Transcript
Page 1: Népújság, 2012/36. szám

Info9–16.oldal

A tudás kapujábana s z l o v é n i a i m a g y a r o k h e t i l a p j a

Poštnina plačana pri pošti1102 Ljubljana

Lendva2012. szeptember 6. ISSN 0352-65691,00 EUR

56. évfolyam 36. szám

Fehér Marika, az MSZSZ szakembere:

5. oldal 20–21. oldal

Idén sok újítást ígér­tek az állami oktatásügyi szervek, a közel 20 ezer elsős (90 a kétnyelvű iskolákban) számára vi­szont az iskolakezdés számít újdonságnak. Bár

Élményt adó darabok, jeles

színészek – indul az idei

magyar bérlet

Zenével és hazai ízekkel

a Lendvai Nyártól

a Szüretig8. oldal

a muravidéki kétnyelvű általános iskolákban az elmúlt 20–25 évben csak­nem a felére csökkent a gyermekek száma, de most egy felfelé ívelő kon­junktúra elején tartunk:

a kisebb iskolákban a korábbi 2 és 8 közötti­hez képest mindenütt 10 körüli vagy feletti az elsősök száma. Külön öröm, hogy a kétnyelvű oktatás is kezd lassan

magára találni. Ahogy a szülők is – gyermekeik képességeinek tudatában – már nem a kiskapukat keresik, hanem a tudás nyitját. Ez pedig a több­nyelvűségben van.

Képünkön a Gön tér­há zi Kétnyelvű Általános Iskola kis elsősei az első iskolai napon. Fotógaléri­ánk a www.nepujsag.net oldalon.

-ce

„Korai szüret, kisebb mennyiség, de jó minőségű szőlőtermés várható idén”

A tudás kapujában

„Korai szüret, kisebb mennyiség, de jó minőségű szőlőtermés várható idén”

Page 2: Népújság, 2012/36. szám

2N É P Ú J S Á G 2 0 1 2 . s z e p t e m b e r 6 .

Iránytű

Az új tanév mindig kihívás, bármilyen közhelynek is számít ez; kihívás a tanulók, a tanárok, a szülők számá-ra. A változások, az új dolgok, új események szeptember elsejével csupán bejelentettnek számítanak, valójában majd év közben szembesülünk velük. A „vén diákok” már némi tapasztalattal a hátuk mögött magabiztosabban, a sárga kendős elsősök, a kezdő középiskolások lámpalázas izgalommal. Így a tanárok, s így a szülők is.

Tanévnyitó statisztikáról – mely a kétnyelvű iskolák tanulóinak csökkenő létszámáról tudósít már évek óta – és az egyre több súlyos szociális és anyagi körülmények közt élő gyerekről most nem írok. Nem azért, mert nem illene a pozitívumokról is beszámoló tanévkezdeti írásba, hanem egyszerűen azért, mert sokkal több helyet érdemelnének ezek a kérdések.

A muravidéki magyar közösség pozitívumokkal (is) tekinthet a tanév elé: nem csökkent a magyar nyelvet anyanyelvként tanuló elsősök száma, s megkezdődött a mindkét nyelvet párhuzamosan anyanyelvi szinten tanító program. Igaz, hogy csak kísérleti jelleggel és csak a lendvai iskolában, de a szülők visszhangja és a beiratkozási arány jó, a lehetőségek nyitottak. Jó hír az is, hogy az egyik muravidéki szlovén általános iskolában választható tan-tárgyként indul a magyar nyelv tanítása, hiszen elegendő diák jelentkezett a tagozat létrehozására. Ez az első ilyen csoport a Muravidéken.

A tanárokat meglepte és felháborította az oktatási mi-niszter lapunknak adott interjúja, melyben azt nyilatkozta, hogy a Muravidékre – azon iskolákba, melyek a nemzeti tudásfelmérések során gyenge eredményeket értek el – egy-szerűen jobb tanárokat delegál majd. Tehát a Ljubljanában nagyobb létszámú osztályok létrehozása miatt munka nélkül maradt tanárokat a Muravidékre irányítja.

A terv meggondolatlan és komolytalan, a nemzetisé-gileg vegyesen lakott területen a két nyelv tudása miatt is. Kihívás?

Mindig kihívás

Megbízott igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Bence Lajos, Horváth Ferenc, Solarič Nađ Klára

Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia,Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Lebar Vesna

Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – LendvaSzerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 124., tel: 02/ 5776 - 180, telefax: 02 / 5776 - 191,

E-mail: [email protected] Web: www.nepujsag.netÁra: 1,00 EUR, Előfizetési díj: egész évre 30,00 EUR, külföldre: 80,00 EUR, tengerentúlra: 100,00 EUR

Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska SobotaA Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 8,5%-os Áfát kell fizetni.

A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg.Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.

Király M. Jutka

Szolarics Nađ Klá[email protected]

Budapesten augusztus 28-án meg-alakult a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testülete, a Kós Károly Kollégium, mely-nek feladata a külhoni magyarsággal foglalkozó műsorok és hírügynökségi tartalmak elemzése. A testület javaslato-kat tehet és véleményezheti a közmédia műsorpolitikájának egészét, de az egyes műsorokat is. Tagjainak célja a külhoni és az anyaországi magyarság kapcso-latának erősítése, ehhez javaslatokkal látják el a közmédiát. A tizenegy tagú testület elnöke Barlay Tamás, az MTVA vallási, kisebbségi és határon túli főszer-kesztője, titkára pedig Havasi János, az MTVA kabinetvezető-helyettese, határon túli különmegbízottja. A testületben hét

tag a külhoni magyarságot képviseli, három az MTVA-t, egy pedig a Duna Te-levíziót. Tagjai: Csermák Zoltán, az MTVA kommunikációs főmunkatársa, Gálfi Melinda, a Duna Televízió Zrt. kulturális főszerkesztője, Maksay Ágnes, a kolozs-vári Video Pontes Stúdió vezetője, Jakab Endre, a székelyudvarhelyi Székelyföldi Stúdió vezetője, Klemm József, az Újvi-déki Rádió igazgatója, Kriják Krisztina, az eszéki Drávatáj című tévéműsor, valamint a Képes Újság főszerkesztője, Zver Ilo-na, a Szlovén RTV magyar műsorokért felelős vezérigazgató-helyettese, Bartók Csaba, a Szlovákiai Magyar Televíziók Egyesületének alelnöke és Kulin Zoltán, a Kárpátalja Megyei RTV vezérigazgató-helyettese.

(-)

A külhoni magyarsággal foglalkozó műsorok kollégiuma

A tanácsnak a Bogojinai Általános Iskola 2011­es tevékenységéről és gazdál­kodásáról Sabina Juhart Vrebac igazgatónő számolt be, aki az iskola igazgatá­

Ülésezett a Moravske Toplice Községi Tanács

Az óvoda áránál a különbözetet a község álljaA Moravske Toplice Községi Tanács 16. rendes ülésen többek között döntött község a 2012-es kitüntetettjeinek jelöltjeiről. Elfogadták az óvoda új – magasabb – gazdasági árát, ennek ellenére a szülők változatlan összeget fizetnek továbbra is.

sát tavaly szeptemberben vette át, így a munka nagy részét elődje irányította. Az iskola mint költségve­tési fogyasztó teljesítette az oktatási­nevelési célokat és a tervezett pénzkeretek között gazdálkodott. A csőrepedés miatt az iskola

tornatermében keletkezett kárt sikeresen szanálták, amit a folyó évben és a múlt években felgyülemlő többletből fedeztek. „A helyiségek most kitűnőek, mint ahogy a munkafelté­telek is” – mondta Sabina Juhart Vrebac igazgatónő.

Moravske Toplicén úgy döntöttek, hogy nem terhelik a szülőket.

Az óvoda áránál a különbözetet a község állja

Page 3: Népújság, 2012/36. szám

3N É P Ú J S Á G 2 0 1 2 . s z e p t e m b e r 6 .

országgyűlési naplóGöncz László

Muravidék

Augusztusban az országgyűlésben úgynevezett rendszeres ülések nincsenek, ami azonban nem azt jelenti, hogy a nyári kánikula idején ne akadt volna bőven képviselői teendő. A nem-zetiségi képviselő sem unatkozott, ami egyébként így van rendjén. Talán kevésbé helyénvaló néhány jelenség, esemény, amelyek a nemzetiségi politikai berkekben aggodalomra adtak, adnak okot.

Elsőként feltétlenül a magyar közösséget, illetve annak veze-tőit és általában a magyar nemzetet gyalázó megnyilvánulásokról kell szólni. Sajnos augusztusban több ízben és különböző formá-ban (bár feltehetően azonos vagy hasonló forrásból) előfordult ilyen, a 21. század fejlett társadalmi viszonyainak kontextusába aligha beilleszthető rágalmazás. A klasszikus gyűlöletbeszéd hangnemét minden szempontból túllépő, a magyar közösséget szülőföldjéről kiutasító, történelmét elferdítő és általában is gya-lázó tartalommal aligha érdemes szövegszerűen foglalkozni, hiszen jóakaratú ember ilyesmihez nem folyamodik. Gondba ejtő azonban, hogy a mai rendkívül érzékeny gazdasági-szociális helyzetben egyesek úgy nyúlnak a „szociális kártyához”, hogy bűnbaknak a magyar közösséget kiáltják ki. A már számtalan-szor megcáfolt valótlan adatokat folyamatosan hangoztatják és az éterbe küldik; például azt is, hogy a magyar közösség éves szinten tizenötmillió eurót „pazarol el” a költségvetésből. Könnyű megállapítani, csak a Hivatalos Lapba kell pillantani, hogy a magyar közösség megmaradását közvetlenül „szolgáló” költségvetési forráskeret a kétmillió eurót sem éri el, és az összeg több száz rendezvényt és eseményt, kiállításokat, színházi pro-dukciókat, sajtócikket, rádió- és tévéműsorokat stb. takar. Senki nem vitatja, hogy a magyar közösség keretében is szükséges a közpénzek racionális és transzparens felhasználása. Ennek érdekében folyamatosan – törvényes formában is – csiszoljuk a kisebbségvédelmi modellt, valamint a nemzetiségi szervezetek működését. Egy-egy hiba vagy következetlenség sajnos adódhat, azonban igazságtalanság azt állítani, hogy a magyar közösség potyaságokra pazarolja a szlovéniai adófizetők pénzét. Az ilyen tendenciózus valótlanságokat határozottan vissza kell utasítani, és jómagam ezt az elmúlt hetekben folyamatosan tettem! Ezzel szemben fontos hangsúlyozni, hogy a muravidéki magyar kö-zösség tevékenysége két fő súlypontra összpontosít: a nemzeti megmaradásra és az együttélés értékeinek a serkentésére. E sajnálatos jelenség margójára nem árt megjegyezni, hogy az illetékes állami szervek ugyan általában elégedetlenségüknek adnak hangot, azonban e veszélyes gyűlöletbeszéd egyértelmű és határozott elítélése a legmagasabb politikai szinten és a szlo-vén értelmiség részéről még várat magára.

A lendvai székhelyű közjegyzői pályázat alapvető hiányossá-ga kapcsán, miszerint a feltételek között a magyar nyelv ismerete nem szerepel, azonnal felszólítottuk az illetékes minisztériumot an-nak korrigálására. Az Igazságügy-minisztérium a követelésünket nem vette figyelembe, ezért a parlamenti ügyrend fontos eszközé-hez, a nyilvános képviselői kérdés intézményéhez folyamodtam, amelyben – az Alkotmány szellemében – egyrészt követeltem e fontos feltétel betartását, másrészt előrevetítettem a törvénymódo-sítás lehetőségét, amennyiben eltérő jogi értelmezésre kerül sor.

Az illetékes minisztérium vezetőivel tárgyaltam az Oktatásügyi Intézet átszervezéséről, ami szerint a jövőben megszűnne a mura-szombati egység. E kérdést valamennyi muravidéki országgyűlési képviselő érdeklődve követi, hiszen minden fontos regionális intézmény megőrzése stratégiailag fontos. Egyértelmű válasz e téren még nincsen, a minisztérium vezetői azonban garantálták, hogy nemzetiségi tekintetben szakmai téren további tartalmi kiegészítésekről gondolkodnak.

A tendenciózus valótlanságokat határozottan vissza kell utasítani

Abraham [email protected]

Az óvoda áránál a különbözetet a község állja

A formális napirendi pontok után a fel ügyelő­bizottság elnöke, Benčec Štefka beszámolója kö­vetkezett, mely szerint a bizottság a község 2011­es költségvetési zárszámadá­sában nem talált szabály­talanságot. Majd Bunderla Rudolf polgármester is­mertette a községi költség­vetés féléves realizációját: többek közt megemlítette a községben zajló mezőgaz­dasági tagosítást, melynek elszámolására szeptem­berben fog sor kerülni. A hodosi temetőház építésé­nek projektdokumentáci­ója szintén a befejező stá­diumába érkezett, illetve befejeződött a sportpálya és az óvoda rendezése is.

Branko Šrok, a Čista narava közhasznú Kft. – szintén költségvetési fel­használó – igazgatójának a 2011­es évre vonatkozó beszámolójából kitűnik, hogy a kft. mintegy 1.600 euró nyereséggel zárta az évet. A kft. tevékenységei között piacon végzett mun­kálatok is szerepelnek, e tétel bevétele mintegy 900 euró.

A Moravske Toplice­i Községi Tanács augusztus 29­ei ülésén határozatba foglalták a 2012­es községi kitüntetettek névsorát. A kitüntetésekre kiírt pá­

lyázatra három javaslat érkezett, a tanács pedig az illetékes bizottság javas­latára úgy döntött, hogy idén községi díjban (500 euró) Geza Grabart, elis­merésben Drago Ivaničot, nagy díszoklevélben pedig a Fokovci Általános Iskola gyermekkórusát részesítik. Az elismeréseket szep­tember 7­én, a község 16. ünnepének alkalmából a tanács díszülésén adják át.

A községi költségve­tés féléves realizációjára vonatkozó beszámolóból kitűnik, hogy a január és június közötti időszakra

vonatkozó megvalósítás­ban nagyobb eltérések nincsenek a tervtől.

A tanácstagok támogat­ták azt a határozati javasla­tot, mely szerint az óvodai ellátás 4,97 százalékkal megnövekedett gazdasági ára a szülői részesedésre nem lesz hatással. A külön­bözetet ugyanis a költség­vetésből fedezik majd, így a szülők a gyermekek után az óvodai szolgáltatásért változatlan árat fizetnek. Az új gazdasági ár (388,8 és 272 euró a teljes, illetve félnapos ellátásra) szep­tember 1­jével lép életbe.

Hodos Község

Végéhez közeledik a tagosítás és épül az új temetőház Hodos Község Tanácsának pénteki ülésén elhangzott a pol-gármester féléves beszámolója, elfogadták a hodosi óvoda új gazdasági árát, a beérkezett támogatási kérvények között pedig a Muravidéki Méhészek Szövetsége kaphat támogatást.

A tanács a további napi­rendi pontok alatt elfogad­ta a kétnyelvű hodosi óvo­da látogatásának egy főre jutó gazdasági árát (296,05 euró), valamint az óvoda dolgozóinak rendszerezé­sét és a kétnyelvű tagisko­lában a kombinált osztályt. Elfogadták a muravidéki „B” vízvezetékrendszer­hez a közművállalat­meg­alapítás javaslatának első olvasatát.

A tanács továbbá hatá­rozatot fogadott el a Hodos Labdarúgóklub tanácsá­nak ajánlatáról, miszerint a sportpálya kataszteri parcellája az egyesület helyett a község tulajdonát képezze, de az átíratáshoz még az LK közgyűlésének döntése is szükséges.

A községhez érkezett kérvények elbírálásánál

úgy döntöttek, a Muravi­déki Méhészek Szövetsé­ge részesülhet támogatás­ban, a tanács 100 euróban szabta meg a támogatás összegét. Az egyebek napirendi pontnál a ta­nács arról is határozott, hogy a kapornaki Öko­ház jelenlegi bérlőinek – a kérésükre – október 31­ig meghosszabbítja a szerződést, eddig tehát lakhatják még az épületet, ennek ellenére a község már új felhívást fog köz­zétenni a bérlésre.

Az ülésen a községet érintő európai uniós pályá­zatokról is szó esett. A ma­gyarországi VITEA alapít­vány, illetve Somlószőlős önkor mányzat a á l t a l beadott pályázatokban Hodos Község partnerként szerepel.

Végéhez közeledik a tagosítás és épül az új temetőház

Az óvoda áránál a különbözetet a község állja

Page 4: Népújság, 2012/36. szám

4N É P Ú J S Á G 2 0 1 2 . s z e p t e m b e r 6 .

Muravidék

A programokat az óvo­dások, az iskolások és a diákok, illetve a pedagó­giai dolgozók és egyetemi hallgatók számára állítják

össze. Mivel idén áprilisban és májusban a Bakonaki­tó környékén lebonyolí­

tott első természetismereti napok – inkább kísérleti szinten – eredményesnek bizonyultak, így a szervező, az Idegenforgalmi Inté­zet a szakmunkatársakkal, Saša Krumpakkal és Dane Katalenič­csal az új tanévre

(2013 tavaszára) is megter­vezték a természetismereti napokat, s a programról

sajtótájékoztatón szóltak.Marjan Kardinar polgár­

mester elmondta, hogy a Bakonaki­tó melletti termé­szetismereti napokkal gaz­dagítani kívánják a község idegenforgalmi kínálatát, a természeti adottságokat –

melyek még sajnos nem tu­datosultak az emberekben – szeretnék minél nagyobb

II. Vid Természetismereti Napok

A Bakonaki-tó környéke tanterem a természetbenA Bakonaki-tó környéke – állat- és növényvilágával együtt – kitűnő lehetőség a természet megismerésére, a tudás elmélyí-tésére különböző szinten. A Dobronak Községi Idegenforgalmi Intézet 2013 tavaszára már a második Vid Természetismereti Napokat tervezi, s készen áll az áprilisi programokkal.

Szolarics Nađ Klá[email protected]

A Vid Természetismereti Napok kiváló alkalom, hogy megismerjük a hazai természeti értékeket, különlegességeket, ritkaságokat – mondták a szervezők.

mértékben oktatási célokra is felhasználni, melyhez a tantermet a tavat övező kör­nyezet jelentené. Az anyagi­ak ugyan korlátozottak, de az első természetismereti napok sikeressége bizo­nyítja, hogy az önkéntes munka – a szakemberek részéről is – eredményre vezethet, a célok teljesítése nem lehetetlen.

Saša Krumpak szak­munkatárs kifejtette: a jö­vőben a hazai adottságokat fel kell emelni, megismer­tetni, megszerettetni. Ilyen a Bakonaki­tó, a Vid­forrás környéke. Sokan nem tud­ják, hogy a Bakonaki­tó állami természeti érték, ökológiailag szenzibilis táj, a Natura 2000 és a Goricskó Natúrpark része. Valódi gyöngyszem, melyet Szlo­véniában a legszebb kirán­dulóhelyek közé sorolnak.

– A természetismereti napok koncepciója egy korábbi, az Ébredező szép­ség projekten alapul, amit továbbfejlesztettünk, kö­zelebb hoztuk a gyerekek és a pedagógusok számára. Felkértük együttműködésre Miki Mustert is, aki a mura­vidéki mondavilág alapján négy mesebéli lényt rajzolt meg, amik puzzle formájá­ban kaphatók. Az óvodások és iskolások számára össze­állított Vid Természetisme­reti Napok megrendezése is a környék fenntartható fej­

lesztését szolgálja – mondta Krumpak.

