előkelő idegen.doc

8/15/2019 Előkelő idegen.doc

1/35


2/35

nem adta fel.- Segíthetek? Magam is végeztem elsősegély-tanfolyamot...Nicola felnézett a fiatal nőre.- Igen - mondta. - Vegye át a lélegeztetést, én pedig folytatom aszívmasszázst. Minden öt nyomás után fújjon egyet! Rendben?A nő bólintott. Letérdelt, és az utasítás szerint elkezdte a lélegeztetést. Addig folytatták, amíg Nicola végre gyenge szívverést érzett. Röviddelezután a férfi mellkasa emelkedni és süllyedni kezdett, jelezve,hogy magától lélegzik.Nicola megkönnyebbülten elmosolyodott.- Azt hiszem, ennyi volt - jelentette ki. - Most már csak oldalhelyzetbe kell hoznunk, és reménykednünk, hogy a mentő hamarosanideér.Óvatosan oldalára fordították a beteget, és betakarták azokkal a

kábátokkal, amelyeket a bámészkodók készségesen kölcsönadtak nekik. Nem sokkal később meghallották a szirénát. A mentősök átvették abeteget.- Szívből köszönöm, amit tett. Nem is tudom, hogyan hálálhatnámmeg - mondta könnyezve az idős asszony.Nicola megpaskolta a kezét.- Az a tény, hogy a férjének jók a túlélési esélyei, minden fáradozásért kárpótol. Szálljon be gyorsan a mentőautóba! A férje bizonyáramaga mellett akarja látni, ha magához tér.Az asszony félszegen elmosolyodott, és a mentőkocsihoz sietett,Nicola pedig az emberek elismerő pillantásaitól kísérve felszedegetteholmijait az aszfaltról. Ránézett a fiatal nőre, aki segített neki.- Meglepő, milyen hatékony lehet egy ilyen elsősegélynyújtó-tanfolyam, nem igaz?- Úgy bizony. Még mindig alig tudom felfogni... Matthew doktor ragaszkodott hozzá, hogy elvégezzük, de soha nem gondoltam volna,hogy valaha is hasznosítani fogom az ott tanultakat. Egyébként JuliéBaxternek hívnak, és az utca végén működő orvosi rendelőben dolgozom.- Az én nevem pedig Nicola Thorne. Különös véletlen ez a találkozás. Én ugyanis éppen magukhoz tartok bemutatkozó beszélgetésre.A lány pillantása a kihívó, zöld ruhára esett.- Kérem, ne mondjon semmit! - szabadkozott Nicola. - Hosszú története van, higgye el! Csak annyit árulhatok el, hogy nem állt szándékombanígy megjelenni.Julié alig bírta megállni nevetés nélkül.- Szívesen meghallgatnám, de gondolom, siet. Mikorra beszéltékmeg a találkozót?- Fél tízre. Nos, most már minden bizonnyal késni fogok...- Ne aggódjon! Hunt doktornak aranyból van a szíve. Bizonyáramegértő lesz ön iránt, ha elmeséli neki a történteket.Nicola a kocsijához sietett. Sajnálkozó pillantást vetett a butikra,ahol új ruhát szeretett volna venni. Remélhetőleg igaza van Julie-nak,és Hunt doktor megérti a helyzetemet, gondolta.Szerencsére azonnal megtalálta a rendelőt. Leállította a kocsit a felhajtón, felrohant a lépcsőn, és becsöngetett.-Tessék!- Ez az orvosi rendelő? - dadogta, amint megpillantotta a leghidegebb és legzöldebb szempárt, amellyel valaha találkozott. Ám elsősorban mégisa férfi elutasító arckifejezése döbbentette meg.- Igen. Segíthetek valamiben?Hangja szokatlanul mély volt, de valahogyan mégis ismerős. Nicolaerősen töprengett, hol hallotta már. Mosolyt erőltetett magára.- Azért jöttem, hogy Hunt doktorral beszéljek.- A rendelőbe az oldalsó ajtón kell bemenni. De jó, ha tudja, hogydélelőttönként csak előre bejelentett betegeket fogadunk. Kivéve természetesen a sürgős eseteket. Az általános rendelési idő délután négyés fél hét között van.Már majdnem becsukta az ajtót, mire a lány összeszedte magát.- Egy pillanat! - kiáltotta. - Én nem beteg vagyok. A doktor úr várengem...

- Valóban? Nos, véletlenül éppen én vagyok Matthew Hunt, és nememlékszem, hogy találkozóm lenne magával, kisasszony - vonta fel aférfi sötét szemöldökét.Nicola szótlanul meredt rá. Aztán eszébe villant, legjobb lesz, haegyszerűen bemutatkozik. Ügy talán magától is tisztázódik ez a kellemetlen félreértés.- Nicola Thorne vagyok. Dr. Nicola Thorne, és azért jöttem, hogy apályázatra jelentkezzem.A férfi tetőtől talpig végigmérte, amitől Nicola mélyen elvörösödött.Végül Hunt oldalra lépett, és kitárta előtte az ajtót.- Akkor hát jöjjön be, kollegina! Ámbár én kilenc óra harmincraemlékszem... - pillantott szemrehányóan az órájára. - Biztosra veszem, hogy jó oka volt a késésre, de tudja, a rendelő tele van betegekkel, ezértmost csak öt percet szentelhetek magának.Halvány mosoly suhant át a szigorú arcon.- De azért azt hiszem, ennyi is elegendő lesz ahhoz, hogy eldöntsem, alkalmas-e a munkára, vagy sem.

Megfordult, és előrement. Nicola reszketett a dühtől. Hogy merészeli ez az alak ilyen megvetően méregetni? És egyáltalán: hogyan alkothatképet róla, mielőtt beszélt volna vele?Tekintetét a férfi széles hátába fúrta, amíg az el nem tűnt egy újabbajtó mögött. Na várj csak, gondolta, majd én megmutatom!2. FEJEZET- Foglaljon helyet, Thorne doktornő!Matthew Hunt már az íróasztala mögött ült, amikor Nicola belépetta szobába. Még csak fel sem tekintett, amikor a lány megállt előtte.


3/35

Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a lehető leghamarabb túl akar lenni ameghallgatáson.Nicola leült az asztallal szemközti székre, amitől ruhája alaposanfelcsúszott, és látni engedte hosszú combjait.- Apámat, sajnos, beteghez hívták, és valószínűleg nem ér márvissza időben ahhoz, hogy részt vehessen a megbeszélésünkön. Mivelazonban a miénk családi vállalkozás, és apám tökéletesen megbízik avéleményemben, tudja, hogy csakis olyan társat veszek fel, akinekmeggyőződtem a képességeiről.Nicola udvariasan elmosolyodott.- Szóval, meg kell önt győznöm a képességeimről, dr. Hunt...Egyetértek. Biztosra veszem, hogy teljes figyelmét a pályázatomnak

szenteli.Az orvos összehúzta a szemét, amikor megérezte a kihívást a lánykönnyed szavai mögött. Magas, széles vállú férfi volt, jó szabásútweedzakóban. Vajon hány éves lehet? - tűnődött Nicola. Talán harminc? Nehéz megmondani, de nem is fontos. A kora aligha fogja befolyásolniennek a beszélgetésnek a kimenetelét, mert a véleményétmár nyilvánvalóan kialakította rólam. De ha azt hiszi, hogy öt percalatt elintézhet, hát alaposan téved!- Nyilván tisztában van vele, Thorne doktornő, hogy egy ilyen rendelőben, mint a miénk, másféle munkastílus járja, mint a városi kórházakban.Itt elengedhetetlen a szoros együttműködés. Ezért annak,akit felveszünk, teljes mértékben alkalmazkodnia kell hozzánk, ésnem mehet a saját feje után.- Természetesen megértem. De úgy vélem, nem árt, ha az embernéha egy-két új ötlettel is megismerkedik. így kevésbé áll fenn annaka veszélye, hogy túlságosan egyoldalú és önelégült lesz, mint az, akifolyton a kitaposott ösvényeken jár...Nem valami okos dolog mindjárt az elején ellenségemmé tenni ezta fickót, hiszen mindenképpen szeretném megkapni az állást, morfondírozott Nicola. De egyszerűen képtelen volt ellenállni a kísértésnek, hogyvisszavágjon.- Biztosíthatom róla, Thorne doktornő, hogy sem apámat, sem pedig engem nem fenyeget az a veszély, hogy önelégültté vagy éppenegyoldalúvá váljunk, már ami a dolgunkat illeti. És nem látom okát,hogy mindazt, amit kemény munkával elértünk, most egyszerre kockára tegyük. Mi egy kis vidéki közösségben élünk, ahol még jelentenekvalamit a régi emberi értékek. Semmi szükségünk olyan munkatársakra, akik ezt nem tudják becsülni.- És ön szerint én azok közé tartozom, akik kifogásolják a hagyományos értékeket? - nevetett föl halkan Nicola. - Feltételezem, vanoka az aggályoskodásra. Vagy ez csupán kifogás?- Kifogás? Sajnálom, Thorne doktornő, de fogalmam sincs, mirőlbeszél. - A férfi ismét az órájára nézett. - Mint már mondtam, az időmmeglehetősen korlátozott, ezért javaslom, hogy szorítkozzunk csupána tényekre.- Egyetértek. Bár szerintem az is éppen elég egyértelmű tény, hogyön már ítéletet alkotott arról, alkalmas vagyok-e erre a munkára,vagy sem. - Nicola áthajolt az íróasztal fölött, és barna szemével harciasan a férfira nézett. - Csak az a kár, hogy...Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és egy idősebb úr jelent meg aszínen.- Thorne doktornő, ugye? - kérdezte barátságosan, majd a kezétnyújtotta. A lány gépiesen felugrott.- Simon Hunt - mutatkozott be a férfi. - Örülök, hogy megismerhetem. Az elmúlt félórában ugyanis nagyon kellemes értesüléseketszereztem magáról. - A fiához fordult, aki némán figyelte a beszélgetést. - Nem is mesélte a doktornő, mi történt ma reggel? - veregettemeg kedélyesen Nicola vállát. - Képzeld, megmentette az öreg HarryFairfax életét. Éppen arra járt, amikor Harrynek az utca kellős közepén megállt a szíve. Igazán szépen csinálta, kedvesem! Ennél jobbansemmi sem bizonyíthatja, hogy tökéletesen alkalmas az itteni feladatra.Rövid csönd következett.

- Igaz, amit az apám állít, dr. Thorne? - kérdezte Matthew.- Igen. Ezért is késtem. Egyébként csak a kötelességemet teljesítettem. Az igazi hős Julié, az önök asszisztense. Ő segített. Nagy bátorság kellahhoz, hogy az ember a gyakorlatban is alkalmazni merje,amit az elsősegély-tanfolyamon tanult. És Julié valóban remekülhelytállt...- Neked volt igazad, Matthew. Valóban jó ötlet volt, hogy az alkalmazottak eljárjanak arra a képzésre -jegyezte meg az idősebb Hunt.Szemlátomást semmit nem érzékelt a helyiségben uralkodó feszültségből. Nicola azonban igencsak találva érezte magát. Bizonytalanulpillantott a fiatal orvosra.- Kezdetben ugyan nem különösebben lelkesedtem érte, mert,őszintén szólva, nem láttam szükségesnek - folytatta az öreg. Odahúzott magának egy széket, majd Nicolához fordult. - Tudnia kell, hogyén egy kissé maradi vagyok. Matthew azonban ragaszkodott hozzá,hogy az asszisztensnők részt vegyenek egy elsősegély-tanfolyamon arra az esetre, ha itt a rendelőben történne valami, és éppen egyikünksincs kéznél. Úgy tűnik, a jó öreg Harrynek hasznára vált. Bár nemhiszem, hogy tudatában lett volna, milyen közel állt a halálhoz.

