kÖvetelmÉnyrendszer oktatási szervezeti egység...

28
KÖVETELMÉNYRENDSZER Tanulmányaikat a 2016/2017. tanévben kezdő (I. éves) hallgatók számára Oktatási szervezeti egység megnevezése: Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Anatómiai-, Szövet- és Fejlődéstani Intézet Tantárgy neve: Anatómia, szövet- és fejlődéstan Tantárgy típusa: kötelező kódja: AOKANT003_1M; AOKANT003_2M kreditértéke: 8,5; 9 Tantárgy előadójának neve: Dr. Szél Ágoston Tanév: 2016/2017. A tantárgy feladata a képzés céljának megvalósításában: Az emberi test sejtjeinek, szöveteinek és szerveinek bemutatása – kifejezetten azzal a céllal, hogy a leendő (gyakorló) orvos számára hiteles információt közvetítsen a klinikailag releváns morfológiai képletektől, ismeretanyagról. A tárgy tematikája (lehetőleg heti bontásban, sorszámozva): csatolva a dokumentum végén (előzetes tervezet; a beosztás, sorrend, téma változhat) A foglalkozásokon való részvétel követelményei és a távolmaradás pótlásának lehetősége: A hallgatóknak a gyakorlatok és előadások legalább 75%-án kötelező részt venniük; igazoltan sem hiányozhatnak a gyakorlatok és előadások 25 %-ánál többet. Pótlásra nincs lehetőség. Az igazolás módja a foglalkozásokon és a vizsgán való távollét esetén: Az előadásokról és a gyakorlatokról való hiányzás semmilyen címen nem haladhatja meg sem az előadások, sem a gyakorlatok 25%-át. Vizsgáról való távolmaradás esetén a TVSZ rendelkezései iránymutatók. A félévközi ellenőrzések (beszámolók, zárthelyi dolgozatok) száma, témaköre és időpontja, pótlásuk és javításuk lehetősége: Beszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre (makroszkópos anatómia ill. szövettani metszetfelismerés, a metszethez kapcsolódó elméleti kérdésekkel). A beszámoló szóban vagy írásban történik. A beszámolók időpontját és témáját a tanév kezdetekor ismertetjük hallgatóinkkal és az intézet honlapján (http://semmelweis.hu/anatomia ) is megtalálják. Sikertelen (elégtelen) beszámolót, ill. beszámolóról való hiányzást a félév végén a gyakorlati munkát minősítő jegy megállapításánál nyomatékosan vesszük figyelembe. A gyakorlati munkában és a boncolásban való részvétel minősítéseként a hallgatók a félév végén osztályzatot (1-5) kapnak (szorgalmi jegy), amely a beszámolók osztályzataival együtt a félév gyakorlati jegyét képezi; ez a félévi vizsga egyik részjegye lesz. A félév végi aláírás követelményei (ideértve a hallgató egyéni munkával megoldandó feladatainak számát és típusát is): A félév érvényességét igazoló professzori aláíráshoz az előadások és gyakorlatok legalább 75%-án való aktív részvétel szükséges.

Upload: others

Post on 13-Sep-2019

6 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

KÖVETELMÉNYRENDSZER

Tanulmányaikat a 2016/2017. tanévben kezdő (I. éves) hallgatók számára

Oktatási szervezeti egység megnevezése: Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar

Anatómiai-, Szövet- és Fejlődéstani Intézet

Tantárgy neve: Anatómia, szövet- és fejlődéstan

Tantárgy típusa: kötelező

kódja: AOKANT003_1M; AOKANT003_2M

kreditértéke: 8,5; 9

Tantárgy előadójának neve: Dr. Szél Ágoston

Tanév: 2016/2017.

A tantárgy feladata a képzés céljának megvalósításában:

Az emberi test sejtjeinek, szöveteinek és szerveinek bemutatása – kifejezetten azzal a céllal, hogy a leendő

(gyakorló) orvos számára hiteles információt közvetítsen a klinikailag releváns morfológiai képletektől,

ismeretanyagról.

A tárgy tematikája (lehetőleg heti bontásban, sorszámozva):

csatolva a dokumentum végén (előzetes tervezet; a beosztás, sorrend, téma változhat)

A foglalkozásokon való részvétel követelményei és a távolmaradás pótlásának lehetősége:

A hallgatóknak a gyakorlatok és előadások legalább 75%-án kötelező részt venniük; igazoltan sem

hiányozhatnak a gyakorlatok és előadások 25 %-ánál többet. Pótlásra nincs lehetőség.

Az igazolás módja a foglalkozásokon és a vizsgán való távollét esetén:

Az előadásokról és a gyakorlatokról való hiányzás semmilyen címen nem haladhatja meg sem az

előadások, sem a gyakorlatok 25%-át.

Vizsgáról való távolmaradás esetén a TVSZ rendelkezései iránymutatók.

A félévközi ellenőrzések (beszámolók, zárthelyi dolgozatok) száma, témaköre és időpontja,

pótlásuk és javításuk lehetősége:

Beszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre (makroszkópos anatómia ill. szövettani

metszetfelismerés, a metszethez kapcsolódó elméleti kérdésekkel). A beszámoló szóban vagy írásban

történik.

A beszámolók időpontját és témáját a tanév kezdetekor ismertetjük hallgatóinkkal és az intézet honlapján

(http://semmelweis.hu/anatomia ) is megtalálják.

Sikertelen (elégtelen) beszámolót, ill. beszámolóról való hiányzást a félév végén a gyakorlati munkát

minősítő jegy megállapításánál nyomatékosan vesszük figyelembe.

A gyakorlati munkában és a boncolásban való részvétel minősítéseként a hallgatók a félév végén

osztályzatot (1-5) kapnak (szorgalmi jegy), amely a beszámolók osztályzataival együtt a félév gyakorlati

jegyét képezi; ez a félévi vizsga egyik részjegye lesz.

A félév végi aláírás követelményei (ideértve a hallgató egyéni munkával megoldandó feladatainak

számát és típusát is):

A félév érvényességét igazoló professzori aláíráshoz az előadások és gyakorlatok legalább 75%-án való

aktív részvétel szükséges.

Page 2: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

Az osztályzat kialakításának módja:

A félév végén a hallgatók gyakorlati jegyet kapnak a beszámoló-jegyek és a szorgalmi jegy átlagából. A

gyakorlati jegy ill. a vizsga részjegyei (elméleti, bonctermi, szövettani) alapján számítjuk a vizsga jegyét.

A vizsgán születő bármely elégtelen osztályzat elégtelen vizsgajegyet jelent.

A vizsga típusa:

A vizsga (kollokvium), anyaga a félév anyaga. A vizsga gyakorlati és elméleti részből áll. Szóbeli és

írásbeli vizsga anatómiai és szövettani preparátumokon és elméleti kérdésekből.

Vizsgakövetelmények:

A vizsga a félév tananyagának számonkérése.

Szóbeli és írásbeli vizsga anatómiai és szövettani preparátumokon és elméleti kérdésekből.

A vizsgajelentkezés módja:

A Neptun-rendszeren keresztül történik.

A vizsgajelentkezés módosításának rendje:

A Neptun szabályai szerint (az aktuális egyetemi és kari előírások szerint).

A vizsgáról való távolmaradás igazolásának módja:

Vizsgáról való távolmaradás esetén a TVSZ rendelkezése iránymutató.

A tananyag elsajátításához felhasználható jegyzetek, tankönyvek, segédletek és szakirodalom

listája:

Réthelyi M.- Szentágothai J.: Funkcionális anatómia (Medicina, 2014.)

(Szentágothai J. - Réthelyi M.: Funkcionális anatómia I-III. -Medicina, 2002, 8., átdolg. és bőv. kiadás)

Kiss F. - Szentágothai J.: Az ember anatómiájának atlasza, I-II. (Medicina, 2001)

Sobotta, Az ember anatómiájának atlasza I-II. (Semmelweis Kiadó, Budapest, 1994. vagy Alliter Kiadó,

2004.)

