kívánt). A rágcsálók préselt rágcsáló tápot kaptak (Altromin, LATI

Gödöllı) és csapvizet fogyaszthattak ad libitum. Az állatok laboratóriumba való

beérkezése, és a kísérleti felhasználásuk között legalább hét nap telt el. A receptorkötési

vizsgálatokhoz sertés agyakat is használtunk, amelyeket a Budapesti XVIII. kerületi

vágóhídról szereztünk be.

A kísérletekben felhasznált anyagok

Metil cellulóz oldat (0,4 térfogat %, Dow Chemicals, USA), (1R,2S,4R)-(-

)dimetilaminoetoxi)-2-fenil-1,7,7-trimetilbiciklo[2.2.1]heptán-2-(E)-buténdioát

(Deramciclane, EGIS-3886, EGIS Gyógyszergyár Nyrt.), 3H-prazosin, 3H-idazoxan, 3H-dihidroalprenolon (3H-DHA), 3H-γ-amino-vajsav (3H-GABA), 3H-2-dipropilamino-

8-hidroxi-1,2,3,4-tetrahidronaftalen, (3H-8-OH-DPAT) 3H-mesulergin, 3H-pyrilamine,

(Amersham, Anglia), 3H-diazepam, 3H-spiperone, 3H-5-HT, és 3H-ketanserin (NEN,

USA), tranylcypromin, phenoxybenzamine, 5-HT (mindhárom SIGMA, USA),

klónozott emberi CCKA receptor, (Packard BioScience, USA), klónozott emberi 5-HT6

receptor (Receptor Biology, USA), klónozott 5-HT7 receptor (Packard BioScience,

USA), (1-(2,5-dimethoxy-4-iodophenyl)-2-aminopropane (DOI), ritanserin, ketanserin,

mianserin (Research Biochemicals International, USA), diazepam (Richter Gedeon

36

Nyrt, Magyarország), aszkorbinsav (EGIS Gyógyszergyár Nyrt., Magyarország). A

felhasznált vegyületek pro anal vagy gyógyszerkönyvi minıségőek voltak.

Receptorkötıdési-profil meghatározása

Vizsgálatainkban patkány, tengerimalac és sertés izolált agyakat használtunk.

Minden kísérletben az agyak meghatározott részébıl vagy az egész agyból nyert

membrán preparátumot készítettünk. A fehérjetartalom meghatározásához Bradford

módszerét (Bradford, 1976) használtuk. A Ki értékeket Cheng-Prusoff egyenletének

(Cheng és Prusoff, 1973) felhasználásával az alábbi módon számítottuk ki:

IC50 = a vegyület 50%-os leszorítást adó koncentrációja

L = a radioligand koncentrációja (amit az adott kísérletben használtunk)

Kd = a radioligand disszociációs állandója a receptorhoz

A technikai részletek a 3. táblázatban részletesen megtalálhatóak.

K i =

IC50 L

Kd 1+

37

3. táblázat. A receptorkötési módszerek alapinformációi.

*NSK: Nem specifikus kötıdés , konc.: koncentráció

Receptor Ligand (konc.) Specifikus aktivítás Forrás NSK* (konc.) Irodalom

α1 3H-prazosin 0,5 nM 65-85Ci/mmol patkány agykéreg phentolamine (4,0 µM) Greengrass és Bremner, 1979

α2 3H-idazoxan 0,2 nM 40-60 Ci/mmol patkány agykéreg clonidine (10,0 µM) U'Prichard és Snyder, 1977

β 3H-DHA 1,0 nM 70-110 Ci/mmol patkány agykéreg D,L propranolol (10,0 µM) Bylund és Snyder, 1976

GABAA 3H-GABA 50-105 Ci/mmol patkány teljes agy GABA (100,0 µM) Chiu és Rosenberg, 1979

Benzodiazepine 3H-diazepam 0,5 nM 83,5 Ci/mmol patkány teljes agy clonazepam (1,0 µM) Braestrup és mtsai, 1977

D1 3H-SCH-23390 2.8 nM 82 Ci/mmol patkány striatum (+)SCH-23390 1 µM Wallace, 1989

D2 3H-spiperone 0,5 nM 15-30 Ci/mmol patkány striatum butaclamol (1,0 µM) Leff és mtsai, 1981

5HT1A

3H-8-OH-DPAT 0,7 nM 160-240 Ci/mmol patkány frontális kéreg 5-HT (10,0 µM) Peroutka, 1986

5HT1B

3H-5HT 2,0nM 15-30 Ci/mmol patkány striatum 5-HT (10,0 µM) Peroutka, 1986

5HT2A

3H-ketanserin 1,0 nM 60-90 Ci/mmol patkány frontális kéreg cyproheptadine (10,0 µM) Leysen, 1981

5HT2C 3H-mesulergin 1,0 nM 70-85 Ci/mmol sertés choroid plexus mianserine (1,0 µM) Pazos és mtsai, 1984

5-HT6 (human) 3H-LSD 2,7 nM 79,2 Ci/mmol HEK 293 sejtek methiothepine (1,6 nM) a szállító leírása szerint

5-HT7 (human) 3H-LSD 2,7 nM 65 Ci/mmol CHO sejtek methiothepine (1,7 nM) a szállító leírása szerint

H1 3H-pyrilamine 0,3 nM 20-30 Ci/mmol tengerimalac kisagy pyrilamine (10,0µM) Tran és mtsai, 1978

CCKA 3H L-364,718 0,21nM 60-87 Ci/mmol NIH-3T3 sejtek lorglrumide (370,0 µM) a szállító leírása szerint

CCKB 3H-PD 140376 40-60 Ci/mmol tengerimalac agykéreg CCK8S (1,0 µM) Hunter és mtsai, 1993

38

Az 5-HT rendszerre gyakorolt hatások vizsgálata

A Perifériás 5-HT hatások vizsgálata

Az 5-HT2A receptor antagonista hatás vizsgálata nyúl mellkasi aorta csíkon

A hím, újzélandi fehér nyulakat tarkóütéssel megöltük, majd elvéreztettük. Az aortaív

utáni szakaszból egy 30 mm hosszú spirális alakú mellkasi aorta darabot kimetszettünk,

majd Krebs oldatba helyeztünk. A szövetet a zsír és kötıszövettıl megtisztítottuk, és

helikális csavar mentén 3 mm széles csíkokra vágtuk. Egy állatból 4 preparátumot

készítettünk, amelyek kb. 30 mm hosszúságúak voltak. A szöveteket 1 g erıvel

feszítettük elı, és 37°C-on 90 percig inkubáltuk. A szövetek oxigenizálását és a

fiziológiás pH-t, karbogén gázzal való átbuborékoltatással biztosítottuk.

A kontrakciókat izometriásan, Hugo Sachs gyártmányú, K-30-as típusú transducer

(Hugo Sachs–Harvard Apparatus GmbH, March-Hugstetten, Németország) segítségével

mértük, és Multicorder 4 csatornás poligráfon regisztráltuk. Az inkubációs idı utolsó 40

percében mono-amino-oxidáz (MAO) gátlóval (tranylcypromin 10-7 M/l) kezeltük a

preparátumokat. A tesztvegyületek esetleges α-adrenerg receptorhoz történı kötıdését

antagonistával (phenoxybenzamine 10-8 M/l) gátoltuk meg (Clancy et al., 1985).

Az 5-HT antagonista hatás vizsgálatát a 90. percben kezdtük meg. Az 5-HT két, egymás

után felvett szubmaximális (10-6 M/l) dózisával kiváltott hatásának tesztelésével a

szerotoninra adott válasz stabilitásáról, jó reprodukálhatóságáról gyızıdtünk meg. A két

hatás között maximálisan ± 10 % eltérést fogadtunk el. A két kontroll válasz között 40

perces mosási és várakozási idıt hagytunk. Ennek végére az eredeti alaptónus helyreállt.

A második kontroll válasz tesztelése utáni mosási idı 30. percében juttattuk a

tesztvegyület meghatározott koncentrációját a szervfürdıbe. 10 perces várakozás után

vettük fel a szerotonin választ. Így az egyes szerotoninnal kiváltott válaszok tesztelése

között 40 perc idı telt el.

A deramciclane esetében az alábbi koncentrációkat használtuk: 5x10-6, 10-6, 5x10-7,

10-7, 5x10-8, 10-8, 10-9 M. A referensként használt vegyületek a következı

koncentrációban adagoltuk: ritanserin: 10-6, 10-7, 10-8, 10-9, ketanserin: 10-7, 10-8, 5x10-9,

10-9, mianserin: 10-6, 10-7, 5x10-8, 3x10-8, 10-8, 10-9 M.

39

A különbözı tesztvegyület dózisok vizsgálata között ellenıriztük a kontroll 5-HT válasz

kiválthatóságát. Csak az eredeti kontroll 5-HT válasz visszatérésekor teszteltük a

következı tesztdózist (± 10% kontrakciós nagyság eltérésen belül).

A vegyület növekvı koncentrációinak 5-HT választ gátló hatásaiból IC50 értéket

határoztunk meg nem lineáris regresszió számítás segítségével (GraphPad Prism 4.0,

GraphPad Software Incorporation, San Diego, USA).

Szerotoninnal kiváltott talpödéma gátlás

A kísérletekhez 18 órán keresztül éheztetett, Wistar törzstenyészetbıl származó

patkányokat használtunk. Csoportonként hat állatnak gyomorszondán keresztül 30

ml/kg térfogatban csapvizet adtunk. A vizsgálandó anyagokat, illetve a vivıszert egy

óra múlva szintén orálisan adagoltuk 10 ml/kg volumenben. Újabb egy óra elteltével a

jobb hátsó láb plantáris felszínébe 0,1 ml 30 µg/ml koncentrációjú fiziológiás

sóoldatban oldott szerotonint fecskendeztünk. A jobb hátsó láb térfogatát a

gyulladáskeltı beadása elıtt és utána 30 perccel pletizmométerrel határoztuk meg. A

vegyülettel kezelt csoport lábtérfogat növekedését a kontroll csoport változásához

viszonyítva értékeltük. A statisztikai értékelés ANOVA-t követıen Dunnett-teszttel

történt (GraphPad Prism 4.0, GraphPad Software Incorporation, San Diego, USA). Az

ID50 érték meghatározását lineáris regresszió analízis segítségével végeztük.

Központi idegrendszeri hatások

DOI-val kiváltott fejrázás gátlása patkányokon

Vizsgálatainkban Wistar patkányokat használtunk, csoportonként 10 állatot. Az

állatokat a kísérletet megelızı napon helyeztük el abban a szobában, ahol a kísérletet

végeztük. A kísérlet napján a deramciclanet (1.0, 3.0, 10.0 mg/kg), a ritanserint (1.0,

3.0, 10.0 mg/kg ) és a vivıanyagot (0.4 % metil cellulóz oldat) 60 perccel a DOI kezelés

elıtt adagoltuk szájon át (p.o.). 5 perccel a DOI kezelést követıen kezdtük számolni a

„fejrázások” („head twitch”) számát. A fejrázások számlálása 30 percig tartott.

40

A fejrázások számát csoportonként összesítettük, majd kiszámoltuk az átlagot és a

standard hibát. A statisztikai feldolgozás egyszempontos variancia analízis segítségével

történt. A csoportok közötti szignifikancia meghatározására Dunnett-tesztet használtunk

(GraphPad Prism 4.0, GraphPad Software Incorporation, San Diego, USA).

A Szorongásoldó hatás vizsgálata

Vogel –féle ivási konfliktus teszt

Long-Evans patkányokat 48 órán át szomjaztattunk, illetve 24 órán át éheztettünk a

kísérletet megelızıen, minimum 8 állatot csoportonként. A vizsgálandó illetve

vivıanyagokat az állatok per orálisan kapták, 60 perccel a mérés elıtt.

Az anxiolytikus hatást 8 mérıhelyes készülékben (LIKOSYS, Experimetria, Budapest)

mértük, Vogel módosított módszere alapján (Vogel és mtsai, 1971). A kísérleti kamra

(mérıhely) egy 19 cm x 19 cm x 17 cm mérető plexi doboz fémrács padlóval. A doboz

egyik oldalán 5 cm magasságban 3 cm mélyen egy itatócsı nyúlik be. A csıben egy

fémszál található, amelyen keresztül az állat áramütést kaphat a nyelvére. A fémszálat

és a fémrácsot a patkány teste zárja áramkörré minden nyaláskor. Minden 20. nyalást

követıen a készülék az itatócsövön keresztül 2.0 mA erısségő áramütést bocsátott ki 1

másodperc idıtartamig. Az 5 perces mérés alatt azt regisztráltuk, hogy az állatok hány

darab áramütést hajlandók elfogadni azért, hogy szomjukat csillapítsák. Az anyaghatást

a tolerált áramütésszám %-os növekedésével fejeztük ki. Az átlagot, a szórást, a

standard hibát, a %-os hatást és a csoportok közötti különbségek statisztikai

szignifikanciáját (ANOVA után Dunnett-teszt) számítógépes program segítségével

számoltuk ki (GraphPad Prism 4.0, GraphPad Software Incorporation, San Diego,

USA).

Golyótemetés teszt

A golyótemetést egy 22x15.5x14 cm mérető, lyukacsos tetıvel ellátott, 5 cm vastagon,

átszitált főrészporral töltött plexi dobozokban (10 db) mértük, Broekkamp és mtsai

módszere szerint (Broekkamp és mtsai, 1986). A kísérletekben csoportonként 10 egeret

41

használtunk. A főrészpor tetejére 24 db 1 cm átmárıjő üveggolyót helyeztünk,

egymással szoros kontaktusban, nagyjából kört formálva velük a doboz közepén. A

vizsgálatban a vizsgált anyagok következı dózisait adagoltuk: deramciclane: 0.3, 1.0,

3.0, 10.0, 30.0 mg/kg p.o., diazepam: 1.0, 2.0, 4.0, 8.0 mg/kg p.o., ritanserin: 1,0, 3,0,

10,0 mg/kg p.o.

A vizsgálandó vagy vivıanyaggal történt p.o. kezelés után egy órával a soros csoport

állatait a mérıdobozokba helyeztük, majd 15 perc múlva kiemeltük ıket. Dobozonként

megszámláltuk azokat a golyókat, amelyek legalább 2/3 részben be voltak fedve az

átszitált főrészporral. A betemetett golyók számából csoportonként átlagot számoltunk,

majd meghatároztuk a dózisonkénti %-os hatást a kontroll csoport átlagához

viszonyítva. A %-os hatásokból a dózishatás összefüggések alapján lineáris

regresszióval ID50 értéket számoltunk. A csoportok közötti különbségek statisztikai

szignifikanciáját (ANOVA után Dunnett-teszt) számítógépes program segítségével

számoltuk ki (GraphPAD Prism 4.0, GraphPad Software Incorporation, San Diego,

USA).

Fény-sötét teszt (light-dark teszt)

A kísérletekhez csoportonként 10 egeret használtunk. Az állatokat a kísérlet elıtt

legalább két hétig fordított megvilágítású fény-sötétség ciklusban tartottuk (világítás

automatikusan lekapcsolt 08 órakor, felkapcsolt 20 órakor). A fény-sötét aktivitást 6

csatornás Animal Activity Collecting System (modell 2012, Rhema Labortechnik,

Germany) készülék segítségével mértük. A mérıhelyek (38 x 22 x 15) cm két térrészre

voltak osztva, egy zárt, sötét (13 x7x15 cm) félre, és egy nyitott, erısen megvilágított

(25x15x15 cm) részre. A két térfelet 5 x 5 cm-es kapu kötötte össze. Az állatok

aktivitását a készülék az állatok mozgása által okozott mágneses térerısség

megváltozásával mérte, az adatokat a mérés végeztével számítógéphez továbbította

adatfeldolgozás céljából. A vizsgálatban a vizsgált anyagok következı dózisait

adagoltuk: deramciclane 0,3; 1,0; 3,0 mg/kg ip., diazepam 0,3; 1,.0; 3.0 mg/kg ip. A

vizsgálandó vagy vivıanyaggal (0,4 % metil cellulóz) kezelt állatokat sc. kezelés után

20 perccel a mérıhelyekre helyeztük, majd 8 percen keresztül regisztráltuk az állatok

aktivitását. Az átlagot, a szórást, a standard hibát, és a csoportok közötti különbségek

42

statisztikai szignifikanciáját (ANOVA után Dunnett-teszt) számítógépes program

segítségével számoltuk ki (GraphPad Prism 4.0, GraphPad Software Incorporation, San

Diego, USA). A nyitott, megvilágított térfélre történı átlépések számának szignifikáns

növekedését tekintettük anxiolytikus hatásnak.

A spontán motoros aktivitásra gyakorolt hatás mérése egereken

A spontán motilitásra gyakorolt hatást 10 mérıhelyes (csatornás) "Digitál moti-méter"

típusú készülékkel (a készüléket az EGIS Gyógyszergyárban gyártották) végeztük. A

kísérleteinkben csoportonként 10 egeret használtunk. A vizsgált anyagok következı

dózisait adagoltuk: deramciclane: 12,5, 25,0, 50,0, 100,0, 150,0 mg/kg p.o., diazepam:

1,0, 3,0, 10,0, 30,0, mg/kg p.o., ritanserin: 12,5, 25,0, 50,0 mg/kg p.o. A vivıanyag 0.4

%-os metil cellulóz volt.

Az állatok mozgását mérıhelyenként (44 cm x 8 cm x 10 cm fémfalú doboz) három

párhuzamos infravörös fénysugár megszakítása jelezte, amit a készülék regisztrált. A

vizsgálandó ill. a vivıanyag per os adagolása után 1 óra múlva helyeztük a készülékbe

az állatokat, és 30 percen keresztül regisztráltuk az infravörös fénysugár-megszakítások

számát. Az infrasugár megszakítások számából csoportonként átlagot számoltunk, majd

dózisonkénti %-os hatást, a kontroll csoport átlagához viszonyítottuk. A %-os

hatásokból a dózishatás összefüggések alapján lineáris regresszió módszerével ID50

értéket számoltunk. A csoportok közötti különbségek statisztikai szignifikanciáját

(ANOVA, Dunnett-teszt) számítógépes program segítségével határoztuk meg

(GraphPAD Prism 4.0 GraphPad Software Incorporation, San Diego, USA).

