KEN KESEY

SZÁLL A KAKUKK FÉSZKÉRE

EURÓPA ZSEBKÖNYVEK

A FORDÍTÁS AZ ALÁBBI KIADÁS ALAPJÁN KÉSZÜLT :

KEN KESEY :ONE FLEW OWER THE CUCKOO'S NEST

The Viking Press Inc. New York, 1962

FORDÍTOTTA : BARTOS TIBOR

EURÓPA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST 1977

Vik Lovellnak,aki arra tanított, hogy sárkányok nincsenek,aztán elvezetett a barlangjukhoz

...Három gúnár kiabál,Napnyugatnak-támadatnak száll,Száll a kakukk fészkére,ki lesz kakukk vesztére?...

Gyerekmondóka

Első Rész

Ott vannak kinn.Fehér ruhás fekete fiúk játszadoznak a folyosó végén, aztán gyorsan föltörlik, amígodaérek.Már törlik is, mire jövök ki a hálóból. Mind a hárman gonoszul vicsorognak a napvilágra,erre az egész házra, akik re dolgoznak, emberekre, mindenre. Jobb, ha meg se látnak,amikor ez a gyűlölködés rajtuk van. Úgy suttyanok el a fal mellett a vászoncipőmben,mint egy porgomolyag, de ezek nek csápjuk van külön a félelemhez, és egyszerrenéznek föl mind a hárman. A szemük úgy csillog ki a feketeségből, mint ha egy régirádiónak emeli le az ember a hátát, és be lenéz a csövek közé.- Jön a főnök. Jön a naffőnök, srácok. A Serteperte Fő nök! Gyerünk, Serteperte ...Törlőrongyot nyomnak a kezembe, mutatják, máma hol működjek, és már megyek is.Egyik odasóz a combomra a törlőfa nyelével, hogy meglegyen a kezdősebesség.- Huhú! Látjátok, hogy farol? Akkora, mint a liftajtó, és közben kezes, mint a barika.Nevetnek, s hallom, hogy összedugják a fejüket, sustorog nak a hátam mögött. ígyzümmög a fekete gép. Gyűlöletet zümmög, halált, más, kórházi titkokat. Nem mintharöstellenék hangosan kibeszélni a gyűlölködésük titkát, ha én va gyok ott a közelbe, merténrólam azt hiszik, hogy én siket néma vagyok. Azt hiszi mindenki. Annyira már vagyokcse les. Ennyit meg bírok etetni velük. Ebbe a büdös életbe az a hasznom megvolt azindián félvérségből, hogy az évek ki hozták belőlem a cseles hajlamot.Az osztályajtó táját törlöm föl, amikor a kulcs a túlsó ol dalról beleroppan a zárba, ésmindjárt tudom, a Főnéni, abból, ahogy a kulcsa megindítja a zár nyelvét, ismerősen,surranósan fordul. Rég nyitogat meg csukogat. Hideg hu zattal jön be, és ahogy zár, azujja hegyét végighúzza a zár fényesre sikárolt acélpajzsán - az ujja hegye ugyanaz aszín, mint a szája. Narancsféle. Akár a forrasztópáka hegye. For ró-e vagy hideg, megse lehet mondani, ha az ember meg érinti.Fonott fedeles kosarát hozza - az umpqua törzsbeliek árulnak ilyeneket kinn azországúton az augusztusi hőség ben -, fedeles kosár, mint a varródoboz, csak a fülekender. Már amióta én itt vagyok, évek óta megvan neki. A ritka fonásán keresztül lehet

látni. Nincs benne most se púder doboz, rúzs, női csecsebecsék, hanem amivel dolgalesz neki máma, azzal a mindenfélével van tele: kerekek, fogaskere kek, fogók, acsillogásról látni jobban, annyira ki vannak fényezve, apró, porceláncsillámlású pirulák,tűk, óriáscsi pesz, sebészcsipesz, rézdrót tekercsszámra ...Odabiccent, ahogy megy el mellettem. Úgy helyezkedek, hogy a fölmosófa nyelenekinyomjon a falnak, és próbálok mosolyogni rá, hátha elzsibbasztom a csápjait, ésnem muta tom neki a szememet - ha az ember becsukja a szemét, mindjárt nem látnakannyira bele.A lerántott redőnyöm mögül hallom a gumisarka szottyanását a kövön, és ahogy elriszálmellettem, a fémholmik összecsöndülését is hallom kosarában. Peckesen jár. Mirekinyitom a szemem, már a folyosó végén megy, és fordulna be a Nővérszobába - otttölti az egész napot az asztalánál, és néz ki az ablakán át a Nappaliba, hogy ott mimegy nyolc órán át, és írja a jegyzeteit. Már az arcán láttam a gyönyö rűséget, ahogyrágondolt.Hanem akkor... akkor észreveszi a feketéket. Még min dig ott sutyorognak egy gubacba.Nem hallották, amint be jött az osztályra. Most megérzik, hogy nézi őket, csak most márkéső. Lehetett volna annyi eszük, hogy nem ilyenkor bújnak össze sutyorogni, mikor ő asoros. A fejük kipattanik a fekete gubacból, nagy a kapkodás. A Főnéni összegörnyed,és elindul feléjük a folyosó végébe, ahol tipródnak. A Főnéni tudja, miket beszéltek, ésdühös, látom, ki van kelve magából. Szétszedi ízekre a ronda feketéket, annyira dühös.Fölfúvódik. Úgy teliveszi magát, hogy a fehér egyenruhájából majd kibuggyanik, és akarja is mintha megnyúlna neki, ahogy előregörbed. Talán az ötüket hatszor is át bírjafogni vele. A hatalmas feje pördül, ahogy körülnéz. Meg nem lesi senki, csak az öregBromden, a félvér indián a folyosó túlsó végéből, amint a föltörlőfa nyelébekapaszkodik. És úgy tud ják, hangja sincs, hogy segítségért kiálthatna. Így aztán aFőnéni nyugodtan belelovalja magát a dühébe, a festett mo solya megroppan,szertehullik és vicsorgassa fajul, és egyre fúvódik, fúvódik fölfele, akkora már, mint egytraktor, még a szagát is érzem, mint amikor egy motor nagyon nekihuza kodik, hogykétszer annyit mozdítson, mint amennyit bírna. Én csak fojtom vissza a lélegzetem, ésaz jár az eszembe: a kiskésit, most adnak neki! Most alighanem fölveti őket a gyűlölet,és nem okoskodnak sokat, hanem nekimennek és széttépik!De amint fonná körül a megnyúlt karjaival a feketéket, azok meg a belét tépnék ki afölmosófájukkal, egyszerre megjelennek a betegek a hálótermek ajtajában, nézik, mi eza zenebona, és a Főnéninek vissza kell változni, nehogy a foga fehérét mindenkinekkimutassa. Mire a betegek a sze müket megdörzsölnék, már csak a főnővért látják, a jólis mert hűvös nyugalmát, a mosolyát, és hogy éppen mondja a feketéknek, ne álljanak ittössze diskurálni, amikor itt van, hétfő reggel van, és itt a tenger munka ...- ... értsék meg, fiúk, hétfő reggel...- Igenis, Miss Ratched .. .- ... és még itt vannak a vizsgálatok ma délelőtt, ezért, ha nem annyira sürgős amegbeszélnivalójuk .. .- Igenis, Miss Ratched ...Elhallgat, és odabiccent a betegeknek, akik körülállták, és most táskás, álmos, vörösrealudt szemmel bámulják. Ki osztja a biccentéseket, egy jut mindegyiknek. Pontos, gépiesbiccentés. Az arca rezzenetlen, minden fejmozdulata kiszá mított, óraszerkezetre jár,akár egy drága baba, a bőre hús színű zománc, vaj szín és téglapiros, a szeme

csecsemőkék, csöpp orrocskáján rózsaszín orrlikak - és egy rugóra jár min den rajta,csak a szája színe meg a körme színe nem, meg a nagy melle. Itt valami gyártási hibavan, hogy rátet ték ezeket a nagy szoptatós melleket erre a másképp rész arányosmunkára, és azt is látni, milyen keservesen viseli.Az emberek még mindig ott állnak körülötte, szeretnék tudni, miért ment úgy neki afeketéknek, úgyhogy én vagyok a mentő ötlete, mert egyszer csak azt mondja:- S ha már ránk virradt ez a szép hétfői reggel, miért nem kezdik a he tet azzal, fiúk,hogy a szegény Mr. Bromdent fölviszik a borbélyműhelybe, és megborotválják? Tudjákjól, hogy reg geli után mindenki rohan borotválkozni, és most még elke rülhetnék azt a .. .ühüm ... zűrzavart, amit Mr. Bromden okozni szokott.Mielőtt még az emberek megfordulhatnának s néznék, merre vagyok, bevágódok aszekrénybe a takarítószerszámok közé, és magamra rántom az ajtót. Lélegzetemetvisszafojtva lapítok a sötétben. Annál rosszabb nincs, mint ha az embert éhgyomorraborotválják. Ha már bekapott valamit, az mégis más, akkor már ráért fölébredni, és ezekaz üzemi csirkefo gók nem tudják az ember képébe nyomni a villanyborotva helyettvalamelyik gépüket. De ha az embert még reggeli előtt akarják lekapni a tíz körméről,mint most is, ahogy a Főnéni kiadta a parancsot, hajnali fél hétkor betuszkolják azembert a fehér falakkal és fehér mosdókkal kerített szo bába - a mennyezeti hosszúfénycsövek gondoskodnak, hogy árnyék ne essen semmire, a tükrök egymásnak vetik aközé bük keveredett nyíró fejeket -, ilyenkor hogy védekezzen az ember a gép ellen?Lapítok a takarítószekrényben, és hallgatózok. A szívem ver a sötétbe, próbálomelnyomni a félelmet vagy elvezetni másfele a gondolataimmal - terelem őket vissza,próbálok a falumra gondolni és a Columbia folyamra, amikor hogy is? amikor a Papávalkimentünk madarakra vadászni a cédrus ból rakott állásra, a Zúgótól nem messzire .. .Csak most is, és ahányszor csak próbálom a múltba terelni a gondola taimat és ott bújnimeg, a közeli félelem átszüremlik az em lékeken. Érzem, hogy a legkisebbik fekete jönfelém a fo lyosón, és a félelmem után szaglász. Az orrlika kitágul, mint a kéménykürtő,és a busa fejét jobbra-balra himbálja, ahogy szimatol, ahogy szippantja be a félelmeketaz osztályról min denünnen. Most megszagolt, hallom a horkantását. Nem tudja, hollapítok, csak megszagolt, s vizslat körbe. Próbá lok veszteg maradni...(A Papa is mondja, hogy maradjak veszteg, mondja, hogy a kutya madárszimatot fogottitt valahol a közelbe.A Zúgó alatt lakik egy ember, annak kértük kölcsön a vizsláját. A falubeli kutyák korcsmihasznák mind, mondja a papa, csupa rossz, rühes, kurta kutyák, ennek meg vanösztöke! Nem mondok rá semmit, de már látom is a madarat fönn a borókacédrus ágaiközt, amint a tollába bújva üldögél. Lenn köröz a kutya. Jobb neki a mellig érő szimat,ennyit nem tud hova tenni. Amíg békén elvan a madár, addig ki nem szaglássza. Egydarabig bírja is, csak aztán a kutya mind közelebb köröz, fürkész. Egyszer fölrebben, atolla száll, be leröpül egyenest apám madárlesőjébe.)A legkisebbik fekete meg a másik nagyobb elkap, alig ugrok ki tíz lépésre aszekrényből, és cibálnak be a borbély műhelybe. Nem kapálok, nem csapok zajt. Haszívóskodik az ember, antól rosszabb. Magamba fojtom az ordítást. Ma gamba fojtom,amíg a halántékomhoz nem érnek. Addig nem tudom, nem-e valami álcázott gép vagy avillanyberetva, amíg a halántékomhoz nem viszik, de már akkor nem bírom. Akkor nemszámít az akaraterő, mikor az embernek a halántékánál vannak. Az már olyan, mint...ha egy gom bot nyomnak, s azt sivítja, légiveszély! légiveszély!, és annyira rákapcsol,

hogy a többinek a hangját nem hallom, pe dig ordít rám mind, és tapasztja a kezét afülére az üvegfal mögött, és a szája beszédre áll, de a hangját nem hallom. Az énhangom elnyeli mindnek a hangját. Megint a ködgé pet veszik elő, és annyira köpködi ahideget meg a fehérsé get, hogy tán el is bújhatnék benne, ha nem fognának le. Azorromig alig látok a ködben, és a sivalkodásomon csak an nak a hangja bír átjönni, hogya Főnéni kinn a folyosón ügetőre fogta a léptét, és errefelé törtet, és a kosarával csapjale az útjába tévedt betegeket. Hallom, hogy robog, mégse bírok a sivalkodásommal.Még javába sivalkodok, mikor odaér. A számon a hangot a kosarával torlasztja el, aztánletömi az egészet fojtásnak a törlőfával.(Fürkésző vizsla csaholását hallom a ködből, bolondul rohangász, nem lát semmit. Aföldön nincs nyom, csak amit maga hagyott, és hiába tolja föl az orrát, a hideg gumiorráta magasba, csak a tulajdon félelme szimatát kapja el, s ez a félelem ég bele, mint asivító gőz.) Így éget most már en gem is, hogy ezeket mesélem mind a kórházról, aFőnéniről, a többi bennlakóról és - McMurphyről. Most már, hogy ennyi ideig hallgattam,úgy tör ki belőlem, mint az áradat, és biztos azt fogják gondolni, ez megveszett, ez azalak, el se hiszik majd, hogy ilyen rémségek még történnek, hogy ilyen rémtörténet igazis lehet! Nem, ne tessék mondani semmit. Nekem is még elég nehéz összerendezni agondola taimat. Csak annyi biztos, hogy ha nem így történt, akkor is igaz.Mikor a köd eltisztul körülöttem, látom, hogy a Nappali ban ülök. Úgy látszik, most azegyszer megúsztam a Rezgetőt. Arra még emlékszek, hogy a borbélymű- helybőlkivittek, és bezártak az Egyesbe. Kaptam-e reggelit, nem-e, nem tu dom. Nemigen.Ahogy vissza tudok emlékezni az Egyesbe töltött délelőttökre, úgy volt, hogy a feketékmindenből a rosszát hozták - nekem szánták, de még azt is megették közbe -, annyi isaz emlékem csak ezekről a délelőttökről, hogy fekszek a húgyszagú matracon, ésnézek, amíg ők za bálnak, mártogatják ki pirítós kenyérrel a tükörtojás sárgá ját. A zsírszaga az orromba lopódzik, és hallom, ahogy csámcsognak. De volt olyan reggel is,amikor csak hideg kukoricakását hoztak, és úgy tömték belém azonmód sótlanul.Hogy ma reggel hogy volt, arra egyszerűen nem emlék szek. Lenyomtak a gégámonezekből a pirulának mondott bigyókból annyit, hogy végképp semmire nem emlékszek,csak már az osztály ajtajának a nyílására. Az osztályajtó nyí lásából pedig tudni lehet,hogy már legalább nyolc óra, vagyis legalább másfél óra hosszat nem voltam azeszemnél benn az Egyesbe, úgyhogy jöhettek a műszakiak, és azt mű ködhettek rajtam,amit csak a Főnéni parancsol, én nem tudtam semmiről.Csak hallom az osztályajtó csikordulását félről, a folyosó végéből, oda se látok. Azosztályajtó reggeli nyolckor nyílik először, és aztán még ezerszer legalább, ha hosszú anap -nyrrrrr, klikk. Reggelente szép sorban ülünk a Nappali két oldalán, és ahogy reggeliután a kirakókockákat forgatjuk, vagy mit tudom, folyton azt lessük, mikor csikordul akulcs a zárban, és ki jön. Mást nemigen van mit tenni. Olykor egy fiatal bennlakó orvosnéz be, meg akarja figyelni, hogy viselkedünk Gyógyszerszedés Előtt. GyE - így mondják. Olyan is van, hogy valamelyiknek afelesége jön be látoga tóba, a magas sarka kocog a kövön, és a kis kézitáskáját ijedtena hasára szorítja. Van, hogy egy csapat elemi iskolai tanítónőt vezet be az avöröskeresztes liba, amelyik az iz zadt tenyerével tapsikol folyton, és liheg aboldogságtól, hogy íme, az elmeosztályokról sikerült kiiktatni a kegyetlen ség légkörét:„Kellemes, derűs intézet, nemdebár?" És tolja körbe a népiskolai tanítónőket, akikriadtan bújnak össze. És tapsikol. „Ó, ha eszembe jut, milyen világ volt itt régen,

micsoda piszok, micsoda rossz kosztok, micsoda, igen, higgyék el, kegyetlenség is,akkor látom, hölgyeim, hogy erő feszítéseink nem voltak hiába!" Csupa csalatkozás,ahányat nyílik az ajtó, de az ember mindig jobbat remél, azért aztán a kulcs fordulásáraúgy kapja föl a fejét mindenki, mintha dróton rántanák.Ma reggel furán reccsen a zár. Ez nem rendes látogató. Egy Kísérő szól be,türelmetlenül, ingerülten: - Felvétel, láttamozást kérek! - És a feketék sietnek az ajtóhoz.Felvétel. Mindenki leteszi a kártyát, abbahagyja a Capitalyt, és a Nappali ajtaja feléfordul. Más napokon ilyenkor kinn sertepertélnék a folyosón, s én látnám elsőnek, kithoz nak be, de máma reggel, ahogy próbáltam elmagyarázni, a Főnéni mázsás terheketrakott rám, moccanni alig bírok a széken. Más napokon én látom először az új Felvételt- né zem, ahogy beóvakodik az ajtón, és megáll riadtan a fal tö vébe, amíg a feketékaláírják a papírját, aztán viszik be a zuhanyozóba, lefosztják róla a ruhákat, és ottdidereg, még az ajtót is rája nyitják, amíg mennek ki nagy röhögve, jár ják végig afolyosókat, keresik a vazelint. „Tetszik tudni, kell az a vazelin - magyarázzák aFőnéninek - a lázmérő höz." „Hogy maguknak kell, azt én nagyon jól tudom - néz végigrajtuk a Főnéni, és egy egész bödön vazelint a ke zükbe nyom -, csak arra vigyázzanak,fiúk, hogy nagy hancúrozás ne legyen ott benn." Aztán látom, hogy ketten, de néhahárman is bevonulnak a zuhanyozóba az új Felvétel után, és forgatják a lázmérőt abödönben, míg úgy nem ül rajta a zsír, mint a vattacukor, és közbe ilyeneket duruzsol-nak: „Mindjárt megvagyunk, édesanyám, mindjárt megvagyunk." Azzal bevágják azajtót, és ráeresztik az összes zu hanyokat. Mást nem is hallani aztán, csak a víz gonoszsziszegését a zöld csempén. Ilyenek vannak, ha az ember egész nap kinn sertepertél afolyosón.Csak hát máma reggel nem bírok mozdulni a székről, és a fülem után próbálokértesülni. Bár így is, hogy nem látom, így is mindjárt tudom, hogy ez nem egyakármilyen Felvé tel. Nem hallom, hogy riadtan osonna a fal tövében, és ami kormondják neki a zuhanyt, akkor se a vékony igen rá a válasz, hanem pimasz nagyhangon feleli vissza nekik, hogy neki mára elege van a tisztálkodásból, ott enné meg afene.- Hajnal óta mást se csinálnak, csak csutakolnak a bíró ságon, de nem, mert mártegnap este elkezdték a börtön ben. Ha meglett volna a mód és a lehetőség, még ataxiba a fülemet is kiöblögették volna. Hajjaj, ha engemet visznek valahova, annak azeleje is mosdás, meg a vége is. Már ne kem elég, ha a víz zuhogását hallom, én márpakolok. Azzal a hőmérővel meg ne buzeráljál, Samukám, hagyjál először szétnézniitten az új otthonomban. Most teszem először a lábamat egy ilyen pisológiai intézetbe.A betegek zavartan összenéznek, aztán az ajtót nézik to vább, ahonnét a hangokjönnek. Ez olyan nagy hangon sza val, mint hogyha a feketék nem is ott volnának aközelébe. Úgy szaval, mint hogyha fönn vitorlázna messzi a fejük fö lött. Nagydarabember is lehet. Hallom, ahogy jön végig a folyosón, a lépte is nagy emberre vall. Ez nemoson, ez nem suttyanik, ennek sarokvas van a cipőjén, és úgy jön, mintha meg volnapatkolva. Megjelenik az ajtóba, megveti a lábát, a hüvelykujját beleakasztja amellényébe, és a szemükbe néz a betegeknek.- Szervusztok, gyerekek!Mindszenti papírsárkány lóg zsinóron a feje fölött, föl nyúl, megpördíti.- Micsoda egy ragyogó őszi nap!Kicsit hasonlít a beszéde a Papáéra, amilyen öblös nagy hangja van, de másképp

nemigen hasonlít rá - a Papa teli vér indián volt, törzsfőnök, inas, fényes bőrű, mint apuska agy, olyan. Ennek meg vörös a haja, a vörös barkója egész az álláig nyúlik le, ésnagy hajbozót buggyanik ki a sapkája alól, ráférne már a nyírás. Széles, tagbaszakadtember.A Papa inkább magas volt. Ennek széles a pofacsontja, a válla, a melle, és a mosolya isszéles, mint akinek mindig bitangságon jár az esze. Amúgy kemény ember lehet, mint aPapa - kemény, mint a kisubickolt bőrlabdában a lószőr. Varrás húzódik végig az orránegész a pofacsontjáig, még a varratok is benne vannak, jól bedörgölhettek neki.Várakozó állásponton van, látszik. Mikor senki nem moccanik és senki nem szól, akkorelneveti magát. Meg nem lehet mondani, mit nevet. Nincs itt semmi mulatság. Az biztos,hogy nem úgy nevet, mint a vöröskeresztes liba - harsány hahota gu rul ki a szélesrenyitott száján, és ahogy gurul, úgy gyűrű zik, nő, növekedik, hogy már a falat nyaldossa,és az egész osztály belezendül. Ez nem olyan zsírba fulladt nevetés, mint ami avöröskeresztes libának van. Ennek megvan az igazi hangja. Most jövök rá, hogy igazinevetést nem is hallottam évek óta.Ott áll, és rengeti a nevetés a bakancsában. A mellényé ből ki se vette a hüvelykujját,úgy fonja össze az ujjait a mellén, s akkor látom, milyen viharvert lapátkeze van. Be-teget, személyzetet, aki csak itt van az osztályon, mindenkit meghökkent ez a nevetés.Senki nem ugrik, hogy elhallgat tassa, nem mozdul senki. Addig nevet, míg a szuszból kinem fogy, aztán besétál a Nappaliba. A nevetése most is ott rezeg körülötte, hogy márnem nevet, mint a nagyharang bongása, mikor utolsót kondult - benne rezeg aszemében,a. mosolyában, a hetvenkedő beszédében.- McMurphy a nevem, gyerekek, R. P. McMurphy, a kártyahős. - Nagyot kacsint, sdalocskára gyújt: - „ ... csak a lapnak .. . hiszek . .. hét ütésből hetet én .. . mindig ha-zaviszek ..." - És megint nevet.Odamegy az egyik kártyázó csoporthoz, vastag ujjával megpöccenti az egyik Hevenykártyáját, kancsítva nézi, mi lyen osztást kapott, és megrázza a fejét.- Ez az, kérem, ezért jöttem én ide ebbe az intézménybe! Az a tiszta szándék hozott,hogy fölpezsdítem az életet itt a kártyaasztal körül. Már a pendletonibüntetőgazdaságban senki nem volt, akiben örömömet lelhettem volna, ezért az tánáthelyezésemet kértem. Itt csak a vérátömlesztés segít, gondoltam. Hujjuj, nézzétek ezta madarat, az egész műintézetnek megmutogatja a kártyáját! Várjatok csak,báránykáim, majd én megkopasztlak benneteket!Cheswick összecsapja kezében a kártyalegyezőt. A vörös ember kezet nyújt neki.- Szervusz, öcskös! Mit játsztok ti itten? Piroskáztok? Na, nem csoda, hogy akkorkirakatba teszed a kártyádat. Nincs itt senkinél egy rendes csomag? Még jó, hogy énná-lam nálam van mindig az enyém, bár ez se olyan, amilyet mindennap látni. . . Nézzétekcsak meg a képeket! Ez mindegyik más. Ezen rajta van minden elképzelhető figura,szám szerint ötvenkettő.Cheswicknek kiguvad a szeme - amit azon a kártyán lát, az nem az ő idegzetének való.- Azért nyugodjál meg, ne kenjed nekem mindjárt össze. . . Van még idő, annyitjátszhatunk vele, hogy meg is unod. Azért szeretem ezt a kártyát, mert egy hét is bele-telik, amíg a kártyások figyelni kezdik a színt.. .A büntetőgazdaságból való nadrág és ing van rajta. A nap már annyira megszítta, hogyolyanféle a színe, mint a fölvizezett tejnek. Az arcán meg a nyakán is látszik, hogy kinna tűző napon dolgozott, mert akár a bivalybőr. Fekete barna motorossapka van a

hajbozótjára csapva, és a karján bőrzeke lóg. A poros szürke bakancsa akkora, hogy hameg rúg valakit, szétszáll. Odábbáll Cheswick mellől, lekanya rítja a sapkáját, ésporfelhőt ver ki belőle a fenekén. Az egyik fekete még egyre környékezi a lázmérővel,de McMurphy nem adja meg magát. Becsusszan a Hevenyek közé, hol itt ráz kezet, holott, a fekete nem bírja megcé lozni. Ahogy beszél, ahogy kacsingat, ahogy hangoskodik,engemet mind az autóügynökre vagy a börzei alkuszra emlé keztet - olyan vásárikikiáltóra, amelyik ácsolt dobogón, le begő zászlók alatt handabandáz sárga gombos,csíkos ing ben, és gyűjti magához a tátogatókat, akár a mágnes.- Én meg is mondom, hogy bunyók voltak ott a gazda ságban, s a bíróság kimondta avégén, hogy én lelkibajos vagyok. És azt hiszitek, én erre odaálltam vitatkozni a bíró-sággal? Erre ugyan ne tegyetek egy lukas dollárt! Ha egy szer onnét a borsóföldekrőlakarnak elhozni, akkor énrám mondhatnak, amit akarnak, vagyok én nekik lelkibajnok,veszett kutya, víziszörny, amit parancsolnak, csak az egy tehénnyelvű kapát életembenne lássam. Azt mondják nekem, hogy az olyan ember a lelkibajos, aki sokat bunyózikmeg sokat kefél, de azért szerintem ez nem egy szakszerű meg határozás, igaz? Mertmutassanak nekem olyan embert, aki nem akarna folyton lukra játszani! Hé, bátyám,tégedet mi nek hínak? Az én nevem úgy legyen McMurphy, hogy nem tudod, hányütéssel varrod a nyakukba a lapodat, ha most két piroska van nálad! Két dollárom van!Halljuk! A szent ség a boltba, Samu! Hagyj már békén azzal a lázmérővel egy fél percre!Az új ember egy jó percig csak áll, és próbálja a szemével befogni a helyzetet itt aNappaliba.A terem egyik falánál ülnek a Hevenyek, akikhez még mindenféle reményt fűznek azorvosok - csülköznek az asz talon, meg kártyatrükköket próbálnak, hogy levesz ennyitmeg ennyit a csomagból, aztán hozzátesz ennyit meg ennyit, s a végén a kezébe marada megbeszélt kártya. Billy Bibbit cigarettát próbál sodrani, Martini körbejár, és min-denféléket kiszúr a székek-asztalok alatt. A Hevenyek sokat mozognak. Vicceketmesélnek egymásnak, és a markukba röhögnek - soha senki hangosan el nem nevetnémagát, mert rögtön itt volna az egész vezérkar noteszokkal, kérdé sekkel -, meg aztánleveleket írnak elrágott kis ceruzavé gekkel.És fújják be egymást. Néha valamelyiknek kicsusszanik a száján egy olyasmi, amitinkább megtartott volna magá nak, erre az egyik kollégája föláll mellőle, ásít egyet, oda-battyog a nővérek figyelőablakához, ahol a nagy osztálynap lót tartják, és beírja, amitmegtudott - a Főnéni szerint ez a gyógykezelés hasznát szolgálja, de én már tudom,hogy az osztálynaplóba csak gyűlik-gyűlik a rovása az embernek, és aztán egy szépnap fogják s viszik át a Főépületbe, és rekondicionálják, vagyis adnak a formájának.Az a szivar, amelyik a másikat beírta az osztálynaplóba, az a névsorban csillagot kap aneve mellé, és másnap to vább alhatik.A Hevenyekkel szemben a terem túlsó falánál az Üzem kimustrált termékeikornyadoznak egy rakáson. Az Idültek.Nem a kórházra várnak, hogy majd helyrepofozzák őket, ezek csak egyszerűen kivannak vonva a forgalomból, hogy ne kószáljanak az utcán, ne költsék rossz hírét azÜzemnek. Az Idültek innét ki nem mennek már, azt a vezérkar is meg mondja. AzIdülteket szétosztályozták Gyalogokra, mint én is vagyok, hogyha adnak neki enni, hátejár-kel, meg Ke rekesekre meg Tengőkre. Az Idültek, vagyis mink, legin kábbreménytelenül meghibásodott vagy javíthatatlan hibá val készült gépek vagyunk, vagymondjuk olyan gépek, amik évekig szaladtak a hibájukkal, és már az összeütközésekbe

mentek tönkre, és ócskavasak voltak, mire fölszedték őket, és behozták ide az Üzembe.Viszont van egypár olyan Idült is köztünk, akiket a ve zérkar fuserált el az évek során,akik Hevenynek jöttünk be, aztán át lettünk csoportosítva. Ellis is Hevenynek jött, aztánsokat találtak neki adni a sokkból abban az agyszik kasztó szobában, amit a feketékmaguk közt Rezgetőnek hínak. Most ott áll a falnak szögezve, ugyanúgy,ugyanazon-formán, ahogy akkor az asztalról levették, kifeszült karral, horpadt marokkal,ugyanegyazon rémült arccal. Azonmód van odaszögezve a falhoz, mint a kitömöttvadászzsákmány. Mikor jön az evés ideje vagy a lefekvés ideje, akkor kihúz zák aszögeket, és lódítják odább, meg még olyankor is, ami kor fel kell törölni a tócsát, amigyűlt alatta. Volt egy hely, ahol azelőtt állt, ott már a húgy keresztülette magát a pad lón,elkorhasztotta a födémgerendát, és csurgott le az alat tunk levőknek a nyakába, ebbőlaztán a leltárfelvételnél nagy zűrök lettek.Ruckly is egy ilyen Idült, amelyik Hevenynek jött, csak őtet megint másképp találtákmegdemulálni. Rosszul kap csolták be neki a fejébe a berendezést. Itt először nagyramazúrikat csinált benn, rugdosta a feketéket, és a lábukba harapott a gyakorlónővérkéknek, úgyhogy elvitték megrez getni. Fölszíjazták arra az asztalra, hogymegdemulálják az agyát. Akkor láttuk utoljára embernek, mielőtt a Rezgető nek az ajtajarácsukódott volna - még akkor egyet ránk ka csintott, és megfenyegette a feketéket,mikor leszíjazták: „Ezért még számolunk, füstöskéim!"Két hétre rá hozták vissza, de akkor már kopasz volt, és a képe egy nagy kék-zölddaganat volt, és a két szeme fölött gombforma dugók voltak a fejébe beleszerkesztve. Aszemén látni neki, hogy ez az ember kiégett ott fönn a Rezgetőben, mert a szeme, azolyan füstösszürke, mint a kivágott biztosítékdugó. Most egész nap csak egy régi fény-képet forgat az összetört arca előtt, morzsolgatja a hideg ujjai közt, és már a kép isolyan szürke a fogdosástól mind a két felén, mint a szeme fénye. Már meg nem lehetmon dani, mi akart lenni azon.A vezérkar a selejtbe számolja Rucklyt, de szerintem ta lán még jobb, hogy nem tudtákmegdemulálni rendesen, ahogy akarták volna. Mostanában már nincs hiba. A műsza-kiak jobban értik, jobban rájár a kezük. Nem is kell dugót ütni az ember fejébe, nem kelllékelni, semmi - a szemüre gén át mennek bele a fejébe az embernek. Olykor valame-lyiket elviszik demulálás végett, és amilyen harapós vadál latnak ment el, olyanédes-aranyos kezes báránynak jön vissza, csak a szeme körül vannak kék-feketemonoklik, mint aki kocsmai verekedésbe keveredett. Meglehet, haza is eresztik egy-kéthónap múltán, és megy, a kalapja mélyen a szemébe húzva, mint afféle fellegekbenjáró boldog habó kosnak. Az ilyenekre rámondják, hogy a gyógykezelésük si keres volt,pedig csak egy gépembert dobott ki az Üzem, ő meg szerencsétlen jobban járt volna, hainkább elfuserálták volna, mint Rucklyt, és ülne ott inkább, nyálát csurgatva rá afényképére. Ruckly mást se nagyon tesz. A törpe fekete néha fölveri, odahajlik hozzája,és megkérdi: „Mondjad csak, Ruckly, mit csinál a te kedves feleséged máma éjjel avárosba?" Ruckly fölkapja a fejét. Az emlékezet megmoz-dul a rosszul összebütyköltszerkezete mélyén - elvörösödik, avatna elkötötték volna az ereit, és fölfúvódik, hogy ahang sípolva tör ki a torkán, a szája sarkában buborékok ütköz-nek ki, az állkapcája jár,és látszik rajta a nagy igyekezet, hogy mondana valamit. Míg eljut végre, hogy azt a pársza vát kinyögi, már fuldoklik, és a hideg szaladgál a hátán, aki hallgatja - basszmegfeleség! basszmeg feleség! -, és mind-árt el is ájul az erőlködésbe.Ellis és Ruckly a két legfiatalabbik Idült. A legrégibb Matterson ezredes. Megkövült öreg

lovassági tiszt még az első világháborúból, mást se csinál, csak a nővérkék szoknyájátemelgeti a botjával, meg történelmet tanít a bal tenyere barázdáiból, ha van, akiodahallgat. Az osztályon ő a legöregebb, de azért nem ő van itt a legrégebben - a fele-sége pár éve hozta be, mikor már végleg nem bírt vele.Én vagyok itt a legrégebbi bútordarab az osztályon - már itt vagyok a másodikvilágháború vége óta. Régibb vagyok akármelyiknél. Énnálam csak a Főnéni van ittrégebben.A Hevenyek meg az Idültek nemigen vegyülnek. Megma radnak a Nappali két felénmaguk közt, úgy, ahogy a fe keték beosztották őket. A feketék azt mondják, hogy így vanrend, és ehhez tartsa magát mindenki. Reggeli után be terelnek minket, végignéznek akét csoporton, és csak bic centenek. „Ez az, urak, így is kell. Maradjanak csak így."Az a helyzet, hogy nemigen kell nekik semmit se mon dani, mert ha magamat nemszámítom, az Idültek nem jár kálnak, a Hevenyek meg azt mondják, hogy inkább marad-nak a maguk felükön, mert azt mondják, az Idült-félen oroszlánszag van. Én azérttudom, hogy nem a bűz miatt nem mennek ők oda, hanem mert nem szeretik, ha azeszük be jut, hogy őket is egy szép nap odaoszthatják. A Főnéni is tudja, hogy ettőltartanak, és ki is használja nekik a félel müket. Ha valamelyik Heveny farhámba találülni, szépen megmondja neki meg a többieknek is, hogy viselkedjenek jól, és járjanak akezére a vezérkarnak, mert az az ő javu kat nézi - ha nem, akkor az lesz a vége, hogyott kötnek ki a túlsó félen.(A vezérkar nagyon büszke, hogy a betegek tényleg meny nyire a kezükre járnak. Vanegy kis réztáblánk is, ott tart ják a falon keményfára szögezve: ELISMERÉSÜL AN NAKAZ OSZTÁLYNAK, AMELY A LEGKEVESEBB SZEMÉLYZETTEL MŰKÖDIK - ez vanrávésve nagy betűkkel. Így díjazzák, hogy a kezükre járunk. Az osztály napló fölött van, aHevenyek meg az Idültek közti falon, pont középen.)Ez az új vörös Felvétel, ez a McMurphy, ez rögtön tudja, hogy ő nem Idült. Alighogyszétnéz a Nappaliban, mindjárt tudja, hogy ő a Hevenyek közé való. Oda is megymindjárt, és kezel le mindenkivel, akit ér. Először azt látom, min denki toporog, feszeng,sérti a fülüket a tréfálózása, a hetvenkedése, a nagy hangja, ahogy ráförmed alázmérővel bökdösődő feketékre, és főleg a nagy, teliszájú nevetését tartjáktúlságosnak. A műszertáblán a tárcsák elfordulnak a nevetésére. A Hevenyekdermedten hallgatják, akár a gyerekek az iskolában, mikor az egyik lókötő a tanítónak aháta mögött pimaszkodik, és azt lesik mind, mikor talál vissza indulni a tanító, és mikorrántja el a nótáját. Fészkelőd nek, toporognak, lesnek a nővérszoba felé, és azt is látom,hogy McMurphy tudja, mire megy a játék, de csak nem csöndesedik el.- Micsoda nyavalyás társasági Tudjátok tik, hogy nem néztek tik ki olyan őrültnek, mintamilyennek házat kell nyitni! - Azt akarja, hogy megmelegedjenek, ahogyan a vásáros isazért kezdi mókázva, hogy a zsebek megnyíljanak .- Melyik úgy mégis itt a legőrültebb köztetek? Jelentkezzen a főbuggyant! Ki szervezi azsugát? Én új fiú vagyok, a legjobb oldalamról akarnák bemutatkozni, meg főleg annak,akit a legjobb oldalam illet. Melyik itten a kerge kos? Ezt mind egyenesen Billy Bibbitnekcímzi. Lekönyököl az asztalra, és olyan merően néz rá, hogy Billy akaratlanul is habogni kezd, mondja, hogy nem ő a ker-ker-kerge kos, de már a le-le-le-le-legjobbúton van.McMurphy odatolja a nagy péklapát tenyerét elébe, úgy hogy Billy nem tehet mást,belecsap. - Ez derék - mondja McMurphy. - Örülök, hogy a le-le-legjobb úton vagy, mert

én is oda tartok, de én rögtön föl a csúcsra törekszek. -Oda néz, ahol a Hevenyek egyikcsoportja abbahagyta a kártyát, aztán összekulcsolja a két kezét, és roppant egyet azízületein. - Szerintem ahhoz, kollégám, hogy itt az ember az osztályon császárlehessen, ahhoz először is ki kell tudni osztani egy igazi véres partit. Azért azt mondom,mutassál be engemet a kerge kosnak, hadd lássuk meg, ki a legény. Senki nem tudja,hogy ez a nagymellényű, sebhelyes, öblös kacajú alak színt játszik-é itt nekünk, vagyannyira háborodott, mint a beszéde mutatja, vagy még rá is játszik a hüyeségére, demindenesetre nagyon kezdik élvezni, ahogy belemelegednek a játékjába. Nézik, ahogya nagy vörös kezét rácsappantja Billy vézna karjára, és várják, mit fog szólni Billy. Billyis látja, hogy minden szem rajta, így aztán körülnéz, és kiszúrja az egyik piroskázót: -Harding - mondja Billy -, i-i-i-itten rólad lesz szó. T-t-t-e vagy az el-el-el-el-elnöke aBetegek T-t-t-tanácsának. Ez az úr v-v-ve-led kíván szólani.A Hevenyek most már összevigyorognak, kezd alábbhagy ni a feszültség, inkábbörülnek, hogy valami rendkívüli do log történik. Bökdösni kezdik Hardingot, hogy tessék,mondja meg, valljon színt, ha egyszer ő a kerge kos.Harding leteszi a lapját. Ideges, egyszálbél ember, néha azt hinni, hogy a mozibanlehetett látni valamikor - hétköz napi embernek nagyon jóképű volna. Válla széles,hegyes, valahogy abba gubózik bele, amikor magának akarna ma radni, és a keskeny,rebegő fehér keze mintha szappanból lenne kifaragva - olykor meg mint két fehér madárelsza badul, rebeg előtte, amíg észre nem veszi, s el nem dugja a térde közé. Zavarjanagyon az a két szép keze.Azzal választották be elnöknek a Betegek Tanácsába, hogy papírja van róla, hogy őfőiskolát végzett. A papír az ott van neki bekeretezve az éjjeliszekrényén az asszonyfür dőruhás képe mellett - az is olyan, mintha már moziban látta volna az ember. Nagymellei vannak, és előkelően az ujjaival tartja fölébük a fürdőruha fölső részét, úgy nézféloldalvást bele a lencsébe. Mögötte Hardingot is látni, törül közőn üldögél azegyszálbél formájával, mintha azt várná, hogy valami szőrös idegen majd homokot rúgrá. Harding sokat dicsekszik a feleségével. Azt mondja, ilyen kívánatos asszony nincstöbb a földön, és a legszebb, hogy ővele nem bír betelni éjjelente.Amikor Billy megszólítja, Harding hátradől a széken, az arca fontoskodóvá válik, és amennyezetnek beszél fölfele, se Billyre, se McMurphyre rá nem néz. - És ez az... úr, ezelőjegyzésbe vetette magát, Mr. Bibbit?- Cs-cs-cs-csakugyan, e-e-e-előjegyeztette magát, Mr. McM-m-m-murphy? Mr.Hardingot u-u-u-ugyanis nem lehet csak úgy zavarni a b-b-b-bokros teendői közepette.- És ez a bokros Harding, ez itt a kerge kos? - kérdi McMurphy, ahogy fél szemétlehunyva Billyre néz, Billy pe dig sebesen bólogat. Nagyon tetszik neki, hogy egyszerreennyi figyelemben van része.- Akkor mondd meg a kerge kos Hardingnak, hogy R. P. McMurphy beszélni akar vele,és hogy ez a kórház kettőnk nek nem elég tágas. Én mindenütt vezéregyéniség vagyok.Én kos voltam a rönkhajkolóknál fönn északnyugaton, és kos voltam a hamiskártyásokközt Koreától idáig és vissza, de még a pendletoni borsótermesztő üzemegységnél iskos voltam a gyomlálásban, úgyhogy ha már kimondották rám, hogy hülye vagyok,akkor ebbe is az élre török. Mondd meg ennek a Hardingnak, hogy vagy össze meriakasztani velem a bajszát férfi módra, vagy gyáva kutya, és ha estére el nem kotródik avárosból, hát én magam leszek a sintérje neki!Harding hátraveti magát a széken, és belefogódzkodik a kabátja hajtókájába. - Mondja

meg, Bibbit, ennek a berzen kedő McMurphy gyereknek, hogy déli harangszóra várom anagy fogadóteremben, és majd elválik, melyikünknek fénye sebb a tökéletessége. -Harding megpróbálja olyan déliesen húzni a beszédét, mint McMurphy, csak az elfúlókappan hangja nem valami hatásos. - Azt is megmondhatja neki, hogy jól kösse föl, mertén már majd két éve viselem a kerge kos tisztét itt az osztályon, és hülyébb vagyok,mint a sokévi átlag.- Mr. Bibbit figyelmeztesse jó előre Mr. Hardingot: én megmondtam, és olyan hülyevagyok, hogy Eisenhowerra szavaztam.- Bibbit! Figyelmeztesse Mr. McMurphyt, hogy én olyan hülye vagyok, hogy kétszerszavaztam Eisenhowerra!- Ha ez így igaz, akkor súgja meg Mr. Hardingnak -McMurphy letenyerel az asztalra, éssuttogóra fogja a hang ját -, én olyan hülye vagyok, hogy az idén novemberben megintcsak Eisenhowerra akarom adni a szavazatomat.- Le a kalappal - mondja Harding, azzal meghajlik McMurphy előtt, és kezet ráz vele.Tisztán látom, hogy McMurphy vitte el a pálmát, csak azt nem értem, miben.Addigra már mind az összes Hevenyek hagyják a foglal kozásukat, és idesereglenek,hogy megnézzék közelebbről ezt az új fiút. Ilyen még nem fordult itt meg az osztályon.Még azt se láttam, hogy valakitől ennyire kérdezgették volna, honnan jött, mivelfoglalkozik. Azt feleli a kérdésekre, hogy ő elhivatott ember. Azt feleli, favágó volt,mielőtt a kato-náékhoz bekerült volna, és csak ott vezették rá, mi őneki a természeteshajlandósága. Némelyiknek azt tanítják meg a katonáéknál, hogyan kell lógni, meghogyan kell elszarni a becsületet, őtet viszont megtanították pókerezni. Akkormegtalálta a hivatását, s úgy döntött, hogy életét a szeren- csejátékoknak szenteli.Ezentúl, így szólt a döntés, póke rezni fogok, megmaradok független embernek, ottszállok meg, ahol rám esteledik, s ahonnét ki nem löknek, mert mint mondja: - . ..tudjátok, mennyire rámászik a társada lom az elhivatott emberekre. Amióta én ahivatásomat meg találtam, azóta megjártam annyi börtönt, hogy a címükkelprospektusokat bírnák megtölteni. Azt mondják rám, hogy notórius verekedő vagyok.Mivelhogy a bunyóba beszállok néha. Az anyjuk valagát! Akkor nem fájt nekik annyira,amikor hajkoló koromban leálltam egy kicsit bunyózni. Bo csánatos bűn, mondták erre,mivelhogy egy nehéz testi mun kásnak le kell ereszteni a gőzt, így magyarázták. Viszontha az ember kártyás, és tudják, hogy itt-ott levesz egy társasá got, akkor mindjártbűnöző, hogyha hangosabbat talál fin gani. Barátom! Az ember nem bírt a pénzéhezjutni, egyre-másra elüldözték.A fejét rázza, és fölfújja a képét.- Na de ez se sokáig ment. Megismertem a dörgést. Ez, ami időt lehúztamPendletonban garázdaságért és testi sér tésért, ez már egy jó egy év után volt az elsőesetem. Rá is fáztam. Mert kijöttem a gyakorlatból. A palimadár föl bírt állni a padlóról,és zsarukat bírt hozni, pedig én még a vá rosban voltam. Meg kell hagyni, nagyon erősegyénisége volt a palimadárnak.Megint elneveti magát, aztán folytatja a bemutatkozáso kat, és rögtön leül csülközni atöbbiek közé, mihelyt az egyik fekete nagyon szorongatja már a lázmérővel. És mi kor aHevenyek felén mindenkinek bemutatkozott, minden kivel kezet rázott már, jön át a mioldalunkra az Idültek hez, mintha nem látná a különbséget. Nem lehet megmon dani,hogy ilyen barátkozó-e neki a természete, vagy a kár tyás kedve hozza-e oda közibénk,akik közt van olyan, hogy már a nevét sem bírja megmondani.

Odamegy Ellishez, és megszorongatja a falra fölfeszített kezét, mintha politikus volnakorteshadjáraton, és Ellis sza vazatára ugyanúgy számolna, mint a többiekére. -Kollégám - mondja Bilisnek ünnepélyesen -, engemet R. P. McMurphynek hívnak, ésnem szeretem, ha egy fölnőtt ember a saját levében álldogál bokáig. Miért nemmegy egy kicsit megtörülközni?Ellis lenéz a tócsába, és maga is meglepődik. - Kösz, hogy szólt - mondja, és márindulna is el a retyó felé, csak akkor veszi észre, hogy ki van szögezve.McMurphy ellép az Idültek sorfala előtt, és kezet ráz Matterson ezredessel, Rucklyval ésaz öreg Pete-tel. Kezet ráz a Kerekesekkel, a Gyalogokkal és a Tengőkkel. Az olyankezet is megrázza, amiket úgy emel föl fagyos ölekből, mint a döglött madarakat -csontból faragott, félreesztergált, tört játékszereket. Mindenkivel kezet ráz, csak aVíziszonyos George-dzsal nem, mert az vigyorogva meghátrál a nagy piszkos keze elől- így aztán McMurphy tiszteleg neki, s ahogy odébbáll, lenéz a tenyerére, és azt mondja:- Hal lod-e, kezem, honnan tudja ez, hogy mi disznóságban benne voltál már?Senki el nem bírja gondolni, mit akarhat ez, miért törek szik annyira az ismeretség után,de mindenesetre ez is jobb mulatság, mint a kirakókocka. Egyre mondja pedig, hogy ajó kártyásnak mindenkit ismerni kell, ez is a szakmához tar tozik. Viszont azt is tudjabiztos, hogy egy ilyen nyolcvan éves vén fostossal ugyan nem lesz dolga, mert azilyennek jó, ha a szájába be tudja dugni a kártyát, hogy nyámnyogjon rajta. Mégismintha öröme volna az ilyen találkozások ból.A végén én kerülök sorra. Még mindig ott ülök lepány vázva egy székre a sarokban.McMurphy megáll előttem, be akasztja a hüvelykujját a mellénye karöltőjébe, és hátra-dőlve hahotáz, mintha ilyen mulatságosat, mint én, nem pi pált volna az egészNappaliban. Egyszerre megijeszt a ne vetése, mert úgy veszem észre, tudja, hogyjátszok, ahogy ülök s bámulok meredten magam elé, karomat a fölhúzott térdem körékulcsolom.- Hűha! - kiáltja el magát. - Hát ez meg kiféle?Tisztán emlékszek az egészre. Emlékszek, hogyan hunyja le a fél szemét, hogy nyaklikhátra a feje, s hogy néz végig rajtam a sebhelyes orra irányzékán át, és hogyan nevet.Először azt hittem, azt neveti, mennyire nem illik rám az indián arc meg a zsíros, feketeindián haj. Aztán azt gon doltam, hátha az elcsigázott formámat neveti. És csak a végénötlött az eszembe, hátha inkább azért nevet, mert őt egy percre föl nem ültethettem asüketnéma cirkusszal - akármilyen cselesen csinálom, mindjárt észreveszi, s csak nevetrám, s kacsint hozzá.- Mi az ábra, főnököm? Maga az Ülő Bika ülősztrájkon? - Hátrapillant a Hevenyekre,meg akar győződni, hogy ne vetéssel jutalmazzák-e a tréfáját. Mikor azt látja, hogy éppcsak összevihognak, megint énrám mered, s újfent rám ka csint. - Hogy hínak,főnököm?Billy Bibbit kiált át a terem túlsó sarkából: - Bromden-nek h-h-hívják. Bromdenfő-fő-fő-főnöknek. Amúgy min denki Se-se-se-serteperte Főnöknek hí-hívja, mert a segg-segg-segítők mindig őtet állítsák be s-s-s-sepreni. Más ha-ha-hasznát nemigen venni.S-s-s-sike. - Billy a tenyerébe ejti az állát, s elgondolkodik. - Ha én s-s-sike tanánánáklenni, én ki is v-v-végezném magamat e v-v-v-világbul.McMurphy le nem veszi a szemét rólam. - Sok eső esett errefele, mi? Eléggémegnyúlott a főnök.- Valaki egyszer v-v-végigmérte egész hosszában, és f-f-fölötte volt a két méternek.

M-m-másként szegény a t-t-tulajdon árnyékától is b-be-be-megijed. Nagys-s-s-sike-bóka-indián.- Én is úgy néztem, indián, ahogy itt ül. Csak a Bromden nem indián név. Milyentörzsbéli?- F-f-fogalmam sincs - feleli Billy. - Már amikor én jöttem, m-m-már akkor itt volt.- Úgy értesültem az orvostól - szól közbe Harding -, hogy félvér, és ha jól emlékszem,columbiai. Kihalt törzs maradéka, a Columbia Zúgója alatt éltek. Az orvos szerint azapja törzsfő volt, azért hívjuk Főnöknek. Ami viszont a Bromden nevet illeti, indiánnéprajzi ismereteim sajnos odáig nem terjednek.McMurphy lehajlik, az arcát egészen odadugja az arcom hoz, a szemébe kell nézni. -Igaz ez? Siket maga, főnök?- S-s-siketnéma ez bizony.McMurphy félrehúzza a száját. Hosszasan vizsgálja az arcomat, aztán fölegyenesedik, selébem tolja a tenyerét.- Ha sike, ha bóka, attól még adhat kezet! Én megmon dom egyenesen, főnököm,akármilyen nagyra nőtt, hogyha énvelem le nem kezel, azt rossz néven veszem.Márpedig az új kerge kost megsérteni nem tanácsos dolog.Ahogy ezt kimondta, hátrapillant Harding és Billy felé. El is fintorodik, de a nagypéklapát tenyerét otthagyja előt tem.Jól megjegyeztem magamnak a kezét. A körme alja alatt kenőolaj, még amiótaszerelőműhelyben dolgozott valami kor. Keze fején, az ujja göbétől fölfele horgony vanteto válva. A középső göbön piszkosodó szélű ragtapasz. A többi göb csupa ütés, vágás,horzsolás, némelyikje újabb, némelyikje régibb keletű. Az is előttem marad, hogykisimítot ták a tenyerét a fanyelű fejszék, kapák. Nemigen nézné ki ilyen kézből azember, hogy kártyaosztásra termett. A te nyere hajlatában fölhasadozott a kéreg, és arepedésekben meggyűlt a piszok. Kóborgásainak a térképe. Még az is eszembe van,hogy sikárolta a tenyere az én tenyeremet. Vaskos ujjai rákapcsolódtak a kezemre, és akóró karomban furcsa zsibogás támadt, mintha a vérét átömlesztette volna belém. Avérét meg az erejét. Majd akkora lett tőle a ke zem, mint az ő keze.- Mr. McMurry!A Főnéni állt meg a Nappali ajtajában.- Lenne szíves ide fáradni, Mr. McMurry?Ilyen a Főnéni. A lázmérővel bökdösődő fekete érte ment, idehozta ránk. Áll az ajtóban,karóráját pöcögteti a lázmé rővel, a szeme jár, mint a gyíknak, próbálja befogni az újembert. A száján háromszögforma csücsör, akár a kaucsuk babának, ha a cuclitkirántják belőle.- Williams műtőstől hallom, Mr. McMurry, hogy vona kodik alávetni magát a felvételizuhanyozásnak. így van? Higgye el, kérem, hogy az osztály betegeivel való kapcsolatkiépítését messzemenően méltányolom, sietségre azonban semmi ok nincs. Sajnálom,hogy csevegését Mr. Bromdennel félbe kell szakítanom, mégis úgy érzem, fontos, hogyérté sére adjam: itt min-den-ki-re vonatkozik a szabályzat!McMurphy hátraveti a fejét, és megértően ráhunyorít a Főnénire, amiből látni való, hogyőt a Főnéni se ültetheti föl. Én se. Átlát rajtunk. Így hunyorít rá egy pillanatig.- Drága asszonyom - mondja végül -, el sem hiszi, mennyit hallottam a szabályzatokról,hogy énrám ugyanúgy vonatkoznak...Elvigyorodik. Ott állnak egymással szemben, és dobálják egymásnak a szélesnél

szélesebb mosolyokat, próbálják egy más erejét.- ... pedig hát én is szabálynak tartom a szabályt, csak hogy más értelemben.Azzal elereszti a kezemet.

*Az üvegkalickában a Főnéni kinyit egy idegenből érke zett csomagot, üvegcséket vesz kibelőle, és fecskendővel tűvel kiszívatja belőlük a tejes-zöld színű folyadékot. Az egyikkisnővér, amelyiknek a fél szeme aggodalmasan ke ring folyton, míg a másikat merően amunkájára szegezi, felveszi a teli fecskendővel megrakott tálcát, de még nem indul elvele.- Mi a véleménye erről az új betegről, Miss Ratched? Jóképű ember, meg kell adni,barátságosnak is látszik, min den, de az én szerény véleményem szerint ez át akarjaven ni az osztályt.A Főnéni az ujján próbálja a tű hegyét. - Attól tartok - mondja, azzal bedöfi a tűt azüvegzáró gumiba, és kezdi le felé húzni a dugattyút -, hogy éppen ez a terve: átvenni ahatalmat az osztályon. Az ilyen típust manipulátornak hív juk, Miss Flinn .. . mondom, ezta fajta embert, aki min dent és mindenkit a tulajdon céljaihoz használna fel.- Persze. Értem. De mégis. Egy elmeosztályon? Miféle cél vezetheti egyelmeosztályon?- Sokféle. Nem is egy. - A Főnéni nyugodt, mosolygós, belefelejtkezik a fecskendőktöltésébe. - Kényelem és jó élet, példának okáért. Hatalom- és dicsőségszerzés vágya,le het az is. Nyereségvágy. Vagy akár együtt mindezek. Elő fordul, hogy a manipulátorcélja a merő bomlasztás az osz tályon. A kinti társadalomban is vannak ilyen emberek. Amanipulátor néha annyira felforgatja a betegek életét, és felbomlasztja az osztályrendjét, hogy hónapok kellenek, amíg aztán megint rendes kerékvágásba tér az élet. Azel meosztályok mostanában divatozó türelmes elvei könnyíte-nek a dolgán. Évekkelezelőtt nem boldogulhatott volna a bomlasztással. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt voltegy be tegünk, Mr. Taber, igazi osztálybomlasztó. Veszedelmesen működött. Egydarabig. - Felnéz, s úgy tartja maga előtt a félig megszívott fecskendőt, mint egy kisvarázsvesszőt. A szeme elréved, látszik, hogy messzi kedves emlékein me reng. - MisterTay-bur - méregeti a nevét a nyelvén.- Csak hát - tűnődik a kisnővér -, csak hát azt nem ér tem még mindig, miért jó abetegnek a bomlasztás? Miféle elgondolás vezetheti?A Főnéni azzal fojtja belé a kérdést, hogy visszadöfi a tűt az üvegcsébe, megszívja afecskendőt, kirántja, s leteszi a tálcára. Nézem a kezét, ahogy az új fecskendőért nyúl,ahogy a főző fölé pattan, megáll a fecskendő fölött, le csap rá.- Elfelejti, Miss Flinn, hogy elmekórtani intézetben va gyunk.

A Főnénit csak az hozza ki a sodrából, ha osztályának ama, pontos, finommechanikusműködését megzavarja va lami. Egy szalma keresztbe fehér kis méreggörcsbe rántja amosolyát. Ezt az egyforma babamosolyt aztán betűri az orra s az álla közé, a szememögött áramfejlesztő surrog szaka datlan, s érezni, hogy belül peng, mint a megfeszítettacél. Én tudom, én megérzem. És amíg a keresztbe-szalmát odább nem tette, ahogymondja, „le nem rendezte", addig nincs nyugsága, se enyhülése.Uralma alatt az osztály, a Benn, szinte hibátlanul leren deződött. Csak az az egy baj,hogy a Főnéni nem lehet örök ké benn az osztályon. Kinn is kell valamennyi időt töltenie.Fél szemmel tehát a Kinnen van, azon is rendez. A többiek kel együttes munkálkodása

teszi az Üzemet - azt a hatalmas szervezetet, ami a Kinnel is azt akarja tenni, amit ő tetta Bennel, a lerendezés régi harcosa. Már akkor ő volt a Fő néni itt, amikor én isten tudjamikor bejöttem Kinnről, vagyis már az isten tudja mióta a lerendezés művészeténekszentelte magát.S hogy az évek során át figyelem, egyre gyakorlottabb. A mesterség megacélozta, smost már úgy kormányoz, hogy erejét vékony haj szálhuzalokon közvetíti szerte, és eztcsak én veszem észre, senki más. Olyannak látom a Főnénit, mint az éber gépembert,amelyik a huzalhálózata közepében ül, akár a pók, és fáradhatatlanul sző, foltoz, igazít -méri ki, milyen áramot küldjön melyik irányba, hogy a kívánt eredményt kapja meg. Akatonáéknál villanyszerelő mellett segédkeztem a táborban, mielőtt áthajóztak volnaNémet országba, és egy kis elektronikát a főiskolán is fölszedtem, úgyhogy értek valamitaz ilyen szerelésekhez.A hálója közepében ott valami olyan világot álmodhatik, amelyik tiszta, áttekinthető,zavartalan, mint az üveghátú zsebóra, a menetrendjét semmi nem zavarja - az összesbe tegek, akik nincsenek Kinn, az ő szeme sugarának igézetében élnek, csupa KerekesIdültek, s a nadrágjából mindnek egyenes üvegcső vezet le a padló alá, azelfolyócsatornába. Évekig válogatta az eszményi munkatársakat. Mindenfajta,mindenféle korú orvosokat vizsgált, akik jöttek be, hozták elébe az elgondolásaikat,hogyan kellene szervezni az osz tályt, s némelyiknek volt is elég mersze, hogy kiálljon azelgondolásáért. A jegeces szeme fényében tartotta őket nap ról napra, amíg csak alázhideg el nem vitte őket. „Meg nem tudnám mondani, mi is pontosan a bajom -magyaráz zák a személyzetisnek -, de mióta azon az osztályon azzal a nővelösszezártak, azóta nekem mintha szalmiákszesz csör gedezne az ereimben. Folytonrajtam a borzongás, a gyere keim nem akarnak az ölembe ülni, a feleségem nem fekszikle velem, úgyhogy nekem nincs más, csak az áthelyezés, ne kem mindegy, hova ... azidegbolondokhoz, a szeszkreden cekhez, a csonthegesztőkhöz ... egész mindegy!"Így selejtezett a Főnéni, évekig. Egyik orvos három hétig húzta, a másik három hónapig.Aztán megállapodtak a vé gén. Kiválaszt magának egy széles képű emberkét, a csöppkét szeme úgy szorul össze az orra gyökén, mintha szűk szemüveggel húzatta volnaévekig - most pedig az inggombjára hurkolt csíptetőt hord, fölteszi az orra nyergére, sott egyensúlyoz vele, hol jobbra, hol balra billentik ki, azért ha beszél, inkábbféloldalvást biccenti a fejét, hogy a csíptető egyenesbe legyen. Ez lett a választottorvosa.A három nappalos feketéjét évek során át válogatta össze - ezrével próbálta s üldözte előket. Látom, ahogy járulnak elébe, lógó orrú, duzzogó fekete álarcok, és látom, ahogyaz első pillantásra meggyűlölik az alabástrom babafehérségét. Vizsgálja őket, taksálja agyűlöletüket úgy egy hónapig, az tán ereszti szélnek mind, mert nem bírnak eléggégyűlölni. Végén, mire összeszedi magának azt a hármat, aki kell - egyenként, és évekesnek közbe, míg azt az egyet beleszövi terveinek hálójába -, biztos, hogy megfelelnekgyűlöletre is. Már öt éve voltam az osztályon, mikor az elsőt begyűj tötte magának. Inaskis törpe, a színe akár a kihűlt aszfalt. Az anyját még Georgiában erőszakolták megneki, az apja végignézte, mert istránggal az izzó vaskályhához kötötték, úgyhogy a vérmegállt a cipőjében. Ez a gyerek a szekrény ből lesett, akkor még csak ötéves volt, aszemét majd ki nézte az ajtó hasadékán, de akkortól megállt a növésben. A szeme héjalazán lóg le a szemöldökéről, mintha denevér telepedett volna az orra nyergére. Mint aszürke kordován, olyan az a laza bőr, mindig csak éppen megemelinti, amikor új ember

érkezik az osztályra - kinéz alóla, végigméri, aztán biccent, de csak egyszer, mint aki aztmondja, persze, pont ilyennek gondoltam. Sörétes zacskóval akarta megdolgozni abetegeket, mikor bekerült, de aztán a Főnéni mondta nekí, hogy most már ez nem divat,otthon hagyatta vele a zacs kót, és a maga módszerét tanította meg neki: megmutatta,hogy takargassa a gyűlöletét csöndes várakozásban, hogyan illesse ki azt az egypillanat elgyöngülést, aztán hogy húzza meg a nagy kötelet, és mekkorát csavarjon rajtaattól fogva. Hogy fordítson rajta még egyet meg még egyet. Mert csak így lehet lehetőket ráncba szedni, okította.A másik két fekete két évre rá jött, talán csak egy hónap volt a kettejük munkába állításaközt, de olyan egyformák is mintha egyiket a másikáról koppintották volna le. Magasak,csontosak, gonoszok, és az arcuk úgy van kifaragva, hogy sose változik. Akár akovakőből repesztett nyílhegyek. A szemük szúr. A hajuk a bőrt lehorzsolja, ha véletlenhoz zá talál érni az ember.Feketék, mint a telefon. A Főnéni megtanulta a hosszú seregszemléből, hogy mentőlfeketébbek, antól többet adnak a tisztaságra, takarításra, sikálásra, és antól nagyobbrendet tartanak. Például mindjárt az egyenruhájuk, az olyan fehér, mint a szűz hó. Ridegfehér, akárcsak a Főnéni ruhája. Mind a hárman hófehérre kikeményített nadrágothordanak, és hozzá fehér inget, amit oldalt kapcsolnak lenn patenttal, és mint ajégpálya, olyanra fényesített fehér cipőt, csak a talpuk piros gumi, azért tudnak olyanzajtalanul sur ranni a folyosón. Teljes halotti csöndben jönnek-mennek. Hol itt, hol ottbukkannak fel az osztályon, valahányszor egy beteg úgy dönt, hogy megvizsgáljamagát, vagy valami titkát súgja meg a másiknak. Ott áll a sarokban, és azt hi szi,magában van, amikor egyszer csak nyikordulást hall, és a tajték kiütközik a szájasarkán, mert megfordul, és a feje fölött hideg kőálarc suhan el a falon. Csak a feketeárnyé kát látja. A teste elvész a fehérségben. A falak olyan hó fehérek, akár azegyenruhák, és mindig le is vannak dör gölve tisztára, akár a hűtőszekrények - csak afekete arcok meg a kezek úsznak rajtuk.Sokéves gyakorlattal mindjobban behangolódtak a Főnéni hullámhosszára. Egymásután szakadoztak le a távvezeték ről, és most már mennek sugárirányításra. A Főnénisose ad ki hangos utasításokat vagy pláne írott ordrét, hogy az tán valamelyik látogatófeleség vagy népiskolai tanítónő majd megtalálja. Nem is kell már neki így.Magasfeszült ségű hullámhosszon veszik tőle a gyűlöletet, és már teszik is, amit akar, kise gondolta jóformán.Mikor így megszervezte magának a személyzetét, akkor már működik minden simán,akár a csöngetőóra. Amin csak a betegeknek az eszük jár, vagy amit mondanak megtesz nek, az mind ki van tervelve hónapokkal előre, a nővérek napi kis följegyzéseiszerint. Az ilyen följegyzéseket legé pelik, betáplálják egy gépbe, aminek a zümmögésétmindig kihallom a Nővérszoba vasajtaja mögül. A gép aztán visszaadja kis négyszögűlyukakkal a Napirendi Kártyákat. A lyukrendszerrel keltezett Napirendi Kártyamindennap pontosan belekerül a vasajtó méretre készült résébe, s a fa lakbanelkezdődik a zümmögés. Fél hétkor kigyulladnak a lámpák a hálóban. A feketék kitépika Hevenyeket az ágy ból, odaállítják őket a padlócsiszolásnak, a hamutartókkiöntögetésének, a fallevakarásnak azon helyen, ahol előző nap az egyik öreg kollégarövidre zárta magát, és nagy füst tel, égő gumiszalaggal kipurcant. A Kerekeseklelógatják fás lábukat az ágyról, úgy várják, mint az ülő szobrok, hogy a tolószéküketbegördítsék. A Tengők az ágyba hugyoznak, ezzel működésbe hozzák a villamos

riasztóberendezést, amely egyben meg is simítja őket árammal, kilöki őket az ágyból akőre, úgyhogy a feketék már csak leöblítik őket gumicsővel, aztán beöltöztetik őkettiszta egyenzöldbe.Háromnegyed hétkor már zizegnek a villanyborotvák, és a Hevenyek ábécésorbanfölállnak a tükrökhöz. Amikor a Hevenyek végeztek, a magamfajta járó Idültek jönnek, svégül a Kerekeseket gördítik be. Az a három öreg szivar, aki borotválatlan maradt, arróla Nappaliban kaparják le a sárga odaszáradt nyállal együtt a borostát, de a homlokukatközben hátraszíjazzák nekik, hogy a fejük ne lötyögjön a villanyborotva alatt.Van olyan reggel, hétfőn különösen, amikor próbálom megúszni a borotválást, éselbújok. Máskor meg inkább úgy nézem, az a ravaszabb, hogyha beállok A és C közt azábé cérendbe, és mozgok előre, mint mindenki más, a lábam se emelem ... a padlón áthatalmas mágnesok húzzák, irányít ják el a személyzetet, a betegeket, akár a bábokat,kit-kit a maga rendjén .. .Hét órakor nyílik az Ebédlő, és megfordul a sor: Kere kesek előre, Talpasok utánuk, aHevenyek hozzák tálcán a kukoricapelyhet, a szalonnás rántottát, a pirítós kenyeret -vagy ma reggel még két fél őszibarackbefőttet is tépett sa látalevélen. NémelyikHevenynek az is a dolga, hogy egy-egy Kerekest kiszolgáljon. A legtöbb Kerekes rosszlábú Idült, enni attól tudnak, de van aztán az a három, amelyik a nyakától lefele el vanhalva, de a nyakától fölfele se so kat ér. Ezeket mondják Tengőknek. A feketék betoljákhár mójukat, de csak akkor, amikor már mindenki ül, odagör dítik őket a fal mellé, ésodaviszik nekik a három egyforma tálcát, csak az étcédula mutatja rajta, melyik-melyik,mert másképp igen egyforma moslékféle eledelt kapnak. Lágy Aprított - ezt írja elő azétcédula a három fogatlannak: to jás, sonka, pirítós kenyér, szalonna, amitharminckétszer összerágott nekik a rozsdamentes szerkentyű a konyhában. Látom acsücsörgőre álló erszényszájukat: olyan, mint a por zsák tömlőjének a szája a porszívón,ahogy egyszer csak megindul, és dől belőle kifele az összerágott sonka a tányér ba -falun a budi felől hallani ilyen hangot.A feketék valamivel gyorsabban rámolják bele a rózsaszín szájakba az eledelt, mintahogy elnyámnyognának rajta, és a Lágy Előreaprított lefordul a szájuk sarkáról a kisgöd rös állukra s onnét az egyenzöldre. A feketék szidják a Ten gőket, és tágítják aszájukat, körkörösen kanalazva bennük, mintha almából beleznék ki a rothadást: „Ez avén foltos Blastic, ez egyszer itt fingik ki a kezemben. Már én nem tu dom, hogy azaprított szalonnát nyomom vissza beléje, vagy a nyelvének a darabkáit..."Fél nyolcra már visszatértünk a nappaliba. A Főnéni ki néz az üvegkalicka tábláján, amitaddig fényesítenek, hogy már meg nem lehet mondani, üveg van-e ott, és csak rá bólinta látványra, azzal fölnyúl, s egy lapot letép a fali naptárjáról, minthogyha egy nappalközelebb jutottunk vol na a célhoz. Megnyomja a gombot, megindul az Üzem. Nagybádoglapot ráznak meg valahol, annak a repegését hallom. Csend, rend, figyelem!Hevenyek - üljenek a Nappali kije lölt felébe, és várják meg, amíg a kártyákat meg aCapitalyt helyükbe viszik. Idültek - üljenek kijelölt helyükre, és vár ják meg rendben akirakókockát. Ellis - álljon a helyére a falhoz, föltett kézzel várja a szöget, és vizeljenvégig a lába szárán. Pete - ingassa a fejét, mint a bábu. Scanlon - büty kölje össze akacsos kezével azt az álombombát, amivel szét akarja veretni ezt az álomvilágot.Harding - kezdjen be szélni, és rebegtesse hozzá a két galamb kezét, majd dugja a hónaalá, mivelhogy felnőtt embernek nem illik a szép ke zét így lobogtatni. Sefelt - álljon nekinyögni, hogy a foga mennyire fáj, és hogy a haja mind kihullik. Az egész társa ság -

kilélegzik! belélegzik! fegyelmezetten, a szívek azon ütembe dobogjanak, ahogy aNapirendi Kártyán elő van ír va. Egyenletes munkazajok kéretnek.Tisztára mint egy rajzfilmen, az alakok laposak és feke tével vannak kirajzolva, ésvégighadonásszák az előírt tör ténetüket, ami még mulatságos is lehetne, ha nem volnavér a papírfigurákban ...Háromnegyed nyolckor a feketék megállnak az Idültek sorfala előtt, és kezdik fölszerelninekik a katétereket, már legalábbis annak, amelyik nyugodtan tűri. A katéter az egyhasznált koton, aminek a hegyiből le van vágva, és oda van gumipántozva együvegcsőhöz, ami megint levisz az ember lába szára mentén egy plasztikzacskóba. ÚJRA NEM HASZNÁLHATÓ! - az van ráírva, tudom, én öblögetem őktet minden este.A feketék ragasztószalaggal erősítik föl a kotont az embernek a szőréhez, azért aztánaz öreg katéteres Idültek a sok leszedésbe olyan kopaszok lesznek, mint a csecsemők...Nyolc órakor a falakba felerősödik a berregés. „Gyógyszereléshez!" - szólal meg ahangosanbeszélő a mennyezeten a Főnéni hangján. Benézünk az üvegkalickájába, demég csak a közelébe sincs neki a mikrofon - legalább három mé terre van tőle, ottmagyaráz az egyik kisnővérnek, hogy kell elrendezni a pirulákat a gyógyszerestálcán. AHevenyek fölsorakoznak az üvegajtónál, A, B, C, D, utánuk az Idültek, utánuk aKerekesek (a Tengők később kapják meg, egy kanál almalébe keverve). Akik ottfölsorakoznak, papírpohárban kapnak egy kapszulát, azt kell legurítsák a gégájukigegyenest, arra aztán a kisnővér megtölti nekik vízzel a poharat, s leöblíthetik.Megtörténik, hogy valamelyik szamár megkérdi, mit is kell őneki lenyelni itten.- Várjon már egy szóra, angyalkám, mit keres ez a két kapszula itt a vitamintablettámmellett?Erre még régről emlékszek. Nagydarab nyavalygós He veny, úgy ismerik, mint notóriusrendbontót.- A gyógyszere, Mr. Taber, higgye el, jót tesz. Szépen lenyeljük, egy-kettő!- Csak én azt szeretném tudni éppen, hogy miféle gyógyszer. Amúgyhogygyógyszerpirula, azt látom én, már ne is haragudjon...- Kapja be, Mr. Taber... a kedvemért, jó? - oldalvást rápillant a Főnénire, hogy elnézi-eneki ezt a kis enyelgést, aztán megint a Hevenyen állapodik meg a szeme. De annakmost se akaródzik lenyelni egy olyasmit, amiről nem tudja, mi az, még a kisnővér szépszeméért se.- Én nem hepciáskodni akarok, kisasszonykám. Csak viszont akármit se akarnéklenyelni. Hátha ez is egy olyan faramuci pirula, ami más embert csinál belőlem?- Ne izgassa föl magát, Mr. Taber ...- Mi, én föl vagyok izgulva? Ne csináljunk már Krisztusból bohócot!A Főnéni közbe a háta mögé surranik neki, rákulcsolja kezét a karjára, úgyhogy Tabermár mozdulni se bír vállból. - Ne fáradjon, Miss Flinn - szólal meg. - Ha egyszer Mr.Taber gyerekeskedni akar, akkor úgy kell bánnunk ve le, mint a gyerekkel. Megpróbáltukvele szépszerével. De úgy látszik, Mr. Taber nem érti a szép szót. Bizalmatlanság galhálálja meg a jóakaratot. Ha nem akarja lenyelni az or vosságát, Mr. Taber, akár el ismehet.- Én csak azt szerettem volna tudni, a Jézus is meg áldja ...- Elmehet.Taber el is pályázik morogva, amint a Főnéni a karját el eresztette, és egész délelőtt a

klozett körül törölget, töpreng magában, mi is lehetett a kapszulákban. Én egyszer egyugyanolyan piros kapszulát a nyelvem alá rejtettem, azt hit ték, lenyeltem, aztán későbba takarítóholmik közt a szek rényben föltörtem. Szemhunyásnyi idő alatt, míg porrá nemvált, láttam, hogy egy olyan elektronikus elem, amilyennel a Radar Hadtestnéldolgoztunk a katonáéknál, szabad szem mel alig is látható huzalkák, abroncsok,tranzisztorok - de ez olyanra volt megcsinálva, hogy azonmód porrá váljon, mihelystlevegő éri...Negyed kilenc után öt perccel kiosztották a kártyát meg a kirakókockát...Nyolc óra huszonöt perckor valamelyik Hevenynek kisza lad a száján, hogy meg szoktalesni a nénjét fürdés közben, erre három kollégája az asztaltól egymás hegyen-hátánront az osztálynaplóhoz, hogy ki ér oda előbb, ki írja be ...Fél kilenckor kinyílik az osztályajtó, és két műszaki üget be rajta. Borszaguk van. Aműszakiak mindig sietősen jön nek vagy éppen ügetnek - muszáj nekik, mert annyiraelőre vannak görbedve, hogy másképp nemigen állnának meg a lábukon. Görbedtekmindig, és borszagúak, mintha a szer számjaikat borban fertőtlenítenék. Behúzzákmaguk mögött a laborajtót, én meg mindjárt odahúzódok sertepertélni. Akárhogysikoltoz az acél a köszörűkövön, csak-csak kihal lok valamit a hangjukból.- Már megint mit rángatják az embert ide hajnalban?- Az egyik hangyás ürgének kell beszerelni a Beépített Kíváncsisági Kiiktatót. A Főnéniazt mondja, postamunka, nem is tudom, az egyik bigyó itt van-e hozzá kéznél.- Lehet, fel kell hívni majd az IBM-et, hogy futólépésben hozzanak ki egyet, de előbbmeg kell nézni a rak tárt. ..- Hé! Ha már ott benn vagy, adjál ki egy üveg tiszta tintát! Én már egy anyát nem bírokmeghúzni, ha tinta nincs bennem. Azzal együtt jobb itt, mintha egy garázsban gürizneaz ember...Annyira szavakész mind a kettő, olyan gépiesen pereg a beszélgetés, minthaképregényből vágták volna ki. Odébb húzódok a sertepertéléssel, mielőtt rajtakapnak ahallgató záson.A két nagydarab fekete elkapja Tabert a klozetton, és bevonszolják a matracosszobába. Az egyiket jól sípcsonton találja rúgni. Torkaszakadtából kiabál. Én inkábbazon cso dálkozok, milyen tehetetlen most, hogy lefogják, mintha fe kete vasba vertékvolna.Végiglökik a matracon, hasra fordítják. Az egyik a fejére ti, a másik megrepeszti anadrágot az ülepén, s kezdi hámozozni le róla. Utoljára mintha zöldsalátába lennecsoma golva, ott virít előttük Taber rózsaszín feneke. Szitkait a matracba ordítja bele, ésamelyik a fején ül, az egyre csak azt hajtogatja: „Semmi baj, Mister Taber, semmi baj ..."Az egyik nővér jön a folyosón, vazelint keny fel egy hosszú tűré, behúzza maga mögöttaz ajtót, úgyhogy egy pillanatig nem látni, mi van, de aztán már jön is ki, törölgeti a tűtTaber nadrágja cafatján. A vazelinos tégelyt benn hagyta a subában. Még mielőtt afekete becsukhatná az ajtót, látom, hogy a másik, amelyik Taber fején ül, papírzsebkendőt nyomkod be az orra alá. Sokáig vannak ott benn, míg az ajtó újból kinyílik, shozzák ki, viszik át a folyosón a la borba. Az egyenzöld most már talpig le van fosztvaróla, egy szál vizes lepedőbe csavarva viszik ... - Kilenckor bőr könyökvédős fiatalbennlakó orvosok jönnek, és vagy ötven percig beszélgetnek a Hevenyekkel, hogymiket csináltak kisfiú korukban. A Főnéni igen rossz szemmel nézi ezeket a kefefrizurásbennlakókat, és kínos ötven

perc neki, amit ott töltenek. Az Üzem járása csoszogósra lassul, a Főnéni az orráthúzogatja, és följegyzi magának, hogy jó lesz belenézni ezeknek a bentlakóknak azelőéletébe, terheli-e őket közlekedési kihágás vagy ilyesmi...Tíz perccel tíz előtt elmennek a bennlakók, s az Üzem megint nekilendül. A Főnéni azüvegkalickából figyeli a Nappalit, és újból a szokásos kékacél tisztaságot látja magaelőtt, az áttekinthető rajzfilm-mozgást. Tabert mentőágyon gurítják ki a laborból.- Adnunk kellett neki még egy injekciót, mert kezdett magához térni a gerinccsapolásközben - jelenti a Főnéninek az egyik műszaki. - Mi volna, ha átvinnénk az EgyesÉpületbe, és ha már benne vagyunk, megrezgetnénk egy ki csit . .. Kár bele még egySeconal, nem?- Kitűnő elgondolás. Utána akár az elektroenkefalográffal is megnézhetik. Könnyenmeglehet, hogy kimutatja a to vábbi beavatkozás szükségességét.A műszakiak elügetnek, tolják maguk előtt a mentőágyat, mint a rajzfilmfigurák - vagyakár a bábok a Paprikajan csiban, amikor az ördögöt verik, s a vigyorgó alligátor szá jábalökik be .. .Tízkor megjön a posta. Néha kap az ember egy tépett borítékot. ..Fél tizenegykor a vöröskeresztes hölgy hoz egy nőegyle tet látogatóba, és a kövérkezével tapsikol a Nappaliban. - Ó, olyan égiháború nincs, amit egy mosoly el ne háríta-na .. . Hogy tetszik, kislányok? Az üdeség, a tisztaság? Be mutatom Miss Ratchedet.Azért hoztalak benneteket ide, mert ez az ő osztálya. Az elesetteknek valóságosédesanyja. Nem a korára mondom, persze, de ugye értitek, kislá nyok ...Hangosan, sietősen nevet, hallik, hogy nem igazi a neve tése, inkább mint amikor egy nőkellemetlen vendégek közt feszeng az asztalnál. Alsóruhái annyira szorosak, hogy a fe-jét elönti a vér, amikor nevet, és az arca vörös, és szétárad, mint a nap, amit egy elsősfestőnövendék festett nagy, mo solygós arcúra. Zsidó a lelkem, és zsidó viccekkel szóra-koztat, hogy megvigasztaljon, amiért mink nem vagyunk zsidók. Festett szőke haja vanés barna bajsza, de szemöl döke, az úgyszólván nincs, azért kihúzza ceruzával, hogyva lami mégis legyen. Látogatásokat vezet - kikéri sportkabá tos meglett asszonyokat,akik csak bólogatnak, mikor ma gyarázza, mennyi szép dolog történt itt az utóbbiévekben. Megmutogatja a tévét, a nagy bőr karosszékeket, az egész ségügyi ivókúrákat,aztán mind bevonulnak kávézni a Nő-vérszobába. Néha csak maga jön, olyankor megáll a Nap pali közepén, és magánaktapsikol - hallani lehet, hogy a tenyere izzad -, tapsikol kettőt-hármat, míg a tenyereössze nem ragad, aztán úgy tartja a dupla tokája alatt, mint aki imára készül, és ott kezdforogni egy helyben. Forog, pörög a Nappali közepén, hol a tévére néz, hol az újképekre a falon, hol az egészségügyi ivókútra, és áradozik: - Jaj de isteni vadonatúj ittminden! Tündéri! Édes!Hogy itt mi olyan édes, azt soha meg nem tudjuk tőle, ha csak a tapsikolását meg aforgását nem szánja az életünk cukrának - másképp tényleg mintha lágy cukorból volna,és hiába lökné meg az ember, a súlyos alfele visszabillen tené az egyensúlyba, mint akeljföljancsit. Soha nem néz az emberek szemébe.Háromnegyed tizenegy körül a betegek ingajáratban van nak az ET, OT, PT szobák köztvizitről vizitre, vagy az olyan lehetetlen kis szobákat járják, ahol a falak sose állnakderékban, és a padló mindig lejt. Az Üzem utazósebességbe váltott.Olyan zümmögés, mint egyszer egy pamutgyárba hallot tam, amikor az iskolánkfutballcsapata Kaliforniában ját szott. Olyan jó volt az egyik idény, hogy a sportszervezők

a városban vérszemet kaptak, és kifizették a kaliforniai repülőutunkat, hogy ott játsszukle a középiskolák labdarúgó bajnokságát. Az edzőnk nagyon magyarázta a csapat min-den pártfogójának, hogy a sport nagyszerű nevelőeszköz, és hogy az ilyen utakkal mitlehet tanulni, s valahány utunkon még a mérkőzés előtt csoportosan végighurcolt minkettej üzemeken, cukorrépa-ültetvényeken, konzervgyárakon. Kali forniában pamutgyárkerült sorra. Amikor bementünk a gyárba, a csapat nagyobbik része végignézettmindent, aztán kisétáltak, visszaültek a buszba, és a kártyát verték a bő röndjükön, csaktalán én maradtam benn, elhúzódtam egy félreeső sarokba, hogy ne legyek útjába agépsorok közt szaladgáló néger lányoknak. Elrévedtem itt a gyárban a zúgástól, akattogástól, az emberi és gépi zajoktól, alakzatoktól. Azért maradtam én, mikor már atöbbiek mind kimentek, mert valahogy a törzsemnek az emberei jutottak az egészről azeszembe, ahogy a végén, mikor már nem volt más, ott-hagyták a falut, és elmentek agátépítkezéshez, a kavicsőrlő mellé dolgozni. Azok a kényszeralakzatok, azok azegyfor maságba rögösödő arcok... ki akartam én is menni a csa pat után a buszba, denem bírtam.Tél eleji reggel volt, rajtam még mindig az a zeke feszült, amit a bajnokcsapatnakkiosztottak - vörös és zöld zeke, bőrujjas, és a hátán rávarrt futballforma diadalmi jelmu tatta, hogy hol mindenhol győztünk -, a néger lányok na gyon meg is néztek érte.Levetettem, de aztán is csak néz tek. Akkoriban még magasabb is voltam jóval.Az egyik lány otthagyta a gépet, jól körülnézett, nem fi gyeli-e a művezető valahonnét,aztán odajött, ahol én áll tam. Kérdezte, hogy játszunk-e az este az itteni középisko lával,mert ott hátvéd az ő bátyja. Beszélgettünk egy sort fociról, ilyesmikről, és közbenészrevettem, hogy közte meg énköztem mintha valami köd szállongana.Gyapotszöszmöt volt, az úszott a levegőben.Szóba is hoztam ezt a szöszmötöt. Villant a szeme fehérje, és a kezét szája elé tartvanevetett, mikor mondtam neki, hogy olyannak látom az arcát, mint a kacsákat a hajnaliva dászaton. Azt mondta erre: - Ezt már úgy mondja, mintha ott nézegetne kinnhajnalban ... Ugyan mit nézegetne raj tam? - Mondtam neki, hogy miért, foghatná apuskámat, erre aztán mind a lányok a szájuk elé kapták a kezüket, és jókat mulattak.Még úgy én is nevettem magamban, hogy milyen ügyesen forgattam a szót. Még javábabeszélgettünk, nevetgéreztünk, amikor egyszer csak mit tesz, elkapja a két karomat, ésodafúrja a fejét. Az arca fölfénylett, a szeme rám szegeződött, úgy láttam, minthavalamitől nagyon meg ijedt volna.- Vigyél, hallod - mondta suttogóra fogott hangon -, vigyél, nagyfiú! Vígy innét, ebből agyárból, kacsavadászni, mit tudom. Mit tudom, mindegy, csak másmerre. Hallod,nagyfiú, hallod?A lányos fekete arca ott ragyogott előttem, csak tátottam a számat, próbáltamkigondolni valamit, amit mondani le hetett volna erre. összeakaszkodva álltunk egypárpillana tig, aztán valahogy az üzem egyszerre megugrott, és kezdte rángatni tőlem el. Avirágos piros szoknyáján lehetett vala mi zsinór, amit nem láttam, annál fogva rángatta.A tíz kör mével fogódzott a kezembe, de ahogy elvállott tőlem, a sze-me fényeelhomályosodott, az arca olvadozni kezdett, mint a csokoládé, a szöszmöt felhőiben.Nevetve pördült egyet, s ahogy elharangozott a szoknyájában, a sárga lába villant egyetalatta. Visszakacsintott rám még egyszer, és szaladt vissza gépéhez, ahol az orsórólmár folyt le a szál a föld re - kapta le, és szedte a nyúlcipőt, szaladt vele a gépsor végéreés ejtette be a kosárba, azzal eltűnt a gépsor túlsó oldalán.