Tömböl T. (szerk.): Tájanatómia. (Medicina, 2006)

Röhlich P. (szerk.): Szövettan (Semmelweis Kiadó, 2006)

Sobotta J.: Az ember anatómiájának atlasza (Alliter Kiadó, 2004)

Szél Á.: Klinikai anatómia (Semmelweis Egyetem Képzéskutató Intézet, 1999)

Vígh B.: Humán anatómia: Rendszeres bonctan 1-4. (Csont-, ízület-, izomtan, értan)

Vígh B.: Humán embryológia: Az ember méhen belüli fejlődése

Nemeskéri Á., Kocsis K., Németh A.: Szövettani útmutató I-III. (Apáthy István Alapítvány, 2004)

T.W. Sadler: Langman Orvosi Embryologia (Medicina, 1999)

Kahle W.: SH-atlasz: Anatómia I-III. (Springer Hungarica, 1996)

Kühnel W.: SH orvosi atlasz: Szövettan (Springer Hungarica, 1997)

Abrahams PH, Thatcher MJ, Spratt JD: Anatómiai kérdezz-felelek (Semmelweis Kiadó 1996)

Ajánlott irodalom:

Vajda J.: Atlas anatomiae I-II. (Akadémiai Kiadó, 1989)

Kiss Á., Réthelyi M.: Szövettan atlasz (General Press Kiadó, 2005)

Donáth T.: Anatómiai nevek A-Z (Medicina, 2004)

Vajda J. - Csányi K.: Repetitio Anatomiae (2 CD-ROM, 1997)

Kálmán M. - Patonay L.: A szövettan multimédiás atlasza (CD-ROM, 1998)

Vígh B.: Humán ontogenezis – Az ember egyedfejlődése (Alliter, 2006)

Vígh B.: Szisztémás anatómia – Rendszeres orvosi bonctan (Alliter, 2005)

McMinn, Hutchings, Peginton, Abrahams: A humán anatómia színes atlasza (3. kiadás, Medicina)

Csillag A.: Anatomy of the Living Human - Atlas of Medical Imaging (Könemann, 1999)

Page 3: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

További segédanyagok:

Anatómiai-, Szövet- és Fejlődéstani Intézet honlapján (http://semmelweis.hu/anatomia ) és a Tudásbázis

(http://lib.semmelweis.hu/nav/tudasbazis ) oldalán.

Page 4: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

Hét AOKANT003_1M Előadás Gyakorlat Boncterem Szövettan 1. hét

1. Az anatómia, szövettan és fejlődéstan helye az orvosképzésben,

terminológiája

A boncterem rendje, terminológia. A felső végtag csontjai.

Bevezetés a szövettanba. A mikroszkóp használata

2. A sejtmembrán és az endoplazmatikus retikulum

3. A sejtváz. Mikrotubulusok, intermedier filamentumok és aktin

mikrofilamentumok 2. hét

4. Adhéziós molekulák, sejtkapcsoló struktúrák, a hámsejt

felépítése

Felső végtag csontjai. Felső végtag ízületeinek bemutatása.

Egyrétegű fedőhámok

5. Hámszövet, mirigyszövet 6. Mitochondrium, peroxysoma 3. hét

7. Exocytosis, Golgi készülék, vesicularis transport, sorting Felső végtag hajlító oldalán izmok, erek és idegek boncolása.

Többrétegű fedőhámok

8. Endocytosis folyamata és sejtorganellumai. Autofágia 9. Általános ízület- és izomtan. A vállöv és váll ízületei, izmai,

mozgásai 4. hét

10. A könyökízület és a ráható izmok. A könyökízület mozgásai Felső végtag hajlító és feszítő oldalán izmok, erek és idegek boncolása.

Mirigyhám

11. A kéz ízületei, izmai, a kéz és az ujjak mozgásai 12. Kötőszöveti sejtek

5. hét

13. A kötőszöveti rostok és keletkezésük. Kötőszöveti alapállomány Felső végtag feszítő oldalán izmok, erek és idegek boncolása. Ízületek kidolgozásának befejezése.

Kötőszöveti sejtek

14. Sejtosztódás, mitózis, meiózis Felső végtag feszítő oldalán izmok, erek és idegek boncolása. Ízületek kidolgozásának

befejezése. 15. Porcszövet, csontszövet

Page 5: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

6. hét

16. Csontosodás, csontátépülés Felső végtag feszítő oldalán izmok, erek és idegek boncolásának befejezése.

Kötőszöveti rostok

17. A gerinc felépítése. Artt. atlantooccipitalis et atlantoaxialis I. Beszámoló (felső végtag)

18. A medence csontjai, ízületei, felépítése és mechanikája. A

csípőízület és mozgásai

7. hét

19. Hiatus subinguinalis, canalis femoralis, canalis adductorius A törzs és az alsó végtag csontjai. Az alsó végtag ízületeinek bemutatása, boncolása.

Porcszövet, csontszövet

20. Térdízület és mozgásai

21. Az ivarsejtek. Megtermékenyítés, morula, blastula

8. hét

22. A láb ízületei, izmai és mozgásai. Lábboltozatok. Az alsó végtag dorsalis oldalának izmai, erei, idegei (bemutatás, preparálás elkezdése).

Csontosodás

23. Beágyazódás. A placenta szerkezete, placentáris keringés.

Magzatburkok.

24. A gastrulatio molekuláris alapjai. A csíralemezek képződése,

differenciálódása és származékaik.

9. hét

25. Neurulatio. Lefűződés. Testtengelyek, bal-jobb testfél

asszimetria. Craniocaudalis és dorsoventralis differenciálódás és

azok rendellenességei. ?

Az alsó végtag dorsalis oldalának izmai, erei, idegei (preparálás befejezése)

Ismétlés

26. A vér és alakos elemi.

27. Az elsődleges szövetek keletkezése. Homeobox-gének Őssejtek. 10. hét

28. A végtagok fejlődése Az alsó végtag ventralis oldalán izmok, erek és idegek bemutatása, preparálása.

II. Beszámoló: Hám-, kötő- és támasztószövet. Általános fejlődéstan.

29. A gerinc és a törzs fejlődése

30. Izomszövet

Page 6: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

11. hét

31. A koponya felépítése. Os sphenoidale és os ethmoidale Az alsó végtag preparálásának befejezése. A csontos koponya.

Izomszövet

32. Az arckoponya csontjai. Orbita, cavum nasi

33. Os temporale. Külső és belső koponyaalap

12. hét

34. Koponya - Fossa infratemp. et temp., fossa pterygopalatina Vér, vörös csontvelő

35. Csontvelő, erythropoesis. A leukocyták képződése Basis cranii interna és externa.

36. Idegszövet. Gliasejtek. 13. hét

37. Állkapocsízület, rágóizmok, mimikai izmok Idegszövet: perifériás idegrendszer

38. Nyakizmok, nyaki fasciák Az arckoponya csontjai, mandibula. Orbita, orrüreg, fossa pterygopalatina. Rágóízület.

39. A mozgásszervrendszer klinikai anatómiája

14. hét

40. Klinikai előadás Placenta, köldökzsinór. Ismétlés

41. A koponya fejlődése Mimikai és rágóizmok bemutatása. 42. Fejlődési rendellenességek és okaik

Page 7: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

Hét AOKANT003_2M Előadás Gyakorlat Boncterem Szövettan 1. hét

1. Bevezetés, a keringési szervek helye az orvosképzésben és az

orvosi gyakorlatban. A szív felszíne és üregei Erek (arteria, vena, kiserek, kapillárisok). Tonsillák

2. Az erek szöveti szerkezete Szív és zsigeri komplexum boncolása 3. A szívfal szerkezete, anuli fibrosi, myocardium és a szív billentyűi.

A billentyűhibák anatómiai alapjai 2. hét

4. A nyirokcsomó és a lép szerkezete és keringése

Nyirokcsomó, lép, thymus

5. Nyirokszövet és sejtes elemei. Thymus, a nyálkahártya lymphaticus

szövete. Tonsillák Szív és zsigeri komplexum boncolása 6. A szív erei, ingervezető rendszere, pericardium, situs cordis.