43

EREDMÉNYEK

Receptorkötıdési-profil meghatározása

Az eredményeinket a 4. táblázatban foglatuk össze. Eredményeink szerint a

deramciclane legerısebb kötıdést az 5-HT2 receptorcsalád receptorjai közül az 5-HT2A

(11 nM) és az 5-HT2C (8,7 nM) receptorhoz mutatta. Közepes erısségő kötıdést

mutatott a σ1 (52 nM), az 5-HT6 (70 nM), az 5-HT7 (105 nM) és D2 (113 nM)

receptorokhoz. Alacsony, biológiailag nem számottevı affinítást mutatott (Ki >1000

nM, ezért a táblázatban külön nincs feltüntetve) a következı receptorokhoz: α1, α2, β,

D1, 5-HT1A, benzodiazepine, GABAA, CCKA, CCKB, H1.

4. táblázat. A deramciclane affinitása különbözı agyi receptorokhoz.

Receptor K i (nM)±SE

5-HT2C 8,7±0,7

5-HT2A 11±1,5

σ1 52±8,0

5-HT6 70±0,9

5-HT7 105±3,2

D2 113±10,0

Az adatok minimum 3 párhuzamos kísérlet átlagát jelentik

Az 5-HT rendszerre gyakorolt hatások vizsgálata

A perifériás 5-HT hatások vizsgálata

Az 5-HT2A receptor antagonista hatás vizsgálata nyúl mellkasi aorta csíkon

Mindhárom általunk vizsgált vegyület hatékonyan gátolta az 5-HT szubmaximális

dózisával kiváltott kontrakciókat a nyúl mellkasi aorta csíkon.

44

Izolált szervi kísérletekben a deramciclane gátló hatása egy nagyságrenddel elmaradt a

mianserin, és két nagyságrenddel gyengébbnek bizonyult, mint a ketanserin és ritanserin

hatása (5. táblázat).

5. táblázat. A deramciclane hatása szerotoninnal kiváltott kontrakciókra nyúl mellkasi

aorta preparátumon.

A kontroll kísérletben a desztillált víz és az aszkorbinsav oldat által kiváltott maximális elernyedés

kevesebb volt, mint 20%.

Szerotoninnal kiváltott talpödéma gátlás

A patkánytalpba fecskendezett 5-HT jelentıs (0,7-0,9 ml) lábtérfogat növekedést

(talpödéma) okozott (6. ábra).

Mind a deramciclane, mind pedig a ritanserin dózisfüggıen gátolta a szerotoninnal

kiváltott talpödémát patkányokon (6. ábra). A ritanserin esetében a statisztikailag

szignifikáns hatás (minimum hatékony dózis) 2 nagyságrenddel alacsonyabb dózisban

(1,0 mg/kg p.o.) jelentkezett, mint a deramciclane beadása után (30,0 mg/kg p.o.), és az

ID50 érték is magasabb volt egy nagyságrenddel (6. ábra; 6. táblázat).

Vegyület IC50 (M) n

Deramciclane 4,2x10-7 3

Ketanserin 3,5x10-9 3

Ritanserin 5,5x10-9 3

Mianserine 2,1x10-8 3

45

Deramciclane mg/kg po.

kontroll 10 30 100 kontrol l 0,3 1 3 100.0

0.1

0.2

0.3

0.4

0.5

0.6

0.7

0.8

0.9

Ritanserin mg/kg po.

**

**

**

**

*

lábt

érfo

gat n

övek

edés

(m

l)

6. ábra. A deramciclane és a referens ritanserin hatása a szerotoninnal kiváltott

talpödémára patkányokon.

Elıkezelési idı vizsgálandó anyaggal 60 perc a szerotonin beadása elıtt, szerotonin 30 perccel a mérés

elıtt. N= 10/csoport, ** =p <0,01 deramciclane F2,17=16,6, ritanserin F4,29=36,9 ANOVA után Dunnett-

teszt.

6. táblázat. A deramciclane és a ritanserin ID50 értékei a szerotoninnal kiváltott

talpödéma teszten patkányokon.

Vegyület ID50 mg/kg p.o. Legnagyobb megfigyelt

gátlás (%)

Dózisok

száma

Deramciclane 20,9 86,0 3

Ritanserin 2,0 93,7 4

Központi idegrendszeri hatások

A DOI-val kiváltott fejrázás (head twitch) gátlása patkányokon

A DOI 0,5 mg/kg ip. adagolást követıen a 30 perces mérési intervallumban szignifikáns

módon megemelte a fejrázási („head twich”) reakciók számát patkányokon (7. ábra).

46

A deramciclane a ritanserinnel azonos nagyságrendben, dózisfüggıen gátolta a DOI-val

kiváltott fejrázásokat. A hatás minden vizsgált dózisban (1,0 3,0 10,0 mg/kg p.o.),

mindkét vegyület esetében statisztikailag szignifikánsnak bizonyult (p<0,05 Dunnett-

teszt, 7. ábra).

kontroll 0.5 1,0 3,0 10,0 kontroll 0,5 1,0 3,0 10,00

10

20

30##

**

**

**

mg/kg

Ritanserin po.DOI ip.

##

**

**

Deramciclane po.

mg/kgDOI ip.

**

Fej

rázá

sok

szám

a

7. ábra. A deramciclane és a referens ritanserin hatása a DOI-val kiváltott „fejrázás”

reakcióra.

Elıkezelési idı: vizsgálandó anyag 60 perc DOI elıtt, DOI 5 perc a mérés megkezdése elıtt. Mérési

idıtartam 30 pec. N= 10/csoport. ## = p<0,01 deramciclane F4,30=34, ritanserin F4,30=34, a DOI-val kezelt

csoprthoz viszonyítva, **= P<0,01, ANOVA után Dunnett-teszt a kontroll csoporthoz viszonyítva.

Szorongásoldó hatás

Vogel-féle ivási konfliktus teszt

Mindhárom kísérlet esetében (deramciclane, diazepam, ritanserin) a 2 mA erısségő 1

másodpercig tartó nyelvre adott áramütés szignifikánsan csökkentette a nyalásszámot

(deramciclane: nyalások átlaga a kontroll csoportban 48,8±5,0, nyalások átlaga az

áramot kapott csoportban 7,6±1,2; 8. ábra, diazepam: nyalások átlaga a kontroll

csoportban 44,9±5,0, nyalások átlaga az áramot kapott csoportban 7,6±1,4; 9. ábra,

47

ritanserin: nyalások átlaga a kontroll csoportban 57,5±4,8, nyalások átlaga az áramot

kapott csoportban 14,9±2,8; 9. ábra).

A deramciclane szignifikánsan gátolta a nyalások számának csökkenését 1,0 mg/kg

(nyalások átlaga 29,0±5,8) és 10,0 mg/kg (nyalások átlaga 43,0±3,0) orális kezelést

követıen (8. ábra). A diazepam 0,3 (nyalások átlaga 28,3±5,2) 1,0 (nyalások átlaga

28,8±6,9) és 3,0 (nyalások átlaga 26,3±5,9) mg/kg dózisokban volt hatékony (9. ábra).

A ritanserin 0,3 (nyalások átlaga 32,6±6,1) és 3,0 (nyalások átlaga 31,6±14,1) mg/kg

dózisokban gátolta az elfogadott áramütések számának csökkenését, a hatás azonban

nem érte el a statisztikai szignifikancia szintjét (9. ábra).

kontroll áram 0.1 0.3 1 3 100

10

20

30

40

50

60

deramciclane mg/kg po.2 mA/1sec

##

**

**

áram

elfo

gad

áso

k sz

áma

8. ábra. A deramciclane hatása a nyalások mennyiségére a Vogel-féle ivási konfliktus

teszten.

Elıkezelési idı 60 perc p.o. Mérési idıtartam: 5 perc. N= minimum 8/csoport ##= P<0,01 (F6,49=13,34

ANOVA után Dunnett-teszt) a kontroll csoporthoz viszonyítva, ** = P<0,01 az áramütést kapott

csoporthoz viszonyítva (anyaghatás).

48

kontroll áram 0.3 1 3 kontroll áram 0,3 1 30

10

20

30

40

50

60

diazepam mg/kg po. ritanserin mg/kg po.

##

##

**

2mA/1 sec 2mA/1 sec

*

áram

elfo

gadá

sok

szám

a

9. ábra. A diazepam és a ritanserin hatása a nyalások számára Vogel-féle ivási

konfliktus teszten.

Elıkezelési idı 60 perc p.o.. Mérési idıtartam: 5 perc. N= minimum 8/csoport ##= P<0,05

(diazepam:F3,28= 3,71 ritanserin F4,35=9,76 ANOVA után Dunnett-teszt) a kontroll csoporthoz

viszonyítva, * = P<0,05 az áramütést kapott csoporthoz viszonyítva (anyaghatás).

Golyótemetés teszt

A vivıanyaggal kezelt (kontroll csoport) egerek specifikus golyótemetı viselkedést

mutatnak (az eltemetett golyók átlagszáma 16,2±1,5; 10. ábra).

Mindhárom vizsgált anxiolytikum dózisfüggıen gátolta az egerek golyótemetı

viselkedését (11. ábra). A hatás a deramciclane esetében 10,0 (eltemetett golyók

átlagszáma 8,3±2,6) és 30,0 (eltemetett golyók átlagszáma 4,1±1,5) mg/kg p.o.

dózisokban staisztikailag szignifikánsnak bizonyult (10. ábra). A deramciclane ID50

értéke ugyanabba a dózistartományba esett, mint a referensként használt diazepam és

ritanserin ID50 értéke (7. táblázat). A 3 vizsgált molekula közül a diazepam mutatta a

legmeredekebb dózis-hatás görbét (11. ábra).

49

kontroll 0,3 1,0 3,0 10,0 30,00

5

10

15

20

**

**

deramciclane mg/kg po.

tem

ete

tt g

oly

ók s

zám

a

10. ábra. A deramciclane hatása egerek golyótemetı viselkedésére.

Elıkezelési idı 60 perc. Mérési idıtartam 15 perc. N= 10/csoport **= P<0,05 (F5,54=4,65, ANOVA

után Dunnett-teszt).0,1101020304050Golyótemetés gátlás (%)

Dó zis (mg/kg p.o.)

0,1 1 10 1000

10

20

30

40

50

60

70

80

90

100

Gol

yóte

met

és g

átlá

s (%

)

Dózis (mg/kg p.o.)

Deramciclane Diazepam Ritanserin

11. ábra. Különbözı anxiolytikumok golyótemetést gátló hatásának dózis-hatás

összefüggése.

Elıkezelési idı 60 perc. Mérési idıtartam 15 perc. N= 10/csoport

50

7. táblázat. Különbözı anxiolytikumok ID50 értékei golyótemetés teszten

Vegyület ID50 mg/kg p.o. Legnagyobb megfigyelt

gátlás (%)

Dózisok

száma

Deramciclane 7,1 74,7 5

Diazepam 3,3 78,1 4

Ritanserin 3,7 76,0 3

Fény-sötét tesz (light-dark teszt)

A kezeletlen csoportban (kontroll csoport) az egerek a 8 perces mérési idı alatt

átlagosan 24,7±1,2 alkalommal léptek át a megvilágított térfélre (12. ábra). A

deramciclane 3,0 mg/kg dózisban sc. adagolás után szignifikánsan növelte az átlépések

számát (átlépések átlaga 31,4±2,6) az erısen megvilágított térfélre (12. ábra). A

referensként használt diazepam 1,0 m/kg sc. dózisban növelte (átlépések átlaga

30,4±1,4), 3,0 mg/kg dózisban szignifikánsan csökkentette (átlépések átlaga 15,0±2,3)

az átlépési aktivitást (12. ábra).

A kontroll csoport összaktivitásának átlaga a kísérlet során 613,6±7,8 mozgásegység

volt (13. ábra). A deramciclane egyik vizsgált dózisban sem befolyásolta az állatok

összaktivitás szintjét (összaktivitás átlaga 610,6±10,5 – 635,5±16,8 között; 13. ábra). A

diazepam 3,0 mg/kg dózisban szignifikánsan csökkentette az állatok összaktivitás

szintjét (összaktivitás átlaga 448,0±37,2; 13. ábra).

51

kontroll 0,3 1,0 3,0 0,3 1,0 3,00

10

20

30

**

**

deramciclane mg/kg sc. diazepam mg/kg sc.

**

Átlé

pése

k sz

áma

a vi

lágo

s té

rfél

be

12. ábra. A deramciclane és a diazepam hatása az erısen megvilágított térfélre történı

átlépésekre fény-sötét tesztben.

Elıkezelési idı 20 perc. A mérés idıtartama 8 perc. N= 10/csoport, **=p<0,01 (deramciclane: Kruskal-

Wallis ANOVA után Mann-Whitney U-teszt: z=-2,18, diazepam: Kruskal-Wallis ANOVA után Mann-

Whitney U-teszt: z=-2,75).

kontroll 0,3 1 3 0,3 1 30

200

400

600

800

**

deramciclane mg/kg sc. diazepam mg/kg sc.

össz

aktiv

ítás

13. ábra. A deramciclane és a diazepam hatása az egerek 8 perc alatt mért teljes

aktivitására.

Elıkezelési idı 20 perc. N= 10/csoport, ** =P<0,01 (Kruskal-Wallis ANOVA után Mann-Whitney U-

teszt: z=-3,06)

52

A spontán motoros aktivitásra gyakorolt hatás mérése egereken

A spontán motoros aktivitás mérése során a 30 perces mérési intervallum alatt a

kezeletlen egerek csoportja (kontroll csoport) átlagosan 817,5±82,0 infrasugár

megszakítást produkált (14. ábra). A deramciclane az egerek spontán motoros

aktivitását dózisfüggıen gátolta. A hatás 25 mg/kg p.o. dózistól statisztikailag

szignifikáns (átlagmegszakítások 25,0 mg/kg 365,2±50,9; 50,0 mg/kg 276,5±34,2; 100

mg/kg 125,0±13,1; 150,0 mg/kg 95,4±20,8; 14. ábra). A referensként használt ritanserin

a deramciclannal azonos dózistartományban mutatott aktivitást csökkentı hatást

(15. ábra; 8.táblázat). A diazepam dózis-hatás görbéje jelentısen eltér a deramciclane és

ritanserine dózis-hatás görbéitıl. A ritanserin és a deramciclane esetében a dózis-hatás

görbék meredeksége azonosnak tekinthetı. A diazepam esetében alacsony dózisokban

már jelentıs gátló hatásokat tapsztaltunk (15. ábra).

kontroll 12.5 25 50 100 1500

200

400

600

800

1000

**

**

** **

deramciclane mg/kg po.

infr

asu

gá

r m

eg

sza

kítá

sok

szá

ma

14. ábra. A deramciclane hatása egerek spontán motoros aktivítására.

Elıkezelési idı 60 perc. A mérés idıtartama: 30 perc. N=10 állat/csoport. **= p<0,01 (F5,66=29,7,

ANOVA után Dunnett-teszt).

53

0,1 1 10 100 10000

10

20

30

40

50

60

70

80

90

100

Mot

oros

akt

ivitá

s gá

tlás

(%)

Dózis (mg/kg p.o.)

Deramciclane Diazepam Ritanserin

15. ábra. Különbözı anxiolytikumok spontán motoros gátló hatásának dózis-hatás

összefüggése.

Elıkezelési idı 60 perc, mérési idıtartam 30 perc. N=10 állat/csoport.

0,1101020304050Motoros aktivitás gátlás (%)

Dó zis (mg/kg p.o.)

8. táblázat. Különbözı anxiolytikumok spontán motoros aktivitás gátló hatásának ID50

értékei.

Vegyület ID50 mg/kg p.o. legnagyobb megfigyelt

gátlás (%)

Dózisok

száma

Deramciclane 31,5 88,3 4

Diazepam 6,9 74,0 4

Ritanserin 27,2 69,3 3

54

MEGBESZÉLÉS

Az (1R,2S,4R)-(-)dimetilamoinoetoxi)-2-fenil-1,7,7-trimetilbiciklo[2.2.1]heptán-2-(E)-

buténdioát (deramciclane, EGIS-3886) az EGIS Gyógyszergyár által fejlesztett

originális molekula (5. ábra).

Az elvégzett vizsgálataink szerint a deramciclane jelentıs affinitást mutat az

agyi 5-HT2A (Ki = 11 nM) és 5-HT2C (K i = 8,7 nM) receptorokhoz (4. táblázat).

Biológiai szempontból elhanyagolható kötıdés jellemzi az adrenerg (α1, α2, β), a D1,

5-HT1A, GABAA, benzodiazepine, CCKA, CCKB, és a H1 receptorokhoz. A

receptorprofilját tekintve a deramciclane a ritanserinhez áll a legközelebb, a ritanserin

azonban, nagyobb affinitást mutat a D2, a H1 az α1, és α2 receptorokhoz (Leysen és

mtsai, 1985).

A deramciclane támadáspontja lehet továbbá, a vizsgált receptorok közül, a σ1 (K i = 52

nM), az 5-HT6 (K i = 70 nM), 5-HT7 (Ki = 105 nM) és a D2 (Ki = 113 nM) receptorok,

ezekhez a vegyület kötıdése közepesnek mondható (4. táblázat). Korábbi

vizsgálatainkból az is ismert, hogy a deramciclane nem gyakorol számottevı hatást az

5-HT3 receptorra (Gacsályi és mtsai, 1996). Az 5-HT3 receptor felelıs az 5-HT infuzió

(iv.) által kiváltott erıs szívfrekvencia csökkenésért (Bezold-Jarisch reflex). Ezt a

fiziológiás választ a deramciclane nem befolyásolta (Gacsályi és mtsai 1996). A

receptorkötési vizsgálatokból nem eldönthetı, hogy amennyiben a vegyület számottevı

affinitást mutat adott receptorhoz, a hatás természete milyen jellegő (agonista,

antagonista, parciális agonista, inverz agonista stb.). A hatás természetére vonatkozó

információ csak a vizsgált vegyületnek az adott receptorhoz tartozó másodlagos hírvivı

rendszerre gyakorolt hatásából nyerhetı.