Nicola elmosolyodott. Nagyon megkönnyebbült, hogy az idős orvosilyen barátságosan mutatkozott be.- Tehát szerencsésen beért a kórházba. És most hogy van?- Mindenesetre jobban, mint ahogy akkor lenne, ha maga nemavatkozott volna közbe, kedvesem. Mint tudja, az első napok az igazán válságosak. Ha azokat túléli, jelentős mértékben megjavulnak akilátásai. Egy hétre egészen biztosan bent tartják. - Hunt doktor felsóhajtott. - Hányszor mondtam neki az utóbbi években, hogy hagyjaabba a dohányzást, és fogyjon le pár kilót, de mintha a falnak beszéltem volna. Talán most megjön az esze. - A fiához fordult. - De térjünkvissza az üzlethez! Meddig jutottatok el, Matthew? Elmesélted Thorne


4/35

doktornőnek a terveinket? Mi a véleménye róluk?- Éppen ott tartottam, hogy olyan társat keresünk, aki alkalmazkodik hozzánk, és nem tervez nagyobb változtatásokat. - Matthewkétkedve a lányra nézett. - Igazán azt hiszi, hogy a városi kórházbanvégzett izgalmas tevékenység után meg tudná szokni egy körzeti orvosi rendelő kissé nyugalmasabb munkatempóját?- Ha úgy gondolja, hogy lusta és kényelmes életre vágyom egy vidéki rendelőben, kolléga úr, hát nagyon téved.Nicola nyíltan a férfi szemébe nézett. Úgy érezte, hogy fagyos tekintetétől bizseregni kezd a tarkóján a bőr. Miért nem kedvel engem ez afickó? - tűnődött magában. Mit követtem el ellene?- Ne feledje, hogy orvostanhallgatóként hosszabb ideig dolgoztamegy körzeti rendelőben, mielőtt a St. Bartholomyba kerültem volna!Matthew Hunt belelapozott a lány pályázatába.- Amint látom, Bristolban tevékenykedett -jegyezte meg. - Csodálkozom, hogy mégsem vonzza a város. Egy vidéki rendelő működési területejelentősen különbözik a városiakétól.

- Bizonyára igaza van. De az apám is körorvos volt, így hát elég jólismerem az ilyen munka előnyeit és hátrányait.- Felhívnám a figyelmét, hogy Gracebyben egyáltalán nincs szórakozási lehetőség. A legközelebbi színház vagy mozi több mint húszmérföldnyire van, Harrogate-ben. Itt igen nyugalmas az élet, Thornedoktornő, és nem tudom, átgondolta-e a dolgot ebből a szempontból is.Nicola mosolyt erőltetett az arcára. Soha életében nem találkozottmég ilyen lekezelő alakkal.- Természetesen mindent átgondoltam, kolléga úr. Ostobaság lettvolna részemről, ha nem teszem meg. Mindazonáltal biztosíthatomróla, hogy nem fogok megfutamodni, csak mert nem nézhetem meg alegújabb filmeket. Mindig is az volt a célom, hogy vidéki rendelőbendolgozzam.Simon Hunt szemlátomást elégedetlen volt a beszélgetés alakulásával.- Matthew csupán biztos akar lenni abban, hogy maga nem fogcsalódni az itteni életben - vetette közbe.De Nicolának más volt a véleménye. Pontosan tudta, mit akartMatthew az értésére hozni. Azt tudniillik, hogy ő itt nemkívánatosszemély! De miért? Kitűnő ajánlólevelei vannak, amelyekkel a férfinak be kellett volna érnie...Ismét az idősebb orvoshoz fordult.- A kapott munkaköri leírásban szó volt az anyák és kisgyermekeik számára tartott úgynevezett egészségesrendelésről is, dr. Hunt.Vannak erről pontos elképzeléseik?- Természetesen. Sőt már meg is tartottuk az első rendelést. Egyebekben ez is Matthew ötlete volt... A város keleti szélén van egy új lakótelep,ahol szerencsére megfelelő helyiségeket tudtunk bérelni. Azelmúlt években egyre több olyan szülő akadt, aki nem volt hajlandóbeoltatni a gyermekét, mi pedig szeretnénk visszafordítani ezt a folyamatot. Azonkívül az ifjú anyáknak is lehetőségük nyílik arra, hogy otthelyben megbeszélhessék az esetleges gondjaikat anélkül, hogy vállalkozniuk kellene a hosszú utazásra Gracebybe.- Később talán ebből még igazi nőgyógyászati rendelés is lehet...- Úgy bizony. Mi a véleménye erről, doktornő?- Remek ötlet. - Nicola nem is akarta leplezni lelkesedését. - Énazok közé az orvosok közé tartozom, akik különösen fontosnak tartják a megelőző kezelést. A betegek gyakran olyan problémákkal fordulnakhozzánk, amelyeket könnyen elkerülhettek volna, ha már korábban fölkeresnek egy szakrendelőt. Ez, persze, időt vesz igénybe.De sokkal jobb a bajokat akkor megszüntetni, még mielőtt komollyáés költségessé válnak.- Pontosan ezt akartuk hallani. Meg kell mondanom, doktornő, hogyaz elképzelései tökéletesen megegyeznek a mi terveinkkel. - Dr. Hunt afiára nézett, és kérdően felvonta a szemöldökét. - Te mit gondolsz,Matthew?- Azt, hogy mind a kettőnknek ideje elkezdeni a munkát. - A férfifelállt, jelezve, hogy vége a beszélgetésnek. - Köszönöm, hogy idefáradt, Thorne doktornő. Majd értesítjük a döntésünkről. Előbb megkell vitatnunk a többi pályázatot is. Ugye megérti?- Természetesen. - Nicola hűvösen végigmérte Matthew Huntot.

Higgyék el, uraim, nagyon is megértem a helyzetüket. - Azután azidősebb orvoshoz fordult. - Örülök, hogy megismerhettem, Hunt doktor. Rendkívül ígéretesnek tartom a terveiket, és remélem, meg fogjáktalálni a megfelelő személyt, aki átültetheti őket a gyakorlatba. - Végigpillantott magán. - Még nem kértem elnézést az öltözékemért.Higgyék el, nem állt szándékomban ilyen ruhában megjelenni a bemutatkozó beszélgetésen, de tegnap este ugyancsak sietve kellett elindulnomLondonból, és a bőröndöm valahogy ott maradt.Simon Hunt kedvesen megpaskolta a kezét.- Semmi baj, kedveském. Igazán bájosan fest. Különben pedig nema külső megjelenés a fontos, hanem a képességek. És maga szerintemkomoly szakértelemmel rendelkezik.Az öregúr szemmel láthatóan arra várt, hogy a mondottakat a fia ismegerősítse, de Nicola már el is indult kifelé. Az ajtónál azonban megtorpant, mert egy kéz fonódott a kilincsre, és kinyitotta előtte az ajtót.Amikor feltekintett, a zavar halvány jelét vette észre a zöld szempárban.Talán megváltozott a véleménye, tűnődött, miközben Matthew kíséretében keresztülvágott az előcsarnokon. Lehetséges, hogy csupánaz alkalomhoz nem illő ruha miatt volt ilyen ellenséges velem? Most,

hogy tisztáztam a helyzetet, talán más fényben lát? De nem, valószínűleg személyes ellenszenv húzódik meg a csípős megjegyzései mögött. Azellen pedig semmit sem tehetek...Akaratlanul is kicsúszott a száján a kérdés:- Mi a kifogása ellenem, doktor? Maga már az első pillanatban kialakította rólam a véleményét. És az, úgy tűnik, nem éppen hízelgő.Kíváncsi lennék, mi indította erre?A férfi kifejezéstelen arccal meredt rá.- Semmiféle személyes kifogásom nincsen maga ellen, doktornő.Csupán az az érzésem, hogy egyszerűen nem illik Gracebybe. Mindazonáltal nem egyedül döntök. De ezt már az előbb is közöltem.


5/35

Kinyitotta a lány előtt a bejárati ajtót, Nicola pedig szó nélkül kisétált. Beült a kocsijába, beindította a motort, és csak azután pillantottvissza. Matthew Hunt azonban már eltűnt az épületben.Nicola gázt adott. Tudhattam volna, hogy úgysem árulja el, miértvagyok neki olyan ellenszenves. Minek is tettem fel azt az ostoba kérdést?! - tépelődött. Lassú tempóban indult vissza Harrogate felé, kissészomorúan hagyta el ezt a kedves kisvárost.3. FEJEZET- Itt vannak a kartonok a délelőtti rendeléshez, Thorne doktornőtett le Julié egy barna borítékokból álló kupacot Nicola íróasztalára.Ez lesz a tűzkeresztség. Elég ostoba helyzet, de Hunt doktort éppen azelőbb hívták el valami sürgős esethez, és Matthew doktor is most került dugóba Harrogate-ben...!Nicola futólag átnézte a papírkupacot.- Sose hittem volna, hogy ilyen sokan járnak errefelé orvoshoz - sóhajtotta. Mi van itt? Talán járvány tört ki, csak én nem tudok róla?

- így is mondhatjuk - felelte Julié nevetve. - Tudja, mindenki megakarja ismerni az új orvost. Ezért aztán kitalálnak valami ürügyet,hogy alaposan megnézhessék maguknak.Nicola hátradőlt a székben, s egy pillanatig elgondolkodott a helyzetén. Vajon miért változtatta meg végül Matthew Hunt a véleményét?Egészen elképedt, amikor igenlő választ kapott, hiszen a bemutatkozóbeszélgetés után biztosra vette, hogy a férfi nem kíván vele dolgozni.Igaz ugyan, hogy három hónapos próbaidőt kötött ki, de kezdetnekazért az sem rossz.Nicola már a múlt hét péntekje óta Gracebyben volt, de az ifjabbikHuntnak még színét sem látta. A férfit csak mára várták vissza egykonferenciáról.Elhessegette magától nyugtalanító gondolatait, és igyekezett a betegekre összpontosítani. Eleinte kicsit ideges volt, de amikor rendbenellátta az egymás után sorjázó betegeket, és azt tapasztalta, hogyminden simán megy, felengedett benne a feszültség.Julie-nak igaza volt. A legtöbben nyilvánvalóan puszta kíváncsiságból jöttek el, ám ő olyan komolyan vette a legapróbb panaszokatis, mintha súlyos betegségről lenne szó. Tisztában volt vele, mennyire fontos, hogy minél előbb elnyerje az emberek bizalmát.Amikor Maggie Holcroft kopogott az ajtón, Nicola már majdnem alista végére ért. Ahogy barátságosan odabiccentett a középkorú nőnek, rögtön feltűnt neki az asszony idegessége.A beteg félénken leült.- Jó napot kívánok, Thorne doktornő... hallottam, hogy ma kezd ittnálunk. Ezért is jöttem el.- Jó napot kívánok, miben segíthetek, Mrs. Holcroft?Az asszony idegesen gyűrögette táskája fülét, majd tétován belekezdett a mondókájába.- Nem akartam az idősebb vagy a fiatalabb Hunt doktort zavarni.Tudja, ez a dolog nagyon személyes természetű. Maga bizonyára jobban megérti... Erről a csomóról van szó, doktornő. Már jó ideje itt van,és egyre nagyobb lesz - mutatott az asszony félszegen a bal mellére.Nicola megkérte a beteget, hogy menjen a paraván mögé, és tegyeszabaddá a felsőtestét. Amikor megtapogatta a mellét, elszorult a szíve a csomó méretétől.- Úgy vélem, a lehető leghamarabb kórházba kell mennie, hogy ottelvégezhessék a szükséges vizsgálatokat - mondta Mrs. Holcroftnak,miután az asszony felöltözött, és újra helyet foglalt.- Rákom van, doktornő? - Mrs. Holcroft igen sápadtnak és zavartnak látszott.- Erre nem tudok válaszolni. Előbb el kell végezni a kórházi vizsgálatokat.- Miféle vizsgálatról van szó? Nagyon fájdalmas az ilyesmi?- Nem, egyáltalán nem. Először készítenek egy röntgenfelvételt, ésha azon találnak valami gyanúsat, egy vékony tűvel némi folyadékotvesznek a csomóból, és megvizsgálják. Azután az illetékes orvos eldönti, szükség van-e további kezelésre.- És mikor menjek el a kórházba? - kérdezte Mrs. Holcroft. - Tudja, hónapok óta halogatom, hogy orvoshoz forduljak, most viszontszeretnék minél előbb túl lenni rajta.- Azonnal kapcsolatba lépek a kórházzal, és gondoskodom róla,hogy még erre a hétre kapjon időpontot.

