m. leighton - rossz fiúk 2. - rajtam áll.pdf

8/19/2019 M. Leighton - Rossz fiúk 2. - Rajtam áll.pdf

1/186


2/186

M. LEIGHTON

UP TO MErajtam áll

ROSSZFIÚK 2. KÖNYV


3/186

Írta: M. Leighton

A mű eredeti címe: Up to Me (Bad Boys Series Book 2)

Copyright © 2013, M. Leighton

Cover photo by Gabi Moisawww.shutterstock.com

Fordította: Goitein VeronikaA szöveget gondozta: Balogh Eszter

A sorozatterv, annak elemei és az olvasókhoz szóló üzenet

a borítóbelsőn Katona Ildikó munkája.© Katona Ildikó, 2014

ISSN 2060-7174ISBN 978 963 399 393 4

© Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2015-benCím: 6701 Szeged, Pf 784

Tel.: (62) 551-132, Fax: (62) 551-139E-mail: [email protected]

www.konyvmolykepzo .huFelelős kiadó: Katona Ildikó

magyarnyomdatermék

NYOMDA- ÉS PAPÍRIPARI SZŐVETSÉG

Műszaki szerkesztők: Zsibrita László, Gerencsér GáborKorrektorok: Széli Katalin, Schmidt Zsuzsanna

Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Zrt., DebrecenFelelős vezető: György Géza vezérigazgató

mailto:[email protected]://www.shutterstock.com/


4/186

Olivia végre megtalálta az Igazit. Cash minden, amire-akirevalaha is vágyott. Kiszámíthatatlan rosszfiú, de Olivia kedvéért

felhagy zűrös életével, és hagyja magát megszelídíteni. Mert Olivia aza nő, aki elfogadja őt – úgy, ahogy van.

Ám a múlt árnyéka kísérteni kezd. Valami van Cash birtokában,amit sötét bűnözők akarnak megszerezni. Mindenáron. És ha Cashnem adja, hát elveszik tőle azt, ami a legdrágább kincse.

Olivia mindig tudta, hogy ha beleszeret Cash-be, pórul járhat. Dehogy ennyi veszélynek tenné ki magát, azt nem is sejtette. Most rá kell

bíznia az életét a férfira… és Olivia az életét könnyebben bízza rá,mint a szívét.


5/186

Férjemnek,

aki nap mint nap boldoggá tesz.

És Istennek,aki megajándékozott a férjemmel


6/186

1.

Olivia

A SZEMEM SARKÁBÓL LÁTOM, hogy feltűnik egy kis fény a Dual hátuljában.Cash irodájának nyílik az ajtaja, aztán becsukódik, ahogy Cash bejön aklubba. Felnéz, és rögtön találkozik a tekintetünk. Az arckifejezéseszándékosan közömbös, mert megkértem rá, de attól még ugyanúgyelolvadok tőle. Forró pillantást vet rám. Máris megborzongok, ő pedig

szerencsére félrenéz. Ha nem tenné, nem miatta buknánk le, hanemmiattam, mert kiugranék a pult mögül, odarohannék hozzá, szájoncsókolnám és visszacsalogatnám az ágyba.

Inkább elfordítom a tekintetemet, és a munkámra figyelek. A francba! – Hagyd, majd én – csicsereg Taryn, és átnyúl előttem, hogy elvegyen

egy koszos poharat a pultról.Mosolyogva megköszönöm, de belül azon morfondírozom, vajon mik

a hátsó szándékai a rasztás rémnek. Egész este kedveskedik, de nem értem,

miért. Sosem szokott hozzám kedves lenni. Nyíltan ellenséges? Igen.Ravasz és gonosz? Az is. De kedves? Soha. Eddig meg voltam rólagyőződve, hogy inkább szedne ízekre egy kihegyezett fogpiszkálóval,mintsem megkérdezze, hogy vagyok.

Most viszont itt vigyorog rám, és a pult rám eső részét is kiszolgálja. Hmmm…Alapjában véve nem vagyok gyanakvó, de…Na jó, alapjában véve is gyanakvó vagyok. De megvan rá az okom.

Életem során rengeteg hátbatámadós, mószerolós, hazudós, önzőseggfejjel volt dolgom, talán kissé már cinikus vagyok. De nem vészesen.

Szóval nagyon szeretném tudni, mit tartogat Taryn új, bájos modora.Mert hogy tartogat valamit, az biztos. Lefogadnám az életemre. VagyTaryn életére… Tök mindegy.

Szinte látom, hogy a kisminkelt kék szemei mögött hogy pörög azagya. Majdcsak elárulja magát. És akkor végre megtudom, mi jár a


7/186

zavaros fejében. Addig viszont nyugodtan kinyalhatja a bojtosnyuszifarkincás popsimat, és segíthet, amennyit csak akar.

Taryn hozzám fordul, és mintegy mellékesen megkérdez: – Van valami terved munka utánra? Arra gondoltam, elmehetnénk a

Noirba, ihatnánk egyet, cseveghetnénk egy kicsit. Na, ez már tényleg nevetséges.Döbbenten bámulom, és arra számítok, mindjárt mond valamit, amiből

kiderül a turpisság. De nem. Teljesen komolyan gondolja. – Komolyan gondolod?Mosolyogva bólint. – Hát persze. Különben miér t kérdezném? – Pedig utálsz – bököm ki.

A francba! Pedig jó lett volna hagyni, hadd játsszon, hátha kiderül, mit akar.

Dehogy utállak! Ezt meg miből gondoltad?Úristen! Hát teljesen hülyének néz?Összefonom a karomat és Taryn felé fordulok. Nem is kéne itt lennem.

Cash és én csak órákkal ezelőtt értünk vissza Salt Springsből. Gavin találthelyettest nekem, mert Cash nem tudta, visszajövök-e, vagy sem. Mégis ittvagyok, Marcót helyettesítem, ahelyett, hogy meztelenül,összegömbölyödve feküdnék Cash karjaiban. Semmi kedvem ostoba

átszmákhoz. – Nézd, nem tudom, kit akarsz becsapni, de ha engem, befejezheted.

Nem fog menni.Taryn szóra nyitja vörösre rúzsozott cseresznyeajkait, de végül nem

szól semmit. Ártatlan, kedves arcán valami kissé hozzáillőbb arckifejezéselenik meg. Nagyot sóhajt.

– Jó, bevallom, amikor idekerültél, kicsit féltékeny voltam rád. Nemtudom, tudtad-e, vagy sem, de Cash és én régen jártunk. Nem is olyan régmég… voltak rendezni való dolgaink. Azt hittem, te ennek az útjába akarsz

állni. De most már tudom, hogy nem. Meg aztán Cash nem is érdeklődikirántad, ezt most már megértettem. Van most valakije, szóval lényegtelenaz egész.

Ez igazán kíváncsivá tett. – Miből gondolod? – Mit? Hogy van valakije? Mert párszor láttam egy szőke csajjal, és


8/186

mostanában nagyon szétszórt, ami nem jellemző rá. Nem az a hűségestípus.

– Nem? – Nyavalyát. Ezt már az elején is tudtam. Ha egy csaj azt hiszi, hogy

majd ő megszelídíti, hogy majd ő lesz Cashnek az egyetlen, hát az aztántipikus ostoba szőke liba.

Szőke? Miért? A nő miatt, akivel láttad?Taryn vállat von. – Amiatt is, de Cashnek – mondja, felvonja piercinges szemöldökét, és

szőke rasztatincsét csavargatja – a szőkék jönnek be.Mosolyogva bólintok, és remélem, közömbös az arcom. De belül

tombolnak az érzéseim. Legszívesebben nekiugranék Tarynnak, ésbeletenyerelnék a csinos pofikájába.

– Miből gondolod, hogy Cash nem horgonyozhat le valamelyik…szőke mellett?

Taryn keserűen felnevet. – Ismerem már. Hajtja a vére. Az ilyen pasik sosem változnak meg. A

csajok nem tudják lenyugtatni őket. Egyszerűen ilyenek. Talán ezért isolyan ellenállhatatlanok. Hát nem mindenki azt akarja, ami nem lehet azövé?

Megint mosolygok, de nem szólok egy szót sem. Néhánymásodpercnyi csend után megfogja a törlőrongyomat, és letöröl egy

pohárnyomot a pultról. – Szóval csak azt akarom mondani, hogy elástam a csatabárdot. – Ennek örülök – sikerül kinyögnöm. Gombóc van a torkomban.Elfoglalom magamat, takarítok, pakolok. Már csak egy óra van

zárásig.Hogy fogom kibírni addig? Fogalmam sincs, de segít, ha van mit

csinálni. De hiába teszek-veszek, a hangok a fejemben nem hallgatnak el.Tudtad, hogy rosszfiú! Ezért akartad távol tartani magad tőle. Ezért

nem akartál kötődni hozzá.

Jéghideg kétségbeesés kúszik a gyomromba, mint egy alattomoskígyó. De aztán megszólal a fejemben egy másik hang. Az ésszerűségé.Vagy az önáltatásé?

Mindazok után, ami az elmúlt néhány hétben történt, hogy iskételkedhetsz abban, amit irántad érez? Cash nem az a típus, akimegjátssza magát. Amit mondott, amit megosztottatok egymással, igazi.


9/186

Valódi és mély értelmű. Taryn meg egy elmebeteg kis ribanc, akinek fogalma sincs, miket beszél. Agyára ment a sok tetkó.

Igen, ez mind igaz, de akkor is valami nyugtalanság költözött azsigereimbe. A szívembe.

A racionális, logikus, kívülálló, sok bajt megélt énem is beleszól, hogyrontson a helyzeten.

Hányszor esel még bele ugyanabba a csapdába? Ugyanolyan pasiba,mint eddig?

De Cash más. Tudom a lelkem mélyén. Emlékeztetem magam, hogymennyire igazságtalan külső alapján ítélni. Még akkor is, ha már ezerszerártam meg ugyanezzel a típussal. Cash lehet, hogy rosszfiúnak látszik, de

belül sokkal, sokkal több annál.Ahogy a sörcsap alatti tálcát törölgetem, a lassan ritkuló tömeget

ügyelem. Casht keresem a sötétben. Micsoda véletlen! Mikor meglátom,pont egy szőke bombázó tekeredik rá, úgy csimpaszkodik a nyakába akarjaival, hogy szinte rámászik. Összeszorítom a fogamat, hogy nemenjek oda megtépni a kis szajhát.

A dühöt elkeseredettség váltja fel, amikor látom, hogy mosolyog le ráCash. Mozog a szája, valamit mond is neki. Mindjárt megszakad a szívem.De aztán kicsit felvidulok, mert Cash lefejti magáról a pióca karjait és egylépést hátrál. Sajnos azonban ennél többre lesz szükség, hogy el tudjamfelejteni Taryn keresetlen szavait.

A francba!A következő fél órában pocsékul érzem magamat. Az sem segít, hogy

Taryn megpróbál elviselhető, sőt, kedves lenni. Azon gondolkodom, hogyobb lenne éjszakára mégis hazamennem.

Kicsit később a citromkarika-tartót mosogatom, és közben azongondolkodom, mitévő legyek, meg azon, hogy titokban nem vagyok-ebipoláris személyiség. Ekkor landol előttem egy feles. Felnézek. Tarynvigyorog rám, és ő is egy feles poharat fog.

– Shhh – kacsint. – Ha te nem árulod el, én sem. Amúgy is záróra. –

Azzal kivesz a zsebéből egy tízdollárost, és a kasszába teszi. Legalább kifizeti.Máskor udvariasan nemet mondanék, de most kell a feles, hogy

lenyugodjak és feloldódjak egy kicsit. Megtorlóm a kezemet ésmegfogom a pici poharat.

Taryn felemeli a poharát és mosolyog.


10/186

– Egészségünkre! – koccint a levegőbe.Bólintok, én is felemelem a poharat, és mindketten felhajtjuk az italt.

Nem kell megkérdeznem, mi volt az. Vodka; éget, mint a fene.Taryn mélyet sóhajt, és rám nevet. – Gyere, menjünk el szórakozni! Úgy nézel ki, mint akire ráfér egy kis

móka.Mielőtt még válaszolhatnék, Cash félbeszakítja a beszélgetésünket. – Olivia! – szól az irodája ajtajából. – Gyere be, mielőtt hazamész.

