ILLYÉS GYULA

MENET A KÖDBEN

2

TARTALOM

TARTALOM 2

BETŰRENDES MUTATÓ 11

AZ ÉDEN ELVESZTÉSE 16

ABBAHAGYOTT VERSEK 36Bevezető 37

1 44A HAJNALCSILLAGHOZ 44REGGELI ÁJTATOSSÁG 44MILYEN HAMAR... 45A FELTÁMADÁS... 45MINT JÓ FOGAT... 46VÉREM PROTESTÁLÓ... 46EGY MISZTIKUS BÖLCSELŐ HALÁLÁRA 47BÁNTAM IS MÁR... 47FELTÁMADÁS II. 47PANASZDAL A SZOLIPSZIZMUSRÓL 48MINT JÓNÁST... 48SZABAD VAGYOK 48CSONTVÁZAM KERESZTJÉN 49

2 50GYERMEKKOR 50DÉDANYA 50AZ ÉL MOST... 51EGY CSILLAGHOZ... 51NEM AKARHATSZ... 52CSAK NE HAZUDJ... 52GYERMEKKOROMBAN... 52ÉN KÖNNYEN ÁLLOM... 53MI LESZ VELEM... 53CECÉN AZ ÁRVÍZ UTÁN 53NYUGTALAN VOLT... 54HAMAR MEGŐSZÜLÖK... 54

3 55AHOGY SÖTÉTÜL... 55BEH GYÖNYÖRŰ... 55MEGTÖRTE, RÁGTA... 56NÉPI ÍRÓ 56AZ ÁLOM MIND BETELLETT... 56ÓDA 57ÖT ÉVE... 57KIGYÚLADT HAJÓ... 57MESTER 58ELÖNTÖTT... 58EGY ALKALMAZKODÓ HÍRESSÉGNEK 58NAGY VAGYOK? 58LÁBAM ELŐTT... 59

4 60SZÁNTÁS SZÉLÉN... 60ÜNNEPÉLY 60

3

AZ ERDŐ NÉMA MÁR... 60OKTÓBER 61EGY LÁNCRAKÖTÖTT CSÓNAK... 61A RECSEGŐ ÁG... 62BAKAKORZÓ 62EGY JÓT LÉLEKZENI 62EMLÉKSZEL... 63AZ X.-I CSATATÉREN 63ÉPÜL A HÁZAM... 63TAVASZ; A FÖLDÖN FEKSZEM... 64ÁRVÍZ 64VERTE FUTÓ NYÁJÁT... 65AZ ANGELUS... 65

5 66EGY HUMANISTA KÖLTŐHÖZ 66FÁJ, FÁJ... 66LETARTÓZTATÁS 67VAN EGY HAZÁM... 67MIÉRT IS, MIÉRT IS... 68ŐRZŐ... 68GYÁSZINDULÓ 68ALMÁSY-TÉR... 69MINDEN BETŰM... 70PÁRIS KÖRÜLZÁRÁSAKOR 70CSÁNGÓK 71ÁRULÓ KIÁLT... 72KÖSZÖNÖM... 73EGY ELLENÁLLÓNAK 73SZÉCHENYI EMLÉKEZETE 73ÚT ÉS CÉL... 73

6 74DÓZSA 74OSZTÁLY-VIZSGA 75KOLERÁSOK; 1831 76BOTOND 76LÉLEKHÁNTÓK 76AZ OZORAI CSATA 77ORSZÁGOMLÁS 77FÖLDOSZTÁS 79

7 80KÜSZKÖDÖM... 80

A SEMMI KÖZELÍT 82NAPONTA BÁR EGY ÁRVA SORT 83

POSTAKÜRT 84NEM-KÖLTÖZŐK KÖZÖTT 85MÉRNÖK TÁBLA 85DÖBBENET 86A KÖZELI ÉS TÁVOLI 86OMLÁS ÉS ÜNNEPÉLY 89ÉLETFÁK 89A HIT VILÁGÁRÓL 90KÉT PAD KÖZÖTT 90SEMMI BAJ 91SZÁMUM-HALÁL ÉS KÁNAÁN 91ÚTI-NAPLÓ 92ÉVSZAK-FÉSZEK PANEL-RENGETEGBEN 92MENET A KÖDBEN 93HAJÓNAPLÓ 93

4

PERGAMENTBE KÖTVE 94KACSINT FELÉNK A FÉNY 95UTCAI TALÁLKA 95RÉGI TÉL 95HÁROM CSEND 96PHŐNIX 96SZÁRNYASOK 98RABSZOLGA 99GYERMEKKOROM LELKESTÁRSAI 99FAGYHIDEGBEN, LÁNGMELEGEN 100A GYERMEK UJJA 101FÖLGEREBLYÉLT VASÁRNAP 101TANYAI ÚRILAK 101HAJDANI HÚSVÉT 102NÉPKONYHA 102KERESZTÉNY HUMANITÁS 103GYILKOSOK 103ÖRÖKÖS HÁLA 103EGY A NYÁJBÓL 104CSALÁDI KÖR - CECÉN 104OSTROMGYŰRŰ 105EGY ESTÉM OTTHON 105AZ EREKLYE ÚTJA 106SZEMKÖZÉP 106VIHAR ELŐTT 106VÉGSŐ EXODUS 107IDŐ-KÖSZÖNTŐ 108FOGLYOK 108FEJEM 108RÁCS MÖGÖTT 109VILÁGREND 109MEGLÁTHATTÁL VOLNA 109LÉGKÖRI DEPRESSZIÓ 110FÖLSZÁLL A KÖD 111IDEGENNEL 111JELENET EGY DRÁMÁBÓL 111MIT SÚG A MARIHUANA 112(UTOLSÓ ESZTENDEIBEN...) 112JÁTSZMA ÉS HELYZET 113BESZÉD BOTOMMAL 113GAZ ÉS GYOM 114RÁADÁS UTÁN 114A FALEVELEK VÉGSŐ ÚTJA 114KÖLTÖZŐ MADARAK 115KÓRHÁZI EMLÉKKÖNYVBE 115BŰNÖS 115BUZGÓ REMÉNY 116ITT ÉS OTT 116POR 117LENT-FENT 117ÁRNYPÁRBESZÉD 117VIZSGÁZTATÓ HALÁL 118JÉGFÉNYŰ HOLD ALATT 118A HÁBORÚTÓL RETTEGŐKNEK 119TÖRMELÉK-TURKÁLÓK 119DIADALUNK 120KÉT FLASH-VILLANÁS A MULTBA 120

RUE BONAPARTE 120EMELVÉNYEN JEGYEZGETVE 121

A SORBONNE KÖNYVTÁRÁBAN 121A PONT DES ARTS-ON 122

5

FORGALOM A CONCORDE-TÉREN 122HŰ EMIGRÁNS 123HAZATÉRT EMIGRÁNS TÁVIRATA 123A HAZATÉRT TOVÁBBI TÁVIRATAIBÓL 123AZ ÜDVTELENEK HITJELE 124POGÁNY ISTENESEDÉS 125TERJED A FALU 125ELŐADÁS 126LÉGHUZAT TÖRTÉNELMI TABLÓN 126A VILÁGSZELLEM ÜZENETEI 127TÖRTÉNELEM 127A CSODÁLATOS MUZSIKUS 127BEKÖTŐ-ÚT 128LENTFELEDETTEK 128AZ UJJ S A MAGYAR 129AZ EGEK ÚTJA 129KISZÁMÍTHATÓ IDŐK 129ÜDVÖSSÉG VAGY HALÁL 130TISZTA FORRÁSOK HELYETT 130FOLYTATHATATLAN VERSEK 131

JÖTTEK ÜZENETEKKEL MÁS-MÁS TÁJÉK 131FÖLDTELENNÉ VÁLT NEMZETEM, 131NEKED IS VÉGRE, 131

AKI MAJD VIGASZT ÁD 131VERS-ÜNNEP, KETTESBEN 132ŐRHELYEK 132ÚTSZÉLEN 133VULKÁN 133FOGYASZTÓ TÁRSADALOM 134KOPONYA, KIFŐZVE 134EGY AVANT-GARDE-RA 135MENEKÜLŐ SZABADSÁG 135A HELYŐRSÉGI TEMPLOM ELŐTT 135A SORREND TUDÓI 136BELTERJES SZELLEMI ÉLET 136VÉLEMÉNY 136AZ EGYEDURALOM PORRÁOMLÁSA 137GYÜMÖLCSKOSÁR 137ATOMIZÁLTAN 138A KAKAS TÁRSASÁGBAN 138AZ IGAZ MEGHALLÁSA 138UTÓLAGOSAN 139SÜRGETŐ KIKELET 140LECKE KIKELETKOR 140TAVASZ 141TÁVIRATOK 141

START 141SZÜRETI ALKONY 141POLGÁRIASODÓ KÖLTŐ 141A RÖVIDLÁTÓK LAKOMÁJÁRÓL 141„TESTVÉR-HARC” ELÉ 142EGY VÁRATLAN GÁNCSVETŐNEK 142A KÖLTŐ BIRTOKÁRÓL 142PÁLYAVÉGZŐ VERSÍRÓ 142JÓ ELŐÉRZETRŐL 143SZERÉNYEN 143SZÜLETÉSNAPI JÓKÍVÁNATOKRA 143(MEGLÁTOGATJA...) 143

LÁNCOK KÖZÖTT 144A SZÉPSÉG SZÜLETÉSE 144SZABAD ASSZOCIÁCIÓK 144TÁVOZÓKNAK ÉS MARADÓKNAK 145

6

EGY ÜNNEPI VENDÉGRŐL 145DALSZÖVEG 145FIZIKA 146ÉVFORDULÓ 146ÉVELŐ VIRÁGSZÁL 146BENSŐ KIKELET 147ANAMNÉZIS IFJÚ SZERELEMRŐL 147KÖZKERT KÁNIKULAI DÉLBEN 148A SZERELEM 148MITOLÓGIA 148LÁNYPARTIZÁN 149ÁDÁM LÁZADÁSA 149HOLDFÉNYFÜRDŐ 149IDÁIG HALLHATÓAN 150ESTI ÚT, BOTTAL 150HOLDFÉNY A GYÜMÖLCSÖSBEN 151HIRTELEN HAJNAL 151GÓLYA-MAGÁNY 151VADON NŐTT GYÜMÖLCSFA 151SZITAKÖTŐ 152POSTHUMUS - MUNKA 152ŐSZI VÉGEZNIVALÓ 152A HŰSÉG MOSOLYA 153AZ ŐSZ MALMAI 153MINI VÍZESÉS 153MERT EGYÜTT VAGYUNK 154AZ UTOLSÓ LEVÉL UTÁN 155VÁTESZ 155(BOCSÁNATKÉRÉSSEL JŐ VISSZA...) 155PIHENÉSÜL 156KÖRHINTA 156PRÓBA UTÁN 156HEGYMÁSZÓ BOT 157A JÓSOK NYELVE 157AZ „IHLETRŐL” 157MINDENT LEÍRTAM 158MECÉNÁS-PANASZ 158TISZTA VÍZ, TISZTA POHÁR 158ESZMETISZTÁZÓK 158HALHATATLANULÁS 159EGY AKOL 159ÁTALKOTOTT VIDÉKEK 160A HÁROM PICASSO 160MŰÍTÉSZ 162HALOTTAT VÉDVE 163KIFESTENI A HULLÁT 163ŐRIZŐINK 164MÚZEUMBAN 164GÖRÖG KÁNIKULA 164SENKI FÖLDJE. 165MEGINOGVA 165KÁRPÁTVÖLGYI TÉL-ELŐ 165(MIT FÜLELNEK...) 166BÉKE 166LÉNYEGTELENÜL, SZEMÉLYTELENÜL 167ÜRES ÁLLOMÁSON 168ÜLDÖZÖTT 168ŐRHELYEN 169DÍSZÖLTÖZET 169EGY FILOZÓFUS ÉSZLELETEIBŐL 169

7

ÚTITÁRS 170HÁROM VIDÉKI KÉP 170

FELELŐSSÉG 170SZÁNÚT VENDÉGSÉGBE 170HÁTRALÉPTETŐ F OLYAM 170

JÓ SZÁLLÁS 171S AZ ORSZÁG? 171ISMERŐS KAKASOK 172AHOL VALAHA MINISZTRÁLTUNK 173VARÁZSKÖPENY 173BIZTATÓ HALÁL 174A SEMMI KÖZELÍT 174FUTÓ SZOBOR 174MAGÁN-GOLGOTÁN 176CSECSEMŐKORI SZEM 176AGITÁTOR 176(INGE ALÁ...) 177MIÉRT KISZÁLLNI? 177FOGOLY ÖREGEK 178DANTEI FÖRGETEGBEN 178ŐSBÜNTETLENÜL 179MOHAMED KARDJA 179LEVÉL AZ ÉG FIAIRÓL 181FÉNYHATÁS 181TÜKRE ELŐTT A VÉN 182E LAKOMÁN 182KIJÓZANÍTÁS ALATT 182EGYSZERI ÉS EZERSZERES 183SZÍVESLÁTÁS 183SZERÉNY LOVAG 184VERSENYT A HOLNAPÉRT 184RÉSUMÉ (AU VENT) DE BAUDELAIRE 184ÖREGES ELHEVERTEMBEN 185A LEGEGYSZERŰBB VERS 185RECSEGŐ CSONTOK FOTELÉBEN 185ISTENTELEN HIDEG 186SZAVAK FEHÉR SZAKÁLLBOZÓTBÓL 186VOLT TANÁROM AZ X.-I ÁLLOMÁSON 187TÁRGYALÁS ALATT 187NŐLÁTOGATÓK FÉRFI SÚLYOSOKNÁL 187RÖGTÖNZÉS RÖNTGENRE VÁRVA 188SOMNOLENTIA 189RELATÍV MOZGÁS 189EMBER ÉS TÖMEG 189NYUGTALAN REGGEL 190HÍREK A HORGON 190TEREMTŐ FEJLŐDÉS 190BEMUTATÓK KÖZÖTT 191TELEVÍZIÓ 191AD GLORIAM VASCORUM 192VENDÉGLÁTÁS 194KÉZEN-KÖZÖN 194SÁMÁN 195HAJÓFENÉK 195KEZESÍTÉS 195ÉPÜLET 196JÓ ÜRÜGY 196EGYENEST 197TELJHATALOM 197SZISZIFUSZ KOLDÚS-ÉNEKE 197(NEM SZERETTEM...) 198

8

EGYENRANGÚ ELLENFÉLNEK 199(KÉT EGYSOROS TÉGLAFALAT...) 199NÉMULÁS FELÉ 199VEZÉREK, GYŐZELEM 199ELEFÁNTTEMETŐ 200TÖRMELÉKRŐL TÖRMELÉKRE 200

MEGKEZESÜLT NYÁJKÉNT KÖVET 200SZÓLÍTGAT BŰZLŐN E VAK VILÁGBÓL, 200Ő HALÁSZIK A TÓ MA! 200A MÉTER VASTAG HÓBUNDA ALATT 201KUCSMA-TETŐSEN 201ÁLMAIM DOLGA: LEJÁRNI BELÉM 201HA EMELT FŐVEL TÁVOZOL VAGY 201CSAK JÁRNI HÍVEN 201...AZ ELVET, AZ ESZMÉT, 201AZ ELVEK, AZ ESZMÉK, 202

TÖREDÉKRŐL TÖREDÉKRE 202OTT KÜNN AZ ÉJSZAKA 202AZÉRT JÓ SZÓLNI HOZZÁD 203IDEGEM 203HAJLADOZZ, HAJLADOZZ, RISZÁLJ, 203A LAKÁS FŰTÖTT: ODAÁT 203DAGAD MEGINT A HOLD. S A GŐGÖM. 203CSAPOT CSAVAROK: „JELEN!” ÍGY A VÍZ, 203AGYAMBAN 203VALAMIFÉLE KEGYELEM 203A SZERELEM A LEGKIÁLTÓBB, 204HAZAFISÁG: ANYAFISÁG. 204MINÉL TÖBB A DIRIB-DARAB 204SZABÁLYOS LASSAN 204SZEMÉLYKÉNT ÉN ELFELEDHETTEM, 204MÁR CSAK A NYUGTATÓK 204HIÁNYOZNÁNK ZSARNOKAINKNAK. 204SZITKOK, SZISZEGTETŐ KÍNOK 205MEGINT A BOMBA 205ÉS LETT AZ IS, HOGY RETTENET 205

TÖRDELÉKRŐL TÖRDELÉKRE 205FOGOLY 205ÉLETJEL 205MULT-JÓSLAT 206MERT HOL A HOLNAP 206TOLVAJKÉNT IS 206HASZNOS SZEMÉT 206VISSZAVONULÁS 206MIKOR HITELE SEMMINEK 207SUGÁRZÓ ARCOK 207MÚLHAT AZ IDŐ 207TÖMÖRÍTVE 207

HŰLT HELYEMEN 207HA NINCS MÁS 208KÉT KÖR KÖZÖTT 208MI MARAD VÉGÜL? 208VELÜNK S MÁR NÉLKÜLÜNK 209SZERETLEK 209ŐSLAKÓK 210BÍZTATTÁL 210HOGY VÉGZEM? NEM TUDOM... 211

HATÁRHOZ KÖZELEDVE 212SZEMBENÉZVE 213A SZERELEM ISMERKEDÉS 213TÖREDÉK (EGY FOLYÓ MELLETT) 214APRÓBB TÖREDÉKEK 215

ISTEN 215VISSZA HAZULRÓL 215

9

VONATON A NYÍRSÉGEN 215ŐSZ 215

MI TÖRTÉNNE 216FOLYIK A CSODA 216HÁBORÚS ORSZÁGOKON ÁT 217BESZÁMOLÓ LENGYELORSZÁGBÓL 218

ÖRVÉNY 218HATALOM 219VIGASZ 220

TESTVÉREK 220PARTON 221EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL 222GYŐZTES 227JUTALOM 227KUTYÁK 227JEGYZŐFÜZET 235

NYITÁNY 235FEGYELEM 235A PARTON GYALOGOLVA 236TELIK AZ IDŐ 236VIZEN 236PÁSZTORÉLET 236GYÁSZKAR 236LÁZTALANUL 236DARWIN SZELLEMÉNEK 237KÖZELGŐ ŐSZ 237EMLÉK-KELTŐ 237VENDÉG 237KAPUN TÚL 237OKTÓBERI SZÉL 238ŐSZI LEPKERAJZÁS 238JÁTÉKSZABÁLY 238PARTI JEGENYÉK 238SZEPTEMBER 25 238MÉG EGYSZER 239REDŐK A TAVON 239VADLUDAK 239HATÁRHOZ KÖZELEDVE 239BETEGEN 239NOVEMBER 240SZÜLETÉSNAPOM HAJNALÁN 240HALOTTAK NAPJÁN 240ÁGYBA VÁGYVA 240EGY ÍRÓNAK 240AZ ELSŐ JÉG 241HALHATATLANOK 241BELÁTÁS 241HÁZ AZ ÉGEN 241LÁBAM EMLÉKEZIK 241ÁLARC 241AZ ÖREGSÉG TÜNETEI I. 242AZ ÖREGSÉG TÜNETEI II. 242AZ ÖREGSÉG TÜNETEI III. 242AZ ÖREGSÉG TÜNETEI IV. 242GYÉMÁNT VÉKASZÁMRA 242KARAVÁN 242OLVADÁS 243KORAI ÖRÖM 243SZELES ÉJ 243A ZOKOGÓ FÁK 243TAVASZI VIHARBAN 243FÜRED, ÁPRILIS 244

MICSODA ALKONY 244MESE AZ ÁLLATOK NYELVÉN TUDÓ JUHÁSZRÓL 245MESE A CSODAFURULYÁS JUHÁSZRÓL 248

10

MESE A DIÁKKÁ VÁLT SZAMÁRRÓL 251UTÓHANG 255LECKE 255ŐSSZEL 256

TIZEDELÉS 256GYŐZELEM 257VITA 257R. I.-NAK 257

TAVASSZAL 258KÉT ÜDVÖZLET 259

A TIHANYI TORONYBÓL 259HULLÁMVERÉS 259

HÁROMSZÁZEZER MÉTER MAGASAN 259EGY VILÁG VÉGE 260FOGOLY-TYÚK 261VERSES LEVÉL ZILAHY LAJOSHOZ 261SOMFI ÚR ÉS A FÁK 263„VANNAK ITT?” 264SZÁRAZ MOSOLY 265NÉLKÜLÖZVE MAGAMAT 265NINCS KÖZEL MÉG... 266

UTÓSZÓ 268

11

BETŰRENDES MUTATÓ

AA CSODÁLATOS MUZSIKUS (Film, Szín ház, Muzsika, 1981. III.

21.) .............................................................................................127A FALEVELEK VÉGSŐ ÚTJA (vsz. 1982) ..................................114A FELTÁMADÁS... .........................................................................45A GYERMEK UJJA........................................................................101A HÁBORÚTŐL RETTEGŐKNEK (vsz. 1981) ...........................119A HAJNALCSILLAGHOZ...............................................................44A HÁROM PICASSO (Mozgó Világ, 1982. V.).............................160A HAZATÉRT TOVÁBBI TÁVIRATAIBÓL (vsz. 1980)............123A HELYŐRSÉGI TEMPLOM ELŐTT (vsz. 1982).......................135A HIT VILÁGÁRÓL (vsz 1981) ......................................................90A HŰSÉG MOSOLYA (vsz. 1980) ................................................153A JÓSOK NYELVE (vsz. 1981).....................................................157A KAKAS TÁRSASÁGBAN (vsz. 1982)......................................138A KÖLTŐ BIRTOKÁRÓL.............................................................142A KÖZELI ÉS TÁVOLI (196?-1980) ..............................................86A lakás fűtött: Odaát...) ...................................................................203A LEGEGYSZERŰBB VERS (vsz. 1982) .....................................185A méter vastag hóbunda alatt...)......................................................201A PARTON GYALOGOLVA........................................................236A PONT DES ARTS-ON (vsz. 1982).............................................122A RECSEGŐ ÁG... ...........................................................................62A RÖVIDLÁTÓK LAKOMÁJÁRÓL............................................141A SEMMI KÖZELÍT (vsz. 1983) ...................................................174A SORBONNE KÖNYVTÁRÁBAN (vsz. 1982)..........................121A SORREND TUDÓI.....................................................................136A SZÉPSÉG SZÜLETÉSE (Kortárs, 1981. XI.) ............................144A SZERELEM (vsz. 1980)..............................................................148A szerelem a legkiáltóbb...).............................................................204A SZERELEM ISMERKEDÉS ......................................................213A TIHANYI TORONYBÓL...........................................................259A VILÁGSZELLEM ÜZENETEI ..................................................127A ZOKOGÓ FÁK ...........................................................................243AD GLORIAM VASCORUM (vsz. 1981) .....................................192ÁDÁM LÁZADÁSA (Tiszatáj, 1981. VII.) ...................................149AGITÁTOR.....................................................................................176Agyamban...) ...................................................................................203ÁGYBA VÁGYVA.........................................................................240AHOGY SÖTÉTÜL..........................................................................55AHOL VALAHA MINISZTRÁLTUNK (Tiszatáj, 1981. VII.).....173AKI MAJD VIGASZT ÁD (Új Írás, 1978. V.) ..............................131ÁLARC ...........................................................................................241Álmaim dolga: lejárni belém...).......................................................201ALMÁSY-TÉR... ..............................................................................69ANAMNÉZIS IFJÚ SZERELEMRŐL (Nők Lapja, 1982. febr. 13.)

...................................................................................................147APRÓBB TÖREDÉKEK ................................................................215ÁRNYPÁRBESZÉD (vsz. 1982)....................................................117ÁRULÓ KIÁLT... .............................................................................72ÁRVÍZ...............................................................................................64ÁTALKOTOTT VIDÉKEK............................................................160ATOMIZÁLTAN (vsz. 1980) .........................................................138AZ ÁLOM MIND BETELLETT... ...................................................56AZ ANGELUS... ...............................................................................65AZ EGEK ÚTJA (Forrás, 1981. VI.) .............................................129AZ EGYEDURALOM PORRÁOMLÁSA (Kortárs, 1982. IV.) ...137AZ ÉL MOST....................................................................................51AZ ELSŐ JÉG.................................................................................241Az elvek, az eszmék...)....................................................................202Az elvet, az eszmét...)......................................................................201AZ ERDŐ NÉMA MÁR... ................................................................60AZ EREKLYE ÚTJA (vsz 1982)....................................................106AZ IGAZ MEGHALLÁSA (vsz. 1979)..........................................138AZ IHLETRŐL (Kortárs, 1983. I.).................................................157AZ OZORAI CSATA........................................................................77AZ ÖREGSÉG TÜNETEI I. ...........................................................242AZ ÖREGSÉG TÜNETEI II...........................................................242AZ ÖREGSÉG TÜNETEI III. ........................................................242

AZ ÖREGSÉG TÜNETEI IV......................................................... 242AZ ŐSZ MALMAI (vsz. 1982) ......................................................153AZ UJJ S A MAGYAR ..................................................................129AZ UTOLSÓ LEVÉL UTÁN (vsz. 1981)......................................155AZ ÜDVTELENEK HITJELE.......................................................124AZ X.-I CSATATÉREN................................................................... 63Azért jó szólni hozzád...) ................................................................ 203

BBAKAKORZÓ ................................................................................. 62BÁNTAM IS MÁR........................................................................... 47BEH GYÖNYÖRŰ........................................................................... 55BÉKE (vsz. 1983) ...........................................................................166BEKÖTŐ-ÚT..................................................................................128BELÁTÁS....................................................................................... 241BELTERJES SZELLEMI ÉLET (vsz. 1980) .................................136BEMUTATÓK KÖZÖTT (vsz. 1981)............................................191BENSŐ KIKELET..........................................................................147BESZÁMOLÓ LENGYELORSZÁGBÓL..................................... 218BESZÉD BOTOMMAL (Népszava, 1981. dec. 24.)......................113BETEGEN ...................................................................................... 239BIZTATÓ HALÁL (vsz. 1982)......................................................174BÍZTATTÁL (1983)....................................................................... 210BOCSÁNATKÉRÉSSEL JŐ VISSZA...).......................................155BOTOND.......................................................................................... 76BUZGÓ REMÉNY (vsz. 1980)......................................................116BŰNÖS (vsz. 1982) ........................................................................115

CCECÉN AZ ÁRVÍZ UTÁN.............................................................. 53Csak járni híven...) .......................................................................... 201CSAK NE HAZUDJ... ...................................................................... 52CSALÁDI KÖR - CECÉN (Tiszatáj, 1981. XII.)...........................104CSÁNGÓK....................................................................................... 71Csapot csavarok: jelen! így a víz...)................................................ 203CSECSEMŐKORI SZEM (vsz. 1980) ...........................................176CSONTVÁZAM KERESZTJÉN ..................................................... 49

D

Dagad megint a hold. S a gőgöm...)................................................ 203DALSZÖVEG.................................................................................145DANTEI FÖRGETEGBEN (Tiszatáj, 1983. II.)............................178DARWIN SZELLEMÉNEK .......................................................... 237DÉDANYA....................................................................................... 50DIADALUNK (vsz. 1980)..............................................................120DÍSZÖLTÖZET (Kortárs, 1981. XI.) ............................................169DÓZSA ............................................................................................. 74DÖBBENET (Forrás, 1981. VI.) ..................................................... 86

EE LAKOMÁN (vsz. 1982)..............................................................182EGY A NYÁJBÓL (vsz 1982) .......................................................104EGY AKOL ....................................................................................159EGY ALKALMAZKODÓ HÍRESSÉGNEK................................... 58EGY AVANT-GARDE-RA (vsz. 1981) ........................................135EGY CSILLAGHOZ... ..................................................................... 51EGY ELLENÁLLÓNAK ................................................................. 73EGY ESTÉM OTTHON (vsz 1979)...............................................105EGY FILOZÓFUS ÉSZLELETEIBŐL (vsz. 1983).......................169EGY HUMANISTA KÖLTŐHÖZ................................................... 66EGY ÍRÓNAK................................................................................ 240EGY JÓT LÉLEKZENI.................................................................... 62EGY LÁNCRAKÖTÖTT CSÓNAK... ............................................ 61EGY MISZTIKUS BÖLCSELŐ HALÁLÁRA ............................... 47EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL...................................... 222EGY ÜNNEPI VENDÉGRŐL .......................................................145EGY VÁRATLAN GÁNCSVETŐNEK........................................142EGY VILÁG VÉGE ....................................................................... 260

12

EGYENEST ....................................................................................197EGYENRANGÚ ELLENFÉLNEK (vsz. 1981) .............................199EGYSZERI ÉS EZERSZERES (vsz. 1980)....................................183ELEFÁNTTEMETŐ (vsz. 1982) ....................................................200ÉLETFÁK (1978. XII. 1.) .................................................................89ÉLETJEL.........................................................................................205ELŐADÁS (vsz. 1982) ...................................................................126ELÖNTÖTT... ...................................................................................58EMBER ÉS TÖMEG (Forrás, 1983. IV.) ......................................189EMELVÉNYEN JEGYEZGETVE.................................................121EMLÉK-KELTŐ .............................................................................237EMLÉRSZEL... .................................................................................63ÉN KÖNNYEN ÁLLOM..................................................................53ÉPÜL A HÁZAM..............................................................................63ÉPÜLET (Kortárs, 1983. IV.).........................................................196És lett az is, hogy rettenet...) ...........................................................205ESTI ÚT, BOTTAL.........................................................................150ESZMETISZTÁZÓK (Napjaink, 1981. IV.) ..................................158ÉVELŐ VIRÁGSZÁL (1979).........................................................146ÉVFORDULÓ (1976. XII. 28.).......................................................146ÉVSZAK-FÉSZEK PANEL-RENGETEGBEN (Kortárs, 1982. XI.)

.....................................................................................................92

FFAGYHIDEGBEN, LÁNGMELEGEN .........................................100FÁJ, FÁJ............................................................................................66FEGYELEM....................................................................................235FEJEM (vsz. 1982)..........................................................................108FELELŐSSÉG ................................................................................170FELTÁMADÁS II.............................................................................47FÉNYHATÁS (vsz. 1980) ..............................................................181FIZIKA (vsz. 1983) .........................................................................146FOGLYOK (Kortárs, 1981. V.) ......................................................108FOGOLY.........................................................................................205FOGOLY ÖREGEK........................................................................178FOGOLY-TYÚK ............................................................................261FOGYASZTÓ TÁRSADALOM (Budapest, 1983)........................134FOLYIK A CSODA........................................................................216FOLYTATHATATLAN VERSEK (vsz. 1980)..............................131FORGALOM A CONCORDE-TÉREN (vsz. 1979. II. 26.)...........122FÖLDOSZTÁS..................................................................................79Földtelenné vált nemzetem...) .........................................................131FÖLGEREBLYÉLT VASÁRNAP (vsz 1980) ...............................101FÖLSZÁLL A KÖD (vsz. 1982).....................................................111FUTÓ SZOBOR (Kortárs, 1982. II.) ..............................................174FÜRED, ÁPRILIS...........................................................................244

G

GAZ ÉS GYOM (Kortárs, 1983. IV.).............................................114GÓLYA-MAGÁNY (vsz. 1981).....................................................151GÖRÖG KÁNIKULA.....................................................................164GYÁSZINDULÓ ..............................................................................68GYÁSZKAR ...................................................................................236GYÉMÁNT VÉKASZÁMRA ........................................................242GYERMEKKOR...............................................................................50GYERMEKKOROM LELKESTÁRSAI..........................................99GYERMEKKOROMBAN................................................................52GYILKOSOK (Mozgó Világ, 1983. V.)..........................................103GYŐZELEM...................................................................................257GYŐZTES.......................................................................................227GYÜMÖLCSKOSÁR (Kortárs, 1982. IV.)....................................137

HHa emelt fővel távozol vagy...) .......................................................201HA NINCS MÁS (vsz. 1982)..........................................................208HÁBORÚS ORSZÁGOKON ÁT...................................................217HAJDANI HÚSVÉT (Magyar Nemzet, 1982. ápr. 10.)..................102Hajladozz, hajladozz, riszálj...) .......................................................203HAJÓFENÉK (1982) ......................................................................195HAJÓNAPLÓ ...................................................................................93HALHATATLANOK .....................................................................241HALHATATLANULÁS (1982) .....................................................159HALOTTAK NAPJÁN...................................................................240HALOTTAT VÉDVE.....................................................................163

HAMAR MEGŐSZÜLÖK............................................................... 54HÁROM CSEND (Népszava, 1982. dec. 24.).................................. 96HÁROM VIDÉKI KÉP (Somogyi Néplap, 1980. dec. 25.)............170HÁROMSZÁZEZER MÉTER MAGASAN.................................. 259HASZNOS SZEMÉT (vsz. 1982)................................................... 206HATALOM..................................................................................... 219HATÁRHOZ KÖZELEDVE.......................................................... 239HÁTRALÉPTETŐ F OLYAM.......................................................170HÁZ AZ ÉGEN .............................................................................. 241Hazafiság...) .................................................................................... 204HAZATÉRT EMIGRÁNS TÁVIRATA (vsz. 1980) .....................123HEGYMÁSZÓ BOT (vsz. 1982)....................................................157Hiányoznánk zsarnokainknak...)..................................................... 204HÍREK A HORGON (vsz. 1982) ...................................................190HIRTELEN HAJNAL.....................................................................151HOGY VÉGZEM? NEM TUDOM...) (1983. II. 21-25.)............... 211HOLDFÉNY A GYÜMÖLCSÖSBEN (vsz. 1982)........................151HOLDFÉNYFÜRDŐ (Kortárs, 1983. IV.) ....................................149HULLÁMVERÉS........................................................................... 259HŰ EMIGRÁNS.............................................................................123HŰLT HELYEMEN (vsz. 1983).................................................... 207

I

IDÁIG HALLHATÓAN (vsz. 1982)..............................................150Idegem...) ........................................................................................ 203IDEGENNEL (vsz. 1980)...............................................................111IDŐ-KÖSZÖNTŐ (vsz 1982).........................................................108Igen: a patriota...) ............................................................................ 204INGE ALÁ...) (vsz. 1981)...............................................................177ISMERŐS KAKASOK (vsz. 1981)................................................172ISTEN ............................................................................................. 215ISTENTELEN HIDEG (vsz. 1982) ................................................186ITT ÉS OTT (vsz. 1983).................................................................116

J

JÁTÉKSZABÁLY.......................................................................... 238JÁTSZMA ÉS HELYZET (vsz. 1982)...........................................113JÉGFÉNYŰ HOLD ALATT (vsz. 1982) .......................................118JEGYZŐFÜZET............................................................................. 235JELENET EGY DRÁMÁBÓL (vsz. 1982)....................................111JÓ ELŐÉRZETRŐL.......................................................................143JÓ SZÁLLÁS..................................................................................171JÓ ÜRÜGY (vsz. 1980)..................................................................196Jöttek üzenetekkel más-más tájék...)...............................................131JUTALOM...................................................................................... 227

K

KACSINT FELÉNK A FÉNY (vsz 1979)........................................ 95KAPUN TÚL.................................................................................. 237KARAVÁN..................................................................................... 242KÁRPÁTVÖLGYI TÉL-ELŐ (Magyar Nemzet, 1982. dec. 24.) ..165KERESZTÉNY HUMANITÁS (Kortárs, 1983. IV.).....................103KÉT EGYSOROS TÉGLAFALAT...) (vsz. 1982) ........................199KÉT FLASH-VILLANÁS A MULTBA (Tiszatáj, 1981. IX.).......120KÉT KÖR KÖZÖTT (vsz. 1982) ................................................... 208KÉT PAD KÖZÖTT......................................................................... 90KÉT ÜDVÖZLET........................................................................... 259KÉZEN-KÖZÖN (vsz. 1982) .........................................................194KEZESÍTÉS (vsz. 1979).................................................................195KIFESTENI A HULLÁT (vsz. 1981).............................................163KIGYÚLADT HAJÓ........................................................................ 57KIJÓZANÍTÁS ALATT (vsz. 1983)..............................................182KISZÁMÍTHATÓ IDŐK (Kortárs, 1981. XI.) ..............................129KOLERÁSOK 1831 ......................................................................... 76KOPONYA, KIFŐZVE (1978. VIII. 7.) ........................................134KORAI ÖRÖM............................................................................... 243KÓRHÁZI EMLÉKKÖNYVBE (1980).........................................115KÖLTÖZŐ MADARAK................................................................115KÖRHINTA (vsz. 1983).................................................................156KÖSZÖNÖM.................................................................................... 73KÖZELGŐ ŐSZ............................................................................. 237KÖZKERT KÁNIKULAI DÉLBEN..............................................148Kucsma-tetősen...)........................................................................... 201KUTYÁK........................................................................................ 227

13

KÜSZKÖDÖM... ..............................................................................80

L

LÁBAM ELŐTT... ............................................................................59LÁBAM EMLÉKEZIK...................................................................241LÁNCOK KÖZÖTT (vsz. 1981) ....................................................144LÁNYPARTIZÁN (vsz. 1982) .......................................................149LÁZTALANUL ..............................................................................236LECKE............................................................................................255LECKE KIKELETKOR (Kortárs, 1982. IV.).................................140LÉGHUZAT TÖRTÉNELMI TABLÓN (vsz. 1980) .....................126LÉGKÖRI DEPRESSZIÓ (vsz. 1980)............................................110LÉLEKHÁNTÓK .............................................................................76LENTFELEDETTEK (Kortárs, 1981. V.)......................................128LENT-FENT (vsz. 1982).................................................................117LÉNYEGTELENÜL, SZEMÉLYTELENÜL.................................167LETARTÓZTATÁS..........................................................................67LEVÉL AZ ÉG FIAIRÓL (vsz. 1980) ............................................181

M

MAGÁN-GOLGOTÁN (Kortárs, 1983. IV.) .................................176Már csak a nyugtatók...) ..................................................................204MECÉNÁS-PANASZ (vsz. 1983) ..................................................158MÉG EGYSZER.............................................................................239MEGINOGVA (Kortárs, 1983. I.) ..................................................165Megint a bomba...)...........................................................................205Megkezesült nyájként követ...)........................................................200MEGLÁTHATTÁL VOLNA (vsz. 1980) ......................................109MEGLÁTOGATJA...).....................................................................143MEGTÖRTE, RÁGTA......................................................................56MENEKÜLŐ SZABADSÁG (vsz. 1981).......................................135MENET A KÖDBEN (vsz 1982)......................................................93MÉRNÖK TÁBLA (1977 .IX. .20.)..................................................85MERT EGYÜTT VAGYUNK (vsz. 1980).....................................154MERT HOL A HOLNAP................................................................206MESE A CSODAFURULYÁS JUHÁSZRÓL...............................248MESE A DIÁKKÁ VÁLT SZAMÁRRÓL ....................................251MESE AZ ÁLLATOK NYELVÉN TUDÓ JUHÁSZRÓL ............245MESTER ...........................................................................................58MI LESZ VELEM.............................................................................53MI MARAD VÉGÜL? (1983) ........................................................208MI TÖRTÉNNE..............................................................................216MICSODA ALKONY.....................................................................244MIÉRT IS, MIÉRT IS... ....................................................................68MIÉRT KISZÁLLNI? .....................................................................177Mikor hitele semminek...) (vsz. 1982) ............................................207MILYEN HAMAR............................................................................45MINDEN BETŰM... .........................................................................70MINDENT LEÍRTAM (vsz. 1982).................................................158Minél több a dirib-darab...)..............................................................204MINI VÍZESÉS (vsz. 1982) ............................................................153MINT JÓ FOGAT... ..........................................................................46MINT JÓNÁST... ..............................................................................48MIT FÜLELNEK...) (vsz. 1981).....................................................166MIT SÚG A MARIHUANA...........................................................112MITOLÓGIA (vsz. 1979) ...............................................................148MOHAMED KARDJA (Tiszatáj, 1982. III.)..................................179MÚLHAT AZ IDŐ (vsz. 1982).......................................................207MULT-JÓSLAT..............................................................................206MÚZEUMBAN (vsz. 1981)............................................................164MŰÍTÉSZ (Népszabadság, 1982. dec. 24.) ....................................162

NNAGY VAGYOK? ...........................................................................58Naponta bár...)(1983)........................................................................83Neked is végre...).............................................................................131NÉLKÜLÖZVE MAGAMAT ........................................................265NEM AKARHATSZ... ......................................................................52NEM SZERETTEM...) (vsz. 1981).................................................198NEM-KÖLTÖZŐK KÖZÖTT (vsz. 1980) .......................................85NÉMULÁS FELÉ (vsz. 1981) ........................................................199NÉPI ÍRÓ ..........................................................................................56NÉPKONYHA (vsz 1980) ..............................................................102NINCS KÖZEL MÉG... ..................................................................266

NOVEMBER.................................................................................. 240NŐLÁTOGATÓK FÉRFI SÚLYOSOKNÁL (Nők Lapja, 1981. dec.

24.).............................................................................................187NYITÁNY ...................................................................................... 235NYUGTALAN REGGEL (vsz. 1982)............................................190NYUGTALAN VOLT...................................................................... 54

O

ÓDA.................................................................................................. 57OKTÓBER........................................................................................ 61OKTÓBERI SZÉL.......................................................................... 238OLVADÁS ..................................................................................... 243OMLÁS ÉS ÜNNEPÉLY (vsz. 1982).............................................. 89ORSZÁGOMLÁS............................................................................. 77OSTROMGYŰRŰ (vsz 1982)........................................................105OSZTÁLY-VIZSGA ........................................................................ 75Ott künn az éjszaka...)..................................................................... 202

OŐ halászik a tó ma!...) ..................................................................... 200ÖREGES ELHEVERTEMBEN (Kortárs, 1983. VI.) ....................185ŐRHELYEK (vsz. 1982) ................................................................132ŐRHELYEN (vsz. 1982) ................................................................169ŐRIZŐINK (vsz. 1981) ..................................................................164ÖRÖKÖS HÁLA (Köröstáj, 1982. aug. 20.)..................................103ÖRVÉNY........................................................................................ 218ŐRZŐ................................................................................................ 68ŐSBÜNTETLENÜL.......................................................................179ŐSLAKÓK (vsz. 1980)................................................................... 210ŐSZ................................................................................................. 215ŐSZI LEPKERAJZÁS.................................................................... 238ŐSZI VÉGEZNIVALÓ (vsz. 1981) ...............................................152ŐSSZEL.......................................................................................... 256ÖT ÉVE............................................................................................. 57

PPÁLYAVÉGZŐ VERSÍRÓ............................................................142PANASZDAL A SZOLIPSZIZMUSRÓL ....................................... 48PÁRIS KÖRÜLZÁRÁSAKOR........................................................ 70PARTI JEGENYÉK........................................................................ 238PARTON ........................................................................................ 221PÁSZTORÉLET............................................................................. 236PERGAMENTBE KÖTVE (vsz 1980)............................................. 94PHŐNIX (Jelenkor, 1981. XI.)......................................................... 96PIHENÉSÜL (vsz. 1981)................................................................156POGÁNY ISTENESEDÉS (vsz. 1982)..........................................125POLGÁRIASODÓ KÖLTŐ ...........................................................141POR (vsz. 1981)..............................................................................117POSTAKÜRT (vsz. 1980) ................................................................ 84POSTHUMUS - MUNKA (vsz. 1980)...........................................152PRÓBA UTÁN (1979)....................................................................156

RR. I.-NAK ....................................................................................... 257RÁADÁS UTÁN (vsz. 1982) .........................................................114RABSZOLGA (vsz 1981)................................................................. 99RÁCS MÖGÖTT............................................................................109RECSEGŐ CSONTOK FOTELÉBEN (Magyar Nemzet, 1982. IV.10.).............................................................................................185

REDŐK A TAVON........................................................................ 239REGGELI ÁJTATOSSÁG............................................................... 44RÉGI TÉL......................................................................................... 95RELATÍV MOZGÁS (vsz. 1982)...................................................189RÉSUMÉ (AU VENT) DE BAUDELAIRE (vsz. 1982) ...............184RÖGTÖNZÉS RÖNTGENRE VÁRVA (vsz. 1980) .....................188RUE BONAPARTE........................................................................120

SS AZ ORSZÁG (vsz. 1981)? ..........................................................171SÁMÁN (vsz. 1981) .......................................................................195SEMMI BAJ ..................................................................................... 91SENKI FÖLDJE (vsz. 1980). .........................................................165SOMFI ÚR ÉS A FÁK ................................................................... 263

14

SOMNOLENTIA (vsz. 1982) .........................................................189START ............................................................................................141SUGÁRZÓ ARCOK.......................................................................207SÜRGETŐ KIKELET (vsz. 1983)..................................................140SZABAD ASSZOCIÁCIÓK (vsz. 1982)........................................144SZABAD VAGYOK.........................................................................48Szabályos lassan...)..........................................................................204SZÁMUM-HALÁL ÉS KÁNAÁN (vsz 1980).................................91SZÁNTÁS SZÉLÉN... ......................................................................60SZÁNÚT VENDÉGSÉGBE...........................................................170SZÁRAZ MOSOLY........................................................................265SZÁRNYASOK (vsz 1982) ..............................................................98SZAVAK FEHÉR SZAKÁLLBOZÓTBÓL (vsz. 1982)................186SZÉCHENYI EMLÉKEZETE..........................................................73SZELES ÉJ......................................................................................243SZEMBENÉZVE............................................................................213Személyként én elfeledhettem...).....................................................204SZEMKÖZÉP (vsz 1983)................................................................106SZEPTEMBER 25...........................................................................238SZERÉNY LOVAG (vsz. 1982) .....................................................184SZERÉNYEN..................................................................................143SZERETLEK (1980) .......................................................................209SZISZIFUSZ KOLDÚS-ÉNEKE....................................................197SZITAKÖTŐ (vsz. 1981)................................................................152Szitkok, sziszegtető kínok...) (vsz. 1982)........................................205SZÍVESLÁTÁS (vsz. 1983)............................................................183Szólítgat bűzlőn e vak világból...) ...................................................200SZÜLETÉSNAPI JÓKÍVÁNATOKRA.........................................143SZÜLETÉSNAPOM HAJNALÁN.................................................240SZÜRETI ALKONY.......................................................................141

TTANYAI ÚRILAK (vsz 1982)........................................................101TÁRGYALÁS ALATT (vsz. 1982)................................................187TAVASZ (vsz. 1982) ......................................................................141TAVASZ A FÖLDÖN FEKSZEM... ................................................64TAVASZI VIHARBAN..................................................................243TAVASSZAL..................................................................................258TÁVIRATOK..................................................................................141TÁVOZÓKNAK ÉS MARADÓKNAK.........................................145TELEVÍZIÓ ....................................................................................191TELIK AZ IDŐ ...............................................................................236TELJHATALOM (1983).................................................................197TEREMTŐ FEJLŐDÉS (vsz. 1982) ...............................................190TERJED A FALU ...........................................................................125TESTVÉREK ..................................................................................220TESTVÉR-HARC ELÉ...................................................................142TISZTA FORRÁSOK HELYETT..................................................130TISZTA VÍZ, TISZTA POHÁR (vsz. 1982) ..................................158TIZEDELÉS....................................................................................256TOLVAJKÉNT IS...........................................................................206TÖMÖRÍTVE (vsz. 1983)...............................................................207TÖRDELÉKRŐL TÖRDELÉKRE.................................................205TÖREDÉK (EGY FOLYÓ MELLETT).........................................214

TÖREDÉKRŐL TÖREDÉKRE..................................................... 202TÖRMELÉKRŐL TÖRMELÉKRE (1982. júl. 12-14.)................. 200TÖRMELÉK-TURKÁLÓK (Kortárs, 1981. IX.) ..........................119TÖRTÉNELEM (Tiszatáj, 1981. XII.) ...........................................127TÜKRE ELŐTT A VÉN ................................................................182

UÚT ÉS CÉL... .................................................................................... 73UTCAI TALÁLKA (vsz 1982)......................................................... 95ÚTI-NAPLÓ (vsz 1982) ................................................................... 92ÚTITÁRS (vsz. 1982).....................................................................170UTÓHANG EGY VERSESKÖNYVHÖZ..................................... 255UTÓLAGOSAN (vsz. 1980) ..........................................................139UTOLSÓ ESZTENDEIBEN...) (vsz. 1983)...................................112ÚTSZÉLEN (vsz. 1982) .................................................................133

ÜÜDVÖSSÉG VAGY HALÁL (Forrás, 1981. VI.) ........................130ÜLDÖZÖTT (Forrás, 1983. IV.) ...................................................168ÜNNEPÉLY...................................................................................... 60ÜRES ÁLLOMÁSON (vsz. 1982) .................................................168

VVADLUDAK.................................................................................. 239VADON NŐTT GYÜMÖLCSFA (Tiszatáj, 1981. XII.) ...............151Valamiféle kegyelem...).................................................................. 203VAN EGY HAZÁM... ...................................................................... 67VANNAK ITT? .............................................................................. 264VARÁZSKÖPENY (vsz. 1982) .....................................................173VÁTESZ (vsz. 1982) ......................................................................155VÉGSŐ EXODUS (vsz 1980) ........................................................107VÉLEMÉNY (vsz. 1981)................................................................136VELÜNK S MÁR NÉLKÜLÜNK (vsz. 1980) .............................. 209VENDÉG........................................................................................ 237VENDÉGLÁTÁS (vsz. 1982) ........................................................194VÉREM PROTESTÁLÓ.................................................................. 46VERSENYT A HOLNAPÉRT.......................................................184VERSES LEVÉL ZILAHY LAJOSHOZ....................................... 261VERS-ÜNNEP, KETTESBEN (vsz. 1980)....................................132VERTE FUTÓ NYÁJÁT.................................................................. 65VEZÉREK, GYŐZELEM (Forrás, 1983. IV.) ..............................199VIGASZ.......................................................................................... 220VIHAR ELŐTT (vsz 1982) ............................................................106VILÁGREND (vsz. 1982) ..............................................................109VISSZA HAZULRÓL.................................................................... 215VISSZAVONULÁS ....................................................................... 206VITA............................................................................................... 257VIZEN............................................................................................. 236VIZSGÁZTATÓ HALÁL ..............................................................118VOLT TANÁROM AZ X.-I ÁLLOMÁSON (vsz. 1982)..............187VONATON A NYÍRSÉGEN ......................................................... 215VULKÁN (vsz. 1982).....................................................................133

AZ ÉDEN ELVESZTÉSELírai oratórium

1967

17

1

Ha jő a harag napja,ha robban az atom -Nem pusztul ki a fajtaa végső nagy napon!

Azzal hát ne zsaroljukaz utókort s jövőt,hogy mi - „hős” elővédjük -nem a mi bőrünk ójjuk,hanem csak értük féltjük:- „mi lesz a büszke Művel” -ha szétrepül a Föld!?

E kísérleti műhely?Fehéregértelep!?

Forintos ringyó módra- különös egy szerep -ne kellessük magunk,kacsintva balra-jobbra,mily aggódók vagyunk!Ki mondja, hogy a „Sors”-naktervén kívül esik,ha e borzas golyóbiski-kitetveztetik?Mert bármiként szorong is,ki mondja, hogy nemünknek,e megrázás vajon,nem lesz-e - épp ha büntet! -oly dráma-vég, mely tisztáz:katarzis, űri színháztúl ama zord napon?

...Hisz attól nincs bocsánat,ha fölsül a zsiványhad!

(Ám volt ily bajból-támadtvégkiárusításnálnem egy jó lelki vásár!...)

2

Vannak, akik így beszélnek. Így kezdenek vitát. A „szembenézéstől” remélve - mélyebbre látást. Abban is:mi voltaképpen az emberi faj teendője a Földön? Ha ugyan nem az egész Űrben immár?

Kétségtelenül az, hogy amit elkezdett, a sorsát - „rendeltetését!” - tökélyre vigye.

18

De mennyiben kötődik ez ahhoz, hogy puszta érzelgősségből bár milliók és milliók egyéni életévelbíbelődjünk?

S ne szigorúan, céltudatosan, a Művel, az Úttal?

Mert hiszen sokan önhitten is méltán mondhatják:

3

Jő bár a harag napja,robban bár az atom,nem némul el a fajta,nem lesz sír-nyugalom!

Ha csak egy sejt akarja,új élet fut az Agyba,tápászkodik a Roms végig városok százánfölkel épület-állványmankói közt a márvány:a holnapi-torony!

4

S minden, mint - egykoron?

5

Mert dől bár össze mindenváros a földtekén,ha fönt egy perui szirtenmegmarad egy szerénygimnáziumi szertárs hozzá egy kis tanár -az egész porba vert tájmegint talpára áll.

Nincs hát veszélyben semmi?

Ha csak egy eszkimó lánymegél s könyvet lapoz,kilép megint az „ocsmány”földre Aiszkhűlosz.

Nincs hát okunk remegni?

Ha csak egy jurta bölcseujját csillagra nyújtvánjelöl utat a tundrán:

19

akármit magyaráz,ahelyt átveszi tőlea szót Püthagorasz.

S az Ige, a csodás,mely vala rég a Kezdet,most emlékből teremthet!

Kilépnek kéz a kézbena Plátók, Newtonokés összenéznek mondván:talán most menni fog.S megy is: keser levébena föld éppúgy forog!

6

Azaz éppoly boldogtalanul, mint eddig?!

Sőt még boldogtalanabbul, mint valaha?

Az persze, aki bármily kárhozatot átmenetinek képes tartani, tovább érvelhet. Ha ördögien is, mint„advocatus diaboli”, valóban.

7

Ha egy belőlünk, önzőkergékből, megmarad,maga a sapiens, ő,a folyvást föltörekvő,a faj szebben halad!Tágasabb lesz a pálya,csábítóbb a mezőny,dőlt bár kezünkből rája- üdítő vízözön!?

Jöhet a harag napja,robbanhat az atom,mihelyt túl lesz azon,s szűz partra lép az ember,s körbe néz, tiszta szemmel...

20

8

Tiszta szemmel?! Vagyis tiszta lélekkel?! S nem tébolyultan? Nem úgy, mint börtönudvaron, arcát kézzelfedezve?! Legalább a lelkiismeret börtönében!

Mert ki bátoríthat új útra egy - gyilkost? Aki nemcsak szüleit, de egész családját - népét, faját - elpusztította?Egy rögeszméért!

