miskolci egyetem - elearning beszámoló 2013
DESCRIPTION
eLearning Centrum / Miskolci Egyetem 2013 - BeszámolóTRANSCRIPT
1
Beszámoló a Könyvtár, Levéltár, Múzreum keretében működő
e-‐Learning Centrum 2012-‐2013. évi működéséről és további feladatairól
A távoktatás / elearning fejlesztés egyetemi szervezeti egységének jogállásában 2012 tavaszán szervezeti átalakulás következett be: Az Észak-‐magyarországi Regionális Távoktatási Központ jogutódjaként, e-‐Learning Centrum néven a Könyvtár, Levéltár, Múzeum szervezeti keretei közé került át a szervezeti egység. Elsődlegesen nemzetközi és hazai projektek pályázati forrásaiból lényegében másfél évtizede sikeresen és döntően önfenntartó módon működünk, beszámolónkban a KLM keretei között folytatott tevékenységünkről adunk rövid áttekintést.
Előzmények
A Miskolci Egyetemen a 90-‐es évek végén nemzetközi pályázati támogatások révén kezdődött meg az intézményi szintű távoktatás/e-‐learning fejlesztői tevékenység: 1998-‐ban egy PHARE program – a PHARE Multi-‐Country Programme for Distance Education – támogatásával jött létre az Észak-‐magyarországi Regionális Távoktatási Központ, kiépült az infrastrukturális feltétel-‐rendszer, oktatóink jelentős számban vettek részt módszertani képzéseken és külföldi tanulmányutakon (50 fő, 80 hét tanulmányút), 2003 őszén pedig egy partnerségi szerződés keretében bevezetésre került egy hazai fejlesztésű elektronikus tanulási keretrendszer (COEDU), a hazai felsőoktatási intézmények közül elsőként korlátlan számú felhasználói hozzáférést tudtunk biztosítani. A fenntarthatóság érdekében és a nemzetközi együttműködési lehetőségek kiaknázása szempontjából fontos változás, hogy 2008-‐tól a Miskolci Egyetem a világszerte legelterjedtebb e-‐learning rendszer, a rendkívül dinamikusan fejlődő és ingyenes Moodle keretrendszer alkalmazására tért át.
Tények, adatok
Jelenleg 8 szervert üzemeltetünk, melyeken egymástól függetlenül, eltérő céllal működő 1 COEDU és 13 Moodle rendszerünk messzemenően alkalmas a Miskolci Egyetem e-‐learning-‐fejlesztéseinek és szolgáltatásainak teljeskörű, színvonalas ellátására.
A tananyagfejlesztés során a nemzetközi szabványoknak megfelelő, többcélúan, a mindenkori célcsoportok, képzési szintek és formák igényeihez adaptálhatóan újrahasznosítható tananyagok és tananyag-‐elemek fejlesztésére törekszünk. A kidolgozott tananyagok hasznosítása döntően a nappali és levelező képzésben, kiegészítő jellegű – blended módszerű -‐ alkalmazásban valósul meg.
A belépési és tevékenységi statisztikák összegzéseként jelenleg közel 5000 aktív felhasználó számára biztosítunk tanulás-‐támogatási szolgáltatásokat. Havi szinten a rendszer 30-‐60 ezer feletti tanulói, és 1500-‐3000 oktatói tevékenységet regisztrál.
2
az ME e-‐learning rendszereinek nyitó oldala, http://edu.uni-‐miskolc.hu
Portál statisztika, 2013.12.05. (10:30)
Fontos kiemelnünk, hogy intézményünkben a korszerű, hatékony tanulás-‐támogatási rendszer nem egy távoktatási tagozat működtetését célozza, hanem a nappali és levelező képzésben, kiegészítő jelleggel – blended learning módszerű -‐ alkalmazásban hasznosul: reguláris hallgatóink közül több, mint ötezerhétszáz regisztrált felhasználói a központi oktatási rendszerünknek (http://edu.uni-‐miskolc.hu/moodle/), de számos – főként a projektek pilot-‐képzéseiben illetve felnőttképzésben részt vevő további regisztrált felhasználó számára biztosítunk e-‐learning tananyagokat, képzéseket.
Továbbra is működtetjük a Miskolci Egyetem beiskolázási tevékenységét 2007 őszétől támogató ún. „Virtuális 0. évfolyam” portálját – a karaink képzési kínálatát bemutató kóstoló-‐kurzusokat ingyenes és automatikus regisztrációval teszünk elérhetővé az érdeklődők, mindenekelőtt a középiskolások számára.