Meg kellene beszélnünk pár dolgot. – Rendben – felelem, és érzem, hogy az izgalomtól, vágytól és

aggodalomtól összeszorul a gyomrom. Cash visszamegy az irodába, ésbecsukja az ajtót. Tarynhoz fordulok. – Legközelebb?

– Persze – válaszolja kedvesen. – Csak befejezem a dolgomat, és

megyek is.Visszamegy a pult rá eső feléhez, én meg azon gondolkodom, talán

egyszer lehetünk-e barátok. Hogy mik vannak…Lassan szöszmötölök, hogy Taryn végezzen, mielőtt bemegyek a

„megbeszélésre” Cashhez. – No, mára ennyi – ujjong Taryn, és belepottyantja a törlőrongyot a

fertőtlenítőbe. – Liwi, én megyek. Kár, hogy nem érsz rá, de tudom, hogyhív a kötelesség – azzal Cash irodája felé biccent, és grimaszol. Felkapja a

táskáját a pult alól, és körbesétál, hogy a hosszú, fekete pult túloldalárólálljon elém. A csillogóan tiszta felületre tenyerei, előrehajol, és alevegőbe cuppant, mintha puszit adna. – Jó éjt, baba.

Még mindig a döbbenettől kövülten állok, amikor kisétál az ajtón azéjszakába, a rasztatincsek libegnek utána. Szerintem biztos, hogy nemegészséges, ha valakinek ennyire kifordul magából a személyisége.

Amint becsukódik a bár bejárati ajtaja, Cash irodájának ajtaja kinyílik.Határozott arccal kilép, átsiet az üres parketten, és bezárja Taryn mögött akétszárnyú ajtót.

Néhány másodpercre eltűnik minden aggodalmam, amin az utóbbiórákban rágódtam. Cash felém siet, hosszú, izmos lábai megfeszülnek,ahogy lép. Formás fenekének mozgása kirajzolódik a farmerzsebek alatt.Széles válla szálfaegyenes, dereka karcsú.

Felém fordul.Talán sosem fogok hozzászokni, mennyire jóképű. Éjsötét szemeinek


11/186

pillantása perzsel. A szemembe néz, ahogy közeledik felém.Átpattan a bárpulton, és mellettem landol. Egy szót sem szól, csak

felkap, a vállára vet, és átvisz a pult mögött, a végén lévő ajtóig.Hevesen ver a szívem, ahogy keresztülmegyünk az irodáján, be a

lakásába, ami a helyiség másik végéből nyílik. A testem lángol avárakozástól és a vágytól, de a gondolataimban még ott bujkál egy kisbizonytalanság amiatt, amit korábban hallottam. Azon morfondírozom,találjak-e valami ürügyet és menjek-e haza éjszakára, vagy hagyjam aracionális gondolatokat a fenébe, és töltsem itt az éjszakát. Cash letesz aválláról.

Megcsókol, és már nem tudok gondolkodni. Az ajtónak tol, hallom,ahogy becsukódik mögöttem.

A fejem fölé emeli mindkét kezemet, és az egyik kezével ott tartja őket,

szorosan fogva hosszú ujjaival. A másik keze forrón simogatja azoldalamat, a hüvelykujja a máris ágaskodó mellbimbómhoz ér, aztán ahasamhoz, be a pólóm alá.

A tenyere megpihen a bordáim fölött, aztán végigszalad a hátamon, anadrágom derekába. Kicsit bő a nadrág, a keze a bugyimba csúszik, ésmegmarkolja a fenekemet.

Magához húz, a csípőjét a csípőmhöz nyomja, és az alsó ajkamatharapdálja.

– Tudod, milyen nehezemre esett megengedni, hogy dolgozz ma este?

Tudva, hogy nem érinthetlek meg, nem csókolhatlak meg, még csak nemis nézhetlek? – lihegi a számba. – Másra sem tudtam gondolni, mint arra,hogy milyen vagy meztelenül, és hogy nyögdécselsz, amikor beléd dugoma nyelvemet…

A szavaitól elönt a forróság a hasam alatt. Elengedi a csuklómat, deahelyett, hogy eltolnám, a hajába túrok, és szenvedélyesen csókolnikezdem a száját. Érzem, hogy a nadrágom gombjával és cipzárjávalbabrál, és nem bírok magammal az izgalomtól.

– Órák óta az jár a fejemben, milyen az ízed, milyen érzés, amikor a

tested rám fonódik. Amikor tűzforró vagy, és nedves a vágytól – suttogjakét csók között.Szinte elolvadok, de ekkor megzavar minket egy hang. – Nash?! – Marissa az, a belső ajtót püföli. Cash félbehagyja a csókot,

és a számra teszi az ujját, hogy csendben maradjak. – Nash! – kiabál megint Marissa. – Tudom, hogy odabent vagy. A


12/186

garázsajtó nyitva van, és bent áll a kocsid!Cash felmordul. – A francba! Mit keres itt Marissa? – suttogja fojtott hangon.Pörög az agyam. Én tudom, hogy Cash és Nash egy és ugyanaz a

személy, de Marissa nem tudja, és ez az ilyen pillanatokban problémáslehet, főleg, hogy nem tudja azt sem, hogy köztem és Cash közölt mi van.

– Mit csináljunk? Nem tudhatja meg!Cash felsóhajt, és kócos hajába túr. Szerencsére amúgy is kócos

szokott lenni a haja, nem feltűnő, hogy babráltam vele.A testem szinte sajog a vágytól, de a gondolataim már a valóságban

árnak. – Azt hiszem, a legjobb lesz, ha úgy teszel, mintha zárnál, én meg

kitalálok valamit Nashről.

– Jó – bólintok, és rendbe szedem a ruhámat meg a hajamat. – Legszívesebben seggbe rúgnám magamat, hogy ilyen korán

kinyitottam a garázsajtót. Be akartam hozni a kocsidat, miután Tarynelment – sóhajt Cash a fejét ingatva. Aztán perzselő pillantást vet rám. – Demég korántsem végeztünk ma éjszakára – ígéri, és beleharap a vállamba.Áramütésként fut át rajtam a bizsergés, be a combjaim közé. Cash annyira,de annyira tudja, hogyan vegyen le a lábamról…

A francba!


13/186

2.

Cash

ISZONYATOSAN NEHEZEMRE ESIK ELENGEDNI OLIVIÁT, hogy Marissának ajtótnyissak. Amikor Oliviával vagyok, olyan, mintha a béke szigeténnyaralnék, bezárkóznék egy tökéletes buborékba, és nem találna meg abaj, a hazugságok, a… A kettős életem mocska. És nehéz visszazökkenni.

A hajamba túrok. Már nem kell attól tartanom, hogy álló farokkal ciki

ajtót nyitni; Marissa hangjától lekonyult. Mit lekonyult… szinteösszeaszott, örülök, hogy le nem esett.Összeszorított fogakkal a garázshoz vezető ajtóhoz megyek. Dühösen

megrántva nyitom a kaput. Marissa ökle majdnem orrba is vág, mert éppmost készült megint kopogni.

– Ó… – mondja, és hátrébb ugrik, láthatóan megijesztettem, ahogyhirtelen kiléptem. Krákog egyet.

– Cash. Bocs, hogy így rád törtem, de beszélnem kell a testvéreddel.Azonnal. Nem hív vissza, és magyarázattal tartozik nekem.

Minél tovább beszél, annál jobban felhúzza magát. Hallom a hangján,és látom az összeszorított, vékony száján. – Ne haragudj, Marissa, de nincs itt. Tegnap este itt hagyta a kocsiját,

és még nem vitte el. – De miért? Hová ment? – kérdi Marissa összezavarodva. – Nem mondta meg. Megkért, hogy itt hagyhassa a kocsiját egy-két

napra. Én is csak ennyit tudok.Nagyot sóhajt. Marissára nem jellemző, hogy érzelegne vagy

aggodalmaskodna. Az alapbeállításai nem sokat változnak, van a hülyepicsa, a jégkirálynő, a majdnem kedves, és aztán kezdi elölről. Nem sokegyéb rétege van a személyiségének.

– Akkor próbálom tovább a mobilját – mondja, és a kocsit bámulja.Amikor rám néz, gyanakvó a tekintete. – Meg fogom találni. Valahogyanbiztos megtalálom. Elnézést a zavarásért, Cash.

Hát azt kétlem, hogy Marissát zavarná, hogy zavar. Az pedig, hogy


14/186

meg fogja találni… Vegyem fenyegetésnek? Jaj, de szeretném elárulnineki…

Kifelé indul, de megáll és visszaszól: – Olivia még itt van? Elöl láttam az autóját. – Éppen zár. Miért? – Hagytam neki pár üzenetet, de még nem hívott vissza. A reptérről

egyenesen Nashhez mentem, onnan meg ide. – Átadjak neki valamilyen üzenetet?Marissa a homlokát ráncolja, csücsör ít és gondolkodik. – Nem, köszi, mindegy. Csak mondd meg neki, hogy otthon

találkozunk. Már nem marad bent sokáig, ugye?Nem szoktam nőket verni. Soha. De a másodperc törtrészére

Marissával kivételt tennék. Nem elég, hogy igen rosszkor zavart meg, de

most elcseszi az éjszakámat is. – Nem, már nem marad sokáig. Menj nyugodtan, megmondom, hogy

kerested, és idejében hazaküldöm.Marissa hűvösen, elégedetten mosolyog, ettől még idegesebb leszek.

Rühellek bájologni és udvariaskodni, mintha semmi bajom se lenne. Ó,hogy cseszné meg!

– Rendben, köszi, Cash.Kényszeredetten mosolygok, várok, amíg elmegy, aztán bezárom az

ajtót. Szeretném bevágni és ordítva káromkodni, de hát minek. Semmi

értelme. A francba.Olivia éppen a demizsonokat teszi helyre, ez az utolsó tennivaló

záráskor, amikor kimegyek hozzá. Megfordul, rám néz. Egy pillanatigvalami valahogy… más. De aztán elmosolyodik, és a dolog kimegy afejemből.

A mosolya… Kiugrik tőle a szívem, és nem férek a nadrágomba.Odasétálok, és szembeállok vele. Nézem, ahogy az utolsó üveg is a

helyére kerül, megtörli és a polcra teszi. Körülnéz, hogy biztos legyenbenne, minden tiszta és rendezett, aztán visszafordul felém.

– Mondtam már, hogy gyönyörű vagy?Félénken lesüti a szemét egy pillanatra, aztán rám néz. Még mindigzavarba hozzák a bókok, ami meglepő. Nem is ér tem, hogy aki úgy néz ki,mint ő, az hogy nem tudja magáról, milyen lélegzetelállító. De Olivia nemtudja. És ez valahogy még vonzóbbá teszi.

– Egyszer-kétszer talán említetted – mondja incselkedőn, és az ajkát


15/186

harapdálja.Imádom, amikor ezt csinálja, legszívesebben felkapnám, és

visszavinném a hátsó szobába. De gyorsnak kéne lennem, és vele nem csakegy gyors menetet akarok. Hacsak nem lehet utána valami… alaposabbalfolytatni.

A szeme sarkából engem figyel, és a pult végéhez sétál. Megyek vele, apult elválaszt minket.

– Igen, említettem. Emlékszem, mondtam, milyen lenyűgöző vagy. Hanem csal a memór iám, egy tükör előtt voltunk éppen.

A farkam már merevedik is, ahogy arra gondolok, amikor Tadbárjában, a női mosdóban, hátulról csináltuk a tükör előtt.

– Emlékszel?Ahogy megy, a szeme sarkából megint rám pillant. Látom a

tekintetében a vágyat. És tudom, hogy emlékszik minden másodpercre,ahogy én is.

Megköszörüli a torkát. – Hát igen. Mintha rémlene valami – mosolyog pajkosan.Úristen, micsoda gyötrelem! – Mintha rémlene valami? Hát nem volt elég kemény a lecke? – De, az volt, elég kemény. – Talán nem ártana, ha alaposan beleverném a lusta diákba a

tudnivalókat…

– Azt hiszem, már emlékszem… – Biztos vagy benne? – Igen, minden pillanatra. – Ha hazudsz, megvan ám a módszerem, hogy kiszedjem belőled az

igazat. – Dehogy hazudok! Örök életemre emlékezni fogok rá. – Azért egy ismétlés nem ártana, hogy minden tisztán megmaradjon.