Nem, az az ember, annyi bűnnel, átkozottabb lesz, mint Káin. Kárhozottabb! Vigasztalanabb! S meg isérdemli, hogy ég verje, föld kivesse! Bármit mond is. Mert hisz még mondhat.

9

Kilépnek az üres, devárakozástelirom-síkokra sietve,ők is, úgy menni szerte,mint kik eleve tudtáka dolgukat: a Buddhák,a Vigasz hősei!A báránydad megváltók,a Jézusok, a Pálok,s hirdetik újra látnokarccal: szörnyű a leckes rettentő a gyerek, deokul ím végre rajta...

10

S ha most se?

Mert ki hihet még a szónak? A szépnek?

Kinek lehetnek még eszményei - annyi szörnyűség után?

Pusztán azért, mert még neki is akad vigasztalója. Mert akad.

11

Dúlt bár a harag napja,ha elleng a tűzvész füstje,el a fertőzött felhő,új fűzággal kezébenő se marad el, dalrakrákog megint a költő,ezúttal halk-szerényen:ki-engedi, mit hajdan- fő gondjaként a bajban -jó óvóhelyre vitt,kinyitja Ararátra -mentett manézsiája

21

hajó-ketreceit,(„a Szép, - ez ivor-bárkabiztos-reteszeit!”)és kijő, ahogy egykora hű Noé nyomán:juh, gödölye, tehén;s majd itt is szerepel jól:Hit, Bizalom, Reményfiadzván szaporán...

12

S a nép, mely gázba-tűzbeküldött most minden népet?!...

13

Lelkében ujra üdvrelelvén megint megéled!

14

És kezdődik elölről?...

15

...mi el se múlt a Földről:A Cél s a Lét kalandja!

16

S készül majd ama napramegint egy új atom?

17

Ha ujra úgy akarjaa fürgébb buzgalom:

22

18

Hogy száguldozzon, kergemutató gyanánt körbea Teremtés nagy Elveegy vak óralapon?!

19

És ha - nem telve többre -ez a Végdolgok rendje?

20

Hát én nem kavarom,hogy kihányjam a mását,ezt a keserű kását:

ha végig ez a játék,örökre föladom!

21

A szent Elrendelést:hogy tovább és tovább még?A mélyből! Mert van Út!S előttünk az Ajándék:az Ország s Hatalom!

22

Vegye a vezetéstvissza a vad majom.

23

S ha ő is - idejut?

S ha Rendet mást az ős sejtméhe legmélye sem rejt?Sőt milliárdnyi társaközül már erre szántaőt egy se rossz se jóErő... vagy Cél - vagy Úr,egy ember-gondtól tiszta

23

Magán-Mindenható?...S a teremtő Gomolybólezt hozta már e Bolygó?...

24

Forduljon akkor visszavén földünk s mint veszett ebmarja társait sorra,sorra beléjük ojtvamérgét: a legdühödtebbember-dacot: mineka rend, ha nem mienk?!

Álljon meg a mutatvány!az ég cirkusz porondján,hol Bika és OroszlánSas, Kígyó, Hattyú, Rákprodukálja magátszűkölve a csapástól,mit oszt a Csordapásztor! -

Ha rejtve oka titka,nyüzsögjön össze-visszaa mindenség! Lehet,az által támad nyitja,ha zúgva szétreped!

25

Ahogy a Bibliamondja?

26

S a fizika!

27

Dördüljetek próféták,ti régiek és újak,szájt égre tátsatok,döfni szögezve ásó-hegyű szakállatok,ormotokról az Úrnak,(a réginek vagy újnak)dolgába nyúlva föl,

24

nyissátok ki zsilipjéta jégzajló Tejútnak:mi baj, ha leömöl?!

Szökjön talpra a Medve!Otthagyva raj csibéjét,röpüljön föl a Tyúk!Dörögjetek, próféták,szátokkal háborút!

Tudva mindennek végétés ott csupán a békét,mondjátok a Föld átkát:ítéletét: a „rend”helyett, mely így kereng,inkább az ősi semmi,a csupa-düh Kaosz!

28

S amit az majd - kihoz?

29

Mert az majd bír - pihenni?

30

Elértünk valahova, ahonnan nincs tovább. Olyan puszta szirt csúcsára, ahonnan a rímeknek sincs szárny-csapásuk. Nézzünk le még egyszer, hideg szemmel, a sas tekintetének könyörtelenségével, honnan isindultunk s mi gond - emelt ide?

Az ugye, hogy mitől s mettől fogva ember az ember? Erre van egy közhasználatú szó. Az ember azótaember, amióta „civilizált”. S addig is marad az.

Amíg megőrzi ezt a sok-sok kínnal-bajjal, rengeteg munkával megszerzett rangját, a maga ki- és megművelt-ségét; a kultúrát.

Hogy mi volt munka és fáradozás e rang megszerzéséért? Gondoljunk csak egyet el.

Azt, hogy világrajöttekor beszéd dolgában születési örökségül az ember pusztán a kisded oá-oá-ját kapja;minden későbbi hangunk: szavunk tanulással szerzett kincs. Anyánk jóvoltából, örökölt buzgalmunkból.

A pacsirtáknak és tigriseknek is van „civilizáció”-juk. Ám ők mindazt a dallamot és hördülést, amellyelérzést és akaratot közölnek, rögtön születési örökségként megkapják. Ha minden pacsirta és minden tigrispusztulása után csak egy-egy pár megmaradna: fajuk pontosan azon a szinten teremtődhet újjá, ahol a válságérte. De velünk más a helyzet, mivel emberi mivoltunk - a mi civilizációnk - a beszéden, illetve agondolatcserén alapul, a csak néhány magányos párra csökkent emberiség egy nemzedék után azonnal fél-állattá válna; a barlangkori apaevési fokra zuhanna vissza.

25

S mi már most a nagyobb veszély: kipusztulni, vagy újra és újra állattá válni? Kiűzetni a magunk teremtetteédenkertből, a napi munkánkkal fönntartott műveltségi, emberiesedési állapotunkból? S abból a reményből,hogy még tovább tökéletesedhetünk!

Mert ha eddig eljöttünk, valóban: miért ne mehetnénk még tovább is?

Ha van rá képességünk. Együttes erőnk. Olyan, mely mindnyájunk külön-külön akaratából táplálkozik.

És itt van a mi fordulónk.

Nem tudom, ki mondta ki először (nyilván táborgyűjtő kiáltásként; egy szép harcra): ha egyszer kitör azatomháború, eleve oda a világ.

De hisz ez voltaképp azt jelenti, hogy nekünk, akik se szerkesztői, se kezelői nem vagyunk az atomnak,kisujjunkat is kár mozdítanunk. Eleve bele kell törődnünk a reménytelenségbe! Tunyán-bután eleve el kellfogadnunk néhány ocsmány kalandor hatalmát a sorson is.

Mert mit is tehetünk ellenük?

Nem. Sem az így beszélőket, sem magunkat nem menthetjük föl eleve attól a bűntől, amelynél nagyobbalnem folyt játék és játszma, az emberiség rovására és kontójára. Épp akkor, amidőn a történelmének egyiklegnagyobb lépésére képesült. A további úton. Nem.

Meg kell lelni a módot, a legközvetlenebbet a beavatkozásra, a legkisebbek számára is.

31

A tudományt régóta foglalkoztatja a társtalan ember fogalma. Úgy értve, hogy fölnevelhető-e s mivé lesz azember a társadalmon kívül: emberrel való érintkezés nélkül?

„Ellenőrizhető” ilyen esetet a kutatás az 1344. évtől 1940-ig harmincegyet ismer.

Legtöbbet tárgyalt köztük annak a később Kamala névre keresztelt kis indus lánynak az esete, akit nyolcéveskorában mentett ki egy misszionárius egy szelíd-fajú farkasfalkából, ahová föltehetően csecsemő korábankerült. Kamala teljesen a falka tagjaihoz idomult: Négylábon száguldozott velük, azok hangján üvöltött,lefetyelve ivott, szaglással, élesre finomult hallással, sötétben is jól működő szemmel járt zsákmányra. Mégmegmentése után is a falkához húzott. Nem nevetett, nem mosolygott. Az érzelmi élet semmi jelét nemmutatta. Kivéve a könnyet. Későbbi élete során mindössze ötven emberi szót tanult meg.

S ha már eredendően szellemi nyomorék volt? S vele a többi ilyen hirsutus, ahogy Linné nevezte őket?

Akad eset, ahol a helyzet szörnyűsége kiküszöbölte ezt a föltevést. Ez egy amerikai kis lelenc volt. Féléveskorában, amikor kiadták, a vizsgálat még mindenben teljesen épnek találta. „Nevelője” hat évig tartotta egyelhagyott ház padlásán tejen és savón, vályúhoz kötve.

Kiszabadulása és megfelelő táplálása első hat hete után jelent meg arcán mosoly. Hét hónap múltán kezdettjárni s ejtette ki az első hangot. Szót még akkor sem értett. Értelmi foka az egyéves korúakét sem érte el. Dea vizsgálat legiszonytatóbb megállapítása ez a törvény: a puszta állati létezés a teljesen normális gyermeknélmár féléves elkülönítés után is a központi szervek határozott sorvadását idézi elő.

Az emberiséget tehát nem is az öngyilkosság fenyegeti. Hanem az elemberietlenedés. Az előbbi, mint láttuk,nem olyan egyszerű. Akörül folytak s folyhatnak viták.

A másiknak máris rajta vagyunk az útján.

De vajon nemcsak szavakkal űzött játék-e ez az összegezés? Mert az utolsó tétel ez: összefügg-e vajon azemberiség ily elválaszthatatlanul az emberiességgel?

Összefügg.

Ha az atom a világ helyett csak az emberek társas-létének világát veti szét: vége a Világnak. Vége annak,amiért őseink éltek.

26

Ha bármely szörnyű erő megállíthatná az emberi társaslét tökéletesedését, vagyis ha vissza akarná fordítani avilágot: vége lenne hamarosan mindannak, amiért élünk, életet kaptunk, és életet adunk:

Még kerekebben:

Pusztán a kultúrának s a civilizációnak szétrombolása is öngyilkosság. A műveltségtől gyökeresenmegfosztott emberiség az állatiasodás lejtőjére tér. Tehát - emberi volta elvesztésével a lényegét veszti el.

Azt, amit hajdan Rendeltetésnek és Üdvösségnek mondtak. E szavaknak a személyes Isten országán kívül isvan értelmük, hisz mindig is volt. Kezdettől fogva ezek jelezték a hazatalálásnak - némelyek szerint avisszatalálásnak - azt az édenét, amely szintén lehetne pusztán emberi alkotás; a keletiek szerint például.

De ez jelenti a tökéletesedés honát is. A jövőt. A mindenkori jobb jövőt.

Ami felé lám előttünk is van tovább.

32

Ezt is szó szerint érthetjük, ma is, ezt az édent. Bármennyire hódít ismét világszerte az irodalomban és abölcseletben valamiféle jelkép-beszéd, a tapintható, a szemtől szembe való megnevezés helyett, ez valóságlehet. Az emberiesedés útja, amely a beszéddel kezdődött, s amelyen aztán a csillagidőkhöz mérten a villámcikázásának gyorsaságával érkezett, a társadalom nevű szerelvényben, a mai grádusig az emberi faj - eztígérte. Ennek a földnek az elérését! Egyre hamarabb épp a - logika sínjén.

Mert valóban, vajon miért nem vihetne út az esés növekvő gyorsaságához hasonlóan az emelkedés mértanihaladványú gyorsaságával, oly cél felé, amelyhez a jövő próféta ihletettségű, a hal s kenyér szimboliz-musával magyarázó látnokok is vonzódtak? Édenkert és paradicsom nem volt; fogalma abból teremtődött,hogy lehetne; vagyis mindenkor már lehetséges volt; mint eljövendő.

Ebből űzetnénk ki, illetve ennek lehetőségétől veretnénk vissza. Nyilván nem először. De nem bizonyos,hogy ezúttal nem véglegesen-e. Mert most olyan erő sújtana, aminőt soha kerubi lángpallos, soha semmivízözön, soha semmi tűzeső nem töltött magába.

33

Ha jő a harag napjas a teremtés feletta zord végezetetmajd világgá szavalja- Szibilla szavait! -a mennydörgő atom -

Nem pusztul ki a fajta -

Csupán kihajtatiktúl Kapun és Falon.

27

34

Ha jő a harag napjas a robbanó atomarkangyal-dühű kardjalángláncolattal hajtjaa tettest (a maga-teremtette vadonsivatagon) amanapon s az fény-vakonhátranéz s megsiratja,mit elvesztett, a Kertet, -az ősöktől örökbe,s örökítésre nyertet:megértheti vajon(fél-ember, fél-majomagyát váltig gyötörve),hogy ő (akit kivertek),épp ő az is, ki kerget?

35

Vezekelj te - előre.

36

Mert mi is lehetne egy gyilkosnak a legemberibb bűnhődése?

Ha elébe tudnánk varázsolni mind azt a boldogságot, amit áldozata, ha életben marad, megteremtett volnanemcsak önmagának, de környezetének is, egy egész népnek. Beleértve magát a gyilkost!

Varázsoljuk föl tehát befejezésül az eddigiek ellentétét? Vagyis, hogy mivé válna a világ, ha az emberiség azatom erejét nem a halál, hanem az élet szolgálatába fogná?

Ez a hőenergia, hallottuk, nemegyszer, játszva befűtené mindazt a poklot; amit az összes vallás összesprófétájának szadizmusa megtervezett. És játszva délszakivá melegítené az egész bolygót, teret advamindannak a földi paradicsomnak, amit az összes utópiák összes tudósának és művészének jó vágya valahais elénk vázolt.

Hogy mit lehetne ezzel az erővel egykettőre megteremteni akár a Szaharában például vagy akár például ittSomogyjádon, arról azért kár szót szaporítani ily komoly együttesben, mert arra az első iskolás gyermekosztaná a teendőt a Szaharában is, itt Jádon is. Ott csatornázás kellene, szántóföld, szőlőskert.

Itt sűrűbb autóbuszjárat, tágasabb bölcsőde és dedó, iskolai napközi otthon, politechnikai műhely, strand,portalanított utcák, sártalanított utcák. Nagy lakás, ha nagy a család.

És dal és szerelem!

A költők dolga amúgy sem a csábképek festegetése. Az a kalandor üzleti vállalkozók s némely mégkalandorabb politikai vállalkozók szakmája. A költő területe a valóság; föladata a gyakorlati segítés. Nemvers az, ami nem mutat valami megoldást a tisztázás felé. Még ha azt tisztázza is, hogy nincs megoldás.

Mi gyakorlati tanácsot adhatunk már most egy szerény kis magyar falu népének az atomerő helyesfölhasználása dolgában?

28

Sokan mondják, hogy ezt az erőt oly távoli, hozzánk mérve oly magas hatalmak irányítják, amilyeneknagyanyáink képzeletében egykor a villámot, a mennydörgést.

Tiltakozást vagy helyeslést küldeni innen oda alig hatékonyabb, mint a hajdani harangozás a jégverés ellen,az énekes körmenet aszálykor esőért.

Bizonyos, a szerények milliói ritkán voltak megalázottabbak a kevesek dölyfétől.

37

Mégis, mégis emeld fölfejed az árva földről!Bár süllyedő hajóbólostromold az eget!Mondj, rabként bár utólszorszólván, ítéletet.

Erőt te a haragtólvégy annyit: üsse átdárda gyanánt a Váda Végteleneket!...

38

Az efféle dárdák, sajnos, addig hatolnak tovább, ameddig a valóságban is: jegenye-hegyig legföllebb. Sosetájékozódik oly rosszul a szív, mint midőn fölfelé küld akár átkot, akár áldást azért, ami szemközt érte,halandótól.

39

Kezetekben vagyunkhatalmai a sorsnak!Hangyák, mi, futhatunkcsak lukba búhatunk,ha egünkig hatolnakama rettentő felhők,minden Múltak s Jövendőkvég napjával közelgők.

40

Úgy hangzik, mintha ez volna a józanság szava. Keserű szerencsénkre van benne azokból a szózatokból is,melyek hagyományosan felülről érkeznek a halandók fülébe.

A hang valóban kettős.

29

A szolgai gyávaságé, hogy futással mentsük a bőrünk, s az önhitt hatalmaskodóé, hogy vele szembenhasztalan minden. Szinte nyereség, hogy e két hazugság így összepárosodva valósággal petézi az ésszerűt-lenséget, bárgyúságot, a hamisságot.

Így épp a baj elkerülhetetlensége indokolja az önfeláldozásig menő küzdelmet ellene: hisz az épp a végsőesély!

S így azért, mert egy rossz hatalom óriási magasan van fölöttem, azért még rátámadhatok, hozzáférhetek.

Igaz, kézzel nem érem el a toronygombot, de nem igaz, hogy nem tudok odajutni; a belső lépcsőkön például.Minden uralom emberi mű, mégpedig folytatólagos. Emberi kézben van, a mienkben is, a legszerényebbeké-ben.

41

Markunkban vagytok, sorsunkgőgös hatalmai!Nem igaz, hogy nincs módunkhozzátok fölhúzódnunk,a térdetek benyomnunk,vállatok földre vonnunk,szátokra sújtani,pernyétek eltipornunk,tetőnk ne gyújtsa ki.

42

Fölnyúlni Somogyjádról ha csak egy tiltakozó ujjmozdulat erejéig is a világhatalom valamelyik össz-tábornoki bizottságáig? Persze hogy képtelenségnek hangzik.

De még képtelenebb - embertelenebb - az a gondolat, hogy bárhol bárkik bármely magasból a jádiak akarataellenére egy jádi sorsáról dönthessenek.

Dönteni akarnak!

Jó szerencsénkre a világban millió és millió akarat kereng; frissebb nyüzsgésben, mint a millió és milliócsepp, amikor a víz lobogni kezd.

Nemcsak fölülről lefelé.

Alulról fölfelé is.

43

Hogy lesz a gabonalakodalmi kalács?Sárba kell búnia,sárból kinyúlnia,lépcsők száz kanyarátkell végig kúsznia,amíg eléri amenyasszony asztalát.

30

Így jön, a legmélyről jönminden mi jó a földön.

Nyári venyige-ághogy csurrant őszre bort?Trágyán és késen át,puttonyon, présen átjár lépcsőn hosszú sort;boldog kálvária,amíg eléri avőlegény poharát.

Így jön, a legmélyről jön,minden; mi jó a földön.

Összefügg a világ!És gyümölcs és levélmegjátszhatja magát,hogy ők viszik a fát:levél s fa addig éls akként, hogy a gyökérenniök föl mit ád!Kiáltva így beszél,

ki tudja, hogy mélyről jön,minden, mi jó a földön.

44

S megmérkőzhet ez a két világ? Mégpedig úgy, hogy maga a küzdelem már eleve rossz ne legyen s így elevene a rosszat szolgálja? Hogy a jó a maga jó eszközeivel lépjen rögtön a porondra a rossz fegyverei ellen?

45

Lehet.

Kell.

Elkerülhetetlen.

Ha élni akarunk.

46

Ősidők óta kísértette az emberi hiedelmet, hogy nem egy isten van, hanem kettő. Egy jó és egy rossz, és azokviadala dönti el a világ dolgát, de aszerint, hogy mi melyikük táborába állunk.

31

Istenek nem élnek, de a táborok állnak, s a küzdelem egyre keserűbb, s a legnagyobbak is azt mondják,döntőre kerülhet.

Mégpedig épp a rossz felé most.

És mi fordíthatunk rajta? Mi, méhek a sasok csatáján? Te egyszerű baka, nem lőhetsz oda, ahol az ellenségvezérkara fészkel; tüzérségével sem versenyezhetsz. De nem igaz, hogy nem te voltál, egyszerű gyalogos, alegfontosabb mindenkor minden hadjáratában. Az vagy ma is. Mi volt épp a legutolsó háború tapasztalata?Hogy mindenki, mindenki, de mindenki hadviselő.

Hogy tehát nem harcolhatunk - ez megint a gyávaság szava. Hogy harcunk úgyis hasztalan - ez meg akibúvás szava; az emeletes gyávaságé.

Kettőt sem kell lépnünk, két lépcsőt sem, s az a rossz, az ős ellenség ott van.

Hogy legyűrjük. Hogy emelkedjünk.

Ahol egy hibát megszüntetünk, az egy lépcsőfok.

Ahol egy jajt elnémítunk, egy lépcsőfok.

Ahol egy ártalmas, hazug hangot leintünk, egy lépcsőfok.

Ahol egy tévedésünket beismerjük, két lépcsőfok.

Ahol egy hatalmaskodót, bár istállóban, rendreintünk, egy lépcsőfok.

Ahol rendreintést fegyelmezetten elfogadunk, öt lépcsőfok.

Ahol rendreintés nélkül tesszük a jó rendet, tíz lépcsőfok.

Ahol egy éhes szájat megcsitítunk, az is nagy lépcsőfok.

A borjú, a kis malac szája megcsitítása is lépcsőfok. De még a virágé, a búzáé, a gépé is. Egy rété.

Egy csecsemőt kézbe venni, anyjának szépet mondani, leánynak udvarolni, fiúnak visszabiccenteni, minden,ami a világnak valahol örömet ad, a csók, ami addig nem volt, a gyermek, aki most lett, lépcsőfok mind,mind fölfelé.

Igen, innen is torkon érhetjük a rosszat. Ráuszíthatjuk a jót.

Üthetjük, ránthatjuk, gáncsolhatjuk, taposhatjuk a jobbal. És a még jobbal.

Fölérhetünk hát mégis azokba a szikla-fészkekbe, hol ükanyáink sárkányt gyanítottak? De ahol masárkánynál is iszonyúbb erő lakik?

Fölérhetünk.Így?Vagy úgy!Apránként?Vagy még aprózottabban. De akár nagyolva is.S egészen fölérhetünk?Egészen.Mikorra?Azt nem tudom.Nem? A legfontosabbat?A legfontosabbat, azt tudom.Micsodát?Hogy mikor indulhatunk. S honnan.Mikor ?Helyből. Azonnal.Innen?Ti csakis innen.Mi? Hogyan?

32

Ezeken a lépcsőfokokon. Ha elmosolyodtok a tanácson, az is egy lépcsőfok. Ha elgondolkodtok rajta, kétlépcsőfok. Ha hazamenve innen, csak egy szó - egy szépen és okosan, előrelátással és szeretettel kimondott -emberi szó erejéig valóságra váltjátok - húsz lépcsőfok.

De fő, hogy jókedvűen. Nemcsak tiszta ésszel és szívvel, hanem mosolygó tiszta arccal is. A halál alegerősebb ellenségének a vidámságot érzi.

Ezt a vérebet egy riasztja meg; ha szemébe nevetsz.

47

Esztendők óta sarjadozik az a vita is: ki vezeti valójában a világot? A tudósok, akik az emberiség újeszközeit adják? Az államférfiak, akik az eszközök fölhasználásáról döntenek? A bölcselők és művészek,akik befolyásolják az államférfiakat akár közvetlenül, akár az úgynevezett - azaz már eleve lenézett -tömegeken át?

A kérdés okos, időszerű. De nem azért, mert tőle várják a helyes választ.

A helyes válasz megvan: Még akkor is és ott is az a helyes, ha nem tény, hanem csak kívánalom.

A világot azoknak kell vezetniök, akik fönntartják. Munkálva szüntelen rajta, kézzel, ésszel. A két kezükkel,a maguk eszével.

48

Jő bár a harag napja,robban bár az atom,nézzünk mind magasabbra,de daccal lent maradva,de léptenként haladvafeléd, fő hatalom,e kétes talajon.

Jöhet a harag napja,robbanhat az atom:épp a vég tudatábanmíveljük nekiszántan,esendő lentiek,egyre emberiebbdolgunk e tág világban,

mert isteneink halnak.

S épp, mert minden hatalmat,ha zord bérccé mered, csak- csepp-csepp, résbe nyomulva -a parány töri meg.S épp mert parány falukravárhat isteni munka:

33

49

Jónásként cet hasábólkilépve a halálból,halál riadalmábóls épp mert egy vére-vesztettelhagyott kicsi nemzetingatag ladikábólszólhatunk, zúgja szánkős üzenet gyanánt:

50

Jöhet a harag napja,robbanhat az atom,de épp mert iszonyatjakicsit-nagyot lenyoms mert fenyő s törpe gyom,szép s rút egybe omolhat,jó s rossz egyként lakolhat:minden úgy egyre megyhogy már-már becsületés hűség: oltalom,sőt - megkeseredettajkunk mosolyra csalva -fegyverünk is lehet:

51

Ha jő a harag napja,ha robban az atom,ama végső napon,ama rettentő holnapelőtt még, emberek,merjük a legnagyobbat,újra a - Kezdetet.

52

A villám is felülről jön. A jégverés is.

Csapásaik közt is folyt tovább az élet.

Idegen, távoli erők hozzák ránk a telet, a nyarat; a fagyot, az aszályt.

Fürgén hozzájuk idomul a munka.

Fékezhetetlen erők hozzák a földrengést, az árvizeket.

A járványokat, köz-tébolyokat.

Alakul fürgén az élet, a munka. Épp nem irányukban, hanem ellenükben. Annál fürgébben, minélkicsinyebben.

34

Kivívni újra és újra a dolgozó ember függetlenségét.

A függetlenségben való szövetséget.

Igen, kicsinyek vagyunk a pokol hatalmainak patái alatt.

Ez a nagy szerencsénk. Kicsiben is nagyot csinálhatunk. Sorsunkat, épp azért mert parány, kézbe vehetjük.Nem is nagy fegyelemmel és elhatározással, máris alakíthatunk rajta.

Jól élhetünk a szomszédainkkal, például. Kellemessé tehetünk egy közös kapálást; vidámmá egy vasárnapdélutánt. Szerszámot és parolát cserélhetünk, boldogan. Rendbe tehetjük az udvart. Rendbe a terveinket, akedvesünkkel, a gyermekeinkkel.

A világot, ameddig kezünk elér. A mi akaratunkkal.

És nyargaljanak csak a Jelenések lovasai az égen.

Nekünk megjelenik más kép is, lovakról szólva.

Az, mikor frissen kelt csibéinek még didergő raját a kotlós a meleg istállóba viszi, ott futkároztatja a vadmének patkói alatt, ott oktatja őket a szem-kaparásra.

53

Ha jő a harag napja,mert hiszen eljöhet,ha robban az atom,mert hisz halomba-rakvavár hajító kezet;robban bár az atom,ama végső napon,ama rettentő holnapelőtt még, emberek,merjük a legnagyobbat,kezdjük itt a legmélyből,hűségünk erejébőlléptenként, mint lehet,de mégis föl, föl és fölújra az életet.

ABBAHAGYOTT VERSEK1949

37

Bevezető

EGY VARÁZSLATOS KÖNYVSZEKRÉNYRŐL

Magányos gyalogútjaimban meg-megállok egy könyvszekrény előtt, s elgyönyörködöm a polcain sorakozókönyvek szemlélgetésében. Szívem is belemelegszik, ahogy tartalmukat fölidézem; mert ismerem valahá-nyát, de szinte betéve. Itt van, mindjárt ez a kis vaskos-zömök új Csokonai-életrajz, illetve lélekrajz, illetvekorrajz és versmagyarázat; amit Petőfiről írt könyvemben valaha magam elé tűztem, mindazt e könyv való-sította meg, makulátlanul. Mellette egy kötet gerince hosszán ezt olvasom oldaltbocsájtott fővel: „A kölesdiharc, hét énekben”. A kötet vékony, de szinte gőzölög belőle a sűrű sorú hősköltemények férfias vér-, hónalj-és ménszaga, az őszi mezők párája, bruegheli tanyák kéményfüstje. A következő kötet címe „Fejjel afalnak”, csak én tudom, hogy ebben nem oktalan vállalkozásról van szó, hanem épp nagyon is okosról: aszellem sziklarepesztő feladatairól. Nem állhatom meg, hogy ajkamat ne hagyja el egy-egy „remek!pompás!”. Két testes kötet ezt a közös címet viseli: „Borsó a falra”. Ezek - a két világháború közti időből -irodalmi és társadalomtudományi tanulmányokat tartalmaznak, világlóan jóserejűeket, mint egykorú címükis mutatja. A polc túlsó széle felé két újabb kötet gerincén ez aranylik: „Mennykő a csalánba”. Ezekbenvannak azok a szikrázó vitacikkek, azok a csattanó feleletek, amelyeket évek során a félreértésekre és félre-magyarázásokra azon nyomban el-elsisteregtem, oly nemes hévvel, hogy igazán méltóságomon esik csorba,ha utána még emberi nyelvre is lefordítom azokat. Ebben a könyvtárban sorakoznak soha meg nem írtműveim.

A legdíszesebb helyen egy arasznyi vastag versgyűjtemény áll. Csak a címe szerény. „Ami a művinépirodalomból már megmarad.”

Halott művek vajon? Elvetéltek?

Ezek a művek számomra nem halottak; ismétlem, ismerem alakjaikat, cselekvényüket, mondandójukat.Élnek annyira bennem, mint az elolvasott könyvek; hisz lelki szememmel tízszer-hússzor is elolvastam -szinte a valóságból olvastam ki őket - azonközben, hogy tervezésükkel foglalkoztam. Halva születtek? Hiszmeg sem születtek! Egynémelyikük bizony a megszületetteknél is kedvesebb. Emlékükhöz nem fűződiksemmi gond, semmi kín, semmi robotolás, hanem csak a fogantatás öröme: az pedig e téren sem pillanatnyi.

Bevallom, ha igazán kedvemre való prózát akarok olvasni, ma is azt a hatalmas arányú, többkötetes regénytveszem elő, amelynek nem is első része vagy bevezetője, hanem puszta helyszínrajza (amint jelezve volt„körképe”) „Hunok Párisban” címmel látott napvilágot, s amelynek épp azért nem lesz folytatása, mertbelőle, szégyent látni, ennyi is napvilágot látott. Ha szellememnek való színdarabot akarok élvezni, annak a„Korunk hősei” című ciklusnak valamelyik darabja elől húzatom fel a függönyt, amely ciklus a Lélekbúvár-ral nyílt meg és zárult is le azonnal, holmi érzékeny virág kelyheként mások számára. A „Népfi”, az„Ostyasütő”, „Igazság bajnoka” és a ciklus többi darabjának ugyanis csak megírásától ment el a buzgalmam,de nem teremtgetésétől. Ez a tervező-álmodozó élvezet a legtisztább: ahol érzi, ahelyt javítja is a hibát; amiáltal a mű mindig a lelkiállapot kívánta, vagyis mindig a legmagasabb szinten szárnyal.

Ifjúkoromban a versek átvett tüze néha a szem megnedvesedésében ütközik ki, néha a bőr kínos-kéjesborzongásában, a gerincoszlop közepe táján. Ilyen hatású versre jobbára már csak a fent írt könyvesszekrényversgyűjteményében akadok. Ott sem mindenütt. Az a vaskos versgyűjtemény eszerint két részre oszlik.Azokra a versekre, amelyekből egy sor sincs megírva és azokra, amelyekkel ez kisebb-nagyobb mértékbenmegesett. Az előbbi elismerő szavak természetesen az első csoportra érvényesek, azokra a versekre,amelyeknek, szűzin, egy betűjük se került papírra. A másik csoport darabjai, amelyekből egy-két sorelkészült, fél lábbal már a bírálhatóság területén állnak. Különös fél-lények a szándék és a megvalósulásközt. Megvalósult részleteikkel gátat vetnek az én képzeletem oly élvezetes csapongásainak a szabad űrben,ám ugyanakkor másoknak, hogy azt ne mondjam: a kívülállóknak épp ezekkel a papírra vetett részletekkelnyithatnak oda utat a meg-nem-teremtett művek különös világába. Úgy érzem, ezeknek új fejezetet kell

38

kezdenem azzal a komolysággal, ami minden létezőnek kijár. Viszem hát ide az olvasót, ha ugyan e könnyedbevezetővel sikerült felébresztenem figyelmét ehhez a tárgyhoz, amely lényegében csak annyiban könnyed,vagyis szórakoztató - amennyiben minden művészi alkotás az.

NÉMELY KÖLTŐI ALKATRÓL

Társaságban, társalgás közben meg-megesik, hogy amikor valaki belefog a mondandójába - mert rákerült abeszéd sora, vagy mert éppenséggel megkérték rá -, ugyanakkor másvalaki is szóba kezd, elvonja afigyelmet. Az első beszélő ilyenkor vagy elhallgat, vagy - fölemelve a hangot s riadt tekintettel legalább egyérdeklődőt keresve - konokon végigmondja a magáét; ha a végén a puszta mennyezetnek beszél is.

Hogy annyi verset abbahagytam, az nyilván összefügg azzal a megfigyelésemmel, hogy a társalgás ilyenpillanataiban én törvényszerűen elhallgatok. Láthatóan azok jellemcsoportjába tartozom, akik úgy érzik -nem mindig jogosan -, hogy az eszmecserében fontosabb annál a néha olthatatlan szükségnél, amely szórabír bennünket, az a másik, amely odahallgatásra, figyelésre, új dolgok megtudására sarkallja az embert.Magányban nőttem fel, pusztán. Kérdezés nélkül vajmi kevésszer beszéltem, ezt eléggé belém nevelték. Írniviszont csakis önként, csakis belső felszólításra tudtam. Természetem hallgatagságának lehet köze ahhoz,hogy ilyen belső felszólítást rengeteget kaptam. Úgynevezett téma mindig töméntelen forgott a fejemben. Eztmind megírnom egyszerűen képtelenség lett volna. Ezzel máris fontos keresztúthoz értünk.

Aki megszakít valamit, az lemond valamiről; aki lemond, az pesszimista. Én mindig azért mondtam levalamiről, mert egy más dolog még jobban vonzott. Az elfordulás mögött tehát éppenséggel nem lemondásvolt; inkább telhetetlenség; a szegény ember kapkodása a lakodalmi torban; nagyobb volt a szemem, mint azerőm. Vagy csak a kellő rendszerességnek voltam híján? Azért tettem sutba annyi dolgot, mert -munkabírásomat nézve - öt élet is kevés lett volna valamennyi megvalósításához? S talán azért is, mert -őszintén szólva - valami nagyon az írói pálya sohasem csábított. Aztán - még egy vallomás - a kezdet mentnekem, úgy tapasztaltam, legjobban mindenben.

Regényről vagy drámáról szólva az ember alszik egyet az ilyen kezdeti sugallatra, nem kap azonnyombanceruza után. De vers jelentkezésekor nyugodtan írószerszámért nyúlhat; a Múzsa effajta súgása a tapasztalatszerint néhány noteszlapon elfér. Ezeket elég engedelmesen följegyeztem. De hadd fedjek fel még egyszemélyes körülményt. Ezek a sugallatok engem csaknem mindig kora reggel, szinte a felébredéspillanatában értek. Ilyenkor viszont elég korlátozott volt az időm; föl kellett kelnem, dolgoznom kellett. Nemakarom a kenyérkereset áldozataképp ábrázolni itt magam. A versek megszületésére nagyjában az áll, ami agyermekekére; kevés közülük az, amely azért nem fogantatott meg, mert nemzőik nem értek rá. Ha nemkellett munkába mennem, előbb-utóbb akkor is felkeltem, képtelen voltam félórákat azért ágyban tölteni,hogy akár a Múzsa suttogására is lessek.

Sok verstől azért álltam el, sőt sokat el sem kezdtem azért, mert megjelenésük reménytelen volt. Oly társada-lomban éltem, amelynek erkölcse, törvénye ahhoz szoktatott, hogy a teljes kifejezést írói ábrándnak érezzem,vagyis hogy törődjem bele a rövidzárlatokba. De rendszerint mégiscsak egy-egy vers korai nyakaszegésébetörődtem bele, maga a mondandó épp emiatt foglalkoztatott tovább. Ezeket a mondandókat nemegyszermegírtam, több változatban is, gyakran tudtomon kívül. Nem szokatlan eset, hogy a helytelenítés vagybüntetés ösztökélően hat egy íróra. Ha forradalmi írásművet félbehagytam, ritkán a veszély miatt, az értekapható büntetés miatt hagytam félbe. Sok verset a cenzúra csonkított meg örökre, ha a beadott s ottveszettkézirat egyetlen példány volt, a nyomtatásból hiányzó részeket pedig az emlékezet már képtelen volt pótolni.(Néha megmaradtak ezek a kitörölt részek, mint például, hogy csak ezt mondjam, az Ifjúság című elbeszélőköltemény nyolc-tíz, még meg nem jelent versszaka.) Valamiféle szemérem tart vissza attól, hogy ezeket arészeket - egész verseket - emlékezetem alsó fiókjából most sietősen előszedjem, medáliának a mellemre.

De még ezeken kívül is töméntelen az ok, ami miatt egy író arrébb tol egy munkát. Az első köztük nyilvánaz, hogy elment tőle a kedve, azaz fellengősebb szóval: az ihlete. Vagy az ihlet rövidebb útra volt benzin,mint amilyet az író tervezett a nekibuzdulás első perceiben.

39

A szögre akasztott prózai műből egykettőre kipárolog a nedv, a költői érték; - cserbenfeledt prózaiműveimről tán máskor mondom el a tapasztalatot. A töredékben maradt vers évszázadokig megtarthatja aztaz értéket, ami épp abba a töredékbe került. A megrekedt prózai mű a fele falig felrakott épülethez hasonlít; avers a befejezetlen aranyműhöz.

A KÖTELEZŐ ABBAHAGYÁS

„Kevesebb több lett volna”, ez az egyik legfontosabb óvás a művészetben. Mindnyájan olvastunk már olyanverset, amelyet egy bizonyos pontnál írója helyében nagylelkűen elnyisszantottunk volna, amelynek felétkitöröltük volna - épp a maradandó másik fele kedvéért. A vers mindent kibír: nevetést, dührohamot,megvetést, csak azt nem, hogy ásítsunk fölötte: hogy abbahagyását áhítsuk. A vers alaptörvénye ugyanis,hogy minden sora valami meglepetéssel bukkanjon elénk, hogy figyelmünket egy fél sor erejéig se eresszeel. A szépség - lélektanilag mérve - nem egyéb, mint a kellemes meglepetések és felismerések egy-egycsomópontja. Némely országban seregestől jelennek meg antológiák, amelyek a verseknek csak ezeket acsomópontjait közlik, a vers többi részét elhagyják. Újra és újra alakulnak bölcseleti és irodalmi irányzatok,hogy a szeszpárolás mintájára a versből kipárolják a „tiszta költészet”-et. Ez badarság, olyanfajta, minthavalaki a „tiszta élet”-et akarná kipárolni egy eleven emberből.

De a versek magvának, csontszerkezetének kitapogatása annál tanulságosabb. Ennek érdekében még egy kispróbaoperációtól, a költemények élveboncolásától sem kell riadoznunk. Mint minden téren, a költészetben isvégtelenül ártalmas és éppannyira ellenszenves az a szakmai gőg (és gyávaság), amely a műhelytitkokat őrzi.Sőt gyártja, a művek fogantatását, keletkezését izgalmas homályba, valósággal papi rejtelembe burkolván.Holott épp a leleplezés volna izgalmas, mert valóban van ott homály, kibontandó rejtelem.

Rengeteg az olyan vers, amely kerekségét a szerencsés pillanatban történt odacsapásnak köszönheti.Legfájóbb a jó verseknek az a dandárja; amelyet alkotójuk azért semmisített meg, mert nem tudott a végükrejutni. Ez azonban már megint új fejezetet kíván.

MÉLTÓ BEFEJEZETLENSÉG

Vannak tehát versek; amelyeket - a torzók mintájára épp befejezetlenségük tesz megrendítően széppé.Vörösmarty verseinek utolsó lapján ez olvasható:

Fogytán van a napod,Fogytán van szerencséd,Ha volna is; minek?Nincs ahova tennéd.Véred megsürűdött,Agyvelőd kiapadt,Fáradt vállaidrólVén gunyád leszakadt,Fogytán van erszényed,Fogytán van a borod,Szegény magyar költő,Mire virradsz te még?Van-e még reménység,Lesz-e még hajnalod?Férfi napjaidbanHányszor álmodoztál,Büszke reményekkelKényedre játszottál!...

40

Egy kettétört vers egy kettétört életmű, egy kettétört élet végén! A halál minden életet úgy pusztít el, hogykettétöri: a vers nyilván azért hat ránk külön a befejezetlenségével is. Ismerjük Arany szárnyaszegett verseit.A Juliska emlékezetének négy első sora után ezt vetette papírra: Nagyon fáj! Nem megy. Mint a lelőtt, aföldön még egyet-kettőt rebbenő madarak, olyanok ezek a versek ezzel az egy-két szárnycsapásnyiütemükkel. Íme, az öregedő Arany arcképe, abbahagyott vázlatban:

Vén vagyok már - Isten látja! -Minden ember ;,ura-bátyja”,

Bár még ötvenim felén;Leng fehér zászlója főmnek;Megadásul az Időnek:

Tőle békét esdem én.

Kik velem egyenlők korban,Még virulnak férfi-sorban.... . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Ismerjük Tóth Árpád s más költők töredékben maradt költeményeit.

Mint mondani szokás, ezek a kevéssé ismert töredékek az ínyencek kedves falatjai.

De általában nem sok töredéket élvezhet a műértő szem. Lírai töredék Petőfitől például talán csak egy maradthátra. Van okunk gondolni, hogy ha több volt is, ezeket ő maga semmisítette meg. Versfogalmazványait ismind eltüzelte, mégpedig oly félős vigyázással, hogy rengeteg piszkozatából, első kéziratából mindösszenéhány ívlap maradt reánk, olyan, amelyből munkamódjára s ihletének működésére következtethetünk.Nyilván korszakának hatása alatt tette; a romantika - és hajdan a sámánok kora - élt abban a különöshiedelemben, hogy az igazi költő révületben alkot, s így ajkáról vagy tollából egyvégtében, azon készenfolyik a vers, mert vagy súg a Múzsa, vagy nem. Megérthetjük, hogy a költők általában büszkék szoktaklenni rögtönző képességükre; vagy arra legalább, hogy könnyedén dolgoznak, erőfeszítés, verejtékezésnélkül. Első fogalmazványait Ady is rendre elpusztította.

A versírás, mint tudjuk, hol szórakoztató, hol áldatlan szöszmötölés; a gyors megoldás ritka eseteit nemszámítva, leginkább az óraműves vagy a vegyész munkájához hasonlítható. A képességen (s kézügyességen)kívül türelem kell hozzá; nem is türelem, hanem belefeledkezés, mindaddig a meglepő pillanatig, amíg a műketyegni nem kezd, illetve jelt nem ad, hogy kész a robbanásra. A mű akkor lesz mű, amikor lélek száll belé.Néha száz sáralakzatot is felgyúr az ember, amíg egy megmozdul. Léleknek az élő mondandót nevezem. Eza legfontosabb, de ez mindaddig alaktalan - nagy szó! -, amíg alakot nem nyer. Ezt megfogni, ez a művészet.Ehhez persze szívós szorgalmat kell tanácsolni. Néha azonban épp azt kell tanácsolni, hogy ne legyünkszorgalmasak; tudjunk szívósan várni is, vagyis elhalasztani valamit: Hadd mondjak rá példát sajáttapasztalatomból.

EGY PÉLDA

Huszonkét éves koromban Párizsban, az édeskés benzinszagban úszó Párizs kellős közepén ezt a versetkezdtem írni a szemerkélő tavaszi eső elől be-behúzódván abba a kapualjba, amely elé épp a lökésszerűenjelentkező ihlet pillanataiban kerültem:

Elszabadúlt nyulamat csak a vad hold kergeti! Immárfusson! előtte lapos végtelen még ez a föld.

Fegyveremet keserűn a magas Medvére lövöm ki...

41

Valósággal berúgtam már a kezdettől, már csak azért is, mert soha életemben még nem vadásztam. A nyúltermészetesen Ozorán szaladt, holdfényben (amikor képtelenség nyulászni); iszonyú sebességgel s már azelső sorokban is mély filozófiai értelemmel rohant. A még lapos föld azt jelenti, hogy a nyúl még egyKopernikus és Galilei előtti világban él - ellentétben velem, aki már túl vagyok a hiú örömökön s célokon. Avers a vaskos valósághoz való visszatérés hatalmas elégiájának készült; a sáros tájban nehéz ökrök ésparasztok cuppogtak, de valamiképp mindig éteri könnyűségű szellők és szüzek közelében; a költő konokana hegyek taréján vándorolt a szabadság irányában. Komor prédikátorok, fellázadt falvak, elszánt szegény-legények sorsa és alakja volt a továbbiakban végigmondva. Helyesebben csak végigérezve, mert a vers azelső tíz-tizenöt sor után megállt. Voltaképpen már ott megrekedt, hogy „végtelen még ez a föld”. Apentameter itt érezhetően megdöccen. Jól tudtam disztichonban írni (egyik költőbarátommal tréfábólhexameterben leveleztem), a döccenést egy pillanat alatt kijavíthattam „végtelen itt ez a föld”-re. A versformája így is zavart; túlságosan simának éreztem. Vagyis ezt a disztichont épp azért hagytam abba, mertkönnyen ment. A mondandót, amelyet érdesnek, parasztian vaskosnak éreztem, „könnyűség” nélkül akartamfolytatni. „Átmeneti” ütemeket írtam tehát, kísérleteztem. De mindvégig az a nyulas, holdvilágos verslebegett előttem, arra készültem; írói pályára addig sohasem gondoltam; egyetlen hatalmas verset szerettemvolna írni, mintegy magamnak.

Külső körülmények szabták meg, miért jöttem vissza Magyarországra. (Családi ügyek s lejárt a körözőlevélhatárideje.) Lelkem alján, nem tudom, nem vonzott-e ennek a versnek a képzeletbeli helyszíne is, vagyismaga a megírandó-megírható vers. Itthon tovább írtam hozzá a kísérleteket. Kidobtam belőle a medvét;(hirtelen nagy ellenszenvet éreztem ellene, amidőn megtudtam; hogy a Göncöl helyét bitorolja). Mindazt,amit első kötetem, a Nehéz föld darabjaiban megírtam, ebben az egy versben írtam volna meg; ha sikeresenát tudom lépni annak az egy „még” szócskának az akadályát. Akkor eszméltem rá, amikor a Nehéz földmegjelent, és épp a fő vers, az az egyetlen nagy alkotás hiányzott belőle. Még mindig folytatni akartam.Amíg rá nem eszméltem végül arra is, hogy tulajdonképpen annak a meg nem írt versnek lírai anyagábólépült fel a kötet. Vagyis azt a verset épp erjesztő kovásznak kellett félretennem. Ma is azt érzem; abban akötetben csupa „abbahagyott” vers van.

Ennyi minden rejtőzhet egy be nem fejezett vers mögött; ennyi minden az író számára.

Elképzelem azonban, hogy találhat e fagycsípte gyümölcsösben valamit az olvasó is. Megismétlem a szót:elképzelem; nem vagyok bizonyos benne. Ismeretlen területen járok.

AZ ABBAHAGYÁS MŰVÉSZETE

Prózai műnél a kezdés és a befejezés kérdése; vagyis a szerkesztés dolga elég tudatos; a versnélmeglehetősen ösztönös.

Ami egy műben fölösleges, az annak kölönce. Tehertétele, mérgezőanyaga. Amit egy írói műről le lehetvenni, azt tanácsos azonnal levenni, mert úgyis leesik róla, ha ugyan nem rántja magával az egészet.Különösen a művek végére ajánlatos az ügyelet, itt szoktak tudniillik ezek is nőni a tengeri kígyók példájára.De mi a fölösleges? Erre bizony szerfölött bajos a válasz.

Mondjuk ki: mű az, amelynek élete, szívverése, valami lüktetése van; hacsak annyi is, mint a gyík leváltfarkának. Akár az eleven testben, ez a leglényegesebb, ez a kis dobogás, ez a titokzatos ketyegés.Vigyáznunk kell rá a versben is, ha életre hívtuk. Végzetes, ha valaki ezt a kis szívet, amelyet dobogásra bírt,akkora húsba csomagolja, hogy egyúttal némaságba is temeti. Akkora testet akar működtetni azzal a kisszívvel, akkora sziklát akar robbantani azzal a cseppnyi sűrített feszültséggel, amekkorára az képtelen. Akkorbizony jobb lett volna előbb megállni: A műnek - magától értetődően - halála a nehézkesség. Mindez azabbahagyás bátrabb vállalását, mintegy szakmai tudatos kezelését tanácsolná. Hogy azt ne mondjam:abbahagyásra szánt versek írását. A művek jelentős része azért marad csonkán, mert szerzőjük ahhoz aszívhez nagyon is megfelelő testet akart teremteni.

42

Verset ennek a szívdobogáshoz hasonló lényegnek a megragadásáért írt az ember. Mindegyik ezek közül azabbahagyott versek közül, amelyet itt kíséretül vagy tanulságul közreadok, egy-egy hálókivetés, türelmetlenhálóemelés. Nem mondom, hogy mindegyik emelésben ott a hal. Sőt azt sem tudom, ha van, melyikben van.Magát a vers abbahagyását is két, egymással merőben ellentétes okkal magyarázhatom. Azért hagytam abba,mert ez az emelés eredménytelen volt. S azért, mert azt a lényeget az első emelés napfényre hozta.Érzékeltesse ezt is egy példa.

1944 tavaszán éjjelente egy óriási téma foglalkoztatott. Az a pokoli látomány, hogy lassanként Európa egészlakossága a föld alá kerül hullának; egyetlen, hatalmas hullaként bomlik az emberiség a kontinens mezeialatt. S a mező tovább virágzik!

A hulla a földben sötéten nyúlikvégig Európán.

De az almafa ujra fehéren nyílik,nem vért csöpöget rám!...

Legalább tíz szakasz kívánkozott utána. Másnap, láthatóan ugyanannak a magnak a hajtásaként, eztjegyeztem le:

Mivel van a föld tele!És zöld a fák levele!Nem olyan, mint illene,nem alvadt-vér fekete!

De úgy fordult, hogy hirtelen, nyugtalanító körülmények közt el kellett hagynom azt a falut, ahol akkorvoltam. Ősszel, amidőn kabátzsebemből előkerült, a verset azért nem folytattam (noha emlékeztem hangulatifolytatására), mert azt éreztem, hogy a lényege legelső epigrammatikus formájában is benne van; a versnekcsak terjedelmét növelhetném, nem súlyát.

Már most ezeket a torzó verseket azért merem idegen szem elé bocsátani, mert hátha egyik-másikban bennevan valami a lényegből, ebben az alakzatban is. Ha pedig van bennük ilyesmi, akkor az járhat némitanulsággal.

Azzal, hogy semmi baj nem következik abból, ha a lényeget a lehető legegyenesebb mozdulattal próbáljukmegragadni. Az irodalom-újítók rendszerint azért újítottak, mert nekik az az új mód volt a könnyebb, mertmásképp talán nem is tudták volna. Egyszóval a kisebb ellenállás irányában haladtak, átvágó utat kerestek.Amiket itt nyújtok, nem eredmények. Csak ösztökélők arra, hogy könnyebben vessük le a fölöslegeset,vagyis a már halott formát. A fát védi a kéreg. A költészetnek a kéreg, a „ráhűlt bőr” a gyilkosa. A költészetolyanformán újul, mint a kígyó: vedléssel! S merevedéssel pusztul. A frissességhez, hajlékonysághozszeretnék kedvet adni.

HASZNÁLATI UTASÍTÁS

Magáról a közreadandó anyagról hadd jegyezzem meg még a következőket. A könnyebb tájékozódás végetthelyesnek véltem a sűrűben nyíladékokat vágni, a verseket nem az elkészült sorok, hanem az elképzelt egészvers műfaja szerint csoportosítani, ekként:

1. vallásos és bölcselmi költemények,

2. lírai, szerelmi és családi dalok,

43

3. ódák és elégiák,

4. leíró költemények,

5. hazafias versek,

6. elbeszélő költemények és hősköltemények,

7. elegyesek.

A hazafias versek közé soroztatnak a forradalmi és politikai versek is; voltaképpen ezek mind ugyanabból agyökérből, a közösségi érzésből sarjadnak. A csoportokon belül a versek időrend szerint követik majdegymást; a dátum hiányzása azt jelenti, már magam sem tudom.

A verseket pontosan a kézirat szerint adom közre. Néha megesett, hogy - mintegy az utolsó pillanatban -jeleztem azokat a rímeket, amelyekkel fejemben a vers tovább szövődött, amelyekkel épp megszakadt. Néhaa lap aljára - abban a hiszemben, hogy folytatom - odajegyeztem néhány szóval, hogy mit akartam kifejeznivagy érzékeltetni. Ezeket is közlöm; mintegy ezzel tartva fenn a jogot az esetleges folytatásra. Azokat aszavakat vagy sorokat; amelyek a kéziratban át voltak húzva, mint eldobandók, itt ritkított betű jelezze.

Nemcsak az a befejezetlen vers, amelyből sorok hiányzanak. Befejezetlen az is, amely - noha külsőleg kerekegésznek hat - az eszme kifejezésének, a belső értéknek dolgában hiányos; amelynél a tökéletességig valókidolgozást hagyta abba az író. Példaképpen egy-kettőt ilyet is felvettem.

De félek, túlságosan is felcsigáztam az olvasó várakozását. Meglehet, egyetlen üde cseppet sem tudokkielégítéséül nyújtani. Megeshetik, hogy amit a vállalkozásból meríteni lehet, ezzel a bevezetővel már ki ismerült, s az olvasó akkor cselekszik helyesen, ha nem követ tovább. Magam sem tudom, kopár szikre vagykertbe vezetem-e. Eddig jóformán emlékezetből beszéltem ezekről a derékba tört versekről. Szétskatulyázá-sukat is homályos emlékeim alapján terveztem el. Most rakom magam mellé az anyagot, hajtogatom szét,próbálom kibetűzni az el-elmosódott papírlapokat s rakom be őket az asztalra képzelt kis karámokba∗.

A költészet mögött közvetlenül, García Lorca képzelete szerint, két alak áll. Fojtó-hurokjával, garrote-jával afagyos nagyképűség és olajlevél koszorújával a mosolygó közvetlenség. Ezek felé küldve egy-egyszempillantást, nyújtom át mintegy felelősség nélkül ezeket a fura leleteket, s kérem az olvasó bocsánatát, haúgy ítéli, hogy az első darab után abbahagyhattam volna.