Nemzetközi kapcsolatok és projektek
Másfél évtizedes stratégiai partnerségi kapcsolatra, 13 sikeres projekt megvalósítására tekinthet vissza együttműködésünk az Európai Távoktatási Egyetemek Egyesületével, az EADTU-‐val, mely a legnagyobb presztízsű, operatív együttműködést koordináló európai távoktatási szervezet. Nemzetközi szinten elismerést vált ki tananyagaink innovatív többnyelvűsége, kiemelten a mérnök-‐képzés területén alkalmazott módszertani újításaink. Az EU Lifelong Learning Programjában 2010-‐ben támogatásra kiválasztott 230 projektje közül az International Internship Agora projekt volt az egyetlen, amely magyar felsőoktatási intézmény koordinálásával valósul meg. Az elmúlt év tavaszán három EU központi koordinálású Lifelong Learning projektet zártunk le sikeresen, ezek főbb adatait az 1. táblázat, míg rövid ismertetését az 1. melléklet tartalmazza.
Eredményeink, tapasztalataink alapján nemcsak felsőoktatási hálózatok, de kifejezetten szakmai, mérnökszervezetek is érdeklődést mutatnak a velünk folytatandó további együttműködés iránt.
3
1. táblázat: Nemzetközi (EU szinten koordinált) projektjeink adatai 2010-‐2013 között:
Időszak Projekt címe EU/egyéb forrás megnevezése, szerz. szám
Partnerek száma
Feladat-‐körünk
Résztvevő országok
2011-‐2012 International Internship AGORA 511784-‐2010-‐LLP-‐HU-‐KA4-‐KA4MP 10 koordináto
r HU, BE, FI, NL, ES, EE, RO,
2010-‐2013 Cross Border Virtual Incubator 510216-‐LLP-‐1-‐2010-‐1-‐NL-‐ERASMUS-‐ECUE 17 partner
NL, DE, ES, HU, UK, RO, AT, EE, SE, IT, PL, TR
2010-‐2013 Open Educational Innovation and Incubation
510231-‐LLP-‐1-‐2010-‐1-‐NL-‐ERASMUS-‐EMHE 11 partner
NL, BE, ES, HU, UK, EE, IT, PL, PT, GR
Nemzetközi szerepvállalásunk és elismertségünk újabb bizonyítéka, hogy az Európai Bizottság megbízottja a nyár folyamán közvetlenül megkeresett minket annak érdekében, hogy tájékoztatást adjon egy új kezdeményezésről: „Opening up Education through innovation” címmel egy új portál fejlesztését támogatták – a Miskolci Egyetem meghívást és lehetőséget kapott arra, hogy intézményünket és „open” tananyagainkat, forrásanyagainkat bemutathassuk ezen az új európai portálon keresztül az érdeklődők széles körének.
A portálon – mely 2013. szeptember végén nyílt meg – jelenleg a Miskolci Egyetem az egyetlen magyar felsőoktatási intézmény, mely megtalálható a portálon, a 4 magyar nyelvű tananyag is kivétel nélkül a mi fejlesztésünk. (http://openeducationeuropa.eu/)
4
Hazai pályázati tevékenység, fenntartási kötelezettségek
Jelentős szerepet vállalunk számos intézményi szintű hazai (TÁMOP) projekt megvalósításában módszertani képzések, tanácsadói szolgáltatások, tananyagfejlesztés és regionális hálózatfejlesztés céljaival (2. táblázat):
2. táblázat
Időszak Projekt címe Pályázati forrás, szerz. szám Koordinátor szervezet/Kar
2010-‐2012 „KULCS” a Miskolci Egyetem hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztéséhez
TÁMOP-‐4.1.1/A-‐10/1/KONV-‐2010-‐0001
ME-‐ FRK
2010-‐2012 A társadalmi kohéziót erősítő bűnmegelőzési és reintegrációs programok módszertani megalapozása (Tett-‐projekt)
TÁMOP 5.6.2-‐10/1-‐2010-‐0001
Belügyminisztérium/
ME-‐ÁJK
2012-‐2013 A ME-‐GTK és MÜTF nemzetközi gazdálkodás szakának angol és magyar nyelvű digitális tananyagfejlesztése
TÁMOP-‐4.1.2.A/1.11/1-‐2011-‐0046
ME-‐GTK
2012-‐2013 Gazdasági szakemberek képzése országhatáron átnyúló távoktatási hálózatban -‐ CROSSEDU projekt
Magyarország-‐Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-‐2013 HUSK/1101/1.6.1/0300
ME-‐GTK
2012-‐2014
Kompetencia alapú, korszerű, digitális komplex tananyagmodulok létrehozása és on-‐line hozzáférésük megvalósítása fémtechnológiákhoz kapcsolódó felsőfokú műszaki képzési területeken
TÁMOP-‐4.1.2.A/1-‐11/1-‐2011-‐0071
ME-‐MAK
2013-‐2015
KEZEK – Észak-‐Magyarország felsőoktatási intézményeinek együttműködése
TÁMOP-‐4.1.1.C-‐12/1/KONV-‐2012-‐0001
ME
Az intézmény egyes karai, intézetei számos hazai pályázati forrást nyertek digitális tananyagfejlesztő projektekben – ezek egy része sajnálatos módon módszertanilag és informatikailag a korábbi fejlesztésekkel nem kompatibilis módon valósult meg, más részükben viszont a karok, tanszékek az intézményi szintű fejlesztési törekvések összhangjának megőrzése érdekében az e-‐Learning Centrumot, illetve annak szakembereit is bevonták a fejlesztő munkába, és az egységes Moodle portálon jelenítették meg és működtetik a kidolgozott tananyagokat.