Ahogy ott pörgött-forgott, gomolyodott az a sok orsó, mo tolla, és szőtte össze a levegőt,a fehér falakat, az acélszürke gépeket, a virágos szoknyás ugrabugra lányokat folyófehér szálakkal - így maradt meg bennem az egész, és néha vala miért itt az osztályon isfölötlik a képe.Persze. Mert ezt tudom. Az osztály is az Üzem egyik gyáregysége. Itt javítják ki azokat ameghibásodásokat, amik a szomszédságban, az iskolákban, a templomokban történ-nek, itt pofozzák ki, itt rántják helyre. Mikor a késztermék megy vissza, ki atársadalomba, és néha jobb, mint új ko rában, a Főnéni szívét boldogság tölti el. Amicsempén, csálén jött be, az most itt van készen, kiigazítva, és műkö dik is, az osztálybecsületére, a világ csodájára. Tessék, nézzenek utána, hogy megy a vadonatújmosolyával, mintha skatulyából húzták volna ki. Milyen szépen pásszentosan beleillik aző környezetébe, mennyire tud neki örülni, hogy az utcát épp most ásták föl előtte, ésvízvezetéki csöveket fektetnek le. Odavan a boldogságtól. Hozzá van idomítva akörülményekhez...- Nem, hát annál különbet el se lehet gondolni, mint ahogy Maxvell Taber megjött abbóla kórházból. Kicsit feketéskék volt neki a szeme tája, meg kicsit talán le volt fogyva, deamúgy egy egészen más, egy egészen, mit mond jak, egy kicserélt ember. Nem, aztnem lehet mondani, a tudomány, az egy nagy dolog .. .Éjfél után még ég a lámpa az alagsori szobája ablaká ban, mivelhogy a műszakiak olyanKésleltetett Hatású Elemeket szereltek bele, amiktől fürge lett a keze járása, s most otthajladozik felesége, négyéves és hatéves kislánykája, meg a szomszédja fölött, akivelhétfőnként tekézni jár, az álmu kat vigyázza, és eligazítja őket, ahogyan őtet iseligazították, így igazodik el lassanként az egész világ.Mire aztán lejár a beépített elévülésének a határideje, a város kedvence, és az újsághozza a képét, ahogy a cserké szeknek segített tavaly a Temetőlomtalanítási Napon.Még a felesége is kap egy levelet az iskolaigazgatótól, amelyben meg van mondva,hogy Maxvell Wilson Taber kis közössé günkben az ifjúság bálványának szerepétjátszotta.Még a balzsamozók is le vannak véve a lábukról, akár milyen egy garasoskodó, fogátszívó társaság. - Ahogy itt fekszik, hiába meglátszik így is, hogy nem akármilyen em bervolt ez a Max Taber! Ezt a kenyőcsöt még rátehetnénk díjtalanul. Minek terheljükszegény feleségét. Egyszer hal meg az ember.Az ilyen sikerült késztermék büszkeséggel tölti el a Főnéni szívét, mert ha ilyeneketbocsát el, az a mesterségnek meg az egész iparnak is tisztességére válik. Az ilyenKibo csátás öröm mindenkinek.Más dolog a Felvétel. Még a legilledelmesebb Felvétellel is van munka, amíg akerékvágásba beletalál, és mindig le het attól tartani, hogy most jön az az egy, amelyikfölboro gatja a rendet, szabadon kuszál össze mindent, és veszélyez teti az Üzem simagördülését. Mondom, magyaráztam már, mennyire ki tud jönni a Főnéni a sodrából,hogyha a sima működés megböccen.Még nincs dél, amikor működtetni kezdik a ködgépet, bár nem kapcsolnak rá egészen,mert annyira nem sürgető, hogy végképp ne látnék, ha a szememet erőltetem. Nemso-kára már nem is fogom a szememet erőltetni, inkább ha gyom, legyen, ahogy lenni akar,belefelejtkezek a ködbe, mint a többi Idültek. Csak most érdekel ez az új ember. -Szeretném látni, hogyan viseli a ránk következő csoport gyűlést.Tíz perccel egy óra előtt teljességgel eloszlik a köd, és a feketék rászólnak a

Hevenyekre, hogy tegyék rendbe a he lyiséget, jön a gyűlés. A Nappaliból mindkihordják az asz talokat a szomszédos fürdetőbe. - Tán csak nem táncmu latságotrittyentünk? - jegyzi meg McMurphy.A Főnéni mindent végignéz az ablakából. Három álló órán át el nem mozdul egy ültőhelyéből, ebédelni se.A Nappaliból kihurcolják az asztalokat, egy órakor az osz tályos orvos kijön az irodájából,egyet odabiccent a Főnéni-nek, ahogy elmegy az ablaka előtt, és leül a neki odatoltszékbe, bal felől az ajtótól. Mikor ő leül, leülnek a betegek is. Erre tódulnak be akisnővérek meg a bennlakó orvosok. Mire mindenki elhelyezkedett, a Főnéni feláll azablak mö gött, hátramegy a nővérszoba végébe a műszertáblához, be igazítja atárcsákat, a gombokat, a kapcsolókat, hogy a vezénylés meglegyen, amíg ő otthagyja aposztját - azzal ki-jön a Nappaliba, hozza az osztálynaplót meg egy kosárra valófeljegyzést. Az egyenruháján nem látszik, hogy itt ül benne egy fél napja, olyan ropogós,hogy még most sem akar hajlani, hanem inkább ahol redőt akar vetni, eltörik, mint afagyos mosás.Az ajtótól jobb felől leül.Alighogy a Főnéni leült, az öreg Pete Bancini föltápász kodik, és a fejét billegtetvesóhajtozza: - Fáradt vagyok! Jaj, istenkém. Jaj de nagyon fáradt vagyok! - Mindig ezzeljön, ha új ember kerül az osztályra, akitől figyelmet vár.A Főnéni rá se néz Pete-re, csak válogat a papírjai közt. - Valaki üljön oda Mr. Bancinimellé - mondja. - Nyug tassák meg, hogy elkezdhessük a gyűlést.Billy Bibbit megy oda. Pete már McMurphy felé fordult, és úgy billegett, mint a szemafora vágányok kereszteződésénél. Harminc évig dolgozott a vasútnál. Most már nagyon levan romolva, de az emlékezőkéje még működik neki.- Fá-háá-radt vagyok - billegteti McMurphynek.- Hagyjad, Pete - csitítja Billy, és szeplős kezét ráteszi a térdére.- .. . bor-zasz-tó-jan fáradt...- Tudom én, Pete - veregeti Billy a csontos térdét, és Pete erre behúzza a nyakát, mintaki észrevette, hogy máma hiába áll elő a panaszával.A Főnéni lecsatolja a karóráját, fölnéz a faliórára, fel húzza, és leteszi a kosara mellé. Akosárból elővesz egy irattartót.- Nos, kezdhetjük a gyűlést?Körülhordozza rajtunk törhetetlen mosolyát, hogy megnézze magának, ki fogja mégmegzavarni. A kollégák nem mernek neki a szemébe nézni, a körömszálkáikatszámolgatják - csak McMurphy nem. Karosszéket húz magának a sa rokba, és úgyelhelyezkedik benne, mintha most már ott akarna maradni, míg a világ s két nap. Onnétfigyeli a Főnéni minden mozdulatát. A sapkája, az még mindig a vörös fejébe van húzvakeményen, akár a bukósisak. Egy csomag kártyát legyezőre forgat szét a kezében,aztán összecsapja, s a hangot megkettőzi a csönd. A Főnéni vizsga tekintetemegállapodik rajta egy pillanatig. Már figyelte egész dél előtt a pókerozását. Nem látta,hogy pénz is cserélt volna gazdát, de annyit sejtett, hogy McMurphy nem olyan ember,aki megbékél a gyufába-játék házi rendszabályával. Megint surrog a kártya, megintösszecsapódik, s eltűnik valahol McMurphy nagy lapáttenyerében.A Főnéni újból az órájára néz, előhúz egy papírszeletet az iratgyűjtőből, átfutja,visszateszi a gyűjtőbe. Leteszi a gyűjtőt, s az osztálynaplót veszi a kezébe. Ellis köhög afal felől. A Főnéni türelmesen vár, amíg elhallgat.

- Nos, pénteki gyűlésünk befejezéseképpen Mr. Harding problémáját beszéltük meg . . .fiatal feleségével kapcsola tosan. Mr. Harding kijelentette, hogy feleségét a természetrészarányosságán felül megáldotta mellbőséggel, s az utcai pillantások miatt Mr.Hardingnak kínos perceket kell meg élnie. - Kinyitja az osztálynaplót. Szemből látni apapírsze letkéket, amiket olvasójelnek tett bele. - A betegek bejegy zései szerint Mr.Harding több ízben hangoztatta, hogy „van is mit nézni a büdösöknek". Kijelentettetovábbá, hogy az ő mulasztása is okot szolgáltathatott a sokirányú nemi ér deklődésfelkeltéséhez. Erről a következőket mondotta: „Az én gyönyörű, ámde hiányosműveltségű feleségem már ott tart, hogy ha valaki hátba nem vágja, vagy a seggérenem sóz, arról azt hiszi, elpuhult ficsúr."Egy darabig még fut a szeme a sorokon, majd becsukja a könyvet.- Tett olyan értelmű nyilatkozatot is, hogy feleségének bő keble benne néha kisebbségiérzéseket ébreszt. Hát így vagyunk. Van valakinek hozzátennivalója?Harding lehunyja a szemét. Senki nem szól semmit. McMurphy körülnéz, nyilván aztvárja, hogy valaki majd felel a Főnéninek, aztán föltartja a kezét - úgy integet a kétujjával, mint a kisiskolás. A Főnéni odabólint neki.- Mr ... hüm ... McMurry?- Hogy tetszik érteni azt, hogy hozzátennivalója?- Tessék? Azt kérdeztem, van-e ...- Mintha azt tetszett volna kérdezni, nem-e volna még hozzátennivaló? ...- Hozzátennivaló a tárgyhoz, Mr. McMurry, tudniillik Mr. Harding feleségévelkapcsolatos problémájához.- Ja? Mert én mintha azt vettem volna ki a szavából, hogy az asszonykához akarnamég hozzátenni.- Legyen szíves ...De a nyelvébe harap. Mintha egy pillanatra elfogta volna az idegesség, úgy látszik.Egypár Heveny elvigyorodik suttyomban, McMurphy pedig nagyot nyújtózik, ásít, aztánrákacsint Hardingra. Addigra már a Főnéni nagy nyugodtan teszi vissza az osztálynaplóta kosarába, vesz elő egy másik iratgyűjtőt, kinyitja, és olvasni kezdi:- Randle Patrick McMurry. Állami áthelyezés a Pendletoni Javítógazdaságból. Kórleletés esetleges kórkezelés. Harmincöt éves. Még nem volt nős. Szolgálati Érdemkeresz tetnyert Koreában, mert kitörést szervezett egy kínai fo golytáborból. Későbbparancsmegtagadás miatt lefokozzák és leszerelik. Ezt követően utcai verekedésekbenés kocsmai botrányokban vesz sorozatosan részt, miért is őrizetbe véte lére kerül soréletveszélyes fenyegetés, garázdaság, tettleges ség, testi sértés, tiltott szerencsejátékonvaló ismételt tetten érés címén, majd egy ízben erőszakos nemi közösülésért tar-tóztatják le.Az osztályos orvos fölkapja a fejét. - Erőszakos nemi közösülés?- Tiltott kéjelgés kiskorúval...- Legföljebb. Az erőszakos köszörülést nem bírták rám húzni - fordul McMurphy azorvoshoz. - A lány nem val lott.- ... tizenöt éves kiskorúval.- Higgye el, dokikám, nekem azt mondta, hogy tizen két, és a kelleténél több volt bennea jóakarat.- Az igazságügyi orvosszakértő vizsgálata megállapította a behatolás tényét, méghozzátöbb ízben történt behatolás tényét, s mint a jegyzőkönyvből kitűnik, a bíróság előtt

megállapítást nyert.. .- A jóakarat, az annyira megvolt, kérem, hogy már a nadrágom elejét akartam bevarrni.- ... hogy a gyermek az igazságügyi orvosszakértő tanú ságának fényében sem hajlandóvallomástételre. Ily mó don a megfélemlítés ténykörülménye látszott fennforogni. Avádlott röviddel a tárgyalás befejezése után elhagyta a várost.- Hajjaj, a söprés az nem szó, dokikám! - McMurphy a térdére könyököl, és bizalmasrafogott hangon egészíti ki a ténykörülményeket az orvos számára. - Mit gondol, mire az akis rigó a törvényes tizenhatot betölti, énbelőlem kiszíjja a vitamint is. Már olyanokatmegtett velem, hogy el gáncsolt, és letepert a földre.A Főnéni összehajtogatja az iratgyűjtőt, s az ajtó előtt átnyújtja az orvosnak. - ÚjFelvételünk, Spivey doktor úr- s ezt úgy mondja, mint aki betekintésre széthajtogatta, s; dolga végeztévelvisszacsapta az új embert a sárga tartójába.- Eredetileg úgy terveztem, hogy majd a nap során valami kor megbeszéljük akórtörténetét, mivel azonban annyira szerepelni vágyik itt a csoportgyűlésen, akármindjárt sorra vehetjük.Az orvos a zsinórjánál fogva előhúzza szemüvegét a zse béből, és a szeme elé illeszti.Egy kicsit jobbra billent, ezért a fejét balra hajtja, és helyreállítja az egyensúlyt. Halványmosollyal lapoz végig az iratgyűjtőn - mintha őt is ugyanúgy csiklandozná az új betegarcátlan szókimondása, mint a töb bieket -, viszont ő sem meri elnevetni magát,akárcsak a többiek. Mikor végére ér a lapoknak, becsukja az iratgyűj tőt, és visszaeresztiszemüvegét a zsebébe. Arra néz, amerről McMurphy az előbb a térdére könyökölvebizalmasan ma gyarázott.- Más, úgy .. . úgy veszem észre .. . egyéb pszichiátriailag értékelhető kórtörténetiadata nincsen ugyebár, Mr. McMurry?- McMurphy, dokikám.- Ugyan? Úgy vettem észre... a főnővér legalábbis mintha úgy mondta volna ...Ismét szétnyitja az iratgyűjtőt, előhúzza a szemüvegét. gondosan megvizsgálja atörzslapot, mielőtt megint becsukná az iratgyűjtőt, és visszaeresztené szemüvegét azsebébe. - Úgy van. McMurphy. Semmi kétség. Elnézését kérem.- Semmi baj, dokikám. A hölgy kezdte rosszul mon dani. Másoknak is megvan ez arossz szokásuk. Volt például egy nagybátyám, Hallahannak hívták, és elkezdett járniegy nővel, az meg úgy tett, mintha sehogy nem akarna a neve a fejébe menni, ésfolyton Hooligannak szólította. Ez így ment hónapokig. De a nagybátyám aztánleszoktatta róla. Egyszer s mindenkorra.- Ugyan! És hogyan sikerült leszoktatnia? - érdeklődik az orvos.McMurphy vigyorogva dörgölgeti az orrát. - Nézze, do kikám, erről inkább nemmondanék semmit. Jobb, hogyha én megtartom magamnak Hallahan bácsi módszerét,mert még mit tudom, hátha én is hasznát veszem egy szép nap.Ezt már egyenesen a Főnéninek mondja. A Főnéni visszamosolyog rá, McMurphy pedigodafordul az orvoshoz. — Hogy is volt, dokikám? Mintha valamit még akart volna tudni,valamelyik történetemet.- Úgy van. A pszichiátriai kórtörténete érdekelt volna. Volt analízisben vagy valamelyikintézetben?- Hát kérem, ha az állami és megyei sitteket összeszám lálom . . .- Elmegyógyászati intézeteket gondoltam.

- Ja? Az más. Ilyen helyen még nem jártam. Most próbálom először. Bár ha szükséges,dokikám, esküvel vallom, hogy nem vagyok tökéletes. Itt is van ... itt, mindjárt mutatom.Úgy emlékszek, az a másik orvos ott a büntetőgazdaságban .. .Föláll, a kártyacsomót a zsebébe süllyeszti, odamegy az orvos háta mögé, s a vállánáthajolva mutatja neki a hüvelykujjával: - Itt, úgy emlékszek, ide valahova hátra írta...- Hátra? Úgy látszik, elkerülte a figyelmemet. Egy pi llanat. - Az orvos megint előhúzza acsíptetőjét, orrára illeszti, és nézi, mit mutat McMurphy.- Mindjárt itten, dokikám. A nővér elhagyta ezt a részt, mikor az előbb összecsapta azesetemet. Itt, azt mondja: "McMurphy újólag" .. . mert ez itten a fontos, dokikám...„újólag igazolta érzelmi túlfűtöttségből adódó rohamaival a pszichopátia eseténeklehetséges fennforgását." Meg mondta énnekem azt is, hogy a pszichopátia azt jelenti,ha az ember sokat bunyózik, és sokat ba . .. bocsánat, höl gyeim, szó szerint ígymondta, hogy a nemi viszonylatban bizonyos túlfűtöttséget mutatok. Mondja megőszintén, dokikám, ez maga szerint súlyos?Olyan kisfiús aggodalommal és félénk érdeklődéssel kér di, hogy az orvosnak el kellrejtenie mosolyát, amint ránéz a széles, cserzett arcra. S ahogy lekapja a fejét, ésbelekuncog a mellényébe, a csíptető leesik az orráról, pontosan bele a zsebébe. Erremár a Hevenyek is elmosolyodnak, de még némelyik Idült is.- Ez a túlfűtöttség, dokikám, ez nem hagy nyugodni. Ezt már tapasztalta magán is?Az orvos megtörli a szemét. - Nem, Mr. McMurphy, meg kell vallanom, ezt még nemtapasztaltam. Mindenesetre elgondolkoztató a Javítógazdaság orvosának ez akiegészítő megjegyzése: „Nem hagyható figyelmen kívül az a lehetőség sem, hogy anehéz testi munkát kerülendő szimulálja a pszi chózist." - Ráemeli a tekintetétMcMurphyre. - Ehhez mit szól, Mr. McMurphy?- Doktor úr - áll fel, s két karját, őszinte szívét kitárja a világ előtt -, hát úgy nézek én ki,mint aki épeszű?Az orvos nem bír válaszolni, annyira igyekszik elnyelni a kuncogását. McMurphy erreelfordul tőle, és a Főnéninek szegzi a kérdést: - Hát épeszű vagyok én? - A Főnéni semválaszol, hanem feláll, elveszi a keménypapír iratgyűjtőt az orvos elől, és visszateszikosarába, a karórája alá. Visszaül a helyére.- Talán helyénvalóbb volna, ha a doktor úr kioktatná Mr. McMurryt a csoportgyűlésekrendje felől.- Hölgyem - emeli fel a hangját McMurphy -, mintha az előbb tettem volna említéstannak a nőnek a szomorú történetére, aki a nagybátyámat nem akarta a becsületesnevén nevezni.A Főnéni mosolytalanul néz rá egy hosszú percig. A Főnéni át bírja változtatni amosolyát akármilyen nézésre, ami lyennel éppen sújtani akar valakit - csakhogy az anézés se más. az is ugyanúgy időzítve van, ki van számolva, ki van mérve. A végén aztmondja: - Bocsánat, Mac-Murph-y.Aztán visszafordul az orvoshoz. - Ha tehát volna olyan ked ves doktor úr elmagyarázni. ..Az orvos összekulcsolja kezét, és hátradől. - Úgy van. Soha nem volt időszerűbb, azthiszem, hogy terápiás közös ségünk működését elvileg összefoglaljam. Bár másalkalom mal inkább későbbre szoktam hagyni. Úgy van. Pompás ötlet, Miss Ratched,pompás ötlet.- Természetesen az elvi összefoglalásnak is mindnyájan örülni fogunk, én azonban arragondoltam, mindenekelőtt figyelmeztetnie kellene a beteget, hogy maradjon ülve, amíg

a gyűlés tart.- Mindenekelőtt. Természetesen. Úgy van. Utána pedig az elvi összefoglalás. Mr.McMurphy, meg kell mondanom, úgyszólván első házirendi pontunk az, hogy a betegeka gyűlést ülve hallgatják végig. Másképp ugyanis nehéz volna a rendet fenntartanunk.- Persze hogy, dokikám. Csak azért álltam föl, mert meg akartam mutatni azt azodajegyzést az irataimban.Azzal visszamegy a sarokba, nyújtózik egy nagyot megint, ásít, leül, és jóízűenfészkelődik, akár a kutya, mikor a he lyét keresi. Mikor végre kényelemben van,várakozóan rá néz az orvosra.- Ami az elvi kérdéseket illeti... - Az orvos boldogan, mélyen felsóhajt.- Baszmeg feleség - szólal meg Ruckly. McMurphy szá ja elé emeli tenyerét, azzalirányítja el recsegő suttogását Rucklynak: - Hol az a feleség? - Martini felkapja a fejét, aszeme kimered. - Ez az - mondja. - Éppen ez az. Én már látom is. Ez az.- Add kölcsön a szemedet - szól oda McMurphy Marti nnak, de aztán már nem is szóltöbbet a gyűlés végeztéig. Csak ül és figyel, és egy szót el nem szalaszt. Az orvos azelvi kérdéseket boncolja, amíg csak a Főnéni úgy nem ha tároz, hogy ebből elég. Leintiaz orvost, és Hardingot tűzi napirendre - vele el is foglalják magukat a hátralevő idő ben.McMurphy egypárszor előredől ültében, mintha valamit Mondani akarna, de aztánmeggondolja, s megint kénye lembe helyezkedik. Csodálkozás látszik neki az arcán. Úgyveszi észre, valami furi dolog történik itt. Nem egészen érti, micsoda. Az ilyen például,hogy nem nevet senki. Biztosra vette, hogy kitör a nevetés, amikor Rucklytólmegkérdezte: - Hol az a feleség? -, de még föl se nyerített egy se. Furi egy hely azilyen, ahol fölnőtt férfiemberek egy nevetést meg nem mernek kockáztatni, és térdethajtanak egy ilyen kifes tett szájú, földúcolt csöcsű öreglány akaratának. De hát vár nitanácsosabb, úgy dönt. Aranyszabály az okos kártyásnak: figyeld a lap járást egydarabig, mielőtt beszállsz.

Terápiás közösségünk elvi kérdéseit annyit hallottam már, hogy a könyökömön nől ki:mit kell megtanulni a betegnek ebben a közösségben, hogy a kinti közösségben ismegáll hassa a helyét; hogyan segíthet a közösség egy betegen oly módon, hogyfelhívja figyelmét gyenge pontjaira; mennyire a társadalom határozza meg, ki atökéletes, ki nem, s ezért a társadalom lépését föl kell venni. A régi lemezek. Vala-hányszor új beteg kerül az osztályra, az orvos kitálalja elébe az elvi kérdéseit -úgyszólván ez az egyetlen alkalom, ami kor ő veheti a kezébe a gyűlés irányítását.Elmondja sorjá ba, hogy terápiás közösségünk eszménye a betegek szavaza taivaltörténő demokratikus irányítás, hogy hovatovább ér demesek lehessünk a Kinti Világbavaló visszatérésre. Bár mi baj, bármi panasz, amit csak úgy éreznek, hogy orvos lásraszorul, magyarázza, e gyűlés napirendjére kell kerüljön, mert nem kívánatos, hogy ki-kimaga rágódjék rajta. A be tegnek felszabadultnak kell éreznie magát ebben a környe-zetben, olyannyira, hogy mind betegtársai, mind az ápoló személyzet előtt feltárja lelkiproblémáit. Beszélgessenek, buzdít minket, vitatkozzanak, valljanak. Ha pedig azt hall-ják, hogy valamelyik barátjuk a napi megbeszélések során valami érdekeset mond,jegyezzék be az osztálynaplóba, hogy az ápolószemélyzet is értesülhessen. S azt nehiggyék, hogy „befújják", mint az iskolákban szokás mondani, sőt. Segítik barátjukat.Számlálják elő régi bűneiket, s meglát ják, a közösség megadja a feloldozást. Ésvegyenek tevé keny részt a csoportgyűléseken. Egymást segítve világítsa nak be a tudat

alatti világ rejtelmeibe. Barátoknak nem le het egymás előtt titkolnivalójuk.Igyekszünk, hogy kialakíthassák demokratikus, szabad környezetüket - ezzel szoktazárni -, egy kis Belső Világot, tükörképét annak a nagy Külvilágnak, amelybe majd egynapon visszatérnek.Lehet, hogy volna neki még több elmondanivalója is, ha nem mire idáig jut, a Főnénirendszerint leinti. A rákö vetkező csöndben az öreg Pete áll föl, és a rézüstfejét in gatvatudomásunkra hozza, hogy ő mennyire fáradt; ilyen kor aztán a Főnéni őt is leintetivalakivel. Pete meg szokta fogadni a szót, és a gyűlés folyhat tovább a medrében.Csak egyszer nem folyt tovább, négy-öt éve lehet, úgy emlékszek. Az orvos elmondta amondókáját, és a Főnéni rög tön a szaván fogta: - Nos, ki kezdi? El is kezdhetjük mind-járt. Halljuk a régi bűnöket. - És valahogy megdelejezte a Hevenyeket, mert a kérdésután egy szót nem szólt többet, csak ült ott a halálos csöndben vagy húsz percig, mintaz éb resztőóra, mielőtt a csöngésre rákezdene, és várta, hogy va laki fogjon nekielőszámlálni. A szeme mint a karvalyé, úgy járt rajtuk. A Nappalira görcsös csöndnehezedett. A bete gek moccanni se moccantak egy ültő helyükből. Mikor a húsz perceltelt, a Főnéni az órájára nézett, és megszólalt: - Értsem úgy a hallgatást, hogyolyasmit senki nem követett el, amiről eddig ne vallott volna? - Azzal lenyúlt a kosará baaz osztálynaplóért. - Fussuk akkor át a régi történeteket?Mintha ravaszt húzott volna meg, vagy valami akuszti kus berendezés tárcsáján csavartvolna, ami a falban műkö dik. A Hevenyek megmerevedtek, és a szájuk egyszerre nyí-lott. A Főnéni fürkész tekintete a fal mellett ülő első be tegen állapodott meg.A beteg szája már nyílott is. - Föltörtem a pénztárgépet egy autójavítónál.A Főnéni szeme a következőre villant.- Én a kishúgomon akartam erőszakot tenni.A szeme kattanva állt meg a következőn és a következőn, ás úgy ugrott mindenki, minta célbábu a lövöldében.- Én ... én a kisöcsémet akartam megerőszakolni.- Én a macskánkat vertem agyon hatéves koromban. Jaj, Isten bűnömül ne vegye,nemhogy csak megköveztem, hanem még ráfogtam a szomszédunkra.- Hazudtam, hogy csak akartam, mert meg is erősza koltam a húgomat.- Én is! Én is!- Én meg még úgy is!A Főnéni nem gondolta, hogy ilyen gyönyörűen fog men ni. Az egyik a másik szavábavágott, túlharsogták egymást, abba nem hagyták volna, már csak sorolták elő abűneiket, csupa olyat, hogy egymás szemébe se nézhettek volna aztán. Ö meg csakbiccentett minden vallomásra, mint aki nyugtáz magában, hogy igen, igen, igen.Egyszer csak az öreg Pete ugrott talpra. - Fáradt vagyok! - dörögte rezes hangon, mintmég sose.Csönd támadt. Mindenki elszégyellte magát. Olyan volt, mintha végre az egyik igazattalált volna mondani, és rájuk pirított volna összevissza gyerekes ordítozásukban. AFőnénit elfogta a méreg. Megfordult a karosszéken, és ráme redt Pete-re. A mosolyleolvadt a szájáról, és lecsöppent az állán. Olyan jól ment már!- Vegyék gondjukba Mr. Bancinit! Ketten-hárman ugrottak. Próbálták csitítani, vállátvere getni. Pete-be azonban már nem lehetett belefojtani a szót.- Fáradt! Fáradt! - hajtogatta.Végén a Főnéni az egyik feketét uszította rá, hogy vigye ki erővel a Nappaliból.

Elfelejtette, hogy a feketéknek nincs hatalmuk az ilyeneken, mint Pete.Pete Idült volt világéletében. Hiába nem került ide egész ötvenéves koráig, Idült volt őmár annak előtte is. A fején két nagy horpadás húzódik, egyik oldalon is, másikon is, ott,ahol az orvos megfogta, aki az anyján segített a szülésnél. Pete először kinézett, láttaazt az egész zajos nagyüzemet, amibe bele kellene születni, aztán megkutyálta magát,és kapaszkodott a tíz körmével mindenbe, hogy ne kelljen. Az orvos lereszelt hegyűjégcsipesszel nyúlt be érte, kirántotta, és gondolta, ezzel el is van intézve. CsakhogyPete feje még akkor újonnan olyan lágy volt, mint az agyag, és amire meg-keménykedett, addigra ott volt a csipesznek a nyoma. Ettől lett olyan együgyű, hogyössze kellett mindig szedni az egész erejét olyan munkákhoz is, ami egy hatévesnekgyerekjáték lett volna.Viszont a jó oldala is megvolt ennek. Ilyen együgyű embert nem kap el a gépszíj, nembírja berántani az Üzem. Nem akart belőle sehogy se robotember sikeredni. Adtak nekiegy munkát a vasútnál - nem kelletett mást csinálni, csak ülni egy kis házikóban avágány mentén valahol az is ten háta mögött egy váltónál, és meglóbálni a vörös lámpáta vonatnak, ha erre állt a váltó, a zöldet, ha arra állt, és a sárgát, ha egy másik vonatment emez előtt. Pete meg is fe lelt a föladatnak. Belegazolta minden erejét, akaratát,amit a csipesz ki nem szorított a fejéből, és megfelelt igenis. Soha oda őhozzá irányítóberendezést, vezérlőművet be nem építettek.Ezért nem volt aztán a feketéknek beleszólása Pete dol gába. Viszont a feketének nemjutott akkor az eszébe, se a Főnéninek, hogy Pete-et nem lehet csak úgy kirakni. A fe-kete odament Pete-hez, megrántotta a karját, elirányította az ajtó felé, mint ahogyan azigáslónak rántják meg az ist rángját, hogy forduljon.- Jól van, Pete. Gyerünk a hálóba. Csak csinálja itt a zavart.Pete kirántotta a karját a fekete kezéből. - Fáradt va gyok! - mondta vészjóslóan.- Na indítson, ne arénázzon itten. Menjen, feküdjön le, aztán maradjon csöndben.- Fáradt...- Hallja, hogy menjen már a hálóba!A fekete újból rántott neki a karján. Pete erre abbahagyta a billegtetést. Megálltszálegyenesen, és a szeme kitisztult. Pete-nek a szeme álmos kis rés, és abba ismintha tejet öntöttek volna, de most úgy kivilágosodott, mint a kék neon. És a keze azona karján, amit a fekete szorított, kezdett gamósodni. A vezérkar és a többi betegfolytatta a beszédet egymás közt, rá se hederítettek az öregre meg a régi nótá jára, hogyő fáradt - azt gondolhatták, majd elcsitul, és gyűlésezhetnek tovább. Nem vették észre,hogy a karja végén az a gamó csak dagad, csak dagad, ahogy nyitja, szó lítja. Énfigyeltem. Én láttam egyedül, hogy püffed minden szorításra, és a folyós látvány aszemem előtt egyszerre ott állt keményen. Nagy rozsdás vasgolyóbis a lánc végén.Csak lestem és vártam. Közben a fekete újból megrántotta Pete karját, hogy indítsonmár a háló felé.- Hallja, öregúr, most már ...Akkor vette észre a kezét. Próbált elhúzódni, s valami olyasmit mondott volna, hogy„semmi baj, Pete", de addigra éppen elkésett. Pete meglóbálta a vasgolyóbist a térdetáján. A fekete odakenődött a falnak, aztán lassan lecsúszott, mint ha zsíros lett volna afal. Vezetékek reccsenését hallottam, és ahol a fekete megütötte a falat,körülrepedezett.A másik kettő - a kis törpeforma meg emennek a párja -csak állt és nézett. A Főnéni

csattintott az ujjával, s ők is nekilódultak. Egy pillanat volt az egész, siklásuk a padlón. Akicsi mintha homorú tükörből nézte volna a nagyot, olyan egyformán pattant mellette.Szinte ott álltak Pete-nél már, mikor eszükbe ötlött, hogy Pete nincs befonva úgy a drót-hálóba, mint mink, neki nem parancs, ha a karját megrán gatják. Ha meg akarják fogni,az éppolyan, mintha vad disznót vagy medvét kellene bekeríteni, s hogy már az egyikodakenődött a falnak. Ez a két fekete nem kért a kocká zatból.A veszély egyszerre ötlött fel előttük, s egyszerre dermed tek meg, a nagy és akicsinyített mása, egyugyanabban a helyzetükben, bal lábuk, jobb kezük előre, Pete s aFőnéni közt. Előttük lengett a vasgolyóbis, mögöttük izzott a Fő néni fehér haragja, s őka kettő közt füstöltek rázkódva, a fogaskerekek kattogását lehetett hallani. Olyan volt arázkódásuk, mint amikor gépeket indítanak el teljes erővel előre, aztán hirtelenbefékezik.Pete ott állt a Nappali közepén, lóbálta a vasgolyóbist, és hajlott utána a súlyának. Ötnézte már mindenki. A szeme a két feketén volt, de mikor látta, hogy nem mennekköze lebb, odafordult a betegekhez.- Látjátok, csak a pofájuk - mondta nekik -, csak az egy pofájuk.A Főnéni lesiklott a székről, és az ajtónak dőlve kotorá szott a kosarában. - Persze, Mr.Bancini, persze - duru zsolta -, ha most egy kicsit meg tudna nyugodni. ..- Nincs más, csak az egy pofájuk. - Öble már nem volt Pete hangjának, hanem minthasietősre fogta volna, mintha már kevés ideje volna a magyarázkodásra. - Ez az, hogy énsegíteni... Ez az, hiába. Én hóttan születtem. Tik nem. Tik megértétek, hogymegszülettetek. Haj, nehéz ám ...Sírva fakadt. Már nem bírta rendbe szedni, amit mon dani akart volna, már csak itt-ottjött ki egy szó a tátogásából. Megrázta a fejét, hogy kitisztuljon, és a Hevenyek felépislogott.- Hajjaj ... azért mondom . .. tinektek!Kezdett összemenni, a vasgolyóbis kéznek zsugorodott össze. Úgy tartotta maga elé,mintha csészében kínálna oda valamit a betegeknek.- Én micsináljak, én nem tudok. Én rosszul születtem. Úgy szedtek ki, hogy belehaltam.Hiába. Micsináljak. Fá radt vagyok. Éntőlem nem lehet. Tik csinálhatjátok. Én be-lehaltam. Nektek más. Én a születésbe belehaltam, aztán élni nehéz. Fáradt vagyok.Nem bírok már beszélni. A sar kamra állni, ötvenöt éve, hogy meghaltam.A Főnéni a Nappalin keresztül talált bele, át az egyen-zöldjén neki. Úgy ugrott vissza,hogy a tűt se húzta ki belő le, csak lógott ki a nadrágjából, mint egy kis üvegből-acél-bólvaló farok, és az öreg Pete ment össze görnyedezve, nem is annyira az inekciótól, mintinkább a fáradtságtól - ez a pár perc, ez végképp kimerítette, de egyszer s mindenkorra.Csak ránézett az ember, lehetett látni, hogy ez kész van.Nem is kellett itt már inekció. A feje megint kezdett bil legni, és a szeme fényeeltejesedett. Mire a Főnéni visszasurrant, hogy a tűt kihúzza belőle, már annyira előrevolt görnyedve, hogy a padlóra sírta a könnyeit, az arcán se folyott végig - mind odarakta le a könnyét a Nappali padló jára sorosan, szépen, mintha vetett volna. - Hajjaj -nyö gött föl, de meg se rebbent, mikor a Főnéni a tűt kitépte belőle.Egy percig tartott neki az élete, amíg valamit el akart magyarázni nekünk, valamiolyasvalamit, amit se nem akar tunk megérteni, de még meghallani se, és ebbe kiadtaaz erejét. A tű az ülepébe, az olyan hiábavaló volt, mintha egy hullába vágta volna belea Főnéni - ott már nem volt szív, amelyik fölpumpálja a vért a fejébe, fölvigye vele és

megbénítsa a méreggel az agyat. Ha kiszáradt dögbe nyomja bele, azzal se lett volnajobban elpocsékolva.- Fáradt... vagyok ...- Nos, azt hiszem, ha maguk ketten most már megem berelnék magukat, szépenlefektethetnék Mr. Bancinit.- .. . nagyon fáradt.- És most már Williams is kezd magához térni, doktor úr. Ha volna olyan kedves ellátni.Itt van. Az órája eltörött, és fölsebezte a karját.Pete azóta se próbálkozott ilyesmivel, de nem is fog. Ha a gyűlésen most elkezdi a réginótát, és csitítják, el is csitul. Föláll most is mindig, billegeti a fejét, és elmondja, milyenfáradt, de ez már nem panasz, nem kifogás, nem fi gyelmeztetés - annak már vége,Pete már olyan, mint egy régi óra, amelyik se meg nem áll, se az időt leolvasni nemlehet róla, mert a mutatója kajla, és a számai lekoptak, a csöngője berozsdált, úgyhogymár csak hiábavaló régi óra - ketyeg, kakukkol, semmit nem mutat.

Még mindig szegény Hardingot vesézik, mikor a kettőt elüti.Kettőkor aztán az orvos elkezd fészkelődni. Mindig kín lódik a gyűléseken, csak addignem, amíg az elvi kérdéseit taglalja, másképp inkább benn volna az irodájában, húz-gálná a grafikonjait. Fészkelődik, és utoljára megköszörüli a torkát. A Főnéni ránéz azórájára, és szól, hogy hordjuk vissza az asztalokat a fürdetőből, és majd holnap egykorfolytatjuk vitánkat. A Hevenyek fölélednek delejes álmuk ból, és egy pillanatigmegállapodik a szemük Hardingon. Az arcukon a szégyen, mintha most ébredtek volnará, hogy megint csak felültették őket. Egypáran átmennek a fürdetőbe, hogy hozzák azasztalokat, a többiek csámborognak a Nappaliban, s a képes újságok polcánálállapodnak meg végül, de az egy gondja mindnek az, hogy Hardingot elke rülje. Megintrávették őket, hogy karóba húzzák egyik ba rátjukat, mint valami főbenjáró bűnöst, smaguk közül ál lították ki a közvádlókat, bírákat, esküdteket. Negyvenöt perc elég, hogyitt szétszedjenek valakit, s örömest méghoz zá, mert ilyen kérdésekkel halmozzák el: mitgondol mégis, mi a baja, hogy nem tudja megelégíteni az ő édes kis fele ségét - miérterősködik annyira, hogy az asszonykának sose volt még dolga más férfival -, hogyanakar felépülni, ha az ilyen kérdésekre nem felel teljes őszintén? Kérdések és célzások,amíg végre maguknak is meg nem keseredik a szájuk íze, és már az is nehezükre esik,hogy a barátjuk kö zelében maradjanak.McMurphy szemmel követi a cirkuszt. Most sem áll föl mindjárt. Töprengő az arca. Ülegy darabig a sarokban, nézi a Hevenyeket, a kártyacsomót horzsolgatja vörös borostá-ién, utoljára feláll a karosszékből, ásít, nyújtózik, megvakar ta a köldökét a kártyasarkával, zsebre csúsztatja a csomót, és odamegy a magára maradt, izzadságábanpácolódó Hardinghoz.Nézegeti Hardingot egy percig, aztán ráejti lapátkezét a szomszédos szék támlájára,megpördíti, leteszi háttal Hardingnak, s lovagló ülésben elhelyezkedik rajta, mintha egycsöpp hegyi lovat lovagolna meg. Harding mindebből semmit nem vesz észre.McMurphy a zsebeit lapogatja, amíg a csomag cigarettáját meg nem találja egyikben, ésrágyújt. Maga előtt tartja a szál cigarettát, a parazsát nézegeti, aztán megnyálazza kétujját, s megropogtatja alatta a dohányt.Mintha ügyet sem vetnének egymásra. Meg nem tudnám mondani, hogy Hardingigazában észrevette-e McMurphyt. Harding a vézna vállát egészen maga köré vonta, s

mintha két egyenzöld szárnya közé húzná be a fejét, úgy ül a szék sarkán. Kezét a kéttérde közé zárja, meredten maga elé néz, valamit dúdol, nyugodtnak akarna látszani -hanem közben beszívja az arcát, és rágja, ettől valahogy halálfejes vigyora lesz, és egycsöppet nem látszik nyugodtnak.McMurphy visszailleszti cigarettáját a fogai közé, kezét ráfonja a szék hátára, ráeresztiállát, s úgy kancsit bele a füstbe. Egyik szeme Hardingon pihen egy darabig. Aztánelkezd beszélni, közben a cigaretta föl-le jár a szájában.- Mondd csak, pajtás, ezek a kis összejövetelek mindig így mennek le?- Mennek le? - Harding abbahagyja a dudorászást. Az arcán sem rág már, csak néz,valahol messzi McMurphyn túl van a figyelme.- Ezek a csoportos te-hárpiai gyűlések mindig így zajolnak? Mintha a csipi-csirkékösszefutnak?Harding felkapja a fejét, és a szeme találkozik McMurphy nemével. Mintha most látnácsak, hogy valaki ott ül előtte. Az arcán keresztbe megint ott az árok, olyan, minthavigyorogna. A vállát szétsodorja, elernyeszti, nekidől a szék há tának, mint akikényelembe teszi magát.- Csipi-csirkék? Attól tartok, barátom, hogy az ízes vi déki nyelvedet énrám hiábavesztegeted. Halvány fogalmam sincs, miről beszélsz.- Időnk felől akár elmagyarázhatom. - McMurphy fel emeli a hangját. Nem is kell nekimeggyőződni, hogy a He venyek hallgatják-e a háta mögül. Nekik is szól, amit mond. - Afészekalja csibe észreveszi, hogy az egyikükön vércsepp van, erre aztán nekiállnakcsipkedni, s addig csípik-csipkodják, amíg szét nem szedik a csibét ízekre. Csak ám acsiri biri-muriban több is összevérződik, s akkor ők jönnek sorra. Aztán megintösszevérződik egy csomó, és őket csipkodják agyon, mindig több kerül a terítékre.Két-három óránál nem kell hozzá több, és az egész fészekalja szétszedi egymást,pajtás. Énnekem elhiheted, én már láttam ilyet. Az ember ben megfagy a vér. Másképpnem is lehet védekezni elle ne.. . már a csirkéknél. .. csak úgy, hogy az ember sapkáthúz a szemükre. Akkor aztán nem látnak semmit.Harding az egyik térdére ráfonja hosszú ujjait, s ültében maga felé húzza. - Csipi-csirke.Hasonlatod roppantul hí zelgő, barátom.- Ahogy elnéztem ezt a kis összejövetelt, pajtás, ez jutott róla az eszembe. Ez a piszkosigazság. Mint amikor a csipi-csibék egymásnak mennek.- Más szóval most én vagyok a megvérezett csibe, igaz?- Úgy is van, pajtás.Mosolyogva méregetik egymást, de a hangjuk annyira lehalkul és olyan feszült, hogyközelebb kell sertepertélnem hozzájuk, másképp nem hallanám. A többi Hevenyek iskö zelebb húzódnak.- Én még azt is megmondom neked, pajtás, hogy ki csip penti az elsőt itten.Megmondjam?Harding nem szól.- Ez az öreglány, ha tudni akarod.Ijedelem remeg a csöndben. A falban egy pillanatra leáll a gépezet. Harding alig bír akét kezével. Szorítja a térde közé erősen, hogy nyugodtnak lássék.- Vagyis ilyen egyszerű az egész - mondja -, ilyen po fon egyszerű. Hat órája vagy itt,és máris leegyszerűsítetted mindazt, amit Freud, Jung és Maxwell Jones kigondolt, ésbelegyűrted a csipi-csirke hasonlatba.

- Én nem Fred Youngot és Maxwell Jonest gyűröm, paj tás, én csak ezt a tyúkszarosgyűlést nézem, és ahogy az öreglány meg a többi szarrágó is egymást taposva gyilkolttégedet.- Gyilkoltak?- Gyilkoltak hát. Innét is, onnét is csíptek rajtad, ahon nét csak hozzád fértek. Úgyveszem észre, pajtás, hogy egy fészekaljára való ellenséget te is összeszedtél ittmagadnak, azért vagy úgy összehasogatva.- Nem, ettől már az ember esze megáll. Úgy látszik, észre sem veszed, mert nemakarod észrevenni, hogy amit itt ma a kollégák mondtak, azzal csak az én javamatkeres ték! S hogy ami vitaindító kérdést Miss Ratched és az ápolószemélyzet feltett, azmind terápiás célzatú volt! Mint ha egy szóig eleresztetted volna a füled mellett, amitSpivey doktor a terápikus csoport elvi célkitűzéseiről mondott, vagy ha a füled mellettnem eresztetted el, akkor a művelt séged hiányos a megértéséhez. Csalódtam benned,barátom, jaj, nagyot csalódtam! Ma reggeli találkozásunkból úgy ítél tem, értelmesebbvagy ... Talán faragatlan jankó, talán fa lusi hetvenkedő, akinek a finommegfigyelésekhez annyi ér iéke nincs, mint egy tyúknak, de esze mindenesetre van,gondoltam magamban. Töredelmesen megvallom azonban, bármi éles a szemem, hogynéhanap tévedek.- Nyald ki a fülemet, pajtás.- Persze. Elfelejtettem hozzáfűzni, hogy állatias vadsá godra már reggel felfigyeltem.Hogy olyan pszichopatával van dolgom, akinek szadisztikus hajlamát mérhetetlen ön-imádata táplálja. Persze. Mint magad is láthatod, mindezen természeti adottságaid apszichiátriai gyakorlat önálló foly tatására képesítenek, s egyben hogy ledorongolhasdMiss Ratched csoportterápiai módszerét, hiába töltött húsz évet e módszer elismertgyakorlatában. Bizony, barátom, tehetsé ged csodákat művelhetne a tudat alattirétegekben. A ben nünk lakó ösztönállatot megzabolázhatnád, s helyrepofoz hatnádmegrokkant kultúrlényűnket. Gatyába ráznád te, ha arról volna szó, az egész osztályt, aTengőket is beleértve, hat rövid hónap alatt jótállással és reklamáció esetén a kár-összeg visszatérítése mellett.McMurphy nem vitatkozik össze Hardinggal, csak nézi szótlanul egy darabig, s a végénnagy nyugodtan megkérdi: - Te télleg azt hiszed, hogy ez a szarrágás, ami itt ma ment,az neked gyógyulást hoz?- Mi másért ereszkednénk bele, barátom? Az ápolósze mélyzet éppúgy agyógyulásunkat kívánja, mint mi magunk. Nem szörnyetegek ők sem. Miss Ratchedmondható éleme dett korú szigorú hölgynek, azonban semmiképp sem szeme ketkicsipkedő, fészkét pusztító kotlóstyúknak. Mert ezt, ugye, nem mondod róla, remélem?- Nem, pajtás, ezt nem. A szemeteket, azt nem bántja. Nem azt csipkodja az öreglány.Harding megrezzen, és azt veszem észre, hogy a két keze kezd kimászni neki a térdeközül. Mintha fehér pókokat figyelnék mohos ágak közt, ahogy megindulnak lassan föl-fele a fa törzsén.- Nem a szemünket? - kérdi. - Akkor mégis micsodán kat csipkedi Miss Ratched,könyörgöm?McMurphy elvigyorodik. - Nem is sejted, pajtás?- Hogy sejteném? De ha ragaszkodol, hogy találjam ki...- A töködet, pajtás, azt csipkodja, az arany töködet!A pókok fölérnek az elágazáshoz, s ott remegve megálla podnak. Harding mosolyogni

próbál, de az arca is meg még a szája széle is olyan fehér, hogy a mosoly belevész.Csak bámul McMurphyre. McMurphy kiveszi a cigarettát a szájá ból, és nyomatékosanmegismétli:- Egyenesen a töködet csipkodja, de mindnek a tökét. Nem, pajtás, ez az öreglány nemám egy megvadult kotlós, ez maga a miskáros. Én már ilyet ezret láttam, nem egyet,férfit is, nőt is. Mindenhol ott vannak elszórva, akárhány családi otthonba is.. . csakazért rongálják az embert, hogy jobban alkalmazkodjon, hogy minden kívánságuknakmeg feleljen. Ehhez pedig ott szorítják meg az embernek, ahol a legjobban fáj. Rúgtaktéged már tökön, pajtás, kocsmai ve rekedésekben? Nahát, attól egy pillanatraelszótlanodik az ember. Annál nincsen rosszabb. Attól az embernek a gyomra isösszeszorul, és elmegy minden csepp ereje. Ha olyan szivarral találnál összekerülni,amelyik nem azt nézi, hogy ő legyen az erősebb, hanem hogy te legyél a gyengébb,akkor csak mindig a térdit figyeld. S ez a vén kancakeselyű is, fi gyeld meg, ez is csakarra megy. A töködre.Harding arcszíne még nem tért vissza, de már a kezével elkezd bánni, ott táncoltatjamaga előtt, próbálja elhesse getni vele, amit McMurphy mond.- A mi drága Miss Ratchedünk? A mi védangyalkánk, szeplőtelen édesanyánk, MissRatched mint miskáros? Ba rátom, ez valószínűtlen állítás.- Pajtás, te csak ne edd meg ezt az édes, bájos, aranyos védangyali szalámit. Anyánaképpen anyányi, nem mon dom, akkora, mint a liftajtó, viszont a természete, az kés-penge. A cuci-muci-mamuska engem is elszédített mondjuk három percre, mikor mareggel behoztak, de a három perc cel sokat mondok. Szerintem titeket se szédítetttovább fél événél, gyengébbeket egy événél. Jujjujjuj, láttam én is sok emberevő cápátaz én időmben, de ez mindet lekörözi.- Cápát? Még egy perce miskáros volt, aztán keselyű lett vagy csibe ... nem is tudom. Ametaforáid egymás nya kába torlódnak, barátom.- Majd te szebben összehozod. Elég az eléghez, hogy ebből a cápából kijön egymiskáros meg egy kancakeselyű, és ne akarjál a falhoz állítani, hogy nem tudod, mitbeszélek. Harding arca meg a keze egyre jobban megszalad, már olyan, mint egyfölgyorsított, handabandázó, vigyorgó, fintorgó film. Mentől jobban fogná vissza magát,antól gyorsabb. Olyankor, ha nem avatkozik bele, és hagyja, hadd mű ködjön a keze is,az arca is, olyankor olyan szépen együtt jár, hogy öröm nézni, de ha beleavatkozik,akkor összegaba lyodik minden nála, mintha egy bábut a drótján összevissza tépáznak.Megszalad az egész, pörög, mint a veszedelem, a hangja meg csak próbálná tartani aziramot.- Ugyan, kedves barátom a pszichopátiában, a mi Miss Ratchedünk, mint mindenkitudja, égből szakadt védangyal.Önzetlen, akár a szellő, s a hétnek hét napján hétszer körül-simogat minket. Szív kellehhez a munkához, barátom, szív.Megsúgom azt is, hírforrásaim megnevezése nélkül (bár any-nyit mondhatok, hogyMartini tájékozottsága sok részlet felderítésében volt a segítségemre), hogy ahétvégeket hasonlóan kegyes alamizsnálkodó munkával tölti a Külvilág ban. Önkéntesjótékonyságának bőségszaruját, konzerveket, székletfogó sajtokat, szappant, mindentkiönt szegény sorsú fiatal házaspárok elébe... - keze rebegve mintázza a ké pet alevegőben - íme itt jön a mi boldogságunk. Tapinta tosan kopog az ajtón. Karján kiskosárkája. A szegény sorsú fiatal házaspár a bőréből majd kibújik. A férjnek a szája

tátva, az asszonyka könnyeit hullatja. Védangyalunk a be rendezés ízlését dicséri. ígéri,hogy küld is nekik pénzt hoz zá .. . kőporra. Kosárkáját leteszi tapintatosan a szoba kö-zepére. S mikor csókokat szórva, földöntúli mosollyal el illan, bő keblét a szívjóságöngerjesztéssel termelt villanya dobálja, feszíti, pöffeszti, érted? Az ajtóban még megáll,félrevonja a félénk fiatalasszonyt, és húsz dollárt nyom a markába a sajátjából ezzel:„Menj, szerencsétlen, kiéhezett gyermek, végy magadnak egy tisztességes rongyot.Látom én, hogy a férjedtől nem telik, azért itt van, menj, s vedd meg." Így kötelezi lemagának örökre a szegény sorsú ifjú párt.Mind sebesebben beszél, az inak megfeszülnek a nyakán. Ahogy elhallgat, az osztályonteljes a csönd. Nem hallok semmit, csak valami halvány surrogást, mintha valahol sza-lagra vennék mindezt.Harding körülnéz, látja, hogy mindenki őt figyeli, és meg próbál kiszorítani egy nevetést.Ami jön belőle, az olyan, mint amikor vasrúddal feszítenek föl egy nyersfa ládát -ijijijijijijij.Leállítani se bírja. A keze zizeg, mint a légy, és a szemét lehunyja, hogy maga se halljaa csúnya nyihogást. De nem bír vele. Egyre hangosabban tör ki belőle, aztán egyszerrevisszafogja a lélegzetét, s arcát a két várakozó te nyerébe temeti.- Ringyó, ringyó, ringyó, ringyó - mormolja, hallani. McMurphy másik cigarettára gyújt,és odanyújtja neki -Harding szó nélkül elveszi. McMurphy némi csodálkozással nézi az arcát, mintha azemberi nem első példánya került volna elébe. Szótlanul várja, hogy Harding rángásaalább hagy.- Igazad van - mondja végül Harding -, az utolsó szóig igazad van. - Elnéz a többibetegen, akik mind ott állnak és figyelik. - Senki még eddig nem mert előállni ezzel azigazsággal. Pedig nincs köztünk egy se, aki ne érezné, mennyire igaz minden szavad, sne fortyogna ott az elcsigázott lelke mélyén.- Hát ez a kis balfácán doktor? - kérdi McMurphy a homlokát ráncolva. - Még ha lassanforog neki az esze kereke, akkor is csak látja, hogy az öreglány őrá is rátelepe dett, s mitművel.Harding mélyet szippant a cigarettából, s a füst lassan, beszéd közben áramlik ki aszáján: - Spivey doktor . .. pon tosan ugyanolyan ő is, mint mi. És pontosan látja aremény telen helyzetét. Elkeseredett, megfélemlített, haszontalan kis jószág. A mi drágaMiss Ratchedünk segítsége nélkül sem mire nem menne az osztállyal, s maga is tudja.De a na gyobb baj, hogy tudja Miss Ratched is, s minden kínál kozó alkalommalemlékezteti. Valahányszor észreveszi, hogy Spivey doktor hibázott írásbelitennivalóiban vagy a grafikonjain, könnyen elképzelheted, hogy beleveri az orrát.- Ez az - mondja Cheswick, azzal odaáll McMurphy mellé -, mindig beleveri az orrunkata hibáinkba.- Miért nem rúgja ki Spivey?- Ebben a kórházban - feleli Harding - az orvos nem vesz fel senkit, és nem rúg kisenkit. Ez csak a felügyelőnek áll a hatalmában, s a felügyelő is nő, méghozzá testi-lelkibarátnője Miss Ratchednek. Együtt nővérkedtek a hadseregnél még a harmincasévekben. Matriarchátus áldozatai vagyunk itt mindahányan, barátom, s az orvos éppolytehetetlenül sínyli, akárcsak mi. Tudja jól, hogy Miss Ratchednek fel kell tárcsáznia akeze ügyébe eső telefonon a fel-ügyelőnőt, és mellékesen megemlíteni, hogy jaj,drágám, ez a mi doktorkánk mostanában nagyon sok demerolt vételez...- Álljunk csak meg egy polgári szóra, Harding, én ezt a szakmai hantát nem értem.

- A demerol, barátom, szintetikus kábítószer, szokásformáló hatását tekintve kétszerolyan káros, mint a heroin.Az orvosok különösen gyakran válnak rabjává.- Ez a kis balfácán? Ez kábítószeres?- Biztos, hogy nem.- Akkor hogy jön a vén cápa ahhoz, hogy bevádolja?- Nem figyelsz, barátom. Miss Ratched nem vádol. Miss Ratched legföljebb sejtet, azazgyanút kelt. Nem érted? Nem figyelted meg ma? Valamelyikünket odahívja a Nő-vérszoba ajtajába, s amikor ott áll, magyarázatot kér tőle, hogy kerül az a papírzsebkendő az ágya alá. Csak úgy kérdi. De amelyikünktől csak úgy kérdi, az is mindjártúgy érzi, mintha hazugságon fogták volna. Felelhet, amit akar. Ha azt feleli, hogy a tolláttörölgette, Miss Ratched rábiccent, s csak annyit mond: „Értem. A tollát." Ha azt feleli,hogy náthás, akkor meg: „Értem. Náthás." És megbiccenti a ren dezett szürke kisfrizuráját, rávillantja a rendezett kis mo solyát, és visszafordul a Nővérszobába. A pasasott marad, és áll és eltöpreng, hogy csakugyan, mire is kellett neki az a papírzsebkendő.Megint rájön a remegés, megint a vállait sodorja össze. - Nem. Miss Ratchednek nemkell vádolnia, Ő a gyanút keltés mestere. Miért, hallottad a vita során ma, hogy en gemegyszer megvádolt valamivel? S úgy tetszik mégis, mintha egész bűnlajstromot olvasottvolna rám, élén a félté kenységgel és az üldözési mániával, folytatva azzal, hogy nemtudom kielégíteni a feleségemet, hogy férfi barátaim mal folytatok viszonyt, hogy feltűnőfinoman tartom a cigarettámat, sőt mintha az is szóba került volna, úgy rémlik hogy alábam közt nincs más, csak egy szőrpamacs, és a leggyönyörűbb, hogy az is seszínűszőkés! Miskáros? Barátom neked még nagyon hízelgő a véleményed róla!Harding hirtelen elhallgat, előredől, és elkapja mind két kezét McMurphynek. A fejefurán oldalvást billen, fa bor és szürke foltok ütköznek ki az arcán, mint egy tört, koszosborosüvegen.- E világ... az erőseké, barátom! Létezésünk szertartása azon alapszik, hogy az erőseka gyengéken híznak. így van, tudomásul kell vennünk. Nincs rendben, de még ezlegjobb megoldás. Fogadjuk el, mint a természet törvényé mirajtunk. A nyulak iselfogadják kiosztott szerepüket ebben a szertartásban, és erősebbnek ismerik el afarkast. Védekezésül viszont a nyúl ijedős és ravasz, és likat váj a földbe, abba bújik, haa farkas arra csatangol. így éli túl a veszélyt. Tudja, mi telik tőle. Párharcra nem hívja kia farkast. Miért, talán okosan tenné? Mit gondolsz?Elereszti McMurphy kezét, hátradől a szék hátának, megint mélyet szippant acigarettából, és keresztbe veti a lábát. Végül kirántja a cigarettát pengemetszésűmosolyából, újból kezdi a nevetést - jijijijiji -, ahogy a szög mászik ki a nyers deszkából.- Barátom ... Mr. McMurphy ... én nem csibe vagyok, nyúl vagyok. Nyúl Spivey doktoris. Cheswick, ő is nyúl.Billy Bibbit is. Fokozati és korkülönbségekkel, de mindnyájan nyuszik vagyunk, és egyWalt Disney-rajzfilmben ugra-bugrálunk itt. Félre ne érts, jaj, a világért se, nem azért va-gyunk itt, mert nyulaknak születtünk. Nyulak volnánk mi mindenütt. A baj velünkmindnyájunkkal, hogy nem sikerült hozzáigazodnunk nyúl mivoltunkhoz. Nekünk éppenegy ilyen falánk fehér farkas kell, mint a Főnéni, hogy eligazítson.- Apám, te nem vagy eszednél. Azt akarod elhitetni velemi, hogy kiülöd itt, amíg ez akékre festett hajú öreglány nyulat idomít belőled?

- Nem idomít, dehogy. Én nyúlnak születtem. Nézz csak rám. Nekem azért kell aFőnéni, hogy összebékítsen a szerepemmel.- Nem vagy te nyúl, te hülye!- Látod a fülemet? A fintori kis orrom? A bolyhos kis farkamat?- Meg vagy te ő ...- Meg vagyok őrülve? Milyen találó!- Ne hülyéskedj már, Harding, nem úgy értem én. Amúgy nem volnál te őrült. Mitmondjak!.. csodálkoznátok ha látnátok magatokat, mennyire nincs nektek semmibajotok. Ahogy én benneteket elnézlek, kinn akkora seggek vannak...- Na igen, de odakinn seggek.- Nem arról van szó, azt nézd, hogy a moziban milyen őrülteket látni. Tik azokhozképest... mit mondjak ... ki vagytok borulva ...- Kiborult belőlünk a nyúl, nem?- Hagyd már a nyulakat, a szentség a boltba! Mit akarsz a nyulaktól?- Mr. Bibbit, legyen olyan kedves, ugrálja már körbe McMurphyt! Mr. Cheswick,mutassa meg neki a bundáját!És télleg látom, hogy változik át Billy Bibbit is, Cheswick is a szemem előtt görbe hátúfehér nyúllá - hanem azt azért szégyellenék megtenni, amit Harding mond nekik.- Látod, McMurphy, még szendék is! Hát nem cukrok? Lehet, azért vannak zavarba,mert nem álltak ki a barát jukért. Lehet, bűntudat gyötri őket, hogy ismét magukra en-gedték erőszakolni a vallató szerepét. Egyet se búsuljatok, barátaim, nincs semmi ok aszégyenkezésre. Minden a maga rendjén történik. A nyúlnak nem természete a kiállás.Örült nyúl az olyan. Nem, ti bölcs nyulak vagytok, gyáva, bölcs nyulak.- Egy pillanat - szól közbe Cheswick.- Hagyjuk ezt, Cheswick. Nincs mit felháborodni az igazságon.- Egy pillanat! Volt idő, amikor én is pont olyanokat mondtam Ratched mamáról, mintMcMurphy most!- Volt idő, igen, csak amit mondtál, azt nagyon halkan mondtad, és későbbvisszaszívtad. Nyúl vagy te is, ne kerül gessük az igazságot. Azért nincs bennemsértődöttség az irányodban, akármiket kérdeztél tőlem ma a gyűlésen. A szerepedetjátszottad. Ha téged veséztünk volna, vagy téged, Billy, vagy tégedet, Fredrickson, én iséppúgy nektek mentem volna. Nincs mit szégyenkeznünk. Úgy viselkedünk, ahogytőlünk, állatkáktól telik.McMurphy megfordul ültében, és végignéz a Hevenye ken. - Én nem mondanám olyanbiztosra, hogy nincs mit szégyellnetek. Énszerintem szar viselkedés, hogy egyből oda-álltatok az öreglány oldalára. Teljesen olyan volt az érzé sem, hogy kínai fogolytáborbanvagyok .. .- Egy pillanat, McMurphy - szól közbe Cheswick -. hallgass ide egy pillanatra!McMurphy megfordul és odahallgat, de Cheswick nem folytatja. Cheswick sose folytatja.Az a fajta, amelyik pöki a markát, gyűri föl az inge ujját, ordít, hogy fogják le, aztán teszegy lépést, és megáll. McMurphy nézi, hogy ilyen nagy nekigyürkőzés után miben akadtel, majd újból megjegyzi:- Tisztára kínai fogolytábor.Harding békéltetően emeli föl a kezét. - Nem, nem, ez nem elintézés, barátom. Így nemítélhetsz meg minket. Nem. Sőt. .. Látom, hogy a ravaszság láza csillog Harding szemében megint, s már azt hiszem,

kezdi a nevetést, de nem. Kiveszi a cigarettát a szájából, és McMurphyre mutat vele -olyan, mintha a hosszú fehér cigaretta az ujja folytatása volna, és annak füstölne avége.- Sőt, te is, McMurphy, ha az ember keresztülnéz a cowboyos hányavetiségeden, amutatványos szájhősködéseden, akkor lehet, hogy a viharvert felszín alatt ugyanolyanugri füles nyúllélek vagy, mint mi.- Arra nagyon áll a zászló. A tapsiformám, az megvan hozzá. Szerinted úgy mégis mitőlvagyok nyúl, te Harding? A pszichopatámtól? A bunyós hajlamomtól vagy a kanoshajlamomtól? Akkor már inkább a kanos hajlamomtól, mert a kinigli nyúl is csakbevágja, aztán kész, jójcakát, megy a vonat. Az, még ez a kész-megy-a-vonat, mégettől vagyok a leginkább nyúl.- Helyben vagyunk. Úgy veszem észre, megfontolásra ér demes szemponttalgazdagítottad a vitánkat. A nyulak való ban nevezetesek a sietségükről. Helyes. Hm.Viszont ebből az új szempontból is csupán arra a következtetésre jutha tunk, hogy teegészséges, minden kívánalomnak megfelelő, kifogástalanul működő nyúl vagy. Miviszont, akik itt seny vedünk, még altesti tehetség dolgában sem érhetünk fel azegészséges nyúlhoz. Félresikeredett, nyizge, kornyadozó állatkák vagyunk a gyengemezőnyben. Nyulacskák, és még a kész-megy-a-vonat tehetsége sincs meg bennünk ...elkeserítő hiány.- Várj csak, te kiforgatod a szavamat... - Dehogy. Neked van igazad. Emlékezz csak, te hívtad fel a figyelmünket azon helyre,ahová a Főnéni csippenté-se összpontosulnak! Pontos voltál. Nincsen itt egy ember akiattól ne tartana, hogy odavan vagy odalesz a kész-megy-a-vonatja. Amilyen elesett kisállatkák vagyunk, még a nyúlvilágban sem tudunk férfiasan föllépni: más szóval nemfelelünk meg még itt sem. Hihi. Mondhatnánk úgy is hogy mi vagyunk a nyúlvilág nyulai.Harding megint előredől, és kitör rajta az az erőltetett visongó nevetés, amit már vártam.A keze röpdös, az arca ráng.- Harding! Fogd be a büdös pofádat! Mintha szájon vágták volna. Harding elhallgat,nevetése a torkán akad, de a szája az nyitva, feszülten, tehetetlenül; s a keze élettelenlógáz a kék füstfelhőben. Így marad der medten egy pillanatra, aztán a szeme ravasz kismetszett árkok mögé vonul vissza, onnét kutatja McMurphyt, s olyan halkan szólal meg,hogy oda kell menni egész a közelébe sertepertélni, ha hallani akarom, amit mond.- Barátom . .. te ... farkas vagy mégis inkább.- Szentség a boltba, én nem vagyok farkas, te nem vagy nyúl. Hu! Én még ilyet...- Pedig az üvöltésed farkasra vall. McMurphy türelmetlenül fúj egyet, és a körbenálldigáló Hevenyekhez fordul: - Várjunk egy pillanatra, kolléga urak. Mi a nyavalyabajotok van nektek? Ennyire nem lé tezik bezsongva lenni, hogy az ember állatnakképzelje ma gát!- Nem - szólal föl Cheswick, és odalép McMurphy mel lé. - Nem, nem, bizony isten. Énnem vagyok nyúl.- Ez a beszéd, Cheswick. És tik is, jobb lesz, ha kiveri tek ezt a hülyeséget a fejetekből.Ki látott még ilyet, azzal etetni magatokat, hogy be vagytok tojva egy ötvenévesasszonytól? Mit árthatna nektek, úgy mégis?- Az ám, mit? - tódítja Cheswick, és körülhordozza te kintetét a többieken.- El nem náspángolhat benneteket. Tüzes vassal meg nem billogozhat. Ki nemköttethet. Az a világ elmúlt, tör vények vannak. Nem élünk a középkorban. A világon

nem tehet...- N-n-n-nem l-láttad m-m-m-mitmegbírtennivelünk? M-m-m-maisagyűlésen? - Aztveszem észre, hogy Billy Bibbit visszaváltozott a nyúlból. Odahajlik McMurphyhez.próbálja mondani a magáét, a képe vörös, a nyála majd elcsurranik. Hirtelen sarkonfordul, és odábbáll. - Á, h-h-hiábaokoskodokén. A legjobb volna f-f-f-fölkötnimagamatMcMurphy utánaszól: - Máma? Máma, hogy nem láttam a gyűlésen? Ne tessék márvacakolni, én a gyűlésen máma csak kérdéseket hallottam, méghozzá nagyon finom,nem is fingatásra szánt kérdéseket. Olyat meg még sose hallottam, hogy valaki egykérdéstől szörnyethalt volna.Billy visszafordul. - D-d-d-de nézdmeg, h-h-h-hogyan kérdezi!- Akkor meg nem muszáj felelni.- Akkor meg, h-h-h-ha nemfelelsz, a-a-akkormeg fölír a a kis könyvébe, ésa-a-a-akkormeg hajjaj!Scanlon odalép Billy mellé. - Ha nem felelsz neki, az beismerés, Mack. Az állam is pontígy mászik rá az em berre. Itt nincs kibúvó. Itt csak azt lehet, hogy az egészmis-kulanciát fölrobbantani... lesöpörni a föld színéről.- Jó, mondjuk, hogy jön egy ilyen kérdéssel, de akkor miért nem külditek el mindjárt abúsba?- Hát - tódítja Cheswick az öklét rázva. - Miért nem mondjuk neki, hogy menjen abúsba?- És olyankor mi van mégis, Mack? Rögtön kész a kér déssel: „Miért hozza ki ennyire asodrából ez a kérdés, mondja, kedves McMurphy?"- Erre megint elküldöd a búsba. Őt is meg az egész tár saságot. És ettől még mindignem lett gyereked.A Hevenyek mind közelebb húzódnak hozzá. Fredrickson veszi át a szót. - Jól van,elküldöd, erre mint közveszélyes gyanúst föltesznek a Zárt Osztályra. Én megpróbáltam.Há romszor. Azoknak a szerencsétlen paliknak ott fönn még a vasárnap délutáni mozi ismeg van tagadva. Tévézés sincs.- Továbbá, barátom, ha támadó hajlamaidat többszörösen kimutatod, vagyis példáultöbbszörösen elküldesz min denkit a búsba, akkor számíthatsz rá, hogy mész aRezgetőbe, és még jó, ha Rezgetővel megúszod. Ha nem néz ki egy operáció, egy kis...- Ne hülyéskedj, Harding, mondtam, hogy ezek a dumák nekem magasak.- A Rezgető, tisztelt McMurphy barátom, bizalmas elne vezése az EST gépnek, azElektro-Sokk-Terápiának. Oly készülék ez, melyben az altató, a villanyszék és a kínpaderényei egyesülnek. Működése gyors, ügyes, szinte fájdalom mentes, viszont érdekes,hogy senki többet nem kér belőle.Soha.- Hogy szuperál mégis?- Az embert egy asztalra szíjazzák, jellemző módon keresztformán, csak a töviskoszorúhelyére huzalfonat kerül.Áramot vezetnek beléd mindenfelől, és aztán pakk! Öt cent fogyasztást sem mutat avillanyóra, de ami áram a fejeden keresztülment, azt fölfoghatod terápiának is megbüntetésnek is a búsba küldő tendenciáidért. A kezelés járulékos haszna, hogy hatórától három napig terjedhetőleg, szerve zete válogatja, ki vagy iktatva a műsorból.Amikor észre térsz, még akkor is napokig nehezedre esik a tájékozódás. Az okszerű

gondolkodás. Valahogy nem jutnak eszedbe a dolgok. Ha az embert elégszermegkezelik, lehet belőle az a képlet, mint Mr. Ellis ott a falnál. Nyálcsorgatós; bevizelőshülye, harmincöt éves korára. Vagy az anyagcseréjének élő, tudattalan szervezet lesz,amelyik időnként felordít, hogy baszmegfeleség, mint Ruckly. Vagy nézz a SerteperteFőnökre, amint a nevéhez híven ügyködik ott melletted.Harding rám mutat a cigarettájával, hátralépni se bírok. Úgy teszek, mint aki nem érti, mivan. Sertepertélek to vább.- Úgy értesültem, hogy a főnök évekkel ezelőtt, mikor még a rezgetésnek igazi divatjavolt, vagy kétszáz kezelést kapott egyvégtében. Képzeld el egy ilyen sorozat hatását,mikor már amúgy is hibbant az ember. Nézz rá. Óriás vici. Előtted a Kivesző Amerikai:kétméteres seprőgép, amelyik a tulajdon árnyékától remeg. Ez az a fenyegetés,barátom, amellyel hatni lehet mindnyájunkra.McMurphy egy darabig rajtam felejti a szemét, aztán visszafordul Hardinghoz. - Akkorhogy létezik, hogy ezt tűritek, azt mondd meg? És akkor mit lotyog nekem ez a doktor ademokráciáról? Ha meg demokrácia, akkor miért nem szavaztok?Harding rámosolyodik, s hosszan megszívja a cigarettá ját. - Mit szavazzunk meg,barátom? Szavazzuk meg, hogy a Főnéninek nincs joga kérdezősködni acsoportgyűlésen? Szavazzuk le a nézést? Mondd, McMurphy barátom, milyenkérdésben rendeljünk el szavazást?- Fütyülök rája. Szavazzatok, amire akartok. Nem veszi tek észre, hogy addig kell tenni,amíg a töketek, mit, a fél töketek épen van? Nézzetek körül! Azt mondod, hogy a fő nökitten a tulajdon árnyékától begazol. Én meg azt mon dom, hogy nálatok begazoltabbtársaságot még az életben nem láttam.- Engem ne számíts! - szólt bele Cheswick.- Mondjuk, hogy téged nem számítalak, pajti, viszont itt van, a többi még a száját semeri kinyitni, hogy legalább egy jót nevetne. Én még egy öblös nevetést nem hallottam,mióta ezen az ajtón beléptem, tudjátok-e? Pedig ha a nevetéstek odavan, akkor már agyékényt talpatok alól kirán tották. Ha egy férfi hagyja, hogy az asszony addig macerálja,míg már nevetni sincs kedve, akkor le is tette a fegyvert. Akkor már csak azt vesziészre, hogy az asszony erősebbnek gondolja magátés ...- Lám, úgy tapasztalom, tisztelt nyúltársadalom, hogy a barátunk kezd észre térni. Nemlenne szíves elmondani ne künk, Mr. McMurphy, hogyan mutassa meg egy ember azasszonynak, hogy ő az úr a háznál, ha most a nevetést egy pillanatra figyelmen kívülhagyjuk? Hogyan tanítsa meg kesztyűbe dudálni? Az ilyen torzonborz férfi, mint te vagy, igazán kiokosíthatna minket. Elkenni a száját neki, azt egyszer nem lehet, mert ránkhozza a törvényt. Nem jöhetsz ki a sodrodból, sem nem förmedhetsz rá, mert akkormódot adtál, hogy megbillegtesse a mutatóujját: „Hát szabad ezt, te kis méregzsák,miiiii?" Megpróbáltad már, hogy a méltóságod megőrzöd-e, ha ilyen tanbanyaimegrovásban részesülsz? Azért mondom, barátom, hogy az igazadkétségbe-vonhatatlan: a modern matriarchátus hódító mákonya ellen csupán egyfegyvered marad. S nem is a nevetés. Egyetlen fegyvered pedig minden év múlásávaltompul ebben a min dent megértő, mindent egyenjogúsító társadalomban, mertmélylélektani kutatás mind nagyobb tömegeket ébreszt rá. hogyan hatástalanítsákfegyvered, és hogyan igázzák le azokat, akiknek igáját vonták eddig ... -.Hő, de jól lököd a szót, Harding - állapítja meg McMurphy.

- ...és azt ne hidd, hogy lelkibajnoki minőségedben ügyesen forgathatnád egyetlenfegyveredet a mi ősanyánk ellen! Csak nem fordult meg a fejedben, hogy MissRatchedet térdre kényszerítheted vele, mondd meg őszintén! És egy kézmozdulattalelsöpör az üvegkalicka felé. Min denki arra fordul. A Főnéni néz ki az ablakán, valaholtalán egy rejtett magnetofon is jár, és örökíti meg mindezeket... de talán már ateendőket is beledolgozta a munkarendjébe.Látja, hogy mindenki őt nézi. Csak biccent egyet, s elfordul mindenki. McMurphy leveszisapkáját, és a vörös hajába túr. Most őrajta a figyelem. A válaszát várják, maga is tudja.Úgy érezhet alighanem, hogy sarokba szorították. Visszacsapja a sapkát a fejére, ésmegdörgölt orrán a varrott sebhelyet.- Hát ha azt akarjátok ezzel kérdeni, hogy be bírnám-e zavarni a félszemű Rezsőt azöreglánynak, akkor azt mon dom bizony, hogy acélosabb gyereketkeressetek ...- Nem olyan eldobnivaló azért. Határozottan jó arcú és jól ápolt. És figyeld csak meg,barátom, bármekkora erőfe szítéseket tesz, nem tudja véka alá rejteni minden képzeletetfelülmúló kebleit. Szép nő lehetett a maga idejében. De most... és ez csupán elméletikérdés lesz ... ha most olyan szép találna lenni, mint Heléna, akkor vajon a szavaddalélve, be tudnád-e zavarni neki?- A Helénát azt nem ismerem, de értem, hova akarsz kilukadni. És meg is mondom,hogy nagy igazad van. Én ennek a kőszűznek nem bírnám bezavarni. Még akkor se, haa Marilyn Monroe bájai volnának neki földúcolva az egyen ruhája alatt.- Na látod. Legyőzött.Ez az. Harding hátradől, és mindenki lesi, mit fog erre McMurphy mondani. McMurphylátja, hogy itt nem lehet okos. Egy pillanatig elnézegeti az arcokat, aztán vállat von, ésföláll.- Mindegy, a fejemet akkor se vághatja le.- Az biztos. A fejedet nem.- És annyi hétszentség, hogy jobb játékot is tudok, mint hogy engemet egy ilyen véncápa háromezer volttal kergessen. Pláne nem, amikor én csak zríkolni akarnám.- Ez is biztos. Harding megnyerte a szócsatát, de örülni senki se örül. McMurphybeakasztja hüvelykujjait a zsebébe, és nevetni próbál.- Nem, ebbe még a sportfogadást se látom, se hogy milyen célprémiumot lehet kitűzniegy miskáros megkettyintésére.Elvigyorodik mindenki, de azért jókedv nem látszik az arcokon. Én inkább örülök, hogyMcMurphy szimatot fog, mert úgyis hiába nagy benne az akarat. De megértem atöbbieket. Annak én se örülnék, ha meggondolná magát.McMurphy megint cigarettára gyújt. Senki nem mozdul. Ott állnak körülötte, ésvigyorogva tipródnak. McMurphy az orrát dörgöli, elnéz messzire az arcok felett, apillantása visszasiklik a Főnénire. A szája szélét rágja.- De... a szavatokból azt veszem ki. .. nem küldi az embert csak úgy ukmukkfukk föl amásik osztályra. Csak ha kihozza az embert a béketűrésből, úgyhogy elküldi őtet a jóédesanyjába, vagy bever egy ablakot vagy ilyesmi, csak akkor, nem?- Csak olyankor.- Aztán erre lehet építeni? Mert énnekem már kezd de rengeni, hogyan vegyelek lebenneteket, palimadarak. Viszont biztosra akarnák menni. Eleget rohadtam kint abbana gazdaságban, most már nem akarnák csöbörből vödörbe csöppenni.

- Erre építhetsz. Addig a Főnéninek nincsen szava, amíg valami olyat nem találsz tenni,amiért már kinéz a Zárt Osztály vagy a rezgetés. Ha az önuralmadat megőrzöd, akkortehetetlen veled.- Szóval ha megbecsülöm magamat, és nem küldöm el őtet...-... se a segédletét.. .-... se a segédletét, és nem verem a tamtamot, akkor tehetetlen velem?- A fal mellett élünk még mi is. Persze a végén mindig mi húzzuk a rövidebbet. Mindig. AFőnéni legyőzhetetlen, és mivel az idő is neki dolgozik, a végén mindenkit két vállrafektet. Ezért van aztán, hogy a kórházban ekkora nagy tekintélyt élvez. Vasmarokkalszorítja a remegő kis farkincánkat...- Hagyjuk ezt a számot. Én csak azt akarnám tudni, lé tezik-e olyan, hogy a sajátfegyvereivel verek rá? Hogyha én olyan finom vagyok, mint az egérszar, akkor is nem-eelég neki, amit a gondolatomból kiolvas, hogy begorombuljon és földobjon avillanyágyra?- Addig semmi bajod nem lehet, amíg az önuralmad megőrzöd. Amíg a sodrodból kinem jössz, és alapos okot nem szolgáltatsz neki, hogy a Zárt Osztályt vagy a rezgetésiterápiát írja elő a számodra, addig nincs mitől tartanod. A dührohamokkal kell nagyonvigyázni. Ehhez mit szólsz?A fejed mint a tűz, az előéleted mint a sötét éjszaka ... Kár a gőzért. Úgyse bírod ki.- Meglesz. - McMurphy elégedetten dörzsölgeti a tenye rét. - A következő a helyzet.Tiszerintetek ő a császárnő itt, mi? Hogy is mondjátok ... győzhetetlen asszony? Na, énmost már csak arra vagyok kíváncsi, hisztek-e annyira ben ne, hogy egy kis korpát ismertek rá tenni?- Hogy hiszünk-e annyira?- Ahogy mondom. Öt dollárt megreszkírozok, hogy még a hét lejárta előtt fejreállítom agyőzhetetlen nagysosasszonyt. Ha valamelyik okos el akarná nyerni az öt dolláro mat,föliratkozhat. Egy hét, azt mondom, és olyat teszek, hogy az öreglány nem tudja,köpjön-e vagy nyeljen. Lehet fogadni.- Fogadni mer rája! - Cheswick topog, mint a tojó ga lamb, és vígan dörzsölgeti atenyerét, akárcsak McMurphy.- De még mennyire.Harding meg még egypáran mondják, hogy ezt nem értik.- Pedig egyszerű. Én nem csavarom a szót, én nem jövök hátulról. Én zsugás vagyok,és mindenem a nyerés. Ezt is úgy lehet nézni, mint egy zsugapartit, nem?Pendletonban már ott tartottunk, hogy a palimadaraknak nem maradt egy elnyerni valókanyilójuk, annyira levettem őket. Mit mond jak, a legfőbb ok, hogy idekéredzettem, hogyott már végleg nem volt hal. Azt is megmondom, hogy én leinformálódtam erről ahelyről, mielőtt idekéredztem volna. És erre hallom, hogy legalább fele az ittenipalimadaraknak betegpénzt, nyögdíjat húz, három-négyszázakat egy hónapban, és nemtudnak vele mihez kezdeni, csak várják, hogy apja-anyja idejöjjön. Gondoltam mindjárt,itt az én helyem, majd én hozok ide egy kis izgalmat ebbe az életbe. Azért én nem jö vökhátulról, én megmondom, hogy én zsugás vagyok, és nem szoktam hozzá avesztéshez. És az a nő még nem szü letett meg, aki énelőttem megállt volna, mindegy,hogy be-e zavartam neki. Lehet, hogy az idő neki dolgozik, de viszont én is nyerésbenvagyok már jó ideje.Leveszi a sapkáját, megpördíti a mutatóujján, s a háta mögött kapja el a másik kezével

szépen simán.- Aztán a másik. Azért vagyok itt, mert elterveztem. Mert meghánytam-vetettem, és aztsütöttem ki, hogy ez egy jobb hely, mint a fegyencgazdaság. Énszerintem én nemvagyok buggyant, viszont az is lehet, hogy csak nem jöttem rá.De azzal együtt az öreglány erről nem tud, és arra se számít, hogy egy ilyen csiszoltésszel kell neki szembenézni. Én ezekkel az előnyökkel indulok. Aki feliratkozik nálam,az egy héten belül megkapja az öt dollárját, ha a kefét meg nem etetem az öreglánnyal.- Még előttem most sem egészen világos...- Mondom. Megetetem vele a kefét. Megfingatom őtet egy kicsit. Visszafelé simítom amuffját. Én addig pisztergálom, amíg ki nem borul, és nem látjátok magatok is, hogynem az a győzhetetlen, aminek hittétek. Egy hét, és ti döntitek el, nyertem-e vagyveszítettem. Harding ceruzát vesz elő, és blokkpapírra fölír valamit.- Itt van. Letéti jegy tíz dollárról, mely összeg a nevem alatt várja apját-anyját a kórházibetegpénztárban. De ha csodát teszel a Főnénivei, az nekem kétszer annyit megér,barátom. McMurphy nézi az írást, aztán összehajtogatja. - Hát tinektek, palimadarak, megéri-e apénzt? - A Hevenyek szépen sorba verődnek Harding tömbpapírjához. Ahogy vé gezneka föliratkozással, McMurphy szedi el a lapokat tőlük s a tenyerén, a nagy meredthüvelykujja alatt gyűjti. Látom, egyre nől neki a papírcsomó. Belelapoz.- Remélem, jó vagyok nektek öt dollárra?- Szerintem nem vállalunk semmi kockázatot - jegyzi Harding. - Egyelőre nemigenmész sehova.Egyszer régen karácsonyéjszaka, még a régi helyünkön, recsegve-ropogva kivágódik azosztály ajtaja, és egy szakállas kövér ember dűl be. A hidegtől a szeme karikás, s azorra mint a paprika. A feketék mindjárt az előcsarnok ban sarokba szorítják azseblámpájukkal. Azt látom, hogy egész bele van már gubancolódva abba azaranyszalagba, amivel a vöröskeresztes hölgy behálózza az osztályt ilyenkor, s hogy ottbotladozik a sötétben. A vörös szemét er nyőzné a zseblámpák fényétől, s közben abajusza végét rágja. - Hö-hö-hö - göcögi -, szívesen maradnák, de ha egyszer mennikell. Szorít az idő, hiába. Höhö. Ha egyszer menni kell...A feketék elzárják az útját a zseblámpával. Hat évet töl-tött le, amíg eleresztették simáraberetváltan és soványan, akár a póznát.

A Főnéni, ahogy akarja, úgy beszabályozza a faliórának a sebességét, csak annyi kell,hogy elforgat egy tárcsát a sok közül a vasajtón. Ha rájön, hogy jó lesz egy kicsitmegza varni a dolgokat, rákapcsol, és az óramutatók forognak. mint a motolla. A nagyüvegablakokban egy-kettő változ nak a fények, pereg a reggel, a dél, az este, éj anappal dobálozik, és mindenki majd a nyakát töri, alig lehet a meg hajszolt idővel lépésttartani. Beretválkozás, reggeli, vizitek. ebédek, gyógyszerelés - egy nagy rohanás, azéjszaka tíz perc, úgyhogy alig hunyja le a szemét az ember, már a háló szobai lámpabevilágít, hogy föl és rohanni tovább, mint a töketlen kutya, zavarni le az egésznapirendet talán huszon négyszer is egy igazi nap, amíg a Főnéni azt nem veszi észre.hogy mindenki kivan - olyankor veszi a gázt, visszacsavar-gassa a tárcsát, mint amikora gyerekek hülyéskednek a mozigéppel, és már unják, hogy a film tízszeresgyorsasággal pereg, és elegük van az értelmetlen handabandázásból, nyiszorgóbeszédből, és visszaállítják rendesre.