∗ Többre vállalkoztam, mint amennyit ígértem. Nem tudtam betartani már a fenti osztályozást sem. Az terjedelmesebb,

ha nem is teljes gyűjtemény számára készült. Az itt bemutatandó csokor a teljes anyag csak egy-egy részének -merőben véletlenszerűen sorrakerített részének - átnézéséből állítódott egybe. A műfaj szerinti rend így csakhalványan mutatkozik.

44

1

A HAJNALCSILLAGHOZ

Hajnalban ébredek. Oh hajnali csillag,latin néven akit Lucifernek hivnak,

a derengő égente büszke kihívás, szép káromlás, dárda,emberi marokból legmesszebbre vágva -

te vagy a reményem!

Legtávolibb bolygó! Az égi hatalmakelé előőrsnek, éber őrállónak

küldve, aki égsz fenn,éjszaka s hajnal közt, mígnem a nap följön,Te kitartó kis mécs a vaksötét földön,

te légy példaképem!

1923

REGGELI ÁJTATOSSÁG

Páris tornyai csengenek,tengerkék ez a csengés - habjamint magas szikla-szigetet

verdesi-nyaljapadlásszobámat. „Erre, errelépj ki már, erre a tengerre!”Hajnali fél öt s a csoda,a napi nagy csoda megint!:

szobám falamegnyílik s a résen beint- mert sosincs békén a keresztény -a kereszt az ablak keresztjén!Mit akarsz ily korán, Uram?Oh szólnod kell csak s én cselekszel

utad utam!

Húnyt szemem ragyogva tekint Rád!Hajadon fővel és mezitlábhaladok máris Feléd innen,feledve, hogy még ágyban fekszem,feledve, hogy nem reggeliztem,haladok micsoda magosban,feledve, hogy nem mosakodtam,haladok feléd, oh nagy Úr,

45

borotválatlanulés mégis tisztán a bűnökfölött, tenger bűnöm fölött,feledve hogy már ezenközbenmennyit bűnözök, sőt bűnöztem,haladok tróntermedbe, sőtállok már trónusod előtt,feledve hogy - nyelved sem értve,nem imádkoztam vagy tíz éve,feledve hogy nem énnekem szólez az ébresztő a toronyból...-----------------------------------és ahogy ébredek, úgy enged,úgy párolog rólam kegyelmed,-------------------------------------

MILYEN HAMAR...

Milyen hamar megszokod afákon a lombot;milyen hamar megszokod, haa lomb lefoszlott;milyen könnyen véglegesnekveszed a nyarat, telet;milyen hamar elfogadnádöröknek az életet...

A FELTÁMADÁS...

- A feltámadás? - Ott, a bejárónál!Páncél; krinolin, frakk, suba.Az angyaloknak tetszik a maszkos bál.Itt áll Ábrahám, Don Quijote, Judaminden virága, Kant, Caligula.Caesar mellett Des Grieux lovag ágál,Mert ki szebb itt is Manon de Lescaut-nál?De búsan néz Krisztus, a múlt ura.

Krisztusnak nem tetszik a vásár.Nem sikerült az ünnepély. A vendég-sereg nem tudja mi a mai illem!- Ah, édes árnyam, ön itt? - S ön is itten?Falstaff azt nézi folyton mit ehetnék.Egy hang: Mikor jön ki közénk az Isten?Másik: Drágám beh szebb voltál, mint emlék!

- Mama, én most is izgulok még!Töröld meg szépen az orrodat, kincsem.

Katica, épp ilyennek hittem!

46

Mivel csak magyarul írunk mi,nem írjuk ide mind a szót,az idegent, a bókolót;ezt már fölösleges itt tudni ----------------------------------

(„Fac ut credas!” stb. Megidézni,amit egykor - képzeltél!)

MINT JÓ FOGAT...

Mint jó fogat,párban halada tett s a butaság -Nincs akaratmás lovakatfogni eléd, világ?

Óh, hogy ügetbután a tettés mily villám-sebes,ha tettbe vága butaság -

1936

VÉREM PROTESTÁLÓ...

Vérem protestáló, de elmém feléd vonkatolikus isten;

mert tudom, hogy sorsom nem kimért keréknyoma porba sem, itt lenn!

Bár a féltékeny föld lábam le-lerántjaszolgai ütemben -

van mi fölemeli; a szárnyalás vágyapróbát tesz szünetlen - -

Nagy a föld. Vágyammal, mint a megveszett nyáj,szélednék-szaladnék;

Fölnézek. Mint Gáspár, Boldizsár felett, márhalk, szelíd parancs ég - -

1937

47

EGY MISZTIKUS BÖLCSELŐ HALÁLÁRA

Ahogy Dantét Vergiliusőt egy idült furunkulusvitte le a mélybe, hola lét értelme honol,ahol - ahogy egyre várta -ráébred a sors titkára.- Mit leltél ott, Pál diák?Benned volt a másvilág?Szféra-dal helyett kukachullt füledbe, így igaz?Mit súg az a kis bogár,ki rágcsálva muzsikál?--------------------------

(Fény és eső; isten és ördög;veri az ördög a volt feleségét,- az angyalt!)

BÁNTAM IS MÁR...

Bántam is már bármi várrám, amint

megesküdtem, a halálélve meg nem kaparint!

Hogy birom víg arccal is,daccal is

a végsőkig----------harccal is.

----------------------

1938

FELTÁMADÁS II.

Férgével, savával a szorgosföld, az anyaföld, a meleg,lemossa rólam testemet,leszed rólam mindent mi mocskos.

Kitörölve a szemüreg,a csigolyák, a bordák sorra.Mint anyámtól hajdan, topogvavárom ünnepi ingemet.

Mert áldozás lesz! Tegnap gyóntam!Gábriel csöndít a toronybanés maga Jézus mond misét!

48

Fussunk; nehogy egy utcasarkonegy kósza vétek nyakonkapjonmielőtt befogad az ég.

PANASZDAL A SZOLIPSZIZMUSRÓL

(ÉNEKLI EGY FILOZÓFUS)

Az almafa közé s közémodaállt rögtön a vágyam.Nem is az almát láttam én,hanem a vágyam láttam.Nem is az almát ettem én -An sich sohasem lett enyém,mit szívvel megkivántam.Magamat kaptam vissza éna lét-automatában.Egy darab múltam állt elém,vitt bárhova a lábams nem jövőm! Így vagyok szegénye mindig-gazdag mában!

Hej, volna csak fejem helyénpélda okáért májam ---------------------------

MINT JÓNÁST...

Mint Jónást az utolsópercben a cet a vízből- hamm! - kiragadta,bekap majd hű koporsóm,elvisz e földi vészbőlúj feladatra ------------------------

SZABAD VAGYOK

Szabad vagyok, senki énrámnem hallgat;mindegy: ajkam áll-e némánvagy jajgat.Így kaptam a legsúlyosabbhatalmat-------------------------Határoznom egyedül kellmagamnak - -

1939

49

CSONTVÁZAM KERESZTJÉN

Felnőttem, kínra; ember vagyok, mint Te.Főm lebillen, de nem panaszkodom.

Itt függök néma-konokoncsontvázam keresztjére fölfeszítve.

Ami puha, emberi, ami reszket,ami fáj, ami fél, az az enyém,

a legromlóbb, az vagyok én:a hús, a vér, a hő, az agy, a nedvek.

Mint bilincs, melyet otthagyott a foglya,csontom a szabadító föld alatt

századokig is megmarad,mint elmerült korok fehérlő szobra -

De én, leszállva erről a keresztről,mely, mint a Tiéd ott a Golgotán

úgy meggyötör, talán ----------------------------------

50

2

GYERMEKKOR

Csősz elől futtomban falvaaz volt az alma! - -

DÉDANYA

Egy délután megjött a dédanyánk.Alig nézett reánk.

Forgatta fennen apróka fejét;mint kényes varjú szaglált szerteszétkonyhában, házban, kertben, ól körül,azt mondtuk rá, a végén felröpül,s csak sertepertélt. Gyerekek, mi mégsohasem láttuk; az Alföldön élt.Azt mondta „kotu” s nem lelt semmi jót,meg azt, hogy „górál”, és mindent leszóltelevent-holtat, főleg nagyanyát,mert elcsábította az ő fiát -- Hal A! Azt kellett volna hallani.Az ő fia! - Ha-a! Egy Kállaymeg egy cselédlány! (Mert az volt szegény

nagyanya annak idején.)- Tudod milyen menyem

akadt volna Gyulavárin nekemmost ötven éve? Polgárlány! A-ha!„Hagyja már ezt a zöldséget, nyanya,szólt nagyapa, hallg...” - Dehogy hallgatok,beszélek én, ha egyszer itt vagyok!„Már unokám van, kilenc unokám!”- Igen, mert sose hallgattál reám!Ki hallgat az én szavamra! Pedigitt a példa, hogy beteljesedik!Egye meg az iz! - - -

(Mert ő - paplány! S kinyitja a konyhaajtót,kifújja orrát két ujja közt illendően az udvarra.„Majd a zsebemben hordom, kendőben!”És Gyulavári a világ közepe!)

51

AZ ÉL MOST...

Az él most, ami volt. Megérted? Az lehetcsak élő ma nekem, mi holtan is követ.Való vigaszt szívem csupán abban talál,mi értem leveri a hitszegő halált.Mi volt a mai nap? Gyáva órák kudarca!De süt napként halott anyám győzelmes arca,de áll, mint vár erős talpon a ceceiledőlt zsellér-tanya, friss élettel teli,de zümmög méhesünk, jön a méz illata,jön méz-illatosan Kállay-nagyapa,hozza a füstölőt, mert kaptárokat füstöl,méhek donganak el a túlért saszla-fürttől,palánk fölé kinő a kertszomszéd feje -ott ahol már kinőtt a tökvirág - - -

(Amerre a képzelet épp kanyarodik, de úgy,hogy érződjék: - szabad asszociáció ez,„imagination creatrice”! Nő-rím szabályosannégy soronként.)

1935

EGY CSILLAGHOZ...

...Egy csillaghoz vagyok gyalogútonegy partja-nincsen tengeren úszom,ha nem szeretsz, ki ment meg, ki szeret?

Isten veled -fogam szorítom, nincsen menedék,ahol megállok, ott vár rám a vég.

Itt vagy birtokom, min uralkodom,országom, mit meg kell hódítanom,rabom, akit őrizve rab leszek,

Isten veled -örömöm, mely mindig csak szomorit,pokolkapu, mely mennyekbe nyílik.

Megállok néha, én vagyok-e én.Mert nem vagyok az, ha nem vagy enyém,te se vagy te, ha nem kellek neked -

Isten veled. -

52

NEM AKARHATSZ...

Nem akarhatsz olyat,mit én ne akarjak.Változz tiszta tóvá,hattyú leszek rajtad.

Hogyha zöld erdővé,szarvas leszek benned,csak te is kivánjad,hogy megmenekedjek.

Mint ki már mesét sző,fáradt vagyok, csüggedt,álmos vagyok, végy föl,mint majd gyermekünket -

CSAK NE HAZUDJ...

-------------------------------------------Csak ne hazudj. Nem vagyok beteg, gyermeks már oly szegény sem, hogy fel így emelj.Ha könnyezek, nem vigaszért esengek;így könnyezik a szél körmeivelküzdő hajós - a part, a hű valóságszedi a könnyek vámját és adóját -------------------------------------------

GYERMEKKOROMBAN...

Gyermekkorombanfogtam

két kézre így a poharat,ahogy most édes arcodat.

Hogy ittamaz életet;hogy bíztam

abban, ki ágyba fektetett.Itt van

szívemben az a bizalom.Itt van

az ismerős íz ajkamon - -

53

ÉN KÖNNYEN ÁLLOM...

Én könnyen állom, ami fenyeget,amíg veled.Tán vágyom is rá. Benned van, amitelveszthetek.

Karolnám ott is, a sír fenekén,ami enyém.Önző vagyok? Irígy? Csak a halálönző, nem én.

Vagy bölcsebb. Vagy szavunknak odaátértelme más,és menedék lesz úgy is ott, ha rámomol a ház.

S ahogy szeretnem kín s bú nélküleds álom veled:pár kell már annak a halálhoz is,aki szeret - - - - - -

MI LESZ VELEM...

Mi lesz velem - már nem is firtatom.Bizonytalan lét könnyít, old, ez engedvilágodból ki, számitás, haszon!Hol semmiért szeretek és szeretnek:

már arra lengek. A félholdas éj,mint rég Zrinyinek, lantot s görbe kardotnyom a kezembe. A habzó veszélykushadva nyalja lent a sziklapartot.

Csak kép ez; vágy. De valónál valóbba szív mélyén. Így könnyül és így indulez a világ. A legalulvalókígy emelkednek szabad szavaimtól -

CECÉN AZ ÁRVÍZ UTÁN

Csak a sír, csak a sír, csak a dőltkét kopjafa kint az öreg temetőben -már az csak enyém... Az udvar előttminek álltam volna meg elsietőben?Már szétsimították a romot is, melya ház - tele gyermeki, édeni ízzel -házunk volt egykor egy tünde időben.

54

Vadsóska, bürök nő ott ahol álltaz asztalom egykor a tiszta szobában.Én voltam a csizmás ifjú diák,aki ott írt, járt, föl-alá a homályban,száguldva hevét fél éjjelen át? ---------------- bólog a bodzafa-ág------------- ahol álltam.

NYUGTALAN VOLT...

Nyugtalan volt a kisgyerek,de nem sír már, de mosolyog.

Dél van. A lomb, a levelekrésein a nap rácsorog.

Mert odatolták, fa alá;ott fekszik, fülel. És nevet;

ahogy anyja - épp mosna rá -meg-megcsobbantja a vizet.

Micsoda nyár ez! Népre néphullt és halt, ahogy lett oka.

Nézi anyja a kicsinyét,nem sír-e? Most jön a foga -

1943

HAMAR MEGŐSZÜLÖK...

Hamar megőszülök. Neked egy szál fehér sincsfiatal nyers hajadban.

De érték milyen az, ami mert nincs, azért kincs?Gyorsabban én haladtam.

Énrám már hó esik. Én már magasban járok,ahol madár se szólal.

Délszaki, lombja-sok síkság a te világod.Termékeny folyamokkal -

Én tudom, mi a tél. És ládd a hóban házatcsinálok, menedéket.

Hogy mire felkerülsz ---------------mehessek majd elébed –

55

3

AHOGY SÖTÉTÜL...

Ahogy sötétül, felkattantoma villanyt, fröccsen szinte szét a fény.Riadtan éjbe rezzen kint az alkony.Éj van megint. Mily üres és szegény -Nézem a lámpát s újra elkattantom.

Gyere csak vissza, te; kit a zugolybóla csillogó fény fegyvere kivert:lágy szürkület! Ülj lábamhoz, doromboljismerd meg ------------ híved.------------------------------

Emlékezem a régi estelekre,amidőn, mert az olaj drága volt,el-elnéztem hosszan, merengvemily drámát játszik a kis ablakokrőt szinpadán a lelkes naplemente -

1931

BEH GYÖNYÖRŰ...

Beh gyönyörű ház és vidék,fényes üzem, szapora gép

ez a fiatal anya;hűvös forrás, tavaszi rét-----------------------------

mosolya, szembogara.-----------------------------

(Ahol az emberiség készül.Van tiszta gyár is.Az anyaghoz tudó férfiak,a munka értésével.)

1934

56

MEGTÖRTE, RÁGTA...

Megtörte, rágta, őrölte, kiszívtaés félredobta aztán testemeta termelés, a zord üzem, a szíjra,szíjról idegre forgó gépezet.Szabadon, könnyen, ócska hulladék,használhatatlan rongydarab e földön,szállhatok végre, nincsen ami kössön.A sűrű szennyből tiszta buborék,lebegj óh lélek a mocsár felett!Egy hétre újra ember lehetek.

Futott a gépkocsi a hegyre, mindenkanyarnál úgy ismételte magáta lenti táj köröttem, mint szelídenbarátkozó leány a mosolyát.Melegült, tágult - majd minél nagyobb,annál ködösebb lett a föld, az élet.Oly jó volt éreznem, hogy az egésznekfölöslege, búcsúszava vagyok.Egy csöpp nem hull, egy fűszál nem nő másképp,ha egyenesen a felhőkbe szállnék.

Feltünt a csúcs, a nap mögéje dőlt el.Puhán, simán, mint atyai tenyéremelt a hegy egyetlen lendületteláldozatul a vérző nap elé - -

1936

NÉPI ÍRÓ

Mint a madár a faágonszálldosok kis családfámon,dalolom tavaszon-őszönezt az ősöm, azt az ősöm - -Bogról bogra, ágról ágra,nagyanyáról nagyanyákra.

AZ ÁLOM MIND BETELLETT...

Az álom mind betellettMegcsalt akinek kellettElárult akitől vártamFürdik vidul a szívemGyönyörű biztonságban

57

Mi mulandó volt elmultMi hullandó volt elhulltMint egy viharzó tengerMegcsillapult minden multVárnom már semmit sem kell

Ím semmi bajom gondomSose voltam így otthonEbben a tág világbanBéke vagy isten - --------------- megtaláltam

ÓDA

Ez csak a kisebb baj: mérged valahogy lenyelem, dehogy veszi majd be paraszt-gyomrom a hódolatod?

1939

ÖT ÉVE...

Öt éve vagy halott, de eltalálnála temetőből jövet még idáig- nincs változás - a régi kávéházig,hol vártam rád; hol utolszor te vártál

e sarokban, e füst-zsuppos homályban.Mint csőszkunyhóban dideregtél benne.Esett. Vitáztunk nekikeseredve.Már „őrült” voltál, de még én se láttam.

Már az se vagy. Már annyi sincs belőled.Az elfolyt, a rég itt-ringott időnekpartján magamban ülök hallgatag.

Nem vagy. Oly képtelen, mintha azótaaz egész világ megtébolyult volnaés neked volna folyvást igazad.

1942

KIGYÚLADT HAJÓ...

Kigyúladt hajó az ég tengerén,sűlyedsz nap, szép napom!

Micsoda rakomány reményindúlt felém

58

az ifjúsági kék habon -Most merűl el e véres alkonyon

és hágy e hidegensötétlő szigeten

magamban -Most múltam hatvan - (?!)

1942

MESTER

Ültünk körülte.Mint kés a késtúgy köszörülteaz ész az észt.Aztán ő elvonult -

Mi meg: egymásnak!Hisz volt mivel!

ELÖNTÖTT...

Elöntött gyorsan a harag.Oka épp ettől húnyt el.Így oltja el a parazsata habzón kifutott tej.

Csak sisteregtem félvakon,a gőzben csak forogtam -

EGY ALKALMAZKODÓ HÍRESSÉGNEK

A hatalom hűs enyh-helyénáll csak el a vaj a fején - -

NAGY VAGYOK?

-------------------------Nagy vagyok? Kiemelkedő?Mint most a házkémények,

hol a tetőleégett.

59

LÁBAM ELŐTT...

Lábam előtt néhány darabnyinedves fa, nem tud lángrakapni,

csak nyöszörög, csak füstölög.Rágyujtok én. Bekapja tüsténta kandalló dohányom füstjét.

Köhögök, hamuba köpök.

Ez a tél. Ez negyven után amagányos férfi éjszakája

karácsony és ujév közöttidegenben, akár ittenPárisban; megverte az Isten -

1946

60

4

SZÁNTÁS SZÉLÉN...

Szántás szélén egymagábaüdezöld még az akácfa,de lábához a levél,de alája, ha a szél int,pirosan dől a levél, mintmár csak a rogyásra gyávasebesült alá a vér.

Bokáig piros csatakbanküzd szerteszét szakadatlan,utolsó percig a nyár.Emelt arccal néz az égre,szálanként kell, hogy letépjemosolyának lankadatlanvonásait a halál - -

ÜNNEPÉLY

Milyen finom úri szalon;mennyi vörös és arany!Csöng lépésem az avaronúj ajtó nyíl hangtalan.

Nyílik szoba szoba után.Süt a délutáni nap -mintha csillár szórna reámkristály-törte sugarat.

Lépek tovább. Hol a gazda?Mért üres minden terem?

AZ ERDŐ NÉMA MÁR...

Az erdő néma már,nem száll csak egy madár,az se a fák fölött,csak a törzsek között.

61

Mint hogyha járnaott házról házra,hogy éjszakáralakást találna. -

Egyre sötétebbkörül az élets ím’ szíved szárnyalriadalmával -

Már minden zárva,csak a halálbanyíl - mondja vágyad,menedék, - várnak!

1937

OKTÓBER

Ülök a ház mellett,süt a nap.Süttetem a nappalmagamat.

Meleg október van,szép idő.Takar a fény, mint egykeszkenő.

Takar a fény, mint egyrégi szűr.Szívem öregesenmelegül - -

EGY LÁNCRAKÖTÖTT CSÓNAK...

Egy láncrakötött csónakhasalt, mint megkötött kutya,s dobta fejét ide-odanagy udvarán a tónak - -

62

A RECSEGŐ ÁG...

A recsegő ágszava kell nékem,a recsegő ágnagy jajszava a szélben,azt az én torkomfújná serényen.

A recsegő ágpanasza indul,a recsegő ágzokog ki szavaimból,mit is tudhatnánkmást negyvenen túl.

A recsegő ág--------------------------------

(Az emlék - egy recsegés;a szépség: recsegések mélyéből;mint viharban távoli zene.)

BAKAKORZÓ

Suhan a szél, pici záporzuhan le a gömbakácról;süt a nap; mint öntött aranyolyan az a röpke zuhany.

Fut a kislány a fa alóloda, ahol a nóta szól -

EGY JÓT LÉLEKZENI

Egy jót lélekzeni,tán még segíthetne.Belélekzenia kék fellegekbe.

Beinni a mennyet,azt a habos távolt.A tüzet a napból,mint egy jó pohár bort.

63

Estéli mezőkrőla harmatos zöldet.Szelek síkosságát,a holdból a csöndet.

Az egészből azt arejtező langy titkot.Az altató istent,akit már gyanítok - -

EMLÉKSZEL...

Emlékszel, mikor korcsolyáztál,a hártyavékony jég alatta vízfenék hosszú füvére,a halra, amely felriadt?

Roppant a zöldes jég. Rohantál.Lábad köré csillag repedt -Rohantál s rohant sziporkázva,dörögve a csillag veled!

Rohantál versenyt a veszéllyel.Míg siklasz, fenntartod magad!------------------- minél bátrabbvagy, annál biztonságosabb -

1940

AZ X.-I CSATATÉREN

------------------------------Megmosolyogtat biz ez is,hogy a gödörben, az ágyú helyén,nem virág nőtt ki, hanem egy szerény

szamártövis.

ÉPÜL A HÁZAM...

Épül a házam, nem is ház ez,ha elkészül is, csak ház-váz lesz:négy ágfára zsupp nád szegezve,három lépés hosszba-keresztbe.

64

Cella lesz, de szabad, magányos,tapasztva szöllőm oldalához,ha berakom majd a szöllőt is.Addig csak tíz gyümölcsfát őriz.

Cella lesz s én a remetéje,költözvén a táj tetejébe.Életemet fogolyként töltöm.A nap s a hold lesz börtönőröm!

Erős ház lesz, hisz terve is márvéd és emel, melegít s táplál ------------------- a remetéta tanítvány fa-csemeték --

TAVASZ; A FÖLDÖN FEKSZEM...

Tavasz; a földön fekszem. Két szememet lehúnyomés két karom kitárva

s - mert boldog vagyok - síma tengeren úszomés visz e tenger árja

hajam lebeg utánam és már fiatal asszonyvagyok, mert az esik jól,

de miért: rég halott már? Mert messze kint a partonegy harang angelust szól?

Mert nincs különb tenger a kéklő képzeletnél?mért nem elég egy végzet?--------------------------------

(De mit kínál - más végzetként vagy végzetekegész soraként - a szabad asszociáció? Tréfásan?)

ÁRVÍZ

Fú a szél, fú a zord, az északi,tajtékok fehér hadát kergeti.Ezer meg ezer gúnár-nyak sziszeg,repül a sáros áradás felett

a meglazultgát felé széjjeltépni a falut!Fú a szél, fú; a gyümölcsfák között

felpuffadt dögökés butordarabok kerengenek,míg utat lelve el nem lengenek...

Még áll a falu, de kint a tanyákvilága már titkos szigetvilág,

Polinézia

65

a cigánydombok két sor putrija.Fú a szél, fú, vén harang szava szól,minthogyha szólna tengermély alól.

Mire emlékszik ez a víz, milyenbosszút venne meg az embereken?Le-lehajlik a sudár jegenye

állni dacos feje,leng rajta torz győzelmi lobogó

gyanánt boglya-csomó - -

VERTE FUTÓ NYÁJÁT...

Verte futó nyáját a villám-botú vihar -

Láttalak, tó, tajtékaid vadkosaival!

AZ ANGELUS...

Az angelus, amely napfényben bongott nemrég,alkonnyal érkezik; jönnek az őszi esték –

66

5

EGY HUMANISTA KÖLTŐHÖZ

Te is! Te is, barátom? - Elhagynád hivatásod?Hagynád - te! - : legyen urrá a sötétség a földön?Egy pillantást köréd: a legszebb ősi ösztön,a szív lázadása hunyóban máris, látod!

Vitted te is a fáklyát, melynek ragályos lángjalángok ezerét kelté ragyogó értelemre;csattogott bár a korbács s a szolga tűrt sziszegve,volt aki tanította legalább jajdulásra.

Most hallgat kint a nép s ha száját szóra nyitja,torz ugatást hörög csak, mert újra állattá lett;mint egy belőle, mondom: nyelve is áruló lett;és már maga sem tudja, mi az igazi kínja.

Szólalj meg hát, vívódó, s úgy ahogy egykor kezdted:arccal a zivatarba! s megint: fortissimóval!Add meg csupán a hangot! lobogó ifjú kardalszakad föl diadallal, versenyez majd körötted!

Ha pusztul ideálunk, az igazság, - dalolvapusztuljunk vele mink is, elégő hittevőkkéntátkozva bíráinkat, szörny máglyánkat, az önkénytés küldve himnuszunkat egy tiszta, messzi korba!

Magadra maradtál? De micsoda szép seregből!Kezdd rá, amit nem is kezdeni: folytatnod kell,hogy: nunquam revertar! vagy ---------------------------------------- azt a fáklyát kezedből!

1929

FÁJ, FÁJ...

Idegen nékem már e táj -Minden, mi benne vonz, hív és tartcsak az, hogy fáj.

67

És ez a nép is, ez a nép -Enyém csak az belőle, mitört, vert, cserép.

Csak fáj és fáj, miért fáj folyton?Fáj, fáj: így emlékeztet, oktat,hogy ő az otthon------------------------------------

1932

LETARTÓZTATÁS

„Kezeket fel!” - Micsoda rossz regény!s e komor arcok! zord tekintetek!s a motozás! - A század elejénpörgethettek ily ócska filmeket -Most érzem, semmi sincsen a helyén,mily rossz a rendezés e földtekén!A rémülettől bár gyomrom remeg,látom az embert, látom a szegényripacsokat, a bárgyú szerepet! -Író vagyok és duplán szenvedek - -

1933

VAN EGY HAZÁM...

Van egy hazám még a hazán túl,a haza meleg közepében,mint a magház a gyümölcsében.Belőled sarjadtam, Dunántúl.

Fentszállt életem már köröz le.De már nem emlék, nem is vágy visza Sió, a Kapos, a Sárvízvidékére, a szülőföldre.

A súly visz csupán. Egyenesbenrepültem fel, ez a bizonyság;meglőtt madárként zuhanok rád---------------- mind sebesebben.

1935

68

MIÉRT IS, MIÉRT IS...

Négy-öt magyar helyett magam:csak én kérdezek, hangtalan.

Négy-öt magyar - egy nép helyettcsak én ejtem le fejemet.

Hol van a többi? S van-e még?Nézem a társak hült helyét.

És várom, hogy mellém ki ül.És várok reménytelenül.

Miért is, miért is, miért?Szenvedj és halj meg semmiért!

ŐRZŐ...

Őrző úgy voltam, kutya voltam,csak vonítottam és csaholtam,kiverve nem csupán a házból,kiverve a ház udvarából,nádasok körül kóborolva,elriasztva és megcsúfolva,fagyot harapva, szelet nyelve,meghallgatást sehol se lelve,tátott számat már a mennyboltrafordítva a tébolyult holdra! - -

GYÁSZINDULÓ

Üdvözlet néktek, kik harcoltatok,harcoltatok és halni tudtatok.Dicsőség nektek, kik meghaltatok,halálotokkal példát adtatok.

Ti felkelők, ti bátran elesők,ti bírák előtt büszkén meredők,ti lábon álló, élő temetők,menekülők, titkon elvérezők,

oh míly magasra léptetek sötétkorunk fölé, mely élni-halni félt!Míly tiszta csúcsról néztek már felénk.Takarjátok ki kebletek sebét.

69

Özvegyek, árvák, úgy könnyezzetek:századok sírnak majd helyettetek.Apák, anyák ránk úgy tekintsetek:hogy a jövendő lett gyermeketek.

S mi gyászolók, mi lépjünk mind elő,a gyász minékünk zord keresztelő,emelődjék arcunk, a könnyező.A közös kín a legnagyobb erő.

Mondjuk példának a kicsiny magot,ki hivatást a föld alá kapott,ki élni akkor kezd, midőn halott -Ki népért halt, már fel is támadott.

Mert nem múlik a földön semmi sem,se hő, se fény, sem erő semmilyen,alakot cserél csak rejtelmesen -Eszméért halni ne félj hát te sem.

A Quadalquivir vize nem elégkimosni bár a szenvedők sebét------------------------------------------------------------------------

Üdv s tisztelet a zászlónak, amelya földre úgy hull, hogyha hullni kell,hogy félországot fed színével el,követői kiömlő vérivel -

ALMÁSY-TÉR...

Almásy-tér... Hát itt is, itt e házbana Szabó- és Varrónők Otthonábanis összeesküdtem én hajdanában.Oh hány tenger vitt forró áramában!

Ki fejti meg a fordított szomjat? Miértvágytam szívemből ontani a vért,mikor ők kérték, a munkásokért,s mikor ők kérték, a parasztokért?

70

MINDEN BETŰM...

Minden betűm egy-egy gyerek,vérem az ő vérük,ha csináltam, megfelelek,felelnem kell értük.

Lesz idő, hogy megeléglikhatalmamat rajtuk,felnőnek és ---------lelegyintik apjuk.

Útrakelnek, elvegyülnek----------------------- csinálnakmegismerem -------------------egy-egy unokámat ------------

PÁRIS KÖRÜLZÁRÁSAKOR

Van Páris még? Remény már nincsen.Látó szemünk mohón tekintsen:gyüjtse hamar, amit lehet még,fogy a múlt és drágul az emlék.

Drágul az emlék, fogy a múltunk,oh be keveset is tanultunk:vettünk abból, mi egykor értünkteremtődött, hogy többet éljünk!

Többet s mélyebben s emberebben.Meztelenedem a szívemben,árvulok múltamban; dühödtenkóborlok vadként majd jövőmben.

Szűkölve várom, mit veszítsz még,veled kevesbedünk, emberségs vadulunk vissza, míg a rom közta hős is sakálként üvöltöz...

1941

71

CSÁNGÓK

Kívánkoztam a csángókhoz,a künnrekedt pusztázókhoz,Bukovinát sose láttam,bele mégis visszavágytam.

Vissza, mint a gyerekkorba,abba az őskori honba.Istensegíts, Hadikfalvavolt álmaim birodalma.

Megindulván Napkeletnek,ott pihentem volna egyet,onnan léptem volna beljebb,oda, hol a mese erjed.

Keletre, még keletebbre,a sűrű nyelv-rengetegbe,őseim Atlantiszába,Kőrösi Csoma nyomába.

Mentem volna, sose mentem.Ők indultak meg helyettem.Nyikorgó nagy szekértábornesze kél az éjszakából -

Nyúlik messze a sík éjbekocsisereg lámpafénye;sorban, hosszan, mintha házak,utcasorok vonulnának.

Tejútnyi csillaggal minthaCsaba népe térne vissza.Zárkóznak be a parasztok:ez a székely mindent ellop...

Gombolyagként kibomolvatekerül le Hadikfalva.Futó fonál az orsóról:Istensegíts egy szekér-sor.

Hazátlan a hontalanhoz,lemegyek a népfolyamhoz,mint valami folyam-szélenálldogálok az útfélen.

72

Maguk húzzák a szekeret,rínak rajta a gyerekek.Ver az eső, sehol egy ház;ilyen volt a népvándorlás.

Törik a tej-kukoricát,a szilvát a palánkon át;zendül rájuk ebugatás -ilyen volt a honfoglalás ------------------------------

Nézi a nép a menőket,követi majd holnap őket.Ez keletre, az nyugatra,nyüzsög a nép, mint a hangya.------------------------------Szól az ágyú kelet felől,feldörög rá nyugat felől;ide-oda a csapdábanfut a magyar a honában. - -

1944

ÁRULÓ KIÁLT...

Áruló kiált „áruló!” - tés gyilkos „gyilkos!” - ts nem némították el a jótsoha úgy, mint most.

S felkél a nap, mint elmebajvad rögeszméjes lemegy véresen s száll a jajbár nincs ki értse.

S én állok csak, mert szólanékmég józan hangon - -

1944

73

KÖSZÖNÖM...

Köszönöm ezt a két deciremek bátorságot, barátom.Akadozott már a batárom,ez a kenőcs kellett neki...Az győz, magam is úgy találom,ki a veszélyt kineveti!...

EGY ELLENÁLLÓNAK

Ha elfognak?... Akkor egy nemzet hőselehetsz, öregem. Egy percre a nemzet!De áruló, ha rossz lesz az idegzet:ha összeomlasz, egy nép omlik össze!Ritka perc (egy nép örökéletében)ritka alkalom (több lenni magadnál).Amiért mindig harcolni akartál:ott a haza az öklöd közepében,olyan lesz, amilyenné te teszed...

1944

SZÉCHENYI EMLÉKEZETE

Időzítetten, hova Hentzi rakta,felrobbant száz év késéssel az akna;

a híd ledőlt -S ahogyan akkor akarták, a vízbea büszke ívvel a nemzet gerince

az is betört --

ÚT ÉS CÉL...

Jönnek nyomunkban a parasztfiúk.„Vár ránk az út!”lelkendezik.

Útravalóul mit adjak nekik?Eltéved, kinek az út az irányés nem a cél: hová utat csinál. –

74

6

DÓZSA

ELŐHANG EGY HŐSKÖLTEMÉNYHEZ

Éljen a Szabadság! Éljen az Egyenlőség! Éljen a Testvériség! Minden hatalmat a dolgozóknak!Megért bennem a szó, mint ágak őszi szélben, kiáltom törzsem panaszaitS gyökereimét, mik bitorolt föld alatt búnak, bogozódnak -Halljátok a törzsök recsegő szavait!

Régóta készülök erre az énekre - káromkodásaimErre edzették remegő torkomat! Mint fiatal anyaVártam, hogy belém nyilaljon már a kínS kiszakadjon végre egy néma nép szava.

A huszonötödik ősz húz át felettem távozó madarak kiáltásaival!Jöttem a mély völgyből, mint mély életemből - alattam a rónaVérködöt gőzölgött. Vércseppként fordult elém minden levél őszi jajaival.Vérben gázolva így értem föl a dombra s néztem szerte, mintha most születtem volna.

Hány dombon jöttem át! hány évet hágtam át kapaszkodva szorult szívvel meg-megállva!Felettem ért almák lengnek itt a szélben... nem eszem belőlük, ismerem ízüket.

Botommal szunnyadó kavicsokra verek... mi volt itt az élet s élni méltó álma?S mi, ami annyiszor föllobogott bennem, hogy az est tűzvésze jött, a vad üzenet?

Ó hányszor futottam volna vissza innen – eltakarva arcom -, úgy űzött a szégyen,Csak azért, mert éltem, tudtam itten én is ébredni, aludni,Beszélni, hallgatni, meghajtani térdem:Legszebb bátorságaimmal kancsalul alkudni.

Ám, vörösül az ég ... A hold mint aranyos görbe kard közelegJobbomba simulva... Jövő győzelmeink kitüntetéseitCsillogtatja az ég... Képzeletemben már fájdalmas seregekGyülnek hátam mögé... zajonganak, eltünt vezérük keresik.

Jaj, jaj, jaj - hallom egy zsellér orditását, fogja véres fejétS szalad felém, - jaj, jaj, - sikoltoz egy leány s fölbukik meztelen,Várkapu csikordul, lovas csapat porzik - jaj, jaj, zeng a vidék;Kunyhó lángja lobban, kard hull, jaj, jaj, jaj, jaj, - cseng a történelem.

75

Zápolyáék! - Ó, ha vissza tudnék vágni e korból reájuk!Soraim az idők végtelenségén át korbácsok legyetek,Pörgő karikásként csapjatok le rájuk,Vetvén fejem fölé, csattanásra ezért rántsalak titeket!

Szabadság! Századok óta készülő vihar az elborultÉg mögött ki egyre sűrűbben dörögsz fel,Verd föl képzeletem, mint az elkomorultTábort, aki feléd indult Dózsa Györggyel!

1927

OSZTÁLY-VIZSGA

Azt mondd el nékem végre, Múzsa:kemény remény egy jobb jövőben,ki megkísértesz újra-újra,s többet kívánsz, mint telne tőlem;te szívós hit, azt beszéltesd elvelem úgy: én is büszkén halljam,hogy vettem részt utcai harcbanSzolnoknál a csepeliekkel;az utolsó napon, mikor márminden mi írva volt, betellett,hogy próbáltuk a Tisza-partnálfeltartani a történelmet,a huszonkettes vasas-ezredegy töredéke még utolszorhogy ment rohamra a híd mellett,hogy tört volna ki a pokolból:az elveszett csatából s köztük,fél nap alatt, míg maradékgolyóinkat ellövöldöztük,ifjú diák, hogy lettem érettérettségitől messze még;mint kaptam ott olyan leckéket,melyekből, ím, felelni illikés felelni is fogok mindig,ha szólító ujjal te intsz rám,mert ott kezdődött az én vizsgám,ott, abban a percben, ahogymegtelefonálták a rohamot - -

1932

76

KOLERÁSOK; 1831

Botját forgatva egy vidám parasztlépdelt az úton könnyedén.Dúdolt, fütyölt...! Nem tudta ő sem azt,hogy ő Végzet, ő a szörnyű Rém,amelynek jöttét félte a falu;hogy ő a Kolera, az iszonyu!Vizelt, mivel már látta, odalent,Simontornyát. Aztán szépen bement.Bocskoros volt s nyurga ez a Halál.Onnan fentről jött, északról, gyalog,Megállt rögtön az első kapunál.Vizet kért. Egy jó csuporral kapott.Visszaadta a csuprot. S ott maradta csuporban, amíg ő ment továbba két megyére elég pusztulás --

(Hogyan bomlik szét egy rendszer előbb anarchiába,aztán a szabadság valami új rend-féléjébe.A parasztok hiedelmei - „lényegükben”most helyesen irányulnak. A lázadás.A leverés: a halál uralma a halálon.)

1936

BOTOND

INVOKÁCIÓ, KÖLCSEY EMLÉKÉNEK

Büszke magyar vagyok én is, fám nekem is keleten nőtt:hozta szerény ősöm Bendeguz úr csomagait;

volt belső szobalány tán épp Álmos úréknálegy ükanyám és... és onnan e büszke sasorr;

sok mindent fed az éj, a múlt éje kiváltképp!Lebbentsen valamit rajta e kései dal. -

LÉLEKHÁNTÓK

Itt az idő, hogy végre jót is írjak,helyreütni mit eddig művelék.Az évek múlnak; senkinek se híjnak.Oh, meddig alszol, költő-büszkeség?Múzsa, hiúság, döfj az oldalamba!Rikoltsak én is olyat, aminőtnem harsog túl e század híg zsivajja:daloltasd vélem a - jelen időt!Oh add kezembe ezt a kort! E kornaklelkét, melyet ma annyian boncolnak.

77

Vonultasd fel e boncolók, e fejtőknemes hadát, mely - míg pusztul a nép -megmentett annyi ficsurat és delnőtattól, hogy - rosszul töltse éjjelét;e hadat, amely olyan büszke-fennenmondta magáról: progressziv! (Az is,bár igaz, hogy csak olyan értelemben,ahogy progressziv a paralizis.)

Így volt haladó e mélyanalizistábora is: haladt, de hogy haladt!Könnyedén, mert ------------ hisz’--------------------------- a nép lemaradt.E mívelt urbánusok, citádínoktitka ez volt. Hát lássuk ezt a titkot!

1936

AZ OZORAI CSATA

-------------------------------------------------görgeti--------------------Görgey------------------------------------------------

ORSZÁGOMLÁS

Alacsonyan négy repülőgépszinte a tetőket súrolvadörögte kora reggel ótaBudapestre vad ébresztőjét.Az utolsó nap trombitájaaz antikrisztus fölfútt száján!Meghúzódott a gyáva gyáváns a maga kis csöndjét kívánta.

A Duna fölött, a víz hosszánjárt föl-alá az a négy németbombázógép - őrség se lépkedkimértebben kaszárnya-posztján.Csepeltől Újpestig és visszaés újra vissza, jöttek, mentek,nyomták le, föld alá a lelket,bőgve, szirénákkal-visítva!

78

De épp ezáltal - mit se tudva -Ítélet kürtjei is voltak,és mi, százéves tetszhalottak,kezdtünk is eszmélni magunkra.Eszmélt és szedte tagjait már,aszott csontvázát Magyarország.De erejét már elorozták,de nem volt övé sorsa immár.

Jöttek a gépek, távolodtak.Én Budán éltem. Füst-hínárosnagy tó volt a hegyről a város.Szédültem partjain e tónak.Szörnyei egy új vízözönnek,cápák, cetek voltak e gépek,ahogy a dermedt messzeségetbeúszták s újra visszajöttek.

A rém-mese, a képtelenségtengermélyéből merültek föl.Meredt a szem a rémülettől,megértve, mi is az a négy gép.Muhit és Mohácsot idéztek,oly romlást, milyen sose volt tán,ahogy szálldostak a menny boltjánezek a modern csillagképek.

Vártuk, mi örök csodavárók,mikor dörrentik végre rájukéletünk jeleit az ágyúk,haragunkat, a valóságot!A rémálmot mikor szakítjaketté már tettekre-kelésünk?Dörgött a két gép fönt, odébb tünts kanyarodott üvöltve vissza.

Elbúcsúzkodtam; zsebre dugtam,nem pisztolyom (addig se lett meg)„keféit” egy új verskötetnek(úgy mondom, mint volt), s elindultam.Tudtam, hogy valamit örökreelhagyok, otthagyok szobámban.A kapun kívül még megálltam.Épp fölöttem szálltak dörögve.

Lementem - most jön csak az álom -a legközelibb kávéházba.Most is ott ült S. társasága.„Bejöttek!” mondta B. barátom.„És most mi lesz?” „A halál” mondta,kivéve egy papirba-burkolt

79

dobozból egy kanálka cukrots a cukrot teájába szórva -

Zörgött a kávéházi ablaka repülők kemény zajától.Bejött Seress, Tolnai Gábor -

FÖLDOSZTÁS

Mi dörmögött a domb mögött?A háború, a bika, verte-rakta vérlucskos csűdjeit- reccs-roccs - házakra, fészerekre;acélhidakat roppantott be,útfélre tornyokat rúgott,de - megtaposva Somogyot, Tolnát -a Balaton betört jegén átmár Keszthelyen túl dohogott.

Távolodott!

És mi nyomába.Surrant a kicsi gépkocsi.Csörögtek, békét muzsikálvacsukhatatlan ablakai.Félpercenként lassítanikellett vagy kanyarodni egyetgránát-tölcsérek, lódögök,föl nem robbant ágyúgolyók---------------------------- mellett.

Szőnyi, Kardos és Flóra s énés ő, a folyvást nevető,a remekszemű vezetőGaras -----------------------------------------------------------(Marcali romban. Böhönye néptelenül.A zacskó-papírra rajzolt falu-terv. Ozora.A porba rajzolt utcák. Ki szónokoljon. stb.)

80

7

KÜSZKÖDÖM...

Küszködöm; küzdve alakítomnemcsak azt, ami lehetek,ami lennem rendeltetett,ami a lényegem s a titkom;formálom azt is, amivé tiválhattok; azt formálom én ki,azt az embert, aki agyagmég bennetek is, kire vágytok,amikor sürgetve mondjátok:költő, előzd meg korodat!

Gyúrom az anyagot, a fájót,facsarom ki a bennrekedt,megáporodott nedveket,én így sürgetem a világot.Mert az előzi meg korát,ki idején viszi tovább,vagyis - hallván az indulás-jelt -egy percnyi késés nélkül felkelt -

A SEMMI KÖZELÍTHátrahagyott versek

1983

83

Naponta bár egy árva sortvessek papírra verset -űzi varázsigeként tőlem a pokolt,kelt szív-mélyi figyelmet:

„Nincs ok kétségbeesned,nincs még elég”Ki válaszolt?Mégis az Ég?

1983

84

POSTAKÜRT

Gyorsulnak napjaim. Ügetnek!Postalovak.

Hozzák nap-nap a mind korábbihajnalokat.

Nagy hírrel, egyre sürgetőbbensíp- s kürtjelek

riasztanak s félébren is márröpítenek.

Vad zene-bona visz. Hova is? Csakálmélkodom.

Ő közeleg, ő vár vegyes ricsajjal,gyermekkorom:

Előkorom hív, mintha volnaő a jövő!

Mintha a múlt idő lehetnehit és erő!

Fekszem s tűrök... Ragadjanak csakrobogjanak -

gyeplőt-hámot tépnek a meg-meg-vadult lovak.

Igen, a vágta régi lármáslagzikra, és

igen, valami régi rémültmenekülés.

A Jelenések négyesénekpatazaja -

S löveti közben kapu-fényéta várt haza?

Heversz te is majd, sebesültként,aki fölött

egy perc, és - hallja már a harcikocsi zörög.

85

NEM-KÖLTÖZŐK KÖZÖTT

A haragosan zöld fenyőkközött mint mélyvízi halakelszánt komoran lengeneka velünk maradt madarak,

az el-nem költözők.Gyűjtik a meleget.

Tartalékolják a hidegránktörése előtttavaszig a reményt, a hitet.Más-szóval az erőt!

Bezárja fukar ajtajátott fenn a gazda, a rideg?

Tegye! Se föntse lent ne kérjünk más hazát -

Súlyosak, csönddel teliek- testvériek -sötétek, mint a némaság-akklimatizálta szivek.

MÉRNÖK TÁBLA

Hány kitartón égő utca-lámpa.S a város halott.Éjszakáról éjszakáramind kigyúl a mérnöktáblaszöge, köre, pontja: távja.Mit terveztek még, hiábaégő csillagok?

Hült hely az ország, a bolygó.Mi élt: fagyhideg.Minek volt jó, mire volt jóképlet és szám, szorzó s osztó?Mit szolgáltok egyre, olcsólámpák, égiek?

Megmaradtam, nem került más,ősz éjjeli őr.Őrzöm, mi volt az indításünnepe: a félig kész ház.Fülemben holt ebvonításálom-messziről.

(1977. IX. 20.)

86

DÖBBENET

Pondróként rángó ér, meg ín -Mi történt? Szemem rámered -:rántanám vissza éveimtűzvészéből kézfejemet!

A KÖZELI ÉS TÁVOLI

Ellátni a Várig újra:Kissék kertje sárba hullva.Szálka s borda minden ág!Látni a Lánchidat ismét;a tavasz benyelte Kissnét.Mégsem ették meg a fák.

Sem át, sem korcs puliját.

Élőn, mint Jónást a cetben,látni őt morcan a kertben -(mily szót hoz Urától ő?)Partra dőlt halak, hevernekátlátszón a hosszú kertek.Hullámként, mit kelt a kő,

tágul a Tér. Az Idő!

Micsoda háló vonódik!Túlnan is, Monorig, Fótig,egymás mellett a falúk:hű mese-szörnyek az árból,most merülnek föl a nyárból;mutatják pucér hasuk.

A tél sohasem hazug.

Elképzelem, ha így ontjaEurópa horizontjamit ma örökzöld babér,pompa föd: ha fényre törnekmind a jó és nem jó szörnyekcsontig fejtve; mert a tél

boncolás után itél!

Jő Kissné a csontváz kertben;ide érkezett a cetben,szidja a loncsos kutyát;

87

kiabál az unokátlanKissné az idő hasában.Nem érteni egy szavát.

Pórázzal az ebre vág.

Bármin át ingunk, bolyongunk,nem hagy el egy pici gondunk:kisérnek védangyalul!Fú a szél, de fölleg egy sem;a fagyos fény élre-fenten -kaszaként jár ide s túl.

Erdők sora térdre hull.

Hol a nyárfa-sor kulissza?Teljes hosszát kapta visszalent a Duna. („Kék nyakék!”)Zöldből holnap köd csalitbabú az is - minden mi kincs ma!S mi marad? Mi ama Szép

ingcseréjéből: a Kép!

De az: örök! Az: megérte!Bármit kell fizetni érte?Óh főkincsünk: Ismeret!Látni! Lelátni! Belátnikisujjkörömnyi s világnyikörben, mint az istenek!

Elnézvén, amit lehet.

„Lelátni?” No nézd! „Belátni?”Föntebbről bárkit - birálni?!Mitől vagy oly nagyra te?Kissné, kaput nyitva szájal(a huzódozó kutyával)nem sejtve, hogy az a nyár-halleszálkázott teteme

már ki is kötött vele!

Hallotta (levesét hűtve):most már gép is száll az Űrbe -Holnap a Holdba? S tovább?!Emészti ezt hamarabban,mint a mócsingot (a babban):vár Kissné különb csudát -

88

tervezvén már vacsorát.

Izgatóbb hír seregestül(az a szomszédnén keresztül):kútba ugrás, tyúklopás!Nem cipel Kissné kilónkéntEseményt se már Klióként.Mindent egyképp magyaráz:

volt minden hajdanta más!

Ki hallja? Zárva az ablak.Lám téged is így utaztat,cetként ez a hegyi ház.Asztal és polc közt körözveszókat raksz aggállyal összes ravaszul: - hogy, ha kiszállsz,

jól menjen a - hivatás?

Benned a láz, te a házban,úszunk mind, szobában, ágyban:nászban - untat a - múlás!S Ninive? „Mais non!” - A célnál,nem szerep, nem küldetés vár:vetkőztetés, motozás.

S röhej: „Tovább utazás?!”

Jő Kissné már kertje mélyes egy távoli anya-méhemelegén kivül. Megáll.Hova is? Csontért! (Az ebnek.)Várja: világnyira terjed- villogó agyarú száj -

távlataival a táj.

Jő és jő - borzadva nézem,mert ki is ő? Tükörképem!Ráismertem! Ismerem!Földi bús társam, kis árvám!Mire végezzük: mi vár - rám?Ő azt mondja: „Istenem!”

S te? „Ez a sors idelenn.”

Jó Kissné (tárgy s alany egyben),hozza sorsomat - hoz engem!Én vagyok ő! És te is,

89

ki ezt hallgatod, szegényem!Egy uton jártunk az éjbens az az egy út - hova visz?

Ha sárba dől mind a dísz!

Megy Kissné - hová? - kiverten.Ült rég nyári kocsmakertben.Viszi emlék-eb oda!Ifjú szerelmével töltöttédenkerti délelőttöt.Szivében még a csoda.

Ám harapna már foga.

Jött a pincér: „Marhamáj van.”Oh fő gyönyör: enni párban,beteltségtől éhesen!S percek, évek: huss! Levélmódvillan egy-egy - oh be szép volt!S röpül halni fényesen.

Szállna vele még a szem -

S: olyan mindegy, hogy kié volt -Életed. S az életem.

(196?-1980)

OMLÁS ÉS ÜNNEPÉLY

Moccan lám benne is, ami majd elfogyaszt. Akárgyümölcs-otthonát a féreg.

Végül világra jő, noha el-elvetélted,kibúvik a falánk halál

belőled is: lesz módod szemtől-szembe nézned.Mígnem süvítve, fészke-vesztett vészmadár,

visszamenekül a - lélek.

ÉLETFÁK

Meddig lesz még telek - temetőkre?Telik a Föld! Magasba szorulvagalambházakban vár vén szülőnkre,vár miránk is majd zsúfolt urna.

90

Ha vénül a szív - nem le a földbe:szivünkbe merülnek le a holtak.Megnyugodva? Dehogyis! Nyüzsögve,mert tollászkodnak, mert szárnyasodnak!

Száll a lélek repesve, ha - várják!Igy meredünk, megannyi emlékjel,így telünk meg; életfák? - halálfák!csiripolással, szárnyveréssel!

(1978. XII. 1.)

A HIT VILÁGÁRÓL

Mióta halottainkat a föld mélyébe eresztjük; azóta rögződhetett belénk, hogy egész életutunk lefelé vezet.Voltak népek, melyek elköltözöttjeiket fák, sziklák, erre-készült tornyok tetején adták át az enyészetnek;férgek helyett a madaraknak. Ha ezt a szokást vettük volna át, úgy érzem, hogy világ- és életszemléletünkkönnyedébb, kedélyünk derültebb lenne. Tán még nem késő. Próbáljunk meg minden utat. A transzcendenciafelé odatúlra, a fenti túl-akra? Hitek és Vallások Iránytűjével? Ha krematóriumok kéménye s abban aszerepben is játszi füstje nem torzítaná az emberiség egyik legrettentőbb bukását, tapogatózhatna az elmearrafelé is.

KÉT PAD KÖZÖTT

1

Nincs épületfa? Híja van a kőnek?Termeljük ki a temetőket!Szántsuk föl - s méltó magot mindbe! Hozzadíszét beléndek, légyölő galóca,

bürök, hunyor, egekbe nyúltmaszlag: ez volt a múlt!

2

Hova építsünk? S mire? Ami kő, dehit is van - kincsőrzőbe: temetőbe!Romlik a pénz, csak ásva ős talajbabiztos a betét ezredes kamatra!

Táplálj, Enkidu hamváig lenyúltgyökér! Jövőnk a múlt!

91

SEMMI BAJ

Idáig semmi baj. A hegyhetvenhetedik teraszáról isföljebb tekintve; a hetvenhetedikkanyar lassító lépcsejéről; ahágónak hetvenhetedikpihenőjéről is; az északiszélesség hetvenhetedikfokáról, bár a fülsüketre fagyva már s a szem eléköri kivégző kendőjét a hófúvás - amígláthatjátok még odalentrőla jeladásra feldobott kart,hogy csak nyugodtan,bátran utánunk; idáigez az egyetlen járható út.