Auscultatio, szívtompulat. A szívinfarktus anatómiai alapjai 3. hét

7. A szív fejlődése, fejlődési rendellenességei

Emésztőrendszer: ajak, nyelv (papillae filiformes, fungiformes, vallatae)

8. Az artériák és vénák fejlődése, fejlődési rendellenességei. Magzati

keringés Tetem boncolása - fej, nyak, mellkasfal, hasfal. Szív és zsigeri komplexum boncolása

9. Zsigertani bevezetés. Szájüreg, nyelv anatómiája, szövettana

4. hét

10. Fogak és nyálmirigyek anatómiája, szövettana, fogfejlődés.

Fogcsiszolat, fogcsíra, gl. parotis, gl. submandibularis, gl. sublingualis.

11. Torokszoros, lágy szájpad, garat Tetem boncolása – fej, nyak, mellkasfal, hasfal, Zsigeri komplexum boncolása

12. Tömlős és parenchymás szervek szöveti szerkezete. A nyelőcső

anatómiája, falszerkezete 5. hét

13. Orrüreg, orrmelléküregek. A gége porcai, ízületei és izmai. A gége

kötőszövetes váza és nyálkahártyája

Gége, légcső, tüdő

Page 8: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

14. A légutak szöveti szerkezete. A tüdő fejlődése. Respiratios distress

syndroma Tetem boncolása – mellkasfal, hasfal, fej, nyak. Zsigeri komplexum boncolása

15. A légcső és a tüdő anatómiája. Pleura.

16. 6. hét

16. Mellkas, légzőmozgások. A rekeszizom és fejlődése

Oesophagus. Cardia, fundus és pylorus ventriculi

17. Az arc fejlődése és fejlődési rendellenességei

18. A kopoltyúbél és előbél fejlődése és fejlődési rendellenességei Tetem boncolása – fej, nyak, mellűri zsigerek. Zsigeri komplexum boncolása

7. hét

19. Hasfal, rectus-hüvely 1. I. Beszámoló: Szív, a szív és erek fejlődése. Fej, nyak mellkas zsigerei és rekesz anatómiája és fejlődése. Mellkasfal.

Duodenum, jejunum, ileum, colon, appendix vermiformis

20. A gyomor anatómiája és szövettana Tetem boncolása – meelűri és hasűri zsigerek. Zsigeri komplexum boncolása

21. A duodenum és pancreas anatómiája, szövettana 8. hét

22. A jejunoileum anatómiája és a vékonybelek szövettana Máj preparátumok, vesica fellea, pancreas

23. A vastagbél és végbél anatómiája és szövettana Tetem boncolása – mellűri és hasűri zsigerek. Zsigeri komplexum boncolása

24. A máj és az epeutak anatómiája, v. portae

9. hét

25. A máj és az epeutak szövettana 1. II. Beszámoló: erek, nyirokszervek, emésztőrendszer

26. A közép- és utóbél fejlődése, máj, pancreas fejlődése Tetem boncolása – mellűri és hasűri zsigerek. Zsigeri komplexum boncolása

27. A hashártya és annak fejlődése, bursa omentalis

Page 9: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

10. hét

28. Vese, vesemedence, húgyvezeték, húgyhólyag anatómiája.

Vesetokok, a vese rögzítése

Tetem boncolása – mellűri és hasűri zsigerek. Zsigeri komplexum boncolása

Vizeleti rendszer

29. A vizeleti szervek szövettana 30. A here anatómiája és szövettana. Spermatogenesis 11. hét

31. A mellékhere, ondóvezeték és ondózsinór, ondóhólyag és prostata

anatómiája és szövettana Férfi nemi szervek: here, mellékhere,

funiculus spermaticus

32. A hereburkok anatómiája. Canalis inguinalis. Tetem: retroperitoneum és medencei zsigerek boncolása. Zsigeri komplexum boncolása

33. Penis, férfi húgycső és azok szöveti szerkezete. A húgyutak

endoscopos vizsgálata

12. hét

34. A medencefenék szerkezete és a férfi gát Férfi nemi szervek: vesicula seminalis, prostata, penis, glans penis

35. A petefészek, petevezeték anatómiája és szöveti szerkezete.

Oogenesis. Tetem: retroperitoneum és medencei zsigerek boncolása. Zsigeri komplexum boncolása

36. A méh anatómiája és szövettana. A méh rögzítése, lig. latum uteri

13. hét

37. A hüvely és külső női nemi szervek anatómiája és szövettana. Női

medencefenék és gát Női nemi szervek: ovarium, corpus luteum,

tuba uterina

38. A vese fejlődése és fejlődési rendellenességei Tetem: retroperitoneum és medencei zsigerek boncolása. Zsigeri komplexum boncolása

39. A húgyutak fejlődése és fejlődési rendellenességei 14. hét

40. A nemi szervek fejlődése és fejlődési rendellenességei Női nemi szervek: uterus proliferationis, uterus secretionis, vagina

41. A belső szervek klinikai és képalkotó anatómiája

Page 10: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

42. A fej, nyak, mellkas, hasüreg és a kismedence nyirokelvezetése

Page 11: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

KÖVETELMÉNYRENDSZER

Azon hallgatók számára, akik a 2016/2017. tanévben hallgatják az Anatómia, sejt-, szövet-

és fejlődéstan III. tárgyat és korábban az Anatómiai-, Szövet- és Fejlődéstani Intézet

hallgatói voltak (E-H csoportok)

Semmelweis Egyetem Oktatási szervezeti egység megnevezése:

Általános Orvostudományi Kar Anatómiai-, Szövet- és Fejlődéstani Intézet

Tantárgy neve: Anatómia, sejt-, szövet- és fejlődéstan III.

Tantárgy típusa: kötelező/kötelezően választható/szabadon választható (a megfelelő aláhúzandó)

kódja: AOKANT003_3M

kreditértéke: 7

Tantárgy előadójának neve: Dr. Szél Ágoston

Tanév: 2016/2017.

A tantárgy feladata a képzés céljának megvalósításában:

Az emberi test makroszkópos és mikroszkópos felépítésének, a sejttani alapfogalmaknak, az

egyedfejlődés általános és részletes leírásának megismertetése elméleti és gyakorlati megközelítéssel.

A tárgy tematikája (lehetőleg heti bontásban, sorszámozva):

csatolva a dokumentum végén (előzetes tervezet; a beosztás, sorrend, téma változhat)

A III. félév anyaga az idegrendszer, érzékszervek, a belső elválasztású mirigyek makroszkópos és

mikroszkópos szerkezete, valamint a törzs és a végtagok dorsalis régióinak tájanatómiai preparálása

(beleértve a gerincvelő in-situ boncolását). Ebben a félévben a sejttan anyagát az idegszövet (ezen belül

a szinapszis) finomszerkezete, a szinaptikus vezikuláris reciklációs mechanizmusok, az agyi

mikrocirkuláció, a vér-agy gát és a glia-neuron kapcsolat témája képviseli.

Az idegrendszer megtanítása a makro- és mikroszkópos szerkezet és a fejlődési viszonyok bemutatását

és rendszeres visszakérdezését jelenti. Erre nyújt lehetőséget a bonctermi preparatív munka, a csoportos

megbeszélések, és a szövettanon a metszetek tanulmányozása. - A tájanatómiai boncolás egész tetemen

történik; itt a hangsúly - szemben az I. féléves boncolással, ahol a képleteket (izmok, erek és idegek)

folyamatosan, lefutásuk és elágazódásuk mentén kerestük meg - egy-egy tájék (regio) szerkezetén, az ott

található képletek egymáshoz viszonyított topográfiai kapcsolatán és felszíni vetületén van. A régiók

leírásánál támaszkodunk a klasszikus sorrendre: a régió elnevezése, határai, bőrbeidegzés, fascián kívüli

képletek, fascia viszonyok, mély képletek, amennyiben lehetséges, réteges felsorolásban.