Dane Katalenič a termé­szetismereti napok tervét a gyerekek és kísérők számá­ra dolgozta ki pedagógiai és didaktikai szemszögből.

– Ha csak egy alkalom­mal is elhozzák az iskolák a tanulókat a tóhoz a ter­mészetismereti napra, már sokat tettünk. A program a természeti értékek megélé­se érdekében elősegíti a ku­tatói­kísérleti hozzáállást. A tópart, az erdő a természet­ben lévő tanteremmé válik, kíváncsiságot, érdeklődést vált ki. Szerintünk az április azért jó időpont, mert ekkor ébred a természet. A gye­rekek megismerkednek a növényvilággal, a Vid­forrás vizének tulajdonságaival, a hüllőkkel, az erdei talaj ösz­szetételével, és egyéb más, a korosztályuknak megfelelő foglalkozásokon vehetnek részt – mondta Katalenič.

A Vid Természetisme­reti Napok idén kétnapos programot tartalmaznak (2013. április 18­ és 19­e), az első napon előadások hangzanak el, a másodikon pedig a gyakorlati kutatói munka következik a gyere­kek bevonásával.

A Dobronaki Idegen­forgalmi Intézet a II. Vid Természetismereti Napok programját felajánlja az óvodáknak, iskoláknak, illetve várja az érdeklődést.

A sikeres előadásso­rozat Horváth Ferenc és Hajdinjak­Prendl Silvia köszöntőjével kezdődött, majd dr. Kaszás Gizella lendvai származású pszi­chológus előadásával foly­tatódott. A Nagykanizsán tevékenykedő szakember előadásának címe is lé­

V. Tanévkezdő Szakmai Nap

Érdekes továbbképzés a tanévkezdésreHagyománnyá vált, hogy a Muravidéki Pedagógusok Egye-sülete módszertani napot szervez a tanévkezdés előtt. Idén is így történt, melynek során négy előadó tartott továbbképzést a Lendvai Kétnyelvű Középiskola előadótermében.

nyegre törő volt, hiszen az olvasás és annak kultúr­történeti vonatkozásaitól jutott el a mai ember ol­vasással kapcsolatos leg­nagyobb problémájáig, a diszlexiáig.

Rendkívül színes elő­adását több élményszerű kitérővel is színezte. Egyik az olvasási szokások kiala­kulásáról szólt, s a legtöb­bet olvasó népek olvasási

szokásait boncolgatta: a finnek, ahogy az az egyik kutatásból kiderült, azért olvasnak sokat, mert mo­dell értékűvé vált, hogy a családapa sokat olvas. A másik példa a kisiskolások és a tanár néni kapcsola­táról szólt, akinek szük­ségképpen a tyúkanyó szerepet kell betölteni, ezért az érzelmekkel sem fukarkodhat.

A szekció­előadások – Garamvölgyi György (óvodapedagógia), Gom­bos Péter és Tolnai Mária (alsó és felső tagozato­

sok) – után a középiskolai magyartanároknak pedig Erdélyi Eszter tartott sok szakmai újdonsággal, di­daktikai és módszertani

újdonságokat is felvonul­tató előadást.

A jól sikerült szakmai nap a Zsolnay­kiállítás megtekintésével zárult.

Aki mindig szívesen jön az „övéi” közé a Muravidékre: dr. Kaszás Gizella pszichológus.

Bence [email protected]

Érdekes továbbképzés a tanévkezdésre

A Bakonaki-tó környéke tanterem a természetben

Page 5: Népújság, 2012/36. szám

5N É P Ú J S Á G 2 0 1 2 . s z e p t e m b e r 6 .

Kultúra

„A magyarországi, vi­déki és budapesti szín­házak repertoárjaiból a közönség igényeinek is eleget téve igyekeztünk válogatni” – mondja Gönc Štiblar Renata, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet munkatársa, majd folytatja: „Az évadnyitó előadás a legnemzetibb magyar színház, az Új Színház Földindulás című darabja lesz. Egy romanti­kus emberi történetről van szó, amely több üzenetet is hordoz. Aki egy kicsit is a szívszorító, hagyományos, klasszikusnak mondható színjátszást szereti, annak mindenképpen érdemes megnézni. Régen vagy szinte egyáltalán nem lát­ható színészekkel is talál­kozhat: Bordán Irénnel, a szinkronhangjáról nagyon jól ismert Farkasinszky Edittel, Koncz Gáborral,

Földes Eszterrel.”A szervezők szerint

igazi csemege lesz a Cabaret című musical a Centrál Színház előadásá­

ban, hiszen Bozsik Ivett rendezése a 2011­es év leg­jobb zenés és szórakoztató előadásának számít. Azért is érdemes megnézni, mert egyfelől ritka jól megírt musical, másfelől élményt adó, és nem utolsó sorban a szereposztás miatt is: Marozsán Erika, Simon Kornél, Csányi Sándor, Vati Tamás, Básti Juli, Borbás Gabi, Haumann Péter ala­kítják a szerepeket. Nem szükséges nagyobb kom­mentár az örök klasszikus­nak számító Kramer kontra Kramer című darabhoz sem az Orlai Produkció előadásában. A 1979­es amerikai film Dustin Hoffman és Meryl Streep főszereplésével nagyon so­kaknak ismert, a színpadi változatban ezúttal Kovács Patriciát és Nagy Ervint láthatjuk majd Lendván.

„Műsoron lesz a Bárka Színház East Balkan című előadása is, melynek alap­ja Tasnádi István író és

Magyar bérletes előadások Lendván

Élményt adó darabok, ismert színészekA magyar bérletes színházi előadássorozat Lendván idén október 22-én indul és a jövő év áprilisáig tart. A bérlettulaj-donosok ezúttal is hat előadást tekinthetnek meg, a kínálat színvonalas, műfajilag sokszínű lesz.

Király M. [email protected]

A bérlet ára változatlan: 70 euró, a nyugdíjasok-nak 60 euró, az egyetemistáknak, diákoknak pedig 50 euró. Két részletben is fizethető: az első részt a bérlet kiváltásakor, a másodikat pedig legkésőbb 2012 november végéig kell befizetni

A régi bérletek 2012. szeptember 3-tól 8-ig újítha-tók meg, újak pedig 10–14-ig válthatók a Színház- és Hangversenyterem pénztáránál.

Gönc Štiblar Renata, MNMI: „Amit tavaly szeret-tünk volna, nagyrészt valóra vált, a magyar bérletesek száma nőtt. Reméljük, hogy színházi évadunk kínálata az idén is felkelti az érdek-lődést.

Vidovszky György rendező beszélgetései szülőkkel, pedagógusokkal és minde­nekelőtt olyan fiatalokkal, akik rész vettek, részt vesz­nek Budapest tinédzserek­re szakosodott éjszakai életében. Nem ítélkeznek sem szülők, sem kamaszok felett, nem tanácsolnak, a helyzetet mutatják be.

A darab megírását a budapesti West Balkán szórakozóhelyen január közepén történt tragédia indokolta, mely felnyi­totta a mai tinédzserek szüleinek szemét, hogy valójában fogalmuk sincs, gyerekeik mivel töltik a szombat estéket. Fogal­muk sem volt, hogy egész

A Kramer kontra Kramer című klasszikusnak számító darab a magyar bérlet egyik előadása.

iparág épült arra, hogy a tizenhárom­tizennégy éves korosztályt a közös ízlés és értékrend illúziójával gyakorló alkohol­ és drog­fogyasztóvá tegye.

És persze egy könnyed kis vígjáték sem hiányoz­hat. Ezúttal a Vígszínház Sylvia című előadását vá­lasztottuk, melyet már 1997 óta játszanak töretlen sikerrel. A főszerepben Eszenyi Enikő, partnerei Tahi Tóth László, Lukács Sándor és Halász Judit. A hatodik előadást az évad közben választjuk ki, s egyelőre meglepetés” – mutatta be a magyar bérlet előadásait Gönc Štiblar Renata.

Élményt adó darabok, ismert színészek

Page 6: Népújság, 2012/36. szám

6N É P Ú J S Á G 2 0 1 2 . s z e p t e m b e r 6 .

Gazdaság

Mojca Lukančič igazga­tó nem titkolja a szerb vál­lalat megvásárlásának üz­leti okait: a szerb térségben való terjeszkedés előnye a költségek csökkentése az anyavállalatnál, ugyanis a textilipari munkaerő költsé­gei Szerbiában mintegy 60 százalékkal alacsonyabbak,

A piroti céget holnap árverezik

A Mura jelezte vételi szándékát SzerbiábanMojca Lukančič, az AHA Moda cégcsoport társtulajdonosa, a Mura és Partnerei Kft. tulajdonosa ismét elmondta: a termelés egy részének Pirotba való esetleges áthelyezése nem jelent elbocsátást a muraszombati cégnél. A Prvi maj céggel együtt valósítják meg a Boss céggel kötött szerződés teljesítését.

mint nálunk. – A Prvi maj konfek­

ciógyár megvásárlása és a további mintegy 1.300 dolgozó alkalmazása szá­munkra többek közt a bérmunkák megszerzését teszi lehetővé. A piroti cég megvásárlásával, a termelés beindításával tudjuk ugyan­is vállalni az öt évre szóló Boss­szerződésben fog­laltakat, s a Boss az egyik

legfontosabb partnerünk. A szerződés szerint ugyanis naponta 1.600 férfiöltönyt kell elkészíteni magas mi­

Mojca Lu­kan čič: a piroti cég megvásárlá-sa nem okoz károkat és leépítést a

Mura és Partnerei Kft.-nél.

Szolarics Nađ Klá[email protected]

Szolarics Nađ Klá[email protected]

nőségben, emellett pedig a tervezett nő ruházati prog­ramot is teljesíteni kell. Eb­ből a szempontból semmi esetre sem hanyagolhatók el a termelési és a mun­kaköltségek – nyilatkozta Mojca Lukančič.

A Mura és Partnerei Kft. a saját jövőjét, saját alapjainak megerősítését jó részben a csődbe jutott piroti Prvi maj ruházati cég megvásárlásában látja. A szerb cég eladásával a tulajdonosai már próbálkoz­tak, az első árverésre már augusztusban sor került, viszont a magas kikiáltási ár miatt nem keltett komoly ér­

deklődést. Az újbóli eladási próbálkozásra, a cég máso­dik árverésére szeptember 7­én kerül sor Belgrádban. A kikiáltási ár 2,1 millió euró, ami fele az első árnak.

– Érdekeltek vagyunk a vásárlásban, ez az ár már elfogadható a Mura számá­ra. Abban az esetben, ha a Murának sikerül megvásá­rolni a piroti céget, az AHA Moda a szerb kormánytól a munkahelyek megőr­zésére mintegy 6,6 millió euró támogatást szerezhet és mintegy 1.300 dolgozót lesz köteles foglalkoztatni – mondta Mojca Lukančič, aki ismét elmondta, hogy a szerb cég megvásárlása nem indít el kedvezőtlen folyamatokat a muraszom­bati vállalatnál, nem jelent munkaerő­leépítést sem.

Az arany ékszerek, a tört arany és egyéb arany­termékek felvásárlásáról „a lehető legmagasabb ár” mellett gyakran a pos­taládába bedobott rek­lámpapírból értesülünk. Ismeretlen a felvásárlási cég, mely a régi aranyat persze a legmagasabb ár mellett vásárolja fel, és fizet készpénzben, legtöbbször faluotthonokban, szállo­dákban, szállodai szobák­ban. Nem régen tapasz­taltunk ilyent Lendván és Moravske Toplicén is, ahol majd harmincan vártak az üzlet megkötésére. Ezúttal hiába, hiszen a felvásárló mégsem jelent meg a hely­színen, de hallani, hogy több alkalommal került már sor sikeres üzletkö­tésekre. Annak, akinek anyagi gondjai vannak, és hamar pénzhez kell jutnia,

annak az egyik legkifizető­dőbb üzlet a használt arany eladása. Az arany értéke 2000 és 2010 között több mint 300 százalékos hasz­not hozott a tulajdonosnak. Szinte semmi más, autó és ingatlan biztosan nem hoz jelenleg akkora profitot, mint az arany, épp a gaz­dasági világválság miatt. S főleg ilyenkor, amikor eny­nyi felhívást látunk az arany felvásárlására, felcsigázódik az érdeklődésünk – főleg a válság idején, ha pénzhez kívánunk jutni –, felkutat­juk a fiókokban az elrakott ékszereinket. A használt arany és ezüst ékszer el­adása egyéni döntés alapján történik, de érdemes előtte az árakról érdeklődni, nem sajnálva rá az időt, hiszen ahány felvásárló, annyi ár.

A figyelem nem árt, hiszen a bejegyzett, hazai aranyfelvásárlókon (arany­művesek) kívül több isme­retlen, külföldi felvásárló is

akad. A leporellón legtöbb­ször csak a csábítóan ma­gas ár van feltüntetve, nem pedig a különböző karátér­tékű arany grammonkénti árjegyzéke. Az üzletről a legtöbbször számla sem készül, ami azt jelentheti, hogy a felvásárló az ország­nak nem adózik, s több mint valószínű, hogy a fel­vásárolt arany is külföldre kerül. A használt arany ékszer, törtarany, órák, érmék árát kézbe fizetik, nyugta nélkül.

– Nem erkölcsös, hogy ezek a felvásárlók az em­berek járatlanságát, naiv­ságát, szociális helyzetét használják ki. Mint látjuk, a külföldi felvásárlók ép­pen a Muravidékre jönnek

át, Maribor környékén ez már nem tapasztalható – mondta Vlado Mandič muraszombati aranymű­ves, a Kisipari Kamara aranyműves szekciójának elnöke. – Tettünk már fel­jelentést a felügyelőségnél, az adóhivatalnál, de nem nagy eredménnyel. Mivel bejegyzett mérleggel és ár­jegyzékkel rendelkeznek, nem sértenek semmilyen szlovén szabályt. De bez­zeg más a helyzet Ausztri­ában, ahol mi ilyen módon,

ajtótól ajtóig nem vásárol­hatnánk náluk aranyat, bár az EU­ban vagyunk. Különböző engedélyekkel maximálisan levédték a használt arany piacát is. S mint látjuk, az államot sem érdekli túlzottan, hova kerül a felvásárolt arany, sem az, hogy adózás nél­kül történik az üzlet. Ne­künk még azt sem sikerült megtudnunk, hova kerül az arany – Csehországba, Bulgáriába, Romániába? S mekkora mennyiségben?

Mint említettük, a hasz­nált arany eladása egyéni döntés alapján történik, szabadon választva meg, kinek és mennyiért adja el személyes tulajdonát. Le­het, hogy erre jó esélyt ad az országhatár túloldala is.

Míg a kétesnek tartott cégek karátérték nélkül közel 40 eurót ígérnek 1 gramm aranyért, addig az aranyművesek Lendván és Muraszombatban a 14 karátos ékszerért (ez a leg­gyakoribb érték) 18 és 23, illetve 25 euró között ígér­nek. Az ár a karátértékkel párhuzamosan növekedik, készpénzben fizetnek, illet­ve utalnak a bankszámlára. Követhetően, mérés és az arany minőségének precíz megállapítása mellett, napi tőzsdei ár szerint, melyek idén emelkedő irányt mu­tatnak.

Jó áron megy az arany

Az árkülönbségek nagyok lehetnekAz arany mindig a gazdagság jelképe, amolyan státusszim-bólum volt, és az ma is. Ezen túl egyfajta végső megoldást is megtestesít, hiszen az eladása javíthat a nehéz anyagi helyzeten. Az utóbbi néhány hónapban élénk aranyékszer-felvásárlás folyik a Muravidéken. Hol köt ki?

Az árkülönbségek nagyok lehetnek

A Mura jelezte vételi szándékát Szerbiában

Az arany értékálló befektetés. Eladásakor érdemes több helyen is megérdeklődni, mennyit adnak érte.

Page 7: Népújság, 2012/36. szám

7N É P Ú J S Á G 2 0 1 2 . s z e p t e m b e r 6 .

Kultúra

Szögi László öntőmester.

Lipovics János, Vanyúr István, Metka Kavčič, Ki­rály Ferenc, Györfi Sándor, Dan Reisinger, Szűcs Lász­ló és Szögi László augusz­tus 20­tól a 40. Lendvai Nemzetközi Művésztele­pen alkotott, többen kö­zülük az öntőmesteri rang birtokosai is. Szögi László nyíregyházi öntőmester nem először jár Lendván – az idei évi tapasztalatairól kérdeztük:

– Valóban így van, már 8 alkalommal is jártam itt Györfi Sándor kollégám­mal. Idén helyettesíteni is kénytelen vagyok őt, akitől ezt a technikát eltanultam, sok kitartással és tapasz­talatszerzéssel. Nekem meggyőződésem, hogy ez egy szakrális tevékenység: a fémet olyan állapotba kell hozni, hogy a folyé­konysága révén a kívánt formát elérhessük. Ez a munka nagy koncentrációt igényel. 30­án volt a munka „dandárja”, egy nagyobb

Bronzöntés a negyvenedik lendvai művésztelepen

A grafikus 3D-s kísérlete bronzbanKét Zala György-művel és több szerzői alkotással, többek között Dan Reisinger izraeli grafikusművész háromdimenziós grafikai kísérletével és a hét meghívott művész Lendván készült alko-tásaival gazdagodott a Galéria-Múzeum gyűjteménye.

Bence [email protected]

szabású Zala György mini­szobrot öntöttünk ki, „A béke szekerének” a párját, valamint egy Sissi­szobrot. Ezeknek az érdekessége, hogy bronzöntés ezekről a modellekről még nem történt soha, s a százéves gipsz restaurálása is nagy feladat volt. Ez a munka Király Ferencéket dicséri, s mintegy két hónapot vett igénybe. De végül is meg­van, s cizellálásra vár.

Dan Reisinger Izraelből jött, s az öntőmesterek szerint gyermeki örömmel

közelített a bronzöntéshez, hiszen nem remélte, hogy a digitális világban létezik még a kézművességnek ilyen foka, mint éppen itt, Lendván: – Ez így van, en­gem rokoni szálak fűznek Zalához, s nagyon örülök, hogy a tavaszi, a zsinagó­gában rendezett grafikai kiállításom után meghívást kaptam a művésztelepre. Háromdimenziós grafikát már készítettem, de bronz­ban soha nem dolgoztam. Nagyon érdekes volt, hogy igazi támogató csapat van, akiktől lehetett jó tanácso­

kat kapni, én meg ugyan­azzal a frissességgel álltam a feladathoz, mint bármi más munkához. Nagyon élveztem, s a folyamatról is nagyon sokat megtanul­tam. Különösen az tetszett, hogy nem személyes do­log, hanem team­munka eredményeként születik meg a szobor, a plasztika. Lendván a „timeless” érzés kerített hatalmába – az időtlenség érzése, amit a

Zala György művének, A háború szekere című szobornak a darabjai.

vár és ez a miliő okozott. Összehasonlítva az internet világával, itt úgy éreztem, valóban megállt az idő.

Megkérdeztük arról is a művészt, mi lesz a sorsa

az Utolsó menet című alko­tásának, mely a 60–70 ezer elpusztított munkaszolgá­latost idézi meg.

­ Az „eredetije” Buda­pesten lesz felállítva, ezek 1,5–2 méteres szobrok, ilyen mű Magyarországon még nincs. Az itt készült darabok egy példánya pe­dig a galéria tulajdonába kerül, az egyik pedig a jeruzsálemi zsidó múzeum gyűjteményébe.