Biztos akarok lenni benne, hogy megtanultad a leckét. Keményen. Csakhogy el ne felejtsd.

Végre elneveti magát, pont, amikor a pult végén a lengőajtóhoz érünk.Amikor kijön, elállóm az útját. – Nem hiszem, hogy hiányos lenne a tudásom, bár talán mélyíteni

lehetne. – Van is pár ötletem. De ahhoz, hogy biztosan tudjuk, hatékonyak-e a

módszereim, ki kell próbálnunk őket. Nem tudom, te hogy vagy vele, de


16/186

én eltökélten keresem, hogyan tanulhatunk többet. Az alaposság a lényeg.Valami villan a szemében, de el is tűnik, és úgy látom, Olivia lehiggad.

Mielőtt még elkezdhetnék agyalni rajta, témát vált. – Majdnem el is felejtettem. Mit akart Marissa?Megint azt érzem, hogy valami nincs rendjén.Úgy tűnik, nem most fogjuk megbeszélni, mi baja Oliviának. De tudom,

hogy bántja valami. – Ja, igen, Marissa. Nasht kereste. Ki mást. És veled is beszélni akar.

Azt mondta, hagyott pár üzenetet, de este beszélni szeretne veled. És ébrenmarad, hogy megvárjon.

Lehet, hogy képzelődöm, de nem valószínű: mintha megkönnyebbüléstlátnék Olivia arcán.

– A telefonom a kistáskámban maradt. Még nem is néztem. Talán akkor

obb is, ha megyek. Kíváncsi vagyok, mit akar Marissa. Tudod… nemengedhetjük, hogy rájöjjön. Katasztrófa lenne, ha megtudná, hogy te…

– Olivia, mondtam már, hogy véget akarok vetni ennek a színjátéknakapámmal kapcsolatban. És ha ez azt jelenti, hogy…

– Nem! Ez fontos, Cash. Ő az apád, és bör tönben ül olyasmiért, amitnem követett el. Nem adhatod fel. Sem értem, sem másért. De nekünkóvatosnak kell lennünk.

Végül is, azt mondta, hogy „nekünk” – mint akinek köze van adolgokhoz. Hozzám és minden egyébhez.

– De tudod, hogy megtenném érted. Hogy biztonságban legyél. – De én nem akarom, hogy ezt tedd. Abszolút biztonságban vagyok.

Nincs miért aggódnod. Egyszerűen hagynunk kell, hogy a dolgokmenjenek a maguk útján.

Van egy olyan érzésem, hogy valami nem stimmel, de nem tudom,hogy mi.

Igen, biztosan van valami baja. – Szóval azt tervezed, hogy Marissának elmondod, van köztünk

valami? – kérdi.

– Ez rajtad áll. Hogy én? Hát engem nem érdekel, ha megtudják, detudom, hogy téged zavarna. Főleg, ha tudnák itt, a bárban.

– De hát tudod, miért, vagy nem? – Persze, megértem. Ezért is nem jöttem oda hozzád egész este. Pedig

piszok nehéz távol tartanom magam tőled. Nem is nézhetlek, nem isérhetek hozzád… De nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni.


17/186

Olivia elpirul. Jól áll neki. – Tényleg? – Mi tényleg? – Tényleg piszok nehéz, hogy nem nézhetsz? – Atyám, egy ilyen okos csaj, és milyen buta tud lenni! Hát nem

mutattam még ki eléggé, hogy mit érzek irántad?Szerintem nagyon is kimutattam, de lehet, hogy számára nem annyira

egyértelmű. Ha ez így van, akkor… egyértelműbbnek kell lennem.Olivia megvonja a vállát és elfordítja a tekintetét. Odalépek hozzá és az

arcához hajolok, hogy rám nézzen. – Tudom, hogy ez még új neked. És tudom, mit gondolsz az ilyen

rossz fiúkról, mint én… – Olivia félbe akar szakítani, de a szájára teszemaz ujjamat. – Azért remélem, kezded érezni, hogy több vagyok, mint amit

először kinéztél belőlem. Több, mint amire számítottál. Ne felejtsd el,hogy muszáj szerepet játszanom. Két szerepet is ráadásul. És ha nemadnám elő ennyire különbözően a fivéreket, csak még nehezebb lenne. Éstudod, hogy egy kicsit mindkettő én vagyok, egy kicsit pedig egyik sem.

– Akkor hogy fogom valaha is megismerni az igazi énedet?Látom az aggodalmat a szemében. Nem tudom, mi tör ténhetettMost, mi az, ami aggasztja. Azt hittem, ezen már túl vagyunk.Megsimogatom a selymes arcát az ujjam hegyével. – Már ismered. Csak hagyd figyelmen kívül, ahogy néha előadom

magam mások előtt. Ha azt akarjuk, hogy sikerüljön a tervem, fenn kelltartanom a látszatot.

Olivia merőn néz. Annyira szeretném tudni, mire gondol! De azthiszem, a világért sem kötné az orromra.

Végül megrázza a fejét. – Szeretném, ha megmaradnál a tervednél. És megpróbálok…

mélyebbre nézni a felszínnél. Csak nem könnyű megszokni. – Megértem. Nem egyszerű dolog ez a fajta élet, amit én élek. Az

elmúlt hét évben csak ennek szenteltem magam. De muszáj.

– Igen, tudom. És megpróbálom elfogadni. – Csupán csak ennyit kérek.Kínos csönd telepszik ránk. Utálom a kínos csöndet. Úgy érzem,

valami kimondatlanul maradt. – Azt hiszem, ideje indulnom. Mármint hazamennem.Egy: nem akarom, hogy elmenjen. Kettő: nem tetszik, ahogy a dolgok


18/186

most állnak. Nem szeretem a megoldatlan érzelmi gubancokat. Abból vansajátom is elég.

– Legalább hadd vigyelek haza. – Az fura lenne, Marissa tudja, hogy itt a kocsim. – Ja, de az a kasza sose indul el. – Kasza? – Kalap szar.Olivia elneveti magát. – Jó, ez igaz. – Mondd meg Marissának, hogy lerobbant a kocsid, és hazahozlak. Ha

akarod, elcseszek egy gyújtógyertyát, hogy hihetőbb legyen.Még szélesebben mosolyog. – Ó, micsoda agyafúrt trükkök! És mindezt miattam?

– Ne bízd el magad, vannak hátsó szándékaim. – Vannak? – Felvonja a szemöldökét. – Bizony ám – mondom, és átkarolom a derekát. – Miféle hátsó szándékok? – Várd ki, és megmutatom.Odahajolok és megcsókolom. Puha a szája, de nem reagál úgy, ahogy

szokott. Valami bántja. Meg kell tudnom, mi a baj.Puszit nyomok a homlokára. – Szedd össze a cókmókodat! Találkozunk a garázsban.

Nem nézem, ahogy elindul, inkább az ajtó felé fordulok. Utálom,ahogy görcsbe rándul a gyomrom a gondolatra, hogy elmegy.


19/186

3.

Olivia

FELBŐG A MOTOR, én pedig szorosan átölelem Cash derekát. Be kellvallanom, most, hogy beszéltünk, egy kicsit jobban érzem magam. Azthiszem, egyszerűen idő kell ahhoz, hogy elhiggyem, ezúttal nem estembele ugyanabba a csapdába, megint egy ugyanolyan pasival. De ha vanolyan pasi a világon, aki megéri a kockázatot, az Cash.

Elmosolyodom, ahogy eszembe jut, hogy besétált a garázsba, kiszedtea gyújtógyertyát, zsonglőrködött vele, aztán kacsintott, és zsebre vágta.Felpattant a motorra, rám vigyorgott, biccentett, és megpaskolta a

hátsó ülést. – Látod-látod, mit meg nem teszek, hogy a lábaid között érezhessem

magamat.Kénytelen voltam elnevetni magam. Olyan helyes a mosolya, olyan

lebilincselő. Könnyed, szabad. Olyan, amilyennek én is érezni szeretnémmagam. Néha jólesne elengedni az aggódást, a gondokat. Akár csak pár

percre is. És Cash ezt adja meg nekem. Sokszor.Most cseppet sem örülök, ahogy elém tárul az ismerős utca. Élveznémmég Cash közelségét, a biztonságot, amit mellette érzek. Nem akarom,hogy vége legyen ennek az útnak.

De vége, megérkeztünk. Cash a járda mellé húzódik és megállítja aárgányt. Várom, hogy leengedje a kitámasztót. De nem teszi, így nagy

sóhajjal lecsúszom az ülésről.Cash néz, ahogy leveszem a fejemről a sisakot, és a kezébe nyomom.

Átveszi, és mosoly bujkál a szája sarkában. Nem veszi fel azonnal. Biztosvagyok benne, hogy ugyanaz jár a fejében, mint nekem: hogyanköszönjünk el csók nélkül.

Az elmúlt hetek után, a szavak, csókok, éjszakák és reggelek utánannyira furcsa lenne, ha csak egyszerűen, barátként válnánk el. Valaholbelül ezt nagyon rossz előjelnek érzem, hogy csak így búcsúzunk.

– Hát, köszi – mondom kényszeredetten, és megpróbálok nem


20/186

feszengeni. Cash a homlokát ráncolja. Legszívesebben én is a homlokomatráncolnám. – Akkor holnap találkozunk, ugye?

– Dolgozol holnap? – Persze – bólintok. – Hívlak reggel. Rendben? – Jó, hívjál – mondom. Ez is valami.Kezd kínossá válni a csend. – Megvárom, amíg bemész. Nem értem, miért nem hagyta égve a

villanyt Marissa.Felnézek, a lakás ablakai sötétek. – Most meglep, hogy önző, és senkire nincs tekintettel? – Hát, nem. De azér t nem tetszik – feleli Cash egy száraz léi mosollyal.Felsóhajtok.

– Tudom. De Marissa már csak ilyen, úgyse fog megváltozni.Megint csend. – Na jó… holnap beszélünk. Köszi, hogy elhoztál. Jó éjt. – Jó éjt.Bólintok, és egy kicsit álldogálok, mielőtt a kapuhoz sétálnék. Pár

lépésre vagyok csak, amikor Cash utánam szól. Összerándul a gyomrom,ahogy megfordulok.

Ő sem bírja ki.Visszasietek hozzá. Enyhén szólva csalódott vagyok, amikor a

kezembe nyomja a táskámat az ottalvós holmimmal, amit a hátsó ülésmögé csatolt fel.

– Elfelejtetted a tatyót.Udvariasan mosolygok és elveszem a táskát, aztán megint a lakás felé

indulnék. Valami nagyon rossz érzésem van, összeszorul a gyomrom. Hogy változhattak meg a dolgok ennyire, ilyen gyorsan?Taryn beszólása, anyám rosszalló hangja és az eddigi rengeteg

melléfogásom mind ott dübörögnek a fejemben.A táskámban kotorászok, keresem a kulcsot, ahogy a kapuhoz érek.

Nem is figyelek, automatikusan fordítom el a kilincsgombot, aztánmegfordulok, hogy még egyszer integessek Cashnek. De ő már nem amotoron ül a járda mellett. A motort kitámasztotta, üresben megy, ő pedigrohan felém. Még gondolkodni sincs időm, máris az ajtó hűvös fémjét érzia hátam. Cash megcsókol, és a hajammal babrál.

Elolvadok. Annyira megnyugtat, hogy ő is azt érezte, amit én.


21/186

Legszívesebben magammal húznám a hálószobába, bezárnám az ajtót, éselfelejtenék mindent, ami kettőnkön kívül van a világon.

De mielőtt ezt tényleg meg is tenném, Cash elhúzódik, hogy azértlevegőhöz is jussak. Visszatér egy kis racionalitás.

Éjsötét szemeivel fürkészően néz rám, ahogy végigsimítja a hajamat, avállamat, aztán megszorítja a kezemet.