Az intézmény által vállalt fenntartási kötelezettségek átláthatósága és stabilitása, a kidolgozott tananyagok hatékonyabb hasznosíthatósága érdekében fontosnak tartjuk, hogy a reguláris hallgatók számára egy egységes, korszerű és a nemzetközi szabványoknak megfelelő rendszerben, az elektronikus tanulás sokoldalú támogatást biztosító, korszerű módszertanára épülve legyenek elérhetőek a már kidolgozott, és a jövőben kidolgozásra kerülő anyagok. E célkitűzést szem előtt tartva terveztük meg 2012 tavaszán további feladatainkat és vállalásainkat, melyek az Intézményfejlesztési tervben fogalmazódtak meg.
5
6
Intézményi szintű fejlesztési célkitűzések, várható eredmények:
A Miskolci Egyetem 2012 tavaszán kidolgozott és a Szenátus által elfogadott Intézményfejlesztési Tervében a jövőre vonatkozó feladatokat az alábbiak szerint terveztük meg:
Célok Tervezett tevékenységek
E-‐learning képzési forma erősítése és a szükséges kompetenciák, eszközök biztosítása (1.4.2)
E-‐learning képzési forma erősítése: képzések akkreditálása távoktatási rendszerre, új távoktatási szakok lehetőségeinek végiggondolása, e-‐learning tananyagok fejlesztése, új modulok kialakítása, egységes e-‐
learning stratégia kidolgozásának részeként részletes akcióterv és belső minőségirányítási rendszer kidolgozása és bevezetése; a meglévő
keretrendszerek áttekintése, a fejlesztési irányok kijelölése
A tananyagok és elérhetőségük fejlesztése (1.4.6)
Ütemterv kidolgozása; tananyagok digitalizálása, honlapon való elérhetőség biztosítása belső, egyetemi kóddal, a meglevő (korábbi
pályázati forrásokból fejlesztett) tananyagok számbavétele és elérhetőségének biztosítása egy egységes, korszerű és szabványos
keretrendszerben, elektronikus elérés bővítése.
Oktatók és gyakorlatvezetők szakmai és pedagógiai kompetenciáinak fejlesztése (1.4.7.)
Pedagógiai módszertani tréning az oktatók számára, többszintű (alkalmazói, fejlesztői alapképzés, illetve ezek továbbképzései), rugalmas
és hatékony belső képzési rendszer kidolgozása és bevezetése, az oktatók 15%-‐ának bevonása a módszertani képzésbe; ...
Mutatók 2013-‐2014-‐2015-‐2016 évi elvárás
Képzésben, továbbképzésben részt vett oktatók aránya
Adott évben továbbképzésben részt vett oktatók száma/összes oktatói munakörben foglalkoztatott létszáma négy éven belül 15-‐40-‐65-‐90%-‐ütemben növekszik
On-‐line támogatással oktatott kurzusok aránya az összes elindított kurzushoz képest
E-‐learning rendszerben elérhető kurzusok száma/Neptunban meghírdetett kurzusok kivéve technikai kurzusok számaránya négy éven belül 15-‐40-‐65-‐90%-‐ütemben növekszik.
A tervezett ütemezéshez képest két okból következett be mintegy féléves lemaradásunk:
- A nyár folyamán szervezeti egységünknek át kellett költöznie az E/7 épületből a Könyvtár, Levéltár, Múzeum épületébe. Erőforrásainkat jelentős mértékben igénybe vették, és még jelenleg is igénybe veszik az ebből adódó feladatok és kiadások.
- A tervezett fejlesztéseknek a Karokkal, oktatási egységekkel és oktatókkal történő hatékony együttműködésre kell épülniük, emiatt célszerű volt az együttműködési formák és modellek kialakításával megvárni az új egyetemi vezetés hivatalba lépését.
- Tekintettel arra, hogy a fejlesztések szinte kizárólag pályázati forrásokból valósulnak meg, illetve a projektek fenntarthatóságát megfelelő szervezeti stabilitással kell biztosítani, így az együttműködési modellek kidolgozása során át kell gondolni a pályázati rendszerbe beépíthető biztosítékokat is.