Dan Reisinger az elkészült alkotással.

Vasár nap, a zs idó kultúra európai napján a Lendvai Zsinagógában kiállítás­megnyitóra és könyvbemutatóra került sor, szép számú közönség részvételével. Idén a zsidó humor jelentette a vezér­fonalat.

A rendezvény beveze­tőjében Šimonka Tanja, a Művelődési és Promóciós Intézet igazgatója kiemel­te: a zsidó humor intellek­tuális humor, ugyanakkor önkritikát is gyakorol, s az is jellemzője, hogy rend­kívül rétegződő. További

érdekessége pedig, hogy a legtöbbjüket maguk a zsidó származású emberek alkották meg.

A megnyitott kiállítás a Maribori Zsinagóga 10 éves működését, a különböző rendezvényeket, magát az épületet, valamint a tevékenységek sokaságát hivatott bemutatni.

Ezt követően Marjan Toš, a Maribori Zsidó Kul­turális Központ vezetője, a zsidó közösségek szlo­véniai koordinátora tagja beszélt a zsidó közösségek letelepedéséről, 19. és 20.

századi számkivetett sor­sukról, a rasszizmus ve­szélyeiről a mai világban.

Toš kifejtette: A mura­vidéki zsidók történelmi emlékezete (Zgodovinski spomin na prekmurske jude) című könyv hosz­szú és fáradságos mun­ka eredménye, hiszen az adatok sokáig nem voltak kutathatóak, utóbb pe­dig máshonnan – ahogy például a muraszombati zsinagóga lerombolásának körülményeit feltáró do­kumentummal is történt –, nem a vallásokról szóló,

Könyvbemutató és kiállítás

Marjan Toš Lendván mutatta be legújabb, a muravidéki zsidókról szóló könyvét.

hanem a vendéglátásról szóló dossziéból kerül­tek elő. A könyvet egyik jóbarátjának (R. Stupar)

tett ígéretével összhangban először Lendván kívánta bemutatni, s ez vasárnap meg is történt.

A grafikus 3D-s kísérlete bronzban

Page 8: Népújság, 2012/36. szám

8N É P Ú J S Á G 2 0 1 2 . s z e p t e m b e r 6 .

Gazdaság

A Lendva­hegyi sző­lőkben az utóbbi években már megszoktuk, hogy a szüret egy­kettő héttel előbb zajlik, a szeptember vége, október eleje helyett a szőlő­betakarítást inkább a szeptember eleji, sőt au­gusztus végén zajló szüret váltja fel. Így volt ez tavaly is, amikor a természet mi­nőségileg és mennyiségileg is igencsak adakozó volt. Már az előrejelzések és a később lezajlott borminő­sítések is bizonyították, hogy egy igencsak kiváló,

sőt rendkívüli szüretről volt szó, párosult ugyanis a mennyiség és az igen jó minőség is, s ezt kihasznál­ták a borászok is, akik igen jó borokat ápoltak ki.

Hasonlók az előrejel­zések az idén is, habár mennyiségileg legalább 30 százalékkal kisebb termés várható, mint tavaly. A szü­ret már javában zajlik, az elkövetkező hétvégén nagy valószínűséggel igencsak

Csak a szövetkezet vásárolja fel a szőlőt

Az idén korai szüret várhatóA tavalyi, minőségileg és mennyiségileg igencsak jól teljesítő és mindemellett igazán különleges évjárat után az idén sem várható átlagos évjárat. Az előrejelzések alapján mennyiségileg szerényebb, de minőségileg jó, illetve kiváló évjárat várható az idén, legalábbis a korai és a középérésű fajták tekintetében. A késői fajták esetében még sok függ a szeptemberi időjárástól.

Tomka [email protected]

sűrű lesz a hegyi forga­lom. Az illetékes maribori szakszolgálat is már kiadta a közleményt, a korai és a középérésű fajták techno­lógiailag érettek, és ha nem valamilyen különleges szü­retelésű bort szeretnénk készíteni, nincs mire vár­ni. Ezt a tényt megerősíti Fehér Marika, az MSZSZ szakembere is, aki kifejti, a cukorfokokkal az idén sem lesz gond, a természet ismét lehetővé tette, hogy olyan bort készítsünk, amilyent a fogyasztó kíván. Ez igaz a korai és a közép­érésű fajtákra, amelyek átlagban már megközelí­

tették, illetve meghaladták a 90 Oe cukorfokot, míg természetesen a késői faj­ták, amelyek augusztus végén nagyjából 70­75 Oe cukorfokos eredményeket mutattak, még váratnak magukra. A szakember szerint a közölt cukorfo­kok átlagot jelentenek, minden szőlősgazda leg­jobb, ha maga ellenőrzi ezeket és a kívánt bortípus­hoz mérten választja meg

a szüret időpontját. Fehér Marika szerint az eddigi mintavételek arról beszél­nek, az idén magasabbak a bogyók pH­értékei, a savak viszont alacsonyabbak, mint tavaly, így problémák jelentkezhetnek a külön­böző baktériumok negatív hatásai miatt. Vagyis a szüret lehetőség szerint ne folyjon túl melegben, legyünk elővigyázatosak a kénezéssel, amelyet a szőlő egészségi állapota, a savszint, a must hőmérsék­lete, a pince hőmérséklete, a hordó nagysága és típu­sa, illetve a pincehigiénia szintje, az esetleges hűtési lehetőségek léte határoz­zon meg. Minél magasabb a pH, minél alacsonyabbak a savak, minél melegebb a must, annál több kénre lesz szükség a must meg­felelő szinten tartásához. Az ajánlott mennyiségek: 60–150 ml 5–6 százalékos kénessav, illetve 6–15 g kálium­diszulfid 100 liter mustra. Az utóbb említett káliumos kénpor hasz­nálata nem ajánlatos az alacsony savtartalommal rendelkező mustoknál, mert a kénpor serkenti a sav lekötését. A szakember szerint az idén is ajánlatos a nyálkázás elvégzése, illetve az előbb említett okok miatt szinte kötelező a fajélesztők használata is.

A közölt szőlészeti, borászati alapinformációk, a szőlő és a bor minősége a Lendva­hegyen nem okoz gondot az utóbbi években, annál inkább a szőlő, illetve a borok értékesítése. Ezen a területen sajnos nem sok jó információval tu­dunk szolgálni. Az utóbbi években egyedüli nagyobb

felvásárlóként megmaradt Lendvai Várpincészet az idén sajnos nem vásárol fel szőlőt, a valamikori Esterházy­pince acélhor­dói ugyanis információink szerint még tele vannak a tavalyi borokkal, így nem áll módjukban újabb meny­nyiségeket felhalmozni. Öröm az ürömben, hogy több év kihagyás után is­mét felvásárlást szervez a Lendvai Agrárszövetkezet, amely szombattól fogadja a szőlőt csentei átvevőhe­lyén, természetesen elő­zetes egyeztetés és időpont megbeszélése alapján – az egyeztetés időszaka hiva­

A középérésű fajták már szüretre készek – a fényképen egy szép, érett szürkebarát látható. Az idén alacsony sa-vak, magas pH-értékek és magas cukorfokok jellemzik a szőlőt, így várhatók bizonyos problémák a borápolásban.

talosan szerdán telt le. A felvásárlási ár még nem ismert, az asztali borként a Slovin vállalatnak köz­vetített lendvai nedűért a termelők 10 hónap múlva kapják meg az első kifize­téseket, a szövetkezetben pedig az eddigi gyakor­lathoz híven a vételár elő­zetesen is levásárolható különböző mezőgazdasági alapanyagok, anyagok, termékek formájában. A vételár többek között függ a község által esetleg biz­tosított támogatástól is, nem hivatalos információk szerint a 25 centes, vagy e körüli vételár valószínű­síthető, habár hallani akár 40 centes árról is. A fejle­ményekről, illetve az idei évjárat jellegzetességeiről borászati szempontból a Népújság következő szá­mában írunk.

Az idén korai szüret várható

Koren Marjan Lendva-hegyi borospincéje előtt kötötte meg a Lendvai Szőlő- és Gyümölcstermelők Egyesülete nevében Fehér Marika elnök, valamint Vida Tibor, a Vigrat vállalat vezetője azt a szerződést, amely alapján a lendvai Alsó utcában található, az egyesület részére a község által bérbe adott épület építészeti munkái, teljes rekonstrukciója öt hónapon

belül fejeződik be. A szerződés alapján az építkező vállalat a munkákat 74 ezer euróért végzi el, míg az egyesület számára összesen 160 ezer euró áll rendelkezésre a projekt végkivitelezésére, az épület végső belső kialakítására, a tartalom kialakítására.

A projekt legkésőbb 2014 március végén fejező-dik be, de a beruházó szerint ha az uniós keretből (SI–HU) nyert pénzek folyósítása ütemszerű lesz, ko-rábbi befejezést várnak, s a létesítmény borturisztikai központként a helyi borászoknak, illetve a Lendvára érkezett turistáknak is nyújt majd tartalmakat.

tt

A beruházó és a kivitelező képviselői aláírták a szerződést.

Indul a borturisztikai központ építése

Page 9: Népújság, 2012/36. szám

9N É P Ú J S Á G 2 0 1 2 . s z e p t e m b e r 6 .

Info

Tomka [email protected]

A nyári hónapok a munkálatok jegyében zaj­lottak a Lendvai Idősebb Polgárok Otthonában, így

határidőn belül befejező­dött az otthon felújítása. A hétfőn megrendezett sajtó­tájékoztatón Franc Špilak igazgató elmondta, hogy a munkálatok nagyobb

Befejeződött a felújításbonyodalmak nélkül zaj­lottak, a kivitelezők az otthon alkalmazottaival közösen figyeltek arra,

hogy az otthonlakók a munkálatokat lehetőség szerint minél kevésbé ér­zékeljék, így például a meleg nyári hónapokban a klímaberendezések mű­

Az otthon nemcsak külsőleg szépült meg, hanem az energiatakarékos intézkedéseknek köszönhetően csök-kennek az üzemeltetési költségek is.

ködtek, a betegek kényel­mét szolgálva. Felújításra került az otthon szigetelése (az eddigi 5 centire további 10 centi szigetelőanyag került), a padlásra plusz 5 centi szigetelés került, a radiátorok szelepeit kicse­rélték a teljes épületben, megvalósult a szivattyúk hidraulikus kiegyensúlyo­zása, a fűtőház és a konyha szellőzőrendszerének a korszerűsítése, a meleg szanitervíz előállítása nap­kollektorok segítségével történik 4500 literes me­legvíztárolóval, valamint a teljes épületben kiépítették a takarékos világítást. Az otthon energiatakarékossá tétele összesen mintegy 333.000 euróba került, ám ezáltal a számítások szerint 25 százalékos ener­gia­megtakarítást várnak.

HF

A miniszter a régió leg­inkább sújtotta vidékén, a Muraszombat–Odranci–Turnišče háromszögben keletkezett aszálykárok megtekintése utáni beszél­getésen kifejtette: reméli, hogy a megbízott községi kárfelmérő bizottságok be­csületes módon végezték el munkájukat és a tényleges károkat írták fel. Ezeket az adatokat feldolgozzák majd a regionális bizottságok, ezt követően az illetékes védelmi tárca elkészíti az ál­lami szanálási tervet, amely alapján a kormány majd

A lendvai Elektro ma­terialban szeptember 1­jén tartották meg az első házi vásárt a cég újonnan épített parkolójában. Az esős idő ugyan nem kedvezett a szabadtéri rendezvények­nek, de ahogy Jože Tkalec, az Elektromaterial eladási osztályának vezetője el­

mondta, az érdeklődéssel elégedettek.

– A vásár által helyben is be kívántunk mutatkoz­ni, népszerűsíteni új ter­mékeinket, programunkat, a lámpákat. A vásárra egy szűkebb válogatást készí­tettünk univerzális lámpá­inkból. A mintegy kétéves lámpagyártási termelési programunk az elsődleges tevékenységünk a kapcso­

Házi vásárt tartottak az Elektromaterialban

lók gyártása mellett Luxem márkanév alatt, jelenleg pedig a moduláris kapcso­lókkal próbálunk piacot hódítani. Frankfurtban, Európa egyik legjelentő­sebb vásárán már az „okos installációkkal” mutatkoz­tunk be. Sok az újdonság, melyek többnyire a szak­

ipart érintik, nem annyira a széles közönségnek, de például a lámpák esetében számítunk a lakosság ér­deklődésére – mondta az I. Házi Vásár alkalmából Jože Tkalec, melyet a jövőben még minden bizonnyal meg fognak ismételni.

Az Elektromaterial a tavalyi évet 100 ezer euró tiszta nyereséggel zárta.

Szolarics Nađ Klára

Az esős idő ellenére sokan benéztek az Elektromaterial első házi vásárára, a lámpák kiállítására.

Aszály: hosszú távú megoldásokra lesz szükség

Becsületes kárfelmérést kér a miniszterHétfőn a Muravidékre látogatott Franc Bogovič mezőgazdasági és környezetvédelmi tárcavezető, aki az idei muravidéki aszály-ról terepszemlén bizonyosodott meg, majd Turnišče Község üléstermében beszélgetett a lehetséges megoldásokról a köz-ségek, illetve a mezőgazdasági szakma regionális képviselőivel.

meg tudja hozni a megfe­lelő döntést. Az aszálykár a miniszter szerint a Mura­vidéken nagy, de nagyok a

károk egyéb régiókban is, a legnagyobb azonban egyér­telműen a tengermelléken. Addig is a miniszter ígérete

A házigazda polgármester, Režonja Slavko, Franc Bogovič miniszter, illetve Jože Meolic, az agrárkamara regionális egységének vezetője.

szerint olyan megoldások várhatók, hogy az aszály sújtotta területeken előbb fizetik ki az esedékes me­zőgazdasági támogatásokat – erről már tárgyal a tárca az illetékes ügynökséggel –, illetve esetleg az, hogy a Nemzeti Földalapnál te­rületeket bérlő gazdáknak elengedik a bérleti díjakat.

A miniszter egyébként felhívta a termelők, a szak­ma figyelmét arra, hogy

az aszály elleni alternatív megoldásokat, talajműve­lést, aszálytűrő kultúrák termesztését is szorgal­mazni kell, mindenképpen dolgozni kell azonban az öntözésre alkalmas terüle­tek – a Muravidéken meg­közelítően 10 ezer hektár – ellátásán öntözőrendsze­rekkel. A tárca ennek nagy figyelmet szentel a követ­kező uniós vidékfejlesztési programjában.

Becsületes kárfelmérést kér a miniszter

Page 10: Népújság, 2012/36. szám

10N É P Ú J S Á G 2 0 1 2 . s z e p t e m b e r 6 .

a mai napon... visszapillantó

nyelvről mindenkinek Gróf Annamária, a Maribori Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének lektora

Info

1992. szeptember 4-én, 35. szám

Szeptember 6-án történt1522 Néhány túlélővel megérkezett

Spanyolországba a világ első körülhajózásából a Victoria nevű hajó.

1896 Megszületett Felix Salten magyar származású osztrák író, a „Bambi” szerzője.

1919 Megszületett az amerikai Wilson Greatbatch, a beültet-hető szívritmus-szabályozó feltalálója.

1922 Meghalt Mihalik Kálmán egye-temi tanársegéd, zeneszerző, a Székely (Erdélyi) Himnusz komponistája.

1941 A németek által megszállt területeken elrendelték, hogy a zsidóknak sárga csillagot kell viselniük.

1942 Meghalt Szilágyi László költő, író, újságíró, operett-szöveg-könyvíró (Én és a kisöcsém).

1959 Forgalomba hozták az első Barbie-babát.

1961 Először lépett színpadra Bob Dylan.

1970 Arab terroristák három repülő-gépet eltérítve több mint 500 túszt ejtettek.

1996 II. János Pál pápa megkezdte kétnapos magyarországi láto-gatását.

1978 Meghalt Adi Dassler, az Adidas sportmárka megalapítója, a PUMA-t megalapító Rudolf Dassler öccse.

1991 A Szovjet Államtanács elismer-te a balti államok függetlensé-gét.

Kezdd el, pajtás, szorgalmasan kezdd!

Szeptember elején Szlovénia­szerte az álta­lános iskolákban megszó­lalt az iskolacsengő. A kis elsősök pirosló arccal, sok titokzatos várakozással és kíváncsisággal lépték át a tudás fellegvárának küszöbét. Vadonatúj és drága iskolatáskákkal, fü­zetekkel, könyvekkel ültek be az iskolapadokba, hogy magukba szívják a tudás

nektárját, megtanulják a betűvetés és a számok titokzatos világát. Ezek a gyerekek már nem a pala­táblát és a szivacsot nyá­lazzák. Többségük ismeri a betűket, hisz nap mint nap órák hosszat ültek a tévé előtt, és hangosan drukkoltak a rajzfilmek hő­seinek. Számos idegen szót megtanultak és többen kö­zülük már a számítógépes

játékokkal is megbirkóz­tak. Elgondolkodom az egészen, hogy lám ezek a gyerekek hozzánk képest mennyivel gazdagabbak és képzettebbek…

Közben eszembe jut a Magyar Nemzetiségi Közös­ség oktatási bizottsága ülé­se, ahol elhangzott az, hogy a magyar gyerekek nem akarják a saját anyanyelvü­ket tanulni. Vajon milyen

nemzedék lesz az, amely szüleivel együtt lemond saját nemzeti identitásáról, lemond az édes anyanyelv csodálatos, bölcsőt ringató muzsikájáról? Anyanyelv, amelyen először megszó­lalunk, amelyen álmodunk, amelyen gondolkodunk, minden embernek csak egy van, és bárhol és bárhogy éljünk is, erről nem szabad lemondani!

Itt van az ősz, itt van újraSzeptember 1-jén indult

a tanév, nemsokára itt a szüret ideje. A jeles dátu­mok írása sokszor okoz nehézséget. A keltezés ráadásul a magyar és a szlovén nyelvben eltérő.

A magyarban az év­szám áll az élen, ezt min­dig arab számmal írjuk, utána pontot teszünk.

A hónap arab vagy ró­mai számmal vagy betű­vel írható, rövidíthető is a következőképpen: jan., febr., márc., ápr., máj., jún., júl., aug., szept., okt., nov., dec. A rövidítés vagy

a szám után szintén pontot teszünk.

A napot csak arab számmal írhatjuk, mely után mindig pontot kell tenni. A variációk tehát a következők:

2012. szeptember 6. 2012. szept. 6.2012. 09. 06.2012. IX. 06.A szlovén keltezéstől

nemcsak a sorrendben tér el a magyar, hanem abban is, hogy amennyiben min­den elemet számmal írunk, a tíznél kisebb hónapok és napok esetében a nullát is

le kell írni.A napot jelölő számok

toldalékolása szintén oda­figyelést igényel, hiszen a kötőjellel kapcsolt toldalék előtt elmarad a pont: 2012. szeptember 6-án, 6-tól, 6-ig… Itt viszont, mivel már szövegkörnyezetbe került a dátum – tehát nem csupán keltezésről van szó –, nem kell kiírnunk a nullát a tíznél kisebb számok esetében. Fontos megjegyezni, hogy az –n rag előtt mindig ott a birto­kos személyjel: 2-án, 4-én.

Az elseje írásmódja a

legtrükkösebb, itt nem hagyható el a –j sem a birtokos személyjelből, hi­szen ez is a toldalék része: 1-je, 1-jén, 1-jétől, 1-jéig, 1-ji vagy 1-jei.