SZÁMUM-HALÁL ÉS KÁNAÁN

Nos, bent vagyok a Nagy Időben!Sürögnek hullámként felém

hamar hetek - s maradnak el mögöttemépp oly serény

irammal. Hónapot? - napotsem számolok.

Cicáznak, nem maradnak veszteg,kínálnak kacéran a percek -kupicánként nyelvégető jelent,nyeletve agy-fagyasztó végtelent,

ihol ilyen: már tömény szesz-időt,megdünnyögtetve gondüzőt.

Nos, körbe nézve az időtlenkorban suta prófétamód:követni fogtok napról napra többen

ti is, fölényt bólintgatók.Szórakoztat, hogy elmúlok.Hogy tán már nem is én vagyokaki még itt maradt belőlem,pislant jövőt kutatva - multba.

S helyettetek is beledöbbenlátva vaksin is: vigaszulmit kap - kaptok - bár válaszul,hol zuhogót ér bárki földi útja.Kap bölcsőringást lám a Szívmert hisz anya-víz ama Víz,melyen fél-élőn, fél-halottanringunk mind akként indulóban,hogy ugyanakkor érkezőben(Közbeszólás: mi cél iránt?)rengünk pólyás gyanánt.Kap húnyt szemem, kap lám fölöttem

92

egyiptomi sötéttel isfényálom képet: visz, nem vissza,előre az a Kezdet, ami a Vég:a titkos ár: a hab-futású lét

csiggatója, a bárhol eredőenhazát kereső, Honra szomjas Nép -Mózes-mód gyékény rengetőben(oly vénen, hogy már csecsemően)hordunk szivünkben megcsököttenaddig űzött, hogy szétszakadttörzsekből kitett (egyarántáldott és átkozott) fiakszámum-halált és kánaánt.

ÚTI-NAPLÓ

A lakásban is fönnhagyom a baszk-sapkát, ezt a valódit (ugyanazt,melyet Toulouse-ban vettem még talán),könyvespolcaim közt is széles lábrakással lépdelek,mint matróz ringó hajó padlatán -Vagyis itt van, hogy... nagyapám szavával: vénhedek -De nem riaszt, de újfajta mosolyt - családiast -kinál agyamnak - új úti adat! - a szám.Ezt is csak írom. Én se hiszem igazán.

ÉVSZAK-FÉSZEK PANEL-RENGETEGBEN

A csöpp közkert, hova szobámból évekóta kinézek:fészek;

a kőerdőkbe tévedt évszakoknak!

Zöld tavasz, rőt nyár, sárga ősz, fehér télígy - cellafénynél -éldegél. Él! - :

úgy-ahogy, - ahogy beleszoktak!

Jönnek egyenként. Elvannak kevésen:világűr vad szárnyasai: szerényenmegülnek e száműzetésben.Nem unja őket várni mégsem

a vén szem.

93

MENET A KÖDBEN

Szél fú. Dülöngő részegvidékiek nászmenete,ha ugyan nem emlékek-őrizte - mert olyat is láttam -boros gyászolók seregeott az a két sor jegenye,ahogy a dombról ide le

az őszbe,a ködbe lépkedkar-karban, össze-össze-borulva s közbe-közbe vidáman

hátra-tekintve szinteintve is, hogy te, temit állsz, nagy idejevár a menetünk, jössz-e.

HAJÓNAPLÓ

I

Leginkább víziúthoz volna hasonlítható.Hagy vígasztalást is a távozás.

Kiúszik mintegy az agyból is.Lesz a látványból látomás.

Homálylik a part képe s egyre jobbanaz integető ismerősöké,mondhatni játszi fintorokbantünnek látókörünk alá(hol lefelé, hol fölfelé).

- Pistánk már megint hova utazott?kérdezem hitestársamat.

- De hisz előtted róla még a nekrológ.

Egyre több, aki úgy marad- sőt épp attól lesz élőbb - hogy halott.

Ilyen kanállal kavar üstöt a halál.Főztje le-föl forog.

Van szívderítő is meglepetés.A hangos szót még jókor lenyelem,

hogy: Testvér, újra élsz?(Csak itt harsog forró tenyeremen.)

94

II

Sulytalanodunk kimeneta létből. Az emlékezetólomcipő. Nem szárnyat ad.

Inkább; ha lemarad.Ha mint homokzsáktól a léggömb -függetlenül tőle a vén Föld:egybevégtelenül az egyetlen Világ,

vagyis az odaát és ideát;amiként annyi mártír és bölcs

fürkészte, van-e még továbbanyagvonzáson - kötöttségen! - át.

Libegést; hajóút hangulatáthozhatja vénülés. Az ifjúságkontinense után szilárdan futtatásbanévek hányingerlő magasában.

És ködben is. Majd kürtölünk,ha eltününk.

PERGAMENTBE KÖTVE

Itt hever agyamban,kamattalan pénz a bankban;

harmincezer évtakaréka - markaimban itt van,

számítsd te ki hány s hány nemzedékkincs-tartaléka: tudok aratni.

Mernék, ha mást nem, járatni gépet,mely csépel; nyájat, mely tejgyűjtve béget. -

Megtanitanám venyige-takarni,kendert nyűni az emberiséget.

Vén vagyok, de válaszolni friss,vedd úgy, mint padlás-zúg avittra

sárgult de összegyűrten isfényőrző pergamentje kisímítva.

Ráncos bőrbe kötve is, nos talánnem is tinektek, rajtatokát adatik jól tartósítottTitok, mely villámló tudomány

s dörgő Igazság. Ég adja, hogyjókor, öcséim: miért tanácsos

- így kódolva: „hasznos”, úgy meg „üdvös” -védeni úgy - bár halálos tűzhöz

hátrálva, mint ők, kik hajdanta védtekhölgyet és hont!... kik messze úgy néztek,hogy hullva Trója - hány üszkös

Trója orrfacsaró füstszagában.

95

KACSINT FELÉNK A FÉNY

GYERMEKVERS

Világosabb már hajnalonta.De újra itt a hó.

Harcol szemünk előtt ragyogvaami megy, ami jő:

a rossz, a jó! Bennünk is bízva, ni,úgy küzd a hű fény, mintha mi

is tudnánk nekisegíteni...

Lángszórójával fent a vén napgyőzve csatáz már.

De lent még a jégkorszakcsikorogva-harapva hátrál.

Eresztenek az eresz-jégcsapokrabrácsot - mind csöpög!

Tél, tél! - az is, ki még vacog,nevetve tűri tömlöcöd!...

UTCAI TALÁLKA

A déltől tartó hóesésnekhajdani csipkefüggönye!Kisérteties el- s előtünések

játszi árnyékaival tele -Ki leshet mögüle, hogy jövök-e?

Kamasz-mivoltom szelleme?!Mind ingerültebben, ha kések.

És végül útvesztőibeúgy beletévedve: bele-hitetlenkedve: úgysem élek!

RÉGI TÉL

Ha fáztam, ha nagyon fáztam,kiszaladtam, korcsolyáztam,befűtöttem magamat,keringve a kert alatt,körözve a Séd jegénkályha lettem magam én!

96

Piros képpel, mint a kályha,futottam be a szobába.Tüzeltem, mint a parázs.Ámult-bámult csak a ház.Hamarabb, mint Benedekzsákban hoztam a meleget.

HÁROM CSEND

1

Mi volt nagy „élmény” ? (Kamaszfővel.) Rengetegerdőben tisztásra jutni, nem ki - de be!Szívhattam olyan korty lélegzetet:

Őz-csenddel volt tele!

2

Ki hagyta hátra, ki? - így kérdezem,a havas réten a végtelensor varjúlábnyomot?

ki - énnekem?Hogy szinte kéz a kézbenszív-csöndű magam-feledésben

bandukolok?

3

Hogy marad egy-egy levél még a fán:képet szemed abból szerez,

ha az összes már olyan szaporánpereg, hogy versenyez -

Az marad öröm igazán,az végleges,

ami úgy szól veled,hogy odalett,

attól társul, hogy - odalesz!

PHŐNIX

1

Út a múltba (Pannóniában)

A hold tejfehérében a hű templomokszfinksz- és gúla-romok,

lent a Sió-lapályon. Tornyaikhomlokán a vak (amióta

mutatótlan) órakáldeus égrendhez igazodik.

97

Mért rohanni, ha semmi nem halad? - :

kattogtatja a gyerekkori vonat,számolva talpamnak a kerekek

döccjeivel időtlen peceket.

Szabad vagyok! - Hova szabad?

Előttünk fönt a vén szárnyvonalona meredek alacsonyhalmok kanyarjainhóhérkötélként tekereg,

szűkít hurkot a sín.Azzal riaszt, hogy vissza: újra

oda vezet,hol mindenki csak rab lehet -

Tegnapunkba? Kőkorszakunkba?

2

Így is tovább

A sürgönypóznák völgymenetnekléckerítéssé sűrűsödnek.

Mámorít minden gyorsaság.Hegynek föl harmonikamódVálnak szét a sürgönykarók.

Szinte karja izmain átirányítják az utazótmikor is hallott muzsikák: -

ó litániák, halott-virrasztó imák?

3

És még tovább

Somogy pusztáin fehér és nem feketevolt a nők gyászviseletedédanyáink korában.

Gyárthatnánk - itt a nyersanyag -valami helyi mitológiátnapjaink modorában:

hogy mit üzen bár esztendők ezrein áta mély-múltból a mélytudat -

DehátIgen: dehát...

Az infernói út -épp a látomás nem lehet hazug!

98

4

Egyre szívósan

Meszeli szorgosan a holdvilághalálszínűre épp a magasabb;

s büszkébb falakat.Ahol növekszik a homály,ott fehérlik föl a halál.

Az elmúlásból.Titkos jeleket küld a távol.Egy bűn-szapuló más világ

purgatóriumábólértetné meg magátvalami tisztaság?

No lám: a jövő is a múltkönnyítő tengerébe hullt?

Phőnix lesz minden ifjúság?

Vesztve szivemből mennyi, mennyi súlyt,megkönnyülök. Megenyhülök,mondhatnám: földien örök

elemben - akár lángözönben?

Az már előttem, mi mögöttem.

Vonszol a vonat, sántítva döcög,porban vánszorgok, pondró, nyomorult -De lesújtva is, szárnyatörten

madár csapong fölöttem.Küszködve ki- s kiszabadult.

SZÁRNYASOK

Még gyermekkorian kegyetlen„igazándi” hidegben

didergő mellünkre kulcsolt karunk-kezünkalatt

persze hogy madaratmelengetünk

hitegetünk új kikelettel,mert lesz olyan világ is:

repülni fognak totyogó libák is...

99

RABSZOLGA

Emlékszem a legapróbb részletekre.Szalmafonatú volt a szék, amelyet kicipeltema fa alá. Így értem el az alsó ágakat.Fölhúzódzkodtam a szétágazásba. Lomb alattfészekben ültem. De lekúszni mártöbb volt a veszély, kevesebb a mersz.Kijött valaki, tán K. L. a házból. Leemeltmeglóbálva a maga magasában mielőttbátorítva letett.Hogy hova lett vajon s mivé,meddig ért kifutva az a fiú abból - ebből! -a ma is lerajzolható hajdani kertből?Eddig. Ide. Nézd, bármíly fölfoghatatlan,én vagyok ő, az a fiú. Tárgyi jelekbizonyságával. Bal bordám alattott a fröccsentett vízcsepp-szerű anyajegy, melyeteszem tudása óta ellenőrízgetek.Itt a sebhely - későbbi okmány-hitelesítés gyanánt -ahol a balta majdnem elvitte bal hüvelykujjamat.Magántulajdonom hát e minden adatután szembesített alak.Megörökölt pogányrabom. Eladhatom,így is, amivé változott. Megölhetem:megállítva gyógyszerek-táplálta szivét.Meg a lelkét is. Az is csak enyém.Amiképptisztázódott, mint végső adalék.

GYERMEKKOROM LELKESTÁRSAI

Roland, akiről a középkor nagy hősi éneke szól, nemcsak kedvenc lovainak adott személynevet, hanemtörhetetlen kardjának is. Durendal-nak hívták. Gyermekkorom Tolna vármegyéjében hasonlóan viseltekkeresztnevet egészen szerény tárgyak is, eszközök főleg. A bognárműhelyben például, amelybe meghittbejárásom volt, az a hengerfejű fakalapács, vagyis az a rövid nyélre szerelt tölgyfa korong, mellyel bizonyosvasvésőt vertek, a Marci névre hallgatott. A kovácsok hatalmas ráverőkalapácsát országosan Miskánakbecézik. A parasztportákon általánosan használt faragószéknek neve, nyilván a hatalmas, ugyancsak tölgybőlkészült satu miatt Fejes Pista; néhol: Fejes Őkelme. A patkolásnak az a háromlábú alkalmatossága, melyre aló mellső lábát kénytetik (már a patkó körbereszelésénél) Kati néven várja az odaszólítást.

A világot mindez családiasabbá, az emberi létet biztonságosabbá tette. Több volt a testvér, a jóakaratú nagy-bácsi és nagynéni. Az Egyisten rendszerű vallások, ismeretes, a féltékenység csapkodó dühével harcoltak atárgyaknak is lelket - sőt lelki erőt - tulajdonító, a természeti jelenségeket is megszemélyesítő hitrendszerek,az úgynevezett animizmusok ellen. Gyermekkorom Tolna vármegyéjében ez a harc még, ha váltakozószerencsével is, de folyt, főleg a Somoggyal határos részeken, a hatalmas erdők és egytagú búzamezők-borította latifundiumokon, vagyis a cselédek közt. Nekik földibb, talajmentibb, hogy így mondjuk, ember-közelibb Istenre és angyalokra, azaz hát istenekre és szellemekre volt kedvük és igényük.

A csizmatalpat kímélő gomba formájú pici Jancsi-szegek mind megannyi puttóként könnyítették az érzőbeavatottak járását, hát még játékos csiszonkálását a jégen.

100

A lovak, a tehenek, itt-ott a kutyák is szabadon birtokolhattak keresztény nevet, mégpedig rendszerint azokkicsinyítő, gyermekiesítő alakját. „Julcsi! Sári! Rozi!” - több mázsás húskolosszusok fordították hátra busafejüket, s helyezkedtek fejési állásba az ilyen kiáltásokra a langymeleg s szinte langyhomályos istállókban.„Sanyi, ne, Frici, te!” - szólintgatásokra jóvérű pejlók lassították vagy gyorsították a vágtát a hangsúlyminősége szerint.

Hogy Hektor alakját már ifjan szívembe fogadtam, része volt ebben annak is, hogy simogatásaimat barátihozzásimulásaival viszonozta volt Raisz Károly ozorai nagyvendéglősnek hasonló nevű (s futóképességű)vadászebe. Tragikus kimúlását magam is azzal a mély megilletődéssel fogadtam s emlegettem-fájlaltam aszokásos gyászévnél is tovább, aminőt csak a család belsőbb tagjai iránt tanúsít akár a távolabbi rokonság.Neve mindmáig szellem-erővel jelenít meg rég kihűlt nyarakat. De hány hullt névtelenül pogánymegsemmisülésbe, olyanfajta limbusba, mint a meg nem keresztelt lelkek, hány szívheztapadt bicskám,hűséges nadrágszíjam, az az első dupla élű korcsolya, az az első (még bérmálási) zsebóra és mind a későbbiéletrendre nevelő karóra! Milyen néven kiáltsak utánuk az örökös éjbe?

Mert Borka, lám, a könyörgésemre külön nekem ajándékozott, úgy értve, hogy csak az én gondjaimra bízottselymesérintésű tarkamagyar borjú a tíz szoptatási hónapon is túl, mindaddig, amíg a mészáros érte nem jött.Szörnyű vérengzések estek azóta, de mindezeken át megkülönböztethetően hallom Borka bőgicsélését asaroglyából, látom szememet kereső szemét, külön névvel nevezhető lelkét abban a szemben.

Nyugat-India forró övi ciklonjait, az Antilla-tenger iszonyatos dühöngésű hurrikánjait dallamos leány-nevekkel próbálják csöndesíteni az ottaniak, hasztalanul. Szentségtörés volt egyéni, emberi nevet adni nekik.

Nem tudok írni akármilyen tollal. Azaz tudok, de ilyennel mégis könnyebben vagy bajosabban, mintamolyannal. Minden megszokás babonát fejleszt. A Bic nevű, átlátszó francia golyóstollak egyike-másika hűtársa lett nemcsak jobb kezem hármas munkacsoportba társult ujjainak. És lám, tollaim is odajutottak, abba afénytelen s névtelen Hádészbe vagy Nirvánába, ahova a zsebkéseim, a nevető emléket sem hagyó cipőim, amillió sértettséggel eltávozott zseb- és karóráim, fog- és ruhakeféim. Egy szintre - legalább a kezdetiévmilliókig - csontjaimmal, csontjainkkal, tárgyi és gondolati - anyagi és szellemi - műveinkkel.

FAGYHIDEGBEN, LÁNGMELEGEN

A karácsonyi ünnepek, az iskola-szünet alatt is fagy-hidegvolt a mindig fűtetlen tiszta szoba.Megjöttem este. A frissen húzott ágyneműközé rakta az épp kisült négy kenyeretjószívű-eszű nagyanyánk. Sohaotthonibb fekhelyet! Szürcsölt minden pórusommennyei meleget! S milyet aludtam! Noha- vagy épp azért talán - a rokkant nyoszolya,mely ott a zúgban állott,az volt a mindenkori hideg ágy... Ottterítettek ki nem is rég egy ómamót.Eszembe jut: most megy át rajtam az akülönös kettős érzelem -tárgyilagosan most emlékezem,milyen is volt tűz-melegenjéghidegben pihenni a vaksíri sötétben (két-tányérú mérlegen?)míg a messzi világ is így eloszlott,mint az az enyhe füstszag a lecsavartlámpából, mely még petróleumos volt.

101

A GYERMEK UJJA

Már-már szemét lefogniindultak ujjak, tisztességtudók. Dea szájszögletben kis haboképítették még hólyagocska tornyukat,bár döntögették.Soha ily hosszú ágyat, egy darabDuna s még egy darab Tisza között,soha ily keskenyet eltávozónak.Megrándult s meg az állkapocsfogcsikorgatásra, már hangtalanra.Így hát simogatást, vigasztalástvégzett a gyermek ujja, sőt becézést,míg nem akár a szobron, tiszta művön.

FÖLGEREBLYÉLT VASÁRNAP

Udvar földjére szépenfölgereblyélt vasárnap.A lányok mind fehérben.Ünnepre mosdva szállnakfecskék, gólyák az égen.

Ki lép gereblye-nyomra?Ki gondol lányra rosszat?Szorít gallérom gombja.Galambrajt sorakoztatáldozni a csatorna.

(Mikor hív már harangszó?szállni kisded s kamasz-korközötti zavarosbólmáris-tiszta kékbe,föl-föl vissza az égbe?)

TANYAI ÚRILAK

A kamrai rudak szalonnamennyboltjából a zsírszagbelép szabadon a szalonba,hol a hölgyek is fröccsöt isznak.Ha a gang ajtaja kinyíl,kútgém, csibe, birka besír.A megcsökött egyke-sorsú malacaz úr nyomában szintén beszalad.S új illat-hír, mintegy a kinti népé:nem vízöblítéses a WC.

102

Szűzi kacaj: futkos a fiatal(vakációra megjött) lány serényen(s attól is tisztán), mint sár-elemében:hínáros tóban gyémántfényű hal.

HAJDANI HÚSVÉT

A HARMINCAS ÉVEKBŐL

Bang - mond a torony s rögtön újra: bang!Rajban röppen s koszorúz a galamb:hit látható, fehér hit kék egen.Átváltozás! Heti gondtól szüzenfölfoghatatlant látni vél a szem.

Fülel a száj, békét szomjaz a fül.Úgy töm pipát sógorom, hogy leül.Tehén néz hátra jászlától; aligegy far-rugás, egy anyád istenit.

Itt hát az Ünnep: A Várakozás.Hogy véglegesen lesz valami más.A levegőben szimatnyi szabadszeretet. Estig tart a pillanat.

NÉPKONYHA

A HARMINCAS ÉVEKBŐL

Bádogbögréket oszt - könyörületesség?Veszik át reszketeg- ki ne löttyentsék! -

szinte földből kinyúltSzent-Jób-szerű kezek.

Hitetlen áhitat:a Múlt

etet-itatsírbaszállt nemzetet!

103

KERESZTÉNY HUMANITÁS

1

Valahányszor becsuktama bicska-pengét(puszták neveltje): emberré újultam

hisz gyilkos is lehetnék.

2

Kihajtottuk (mert bicegett)a kis borjút a vásártérre.Otthagytuk. Én - hátra se nézve -

egy darab emberségemet.

GYILKOSOK

Lábon állt még a fele búzatábla.De megjött - anyánkkal - a déli étel.Volt csak rövid fegyverletétel,

hogy a még talpon borzongók előttleraktuk a kaszát. Erőt

gyűjtve gyilkolni keményen tovább atestvért mind, az egy őstől eredőt.

ÖRÖKÖS HÁLA

A napfény, a tavasz, a nyárbeköltözött a búzába;öltözik át a munka márszabadságba, boldogulásba!Forognak a hű évszakok,bért, hozamot pontosan hoznak:ahogy az aratás nagyobb,úgy emberiesül a holnap;ember kezében úgy forognagy kormánykereke a sorsnak.

Egy rezzenésnyi hála villantvalahol bennem, valahányszorfölgyújthattam a villanyt,megindult velem a vonat,melegen ehettem az ételt,besuhant egy rég-rótt írásbólfejembe egy hű gondolat:

folytathatom a születésem.

104

EGY A NYÁJBÓL

Megúsztatták, kopaszra nyírtáka rátestált húsz feles birkát - :küldte a vén juhász a hírt -Buksza telt: kapu nyílt:mehetett a városba őszre,(a biblia-szagú jövőbe)ki minden falat telefirkált:a jerkék nyári fürdetője -Oly emlék-falkával mögötte,hogy számadó-e, számvevő-e,nem tudta végül vénen ő se:tollával ki is írt.

CSALÁDI KÖR - CECÉN

A túlmagas két parasztágy felettfali táblácskák, névjegyekgyanánt nagy

betűkkel, mintha megannyi családtag,nem írva alá csak keresztnevet

- János, Pál, Máté, Lukács -részéről jött volna sürgős tanács

(mikor is keltezett?),afféle Káin-kori üzenet

tudatva, hogy

El sose fogya Szeretet!

„Soha? Soha?”dödögi gúnnyal, hogy ma ez mit is jelent,

az ateista diák-unoka;vagyis tanácsos pazarolni, hogyízleljünk egy kis jellem-végtelent!

Arrébb megróva ezt a hangot komoranKálvin csupacsont képe. Még odábbÁrpád, ahogy vért üteréből ont,hat ős-társsal így alapítva hont.Még arrébb ahogy Zrínyi kirohan;toronyból Dugovics pogányt leránt;

tör buzogánnyal Bizáncra Botond.

Körben tehátaz egész valóságosannevelő-példát-mutató család.

Jobbik - familiád?

105

Beleszámitva rögtön nagyapát,mihelyt belép, elköhintvén magát:csosszantván ajtó elé a klasszikus kapát.

OSTROMGYŰRŰ

Nem adj a föl a legmordabb iparváros dédelgetését, hízelgő közelítgetését a nagyatyai Vidék, a nyájaskodóTáj, a le-lepisszegett Bukolika! Eszeveszetten vágtat a nemzetközi expressz, ő tudja mire jó célja felé, de asín két oldalán csak nem maradnak el a nők-fabrikálta tyúkketrecek, az ágytakaró nagyságú zöldségeskertek,egy madzagon legeltetett kecske, sőt kismalac, egy bármily rövid kötélen, de mégis szélfúvásban száradóing.

Mondhatni versenyt tartva fut velünk, az ablakban könyöklő utassal egy kerekes kút, egy futóbabból neveltfilagória. Kígyóként siklik a bokrok közt egy gyalogösvény, a lombok el-eltakarják, de csak előszökken, nembírnak vele. Egy karcsú napraforgó, oly magányosan, mint egy keleti dísznövény. Amott egy fűrészbak, egyásó. Sőt egy ugyancsak használat-fényesítette vasvilla, mégpedig parányi trágyadombba szúrva: a küzdelemszünetel, de nem áll meg. Mert ebből az ajnározásból nem hiányoznak a harc elemei sem. Ki vezeti areménytelen ostromot, vajon milyen távolian rejtelmes vezérkar? Nyilván szemük elé tartott tenyér alólfürkészik a jövőt. Burns, Csokonai, Petőfi? Elsuhan az utolsó bakterház almafája, elenyészik mintegy avasak pokoli csattogásától az utolsó fűszál.

EGY ESTÉM OTTHON

Mint legrégibb családtagjött ki a konyhából eléma csirkebecsinált-szaga légytelenített sötét előszobábas egy ajtórésnyi fény.

Itt kellett magam összeraknom.Míg táskát, útiolvasmányt letettems új napszemüvegemet vigyázva.Itt kellett összegyűjtenem a lelkem,hogy befogadjonotthon és mult - mert: mi vagyunk (mi: én),ha nem élményeink e tünde túlvilága?(A könyv szerint a táska tetején.)

Lakozott - égnek hála - szellem- és ébredezett - köznapibb is bennem,s azonnyomban - emlékezetemben? -nem: valóságosan létre riadtsejtjeimben, de úgy ő (ez a szellem),hogy szinte parancsa alattigaz valómmal korcsolyázni kezdtem,hintázni, kergetőzni, rögtön olyirammal, hogy nézésre bár komoly,sőt néha komor arccal: át-

106

korcsolyáztam a vacsorát,át „hol az olló”-ztam az éjszakát,a falióra háromig számolt szavát.S csak reggel, fölkelőbenkászálódott ki megvetőn belőlema „törvénytelen” (zabi-szerű) ifjuság.

Ültem, ülök. Mintha lett volna - lennemás tovább, mint semerre.

AZ EREKLYE ÚTJA

A Bakony rengetegje! Hajósnak az óceán végtelenje kínált olyat, mint betyárnak hajdan ez a menedék.

Meg az a pici kis pisztolygolyó. Rezembe jutott, meghengergettem a tenyeremben.

Végül is, a pandúr-hurok végső szorításából Sobri ezzel nyitott utat, ezt küldte a szívébe, Tolna és Somogyhatárán, a lápafői pusztán, Ozora fölött.

Megkaptam a golyót is, az előtöltős pisztolyt is, a sógoromtól: Nálam illetékesebbek kezébe került;emlékeimből is léggé oszlott. Egy fegyver-beszolgáltatási rendelet idején; a „nyomozati vonalon” hozzánk iskiszállt közegek érdeklődése, majd tanácsa folyamán.

SZEMKÖZÉP

Nos, ha úgy fordul mégis: az ólmotide a homlok-középre. Ez a „szemközép”volt (Pálfán) az adventista,- a Jézust-váró nénikékkörében a befogadó csókhelye - olyanok hite-adta:vagyok tán máig tőle tiszta -Hulljak karukba vissza.

VIHAR ELŐTT

Minden szak-fényképész-csinálta képharsogó hamisítvány volta szegényekről, sőt a „jobbmódúakról”. Mind megfontolt hazugság, falhozállítani a jövőt. Varrt, vasalt ránkhetekkel előbb már anyánk,szabott magának is illő ruháta simontornyai divat szerint,ha városba kocsiztunk s végül ismegérkeztünk - lám, hogy is és miképp? Itt,

107

nos itt a tárgyi - nyomozati - adat, akárbűnügyi múzeum számára is:havasi, jobban megfigyelve: alpesi a táj,csermellyel, fahíddal, sőt zergepárral, mely előttállunk csoportban, bátyám trombitával,néném strucclegyezővel, és műpálma mellett,így néztünk merevena mai napba, színpadon színészek,vádlottak bírák előtt, katonákkivégzőfalnál - apám öntudattal,vastag nyakában s lentebb kovácsmesterimellén a híd-ív-szerű óralánccal s annak közepénfüggő gyanánt a kisded iránytűvel, várva-állva biztonbár tengeri vihart.

VÉGSŐ EXODUS

Hullabűzt hársillattá gyúrva át,majd szétfecskendezve a levegőbendolgoztak gyáriparilag a fákX.-ben is, az Ó-temetőben.

Most a hírnév van soron, a dicsőség.Szűr s szív még mélyebbről gyökér meg ág.Vegyelemzi 48 helyi hősét,a „hadi dűlő” néhány szivét, agyát!

Több nagyapáét pumpálja kia földből olajkútként a Jövendő:a Szakértő Halál, mi jó neki:nekünk s mi még sárnak visszavetendő.

Ott lent megint mind ősanyag leszünk?! Dete is velünk? Te, Lajos Kállay?Mi marad meg abból, mit kezünkrebiztatok Cél s Út szivós árnyai?

Csínján velem majd, bölcs hársak, akácok:bírák, vegyészek! Végső szó jogánfedjétek föl, e szívig ha leástok:kiáltó vétóm volt a csönd s magány.

108

IDŐ-KÖSZÖNTŐ

Kürttel, kemény vezényszavakkalmarsol felénk új április.Őrséget vált az est, a hajnal.Volt már előörs fecske is?

S nem menekül a nép. De tapssal,dallal biztat ily hódítót,mely aggot, csecsemőt leszabdalaz idén is félmilliót.

FOGLYOK

Foglyok, legkeservesebbek itt ezen a hó- és kakukkfűszagú fennsíkonvoltunk, meg otta járdára kiáradt kávéházak teraszán.Föl-fölriadva, merre volna mód kitörni.Meg a zsöllyében, a repülőben.

Miközben hajlongtak, hol pálmafák a szélben, hol fenyők,a boka körül zajló rue Royale-ok.Föl-fölszörnyedve, hogy hol a zár, hol az ajtó,a fal, csak átkopogni, hol a hágcsó, hiszen márszájban pecek, kivégzőkendő a szemen.

Semmit, de semmit nem tehettünk lám, velük sem érdemest,a hangszálakkal, a pillákkal sem, csupán mégaz eszelős gondolat, ha keringhet.Mint lámpaburokban a légy.Gumicellában Hamlet halhatatlanul,ebben a messzi tartományban.Hol szabadon jár föl-alá, hangjáról ítélvemi is? - a tigris?

FEJEM

Fejem kemény bazaltkő, vak-tömör-golyót bele! robbanó dum-dumot,és gyönyörködjem magam is, ahogymilliárd csillag-törmelékre tör!

109

RÁCS MÖGÖTT

Kassák utolsó fényképein,utolsó könyve borítóján a nyolcvanéves arckazamaták vasrácsai mögülcsontosan, ráncosan, sóvárana pillákra függönyként bomló szemöldök alólmáris a másvilágról fürkész felénk, hangtalan;ráncok fércelik szorosra a száraz ajkakat.

Nem nyugodott bele semmibe.Abba sem, ahol most raboskodik.

Ahova vágyott: a jövőnekbörtönlakója. Abban iselszánt éhség-sztrájk szervező.Hallgatom, hallanám mind szomjasabbanfal-morzéje kopp-kopp-jait.Ki fejti meg?Istent is szólítgatta - ő!tegezve, mint legvégül annyian,a Munka, a Szép Szó, de még a Válaszmordályégető köreiből is;engem, az annyi rács-kilátáshoz sem jutottrabot kivéve!

VILÁGREND

Lemondtam a csillagvilágról.Miért? Mert rend! Rend! Szolgarend!

Csak fojtóbbá teszi a távol.Cella végül; ha belelátsz jól.

Milyen szabad káoszt nyit idebentagyad egy sejtje! Milyen végtelentalkot egy villanásnyi vágyból!Az a való, mit Isten így teremt.

Lakóházul lelkünknek ácsol.

MEGLÁTHATTÁL VOLNA

Megláthattál volna azért is engem,mert, Mindenható, ha vagy s látsz valóban(mint rég ama Szem a szentkép-keretben)mert nem zavartalak, mert nem kopogtam,

mert nem riszáltam feléd sem sebem, sem

110

érdemem, hogy nézd: így jártam nyomodban!Illemre nevelt anyám: nem esengtems rátartiságra apám: nem tolongtam -

- s igazmondásra épp a - Hit- a hited? - nevelt, hogy így, magamba kivetetten,e földön itt, veled vagy ellenedben,

magamféle is kezdhet valamit -Nem voltam könnyű fiad. Ígyvégy számba, ha ürül hely a Seregben.

LÉGKÖRI DEPRESSZIÓ

Vihar! Megint? Directe mintha- „egyből” szánkázva át a fölkevert vizet -

emeleti kis szobáinkba,ide rohanna! Libeg

függöny és abrosz, újságlap és könyvlapadva cinkos jelet -

Mint akkor a közénk-mögénk lopózottötödik oszlop:

a hátulról döfő előhad!Ki árul el? Mi lesz veled?libben meg épp úgy az ideg;az annyi „viharos kor”-tmegszenvedett emlékezet.

Ki üt le orvul, kinek inthetsztestvérkezet,

ha majd megint...? Már mennydörög:a förgeteges gyors dühök

vidéke itt ez:ez a vak bolygó! Ki mondja, nem úgy lesz

megint, ahogy... Eb-ösztönödnálad is jobban tudja, hogy...

Mit sose tudhattál elébb -Tetőcserép

zörög s patakzik. Parabellumként ropog:ver golyót az ablaküveghez,végez sötétítést a jég...

Mit tehetsz? Fogod megint - megint! -

egy nő kezét.S egy gyermekét. Míg odakint - :

mást nem gondol az ég!

111

FÖLSZÁLL A KÖD

Tisztul a ködtől a vidék.Új s új vadliba-ékhívja szárnyalni a szemet;tágítsuk együtt az eget!

Nem ejt az ég egy csepp esőt sem.Patak és csermely hegytetőknekolvadó havától dagad,hoz le gyors karolásokatföld felett, föld alatt -

Ügyel a csőszködésre rendeltNap a földre, hol minden tágul.Egyet szólít hiába társul,engem, a szív-fagyba zárt embert.

IDEGENNEL

Befolyt negyedórára az öregségminden tagomba. Majd lassan kiment.Mi volt? Fekszem undorral idebent.Ocsmány szeretkezés volt. Hogy szeretnék

kirúgni végleg minden idegent!

JELENET EGY DRÁMÁBÓL

Halálfélelem? Ismerem. Elért.Sajnálom elvesztegetni hiábaminden egy napomat már - percemet! A fösvényéhével takarítom, őrzöm őket,csurgatom ujjaim közt, így magamban.Mi végre? Nem tudom. De kincseimelrablójának érzem: szó szerintibetörőnek, ki rámtör s fosztogatjaarany magányom... Írj levelet, esszét,küldj bár kötetnyi verset -

...Itt hever,polcnyi csupán a kiválogatottból.Letörlöm egyről-egyről a palack-pókhálót, beleszimatolva éseltolva a dohost, az ecetest,a fa-, dugó- s egérszagút s a rengetegösszepancsoltat - végre korty, ahogymeg-megforgatja azt is a gazda nyelve,kikérdezve, hogy nem „Nyúlós”-, nem üledékes-e,nincs-e stichje, s van-e jó maligánja,

112

s csak azután tölt, előbb a sajátpoharába - fénybe tartva: nem „törött”-e -majd sorra emberbarátaiéba,némát bólintva, hogy mehet a magosra,igazítva a gégét szem-lezárvaküld hálát - áldozó füstként az éghez.

- Örülök, hogy legalább ehhez értesz.

MIT SÚG A MARIHUANA

Butaság mámora! Az agyha behomálylik! S lám az aggmegáll az utcán tétován:hova is indult? S mosolyog:oda vagy vissza már talán?s nem mindegy? S valami örökvillámlik bármi cél mögött.Oh, lényeglátó vaksiságvigasza: hogy az okosokaz igazándi ostobák!(Ha úgy is mindegy a tovább!)

Mint szabadító-italát:napi szesz-adagját a részeg,köszöntjük mi, bölcs vénekelsúlyosodását a szívnek-észnek:attól könnyebbül a világ:működik jól a nesze-addsza mérleg.Legyűrhetetlen valóságfölé emelő kapatosság:oh percnyi tudat-kiesés-ajándékozta enyhe spicc:kortyaiddal is te segítsz:legyen a tekintet merész,bár semmik semmijébe néz.

UTOLSÓ ESZTENDEIBEN...

Utolsó esztendeiben Tibor(Déry) úgy írt, hogy jobbjában a tolls bal keze ügyében, végül már a zsebben,lapos üvegben tömény (paraszt) alkohol.„Mint tengerész a fergetegben”szellemeskedtem újra s újra,ahelyett, hogy áldtam volna a bacchusi Múzsakegyéből ajkaira szálltmosolyt, a mentőöv gyanántveszélyt-hárító adományt.

113

JÁTSZMA ÉS HELYZET

Ne ródd meg a vént, ha szesztegyre sürűbben, egyre mérgesebbet

krákogva, leereszt.Nyeli ő orvosságul ezt.Még azt se kérdezd, mitől szenved.Tanulj önpusztításig önfegyelmet.

Segít átkelnedcsak az efféle művi éber-álom

e csupa rémképtől valós világon.

Mert hát mi vár? Kanál-adagban is: halál.Halál s az elem: feledés!

Egy a válasz tehát, ha magad is belépsza játszmába s adut ütésre kérsz,

kijátszva tíz-húsz percre bár(tudat kontrázva) mi őrjítve fáj.

Ez a helyzet, ez a nagy helyzet:ember vagy s az örök vesztés-nyeréssorán az üdv, ha daccal leereszted,

mitől állati lesz megint az ész?

Így oktatott a vén, a sátáni hatalmatis tisztelő - úgymond - szabad pap!

S megcsillant, mint ősbarbár áldozármarkában a pohár.

BESZÉD BOTOMMAL

Tréfából vettem sétatársamul, demost már ő nem bocsát el, ez a bot.Agy-szellőzéskor estelente

hű társaságban ballagok.

Tekintettem előbb, mint jó ebet.Érzem egyre közelebb hozzám:Tagom lett. Ki gondolná itt az utcán:

három lábon megyek?

S elgondolhatná-e bárki, hogy nekemkinál még derűt is (nem bánatot)ez a bot? Mint mikor „jöjj, gyermekem”

kezet anyánk adott.

Megyek s ha - mondják - korosodom is -mintha felnőttösödne mindenköröttem - hogy hívjam? - közösség, isten,

jövő? Súgva: ne félj, de bízz.

114

Tudom, hova visz ez az út,ez a bot. De míg van bennem kivánságpörgetni őt is, mint rég legényi pálcánk:

oszlassuk csak a bút!

GAZ ÉS GYOM

Virágba nem borult a gaze jobb negyedben sem, ahol a neve: gyom.De hogy fölmagzott, hogy fölnyúlt a pimasz

sehonnai az ápolt talajon!

RÁADÁS UTÁN

Meghat még mindig ez a ráadás,ez az ajándék októberi napmeleg,

ez a még egy és újra egypuha tenyérsimogatás.

Mert hisz a szokás, a - nem ugyanaz! - megszokásszerint lehetne más:

csitt-csatt szél-pofozás, jegesjárda-adta farbarugás.

Hálára indít:ez a - egy kis családi házkonyhatűzhelyétől eddig

áradó, meghittvilágméretű gondoskodás:

Isten-hit ősévszakát hozza ez az ősz.

Megköszönöm, Gazdám, öreg szív,hogy viszont-nemlátást is így köszönsz.

A FALEVELEK VÉGSŐ ÚTJA

A falevelek végső útja! Nemaz a halk lekeringés csendesenágak ég-magasságából a földre.Nem az a szűztiszta hullás! Hanemahogy már ottlent loholnak, pörögvebokrok alól, sövény mellől be,a pocsolyába, majd a csupa-sárhatárba, szerte, szennyesen!E holt kezek, e zörgő tenyerekhalálmenetét nem őszi szél kergeti,

115

hanem - érzed? - tavaszi: kikeleti!Menyecske söpör szemetet.Mért emelné hát pillanatra bár

tiltakozva kezét -jobb ha leejti: Mígs még idejénfőt hajt a vén.

KÖLTÖZŐ MADARAK

Mozdulnak, mocorognak - útrakészülnek ők is? - : derekambólköltöző madarakként ezek atélire odafészkelt szúrások, fagyra-kényesnyilallások. - Jólesik nekik isa Nap lávája odafentről,idelentről meg ez a parázsló homok.Jó játszótársaként a Szenvedésnek(az Elmúlásnak) képzelem látni, szinteszemmel fölöttem, hogy szállnak az égres lebegnek el testemből a kis és nagyfájdalmak csapatostulvissza szülőhonukba!

KÓRHÁZI EMLÉKKÖNYVBE

Egyik vagy másik Nemezisbesúgása, amidőn az Úr

szólított volt, hogy eleibe menjek,közbeszólt nejem is:

nem vagyunk még à jour!Igérjenek bármit a Mennyek

(dísz-sírhelyet, köztéri szobrot)adj még, Uram, de itt,

de együtt, bár félszáz vénába-oltottinjekcióval treuga dei-t!

1980. IV.

BŰNÖS

„Jó színben vagy!” Mondtad vidultan:fölszabadultan, mintha mégte is bűnös volnál halandó voltomért -

Nem szóltam. Mert hisz úgy van.

116

BUZGÓ REMÉNY

Rongyos és foltos: szakadoz a tegnappatyolat-tisztán feszülő nagy abrosz.Latyak a földút. Ragyog a vetés hó-leple, ám alján mozog a vakondok:

indul a bősz fel-

támadás - érzed? - kitakart tömegsírhullaszagával! Süt a Nap. A szennytől,mintegy a bűztől nemesebben égreszáll az ős Szülő: makulátlan arccal,

orrt se facsarva

zengi (fényhangon): közeleg, mögöttemsiet Ő is már a keresztre vont, majdszennybefúlt, ám most... Ugyanúgy úton van,újra hozzátok vigaszul az évi

örök-Igazság!

*

Nos te is, jámbor mosolyú öreg, húzda kirótt pályán napi vállalásod:a divatmult (még talyigás) ekét, ígyvallva hívő (vagy hitető) vigasszal:

mag alá szántunk!

ITT ÉS OTT

Hegyi ház ablakaiból,Budáról nézve, amikorPest parthosszán a lámpasoregy perc alatt kigyúl; - a szívelevenébe, az én jonhomba is- emlék? vagy sejtelem? - hasít:egy állati - vadállati -föltátott állkapocs agyaraivillognak a növekvő sötétben,megtestesült barbár düh acsarog,hogy átszökkenve a Dunátkarmába kerítse Budát,szaggatva darabonként falatot,nyeljen éhére Nyugatot -S én itt vagyok. És ott vagyok.

117

POR

Hord itt különös port a szél.Hordott mindig is a szemhatáronbetyár-ló rúgta port, örökreszétdúlt falvakét, klastromét.

Töröltem szájamról a port,pillogtam kőport, hamuport.Mostam képemről pernye-kormot.Por, por, történelmi huzatban.

Pest romjainak évekigköhögtető por-számuma.Deresen kiporolt gúnyáké.Arrébb lökött aktacsomóké.

Ahogy a sírból fölkereng,gyors ásók, lapátok homokja.Kánikulás szántók pora,kanócz-füsttel futó úté.

LENT-FENT

Lent lobogókkal lassú körmenet haladtdalolva hol keményen, hol szerényen

munkásindulót, szent zsolozsmát.Fent a repülőtiszt fejében

villanatként váltott a gondolat,lett lágy hitből vasakarat:

s hozták a bombák mindannyiónk sorsát.

ÁRNYPÁRBESZÉD

„Főkapu nyílt s dőlt ki azonnal”...

A motorkerékpárosokaz oldalkocsikkal, ahogya feketekabátosokszirénáztak, a kürtösökvoltak az ördögök,kárhozat-előhírnökök,bukott akarat-angyalok,fitogtatva ifjúi merszetvíg előzésben versenyeztek- két kontinens volt már a pálya -,egyenes derékkal a gépen

118

Cél, Hit: Jövő mintáiképpen;épp azért, mert ők, mint a máglya:megfagyott kétoldalt az utca.Mindenki tudta,mit hoznak falaink közé: „A végvette - hallottuk - kezdetét.”Kihagyott mellünkben a mégfolytatni méltó faj: az ősi Népszívverése. Ki. Látod, meddig.Egy történelmi másodpercig.

VIZSGÁZTATÓ HALÁL

Hőskort éltünk. „Hadikockázatok korát!”Vállalva hullák és dögök között, mi:azt, ami kellett. Mi s nem ők, a katonák,a lehasalók tüstént, hogy dörögnikezdtek a bombák, a fürgén fal mögé szökők!

Mi civilek, főleg a nőkálltunk, ízleltünk, alig mérlegelve, mért,- kockázatot? Valamiféle - kéjt?

Szomjazva már kábító veszélyt,azt a halál előtt

szerelemként mindent feledtetőt,mely kezdetet és véget összeköt.

JÉGFÉNYŰ HOLD ALATT

Helyén még mind az őrszemállás.Faköpenyek kaszárnyasarkokon.Szuronyos föl-lelépdelésre várorom.Vad helyett embert leső fatorony.Egyszemélyes kőfülkék kémlelő:kilövő-résszel. Magányos betonbunkerek. Megvannak mindannyian,üresen a jégfényű hold alatt.De az ellentét a veszélytudats a belenyugvás közt máig feszültreajzza a fület. Oda a szent ügy, decsak nem vegyül az elháríthatóságeggyé az elkerülhetetlenséggel.Ha minden nesz - az ólakban is - elhal,úgy tetszik („rémlik”), nem a domb mögül, dea csillagok közül jő ütközetzaj.

119

A HÁBORÚTÓL RETTEGŐKNEK

Mi az egyetlenpatikaszer a halál ellen?

Rég kitalálta az emberi szellem!Képzelettől függ csak a veszély.Mert bárha Ő; a Szörny, ide is ér

bármily rettegtetően:dehogy bennünket,

kaszálja már csak hűlt helyünket.Mert vagy mi, vagy Ő! Mert időben,

sem térben nincs közös jelenlét- hirdette a Kezdet s Vég rendjét

a fő Úr, az ős logika-szavú.És hirdetheti ma ború-oszlatásul az új Isten-agyú

Tudomány: hogy törhetne háborúreánk - észlelhető?

Mihelyt belép bolygó-lakunkba Ő:mi abbólugyanakkor- à Dieux!

TÖRMELÉK-TURKÁLÓK

Kötelező lett menekülni. „Kiüríteni!” Megfutástrendelt maga a Fővezénylet. Statáriummal. A lapulásthőstettnek dobolta a szív, magyarázta az agy.Nem a klasszikus választást, a Szabadságot, vagy Halált:lőtték e kettőt együtt - is, is gyanánt - reánk, a várost körbekerítő hadak.

A bűnözői adottságok: az álnév-viselés, az okmányhamisításlett ápolandó jó tulajdon, megannyi férfi-kvalitás,diadalra immár - vagy őrizni csupán - azt mi volthajdan mártiriumságra ok:odavetni egy Holnapért sok Jelent, míg hulltak bombák s röplapok.

Szorult a hurok. Eleven nyakak köré is! De kinek s miképp:erről itélni különült eleve naponta szét a néptáborra, majd felekezetre. Döglégy-petéktelevényeként szaporították a szavak, szavainke rémálmot s a vakreményt.

Kivilágultak tehát, tündöklőbben, mint a havazás-elejicsillagképek a becstelenségnek őskori öntörvényei.Ám - : hova így innen? Aki tehette, kaszát vásárolt, ekét!Mi magunk is... Nem öreg tanyánkra vágytunk, hanembarlangba, ős bomba-biztosba, sziklahegyek mélyeiben,

120

cölöpházakba! Ingoványba, hol még hiéna és tigris az úr!Távoli, kőkori nyelveket tanultunk. Én újra vogulul-finnül (most sem angolul).Barbárság barbárságok ellen? A réginél rosszabb az új?Pogánykor fenyegetett ismét? Hisz el se ment! Ott várt örökfényben egy-egy felhő mögött, tudva, hogy az is elvonul -

El is vonult- átmeneti árny! Nyílt fülünk újra fenti hangra: légyfondorlatos! Cserélj köpenyt, nőt, szótárt, lesd az ősi Égtanácsait, hogy mint ő, az Eszes Hajós, jól haladj- meghallván, de mégsem követvetündéreitek énekét.

Mások, mint József ama Máriának és annak a kisfiának, úgynyergeltek öszvért, raktak gyors batyút,majd megint mások... de feleútról lám, egyre többen:- visszafordultunk. Itt vagyunk. Nem másként, mint akikottfeledtek valamit elmenőben,s most rom s üszök közt keresikegy fundus, egy - kimondva érthetőbben -tisztességtudás törmelékeit.

DIADALUNK

Próbáltam én is kisimítanimeg-megdagadó, meg-meglappadóóriás arcán egy-egy rángó ráncot,fájó fintorgáste Föld nevű égi szülöttnek.Ekként kezem nyomával:buzgó ujjaim nyomául isfiúi hálám tanujelével

röpül, forog a vaksemmibe, míg szét nem röpíti

az undorodás, vagya Fényességes Robbanás

hogy kézbe vettük.

KÉT FLASH-VILLANÁS A MULTBA

1 RUE BONAPARTE

Belestem, be mégse nyitottama pici könyvkereskedésbe.Monnier Adrienne-ébe. Délben ottanszorongott korszakom óriás nemzedéke:Larbaud, MacLeish, Hemingway, Paulhan, Breton

121

vitázva, tisztázandó: tovább él-ekulturánk, vagy örök lesz-e rajt a por, a rom,mit dönt rá Gide-nek s Nietzschének Isten-merénye.Beléptem. Nem tudhatommáig emberi fajtánk sorsát.A fürge Adrienne rögtön kiszolgált.Kullogtam kifelé, halandó,illemtudó, megváltatandó.

2EMELVÉNYEN JEGYEZGETVE

A kálvinista lányok! A gazdagok! A Felvégegyetlenkéi, kik nagyünnepen mégdédanyjuk bőrködmönkéjét viselték

templomuk udvarára gyűlve,s onnan sorjázva be külön helyükre:

büszke pillájuk úgy lesütve,hogy csak a lépdelési illemősnyelvén tiltakozva mindenkamasz-tekintet horga ellen - :

Sárák, Rebekák, Eszterek,mi volt az út, míg vén - szép! - szemetek

hű szememet lám ily egyenesenfaggatja, hogy talántánmár némi gúnyt is hunyorog

ezenaz aggkori tsz-otthon - otthonotok -rendezte író-olvasó találkán.Így repülsz; kézközelben, zümmögve, itt az asztalon

de fölívelve mindahányszor hirtelen,ha azt hiszem, most elkapomlégy-szálldosásodat, történelem!

A SORBONNE KÖNYVTÁRÁBAN

Néztük a szép koromfekete főt,a frissen-doktorált kisasszonyét;barbár kanyarjaiból az eszmekettős erővel tündökölt.

A diák-vágy annál jobban szerettevolna teste leglényegét,

a fényt, mely abban a sötétben ég.

122

A PONT DES ARTS-ON

Megalázott, de szinte térdre,a híd lépeseiről a Nôtre Dame

terére lépve,meg engem első látásra a látvány.

A szemmel fogható történelem.Fölemelt mégis: no lám, a hazám!Az új hon, melyért Vereckénkről leszállván

a valóság s az álomköd határánmeg kell a küzdést kezdenem.

Már azért is, mert ilyen árván.

FORGALOM A CONCORDE-TÉREN

Annyi szem látta! Annyi elme őrziromlatlanul magában szerte a világonahol ember él, hogy már ez a térki sem múlhat a mulandó világból,az emberi tudatból: a történelemből.Földiek - bolygóbeliek - itt- jövővé tartósítva a multat -bábeli műbe kezdtek, szándéktalanul,de épp ezért siker igéretével.

Nincs külön, nincs egyén, nincs más, nincs hogy ki vagy te: mint te,

olyan közösen egy a rend -már nem is emberi. Ilyentcsillag-pályán vagy füvek alattkialakult törvény teremt.Ne hőkölj, ha fölismered:termesz-bolyban sincs több magán-tudat,mint itt, ahol te is - eleve rab -mi sejti - szépérzékeden átélvezed a harmóniát,te sem vagy külön akarat.

Megkönnyebbülten, biztonságosabb lélekkelösszekalkulált elemekbizseregnek, keringenek,követnek vegytan-diktálta célt.Féltheted, mégse félted magad:

non omnis moriar!nem hal meg, aki amiként is élt.

(1979. II. 26.)

123

HŰ EMIGRÁNS

Haza az húzott, ami elűzött:az ország szolga-volta.

Szabadság! küzdök, egyre küzdök:ne legyek hazámnak se foglya.

HAZATÉRT EMIGRÁNS TÁVIRATA

Lényeges átalakulás (hogy agyatok ott messze is megfelelően alakuljon) az évszakokban történt. Az őszilombhullás most mint a hajnali kártya-játszmák utolsó, galopp-menete. Még a díszparkok jólnevelt nyírfái éshársfái, japán-cseresznyéi fegyelmezetlen gyorsasággal csapkodják tarka ábrájú leveleiket a közös halomba.Ugyanaz a verseny a mind korábban költöző madarak rikácsai közt. Tavasz, amint emlékezhettek, itt sosevolt, vagy csak oly véletlenül idetévedten, mint a márciusi mennydörgés. Kávéházak üveges előterében afűtött járdán esős heteket végigüldögélni, kiskabátban épp csak rügybontó gesztenyefák alatt fiatal villogású,még fiatalító napfénytől hónapszámra megújulni, ez még mindig hazaplántálandó reformjaink közésorolható. A hóvihar és a kánikula közt az átmenet csak annyi, mint a körhinta egy-egy szekere és festettállata közt. Amitől maga az esztendő is az elszabadult évszakokkal, az elvillanó név- és ünnepnapokkal mindgyorsabban forog. Meglepően hamar telik az élet, ha célja van, ha teljesedik. A szerelem, ha tennivalót ad. Aférfi-gond, egy-egy viszontkacsintással is. Ekként oly gyakori jelenség, hogy már-már láncolatszerű az ahajnali-alkonyi konstelláció, amidőn a Nap is, a Hold is fönt van - egymástól nem is olyan nagy távolságra -az égen.