- Mivel 2013 tavaszán a Szenátus olyan döntést hozott, miszerint az e-‐Learning Központnak önfenntartó módon kell működnie, olyan új finanszírozási modellt kell kialakítani és az egyetemi szabályzatokban rögzíteni, amely a belső szolgáltatások teljesítmény-‐arányos és költséghatékony finanszírozását teszi lehetővé.
7
Kérjük az Egyetem vezetőinek és Szenátusának támogatását, hogy e célok megvalósítása érdekében hatékony és fenntartható szervezeti, működési feltételek jöjjenek létre.
8
1. melléklet
A 2010-‐2013 között megvalósult nemzetközi projektjeink rövid bemutatása:
CBVI -‐ Cross Border Virtual Incubator – a 17 partner együttműködésére épülő projekt az EADTU (European Association of Distance Teaching Universities) által 2006-‐ban indított „employability” – azaz foglalkoztathatóság – projekt-‐sorozat harmadik projektje. A Miskolci Egyetem mindkét megelőző projektben:
CSVM: Stimulating European Employability through Cross Sector Virtual Mobility CBVE: Cross-‐Border Virtual Entrepreneurship
jelentős szerepet vállalt, munkacsoport irányítóként. A legutóbbi projekt keretében elért eredmények: elemző tanulmányok mutatják be az egyes országok gyakorlatában a kezdő vállalkozásokat támogató inkubátor-‐szervezeteket és tevékenységeket, pilot képzések valósultak meg kezdő vállalkozások felkészítésére, ajánlásokat, a jó gyakorlatok átvételét segítő javaslatok összegzésére került sor.
A projekt teljes költségvetése:427 280 EUR, támogatás intenzitás 75%, a Miskolci Egyetem költségvetése: 36 163 EUR
További információk: http://www.eadtu.eu/cbvi.html
OEII -‐ Open Educational Innovation and Incubation – 11 partner együttműködésében valósult meg azzal a céllal, hogy elemezze a felsőoktatás innovációs folyamatainak szervezeti kereteit és fenntarthatóságát, a felsőoktatás modernizációját támogató és gátló tényezőket, bemutassa a jó gyakorlatokat, elemezze az IKT szerepét az innovációs folyamatokban, bemutassa a jövő lehetőségeit és összegezze a tapasztalatokat, ajánlásokat fogalmazzon meg az érintettek – köztük az európai oktatás-‐politika felelősei -‐ felé. A projektben készült felmérések, tanulmányok rendszerezett szempontrendszer szerint elemezték elsősorban a korszerű oktatási lehetőségek „Open” dimenzióit (Open Educational Resources=OER, Open Courseware = OCW, Massive Open On-‐line Courses= MOOCs) és a felsőoktatás és a gazdaság kapcsolatrendszerét erősítő innovatív kezdeményezéseket. A Miskolci Egyetem a korszerű mérnökképzéshez kapcsolódó esettanulmányt mutatott be a projektben.
A projekt teljes költségvetése:398 352 EUR, támogatás intenzitás 75%, a Miskolci Egyetem költségvetése: 42 335 EUR
További információk: http://www.eadtu.eu/oeii.html
I2AGORA – International Internship Agora projekt, egy disszeminációs típusú (KA4) projekt, mely kiemelten fontos a számunkra, mivel 2010-‐ben az EU Lifelong Learning programjának 230 nyertes pályázata között ez volt az egyetlen, melynek konzorciumát egy magyar felsőoktatási intézmény – a Miskolci Egyetem – vezette. A program célja, hogy összefoglalja és terjessze azokat a kezdeményezéseket, jó gyakorlatokat, amelyek révén eredményesebbé válhatnak a nemzetközi hallgatói csereprogramok, hatékonyabbá és rugalmasabbá tehető a hallgatók szakmai gyakorlata – mindehhez az e-‐learning módszerekben megismert IKT alkalmazások nyújtanak támogatást. A hallgatók nemzetközi munkatapasztalatot szerezhetnek virtuális szakmai gyakorlatok során és alkalmassá válhatnak a távmunkára is.
9
Ugyanakkor a vállalatoknak is lehetősége nyílik arra, hogy kockázat-‐mentesen, és hozzáértő felsőoktatási szakemberek támogatásával megtapasztalhassák, mely munkafolyamatok végezhetőek távmunkában, s hogyan menedzselhető egy virtuális vállalat vagy vállalkozás. A projekt eredményeként egy olyan portál jött létre, melyen keresztül az érdeklődők könnyen hozzáférhetnek hasonló projektek eredményeihez, hasznos tapasztalataihoz, működőképes, bevált modelleket tanulmányozhatnak, tapasztalataikat kicserélhetik, megoszthatják egymással.
A projekt teljes költségvetése: 385 841 EUR, támogatás intenzitás 75%, a Miskolci Egyetem költségvetése: 70 672 EUR
További információk: http://www.i2agora.eu