Perceken belül tisztáztak mindent. Amint az asszony kilépett az ajtón, Nicola lehunyta a szemét, és nagyot sóhajtott. Mikor tanuljákmeg végre a nők, mennyire fontos, hogy rögtön felkeressenek egy orvost, ha csomót fedeznek fel a mellükben?- Nos, Thorne doktornő, hogy megy a szekér? Remélem, nem voltsemmi gond.Nicola azonnal felismerte a mély hangot. Kihúzta magát a székében, és ösztönösen védekező testtartást vett fel.- Semmi olyan, amivel ne birkóztam volna meg, Hunt doktor.Hangjának éle nem kerülte el az orvos figyelmét.- Nem is bírálni akartam, doktornő -jelentette ki. - Csak tudni szerettem volna, hogyan boldogult. Julié mesélte, milyen sokan jöttekma a rendelőbe. S mivel az apám házon kívül volt, gondoltam, nemlehetett éppen könnyű napja...- Biztosíthatom, kolléga úr, hogy egyetlen hibát sem követtem el. Alegtöbb beteg csupán egy-két aprósággal fordult hozzám.- Ennek ellenére az a benyomásom, hogy aggasztja valami. Ha nehézségei vannak, tudni szeretnék róluk.- Természetesen. - Nicola nemigen ismert eddig olyan embert, aki

néhány szóval képes volt őt ennyire felbőszíteni. - Be kell vallanom,hogy nagyon érdekel, miért adta végül mégis nekem az állást. Amikoritt jártam, világosan a tudomásomra hozta, hogy nem tart alkalmasnak. Mitől változott meg a véleménye?- Nem változott meg, Thorne doktornő, ezt egyszer s mindenkorratisztázzuk. Az apám ragaszkodott hozzá, hogy magának ajánljuk felaz állást. Lenyűgözték az ajánlólevelei, és az, ahogyan megmentetteaz öreg Harry Fairfax életét.- De maga nem így látta, ugye? Meglep, hogy hagyta magát rábeszélni.


6/35

- A szükség nálunk is nagy úr, ezért hát úgy véltem, meg kell próbálni a lehető legjobbat kihozni a dologból. Az apám már nem éppenfiatal ember, egyre nehezebben viseli a megfeszített munkát. És bekell vallanom, nem nagyon halmoztak el bennünket pályázatokkal...A jelentkezők közül viszont messzemenően ön a legképzettebb munkaerő, legalábbis papíron. - Rövid szünetet tartott, ügyet sem vetve alány tiltakozására. - Hogy a gyakorlatban is olyan jó-e, az hamarosankiderül. Mindenesetre nagy könnyebbséget jelent, hogy az apámat akövetkező három hónapban tehermentesítheti.- És természetesen bízik benne, hogy ez alatt a három hónap alattbeigazolódik a sejtése, én pedig gyorsan eltűnök innen.- Örülök, hogy helyesen ítéli meg a helyzetet, Thorne doktornő.- Igen. - Nicola keserűen felnevetett, nehogy a férfi meglássa rajta,mennyire megbántódott. Hogy lehet valaki ilyen rideg és érzéketlen?

Ügy érezte, vissza kell vágnia. - Talán jobban tenné, ha egyszer leszállna a magas lóról, és a betegek szemszögéből vizsgálná meg a kérdést.- Mit akar ezzel mondani?- Csak azt, hogy az imént járt nálam egy asszony, aki, mint mondta, nem akarta magát vagy az apját terhelni a bajával. Úgy vélte, egyorvosnő jobban megértené. És tudja, mi baja? Valószínűleg rákos daganat van a mellében. Teljesen mindegy, mit gondol rólam, Hunt doktor, deén nem tudom figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy mégmanapság is vannak nők, akiknek bizony nehezükre esik az ilyesmitegy férfi orvossal megbeszélni. Tehát nem kellene feltétlenül tehernekéreznie a jelenlétemet.Matthew Hunt szikrázó szemekkel lépett közelebb.- Ha tényleg úgy van, ahogy mondja, egy jó oldalát mégiscsak látom már annak, hogy nálunk dolgozik: legalább kikövezi az utat amegfelelő utód számára. Három hónap alatt nyilván rá fog jönni, hogyaz itteni élet nem felel meg annak, ami a tankönyvekben áll. És mostbocsásson meg, kérem! Éppen elég időt vesztegettünk el ezzel a vitával. Ha szüksége lenne rám, a szobámban leszek.Nicola egészen magába roskadt. Olyan nagy reményeket fűzött ehheza munkához, de ez után a beszélgetés után jobb, ha nem áltatja magát. Matthew Hunt véleménye mit sem változott. Három hónap múlvaminden bizonnyal talál majd valami okot, amivel megszabadulhat tőle.Kezével megtörölte könnybe lábadt szemét. Persze, már most iskérhetném a szerződés felbontását, morfondírozott, de az valószínűleg nem keltene jó benyomást a következő munkahelyemen. Ki kellbírnom ezt az időt, aztán olyan állást keresek, ahol szívesen látnak.Délután közel sem jöttek már annyian a rendelésre, mint délelőtt.Nicola éppen be akarta fejezni a munkát, amikor belépett egy fiatalnő, és elpanaszolta, hogy az ujjai időnként teljesen elzsibbadnak, ésérzéketlenné válnak.- Ma már négy órakor elkezdődött, és még mindig nem érzek semmit - mondta Mrs. Reed, és odatartotta a kezét.Nicola látta, hogy a bal kéz ujjai egészen fehérek és viaszosak.Ahogy megvizsgálta a beteg másik kezét is, még inkább szembetűnővé vált a különbség.- Amikor zsibbadást tapasztal, hidegnek is érzi a kezét, ugye, Mrs.Reed?- Igen, igen. Ma például szokatlanul hideg volt a kezem. Tanárnővagyok, tudja, rajzot tanítok. Akkor vettem észre, hogy elzsibbadtak azujjaim, amikor a gyerekek ecseteit és palettáit lemostam hideg vízzel.- Ebben az esetben tehát a hideg víz a ludas... A tünetei, Mrs. Reed,arra utalnak, hogy az úgynevezett Raynaud-szindrómáról van szó.Emiatt azonban nem kell különösebben nyugtalankodnia. Nagyon soknő szenved ettől a kellemetlen jelenségtől. A végtagokban ilyenkor hirtelén megszakad a vérkeringés. A legtöbbször a kéz ujjait érinti a dolog,de előfordulhat a lábujjakon, sőt az orron vagy a füleken is.- És mi ennek az oka?- Az érintett testtájakon összehúzódnak az apró vérerek, ez pedigazzal jár, hogy átmenetileg megáll a keringés. A hideg elősegíti ezt afolyamatot, ezért azoknak, akik ebben a betegségben szenvednek,ügyelniük kell arra, hogy a kezük és a lábuk mindig meleg legyen. Tehát máskor nem szabad hideg vízben mosogatnia, Mrs. Reed.

- Vigyáznom kell még valami másra is, doktornő?- Nos, ha dohányzik, tanácsolnám, hogy szokjon le a cigarettáról. Ettől általában javul a vérkeringés. És nagy hidegben igyekezzen otthonmaradni! Ha gyakrabban jelentkeznek a panaszok, felírhatok egy-kétértágítót. Ezeknél azonban elég kellemetlen mellékhatások is felléphetnek, ezért először inkább a természetes gyógymódot javasolnám.- Köszönöm, doktornő. Magam sem vagyok híve a gyógyszerszedésnek, ezért aztán szívesen megfogadom a tanácsát.Mrs. Reed látogatását követően Nicola bezárta a rendelőt, és a házonátvágva, a szobájába ment. Bárcsak ne találkoznék össze MatthewHunttal a vacsoránál! - fohászkodott magában. Elfogadta ugyanis a kétorvos ajánlatát, hogy lakjon addig náluk, amíg nem talál magánakmegfelelő lakást. Akkor azonban még nem volt egészen tisztában ahelyzetével.Megmosakodott, majd térdig érő fekete szoknyát és egy szolid szabású fehér blúzt húzott magára. Amikor Mrs. Dobson, a házvezetőnőmegütötte a vacsorára hívó gongot, Nicola becsukta az ajtót, és elindult az ebédlő felé. Útközben belebotlott dr. Simon Huntba, aki barátságosmosollyal üdvözölte. Ám Nicola az első pillantásra látta, hogy

az idős orvos mennyire fáradt, és túlhajszolt.- Nos, hogy telt az első munkanapja, kedvesem? - érdeklődött aférfi. - Gyanítom, délelőtt ugyancsak elfoglalt lehetett. Sajnálom,hogy nem segíthettem.- Egész jól elboldogultam, köszönöm. Azt hiszem, legalább annyianjöttek el puszta kíváncsiságból, mint amennyiüknek tényleg orvosisegítségre volt szüksége.Simon Hunt elnevette magát.


7/35

- Ezt meg kell szoknia. Egy ilyen kis helységben ez már csak ígyvan. Az emberek mindenről tudni akarnak. De mivel Harry Fairfaxmindenütt valóságos dicshimnuszokat zeng magáról, nem hiszem,hogy nehéz lesz elnyernie az emberek bizalmát.- No és hogy van? Biztosan hazaengedték már... - NicoIának nagyon jólesett az öregúr kedvessége.- Igen, már otthon van, és remekül érzi magát. Úgy ráijesztettem,hogy szilárdan elhatározta, mostantól ésszerűbben él, és ügyel arra,mit eszik. Abbahagyta a dohányzást is. Ha tartja magát ehhez, vanmég pár éve. Igen jó munkát végzett ma, Thorne doktornő. Neked mia véleményed, Matthew?Nicola szíve hevesen megdobbant, amikor észrevette a fiatal orvost.Gyorsan belépett az ebédlőbe, hogy ne is hallja, amit az apja kérdésére válaszol.

Vacsora közben az idősebb Hunt elmesélte neki, hogy néhány évvelezelőtt meghalt a felesége. A házzal különben egyik férfi sem törődöttsokat. Mindent rábíztak a házvezetőnőre.A régimódi mahagóni bútorokat és az ezüstös tapétát fürkészve,Nicola azon tűnődött, vajon Matthew miért nem nősült meg. Pedig afickó kifejezetten jóképű, és nyilvánvalóan sok nő érdeklődését felkeltette már. Talán azért, mert mindenkivel olyan leereszkedően bánik,mint vele?Arra eszmélt, hogy csönd van az asztalnál. Amikor felpillantott, látta, hogy Matthew tekintete éppen rajta pihen.- Említettem apámnak azt a beteget, aki ma délelőtt magánál járt,Thorne doktornő - szólalt meg a férfi. - Arra az asszonyra gondolok,aki, mint elmondta, szívesebben kezeltetné magát egy orvosnővel.Egyébként nem árulta el a nevét.- Margaret Holcroftnak hívják.- Ismerem a családot. Nemzedékek óta itt laknak - jegyezte meg Simon. - Sajnálom, hogy Maggie szégyellte előttünk a baját, habártulajdonképpen nem lep meg. Errefelé a legtöbb asszony meglehetősenrégimódi nézeteket vall.. Már csak emiatt is rendkívül fontosnak tartom a maga jelenlétét. Matthew, te mit gondolsz?- így igaz. Legfőbb ideje volt, hogy egy orvosnőt is alkalmazzunk...Nicola a tányérjára meredt. Az öregúrnak fogalma sincs róla, mi folyik a házában, gondolta. A torka elszorult, s csak a legnagyobb nehézséggeltudta visszafojtani a könnyeit. Alig érezte az étel ízét.Egész este azon töprengett, hogyan nyerhetné el Matthew Hunt bizalmát, de semmire nem jutott.4. FEJEZET- Halló! Thorne doktornő?Nicola kidörzsölte szeméből az álmot, majd felkapcsolta az éjjelilámpát, és még jobban a füléhez szorította a kagylót. Közben fogottegy noteszt meg egy ceruzát, hogy ha kell, jegyzetet is készíthessen.- Egy pillanat - mondta. - Mondja el, kérem, az egészet még egyszer!Hallotta, ahogy a telefonáló mély lélegzetet vesz, aztán újra előadjaa kívánságát.- Megyek, amilyen gyorsan csak tudok - ígérte. - Legyen szíves,kapcsolja föl a külső világítást, hogy felismerjem a házat az útról. Forró vízre nem lesz szükség, hacsak nem a teához, amelyet bizonyáraszívesen iszik a felesége, ha majd a baba megszületett.Felkapott egy nadrágot és egy vastag pulóvert, megfésülte, aztánlófarokba kötötte a haját. Mosolyogva idézte fel, milyen izgatott volt atelefonáló. Kicsit ő is izgult, de meggyőzte magát róla, hogy nincsszebb dolog, mint jelen lenni egy kisbaba születésénél - ha már egyszer az éjszaka közepén kiugrasztják az embert az ágyából.Fogta az orvosi táskáját, és leszaladt a lépcsőn. Odalent azonbanmegtorpant, mert kitárult a könyvtárszoba ajtaja, és Matthew Huntjelent meg a küszöbön.- Ha nem tévedek, a telefon csörgött. Ki volt az? - kérdezte.- Jim Harris a Hartfield-farmról. A felesége szülni fog, a bábát pedig máshova hívták.Meglepődött, hogy Matthew követi. Amióta a rendelőben dolgozott, csak a legszükségesebb dolgokról beszéltek egymással. A férfi

udvarias volt, de igen kimért, és Nicola tudta, hogy gondosan figyelemmel kíséri a munkáját. Ez ellen, természetesen, nem is volt kifogása,hiszen végül is a férfit terhelte a felelősség, mégis képtelenvolt szabadulni attól az érzéstől, hogy az orvos különösen szigorúan ítéli meg őt.- Magam is boldogulok! - kiáltotta oda, amikor észrevette, hogy aférfi a sarkában van. - Talán meglepi, de tisztában vagyok vele, hogyan kell levezetni egy szülést.- Készséggel elhiszem, de olyan körülmények között még biztosannem próbálta meg, amilyenek a Hartfield-farmon uralkodnak. Már haegyáltalán megtalálja őket a sötétben. Magányosan áll, úgy tizenkétmérföldnyire. Még áramuk sincs.Matthew a vállára terítette a kabátját, és odament a négykerékmeghajtású terepjáróhoz.- Jöjjön, elviszem! A maga kocsijával soha nem jut el oda.Megvető pillantást vetett a régi Ford Fiestára, mire Nicola megadóan felsóhajtott. Szívesen elutasította volna a férfi segítségét, de azutóbbi napokban többször is tapasztalta, hogy az ő kis autója nem alkalmas a Graceby környéki járhatatlan utakra. Bemászott tehátMatthew mellé. A férfi kihajtott a városból. A fényszórók messzire bevilágították előttük a kihalt utat. Koromsötét volt, és Nicola most igazán

örült, hogy az orvos elkísérte.- Hogy lehetséges az, hogy éppen csak meghallotta a telefont, ésmáris teljesen felöltözve állt az ajtóban? - kérdezte.- Erre a kérdésre nem kívánok válaszolni. Biztosan levonta már akövetkeztetéseit, Nicola, tehát felesleges bármit is mondanom.Ez volt az első alkalom, hogy a férfi a keresztnevén szólította.- Magának aztán kötélből vannak az idegei! - mondta a lány valamivel élesebben, mint akarta. - Senkit nem ismerek, aki ilyen udvariatlanulviselkedne velem.