A birtokviszony saj­nos máskor is okozhat fejtörést: ha az évszám az azt követő hónap nevével vagy más szóval birtokos

szerkezetet alkot, a pon­tot el kell hagyni utána: 2012 szeptemberében, 2012 őszén, 2012 végén DE 2012. szeptemberben, 2012. évi, 2012. téli.

Kedves Olvasók! To­vábbra is várjuk levelei­ket az [email protected] címen. Kellemes szüreti időszakot kívánok!

Page 11: Népújság, 2012/36. szám

11N É P Ú J S Á G 2 0 1 2 . s z e p t e m b e r 6 .

Közmédia-javallat

Info

Ezen a héten Var-ga Editet, a népszerű műsorvezetőt kérdez-tük arról, hogy milyen programokat ajánlana olvasóink számára a közmédia kínálatából.

Hétfőn a Bor, ke-nyér, Balaton című mű-sort nézném meg, mivel mind a gasztronómia, mind a bor, mind a Ba-laton nagyon érdekel. Amióta megszülettek a gyerekeink, sok időt töltünk Balatonfüreden, és a Balaton-felvidéki fehér borokat is különö-sen kedveljük. Kenyeret pedig magam is sütök, illetve augusztus 20-án

szentelték meg az új ke-nyeret, így ez az élmény még friss számomra (Duna 16.30).

Kedden szeptember 11-e lesz, és a Híradóban megemlékeznek a tizenegy évvel ezelőtti terrortáma-dásról, amely alapvetően megváltoztatta a világ biz-tonságához, a terrorizmus-

hoz és az erőszakhoz való viszonyunkat (M1 19.30).

Szerdán mindenkép-pen szeretném felhívni a figyelmet Örkény István Egyperces novelláira. Az élmény kedvéért egy-két évente színházban is meg szoktam nézni a darabot, mivel rendkívül érdekes, ahogy Mácsai Pál minden egyes alkalommal újat tud mondani. A művet a Bar-tók Rádióban, Mertz Tibor, Törőcsik Mari, Darvas Iván és Kézdy György előadásá-ban hallhatjuk (20.55).

Csütörtökre két műsort is ajánlanék a Kossuth Rá-dióból. Az egyik a Vendég a háznál, ahol gyerekek-ről lesz szó felnőtteknek. Amióta gyakorló édesanya vagyok, minden, ami gyere-kekkel kapcsolatos, érdekel. Ebben a műsorban pedig színvonalasan, valódi prob-

lémákat feldolgozva beszél-getnek (11.30). A másik, amit érdemes meghallgatni, a Gyereksáv, ahol a Kolom-pos együttes felvételei is elhangzanak. A Kolompos-dalok voltak a gyerekeim első zenei élményei, ame-lyek mindig felvidították őket egy-egy nyugtalanabb napon (19.30).

Pénteken üde színfolt-ként jelentkezik a magyar műsorkínálatban a Szósz?! – A magyar nyelv szava-borsa, amely a magyar nyelvműveléssel, helyes beszéddel, anyanyelvi té-mákkal foglalkozik (Duna World 14.40).

Szombaton a Du ma-füred című adást emelném ki, amelyen személyesen

is jelen voltam. Édes-anyám névnapja alkalmá-ból sikerült eljutnunk a Rádiókabaré felvételére Balatonfüreden, és közel három órán át felhőtlenül szórakoztunk (Kossuth Rádió 13.06).

Névnapom alkalmá-ból a Ginger és Fred című Fellini-filmet néz-

ném meg legszíveseb-ben vasárnap este. An-nak idején irodalom- és drámatagozatos középis-kolába jártam, ahol film-esztétikát is hallgattam. A tanáromnak Fellini, a filmművészet egyik meg-kerülhetetlen szereplője és kulcsfigurája volt a vesszőparipája (Duna 21.15).

Varga Edit heti ajánlója

nos iskolákban, hiszen az ősi indiai szentírásokkal, a Védákkal is megismer­kednek, s ennek szellemé­ben igyekeznek élni min­dennapjaikat. Az ott lévő ökoiskolájuk teljes áramigé­nyét a szél­ és a napenergia fedezi, a völgy szennyvize

pedig egy nádgyökér­zónás tisztítón megy keresztül.

Az ebédet a templom­helyiségben levő indiai étteremben fogyasztottuk el, ahol a helyi termeszté­sű zöldségekből készült és zamatosan fűszerezett vegetáriánus ennivalót friss

A Lendvai Kétnyelvű Középiskola tanárai a Krisna-völgyben.

A 2007–2013­as Szlo­vénia–Magyarország Ha­táron Átnyúló Együttmű­ködési Program keretén belül valósul meg a Healthy Youth, vagyis a Középis­kolák Egészséges Életmód Hálózata című projekt. A projektben a Lendvai Kétnyelvű Középiskola is részt vesz, s ennek köszön­hetően augusztus 24­én a középiskola 10 tanára ellátogathatott a Balaton partjától 30 kilométerre fekvő, Somogyvámos tő­szomszédságában elterülő Krisna­völgybe.

A 260 hektár területen fekvő Krisna­völgy Indi­ai Kulturális Központ és Biofarmot azzal a céllal alapították, hogy az em­berek megismerkedjenek egy ősi kultúra értékeivel, valamint a természetes életmóddal.

Jelenleg a Krisna­völgy­ben 140 hívő él, közülük 10­en általános iskolások. Itt más módszerekkel oktat­ják és nevelik a gyerekeket, mint a megszokott általá­

Tanulmányi kirándulás a Krisna-völgybe

gyümölcsből facsart, alko­holmentes nedűvel öblít­hettük le.

Megcsodálhattuk Kris­na szent teheneit, sőt a két újszülött bocit is. A marhákat emberként keze­lik, mindegyiküknek van saját szanszkrit eredetű

neve, az istállóban zenével kedveskednek nekik. 24 éves vezetőnk tartalmas beszámolójában többek közt azt is elmondta, hogy a tehéntrágya náluk értékes kincs, mert megszárítva tüzelőanyagként haszno­sítják.

Milyen titkokra derít fényt a völgy? Becsüljük meg egymást és minden élőlényt, a lélek fonto­sabb, mint az anyagiak és a birtoklás, értékeljük azt, amink van, s elégedjünk meg annyival, amennyi elég a megélhetéshez, szeretet­tel szolgáljunk és szeres­sünk egy felsőbb erőt, mert csak így élhetünk teljes és boldog életet.

Minden résztvevő szá­mára nagyon hasznos volt a tanulmányi kirándulás, hiszen az „egyszerű, termé­szet közeli élet, emelkedett gondolkodás” kultúrájával ismerkedhettünk meg, sőt hazafelé arról is elgondol­kodhattunk, hogy hova vezet rohanó életmódunk.

F.K.

Page 12: Népújság, 2012/36. szám

12N É P Ú J S Á G 2 0 1 2 . s z e p t e m b e r 6 .

Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz) www.rtvslo.si/mmr, E-mail: [email protected], A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és 575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00 órakor. Hírek hétfőtől szombatig minden órában.

szeptember 7. péntek szeptember 8. szombat szeptember 10. hétfő szeptember 9. vasárnap

Info

Szlovén Tévé6:10 Visszhangok, 7:00 Gyerekműsor, 11:40 Vejko – norvég film, 13:00 Hírek, 13:20 A Hét, ism., 14:20

Szlovén magazin, 14 :50 Állatokról , emberekről, 15:20 A ker tben, 15:45 Village Folk – dok. sorozat, ism., 15:55 A gyönyörű Daciám – spanyol–román dok. műsor, 17:00 Hírek, 17 :15 Mesélnek a

fák – dok. sorozat ism., 17:40 Rex felügyelő – oszt-rák sorozat, 18:30 Mezsgyék, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 Villanás, 20:00 Nyári éj, 21:30 Welcome to the Rileys – angol film, 23:20 Hírek, 23:50 Maribor 2012, 0:10 Ismétlések.

Szlovén Tévé II.8:10 Az időn át, 10:55 Hegyi kerékpározás, 13:15 Szlovén villanások, ism., 13:55 Forma–1 Olasz Nagydíj – időmérő edzés , 15:10 Kajak-kenu vk, 17:10 Hegyi kerékpározás, 19:10 Szlovénok a világban, ism., 20:00 Margot – angol film, ism., 21:25 Sport, 21:55 33/45 – zenés műsor, 0:15 Ismétlések.

Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:05 Paralimpia összefoglaló, 13:05 Boxutca – Forma-1 magazin, 13:40 Forma–1 Olasz Nagydíj – Időmérő edzés, 15:25 Az esőerdő titkos élete – angol dok. film, 16:20 Doc Martin – angol sorozat, 17:15 Csak egy telefon – magyar film, 18:30 SzerencseSzombat, 19:30 Híradó este, 20:15 Retró kabaré, 21:10 Taxi – francia film, 22:40 Nagyon zene – koncertsorozat, 23:20 Falco – Az ördögben is még élünk! – német–osztrák film

RTL Klub7:00 Kölyökklub, 10:25 Asztro Show, 11:20 XXI. század – a legendák velünk élnek, 11:50 Házon kívül,

12:55 Steven Seagal – Az igazságosztó – am. sorozat, 13:30 Kung-fu – am. film, 14:30 Rudi malac újra száguld – német film, 16:25 1200 – A halál alagútja – osztrák–német–szlovák film, 18:30 Híradó, 19:00

Fókusz plusz, 19:30 X-Faktor – A válogatás, 21:15 Die Hard 4.: Legdrágább az életed – am. film, 23: 50 Az élet sója – am. film, 1:45 Ismétlések

TV2 6:25 TV2-matiné, 10:20 Babavilág, 10:50 9 hónap, 11:20 Tequila és Bonetti legújabb kalandjai – olasz sorozat, 12:20 Duval és Moretti – francia sorozat, 13:50 Sheena – am. sorozat, 14:50 Bűbájos boszor-kák – am. sorozat, 15:50 Áldott jó nyomozó – am. sorozat, 16:50 Sas-kabaré, 17:55 Activity, ism., 18:30 Tények, 19:00 Aktív Extra, 19:35 Beverly Hills-i zsaru 2. – am. film, 21:35 A katedrális – német-kanadai sorozat, 23:35 Luxusdoki – am. sorozat, 0:35 A médium – am. sorozat, 1:35 EZO.TV 2:35 Ismétlések.

Duna Tévé6:25 Gyerekeknek, 12:00 Híradó, 12:15 Lyukasóra, 12:45 Vannak vidékek – magyar ism. sorozat, 13:15 Heuréka!, 13:40 Sírjaink hol domborulnak, 14:10 Talpa-latnyi zöld, 14:35 Pannon expressz, 15:05 Solti György Budapesten – dok. film, 15:50 Élet apával – am. film, 18:00 Híradó, 18:35 Hogy volt?!, 19:30 Molnár Ferenc: Az üvegcipő – színházi előadás, 21:35 Kultikon, 22:30 MüpArt, 0:00 Rejtély – francia–osztrák–német film, 1:55 Cigányok – német dok. film 3:00 Ismétlések.

Szlovén Tévé6:15 Visszhangok, 10:10 Gyerekműsor, 12:05 Ami szent és a világ, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Szlovénia kilátásai, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak, 15:45 Nemzeti-ségi műsor, 17:00 Hírek, 17:20 Golnik szanatórium – dok. sorozat 17:50 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat,ism., 18:20 Rajzfilm, 19:00 Hírek, 19:30 Szlo-vén krónika, 20:00 Graška Gora énekel és játszik 2012 – fesztivál, 22:00 Visszhangok, 23:00 Éjféli klub, 0:15 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 15:10 Érdekel a könyv, 15:30 Fekete-fehér idők, 15:45 Percek a…, 16:50 Sport – Röplabda, 19:00 Nyugati civilizáció, ism., 20:00 Labdarúgó-bajnokság, 23:20 A csend – angol sorozat, ism., 0:20 Ismétlések.

Magyar Tévé5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 12:55

E s é l y , 13 :35 Az é n A f r i -kám, 15:05 Otthonod a kávéház, 15:25 Arisz-tokraták – angol–ír–am. soro-zat, 16:20 Capri – Az

álmok szigete – olasz sorozat, 17:20 A korona herce-ge – dél-koreai sorozat, 18:30 Csillagjegyek – francia sorozat, 19:30 Híradó este, 20:15 Poén Péntek, 21:10 Borvacsora, 22: 10 Az Este, 22:05 Titkok és szolgála-tok, 23:40 Michael Bublé – koncert, 0:45 Ismétlések

RTL Klub 7:45 Reggeli, 12:10 Asztro Show, 13:15 Az éden titkai – görög sorozat, 14:25 Kaméleon, a renegát – am. film, 16:20 Marichuy – mexikói sorozat, 17:20 Teresa – mexikói sorozat, 18:30 Híradó, 19:10 A gyanú árnyé-kában, 20:10 Fókusz, 20:50 Barátok közt – magyar sorozat, 21:25 CSI: Miami helyszínelők – am. sorozat, 22:25 Gyilkos elmék – am. sorozat, 23:35 Odaát – am. sorozat, 0:30 Reflektor, 0:45 Törzsutas, 1:15 Döglött akták – am. sorozat, 2:05 Autómánia.

TV26:25 Tények reggel, 11:00 EZO.TV, 12:35 A láthatatlan ember – am. sorozat, 14:20 Marina – mexikói sorozat, 15:20 Rejtélyes vírusok nyomában – am. sorozat, 16:25 Hal a tortán, 17:25 Tiltott szerelem – török sorozat, 18:30 Tények, 19:35 Aktív, 20:05 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:25 Bölcsek kövére – am. film, 23:20 Aktív, 23:50 Tények este, 0:25 EZO.TV.

Duna Tévé5:30–8:30 Virradóra, 8:30–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:20 Kívánságkosár, 14:15 Önök kérték,

ism., 15:35 Magyar el -sők , 15 :50 Szeuthész, a halhatatlan – francia dok. f i lm, 16 :45 Mesélő cég-táblák, 17:20 Életképek – magyar so-rozat, 18:00

Híradó, 18:35 Kárpát Expressz, 19:05 Kézjegy, 20:05 Montalbano felügyelő – olasz sorozat, 21:05 Híradó, 21:10 Dunasport, 21:25 Különleges házasság – ma-gyar sorozat, 22:40 Mága Show, 0:10 Koncertek az A38 hajón, 2:00 Ismétlések.

Szlovén Tévé6:20 Villanás, 6:35 A hét tükre, 10:05 Gyerekműsor, 11:35 Séta a természetben, ism., 12:00 Hírek, 13:30 Éjféli klub, 14:40 Maribor 2012, 15:00 Hírek, 15:10 Jó napot, Koroška!, 15:40 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Lelki villanás, 17:35 A mezőtől az asztalig – dok. műsor, ism., 18:00 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, ism., 18:30 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 A Hét, 21:00 Studio city, 22:00 Visszhangok, 23:00 A képmás képmása, 23:35 Érdekel a könyv, 23:55 Jazz, 0:50 Ismétlések.

Szlovén Tévé II.15:10 Nemzetiségi műsor, 16:30 Jó napot, Koroška, 17:00 Róma – olasz dok. műsor, 18:00 Helyes ötlet!, 19:00 Pokoli választás, 19:50 A 3x3 plusz 6 sorsolása, 20:00 Diana Damrau – német film, 20:50 Európa öröksége, 21:45 Száműzés, 23:10 Ismétlés.

Magyar Tévé5:55-9:00 Nap-kelte, 9:00-12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:30 Sza-

badlábon Nóg-rádban, 14:05 Mrs. Bradley titokzatos ese-tei, 15:00 Ott-honod a kávé-ház – magyar sorozat, 15:25 Arisztokraták,

16:20 Capri – Az álmok szigete – olasz sorozat, 17:15 A korona hercege – dél-koreai sorozat, 18:30 Csillagjegyek – francia sorozat, 19:30 Híradó este, 20:15 Kastély csillagfényben – magyar film, 21:05 Kékfény, 22:10 Az Este, 22:45 Titkok és szolgála-tok – olasz sorozat, 23:40 Abszolút London, 0:40 Arisztokraták, 1:30 Ismétlések.

RTL Klub7:45 Reggeli, 10:30 Top Shop, 12:10 Asztro show, 13:15 Az éden titkai, 14:15 Zsenikém – Az ügynök haláli – am. film, 16:20 Marichuy – mexikói sorozat, 17:20 Teresa – mexikói sorozat, 18:30 Híradó, 19:10 A gyanú árnyékában, 20:10 Fókusz, 20:50 Barátok közt – magyar sorozat, 21:25 Dr. Csont – am. sorozat, 22:25 Hazudj, ha tudsz! – am. sorozat, 0:30 Reflektor, 0:45 Az utolsó meló – am. film.

TV26:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 10:45 EZO.TV 12:20 Baseball álmok – am. film, 14:15 Marina – mexikói sorozat, 15:15 Rejtélyes vírusok nyomában – am. sorozat, 16:15 Hal a tortán, 17:20 Tiltott szerelem – török sorozat, 18:30 Tények, 19:35 Aktív, 20:05 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:20 NCIS – am. sorozat, 22:20 NCIS: Los Angeles – am. sorozat, 23:20 Bostoni halottkémek – am. sorozat, 0:20 Tények Este, 0:55 EZO.TV, 1:30 Ismétlések.

Duna Tévé5:40–9:00 Virradóra, 9:20–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:30 Napirend előtt, 13:00 Kapcsol-

juk az országházat, 16:30 Bor, kenyér, Balaton – magyar. dok. f ilm, 16:55 Mesélő cégtáblák, 17:20 Életképek – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:35 Kárpát Expressz, 19:05 Kaszás Atti-la Díjátadó Gála, 20:10 Petőfi – ma-

gyar sorozat, 21:05 Hírek, 21:15 Dunasport, 21:25 Szeptember 11. – A terror napja – am. dok. film, 23:25 Koncertek az A38 hajón, 1:40 Ismétlések.

Szlovén Tévé7:00 Gyerekműsor, 10:45 Hallgassunk a csöndre, 11:20 Mezsgyék, 12:00 Mezőgazdasági műsor, 13:00 Hírek, 13:25 Graška Gora énekel és játszik, ism., 15:30 Ezerszer erősebb – svéd film, 17:00 Hírek, 17:15 A képernyő legendái, 18:40 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:25 A hét tükre, 20:00 Doktor Martin V. – angol sorozat, 20:45 Einstein tanítványa – dok. film, 21:40 Sakál és a vadmacska – dok. műsor, 22:10 Village Folk – dok. sorozat, 22:20 Hírek, 23:00 A föld pillérei – német sorozat, 0:00 Ismétlések.

Szlovén Tévé II.8:20 Az időn át, 8:50 Glóbusz, 9:20 Percek a…, Szlo-vén magazin, 10:50 Zenés műsor, 11:50 Folklórzenei

koncert, ism., 13:00 Szlovén magazin, ism., 14:00 Forma–1 Olasz Nagydíj – Futam, 15:45 Hegyi kerék-pározás, 19:50 Lottó, 20 :00 Elveszett kínai gyerekek – an-

gol dok. műsor, 20:50 Nuigini, a Csendes-óceán titkai – dok. film, 20:55 50 éves az FDV, 21:50 Dr. Hunter S. Thompson élete – am. dok. műsor.