A félévben több beszámolót tartunk időszakos ellenőrzés céljából. A félév végén kollokviumon kérjük

számon az anyagot, a kollokvium gyakorlati (szövettani metszeteken a megkívánt részletek, vagy a teljes

szerkezet felismerése, értelmezése) és elméleti részből áll.

A hallgatók számára számos konzultációs lehetőséget (bonctermi, szövettani, anatómiai múzeumi)

biztosít az intézet a félévek folyamán, ill. a vizsgaidőszakban.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei és a távolmaradás pótlásának lehetősége:

Az előadásokon és a gyakorlatokon való részvétel kötelező.

A hiányzás semmilyen címen nem haladhatja meg sem az előadások, sem a gyakorlatok 25%-át.

Pótlásra lehetőséget nem tudunk biztosítani.

Page 12: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

Az igazolás módja a foglalkozásokon és a vizsgán való távollét esetén:

Az előadásokról és a gyakorlatokról való hiányzás semmilyen címen nem haladhatja meg sem az

előadások, sem a gyakorlatok 25%-át.

Vizsgáról való távolmaradás esetén a TVSZ rendelkezései iránymutatók.

A félévközi ellenőrzések (beszámolók, zárthelyi dolgozatok) száma, témaköre és időpontja,

pótlásuk és javításuk lehetősége:

Félév során beszámolókat tartunk; a beszámolókon a megjelenés kötelező. A beszámolókat csak a kiírt

időpontokban lehet letenni. A beszámolók eredményét feltüntetjük a hallgatók intézeti kartonján.

A III. félév második (mikroszkópia) beszámolójának sikeres teljesítése szükséges a félév érvényességéhez.

E beszámoló sikertelensége esetén két alkalommal javítási lehetőséget biztosítunk.

A beszámolók időpontját és témáját a tanév kezdetekor ismertetjük hallgatóinkkal.

A gyakorlati munkában és a boncolásban való részvétel minősítéseként a hallgatók a félév végén

osztályzatot (1-5) kapnak (szorgalmi jegy), amely a beszámolók osztályzataival együtt a félév gyakorlati

jegyét alkotják; ez a félévi vizsga egyik részjegye lesz.

A félév végén a hallgatók gyakorlati jegyet kapnak a beszámoló-jegyek és a szorgalmi jegy átlagából.

A félév végi aláírás követelményei (ideértve a hallgató egyéni munkával megoldandó feladatainak

számát és típusát is):

Az előadásokról és gyakorlatokról való hiányzás semmilyen címen nem haladhatja meg sem az előadások,

sem a gyakorlatok 25%-át.

A III. félév második (mikroszkópia) beszámolójának sikeres teljesítése szükséges a félév érvényességéhez.

A sikertelen beszámoló javítására két alkalommal javítási lehetőséget biztosítunk.

Az osztályzat kialakításának módja:

A félévi munkára kapott gyakorlati jegy ill. a vizsga részjegyei (elméleti, bonctermi, szövettani) alapján

számítjuk a vizsga jegyét. A vizsgán születő bármely elégtelen osztályzat elégtelen vizsgajegyet jelent.

A vizsga típusa: Kollokvium; anyaga a félév anyaga.

Vizsgakövetelmények:

A vizsga a félév tananyagának számonkérése.

Gyakorlati és elméleti vizsga anatómiai és szövettani preparátumokon és elméleti kérdésekből; írásbeli és

szóbeli vizsga. A vizsgán születő bármely elégtelen osztályzat elégtelen vizsgajegyet jelent.

A vizsgajelentkezés módja: Neptun-rendszerben.

A vizsgajelentkezés módosításának rendje:

A Neptun-rendszerben az aktuális egyetemi és kari előírások szerint.

A vizsgáról való távolmaradás igazolásának módja:

Vizsgáról való távolmaradás esetén a TVSZ rendelkezése iránymutató.

A tananyag elsajátításához felhasználható jegyzetek, tankönyvek, segédletek és szakirodalom

listája:

Tankönyvek :

Réthelyi M.- Szentágothai J.: Funkcionális anatómia (Medicina, 2014.)

(Szentágothai J. - Réthelyi M.: Funkcionális anatómia I-III. -Medicina, 2002, 8., átdolg. és bőv. kiadás)

Kiss F. - Szentágothai J.: Az ember anatómiájának atlasza, I-II. (Medicina, 2001)

Tömböl T. (szerk.): Tájanatómia. (Medicina, 2006)

Komáromy L.: Az agyvelő boncolása. (2001)

Csaba-Madarász: A sejt szerkezete (Semmelweis Kiadó, 2003)

Page 13: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

Darvas Zs., - László V.: Sejtbiológia (Semmelweis Kiadó, 2005)

Jegyzetek:

Hajdu F. - Somogyi Gy.: Szövettani gyakorlatok (Semmelweis Kiadó és Multimédia Stúdió, 2007)

Hajdu F.: Vezérfonal a neuroanatómiához (Semmelweis Kiadó és Multimédia Stúdió - 3. kiadás, 2004)

Ajánlott irodalom:

Sobotta, Az ember anatómiájának atlasza I-II. (Semmelweis Kiadó, Budapest, 1994. vagy Alliter Kiadó,

2004.)

Kiss Á., Réthelyi M.: Szövettan atlasz (General Press Kiadó, 2005)

Röhlich P. (szerk.): Szövettan (Semmelweis Kiadó, 2006)

Donáth T.: Anatómiai nevek A-Z (Medicina, 2004)

Vajda J. - Csányi K.: Repetitio Anatomiae (2 CD-ROM, 1997)

Kálmán M. - Patonay L.: A szövettan multimédiás atlasza (CD-ROM, 1998)

Kühnel W.: Szövettani atlasz, SH atlasz (1997)

Kahle, W., Leonhardt, H., Platzer, W.: Anatómia I-III., SH atlasz

T.W. Sadler: Langman Orvosi Embryologia (Medicina, 1999)

Vígh B.: Humán ontogenezis – Az ember egyedfejlődése (Alliter, 2006)

Vígh B.: Szisztémás anatómia – Rendszeres orvosi bonctan (Alliter, 2005)

Szél Á.: Klinikai anatómia (SOTE Képzéskutató, Oktatástechnológiai és Dokumentációs Központ,

Budapest, 1999)

McMinn, Hutchings, Peginton, Abrahams: A humán anatómia színes atlasza (3. kiadás, Medicina)

Csillag A.: Anatomy of the Living Human - Atlas of Medical Imaging (Könemann, 1999)

Csillag A.: Atlas of the Sensory Organs - Functional and Clinical Anatomy (HumanaPress, 2005)

Fülöp (Szerk.): Biológiagyakorlatok + CD (Semmelweis Kiadó, 2005)

Szeberényi: Molekuláris sejtbiológia (Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2004)

További segédanyagok:

Anatómiai-, Szövet- és Fejlődéstani Intézet honlapján: http://semmelweis.hu/anatomia

Page 14: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

ÁOK II. évfolyam 1. félévi tanmenete

2016/2017. tanév – előzetes tervezet; a beosztás, sorrend, téma változhat!

Hét Előadás Gyakorlat

Boncterem Szövettan

1 1. Agyburkok, hemispheriumok, oldalkamrák

2. Diencephalon makroszkópiája, III. kamra

3. Az agytörzs és a kisagy makroszkópiája,

IV. kamra

agyvelő, agyburkok

----

2 4. Az agyvelő vérellátása és liquor-keringés

5. A velőcső differenciálódása, a gerincvelő

fejlődése; dúcléc

6. Agyhólyagok differenciálódása

agyboncolás

----

3 7. A gerincvelő makroszkópiája, a gerincvelői

szelvény, dermatómák

8. A gerincvelő mikroszkópiája: proprioceptiv és

nociceptiv reflexív

9. A gerincvelő mikroszkópiája: vegetatív reflexív, a

gerincvelő pályái

agyvelőmetszetek,

a gerincvelő bemutatása

----

4 10. Az agyidegmagok csoportosítása

11. Nyúltvelő magjai és pályái

12. Híd, középagy magjai és pályái

1. agyboncolás

2. I. beszámoló:

agyvelő és gerincvelő

makroszkópiája,

fejlődése

----

5 13. A diencephalon mikroszkópiája.