8/35

- Nyilván azt hiszi, így akarom kifejezésre juttatni, hogy kételkedem a képességeiben. De biztosíthatom róla, szó sincs ilyesmiről. - Aférfi szigorú vonásait barátságos mosoly váltotta fel. - Meglehet, voltak kétségeim, de az elmúlt héten a saját szememmel győződtem megróla, milyen remek orvos.A váratlan bók kifogta a szelet Nicola vitorlájából.- Ha viszont, ahogy állítja, megfelelőnek ítéli a szakértelmemet, miért maradt fenn olyan sokáig? - kérdezte végül.- Az apám miatt. - Matthew sebességet váltott, majd bekanyarodottegy meredek mellékútra. - Mint már említettem, nagyon aggódom miatta. Igyekszem is átvállalni a munkája egy részét, de csak úgy, hogyrá ne jöjjön az öreg. Ugyanis makacs, mint egy öszvér, ha a sajátegészségéről van szó. így azonban egyszerűen nem folytathatja tovább.- Magam is észrevettem, milyen fáradt volt tegnap a reggelinél, miután éjszaka kiugrasztották az ágyából - jegyezte meg Nicola.- Igen, pontosan ezt szeretném elkerülni a jövőben. De hogy egészen őszinte legyek, Nicola, ma éjjel az is felvetődött bennem, hogymaga egyáltalán el tudna-e jutni a betegekhez. Az a kocsi nem megfelelő jármű erre a vidékre. Ráadásul nem is ismeri a környéket. Tudom,

hogy van térképe, de higgye el, nem könnyű megtalálni ezeketaz eldugott farmokat! Ha azonban ezt megemlíteném az apámnak, ragaszkodna hozzá, hogy kihagyjuk magát az éjszakai ügyeletből. Nekemnem esik nehezemre az éjszakai beteglátogatás, de neki mártényleg nem lenne szabad ilyet vállalnia.- Megértem - felelte a lány. - Sajnálom, ha esetleg túl kíváncsi voltam, de azt hittem, megint meg akar bántani.- Valóban azt hiszi, hogy ez a szándékom?A terepjáró időközben felért a dombra, és a lány fényt pillantottmeg a távolban.- Ha valóban ez a benyomása rólam, akkor szeretnék elnézést kérni. Csak annyit mondhatok, hogy így vagy úgy, de az értésére akartam adni,ez az élet itt nem magának való.- És ezt honnan veszi? Hiszen semmit sem tud rólam! - Nicola aférfi felé fordult. - Éppen ilyen munkáról álmodtam kislány koromóta. Amikor elolvastam az álláshirdetésüket, rögtön azt gondoltam: ezkell nekem, ez az igazi. Miért nem hajlandó hinni nekem?- Mert egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy egy ilyen csinos,fiatal nő miért akar eltemetkezni egy kisvárosban, távol minden szórakozástól. Meglehet, pillanatnyilag romantikusnak találja az itteniéletet, de pár hónap múlva megváltozik majd a véleménye. Halálrafogja unni magát.- Mitől olyan biztos benne? Hogy állíthat ilyesmit, ha nem is ismer?Ez nem tisztességes dolog, Matthew. Még csak lehetőséget sem akaradni nekem.- Talán igaza van. Azt azért elárulhatom, hogy egyszer már átéltemegy ehhez hasonló helyzetet, és még túlságosan is jól emlékszem a végére.Matthew hangja most még fagyosabb volt, mint az előbb, ám mielőtt a lány bővebb magyarázatot kérhetett volna, a kocsi elkezdettjobbra-balra dülöngélni, és fennállt a veszélye, hogy az egyenetlenúton kátyúba hajtanak. Nicola belekapaszkodott az ülésbe, és azontűnődött, mit érthetett a férfi hasonló helyzeten. Valaki, minden bizonnyal egy nő, egyszer már nyilván elérte nála, hogy megváltoztassa avéleményét, de aztán olyan mélyen megsebezte, hogy Matthewazóta elzárkózik minden komolyabb kapcsolat elől...- Nem tud valamit tenni, doktornő? - Jim Harris kitörölt néhánykönnycseppet a szeméből, és kimerülten pihegő feleségére nézett.Úgy tűnik, ez a baba sehogy sem akar a világra jönni.Nicola elővette a sztetoszkópját, miközben igyekezett leplezni sajátidegességét. Harris a feleségét féltette, akinek iszonyú fájdalmai voltak, ő viszont inkább a babáért aggódott.- Legyen nyugodt, Mr. Harris - mondta. - Matthew doktorral együttmindenben segítünk a feleségének.Bátorítólag megveregette Jeannie kezét, majd odalépett Matthewhoz, aki éppen az asszony adatait vette fel.- A magzat alig ad életjelt. Túl nagy a feje, nem fér át az asszonymedencéjén. Szerintem a lehető leggyorsabban kórházba kellene őketvitetnünk. - Riadtan gondolt a meredek útra, amelyet a mentő alighatalálna meg.

- Soha nem jutnának ide, főleg nem ilyen sötétben. - Matthew szavai csak tovább növelték a félelmét. - Azonkívül magam is úgy vélem,hogy a magzat nem bírja sokáig. Már most is nagyon gyenge a szívverése. A legközelebbi kórház húsz-huszonegy mérföldnyire van, ésilyen útviszonyok mellett órákba telhet, amíg Jeannie a szülőszobábakerül.- Szóval itt kell a világra segítenünk a babát. Császármetszéssel?- Tartok tőle, hogy igen. - Matthew szilárdan elhatározta, hogymegadja az anyának és gyermekének ezt az utolsó esélyt. - Ha mégtovább várunk, elveszíthetjük.- Akkor nincs más választásunk. - Nicola az anyához fordult. - Jólfigyeljen, Jeannie! Úgy döntöttünk Matthew doktorral, hogy császármetszést hajtunk végre. A baba túl nagy, nem fér át a medencéjén,bármennyire is erőlködnénk valamennyien. A kicsi már most is nagyon kimerült, ezért a lehető leghamarabb ki kell emelnünk.- Császármetszés? - Jim Harris elsápadt. - És hogy gondolják? Itta házunkban?- Nincs időnk rá, hogy a feleségét kórházba vitessük. Azonnal cselekednünk kell! - Matthew bátorítóan megveregette a férfi vállát, és

barátságosan kituszkolta az ajtón. - Bízza csak ránk! Meglátja, minden rendben lesz.- Menj már, Jim! - sürgette a felesége. - Tedd, amit a doktor úrmondott, és tegyél fel egy fazék vizet is!- Ez bizony jó ötlet -jegyezte meg Nicola, majd becsukta az ajtót aférfi után.Matthew kinyitotta az orvosi táskáját, elővette a műszereket, és elhelyezte őket egy steril kendőn.- Ugye tényleg minden simán fog menni, doktor? És a baba egészséges lesz? - nézett rá riadt szemekkel Jeannie.- Semmi kétség - felelte Matthew. - Elvégre két orvos is van itt,


9/35

akik a gondját viselik. Ha magamat nem is illik dicsérnem, azt azértelárulhatom, hogy Thorne doktornő a legjobb ajánlásokkal érkezetthozzánk.Jeannie megnyugodva hanyatlott vissza a párnáira. Nicola viszont korántsem volt ilyen biztos a dolgában. Elméletben ugyanpontosan tudta, hogyan kell elvégezni egy császármetszést, hiszennézőként többször is részt vett már ilyen műtéteken, a gyakorlatbanazonban még soha nem próbálta, főként pedig nem ilyen körülmények között.Hűségesen követte Matthew utasításait, és epidurális érzéstelenítéssel előkészítette Jeannie-t a beavatkozásra. Ez azt jelentette, hogyaz asszony az operáció alatt nem fog fájdalmat érezni, de végig öntudatánál lesz. Mindkét orvos kesztyűt és szájmaszkot vett fel, aztánMatthew hozzálátott a műtéthez......és néhány perccel később a boldog anya karjába fektetett egyerőteljesen bömbölő kisfiút.

- Köszönöm... köszönöm. - Jeannie a sírástól csupán ennyit tudottkinyögni, amikor magához szorította a kisbabát.Nicola is a könnyeivel küszködött, miközben természetesen segítettMatthew-nak az utókezelésnél. Ő zárta be a sebet. Először a méhizomzatát varrta össze, aztán a hasfalat. A munka végeztével igen elégedett volt magával, annál is inkább, mert Matthew nem tartottaszükségesnek, hogy a válla fölött ellenőrizze. Ő a csecsemőt vizsgáltameg, és Jeannie nagy örömére tökéletesen egészségesnek találta.Miután anyát és gyermekét megmosdatták, Nicola leszaladt a lépcsőn, és megkereste az ifjú apát is, aki nyugtalanul járkált fel s alá azudvaron.- Kisfia született, Mr. Harris! Erős, egészséges kisfia, akinek minden jel szerint a tüdeje is teljesen rendben van. Hallgassa csak!Felmutatott a hálószoba ablakára, ahonnan hangos csecsemősíráshallatszott.-Kisfiú? Azt mondja, kisfiú? - kérdezte Jim Harris elérzékenyülve.És Jeannie hogy érzi magát?- Remekül van. Semmi baja.- Köszönöm, doktornő! Nagyon köszönöm! - Jim Harris hosszanszorongatta Nicola kezét, aztán hatalmas léptekkel berohant a házba.Nicola nagyot sóhajtott. Halálosan fáradt volt, de olyan izgatott,hogy az örömtől sírni tudott volna. A falhoz lépett, nekitámasztotta akönyökét, és tekintetét végighordozta a földeken. A sok feszültségután nyugalomra és békességre volt szüksége. A látóhatár világosodni kezdett, s az ég lágy, rózsaszín árnyalatot vett fel, amikor a napelőbújt. Új nap, új élet, gondolta a lány. A természet két hatalmascsodája.- Szóval itt van! - lépett hozzá Matthew.- Csodálatos, ugye? Azt hiszem, ennél jobban talán nem is érezheti magát az ember - suttogta megilletődötten Nicola.Matthew a hűvös, szürke falnak támaszkodott.- Magam is így vagyok vele. A legnagyobb csodát akkor éljük át,amikor azt látjuk, hogy új élet születik. Ez ad értelmet mindennek,amit csinálunk.A lány lehunyta a szemét, és arcát a nap felé fordította.- Gondolom, az ilyen pillanatok tökéletesen meggyőzik arról, hogymegfelelő hivatást választott. - Amikor kinyitotta a szemét, észrevette, hogy Matthew az ő vonásait figyeli. A férfi arcán olyan gyengéd kifejezésült, amilyet eddig soha nem feltételezett volna róla.- És maga biztos benne, hogy megfelelő hivatást választott, Nicola?simított az orvos a füle mögé egy hajtincset. Érintése végtelenül jólesetta lánynak.- Igen, egészen biztos.Nicola elfordította a fejét, annyira megrémült hirtelen feltámadó érzéseitől. Ezen az éjszakán csodálatos élményben volt részük, feltehetően ezokozta mindkettőjüknél ezt a furcsa, mámoros hangulatot. Dea lelke legmélyén pontosan tudta, hogy valójában semmi nem változott. Matthew továbbra is olyan tartózkodó lesz vele szemben, mintazelőtt.