Ilyen vizsgálat a fent említett receptorok közül az 5-HT2C receptor esetében készült

Pälvimäki és mtsai által (Pälvimäki és mtsai 1998). Az 5-HT2C receptor esetében a

másodlagos hírvivı rendszer a foszfolipáz-C rendszer, amely az inozitol-trifoszfát (IP3)

hidrolízisén keresztül fejti ki a hatását. Amennyiben az 5-HT2C receptort ingereljük, a

inozitol-trifoszfát hidrolízis fokozódik, amennyiben gátoljuk, az inozitol hidrolízis

gátlódik. A deramciclane vizsgálata során kimutatták, hogy az 5-HT ingerlés hatására

megnövekedett inozitol-trifoszfát hidrolízist a vegyület koncentráció-függıen gátolta,

55

tehát antagonistaként viselkedett (IC50 = 168 nM, Pälvimäki és mtsai, 1998). Az adott

vizsgálatban azonban a deramciclane a choroid plexusban, az inozitol-trifoszfát

hidrolízis alapaktivítást is gátolta, ami inverz agonista hatásjellegre utalt (Pälvimäki és

mtsai 1998). Az inverz agonista hatás jelentısége nem ismert, azonban olyan esetben,

amikor pl. a patológiás állapot hátterében magas receptor alapaktivitás („constitutional

activity”) állhat, az inverz agonisták terápiás jelentıséggel rendelkezhetnek (Shenker és

mtsai, 1993).

A receptorkötési vizsgálatokban kapott eredmények alátámasztására vizsgáltuk a

deramciclane hatását olyan in vivo és in vitro módszerekkel amelyek a centrális és a

perifériás 5-HT2A/2C mechanizmus szempontjából szolgáltatnak további eredményeket,

továbbá megerısíthetik a vegyület antagonista hatásának természetét.

Az izolált szervi módszerek széles körben elterjedtek a különbözı farmakonok

adott receptorokra gyakorolt hatásainak kimutatására. Az izolált nyúl aorta

preparátumon az 5-HT receptor populáció pontosan definiált. Az elvégzett vizsgálatok a

különbözı agonista és antagonista vegyületekkel azt mutatták, hogy az izolált aorta

preparátumon az 5-HT2A altípushoz tartozó szerotonin receptorok dominálnak

(Apperley és mtsai, 1976; Maayani és mtsai, 1984). Az 5-HT2A receptorok

dominanciáját az aorta preparátumon saját vizsgálataink is alátámasztották. Az

5-HT2A/2C antagonista ritanserin, az 5-HT2A antagonista ketanserin, és az 5-HT2A/2C

antagonista mianserin is jelentısen, és koncentráció-függıen gátolta a szerotoninnal

kiváltott összehúzódásokat a nyúlból izolált aorta preparátumon (5. táblázat). A

deramciclane, a felhasznált referens molekulákhoz hasonlóan, a vizsgálatainkban

antagonistaként viselkedett, és hasonló módon, koncentráció-függıen gátolta az 5-HT-

val kiváltott kontrakciókat (5. táblázat). Meglepı módon azonban a deramciclane hatása

egy nagyságrenddel magasabb koncentráció tartományban (IC50 = 420 nM) jelentkezett,

mint az agyi szövetekben elvégzett vizsgálatokban (5-HT2A receptorkötés: Ki =11 nM).

A referens molekulaként használt 5-HT2A/2C antagonista ritanserin, a deramciclane-tól

eltérıen, közel azonos erısséggel kötıdött az agyi 5-HT2A receptorokhoz (IC50 = 0,9

nM), és gátolta az 5-HT-vel kiváltott kontrakciókat az aorta preparátumon (IC50 = 5,5

nM). A ketanserin esetében az agyi szövetekben mért 5-HT2A receptorkötıdés (Ki = 2,2

nM, Awoters, 1985) ugyanabba a koncentráció tartományba esett, mint az aorta csíkon

alkalmazott koncentráció tartomány (IC50 =3,5 nM). A mianserin a deramciclane-hoz

56

hasonlóan egy nagyságrenddel jobban kötıdött az agyi 5-HT2A receptorokhoz (Ki = 2,1

nM), mint a periférián található 5-HT2A receptorokhoz (IC50 = 21,0 nM).

A szerotonin szerepe a gyulladásos ödéma kialakulásában intenzíven kutatott

terület. Már az 1950-es évek végén ismert volt, hogy patkány végtagba fecskendezett

5-HT ödémás reakciót vált ki (Parott és West, 1958). Az 1990-es évek közepétıl az is

ismert, hogy az 5-HT2 receptor antagonisták megakadályozzák a szerotoninnal kiváltott

ödéma kialakulását rágcsálók végtagjain. Igy az 5-HT2A antagonista ketanserin és az

5-HT2A/2C antagonista mianserin, valamint egyéb 5-HT2A antagonisták kivédték az

ödéma kialakulását patkányok talpában (Bryant és mtsai 1996). A deramciclane a

referens ritanserinhez hasonlóan antagonistaként viselkedett az adott modellben és

dózisfüggı módon, hatékonyan gátolta az 5-HT patkánytalpba fecskendezése után

kialakuló ödémát (6. ábra). Mindazonáltal hatékonysága a fentebb ismertetett izolált

aorta modellben tapasztaltakhoz hasonlóan egy nagyságrenddel elmaradt a ritanserin

hatékonyságától (6. táblázat). Ezen eredmény, az aorta preparátumon mért

eredményekkel együtt, szintén eltér a receptorkötési vizsgálatokban kimutatott

eredményektıl, és annak lehetıségét veti fel, hogy a deramciclane perifériás és központi

idegrendszeri szerotonin hatása eltérı erısségő lehet. A megfogalmazott hipotézis

további igazolására megvizsgáltuk a deramciclane-t egy újabb in vivo központi

idgrendszeri, az 5-HT rendszerre gyakorolt hatására vonatkozólag informatív

modellben, az úgynevezett DOI-val kiváltott „fejrázás” („head twitch”) teszten

patkányokon.

A legtöbb emlıs állat esetében megtalálható az úgynevezett spontán fejrázó

viselkedés. Ez a fej gyors ritmikus rázása a hosszanti tengelye körül. A kutyán a

viselkedést „vizes kutya rázásnak” („wet dog shake”), a rágcsálókon „fejrázásnak”

(„head twich”) nevezik. Amennyiben a rágcsálókat olyan vegyülettel kezeljük (pl 5-

HT), amely ingerli a centrális 5-HT receptorokat, a fejrázások száma szignifikánsan

növekszik (Corne és mtsai, 1963; Bedard és Pycock, 1977). A relatíve szelektív 5-

HT2A/2C agonista DOI és DOB szintén képes „fejrázást” kiváltani rágcsálókon

(Midlemiss és Tricklebank, 1992). A DOI-val kiváltható fejrázás hátterében az 5-HT2A

receptor ingerlésének következményét feltételezik (Schreiber és mtsai, 1995). Ezt

támasztja alá, hogy a szelektív 5-HT2A antagonista SR 46349B és MDL 100907

hatékonyan gátolja a DOI-val kiváltott fejrázást. Az SR 46349B (Rinaldi-Carmona és

57

mtsai 1992; 1993) egy olyan properone-oxin származék, amely 30-szor erısebben

kötıdik az agyi 5-HT2A receptorokhoz, mint az 5-HT2C receptorokhoz. Krónikus SR

46349B adagolás megnöveli a kérgi 5-HT2A receptor sőrőséget, amivel párhuzamosan

megnı a fejrázási válaszkészség (Rinaldi-Carmona és mtsai, 1992; 1993). A módszer

tehát a központi idegrendszeri 5-HT2A antagonista hatás mérésére alkalmas. A

deramciclane és a ritanserin az általunk elvégzett vizsgálatokban jelentısen gátolta a

DOI-val kiváltott fejrázást, megerısítve a centrális 5-HT2A antagonista hatásukat (7.

ábra). A két molekula esetében a hatékonyság gyakorlatilag azonos volt (7. ábra). A

DOI-val kiváltott fejrázás teszten kapott eredmények alátámasztják azon hipotézisünket,

miszerint a deramciclane 5-HT2A/2C antagonista a receptorkötési, izoláltszervi, és in vivo

kísérletek eredményei alapján. A perifériás szerotonin rendszerre gyakorolt hatása

legalább egy nagyságrenddel gyengébb, mint a központi idegrendszeri szerotoninerg

hatása. Ez a központi idegrendszeri preferencia elınyös lehet a deramciclane terápiás

hatását tekintve, hiszen a perifériás mellékhatások elıfordulásának esélyét csökkenti.

A deramciclane receptor profiljából és az egyéb in vivo és in vitro módszerekkel

alátámasztott 5-HT rendszerre gyakorolt hatásából feltételezhetı esetleges

alkalmazhatósága szorongásos kórképek terápiájában (Gacsályi és mtsai 1997). Az

irodalmi áttekintést tartalmazó bevezetésben már olvasható, hogy nincs konszenzus

abban a tekintetben, hogy az agyi 5-HT rendszer mőködésének gátlása vagy fokozása

szükséges-e a szorongásoldó hatás kialakulásához. Mindazonáltal az agyi szerotoninerg

rendszer funkcionális aktivitását csökkentı anyagok állatkísérletben, az úgynevezett

konfliktus modellekben hatékonynak mutatkoztak (Graeff és Schoenefeld, 1970).

Konfliktus modelleknek azokat a modelleket nevezzük, ahol az állat valamilyen

kiváltott viselkedésválaszát (pl. pedál lenyomása táplálék szerzéséért, ivási viselkedés

szomjaztatás után, kinyúló fémcsı az alomból, amely érdeklıdést vált ki stb.)

büntetéssel gátoljuk, vagy csökkentjük (pl. nyelv, vagy talpsokk levegı szembefújás

stb.). Ilyen tesztek a Vogel-féle ivási konfliktus teszt, a csısokk teszt („shock probe

conflict model”), a Geller konfliktus modell (Treit, 1984). Az 5-HT1A agonista buspiron,

gepirone, ipsaspirone, zalospirone a konfliktus modellben megnövelte a büntetések

elfogadását patkányon (Hascoet, 1994), a krónikusan adagolt szerotonin felszabadulást

okozó PCPA pedig 3 nap után markánsan csökkentve az agyi szerotonin szintet, fokozta

az nyalások számát a Vogel-féle ivási konfliktus teszten (Söderpalm és Engel, 1989).

58

Az általunk használt Vogel-féle ivási konfliktus modellben a 2 mA erısségő áram 24

órás szomjaztatás után jelentısen lecsökkentette a ivási viselkedést mindhárom

elvégzett kísérletben (deramciclane, diazepam, ritanserin, 8., 9. ábrák). A deramciclane

számottevıen megemelte az ivási aktivitást a sokk ellenére, amelynek következtében

növekedett a nyalások száma. A deramciclane az adott tesztben, U alakú dózis-hatás

görbét mutatott a hatás 1,0 és 10,0 mg/kg orális kezelést követıen szignifikánsanak

mutatkozott, a 3,0 mg/kg dózisban azonban nem érte el a statisztikai szignifikancia

szintjét (8. ábra). Az U alakú dózis-hatás egyik lehetséges magyarázata az, ami a

konfliktus modellek hátrányát is jelenti, hogy az individuális variabilitásra nagyon

érzékenyek a konfliktus modellek (Treit, 1984). A Vogel módszerrel mért eredmények

megerısítették a korábbi vizsgálatokban kapott eredményeinket. Korábban azt

bizonyítottuk, hogy a deramciclane ip. adagolás után is jelentıs aktivitást mutatott

Vogel módszeren, és már 0,3 mg/kg dózisban fokozta az áramelfogadások számát

(Gacsályi és mtsai, 1988). A jelen orális kezelést követı kísérleteinkben a diazepam

mindhárom vizsgált dózisban jelentıs, szignifikáns hatást mutatott. Az azonos

dózisában mért aktivitás azonosnak mondható a deramciclane 1.0 mg/kg dózisban mért

hatékonyságával (9. ábra). Mivel 10,0 mg/kg dózisban nem történt mérés a diazepam

esetében, nem összehasonlítható a diazepam és a deramciclane ebben a dózisban mért

hatása, ugyanakkor látható, hogy a deramciclane 10,0 mg/kg kezelést követıen

visszaállította az áramelfogadások számát a kontroll csoport áram nélküli ivási szintjére

(8. ábra). A ritanserin 0,3-3,0 mg/kg dózistartományban az általunk kivitelezett

vizsgálatban nem mutatott szignifikáns hatást. A tendencia az 1,0 és 10,0 mg/kg

dózisokban (a deramciclane-hoz hasonlóan) azonban jól látszik (9. ábra). A ritanserin az

irodalomban fellelhetı korábbi vizsgálatokban hatékonynak mutatkozott Vogel teszten,

azonban az adott hivatkozásban leírt kísérletekben a 3 vizsgált sc. dózisból (2,5; 10,0;

25,0) csak a 2,5 mg/kg dózisban mutatkozott a hatás szignifikánsnak, valamint a

kísérleti körülmények is jelentısen eltértek (pl. az áramerısség 0.6 mA, Meert és

Janssen, 1984). Egy lehetséges magyarázata a ritanserin gyenge hatékonyságának a

kifejezett D2 és α1 receptor affinitása (D2 kötıdés: IC50 = 70 nM, α1 kötıdés IC50 = 97

nM, Leysen és mtsai 1985). A D2 és α1 antagonista hatás aktivitás csökkenéssel jár

együtt. Az erıs D2 és α1 hatással rendelkezı neuroleptikumok szedatívak, csökkentik a

spontán motoros aktivitást (Bourin és Briley, 2003). Mivel a Vogel-féle ivási konfliktus

59

modell büntetés alapú modell, további szorongásmodellekben is végeztünk

vizsgálatokat amelyben nem alkalmaztunk gátló vagy elkerülést elıhívó ingereket.

Az 1980-as évek elején Crawley és munkatársai használták elıször az

úgynevezett „fény-sötét módszert” („light-dark discrimination model”) egereken. A

módszer egy olyan készülék használatát igényelte, amelyikben egy erısen megvilágított

nagyobb, átlátszó falú, és egy kisebb, sötét, nem átlátszó falú dobozt egy kis átjárható

kapu kötött össze. Az egér számára a megvilágított terület averzív volt, ezért ideje

többségét a sötét térfélen töltötte. A felderítési motiváció azonban arra ösztönözte, hogy

kimerészkedjen a világos területre. Azokat az anyagokat, amelyek szignifikánsan

megnövelték az átlépési gyakoriságot az egyik térfélrıl a másikra szorongásoldónak

tekintették (Crawley és Goodwin, 1980; Crawley 1981). A módszer leírásakor

elsısorban a benzodiazepin típusú szorongásoldók (diazepam, medazepam,

chlordiazepoxide stb.) hatásait vizsgálták. Számos benzodiazepin, valamint a

meprobamát szorongásoldónak bizonyult a fény-sötét modellben (Crawley, 1981). A

clorgyline és a triciklusos antidepresszánsok ezzel ellentétben nem mutattak

szorongásoldó hatást (Crawley, 1981). A fény-sötét modellben vizsgált 5-HT rendszerre

ható molekulák közül a buspiron, a 8-OHDPAT, a ritanserin és az ondansetron (5-HT3

antagonista) anxiolytikus hatást mutatott, a DOI és az 5-HT2A antagonista MDL 100151

hatástalan volt (Sánchez, 1996). Saját vizsgálatainkban a deramciclane három vizsgált

sc. dózisa közül (0,3; 1,0; 3,0 mg/kg) a 3,0 mg/kg dózisban szignifikáns anxiolytikus

hatást tapasztaltunk (12. ábra). Az ugyanazon dózisokban vizsgált diazepam 1,0 mg/kg

dózisban növelte, 3,0 mg/kg dózisban szignifikánsan csökkentette a két térfél közötti

átlépések számát (12. ábra). A deramciclane 3 mg/kg és a diazepam 1.0 mg/kg dózisa

azonos hatáserısséget produkált (12. ábra). Amennyiben a tesztidı alatti (8 perc)

összaktivitásokat hasonlítjuk össze, amely a spontán motoros aktivitásra gyakorolt hatás

tekintetében informatív, látható, hogy a deramciclane egyik vizsgált dózisban sem

befolyásolta, a diazepam, viszont a 3,0 mg/kg dózisban szignifikánsan csökkentette az

összaktivitást (13. ábra). A diazepam 3,0 mg/kg dózisban tapasztalt átlépésszám

csökkentı hatása tehát a spontán motoros aktivitás csökkentésébıl származhat (nem

pedig szorongáskeltı hatás).

60

A deramciclane szorongásoldó hatásának további alátámasztása céljából

méréseket végeztünk egy harmadik, az elızı két módszertıl eltérı modellben, az

úgynevezett golyótemetési modellben.