Olyankor zavarja meg a Főnéni az iramot, mikor, mondjuk, valakinek látogatója van,vagy amikor a Hadviseltek Szövetsége valami kabarédarabot hoz le Portlandból -mindig olyankor, mikor az ember inkább elfeküdne tétlen. Pont olyankor kapcsol rá.De inkább a másik van, a lassúság. Lecsavarja a tárcsát, vissza, ameddig csak lehet, anap ráfagy az ablakra, és nem akar odább mozdulni hetekig, egy falevél, egy fűszálnem rezzenik. Az óramutató elakad a két-perc-múlva-háromnál, és a Főnéni odább nemereszti, ha megrohadunk se. Csak ül az ember, és nem bír moccanni, nem bír fölállni,hogy egy kicsit nyújtózzon, és nem bír nyelni, nem bír lélegezni. Az egyetlen a szeme azembernek, amit mozgatni bír, de azzal se lát semmit, csak a kornyadozó Hevenyeket atúlsó végé ben a Nappalinak, amint várják a leosztást. Az öreg Idült mellettem mát hatnapja le van dögölve a széken. Olykor a Főnéni nem is ködöt ereszt be a szellőzőkön,hanem tiszta vegyi gázt, és az egész osztály lassan plasztikká dermed. Senki nemtudja, meddig rohadunk így.Aztán visszacsavar valamit a tárcsán, de az még rosszabb. A rohadást még jobbanbírom, mint azt várni, hogy a Scanlon keze, mint a melasz, lecsöppenik a kártyával azasztalra. Az három nap. A tüdőm mintha tű fokán át szívná be a plasztiklevegőt.Kibotorkálok a klozettra, de ott is mintha homokbucka borulna rám, és nyomná ahólyagomat, míg már csak azt érzem, hogy zöld szikrák cikáznak át a homlokomon.Az összes izem-porcikám belefeszül az igyekezetbe, hogy föl bírjak állni, és ki bírjakmenni arra a klozettra - már annyira erőlködök, hogy a karom, a lábam remeg, és afogamba belehasogat a fájás. Húzódzkodok, húzódzkodok, de egy fél centit alig bírokfölhúzódzkodni a bőrhuzatról. Végén visszaesek, már nem bánom, eleresztem avizeletemet, és az a forró-sós drót, ami a lábamhoz van kötve, elkezd rázatni,szirénázás, reflektorfények, üvöltve ront rám mindenki, és az a két nagy fekete állat isjön, löki szét a tömeget, lengeti a fölmosórongyokat, és a rézdrótok sziporkáznak, ahogya víz odaér.Még a leginkább akkor nem érezni az időzavart, amikor a köd rajtunk van. Olyankor azidő úgyse számít. A többi mindennel együtt belevész a ködbe. (Még máma nem isködösítettek igazán, vagyis amióta McMurphy megérkezett, azóta nem. Mint a bika, úgybőgne, képzelem, ha ködösí teni találnának.)Ha semmi más újság nincs, olyankor is ott van a köd meg az időzavar, amivelküszködhetik az ember, de máma történhetett valami: máma nem piszkálnak minketmár borotválkozás óta. Egész délután simán megy minden. Amikor a délutániműszakosok átveszik a szolgálatot, az óra pont fél ötöt mutat, ahogy kell. A Főnéniszélnek ereszti a feketéket, még egyszer megszemléli az osztályt. Aztán hosszú ezüstkalaptűt húz ki az acélkék kontyából, leveszi a fehér fityuláját, és gondosan beletesziegy papírdobozba (a dobozban persze molyirtó van), aztán egy szúrással visszalöki atűt a hajába.Látom, hogy mindenkitől elbúcsúzik az üvegkalickában. A délutános kis anyajegyesnővérnek valami írást nyom a kezébe, aztán a vasajtó műszerfalán bekapcsolja ahangos beszélőt a nappaliban. - Viszontlátásra, fiúk. Viselkedjenek jól. - Azzal ráerősít azenére. A bal csuklójával végigdör göli az ablakát, és az undor nézéséből a dagadtfekete, ame lyik most állt szolgálatba, rögtön megérti, hogy jobb lesz nekiállni ledörgölni,és máris sikárolja újságpapírral-ronggyal, a Főnéni még be se csukta maga után azosztály ajta ját.A gépezet a falban sipít, sóhajt, és lassabbra vált. Attól kezdve estig már csak eszünk,

zuhanyozunk, és ülünk a Nap paliban. Pottyantó, a legöregebbik Tengő, a gyomráraszo rítja a kezét, és nyög. George (akit a feketék Tamtararam-nak hívnak) kezét mossaaz ivókútnál.- A Hevenyek ülnek és kártyáznak, és próbálnak a tévéből egy tisztességesképet kicsalni - hurcolják ide-oda, ameddig csak a vezetékje elér. hogy a legjobban bebírják fogni az adást.A mennyezeti hangszórók egyre ontják a zenét. Nem a rádió adja, ez a hálózat nincsenvele összekötve. A zene egy szalagról jön az üvegkalickából, és már annyira jólismerjük, hogy nem is halljuk, legföljebb ha az olyan újak nem, mint McMurphy. Nekimég nem koptatta ki a fülét. Rablóultit játszanak cigarettába, és a hangszóró pont ottszól a kártya asztal fölött, McMurphy egész lehúzta az orrára a sapkája ellenzőjét,annyira, hogy hátra kell neki dőlni, ha ki akar látni alóla. Nézi a kártyáit, cigaretta a fogaközt, és közben folyton mondja, mint a kikiáltó a marhatőzsdén, amilyet egyszer láttaméletemben a Zúgónál.- . . . hijja, hijja, gyertek, mi lesz, gyertek! - fújja ma gas hangon, sebesen. - Rátok várok,madarak, mi lesz! Szar vagy kalaposinas? Szóval te megjátszod a kalaposinast a ki-rályoddal, csak jól vigyázz, mert tudod, az egyszeri gyerek is hogy járt. A vénasszonymost is résen, kiugrik a kerítésen, ha nem nyúlsz neki alája, a pöcsödet kigyomlálja.Erről van szó, Scanlon, érted? Én csak azt nem értem, valamelyiknek ott amajomházban miért nincs annyi esze, hogy lecsavarná ezt a fülbe mászó muzsikát! Héj!Ez éjjel-nappal szól, te Harding? Én még az életben ilyen ronda ribilliót nem hallottam.Harding üres tekintettel néz rá. - Ha szabad tudnom, miféle zajra céloz, Mr. McMurphy?- Erre a rohadt rádióra. Barátom! Azóta egyfolytában szól, amióta a lábamat idebetettem. És most nehogy azzal gyere nekem, hogy teneked nem ér el a füledig!Harding félrehajtja a fejét, hogy jobban halljon. -Ó, igen, az úgynevezett zene. Igen,meg kell vallanom, hogy kellő összpontosítás esetén hallom, viszont kellő összponto-sítással akár a szíve dobogását is hallhatja az ember. - Rávigyorodik McMurphyre. -Nem, amit hallasz, az konzerv-zene, barátom. Rádiót mi ritkán hallgatunk. A nagyvilághírei nincsenek ránk gyógyító hatással. Éppen ezért annyi-szor halljuk ugyanezt alemezt, hogy el se jut a fülünkig, akár a vízesés zaja annak, aki ott él a tövében.Gondolod, ha vízesés mellett laknál, sokáig hallanád?(Én még mindig hallom a Columbia vízesését, nem is fo gom soha elfelejteni - hallanifogom mindig a Medvebélű Charley füttyét, amint egy nagy pisztrángot botra tűz, hal loma fickándó halakat a vízen, lenn a partról a meztelen gyerekek nevetését, azasszonyokat a kasoknál... ki tudja, mennyi időtől és mennyi ideig még.)- Ezt is folyton járatják, mint a vízesést? -, kérdi McMurphy.- Olyankor nem, ha alszunk - mondta rá Cheswick -, de különben folyton. Ez a nagyhelyzet.- Na, majd én rendet csinálok. Odamegyek, megmon dom annak a szerecsenynek,hogy vagy lezárja, vagy szétrú gom a vasporos valagát.Már állna föl, de Harding megfogja a karját. - Pontosan az ilyen kijelentések minősülnekitt közveszélyesnek, bará tom, Annyira el akarod veszíteni a fogadást?McMurphy ránéz. - Szóval így állunk, mi? Türelemjá ték, a hüvelykujj meg a satubanközbe, mi?- így állunk bizony.McMurphy lassan visszaereszkedik a székbe. - Ló-pisz toly - mondja tagoltan.Harding körülhordozza tekintetét az asztalnál ülő Heve nyeken. - Uraim, én úgy veszem

észre, hogy tűzfejű ellen felünk tévé-cowboy nyugalma dicstelen végéhez közeledik.Azzal a szemben ülő McMurphyre néz, és elmosolyodik.McMurphy visszabiccent rá, a széke hátsó két lábára dől, hogy a kacsintását látnilehessen a sapka eresze alól, és meg nyalja a hüvelykujját. - Én meg úgy veszem észre,urak, hogy Harding professzort kezdi elkapni a ló. Egypár bulit megnyer, és már neki állföljebb. Úgy is van, úgy is van. Csak ül, kérem, és kinéz neki egy doktorúr, és egycsomag Malboroval már császárnak érzi magát... oppalá, ki bökte a professzor, namindegy, itt egy csókoskristóf, na még egyet, erre jön a doktorúr, csak nem szőrösbunkót aka runk, professzorom? Csak nem akarunk picsipacsizni, inkább csak simánszakítunk? Na, majd a következő osztásban több lesz a szerencse. Ügy is van, úgy isvan, kibökött a professzor, jöhet az adolf, ejnye-bejnye, még egy lássuk-csak, és aprofesszor elhasalt a vizsgán ...Újabb dallam dördül elő a hangszóróból, recsegős, harmonikás. McMurphy fölnéz, éshangosabban fújja, hogy el ne vesszen a zajban.- Hűha, hűha, na mindegy, majd legközelebb, most már mindegy, vagy szar, vagykalaposinas ... itt ugrik!így megy fél tízig, lámpaoltásig.

Elnéztem volna McMurphyt akár egész éjjel a kártyaasz talnál, ahogy ott osztja őket, éslukat beszél a hasukba köz ben, egészen odáig, hogy már állnának föl, akkor aztán el-veszt egy-két bulit, hogy a bizalom visszaálljon, s osztja őket tovább. Egyszercigarettaszünetet tartott, hátrabillent a szék kel, a két kezét a tarkójára kulcsolta, és ígyoktatta a társa ságot: - Aki igazi nagyfejű sipista akar lenni, annak azt kell nézni, hogy averéb mit szeretne, és azzal kell etetni őtet. Ezt már akkor kitanultam, amikor egyszezont ledolgoztam a szerencsekerék mellett a mutatványosoknál. Már a szemé vel azember a palit kitapogatja, ahogy jön oda, és azt mondja magában: „Na, ez az a veréb,amelyik erős akar lenni." Úgyhogy valahányszor dühös szemeket mereszt az emberre,mert megint lefagyott, olyankor az embernek meg kell játszani, hogy cidrizik, és nagybocsánatkérés, minden: „Ne tessék zokon venni, kéremszeretettel. A következő me netdíjmentes, kéremszeretettel." Úgyhogy mind a ketten jól járjunk: enyém a lé, övé az erő.Előrebillenik, a szék első két lába nagy koppanással ér földet. Fölveszi az osztását, ahüvelykujját átfuttatja a lapo kon, a csomó szélét megkoppintja az asztal lapján, aztán akét ujját megnyálazza.- Itt meg éppenséggel úgy látom, hogy nektek az kell, hogy sok legyen bedobva.Tessék, tíz csomag a következő osztásra. Hűha, ugrik egy, mondjuk egy jöhet, egycsolnakos . . .Azzal hátraveti a fejét, és nagyot nevet, amint a többiek nagy sietve rakosgatják ki atétet.Ez a nevetés visszhangzik a Nappaliban egész este. Foly ton tréfál és beszél nekik, éspróbálja rávenni őket, hogy vele nevessenek. De a társaság fél fölengedni is - már olyanrégóta vannak befagyva. Erre aztán megunja, és nekiül ko molyan játszani. Egy-két bulitrávernek, de aztán amit el nyertek tőle, tízszeresen visszanyeri, úgyhogy mind a két ke-zétől halomban áll a cigaretta.Valamivel fél tíz előtt elereszti kezét-lábát, hadd nyerje nek, és szedik is vissza, olyangyorsan, hogy már nem is em lékeznek, hogy volt, mikor rájuk járt a rúd. Végén az utolsópár cigarettát is szétosztja, leteszi a kártyát az asztalra, só hajtva hátradől, megemelinti

a sapkája ellenzőjét, azzal vége a játéknak.- Hiába, mindig mondom, nincs a szerencse a gallérunk hoz varrva. - Bánatosan ingatjaa fejét. - Nem is tudom . . . Huszonegy éves koromban még azt mondták rám, első fló-tás vagyok, de ilyen dörzsölt gyerekekkel, mint tik, csak megbukni lehet. Nem tudom,hogyan cinkeltek, hogyan nem, de nekem előre szorul a zabszem, hogy holnap komolypénz ben kell leülni veletek.Nem mintha elhinné, hogy ilyenekkel falhoz állít valakit. Egyszerűen nyerni hagyta őket.Aki csak figyelte a játékot, tudja. A kártyások is az asztalnál. Közbe nincs egy se köz tük,amelyik ne széles vigyorral rakosgatná a nyereményét - pedig nem is McMurphytőlnyerték el a cigarettát, ha nem a magukét nyerték vissza -, mert mind azt hiszi, nálakitanultabb hamiskártyás nem élt még a Mississippi mentében.A dagadt fekete meg egy másik, egy Geever nevezetű, kizavar minket a Nappaliból, skezdik oltani a lámpát a láncon hordott kiskulcsukkal. Ahogy az osztályon sötétül elfele,úgy fényesedik, úgy nő a kis anyajegyes nővér szeme szike. Kinn az üvegkalickaajtajában osztja az éjjeli pirulá kat a sort álló betegeknek, s látszik, hogy elég neki észbetartani, kit mivel mérgezzen éjszakára. Azt se nagyon nézi, hova önti a vizet. Szűköl,hogy az a rettenetes ember, a ször nyű sapkában, a sebhelyeivel megy-megy feléje. Márazóta figyeli, hogy a kártyaasztaltól fölállt, és a göbös ujjai közt csavargatja a vörösszőrmókot, ami a rabgazdasági ingje hasítékából kifele igyekszik a torkának, ésénnekem az a gyanúm - mert igen farol, látom, befele az üvegkalickába szegénykém,amint McMurphy odaér -, hogy alighanem a Főnéni már ráijesztett. („Ja, még valami,hogy el ne felejt sem, mielőtt átadom az osztályt, Miss Pilbow. Az az új em ber ott, az akalózbarkós, ott, azokkal a feltűnő faciális lacerációkkal... élek a gyanúpörrel, hogyszatír.")McMurphy is látja, milyen ijedten mered rá a kisnővér, azért amikor odaér, bedugja afejét az üvegkalickába, s egy nagy barátságos vigyort megereszt, hogy meglegyen abemu tatkozás. Ettől meg éppen annyira megzavarodik, hogy a lá bára ejti avizeskancsót. Fölsikolt, fél lábon ugrál, a pirula meg, amit nekem akarna a kezembeadni, kipattanik a kis papírpohárkából, s be egyenesen az egyenruhájába, ahol azanyajegy elindul, és csorran le, mint a vörös bor, a mély völgyhajlatnak.- Hadd segítsek, kisasszony.S a nyersvörös, tetovált, sebhelyes kéz benyúl a kalicka ajtaján.- Ne mozduljon! Két ápoló van itt velem!Szeme villan a feketék után, de azok most éppen az Idül teket kötözik az ágyukhoz,nincsenek kéznél. McMurphy vi gyorogva kifordítja a tenyerét, hogy lássék, nincsenbenne kés. A kisnővér csak a viaszos simaságot meg a bütyköket látja.- Nem akarok én semmi mást, kisasszony, csak.. .- Ne mozduljon! Betegeknek tilos a belép ... Jaj, hagy jon, én katolikus vagyok! - Azzalkirántja az aranykereszt jét a kebléből, s a lánc az elveszett tablettát is kiparittyázza!McMurphy tenyere az orra előtt csappan. A kisnővér föl sikolt, a keresztet a szájábakapja, és szorosra zárja a sze mét, mintha a halálos ütést várná, és áll falfehéren, csakaz anyajegy válik rajta mind sötétebbre, szederjesebbre, mint ha az összes vére atestéből odatódulna. Mikor végre ki meri nyitni a szemét megint, ott van előtte a bütyköstenyér, s a közepében a kis vörös kapszula.- ... csak a vizes kantát akartam volna fölvenni. - S a másik kezében a kancsót mutatja.

A szusz sípolva tör ki a kisnővérből. Aztán átveszi McMurphytől a kancsót. - Köszönöm.Jó éjszakát, jó éjsza kát - mondja, s a következő előtt becsukja az ajtót. Ma éjszakáranincs több pirula.A hálóban McMurphy odaveti a pirulát az ágyamra. -A bolhapohár nem kell, főnök?Rázom a fejemet a pirula láttán, erre McMurphy úgy le pöccinti az ágyról, mintha valamibogár mászna rajta. Még kacsázik is a padlón. Látom, hogy McMurphyn az alsónadrágfekete szaténból van, és vörös szemű óriás fehér bálnák úszkálnak rajta. Elvigyorodik,amikor észreveszi, hogy megnézem. - Oregonban kaptam, főnököm, egyirodalomtagozatos iskolás lánytól. - Beleakasztja a hüvelykujját a korcába, és csappantegyet a gumipántján. - Azzal adta oda, hogy én szimbólium vagyok az életébe.Karja-nyaka-arca napsütéstől cserzett, és vörhenyes szőr fedi. A két hatalmas vállántetoválás: egyik felől CSÓKOS TENGERÉSZEK felirat alatt egy vörös szemű, vörösszarvú ördög M-1-es karabéllyal, a másikon egy osztás pó ker, legyezőbe fogva, csupaász és nyolcas. McMurphy összegöngyölíti a ruháit, és leteszi az ágyam mellett álló éj-jeliszekrényre, azzal nekiáll a párnáját püfölni. A mellettem való ágyat kapta meg.Bebújik a takaró alá, aztán mondja nekem is, hogy jobb lesz, ha elteszem magamholnapra, mert itt jön az egyik fe kete, oltja ránk a villanyt. Körülnézek, és csakugyan jöna Geever nevezetű, úgyhogy rúgom le a cipőmet, és éppen ágyban is vagyok, mireodaérne s kötné át az ágyamon a lepedőt. Amikor velem végez, még egyszer körülnéza háló ban, röhög, és eloltja a lámpákat.Sötét lesz, csak a nővérek üvegkalickajából árad be a vi lágosság fehér pora. Éppenhogy a körvonalait látom Murphynek mellettem - mélyen, egyenletesen lélegzik,emelkedik-süllyed vele a takaró. Aztán lassul a lélegzése, s már azt hiszem, elaludt,mikor halk torokhangot hallok a takaró alól, mintha ló nyerítene. Ébren van mégis.Valamin mulat magában.Végre elhagyja a nevetést. - Hallod-e, főnök - súgja oda -, igen megugrottal te, amikorszóltam, hogy jön a fe kete. Talán rosszul informáltak, hogy süket vagy.

*

Hosszú, hosszú ideje fekszek le először, hogy nem vettem be a kis vörös kapszulát (hapróbálok elbújni előle, a kis anyajegyes utánam zavarja a Geever nevezetűt, hogy tart-son sarokban a zseblámpájával, amíg az inekcióstűt elő nem készíti), ezért alvástszínlelek, mikor a fekete jön el mellet tem a zseblámpájával.Az nem úgy van, hogy az ember csak elalszik, akkor is. ha beveszi a piros pirulát.Inkább megbénul az ember, és nem bír egész éjjel fölébredni, akár ágyút sütögethetneka füle mellett. Épp ez az, amiért a pirulákat nekem adják. A régi helyünkön mégrendesen fölébredtem, és kifigyeltem őket, miféle iszonyúságokat művelnek akörülöttem alvó kollégákkal.Lapulok, és lassítok a lélegzésemen, és lesem, hátha lesz valami. Olyan sötét van,hogy a kanál megállna benne, és hallom, hogy jönnek-mennek a gumicipőjükben -egyszer-kétszer bekukkantanak a hálóba, és végigpásztázzák zseb lámpával a terepet.Lehunyt szemmel virrasztok. Vonítást hallok föntről a Dühöngőből - hij! ihijj! jihihijj! -,mintha drótokat kapcsoltak volna valakire, hogy jelzéseket fogja nak vele.- Egy üveg sörrel asszem kurtíthatnánk az éjszakán -súgja oda, hallom, az egyik feketea másiknak. A gumici pők elnyiszorognak a nővérkalicka felé. Ott a hűtőszekrény - Inna

egy üveg sört maga is, anyajegyecském? Kurtítsunk az éjszakán!Fönn elhallgat a vonítás. A falba épített berendezések jaja is elhalkul, csöndbe fullad.Nincs egy hang az egész kórházban, csak valami párnákba ágyazott tompa moraj azépület gyomrában, még soha nem lettem rá figyelmes, olyan féle zaj, amit éjszaka hallaz ember fönn, ha fönn áll egy vízi erőmű fokán. Irgalmatlan hatalmak félálma.A dagadt fekete kinn áll a folyosón, innen látom, néz kö rül és vihog. Aztán elindul a hálóajtaja felé, a vizes szürke tenyerét a hónaljába törölgeti. A nővérkalicka fénye akko ráranagyítja az árnyékát itt a háló falán, mint egy elefántnak, de ahogy jön közelebb sbenéz, az árnyék kisebbedik. Megint fölvihog, kinyitja a biztosíték szekrényét az ajtómel lett, s belenyúl. - Aludjatok csak, bogaraim, úgy is kell.Megcsavar egy bütyköt, és a padló megindul, csúszik le fele, otthagyja a feketét azajtóban, süllyed le, mint a teherfölvonó a gabonasilóban, az épület gyomrába!És semmi más nem mozog, csak a padló, ahogy az ajtó, a falak, az ablakok mentébensiklunk sebesen - ágyak, min den jön. A gép - alighanem valami fogas szerkezet az aknanégy sarkában - olajozottan működik, nesztelen, akár a ha lál. Mást nem is hallok, csaka kollégák horkolását, és a moraj erősödik, ahogy süllyedünk. A háló ajtaján beszüremlőfény már vagy száz méterre fölöttünk van az aknában, csak csöpp pont, ahonnét afénypor szétszóródik és halványul mindegyre, amíg egyszer csak föntről messzirőlsikoly nem visszhangzik az akna hosszában - Ne mozduljon! -, s azzal kialszik avilágosság egészen.A padló puhán megfeneklik a vaksötétben, és a lepedő majd kiszorítja a szuszt belőlem.Ahogy lazítanám, a padló megindul alattam, és egy nekirugaszkodással előregördül.Valami görgők lehetnek alattunk, csak nem hallom. Nem hallom most már a többieklélegzetét se, s akkor tűnik föl csak, hogy azért, mert ebben a morajlásban már semmitnem hallani. Belekerültünk a legközepébe. Tépkedem ezt a ro hadtt lepedőt, és máréppen lazulna, mikor a falak fogják és mgemelkednek. Ménkű nagy terem nyílikkörülöttünk, gépek nyúlnak a végtelenségbe, ezerszám futkosnak az izzadó,félmeztelen emberek köztük meg fönn mindenféle kémény járdákon, s az arcukkísértetiesen semmitmondó a száz világító kemencetorok fényében.Az egész, legalábbis amit látok belőle, pontosan olyan, mint a hangja volt - mint egy vízierőmű belseje. Vaskos rézcsövek tűnnek el a magasságokban. Vezetékek visznekmessze transzformátorokhoz. Zsír és pernye rakódik mindenre, csatlakozásokat,motorokat, dinamókat vörösre és szénnfeketére fog be.A munkások egyazon hosszú léptű, könnyed vágtában vannak, senki nem töri a nyakát.Egyik megáll egy pilla natra, megcsavar egy tárcsát, megnyom egy gombot, meg emelegy kapcsolókart, s a fél arca fehéren villanik, ahogy a kapcsoló szikrát vet - de márnyargal is tovább, föl a vas lépcsőkön, végig a recés vaslemezből készült járdán. Olyansimán suttyannak el egymás mellett, hogy az iszamos bőrük találkozása olyan, de méghallani is, mint amikor a lazac fölcsap a víztükrön - újra megáll az egyik, a kapcsolószikrát vet rá, áll tovább. Hol itt, hol ott lobbanik a szikra, látni nem is mindig lehet, csakannyi, mintha a sötétben ezeket a viaszarcokat villanófénnyel kapnák le.Az egyik munkás szeme egyszer csak lecsukódik loholtában, és ott esik össze afolyosón. Két kollégája, ahogy odaér, elkapja, folytatják vele útjukat, s amint elmennekaz egyik kemence mellett, a száján szépen besegítik. A kemencéből tűzgolyó tör elő, ésmillió cső ropogását hallom, mintha szá raz makktokokkal teleszórt mezőn mennék. Aropogást el nyelik a többi gépek. Belevész a csengésbe, a kurrogásba.

Ütem van benne, a mennydörgés lüktetése.A háló ajtaja is egyszer csak leérkezik az aknába - vagyis az ajtó kerete csak, és rögtönlátom, mi célt szolgál: afféle hídlás, amilyet vágóhidakon látni, arra kötik föl a levágottállatokat, s lenn keréken és sínen mozog, úgy tolják a hűtő ből a henteshez, hogy nekelljen sokat cipekedni. Két ele gáns pofa felgyűrt ujjú fehér ingben, vékony feketeszalag nyakkendővel kihajolva állnak fölöttünk a vasjárdán, és nagy hadonászvabeszélgetnek egymással, a hosszú szipkájuk végén a cigaretta parázsköröket ír le asötétben. Beszélnek, annyit hallani, de hogy mit, azt éppen nem ebben az üte meszajgásban. Az egyik csettint az ujjával, s az a munkás, amelyik a legközelebb loholakkor, éles kanyart tesz, és melléje vágódik. A cipőfűző-nyakkendős lemutat az egyikágyra a cigarettaszipkájával. A munkás leszalad a csigalép csőn a mi szintünkre, és egypillanatra eltűnik a szemem elől a krumpliverem nagyságú transzformátorok közt.Amikor újra megjelenik, egy horognál fogva húzza a ke réken gördülő hídlást. Hatalmasléptekkel megy el az ágyam mellett, s valahonnét egy kemence okádó fénye esik ajóvágású, semmitmondó, viaszkosan vadállati arcára. Milliószám láttam már ilyenarcokat.Odamegy az öreg Tengőnek az ágyához, a Pottyantóéhoz, látom már, és a sarkánálfogva fél kézzel kiemeli az öreget, mintha nem nyomna többet pár kilónál, és a másikkezével átfűzi a horgot a sarkánál fölhúzódó inán, úgyhogy az öreg ott lóg fejjel lefele - apenészes arca földagad, szemei a ret tegéstől kiguvadnak. A karjával hadakszik, s aszabadon maradt lábával kaszál annyira, hogy a nyakába csúszik a pizsamakabátja. Amunkás elkapja, s rácsavarja a fejére, s égy húzza, mint egy tarisznyát a horoggal mega hídlással oda a vasjárda alá, ahol fönn a két cipőfűző-nyakkendős beszél. Az egyik azövére húzott táskából szikét húz elő. A fémnyelére hosszú lánc van forrasztva. Lelógatjaa mun kásnak, a lánc másik végét ráköti a járda korlátjára, nehogy a munkás meglépjena fegyverrel.A munkás egyetlen lendülettel fölmetszi az öreg Pottyantó hasát, úgyhogy nem ishadakszik többet. Azt várom, hogy rosszul legyek, de se vér, se belsőségek nem jönnekbelőle - csak rozsda és hamu, és itt-ott egy darab drót, egy üveg cserép. A munkástérdig valamiben áll mellette, azt hiszem, salakban.Egy kemence szája megint nagy lánggal elnyel valakit valahol.Eszembe ötlik, hogy föl kellene ugrani talán, ébreszteni föl McMurphyt, Hardingot és akitcsak bírok, de aztán rá jövök, hogy nem volna haszna. Ha megráznék valakit, csak rámrivallna, hogy mi az, te tökéletlen, már megint minyavalya bajod van? Még talánsegítene is az egyik munkásnak az inamon átfűzni azt a horgot, hogy azt mondja, úgyiskíváncsi voltam, mi lehet a belsejébe egy indiánnak. A ködgép vészes, hideg sípolását hallom, és az első ködgomolyagok McMurphy ágyaalól törnek elő. Remélem, van annyi esze, hogy a ködben megbújhatik.Aztán nagyon ismerős hülye csivitelést hallok, és megfordulok valamennyire, éppenhogy csak lássam, mi az. Hát a vöröskeresztes nőce, a szőke Gwendolin, akinek ahaján mindig vitatkoznak a betegek, hogy festett-e vagy valódi. „Szerintem mégiscsakbarna" - köti az ebet a karóhoz az egyik. „Én meg azt mondom, igazi szőke. Miért,hallottál te már olyan tisztességes zsidólányról, amelyik szőkítette volna a haját?"„Nana. De te viszont hallottál-e már olyan szőkéről, amelyiknek sötétbarna bajsza nől?"Az első vállat von és rábólint: „Hát ez fogas kérdés."Most aztán szűzanyameztelen, csak egy kis fehér kötényke van rajta, a zsebén

vöröskereszt, és fodorral van körülszeg ve. Egyszer s mindenkorra el is döntöm - amadzagja eltű nik a hasa zsírredői közt, és elöl jól fölhúzza neki -, hogy igenis barna.A kötőjéről egy pár összezsugorodott mütyür lóg le, mint a skalpok, a bozontjuknálfogva.Kis jegyzőkönyv van nála és gyöngyházzal kirakott töltő ceruza. Folyton jegyzi, amikínkeserv zajlik körülötte, mert humoros regényt tervez. Egy fürt tanárnő meg főiskoláslány lóg rajta, kék kötényben vannak, s a hajukban csavaró. A zsidóasszony előadásttart nekik, ahogy viszi őket körbe.Megáll, abbahagyja, mert valami mulatságos dolog jut az eszébe, a regénybe való, ésjegyzi vihogva. Amíg jegyez, az egyik bámész hallgatója meglátja a sarkánál fogva lógóki belezett öreg Tengőt. A vöröskeresztes is megfordul, meg pillantja ő is a hullát, ésrohan oda, megtépázgatja a leha nyatlott kezét. A főiskolás lány óvatosan előrehajlik,átszel lemült figyelem van az arcán.- Ugye mondom! Ugye mondom! - A zsidóasszony lel kesen forgatja a barna szemét, ésrácsap a leány csupasz fe nekére. - Mondom én! Csoda muris, szívecském, csoda mu-ris!Elindul vissza a gépek közt, és megint belemelegszik az előadásába. Aztán megáll, s ahomlokára üt - Istenkém, milyen szórakozott vagyok! -, azzal visszaszalad az öregTengőhöz, letépi róla a trófeát, s a kötényére erősíti.Mindenfele borzalmas dolgok történnek, olyan fejreejtett rémes hülyeségek, hogy sírnikár miatta, de nevetni se lehet, mert igaz - még szerencse, hogy a köd egyre sűrűbb,nem kell már néznem. Es valaki a karomat rángatja. Tudom, mi lesz: ez a valakikirángat a ködből, és megint fönn vagyunk az osztályon, és semmi jele nem marad, miment itt éjjel, és ha netántán el találnám mondani valakinek, azt mondaná rá, hogy mármegint lidércem volt, ilyen géptermek, mint egy erőmű belsejében, nincsenek a mikórházunk alatt, és robotemberek se belezik ki az embert. Viszont ha nem, akkor hogylátni mégis?

Mr. Turkle rángat ki a karomnál fogva a ködből. - Rossz álmunk volt, Bromdenkém -mondja, s rám vigyorog. Ő az az egy szál segédszemélyzet, aki tizenegytől hétigvégigvir rasztja a hosszú éjszakai műszakot: öreg néger, az álmos vigyora ott imbolyog ahosszú rezgő nyaka végén. A szagá ról úgy veszem észre, ivott egy kicsit. - Aludjunkmég egy sort, Bromdenkém.Van olyan éjszaka, hogy meglazítja a keresztkötésemet, ha nagyon vergődők. Vigyázazért, hogy úgy lássék, mintha én lazítottam volna meg, mert ha kitudódna, kirúgnákérte. De így azt hiszik, gondolja magában, hogy én lazítottam meg a kötést. Jóakaratbólteszi, az biztos - de előbb bebiz tosítja magát is.Most nem is oldja el rajtam a lepedőt, csak megy, látom, segíteni két ismeretlenápolónak meg egy fiatal orvosnak -emelik rá az öreg Pottyantót egy hordágyra, és viszikki, le pedővel leborítva. Soha azelőtt életébe nem láttam, hogy ilyen szépen bántak volnavele.

*

Reggelre kelve McMurphy már fönn kukorékol. Mióta a Falramász Jules bácsi itt volt,azóta énelőttem nem kelt fel senki az osztályon. Jules ősz, öreg néger volt, és az volt

neki a ravasz elgondolása, hogy a világot a fekete ápolók éjszaka féloldalra billentik,azért reggel már jókor fölkelt, hogy hát ha egyszer rajtakapja őket. Én is jókor kelek, mertlátni aka rom, miféle gépeket hoznak be az osztályra vagy szerelnek be aborbélyműhelybe, úgyhogy én meg a feketék fönn szo kunk lenni már jó negyedórája,mire a következő beteg föl támad. De máma, mire a szememet kinyitom, már McMur phykinn van a klozetton - és énekel! Énekel, mintha soha jobb dolga nem lett volna! Azerős, tiszta hangja csak úgy verdesi a vasat meg a betont.- „Azt mondja nekem, a két lovad éhes." - Tetszhetik neki a hangja csengése ott kinn aklozetton. - „Vess nekik szénát, és ülj mellém, édes." - Teliveszi a tüdejét, a hangjamegugrik, és megrázza a vezetékeket is a falban. - „Szénád ból nem eszik a lovam, nemé-é-é-é-he-e-e-s." - Az utolsó hangot kitartja, eljátszik vele, leejti, s a végét már üteme-sen, gyorsan fújja: - „Sietős az útja, természetje kényes."Énekel! Megdermed mindenki. Ilyet nem hallottak már évek óta ezen az osztályon. AHevenyek fölkönyökölnek, és pislogva hallgatják. Fölrántják a szemöldöküket, egy másrabámulnak. Hogyhogy a feketék nem forrasztják a tor kára az éneket odakinn? Még sohanem fordult elő, hogy ekkora ricsajt csaphatott volna valamelyikünk. Hogyhogy ezzel azúj fiúval másképp bánnak? Hús és vér ez is, a sor sa, hogy csont és bőr legyen,akárcsak mink, nem igaz? S amíg föl nem fordul, addig neki is csak enni kell, neki iscsak olyan bajai lehetnek az Üzemmel, ő is csak ugyanúgy ráfizethet, mint akárki más,nem?Csakhogy az új fiú más, azt láthatják a Hevenyek is -más, mint aki ebben az utóbbi tízévben idevetődött, más, mint akikkel találkozhattak odakinn. Lehet, ő is ugyanúgyráfizet, de az Üzem gépszíja még nem kapta el.- „Szekerem rakva - énekli -, az ostorom cserdül..."Hogy bír kicsusszanni a markukból? Úgy van talán ő is, mint az öreg Pete - az Üzemnem tudta berántani idejeko rán. Talán vadon nőtt föl, csatangolt összevissza az ország-ban, soha egy városban meg nem maradt pár hónapjánál to vább, még mikor iskolábajárt se, úgyhogy nem bírták rá tenni a kezüket, mert ő csak kártyázott itt egy kicsit, aztánszedte a betyárbútort, majd ott egy kicsit és állt tovább, az Üzemnek nem volt ideje,hogy beleszereljen valamit. Talán ez lehet. Soha nem engedte az Üzemet a közelébe,ahogy azt a feketét se eresztette a közelébe tegnap a hőmérővel, és a mozgó célpontotnehéz eltalálni.Nem pöröl vele a felesége új linóleumért. Vizenyős sze mű rokonok nem lógnak anyakán. Senkire nincs gondja, ettől van neki szabadsága a szélhámoskodáshoz. Saligha nem a feketék is azért nem rontanak be utána a klozettra, mert látják, hogy mégnincs betörve, és még az öreg Pete esetéből tudják, mit meg bír tenni az olyan, akibetörve nincs. Azt is látják, hogy McMurphy jóval erősebb ember, mint Pete, s hacsülökre megy, jó, ha hárman elbírnak vele, de akkor a Főnéninek is kéznél kell lenni atűvel. A Heve nyek egymásra bólintanak: ez a helyzet, gondolják maguk ban, ezért nemforrasztják a feketék az éneket a torkára neki olyan egykettőre, mint ahogy nekünk atorkunkra forrasz tanák.Éppen akkor érek ki a folyosóra, mikor McMurphy jön ki a klozettról. A sapka a fejében,más nem is igen van raj ta, csak a törölköző a dereka körül. A kezében fogkefe. Megáll afolyosón, néz jobbra-balra, közben a nagyujján egyensúlyoz, hogy a hideg kőre nekelljen a talpát letenni. Végre kiszúrja magának a legkisebb feketét, odamegy hozzá, ésbarátságosan a vállára csap, mintha szilvafa ko rukból ismernék egymást.

- Hé, cimbora, van-e itt valahol egy kis fogpaszta, hogy az agyaraimatmegsikálhatnám?A fekete törpe fölveti a fejét, s az orra beleütközik McMurphy ujja bütykébe. Nem tetszikneki, a homlokát ráncolja, és körülnéz, kéznél van-e a másik két fekete, ha szükség talállenni rájuk, aztán fölvilágosítja McMurphyt, hogy a szekrényben, viszont a szekrénytnem nyitják ki há romnegyed hét előtt senkinek. - Ez a házirend - teszi hozzá.- Vagy úgy? És a fogpaszta benne van a szekrényben? Elzárva tartják?- Ügy is van. El van zárva a szekrénybe.A fekete már fordulna vissza, és tisztogatná tovább a fal védő deszkát, de a nagy kéz,akár egy vörös kapocs, úgy szorítja a vállát.- A szekrénybe van elzárva, mi? Ejnye-ejnye! És mégis mit gondolsz, miért lehet az afogpaszta zár alatt? Tán csak nem akkora veszedelem? Hogy meg lehetne valakit mér-gezni vele? Vagy a fejét lehetne szétverni valakinek a tu bussal? Mit gondolsz, mi lehetaz oka, hogy az ilyen ártatlan jószágot elzárva tartják?- A házirend az oka, Mr. McMurphy. - S mikor látja, hogy ez az érv nem veri le a lábárólMcMurphyt, rásandít a vállára nehezedő kézre, és hozzáteszi: - Mi lenne itten, hamindenki akkor állna neki a fogát sikálni, amikor eszébe jut?McMurphy elengedi a vállát neki, és a melle bozótjában kezd bogarászni. Eltöpreng. -Ühüm, ühüm. Már kezdem érteni. Vagyis a házirend az ellen szól, hogy ne mindenkiodaállhasson evés után a fogát mosni.- Hát világos, nem?- Persze. Értek én a szóból. Mert mi volna akkor, ha mindenki fogná, amikor csakkedve szottyanik, s mosná a fogát, igaz?- Hát. Képzelje, mi volna itt. ..- Rossz elképzelni. Volna, aki már fél hétkor odaállna, volna, aki már negyed hétkor, devolna olyan is biztos, aki már hatkor nagyba sikárolná a fogát. Persze. Értem én azelgondolást.Odanéz, látja, hogy a fal mellett állok, s a fekete feje fö lött odakacsint.- Le kell takarítanom ezt a falvédő deszkát, Mr. McMurphy.- Ja? Nem is akarnám tartóztatni. - S egypár lépést hát rál, amint a fekete lehajlik, hogydörgöl tovább. De aztán megint odamegy, s belenéz a bádogdobozba, ami ott áll afekete mellett. - Nicsak - mondja -, mi van ebbe?- Mibe? - néz le a fekete is.- Ebbe a dobozba, Samukám. Mit tartol ebbe a do bozba?- Ebbe? Ez szappanpehely.- Igaz, hogy inkább fogpasztával élek, de ... - belenyúl a fogkeféjével a dobozba,kétszer körbekavar, aztán a do boz szélén leveri róla a fölösleget - de egyszer ez is meg-felel. Köszönöm alássan. A házirendre még később vissza térünk.Azzal megy vissza a klozettra, és fújja tovább, a fogmo sás piszton-aláfestésével.A fekete meg csak bámul utána, a törlőrongy majdhogy ki nem hullik a szürke kezéből.Aztán föleszmél, körülnéz, és meglát engemet, hogy ott állok, és figyelem a cirkuszt.Nem kell sok, odaugrik, megfogja a gatyám korcát, s oda rángat a folyosónak arra aszent helyére, amit tegnap nyal tam föl éppen.- Ezen dolgozzál, itt e, fene a fajtádat! Csináljál vala mit, de ne csak a szemedetmeregesd, mint a búval csinált tehén! Itt e! Itt e!Nekihasalok a fölmosásnak, és háttal fordulok neki, meg ne lássa, hogy rötyögök

magamban. Elönt a jó érzés, hogy McMurphy így fejre állította a feketét. A Papa értettaz ilyesmikhez - fapofával, szétvetett lábbal bámult föl az ég re, amint az államtól jöttek atisztviselők, hogy visszavásá rolják a szerződést, amit velünk kötöttek. „Kanadai récékhúznak - szögezte le, miközbe az államiak a papírjaikat zör gették. - Milyen hónapba isvagyunk most? Júliusba? Pedig ilyenkor... ááá ... ilyenkor nem szoktak húzni. Récéknem. Ha récék, akkor nem kanadaiak."A tisztviselők úgy beszéltek, mint a keletről érkezett tu risták mind, akik azt hiszik, értikaz indiánok esze járását. A Papa, az mintha észre se vette volna. Neki beszélhettek. Őcsak az eget kémlelte. „Húznak a vadrécék, fehérember. Csak az idén. Tavaly se.Azelőtt se meg azelőtt se meg az előtt se."A tisztviselők összenéztek, és a torkukat köszörülték. „Aha. Lehetséges, főnököm. Nade mindegy. Hagyjuk mos tan a récéket. Itt erről a szerződésről volna szó. Ezt az aján-latot, amit hoztunk, érdemes jól meghallgatni, mert magá nak is nagy haszna volnabelőle, de az egész népének is, az egész indián nép élete jobbra fordulna."„... meg azelőtt meg azelőtt meg azelőtt meg azelőtt" - fújta a Papa.Mire az államiak észre tértek, hogy itt ővelük a bolond jukat járatják, addigra már azegész tanács mind, aki ott ült a kunyhónk elejében, s hol rátömött, hol visszadugta apipá ját a gyapjúinge zsebébe, hol meg rágyújtott újból, közben nézték kuncogva aPapát - a végén mindből egyszerre tört ki a gyilkos nagy kacagás.R & J Farkas bácsi már az olda lukat fogták, s a földön fetrengtek. „Most okosabb lettél,fehérember!"Fejre állította őket rendesen. Úgyhogy szépen fogták ma gukat, és szó nélkül, vöröslőnyakkal nekivágtak az útnak, mi meg csak nevettük őket. Néha el is felejtem, milyencso dákat tud tenni a nevetés.

A Főnéni kulcsa a zárban kaparász, de alig nyitja az aj tót, a fekete már ott van, áll egyiklábáról a másikra, mint a kisgyerek, ha pisilni kéredzne. Nem vagyok tőlük messze,McMurphynek a nevét hallom többször is, biztos azt ma gyarázza a fekete, hogyMcMurphy benn a klozetton a fogát mossa - egy szóval nem hozza föl, hogy az egyikTengő meghalt az éjszaka. A két karjával hadonászva magyarázza a Főnéninek, milyenkorán fönn volt McMurphy, mennyire zavarta a munkát, hogy beleszólt a házirendbe, ésnem-e le hetne most mindjárt tenni valamit.A Főnéni csak néz rá merően, amíg a hadonászást el nem hagyja, aztán végigpillant afolyosó hosszán. A végéből idehallik McMurphy harsány énekszava: „Az anyádnak nemtetszek, minden kódisnak szid ... Ilyen kódis át ne lépje a háza küszöbit."A Főnéni arca értetlen először - úgy van vele, mint mink: idő kell neki, amíg rájön, hogyéneket hall.- „Én féket nem tűrök, pénzem van épp, ha kell... És akinek nem tetszek, nem érdekel."Még egy pillanatig hallgatja, meg akar győződni, hogy nem képzelődik, aztán fogja sfölfújja magát. Az orrlika kitágul, ahány lélegzetet csak vesz, attól mind nagyobbra nől,már akkora, amilyennek Taber óta nem láttam. A kö nyökével meg a kezével fújatja fölmagát. Aztán nyiszorgást hallok. Megindult. Nekilapulok a falnak, s ahogy megy elmellettem a fonott kosarával, akkora, mint egy teherautó - és akár a Diesel-motor, sűrűcsíkot húz maga után, és mint a fénylő hűtőt, úgy tolja a mosolyát maga előtt. A forróolajnak meg a gyújtómágnes szikrájának a szagát érzem, ahogy vonul el mellettem, és

minden lépésre nőttön-nől. Le hengerel ez mindent, ami csak az útjába kerül!Rágondolni félek, mi kitelik tőle.Épp amikor a legvarangyosabb a formája, akkor toppanik elébe McMurphy: lép ki aklozettról, pont elejbe, csak a törölközőt tartja a dereka körül és - a Főnéni lába földbegyökerezik! Földbe gyökerezik, és legalább két fejjel össze megy rögtön. Körülbelül atörölközőig zsugorodik, és McMurphy toronymagasból mosolyog le rá. A Főnéni mo-solya lassan oszladozni kezd.- Jó reggelt, Miss Recs-csent! Mi újság kinn a nagyvi lágban?- Itt nem lehet törölközőben rohangászni, hallja!- Nem? - McMurphy lenéz a törölközőnek arra a részére, amelyik a Főnéni szememagasságában van. Vizesen fe szül rajta. - A törölköző is a házirendbe ütközik? Hátakkor úgy látszik, nincs más hátra, mint hogy . . .- Álljon meg! Le ne merészelje tenni! Azonnal menjen vissza a hálóba, és öltözködjékfel tisztességesen!Mint amikor a tanító tolja le a gyereket, úgy hangzik az egész. McMurphy lehorgasztja afejét, és mint egy kisis kolás, amelyiknek éppen görbül le a szája, azt mondja: -Drágaasszonyom, az nem megy. Az éjszaka, amíg aludtam, vaki megcsapta a ruháimat.Hiába, ezen a matracon itt, amit kap az ember, úgy alszik, mint a tej.- Valaki megcsapta?- Megdöntötte. Meglovasította. Megfújta. Mindenesetre elopta - magyarázza McMurphyboldogan. - Úgy eltűnt, kérem, mint a szürke szamár a ködben. - Ez kuncogásra ingerli,úgyhogy kis mezítlábas táncba kezd a Főnéni előtt.- Ellopták a ruháit?- Nagyon úgy néz ki.- De hát... a rabruhát? Kinek kell az?McMurphy abbahagyja a táncot, és megint lehorgasztja afejét. - Én csak annyit tudok,hogy amikor lefeküdtem, ott volt, és amikor fölkeltem, nem volt ott. Hűlt helye volt. Tu-dom én, kérem, hogy nem volt parádés ruha, kopott is volt, foszlott is, és talán szebbetel tud képzelni, akinek otthon százával áll, de ha egyszer az embernek a szemérmét kellelfödnie ...- Azt a ruhát - kap észbe a Főnéni - be is kellett vonnunk. Hanem ma reggel kapott egyzöld kórházi egyenruhát helyette.McMurphy csak a fejét ingatja és sóhajt, de nem néz föl.- Nem. Nem, sajna. Reggelre kelve nekem nem volt másom, csak ez a sapka a fejemenés ...- Williams! - kiált vissza a Főnéni a feketének, amelyik még mindig úgy áll ott azajtóban, mintha a szökést forgatná fejében. - Williams, lenne olyan kedves idefáradni?A fekete odasompolyog, mintha verést várna. - Williams, miért nem utalt ki ennek a betegnek egy rend kórházi ruhát?A fekete megkönnyebbül. Fölegyenesedik, vigyor terül szét a képén, fölemeli szürkekezét, és a folyosó túlsó végébé mutat, a másik két fekete közül a nagyobbikra. - Má maMr. Washington a tiszta ruháknak a felelőse. Nem én.Nem, nem.- Mr. Washington! - A Főnéni hangja a föltörlőfánál fogva odaszegezi a feketét, aholvan, a vödör mellé. - Len ne oly jó idefáradni?Hang nem hallatszik, csak a feltörlőfa dől neki a vödör nek előbb, aztán a falnak. A

fekete megfordul, a folyosó végéből megnézi magának McMurphyt, majd a legkisebbikfeketét, s a Főnénire pattan a szeme. Végül még egyszer jobbra-balra pillant, háthavalaki másnak szólt mégis. - Jöjjön csak ide!A fekete zsebre vágja a kezét, és elindul lötyögve. Min dig ilyen kényelmesen sétál, ésmár látom előre, hogy fogja a Főnéni szeme csonttá dermeszteni és összetörni - gyilkosdühe, amit McMurphy számára gerjesztett, most a folyosó hosszán mind a feketéresugárzik, s mintha jeges szél fújna szembe, lassítja neki a sétáját. Szinte belefekszik, ésa két karját az oldalához szorítja. Hajára, szemöldökére zúzmara ül. Még jobbanbeledől, de a léptei csak lassulnak. Sose ér oda.McMurphy ebben a pillanatban a „Sweet Georgia Brown"-t kezdi fütyülni, és aFőnéni még épp jókor veszi le a szemét a feketéről. Keservesebben fölfúvódik - még ésmég -, sose láttam ilyen dühösnek. A vörösen feszülő arca ledobja a babamosolyt. Hamost látná őtet a többi beteg, McMurphy kezdhetné bezsebelni a pénzét.Két órába tellett, de a fekete végül odaért elébe. A Főnéni még szippant egy nagyot. -Washington, miért nem utalt ki ennek az embernek egy rend zöld ruhát reggel? Nemlátja, hogy nincs rajta más, csak az egy szál törölköző?- Meg a sapkám - teszi hozzá McMurphy suttogóra fogott hangon, és megpöccenti azellenzőjét.- Hallja, Mr. Washington?A nagy fekete a kis feketére néz, amelyik befújta, és kis fekete elkezd izgelődni megint.A nagy csak nézi hosszasan rádiócsőszemével, s a pillantása azt mondja, hogy ezértmég számolunk, aztán McMurphyt méri végig, a súlyos, izmos vállát, a félre-mosolyát, aheget az orrán, a törölközőt szorító kezét, a végén visszanéz a Főnénire.- Azt hiszem ... - kezdi.- Mit hisz? Maga ne higgyen semmit! Maga azonnal ke rít egy rend ruhát, Mr.Washington, vagy a következő két hetetet a Geriátriai Osztályon tölti! Az kell magának.Egy hónap ágytálazás és iszapfürdő, hogy megbecsülje azt a ke vés munkát, amit ez azosztály ád maguknak. Majd a másik osztályon azt hiszi, volna Mr. Bromden, hogy akövet sikálja egész nap? Az is magukra várna. Pontosan azért mentjük föl magukat aházi munka nagyobb része alól, hogy több idejük legyen a betegekkel foglalkozni. Hogyarra legyen gondjuk, ne kelljen itt leplezetlenül parádézniuk! Képzelje ha történetesenvalamelyik fiatalabb nővér érkezik meg korabban, s egy beteget itt lát rohangálni afolyosón egyenruhátlan! Képzelje el!A fekete nem tudja hirtelenében, mit képzeljen, de a fe nyegetést megérti, és eloldalog aruharaktárba, hogy egy rend egyenruhát kerítsen McMurphynek - valószínű, tízszámmal kisebbet -, aztán visszaoldalog, és átnyújtja neki. Pillantásában annyi agyűlölködés, amennyit együtt egy pillantásban még nem láttam. McMurphy minthazavart lenne, nem tudná, hogy vegye át az egyenruhát, amit odanyújtanak mivel azegyik kezében fogkefe van, másikkal a törölközőt szorítja. Utoljára rákacsint a Főnénire,vállat von, lecsavarja magáról a törölközőt, és fölveti a Főnéni vállára, mint egy fogasra,Most látom, hogy a sortja rajta volt mindvégig. Az a gyanúm, hogy a Főnéni még azt isszívesebben látta volna, ha nincs a törölközőnek aláöltözve. Némán, villámló szemmelnézi a sorton fickándozó nagy fehér bálnákat. Ez már több a soknál. Egy hosszú percbebeletelik, amíg annyira összeszedi magát, hogy odafordulhatik a legkisebb feketéhez.Hangján alig bír uralkodni:

- Williams ... ha jól emlékszem ... magának az volt a feladata, hogy a nővérszobaablakát megtisztogassa, mire reggel megérkezem. - Williams, mint egy fekete bogár,zizegve tűnik el. - Maga pedig, Washington... maga pedig. - Washington szinte ügetvissza a vödréhez. A Főnéni körülnéz, ki volna még hátra. Észrevesz engemet, deaddigra már egypár beteg kijön a hálóból, és figyeli ezt a kis összejövetelt itt a folyosón.A Főnéni lehunyja a szemét, és összeszedi magát. Így nem mutatkozhatik előttük, ilyendühtől kirepedő arccal. Látszik, hogy minden erejét össze szedi. Lassan a kis fehér orraalatt megint összelappad a szája, mint amikor a vas már túl van az olvadáson, és egypillanatig mintha túlcsordulna az öntőformán, de aztán visszaszáll bele, megülepszik sfurcsán megszikkad, színét veszti Majd mintha a salakot vetné ki, a nyelve buggyan előa két ajka közül. A szeme is elhűlve, elfénytelenedve nyílik rá me gint a világra, végénnekilendül mégis a jóreggelt-jóreggelt körútnak, mintha mi sem történt volna. Gondolja,talán a betegek olyan álmosak még, hogy észre sem vesznek sem mit.- Jó reggelt, Mr. Sefelt, hogy vannak a fogai? Jó reg gelt, Mr. Fredrickson, hogy szolgáltaz éjszakai nyugalmuk? Maguk Mr. Sefelttel egymás tőszomszédságában alszanak,ugyebár? Egyébként a tudomásomra jutott, hogy a gyógyszerek elosztásábanváltoztatásokat eszközölnek... maga, ugye, Bruce-nak adja át a gyógyszerét, Mr. Sefelt?Még ezt megbeszéljük. Jó reggelt, Billy. Befelé jövet találkoztam az édesanyjával, és alelkemre kötötte, hogy mondjam meg, mennyire gondol magára, és mennyire nemszeretné, ha csalódnia kellene. Jó reggelt, Mr. Harding . .. nini, a körme körül megintvéres a bőrke! Hát már megint rágja?Mielőtt válaszolhatnának, ha volna ugyan mit válaszolniuk, a Főnéni szeme McMurphynállapodik meg, aki még mindig a sortjában áll ott. Harding szeme ráesik a sortra.Elfüttyenti magát.- Maga pedig, Mr. McMurphy - mondja méznél édesebb mosollyal -, ha befejezte kikérialsónadrágjának és férfibájainak bemutatóját, legyen kedves vonuljon vissza a hálóba,és öltse fel egyenruháját.McMurphy megpöccenti a sapkáját a Főnéninek meg a fehérbálnás sortonkuncogó-hüledező betegeknek, és szó nélkül bemegy a hálóba. A Főnéni megfordul, ésa másik irányba indul el, tolja maga előtt a semmitmondó piros mosolyát, de mielőtt azüvegkalickába betérhetne, McMurphy éneke újból végigzeng a folyosón.- „Bevitt a vendégszobába, legyezőjével megcsapo-o-ott"- s hallom a csattanást, ahogy a hasára csap. - „S a mamá-nak odasúgta: »Imádom ezta kártyás csélcsapot.«"Amint a háló kiürül, nekilátok a takarításnak, és McMur phy ágya alatt hajkurászom apormacskákat, mikor olyan szag csapja meg az orromat, amilyet itt a kórházban soseéreztem, ebben a nagy hálóban negyven alvó ember szagainak rengetegében,germicid, cinkkenőcs, lábpúder, húgyszag, öregember piszkának savanyú bűze,szemcsöppszag, alsónadrágok és zoknik sajtjának szaga, s ha a mosodából frissenhozták, keményítőillat, aztán savanykás reggeli szájgőz, ba nánt párolgó gépolaj ésmegpörkölt haj szagának zűrzavarában most érzem először a mezőkporának-piszkának, izzad ságának, munkájának férfias szagát.Reggeli közben be nem áll a szája McMurphynek. Beszél, nevet egyvégtében. A reggelicirkusz után nyilván azt hiszi, könnyű dolga lesz a Főnénivei. Nem veszi észre, hogycsak óvatlan pillanatában kapta el, s ettől a Főnéni még jobban fölövezi magát akövetkező találkozáshoz. - Játssza a bohócot, igyekszik mindenféleképp, hogy a

többieket nevetésre bírja. Bosszantja, úgy látszik, hogy legföljebb ha egy fintort, egykuncogást sikerül kicsalni. Rábök Billy Bibbitre, aki szemben ül vele az asztalnál, éstitkolózó hangon odasúgja neki: - Emlékszel még, öcsém, amikor Seatttle-ben azt a kétmuffot fölszedtük? Azóta se subáztam akkorát!Billy szeme fölakad. Száját kinyitja, de nem jön rajta ki hang. McMurphy Hardinghozfordul:- Soha föl nem szedjük azt a két muffot, ha Billy Bibbit-nek akkora híre nincs a nőknél.Bunkó Bibbitnek akkoriban veszett híre volt. Ezek ketten is simán mentek volna elmel-lettünk, de az egyik visszanéz és megkérdi: „Maga az a hí-res Bunkó Bibbit? Ahuszonnyolc centis Billy?" Billy erre lesüti a fejét, és elpirul, akárcsak most, de márnekünk az üzlet akkor megvolt. Aztán csak arra emlékszek, amikor fől vitték őket ahotelba, hogy a Billy ágyában az elején meg szólal a nő, és azt mondja: „Bibbit úr, éncsalódtam magában. Én azt hallottam, hogy magának hu ... hu ... huha! " Fölröhög, acombjára csapkod, alányúl Billynek az ujjával és megcsiklandozza. Attól féltem Billyt, azoldala kireped a szégyenlős vihogástól.McMurphy ezután megjegyzi, hogy innét ebből a kórház ból más nem is igen hiányzik,mint két ilyen jó muff. Ő még puhább ágyban nem aludt, és tessék, milyen fejedelmiasz talt terítenek. Csak azt nem érti, miért van mindenki annyira elkámpicsorodva, hogyide bezárták.- Nézzetek rám - mondja a kollégának, s a fény felé emeli a poharát -, hat hónapja ez azelső narancslé, amit iszok. Ajha, de jólesett. Tudjátok, mit kaptam én ott reg gelire arabgazdaságban? Hogy ott az embernek mit szol gálnak föl? Körülírni körül lehet, hanemmár nevet találni neki nehezebb. Reggel-délbe-este égett fekete színe volt ne ki, éskrumpli úszott benne, de még azzal együtt leginkább a tetőkenő kátrányra hasonlított.Egy biztos, hogy nem volt narancslé. És most tessék, ide nézzetek: szalonna, pirítóskenyér, vaj, tojás ... a kávéval a kis aranyos még föl is izen nekem a konyháról, hogyfeketén vagy tejjel parancso lom-e ... és ez a nagy pohár hideg narancslé!.. . Nem istudom, mit kellene fizetnetek, hogy elmenjek innét!Mindenről van egy jó szava, és leüzen a konyhába a kis aranyosnak, aki a kávéttöltögeti, hogy föltétlen találkozni akar vele, ha szabadul, és nagyrabecsülését fejezi ki anéger szakács iránt, amiért a legfinomabb lámpázott tojást küldi föl. A kukoricapehelymellé banánt kapunk, és McMurphy, mikor egy fürtöt elvisz, biztatja a fölszolgálófeketét, hogy majd csór neki is, mert szomorú, hogy ilyen rossz bőrben van - a feketepedig pislant egy laposat az üvegkalicka felé és azt mondja, neki nem szabad abetegekkel együtt ét kezni.- A házirendbe ütközik?- Az az.- Ejnye - mondja McMurphy, és ott a fekete orra alatt rögtön lehánt három banánt, ésegymás után bekebelezi. Aztán lelkére köti a feketének, hogy Samukám, ha véletlenegyet mégis meg akarnál menteni, csak fordulj hozzám bizalommal.Mikor aztán az utolsó banánt is eltünteti, a hasára csap föláll, és nekiindul az ajtónak. Anagydarab fekete az útját állja, és közli vele, hogy a házirend szerint a betegek csak félnyolckor hagyhatják el az étkezőhelyiséget. McMurpy úgy bámul rá, mint aki nem hisz afülének. Aztán megfordul, és Hardingra néz. Harding bólint, erre McMurphy vál lat ránt,és visszasétál az asztalhoz. - Az istennek nem akar nák a házirendbe ütközni. Az étkezővégében az óra egynegyed nyolcat mutat, s azt hazudja ezzel, hogy még csak

egynegyed órája ülünk itt, mikor mindenki tudja, hogy legkevesebb egy órája már. Be-fejzték az evést, és figyelik a nagymutatót, mikor mászik már el a félig. A feketékelszedik a Tengők maszatos tál cáit, és kigördítik a két öreget csutakolásra. A társaságfele karjára hajtja a fejét, és szundít egyet, amíg a feketék visszatérnek. Se kártya, seképeslapok, se képrejtvények, tenni nincs mit. Szundítani lehet, vagy a nagymutatótfigyelni. Ezt nem McMurphynek találták ki, neki valami mulatság kell. Vagy két percigtologálja kanalával a morzsákat a tányérja körül, és új izgalmakra készül. Hüvelykujjátbeleakasztja a nadrágzsebébe, hátrabillen a széken, és összehúzott fél sze mévelméregeti az óra számlapját. Aztán az orrát dörgöli. - Tisztára olyan az a számlap ott fönn, mint a céltáblák, amiket Fort Rileyben elébünkszoktak tenni. Akkor kaptam az első kitüntetésemet a kitűnő céllövői teljesítményért.Sas-szem Murphy. Nem akar valaki letenni egy dollárt, hogy ezt a darab vajatbelelövöm a számlap közepébe, vagy ha nem is pont, legalább a számlapot eltalálom?Három fogadót kerít, aztán fogja a darab vajat, ráteszi a kés hegyére, és megpöndíti. Jókét arasszal melléje talál, és mindenki piszkálja, hogy bal fele hord neki a vaja, amíg apénzt ki nem köhögi. Csak akkor van vége a piszkálódásnak, hogy nem-e véletlen vaksasról nevezték el, mikor a kis fekete visszajön a Tengők csutakolásából. Akkormindenki lesüti a szemét, és a tányérját bámulja csöndben. A fekete megszimatolvalamit, bár nem tudja pontosan, mit. Soha nem is jött volna rá, mi történt, ha az öregMatterson ezredes körül nem néz, és ki nem szúrja a vajat a falon, amitől aztáncsikorogva fordul egyet az esze kereke, és nagy körül-ményesen elmagyarázza nekünk,mi értelmet olvas ki ebből a tüneményből: - A vaj az, kér-em ... a repub-liká-nus párt... A fekete oda néz, ahová az ezredes mutat, s látja, hogy egy darab vaj csúszik le a falról,és csiganyomot hagy, szép sárgát. Fölpislog rá, de nem szól egy szót se, még körül senéz, hogy ki volt, ki pöccintette föl oda.McMurphy bökdösi a Hevenyeket, és sugdos nekik vala mit. Egy pillanat, ésrábólintanak. McMurphy letesz három dollárt az asztalra, és hátradől. A betegek mindmegfordul nak, és figyelik a vajat, amint nekiindul, megállapodik, erőt gyűjt, s megintnekilódul, és húzza fényes csíkját a falon. Néma csönd. A pillantások a vajról az óráravillannak s vissza megint. Ilyenkor látni lehet, ahogy mozog a nagy mutató.A vaj mintegy fél perccel fél nyolc előtt ér földet. McMurphy mind visszanyerte a pénzét.A fekete föleszmél, lekapja szemét a falon húzódó fényes csíkról, és azt mondja,indulhatunk. McMurphy kisétál az étkezőből. Összehajtva zsebre teszi a pénzt, aztán akarját átveti a fekete vállán, és támaszkodik is rá, viszi is, végig a folyosón, a Nappaliba.- Látod, a nap már magasan jár az égen, Samukám, és én még épp hogy csak a vízfölött tar tom magamat. Ez nem mehet így tovább. Rá kell hajtani, hiába. Ha mostmegfúrod nekem azt a zárat, ami alatt a kár tyát, a fogkrémet és a többi mindenttartjátok, akkor hama rosan hallani fogod a nevemet a himnusszal a hangszórón.

Rá is hajt. Rablóultiosztással telik a délelőtt. Inkább hozomra játszanak, mintcigarettára. McMurphy kétszer-há romszor is odább állítja a kártyaasztalt, hogy ahangszórót ne lehessen annyira hallani. Látszik, hogy az idegeire megy neki. Végénfogja s odamegy a Nővérkalickához, és addig zörög az üvegtáblán, amíg a Főnénimegpördül a forgószé kével és ajtót nyit, akkor megkérdi, nem-e lehetne ezt a pokoliricsajt egy időre leállítani. A Főnéni nyugodtabb, mint valaha, fölségesen trónol a

kalickájában, nincs az a pogány meztelenkedés, ami a sodrából kihozná. A mosolyaszilárd és határozott. Szemét lehunyja, úgy rázza meg a fejét, és kedvesen nemetmond.- Akkor levenni legalább nem lehetne egy kicsit a hangot? Muszáj az egész Oregonállamnak naphosszat hallgatni, hogy Lawrence Welk a Tea For Two-t játssza óránkéntháromszor? Ha annyira le lehetne csavarni, hogy üvöltve lehetente hallani a licitet, márakkor egy tisztességes pókerjátsz mának neki lehetne kezdeni... - Hallotta, Mr. McMurphy, hogy a hazárdjáték kórházunk házirendjébe ütközik.- Nem bánom, akkor annyira halkítsák le, hogy gyufaszálba vagy nadrággombalehessen játszani... csak minden esetre halkítsanak rajta!- Mr. McMurphy - mondja a Főnéni, és vár, amíg a nyugodt tanítónénis hangjánakmegvan a foganatja, mert annyit lát, hogy minden Heveny odafigyel -, tudja, mitgondolok én magáról? Azt, hogy maga nagyon önző. Nem vette még észre, hogymások is vannak itt, nemcsak maga? Vannak itt öregek, akik nem hallhatnák a zenét,ha halkabban szólna.. . idős emberek, olvasni, rejtvényt fejteni nem tudnak, sem pedigkártyázni a mások cigarettájába. Az ilyen idős embereknek, mint Matterson vagyKittiing, más szórakozásuk sincs, mint a zene, amit a hangszórón át hallanak. Maga eztis elvenné tőlük. Mi szívesen halljuk a javaslatokat, kívánságokat, viszont aztszeretnénk, ha megfontolnák, vajon javára van-e mindenkinek, mielőtt előterjesztik.McMurphy megfordul, odanéz az Idültekre, és belátja, hogy a Főnéninek van némiigazsága. Leveszi a sapkáját, beletúr a sörényébe, végül visszafordul a Főnénihez.Tudja ő is, hogy a Hevenyek minden szóra figyelnek.- Igaz ... ez eszembe se jutott.- Gondoltam.McMurphy megbirizgálja azt a vörös szőrpamacsot, ami a zöld egyenruhája nyakából iskibukik. - Hát ahhoz mit szólna - jut eszébe -, ha máshova költöznénk át akártyaasztallal? Mondjuk oda, ahova az asztalokat be szokták rámolni, mikor a gyűlésvan? Másra azt a szobát úgyse használják egész nap. Ki lehetne nyitni, a kártyásokmehetnének be oda, az öregek meg maradhatnának itt, és hallgathat nák a zenét...mindenki jól jár.A Főnéni mosolyogva lehunyja a szemét, és ismét nemet int. - Javaslatáttermészetesen szélesebb körben is megvi tathatjuk majd, azonban tartok tőle, kollégáimvéleménye az enyémmel megegyező lesz abban, hogy két napközi helyiségellenőrzéséhez nem áll személyzet a rendelkezésünkre. Ehhez nem vagyunk elegen.Egyébként megtisztelne, ha nem dőlne neki az üvegtáblának. A keze zsírmaszatot hagyaz üvegen, amivel másoknak okoz ismét külön munkát.McMurphy elkapja a kezét, és látom rajta, hogy nagyon mondana valamit, de aztánelharapja. Mondanivalója nem lehet, legföljebb ordítanivalója. Arca is, nyaka isbelevörösödik az erőfeszítésbe, hogy úrrá lehessen indulatán - akár csak a Főnéni mareggel -, aztán bocsánatot kér a zavar gásért, és megy vissza a kártyaasztalhoz.Az osztályon mindenki érzi, hogy elkezdődött.Tizenegykor az orvos benéz a Nappali ajtaján, és McMurphyt szólítja az irodába. - Újbetegeinkkel ittlétük második; napján el szoktam beszélgetni - magyarázza.McMurphy leteríti a kártyáját, és odamegy hozzá. Az orvos érdeklődik, hogy töltötte azéjszakát. McMurphy dünnyög valamit.- Milyen elgondolkodó ma, Mr. McMurphy.

- Nálam gyakran előfordul - mondja rá McMurphy, megy az orvossal ki a folyosóra. Mirevisszajönnek - talán napok is elteltek közben -, széles mosoly van mind a kettőjükarcán, valaminek nagyon örülhetnek. Az orvos könnyeket törül le a szemüvegéről,könnyen lehet, hogy nevetett McMurphy is nagyobb hanggal van és jobb kedvű, mintvalaha. Nem lankad az ebéd közben sem, és egy órakor ő foglalja el a helyét elsőnek agyűlésen. Ül a sarokban, és a kék szeme pajkosan villog.A Főnéni egy fészekalja tanulónővérrel és teli kosár jegy zettel jön be a Nappaliba.Fölveszi az osztályosnaplót asztalról, és összevont szemöldökkel néz bele (ma senkiegész nap nem fújt be senkit), aztán elfoglalja helyét az ajtó mellett. Iratgyűjtőket emelki a kosarából, az ölébe rakja, és egy darabig keresgél köztük, amíg megtaláljaHardingét.- Ha emlékezetem nem csal, tegnap egy jó lépéssel közelebb jutottunk Mr. Hardingproblémájának megoldásához...- Egy pillanat... mielőtt ebbe a kérdésbe beleereszkednénk - szól közbe az orvos -,szeretnék megemlíteni vala mit, ha lehet. Mr. McMurphyvel beszélgettem az irodámbanma délelőtt. Beszélgettünk, emlékeztünk a régi jó idők re. Kiderült tudniillik, hogy közösemlékeink vannak Mr. McMurphyvel... egy középiskolába jártunk valamikor.A nővérek összenéznek, nem értik, mi bújt ebbe. A betegek McMurphyre pillantgatnakhátra, aki csak ül hátul a sarokban, és vigyorogva várja, mi következik. Még bólogat is.- Bizony, egyazon középiskolába jártunk. S ahogy az emlékeinket rakosgattuk,valahogy az iskolai karneválokra terelődött a szó, milyen óriási zajos ünnepségek isvoltak. Lampionok, selyemszalagok, tombola, játék ... ez számított a legnagyobbeseménynek minden évben. Én voltam . . . nint ezt Mr. McMurphynek is megemlítettem... én voltam ezeknek a karneváloknak a főmozgatója, mind alsós, mind felsőskoromban ... Boldog évek, istenem ...A Nappaliban a légydöngést hallani lehet. A doki felüti a fejét, s szétnéz, nem csinál-ebolondot magából. Ha a Főnéni szeméből olvasna, kétsége nem lehetne - csakhogy nincs rajta a szemüveg, nem tudja elkapni a pillantását.- Elég az hozzá.. . hogy a szép napokra való érzékeny visszaemlékezésekkel neuntassam önöket tovább .. . mikor a beszélgetésben idáig jutottunk Mr. McMurphyvel,gondolkodóba estünk, mi lenne vajon itt az osztályon a betegek véleménye egy ilyenkarneválról?Most fölteszi a szemüvegét, s úgy néz körül. Senki nem repes a boldogságtól.Néhányan emlékszünk még, mi lett annak a karneválnak a sorsa, amit pár éve Taberakart megrendezni. Míg a doki várakozik, a csend valahonnan a Fő néni tájáról támadföl, s rátelepszik mindenkire, megtörni senki nem meri. McMurphy persze, tudom, nemszólhat, ha egyszer az ő ötlete, és épp azt gondolom, senki nem lesz bolond felszólalnimellette, amikor Cheswick nyögve föltápászkodik McMurphy mellől. Bordáit dörzsölgeti,látszik rajta, hogy magát is meglepi a merészsége.- Hm ... az én szerény véleményem szerint... - lenéz maga mellé, McMurphy székkarfánnyugvó öklére s a mérföldkő módján kiálló hüvelykujjára - ez a karnevál remek eszme.Megtörné az egyhangúságát a dolognak.- Úgy van, Charley - helyesel a doki, hálásan a támogatásért. - Továbbá a terápiáshatása sem elhanyagolható.- Nem a - tódítja Cheswick boldogan. - Nem a. Azt nem lehet elmondani, mennyiterápia van egy ilyen karneválban.

- M-m-m-murisvolna - állapítja meg Billy Bibbit.- Hát - mondja Cheswick -, mink meg is bírnánk szer vezni, azt tessék elhinni, Spiveydoktor. Scanlon bemutat hatná az emberi bomba számát, én meg tudnék aMunkaterápiás Osztályon csinálni dobókarikákat.- Én vállalom a jövendőmondást - jelenti be Martini, s a mennyezetnek egy pontjárakancsit föl.- Én magam is meglehetős tenyérdiagnoszta vagyok - teszi hozzá Harding.- Nagyszerű, nagyszerű! - lelkendezik Cheswick tapsolva. Soha még ekkora helyeslésnem kísérte a felszólalását- Ha már arról van szó - dörmögi McMurphy -, én szívesén elforgatom aszerencsekereket. Egy kis tapasztalatom van .. .- Ó, a lehetőségeknek nincs határa - mondja az orvos, és látszik rajta, mennyirenekimelegedett, ahogy a székben fölegyenesedik. - Ötletem nekem is van garmadával...És vagy öt percig mondja szakadatlan. Lehet sejteni, hogy az ötleteinek jó részét mármegbeszélte McMurphyvel. Játékokat, vidám vásárt, tombolatárgyakat, mindentrészlete sen leír, aztán egyszerre megáll, s ránéz a Főnénire, mintha onnan érte volnataglóütés. - Mit szól az elgondoláshoz, Miss Ratched? - kérdi tőle pislogva. - Mártudniillik, hogy karnevált rendezzünk itt az osztályon?- A terápiás hasznát nem vitatom - mondja a Főnéni, és vár. Várja, hogy a körülefölszálló csend megint elborítsa a termet. S csak akkor folytatja, mikor már biztos, hogysenki nem fogja megtörni megint. - Viszont meggyőződé sem, hogy az efféleelgondolásokat, mielőtt bármiféle határozat születnék, az osztályértekezlet elé kellterjeszteni. Nem így gondolta, Spivey doktor?- Természetesen, természetesen. Csupán arra gondoltam, meg kellene tudnunk,hogyan fogadnák a betegek. De természetesen határozatot csak az osztályértekezlethozhat A terveket addig föl is függesztjük.Rögtön tudja mindenki, hogy a karneválnak lőttek.A Főnéni megint kezébe veszi a gyeplőszárat. Megzörgeti az irattartót, amit eddig azölében tartott. - Helyes. Ha tehát más újság nincs ... és Mr. Cheswick is helyet foglal...azt hiszem, nyomban folytathatjuk is vitánkat. Még van - kiveszi kosarából az óráját, srápillant - negyvennyolc per cünk hátra. Mint tehát...- Hé. Álljunk meg egy szóra. Most jut eszembe, hogy van itt még valami újság. -McMurphy keze fönn van a levegőben, ujjával pattintgat. A Főnéni jó darabig nézi akezét mielőtt a szót megadná.- Mr. McMurphy?- Nem én akarok szólni, hanem Spivey doktor. Mondja már el, dokikám, a javaslatát,amit a nagyothalló öregekkel meg a rádióval gondolt ki.A Főnéni feje megrezzen, látni alig lehet, de nekem már a szívem a torkomban dobog.Visszateszi kosarába az irat tartót, és odafordul az orvoshoz.- Úgy van - mondja a doki -, kis híján elfelejtettem. -Hátradől a széken, lábát keresztbeveti, és összeilleszti az újjai hegyét. Látom rajta, hogy a karneváli kedve megmaradt. -Arról van szó tudniillik, hogy szóba került Mr. McMurphyvel az osztály egyik ősrégigondja is, nevezetesen a vegyes korosztályok kérdése, hogy itt fiatalabbakidősebbekkel élnek egy fedél alatt. A terápiai közösség szempontjából nem ideális ahelyzet, a kórház vezetősége azonban azon a véleményen van, hogy nincs mit tenni,

mert a Geriátriai Szárny így is zsúfolt. Magam is belátom, hogy ez az állapot azérdekeltek szempontjából korántsem mondható rózsásnak. A beszélgetés soránazonban olyan ötletünk támadt, amellyel talán segíthetünk mind a két korcsoportheyzetén. McMurphy figyelmeztetett, hogy az idősebbek nem hallják jól a zeneszót. Aztjavasolta tehát, hogy erősítsük föl a hangszórót, ilyenformán nagyothalló idült bete geinkjobban élvezhetik. Nagy emberi belátásról tanúskodó javaslat, azt hiszem.McMurphy szerényen legyint, a doki rábólint, és foly tatja:- Én azonban felvilágosítottam, hogy már eddig is panaszok érkeztek hozzám fiatalabbbetegektől a zene túlságos hangerejére. Joggal panaszolják, hogy sem beszélgetni,sem olvasni nem tudnak. McMurphy megjegyezte, hogy erre még nem is gondolt, majdhozzáfűzte, milyen kár, hogy az olvasni vágyók nem vonulhatnak félre egy csöndeszugba, s hagynák a zenét a zeneértőknek. Meg is egyeztünk, hogy kár csakugyan, smár más tárgyra tértünk volna, ha történetesen eszembe nem jut az a régi zuhanyozó,ahol az asztalokat szoktuk raktározni. Azt a helyiséget más egyébre nem használjuk. Avízi gyógymód, amire tervezték, kiment a di vatból, itt vannak az új gyógyszerek.Megkérdem tehát hogy tetszene a betegeknek, ha szóban forgó helyiséget másodiknappali szobának, mondjuk afféle játékszobának megkapnák?A betegek lapítanak. Tudják, ki következik ütésre. A Főnéni ismét az ölébe vesziHarding irattartóját, rákulcsolja a kezét, és kihívóan körülnéz, vajon lesz-e valakinekmersze még a szóláshoz. Mikor nyilvánvaló, hogy senki nem fogja megzavarni, ismét adokihoz fordul: - A terv valóban kitűnő, Spivey doktor, s ugyancsak dicséretes Mr.McMurphy érdeklődése, amit a többi beteg sorsa iránt tanúsít, mégis annak afélelmemnek kell hangot adnom, hogy a második nappali szoba ellátásához nem állszemélyzet a rendelkezésünkre.És annyira biztos a dolgában, hogy már nyitja is Harding irattartóját, mint aki a végsőszót kimondta. A doki azonban jobban átgondolta ezt az ügyet, mint a Főnéni hiszi.- Ez is megfordult a fejemben, Miss Ratched. Mivel azonban ebben a nappaliban főkéntidült betegeink marad nának zenehallgatóknak, s mivel nagy részük amúgy isnyugszékhez vagy tolókocsihoz kötött, úgy gondolom, egy ápoló és egy nővérbőségesen elegendő az esetleges rendzavarások, zendülések lecsillapításához. Mierről a véleménye?A Főnéni nem válaszol. Nem tetszik neki, hogy a doki a rendzavarásokból észendülésekből tréfát űz, de az arca nem mutatja. Mosolya rendületlen.- Ilyenformán a másik két ápoló és a nővérek szemmel tarthatják a zuhanyozóbanlevőket, még talán jobban, mint az ilyen nagy helyiségben. Mit gondolnak, emberek?Célszerűnek tartják az elgondolást? Én magam pompásnak tartom, és azt ajánlanám,próbáljuk meg egypár napig. Ha nem válik be, megvan a kulcsa, bezárhatjuk megint,nem igaz?- Úgy van! - harsogja Cheswick, és öklével a tenyerébe csap. Áll azóta is, mintha félneMcMurphy fölmeredő hüvelykujjától. - Úgy van, Spivey doktor! Ha nem válik be megvanhozzá a kulcs, bezárhassuk! Csakis! A doki körülnéz a Nappaliban, és mikor azt látja, hogy minden Heveny mosolyogvabólogat, szerinte őrá és a pom pás elgondolására, úgy elvörösödik, akár Billy Bibbit, és egyszer-kétszer meg kell törölgetnie a szemüvegét, mielőtt tovább folytathatná.Nevetés csiklandoz, hogy ezt a kis embert ilyen elégedettnek látom. Nézi a bólogatóbetegeket, maga is bólogat, és azt mondja: - Pompás, pompás - s a két kezét a térdére

teszi. - Örvendek. Nahát. Ha a kérdést ennyiben eldöntöttük . . . Ejnye, szinte el isfelejtettem, mi lett volna mai megbeszélésünk eredeti tárgya! A Főnéni feje megint csak megrezdül, ahogy a kosara fölé hajlik, s elővesz egyirattartót. Sokáig keresgél a papirosok között, mintha a keze is remegne. Egyet végülkihúz, de mielőtt elkezdhetné felolvasni, McMurphy feláll, topogva nyújtogatja a kezét,és egy keserves „tessékmármondani"-val megállítja a Főnéni keze mozgását, mintahogy a Főnéni hangja megállította a feketét a reggel. Énnekem, érzem, hogy agyomrom jön föl, mikor a Főnéni keze megáll. Nagyon figyelem közben is, mígMcMurphy beszél.- Tessékcsakmondani, doktor úr . . . én már azt se tudom, hova legyek akíváncsiságtól, én egy olyan egy kacifántosat álmodtam a múlt éjszaka! Én azt megnem tudom mondani, mit jelenthet az ilyen álom, de mindenesetre olyan volt, mintha énlettem volna benne, csak nem ismertem egészen magamra, inkább olyan volt, minthamást láttam volna a helyembe, aki amúgy nagyon hasonlított rám ... azt hiszem, azapukámat! Az ám, csak az apukám lehetett! Azért is csak az apukám lehetett, mertamikor láttam magamat. ..vagyis őtet. . . olyankor ott volt neki az a vaskapocs azállkapcáján, amit az apukám hordott mindig ...- Az édesapjának vaskapocs az állán?- Igaz, most már nem, de még gyerekkoromban, akkor még volt neki. Emlékszek, jóegy évig hordta azt a vaskapcsot az állkapcáján, innéttől átment neki egész idáig! Mitmondjak, tisztára olyan volt, mint a Frankenstein fia. Jégvágó fejszével állonkoccintották egyszer, mikor a tengelyt összeakasztotta a zsilipőrrel ott afűrészmalomnál. .. Nahát! Ezt hallani kell, hogy ez micsoda egy eset volt... A Főnéniarca nyugodt, mintha gipszöntetet csinált volna róla, s arra festette volna rá, amilyenarcot akar magának.Türelmes, magabiztos, higgadt. A feje nem rezdül, csak azt a rettenetes hideg arcátmutatja, a vörös plasztikból kipréselt nyugodt mosolyát, a sima, tiszta homlokát, amingondnak, aggodalomnak ránca nincs, festett tükrű zöld szemét, ami csak azt mondja,én várok, ha vesztek is egy lépést most, én türelmesen és higgadtan várok, s tudom,nem veszthetek a végén.Pedig egy pillanatig már azt hittem, két vállon van. Csalt a szemem. Most veszem csakészre, mennyire nem számít itt egy pillanat. A betegek lopva, egyenként emelik rá aszemüket, látni szeretnék, milyen nyomot hagy az arcán, hogy McMurphy tartja kezébena gyűlést, de ők is ugyanazt látják. Ekkora erővel nem lehet csak úgy elbánni. A félNappalit betölti, mint egy japán szobor. Megmozdítani képtelenség, menekülni tőle nemlehet. Egy játszmát veszített itt máma, de az nem több, mint egy hosszú hadjáratbanel-veszíteni egy csetepatét. Nekünk se szabad engedni, hogy McMurphy föltüzeljenbennünket, és belevigyen valami hülyeségbe. Itt csak a Főnéni győzhet, mert az egészÜzemnek. a hatalma őmögötte áll. Neki nem számít, ha egyszer veszít: Öt játszmábólkettőt vagy hármat nem elég ráverni. Ha már akar valamit az ember, akkor rá kell vernimindet. Mert amint az ember nincs résen, és csak egyszer veszít, a Főnéni van anyeregben. És ez lesz a vége. Nincsen segítség.Itt van, máris rákapcsolta a ködgépet, és úgy fújatja be, hogy már semmit nem látok,csak az arcát. Ahogy dől sűrűn a köd a pillanat boldogságra, mikor a fejrándulásátláttam, jön rá a reményvesztettség, a halál - még rosszabb, mint volt, mert most mártudom biztos, hogy se őrajta, se az Üzemen nem lehet kifogni. McMurphy is olyan

tehetetlen, mint én vagyok. Mindenki tehetetlen. És ahogy a tehetetlensé-günköntöprengek, mindegyre sűrűbben dől a köd.Már örülök is, mikor olyan sűrű, hogy elveszhetek benne, elzsibbadhatok benne, ésmegint nyugalmam van.

*

Három napja megy a Capitaly a Nappaliban, házak, szállodák épülnek, két asztal vanmár összetolva, hogy helye legyen a sok hitellevélnek meg a halomban heverőjátékpénznek. McMurphy rávette a társaságot, hogy minden játékdollár után egy centetadjanak bele, amit a bank kifizet, mert kell valami értelme legyen. A Capitaly dobozamár tele van apróval.- Te dobsz, Cheswick.- Várjál, ne dobjál még! Hogy van az, hogy az ember szállodát épít?- Négy háznak kell lenni minden egyszínű telkeden, Martini. Gyerünk már, ajézusmáriáját.- Várjál, ne dobjál még!Pénz száll szét mindenfelé, piros, zöld, sárga bankók, az asztalnak arról az oldaláról.- Hát most veszel szállodát, vagy hülyülsz itten, a jézus máriáját?- Te jössz dobásra, Cheswick.- A kiskésit! Na és most mit gondolsz, Chcswickem, ho va lépegetsz? Egyenesen beleaz én Marvin Gardens-i tel kembe! Akkor fizetsz nekem .. . annyi mint annyi... össze senháromszázötven dollárt!- Szentség a boltba!- És azok a kis micsodák, azok mik? Várjál már, ne dob jál! Mik azok a kis micsodákmindenfele a táblán?- Martini, te már két napja látod azokat a kis micsodá kat mindenfele a táblán. Nemcsoda, hogyha a gatyámat rá fizetem a partira. Én csak azon csodálkozok, hogy te ezthogy bírod, McMurphy, mikor itt Martini napszámba hallu cinál.- Sose törődjél te csak Martinival, Cheswick. Már egész szépen kezdi megszednimagát. Köhögd ki azt a háromszázötvenet, majd Martini tudja, mit csináljon vele. Nemkifi zeti ő is a bért, mihelyt a kis micsodája rátéved a mi tel künkre?- Várjál már, ne dobjál! Rém sok a micsoda itten!- Oda se neki, Mart. Csak te azt nézd, kinek a telkére lépik a micsoda. Még mindig tejössz dobásra, Cheswick. Dupla kockád van, megint te dobol. Odané! Azt a leborult!Hatos!- Ezzel szépen besétálok a.. . Szerencsekerékre. Nézzük csak, mit mond: „öntigazgatósági taggá választották.. . fizessen ezennel minden játékosnak . . ." Szentségesszentség a boltba!- Kinek a szállodája ez itt, a jézusmáriáját, a Readingi Vasútsoron?- Ez, barátom, nem szálloda. Csoda, hogy a szemed ki nem veri. Ez raktár.- Várjál már, ne dobjál!McMurphy teljesen lefoglalja az asztal egyik végét. Kár tyákat rakosgat, pénzt rakcsomóba, a szállodáit rendezgeti. Százdolláros áll ki a sapkája hajtókájából, mint egysajtó belépő. Dilipénz, azt mondja rá.- Scanlon! Te vagy a soron, pajti.

- Adjátok ide a kockákat! Akkorát dobok, hogy szét megy a tábla. Na tessék. Kiadtam,mint a tizenegyes tarok kot. Lépj meg nekem tizenegyet, Martini.- Lépem is már, tessék.- Ne azzal, te féleszű, az nem a figurám, az a házam!- Ugyanaz a színe neki.- Mit keres ez a kis ház itt a Villamostársaság telkén?- Az az áramfejlesztő telep.- Martini, te nem a kockát rázod, hallod . . .- Hagyjátok lógva. Mit számít?- Az két ház, amit ráz!- Hát aztán! - Martini most kigurít egy óriási, hadd néz zem csak, egy óriásitizenkilencest. - Szépen haladsz, Mart. Ezzel most hova is jutsz? ... Hol a figurád,pajtás?- Mi? Hát itt van e.- Tudod, hol volt neki, McMurphy? A szájába! Ehhez mit szólsz? Ezzel átmész astartvonalon, és még négyet elő re .. . és szépen megállsz a Baltic Avenue-n, Martini.Egyet len saját telkeden kötöttél ki, látod. Ezt nevezem disznó sze rencsének! Martinihárom napja játszik, és szinte minden fordulóban kiköt egyszer a saját telkén.- Fogd be a szádat, és dobjál, Harding! Te vagy a soron. Harding összekotorja akockákat hosszú ujjaival, és úgy tapogatja ki hüvelykujjával a sima felületüket, minthavak volna. Az ujjának tisztára olyan színe van, mint a kockának - mintha csak a másikkezéből faragták volna ki. Ahogy rázza, a keze velük zörög. McMurphy elébe gurulnak, sott állnak meg.- Barátom,.öt, hat, hét. Nincs szerencséd, pajtás. Az én kertembe tévedtél. Ezért amerészségért összesen tartozol nekem ... na nem sok, kettőszáz dollárból kitelik.- Kidobott pénz.Zörög a kocka, zizeg a játékpénz, s megy körbe-körbe.