- Persze, nem várom el, hogy ezt fenntartás nélkül elhiggyemondta, s közben arra törekedett, hogy hangja a lehető legtárgyilagosabb maradjon. - És most ideje hazamennünk. Reméljük, az édesapjátnem zavarták a távollétünkben.Egyetlen másodperc alatt eltűnt a melegség a férfi tekintetéből.- A hívásokat átirányítottam a mobiltelefonomra, így emiatt nemkell aggódnia. Most először is odaszólok a kórházba, és hívokJeannie-nek egy mentőautót. Pár napra valószínűleg felveszik, csupán óvatosságból. Feltehetően sem nála, sem a babánál nem leszsemmi gond. Jó munkát végzett, Thorne doktornő.E szavakkal elindult a terepjáró felé. Nicola szomorúan nézett utána. Ezek szerint helyesen ítélte meg a helyzetet. Most ismét annál aszemélytelen udvariasságnál tartanak, amely vélhetően a következőhónapokban is megkönnyíti majd az együttélésüket.5. FEJEZET- Thorne doktornő, ráérne egy percre?Nicola éppen a táskáját készítette össze a délutáni rendeléshez,

amikor Matthew behívta az irodájába. A Hartfield-farmról visszafeléalig váltottak néhány szót, és azóta is tartózkodóan viselkedtek egymással.- Beszélni kíván velem?Az álmatlanul töltött éjszakát és a, fárasztó délelőttöt követőenNicola kicsit kimerültnek érezte magát. Matthew-n azonban a fáradtság legapróbb jelét sem fedezte fel.- Csak szólni akartam, hogy ma délután nem kell megtartania arendelést.- Nem értem - mondta meglepődve Nicola. - Ma lenne az első egészséges-rendelés azon az új lakótelepen. Elmarad?


10/35

- Nem, de úgy döntöttem, hogy magam fogom megtartani. Azt javasolnám, inkább feküdjön le egy kicsit, Thorne doktornő. Egész éjszaka talponvolt, és bizonyára nagyon elfáradt.- Ez magára is ugyanígy igaz. - A lányt bosszantotta, hogy a férfimegint Thorne doktornőnek szólítja, és szemmel láthatóan nem feltételezi róla, hogy képes ellátni a munkáját. - Hadd emlékeztessem rá,hogy maga is egész éjjel ébren volt! Ha tehát nincs ellene egyéb kifogása, szeretném tartani magam a szolgálati beosztáshoz. Nem látomértelmét, hogy megváltoztassuk, habár be kell vallanom, igazán meghat, hogy úgy aggódik értem.Ki akart menni a szobából, de Matthew elállta az útját.- A fenébe is, Nicola, mindjárt elveszítem a türelmemet! Mikor fogja fel végre, hogy a legkevésbé sem kételkedem a képességeiben?- És maga mikor fogja fel, hogy nem szeretem, ha kivételeznek velem? Igenis képes vagyok elvégezni a munkámat. A St. Bartholomykórház sem volt éppen üdülő, elhiheti!Az orvos váratlanul felnevetett.- Csak lassan a testtel, Nicola! Igaza van, pontosan tudom, milyen

keményen kell dolgozni, ha az ember a pályája kezdetén tart. De hogyazt is olyan jónak találom-e, ha emlékeztet rá, milyen rég volt, amikor magam is hasonló cipőben jártam, már más lapra tartozik.- Egy szóval sem akartam azt mondani, hogy öregnek tartom magát - nevette el magát Nicola is. - Legalábbis még nincsenek ősz hajszálai.- Azért nem ártana egyszer alaposabban megnézni magam a tükörben... De félre a tréfával! Még szerencse, hogy senki nem hallgatózik.Árthatna a szakmai tekintélyünknek.- Ebben nem vagyok olyan biztos. Szerintem egyes betegek kifejezetten helyeselnék, ha az orvosok gyakrabban megmutatnák az emberioldalukat is. így sokkal közelebb kerülhetnének hozzájuk.- Igaza van, Nicola. Bizonyára nagyon jó háziorvos válik majd magából. Máris elnyerte egy csomó ember bizalmát. El kell árulnom,hogy többen átiratkoztak magához.- Ezt örömmel hallom - mosolygott a lány. - De valószínűleg nemleszek itt elég sokáig ahhoz, hogy tartós kapcsolatot építsek kivelük...Matthew elfordult, és berakta az aktákat az iratszekrénybe.- Biztosra veszem, hogy maga minden helyzethez kiválóan alkalmazkodik. Ha tehát valóban szívesen vállalja a délutáni rendelést,semmi akadálya. Este találkozunk, és akkor beszámolhat a tapasztalatairól.Azzal sarkon fordult, és elhagyta a szobát. Nicola nagyot sóhajtott.Egy lépés előre, három vissza, gondolta. De vajon miért bosszant engem ennyire ez az egész?- Mindent hallottam magukról. Jim Harris a boldogságtól se lát, sehall. Az egész kórházban magukat magasztalja.Nicola mosolyogva nézett fel a jegyzeteiből.- Azt hittem, az eszét is elveszti, amikor közöltem vele, hogy kisfiaszületett.- El tudom képzelni - mondta Ruth Jeffers.A bába Nicolának első pillantásra rokonszenves lett. Szeretetreméltó, derék asszonyság, aki szemlátomást nagy tekintélynek örvenda betegek körében.- A férfiak mind egyformák itt a folyóvölgyben. Külsőre szívósak,mint a régi csizma, de a durva felszín alatt lágy a szívük. Jim Harrispedig egyike a legjobbaknak. Halálra dolgozza magát, hogy a farmjátrendben tartsa. Most, hogy kisbabájuk született, biztosan még keményebben fog hajtani.- Azt hiszem, az itteni embereknek elég nehéz lehet az életük - jegyezte meg Nicola részvétteljes hangon.- Úgy bizony. Sokszor még én is elgondolkodom rajta, miért küszködnek annyit. Szerintem, ha valaki nem itt nő fel, nem is értheti megőket igazán. Egészen más világ ez, mint a nagyváros.- Igaza van. De nem sokban különbözik attól a helytől, ahol gyerekkoromban éltem. Tudja, az apám Cumbriában volt háziorvos. Aza környék bizonyos fokig hasonlít az ittenihez, noha az élet azértnem ennyire nehéz. Mindig is szerettem volna apám nyomdokaibalépni.- Ezért pályázta meg az állást? No, akkor legalább előre tudta, mire vállalkozik. Maga biztosan nálunk marad.- Az, sajnos, nemcsak tőlem függ. - Nicola gyorsan témát váltott.Bármennyire kedvelte is Ruthot, nem tartotta tanácsosnak, hogy éppen vele vitassa meg a helyzetét. - Meg kellene néznünk Mrs. Robertsetés Sámuelt - javasolta.

A délután folyamán többször is észrevette, hogy Ruth elgondolkodva fürkészi őt, de nem foglalkozott különösebben a dologgal. Egyébként is aliglátott ki a munkából. Rengeteg csecsemőt és kisgyereketkellett megvizsgálnia, meghallgatni az anyák aggodalmait, és számtalan kérdésre megtalálni a megfelelő választ.Amint már hallotta, az asszonyok nemigen tartották fontosnak errefelé az oltásokat. Türelmesen elmagyarázta hát nekik ennek azóvintézkedésnek a lényegét, s végül szinte mindenkit megnyert annakérdekében, hogy beoltassák a gyerekeket szamárköhögés, diftéria éstetanusz ellen. Egyikük azonban sehogy sem akarta belátni a védőoltások előnyeit.- A férjem, Darren hallani sem akar róla - közölte. - Kifejezetten ártalmas dolognak tartja, hogy akkor is teletömjük magunkat mindenfélegyógyszerrel, ha arra egyébként nincs szükség. - Emma Jonesúgy szorította magához sápadt és sovány kisbabáját, mintha valamiszörnyű veszélytől akarná megvédeni.- Megértem a kétségeit. Természetesen csak ön és a férje dönthetaz oltásról. Szeretném azonban felhívni a figyelmét, hogy egy olyanbetegségnek, mint a szamárköhögés, igen komoly következményei lehetnek. - Nicola egy összehajtogatott papírlapot nyújtott át az aszszonynak.

- Ezt vigye haza, és olvassák el figyelmesen! Azután meglátjuk, hogyan döntenek. De higgye el, azzal segítenek a legtöbbetShelleynek, ha mielőbb beoltatják! - mondta búcsúzóul.A következő pillanatban Ruth Jeffers viharzott be a rendelőbe, ésazonnal szedelőzködni kezdett. - Egész éjjel fenn voltam. Már alig látok a fáradtságtól. Gondolom, maga is így lehet vele, doktornő.Nicola megdörzsölte a szemét.- Hát bizony, rám férne a pihenés. Remélem, nem lesznek túl sokan az esti rendelésen.- Én azzal is megelégednék, ha újabb csecsemők ma már nemakarnának a világra jönni - jegyezte meg Ruth. - Tudja, pár napra


11/35

hazajön a fiam, és szeretnék vele egy nyugodt hétvégét eltölteni.Együtt léptek ki a rendelőből. Nicola beszállt a kocsijába, és elindult Graceby felé. Hirtelen elhatározással egy olyan utat választott,amelyről különösen szép kilátás nyílott a vidékre. Ez ugyan kisebbkerülőt jelentett, de úgy érezte, igazán megérdemel néhány perc pihenést.A kis piros kocsi derekasan felküzdötte magát az első domboldalon, a következő azonban már kifogott rajta. A motor egy ideig mégbirkózott a megerőltető kapaszkodóval, de aztán föladta, és leállt.Nicola hiába próbálta újraindítani. Végül kiszállt, kivette a táskáját ahátsó ülésről, és gyalog indult neki az útnak.Amikor fölért a dombtetőre, körülnézett, hátha megpillant valaholegy másik autót, amelyik elvihetne egy darabon. De közel s távolnem volt egy lélek sem. Nicolát nemigen lelkesítette a hosszú kutyagolás gondolata, nem beszélve arról, hogy tartott tőle, így le fogjakésni az esti rendelést. Akkor pedig Matthew biztosan nagyon dühös lesz rá.

Már jó ideje sarkantyúzgatta az apostolok lovát, amikor végre autóthallott közeledni. Hevesen integetni kezdett, hogy felhívja magára a vezető figyelmét, ami végül sikerült is neki, mert a kocsi csikorgó gumikkalfékezett le mellette. Annál nagyobb volt a meglepetése, amikorMatthew-t pillantotta meg a volánnál.- Mi az ördögöt keres maga itt? - förmedt rá a férfi dühösen.- Lerobbant a kocsim...- Azt tudom. - Az orvos megvárta, amíg Nicola beszáll, aztán egyerőteljes gázfröccsel megugrasztotta az autót. - Szerencséje van, hogymég ebben az évszakban történt. Ha a tél közepén járnánk, most alaposan benne lenne a slamasztikában. El tudja képzelni?- Elég dús a fantáziám - vágta rá hetykén a lány. - Csak azt nehiggye, hogy szándékosan rontottam el a kocsimat!- Senki sem állított ilyet. De ha egy kicsit körültekintőbb, és magával hozza a mobiltelefonját, hívhatott volna segítséget.- Nem gondoltam, hogy szükség lesz rá. Hiszen csak a rendelésrementem, ott pedig van telefon. - Nicola tisztában volt vele, hogy ez bizony, különösen a jelen helyzetben, eléggé gyengécske kifogás.Matthew gúnyosan elmosolyodott.- Nem Londonban vagyunk, ahol minden sarkon talál telefonfülkét.Nem árt, ha ezt a jövőre nézve is az eszébe vési.Nicolának könnyek gyűltek a szemébe. Még mindig nehezen viselte az orvos rendreutasításait.- Tessék, törölje meg a szemét!Matthew átnyújtott neki egy zsebkendőt, melyet a lány szó nélkülelfogadott.- Képzelem, mennyire megijedt, amikor az autója hirtelen lerobbant, de semmi oka a sértettet játszani - folytatta a férfi, majd az útszélére irányította a kocsit, és leállította a motort.- Semmi okom? Amikor maga egyetlen alkalmat sem mulaszt el,hogy rámutasson, milyen ostoba és meggondolatlan vagyok? Ráadásul még örömét is leli benne!- Nem, ez nem igaz! - Matthew gyengéden megfogta az állát, és aszemébe nézett. - Aggódtam magáért, a fenébe is! Csak ezért voltamolyan goromba.- Aggódott? - Nicola döbbenten vette észre a bűnbánó kifejezést aférfi tekintetében.- Igen. Tudom, hogy meglepi, de ez az igazság. Amikor Beryl jelentette, hogy nem érkezett meg a rendelésre, rögtön tudtam, hogy valami nincsrendben. Felhívtam Ruthot, és megtudtam tőle, hogy együtthagyták el a rendelőt. így aztán átengedtem apámnak a terepet, és amaga keresésére indultam. Amikor megtaláltam a kocsiját, nagyondühös lettem. Sajnálom, ha megbántottam volna...- Semmi baj! - mondta Nicola megkönnyebbülten. - Igazán köszönöm, hogy ennyit törődött velem. ígérem, többé nem fordul elő ilyesmi.- Az biztos. Erről magam gondoskodom - szögezte le az orvos.- Hogy érti ezt? - kérdezte riadtan a lány. - Csak nem azt akarjaezzel mondani, hogy máris csomagolhatok?- Remélem, nem mindig hamarkodja el a diagnózis felállítását,Thorne doktornő.