A patkányok ásó, temetı viselkedését, mint viselkedésválaszt egy kellemetlen

ingerre, Pinel és Treit írta le elıször (Pinel és Treit, 1978). A patkányok ahol temetésre

alakalmas anyag hozzáférhetı volt (pl. alom, főrészpor, faforgács stb) az alomból kiálló,

feszültség alatt lévı fémcsövet jellegzetes viselkedéselemeket tartalmazó viselkedés

mintázattal temették be, ásták el. A fémcsıvel szemben elhelyezkedve a mellsı

lábukkal szórták rá a temetı anyagot a fémcsıre, amíg az teljesen „el nem tünt” az

alomban. Ugyanilyen jellegzetes viselkedést tapasztaltak káros, ártalmas élelem és

elpusztult fajtárs észlelésekor (Wilkie és mtsai, 1979; Pinel és mtsai, 1981). Az

elvégzett kísérletek alapján a szerzık a patkányok ásó, temetı viselkedését fajspecifikus

védekezı viselkedésnek definiálták, amelyet a veszélyes, káros ingerek váltanak ki

(„defensive burying”, Pinel és Treit, 1978; Pinel és mtsai, 1981). Poling és mtsai

azonban leírták, hogy akkor is jelen van ez a típusú viselkedés, amikor nincs veszélyes

inger, vagy ha veszélytelen tárgyat helyezünk el az állatok lakódobozába, pl. üveggolyót

(Poling és mtsai, 1981). A szorongásoldók gátolták a golyótemetı viselkedést

patkányokon, és Treit szerint a modell releváns modellje lehet a fóbiáknak az etológiai

hasonlósága alapján (Treit, 1991). Boulenger szerint ez a hipotézis megkérdıjelezhetı,

és szerinte a modell inkább tekinthetı a kényszerbetegség modelljének (Boulenger,

1991). Broekkamp írta le a golyótemetés modellt egéren, és ı mutatta ki elıször, hogy

az 5-HT visszavétel gátlók különösen hatékonyak a golyótemetés teszten (Broekkamp

és mtsai, 1986; 1989). Az 5-HT visszavétel gátlók sikeres alkalmazhatósága a

kényszerbetegségben további megerısítés a modell prediktív értékére OCD-ben.

Gyertyán további méréseket végzett arra vonatkozólag, hogy a golyótemetés tesztben a

golyók a viselkedési válasz intenzitásának mérési eszközei (hány golyót temetett el az

egér), vagy a viselkedést kiváltó ingerek lehetnek (Gyertyán 1995). Eredményei szerint

a golyók a viselkedési válasz erısségének becslésére alkalmasak, és nem kiváltó

ingerekként szerepelnek (Gyertyán, 1995). A golyótemetés tesztben a deramciclane

dózisfüggıen gátolta az egerek golyótemetı viselkedését. A hatás 10 és 30 mg/kg p.o.

kezelés után bizonyult statisztikailag szignifikánsnak (10. ábra). A két referens

anxiolytikum (diazepam, ritanserin) a deramciclane-hoz hasonlóan dózisfüggı gátló

61

hatást mutatott ebben a szorongás modellben. Az ID50 értékek összehasonlítása alapján

elmondható, hogy a vizsgált három vegyület azonos nagyságrendő szorongásoldó

hatással rendelkezik az alkalmazott üveggolyó temetés tesztben (7. táblázat). A dózis-

hatás görbéket elemezve látható, hogy a ritanserin és a diazepam meredekebb, a

deramciclane laposabb dózis-hatás görbével rendelkezik (11. ábra). Ez az oka, hogy bár

a 3 vegyület ID50 értéke azonos nagyságrendbe esik (1,0-10,0 mg/kg p.o.) a diazepam és

a ritanserin esetében az ID50 érték a deramciclane ID50 értékének kb. a fele (7. táblázat).

A golyótemetı viselkedés objektíven azonban csak akkor értékelhetı, ha összevetjük a

vegyületek spontán motoros aktivitására gyakorolt hatásával. Mivel a golyótemetı

viselkedés motoros aktivitást kíván az állattól, a motoros aktivitást gátló vegyületek,

vagy az adott vegyület motoros aktivitást gátló dózisa a golyótemetı viselkedést is

gátolja, fals pozitív választ kiváltva. A deramciclane egerekben 25,0 mg/kg p.o. dózistól

gátolja statisztikailag szignifikánsan a spontán motoros aktivitást (14. ábra), tehát a 30,0

mg/kg p.o. dózisban megfigyelt szignifikáns golyótemetı gátló hatásban szerepe lehet a

mozgás aktivitás gátlásnak. A 10,0 mg/kg dózisban megfigyelt golyótemetés gátlás

azonban specifikus anxiolytikus hatásnak minısíthetı (10. és 14. ábrák). A két hatás

(golyótemetés, spontán motor aktivitás gátlás) szétválását mind a deramciclane, mind

pedig a referensként alkalmazott ritanserin esetében megerısíti az ID50 értékek

összehasonlítása a két teszten (7. és 8. táblázatok). A deramciclane és a ritanserin

esetében a spontán motoros aktivitás gátlás ID50 értéke (deramciclane: 31,5 mg/kg,

ritanserin: 27.2 mg/kg) egy nagyságrenddel magasabb dózistartományba esik, mint a

golyótemetés gátlás ID50 értéke (deramciclane 7.1 mg/kg, ritanserin: 3.7 mg/kg). A

dizepam esetében a két ID50 érték azonos nagyságrendbe esik, és nagyon közel van

egymáshoz (golyótemetés 3,3 mg/kg, SMA 6,9 mg/kg p.o.). Ez azt jelentheti, hogy a

diazepam esetében vagy nem specifikus a golyótemetést gátló viselkedés és/vagy kicsi a

terápiás ablak a nem kívánatos szedatív mellékhatás megjelenéséig. A golyótemetés

teszten mért eredmények felvetik a deramciclane kényszerbetegségben való

alkalmazhatóságának lehetıségét, és további bizonyítékot szolgáltatnak a molekula

anxiolytikus hatására.

Az anxiolytikus hatás bizonyítására bemutatott eredményeket további, általunk

publikált korábbi eredmények is alátámasztják (Gacsályi és mtsai, 1997). A

deramciclane a leírt 3 anxiolytikus modellen kívül további kísérletes

62

szorongásmodellekben is hatékonynak bizonyult. A deramciclane 1,0 mg/kg dózisban,

ip. adagolást követıen szignifikánsan növelte a szociális interakciók számát patkányban

(Gacsályi és mtsai, 1997). Emelt kereszt labirintus modellben 0,1; 0,5; 1,0 mg/kg ip.

adagolást követıen szignifikánsan gátolta a CCK agonista coerulein szorongáskeltı

hatását (Gacsályi és mtsai, 1997).

A deramciclane szorongásoldó hatásában az 5-HT2A/2C receptorokon kívül nem

zárható ki az 5-HT6, az 5-HT7 és a σ receptorokhoz való affinitása.

Az 5-HT6 receptorok szerepét a szorongás patomechanizmusában alátámasztja,

hogy szelektív, 5-HT6 receptoron ható vegyületek állatkísérletekben hatékonynak

bizonyultak szorongás modellekben (Weselowska és Nikiforuk, 2007; Schechter és

mtsai, 2007). Érdekes, és talán furcsa paradox, hogy az 5-HT6 antagonisták és az 5-HT6

agonisták is anxiolytikus hatással rendelkeztek (Weselowska és Nikiforuk, 2007;

Schechter és mtsai, 2007). Az SB-399885 jelő szelektív 5-HT6 antagonista 1-3 mg/kg

ip. adagolás után Vogel-teszten, 0,3-3,0 mg/kg ip. adagolás után emelt keresztlabirintus

teszten, és 3-20 mg/kg ip. adagolás után 4-terület teszten („four-plate test”) szignifikáns

szorongásoldó hatást mutatott (Weselowska és Nikiforuk, 2007). A WAY-181187 jelő

szelektív 5-HT6 agonista a 56-178 mg/kg p.o. dózistartományban hatásos volt

„ütemezett túlivás” („schedule-induced polydipsia”) modellben, amely a

kényszerbetegség egyik feltételezett modellje (Schechter és mtsai, 2007). Az a kísérletes

eredmény, hogy az 5-HT6 agonisták és antagonisták is szorongásoldóak, többféle

módon magyarázható. Az 5-HT6 antagonisták feltételezhetıen a glutamát és a kolinerg

neuronális aktivitás befolyásolásán keresztül fejtik ki fiziológiás hatásukat (Wooley és

mtsai, 2004; Mitchell és mtsai, 2005), az agonisták a GABA rendszer mőködését

befolyásolják (jelentısen emelik a sejten kívüli GABA szintet a striatumban, a

hippocampus-ban, és az amygdalában), és feltehetıen ez áll terápiás hatékonyságuk

hátterében (Schecter és mtsai, 2007). Jelen vizsgálataink szerint, a deramciclane

közepes affinitással (Ki= 69 nM) kötıdik az 5-HT6 receptorokhoz, ami felveti annak

lehetıségét, hogy ez a mechanizmus is szerepet játszik a szorongásoldó hatásában.

További vizsgálatok szükségesek annak meghatározására, hogy ez receptoriális hatás

agonista, vagy antagonista típusú-e.

Az 5-HT7 receptor affinitás (Ki = 94 nM) az irodalmi adatok szerint elsısorban

az antidepresszáns hatáshoz köthetı (Mullins és mtsai, 1999), azonban arra

63

vonatkozólag is található eredmény, hogy az 5-HT7 antagonisták szorongásoldó

hatásúak állatkísérletekben. Így a szelektív 5-HT7 antagonista SB-269970 szignifikáns

szorongásoldó hatást produkált 0,25-20,0 mg/kg ip. dózisokban Vogel-teszten, emelt

keresztlabirintus és a 4-terület teszten („four-plate test”, Weselowska és mtsai, 2006). A

szorongás patomechanizmusában az 5-HT7 receptor szerepére utalhat az a kísérletes

eredmény is, hogy az 5-HT7 receptor mRNS a thalamikus és a limbikus struktúrákban

kifejezıdik. Ezek a struktúrák, amint az az irodalmi áttekintésben is olvasható,

számottevı szerepet játszanak a szorongásos reakciók szabályozásában (1. ábra). A

deramciclane esetében nem bizonyított, hogy az 5-HT7 receptoriális hatás antagonista

vagy agonista jellegő-e, de az a tény, hogy a deramciclane nem okozott vérnyomás-

csökkenést sem a klinikai, sem pedig a rágcsálókon elvégzett vizsgálatokban, az

agonista hatást nem valószínősíti. Ismert, hogy az 5-HT7 receptor agonisták irodalmi

adatok alapján vérnyomáscsökkenést okoznak (Terron, 1997).

Nem zárható ki annak lehetısége sem, hogy a deramciclannak a σ1 receptorhoz

való kötıdése (Ki = 52 nM) szerepet játszik a szorongásoldó hatásában. A σ1 receptor

az idegsejteken belül található, amelyet számos állatfajban és emberben is sikerült

klónozni (Hanner és mtsai, 1996; Kekuda és mtsai, 1996; Pan és mtsai, 1998). A σ1

receptor a sejtben lévı másodlagos hírvivı rendszereken keresztül, elsısorban a Ca++

felszabadulás révén, néhány neurotranszmitter rendszer szabályozásában vesz részt

(Hayashi és Su, 2001). Feltételezik, hogy a σ1 receptor ingerlése antidepresszáns és

anxiolytikus hatással jár együtt egerekben. Az (+)SKF 10047 és a PRE-084 jelő σ1

receptor agonisták szignifikánsan gátolták az egerek golyótemetı viselkedését, anélkül,

hogy spontán motoros aktivitásukat befolyásolták volna (Egashira és mtsai, 2007). Az

SSRI fluvoxamin golyótemetést gátló hatásáról is feltételezik, hogy ennek oka a

vegyület erıs kötıdése a σ1 receptorokhoz (Narita és mtsai, 1996), amely hozzájárul a

golyótemetı viselkedés gátlásához egerekben (Egashira és mtsai, 2007). További

vizsgálatok szükségesek azonban annak tisztázására, hogy a deramciclane hatásának

jellege a σ1 receptorra agonista vagy antagonista-e.

A deramciclane központi idegrendszeri D2 receptor affinitása (Ki= 113 nM)

feltételezéseink szerint nem játszik értékelhetı szerepet a vegyület szorongásoldó

hatásában. Feltételezéseinket a korábbiakban közölt vizsgálataink támaszthatják alá

(Gacsályi és mtsai, 1997). A közölt dopamin interakciós mérések (apomorphinnal

64

kiváltott sztereotípia, és mászás gátlása, az amphetamine-val kiváltott mozgásaktivitás

fokozódás gátlása) és egyéb a dopaminerg rendszer mőködését vizsgáló mérések (a

vérszérum prolaktin szintjére gyakorolt hatás, a dopamine metabolizmusra gyakorolt

hatás) deramciclane kezelést követıen azt bizonyítják, hogy a dopaminerg rendszerre

gyakorolt hatás nem játszik fontos szerepet a vegyület terápiás hatásában. A

deramciclane a haloperidollal ellentétben nem befolyásolta az apomorphinnal kiváltott

szetereotíp viselkedést és mászást 120,0 mg/kg orális dózisig. Az amphetamin által

elıidézett mozgásaktivitás fokozódást csak kétszer olyan magas dózistartományban

csökkentette (ID50= 14,5 mg/kg p.o.) mint a golyótemetı viselkedést (ID50 = 7,1 mg/kg

p.o.). A deramcicalne csak magas dózisokban (20,0-40,0 mg/kg ip.) befolyásolta a

vérszérum prolaktin szintjét patkányokban, ami megfelel a közepes-magas D2 receptor

affinitási értéknek (Ki = 113 nM), és magasabban van mint a vegyület szorongásoldó

dózistartománya (1,0-10,0 mg/kg ip., p.o.). A dopamin metabolizmust patkányagyban a

prolaktinszint emelı hatásához hasonlóan csak 20,0-40,0 mg/kg ip. dózistartományban

befolyásolta (Gacsályi és mtsai, 1997). Ezen adatok birtokában elmondható, hogy a

magas in vivo dózisokban megjelenı D2 receptorhoz köthetı hatások antagonista

jellegőek, valamint nem valószínő, hogy a deramciclane szorongásoldó hatásának

hátterében a D2 receptor affinitás értékelhetı szerepet játszik. Továbbá az is

feltételezhetı, hogy a D2 antagonista hatással rendelkezı neuroleptikumokra jellemzı

extrapyramidális mellékhatások megjelenése a szorongásoldó terápiás

dózistartományban nem várható.

65

KÖVETKEZTETÉSEK

• A deramciclane erısen kötıdik az agyi 5-HT2A, 5-HT2C receptorokhoz, közepes

affinitással rendelkezik az agyi 5-HT6, 5-HT7 σ1 és D2 receptorokhoz.

• A deramciclane nem kötıdik az agyi α1, α2, β, D1, 5-HT1A, benzodiazepine,

GABA, CCKA, CCKB és H1 receptorokhoz.

• A deramciclane hatékonyan gátolja az 5-HT-val kiváltott és az 5-HT2A/2C

agonista DOI-val kiváltott in vivo viselkedés és fiziológiás válaszokat,

alátámasztva a receptorkötési vizsgálatban kapott eredményeket.

• A deramciclane központi idegrendszeri szerotoninerg hatása legalább egy

nagyságrenddel alacsonyabb dózis, vagy koncentráció tartományban jelentkezik,

mint a perifériás 5-HT rendszerre gyakorolt hatása.

• A deramciclane perifériás és központi idegrendszeri 5-HT hatása antagonista

jellegő.

• A deramciclane szorongásoldó hatással rendelkezik három kísérletes szorongás

modellben.

• Felmerül a deramciclane terápiás alkalmazhatósága kényszerbetegségben.

• A szorongásoldó dózistartományban nem rendelkezik spontán aktivitást

befolyásoló hatással.

• Szorongásoldó hatásának hátterében nagy valószínőséggel az 5-HT2A/2C receptor

antagonista hatása állhat.

• Nem zárható ki, hogy az 5-HT6, 5-HT7 és σ1 receptornak is szerepe van a

deramciclane szorongásoldó hatásában.

66

• A deramciclane magas dózisban megjelenı dopamin antagonista hatása a

szorongásoldó dózistartományban várhatóan nem okoz kellemetlen

mellékhatásokat.

67

ÖSSZEFOGLALÁS

Az (1R,2S,4R)-(-)dimetilamoinoetoxi)-2-fenil-1,7,7-trimetilbiciklo[2.2.1]heptán-2-(E)-

buténdioát (deramciclane, EGIS-3886, 5. ábra) az EGIS Gyógyszergyár által

kifejlesztett originális molekula. A vegyület a klinikai vizsgálatokban a Fázis III.

vizsgálatokig jutott el.

A deramciclane a receptorkötési vizsgálatokban jelentıs affinitást mutatott a centrális 5-

HT2C és 5-HT2A receptorokhoz. Közepes gyenge affinitással rendelkezett a centrális σ1

(K i = 52 nM), az 5-HT6 (K i = 70 nM), az 5-HT7 (Ki = 105 nM) és a D2 (Ki = 113 nM)

receptorokhoz. Farmakológiai szempontból hatástalannak bizonyult az adrenerg (α1, α2,

β), a D1, az 5-HT1A, a GABAA, a benzodiazepine, a CCKA, a CCKB, és a H1

receptorokon.

A vegyület hatása a perifériás és a centrális 5-HT rendszerre, vizsgálataink alapján

eltérı erısségő. A gyengébb perifériás, és az erısebb centrális hatást alátámasztották a

receptorkötési vizsgálatok, a centrális 5-HT rendszerre gyakorolt hatás vizsgálatára

alkalmas in vivo DOI-val kiváltott „fejrázás teszt” (MED = 1,0 mg/kg p.o.), és a

perifériás 5-HT rendszerre gyakorolt hatásról információt adó 5-HT-val kiváltott

talpödéma teszt eredményei (MED = 30,0 mg/kg p.o.). További kísérletes evidenciát

szolgáltattak a gyengébb perifériás hatékonyság tekintetében a nyúl izoláltszervi

vizsgálatok (izolált aorta preparátum, IC50 = 420 nM). A fenti módszerek, és az egyéb

vizsgálatokban nyert eredmények alapján a vegyület antagonista karakterő az 5-HT2A és

5-HT2C receptorokon.