*

Vannak hosszú idők, mikor három nap egy év, és semmit nem látni, csak a hangszóróiránt tájékozódik el az ember, mint a vészjelző bója csengetése iránt a viharban. Néhaannyit látok csak a ködtől, hogy a többiek jönnek-mennek za vartalan, mintha észre semvennének semmit. Nekik vala hogy, az a gyanúm, az agyukra megy, csak az én szememtiszta.Mintha McMurphy sem venné észre, hogy elködösítik. Vagy ha észreveszi, jól vigyáz,nehogy a bosszúságát kimu tassa. Gondja van rá, semmi bosszúságát nem mutatja ki aszemélyzetnek - tudja, hogy másokat azzal lehet a legjobban fölbosszantani, akik azembert piszkálják, hogy egyszerűen nem látszik rajta bosszúság.Megőrzi a nagy harctéri nyugalmat, akár ápolóval, akár nővérrel áll szemközt - nekimondhatnak akármit, őt gán csolhatják akárhogy, sose forr föl a feje vize. Egyszer-két-szer megdühösödik valami szamár rendszabályon, de olyan kor még illedelmesebb, mégudvariasabb, és kivárja, hogy a nevetséges feléről lássa az egészet - lehet aszabályokat, a szabályok behajtását meg a sok hároméves gyereknek való intőbeszédeket a nevetséges feléről is nézni -, mikor már így látja, olyankor aztán nevetnikezd, s vérig sérti őket. Amíg nevetni tud, nincs semmi baj, valahogy így

gondolkodhatik, és még eddig be is vált neki. Csak egyszer nem bírt uralkodni magán,de akkor is nem azért mutatta ki a mérgét, amit a feketék vagy a Főnéni tettek, hanem abete gek miatt, és épp azért, amit nem tettek meg.A csoportgyűlésen történt. Az hozta ki a sodrából, hogy a kollégák nagyonóvatoskodnak - be vannak gazolva, ahogy mondja. Már ő tudniillik fogadásokat kötöttmindőjükkel a jövő pénteki Nagyvilág-sorozatra. Elgondolta, hogy majd nézhetik asportversenyeket a tévén, habár nem a ren des, engedélyezett tévéidőben közvetítik.Pár nappal előbb a gyűlésen meg is kérdi, lehetne-e úgy rendezni, hogy a takarításteste csinálnánk meg tévéidőben, a versenyeket meg délután nézhessük. A Főnénisimán nemet mond rá, McMurphy körülbelül ezt is várta. Szép magyarázatot ad hozzá,hogy a napirend, az egy finoman kiegyensúlyozott do log, a fölforgatása számtalan előrenem látható zavart ered ményezne.Mindez, mondom, nem lepi meg McMurphyt, mivel a Főnénitől jött. Az bőszíti fel, amit aHevenyektől kap, mikor megkérdi tőlük, mit szólnak az elgondolásához. Mert az ahelyzet, hogy senki nem mond semmit. Ülnek, ki se látnak a ködgomolyagjukból. Én isalig látom őket.- Figyeljetek ide - mondja nekik, de nem figyelnek. Vár ja, hogy valaki csak mondvalamit, csak beleszól. De úgy tesz mindenki, mintha nem hallana. - Figyeljetek már ide,a szentségit - csattan föl mikor látja, hogy senki nem moz dul -, tudom, vagyunk ittlegalább tizenketten, akiknek egy kis személyes érdekünk is fűződik ahhoz, hogy kinyeri a versenyt! Hát akkor nézni miért nem akarjátok?- Nem is tudom, Mack - böki végül ki Scanlon -, de én már annyira hozzászoktam ahatórás hírekhez, hogyha az időt megcserélnénk, biztos föl is borulna az életem, mintMiss Ratched mondja .. .- Mit akarsz már attól a napirendtől? Előtted a jövő hét meg az aztán következő, amikormár nem mutatják a sorozatot, elég időd lesz visszaszokni. Mit szóltok, gyere kek?Szavazzuk meg, hogy a délutáni adást nézzük, nem az estit! Kik szavaznak ajavaslatra?- Egyszer én - szólal meg Cheswick, és már talpon van.- Aki csak rászavaz, azt mondom, a kezét tartsa fel. Lás suk. Ki van mellette?Cheswick keze föllendül. Egypáran körülnéznek, hogy akad-e még más bolond.McMurphy nem hisz a szemének.- Na ne hülyéskedjetek, mi ez? Úgy hallottam, hogy a házirendi ügyekben megilyesmikben szavazni lehet. Nem így van, dokikám?A doki nem mer fölnézni, csak bólint.- Naszóval. Lássuk, ki akarja nézni a versenyeket? Cheswick egyre magasabbra tolja akezét, és villámló szemmel néz körül. Scanlon a fejét ingatja, aztán felteszi akezét ő is, de éppen csak a szék karjára. Senki többet. McMurphy erre nem tud mitmondani.- Hát ebben megállapodtunk - mondja a Főnéni -, akkor folytathatnók a gyűlést.- Beon - mondja McMurphy, és szinte eltűnik a széken, a sapkája ellenzője amellkasára esik. - Beon, az is lesz a legjobb tán, ha megy tovább ez a kurva gyűlés,ahogy kell.- Beon - visszhangozza Cheswick, azzal még egyszer vé gignéz a többieken, és leül őis. - A legjobb lesz folytatni ezt a gyönyörű gyűlést. - Egy biccentéssel neki is a mellérecsuklik az álla. Duzzogásában is boldog, látszik rajta, hogy McMurphy mellett ülhet, és

bátornak érezheti magát. Elő ször fordul elő, hogy Cheswick a halva született ötleteivelpártfogóra talált.A gyűlés után McMurphy nem akar szólni egyikükhöz se, annyira fojtogatja a düh megaz undor. Billy Bibbik megy oda hozzá végül.- N-n-n-némelyikőnk már ö-ö-ö-ötéveittvan - kezdi Billy. Képes újságot tekerget akezében, s a keze fején cigarettaégések nyoma látszik. - És lesz b-b-b-b-biztosolyanis,aki m-még öt évet lehúz aztán, h-h-h-hogy t-t-t-t-temárel-mentél, meghogy an-n-nagyvilágsorozatnak vége. És ... nem veszed észre... - félredobja a képes újságot, sodébb áll. - O-ú-ú—úgyisminekmondjam.McMurphy utánabámul, és a tűnődésben megint összecsomózódik a vörösesszőkebusa szemöldöke.Aztán a nap hátralevő részében vitatkozik a többiekkel, próbálja kiszedni belőlük, miértnem szavazták meg a ja vaslatát, de erről nem szívesen beszél senki, úgyhogy ő isabbahagyja az erőlködést, s egy szót az ügyről nem szól töb bet előtte való napig, hogya Nagyvilág-sorozat elkezdődne.- Itt van, már csütörtök - mondja, és szomorúan csóválja a fejét.A zuhanyozóban ül az egyik asztalon, és próbálja egy ujjon pörgetni a sapkáját. A lábafönn van a széken. Még egy pár Heveny lézeng körülötte, s úgy tesznek, mintha ügyetse vetnének rá. Se pókerezni, se rablóultizni nem akarnak már vele pénzben - aztán,mikor nem szavaztak rája, megmérge sedett, és annyira megkopasztotta őket, hogynyakig el vannak adósodva nála mind -, cigarettába meg nem játszhatnak, mert aFőnéni azt az új szokást vezette be, hogy a be tegek csak tartsák ott a kartoncigarettájukat a nővérszoba asztalán, és csomagonként osztja ki nekik, állítólagegészségi okokból, de közben mindenki tudja, hogy McMurphyt akarja a nyeréstőlvisszatartani. Mármost hogy nincs se póker, se rablóulti, a zuhanyozóba nagy acsöndesség. A nesz csak annyi, amennyi a hangszóróból kintről beszüremlik. Akkora acsöndesség, hogy föntről a Zárt Osztályról hallani lehet azt a polgárt, amelyik a falatakarja mindig megmászni, és adja hozzá le a jelzéseket, hogy juhúúúúú, huhúúúúú -unott, semmitmondó hangon, mint a csecsemő, amikor álomba sírjamagát.- Csütörtök - mondja McMurphy újra- Juhúúúúú - vonít a polgár odafönn.- Ez Rawler - állapítja meg Scanlon, s fölnéz a mennyezetre. Nem akar McMurphyvelbeszélgetésbe elegyedni. - Rawler a Kókler. Pár éve itt volt az osztályon, de épp csakátutazóban, emlékszel, Billy? A hangja nem felelt meg Miss Ratched gusztusának.Juhúúúú-juhúúúúú, de szakadat lan, hogy már azt hittem, tényleg becsavarodok.Ezeknek a dinkáknak odafönn csak egy orvosságuk volna. Egy köteg kézigránátotbevágni közéjük. Ezekből már senkinek semmihaszna .. .- És holnap péntek - mondja McMurphy. Nem engedi Scanlonnak, hogy a tárgytólelkalandozzon.- Beon - tódítja Cheswíck, és végigméri a lézengőket. -Holnap péntek.Harding lapoz egyet a képes újságjában. - S ezzel kitelik egy hete majdnem, hogy a miMcMurphy barátunk köztünk van, és mégsem sikerült a kormányzatot megdöntenie, haugyan erre céloz, Chespickwick. Teremtőm, ha meggondo lom, milyen mélyre hullottunk

a közönybe .. szomorú, mondhatatlanul szomorú dolog ez.- Hagyjuk a hantát - mondja McMurphy. - Cheswíck azon kesereg, hogy holnapjátsszák le az első mérkőzést a Nagyvilág-sorozatban, és mink meg hol leszünk akkor?Mos suk föl ezt a rohadt gyerekkertészetet.- Beon - mondja Cheswíck. - Ratched Mama Hülyegyerek-Kertészetét.Ahogy ott támogatom a zuhanyzó falát; tisztára úgy érzem magamat, mint egy kém - afölmosófa nyele a kezem ben nem fa, hanem fémcső (mivel a fém jobb vezető), éspersze bőven van hely benne egy kisméretű mikrofonnak. Ha ezt a beszélgetést aFőnéni lehallgatja, akkor Cheswicknek nyiff. összekeményedett rágógumit szedek elő azse bemből, letépdesem róla a szöszt, és rágok rajta, amíg meg puhul.- Hadd látom még egyszer - tűnődik McMurphy -, há nyan szavaznátok rám,palimadarak, ha a napirend-változ tatással még egyszer előhozakodnék?Az ott levők fele bólogat, jóval több, mint amennyi aztán szavazna is. McMurphyfölcsapja a sapkát a fejére, és tenye rébe hajtja az állát.- Ez nekem magas. Harding, te mégis mitől vagy begá zolva? Attól félsz, hogy ha akezedet fölrakod, az a vén cá pa leharapja?Harding fölvonja a vékony szemöldökét, - Attól. Leha rapja, attól félek, ha fölteszem.Maradjunk is meg ennyiben.- Hát te, Billy? Te mitől félsz?- N-n-n-nem, én nem attól. Cs-cs-cs-csak - vállat von, sóhajt egy nagyot, ésfölkapaszkodik arra a nagy műszertáb lára, amelyiken a zuhanyok meg a mindenfélecsapok tár csái vannak, s úgy kuporog fönn, akár a majom -, cs-cs-csak én nem hiszekebben az e-e-e-egészszavázasban. N-n-n-n-nemsülkíabból semmi jó.- Semmi jó? Hallottak már ilyet! Szerintem egyik-másik toknak már az is jót tenne, hatornának egypárszor fölemel getné a karját.- Kockázatos vállalkozás, barátom. A Főnéninek hátai éban áll, hogy rontson ahelyzetünkön. Egy ilyen baseballmérkőzés pedig nem éri meg a kockázatot - jelenti kiHarding.- Kinek nem éri meg? Tudod, mit mondok? Hogy én már évek óta el nem szalasztókegy Nagyvilág-sorozatot! Egyszer is a sitten voltam egyik szeptemberben, de a tévét,azt a Nagyvilág-sorozatra behozták, mert ha nem, kitört volna a fegyenclázadás! Hakedvem szottyanik rá, kirúgom a kaput itten, és bemegyek a városba, nézni a tévét egyjó kis csehóban, én meg a Cheswíck barátom.- Ezt nevezem határozati javaslatnak - mondja Harding, és lecsapja a képes újságot. -Akár holnap meg is szavaztat hatnád a gyűlésen. „Javaslom, Miss Ratched, hogy azosz tály testületileg szállíttassék át a Három Majomba sör- és televízióélvezet végett."- Én ráadom a szavazatomat - mondja Cheswick. - Rá én, ha addig élek is.- Hagyjuk ezt a testületi számot - mondja McMurphy. -Ha én egyszer az én Cheswickbarátommal ebből a női sza kaszból kitörök, akkor az ajtót, tudom istenem, beszögezemmagam után. Tik csak maradjatok szépen itthon, az anyuká tok nem engedi, hogyleszálljatok a biliről.- Na ne beszélj! Hát csodát fogunk látni? - Fredrickson McMurphy mögé lép. - Amilyenvér-férfi vagy, te csak föl emeled a nagy szöges bakancsot, és egyből kirúgod az ajtót,mi? Erős gyerek, hiába.McMurphy oda se nagyon néz Fredricksonra. Már ki szúrta, hogy amilyen keménylegénynek akar látszani néha. olyan hamar alább adja az első ijedségre.

- Lássuk a csodát, te vér-férfi - piszkálja tovább Fred rickson -, rúgd ki azt az ajtót, haddlássuk, ki az izompa csirta!- Nem, Fred, inkább vigyázok, hogy a subick meg ne karcolódjék a bakancsomon.- Azért, mert már azt gondoltam, meg is mutatod, hogy kell innét kitörni, olyan nagyhanggal vagy.McMurphy körülnéz. - Azt hiszem, ha nagyon a fejembe venném, a dróthálót ki is ütnémegy székkel itt az abla kon .. .- Kiütnéd, mi? Fognád és kiütnéd? Jól van, próbáld meg! Ráteszek tíz dollárt, tevér-férfi, hogy nem bírod ki ütni.- Ne is kísérletezzél, Mack - mondja Cheswick. - Fred rickson tudja, hogy csak az lennea vége, hogy egy székei összetörnél rajta, aztán tennének föl a Zárt Osztályra, Az elsőnap, amikor ide átkerültünk, bemutatták, mit tudnak ezek a dróthálók. Külön idegyártották. Egy technikus fo gott egy széket, pont olyat, amilyenen a lábad is van, ésaddig verte a dróthálót, amíg aprófa nem lett. A drótháló nak meg se kottyant.- Mondjuk, hogy székkel nem - hagyja rá McMurphy, és megint körülnéz. Látom rajta azérdeklődést. Csak a Főnéni meg ne hallja ezt, mert biztos, hogy egy órán belül fönn lesza Zárt Osztályon. - Valami nehezebb holmi kell ide. Az asztallal nem lehetne?- Semmivel se jobb, mint a szék. A fája ugyanaz, a súlya ugyanaz.- Én nem bánom, de legalább akkor azon töröm a fejem, mit bírnák kilökni rajta mégis.Aztán nehogy pofára esse tek, ha azt hiszitek, hogy én ki nem megyek innét, ha na gyonrámjön. Jó ... mondjuk valami nagyobb kell, mint az asztal meg a szék. .. mondjuk, hogyéjszaka kivághatnám azt a nagy dagadt négert, annak biztos megvan a súlya.- Puha ahhoz - mondja Harding. - Úgy menne át azon az acélhálón, mint a tökgyalun.- Hát ha az egyik ággyal próbálnám meg?- Az ágy, az nem menne ki az ablakon, ha meg bírnád emelni, akkor se.- Megemelni meg bírnám éppen. De várjatok csak, néz zetek oda, amin Bibbit ül, azmeg is felelne. Ez a műszer tábla a fogantyúkkal meg a tárcsákkal, ez kemény is, megsúlyra is elég nehéznek látszik.- Az biztos - mondja Fredrickson. - Ez legalább olyan, mint ahogy a vasajtót rúgod ki.- Miért, mi a baja? Nem úgy nézem, mintha oda volna szögelve a padlóhoz.- Odavasalva éppen nincs. .. legfeljebb egypár vezeték tartja ... de nézzél rá, ajézusmáriádat!Ránéz mindenki. A műszertábla betonba ágyazott acél, feleakkora, mint az itteniasztalok, de legalább kétszáz kiló.- Ránéztem, és ilyenkor mi van? Nem látszik nagyobb nak, mint amilyen szénabálákatdobáltam föl a teherautó rámpájára.- Attól tartok, barátom, hogy ez a szerkentyű többet nyom, mint a szénabálád.- Ahogy elnézem, úgy egynegyed tonnával több - jegyzi meg Fredrickson.- Igaza is van neki, Mack - teszi hozzá Cheswick. - Rém nehéznek látszik.- Azt akarjátok velem megetetni, palimadárkák, hogy én ezt a kis szaros bigyót nembírom fölemelni?- Drága barátom, az én emlékezetem szerint pszichopa ták még a tulajdonsegedelmüket is nehezen mozgatják, nemhogy a hegyeket.- Szóval azt mondjátok, nem bírom megemelni. De azt az oltáron kerékpározó ...McMurphy leugrik az asztalról, s kezdi lehántani magá ról a zöld zekéjét. Az alsóinge alólelőkúszó tetoválások csak úgy ugrálnak az izmai fölött.

- Na, ki akar rátenni öt dollárt? Én addig el nem hi szem, hogy van olyan, amit nemlehet, míg meg nem próbál tam. Lehet feliratkozni az öt dollárokkal...- Ide figyelj, McMurphy, ez pont olyan szívóskodás, mint a Főnénire kötött fogadásod.- Mégse meri senki megkockáztatni az öt dollárját? Lás suk. Vagy szar, vagykalaposinas .. .A kollégák mind állnak neki a nyugtatványírásnak. McMurphy annyira kifosztotta őket apókeren meg a rabló ultin, hogy már alig várják a visszavágót, és ez biztos nye résneklátszik. Nem is tudom, mit akarhat. Akármilyen nagydarab, akármekkora erő van benne,azért, hogy ezt a műszertáblát megmozdítsa, azért még hármat kellene neki hívni,ugyanilyet. Tudja is. Csak rá kell nézni, és láthatja, hogy még megbillenteni se tudja,nem megemelni. Ahhoz óriás kellene, hogy onnét föl is emelje. De mikor az összesHevenyek megírták a nyugtatványaikat, odalép mégis a mű szertáblához, lekapja rólaBilly Bibbitet, belepök a nagy pék lapát tenyerébe, jól megsodorja a köpést, és a vállátkezdi lazítani.- Jól van, álljatok félre. Néha, amikor megerőltetem ma gamat, annyi levegőtfölemésztek, hogy kékülnek-zöldülnek, akik körülöttem állnak. Helyet, helyet! Itt pattogaz acél és repül a beton mindjárt. Asszonyok, lányok, fel a fá ra! Helyet, helyet! .. .- Ez képes és fölemeli - motyogja Cheswick.- Ha a szavára fölemelkedik, alátöm neki, az biztos -mondja Fredrkkson.- A legvalószínűbb, hogy egy bájos sérvet beszerzel -jegyzi meg Harding. - Hagyjad abolondozást, McMurphy. Nincs ember, aki ezt a miskulanciát föl bírná emelni.- Helyet, öreglányok, elszíjjátok előlem az oxigént.McMurphy egypárszor áll innen odább, hogy a lábát jól megvesse, újra meg újrabeletörli tenyerét a nadrágjába, az tán lehajol, és megkapja a műszertábla fogantyújátjobbról balról. Amikor nekihuzakodik, a többiek csúfolják, fütyölik. Megint elereszti,fölegyenesedik, és próbálja jobban meg vetni a lábát.- Mi az, elcsuklott a hangod? - vigyorodik rá Fredrck son.- Ez csak a csuklógyakorlat volt, igaz. Most megy bele az ágydeszka - mondjaMcMurphy, s elkapja a fogantyú katEgyszerre nem nevet rajta senki. A karjai dagadni kez denek, az erei kiütköznek a bőralól. A szeme héja megre zeg, a foga elővicsorodik. Feje hátraszegül, az inai kidudo-rodnak, mintha kötelet húznának le a bőre alatt végig a nyakán, a karján, le a kétkezéig. Egész teste belerendül az erőfeszítésbe, hogy olyasmit emel, amivel nem bír, smaga is tudja - amiről mindenki tudja, hogy föl nem emelheti.De egy pillanatig, amíg a cement repedését halljuk, azt hisszük mégis, úristen, ezképes, és fölemeli.Aztán kiszakad belőle a lélegzet, és erőtlenül hátraesik a falnak. A fogantyúkon vér van,ahogy a tenyerét fölszaggat ta rajta. Ott lihegi ki magát a falnak dőlve. Más hangot, minta zihálását, nem hallani, senki nem szól.Kinyitja a szemét, és végignéz rajtunk. Egyenként végig mér mindenkit - még engem is -,azzal előkotorja a zsebé ből az összes nyugtatványokat, amiket pókeren az utóbbi na-pokban a többiektől elszerzett. Próbálja szétrendezni, lehaj lik az asztalra, de a két kezeÖsszegémberedett vörös karom, nem boldogul az ujjaival.Végén lesöpri a földre az egész csomót - lehet negyven- ötven dollár ára nyugtatványmindegyiküktől -, és kifordul a zuhanyzóból. Hanem az ajtóban még megáll, ésvisszanéz a téblábolókra.

- Azzal együtt megpróbáltam - mondja. - Annyi azért kitellett tőlem, a büdös úristenit,hogy megpróbáltam, nem igaz?Azzal kimegy, és otthagyja a földön az elmaszatolt cédu lákat, szedje föl, válogassaszét, aki akarja.

*

A sárga koponyája szürke pókhálóval van beszőve az el lenőrző orvosnak, amelyik azosztályosoknak beszél benn a Személyzetiben.Elsertepertélek mellette. - Hát ez meg miféle? - És úgy néz rám, mintha valami bogárvolnák. Az egyik bennlakó orvos a fülére mutat, jelzi, hogy süket vagyok, úgyhogy azellenőrző orvos mondja is tovább.Tolom szembe a feltörlőfát annak a nagy képnek, amit a vöröskeresztes nőce hozott beegyszer, mikor annyira be volt ködösítve, hogy nem is láttam őket. A kép egy léggyelpecázó polgárról szól valahol a hegyek közt, talán az Ochoco-hegységben lehet,Paineville mellett valahol - a fenyők csú csa fölött hó látszik a hegytetőn, a patak menténkarcsú fe hér törzsű rezgő nyárfák, s sóskaborbolya tenyészik körülöt tük savanyúzöldfoltokban. A pecás dobja be a legyét a csöndes vízbe egy szikla mögött. Itt pedig nemlehet légy gyel pecázni. Itt csalival lehet legföljebb és hatos horoggal - a léggyel jobbvolna, ha szépen lecsurgatná, át a zúgókon.A rezgő nyárfák közt ösvény vezet, azért jobban megnyo mom a feltörlőfát, és megyekvele végig az ösvényen egy darabot, aztán leülök egy sziklára, és nézek vissza, ki akeretből, nézem az ellenőrző orvost, ahogy a bentlakóknak beszél. A tenyerén egypontra mutat többször és nyomatéko san, de a hangját azt nem hallom, annyira jön le,annyira zajlik a fagyos víz a sziklák közt. A hó szagát érzem a szél ben, mert a csúcsfelől fúj most. Haraszt és bölömfű közt hosszú sorban bukdácsolnak a vakondtúrások.Ilyen helyen jó egy kicsit kinyújtóztatni a lábát az embernek.Néha el is felejtem, ha nincs rá mód, hogy leüljek és visszagondoljak, milyen is volt arégi kórházban. Ott nem vol tak ilyen jó helyek a falon, amibe föl lehetett volna menni.Nem volt se tévé, se uszoda, se kéthetenként csirke. Ott nem volt más, csak fal megszékek, meg kényszerzubbony, amikből órákba tellett, míg kikecmeredett az ember.Azóta nagyon sokat haladtak. - Nagy haladás ez - mondja a vö röskeresztes nőce is.Festményekkel, mindenféle díszekkel, krómozott fürdőszobacsapokkal kellemessétették az életét. - Aki ilyen kedves házból meg akar szökni - mondja a vö röskeresztesnőce -, azzal valami nagy hiba lehet.Messze benn a Személyzeti Szobában az ellenőrző orvos a két könyökét szorongatvaborzong, míg a bennlakók kér déseire válaszolgat. Kiszikkadt, vézna ember, leng rajta aruha, akár a póznán. Áll ottan a könyökébe kapaszkodva, és citeráz. Lehet, őt ismegcsapják a hegyről jövő hideg sze lek.

*

Nehéz este az ágyat megtalálni, négykézláb mászkálok, és tapogatom a sodronyokalját, míg a végén a gumigalacsinjaimról ráismerek. Senki nem panaszkodik a köd miatt.Már tudom is, miért. Azért, mert akármilyen rossz, biztonságosan meg lehet ülepednibenne. Ezt nem érti McMurphy, hogy mink biztonságban akarunk lenni. Próbál

mindegyre kirán gatni bennünket a ködből, ki a nyílt térre, ahol már könnyű elbánnivelünk.Egy rakomány mélyhűtött belsőség érkezik az alagsorba: szív, vese, velő, ilyesmik.Hallom, ahogy döntik le a szén aknán a hűtőbe. Egy polgár valamelyik szobában, nemtu dom, hol, a zártosztályi öngyilkosságról beszél. Az öreg Rawler lemetszette mind a kétmogyoróját, és elvérzett Ott lovagolt a retyón, legalább egy tucat kollégája ott tipródottkörülötte, de észre se vették, amíg le nem fordult a földre holtan.Nem fér nekem a fejembe, mitől olyan türelmetlenek a népek. Ki kelletett volna neki isvárni a sorát.

*

Tudom ám, hogy működtetik a ködgépüket. Akkoriban egy egész dandár dolgozott aködgépeknél a tengerentúlon kinn a reptereken. Amikor a hírszerzés úgy értesült, hogybombatámadás készül, vagy tábornokok készültek valami titkos akcióra - hogy mindenrejtve menjen, és még a tá maszponton se lássák a kémek, mi a helyzet -, olyankor el-ködösítették a repteret.Egyszerű dolog. Egy közönséges kompresszorral vizet szí vatnak föl a tartályból, aztánegy másik tartályból különle ges olajat, a kettő összedolgozódik, és a gépnek a feketegyürkéből fehér köd száll föl, akkora, hogy egy egész repteret kilencven másodperc alattbetakar. Az is volt az első, amit Európából láttam, mikor leszálltunk, a ködösítés. Egy párvadász kísért minket, s amint azok is leszálltak, a ködszolgálat megindította a gépeket.A csapatszállító kerek, összekarmolt ablakain át néztük, hogy húzzák ki a dzsipek akompresszorokat egész a gép közelébe, és aztán hogy sü vít ki belőlük a köd, hogyborítja el a repteret, míg a végén már csak a ködöt láttuk, ahogy vatta módjára tapadt ráaz ablakunkra.Úgy botorkáltunk ki a gépből a hadnagy bírói sípszava után - a ködben olyan hangjavolt, akár a vadlibák kiáltá sának. Amint kinn voltunk a kabinból, alig két lépésre lát tunkel magunk körül. Mintha az ember egymaga állt volna ott a reptéren. Az ellenség felőltán biztonságban voltunk, viszont rémes volt az egyedüllét. A hangok pár méteren túlbefúltak a ködbe, a társainak a hangját se hallotta az em ber, semmit, csak a kis sípnaka vészes szavát a gyapjas fe hérségből, és már a lába is beleveszett az embernek, csaka tulajdon barna ingjét, a réz övcsatját látta még, a többi része szétoszlott, fölszívódott.Aztán egyszerre megjelenik az ember előtt egy arc, valami szomorúan tapickálóbajtársnak az arca, és nagyobb, tisz tább egyszerre, mint ami emberarcot életében látott.Annyira a szemét erőltette az ember abban a ködben, hogy ami kor tényleg elébe kerültvalami, akkor tízszeresen fölerősí tette, s végén el kellett fordulni. Ha valaki fölbukkant aködből, nem lehetett az arcába nézni, mert olyan kínos volt, mintha átvilágított volnarajta, de félrekapni se akarta na gyon az ember a fejét, nehogy szem elől veszítse. Ennyivolt a választás. Vagy nézni a ködből kibukkanó kínos látványt, vagy belefelejtkezni aködbe.Mikor az osztályon először használták a kiselejtezett kincstári ködgépet, amit aszellőzőberendezésbe rejtve be építettek, mielőtt idehurcolkodtunk, akkor ugyanúgynéztem bele a ködbe, a ködbe elvesző mindenfélékre, ugyanúgy erőltettem aszememet, hogy nyomon kísérjem, amíg lehet, mint akkoriban, kinn az elködösítetteurópai reptereken. Nem sípoltak, nem volt kötélkordon, amibe fogódzni lehe tett volna,

úgyhogy valamire rászögeztem a szememet, ha nem akartam elveszni a ködben. Volt,hogy eltévedtem persze, belebújtam, belevesztem, de akkor is mindig ugyanodalukadtam ki, annál az egyazon vasajtónál, aminek számja nincs, csak a csavar fejeknéznek ki belőle, mint a szemek - de a szoba az ajtón túl, az ugyanúgy vonzott, akár azajtó, hiába próbáltam elkerülni, minthogyha az áram, amit azok az ördögök ott abban aszobában csiholnak, belém volna ve zetve a ködfelhőn át is, és az húzna magával, minta gépem bert, egyfelé. Napokig kóborgok a ködben, és attól rettegek, hogy már többetaz életben nem látok semmit, aztán egy szerre ott van az az ajtó, s nyílik előttem,mutatja a hang elzáró párnázatát a túlsó felén, meg az embereket benn liba sorban,fényes rézdrótok és föl-fölvülanó fénycsövek közt, ívlámpák sercegésében. Én is beakarnék állni a libasorba, és várnám, hogy rám kerüljön a sor az asztalnál. Keresztalakú, ezrével vannak rajta a meggyilkoltak árnyékai, árny csuklók, árnybokákizzadságtól elzöldült bőrbéklyókban, árnynyak és -fej ezüstpánt alá nyúlik be, s ahomlokot fonja körül. A technikus a műszertáblánál fölnéz az asztal mellől, végig alibasoron, és rám mutat a gumikesztyűs kezével. -Egy pillanat, én ezt a nagy lombárembert ismerem . . . előbb üssétek nyakszirten, vagy hívjatok segítséget, vagy va lami.Nagy cirkusz volna, ha ezzel itt dulakodásra kerülne. Azért elkezdtem vigyázni, nehogynagyon el találjak merülni a ködbe, akkor tán nem kerülök mindig oda a Rezgetőajtajába. Mindent jól megnéztem, ami csak az utamba került, és ragaszkodtam hozzákörmöm szakadtáig, akár a denevér a foglalófához. Csakhogy ők is mindegyresűrűbben kődösítettek, úgyhogy a végén akármennyire igyekeztem, kétszer-háromszorcsak ott álltam minden hónapban a nyíló ajtó előtt, és szagoltam a szikrák savanyú,ózonos illatát, Iparkodhattam én, mikor egyre nehezebb lett eltájékokozódni.Aztán fölfedeztem valamit. Ha megmaradok veszteg egy helybe, amikor a köd rám száll,akkor nem jutok a végén oda abba az ajtóba. Mert az is volt a baj, hogy én juttattammagamat oda. Féltem, hogy eltévedek, és elkezdtem kiabál-ni, így aztán én vezettemnyomra őket. Még abban is volna valami igazság, hogy én hoztam őket a nyakamba,mert úgy okoskodtam, hogy minden jobb, mint elveszni végleg, jobb még a Rezgető is.Most már nem is tudom. Elveszni talán nem is olyan rossz.Ma egész délelőtt megint azt várom, hogy ködösítsenek. A napokban megint nagyonnekifogtak. Az a gyanúm, McMurphy miatt csinálják. Még nincs berántva egészen, mostpróbálják egy óvatlan pillanatában megfogni. Annyit már láthatnak, hogy kemény diólesz - vagy ötször-hatszor már sikerült annyi lelket verni neki Cheswickbe, Hardingbameg a többiekbe, hogy úgy látszott, szembeszegülnek az egyik feketének. De amikormár úgy látszott, sikerülhet a betegeknek is egyszer, jött a köd. Jön most is. Pár perccelezelőtt figyeltem föl, hogy a kompresszor dolgozni kezd a rács mögött, épp amikor akollégák kezdték kihordani a Nappaliból az asztalokat a gyűlés előtt, és máris a földönolyan vastagon elterült a köd, hogy vizes a nadrágom szára. Az üvegkalicka ajtajánakablakszemeit tisztogatom, és hal lom, hogy a Főnéni veszi fel a telefont, a dokit hívja, ésmondja neki, hogy jöhet a gyűlésre, és aztán délután egy órát tegyen szabaddá, mertmeg kellene tartani az osztály értekezletet. - Sürgőssé teszi az értekezlet összehívását-mondja a Főnéni -, hogy megbeszéljük, vajon Randle McMurphy betegünk maradhat-etovábbra is ezen az osz tályon. - Egy pillanatig hallgatja a dokit, aztán így foly tatja: - Nemhelyes, ha továbbra is hagyjuk, hogy betegein ket izgassa, mint az utóbbi napokbantapasztaltuk.Szóval ezért ködösíti el az osztályt a gyűléshez. Nem szo kása pedig. Csak máma, úgy

látszik, tenni akar valamit McMurphyvel, alighanem át akarja helyeztetni a Zárt Osz-tályra. Leteszem az ablaktörlő rongyot, és hátramegyek az Idültek során állószékemhez, de már látni alig látom, hogyan telepszenek le a többiek, s hogyan jön be adoki az ajtón a szemüvegét törölgetve, mintha bepárásodott volna és nem a köd fognábe neki is.Sűrűbben hömpölyög, mint valaha.Éppen csak hogy hallom, ami történik, hogyan próbálnálnak valamit Billy Bibbitdadogása felől kisütni. Mintha víz alatt jutnának a szavak a fülemig. Annyira vízhezhasonló, ami körülfog, hogy kiemel a székből, és nem vagyok biztos, nem fordítvaülök-e, fejjel lefele. A lebegés a gyomromat fordítja fel először. Semmit nem látok. Ilyenlebegő érzésem nem volt sose.A szavak hol hangosabbak, hol megint elhalkulnak, ahogy lebegek, de néha oly közelrőlszólnak, hogy tudom, a tőszomszédságomban beszélnek, hiába nem látok semmit. Billyhangját megismerem. Csúnyábban dadog, mint szokott, mert ideges. - ... af-f-f-f-f-főiskoláról k-k-k-k-kivág-tak mert n-n-n-nemjártamat-t-t-t-tartalékostisztiképzőtanfolyamra. N-n-n-nem bírtam, hiába. V-v-v-valahányszor azügyeletes tiszta n-n-n-n-nevemen szólított, n-n-nem bírtam válaszolni. Azt kellett volnamondani, hogy je-je-je-je . . . -Belészorul a szó, mintha csontot nyelt volna. Hallom, nyel,milőtt újrakezdené: - Azt kellett volna mondani, jelen, d-d-d-d-denekem sose jött ki atorkomon. Halványul a hangja megint, aztán a Főnéni szól be balról:- Nem emlékszik,Billy, mikor támadtak először beszédzavarai? Nem emlékszik, mikor dadogott először?Nem hallom jól, nevet-e erre Billy. - E-e-e-elő-ször? E-e-e--először mikor dadogtam?A-amikor azt mondtam: m-m-m-m-m-mama.Teljesen eltűnik a hang. Ilyet én még nem éltem. Talán Billy is belebújt a ködbe. Vagylehet, hogy mindenki elásta magát.Egy szék mellett úszók el. Már egy ideje nem látok sem-mit csak most ezt a széket.Jobb felől bomlik ki a ködből, s egypár pillanatig itt van kartávolságra, egész mellettem,Az utóbbi időben hozzászoktam, hogy ne nyúljak semmihez, ami a ködből előtűnikolykor - ne kapjak utána, csak meg-maradjak veszteg. Hanem most úgy félek, mintelőször, Mint akinek az élete függ rajta, úgy kapok annak a széknek utána, mivelénnekem nincs mibe fogódzanom a másik kezemmel, csak a levegőben kapkodok, éslátom, hogy a szék közeledik, teljes tisztán ott van már, olyan világosan. hogy az ujjnyomatot látom rajta, ahol az asztalossegéd megfogta mikor még a lag nem volt száraz.Ott tornyosul előttem pár pillanatig, aztán kezd halványodni. Még ilyen úsz kálást én nemértem. Ilyen sűrűt se, hogy akárhol, azt hi-szem, leléphetek, és mehetek tovább. Azértvagyok úgy megijedve. Az a gyanúm, elúszok én is mindörökre. Egy Idült bukkanik elővalamivel alattam. Az öreg Matterson ezredes. A keskeny sárga keze barázdált írásábólol vas. Jól megnézem, mert azt hiszem, most látom utoljára. Hatalmasra női az arca,akkorára, hogy nézni nem bírom. Minden haja szála, szarkalábja olyan, minthamikroszkópon át nézném. Az egész élete benne van az arcában, hatvan év katonaitábor, trénszekerek vasalt kerekeinek a nyoma, két napos erőltetett menetekben csontigszikkadt arc.Maga elé tartja azt a keskeny kezét, egész a szeméhez, és belekacsint. Aztán emeli amásikat is, és a nikotintól puska tusbarnára pácolt mutatóujjával aláhuzigálja a tenyerevo nalait. Hangja mély, lassú, türelmes, és a törékeny szája, lá tom, amint formálja asúlyos, sötét jóslatait.

- Mármost... a zászló ... A-me-ri-ka. Amerika a... szilva. Az őszibarack. A diny-nye.Amerika a.,. méz-ga-lab-dacs. A tökmag. Amerika a... te-le-ví-zi-ó.Ez az igazság. Oda van neki írva a sárga tenyerébe. Vele olvasom én is.- Mármost... a kereszt az.. . Mexikó... - Fölnéz, hogy figyelek-e rája, és amikor látja,hogy figyelek, rám mo solyodik, és olvassa tovább: - Mexikó a .. . di-ó. A mo gyoró. Abikk-makk. Mexikó a ... szi-vár-vány. A szi-vár~ vány .. . fából van. Mexikó ... fából van.Látom már, hova akar kilyukadni. Mondogatja ezeket hat éve, amióta csak itt van, de énsose nagyon figyeltem rája, inkább olyan beszélő bábunak néztem, csontból és ér-elmeszesedésből összeépült szerkezetnek, amelyik csak hozza egymás után az ilyenmegdönthetetlen határozatokat, de semmit nem mond vele. Hanem most kezdemkihámozni az értelmét. Próbálom nem ereszteni még egy hosszú pillantás-ra, mielőttelfelejteném, s közben, amíg ilyen erősen nézem, megértem a mondókáját. Elhallgat, ésfölpillant megint hogy biztos értem-e, és szeretném odaordítani neki: Persze értem hát,Mexikó az bizony olyan, mint a dió, barna, és szemmel látni, de még tapintani is lehet,hogy olyan kemény, mint a dió! Van abban igazság, amit beszélsz, öregúr, már amennyiigazság a világban van. Nem vagy te olyan bolond, mint amilyennek hisznek. Persze ...értem én ... De a köd gombócot gyúr a torkomra, hangot nem bírok átlökni rajta. AhogyMatterson elpárolog, még látom, amint a keze fölé hajlik.- Mármost... a zöld birka az .. . Kanada. Ka-na-da .. . ezüstfenyő. A ga-bo-na-föld. Anap-tár .. .Utánaeresztem a szememet. Annyira erőltetem, hogy le kell hunynom. Mire kinyitommegint, az ezredes eltűnt. Egy szál magam lebegek tovább.- Ütött az órám - mondom magamnak. - Ez az utolja. Jön az öreg Pete, az arca mint afényszóró. Bal felől jön vagy negyven méterre, de olyan tisztán látom, mintha nem isvolna köd. Vagy az is lehet, hogy egész a közelbe van és kicsi, nem lehet biztosramondani. Pete megint elpanaszolja, milyen fáradt, és az egy szavából látom magamelőtt az egész életét a vasútnál - látom, milyen fáradságos neki le olvasni az óráról azidőt, és az izzadság kiveri, amíg a vas utaszubbonya gombjait a gomblyukukkal összebírja hozni, és beletesz apait-anyait ebbe a munkába, amit mások olyan könnyenvégeznek, hogy csak ülnek a kartonnal kifoltozott széken, és olvassák adetektívhistóriákat meg a leányregé-nyeket. Nem mintha Pete annyira beletanult volna -nem, ő tudta elejitől, hogy sose fog az menni csak úgy -, de a lábát megvetette, és álltaa sarat keményen. Negyven évig tartotta magát, ha nem is az embervilág közepében,legalább a peremén valahogy.Értem mindezt, és fáj, mint ahogy a katonáéknál, a háborúban fájtak dolgok. Ahogy azis fájt, ami a papával meg a törzzsel történt. Márpedig azt hittem, sose jönnek elő ezekdolgok, sose siránkozok miattuk többet. Mert minek?Nincs segítség.- Fáradt vagyok - mondja Pete.- Tudom, hogy fáradt vagy, Pete, de én is hiába sirán koznék veled. Abból se jönne kisemmi.Pete is úszik az ezredes után.Amerről ők jöttek, arról jön be Billy Bibbit. Úgy látszik, elvonulnak az utolsó szemlére.Billy nem lehet messzebb egy-két lépésnél, de olyan csöpp, mintha egy mérföldre volna.Az arcát egész odatolja, mint egy pimasz koldus, amelyiknek több kell, mint amennyitadhatnának. A szája akár a babaszáj.

- Még amikor m-m-m-m-megkértem a kezét, a-a-a-akkor-íselakadtam. Mondom:„Szívecském, n-n-n-nemakarnál hozzám j-j-j-j-j ..." Az lett a vége, h-h-h-hogykinevetett.A Főnéni hangja, nem tudom, honnét: - Az édesanyjá tól hallottam erről a lányról, Billy. Sabból, amit hallottam, az derült ki, hogy nem volt méltó magához. Mi volt hát mégis, amiannyira megijesztette magát, mikor a leányké résre sor került?- Sz-sz-szerelmes voltam b-b-b-bele. Rajtad se segíthetek, Billy. Tudod te jól. Se én, sea töb biek. Meg kell neked is érteni, hogy amint valaki a másik nak a segítségére siet,maga fedezetlen marad. A fal men tébe kell, Billy, tudod te is. Mit segíthetnék? Adadogásodat nem bírom elállítani. Ledörgölni se tudom a pengenyo mokat a csuklódról,a cigarettaégések meg megint nem jön nek le a kezed fejéről. Új anyát rajzoljak neked?És ha azt nézem, hogy a Főnéni addig dörgöli az orrodat a nyomorú ságodba, amíg az akis önérzeted is, ami van még, odavész, azzal se tudok mit csinálni. Anziónál láttam egypajtásomat kikötve negyven lépésre tőlem. Vízért sivalkodott, az arcát hólyagosraégette a nap. Engem akartak odaküldeni, hogy segítsek rajta, pedig akkor a majorbeliekengem szedtek volna szét ízekre.Dugd el az arcodat a ködbe, Billy.Vonulnak el egymás után.Mintha mindegyik arcon volna egy olyan fölírat, mint Portlandban, a digó harmonikásoknyakában, hogy azt mondja: „Vak vagyok" - csak ezekről azt lehet leolvasni, hogy„Fáradt vagyok" meg, „Félek", meg „Elvisz a májzsugor", meg „Elkapott a gépszíj, demég hátulról löknek is". Én leolvasok minden feliratot, mindegy, milyen kicsiny kék abetűk. Néha oldalt fordulnak, és leolvashatnák egy másnak, de abból is mi volna ahaszon? Most már úgy viharzanak el mellettem a ködben, akár a konfetti.Soha ennyire nem voltam. Ilyen lehet halottnak lenni Vagy Tengőnek, mikor az emberteljesen belevész a ködbe. Mozdulni se mozdul. Csak még etetik a testét, amíg abbanem hagyja az evést végleg - akkor elégetik. Nem olyan rossz az. Nincs fájdalom. Én seérzek mást, csak egy kis borzongást, de az majd elmúlik idővel.Látom a parancsnokunkat, amint rajzszögezi ki a hirdető táblára, hogy holnap mitvegyünk magunkra. Látom a gőzgurgulát, amint jön az Államtól, és töreti apróra, ami atör zsünkből megmaradt.Látom a Papát, amint lopózik ki a sűrűből, és megcéloz egy hatágú agancsost. Csakahogy céloz rá, már ugrik is be a cédrusok közé, és egyik lövés a másik után porzik elaz avarban. Én is a Papa mögé lopózok, és második lövésre leterítem, épp amintkezdene felfele szökelleni az omlás ol dalába. Rávigyorgok a Papára.Sose hittem volna, hogy ilyet eltévesztel Papa.Vaksi már a szemem, fiam. Ennek már nem hihetek. A puskát is ügy rezgetem, mint afostos kutya a seggit.Mondom én mindig, Papa, hogy Sid kaktuszvize megvénít időnek előtte.Megvénült az már időnek előtte, fiam, aki azt a kaktusz-vizet issza. Gyere, belezzük kiaz állatot, míg a legyek be nem köpik.Pedig nem is most történt. Ezt mondom. Nem lehet a múlt dolgoknak útjába állni, hogyelő ne jöjjenek.Odané, öregem . . .A feketék sutyorognak, hallom.Odané, a hülye Sertepertét elnyomta a buzgóság.Úgy is kell, főnök, úgy is kell. Amíg alszol, addig nincs veled baj.

Már nem is borzongok. Befellegzett, azt hiszem. Már olyan messze járok, hogy aborzongás utol se ér. Meg is maradhatok itt. Nem érnek utol. Csak a szavak még, deéppen hogy, halványan.Nos. . . ha már Billy úgy határozott, hogy kivonul gyűlé sünkről, van-e másvalakinekelőterjeszteni való kérdése?Ha már arról van szó, asszonyom, igenis volna itt egy kérdés . . .Ez McMurphy lesz. Igen távolról hallom. Még mindig próbálja kirángatni az embereket aködből. Miért nem hagy békémet?- ... ha még emlékszik arra a szavazásra, amit egy-két napja rendeztünk a tévéügyben.Mivelhogy ma péntek, gondoltam, újra megpróbálkozhatnánk, hátha azóta mármegemberelték magukat egypáran.- Mr. McMurphy, ennek a gyűlésnek terápiás, méghozzácsoportterápiás a célzata, nem pedig az apró sérelmekkel való ...- Tudom, tudom, már a könyökömön női ki. Mink már itt egypáran úgy határoztunk. ..- Egy pillanat, Mr. McMurphy. Egy kérdést a résztve vőktől előbb: Nincs terhükre, hogyMr. McMurphy szemé lyes óhajaival kell foglalkozniuk örökké? Azon gondolkod tam,talán jobban járnának, ha Mr. McMurphyt más osz tályra helyeznők át.Egy pillanatig nem szól senki. Majd ezt hallom: - Miért nem akarja szavazni hagyni,mondja? Mért akarja mindjárt a Zárt Osztályra vágni egy szavazatért? Mi abba a napi-rendcserébe olyan borzasztó?- Hiszen éppen maga az, Mr. Scanlon, aki három napig enni nem volt hajlandó, amígmeg nem engedtük, hogy a készüléket ne fél hétkor, hanem már hatkorbekapcsolhassa!- Mér, az embernek a híreket is tudni kell, nem? Wa shingtont lebombázhatnák, arról iscsak egy hét késéssel tud junk?- Igazán? Most viszont odaadná a híreit cserébe holmi sport címén űzötttömegverekedésért?- Mind a kettőről szó se lehet, igaz? Nem hát. Na mind egy, üsse kő . .. ezen a hétentán csak nem bombáznak le minket.- Miss Ratched, adja meg az engedélyt Mr. McMurphy-nek a szavaztatásra.- Nagyon helyes. A bizonyíték azonban kézzelfogható, mennyire zavarja a betegeknyugalmát ezzel a szavaztatással. Pontosan milyen kérdést akar szavazásra bocsátani?- A délutáni tévézés kérdését akarom újra megszavaz tatni - mondta McMurphy.- S vajon egy újraszavaztatással visszaállíthatjuk-e a lel ke nyugalmát? Azért kérdem,mert itt fontos kérdések sze repelnek a napirendünkön ...- Sose aggódjon énmiattam. Én azt akarom látni csak, kinek van itt vér a pucájában.- Éppen az ilyen beszéd gondolkoztat el, Spivey doktor, hogy nem volna-e helyesebb abetegek érdekében áthelyez-nünk Mr. McMurphyt?- Miért nem engedi már szavaztatni?- Legyen türelemmel, Mr. Cheswick. A kérdést ezennel szavazásra bocsátom. Meg fogfelelni a kézfeltartás Mr. McMurphy, vagy ragaszkodik a titkos szavazáshoz?- A kezeket akarom látni. Meg azt a kezet is, amelyiket nem emelik föl.- Emelje tehát fel a kezét, aki a televíziónézés idejét délutánra kívánja áttenni.Az első kéz, amelyik fölemelkedik, McMurphyé - onnan látom, hogy a tenyere be vankötve, amióta a műszertábla fogantyúja belevágott. És most mintha domboldalból lát-nám a kezeket emelkedni ki a ködből, olyan, mintha... mintha az a nagy vörös keze

McMurphynek belenyúlna a ködbe, és rántaná föl a többit egyenként, rántaná ki a pis-logó embereket a napra. Egyiket a másik után. A Hevenyek során egymás utánemelkednek a kezek, ahogy kihúzza őket, mind a húszat, már nem is a tévéért, hanema Főnéni ellen, amiért át próbálja McMurphyt rakatni a Zárt Osztályra, amiértszóval-tettel gyilkolta őket évekig.Nem szól senki. Érzem, mennyire meg vannak döbbenve - betegek is, személyzet is. AFőnéni el nem bírja gondolni, mü történhetett. Tegnap, mielőtt azt a műszertáblátmegpró bálta volna kiemelni, még jó, ha hármat-négyet össze tudott volna szedni, akikrája szavaznak. A Főnéni hangjában még sincs semmi meglepetés.- Csupán húsz kezet számolok, Mr. McMurphy.- Húszat? Hát nem elég az? Pont annyian vagyunk itt... - A hangja elakad, amikorészbe kap, mit is akar mondani ezzel a Főnéni. - Álljunk meg egy polgári szóra,asszonyom ...- Attól tartok, hogy a javaslatát nem szavazták meg.- Álljunk meg egy barátságos polgári szóra!- Az osztály negyven beteget számlál, Mr. McMurphy. A negyven közül csupán húszanszavaztak. A házirend megváltoztatásához szótöbbségre van szükség. A szavazástezzel lezárom.A kezek lehanyatlanak mindenfelé. A kollégák látják, hogy át vannak verve, éspróbálnak minél gyorsabban bújni vissza a ködbe. McMurphy talpra ugrik.- Nahát, ne tegyünk már a Krisztusból bohócot! Miért nem mondja, hogy ezt így kellmegjátszani? Azoknak a lerobbant palimadaraknak is be kellene számítani a szava-zatát?- Doktor úr nem magyarázta meg a szavazás körülmé nyeit Mr. McMurphynek?- Bizony a többség dönt, Mr. McMurphy. Miss Ratched-nek igaza van.- Többség, Mr. McMurphy, többség. Háziszabályainknak sarkalatos pontja ez.- Vagyis a háziszabályokat is a sarkukból kifordítani csak a többség szavazatával lehet!Hát persze. Nahát, a hivatalos tintafosásban ez viszi a pálmát!- Sajnálom, Mr. McMurphy, de a háziszabályzatban szó szerint ezt olvashatja, sőtkívánságára akár fel is . ..- Hát maguk így rúgják valagba a demokráciát!- Izgatottnak látszik, Mr. McMurphy. Ugyebár izgatott nak látszik, doktor úr?Megjegyzésre érdemes.- Ne jöjjön nekem ezzel az albérleti dumával, asszo nyom. Ha az emberrel kibasznak,akkor igenis joga van or dítani. És mivelünk kibasztak!- A beteg állapotára való tekintettel azt ajánlanám, dok tor úr, hogy gyűlésünket maelőbb rekesszük be. ..- Várjon csak! Várjon egy pillanatig, hadd beszélek ezekkel az öreg szivarokkal.- A szavazást befejeztük, Mr. McMurphy.- Hadd beszélek csak velük.Azzal vág át a Nappalin, jön felénk. Mind nagyobb s na gyobb. Vörösre gyúlt az arca.Benyúl a ködbe, és Rucklyt próbálja először kirántani, mivel Ruckly a legfiatalabb.- Te mit szólsz, pajtás? Meg akarod nézni a Nagyvilág- sorozatot? A baseballt? Abaseballmérkőzéseket? Akkor emeld fel szépen a kezedet.. .- Baszmeg feleség.- Jól van, ne fáradjál. Hát te, kolléga, te mit szólsz? Hogy is hívnak . . . Ellisnek? Mit

szólnál a délutáni tévéné zéshez? Emeld akkor föl a kezedet...Ellis keze föl van a falhoz szögezve, és az nem számít szavazatnak.- Megmondtam, hogy a szavazást befejeztük, Mr. McMurphy. Ne tegye nevetségessémagát.McMurphy rá se hederít. Jön végig az Idültek során. -Lássuk, lássuk, csak egy szavazat kell, csak egyvalamelyiktek emelje föl a kezét!Mutassátok meg neki, hogy még ennyi telik tőletek! - Fáradt vagyok - mondja Pete, s a fejét lóbálja.- Az éjszaka a .. . Csendes-óceán. - Az ezredes a tenye rét olvassa, nem érdekli aszavazás.- Az isten tegyen benneteket akárhova, egy rakja föl a kezét legalább! Nem lássátok,hogy most vagyunk a dön tőbe? Ha ezt ránk veri, ránk veri az egészet! Ennyit se tud tokmegérteni az egészből, amit itt összepofázok? Te, Gáb riel? Te se, George? Hát te,főnök, te mit gondolsz?Megáll fölöttem a ködben. Miért nem hagy békémet?- Te vagy az utolsó reményünk, főnök.A Főnéni a papírjait rakosgatja. A többi nővérek körül állják. Végül talpra áll ő is.- A gyűlést berekesztjük - hallom. - Egy óra múlva ta lálkozunk az osztály értekezleten.Ha más nincs a . . .Késő már megállítani. McMurphy az első nap csinált vele valamit, valami varázslatot tettbele a kezembe, azért nem úgy mozog, ahogy én parancsolom. A hülye is látja, hogyennek nincs értelme, én ugyan nem tenném. De ahogy a Főnéni szeme rám tapad, és atehetetlen hápogását nézem, hiába látom előre a bajt, nem tudom megállítani. McMur-phy drótokat húzott bele, és most emeli lassan, ránt ki a ködből, ki a napra, ki a biztosfedezékből. Az ő műve, a drótjainak ...Nem. Nem ez az igaz. Hanem hogy én emeltem föl.McMurphy üvöltve fölránt, és a hátamat döngeti.- Huszonegy! A főnök szavazatával együtt huszonegy! Ha ez nem többség, én asapkámat megeszem!- Juhé! - ordítja el magát Cheswick. A Hevenyek özön lenek felém.- A gyűlést berekesztettük - szaval a Főnéni. A moso lyát még tartja, de a nyakszirtjevörös, ahogy megy ki a Nappaliból, be a Nővérszobába, vörös és dagad, mintha fölakarna robbanni.

De még nem robbanik, még ahhoz kell legalább egy óra. Még csak ül ott az üvegmögött, és olyan fura félre-mosoly van az arcán, amilyet még nem láttunk. Csak ül. Aválla hullámzását látom, ahogy a levegőt szedi.McMurphy fölnéz az órára, és bemondja, hogy mindjárt kezdődik a mérkőzés. Azivókútnál térgyepel pár Idülttel -dörgölik a falvédő deszkát. Én a takarítószerszámokszek rényét söpröm ki, máma már tizedszer. Scanlon és Harding a dörzskorongotjáratják, és végig a folyosón fényes nyol casokba dörgölik szét a friss viaszkot.McMurphy újból be mondja, hogy kezdődik a mérkőzés, azzal föláll, és ott hagyja atisztítórongyát azon helyt. Más nem hagyja abba a munkát. McMurphy elmegy az ablakelőtt, ahonnét a Főnéni néz ki rá rémisztően, és rávigyorodik, mint aki tudja, hogy nyertügye van. A fejét hátrabillenti és rákacsint - a Főnéninek meg, látom, megint félrenyaklik

a feje.Végzi tovább a dolgát mindenki, de azért a szemük sar kából figyelik, hogy McMurphyodahúzza a karosszékét a tévé elé, bekapcsolja és leül. Papagáj képe pördül föl azernyőre, kinn áll a baseballpályán, és reklámdalokat énekel egy beretvapengéről.McMurphy föláll, ráerősíti a hangra, hogy elnyomja a hangszóró zenéjét, aztán még egyszéket húz maga elé, azon rakja keresztbe a lábát, s hátradőlve cigarettára gyújt. Ahasát vakarja és ásít.- Hajjaj! Nem hiányzik ide semmi, csak egy doboz hi deg sör meg egy forró muff.Látni, hogy a Főnéni elvörösödik, és a szája némán jár. ahogy néz rá. Aztán körülpillant,és észreveszi, hogy azt fi gyeli mindenki, mit tesz most - még a feketék és a kisnővérekis figyelik, de a bennlakó orvoshallgatók is, ahogy szállingóznak befeleosztályértekezletre. A Főnéni szája szo rosra zár. McMurphyt nézi tovább, amíg csak aberetvapenge-dalnak vége nincs, akkor föláll, odalép a vasajtóhoz, a műszertáblánmegcsavar egy tárcsát, és a kép az ernyőn visszapörög a szürkeségbe. Nem maradsemmi rajta, csak egy kis fényszem, és az egyenest McMurphyre néz, ahogy ott ülmagának.Ötet nem zavarja. Igazában mintha észre se venné, hogy a kép eltűnt. Ráharap acigarettájára, a sapkát a szemére vágja, és jól hátradől, hogy kilásson a pereme alól.Így ül ottan. A kezét a tarkójára kulcsolja, a kinyújtott lába keresztbe vetve a széken,előtte a cigaretta kifüstöl a sapkája eresze alól - nézi a tévét.A Főnéni állja a látványt, amíg állhatja, aztán odalép a Nővérszoba ajtajához, és kiszólneki, hogy menjen segíteni a többieknek a munkájukban. McMurphy meg se hallja.- Azt mondtam, Mr. McMurphy, hogy magának ebben az időben a többiekkel együtt kelldolgoznia. - A hangja süvít, mint az elektromos fűrész, ha fenyőn hasít keresztül. -Figyelmeztetem, Mr. McMurphy!Mindenki leáll a munkával. A Főnéni körülnéz, aztán egy lépést tesz a NővérkalickábólMcMurphy felé.- Remélem, tudja, hogy letartóztatásban van, és az én... az én őrizetemre ... a kórházifennhatóság felügye letére van bízva. - Az öklét emeli, és a vörösessárga kör mei atenyerébe metszenek. - A kórházi fennhatóság ren delkezik ...Harding kikapcsolja a dörzskorongot, és otthagyja a fo lyosón. Bemegy a Nappaliba,széket húz magának McMur phy mellé, leül, és rágyújt egy cigarettára.- Mr. Harding! Végezze tovább a kiszabott munkáját! Az jut az eszembe, hogy mostmeg mintha szög melléütne a hangjával, és majd elnevetem magamat.- Mr. Har-ding!Aztán Cheswick megy be, utánuk Billy Bibbit, majd Sanclon, majd Fredrickson és Sefelt,a végén mindnyájan letesszük a törlőfánkat, söprűnket, rongyunkat, és megyünk be, éshúzunk széket magunknak.- Álljanak meg! Hagyják abba! Emberek!S ott ülünk valamennyien az elsötétült képernyő előtt, fi gyeljük a szürkeségét, minthanapnál világosabban mutatná a baseballmérkőzést, a Főnéni meg ordít, parádéz mögöt-tünk.Ha valaki ide bekukkantana, és látná ezt, hogy egy csomó férfi nézi a sötét tévéernyőt,egy ötvenéves nő meg ordítva fenyegeti a fejük búbját fegyelmivel, megtorlásokkal,bitztos azt hinné, az egész banda olyan hülye, hogy csak pö rögni nem pörög.

MÁSODIK RÉSZ

Épp a szemem sarkából figyelni bírom a fehérmázas arcát ott a kalickában, a rezgésétaz asztal fölött, aztán ahogy elvetemedik és folyik szét, mikor a legjobban próbálnaösszeszedelőzni. Figyelik a többiek is, pedig nagyon úgy tesznek, mintha nem figyelnék.Próbálnak úgy tenni, mintha nem néznének semmi mást, csak az üres képernyőt, de aztlehet látni, hogy lopva hátra-hátrapillognak a Főnénire ott az üvgje mögött, akárcsak én.Most megtudja, mi az, hogy az üveg túlsó oldalán ülni és figyelve lenni, mikor alegszívesebben az ember zöld redőnyt húzna le a figyelő szem elé, de nem lehet.A bennlakók, a feketék, a kisnővérek, mind őtet figyelik, mind azt várják, mikor indul máraz értekezletre, amit ő hívott össze, és mind látni akarná, most mit fog csinálni, haegyszer őt is ki lehet hozni a sodrából. Látja, hogy figyelik, de nem mozdul. Akkor se,mikor a többiek már men nek be az értekezletre, őnélküle. Egyszerre azt veszem észre,hogy a falban csöndes a gépezet, az is arra vár, hogy a Fő néni mozduljon. Nincs máregy pamat köd se, sehol. Eszembe ötlik, hogy nekem a Kari Szobát kellenetakarítanom. Mindig ilyenkor megyek és takarítom a Kari Szobát amikor a gyűlést tartjákbenne, már évek óta. Csak most félek fölállni a székről. Nekem engedik takarítni közbea Kari Szobát, mert azt hiszik, hogy nem hallok - csak most is azt hiszik-e, mikoregyszer látták, hogy McMurphy szavára fölemeltem a kezem? Nem-e rá fognak mostjönni, hogy évekig kihallgattam nekik a titkaikat? Mit fognak velem ott csinálni most aKari Szobában, hogyha rájöttek tényleg?Csak nekem akkor is oda kell menni. Ha nem vagyok ott, akkor már tudhassák biztosan,hogy hallok, és előttem járnak egy lépéssel, mivel azt gondolhassák: Na ugye! Ha nemitt sertepertél most, az kész bizonyíték! Már tudjuk, hogyan kell ezzel elbánni...Most kezdek csak rájönni, apródonként, mekkora csává ba másztunk bele, amikorengedtük McMurphynek, hogy a ködből előcsalogasson bennünket.Az egyik fekete ott támaszkodik a falnak az ajtó mellett, a karját keresztbe fonja, arózsaszín nyelvehegye a szája szélét sétálja körül, amint figyel minket ott a tévé előtt. Aszeme is sétál körbe, akár a nyelve, s a végén rajtam ál lapodik meg. És ahogymegállapodott, látom, a szeme bőr kéje megemelkedik kicsit. Hosszan néz rám, éstudom, azon töprenkedik, hogy is volt az velem a csoportgyűlésen. Aztán egy lökésselelszakad a faltól, odamegy a takarítoszerszámok szekrényéhez, és hoz egy vödörtszappanos lével meg egy szivacsot. Fölemeli a karomat, ráfűzi a vödör fülit, mint akondért a szolgafára. - Na, főnök, gyerünk - azt mond ja -, vár a kötelesség.

Nem moccanok. A vödör billeg a karomon. Nem adom jelét se, hogy meghallottamvolna. Most próbál a csőbe húz ni. Még egyszer szól, hogy álljak föl, aztán a szemét for-gatva fölnéz a mennyezetre, nagyot sóhajt, belekapaszkodik a galléromba, ránt rajta, sén szépen fölállok. Zsebembe gyűri a szivacsot, és a folyosó vége felé mutat, ahol aKari Szoba van. Indulok.Amint lódulok neki a folyosónak a vödörrel - zumm -, a Főnéni húz el mellettem a régi

lóerejével, és vágódik be a Kari Szobába. Ezen eltöprengek.Hogy magam vagyok kinn a folyosón, most veszem észre mennyire tiszta a levegő -sehol semmi köd. Van egy hidegebb csík, ahol a Főnéni elhúzott, és a fehér csövekbena mennyezeten fagyos fény kering, mint amikor a hűtőszekrényben kígyózó csövekderesen világítanak A fénycsövek lemutatnak a Kari Szoba ajtaja felé, ahol a Főnénieltűnt - nehéz vasajtó az is, akár a Rezgetőé az Egyesben, csak erre számok vannakfölfestve, meg ezen fejmagasságban van egy kis kémlelőlyuk, hogy kinézhessenek, kikopog. Közelebb érek, s látom, hogy a kémlelőlyuk zöldessárgán fénylik, mint az epe.Kezdődik az osztályértekezlet, akkor van ez a zöld csorgás, és mire a közepénéltartanak, csupa zöld lesz min den, falak, ablakok - én mosom le szivaccsal, és csavarombele a vödörbe. Azzal a vízzel lehet aztán jól kimosni a klozettnak a csészéit.A Kari Szoba takarítása a legnehezebb. Hogy én ott mi ket láttam már takarítás közben,azt nekem senki el nem hinné - rémes dolgokat, bőrlukacsokból kiszedett mérge ket,savak gőzét a levegőben, embert meg lehetne olvasztani vele, olyanokat. A kétszememmel láttam. Voltam olyan értekezleteken, hogy az asztal lába kifor-dult ésgörcsökben rángott, a székek kimarjultak, a falak egymásnak csikorodtak, hogy a végénmár csavarni lehetett az izzadságot a szobából. Voltam olyan értekezleten, mikor annyitbeszéltek valamelyik betegről, hogy megjelent testi meztelenségében előttük akávézóasztalon, gonoszságuk prédájának - mert szédszedték miszlikre, mire végeztek.Engemet is azért tartanak ott az értekezleteken, hogy legyen, aki a kezük mocskáttakarítsa utánuk - és mivelhogy a Kari Szoba csak értekezletekre van nyitva, olyan kellnekik, akiről azt gondolják, nem viszi szét a hírét az ottani mindenféléknek. Ilyen, mintén. Már én annyi idő óta ta karítom, sikálom, porolom nekik ezt a Kari Szobát meg azt arégi faburkolatosat is, ami volt, hogy már észre se vesznek. Hajladozok ott, és minthaott se volnák, keresztülnéznek rajtam. Egyszer, ha nem takarítanák közben, azt is csakúgy vennék észre, hogy nicsak, magától mozog a szivacs meg a vödör!Hanem most, amikor bekopogok az ajtón, a Főnéni szeme úgy tapad a kémlelőlyukrará, mintha sose akarna beengedni. Az arca már visszaváltozott - én legalábbis úgylátom, hogy olyan kemény és szigorú, mint máskor. A többiek javában kavargatják akávéjukat, és kérik kölcsön. a cigarettákat, ahogy szokták értekezletek előtt, de alevegő, az villanyos. Azt hiszem először, énmiattam. Aztán veszem csak észre, hogy aFőnéni le se ült, kávét se készitett oda magának.Ahogy besuttyanok az ajtón, majd keresztülfúr a szemével és már mikor rázárta éskerül-fordul, még akkor is érzem, hogy rám mered. Gyanakszik rám, tudom. Hiába re-méltem, hogy a nagy izgalomban, ami McMurphy miatt volt, énrám nem is figyelt, mertitt van: nem izgatott, tiszta a szeme, és látom, azon okoskodik, hogy is volt az: Mr.Bromden meghallotta, hogy heveny betegünk, Mr. McMur phy kézfeltartásra szólítottaföl? Aztán meg csak letette a törlőfát, és leült a többi Hevennyel a tévékészülék elé? Atöbbi Idültektől ilyen nem telik. Azon okoskodik, látom, hogy talán már ideje volna a mikedves Bromden főnökün ket alaposabban megvizsgálni.Hátat fordítok neki, és bemászok a sarokba a szivaccsal, aztán tartom föl a fejem fölé,hogy mindenki lássa rajta a zöld nyákot, meg hogy énnekem hogy ég a kezem alatt amunka. Dörgölöm, nem sajnálom. Csak hát dolgozhatok én, tehetek én úgy, minthabele is felejtkeztem volna, hogyha egyszer ott érzem a hátam mögött, amint a kétszeme fúrja a lyukat a koponyámba, és már minden percbe beér, és ak kor a kezemetaz égnek tartva ordítok, hogy elég, kivallok én mindent, csak a szemét lesz szíves

levenni!Aztán észreveszi, hogy őrá is néznek - az egész értekez let. És ahogy ő okoskodik az énesetemen, a többiek az ő esetén okoskodnak, és hogy most mi lehet a terve neki azzala pirosfejűvel ott a nappaliban. Figyelik, mit fog most mondani róla, és nem törődnekegy négykézláb mászkáló hülye indiánnal. Rája várnak, úgyhogy a végén abbahagyja afe jem fúrását, odahúz magának egy csésze kávét, leül melléje, és olyan óvatosankavargatja, hogy a kanál meg se csöndíti a csésze falát.A doktor kezdi el: - Lássuk, miből élünk, emberek. Rámosolyog a kávézó bennlakókra,és megpróbálja elke rülni a Főnéni szemét. Mert az még mindig olyan csöndesen ül ottmagában, hogy a doki ideges lesz tőle. Fészkelődik, előveszi a szemüvegét, fölteszi,hogy az óráját megnézze, az tán beszéd közben húzza föl.- Negyed. Már így is késve kezdjük. Lássuk csak. Ezt az értekezletet, mint valószínűlegtudják, Miss Ratched hívta össze. Beszólt hozzám telefonon a terápiás gyűlés előtt, ésabbeli gyanújának adott kifejezést, hogy McMurphy zendülést fog támasztani azosztályon. Amit a néhány perce lezajlott események fényében rendkívüli éleslátásnaknevezhe tünk. Jól mondom?Abbahagyja az órahúzást, mert már annyira föl van húz va, hogy még egyet húz rajta, ésaz egész megy szét a fené be - azért most csak ül, és mosolyog az órájára, és a kezefején dobol a rózsaszín ujjacskáival és vár. Ilyenkor szokja a Főnéni átvenni a szót, demost nem, most csak hallgat.- A mai nap eseményeinek fényében - folytatja a doki -senki nem mondhatja, hogy ittegy akármilyen emberrel van dolgunk. Nem, És hogy tud zavart keltő lenni, az nyilván-való. Megítélésem .. . hm .. . szerint a mai értekezletünkön döntésre kellene jutnunk, mia teendőnk vele a továbbiak ban. Főnővérünk, gondolom, azért hívta össze ezt az érte-kezletet, hogy .. . javítson ki, Miss Ratched, ha netalán tévúton járok . . . hogy a maelőállt helyzetet megbeszéljük, és együttes véleményt alakítsunk ki a következőkrenézve.Könyörgőn néz rá a Főnénire, de az csak nem szólal meg. A mennyezetre szegezettszemmel ül, alighanem pókhálókat keres, és nemigen látszik rajta, hogy hallaná, amit adoki mond.A doki most a bennlakó orvosnövendékek sorához for dul: mindnek ugyanaz a keresztbevetett lába, a térdén a csészével. - A kolléga uraknak - mondja a doki - nyilván nem voltelegendő idejük, hogy teljes diagnózist készítsenek a szóban forgó betegről, maazonban mindnyájan láthatták, mire képes. Mi a véleményük?A kérdés fölüti nekik az állukat. A doki ravaszul játékba hozta őket. A Főnénire pattanmost róla a szemük. És a Főnéni visszaszerezte a hatalmát, pár perc se telt bele. Ül ott,és mosolyog föl a mennyezetre, és egy szót se szól, mégis kezében a gyeplő megint, ésmindenki érzi, hogy itt ővele áll szemközt. Ha ezek az orvostojások most nem jólvizsgáznak, könnyen az lesz a végük, hogy a portlandi szesz kredencek kórházábankötnek ki. Kezdenek ők is kínosan fészkelődni, akárcsak a doki.- Zavart keltő mivolta tagadhatatlan. - Az első orvos tojás hazajátszik.Erre mindnyájan hörpintenek. Aztán a következő hozzá teszi: - Nem szólva esetlegesveszélyességéről.- Igaz, igaz - bólogat a doki.A tojás azt hiszi, megtalálta a nyitját, és nekibátorodik. -A veszély igen valóságos -mondja, és előredől a széken. -Ne felejtsük el, hogy ez az ember erőszakos

cselekményeket követett el csupán azért, hogy a rabgazdaságból a kórház viszonylagoskényelmébe kerülhessen.- Méghozzá tervszerűen követett el - igazítja ki az első tojás.- A terv természetéből persze az is következhet - teszi hozzá a harmadik félhangosan -,hogy ügyes szélhámos, nem pedig elmebeteg.Körülpillant, tudni szeretné, ez hogy tetszik a Főnéninek. de a Főnéni nem mozdul.Csak a többiek néznek rá úgy, mintha valami mázsás trágárságot mondott volna. Látjamár ő is, hogy nagyon melléfogott, s megpróbálja elnevet gélni ilyenformán: - Dob egybolond néha olyan követ a kútba, hogy száz okos nem húzza ki... - De már késő. Azelső orvostojás odafordul hozzá, leteszi a csészéjét, és öklöm pipát vesz elő a zsebéből.- Őszintén, Alvin - mondja a harmadiknak -, elképesztő, amit összehordasz. Nem iskell a kórtörténetét ismerni. csak jobban meg kell figyelni a viselkedését itt az osztályon,és nyomban világossá válik, mennyire tarthatatlan az elkép zelésed. Ez az embernemcsak súlyos beteg, hanem bármely pillanatban közveszélyessé válhat. Erregondolhatott Miss Ratched is, amikor az értekezletet összehívta. A pszicho pata képletenapnál világosabban áll előtted: Napóleon. Dzsingisz kán, Attila. Világosabb nemlehetne.Erre beszáll még egy. Emlékszik még, hogy a Főnéni a Zárt Osztályt hozta szóba. -Lásd be, Alvin, hogy Robert nek igaza van. Nem figyelted meg a kóros viselkedését ma?Mikor az elgondolása nem vált valóra, felugrott a székről, s már-már a dühöngéshatárán volt. Nem tudhatnánk meg, Spivey doktor, milyen erőszakos cselekményekfordulnak elő McMurphy kórtörténetében?- A fegyelem, a hivatalos rend megsértése visszatérő pa nasz - mondja a doki.- Úgy van. Kórtörténetéből tehát kitűnik, Alvin, hogy támadó hajlamait a tekintély ellenfordítja, mind az iskolá ban, mind a katonaságnál, mind a börtönben! Úgy látom tehát, aszavazási őrjöngésnél beszédesebb bizonyítékot nem várhatunk, s ehhez kelligazítanunk a jövőjét is. - Megáll, belesandít a pipájába, gyufát gyújt, s nagy pöfögveszívatja be a lángot a pipa busa fejébe. Amikor már ég, a sárga füsttengeren át odalopegy pillantást a Főnénire. Hallgatását beleegyezésnek értheti, mert még lelkesebben,magabizto sabban folytatja:- Gondolkodj el egy kicsit, Alvin - s szavai gyapjasak a füsttől -, gondolkodj csak el, mitörténne, ha az egyéni te rápián magunkra maradnánk Mr. McMurphyvel? Gondold el,mindent elterveztél lépésről lépésre, hogy a kapcsolatot megteremtsd, s neki egyszerreeszébe jut, hogy elege van ebből a . .. hogy is mondaná? . .. pisológiai majomparádé-ból? Mondhatod-e neki, hogy fékezze támadó hajlamait? Arra neki csak az lesz aválasza, hogy kinyalhatod; te meg mondod neki a legparancsolóbb hivatalos hangon,hogy csillapodjék, de mi haszna, ha egyszer ront neked, vörös fejű, száztíz kilós írpszichopata, veti rád magát, akár az íróasz talon keresztül! Fel vagy-e lelkiekbenkészülve az ilyen ta lálkozásra Mr. McMurphyvel... s ha ezt a lélektani pilla natot veszempéldául, melyikünk van rá felkészülve?Visszaakasztja öklöm pipáját a szája sarkába, két tenye rét a térdére terpeszti, és vár.Mindenki elképzeli magának McMurphy vaskos vörös karjait, sebhelyes keze fejét s azatlétaingébői mérföldkő módra előszegülő nyakát. Az Alvin nevezetű orvostojáselsárgul, mintha a pipafüst, amit a kol légája ráfúj, az fogná be a képét.- A kolléga úr szerint tehát - néz rá a doki - az a teen dő, hogy áttegyük a ZártOsztályra?

- A biztonságosabb megoldás mindenesetre - válaszolja a pipás, és lehunyja a szemét.- Úgy látom, inkább visszavonom a véleményemet, és csatlakozom Roberthez - jelentiki Alvin. - Ha másért nem, tulajdon jól felfogott érdekemben.Nagy nevetés. Felengedtek, s most már tudják biztosan, hogy a jó nyomon vannak, aFőnéni akaratának nyomában. A kávéban az orra mindnyájuknak, csak a pipásnaknem, aki pöfékelve-szuszmákolva táplálja a ki-kialvó tüzet. Egy skatulya gyufát iselhasznál, amíg szelel is, füstöl is megint, s akkor némi büszkeséggel megállapítja: -Igen, a javallat Zárt Osztályra szól a Vörös Macknek, bizony. Tudjátok, mit észleltemrajta pár napos megfigyeléseim során?- Skizoid reakciók? - kérdi Alvin. Bölcs pipalóbálás.- Latens homoszexualitás és a hozzáfűződő láncreak ciók? - kérdi a harmadik.A pipás tovább ingatja a fejét. - Nem - mondja, s körül hordozza mosolyát a szobáni -Negatív Oedipus. Kézrázás, szerencsekívánatok.- Sok minden mutat ebbe az irányba - szegi körül a megállapítást. - S havégelemzésben bármilyen eredményre jutunk, egy bizonyos: nem közönséges emberrelkerültünk ítt szemközt.- Nagyon téved .. . mélységesen téved, Mr. Gideon. Ez a Főnéni.A nyaka mindenkinek megrándul - énnekem is, aztán ügyeskedek csak, hogy úgylássék, mintha koszfoltot talál tam volna hirtelen fönn a fejem fölött a falon. Egy szavá valmindenkit fejreállított. Úgy számítottak, hogy majd most azzal a javaslattal állnak elő,amit ő is elébe akar ter jeszteni az értekezletnek. Én is így hittem. Bevágott ő már a ZártOsztályra olyanokat, láttam, akik McMurphynek a nyomába nem érhettek volna. Ésakkor annyi volt a veszély legfeljebb, hogy leköpnek valakit - most meg itt van ez a nagybivaly ember, csudát tesz a személyzettel, csudát tesz ővele, s már kora délután úgylátszik, hogy megy a Zárt Osztályra, és a vége mi? A Főnéni lefújja az egészet.- Nem, ezzel én nem érthetek egyet. A legkevésbé sem - Végigmosolyog rajtuk. - Nemérthetek egyet a Zárt Osztályra helyezés elgondolásával már csak azért sem, mert akérdést megoldatlanul varrnánk a nyakába egy másik osz tálynak. Nem érthetek továbbáazzal sem egyet, hogy itt valami rendkívüli lénnyel van dolgunk ... valamiszuperpszichopatával.A Főnéni vár, de senki nem áll elő ellenvéleménnyel. Most hörpint először a kávéjából, sahogy a csészét a szájától elveszi, narancsvörös folt marad a peremén. Nem bírom aszememet levenni a csészéjéről. Nem létezik, hogy ilyen rúzst keny föl a szájára! Ez aszín a vörösizzás mellékter méke, ahogy a szája a porcelánnal összesült.- Elismerem, első gondolatom nekem is az volt, mikor McMurphyben a támadó hajlamotfelfedeztem, hogy főltétlenül kérnem kell a Zárt Osztályra helyezését. Ezzel azonbanelkéstünk. Mert vajon azt a kárt, amit jelenlétével az osztályon okozott,helyrehozhatjuk-e így? Meggyőződésem, hogy nem. A mai események után elkéstünk.Ha most áttennők a Zárt Osztályra, pontosan az történnék, amit betegeink várnak.Mártírrá avatnók. Soha alkalmuk nem lenne tapasztalni, hogy Mr. McMurphy nem „rendkívüli ember".. hogy Mr. Gideon szavával éljek. Ismét hörpint egyet, s leteszi acsészét. Mintha fakalapáccsal ütne az asztalra - a bentlakók fölegyenesednek.- Nem. Mr. McMurphyben nincs semmi rendkívüli. Ember olyan, mint a többi. Izgalmak,félelmek, gyávaságok közt vergődő ember, akár a többi. Gyanítom, hogy néhány naponbelül mind a betegek előtt, mind előttünk meg fog mutatkozni gyenge emberi mivoltábanis. Ha addig az osztályon tartjuk, amíg pimaszsága lelohad, s az általa támasztott

zendülőkedv alábbhagy, betegeink látni fogják - mo solyog, mint aki egymaga van valamititkos tudás birtokában - vörös hajú hősüket igaz valójában: hőzöngőnek, aki seregettoboroz a hordó tetejéről, de leugrik, akárcsak Mr. Cheswick, a személyesbiztonságában fenyegető veszély közeledtére.- McMurphy - próbálkozik a pipás a rugalmas elszakadással - nem látszik éppengyávának.Várom, hogy a Főnéni dühös legyen. De nem. A tekinte téből csak annyit lehet kiolvasnineki, hogy „majd kiderül a "vallatásnál", mikor azt mondja: - Nem állítottam én, Mr.Gideon, hogy betegünk egyszerűen gyáva. Én csak annyit mondok, hogy nagyon szeretvalakit, és pszichopatikus szertetével egy Randle McMurphy nevű személyt vesz körülakit épp ezért minden fölös veszedelemtől óv. - Úgy mosolyog rá az orvostojásra, hogya pipája rögtön kialszik - Egy kicsit várunk, és látni fogjuk, hogy hősünk . . . hogy ismondják diáknyelven?. . . elunja a banánt. Helyes?- Ez azonban hetekbe beletelhet - tesz még egy utolsó ellenvetést a pipás.- Állunk elébe - mondja a Főnéni, azzal föláll, és látom rajta, hogy elégedettebb, mintMcMurphy megérkezése előtt valaha. - Adhatunk neki heteket, hónapokat, sőt éveket is,ha kell. Ne feledjék, hogy Mr. McMurphy letartóztatásban van. Egyes-egyedül tőlünkfügg, mennyi időt tölt itt a kór házban. Egyéb tárgy nem lévén .. .