– Tegyél meg nekem egy szívességet – suttogja, és az ujjait az ujjaimközé fűzi, aztán megcsókolja a kezemet.

– Milyen szívességet?Merőn néz, és a kezemet csókolgatja. – Álmodj rólam ma éjszaka – mondja halkan. Nagyon figyel, és a

reakciómra vár. Nem jutok szóhoz, csak bólogatok. Nem tartozik rá, hogyúgyis mindig róla álmodom. Csak róla.

– Álmodj arról, ahogy végigkóstolgatom minden porcikádat. – Kinyújtja az egyik ujjamat, és megcsókolja az ujjhegyemet. Elönt a vágy.Bársonyos a hangja, és egészen felizgat. – Álmodd azt, hogyvégignyalogatlak - azzal megnyalja az ujjam hegyét. Beleremegek. – ÉNpedig rólad fogok álmodni. Arról, hogy milyen, amikor benned vagyok – azzal, mintha meg akarná mutatni, mire gondol, a szájába veszi az ujjamat,és fel-le nyalogatja, érzékien szopogatja. Alig kapok levegőt.

Kiveszi az ujjamat a szájából, de mielőtt elengedné a kezemet, mégfinomabban beleharap. Most már úgy érzem, mintha vulkán készülne

kitömi bennem. – Jó éjt, Olivia – mondja csendesen. Azzal megfordul és elsétál.Remegő lábbal lépek az ajtóhoz. Közben keményen koncentrálok arra,

hogy kiverjem a fejemből az olyan ostoba gondolatokat, mint hogy mégismegkérem Casht, töltse nálam az éjszakát. Kinyitom az ajtót, és azelőszobái villanykapcsoló felé nyúlok, hogy villanyt gyújtsak, mielőttmég integetek neki.

De hirtelen meghűl bennem a vér attól, amit látok.Az ajtó mellett a kis asztal felrúgva, a rajta lévő lámpa eltörve. A

nappali sarkában felborították a virágtartót, a padlót virágföld és levelekborítják. A kanapé díszpárnái szétszórva, kettő egészen az ajtóig repült.Marissa legfeljebb negyedórája érhetett haza. Mi a csuda tör ténhetett ez

alatt a pár perc alatt?A félelemtől hideg futkároz a hátamon. Amikor hirtelen azt érzem,

hogy ujjak fonódnak a karomra, és valaki hátraránt, kinyitom a számat,


22/186

hogy sikítsak, de betapasztják, mielőtt egy hang is kijönne rajta.A szívem vadul kalapál, és próbálok visszaemlékezni, mit is tudok az

önvédelemről. Semmit. Csak az jut eszembe, hogy Tökön kell rúgni! Tökönkell rúgni!

– Sssshhh! – hallok a fülem mellett egy ismerős hangot.Azonnal megnyugszom. Cash az. Cash áll mögöttem, Cash szorít

magához.Elenged, és elém lép. Szorosan a hátához húz, és odasúgja a válla

fölött: – Maradj mellettem! Naná, hogy melletted maradok, le sem tudnának vakarni rólad, mister!A félelemtől kiélesedik a hallásom. Semmi más hangot nem hallok,

csak Cash motorját odakint. A lakásban teljes a csönd. Egy hangot semhallok, Marissáét sem.

Lassan a nappali sarkába megyünk. Éberen figyelek, megnézek mindenrészletet. Küzdelem további nyomait látom: a drága falióra ferdén áll, avakolat pereg mellette.

Majdnem felvisítok ijedtemben, amikor Cash telefonja megszólal.Morogva kutat a zsebében. Rápillant a kijelzőre, hátrálni kezd, és engem isa kijárat felé tol.

Felmutatja a telefont, és látom rajta a nevet. Ijedtemben majd’ megáll aszívem.

A név Marissa. – Tessék – veszi fel Cash fojtott hangon.Csöndben hallgat pár másodpercig, aztán leteszi, és zsebre vágja a

telefont. – Mi az? Miért tetted le? Mit mondott?! – Nem Marissa volt az. Gyerünk, tűnés innen, de gyorsan. – De akkor ki hívott? – Majd elmondom, ha valami biztonságos helyre vittelek.Azzal elindul, szinte vonszol magával a motorjához, és a kezembe

nyomja a sisakot. Inkább nem kérdezek semmit, csak felveszem, és kiülökmögé.Aztán indulás előtt meggondolom magam.

Nem hagyom, hogy titkolózzon előttem arról, mi folyik itt. Vagymegosztunk mindent, vagy felejtsen el!

– Nem – mondom, és kezdek lekászálódni a motorról. Cash kinyújtja a


23/186

karját, hogy megállítson. – Vagy elmondod, mi folyik itt, vagy leszállók.Épp elég a fény ahhoz, hogy lássam Cash profilját, ahogy az arcára

dühös kifejezés ül ki. Összeszorítja a száját, de nem hátrálok meg.Döntöttem, és úgy érzem, vastag jégpáncél véd attól, hogy hagyjam

magam lerázni. Választ akarok. Most.Kihúzom magam és összefonom a karjaimat. – Na jó – közli Cash. – Elrabolták Marissát. Túsz. – Kicsoda? És miféle túsz? – kérdezem döbbenten. – A könyvelések miatt ejtették túszul. – Azt hittem, senki nem tudja, hogy nálad vannak! – Nem is tudták. – Akkor hogy jöttek rá? – Az egyetlen tippem, hogy van egy belső emberük a börtönben.

Valaki, aki ki tudta hallgatni, amit apámmal beszéltem. Óvatosak voltunk…de ha elég ideig hallgatóztak, összerakhatták a kirakós darabjait. Amikorlegutóbb meglátogattam apát, említettem neki, hogy szóltam valakinek adologról.

– Úristen! De akkor is, minek kellett nekik Marissa?A hallgatásától még idegesebb leszek. – Szerintem nem Marissát akarták elrabolni.Amikor felfogom, amit mondott, olyan, mintha gyomron vágtak

volna.

– Micsoda? – kapkodom a levegőt. – Ha régóta lehallgatnak, vagy régóta figyelnek, biztos tudják, ki

vagyok. Az én telefonomat hívták, Cash telefonját, nekem szóltakMarissáról. Ha nem tudnák, hogy ő és én ugyanazok vagyunk, Nashthívták volna. Mindkettőnk száma benne van Marissa telefonjában.

– Ha viszont tudják, ki vagy, miért vitték el Marissát? – Szerintem tudták, hogy Marissa elutazott, és azt hitték, te fogsz ide

visszajönni. De amikor ő jött haza, elrabolták, hogy megmutassák, mireképesek.

– Mire képesek? – Arra, hogy téged is elraboljanak, ha akarnak – feleli Cash halkan. – És jelezni akarták, hogy tudják, Cash és Nash is én vagyok.

Most már a hányinger kerülget. Rettegek. Marissáért aggódom, ésmagamért is.

Visszatartom a sírást.


24/186

– De miért akarnának minket elrabolni? Mi nem tudunk semmit. – Nem amiatt, amit tudsz. Legalábbis szer intem nem. Hanem, amiatt,

aki vagy. – Ez Marissával kapcsolatban érthető is. Sikeres, befolyásos. Gazdag a

családja. Én viszont egy senki vagyok.Cash megfordul, és mélyen a szemembe néz. – Nem vagy egy senki. Nekem nem!A félelem mellett most már egy kicsit más miatt is gyorsabban ver a

szívem. – De ők… – Bébi – szól közbe Cash. – Tudom, hogy rengeteg kérdésed van, de

most még nincsenek válaszaim. És muszáj eltűnnünk innen. Hadd vigyelekvalami biztonságos helyre, és megígérem, hogy ott majd megbeszélünk

mindent.Nem vár választ. Felpörgeti a motort, és már száguldunk is. Szorosan

kapaszkodom belé, különben le is esnék.


25/186

4.

Cash

OLIVIA SZOROSABBAN FOGJA A DEREKAMAT, és ettől egyszerre nyugszommeg és érzek bűntudatot. El sem tudom mondani, mennyire örülök, hogymegvártam, amíg bemegy a házba. Ha csak pár perccel korábban vittemvolna haza, vagy ha egyedül ment volna…

Kiver a veríték a gondolatra, a menetszél pedig a homlokomra

fagyasztja a cseppeket.Egy pillanatra elengedem a kormányt, hogy megsimogassam a kezét.Azt akarom, hogy tudja, átérzem, mennyire ijesztő ez az egész, és itt vagyok mellette. Hiszen eleve miattam került veszélybe, és ezért vanbűntudatom.

Ha nem mutattam volna érdeklődést Olivia iránt, ha csak egy flört lettvolna, mint a többi csajom, senki nem fenyegetné őt, hogy nekem ártsanak.De azzal, hogy érzéseim vannak iránta, elrontottam mindent. Most bajbanvagyok, a nyomomban vannak, és miattam Olivia is bajban van.

Nem akarok én semmi rosszat Marissának. Igen, egy jéghideg tyúk éshülye picsa, de attól még nem érdemel halált. Pedig biztos vagyok benne,hogy ezt tervezik vele. Ahogy Oliviával is ezt tennék.

A gondolatra összeszorul a gyomrom.Gyorsítok. Most semmi nem érdekel, csak az, hogy őt biztonságban

tudjam. Aztán majd kitalálom, mi legyen. Nincs tervem; sosem gondoltamvolna, hogy rájönnek, nálam van a könyvelési anyag. Azt hittem,legfeljebb akkor esik le nekik a tantusz, amikor már késő, és nem tehetneksemmit.

De megvan a magamhoz való eszem. És apa ismeri az ilyen alakokat,mint ők. Majd kitalálunk valamit. Muszáj lesz, és kész.

A lehető legtekervényesebb úton megyek a belvárosi hotelhez, amieszembe jutott. Folyton a visszapillantó tükröt nézem, hogy nem követ-evalaki. Nem lehetünk elég óvatosak ezek után.

A mikor megállók az elegáns bejáratnál, megjelenik a parkolófiú.


26/186

Fiatal, és látszik rajta, hogy nagyon szeretne felülni a motoromra,hogy a parkolóba vigye.

Leszállunk, borravalót adok a srácnak, és nézem, ahogy elviszi amotort a zárt, föld alatti parkolóba. Az jut az eszembe, hogy ha senki nemkövetett ide, akkor ott már nem fogják meglátni a járgányt. Kell azelővigyázatosság.

Kézen fogom Oliviát, és bekísérem a hotel előterének csillogóluxusvilágába. Tudom, hogy mélyen a zsebembe kell nyúlnom, hogy ittrejtegethessem őt, de a biztonsága mindent megér nekem. Meg aztán, talánmég sosem volt lehetősége ilyen helyen megszállni. Ha sikerülmegértetnem vele, hogy biztonságban van, talán még jól is fogja éreznimagát. Én pedig igazán nem bánom, hogy most egy ideig egy gyönyörluxushotelben élvezhetem a társaságát.

A recepción egy barna lány fogad minket. – Miben segíthetek? – Csak átutazóban vágyunk. Nincs foglalásunk. Van lakosztályuk, ami

szabad a héten? – Lakosztály? Természetesen, uram. Máris nézem, mit ajánlhatok.A recepciós valamit pötyög a gépen, én pedig Oliviára pillantok.

Mindent összevéve azt hiszem, nem úgy tűnik, mint akit nagyon megráztakaz események. Kicsit sápadt, de ez magától ér tetődik, mert tuti frászt kapotta lakásban.

Felnéz rám, és mosolyog. Kicsi, félszeg mosoly, de legalább mosoly.Ennyi most elég is.

Megszorítom a kezét és odahajolok, hogy megpusziljam az arcát. Afülébe súgom:

– Ígérem, vigyázni fogok rád.Amikor felegyenesedem és belenézek a tágra nyílt, zöld szemébe,

látom, hogy könnyek gyűlnek benne. Sírással küszködik, nekem pedigösszeszorítja a torkomat a lelkifurdalás.

Ez az én hibám.

Nem tudom, hogy a félelem saját maga miatt, vagy Marissa elrablásamiatt, vagy a legutóbbi sokk az amúgy is felforgatott életében,mindenesetre érzem, hogy valami nagyon kiborította. Felelősnek érzemmagam.