A HAZATÉRT TOVÁBBI TÁVIRATAIBÓL

A lelkiismeret, mint madár? Olyanféleképpen csapongott, röppent ide-oda. Kalitkája elég szűk volt: nohaterjedelme jókora: foglalt körasztal, sarokban. Miképp került még oda is a lelkiismeret, egy nem is maidémosz lelkiismerete? Tájékozatlan jövevényünk, mint egy soknyílású galambház körül, tévelyegve hol itt,hol ott, fölváltva bukkant elő az asztaltársak szájából, majd bújt vissza, hosszabb-rövidebb szárnyverés utána különbén nem kellemetlen dohány- és már híguló vacsoraszagban.

Kezdettől hessentésben, könnyed, csaknem jóakaratú hessentésben volt része; ahogy poharaink fölűl a nyáripillangót tovaröppentjük, saját érdekében. Érthetetlen konokságával vívta ki ez a többihez viszonyítvaszelídnek ismert, ez a mi szelídnek ismert lelkiismeretünk azt a fokozódó ingerültséget, amely végül a kistársaság női tagjainak jobb kezét is elhessentő mozdulatra rántotta. Az elhárításnak hasonlóan habkönnyűfutamai indultak mosolyok édesítette szájsarkak ráncai, gondolatok-nemesítette homlokok barázdái közül.Lehetett vajon ezek mögött - már a kezdeti korszakban is az ösztön olyan működésére következtetni, aminőta mészároskutya rögtönöz függönyként rángó gumiajkaival, kivillogó agyaraival a féltett konc fölött, már azellentámadás hadállásában? Ilyet a mélylélektanok-köszörülte tekintetek sem észleltek, az akkori dioptriák-kal. Csak némely szociológiai fölvétel, anyagelvű statisztikákkal.

Ekként cikázott, le s föl, tördelte szárnyát ez a lelkiismeret, közelebbről megnevezve, az a közösségi-démoszi populuszi - ha kell nyelvtörzsi - tudat, amelyet repülhetnékre már nem is fontos milyen fészeknevelt, milyen ősmeleg erkölcs, indus-e, görög-e, bibliai-e vagy újabbkori-e, a kanti-hegeli s ezen az ágon amarxi-engelsi. Nemcsak tollait törte és zúzta, fejét is, legvéresebbre épp a legegyenesebb irányvételű útjain.

Vészmadárnak nézték? Nézték vagy vélték? Ide vezethető a korai ingerültség. Felesleges volt, többrétűen is.

Tetszetős közhely uralkodói köröket oly fokú - oly közellátó önzéssel vádolni, amely már önvédelmét isvakultan végzi. A szapora gesztusok nem közállapotokra, hanem lelkiállapotokra lehettek csak jellemzők.

124

Kétségtelen, hogy a szellemi élet köreit gyakran megosztja vetélkedés, féltékenység, kenyérirígység. De nemminden Olimposzon folyik olyan viszály, mint Árkádia fölött. Az Istenek idővel összeköszörülődnek.Összehangolják, összefenik érdekeiket, elsősorban persze a tapinthatókat, anyagszerűeket. Egyre többesetben elméjüket is, mind finomabbra, a civilizálódás mértékében. Az arisztokratikus hűbéruralomkétségtelen gyengültével eltűnőben az a szellemi feudalizmus is, amely a lenti közrendűek jelenét, főlegjövőjét csak a saját szemszögéből vette tekintetbe és használatba, védelmükről végül annyira megfeledkezve,mint a halandóktól magukat jaj-mentesen is elzáró indus istenfélék, akik már teljesen csak sajáthalhatatlanságukat tökéletesítik, vagy azok a tífusz-gazda tetűfélék, melyek mivel legzavartalanabbul abbóltáplálkozhatnak, tudvalevőleg a haldoklóra települnek, figyelmen kívül hagyva az utolsó percig, hogy annakhalála az övék is.

A lelkiismeretek szükségszerűen nem lehetnek tapasztaltabbak, mint mindenkori környezetük, nyugtalan-ságukat viszont épp az utóbbi nyugalma növeli. Elképzelhető az imént - képességünk szerint érzékelhetően -ábrázolt látogatónk buzgó, de összevissza röpdösése egy-egy ilyen olimposzi fényt nem eredménytelenüligénylő környezet, ezúttal nevezett asztal törzstagjai közt.

Ezek izgulékonysága csak részben volt indokolt. Világlátásukat ugyan a sakk-szaklapok is támogatták, ámegy esetben például a méhészeti közlöny egy félmondata mintha kifogásolta volna a könnyedséget, ahogy azanyanyelvi közös rég egy tanulmányát épp a közösség nevében utaltak át egy másiknak; ahogy az emberilélekszaporulat már közösség-veszélyes csökkenését emberi érdeknek nyilvánították. Igaz ugyan, hogy afejlődés egy fokán a külön-külön anyanyelvek nyilván megszűnnek, ugyanakkor a túlszaporodás világ-katasztrófával fenyeget - mindez azonban árnyalatosabb honi megfogalmazást kívánt volna. Ritka madarunkszárnytörő, fejsebző röpdösését voltaképpen ez fokozta odáig, hogy végül bezárultak azok az ajkak is,melyek úgy-ahogy teret nyitottak neki. Búcsúrikácsában arra utalt: ha legalább viharmadárnak nézték volna,saját érdekükben. Meg sem hallották, gyönge közhely volt, még azzal a toldalékkal is, hogy a viharmadárelűzése még nem űzi el a vihart.

AZ ÜDVTELENEK HITJELE

„Pogány őseink főistenének, Ukkónakalakját népünk emlékezete máig őrzi, aVasorrú Bába alakjában.”

Néprajzi megállapítás

Verik vesszővel a balta-rótta orcát,bár bádoggal ők borították.Büntetik bottal, köpködik: segítsen!Arra faragták: lenne itt is Isten!Állja özönét nyálnak és szitoknakaz a Kicsoda-micsoda, a Minden-tudó vasorrú, vigyorogva: holnaporrához, azaz alája az orrnakmedvepecsenyét, csókot maszatolnak.

Legyen kivel felezni mind a bűnt,mit elkövettünk s majd elkövetünk!

Legyen bocsánat!Megettük bár jól dörmögő Atyánkats befaljuk, törvényt ha az éhkopp ad,

a nagyatyát, az unoka-hadat,mint bárhol az ember árva fia!

Így - karban - az ima.

125

De csak nem csillan - kovából a szikra -nem itt a megváltás helyi titka.Nem lett az az Arc ország, hatalom:dicsfény se Keleten, se Nyugaton,

hova hívei vettettek, sehol -sehol, ahol

jobb sorsú (népű) Halhatatlanokégi hadában ekként nem ragyog,fölöttünk sem, testvér, ég és pokoljegyeként más, mint egy lógó vasorr!...

POGÁNY ISTENESEDÉS

Homoksíkság. Végtelen vasútsín.Széchenyi keze fut a mozdonyok előtt,

úgy, ahogy még tintába mártottlúdtollal húzott egyenest.

A Tiszában meg Vásárhelyi néz nyílegyenestelőre, rendületlenül.

Itt vannak őktársaságunkban. Ők a társaságifjai. Halkítja szavát

mégis a vén is az övék előtt.Valami viszály mégiscsak elül.

A vad vidék, ez a pogány is ittcsaládiasul, kezesül.

Beistenesedik.

TERJED A FALU

„Rég elhúzták az esteli harangszót.Ki az, aki még mostan is barangol?”

Petőfi

Félsor csak a faluvégi utca -Nyúlik a nap messzibb napnyugatra.Viszonozza hálásan a Napnakbúcsúfényét sorra minden ablak.

Szemközt, haza, újra. Haza? Múltba,hova viszed a vént ifjú utca?Itt kihuny, ott kigyúl egy-egy ablak.Régi hangot csak a kutyák adnak.

126

Se kolompszó, se csordás, se kondás.Minden más lett! Én nem vagyok csak más?Áll a falu - s lám rohanvást lépdel.Villanyfény küzd benne a sötéttel.

Csöng - röviden - még esti harangszó.Ki az, aki... szól? A közel homálybólfriss hangon cseng-bong Petőfi Sándor!...

ELŐADÁS

Hajnal! Színpadi függönyként omolt ategnap még vörös lomb a hóbaa Sashegy fáiról: a Várhegyetjárhatja most a szem s a képzelet.Buda vára! Szent színhely! Dísztelendidereg rajta a Történelem:lapozza rendezőként ma is aForgatókönyvet a História.Szakmabeliként bámulom, ahogyszövege szerint Görgey kirántja,vagy Damjanich máig vitézi kardját,vagy Dózsa, s beinti a Rohamot,a végső, a legvégső Hajrát,s előre tör! S hányan még utánas előtte hősleg. És hiába.

Megannyi sorok közti ábra.

Hogy higgye, aki hiheti,kerülhet talán emberirész is a Megfogalmazásba.

LÉGHUZAT TÖRTÉNELMI TABLÓN

Az abszolut monarchiák alatt keletkezett,a nagy látóhatárú ércmetszeteken, sőt festményekena magas frizurájú dámák, függő parókás főurak, de mégarany-pálcás, csatos, félcipős uralkodókjelenlétében is nemegyszer látható, olyan hatással,mintha kintről - de honnan is? léghuzat suhanna be(nem másként ahogy néha színpadokra) - :feltűnő gyakran megfigyelhetőegy kósza kis kutyaaz előtérben, de oldalt faroltan,de fejjel a teljesítmény feléhátsó lábát emelve, mintegya művész „félre” szavai gyanánt.

127

A VILÁGSZELLEM ÜZENETEI

Noszlopy Gáspár emlékének

Ferenc József, az agg császár-királyremegő kézzel írta aláaz 1914-es hadüzenetet.Ellenezte.„S a Kossuth-kutyák? - hebegte - rég e percrevárnak!” (ahogy egyszer egy lakáj kifecsegte).Tudata fölszínére vajon akkor ért,felelni kell az aradiakért?Nem számított, csak a csehekre.Egy vén agy alagút-kanyarain áta történelem ítélő szavát,s a teendőt is egybenazon a hűdött nyelvendadogta ki a világszellem?Többszöri rossz kapcsolás volt, dehátúgy is kimondta, fölmentve magát,a tébolyult hangförgetegben.Mozdulni így az idő sem tudott.Szállt céltalan a szó. És a kötélben a hurok,mit dobott kezdő gyilkos nyaka feléa halhatatlan kéz, a kiskőrösi kamasz látnoké.

TÖRTÉNELEM

Tovább, tovább! Egyikünk - elesett?Itt csak beállás lehet! Nem kiállás!

Feküdtem, lám. De kié is a seb?Éj volt. És csönd, mint Petőfi mögött s felett

a lózihálás.

A CSODÁLATOS MUZSIKUS

A fülekbe a Vazulnak szánt ólomöntés évszázadokra hatott. És mégis - egy zene-süketre is nyomorítottnépbe épp dallamokkal tölteni jellemet és jelleget, önbizalmat és értékhitet, vagyis reményt és jövőt: ez voltaz első látható csoda; amit az az árnyék-könnyű, vékony férfi mívelt; Góliátokat hátráltatva.

A másik taglalandó és méltánylandó csoda? Dávid mestercselekedetének minden körülménye és segéd-eszköze megkapta a bámuló magyarázatot: az ok a helyénvaló merészség stratégiája, az okos lábvetés, aparittya fizikai karhosszabbító törvénye, a higgadt szemrevételezés optikája. De mégis: a legfontosabb, a kő,ami végül is ám már eleve döntő lett, kirepülve a parittyából, oly céljatudóan, mint a lélek? Esett arról elégszó? Az ott hevert, a talp alatt, azért csak le kellett nyúlni. Akár a mi kisiskolás korunkban a kavicsért, atéglatörmelékért.

128

BEKÖTŐ-ÚT

Nyakigláb léptekkel s már-már eszelősenparókiáról parókiára egyre keszegebben

menekedett - menekedika már-már - lám! - megfogalmazhatatlan

igazával,amely egy - volt is valaha? - népé.

Osztja magáta zengővárkonyi.No meg a sajkodi.

Lúdvérclángként a társasgépkocsik-benyüzsögte meóti ingoványon.

Az a bizonyos egyszerű parasztfiúcska,Szalonta példájára, aki majd

világra jő:most mond búcsút az egyedüli:az anyaméh-meleg hazának,kötőtű-dárdával szivében.

Leteszi a fűzvessző utitáskátaz országút szélén az érkező.A baljóslat nagy szárnyasa

köröket ír feje fölé.Fésülködj meg, igazíts a nyakkendőn.

Fog közt homok. Ez van. S fogadásodulegy kortynyi becsület.

LENTFELEDETTEK

Megállt, meg, mégis a Prága-Trieszti.Gyorsan, az étkezőbe! Kivágott ruhák.Már jó szivarfüstjével is jó társaság.S a kéj, míg foga közül kieresztilábujjamat a fagy! Meg a: „Kávét? Teát?”S ahogy öledben, Sors, alig szabódvaringok, mondhatnom, puskini-szalonba.

S ahogy: „Jöhet egy konyak is?” „Jöhet.”Kezd rákapni a szeszre az öreg.Nyitott szemmel is el-elszendereg.S ahogy a havas kunyhók, fészerek,tündértanyák lesznek a messzi pici falvak,s ahogy még messzibb - elmaradnaklábbal falva a kifogyhatatlan síkot,a dekabristák, eszerek,mind a didergő lentfeledtnihilisták, narodnikok,a Vízakna s Déva közti kis sereg,kar-karban, hogy össze ne essenek.

129

AZ UJJ S A MAGYAR

Adynak ezt is

Mutatott rám (végül rám is) az Ujj:no, szólj csakfőnnen! A Sorsnak,

hogy: „néma nép” s el úgy ítéltetett,szeme szúratott; nyelve tépetett.

Mutatott hát (rám is), mégis a körmösparancs - ám

számhahogy adott fél panasz-szót: - Üvöltöz?

Oda ezt is a vaskampós cölöphöz!

AZ EGEK ÚTJA

Ha kimegyek a doberdói harctérre,Föltekintek a csillagos nagy égre.

(Katonadal 1917-ből)

Az akkor még kiskorú katona, aki mostfélreejtett ősz fővel is a szive közepébőlharsogja, hogy hajdan fölérvekarsztvidéki harctérre, miképpkérdezte, egyenest a csillagos nagy égtől,merre van az ő hazája -merre siratja őt az édes szüléje!Valóban kint volt, két esztendeig,azon a csatatéren.Bizony kint ő és tán - mert lövést is kapott -szelíden azért mosolyogoly megtisztultan, mint az angyalok.Ismételt koccintással osztva megvelem is azt az üdvözítő nagy eget,azt a magánparadicsomot,hol - dala szárnyán - máris testtelen lebeg.Nevetve, kihívóan szinte, mertkiűzni onnan őt? Olyat az Ég se mert!

KISZÁMÍTHATÓ IDŐK

Szokástudóan fölkelt s lám kimegya vacsora-vendégek közül a másikszobába a fronton meghalt fiú, s csupánaz anyai szív kronométeretudja (de ezredpercnyi pontosan)

130

hogy más tányérjába a becsinált levesbőlmikor s kinek leheta kedvenc falatot kimérni - bárodaát, a sötétben, évek ótamár ő sem észlel semmi hallgatózást.

ÜDVÖSSÉG VAGY HALÁL

Németh Lászlószületésének nyolcvanadik ünnepére

Szívós alázatod, ahogyszolgáltad buzgón bennünk jövendőnket: ez

tesz zsarnokká most fölöttünk, nemespéldáddal rangot kináló - osztó! - halott.

Akarunk, vagy nem akarunk:adófizetőid vagyunk - leszünk! - ha nem

vállaljuk, hogy majd megvádoltatunk- és méltán! - siralmas fajunk,

és a földi nemmagas sorsintézői előtt: tolvajok

lettünk: a kezünkre kapotthit elsikkasztói! A tovább nem adott

az elmaradtremény miatt!

Vagy fölépítjük mi is azt a Templomot,vagy népét Hadúr is szétszórja,

s a kárhozókra, kőre kő,a büntető

idő botja kopog.

TISZTA FORRÁSOK HELYETT

Bejött a házba a szarvassá vált fiú:Berda József, agancstalanul, tört patákkal.

„Ilonka! - szólt ki Kosztolányi - tálalj:elveszett a szabadságháború!”

Nos, ettünk. A szarvassá vált mihaszna„Sehol egy tiszta forrás!” - magyarázta,nem ügyelve a gúnyos kacagásra.Csak arra, tölt-e már a házigazda.

131

FOLYTATHATATLAN VERSEK

Jöttek üzenetekkel más-más tájékféltébolyultjai, Erdélyi, Sinka,P. Kari, J. Attila. Legtovább mégén parancsoltam zubbonyt szavainkra,mondják a zord „így van” helyébe „mintha”.

Kitartok végig; nem tőlem szakad baj,ha szakad, rátok. Mint az adomáknakbeszédhibása, ki ihaj-csuhajjalhirdet tűzvész-, árvíz-tragédiákat -„dalolok”. Magára vessen, ki jaj-t hall.

*

Földtelenné vált nemzetem,beléd temetkezem.Futó homokmultú, jövőjű nép,belédhalhatatlanulok.

*

Neked is végre,szülőmegyém kies vidéke,autogrammot osztok;mezétláb, mint itt ma is a vén parasztokbokáig sárba lépve,cipőt kimélve.

AKI MAJD VIGASZT ÁD

Nagy László temetésekor

Így kellett, kelletettszétrobbannia tehát neki is.Időzített akna-szív, aki tudta célját,és hogy ki küldte céllal, tudta azt is -

- s majd azt se másként, mint a forrás: kifakadt,és osztja kiapadhatatlanul,amivel s amért utat tört és új légkört csinált.Nem másként, mint az elvonult vihar.

Fölmerül a szép szobor-arc.Oly győztesen, hogy koszorúja öntudat és büszkeségs még rezgékenymaga-teremtette tisztaságban.

132

Szívós akarat és szűzi szelídség!Magad-faragta márványkép, csak állsz.Szólj. Te ne halj meg.Végy emberszámba valamennyiönket.Légy vigasz is - lám az is csak te lehetsz.Még parttalanabb a nép nélküled.Beszélsz örökké, mint mind a hű csillag.

VERS-ÜNNEP, KETTESBEN

EGY JÚLIUS 31-ÉN

...Állt egy szobor, magas hegy tetején -Állt egy szellős ház s népe abban -S lett völgyi Rom - Fölrakhatatlan?Kérded, máig friss költemény?

Fölény rontásban s rá fölényszorgos birodalomra s fönnenáll majd az is, mi szél-űzöttenszáll szétmorzsoltan, mint fövény;

az a Ház, költőm s benne az a már réghajh, hányszor kilakoltatott hű háznép!Mihez hű? Rögeszmédhez - mind hívebbenizzik még, bár hamu-födte szivekben.

Azéban is, ki ily fenn-szót, ha hall: mégcsak tátog, Sándor, levegőn a halnép,

igent voksolva: úszni vágyik;igen: testvériség-óceánig!

ŐRHELYEK

Költők, nem is fiatalok már,vidéken élők, ti, akik a fentikörök harsány pletykáiról se tudtok,de tudjátok még mi a pinceszer,

borozva olyan völgy fölött, melyetföccs-tejjel tölt tele az esti köd

és Csokonai még az ősötöks Kalevalát fejtegetitek

akadémiai szinten.

133

Az öröklétben, ebbena szerény mienkben, ti, szellemifönnmaradásunk pilács fényei

s őrhelyei, ti:vak csillag-zúgaitok (bárfényjelet egymásnak se vetnek)lesznek még mind tündökletesebbek,izzóbbak egykor e barbár

lenti szelektől,fázva, no de immár mégsedideregve tűzörzők.

ÚTSZÉLEN

Lassan rovom járdájátaz új autó-utaknak.Luxuskocsik suhannak,nemzetközi szent márkák.A hátsó piros lámpáksorra fügét mutatnakfőképp a kanyarnál:

lemaradtál!Pávián-fenekekkel fényesen

előz évezredem.

VULKÁN

A hegy csúcsán láthatatlantűzhányó működik.

Futnak le bűzáradatbanhajnaltól alkonyig

minden útján gyilkolás-készversengésben kis magán - és

nagy társas gépkocsik.Hordják le a szolidmulatók népeit.

S este, ha már valamennyinfénylövő lámpa ég,

dőlnek a város felé ímdübörgő lávaként.Mi tápláljuk, mi elszántélet hívők a vulkánt,

mi,sorsunk ördögei.

134

FOGYASZTÓ TÁRSADALOM

I

Én művem-bűnöm is? - hogy hull a csipkés oromzat.És szobrok ujja, orra letörik.

A hódítók közé, kik éjt-nap utca-hosszatrontják a város műemlékeit,hidait, kupoláit, hölgyeit,

a martalóc-hadakba engem is besoroztak.

II

Tekintetünktől márvány puhul; da Vinci rajzafakul; lesz Pithagorász tétele roskatag:foszlik plátói álom, fut kanti gondolat -Mind aprólékosabban foly a vad-éhü hajsza,melyből nem vonhatod ki, még élsz, te sem magad.Együtt falunk s emésztünk mi sáska- s juh-csapat:

III

együtt szodé utókor! Együtt terel a szajhapeplonos gyorsírónő. Magzatmódra épülbennünk e Jövőnk s ürül ki mint salak,míg fogyó jelenünknek végösszegzéséül -Vigyázz, az újrajött utódok számára nem maradbiztos lakóhely több, mint Urból és Ninivéből!

KOPONYA, KIFŐZVE

Valami végleg - tisztán - végleges. Nincs egy fűszál- egy szál remény - a már csontig csupasz

mészkőhegyen; így méghatalmasabban az, ami. A nap s az eső összeesküvése többé

egy csöppnyi zöldet nem fakaszt. „Kopaszhazugság” - remek szó ! Lekopaszítva, hitegetés

nélkül mered egy előre látottkövetkezmény, valóság. Messze - dolgos falvakig -

pőrén elfehérlő igazság. Győzöttaz összetársult falhatnék s butaság;az egy címerbe összekomponálható

szekerce s kecskeszáj:

Belülről is kiégve, salakszerűen.Nincs föltámadás; nincs miből.

Lelkesítő - mint tragédia-vég -fölemelő a látvány; légy erős. Mint boncolások

mesterműve, szemgyönyörködtetésre isfölmutatható: íme

a koponya kifőzve - önmagává.

(1978. VIII. 7.)

135

EGY AVANT-GARDE-RA

Hímzésében még déli fák, virág,hősdalaiban harci paripák - :mind északabbra így vonult,fogadta bár fagy, sarki széla népet - „jégen is megél!” -előnépedet, a vogult.

Iskola, szószék, hivatalfényén túl, akar - nem akar,vonul a „társadalmi lét”tundráira jogát, hitétsorra föladva, törmelékeszkimó-népnek a magyar.

MENEKÜLŐ SZABADSÁG

Medvét áldoznak rég a ló - a fehér ló - helyett.Szavuk sincs arra már: nyereg!Húsz kutya röpíti a szánt.

Hová? Még kérdezed,hogy milyen ős-meleghaza felé? Miféle Láng,

miféle enyheketigérő Fény iránt?

Hisz ismered ! Hisz úgy lehet,álom gyanánt

téged is fagyhalálba ránt.

A HELYŐRSÉGI TEMPLOM ELŐTT

A tornyok, a tornyok !A zálogok! Hogy

„él magyar, áll Buda még!”Ez megfutott, az eloldalgott.Már csak ez tartja őrhelyét,templom nélküli omladék,idők mélyére ejtett hulladék -Meg - jőve a görbe utcákon át -a bennszülött, az épp úgy maradék,ki ivott egy pohárnyi bort ott,

fizetett s ment tovább.

136

A SORREND TUDÓI

„Ide fektetem sorban őket” - mondtaa sírásó Idő - még nem dánakcentussal: „egy Cézár, egy Wellington, egy- folytatva basic-englishül -Hector, Tamerlán... a legközelebbimultból pedig: kiket is... hát ezek mégnem csöndesültek össze úgy, ahogyók, kik a hosszú árok elejénnyüzsögnek; mondhatni játékosankergetőzve vakondok lukjaikban.”„Vannak - tagolta elnéző mosollyalaz összebékitő Öreg - kik egymásttitokban át-átkapják, fojtogatják:zabálnák egy a más combját, örökre:örökéletre éhesen, akár mintmég fenti emberevő éveikben...Hergelik, sürgetik őket a sír-bogarak, az ügyrend-sorrend tudói,a halhatatlanság személyzete.”

BELTERJES SZELLEMI ÉLET

Aesopus iskolájából kimaradt egy tanmese:miként érveltek volnaelőrelátó hangadóka tífusztetvek egy-egy táborában.„Rátok is halál vár, éhhalál,ha mérsékletes beosztás helyett,mint a hasonlóért megrótt nyári tücsökmagatok hízlalva-vidítvaszívjátok bár végső cseppig a véréta már magatehetetlen betegnek.”Rossz gazdák - ez illett volna címülutalva arra, hogy nincs oly szikes föld,amit nem ápolna - sőt nem ápolná éppen azt -más híján főképp a legegyügyűbb paraszt.

VÉLEMÉNY

Szemérmes szégyennel tele,hogy így ment itt is végbe minden,félrefordult az akasztott feje -S a tied, Isten?

137

AZ EGYEDURALOM PORRÁOMLÁSA

A véreskezű - mert vallatott s „büntetett” személyesen is -de a lelkében most elárvult, mert „elárult”!tömzsi tyrannosz,utat óhajtván vissza a tömeghez, „Népünkhöz”, népéhez, amelynekhaladásáért egykor, úgy igaz, öntött vért öneréből is:bekérette, immár „kérette”, szive melegébőls a kémjelentésektől elme-forróna közhangulat új és ifjú toll-, s szóforgatóit:Kuti Bercit, a volt neo- s most szociál szürrealistát;Flesch Bandit, az egykor harcosLukács-taglalót, majd belezőt; a „petroleur”, még köznapibban„pisis”, mert gyújtó felszólamlásai közbenbe-bevizelő P. Kövest és - tévedésből -egy remek-agyú apja-fiát, Sanyinkat.Ámulva-szédelegve néztek összea háromórás elvismertetés utánkilépve a díszkapu kettős,tisztelgő őrei közt.Állt szemközt az Országház, balfelől a Kúria,érintetlenül a Lánchíd, a Vár. De mindanyagtalanul; önmagukkisérteteként; légbefújhatóan.

GYÜMÖLCSKOSÁR

Pestre költöztették állandó ottlakásraa szép tájszólású állami hóhért. Valamiképp ilyen kapcsolások hatásakénthívta magához közvetlenebb ismerkedésrea közbiztonság délceg - fölöslegesen is egyenruhás - főfelelősea művészvilág népi eredetű közismertjeit.Párnás ajtók s karszékek. A tavakat idéző nagy kerek asztaloncsupa üde déligyümölcs, gondos - mondhatni délceg - gulában,mintegy őrszem-toronyként,hogy merre s meddig kanyarúlhatnak a szavakezen az emelkedetten tisztultabb helyen már attól is,hogy lent országnyi rádiuszi körbena boltokból csak krumpli-dohosság áradt.Nyájasan folyt a társalgás. Tarkítva néha némamosoly-kisérte karmozdulattal: parancsoljatok.Rebbent ettől N. N. átizzadt tenyerében is izom-üzenet:

no, egy szem datolyát talán Marinkinekföldrajzi illusztrációul a gyermeki íny íz-gócain át.De csak behatolt ide is az atmoszférikus nyomás.Sorjáztak rendre bár a válasz-mosolyok,a banán, a grape-fruit, a narancs (a datolya)csak ottmaradt időzítetten, szűzien, üdén, sőt egyre szűziebben,órákig még a kiürült teremben.

138

ATOMIZÁLTAN

„Tágítani mindig minden horizontot!”Mérnök lett aztán, találmánya is lett,kimaradván a „Munkakör”-ből,újfajta villanykapcsoló.Ahonnan én is kikerültem, még előbb.Naponta kétszer látom, reggel-este ablakomból,házunk fölött sétáltatja kutyáit,s egy hozzáillő nőt - a feleségét?Mozgalmi múlt és világpesszimizmusöreges lépésrakásukban is.Volna talán még tisztáznivalónk hát,ha nem tartanának - hírem után - vaknemzetieskedőnek.Szétatomizálódtunk hát ugyancsak.Az atom-kornak hírnökeiként.Lepra-kereplőnkkel nyelvünk alatt.

A KAKAS TÁRSASÁGBAN

Lévén száműzve, a nyugdíjas hadvezér:kezében hosszúnyelű kiskapávalsaláta-ágyás párhuzamos soraitrendezné ma még vonalasabbra - lévénszáműzve a takarítás óráiratérkép-szobájából is, aholéppúgy keretben függnek az érdemrendek oklevelei.Egy-két saláta-főtmégis - a jövő érdekében -tanácsos lett kivágni,egyelni is kellett ma reggel -„tizedelni” - szaladt mosollyalaz arcredők közé egy emlék:honnan vajon? - egy hálaérzeta tömény-szesz rögtöni spiccétlövellte szét a test minden zugába.Gondold meg - és fogadd el ismét -velük rendeltettünk ebbe az egy világba!

AZ IGAZ MEGHALLÁSA

Az ifjú katona, a megölt katona,aki a padlóreccsenésből éjszakamég ki-kisúg: mama, mama - :ő, a gyermekarcú hős, aki lám még préselt virághalk illatával is szólítgat (férjhezment) Mónikát,ezt mondja, oly megtisztultan már, mint a csont:de, édeseim, nálam éppúgy puska volt -

139

S a mártír, kit szobra leleplezésénköltemény biztat bosszú-feleletre:de, kedveseim, és énhányat köttettem föl hetente?Holtak, óh tiszták, csontfehér szavakkalsírotok szószékére ki-kiállvaadjatok példát, úgy, föltámadásra:ne rettentsen senkit a Szörnyű Hajnal!De bólintson kiki, ha igazat hall.

UTÓLAGOSAN

Utólagosan derül ki, de ez csak növeli az ámulatot,mert hisz egyben hitelesíti a tényt: hogymennyi eszelős, született bűnöző, beteges önmutogatóveszi kézbe és milyen könnyen; majd folyamatosana kormány-kereketkis és nagy népek történelmi járművein.

E parancsnoki hidakon hogy mennyi is szaladgálcsak egy évszázad alatt klinikai látleletes felelőtlenolyan, akit egy kofahajónak ilyenhelyéről már az első percbena fedélmosó matrózmezétláb is lependerít.

Hálás utólag élcelődni összekacsintópukkadozásban: lám; ez meg az volt a fogás,a nyúl eleve ottlapult a kalapban ésSzent Ferenc madaraivá mi magunkvarázslódtunk, a kezdetén... tigris-csordára azután,bégető nyájjá, végül nyájasfeleim a betükben, cinkosok.További önvigasz: minden előrelátható volt.De aki mégse csak hátratekint az úszó part közötts legalább hallgatózni meg-megálla lépcsőház kerítette mélységek fölött és számbaveszi a panaszt,a nyugdíjról, a vaj minőségéről, meg hogy elromlott ismét a fölvonó, s megérti„nincs mód lelépni”. Mert hova is? Oda tánahhoz a néhány végül csendesjózanhoz, fára szögezettheza folyamatos Golgotán?

140

SÜRGETŐ KIKELET

Megint siettető tavasz van.A madarakat is lám hátrahagytam:

Szállingóznak, még egyesével,melegítgetném - épp mert mind kivétel -

tenyérben őket -vígasztalnám az árván röpködőket:

meg lehet küzdeni a téllel!Le lehet győzni minden vak erőt,csak szóljatok rá igent - mielőbb!

LECKE KIKELETKOR

1

Még egy rügy? Még egy! S még egy? Ötödikparányi bugyrán bontja ott

az ablakon túl a meggyfa, oly vidámankinálva színeit,

hogy szinte bekopog.

Szellőzködik,valami örök ugri-bugri szellem

a rég nem ifjú (magam-ültette) fábannyitogatja - ablakait? -

(kérdem dohogva, majd ezt). És szívembenki takarít?

Ki enged levegőt, friss fényt be rám,annyi után? Annyi után!

Pedig -

2

Pedig nem romlott rosszul - nem vénül itt bennma sem, ami hajdan örökéltetőül belém is költözött -

Valami rügy-buzgalmú hit?

3

Pedigtudva tudom bár, mint a porszemsemmibe szállok mégis innen,

mi lehet a panasz, amígegy nyitni-gyors ág

könnyebben, mint füstöt szelídnői kéz, elhessentheti előlem

a sír-dohosságlehét - s bölcselmek zord kérdéseit!

Épp ezáltal, hogy mind hívebbenbókol a csapodár szelekben

egy karintéssel mondva, hogy Igen s Nem?

141

TAVASZ

Vezényel-e vezérhatalmasabban,mint ez az elsőfecske?Karmesteri mozdulatokkal?Krisztus, akit mégsem sikerültfára szögezni:S most, szabadon,vissza az égi Atyához.

TÁVIRATOK

START

Sarjadsz, fűszál? Nyúlsz föl, csalán?versengésben az első

pacsirtával, mely égbe száll -És te, friss ki-belélegzés tüdőmbőlaz első tavaszi zápor után -

Kész! Rajt! Futás! Vár még egy év? -

SZÜRETI ALKONY

Vad szél. A két sorjegenye

mindegyike dülöngőrészeg,

ahogy a völgyből föl, fölmost este hétkor

a hegyre lépked,régvolt

szüreti ejh-hajh-jal tele.

POLGÁRIASODÓ KÖLTŐ

Babért!...- babért?

A RÖVIDLÁTÓK LAKOMÁJÁRÓL

Füle arra még volt, mit éra csoda, hogy a hősi vér,főleg a vértanúi vércsepplám Körmöc jó aranyaképp cseng -s telhet velük telve tenyér !

142

Mert lehet annak árán üzlet,ha leíratik az a bűntett,mint öletett (csapdában) itt mega trikolor pólyájú kisded -S nyílt alkú, hogy ki mit kap és ad.S hullt hamu a hősök tüzére,s szólalt a telt hassal is éh-hadbölcs kövére, mint főüzére:„a holnapit is ma fogyaszd!”S ők nem látván a lakomán túl,megették népi magnum áldomásula hajnalra váró kokast!Majd a tyúkot, kacsát, csibét,minden élő lábát, kezét,agyvelejéta törzs kannibálaiképp -egy teljes nemzetét.

„TESTVÉR-HARC” ELÉ

Harc lesz? Ugyan! Így?! Csaholás. Újra sövénymenti-alatti - marakodás.

Míg kifosztatik végleg odafönt a szegény, a szerény(„atyai”) ház.

EGY VÁRATLAN GÁNCSVETŐNEK

Övön alulmarni ilyen alantasul:kisszerűen öleb sem mer,

csak te - „nagy” ember!?

A KÖLTŐ BIRTOKÁRÓL

Hihettem volna? Hogy a honlesz - birtokom?

Örökölt örök tulajdonom!Magán-vagyonom is. No, perszekeservre, gondra, bajra. – Így

beleveszveadósságokba nyakig -

gazdálkodom.Amíg haladék adatik.

PÁLYAVÉGZŐ VERSÍRÓ

Úgy távozom, hogy itt leszek.Úgy omlok össze - talpra állok.Kihúnyva élesztem a lángot.Hitet a hűségért szegek.

143

Bízom,ha bűzlik bár sírom,csak újszülött bölcsőjeként.Veszek nyakam köré ezértdíszül akár hóhérkötelet.

JÓ ELŐÉRZETRŐL

„Hanem, tréfán kívűl nagyon rövid azélet. Ha legalább ezer évig tartana (minta csontvázunk), nem szólnék egy szót sem.Az ember elintézhetné a legsürgősebbdolgait.”

Karinthy Frigyes

Idején befejeztem:bele se kezdtem!

SZERÉNYEN

Kifosztva, elhagyatva- hagyhatok rátok többet? -magam húzom magamra

a földet.

SZÜLETÉSNAPI JÓKÍVÁNATOKRA

Mennyedik? Nem jegyeztetik.Magam körül keringek itt,mióta a cerberusokdühe kerít -Csattog a fog,szorul a sors-kuvaszokrámzárta kör.Verset? Nekikkoncul dobok:tépve konokszivemből - de tout coeur! -Míg csak így - úgy-ahogy -talpon vagyok!

MEGLÁTOGATJA...

Meglátogatja hajnalontakertem a szél, a hajdani.Recsegik testes körtefák, fájvén derékkal hajlongani.Recsegnek válaszul a csontoka testben, a gondokaz agyban.

144

Recseg végtelenül köröttena meg-megvilágosuló időbena konok mult, a visszahozhatatlan.

LÁNCOK KÖZÖTT

Az eső-csatornák is már köhögnek -;hát még majd én, a vén!Őrségünk végén lefelé döcögneka nagy fenyőfák a hegy oldalán: de mára valamikor esernyőfordító szélcsak gépkocsikra vakkantgat lent a völgyiváros főterén. S mind szorosabb láncbilincsben:az idő is, a tér is. Mindenen felüláll és futtatja másodpercre pontosanmegvesztegethetetlenülvillanyvonatait a viadukt.

A SZÉPSÉG SZÜLETÉSE

„Szeretni és megszépíteni valamit: ugyanaz''R. Musil

Kígyózik egybe öt-hat felől isember- s kocsiforgalom a téren.

Megbékít. Mintha ott: bőrömön kívül ittvégtelenig kerengene - már nem ifjú vérem.

S a végtelen gondolna vélem.

Kört állnak dolgukat tudóanfák és - nagyrészt múlt századbeli - házak.

Szívemben annyi nyugalom van,attól, hogy ennyivel beérem;

annyi értelem, hogy jól van; ahogy van,hogy élvezet már bennem az alázat:

rejtelmes érdem!

SZABAD ASSZOCIÁCIÓK

Kint-bent sötét vadon.Fülel a lélek. Ami „szabadon”

csak úgy „eszébe” jutbár szikra fény: az tán az út.

A „beképzelt” jövő helyetta hány iskolát kitanult

mult súg s vezet!

145

TÁVOZÓKNAK ÉS MARADÓKNAK

Ahogy Amélie föltartotta karjaitháttal a hunyó Napnak s maga islemenő nappá változottálltában ott a dombtetőn mosollyalfogadva sorsát, hogy - szent fény - azonhelytazonmód ő is emlékké merüljön:főhadnagy Fazekas nyergében hátranézett- örökre végképp - egész Moldavára!és vitte - mi tudjuk - halálig, mint medájjonta mente alá rejtve: hű vagyok! - :milyen légvétel! Mindazoknak, arra,kik távoztunk már szótlan, szánkba-marva;mert visszainteni is fecsegés.

EGY ÜNNEPI VENDÉGRŐL

Hosszan, bevonva, lassan nyitva- evezőit ráérős csónak -mozgatta szárnyait a ritkalégi vándor: egy honnan-is-jött,hova-is-tartó nemes kócsag!

Bámultuk; nélküled. De senki,mint én nem oly csoda-igézten.Míg néztem, te úsztál a semmihonából öröklét-keresnimegbékélt szívem tág egében.

DALSZÖVEG

Forrt földmélyi forráserjedt melegen;kereste a nyílástmás-máshova rejtettpuha helyeken -:

Láttam fény-iramlástszűz-sima tavontomboló viharzástpoklot-ontó, mennyet-vivó arcokon!

146

FIZIKA

Fölkaptam, messze eldobtam a követ:hull bárhova, lesz ott - ott is ! - helye.Tudtam törvényt. Nem féltettem szíved.Csak magamét: hol leszek - hol én! - nélküle?

ÉVFORDULÓ

Mégis csak kezet fogtunkVoltunk mégis csak kéz-a-kézbenFagyban mégis kesztyűtelenHacsak egy percre negyven éveKikkel is vagyunk kézfogásbanMi is áramlik negyven éve átrajtunk át, nem csak az időAbban a kézfogásban rajtam átItt állunk negyven éveFölgyulladt de micsoda lámpa isHírrel zsong de micsoda telefonKéstél bár, késtem én isMegérte mégis ott a fagybanlehúzni egy percre a kesztyűtA temetőhegyen az estbenVethette volna mennydörögvetűzvész lángjait az a két sorsDe itt állunk lám kéz a kézbenGyúr jégszoborrá már a fagyDe itt állunk lám kéz a kézbenMert nincs okosabb kalauzúgy is értve, hogy vezetőnincs elszántabb, merészebb ösztönannál, mit mondjon szerelemneknyelvemen is a gyermek-dadogás.

1976. XII. 28.

ÉVELŐ VIRÁGSZÁL

Homályból: új s új homályból- rejtve még mosolyodat is -emelkedtél, hű szépséges vigasznak,Lorántffy Zsuzsannák közé.

Ki voltál? Elhullnak ők isa tanuk; mi - levelek az ágról -;egyfajta évelő virágzás -Századok bámulják, ki voltál:

147

ki már ma is, nem romoló, te -vivódva jegyzem papírra a majdanhátrafürkészőinek, mígedényt öblitesz, betegeket hívsz fölfrissen, elfonnyadhatatlan,

elfogyhatatlan - Különbözőség? -;égi-tiszta különbség!

BENSŐ KIKELET

DALSZÖVEG

Arcomat mostam volna abban- de még inkább a tiedet -a tél-illantó orgona-illatban.De még inkább a szivedet.

ANAMNÉZIS IFJÚ SZERELEMRŐL

„Valamivé csak átalakult s megmaradt- de mivé, mondjátok s miképp -

a gyémántvillogású kék sugárzásazokból a mégtermészet-kincsű szemekből”,

melyeket aztán látni is kerültünk. No, de akkor,elolcsósodásuk előtt, villanásaik, azok a fények

ékszerészileg, orvosilag,akár karáton mérhetően, spektrumon elemezhetően,

elemiek voltak, mind hatóanyag -

Röntgen-sugárként gyógyítottak,át-átvilágítva csontomig, úgy adtak

vissza igazabbként magamnak.

S a csengő, arany-ötvözésű hangok,a - mondhatni így - apróra is válthatók, melyek

hónapokra gondtalanabbágazdagítottak milliomosoknál - :

hogy aztán éppen úgy, mintüres dobozok, bádogzörejek

csak ideget rezzentsenek -

Mi őket, a kedveseket, vagy ők minketvádolhatnak, barátaim, vagyki mást mindnyájan, hogy így lett.

Hogy odavesztek tartalékjaink. - Vagyhamisak voltak eleve a kincsek?

148

KÖZKERT KÁNIKULAI DÉLBEN

Száradó vének vaspadonduplán is kedv- és nedv-hagyottan -Aszályban éséletük aszály-korszakában

S ugyanazon a vakító naponaz irodákból csapatokbanvillogó lábakon ki-siető, ifjú nők -

combjuk hajlatában az öröknedvőrző anyaföldkészségével foganni.

A SZERELEM

A szerelemnek egy átka-gátja van: a szexualitás.

Két ember boldog szerelmét egy fenyegeti, a mindig keretetfeszegető nemiség.

Öreg párok tudják csak, mi a szerelem: egy a másikért halálig.

A szexualitás tompulásával élesülnek meg annak, éppen annak a szerelemnek a vonalai, amelyért érdemesmegkezdeni a párkeresést már húszévesen, lobogó vérrel.

A feladat nem csekély. De nem kár érte akár egy élet.

MITOLÓGIA

A madarak nem vették észre még - nyárelő volt -,hogy visszatértünk; hogy - mivel mienk - a kertbebenyitottunk. Le-föl a lomb közt szemérmetlenülkergetőztek, meztelenül szinte,nyilván parázna szavakat rikongva oly vigan, hogymit is hirdetve? Főképp azzal amegállíthatatlan köz-kacagással?

Egy kődobás, egy tenyércsattogás eléglett volna persze, hogy... No de hát: „füleljük,sillabizáljuk dobhártyánkkal, micsodaleckét kaphattak akkor ők, kétszárnyúak,kétlábúak, négylábúak s mind, mind, akikazután elfeledtünk - vagy mégse? - valamitmég a Mennydörgő tiltó parancsa előtt?”

Igen, fülemképzelete birta emlékezésre - nem

149

agyamat - érzékszerveimet; dehogybűn volt, dehogy hálátlanság, de jog:járandóság volt az a mindent hinni-bírni-vágy:az örök örömű világé, ők, jogutódaiközül ők fújják még a leckét,mily törvények igazgatták a Völgyet,mígnem megdördült - de miért is? - a Hegység.S a kőtáblák lejöttek.

LÁNYPARTIZÁN

Lánypartizánként ütötte felfejét a dombon s máris hogy tüzelpirosat, sárgát,a törpe kis barackfa -hadonászva, kacagvahogy hívja gyenge karja harcbahéthatárnyi társát -

Minden virágátletépi holnapra a fagy.De - meg ne add magad!Te vagya lebírhatatlan szilárdság!

ÁDÁM LÁZADÁSA

Villant a Kard. Itt fent, szemem előttörökös - igen! - a jövő homálya.

De lent oktatja már az átokverte földtalpam bőrét „Megállj!”-ra.

Csak a sziklák az övé már, a hangosharagot dörgő irígy Égié.Tör egyre följebb bokái köréostromrendben szőllészet és barackos!

HOLDFÉNYFÜRDŐ

Lótott-futott hajnaltól fogva,most nyújtózna végül egy jót a Tó,kihemperedve a parti homokra,az óriás Hold fényében napozva -Tisztulna el csak a sok nyaraló!

150

IDÁIG HALLHATÓAN

Kilépvea pincegádor

alól a részeg szőlőpásztor(elvadúlva vén asszonyától

már harmadéve)azt hiszi, azt hiheti okkal,azt kiáltozza most a magas égre:ő köpte tele izzó csillagokkal.

ESTI ÚT, BOTTAL

W. L. emlékének

Kezdjük mi is hát ezt a széles (és hosszú) léptűjárást, mely - szárazföldön is - a vén hajósoké...!Inog, nohát inog! S ha érzékel is - a kutyák radarjával -közeli orkánt - ott alul a talp -szellőt se jeleznek a partőr-jegenyéi, s hova sétánk naponta tart,a présház két diófája, barátom!

És ha - dűlöngeni fogunk, barátom:tisztes velem-belim! Ha máris így tündöklenekily zűrzavarban csillagpályákon eminnenbólyák és ringó bárkalámpák és amonnan- emlékvoltuktól csak hitelesebben - kétes mécseikikötő-kocsmáknak és más matróz-találkozóknak,melyekben mintha rum lobognas az elolthatatlan égi fényű - Indiák!Helyes a szó, hogy szemrevételezni hátideje lett: mint is - így is - tovább?

Erre - nincs igém. Vigasz-példám - : talán.No, kérdezd otthon majd az asszonyt. Afféle asztalianekdotánk még - már! -, hogy akkor, amikor a földvalóságosan rengett, ház omolt, stb., stb., balkarombanegy kisdeddel, mintegy lelkemmel: jövőmmel,jobbommal meg női kezet úgy kulcsolva: hitvesé!...Nos, azt remélem, s markolok még össze annyi önfegyelmet,hogy meg-megállva, széttekintve, ámújra csak nekieredve haladtam, úgyhogy voltaképp ő vélte: túl leszünk,és birt még mosolyogni is.

151

HOLDFÉNY A GYÜMÖLCSÖSBEN

A fákban a nedvek most édesednek.Izzik a gyökerek alkémiája.Keserűjéből, alvilági csendnekmost készül árucikk felsőbb világba.

HIRTELEN HAJNAL

Futva az árnyékhad a fákmögé sorakozik, akár aszabadban alvó katonáka kürtök ébresztő szavára.

Minden vigyázzban már! A rendfeszes, pontos megint a Földön.Egy perc s kapu nyíl odafents a vörösképű, a kifentszemű őrmester is előjön.

GÓLYA-MAGÁNY

Szántóföld már a nádas, a mocsár.Van mutatóba csak gólyamadár.Száll emlékeztetőül néha egy,mintha őrködne temető felett;utolsóként úgy mutatja magátsirassa meg, mit vesztett a világ.

Letelepül; nem gyermekeivel,egyedül így hát nem is kelepel.Sorsa beteltét várja egymaga,mint őrhelyén pompéji katona.Vele árvul, ki nézi, akinekhajdan ő volt az örök kikelet.

VADON NŐTT GYÜMÖLCSFA

Te, nem nemes - csak paraszti szilvafa, te, teleroskadásig, mint szőlőszemekkel a fürt.

Szegénység gazdagsága! Türd,míg rokkanttá nem roppant a tereh!

152

SZITAKÖTŐ

Villog egyhelyben, úgy rezegszitakötőként az a nyárikéklőn könnyű pillanat a pocsolya felett

a nagy hírrel: lehet,lehet remélni már, lehet!volt bármi baj, akármi,elménk mindent elrendezett -

Lehetne csak leszállni!

POSTHUMUS - MUNKA

Hiú vagyok. Mért ne lennék hiú?Magamban élek. Messze a falu.Látogató? Az égboltozatona Nap s Hold. Napra-napcipőt kefélek, borotválkozom.

Világfi lettem; finnyásan hiúitt, épp azért tán, mert nincs rá tanú.Nyakkendőt kötök. Pap, oltár elékészülök napra napdíszben - hová is? Vén korom felé.

Künt is köd és ősz. Mind idébb nyomula sár, a szenny föltarthatatlanul.Kis kertikamrám ablakába csap

ferde szél és veleázott levél: repülő rongydarab.

Napra nap elevekint ha vad víz dől, szitkos szél ha dúl

- telt markú düh, dagadtorcájú pfúj –

megudvarlom majdani tanúmul,szóra birom igényes tollamat.

ŐSZI VÉGEZNIVALÓ

Belefognak a tó hullámaizúgva megint az őszi dologba.A hajójárat csak egyszeri ismét.Kivonultak végleg a kócsagoka helyi történelemből. Sikoltoz:próbálkozni kezd valami öröklétmegint a szélben. Ő is hát, dagasztja,gyúrja szellemünknek a kenyeret, a hullám.

153

A HŰSÉG MOSOLYA

Nincs nőiesebb, vagyis komorló férfi szívrederűt csalóbb, mint ez, őszvég időn,esős hetek közt ha még visszajönegy nyárias nap, és kendőt lengetve (szinte

vonatablakból) elköszön.

Pályaudvarok, ti menekülés-kapuk!Úgy volt mindig rendjén, hogy engem vitt az út

s a nők maradtak.Most élek meg egy újfajta búcsút.Megyek s ittmaradok magamnak.

S ti búcsút intő karmozdulatok! Ahogymosolyogva a végső korty előttmeglötyköljük a söröspoharat,tetszik az is, ahogy fölkavarog -de úgy is ez a legmegfelelőbb.

Anya-természet - minden nyelvben ez az ős szó kötbékét a férfiszív s az új s új borzalom közt,ez nyújt vigaszt, hogy annyi csalódás és árulásután ez a ringyó is meglebbent egy anyásmosolyt, elvárva, megbocsáss,

hogy én vagyok a hűség.

AZ ŐSZ MALMAI

A csivogó, a tarka-barka, törpekis röpdösők helyett a nagy-

termetű madarak,a szálltukban is nehézsúlyuak -

cammogva hajtják körbe-körbea néma ég alatt

csikorgó malmukat.Pelyhez már hegyeinkre

a lisztje.

És - nézd csak - fürtjeinkre.

MINI VÍZESÉS

Sziklái szűzi mélyéből kilökvehogy tördeli s mossa

kezét az a csermely hogy közénk a völgybeveti a sorsa!

154

MERT EGYÜTT VAGYUNK

Föl- és fölütik fejüket,tátogatják már itt meg otttüzes béka-torkukat: még melegfénnyel nyitnak az őszi csillagok!

Lassítja lombját: van perc, nem ügetfutár módjára a diófa,úgy zihál: mégse szörnyű hír hozója -Nem jő nyomába mégse az a Vész,az elmúlás,ami elől - nekünk is újranapi gondunk a költözés,a megfutás.

Délben kioszt még - koldus kézbe - némi hőta Nap. Pléd alá, szélárnyékba bújva,megülhetnénk most is a ház előtt.Jő majd a bamba holdvilág,kettőzve tavi játékra magát:táncra a vígsága-vesztett vizet.

Lent nem a tó ringzordan: ez a vén félsziget.Ez a hajdanta-volt sziget.Hajón vagyunk. Évezredekaz evezőhúzóink.

Együtt vagyunk. S mert minden búcsúzót int,mi is egymásnak: ég veled?Még szorosabbra. Ha lehet.

Percig élnek a tegnap-hagyta gondok,holnap sürgette tervek. Most jönnek napvilágraős ösztönök. Van okod mosolyognod:ez már az időtlenség óceánja.

Jövendők Magellán-fokáthagytuk mögöttünk. Mert lehet - leszpróbatételünk a tovább -

Bár utunkon a végtelenhez(istenekhez!) nem vezethetsemmi iránytű, se térkép,csak az az örökké! amit régjól vallottak, kik halálig szerettek.

155

AZ UTOLSÓ LEVÉL UTÁN

Még egy levél fönt? No, épp - fázva - hullaz ősz sarába. S lám, nem komorabb:

melegebb itt a diófa alatt:akadálytalanul

tűz át az ágak közt a Nap.

Fölszáll a lepke,egyet keringrossz hírre lelveszáll le megint.

Sietve itt-ott körte érne még. Deelevenek közül már csakpókok munkálnak. Tündérfátylú vásznatfeszítenek pár percnyi fénybe.Halásznak és ha fognak, mit se félve

vérre vadásznakszomjan.

VÁTESZ

Sok madárjóslat volt. S van! Az enyéma fecskesor a zengő sürgönydróton.Kotta fejükben dal és költeménybiztat jövőnkről biztosat dudolnom.

(BOCSÁNATKÉRÉSSEL JŐ VISSZA...)

Bocsánatkéréssel jő vissza - mintegyröstellkedő vigyorral:

„no még egy órácskára csak!” - az elmúltszép idő: az őszi napsütés.

De „hála és hála!” Mert miért is ne feledjük,hogy fönt (az összerugdalt békés konyhakerts a fölpofozott gyümölcsfák fölött) az égen

eszelős arcrángással tegnap ótanovember csendőr-szadizmusa csapdos

felénk is?...Miért ne tükröződnék

hála, hát hála, szolgai - lelki - hálaszivünkből ennyiért is?