A deramciclane jelentıs anxiolytikus hatást fejtett ki az általunk alkalmazott

modellekben. Szignifikánsan fokozta a büntett ivást Vogel modellben, (MED = 1,0

mg/kg ip.), gátolta az egerek golyótemetı viselkedését (ID50 = 7,1 mg/kg p.o.), és

növelte az egerek átlépéseinek számát fény-sötét tesztben az erısen megvilágított

térfélre (MED = 3,0 mg/kg sc.).

A vegyület az anxiolytikus dózistartományban a diazepammal ellentétben (ID50 = 6,9

mg/kg p.o.) nem befolyásolta az egerek spontán motoros aktivitását (ID50 = 31,5 mg/kg

p.o.).

Az elvégzett vizsgálatok szerint a deramciclane szorongásoldó hatásában az 5-HT2A/2C

receptorok játszhatják az alapvetı szerepet, azonban nem zárható ki az 5-HT6, 5-HT7 és

68

σ1 receptorok jelentısége sem. Méréseink alapján a vegyület D2 receptor affinitása nem

játszik szerepet szorongásoldó hatékonyságában.

69

AZ EREDMÉNYEK GYAKORLATI HASZNOSÍTÁSA

A deramciclane jelen dolgozatban leírt eredményeinek hasznosítása több szempontból

jelentısnek bizonyult.

1. A dolgozatban bemutatatott preklinikai vizsgálatok képezték az alapját az

engedélyezett fázis I-III vizsgálatoknak.

2. A fázis II vizsgálatok klinikailag igazolták a preklinikai vizsgálatok

eredményeit (a deramciclane szorongásoldó hatását, és kiemelkedı

biztonságosságát).

3. A dolgozatban leírt eredmények további megerısítı evidenciát szolgáltattak

annak bizonyítására, hogy az 5-HT rendszer, és azon belül is különösen az

5-HT2A/2C receptoroknak számottevı szerepe van a szorongás

patomechanizmusában.

4. A deramciclane hatékonysága további kémai szintéziseket eredményezett az

adott struktúrakörben, még hatékonyabb molekulák fejlesztésére, amely a mai

napig folytatódik.

5. A deramcicalne fejlesztése jelentısen emelte az EGIS Gyógyszergyár, és

magyar gyógyszerkutatás egészének szakmai presztizsét.

70

IRODALOMJEGYZÉK

1. Aghajanian GK, Marek GJ. (1999) Serotonin and Hallucinogens.

Neuropsychopharmacology, 21: 16S-23S.

2. Alves SH, Pinheuro G, Motta V, Landeira-Fernandez J, Cruz APM. (2004)

Anxiogenic effects in the rat elevated plus maze of 5-HT2C agonist into ventral

but not dorsal hippocampus. Behavioral Pharmacol, 15: 37-43.

3. Amaral, DG. (2002) The primate amygdala and the neurobiology of social

behavior: implications for understanding social anxiety. Biol Psychiatry, 51:

11-17.

4. American Psychiatric Association: Diagnostic and Statistical Manual of

Mental Disorders, Fourth Edition, Text Revision. American Psychiatric

Association, Wasinghton, DC, 2000: 429-485

5. Apperley E, Humphrey PPA,. Levy GP. (1976) Receptors for 5-

hydroxytryptamine and noradrenaline in rabbit isolated ear artery and aorta. Br

J Pharmacol, 58: 211-221.

6. Arikian SR, Gorman JM. (2001) A review of the diagnosis, pharmacologic

treatment, and economic aspect of anxiety disorders in Primary Care

Companion. J Clin Psychiatry, 3: 110-117.

7. Awouters F. (1985) The pharmacology of ketanserin, the first selective

serotonine S2-antagonist. Drug Dev Res, 6: 263-300.

8. Bagdy G. (1998) Serotonin, anxiety, and stress hormones. Focus on 5-HT

receptor subtypes, species and gender differences. Ann NY Acad Sci, 851:

357-363.

71

9. Bandelow B, Zohar J, Hollander E, (2002) World Federation of Societies of

Biological Psychiatry (WFSB) guidelines for the pharmacological treatment of

anxiety, obsessive-compulsive and posttraumatic stress disorders. World J Biol

Psychiaty 3:171-199.

10. Bannermen DM, Rawlins JNP, MCHugh SB, Deacon RMJ, Yee BK, Bast T,

Zhang W-N, Pothuizen HHJ, Feldon J. (2004) Regional dissociation within the

hippocampus-memory and anxiety. Neurosci Biobehav Rev, 28: 273-283

11. Barili P, De Carolis G, Zacheo D, Amenta F. (1998) Sensitivity to aging of the

limbic dopaminergic system: review. Mech Aging Dev, 106: 57-92.

12. Barlow DH, (2000) Unraveling the mysteries of anxiety and its disorders from

the perspective of emotion theory. Am Psychol, 55: 1247-1263.

13. Barnes, NM, Sharp, T. (1999) A review of central 5-HT receptors and their

function. Neuropharmacology, 38: 1083-1152.

14. Bedard P, Oycock CJ. (1977) „Wet-dog” shake behavior int he rat: A possible

quantitative model of central 5-hydroxytryptamine activity.

Neuropharmacology, 16: 663-670.

15. Bentley JC, Sleight AJ, Marsden CA,. Fone KC. (1997). 5-HT6 antisense

oligonucleotides i.c.v. affects rat performance int he water maze and feeding, J

Psychopharmacol, 11: A64.

16. Berényi E, Balaskó G. (1993). A benzodiazepin történet. Acta Pharm.Hung,

63: 45-51.

17. Blanco C, Raza MS, Scneier FR, Liebowitz MR. (2003). The evidence-based

pharmacological treatment of social anxiety disorder. Int J

Neuropsychopharmacol, 6: 427-442.

72

18. BNO-10 Zsebkönyv. Animula Kiadó, Budapest, 2004.

19. Bockaert J, Claeysen S, Compan V, Dumuis, A. (2004) 5-HT4 receptors. Curr

Drug Targets CNS Neurol Disord, 3: 39-51.

20. Boess FG, Martin IL: (1994) Molecular biology of 5-HT receptors.

Psychopharmacol, 16: 39-49.

21. Bonaventura P, Hall H, Gommeren W, Cras P, Langlois X,. Jurzak M. (2000)

Mapping of serotonin 5-HT(4) receptor mRNA and ligand binding sites int he

post-mortem human brain. Synapse, 36: 35-46.

22. Borman RA, Tilford NS, Harmer DW, Day N, Ellis ES, Sheldrick RL, Carey

J, Coleman RA, Baxter GS. (2002). 5-HT(2B) receptors play a key role in

mediating the excitatory effects of 5-HT in human colon in vitro. Br J

Pharmacol, 135: 1144-1151.

23. Boulenger JP. (1991). Animal model of anxiety: what does it mean? In:

Anxiety, Depression and Mania. Eds. P. Soubrie, Karger, Basel, 20-23.

24. Bourin M, Briley M. (2003). Sedation an unpleasant, undesirable and

potentially dangerous side-effect of many psychotropic drugs. Human

Psychopharm Clin and Exp, 19: 135-139.

25. Bradford MM. (1976) A rapid and sensitive method for the quantification of

microgram quantities of protein utilizing the principle of protein drug binding.

Anal Biochem, 72: 248-254.

26. Braestrup C, Squires R.F. (1977) Specific benzodiazepine receptors in rat

brain characterized by high-affinity (3H)diazepam binding. Proc Natl Acad Sci

USA, 74: 3805-3809.

73

27. Broekkamp CLE, Berendsen HHG, Jenck F, Van Delft AML. (1989). Animal

models for anxiety and response to serotonergic drugs. Psychopharmacology,

22: 2-12.

28. Broekkamp CLE, Joly-Gelouin D, Lloyd KL, Rijk HW. (1986). Major

tranquillizers can be distinguished from minor tranquillizers on the basis of

effects on marble burying and swim-induced grooming.Eur J Pharmacol, 126:

223-229.

29. Bryant HU, Nelson DL, Button D, Cole HW, Baez MB, Lucaites VL,

Wainscott DB, Whitesitt C, Reel J, Simon R, Koppel GA. (1996) A novel

class of 5-HT2A receptor antagonists:aryl-aminoguanidines. Life Sci, 59: 1259-

1268.

30. Burnet PW, Eastwood SL. (1996). 5-HT1A and 5-HT2A receptor mRNAs and

binding site densities are differentially altered in schizophrenia.

Neuropsychopharmacology, 15: 442-455.

31. Bylund DB, Snyder SH. (1976) Beta-adrenergic receptor binding in membrane

preparations from mammalian brain. Mol Pharmacol 12: 568-580.

32. Carasco GA, Van der Kar L. (2003) Neuroendocrine phramacology of stress.

Eur J Pharmacol, 463: 235-272.

33. Ceulemans DLS, Hoppenbrouwers M-L, Gelders TG, Reyntjens AJM. (1985)

The influence of ritanserine, a serotonin antagonist, in anxiety disorders: A

double-bind placebo-controlled study versus lorazepam. Pharmacopsychiatry,

18: 303-305.

74

34. Charney DS, Woods SW, Goodman WK, Heninger GR. (1987) Serotonin

function in anxiety. Effects of serotonin agonist mCPP in panic disorder

patients and healthy subjects. Psychopharmacology, 92: 14-24.

35. Cheng Y, Prusoff WH. (1973) Relationship between the inhibition constant

(K i) and the concentration o fan inhibitor which causes 50 per cent inhibition

(IC50) of an enzymatic reaction. Biochem Pharmacol, 22: 3099-3108.

36. Chiu TH, Rosenberg HC. (1979) Differential effect of Triton X-100 on

benzodiazepine and GABA binding in a frown-thawed synaptosomal fraction

of rat brain. Eur J Pharmacol, 58: 335-338.

37. Choi DS, Birraux G, Launay JM, Maroteaux L. (1994) The human serotonin

5-HT2B receptor: pharmacological link between 5-HT2 and 5-HT1D receptors.

FEBS Lett, 352: 393-399.

38. Choi DS, Maroteaux L. (1996) Immunohistochemical localisation of the

serotonin 5-HT2B receptor in mouse gut, cardiovascular system, and brain.

FEBS Lett, 391: 45-51.

39. Chutka DS, Tkahashi PY, Hoel RW. (2004) Inapropriate medications for

elderly patients. Majo Clin Proc, 79: 122-139.

40. Collinson N, Dawson GR. (1997) On the elevated plus-maze the anxiolytic-

like effects of the 5HT(1A) agonist, 8-OH-DPAT, but not the anxiogenic-like

effects of the 5-HT(1A) partial agonist, buspirone, are blocked by the 5-HT1A

antagonist WAY 100635, Psychopharmacology, 132: 35-43.

41. Coplan JD, Lydiard RB. (1998) Brain Circuits in Panic Disorder. Biol

Psychiatry, 44: 1264-1276.

75

42. Corne SJ, Pickering RW, Warner BT. (1963) A method for assessing the effect

of drugs on the central actions of 5-hydroxytriptamine. Br J Pharmacol, 20:

106-120.

43. Crawley JN. (1981) Neuropharmacological specifity of a simple animal model

for the behavioralactions of benzodiazepines. Pharmac Biochem Behav, 15:

695-699.

44. Crawley JN, Goodwin FK. (1980). Preliminary report of a simple animal

behavior model for the anxiolytic effects of benzodiazepines. Pharmac

Biochem Behav, 13:167-170.

45. Culpepper L. (2003). Use of algorithms to treat anxiety in primary care J. Clin

Psychiatry, 64: 30-33.

46. Curzon G. (1990) Serotonin and appetite. Annals of New York Academ. of the

Science, 600: 521-530.

47. Dahlstrom A, Fuxe K. (1964) Evidence for the existence of monoamine-

containing neuron sin the central nervous system. I. Demonstration of

monoamines in the cell bodies of brainstem neurons. Acta Physiol Scand, 62:

1-55.

48. Deakin JF. (1988). 5-HT2 receptors, depression and anxiety. Pharmacol

Biochem Behav, 29: 819-820.

49. Dean B, Hayes W. (1996). Decreased frontal cortical serotonin2A receptors in

schizophrenia. Shizophr Res, 21: 133-139.

50. Dekeyne A, Denorme B, Monneyron S, Millan MJ. (2000) Citalopram

redduces social interaction in rats by activation of serotonin (5-HT)2C

receptors. Neuropharmacology 39: 1114-1117.

76

51. Derkach V, Suprenant A, North RA. (1989) 5-HT3 receptors are membrane ion

channels. Nature, 339: 706-709.

52. Doménech T, Beleta J, Fernández AG, Gristwood RW, Cruz-Sanchez F,

Tolosa E, Palacios JM. (1994) Identification and characterization of serotonin

5-HT4 receptor binding sites in human brain: comparison with other

mammalian species. Brain Res Mol Brain Res, 21: 176-180.

53. Duxon MS, Flanigan TP, Reavley AC, Baxter GS, Blackburn TP, Fone KC.

(1997) Evidence for expression of the 5-hydroxytriptamine-2B receptor

protein in the rat central nervous system. Neuroscience, 76: 323-329.

54. East SZ, Burnet PW, Leslie RA, Roberts JC, Harrison PJ. (2002) 5-HT6

receptor binding sites in schizophrenia and following antipsychotic drug

administration: autoradiographic studies with [125]SB-258585. Synapse, 45:

191-199.

55. Egashira N, Harada S, Okuno R, Matsushita M, Nishimura R, Mishima K,

Wasaki K, Orito K, Fujiwara M. (2007). Involvment of the sigma1 receptor in

inhibiting activity of fluvoxamine on marble-burying behavior: comparison

with paroxetin. Eur J Pharmacol, 53: 149-157.

56. Eglen RM, Jasper JR, Chang DJ, Martin GR. (1997) 5-HT7 receptor: orphan

found. Trends Pharmacol. Sci, 18: 104-107.

57. Erspamer V, Asero B. (1952) Identification of enteramine, specific hormone

of enterochromaffin cells, as 5-Hydroxytryptamine. Nature, 169: 800-801.

58. Fitzgerald LW, Burn TC, Brown BS, Patterson JP, Corjay MH, Valentine PA,

Sun JH, Link JR, Abbaszade I, Hollis JM, Largent BL, Hartig PR, Hollis GF,

Meunier PC, Robichaud AJ, Robertson DW. (2000) Possible role of valvular

77

serotonin 5-HT(2B) receptor in the cardiopathy associated with fenfluramine.

Mol Pharmacol, 57: 75-81.

59. Gaddum JH, Picarelli ZP. (1957) Two kindsof tryptamine receptor. British J.

Pharmacol, 12: 323-328.

60. Gesing A, Bilang-Bleuel A, Droste SK, Linthorst AC, Holsboer F, Reul JM.

(2001) Psychological stress increases hippocampal mineralocorticoid receptor

levels: involvement of corticotropin-releasing hormone. J Neurosci, 21: 4822-

4829.

61. Gérard C, Martres MP, Lefevre K, Miquel MC, Vergé D, Lanfumey L, Doucet

E, Hamon M, Mestikawy S. (1997) Immuno-localization of serotonin 5-HT6

receptor-like material in the rat central nervous system. Brain Res, 746: 207-

219.

62. Gingrich JA, Hen R. (2001) Dissecting role of the serotonin system in

neuropsychiatric disorders using knockaut mice. Psychopharmacology, 155: 1-

10.

63. Graeff FG, Viana MB, Mora PO.(1997) Dual role of 5-HT in defense and

anxiety. Neurosci Biobehav Rev, 21: 791-799.

64. Graeff FG, Guimares FS, De Andrade TG, Deakin JF. (1996) Role of 5-HT in

stress, anxiety and depression. Pharmacol Biochem Behav, 54: 129-141.

65. Graeff FG, Schoenefeld R. (1970) Tryptaminergic mechanism in punished and

nonpunished behavior. J. Pharmacol Exp Ther, 173: 277-283.

66. Graeff, FG. (1993) Role of 5-HT in defensive behavior and anxiety. Reviews

in the Neurosciences, 4: 181-211.

78

67. Graeff FG. (1997) Serotonergic systems. Psychiatr Clin N Am, 20: 723-739.

68. Grailhe R, Waeber C, Dulawa SC, Hornung JP, Zhuang X, Brunner D, Geyer

MA, Hen R. (1999) Increased exploratory activity and altered response to LSD

in mice lacking the 5-HT(5A) receptor. Neuron, 3: 581-591.

69. Gray JA. The neuropsychology of anxiety: an enquiry into the functions of the

septo-hippocampal system. Oxford University Press, Oxford, 1987: 9-15.

70. Greengrass P, Bremner R. (1979) Binding characteristics of 3H-prazosin to rat

brain α-adrenergic receptors. Eur J Pharmacol, 55: 323-326.

71. Gross C, Zhuang X, Stark K, Ramboz S, Oosting R, Kirby L, Santarelli L,

Beck S, Hen R. (2002) Serotonin1A receptor acts during development to

establish normal anxeiety-like behaviour in the adult. Nature, 416: 396-400.

72. Gurevich EV, Joyce JN. (1997). Alterations in cortical serotonergic system in

schizophrenia: a postmortem study. Biol Psychiatry, 42: 529-545.

73. Gyertyán I. (1992) Animal models of anxiety: a critical review. Acta Phisiol

Hung, 79: 369-379.

74. Hascoët M, Bourin M, Todd KG, Couetoux du Terte A. (1994) Anti-conflict

effect of 5-HT1A agonists in rats: a new model for evaulating anxiolytic-like

activity. J Psychopharmacol, 8: 227-237.

75. Haller J, Halász J, Makara GB. (2000) Housing conditions and the anxiolytic

efficacy of buspirone: the relationship between main and side effects. Behav

Pharmacol, 11: 403-412.

79

76. Hanner M, Moebius FF, Flandorfer A, Knaus HG, Stiessing J, Kempner E,

Glossma H. (1996). Purification, molecular cloning, and expression of the

mammalian sigma1-binding site. Proc Natl Acad Sci USA, 93: 8072-8077.

77. Hayashi T, Su TP. (2001). Regulating ankyrin dynamics: role of sigma1

receptors. Proc. Natl Acad Sci USA, 98: 491-496.