*

Engem még csak aggasztott egy darabig, hogy a Főnéni olyan nagyon magabiztos voltaz osztályértekezleten, de McMurphyt nem izgatta egy pillanatig se. A hét végén, akövetkező héten ugyanolyan hetykén bánt a Főnénivei, a feketékkel, mint eddig, és abetegek odavoltak a gyönyörű ségtől. Megnyerte a fogadást, elkapta neki a muffját,ahogy ígérte, és be is szedte a pénzeket érte, de attól függetlenül tovább ordibált afolyosón, nevette ki a feketéket, keserí tette a személyzet életét, sőt még azt is megtetteegyszer, hogy megállította a Főnénit a folyosón, és megkérdezte tőle kereken, mi apontos mérete a kedves csöcseinek, amiket mindig annyira dugdos, aztán mégse bírvéka alá rejteni. A Főnéni csak elment mellette, és észre se vette, mint ahogy atermészet két hatalmas kitüntetését se akarta észrevenni mintha mindennek fölötteállna, ami húsból való, ugyanezért gyönge és esendő.Mikor aztán a Főnéni kiragasztotta a névre szóló teendőket a hirdetőtáblára, ésMcMurphynek a klozett-tisztogatás jutott, odament a kalicka ablakához, bekopogott, ésszemélyesen akarta megköszönni a megtisztelő feladatot, s ígérte, hogy mindigszeretettel gondol majd a Főnénire, valahány szor a csészét löttyinti körül. A Főnéni aztválaszolta, hogy a megemlékezés nem szükséges, elég, ha a munkát tisztességesenelvégzi.Közben csak annyit tett, hogy körülkandargatta kétszer a kefével a csészét, és énekelthozzá, majd az oldala dűlt ki, aztán egy kis Cloroxszal meghintette, és kész is volt. Elégtiszta az - nyugtatta meg a feketét, amelyik utánament ellenőrizni, mikor látta, milyenhamar kész -, habár lehet, egyesek enni készülnek belőle, én inkább csak hugyozásrahasználom. - Végén aztán a feketék annyit sírtak a Főnéninek, hogy vette apúderdobozát, és a tükrével alá nézett minden csészének, hogy tényleg koszos-emaradt. S ahogy ment csészéről csészére, és rázta a fejét és sopánkodott, hogy: - Ez

borzasztó! Ez borzasztó! -, McMurphy is ott oldalgott, és mindegyre azt hajtogatta: - Eznem annyira borzasztó, mint inkább vécécsésze.De a Főnéni csak nem akarta elveszteni a türelmét. Még úgy se viselkedett, ahogy minkvártuk volna. Járta rendre a klozettokat, és azt a lassú, csöndes kényszert alkalmazta,amit mirajtunk is annyiszor kipróbál. McMurphy pedig ott állt előtte, egyik cipőjehegyével a másikon, a fejét lógatva, mint egy iskolás, és szaporán mentegetőzött: -Énbennem a jóakarat megvan, asszonyom, de hát hiába, a pöcegödör-tisztítás isszakma, azt is korán kell elkezdeni, ha az ember szép eredményt akar fölmutatni.Egyszer ráírt egy darab papírra valamit furcsa kriksz-kraksszal, és rágógumivalfölragasztotta az egyik csészének pereme alá, aztán mikor a Főnéni jött szemlére, csaksik kantott, és a tükrét is beleejtette a csészébe, amit azzal kiolvasott! De a türelmeakkor se hagyta el. A babaarca, a babamosolya, az, mint az acél, állta a próbát. Fölállt acsésze mellől, és olyan pillantást vetett rá, amitől a festék hámlani kezd az ajtókról, ésazt mondta neki, hogy eztán tisztítsa klozettot, ne randítsa. A takarítással másképp ishadilábon állt az osztály. Alighogy a takarítás ideje eljött délután, mindjárt kezdődött abaseballműsor is a tévében, úgyhogy mindenki ment, széket húzott a készülék elé, és elnem mozdult onnét vacsoraidőig, Nem bánta azt senki, hogy a Nővérszobából vankikapcsolva a tévé, és csak a szürke ernyője van előttünk, mert McMurphy órákig szóvaltartott bennünket, mesélte a mindenféle történeteit - ilyesmiket, hogy hogyan keresettegy szer ezer dollárt egy hónapban mint sofőr egy szélhámos teherfuvarozónál, aztánhogy vesztette el valami baltadobálási versenyben egy kanadaival, vagy hogy volt az,amikor egy cimborájával rádumáltak egy polgárt, hogy bemutatólovagláson Albanybanlovagoljon meg egy bivalbikát, méghozzá bekötött szemmel. - De mondom, nem ám abika szeme volt bekötve, hanem a palimadárnak a szeme! - Azt mondták a polgárnak,nem fog majd annyira megszédülni, hogyha a bika elkezd pörögni, és aztán amikor aszemét be kötötték, a farának ültették föl, fordítva. McMurphy többször is elmesélte ezt ahistóriát, és a combját verte a sapkájával gyönyörűségében, valahányszor acsattanóhoz ért. -Bekötött szemmel a farának ... és mégis mi lett a vége? Ne bírjak innétfölállni, ha nem az lett, hogy ő vitte el a főnyereményt! Én lettem a második. Ha egykicsit előbb veti csak le, enyém a pénz. Meg is fogadtam, ha legköze lebb ilyesmibevágok bele, a bika szeme lesz bekötve!Fejét hátravetette, a combját csapkodta, úgy nevetett, s közbe a hüvelykujját aszomszédjának a bordája közé bökte, hogy vele nevessen az is.Meg is történt akárhányszor azon a héten, amíg az öblös nevetését hallgattam, snéztem, hogyan vakarja a hasát, hogyan ásítozik, hogyan kacsingat rá arra, akineképpen a históriáit meséli - előfordult, mondom, hogy ezt a nagy természetességetnéztem, és eszembe se jutott a Főnéni meg az Üzem a háta mögött. ElhittemMcMurphynek, hogy van ő elég kemény legény, nem fog visszatáncolni, mint a Főnénireméli. Elhittem én is, hogy valami rendkívüli lehet benne. Leginkább az, hogy olyan,amilyen. Hogy mer olyan lenni, amilyen, attól olyan kemény legény. Az Üzem gépszíjanem kapta el ennyi éven át - akkor honnan veszi a Főnéni, hogy majd ő egypár hét alattelbánik vele? McMurphyt nemigen csavargathassa az ujja körül.Később aztán, mikor a feketék elől elbujdostam a klozettba, belenéztem a tükörbeakárhányszor, és eltöprengtem, hogy létezik, hogy így el bírtak bánni ilyen egy irdat lanmonstrummal, amilyent ez a tükör itt mutat. Mert én amikor ott láttam az arcom, a kiülőpofacsontomat és a horpadásokat, amit mintha fejszével kanyarítottak volna ki alóla,

meg azt a sötét, gonosz nézést, ahogy a tévében is mindig mutatják az indiánokat - az anézés is benne, meg a Papának a nézése is benne -, olyankor mindig az jutotteszembe: Ez nem én vagyok, ez nem lehet énnekem az arcom. Az se én voltam, aki eztaz arcot először fölpróbáltam. Se akkor, se most - csak amit az emberek kinéznekbelőlem, úgy nézek ki. Mintha kinézetre sose lettem volna én. Hogy van akkor, hogyMcMurphy mégis pont az, aki?Most már más a szemembe, mint amikor bejött. Nem a két péklapát kezet meg a vörösbarkót meg a törött orra vigyorát látom csak benne. Figyeltem, hogy olyanokat tesz amikegyáltalán nem illenek össze a kezével meg az arcával, olyanokat például, hogy fest aszobafoglalkozáson - üres papíron, nincs azon se vonal, se számok, amiket összekellene húzni, semmi, csak fest meg ír gyönyörű gyöngyírás sal leveleket valakinek.Hogy tud az ilyen kinézetű ember képeket festeni meg leveleket írni meg a sodrábólkijönni, mint egyszer láttam, amikor ő is kapott aztán egy levelet? Ezek olyan dolgok,amiket inkább Billy Bibbittől vagy Hardingtól várni. Hardingnak van olyan keze, amibőlfestmények néznek ki, bár sose festett vele, hanem inkább próbálja megfegyelmezni, éskutyaólhoz szab le deszkákat sza bad idejében. McMurphy nem ilyen. Ö nem engedi,hogy a kinézete vessen határt az életének - ugyanúgy nem engedi az Üzemnek se,hogy oda rángassák s oda pászítsák be, ahova akarják. Egész csomó dolgot másképplátok. Az a gyanúm, hogy a ködgép lerobbant a falban, pénteken méghozzá, amikor agyűléshez nagyon fölpörgették. Most aztán nem bírják az osztályt föltölteni köddel,gázokkal, és mindent tisztán át lehet tekinteni. Évek óta először látom az embereket amegszokott fekete körvonaluk nélkül, és egyik éjszaka még az ablakon is kiláttam.Már mondtam, hogy legtöbbször, mielőtt ágyba zavarnának, adnak egy pirulát, amikivágja a biztosítékomat. Nem is bírok magamhoz térni. Vagy ha valami zűr van azadago lással, és mégis fölébredek, a szemem a csipától kinyitni nem bírom, csak érzem,hogy a háló csupa füst, a huzalok a falban tekeregnek, és halált, gyűlöletet szikráznakszét a lvegőbe - már az érzést se lehet bírni, annyira, hogy ráhúzom a fejemre a párnát,és próbálok visszabújni az alvásba, De valahányszor kiszagolok a párna alól, mindigérzem az égett hajszagot, és valami olyan sercegést hallok, mint amikor a borda a forróroston pörkölődik. Hanem aztán ezen az éjszakán, pár éjszakára a híres gyűlés után,fölébredtem, és csodák csodája a hálóban tiszta ság volt és csönd. Csak az emberekszuszogását lehetett hallani, meg a két öreg Tengő gyönge dereka alatt az afrikzörgést,másképp teljes volt a csöndesség. Egy nyitott ablakon friss levegő jött be, s a szagátólvalahogy megrészegedtem, annyira, hogy úgy éreztem hirtelen, muszáj kikelni azágyból, és csinálni valamit.Kicsusszantam a kötésemből, és mezítláb lopakodtam el az ágyak közt a hideg kövön.Most éreztem először, pedig ki tudja, hányszor nyaltam már végig a törlőfával, hogy kőez a kő. A sok takarítás, az most csak mint az álom, olyan volt, el se igen hittem, hogyannyi év elment vele. Csak a kő volt az igazi akkor a lábam alatt.Mintha hókupacok sora közt lopakodtam volna, amik alatt emberek alusznak, ésvigyáztam, hogy bele ne botol jak valamelyikbe, míg a falhoz nem érek. Aztán a fal mel-lett tapogatóztam végig a nyitott ablakhoz, amelyiknek a redőnye kicsiket koppanvalengett-libegett befele, s a hom lokomat nekiszorítottam a vashálónak. Hideg volt és élesa drót, félregördítettem rajta a fejemet féloldalvást, hogy az arcomon is érezzem, aztánkifele szaglásztam, amerről a friss szél jött. Itt az ősz, gondoltam magamban, mert érez-tem a silótakarmánynak azt a savanyú melaszszagát, ami úgy rezeg a levegőben, mint

a harangütés - valaki meg itt a közelbe tölgy falevelet éget, és kinn hagyja emésztődniéj szakára, mert még igen zöld.Itt az ősz, járt a fejemben, itt az ősz. Mintha most elő ször volna itt, fura dolog. Ősz. Mégnem is olyan régen ta vasz volt, aztán nyár, most meg ősz - fura csakugyan.A szemem még mindig csukva, azt vettem észre egyszer csak. Akkor csuktam be, mikoraz arcommal ráfordultam a hálóra, mint aki kinézni fél. Ki kellett nyitni mégis. Ki néztemaz ablakon, és most vettem észre csak, soha még, hogy a kórház kinn van a szabadmezőn. A hold lenn úszott a legelő szélén, a képe összeszántva-sarabolva, ahogy a lát-határ szélén kiütötte a fejét a csupkás tölgyek bozontjából. A holdhoz közel állócsillagok nemigen ragyogtak, csak ak kor kezdtek kivirulni, amikor már kinn voltak abbóla kör ből, amelyiket a nagy fénye kormányoz. Eszembe jutott, hogy már akkormegfigyeltem ezt egyszer, amikor a Papá val meg a bácsikáimmal jártam kinn vadászni,és aztán éj jelre belecsavargóztam a nagymamának a szőttes pokrócába egy kicsitmesszibb a tűztől, ahol az emberek kókadoztak, és a kaktuszpálinkás flaska járt kézrőlkézre. Én csak néz tem a nagy oregoni prériholdat, hogy a csillagokat mind kioltja magakörül. Már csak azért voltam ébren, hogy lás sam, homályosodik-e a hold, ésfényesednek-e a csillagok, míg harmat nem hullt az arcomra, és a fejemre nem húztama pokrócot végül.Valami mozdult lenn az ablak alatt, és hosszú póklábú árnyékot vetett végig a füvön,ahogy nekiindult s szaladt ki a sövény elé a szemem elől. Mikor jött vissza, láttam, hogykutya, játékos fiatal korcs, megszökött otthonról, jobban meg akarta nézni, mi vanilyenkor a világban sötétedés után. Ürgelyukakat szaglászott, nem kotrani, inkább meg-tudni csak, miben fől a fejük ilyenkor. Az orrát mélyen le fúrta a likba, a fara az égnek, afarka kavart, aztán rohant a következőhöz. A hold fénye ott csillogott körülötte a har-matos füvön, és a kék csillogásban olyan lábanyoma ma radt, mintha festéketpöttyegetett volna el maga után. Egyik érdekes liktól a másikig annyira begerjedt - azéjszaka, a hold ott fönn, a harsány szagok a szélben, amiktől elbódul az ilyen kölyök -,hogy végighemperedett a füvön. Ott hen tergett háton, és ficánkolt, akár a hal, s avégén, mikor fel ugrott megint és megrázkódott, mintha ezüstpikkelyt szórt volnamagáról.A biztonság okáért még egyszer gyorsan végigszimatolta mind a likakat, nehogy aszaguk feledésbe találjon menni. Aztán egyszerre megdermedt álltában, félrebillentfejjel, mellső lába félúton a levegőben. Hallgatózott. Én is hall gatózni kezdtem, de nemhallottam semmi mást, csak a re dőnynek a zörrenését. Jó darabig füleltem. Aztánnagyon messziről nevetős-karistolós hangot hallottam közeledni. Kanadai vadrécékhúznak délre a tél elől. Eszembe jutott, mit cserkésztem, mit csúsztam-másztam utánuk,de soha egyet puska végre kapni nem bírtam.Arrafele próbáltam nézni, amerre a kutya kémlelt, hátha meglátom a csapatjukat, deahhoz sötét volt. A kiáltásuk az csak jött közelebb s közelebb, annyira, hogy azt hittemmár, a hálótermen repülnek által, a fejem fölött. Elhúztak a hold előtt, mint valamisodrott fekete nyaklánc, amelyiknek a végében a vezér a függő. Egy pillanatig ő volt afénylő kör közepében, nagyobb, mint a többiek, csapkodó fekete ke reszt, aztán vittetovább a csapatját bele a feketeségbe.Hallgatóztam, míg csak a hangjuk el nem halt - meg még azután is, a hangjukemlékezetére. A kutya, láttam, jó darabig hallja őket énutánam. A lábát nem eresztettele, meg se mozdult, el se vakkantotta magát, amíg húztak el fölöt tünk. Mikor már ő se

hallotta, loholni kezdett arrafele, amerre eltűntek, az országút iránt, loholt megállásnélkül, elszántan, mint aki késésben van. A lélegzetemet visszafog va hallgattam amancsa pattogását a fűben, aztán autó for dult ki az út kanyarból. Rákapcsolt - már afényszóróját előbb láttam az út púpján fölmászni. Azt figyeltem, hogy mintha a kutya ismeg a kocsi is az aszfalt egyugyanegy pontja felé igyekeznének.A kutya szinte már az útpadkára ugrott volna föl, mikor azt éreztem, hogy valaki -valakik, mert ketten is, mögém surrannak. Nem fordultam meg, tudtam, hogy a Geeverne vezetű fekete meg az anyajegyes nővérke a kereszttel a nya kában. A félelem beleállta fejembe. A fekete megfogja a karomat, és megpördít. - Majd én adok neki - aztmondja.- Hűvös van itt az ablakban, Mr. Bromden - magya rázza a nővérke szép szóval. - Miértnem bújunk vissza in kább a finom meleg ágyacskánkba?- Nem hall ez - mondja neki a fekete. - Majd én ágyba teszem. Mindig ez van, hogykibontja magán a kötést, az tán elkószál.Ahogy megindulok, még hallom, amint mondja a feketé nek: - Igen, lesz olyan szíves. - Akeresztjét birizgálja most is. Tudom, otthon bezárkózik a fürdőszobába, hogy senki selássa, aztán levetkezik, és dörzsöli a kereszttel a pokol-varát, ami fut le a szája sarkátóla vállán át le a melléig, vékony csíkban. Dörzsöli és dörzsöli, és hívja a Máriát meg azösszes szenteket, de az anyajegy csak marad. Belenéz a tükörbe, és látja, hogysötétebb, mint valaha. Végén drót kefét fog, amivel a csónakról a lagot szoktáklevakarni, s azzal csutakolja magát, aztán hálóinget húz a levedző horzsolásra, éságyba búvik.Csak hát ő belül is csupa pokol. És amíg alszik, megárad benne, kibuggyan a szájasarkán, akár a bíbor nyál, és lecsorran az állán, le a testén végig. És reggel megint ottlátja magán, és nem hiszi, hogy a pokol benne lakik - hogyan is lakhatna ilyen jókatolikus lányban? És nem tud másra gondolni, mint hogy csak azért lehet, mert ilyenem berek közt tölti az estéit, mint én. Mink vagyunk az okai. Meg is fogadja, hogy habelegebed is, ellátja a bajunkat.érte. Gondolom magamban, bárcsak fölébredneMcMurphy, és segítene rajtam.- Kötözze be az ágyába, Mr. Geever, majd én addig elkészítem neki a gyógyszert.

*

A csoportgyűléseken olyan régi panaszok kerülnek elő mostanában, amik már el voltakfelejtve, ki tudja, mióta, már a panaszkodás is elkésett miatta. De a kollégák most, hogyMcMurphyt a hátuk mögött érzik, botrányt csapnak mindenért, ami csak az osztályonvalaha nem tetszett nekik.- Minek a hálókat becsukva tartani a hét végén? - áll elő Cheswick vagy valaki más. -Még hét végén se lehet az ember békébe?- Az ám, Miss Ratched - kapja fel a kérdést McMur phy. - Miért?- Az elmúlt idők tapasztalatai azt mutatják, ha az ajtót nyitva hagyjuk, a betegekhajlamosak visszatérni reggeli után.- S az talán olyan nagy bűn? A normálisak is későbben kelnek vasárnap.- Ne felejtsék el, hogy maguk kórházban vannak - em lékeztet minket a Főnéniszázezredszer -, méghozzá éppen azért, mert többszörösen bebizonyosodott, hogynem tudnak a társadalom életrendjéhez alkalmazkodni. Mind a doktor úrnak, mind

nekem az a meggyőződésem, hogy az egymás társaságában töltött idő szinte mindenperce, némely nemkívánatos kivételtől eltekintve, gyógyító hatású, viszont a magukbantépelődés a társadalomtól való különállásuk érzését erősíti.- Ezért van, hogy legalább ötnek-hatnak kell összejönni, amíg elereszti őket szabadtérifoglalkozásra, szabadfoglalkozásra, vagy nem tudom milyen foglalkozásra?- Pontosan ezért.- Vagyis az beteg dolog, ha az ember maga akar lenni?- Én nem azt mondtam ...- Vagyis ha az ember kifele indul, hogy könnyítsen magán, akkor a gyógyulásérdekében jobb, ha össze vár hat mást, nehogy egymagában tépelődésnek adja a fejétkinn a retyón?Mielőtt a Főnéni erre valami választ adhatna, Cheswick már talpon van és ordít: - Igen!Maga szerint ez volna a helyes? -, és a többi Hevenyek is mind kórusban harsog ják: -Igen, igen, ez volna a helyes?A Főnéni vár, amíg a zaj elcsitul, aztán csöndesen meg jegyzi: - Ha majd felnőttemberek módjára viselkednek, s nem mint a gyermekek a játszótéren, meg fogjukkérdezni a doktor urat, üdvösnek tartja-e, ha a házirenden ebből az alkalombóleszközlünk változást. Doktor úr?Tudja mindenki, miféle választ várhat a dokitól, úgyhogy Cheswick már kész akövetkező panasszal: - És a cigaret tánkkal mi lesz, Miss Ratched?- Igen, a cigarettánkkal mi lesz? - morognak a Heve nyek. McMurphy egyenest azorvoshoz fordul, mielőtt még a Főnéninek módja volna a választ megadni. - Az ám,dokikám, mi lesz a cigarettánkkal? Mi jogon tartja Miss Ratched a cigarettát... a micigarettánkat az asztalán föl polcolva? S hogy aztán nekünk kelljen kunyerálni mindencsomagért? Nem rajongok az ilyen rendszabályokért, hogy én csak vegyem a cigarettát,és más mondja meg, mikor szívhatom el.A doki félrebillenti a fejét, hogy jobban lássa a Főnénit a szemüvegén át. Vagyis akkornem hallotta még, hogy a Főnéni a cigarettamegőrzéssel a szerencse-játékoknak akarjaelejét venni. - Mi ez a cigacettaügy, Miss Ratched? Eddig még nem...

- Ügy vélem, doktor úr, hogy három, négy, sőt néha öt csomag cigaretta sok egyembernek naponta. Márpedig a fogyasztás rohamosan emelkedett az elmúlt hetekben,pontosabban Mr. McMurphy ideérkezése óta, ezért helyesebb nek láttam, ha akantinban megvásárolt cigarettát megőrzésre átveszem a betegektől, s naponta egycsomagot adok ki be lőle.McMurphy előredől, és hangosan suttogja Cheswick füle be: - Meglátod, a retyórend isváltozni fog! Ezután csak hetedmagunkkal mehetünk, és a Főnéni napi két töprengéstengedélyez belátása szerint.Azzal hátraesik a széken, s akkorát nevet, hogy vagy egy percig semmit nem hallani agyűlésből.McMurphynek nagyon tetszenek ezek a parádék, amiket rendez, és azt hiszem,csodálkozik is, hogy alig van ellen állás, pláne hogy a Főnéni nem kezd ellentámadásba.Mond ja is Hardingnak az egyik gyűlés után: - Én azt hittem, ez zel a vén cápávalnehezebb lesz. Úgy látszik, csak egyszer kellett a gerincét megroppantani neki. Csak azaz egy gya nús - és a homlokán összefut neki a ránc -, hogy még min dig úgy tesz,mintha az ütőkártyákat abba a narancskarmos kezébe tartaná.

Mindenesetre a rákövetkező szerdáig még kiélvezte a helyzetet. Aztán rájött, milyenleosztása van a Főnéninek. A szerdai napon fölpakolnak mindenkit, akinek nem rohad abele vagy valamije, és viszik az uszodába, ha tetszik neki, ha nem. Amikor mégködösítettek, akkor én mindig elbújtam a ködbe, nehogy menni kelljen. Féltem azuszodától, hátha elnyel a medence, és beszív a lefolyó, aztán a ten gerbe kötök ki.Pedig gyerekkoromba nagyon bírtam a vizet még a Columbián - fönn mászkáltam akorláton a vízesés körül a többiekkel, meg a sziklákon, zöld-fehér szivárványosvízpárában, még szöges bakancsom se volt, mint a többieknek. Hanem mikor láttam,hogy a Papa félni kezd mindentől, én is félni kezdtem, úgyhogy már irtóztam a sekélytőlis.Azon szerdán, ahogy jövünk ki a vetkőzőből, már a medencében javában megy apacskálás, a meztelen hancúrozás, és az ordítozás verődik vissza a tetőről, ahogy szoklenni az ilyen fedett uszodákban. Feketék zavartak minket be a vízbe. Langymeleg volt,kellemes amúgy, de én nemigen akartam elmenni a medence szélétől - a feketékmindjárt ott vannak hosszú bambuszbotokkal, és lökdösik be az embert, ha le akarragadni -, úgyhogy McMurphyhöz közel álltam meg, mivel őt, gondoltam, nemigenfogják betuszkolni a mélybe, ha magától nem menne. Az úszómesterrel beszélgetett,amint megálltam tőle nem messze. A mélyebb részen lehetett mégis, mert taposnikelletett neki a vizet, és én még simán álltam. Az úszómester kinn állt a medenceszélén - sípja van neki, és a trikóján rajta az osztály száma, A kórház és a börtön köztikülönbségekről beszélgettek, és McMurphy éppen azt magyarázta, mennyivel jobb akórház. Az úszómester nem volt egy véleményen vele, és hal lottam, amint azt mondjaMcMurphynek, hogy először is kényszerkezelésen lenni az egy, és elítélve lenni azmegint egy más. - Ha az ember el van ítélve, akkor ott van az a dátum, amiből anapokat leszámolja, és tudja, mikor sza badul.McMurphy abbahagyja a paskolást. Odaúszik egészen a medence széléhez,megkapaszkodik, s úgy néz föl az úszó mesterre. - És hogyha az emberkényszerkezelésen van?Az úszómester megvonja a deltás vállát, és a sípot húz kodja a nyakában. Régi profirögbis, a homlokán kapcsos sebhelyek vannak, és akárhányszor, ha az osztályárólelszabadul, valami villanik neki a szemébe, és egyszerre elkezd számokat köpni, ésnégykézlábra ereszkedik, és megy neki valamelyik arra tévedt nővérnek, a veséjénekegyenest a fe jével - szereli, amíg a csatár a háta mögött kapura megy Ezért tartják őtetfönn a Zárt Osztályon. Ha nincs az úszómesteri tiszt rábízva, akkor mindig valami ilyetcsinál.Megint megvonja a vállát, aztán körülnéz, nincs-e vala melyik fekete a közelben, sodatérgyel a medence szélére. Letartja a karját McMurphynek, hogy jól nézze meg.- Látod ezt a gipszet a karomon? McMurphy jól megnézi neki az izmos karját. - Nincs neked ezen a karodon gipsz, pajtás.

Az úszómester erre csak vigyorog. - Nahát, ez a gipsz azért van rajta, mert az utolsómérkőzésen a Brownékkal csúnyán összetörtem magamat. Addig labdába nemrúghatok, amíg a csont össze nem forr, s a gipszet le nem veszik.A nővér azosztályunkon biztat, hogy ő majd titokba kigyógyít. Bizony, komám, azzal biztatengemet, hogyha nem emelem meg magamat vagy ilyesmi, akkor leveszi a gipszemet,és mehetek vissza a csapatba.

Letenyerel a vizes kőre, és lassú fekvőtámaszokat csinál hogy megmutassa, milyenszépen javul neki a karja. McMurphy elnézi egy percig, aztán megkérdi tőle, mennyiideje vár, hogy a csontja összeforrjon, és elhagyhassa a kórházat. Az úszómesterlassan föláll, és a karját dörgölgeti. Úgy tesz, mintha McMurphy megsértette volna akérdésével, mintha lágy embernek nézné, aki a bajait fölpanaszolja. - Énkényszerkezelésen vagyok - azt mondja. - Én már, ha énrajtam függ, rég itt se volnák.Prímás mondjuk már nem lehetnék az együttesben egy ilyen karral, de törölközőket attólmég hajtogathatnák az öltözőben, nem? Valamit bírnák csinálni. De a nővér azosztályon mindig azt mondja az orvosnak, hogy ez még nincs rendben. Hogy mégahhoz se vagyok elég rendben, hogy a törölközőket hajtogassam, azt mondja. Hogymég várni kell.Sarkon fordul, és odamegy az úszómesteri székhez, föl kapaszkodik a létráján, akár egyfejbe kólintott gorilla. Az állát előrevágja, úgy néz le ránk föntről a trónusából. -Részegséggel és garázdasággal vittek be, de már a kilen cedik évem nyolcadik hónapjátnyomom.McMurphy hátralöki magát a medence szélétől, és amíg a vizet tapossa, elgondolkodikezen. Hat hónapot kapott, a rabgazdaságban letöltött belőle kettőt, négy maradt volnavissza - ezt a négy hónapját biztos rászánta, hogy ott húzza le, ahol jobban tartják. Máregy hónapja van itt a diliházban, és a kényelmes ágyakkal meg a reggeli narancslévelegyütt biztos jobb a rabgazdaságnál, de annyival azért nem, hogy még egypár évetráhúzzon.Átúszik a medence sekélyebbik végébe, letelepszik a lép csőre, és ott ül végig. A torkánazt a kis szőrmókot macerálja, és töpreng. Nézem, ahogy ott ül, és a homlokát ráncoljaegymagában, aztán eszembe jut, mit mondott a Főnéni az osztályértekezleten, éskezdek én is félni. Amikor a sípot megfújják, hogy mehetünk, és az egész osztály kezdtolongani befele az öltözőbe, jön szembe egy másik osztály váltani minket - és a zuhanyalatt a lábmosóba ott látok egy kölket erről a másik osztályról. Nagy, puha, rózsaszín afeje, a lába szárán, csípőtájon elhízott, olyanforma, mintha a vizes tömlőt a közepe tájánmegszorítsák - és ott fekszik az oldalán a lábvízben, és olyan hangokat ad ki, mint azálmos fóka. Cheswick és Harding segítenének neki fölállni, de mindjárt azonmódfekszik is vissza a pocsolyába. A nagy feje ott bukdácsol a klóros vizen. McMurphy csaknézi, ahogy próbálják talpra segíteni újból.- Ez meg miféle? - kérdi.- Hidrokefál - világosítja fel Harding. - Valami nyirokzavar, ha jól tudom. A fej megtelikvízzel. Segíts már, hadd állítsuk föl. Amint eleresztik, megint benne van a lábvízben. Azarcán makacs türelem, harákol, és buborékokat túr a tej színű vízbe. Harding megintszól McMurphynek, hogy segítsen, és Cheswickkel lehajlanak a gyerekhez. McMurphyelmegy mellettük oldalozva, átlép a gyereken, és beáll a zuhany alá.- Hadd feküdjön - mondja, ahogy a vízzel veregeti ma gát. - Hátha nem bírja a mélyet.Tudtam előre. Másnap az álla mindenkinek leesik, hogy McMurphy már hajnalban fönnvan, és fényesre nyalja a klozettot, aztán áll neki a folyosó padlójának a feketék elsőszavára. Mindenkinek leesik az álla, mondom, csak a Főnénié nem. Úgy tesz, minthaezt várná tőle.És még azon a délutánon, mikor Cheswick megpöki a markát, hogy most már igazánkell valamit tenni a cigaret taügyben, mert ez lehetetlenség, és azt mondja: - Előlem nemlehet úgy elzárni a cigarettát, mint egy pisis gyerek elől a süteményt! Efelől tenni

akarunk valamit, igaz-e, Mack? -, és várja, hogy McMurphy majd csatlakozik hoz zája, dehiába.Hátranéz a sarokba McMurphyre. Nemcsak ő, mindenki. Ott ül, és egy csomag kártyátnézeget, ami majd eltűnik, majd előkerül a kezéből. Föl se pillant. Borzasztó csönd van,csak a zsíros kártyalapok csattanását lehet hallani, meg Cheswicknek a nehéz légzését.- Itt tenni kell valamit! - ordítja el magát Cheswick megint. - Én nem vagyok pisis gyerek!- Dobbant egyet, és körülnéz, mint aki mindjárt elfakad sírva. A két kezét ökölbe szorítja,és a csirkemelléhöz emeli. A zöld egyen ruha előtt olyan az ökle, mint a rózsaszínhúsgombóc, s annyira szorítja, hogy belerázkódik.Sose volt valami hatalmas ember. Inkább rövidre sza bott és kövér, és a feje búbján vanneki egy dollárnyi rózsaszín kopaszság, de ahogy most ott áll egymagában a Nappali közepén, éppen hogy csöppecske forma. McMurphyre, de onnét nem kapbátorítást. Méri végig a Hevenyek sorát. Valahányszor a nézésére elfordul valamelyik,az arcán megduplázódik neki a rémület. Aztán a Főnéninél fejezi be a méregetést, smegint dobbant.- Itt valamit tenni kell! Hallja? Itt tenni kell valamit Valamit! Hallja? Valamit! Hallja?A két nagy fekete hátulról elkapja a karját, a legkiseb bik meg kötést szorít rája.Összecsuklik, mint a bicska, és a két nagy fekete máris viszi föl a Zárt Osztályra. A lép-csőről behallik ,ahogy a lába akad a fokokba. A Főnéni csak akkor fordul oda aHevenyekhez, mikor a két fekete már visszajött s leült. Azóta egy szó nem volt, hogyCheswicket elvitték.- Van még kérdés a cigarettamegőrzéssel kapcsolatban?Végignézek a kókadt fejeken, ahogy a fal mentében lá tom őket egy sorba, aztánodaérek McMurphyhöz a sarok ba, és látom, hogy a félkéz-leosztást gyakorolja . . .akkor úgy veszem észre, hogy a fehér csövek a mennyezeten me gint deres fénytontanak ... és a következő, hogy már a csontomban érzem, a gyomorszájamban.

Mióta McMurphy nem emel szót az érdekünkben, néme lyik Heveny azt mondja, mostfog ki a Főnénin, mert neszét vette, hogy a Zárt Osztályra akarja vágni őtet mégis, ésmost egy darabig szőrmentibe bánik vele, nem okoskodik. Némelyik azt beszéli, hogyegy kicsit nyugodni hagyja őtet, aztán megint rámászik, de valami olyan cifra mulatságottervel, amilyet még nem látott a világ. Lehet mindenfele látni, ahogy csoportokbaverődve tárgyalják. Én tudom csak, mi van. Én hallottam, mit beszéltek azúszómesterrel. Kezd ő is a fal mellé állni, ez a helyzet, akárcsak a Papa, amikor avégén rájött, hogy nem bír el bánni azokkal, akik járnak az államtól a nyakára, hogy azt agátat fölépítik, mert kelletett a pénz is meg a munka is, amit hozott volna, nem számítottottan egy falu: még le gyenek boldogok a piszkos indiánok azzal a kétszázezer dolárral,amit adnak nekik, aztán szedjék föl azt a halszagú sátorfájukat, de gyorsan! A Papapolitikusán csinálta, hogy aláírta nekik, a huzavonából nem jött volna ki úgyse semmi.Előbb-utóbb rátette volna az állam a kezét a falura, így még legalább pénzt látott atörzs. Ez volt a politikus dolog. McMurphy is politikusan csinálta. Én megértem. Beadjaa derekát, mert így a politikus, nem azért, amiért a többi Hevenyek gondolják. Nemmintha mondta volna, de én tudom. Mondom is magamnak folyton. Ez a biztos. Akár aködbe bújás. Ez a politikus dolog, ezt nem létezik megkontrázni. Én belelátok akártyáiba.

Egyik reggel aztán egyszerre tudja minden Heveny, miért húzta meg egyszerre magát,és hogy amiket mindenféléket gondoltak oknak, az nem az igazi. McMurphy nem szóltpedig egy szót se, mit beszélt az úszómesterrel, de már tud ják. Azt hiszem, a Főnéniadhatta le éjjel azokon a finom drótokon, amik a háló padlójába futnak, hogy így tudjákegyszerre. Arról meg lehet mondani, ahogy McMurphyre néznek reggel, amikor bejön aNappaliba. Nem néznek rá dühösen, még csak csalódottan se, mert értik ők velemegyütt, hogy ha egyszer a letartóztatásból szabadulni akar, a Főnéninek kell a kedvétkeresni - de annyi mégis benne van a nézésükben, hogy annak örülnének, ha nem ígylenne.Még Cheswick is megérti, és nem hányja föl McMurphy nek, hogy nem állt oda veleparádézni a cigaretta végett. Ugyanaznap jött vissza a Zárt Osztályról, amikor a Főnénileadta a drótot a hálóban, és maga mondta McMurphynek hogy ő megérti aviselkedését, és tényleg ez volt a legpolitikusabb dolog, mert ha ő azt meggondoltavolna, hogy McMurphy letartóztatásban van itt, sose akarta volna ezt az egész ügyetannyira rájátszani. Ezt akkor mondta meg neki, amikor megint vittek minket uszodába.Aztán megint mikor odatereltek minket a medencéhez, azt mondta neki hogy azértvalamit mégis kellett volna tenni - s ugrott be a vízbe. És ahogy beugrott, az ujjabeakadhatott neki a lefolyó rácsába lenn a medencének a fenekén, mert se azúszómester, se McMurphy, se a két fekete nem bírta őtet fölszaggatni onnan, és miremár hozták a csavarhúzót és le csavarták a rácsot, Cheswicket már úgy hozták föl meghalva, a tömpe rózsáskék ujjaival a rácsba akkor is.

*

Ebédért állunk sort, s egyszerre látom, egy tálca fölrebbenik a levegőbe, mint egy zöldplasztikfelhő, és tejet meg borsót meg zöldséglevest harmatoz. Sefelt rángva kidől asorból, fél lábon áll, a két karja fönn van a levegőben, és merev ívformán hátraesik. Afeje úgy koccan a kövön, mint a kavics a vízben. Elébem kerül, ahogy ott fekszik, szemefölakadva, de a háta íve megmarad rezgő hídnak. Fredrickson és Scanlon ugrik asegítségére, de a nagy fekete fél retaszítja őket, lapos botfélét húz ki a hátsó zsebéből -rag tapasz van köréje csavarva, és valami barna rondaság ta padt rája -, kifeszíti Sefeltszáját, és benyomja a botot a foga közé. Hallom, amint Sefelt ráharap, még a kemény-fának a szálkája ízét is érzem a számban. Sefelt nekihuza kodik, és most már mereveketrugdal, amitől a hídja hol leszáll, hol fölemelkedik, de mindig lassabban, úgyhogy mire aFőnéni odaérkezik és megáll fölötte, már egész szétolvadott, és szürke tócsa lett akövön.A Főnéni összekulcsolja a két kezét, hogy akár gyertyát is tarthatna, és nézi, mi csorogmég ki Sefeltből az inge uj ján, nadrágja szárán. - Mr. Sefelt? - fordul oda a feketé hez.- Az, az. ... uh! - A fekete föltápászkodik, és próbálja kirántani a botját. - Mister Sefelt.- Mr. Sefelt pedig kitart amellett, hogy neki nincs már gyógyszerre szüksége ... -Biccent, és hátralép, ahogy Sefelt kezd elnyúlni a fehér cipős lába felé is. Aztán fölemelia fejét, és egy pillantást vet a körben gyülekező Hevenyek-. - Nincs már gyógyszerreszüksége - mondja, és megint bólint. Az arca mosolygó, türelmes, sajnálatot és undortmutat egyszerre, az a szép szakszerű arca. A Főnéni szeme a tócsán van, nem forduloda McMurphyhez. - Mr. Sefelt epilepsziás, Mr. McMurphy. Vagyis az ilyen rohamokramindig számíthat, valahányszor az orvosi rendszabályokat nem tartja meg. De ő jobban

tudja. Figyelmeztettük, hogy ez lesz a következménye, ha nem szedi a gyógyszerét. Őazonban megmakacsolja magát. Fredrickson lép ki a sorból, a szemöldöke most mint atüske. Inas, vértelen, szőke ember, a szemöldöke, az álla mindig lóg neki, de néhamegkutyálja magát, mint Cheswick szegény - üvölt, rendezi a ramazurit, lehordja anővéreket, és fenyegetőzik, hogy ő itthagyja ezt a leprafészket. Hagyják, hadd ordítsa kimagát, hadd fenyegetőzzön, aztán megmondják neki: Mr. Fredrickson, ha kész van,majd jöjjön be, legépeljük a zárójelentését - utána már csak idő kérdése, mikor kocog a Nővérkalicka ablakán bűnbánó képpel, és kéri a bocsánatot, hogy ne vegyék annyiraa szívükre, amiket összehordott, és lennének szívesek azt a zá rójelentést még egy-kétnapig pihenni hagyni.Odalép a Főnéni elé, s az öklét rázza: - Hát így állunk! Így állunk, igaz? Most aztán mára vérét lehetne venni ne ki, mert egyszer nem fogadta meg a szót, a maga szent sza vát,mi?A Főnéni békítően a karjára teszi a kezét, és lám, Fredrickson kemény Ökle márismeglágyul.- Ne izgassa magát, Bruce. Majd rendbe jön a barátja. Nyilván csak bevette s nemnyelte le a Dilatinját megint. Én nem tudom, mit csinálhat vele.Pedig tudja. Mindenki tudja, hogy Sefelt a nyelve alá dugja a pirulát, aztán későbbátadja Fredricksonnak. Nem akarja lenyelni, mert azt mondja, „a mellékhatásai kataszt-rofálisak" - viszont Fredrickson szívesen beveszi a dupla adagot, miért fél a rohamtól,mint a tűztől. Tudja a Főnéni is, a hangja megmondja, de ha az ember ránéz, amilyennyájasan sajnálkozó, azt lehetne hinni, sejtelme nincs neki az üzletről Fredrickson ésSefelt között.- E-egen - kezdené újra Fredrickson, de már nem bírja föltekerni magát. - Egen, csakazt nem szeretem, ha úgy beszél, mintha az embernek elég volna szedni az orvossá gát,és akkor semmi baj. Tudja maga is, mennyire odavan Sefelt, mi lesz, ha a nők rá sefognak nézni, és hogy mindig azt mondja, a Dilatin ...- Tudom - mondja a Főnéni, és megint ráteszi a kezem a karjára. - A hajhullásért is agyógyszerét okolja. Szegény Öreg barátunk!- Sefelt nem öreg!- Tudom, Bruce. De miért olyan izgatott? Sosem értet tem, miért szorul ennyirebizonyításra a maguk barátsága.- Mindegy, ott egye a fene - mondja Fredrickson, a zsebre gyűri a két öklét.A Főnéni lehajlik, egy kis helyet tisztára töröl magánál a kövön, ráteszi a fél térdét, éskezdi formába dögönyözi Sefeltet. Aztán szól a feketének, hogy maradjon itt szegényöreg barátunk mellett, amíg küld érte egy tolóágyat, s fektessék le szépen a hálóban,pihenjen ma. Mikor föláll, megveregeti még egyszer Fredrickson karját.- Egen, tudom én, hogy azt a Dilatint szedni kell - morogja Fredrickson megbékélten. -Épp azért értem én meg annyira Sefeltet. Pont ez az ... na mindegy, ott egye meg afene ...- Sajnálom magukat, Bruce, de nem gondolja, hogy a gyógyszerszedés ennél mégmindig kisebb baj?Fredrickson a Főnéni ujja irányába néz. Sefelt már kezd a formájába visszatérni, ésdagad-apad, ahogy a nagy, hör gő lélegzeteket szedi. Fején oldalt szemlátomást nőlneki a dudor, ahol beverte, és a feketének a botja körül vörös ha bot túr a szája. Aszeme is kezd a helyébe visszafordulni. Keze ki van cövekelve kétoldalt, tenyérrel

fölfelé, és az ujjai kattanva nyílnak-csukódnak, ahogy a keresztre feszítetteket láttamcsinálni a Rezgetőnek az asztalán, csak ott még a tenyerükből füst is jön a villanyozásután. Sefelt és Fredrickson sose volt még a Rezgetőbe. Ők úgy vannakmegszerkesztve, hogy maguk gerjesztik maguknak az áramot, aztán elraktározzák agerincükben, úgyhogy akármikor, ha elkapja őket a ló, a Nővérkalicka ajtajáról aműszertábláról be lehet őket kapcsolni - akárha egy disznó viccnek a legjobb részénélvannak, úgy megmerevszenek, mintha valaki csak szó nélkül seggbe rúgta volna őket.Legalább nem kell a kettőjüket külön rezgetni vinni.A Főnéni még egy kicsit meg is szorongatja Fredrickson karját, mintha azt hinné,elaludt, és újból elismétli neki: - Ha a gyógyszer mellékhatását nézzük, akkor is, nemaz-e a kisebbik baj?Fredrickson szőke szemöldöke megint kimered, amint a padlóra lenéz, mintha mostlátná először, hogy szok ő is egy hónapba legalább egyszer járni. A Főnéni mosolyog,megveregeti a karját, aztán indultában lesújtóan végigméri a Hevenyeket, amiértszégyenszemre idegyűlnek tátogatni.Amint eltűnik, Fredrickson összerándul, és mosolyogni próbál. - El nem bírom gondolni,miért pipultam be annyira ... az öreglány igazán semmi okot nem adott rá, igaz? Nem aválaszt várja. Inkább csak magának könyveli el, hogy nem látja tisztán az okot. Megintösszerázkódik, és próbál kifarolni a körből. McMurphy odamegy hozzá, és félangosanmegkérdi, mit is szednek ők.- Ha tudni akarod, Dilatint. Az egy görcsoldó szernek a neve.- És nem akar hatni, vagy mi van vele?- Hatni hat az , . . ha szedi az ember.- Akkor mit játsszátok az eszeteket, hogy szeditek meg nem szeditek?- Nézd, ha mindenáron tudni akarod, ezért játsszuk az eszünket! - Fredricksonmegfogja az alsó ajkát, a két ujja közé veszi, és lehúzza, úgy mutatja ki McMurphynek ahosszú fehér foga alatt a vértelen lesorvadt ínyét, - Ézd a í-em - mondja, de közbennem akarja elereszteni a szája szélét. - A Dilatin kieszi aze-e-r í-ét... és ha az embernek rohama van, akkor úgy összecsikorítja a laza fogait,hogy kiesnek. És akkor . ..Hang hallatszik a földről. Mind odanéznek a hörgő Se feltre, épp amint a botjával együtta fekete két fogát kihúzza neki.Scanlon veszi a tálcáját, és odébbáll a körből. - Rohadt egy élet - mondja. - Ha szedi azember, ha nem, megeszi a fene. Nehéz itten megmondani, mi a jobbik.- Megértem - bólint rá McMurphy, és néz le Sefelt arcába, ahogy lassacskán létre jön.És az ő arcán is kezdem azt a megtört csodálkozást látni, amit lenn, ha lenézek a kőre

*.Nem tudom, mi zavar lehetett a falakban, csak az biztos hogy már rendbe hozták. Alaboroknak a tiszta rendje visszajött megint: fél hétkor kelés, hétkor a reggeli, nyolckoraz Idülteknek kirakókocka, a Hevenyeknek kártya . . .a Nővérkalickában, látom, aFőnéni keze csak úgy jár a műszertáblán.

*

Néha a Hevenyekhöz csapnak, néha nem. Néha átvisznek velük a könyvtárba, olyankorodaállok a műszaki polcok elé, és nézegetem az elektronikus könyveknek a címeit amikmég az egy főiskolás évem idejéből rémlenek - emlékszek, teli vannak ábrákkal,egyenletekkel, elméletekkel csupa megbízható, magvas, kemény dologgal.Belenéznék az egyikbe, de félek. Mindentől félek. Megint mintha úsznák a könyvtárporos-sárga levegőjében, félúton a mennyezet meg a padló közt. Könyvsorok billegnekfő löttem, ferdén, rézsútosan rohannak egymásba. Egyik polc jobbra hajlik, másik balra.Némelyike fölébe dől, nem is értem, hogy nem omlanak rám a könyvek. Fölnézek, ésemeletről emeletre így megy, amíg a szemem ellát, ingó polcok másfél colosdeszkákból, szögletvasakból egybeszerkesztve, rudakon, mindenfelé. Ha egy könyvetvéletlen ki-húznák, az Isten a megmondhatója, mi történne itten. Hallom, hogy valaki jönbe. Az egyik fekete az osztályunkról. Harding feleségét hozza. Nagyba beszélgetnek ésvigyorognak egymásra, ahogy jönnek befelé.- Nézzen csak ide, Dale - szól oda a fekete Hardingnak -, aki ott ül az egyik asztalnál,és olvas. - Nézze csak, ki jött meglátogatni magát! Mondtam neki, hogy most nincslátogatási idő, de olyan szépeket mondott, hogy muszáj volt beereszteni. - Visziegészen Hardingig, de elfelé még nagy titokzatosan odaszól neki: - Nem ám elfelejteni,hallja! Hardingné csókot dob a feketének, aztán előredobja a csípőjét, és Hardinghozfordul: - Szia, Dale.- Szivi - mondja Harding. De azt a pár lépést köztük meg nem tenné, hogy üdvözölje.Csak körülnéz, hogy lássa, mindenki figyeli-e.Hardingné pont olyan magas, mint az ura. Magas sarkú cipő van rajta, és fekete táskáttart a kezében, nem a fülinél fogva, hanem ahogy az ember a könyvet tartsa. A körmeiakár a vérfoltok a fényes fekete lakktáska oldalán.- Hé, Mack - szól oda Harding a túlsó sarokban képregényeket nézegetőMcMurphynek. - Ha irodalmi álmaidat szegre akasztanád egy pillanatra, bemutatnálakmásik fe lemnek és nemezisemnek . . , elsőül ugyan a „jobbik felem" szólás kínálkozik,ez azonban mintha a lényegünkben egyenlő megoszlásra mutatna, nemde?Megpróbál nevetni, és a két vékony elefántcsont ujja az ingzsebébe merül cigarettáért.Kis kotorászás után az utolsót: húzza elő a csomagból. A cigaretta remeg, ahogy aszájába illeszti. A feleségével még azóta se közeledtek egymáshoz egy lépéssel se.McMurphy felemelkedik a székből, és lerántja fejéről a sapkáját, ahogy odamegy.Hardingné megnézi, és fél szem öldökét megemelve rámosolyog. - Szerencsém, Mrs.Harding - mondja McMurphy.Hardingné mosolya nőttön-növekszik. - Utálom ezt a Mrs. Hardingot, Mack. Szólítsonegyszerűen Verának.Mind a hárman letelepszenek arra a kerevetre, ahol eddig Harding ült. Hardingelkezd mesélni a feleségének McMurphyről, hogyan fogott ki a Főnénin, és Hardingnécsak mosolyog, és megjegyzi, hogy ő egyáltalán nincs meglepve. Harding annyirabelemelegszik, hogy elfelejtkezik kezeiről, s ott röpdösnek előtte szabadon eresztve,eltáncolják előtte az egész történetet a levegőben, mint két gyönyörű fehér balerina.Harding mindent megjátszik a kezével De ahogy befejezi, azt veszi észre, hogyMcMurphy meg a felesége közben a kezét figyelték, azért aztán mindjárt a térde közékapja. Próbálja is elnevetgélni, de a felesége rögtön rászól:- Mikor tanulsz meg már nevetni, Dale, mikor hagyod el ezt a lányos kis sikongást?McMurphy is mondta már neki az első nap. De az valahogy mégis más volt, attól

megnyugodott, az asszonytól meg látszik, hogy folyton idegesebb lesz.Hardingné kér tőle egy cigarettát. Harding megint megmártja finom ujjait azingzsebében, s üresen húzza elő. - adagolják a cigarettát - mondja, és úgy sodorjaössze a vállait, mintha a félig szívott cigarettáját mentené az asszony elől. - Napi egycsomag. Ennyiből nem telik az embernek gáláns gesztusokra, drága Verám.- Ó, Dale, neked semmi se elég! Harding szemében megjelenik az izgatottmacskanézés, aztán rámosolyodik az asszonyra. - Jelképesen beszélsz, vagy csak acigarettáról? Mindegy is, a válaszomat tudhatod.- Mit akarnák én tetőled, moncsak ...- Mit akarnék, drágám, mit akarnék! Megint megszeged az illeszkedés törvényét. Íme,McMurphy méltó versenytársad lehet a pallérozatlan beszédben. Azaz, mint annyiszormagyaráztam, drágám, a feltételes mód egyes száma nem veti a szokásoshangzóilleszkedési. ..- Jól van, elég legyen! Én pont úgy akartam mondani, ahogy mondtam. Ha nekedadnék az összes cigarettát, az volna . ..- Ez esetben adnák, legtehetségesebb kis tanítványom. Az asszony villámló szemmelméri végig Hardingot, aztán a mellette ülő McMurphyhez fordul: - Hát maga, Mack?Magától se telik egy cigaretta a szegény védtelen nőnek?McMurphy már az ölében tartja a cigarettáját készenlét ben, de most úgy néz le, minthamár bánná, hogy elővette.- Dehogyse. Nekem mindig van. Mert én tarhálok. Akit csak lehet, leveszek egycigarettára, azért fogy el aztán Har dingnak mindig előbb. Mivel tudniillik ő csak amagáét szívja. Vagyis, ha tetszik érteni, így van aztán, hogy. ..- Sose mentegetőzz az én tökéletlenségem miatt, barátom. Hozzád se illik, rajtam sesegít. - Hát nem - állapítja meg az asszony. - Annyit azzal együtt megtehetel, hogy tüzetadsz.És annyira ráhajlik a gyufára, hogy belelátok a blúzába még onnét, ahol én állok, aterem túlsó végéből is.Aztán Harding barátairól kezd el beszélni, hogy mennyire szeretné, ha nem járnának anyakára mindig érdeklődni. -Ismeri a fajtájukat, Mack - magyarázza -, a szép hosszú hajú, langyos fiúkat, olyanfinoman lengetik a csuklójukat... - Harding erre megkérdi, hogy csak őfelőle érdek-lődnek-e, de az asszony biztosítja, hogy aki őt látogatja férfi, az nem elég, ha a csuklójátlengeti.Aztán hirtelen feláll, és mondja, hogy mennie kell. Kezet fog McMurphyvel, és mélyen aszemébe nézve mondja neki, hogy még, reméli, találkoznak, azzal kilibeg a könyvtárból.McMurphy szóhoz se bír jutni. A sarka kopogására megint mindenki fölkapja a fejét, ésa betegek szeme végigkíséri a folyosón, míg csak el nem tűnik.- Mit szólsz, Mack? - kérdi Harding.McMurphy megrezzenik. - Halálos két csobolyója van - ennyi jut eszébe hirtelenében. -Majd akkora, mint a vén cápának.- Nem fizikai értelemben gondoltam, barátom, hanem hogy mit gondolsz ...- Az isten rakja beléd, Harding! - ordítja el magát McMurphy. - Mit tudom én, mitgondolok! Mi vagyok én, házassági tanácsadó? Én megmondom neked, mit gondolok.Senki se egy nagy csoda, és mégis az van, hogy mindenki a másik

rágásával-szapulásával tölti a java életét. Én tudom, mit akarsz velem gondoltatni. Aztakarod, hogy saj náljalak, és azt gondoljam, hogy na tessék, micsoda egy rüfke. Hátahogy te bántál vele, attól se nagyon érezheti magát hercegkisasszonynak. Úgy hogyszálljatok le rólam ezekkel a mitgondolsz-dumákkal! Van nekem min törni a fejemet,nem hiányzik még a ti nyomorotok is. Szálljatok le rólam! - Körbenéz a többi betegen. -Ahányan vagytok! Ne toszogassatok, az isten rakja belétek!Azzal fölvágja a sapkát a fejére, és visszamasíroz a kép regénylapjához. A Hevenyektátott szájjal bámulnak egy másra. Mit ordít ez velük? Senki nem toszogassa. Senki nemfordult hozzá semmiért, amióta kiderült, hogy próbál jóviseletű lenni, mert fél akényszerkezelés meghosszabbításától. Most nem értik, miért Hardingon tölti ki amérgét, miért kapja úgy föl azt a képregényt a székről, mintha ő nem akarna látni senkit,vagy azt akarná, hogy őt ne lássák.Aznap este vacsoránál bocsánatot kér Hardingtól, és azt mondja, maga se tudja, mitőlborult ki annyira a könyvtár ban. Harding azt mondja, biztos a feleségétől. Hogy ő soka-kat kiborít. McMurphy csak ül, bámul a kávéjába, és azt mondja: - Nem tudom, mostdélután láttam először életem ben. Nem ő ült nekem a mellemen álmomba az egész ro-hadt múlthéten.- Ejnye, Mis-ter McMurphy - próbálja Harding utánozni valamelyik orvostojásnak ahangját, amelyik ott van a gyűléseken -, hát halljunk valamit azokról az álmokról! Egypillanat, hadd kapom a ceruzámat meg a noteszomat! - Harding megpróbálja tréfárafordítani a kínos bocsánat kérést. Fölkap egy asztalkendőt, és próbál úgy tenni, minthaminden szót jegyezni akarna. - Hát lássuk. Szó sze-rint, mit is látott azokban azálmokban?McMurphyt nem bírja mosolyra ez se. - Nem tudom, ko mám. Csak arcok, azt hiszem...csupa arcok.Másnap reggel Martini a zuhanyzó műszertábláján léglöketű pilótát játszik. A pókerelakad, figyelik, mosolyogják.- Jíííííerherrrrkentyűűűű! Siklás! Siklás! Tárgyat észlelek, gyorsan mozgó tárgyatészlelek négyes-nulla-ezerhatszázon! Mintha ellenséges kontinensközi rakéta volna.Azonnalí rásiklás! líííííjuhopplá! Megteker egy tárcsát, előrelök egy emeltyűt, és bedől.Egy tűt előreigazít a TELJES ERŐVEL föliratra a műszertábla szélén, de a vízszerencsére nem dől rá teljes erővel a négyszögű csempefülkébe szereltcsaptelepekből. Itt már nem használnak hidroterápiát, soha ezt a vadonatúj berendezéstnem használta senki. Ha a krómozást nem nézem a műszertáblán, épp olyan az egész,mint a régi kórházban a zuhanyzó tizenöt évvel ezelőtt: a szórók rózsái úgy vannakelhelyezve, hogy az ember testét minden szögből érhesse a víz, a technikusgumikötényben áll a helyiség túlsó végében, igazgat a műszertáblán, hogy honnét éshova és milyen erővel és milyen forrón - csöndes permetezés, aztán mintha forrró jégverné meg az embert, amíg ott lóg a csaptelepek közt vászonhevederen elázva,gárgyán, a technikus meg örül a játékának.- lííííaooooooumszti!. .. Rásiklás!. .. Rásiklás! A jel zett rakéta kezd bejönni a hálózatközepébe . . .Martini lehajlik, és a rózsák célgömbjén át hunyorítva céloz.- Tüzelőállás! Kész? ... Cél! T.. . ! A szemét fölveti a műszertábláról, hirtelen szálegyenesen áll, megmeredve, a hajazilált, s a tekintete úgy beleréved a zuhanyzófülkébe, hogy a kártyások mind

megfordulnak, s nézik, mit látni - de semmit nem látni, csak a hevedernek a csatjait,amik lógnak le a csaptelepek közt a vadonatúj hevederekről.Martini megfordul, és egyenest McMurphyre néz, senki másra. - Nem láttad őket?- Kiket, Martini? Nem látok én senkiket.- Ott a hevedereken ... nem láttad? McMurphy jobban odafordult, és besandít azuhanyzófülkébe. - Nem én. Senkit a világon.- Nézzed jobban! Ha te látod őket, ők nem látnak.- A fene egyen meg, Martini, mondom, hogy nem látom! Érted? Semmit a világon nemlátok.- Ja - mondja Martini, azzal biccent, és hátat fordít a zuhanyzófülkének. - Én se láttamőket. Csak hülyéskedek.McMurphy emel, és peregve összeereszti a két csomagot. - Nahát... az ilyen hülyülésnem hiányzik nekem, Mart. -Kezdene el rendesen keverni, de a kártyák egyszerreszétszó ródnak, mintha kiugrottak volna a remegő kezéből.

*

Emlékszek, pénteki napon volt, három hétre aztán, hogy a délutáni tévét megszavaztuk.Akinek csak jártányi ereje volt, mindenkit áttereltek az Egyes Épületbe. Azzal a nesz-szel, hogy gümőkorra röggenezik a tüdőket - amiből csak annyi az igaz, hogymegvizsgálják, mindenkinek a kórházi rendre jár-e a masinériája.Hosszú padsorokon ülünk a folyosón, aminek a végébe egy ajtóra RÖNTGEN vankiírva. A szomszédos ajtón az van írva, hogy EENT - ott szokják a torkokat vizsgálni atélen. A szembenső folyosón is van egy padsor, annak a mentében ahhoz a vasajtóhozlehet jutni. Azon csak a csa varfejek vannak. Semmi kiírás. Két polgár szundít a pador akét fekete közt, közbe benn egy harmadik szerencsétlent osztanak ki, hallom asivalkodását. Az ajtó nagy szippan tással nyílik, látom benn a csillogó csöveket. Tolják kia füs tölgő áldozatot, én meg belekapaszkodok a padba, nehogy beszívjon az ajtó. Egyfekete meg egy fehér ápoló talpra ránt egy szivart, alig bír fölállni a padról, csaktámolyog, annyi benne a gyógyszer. Vörös kapszulákat szoktak beadni az embernek,mielőtt rezgetnék. Lökik aztán be az ajtón a technikusok már nyúlnak a hóna alá. Látomegy pillanatig. hogy a szivar észre tér, hova is került, és próbálja megvetni a lábát abetonon, nehogy rá bírják rántani az asztalra, az tán az ajtó - fupp! - becsukódik, a fémrázárul a párnázat-ra, és akkor már nem látom, mí van tovább.- Mondd csak, mi megy ottan benn? - kérdi McMurphy Hardingot.- Ottan benn? Lám csak, jut eszembe, még nem volt hoz zá szerencséd. Hát persze!Kár. Az embernek nem szabad kimaradnia ilyen tapasztalatból. - Harding a nyakszirtjérefűzi ujjait, aztán hátradől, hogy jobban szemmel tarthassa az ajtót. - Ez a Rezgető,barátom, amelyről már tettem em lítést, az EST, az Elektro-Sokk-Terápia. A boldoglelkek ott benn ingyen utazhatnak a holdba. Nem, ha jobban meggondolom, nem iséppen ingyenes az utazás. Agysejtekkel fizet érte az ember, bár agysejtek dolgábanmindenki multimilliárdosnak mondhatja magát. Egypár ide vagy oda, nem számít.Összehúzott szemmel nézi az ajtó előtt ülő egyetlen meg maradt beteget. - Fogy apacientúra, úgy veszem észre. Hol van már a tavalyi hó! Hiába, c'est la vie, változnak adi vatok. Attól tartok, a rezgetés alkonyát éli. Drága főnővérünk utolsó mohikán módjántartja magát az elmehülyék gyökeres kezelésének frontján: szinte egymaga ragaszkodik

már az agykiégetés módszeréhez.Nyílik az ajtó. Tolóágy gördül ki, senki nem tolja, két ke réken fordul, s tűnik el füstölögvea folyosón. McMurphy nézi, ahogy az utolsót is beviszik, és zárul rá az ajtó.- Szóval ilyenkor fogják a madarat - mondja, aztán hall gatózik egy pillanatig -, ésvillanyosságot erisztenek át az agyán?- Ezt nevezem tömör fogalmazásnak.- S mi a fenének mégis?- Ejnye, hát a beteg érdekében, természetesen. Itt min den a beteg érdekében történik.Néha támadhat az embernek olyan érzése, ha a mi osztályunkon tölti napjait, hogy akórház egy hatalmas, jól olajozott gépezet, amely akkor is hibátlanul működne, habetegekkel nem terhelnék. Ez azon ban nem igaz. Az EST-et nem csupán megtorlásulalkalmaz zák, vagyis a mi főnővérünk javallata szerint, és nem is te kinthető csupán abetegápolás szadizmusának. Számos gyó gyíthatatlannak tetsző beteget hoztak visszaaz életbe ilyen módon, ahogy számos máson a lobotómia és a leukotómia segített. Asokkolásnak vannak határozott előnyei: olcsó, gyors, fájdalommentes. Rohamot idéz előmesterségesen.- Micsoda élet - nyögi Sefelt. - Egyikkel pirulát szedet nek, hogy a rohamot megelőzze, amásikat megrezgetik, hogy rohama legyen.Harding előredőlve magyaráz McMurphynek: - Úgy kez dődhetett, hogy két pszichiáter,isten tudja, milyen perverz okból, ellátogatott a vágóhídra, és figyelték, hogy ölik amarhákat rakásra taglóval. Majd észrevették, hogy nem minden marhát öl meg az egytaglóütés, amit a szeme közé kap. Némelyik csak a földre rogy, s olyan állapotba kerül,ami a legjobban az epilepsziás görcsre emlékeztet. „Ah, szó - mondja erre az egyikpszichiáter. - Ész kéll nékünk... a méstérséges görcs." A másik pszichiátertermészetesen azon nal egyetértett vele. Tudott dolog volt addig is, hogy nyava-lyatörősek a rohamuk után békésebben, nyugodtabban visel kednek, és a világgalkapcsolatukat vesztett reménytelen esetek a nagy görcs után egy időre ismétvisszanyerik józan ságukat. Csak éppen azt nem tudta senki, miért. Máig sem tudják.Annyit viszont tudtak rögtön, hogy ha a rohamot mesterségesen idézik elő nemepileptikusoknál, szép ered mény ígérkezik. És íme itt látják maguk előtt a mészárost ataglóval és a szép eredményekre jogosító módszerrel.Scanlon megjegyzi, hogy lótaggal időnként szebb eredmé nyeket lehet elérni, minttaglóval, de Harding csak megve tően legyint, és nem hagyja magát zavarni amagyarázat ban.- A mészáros igenis taglót használ. És ebben az egy te kintetben a kollégának némifenntartásai voltak. Hiszen az ember nem marha, végeredményben. S ha történetesenmeg csúszik az a tagló, és orrot tör? Vagy kiver egy marékra való fogat? Akkor hovajutnak, ki viseli a magas fogászati költ ségeket? Ha az embert is fejbe akarják kólintani,pontosabb szerszámhoz kell folyamodniuk a taglónál, így végül az elektromosságmellett döntöttek.- De a jézusát, az ártalmán nem gondolkodtak el? Ilyen kor nem tud föllázadni aközvélemény?- Magánvéleményed megalapozatlan a közvélemény fe lől, barátom. Ha ebben azországban valami, mint mondani szokás, meghibásodik, akkor a hiba helyrehozásánakleg gyorsabb módja egyben a legjobbnak is számít.McMurphy a fejét ingatja. - Hejnye! Villanyosságot eriszteni át az ember fején! Az pont

olyan, mint valakit gyil kosságért villamos székbe ültetni!- A két módszer közelibb rokonságban van egymássá., mint gyanítanád. Hiszenjavításnak számít mind a kettő.- Azt mondod, nem fáj?- Személyemmel szavatolok érte. Tökéletesen fájdalom mentes. Egy villanás, és márisöntudatlan vagy. Se gáz, se tűz, se tagló nem kell. Teljesen fájdalommentes. Érdekes,hogy mégsem kér többet senki belőle. Az ember valahogy megváltozik. Elfelejtdolgokat. Mintha - s itt a tenyerét a halántékának feszíti, és lecsukja a szemét -, minthaaz az egy ütés a képek, érzelmek, emlékek körhintáját indítaná meg. Tudod, hogy megyaz ilyen körhinta. A kikiáltó szedi be a pénzt, aztán lehúz egy fogantyút, és forgásbalendül az egész, libeg, kavarog, csak folyvást, folyvást, hullámzik, szé deleg, árad, éslehet, hogy veszítesz rajta, és lehet, hogy nyersz is, és jaj, apuka, fizessél be még egymenetre . ..- Nyugodj meg, Harding.Az ajtó nyílik, és gördül ki a tolóágy a szivarral a lepedő alatt, s a technikusok mennekkávézni. McMurphy beleszánt a sörényébe. - Nem férnek a fejembe ezek a dolgok.- Micsoda? A sokkolás?- Az. Vagyis nemcsak az. Az egész ... - Nagy kört ír le a karjával. - Amik itt mennek.Harding megérinti McMurphy térdét. - Hűtsd le a lázas agyadat, barátom. Kicsi avalószínűsége, hogy az EST-tel közelibb ismeretségbe jutsz. Szinte kiment már adivatból, s csak végső esetben alkalmazzák, mint a lobotómiát.- A lobotómia azt jelenti, hogy az ember agyából kimetélnek?- Ismét eltaláltad. Kezdesz behatolni a mesterszókincsbe. Úgy van. Kimetélnek azember agyából. Homloklebeny kasztráció. Ha egyszer az öv alól nem metélhet, a kétszeme közül metél ki az embernek.- Mármint a Ratched.- Egyik találat a másik után.- Azt hittem, egy főnővérnek nincs szava az ilyesmik ben.- Pedig van.Úgy veszem észre, McMurphy örül, hogy a beszéd az agy irtásokról megint a Főnénirefordult. Megkérdi Hardingot, mit gondol, mi lehet a Főnéninek a baja. Harding és Scan-lon, de a többiek is mindenféle sejtelmekkel előhozakodnak. Tűnődnek azon is, vajonő-e itt minden bajnak az oka, és Hardingnak az a véleménye, hogy a legtöbbnek. Ígyvéle kednek a többiek is, csak McMurphy nem olyan biztos a do logban. Azt mondja,először ő is így gondolkodott, de most már nem tudja. Ha félre lehetne állítani őtet azútból, azt mondja, talán az se változtatna nagyot a helyzeten, mert itt valami nagyobbvalami kavarja a zűrt, és próbálja magya rázni mindjárt, mi az. De a bicskája beletörik.Még nem tudja biztosan, amit én rég tudok, hogy nem csak a Főnéni van a dolgokmögött, hanem az egész Üzem. az Országos Nagyüzem, s abban a Főnéni csakőrmester a sok közt.De a kollégák se egyeznek McMurphyvel. Mind azt mondja, hogy ő tudja, mi van adolgok hátterében, és mind magyarázza is, egyszerre. Egy darabig vitatkoznak, aztánMcMurphy közbevág:- Nahát, hallgatni rossz benneteket! Csak a sírás, a sírás meg a sírás. A Főnéni, azápolók, kórház. Scanlon le akarna bombáztatni az egészet. Sefelt a pirulákkal van oda.Fredrickson a családjára kiált gyilkost. Mindegyik a maga babá ját siratja.

Azzal folytatja, hogy a Főnéni nem más, mint egy szőrös szívű vénasszony, őtőle megazt akarják, hogy mindenáron akassza össze vele a bajszát - amiből senkinek semmihaszna nem lenne, pláne nem őneki. Ha a Főnénitől megszabadul nának, azzal még abajok gyökerétől, a mélynyavalyától nem szabadulnának, amiből a sok sírás kijön.- Nem? - kérdi Harding. - Jó. Ha egyszerre olyan vi lágosan látod az elmekórtankérdéseit, meg is mondhatnád mindjárt, mi a baj. Vagyis mi a mélynyavalya, hogy aszem léletes szavaddal éljek.- Mondom én teneked, hogy nem tudom. Nem bírtarm még a végére járni. - Egypillanatig némán hallgatja a rönt gen zümmögését, aztán újra megszólal: - Ha annyivolna csak ai egész, amit mondol, már tudniillik ez a vén cápa meg a nemi nyomora,akkor a ti bajotoknak a vége az volna, ha valaki megdöntené őtet és adna anyomorának.Scanlon összecsapja a kezét. - Teremburáját! Eltaláltad Ki vagy nevezve márisnyomorenyhítőnek, Mack!- El vagy tévedve, pajtás. Eltévesztetted a házszámot.- Miért? Mintha azt hallottam volna, hogy te vagy a falu bikája, és náladnál nagyobbtoszata senkinek nincsen!- Ide figyelj, pajtás. Én a vén cápát kerülöm, amennyire csak lehetséges.- Vettem; észre - mondja Harding mosolyogva. - Mi tör tént kettőtök között? Hiszen márúgy vezetted, akár a kezes bárányt. Aztán eleresztetted megint. Hirtelen részvét fo gottel az őrangyalod iránt?- Nem, csak rájöttem egy s más dolgokra. Érdeklődtem itt-ott. Rájöttem közbe, miértnyaljátok annyira a seggit, és miért hagyjátok, hogy fát vágjon a hátatokon. Arra is rájöt-tem, hogy mire kellek én nektek.- Ugyan! Ez kezd érdekes lenni.- De még mennyire hogy. A legérdekesebb, hogy nem mondtátok meg nekem, rosszcsavargók, micsoda kockáza tot vállalok én magamra azzal, hogy megszorongatom apu cáját. Nem, én azért, hogy én nem szeretem, még nem fogok hozzácsapatni vele egyévet a büntetésemhez! Van úgy, hogy az ember elfelejti a haragot meg a büszkeséget,és azt nézi, mi a legfontosabb.- Ejnye, barátaim, csak nem adtok a pletykaságra, hogy a mi McMurphynk azértnyugodott bele oly hirtelen a házi rendbe, mert korai szabadulást remél?- Tudod te, mit beszélek én, Harding! De ha tudod, miért nem mondtad meg idején,hogy a vén cápa addig itt fog tartani engemet, amíg meg nem puhított?- Mert én el is felejtettem, hogy letartóztatásban vagy. Kényszerkezelésen. - Hardingarcára ráfagy a vigyor. - Bi zony. Te is kezdesz óvatos lenni. Akárcsak mi.- Naná, hogy kezdek. Miért engem toltok oda a gyűlé seken, hogy én emeljek szót a kisnyavalyáitokért, hogy a hálót ne zárják le, meg hogy a cigarettát miért tartják a Nő-vérszobában? Előszörre még nem értettem, hogy van az, bogy énbennem a megváltótlátjátok. Aztán véletlen rájöt tem, hogy a nővéreknek mekkora szavuk van, hogy innét kiteresztenek el, kit nem. Ettől egyből fölokosodtam. Mondom magamban: „Noné, ezek ahordárok engemet ráztak át, ve lem kapartatják ki a gesztenyéjüket! Hát ez mindennek ateteje! Egy R. P. McMurphyt át bírtak rázni!" - Hátrabil lenti a fejét, és vigyorogva nézvégig rajtunk, ahogy ott ülünk a padon. - Nem arról van szó, én nem veszem a szí vemreaz ilyesmit, de ez a világ elmúlt. Én innét szabadulni akarok, akárcsak tik. És hapiszkálom a vén sárkányt, abból én is a rövidebbet húzom, akárcsak tik.

Bölcsen vigyorog, és a hüvelykujját Harding bordája közé nyomja, mint aki azt mondja,szép volt, jó volt, elég volt, nincs harag, de erre Harding még mond valamit:- Nem úgy van, barátom. Neked több a vesztenivalód nálamnál.És most Harding somolyog, mint az ijedős kanca, féloldalvást farolva, oldalt hajló fejjel.Mindenki odább ül egy lukkal. Martini kijön a röntgenernyő mögül, és az ingétgombolgatva azt mondja: - Nem hiszem el, ha nem látom a két szememmel. - És mostBilly Bibbit foglalja el Mar tini helyét a fekete üvegnél.- Te húzod a legrövidebbet - mondja Harding. - Én önként jöttem ide. Én nemkényszerkezelésen vagyok.McMurphy nem szól egy szót sem. Az arcán megint lát szik, hogy valamit nem bírösszeszedni, valami nem akar neki a fejébe férni. Csak ül ott, és Hardingot nézi, amint akancamosolya lassan lehervad az arcáról, és kezd idegesen fészkelődni, mert nem érti,mit néz rá McMurphy olyan fu rán. - Hozzá kell tennem - mondja, s nyel egyet -, hogy azosztályon csak pár ember van kényszerkezelésen. Csak Scanlon és .. . és azt hiszem,az Idültek közül egypár. Meg te. Alig van az egész kórházban olyan, akitkényszerkezelésre hoztak volna be. Más nem is igen van.A hangja szertefoszlik, az se állja McMurphy nézését. McMurphy hallgat még egy sort,aztán csöndesen megkérdi: - Falhoz akarsz állítani? - Harding a fejét rázza, úgy lát szik,megijedt. McMurphy feláll, végignéz rajtunk, s meg kérdi még egyszer: - Falhoz akartokállítani?Senki nem felel. McMurphy föl-le sétál a sor előtt, és a sörényét borzolgatja. Visszasétála pad végéig aztán megint előre a röggenig. A gép zihál, s köpköd feléje.- Te, Billy ... te csak kényszerkezelésen vagy itt, ha más nem, az isten megáldjon!Billy háttal áll nekünk, az álla fönn van a fekete üveg keretén, lábujjhegyen kell nekinyújtózni. Nem, mondja bele a gépezetbe.- Akkor meg miért vagy itt? Fiatalember létedre! Ne ked sportkocsiba kelleneszáguldozni, muffokat hajtani! És ti is mind - a karja újfent körbesöpör -, ti miért tűritekezt?Billy nem mond semmit, s McMurphy egyiktől a másikához fordul: - Mondjátok meg,miért! Sírtok, nyavalyogtok heteken át, hogy mennyire nem bírjátok itt, mennyire ki nemállhatjátok a Főnénit meg a szokásait, és közbe nem is vagy tok idekötve! Még azöregeket csak megértem valahogy, azok hülyék. De tik? Mondjuk, hogy nem vagytokolyan, mint a sokévi átlag az utcán, de azzal együtt hülyék se vagy tok! Nem akarnakvitatkozni vele. Most odaáll Sefelt elé.- Hát te? Neked más bajod nincs, mint néha a roha maid. Nahát, nekem volt egybácsikám, aki olyan rohamo kat rendezett, hogy öröm volt nézni, még a sánta ördögöt islátta, és mégse záratta be magát diliházba! Megvolnál te kinn is, ha merszed volna,hogy ...- Persze! - Ez Billy hangja. Ahogy most kifordul a röggenernyő mögül, az arcakönnyben ázik. - Persze! - ordítja. - Ha volna merszünk hozzá! É-é-é-énis kimehetnékmég m-m-m-máma, ha m-m-m-merszemvolna. A m-m-m-mama a M-m-missratchednekjóbarátnője, m-m-mégmáma aláírná a zárójelentésemet, ha m-m-m-merszemvolna!Fölkapja az ingét a padról, és megpróbál belebújni, de nem bír, annyira remeg. Végénlevágja megint, és visszafor dul McMurphyhez:- A-a-a-a-asszed, nekem öröm itt bent lenni? A-a-a-asszed, én nem inkábbm-m-m-mászkálnék sportkocsin a barátnőmmel? Csak te nem tudod, mi az, ha az

emberen r-r-r-röhögnek! N-n-nem, mert te olyan nagy i-i-i-izompacsirtavagy!V-v-v-viszont én nem vagyok izompacsirta! Se Harding. Se F-f-f-fredrickson. S-s-s-seSefelt. T-t-te úgy b-b-b-beszélsz, m-m-m-minthogyhanekünk m-m-m-m-majális-volnaittbenn!!... Á . . . b-b-b-beszélhetekén .. .Csak sír, és a szavát nem érteni, annyira dadog, és a sze mét dörgöli a keze fejével,hogy kilásson a könnyei mögül. Az egyik var meglazul a kezén, és ahogy a szemittörölgeti, kenyi szét a vért az arcán. Attól megint nem lát, és dülön gélve indul el afolyosón, majd nekivadulva kezd nyargalni a véres arcával, s az egyik fekete már ott anyomában.McMurphy odafordul a többiekhez, és nyitja a száját, hogy kérdezzen valamit, demindjárt be is csukja, mikor észreveszi, milyen tekintetek merednek vissza rá. Úgy áll ottegy percig, hogy a kollégák nézése mint a csavar fúródik belé, aztán azt mondja: - Ottegye a fene -, de nem valami ércesen, azzal fejébe csapja a sapkáját, a szemébehúzza, és ül vissza a helyére. A két technikus jön vissza a kávézásból. s mennek visszaabba a helyiségbe ott a folyosó végén, s mi kor az ajtaja súgva nyílik, sav szagát lehetérezni a levegő ben, mint amikor akkumulátorokat töltenek. McMurphy is az ajtót nézi.- Nem akar énnekem sehogy a fejembe menni. ..

*

Ahogy megyünk át a kórházudvaron, vissza az osztályra. McMurphy hátramaradsereghajtónak. Keze az egyenzöld nadrágja zsebébe, sapkája ernyője mélyen aszemén, s a szája sarkában kialudt cigaretta lóg. Nemigen szól senki. Billyt márlecsillapították, ott megy a csoport legelején, egyik ol dalán a fekete, másik oldalán egyfehér műtős a RezgetőbőlMaradozok én is elfelé, amíg McMurphy mellé nem ke rülök. Nagyon meg akarnámmondani neki, hogy ne eméssze magát, nem lehet itt tenni semmit, mert látom, úgy járvala mi az elméjében neki, mint a kutya, ahogy tipródik a luk előtt, hogy szeretné tudni,mi van odabe, de egy hang mind egyre azt mondja neki, te kutya, ez nem a te dolgod -vala mi nagy valami van odabe, medveszimat van a levegőben, még tán annál isrosszabb, de valami másik hang, ami fáj dalmasabban szól, a fajtájának a hangja, nemis valami poli tikus hang, az meg azt duruzsolja neki: „Kapd el, kutya, kapd el. .."Akarnám mondani neki, ne eméssze magát, és már éppen csúszna is ki a számon,mikor egyszer csak hátralöki a sap káját, és előreiramodik a legkisebbik fekete mellé, avállára csap, és megkérdi tőle: - Ide figyelj, Samukám, mit szólnál, ha benéznénk ide akantinba egy percre? Akarnák venni ma gamnak egy-két karton cigarettát.Meg kelletett nekem is szaporázni a lépést, hogy utolér jem őket, és az izgalomtól meg aloholástól egész fönn érez tem lüktetni a szívemet az agyamba. Még benn a kantinban isfolyton azt hallottam, hogy kopog a fejem födelén. Pedig akkorra már visszazökkent aszokásos menetébe. Az jutott eszembe erről a kopogásról, mennyire vártam kinn, hidegőszi péntek estéken a pályán, hogy a labdába rúgjanak, és kezdődjön. A kopogáserősödött, erősödött, hogy már azt hittem, nem bírom tovább, aztán jött a kezdőrúgás,és ahogy játékba lendültünk, el is múlt. Ezt a pénteki kopogást érez tem mostan, atoporgó türelmetlenséget. A látásom is meg tisztult, mint a játék előtt, vagy amikornéztem ki a háló ab lakán: egyszerre tiszta, világos, kemény most is minden, mintvalamikor. Tisztán látok, mint a nagyszemű mackók a pult fölötti polcon, akik vigyáznak

a töretlen fogkrémsorok ra, napszemüvegekre, golyóstollakra, még a bevésett reklá motis el bírják olvasni rajtuk, hogy egy életen át szavatol ják a vajpuha írást, akár a víz alatt.McMurphy döngő léptekkel jön oda mellém a pulthoz, és a zsebébe van akasztva neki akét hüvelykujja, ahogy az el árusítónőnek mondja, hogy két karton Marlborót adjon ne ki.- Nem bánom, adjon hármat - teszi hozzá vigyorogva. -Nagy füstölést rendezek.A kopogás, az nem akart elállni még a gyűlésre se. Fél füllel hallgattam, hogy belezik kiSefeltet, hogyan akarják a problémájával szembesíteni, és hozzáigazítani a valóság hoz(- A Dilantin az oka! - ordítja elkeseredetten. - Ej nye, Mr. Sefelt, ha azt akarja, hogysegítsünk magán, akkor őszintének kell lennie hozzánk - mondja a Főnéni. - De haegyszer muszáj, hogy a Dilantintól legyen, különben mitől lazulnának ki a fogaim? - Ésrávillantja az összest. - Jim, maga negyvenöt éves...), mikor véletlen odapillantottam asarokban ülő McMurphyre. Most nem játszott a kártyacso mójával, s nem bóbiskolt el aképeslapja fölött, ahogy az utóbbi két hétben szokása lett a gyűléseken. Nem is voltelterülve a széken. Meredten ült, s kipirultan, villogó szem mel tekintett hol Sefeltre, hol aFőnénire. Amint elnéztem, zajosabb lett a kopogás. A szőke szemöldöke alatt kék csík-nak látszottak a szemei, ahogy jártak a kettőjük közt, mint ha a lapjárást lestek volna apókerasztalnál. Éreztem, hogy egyszer csak tesz valami bolondot, amiért viszik föl aZárt Osztályra. Láttam én ilyen nézést másoknak a szemében is, mielőtt a feketéknekiugrottak vclna. Belekapaszkodtam a székem karfájába, és félve vártam, hogymegtörténik, de azon kaptam magamat, hogy félek attól is, hátha nem talál megtörténnimégse.Nem szólt semmit, csak figyelte, hogy készítik ki Sefeltet, aztán félrefordult a széken, sazt hallgatta, mit habricskál össze a cigarettamegőrzésről Fredrickson, bosszúból abarát jáért. Pár perc elég volt, hogy kiadja a szufláját, aztán szo kása szerint bocsánatotkért, és rákvörösen leült. McMurphy még mindig nem mutatta ki, mi a szándéka.Kezdtem lazítani a szorításomat a szék karfáján - gondoltam, talán tévedtem.Legföljebb még két perc volt hátra a gyűlésből. A Főnéni összerakosgatta a papírjait,belerakta a kosarába, aztán a kosarat az öléből letette maga mellé a földre. Egypillanatig megállt a szeme McMurphyn, mintha látni akarná, ébren van, s figyel-e. Majdösszefonta a kezét az ölében, végig nézte a körmeit, mélyet lélegzett, s megrázta a fejét.- Sokat gondolkodtam, mit is mondjak maguknak, fiaim. Megbeszéltem a dolgot a doktorúrral, sőt a gyakorló orvo sokkal is, és legnagyobb sajnálatunkra az az egybehangzóvéleményünk alakult ki, hogy a házi munkák három héttel ezelőtt történt lelkiismeretlenelhanyagolásáért valamiféle büntetésben kell részesíteni magukat. - Felemelte a kezétés körülnézett. - Mindeddig vártunk, abban a reményben hogy jobb belátásra térnek, ésbocsánatot kérnek engedetlenségükért. Azonban egyikük sem mutatta a megbánásnakleg csekélyebb jelét sem.Keze megint a levegőbe emelkedett, megelőzve a várt közbeszólásokat - mintha egytarokkos mutatta volna fel kártyáit a Nővérszoba üvegfalának keretében.- Értsék meg végre: házi szabályaink nem önkényesek, hanem terápíkus értéküketilletően alapos megfontolás ered ményei. Maguk közül akárhányan azért vannak itt, mertnem tudtak beleilleszkedni a külvilág társadalmának érték rendjébe, nem akartákmagukra venni a szabályokat, meg kerülték, külön utakat kerestek. Volt idő talán, agyerek korukra gondolok, amikor a társadalmi rend szabályainak semmibevételételnézték maguknak. S tudták közben, hogy megszegik a szabályokat. Várták is érte abüntetést, ami bármilyen szükséges lett volna, elmaradt. Szüleiknek hibáztatható

engedékenysége lehetett kórokozója annak a bajnak, amely ide juttatta magukat. Abbana reményben mondom el mindezt, hogy belátják: a rend és fegyelem fenntartásakizárólag a maguk érdekében történik.S hogy ennyit elmondott, meghordozza tekintetét a helyi ségben. Már kezd asajnálkozás kiütközni neki az arcán azért a büntetésért, amit ki kell róni ránk. Egypisszenés nincsen, csak az én fejemben megy tovább a lázas kalapá lás.- Ilyen környezetben nehéz a fegyelmezés. Nyilván meg értik, miért. Mit tehetünkmagukkal? Le nem tartóztatha tunk, kenyérre, vízre nem foghatunk senkit. Láthatják, mi-lyen nehezünkre esett a büntetés kiszabása. Mit is tehet nénk?Rucklynak van egy javaslata, hogy mit tehetne a Főnéni, de meg se hallja. A nyakanyekergő lassúsággal fordul, s közben megváltozik az arca is. Végül megfelel a sajátkér désére :- Valamely kedvezményüktől kell megfosztanunk magu kat. Zendülésükkörülményeinek gondos mérlegelése után úgy döntöttünk, hogy a legméltányosabb, haa kártyajáték céljára átengedett zuhanyozó kedvezményét vonjuk el. Igaz ságosnak ítélikdöntésünket?A Főnéni feje rezdületlen. Sehova se néz. De közben mindegyikünk odalop egypillantást a sarokba. Még az Idül tekben is fölébred a kíváncsiság, mit nézegetnek atöbbiek mind egyfelé, s ők is kinyújtják inas nyakukat, akár a ko pasz madarak, ésMcMurphyre bámulnak - reménység re meg minden arcon.Mintha a kalapáló motor rákapcsolt volna az agyam já rataiban.McMurphy mereven ül a széken, s vörös ujjával lustán dörzsölgeti az orrán végighúzódóvarratot. Visszavigyorog a többiekre, illő sapkapöccintéssal nyugtázza a figyelmet, az tánvisszanéz a Főnénire.- Ha tehát döntésünk méltányosságát nem vitatja senki, azt hiszem, időnk le is járt...A Főnéni elhallgat, és maga is jól megnézi McMurphyt. McMurphy vállat ránt, zajossóhajjal térdére csapja két te nyerét, s rátámaszkodva fölemelkedik a székből. Nyújtózikegyet, ásít, az orrát dörzsöli megint, aztán nekiindul a Nap pali hosszának, egyenestoda, ahol a Főnéni ül a Nővérkalicka előtt. Még a nadrágjába is jobban belerázzamagát, ahogy megy. Látom, hogy késő visszatartani, akármi bolondság jár a fejében, éscsak figyelem tehetetlenül, mint a töb biek. Megy, feltűnően nagy, hétmérföldesléptekkel, a hü velykujjai a zsebébe akasztva. A csizmája sarka szikrát üt a kövön.Megint az erdőirtáson dolgozó nagyhangú kártyás, a kajakos, nagyfejű ír gyerek, atévéernyőről kilépő cowboy, aki megy döngő léptekkel a végzet elébe.A Főnéni szeme kiguvad, ahogy közeledik. Nem számí tott rája, hogy most fog majdtenni valamit. Ez lett volna az elsöprő győzelme McMurphy fölött, a rend végső helyre-állítása. S most íme itt jön, és akkora, mint egy ház!Már nyitja a száját, és riadtan tekinget a feketék után, de McMurphy megáll, nem megyegész oda hozzája. Megáll az ablaknál, és mély hangon dörmögi el, hogy kellene nekici garetta abból, amit délelőtt vett, azzal benyúl érte az abla kon át.Az üvegcserép hullik, akár a vízesés, és a Főnéni a fülé hez kapja a két kezét.McMurphy kiveszi a nevével jelzett karton cigarettát, előhúz belőle egy csomagot, atöbbit szé pen visszateszi, aztán odafordul a Főnéni viaszszobrához, és gyengédenkezdi sepregetni le róla, a válláról meg a fityulájáról az üvegszilánkokat.- Bocsánat, nagysám - mentegetőzik -, ezer bocsánat. Annyira ki volt pucoválva azüveg. Észre se vettem, hogy átnyúlok rajta.

Az egész nem telt két pillanatba. Azzal már fordult is meg, és hagyta ott a Főnénit, haddrebegjen-rángjon magá nak. Jött vissza, keresztül a Nappalin, a helyére, s közbencigarettára gyújtott.A fejemben elállt a kopogás.