- Tessék? - Nicola zavarba jött. A férfira meredt, és megpróbált olvasni a gondolataiban. - Igazán nem tudom, mire céloz - ismételte.- Azt látom - bólintott Matthew. Kiszállt az autóból, megkerülte, éskinyitotta az ajtót a lány oldalán. - Nem azt mondtam, hogy már nemtartunk igényt a munkájára, Nicola. Csak ne vonná le mindig olyanelhamarkodottan a következtetéseit! - Kezét nyújtotta a lánynak, éskisegítette a kocsiból. - Minden diagnózisnál ez a főszabály: csakis atényekre szabad szorítkozni, s nem szabad engedni, hogy elragadjona fantáziánk!- Tények? Sajnálom, de egy szót sem értek az egészből!- Valóban? Akkor megmagyarázom. Azt akartam ezzel mondani,felírok magának egy bajmegelőző szert, nehogy még egyszer hasonlóhelyzet álljon elő. Érti már?E különös szórejtvény után bementek a házba. Vajon mit érthetettez a fickó bajmegelőző szeren? - töprengett még hosszú percekig a

lány.6. FEJEZET- Készen van? Ne felejtsen el pulóvert hozni! Meglehetősen hűvöshelyre megyünk.Matthew átvette a házvezetőnőtől a feléje nyújtott fűzfakosarat, ésmegköszönte az asszony fáradozását.- Nincs mit, Matthew doktor. Jó utat és jó mulatást! - felelte Mrs.Dobson.


12/35

Nicolán nemigen látszott, hogy kedvére lenne a dolog.- Mi folyik itt? - kérdezte. - Miért nem árulja el senki, hogy hovamegyünk?- Mert idejében meg fogja tudni, doktornő - válaszolta derűsenMatthew.- Nem megyek sehová, ha nem mondja meg, mit forgat a fejében.Mire jó ez a titokzatoskodás? Tegnap este valami bajmegelőző szerrőlbeszélt, de még mindig nem árulta el, mit értett rajta - bosszankodotta lány.Matthew csak mulatott a méltatlankodásán. Reggeli közben leszögezte, hogy szombat reggel lévén, ma nincs rendelés. Ha pedig valakinekmégis orvosi segítségre lenne szüksége, majd az apja beugrik.Nicola szótlanul tűrte, hogy apa és fia titkos pillantásokat váltson a

feje fölött, de haragja, amiért a házban szemlátomást ő volt az egyetlen, akit nem avattak be a dologba, percről percre nőtt.- Biztosíthatom róla, hogy tökéletesen tisztességesek a szándékaimmondta mosolyogva Matthew. - Sem a rabszolgapiacon nem akaromeladni magát, se a legközelebbi hegyről nem fogom letaszítani, bármennyire is csábító lenne a gondolat. Higgye el, csakis a legjobbatakarom, tehát ne kéresse magát! Soha nem gondoltam volna, hogyennyire gyáva.- Gyáva? - kérdezte Nicola felháborodva. - Ez a szó nem szerepel aThorne-ok szótárában. Maga azt sem tudja, mit beszél!- Talán igaza van.Az orvos jókedvűen követte a lányt. Betette a kosarat a csomagtartóba, beült a volán mögé, majd beindította a motort, és kinyitotta atúloldali ajtót a lány előtt.- Készen áll, Thorne doktornő? Vagy netán megint meggondoltamagát?Nicola beült melléje, de attól kezdve sokáig nem beszélgettek.Matthew halkan fütyörészett, a lány pedig mereven bámult ki az ablakon. Gyönyörű nap volt. A napsugarak élénkzöld színbe vonták amezőket és a hegyeket. Május végén járt az idő, érezni lehetett a nyárközelségét. Nicolát annyira lenyűgözte a táj szépsége, hogy képtelenvolt tovább hallgatni.- Ugye milyen csodás napunk van? - kiáltott föl lelkendezve. - Elképzelni sem tudok még egy olyan helyet a földön, amely kedvesebblehetne, mint ez a vidék.- Igaza van, de télen valószínűleg megváltozik majd a véleménye.Akkor átkozottul kellemetlen tud lenni errefelé.Matthew letért az országútról, és két hatalmas vaskapun át egy fakunyhóhoz hajtott.- Megérkeztünk -jelentette be. - És most elárulom magának a nagytitkot, Thorne doktornő. Megkapja élete első leckéjét a négykerékmeghajtású terepjárók vezetéséből.- Tessék? - Nicola alig akart hinni a fülének, de Matthew olyan kamaszosan vigyorgott, hogy menten elpárolgott a rosszkedve.- Bizony, jól értette. Ezt a területet kifejezetten terepjáró-tanpályának alakították ki. Egyszerű gyakorlatokkal kezdünk, és csak akkorkapaszkodunk fel a meredekebb hegyoldalakon, ha már elég biztosnak érzi magát hozzá. De előbb bemegyek az irodába, és bejelentemmagunkat.- Mi ezzel a célja, Matthew?- Nem akarom, hogy még egyszer bajba kerüljön - fordult feléje aférfi komolyan. - Úgy döntöttünk apámmal, hogy lízingelünk még egyterepjárót, amelyet majd maga fog vezetni. Amíg itt van, olyan kocsira van szüksége, amely megfelel a munkája követelményeinek.Amíg itt van... Nicola képtelen volt szabadulni ezektől a szavaktól.Semmi kétség, Matthew még mindig abból indul ki, hogy ő nem fogsokáig ittmaradni.- Vigyázzon! Jól van. Most lépjen a gázpedálra, de érzéssel!A férfi átnyúlt a kormányhoz, hogy segítsen irányítani a kocsit. Éppen egy óriási kőtömböt kellett megkerülniük. A kerekek alól csakúgy röpültek a kavicsok meg a sár.- Ez már jobb volt - dicsérte a lányt. - Ügy tűnik, kezdi érezni a kanyarokat. Mit szólna egy kis szünethez? Nekiláthatnánk Mrs. Dobsonkosarának.

- Remek ötlet! - Nicola kimerült a szokatlan igénybevételtől, ámugyanakkor jóleső izgalmat is érzett. Eleinte alig mert a kocsival felmenni a meredekebbnek látszó emelkedőkön, de miután rájött, milyennagyszerű oktató Matthew, megnőtt az önbizalma. Az utolsó félórában pedig már egyenesen élvezte a vezetést. Egy ilyen terepjáróminden bizonnyal nagy segítségére lenne, ha beteghez hívják a magányosan álló udvarházakhoz.Megállította a kocsit, majd kissé merev és remegő lábakkal lemászott az ülésről.- Segítene? - kérdezte Matthew, aki éppen egy kockás plédet igyekezett leteríteni a fák alá.Miután bőségesen belakmároztak a Mrs. Dobson által csomagolthideg csirkéből, salátából, saját sütésű kenyérből és gyümölcsből,Matthew elégedetten ledőlt a takaróra.- Én sem bírok többet enni - vallotta be Nicola. Hátával egy fánaktámaszkodott, és lehunyta a szemét. - Rég nem éreztem magam ilyenjól - tette hozzá. - Ezer éve, hogy utoljára piknikeztem. Még akkor,amikor az apám is élt...- És mi van az édesanyjával? Ő most mit csinál?

- Néhány évvel apám halála után újra férjhez ment. Akkor költöztünk Londonba. De John, anyám mostani férje mindenáron ki akartvándorolni, ezért aztán fogták magukat, és meg sem álltak Új-Zélandig.Már csak levélben és telefonon tartjuk a kapcsolatot.- Biztosan nagyon hiányzik az édesanyja. Feltételezem, nincsenektestvérei...- Nincsenek. Igaza van, természetesen nagyon hiányzik az anyám,de azért igyekeztem hamar hozzászokni az új helyzethez. Amikor elköltöztek, éppen elsőéves voltam az egyetemen. Az elválás, talán azértnem viselt meg annyira, mert a tanulmányaim megkezdésével amúgy


13/35

is teljesen megváltozott az életem... És maga? Magával mi a helyzet?Vannak testvérei?- Nem, nem. Én is egyedüli gyerek vagyok. Mondja csak, várja magát valaki Londonban? Már úgy értem, barát vagy ilyesmi.- Nincs barátom... - Nicola Matthew-ra pillantott, ám az orvos mégmindig az eget bámulta.- De azért biztosan akad ott néhány férfi, aki szívesen változtatnaezen az áldatlan helyzeten. Hiszen maga nagyon csinos lány.- Ezen még soha nem gondolkodtam. Annyira lekötött a tanulás,azután a munkám, hogy eszembe sem jutott belemenni egy szorosabb kapcsolatba.- Tehát csak szórakozgatott? Egy kis mulatság itt, egy kis terefereott, lehetőleg semmi kötöttség.- így is mondhatjuk. - Nicola fölöttébb elcsodálkozott azon, hogy

Matthew-t ennyire érdekli a magánélete. A kórház valóban kitöltötte azéletét, úgyhogy nemigen maradt ideje randevúzni. Legfeljebb egy-egyitalra futotta munka után, vagy egy közös ebédre a szabadnapokon.Hónapok óta Jamie vacsorameghívása volt az első kiruccanása, és odais csupán Kate helyett ment el.- Eszem ágában sincs szemrehányást tenni magának. Mindenkimaga alakítja az életét - mondta Matthew. - Csak még mindig nemértem, miért akar egy ilyen isten háta mögötti kisvárosban dolgozni.Csupán feltételezem, hogy tudat alatt hidat akar verni a gyermekkorához, különösen az édesapjához.- Apám valóban nagy hatást gyakorolt az életemre. De annak az elhatározásomnak, hogy általános orvos legyek, semmi köze a nosztalgiához.Ez a munka mindennél jobban betölti az életemet. Kérem, értse meg! Nagyon szerettem a St. Bartholomyban dolgozni, de egy akkorakórházban minden olyan személytelen. Nincs lehetőség arra, hogy azember igazi kapcsolatot alakíthasson ki a betegekkel, nem úgy, mint akörzeti orvosi rendelőben. Persze ezt magának bizonyára nem kell elmagyaráznom. Valószínűleg maga is ezért választotta ezt az utat.- Igen, én is mindig családorvos akartam lenni. Bár az egyetem befejezése után néhány évig az egyik birminghami kórházban dolgoztam,mindig tudtam, hogy vissza fogok térni Gracebybe, az apámhoz.- És nyilvánvalóan soha nem bánta meg a döntését - szögezte leNicola. - Rólam viszont még mindig az a véleménye, hogy nem vagyokidevaló. Megmondaná, miért?- Már vázoltam az okaimat, és nem látom be, miért kellene megváltoztatnom a véleményemet - felelte Matthew elkomolyodva. Felállt, éslassan összeszedte a piknik maradékait. - Ideje indulnunk. De akárgyakorolhatunk is még egy kicsit, ha nem túl kimerült hozzá.- Nem tudom, miért fáradozik velem. Ha maga szerint úgysem maradok sokáig, miért vesztegeti rám az idejét?Mielőtt azonban a másik válaszolhatott volna, megszólalt a mobiltelefon. Amíg a férfi beszélt, Nicola az autóhoz vitte a kosarat. Csakvisszatérőben vette észre, hogy Matthew-nak feszültebbé váltak a vonásai.- Mi a baj? - kérdezte aggódva.- Néhány mérföldnyire innen baleset történt. Egy autó felborult, ésvalaki beszorult alája. Egy motoros észlelte a balesetet, és értesítettea mentőket. Mivel a központban tudták, hogy a környéken vagyok,megkértek, menjek oda, és segítsek, amíg a mentő megérkezik. Jöjjön, Nicola, siessünk!Pár perccel később már ott is voltak a baleset helyszínén.- Kérem, hozza gyorsan a táskámat és a szőnyeget is a csomagtartóból! Lehet, hogy szükségünk lesz rá - kiáltotta oda Nicolának a férfi. Ő magaazonnal a szerencsétlenül járt autóhoz rohant, amely azoldalán feküdt, egy cserjének dőlve. A lány jól látta, hogy egy pár lábkandikál ki a kocsi alól, és hallotta a sebesült nyögdécselését is. Addigra már többen is megálltak az úton, készen arra, hogy segítsenek.- Meg akarják próbálni felemelni a kocsit, hogy alaposabban megnézhessük a sérültet - magyarázta Matthew, amikor a lány átadta neki azorvosi táskát. Megvárták, amíg az emberek megemelik a roncsot, aztán odakúsztak, szorosan a sebesült mellé. A vezető félig azútszéli árokban feküdt, ami megóvta attól, hogy a kocsi agyonlapítsa.Ügy nézett ki, csak a lába sérült meg. A bal combján éktelenkedőnyílt seb erősen vérzett, és Nicola attól tartott, eltört a combcsontja.- Először is el kell állítanunk a vérzést, és sürgősen adnunk kell