78. Heidmann DEA, Szot P, Kohen R, Hamblin MW. (1998) Function and

distribution of three rat 5-hydroxytryptamine7 (5-HT7) receptor isofors

produced by alternative splicing. Neuropharmacology, 37: 1621-1632.

79. Herman JP, Cullinan WE, Ziegler DR, Tasker JG. (2002) Role of the

paraventricular nucleus microenvironment in stress integration. Eur J

Neurosci, 16: 381-385.

80. Hirst WD, Abrahamsen B, Blaney FE, Calver AR, Aloy L, Price GW,

Medhurst AD. (2003) Differences in the central nervous system distribution

and pharmacology of the mouse 5-hydroxytryptamine-6 receptor compared

with rat and human receptors investigated by radioligand binding site-diercted

mutagenesis, and molecular modeling. Mol Pharmacol, 64: 1277-1278.

81. Hoyer D. (1988) Functional correlates of serotonin 5-HT1 recognition sites. J

Receptor Res, 8: 59-81.

82. Humprey PP, Hartig P, Hoyer D. (1993) A proposed new nomenclature for 5-

HT receptors. Trends in Pharmacol Science, 14: 233-236.

83. Hunter JC, Suman-Chauman N, Meecham KG, Dissanayake VU, Hill DR,

Pritchard MC, Kneen CO, Horwell DC, Hughes J, Woodruf GN. (1993)

[3H]PD 140376: a novel and highly selective antagonist radioligand for the

cholecystokininB/gastrin receptor in guinea pig cerebral cortex and gastric

mucosa. Mol Pharmacol, 43: 595-602.

80

84. Kalus O, Kahn RS, Wezler S, Asnis GM, Van Oraag HM. (1990)

Hypersensitivity to m-chlorophenylpiperazine in a subject with subclinical

panic attacs. Biol Psychiat, 28: 1053-1057.

85. Kanerva H, Kilkku O, Helminen A, Rouru J, Tarpila S, Scheinin M,

Huupponen R, Klebovich I, Drabant S, Urtti A. (1999) The single dose

pharmacocinetics and safety of deramciclane in healthy male volunters.

Biopharm Drug Dispos, 20: 327-334.

86. Kanerva H, Kilkku O, Helminen A, Rouru J, Scheinin M, Huupponen R,

Klebovich I, Drabant S, Urtti A. (1999) Pharmacokinetics and safety of

deramciclane during multiple oral dosing. Int J Clin Pharmacol Ther, 37: 589-

597.

87. Kask A, Rago L, Harro J. (1998) Anxiogenic like effect of the NPY Y1

receptor antagonist BIB3226 administered into the dorsal periaqueductal gray

matter in rats. Regul Pept, 75-76: 255-262.

88. Kekuda R, Prasad PD, Fei YJ, Leibach FH, Ganapathy V. (1996). Cloning and

functional expression of the human type 1 sigma receptor (hSigmaR1).

Biochem. Biophys Res Commun, 229: 553-558.

89. Kennet GA, Pittaway K, Blackburn TP. (1994) Evidence that 5-HT2C receptor

antagonists are anxiolytic in the Geller-Seifter model of anxiety.

Psychopharmacology, 114: 90-96.

90. Kennet GA, Whitton P, Shah K, Curzon G. (1989) Anxiogenic-like effects of

mCPP and TFMPP in animal models are opposed by 5-HT1C receptor

antagonists. Eur J Pharmacol, 164: 445-454.

81

91. Kennett GA, Wood MD, Glen A, Grewal S, Forbes I, Gadre A, Blackburn

TP.(1994) In vivo properties of SB 200646A a 5-HT2C/2B receptor antagonist.

Br J Pharmacol, 111: 797-802.

92. Kim JJ, Whan J. (2006) Neural circuits and mechanisms involved in Pavlovian

fear conditioning: A critical review. Neurosci and Biobehav Rev, 30: 188-202.

93. Klebovich I, Kanerva H, Bojti E, Urtti A, Drabant S. (1998) Comparative

pharmacocinetics of deramciclane in various species (rat, dog, rabbit, human)

after the administration of a single oral dose of 3 mg kg-1. (1998) Pharm

Pharmacol Commun, 4: 1-9.

94. Korte SM. (2001) Corticosteroids in relation to fear, anxiety and

psychopatology. Neurosci Biobehav Rev, 25: 117-142.

95. Labreque J. Fargin A, Bouver M, Chidiac P, Dennis M. (1995) Serotonergic

antagonists differentially inhibit spontaneous activity and decrease ligand

binding capacity of the rat 5-hydroxytryptamine type 2C receptor in Sf9 cells.

Mol Pharmacol, 48: 150-159.

96. Lanfumey L, Hamon M. (2004) 5-HT1 receptors. Curr Drug Targets CNS

Neurol Disord, 3: 1-10.

97. Launay JM, Hervé P, Peoc’h K, Tournois C, Callabert J, Nebigil CG, Etienne

N, Drouet L, Humber M, Simonneau G, Maroteaux L. (2002) Function of the

serotonin 5-hydroxytryptamine 2B receptor in pulmonary hypertension. Nat

Med, 8: 1129-1135.

98. LeDoux J. The amygdala and emotion: a view through fear. In: Aggleton JP.

(ed.) The Amygdala, Oxford University Press, Oxford, 2000: 289-310.

82

99. LeDoux, J. (1998) Fear and Brain: where have we been, and where are we

going? Biol Psychiatry, 44: 1229-1238.

100. Leff S, Adams L, Hyttel J, Creese I. (1982) Kainate lesion dissociates striatal

dopamine receptor radioligand binding sites. Eur J Pharmacol, 70: 71-75.

101. Lenze EJ, Mulsan BH, Sherar MK, Sweet RA, Miller R. (2000) Comorbid

anxiety disorders in depressed elderly patients. Am J Psychiatry, 157: 722-

728.

102. Leysen JE, Gommeren W, Van Compel P, Wynants J, Janssen PFM. (1985)

Receptor binding properties in vitro and in vivo of ritanserine, a very potent

and long acting S2 antagonist. Mol Pharmacol, 27: 600-611.

103. Leysen JE, Niemegeers CJE, Van Nueten JM, Laduron PM. (1981) [3H]Ketanserin (R41468), a selective [3H]ligand for Serotonine2 receptor

binding. Mol Pharmacol, 21: 301-314.

104. Leysen, JE. (2004) 5-HT2 receptors. Curr Drug Targets CNS Neurol Disord, 3:

11-26.

105. Lucki I. (1996) Serotonin receptor specifity in anxiety disorders. J. Clin

Psychiatry, 57: 5-10.

106. Maayani S, Wilkinson WC, Stollak J. (1984) 5-HT receptor int he rabbit aorta:

Characterization with butyrophenone analogs. J Pharm Exp Ther, 229: 346-

350.

107. Maassen VanDenbrick A, Reekers M, Bas WA, Ferrari MD, Saxena PR.

(1998) Coronary side-effect potential of current and prospective antimigraine

drugs. Circulation, 98: 25-30.

83

108. Martin JR, Ballard TM, Higgins GA. (2002) Influence of the 5-HT2C receptor

antagonist, SB-242084, in tests of anxiety. Pharmacol Biochem Behav, 71:

615-625.

109. Martins AP, Marras RA, Guimaraes FS. (1997) Anxiogenic effect of

corticotropin-releasing hormone int he dorsal periaqueductal grey.

Neuroreport, 8: 3601-3604.

110. McLean PD. (1949) Psychosomatic disease and visceral brain: recent

developments and the bearing on he Papez theory of emotion. Psychosom

Med, 11: 338-353.

111. McLean PD. (1952). Some psychiatric implications on physiological studies

on frontotemporal portion of limbic system (visceral brain).

Electroencephalogr Clin Neurophysiol, Suppl 4: 407-418

112. Meert TF, Janssen PAJ.(1989) Psychopharmacology of ritanserine. Drug Dev

Res, 18: 119-144.

113. Menard J, Treit D. (1999) Effects of centrally administered anxiolytic

compounds in animal models of anxiety. Neurosci Biobehav Rev, 23: 591-

613.

114. Middlemiss DR, Tricklebank MD. (1992). Centrally active 5-HT receptor

agonists and antagonists. Neurosci Biobehav Rev, 16: 75-82.

115. Millan MJ. (2003) The neurobiology and control of anxious states. Prog

Neurobiol, 70: 8-244.

116. Mitchell ES, Neumaier JF. (2005) 5-HT6 receptors: novel target for cognitive

enhancement. Pharmacol & Ther, 108: 320-333.

84

117. Mullins UL, Gianutsos G, Eison AS. (1999) Effects of antidepressants on 5-

HT7 receptor regulation in the rat hypothalamus. Neuropsychopharmacology,

21: 352-367.

118. Murdoch R, Morecroft I, MacLean MR. (2003) 5-HT moduline an endogenous

inhibitor of 5-HT1B/1D-mediated contraction in pulmonary arteries. Brit J

Pharmacol, 138: 795-800.

119. Narita N, Hashimoto K, Tomitaka S, Minabe Y. (1996). Interactions of

selective serotonin reuptake inhibitors with subtypes of sigma receptor in rat

brain. Eur J Pharmacol, 307: 117-119.

120. Nelson DL. (2004) 5-HT5 receptors. Curr Drug Targets CNS Neurol Disord, 3:

53-58.

121. Nestler EJ, Hyman SE, Malenka RC. Molecular Neuropharmacology: A

Foundation for Clinical Neuroscience. New York, McGraw-Hill 2001.

122. Overstreet DH, Knapp DJ, Breese GR. Mechanism involved in the acute

anxiogenic effects of fluoxetine. In: Serotonin: From the Molecule to The

Clinic. A Serotonin Club/ Brain Research Bulletin Conference. New Orleans,

USA, 2000: Abstract, p 109.

123. Pälvimäki EP, Majasuo H, Kuoppamäki M, Männistö PT, Syvälahti E, Hietala

J, (1998). Deramciclane a putative anxiolytic drug, is a serotonin 5-HT2C

receptor inverse agonist but fails to induce 5-HT2C receptor down regulation.

Psychopharmacology, 136: 99-104.

124. Pan YX, Mei J, Xu J, Wan BL, Zuckerman A, Pasternak GW. (1998). Cloning

and characterization of a mouse sigma1 receptor. J Neurochem, 70: 2279-

2285.

85

125. Papaez JW. (1937). A proposed mechanism of emotion. Arch Neurol

Psychiatry, 38: 725-743.

126. Parratt JR, West GB. (1958) Inhibition by various substances of oedema

formation in the hin-paw of the rat induced by 5-hydroxytriptamine, histamine,

dextran, eggwhite and compound 48/80. Br J Pharmacol, 13: 65-70.

127. Pasqualetti M, Nardi I, Ladinsky H, Marzziti D, Cassano GB. (1996)

Comparative anatomical distribution of serotonin 1A, 1D alpha and 2A

receptor mRNAs in human brain postmortem. Brain Res Mol Brain Res, 56: 1-

8.

128. Pattij T, Groenink L, Hijzen TH, Oosting RS, Maes RA, Van der Gugten J,

Oliver B. (2002) Autonomic changes associated with enhanced anxiety in 5-

HT1A receptor knockout mice. Neuropsychopharmacology, 27: 380-390.

129. Pazos A, Hoyer D, Palacios JM. (1985) The binding of serotoninergic ligands

to the porcine choroid plexus: Characterization of a new type of serotonin

recognition site. Eur J Pharmacol, 106: 539-546.

130. Pazos A, Probst A, Palacios JM. (1987) Serotonin receptor sin the human

brain-IV. Autoradiographic mapping of serotonin-2 receptors. Neruroscience,

21: 123-139.

131. Peroutka SJ. (1986) Pharmacological differentiation and characterization of 5-

HT1A, 5-HT1B, and 5-HT1C binding sites in rat frontal cortex. J Neurochem, 47:

529-540.

132. Piggot TA, Zohar J, Hill JL, Bernstein SE, Grover GN, Zohar-Kdouch RC,

Murphy DL. (1991) Metergoline blocks the behavioral and neuroendocrine

effects of oral mCPP in obsessive-compulsive disorder. Biol Psychiatry, 29:

418-426.

86

133. Pinel JPJ, Gorzalka BB, Ladak F. (1981). Cadaverin and putrescine initiate the

burial of dead conspecifics by rats. Physiol and Behav, 27: 819-824.

134. Pinel JPJ, Treit D. (1978). Burying as a defensive response in rats. J Compar

and Phsyiol Psych, 4: 708-712.

135. Poling A, Cleary J, Monaghan M. (1981). Burying by rats in response to

aversive and nonaversive stimuli. J Exp Anal Behav, 35: 31-44.

136. Pralong E, Magistretti P, Stoops R. (2002) Cellular perspectives on the

glutamate-monoamine interactions in limbic lobe structures and their

relevance for some psychiatric disorders. Prog Neurobiol, 67: 173-202.

137. Reynolds GP, Mason DL, Meldrum A, De Keczer S, Parnes H, Eglen RM,

Wong EH. (1995) 5-Hydroxytryptamine (5-HT)4 receptors in post mortem

human brain tissue: distribution, pharmacology and effects of

neurodegenerative diseases. Br J Pharmacol, 114: 993-998.

138. Rickels K, Rynn M. (2002) Pharmacotherapy of generalized anxiety disorder.

J Clin Psychiatry, 63: 9-16.

139. Rickels K, Scweizer E, Case WG, Greenblatt DJ. (1990) Long term

therapeutic use of benzodiazepines I. Effects of abrupt discontinuation. Arch

Gen Psychiatry, 47: 899-907.

140. Rinaldi-Carmona M, Congy C, Santucci V, Simiand J, Gautret B, Neolat G,

Labeeuw B, Le Fur G, Soubrie P, Breliere JC. (1992) Biochemical and

pharmacological properties of SR 46349B, a new potent and selective 5-

hydroxytryptamine2 receptor antagonist. J Pharmacol Exp Ther, 262: 759-768.

87

141. Rinaldi-Carmona M, Bouaboula M, Congy C, Oury-Donat F, Simiand J, Shire

D, Casellas P, Soubrié P, Breliere JC, Le fur G. (1993) Up-regulation of 5-

HT2 receptors int he rat brain by repeated administration of SR 46349B, a

selective 5-HT2 receptor antagonist. Eur j Pharmacol, 246: 73-80.

142. Rosenbaum J, Tollefson GD. Fluoxetine. In: Textbook of

Psyxhopharmacology, Schatberg AF. Nemroff CB. (eds) American Psychiatric

Publishing Inc. Asinghton, DC, London, England 2004: 231-246.

143. Russo AS, Guimaraes FS, De Aguiar JC, Graeff FG. (1993) Role of

benzodiazepine receptors located in the pariaqueductal grey of rats in anxiety.

Psychopharmacology, 110: 198-202.

144. Sah P, Faber ESL, Lopez de Armentia M, Power J. (2003) The Amygdaloid

complex: Anatomy and Physiology. Physiol Rev, 83: 803-834.

145. Sánchez C. (1996). 5-HT1A receptors play an important role in modulation of

behaviour of rats in two-compartment black and white box. Behav Pharmacol,

7: 788-797.

146. Saxena, PR. (1995) Serotonin receptors: subtypes, functional responses and

therapeutic relevance. Pharmacology and Therapeutics, 66: 339-368.

147. Scatchard G. (1949) The attraction of proteins for small molecules and ions.

Ann NY Acad Sci, 51: 660-672.

148. Schechter LE, Lin Q, Smith DL, Zhang G, Shan Q, Platt B, Brandt MR,

Dawson LA, Cole D, Bernotas R, Robichaud A, Rosenzweig-Lipson S, Beyer

C. (2007). Neuropharmacological profile of novel and selective 5-HT6 receptor

agonists: WAY-181187 and WAY-208466. Neuropsychopharmacology

advance online publication, 11 July 2007.

88

149. Schmuck K, Ullmer C, Engels P, Lübbert H. (1994) Cloning and functional

characterization of the human 5-HT2B serotonin receptor. FEBS Lett, 342: 85-

90.

150. Schreiber R, Brocco M, Audinot V, Gobert A, Veiga S, Millan M J. (1995) (1-

(2,5-dimethoxy-4 lodophenyl)-2-aminoproane)-induced head twiches in rat are

mediated by 5-hydroxytryptamine (5-HT2A) receptors: modulation by novel 5-

HT2A/2Cantagonists, D1 antagonists and 5-HT1A agonists. J Pharm Exp Ther,

273: 101-112.

151. Seibyl JP, Krystal JH, Price LH, Woods SW, D’Amico CD, Henninger GR,

Charney DS. (1991) Effects of ritanserine on the behavioral neuroendocrine

and cardiovascular responses to meta chlorophenylpiperazine in healthy

subjects. Psychiatry Res, 38: 227-236.

152. Shah AA, Sjovold T, Treit D. (2004) Inactivation of the medial prefrontal

cortex with the GABAA receptor agonist muscimol increases open-arm activity

int he elevated plus-maze and attenuates shock-probe burying in rats. Brain

Res, 1028: 112-115.

153. Shenker A, Kosugi S, Meredino JJ, Jr. Minegishi T, Cutler GB. Jr. (1993). A

constitutively activating mutation of the luteinizing hormone receptor in

familial male precocious puberty. Nature, 365: 652-654.

154. Sotaniemi EA,. Arranto AJ, Pelkonen O, Pasanen M. (1997). Age and

cytochrome P450-linked drug metabolism in humans: an analysis of 226

subjects with equal histopathologic conditions. Clin Pharmacol Ther, 61: 331-

339.

155. Söderpalm B, Engel JA: (1989) Does the PCPA induced anticonflict effect

involve activation of the GABAA/benzodiazepine chlorid ionophore receptor

complex? J Neural Transm, 76: 145-153.

89

156. Sramek JJ, Zarotsky V, Cutler NR. (2002). Generalized anxiety disorder:

treatment opsions. Drug, 62: 1635-1648.