Megszorítja a kezemet. Ez jó jel, talán mégsem hibáztat nagyon. Talánmégsem utál nagyon. Mert hibáztatni ki mást lehetne? Csakis én vagyok a


27/186


28/186

Látom az arckifejezésén, hogy még soha nem látott ilyen lakosztályt.Ugyan fél, és fel van kavarva, de egyértelmű, hogy lenyűgözi a látvány.Valóban nem semmi a hely. Boldog vagyok, hogy van elég pénzem Oliviátilyen luxusszállodába hozni, bár a körülmények nem éppen ideálisak.

Az első dolog, ami szembetűnik, ahogy belépek, hogy a szoba egyikoldalát teljes egészében ablak foglalja el, és tündöklő látványt nyújtanakAtlanta éjszakai fényei. Gyönyörű háttér ez a szemben elhelyezkedőnappalihoz és az étkezőhöz, ami mellette van balra. Mindkét helyiségetbézs és bordó színekkel rendezték be. Pasiként ez tetszik, csupa ízlés,semmi csicsa. A nappali egyik végében hatalmas plazmatévé, aztán egydupla szárnyú ajtó, ami a hálószobába nyílik.

Odalépek a dohányzóasztalhoz, amin a hotel bőrkötéses információsfüzete fekszik. Kinyitom az étlaprésznél, és átadom Oliviának.

– Gondolom, éhes vagy. Válassz valamit, és rendeljük fel a szobába!Megvárom, hogy kihozzák, aztán mennem kell.

– Elmész? Hová? – Valaki negyven perc múlva fel fog hívni. A klubban akarok lenni,

amikor hív, mert talán követni tudják a telefonom GPS-ét. A hívás utánveszek majd magunknak egy-egy olcsó, feltöltőkártyás telefont, amitaddig használhatunk, amíg ezt az egész dolgot elintézem.

– Elintézed? Cash, mi folyik itt? Nagyot sóhajtok. És megint az jár a fejemben, hogy kurvára utálom,

mibe rángattam bele Oliviát… miért nem voltam képes távol tartani magamtőle?!

– Elrabolták Marissát. Azt akarják, hogy átadjam nekik a könyvelést.Az első hívástól számított egy óra múlva újra fognak hívni.

– Nem viheted el nekik a könyvelést csak úgy egyedül, Cash. Megfognak ölni mindkettőtöket. Hívd a rendőrséget! A nagybátyám befolyásosember, és mindent megmozgat majd, hogy a lányát visszakapja

– Ezért nem szabad, hogy megtudja. Legalábbis addig nem, amíg lenem rendezem. Ha felhívjuk az ügyre a figyelmet, az csak nagyobb

kockázatot jelent Marissa számára. Okot ad nekik, hogy minden nyomoteltüntessenek. Ha csendben intézem, és visszakapjuk Marissát, kitalálhatokegy új tervet.

– Egyedül fogod csinálni? Odaadod, amit akarnak, és azt hiszed, utánaelengednek? És még Marissát is odaadják? Cash, én nem is ismeremezeket az embereket, de tudom, hogy nem így lenne. A bűnözök nem így


29/186


30/186

tudom én, hogy működik a női agy ilyenkor. – Mit szeretnél enni? Rendelek neked. Amikor felhozzák, egyél

nyugodtan, vacsorázz meg, amíg nem vagyok itt. Elszaladok a lakásodrais, elhozom a táskádat, pár váltás ruhát, és bezárom az ajtókat. Van valami,amire szükséged van?

Gondolkodik, aztán megrázza a fejét. Nem tetszik, hogy ennyirecsendes, de nem akarom erőltetni.

– Viszont a mobilodat, légy szíves, add ide! Elviszem a klubba, és otthagyom az irodámban a biztonság kedvéért. Addig is használhatod azegyik feltöltős telefont, amit majd hozok. Rendben?

Ismét csak bólint. Ismerem Oliviát, biztos vagyok benne, hogy azonaggódik, hogy az édesapja meg a barátnője, Ginger, a pultoslány nemlógja tudni felhívni.

– Édesapádat és Gingert majd reggel felhívod. Mondd meg nekik,hogy pár napig üzemen kívül van a telefonod, de majd te hívod őket.Amikor beszéltél velük, azt a telefont már ne használd többet, majd párnap múlva hívhatod őket egy másikról.

Olivia kicsit kényszeredetten mosolyog, de legalább mosolyog. – Ne félj, mindent rendbe fogok hozni – mondom.Megint bólint, de nem szólal meg. Nem akarok arra gondolni, hogy

esetleg máris visszavonhatatlanul elcsesztem. Nem! Egyszerűéi meg kelltalálnom a módját, hogy a bizalmát visszanyerjem, hogy biztonságban túl

legyünk ezen. Akkor talán…


31/186

5.

Olivia

EGYÁLTALÁN NEM EMLÉKSZEM, mi volt a neve az ételnek, amit rendeltünk.Valami különleges, egzotikus fogás volt, amiről addig még csak nem ishallottam. Mindegy, a lényeg, hogy csirkéből készült. Az a kedvencem. Éstényleg nagyon finom volt. Az ízlelőbimbóimat, úgy tűnik, nem tompítottael a sokk, tudom, hogy finom, csak valahogy mégsem ízlik annyira. Vagy

csak nem esik jól most az étel. Túl sok ijesztő gondolat jár a fejemben, ésnyomja a szívemet, ezért nem tudok most semminek igazán örülni.Mit tettem már megint? Pontosan azt, amiről tudtam, hogy nem

szabadna: megint belehabarodtam egy rosszfiúba, és ráadásul olyanba,akinek veszélyes múltja van. Nem csak a szívemre veszélyes a pasi, hanemúgy, ahogy van, veszélyes az egész!

De ezen felesleges is filézni. Veszélyes. Nem pont fizikai értelembengondolom, hanem a szívemre nézve veszélyes. Vagy ki tudja… talán nemis. Még mindig, mindezek után sem tudom, mit gondoljak Cashről. Néha

annyira édes, kedves, őszinte és…Úgy bánik velem, hogy fontosnak érzem magamat. Úgy beszél velem,ahogy tudom, hogy mással nem. Nem tekint engem is olyan „eldobhatóbabának”, amilyenek az eddigi barátnői voltak, ezt tudom. Úgy tűnik,igenis fontos neki, hogy biztonságban legyek, hogy boldog legyek… igen,fontos vagyok neki. Pont én…

De ezt már többször végigcsináltam, bebeszéltem magamnak, hogytöbbet lássak bele egy kapcsolatba, mint ami tényleg ott volt. Szóvallehetne több eszem is, mint megint kockáztatni.

Tapasztalatból tudom, mit tesznek a rosszfiúk az olyan lányokkal, mintén. Valami mégis azt súgja, ezúttal érdemes kockáztatni. Egy belső hang,amit még sosem hallottam, ami a lelkem melyéből szól. Azt súgja, hogyCash más.

A kérdés az, hogy mit tegyek. Mit tegyek? Mégis mit? Mindig ez akérdés.


32/186

És így, hogy a döntés az én kezemben van, még sokkal nehezebb.Mindegy, most úgyis a körülmények diktálnak. Egyelőre itt ragadtam,legalábbis pillanatnyilag. Ki kell tartanom Cash mellett, legalább addig,amíg ez a maffiaügy megoldódik. Remélem, az hamar lesz. Aztán majddönthetek. Akkor már végre tudok majd gondolkodni.

Miután ettem egy kicsit a vacsorámból, fel-alá járkálok a szobában.Utálom, hogy nincs telefonom, hogy nem tudom, mi történik körülöttem.Utálom, hogy azt sem tudom, látom-e még valaha Casht, hogy vajon jólvan-e Marissa, hogy nem mászott-e be néhány mosómedve a lakásba anyitott ajtón, és nem cincáltak-e szét mindent. Igen. Elég nonszensz dolgokutnak néha eszembe. Annyira kimerült vagyok, hogy mindig a nyitva

hagyott ajtónál kötök ki. Mint az elakadt lemez, mindig ide lyukadok ki.Igen, tuti biztos, hogy nyitva maradt. Nem figyeltem oda, hiszen enyhén

szólva ki voltam borulva. Lehet, hogy Cash becsukta, csak nem emlékszemrá. Vagy talán én zártam be megszokásból. Vagy egyikünk se, és mostanramár minden holmim egy hajléktalan szatyrában van. Ki tudja? Majdkiderül.

Ha tényleg a hajléktalan és a szatyor lenne a valóság, hát az hamarkiderülne.

Nem nehéz kiszúrni, ha egy hajléktalan a kartondoboz kuckóját egykétezer dolláros faliórával tette nemrégiben otthonosabbá, vagy haújabban Jimmy Choo cipellőket és Prada estélyiket visel. Na persze akkor

már nemigen kérné vissza tőle senki a zsákmányt. Én biztos nem.Legfeljebb minden jót kívánnék neki, viselje egészséggel Marissa fényűzőcsipketangáit. Tőlem legfeljebb a Tad’s Bar pólóimat lophatná el bárki.Hát nem szánalmas? Mostantól illene a fehérneműmbe hímeznem amonogramomat…

Felvihogok és grimaszolok a sok bugyuta gondolattól. Furán viselema stresszt, az biztos.

A lakosztály fürdőszobája igazán elegáns, a mély márványkád mellettmindenféle fürdőholmi sorakozik. Az ajtón akasztó, rajta puha

fürdőköpeny. Nincs nálam tiszta ruha, sem piperetáska, de nem tudokellenállni egy fürdőnek. Engedni kezdem a vizet, és már vetkőzöm is. Atágas fürdőszoba meleg párával telik meg.

Fél órával később a meleg víztől ráncos ujjaim láttán úgy döntök, idejekikászálódni a kádból. A levendulás fürdőhab illata egészen a bőrömbeivódott; ami azt illeti, biztos a belső szerveimbe is, annyit áztam a vízben.


33/186

De megérte. A forró fürdő valamelyest megnyugtatott.Pillanatnyilag legalábbis. Meg a kimerültség is segít. Ez a hét nagyon

intenzív volt érzelmileg.Kihúzom a dugót, hadd folyjon le a víz, és megtörülközöm, majd a

meleg, puha köpenybe burkolózom. Egy biztos: könnyű dolga van a gazdagoknak!Ezt a gondolatot azonnal el is vetem. Cash is pénzes családból jön, bár

a pénzt rossz úton szerezték, és ő biztos azt mondaná, hogy van olyan ár,amit nem ér meg a gazdagság. Tudom, hogy ő így gondolja. Hiszenrengeteget veszített amiatt, hogy az apja a pénzt hajszolta. Persze eleintecsak a családját akarta eltartani, de aztán több lett belőle. Ki akart lépni, deattól még igenis volt haszna a szervezett bűnözésből. És mi lett belőle?Semmi jó!

Bemegyek a hálószobába és a paplan alá bújok, hogy egy kicsitpihenjek, mielőtt Cash visszajön. Megpróbálok nem aggodalmaskodniazon, hogy milyen rég van távol. Nem akarok arra gondolni, hogymegsérüljön, és hogy ez hogyan hatna az életemre, hogyan éreznék, haígy lenne. Nem, nem gondolok erre. Hogy van-e közös jövőnk, az egydolog. Hogy összetöri-e a szívemet, az egy dolog. De hogy meghalhat? Azegészen más. Nem bírnám elviselni a gondolatot, hogy Cash nincs többé avilágon… az egészen más, mint ha egyszerűen csak nem az enyém.

Hirtelen zajt hallok, és felülök az ágyban. Azonnal éberen figyelek.

Megdöbbenek, hogy egyáltalán sikerült elaludnom. Ebből is látszik,Mennyire holtfáradt voltam. A nappaliban égve hagytam a villanyt, egy

árnyékot látok. Csendben fülelek, és majd’ kiugrik a szívem a félelemtől.Lépteket hallok, halkan közelednek a faparkettán. Ijedten kémlelek körül,valami fegyvernek alkalmas tárgyat keresek. Semmi használhatót nemlátok, csak egy vázát, amit egy támadó fejéhez vághatok, és egy tollat,amivel megpróbálhatom kiszúrni a szemét. Az éjjeliszekrény fiókjábanbizonyára van Biblia, bár kétlem, hogy azt légy vernek használhatnám.Isten persze annak használhatja, amikor csak akarja, de az más tészta.