neki valami fájdalomcsillapítót. - Matthew felállt, és a körülöttük álló emberekhez fordult. - Tudják addig tartani az autót, amíg a beteghezférkőzünk?- Nekem van egy emelőm a teherautóban - válaszolta valamelyikük. - Azzal, és néhány kővel talán sikerülni fog.Miközben Matthew igyekezett megnyugtatni a sérültet, Nicola előszedte az infúzióhoz szükséges eszközöket.- A csomagtartóban, egy ütésálló dobozban talál sóoldatot. Ha ennek az embernek eltört a combcsontja, ami pedig erősen valószínű,több vért veszített, mint amennyi látszik.Nicola hamar megtalálta a sóoldatos zacskót. Amikor visszaért vele, a férfiak annyira megemelték a roncsot, hogy Matthew fejjel és vállal betudott mászni alája, és beadhatott a betegnek egy fájdalomcsillapító injekciót.- Hogy van? - kérdezte Nicola, amikor ismét előbukkant.- Nem túl jól. Nézze meg, hogyan csillapíthatná a vérzést, addig előkészítem az infúziót. Maga kisebb, mint én, jobban tud mozogni a kocsialatt.Nicola bólintott, és bebújt a roncs alá. Steril kötést helyezett a sebvvre, majd bevezette a Matthew által átadott kanült a sérült kézfejébe.Ezután ellenőrizte a férfi érverését. A beteg sokkos állapotban volt, de

a lány tudta, hogy mihelyt a sóoldat pótolja a folyadékveszteséget,várhatóan jobban lesz. Időközben a fájdalomcsillapító is hatni kezdett, úgyhogy Nicola kitapogathatta, vannak-e a férfinak egyéb sérülései is,anélkül hogy újabb fájdalmat okozott volna neki.- Amennyire meg tudom ítélni, nincs életveszélyben - közölte, miután felállt. - De pontosat csak a röntgen után lehet tudni.Végre felbukkant a mentőautó, nyomában egy tűzoltókocsival,amelynek segítségével ki tudták szabadítani a sebesültet.- Természetesen lehetnek belső sérülései is -jegyezte meg a lány.De azért nagyon nagy szerencséje volt, hogy az árokban kötött ki.


14/35

- Szerintem is - felelte Matthew. - Mindenesetre sokáig fog tartani,mire ismét mozgatni tudja a lábát. Ez viszont azt jelenti, hogy a keresete, bizony, hosszú időre kiesik. Pedig a felesége is otthagyta amunkahelyét, amikor megszületett a gyerek...- Szóval maga tudja, ki ez az ember? - csodálkozott Nicola.Matthew berakta a táskáját a csomagtartóba.- Darren Jones. A felesége, Emma hozzánk szokott járni.- Tegnap volt nálam - bólintott Nicola. - Azt mondta, nem engedibeoltani a gyereket, mert a férje ellenzi.- Maga csak tanácsot adhat a szülőknek, Nicola. Dönteni maguknak kell.- Tisztában vagyok vele. De azért szeretném Emmát meggyőzni arról, milyen fontosak az oltások.Matthew felnevetett.- Ha valaki képes meggyőzni őt, akkor az maga! Akinek ekkora

akaratereje van...!Nicola elégedetten dőlt hátra az ülésben. Úgy érezte, mintha a napa szívét melengetné. Ahogy kinézett az ablakon, szája körül halványmosoly játszadozott.- Mi olyan vicces? - kérdezte az orvos.- Semmi. Egyáltalán semmi - mondta a lány még mindig mosolyogva.7. FEJEZETVerőfényes vasárnap reggel volt, amikor Nicola felébredt. Gyorsanfarmerba és pólóba bújt, átszaladt a pázsiton a mezők irányába, sközben mélyen beszívta a tiszta levegőt. Bár még csak hét felé járt azidő, a méhek már javában döngicséltek a virágba borult cserjék körül, és fürge kis madárkák röppentek az ég felé, ahogy Nicola közelebb érthozzájuk.Átmászott egy alacsony kőfalon, és lefutott a domb aljáig. Hosszú,barna haja bronzosan csillogott, ahogy összeborzolta a szél. Megállt,lenézett a folyóvölgyre, és felidézte az előző estét.A baleset helyszínéről egyenesen hazahajtottak. Nicola azt várta,hogy Matthew, mint általában, megint elhúzódik tőle, de legnagyobbmeglepetésére a férfi egész este barátságos és közvetlen maradt. Vacsora közben részletesen beszámolt apjának a nap eseményeiről.Bárcsak ilyen meghitt maradna közöttünk a kapcsolat! - reménykedett a lány.- Hello, ifjú hölgy! Kitaláljam, ki maga?Nicola sebesen megpördült. Annyira belefeledkezett az álmodozásba, hogy észre sem vette, hogy valaki közeledik. Elmosolyodott, ésis visszakiáltott egy Helló!-t.A szőke hajú, csillogóan kék szemű férfi csettintett az ujjával, hogymaga mellett tartsa a vadászkutyáját, de az arany retrievernek eszeágában sem volt engedelmeskedni. Farkát csóválva, egyenesenNicolához futott.- Látja, mennyire nem hallgat rám ez a Bess?Nicola megsimogatta a kutya fejét.- Gyönyörű jószág. A magáé?- Ó, nem. Az anyámé, ami némileg menti az engedetlenségetnyújtott kezet a férfi a lánynak. - Tim Jeffersnek hívnak. Anyám RuthJeffers, a bábaasszony.- Hát persze! Ruth említette, hogy a fia meglátogatja. Nicola Thornevagyok.- Tudom, ki maga, doktornő. Az anyám sokat mesélt magáról. Sőtnagyon reméli, hogy maga miatt néhány nappal még tovább is maradok. Be kell vallanom, ez a legjobb trükk, amelyet eddig bevetett azöreglány.Nicola felkacagott. Egyáltalán nem vette zokon a fiatalember hízelgését.- Hol lakik, amikor éppen nem az édesanyját látogatja meg?- Londonban. Egy kiadó marketingosztályán dolgozom. - Ugye maga is Londonból érkezett? Hogy érzi magát errefelé, távol a nagyvilágtól? Nemunja halálra magát?

- Éppen ellenkezőleg. - Nicola lehajolt, és újból megsimogatta akutyát. - Szeretek itt lakni. Ez az a munka, amelyről mindig is álmodtam.- Igazán? - meredt rá elképedve Tim. - Nos, mindenki a maga módján keresi a szerencséjét. Én alig vártam, hogy elszabaduljak innen,és csak ritkán jövök vissza. Remélem, maga jobban fog boldogulni,mint a legutóbbi doktornő. A tisztesség úgy kívánja, hogy azt is eláruljam, ebben az esetben kissé mások a körülmények.Időközben visszaértek a pázsitra. Nicola megállt.- Nem is tudtam, hogy előttem már egy másik doktornő is dolgozott itt. Senki sem említette.- Nos, ő nem valami sokáig maradt, és úgy vélem, Matthew semszívesen beszél róla. Ugyanis jegyben járt a hölggyel. Louise-nakhívták. Birminghamben ismerkedtek meg, és úgy tervezték, hogyfeladják az ottani állásukat, aztán Gracebybe költöznek, hogyegyütt dolgozzanak a családi rendelőben. De a nő nem érezte itt jólmagát. Közelebbit nem tudok, csak azt, hogy az eljegyzést felbontották, és a Louise visszatért Birminghambe.- Szóval így történt. Bizonyára nehéz időszak volt ez Matthew számára.

- Magam is úgy gondolom, de hát az élet már csak ilyen. Nyerünkvalakit, mást meg elveszítünk. - Tim kinyitotta a lány előtt a kaput.Mit szólna alkalomadtán egy italhoz? Van itt egypár kedves kis vendéglő. Felhívhatom egyszer?- Miért ne? - bólintott Nicola automatikusan. - Bár igazság szerinttöbbnyire nagyon elfoglalt vagyok.Gondolatait túlságosan is lekötötte az imént hallott történet. AmitTim mesélt, az választ adott a legtöbb kérdésére. Most végre megértette, miért ellenezte Matthew a felvételét. Nyilvánvalóan a menyaszszonyávalszerzett tapasztalatai alapján ítélte meg őt. Hogyan értessem meg vele, hogy én más vagyok, mint Louise? - tépelődött Nicola,


15/35

miközben lassú léptekkel elindult a bejárat felé. Vajon ez a fájdalmasemlék örökre befolyásolni fogja az döntéseit?- Leszedhetem az asztalt? - kérdezte Mrs. Dobson, s a következőpillanatban már neki is fogott, hogy tálcára rakja a tányérokat.- Hadd segítsek! - ajánlkozott Nicola. Fogta a nagy zöldséges tálat,és követte a házvezetőnőt a konyhába.Az asztalnál elég döcögősen ment a társalgás. Úgy tűnt, mindanynyian a saját gondolataikba mélyedtek, és a két Hunt még a szokottnál ishallgatagabb volt. Nyilván történt valami, amiről nem tudok,gondolta a lány.Mrs. Dobsonnak cseppet sem volt ínyére, hogy Nicola akar mosogatni, de ő kifejezetten ragaszkodott hozzá.- Ez után a pompás ebéd után jólesik, ha tehetek valamit - mondta. - Túlságosan is elkényeztetnek. Otthon a munka után csak úgyösszecsaptam magamnak valami harapnivalót, többnyire vajas kenyeret, aztán irány az ágy.