Magyar Tévé6:55 Balatoni nyár, 9:10 Vallási műsorok, 12:00 Hírek, 13:00 Telesport, 13:30 Forma–1 Olasz Nagydíj – Fu-tam, 16:25 Tihany, 16:50 A Moszkitó-part – am. film, 18:50 A Lényeg 19:30 Híradó este, 20:15 Egyszer volt, hol nem volt – am. sorozat, 21:00 Madárfészek – am. film, 23:00 Millennium 3. – A kártyavár összedől – svéd film, 1:20 Koncertek az A38 hajón.

RTL Klub7:00 Kölyökklub, 10:00 Trendmánia, 10:35 Teleshop, 11:30 Törzsutas, 12:05 Tuti gimi – am. sorozat, 13:05 Gossip girl – A pletykafészek – am. sorozat, 14:05 112 – Életmentők, 15:20 Tru Calling – Az őrangyal 16:25 Nagy zűr kis Kínában – am. film, 18:30 Híradó, 19:00 Cobra 11 – német sorozat, 20:00 Zsenikém – Az ügynök haláli – am. film, 22:10 Döntő játszma – am.–német film, 0:10 Richard nyomában – am. film.

TV26:45 TV2-matiné, 11:05 EgészségMánia – magazin, 11:35 Kalandjárat, 12:05 Borkultusz, 12:35 Stahl kony-

hája, 13:05 Több m i n t Te s t Ő r, 13:35 A kivá-lasztott – am. sorozat, 14:35 M o n k – a m . sorozat, 15:35 B ű b á j o s b o -szorkák – am. sorozat, 16:35 Beverly Hills-i

zsaru 2. – am. film, 18:30 Tények, 19:00 Napló, 20:05 A házinyuszi – am. film, 22:00 Frizbi Hajdú Péterrel, 23:00 Szellemekkel suttogó – am. sorozat, 0:00 Összeesküvés – am. sorozat, 1:00 EZO.TV.

Duna Tévé6:30 Gyerekműsor, 10:00 Élő egyház, 12:00 Híradó, 12:15 Élő népzene, 12:40 Akadálytalanul, 13:10 Csellengők, 13:35 Határtalanul magyar, 14:05 Arcélek, 14:35 Hazajáró, 15:20 Kávéház – magyar film, 16:20 Meseautó – magyar film, 18:00 Híradó, 18:35 Önök kérték!, 19:30 Ahogy tetszik – am. film, 21:40 Dunasport, 21:45 Zenekari próba – olasz film, 23:00 Árvaház – mexikói–spanyol film, 0:45 Mezei–Pálfi–Szőke–Berestyánszki: Záróra – magyar film.

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Hétvégi programajánló 10:15 Világjáró 11:15 Helyzetkép 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi programajánló 16:30 Örökségünk 17:05 Komolyan a zenéről (minden hónap utolsó péntekén) 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:35 Pén-tek esti jam 21:05 Magyarok a világban 22:00 Hétvégi ráhangoló 23:00 Hazakísérő 23:55 Műsorzárás

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:05 A hét zeneszámának választása 10:15 5 perc a szépségért 10:30 Örök-ségünk (ism.) 11:15 Egészségügyi műsor / ETM 12:00 Déli krónika 12:15 A hét magyar nótája választása 15:00 Terepjáró 16:05 Hétvégi randevú 17:05 Slágerlista 18:00 Napi krónika 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 20:30 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

5:45–7:00 Reggeli műsor 7:00 Hírek 7:05 Slágerkíván-ság 9:00 Kalamajkafalva 9:45 Vasárnapi elmélkedés 10:00 Poénvadászat / Szentmise, illetve istentisztelet közvetítése / Ismeretlen ismerős 12:30 Szóvá teszem 13:00 Vasárnaptól vasárnapig 14:00 Muzsikaszó, jókívánság 17:00 Hírek 18:00 Utolsó vasárnap: Is-meretlen ismerős (ism.) 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró és Vasárnaptól vasárna-pig (ism.) 20:35 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Heti programajánló 11:05 Térerő 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:05 Kívánságműsor 15:00 Terepjáró 16:15 Sporthétfő 17:15 Arcvonások 18:00 Napi krónika 18:20 Gin Tonic 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – is-métlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

15:25 Arisztokraták

22:40 Mága Show

21:30 Welcome to the Rileys

21:15 Die Hard 4.: Legdrá-gább az életed

21:50 Dr. Hunter S. Thompson élete

20:05 A házinyuszi

18:30 Csillagjegyek

21:25 Szeptember 11. – A terror napja

Page 13: Népújság, 2012/36. szám

13N É P Ú J S Á G 2 0 1 2 . s z e p t e m b e r 6 . A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért.

műsorajánló

Muravidéki Magyar Rádió (URH 87,6 MHz, 92,7 MHz, KH 558 kHz) www.rtvslo.si/mmr, E-mail: [email protected], A műsor telefonszámai: (00386-2-) 575 1718 és 575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00 órakor. Hírek hétfőtől szombatig minden órában.

műsorajánlószeptember 13. csütörtökszeptember 11. kedd szeptember 12. szerda

Info

Szlovén Tévé6:15 Visszhangok, 10:10-12:00 Gyerekműsor, 12:05 Szlovén dalok, ism., 13:00 Híradó, 13:30 A Hét, ism., 14:25 Glóbusz, 15:10 Hidak, 15:45 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:50 Kilátás a…, ism., 18:00 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, ism., 18:30 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:05 Török lakodalom – német film, 22:00 Visszhangok, 23:05 Helyes ötlet!, 23:35 Zenés est, 0:30 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 15:35 Lelki villanás, 15:55 Állatokról, emberekről, 16:00 A kertben, 16:50 Fekete-fehér idők, 17:05

Tudományos műsor, 17:30 Hidak, 18:40 Maribor 2012, i s m . , 19 : 0 0 Nyugati civi -lizáció – dok. sorozat, ism., 19:50 Lottó, 20:00 Spor t kihívás, 20:30

Nyári koncert Schönbrunnból, ism., 22:05 A kapitaliz-mus régi iskolája – szerb film, ism., 0:10 Ismétlések.

Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:30 Szabadlábon Nógrádban, 14:00 Gasztroangyal, 15:00 Otthonod a kávéház, 15:25 Emma – angol sorozat, 16:25 Capri – Az álmok szigete – olasz sorozat, 17:20 A korona hercege – dél-koreai sorozat, 18:35 Csillagjegyek – francia sorozat, 19:30 Híradó este, 20:15 Bosszú – am. sorozat, 21:00 Pesty Fekete Doboz, 22:00 Az Este, 22:35 Titkok és szolgálatok – olasz sorozat, 23:30 Szeptember 11: A katasztrófa után – am. dok. film, 0:20 Ismétlések.

RTL Klub7:35 Reggeli 12:10 Asztro show, 13:15 Az éden titkai – görög sorozat, 14:30 Egyik kopó, másik eb – am. film, 16:20 Marichuy – mexikói sorozat, 17:20 Teresa – mexikói sorozat, 18:30 Híradó, 19:10 A gyanú árnyékában – magyar sorozat, 20:10 Fókusz, 20:50 Barátok közt – magyar sorozat, 21:25 Dallas – am. sorozat, 23:10 Reflektor, 23:25 Revans – am. film

TV26:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 12:30 Zoom kapitány kalandjai – am. film, 14:15 Marina –

mexikói sorozat, 15:15 Rejtélyes ví-rusok nyomában – am. sorozat, 16:15 Hal a tortán, 17:25 Tiltott szere-lem – török soro-zat, 18:30 Tények, 19:35 Aktív, 20:05 Jóban Rosszban – magyar sorozat,

21:20 Doktor House – am. sorozat, 22:20 Született feleségek – am. sorozat, 23:20 Aktív, ism., 23:50 Tények este, 0:25 EZO.TV.

Duna Tévé 5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:20 Kívánságkosár, 14:15 Kultikon, 15:10 Talpalatnyi zöld, 15:40 Magyar elsők, 15:55 Jegyzetek a biológiai fogorvoslásról – magyar dok. film, 16:50 Mesélő cégtáblák, 17:20 Életképek – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 19:05 Ízőrzők, 19:35 Sophie szerint a világ – francia dok. sorozat, 20:10 Az öt zsaru – magyar sorozat, 21:00 Hírek, 21:05 Dunasport, 21:15 Lélektől lélekig – francia–angol film, 23:15 Koncertek az A38 hajón.

Szlovén Tévé6:15 Visszhangok, 10:10 Gyerekműsor, 12:20 Helyes ötlet!, ism., 13:00 Hírek, 13:30 Nyíltan, 14:20 Szlo-vének Olaszországban, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Nagyító alatt, 15:40 Gyerekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 A szlovén vízkör, 17:45 Öko-villanások, 17:55 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, 18:30 Rajzfilm, 19:00 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Szlovénia kilátásai, 21:30 Átlépni a szebbe, 22:00 Visszhangok, 23:35 Panoptikum, 0:30 Ismétlések.

Szlovén Tévé II. 15:10 A képernyő legendái, 16:35 Ezazene – szlovén sorozat, 17:40 Hidak: Nagyító alatt, 18:10 Európai magazin, 18:30 Ars 360, 18:40 A szerelem tíz fel-tétele – ausztrál dok. műsor, 19:40 A lóhere, 20:00 Röplabda, 21:50 Korszerű család – am. sorozat, 22:10 Ismétlések.

Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:30

Szabadlá-bon Nóg-r á d b a n , 13:55 Mrs. B r a d l e y titokzatos e s e t e i – angol so-rozat, 14:55 Otthonod a kávéház –

magyar sorozat, 16:15 Capri – Az álmok szigete – olasz sorozat, 17:20 A korona hercege – dél-koreai sorozat, 18:35 Csillagjegyek – francia sorozat, 19:30 Híradó este, 20:15 Fábry, 21:35 Sikersorozat – am.–angol sorozat, 22:05 Az Este, 23:35 Négy szellem, 0:35 Ismétlések.

RTL Klub7:35 Reggeli, 12:10 Asztro Show, 13:15 Az éden titkai – görög sorozat, 14:25 Tomboló vihar – am. film, 16:20 Marichuy – mexikói sorozat, 17:20 Teresa – mexikói sorozat, 18:30 Híradó, 19:10 A gyanú árnyékában – magyar sorozat, 20:10 Fókusz, 20:50 Barátok közt – magyar sorozat, 21:25 Emelt fővel – am. film, 23:10 Brandmánia, 23:40 Totál szívás – am. sorozat, 0:55 Infománia.

TV26:25 Tények reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 12:30 Rex felügyelő – osztrák sorozat, 14:15 Marina – mexikói sorozat, 15:15 Rejtélyes vírusok – am. sorozat, 16:15 Hal a tortán, 17:25 Tiltott szerelem – török sorozat, 18:30 Tények, 19:35 Aktív, 20:05 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:20 Tesó-tusa – am. film, 23:20 Aktív, ism., 23:50 Tények este, 0:25 EZO.TV.

Duna Tévé5:40–9:00 Virradóra, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Hírek, 12:20 Kívánságkosár, 14:15 Hogy volt?,

15:05 Arcélek – magyar dok. műsor, 15:35 Magyar elsők – m a g y a r dok. sorozat, 15:50 Híres zeneszerzők n y o m á b a n , 16:45 Mesélő c é g t á b l á k ,

17:20 Életképek – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 19:05 Ízőrzők, 19:35 Sophie szerint a világ – francia dok. sorozat, 20:10 Égető Eszter – magyar film, 21:20 Hírek, 21:25 Dunasport, 21:35 Sose halunk meg – magyar film, 23:40 MüpArt, 1:35 Ismétlések.

Szlovén Tévé6:15 Visszhangok, 10:10 Gyerekműsor, 13:00 Hírek, 13:30 Studio city, 14:20 A lélek horizontja, 15:00 Hírek, 15:10 Hidak: Barangolások, 15:40 Gye-

rekműsor, 17:00 Hírek, 17:20 Tu-dományos mű-sor, 17:40 Village Folk – dok. soro-zat, ism., 17:50 Enyém, tiéd, mi-énk – szlovén so-rozat, ism., 18:30 Rajzfilm, 19:00

Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Nyíltan, 21:00 Szlovén dalok – zenés műsor, 22:00 Visszhangok, 23:05 Glóbusz, 23:35 Buderus – izraeli dok. műsor, ism., 0:35 Ismétlések.

Szlovén Tévé II.14:10 Pokoli választás, 14:55 Nyári éjszaka, 16:25 A denevér – dok. film, 16:55 Hidak: Barangolások, 17:55 Golnik kórháza – dok. műsor, 18:30 Nyugati civilizáció, ism., 19:20 Az Astro sorsolása, 19:30 Labdarúgó-bajnokság, 22:15 Szégyen – ausztrál film, 0:10 Brane Rončel a színfalak mögött.

Magyar Tévé 5:55–9:00 Nap-kelte, 9:00–12:00 Délelőtti műsor, 12:00 Híradó, 12:25 Nemzetiségi magazinok, 13:30 Szabadlábon Nógrádban, 14:05 Mrs. Bradley titokzatos esetei, 15:05 Otthonod a kávéház, 15:30 Emma – angol sorozat, 16:30 Capri – Az álmok szigete – olasz sorozat, 17:25 A korona hercege – dél-koreai sorozat, 18:35 Csillagjegyek – francia sorozat, 19:30 Híradó este, 20:15 A három testőr Afrikában – magyar film, 21:40 Az Este, 22:15 Titkok és szolgálatok – olasz sorozat, 23:10 Barangolások öt kontinensen, 23:45 A Nemzeti Filharmonikusokkal Erdélyben, 0:15 Ismétlések.

RTL Klub7:45 Reggeli, 12:10 Asztro show, 13:15 Az éden titkai – görög sorozat, 14:20 Kamutanú – am. film, 16:20

Marichuy – mexikói sorozat, 17:20 Teresa – mexikói sorozat, 18:30 Híradó, 19:10 A gyanú árnyékában – magyar sorozat, 20:10 Fókusz, 20:50 Barátok közt – ma-gyar sorozat, 21:25 Castle – am. sorozat, 22:25 Döglött akták –

am. sorozat, 23:35 XXI. század, 0:05 Reflektor, 0:20 A hatalom hálójában – am. sorozat.

TV26:25 Tények Reggel, 7:00 Délelőtt a TV2-vel, 10:45 EZO.TV, 12:20 A jamaikai kalóz – am. film, 14:15 Marina – mexikói sorozat, 15:15 Rejtélyes vírusok nyomában – am. sorozat, 16:15 Hal a tortán, 17:25 Tiltott szerelem – török sorozat, 18:30 Tények, 19:35 Aktív, 20:05 Jóban Rosszban – magyar sorozat, 21:20 xXx2: A következő fokozat – am. film, 23:15 Aktív, ism., 23:45 Tények Este, 0:20 EZO.TV, 0:55 Ébrenjárók – magyar film.

Duna Tévé5:40–9:00 Virradóra, 9:00 Kapcsoljuk az Országházat, 16:00 Szigeti veszedelem – magyar film, 16:45 Me-sélő cégtáblák, 17:20 Életképek – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 19:05 Ízőrzők, 19:35 Sophie szerint a világ – francia dok. sorozat, 20:10 Öregberény – magyar film, 21:15 Hírek, 21:25 Dunasport, 21:30 Haragban a világgal – am. film, 23:20 Lamantin Jazz Fesztivál, 23:55 Koncertek az A38 hajón.

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 10:15 Magyarok a világban (ism.) 11:15 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / A kör 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Horizont 17:15 Tini Express 18:00 Napi krónika 18:20 Sztárfigyelő 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdások 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:00 Hírek röviden 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 12:10 Magyar nóták és csárdások 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Kívánságműsor 17:05 Aktuális – is-métlés 18:00 Napi krónika 18:15 Lemezmúzeum 19:00 Mese 19:05 Magyar nóta kívánságműsor 20:00 Terep-járó – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

5:45–9:00 Reggeli műsor 9:30 Apróhirdetés 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 12:15 Magyar nóták és csárdások 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 16:15 Mese-lesen (minden 2. héten) 17:15 Kuckó mackó / Csacska rádió 18:00 Napi krónika 18:15 Népzenei válogatás 19:00 Mese 19:05 Magyar nóták és csárdá-sok 20:00 Terepjáró – ismétlés 21:05 Éjszakai műsor 23:55 Műsorzárás

21:00 Szlovén dalok

14:20 Kamutanú

22:05 A kapitalizmus régi iskolája

12:30 Zoom kapitány kalandjai

21:35 Sikersorozat

21:35 Sose halunk meg

Szeptember 6-án, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Határtalan: a szombathelyi, a vajdasági és a lendvai tévéstúdió közös műsora (ismétlés: csütörtökön 17.55-kor a Szlovén TV II. csatornáján)

Szeptember 7-én, pénteken 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Hidak: benne a muravidéki kétnyelvű iskolák tanévkezdő rendezvényei(az ismétlés elmarad)

Szeptember 11-én, kedden 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Barangolások: Ópusztaszer (a Duna Televízió produkciója)(ismétlés: kedden 17.00-kor a Szlovén TV II. csatornáján)

Szeptember 12-én, szerdán 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornájánHidak: aktuális összeállítás(ismétlés: szerdán 17.30-kor a Szlovén TV II. csatornáján) Szeptember 13-án, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornájánNagyító alatt: a Muraszombati Muravidéki Múzeum (ismétlés: csütörtökön 17.40-kor a Szlovén TV II. csatornáján)

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

Page 14: Népújság, 2012/36. szám

14N É P Ú J S Á G 2 0 1 2 . s z e p t e m b e r 6 .

Info

Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete

Jegyár: 10 € (jegyek a helyszínen és a Bánffy Központban kaphatók)

- Németh Ernő és a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet szervezésében -

Helyszín: Színház- és Hangversenyterem Lendva

Időpont: 2012. szeptember 15. (szombat)

Kezdés: 17 óraDDV stopnja 8,5% po 7. točki 25. člena zakona o DDV v znesku 9,22 in 0,78 EUR-ov je zaračunan v ceno

Davčna številka: SI11349727

Jegyár: 10 € (jegyek a helyszínen és a Bánffy Központban kaphatók)

- Németh Ernő és a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet szervezésében -

Helyszín: Színház- és Hangversenyterem Lendva

Időpont: 2012. szeptember 15. (szombat)

Kezdés: 17 óraDDV stopnja 8,5% po 7. točki 25. člena zakona o DDV v znesku 9,22 in 0,78 EUR-ov je zaračunan v ceno

Davčna številka: SI11349727

A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél, a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén a munkaadók 2012. szeptember 4-én a következő munkahelyeket hirdették meg:

Kamionsofőr – Nyugat-Európában Petty Transport, Gornja Bistrica 116C., Črenšovci(15 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, havi bér: 1600 euró bruttó, jelentkezési határidő: 2012. november 26.)

Kamionsofőr Petty Transport, Gornja Bistrica 116C., Črenšovci(3 munkahely, meghatározott idő: 3 hónap, jelentke-zési határidő: 2012. november 26.)

AutómosóPetty Transport, Gornja Bistrica 116C., Črenšovci(1 munkahely, meghatározott idő: 6 hónap, jelentke-zési határidő: 2012. november 26.)

Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon

Értesítem Önöket, hogy 2012. március 1-től átvettem a temetkezési szolgáltatás végzését a Komunala Kft.-től. A szolgáltatást változatlan címen, a lendvai irodában rendelhetik meg.

Ügyelet: 070 556 179 070 559 679

Temetkezési Vállalkozás, Timea Soos s.p.Völgyifalu, Fő u. 40.