157. Steimer T. (2002). The biology of fear-and anxiety-related behaviors.

Dialogues Clin Neurosci, 4: 231-249.

158. Szabo ST, Gould TD, Manji HK. Neurotransmitters, receptors, signal

transduction, and second messengers in Psychiatric Disorders. In: Textbook of

Psychopharmacology, Schatberg AF. Nemroff CB. (eds) American Psychiatric

Publishing Inc. Asinghton, DC London, England 2004.

159. Szádóczky E, Papp Zs, Vitray J, Füredi J. (2000) A hangulat-és szorongásos

zavarok elıfordulása a felnıtt magyar lakosság körében. Orv Hetilap 141: 17-

22.

160. Tecott LH, Sun LM, Akana SF, Strack AM, Loweinsztein DH, Dallman MF.

(1995) Eating disorder and epilepsy in mice lacking 5-HT2c serotonin

receptors. Nature, 374: 542-546.

161. Terron JA. (1997) Role of 5-HT7 receptors in the long-lasting hypotensive

response induced by 5-hydroxytryptamine in the rat. Br J Pharmacol, 121:

563-571.

162. The World Health Report. Mental Health: New understanding New Hope,

Geneva, 2001.

163. The World Health Report. Conquering, suffering enriching humanity. World

Health Organization, Geneva, 1997.

164. Thomas DR, Hagan JJ. (2004) 5-HT7 receptors. Curr Drug Targets CNS

Neurol Disord, 3: 81-90.

90

165. Tran VT, Chang RS, Snyder SH. (1978) Histamine H1 receptors identified in

mammalian brain memebranes with [3H]mepyramine. Proc Natl Acad Sci

USA, 12: 6290-6294.

166. Treit D. (1984). Animal models for the study of anti-anxiety agents: a review.

Neurosci and Biobihav Rev, 9: 203-222.

167. Treit D. Defensive burying: a pharmacological animal model for specific

fears? In: Anxiety, Depression and Mania. Eds. P. Soubrie, Karger, Basel

1991:1-19.

168. Twarog BM, Page IH: (1953) Serotonine content of some mammalian tissues

and urine and method for its determination. Am J Physiol, 175: 157-161.

169. U’Prichard DC, Snyder SH. (1977) Binding of 3H-catecolamines to alpha-

noradrenergic receptor sites in calf brain. J Biol Chem, 252: 6450-6463.

170. Vickers SP, Dourish CT. (2004) Seronin receptor ligands and the treatment of

obesity. Curr Opin Investig Drugs, 5: 377-388.

171. Vogel JR, Beer B, Clody DE. (1971) A simple and reliable conflict procedure

for testing anti-anxiety agents. Psychopharmacologia, 21: 1-7.

172. Waeber C, Sebben M, Grossman C, Javoy-Agid G, Bockaert J, Dumuis A.

(1993) [3H]-GR 113808 labels 5-HT4 receptors in human and guinea-pig brain.

Neuroreport, 4: 1239-1242.

173. Wallace RA, Wallace L, Harold M, Miller D, Uretsky NJ. (1989) Interaction

of permanently charged cholrpromazine and dopamine analogs with the striatal

D1 dopaminergic receptor. Biochem Pharmacol, 38: 2019-2025.

91

174. Watling KT. (2001) The Sigma-RBI Handbook of Receptor Classification and

Signal Transduction (4th ed.) Natick, MA: Sigma-RBI.

175. Weissmann BA, Barrett JE, Brady LS, Witkin JM, Mendelson WB, Paul SM,

Skolnick P. (1984) Behavioral and neurochemical studies on the anticonflict

actions of buspirone. Drug Dev Res, 4: 83-93.

176. Weselowska A, Nikiforuk A, Stachowitz K, Tatarczynska E. (2006). Effect of

the selective 5-HT7 receptor antagonist SB 269970 in animal models of

anxiety and depression. Neuropharmacology, 3: 578-586.

177. Wesolowsaka A, Nikiforuk A, Stachowicz K, Tatarczynska E. (2006) Effect of

the selective 5-HT7 receptor antagonist SB 269970 in animal models of

anxiety and depression. Neuropharmacology, 51: 578-586.

178. Wesolowska A, Nikiforuk A. (2007). Effects of the brain-penetrant and

selective 5-HT6 receptor antagonist SB-399885 in animal models of anxiety

and depression. Neuropharmacology, 52: 1274-1283.

179. Wilkie DM, MacLennan AJ, Pinel JPJ. (1979). Rat defensive behavior:

Burying noxious food. J Exp Anl Behav, 31: 299-306.

180. Wolf H. (2000) Preclinical and clinical pharmacology of the 5-HT3 receptor

antagonists. Scand J Rheumatol, 113: 37-45.

181. Wood MD, Reavill C, Trail B, Wilson A, Stean T, Kennett GA, Lightowler S,

Blackburn TP, Thomas D, Gaeger TL, Riley G, Holland V, Bromidge SM,

Forbes IT, Middlemiss DN. (2001) SB 243213; a selective 5-HT2C receptor

inverse agonist with improved anxiolytic profile: lack of tolerance and

withdrawal anxiety. Neuropharmacology, 41: 186-199.

92

182. Wooley ML, Marsden CA, Fone KC. (2004) 5ht6 receptors. Curr Drug Targets

CNS Neurol Disord, 3:59-79.

183. Yoshioka M, Matsumoto M, Togashi H, Mori K, Saito H.(1998) Central

distribution and function of 5-HT6 receptor subtype in the rat brain. Life Sci,

62: 1473–1477.

184. Zanovelli JM, Nettó CF, Guimares FS, Zangrossi H. Jr. (2004) Sytemic and

inradorsal periaqueductal gray injections of cholecystokinin sulfated

octapeptide (CCK-8s) induce panic-like response in rats submitted to the

elevated T-maze. Peptides, 11: 1935-1941.

185. Zhuang X, Gross C, Santarelli L, Compan V, Trillat AC, Hen R. (1999)

Altered emotional states in knockout mice lacking 5-HT1A or 5-HT1B

receptors. Neuropsychopharmacology, 21: Suppl. 52S-62S.

93

SAJÁT PUBLIKÁCIÓK ÉS SZABADALMAK JEGYZÉKE

A disszertáció alapját képezı közlemények jegyzéke

1. Gacsályi I, Gyertyán I. Petıcz L. Budai Z. (1988) Psychopharmacology of a

new anxiolytic agent EGYT-3886. Pharm Res Comm, 20: 115-116.

2. Gacsályi I, Gigler G, Szabados T, Kovács A, Vasar E, Lang A, Männisto PT.

(1996) Different antagonistic activity of deramciclane (EGIS-3886) on

peripheral and central 5-HT2 receptors. Phar. Pharmacol Lett, 2: 82-85.

3. Gacsályi I, Schmidt É, Gyertyán I, Vasar E, Lang A, Haapalinna A, Fekete M,

Hietala J, Syvälahti E, Tuomainen PM, Männisto PT. (1997) Receptor binding

profile and anxiolytic type activity of deramciclane (EGIS-3886) in animal

models. Drug Dev Res, 40: 333-348 (1997).

4. Détári L, Szentgyörgyi V, Hajnik T, Szénási G, Gacsályi I, Kukorelli T. (1999)

Differential EEG effects of the anxiolytic drugs, deramciclane (EGIS-3886)

ritanserine and chlordiazepoxide in rats. Psychopharmacol, 142: 318-326.

5. Varga G, Kordas K, Bughardt B, Gacsályi I, Szénási G. (1999) Effect of

deramciclane a new 5-HT receptor antagonist, on cholecystokinin-induced

changes in rat gastrointestinal function. Eur J Pharmacol, 19: 315-323.

Egyéb közlemények jegyzéke

1. Gacsályi I, Petıcz L, Fekete M.I, Bükkfalvi B, Görgényi F, Arató M. (1998)

EGYT-2509 a novel neuroleptic agent without extrapyramidal and endocrine

side effects. Pol J Pharmacol Pharm, 40: 613-619.

2. Gyertyán I, Petıcz L, Bajnogel J, Szücs Z, Hegedős M, Gyüre K, Gacsályi I,

Krizsán D, Fekete M.I.(1989) Possible involvement of the dopaminergic system

94

in the mode of action of the potential antidepressant trazium esilate. Arzn Forsch

(Drug Res.), 39: 775-781.

3. Schuler D, Bakos M, Kardos G, Koos R, Révész T, Somló P, Nagy C, Gacsályi

I , Kálmánchey R. (1989) Leukémiából felgyógyult gyerekek neurológiai

vizsgálata. Orv Hetil, 30: 1639-1641.

4. Schuler D, Bakos M, Borsi J, Gacsályi I, Kalmanchey R, Kardos G, Koos R,

Nagy C, Révész T, Somló P. (1990) Neuropsychologic and CT examinations in

leukemic patients surviving 10 or more years. Med Pediatr Oncol, 18: 123-125.

5. Gyertyán I, Petıcz L, Gacsályi I, Fekete M.I.K, Tekes K, Kápolnai L. (1991)

Psychopharmacological effects of an imino-thiazolidine derivative

antidepressant candidate, EGYT-4201. Drug Dev Res, 22: 385-389.

6. Herjavecz I, Karácsonyi E, Mulbacher S, Radics K, Szilágyi R, Gacsályi I.

(1993) Comparative clinical examination of Loderix (setastinum) and astemizole

in pollenosis. Ther Hung, 41: 141-145.

7. Bilkei-Gorzo A, Müller G, Gyertyán I, Gacsályi I, Szabados T. (1998)

Behavioral studies with a highly emotional mouse strain newly bred in EGIS

Pharmaceuticals Ltd. Neurobiol (Bp), 6: 461-462.

8. Szabados T, Gigler G, Gyertyán I, Gacsályi I, Lévay G. (1999) Duration of

action of GYKI 52466 and its analogues in antiepileptic, anti-ischemic and

muscle relaxant tests,

Neurobiol (Bp.), 7: 87-88.

9. Szabados T, Gigler G, Gyertyán I, Gacsályi I, Lévay G. (2001) Comparison of

anticonvulsive and acute neuroprotective activity of three 2,3-benzodiazepine

compounds, GYKI 52466, GYKI 53405, and GYKI 53655. Brain Res Bull, 55:

387-391.

95

10. Leveleki Cs, Kompagne H, Gacsályi I, Barkóczy J, Schmidt É, Pallagi K,

Hársing L, Lévay Gy. (2002) Új atípusos antipszichotikumok anxiolitikus

hatással. Neuropsychopharmacol Hung, 4: 147-153.

11. Bózsing D, Simonek I, Simig G. Jakóczi I, Gacsályi I, Lévay G, Tihanyi K,

Schmidt E. (2002) Synthesis and evaluation of 5-HT(2A) and 5-HT(2C) receptor

binding affinities of novel pyrimidine derivatives.Bioorg Med Chem Lett, 4:

3097-3099.

12. Hársing LG Jr, Gacsályi I, Szabó G, Schmidt E, Sziray N, Sebban C, Tesolin-

Decros B, Matyus P, Egyed A, Spedding M, Levay G. (2003) The gyline

transporter-1 inhibitors NFPS and Org 24461: a pharmacological study.

Pharmacol Biochem Behav, 74: 811-825.

13. Kovács A, Gacsályi I, Wellmann J, Scmidt E, Szőcs Z, Dubreuil V, Nicolas JP,

Boutin J, Bozsing D, Egyed A, Tihanyi K, Spedding M, Szénasi G. (2003)

Effects of EGIS-7625, a selective and competitive 5-HT2B receptor antagonist.

Cardiovasc Drugs Ther, 17: 427-434.

14. Jakus R, Graf M, Ando RD, Balogh B, Gacsályi I, Lévay G, Kántor S, Bagdy

G. (2004) Effect of two noncompetitive AMPA receptor anatgonists GYKI

52466 on vigilance, behavior and spike-wave discharges in genetic rat model of

abscence epilepsy. Brain Res, 22: 236-244.

15. Hársing LG Jr, Jurányi Z, Gacsályi I, Tapolcsányi P, Czompa A, Mátyus P.

(2006) Glycine transporter type-1 and its inhibitors. Curr Med Chem, 13: 1017-

1444.

16. Gigler G, Móricz K, Ágoston M, Simó A, Albert M, Benedek A, Kapus G,

Kertész Sz, Végh M, Barkóczy J, Markó B, Szabo G, Matucz E, Gacsályi I,

Lévay Gy, Hársing L.G.,Jr., Szénasi G. (2007) Neuroprotective and

96

anticonvulsant effects of EGIS-8332, a non-competitive AMPA receptor

antagonist, in a range of animal models. British J Pharmacol, 152: 151-160.

17. Kapus G, Gacsályi I, Végh M, Kompagne H, Hegedős E, Leveleki Cs, Hársing

G L, Bilkei G A, Lévay Gy. (2007) Antagonism of AMPA receptors produces

anxiolytic-like behavior in rodents: effects of GYKI 52466 and its novel

analogues.

Submitted to Psychopharmacology, (2007).

97

A disszertációhoz kapcsolódó szabadalmak jegyzéke

1. Gacsályi, I., Szénási, G., Budai, Z., Petıcz, L., Mezei, T., Kovács, A., Blaskó,

G., Szemerédi, K., Reiter, K., (1994).:

Eljárás bicikloheptán-származékot tartalmazó, CCK-rendszer gátló hatású

gyógyászati készítmények elıállítására.

Bejelentés száma: P9401968,

2. Gacsályi, I., Klebovich, I., Lukács, Gy., Budai, Z., Bojti, E., Schmidt, É, Bilkei,

G. A., Gyertyán, I., Grézál, Gy., Nemes, K., Aberman, M., Blaskó, G., Egyed

A., (1996):

Új 1,7,7-trimetil-biciklo[2.2.1.]heptán-származékok.

Bejelentés száma: P9602868

3. Gacsályi, I., Lévay, Gy., Gyönös, I., Hársing, L.G., (2001):

Kognitív funkciók károsodásával járó kórképek kezelésére szolgáló gyógyászati

készítmény és alkalmazása.

Bejelentés száma: P0103017

4. Gacsályi, I., Lévay, Gy., Hársing, L.G., Simig, Gy., (2002):

Kognitív funkciók romlását gátló kombinációs gyógyászati készítmény.

Bejelentés száma: P0202289

5. Gacsályi, I., Gigler, G., I., Lévay, Gy., Szénási, G., Hársing, L.G., (2002):

Fájdalomcsillapító hatású kombinációs gyógyászati készítmény.

Bejelentés száma: P0202290

6. Gigler, G., Móricz, K., Simó, A., Gacsályi, I., Szénási, G., Lévay, Gy., Hársing,

L.G., (2003):

Biciklo[2.2.1]heptán–származékok felhasználása neuroprotektív hatású

gyógyászati készítmények elıállítására.

Bejelentés száma: P0301906

98

7. Gacsályi, I., Lévay, Gy., Hársing, L.G., (2005):

Pszichózis kezelésére alkalmas gyógyászati készítmény.

Bejelentés száma: P0500685

Egyéb szabadalmak jegyzéke

8. Fekete, M., Gacsályi, I., Petıcz, L., Rózsa, L., Hegedős, M., Szirtné, K.E.

(1986):

Eljárás új dioxazocin származékok és az ezeket tartalmazó gyógyászati

készítmények elıállítására,

Bejelentés száma: P8605513

9. Fekete, M., Gacsályi, I., Petıcz, L., Reiter, J., Reiter, K., Rivó, E., Gyertyán, I.,

Görgényi, F. (1986):

Eljárás új kondenzált triazolo [1,5-a]pirimidin származékok elıállításásra,

Bejelentés száma: 4602/86

10. Fekete, M., Gacsályi, I., Szécseyné, H.M., Petıcz, L., Rózsa, L., Szirtné, K.E.,

Gigler, G., (1987):

Eljárás dioxazocin származékok és ezeket tartalmazó gyógyászati készítmények

elıállításásra,

Bejelentés száma: P8706170

11. Szirtné, K. E., Gacsályi, I., Szécseyné, H. M., Reiter, K., Petıcz, L., Mezei, T.,

Gigler, G., Budai, Z., Lay, L.-né., Gyertyán, I., Furdiga, É. (1987):

Eljárás új szubsztituált stirol-származékok és ilyen vegyületeket tartalmazó

gyógyszerkészítmények elıállítására,

Bejelentés száma: P8706171

12. Knoll, J., Fekete, M., Gacsályi, I., Gyertyán, I., Berényi D.-né., Budai Z.-né.,

Knoll, B., Miklya I., Petıcz, L., Zsilla, G., (1987):

99

Eljárás 3-amino-4-/etil-tio/-kinolin és az e vegyületeket tartalmazó gyógyászati

készítmények elıállítására,

Bejelentés száma: P8701777

13. Knoll, J., Fekete, M., Gacsályi, I., Gyertyán, I., Berényi D.-né., Budai Z.-né.,

Knoll, B., Miklya I., Petıcz, L., Zsilla, G., (1987):

Eljárás kinolin-tioéterek és a vegyületeket tartalmazó gyógyászati készítmények

elıállításásra,

Bejelentés száma: P8701778

14. Barkóczy, J., Fekete, M., Gigler, G., Gacsályi, I., Pongó, L., Petıcz, L., Reiter,

J., Görgényi, F., Szirtné, K. E., Gyertyán, I., (1989):

Eljárás triazolil-karbonsav-tioamid-származékok és ezeket tartalmazó

gyógyszerkészítmények elıállítására,

Bejelentés száma: P8905427,

15. Szirtné, K. E., Gigler, G., Gacsályi, I., Szécseyné, H. M., Benkó, P., Petıcz, L.,

Bózsing, D., Tömpe, P., Gyertyán, I., (1989):

Ejárás dihidro-pirimido-tiazin-származékok és az ezeket tartalmazó gyóygászati

készítmények elıállítására,

Bejelentés száma: P8903659

16. Gacsályi, I., Petıcz, L, Gigler, G., Reiter, J., Budai, Z., Rivó, E., Trinka, P.,

(1989):