14. A központi idegrendszer sejtjei: neuronok (axon,

dendritek, szinapszisok)

15. A központi idegrendszer sejtjei: gliasejtek

dorsalis tájékok

boncolása, koponya

megnyitása,

mikroszkópia

megbeszélése

ideg, dúcok,

motoros

véglemez,

gerincvelő,

nyúltvelő,

középagy

6 16. A nagyagykéreg szerkezete

17. Epikritikus sensibilitás

18. Protopathiás sensibilitás és a fájdalom

neuroanatómiája

dorsalis tájékok és a

gerincvelő boncolása,

mikroszkópia

megbeszélése

kisagykéreg,

nagyagykéreg,

corpus pineale

7 19. A kisagy mikroszkópiája és pályái

20. Törzsdúcok és rostösszeköttetéseik

21. Motoros pályarendszerek

dorsalis tájékok

boncolása,

mikroszkópia

megbeszélése

----

Page 15: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

8 22. N. trigeminus

23. N. facialis

24. N. glossopharyngeus, n. vagus, n. accessorius, n.

hypoglossus

1. dorsalis tájékok

boncolása,

mikroszkópia

megbeszélése

2. II. demonstráció:

központi idegrendszer

mikroszkópiája,

agyidegek

----

9 25. Hypothalamo-hypophysealis rendszer,

hypophysis

26. Endokrin szervek: epiphysis, pajzsmirigy,

mellékpajzsmirigy, mellékvese

27. Betegbemutatás

dorsalis tájékok

boncolása, bemutatás:

fej és nyak tájékai ---

10 28. Szem (tunica fibrosa, tunica vasculosa)

29. Szem (lencse, üvegtest, szemcsarnokok,

accomodatio)

30. Szem (retina)

dorsalis tájékok

boncolása

hypophysis, gl.

thyroidea, gl.

parathyroidea,

gl. suprarenalis

11 31. N. opticus, látópálya, látókéreg

32. Szemizmok, a szem mozgásai

33. Szem védőberendezése, könnyrendszer, a

látószerv fejlődése

dorsalis tájékok bonc.,

intracranialis topogr.

----

12 34. Külsőfül, középfül

35. Csontos és hártyás labyrinthus

36. Organon spirale (Corti), a halló- és egyensúlyozó

szerv fejlődése

érzékszervek; szem

boncolása

szem, retina,

könnymirigy

13 37. Hallópálya, hallókéreg

38. Vestibularis rendszer

39. Szagló- és ízérző rendszer

érzékszervek Corti-szerv,

tenyérbőr, hajas

fejbőr,

emlőmirigy

14 40. Limbikus rendszer

41. A vegetatív idegrendszer

42. Bőr és származékai, emlőmirigy

érzékszervek

----

Page 16: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

KÖVETELMÉNYRENDSZER

Azon hallgatók számára, akik a 2016/2017. tanévben hallgatják az Anatómia, sejt-, szövet-

és fejlődéstan IV. tárgyat és korábban az Anatómiai-, Szövet- és Fejlődéstani Intézet

hallgatói voltak (E-H csoportok)

Semmelweis Egyetem Oktatási szervezeti egység megnevezése:

Általános Orvostudományi Kar Anatómiai-, Szövet- és Fejlődéstani Intézet

Tantárgy neve: Anatómia, sejt-, szövet- és fejlődéstan IV.

Tantárgy típusa: kötelező/kötelezően választható/szabadon választható (a megfelelő aláhúzandó)

kódja: AOKANT003_4M

kreditértéke: 3

Tantárgy előadójának neve: Dr. Szél Ágoston

Tanév: 2016/2017.

A tantárgy feladata a képzés céljának megvalósításában:

Az emberi test makroszkópos és mikroszkópos felépítésének, a sejttani alapfogalmaknak, az

egyedfejlődés általános és részletes leírásának megismertetése elméleti és gyakorlati megközelítéssel.

A tárgy tematikája (lehetőleg heti bontásban, sorszámozva):

A IV. félév anyaga: a fej, a nyak és a testüregek tájanatómiája, vetületi és keresztmetszeti

topográfiája valamint a korábban kidolgozott ventralis régiók preparálásának befejezése és

áttekintése. A szervek testfali vetületeit és a test tájékainak metszetanatómiáját is ebben a félévben tudjuk

bemutatni és megtanítani a gyakorlatban is. Az előadásokon a hallgatók a tájanatómia hangsúlyos,

orvosgyakorlati szempontból különösen fontos kérdéseivel, valamint a metszetanatómiával ismerkednek

meg. Lehetőséget biztosítunk a szövettani metszetek ismételt áttanulmányozására is a félév során,

hangsúlyozva a differenciáldiagnosztikai kérdéseket. A teljes tananyag átismétlése, és a kiemelt bemutató

preparátumokon és modelleken történő felkészítés is ennek a félévnek az anyagát képezi.

A IV. félév végén a tárgyat szigorlattal zárjuk.

A hallgatók számára számos konzultációs lehetőséget (bonctermi, szövettani, anatómiai múzeumi)

biztosít az intézet a félévek folyamán, ill. a vizsgaidőszakban.

Részletes tematika: csatolva a dokumentum végén (előzetes tervezet; a beosztás, sorrend, téma

változhat).

A foglalkozásokon való részvétel követelményei és a távolmaradás pótlásának lehetősége:

Az előadásokon és a gyakorlatokon való részvétel kötelező.

A hiányzás semmilyen címen nem haladhatja meg sem az előadások, sem a gyakorlatok 25%-át.

Pótlásra lehetőséget nem tudunk biztosítani.

Az igazolás módja a foglalkozásokon és a vizsgán való távollét esetén:

Az előadásokról és a gyakorlatokról való hiányzás semmilyen címen nem haladhatja meg sem az

előadások, sem a gyakorlatok 25%-át.

Page 17: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

Vizsgáról való távolmaradás esetén a TVSZ rendelkezései iránymutatók.

A félévközi ellenőrzések (beszámolók, zárthelyi dolgozatok) száma, témaköre és időpontja,

pótlásuk és javításuk lehetősége:

Félév során beszámolókat tartunk; a beszámolókon a megjelenés kötelező. A beszámolók eredményét

feltüntetjük a hallgatók intézeti kartonján.

A beszámolók időpontját és témáját a tanév kezdetekor ismertetjük hallgatóinkkal.

A félév végi aláírás követelményei (ideértve a hallgató egyéni munkával megoldandó feladatainak

számát és típusát is):

Az előadásokról és gyakorlatokról való hiányzás semmilyen címen nem haladhatja meg sem az előadások,

sem a gyakorlatok 25%-át.

Az osztályzat kialakításának módja:

A vizsga részjegyei (elméleti, bonctermi, szövettani) alapján számítjuk a vizsga jegyét. Bármelyik

vizsgarész elégtelenre teljesítése elégtelen vizsgajegyet jelent.

A vizsga részei: tájékozódás anatómiai preparátumokon, tájékozódás szövettani preparátumokon (2

metszet), elméleti vizsga (1-5 érdemjegyek). Írásbeli és szóbeli vizsga.

A vizsga típusa: Szigorlat; anyaga a 4 félév teljes tananyaga.

Vizsgakövetelmények:

A vizsga a 4 félév teljes tananyagának számonkérése.

Tájékozódás anatómiai preparátumokon, tájékozódás szövettani preparátumokon (2 metszet), elméleti

vizsga (1-5 érdemjegyek). Írásbeli és szóbeli vizsga.

A vizsgajelentkezés módja: Neptun-rendszerben.

A vizsgajelentkezés módosításának rendje:

A Neptun-rendszerben az aktuális egyetemi és kari előírások szerint.

A vizsgáról való távolmaradás igazolásának módja:

Vizsgáról való távolmaradás esetén a TVSZ rendelkezése iránymutató.