Temetkezési Vállalkozás

Újdonságok a Lendvai Könyvtárban

• RansomRiggs:Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei • SuzanneCollins:Az éhezők viadala• LaurieHalseAnderson:Jégviráglányok• DanielleSteel:Hotel Vendome• MüllerPéter:Sorsról és életről• LilyBlake:Hófehér és a vadász

Szeptemberbenaz iskolaévkezdetével ismétbeindul ameseórais.AzidényelsőmagyarmeseórájánagyerekekAndrássalismerkedhetnekmeg,akinekszörnyűproblémájavan:fájatejfogaéssehogysemtudjacsillapítanifájdalmát,ezértmegszeretneszabadulnitőle.Demilyenmódon?Hát,aztnemáruljukel.Mindenesetrenagyonleleményesenpró-báljamegoldaniadolgot,deemellettperszeafogtündérsegít-ségétsemutasítjael.Fogügybentalálkozunk tehát a LendvaiKönyvtárban kedden, 2012.szeptember11-én16.30-kor.

Meseóra a Lendvai Könyvtárban: Andrásnak szörnyű problémája van

Könyvtár Lendva

névnapsoroló

időjárás

apróhirdetés gyertyafény

Szeptember 7-től 13-ig

•Kedvező áron eladó hasz-nált, sötétkék, műbőr ülőgar-nitúra (széthúzható kanapé és fotel). Ára: megegyezés alapján. Érdeklődni: tel. 030-627-059. •Petesházán kedvező áron eladó nagyobb (2 házhelynek megfelelő) telek régi lakóház-zal. Érdeklődni: 577-1510.•Eladó 6 fiókos mélyhűtő, va-lamint kúpos fahasogató gép. Érdeklődni: tel. 041-327-767.• F o r g a l o m b ó l k i v o n t , öreg járműveket, gépeket, hulladékvasat vásárolok kor-rekt áron. Érdeklődni: tel. 0036/30-612-5735.•Vágásérett éger- és tölgyfát, eldőltet, valamint rönköt vásá-rolnék készpénzes fizetéssel. Érdeklődni: tel. 0036/30-612-5735. •Lentiben eladó lakóház (földszintes téglaépület, 2 szoba + étkező + konyha + nagy fürdőszoba + tárlóhe-lyiség + műhely) udvarral. Érdeklődni: tel. 0036/30-328-1970.•Lendván, a Fő utca 63. házszám alatt eladó 1933-ban épült lakóház (lakótér: 105 m2 + további hasznos alapterület: 180 m2 + veteményeskert: 639 m2). A házba be van ve-zetve a vízvezeték, a csatorna, a villany és a telefon. Az ára 66.000 euró. Érdeklődni: tel. 576-1792, 070/358-449, 070/255-710

A hét végére napos, meleg idő várható.

Szeptember 6-a és 12-e között

Péntek – ReginaSzombat – MáriaVasárnap – ÁdámHétfő – Nikolett, HunorKedd – TeodóraSzerda – MáriaCsütörtök – Kornél

Lendvai PlébániaPénteken 8.00 órakor szentmise Völgyifaluban, 9.45-kor pedig az idősebb polgárok otthonában. Szombaton Mária születésének ünnepe. Lendván szentmisék 8.00, 9.00 és 19.00 órakor, Pincén 17.00, Völgyifaluban pedig 18.00 órakor.Vasárnap évközi 23. vasárnap. Lendván szentmisék 8.00, 9.00 és 10.00 órakor. 11.00 órakor Gyertyá-nosban lesz szentmise.Csentében búcsú, szentmise ott 10.00 órakor lesz.

Dobronaki PlébániaHétköznap a szentmisék 19.00 órakor lesznek, szerdán 7.30-kor.Pénteken 18.00 órakor Dobronakon, 19.00 órakor Zsitkócban lesz szent-mise.Szombaton 9.00 órakor szentmise a dobronaki temetőben, 18.00 órakor pedig Dobronakon.Vasárnap 8.00 Strehovcin lesz szentmise, 10.00 órakor pedig Dob-ronakon.

Evangélikus egyházIstentisztelet Lendván minden második vasárnap lesz.

Református egyházSzeptember 9-én 14.00 órakor istentisztelet Lendván.

•Ezüstfenyő földlabdával vagy vágottan, parkosítás-ra vagy karácsonyfának eladó. Mérete: 1 métertől 1,8 méterig. Ára: 6 euró/db kivágva és behálózva, 8,5 euró földlabdával. Érdek-lődni: tel. 0036/30-403-3418, 0049/172-386-4441, [email protected]•Eladó nagyobb mennyiségű szőlő Csentében. Érdeklődni: tel. 02/575-1071•Tökmagolaj eladó, 16 euró egy liter. Több mint egy liter rendelése esetén Lendva kör-nyékén házhoz szállítás. Ér-deklődni: tel. 040/877-077•Lendván eladó lakóház (1/2 ikerház, pince + földszint + 1. emelet, kb. 120 m2) udvarral. Érdeklődni: tel. 041-726-465.

figyelmükbe•Szeptember 8., szombat 19.00 óra, •lendvai Színház- és Hangversenyterem•Színházi előadás (Bele tulpike, Bistricai KE) és kiállítás Ferdo Godina születésének 100. évfordulója alkalmából.

Page 15: Népújság, 2012/36. szám

15N É P Ú J S Á G 2 0 1 2 . s z e p t e m b e r 6 .

Info

Képviselői fogadóórák

Kertészet, virágüzlet és temetkezési szolgáltatásokLadislav Kiš s.p., Lendvai út 29., Pince Elérhetők vagyunk a nap 24 órájában a hét minden napján. Telefon: 02/578-97-33 vagy 041-346-790

Szombaton a hodosi idősek otthona kitárta kapuit a helybéliek előtt, közös piknikre, társalgás­

ra invitálva a községben élőket, az épület lakóit és látogatóikat.

A társasági rendez­vényt az intézmény tavalyi

Közös piknik az idősek otthonábanmegnyitójának alkalmá­ból szervezték, de ennek megünneplése mellett az elfogadás és befogadás szép

példáját is tükrözte, hiszen a község népe szép számban megjelent, és ünnepelt az otthon lakóival, dolgozóival közösen. Az otthon igazga­

A pikniket az eső miatt az épület ebédlőjében tartották meg, a népes vendégség fogadására minden alkalmas helyre asz-talokat állítottak.

tójának köszöntőjével vette kezdetét a találkozó, Josip Lukač néhány gondolattal megemlékezett az egy évvel

ezelőtti megnyitó­ról, és elégedetten nyugtázta, hogy a községgel és az egy­házzal való jó együtt­működés beváltotta az otthonhoz fűzött reményeket. A lakók otthon érzik magukat a faluban, a hazaiak példásan befogadták őket, az intézmény pedig munkahelyet teremtett. A rendez­vényt jelenlétével megtisztelte a köz­ség polgármestere,

Bunderla Rudolf, Vilijem Kerčmar evangélikus lelkész és a községi MNÖK elnöke, Abraham Boris.

AK

Értesítünk minden érdeklődőt (nemzetiségi, önkormányzati és egyéb szervezetet, intézményt, valamint ügyfelet), hogy Göncz László magyar nemzetiségi országgyűlési képviselő szeptem-ber folyamán a következő menetrend szerint tart képviselői fogadóórát:

HODOS: hétfőn, 2012. szeptember 10-én 9.00 és 9.45 között a Hodos Községi MNÖK székhelyén, Hodos 52.;

DOMONKOSFA: hétfőn, 2012. szeptember 10-én 10.00 és 10.45 között a Šalovci Községi MNÖK székhelyén, Domonkosfa 67.;

PÁRTOSFALVA: hétfőn, 2012. szeptember 10-én 11.00 és 11.45 között a Moravske Toplice Községi MNÖK székhelyén, Pártosfalva 67.;

LENDVA: – ügyfélfogadás – Az illetékes referens munkanapokon 8 és 11 óra között, valamint 13 és 15 óra között áll az ügyfelek rendelkezésére, péntekenként csak délelőtti ügyfélfogadás van.

– találkozási lehetőség a képviselővel a referenssel történő egyeztetés szerint

A lendvai képviselői iroda telefonszáma: 02 620 36 00 fax: 02 575 1 419 e-mail: [email protected]

Szlovéniában 1998 óta először csökkentek egyes bírságok a közúti forgalom­ban elkövetett szabálysérté­sekért. A lassított forgalom­ra kijelölt helyeken a 10 ki­lométeres sebességtúllépés 300 euróról 80­ra csökken, s eltörlésre kerül a 3 bünte­tőpont is. Az 5 kilométeres sebességtúllépés bírsága 40 euró lesz.

Településen belül 10 km/óra túllépés esetén 80 euró (eddig 100), 20­nál pedig 250 (300) euró a bírság. A 20–30 km/óra közötti gyorshajtás gyorsforgalmi úton és au­tópályán 40 (60) euróba kerül, 30–40 km/h túllépés esetében 80 (eddig 120), a 40 km/órás túllépés 200 euróról 160­ra csökkent.

A tilos előzés büntetése 300­ról 120 euróra csökken, a tilos tolatásé pedig 80­ról 40­re. A forgalmi jelzések fi­gyelmen kívül hagyása 200 euró helyett 160 euró lesz, a gyalogosok és a kerékpáro­zók esetén pedig a piroson

Csökkentek a bírságok Szlovéniában és Magyarországon is

való áthaladás 40 euróra, azaz a felére csökken. Hiá­nyos téli felszerelés esetén 40 eurót kell fizetnünk az eddigi 120 helyett.

Újdonságnak számít, hogy kisebb balesetek ese­tében a rendőrség bizonyos feltételek mellett elállhat az eljárás lefolytatásától, ami lehetővé teszi a részt­vevőknek a megegyezést, a rendőrség számára pedig kevesebb lesz a munka.

Magyarországon a kor­mány elfogadta azt a szep­tember elsején hatályba lépett rendeletet, amely újraszabályozza a közleke­dési szabálysértések után kiszabható bírságok össze­gét. A változtatás lényege, hogy a közlekedőkre ve­szélyt jelentő szabálysérté­sek (például a gyorshajtás, az elsőbbségi szabályok megszegése vagy a záróvo­nal átlépése) után továbbra is érvényben marad az eddigi szigor, azaz akár több százezer forintos bün­tetésre is számíthatnak az

Lisztérzékenyek tábora Lendván

2012. augusztus 26-tól szeptember 1-ig Lendván zajlott az LQ–Celiac projekt egyik legfontosabb eseményének megvalósítása, a felnőtt lisztérzékeny betegek rehabilitációs tábora. A rendezvény célja a határ két oldalán élő lisztérzékeny betegek közötti együttműködés kialakítása és a tapasztalatcsere volt. Az esemény kapcsán számos kísérőrendezvényre ke-rült sor sportesemények, műhelyfoglalkozás, előadás és szakmai tanulmányutak keretében.

Az egészségügyi megelőzés terén megvalósuló LQ–CELIAC projekt célja a lisztérzékeny betegek helyzetének megismertetése a szélesebb nyilvános-sággal. A projektben Maribor Városi Önkormány-zata (vezető partner), a Maribori Egyetemi Klinikai Központ, a Szlovén Lisztérzékenyek Egyesülete, a Vas Megyei Markusovszky Kórház és a Vas Megyei Lisztérzékenyek Érdekvédelmi Egyesülete működik együtt: a projekt összértéke 627.000 euró.

A következő három évben a projektpartnerek a lisztérzékeny betegek kiszűrését és regisztrálását tűzték ki célul. A projekt keretében többek közt egy kétnyelvű szakácskönyv kiadását tervezik a partnerek, amelyben összegyűjtik és bemutatják a gluténmentes ételek receptjeit. HF

elkövetők, viszont kisebb súlyú szabályszegések után a kiszabható tételek csökkennek. Méghozzá igen jelentősen, az eddigi harmadára, ötödére, pél­dául ennyit lehet kapni tilosban parkolásért.

Nem kell már büntetés­től tartaniuk azoknak sem, akiknek nincs elsősegély­készletük vagy poroltójuk a kocsiban, de ha ezeket használni kellene, és nincs, akkor jár a bírság. További változás, hogy a kerékpá­rosok enyhén ittasan még tekerhetnek: egy­két sör vagy fröccs elfogyasztása miatt nem büntetik meg őket.

A változtatás további ré­szeként szeptembertől tilos lézerblokkolót használni. Az autósok által szintén kedvelt traffipax­előjelző készülék viszont lehet a ko­csiban, vagyis csak az olyan eszközök tiltottak, amelyek megbénítják a rendőrség sebességmérőit.

HF

Page 16: Népújság, 2012/36. szám

16N É P Ú J S Á G 2 0 1 2 . s z e p t e m b e r 6 .

InfoHum

or

Humor Horoszkóp

kulcslyuk

Rejtett hol-mi

Kos Már. 21. – ápr. 20.A nyári pörgés után most

szinte eseménytelenül telnek a napok. Egy kis izgalomra, kalandra vágyik.

Bika Ápr. 21. – máj. 20Képtelen most végleges

döntést hozni, de talán nem is kell ezt sürgetnie. Hagyjon egy kis időt magának.

Ikrek Máj. 21. – jún. 21.Túl sok energiája van,

próbálja levezetni valamilyen sporttal. Mozogjon minél többet, járjon edzésre.

Rák Jún. 22. - júl. 22.Ha kimondja, hogy mire

vágyik, meglepődik majd, mi-lyen könnyen megkapja, amiről álmodni is alig mert.

Oroszlán Júl. 23. – aug. 23.Egyetértésben él közvetlen

környezetével, ez a nyugalom jót tesz alkotókedvének, újra tele van ötletekkel!

Szűz Aug. 24. – szept. 23.Személyes kapcsolataira

pozitív erők hatnak. Bármilyen szórakozási lehetőség révén új ismerősökre találhat.

Mérleg Szept. 24. – okt. 23.Túl sok időt tölt mások-

kal, foglalkozzon egy kicsit önmagával is. Vegyen ki pár szabadnapot.

Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Bár látszólag kemény és

nyugodt, belül rendkívül érzé-keny. Emiatt képes átérezni a többiek érzéseit is.

Nyilas Nov. 23. – dec. 22.Mozgalmas hétnek néz

elébe, egymást érik a baráti találkozók és a különböző el-foglaltságok.

Bak Dec. 23. – jan. 20.Az a képessége, hogy

összeszedetten fejtse ki véle-ményét, fontos eleme szemé-lyiségének.

Vízöntő Jan. 21. – febr. 19.Rendkívül vállalkozó szelle-

mű, most is nekilát elképzelései megvalósításának.

Halak Febr. 20. – már. 20.Mostanában senki sem tö-

rődött azzal, hogy Ön mire vágyik, ám új kedvese fogékony erre.

Szőke nő sírva meséli a barátnőjének:– Nem találom a kutyá-mat! Biztosan elveszett!– Adj fel egy hirdetést az újságban!– Te hülye, a kutyák nem tudnak olvasni!

Egy ember elviszi a kutyá-ját az állatorvoshoz:– Doktor úr, vágja le a kutyám farkát!– Miért tennék ilyen ször-nyűséget?– Mert mindig csóválja a farkát, és holnap vendég-ségbe jön az anyósom. Nem szeretném, ha azt hinné, hogy bárki is szí-vesen látja...

– Te Gizike, nagyon szé-pen fejlődik az osztályod! Arra a kérdésre, hogy ki volt a legnagyobb kirá-lyunk, már csak nyolcan írták, hogy a Burger King!

Megkérdezi az egyik ré-szeg a másikat:– Te miért iszol mindig csukott szemmel?– Mert az orvos azt mond-ta, hogy mostantól nem nézhetek a pohár fenekére!

– Drágám, szeretnél egy-szer egy hatalmas, kék, sok-sok lóerős kocsiban utazni, amelyet nem kell vezetni, mert sofőr ül a volán mögött?– Igen, ez nagyszerű len-ne!– Akkor gyere, szálljunk fel a buszra!

A mozi pénztáránál a fa-lusi bácsi bosszankodik.– Tessék ideadni a pa-naszkönyvet és még egy jegyet!– De bácsi, maga már a negyedik jegyet vásárolja!– Hát éppen ez az! Ahány-szor bemennék vele, ott áll egy nő és mindig ösz-szetépi!

Két barát beszélget:– Képzeld, éjjel a te anyó-soddal álmodtam.– És mit mondott?– Semmit.– Akkor az nem ő volt.

Fordan Tibor, a Csentei Szőlőter-melők Egyesületének elnökeAz ideális nő? • Ahogy a dalban van: mindegy nekem, szőke vagy barna, nem vagyok én válo-gatós fajta...Álomutazás? • Kuba.Álomszakma? • Gépészmérnök. Ha sport, akkor... • Foci.Ha lazítás, akkor... • Tánc, főleg a latin táncok. Ha étel, akkor... • Cigánypecsenye, dödölle, túrós csusza. Ha ital, akkor... • Félszáraz fehérbor. Ha édesség, nyalánkság, akkor... • Csokoládé.Kedvenc ruhadarab? • Póló, farmer.Kedvenc író, könyv? • Gárdonyi Géza: Egri csillagok.Melyik a kedvenc rajzfilmje? • Tom & Jerry. Kabala, amulett? • Nincs.

Hisz-e bármilyen természetfeletti erőben? • Istenben.Legjobb tulajdonsága? • Hűséges vagyok.Legrosszabb tulajdonsága? • Hízás.Ha tehetné, a világban eltörölné... • A rossz politikát és politikusokat.

Tovább keressük rejtett kincseinketKedves Olvasóink! Leg-

újabb rejtvényünkben ismét egy épületet keresünk, a megfejtéshez egy kis segít-séggel ezúttal is szolgálunk. A keresett „hol-mi” egy egé-szen „kis” faluban bújt el. Ismét azt kérdezzük, amit mindig: mi látható a képen és hol található? Szerencsés kutakodást!

Előző rejtvényünk he-lyes megfejtése az egykori Balkányi-nyomda épülete volt Lendván, a Fő utca 46. szám alatt. A sorsoláskor a szerencse Horváth Anna csentei olvasónknak ked-vezett. Gratulálunk, nyere-ménye a Népújság Kő kövön maradjon! című kiadványa, melyet szerkesztőségünk-ben vehet át. E heti rejtvé-nyünk beküldési határide-je szeptember 17. Címünk: Népújság, Fő utca 124., 9220 Lendva

Page 17: Népújság, 2012/36. szám

17N É P Ú J S Á G 2 0 1 2 . s z e p t e m b e r 6 .

Lendva város 820 éve

Galič, avagy a Lepke színeváltozásai

Galič István, a kiváló gra­fikusművész, akit Lendván mindenki csak Öcsinek szó­lított, 1944­ben született a lendvai Alsó utcában. Apja kéményseprőmester volt,

rajta kívül a családban még két fiú­ és egy lánygyermek is született. Tanárai már kora gyermekkorában felfigyeltek rajztehetségére, majd később a muraszombati gimnázium­ban is komolyan készült a pályára.

A Ljubljanai Képzőmű­vészeti Akadémián – amit később csak ljubljanai gra­fikai iskolaként emlegettek – szerzett oklevelet, majd a grafikai továbbképzőt is elvégezte Riko Debenjak és Marjan Pogačnik professzo­roknál. Számos elismerés és rangos díj tulajdonosa.