És mért ne értelmezzük odafönt azt a torz mosolyt,azt a félszeg bazsalygást az őszi égen holmi

mentegetőzésnek: tévedés volt(hogy törhet ránk ilyesmi is),

156

„otromba tulkapás, felelőtlen merénylet” -„Ember elleni vétek!”

Hogy aztán persze újra - újra! - fintorul az arc,elcinkosodik, elaljasodik megintaz a vigyor, oldalt kacsintva, hogy „mi sem

tehetünk róla!” -?S fölmerül megint

barbárul bőgve, istentelenülmár egyhuzamban - a pogány Boreas, az őrült?

PIHENÉSÜL

Addig lassítok, végre is megállok,a meredek, dérlepte ösvényen.

Leszakítok, föltűzök egy virágot.

Csak azért, mert oly színtelen,fázósan vár ott,

eleve olyan árva már, hogynevét sem ismerem.

KÖRHINTA

Helyet kinálva integet a korombeli körtefa,ma is arról a körhintájáról, ami

évenként gyorsabban kerengtetitűzve téltől télig ágairarügyet, utána bimbót, majd előbb zöldmajd kék, majd sárga, majd piros gyümölcsöt...

Hitegetve valami észbeli:emberi renddel a szemlélődőt.

PRÓBA UTÁN

Noé, kilépek. Tárva a bárka-ajtó. Ámbárutas nem jő ki rajta több se. Jobban

sikerült, mint hitted, Uram... A vásár!Végül is beleszóltam -csend, rend mögöttem.Mindent megettem.

Ki mondja ki, elsőül: „Jól van”?

157

HEGYMÁSZÓ BOT

Csapot fordítok: foly a víz.Gombot nyomok meg: ég a villany.Bízom a telefonban is.Kávét várok a géptől: itt van.Az úton, mely a Költői Szent Hegyre viszbár így kapnánk, testvér, maholnaptúristabot gyanánt a tollat!Ha érne itt bármit is a gyakorlat.

A JÓSOK NYELVE

Sor kerül rá, félelmetesdivatszó - így érzékeled? A volt, a lett,a megtörtént, az úgy esett helyett? De mégszisszentetőbb, agyba-szúróbb (ajól-vájt füleken át persze, amilyen a tiéd),multba téve, hogy sor került rá. Ahogy magyors-szavú hír-írók, ón-hangú főtudósok, főpapokminisztrálják körül az antik jóshelyeknyelvhasználatával az Elrendeltetés: Anankéjogrendjét! - akkor is, ha államcsíny, ha bányatűz,árvíz esik meg, atombomba esik le,csak úgy, ahogy földrengés fenyeget, vagy ismétfüstöt vet a Vezúv, sőt a kihúnyt Fuzsijama.Dadogtak hajdan, jól tudod, henyénDodona vak vénjei nem vigyázva,ki küld igét ajkukra. Deborzadva hátrált távolabb körüktőla rendbetett Szó mívese, a költő.

AZ „IHLETRŐL”

Itt van a próba: mennyi a merszbenned, ha a versbelső hangja, az a vadhírmondó nyújt szavakat

és csak füleled magadat:angyalnak helyeselsz?ördöggel feleselsz.

158

MINDENT LEÍRTAM

Automatikus írás

Kezemben víz-hozta faág.Előttem szorgalmas folyó.S nyelvre fürgén kinálkozóközlendők agyamban, szivemben.Négy óra hosszat ülve ottmindent leírtam lelkesen.És most megint így ültő helyembenhány nap, hány hónap, év, évszázadkellene, hogy csak egy-kétszót kibetűzzek s új Champollionként -bár magamnak megmagyarázzak?

MECÉNÁS-PANASZ

Tudom, nem leszek a céh-ben -De bankszámlám, noha csökken,kitöltöm még ezt a csekkem:ez a parnasszusi cehhem.A Múzsa ezt rótta rám:futok a pénzem után.

TISZTA VÍZ, TISZTA POHÁR

Legyen a vers úgy nagyszerűbb,hogy folyton egyszerűbb!

Kopjanak csak ki belőle a nagy-betűk után a kisbetűk.

Könnyül a szem, tisztul az agy,ha elmarad

a pont, a vessző a kérdő, a gondolatjelután a - lássuk mire is kell -fő-főteher, a gondolat!

ESZMETISZTÁZÓK

Szaporodnak körénk a könyvek:- sáskák! darazsak, hártyaszárnyú hangyák.Csendben egy zúgunkat sem hagyják.Fürdőszobába, vécébe betörnek.

159

Kiebrudalva bár a házigazdát,egymást fajzzák, hergelik, edzik.Vívja mind győzedelmi percigkülön-külön a maga harcát.

- „Gazság!” s - „Igazság!” Üvöltve vitáznak,hangszál- s dobhártya-megrepedtig.Mígnem susogni kezdtek, ti, fű- és búzaszálak,kik kamasz-hevertemben rég fölöttemhány eszmét megbeszéltetek! Mit

- de kár, hogy tollra tenni elfeledtem!

HALHATATLANULÁS

Közli olyan közelről, hogy arcom az arca mellett,Dante, Villon, Homérosz szívbeli titkait.Hű kortársak vagyunk. Míg ők nem öregednek.S úgy tartom agyam én is, mint e mai napig.

Egynek szomszédságából sem tesz ki senki engem,bár mind már Olimpuszon ül.

Shakespeare-rel van jogom vitába keverednem,Puskin kinálkozik párbajsegédemül.

Minden remekmű könyvtől, minden jó költeménytől,imént még sárgyúró tulok,

csülkömön szárnyat érzek, kis fajtánk ég felé tör:halhatatlanulok.

(1982)

EGY AKOL

Vonják kotta-vezette szemmelvonójuk a hegedűsök.Fújják rezük a kürtösök:Nem néz a nő-szólista sem fel.Nem kap egy pillantást a mester -

bár megszállottan, mint a sámánhajlong ő, kapkod, int nekik,bőgő széllel úgy birkóziknyalva verejték csöppjeit -hogy hajóhíd már a kis állvány.Megistenül vakhite szárnyán!

160

Megvolt már hány próba s gyakorlat!Zeng már vakon az érc, a húr.Ügy tudat egy távoli Úrérzékszerven túl hallhatókat:az egész terem eggyé olvad,hű nyáj lesz, megváltatlanul.

ÁTALKOTOTT VIDÉKEK

1

Más lett a táj, de mindjárt,hogy Van Gogh ittjárt.Tekintetét rá úgy vetette:

rémületét is rajt feledte!Hatékony átok - :

a Vizek felett itt az ő beteglelke kóvályog -

2

A legkegyetlenebb varázsló,mert jós is, te vagy, Picasso.

„Őrült a világ, őrült!”De közeli már az ítélet,

üvöltik szemtől szembe a bőszült:szembesítések,

fényképnél igazibb látleletűjövő-hitelű - lelki! - képek.

A HÁROM PICASSO

1A FIATAL

Az ujja előbb beszélt, mint a nyelve.Előbb ejtett rajzokkal szavakatvágyról és dacról. Szemmel is a jövőbe - a végtelenbe -sietett a látszat látványok mögé.Térdére fektetve a mappát,világvégi távlatokbalógatva lábát, úgy is evezett.De visszatért.Így adott számot: hátulnézetiképet a halandó világról.A felnőttnek az emberért, a gyermekért.Ezt neveztük őrületének.„Fordítva látott!” Kézen járt, igen,ahogy a gyermek, fejjel bár a falnak,

161

bele a mocsokba,csapdákba is!egyenes hanggal - oratiodirecta! - újra s újratalpára állítva a rendet.

2AZ ÖREG

Ha igaz, hogy „az ecset és a palettaész nélkül nem azért szeretkezik,hogy omlandó falakraszobadíszt szüljenek, hanemhogy védő s támadó fegyverek legyenekbajt vívni bár örökgonosszal” - nos a toll se úgy, de - ígyszeretkezzék a papirossal,bár meg-megmeredő ujjak között.Ekképp hiven hiú ahhoz végpercekighogy mi sem - én sem - omnis moriar! - :nem mindenestül hülök-vénülök,de lelünk magunkban erőt,s jobb részünk ellenáll,harcban hátrálok, nem kérdve, hova,mígnem oszlik a ködés fölmerülés megnyílikaz ősi Vármindig is sejtett biztos kapuja,s pajzsot, fegyvert védelmül- midőn már minden porba dül -a puszta igazság kinál.

3A HALHATATLAN

Egy nagy mű, egy lánglelkűlátomás vázlataimásodrendűmegvalósításai elsőképei hát - mondtamTihanyinak már1925-ben.Bólint sűrűen rá az idő,dicsérőleg folytatva: csupafegyvercsere! És helyváltás. Csupa alkalmi had,zilált özönben: Szét is futna, haő, a szivós öreg sorélen nem haladminden rohamban, alsórendűen, elő-törve zászlóval! hány arcole-i hídras a bevett hídtól hányszor rangosítvavezérré: támadj, s tiéd a jövő!Ami csak: - idő.

162

MŰÍTÉSZ

I

A festményeknek bizonyos idő kell, hogy érjenek: magukbanmaguktól már, mint polcon vagy rozsban téli körték.Rembrandt színei kétszáz esztendőnkéntzamatosabbá válnak„fölfedve, milyen alaptónusuk van” -ha hihetünk F. L. szavának.

Nemesednek korosodva eszerint,tartalmasítva jóval is a rosszat,azok a magánmúzeumi képeink,melyek agyunk falain sorakoznak.

Bár tudni én rég nem azt akarom,hogy ósdi keretek között milyenmai vernisszázs-anyagokőrzője szivem:kiállítási csarnokom.Azt gondolom, bármilyen fényesretrospektiv gyülekezés lesz,illendő, ha helyet hagyokátlépdelve az árnyak részlegéhez.

II

De te, műgyüjtő - te műkedvelő,gyanus mecénásunk, Idő,de te mit rendelsz? még mit érlelszbennünk, „gazdag” Jövő?

Hiven én is, faldöntő forradalmár,szolgáltalak - nos már te szolgálj,itélj - építkező!Eléd, ki most áll,zsürizésedtől nem koszorút vár,dilettánssal hányszor szövetkező.

Törj össze. Hajlok rá. De - majd! - szedesd elő,válogasd ki a bár porszem-darabnyihasználhatót - vagy zúzd tovább, tapodd,ahogy apáink a „borág”fürtjeit, tudva, hogy ami él, levet,nemeset is lucskosan bocsát -

Lehet, hogy halottkőnek titka is: új életet rejteget?Nem hihet semmi igazat, kinem hisz földi csodát.Eltününk, de légben is - mint hadakKatalaunumnál - és mint föld alatt

163

műhelyekként működő gyökerektovább küzd mi belőlünk ittmarad:Cél? Ügy? Értsd így: egy Szivós Akarat,hogy lehet, lehet és lehet!

Mert úgy emészt a Mély is, hogy fölszinre vetcserepet, aranyat,törlés után tündöklőn beszédeseket,amíg csak Nap a Nap.

HALOTTAT VÉDVE

Mennyi merészség, hogy legyen igazság:beleszédülök. Noha testközelbőlláttam: csak most, távolról ismerem föl,mennyi öngyötrés, mely másnak vigaszt ád,

s alázat! - hogy fentről lássuk magunkat!Sebész, tudós, nem tár föl gyógyitóbbanpoklot a jóban és üdvöt a rosszban,ahogy - szívedet boncolva - te tudtad.

Itt voltál, Lőrinc s most értem, miketmondtál, hogy a szférákból zengeted.

KIFESTENI A HULLÁT

Kifesteni a hullát - a kozmetikavirágzó ága, nem csupán csakAmerika jobb köreiben.Mosolygó múmiaszíneivel s a bemutatkozó hatásnakgondjaival indul útjára a holttetem.

Így csinosítja magát, szakmatársak,mind a mai napigközülünk is, aki tollat,vésőt, ecsetet forgat -Micsoda hitkísérti meg egyre a jobbakagyát is: végezzen velünk a holnapakármiképp,maradjon meg az összerothadtszörnyű halomból mindeneken átgyőzelmesen, ha nem egyébrólunk: sajátművünk, a szomjú kép!

164

(A földi álom-arc, mely célt-érve dacolhat,véresen dacol majdazzal, mit kínált csak az ég.)

ŐRIZŐINK

Amiről jó kép készül, hű ábrázolás:föltámaszthatatlanul halott. A mű könyörtelen.Vers, regény; emlékirat: megannyi kripta.Vagy oroszlángyomor.Köz- és magánkönyvtárak lövik tömegsírokbakortársaimat; nincs menekvés; a művészet örök.S ki védhet élnivágyót? A lakásban nevelt ebek?

MÚZEUMBAN

Csak ezen a díszfolyosóntussal, ecsettel, rajzironnal - arrébbvésővel - tizenegy lángész igyekszikleidézni elevenként az égből:lényegesítve a Szent Szüzet,megragadva legbensejét, hol mosolyán,hol könnyein keresztül,hol jobb, hol meg bal oldalán kutatva.Összegezem agyamban mit külön-különnyújtanak, elég vegyesen, s kiszűröm,kipárolom, mint a szeszt a gyümölcsből,ízlelgetve profán hitetlenülspiritusz-fokait egy szomjú vágynak,hogy nem csak kisdeddé volna jó válnotok, dekaronülővé, csecs-szopóvá.

GÖRÖG KÁNIKULA

Mi dőlt le ott? Mi esett végleg el?Csak e héten az ötvenezredik vagyokbelépendő a nap-verte menetbe, amelyrabként főt hajtani oda fölvánszorog...

...Bízva, hogy bár csipet fényt barbár szivébe lop!...Mint áruházi tolvaj, fulladó kleptomániás,kinek egy elemelt tű is résnyi szabadulásabból, abból, hogy egykor úgy kifosztatott!

165

SENKI FÖLDJE.

Tél ez, de még gönctelen:a bundátlan, fehérköntös nélküli tél.A fakó földekenlombos fa már sehol.De még se zuzmara, se hó.Csak a vad szitokszavú szél.Lábon csak tengernyi fűszálsziszeg és egy-egy csutaszárhajlong s zörög.Senki földje: két front közöttszétlőtt átmenet a sivár

vidék.Vivódik fönt az ég:előre még, ki még? s ne hátra,az ordas fagy helyett be, vissza báregy napra az emberi nyárba?

Dől ez eső. Nyomul a sár.Szűk tanya zárul s végtelenhatár.Dől a hideg jelen.

MEGINOGVA

Ha csusszan lábad lépve sárba,rakd jobban kétfelé

ahogy a nagy A kettős szára -de homlokod irányaakkor is fölfelé!

KÁRPÁTVÖLGYI TÉL-ELŐ

Köd, köd! Hajdan Bakonyként rejtő -oh, ha rejthetnél ma is, sűrű erdő:köd, köd, kavargó dzsungel! - Fától

fáig futva, védtelen vándor,ki ne mentené halálig rajtad át,

tél, tél, rabló világ,az ifjúság

örökbe kapott vagyonát?

166

Surrannék újra - hányadszorra - ígyszemélytelenedve itt, az ősi híd

járdáján szemben a budai széllels hány évvel, hány sziszegő évvel

s esővel, mely már havat is vegyít -

Esik: köd s eső, hó versenyt esikországosan, innen Budátólhűségesen, szívósan Zágonigkavarog, vakít és világosít,jöjjön olyan világ, holközel legyen az is, ami távol -

(1982. december)

(MIT FÜLELNEK...)

Mit fülelnekfélrebillent fővel itt a nők is,a már szívesen üldögélő férfiak,de lám, a tanultabb kutyák is?

A háborút márnem a közelgő ágyúzás jelenti,de kifogható mégis a jövőből -Lapuló falvak tető-antennáibólhány az érzékeny még derűs hírekre?

Ezt megcsináltuk, meg, ezt a világot,mondja a dombélen botozókét lassúléptű bucsuzás gyanánt,egymásnak is, az őszi szélnek is,körbe, majd fölfelé tekintve.

Eltűntek - felhők közé tévelyegtek -a hegyi rétek kecske-. juh-nyájai.Fönt, fönt, a forrás környékén dadog csak,próbálkozik fülbeható beszéddelgyermekkorunk frissen fúrt furulyája.

BÉKE

Egy kis pohár (és még egy) tömény alkoholesti erkélyről; s odatúlmáris hogy alakulszelídre valahol

167

Tolnában egy hálátlanulelfeledett kis völgyvidék(mennyország és pokol) -

Vele koccintanék.

LÉNYEGTELENÜL, SZEMÉLYTELENÜL

Össze nem söpört dióhéj és szotyolahéja „Kijárat” folyosója cementjén.Elhullajtott vonatjegyek.Kint a lépcső körül- ez volt az utolsó szerelvény -de arrébb is a nyálkás út két oldalánépp úgy pályájuk végére jutottsörösüvegek, céltól már üreskonzerv- és cigarettás-dobozok,majd lábnyomok,épp most kihűlő széles talpnyomoka deres réten és még távolabbtartozékaik az őszi ködbenlegyezőformán szétszéledő kucsmások, bakancsosokháttal felénk, felolvadóban -

Utasok még, vagy máris férjek és apák,ürülők s újra telitődők abbana félórányi purgatóriumban,melynek végén más gondra - létre - mármindmáig minden esténa falu vár.

Elment az utolsó szerelvény.

Az állomás homlokzatán - ha visszanézöl -a villanyóra is - szerepe vesztvén -önmagának őröl,távolibban, mint rézsút fölöttevarázstalanul, titoktalanul a hold -

Tartalomtalan, csak fülekbecsengő harangszó, amitőlvégtelen néma az ég -

Multként kiholtszülővidék.

168

ÜRES ÁLLOMÁSON

Föl-alá járni üres állomáson,hova naponta egyszer jő vonat,és vár utast - ha vár - ökörfogat:az volt nekem „Örök-Magyarországom!”

S innen vagy túl az eb-szokáson:ugat vagy nem ugat -az ismeretlen, ki elébbmegértve barátkozásod jeléthason csúszott, fogatkészít beléd.

ÜLDÖZÖTT

Nincs közvilágítás. A sor vak épületbőlegy hirtelen-nyílt ajtón át a fény

hegyes tőrdühével döf eléd.

Amonnan is fényjel-beszédmorse-ja villantja: van - hol? - emberiség!

Egy lesből támadt zaj miattmegriadt

vadként fülelsz.Farkastanya a régi táj.

Félve lopod magade kettős néma éjszakán is át -

Mi vár?

Vakokra mérten szoros a világ.És csillag-messzi tág.

Aszerint, tudják-e, ki vagy.

És hogy mint változik a vád.

Szívszéditő, ahogykínálkozik segítség:

lánctörő artista ledobhatoda becsület minden bilincsét.

169

ŐRHELYEN

Néz a falu legszélső házamagányosan a vakvilágba.A konyhai ajtó alattbefújja a szél a havat.Kerít vén csizmákat le - feltáncra biztatva a pehely.Ég, föld körhintaként forog,nem birják csak a bútorok.Ebbe ki élő, beleszédül,megvan már étel-ital nélkül.Ki-kinéz, rég rendre vigyázottUtolsó őrhely az a ház ott.

DÍSZÖLTÖZET

Kivasalt rét, hó fedte sík:plasztron-hűvösen ünnepélyes.Fenntartással ereszkedika trágyadombos faluvéghez.

EGY FILOZÓFUS ÉSZLELETEIBŐL

I

Dehogy a tetőt-rázó zivatart,te halld

közben is azt a halkdadogást, mit a szúnyogokszókészletével - dehogy is szavalt -minden fülbe, ki érteni akart,a világszellem is csak susogott -

2

Nyúlik a vízcsap tiszta csöppje.Formát keres. Alma? Körte?

körte-külsőt választ, a kába,s hull rendeltetését betöltve

a kloákába.

170

ÚTITÁRS

Nos vénebb vagyok a legvénebb háznál,mely műemlékként megtekinthető!Megifjodik a tekintet, ha rám száll.Szivemben léghuzat csak az idő.Kupolám alatt baglyok, denevérek,zászlók csontváza, poros ezerévek!

Ahány cél előttem, annyi mögöttem,isteni gőggel tömör-egymagambanúgy vagyok halhatatlan,hogy mámorítóan jövőtlen!

(...Vonaton írom; ablakain át- havas tanyák - pillanatonként- olajkutak - szobrászmarokkéntnyúl belém, gyúr kedvére a világ.)

HÁROM VIDÉKI KÉP

IFELELŐSSÉG

Jött-jött nagy felelősségével a tehéngyerek-kezem-tárta kapunk elé.Sietett befelé.Bólintott, bólintott, már énfelém;„Én ne tudnám, szegényháznál mit ér a té?!”

IISZÁNÚT VENDÉGSÉGBE

Hó is volt,hold is volt,szólt és szóltcsikócsengő is ésjött, szállt, röpültapánk, anyánk is velünk.S lett külön örömünk:s ha földülünk?!

IIIHÁTRALÉPTETŐ F OLYAM

A part-evőt, a hátraléptetőt,ezt a mohó-serényet, ezt a vadulmár lábam harapó időt:

171

moccanatlanul,karba tett kézzel

nézném, már néma megvetéssel,ha nem tartanám két karomban

éppenezt a féléves leánycsecsemőt.

JÓ SZÁLLÁS

Leromboltál - leromboltattam.Azóta épül,

bútorozódik még alkalmasabbraa szülöttem-ház, a hajdanta sem

igénytelenül szerénypusztai iparosház.

Tetején át - mindegy megvan-e, nincs-e -korong-sebesen váltakozva

villog be a nap s a hold.Zápor és szél: ez a takarítás,

mert hát szüntelen szaporodássaltehén, juh és baromfinép is

jár - be rajta - honnan is? Bizonymég betlehemi ábrázolatokról.

Afféle tömegszállás hát a ház,végállomás, hol változatlanulmindezekhez már nagyanyákat,testvéreket s (gyufásdobozban) tücsköketlehet társakul - nem játék gyanánt -fiasítani, nevelni.

Bárki arra járvameghálhat benne, míg - világ ez a világ!Mert ott csorog frissen a forrás, amelyetsziklából pálca, dárda s szó fakaszthat,

ha cserepesek már az ajkak.

S AZ ORSZÁG?

Dőlni-kész ólak. Omlatagistállók. Ajtajátvesztett hodály. Odébb

- a legfélreesőbb helyen -térdreroggyant cseléd-(tetőtlen) reterát:ennyi maradtveterán tanuképp.

172

Lesz holnap jeltelenitt is a régi pusztai világ!

Múltam honának aprólékosanmost söpri ki országosan

maradék szemét -nyomát-porát

anya-szigorral a történelem.

Szellőzteti mint egy szobáta lelket is. Föl-föllélegezhetem.

De megszakadfele-útján a levegő, amit

vár szabadabbjövőnktől a tüdő. Alig

derül, dermeszt a kép.Söpörtetett, söpörtetik

az emberanyag is: a puszta hasznáttúlélte a jószág.

Csinálja ittmár ember nélkül is a gépföl bár az egekigmind könyörtelenebb, mind istenibbtörvény szerint a maga dolgát.Áll példás tisztán. Tiszteleg

a rendbetett vidék.S az ország?S a nép?

ISMERŐS KAKASOK

Nem másként, mint az a láng, melyetcigarettádra ismeretlen ad,gyúlt ki a villám s már el is aludt.Mentem tovább az éjszakában- már kevésbé egyedül.Ez is talán az öregségtől? Kivárva egymás hangjaitkakasok szóltak, mind fölismerhetőbbenhajdani - még vidéki - óljainkból. Azaz jóltájékozódhattam a sötétben, mely csak itta közelemben volt oly

világtalan.

173

AHOL VALAHA MINISZTRÁLTUNK

Mikor is jártam itt? Mi leskel rám: kísértet?Az oltárzugból és - no tán - belőlem?Eszmél vajon - no lám! - mi akkor még a lényegvolt húsomban is? Itt! Köszöntsem?Üdv, néma lélek!

Megnémult, fejlődésben elmaradt,süketté vált: árvult jobbik felem!?Rámbízott, rejtelmes, rejlő alak,ikersejtként még egy-az-egyben egy velem.Vállaljalak? Hozzámszólítsalak?

Mennyi temető, megnyílt sír! Halottak,kilépők - ólak, iskolák, pincék mögül!Követnek, torz latin szókat makognak,mit is hadarva, érthetetlenül? - :Hogy együtt leszünk bármiképp maholnap?

VARÁZSKÖPENY

Alvásra való csúf idő - :két napja dől jeges eső,villog, világvégi ködöt szűr.Ki jár ma kint? Hajdan se másitt a pusztán, csak a juhász;védte kucsma, öreg szűr.

Adta mindkettőt egykoronrám is a vén vendég-rokon!Mint kicsi ház, melyvelem mozog... Úgy hordtam ésjártam benne még jégverésidején is alá s fel -

Védtek soká, nos védjetek mégvégig híven már akár emlékképében kucsmák; szűröks mit bánom, ha ilyen szűrt, kucsmátad rám bár bölcs akadémikusság,ha az ős ködbe merülök.

174

BIZTATÓ HALÁL

Forgat vasvillánk tavalyi avart.Árad a hó alá takart

halálszag; szinte harsan:harsantja az orrba: tavasz van!

öröklét minden új tavaszban:teremtmény, aki ennyi télt,ember, állat, ennyit megélt,

úgy támadhat föl: halhatatlan!

E trágyabűz a fő-tanuskodás:hihetsz csodát, Tamás.

A SEMMI KÖZELÍT

A vasárnap délutánimondhatni légüres falusi csöndbenmeg-megújuló dörej-sor.No, mégsem ágyúké.

A Schmidek-kocsmában tekéznek.Hatvan év távolából. Az ekként régi ismerős - teháta mélytudatot is békéltető zaj -még ismerősebb, ha meg-megszakad:a két versenyző csoport most, ott is együtt söröz,a bádogtányérba gyűlt pinkapénzből.

A csend időtlen kereteemberi neszekkel pontozódik telefalvanként nyilván mindenütt. A suta szó:a „hiány-cikk” Párjául a „zaj-hiány”üdítően a tudatba szívható.

Az egyre távolibb pici neszekúgy telítgetik, hogy - ürítgetikoly zaj-üresre a földet-eget,hogy - végy lélegzetet! -a Semmi a legközelebb.

FUTÓ SZOBOR

Dőlt hóval vegyest már a zápor:országosan téli eső!

Állt tavasz óta kint a pásztor,Lucskosan, akár a mező.Állt nyája szobraként talán már

175

tavaly ősz óta!Irigyeltemgyermekként már őt, aki otttűző napon és jéghidegbenabban a suba-kunyhóban lakott.

Állt és állt moccanatlan állván -s dehogy is állt! Haladt, futott!Bégte körül tengernyi zsenge bárány -tegnap barik, ma vén juhok.

Izmos kosok, vad hím-csatábancsattantva össze szarvukat.Nyítt-rítt gyapja után atarkopaszra nyírt birka-had.

Bocik bősz fajbikákká váltak -Állt s röpült a juhász, gulyás,vitte őt minden időn át amaga-csinálta csoda-ház.

Kis kápolnában, út-mentébenahogy a szentek, Máriák:állt kanász és csikós akképpen:járt köröttük is a világ.

Állt a pásztor, mint faköpenybenőrséget álló katona;lábához bújt, hogy melegedjenkét terelés közt a kutya.

Állt őrt száz évek, ezer évekóta a csordás, kondás - vadász;idézze őket a gyász -s ugyanakkor diadal-ének!

Álltak tömören, mint a bálvány,ha dörgött, ha derült az ég,hol begyúrván, hol meg kigyúrvánsüvegük csúcsos tetejét.

Álltak a világ teremtéseóta a vízhatlan subaoltalma alól ki-kinézve,megannyi Ábel-ősapa.

A kívül bőrös, belül prémes,a földig le-leengedett:védte őket az egyszemélyeselső emberi épület.

176

Hű másolatául még annakaz agg fatörzsnek, amelyetüregesre hangyák kapartak,vagy villámcsapás égetett.

Vallja nagy idők távolábólrokonnak is őt, a „silánybundát” mind az eszkimó-sátor,a tűzföldi, az indián.

Irigyen? Nézem ma riadva:s ha támadnak megint idők,hogy bújnak istenadta lakbakivert nyájak s nyáj-őrizők?

Megy a világ, egy helyben állokés megyek mégis - kifelé.Kanyarít vállamra palástot,erős hózáporral a tél.

MAGÁN-GOLGOTÁN

Még csak árnyékomatfeszíti keresztre hátam mögüls veti lábam elé a Nap.Üldözöm sikertelenül.

A fény nem könyörül:nem vagy magad!

CSECSEMŐKORI SZEM

...Vagy a csecsemőkori szem(honnan?), milyen végteleneken áttekint (hova?) ilyennyíltszivűen reád?

AGITÁTOR

Nyitva maradt nyilván a hátsó konyha-ajtó.Álúton jött be, nyughatatlanszáguld le-föl a léghuzatbanez a mező-szag; ez a még

illegális kikelet-áram

177

a szén-füstös szobában:lázasan, lázítva. Tüdőm, a véremhisz mindenegy igéretében.

(INGE ALÁ...)

Inge alá benyúlkál,úgy bizalmaskodik újra a szél,

vele, a szél.Mert lám meglangyosult már!Mintha nem is lett volna tél -

Úgy vetkőzteti, susogva, ne félj -Mintha nem is lenne hideg,

nem többé soha tél -

S úgy mosolyog, hogy szinte már nevet -Anya-fürdette kisgyerek

boldogságával, csak azért, hogy él -Szivében szinte hemperegve

mondhatni gőgicséla vénülés e nagyöregje,a nem-vénülők nagyöregje.

MIÉRT KISZÁLLNI?

Hajó! Hajónk! S ha most volna csak érkezésa fokozatos távozás helyett.Ha - lám - most farolnánk csupán a parthoz.Most lépdelnél le, minden tagodbantervvel és kedvvel valamifélehazába, vallásba, futballcsapatba, úgy cipelveazt a két súlyos csomagot,emlékeid botlató bőröndjeit, hogytartsa számon már aprólékosanholmijait - elbitangoló szavait is - a vén.

Megjöttél, saját kimerítőtemetésedről: helyeslőbólintásokkal hátra-hátra-gondolva, mi is maradhat mögötted,ha lebocsátja a legénység a lépcsőt,s megadják a jelet: „lehet!”Karonfogva a tehetetlenebbjét.

De nem megyek le. Mégsem, ennyiMississippi után. Nem kelek föl, innen,padlóhoz srófolt nyugszékemről sem; jólesikez az egyhelyben ringatódzás

178

szép-füstű szivarommal is kezemben,másik kezembe tán a viszkis poharat,a harmadikba pálca-hosszú látcsövet:a negyedikbe a hajósíp zsinórját.

FOGOLY ÖREGEK

A szolgálattévő kéz: - ki-kihagya szolgálattevő derék, a láb,mell, kar, csipő s ott lent-alább -Te szolgálj csak tovább, te, pontos, szorgos agy!

Csak, pók, halálszövő pók, te figyelj, fülelj; s mivelfa, kapu, ház, minden úgy lázad itt,hogy fut mellőlem, s úgy kötöz - torz vágyaidlasszóival még messzebbre ívelj!

Mérgedtől; bosszúdtól bár; elhízottBuddhám, kegyedből mégis vagyonomlesz végül minden földi hataloms a földön túl minden titok!

A gúnyra meg, hogy pupod növeled,felelj: igen, szivom, falom, amit,fogoly, elérek a - végtelenig!Rettegjétek az öreget!

Szenátusok és Akadémiákdúvadjai, mitoszok éh-szörnyeképptépünk sziveket; szűzekét,rontjuk rácsod, elmekórház-világ!

DANTEI FÖRGETEGBEN

Halálba hull, de nézd, hogy odadobjasorra magát most már önként a falevél -De milyen sorban? Leshettem. Sodortasárba máris együtt mind a szél.Kémleljük egymást. Én titeket. Ti engem,

kortársaim, egybeterelten –s keverten így, sorstársaim,egy bajban is hányfelé és mik ellenforgó, avarként küzdő versenytársaim -Mert mindegy az se lesz, hogy időnk szárnyainegyütt kik repülünk, bár dantei förgetegben!Visz a hiúság. Ő küzd. És örök a célattól, hogy a perc is öröküdvöt igér!

179

ŐSBÜNTETLENÜL

A kanyaró, a szamárköhögés,no meg a kolera, a pestiselleni védőoltáshoz hasonlóan,

közel a nap, hogy kapunk, minden rendezettállam újszülöttei

vakcinációt, a lelki ragályok ellen is.Immunizálni a depressziót, kiűzniaz oknélküli bűntudatot, melya lerontott éden óta is rombol és tánüldöz a földi léten is túl, vagyisát minden eszkatológiákon, a Leg-

felsőbb, legrejtettebb zsámolyokig!Legyen hát addig csak kitartás.

„Kitartás”?! Igen, most már a legújabbkoribbfelismerés is ezt az elvet

javallja.Itt az Idő, a meztelen, a szajhaIgazság, azzal: minden fátylat elvet!

MOHAMED KARDJA

- De hisz a markolatot közben kicserélték!- Igen, s a pengét is. De azért csak ezzelhadakozott; fog hadakozni: s győzni - Ő!

I

Jó hírekért, jó hírhozóknak:tisztelgés szemüvegeinknek,férfi- s nő-pillák előtt egyaránt;köszönet s bók a műfogsoroknak,az alsóknak s felsőknek, Ladies andCamarados; Genossen! Kürtjeleskitüntetés napiparancsbana halláserősítőknek a fülben,a vasbokáknak a cipőkben, nemre ésfajra sem tekintve. Közelednekkorszakfordító nagy hírükkela tökéletes műtüdők, művesék, műszivek.Hurrá hát máris mind a többinek,amelyekkel hovatovábbúgy lesz testközeli hazáda közgondú, emberközi világ,ahogy az anyaméh sem. És az ár? Hogyne sajnáld - mit? Sors-fenyegette ifjúságod.Jövőbe nézz! Örvendve. Hogy mi vár ott.

2

Csitítás vár, vigasz. Olyan csicsijgatás,hogy bent a Cél, az nem lesz soha más.Hogy cserélgette bármeddig és bármiképp

180

temérdek alkotóelemét, részletét,mivolta az Egésznek nem lesz mégse más:marad a Lényeg, melyet a Kezdet már magába rejt:a bölcselet szerinti Entitás!Megküzd a Végzettel is az a hősi Sejt,melyben testet öltött az a - mondjam így: földöntúli? - Vágy,

mit szolgál Emberközösség anyánk!Pólyálván bennünket is nevelendő gyermekül.Mert fagyban érkezik, meztelenül,valahányszor világra jőa megváltó: a megváltandó csecsemő.Hirdetve békéért csatát.

3

A görcsoldók, Messieurs! Az injekciók, például, melyekannyi idővel is hamarabb, mialattvédangyalunk fölénk lebeg,elűznek gyehenna-fájdalmakat,filléres áron osztva csodahatású kegyet.Az aszpirin varázshatása a fejpoklára, meg a szóda-bikarbónáé a gyomorra.Köznapi üdvök! Ám ahogy el-altat, míg agyunkban matata sebész, úgy kezelve a tudatgyökerét, mint rossz fogainkéta fogász - sírni s vigadni kell:előttünk ím, feleim, az öröklétegetostromló útja, újrakezünkben a tudás eföldi kulcsa,a minden messzit lebíró találmány:átszállni - a dac porondján jól megállván -a kaini örökség,a számkivetettség magányán!

4

Közössége, mit alkotott,igen, az embert úgy veszi körül,mint anyaméh a magzatot.Úgy neveli föl, föl, föl! - szüntelenül.Míg más szférába nem kerül?Úgy lehet - úgy fordulhatott -hogy végül saját szándékán kivül.Mígnem - mi, hősei az átmenetnekbár eltűnünk - a Kezdetmaga viszi tovább a tervet?Egyén, szegényem, jajongva örülj.Mert vereségek hoznak győzedelmet.Részlet, lehullsz. De mindenek előtt s mögötthalad valami e zord talajon élőn is örök.Adatik fegyver, megnyerni pöröd.Megfoghatatlan, téged énekellek!

181

LEVÉL AZ ÉG FIAIRÓL

Nem azonosulnak a vénülőka homunkulusszal, akivé válnak.

Ráng bár nyíló szájuk előtta meghitt hű kezek

helyett idétlen szerkezet:a testrészek is kicserélhetők;kopik és romlik a darab,

de a raktár örök,ilyesmit hisznek ők.

Nem azonosul egyetlen egy agg,amivé szikkadoz, a múmiához.

Bőszen lerúgná bokáját, ha botlott,s elhajítaná, újabbat kivánva,nemiszervét, mindenestül a gyomrot.Azt véli: agya is, akár a rossz fogpótolható, hisz ő - lényegileg -az maradt, mint ott elkészíttetett.Hol?! Végül aztán humoros is acsere - azaz csere-igény - neki!Álarcosbál-emlékként engediát a szokásost - hisz kacagniakellett, de hányszor, hogy máson miképphatott farsangi rongy komédia -Nem veszti el, míg földön áll, hitét,önhitét ő, az Ég Fia.

FÉNYHATÁS

Az elkarcosodóvén arcokon a legkopárabb

a szem vidéke.A női arcokon kivált.

Rejti magátráncok közé az örök-igéretű láng.

Bámuld hát, ha a szemgolyóbár véletlen ejtett igére

fölszikrázik, úgy űzi a homálytmint Vajdának éjében a virradó

napfényre nem hiába vártMont Blanc csúcsán a hó!

182

TÜKRE ELŐTT A VÉN

Ez maradt, mint rendőrségi adat.Bűntényi látlelet.

Föl-földobódnak, mint döglött halak:miből élnek az istenek.

Mi lett nekik már rossz falat.Mit hagytak meg neked.

E LAKOMÁN

Létet lel - megfogan! - benned is, ami végüllegvégül elfogyaszt, akár......gyümölcsotthonát a féreg!Egyszer-kétszer még elvetéled,de csak kibú a te testedből is

a vaksi lélek?Vagy burka - placentája - a halál?Szabadítód az lesz, ki megzabál?Romlásod lesz az épülésed?Legyünk, ha hozzánk kerül is a nagykanál,

vendégek módjára szerényeke lakomán.

KIJÓZANÍTÁS ALATT

Egymástól távolmás és más kikötőbenugyanarról az Óceánrólidegenként is öreg-ismerősen;„tengerészek!”ide a közös csapszék-zúgbaaz első kézrázástól fölvidúlva,barátaim,kor-kartársaim, akikkel együttútra keltem, dehogy is tudvamicsoda világrészekcsillag-távú vidékekigéret-tájaira, ím,akikkel hány s hány-módra részegbennszülöttek közt egy nyelvet beszélek,nem is a szó, nem a férges dió-zörejű szók, hanem az ének,az eleven-tartalmú dalszáj-meleg szólamaival,hogy tisztázzuk, bár búcsúzóra,mire is ment el hát az élet

183

s mi is kísértettutunkra, melyen egymást is sebeztük,de lám végül is összehangolódvaazt próbálhatjuk össz-karba fonódva,

mit tehetünk no mégis szóba,mit „zenghetünk” (lélek szerint) mi, vészek

rokkantjai itt is a gajdolókkal együtt,a táncra mindig-készeke kedvük -sose vesztők közt, amíg össze nem gyűjtmindnyájunkat a létbeli révészekőrjárata a Kijózanítóra.

EGYSZERI ÉS EZERSZERES

Eltűntem, fölismerhetetlenül.A vámhivatalnok pultja mögött.A szálló ajtó örvénykerekében.Azon az utcasarkon. Végső fintorokvas álarcát öltvén hátranézve.Az emberrablók autójána szokásos szemkendővel, szájpecekkel.Egy-egy hasonlóképmásom itt-ott fölmerülhet;jellegzetes hangsúlyaimmaljelentkezhet kalandor hasbeszélő.Egyszeri a megszületés, deezerszeres a távozás -Ez a jelentés, ez a váltság-díjért esengő cetli sem sajátkezem vonása, mert... hiszen... Majd -a részletről a szíves megbizottak.

SZÍVESLÁTÁS

Érintetlen fiatal lányokszemérmes látogatása

ez a nem-várt, puhaléptű hóesés.Van szüzességük évszakoknak is.

Elég, ha főbiccentéssel viszonzoma tiszteletadást házam előtt

fával fűtött szobámból.

Van kekszem bontatlan dobozban,konty alá való italom palackban,

illő szavak fejemben,ajtónyitási készség tagjaimban -

184

Vagyis szememben - így ablakon át -mégis vendéglátó tekintet,

további tájról, távolibbról,s még szánkócsöngés is a fülben.

Rakjuk csak oda a lépcsőföljárat eléaz ajándék-fűzkosaratnyilván ráadás éveimmel.

SZERÉNY LOVAG

Közirígység koszorúzta, akivel félórára csakkéz-kézben korcsolyáztál, tündérléptű Piroska- kit tegnap be se mutatkozvafarnál nyomva föltoltalak,kövér tantit, a villamosra.

VERSENYT A HOLNAPÉRT

Mennyire kiszolgáltatott lett.Önmaga milyen árnya!Egyszerre milyen ráncosarcú, és olyanpetyheteg izmú, oly lesi-sunyiszemmel, mely már-már a tolvajé, milyenutcai s kávéházi köznevetség, amiótaő, a nemrég büszkéndaliás költő most a megriadt, a kapkodóaggok habzsolásával - „falánkan” -ontja a rossz verset magábólzihálva, versenyezve jobbikrészével - „önmagával”!

RÉSUMÉ (AU VENT) DE BAUDELAIRE

Meglelve a Rést,beljebb a Burkot,ahol már ő is, bűnnel ojtottősanyánk, átkot hordott,de hugainkon átfajt fönntartani készt -Ilyen végzéssel szemköztkeresve eszköztahogy más fenne kést,dühödt utódokdarázs gyanánt

185

döfjünk haláltabba, ki boldogpárra velünk az undoktestben, a gyávavérben talált!

ÖREGES ELHEVERTEMBEN

Az érthetné csak ezt a hajnalihirtelen robbant kedvem ebbenmár sírra-kész elhevertemben,

csak az, akifutott már első napsütésre

ébredve ki, ki, ki,kit vittek gyermek-lábaitéli szobából ki cipőtlenül,

akár meztelenül,arccal az égre,

az évbe,a jövendő végtelenségbeazzal, hogy most, most - fölrepül!

A LEGEGYSZERŰBB VERS

Ember megy az utcán.Fél hét.

Most húztam el újnapra a függönyt.Megnyugtat:ember megy az utcán.Levegő a tüdőmben.Vér ereimben.

RECSEGŐ CSONTOK FOTELÉBEN

Huss, huss: beh fürgén! - már nem is napok(füzértáncban, mint balettbeli lányok),hetek suhannak, őszök, tavaszok!Belengtek s máris - csak bámulok utánuk:

oda megint egy - s még egy! - évtized!Némelyik vissza

piruettezve, ahogy a kulisszamögé libeg.

186

Jól begyakorolt növendékek ők.Nem korosodnak. Bár fönt egy-egy arcánott a ránc - lent a tánc: a láb-mutatvány

csak annál szökdelőbb.

Én meg - évszázad lengjen bár elébem -mi meg ülünk csak magunkban (merőbenközönségképpen!) tapssal a tenyérbencsontjaink reccsengető fotelében!

ISTENTELEN HIDEG

Szeles, naponként barbár-szelesebba sík - a védőhegyek nélküli - vidék.Hirtelen tagadta meg az égs árulta el. Öntött még parazsattegnap a Nap. Még éjjel is - mint szikra s pörnyea csillagok. S ma dönt a földre onnana Nincs ős-elve, a világűri fagylét-ellenanyagot.Minden úttalanabbitt az élet-vállalta honban.Országszerzésre lopakodvaszimatolnak a semmi-szagú hóbamezei s erdei vadak.S lesz végzete ráméretett

vastörvénye alattaz emberfaj is harcosabb.Szemben azzal, mit jövője igér -Évente barbárabb a tél.

Jövőtlenebb.

SZAVAK FEHÉR SZAKÁLLBOZÓTBÓL

A vénség ellen pedig soha seholnem lelt egyéb csitítószerre mégfaj, fajta, nemzet, lenti-fenti nép:

unoka, alkohol.

Mert meddig birja bára bölcsek bölcse szidnia romló tudatot?Míg maga is nem fuldokol.Míg tudása mély bugyraibólmaga is így nem kiabál:Ki visz ki?

187

Előbb a bor.Aztán, ha nem enyhül a kór:a rum, a gin, a whisky.

VOLT TANÁROM AZ X.-I ÁLLOMÁSON

Gondfeledtető mámor: agg-kori vigasz-korty ez a kiselme-tompulás: enyhe spiccesztendőnként jótékonyabb,ez a bajt-űző butaság.Mit a világ! Mint borra részegszomjazom rá. Lépést ha vétek,

maga a végzetvezet, ártatlan utasát!Mosolyog rajtam a világ?Bár gödör mélyén heverészek -Hátat fordítva az egésznek!

TÁRGYALÁS ALATT

Házam felett kendő-könnyű sirályok,tömörvas varjakhada lebben, kóvályog,vádat rikácsol, átkot károg:jő Kakukkvár ítélete!Példát, prédát akarnak.Kérded: jól tűröm-e?Nem. Savat egy hetevérrel vegyeset hányok.

NŐLÁTOGATÓK FÉRFI SÚLYOSOKNÁL

1

Íme: a végleg vízszintesen élők.Az egymás közt megintcsak szisszentve és fintorral beszélők,míg ki nem mondják a legnehezebbet,jövendő honfitársaink.

Új anyanyelv alakul itt.Máris dialektusokkal.Minden hazánál örökösebbbesorolással.

188

A néphalandóság statisztikái a legkegyetlenebbeninchangeable országhatárok.Vámvizsgálattal, faggatással,motozással minden nyílásbanéber fehér köpenyek gyűrűjében.

2

Nincs tisztább demokráciamocskosítóbb rémuralomban.Szökevényt visszatoloncolnak;visszatér magától is.Visszakönyörgi magát a napontamegtizedelendők közé.Mindenre képes összeesküvéskínál tagságot bárkinek.Fogadalmunk mégis: kitörni!Elmenekülni innen bármi áron.Szabadság vagy Halál! - igenitt - csak itt - szent lett a jelszóközérthetően.Vállalva minden veszélyt.Életkockáztatást is.

3

A látogatási idő alatta váró tekintetektől a teremajtóaz a varázslatos pokolkapu,melyen Euridiké és Bereniké itt: - belép,összes nénjükkel és húgukkal.Korra való tekintet nélkül.Nem kiűző, de kimentő követekként,megannyi másvilági lénykéntjönnek a feleségek, az öreg mamák,emelt arcukon a hűségnek, a hitnekfényes fegyvereként megragyogtatott,csorbítatlan mosolyával.

RÖGTÖNZÉS RÖNTGENRE VÁRVA

Halállal - mit törődnöm?Ő dolga, hogy megöljön:

már nem enyém.Gyilkos, meg Áldozat,ki-ki rendelt helyén.A Rend nyugalmat ad.Amíg nem ingatag.

És balsors és reményútján őrangyalom e rossz sci-fi regény.

189

SOMNOLENTIA

Gyárduda, gőzsíp, mentőkocsi-fékje, ahogy(- igen! - fogaim közt) megcsikorog, a hajókürt a Dunáról,a mozdonyrobogás a hidon - az is én vagyok:rak már darabonként össze a Távolés a Közel - lift-zaj, valamiféle kofa-zsivaj -Zagyva beszéd vagy nekem, mennydörgés, elmebetegszélvész, zivatar. Mily hanggal üzen az emberi fajmunkája: arra vagyok fül. Test és vér veletekvoltam s maradok: céltudatos - objektiv! - zörejek.Ablakon kivül és szemhéjon belül mégegyforma derengés - mintha naponta újra születnékmind a neszekből, amik - testembe? - lelkembe hatolnak -Egy bőrbe - tömlőbe - szorít a tegnap, a holnap.Született rabszolga tehát. Így váromparancsát Jövő nevű zsarnokomnak,legyen erőm különné válnom, túl minden álmonvalakivé e nem enyém világon.

RELATÍV MOZGÁS

Álltunk összezsúfolva, liftben.Kezelője nem volt velünk.

Emelet jött s ment. Sűrű fülke-rácsmögül a lépcső-ház

fényén-homályán leste - nem szemünk -ösztönünk, hátha épp a zuhanás

jelzi: emelkedünk!

EMBER ÉS TÖMEG

Lépdelek eseményeim előtt.Lépdelek eseményeim mögött.Nyomukban s mégis: merre hát?Vagyis közöttük.Tanulékonyra fogvalábamat, rendbe nyomvaarcizmaimat, gyanakodvafigyelve, mégse bégetéstbocsássanak hangszálaim.

190

NYUGTALAN REGGEL

Reggelizéshez is villanyt kell gyújtani!A század reggeledése mondhatni vele késik.

Naponta jobban szorongvavárom az újságosnő csengetésit.

Tud-e csak napi reményt nyújtaniaz emberfajnak: mint lehet

(vagy nem lehet) viselni végigidőtlen vészeket.

Küldeném vissza naponként pokolbaa hány s hány kéztől szennyezett -

tudósítást, melyekkel a világfertőz már az ajtó résein át.

Miközben viszontmosollyal köszöntvea Sors angyalaképp

a kis asszonykát, így nézve átvalami mégnem emberi világlezárt ítéletét,

kiöntve,elszürve a teát.

HÍREK A HORGON

Hírek, hírek, kik itt tolongtok,kerülgetitek máris fent a ház-tetőre tegnap szerelt TV-horgot,rádió-hálót, mi jót hoztok?Jót, újat végre! Mert hány s hány fogásvetett elénk a várt zsákmány helyett

cet-nagy szörnyeteget!Rántva örvénybe népet, nemzetet.

Mert nem volt jó Halász.

TEREMTŐ FEJLŐDÉSEVOLUTION CRÉATRICE

A konyhai ebédlőben, hol TV-készülékünk áll,másfél óráig fröcskölte a film az árnyat és a fényt,a dokumentum-sorozatnak az a filmje, melynekegyszerre én voltam a nézője s hőse, olyan mesebelienigazi hősi lény, aki mindent túlélt,mint ma mondjuk: kísértetiesen.Szellemkép tehát, visszatért kísértet voltam - lehettem.

191

Dermesztően és bohócként esetlen,miközben vacsoráztunk. Mialattkenyérre kentem falatonként a vajatés egy-egy harapás között -szavazhattam, mint holmi zsüri-tagsaját létemről, mely itt folyt, itt volt, noha rég elköltözött,vagyis nézhettem élő magamat, mint halottat.Egy pontot sem adtam földi valómnak.Vagyis ha kéziratpapírként kerül elém, mit egyre-másraa képernyő kínált aláírásra,összegyűröm és beledoboma végítéleti papírkosárba.Bensőmben meg is tettem. De alig lettárnycselekvésem is tulajdonom - :s ha mégis fölveszem? Kisímítgatom?húzok belőle, átirom, bele-mélyedve, hogy mitis mondtam volna vele.Kerülgetett máris a leselgőbűntárs, a hírhedt,a Bergson szerint életet is teremtőévolution, az ihlet.

BEMUTATÓK KÖZÖTT

Végzi, elvégzi évszázadunk is úgy-ahogymit napi s heti tennivalóul kapottés megy tovább. A látvány-munka piszkát- hogy fölmossák s eltakarítsák -azokra bízva, kiket rokkantul hagyott,őrzendő zsinórpadlást és kulisszát.Költők - egyben jós-hivatalnokok -őgyelegve az utcai tömegbenfakadnak néha-néha szóra,némi szimatolástól ihletetten,új díszbe vonva szín- és kín-padot.Sürget az idő új bemutatóra.

TELEVÍZIÓ

S míveli a gép a maga csodáját.Állunk a falnál a budai házbans közben köröttünk Chilében zörögnekaz utcán, hullákon is át, a tankok.Ötlépésnyire tőlem fiatalvas-sisakos, géppisztolyt szögezőőrök kettős sora közt követia koporsót a ritkás gyászmenet, melymegtiszteli még utolszor a költőt.

192

Befut elénk forgatva készülékétegy-egy merész s ügyes film-operatőr(a new-yorki világlapoktól), ígykar-közelről látjuk az özvegy arcát,s fülünk mellett dördül föl hirtelenaz internacionálé, s előttünkvonulnak, akik éneklik, akiknyilván jól tudták, hogy innen azonnalbörtönbe viszi őket az a sorfal.A meg-megdöccenő kocsi utánés a mi kávé-kortyaink közöttígy sorjáznak el a zilált-szilárdarcok időn és téren át a mindigtávoli végzetszívdermesztően ünnepélyestest-közelében.

AD GLORIAM VASCORUM

Hazáink - határai! Akár a túlért sajtok kérge - : ez ittszűkre szikkadva, amaz ott meg cseppfolyósra nyúlva: penészlenek.De ki nem észleli helyükön a gyümölcshéjszerű új képződményeket?Gyülekezünk és futkosunk, idegeinkben bizsereg,hogy egybeálljunk, kísérleti nyulak, egerek.Magyarázzam meg, milyen elemi vágynakköz-megszállottjaként forrnak össze vasárnapa labdarúgópályák lelátóin százféleképp is heterogén tömegek?

Hány hazafitársamra emlékszem, noha csak szemük villogott előfekete álarcuk alól, és szavukból se volt más közérthető, mint„uff ”, meg „ájáj!” meg „porca madonna!” odalenta bánya-homályban - Lotharingiában.

Az ötfelé osztott cigarettacsikk éppenilyen honalapító élmény a siti előterében.Ütközőn, lépcsőn jegynélküli közös lógás. Van úgy, hogy órák alattanyaméh gyanánt szül sorozatban rejtélyes jogú állampolgárokat -És mind az együtt kiállt fenyegettetés, miközben minden menedék:az ember összenéz.

Ki nincs veletek vajon, Európa legrégibb népe,őshonos a jégkorszak előttről s azóta is úgy hontalan, hogyrólatok vehetünk mintát, határok nélkül is szikla-szilárdhazájú euzkáldinák: Euzkádi zömök fiai, baszkok!

Erőt meríthet arra ekképp valamennyi nép, amely szétszóratott,hitet arra, hogy tartsa magát.Mert összefűz, ami megűz: pünkösdi lángként szívekbe osztja szét:menti örök életre veled is azt az egy hazát, melyet valóvá:okozattá most gyúr lélekbeli ok.