A tananyag elsajátításához felhasználható jegyzetek, tankönyvek, segédletek és szakirodalom

listája:

Tankönyvek :

Réthelyi M.- Szentágothai J.: Funkcionális anatómia (Medicina, 2014.)

(Szentágothai J. - Réthelyi M.: Funkcionális anatómia I-III. -Medicina, 2002, 8., átdolg. és bőv. kiadás)

Kiss F. - Szentágothai J.: Az ember anatómiájának atlasza, I-II. (Medicina, 2001)

Tömböl T. (szerk.): Tájanatómia. (Medicina, 2006)

Komáromy L.: Az agyvelő boncolása. (2001)

Csaba-Madarász: A sejt szerkezete (Semmelweis Kiadó, 2003)

Darvas Zs., - László V.: Sejtbiológia (Semmelweis Kiadó, 2005)

Jegyzetek:

Hajdu F. - Somogyi Gy.: Szövettani gyakorlatok (Semmelweis Kiadó és Multimédia Stúdió, 2007)

Hajdu F.: Vezérfonal a neuroanatómiához (Semmelweis Kiadó és Multimédia Stúdió - 3. kiadás, 2004)

Ajánlott irodalom:

Sobotta, Az ember anatómiájának atlasza I-II. (Semmelweis Kiadó, Budapest, 1994. vagy Alliter Kiadó,

2004.)

Page 18: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

Kiss Á., Réthelyi M.: Szövettan atlasz (General Press Kiadó, 2005)

Röhlich P. (szerk.): Szövettan (Semmelweis Kiadó, 2006)

Donáth T.: Anatómiai nevek A-Z (Medicina, 2004)

Vajda J. - Csányi K.: Repetitio Anatomiae (2 CD-ROM, 1997)

Kálmán M. - Patonay L.: A szövettan multimédiás atlasza (CD-ROM, 1998)

Kühnel W.: Szövettani atlasz, SH atlasz (1997)

Kahle, W., Leonhardt, H., Platzer, W.: Anatómia I-III., SH atlasz

T.W. Sadler: Langman Orvosi Embryologia (Medicina, 1999)

Vígh B.: Humán ontogenezis – Az ember egyedfejlődése (Alliter, 2006)

Vígh B.: Szisztémás anatómia – Rendszeres orvosi bonctan (Alliter, 2005)

Szél Á.: Klinikai anatómia (SOTE Képzéskutató, Oktatástechnológiai és Dokumentációs Központ,

Budapest, 1999)

McMinn, Hutchings, Peginton, Abrahams: A humán anatómia színes atlasza (3. kiadás, Medicina)

Csillag A.: Anatomy of the Living Human - Atlas of Medical Imaging (Könemann, 1999)

Csillag A.: Atlas of the Sensory Organs - Functional and Clinical Anatomy (HumanaPress, 2005)

Fülöp (Szerk.): Biológiagyakorlatok + CD (Semmelweis Kiadó, 2005)

Szeberényi: Molekuláris sejtbiológia (Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2004)

További segédanyagok:

Anatómiai-, Szövet- és Fejlődéstani Intézet honlapján: http://semmelweis.hu/anatomia

Page 19: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

ÁOK II. évfolyam 2. félévi tanmenete

2016/2017. tanév – előzetes tervezet; a beosztás, sorrend, téma változhat!

Előadás

Gyakorlat

Boncterem

Hét

1 A mellkas topográfiája és

metszetanatómiája I.

ventralis regiók, mell- és hasüreg

boncolása, valamint a medence boncolása

2 A mellkas topográfiája és

metszetanatómiája II.

ventralis regiók, mell- és hasüreg

boncolása, valamint a medence boncolása

3 A hasüreg topográfiája és

metszetanatómiája I.

ventralis regiók, mell- és hasüreg

boncolása, valamint a medence boncolása

4 A hasüreg topográfiája és

metszetanatómiája II.

ventralis regiók, mell- és hasüreg

boncolása, valamint a medence boncolása

5 A végtagok topográfiája, a járás

mechanizmusa

ventralis regiók, mell- és hasüreg

boncolása, valamint a medence boncolása

6 A fej topográfiája és

metszetanatómiája

ventralis regiók, fej-nyak boncolása,

mell- és hasüreg boncolása

7 Az agykoponya térségei és tartalmuk

1. beszámoló I.: a végtagok ventralis

regiói, mell- és hasüreg topográfiája és

zsigerei

8 Az arckoponya térségei és tartalmuk ventralis regiók, fej-nyak boncolása,

mell- és hasüreg boncolása

9 A nyak topográfiája és

metszetanatómiája I.

ventralis regiók, fej-nyak boncolása,

mell- és hasüreg boncolása

10 A nyak topográfiája és

metszetanatómiája II.

ventralis regiók, fej-nyak boncolása,

mell- és hasüreg boncolása

11 A férfi medence és gát topográfiája,

valamint metszetanatómiája

1. beszámoló II.: fej, nyak topográfiája,

zsigerei

12 A női medence és gát topográfiája,

valamint metszetanatómiája

szigorlati keresztmetszetek bemutatása

13 Szövettani összefoglaló medence és gát boncolása, agy ism.;

szigorlati preparátumok bemutatása

14 Konzultációs előadás

Tanulmányi verseny díjainak átadása

agy ism., fetus, placenta bemutatása,

ismétlés

Page 20: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

KÖVETELMÉNYRENDSZER

Azon hallgatók számára, akik a 2016/2017. tanévben hallgatják az Anatómia, sejt-, szövet-

és fejlődéstan III-IV. tárgyat és korábban a Humánmorfológiai és Fejlődésbiológiai

Intézet hallgatói voltak (A-D csoportok)

Oktatási szervezeti egység megnevezése: Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar

Anatómiai-, Szövet- és Fejlődéstani Intézet

Tantárgy neve: Anatómia, sejt- szövet- és fejlődéstan

Tantárgy típusa: kötelező

kódja: AOKANT003_3M; AOKANT003_4M

kreditértéke: 7; 3

Tantárgy előadójának neve: Dr. Szél Ágoston

Tanév: 2016/2017.

A tantárgy feladata a képzés céljának megvalósításában:

Az emberi test sejtjeinek, szöveteinek és szerveinek bemutatása – kifejezetten azzal a céllal, hogy a leendő

(gyakorló) orvos számára hiteles információt közvetítsen a klinikailag releváns morfológiai képletektől,

ismeretanyagról.

A tárgy tematikája (lehetőleg heti bontásban, sorszámozva):

Csatolva a dokumentum végén (előzetes tervezet; a beosztás, sorrend, téma változhat).

A foglalkozásokon való részvétel követelményei és a távolmaradás pótlásának lehetősége:

A hallgatóknak a gyakorlatok és előadások legalább 75%-án kötelező részt venniük. Ez azt jelenti, hogy

igazoltan sem hiányozhatnak a gyakorlatok és előadások 25 %-ánál többet. Pótlásra nincs lehetőség.

Az igazolás módja a foglalkozásokon és a vizsgán való távollét esetén:

Az előadásokról és a gyakorlatokról való hiányzás semmilyen címen nem haladhatja meg sem az

előadások, sem a gyakorlatok 25%-át.

Vizsgáról való távolmaradás esetén a TVSZ rendelkezései iránymutatók.

A félévközi ellenőrzések (beszámolók, zárthelyi dolgozatok) száma, témaköre és időpontja,

pótlásuk és javításuk lehetősége:

Beszámoló: a III. félévben két alkalommal kerül megrendezésre. Az egyik makroszkópos anatómia, a

másik pedig szövettan, metszetfelismerés, a metszethez kapcsolódó elméleti kérdésekkel. A beszámoló

szóban vagy írásban történik.

Sikertelen (elégtelen) beszámolót, ill. beszámolóról való hiányzást a félév végén a gyakorlati munkát

minősítő jegy megállapításánál nyomatékosan vesszük figyelembe. A III. félév második beszámolójának

érdemjegye meghatározza a félév érvényességét: elégtelen beszámoló esetén a hallgató féléve érvénytelen.

A sikertelen beszámoló javítására két alkalommal javítási lehetőséget biztosítunk.