HARMADIK RÉSZ

Eztán jó darabig megvolt McMurphynek a kedve minden ben. A Főnéni csak várt, háthavalami eszébe jut, amivel megint fölülkerekedhetik. Annyit tudott, hogy kiesett egymenetből, és most veszti a következőt, de akkor se akarta elsietni. Először is nem voltneki sürgős McMurphyt eleresz teni. A mérkőzés addig tart, ameddig csak ő akarja, amígMcMurphy el nem csúszik valamin, vagy amíg be nem adja a derekát, vagy amíg őnekieszébe nem jut egy olyan, hogy mindenkinek a szemében egyszerre helyreáll atekintélye.Hanem addig még sok minden történt, amíg a Főnéninek az új hadicsel eszébe jutott.Aztán, hogy McMurphy a visszavonultságából ismét megjelent a színen, s hogy úgymond jam, bejátszotta magát a Főnéni legszemélyesebb ablakába, az osztályon nagyonfölpezsdült az élet megint. McMurphy minden gyűlésen közreműködött, minden vitábanbenne volt - dörmögött, kacsingatott, tréfálkozott, csak azért, hogy egy vékony kisnevetést kicsiklandozzon valamelyik Hevenyből, amelyik tizenkét éves kora óta a szájátelhúzni nem meré szelte. Összehozott egy kosárlabdacsapatot, és rávette a do kit, haddhozhassa be a labdát a tornateremből, hogy jobban össze bírják hangolni magukat. AFőnéni tiltakozott, mond ván, hogy legközelebb már fociznak a Nappaliban és hokiz-naka folyosón, de a doki ez egyszer megkutyálta magát, és nem engedett. - A játékosokközül akárhánynál határozott javulást tapasztaltam, amióta a kosárlabdacsapatműködik, Miss Ratched. Ez pedig a kezdeményezés terápiás értékét bizonyítja.A Főnéni egy pillanatig döbbenten nézett rá. Ohó, szóval a doki is tornáztatja az izmait!Kioktató hangsúlyát meg jegyezte magának egy boldogabb időre, mikor megint fölvirradaz ő napja, aztán csak bólintott s ment vissza a Nővérkalickába,kapcsolgatni-csavargatni tovább a műszertáblán. A gondnokságról jöttek, és betettekneki a keretébe egy nagy kartont, amíg majd az üveget bevágják méretre, mégis úgy ültmögötte, mintha mindent látna, ami megy a Nappaliba. Ült ott a karton mögött, mint afalnak fordított festmény.Csak várt szó nélkül, amíg McMurphy reggelente kinn ro hangált a folyosókon a fehérbálnás nadrágjában, vagy snúrozott fönn a hálóban, vagy nikkelből való bírói sípjába fúj-va igazította el a Hevenyeket, hogyan lóduljanak neki az osztályajtótól, s hogy vigyék alabdát a folyosó túlsó végéig, az Elkülönítőig. Hallgatta a labda döngését és McMurphyőrmesteri vezényszavát: „Hajtás, a keserves édesanyátokat, hajtás!"Egymáshoz csak a legudvariasabb formán szólottak McMurphy szépen megkérte,nem-e volna olyan kedves oda kölcsönözni a töltőtollat, hogy egy Rendkívüli Eltávozástkérvényezzen meg a kórházi főhatóságtól, aztán ott előtte megírta s odaadta a kérvényta tollal együtt egy gyönyörű „köszönöm alássan" kíséretében - a Főnéni meg csak rá-

nézett az írásra, és pont olyan udvariasan biztosította, hogy „a Kari Gyűlés elébe fogjaterjeszteni", ami nem telhetett három percénél többe, mert már jött is vissza, és közöltevele rendkívüli sajnálattal, hogy kérelmét terápiás okokból nem tartják időszerűnek.McMurphy köszönte a felvilágo sítást, kifordult a Nővérkalickából, és úgy belefújt a sípjá-ba, hogy az ablakok mérföldnyi körzetben megrepedeztek, s ráüvöltött a kollégákra: -Fogjátok azt a labdát, a keser ves édesanyátokat, hadd látom, hogy pereg le rólatok agatya!Már egy hónapja itt volt az osztályon, úgyhogy jog szerint föliratkozhatott a folyosón afalitáblára a Kíséretes Eltávo zás kérelmével, ami a csoportgyűlésen került mindigmegvi tatásra. Oda is ment a falitáblához a Főnéni tollával, és a „.....KÍSÉRETÉBEN" helyébe beírta: „Egy Candy Starr nevezetű muffal, akit még Portlandból ismerek."És akkora pontot tett utána, hogy a toll hegye beletörött. A ké relem ügyét néhánynappal később napirendre is tűzte a csoportgyűlés - pontosan aznap, amikor azüvegesek új ab lakot tettek be a Főnéni asztala elejbe. Mikor aztán a kérelmét azzalutasították el, hogy Miss Starr nem látszik eléggé bizalomgerjesztő kíséretnek egy betegmellé, McMurphy vál lat vont, s azt felelte rá, hogy mindenki úgy keresi a kenye rét,ahogy tudja, azzal odament a Nővérkalickához, és me gint kivett egy karton cigarettát azüvegen keresztül, aminek a sarkaiban még ott volt a friss gitt - aztán vérző kezével ha-donászva megmagyarázta a Főnéninek, hogy ő azt hitte, csak a papundeklit emelték ki,és nem tettek üveget a helyére. -Mikor vágták bele ezt a rohadt táblát? Hisz ez készvesze delem kérem!A Főnéni beragasztgatta a kezét a kalickában. Harding meg Scanlon közbenelőkotrották a papundeklit a szemétből, és visszaillesztették a keretbe. Ugyanarról atekercsről hasz náltak hozzája ragtapaszt, mint amelyikről a Főnéni vágott le McMurphyösszeragasztásához. McMurphy ott ült egy szé ken, és rémes pofákat vágott, amígkezelték, közben oda-odakacsingatott a Főnéni feje fölött Scanlonnak meg Hardingnak.A Főnéni arca olyan nyugodt volt, mintha zománc festék födte volna. Az ingerültségmásképp ütközött ki rajta. Ahogy azt a tapaszt szorosra rántotta McMurphy kezén, ab bóllátszott, hogy a türelme fogytán.Nekünk is le kelletett menni a tornaterembe, és nézni a kosárlabdacsapatunkat -Hardingot, Billy Bibbitet, Scan-lont, Fredricksont, Martinit és persze McMurphyt, amikormár a vérzés elég ideje elállott, hogy ő is beszállhasson -, amint az ápolók csapata ellenjátszanak. Mitőlünk a két nagy fekete játszott az ápolók csapatában, ök voltak a leg-jobbak az egész mezőnyben, úgy rohangásztak föl-alá a pá lyán, mint két vörösnadrágos árnyék, és gépi pontossággal dobták egyik kosarat a másik után. A micsapatunk kicsi is volt, lassú is, és Martini folyton olyan tagoknak passzolt, akiket csak őlátott, senki más, úgyhogy az ápolók húsz ponttal ránk vertek. Közben azért történt egyolyasmi is, amitől a győzelem érzése szállott tneg bennünket. Ahogy ott marakodtak alabdáért, a Washington nevezetű nagydarab feketébe belekönyökölt valamelyik, és acsapatának kellett őtet lefogni, hogy oda ne rohanjon, ahol McMurphy pöcögtette alabdát, mintha észre se vette volna, hogy a dühösen hadonászó feketének az orrábólfolyik a vér végig a mellén, akár a táblán a vörös festék, és hogy üvölt a többiekre:Erisszetek, hadd adok a pofájának!McMurphy ezután még több üzenetet hagyott a klozetton a tükörrel ellenőrző Főnénirészére, és Anonymand aláírás sal nagy rablótörténeteket jegyzett fel magáról azosztályos naplóban. Volt, hogy reggel nyolcig aludt. A Főnéni meg dorgálta érte, de nem

volt a hangjának igazi fullánkja, McMurphy meg csak állt, és hallgatta a mondókáját, své gén azzal tette tönkre a hatást, hogy megkérdezte tőle, A-kosárkát, B-kosárkát,C-kosárkát visel, vagy egyáltalán kosárkában tartja-e?A többi Hevenyek is kezdtek rákapni a példájára. Harding már az összes gyakorlónővérekkel szemezett, Billy Bibbit teljesen leszokott az észrevételeinek nevezettirkálásról az osztályos naplóba, és amikor a Főnéni ablaka megint be lett csináltatva, ésegy nagy X-et is meszeltetett rá, ne hogy McMurphynek megint legyenkimagyaráznivalója, Scanlon vágta bele véletlen a labdát, még meg se száradt rajt az X.A labda kilukadt, Martini szedte föl a földről, mint a döglött madarat, és vitte be aFőnénihez a kalickába. A Főnéni állt, és dermedten nézte az újabb üvegzivatart azasztalán, Martini pedig szépen megkérdezte tőle, nem-e tudná ragtapasszal vagyvalamivel neki eztet rendbe hozni.-Rendbe hozni? A Főnéni kikapta a kezéből a labdát,és be levágta a szeméttartóba.Mivel a kosárlabdaidény eszerint kitellett, McMurphy úgy határozott, hogy a horgászatlesz a következő közösségi sport. Újabb kilépőt kért, miután megbeszélte a dokival,hogy Florence mellett a Siuslaw-öbölben élnek barátai, akik szívesen elvinnéneknyolc-kilenc beteget mélytengeri horgá szatra, ha a főhatóság engedélyezné, és a táblána kérőlapra most már kísérőnek „Két aranyos öreg nénit" írt föl, akik „egy kis házbanlaknak Oregon City határában". A gyűlé sen megkapta az engedélyt a rákövetkező hétvégére. Mikor aztán a Főnéni hivatalosan bejegyezte a kilépési engedélyt atörzskönyvébe, benyúlt gyékénykosarába, s előhúzott egy új ságcikket, amit aznapreggel vághatott ki valamelyik lapból, és hangosan felolvasta a hírt, hogy „bár a halászatrendkívül gazdag eredménnyel kecsegtet ez évben az oregoni parton, a lazacokvonulása késői időre esik, s a tenger veszedelmesen háborog". Ezért, mondtabefejezésül, meggondolandó nak tartja a kirándulást.- Csakugyan érdemes meggondolni! - lelkendezett McMurphy. Lehunyta a szemét, éssziszegő nagy lélegzetet vett. - Az ám! A sószagot árasztó tengerháborgás! A hajónátcsapó emeletes hullám, küzdelem az elemekkel, hogy ki tessék, mit ér az ember, s mita lélek. Engemet sikerült rá beszélni, Miss Ratched! Akár ma este telefonálok, hogy le-foglaltuk a hajót! Velünk tart?A Főnéni válasz helyett odament a hirdetőtáblához? és kirajzszögezte rá az újságcikket.Másnap McMurphy kezdte fölírni a jelentkezőket, akik nek volt tíz dollárjuk beszállni ahajó bérébe, a Főnéni meg kezdte hozni be a hirtelen parti viharokról és hajóroncsokrólszóló újságkivágásokat. McMurphy csak legyintett rá, és biztatta a kollégákat, hogy az őkét nagynénikéje a hullámo kat lovagolta egész életében, egyik kikötőtől a másikig, egyiktengertől a másikig, és mindketten szavatolják, hogy olyan biztonságban lesznek, mintaz anyjuk hasában - nem is, mint a nagyanyjuk hasában. Aggodalomra nincsen semmiok. De a Főnéni ismerte az embereit. Az újságkivágások job ban rájuk ijesztettek, mintMcMurphy gondolta. Azt hitte, rögtön mindenki föliratkozik, aztán az lett, hogyegyenként kelletett azt a párat is megagitálni. Még egy nappal az elutazás előtt kétember hiányzott, hogy a pénz a hajóéberre ki legyen.Nekem nem volt pénzem, de folyton az járt a fejembe, hogy mégiscsak föl kelleneiratkozni. És ahogy mesélt a lazachalászatról, nekem úgy lett mindig nagyobb akedvem. Tudtam, hogy hülyeség, mert ha föliratkoznék, az pont olyan volna, mint azzaljönni, hogy nem is vagyok én ám süket. Mert ha egyszer ezt a sok beszédethalászatról-hajóról meg bírtam, hallani, akkor az isten le nem mossa rólam, hogy tíz éve

mindent hallok, amit csak körülöttem bizalmasan beszél-nek. És ha a Főnéni megtalálná tudni, hogy kihallgattam neki azt a sok ármánykodását, amit véghezvitt, mikor azthitte, senki fültanúja nincsen, akkor az engemet villanyfűrésszel venne üldözőbe, éstenne afelől, hogy télleg siketnémát csináljon belőlem. Akármennyire szerettem volnael menni, mégis nevettem magamban, hogy tessék: a siketet kell játszanom, hogyhahallani akarok.Kirándulás előtt való éjszaka az ágyba gondolkoztam ezen a siketségen, hogy most márévek óta nem mutatom senki nek, miket hallok meg, és azon töprengtem, tudnák-e mégmáshogyan is viselkedni. Aztán eszembe jutott, hogy nem is én kezdtem el a siketetjátszani. Mások tettek úgy, mint hogyha én olyan hülye volnák, hogy nem hallanám mega beszédüket.Nem is csak azóta volt ez így, hogy a kórházba kerültem. Már azelőtt jóval úgy tettek,mintha siketnémával volna dol guk. A katonáéknál, akinek csak eggyel több csíkja volt,az mindjárt így kezelt. Valahogy az ilyenformától, mint én, mindjárt ezt a viselkedéstvárták. Már elemibe, emlékszek, azt mondták, hogy én nemigen figyelhetek, ezért aztánők se nagyon figyeltek, ha én találtam mondani valamit. Itt az ágyban most csak azonspekuláltam, mikor is vettem először észre. Úgy emlékszek, egyszer nyáron, amikormég a Colum bia mentén éltünk a falunkban . . . mintha ma lett volna ... nyár van ......olyan tízévesforma lehetek, és kinn a kunyhónk előtt sózom a halat, s rakom ki hátra arácsra száradni, mikor lá tom, hogy egy kocsi fordul le az országútról, és döcögve jönbefele a faluba, a gaz közt húzza maga után a port, olyan vastagon, minthateherautóoszlop közeledne.Figyelem, ahogy jön fel a dombnak, s áll meg a kertünk aljától valamivel lejjebb, de apor még egyre jön, beleütkö zik a kocsiba, szétverődik mindenfele, végén elül a sebeszsályán, szapukán meg a mindenféle gizgazon. Olyan az egész kocsi környéke, mint avörösen izzó, füstölgő roncste lep. A kocsi ott egy helyt megtorpanik a verőfénybenrezeg ve, míg a por leszáll. Tudom, hogy nem turisták, akik a fényképezőgépükkeljönnek, mert azok ennyire sose merész kednek be a faluba. Hogyha halat akarnakvenni, kinn ve szik meg az országúton - nem jönnek be, mert alighanem azt hiszik, hogyitt még mindig skalpolják és kínzócölöpön sütögetik a fehéreket. Nem tudják, hogyközülünk akárhány ügyvéd lett Portlandban, el se hinnék tán, ha mondanánk nekik. Azén bácsikám is komoly ügyvéd lett, de a Papa aztmondja, csak azért, hogy megmutassa - másképp ő is szíve sebben szigonyozná alazacot itt a vízesésnél. A Papa min dig mondja, hogy vigyázni kell, mert az embertmindig vagy beleerőltetik, vagy belelovalják valamibe, amit kellene vagy illene tenni,viszont ha nyakas az ember, és csak azért se teszi meg nekik, abból sincs haszon.A kocsi ajtói mind egyszerre nyílnak, és hárman szállnak ki belőle, ketten elöl, egy hátul.Indulnak föl a dombháton, kaptatnak föl, és látom, hogy az első két férfin kék öltönyvan, a harmadikon meg, amelyik hátul szállt ki - ősz öreg asszony -, azon meg olyankeményen feszül a ruha, akár a vér. Lihegnek s izzadnak akkorára, mire a zsályánkeresz tültörtetve fölérnek a mi kopár udvarunkba.Az első férfi megáll, és körbenéz a falu fölött. Tömzsi, kövérke kis ember, széleskarimájú fehér kalapot visel. Meg rázza a fejét, ahogy elnézi a hallétrák, használt kocsik,tyúkrekeszek, motorbiciklik, kutyák összevisszaságát.- Láttatok már ilyen fölfordulást ebben az életben? Mondjátok meg úgy őszintén, létezikilyen fölfordulás?

Lekapja a kalapot a fejéről, és gondosan szárogatja feje vörös gumilabdáját, minthafélne, a zsebkendővel összeku szálja azt a ritka szép haját.- El bírjátok képzelni, hogy vannak emberek, akik így akarnak élni? Szólj már valamit,John! - Hangosan beszél, mivelhogy nincs a vízesés zajához hozzászokva.John ott áll mellette. Sűrű őszes bajszát egész föltolja az orra alá, hogy ne érezze aszagát a lazacnak, amin dolgozok, Az arcáról dől a verejték végig a nyakán, de a kékzakójának a háta is, látszik, át van izzadva. Valami könyvbe írogat, és folyton forog, nézia kunyhónkat, a kis kertünket, a Mama vöröseszöld-sárga ünneplőit, amik kintszáradnak a kötélen - forog, és már egy teljes kört körbetoporgott, mire énhozzámvisszaér, és engemet is megnéz végre, pedig hát nem vagyok tőle három lépésre se.Odahajlik hozzám, aztán megint fölhúzza a bajszát, mintha én bűzlenék, nem is a hal.- Mit gondoltok, hol lehetnek ennek a szülei? - kérdi John. - Benn a házban? Vagy kinna vízesésnél? Akár mindjárt meg is beszélhetnénk ezt az ügyet a főnökkel, ha már idekijöttünk.- Én ebbe a kulipintyóba be nem megyek - jelenti ki a kis kövér.- Ebben a kulipintyóban - világosítja fel John a baju szán átszűrt szavakkal - lakik afőnök. Brickenridge, ennek a törzsnek a főnöke, akivel az ügyet le kell bonyolítanunk.- Lebonyolítani? Az már nem az én dolgom. Engemet a becsületért fizetnek, nem abratyizásért.A kijelentés nevetést csal ki Johnból.- Igaz is. Viszont valakinek tudatni kellene velük, mik a kormány tervei.- Ha még nem tudnák, majd megtudják hamarosan.- Pedig milyen egyszerű volna bemenni és megmondani neki.- Bemenni? Ebbe a koszfészekbe? Nyüzsögnek biztos benn a kószapókok. Aztmondják, az ilyen vályogvityillókban a téglák közt egész államok kitenyésznek. És aforróság odabe, arról ne is beszéljünk! Akár izzó kemencébe lépne az ember. Nicsak,mekkorára megnőtt ez a Hiawatha itt! Úgy látszik, ahova a nap süt, oda az eső is esik.Elneveti magát, s tovább szárítgatja a fejét, de amikor az asszony ránéz, hirtelenmegszorul benne a szusz. A torkát köszörüli, beleköp a porba, aztán odasétál ahintámhoz, amit a Papa csinált nekem a borókafenyő aljába, s ott hintál, és legyezgetimagát a nagy karimájú kalapjával.Gyűlik bennem a méreg, ahogy meggondolom, miket mon dott. Tovább beszélgetnekJohnnal a házunkról, a falunkról, a föld értékéről, és kezdem azt hinni, azért beszélnekmind ezekről olyan nyíltan énelőttem, merthogy én úgyse tudok angolul. Valahonnétkeletről jöhettek, ahol az emberek annyit tudnak az indiánokról, amennyit a mozikbanmutatnak. Elgondolom, mennyire megszégyenülnek majd, ha megtud ják, hogy értemám, miket beszélnek egymáshoz.Várok még, hadd beszéljék ki magukat a melegről meg a házról, aztán elébük állok, ésmegmondom a kis kövérnek a legszebb iskolai angolságommal, hogy a mivályogházunk hűsebb ám, mint akármelyik városi ház! Az iskolánál, ahova járok, annálmeg biztosan tudom, hogy hűsebb, de még hű sebb a mozinál is a vízesés alján, pedigaz jégcsapbetűkkel hirdeti, hogy „Hűtött nézőtér!". És már mondanám nekik, hogykerüljenek beljebb, én meg elmegyek a Papáért a halásztanyára, mikor azt veszemészre, hogy rám se néznek, meg se hallanak. A kövér csak hintál, néz el a lávaszirt fele,amerre az emberek állnak a cövekre rakott halásztanyán - kockás inges foltok a távolivízpárába. Mindegyre látni, hogy valamelyiknek kivágódik a karja, s lép egyet előre, mint

a vívó, aztán tartja föl az ötméteres szigonyát valakinek fölötte, hogy vegye le róla afickándó lazacot. A kövér figyeli az embereket, amint ott dol goznak a párafelhőben, és aszeme megrebbenik s nyög egyet, valahányszor a vízbe döfnek a szigonnyal.A másik kettő, John meg az asszony csak áll. Hármójuk közül egyik se tesz úgy, minthahallotta volna, amit mond tam - nem, még elnéznek fölöttem, mintha szívesebben lát nák,ha ott se volnák.Minden megáll egy pillanatig.Az a fura érzésem támad, hogy a nap most rájuk hármukra forróbb sugarakat ereszt.Pont olyan minden, mint más kor: a csirkék kapirgálnak a gaz közt a vályogházaktetején, szöcskék pattannak bozótról bozótra, a halrácsokról a gyere kekzsályafűzvirgiccsal zavarják föl a legyek fekete felhőit, mint a más nyári napokon. Csaka nap, az veri jobban eze ket az idegeneket, úgyhogy egyszerre látom ... az eresztéket,ahol össze vannak rakva. És szinte látom bennük a gépezetet is, ami próbáljaföldolgozni a szavaimat, próbálja elhelyezni ide meg oda, de nem találja a helyüket,azért aztán kihányja, s mintha semmit nem is mondtam volna. Meg vannak meredvemind a hárman. Még a hinta is megállt, ferdén a lengésben, mintha a nap sugaránakadt volna, és a kövér meredten üldögél benne, akár egy gumi baba. A Papagyöngytyúkja egyszer csak elkezd kárálni fönn a borókafenyő ágai közt. Észreveszi azidegeneket, s ugatja, mint a kutya - azzal meg is törik a varázs. A kövér ordítva kiugrik ahintából, és gurul a porban, tarja a kalapját a nap elé, hogy lássa, mi csapja azt a nagyzajt a fa hegyibe. Mikor látja, hogy csak egy cirmos tyúk, kiköp, s fejébe csapja akalapját.- Az énnekem a nézetem - mondja -, hogy amit elsőre megadunk ezért a ...világvárosért itten, az épp sok is lesz.- Meglehet. Mégis azt hiszem, meg kellene próbálnunk beszélni a főnökkel...Az öregasszony egy határozott lépést tett visszafelé, s ez zel félbeszakítja: - Nem - aztmondja. Most szólalt meg először. - Nem - mondja, s a hangja valahogy a Főnénihangját juttatja az eszembe. Fölhúzott szemöldökkel tekint végig még egyszer akörnyéken. A szeme úgy ugrál, akár a számok a kasszagépen, ahogy végignéz a Mamagondosan kiaggatott ruháin, aztán bólint.- Nem. Ma nem beszélünk a főnökkel. Még nem. Azt hi szem, ez egyszer egyetértekBrickenridge-dzsel, bár más meg gondolásból. Emlékeztek még, irataink között szerepelaz az adat, hogy a főnök felesége nem indián, hanem fehér. Fehér asszony a városból.Bromdennek hívják. A főnök az ő nevét vette föl, nem ő a főnökét. Úgy is van, ha mostszépen visszamegyünk a városba, és elhíreszteljük a kormány terveit, közben perszemegértetjük az emberekkel, milyen előnyök kel járna itt a vízgyűjtő- és vízierőmű-építés,egy ilyen nyo mortanya helyén, a vízesés mentében ... és aztán megírni az ajánlatot, ésvéletlenül a főnök feleségének címezni. Érti tek? Azt hiszem, lényegesen egyszerűsödnea dolgunk.Elnéz a halászok fele, a régi rozoga, cölöpökre épült ha lásztanya iránt, ami márévszázadok óta ott áll, nől, terjed a vízesés sziklái közt.- Ha viszont most találkozunk az urával, s hirtelenében tesszük meg az ajánlatunkat,könnyen meglehet, hogy bele ütközünk a hírhedt navajo csökönyösségbe és a ... jobbhí ján nem tudom, minek nevezni... honszeretetbe.Már mondanám nekik, hogy a Papa nem is navajo, de eszembe jut, hogy minek, haegyszer rám se hallgatnak. Mit érdekli ezeket, melyik törzs melyik?

Az asszony elmosolyodik, és odabiccent a két férfinak, azazhogy pontosan egy mosolytés egy biccentést juttat mind a kettőnek - föléleszti őket, aztán elindul egyenes derékkaia kocsi fele, és könnyed, fiatalos hangon beszél tovább:- Szociológiaprofesszorom nem győzte hangsúlyozni an nak idején: „Minden helyzetnekvan egy vezéregyénisége akinek az erejét lebecsülni nem szabad."Beülnek a kocsiba, és elporzanak, én meg csak ott állok és azon tanakszok, meg-eláttak, észre-e vettek ezek engem.

Meg is voltam lepődve, hogy egy ilyen eset az eszembe jut. Mintha évszázadok teltekvolna el, amióta a gyerekko romból valamire visszaemlékeztem. Már annak is rettentőenmegörültem, hogy sikerül abbói az időből valamit fölidézni. Ébren feküdtem az ágyon,és aztán más minden is eszembe jutott, valahogy félálomban, mikor egyszerre csakolyasva lami zajt hallottam alólam, mint amikor az egér dió közt zö rög. Kihajoltam,lenéztem az ágy alá, s láttam a fémnek a fényét, amint feszegeti le az agyonkérőzöttrágógumijaimat a sodronyról. A Geever nevezetű fekete megtalálta, hogy ho vadugdosom, és most zacskóba kaparta bele egy hosszú olló szétnyitott két csápjával.Kaptam is vissza a fejemet, meg ne lásson. A fülem ha sogatni kezdett, annyiramegijedtem. Elzavartam volna, hogy menjen a dolgára, hagyja az én rágógumimat, deakkor elárultam volna, hogy meghallottam a kaparászását. Azt fi gyeltem, nem-eészrevette mégis, amint lehajoltam, de legalábbis nem mutatta, mert csak a bizergésthallottam a sodrony közt, meg hogy potyognak bele az összekeményedett gumik azacskóba - a jégeső kopogott így a házunk kátrány papír födelén. Aztán hallottam, hogycsettint a nyelvével, és vihorászik magában.- Hm-m-m-m-m. Teremtőm-Uram. Híha. Hányszor ez átrágta a készletit. Akár akavicsok.McMurphy meghallhatta a motyogást, mert fölkönyökölt, lekémlelt az ágyam alá, mimegy ott ebbe a kései órába. Figyelte a feketének a munkáját egy pillanatig, aztánmegdörzsölte a szemét, akár a gyerekek, hogy ébren-e van. Vé gén fölült.- Vesszek meg, ha ez nem fél tizenkettőkor képes ideállani ollóval meg papírzacskóvalpiszmogni! - A fekete merezzent, és a szemébe villantotta McMurphynek azseblámpáját. - Mondd meg úgy őszintén, Samukám, mi az istent kaparászol te itt az éjleple alatt úgy mégis?- Nem magára tartozik az, McMurphy, aludjon csak nyugodtan.McMurphy lassan elvigyorodott, de azért nem hajtotta volna félre a fejét azseblámpafénytől. A fekete egy idő múltával elbátortalanodott, hogy csak táncoltatja alámpáját hiába a McMurphy hegyes orrán, kivillanó fogain meg a vál lára tetováltpárducon. Lekattintotta, és nagy nyögve neki fogott kaparászni megint, mintha nemtudom milyen nagy munkája volna azzal a gumival.- Ez is az éjjeli szolgálatosnak a kötelessége - magya rázta barátkozó hangon kétnyögés közt -, hogy az ágy alját tisztába tegye.- Éjnek évadján?- Ide figyeljen, minekünk ki van adva pontba szedve a dolgunk, és az azt mondja, hogya tisztaság, az egy huszon négy órás kötelesség.- Ha a huszonnégy órából fél tizenegyig le bírsz csípni tévézéssel, akkor ezt se kelleneannyira szigorúan venni, hogy az ágyból kaparj ki minket. Tudja-e az öreglány, hogy

tévézéssel töltitek a java műszakot? Mit gondolsz, mit szól na, ha a fülibe jutna?A fekete fölkászálódik, és leül az ágyam szélére. A fogát kocogtatja a zseblámpával, ésvihorász. Olyan, mint egy ki világított tök az arca.- Nahát lássa, így van ez a rágógumival - meséli nagy barátian McMurphynek, ahogyodahajlik hozzá. - Már én tudniillik évek óta töröm a fejemet, honnan veszi Bromdenfőnök a rágógumiját.. . mert pénze az sose nincs neki kantinra, és még azt se láttam,hogy egy darabot adott volna valaki neki, de a vöröskeresztes hölgytől se áll odakunyerbálni... úgyhogy én csak lestem és vártam. És most tessék- Letérdepel, fölemeli a matracom sarkát és alávillant a zseblámpával. - Ehhez mitszól? Olyanok is lehetnek itten. amiken tízezerszer átrágta magát.Ez nagyon megtetszik McMurphynek. Elkezd nevetgérezni ő is. A fekete erre fölveszi azacskót, megcsörgeti benne a gumijaimat, aztán megint nevetnek egy sort. A feketeszé pen elköszön McMurphytől, közbe becsavarja a zacskó szá ját, minthogyha atízóraiját tenné még el későbbre.- Hé, főnök! - súgja oda McMurphy nekem. - Kérdez nék én valamit. - Azzal elkezddudorászni egy régi divatos dalocskát, ami a déli szeszcsempészek közt járta valamikor:- „Eláll-e, kérlek, ágylábon a mentagumid éjjeleket?" Először nagyonmegmérgesedtem. Azt hittem, tréfát űz belőlem, akár a többiek.- „Ha begyúrod reggel megint - fújta tovább suttogva -, csinál-e mentás leheletet?"De ahogy figyeltem, kezdett csiklandozni a régi nóta. Próbáltam, hogy ne tessen, mertféltem, kitör rajtam a ne vetés - nem is azért, amit McMurphy énekel, hanem ahogylátom magamat az énekében.- „Ez a kérdés rág engemet, amíg csak nincs rá fele let... Hogy bír ki a mentagumid egylábon egész teleket?"Hosszan, csiklandósan kihúzta az utolsó hangját. Muszáj volt elnevetni magamat nekemis, hiába, és attól mindjárt megijedtem, hogy mi lesz, ha nem bírom elfojtani. De ak korraMcMurphy kiugrott az ágyból, és kezdett kotorászni az éjjeliszekrényében.Összeszorítottam a fogamat, és töp rengtem magamban, hogy most mit csináljak.Réges-rég nem árultam még azt se el, hogy valakinek a böffenését hallanám. Arrarezzentem föl, hogy becsapja az éjjeliszekrény ajtaját - akkorát szóltmint a liftajtó. Aztán egyszer csak azt mond ja: - Nesze -, és valami ott világít azágyamon. Egy egészen kis valami. Olyanforma, mint egy gyík.- Egyelőre nincs jobb, mint ez a Leves Narancs, főnököm. Ezt is Scanlontól nyertem elsnóblin. - Azzal visszaszállt az ágyába.Én meg, jóformán meg se gondoltam, mit teszek, megköszöntem neki.Nem szólt erre mindjárt. Csak fölkönyökölt, és nézett - várta, mit mondok még. Ahogy afeketét nézte az előbb. Én meg a kezembe fogtam a csomag rágógumit, és mégegyszer megköszöntem neki.Nem valami érces hangon, az igaz, mert a torkom berozsdállt, és a nyelvem nemigenakart forogni. Azt mondta rá aztán, hogy nincsen meg a gyakorlatom, s ezen nevetgéltegy kicsit. Én is próbáltam vele nevetni, de csak olyan kárálás lett belőle, inkább sírás,mint nevetés.Mondta, hogy ne erőltessem, mert neki van ideje kivárni reggel fél hétig. Azt mondta,hogy aki ekkorát hallgatott, az biztos közbe össze is spórolt egy csomó mondanivalót,azért aztán visszahajtotta a fejét a párnájára, és várta, hogy mondjam. Gondolkodtam,mit mondhatnék neki, de csak az járt az eszembe egyre, hogy nem lehet azt olyan

ügyesen sza vakba összeszedni. Mikor látta, hogy semmi nem telik tőlem, összefonta akét kezét a feje alatt, és ő kezdett el be szélni.- Tudod, főnököm, épp az az idő járt az eszembe, mikor lenn a Willamette-völgyben,Eugene-től nem messze babot szedtem, és még tartottam szerencsémnek, hogybevettek. A harmincas évek elején nem mindenkinek jutott munka. Nekem is megkelletett mutatni a górénak, hogy bírok olyan gyorsan babot szedni, mint akármelyikfelnőtt. Elég az elég hez, hogy én voltam az egy gyerek a bandába. Csupa fölnőt tekdolgoztak körülöttem. Megpróbáltam beszédbe eresz kedni velük, de nem akartakészrevenni. . . Mit akarhat mondani egy ilyen nyimvadt-nyizerge kis vörös gyerek? Úgy-hogy a nyelvembe haraptam. Hetekig szótlan dolgoztam mellettük, annyira bántott,hogy rám se bagóznak. Egy szó nélkül hallgattam el, miket beszélnek össze, egyik anagy bátyjáról, másik az unokaöccséről. Meg a szapulását annak, amelyik nem jöttdolgozni. Négy hét telt el, és én meg se mukkantam. Már megkukultam, azt hittem, arohadt bumburnyákjai közt. És csak lestem az alkalmat. Aztán az utol só naponkinyitottam a pofámat. Beolvastam mindegyiknek külön-külön, mi minden seggfejnekelmondta a pajtása, amíg éppen nem volt ott. Akkor bezzeg meghallgattak. Úgy meg-kavartam a szart, hogy egymásnak mentek, és a végén el vesztettem a kilónkéntfélcentes prémiumomat is, amit azért kaptam volna, mert egy napot nem mulasztottama munká ból. Addigra már eléggé rossz hírem kelt azon a környéken úgyhogy a góréakkor is énrám kenyte volna az egészet hogyha tökártatlan lettem volna, de így aztán,mondom, az az egy beolvasás, plusz hogy őtet is legorombította, az belekerült nekemvagy húsz dolláromba. Azzal együtt meg érte.Egy darabig kuncogott a történetén, aztán odafordította a fejét énfelém a párnán.- Csak azt nem tudom, főnököm, te is arra készülsz-e hogy majd egy szép nap nagypofát nyitol?- Nem - mondtam neki. - Az éntőlem nem telne.- Nem bírnál beolvasni nekik? Megy az könnyen.- Te ... te nagyobb vagy meg erősebb is, mint én - motyogtam.- Hogy mondod? Nem értelek, főnököm.Nyeltem, mert egy turha nem akart lemenni a torkomon. - Nagyobb is vagy megerősebb is nálam. Te megteheted.- Hogy én? Ne bolondozzál már! Mérd magadat a töb biek mellé. Egy fejjel magasabbvagy mindenkinél az osztá lyon. Nincs itt egy ember, akit kettébe ne bírnál törni!- Dehogyis. Valamikor nagyobb voltam, de már össze mentem azóta. Te megvagykétszer akkora, mint én.- Hűha, te bizony bezsongtál! Mikor ide a lábamat be tettem, elsőre azt vettem észre,hogy úgy ülsz ott egy széken, mntha állanál. Pedig én megmondom, én megjártamKlanatht, Texast, Oklahomát, Gallupot, de becsületistenemre te vagy a legnagyobbindián, akit életemben egybe láttam.- A Columbia-szurdokban születtem - próbáltam a hangom, ő meg kivárta, hogymondom is tovább. - A papám törzsfőnök volt, és úgy hívták, Tee Ah Millatoona. VagyisLegszálasabb-Fenyő-a-Hegyen. Pedig mink nem is laktunk hegyen. Gyerekkoromba,emlékszek, akkor volt a legnagyobb. És az anyám meg még kétszer akkora volt.- Akkor az már mekkora égbekiáltó nagy lehetett!- Hajjaj . . . nagyon nagy.- Mégis úgy rőfre.

- Egy szivar egyszer táncmulatságba végignézett rajta, és azt mondta, hogy legföljebbha százhatvan centi, és vaságy gyal együtt megadja neki a hatvan kilót. Első ránézésre.Pedig a mamám mindig nőtt ám.- Ne mondd már! Hova?- Nagyobbra nőtt, mint a Papa meg én együtt.- Szóval csak nőttön-nőtt. Hát ilyet én még indián asszonyokról se hallottam.- Nem is volt indián asszony. A városból került oda.- És hogy hívták? Bromdennek? Aha, várjunk csak, értem már. Vagyis azt akarodmondani, hogy városi asszony létére leadta magát egy indiánhoz, nem?Úgy már értem.- Nem. Nemcsak attól ment össze a Papa. Mindenki őrája szállt rá, mert olyan nagyvolt, és nem akarta beadni a derekát, mindig a jobbik belátása szerint tett mindent.Azért aztán mindenki rászállt, ahogyan most rád is rádszáll mindenki.- Mégis kicsoda főnököm? - kérdezte McMurphy hirte len komolyra fordított halkhangon.- Az Üzem. Az gyúrta évekig. És a Papa, amilyen nagy volt, bírta velük. Az Üzem aztakarta, hogy kiparcellázott vidéken éljünk. El akarta venni tőlünk a vízesést. Befurako-dott még a törzsbe is, onnét felől is gyúrta. A városba egy szer egy sötét utcábanelkapták, összeverték, és lenyírták a haját. Hajjaj... nagy ám az Üzem! De a Papa csaknem adta be a derekát, amíg a Mama mellett annyira kicsi nem lett a végén, hogy nembírta tovább.McMurphy mindezekre jó darabig nem szólt. Aztán fölkönyökölt, rám nézett megint, ésmegkérdezte, miért verték össze a Papát, én meg azt mondtam, csak meg akarták mu-tatni neki, mi minden telik tőlük még, ha nem írja alá a papírt, hogy mindent átad aHatóságnak.- Mit akart a Hatóság tőle?- Mindent. A törzset, a falut, a vízesést.. .- Most már emlékszek. Azt a vízesést mondod, ahol az indiánok lazacot szigonyoztak ... még valamikor. Igaz is De mintha én úgy emlékeznék, hogy annak a törzsnek vala minagy kárpótlást fizettek ki...- Azt ígérték a Papának is. Erre ő azt mondta: „Azért mit lehet fizetni, ahogy az emberél? Azért mit lehet fizetni amiért él?" Ezt mondta. Nem értették. Még a törzs se. Csakálltak kinn az ajtókban, a kezükben a csekk, és akkor kérdezték a Papát, hogy most milesz. Akarták volna rávenni hogy fektesse be nekik a pénzt, vagy mondja meg, hovalegyenek, hol vegyenek maguknak földet. De akkorra ő már nagyon kicsi volt. És mindigrészeg volt. Az Üzem elbánt vele. Az Üzem a végén mindenkivel elbánik. El fog bánniaz veled is. Nem tűri, hogy olyan nagyok, mint a Papa, ne legyenek benne, hanem amaguk feje után menjenek. Értel engemet?- Körülbelül.- Azért nem kellett volna azt az ablakot bevágni. Mert most észrevették rajtad is, hogynagy vagy. És már tudják hogy be kell törni tégedet is.- Mint a vadlovat, mi?- Nem. Nem, te nem érted. Ezek nem úgy törik be az embert, hogy aztán ne bírjonellenkezni! Ezek beletesznek dolgokat! Beleszerelnek! Akkor elkezdik, mikor látják, hogynőlsz ki a markukból, de még akkor is szerelik beléd a szerkentyűket, amikor már kicsivagy, és nincs megállás, csak ha végleg kikészülsz!

- Nyugodj meg, pajti. .. psztl- És hogyha ellenkezel, bezárnak valahova, és elveszik az erődet...- Csönd, csönd, főnök. Hagyd egy kicsit most. Meghal lottak.Visszadől az ágyra, és nem szól. Azt veszem észre, beizzadtam a takaró alá. Aztánhallom a feketének a gumitalpa nyiszorgását, ahogy jön be a zseblámpával nézi, mivan. Fekszünk csöndben, aztán kimegy.- A végén már csak ivott - sugdosom tovább. Nem akar beállni a szám, végigmondomneki: - Már csak részegen láttam a cédrusok közt, és arra emlékszek, hogyvalahányszor az üveget a szájához emeli, nem ő szívja meg, hanem az üveg szívbelőle. Már egész összeaszalódott, elsárgult, nem ismerték meg a kutyáink se, úgykelletett befuvarozni a végén Portlandba. Ott is halt meg. Nem mondom, hogy ezekölték meg. Ezek nem ölnek. Ezek mást tesznek az emberrel. Nagyon elfogott azálmosság. Nem is akartam volna többet mondani. És ahogy visszagondoltam arra,amiket összebeszéltem, mintha én nem is ezt akartam volna.- Vadakat beszélek, mi?- Vadakat hát - mondja, és megfordul az ágyon. - Vadakat, bizony, főnököm.- Nem az jött ki belőle, amit akartam. Nem bírok mindent elmondani. Ennek meg ígynincsen teteje.- Én nem azt mondtam, főnököm, hogy teteje nincs, ha-nem hogy vadakat beszélsz.Erre megint akkorát hallgatott, hogy már azt hittem, elnyomta a buzgóság. Bántam,hogy nem mondtam jojcakát neki. Néztem, alszik-e, de el volt fordulva. A karja nem voltbenn a takaró alatt, úgyhogy a félhomályban láttam is a rátátetovált ászokat,nyolcasokat. Mekkora karja van, gondoltam magamban, épp mint nekem, amikor mégfutballoztam. Át akartam nyúlni, hogy megtapintsam a tetoválását neki, hátha nem is él.Nagyon csöndesen fekszik ottan, mondtam magamban, meg kellene tapintani, hogy él-e még...Hazudok. Tudom én, hogy él. Nem azért akarom én meg tapintani.Azért akarom megtapintani, mert férfi.Most is hazudok. Vannak itt mások is férfiak. Azokat is tapogathatnám.Azért akarom megtapintani, mert én is ilyen csíraféle va gyok!De ez is hazugság. Egyik félelem a másik hátán. Ha csira volnék, akkor mást is akarnékcsinálni vele. Azért akarom csak megtapintani, mert az, aki.Ahogy nyúlnák át a karjához, azt mondja: - Mondd csak. főnököm - s a másik oldaláravetődik át, takaróstul, fe lém -, miért nem jössz el velünk holnap erre a halászkirán-dulásra?Nem mondok semmit.- Mondjál valamit! Szerintem piszok nagy cirkusz lesz. Tudod, ki lesz az a két nénikém,aki elkísér bennünket? Elő ször is nem a nagynénikéim, te azt ne hidd, mert inkábbmeztelenyen táncolnak, és a portlandi bárokba fogják a vas tag halat. Ehhez mit szólsz?Erre már megmondtam neki, hogy én szegénységi alapon vagyok itt.- Hogyhogy?- Hát hogy le vagyok égve.- Ja? - azt mondja. - Ez nem is volt az eszembe.Egy darabig megint hallgat, csak dörgöli a sebhelyet ott az orrán. Aztán megáll neki azujja. Fölkönyököl, és rám néz.- Főnököm - mondja, s végigmér -, amikor még a régi formádba voltál, két méter fölött

nem tudom mennyivel, és a súlyod is megvolt hozzá, akkor meg bírtad volna emelni azta műszertáblát a zuhanyozóban?Ez már nekem is eszembe jutott. Nem lehet sokkal nehe zebb, mint az olajoshordók,amiket a katonáéknál kelletett emelni. Mondtam erre neki, hogy tán valamikor bírtamvolna.- És hogyha megint megnőlnél, akkor megint meg bír nád emelni?Mondtam, hogy asszem, meg.- Az engem nem érdekel, hogy mit hiszel, én azt akarom hallani, megígéred-e, hogyfölemeled, ha megint megnőlsz! Mert ha megígéred, akkor nemcsak az énkülön-a-te-részed-re-induló izomfejlesztő kurzusomban vehetel részt díjtalanul, hanemeljöhetsz a tízdolláros halászkirándulásra ingyér! -Azzal megnyalja a szája szélét, ésvisszafekszik. - Még egy szer jól jöhet ez nekem is!Jókat gondolhat magába, mert látom, rázza a nevetés. Amikor megkérdem tőle, hogyakarna megint megnöveszte ni, a szája elé teszi a kezét, úgy csitít.- Hogy gondolod, majd ilyet én kibeszélek? Nem ígér tem, hogy azt is megmondom!Hajjaj! Hogy az ember me gint nagyra fölfuttasson valakit, annak a titkát nem lehetkibeszélni, mert mi van, ha az ellenségnek a fülébe jut? Még te se fogod tudni mindig,hogy mi történik veled! De arra a becsületszavamat adom, hogy ha rendszeresenlátogatod a kurzust, akkor az eredmény meglesz.Kiszáll az ágyból, és a két térdére támasztja a kezét. A Nővérkalicka felől beszüremlőfény megakad a fénylő fo gain s a szemén, ahogy az orrán át célba vesz vele. A kupecrábeszélő hangja duruzsol a fülembe.- Az lesz az eredmény, hogy Bromden nagyfőnök megy hétmérföldes léptekkel végig asugárúton, és férfiak, nők, gyerekek mind dűlnek hátra, neki a falnak, úgy néznek föl rá:„Hejnye, miféle óriás megy itten, hogy minden lépte egy buszmegálló, és a telefondrótokalatt hajtja el a fejét? Jön, gázol át a városon, és csak a szüzek mellé ereszkedik le,Máskülönben a többi muffok ne is sorakozzanak, csak ha akkora csöcsük van, mint alufbalom, és megvan az izmos fehér lábikrájuk hozzája, hogy össze bírják kulcsolni egyilyen hatalmas óriásnak a hátán, és az a jó kis leves-mézes-meleg nuni..."És duruzsolta, szőtte fonta tovább a meséjét ott a sötét ben, milyen is lesz, ha a férfiaktehetetlen néznek föl rám, és a nők vágyakozva lihegnek. Aztán mondta, hogy mostmindjárt megy is ki, és írja föl a nevemet a jelentkezők közé. Fölállt, lekapta a törölközőtaz ágy végéből, a dereka köré tekerte, fejébe csapta a sapkáját, s megállt az ágyamnál.- Hajjaj, én már látom, ahogy a nők gáncsolnak el, és kapnak a lábod után ...A karja hirtelen kinyúlik, egy rántással eloldja a lepedőt, amivel az ágyhoz kötöztek, ésmár a takarókat le is kapta rólam, úgy maradtam ott, pucéron.- Nicsak ni, főnök! Ott van a! Mondom én! Máris vagy húsz cantit nőttél!Azzal nagy nevetve megy ki az ágysor közt a folyosóra.Két kurva jön le értünk Portlandból, és bárkán visz ki minket a mélytengeri halászatra!Az ágyba megmaradni ne héz volt fél hétig, amikor a villanyt gyújtották a hálóba.Én keltem elsőnek, s mentem ki a folyosóra megnézni a listát a Nővérkalicka mellett ahirdetőtáblán, hogy lássam, rajta-e van a nevem. JELENTKEZÉS A MÉLYTENGE RIHALÁSZATRA - nagy nyomtatott betűkkel ez volt leg fölül, alatta McMurphy írta fölmagát elsőnek, és Billy Bibbit volt a második mindjárt McMurphy után. Utána Hardingjött, és negyediknek Fredrickson, mind számmal jelez ve, egészen a tízig, de a tíz mellettmég nem volt név. En gem írt föl kilencediknek. Vagyis hogy kiszabadulok innét egy

napra és két kurvával egy halászkirándulásra. El kelle tett mondjam magambaegypárszor, hogy elhiggyem.A három fekete elébem csusszant, ahogy ott a táblát ol vastam, szürke ujjukkalhuzigálták alá a neveket, s ahogy az enyémet meglátták, hátravigyorogtak rám.- Mit gondolsz, ki véste föl a főnököt ide? Indiánok nem is tudnak írni!- Honnét veszed azt, hogy az indiánok olvasni tudnak? Még ebbe a kora reggeli órábafriss volt a keményítés a fehér ruhájukban, úgyhogy mintha papírba lettek volnacsomagolva, úgy zörögtek. Süketül néztem rájuk, ahogy rám nevettek, mintha nem istudnám, miről van szó, de mikor odanyomták a seprűt, hogy álljak neki a folyosónak,hátat fordítottam nekik, és szépen visszamentem a hálóba. Gon doltam magamban, ottegyen meg benneteket a fene. Ha egyszer az ember két kurvával indul halászniPortlandba. akkor oda se néz az ilyeneknek.Kicsit féltem azért, hogy csak úgy otthagytam őket, mert eddig még a feketéknek mindigszót fogadtam. Megfordul tam, s láttam is, hogy jönnek utánam a seprűvel. Jöttek volnabe a hálóba utánam, ha McMurphy ott nincs, és nem rendezi a cirkuszt - ott ugrándozottaz ágysorok közt, és csépel te ki az ágyból törölközővel, aki csak föliratkozott, úgyhogy afeketék nem akarták vállalni a kockázatot egy kis kosz föltakarítása miatt.McMurphy egész előrehúzta a motorossapkáját a homlo kára, hogy tisztára mint egyhajóskapitány olyan volt, és hozzá még a singapore-i tetoválása is ott virított a vállán.Düledezve járta most az ágyak közét, mintha födélzetén imbolyogna, és az árbocmestersípolásához hasonlóan huhogott bele az öklébe.- Szenvedjétek föl magatokat a födélzetre, rumoshordók, vagy a széloldalról gurítlak lebenneteket, ahányan vagytok!Megkongatta a Hardingtól szomszédos ágy lábát a keze bütykivel.- Hat harangkondulás, és egyenesbe vagyunk! Indulj, bolha, lódulj, zsák!Akkor vett észre, hogy ott állok az ajtóban. Jött oda, és barátságosan megdöngette ahátamat.- Nézzétek meg a nagyfőnököt! Előttetek a jó tengeri halász díszpéldánya!Hajnalhasadáskor kimegy gilisztát ás ni. Jó lesz, ha követitek a példáját, szárazföldipatkányok! A földélzetre mind! Fölvirradt a nagy nap! Nem ágyba szál lunk, hanemtengerre!A Hevenyek morogva kapkodtak a törölközője után, és ébredeztek az Idültek is - a fejükkéklett a vértelenségtől, ahogy a lepedőkötések elszorították nekik a mejjüket, és té-vetegen nézelődtek szanaszét a hálóban, míg a végén rajtam tapadt meg a vizenyős,pisla, gyanakvó szemük. Azt nézték, hogy húzom magamra a meleg holmikat akiránduláshoz. Megindult bennem a lélek a nézésüktől. Azt valahogy meg érezték, hogyén vagyok az egy Idült, aki jelentkezett. Csak néztek - tolószékükbe száradt öregszivarok, a katéterek, akár az indák, odakötötték őket mindörökre, ahogy fonód tak rá alábuk szárára -, néztek, mert alighanem az ösztö nük megsúgta nekik, hogy én megyek.Biztos irigyek is vol tak, hogy nem ők mennek. Ezeknek már csak szimatuk meg amegérzéseik voltak, mert az embert már annyira kikezel ték belőlük, hogy az állatiösztönük vette át a vezényszót (öreg Idültek néha fölriadnak éjszaka, és hátravetettfejjel vonítanak, mikor valamelyik kollégájuk meghal a szobában), viszont annyi embermég maradt bennük, hogy irigyek is bír nak lenni.McMurphy kiment, megnézte a listát, aztán visszajött, és megpróbált még egypárHevenyt rávenni, hogy iratkozzanak föl. Járt az ágyak közt, rugdalta az olyan ágyak

lábát, amik be még mindig ott feküdtek, takaró a fülükre húzva, és ma gyarázta nekik,milyen nagy dolog az, ha az ember áll kinn egy üveg rummal a fedélzeten, míg a viharveri, és dacol az elemek haragjával.- Gyerünk, hordárok, még egy jelentkező kell, és kivan a legénység!De már senkit nem bírt rábeszélni. A Főnéni elijesztette a többieket a viharos tengerről,az elsüllyedt hajókról szóló újságkivágásaival, és vagy egy félóráig úgy látszott, a végénnem lesz ki mégse a legénység, amikor a Nappali nyitására álltunk sorba, és egyszercsak George Sorensen állott oda McMurphy mellé.A nagy, fogatlan, csontos svédet a feketék elnevezték Csutak George-nak, mert örökkéa tisztálkodással van elfog lalva. Namármost ez az öreg jön oda a folyosón, a lába kétlépéssel elébb, mint a feje (mert azon van mindig, hogy aki vel beszél, attól az arcamentől messzebb legyen), jön és odaáll McMurphy elé, és motyog valamit a kezemögött. Nagyon félénk ember. A szemébe szinte sose lehet belátni neki, annyiramélyen a szemöldöke alatt hordja, máskülön ben is a nagy tenyerével elfödi majd azegész arcát. A feje úgy inog, akár a varjúfészek a nyárfa hegyibe. Addig mo tyog, amígMcMurphy fölnyúl, és elhúzza a kezét az arca elől, hogy kijöhessenek a szavai.- Most mondjad még egyszer, George.- A giliszta - azt mondja -, az nemigen lesz jó . .. leg alábbis a pisztránglazachoznemigen.- Nem-e? - néz rá McMurphy. - Én nem bánom. George, engemet meggyőzhetel, hamegmondod, miféle gi lisztáról beszélsz.- Mintha azt hallottam volna, hogy Mr. Bromdent dicsé red, amért kiment kora hajnalbagilisztát ásni.- Emlékszek, papám, emlékszek.- Arra mondom, hogy a gilisztákkal nem lesz szerencsé tek. Az odáig igaz, hogy ebbe ahónapba vonulnak a pisztránglazacok ... az idáig igaz is. De azok a heringre kapnak. Aheringre hát. Először heringre kell pecázni, majd azokkal megjön ahorgászszerencsétek.A hangját fölvitte mindig a végén - szeren-cseeé-tek? -, mint hogyha nem mondaná,hanem kérdené. A nagy állát egyszer-kétszer megbillenti McMurphynek - már a reggelannyit csutakolta, hogy majd a bőrt leszedte róla -, aztán becélozza vele a sor végét, ésmegindul. McMurphy vissza hívja :- Hallod-e, várj egy szóra, George! Úgy veszem ki a sza vadból, hogy te értel ahalászathoz.George megfordul, és visszaüget McMurphyhez - a lába annyira előtte jár, mintha kiakarna menni alóla.- De mennyireeeee! Huszonöt évig húztam a gyalmot a Félhold-öböltől Puget Soundig.Huszonöt évig halásztam .. . aztán egyszerre csak így összekoszolódtam. - Odatartja akezét, hogy mi is lássuk, milyen koszos. Mindenki odahajlik, és nézi. Én ugyan kosztnem látok rajta, hanem a hegeket igenis látom mélyen neki a fehér tenyerébe azöregháló sok ezer mérföldes vonásától. Egy percig tartja, aztán összekap ja, és dugja ela pizsamakabátja zsebébe, mintha azzal is ko szolódna, hogy nézzük. RávigyorodikMcMurphyre, s az ínye úgy világít neki, mint a sós lében pácolt malachús.- Volt nekem egy jó sajkám, negyven láb volt a hossza csak, de a merülése, az tizenkétláb volt neki, és tikfának meg tölgynek a színtiszta gesztjéből ácsoltam. - A sarkán s alábujjhegyén egyensúlyoz, mint hogyha nem állna meg alatta a padló. - Bizony, kiváló

egy sajka volt!Azzal fordulna is megint, de McMurphy megállítja.- A teremburádat, te George, miért nem mondtad, hogy halász a mesterséged? Úgyszervezem itt ezt a kirándulást, mint hogyha én volnák az Öreg Halász is, meg a Tengeris, viszont magunk közt maradjon, ha itt a fal a száját el nem jártatja, hogy életembenegyszer voltam csak födélzetén, ak kor is a Missouri csatahajón, és a halról megéppenséggel annyit tudok csak, hogy enni jobb szeretem, mint tiszto gatni.- Pedig tisztogatni se nehéz, csak egyszer mutassa meg valaki a forszááááát.- Nohát, George, akkor te leszel a kapitányunk vagy senki, és majd tőled tanuljuk aforszokat.George hátrabillenik, úgy rázza a fejét. - Koszosak ám azok a hajók már... Mindennagyon összekoszolódott az óta.- Hagyjuk ezt a számot. Amit hajót mink szereztünk, az le van sterilizálva a tatjától azorráig, az úgy fénylik, akár a mészáros kutyájának a foga. Te máskülönben se lehetelpiszkos, George, hiszen te leszel a kapitány. Még a csalit se kell rátenned a horogra, tecsak ott kapitánykodsz fölöttünk, s osztod a parancsokat a szerencsétlen szárazföldipatká nyoknak .. . Hogy tetszik?Látni, hogy George nagy kísértésbe van, abból, ahogy a kezét törölgeti a pizsamakabátja zsebében, de váltig mondja, hogy mégis hátha koszos talál lenni. McMurphy mindenbe szédtehetségét bevetette, de George egyre a fejét rázta még akkor is, amikor aFőnéni a kulcsát fordította a hátsó folyo só ajtajában, és gördült be szépen csodahordókis kosárkájá val, s rá-rákattintotta a gépies mosolyát mindenkire, aki mellett csak elmenta sorban. Láttam azt is, hogy McMurphy észreveszi, mennyire hátrahajlik George, smilyen morcosan ráncolja a homlokát, mikor a Főnéni elmegy mellette. Amire elmenttélleg, McMurphy félrebillenti a fejét, s nagyot ka csint George-ra.- Mit szólsz te ahhoz, George, amiket ez itten összehor dott a viharos tengerről meg amindenféle veszedelmekről?- Bizony az óceán lehet igen haragos is . . . igen-igen haragos.McMurphy szeme elkíséri a Főnénit a nővérszoba ajtajáig,, aztán visszavillanikGeorge-ra. Hogy ennyi szem rajta függ,. George jobban tördeli a kezét a pizsamakabátja zsebében, mint valaha.- De a szentségit! - tör ki egyszerre. - Azt hiszed, en gemet a meséivel elijeszt? Elhiszedte azt?- Nem hiszem én, George. Énnekem csak azon jár az eszem, hogy mi lesz, ha te nemjössz velünk, és valami nagy vihar vagy mi ránk csap, és ottveszünk az utolsó emberig,akkor mi lesz? Én egyszer a hajókázáshoz nem értek sem mit, de még azt ismegkérdem, tudod-e, ki az a két nőce, aki minket elkísér? A dokinak azt mondtam, hogya nagynénéim, két halász bánatos özvegye. Nahát, neked megsúgom, hogy tengerenmég azok se cirkáltak, inkább csak az asz falton. Ha baj van, azok se tudnak többet,mint én. Nagyon elkelnél te ott, George. - Szippant egyet a cigarettájából, aztánmegkérdi: - Tíz dollárod van, ha nem sértelek? George a fejét rázza.- Nincs hát. Gondoltam. Mindegy, most már mit számít. Pár napja rájöttem, hogy ezena bolton úgyse fogok keresni. Ne! - Azzal kihúz egy ceruzát a zöld zubbonya zsebéből,szépen megtörölgeti az inge szárnyán, és odatolja George-nak. - Mivelhogy te leszel akapitány, ötért is eljöhetsz.George körbenéz rajtunk, és nehéz helyzetében igencsak vonogatja a szemöldökét.

Végén kivillaník a pácolt ínye, és elveszi a ceruzát. - De a szentségit! - mondja, és viszia ce ruzát, írja föl magát az utolsó helyre. McMurphy reggeli után, ahogy a folyosónvégigmegy, megáll a táblánál, s oda írja a George neve mellé - K.P.T.NY. - nyomtatottal.

A kurvák késtek. Már kezdte mindenki azt hinni, hogy nem jönnek, mikor egyszer csakMcMurphy elkiáltotta ma gát az ablakban, és mind rohantunk oda nézni. Mondta, kogyők azok, de csak egy kocsit láttunk lenn meg egy nőt, pedig mink kettőre számoltunk.McMurphy kikiáltott neki az acélhálón, amikor megállt a parkolóban, és a nő jött isszaladvást át a gyöpön, egyenest az osztály felé.Helyesebb is volt meg fiatalabb is, mint vártuk. Közben mindenki megtudta, mifélenénikék jönnek, és mindenki va dakat képzelt. A vallásosabbaknak nem is tetszett azegész. De most, amint néztük, hogy jön az osztály felé, s a nagy zöld szeme fönn azablakon, a haja meg, a hosszú varkocsba font haja ugrál minden léptével, mint arézrugó a napon, most csak az volt az eszünkben, hogy itt jön egy lány, egy nő végre,aki nincs talpig fehérbe, mint hogyha mélyhűtöt ték volna - hogy a kenyerét mivel keresi,az az ő dolga. Egyenest rontott oda az acélhálóhoz, ahol McMurphy állott,beleakasztotta az ujját a hálóba, s fölhúzódzkodott rajta. Lihegett a futástól, s akkoralélegzeteket vett, hogy azt hittem, kiolvasztja vele az acélhálót. Még sírt is egy kicsit.- McMurphy, te bitang!...- Hagyjuk ezt a számot. Hol van Sandra?- Foglalt, nem bír elszabadulni. Hát te, te bitang, te hogy vagy?- Foglalt?- Az a helyzet - a lány az orrát törölgette s vihogott -. hogy Sandy, képzeld, férjhezment. Emlékszel még Artie Gilfillianre, Beavertonból? Mindig valami cikis cuccal szo kottjönni, vízisiklót, fehéregeret vagy másmilyen cikis cuc cokat szokott a zsebéből előhúzni,emlékszel? Tisztára buggyant.- Jézus körösztje! - nyögött föl McMurphy. - Mégis mit gondolsz, hogy fogok én egyrohadt Fordba tíz ürgét besuvasztani, Candy? Ezt hogy adta össze Sandra, eztszeretném tudni!A lányon látszott, hogy nagyon gondolkodik, s már majd nem kész a válasszal, amikor ahangosbeszélő a mennyeze ten kattanik, és a Főnéni beleszól, hogy ha McMurphy az is-merősével akar beszélgetni, akkor az ismerős tartozik beje lentkezni a Főbejáratnál, nempedig az egész kórházat fölbolydítaní. A lány eleresztette az acélhálót, s elindult a Fő-bejárat felé, McMurphy meg ellépett az ablakból, s lezöttyent egy székre a sarokban, -Anyátok ne sirasson - mondta kókadtan. A legkisebbik fekete erisztette be a lányt az osztályra, s elfelejtette az ajtót bezárnimögötte (biztos lehúzta érte a gyufát később) s a lány végigbillegett a folyosón, el aNővérkalicka előtt, ahonnét a nővérek jeges pillantása próbálta lehervasztani a kedvét,és jött be a Nappaliba pár lépéssel a doki előtt. A doki éppen fordult volna be egycsomó papír ral a Nővérkalickába - ránézett a lányra, a papírokra, aztán megint a lányra,és két kézzel kapott a szemüvege után.A lány a Nappali közepén állt meg, mert azt vette észre, hogy bámész, zöld egyenruhásalakok fogják körbe, és olyan. csend van, hogy a gyomruk korgását hallani, és hogyvégig az Idültek során egyre-másra esnek ki a katéterek.Egy percig is állhatott ott, amíg McMurphy előkerült, ad dig jól telivette a szemét

mindenki. Kék füst kanyargott a mennyezet táján - a szerkentyű vághatott ki, amivelmeg próbálták helyreigazítani, hogy ilyen vidoran robban be ide -, először leolvasta őtetelektronikusan, aztán betáplálta magába az eredményt, és rájött, hogy ez nem olyan,amivel kezdeni bír valamit, erre kiégett, mint egy öngyilkos gép.Fehér melegítőing volt rajta, mint McMurphyn, csak szű kebb, és fehér tornacipő, és afarmernadrágját a térdétől le vágta, hogy több mozgása legyen a lábának, de a nadrághátralevő részén is elég szűkmarkúan bánt az anyaggal. Lát hatták már őtet többen is,még kevesebb ruhában is, mégis az volt a fura, ahogy ott illegett zavarában, mint asüldő lány a színpadon. Senki nem szólt egy szót se. Csak néztek. Aztán Martiniodasúgta, hogy az aprópénznek a föliratát el lehet olvasni, ami a nadrágja zsebibe van,úgy feszül rajta - viszont ő közelebb állt hozzája, mint mink.Igazi hangot először Billy Bibbit adott, de nem szóval, hanem csak egy hosszú,majdhogynem keserves füttyel fe jezte ki, mennyire fölötte van a lány avárakozá-sunknak. Candy elnevette magát, és nagyon köszönte a bókot. Bibbitelvörösödött, erre Candy is elvörösödött és nevetett. A ne vetése megoldotta a helyzetet.Az összes Hevenyek csődül tek oda, és mind egyszerre akartak beszélni vele. A dokiHarding ruháját rángatta, hogy mondja már, ki ez.. Végre McMurphy is felállt a székről,és odament Candyhez a tö megen át. Candy, amikor meglátta, a nyakába akaszkodott.- McMurphy, te bitang! -, aztán zavarba jött, s elvörösö dött megint. Ilyen irulva-pirulvabecsületistenemre nem né zett ki többnek tizenhat-tizenhét évesnél.McMurphy körbe bemutogatta mindenkinek, és Candy mindenkivel kezet rázott. Mikorodajutott Billyhez, újból megköszönte neki a füttyöt. Aztán a Főnéni kisuttyant aNővérkalickából, és mosolyogva megkérdezte McMurphyt, hogy akar mindnyájunkatbeleültetni egy kocsiba, amire McMurphy megkérdezte, nem kérhet-e kölcsön egyszemély zeti kocsit, s akkor a társaság egyik felét azzal vihetné, amire a Főnéni rögtönrácitált egy tiltó rendszabályt, mint ahogy várható volt. Hozzátette, hogy ha másjogosítvánnyal ren delkező személy nem áll rendelkezésére, aki az Időleges GyámságiNyilatkozatot aláírhatja, akkor a társaság felé nek itt kell maradnia. McMurphy közöltevele, hogy az ötven dollárjába fáj neki, mivelhogy vissza kell fizetni a tíz dollá rokat azitthonmaradottaknak.- Sőt megtörténhet - állapította meg a Főnéni - , hogy az egész utazást semmisnek kelltekinteni, és a befizetett pén zeket mind, de mind visszatéríteni.- A hajót már kibéreltem. A tulajnak leadtam a hetven dollárt, azt már nem lehetvisszaszedni.- Hetven dollárt? Igazán? Úgy emlékszem, azt mondta a betegeknek, hogy akiránduláshoz száz dollárra van szük ség, plusz még a maga tíz dollárjára, igaz,McMurphy?- Abba a benzinköltség is bele volt számolva oda-vissza.- Az még nem kerül harminc dollárba, ha a benzin ára föl nem ment, ugyebár?És bájosan, várakozón mosolygott McMurphyre. McMur phy az égre emelte a két kezét,s fölnézett.- Húha, a kerületi ügyésznő őnagyságát nem létezik be lógatni? Hát persze hogy. Amimaradt, azt megtartottam magamnak. A többiek se igen gondolkodtak volna másképp.A fáradságért is jár valami...- Az elgondolás azonban nem vált be - szögezte le a Főnéni, s csak úgy sugárzott azarcáról a rokonszenv. - Az ilyen apró-cseprő pénzügyi manipulációkba előbb-utóbb hiba

szokott csúszni, igaz, Randle? Bár, ha meggondolom, eddig csodálatos módon elvitteszárazon. - Mosolyogva eltűnődött ezen, s mindjárt tudtam, hogy csendes tűnődésetárgyát nem fogja örökké magának tartani. - Igen. Minden Hevenytől van márnyugtatványa kisebb-nagyobb tartozásáról... akár egyszer veszthet is a játékon, nemgondolja?El is hallgatott, mert észrevette, hogy McMurphy már nem figyel rá. A dokin volt aszeme. A dokinak a szeme meg a melegítőinges lányon, de annyira, mintha a világmás képp meg is szűnt volna körülötte. McMurphynek szétömlött a képén a jókedv,ahogy a doki bambulását figyelte, aztán hátralökte a sapkáját a feje búbjára, odalépettmelléje, vállára tette a kezét. A doki fölrezzent.- Most jut eszembe, Spivey doktor, hogy biztos nem akadt még lazacpisztráng ahorgára. Nincs pedig akkora gyönyörűség több a hét tengeren. Ide figyelj, Candy bogármagyarázd már el a dokinak itt, milyen nagyszerű dolog a mélytengeri horgászat...S hogy együtt nekiálltak megdolgozni, nem tellett többe két percnél, a doki már szaladt,zárta az irodáját, s jön visszafelé a folyosón, egy hónalj papírt gyűrve be az akta-táskájába.- Csomó adminisztrációt letudok a födélzetén - magya rázta a Főnéninek kutyafuttában,úgy hogy az már válaszol ni se ért rá. Az egész társaság csődült a doki után, és egyen-ként rávigyorogtak a Főnénire, ahogy elsöpörtek mellette a Nővérkalicka ajtajánál.Az itt maradt Hevenyek, akik nem álltak a Nappali ajta jába, azok is mind kiáltoztakutánunk, hogy ne ám tisztítat lan hozzuk haza a zsákmányt, és Ellis leakasztotta a kezéta szögről, hogy kezet rázhasson Bílly Bibbittel, és lelkére kös se neki, hogy emberekethalásszon.Bibbit elnézte egy pillanatig, hogy kacsintanak vissza rá Candy farmernadrágjánakrézveretei, aztán még visszaszólt Ellisnek, hogy ő most nem annyira emberekrehalászna. A kijáratnál ért utol minket. A legkisebbik fekete nyitott ajtót a társaságnak, észárt is mindjárt mögöttünk. Azt vet tük észre, kinn vagyunk.A nap feszegette a felhők réseit, és a kórház nyerstégla falát rózsaszínnel világította be.Rezge szellő tépdeste még a maradék levelet a tölgyfákról, és hordta össze szép rende-sen a drótkerítés betonoszlopainak az aljában. Kis barna madarak röppentek néha akerítésre, s mikor egy újabb ha lom levél érkezett, a madarak elrepültek. Olyan volt,mintha a levelek válnának madárrá a kerítésen, s röppennének fel a szélfuvatra.Avarfüstös őszi nap volt, amikor a gyerekek csak kapura szurkálják a labdát éspapírröpziket dobálnak, és mindenki örül, hogy még kinn lehet. Mi meg álltunk ottnémán, tehe tetlen, és néztünk a doki után, ahogy állítja elő a kocsiját. A kocsik az útonvitték munkába a városiakat, s az ablakon bámult ki mindenki, hogy nicsak, mennyi dilkóegyenzöldben. McMurphy észrevette, mennyire feszengünk, és piszkálta-húzta Candyt,hogy egy nevetést belőlünk kicsaljon, de attól is valahogy csak szerencsétlenebbüléreztük magunkat.Mindenkinek azon járt az esze, milyen könnyű volna most még visszamenni azosztályra, és megmondani, hogy a Főnéninek mégis igaza volt - ilyen szélbe biztos rémvad a tenger. A doki odaállt, mi meg bevackolódtunk, s elindultunk.Én voltam George-dzsal, Hardinggal meg Billy Bibbittel Candy és McMurphy kocsijában,Fredrickson, Sefelt, Scanlon, Martini, Tadem meg Gregory a doki kocsijában jöttutánunk. Nagyokat hallgattunk. Egy olyan mérföldnyire a kórháztól bekanyarodtunk egybenzinkúthoz. A doki is be állt mögénk, ő szállt ki elsőnek, ahogy a kutas jött ki vi-

gyorogva, kezét törölgetve. De amint a doki kocsija mel lett elment, lehervadt a vigyor aképéről - elég neki benézni, micsoda egy fuvar ez. Még egyre törölgette a kezét azolajos rongyba, de közbe farolt elfelé. A doki idegesen elkapta a zubbonya ujját,előhúzott egy tízdollárost, s mint egy dug ványt, beleplántálta a kutasnak a kezébe.- Eeeeee . .. nem töltené föl mind a két tankot normál lal? - A doki kérdésébe bennevolt, hogy legalább olyan kínban van, mint mink, akiket a bolondokházából szalaj tottak. -Eeeeee . .. lenne szíves akkor?- Ezek az egyenruhák, ezek nem onnét följebbről a kór házból vannak? - érdeklődött akutas, és körülnézett nincs-e valahol egy franciakulcs kéznél. Végén odafarolt egycsomó üres szódásüveg mellé. - Maguk innét a tébolydából vannak, nem?A doki előkotorta a szemüvegét, és megnézett minket ő is mintha most vette volnaészre, hogy rajtunk egyenruha van - Igen. Vagyis nem. Mi, mármint ők, a tébolydábóljönnek az igaz, de munkatársak, nem ápoltak, egyszóval. Más szó val munkatársak.A kutas rákacsintott a doktorra, aztán beugrott megtárgyalni az esetet a kollégájával. Ottsustorogtak hátul a mo torok közt, aztán a másik kiordított a dokinak, hogy kik is vagyunkmink - a doki meg mondta újfent, hogy munka társak, erre hallani lehetett, hogyösszeröhögnek benn. A rö högésükből én már hallottam, hogy úgyis adni fognak ben-zint, csak majd valami gyönge, felvizezett vackot dupla áron, és mondhatom, ettől selett virágosabb a kedvem. Lát tam, hogy a többieknek se. A doki füllentése még jobbanle hangolta a társaságot, nem is annyira a füllentés, mint in kább az igazság.Aztán a kolléga jött ki szélesen vigyorogva: - Szuppert tetszik parancsolni, ugyebár? Nopersze. S ezenkívül meg nézzük az olajszűrőket és a szélvédőtörlőket is. - Nagyobbdarab ember volt a kollégájánál, és úgy hajlott rá a dokira, mintha most színt akarnavallatni vele. - így igaz, pedig el se tetszik képzelni, hogy a forgalomban levő kocsiknyolc vannyolc százalékának új olajszűrőt és új szélvédőtisztítót kell, kérem, betenni...A kormos vigyorán meglátszott, hogy évek óta a fogával szedi ki a gyújtógyertyákat.Egész rá volt borulva a dokira, mintha most megmutatná, hogy csak kiszedi belőle aszínva lóságot. - Továbbá szabad kérdenem, hogy vannak nap szemüvegekkel eresztvea tisztelt munkatársai? Kiváló mi nőségű Polaroid üvegeink vannak. - A doki is tudta,hogy most meg van fogva. De amint a száját nyitotta volna, meg adóan, hogy igenis,bármit, amit csak el akarnának adni, surrogó zaj hallatszott, és a kocsinknak a födelehátranyí lott. McMurphy káromkodva küszködött a harmonikafödéllel, gyorsabban akartavolna nyomni vissza, mint ahogy a szerkezet húzta. Látszott rajta, hogy majd a méregveti föl, amíg püföli, kalapálja, gyűri a helyébe, s mikor megvolt ve le, mászott át Candynés a kocsi oldalán keresztül, és oda állt a doki meg a kutas közé. Fél szemmelbelesandított a kutas kormos szájába, és ráripakodott:- Ne okoskodjál, polyák, normált viszünk, ahogy a dok tor úr mondta először. Mind a kétkocsiba normált. Ez lesz minden. A többit másnak sózd el. És három centet a liter jébőlszámolj le, mert ez egy kormányösztöndíjas tanulmányi kirándulás.A kutasnak a szeme nem rebbent. - A fenét! Mintha a professzor itten azt mondta volna,hogy tik nem betegek vagytok, hanem munkatársak.- Az azért volt, polyák, mert a doki tekintettel volt az idegetekre. A doki nem szokhazudni, még akkor se, ha ren des betegről van szó, nem ha különfuvart visz aközveszé lyes osztályról egyenesen San Quentinbe, ahol jobban föl vannak szerelkezvemihozzánk. Látod azt a szeplős srácot ott benn? Akár a Saturday Evening Postcímlapjáról szállt volna le. Azzal együtt bezsongott késdobáló művész, hármat szögelt a

falnak. Aki mellette ül, azt Kerge Kosnak hívják a szakmában. Veszedelmesebb avadtuloknál. Hát azt a co lost látod? Az meg indián, és egy csákány nyelével hat fehérembert vert agyon, mert a pézsmabőrvásáron át akarták vág ni. Állj föl, mutasd meg nekimagadat, főnököm.Harding a fenekemet döfölte a hüvelykujjával, úgyhogy csak fölálltam a kocsiban. Akutas a szeméhez emelte a ke zét, végigmért, és nem szólt semmit.- Nehéz gyerekek, nem arról van szó - ismerte be McMurphy -, viszont megvan a papír,le van pecsételve, szóval ez egy hivatalos kiküldetésbe elszámolt utazás, azértmondom, hogy ugyanúgy jogunk van a háromszázalékos mérsékelt árhoz, mint hogyhaaz FBI-tól volnánk.A kutasnak megint McMurphyn volt a szeme, McMurphy pedig beakasztotta a kéthüvelykujját a zsebébe, fejét hátra billentette, és az orrán húzódó hegen át célozta mega kutast. A kutas megfordult, hogy ott-e áll a kollégája még a szódás üvegek mellett,aztán rávigyorodott McMurphyre.- Azt mondod, hogy nehéz fiúk, vöröském? Vagyis hogy ne okoskodjunk sokat, hanemfogadjunk szót, amíg jól van dolgunk, azt akarod mondani, igaz? Akkor azt mondd meg,vöröském, hogy tégedet mivel vágtak haza? Az elnököt gyil koltad le?- Azt énrám senki nem tudja rám bizonyítani, polyák. A raszkó szedett föl. A szorítóbaagyon találtam csapni egy ürgét, aztán rákaptam a rossz szokásra.- Mint a bokszkesztyűs gyilkosok, azt mondod, vörös kém?- Ezt se én mondtam, igaz? Mindenesetre nem mindenki tesz bele egy díványpárnátcihástul a kesztyűbe. Nem, az én számaimat nem szokják tévén közvetíteni az EgyedülSC sportcsarnokából. Az én stílusom inkább a fingós öklözés.A kutas nagy gúnyosan beakasztotta a hüvelykujját a zub bonya zsebébe. - Inkább úgyveszem észre, hogy te fingós-hintás vagy, vöröském.- Nem mondtam, hogy hintába nem teszek senkit, ha ar ról van szó, de nézzél ide. -Odanyomta a két öklét egész a kutasnak az orra alá, és lassan megforgatta. - Láttálmár te olyat, hogy az embernek a csülke így összekarmolódott vol na a hintáltatásba?Erre mondj valamit, polyák.Jó ideig ott tartotta az öklét a kutas orra alatt, és várta a választ. A kutas nézteMcMurphy öklét, nézett engemet, aztán megint az öklét McMurphynek. Mikor márlátszott. hogy hirtelenében nincs semmi mondanivalója, McMurphy odasétált aszódásüvegeknél álló kollégához, kikapta a doki tízesét a markából, és átment a kútmelletti fűszereshez.- Írjátok föl szépen, mennyi lett a benzin, és a számlát küldjétek meg a kórháznak -szólt még vissza. - A kápén inkább egy kis frissítőt veszek az embereknek. Az új szél-védőtörlő meg a nyolcvannyolc százalék olajszűrő árából ki is jön.Mire visszajött, már mindenki nagyon erősnek érezte ma gát. Parancsokat osztogattak akutasoknak, hogy nézzék meg a levegőt a tartalékban, és töröljék le az ablakokat, éslesz nek még szíves azt a madárpiszkot onnét a hűtőről levakar ni. Mintha meg akarnákvenni az üzletet. És mikor a na gyobbik darab kutas nem törölte le a szélvédőt Billygusztu sára, Billy rögtön ráförmedt:- E-e-e-eztittahol a bogárka sz-sz-sz-szállottrá.- Az nem bogárka volt - mondta a kutas, és komoran kapirgált -, hanem madárka.Martini még képes volt előreszólni a másik kocsiból, hogy az nem lehetett madár. Akkorhol a tolla meg a csontja?

Egy biciklis állt meg, és érdeklődött, mik ezek a zöld egyenruhák, tán valami klubé?Harding rögtön kiütötte a fejét a kocsiból, és ellátta felvilágosítással:- Nem, barátom. Mi őrültek vagyunk innen a szomszé dos kórházból, apszicho-bognárságról, ahol a kerekeket fa ragják. Csinálhatnék magának talán egyRorschach-tesztet? Nem? Sietős az útja? Ó, már el is karikázott. Kár. - Azzal odafordultMcMurphyhez: - Soha meg nem fordultak a fe jemben a lelki betegség hatalmivonatkozásai. Gondold csak meg: minél őrültebb az ember, annál nagyobb lehet a ha-talma. Vedd Hitlert. Tébolyban az erő. Ezen el lehet rágód ni egy darabig.Billy egy doboz sört nyitott Candynek, és annyira zavar ba jött a mosolygós köszönetétől,hogy mindnyájunknak el kezdte nyitogatni a dobozokat.Közben hátratett kezű, megfontoltan sétálgató galambok lebbentek föl az út széléről.Egészséges, teljes embernek éreztem magam megint, ahogy ott ültem s kortyolgattama sört, hallgattam az útját, egész le - zitt, zitt, így szólt. El is felejtettem már, hogyvannak ilyen jó zajok és ilyen jó ízek, mint a sörnek az íze meg a zaja, ahogy leér.Húztam még egy nagyot a dobozból, aztán körbejártattam a szememet, mi mindentfelejtettem el ebbe a húsz évbe.- Barátom! - szólalt meg McMurphy, ahogy a lányt fél renyomta a kormány mellől,szorosan neki Billynek. - Néz zétek a nagy főnököt, hogy vedeli a tüzes vizet! - Azzalkíkunkorodott a kocsival az országútra, s a nyomában ott sik lott a doki kereke is, hogy lene találjon maradni.McMurphy megmutatta a társaságnak, mit el lehet érni egy kis vagánysággal, s mi márazt hittük, megtanultuk a használati utasítást is hozzá. Egész le a tengerpartig avvalszórakoztattuk magunkat, hogy mink milyen kutyakemény gyerekek vagyunk. Amikor avillanyrendőrnél beálltak mel lénk és becsudálkoztak a népek az ablakon a zöld egyenru-hákra, mink is úgy tettünk, ahogy McMurphy: peckesen ül tünk, bátor mosolyt terítettünkszét az arcunkra, és bámul tunk vissza rezzenetlenül, amíg a motorjuk le nem állt, és azablakukat föl nem húzták, és neki nem lódult a forgalom megint - gondolhattákmagukba, micsoda egy rakomány vaddisznó, és sehol egy rendőr!Így vitt minket tizenkettőnket McMurphy neki az óceán nak.

Alighanem jobban tudta nálunknál is, hogy ez a vadonat új kutyakeménységünk csak akirakatnak van szánva, mert egy jóízű nevetést nem bírt kicsikarni egyikünkből se.Lehet, ő se értette még, miért nem bírunk mink nevetni, viszont azt tudta, hogy addignemigen lehet erős az ember, amíg a dol goknak a humoros oldalát nem látja. Próbáltais mutatni, annyira, hogy már eltöprengtem, nem-e az lehet, hogy ő meg a másik oldalátnem látja, amiért mibelénk belénk száradt egyszer a nevetés. Talán a többiek se látták,inkább érezték a különböző nyomásokat, sugarakat, hullámokat áramlani mindenirányból, amik csak hajtogatják félre, lökik, tolják az embert - vagyis érezték, hogy azÜzem dolgozik. De látni csak én láttam.Úgy láttam, ahogy a változást venni észre egy emberben, akivel hosszú ideig nemtalálkoztunk - más, aki közbe ta lálkozik vele mindennap, az nem vesz észre semmit,mert a változás fokozatos. Egész úton az óceánig láttam minden fele jeleket, hogy mitelért az Üzem azóta, mióta erre jár tam. Ilyeneket például, hogy megáll a vonat azállomásban, és előkígyózik belőle egy sereg fénylő ruhás ember, gépi ka lapban, mintegy boly tiszta egyforma rovar, féléltű izékék pitty-pitty-pitty le a legutolsó kocsiból,aztán megszólal az elektromos síp, és indul a szerelvény odább az elrondított vi déken

lerakni megint egy bolyt.Vagy olyasmik, mint az az ötezer vagy hány tisztára egy forma ház, ahogy a présbőlkijött, fönn a hegyoldalban a vá ros szélén, még rajtuk van annyira a présfény, hogyösszeta padnak, mint a kolbászok, füzérbe, és a végén ott a felirat: ITT NYUGTA VANNYUGATON - HADS. LESZ.-NEK ELŐLEG NÉLK. És a házak előtt játszótér, sod-ronykerítés mögött, és még egy felirat: S2T. LUKÁCS FIÚ ISKOLA - benne ötezergyerek ötezer zöld kordbársony nadrágban, zöld pulóverben, és fehér ingben ostorfutástját szik egy hektárnyi zúzalékkövön. Tekeregnek, kanyarognak, mint a kígyó, és a nagykanyar előtt mindig egy gyerek levá lik a végéről, s nekigurul a kerítésnek, akár aszamárkóró. Ahányat csak nagyot kanyarodtak, mindig. És mindig ugyan az a gyerek.Mind az ötezer ott lakik abba az ötezer házba, amiknek az ötezer gazdáját most öntötteki a vonat. Annyira egyfor mák a házak, hogy az ötezer egyforma gyerek összekeveri, ésmindig más családhoz állít be iskola után. Nem baj, senki észre se veszi. Csak esznek,aztán alszanak. Legföllebb azt az egyet veszik észre, amelyik mindig a szalagnak avégén van. Az mindig úgy össze van zúzva-törve, hogy kirí az egy formaságból. Nem isnevet olyan könnyen. Nem olyan könnyű nevetni, hogyha az ember érzi a sugaraknak anyomá sát, amik érkeznek hozzája minden szembejövő kocsi felől, minden házból, amimellett csak elmegy.- Még kijáróirodát is rendezhetnénk be magunknak Wa shingtonban - magyarázzaHarding. - Alakíthatunk akár egy kongresszusi revolverszervezetet. DILNEVÁL. És ha-talmas hirdetőfalakat állíthatunk az autóutak mentén, embe reket darál rajta egynyálcsorgós skizofrén, alatta vörös-zöld betűkkel a szöveg: „Munkát a tébolynak!" Ajövőnk ró zsás, uraim.Hídon robogtunk át a Siuslaw fölött. Annyi pára volt a levegőben, hogy a nyelvemkidughattam, és számban érez tem az óceán ízét, mielőtt megláttam volna. Tudtaminden ki, hogy egész közel vagyunk, most már a dokkokig nem hangzott el egy szósem.Fölfogadott kapitányunknak a fémszínű kopasz feje fekete garbónyakban forgott, mintegy tengeralattjárónak a kémle lőtornya - a szája sarkában álló kihűlt szivarcsutakrólránk fújta a pernyét a szél. Kifele nézett a tengerre, ahogy beszélt McMurphynek a fábólépült mólón. Mögötte egypár lépcső vel följebb hat vagy nyolc alak viharkabátban egypadon, a horgászholmit-csalit hirdető bódé előtt. Hangosan beszélt, hátrafele, aviharkabátos csavargóknak is meg McMurphy nek is mellette - a repedtfazék-hangjavalahogy elkongott a kettőjük közt.- Engem nem érdekel. Megírtam levélbelileg. Ha nekem nincs egy papír a kezemben afelettes hatóságtól, akkor én nem megyek ki. - A kerek feje egyre forgott garbóhüvelyé-ben, és a pernyéje már mindnyájunkat belepett. - Egy kicsit nézzen a szemével. Egyilyen társaságot kiviszek, és úgy re pülnek be egymás után a fedélzetről, mint apatkányok. A rokonok a szalmazsákot kipörlik alólam. Én ilyen reszkírbe nem megyekbele.McMurphy váltig magyarázta, hogy a papírokat a másik lánynak kellett volna beszerezniPortlandban. Az egyik szi var a csalibódé elől odakiáltott: - Milyen másik lánynak? Ez akis szőke is ellátná a bajotokat, ahányan vagytok, még maradna is! - McMurphy rá serántott, csak mondta a ma gáét tovább a kapitánynak, de azt lehetett látni, hogy Candytbosszantja. Ahányan csak ott voltak a csalibódé előtt mind összebújtak, és sutyorogtakegymásnak. Az egész tár saság hallotta különben, még a doki is, és velünk röstelke dett,

hogy senki nem tesz semmit. Már nem voltunk olyan kutyakemény legények, mint ott abenzinkútnál.McMurphy, mikor látta, hogy semmire nem jut a kapi tánnyal, abbahagyta a vitát, éshátratekingetve párszor bele túrt a hajába.- Melyik hajót is béreltük mi?- Ezt itt. A Fülemülét. Addig erre ember rá nem teszi a lábát, amíg nekem kezembenincs a papír.- Mi meg nem azért béreltük ki, hogy innét a dokkról nézzük, ahogy a víz emelgeti -jelentette ki McMurphy. -Nincs itten valahol egy telefon? Menjünk akkor, telefonon majdkitisztázzuk ezt az ügyet.Följöttek a lépcsőn, betértek a bódéba, mink meg itt ma radtunk kinn egy csomóbaezekkel a csavargókkal, akik röhincséltek, bökdöstek egymást, tették a megjegyzéseket,és a szemüket le nem vették rólunk. A szél ütögette össze a ha jókat, a vizesgumiorrukat nyomta neki a dokknak, úgyhogy azok is olyan hangot adtak, minthamirajtunk nevetnének. Víz rotyogott a palánk alatt, és a csalibódé ajtaja fölött a tábla -HAJÓZÁSI SZOLGÁLTATÓ - CÉGTUL. BLOCK KPT. - nyiszorogva lógált a rozsdáskampóin. A kagylók a cölöpökön, az árszintet mutatva négy lábbal a víz fölött,cirpeltek-zörögtek a napon.Gonoszra fordult a szél, és Billy Bibbit kibújt a zöld kabátjából, ráterítette Candyre, mertrajta csak a vékony melegítőing volt. Az egyik csavargó, az folyton szólongatta: - Hé,Szöszi, mit akarsz ezektől a bimbóktól? - Veseszínű volt a szája neki, és a szeme alatt aszél megkékítette az ereket. - Hé, te szőke - szólongatta egyre fáradt fejhang-ján-, hé,Szöszi... hé, Szöszi... hé, Szöszi... Összebújtunk jobban a szél elől.- Mondd, Szöszi, tégedet mivel vittek be?- A, őtet nem úgy vitték be, ő csak kúrálni jár be.- Igaz, Szöszi? Te csak kúrálgatni jársz be? Hé, Szöszi! Candy fölemelte a fejét, ésránk nézett, amivel azt akarhatta mondani, hogy hol az a kutyakemény társaság, miértnem bírja egyik se a száját kinyitni a védelmére? Erre a nézésre senkinek se volt készválasza. A mi kutyakeménységünk most ment föl a lépcsőn, s most tűnt el a bódéban akapitány nyakába vetett karjával.Candy föltűrte a kabát gallérját, összegömbölyödött alat-ta és elsétált mellőlünk, ki adokk végébe. Egyikünk se ment utána. Billy Bibbit didergett, és a szája szélétharapdálta. A csavargók összesúgtak, s megint kitört a röhögés.- Kérdezzed meg tőle, Perce... Menj, aztán kérdezzed meg tőle.- Hé, Szöszi, neked van papírod a felettes hatóságtól? Mert másképp bepörölnek arokonok, ha az egyik bimbó kúra közben legurul a fedélzetről! Nagy reszkír az, te! In-kább maradjál itt minekünk, Szöszi!- Úgy is van, Szöszikém. Ne féljél, az én rokonaim nem pörölnek be. Az nem létezik.Maradjál itt mivelünk, Szöszi.Éreztem, hogy átvizesedik a cipőm, ahogy süllyed el alat tam a dokk szégyenemben.Nincs minekünk emberek közt helyünk. Már nagyon nem bántam volna, ha jön kiMcMur phy, beolvas ezeknek, minket meg visz vissza, ahol mine künk a helyünk.A veseszájú becsappantotta a bicskáját, fölállt, kisöpörte a kenyérmorzsát az öléből,aztán elindult a lépcsők fele. - Jól van már, Szöszi, mit akarsz ezektől a bimbóktól?Candy megfordult, a dokk végéből ránézett, aztán mi ránk, és lehetett látni rajta, hogymeggondolja az ajánlatot. amikor nyílott a bódé ajtaja, és McMurphy viharzott ki, el a

csavargók mellett, le a lépcsőn.- Behajózni, emberek! Föl vagyunk tankolva, sör és csali a födélzetén!A fenekére sózott Billynek, és matróztáncot járva kezdte leemelgetni a köteleket akikötőcölöpről.- Block kapitány az összeköttetést várja, addig mi beha józunk. George, nézd meg,értel-e ahhoz a motorhoz! Scanlon, te meg Harding azt a hurkot emeljétek le ott! Candy!Mit ácsorogsz ott a dokk végibe? Gyere, szépem, beszállás!Tolongtunk befele a hajóba, mert már mentünk volna ne ki akár lábon is a tengernek,csak ezektől a csavargóktól sza baduljunk. Billy kézen fogta Candyt, úgy segítette föl afe délzetre. George fönn a parancsnoki hídon sürgölődött, mu togatta a gombokat meg akapcsolókat McMurphynek, me lyik melyik.- Igen, ezeket a gennytálakat... mert mink ezeket gennytálaknak nevezzük... -magyarázta McMurphynek -ezeket könnyebb elvezetni, mint egy ótót.A doki nem bírta elszánni magát, hogy föllépjen a fedél-zetre. A csalibódé irányábatekingetett, ahonnét nagy mozgással megindultak a csavargók is.- Nem gondolná, Randle, hogy jobb volna várnunk.. amíg a kapitány ...McMurphy leugrott érte, és pincérfogással föltette a hajó ra, akár egy kisfiút. - Háhogyne, dokikám - tódított -, majd megvárjuk a kapitányt! - S azzal úgy elkezdett ne-vetni, mint a részeg, és idegesen hadarva beszélt: - Majd még megvárom, amíg kijön afölfedezéssel, hogy egy port landi jatata számát adtam meg neki? Há hogyne! Gyerünk,George, a szentség a botba! Vidd már ezt a teknőt ki innét! Sefelt! Oldd el azt azkötelet, aztán ugorj föl! Gyerünk, George, gyerünk!A motor köpött egyet-kettőt, elhallgatott, megint köhögni kezdett, a torkát köszörülte, svégül fölberregett.- Hihíjj! Megy már! Adjál neki zabot, George, aztán mindenki a járópallóhoz!Víz és fehér füst csapott fel a bárka végéből. A csalibódé ajtaja kivágódott, a kapitányfeje tört ki belőle, s vitte le a lépcsőn - de nemcsak őt, hanem mintha nyolc mást vitt vol-na az egy kopasz feje, s ott toporzékoltak mind a nyolcan az utolsó lépcsőn, amintGeorge nagyot fordított a kormányon, fölverte a hullámot a kapitány lábára, és mármentünk is ki a dokkok közül, ki a tengerre magunknak.Az éles kanyar a térdére borította Candyt. Billy segítette föl, mentségül azért is, hogyodakinn nem sietett a segítsé gére. McMurphy lejött a hídról, és megkérdezte kettőjüket,nem akarnák-e a régi szép időket maguk közt megbeszélni. Candy ránézett Billyre, deBilly csak a fejét rázta habogva. McMurphy erre azt mondta, hogy akkor ők kettenmennek le, megnézni, nincs-e lék a bárkában, s addig minekünk szabadságot ad.Megállt a fülkébe nyíló ajtó előtt, tiszte legve adta át a parancsnokságot George-nak, amásodkapi tányi tisztet Hardingnak, és egy nagy kacsintássaí meg „Az egész legénység- tovább!" kiáltással eltűnt a hajófülkében Candyvel. A szél elült. A nap magasabbrahágott, s a mélyzöld hullámlöblek keleti oldalát krómnikkellel vonta be. Georgeegyenest kifele irányozta a bárkát, és teljes gázzal haladt.A dokk és a csalibódé mind messzibb maradt mögöttünk. Amint elhagytuk a kőgátat s alegutolsó fekete sziklát, úgy éreztem, nagy csöndesség lep meg s nőttön-nő bennem,ahogy szárazföld távolodik. A társaság pár percig izgatottan tárgyalta a hajórablást, demostanára megnyugodtak. A fülkeajtó egyszer annyi idő re kinyílt, hogy egy kéz kitoltegy sörösládát. Billy talált egy sörnyitót a horgászholmik közt a ládába, nekiálltnyitogatni az üvegeket, s adta körbe. Ittunk, s figyeltük, hogy tűnik el a szárazföld a

nyomdokvizünk mögött.Egy mérfölddel beljebb George levette a sebességet, ahogy mondta, „sétára tette", atársaságból négyet a hajó farába állított a horgászbotokhoz, s mi többiek elnyúltunk anapon, a kabintetőn vagy a hajó orrába, és figyeltük a horgász jelöl teket, ahogy csévélikföl a zsinórt. Harding kimondta a sza bályt: mindenki vált az első fogásnál, hogy bothozjusson mindenki. George a kormánykeréknél állt, nézett ki a hor gászokra a sóetteszélvédő üvegen át, és utasításokat osztott, hogyan erősítsék föl az orsókat, hogyanhúzzák rá a herin get a horogra, milyen messzire dobják és milyen mélyre eresszék:- Aztán fogjátok azt a négyes számú botot, és legalább harminc dekát rápakolhattokarra a csörlős zsinegre... mindjárt meg is mutatom, hogy kell... és akkor rámegyünk anagyvadra azzal az eggyel, le a fenékig!Martini odarontott a bárka széléhez, lehajolt, s nézett le mélyen, ameddig a zsinegjétkövetni bírta. - Jaj, jaj, isten kém - nyögte, de hogy miféle vadakat látott odalenn, aztnem mondta el.Strabancoltak más motorcsónakok is a part mentében, de George nem szegődött anyomukba. Elszántan keresztbe vá gott mögöttük, kifele a nyílt óceánnak.- Hajaj - mondta -. mink csak arra megyünk, amerre a halászok! Amerre a nagy halakvannak.Nagy hullámok surrantak el mellettünk - egyik öblük smaragd, a másik krómnikkel. Csaka motor harákolását le hetett hallani néha, amint a hullámok kiemelték s visszaej tették akipufogót. Más zaj nem volt, csak a rongyos kis fe kete madarak eltévedt sírása, akik ahajót röpködték körül, mintha tőlünk kérdezték volna, hova legyenek. Más mindencsöndes volt. Némelyik aludt, némelyik a vizet nézte. Már vagy egy órája sétáltunk,amikor Sefelt botjának megbillen a hegye, s belecsúszott a vízbe.- George! Jesszus, George, segítsél!George a világért hozzá nem nyúlt volna a bothoz. Csak vigyorgott, és mondtaSefeltnek, hogy eresszen utána, mert nagy fogás ígérkezik, és fölfelé tartsa a bothegyét, fölfele, fölfele, dolgoztassa meg jól azt a vadat.- Jól van, de mi van, ha rám jön a roham?- Akkor rászúrunk az egyik horogra csalinak - mondta Harding. - Dolgoztasd meg azt avadat, ahogy a kapitány mondta, hallod, és várjál a rohamozással.Vagy harminc méterrel a hajó mögött a hal ezüst pikke lyeit csillogtatva fölcsapott. Sefeltszeme kiguvadt, és annyi ra nézegetett oda, hogy a botjának a hegye lebukott, s egy-szerre csak a zsinórja mint a gumikötő visszapattant a ha jóra.- Fölfele, nem mondom! Engedted neki, hogy egyenesbe húzzon, azért szakadt el!Fölfele azt a hegyet.. . fölfele, fölfele! Milyen egy szép nagy ezüstlazacot eresztettél el,lá tod!Sefelt szája elfehéredett, és remegve adta át a botot Fredricksonnak. - Nesze, most mármindegy... de ha fogsz egy halat, aminek horog van a szájába, az az enyém!Én is együtt izgultam a többiekkel. Nem is gondoltam, hogy halászat lesz ebből, demikor láttam a lazacnak azt az acélos csapását, lekászálódtam a kabin tetejéről, ésfölvet tem az ingemet, úgy vártam, hogy énrám kerüljön a sor.Scanlon két bankot nyitott, egyet a legnagyobb fogásnak, egyet meg az elsőnek, ésmindenki ötven centet tett bele, aki csak nyerni akart. Alig volt együtt a pénz, amikorBilly va lami csúnya szörnyet rántott be, akkora volt, mint egy ötkilós béka, és tarajos,akár a sün.