193

Összeterel, mi szerte ver! A kilökötteklettek, de hányszor hódoltatóitengerentúlibb szűzi mezőknek,állatok, zsarnokok győztes kioktatói.

Csontot mar a métely már, Lerázta magáról ez a földrészminden században szenteltvíz-habarcsú, népkülönítőkőfalait - rakjon bár még magasabb csúcsokat a gőg meg a félsz:futkos a mélyben örök-eleven víz - morgása ki tudjamit magyaráz? Mily soha nem volt jégtábla-kavargást?

Árvízvédelem - ismer-e vámvonalat? Van-emezsgye s mögötte más-másféle belügy, haindul az ár; egyaránt nagyra, kicsinyre,zöldár, télvégi haraggal -S ez a remény. A közös gond.

Első példa reményre

Bőgték a vitát - a napfényét és az éjét -a jobbról és balról lánggal nyelvelőmáglyák: az Inkvizicióké. Majda távolabbról, de tüzetesebbenpörölő ágyúikkal a vallásháborúk. Majdmég ész-szerűbben a szó-röppentyűk Róma s Wittenberg között.

Majd- van fejlődés, Európa új lakói! - oktatottmég szelídebb, agyrahatóbb érveléssel is hatékonyana Historia Magister. Sisteregve,no de csak betör idegeinknek belügyeibea bőrszín, a faj, az anyanyelvegyenjogúsága, az IdőHegel-jósolta vasút-síneinsorrendben érkező, a győztesemancipáció! A Holnap - így igaz - :szövetségesünk, erőtartalékunk.Dehogyis énhirdetem, lesz vigasz!

Második példa reményre

Monsieur Pierre Curie, azaz helyes sorrend szerintMadame Curie - pani Maria Sklodowska -egy udvarvégi, átfűthetetlen,rosszul világítható cabane-ban, deszka-sufnibanhívta közénk s domesztikáltaa földi sorsmegváltására rendelt ős Fényt és Erőt. - Eszerintvállaljuk teendőnket a zugokban,a gyertyafénybe emelt kémcsövek-kívántakitartást, a téglák darabonkéntimeggyúrását, kiégetését, kivárva- szó nélkül, hogy megérdemelték -hány s hány nagy porrázuhanást. Kezünkben,

194

kesztyűtlen, napszámos-kezünkben:hogy rakható újjá a Ház a földön,sőt tán Bábelnak, a Dacnak,mégis megépítendő tornya.

Mindez afféle szőlősgazdai örökhagyás,szétosztva gondosan csákányt, ásót, kapát,meg hát a végeznivalót,a sors-szomszédságból visszhangozva és küldve tovább:a szót, ki hogyan emberelje meg magát.

VENDÉGLÁTÁS

Söpört - de konyhalányhadként - még egy vihar.Röpült a fellegekbeaz ősz minden szemetje:rongy, por, papír, avar -

Terít a rétre óriás fehérabroszt a tél.

S már jönnek is a madarak,varjak, verebek. „Mag! Mag!” Tartogat

a gyom is annyit, ami mégpompás ebéd.

Munka-ebéd! Van vita persze, szaporacsípés, odavágás elég:

diplomata köz-lakoma!

S ha feléjük hessenthetnék?

KÉZEN-KÖZÖN

Háládért leszek hálás.Köszöneted köszönöm.Visszaütő labdázásez is, „kézen-közön”:de jó és jobb között!Játék, de mégse játszás -csak ne lenne örökverseny-szabályzatnekik is, kik a többbomba birtoklásért vitáznakúgy, hogy máris csatáznak.

195

SÁMÁN

Sámán lett, ahányszor kihívtáka gödörből, hol mezítláb gyúrt agyagot.Zsakett, nyakkendő, frizura, és máris ott,a bűvölendők közt dobálta tagjait.Harsogott kilométerekre hajnaligaz őrjöngő üvöltözés, amithajladozva kormányozott.

Szerencséje volt: konkurrensei(már a lélekgyúrásban): a papok, bírák,meg se látták: úgy elnéztek fölötte,jövőbe - multba, poklokba - egekbe -Mihelyt a varázslópálcát letette,mászott is vissza az agyaggödörbeszázadokon áta darab döggel, mit vetettek neki.

HAJÓFENÉK

Ontja megállíthatatlanula szomszéd bérházból az üzemi rádió,mint öngyilkos ütőere a vért,a történelmi korszakot, amely miénks épp úgy el nem állítható -Fekve fogadom rabszolgahajó-fenék -sötét szobám és sorsom foglyaként:vigaszként eltűnt levegődet, Szabadság!

Vihetnek, hova akarták, s akarják - :Enyém a holnap, a jogos Vád,

a végső harc s a még végsőbb okosság?Jónás vagyok. Hát,

okádd ki, tenger-emberiség(szembesülésül bár) az égkövetét... És bízd rám a dolgát!

(1982)

KEZESÍTÉS

A tengerpartok tüskéseit (ahogy mások a sztyeppék vadállományát)megkezesítették ezek itt. A kerti fákholnap beszélni fognak, úgy nyujtják itt gyümölcsüketmind édesebben: évszázados, évmilliósdomesztikálás - házhoz-szoktatás - után.

196

Tartomány-hosszat márvány bástyasortnyaldos a sós víz. Bégető - csillagtábornyi - birkanyelvvelnyalja a jövőt itt a tenger. Maga a történelemsündörög alant, csóvál farkat, kér emberi etetést.Gazdaként járok magam is a várfalon.

Tengertelen nép fia - távolság ura mégis: beszállokmértanba, csillagászatba: végtelenbe: magam ishatárt szabok - leckét a szörnynek, ha nem egyébbel:nyugodt léptemmel - mint a szörnyek, akikcsillagtereken túlról lesnek ránk - ők tudják, miért:

harapni készen. Hátráljak vajon vissza tánvadkorszakom omlatag barlangjaiba? Valamidühödt jövő vicsorog - onnan még! - a pusztajelenlétemmel, amely épp azért kemény, merttudom, mint mindahányan, hogy Vég és Végzet: egy; s a kegyelem: az is kezünkben.

ÉPÜLET

Térnek házamba sokan melegedniúgy is, hogy - hol a házam?Persze hogy ők rakják szívósan.Időtlenül, így kalákában.

JÓ ÜRÜGY

Jó ürügy: ha én már nem is,mások még azon vannak: éljek.„Ki beszél, ha nem te a Népnek?”

Vagyisgazdát cserél - tágul - az Érdek?

S egyben a Végzet?(Mit úgy is hívnak: Nemezis?)

Hátrálnék, mert hisz hova viszengem is ez a nem enyém, ez

a hörgő-véres,rámtukmált, kéthangúan sem hamis

sirató-ének.

197

EGYENEST

A harcotlám nem ott kellett megvívnod, hol akartad.

Ott csak a visszavonulás.A terep föladása.

Nem is, ahogy Kutuzov remekelte.Az ellenhad sem érdekes már -

Akár ha győz is.

Számolnod azzal kell, vajonhadképes-e,

küld-e utánpótlást a hátvidék.Az volt a harc:

lehet-e irány másfelé -Maga a küzdelem

nyerette vissza örökülországtalanul bár a terepet,

mely a te haladásodegyetlen útja -

Akár a jégmezőkig.

TELJHATALOM

Én ne tudnám, mi a teljhatalom?Pejlovamon:Rosinante

korú igásgebénken faluvégsarában ügettem diák

hittel-gőggel, modern világ:már osztályharc-csatákhős lázával csibék

kacsák hadátrebbentve szét.

Én tudom, mi a büszkeség,a tietek,

ahogy még őt is, a sebétrejtőt kergetitek.

(1983)

SZISZIFUSZ KOLDÚS-ÉNEKE

I

Átjött karizmomba, át az esti orkándühe azon elevenen

gyötört, de rangot is adott: lámmegküzd velem.

198

Feszült így bennem épp úgy ős-erőstülvitorla és kormánylapát,

harc folyt, de úgy is, mintha összezördülegy nagy család.

Ízleltem azt is, miért volt az angyals Jákob közt küzdelem.

Igen, a Teremtés - az Úr - lett (az ős-haddal)ellenfelem.

2

És ízlelhettem azt is, azt a legerősebbviadalt, a „sziszifuszi”-t -

Igen, maga a „Világszellem” - ő letta fő-irígy.

Irígy ma is. Mert „ez az ő háza!” S ekként„egy szót se!” Vagy szánkba tipor.

Tiport, rugott el engem, csahos ebkénta kaputól.

Jött persze az a Csillag! - Fujta égre hála-énekét, áradt a tömeg,

átlépve rajtam, utfél sarába félre vágvavén testemet.

NEM SZERETTEM...

Nem szerettem - hogy szerethettemvolna vajon? -, ha elevenben

sose láttam: az Igazságtok?Hanem csak árnyékként! De fennentündöklően és egyre szebben

kikészítve a Hazugságot.És ami ellen

még többet kellett keseregnem,tömjénező ostobaságtok.S ha Isten hagyta ezt örökbe,jobb is, ha már be sem bocsáttok

szent körötökbe.De üljek csak megtöpörödve

templom-küszöbre.Mélyen megköszönve

mit még nekem, a lelke-vakultnak, elme-süketnek szántokvén süvegembe.

199

EGYENRANGÚ ELLENFÉLNEK

Üss! Ha igazügy, amiért küzdve

bár ízredarabolva döntsz le

helyemről.Van csoda! Az

kalapál össze.Emel föl.

(KÉT EGYSOROS TÉGLAFALAT...)

Két egysoros téglafalat húzatott feleségem a régi családi ház padlásterében, s bár télen fagy harap, s a nyárhevében izzaszt az ing is - itt kapok szabad helyet s időt is és elpillantást Pest és a Duna fölött, sőt lám,tovább, szelíd szellemszemmel a székely végekig.

Bérházi „függő folyosók” módjára fut e menedékhely előtt a tizenöt lépésnyi gyalogút, széles - mondjuk rá,hogy erkély, melyen esténként föl-alá járva kiszellőztetem magamat, száműzött fejedelem.

...hajdani megtűrt bolondok tépelődéseivel járva le-fel, szellőztetem a napi gondot, szellőztetek hány napi éshány kéretlenül rám hárult ezredévi gondot.

NÉMULÁS FELÉ

Unom: hát megadnám magam.Ide, oda. Ennek, annak. Halálnak,ha nem is neki még: az elmúlásnak.Álomban főleg: fájdalomtalan!

S ez máris álom. Ami él, csak úgyél hangtalan, mint távolból a tárgyak.Velem s mégis nélkülem. Járnak, állnak.Chirico-szerű a város, az út.

Messze tehát? Én - tudnék még beszélni.De már minek? Megtudván, mi ez: élni.

VEZÉREK, GYŐZELEM

Catalaunum és Verdun és minden csatatércsak részleg abból, hol már hulla, hulla, hulla,hulla terül, szétszórva, megtolulva,végtelenül, meddig szem s képzelet elér.Jobbról - már némán - az ellenhad. Ottbalról - épp oly némán - az, amely támadott.Közbül a győztes. Te. Én. A vezér:aki túlélte. S ma - holnap is - él.

200

ELEFÁNTTEMETŐ

Ide gyűlnek, akik egymáshozdőlve állnak; ha még megállnak!Ilyen utolsó társulást hoza halálra kész ember, állat,nép, nemzet, mert hogy helyt is állnak!Nem holtaké e temető még;sőt rogyadozva is topognak:jöjjön mielőbb az a Holnap,az a nagyszerű, az a hős Vég,melyről a váteszek daloltak! -

- néha fölnyúl harsona-formánszózat-zengeni egy-egy ormány,de már csak olyasmit recseg- különállását igazolván -öngúnytól s könnytől berekedthangon, mint e - s hány! - hite fogytánabbahagyandó versezet!

TÖRMELÉKRŐL TÖRMELÉKRE

1

Megkezesült nyájként követkivel csak volt egykor közöm;összetestvéresült tömeg:gyerek, felnőtt, ember és állat,sőt gyökeres fák szalutálva.Én ülnék már. Falka-özönforr körül, bégetnek; döfölnek,követelnek tovább s továbbat,friss itatókat, legelőket.

2

Szólítgat bűzlőn e vak világból,mint vadóc hízóját az ólból,szemközt tengerit csörgetve (de hátulkést rejtve) engem is a Gazda.Mered a lélek szikla-dacba.Hallom, hogy harsog hajnali sikolytóla szabad odatúl; ha ki-kitárul.

3

Ő halászik a tó ma!Mi is a zsákmány? Az, mikorezüst hálója egyet-egyet rezdül?

S hol fintor, hol mosolyvillan a holdra?

Rajtam keresztül.

201

4

A méter vastag hóbunda alattnem hagyott a tücsöknek egy szabad

lélegző lukat ez a tél.Gondold még - lelked vigaszára -,épp ezért nincs veszély,

mert minden okkal, gonddal lett bezárva.

5

Kucsma-tetősenfölpupozva

szám szerint negyven szénaboglyaissza ki sorról sorra

saját árnyékát, ahogyelballag köztük fényével a hold.

Ráérünk. Ám jó, ha ehhez is,e nem embernek szánt sok csendhez is

támad őrző juhászat.Mit idézgetnek? Szépapákat?

6

Álmaim dolga: lejárni belémangyalként Jákob-i létrán.

De ez az álom ma énbelőlem indul föl keményharcot kiáltván.

Hajnal volt, még csak pille-lármákriasztották hadamat, mellyel

igazamért majd küzdenem kell- s föladnom szebb honom határát.

7

Ha emelt fővel távozol vagyarcra esel:

így is, úgy is példa leszelaz ittmaradóknak,

mielőtta „Vége”-függöny legörög.

8

Csak járni hívenrajta, hisz mindenhegyomlás végsőválasza - lépcső.

9

...Az elvet, az eszmét,azt mind melegebben,azt óvd kebeledben;hogy annak a húrjacsak az ne merevedjense fagyra, se zúzra,de ismét, meg ismétcsak annak a Lantnak,

202

a most rád maradtnak„zengjen” a hangja,hozzon bármit is mégokot jajra, bajrarád is kórság.

10

Az elvek, az eszmék,a szigorú őrzők,csak ők, ők hevítsék„kidallni” keményenegy gúny - és irigységtörpítette „kis nép”igazait gyötröttidegeidnek mégép hús-rendszerében -

Csók tüze, meg boringerelte egykorvígra kezed köztis a zeneeszközt -De belőle is régegy a vigaszmár: az igaz,a komor erkölcs -

Így hát rekedten,bár kivetettentudd bár egyetlenhívednek az Eszmét,ez se marad így: méggyőzhetnek Elvek:országod ebbena düh-övezetbenhozzá kerekedhet –

(1982. július 12-14.)

TÖREDÉKRŐL TÖREDÉKRE

Ott künn az éjszakanagy ökre,hold-hordó barmamár hazaballag.Jóslást vörösreváltva kezd kártyázni az ablak.Nincs társad ügyelni a Földre.Elhallgataz őszbe-tévedt utolsó légy: magad vagykezdettől s már örökre.

203

*

Azért jó szólni hozzádmert nincs már külön közölnivalóm.Akár a napsütésnek.

*

Idegemmetropolisz-útrendszerébenén, máig idegen.

*

Hajladozz, hajladozz, riszálj,kellesd magad,vetésen kívül fölfakadtmagányos búzaszál.

Magányos búzaszál.A szellő itt is rádtalál -meg tán a Nap -a te gondod: a mag -

*

A lakás fűtött: Odaátkávégép, telefon, család,egymással szótértő világbilincs-babráló zajaimagányodat föloldani -és megszorítani?

*

Dagad megint a hold. S a gőgöm.Ő az égen; én a földön.Mégis: Jövő jön -

*

Csapot csavarok: „jelen!” így a víz,gombot nyomok, ugrik a szolga villany:megbízhatok - sorstársainkban?Anyagok - tibennetek is?Ti valljátok legigazibban:multunk velünk van!

*

Agyambanfolyvást magamban?

*

Valamiféle kegyelem- mely volt volna itélkezés -légköre körülem.Így közli a világ velem,fogy napra nap

204

a Nap alatt is az a kevésidőm; ami még hátra van.Gúnnyal s hálával hajtom meg magam.Siralomházban bort, csókot, de kéz-fogást is kap a rab.

*

A szerelem a legkiáltóbb,kérkedőbb istentagadás:van égi át- megsemmisülés:azonosulás földiekkel

*

Hazafiság: anyafiság.

*

Igen: a patriota eredendőbben: mégis - matriota ? A mi magyar „honleány” szavunk nyelvújítási férfi-bók, areformkor egyenlősitési buzgalmából. Van bárhol grammatika, amely a patriota szót simán nőneművé teheti?

*

Minél több a dirib-darabkő - „márvány” - és rajtuk a por:régész! annál több a nyom és adat:lehetett volna, volt is tán szobor!

*

Szabályos lassanlélegzik a talajbana gyökér.Mi jelzi? Mozdulatlanágon a lepke-lány levél.

*

Személyként én elfeledhettem,el is feledtem hogy kivántalak.

No de az idegek nem:a fertőzés: a góc tovább dagad.S úgy lesz: örökké élsz az én szivemben!

Nem védhetve magad.

*

Már csak a nyugtatóknyugalma nyugtalanít.

*

Hiányoznánk zsarnokainknak.Ez a legtartósabb hám rajtunk.A cella megkivánja a rabot.

Megteremti.

205

*

Szitkok, sziszegtető kínokközt is kész dolgozni a művész.Míg azt nem érzi: maga is kész:kikészült: nem furdalja a titok:

miért élsz?A „mű” él. A táp - s mellék - anyagot

eldobhatod.

*

Megint a bombahajnali ablakomba!

Megint a Napúgy ontva

vádját: ha így megy csak naponta:hogy amennyit arcodba vág,felét sem kapja a világ:szégyelld s öld meg magadat.

*

És lett az is, hogy rettenetóhajtása volt a - szorongás;mely azért gyötör lelkeket,hogy megtudják, mi a feloldás -

*

TÖRDELÉKRŐL TÖRDELÉKRE

FOGOLY

Elnémítottam szememet.Lehúnytam dobhártyáimat.Így tán még gazda lehetek:börtönben is - szabad.

ÉLETJEL

Mit lapozok föl ma leginkábba „Johannak megtett” Aranynak

díszkötetében? Az unalmakperceiben rótt irka-firkát,

tudósülések papírgalacsinját.Ahogy a fémjelzett halhatatlanok

közül ő idáig kacsint: láddélek! Ember vagyok!

206

MULT-JÓSLAT

Éveim erdejében, most, hogy már vissza-útreménye nélkül haladok,

Jósol jövőmül a kakukkhány igéretes tegnapot!

MERT HOL A HOLNAP

A „modern” költészet kudarcba fúlt.A most-ról is mélyebbet mond a múlt:legmeglepőbbet: dalolni valóbbat -csak húszévesen nem romlik a holnap.

TOLVAJKÉNT IS

Itt a keresett kulcs. Hát mielőbba zárba! Versek nyitják a jövőt:rögzítik, tartják láncon az időt,az apa-ölőt, az emberevőt.

HASZNOS SZEMÉT

A szénpor, a hamu, a koksz-salak,kőtörmelék

lett a kovácsház és a gépházközött sarat-fojtó anyag:

út lett; rajta én is, a csizmáskisiskolás, királyfiakgőgjével törteték...

VISSZAVONULÁS

Őrült órák sziszegnek még utánamgunárcsapat dühével. De pohárbanmár a jégkocka s a kisüsti.Ürül - de a szívből nem ürül kihűség s vitézi buzgalom!Le-föl: őrszemként várfalonlépdelek egymagamban isa balkonon,kibirni - még hány századig? -hogy halandó, így ostromoltatom.

207

*

Mikor hitele semmineknincs, hogy hova vihet:rímek, olcsó rímek,ti adjatok hitet(mit bánom: „magyartalanul”)nyujtva így „kezetek”halott „kezeitek”- Mennyi tömérdek; rengeteg.

SUGÁRZÓ ARCOK

A csuparánc arcok mögött, mint... Melegtűzhelyek? Fűtenek és fénylenek.Mint... mint azok a még sárból-vert tűzhelyek:„sporheltek”! súgja az emlékezet, „melek”lángjánál babot is szemeltetek...

MÚLHAT AZ IDŐ

Arcmásomat újságban bármikorlátták, hol bolsevista, hol

fasiszta, sőteg-zisz-ten-ci-a-lis-ta gyanánt,

Ozora s Puszta-Gyántkonyháiban az anyámkorú nőkazt mondták s üzenték is, amíg volt kitől:

nem változtál azóta sem, Gyulánk!

TÖMÖRÍTVE

De máris a csodásvágta után: Muhi, Mohács,búcsunk a föladott Szolnoknak! No kára láncolatot fölidézni -Aztán a szónoklatok lángelmék sírjainál -Aztán a föl-, a be-, az át-, a kiírás,aztán a Gyula bácsi, Flóra néni!

HŰLT HELYEMEN

A fogalmakat elfeledem.Szitál szorgalmasan agyam.Azt tartja meg csak, ami van?Így - mert mi a lételem? -Így - én se kellek már nekem.

208

HA NINCS MÁS

Hámlik, repedez, - meddig méláz,hogy ledőljön-e ez a vén ház,vagy várja: jöhet még javítás?Ahogy a nagybeteg legyint,úgy ejti le cserepeit.Nincs biztatója; én tekintekcsak néha rá: semmi se mindegy...

Ha nincs más!

KÉT KÖR KÖZÖTT

Ebből is, ebből,udvarból, kertből,kelletik kilépnemnyolcvanadik kerekéletévemből -Kapun, kerítésenkivül tévetegrendeltetik lépnemalkonyi szürkületködében, odább nagydágványon, kátyún át,hogy „tovább, tovább!”ott a telek-végbencsaholó vérebek,sose-hallott kutyákgyermek-emlékezetőrizte szörnyvilágs tudós reáliákközelebb-közelebbépp olyan keményenszorító körében.

MI MARAD VÉGÜL?

Mi marad végül, milyen szervem,agyamon kívül, hol még úr vagyok,hogy kin közt is ne helyeseljem,mit hoznak rám a holnapok?Minden tagom sir. De bűntársam,cinkosom itt a koponyámbanmeddig nem adod ide máraz elitélt, a csak „fáj-fáj” életgyógyszerét, a fegyvert, a mérget -kiváncsiságod mire vár?

(1983?)

209

VELÜNK S MÁR NÉLKÜLÜNK

Mindent elláttam. Nemcsak a házat söpörtem körül, pihegve ettől is.Nyugodtan hagyhatom magunkat épp úgy az éj gondjaira.Afféle csónak is lehetne ez az ágy,szolgáló-símította lepedőjével, vánkosával.Jön az áldott perc: folyik velünk s mégis bámulatosan nélkülünk az év.Megnyugtató, hogy mint fölöttünk, annyi alattunk is a csillag.Mi meg lám uszadékfák! A honnan s hova közt s mégsem magunkban.Hát egybehangolható - hullámoztatható - harc és szenvedés!Lehet győzelem is - személytelen:tárgytalan utóörömmel! Mert hány „vad” küzdelemfordulóiban - ki is volt szemközt velünk?S a legbarbárabb terepen, a szerelemkanyarjaiban, árvizeiben - mikor is? hol is? kikkel is? - szelídenegybevigasztalódnak, egy célbaarcok és testek, mint hab hab után,sőt, mint hab habra, lámvalami örök állandóság - ha érthető így - folyamán!

SZERETLEK

„Szeretlek, kedvesem,szeretlek tégedet” –

Szeretlek azóta,hogy megismertelek,azóta, miótahétre hét, napra napév negyvennegyedik,jött úgy, hogy észrea ráncaim veszik... csakhogy vagyok általadestétől reggeligtitkosan gazdagabb -Életeddel telikannyira életem,hogy - enyém vagy tied? -el-elcserélhetem.Hogy így elevenenén neked leheteklelket föltámasztólét-újító verem -Ifjan és öregensose volt kezdetekóta szerettelek -e földi rögökönSzeretlek, kedvesem,keres képzeletemszomjasan odafönn,odatúl is nekeds nekem közös helyet...

(1980)

210

ŐSLAKÓK

Harmincnyolc éve ugyanaz a házugyanaz a lakás.

A postások, a meghitt ismerősökjogán ajtónyitást se várvajárnak be és ki benne már atelek, tavaszok, nyarak, őszök.

Az Ünnepek, az Események!A Történelem fordulatai.Úgy ismernek, semmibe vesznekbennünket. Ezt-azt, mert serények,mit itt feledtek, megkeresnek,helyére tesznek,váratlanul szélesre tárjákaz ablak lazán csukott szárnyát.Ők vannak itthon. Hallanivélem a halk szót, nekünk szánták.Hogy rakjuk őket végre ki?Lelje meg kiki a hazáját.

BÍZTATTÁL

Bíztattál, akárhavasok fényes csúcsai felettem.Dícsértél, akártermékeny tarka lapályok alattam.

Szemérmesen helyeslőszájgörbületeivel a folyó.

És szemben álltálés átadtál egy gyermeket,egy kulcsot, becsukni a multat,egy kulcsot, kinyitni a jövendőt.

Hajnalnál láthatóbbante koronáztál meg napontaeleve győztesnek, s hadamnapi szétverése utánte mentettél meg, szigetedbe.

Nem az álom s a feledés:te mentettél meg estelente.

(1983)

211

HOGY VÉGZEM? NEM TUDOM...

Hogy végzem? Nem tudom. Akárhogy:a búcsú szavát már tudom:Azt rendelem: túléljés minden lépésed legyen áldotts bűnt is bűntudatlan ítélj –

(1983. II. 21-25.)

HATÁRHOZ KÖZELEDVEKötetben meg nem jelent versek

1946-1983

213

SZEMBENÉZVE

Már magunk is pihegve vártuk,villanjanak meg már az ágyúk,dördüljenek meg az egek,fakadjon ki a fergeteg,hasadjon ketté a magasság,mutassa meg iszonyú arcátaz isten vagy az ördög: Ő,ki lészen értünk eljövő -

Mi a borzadók, tiszta szívvelkívántuk: öljön már az ember!A vágy előtt, mit úgy se titkolt,mire várt még a tett előtt?Így volt.Megérdemeltük, ami jött....Ezt mondta lelkesen a pap,bízva, hogy minden úgy marad.

Valóság, 1946. 3-5. sz.

A SZERELEM ISMERKEDÉS

Kevés, kevés, mindez kevés,várlak, szeretlek! Szeretnélekát- és átjárni, mint a véred,mint a levegő, mit beszísz.A szerelem ismerkedés -a léleknek? A testnek is!

Nem akarlak, csak megismerni,csak megismerni, semmi mást,a titkos azonosulást,mit egyház és bölcselet hirdet.Magányomat vágyom levetni,a magányt rólad, mint az inget.

Benned szeretnék lakni, ott,hol dolgos, szorgalmas szíved.Egy szívet szeretnék veled!Tagjaidban vágyom ezernyibajom, kínom egy jó nyugodt,nagy nyújtózással kiheverni.

214

A ruhám, a házam, lakásom,te légy a hazám, világrészem,Európám, a Mindenségem,végső kitörésem a vakszolga-sorsból, a lázadásom,mielőtt elpusztítanak.

Szégyenem már szó s gondolat -bőrödön, húsodon keresztülBocsáss magadba mindenestül,adj olyan otthont, amilyentmagzatának az anya ad,adj egy lélegzet végtelent! –

Valóság, 1946. 3-5. sz.

TÖREDÉK (EGY FOLYÓ MELLETT)

No nézd, megint egy hal! Únja ez is a habnakbüzhödt ízét - magát a víz fölé veti.Boldog - bár a napfény-halált ízlelgeti -boldog, hogy kostolót egy más világból kaphat.

Mint én. Föl-fölvetem magamat egy folyóból- nyüzsgőn, sűrűn folyik, mint bábot és dögöthordó hangyák népe a fűszálak között -ki-kivetem magam, emberfaj, zuhogódból,

mely posványos vidék ezer forrásaképpenmillió bölcsőből szüremlik és hizikegyre dörgőbbre a közös egy gödörigkín, káromlás, sírás vad hang-egyvelegében.

Ki-kivetem magam egy percre és fölülrőlmég iszonyúbb az ár, s még nevetségesebbrövid versengéstek, okosak, ügyesek,amíg elemetek a szakadékba nem dől –

Valóság, 1946. 3-5- sz.

215

APRÓBB TÖREDÉKEK

ISTEN

Úgy volna jó e Mindenura, a mérhetetlen isten,ha asszony volna, nevető,anyaként karba felkapó,úgy ölelő, hogy lankadó;hatalmas is, de engedő...

VISSZA HAZULRÓL

Nem várt engem itt sem nyugság, menedék,mint Jónást a cethal, kiköp a vidék,most öklendez épp ki: ráz, visz a kocsivissza a világba továbbküzdeni!

Rajtam a szutyok még, a szag, a szavak,mik a nyomor tengermélyén bomlanak;ha tesz isten próbát, azt megálltam én,és ha szólhat szóval, azt kiáltom én!

De vajh lesz-e még fül, lesz-e arra ma:Isten szava mindig a mélység szava?Fura próféta: csak annak szólhatok,aki a szólásra parancsot adott -

VONATON A NYÍRSÉGEN

Balfelől s te napraforgóhódolattal szegzi rád fejét.Jobbkézt, hátra se nézve a sorból,éppen annyi farral áll feléd.

Bárki vagy, így járj itt a nép közt is,nem te vagy úr: mögötted a nap - - -

ŐSZ

Lebbent a szél. A hamuban, teledühvel ki-kinyílt a parázs szeme.Krumplit sütöttünk. Fent az esten átrepülők szálltak, mint a vadlibák –

Valóság, 1946. 3-5. sz.

216

MI TÖRTÉNNE

Mi történne, ha a fejembeöntenék egyszerre amitte tudsz, mindent! Az úti élményt,a görög; spanyol szavaidés szerelmi kalandjaid!Micsoda szép robbanás volna,micsoda tűzvész homlokomba!De másképp tennék valamit

attól fogva?

Oh mennyi tudás, mennyi értékhull naponta a temetőktrágyadombjára! Mennyi hő hevetdöntenek ki az agyvelőkcsészéi az ostoba földhíg sarába évezrek óta!átkozódtam kamaszkoromba:ha az jutna a birtokomba!De más lennék, mint azelőtt

attól fogva?

Meghalt Shakespeare, Arany, Petőfis megmaradt kincsükből elég.Oh tettél valamit is másképprossz örökös, emberiség,azzal, mi azóta tiéd?Milyen irígység parancsoljahogy kiki sorsa külön foglya,és ha a lázadás is dolgacsak megátkozza végzetét

attól fogva?

Válasz, 1947 febr. 2. sz.

FOLYIK A CSODA

Ez az a csodálatos egy falu,hol nem történt még semmi sem.

Épp csak a háború.De arról sem beszél már senkisem.

Kilenc-tíz házon nem maradt tető.Aztán tavaszra ujra lett.

Ahogy a fű kinő,kinőtt a zsindely minden ház felett.

217

Villog vasárnap csizma, ing megint.Állnak és nőnek a lányok s fiúk.

Mint a virág a sírt,benőtték jócskán már a háborút.

Szivárogtatja forrás-cseppjeita szívek alján éjjel még a gyász.

De megreggeledik,de jön az etetés, az almozás.

Minden a helyén. Az örök kutyaugat, a halhatatlan borjú bőg.

És folyik a csuda,süt a nap, mint száz évvel ezelőtt.

Mint ezer éve. S látszik már a holdfehér pénze a délután egén.

Megtörtént, ami volt.Csak legyen elég eső az idén.

(Az élet folyik? Folyik a dolog.Földhányva gondolom ezt én is el.

Vagyok, mert dolgozok.Az isten bajlódjék a többivel.

Bizony én is egy árkot temetek.Alján szögesdrót, repeszdarabok.

Megleszünk, emberek,megleszünk ezután is, magyarok.)

Válasz, 1947. szept. 9. sz.

HÁBORÚS ORSZÁGOKON ÁT

Egy fenyő nem hiányzikEgy fűszál nem hiányzikNem kevesebb a felhőAnyák tán keseregnekDe nem sirat egy lelketA szörnyeteg teremtő.

Válasz, 1947. dec. 12. sz.

218

BESZÁMOLÓ LENGYELORSZÁGBÓL

ÖRVÉNY

Csak szintjét tekintve; az örvénySzép is lehet: kerengő rózsa!Másképp beszél, ki forgott benne.

Másképp beszél mélységeidről:Műveltségedről, Európa,Aki bejárta Auschwitzot.

Álltam a tábor roncsain,Körbenéztem az őrtoronyból.Szakadék úgy nem szédített még.

A tudatalatti poklából,Neandervölgyből, tébolydábólVigyorognak föl ott a szörnyek.

De Pithagorász s EdisonÉs Marconi és Blériot és KruppMűszereivel a kezükben.

Dante nem ment oly mély kapún le,Mint az, aki az indok s szándékMögé nézett Birkenauban.

Mert ott támadhat látomásodGéppisztolyos orángutángról,Fegyőrnek állított tigrisről.

A szabadságról, ha úgy egyé,Mint az arany, a fegyver és gép:Az ápolónak állt sakálról.

Az őrültről, ki dinamitjátA föld szivébe tolja végreA legjobb olajkút-fúróval.

Emberi fajtád holnapjáról,Ha így halad, ha így halad.Ahogy idáig érkezett.

219

HATALOM

„A föld színével egyenlővéTétessék! ...” - olvasta diákkéntValaki s ezt is bemagolta.

„A föld színével egyenlővé...” -Emlékezett rá, midőn tőleVárták: ítélj, dönts, az Erő vagy.

„A föld színével...” üvöltötteBoldogító jó-feleletképpAz ifjúság-ízű nagy szókat.

„A föld színével” - s máris mértekA had-mérnökök: fordítottákA tett nyelvére a parancsot.

És két hónapig szólt az ágyú.S hullt a bomba oly kijelölten,Mint kertész-ültette-gyümölcsös.

„A föld színével!” - pontoskodtakA romlás gondos szakértői,Leeresztve a messzelátót.

Mert állt még egy-két toronnyá váltLépcsőház, föl az égbe nyílva;Egymásután derékba törtek.

„A föld színével!” - ropogtattákÜdvözülten a telefonbaA szók lázas értelmezői.

S a tető nélkül oly ijesztő,Megnyúlt kémények is ledőltek,Le az utolsó kapubálvány.

„A föld színével egyenlővé”Tétetett minden, bizonyítom;Szemmel láttam, egy holdas éjen.

Vadnyulat láttam futni hosszanVarsó szívében, a Gettóban,S annyi lelket sem az ó-várban.

220

És arra gondoltam: testté lettAz Ige itt is; - a torz Semmi:Az őrület is testet ölthet.

...A tollat én könnyen kezeltem.Most meg-megállt szinte magától,Hegyén a csillám-gondolattal.

Forgattam, néztem, félretettemS fölvettem újra, nehezen.Maga volt a vas felelősség.

VIGASZ

Majd játszunk újra. Föld alattfekszünk bár, labdázunk serényen,udvarlunk fent a napsütésben;koccintgatjuk a poharat...

Szívünk ma bármily hallgatag:fut rajta át, mint fény a jégens kigyúl egy jövő nemzedékben,mi ránk is örökül maradt:

az ős mosoly egy szép gyümölcsre,a nevetés egy lányra: jössz-te,a sejtelem, hogy élni szép -

és reménykedünk. Erre kellünk,ebből él, így cikázik bennünkelőre az emberiség!(Krakkó, 1948. november)

Forum, 1949. febr.

TESTVÉREK

Megállt a csengő kalapács,kezét nyujtotta a kovács.Kikérgesedett durva markaolyan volt mint a kigyalult fa.

Próbáltam sokszor pörölyét;úgy próbáltam most tenyerét,és azt gondoltam s elragadta képtelen szép gondolat:

ilyet szerzek én kalapácsotmegkalapálni a világot!Az volna szerszám igazándi„egy nép súlyával” odavágni!

221

S már mondtam is; mert hát ki más,testvérbátyám volt a kovács.Jó - mondta s nyomta vissza markom,rámnevetve, hogy vajh kitartom?

Diák voltam, nyakas gyerek,tartottam, amíg lehetett.De aztán, aztán bíz én jártamkalapácsként az ő markában.

...Húsz éve hogy porban enyész -Tart ma is egy testvéri kéz.Lendít csillantva föl az égres zuhint vad szerszámként a mélybe.

Ott a világ, a jó meleg,no rajta, töltsd a kedvedet!Hajlítsd; alakítsd, verj a vasra,az pattant egyre magasabbra!

Válasz, 1949. máj.- jún. 5-6. sz.

PARTON

Ahonnan fölmerültem én:az a világ elsüllyedt; az a tengervisszafutott mögülem, az beszáradt.Hol ifjúságom? A táj, amelynek - így emlékezem -csak estje volt, csak - bárhogy tűzött is a nap -kék félhomálya, mint roppant vizek alatt?Hol az a lét, hol a cselédi puszták mély világa,búvár-léptű népeivel s ökreivel? Tovatünt.Nem sajnálom, gondolhatjátok.

Ez itt a part,ez az évtized. Fehérlő hajjal indulokaz alakuló földrészeken, kutatón,utolsó tanú, micsoda mélységek tudója,micsoda magasságról álmodó!tüdőm hasítja még a lég,szemem káprázik a nyers fényben.

Ime a vándor,ki nem sajnálja házának rombadőltét,ime a hirnök; ki mosolyogva mondja el:szülővilága mindörökre odalett. Ím a fiú,ki így felel a faggatóknak: soha már

222

oda már visszatérni.Ime a férfi, ki még egy sorssal szembenéz.

Mennyi van hátra,hány év kilóméterköve még síromig?Készítsetek bort, jó kézfogást, födeletne énnekem - nyugvást nekem már isten adjon senki más! - :nekik, akik mint ős-lények, nagy őslény lépttel mögülemtávolban még, de milliószám fölmerülnek - őnekik,hogy - erre csak! és szaporábban! - kezem hadd lendítsem feléjük,mielőtt föld alá merűlök.

Válasz, 1949. máj.- jún. 5-6. sz.

EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL

Hol zsarnokság van,ott zsarnokság vannemcsak a puskacsőben,nemcsak a börtönökben,

nemcsak a vallató szobákban,nemcsak az éjszakábankiáltó őr szavában,ott zsarnokság van

nemcsak a füst-sötétenlobogó vádbeszédben,beismerésben,rabok fal morse-jében,

nemcsak a bíró hűvösítéletében: bűnös!ott zsarnokság vannemcsak a katonásan

pattogtatott „vigyázz”-ban,„tűz”-ben, a dobolásban,s abban, ahogy a hullátgödörbe húzzák,

nemcsak a titkonfélignyílt ajtónijedtenbesuttogott hírekben,

223

a száj elé hulltanpisszt jelző ujjban,ott zsarnokság vannemcsak a rács-szilárdan

fölrakott arcvonásbans e rácsban már szótlanvergődő jajsikolyban,a csöndet

növelő néma könnyekzuhatagában,kimeredt szembogárban,

ott zsarnokság vannemcsak a talpraálltanharsogott éljenekben,hurráhkban, énekekben,

hol zsarnokság van,ott zsarnokság vannemcsak az ernyedetlentapsoló tenyerekben,

kürtben, az operában,éppoly hazug-harsányanzengő szoborkövekben,színekben, képteremben,

külön minden keretben,már az ecsetben;nemcsak az éjben halkansikló gépkocsizajban

s abban,megállt a kapualjban;

hol zsarnokság van, ott vanjelenvalóanmindenekben,ahogy rég istened sem;

ott zsarnokság vanaz óvodákban,az apai tanácsban,az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermekidegennek felelget;

224

nemcsak a szögesdrótban,nemcsak a könyvsorokbanszögesdrótnál jobbanbutító szólamokban;

az ott vana búcsúcsókban,ahogy így szól a hitves:mikor jössz haza, kedves;

az utcán oly szokottanismételt hogy-vagy-okban,a hirtelen puhábbanszorított kézfogásban,

ahogy egyszercsakszerelmed arca megfagy,mert ott vana légyottban,

nemcsak a vallatásban,ott van a vallomásban,az édes szó-mámorban,mint légy a borban,

mert álmaidbansem vagy magadban,ott van a nászi ágyban,előtte már a vágyban,

mert szépnek csak azt véled,mi egyszer már övé lett;vele hevertél,ha azt hitted, szerettél,

tányérban és pohárban,az van az orrban, szájban,hidegben és homályban,szabadban és szobádban,

mintha nyitva az ablak,s bedől a dögszag,mintha a házbanvalahol gázfolyás van,

ha magadban beszélgetsz,ő, a zsarnokság kérdez,képzeletedbense vagy független,

225

fönt a Tejút is már más:határsáv, hol fény pásztáz,aknamező; a csillag:kémlelő ablak,

a nyüzsgő égi sátor:egyetlen munkatábor;mert zsarnokság szóllázból, harangozásból,

a papból, kinek gyónol,a prédikációból,templom, parlament, kínpad:megannyi színpad;

húnyod-nyitod a pillád,mind az tekint rád;mint a betegség,veled megy; mint az emlék;

vonat kereke, hallod,rab vagy, rab, erre kattog;hegyen és tenger mellettbe ezt lehelled;

cikáz a villám, az vanminden váratlanzörejben, fényben,a szív-hökkenésben;

a nyugalomban,e bilincs-unalomban,a zápor zuhogásban,ez égig érő rácsban,

a cellafal-fehérenbezáró hóesésben;az néz rádkutyád szemén át,

s mert minden célban ott van,ott van a holnapodban,gondolatodban,minden mozdulatodban;

mint víz a medret,követed és teremted;kémlelődsz ki e körből?ő néz rád a tükörből,

226

ő les, hiába futnál,fogoly vagy, s egyben foglár;dohányod zamatába,ruháid anyagába,

beivódik, evődikvelődig;eszmélnél, de eszmecsak övé jut eszedbe,

néznél, de csak azt látod,mit ő eléd varázsolt,s már körbe lángolerdőtűz gyufaszálból,

mert amikor ledobtad,el nem tiportad;s így rád is ő vigyáz már,gyárban, mezőn, a háznál,

s nem érzed már, mi élni,hús és kenyér mi,mi szeretni, kívánni,karod kitárni,

bilincseit a szolgamaga így gyártja s hordja;ha eszel, őt növeszted,gyermeked neki nemzed,

hol zsarnokság van,mindenki szem a láncban;belőled bűzlik, árad,magad is zsarnokság vagy;

vakondként napsütésben,így járunk vaksötétben,s feszengünk kamarában,akár a Szaharában;

mert ahol zsarnokság van,minden hiában,a dal is, az ilyen hű,akármilyen mű,

mert ott álleleve sírodnál,ő mondja meg, ki voltál,porod is neki szolgál.

1950.(Irodalmi Újság, 1956. nov. 2.)

227

GYŐZTES

Miket fejfámra írnak, esztendeim zömit márföld alá tapostam java éveimet.Jobb mivoltommal így rég sírban pihenek -csaló csontváz csupán, ki még nevemben itt jár? -

ezt kérdezem. Meg ezt: akivel belekezdtemmunkámba, akivel szereztem diadalt:kimúlt az ifjú férfi, belőlem az kihalt?Szelleme zordonan bíráskodik felettem!

Merész volt, lobogó! - Én „bölcs” vagyok, „lehiggadt”:ezzel gúnyolna s - bíz: félholt kortársaimnakszavára adok. Ő - akár a gyermekem.

... És mégis ő vezet. Mert ő döntötte el:közös életünket föltenni mire kell,s mint kell leélni úgy, hogy érdemes legyen!

Csillag, 1951. máj. 5. sz.

JUTALOM

Ki tudta még a könyörületességörömét? Az ős jótevést, amértnem kér a lélek titokban se bért,úgy színig tölti született nemesség.

Vigasz volt látnom; ekképp szívedig-szépifjú nő téged akkor, veszni tértkorunk mocskában jót s jót, semmiértjót tenni egyre, főddel a derűs ég

kékszín üdvében úszva szinte, édesgéniusz! Jó volt elnéznem szemérmesmosolyú arcod ottfenn ragyogón,

és aztán ittlenn éppúgy, karomon -A legjobb ezt volt látnom: nemcsak adhatsz,a szerelem téged is megjutalmaz.

Csillag, 1951. máj. 5. sz.

KUTYÁK

Szolga vagy, költő. Ezt se resteld.Különb jel a te szolgaságod,különb rang, mint amit viselneka rend-, rangjeles uraságok,

228

akiknek szolgálsz. Kutya mód kelllapulnod-hajlongnod nekik?Szolgálj, őrizd, csak rejtegesd jóla farkast, mely benned lakik.

A nyájban is te vagy az ősiösztön, a hív emlékezet,a hirtelen feljajduló kín.Vigyázz, hogy meg ne öljenek.

Vigyázz s örülj; ha estelenteannyi erőd mégis marad,hogy vigasztalva megsimítsad,megszelídítsd torz arcodat.

Hogy végre fájó nyujtózásbankihúzd magad - a lelked is;s ember mód kiegyenesedveszétnézz - mig pillád leesik.

Fáradt vagyok. A város szélénlakom. Arrébb a domb megettkezdik a villák udvarán márdalukat a szelindekek.

Nem ugatnak. Fejhangon nyínak.Kimondhatatlan fájdalomhosszú rongyai szakadoznak,lengnek a sötét ágakon.

Az vagyok, aminek születtemés szabadulnom nem lehet.Idegeimre csomózták ráa gyeplőt és a kötelet.

Befogva ébredek, ugy alszomés akkor is, ha lázadok,legjobban akkor érzem, hogyszolga vagyok. Nem hazudok.

Ki úr fölöttem, el ne higgyeegy fél szavamat. Ajkamona hang is másképp száll, riadtan,én is megvetve hallgatom.

Alázatosan, hason jő, vagyelőre vak dühtől remeg.Értem a szót már: „Ha követniakarsz, oszd szét a kincsedet.”

229

Nincs más út. Fájdalom, de így van,csalni akar, ki mást regél.Rét vallása van a világnak,két hada: gazdag és szegény.

Közöttük nincs híd, nincs barátság!Ha te nem is, én csak aztfigyelem: hátha nem is tégedszeretlek, csak az aranyad.

Nem azt szeretem. Megvagyok márszolgaságomban. Itt vagyok.Odúm, váram és büszkeségem.Belőle át nem adhatok

egy ölnyit, egy félszeg mosolyt semgőgömből! - Ez az én helyem,így birom csak, ami ostorkéntcsattog testemen-lelkemen.

Kilépek egyetlen szobánkelé a szűk erkélyre. Mintkeleti pap, itt e magosbanfüstölgöm tünődéseim.

Éjről-éjre nézem a várost,próbáltatásaim honát.Nem szólok. De emlékeimnyínak, mint arrébb a kutyák.

Sajnállak, főnököm. Deréköreg vagy. Ha eléd jutok,leültetsz. Vitázol velem.Hallgatok csak, bólintgatok.

Mily hamis mindez! S mily hamis, haellentmondok is. Se barát,sem ellenfél - ember se, csaklakáj, egy kutya néz reád.

Ne engedj engemet magadhoz.Csalódni fogsz. Előbb-utóbbkiütközik énrajtam isförtelmes fekélyként a gond,

a nyomor bélyege - hiábaosztod velem eszméidet. -Más világban élsz. Magamat nemérthetem, ha megértelek.

230

Vadonban tudom én magam.Mutogassatok: elevenjelekkel, gyöngyükkel, gyümölccseltársaloghattok csak velem.

Mióta élek, vakulásigdolgozom és görnyedek itt,e szép világon; elbutultam,megsüketültem egy kicsit.

Jókor betörtek. „Ne feledd el,ki fia vagy” - mondta apám.„Alázatos légy, engedelmes,így partra juthatsz még talán.”

Ezt nyujtotta útravalóul,amikor útnak inditott:Tízéves voltam; addig is márláttam, a világ hogy forog.

„Eredj oda, csókolj kezet,az a tiszttartó, az a pap”,mondta anyám és könnyel, szóvaltörte vad nyakasságomat.

Éhkoppal, rongyokkal, hideggeltört a város, az iskola,biggyedt szájjal, jégpillantással,mit nem feledhetek soha.

Gépkocsin mentem nem is régenegy kis városon át. Saratha vágnak arcomba, nem indulszivemből olyan indulat,

mint ott egy ház láttán. Kiküldtekkapuján egyszer engemet:„Az ilyen jött-mentek tanítjákrosszra a jobb gyermekeket!”

Hallottam, ahogy megindultamnehéz csizmámban, hallgatag.Másnak: rossznak, elátkozottnakhittem már én is magamat.

Elhittem a szép, lágy anyának.A szégyen, mi akkor kisért,támadt fel ujra. Ropogottkezemben a kormánykerék:

231

- Ki innen! Vissza se tekints -Ki a városból! Bárhova!Dőljön össze a mult mögötted,mint Szodoma és Gomora.

Ezt megcsináltad - álmélkodtakútitársaim hevemen.Időbe telt, amíg nevettemén is e régi eseten.

Én tanítottam rosszra őket.Én, aki pusztánkon kivülhangot sem adtam szinte, féltem:tájszólásomról kiderül,

hogy honnan jöttem s kigúnyolnak.Ki is gúnyoltak. Napra nap.a kertek alatt gyakoroltama finom szóra magamat.

Mily örömmel hagytam el aztán,pelyhes állal, e szép hazát!s beszéltem végre, mily örömmel,egy más nyelvet, a franciát.

Fölszabadultan, mily vidámanés bátran törtem, gyúrtam azt!Idegen voltam? - Semmi ahhoz,mi otthon lehettem - paraszt.

Elzártak onnan, hol születtem,hol még boldog volnék talán,elküldtek, de ezer istrángotés gyeplőt aggattak reám.

Vagy hinár, bozót a szegénység?Kezed-lábad indák kötik -Ha emelkedsz, hetedíziglenaz egész rád kapaszkodik.

Vállalom ezt és nem panaszlom.Az övék voltam, az vagyok -Szomorú töke, mit kinlódva -egy fél falu összeadott,

s most várja, hogy kamatot hozzon.Nem tagadhatom meg soha,kiknek az én téveteg sorsomminden reménye s támasza.

232

Csápokat nyújt feléd a mult, ajövő. Gúzsba köt a jelen.Jó csapda lettél, te is - ékescsapda, ragyogó szerelem!

Ahova nyúltam, hirtelencsuklóm bilincs kulcsolta át.Léphetsz. Gyönyörű, végtelen:egyetlen börtön a világ.

Fölnézek, sűrü-zöld az ég, mintmájusi meggyfa. Lombja köztkicsillan itt-ott már a csillag,a fényes, vérpiros gyümölcs.

Elnézem. Ily elérhetetlenmi jó ízt: kedvet adna még.„Élet” mondom s várom, mit érzek:Szürkeség övez, messzeség.

Annak a végén, ott kezdődhetaz élet tán. Képzelni semtudom már. Kastély díszlik ott?Mindenki sétál vagy pihen?

Együgyű kép. Nyilván a régiurak, a gróf úr életelengett előttem. Láttam azt is.Megvetem. Az sem kellene.

Ha szolgaság van, százszor inkábblegyek csak szolga itt alant!Ha áldozat kell, nem a hóhér:százszor inkább az áldozat!

Százszor inkább a kizsebelt, mintaki - bármiképp - zsebel.Már így vagyok. Nem szeretem,ha nyúlnom szennyes lébe kell.

Kényes lettem. Idegesítminden piszok. Gyakran mosomkezem. Hajdani trágyahordó,veszélyesen finomodom.

Zavartan feszengek a fényesszalonban a hölgyek-urakközött. Szemem, az ördög tudja,vidám szemükben mit kutat.

233

Meghívtál, sorskegyelte kartárs.Tevéled nem - de ki elénka tálat hordta, inasoddal,Ferenccel megbarátkozék.

Ebéd után soká beszéltünk,„Nősülnöm, szólt, itt nem lehet.”Hogy mondjam? Ha választanom kell,ővele tartok, nem veled.

Nehéz dolog ez. Néked is tán.Elképzelem a sorsodat.Iszol, mulatsz - de poharadbanvalami alj mindig marad.

Keserű íz, tán mérgező is.Hányingerlő - ha érezed.Ha nem: akkor pedig szivednek,fejednek is már kérge lett.

Akkor bizony én a disznóhozhasonlítnálak. Bizonyos,szárnyas eszméinkhez közöd nincs,sem a Krisztus szavaihoz.

Akkor fiam, ha Igazságról,vagy ilyesmiről szó esik:ódalogj el. Vesd meg a szolgákrögeszméit s mozgalmait.

Hagyj csak magunkra. Hagyj magamra,bocsáss meg, hogy kidobtalakőrületemben, s véled együttnemes ajándékaidat.

A tájt fogadtam meg: ki nálamhatalmasabb: jobb módja van,azzal nem állok szóba; ahhozúgysem lehet igaz szavam.

Sorsomba ahány köteleta csontig vágni érezek:- nem vethetem le - de sziszegvemindegyikkel árvább leszek.

Megmartan s marva, hontalanmagányosan bolyongok itt,vitázom az ifjú csikasszal,ki szívemben acsarkodik.

234

Fogat mutat s már szállna szembe,vagy futna árkon-bokron át -Vigyázz, a kuvaszok legyűrnekés ott künn a vadászkutyák.

Csitítom - hallgass, várj, lapulj még.Leszen annak is ideje. -Napra nap így leszek magamnakpribékje, házőrző ebe.

Este ülök az asztalomnálüresen, vigasztalanul,szivemből messze, tétovacsüggedt vinnyogás szabadul.

Szabadul - szabadulna, hogyhajajra is volna még erőm -költő, mondom s mosolygok bambán,félóra hosszat, megvetőn.

Gondolat nélkül, merev szemmelkönyökölök fél éjszaka,mintha kezem egy idegen,lenyakazott főt tartana.

Egy főt és abban egy rögeszmét:nem is élsz. Aki valahate voltál, meghalt. Azt megölték,Árnyéka, rossz másolata

vagy annak csak, aki lehettélvolna! Gúnyképe! Néha még,ha meglátogat, csak azét jő,hogy arcodba köpje dühét.

Állom már ezt is. Alig értem.Visszhangot, egy szikrát nem adfáradt fejem. Távolról hallom:ahogy leejtem tollamat.

Nyisd ki a szád - hallom parancskéntrévületemben -, torkodonpróbáld ki a jajt, mit hörögneka kutyák a domboldalon.