A kezdet és az útkeresés mégsem volt felhőtlen, hiszen a grafika mellett érdeklődé­

sét még mindig a festészet tartotta fogva. A 2009­ben szervezett „Galič Štefan más­ként” című, nagyszabású, Ljubljanában és Lendván párhuzamosan rendezett kiál­lítás kapcsán Breda Škrjanec művészettörténész kifejtette: 1970­ig tart az a lázas, sajátos „hang­keresés”, melyben vé­gül is a nyomtatásos technika győzedelmeskedik, előbb a linó­, majd pedig a szí­nes fametszet. Monográfusa, Hagymás István e döntés mögött a lendvai nyomdász­hagyomány folytatását véli felfedezni, melyet Hoffhalter

Rudolf vándornyomdász ha­gyományozott a távoli 1573­ból a lendvai művészetre.

A grafika melletti végső döntés, melyet maga a mű­vész egy késői beszélgetésben „alkotói varázslat”­ként em­leget, magyarázatra szorul. Škrjanec állapítja meg, hogy a fametszettel s a grafika melletti elkötelezettségével, a neki megfelelő „médium” megtalálásával a ljubljanai grafikai iskola eszmeiségével való szakítás is megtörtént. Sajátos paradoxona ennek az útnak, hogy a grafikában elfogadhatatlan hibalehető­ségeket aknázza ki, ahogy a tobzódó színhatásokkal is ellentmond a grafika alapsza­

bályainak. Galič művészeti fejlődését

ettől kezdve a nyomtatás és a formák variálásának és a sokszorosítási technika által nyújtott lehetőségek modern szemlélete váltja fel. Igazi képzőművészeti kutatójává, majd mesterévé válik az általa alkalmazott grafikai kivite­lezésnek. Több kritikusa is megállapította: a tartalom és forma iránt a korai szaka­szában is nagy érdeklődést tanúsító művész számára a figurális alapokból kinövő, későbbi nagyszabású vállal­kozásoknál a színek kezdik átvenni a vezető szerepet.

Ami a motívumokat illeti, három nagy, időben is jól körülhatárolható témát jár körül. 1974­től a lepkék kom­pozíciós struktúráiba Galič az életmű egészére is érvényes művészetfelfogás körvonalait is beleszövi. A motívum azon­ban nem csak az átváltozás lehetőségét, hanem a létezés körforgását is előrevetíti, mely az elmúlással lesz teljessé, az örökkévalóságba való megér­kezéssel.

A Lepke­ciklusban – mely nem rendeződött szigorú, zárt szabályszerűség szerint, inkább csak a tájban való „elhelyezés” volt fontos a kezdetekkor – nem nehéz kiismerni a Lendva­hegyi lankák kubisztikus tájképei­ből kinövő formáit. Később a rongáltság jelei és a széthulló szellemi tájak formái közé zárt, kiutat kereső pillangó képe is feltűnik. Éppen úgy, ahogy a gyönyörű formájú, később megannyi metamor­fózison „átesett” hegedűfor­ma a dekonstrukció folya­matában. Hogy végül is a „történet” szemétdombján, a hegedűtemetőben kössön ki, visszatérve felismerhetetlen „síkfa” állapotába, amelyre új jeleket ír (Feljegyzés ciklus) egy láthatatlan kéz, később a művész maga.

A Feljegyzések sorozat valahogy logikusan követi a Hegedűket, amelyekben már utalás történik a fa struktú­rájának (például évgyűrűk) a képzőművészet számára

is sok izgalommal szolgáló művészeti kutatására… Ilyen értelemben a Feljegyzések, amelyek változataikban egyre inkább távolodnak a reali­tástól, köztes állomást jelen­tenek, s sok szempontból a Fosszília­ciklus előhírnökei, ahol már nem beszélhetünk természetutánzásról, sem a részletek átvételéről; itt Galič kifejezésével élve „a legtágabb értelemben vett absztraktról” van szó.

Az életmű utolsó szaka­szának legtöbbet firtatott, a művészettörténet számára is legizgalmasabbnak ítélt

motívuma az ásványi világ­ba visszatérő növényi­állati őslény képében megfogalma­zott Fosszília, mely minden eddiginél változatosabb, szín­skálán túli, metálos­aranyos­ezüstös túlvilági színekben tobzódó, látomásos formavi­lágot tükröztet.

Hagymás István az e gon­dolatkörben született köny­vében, Az alsólendvai csillag előszavában írja: „A gálicsi életműben a magánmitológia szoros egységben jelenik meg az emberiség egyetemes mitológiájával, amelybe mes­terünk új elemként becsem­pészi az archetípusi szintre emelt makrokozmoszt, ám mindenek előtt saját belső

mikrokozmoszát tárja fel előttünk meghatóan a külön­ben szemérmes és rejtőzködő alkotó.” Hagymás szerint köz­vetlen kapcsolat van a fehér foltok (lukak) elszaporodása késői fosszíliáin és a fehér­vérsejtűség, illetve a gyors ütemben lefolyt, végzetszerű leukémia (1997) között.

Breda Ilich Klančnik a 2011­es kiállítás kapcsán a lepke­ és kerámiagyűjtő Galič kerámiafestő „korsza­káról”, a dúcok nyomatként való felhasználásáról és azok plasztikaként való ki­állításáról elmondta: „Galič

„keramikus­története” a vá­zafestéshez áll közel, mely művek 1993 nyarán születtek a lendvai Keral kerámiagyár felkérésére. Az így született vázák és edények – kibővítve néhány tálcaalj­kerámialap­pal – absztrakt mintázata a művész e korban készített grafikáinak színvilágához igazodik. A művész az edény legfeszítettebb részére fest mintát, játékos arabeszk for­májában. Művészünk itt is, ahogy színes fametszeteinél megszokhattuk tőle, a távol­keleti mesterek nyomdokain halad, beépítve őket saját művészetébe, sajátos szín­ és motívumvilággal ruházva fel őket.”

Bence [email protected]

Galič, avagy a Lepke színeváltozásai

Page 18: Népújság, 2012/36. szám

18N É P Ú J S Á G 2 0 1 2 . s z e p t e m b e r 6 .

Muravidék

Dobronakon Janiéknál, Gizella testvérénél a szü­lőházban beszélgettünk a házaspárral, akik a nyarat Európában töltötték, ebből egy hónapot utazgatással, a többit pedig idehaza. – Nagy a rokonság és van sok régi barát, akiket meg kell

nézni, a dobronakiakkal is jó volt találkozni, hol egyikhez megyünk, hol a másikhoz, ebédre, vacso­rára hívnak – mondja Gizi, majd férjére tekint. – Visz­sza se megyünk – mondja viccesen a férje, Józsi –, itt ingyen eszünk, alszunk,

odahaza fizetnünk kell mindenért – nevet, majd komolyabb hangnemben folytatja: – Jó látni a régi ba­rátokat, egy cseppet vissza­hozzák a szép emlékeket.

A házaspár a 41 év alatt most ötödik alkalommal tért haza, így amikor arról faggatjuk őket, hogy milyen érzés volt újra hazalátogat­ni, Józsi a könnyeivel küsz­ködik, szóbeli válasz nem is érkezik. Gizi töri meg a

csendet. – Mi ide is még mindig hazajövünk, főleg Józsi vágyott már nagyon a hazai tájba. Én Szlovéniát az anyaföldemnek neve­zem, de Ausztráliát is na­gyon szeretem. Úgy érzek ezzel kapcsolatban, hogy életünk nagyobb részét

éltük le ott, ezért már az is a hazánk, három hónap után nekem már jó lesz visz­szatérni, mégis csak ott van az otthonunk, a gyerekeink, az életünk.

Gizit megkérem, me­séljen az emlékeiről, főleg a kiutazásról és az ott meg­

kezdett új életről. – Ab­ban az időben rengetegen utaztak el az országból a nagyvilágba, Dobronakról Ausztráliába 8–10 család is kiment. Hogy mi vitt rá minket, hogy mindent itt hagyjunk? Megmondjam az igazat? Egy jobb jövőt sze­

rettünk volna magunknak. A szülőknek persze nem volt mindegy, hogy elme­gyünk, de belenyugodtak. Nehéz volt ott is a kezdet, főleg a nyelv miatt, de ha­mar megtanultuk. Nagy segítség volt az is, hogy egy­általán volt hová mennünk. Az unokatestvéreméknél lakhattunk, akik akkor már kint éltek, így nem kellett „lágerbe” mennünk. Emlék­szem, csütörtöki nap volt, amikor odaértünk, a férjem pedig már hétfőn dolgozni kezdett egy gyárban, én pedig egy héttel később kaptam munkát. Akkoriban akár három munkahelyet is cserélhettél egyetlen nap alatt, annyi munka volt. A lányunkat, Alenkát is már hétfőn iskolába adtuk, hat hónap alatt úgy megtanult angolul, mintha mindig is azt a nyelvet beszélte volna. Aztán még abban az évben telket vásároltunk, a másik évben pedig már költöz­tünk be a saját házunkba.

Aztán Gizi arról is me­sélt, mennyire más világba csöppentek, az ausztrál emberekről, a kultúrák sokaságáról, az életszínvo­nalról, ami nagy változás volt ahhoz képest, amit maguk mögött hagytak. – Az ausztrál nép barátságos, udvarias, könnyen befogad­tak minket, az életszínvonal pedig sokkal magasabb volt már akkor is, és most is az, Ausztrália ma is az egyik legélhetőbb ország.

Majd visszakanyarodik történetükhöz: – A férjem később bekerült egy nagy inggyárba, ott dolgozott 9 évig, azután pedig, mivel finommechanikus a szak­mája, saját vállalkozásba kezdett. Varrógépeket ja­vított, hívták mindenhová. Közben már én is odahaza dolgoztam, varrtam, így mindig telefonközelben voltam, és csak jelentettem a férjemnek, hogy hova kell mennie dolgozni, a titkár­

nője is voltam egyben – mo­solyog Gizi. – Aztán meg­született a másik lányunk, Kelly, a gyerekek felnőttek, dolgozni kezdtek, csalá­dot alapítottak, van már két szép unokánk is, és most élik a saját életüket. Nem panaszkodhatunk, a gyerekeinknek megadtuk, ami tőlünk telt, és nekünk sem ment rosszul az évek során. 2000­ben nyugdíjba

mentünk, azóta nyugdíjas­ként utazgatunk, járjuk az országot. Ausztrália nagy, van mit látni belőle. A fér­jemnek viszont idén az volt a vágya, hogy hazajöj­jünk, habár neki sajnos már senkije sem él, de mégis visszahúzta a szíve a szü­lőhazájába.

Giziék sokat meséltek a lányaikról is, és kiderült, hogy a kisebbik lányuk sok­ban hasonlít édesapjához. – Kelly már hatszor járt itt, nagyon szereti Szlovéniát, ő jobban érdeklődik a gyöke­rei iránt, mint Alenka, még a szlovén állampolgárságot is felvette.

Ausztráliában az el­származott szlovénok és magyarok könnyen meg­találják egymást, tartják egymással a kapcsolatot. Gizi és József egy magyar klubba is rendszeresen el­

Ausztráliában új otthonra talált az elszármazott dobronaki család

Látogatóban idehaza, visszatérni odahazaJózsi (Horvat Jožef) 32 volt, Gizi (Sabján Gizella) 29, amikor úgy döntöttek, hogy változtatni fognak a sorsukon egy jobb élet reményében. Mindent alaposan megterveztek, szándé-kukat azonban nagy titokban tartották. Akkor mindketten a Mura gyárban dolgoztak, sem ott, sem otthon nem beszéltek a terveikről senkinek. Szüleik is csak akkor tudhatták meg, amikor már biztos volt: 1971-ben a fiatalok kislányukkal re-pülőre ültek és elhagyták szülőhazájukat. Tíz év telt el az első hazalátogatásig, addig csak levélben hallottak szeretteik felől. Most, 41 évvel később mégis nyugodt szívvel mondják, jól döntöttek – és megint így döntenének.

Horvaték esküvői fény-képe.

Itthon otthon

Abraham [email protected]

Együtt a Sabjan és a Horvat család – boldogok, hogy újra együtt lehetnek, hiszen hosszú idő telik el a látogatások között.

Új élet kezdődött Ausztráliában

Nincs is olyan messze a haza…

Látogatóban idehaza, visszatérni odahaza

Page 19: Népújság, 2012/36. szám

19N É P Ú J S Á G 2 0 1 2 . s z e p t e m b e r 6 .

Muravidék

Ilyen és hasonló szlo­genek hangzottak el a Nők Baráti Találkozóján vasár­nap az Elizabeta szállóban.

A Bibulovič Helena­Ilonka és Djukič Irén szerve­zésében létrejött találkozón a barátság fontosságáról, a nők társadalmi megbe­csüléséről és az egyenjo­gú elbánásról is szó esett. Bibulovičné, akinek az ef­fajta találkozók megszerve­zésében már németországi és ausztráliai tapasztalata is van, kifejtette: amikor néhány hónappal ezelőtt

„Mi, nők mindenre rátermettséget érzünk”

a rokonságon kívül nem ismert senkit. Majd a zene,

A rendezvényen fellépett Djukič Irén és Zágorec-Csuka Judit is.

Azóta „teltházas” a ren­dezvény ott a „Zasuerdőn” az évszázados tölgyek alatt, amelyek legszebb példánya éppen a túlzott „verőfény” elől védte a fellépőket.

Balaskó a faluünnep lényeges mozzanatait is érintette beszédében: így például a közösségszer­vező momentumot, a tár­salgás mai lényegét, hasz­nát, mely közelebb hozza egymáshoz az embereket. Nem utolsósorban, mert az emlékezés is fontos, hiszen

Völgyifaluban ismét ünnepeltek

„Teltházas” falunapok követték egymást– mondta Balaskó József, a Völgyifalui HK elnöke vasárnapi falunapi köszöntőjében, arra a kétségekkel teli időszakra em-lékezve, amikor az első rendezvény ötlete felmerült.

Bence [email protected]

a Völgyifalu név közel 700 éves, s a közeljövőben en­nek is nagyobb hangsúlyt kell adni.

S a vendégek? Idén is eljöttek igen messziről is, például a távoli vajda­sági tartományból, aztán

a szomszédos Zala me­gye Szilvágy településé­ről, akikkel már évtizedes cserekapcsolat és baráti szálak fűzik őket egybe. A fellépők között pedig ott volt a Lendva­vidéki Gyermek Néptánccso­port, az 1. Sz. Lendvai KÁI citeraegyüttese, a Muravi­

dék Néptáncegyüttes, a Ne­felejcs Tánccsoport, a Kerka Mente Néptáncegyüttes, a helybéli népdalkör és a nemrég alakult Pünkösdi Rózsa Citerazenekar.

A bográcsban készített különböző ételek süté­

se­főzése már a délelőt­ti órákban elkezdődött, majd a tábori szentmi­se és a kulturális műsor után sportrendezvénnyel és kellemes társalgással a késő esti órákig tartott az 5. falunap rendezvénye, melyhez még az égiek is kegyesek voltak. Nem is

csoda, ahogy egyik hazai megjegyezte, a siker titka a tábori szentmisében van, mely a csángó származású lelkész prédikációját idéz­ve: az égi malaszton kívül közösségszervező és nem­zetőrző funkcióval is bír!

szülővárosában hosszabb távollét után újra megjelent,

A Viszáki Néptánccsoport a színpadon.

illetve az egyházi és az okta­tási kapcsolat révén rengeteg barátra és jó szándékú em­berre talált. Gondolta: ebből lehetne valamit csinálni.

A kulturális műsor­ban mások mellett fellé­pett Djukič Irén (ének) és Zágorec­Csuka Judit (re­gényrészlet). A jó hangulat­ban eltöltött összejövetelre, a szeptember végére terve­zett musicalre is meghívást kaptak a részvevők, amely a római katolikus plébánia­templomban lesz Lendván.

-ce

A muraszombati Av-to busni promet szep-tember 3-ával ismét elindította a Lendva–Ljub ljana buszjáratot. A busz hétfőtől péntekig minden nap közlekedik a Lendva–Muraszom-bat–Maribor–Ljublja-na útvonalon. Indulás: Lendva 5.25, Muraszom-bat 5.50, Maribor 6.35, érkezés Ljubljanába 8 óra 19 perckor. I n d u -lás Ljubljanából minden nap 14.30-kor, érkezés Lendvára 17 óra 27 perc-kor.

A jegyek ára: Lend-va–Ljubljana–Lendva 25,76 euró, Muraszom-bat–Ljubljana–Mura-szombat 22,40 euró.

Újra elindul a Lendva–Ljubljana buszjárat

„Teltházas” falunapok követték egymástLátogatóban idehaza, visszatérni odahazajárnak, ahol úgy mondták, egy kicsit közelebb érzik magukhoz a szülőhazá­jukat. Otthon egyébként egymás közt máig szlové­nul beszélnek, amibe már belekeveredik az angol, míg Gizi az unokatestvé­rével magyarul beszélget. Így tanult meg József az évek során Ausztráliában magyarul is.

Ahogy az lenni szokott, a családi fotóalbum is előke­rül, benne a fekete­fehér em­lékekkel. Jani az asztalnál ül és az albumot lapozgatja. – Már nagyon vártuk őket, és úgy örülünk, hogy most itt vannak. Hat év hosszú idő. Amikor ´71­ben elmentek, én és a sógorom kísértük őket Belgrádig. Kicsit rossz érzés volt, hogy a világ „alsó felére” mennek.

József viccelődve for­dul Janihoz: – Én mindig mondom neked, hogy egy hosszú kötelet köss egy fára, aztán csak ereszkedj le azon hozzánk, lefelé köny­nyű, felfelé kicsit nehezebb lesz, mert mászni kell.

Jani sem állja meg vá­lasz nélkül: – Ó, majd ha kukoricaszárból hidat épí­tenek Ausztráliáig, akkor megyek.

A sógorok sokat vic­celődnek azon, hogy Jani ódzkodik a repüléstől. Eb­ben a jó hangulatban múl­nak a percek, és látszik, mindenki nagyon jól érzi magát. Az utolsó napokat és estéket Janiéknál sok beszélgetéssel, az emlékek felidézésével töltötték. Kár­tya, sőt társasjáték mellett bolondoztak, mint régen, egykoron.

Giziék augusztus vé­gén visszarepültek fogadott hazájukba, ahogy 41 évvel ezelőtt is. Akkor is, csak ami a bőröndjükbe befért, azt vi­hették magukkal, de felépí­tettek egy új életet, amiben megtalálták a boldogságot. Igaz, egy új hazában, de a szívükben él az otthon.

Látogatóban idehaza, visszatérni odahaza

Page 20: Népújság, 2012/36. szám

20N É P Ú J S Á G 2 0 1 2 . s z e p t e m b e r 6 .

Muravidék

A Galéria-Múzeum a bor „isteni történetét” mutatta be.

A muravidéki borkirálynő a borvitézek kíséretében a felvonuláson.

Meg kell ám kóstolni, milyen is a termés!A szüretről nem hiányoz-hat a sok házi finomság.

A Lendvai Nyár rendezvényei alatt kis traktorral lehetett utazni a hegyre.

Az új termésről jóslatot is hallhattunk. Az egyetemisták színes esti programokra várták a szórakozni vágyókat.

A Lendvai Szüret hagyományos vendégei, a Rédicsi Asszonykórus.