Érzem, hogy valaki áll a hálószoba ajtajában, és a szívem a torkombandobog. De egy pillanat, és megnyugszom. Megismerem. – Nem akar talak megijeszteni – szól Cash halkan az ajtóból.A lámpa felé nyúlok, hogy felkapcsoljam, de megállít. – Ne! Szeretném, ha pihennél, ha tudnál aludni. Na persze! – gondolom cinikusan, de valójában olyan fáradt vagyok,


34/186

hogy nem kizárt az alvás.Épp kezd csitulni a szívverésem, amikor Cash oldalt fordul, megfogja

az inge alját, és áthúzza a feje fölött a ruhadarabot. A nappaliból beszűrődőfény bearanyozza a körvonalait, megcsillan izmos testén, ahogymegfordul és a székre dobja az inget. Érzem, hogy forrni kezd a vérem,amikor az övét kezdi kioldani a derekán. Szótlanul lehúzza a sliccét éskigombolja a nadrágját. Visszafojtott lélegzettel figyelem, ahogy az ujját anadrág övtartójába fűzi. Lerúgja a cipőjét. Lenyűgöz. Nem tehetek róla,muszáj néznem, ahogy izmos lábáról lecsúsztatja a nadrágot, és kilépbelőle. Hatalmasat dobban a szívem, és kiszárad a szám, amikor látom,hogy nem visel alsónadrágot. És merev. A szám az egyetlen porcikám, amimég száraz. Kiver a verejték, és a combjaim között is nedvesedem már.Bámulok rá, ahogy a farmerét is a székre teszi, aztán az ágyhoz sétál,

felhajtja a paplant és mellém fekszik. Meg sem moccanok. Eleinte ő sem.Egy perc múlva azonban megérint. Az ujja cirógatása olyan a karomon,mint az áramütés. Végigbizsergeti mindenemet. A bizsergés végigfut akaromon, a hátamon, és megmerevedik a mellbimbóm, hogy szinte fáj.

Meglepődöm, és kicsit csalódott is vagyok, amikor az oldalamrafordít. Magához húz, és kiskifli-nagykiflibe gömbölyödünk. Még afürdőköpeny vastag anyagán keresztül is érzem, hogy milyen kemény afarka, mert mögöttem fekszik, és a fenekemhez nyomódik. Nem isgondolkodom, csak hozzádörgölőzöm. Ösztönösen. Vágyakozva. Úgy

tűnik, a testem önálló életre kelt.Hallom, hogy Cash összeszorítja a száját és sóhajt. Teljesen

mozdulatlanná merevedik. Néhány hosszú, feszült másodpercig nemmoccan. Én sem. Azt akarom, hogy érintsen meg, simogasson, csókoljon,feledtesse el velem a világot, ha csak egy kis időre is. Amikor végrehozzám ér, csak átöleli a derekamat és az oldalam alá hajtja a kezét. Érzemaz ajkát, ahogy a nyakamat birizgálja, és elolvad a szívem.

Kíván. Érzem. De mégis visszatartja magát, hogy ne kavarjon fel, nefárasszon. Meghat, hogy ilyen tapintatos, és megint arra gondolok, mivel

érdemeltem ki vajon, hogy egy ilyen férfi legyen az élelemben. Elöntenekaz érzelmek, az öröm, hogy mellettem van, a lelkesedés, hogy átélhetemezeket a mély érzéseket.

Mint már annyiszor, mióta Casht megismertem, ismét arra gondolok,hogy bizony nagy bajba keveredtem.

A francba!


35/186

Csendben fekszünk egymás mellett, mélyen, nyugodtan lélegzőnk,várjuk, hogy a testünk lehiggadjon. Sosem gondoltam volna, hogy szószerint fájni tud valakinek a közelsége, mégis így van. Fáj a vágy, asóvárgás. Olyan üresség van bennem, amit csak Cash tud betölteni. Igen,egy testi üresség… De még mennyire, hogy az! Ha csak arra gondolok,hogy belém hatol, hogy mozog bennem, keményen, mélyen… Becsukoma szememet, hogy elűzzem a gondolatot. Kezdhetem elölről a lehiggadást.

Grrrrr.De van valami sokkal mélyebb is abban, amit Cash iránt érzek. Egy

olyan űrt tölt be a lelkemben, ami csak mostanában kezdett érezhetően,fájdalmasan tátongani. Hogy mióta? Hát… amióta Casht ismerem. Olyan,mintha ezt az űrt ő teremtette volna, és betölteni is csak ő tudja.

Sóhajtva elterelem ezeket a gondolatokat is. Nem vezetnek jó irányba.

De arra gyorsan. – Hogy ment? – kérdezem, amikor már túl nehéz a csönd.Gondolatban leteremtem magamat. Hiszen nem azon kellene

aggódnom, hogyan férjek a bőrömbe, vagy épp azon, miért ilyentartózkodó Cash, hanem azon, mi történt, mit mondtak neki. Cashfelsóhajt, a lélegzete megborzolja a hajat a fülem mögött, és megbizserega karom.

– Bevették. Nem voltak túlzottan elragadtatva, de megőr iztem ahidegvéremet, és sikerült elhitetnem velük, hogy a könyvelést a biztonság

kedvéért egy bankban tartom, a széfben. Seggfejek! – teszi hozzá még. – Megengedték, hogy beszélj Marissával? – Igen. – És? Mi van vele? – Azt hiszem, még a végén Marissa fogja kinyírni őket véletlenül.

Szinte sajnálom a pasasokat.Nem tehetek róla, elvigyorodom. – Szóval… nem viseli jól a fogságot? – Úgy tűnt, velük udvarias, de nekem kis híján átharapta a torkomat.

Kétség sem fér hozzá, kit okol az egészért. A jó hír az, hogy amennyibennem mondják meg neki, hogy mindkét fivér én vagyok, akkor csak engemfog hibáztatni, de Nash jó hírét nem fogja sárba tiporni.

– Marissától kitelik.Lelkifurdalásom van, hogy rosszat mondok rá, miközben túszként

tartják fogva. Micsoda rémálom lehet neki! De hát Marissa maga is eléggé


36/186

rémálom. Talán, ha ez az ügy lecseng, belátóbb ember lesz belőle. Vagymegvilágosodik, ha jól fejbe csapják. Esetleg a kloroformtól megváltozika személyisége, és kedves, őszinte nő lesz belőle. Minden lehetséges, vagynem?

– Na és mi a terv? – Holnap utána kell néznem pár dolognak. Be kell mennem apához.

Tudnia kell, mi tör tént, és talán segíteni is tud. – De hogy? Hiszen börtönben van! – Tudom – feleli Cash kissé élesen. – De ismeri ezeket az embereket,

tudja, hogyan gondolkodnak. És mindig is erőssége volt a tervezés, astratégia. Nem akarom megkockáztatni, hogy kifelejtek valami fontosat.Túl nagy a tét – mondja, és magához húz.

Elhallgatunk. Cash agya valószínűleg még az enyémnél is gyorsabban

pörög, pedig az enyém is pörög ezerrel. De neki ráadásul bűntudata is van,és ott a sok eltemetett fájdalom is, ami most biztos felszakadt.

– Cash… – suttogom – Mondjad, bébi – súgja a fülembe, és a becenév melenget, mint egy

pihepaplan. – Nem hibáztatlak.Magához szorít, és a vállamra tapasztja a száját. Alig érzem a

fürdőköpeny gallérjától. – Levehetem ezt rólad? – kérdi. – Érezni akarom a bőrödet.

Arra gondolok, ahogy meztelenül a karjaiban tart, és belém hall avágy. Ma már ötször szexeltünk, az utolsó csak pár órája volt, mégismintha egy örökkévalóság telt volna el. Annyi minden történt azóta, annyiérzelem, annyira más most…

– Igen – felelem suttogva, nehogy időnk legyen meggondolnimagunkat.

Felülnék, de Cash megakadályoz. Felkönyököl, elsimítja a hajamat azarcomról, aztán odahajol és megcsókol a fülem mögött.

– Majd én.

Megpróbálok ellazulni, érzem, hogy a derekamon az övvel babrál.Meglazítja ügyes kezével, aztán kihúzza, és a fürdőköpeny szétnyílik.Aztán a mellkasomon érzem a bőre melegét. A gallér mentén cirógat,

és a csípőmig leemeli rólam a köpenyt.Olyan lágyan ér hozzám, amilyen a belőlem áradó levendulaillat.

Finoman a vállamhoz érinti az ajkát.


37/186

– De jó illatod van!A csípője kissé a csípőmhez nyomódik. A vágy szinte felsikolt

bennem, ahogy érzem, micsoda merevedése van. Végigcirógatja akaromat, a köpeny ujját lassan félretolja. Behajlítom a könyökömet éskihúzom a köpenyből. Cash végre a lábamról is félrehajtja.

– Fordulj felém!Az izgalom áramütésként cikázik az ereimben. Teszem, amit kért: a

hátamra fordulok, majd oldalra, arccal Cash felé. Annyira közel fekszemhozzá, hogy pont meg tudnám csókolni az állát.

A szoba derengő homályában úgy ragyog a szeme, mint két feketegyémánt. A nappaliból szűrődik be csupán egy kis fény, megvilágítja azarca egyik felét, de árnyékban hagyja a másikat.

Hallom, ahogy lélegzik. Lángol a teste. Tudom, hogy ő is annyira

felizgult, mint én, hogy ő is ugyanannyira akarja, mégis hajlandó magátvisszafogni. Hogy tapintatos legyen velem.

De mi van, ha én nem akarom, hogy visszafogja magát? Mi van, haminden rémület, minden kétség ellenére is akarom? Ennyi elég vajon?Legalábbis egyelőre? Vagy nem lenne szabad?

Hát… talán nem. Vagy mégis. De a tény az, hogy itt és most nagyon iskell nekem. Azt akarom, hogy a karjaiba vegyen, csókoljon, érintsen.Magamban akarom érezni, hogy eltöltsön a jelenlétével, abiztonságérzettel, hogy velem van. Holnap majd aggódom a holnap

bajaiért. Akkor majd újra képes leszek gondolkodni.Cash végtelenül lassan simítja végig a kulcscsontom mentén a

fürdőköpenyt, le a válláráról. A mellem hegyéig lehull a puha anyag, és apillantása követi. Elakad a lélegzetem; a szeme perzsel, mintha érintéslenne. A mellkasomra teszi a kezét egy lassú mozdulattal, az ujjai amellbimbómmal játszanak, félrehúzza a köpenyt, hogy nézhessen. Hosszúmásodpercekig nem mozdul. Én sem. Amikor felpillant, a szeme sokmindent tükröz, de legfőképpen eltökéltséget. Nem fogja megengednimagának, hogy úrrá legyen rajta a szenvedély. Ma éjjel nem. Ez most

fontos neki, és nem értem, miért. Talán én vagyok ilyen fontos neki.Nagyon remélem…Cash kissé előredől, a hátamon eltolja a fürdőköpenyt, végigfut a keze

a fenekemen, aztán oldalt a combomon. Anyaszült meztelenül fekszünkegymás mellett, és Cash önfeledten legelteti rajtam a szemét.

Aztán lehunyt szemmel a hátára fordul, magához húz, átölel. A kezem


38/186

vándorútra indul kőkemény hasizmain, a térdemet a combjára teszem.Nem hallom, ahogy lélegzik. Visszafojtotta vajon még a lélegzetét is?

Nem tudom, de azt érzem, hogy őrülten ver a szíve. Megpróbál ellenállninekem, nekünk, ennek.

Egy pillanatra kedvem lenne incselkedni vele, csábítani, de nemteszem, mert nagyon is értékelem, amit tesz. Nem akarok több jelentőségettulajdonítani tapintatosságának, mint amennyit kellene, de akkor isfelmerül bennem a kérdés, mit jelentsen ez.