Tanuld el. Ahhoz igazodj,azt fújd, lehunyva szemedet,nem várva magyarázatot,se vigaszt, se feleletet.

235

Fújd csak, mint ott künn a kutyák,talán akadnak társaid,azt nyögd, míg az egész világegy nagy kardalban nem vonít.

Ez a rend - mondják -, fogd be jólfüledet és jajongj tovább -Mit akarsz? Kérdik. - Mi nem értünk -te nyíjj, ríjj, nem adva okát.

Van, aki ért. Ha felfigyelszzeng már a dal. Ha akadoz,te légy a hangos! Vidd a hangot!Légy biztató, előcsahos.

A nyájban is te vagy az ősiösztön; a hív emlékezet,a farkas-szív, mely visszasírja,mit az ész is feledni kezd.

Ne tudj, ne érts te semmi mást,csak szived örök szomjuhát,s ha másképp sohasem lehet:üvölts míg világ a világ.)

1934Megj.: Ifjúság. Elbeszélő költemények.Szépirodalmi Könyvkiadó, 1951.

JEGYZŐFÜZET

NYITÁNY

Dehogy a fiatalszíveknek kell a dal!Maguk is azt teremnek -zengjük az öregeknek!

FEGYELEM

Húsz bokor ül az izzóföldű kertben;kisleányom óránként beroboga nagy hírrel: egy megint megtojott!Megtojt és kotlik tovább rendületlen.

236

A PARTON GYALOGOLVA

Az is szép, mikor a fák eltakarjáka tavat és a gallyak

fölött nesz nélkül elsuhannaka nagy fehér vitorlák.

TELIK AZ IDŐ

Egy év, megint már!No, már nem is fáj,

ha diófámon s kisleányomnövésén látom.

VIZEN

Sem arc, sem ajk, sem áll, se száj, sem orr -tán épp azért oly csábítón csodás ató tükrén föl-fölvillanó mosoly -s oly riasztó a düh ránc-rándulása!

PÁSZTORÉLET

Ahogy őseim századokon által,úgy élek, várva minden szombatona heti tisztával az asszonyom

s a heti biztatással.

GYÁSZKAR

A tücsök lantján őszi már az ének,versenyben föl a komor egekig,keserveik oly vadul zengetik,mint Jeruzsálem üszkein a vének.

LÁZTALANUL

Gyötrődtem ifjan: semmit sem tudok!Bilincsként hordtam: hogy semmit sem érek!Feledi lassan pányváit a lélek -Oh; ifjúságom; felszabadulok!

237

DARWIN SZELLEMÉNEK

Hiszem, hogy végül végleg megjavulhatez a riadt állatnak született,ez a szegény hétlábú szörnyetegs átlépi önmagában is - a multat.

KÖZELGŐ ŐSZ

Nyikorog a hegyi úton egy heteestétől éjfélig a színig tele-rakott kukoricáskocsik kereke;vonul odaföntről a faluba le,jő, mint rég, ha koldus jött ott lefele,küldvén sirámait messze eleve,jő az ősz; ez az panasz-éneke,hangzik cserdítés, hars kurjantás bele.

EMLÉK-KELTŐ

Fölsivít az ólban - tudva már, mi az -fölserkenti anyját mind az éh-malac,verseng a magas- és mélyhangú panasz;döng a hidlás, gágog a riadt liba,csahol az eb - árad az egekig agyermekkort idéző nagy szimfónia.

VENDÉG

A madarak a házhoz kezesednek.Az udvaron a. harkály úgy kopog,akár egy vendég. „Szabad!” Kinyitok.Dérben a fák. A hideg érkezett meg.

KAPUN TÚL

Midőn gyötörni kezdte, foglalóul,a rák: éppen koromban volt apám.Most lépek át a halál kapuján.Mosolygok még, ha arcom hátrafordul.

238

OKTÓBERI SZÉL

Keblek, karok, álombelien szőke-aranyszín bőre száll, oszolszemem előtt a fák ágairól -Csontvázak állnak ki a hegytetőkre.

Csillag, 1951. aug. 8. sz.

ŐSZI LEPKERAJZÁS

Szeptember van, nem szól madár,de nyüzsögnek a fehérszárnyú lepkék.Bár tikkaszt a meleg még,azt hittem: hó szitál.

JÁTÉKSZABÁLY

Míly „hol az olló” gyermeki szabálya,hogy néznem sem illik ifjú leányra?Harminc év köztünk! Egy taps, egy futás,s az ő soruk lesz a csodálkozás.

PARTI JEGENYÉK

Hozzák a habok a parti homokranagy kérdéseiket zúgva-zokogva.És bólogatnak, mintha értenék,két nap óta a sudár jegenyék.

SZEPTEMBER 25

Hová leszállt a nap,onnan kel föl a hold,a kék hegyek mögül.Az őszi ég alattégre onnan röpül;mint eltévedt madár,ha fészket nem találs azt hiszi, van hovavisszafordulnia.

239

MÉG EGYSZER

Hol elrepült a nap,ott jő vissza a hold.Épp csak hogy sápatag.A régi táj felettlebegve reszketeg;épp csak hogy tétova,épp csak nincs otthona;épp csak hogy idegen;mint a szív öregen.

REDŐK A TAVON

Olajosodik a víz; mozdulatlannyúlnak a fényes redők végtelen,mint óriási selyem végeken.

Micsoda kirakatban!

VADLUDAK

Kint a tó közepében ezerszámraa kövér vadlúd; itt marad fagyig,míg a jégen le nem soványodik;csak akkor száll tovább újabb hazába.

HATÁRHOZ KÖZELEDVE

Nincs akarat, nincs gondolat, de vágy s tánlélek s halál sincs nélküled,

emlékezet! -Poggyászom te, mind drágább, nehezebb!Az öregség zord határ-állomásán

csak téged el ne vegyenek.

BETEGEN

Hogy meg kell halnunk, elég büntetés ez.Mért szenvedni is még a büntetéshez?Költő-hazudozás, hogy álom a halál -Próbálj álmodni, ha hóhér vág, szúr, nyiszál...

240

NOVEMBER

A zöld fenyőfák előtt lengetegcérnás víz-fonalak.

A tűlevelek hegyén csöpp remeg.Csókák kiáltanak.

Villogón veti sugaráta halászokon a gumikabát.

SZÜLETÉSNAPOM HAJNALÁN

Halottak napján leesett az első,még félénk hó. Nem is tartott tovább,megvillantva a hegyen mosolyát,mint egy születésnapi felköszöntő.

HALOTTAK NAPJÁN

A gyertyáikkal égő temetőkre,emlékezel a fényben lebegőkre?Füred fölött a szöllős dombsorokfölött milyen sose-volt városokszökkentek - lánggal hajladozva - talpra,oly frissen pezsgve, nyüzsögve, kavargva,hogy elképzeltük a holt szeretőktolongását is a mozik előtt...

ÁGYBA VÁGYVA

Tombolt az esti szél. Zörgött az ablak.Bátrabb voltam a rámhagyott, vén házban,ha bent voltam az anya-szagú ágyban.Gyermek voltam. Most a halál riasztgat.

EGY ÍRÓNAK

Olvasom könyved, egyedülmagányos házban, rideg éjben,s egy nemzet nyüzsg szivem körül.

241

AZ ELSŐ JÉG

Nem terült háló ilyen soha rádnagy Balaton víz rengetegje,mint midőn a fagy terítettetükrödre tenger ág-bogát!

HALHATATLANOK

Ki nem vénült meg? Aki harcban állta jóért mindig, lankadatlanul.Nézd ezt, azt, amazt! Úgy beletanult:legyőzte végül magát a halált!

BELÁTÁS

Úgy lett, ahogy a révész mondta, éppen.A jég hátáról ím tovább-szállnak a sovány vadlibák.

„Hát hogy is repülhetnének kövéren?!”

HÁZ AZ ÉGEN

Friss hó és friss fény kápráztatja a szemet.A hólepte hegy beolvad a hófehérfelhő-háttérbe. Égbeli sziget

csúcsán a zöld fenyőliget.A jótorkú vénasszony ottan él.

LÁBAM EMLÉKEZIK

Kelletlen léptem a ropogó hóba.Fázott a lábam. Ő emlékezett

az ifjúkorra,jó csizmáimra, mikben feszített

lakziba, torba;szívem mélyéig fölmelegített!

ÁLARC

Szerettem volna egy nagybajszú maskarátfarsang felé, akár a többi kis diák:

hadd ijesszek én is lányt a sétahelyen!Sose jutott nekem.

Lesz végre most; olyan, hogy le se tehetem.

242

AZ ÖREGSÉG TÜNETEI I.

A szép pincérlányra is gondolok már.Fürgén forgott a matróz asztaloknál.Csak szeme zászló-nyelvén mondta, hogy:Jó! Kiszököm egy percre valahogy!

AZ ÖREGSÉG TÜNETEI II.

A nedves parton - a tenger dagályament vissza épp - nem volt hely ülni sem.Nevettünk, és... Holdfény volt; hidegenterült a víz, mint egy korcsolyapálya.

AZ ÖREGSÉG TÜNETEI III.

Croix d’Hyns! Bordeaux! Huszonöt év kellettHogy emléked kikeljen, mint a mag.Mily vetés érik még talpam alatt?Mit terem a szív, ha jól öregedhet?

AZ ÖREGSÉG TÜNETEI IV.

Rámosolygok a nevető gyümölcsre.No nézd, be pozsgás. Meg-megtörölöm.Napszámos voltam s minden örömömegy baszk lány volt, egy baszk létére szöszke.

GYÉMÁNT VÉKASZÁMRA

Oh mennyi gyémánt! Mily tűzzel ragyognak- a friss hó napsütötte szintjén!Beh szép! S be jó, hogy mégis csak hasonlatHisz az igazit magam összeszedném.

KARAVÁN

Fehér számumként száll a porka hó.Távolodik a meg-megroppanótó jegén, e megőszült Szaharán,

a halászcsapat-vonta szán.Átviszik a

napi fogást Zamárdiba.

243

OLVADÁS

Vizes a jég. Mint akna csapszét rajt a februári nap.

Bomba-szökőkutatlövel versenyben pocsolya, patak.A nap, az új nap pergőtüz alatttartja a tavat. Vakítóbb, vadabb,mint júliusban; mintha - úgy lehet -még el is veszhetne az ütközet!

KORAI ÖRÖM

Fagyos szelek, hófergeteg -Hiába örültünk. A tél

tombolva visszatér:kinevetett

zsarnok, aki bosszút vehet. -A fene egye meg.

SZELES ÉJ

Hány hangot adnak odakünn a fák!Hogy sírnak, nyínak, zokognak! - Miért nemtudják az öröm egyetlen szavát? -

jutott eszembe a vad éjben.

A ZOKOGÓ FÁK

Ismét vihar és ismét künt a fák -Nincs, igazán nincs más szavuk soha?Figyeltem és a zokogáson átfölharsant egy pokoli hahota.

TAVASZI VIHARBAN

Lendül a széllel szemben fölívelve,hó szárnyát összecsukva a sirály.Így a leány, ha szemét húnyva vára csókra, a viharzó szerelemre.

244

FÜRED, ÁPRILIS

A völgy ölén, a hegy hajlatain,ládd, a barackfák rózsaszin

léggömbjeit a tavasz újrafeszültre fújta -Repülni készenlengenek,

a fénylő, napsütötte szélben -Szívd tele te is szívedet!

Csillag, 1952 jan. 1. sz.

MICSODA ALKONY

Ahogy körülöttünk minden szó, tekintetés vigyor után egyre közelebbkúszott, szorult a förtelmes halál - :mi szorult, szűkölt bennem is, riadtan?

S kényszerített, hogy én, a rettegő,boldogságommal és jó napjaimmalvelük kivánjak lenni, én a gyáva,osztozni szörnyű végzetükben?

Hogy iszonyodva, öklendezve isegymás vállára dőlve velük álljama szitkozódó arcok, gúny s röhejszéditő, szennyes kavargását - ott fent?

Micsoda alkony volt az! Mint hurokhullt az az est a kerek láthatárról - durvaölelésével az antik, örök éjjel!Ó fuldokló szív, te minden hír után

rémülten föl-fölkapkodó, milyenvonzalom, milyen testvér-kapcsolatrándult körötted, duzzasztott, csavartájultan végre elhanyatlani?

Hanyatlani s éledni mégis aztánegy szörnyű éj, vad meggyaláztatásrévületével, mindörökre árván,a régi rokon földön, mely üres váz lett,barbár kisértetek, farkasok tanyája.

1932. Sallai és Fürst kivégzésének napján -Megj.: Irodalmi Újság, 1952. júl. 31. sz.

245

MESE AZ ÁLLATOK NYELVÉN TUDÓ JUHÁSZRÓL

Volt az óperenciástengeren túl egy juhász.Nyáj-terelve, legeltetveért egyszer egy rengetegbe.Rengetegnek közepénizzó tűz, halom faszén;a tűzben meg síró-rívó,haláltáncát járó kígyó:pörkölte már a parázs.Megsajnálta a juhász.Kampós botját betartotta,a kis kígyót kirántotta,s esett majdnem ő hanyatt,hallván ilyen szavakat:- Köszönöm, mit értem tettél,megkapod, mit érdemeltél,kérsz, mit kérsz, egy a hitem,azonnal teljesítem!

Mit kérhet, ki hetek hosszatbeszéddel se szórakozhat,mert alig látmást, mint birkát?Nem sokáig tétováz,azt feleli a juhász:- Egyet kérnék, ha megadnád,értsem az állatok hangját;együtt élünk,soha egy szót nem cserélünk!- Meglesz! - volt a felelet -de egy föltétel alatt,soha ki nem fecseged,amíg élsz, titok marad,mert ha szólsz -szörnyet halsz, úgy lakolsz!

- Dehogy szólok - kezdte éppena juhász,mikor egy fa tetejébenszarka-csörgés, csárogáshangzott máris, ilyenképpen:„No, ennek a fának odvátfiaink már telehordták;csak az arany van öt mázsa;hordják mától fogva másba!” -párjának mondta egy tarkafarkú öreg apa-szarka.

Néz föl a juhász a fára,le azután az odvára.- Kaparj alá! Ássad, vágjad! -szól oda két kutyájának.- Kaparjon a fene néked,ma sem osztottál ebédet -szólt az egyik; de a másik,

246

a puli kapart rogyásig,ásott amíg, csakugyan,mi gurult ki? egy arany!

Odasóz a juhász egyetannak a mihaszna ebnek,s becézné a másikats - uccu! - az is elszalad:nem tudta, hogy különb, mint más,ért a szóból már a birkás!

Ugrik - uccu - észbekapva,fut haza ő is, a gazda;forog otthon, lélekvesztve:- Hol a balta? Hol a fejsze?Hamar, apám, kell segítség,megleltem a szarkák kincsét!

Meg is lelte, hazavitte,senkinek nem említette;használgatta okkal-móddal,csínján bánt a nagy vagyonnal:tudott titkot a juhász.

Nem is kérdte senki más,csak éppen a felesége.Csak annak nem fért eszébe.„Hol szerezted?” Hol szerezte,ezzel gyötri minden este,ezzel gyötri hajnalig.- Te, megöltél valakit?!Mit tettél, jaj, kárhozott,hogy nekem se mondhatod?- Ugyan! Hagyd már! Semmi

vétket!- Hát akkor mért nem beszéled?Mi lelt? Megjössz, ülsz, merengsz,egyszerre csak fölnevetsz.

Volt min! Jön be a kis macska:- Hol a bögréből a tej?- Tán a gazdáné kinyalta- szólt anyja -, fordulna fel!Zeng a falban a tücsök:- Hej, de jó ház, hej, be szép ház,hétszámra nincs takarítás,holnap ide nősülök!A hízó meg, dúlva-fúlva:- Mi ez, soványító kúra?!- Mit nevetsz megint, te! - engem?- így az asszony - szólj, de menten!- Nem lehet! Olyan titok,ha kimondom - kimúlok.- Attól, hogy őszinte vagy?- Így szólt a parancsolat.- Szép parancs volt - ellenem!- Nem bánnád, ha... - „Nem hiszem!”- Jó; ha te nem, én se bánom!Gyujtass gyertyát, hívj papot,

247

elmondom a - hideg-ágyon:lelked rajt, ha meghalok.

- Meghalsz, meghalsz - miért halnál?De a juhász ágyban volt már,feszületen a keze,szeme meg könnyel tele,a küszöbnél rongyainfekvő, hűséges pulin,mert hogy az is könnyezett.- Messetekkaréjt néki, vastagon,ez a végső óhajom -szólt sóhajtva a juhász.Úgy megillette a gyász.Csukta is be a szemét.

Ám a puli, a derék,téve két lábát keresztbes arra bús fejét eresztve,köszönni is néma, béna,rá se nézett a karéjraeladdig, amíg magasfőtartással a kakas,hogy csak úgy pirult taréja,meg nem indult a karéjra,s odaérvebele nem csíp a kenyérbe;vitte volna máris onnan,ha a puli rá nem morran:- Tudnál enni, te hálátlan,mikor gazdánk halálán van?- Elég szamár, ha azon van -felelt a kakas. Azonbankinyitotta a szeméta juhász. Jött még egyéb:- És azok is elég marhák,kik az ilyet megsiratják -mond a kakas -, lám la nékemvan hetvenhat feleségem,s rendben minden! Ő meg eggyelnem boldogul? Csak rongyember!

A juhász nem várt egyebet,letette a feszületet;elég volt neki a lecke,az asszonyt jól - megnevelte.Hogy hogyan?Arról már a mese hallgat.De ma is még boldoganélnek, hogyha meg nem haltak.

Ifjúsági Könyvkiadó, 1954

248

MESE A CSODAFURULYÁS JUHÁSZRÓL

Hol volt, hol nem egy juhász,jó nótás, jó furulyás,hetyke, büszke, igaziszókimondó pusztafi.Ha dolgozott is, nótázott,meg mókázott:hol tettével,hol kedvévelvagy egyszerre mindkettőveljavította, amit látott,szépítette a világot.

Kelve jókor, amidőn kell,ment egyszer a nyáj mögött,fütyölt és zacskót kötött.Lép mögé egy sánta ördög;hátbavágta, ráüvöltött:- Mit csinálsz,kis ihász?- Acskót, zacskót, mi közöd,minden sánta ördögötestelig belékötök!

Nyek - nyaklik az ördög össze:- Jaj, csak engemet ne köss be.- Belekötlek, nincs bocsánat,eltörted a furulyámat:az reccsent a hátamon,holtomig sajnálhatom.- Kapsz jobbat! - A tiedet?- Jaj, csak épp ezt nem lehet:szakmai szerszámom ez,idegennek bajt szerez,mert az a csoda hatalma,táncra perdül, aki halljas mindaddig nem hagyja abba,míg fúvója nem akarja!- Éppen az kéne nekem.Nem ártana, hogyha egyszermegjárná egy pár gazember!- Nem, nem, nem engedhetem!- Nocsak próbaképp! - Vigyázz!De elkapta a juhász,s fújja máris a csudászeneszerszámot, s az ördögrúgja máris a göröngyöt,és veszettülfordul-perdül,míg az a vad hoppsza-polkael nem hordja a pokolba.Néz a juhász - no de mártáncban álla vezérkos, a szamár,meg az egész birkanyáj!

249

Olyan szaporát lejtettek,dél se volt és megdeleltek.Fekhetett ő is, a gazda,hogy egy kicsit szunnyadozna.Nem szunnyadt, mert a kanyarnálki jő? Az a gyalog-kalmár,ki egy megyét végigcsalt már.Nézi, nézi a juhász,s egy halk csárdást furulyáz.A bokáját összecsapja,bugyrát lányként ölre kapjas táncol az meg izibecsipkebokor közibe;gúnyáját ág tépi le;csípi tüske meg csalán;járná még ma is talán,ha a juhász meg nem szánja,s megfeddvén el nem bocsátja.

Dehogy csal már! -esküszik égre a kalmár: megjavul!S megy menten a földesúrelé, bosszúval tele:- Kegyelmes uram, a teföldeden a te juhászodte szolgádként meggyalázott,tégy tehát te igazságot!Ellenednem tudom, mi szellemeknépével szövetkezett.- Mit csinált a gaz nekem?Gyorsan hintót! Jössz velem!Hajts! A nyájhoz! Annyit mondok,megkeserüli a dolgot!

És beültek és repülteks ahelyt táncra penderültek,mert a juhász jóelőrerákezdett egy keringőre.

Most már ketten, kar a karba,lejtettek be a bokorba,s lejtettek aztán haza.„Tűrhetetlen! Tarthatatlan!Kinek van itt igaza?!” -fújták szörnyű indulatban.„A bíróhoz!” S az ítéltmaga sem tudva, miért:csak kimondta, csak leírtahárom rőf árkuspapírra:

„Ki ilyet mert,föl kell kötni a gazembert.”

Viszik immár azt a gyászosírást hárman a juhászhoz:

- Halld, juhász!És egyszerre mind bokáz,mint akit a frász kiráz,s járnak szebb toborzótáncot,

250

mint a verbunkos huszárok,mert nekik azt fújt csudásfurulyáján a juhász.

Hazaértek, összeestek:node most ők szövetkeztek.Aki csak a népen ült,ővelük mind egyesült:csendőr, zsandár, ellenőrző,igazgató, alja költő,a csiszár,a király,meg aki a bárddal áll.Az ezt mondja, ez azt mondja,míg kisült a gazság módja,a fogás;hogyan vesszen a juhász:éjszaka kell rája menni,amikor nem védi semmi.Rá is mentek, le is fogták,reggel már felkötni vonták.

Áll a juhász hallgatagaz akasztófa alatt.Keze-lába összekötve.Ami népség körülötte,szidalmazza:- Húzd! Magasra!

Ismerőst egyet se lát.Ha csak nem az asszonyát.Ott hátul a dűlő útbanő volna az, talpig búban?Áll is, jő is - ni, ide?A bírák eleibe?Máris ott van, bátoran szól:- Elbúcsúznék az uramtól,hadd öleljem át utólszor.- Vigyázz, életeddel játszol;halálfia ez a pásztor:érte bármit vétkezelmagaddal is végezel.- Tudom! - az ezt feleli,urát máris öleli,fejét a keblére vonja,és a furulyát, melyeteddig ott rejtegetett,a juhász szájába nyomja.Megkötözve - mit csinálsz?No meglesz már a juhász!A furulyát foggal tartja,úgy fújt rajta,olyan sivítóst előbb,majd hogy ujjaszabad újra,olyan vad csürdüngölőt,hogy aki ott körbe állta,tán ma is még arra járja,

251

a csiszár,a király,mind aki az igazság vesztére vár.

Ifjúsági Könyvkiadó, 1954

MESE A DIÁKKÁ VÁLT SZAMÁRRÓL

Hol volt, hol nem, senki más,ezúttal is egy juhász.Minden kincse-vagyonaszorgos dolgos asszonya,esze-fürge kis fia,meg egy szürke csacsija.

Éldegéltek együtt négyen,hol szerényen, hol szegényen,eladdig, míg a fiát,azt a jófejűt nagyon,egy naponel nem csalta a világ:diák lett, híres diák.Hosszú esztendőkön áthíre járt haza csupán:vág neki a tudomány:ritka szerencsét csinált!

Ám az anyja, ám az apjaépp azért már - elsiratja:„Sose látjuk többet őt!”Volt okuk búsulni más is,oda lett a hű szamár is. -Nyomva szinte a tetőt,tenger gond szakadt a házra,szomorúság a juhászra.

Amikoregy reggel a ház előttki száll ki egy kocsibóls nyit kaput?A fiuk?- Apja nézd csak, hogy ki futott... itt... az udvar gyepén!- Hagyd, hisz ez meglett legény!- Jaj, ha ő lépne a házba...- Ugyan!... - Apja, apja hátha...S öleliszüleivén vállát máris vigana „Lelkem!”, a „Fiam!”

Volt öröm! S volt búsulás.Elsorolta a juhászbőven hosszan, hogy mi - nincsen.Látogatja bíz az isten

252

élő átka: az adóbeszedője, a bíró.

- Az a régi, a gügye?Az ijedős, babonás?Este-nappal, ha ügye,hátunkból szíjat hasít- szólt sóhajtva a juhász -az vitte el a csacsit!Hagyta volna pedig őt meg,volna mivel elszegődjek,volna keresnem mivel!De még az is neki kell!- Ő használja? „Éjszakárahaza kötélen cibálja,verését nem hagyja abba,csak a néhány pillanatra,míg a harangkondulásra- neki már ez a szokása -elvégzi, mit mindig ótaelvégez, ha nyugovóravégleg bevonul a házba.”

Gondolkozik a fiú,egy csöppet se szomorú,sőt vidám:- Meglesz a csacsi, apám!- Hagyd a tréfát... rossz a tréfa!- Visszavesszük! - Mikor? - Még ma!Nem kívánok egyebet,csak mikor majd a szamárbitorlója itt megáll,kend a kantár-köteletcsacsi-nyakból kivegyes az én nyakamba tegye,őt pedig,a csacsitvezesse szépen haza,mihelyt hallja, hogy: i-a!- És te? S véled? S azután?- Az azutánt bízza rám!

Gingalang,szól a méla estharang.Jő a biró s ahogy hallja,- miként rászoktatta anyja -áll egy percet s indul újramegújulva,hátra se tekintve, mifeszítitovább is a kötelet. -A csacsi! Más mi lehet?Éppen attól közönyös,hogy az egyre csökönyös;nincs hiba,hisz még ordit is: i-a!

Nincs hiba egész az ólig;

253

csacsit szépen beköti,kéve kórót lök neki,azaz lökne, mert csukódiklába össze, ahogy szemmellátja: mi ez? Állat? Ember?Kötőfék még a fejében,ámde éppenembermódra lábra áll:akármi, de nem szamár!- Ördög, vagy akármi vagy,add vissza a csacsimat! -bőg a biró. - Ó, jaj, ó, jaj!Hova tetted, szólj te tolvaj!

Szólal végül a „csacsi”,hangját alig hallani:- Lettem volna bárha tolvaj,nem ért volna érte oly baj,mint mi értpokoli bűneimért.Gyilkos voltam! Ezért kellett,hogy szamárként vezekeljek...- Mit míveltél, szerencsétlen?- Az ártatlant nem kíméltem,mikor az adót kimértem:bíró voltamSomogyszobban;örülök, hogy épp ma, náladmult le rólam a varázslat,hogy éppen egy pályatársnakköszönöm,hogy megintemberbőrbe költözöm!- És az... árad?A százhuszonöt forint?!Amig azt le nem szolgáltadbárki légy, ember vagy állat,én ugyan el nem bocsátlak!

Szelidenfelel amaz, emigyen:- Kérlek szépen,hagyd békében,ne költsd fel bennem, akit mostépp lefestettem, a gyilkost:mert ha fölkel, baj lehet!S íme vetnyomban olyan vérivó,állati tekinteteta diák, hogy a bíróa beléig megremeg,s már többet is híve-értve,mire a volt-csacsi kérte,elhátrál a küszöbig,abba sarkkal ütközikés az ólbul- puff neki -

254

úgy kifordul,hogy most ő megy, mint csacsi,négykézlábonát a sáronázva-fázvabe a házba,be az ágybas asszonya kérdő szavára:„Ki tett csúffá?” - rejtve még afejét is, akár a béka,annyit mond csak: egy kolléga.

S másnap örül, amikorkimegy és - üres az ól.

A juhászpedig - búcsúzkodva - másnapennyit mond csak a fiának:- Csak csudásistenáldás a tudás!És felel a fiú rája:- Attól függ, ki mire szánja!

Él megint hát - semmi baj -a juhász a csacsival.Megy vele erre, megy arra,egy szép nap épp a piacra,s megáll benne az ütőés igyekszik szökni félre,mert ki jőszembe véle?A bíró, az a híres.S éppen állatot keres!Újat a régi helyébe.Jő és jő és nézi, néziazt a nem is olyan régiszamarat,és haraggal kifakad:- Nem csapsz be többet, zsivány,bámulsz bárhogy is reám!Mit tettél, hogy itt vagy újranégylábúvá táltosulva?Visszaestél, mi? Naháttűrd a penitenciát!Dehogy veszlek meg, hogy ismétrámháruljon a fizetség!Elég, hogy egyszer felültem!Lett eszem, haramia!

És felelt megkönnyebbültena csacsi: i-a! i-a!

Ifjúsági Könyvkiadó, 1954

255

UTÓHANG

EGY VERSESKÖNYVHÖZ

Ez a könyv csupán azért szóljuhászokról, juhásznékról,legelésről, terelésről,híre örök juhász-észről:mert ki mindezt így leirta -biz - juhászok ivadéka.Daliát, hőst, igaz embert,álomszerűt köztük ismert.Mi a szépség, hűség, nagyság,arra azok tanitgatták,úgy pedig, hogy adva mindjárteleven magukról mintát.

Hogy mit raktak útra nékiegy életre tarisznyába,a fiu is mostan érzi,most lepi szivét a hála.Mert hogy harca meg nem törte,azt is tőlük örökölte.

Nézve meghatottan hátra,müvét ím - illőn ajánlva -nekik adja, csupán vissza,mert hisz ezt is tőlük hozta.

És ha itt-ott változás van,ha a külső kerekebb,csak úgy, mint a kövecsekmár a lentibb patakágyban,mert hisz, ha az unokájuk:ez is az ő folytatásuk!

Sírkövük, de síruk sincsenmár a pusztán, rengetegben -álljon emlékjelük itten,olvasó, a mi szivünkben!

Irodalmi Újság, 1954. ápr. 10.

LECKE

Folyt az „ankét”. No, nem teremben:egy kis puszta juh-akla mellett.Körben egy csapat fiú és lány;feleltünk, ahogy kérdezgettek.

Irodalomról folyt az ankét!„És miért nincs szomorú nóta,lánynak való?” - kérdezte egy lány,elpirulva, ahogy kimondta.

256

„Azt mért nem írnak?” - tette hozzá.- Kinek kell? - mondtam, hogy feleljek.S szólt a kislány - pirulva ismét - :„Hát nekik... a szerelmeseknek.”

„Boldogtalan szerelmeseknek?”Nevetés támadt, olyan harsány,a vak is látta, magáról vallottaz a lángvörösarcú kislány.

Addig pirult, mig ő is föl nemkacagott: kettős pírra váltvaborult - új kacaj - egy gyanúsanszolgálattudó fiú-vállra:

vőlegényére! Néztem egyet.„Magának kell szomorú nóta?Menyasszonynak?” - „Ha olyan jó, haaz emberlánya azt dalolja” -,

szólt a lány, majd szólt szinte daccal,mintegy várfalon belül állva:„Ha az szép!” - s dugta arcán égőigazát a készséges vállba.

Én meg... No, forgattam soká méga váratlan költői leckét,tünődve: mit szól, ha elmondomelmondtam - az Írószövetség?

Irodalmi Újság, 1954. jan. 16.

ŐSSZEL

TIZEDELÉS

Beborult s így lesz már örökké,ezt gondolom s nem ad vigaszt,hogy még megérem - hisz megértemkerek ötvenszer - a tavaszt.

Ez a vigasz mind ösztövérebb.Elhiszi a százéves agg,hogy mert oly soká élt a földön,most már örökre itt marad?

Holott úgy volna logikus! Denincs logika, nincs józan érv.Emberi faj, rádtör, legázolés megtizedel minden év!

257

GYŐZELEM

Én sem állhatok ki a sorból.Készítgetem is már magam,hogy méltón ahhoz, aki voltam,kiegyenesítsem nyakam,

ha majd a nagy kiszámolás, melynevemen addig átszaladt,rajtam áll meg, s a rettentő ujj- „Most ezen a sor!” - rám mutat;

készülök, hogy épp azt a percetálljam emberként, győztesen,teljes erőmmel, mely után egypondró nem cserélne velem!

VITA

„Egészen nem hal senki meg...” - Csakönáltatást ne: félvigaszt!„Valami több mindig marad.” - Mi?ha a pondró is elfogyaszt?

„Az, amit tettél! Mért ragadt ellegjobban mindenféle lázközt a munkáé? Mert a munkaa legjobb léleknyugtatás?

Valamit készitünk magunkbólegy tartósabb, egy igazabblétet, mely örökre megőrzi...- Hogyne. A kudarcaimat!

R. I.-NAK

„Akaratodat!” - vág szavambabarátom, a tudós - mi másvoltál (s akarsz még lenni!), mint egyéletre kapott akarás,

mely tovább vágyik, mint egy élets vágyódjék is! Az ember ottvált emberré, ahol közösségrésze lett, társulni tudott,

258

ahol nincs külön sors... Nem értemegészen: egy folyam vagyunk?S a szintről csak a mélybe fordula tajték, hogyha meghalunk?

Irodalmi Újság, 1954. ápr. 10.

TAVASSZAL

Örül már minden a tavasznak;már a gyümölcsfák rügyei,mint szökőkút, ha ömlenikészül: kövéren dagadoznak.

Nyomja az élet, az ős tartálya mélyből nedvét; illatátmillió hajszálcsövön át -Meglesz minden, amit akartál.

Meglesz minden, amit akartam,mégis tünődve, hallgatagjárok a nyiló fák alattebben az országos zuhanyban.

Nem szoktam meg még a telet sem,s már ujra rügy - nem csak vigasz,nekem nem csak fény vagy, tavasz:döbbenet is vagy: megöregszem.

Beh gyors már, be hamari minden!Kétszer is megsimogatomaz almát, mig szétharapom;hosszan rágódok minden izen.

Aki szeret, gyorsan szeressens aki kérdezne valamit,gyorsan kérdezze meg, amignem csak árnyékom szól helyettem.

*

Amig - no lám - mégis örömmeljárok e dús szökőkutakbuggyanó csöppjei alatt -Öntsék a gyümölcsöt özönnel,

ömöljön a termés, az áldás,az élet! - el-elakadószivemnek is lám ez a jó,csak ez; csak az: hogy nincs megállás!

Irodalmi Újság, 1954. ápr. 10.

259

KÉT ÜDVÖZLET

1

A TIHANYI TORONYBÓL

Mint üres papír, lent a tiszta tóoly biztató,

hogy ráirjam Fűzfőtől Györökiggyönyörű betűitédes nevednek,

oly óriásmód, mint ahogy szeretlek!

2

HULLÁMVERÉS

Kék ég fölöttem, és kék víz alattam:a csónak alján feküdtem magamban

és soha édesebbnem volt agyamnak még emlékezet,s nem voltam soha hálásabb irántad,meg e jótettre sose fáradtvilág iránt, mint akkor délutána hullámverés hús-puha hasán.

Művelt Nép, 1956. jún. 3.

HÁROMSZÁZEZER MÉTER MAGASAN

A Föld vonzási erején kívül,hol nem fölöttünk jár az ős Nap,mi volt mégis a legnagyobb,Gagarin őrnagy?- Hogy nem éreztem magam egyedül.

Háromszázezer méter magasan,hol örök éj van és örök fagy,mi volt aztán a legnagyobb,Gagarin őrnagy?- Hogy nem éreztem ott sem egymagam.

Túl minden tereken,honnan eddigi tanyánk is csaktávoli, pisla csillag,mit egykor itthagyegy rettentő telentán egész népe, ha jó vezetőt kap -és ott és ezt idézve, őrnagy?- Hogy nem voltam magam egy percre sem.

260

Hogy - nem másképp, mint jó, szivós családtartja a messze küszködő fiút,mint fedezék népe a katonát,aki a senki-földjére kibútt,úgy tartott, úgy védett, úgy volt veled jelen:úgy volt veled egy odafennnemcsak a fölbocsátó állomásszemélyzete - kezük a műszerenjelezve, hogy mikor mire vigyázz -,nemcsak egy ország-ünnepelve: hős vagy! -,hanem,hogy is fejezzük ezt ki, őrnagy?

Kopernikus, Galilei,a higgadt Newtonnyujtotta hozzád föl kezét -segíteniazon az uton -az egész idelenn- egy emberképp: egy apaképp -reménykedő emberiség.

Az egész, a földön-egenrendcsináló Történelem!

(1961)

EGY VILÁG VÉGE

Kemény úrnak már az se tetszett,hogy németül tanulok; én.Nem szólt, csak szemhéjat eresztett,azt mondta: nem, ez nincs helyén.

Hát még amikor kitudódott,hogy sakkozok. „Ki? A Gyula?Az, aki hozzánk tejet hordott?”Az -, mondta büszkén nagyanya.

Sehogy se fért be Kemény úrba,hogy egy pusztafi kitanult.Szenvedve, égre nézve csuktanagyanyára a kiskaput.

Jelenkor, 1961

261

FOGOLY-TYÚK

Utamon át fogolycsapatvetésből vetésbe szalad.Rohan elől az anyatyúk.De megáll, mielőtt befut.

Hol családjára, hol felémpillantgat oldalvást szegény,azt nézi vajon emelem,sütöm-e már a fegyverem.

Nincs semmiféle fegyverem,ha van, akkor sem emelem.Behajthatja sereg fiát.Behajtja s egy kis hangot ád.

Ezzel a hanggal tűnik el,erre a kis hangra felel,gyors bizsergéssel hallgatagszívem - azon is átszaladt!

Jelenkor, 1961

VERSES LEVÉL ZILAHY LAJOSHOZ

Hogy is vagyunk mi most egymással, magyarok:- kintiek, bentiek?Köszönöm Lajos, megrázott a leveled.S lám, köszönöm azt, hogy - megszenvedtetett?hogy kínt adott? ki érti meg,hogy is vagyunk egymással mi, magyarok,akik sebezzük egymást, bárhogy is megy,csak együtt szavazunk, ha nem egyébbel,szánkban a káini válasz rossz ízével:őrzője vagyok én testvéreimnek?Emlékszel még a kis történetre, Lajos?Egy este Óbuda fölött mondtam el,tán útravalóul - merthogy indultáléppen tengerentúl - :nagyurunk Rákóczi, s megfogyott kis udvaraMarseille-ből Rodostó felé hajózva- a szultán vendégei újra, boldog kis sereg -egy nap éneket hallott a gálya-mélyből,nem a szó, csak a dallam ért föl.- Magyar ez? kérdezte Mikes habozva...Láncon a mélyben egy sor magyar evezett,vének, vakok,még tatárszíj-fogta rabok.Zay úr lenézett, majd mit tehetett?

262

Bámult soká a tenger víz felett.Mindenki hallgatott.

Hogy is vagyunk hát egymással, mi, magyarok?Tizenhárom-tizennégy millió - ennyi, szerintem,ha nem tizenöt,aki tán két rádióhír közöttazzal mond népszámlálási igen-t,hogy lábizmában érez örömöt, mertegy magyar labda megint bement;kinek szinte itten hagyott, személyes barátja Háry,és Lúdas Matyi, a sosevolt Csicsóné lányai,a kondorosi ménes, s aki megáll,- így tölt ki rovatot -azt hallván a Cityben vagy Citébenvagy Szingapur vagy Tokio szivébenvalaki azt mondta: jónapot!

Hogy is vagyunk hát egymással, mi, magyarok?És külön, akikre a magyar szavak hazája bizatott?Keresem lelked, Lajos, a küldött versben,és épp mert a vers meggyötört, fölemelt,hadd elemezzem, nyújtsam föl

Neked, mint tükröt.Honvágy és honvágy volt a kusza vers,a szabad asszociációs vers árulóleit-motivuma,a szökellő gondolatok gyors vizmedre,fonala,s egyben lasszó, mely tengeren át

szivünkre, szivünkbe talált.Honvágy és honvágy; nem is egy ország,nem is egy földrajzi ország iránt,de mi iránt és hova lobogott ez a láng?Én jobban látom:

abba a szívszorító, drágaálom s mégsem álom hazába, amitfölrakni buzdítottak a látnoki, lángeszű jobbak,Petőfiék, s ami azért valóság.Bennem is egy hon vágya ég,engem is honvágy sarkall, rokonítva hozzád,e feledhetetlen ország felé vissza, de mégsehátra, hanem előre konokon,hasonlítunk mindannyian,akik mielőtt odaérünk,már a célba is beleférünk.Találkozunk vajon még, nemcsak eszméksíkján Lajos,de ismét itt, egy budai utcán,elintézendő, amit kell s lehet?

263

Legyen szerencséd és szerencsém.Csókolom Piroska kezét,azaz Flórával együtt ölelünk,kívánva boldog ünnepet,mindkettőtöknek.

(Elhangzott: 1962 Karácsonyán, a Szülőföldünk amerikai magyarokhoz szóló műsorában.)

SOMFI ÚR ÉS A FÁK

„That is not what I meant at all.That is not it, at all”

(T. S. Eliot)

Mindezt Schneider úr, ő sem így akarta,míg Somfi elvtárssá öregedett.Sőt precizírozzuk: nem így kívántas ha ó intézkedik...sok pontban ma sem ígyvolna, ami ugyebár van, amíglerakja passziánszát az avarraaz üdülő előtt a nyárfaés - „Vacsorához: első emelet!”lám újra este lett.

Szemügyre vévén éteszközeits hogy most is az ő széke áll-e itt,húzván az abroszt is simára,ameddig itt tett-köre ér:ifj. dr. Schneider Elemér,miközben étkezik,azonközben sem éppen így kívánta,sőt - fehérről fehért asszociálva -rendezvén lepedőjét is simára,azonközben is, hogy szeretkezik,azonközben sem precízen ígyakarta, azazhogy kívántadehát, azaz tehátazaz épp e deháton és teháton átemelkedik,lépi egy lelki lépcsőzet fokát,nicsak: pulpitusig! - amígodakünn ismét lebocsát,lebocsát atűnődő nyárfaegy lapot az öröklét passziánszba.

Miután elköltötte így a vacsorát,sőt ajkát is lenyalta,lelkét és gyomrát egyként rendbe rakva:fölmentve legalább magát,

264

mert hisz mégsem így akarta,s végül szomszédjaitól is elköszöntmegadván kinek-kinek mi övé,végleg ártatlanulSchneider úr így vonulegy újabb világesemény felémi bünösöks a fehér abroszok között,

mig ottkünn elkomorulnak a fák,s bár némelyikkapkodva vakon passzianszozik tovább,mások hajukat tépdesik:futkos - „mert ősz lett!” - le-föl a család,kezdi a ránk-nem-tartozó világfulladás-lilán a mennydörgő patáliát.

Kortárs, 1965. 9. sz.

„VANNAK ITT?”

Nem az énekes szüli a dalt -A dal szül, az nevel: vezet!Nem éneklek rég, dalom elhalt.Tévelygek, esti köd temet.

Nem éneklek, hát nő szakadvakörül az éj. Hol is vagyok?Csak egy „Van itt?” ha fakadnavén számról - tán választ kapok.

Emberit? nem-emberit? - Visszaver valamit, ami kerít:a Fal, a Hegy. Eligazítjaa dalra-bátrak lépteit.

Szivemből csak annyit eressz kiéneket, öregség - halál:próbáljon visszhanggal felelni,hol most járok, a zord határ.

Dalom ujjbögyeivel, rosszraneszelő vak, tapintgatokeladdig, hol csillag a morzsa,hogy hol vagyok, hol is vagyok.

Új Írás, 1967. 5. sz.

265

SZÁRAZ MOSOLY

Fal a farkas, övé vagyok már,a falkából, aki elért.

Futhatok, futtomban harapdál,tartja futtában is a célt.

Belül marcangol, tép e farkas:dúvad időnk! Az küzd velem;

szürcsöl, csámcsog, azt hörgi: hallgass.Úgy kéne, észre se vegyem.

Hát hallgatok is. Figyelem,cinkosan szinte: oly szorgalmas!

Kiugrik majd, ha kiürített.Szétnéz. Perdül: feléd lohol.

Majd akkor - nem előbb - megérted,mit rejt az ilyen bölcs-komoly,megadó-megvető mosoly.

Alföld, 1971. 9. sz.

NÉLKÜLÖZVE MAGAMAT

Van aki mindent kezembe ad,kést, villát, poharat.Nélkülözhetem magamat.Bölcsőnk a vénség. Már életemgyenge kisdedként dédelgetem.Szülői párként aggódva álllábamnál élet és halál.Dehogy igaz, hogy kora miatt

nyűgös az agg.Igényesedem, várom, mit ád,csitításomul még a világ.Mert cserébe, mert szabadonminden porcikám visszaadhatom.Dehogy ő boldog, a fiatal.Dehogy is szánandó az öreg.Túlvilágot él, közöttetek:bár mindent tudva tud és hallva hall,- levetve mennyi fölösleget! -pissz-t int még éber ujjaival...

Kéziratból. - Vsz. 1983. február

266

NINCS KÖZEL MÉG...

Nincs közel még a szél,de már

ebfülként fölálla nyárfa csúcsán egy levél

a hírrel: ősz! tél! végveszély!

És - ragyog észbontóbban csak a táj,épp attól, hogy csupán a két vén,

a némává dermedt fa és éntudjuk: itt a halál.

Kéziratból. - Vsz. 1983. febr.

UTÓSZÓ

Ez a kötet, Az éden elvesztése című lírai oratórium mellett, amelyet a költő a somogyjádi művelődési otthonigazgatójának a felkérésére írt, és 1967. február 19-i ősbemutatóján személyesen is részt vett, Illyés Gyulaköltészetének az Életműsorozatban eddig még meg nem jelent verseit tartalmazza.

Az Abbahagyott versek anyaga eredetileg a Válasz 1949. márc. - ápr. 3-4. számában jelent meg („78 befeje-zetlen vers, bevezetéssel” alcímmel), s ezt adta közre, változatlan formában, a Szépirodalmi KönyvkiadóMikrokozmosz füzetek sorozatának - azonos című - nyitó darabja 1971-ben.

A Semmi közelít (hátrahagyott versek, 1983) keletkezési körülményeit és szempontjait a kiadvány szerkesztőiutószava foglalja össze, amelyet az alábbiakban megismétlünk:

Ez a gyűjtemény Illyés Gyula kiadatlan verseit adja közre; túlnyomórészt az utolsó öt esztendőterméséből, megközelítő teljességgel. Annak a lehetséges verseskönyvnek az anyagát tehát,amely az 1981-ben megjelent Közügy után, az új Illyés-verseskönyv alapjául szolgálhatottvolna. A költő szándéka szerint is, hiszen az anyag - kéziratok és gépiratok tömege - a költőkeze írásával, „Poèmes à publier”, „Közölhetők”, „Megjelent, de nem kötetben” s „Új kötet”feliratú dossziékban maradt hátra.

Bizonyos, hogy ez a majd ötezer verssort tartalmazó könyv testesebb, mint a költő korábbanmegjelent kötetei. Ennek az eltérésnek a természetes magyarázata azonban a költő munka-módszerében és kötetformáló gyakorlatában keresendő. Mindenekelőtt abban a tényben, hogyIllyés Gyula, aki az elmúlt negyedszázad során általában négy-öt évenként adott ki újverseskötetet (Új versek 1961, Dőlt vitorla 1965, Fekete fehér 1968, Minden lehet 1973,Különös testamentum 1977, Közügy 1981), költő-szerkesztőként mindig nagyobb, gazdagabbversanyagból állította össze könyveit, mint amennyi a felsorolt kötetekben is napvilágot látott. Sennek az az alkotáslélektani törvényszerűség a nyitja, amelynek az ő költői természetét isjellemző igazságáról éppen a Minden lehet utószavában tett vallomást; amikor arról beszélt,hogy a „vers két fordulóval készül”, s a versbe kívánkozó élmény, a „mély-tudatosság” jegyeitviselő modern versben sose rögtönzésszerű, sose „puszta naplószerű teljesítmény”. Ezért törtlándzsát a költői „érlelés vagy hibernálás joga” mellett, s ugyanebben az utószóban utalt ő magaarra is, hogy milyen filológiai következményekkel is jár a modern lírának az a módszere,amelynek révén a vers „az élmény befogadása után hónapokkal, évekkel, évtizedekkel jőnapvilágra”, mert őszintén megvallotta: „Sose tudtam, és ma még kevésbé tudnám verseimetfelelősséggel időrendbe sorolni. Ezt nem is tartottam soha lényegesnek. Közlési vágy - főlegazonnali - különösképpen sose sarkallt. Kezdettől fogva gyakran megesett, hogy még befe-jezettnek érzett verseimet is félretettem, nemegyszer azon első alakjában, letisztázás nélkül, scsak esztendők múlva vettem elő. Még többször megesett ez olyan írásaimmal, melyeket be semfejeztem, elfeledtem, s később papírhalmok aljából a véletlen vetett elém. E kötet darabjai köztis van, melyek kezdő szakaszait- tíz-egynéhány éve, befejező szakaszát pedig az idén írtam le.”

Szó szerint érvényes mindez erre a gyűjteményre is. A kéziratok s a kéziratokról készültgépiratok, amelyeket Illyés Gyuláné a szerkesztő rendelkezésére bocsátott, külalakjukkaltükrözték, mit is értett gyakorlatilag azon a költő, amit e sorok írójának, a Minden lehet címűverséről folyó eszmecsere során mondott: „...a versírás tulajdonképpen piszmogás, babrálás alélek és az ízlés anyagában... hogy már én is eláruljam a »titkaimat«, én magam is nagyonsokszor leírom újra a verset.” Ez a szerényen és prózaian „piszmogás”-nak nevezett, folyto-nosan működő, jobbító-alakító-formáló művészi szenvedély nem tisztelte a nyomdafestéketsem; jó néhány, a hagyatékban található, újságokban vagy folyóiratokban már meg is jelentverskivágat őrzi a költőnek szavakat, szórendet, sorokat, képeket, sőt: olykor egész versszakokatátalakító, címeket megváltoztató ceruzaírását. - A szerkesztő természetesen minden esetben abiztosan megállapítható utolsó s a filológia előírásai szerint is végsőnek mondható változatotszerepelteti a gyűjteményben, de ezeknek a „végső javításoknak” a pillanata naptári értelembena legtöbb esetben meghatározhatatlan. A költő munkamódszeréből következik, hogy azokat a

269

ritka eseteket kivéve, amikor Illyés Gyula jelezte - olykor napi pontosságú - dátummal a versekkeletkezésének időpontját, a szó lényeg szerinti értelmében nem tudjuk megmondani, hogymikor tett pontot egy-egy verse végére. (A szövegben, a versek alatt csak az Illyés Gyula általsaját kezűleg adott dátumokat közöljük.) Ezért arra sem nyílott mód, hogy a verseket időrendbesorolva adjuk közre, hanem (amennyire ez a kívülálló számára egyáltalán lehetséges) köteteinektanúsága szerint a költő által is előszeretettel alkalmazott tematikus szerkezet kialakításáratörekedtünk - a megközelítőleges-valószínűsíthető keletkezési időpontok laza fonalán. Afolyóiratokban, újságokban megjelent versek lelőhelyeit a tartalomjegyzékben közöljük, azzal amegjegyzéssel, hogy ez a bibliográfia az idő rövidsége miatt nem törekedhetett teljességre.Ugyancsak a tartalomjegyzékben közöljük a versek valószínű dátumait is, a már említettirattartók rendje szerint. Ami bizonyos: a gyűjtemény a költő utoljára írt verseivel zárul. - Akönyv borítóján a címadó vers címének első fennmaradt fogalmazványa szerepel, amelynekírásmódját a költő később megváltoztatta.

A Határhoz közeledve című ciklus az 1946 és 1983 közt írt, lapokban, folyóiratokban szinte kivétel nélkülmegjelentett, de a költő által kiadott kötetekben nem szereplő verseket tartalmazza. Kivételt képez a Kutyákcímű költemény, amely a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában - Ifjúság. Elbeszélő költemények címmel -1951-ben megjelent kiadványban látott napvilágot, valamint az a három verses elbeszélés (Mese az állatoknyelvén tudó juhászról, Mese a csodafurulyás juhászról, Mese a diákká vált szamárról), amelyek az IfjúságiKönyvkiadónál 1954-ben kiadott, A csodafurulyás juhász című kötetben jelentek meg. - A Szembenézve, Aszerelem ismerkedés, Töredék (egy folyó mellett), valamint az Apróbb töredékek darabjai a Valóság 1946.évf. 3-5· számában jelentek meg, Tizenöt vers összefoglaló címmel, az alábbi lábjegyzet kíséretében: „Ezeketa verseket az fűzi egybe, hogy asztalom abból a fiókjából valók, ahova a háborús cenzúra által törölt vagymegcsonkított kézirataim egy részét gyűrtem. Van köztük, amelyhez a puszta visszautasítás emlékénél többis akad. Így a kihagyással megjelent Tüzes trón a falukutatók ellen indult sajtóhadjáratra volt válasz, újabbtámadást idézve föl. A Bátrabb igazságokért című egy már kiszedett verskötetnek lett volna címadó verse.Néhány verset az a töprengés tehet ma szórakoztatóvá: vajon mi volt bennük elnémítandóan veszélyes?Végül ízelítőképp hozzájuk fűztem egy-két olyan verset, amelyeknek ihletben-kész folytatását a belsőcenzúra a megfogalmazásig sem engedte, eleve megérezve a közölhetetlenséget; tán épp csonkaságukbeszél.” - Illyés Gyula hajdani jegyzetével kapcsolatban - az olvasó felvilágosítása érdekében - meg kelljegyeznünk, hogy a ciklus itt nem szereplő, többi verse napvilágot látott már az Életmű-sorozat Haza amagasban című gyűjteményes kötetében, s a Tüzes trón itt közölt szövege - az utolsó versszak kivételével -hajszálra megegyezik az Életmű-sorozat említett kötetében található szöveggel. (Az utolsó versszakot -önmagában - azért nem közöljük, mert a költő maga törölte az Életmű-sorozat kötetének sajtó alá rendezésesorán, 1971-ben.) - A ciklus összeállításakor nem törekedhettünk teljességre, hiszen ez a másodikvilágháború óta a költő haláláig napvilágot látott, valamennyi magyar nyelvű kiadvány, lap és folyóirattüzetes átnézését feltételezné, ami nyilván a majdani kritikai kiadvány elvégzendő feladata.

A Haza a magasban (összegyűjtött versek 1920-1945), a Teremteni (összegyűjtött versek 1946-1968) és aSzemben a támadással (összegyűjtött versek 1969-1981) című kötetek folytatásaképpen ezzel a kiadvánnyalválik - megközelítőleg - teljessé azoknak a verseknek a közzététele, amelyeket Illyés Gyula maga is azolvasóközönsége elé szánt.

Domokos Mátyás