Eljárás új kéntartalmú győrővel kondenzált triazolo-pirimidin származékok és az

ezeket tartalmazó gyógyászati készítmények elıállítására,

Bejelentés száma: 1016/89

17. Barkóczy, J., Fekete, M., Szirtné, K. E., Gigler, G., Gacsályi, I., Gyertyán, I.,

Petıcz, L., Reiter, J., Görgényi, F., (1989):

Triazolil származékok elıállítása,

Bejelentés száma: 5425/89

100

18. Barkóczy, J., Fekete, M., Szirtné, K. E., Gigler, G., Gacsályi, I., Gyertyán, I.,

Petıcz, L., Reiter, J., Görgényi, F., (1989):

Eljárás triazolil-karbonsav-hidrazon-származékok és ezeket tartalmazó

gyógyászati készítmények elıállítására,

Bejelentés száma: 5427/89

19. Barkóczy, J., Fekete, M., Szirtné, K., Gacsályi, I., Szécseyiné, H. M., Pongó, L.,

Petıcz, L., Reiter, J., Gyertyán, I., Görgényi, F., (1989):

Eljárás triazolil-karbonsav-hidrazid és szemikarbazid származékok és ezeket

tartalmazó gyógyászati készítmények elıállítására,

Bejelentés száma: 5428/89

20. Barkóczy, J., Fekete, M., Gacsályi, I., Reiter, K., Petıcz, L., Reiter, J.,

Gyertyán, I., Görgényi, F., (1989):

Eljárás teterahidro-triazolo-tetrazeoin-származékok és az ezeket tartalmazó

gyógyászati készítmények elıállítására,

Bejelentés száma: 5429/89

21. Fekete, M., Szirtné, K.E., Gacsályi, I., Reiter, K., Petıcz, L., Mezei, T., Simig,

Gy., Budai, Z., Gyertyán, I., Blaskó, G., Szemerédi, K., Rohácsné, Z.L.,

Szécseyné, H.M., Gigler, G., (1992):

Eljárás benz/e/ indén-származékok és az ezeket tartalmazó gyógyászati

készítmények elıállítására,

Bejelentés száma: P9203406

22. Fekete, M., Gacsályi, I., Reiter, K., Schmidt, É., Mezei, T., Simig, Gy., Budai,

Z., Szirtné, K. E., Blaskó, G., Szemerédi, K., Egyed, A., Gyertyán, I., Bajnógel,

J., (1993):

Új bázisos éterek, ilyen vegyületekt tartalmazó gyógyszerkészítmények és eljárás

az elıállításukra,

Bejelentés száma: P9301040

101

23. Fekete, M., Gacsályi, I., Reiter, K., Schmidt, É., Mezei, T., Simig, Gy., Budai,

Z., Szemerédi, K., Egyed, A., Blaskó, G., Gyertyán, I., (1993):

Eljárás benzizotiazol-származékok és az ezeket tartalmazó

gyógyszerkészítmények elıállítására,

Bejelentés száma: P9301284

24. Fekete, M., Gacsályi, I., Reiter, K., Mezei, T., Budai, Z., Blaskó, G., Szemerédi,

K., Takács, J., Egyed, A., Vizi, E. Sz., Gyertyán, I., Simig, Gy., (1994):

Eljárás ecetsav-amid származékok és ezeket tartalmazó gyógyászati

készítmények elıállítására,

Bejelentés száma: P9400517

25. Simig, Gy., Blaskó, G., Szemerédi, K., Domán, I., Egyed, A., Gyertyán, I.,

Balogh, Gy., Bilkei, G. A., Gacsályi, I., Kazóné, D. K., Pallagi, K., Kovács, L.-

né., (1994):

Heterociklikus vegyületek, azokat tartalmazó gyógyászati készítmények és

eljárás a hatóanyag elıállítására,

Bejelentés száma: P9401281

26. Reiter, K., Budai, Z., Mezei, T., Szirtné, K. E., Blaskó, G., Simig, Gy.,

Gyertyán, I., Petıcz, L., Szemerédi, K., Fekete, M., Gacsályi, I., Szécseyné, H.

M., Gigler, G., Rohácsné, Z. L., (1994):

Benz[e]indén–származékok,

Bejelentés száma: P/P00263

27. Budai, Z., Petıcz, L., Mezei, T., Szirtné, K. E. Szécseyné, H. M., Gigler, G.,

Reiter, K., Gacsályi, I., Lay, L.-né., Furdiga, É., Gyertyán, I., (1994):

Szubsztuituált sztirolszármazékok,

Bejelentés száma:P/P00266

102

28. Vágó, P., Körösi, J., Reiter, J., Máté, Gy.-né., Moravcsik, I., Gyertyán I.,

Gacsályi, I., Szentkuti, E., Zólyomi, G., Bilkei, G.A., Egyed, A., Andrási, F.,

Bakonyi, A., Berzsenyi, P., Botka, P., Hámori, T., Salamon, C., Horváth, E.,

Horváth, K., (1995).:

Benzodiazepin-származékok, eljárás elıállításukra, alaklmazásuk és ezeket

tartalmazó gyógyászati készítmények,

Bejelentés száma: P9500385

29. Schmidt, É., Simig, Gy., Bózsing, D., Blaskó G., Simonek, I., Kovács, A.,

Egyed, A., Gyertyán, I., Németh, G., Jakóczi, I., Gacsályi, I., Szénási, G.,

Bilkei, G.A., Tihanyi, K., (1995).:

Új piperazinil-alkil-tio-pirimidin-származékok, ilyen hatóanyagokat tartalmazó

készítmények és eljárás a hatóanyagok elıállítására,

Bejelentés száma: P9503099

30. Simig, Gy., Reiter, J., Vágó, P., Blaskó, G., Egyed, A., Gyertyán, I., Daróczi, K.,

Gacsályi, I., Tihanyi, K., Bilkei, G.A., Bajnógel, J., (1995)

1-Vinil-5H-2,3-benzodiazepin-származékok, ezeket tartalmazó gyógyászati

készítmények, eljárás a vegyületek elıállítására és közbensı termékek,

Bejelentés száma: P9503353

31. Simig, Gy., Egyed, A., Gyertyán, I., Gigler, G., Szabó, G., Gacsályi, I., Tihanyi,

K., Szabados, T., Greff, Z., Kótay, N.P., Barkóczy, J., Balázs, B., Domán, I.,

Rátkai, Z., Seres, P., Lévay, Gy., Kovács, A., Simó, A., Végh, M., (1997):

Új 8-szubsztituált-9H-1,3-dioxolo-[4,5-h]-[2,3]-benzodiazepin-származékok,

ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyászati készítmény, és eljárás a hatóanyag

elıállítására,

Bejelentés száma: P97011380

32. Simig, Gy., Schneider, G., Egyed, A., Gyertyán, I., Gigler, G., Szabó, G.,

Gacsályi, I., Tihanyi, K., Szabados, T., Greff, Z., Kótay, N.P., Barkóczy, J.,

103

Balázs, B., Domán, I., Rátkai, Z., Seres, P., Lévay, Gy., Kovács, A., Simó, A.,

Végh, M., Cselenyák J., (1997):

Új 7,8-dihidro-8,8-diszubsztituált-9-H-1,3-dioxolo-[4,5-h]-[2,3]-benzodiazepin-

származékok, ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyászati készítmény, és eljárás a

hatóanyag elıállítására,

Bejelentés száma: P97011381

33. Simig, Gy., Egyed, A., Gyertyán, I., Gigler, G., Szabó, G., Gacsályi, I., Tihanyi,

K., Szabados, T., Greff, Z., Kótay, N.P., Barkóczy, J., Balázs, B., Domán, I.,

Rátkai, Z., Seres, P., Lévay, Gy., Kovács, A., Simó, A., Végh, M.,(1997):

Új 7,8-dihidro-8-metil-9-H-1,3-dioxolo-[4,5-h]-[2,3]-benzodiazepin-

származékok, ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyászati készítmény, és eljárás a

hatóanyag elıállítására, Bejelentés száma: P97011382

34. Simig, Gy., Egyed, A., Gyertyán, I., Gigler, G., Szabó, G., Gacsályi, I., Tihanyi,

K., Szabados, T., Greff, Z., Kótay, N.P., Barkóczy, J., Balázs, B., Domán, I.,

Rátkai, Z., Seres, P., Lévay, Gy., Kovács, A., Simó, A., Végh, M., (1997):

Új 8-metil-7H-1,3-dioxolo-[4,5-h]-[2,3]-benzodiazepin-származékok, ilyen

hatóanyagot tartalmazó gyógyászati készítmény, és eljárás a hatóanyag

elıállítására,

Bejelentés száma: P97011383

35. Reiter, J., Ágai, B., Kovács, A., Egyed, A., Gyertyán, I., Pallagi K., Szénási, G.,

Simig, Gy., Rivó, E., Gacsályi, I., Schmidt É, Megyeri, K., Szabados, T., Lévay,

Gy., Kertész, Sz., Gyönös, I., Ondi, L., Nagy, Z.T., (1998):

Piperazinil-alkil-benzofurán-származékok ilyen hatóanyagot tartalmazó

gyógyászati készítmény, és eljárás a hatóanyag elıállítására,

Bejelentés száma:P9801085

36. Reiter, J., Ágai, B., Kovács, A., Egyed, A., Gyertyán, I., Pallagi K., Szénási, G.,

Simig, Gy., Rivó, E., Gacsályi, I., Schmidt É, Megyeri, K., Szabados, T., Lévay,

Gy., Kertész, Sz., Gyönös, I., Ondi, L., Nagy, Z.T., (1998):

104

Benzofurán-származékok, ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyászati

készítmények, eljárás a hatóanyag elıállítására és intermedierjeik,

Bejelentés száma: P9801086

37. Simig, Gy., Simonek I., Egyed, A., Németh, G., Jakóczi, I., Gacsályi, I.,

Tihanyi, K., Bózsing, D., Wellmann, J., Lévay, Gy., Poszávác, L., (1999):

Új piperazinil-alkil-tio-pirimidin-származékok, ilyen hatóanyagot tartalmazó

gyógyászati készítmények, és eljárás a hatóanyag elıállítására,

Bejelentés száma: P9902214

38. Simig, Gy., Domán, I., Egyed, A., Bilkei, G.A., Greff, Z., Balázs, L., Gacsályi,

I ., Rátkai, Z., Barkóczy, J., Kótai, N.P., Seres, P., Tihanyi, K., Bajnógel, J.

(1999): 3,4-Dihidro-izokinolin-származékok, ezeket a hatóanyagokat tartalmazó

gyógyászati készítmények, és eljárás elıállításukra.

Bejelentés száma: P9902590

39. Simig, Gy., Domán, I., Szántay, Cs., Egyed, A., Bilkei, G.A., Greff, Z., Balázs,

L., Gacsályi, I., Rátkai, Z., Lévay, Gy., Poszávácz, L., Barkóczy, J., Kótay,

N.P., Seres, P., Tihanyi, K., Bajnógel, J., Dörnyei, G., Incze, M., (1999):

3,4-Dihidro-izokinolin-származékok, ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyászati

készítmények, és eljárás elıállításukra,

Bejelentés száma: P9902591

40. Simig, Gy., Domán, I., Egyed, A., Bilkei, G.A., Greff, Z., Balázs, L., Gacsályi,

I ., Rátkai, Z., Lévay, Gy., Poszávác, L., Barkóczy, J., Kóta, N.P., Seres, P.,

Tihanyi, K., Bajnógel, J., (1999):

Izokinolin-származékok, ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyászati készítmények,

és eljárás elıállításukra,

Bejelentés száma: P9902592

105

41. Greff, Z., Balázs, L., Domán, I., Simig, Gy., Gacsályi, I., Pallagi, K., Szénási,

G., Rátkay Z., Lévay, Gy., Barkóczy, J., Seres, P., Schmidt, É, Kótay, N.P.,

Seres, P., (1999):

Alkil-piperidinil-benzo[d]izoxazol-származékok, ilyen hatóanyagot tartalmazó

gyógyászati készítmények, és eljárás elıállításukra,

Bejelentés száma: P9903042

42. Barkóczy, J., Gacsályi, I., Simig, Gy., Pallagi, K., Szénási, G., Domán, I.,

Balázs, L., Greff, Z., Rátkai, Z., Lévay, Gy., Schmidt, É., Kótay, N.P., Seres, P.,

(1999):

Új benzo[d]izoxazol-származéko, ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyászati

készítmények, és eljárás elıállításukra,

Bejelentés száma: P9903043

43. Bózsing, D., Simonek, I., Gacsályi, I., Lévay, Gy., Tihanyi, K., Németh, G.,

Poszovácz, L., Jakóczy, I., Simig, Gy., Wellmann, J., Egyed, A., (2000):

Új piperazinil-alkil-tio-pirimidin-származékok, ilyen hatóanyagot tartalmazó

gyógyászati készítmények, és eljárás a hatóanyag elıállítására,

Bejelentés száma: P0002156

44. Barkóczy, J., Kótay, N.P., Simig, Gy, Lévay, Gy., Gacsályi, I., Egyed, A.,

Bajnógel, J., Pallagi, K., Schmidt, É., Szénási, G., Kovács, A., Wellmann, J.,

(2001):

Új 2H-piridazin-3-on-származékok, eljárás elıállításukra, alakalmazásuk és az

ezeket tartalmazó gyógyászati készítmények,

Bejelentés száma: P01103063

45. Barkóczy, J., Gacsályi, I., Markó, B., Lévay, Gy., Kózay, N.P., Simig, Gy.,

Schmidt, É., Egyed, A., Kompagne, H., Leveleki, Cs., Kovács, A., Szénási, G.,

Wellmann, J., Hársing, L.G., (2001):

Helyettesített alkil-piridazinon-származékok, eljárás az elıállításukra,

alaklmazásuk anxiolitikus hatású gyógyászati készítmény elıállítására,

106

Bejelentés száma: P0103912

46. Barkóczy, J., Gacsályi, I., Kótay, N.P, Simig, Gy., Lévay, Gy., Schmidt, É.,

Hársing, L. G., (2002):

Új piperidinil-alkil-amino-piridazionon-származékok, ilyen hatóanyagot

tartalmazó gyógyászati készítmények, és eljárás a hatóanyag elıállítására,

Bejelentés száma: P0201374

47. Lévay, Gy., Gacsályi, I., Markó, B., Schmidt, É., Egyed, A., Kompagne, H.,

Leveleki, Cs., Kovács, A., Szénási, G., Wellmann, J., Hársing, L.G., Barkóczy,

J., Simig, Gy., Kótay, N.P., (2002):

Helyettesített alkil-piridazinon-származékok új felhasználása,

Bejelentés száma: P0203929

48. Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi,

K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G.,

Egyed, A., Hársing, L.G., (2004):

Alkil-oxindolok piperazin származékai,

Bejelentés száma: P0400953

49. Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi,

K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G.,

Egyed, A., Hársing, L.G., (2004):

Alkil-oxindolok piperazin származékai,

Bejelentés száma: P0400954

50. Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi,

K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G.,

Egyed, A., Hársing, L.G., (2004):

Dialkil-oxindolok piridin származékai,

Bejelentés száma: P0400955

107

51. Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi,

K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G.,

Egyed, A., Hársing, L.G., (2004):

Alkil-oxindolok piridin származékai,

Bejelentés száma: P0400956

52. Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi,

K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G.,

Egyed, A., Hársing, L.G., (2004):

Dialkil-oxindolok piperazin származékai,

Bejelentés száma: P0400957

53. Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi,

K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G.,

Egyed, A., Hársing, L.G., (2005):

Alkil-oxindolok piperazin származékai,

Bejelentés száma: P0500461

54. Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi,

K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G.,

Egyed, A., Hársing, L.G., (2005):

Alkil-oxindolok piridin származékai,

Bejelentés száma: P0500462

55. Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Gacsályi, I., Pallagi,

K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs., Sziray, N., Szénási, G.,

Egyed, A., Hársing, L.G., (2005):

Dialkil-oxindolok piridin származékai,

Bejelentés száma: P0500463

108

56. Volk, B., Barkóczy, J., Simig, Gy., Mezei, T., Dezsıfi, R., Flórián E.-né.,

Gacsályi, I., Pallagi, K., Gigler, G., Lévay, Gy., Móricz, K., Leveleki, Cs.,

Sziray, N., Szénási, G., Egyed, A., Hársing, L.G. (2005):

Dialkil-oxindolok piperazin származékai.

Bejelentés száma: P0500464

109

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Ez a dolgozat több mint 10 év kutatómunkám erdményeképpen készülhetett el.

Köszönettel tartozom mindazon vezetıimnek és munkatársaimnak, akik lehetıvé tették

számomra azon ritka lehetıség megvalósulását, hogy egy magyar originális molekula

fázis III vizsgálatokig eljusson. Külön köszönettel tartozom Dr. Orbán Istvánnak az

EGIS Nyrt 2006 januárjában elhunyt vezérigazgatójának, aki mind emberi mind pedig

szakmai támogatásával motiválta eredményeim bemutatását. Kiemelt köszönet illeti Dr.

Klebovich Imrét, témavezetımet, akinek a szakmain kívül az emberi támogatása is

elengedhetetlen segítséget nyújtott. Szeretném megköszönni dr. Blaskó Gábornak, dr.

Simig Gyulának, és dr. Hársing Lászlónak a támogatását és baráti bíztatását. A

disszertáció létrejöttéhez elengedhettelen segítséget nyújtottak közvetlen munkatársaim,

Gigler Gábor, Móricz Krisztina, Kompagne Hajnalka, dr. Lévay György, és dr. Szénási

Gábor, ezért köszöm nekik. Köszönettel tartozom továbbá az EGIS Gyógyszergyár

Farmakológia 2 laboratóriuma minden dolgozójának, és az itt név szerint nem

megemlített társszerzıknek. Végül, de nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani

feleségemnek Schmidt Évának a szakmai tanácsokért, és családomnak kitartó

türelmükért és megértésükért.