- Az bizony nem helyes. A testnek rendes táplálékra van szüksége, különösen ha az ember olyan keményen dolgozik, mint maga.Mrs. Dobson hozott egy konyharuhát, és törölgetni kezdett. - Deazért köszönöm, hogy segít. Ma délután szabad vagyok, és mindjártjön értem a lányom, Mary férje. Számomra nincs szebb dolog, mintnéhány órát az unokámmal tölteni. Tündéri kis kölyök.- Mennyi idős?- Tizenöt hónapos. Marynek rengeteg gondja van a nevelésével. Nagyon szeretnék neki többet segíteni, de hát nekem itt a munkám. Aztreméltem... - Az asszony zavartan elhallgatott. - Csak beszélek és beszélek, pedig biztosan szörnyen untatom, Thorne doktornő.- Ugyan, nagyon is érdekel - tiltakozott Nicola. - Mit akart az iméntmondani, Mrs. Dobson?- Egy időben azt reméltem, pár órát lecsíphetek a munkaidőmből,ha Marynek megszületik a kisbabája. - Hátralesett a válla fölött, éshalkan folytatta: - Ha Matthew doktor megnősült volna, ahogy tervezte, biztosan nem lenne itt rám akkora szükség. Bár elképzelni semtudom, hogy az a kényeskedő hölgy, aki a menyasszonya volt, valóban kivette volna a részét a háztartásból. Méltóságán alulinak tartotta volna,annyi szent. Én mindenesetre nem bánkódtam utána, amikor elment. Ő nem illett bele a csapatba úgy, mint maga.Ebben pillanatban egy autóduda szólalt meg a ház előtt.- Ez Jan - közölte a házvezetőnő. Biztosan magával hozta a kicsit.Nicola kedvesen kivette az asszony kezéből a törlőruhát.- Majd én befejezem.- Igazán? De még nem készítettem el a kávét...- Ne aggódjon, azt is elintézem.Nicola rendet rakott a konyhában, és bekapcsolta a kávéfőzőt. Különös, gondolta, hogy ma két embertől is hallott Matthew félresikerülteljegyzéséről. Tálcára tette a kávét meg a csészéket, és bevitte a nappaliba, ahol az idősebb Hunt doktor rádiót hallgatott. Nagyon kimerültnekés feszültnek látszott.- Nocsak, ma ön hozza a kávét? - nézett föl csodálkozva, amikorNicola belépett. - Milyen kedves... Mrs. Dobson már elment?- Igen, a veje éppen most érkezett.- Tudja, nagyon boldog, ha az unokájával lehet. A kicsi új értelmetadott az életének. Csak egy kisgyermek képes ilyen fiatalon tartani azembert, igazam van?- Tökéletesen - felelte a lány mosolyogva. Hunt doktor nyilvánazokra az unokákra gondolt, akikkel a fia ajándékozta volna meg, hamegnősül.- Hol van Matthew? - kérdezte az öregúr. - Ő nem kér kávét?- Azt hiszem, kiment a kertbe. Miért nem megy utána ön is? Gyönyörű napunk van.- Én inkább itt iszom meg az enyémet, azután ledőlök egy kicsit.Hirtelen megfájdult a fejem.- Akkor nem zavarom - mondta Nicola, és csöndesen kiment a szobából.Kivitte a tálcát a kertbe, ahol egy másodpercre elvakította a ragyogó napfény. Matthew egy öreg orgonafa alatt feküdt a nyugágyban.Amikor megpillantotta a lányt, fölkelt, és elébe jött.- Köszönöm, hogy kihozta a kávét - mondta. - Üljön csak le! Én

majd a fűre telepszem.Megtöltött két csészét, és az egyiket Nicolának nyújtotta.- Mi baja van? Bántja valami? - kérdezte, amikor észrevette a lánygondterhelt arckifejezését.- Tulajdonképpen semmi közöm hozzá - kezdte a lány -, de azimént egy kissé megijedtem az édesapja láttán. Ma még a szokásosnál is rosszabbul néz ki- Sokan zavarták az éjjel?- Két hívás érkezett, az egyik éjfélkor, a másik négy órakor. Felajánlottam, hogy átvállalom a másodikat, de ő hallani sem akart róla. Énis észrevettem, mennyire elfáradt. De nem hagy magán segíteni...- Mi lenne, ha megosztanánk egymás között az éjszakai ügyeletet?Akkor sokkal többet pihenhetne az öregúr - javasolta Nicola.- Hova gondol? Ezt nem várhatom el magától.- És ugyan miért nem? Szeretnék segíteni, Matthew - makacskodott a lány.- Nem lenne helyénvaló, ha még több munkát varrnék a nyakába.Már most is többet dolgozik a kelleténél.

- Úgy érti, azért, mert én csak megtűrt személy vagyok...?- Nem! Egyáltalán nem úgy értettem. - Matthew felpattant, és megragadta a karját.- Mit jelentsen ez, doktor úr? - kérdezte rendreutasító hangonNicola. - Hiszen pontosan tudom, hogy zavarja a jelenlétem.- Beismerem, kezdetben valóban elleneztem, hogy alkalmazzuk, dehiggye el, jó okaim voltak rá. - Az orvos ujjai lassan simogatni kezdték a lány karját, amitől Nicola egészen elgyengült. Csak nagy nehezentudott ellenállni a férfi vonzerejének.- A ruhára céloz, amelyben a bemutatkozó beszélgetésre jöttem?


16/35

De hát már elmagyaráztam, hogy az miért történt. Egyáltalán nemállt szándékomban úgy kinézni, mint egy bárkisasszony.Matthew elnevette magát.- Be kell vallanom, tényleg nem úgy festett, ahogyan elképzeltem,bár az a ruha igazán remekül állt magán, Nicola.- Nagyon köszönöm. Tehát igaz, hogy semmi egyebet nem vett észre rajtam, csak az alkalomhoz nem illő öltözékemet.- Azt is észrevettem, hogy igen-igen csinos.Egy darabig farkasszemet néztek egymással. Nicola érezte, hogy apulzusa felgyorsul a férfi zöld szemének pillantásától. Mintha megálltvolna az idő.- Matthew, én...- Ne mondjon semmit! Azt hiszem, épp itt ideje, hogy megmagyarázzam az akkori helyzetet. - A férfi a lány ajkára tette az ujját, hogy

elnémítsa. - Meglehet, hibát követtem el, amikor elhamarkodott következtetéseket vontam le ahelyett, hogy a tényekre szorítkoztam volna.Talán...Hirtelen elhallgatott, mert megcsörrent a telefon. Szó nélkül besietett a házba.Nicola nagy levegőt vett, és igyekezett rendbe szedni a gondolatait.Vajon mit akart mondani Matthew? - tűnődött. Hiszen azt már régótatisztáztuk, hogy alkalmasnak tart a családorvosi munkára...- El kell mennem - közölte a férfi, amikor néhány perc múlva viszszajött. - Egy beteg gyerekhez hívtak.- Tehetek valamit? Menjek én is magával?- Nem szükséges. Nem tűnik komolynak. De sohasem szoktamkéslekedni, ha gyerekről van szó. Maga csak tartsa itthon a frontot!Nicola hallotta, ahogy beindítja a motort. Visszafeküdt a nyugágyba, és lehunyta a szemét. A méhek még most is ugyanúgy zümmögtek, mintreggel, a nap se sütött másként, de a varázslat valahogymégis elillant.És semmi, az ég egy világon semmi sem mozdult előre!8. FEJEZET- Hunt doktor? Ébren van?Nicola bekopogott a hálószobaajtón, de nem kapott választ. Márhat óra is elmúlt, és azóta nem látta az öregurat, hogy ebéd utánbevitte neki a kávét. Matthew telefonált, hogy be kell vinnie a gyereket és a szüleit a kórházba, mert heveny vakbélgyulladástól tart.Mrs. Dobson még szintén nem ért vissza.Nicola újból bekopogtatott, azután halkan kinyitotta az ajtót, és belesett a szobába. Odabent sötét volt, mert a függönyöket behúzták.Nicola először azt hitte, hogy a férfi alszik. Csak akkor vette észre,hogy valami baj van, amikor odalépett az ágyhoz.- Hunt doktor, hogy érzi magát? - Ahogy az öregúr fölé hajolt, rögtön látta, mennyire nehezére esik neki a beszéd. A szája széle furcsáneltorzult, és amit mondott, alig lehetett érteni.- Rosszul vagyok. Fáj a fejem...- Feküdjön nyugodtan! - mondta csöndesen a lány. Kigombolta aférfi gallérját, és gondoskodott róla, hogy kényelmesen feküdjön. Azöreg pulzusa igen szapora volt, arca vörös, bőre pedig száraz és forró. Amikor Nicola felhúzta a szemhéját, látta, hogy a pupillái rendellenesentágak. A tünetek egyértelműen arra utaltak, hogy szélütés érte. Nincs mese, azonnal kórházba kell szállítani.- Sürgősen segítségre van szüksége, Hunt doktor - jelentette ki.Hívom a mentőket, és rögtön visszajövök.Matthew szobájába szaladt át telefonálni, mert az volt a legközelebb. Kifelé jövet tekintete egy bekeretezett fényképre esett, amely egycsinos, sötét hajú nőt ábrázolt. Nem kellett elolvasnia a fotó aljára írtajánlást, ösztönösen tudta, hogy Louise-t ábrázolja a kép. Bánatosszívvel vette tudomásul, hogy Matthew, bizony, még mindig szeretiegykori menyasszonyát.aA- Hogy van az apám? Az itteniek mit mondanak? - nyitott beMatthew a váró ajtaján. Nicola fölugrott a székről. Még a mentőkmegérkezése előtt sikerült felhívnia a férfit, és gyorsan vázolta neki a

helyzetet.- Öntudatánál van, és mozogni is tud, de a beszéd nagyon nehezére esik. Ahogy meg tudom ítélni, a teste bal oldalát érte a szélütés, demég nem lehet megmondani, milyen következményei lesznek. Mostkészítik el a CT-felvételeket, hogy megtudjuk, mekkora kiterjedésű abevérzés.- Egyszerűen képtelen vagyok elhinni! Pedig tudnom kellett volna,hogy ez lesz a vége. Nem is értem, miért nem ismertem fel a figyelmeztető jeleket - vádolta önmagát a fiatal orvos.- Nem a maga hibája - vigasztalta Nicola. - Én csak rövid ideje ismerem az édesapját, de meggyőződésem, hogy akkor sem szólt volnamagának, ha felismeri a tüneteket.- Igaza van. Apa szörnyen makacs tud lenni.- Szó, ami szó, az alma nem esett messze a fájától...- Fogalmam sincs, hogy ez bók akar-e lenni. - Matthew idegesen azórájára pillantott. - Ma éjjel ügyeletes vagyok...- Majd én átveszem - ajánlotta a lány. - Maga csak máradjon itt a

kórházban, és tartsa a kapcsolatot a kollégákkal!- Köszönöm. - A férfi a táskájába nyúlt, és elővette a kocsija kulcsait. - Kérem, vigye el a terepjárót, én majd fogok egy taxit, ha hazamegyek.Tudom, hogy már visszahozták a szervizből az autóját, dejobban szeretném, ha egy megbízható járművet használna, ha esetlegbeteghez hívnák. - Tenyerébe zárta a lány ujjait, úgy adta át neki akulcsokat. - Kérem, ígérje meg, hogy értesít, ha Gracebyen kívülrekell mennie! Egyedül még nem autókázhat a hegyekben, akármilyenügyes is volt tegnap.


17/35

Nicola nagyon örült, hogy a férfi így aggódik érte, de amikor eszébejutott az éjjeliszekrényén álló fénykép, a jókedve menten elpárolgott.Gond nélkül hazaért a terepjáróval. Mrs. Dobson, aki senkit sem talált a házban, amikor megérkezett, már izgatottan várta. Nicola rövidenelmesélte neki a történteket, miközben megittak egy csésze teát.Tizenegy felé felhívta a kórházat, hogy érdeklődjön az öregúr állapota felől. A körülményekhez képest jól van, hangzott a száraz felvilágosítás. Alány elgondolkodva tette le a kagylót. Milyen idegeseklehetnek a hozzátartozók, amikor ilyen semmitmondó választ kapnak! - tűnődött.Feltett egy CD-t, majd kényelembe helyezte magát az egyik fotelban, és Biyan Adamst, kedvenc énekesét hallgatta. Már majdnem lejárt a lemez,amikor kinyílt az ajtó. Matthew lépett be kimerülten anappaliba.- Hogy van az édesapja? - kérdezte óvatosan a lány.- Semmi változás. Csak holnap reggel fogjuk megtudni, mennyire

súlyos a helyzet.- Felfogta, mi történt vele?- Ó igen! Elmesélte, hogy már jó néhány napja fájt a feje, de ma délutánra szinte elviselhetetlenné vált. Tökéletesen tisztában van azállapotával, ám sokkal inkább az a kérdés foglalkoztatja, hogyan fogunk nélküle boldogulni.- Ez, ha úgy vesszük, nem is olyan rossz jel - tűnődött Nicola. - Hailyen jól emlékszik rá, mi történt vele, akkor az agyvérzés aligha károsíthatta komolyabban a szöveteket.- Magam is azt hiszem. - Matthew igyekezett jó képet vágni a dologhoz, de Nicola látta rajta, mennyire nehezére esik. - És magánakhogy ment? Remélem, nyugodt volt az este.- Nagyon is. Eddig még egyetlenegy hívás sem érkezett.Ebben a pillanatban megcsörrent a telefon.- Egy bizonyos Mrs. Cosgrove volt - tájékoztatta Nicola egy perccelkésőbb Matthew-t. - A férje egész délután rosszul érezte magát, és egyórán belül többször is hányt. Átmegyek hozzájuk, megnézem, mi ahelyzet.- Majd én!- Ugyan már! Maga itt marad, és kipiheni magát. Nem fog sokáigtartani. A főút túlsó végén laknak.- Köszönöm, Nicola. Tudom, nem könnyű magának azok után,amin ma keresztülment. De azt is tudom, hogy őszinte szívvel csinálja.A lány egészen felvillanyozva ült be a kocsijába. Jólesett neki,ahogy Matthew elfogadta, és megköszönte a segítségét. A Cosgroveház előtt kiszállt, áthaladt az előkerten, és a bejárati ajtóhoz sietett.- Úgy t

előkelő idegen.doc

Documents