Cash ajka a hajamhoz ér, és érdes hangon a fülembe súgja: – Aludj, bébi! Biztonságban vagy. Ígérem, vigyázok rád.Valamennyire hiszek is neki, mert álomba merülök.Valami mocorog a hátam mögött. Selymes, meleg, és egy

másodpercbe sem telik, hogy tudjam, Cash az, ahogy meztelenül mögém

fekszik.A csípője megfeszül, erekcióját a fenekemhez nyomja. Nem is

gondolkodom, csak hátradőlök, hogy hozzádörgölőzzek.Hallom, hogy felsóhajt, és megbizsergek.Ébren van.

Nehogy álom legyen ez a gyönyör!Erős, nagy keze a csípőmön kalandozik, a hasamon, aztán a tenyerébe

fogja a mellemet. Ujjai a mellbimbómmal játszanak, amíg már szintefájdalmasan megkeményedik, úgy vágyom arra, hogy a száját érezzem.

Megfogom a kezét és megszorítom. Masszírozva simogat, és nekem egyrehevesebben ver a szívem.

Az ajka a nyakamon, aztán a nyelvével kicsi köröket rajzol a bőrömre,majd finoman megharap. A mellkasom és a hátam bizsereg, avágyakozástól forróság önti el a hasamat.

Akarom. Ó, de még mennyire, hogy akarom! Úgyhogy fejest ugrok azélvezetbe, és ki is mutatom, milyen jólesik, amit csinál.

Hátranyúlok, megfogom a csípőjét, magamhoz húzom, és afenekemmel hozzányomom magamat. Felnyög, a keze lefelé indul a

mellemről, végig a hasamon, a combjaim közé. Egy kicsit szétteszem acombjaimat, hogy hozzám férjen, és ő nem is habozik. Hosszú ujjúval egykicsit köröz a csiklómon, aztán belém nyúl.

– Mmmm, hát ez meg mi? – kérdi, és kihúzza az ujját, majd mégmélyebben dugja vissza. Megmarkolom a csípőjét, ő pedig hozzámnyomul. Milyen kemény! És milyen hatalmas! Lenyűgöző!


39/186

– Csak nem rólam álmodtál? – suttog a fülembe. – Úgy érzem,biztosan édes álom lehetett – azzal tovább ujj az és simogat. – Errőlálmodtál? Hogy ezt csinálom veled? Vagy valami más is történtálmodban?

Nem felelek. Szóhoz sem jutok a gyönyörtől. Azt akarom, hogy újra ésújra a magáévá tegyen. Őrülten vágyom rá.

– Igen, biztosan erről álmodtál. És akarod, de félsz is. Ne félj… Édeslesz…

Csak engedd, hogy gyönyörködtesselek… Engedd, hogymegmutassam, milyen jó nekünk együtt.

Cash elmozdul mögülem. A hátamra fordulnék, de megállít. – Ne – szól rám, és amikor megszólalnék, közbevág: – Sssshhh – csitít,

és a hasamra fordít. – Térdelj fel!

Kicsit hezitálok, csak egy másodpercet, de ő újra szól: – Térdelj fel! Ígérem, élvezni fogod!Négykézlábra állok. Cash közelebb jön, érzem a meztelen forróságát

hátul a lábamon, a fenekemen. A meleg tenyerét a csípőmön. Erősen fog,és magához húz, a keménysége hozzám ér. Megremegek a forró vágytól.

Kicsit eltol, előrefelé irányít. Az ágy fejéhez mászom, amíg már apárnám fölött térdelek.

– Támaszd ki magadat a kezeddel!Úgy teszek, ahogy mondja, a fa ágytámlának támaszkodom. Cash

fölém hajol, a mellkasa a hátamon. A fülembe suttog: – Tárd szét a lábaidat!Amikor széttárom, hátulról csúszik a combjaim közé a keze. A

hüvelykujja belém hatol, az ujjai a sikamlósán nedves bőrömet cirógatjáka szeméremajkaim belsején. Ha most állnék, már összeestem volna. Atérdemig bizsergek az érintésétől. Nem tudom visszatartani magam,hangosan felnyögök.

– Jó, ugye? – nyal bele a fülembe. – Igen… – zihálom alig hallhatóan.

Félresimítja a hajamat, és végigcsókolja hátul a nyakamat, aztán végiga hátamat. Érzem, ahogy meleg ajkai lefelé sétálnak a hátamon, afenekemen.

Megmozdul az ágy, ahogy helyezkedik. Érzem, hogy a fejét acombjaim között a párnára hajtja. Lenézek, épp amikor ő felpillant, és asejtelmes fényben látom, hogy ragyog a szeme. Olyan tűz lobog benne,


40/186

hogy belepirulok.Le nem veszi rólam a szemét, miközben hátulról átöleli a combjaimat,

és a szájára húz.A nyelve hozzám ér… mintha villámcsapás lenne, olyan forróság önt

el, és a nedvességem szinte eláztatja az ajkait, amik rajtam mozognak. – Lovagolj meg! – suttogja a vágytól rekedtes hangon. És bátorításként

mélyen belém dugja a nyelvét.A keze a combomon, úgy mozgat. A nyelve ki-be hatol. Én pedig

előre-hátra mozgok rajta, térdelve ringatózom, az arca fölött csúszkálok.Az ajkai, az arca egyszerre ingerli minden porcikámat, és ez szinte már túlsok nekem.

Zihálva kapkodom a levegőt. A körmeim az ágy támlájába vájnak. Acsípőm emelkedik és süllyed a szája fölött. A szívem majd’ kiugrik.

Egyre gyorsabban, keményebben mozgok. Amikor hallom, hogyfelnyög, a gyönyör szétárad bennem, és a nyelve hegyén széthullik a világ,csak a mámor marad.

Magához szorítja a kéjtől vonagló testemet. Mielőtt még lecsitulnabennem a bizsergés, Cash megmozdul. Az ujjait belém csúsztatja. Aztánvalami sokkal nagyobbat.

Az első lökéstől elakad a lélegzetem. Nyögdécselve kihúzza, majdhevesen belém döfi megint. Az orgazmusom folytatódik.

Hullámokként csap át rajtam az élmény, egyre szorosabban tartom őt

magamban. Egészen kitölt belül. Minden porcikámmal érzem, milyenmélyen hatol belém. Újra meg újra, mélyebben és mélyebben, hevesebbenés forróbban.

– Mind a tiéd, bébi! – szól összeszor ított fogakkal, rekedtes hangon.Annyira érzékiek, éhesek a szavai, hogy felkiáltok.

Felgyorsul a mozgása és a lélegzése is. Tudom, mi következik. Most óön. Most ő megy el.

A teste megmerevedik, és az orgazmus első lüktetésétől felkiált.Fürgén mozog bennem, előrehajol, a hajamba túr és a vállamba harap.

Nem fáj, nem hagy nyomot a bőrömön, de még intenzívebbé teszi azérzést, ami átjár.És újra elélvezek. Mintha robbanás, tűzijáték sziporkázna bennem.

Cash a karjaiban tart. A testembe fogadtam őt.A szívembe.A lelkembe.


41/186

6.

Cash

VASÁRNAP MINDIG TELE VAN LÁTOGATÓKKAL A BÖRTÖN. Mindig lehangol,amikor látom a családokat, ahogy a kettéosztott asztaloknál ülnek.Gyerekek beszélnek apákkal, akiket alig ismernek. Feleségek beszélnekférjekkel, akiket alig látnak. Életek, amik aligha emberhez méltóak. Egyilyen helyen könnyű felismerni, hogy minden hiba, minden tévedés, legyen

az nagy vagy kicsi, következményekkel jár. Minél nagyobb a hiba, annálsúlyosabb a következmény. Csak abban reménykedem, hogy semmi, amiteddig tettem, vagy amit ezután tenni kényszerülök, nem juttat ide. Azthiszem, inkább választanám a halált.

Automatikusan csinálom végig a látogatások alkalmával a bejáratnálszokásos hercehurcát. Aztán az üveg mögött ülök, a kezemetösszekulcsolva magam elé teszem az asztalra, és már kísérik is be apámat.Bár nem vagyok tudatában, hogy különösebben árulkodó arckifejezésselüldögélnék itt, apa mégis rögtön észrevesz valamit.

Azonnal a lényegre tér, amint felveszi a fekete telefonkagylót. – Mi történt?A szemébe nézek. Egy-két árnyalattal világosabb az enyémnél, és...

aggodalom tükröződik benne. Megrázom a fejemet, és csak úgymellékesen megérintem a jobb fülemet. Apa figyelmesen néz néhányhosszú másodpercig. Tudom, hogy próbálja összerakni a dolgokat, éshogy máris terveket sző a fejében, miközben beszélünk. Azaz nembeszélünk.

Végül bólint. Csak egy rövid biccentés. Érti. Látom a szemében. – Semmi nem tör tént. Csak hosszú, fárasztó hetem volt. Túl sok a

munka.A beszélgetés hétköznapi dolgokra terelődik, semmi különös, csupa

olyasmi, amiről bármelyik látogatás alatt szó esne. A napi apróságokrólbeszélünk, emberekről, eseményekről, semmi rendkívüli, semmifigyelemre méltó. Remélem, ez elég is lesz, hogy eluntasson bárkit, aki


42/186

esetleg lehallgat.Apa végre visszatereli a beszélgetést a legfontosabbra. De ügyes,

furfangos, és úgy oldja meg, hogy ne legyen feltűnő a témaváltás.Legalábbis remélem, nem feltűnő.

– Na és milyen volt a horgászat? Volt fogás?Nem szoktam horgászni. Az Nash hobbija volt, de én sosem pecáztam.

Apa pontosan tudja ezt. Ezért vagyok biztos benne, hogy valójában nem ahorgászatról kérdez.

– Á, el se mentem. Egész hétvégén kénytelen voltam lapítani. Amunkahelyemen.

Apa lassan, jelentőségteljesen bólint. Tudom, hogy elkapta, ahogy aztmondtam, lapítanom kellett.

– Veszélyes lehet ám! Túlzásba viheted a munkát.

– Igen, tudom – mondom, és hangsúlyosan rá is bólintok. Feszültenfigyel. Egy sokkal mélyebb párbeszédet folytatunk, rejtve, a szavakfelszíne alatt.

– Muszáj lesz átadnom a fontosabb feladatokat valaki másnak, azthiszem. – Remélem, felfogja, mit is kell valójában átadnom.

– Néha nincs más választás, Cash. Nem mindig haladnak a terveinkszerint a dolgok. Nem minden sikerül úgy, ahogy akarjuk. Néha muszájsodródni, és azt tenni, ami szerinted a legjobb. A lényeg, hogy ne roppanjbele.

– Úgy érzem, gúzsba vagyok kötve.Ismét bólint. – Hát, ha mindent feladunk, annak is megvannak a következményei.

Van B terved?Megrázom a fejemet, és tehetetlenül legyintek. – Nincs, de örülnék a tanácsodnak. Még van időm, csak nem túl sok. A

klub bajban van.Apa megvakarja az állát, és figyelmesen néz rám. – Ki tudsz találni valamit, ami segíthet? Van valami más, ami kihúzhat

a bajból? – kérdezem. – Túl makacs vagy… – morogja. – Fejest kellett ugranod a kellősközepébe, mi? A klubbal. És kockáztatnod, hogy egy szép napon elsüllyedja süllyedő hajóval.

Mielőtt apát letartóztatták, nem akarta, hogy nálam legyen a maffiakönyvelése, nem akarta, hogy bármi közöm legyen az ügyhöz. De


43/186

meggyőztem, hogy ez alku tárgya is lehet, és a biztonságomat isgarantálja. Amíg apa volt üzlettársai csak azt tudták, hogy a könyvelésvalahol… rejtőzik, nem kockáztathattak semmiféle lépést mindaddig, amígmeg nem tudják, kinél és hol vannak a papírok.

Most viszont már tudják, hogy kinél. – Ezt akarom elkerülni. Azt gondoltam, talán van valami ötleted.

Hiszen dörzsölt vén róka vagy – mosolygok rá szeretettel. Látom, hogyólesik neki. Ott van a szemében ugyanaz a szeretet, amit én érzek iránta.