- Ez nem hal - állapította meg Scanlon. - Ezzel nem lehet nyerni.- M-m-m-madárnaksemadár!- Ez, ennek tőkegadóc a neve - világosított fel minket George. - Jóízű, enni való hal, haa bibircseit lekaparja az ember.- N-n-n-n-nalátodhogyhal! F-f-fizessél! Billy nekem adta át a botját, a pénzt zsebre tette,aztán leült a kabinajtó közelébe, és elkeseredetten nézte. - B-b-b-bárcsakvolna több botunk - jegyezte meg, s nekidűlt fülke oldalának.Leültem, kezembe vettem a botot, s néztem utána a húrnak, ahogy kiröppenik anyomdokvízbe. Beleszagoltam a levegőbe, éreztem a négy doboz sört, ami bennem volt- egész csomó biztosítékot kiolvasztott bennem. Körbe mindenfelől a krómozott öblüketvetették felém a hullámok.George odakiáltott, hogy nézzünk csak előre, itt jön, amit keresünk. Megfordultam, hogyjobban lássak, de csak egy nagy fatörzset láttam elúszni, s körülötte fekete sirályokat,amint kavarognak, akár a levelek a forgószélben. George fölgyorsított egy kicsit,egyenest neki a sirályok tölcsérének, s a hajó úgy húzta a húromat, hogy nem láttam jól,pedzi-e már.- Ezek a vadak, ezek a kárókatonák, ezek mindig kanóc halaknak a raja után járnak -magyarázta George. - Akko rák, mint az ujjam, azoknak a nyomában. Ha kiszárítja őketaz ember, úgy égnek, akár a kanóc. Azokon élnek a káróka tonák. Úgyhogy ahol egy rajkanóchal vonul, ott az ezüst lazac sincsen messze.Bekormányozta a bárkát a madarak közé. A rönk mellet tünk ment el, és egyszerre aztláttam, hogy a sima krómnik kel öblek kitelnek búvármadarakkal és csellékkel, éslazacok áramvonalas torpedóformája hasít keresztül rajtuk. Egyet épp akkor láttammeg, mikor irányt váltott, és a botom vé gétől a húsz méterre levő pont fele csapott, aheringem iránt Hátrafeszültem, a szívem elkezdett kalapálni, s hirtelen mind a kétkaromba úgy éreztem, mintha a bothoz labdát vágott volna valaki a közelből, és a húrpörgött lefele az orsómról, vitte a hüvelykujjamról a bőrt is. - Használd a csőrlőféket! -ripakodott rám George, de amennyit én a csőrlő fékről tudtam, azt épp a kalapom mellétehettem, úgyhogy én csak nyomtam rá a hüvelykujjamat, amíg a húr kezdett sárgulni,aztán lassan megállt. Néztem a többiek botját, azok is úgy eresztettek utána, mint én, atöbbiek meg ugráltak le a kabin födeléről nagy izgatottan, teljes volt a fölfordulás.- Föl! Föl! Fölfele tartsátok a hegyét! - ordítottaGeorge.- McMurphy! Gyere ki, nézd, mi van itt!- A franc a fejedet, Fred, az én halamat akarod elhalászni?- McMurphy! Gyere, segíts! Hallottam a nevetését, aztán megláttam a szememsarkából - ott állt a fülke ajtajában, de egy lépést nem tett volna, hogy segítsen, én megannyira etettem az én halamat, hogy őneki nem értem rá könyörögni. Mindenki az őnevét kia bálta, de ő meg se mozdult. Még a doki is a fenékhoroggal, az is McMurphyértrimánkodott. Az meg csak nevette. Harding végül látta, hogy úgyse fog ez tenni semmit,azért kapta a szigonyt, és szép kecsesen, mint a fogpiszkálóval, beemelte a halamat abárkába. Mintha egész életében a tengert jár ta volna. Hisz ez mint a lábam, gondoltam,nem is, in kább mint a kapufélfa! Ekkora halat a vízesésnél nem is lát tam! S úgyfickándott a bárka fenekén, mintha szivárvány vadult volna meg. A vérét fröcskölte, ésezüst huszonötcen tes-forma pikkelyeket szórt mindenfele, már attól féltem, vissza találugrani. McMurphy a világért nem segítene! Scanlon kapta el a végén, és fogta le,

nehogy kiugorjon. Az tán szaladt Candy is a fülkéből sivalkodva, hogy cseszmeg, mostén jövök, és kikapja a botot a kezemből. Amíg próbál nám ráhúzni a heringet, háromszoris beleakasztja a horgot a húsomba.- Még ilyen egy lassú fiút! Vérzik a nagyujja, főnököm! Megharapta tán ez aszörnyeteg? Valaki tegyen már valamit a főnök ujjával. . . gyorsan!- Megyünk közéjük megint! - kiáltja George, s ahogy bevetem a horgot, egy acélszürkelazac máris bukik a csalira, és a húr zizegve húzódik be a vízbe. A lány mindkét karjá valátkarolja a botot, s a fogát csikorgatja. - Ne húzd annyira, cseszmeg, ne, állj le, hallod,cseszmeg...A botnak a boldogabbik végit a lába közé kapja, s ahogy karolja át, a csévélő kart épp azubbonya akadályozza. -Állj meg, hallod! - Billynek a zubbonya van rajta, de a csé vélőkarja kinyitja neki, és mindenki látja a fedélzeten, hogy a melegítőinge volt-nincs -bámulja mindenki, ahogy etetné a halát, ahogy kerülgetné az én lazacomat a bárkafenekén, mind csak azt látja, hogy a csévélő karja a mellét veri már, olyan sebesen,hogy az egyik bimbója rózsapiros.Billy ugrik segíteni. A legjobbnak látja, ha a háta mögül fogja meg, és szorítja be neki abotot a melle közé. Az is fé kezi le az orsót a végén. De addigra már olyan merően állneki a két melle, hogy Billy is elereszthetné a botot, meg ő is, akkor is ott maradnaközte.Mindez a nyüzsgés csak egy hosszú pillanat itt a tengeren: a férfiaknyögve-káromkodva vergődnek a botokkal, közben a lányt figyelik - Scanlon mindenkilába alatt vívja véres csatáját a halammal - a húrok egymásnak keresztbe három négyméterre a hajó fara mögött, az egyiken a doki szem üvege pörög lefele, és egy halfölcsap a csillanó lencséjéért -a lány káromkodik, ahogy a száján kifér, és néz le amezte len mellére, a hófehérre meg a tűzpirosra - George elvéti az irányt, nekimegy azúszó rönköknek, és a motor bedög lik.McMurphy végigneveti a nyüzsgést. Dől egyre lejjebb áll tából ülő helyzetbe a kabin falamentén, és szétterjeszti ne vetését a vízen - neveti a lányt, a tagokat, George-ot, enge-met, ahogy a vérző nagyujjamat szopom, a kapitányt kinn a mólón, a biciklistát és akutasokat, az ötezer egyforma házat és a Főnénit a legvégén. Tudja, hogy az emberneknevetni kell a fájó dolgokat, mert másképp oda az ép ész, és az őrü letbe hajtja azembert a világ. Tudja, hogy ott a keserve sebbik fele is mindennek, hogy a nagyujjamsajog, hogy Candynek a mellét fölhorzsolta az orsó, és hogy a dokinak el ment aszemüvege, de akkor se engedi a fájdalmat ráülni a jókedvre, mint ahogy a jókedv seülhet rá nála a fájda lomra.Azt vettem észre egyszer csak, hogy Harding is lerogyott McMurphy mellé, és velenevet. És Scanlon is a hajó aljá ban. Nevetik magukat meg a többieket. És Candy,akinek a szeme még mindig dühösen villanik a fehér melléről a pi rosra, az is elkezdnevetni. Sefelt is, a doki is meg min denki.Halkan kezdődött, aztán kitelt, megdagadtak tőle az em berek. Figyeltem - mertnevettem is velük, meg magamnak is megmaradtam. Fölötte is voltam a hajónak, fönnmaga san a víz színe fölött a szélben, a fekete madarakkal, messzi, magasan magamfölött, úgyhogy csak néztem le, és láttám magamat meg a többieket, a le-lebukómadarak közt a rengő hajót, láttam McMurphyt a tizenkét tanítványával, s figyel temőket, minket, ahogy a nevetésünk elindul, s terjed körü löttünk messzibb s messzibbre,kicsap a parton, s hullám hullám után elönti mind a partokat.

A doki valamit fölkotort a mélyből a fenékhoroggal, mi korra már mindenki - csak az egyGeorge nem - fogott egy halat, s kihúzta közszemlére. Neki akkor harapott rá valaminagy fehérforma, s húzta vissza, lefele, hiába kapaszkodott bele. Fölcsalogatta megint,húzta-csévélte, közben gonosz kis morgásokkal riasztotta el maga mellől asegítőkészséget -mire aztán a fehér szörnyeteg egyszer megnézte magának anapvilágot, s visszabukott megint.George nem sietett a motorindítással, hanem lejött közibénk megmutatni, hogyan kell ahalnak az oldalát lekapar ni, s kitépni belőle a kopoltyút, hogy a húsa édesebb ma radjon.McMurphy fölkötött egy zsinór két végére két hús cafatot, s földobta a levegőbe kétrikoltozó madár marta lékának. - Ásó-kapa választ el benneteket!A bárka alja, s mindenki, aki csak benne dolgozott, ezüs tös meg vörös lett. Páranlevettük az ingünket, s oldalt le eresztettük a vízbe, hogy egy kicsit kiázzon.Tettünk-vettünk, horgásztunk még, legurítottunk még egy láda sört, etet tük a madarakat- a hajó lustán ingott a hullámok hátán, a doki meg a mélytengeri szörnyet idomította.Szél támadt fel, és zöldezüst szilánkokra tördelte a hullámokat, és meg emelgette ahajót. George odaszólt a dokinak, hogy vagy húzza ki, vagy vágja le, mert rosszkinézetű felhők közeled nek. A doki nem is felelt. Csak rádőlt a botjára, erisztett utána,aztán tekerte vissza megint.Billy és Candy előremásztak az orrba, s a vizet nézve be szélgettek. Billy egyszerrehátraordított, hogy ő lát valamit, s mikor mind odatódultunk, jött is valami nagy szélesfehér fölfele három-négy méterről. A világos színe miatt fura volt, ahogy ott emelkedett,mint a köd a víz alól, és mindegyre tömörebb, élőbb lett. . .- Máriajézus - hüledezett Scanlon -, ez a doki hala lesz!A doki a túlsó oldalon állt, de lehetett látni, hogy odafele vezeti a húron.- Ezt soha be nem emeljük a hajóba - vélekedett Sefelt. - A szél is erősödik.- Nagy lepényhal - állapította meg George. - Olykor megvannak két-három mázsásakis. Az ilyet csáklyával kell beemelni.- Le kell eztet vágni a zsinórról, dokikám - biztatta Se felt, és részvevőén átkarolta a dokivállát. A doki nem szólt semmit. A ruhája átizzadott neki, s a szeme kivörösödött, olyansokáig volt már szemüveg nélkül. Lassan csavarta visszafele a húrt, amíg a halegyszerre megjelent a bárka túlsó oldalánál. Figyeltük még egy kicsit, ahogy libegfölfele, aztán készítettük a szigonyt meg a kötelet.Már benne volt a szigony, de még úgy is egy óra kelletett, amíg kiemeltük. A másikhárom bottal is segíteni kelletett, és McMurphy kihajolt, belekapaszkodott akopoltyújába, úgy emeltük ki egy nagy rántással. Lapos volt, fehér, és csap kodvagördült be a dokival együtt a hajófenékre.- Hát ez volt valami! - A doki csak lihegett a bárka al jában, annyi ereje nem volt, hogylelökje magáról a nagy jószágot. - Ez aztán .. . volt valami!A bárka kifele egész úton dülöngélt s ropogott, McMur phy meg mesélte a rémtörténeteithajótörésekről, cápákról. A hullámok nőttek, ahogy a parthoz közeledtünk, és a tara-jokról fehér tajték lebbent a madarak közé. A kőgátnál már a hajónál magasabbracsaptak föl a hullámok, úgyhogy George ránk parancsolta a mentőöveket. Észrevettem,hogy a motorcsónakok mind behúzódtak.Három mentőövvel kevesebb volt a fedélzeten, és elkez dődött a vita, ki legyen az ahárom hős, aki az öböl bejára tát öv nélkül kísérti meg. A végén Billy Bibbitre, Hardingrameg aztán George-ra esett a választás, aki a koszossága vé gett úgyse vette volna

magára. Mindenki meg volt lepődve, hogy Billy jelentkezik, s hogy rögtön le is emeli aderekáról, mihelyt nem jut mindenkinek, s azonnal segíti rá a lányra, de az meg mégmeglepőbb volt, hogy McMurphy nem állt kötélnek - amíg a többiek vitatkoztak, ő ott állta kabin oldalnak dőlve, egyensúlyozta ki a hajó dülöngélését, figyel te a vitát, és nemszólt egy szót se. Csak nézett és vigyor gott.Elértünk az öböl bejáratához, s nyomban óriási hullám völgybe jutottunk. A bárka orrafölfele mutatott az előttünk guruló hullám sivítozó tarajára, s a farára árnyékot vetett,ami mögöttünk tornyosult. Mindenki hátul állt, kapaszko dott a korlátba, s nézte anyomunkba rohanó hegyet, és vagy tizenöt méterre balra a hullámtörő gát csuromvizesfekete szikláit, aztán George-ra tévedt föl a tekintetünk. Úgy állt ott fönn, akár az árboc.Csak a fejét tekergette elölről hátra, ahogy gázt adott rá, levette, megint gázt adott rá,és szigo rúan az előttünk járó hullám emelkedőjén maradt. Még az öbölbejárat előttmegmondta, hogy ha annak a hullámnak elébe kerülnénk, egy-kettő tehetetlen volna akormány meg a motor, csak siklanánk, ahogy a hullám ereje akarja, ha meglelassítanánk, és a másik kapna hátba, a taraja a födél zetén törne meg, és tíz tonnavizet zúdítana a bárkába. Nem nevette, nem szólt senki ahhoz egy szót se, ahogy afejét for gatja, mintha menet volna neki a nyakán.Már benn az öbölben a víz megcsendesedett, s ahogy ap róbb tarajok hátán lovagoltunk,a dokkunknál, a csalibódé előtt láttuk, hogy vár ám a kapitány két rendőrrel a parton. Acsavargók mind ott voltak mögöttük. George teljes gázzal tartott feléjük, úgy rontottrájuk, hogy a kapitány már ordí tozva integetett, és a rendőrök lépcsőről lépcsőrehátráltak be a csavargók közé. De mielőtt a bárka orra beletúrt volna a dokkba, Georgeelforgatta a kormányt, visszapörgette a csavart, s a bárka keserves mormogással bebújta gumitöm lők közé, mintha az ágyába csusszant volna. Amint farral is odasimult adokkhoz, mi már ugráltunk a partra, s kötöttük ki a bárkát - a nyomdokvizünk megingattamind a hajókat körül, s fölcsapott a dokkra fehér tarajával, mintha egy da rab nyílt óceánthazahoztunk volna.A kapitány meg a rendőrök meg a csavargók mind tódul tak le hozzánk a lépcsőre. Adoki vette föl a küzdelmet ve lük - először is megmondta a rendőröknek, hogy mink nemesünk a joghatósági körükbe, mivelhogy kormányösztöndíjas tanulmányi kirándulásonvagyunk, amibe egyes-egyedül a Szövetségi Hatóságoknak lehet beleszólásuk.Másodszor, ha mindenáron nyomozni akarnak, akkor nyomozzák ki, hogy lehet egyhajón kevesebb mentőöv, mint amennyi személyre tervezték, és ezt majd a kapitánnyaltárgyalják le. Miért, talán nem írja elő a törvény, hogy egy hajó minden utasának kelllegyen mentőöve? Mikor erre a kapitány nem szóltsem mit, a rendőrök fölírtak egypár nevet, aztán zavartan dünnyögve eltűntek. Amintlátótávolon kívül jutottak, McMur phy meg a kapitány mindjárt ott a járópallónál elkezdtekdulakodni. McMurphy annyit ivott volt, hogy a hullámzó imbolygást nem akarta elhagyniaz anyaföldön sem, aztán véletlen vizes fára lépett, és kétszer is visszaesett a vízbe,amíg annyira meg bírta vetni a lábát, hogy a kapitánynak egy nagyot a kopasz nyakaközé csapjon, és ezzel el is lett intézve a vita. Mindenki megkönnyebbült, a kapitány ésMcMurphy bement a csalibódéba még egy láda sörért, mink meg a bárka aljábólhordtuk ki a fogásunkat. A csavargók fönn ácsorogtak, néztek minket, és maguk faragtapipáikat szotyogtatták. Már vártuk, hogy mondjanak valamit Candyre - reméltük is,őszintén szólva -, de mikor az egyikük tényleg mondott, az nem Candynek volt címezve,hanem ne künk, hogy tudniillik még ekkora laposhalat az oregoni par ton nem láttak. És a

többiek rábólogattak, hogy nem bizony. Lassan óvakodtak lefele, hogy jobbanmegnézzék. George-ot megkérdezték, hol tanulta meg ilyen szépen odasimítani a hajóta dokkhoz, és akkor tudtuk meg, hogy George nem csak halászhajókon dolgozott,hanem volt a parancsnoka egy haditengerészeti gyakorlóhajónak is, és TengerészetiKe reszttel tüntették ki. - Azzal már valami jó közhivatalba be ülhetett volna - jegyeztemeg az egyik csavargó. - Piszkos munka - mondta rá George.Ezek jobban megérezték a változást, amit mink inkább sejtettünk, hogy már nemazokkal a berezelt idegbolondokkal beszélnek, akik reggel minden sértésüket zsebrevágták Nem mintha éppen bocsánatot kértek volna Candytől, de mindenesetre, mikorkérték, hogy mutassa meg, ő mit fogott, akkor abban nem volt semmi kétértelműség. Ésamikor McMurphy meg a kapitány kijött a csalibódéból, együtt gurítottuk le a láda sört,úgy álltunk odább. Későre értünk vissza a kórházba.A lány Billy mellének dőlve aludt, és amikor fölébredt. Billynek a karja egész el voltfásulva, úgyhogy ő dörgölte életre neki. Billy mondta, hogy ha lenne egy szabadszombatja, akkor találkozna vele, és Gandy azt mondta rá, hogy két hét múlva megtudná látogatni, ha megmondja, mikor. Billy McMurphyre nézett a válaszért. McMurphyátkarolta a vállukat. - Kettőre beszéljétek meg, majd megfaggyúzzuk valahogy.- Szombaton délután? - érdeklődött Candy. McMurphy Billyre kacsintott, s karjávalkörülfonta a lány nyakát.- Nem. Vasárnap éjjel kettőkor. Szép csöndesen állj oda, és kocogtassál azon azablakon, amelyiken ma reggel kinéztem. Majd az éjszakai szolgálatost megfűzöm, hogyerisszen be.Candy kuncogva bólogatott. - Te bitang McMurphy -mondta.Egypár Heveny még fönn volt az osztályról. Kinn ácso rogtak a klozett körül, és várták,hogy mi van, megfúltunk vagy mi. Nézték, ahogy véresen, naptól kipirulva,sörgőzösen-halbűzösen bevonulunk, s hozzuk a lazacunkat, mint a honfoglalók. A dokikérdezte tőlük, nem-e akarják megnézni a lepényhalát kinn a kocsi saroglyájában.Mentünk vissza mind, csak McMurphy maradt. Azt mondta, nagyon be talál hatotttintázni, úgyhogy ő inkább bevágja a hunyót. És mi kor bement a hálóba, valamelyikHeveny, amelyik nem volt velünk, megkérdezte, hogy létezik, hogy McMurphy annyira levan strapálvá, mink meg ilyen virgoncak vagyunk, s majd kirepedünk az izgalomtól.Harding a napsütéssel okolta meg az egészet.- Még emlékeztek biztos, milyen elpusztíthatatlanul ér kezett ide McMurphy annakidején: frissen, mezei munkától rózsás arccal, kicsattanó egészségben. Idebenn pedigpszichopatikus hervadozásának voltunk tanúi. Ennyi az egész. S ma megfeszítettendolgozott... a hajókabin sötétjében, melles leg... mi pedig kinn düllesztettük mellünket azelemeknek, és szívtuk fel a drága D-vitamint. A megfeszített munka, a test erejénekvégső kiaknázása ott a világtalan sötétben persze a legjobbak gerincét ismegroppantotta volna. Ámde higgyétek el, barátaim, én magam is beértem volnavalami vel kevesebb D-vitaminnal, ha osztozhattam volna küzdel mes erőfeszítésében.Különösen, ha a kis Candy diktálja az iramot. Igazam van? Nem mondtam semmit, deaz volt a gyanúm, hogy még sincs neki egészen igaza. Én már akkor észrevettemMcMurphyn a kimerültséget, amikor visszafele úgy rendezte az utat, hogy átmenjünkazon a városon, ahol valamikor élt. Az utolsó sörökön osztoztunk, és egy stopjelzőnélkilódítottuk a dobozokat, és csak ültünk nagy kényelmesen, és élveztük az életet, amíglehet, abba a jóleső bambaságba mindnyájan, amit a szívesen végzett kemény munka

után szok érezni az ember - a nap is megfogott bennünket, a sör is elbódított, de csaktartottuk nyitva a szemünket, nehogy egy pillanatot el találjunk szalasztani ebből agyönyörűségből. Azon kap tam magamat, hogy kezdek én is élni. McMurphytől tanu lom,hogyan kell. Legföllebb ha gyerekkoromban éreztem magamat ilyen jól - még amikormajális volt a világ, és tengertáncot járt minden körülöttem.Nem a part mentén haladtunk, hanem egyenest a száraz földnek vágtunk neki, hogyazon a városon keresztül mehes sünk, ahol McMurphy élt - még életébe a legtöbbet ittegy huzamban. A Cascade-hegynek a lába körül keringtünk, már azt hittük,eltévesztettük az utat, amikor egyszer csak ott voltunk egy városba - az egész nem álltnagyobb helyen, mint a kórházunk telke kétszer. A csípős szél elvitte a napot az útnakarról az oldaláról, ahol McMurphy megállt. Behú zott az út menti gazba, és mutatott ki atúlsó oldal fele az ablakon át.- Ott. Az az. Mintha a gaz közül még egyszer ki akarná ütni a fejét... Az ottan ifjúságomvétkének szerény tanyája.Kinn az alkonyati utcán lombtalan fák álltak, úgy álltak a kövezetbe, akár a favillámok,az aszfalt meghasadozott körülöttük, s mindeniknek a tövét vaskoszorú kerítette. Abozótos udvar elejét vaspóznák kerítették el az utcától. s benn állt a nagy favázas ház.Tornácos, csepegő oldala jól beledőlt a szélbe, nehogy széthordja, mint egy csomó ürespapírdobozt a fűszeres elől. Eső szitált, s a ház szorosra zárta szemeit. Leláncoltkapuján lakatok fityegtek.A tornácon egy olyasmi harangjáték lógott, amilyet a ja pánok csinálnak zsinórrafüggesztett üvegekből - egy fuval lat elindítja, és cseng-bong -, de már csak négy üvegvolt rajta. Csak ez a négy kolompolt, s ahogy összeverődtek a kis szilánkok, látszott,ahogy peregnek le a többi közé a tornác fapadlójára.McMurphy egyesbe tette a sebességet.- Egyszer jártam itt azóta... a fene tudja, mikor már ... amikor a koreai szarbólkimásztunk. Hazalátogat tam. Még akkor éltek az öregek. Kedves otthon volt.Föleresztette a kuplungot, és elindult, de aztán ismét megállt.- Barátom - kiáltott föl -, látod ott fönn azt a ruhát? -Hátrafele mutatott. - Ott azon anagy faágon? Azt a sárga fekete rongyot?Láttam valamit, úgy lobogott fönn, mint a zászló a fészer fölött.- Az a lány, aki először kapott engemet ágyba, az vi selte ezt a ruhát. Tízéves lehettem,vagy még annyi se, és akkor még egy kis etyepetyét akkora dolognak tartottam, hogymegkérdeztem tőle, nem-e kellene valahogy a dolgot nyilvánosságra hozni? Valahogyúgy, hogy bejelentem az öregeknek: „A Judyval mától mi jegyben vagyunk." Akkoramarha voltam, hogy komolyan is gondoltam. Hogyha már az ember egyszer bevágja,így okoskodtam, akkor törvénye sen is össze van esküdve ott azon helyt. . . tetszik vagynem tetszik, az ellen nem is lehet tenni semmit. Csak ám a kis kurva, nem is lehetetttöbb tán nyolc-kilenc évesnél, föl szedte a ruháját a padlóról, a kezembe nyomta, és aztmond ta: „Ezt akaszd föl valahova, én majd a bugyimba megyek haza, úgy leszközzétéve ... aztat legalább megértik." Bará tom, kilencéves korára ez többet tudott -mondta McMur phy, azzal átnyúlt, s megcsípte Candy orrát -, meg még töb bet is, mintmanapság akárhány profi.Candy megharapta a kezét és nevetett, McMurphy meg a foga helyét vizsgálgatta.- Elég az eléghez, hogy aztán haza is ment bugyiba, én meg vártam sötétedésig, akkorlöktem csak ki a ruhát, de ... érzitek ezt a szelet? Ez úgy fölkapta, akár a sárkányt, és

kivitte az udvarból. Hát uramfia, másnapra télleg az egész város láthatta, ha akarta, mia helyzet!És olyan szomorúan szopta be a kezét, hogy Candy me gint nevetett, és megcsókoltaneki.- Ezzel kitűztem a harci lobogót, és a mai napig is, azt hiszem, derekasan küszködtemalatta. S ha valakinek nem tetszik az elszánt előretörésem, csak okolja nyugodtan azt akilencéves kis csücskét a zászlóbontásért.Elgördültünk a ház előtt. McMurphy ásított egyet, s ránk kacsintott. - Jól megtanított,eszem a seggét. Ahogy ezt mondta, egy erős stoplámpa elölről belevilágítottt az arcába,s a szélvédő üvegről rettenetesen fáradt arc verődött vissza ránk - csak azértengedhetett a fáradtságá nak, mert úgy tudta, sötétben marad -, elcsigázott s kétség-beesett arc, mintha valamire nem lett volna ideje ...De a nyugodt, jóakaratú hangja egyre csak osztotta szét az élete morzsáit, kamaszidejevétkeit, ivászatokat, szerelme ket, szájbűzös kocsmai csatákat - szórta közénk, hadd csi-pegessük, hadd éljünk mi is rajta.

NEGYEDIK RÉSZ

A Főnéni másnap elkezdte a hadműveletet, hogy a halász kirándulásról visszaértünk. Azültethette neki az ötletet a fejébe, amikor McMurphyvel előző nap beszélték, mennyit isvesz be ezen a kiránduláson meg a többi ilyen kis ügyein. Egész éjjel töprenghetettezen, forgatta-nézte innét is, onnét is, míg megbizonyosodott, hogy nem csúszhatpléhre, és más nap aztán kezdte ejtegetni el a célzásokat, hogy megeredjen a pletyka,és megerősödjön, mire dologhoz lát.Tudta ő, milyenek az emberek: előbb-utóbb visszahúzód nak attól, akitől több jót kaptak,mikulásoktól és misszioná riusoktól és alapítványi védangyaloktól, és elkezdenek okos-kodni: „Hát ennek mi a haszna az egészből?" Tudósán mo solyognak, amikor mondjukegy fiatal ügyvéd egy zacskó hikoridiót visz a gyerekeknek a kerületében az iskolába-épp mielőtt az állami szenátusba a jelölések volnának, a ra vasz róka -, és azt mondjáka szomszédjuknak: „Van ennek is magához való esze."Tudta a Főnéni jól, hogy nem kell az embereknek sok, el kezdenek okoskodni, ha márígy szóba jött, mit akar ez a McMurphy, miért szentel ennyi erőt-időt kirándulás szerve-zésére, kankarneválra, kosárlabdacsapat összehozására. Mit töri magát ez annyira,mikor másnak az osztályon elég, ha csöndesen elkártyázgat, és olvasgatja a tavalyimagazinokat. Hogy létezik, hogy ez az ír vagány, akit valahonnét egy rab gazdaságbólszalajtottak, garázdaságért és tiltott szerencse játékért többszörösen börtönviselt alak,zsebkendőt kössön a fejére, illegjen, mint egy kamasz lány, és két keserves órát töltsönBilly Bibbit táncra tanításával, a többi Hevenyek tapsa közben? Vagy hogy létezik, hogyegy ilyen kitanult széltoló, kártyacsaták hőse, híntás kurvapecér kockáztatja, hogy duplaidőt fog letölteni itt a diliházban, mert készakar va összeakasztja a tengelyt azzal az

asszonnyal, akinek itten a legnagyobb szava van, kit mikor erisztenek el?A Főnéni először azzal piszkálta föl az embereket hogy kimutatást ragasztott ahirdetőtáblára, hogyan alakult a be tegeknek a pénzügyi helyzetük az elmúlthónapokban. Hosszú órákba telhetett neki, amíg a számokat így összeszedte. Kiderültbelőle, hogy a Hevenyeknek szinte mindnek a va gyonkájuk egyre fogy. Csak egyneknem. Őneki folyton több lesz a pénze, mióta csak bejött.A Hevenyek elkezdték a viccelődést McMurphyvel, hogy úgy látszik, egész jóljövedelmez neki az ittlét, meg leviszi őket a vízre, aztán szomjan hozza haza, ésMcMurphy nem tagadta egy szóval se, hogy így van. Még dicsekedett is, hogy ha egyévig itt marasztalják, magánzónak fog kijelentkezni, és Floridában tölti napsugarasöregségét. Olyankor, ha ott volt, nevetve tárgyalták az ügyet, de ha gyakorlatra vagyvizsgálatra kelletett neki menni, vagy ha benn volt letoláson a Nővérszobába, és a rablóvigyorával állta a Főnéni plasz tikmosolyát, olyankor nem lehet mondani, hogy a Nappali-ban olyan nagy lett volna a jókedv.Kezdték kérdezgetni egymástól, mi végre buzgólkodik ez itt annyit. . . szervezi azt is,hogy a terápiás együttkivonulás szabályát töröljék (- Billy már megint azt rebesgeti, hogyfölvágja az ereit - mondta egy csoportgyűlésen, ahol a nyolcan-egy-csoportban szabálytvitatták. - Akkor kérünk még hét jelentkezőt, hogy terápia legyen belőle), éskimesterkedi a dokinál, aki a betegekhez egész hozzájuk melegedett a ki rándulás óta,hogy a Playboy-ra., a Nugget-ra. meg a Man-re fizessenek elő, és vágják ki azt a sokrégi McCall's-t, ami ket a dagadt vöröskeresztes hölgy szok csomószám behozni ésmindig meghuzigálja benne zöld tintával az olyan cikke ket, amikről azt hiszi, hogy azvalami nagy érdekesség a szá mukra. Még egy kérvényt is megeresztett Washingtonba,hogy nézzenek csak utána, csinálják-e a más állami kórha zakba is a lobotómiákat megaz elektrosokkolást. Szeretném tudni úgy mégis - kezdték kérdezgetni a tagokegymástól -,, mi ebben Macknek a bóni úgy mégis?Mikor már vagy egy hétig keringett a kérdés az osztályon, a Főnéni megpróbáltaműsorra tűzni. Hanem akkor McMurphy is ott volt, és útját állta, mielőttbeleereszkedhetett vol na. (A Főnéni kezdte magyarázni a társaságnak, milyen ret-tenetesen megdöbbentette és elkeserítette az osztályon ta pasztalt erkölcsi züllés:tessék megnézni, miféle szennyla pokból kivágott pornográfiák vannak itt a falra tűzve-egyébként, ígérte, tenni fog felőle, hogy a Főépületből vizs gálat induljon annakkiderítésére, honnan származott ide mindez a mocsok. És már dőlt hátra a székbenazzal, hogy mindjárt meg is adja a nyomozati támpontokat, de amíg ott fenyegetően ülta trónján, s egyperces néma csönddel fo kozta a hatást, a varázslatot McMurphyfuldokló röhögése törte meg. Kinyögte a végén, hogy el ne felejtse a főépüle tieketemlékeztetni, hozzák magukkal a nyomozáshoz csöpp kézitükrüket.) A Főnéninek ezértúgy kellett intézni, hogy a legközelebbi próbálkozásnál McMurphy ne legyen jelen.Portlandból jeleztek neki távolsági beszélgetést, és az egyik fekete lekísérte a háziközpontba. Közben egy óra lett, kezdtük az asztalok költöztetését, és a legkisebbikfekete megkérdezte a Főnénit, leszaladjon-e McMurphyért meg Washingtonért, de aFőnéni azt mondta neki, hagyja csak - különben is lesznek itt olyanok alighanem, akik ami Mr. Randle Patrick McMurphynket és viselt dolgait éppen hogy nem a zsarnokjelenlétében kívánnák megvitatni.Történetekkel kezdték, és azt beszélgették egy darabig, milyen egy jópofa, a Főnénimeg csak várta csendben, meny nyi időbe telik, amíg a mérget kibeszélik a

szervezetükből. Aztán kezdtek előjönni a másfajta kérdések. Hogy mégis mit akar ez aMcMurphy? Mi lehet neki az oka, hogy ilyene ket csinál? Voltak, akik azon okoskodtak,hátha azok a meg rendezett verekedések a rabgazdaságban, hogy ideküldjék, háthaazok nem is voltak megrendezettek, és McMurphy bo londabb, mint képzelnék.- Bolondabb, mint a farkas, ha báránybőrbe bújik - ve tette közbe a Főnéni. - Más szóvalezt akarhatják Mr. McMurphyről mondani.- H-h-h-h-hogyhogy? - ágaskodott Billy. Nem volt meg győződve róla, hogy barátját ésbálványát megtisztelni akar ta-e a Főnéni ezzel a hasonlattal. - H-h-h-h-hogyhogy mint-afarkas?- Nagyon egyszerű, Billy - felelte a Főnéni nyájasan. - Ámde lássuk, hátha a többiekmegmagyarázhatják magának. Mit szól a hasonlathoz, Mr. Scanlon?- Azt akarhatja mondani vele, Billy, hogy Mack nem esett a feje lágyára.- S-s-s-senki nem mondta, hogy fejre e-e-e-e-ejtették! -Bílly a szék karjára csapott azöklével, hogy az utolsó szót kisegítse. - V-viszonténmissratched hasonlatábangy-gy-gyanúsítást érzek . . .- Ugyan, Billy, én nem gyanúsítok, én csupán megállapí tom, hogy Mr. McMurphysemmit nem kockáztat oktalanul. Ebben, azt hiszem, mindnyájan meg is egyezünk,igaz?Senki nem szólt semmit.- Mégis úgy látszik - folytatta a Főnéni -, mintha önzet len szándékkal tenne dolgokat,mintha mártír volna avagy szent. Akad-e maguk közt olyan, aki azt állítaná, hogy Mr.McMurphy szent?Tudta, hogy bátran körülhordozhatja mosolyát a Nappa liban, amíg a válaszra vár.- Nem, megállapíthatjuk, hogy sem nem szent, sem nem mártír. Tessék. Akártüzetesebben is szemügyre vehetjük az önzetlenségét. - Egy ív sárga papírt húzott elő akosarából. - Nézzük meg ezeket a jótéteményeket, ahogy McMurphy elszánt imádóinevezhetnék. Először is nézzük a zuhanyozó jótéteményét. Vajon igazán a magáébóladott-e? Avagy ve szített-e valamit, hogy szerencsejáték-barlangjául megszerez te? Éskérdezzük meg mindjárt, mennyit nyert ezen a rövid életű Monte-Carlón, amit itt akórházban berendezett? Maga mennyit veszített, Bruce? Maga, Mr. Sefelt? Maga, Mr.Scanlon? Ügy hiszem, a veszteséget ki-ki a saját zsebén érzi. de tudják-e, McMurphymekkora nyereséggel zárt? A betéti napló tanúsága szerint háromszáz dollárral.Scanlon elfüttyentette magát, de másképp senki nem szólt erre se.- Másféle tétjeiről is van feljegyzésem itt, azokba is be tekintést engedek, ha kíváncsiakrá. Többek közt az osztály rendjének szándékos felborítására vonatkozóan. S ahányancsak játékba ereszkedtek vele, mindnyájan tudták, hogy a házi szabályok ellen valóvétségeiben osztoznak.A Főnéni végignézett a papíron, aztán visszatette kosa rába.- És a legutóbbi, a halászati kirándulás? Mit gondolnak, mit vett be ezen is McMurphymint vállalkozáson? Ha azt számítom, hogy a doktor úr kocsiját használta, hogy a dok torúr pénzére volt szükség a benzinvásárláshoz, sőt, mint értesülök, más mindenfélékhezis.. . azt kell mondanom, még a báránybőrért is maguk fizetnek.Fölemelt kézzel intette le a közbeszólásra készülő Billyt.- Értsen meg, Billy, kérem. Én nem a mulatságukat ki fogásolom, csak azt szeretném,ha nem hagynák félrevezetni magukat Mr. McMurphy áldozatkészségét illetően. Viszontigaz lehet, hogy nem méltányos távollétében vádat emelnünk a szóban forgó személy

ellen. Térjünk vissza tehát tegnapi megbeszélésünk tárgyához... mi is volt az? - Újrakinyi totta kosarát, s lapozgatni kezdett a papírok között. - Mi is volt az, ha volna olyankedves eszembe juttatni, Spivey dok tor?A doki fölkapta a fejét. - Nem ... várjunk . . . hogy is...Egy irattartóból vett ki lapot. - Úgy van. Mr. Scanlon elképzelései a robbanószerekkelkapcsolatban. Most ezt vi tatjuk meg, s egy más alkalommal, amikor majd Mr. McMurphyis jelen lesz, visszatérünk őrá. Mindenesetre azt hiszem, elgondolkoztató dolgokhangzottak el ma róla. Lás suk tehát, Mr. Scanlon .. .Később valamivel aznap egypáran összefutottunk a kantin ajtajában. Vártuk, amíg azegyik fekete megcsap magá nak egy üveg hajolajat. Közbe valamelyik tag megint föl-hozta McMurphyt. Az volt az általános vélekedés, hogy nem egyeznek a Főnénivei, deazért van abban valami, amit mond. És mégis, a szentségit, derék gyerek ez a Mack . . .azzal együtt.Harding öntött tiszta vizet a pohárba.- Nagyon átlátszó ez a fogadkozás, barátaim. A szőrös kis szívetek mélyén szentülhiszitek mindnyájan, hogy amit csak védangyalunk, Miss Ratched McMurphyrőlelmondott, az egy szóig igaz. Ha magatokba néztek, tudjátok, hogy így van. Tudom énis. Mit tagadjuk? Hagyjuk meg neki becsü lettel a harácsoló hajlandóságát, ne titokbanszapuljuk. Miért, mi rossz van abban, hogy a hasznát nézi? Nem mond hatjuk, hogy megnem kaptuk a pénzünk ellenértékét, valahányszor csak megvágott minket. Igaz?Körmönfont gyerek, megfejné még a kútágast is. Közben a szándékát sem tit kolja.Minek titkolózzunk mi akkor? Tiszta szándékkal gom bolja le rólunk a pénzt, és énnekemez tetszik, mint ahogy tetszik a régi jó tőkés szabadverseny is, elvtársaim. Tűzbe jövök,föllelkesülök ettől a kemény, csillagos-lobogós, Lin coln-emlékezetű törtetéstől. Jussoneszetekbe a Függetlenség Ünnepe és a Lehetőségek Hazája. Úgy érzem,kötelességem megvédeni becsületében az én barátomat, a százszázalékosnemzetiszínű szélhámost. Jó gyerek, jó gyerek! McMurphy elpityeredne zavarában, haazzal vádolnák, hogy némely üz letei mögött patyolattiszta szándék lappang. Mesterségecí merét érezné leköpve.Benyúlt a zsebébe cigarettáért, de nem talált, így aztán Fredricksontól kért kölcsön, ésszéles színpadi mozdulattal rágyújtott, mielőtt folytatta:- Megvallom, én magam sem láttam tisztán mindjárt, mit akar. Az ablaktörés. . . egek,gondoltam magamban, ez az ember, úgy látszik, itt akar maradni a kórházban, hogy ba-rátait gyámolíthassa, míg rá nem jöttem, hogy csak azért tör te be, mert nem akarveszteni, mikor már nyerésben van. Ő itt a kórházban is meg akarja találni aszámítását. Sose tévesszen meg benneteket a bumburnyáksága. Dörzsölt alak, és vágaz esze. Csak figyeljétek jól meg. Soha semmit nem tesz ok nélkül.Billy nem adta be olyan könnyen a derekát. - J-j-j-jó, és ahhoz mit szólsz, hogyt-t-t-táncolnitanít? - Ahogy a kezét ökölbe szorította, láttam, hogy a keze fejénbegyógyult a ci garettaégés, hámlik róla a bőr, és a helyére tintaceruzával rajzoltmagának tetoválásokat. - Ehhez mit szólsz, Harding? Hol v-v-v-veszibe ezen a pénzt,hogy engemet táncolni ta nít?- Ne izgasd magad, William - intette le Harding. - Vi szont korán se nevess. Várd ki avégét.. . majd meglátod, hogy kihoz valamit belőled.Mintha már csak mi ketten Billyvel hittünk volna McMurphyben. De Billy is még aznapeste átallott Harding mellé, amikor McMurphy egy újabb távolsági beszélgetés után

közölte vele, hogy minden rendben, a randi meg van beszélve, csak, tette hozzá, s egydarab papírra leírta neki Candy címét, egy kis dohányt kellene küldeni az útra.- D-d-d-d-dohányt? Pénzt? M-m-m-mennyit? - S pillan tása ráesett a szélesen vigyorgóHardingra.- Hát azt te tudod, öregem . .. mondjuk tíz dollárt neki, és tízet. . .- Húsz dollár! Any-any-any-annnyibanemkerül ide a busz!McMurphy fölnézett rá a sapkája ellenzője alól, rámosolyodott Billyre, aztánvégighúzogatta egypárszor a gégáján a kezét, s a fehér nyelvét is rányújtottabizonyítéknak. - Drá ga pajtás, csak ám én már most szomjas vagyok, képzeld, mi lesz ajövő szombatig! Csak nem vennéd tőle rossz né ven, ha egy kis innivalót hozna nekemis?És olyan ártatlanul nézett, hogy Billy elnevette magát, s rázta a fejét, hogy nem,dehogyis, aztán izgatottan nekiállt a jövő szombati tervek megbeszélésének azzal, akitnyilván stricinek tartott.Engemet nem lehetett megrengetni a hitemben, hogy McMurphy óriás, és egyenest azégből szállt le, hogy minket az Üzem dróthálójából kimenekítsen, és az olyan ronda kisapróságnak, mint a pénz, oda se néz - de azért idővel én is hajlani kezdtem atöbbieknek a gondolkozása felé. Történt közbe valami. Egyik nap a gyűlés előtt segítettnekem behordogatni az asztalokat a zuhanyzóba, s ahogy megálltam ott aműszertáblánál, jól végigmért.- Hallod-e, főnököm - mondja nekem -, én úgy veszem észre, hogy a halászkirándulásóta legalább egy arasszal nőt tél, ha nem többel. És . . . azt a leborult! . .. mekkora lábadvan neked! Mint a lépegető exkavátornak!Lenéztem a lábomra, és télleg, még ilyen nagynak nem láttam - mintha McMurphyszavára nőtt volna meg.- Hát a karod! Ilyen még minden nyugalmazott indián futballcsatárnak sincsen! Tudod,mit mondok neked? Azt mondom, meg kéne próbálni megbillenteni neked ezt a mű-szertáblát. Hadd lássuk, hova fejlődtél.Ráztam a fejem, és mondtam neki, hogy én nem. Előhozta a megállapodásunkat, hogymegpróbálom, ha látni akarja, mire jutottam az ő erőfejlesztési módszerével. Nemtaláltam kifogást, odaálltam a műszertáblához, ha másért nem, hogy megmutassam,mennyire nem megy. Legörnyedtem, s elkap tam a két fogóját.- Ez a beszéd, főnök! Most szépen egyenesedjél ki. Húzd jól magad alá a lábodát... úgy,úgy! Most szépen ... most add bele a gázt! Hórukk! Most szépen eriszd vissza.Azt hittem, csalódására lesz neki a mutatvány, de mikor elengedtem, azt se tudta, hogymosolyogjon megelégedésé ben, s mutatta, meddig kiemeltem a táblát az ágyából - leg-alább húsz centire. - Most inkább állítsd vissza, ahogy volt, pajtás, hogy ne lássa senki.Még egyelőre nem tudatjuk a vi lággal, mennyit meg bírsz emelni.A gyűlés után ott ácsorgott a piroskázók asztala körül, és ráterelte a szót a merszre megaz izomerőre meg a zuhanyzói műszertáblára. Azt hittem, azt fogja nekik elmagyarázni,ho gyan nőttem én vissza a régi méretemre, és akkor majd lát ják, hogy nem mindenkin apénzéért segít.Hanem én szóba se jöttem. Addig beszélt, amíg Harding meg nem kérdezte tőle, hogymég egyszer nekí-e akar-e futni annak a műszertáblának. Mondta, nem, de viszont attólmég azt fel lehet emelni emberi erővel. Scanlon meg állította, hogy legföllebb hadaruval, mert olyan ember még nem szü letett erre a világra, McMurhpy pedig csak

bólogatott, hogy lehetséges, lehetséges, de azért azt így nem lehet mondani.Figyeltem, hogy játszik velük, milyen szépen vezetgeti őket, hogy a végén magukálljanak elébe, s addig erősköd jenek, hogy ilyen nem létezik, míg csak-csak belecsap ate nyerükbe. Figyeltem, mennyire húzódozik a fogadástól. Vár ta, hadd gyűljenek a tétek,míg a végén mindenki beszállt öt az egy ellenében. Némelyikje húsz dollárt is rátett abiz tosra. Arról egy szót sem ejtett, hogy én már egyszer meg emeltem neki.Egész éjjel abba reménykedtem, hogy nem erőlteti. És a gyűlésen másnap, amikor aFőnéni kiadta, hogy mindenki nek, aki csak ott volt a halászkiránduláson, különzuhanyzásba kell részt venni, mert féreggyanúsak, még akkor is azt reméltem, hogymajd ő beleszól, rögtön visz minket a zu hanyzóba vagy ilyesmi - fontos, hogy nekem nekelljen meg emelni.De amikor a gyűlésnek vége lett, McMurphy a többiekkel együtt bevitt a zuhanyzóba,még mielőtt a feketék bezárhatták volna, és intett, hogy kapjam el, aztán emeljem. Nemakartam, de hát nem lehetett nem. Mintha az ő zsebükből kelletett volna kihúzni apénzt. Nagy barátságban fizettek. de én tudtam, hogy magukba úgy érzik, mintha agyékényt rántották volna ki alóluk. Ahogy a műszertáblát visszatet tem a helyére,rohantam ki a zuhanyzóból, rá se néztem McMurphyre, csukódtam be a klozettra.Magamba akartam maradni. Belenéztem a tükörbe. Állott a szavának, láttam: a karjaimúgy kiteltek megint, mint amikor otthon a faluba iskolába jártam, kemény és domborúvolt a mellkasom is. Ott álltam, gusztálgattam magamat, amikor bejött. Odanyo mott egyötdollárost.- Nesze, főnök, rágógumira.Megráztam a fejemet, és indultam kifelé a klozettról. El kapott a karomnál.- Főnök, ez csak a tiszteletem első jele. Ha úgy számítod, hogy nagyobb rész jár .. .- Nem! Tartsad meg a pénzedet, énnekem nem kell! Hátralépett, a két hüvelykujjátbeleeresztette a zsebébe, és félrebillent fejjel nézett föl rám. Jó darabig nem vette lerólam a szemét.- Mégis most mi a hézag? - kérdezte. - Miért van itt úgy mindenki megsértődve?Nem feleltem.- Nem álltam a szavamnak? Nem csináltam belőled em bert megint? Miért néztek mindúgy rám, mintha citromba haraptatok volna? Már azt hiszem, elárultam a hazát vagy mi!- Mert te mindig . .. nyerészkedel!- Nyerészkedek! Mit akarsz az orrom alá dörgölni, te tulok! Én mindig állom a fogadást,mi abban a .. .- Mink nem hittük, hogy a nyerészkedés a vége mindennek...Éreztem, hogy az állam ráng. Olyankor szók, amikor kitör rajtam a sírás, de most nemtört ki. Ott álltam előtterángó állal. Már nyitotta a száját, hogy mond valamit, aztán nem mondta mégse.Kiakasztotta a kezét a zsebéből, és az orra nyergét kezdte gyúrni, mint az olyanok,akiknek nagyon megszorítja a szemüveg, s közbe lehunyta a szemét.- Ez nyerészkedés, a Mária áldjon meg - morogta le hunyt szemmel -, ezt nevezemnyerészkedésnek!Úgyhogy azt hiszem, leginkább még az én hibám, ami a délután a zuhanyzóban történt.Még úgy róhattam le vala mit érte mégis, ahogy leróttam - nem voltam politikus, ki álltama fal mellől, és most az egyszer nem érdekelt semmi más, csak amit tenni kell, és hogymeg is tegyem télleg.

Alighogy előkerültünk a klozettról, jöttek értünk a feke ték, szedtek össze minket, ésvittek a különleges zuhany zásra. A legkisebbik fekete sorba állított minket a farácson azuhanyzóba, és feszegette szét a hideg feszítővas-kezével a szárainkat, mivelhogy,mondta, ez elővigyázati tisztálkodás lesz. A Főnéni kiadta, hogy amilyen társaságbamink vol tunk, az indokolja az ilyen elővigyázati tisztálkodást, mert még föl találjukszerelni féreggel az egész kórházat.Fölsorakoztunk arccal a csempének, s a másik fekete jött és fekete plasztikcsővelvalami büdös, ragacsos tojásfehérje-féle olvadékkal locsolta meg először aszemérmünket, aztán mondta, hogy forduljunk, és feszítsük szét a seggünk két partjátis.A tagok nyavalyogtak, röhincséltek, és nagyon igyekez tek, hogy se össze ne nézzenek,se azokba a palakő álarcok ba, amik mennek végig a soron, mint a rossz álmokban a.negatív arcok, és locsolják a plasztikcsőből azt az undorító nyákot. Még inkábbpróbálták húzni a feketéket ilyenekkel: - Hé, Washington, a többi tizenhat órába hogykézimunkáz tok? Hé, Williams, látod-e, mit reggeliztem?Nevetett mindenki. A feketék összeszorították a fogukat és nem szóltak. Nem volt ilyenvilág, amíg ez a rohadt tűzfejű ide a lábát be nem tette! Mikor Fredrickson feszítette szét a partját, olyan zaj lett hogy azt hittem, leüti a lábáról afeketét.- Csitt, csendesen! - mondta Harding, s a kezét a füléhez emelte, mint aki nagyothall. -Itt az angyal!Mindenki dőlt a röhögéstől, és húzták egymást, amíg csak a fekete meg nem állt azutolsónál. Akkor egyszerre nagy csend lett. George jött a soron. És abban az egypillanatban, mikor a nevetésnek-viháncolásnak vége lett, mikor George szomszédja,Fredrickson fölegyenesedett, hátrafor dult, és a fekete már éppen mondta volnaGeorge-nak, hogy hajoljon le, neki is jár a büdös nyákból - akkor, abba pilla natbamegsejtettük mindnyájan, mi lesz, minek kell lenni itt, és azt is, hogy miért számítottukmink el magunkat McMurphyvel.George sose használt szappant a zuhanyzáshoz. Még ha törölközőt nyújtottak neki, aztse fogadta el. Az esti műsza kos feketék szerdán meg csütörtökön, mikor a heti zuhanyszok lenni, azok is rájöttek, hogy jobb meghagyni őtet a szo kásában, így volt ez máridőtlen idők óta. És tartotta is ma gát hozzája minden fekete. Viszont ebbe a pillanatbameg értette mindenki - még George is, ahogy hátrahajolva fejét billegtette, és a nagytölgyfalomb tenyerével takargatta ma gát, hogy ez a betört orrú, nekikeseredett fekete ésa két pajtása a háta megett alig várja, mi lesz, és hogy egy ilyen alkalmat el nemszalaszthatnak.- Nnnnna, hajtsd le a fejed, George . . .A társaság már lefele tekingetett, a sor túlsó vége felé, ahol McMurphy állt.- Nnnnna, gyerünk, George .. .Martini meg Sefelt a zuhany alatt állt. Nem mozdultak. A szappanyos víz a lábuknálgurgulázott lefele a csatornán. George a csatornára nézett egy pillanatig, mint hogyhaőhozzája szólna. Hallgatta a böfögő gurgulázást. Aztán a plasz tikcsőre nézett, ami ottmeredt előtte ki a fekete kezéből. A nyák lassan bugyogott ki a cső végén, s csorgottvégig az öntöttvas-színű öklön. A fekete tolta előre a csövet, George ugyanannyithátrált, s csak ingatta a fejét:- Nem .. . nekem nem ebből a konyvalékból!

- Muszáj lesz, Csutak - mondta a fekete szinte sajnálkozva. - Muszáj leszel élni vele.Nem lehet, hogy az egész osztály tölled férgesedjen el! Lehet az is, hogy egy ujjnyiramár beléd mászott.- Nem! - mondta George.- Ej, George, te aztat honnan tudod? Ezek a férgek igen aprócskák ... a tű hegyinél hanagyobbak. És aztán az van, hogy ráfészkelnek a szőredre, és beléd eszik magukat, George, de milyen mélyen!- Nincs férgem! - mondta George.- Hallgassál a szép szóra, George .. . láttam én már fér geket, hogy olyan mélyenbelementek . . .- Elég lesz már, Washington - mondta McMurphy. Mintha neon villant volna a feketénekaz orrán, ott, ahol a törés helye volt. Tudta jól, ki szólt hozzá, meg se fordult - demeghallotta, onnan tudtuk, hogy fölnyúlt a hosszú szür ke ujjával, és végighúzta ahegen, amit a kosárlabda-viada lon szerzett. Egy darabig dörgölte az orrát, aztánGeorge ar ca felé nyúlt, mintha birizgálni akarná. - Ilyen a lapostetű, látod, George?Ráismersz, nem? Kirándulásokon mindig be lehet szerezni. Azért nem hagyhatjukannyiba, hogy beléd egyék magukat igaz, George?- Nekem nincs lapostetűm! - ordított George. - Nincs és nincs! - Megállt egyenesen, súgy fölrántotta a szemöldö két, hogy egyszer a szemét is láttuk. A fekete meghátrált. Amásik kettő nevette. - Csak nincs valami baj, Washing ton? - kérdezte a legnagyobbikfekete. - Csak nem hagyod, hogy a munkádba beleokoskodjanak?Washington a másik kezébe vette a csövet. - Azt mon dom, George, hajolj előre szépen!Vagy lehajlasz és hagyod magad fertőtleníteni, vagy ezzel a kezemmel dolgozlak meg! -Föltartotta a kezét. Mint egy nagy fekete mocsár, akkora volt. - És ezt a fekete, koszos,büdös kezemet rajtad meg táncoltatom!- Vidd a kezed! - kiáltott George, és az öklét a feje fölé emelte, mintha a palafejet együtésre szét akarta volna verni csavarokra, anyákra, és szétszórni mind a padlón. De afe kete egyenest nekinyomta a csövet George köldökének. George fölhorkant, s kétrétgörnyedt. Akkor a fekete egy adaggal rálottyintott a zilált ősz hajára, és bedörgölte nekia fekete kezével egész a fejbőrébe. George a hasa köré szorí totta a két karját, úgyvisongott:- Nem! Nem!- Na, most fordulj meg, George ...- Mondtam, pajti, hogy elég. - Erre a hangra már meg kellett fordulni a feketének.Láttam, hogy vigyorog azért McMurphy meztelenségén - se sapka, se bakancs, sezseb. amibe az ujját beleakaszthatná. Vigyorogva mérte végig.- McMurphy, én már azt hittem - rázta meg aztán a fe jét -, én már azt hittem, hogy soseszámolunk.- Ide figyelj, füstöslukam - mondta McMurphy, nem is annyira dühösen, mint fáradtaninkább. A fekete nem szólt semmit. McMurphy kieresztette a hangját: - Azt a jó kurvaanyádat!A fekete megrázta a fejét, és hátraröhögött a két cimbo rájára. - Mit akarhat Mr.McMurphy az ilyen beszéddel? Azt hiszi, hogy majd én kezdem el? Hi-hi-hi-hi! Nemtudja tán, hogy minket kitanítottak, hogy a habajgósnak a sérté seit nem kell semmibevenni?- Hallod-e, Washington, jobb lesz, ha kinyalod a . . . Washington hátat fordított neki, és

megint George-ot vette volna kezelésbe. Ott görnyedezett, nem jutott levegő höz azótase, mióta a csövet a hasába nyomták. A fekete elkapta a karját, és nekilódította afalnak.- Namostaztán, George, feszítsd szét a partját...- Ne-e-e-e-em!- Washington - McMurphy mélyet lélegzett, odalépett a a feketéhez, és ellökteGeorge-tól -, hagyd, ha mondom . . .Hallotta mindenki, milyen sarokba szorított elkeseredés szól a hangjából.- McMurphy, maga rákényszerít, hogy védekezzek. Nem rákényszerít, mondjátok? - Akét cimborája bólintott. A fe kete gondosan letette a csövet a padra George mellé, a kar-jait lóbálva nekiindult, s egy váratlan mozdulattal a képébe vágott McMurphynek.McMurphy majdhogy el nem vágó dott. Hátratántorodott a meztelen kollégák közé, azokmeg fogták s lökték vissza a vigyorgó palapofának. Megint ka pott egyet a nyakára,mielőtt észre térhetett volna, hogy hiába, csak elkezdődött, és most már amit kap, az azövé. Mikor a fekete a következő lengőt adta volna le, elkapta a csuklójánál, s közbekirázta a fejéből a szédülést.Így egyensúlyoztak egy pillanatig, s a csatorna gurgulázása egyre nyelte a lihegésüket.Aztán McMurphy ellökte a feketét, öklöző állásba lépett, fölhúzta két hatalmas vállát azálla védelmébe, öklével kettős védelembe vonult, és el kezdte körbetáncolni ellenfelét.Egyszerre a csöndes pucér sor ember kavargó, hajrázó hústömeg lett.A két fekete kar a sörénye meg a vörös szemöldöke táján szurkálta McMurphyt. Itt is, ottis fölrepesztette rajta a bőrt, aztán hátratáncolt. A fekete magasabb volt, a karjahosszabb McMurphy vaskos vörös karjánál, az ütései gyorsabban, ke ményebbenpattogtak, és be bírt úgy is vinni ütéseket a vál lára meg a fejére, hogy nem kelletett közelebb lépni. McMurphy meg csak ment előre - cammogó, lúdtalpas lép tekkel, azarca, a szeme a két tetovált ökle mögül sandított elő -, ment, amíg a feketét neki nemszorította a meztelenek gyűrűjének, s akkor egyet bepancsolt a kikeményített fehérzubbony közepébe. A palapofát rózsapír borította el, s a nyelve, mint az eperfagylalt,körbesétálta a száját. Félreha jolt McMurphy tankrohama elől, és egypár szúrást elhelye-zett, mielőtt McMurphy megint betalált volna neki. Most nagyobbra nyílt a szája, és anyelvének hányadékszíne volt. McMurphy is szerzett egypár vörös foltot a fejére meg avállára, de azért összeverve nem volt. Támadott folyvást, ha akár tízet kapott egyértcserébe. így hajtotta a feketét körbe a zuhanyzóba, amíg az már csak a vöröscséphadaró karjait kerülgette neki, s alig botorkált lihegtében. A tagok kiabálva biztattákMcMurphyt, hogy üsse ki, de neki, úgy látszott, nem volt sürgetős.A fekete megpördült egy ütéstől, amit a vállára kapott, és odapillantott közbe, ahonnét amásik kettő figyelte a mér kőzést. - Williams. . . Warren ... az isteneteket! - A na gyobbikerre széttolta a tömeget, s elkapta McMurphy kar ját hátulról. McMurphy úgy rázta le,mint a bika a majmot, de megint csak visszaakaszkodott rája.Úgyhogy én kaptam le, s bevágtam a zuhany alá. Csupa cső volt belül, nem lehetetttöbb öt-nyolc kilónál.A legkisebbik fekete gyorsan körülnézett, aztán megfor dult, s iszkolt az ajtó fele. Amígnéztem utána, a másik ki mászott a zuhany alól, és birkózófogásba kapott - átnyúlt ahónom alatt, s a két kezét a tarkómon kulcsolta össze -.. úgyhogy muszáj volt hátrafelevinnem be a zuhany alá, és nekikenyni a csempének. Ott feküdtem rajta, és néztemhogy töri össze McMurphy még egypár bordáját a Washing ton nevezetűnek. Amelyiken

rajta feküdtem, az egyszer csak harapdálni kezdte a nyakszirtemet, úgyhogy muszáj voltbontanom a birkózófogást. Akkor aztán elcsöndesedett A keményítő a ruhájábólszép lassan gurgulázott le a csator nán.Mire a legkisebbik fekete jött vissza béklyókkal, szíjakkal, pokrócokkal meg másik négyápolóval a Zárt Osztályról, már addigra mindenki föl volt öltözve, és lekezelt velünk, ésmondta, hogy már nagyon rájuk fért, és hogy micsoda nagy hargen volt és mekkoragyőzelem. Még akkor is azzal vigasztaltak minket, milyen szép volt, mikor a zártosztályiápolóknak a Főnéni segítette fölrakni a bélelt, puha bőrszí jakat, hogy jobbanrászoruljanak a karunkra.

*

Fönn a Zárt Osztályon szüntelen a géptermi zörgés, rend számtáblákat préselnek ott aműhelyben. Az ütemet a ping pongasztal di-dokk, di-dokkja adja meg hozzá. Az embereka saját rágataikon közlekednek, rontanak a falig, a válluk legörbed, fordulnak, rontanaka túlsó falhoz, mélyítik a rágatot a kőben, az arcuk bekalickázott szomjúság. Az őrültfélelem kozmás szaga van a levegőben, és a sarkokban meg a pingpongasztal alattolyan férgek csikorgatják a fogukat, amikhez doktorok és nővérek nem nyúlnak, de azápolók se próbálkoznak rajtuk féregirtóval. Ahogy az osztályajtó nyílt, rögtön éreztem akozmás szagot, s hallottam a fogcsikorgatást.Mikor az ápolók behoztak minket McMurphyvel, elsőnek egy nagy csontú öregemberreltalálkoztunk össze, úgy lógott egy dróton a lapockájánál fogva. Ránk meresztette apikke lyes sárga két szemét, s a fejét rázta. - Én mosom kezeimet - mondta az egyikfeketének, s elindult imbolyogva a drót ján a folyosó vége fele.Mentünk utána a nappaliba. McMurphy megállt az ajtóba terpeszben, hátrabillentette afejét, hogy a terepet jobban átlássa, aztán megpróbálta a hüvelykujját a zsebibe bele-akasztani, de a szíj ahhoz nagyon szoros volt. - Ingyencir kusz - lökte ki a véleményét aszája sarkán. Rábólintottam. Én eztet már nem először látom.Két tag megállt rohantában, hogy jobban megnézzen min ket, s az öreg is jött acsontzenével, s mosta kezeit. Először nem sok figyelemben volt részünk. Az ápolókbementek a Nővérszobára, minket otthagytak kinn a Nappali ajtajában. McMurphyszeme kicsit be volt dagadva, mint hogyha egyvégtébe hunyorítana, és láttam rajta,hogy a vigyorgás is nehezére esik. Fölemelte a két összekötött kezét, s nagyot só-hajtott, amint végignézett a nagy zajgós jövés-menésen.- McMurphy tisztelettel jelentkezik, urak - mondta legjobbik cowboyszínész hangján -,és azt szeretné tudni, ki itten a pókerasztalnak a felelőse ebben a műintézetben?A pingpongketyegés gyorsult, apróra vált, s elhallgatott.- Huszonegyeshez eléggé ki vagyok kalapálva mostan, de egy csöndes partiba mégazért beszállok.Ásított, fölhúzta a vállát, lehajlott, úgy nyújtózott, aztán harákolt, s beleköpött valamit ahat lépésre álló papírkosár ba - zörögve állapodott meg benne. Fölegyenesedett, elvi-gyorodott, és körülnyalogatta a foga véres helyét.- Volt egy kis nézeteltérésünk odalenn. A főnök meg én két subickossal akasztottukössze a bajszunkat.Addigra a présgép zörgése is elhallgatott, és mindenki minket bámult ott az ajtóban.Mint a vásári kikiáltóra, úgy tapadt rá a szemük McMurphyre. Ha meg őtet nézték, en-

gemet is néztek, úgyhogy gondoltam, illendő, ha teljes hosszomba kihúzom magamat. Ahátam ettől megfájdult egy ki csit, azon helyen, ahol az ütközés volt a feketével acsempén, de azért tartottam magam. Egy borzas fickó jött oda éhes szemmel, éstartotta a tenyerét, mintha várna tőlem valamit. Próbáltam elnézni mellette, de amerrecsak fordultam, min denfele szaladt előttem, akár a kisgyerek, és tartotta a te nyerecsészéjét.McMurphy még egyre mondta a verekedést, nekem pedig igen-igen sajgott a hátam -hiába, annyit gubbasztottam a sarokba a széken, hogy nehezemre esett egyvégtébeennyit állni. Már nagyon örültem, amikor jött a kis japán nővér, és vitt bennünket aNővérszobába, hogy leülhettem pihenni egy kicsit.Kérdezte, eléggé meg vagyunk nyugodva, hogy le-e ve heti rólunk a szíjat. McMurphybiccentett, de a feje úgy is maradt lekókadva, s ahogy két karjával a térgye közt lero-gyott a székre, holtfáradtnak látszott. Addig nekem eszembe nem jutott, hogy eshetőneki is olyan nehezére az állás.A nővér - akkora az egész, ahogy McMurphy mondta később, mint a semminek akihegyezett vége - leszedte ró lunk a szíjat, és McMurphyt cigarettával kínálta, engemmeg rágógumival. Azt mondta, emlékszik, hogy én mindig rágok.Én még őrája se emlékeztem. McMurphy közbe is csak ciga rettázott, amíg a nővér acsöpp kezét születésnapi gyertya féle rudacskákkal sebkenőcsökbe mártogatta, ésbedörzsölte vele a bőre repedéseit. Valahányszor fölszisszent, a nővérke is fölszisszent,és bocsánatát kérte. Aztán az egyik kezét két kezére fogta, s úgy kente be neki abütykeit. - Melyik volt az? - kérdezte munka közben. - Washington vagy Warren?McMurphy fölnézett rá. - Washington - felelte, és elvi gyorodott. - A főnök ittenWarrennak adott.A nővérke letette neki a kezét, és énhozzám fordult. Most láttam az arcán a csöppszarkalábakat. - Fáj valamije? -Ráztam a fejemet.- Hát Warren és Williams hogy úszta meg?McMurphy azt válaszolta rá, hogy alighanem ha legköze lebb találkozik velük, gipsszellesznek körülöntve. A nővér ke bólintott, s a lábát nézegette. - Nem Főnéni az egészkórház - mondta. - Nagyrészt, de nem az egész. Az ilyen kincstári kedvesnővérekkatonai kórházat akarnak belőle. Pedig ők is ápolásra szorulnának. Néha már azthiszem, minden hajadonnak maradt ápolónőt el kellene bocsátani, ha a harmincötötelhagyta.- Az ilyen hadi öreglányokat mindenesetre - tette hozzá McMurphy. Majd megkérdezte,mennyi ideig élvezhetjük a szíves vendéglátását.- Nem sokáig, attól tartok.- Attól tart? - nézett rá McMurphy.- Attól. Inkább ittfognám néha a betegeket, mint hogy visszaküldjem. Csakhogy ő arangidős. Nem, alighanem rö vid ideig lesznek itt... legalábbis ilyen állapotban,A Zárt Osztályon az ágy egyik se tökéletes - vagy nagyon feszes neki a sodronya, vagynagyon teknős. Minekünk egy más mellett adtak fekvőhelyet. Engem nem kötöttek át le-pedővel, csak egy kis pisla fényt hagytak ott az ágyam mel lett. Éjnek éjjelén arraébredtem, hogy valaki ordít a fü lembe: - Most pörgök, indián! Idené, idené! - Ahogy asze memet kinyitottam, nagy sárga lófogak vicsorítottak bele a képembe. Az volt az azéhes kinézetű. - Most pörgök! Idené, indián!Két ápoló hátulról kapta el, s ahogy vonszolták ki a háló ból, akkor is nevetve ordibált: -

Most jön a pörgés, indián!- És csak nevetett és mondta, és nevetett végig a folyosón, aztán, ahogy csönd lett ahálóba, még hallottam az öreg csontost: - Hát... én mosom kezeimet.- Majdnem találtál magadnak valakit, főnököm - súgta oda McMurphy, ahogy a másikoldalamra fordultam. Azon éjjel már nem is aludtam sokat, mert folyton a sárgalófogakat láttam, meg az éhségét a tagnak. - Idené! Idené! -Még amikor végre sikerültmégis elaludnom, akkor is csak könyörgött folyton. Csak az az arc, maga a sárga,kiéhezett nyomorúság, ahogy felmerül előttem a sötétből, és kér ... és kér. Megfordult afejemben, hogyan alhatik McMurphy, mi kor őt tán száz meg ezer ilyen arc is környékezi.Itt ébresztővel keltették a betegeket, nemcsak a villanyt gyújtották rájuk, mint odalenn.Olyan hangja van ennek az ébresztőnek, mint amikor egy óriási ceruzahegyezőt teker-nek. Egyszerre pattantunk föl McMurphyvel, amint a hang ját meghallottuk, és máréppen bújtunk volna vissza, de a hangosbeszélőn minket hívtak a Nővérszobába. Ahátam annyira elfásult a fekvésbe azon az ágyon, hogy kiegyene sedni alig bírtam, ésMcMurphyn is láttam, hogy alig vonssza magát.- Mit gondolsz, mit tűztek a műsorunkra, főnököm? -kérdezte. - Spanyolcsizmát?Hüvelykszorítót? Csak nagyon gazdag program ne legyen, mert ki vagyok vasalva.Mondtam neki, hogy nem annyira a gazdagsággal lesz a baj, de többet nem, mert nemtudtam biztosra én se, amíg ott nem voltunk a Nővérszobán. Más nővér fogadott, smeg kérdezte: - Mr. McMurphy és Mr. Bromden? -, aztán kis papírpoharat nyomott minda kettőnk kezébe.Belenézek az enyémbe, látom, hogy három olyan piros kapszula.Cing! - szólt a fejemben, és nem akart elhallgatni. - Egy szóra - mondja McMurphy. -Ezek a kiütős piru lák lesznek, ugyebár?A nővér rábólint, aztán nyakát tekeri, hogy ott van-e a háta mögött a két fogdmeg.Állnak egymás mellett nagy csi peszekkel.McMurphy azzal adja vissza a bögréjét: - Ne fáradjon, nagysád, a szembekötéstőleltekinthetünk. Viszont egy ciga rettával megdobhatna.Erre én is visszaadom a poharamat, s a nővér azt mondja, telefonálnia kell, s márcsukja is ránk az üvegajtót, egy szóra nem marad idő.- Ne haragudjál, főnököm, hogy tégedet is berántottalak - mondja McMurphy, de ahangját alig hallom a telefondró tok zümmögésétől a falban. Csak éreztem, hogy agondola tok nagyon gurulnak lefele a fejemben.Ülünk megint a Nappaliban, körülöttünk a rémpofák, mikor egyszer csak jön befele azajtón a Főnéni maga, s egy lépéssel mögötte jobbról-balról a két nagyobbik fekete. Pró-bálnák beleveszni a székbe, de már késő. Sokan is figyelnek. A ragacsos szemükodatapaszt.- Jó reggelt - köszön ránk a régi bájos mosolyával. McMurphy visszaköszön, de én nemszólok, pedig nekem kü lön hangosan mondja. A feketéket nézem. Az egyiknek rag-tapasz van az orrán, és föl van kötve a karja - a szürke keze úgy buggyanik ki a fehérgézből, akár a ledöglött aszfalt -, a másik meg olyan esetlen, mint hogyha gipszbe volnaneki az egész mellkasa. Haloványan vigyorognak. A sérülésükkel biztos otthonmaradhattak volna, de ezt a mulatságot nem akarhatták kihagyni. Visszavigyorgok,hogy lássák, vagyok én is olyan legény.A Főnéni beszélni kezd McMurphynek, halkan, türelme sen, hogy milyen egy felelőtlendolgot csinált, milyen egy gyerekes, fenegyerekes dolgot - hát nem szégyelli magát? Azt

mondja, nem, de azért ne keseredjen el, folytassa csak.A Főnéni elmondja neki, hogy a betegek odalenn tegnap délután rendkívülicsoportgyűlésen helybenhagyták azt a kari javaslatot, hogy talán némi sokk-kezelésvolna ajánla tos, ha ugyan meg nem bánja a hibáját. Csupán annyi szük séges, hogybeismerje helytelen viselkedését, kimutassa és példával igazolja szándékát, hogyezentúl hajlandó normális kapcsolatot teremteni a környezetével, és a kezeléstől ezút taleltekintenek.A rémpofák karéjban várnak, figyelnek. Csak rajta áll, mondja a Főnéni.- Igazán? - kérdi McMurphy. - Van papír is, amit alá írok?- Nem, az nincs, de ha úgy gondolja, hogy szűk ...- Mert akkor mindjárt bele lehetne szövegezni, ha már itt tartunk, hogy ... például hogyösszeesküvést szőttem a rendszer megdöntésére, és Hawaiiban nem élhet úgy az em-ber, mint a maga osztályán ... ért engemet.- Nem hinném, hogy az ilyen ...- Majd amikor aláírtam, kapok egy pokrócot és egy cso mag cigarettát aVöröskereszttől. Hajjaj, ezek a kínaiak még sokat tanulhatnának magától, nagysám.- Mi segíteni akarunk magán, Randle.Hanem McMurphy már talpon van, a hasát vakarja, megy el a Főnéni mellett, és afeketék félreállnak az útjából, ahogy indul a kártyaasztalok felé.- Hát lássuk, miből élünk, urak! Hol az a pókerasztal? A Főnéni bámul utána egy percig,aztán megy vissza a Nővérszobába telefonálni.Két fekete ápoló meg egy göndör szőke hajú fehér kísér minket át a Főépületbe.McMurphy egész úton a fehér ápo lóval beszélget, mintha más gondja se volna.A dér vastagon befogta a gyöpot, a két fekete ápoló pá rát fúj előttünk, akár a mozdony.A nap szétüt két felhő közt, s addig süti az udvart, míg a fű gyöngyözni nem kezd.Berzenkedő verebek kotranak a gyöngy közt szemért. Átvá gunk a ropogó gyöpön azürgelyukak mellett, ahol a kutya szimatolt valamelyik éjjel. A szikrázó hideg lehúzódik alyukakba.Meg még a gyomromba érzem.Fölérünk ahhoz az ajtóhoz, és mint a fölbolydult méhkas ban, olyan a nyüzsgés. Kettenvannak előttünk, a piros kapszulák annyira elbódították őket, hogy az egyik úgy bőg,mint a kisgyerek: - Ez az én keresztem, köszönöm, Uram! Nincsen másom se nekem,köszönöm, Uram ...A másik, az csak azt mondja: - Tökösen, katonásan. Tö kösen, katonásan. - Azúszómester, a fürdőből. Egy kicsit pityereg azért ő is.Én nem sírok, nem kiabálok. Nem, ha egyszer McMurphy itt van.A technikus szól, hogy vessük le a cipőnket, és McMurphy megkérdi, nem-e majd anadrágunkat fölhasítják, s leborot válják a fejünket is. A technikus azt mondja, hogynincs ne künk olyan szerencsénk.A fémajtó a fél szemmel kukucskál.Aztán nyílik, s beszippantja az elsőt. Az úszómester meg se rezdül. Mint a neonköd, egyolyan sugár vágódik ki a fe kete burkolatos szobából, ráfűződik az összekapcsolt homlo-kára, és berántja, mint a kutyát a póráz, háromszor megpördíti, mielőtt az ajtórácsukódna. Az arca cserepekre törede zik félelmében. - Egyes barakk! - dörmögi. -Kettes ba rakk! Hármas barakk!Kihallom, hogy úgy nyitják a homlokát emelővassal, csi korogva, akár az utcai

csatornafödelet.A füst kivágja az ajtót. A görgőhordágyon kijön az első. A szeme! Az arca!Megdermedek. Aztán gördül vissza az úszómesterért. Hallom az előimádkozót, ahogymondja be a nevét.- Következő csoport - mondta a technikus.A padló deres, hideg, ropogós. A hosszú fehér fénycső je gesen zizeg fönn. Érzem agrafitkenyőcs szagát, mintha ga rázsba volnák. Érzem a félelem savanyú leheletét. Egyab lak van magasan fönn, azon látni kinn a borzas verebeket, mint barna csöppeket adróton. Fejüket a begyükbe ütik a hideg elől. Szelet fújtat át a csöves csontjaimonvalami föl jebb, egyre följebb, légiveszély! légiveszély!- Ne ordíts, főnök ...Légiveszély!- Ne izguljál. Én megyek elsőnek. Énnekem nem árt, vastag a koponyám. És haénnekem nem árt, neked se árthat.Segítség nélkül fölmászik az asztalra, és a karja mindjárt ráillik az árnyékra, ahogyszétveti. A kapocs rákattan a csuklójára-bokájára, és az árnyékra szorítja. Két kézleveszi a karóráját, Scanlontól nyerte el, leteszi az asztal mellé, nyúlnak megint,tengelyek, kerekek, hosszú csüngős spirál rugó fordul neki az asztalnak, kapcsolódikrája.Nem látszik ijedtnek. Folyton csak vigyorog rám.Tesznek grafitkenyöcsöt a homlokára.- Mi ez? - kérdi.- Vezető - mondja a technikus.- Vezető balzsammal kened föl fejemet. Töviskorona lesz?Kenyik gyorsan. Énekel nekik, hogy a kezük beleremeg.- „Méhpempőt használj, Cicabogár ..."Mint a fülhallgatókat, úgy teszik aztán a fejére az ezüst tüskés koronát, a grafitkenyőcsrerá. Próbálják elállítani az éneklését gumicsődarabbal, odatolják a szájába, harapjon rá.- „ ... Hugalmah lehel éh fiahal..."Tárcsákat csavarnak, a gép megremeg, két vaskar forrasztópákákat emel, és ráereszti.McMurphy rám kacsint, és be szél, tovább beszél, mond valamit nagyon, amennyi a csőkörül kifér, ahogy a páka az ezüsttövises halántékához köze ledik - fény ível át, kifeszíti,fölgörbíti az asztalon, már csak a csuklója van lenn meg a bokája, és a megtört gumi-csőből valami bujjuj hang jön ki, és McMurphyt belepik a szikrák.Fönn az ablakba a verebek füstölögve hullanak le a drót ról.Görgőágyon tolják ki, még rázkódik, és deres az arca. Korrózió. Akkumulátorsav. Atechnikus hozzám fordul.Nézzétek a másik ürgét. Én már ismerem. Kapjátok el. Itt már nem segít az akaraterő.Kapjátok el a frakkját. Szentségit. Többet Seconal nélkül nem fogadunk.Abroncsok szorulnak csuklómra-bokámra. A grafitkenyőesben vasreszelék van, karcoljaa halánté komat. Mondott valamit, mikor kacsintott. Mondott nekem va lamit.Az egyik lehajlik, fölvezérli a két pákát a koronám fele.A gép rám borul.LÉGIVESZÉLY.Rápuskáz a hőbörgőre, kilőve a lődörgője. Fel se út, alá se, nem fog rajta halál se.Kijövünk a siskanád közül, ott keveredünk ki a vasúti sín mellett. Ráhajtom a fülemet a

sínre. Égeti az arcomat.- Se erről, se arról - mondom -, száz mérföldre semmi.- Hümm - mondja a Papa.- Miért, tán nem valamikor a kést a földbe vertük, a nyelire ráharaptunk, s úgyhallgattuk, dübörög-e csorda az erdőn túl?- Hümm - mondja erre is, de már látom, hogy moso lyogna. Túlfelén a vágánynakasztagok sorakoznak tavaly ról. Egerek vannak alatta, jelzi a kutya.- Fel vagy alá indulunk a sínen, fiam?- Menjünk át, azt mondja a kutya.- Nem tud ez nyomozni.- Dehogynem. Szárnyas van odaát, azt mondja.- A töltés oldalába cserkésszünk, hallgass apádra.- Jobb az asztagok alját fölverni, azt mondja nekem a kutya.Mire átvágunk, már csak azt veszem észre, hogy lődöz nek a népek mindenfelől afölriadt fácánokra. Nagyon előre szaladhatott a kutyánk, korán riasztott. Hanem háromegeret, azt megfogott. ... főnök, Főnök, FŐNÖK ... akkorát kacsint hozzá, mint egycsillag, ahogy mondja, tele szájjal.Hangyák már megint, Mária-Jézus, tele vagyok velük, csiklandó lábú férgeivel!Emlékszel, mikor olyan hangyákat találtunk, hogy az ízük, akár a kovászos uborka,olyan volt? He? Mondtad váltig, hogy nem egész olyan, én meg hogy olyan, és anyád alelket kiszekálta belőlem - bogárevésre ta nítod a gyereket!Fuj. Pedig a jó indiánnak mindent meg kell enni, ami csak őtet meg nem eszi.Mink nem vagyunk indiánok. Jegyezd meg, hogy mink civilizált emberek vagyunk.Arra tanítottál, Papa, hogy csak halogasd a halált, mint a kutya a fialást.A Mamát Bromdennek hitták. Hívják is máig. A Papa meg azt mondta, hogy ő egynévvel esett ki az Isten hasából, nem volt gondoskodás, csak annyi, mint a tehénnek hapok rócot terítenek alája, mert állva akar megelleni. Tee Ah Mil-latoona, aLegszálasabb-Fenyő-a-Hegyen - és nem nőtt én nálam nagyobbra indián Oregonban,még tán Kaliforniában meg Idahóban sem. Jöttem ki mindjárt ekkorán s egy névvel azIsten hasából.Hát hülye, az nincs tenálad nagyobb három államban, ha azt hiszed, hogy majd egy jókeresztény asszony olyan nevet fölvesz a kedvedért, mint ez a Tee Ah Millatoona. Haevvel a névvel születtél, nem bánom, csak ám én is az enyimével születtem. ABromdennel. A Mary Louise Bromdennel.És hogyha más városba költözködünk, azt mondta a Pa pa, akkor erre a névrehamarabb kiadják a Társadalombiz tosítási Lapot.Valakit üldöz ez a szivar a szegecselő kalapáccsal. El is kapja, úgy látom. És a színesfényű villám megint villanik.Lúdvérc. Lúdvérc, libamál, három gúnár kiabál. .. nap-nyugatnak-támadatnak száll.. .száll... száll a kakukk fész kére, ki lesz kakukk vesztére? . . . én-e? . .. te-e? ...ő-e? ...A nagymamával szoktuk eztet játszani naphosszat, ő kán tálta, mikor ott ültünk ahallétráknál, és zavartuk a legye ket. Úgy is hívtuk, lúdvérc-libamál. Én számoltamszótagonkint az ujjamon, ahogy kántálta.Lúd-vérc, li-ba-mál (fél kezem), há-rom-gú-nár ki-ja-bál (tizenkettő, de akkorra már a tízkörmem úgy nézett föl a kormos gyökér kezéről az arcába az én kis öreganyámnak,

mint akik várják, hogy én legyek a kakukk, vesztemre).Szeretem ezt a kiolvasósat, meg szeretem a nagymamát. A három gúnárt, azt jobbanszeretem, mint a lúdvérc-liba-mált, és az tetszik a legjobban, hogy az egyik kakukk leszvesztére a kakukkfészekben. A legjobban őtet szeretem, meg a nagymamát, akinek porül az arca ráncaiba.Legközelebb mikor láttam, ott feküdt halva a kövezeten, Columbiába, ahovabeköltöztünk a falunkból - kockásinge sek állták körül, indiánok, tehenészek,gabonatőzsérek. El szállították a városi temetőbe, vörös agyagot hánytak a sze mére.Emlékszek akkorról villanyosan rezgő, vihar utáni alko nyatokra, nyúlbakok ugrottak be aDiesel-kocsink kerekei alá.Joey Száraz Halásznak húszezer dollárja van és három Cadillacje, mióta a szerződéstaláírtuk. Közbe egyiket se bírja vezetni.Kockát látok.Befele látom, én vagyok az alján. Én vagyok az ólom raj ta, amivel megdemulálták, hogymindig csak az egyet vesse fölöttem. Megdemulálták, hogy vakot vessen mindig, énve-lem, és a hat pont olyan körülöttem, mint hat fehér párna, de mindig lenn marad, velemegyütt, mikor dobnak. Hát a másik kockán hol az ólom? Egyre esik az is, biztos. Vakotvet. Régi sipisták játszanak itt őellene, és én vagyok a ne hezékük.Vigyázat, most lökik. Hajjaj, nagysám, megyünk a füstöldébe, a gyerekek otthon aküszöböt rágják. Hadd szóljon az eleje! Na most! Vakot vetett. Víz. Tócsába fekszek.Megint besöpörték előle a hasznot. Ott látom a vakot fö löttem. Hiába, ólmozott kockávalnem bír rájuk verni ezek-re a mestertelen bitangokra . . . Portlandba se.A lebujba olyan hideg van, akár az alagútba, alkonyatkor már nem süt ide a nap. Haddmenjek;,. megnézni a nagy mamát. Hadd menjek, Mama! Mit is mondott, ahogykacsintott? Ki lesz kakukk vesztére? Ne állja el az utamat!Hallja, nővér, a szentség a bótba, félre, Félre, FÉLRE! Én vagyok dobáson. Zamek.Megint fejre állítottak. Va kot vetett megint.A tanítód azt mondta nekem, jó fejed van, fiam, legyél valami...Mi legyek, Papa? Szőnyegszövő, mint R & J Farkas bá csi? Kosárfonó? Vagy legyenbelőlem megint egy részeges indián?Ide figyeljen, segéd úr, maga indián, nem igaz? Szó se róla, az vagyok.Nahát, ki hitte volna, olyan jól beszéli pedig a nyelvet. Szó se róla.Nahát, akkor három dollárért a szokásosból. Ez se volna olyan hetyke, ha tudná, mitfőzünk mink ket ten a holddal. Nem egy akármilyen szokásos indián . . .Aki.. . hogy is volt? ... aki nem tart lépést, más dob szavát hallja. Megint vakot vetett.Hajjaj, pajti, ónozva vannak ezek! A nagymama temetése után kimentünk a Papávalmeg a Rohanó-és-Játékos Farkas bácsival kiásni. A Mama világért nem jött volnavelünk, ő még ilyet életébe nem hallott. Egy hullát a fára akasztani föl! Az embernekkifordul a gyomra. R & J Farkas bácsi meg a Papa húsz napot húzott le a városikóterba, ott snóbliztak a többi szeszkazánokkal, a halottgyalázás végett.- De ha egyszer a saját kurva öreganyánk!Az nem mentség, emberek. Ott kölletett volna hagyni a földbe. Mikor jön meg mármaguknak indiánoknak az eszük? És most hova tették? Mondják meg, amíg jól vandolguk.Elmehetsz édes jó öreganyádba, sápadtarcú, mondta R & J bácsi, s azzal sodrottmagának egy cigarettát. Belőlem ugyan ki nem nyomozod.