A beszámolók időpontja és témaköre megtalálható a hallgatók részére kiadott füzetben, felkerül az intézeti

honlapra, illetve a beszámoló előtt legalább egy héttel az intézeti hirdetőtáblán megtekinthető.

A többi beszámoló pótlása nem kötelező, azonban a hallgató kifejezett kérésére szóban beszámolhat a

beszámoló anyagából a gyakorlatvezetőnél.

Page 21: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

A gyakorlati munkában és a boncolásban való részvétel minősítéseként a hallgatók a félév végén

osztályzatot (1-5) kapnak (szorgalmi jegy), amely a beszámolók osztályzataival együtt a félév gyakorlati

jegyét alkotják; ez a félévi vizsga egyik részjegye lesz.

A félév végi aláírás követelményei (ideértve a hallgató egyéni munkával megoldandó feladatainak

számát és típusát is):

A félév érvényességét igazoló professzori aláíráshoz az előadások és gyakorlatok legalább 75%-án való

aktív részvétel szükséges.

A III. félév sikeres (legalább elégséges) második beszámolója is feltétel; elégtelen beszámoló esetén a

hallgató féléve érvénytelen. A sikertelen beszámoló javítására a félév során két alkalommal javítási

lehetőséget biztosítunk.

Az osztályzat kialakításának módja:

A gyakorlati munkában és a boncolásban való részvétel minősítéseként a hallgatók a félév végén

osztályzatot (1-5) kapnak (szorgalmi jegy), amely a beszámolók osztályzataival együtt a félév gyakorlati

jegyét alkotják; ez a félévi vizsga egyik részjegye lesz.

A IV. félév során a hallgatók gyakorlati jegyet kapnak a szigorlati preparálás osztályzataként.

A gyakorlati jegy ill. a vizsga részjegyei (elméleti, bonctermi, szövettani) alapján számítjuk a vizsga

jegyét. A vizsgán születő bármely elégtelen osztályzat elégtelen vizsgajegyet jelent.

A vizsga típusa:

A vizsga (kollokvium és szigorlat) gyakorlati és elméleti részből áll. A gyakorlati vizsgarész szóbeli, az

elméleti vizsgarész pedig írásbeli.

Vizsgakövetelmények:

Az ember anatómiájának ismerete a klinikai gyakorlat számára felhasználható módon. A fejlődéstan

(embriológia, organogenezis, szabályozás), a szövettan és a sejttan ismerete elméletben és a struktúrák

felismerése szintjén.

A vizsgajelentkezés módja:

A Neptun-rendszeren keresztül történik.

A vizsgajelentkezés módosításának rendje:

A Neptun szabályai szerint (az aktuális egyetemi és kari előírások szerint).

A vizsgáról való távolmaradás igazolásának módja:

Vizsgáról való távolmaradás esetén a TVSZ rendelkezése iránymutató.

A tananyag elsajátításához felhasználható jegyzetek, tankönyvek, segédletek és szakirodalom

listája:

Szentágothai J., Réthelyi M.: Funkcionális Anatómia I-III. (Medicina Könyvkiadó Rt., 2002)

Röhlich P.: Szövettan (Semmelweis Egyetem Képzéskutató Intézet, 2002)

Tömböl T., Csillik B., Kubik I.: Tájanatómia (Semmelweis Kiadó, 1991)

Komáromi L.: Az agyvelő boncolása (Medicina Könyvkiadó, 1995)

Sobotta J.: Az ember anatómiájának atlasza (Alliter Kiadó, 2004)

Szél Á.: Klinikai anatómia (Semmelweis Egyetem Képzéskutató Intézet, 1999)

Vígh B.: Humán anatómia: Rendszeres bonctan 1-4. (Csont-, ízület-, izomtan, értan)

Vígh B.: Humán embryológia: Az ember méhen belüli fejlődése

Nemeskéri Á.: Szeletanatómia I. (Apáthy István Alapítvány, 1999)

Nemeskéri Á., Kocsis K., Németh A.: Szövettani útmutató I-III (Apáthy István Alapítvány, 2004)

Page 22: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

Langman J.: Orvosi embryológia (Medicina Kiadó, 1999)

Vajda J.: Atlas anatomiae I-II (Akadémiai Kiadó, 1989)

Hajdú F.: Vezérfonal a neuroanatómiához (Semmelweis Egyetem Képzéskutató Intézet, 1999)

Kahle W.: SH-atlasz: Anatómia I-III (Springer Hungarica, 1996)

Kühnel W.: SH orvosi atlasz: Szövettan (Springer Hungarica, 1997)

Csillag A.: Anatomy of the Living Human (Könemann, 1999)

Abrahams PH, Thatcher MJ, Spratt JD: Anatómiai kérdezz-felelek (Semmelweis Kiadó 1996)

Page 23: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

A tárgy tematikája (lehetőleg heti bontásban, sorszámozva):

Előzetes tervezet; a beosztás, sorrend, téma változhat!

3. félév: tantárgyi kód: AOKANT003_3M

Előadás Gyakorlat (boncterem) Gyakorlat (sejt- és

szövettan)

1. hét

1. óra. Neuromorfológiai bevezetés.

2. óra. Interneuronalis szinapszisok,

kémiai transzmisszió. Elemi

idegélettani folyamatok

morfológiai alapjai.

3. óra. Receptor és effektor

idegvégződések. A reflexív.

Gerincvelő makroszkópos

szerkezete, vérellátása, burkai. Az epidurális érzéstelenítés

anatómiai alapjai. Ciszterna punkció (festékkel). Tájékozódás kivett agyon,

agyburkok, agy vérellátása,

agyidegek kilépése.

2. hét

4. óra. Gerincvelő felépítése,

szürkeállomány, fehérállomány.

Rexed-féle zónák. Kahler-szabály.

5. óra. Gerincvelői reflexek.

6. óra. Agytörzs és a diencephalon.

makroszkópiája, a IV és III

agykamra.

Hát- és tarkóizmok boncolása. Az agy felszínei. Az agy

median sagittalis metszete.

Corpus callosum.

3. hét

7. óra. Nagyagykéreg funkcionális

egységei és szöveti szerkezete.

Brodmann-areák.

8. óra. Dorsomedialis és ventrolateralis

afferens pályák. Somatotopia.

Szomatoszenzoros kéreg.

9. óra. A thalamus specifikus magvai.

Gerincvelő in situ boncolása a

tetemen, ganglion

intervertebrale. Plexusok

gerincvelői eredése. Oldalkamrák. III. agykamra. Agytörzs, kisagy makroszkópos

szerkezete. IV. agykamra.

Kisagyi tonsillák

beékelődésének anatómiai

alapjai.

Page 24: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

4. hét

10. óra. Motoros egység, alsó, felső

motoneuron, szomatomotoros

kéreg.

Pyramis pálya.

11. óra. Basalis ganglionok rendszere. A

motoros rendszer klinikai

vonatkozásai.

12. óra. Kisagykéreg szöveti szerkezete.

Kisagy idegi összeköttetései.

Kisagyi szindrómák anatómiai

alapja.

Flechsig-metszés, frontális

agyszeletek készítése Tetemen lumbál punkció. Koponyatető eltávolítása.

Agyburkok in situ. Ciszterna

punkció eredményességének

ellenőrzése.

5. hét

13. óra. Formatio reticularis és

kapcsolatai.

14. óra. Vegetatív idegrendszer és klinikai

vonatkozásai.

15. óra. Agyidegek: felosztás, funkciók,

magoszlopaik elhelyezkedése.

Ismétlés. BESZÁMOLÓ.

6. hét

16. óra. Agyidegek/1: III, IV, V, VI, XI,

XII.

17. óra. Agyidegek/2: VII, IX, X.

18. óra. Ízérzés, szaglás.

Agy in situ boncolása. Oldalkamra, III. kamra és IV

kamra megnyitása. Agytörzs.

Ganglion trigeminale. Sinus

cavernosus bemutatása és

boncolása. A kisagy-híd szöglet klinikai

jelentősége.

Perifériás ideg.