– Szóval segítség kell a klubban. – Elkelne. Van ötleted? – Van bizony. Adj fel két újsághirdetést! – Manapság még olvas valaki újságot? – piszkálódom. – Igen, vannak, akik olvasnak – von vállat apa. Azt hiszem, a vannak,

akik alatt bizonyos fontos embereket ért. – De van egy online felület is,ahol hirdethetsz. A második hirdetést oda ne tedd fel! Csak az elsőt. Úgyhamarabb kaphatsz jó visszajelzést.

Apa pontosan elmagyarázza, hol hirdessek, és mi legyen a szöveg,egyzetelek a szar feltöltős telefonba, amit most magamnál hordok.

– Pár nap múlva biztos lesz jelentkező. Legkésőbb pár nap múlva.Talán, ha elfogadsz egy kis segítséget a klubban, szabadabbnak élezhetedmajd magadat.

– Igen. Pár alkalmazottamnak is nehézséget okoz a helyzet.

Apa tudja, hogy Olivia pultos a klubban. – Akkor talán ez lesz a jó megoldás. Néha drasztikus lépésekre van

szükség. – Az sem baj. Most már bármire hajlandó vagyok.Apa megint bólint, de nem szól egy szót sem. Megbánást látok a

tekintetében. Mélységes megbánást és szomorúságot. Bár a részleteket nemtudja, annyit igen, hogy rosszul alakulnak a dolgok. Valami készül, de nemúgy, hogy nekünk kedvezne. Sosem volt a terv része, hogy átadjuk akönyvelést, ez eszünkbe sem jutott. Ilyen hosszú idő után nem is

gondoltam arra, hogy… arra, ami történt. És az, hogy nem gondolkodtam,sokba került nekem. És lehet, hogy még többe fog kerülni.Hacsak ki nem találok valamit. Talán a hirdetésekben rejlik a

megoldás, abban, akinek szólnak. Nagyon remélem.Amint visszaérek a motorhoz, már nézem is a telefonomat. A

börtönben nincs térerő. Olivia tudta, hogy amíg beszélőn vagyok, nem


44/186

leszek elérhető. Nem különösebben zavarta, engem már inkább. Siettem alátogatással, amennyire csak lehetett, hogy újra visszatérhessek amobiltelefonnal kompatibilis világba.

Nincs egyetlen üzenetem sem, ami igazából jó dolog, mert azt jelenti,nincs semmi sürgős, semmi váratlan. Semmi, ami miatt külön aggódnikellene.

Persze örültem volna egy SMS-nek Oliviától, csak úgy. Csak hogyelezze, jól van… Vagy hogy hiányzom…

Pár másodpercnyi vívódás után hívom Olivia számát, a szar feltöltős,időleges telefonjáét. Nem mintha különösebb közlendőm lenne, csak tudniakarom, hogy minden rendben vele, amióta elmentem. Csak rácsörgök,ennyi. Udvarias, tapintatos semmiség. Semmi több. De tényleg.

Na persze, haver, magyarázd csak be magadnak!

Fintorgok, ahogy megszólal a hang a fejemben. Hülye, tudálékos hang. – Halló? – Álmos a hangja. – Felébresztettelek? – Nem baj. Csak lustálkodtam, de már fel kéne kelnem. Hol vagy? – Még a börtönnél. Most indulok el onnan. Csak gondoltam, rád

csörgők. – Tényleg? – Mosolyt hallok a hangjában. És valami mást is. Talán

örömöt? Azt hiszem, igenis boldog, hogy csak úgy felhívtam. – Meglepett, hogy hívtalak?

Kicsit hallgat. – Talán. – Miért?Megint hallgat. – Nem is tudom. Csak… azt hiszem, mindig arra számítok, hogy le…És elhallgat megint. De be tudom fejezni a gondolatot. Azt hiszi, én is

csak egy rosszfiú vagyok, mint a többi, akivel melléfogott. Kicsit el isbizonytalant, hogy képes leszek-e valaha rászolgálni a bizalmára, tehetekvagy mondhatok bármit. Talán hiába. Vajon mindig hozzájuk fog

hasonlíthatni? Ha igen, hát mindig talál majd hasonlóságot. De látja-e akülönbségeket is? És elég-e, amit lát?Néha úgy érzem, nem nyerhetem meg ezt a harcot. Évek óta két

különálló életet élek, két teljesen különböző pasas bőrébe bújva. Egyiküksem igazán én vagyok, és azt akarom, hogy valaki végre az igazi énemetismerje meg és fogadja el. Teljes egészében. Jóban és rosszban.


45/186

De pillanatnyilag nem ezzel kellene foglalkoznom. Túl sok más fontosdolog miatt aggódhatok. Például, hogy mindenki életben maradjon, ésbiztonságban legyen. Még olyanok is, akikért nem mondhatnám, hogyrajongok: azaz Marissa. Nem bírnám elviselni, hogy a lelkemen száradjona halála. Vagy hogy miattam bármi bántódása essen. Máris szarul érzemmagam az egész cécó miatt, pedig még semmi komoly baj nem történt. Ahideg futkos a hátamon a gondolattól, hogy valami váratlan tragédiávalvégződik a dolog. Kezdem kicsit átérezni, mi dúlhat apám lelkébenminden áldott nap. Hiszen a lelkén szárad anyám és az ikertestvéremhalála, meg még a fene tudja, miket művelt, mialatt az orosz maffiánakdolgozott.

Olivia megköszörüli a torkát, és visszahoz a jelenbe. – Hogy ment?

– Majd elmondom, ha odaérek. Hozzak neked valamit a városból? – Hmmm, nem, semmit. Amit tegnap este hoztál, azzal elleszek, azt

hiszem. – Jó, rendben. Akkor ebédre ott leszek. Majd rendelünk valamit a

szobában.Máris az jár a fejemben, hogy micsoda szép nagy asztal van az

ebédlőben.Félretolom a kristálypoharakat, a porcelánkészletet, letépem Oliviáról

a fürdőköpenyt, és a magamévá teszem.

A számba harapok, mert érzem, hogy a vérkeringésem agondolkodóképes szerveim felől kezd egyéb, sokkal szórakoztatóbbszervek felé indulni. Nem kéne, hogy folyton ilyeneken járjon az eszem.Elvégre nem motorozhatok keresztül egész Atlantán álló farokkal.Kényelmetlen lenne.

– Mmmm, ez jó l hangzik.Még jobban belemélyesztem az ajkamba a fogaimat. Mintha a

gondolataimat olvasná. És ahogy az a mmmmm hangzott! Oliviának van alegszexisebb hangja a világon, amikor ilyen halkan beszél. Valahogy…

rekedtes, kicsit érdes, olyan, mintha hozzám dörgölőzne. Azonnalfelébreszti a farkamat. És a farkamnak amúgy is csak ő jár az eszében. – Jó, akkor mindjár t ott leszek – azzal leteszem a telefont. Tudom,

hogy talán túl rövidre zártam a beszélgetést, de ha nem tettem volna, akkormost sétálhatnék, amíg le nem lohad, ami felállt. És nem akarom Oliviátegy másodperccel sem tovább egyedül hagyni, mint amennyit muszáj.


46/186

Persze tudom, hogy biztonságban van, de biztosul akarom tudni. És amígnem tudhatom egészen biztosan, addig nem kockáztathatok.


47/186

7.

Olivia

HAJSZÁRÍTÁS KÖZBEN A TÜKÖRBE PILLANTOK, és az arcomat fürkészem.Látom a szememben az aggodalmat. Nem tudom, Cash is látja-e, és haigen, akkor ettől rosszabbul állnak-e a dolgok. De hogy valami nemstimmel, az biztos.

Úgy érzem, növekszik köztünk a feszültség. És nem a jó értelemben. A

szexuális vibrálás még ott van, ez tuti, de most háttérbe szorítja ez avalami, ami… valahogy nem jó.Talán egyszerűen csak túl sok probléma jött egyszerre. Érzem, hogy

kicsit elbizonytalanodtam. A helyzettel kapcsolatban, Cash-selkapcsolatban… Mindennel kapcsolatban.

A franc essen Tarynba és a hülye megjegyzéseibe!Persze tudom, hogy rá se kellene hederítenem, de most olyan, mintha a

szavai valamiféle transzból ébresztettek volna fel, transzból, ami csakCashre engedett fókuszálni. És most megnézhetem, hova jutottam.

Elrabolták az unokatesómat, és én beköltöztem, azaz be vagyokbörtönözve egy luxusszállóba.Nem is erezném úgy, hogy be vagyok zárva, ha nem lenne itt ez a

feszültség köztem és Cash között. Tudom, hogy mi a saját problémám. Deazt is tudni akarom, mi az övé. Miért lett ilyen távolságtartó? Csak aMarissa-ügy miatt? Bűntudata van? Az aggasztja, hogy ha átadja akönyvelést, akkor elveszti az egyetlen lehetőséget, hogy az apján segítsen?Ezek mindegyike biztosan nyomasztja. A kérdés az, hogy ezen kívül isvan-e valami. Valami, ami velem kapcsolatos.

Ahogy lassan összeszedem magam, hogy kész legyek munkábaindulni, csendben morgok ezen az új, fura dilemmán, és azon, hogy önzőmódon most is Cashre gondolok, pedig sokkal fontosabb dolgokforognak kockán.

Felveszem az arany karika fülbevalómat, eloltom a villanyt afürdőszobában, és a nappaliba megyek.


48/186

– Kész vagyok, részemről mehetünk – mondom Cashnek. A kanapénül, és úgy tesz, mintha tévét nézne. Ahogy összerezzen, amikormegszólalok, abból tudom, hogy valahol máshol járt az esze. Teljesenmáshol.

Elmosolyodik. És a szívem nagyot dobban… mint mindig. – Tökéletes időzítés, hogy ma este dolgozni akartál, nem? Most akkor

mindkettőnknek van oka ott lenni. Te keresel egy kis pénzt, én megvigyázok rád.

– Nem kell vigyáznod rám. Szerintem az is felesleges, hogy idebeköltöztünk. Náluk van Marissa. Megkapják tőled a könyvelést. Holnapvége is az egésznek, ugye?

Nem tudom értelmezni Cash arckifejezését. Inkább meg sempróbálom, hátha úgyis félreérteném. Azt hiszem, most túlságosan

érzékeny vagyok. Vele kapcsolatban mindenre.Bólint és mosolyog, de a mosolya kényszeredett. – Igen, elvileg holnap elrendeződik. Csak egy kicsit bírd még ki velem

mindezt. Kérlek.Az utolsó szót olyan habozva, olyan őszintén mondja ki, hogy egészen

elszorul a szívem. Mintha valahogyan megbántottam volna. De ezt nemtudom elképzelni. Mégis, valahogy úgy érzem.

Hát persze. Ahogy gondolod. Elvégre nem rossz itt. Szobapincér ésmárvány fürdőkád? Mi kifogásom lehetne?

– Pontosan. – Vigyorog, de a szeme nem nevet. – Akkor irány a munka!Tíz perccel később már Atlanta utcáin suhan a motor, és én élvezem,

hogy Cash derekába kapaszkodhatok. Most legalább nem kell azonfilóznom, miért kapaszkodom belé, vagy hogy túl szorosan kapaszkodom-e. Vagy hogy egyáltalán nem kellene belekapaszkodnom.

Bárcsak visszapörgethetném az eseményeket! Pár nappalvisszamennénk az időben, oda, amikor eljött Sah Springsbe utánam,amikor úgy éreztem, összetartozunk, amikor semmi másra nem

gondoltam, csak rá.Visszamennék az időben oda, mielőtt Tarynnal beszéltem. És őemlékeztetett rá, hogy kutyából igen ritkán lesz szalonna. A kutya viszonttöbbnyire hűséges állat, és ritkán harap. Ugyanez nem minden pasirólmondható el sajnos.

Amikor Cash befordul a sarkon, és feltűnik a Dual klub, összeszorul a


49/186

gyomrom. Taryn már ott van. A kocsijában ül, és bizonyára arra vár, hogyvalaki nyissa az ajtót, és beengedje. Hallottam, ahogy Cash felhívta Gavint,aki néha besegít a klub vezetésében, hogy ne aggódjon, nem kell menniema, mert ő jön és nyit.

A fenébe, erre nem gondoltam.Ahogy Cash elhalad Taryn kocsija mellett a g

m. leighton - rossz fiúk 2. - rajtam áll.pdf

Documents