Fönn, fönn, fönn a hegyek közt, fönn egy fenyőnek a he gyibe ott libegteti a szelet a régigyökér kezével, és kántálva számolja a felhőket... Lúdvérc .. . libamál... három gú-nár...kiabál...Mit is mondtál énnekem, ahogy kacsintottál? Rezesbanda szól. Zászló száll az égre... aFüggetlenség Ünnepére...Elnyugszanak a kockák. Megint jön rám a gép,... hogy is volt? ... Mit is mondott?... hogy is volt, hogy énbelőlem embert csinált megint? Azt mondta: tökösen, katonásan.Ott vannak kinn. Fehér ruhás feketék kandikálnak be rám az ajtón, aztán jönnek és rámfogják, hogy én áztattam el azt a hat párnát, amiken fekszek. Hatos szám. Azt hit tem, aszoba kocka. Az egyes, a vak ottan fönn az a fehér köd, az a világítás a mennyezeten... azt látom én ... ebbe a kis kocka szobába... sötétedés után vagyunk. Meddig nemvoltam én eszemnél? Ködösítnek kicsit, de most nem bújok bele. Nem én ... már sohatöbbet...Lassan tápászkodok fel, állok, a vállam alig érzem. Az Elkülönítő padlóján a fehérpárnákat mind összehugyoztam, amikre letettek. Nem emlékszek az egészre, dekezdem dör gölni a szememet az öklömmel, és addig dolgozok, amíg a fejemet ki nemtisztítom. Ezen soha nem dolgoztam volna azelőtt.Odabotorkálok a dróthálós kis kukucskaablakhoz az ajtó nál, és megdörgetem. Látom,hogy jön egy ápoló tálcával, és tudom, hogy mégiscsak rájuk vertem.Volt idő, mikor a rezgetés után két hétig is botorkáltam abba a ködös zagyvalékba, azálom zegzugos legszélén, szür ke vidéken alvás-éledés-halódás közt, ahol már tudni,hogy magánál van az ember, de hogy kicsoda, meg milyen nap-van, meg hogyérdemes-e rávirradni, azt néha két hétig se tudja. S egyszer ha nincs mire rávirradni,akkor elbotorkál az ember akármeddig is a szürke levesbe, de viszont ha na gyon akar,akkor már rájöttem, hogy igenis ki tud keveredni belőle. Most nagyon akartam, úgyhogyegy nap se kellett, észhez tértem, még ilyen hamar sose.És mikor eltisztult végre a köd a fejemből, olyan volt, mint hogyha hosszú, mélymerülésből jöttem volna - mint hogyha száz év óta először bukkantam volna a vízszínére. Ez volt az utolsó rezgetésem.McMurphyt még háromszor megrezgették azon héten. Amint magához tért, amint a régiszemevillanása kezdett neki visszajönni, előkerült Miss Ratched az orvossal, és kér-dezték tőle, egyenesbe-e érzi magát annyira, hogy belássa rossz viseletét, és lemenjenaz osztályra folytatni a közös kúrát. McMurphy meg csak megkutyálta magát, mivel az asok arc a Zárt Osztályon mind őfeléje fordult, és megmond ta a Főnéninek, hogy inkábba pörsenéses valagát hagyja kinyalni tőle, mint a zászlót eldobja, s meneküljön. Beon!Fölállt, és hajlongva nyugtázta a vigyorgásokat, a Főnéni meg vitte az orvost be aNővérszobába, és telefonált a Fő épületbe, hogy írjanak neki elő másik rezgetést.Egyszer, amint a Főnéni fordult, hogy indul kifele, McMurphy elkapta az egyenruhájánaka hátulsó felit, és ak korát csípett rajta, hogy a Főnéni arca olyan vörös lett, akárMcMurphynek a haja. Ha az orvos ott nincs, s nem küszködik a nevetésével, asszem aFőnéni megfordult volna, s lekenyt volna egyet McMurphynek.Próbáltam rábeszélni, hogy engedjen neki színleg, mert másképp sose lesz vége arezgetésnek, de McMurphy csak nevetett, s azt mondta, oda se neki, ha egyszer ingyenföl akarják tölteni az akkumulátorát, ő nem szegi a kedvüket. - Ha innét kikeveredek, azelső nő, aki ágyába kapja McMurphyt, a tízezer voltos pszichopatát, az úgy ki foggyulladni, mint a tivoli a főnyereményre, és ezüstdollárosok ban csöngeti ki a pénzt. Épp

hogy rám fér egy kis töltés.Egyre bizonygatta, hogy neki nem fáj. A kapszulákat se akarta beszedni. Hanemvalahányszor a hangszóró megszó lalt azzal, hogy McMurphy ne reggelizzen, hanemkészüljön az Egyes Épületbe, az állkapcsának az izmai megfeszültek, s az egészarcából kiment a szín - soványnak és gondterhelt nek látszott, mint akkor, a szélvédőüvegjében, mikor jöt tünk visszafele a kirándulásról.Én még a hét végén eljöttem a Zárt Osztályról. Sok min dent akartam volna nekimondani, mielőtt visszaindultam a többiekhez, de őtet épp akkor hozták rezgetésről, éscsak ült és nézte a pingponglabda pattogását az asztalon, mintha a szeme hozzája lettvolna drótozva.A fekete meg a szőke ápoló kísért le. Beengedtek az osz tályra, s rám zárták az ajtót.Igen csöndes volt a mi osztá lyunk így a Zárt Osztály után. Bementem a Nappaliba, denem tudom, miért, megálltam az ajtóban. Egyszerre minden ki felém fordult, s valahogyazt vettem észre, másképp néz tek rám, mint eddig. Az arcuk földerült, mintha kétkomoly szám közt a bohóc jelent volna meg a porondon. - Íme, sze retve tiszteltnézősereg - kezdte fújni Harding -, íme itt áll önök előtt a rettenthetetlen vadember, akia feketének a kar ját törte! Nem csalás, nem ámítás! - Visszavigyorogtam rá juk, közbenmegtapasztaltam, milyen érzés lehetett McMurphynak ezeket a várakozó pofákat néznihónapszám.Mind odajöttek, és mind egyszerre akarták tudni, mik mindenek történtek - miket művelMcMurphy odafönn. Igaz-e, amit a tornateremben beszélnek, hogy mindennapmegrezgetik őtet, de úgy lerázza, akár a kutya a vizet, és fogadásokat ajáll atechnikusoknak, hogy ennyi meg ennyi ideig nyitva bírja tartani a szemét, mikor máráram alatt van?Elmondtam nekik mindent, amit csak tudtam, és senki nem csodálkozott, hogyegyszerre itt vagyok és beszélek - a süketnéma annyi év után beszél és figyel, mint atöbbi más. Amit csak hallottak, az mind igaz, mondtam nekik, de még én is egypártörténetet hozzátoldottam. Akkorákat nevettek azokon, amiket a Főnéninek mondott,hogy egypáran az Idültek közül is fölhorkantak a vizes lepedőjük alatt, mint hogyhaértenék, miről van szó.Mikor a Főnéni másnap maga hozta föl McMurphy nevű betegünket a csoportgyülésenazzal, hogy valami furcsa ok nál fogva nem hat rá az EST, és hatékonyabb módot kelltalálni a vele való kapcsolatteremtésre, Harding megjegyezte: - Mindez lehetségesneklátszik, Miss Ratched . .. mint azonban a kettőjük fönti találkozásairól értesülve vagyok,a McMurphy nevű beteg kegyeddel rögtön kapcsolatot terem tett.A Főnéni annyira zavarba jött, amint az egész gyűlés ne vette, hogy nem is hozakodottelő a dologgal megint.Látnia kelletett neki, hogy McMurphy egyre csak nől a többiek szemében, amíg odaföntvan - nem tudják, van-e a gyilkolásának sikere, hanem csak a híre-neve öregbedik. Akinincsen szem előtt, azt nem lehet kisebbíteni, gondolhatta magában, ezért aztánkezdte úgy rendezni, hogy majd le hozza megint az osztályra, hátha akkor látják, hogy őse bír ja sokkal jobban, mint más. Nem létezik hősnek megma radni egész nap ott aNappaliban egy rezgetés után.A társaságot nem lepte meg ez a húzás, és azt is tudták, hogy egymás után fogja nekiadatni a rezgetéseket. Hardinggal, Scanlonnal és Fredricksonnal el is kezdtük tervezni,hogy mindnyájunknak az érdekében rá kellene beszélnünk a szökésre. És mire

szombaton lejött - cammogó léptekkel, mint egy nehézsúlyú öklöző, és a kezét kettősfedezékbe emelve bejelentette, hogy a bajnok ismét szorítóba lépett -, mink már készvoltunk a tervünkkel. Úgy okoskodtuk ki, hogy megvárjuk az estét, akkor meggyújtunkegy matracot, s amint a tűzoltóság kivonul, a kavarodásban kisegítjük az aj tón. Olyannagyszerű volt a terv, hogy muszáj neki tetszeni, gondoltuk.Az már nem jutott eszünkbe, hogy erre a napra volt meg beszélve Candynek abecsempészése Billy részére.Délelőtt úgy tíz óra tájban hozhatták vissza - Bedobtuk a három lapát kokszot a pulóveralá, gyerekek! Lekefélték a gyertyáimat, ékszíjat cseréltek, és tisztára fújták a kipufo-gócsövemet! Olyan fickósan dudálok vele, mint szilveszter kor! -, attól fogva aszolgálatos feketével többet kötözkö-dött, mint valaha, fölrúgott egy vödör szennyesvizet a Nő vérszoba ajtajában, vajdarabot pöccentett a legkisebbik fe ketének a fehérantilop cipője orrára, de úgy, hogy észre se vette, és ebéd közbe mindegyre kiböffentbelőlünk a röhö gés, ahogy a vaj sárgán olvadozott, mintha a fekete, Harding mondtaígy, „a Szaharában járna" - hetykébb volt, mint va laha, s valahány kisnővér csak elmentmellette, mind sipogva szemeforgatva dörgölte a farát, úgy menekült el a fo lyosón.Elmondtuk neki, hogyan akarnánk megszöktetni, de ő csak annyit felelt rá, hogy ráérünkmég avval, és hogy most Billynek a randija előbbre való. - Nem szabad szegény Billygyereket vízbe hagyni. . . épp a bejáratás előtt. Ha minden simán megy, és sikerül amurit megszervezni, én nem bá nom, felőlem lehet mindjárt a búcsúestély is.Ezen a hétvégén a Főnéni elcserélte a szabad szombatját - a világért nem maradt volnael McMurphy bevonulásá ról -, és mindjárt össze is hívta a csoportgyűlést, mert vala mitnyélbe akart ütni melegében. Fölhozta megint a nagyobb beavatkozást, azzal, hogy adokinak is meg kell fontolnia a dolgot, „amíg a segítség egyáltalán lehetséges".McMurphy közben szüntelenül kacsingatott, böfögött, s mikor végén si került nekibelefojtani a Főnénibe a szót, akkora bólogató helyeslést rendezett, hogy megint majdkidűlt az oldalunk. - Lehet ebben valami nagy igazság, dokikám. Nézzen csak rám, ez apár ezer koszos volt is mit használt nekem. Ha még egy magasfeszültségű vezetéketrám kapcsoltatna, alighanem a nyolcas csatornát is bírnám fogni, mint Martini. Unommár, hogy fekszek ott az ágyba, mert a négyes csa tornán nem létezik mást hallucinálni,mint a híreket meg az időjárást.A Főnéni a torkát köszörülte, és próbálta megint kézbe venni a dolgokat. - Én nemújabb sokkolást javasoltam, Mr. McMurphy . . .- Hanem?- Én operációt ajánlottam. . . volna megfontolásra. Szimpla kis műtétet. És tekintve,hogy kitűnő eredménnyel kecsegtet bizonyos támadó tendenciák visszaszorításában . ..- Támadó? Drága nagysám, én olyan kezes vagyok, mint a barika. Két hete nemrúgtam ki már a kormot egy ápoló nak se a valagából. Nem adok én okot, kérem, ametélésre!A Főnéni tartotta a mosolyát, mutatta neki, milyen türel mes és részvevő. - Itt nincs szómetélésről, Randle . ..- A lecsippentésnek se volna sok haszna - vágott közbe McMurphy -, mert van nekemaz éjjeliszekrényen még ket tő tartalékban.- Még . .. kettő?- Akkorák, mint a szőrös labda, dokikám.- Mr. McMurphy! - A Főnéni mosolya ezer darabra tört, amint észbe kapott.

- Mér? Ha egyszer nálam ez a normális méret?És be nem állt a szája neki, amíg csak a takarodó ideje el nem jött. A hálóba majálisosvolt a hangulat. Ment a sutyorgás, hogy itt micsoda muri készül, hogy Candy még inni-valót is talál hozni magával. Mindenki Billynek a pillantá sát próbálta elfogni, s hasikerült, sokatmondókat kacsin tottak rá. Aztán fölsorakoztunk gyógyszerért, ésMcMurphy, mikor rája került a sor, megkérte az anyajegyes nővérkét, nem-e adnavalami vitamint. A nővérke nagyot nézett, és mondta, hogy semmi akadálya, és akkorapirulát ejtett a po harába neki, mint a galambtojás. McMurphy meg zsebre vágta.- Hát nem veszi be? - érdeklődött a nővér.- Én? Á, én nem szedek vitaminokat! Én csak Billynek gyűjtöm itten. Nagyon odavanez a gyerek . . . nincs benne elég vér szerintem.- Akkor . . . miért nem adja oda Billynek?- Odaadom én, anyukám, odaadom én, csak kivárom az idejét. Majd, amikor alegjobban kell neki. . . éjfélkor. -Azzal átkarolta Billy vörösödő nyakát, Hardingrarákacsin tott, nekem a bordám közé bökött a hüvelykujjával, úgy in dult el a hálóba, s aszegény nővérke csak nézett utána ki meredt szemmel, a kancsóból a gyógyszervizet isa lábára töltötte.Billy Bibbitről tudni kell, hogy hiába ráncos az arca, és hiába vannak neki ősz szálak ahajában, kamasznak nézi az ember - kajla fülű, nyúlfogú, szeplős kamasznak, amelyikszalad a falinaptárakon mezítláb, és békát vonszol cukor spárgán a porban. Közbemégse ilyen. Fura, de hogyha mel léje áll valamelyikünknek, felnőtt amúgy méretre is, afüle se kajla, az arca se rozsdás, a foga se olyan nagyon kiállós, és ha jól megnézi azember, bizony megvan szemre is harminc-valahány éves.Egyszer hallottam csak, vagyis kihallgattam szégyenszem re, amikor az anyjával beszélta koráról lenn a társalgóban. A felvételi irodán dolgozott az anyja, tömör húsú, töltöttga-lamb asszonyka, a haján végigpróbált minden színt szőkétől kékig, kéktől feketéig svissza a szőkéig megint pár hónap alatt. Másképp még a Főnéninek szomszédja is volt,és azt mondják, testi-lelki barátnője. Valahányszor kimentünk va lami foglalkozásra,Billynek mindig oda kellett állni és oda kelletett tartani a bíborpiros képét lenn a hallbaneki, hogy kapjon rá egy cuppanós puszit. Mink is legalább úgy szé gyellettük ezt, mintBilly, és sose piszkálta őtet egyikőnk se evégett, még McMurphy se.Egyszer délután, már nem is emlékszek, mikor, de meg álltunk befele jövet afoglalkozásról lenn a hallba, és lete lepedtünk a nagy plasztíksezlonyokon meg odakinnis, a délutáni napsütésben, míg az egyik fekete felhívta a bukiját szokása szerint, ésBilly anyja kijött az irodáról, és kézen fogta a fiát és kivitte a bejárat elejbe, ott, ahol énis ültem, és odatelepedett vele a gyepre. A rövid görbe lába az asz-szonynak mint a kétszál kolbász előtte, kimeredve, és Billy, ahogy ült ott, az ölébe hajtotta a fejét, ő meg afülét biriz gálta neki egy szál kutyatejnek a bóbitájával. Billy a nősü lésről beszélt, meghogy majd beiratkozik a főiskolára egy szép nap. Az anyja nevette a bolondságát, ésegyfolytába birizgálta.- Ráérsz, még előtted az élet, kis bogaram.- D-d-d-d-demama, én már h-h-h-h-harmincegyéves va gyok!Az anyja nevetett, és belemászott a pitypanggal a füle kagylójába. — Bogaram, hátkinézni énbelőlem, hogy egy kö zépkorú ember anyja vagyok?Elfintorította az orrát, csücsörített, s nagyot cuppantott bele a levegőbe, úgyhogyénszerintem senki anyját nem lehe tett kinézni belőle. Persze, magam se hittem, hogy

Billy har mincegy éves, csak aztán egyszer olyan közel kerültem hozzá, hogy le bírtamolvasni neki a karperecére rótt születési évet.Éjfélkor, mikor a Geever nevezetű meg a másik fekete el takarodott, és Mr. Turkle, azöreg feketénk lépett szolgá latba, McMurphy és Billy már fönt volt. Alighanem javábaszedték a vitamint. Én is fölkeltem, magamra kerítettem a fürdőköpenyt, és kimentem anappali elejbe. Ott beszélget tek Mr. Turkle-lel. Harding, Scanlon és Sefelt meg egypármásik is kijött később. McMurphy magyarázta éppen, mit csináljon Mr. Turkle, hogyha alány megérkezik - inkább csak eszébe hozta neki, mert már az egész meg volt beszélvehetekkel előbb. Az ablakon kelletett neki beereszteni, mert abba nagy lett volna akockázat, hogy körbe jöjjön, a hallon keresztül. Akár az éjszakai fölügyelő ott találhattavolna. Aztán meg az Elkülönítőt kelletett neki kinyitni. Az ám, lel kendezett McMurphy,sehol olyan puha nászágy nem kínál kozik a szerelmeseknek! Sehol másutt az adiskrécíó nincs meg! (- Ej-je-je-je-nye, McMurphy - nyögdécselt Billy köz-be-közbe.) Ésmég a villanyra kelletett neki vigyázni. Hogy a fölügyelő valahogy be ne lásson. És aháló ajtaját kelletett föltétlenül zárva tartani, nehogy a nyálcsorgatós Idültek is mindkicsődüljenek. És nagy csöndet kelletett tartani, ne hogy mink riasszuk őket.- N-n-n-n-nahát, Mack! - pironkodott Billy.Mr. Turkle csak bólogatott mindenre nagy álmosan. Ami kor McMurphy azzal végezte,hogy „ilyenformán el is mond tunk mindent", Mr. Turkle csak annyit tett hozzá: - Hát.. .nem egészen! - S csak ült ott vigyorogva a fehér egyenruhá jában. A nagy barna, kopaszfeje úgy ingott a nyakán, akár a luftbalon a pálca végén.- Majd megegyezünk, Turkle. A hőgy biztos hoz magá val pár üveg piát.- Kezdjük megérteni egymást! - S a feje egyre bókolt, billegett. Úgy tett, mintha aszemét alig bírná nyitva tartani. Azt hallottam, napközbe is dolgozik kinn az ügetőn.McMur phy odafordult Billyhez:- Turkle fenntartja jogait, Billy. Mégis teneked mennyit ér meg ez a bejáratás?Mire Billy kikeveredett volna a dadogásból, Mr. Turkle megszólalt: - Nem arról van szó.Nem a pénz. Hoz magá val az a szép kisasszony egyebet is, mint a két üveget, nem?Mért csak annak a két üvegnek kell körbejárni? - S ránk vigyorgott.Billy kis híján kifakadt - még szerencse, hogy a dadogástól nem bírt -, hogy az őCandyje, az nem! McMurphy fél revonta, és csitítgatta, hogy sose aggódjon az őCandyjének az erkölcse végett - addigra már, mire ők ott fönn az Elkülönítőbenvégeznek, az öreg olyan részeg lesz, hogy az ab lakon nem bírná kigyugni.Candy megint késett. Kinn ültünk a nappaliba, fürdőköpenyben, és hallgattuk McMurphymeg az öreg Turkle ka tonahistóriáit - Mr. Turkle cigarettáját adogatták egymás nak, ésolyan furcsán szívták, hogy a szemük kiguvadt, mire a füstjét eleresztették. Hardingmeg is kérdezte, miféle ci garetta ez, hogy olyan émelyítő a füstje, és Mr. Turklevisszafojtott lélegzettel, kínos fejhangon válaszolt: - Sima, szo kásos. Kell egy slukk?Hihihi.Billy egyre jobban izgult, hátha nem jön a lány mégse, és hátha jön mégis. Kérdezgettetőlünk, miért nem fekszünk le, mit vicsorgunk itt rá a sötétbe, mint az ebek akonyhaasztal alatt. Nem volt minekünk kedvünk lefeküdni. Hideg se volt annyira, és afélhomályba jólesett az embernek elereszteni fülit-farkát, hallgatni McMurphy meg Mr.Turkle meséit. Nem ásítozott senki, meg nem is aggodalmaskodott nagyon, hogy márkét óra, és Candynek híre sincs. Turkle-nek a vé gén eszébe jutott, hogy tán azért nemjelentkezik, mert az egész osztály töksötét, és nem tudja, melyik ablakon zörög jön.

McMurphy a fejére csapott, hogy persze, és már lohol tak is mind a ketten ki a folyosóvégére, gyújtogatták a vil lanyokat, ahány csak volt. Fölgyújtották volna még a nagyébresztőlámpát is a hálóba, ha Harding rájuk nem szól, hogy ki fogják csalni az egésztársaságot ide a Nappaliba. Ehelyett a doki irodájába kapcsoltak be minden lámpát.Alighogy a kivilágítás megvolt, zörögtek az ablakon. McMurphy szaladt oda, s a kétkezét ellenzőnek a halánté kához tapasztotta, hogy jobban kilásson. Aztán visszafor dult,s ránk vigyorgott.- A Szépség lányai közt nincs még egy ilyen! - Azzal karon ragadta Billyt, s rántotta odaaz ablakhoz. - Erissze be, Turkle. Erisszük rá ezt a vad csődört.- Vá-vá-vá-várjegykicsit, McMurphy! - Billy inkább mint az öszvér, úgy megvetette alábát.- Te csak ne vávávávárassál, Billy. Itt nincs visszakozz. Ki fogod bírni. Nézd, van ötdollárom rá, ha kiteszel maga dért. Jó? Nyissa ki az az ablakot, Turkle.A két lány lenn állt a sötétben, Candy meg az a másik, amelyik nem jött el ahalászkirándulásra. - Jó portékák -nyögte Turkle, ahogy besegítette őket -, jut is, maradis.Amint a szoknyájukat emelték, hogy átlépjenek az ablak párkányon, mindnyájan ottvoltunk segíteni. - McMurphy, te bitang! - visongott Candy, s úgy borult a nyakábaMcMurphynek, hogy majd összetörte hátul a tarkóján a két üveget, amit a kezébe tartott.Nem állt valami biztosan a lábán, és a haja, ami gombócba volt tűzve a feje búbján,leomlott. Szerintem jobban állt neki, ha hátra volt dobva, mint a halászkiránduláson.Odaintett a másik lány fele az üveggel, amint lépett be az is az ablakon:- Sandy is jött. Fogta, otthagyta azt a beavertoni buzit, amelyikhez hozzáment. Nemegy jó szám?A másik is, amint belépett, a nyakába borult McMurphy nek: - Szia, Mack! Ne haragudjál,hogy a múltkor nem bír tam jönni. De ezen most már túl vagyok. A párnám tele voltfehéregerekkel, az arckrémembe hemzsegtek a kukacok, és az egyik nap békáttaláltam a melltartómban. - Megrázta a fejét, s elhúzta a kezét a homlokán, mint hogyhaaz emlékezetéből akarná kitörölni az állatbarát férjét. - Micsoda emberek vannak!Mind a ketten szoknyában-szvetterben voltak, és haris nyában, cipőtlenül. Vihogtak, ésbele voltak pirulva az igye kezetbe. - Mindenhol kérdezősködnünk kellett - magyaráz taCandy -, ahány kocsma mellett csak eljöttünk.Sandy kíváncsian bámészkodott. - Hűha, Candy baba, hova jutottunk? Ez ittenelmegyógyintézet? Azt hittem, ilyen nincs! - Magasabb volt Candynél, úgy öt évvel talánidősebb is. A haja divatos kontyba volt neki tűzve, de már egy-egy tincs levált róla, és atejfehér arcába lógott. Olyan volt, mint amikor egy fejőlány a dámát játssza. Ekkora nyíltmosollyal, vállal, mellel, csípővel szépnek el nem me hetett volna, de egészséges volt ésjóképű, és az ujján vörös boros demizsont lóbált, mint valami retikült.- Ilyen nincs! Ilyen nincs! Mondd, Candykém, hogy ilyen nincs! - Megint megállt,körülnézett, lába földbe gyökere zett.- Ilyen nincs - biztosította Harding ünnepélyesen a vi hogó lányt. - Az ilyent akkor találjaki az ember, mikor álmatlan hánykolódik az ágyban, s másnap fél elmondani apszichoanalitikusának. Maga sincs itt. A bor se igazi, semmi se valóságos. Miért nemlehet mindjárt itt kezdeni?- Szia, Billy - mondta Candy.- Micsoda portékák! - mondta Turkle.

Candy nyújtott karral, ügyetlenül tartotta oda az egyik üveget Billynek. - Hoztam nekedegy kis meglepetést.- Mindez Thorne Smith-féle hallucináció! - jelentette ki Harding.- Nahát! - álmélkodott Sandy. - Hogy mink mibe bele másztunk !- Csitt - mondta Scanlon, és körbeszimatolt. - A többi hülyét is fölébresztitek, ha ilyenhangosan beszéltek.- Mi van, Tüsök? - vihogott Sandy bámészkodás köz ben. - Attól félsz, hogy neked nemjut?- Biztos voltam benne, Sandykém, hogy ezt az olcsó vinkót fogod hozni.- Nahát! - Sandy bámész tekintete rajtam állapodott meg. - Ezt a góliátot nézd meg,Candy! Ez akkora, mint a liftajtónk!- Meleg portékák - mondta Mr. Turkle, azzal vissza csukta az ablakrácsot. Sandy továbbhüledezett. Tehetetlen kis bolyban ácsorogtunk ott a Nappali közepén, egyik lá bunkról amásikra álltunk, és csak beszéltünk, hogy mond junk valamit - még egyikünk se volt ilyenhelyzetbe -, és nem tudom, vége-e lett volna az izgatott fecsegésnek, ha a kulcsvisszhangosan meg nem csikordul a bejárati ajtóban lenn a folyosó végén. Arramindenkibe megfagyott a vér. Mint hogyha riasztócsengő szólalt volna meg.- Jesszusmária! - Mr. Turkle tenyere a kopasz fején csattant. - Jön a felügyelő, ésszétrúgja a füstös valagomat!Rohantunk a klozettra, oltottuk a villanyt, s egymás lihegését hallgattuk a vaksötétben.Hallottuk, ahogy a felügyelőnő jár összevissza az osztályon, és félős-hangossuttogással Mr. Turkle-t hívja. Úgy hangzott neki a neve, mint valami aggodalmaskérdés: - Mis-ter Tur-kle?- Hol a fenébe lehet? - suttogta McMurphy. - Miért nem jelentkezik le?- Ne izgulj - mondta Scanlon. - A retyóra nem mer be nézni.- Jó, csak miért nem jelentkezik le nála? Nem-e nagyon beszívott?- Miket beszél maga? Hogy szíhattam volna be attól az egy rongy marihuánás cigitől? -Ez Mr. Turkle hangja volt, valahonnét a klozett mélyéről.- Meg van maga veszve, Turkle, mit keres itt? -McMurphy szigorú akart volna lenni, dea kuncogás átütött a hangján. - Menjen ki innét, szóljon neki valamit! Mit fog gondolni,hogyha nem találja magát?- Ütött az óránk - állapította meg Harding, és leült. -Allah, légy kegyelmes!Turkle kinyitotta az ajtót, kisuttyant, és a folyosón talál kozott a fölügyelőnővel. Azért jöttbe, mert nem tudta mi re vélni a nagy kivilágítást. Miért kell minden villanyt be kapcsolniaz osztályon? Turkle azt mondta rá, hogy nem ég itt minden villany, mert tessék, ahálóba se ég, meg a klozetton se. A fölügyelőnő nem volt megelégedve a magya-rázattal. Mit akar a többi villannyal? Turkle-nek erre nem volt mit válaszolni, és a hosszúszünetben hallottam, ahogy a sötétbe körbejár egy üveg. A kérdés újból elhangzott. Erremár annyit kinyögött Turkle, hogy hát ő takarítgatott, amer re éppen járt. A fölügyelőnőviszont azt akarta tudni, hogy ha egyszer neki az illemhely tisztán tartása az elsőrendűkö telessége, akkor miért éppen ott van a sötét? Az üveg újból körbejárt, úgy vártuk,hogy erre mi lesz a válasza. Amikor hozzám jutott, én is húztam belőle egyet. Nagyonrám fért. Ide hallottam Mr. Turkle nyeldeklését, krákogását, hogy va lamit már kinyögjön.- Fejbe van ez kólintva - súgta McMurphy. - Menjen valaki kisegíteni!A víz lezúdult mögöttem, aztán nyílt az ajtó, s a beáramló fényben Hardingot láttam,ahogy megy kifele, s rángatja föl a pizsamáját. Azt is hallottam, amint a fölügyelőnő

fölszisszen, és Harding bocsánatot kér tőle, hogy nem látta, olyan sötét van.- Egyáltalán nincs sötét.- Benn az illemhelyen, akarom mondani. Mindig leoltom a villanyt a bélműködésemserkentése céljából. A tükrök, tetszik tudni. Ha ég a villany, olyan, mint hogyha a tükrökmind nekem szurkolnának, s a tökéletlen teljesítményem fö lött ítélkeznének.- Turkle ápoló pedig azt mondja, hogy odabenn takarí tott . . .- Méghozzá milyen alaposan ... ha hozzávesszük, hogy sötétségben kellett végezniefelelősségteljes munkáját. Óhaj taná megtekinteni?Harding rést nyitott az ajtón, s egy fénycsík keresztülvá gott a klozett kövén. Egypillanatra láttam, ahogy a fölügyelőnő ijedten hátrál. Köszönte a szíves meghívást azzal,hogy még másutt is van ellenőriznivalója. Hallottam, amint a be járati ajtó nyílik, s afölügyelőnő kiengedi magát. Harding még utánaszólt, hogy visszavárja, aztán mindenkirontott ki, rázta neki a kezét, döngette a hátát, hogy milyen jól el intézte.Ott álltunk a folyosón, s a borosüveg megint körbejárt. Sefelt azt mondta, hogy ő inkábba vodkát próbálná meg, csak nincs mivel keverni, aztán Mr. Turkle-től kérdezte, nem-evolna valami mégis az osztályon. Turkle azt mondta rá, hogy ha a víz nem felel meg,más nincs. Fredricksonnak egyszerre eszébe jutott a köhögős szirup. - A gyógyszerszo-bában szoktak nekem kitölteni egy olyan tízlíteresforma üvegből. Nincsen rossz íze. Vana gyógyszerszobához kulcsa, Turkle?Turkle azt mondta, hogy éjszakákra csak a fölügyelőnek van kulcsa hozzá, deMcMurphy rábeszélte, hogy akkor ő majd megpiszkálja azt a zárat. Turkle vigyorgott, sálmo san lóbálta a fejét. Amíg McMurphyvel elbabráltak a gyógy szerszoba zárjángemkapcsokkal, mink a leányokkal a Nő vérszobában nézegettük meg a kartotékokat.- Na tessék - lobogtatta Scanlon az irattartóját -, nem vagyok én komplett? Még az elsőelemista bizonyítványom is benne van! Micsoda jegyek! Már akkor elkezdtem a buk-dácsolást! - Billy az ő irattartóját vizsgálta át Candyvel. Candy a végén hátralépett, stetőtől talpig végignézte Billyt. - Hogy teneked mennyi bajod van! Frenetikus is vagymeg patikus is! Hogy fér beléd ennyi minden, mondjad?A másik lány a felszerelések fiókját kutatta, és azon go lyózott, hogy mit csinálnak anővérek ennyi ágymelegítő flaskáva!, Harding pedig a Főnéni íróasztalán ült, s a fejétingatva helytelenítette a fejleményeket.McMurphy meg Turkle végre kinyitotta a gyógyszerszoba ajtaját, s hozták a nagy üvegsűrű meggyszínű szirupot a hű tőszekrényből. McMurphy a fény fele billentette, sleolvasta, mi van a címkén.- Ízesített, színesített citromsav. Hetven százalék töltő anyag ... ez biztos víz lesz ... éshúsz százalék alkohol .. . éppen meg fog felelni... és tíz százalék codein ... máltás-kereszt, azt jelenti, hogy vigyázat, rá lehet kapni. - Lecsa varta az üveg kupakját, éslehunyt szemmel húzott belőle egyet. A nyelvét körbejártatta a fogain, még egyet húzott,aztán megint elolvasta, mit mond a címke. - Helyes -mondta, s összekattantotta a fogát,mint hogyha frissen hoz ta volna a köszörűstől -, egy kis vodka ennek elveszi az undorát.Hogy állunk jégkockák dolgában, Törkölykém?Amikor a papír gyógyszerespoharakba megkeverték, a vodkának, a szirupnak meg avörös bornak együtt olyan íze volt, mint a gyerekekkel itatott leveknek, de viszont meg-volt hozzá az ereje is, akár a kaktuszbogyóbornak, amit a vízesésnél ittunk - hideg volt,jólesett a toroknak, s akkor rúgta meg az embert, mikor már lement. Leoltottuk a Nap-paliba a villanyokat, s úgy ittunk a sötétbe. Az első pár pohárral úgy ment le, akár az

orvosság. Komolyan kortyolgattuk, és néztük egymást, nem-e fordulunk föl tőle.McMurphy meg Turkle ivás közbe rágyújtott a marihuánás cigarettára, és nagyonviháncolós lett a kedvük, mikor azt beszélgették, hogyan kellene az anyajegyesnővérkét megkettyinteni.- Én félnék - mondta Turkle -, hogy bele találnák ga balyodni a vastag láncába, amin akeresztjit hordja. Aztán ki vágna le?- Én is majréznák - mondta McMurphy -, hogy mikor már épp elélveznék, hátranyúlnanekem, és bevágná a láz mérőt !Ettől mindenki eldőlt. Még Harding volt, aki a leghama rabb folytatni bírta:- Hát ha ott feküdne az ember alatt szentségesen, és ol vasná be a pulzusát!- Jajj ne ... ne hülyéskedjetek!- Hát még ha ott feküdne, és egyszerre mérné az ember lázát-érverését, demérőeszköz nélkül!- Jajj ne ... ne röhögtessetek!Fetrengtünk a székeken, a sezlonyokon. Sírtunk, fuldokol tunk. A lányok annyira elvoltak gyöngülve, hogy kétszer-háromszorra is alig bírtak talpra állni. Ki kell menjek ...brunzolni... - mondta a nagyobbik, és szédelegve-vihogva indult ki a klozettra,eltévesztette a házszámot, bebotorkált a hálóba, amíg mink a szájunkra zárt ujjunkkalvártunk, és csak akkor sikoltott föl, amikor Matterson ezredes elordí totta magát: - Apárna ... az csataló! - és görgött ki Sandy után a tolószékén.Sefelt visszatolta az öreget, aztán személyesen mutatta meg Sandynek, hol a klozett,és figyelmeztette, hogy mi vel férfiak használják, őneki ott kell maradni az ajtóban, és atestével védeni meg minden betolakodó ellen. Sandy ün nepélyesen köszönte avitézségét, kezet rázott vele, és tiszte legtek egymásnak, mielőtt bevonult, de aztán megis volt Sefeltnek a dolga, mert rögtön jött vissza az ezredes, és be akart gördülni azajtón. Amikor Sandy végzett, Sefelt éppen a lábával próbálta elhárítani az öregnek arohamait, mi meg ott álltunk körbe, és hol ide, hol oda szurkoltunk. Végén Sandysegített Sefeltnek az öreget visszafektetni, aztán vala mi hallhatatlan keringőszóratáncolva jöttek vissza a folyo sóra.Harding csak ivott, és a fejét rázogatta. - Ez nem igaz. Ilyet csak Kafka, Mark Twain ésMartini kooperációja hoz hat létre.McMurphyt és Turkle-t egyszerre elfogta az aggodalom, hátha így is sok a világosság, skörbejártak a folyosón, olto gattak le mindent, még a térdig érő kis éjszakai lámpásokatis, úgyhogy töksötétben maradtunk. Turkle zseblámpákat kerített, s ott hancúroztunk afolyosó hosszán a tartalékos tolókocsikkal, amíg Sefeltnek a görcsös ordítását meg nemhallottuk. Sandy mellett találtuk meg kinyúlva. A nagyda rab lány már ült mellette, és aszoknyáját simítgatva nézett le rája a földre. - Ilyet még az életbe nem láttam - mondtaelrévülten.Fredrickson letérdelt a barátja mellé, s a levéltárcáját dugta be neki a foga közé, hogy anyelvét el ne harapja, és a sliccét gombolgatta neki. - Nincs semmi baj, Seef?Seef!Sefelt nem nyitotta ki a szemét, csak az egyik kezét emel te fel bágyadtan, és kiemelte alevéltárcát a szájából. Nyá lasan vigyorgott. - Nincs semmi baj - motyogta. - Adjatokgyógyszert, aztán hadd szaladjak megint.- Télleg adjunk gyógyszert, Seef ?- Adjatok gyógyszert - adta tovább Fredrickson térgyep lő helyzetéből. - Gyógyszert -

visszhangozta Harding, és el viharzott zseblámpájával a gyógyszerszoba felé. Sandyüve ges tekintettel bámult utána. Ott ült Sefelt mellett, és réve tegen simogatta a fejét.- Hozhatnál valamit nekem is, te! - kiáltott Harding után. - Én még ilyet az életbe!- Adjatok gyógyszert.A folyosó végéről üvegcsörömpölés zaja hallatszott, s már jött is Harding egy maréktablettával. Rászórta Sefeltre és Sandyre, mintha agyagot morzsolt volna a sírgödörfölött. Szemét a mennyezetre emelte.- Kegyelmes Isten, fogadd kebeledbe a két bűnös lelket. És ne gombolkozz be, mert miis megyünk mindjárt utánuk, akik itt állunk a visszavonhatatlan, harsonás végnél. Mostlátom csak, mi történik itt. Ez az utolsó dobásunk. Befelleg zett. Még egyszer pattanásigfeszítjük merszünket, s állunk a végzet elébe. Piros hajnalon sortűz terít le minket.Seggen ként száz köpcit lőnek belénk. Miss Ratched a falhoz állít bennünket, megtöltifecskendőit a legíszonytatóbb hatóanya gokkal . .. Miltownnal! Thorazinnal! Libriummal!Stelazin-nal!... Aztán egy karlendítés és zamek! Agyonnyugtat mindnyájunkat!Nekidőlt a falnak, lecsúszott a földre, a pirulák szétug ráltak a kezéből, akár a piros, zöld,sárga bogarak. - Ámen - mondta, s lehunyta szemét.A lány a földön lemisította a szoknyáját munkás lába szá raira. A zseblámpafényekkereszttüzében vigyorgó-rángó Se feltet nézte, aztán újra megszólalt: - Még életembeennek a felét se.

Ki talán nem józanította a tagokat Harding beszéde, csak rádöbbentek, mit is művelnek.Kifele mentünk az éjszaká ból, gondolni kelletett a reggeli műszakosok érkezésére. BillyBibbit és Candy szóba hozta, hogy mivelhogy négy az óra, ők kinyittatnák Mr. Turkle-lelaz Elkülönítőt, ha nincs ellene kifogás. Zseblámpák torkolattüzében vonultak el, minkmeg bementünk a Nappaliba, hátha valami határozat születik a rendcsinálás irányában.Turkle már nem volt egész az eszénél, mikor jött le az Elkülönítőből. Tolószéken gör-dítettük be a Nappaliba.Engemet is mint a meglepetés, úgy ért, amint ballagtam utánuk, hogy részeg vagyok, bevagyok igenis rúgva, a támolygásig, a vigyorgásig, a makogásig betörülköztem, kato-nakorom óta először, a többi tagokkal meg a két lánnyal együtt - itt a Főnéni osztályán!Itt rohangálok, röhincsélek, abajgatom a nőket az Üzem fellegvárának kellős közepén!El nem bírom hinni, ahogy visszagondolok rá, miket művel tünk mi itt az éjjel.Minduntiglan eszembe kell idézni, hogy így volt, így csináltuk! Kinyitottuk az ablakot akét nőnek, és beeresztettük, mint aki szellőztet! Tán mégse olyan min denható azÜzem? Hogy tudná megakadályozni, hogymá sodszor is megtegyük, ami elsőre sikerült? Vagy hogy más mindent is elintézzünkmagunknak? Ettől a gondolattól olyan jól kezdtem magamat érezni, hogy kurjantottamegyet, s lecsaptam McMurphyre meg Sandyre, amint ott mentek előttem, a hónom alákaptam őket, s meg se álltam velük a Nappaliig, hiába rugódoztak. Nagyszerű egy érzésvolt.Matterson ezredes csillogó szemmel és gazdag tanulságok kal ébredt, de Scanlonvisszakerekezett vele megint a háló ba. Sefelt, Martini és Fredrickson azt mondta, hogyjobb lesz bizony, ha ők is elteszik magukat. McMurphy meg én meg Harding meg a lánymeg Mr. Turkle fönnmaradtunk, azzal, hogy a fenekére nézünk a köhögős szirupnak,közbe eldönt jük, mi legyen azzal a szemétdombbal itten. De mintha csak mink ketten

Hardinggal aggódtunk volna. McMurphy meg a nagydarab Sandy ott üldögéltek,szopogatták a szirupot, vigyorogtak egymásra, és kézimunkáztak a sötétbe, Mr. Turklepedig el-elbóbískolt. Harding mindent megpróbált, hogy észhez térítse őket.- Nincs elég felfogásotok a helyzet felfogására - magya rázta.- Frászt nincs - mondta McMurphy.Harding az asztalra csapott. - McMurphy! Mr. Turkle! Itt súlyos események játszódtak azéjszaka! Egy elmeosztá lyon! Miss Ratched osztályán! Elmeélen táncolunk! A kö-vetkezmények . . . belátolhatatlanok!McMurphy beleharapott a lány fülcimpájába. Turkle bólógatott, és kinyitotta az egyikszemét. - Az, az. És holnap bejön.- Mindazzáltal van egy tervem - folytatta Harding. Föl állt, és kijelentette, hogy McMurphykezéből nyilvánvalóan kicsúszott a vezetés, és eszerint valaki másnak kell átvenni.Amint belemelegedett a beszédbe, úgy egyenesedett s józa nodott kifele. A hangjakomolyra, sürgetőre vált, és a két keze formázta hozzá az ábrákat. Örültem, hogy ittvan, és át bírja venni az ügyeket.A terve úgy szólt, hogy kötözzük meg Turkle-t - legyen olyan látszata, mintha McMurphykapta volna le hátulról, és ő kötözte volna meg... mondjuk széthasigatott lepedő vel,elszedte volna tőle a kulcsait, betört volna a gyógyszer szobába, szétszórta volna agyógyszereket, földúlta volna a kartotékokat, csak hogy a Főnéninek borsot törjön azorra alá ... ezt könnyen el is hinné ... aztán kinyitotta volna az ablakrácsot, ésmegszökött volna.McMurphy annyit mondott rá, hogy mintha a televízióba látná, és nem létezik, hogy neváljon be, olyan röhejes, az tán gratulált neki a józanságához. Harding megjegyezte,hogy a terv szerény érdemeit nem lehet elvitatni. A többie ket is megóvná a bajtól,Turkle-t megtartaná az állásában, és McMurphyt kilógatná az osztályról. MertMcMurphyt a lányok elvihetnék kocsival akár Kanadáig, akár Tijuanáig, vagy akárNevadába, ahol már tökéletes a biztonság - a rendőrség sose nagyon körözi a kórháziszökevényeket, mert kilencven százalékuk úgyis jelentkezik pár napon belül, ré szegen,fillér nélkül, keresi az ingyen ágyat-födelet. Amíg eztet apróra megbeszélgettük, el isfogyott a köhögőszirup. Addig csépeltük a tervet, míg már végleg nem volt mit mondani.Harding hátradőlt.McMurphy levette a karját a lányról, és ránk nézett, hol énrám, hol Hardingra, azzal afura, fáradt nézésivel megint. Aztán megkérdezte, hogy hát mink? Mink miért nemkapjuk magunkat, és miért nem lógunk vele?- Én még nem vagyok lélekben kész, Mack - mondta neki Harding,- Honnét veszed, hogy én kész vagyok?Harding némán bámult rá egy darabig, aztán elmoso lyodott. - Még nem, azt mondom.Néhány hét még beletelik. Csakhogy én a magam elhatározásából akarok távozni,emelt fővel, a Főbejáraton át a szokásos üdvözlő beszédek és ágyúsütögetésekkíséretében. Adott időre rendelem ide a feleségemet kocsival. Meg akarom mutatninekik, hogy tő lem kitelik.McMurphy rábólintott. - Hát te, főnököm?- Én asszem mehetnék. Csak nem tudom, hova. És va lakinek itt is maradni kéne mégpár hétig, mert képesek visszarohadni a dolgok, hogy te elmégy.- Hát Billy meg Sefelt meg Fredrickson meg a többiek?- Az ő nevükben nem beszélhetek - felelte Harding. -Nekik is megvan a maguk

fejfájása, akárcsak nekünk. Ha akárhogy nézem, beteg emberek. Viszont elmondhatják,hogy csak beteg emberek. Már nem nyulak, Mack. Egy szép nap még válhatikegészséges ember belőlük. Ki tudja?McMurphy a keze fejét nézegette, s elgondolkodott. Az tán Hardingra emelte a szemét.- Mit gondolsz, Harding, mi ez itt?- Ami itt most megy?McMurphy bólintott.Harding a fejét rázta. - Nem hinném, hogy kielégítő vá laszt adhatnék. Persze ha a freudiokadatolást parancsolod, tőlem megkapod teljes hosszában, dús cifrázatokkal. Viszontha az okok okát kérded, nem tudok mit mondani. A többiek nevében legalábbis nem.Mondjam a magamét? Bűntudat. Szégyen. Félelem. Kishitűség. Én már koraifjúságomban észrevettem, hogy én . .. éljünk a finomabb szóval? . .. hogy én másvagyok, mint a többiek. A másik, gorombábbik szó nál mindenesetre többet mondokvele. Olyan mesterkedésekbe bonyolódtam, amelyekre társadalmunk nem néz jószemmel. Belebetegedtem. Nem is annyira a mesterkedésekbe, mint inkább abba azérzésbe, hogy a társadalom nagy, megsemmisítő mutatóujja rajtam van, és milliókhajtogatják kórusban: „Disznó! Disznó! Disznó!" így bánik a társada lom azzal, aki más.- Másnak más vagyok én is - mondta McMurphy. - Csak akkor miért nem velem történtilyen? Eleget buzeráltak engemet is, amióta csak az eszemet tudom, de nem et től...ettől még nem diliztem be.- Jól mondod. Nem ettől. Ettől még nem. Nem ez az egyetlen oka. Valamikor, néhányévvel ezelőtt, boldogult garbónyakú koromban azt hittem, hogy a társadalom tisztí tótüzeegymaga hajt bele az őrületbe, de mióta téged meg ismertelek, átértékeltem ezt azelméletemet. Valami más is kell legyen, ami az ilyen erős embereket is, mint te, becsa-varja.- Igazán? Nem mintha bevallanám, hogy én is be vagyok csavarodva, de úgy mégis,mi az a másik ok?- A másik ok mi vagyunk. - Habkönnyű kört írt le a ke zével maga körül. - Mi itt.- Frászt - mondta McMurphy, nem valami nagy meg győződéssel, aztán talpra rántottaSandyt. A félhomályban fölsandított az órára. - Öt lesz mindjárt. Kicsit hunyok még anagy szöktetési jelenet előtt. A reggeli műszakosok két óra múlva jönnek. Billy és Candyis hadd hancúrozzon addig. Hat óra tájban fölszedem magamat. Sandykém, egy óraszundi, és kijózanodunk.Mit mondol? Hosszú autóút áll előttünk, ha Mexikóba megyünk, ha Kanadába.Fölállt Turkle is, Harding is, meg én is. Kótyagosan imbolyogtunk, de a részegségünkrevalami öblös nagy bánat szállt. Turkle megígérte, hogy egy óra múlva kitépi az ágy bólMcMurphyt meg Sandyt.- Engem is ébresszen - mondta Harding. - Én is ott akarok állni az ablakba, sezüstgolyós puskámmal a kezem ben feltenni a szónoki kérdést: „Ki sejlik amott aködben? Álarca lehullt..." Amint a paták távolodó dobaját hall gatom .. .- Hagyjuk ezt a számot. Húzzátok a takarót a fületekre, aztán látni se akarlakbenneteket többet. Értitek?Harding vigyorogva bólogatott, de nem szólt. Aztán ke zet rázott McMurphyvel.McMurphy a sarkán támolygott, mint egy cowboy, amint kifele tart az ivóból.- Te lehetel megint a kerge kos, hogy a nagy Macket félretetted az útból!Fölvonta a szemöldökét, s hozzám fordult: - Nem tu dom, neked mit tanácsoljak,

főnököm. Kicsit széjjel kell nézned. A tévébe mindig jelentkezhetel gonosz indiánnak.Azzal együtt ne fájjon a fejed.Én is kezet ráztam vele, s elindultunk a hálónak. McMurphy kitanította Turkle-t, mennyilepedőt szaggasson szét, és miféle jó csomókon gondolkodjon. Turkle mindentmegígért. Már szürkült, amikor lefeküdtem, s hallottam, hogy mellet tem McMurphy mega lány is bekászálódik az ágyba. Kelle mesen el voltam zsongulva. Még behallatszott,amint Mr. Turkle nyitotta a fehérneműraktár ajtaját, és a folyosón vé gigvisszhangzott azelnyújtott böfögése, ahogy húzta be az ajtót maga mögött. A szemem hozzászokott afélhomályhoz, és láttam, ahogy McMurphy meg a lány összebújik, inkább mint kételcsigázott kisgyerek, nem mint két felnőtt, ha a szándékuk elszánt, így találták őket afeketék, amikor fél hétkor jöttek belámpát gyújtani.

*

Akármennyit töprengtem azokon, amik eztán történtek, csak oda jutottam, hogy ígykellett lenni, és ha nem most, akkor máskor vagy másképp, de a Főnéni csak megtudtavolna, mi ment itten, ha Mr. Turkle ki is ereszti akkor McMurphyt meg a két lányt. Eléglett volna a Főnéninek rá nézni Billy arcára, és akkor is azt tette volna, amit tett, akár ottvan McMurphy, akár nincs. És Billy se tett volna mást, és McMurphynek is úgyis afülébe jutott volna, és akkor meg visszajött volna, annyi biztos.Vissza kelletett volna neki jönni, mert az nem létezik, hogy kinn pókerezik valahol amessze távolban, Carson City ben, Renóban, vagy mit tudom, hol, és az utolsó húzástrá hagyja a Főnénire - az éppolyan lett volna, mint hogyha itt van, és ölbe tett kézzelnézi. Ő már erre föltett mindent, és nem bírt kiszállni a buliból.Alig föltámadtunk, s kezdtünk járkálni az osztályon, a sutyorgó hír már terjedt, mint afutótűz, mik történtek itt. -Mit hoztak be? - kérdezősködtek, akik nem voltak értesülve azegészről. - Kurvákat? A hálóba? Azt a szerelmit! - De még hogy a kurvák, mesélték atöbbiek, hanem egy nagy ivászat rája. És McMurphy ki is akarta lopni a kurváját, :mielőtt a reggeli műszakosok megjönnek, de aztán nem éb redt föl. - Micsoda mesévelakartok megetetni engemet? - Ez nem mese. Ennek minden szava színegyigaz. Én bevol tam avatva.A beavatottak aztán mesélték széltében, dagadó büszke séggel és csöndes áhítattal,mint a szemtanúk a nagy szállo dai tüzeket vagy a gátszakadásokat - és ünnepélyesenis, hi szen az áldozatok még nincsenek összeszámolva -, viszont ahogy a mesekacskaringózott, úgy fogyott az ünnepi áhítat. Valahányszor a Főnéni vagy arohangászó feketék valami új bűnjelet találtak, mint mondjuk a köhögős szirupnak azüres üvegjét vagy a folyosó végén a tolószékeket (Összevissza parkoltak, mint amikoráramszünet van a dodzsemen), olyankor mindig visszatért az éjszakának egy darabja,olyan tisztán, hogy azok se élvezték jobban, akik nem voltak ben ne, mint azok, akikmesélték. A feketék mindenkit beterel tek a Nappaliba, Hevenyeket, Idülteket, otttolongtunk mind egymás hegyén-hátán. Két öreg Tengő ott ült a piszká ban, ésnyámnyogva pislogott. Papucsba-pizsamába voltunk mind, csak McMurphy meg a lánynem. Sandy föl volt öl tözve. Még a cipőjét meg a nylonharisnyáját nem húzta föl, azcsak úgy oda volt neki a vállára vetve, McMurphyn meg a fehér bálnás gatya feszült.Ültek a hencseren, és egymás kezét fogták. Sandy elbóbiskolt, és McMurphy álmos,

elé gedett vigyorral dőlt neki.Mintha nem is mink lettünk volna - az aggodalmunkból hamarosan mulatság és nevetéslett. Mikor a Főnéni megta lálta a pirulákat, amit Harding szórt Sefeltre meg a lányra,akkor még csak csöndesen pukkadoztunk, de mire Mr. Turkle-t találta meg afehérneműraktárba, és ahogy jött az öreg elő vagy száz kilométer tépettmúmialepedőveí a keze lába körül, és pislákolva-nyöszörögve nagy másnaposan, márakkor nem bírtunk magunkkal. A Főnénit még annyira se vette le a lábáról a jókedvünk,hogy legalább a kis mosolyát a szájára ragasztotta volna - csak nyelt egyet mindenneve tésünkre, s minden percbe vártunk, mikor robbanik.McMurphy a hencser támlájára vetette föl a fél lábát, és a sapkáját egész lehúzta, hogya fény ne bántsa neki a kivö rösödött szemét. A nyelve a szája szélét kerülgette folyton,és olyan volt a köhögős sziruptól, mint hogyha sellakba gyugta volna. Rém fáradtnak ésbetegnek látszott, a keze gyürkivel egyre a halántékát nyomogatta, és ásítozott, de avigyorát, azt tartotta keményen, és egyszer-kétszer föl is nevetett, mikor a Főnénimegint előhalászott valamit az éjsza ka törmelékeiből.Hogy aztán a Főnéni átment az Igazgatósági Épületbe be jelenteni Mr. Turklefelmondását, Turkle és Sandy megra gadta az alkalmat, kinyitották a rácsot megint,búcsút intet tek mindenkinek, és nagy sebbel-lobbal, botladozva mene kültek a harmatosnapsütötte gyepen, ki az út felé.- Nem zárták vissza - közölte Harding McMurphyvel. - Menj te is! Menj utánuk.McMurphy nagyot nyögött, s a fél szemének, amit kinyi tott, olyan színe volt, mint akotlott tojásnak. - Ne hülyés kedjél! A fejemet nem bírnám átnyomni azon az ablakon,nemhogy az egész testemet.- Barátom, te, úgy látszik, nem számolsz a következmé nyekkel ... ,- A fene a szóvirágjaidat, Harding! Én mással nem szá molok most, csak azzal, hogymég mindig félnótás vagyok. És hogy hányhatnékom van. Mit akarsz, te is részeg vagy!Hát te, főnököm?Mondtam, hogy én az orromat meg az arcomat nem ér zem, bár nem tudom, ez arészegségnek a jele-e.McMurphy rábólintott, s a fél szeme is lecsukódott mind járt. A két kezét összefonta amellén, s ahogy lerogyott a székre, az álla befészkelődött a bögyibe. Csettintett egyet, selmosolyodott, mintha az álom környékezné. - Hajjaj -mondta -, részeg itt mindenki.Harding nem hagyta nyugodni. Egyre azt hajtogatta, hogy a legjobb lesz, ha gyorsanfölöltözködik, míg a mi védangyalunk a dokit eteti telefonon az újabban fölfedezettgazsá gokkal. McMurphy meg csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy nincs mit izgulni, őmost sincsen nagyobb bajban, mint en nek előtte. - Az utolsó ütéssel kiadták az erejüket- mondta. Harding az égnek emelte kezét, és bejósolta a végítéletet.Az egyik fekete észrevette, hogy a rács nyitva van. Zárta le, aztán ment, s aNővérszobáról kihozott egy nagy gyúró deszka naplókönyvet, és olvasta föl belőle anévsort. Mikor kit meglátott, olvasta a nevét, úgy ment tovább. Visszájáról ment azábécében, úgyhogy a B-hez a legvégén ért. Tekinge tett körbe a Nappaliban, le se vetteaz ujját az utolsó név ről.- Bibbít. Hol van Billy Bibbit? - A szeme kerekre nyílt. Megfordulhatott neki a fejébe,milyen nagyszerű lesz elfog ni, ha épp előbb surrant ki az ablakon. - Melyiktek látta,hogy Billy Bibbit szökik? Halljátok, hülyék?Egypárunknak eszünkbe jutott, hol van Billy, és a sutyorgás-nevetgélés megint

elkezdődött.A fekete visszasietett a Nővérszobába, és láttuk, ahogy mondja az újságot. A Főnénilecsapta a telefonkagylót, és a feketével a sarkában robbant ki az ajtón - egy hajtincs ki-szabadult a fityulája alól, és mint az ázott hamu, úgy tapadt az arcába. Izzadt neki aszemöldöke tája meg az orra töve is. Ránk ripakodott, hogy mondjuk meg, hová tűnt aszöke vény. Harsogó nevetés fogadta a kérdését, ahogy a szeme egyikünkrőlmásikunkra cikázott.- Vagy úgy! Szóval nem szökött meg! Itt van az osztá lyon ... Igaz, Harding? Mondjameg! Mondja meg, Sefelt!A szeme minden szóra másba szúrt, de a mérge nem fo gott az embereken. A szemébenéztek, s a szemtelen vigyorukkal hiába próbálták előcsalogatni a Főnéni régi magabiz-tos mosolyát.- Washington! Warren! Megyünk szobaellenőrzésre! Mi is álltunk föl, és mentünkutánuk, amint nyitották a labort, a zuhanyzót, a doki irodáját... Scanlon a göcsös ke zétodakapta a vigyorgó szája elé, úgy seppegte: - Hűha, ez lesz a meglepetés Billynek! -Mind bólogattunk erre. - És nem is ám csak Billy lesz meglepve! Tudjátok, ki van bent! AFőnéni odaért a folyosó végébe az Elkülönítő ajtajá hoz. Mink is mind csődültünk utána,amint a feketékkel szé lesre tárta az ajtót. Az ablaktalan szobában töksötét volt. Valaminyüszítést-kapálást lehetett hallani, aztán amikor a Főnéni villanyt gyújtott, ott láttukőket, akkor kapkodták magukat a matracról. Mint amikor baglyokat füstölnek ki atanyájukról. A Főnéni meg se hallotta a háta mögött fölcsat tanó röhögést.- William Bibbit! - Ebbe beleadott mindent, ami még rideg szigort össze bírt szedni. -William . .. Bibbit!- Jó reggelt, Miss Ratched - mondta Billy, de még a pi zsamáját se nagyon kapta össze.Kézen fogta a lányt, és rávigyorgott a Főnéníre. - Bemutatom Candyt.A Főnéni nyelve kattant egyet a száraz szájában. -Ó, Billy, Billy, Billy! Deszégyellem magamat.Billy még nem volt annyira, hogy osztozni bírjon a szégye nében, a lány meg nagylassan, az álom melegéből ébredezve kotrotta elő a nylonharisnyáját a matrac alól.Minduntalan megállt az álmos kotorászással, és fölmosolygott a fölöttük tornyosuló,karba tett kezű jégfigurára, aztán a szvetterét gombolgatta, aztán megint a harisnyájánrántott egyet, ami beszorult neki a matrac és a kőpadló közé. Olyanformán mo zogtakmind a ketten, mint a kövér macskák, ha telilefetye lik magukat meleg tejjel kinn a napon- nekik se mehetett még ki a részegség a fejükből.- Ó, Billy - sápítozott a Főnéni, mint akinek akkora a csalódása, hogy a sírást alig bírjatartani -, egy ilyen sze méllyel! Egy festett! Egy olcsó! Egy közönséges ...- Kurtizánnal? - segítette ki Harding. - Jezabellel? -A Főnéni megfordult, hogy átdöfi aszemével, de Harding zavartalanul folytatta: - Nem Jezabel? Hát akkor? - El-gondolkodva vakargatta a fejét. - A Saloméhez mit szólna? Őróla elég sok rossz vanföljegyezve ... Vagy talán a „Ninive ringyói" szólás volna a megfelelőbb? Mindegy, éncsak segíteni próbálok.A Főnéni visszafordult Billyhez. Billy végre megpróbált föltápászkodni. Hasra fordult, ésfölhúzta a térdét, ülepével az égnek, mint amikor a tehén áll föl, aztán a két karjáranehezedett, majd az egyik lábát nyújtotta ki, majd a mási kat, s úgy egyenesedett föl.Nagyon elégedett volt az ered ménnyel, nem is nagyon vette észre, hogy ott tolongunkaz ajtóba, és éljenezzük. A hangos beszéd meg a nevetés újból megpördítette a

Főnénit. Billytől s a lánytól megint hozzánk fordult. A zománcbevonatú plasztikarcahorpadozni kezdett. Lehunyta a szemét, úgy próbált a remegésén úrrá lenni. Érezte,hogy most megkapta megint. Hogy a falnak szorult. Egész kicsi lett a szeme, mikormegint kinyílt, s kihunyt a tüze is.- Engem csak az aggaszt, Billy - mondta, s figyeltem a változást a hangjában -, mit fogehhez szólni szegény édes anyja.Sikerült neki rátapintani Billy elevenjére. Billy az arcá hoz kapta a kezét, mintha savvalmaratták volna meg.- Mrs. Bibbit mindig büszke volt a maga tapintatára. Énnekem elhiheti, hogy végtelenfájdalmat okoz neki. Tu dom, belebetegszik. Szegény asszony, annyira érzékeny! Kü-lönösen, ha a fiáról van szó! Mindig olyan büszkén beszél az ő Billyjéről. Mindig ...- N-n-n-n! N-n-n-n! - Billynek csak a szája mozgott, s a fejét rázta könyörgőn. -N-n-n-n-nemkellne-mondani.- Billy, Billy, Billy! - sopánkodott a Főnéni. - Régi ba rátnője vagyok az édesanyjának.- Nem! - ordította Billy. A hangja az Elkülönítő fehér falain csapongott. Állát annyiramegemelte, mintha a villany teliholdjára üvöltött volna föl. - N-n-n-n-nern!Már akkor nem nevettünk. Figyeltük, ahogy Billy össze-csuklik a földön, feje hátraesik, atérde előreszegül. A zöld nadrágszárán járt a keze folyton. Remegett közbe, mint agyerek, ha megfenyegetik, hogy mindjárt jön a verés, csak husángot vágnak. A Főnénicsitítóan fogta meg a vállát ne ki. Billy, mintha villám sújtotta volna, úgy rázkódott össze.- Én sem szeretném, Billy, ha megváltozna a véleménye magáról... de hát az énvéleményem?- N-n-n-nemkellnemegmondani, M-m-m-miss Ratched, N-n-n-n...- Meg kell mondanom, Billy. Nekem is nehezemre esik elhinnem, hogy ilyen viselkedéstelik magától, de mit tehe tek? Ne higgyek a szememnek? Ha egyszer itt találom amatracon, egyedül egy ilyen perszónával.- Nem! N-n-n-n-eménvoltam! Én ... - Megint az arcá hoz kapott, s oda is ragadt a kezemost. - Ő volt!- Billy, ez a nő magát erőnek erejével ide be nem von szolhatta. - Kérlelhetetlenül ráztaa fejét. - Pedig szíveseb ben hinnék magának ... ha másért nem, szegény édesanyjamiatt.Billy keze végigszántott az arcán, s az ujjai nyomán hosszú vörös csíkok maradtak. - Őv-v-volt. - És körülnézett. - Meg M-m-m-mcMurphy. Meg Harding! Meg a t-t-t-töb-biek!Ők piszkáltak, ők csúfoltak!A tekintete most már belesrófolódott a Főnéni szemébe. Nem nézett se jobbra, se balra,csak egyenest a Főnéni ar cába, mintha az árasztana valami tejszínes fehér-kék-sárgadelejt. Nyelt, és várta, hogy a Főnéni mondjon valamit, de hiába. A Főnéni szédítő erejekezdett visszatérni - megint csak egy pillantás kellett, átlátta a helyzetet, és döntött rög-tön, hogy most nem szól.- Ők v-v-v-vittek bele! N-n-n-netessékharagudni, ők v-v-v-v . . .A Főnéni tompította kicsit fölragyogó mosolyát, és Billy arca boldogan zokogva billentelőre. A Főnéni átfogta neki a nyakát, úgy húzta oda a kikeményített mellére, és simo-gatta, közbe hosszú, megvető pillantásokat osztott szét köz tünk.- Ne féljen, Billy. Most már nem bánthatja senki. Nem engedem bántani. Édesanyjátmajd megnyugtatom valahogy.De a vigasztalás közbe se fogyott ki a minekünk szóló utálatából. Fura volt elhallgatni

ezt a bársonyos, megnyug tató hangot, ami egy porcelánnál keményebb arcból szól ki:- Most már semmi baj, Billy. Jöjjön szépen. Itt a doktor úr irodájában megvárhat. Nincsrá semmi szükség, hogy to vább ki légyen téve . .. barátai társaságának.Vezette az irodába, s a fejét simogatva vigasztalta egyre: - Szegény fiú, szegény kisBilly -, mink meg csöndesen visszahúzódtunk a folyosóról, s leültünk a Nappaliba,egymásra se néztünk. McMurphy ült le utolsónak.Az Idültek is a túlsó oldalon letelepedtek, ki-ki a vac kára. McMurphyt figyeltem aszemem sarkából, hogy föl tűnő ne legyen. A sarokban ült, a helyén, mint aki kifújjamagát egy kicsit, mielőtt a következő menet - a következő menetek hosszú sora -elkezdődik. Hiába, ha olyan ellenfél lel akadt össze, akit kiütni nem lehet, csak szurkálnifolyton, míg az embernek az ereje el nem fogy, s aztán, ha van ki, léphet más ahelyébe.A Nővérszobából egyre mentek a telefonok, és egy csomó nagyfejű jött be megvizsgálnia tényálladékot. Mikor a vé gén a doki is befutott, a nagyfejűek mind úgy néztek rája,mint hogyha az egész cirkuszt ő tervelte volna ki, vagy leg alábbis ő helyeselte sleplezgette volna. Holtsápadtan citerázótt a vizsga szemük fényében. Nagyjából ismertemár a helyzetet, de a Főnéni még egyszer elsorolt neki mindent lassan, bőségesen, mimegy itt az ő osztályán, hogy mink is hallhassuk. Hallhassuk most már nevetés ésseppegés nélkül a komor tényvalóságot. A doki bólogatott, hülyéskedett aszemüvegével, s a vizenyős szeme akkorákat pislant, hogy azt hittem, lefröcsköli vele aFőnénit, aki Billyvel fejezte be - hogy micsoda rémes helyzetbe sodortuk azt a szegényfiút.- Bekísértem a doktor úr irodájába. Állapotát magam nem ítélhetem meg, a doktorúrnak azonnal meg kellene vizsgálnia. Szörnyű megpróbáltatásban volt része.Megborza dok, ha elgondolom, milyen gyógyíthatatlan sérülést szenve dett el szegény.S várt, amíg a doki is megborzong.- Nézetem szerint azonnali vizsgálatra szorulna. Részvét tel kell lennünk iránta.Szánalmas állapotban van.A doki erre is bólogatott egy sort, s elindult az irodája felé. Mink meg néztünk utána.- Mack - mondta Scanlon -, figyelj ide . .. ugye nem teszed föl rólunk, hogy ezt a mesétbevesszük? Bajnak elég baj, így, ahogy van, de mi tudjuk, ki az oka . . . Senki nem tol ittsemmit terád.- Nem - tettem hozzá -, egyikünk se. - De már harap tam is volna le a nyelvemet, ahogyrám nézett ezért.Aztán lehunyta a szemét, és hátradőlt. Várakozik, úgy látszott. Harding fölállt, odamenthozzá, és már éppen nyi totta a száját, mikor a doki ordítása a folyosó végéről rém látástvarázsolt mindenkinek az arcára.- Nővér! - ordította. - Az isten szerelmére, nővér!A Főnéni rohant, a három fekete rohant, rohantak végig a folyosón, ahol a dokiordítozott. A betegek közül egy se állt föl. Tudtuk, hogy mink egyebet most nemtehetünk, ha nem jobb, ha ülünk a székünkbe fogódzva, és várjuk a Főnénit, amíg jön bea Nappaliba, és megmondja, amit úgyis mind vártunk, mert el kellett következnie.A Főnéni jött is, s megállt McMurphy előtt.- Elmetszette a torkát. - Várt, hátha hall erre valamit, de McMurphy föl se nézett. -Kinyitotta a doktor úr íróasz talát, és talált valami műszert, amivel elmetszette. Szegényszerencsétlen, meg nem értett fiú megölte magát. Most ott ül a doktor úr székén,

elmetszett torokkal.Megint várt. McMurphy erre se nézett föl.- Először Charles Cheswick, s most William Bibbit! Re mélem, elégedett. Megelégelte ajátékot. .. szerencsejátékát az emberi életekkel. . . elege van már az istenségéből!Megfordult, s bement a Nővérszobába. Ahogy az ajtót csukta maga mögött, fültépő,hideg csengés szólt utána a fénycsövekben.Első gondolatom az volt, hogy lefogom McMurphyt - rá beszélem, hogy söpörje be anyereségét, s hagyja, hadd vigye a Főnéni az utolsó kört, de már lökte is félre az útból,egy másik, egy nagyobbik gondolat, az a villámfényes sejtés, hogy se én egymagam, semég öten-hatan meg nem állíthat juk. Hiába vitatkozik vele Harding, hiába kapom én elhá tulról, hiába oktatja ki Matterson ezredes, hiába okoskodik Scanlon - ha összefogunk,se bírunk meg vele.Meg nem állíthatjuk, mert mink visszük rá. Nem a Főnéni ingerli, a mi szükségünk emeliőtet föl lassan a székről, a mi kezünk húzza a két nagy kezét végig a szék bőr karfá ján,a mi akaratunkra áll meg tétován, mint a mozimédiu mok, akik negyven szemsugárparancsának engedelmesked nek. Mert mink működtetjük már hetek óta, mink tartjukmeg egyenesben, mikor a lába rég kiment volna alóla, mink kacsingatunk, minkvigyorgunk vissza magunkra, mert be lőle már a kedvet az arénázáshoz rég kigyilkolta akét elekt ród.Mink állítottuk föl s rántattuk meg vele a fekete gatyáját, mintha lóbőrből varrt rojtoscowboynadrág lett volna, mink is bökettük meg neki a sapkáját egy ujjal, mint egylavórnyi sombrerót, lassan, gépiesen - s ahogy ment végig a Nappalin, hallani lehetett,hogy a meztelen sarkán a patkó szikrát ver ki a kőkockákon.Csak amikor már betört az üvegajtón, s a Főnéni arcán a sikongó rémület tönkretette azújból fölfestett próbálko zást, mikor elöl elkapta a fehér grabancát, és végig lehasí tottaróla, és egy sikkanásra a két csecses folt kibuggyant belőle, és dagadt, dagadt,nagyobbra, mint amekkorát ál modtunk, meleg rózsaszínen a fényben - csak a végén,ami kor már a nagyfejűek látták, hogy a három fekete nem fog itt tenni semmit, hanemáll, s mereszti a szemét, és nekik kell leszedni róla, orvosoknak, fölügyelőknek,nővéreknek kifeszegetni vaskos vörös ujjait a fehér húsából, mint hogyha a nyakacsontjai lettek volna, és nekik kelletett egy nagy hórukkal hátrarántani, csak akkorlátszott meg, akkor előszőr, hogy nem az a józan, elszánt ember, aki a nemszeretemkötelességét végzi keserű muszájból.Fölordított. Most a végén, ahogy az arca egy pillanatig lentről fölfele nézett ránk, mielőttrádőltek volna a fehér egyenruhák, most végre kitört belőle .. .A sarokba szorított állat félelme, gyűlölete, megadása, de a dacos akarata is, az:hogyha bekerítik, meglövik, megzar gatják, gödörbe szorítják a mosómedvét, a pumát, ahiúzt, az ad olyan hangot a legvégén, mikor a kutyák kapják el, és nem törődiksemmivel, mert a halál már csak, aminek szembenéz.

Én még maradtam pár hétig, hogy lássam, mi lesz ennek a vége. Minden megváltozott.Sefelt meg Fredrickson egy nap távozott el. Orvosi tanács ellenére, két nappal későbbmásik három Heveny ment el, és hatan más osztályra kéredzettek át. A nyomozás, azfolyton ment, hogy mi volt azon az éjszakai bulin, és hogy lett öngyilkos Billy, a dok-tornak megmondták, hogy a netalántáni felmondása el lesz fogadva. Erre meg a doki

mondta meg, hogy amíg ki nem rúgják, addig ő nem megy.A Főnénit ott tartották egy hétig a Személyzeti Ápoláson, úgyhogy a Zárt Osztályról ajapán nővérke vezette az osz tályt, és a kollégáknak mód nyílott a házi szabályzatotmeg változtatni. Mire a Főnéni visszajött, Harding már a zu hanyzót is kinyittatta, és őosztotta benne a huszonegyest. A vézna, fuvolázó hangjával nagyon próbálta volnautánoz ni McMurphy kikiáltói rikácsát. Akkor is osztott éppen, mi kor hallottuk, hogy aFőnéni kulcsa csikordul.Rontottunk ki a zuhanyzóból a folyosóra, hogy kérdezzük tőle, mi van McMurphyveLKettőt ugrott hátra, amint meg látott minket, már azt hittem, elszalad. Kék véraláfutásosvolt az arca, s az egyik oldalán akkora dagadás, hogy a sze me eltűnt benne. A nyakakörül nagy vastag kötés. És az egyenruha vadonatúj volt rajta. Páran a kollégák közülcsak vigyorogni bírtak, ahogy ránéztek, mert hiába volt a ruha kisebb is meg szorosabbis a réginél, előlünk most már el nem rejthette az asszonyt, aki benne van.Harding rámosolygott, és egész odaállt elébe a kérdésével, hogy Mackkel mi van.A Főnéni kis jegyzőtömböt meg ceruzát vett elő az egyen ruhája zsebéből, és fölírta:„Visszajön" - aztán körbeadta. A jegyzőtömb remegett neki a kezébe. - Biztos? -kérdezte Harding, mikor elolvasta. Mink már addigra mindenféléket hallottunk, azt is,hogy leütött két ápolót a Zárt Osztályon, elszedte a kulcsukat, és meglógott, meg azt is,hogy vissza vágták a rabgazdaságba - olyasmit is, hogy a Főnéni külön leges terápiát írtelő neki, mivelhogy az új orvos érkezéséig ő volt a főnök.- Egészen biztosnak tetszik lenni? - firtatta Harding.A Főnéni megint elővette a jegyzőtömbjét. Igen csikorgósan mozogtak az ízületei, ésúgy kapart a tömbön, mint az útszéli cigányasszony az ember tenyerébe a szerencséjeután. „Ha nem tudnám biztosan, nem mondanám, Mr. Harding. Vissza fog jönni."Harding elolvasta, aztán fogta a papírt, összetépte, s a Főnéni képébe vágta. A Főnéniijedten kapta a kezét a fájós arca elé. Félt már a papírtól is. - Asszonyom, maga mármáskor is csinált segget a szájából - mondta neki Harding. A Főnéni bámult rá, a kezekörözött egy darabig a jegyzőtömb fölött, de aztán zsebre tette ceruzástól, s hirtelenneki indult a Nővérszobának.- Hüm - mondta Harding. - Kicsit elvadult a beszélge tés, viszont mit lehet arra írásbanválaszolni?Próbálta volna gatyába rázni az osztályát, de nem sokat tehetett, mivel McMurphyszelleme dübörögve járta a folyosót, nyerített a csoportgyűléseken, és danolt aklozetton. A régi hatalmát nem szerezhette vissza írott cédulákkal. Egyik betege a másikután hagyta el. Mikor Harding is ki iratkozott, és télleg a felesége jött érte, aztán Georgeis kérte az áthelyezését, már csak mi hárman maradtunk Martinival meg Scanlonnal ahalásztársaságból.Én még mindig nem akartam menni, mert úgy vettem ész re, a Főnéni nagyon biztos adolgában. Mintha az utolsó me netre várt volna, én meg gondoltam, azt el nemszalasztom. Aztán egyik reggel, épp három hétre rá, hogy McMurphyt elvitték, csak kijötta farbával.Nyílott az osztályajtó, és a feketék begördítették a tolóágyat - az alján a lázlapon odavolt írva vastag fekete be- tűkkel: RANDLE P. MCMURPHY, MŰTÉT UTÁN. Az alattmeg tintával: LOBOTÓMIA.Begördítették a Nappaliba, oda a fal mellé, a Tengők közé. Megálltunk a tolóágyvégébe, úgy olvastuk a lázlapot. Aztán a túlsó végét néztük, ahol a feje marjult bele a

párná ba. A csapzott vörös hajjal beborított tejfehér arcát néztük, a zúzódásos, kékesszeme táját.Egy pillanat hallgatás volt, aztán Scanlon kiköpött a pad lóra. - Uggyan! A vén kurvamost meg ezt akarja megetetni velünk! Ez nem is ő.- Egyáltalán nem - tette hozzá Martini.- Hülyének néz ez minket?- Azzal együtt nem rosszul utánozták le - folytatta Mar tini. Lépett az ágy fejéhez, ésmutogatta, amit mondott. - Itt e. A törött orrát is rátették, ezt a fura heget is itt. Még abarkó is rajta van.- Rajta hát - dörmögte Scanlon -, de azzal együtt! Odanyomakodtam én is Martinimellé. - Hegeket meg tört orrokat még le lehet utánozni - mondtam. - De a né-zéstrátenni, az már nem telik tőlük. Tisztára olyan, mint a kirakati bábuk, nem igaz,Scanlon?Scanlon megint kiköpött. - Persze hogy. El van fuserálva ez a munka. Lapos, meg színesincs.- Ide nézzetek - szólt bele az egyik kolléga, ahogy a lepedőt egy kicsit elhúzta róla. - Atetoválások.- Az még belefér - mondtam. - Tetoválást azt bírnak csinálni. De karját azt nem. A karjaaz hatalmas volt neki!Egész délután piszkoltuk a munkájukat Scanlonnal meg Martinival. Jól megmondtaScanlon, hogy a cirkuszukhoz hasbeszélő bábut csináltak maguknak. De ahogy az óráktel tek, és a kékség a szem körül oszlott, észrevettem, hogy min dig sűrűbben kezdiknézegetni. Figyeltem, úgy sétálnak el arrafele, mintha a képeslapállványhoz vagy azivókúthoz mennének, csak hogy egy óvatlan pillantást vethessenek rá ja. És ahogyfigyelgettem, próbáltam elgondolni, mit is tenne mostan. Egy az biztos, gondoltammagamban, nem hagyná, az nem létezik, hogy egy ilyen rakást itt felejtsenek a Nap-paliba, a nevével rajta, és aztán, hogy a Főnéni még húsz-harminc évig ővelepéldálózzon, mi jár annak, akinek nem tetszik a rendszer. Ebbe az egybe biztos voltam.Megvártam az éjszakát, amíg hallani nem lehetett, hogy mindenki alszik, és már afeketék se járkáltak. Akkor úgy fordultam a párnámon, hogy lássam a szomszéd ágyat.A lé legzését már órák óta hallgattam, mióta csak áttolták a há lóba a görgőt, ésbeemelték hordágyastul az ágyába. Azóta figyeltem a tüdejének az akadozó fújtatását,zörgését, hogy hol eláll, hol nekiindul, és nagyon vártam, hogy hátha eláll végleg. Demég oda csak most fordultam.Hideg holdfény folyt szét a hálóba, mint a fölözött tej. Ahogy az ágyban fölültem, azárnyékom átdőlt a formájára, s mintha kettébe vágta volna a dereka s a válla közt a fe-kete ürességével. A kék dagadás már annyira lement, hogy nyitva volt a szeme, ésbámult bele a teliholdba. Nyitva volt régen. Poros porcelánmáza volt, mint a falibiztosítékdugó nak. Aztán megindult a mozdulatomra, és követte, ahogy a párnát akezembe vettem, fölálltam, és odaléptem az ágyá hoz neki.A szívós nagy test igen ragaszkodott az élethez. Kapasz kodott hozzá, hogy el nevegyem tőle, kaszált-kapált annyi ra, hogy a végén muszájt a teljes hosszombanvégigfeküdni rajta, és a lábammal összekanalazni a két lábát, hogy a pár nát az arcábatömhessem. Úgy feküdtem ott tán napokig is a formáján, amíg el nem állt a rugódozása,amíg csönd nem lett, és nem rángott egyet még, és megint csönd nem lett. Akkorlehengeredtem róla. Levettem a párnát, és láttam a holdvilágnál, hogy az arca nem

változott semmit attól a sem mibe nézéstől, ami volt rajta. A fuldoklása se látszott. Fog-tam, és a két nagyujjammal lefogtam neki a szemét, míg egyszer a helyébe maradt.Aztán visszafeküdtem az ágyam ba.Egy darabig ott feküdtem, és a fejemre borítottam a ta karót, hogy biztos csöndbelegyek. Csak akkor tudtam, hogy dehogyis vagyok, mikor Scanlon hangja átszólt:- Sose bánkódjál, főnököm - suttogta. - Jól van már.- Kuss - súgtam vissza. - Aludjál.Egy darabig csönd volt, aztán megint hallottam, hogy odasúgja: - Vége? Mondtam, hogyhát.- Az hétszentség, hogy az öreglány tudni fogja - mondta. aztán. - Elhiszed? Perszehogy bizonyítani nem fog tudni senki semmit... ilyenkor műtét után mindenki kifinghat.mindennapos dolog ... de az öreglány, az tudni fogja.Nem szóltam semmit.- Ha neked lennék, főnököm, én elhúznám a csíkot. El én. Meg is mondom, hogycsináljuk. Te szépen elhúzod a csíkot, én meg majd mondom, hogy nagyonmozgolódott, az tán, mikor te elmentél, és akkor fedezve vagy. Ez a legtisz tább munka,nem?- Háhogyne. Majd megkérem őket, hogy vegyék a kul csot, aztán engessenek ki.- Ugyan már. Emlékezz vissza, megmutatta ő egyszer ne ked, hogy kell kimenni. Már azelső héten. Emlékszel?Nem feleltem, ő se mondott semmit, csönd lett megint a hálóba. Még pár percigfeküdtem, aztán kikeltem az ágyból, és kezdtem öltözni. Mikor már mindenemetmagamra szed tem, benyúltam McMurphy éjjeliszekrényébe, kivettem a sapkáját, ésfölpróbáltam. Kicsi volt nekem, és el is szégyel lettem magamat, amiért fölpróbáltam.Félredobtam Scanlon ágyára, ahogy indultam kifele. Scanlon még utánam szólt: - Nebánkódjál, pajtás.A hold a zuhanyzó acélhálóján át befogta a műszertábla nagy púpos formáját, ésmegtört a króm csaptelepeken meg a mérők üvegjén - jegesen, szintehogy roppanásthallottam. Nagyot lélegzettem, aztán lehajoltam, s belekapaszkodtam a fogantyúkba.Megfeszítettem a két lábomat, s éreztem alatta a súly ropogását. Megint nekifeszültemés a drótok-szigete lések szakadtak ki a padlóból. Fölrántottam a térdemig, úgy, hogyalákarolhassak, aztán a másik kezemmel kulcsoltam alatta. A króm hidegen égette anyakamat. Háttal álltam meg az acélhálónak, aztán pördültem, és a lendület meg atábla súlya recsegve vitte ki az ablakot meg a hálót. Az üvegcsilingelés mint hogyhahideg vízzel körösztölte volna meg a földet a holdfényben. Lihegtembe ott eszembejutott, hogy tán visszafordulok Scanlonért meg a többiekért, de az tán hallottam a feketéksietős cipőnyiszogását a folyosón - belekapaszkodtam az ablakfélbe, és kivetődtem aműszer tábla után én is.Szaladtam a kórháztelken, amerre a kutya is emlékszek hogy szaladt, ki azországútnak. Emlékszek arra is, mekko rákat ugrottam, repültem szinte két lépés közt.Repültem szabadon. Tudtam, hogy a cédulásokat nemigen üldözik, és Scanlonnak vanannyi esze, hogy megfelel a kérdésekre, ami a hullával lehet - nem is kelletett volnaennyire rohanni. Mégse álltam meg. Mérföldeket rohantam, aztán kapaszkod tam csakföl az országút partján.Stoppoltam magamnak egy szivart, egy mexikóit - bir kákkal megrakott teherautón tartottészaknak, és akkora nagy rablómesét leadtam neki - profi indián birkózó va gyok,

gengszterek vágtak be a diliházba -, hogy hamar meg állt a szerencsétlen, adott egybőrzekét, ne virítson annyira az egyenzöld rajtam, és még adott tíz dollárt is, hogylegyen mit ennem, amíg Kanadába följutok. Leírattam vele a cí mét, mielőtt továbbmentvolna, azzal, hogy majd küldöm neki a pénzt, ha egy kicsit talpra állok.Lehet, a végén Kanadába kötök ki, de még asszem, előbb megállok a vízesésnél.Szeretnék körülnézni Portlandba, Hood Riverbe és Columbiába, hátha megvan valaki arégiek közül a faluból, aki még nem itta magát hülyére. Látni akar nám, mire vitték, miótaa hatóság kivásárolta őket az in diánságból. Hallottam, hogy a törzs maradék részehalász tanyát épít cölöpökön a sok millió dolláros vízi erőmű kö rül, és a túlfolyóbanszigonyozzák a lazacot. Nagyon nem bánnám látni. De inkább csak nézelődni akarnáka vízesés tájékán, amíg az agyam egy kicsit kitisztul.Sokáig elvoltam, hiába.