Idegvégződések. Izomorsó.

7. hét

19. óra. Limbikus rendszer.

20. óra. Szem szerkezete, külső, középső

burkai, törőközegek. Fénytörési

hibák hatása.

21. óra. Szem fejlődése és fejlődési

rendellenességei.

Koponyaalap. Agyidegek

kilépésének, agyidegek lefutá-

sának és ágainak demonstrálása

kész preparátumokon.

Gerincvelő, ganglion

spinale. Vegetatív

ganglion.

8. hét

Page 25: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

22. óra. Retina szerkezete, a színlátás és

hibáinak morfológiai alapjai.

23. óra. Látó- és pupilla-reflex pálya,

akkomodáció. Pályasérülések és

tüneteik.

24. óra. Külső szemizmok. A térlátás

anatómiai alapjai. Konjugált

szemmozgások. Strabizmus.

Orbita boncolása. Szem preparálása és

bemutatása. Csarnokvíz

termelés és elvezetés

megbeszélése.

Nagyagykéreg.

Kisagykéreg. Hippocampus. Substantia nigra. Plexus choroideus.

9. hét

25. óra. Hallószerv szerkezete. Külsőfül,

középfül.

26. óra. Belsőfül, vestibularis rendszer és

központi kapcsolatai. Corti szerv,

hallópálya. Halló- és vestibularis

pályarendszer klinikai

vonatkozásai.

27. óra. Hallószerv fejlődése. Hallószerv

klinikai anatómiája.

Orbita boncolása. Külső szemizmok és

beidegzésük.

Szem, nervus opticus.

Szemhéj, könnymirigy.

10. hét

28. óra. Hypothalamus, hypothalamo-

hypophysealis rendszer élettani és

patológiai vonatkozásai.

29. óra. Hypophysis szöveti szerkezete,

portális keringés.

30. óra. Mellékvese, pajzsmirigy,

mellékpajzsmirigy, corpus

pineale. Endokrin rendszer

klinikai vonatkozásai.

Külső fül, dobüreg megnyitása

a tetemen. A tuba auditiva

élettani jelentősége. Hallócsontok felkeresése. Belső fül.

Halló- és egyensúlyozó

szerv.

11. hét

Page 26: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

31. óra. Agytörzs finomszerkezete

néhány reprezentatív

keresztmetszeten.

32. óra. Idegrendszer fejlődése I. Elemi

indukciós folyamatok a velőcső

kialakulásában.

33. óra. Idegrendszer fejlődése II.

Histogenesis, craniocaudalis és

dorsoventralis differenciálódás.

Fejlődési rendellenességek.

Agyidegek és érzékszervek

makroszkópiájának ismétlése.

Ismétlés

12. hét

34. óra. Idegrendszer fejlődése III.

Gerincvelő és az agyhólyagok,

agytörzs és kisagy fejlődése.

35. óra. Idegrendszer fejlődése IV.

Telencephalon, basalis

ganglionok, plexus choroideus

fejlődése. Liquorkeringés és

zavarai. Hydrocephalus.

36. óra. Idegrendszer fejlődése V.

Ganglionléc és származékai.

BESZÁMOLÓ.

Endokrin rendszer I.

Hypothalamus,

hypophysis, corpus

pineale.

13. hét

37. óra. A gerincvelői pályasérülések

tünettana. Brown-Sequard

szindróma anatómiai alapjai.

38. óra. Agyi CT, MR, tumorok,

vérellátási zavarok.

39. óra. A morfológiai idegtudomány

aktuális kérdései.

Fej és nyak szeletanatómiája. Fej és nyak ereinek idegeinek

ismétlése.

Endokrin rendszer II.

Pajzsmirigy,

mellékpajzsmirigy,

mellékvese, pancreas.

14. hét

40. óra. Klinikai neuroanatómia I.

41. óra. Klinikai neuroanatómia II.

42. óra. Kémiai neuroanatómia.

Agy makroszkópia ismétlése. Idegrendszer összefoglalása. Plexusok megbeszélése. Ismétlés.

Ismétlés.

Page 27: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

4. félév: tantárgyi kód:

AOKANT003_4M

1. hét: 1. óra. Felső és alsó végtag vérellátása,

beidegzése (különös tekintettel a

bőrbeidegzésre). Vénás tágulatok

keletkezésének anatómiai okai.

Klinikai szempontból jelentős

artériák hangsúlyozása.

Végtagok dorsalis régiói. Planta

pedis. Felső végtag csontjai, ízületei.

N. radialis sérülés topográfiája.

Pungálható felső végtagi vénák.

2. hét: 2. óra. Gerincoszlop statikája és

dinamikája. Discus intervertebralis

klinikai jelentősége.

Végtagok dorsalis régiói. Alsó

végtag csontjai, ízületei.

Medialis és lateralis bokatájék.

Mély és felszínes vénák

anasztomózisai.

3. hét: 3. óra. Fej, nyak klinikai anatómiája. (Dr.

Remenár Éva)

Koponyaalap. Orbita

topográfiája (bemutatás). Nyak

keresztmetszete.

4. hét: 4. óra. Fej radiológiai és tájanatómiája.

Intracraniális anatómia (DR. Balogh

Attila)

Végtagok ventralis régiói. A

feji és nyaki régiókhoz

kapcsolódó agyidegek,

trigeminus nyomáspontok. Az

a. és v. subclavia, az a. carotis

ext., a v. jugularis és

ágrendszere.

5. hét: 5. óra. Regionális nyirokcsomók,

nyirokelvezetés, különös

tekintettel az emlő

nyirokelvezetésére.

Végtagok ventralis régiói. Mellkasi situs, a mellkas

keresztmetszete. Pleura, pericardium,

szívbillentyűk. Pleura- és

pericardium-punkció

topográfiája.

6. hét: 6. óra. Mellüreg anatómiája és klinikai

antómiája

Végtagok ventralis régiói.

Ganglion stellatum

topográfiája. Mediastinum

posterius. Szív, tüdő, pleura

áttekintése.

Page 28: KÖVETELMÉNYRENDSZER Oktatási szervezeti egység …semmelweis.hu/.../2017/01/KÖVETELMÉNYRENDSZER-anat-2016-1234-mod-.pdfBeszámoló: félévenként több alkalommal kerül megrendezésre

7. óra: 7. óra. Hasüreg, retropritoneum (Dr.

Karlinger Kinga)

Végtagok ventralis régiói. Mediastinum posterius. Hasűri szervek vetülete,

hasüregi situs áttekintése.

Hasüreg keresztmetszete. Az

intraperitonealis szervek

topográfiája.

8. hét: 8. óra. Alapszövetek áttekintése. (A

vonatkozó sejttani ismeretek

áttekintése)

Retroperitoneum. Vese és a

vizeletelvezető rendszer

topográfiája.

9. hét: 9. óra. Nyirokszervek, nyirokszervek

szövettana. (A vonatkozó sejttani

ismeretek áttekintése)

Aorta abdominalis, plexus

lumbalis. Külső és belső férfi nemi szervek

topográfiai anatómiája.

10. hét: 10. óra. A légzőrendszer szövettana. (A

vonatkozó sejttani ismeretek

áttekintése)

Külső és belső női nemi szervek

tájanatómiája.

11. hét: 11. óra. Az emésztőrendszer szövettana.

(Avonatkozó sejttani ismeretek

áttekintése)

Kismedence tájanatómiája, az a.

iliaca int. és a plexus sacralis.

Rectum tájanatómiája.

Diaphragma pelvis. Perineum.

12. hét: 12. óra. A kiválasztórendszer szövettana.

(Avonatkozó sejttani ismeretek

áttekintése)

Agy és gerincvelő áttekintése. Agyidegek.

13. hét 13. óra Az ivarszervek szövettana. (A

vonatkozó sejttani ismeretek

áttekintése)

Agy és gerincvelő áttekintése. Az agy és a kipreparált régiók

tanulmányozása.

14. hét: 14. óra. A vegetatív idegrendszer

áttekintése.

A szigorlati nedves

készítmények bemutatása. Ismétlés.