Nyárvégi lendvai rendezvények

Zenével és gasztronómiával a Lendvai Nyártól a SzüretigLendván augusztus végén igencsak zajlottak a szórakoztató-turisztikai események: a Bográcsfeszttel szinte párhuzamosan indult a már 12. Bábkikötő nemzetközi bábfesztivál hat jó bábelőadással, majd a Lendvai Nyár – a kultúra és a gasztronómia napjai cím alatt a vidékre jellemző szlovén, magyar és horvát ételekből kóstolhattunk az Elizabeta szálló melletti nagysátorban, közben ízelítőt kapva mind a három nemzet kultúrájából és néprajzi hagyományából is. A rendezvénysorozatot az etno-zenei est zárta. Az egyetemisták a kultúrotthon kávézója teraszán szerveztek szinte egyhetes esti programot koncertekkel, stand up komédiákkal. A jól látogatott esteket a hétvégi kiállítás zárja a Padláson. Az idén is a hagyományos Borfesztivállal – melyen 14 muravidéki borász és parasztgazdaság mutatkozott be – indult a szombati Lendvai Szüret. Az eső ugyan el akarta mosni a felvonulást, de nem tudtak győzedelmeskedni a fellegek!

Fotó

: L. N

ovak

, Len

dava

Info

Zenével és gasztronómiával a Lendvai Nyártól a Szüretig

Page 21: Népújság, 2012/36. szám

21N É P Ú J S Á G 2 0 1 2 . s z e p t e m b e r 6 .

Muravidék

Szántok, vetek….

Zenével és gasztronómiával a Lendvai Nyártól a Szüretig

A lendvai horvát kultúregylet táncosai és tamburazene-kara népviseletben.

A Bábkikötőn szereplő előadások kiváló szórakozást jelentettek a gyerekeknek és a felnőtteknek.

A magyar gasztronómiai napon jól fogyott a lángos, a túrós csusza, a babgulyás…

A Lendvai Szüret késő estig tartó, jó hangulatú bulival fejeződött be.

A Benica-Pincemajori Kultúregylet a szüreti előkészületeket mutatta be.

Szüretkor a must ilyen hatással is lehet.

A Borfesztiválra minőségi muravidéki borokat hoztak a gazdák.

Fotó

: L. N

ovak

, Len

dava

Info

Zenével és gasztronómiával a Lendvai Nyártól a Szüretig

Page 22: Népújság, 2012/36. szám

22N É P Ú J S Á G 2 0 1 2 . s z e p t e m b e r 6 .

Sport

TáblázaT

TáblázaT

Magyar Nemzeti Bajnokság

8. forduló

MurAviDéKi LABDArúgó LigA

LENDvAi KÖrZETi LABDArúgó LigA

TáblázaTTáblázaT

Pécs – Kecskemét 0:1 (0:0)Honvéd – MTK 1:2 (0:1)Diósgyőr – Győr 0:3 (0:1)Eger – Ferencváros 2:2 (0:0)Haladás – Paks 1:2 (1:1)Pápa – Kaposvár 3:0 (1:0)Újpest – Debrecen 0:0Siófok – Videoton 1:3 (0:1)

1. MTK 6 4 2 0 10:4 142. Győr 6 4 1 1 15:9 133. Debrecen 6 4 1 1 10:5 134. Honvéd 6 4 1 1 10:6 135. Videoton 6 4 1 1 9:5 136. Diósgyőr 6 3 1 2 6:7 107. Haladás 6 2 2 2 10:7 88. Kaposvár 6 2 1 3 6:10 79. Ferencváros 6 1 3 2 8:8 610. Paks 6 1 3 2 9:10 611. Pécs 6 1 3 2 6:7 612. Újpest 6 1 2 3 6:8 513. Eger 6 1 2 3 7:10 514. Pápa 6 1 2 3 5:8 515. Kecskemét 6 1 2 3 6:11 516. Siófok 6 0 1 5 5:13 1

6. forduló

1. Maribor 8 6 2 0 15:3 202. Domžale 8 5 0 3 9:6 153. Celje 8 4 3 1 9:7 154. Koper 8 4 2 2 10:7 145. Aluminij 8 4 0 4 10:11 126. Olimpija 8 3 2 3 16:11 117. Gorica 8 3 1 4 13:12 108. Triglav 8 2 1 5 4:7 79. Rudar 8 1 2 5 4:16 510. Mura 05 8 1 1 6 8:18 4

Gorica – Domžale 1:2 (1:2) K. Jogan 34.; Vancaš Požeg 13,, Papež 23.Celje – Aluminij 2:1 (0:0) Močič 68., Ivanovič 83.; Kurež 66.Maribor – Rudar 4:0 (2:0) Berić 14., Cvijanović 33., Tavares 82., Ploj 89.Olimpija – Koper 4:1 (3:1) Jovič 14., 33./11-es, Šporar 36., Nikezić 60.; Popovič 27.Mura 05 – Triglav 2:1 (0:0) Fajić 66., Bohar 74.; Jelar 56.

A 9. forduló párosítása 2012. szeptember 15-én: Aluminij – Maribor, Koper – Celje, Triglav – Olimpija, Domžale – Mura 05, rudar – gorica.

A 7. forduló párosítása 2012. szeptember 14-e és 16-a között: Debrecen – Honvéd, Fer-encváros – Haladás, győr – Pécs, Kecskemét –Pápa, Paks – Siófok, MTK – Eger, videoton – Diósgyőr, Kaposvár – újpest.

1. Nedelica 3 3 0 0 14:1 92. Nafta 3 3 0 0 10:3 93. Hídvég 3 3 0 0 9:3 94. Dobronak 3 2 1 0 10:2 75. Renkovci 3 1 2 0 6:5 56. Zsitkóc 3 1 1 1 3:4 47. Kapca 3 1 1 1 5:7 48. Petesháza 3 1 1 1 4:6 49. Csente 3 1 0 2 3:4 310. Panonija 3 1 0 2 2:4 311. Graničar 3 1 0 2 6:10 312. Veterani 3 0 0 3 5:11 013. Olimpija 3 0 0 3 2:10 014. Zvezda 3 0 0 3 3:12 0

Veterani – Hídvég 2:5 (2:3)Ropoša, Balažic; Lutar, Bojnec, Marton, Gostan, PožonecKapca – Zvezda 3:1 (2:0)K. Hozjan (2), Koudila; Gönc Graničar – Renkovci 2:3 (0:3)Kósa, Bokan; Huskić (2), PuckoPanonija – Csente 1:0 (1:0)B. RežonjaPetesháza – Nafta 0:3 (0:1)Utroša (11-esből), Cár (2)Dobronak – Zsitkóc 3:1 (2:0)Zemljič, Piberčnik, Horváth; ČernelaOlimpija – Nedelica 0:4 (0:2)Nežič, Zadravec, Mertik, Kouter

3. forduló

A 4. forduló párosítása 2012. szeptember 9-én: Zvezda – graničar, Nafta – Dobronak (mind 10.00), renkovci – Olimpija (10.30), Zsitkóc – Kapca (14.00), Csente – Nedelica, Hídvég – Petesháza, Panonija – veterani (mind 16.30).

1. Križevci 3 2 1 0 4:2 72. Črenšovci 3 2 0 1 5:3 63. Turnišče 3 2 0 1 9:8 64. Kobilje 3 2 0 1 8:7 65. Hotiza 3 2 0 1 6:5 66. Polana 3 2 0 1 3:2 67. Tišina 3 1 2 0 8:5 58. Šalovci 3 1 1 1 7:5 49. Nafta 1903 3 1 1 1 4:4 410. Hodos 3 1 0 2 4:3 311. Puconci 3 1 0 2 5:6 312. Bogojina 3 0 1 2 4:7 113. Apače 3 0 1 2 6:11 114. Bistrica 3 0 1 2 2:7 1

Nafta 1903 – Črenšovci 1:0 (1:0)Turnišče – Bogojina 3:1 (1:0)Hodos – Hotiza 3:0 (1:0)Sipos (2, egy 11-esből), BenkičBistrica – Kobilje 1:3 (0:2)Polana – Križevci 1:2 (0:2)Tišina – Puconci 5:2 (3:0)Apače – Šalovci 3:6 (0:3)

A 4. forduló párosítása 2012. szeptember 9-én: Nafta 1903 – Turnišče, Puconci – Apače, Križevci – Tišina, Črenšovci – Šalovci (mind szombat), Bogojina – Hodos, Kobilje – Polana, Hotiza – Bistrica.

3. forduló

Mintegy 700 néző előtt zajlott a két csapat találko­zója, amelyen a lendvaiak Polareczkivel megerősödve az első három pont begyűj­

tésében reménykedtek. A lendvaiak többet birtokol­tak, s éppen a visszatérő Polareczki adta le az első veszélyes lövést már a 4. percben, két perccel később Caban próbálkozott. A ven­dégek első helyzetére a 19. percig kellett várni, amikor R. Tompa lövése elsuhant

Három pontot érő gólNafta 1903 – Črenšovci 1:0 (1:0)

a kapu mellett. A meccs egyetlen gólját a 25. perc­ben Kocet lőtte, átemelve a labdát a hosszú sarokba a kapus felett. A 34. perc­

ben Litrop remekelt Virág lövésénél.

A második félidőben jobb játékot mutattak a vendégek, határozottan törekedtek az egyenlítés­

A kék mezben játszó Nafta megszerezte első győzelmét a bajnokságban.

re. Virag az 56. és a 63. percben is szép helyzetet hagyott ki. A 67. percben a Nafta eldönthette volna a meccset, de Vöröš szép beadását Duh nem tudta kihasználni. A meccs végén a vendégek szorítottak, de igazán komoly helyzethez nem jutottak.

A mérkőzést Marjan Čontala (Križevci) vezette, aki Vöröšnek, L. Ivaničnak, Bunderlának, Dražniknak és Grajnak mutatott fel sárga lapot.

feri.h.m.

A Damir Rob által irányí-tott női labdarúgó-válo-gatott Radlje ob Dravin 2:1-es vereséget szen-vedett Romániától. Az egyetlen szlovén gólt Kaja Eržen lőtte. A ŽNK Teleing Pomurje Beltinci csapatából Andreja Nikl, Mateja Zver, Tjaša Tibaut és Staša Špur volt a ke-retben.

F. B.

A Moravske Toplice­i Sportszövetség és a Terme Vivat szervezésében került sor a hétvégén a már 17. köz­ségi kerékpármaratonra, amelyen összesen mintegy 100 bringázó vett részt 10, 30 és 50 kilométeres távon.

A leghosszabb távon Robertino Vidovič (Csák­tornya), a közepesen pedig Arnold Skuhala (Ruše) nyert. A legfiatalabb ke­rékpáros a 3 éves Zoja Kos volt, a legidősebb pedig a 78 éves Anton Vöröš.

HF

A Lazio elleni 3:1­es vereséget követően a mu­rások már jobban össz­pontosíthatnak a hazai pontgyűjtésre. A csapatot az átigazolási időszak vé­géig meghatározó játékos nem hagyta el, 3 új külföldi játékos viszont erősíti a csapatot: a horvát támadó, Marko Jurić (Funtana), a 26 éves angolai csatár, Diangi Matusiwa (Tienen) és a 25 éves ghánai szüle­tésű Stanley Aborah, aki az Ajaxnál tanulta a labdarú­gás alapjait, utoljára pedig a Vitessében szerepelt.

F. B.

Három játékossal erősödtek

Denis Pešehonov – aki előbb játékosként, majd edzőként egy évtizeden ke­resztül meghatározó alakja volt a Mladost Tollaslab­daklubnak – visszatért Lendvára. Az ukrán szü­letésű, de szlovén útlevél­

Pešehonov visszatértlel rendelkező Pešehonov közben Medvodéban dol­gozott, s a szlovén szö­vetségi kapitányi posztot is betöltötte. A klubban újbóli szerződtetésével abban bíznak, hogy sike­rül elérni a régi sikereket, hiszen a szakember irányí­tásával a klub akkor egyik fénykorát érte. Ugyanakkor a szakembernek fontos feladata lesz Utroša Iztok felkészítésében a 2016­os olimpiai játékokra is.

Pénteken Petesházán a szlovén és a horvát ifjúsági salakmotoros válogatott mérkőzött meg egymás­sal, s a szlovének izgal­mas futamokon 49:35­ös eredménnyel győztek. A szlovén válogatottban Bot Dalibor és Vida Ladislav is szerepelt: Vida 12, Bot pe­dig 3 ponttal járult hozzá a végső sikerhez. Rajtuk kí­vül még Voldrih 15, Pečnik 12 és Radkovič 13 pontot szerzett.

HF

Szlovénia legyőzte Horvátországot

Szoros vereség

100-an kerékpároztak

Page 23: Népújság, 2012/36. szám

23N É P Ú J S Á G 2 0 1 2 . s z e p t e m b e r 6 .

Sport

Szilágyi Áron vívás (kard egyéni)Elsőként az ő tisztele­

tére csendült fel a magyar himnusz. Szi lágyi 2007­ben

junior Európa­bajnokságon aranyérmes lett egyéniben és csapatban is. 2009­ben a junior vb­n egyéniben második, csapatban első lett. Nevelőedzője, Gerevich György 2008 augusztusában bekövetkezett tragikus ha­lála óta Somlai Béla mester­edző segíti a felkészülésben.

Gyurta Dánielúszás (200 m mell)2002­ben minden távon

döntős lett mellúszásban az országos bajnokságon. Az akkori olimpián a döntő­ben ezüstérme lett, mellyel országos ismertségre tett

szert. Néhány rész erejéig szerepelt a Barátok közt című sorozatban is, de a hirtelen jött népszerűséget

nehezen tudta feldolgozni, az ezeket követő eredmé­nyei csalódást okoztak. Az olimpiai ezüstérem után pályafutása addigi legna­gyobb sikerét a 2009­es római világbajnokságon érte el: a 200 méteres mell­úszásban 2:07,64­es új Eu­rópa­rekorddal világbajnok lett. Ugyanitt 100 mellen megdöntötte Güttler Károly 16 éves magyar csúcsát. 2010. augusztus 12­én a budapesti Európa­bajnok­ságon aranyérmet nyert 200 méteres mellúszásban. Az olimpián a döntőben 2.07,28­as, új világcsúcsot jelentő időeredménnyel az első helyen végzett.

Berki Krisztiántorna (lólengés)Felnőtt pályafutását

2002­ben kezdte. 2005­ben Mariborban nyert egy világ­kupa­versenyt (ezt a későbbi

években is megismételte), a debreceni Eb­n pedig arany­érmes lett. A stuttgarti vb­n második volt, ami nem volt elég a 2008­as olimpiai kvali­fikációhoz, pedig az Európa­bajnokságon lólengésben aranyérmes volt. 2009­ben az Európa­bajnokságon és az univerziádén aranyérmet

szerzett. A világbajnok­ságon a dobogó második fokára állhatott. 2010­ben a világbajnokságon aranyér­met szerzett. 2011­ben meg­nyerte az Európa­bajnoksá­got és a világbajnokságot is, s teljesítette a kvalifikációt az olimpiára. 2012­ben az Európa­bajnokságon újra aranyérmes lett. Az olim­pián a döntőben hibátlan gyakorlatára 16.066­os pont­számot kapott, akárcsak Louis Smith; a holtversenyt a gyakorlat magasabb kivite­lezési pontszáma döntötte el Berki javára.

Pars Krisztiánatlétika (kalapácsvetés)1999­ben a lengyelorszá­

gi Bydgoszczban 17 évesen ifjúsági világbajnokságot, 2001­ben Európa­bajnok­ságot nyert Grosettóban, s ebben az évben Szombathe­lyen a junior világcsúcsot is sikerült megjavítania 81,35 méteres dobásával. 2003­ban Bydgoszczban U23­as Európa­bajnok lett. Az athé­ni olimpián 5. lett. A pekingi olimpián lecsúszott a dobo­góról. A 2010­es barcelonai Eb­n megszerezte élete első felnőtt nemzetközi érmét, egy bronzot. Londonban aranyesélyesként nyert, a

Magyar olimpiai utómámor

Akikre igazán büszkék lehetünkA londoni olimpia a magyarok számára hatalmas sikert hozott. Milliók világszerte, így a Muravidéken is büszkén ünnepeltük a sporthősöket, pedig sokukról előzetesen alig tudtunk valamit. De ahogy őket, minket is hajtott a piros-fehér-zöld szív. Íme, a lehetőség, hogy utólag kicsit jobban megismerjük az egyéni aranyérem-szerzők pályafutását.

verseny végén elhunyt edző­je, Németh Pál fotójával ünnepelte az aranyat.

Risztov Évaúszás (10 km)Olimpiai bajnok, há­

romszoros világbajnoki ezüstérmes, hatszoros Eu­rópa­bajnoki ezüstérmes, egyszeres Európa­bajnoki bronzérmes, hatszoros rö­vidpályás Európa­bajnok, hétszeres ifjúsági Európa­bajnok, a felnőttek között ötvenhétszeres országos

bajnok magyar úszó. Felnőtt országos csúcstartó 400 m és 1500 m gyorson, volt rövid pályás Európa­csúcs­tartó 800 m gyorson.

A 2002­es Eb­n Eger­szegi magyar rekordját megdöntve lett második 400 vegyesen. A rövidpá­lyás szezonban az első két percen belüli magyar úszó­nő lett 200 gyorson. 2005 májusában egy balesetben agyrázkódást szenvedett, három hétre le kellett állnia az edzésekkel, októberben bejelentette visszavonu­lását. 2009 márciusában bejelentette visszatérését hosszútávúszóként. 2011 júniusában, a debreceni országos bajnokságon 1500 méteres gyorsúszás időered­ményével a világranglista élére úszott. Az olimpián a 10 kilométeres nyíltví­zi úszásban a versenyben szinte végig élen haladva, nagyon taktikus verseny­zéssel, az utolsó métere­ken hatalmas küzdelemben olimpiai bajnok lett.

Kozák Danutakajak (K1, K4 500 m)2002­ben ezüstérmes

volt az ifjúsági Európa­baj­nokságon, 2003­ban az if­júsági világbajnokságon két aranyérmet nyert. A következő évben egyesben és párosban is ifjúsági Eu­rópa­bajnok lett. 2005­ben a két egyes számban lett ifi világbajnok. 2007­ben a kontinensbajnokságon K2 1000 méteren első lett, a vb­n bronzérmet szer­zett. 2008­ban K4 200 és k2 500 méteren első lett az Európa­bajnokságon. K4 500­on második volt. Az olimpián négyesben ezüstérmes volt. 2009­ben Szabóval K2 500 méteren lettek Európa legjobbjai. A váltóval ezüstérmet szer­zett. A világbajnokságon K4 500 és K2 500 méteren első lett. 2010­ben egyes 500 méteren Európa­bajnok, né­gyesben ezüstérmes lett. A világbajnokságon párosban világbajnok volt. A követ­kező évben az Eb­n K1 500 és K2 200 méteren első, K4 500 méteren második lett.

A szegedi világbajnokságon K4 500 és K2 200 méteren első, K1 500­on második volt. 2012­ben K1­ben má­sodik, K4­ben harmadik lett az Európa­bajnokságon. A 2012­es londoni olimpián az 500 méteres kajak négyes­ben, majd ugyanilyen távon egyesben is aranyérmet szerzett.

Összeállította: Horváth Ferenc

Akikre igazán büszkék lehetünk

Page 24: Népújság, 2012/36. szám

Kedves Műkedvelők!A Lendvai Galéria és Múzeum és a Lendvai Nemzetközi Művésztelep idén ünnepli 40 éves jubileumát. Az ünnepség-sorozat keretében nyílik kedden, 2012. szeptember 11-én, 19 órakor a ljubljanai Lek Galériában (Verovškova 57) a

Muravidéki képzőművészek alkotásai - válogatás a Lendvai Galéria és Múzeum gyűjteményéből c. kiállítás. Önt is szeretettel várjuk.


Top Related