A magyar neveléstörténet önmeghatározásai

Nóbik Attila

SZTE BTKNeveléstudományi Intézet

nobikattila@gmail.com

VIII. Országos Neveléstudományi Konferencia2008. november 13-15.

A kutatásról

A kutatás célja a magyar neveléstörténet-írás énképeinek feltárása reflexió

Kutatás forrásai elméleti kérdésekkel foglalkozó írások lexikonok tankönyvek

explicit kijelentések

Elméleti keretek

a neveléstörténet jelentése tudomány tantárgy múlt - történelem?

kronológia – tematika folyamatos újradefiniálás konstruálás különbségek - hasonlóságok

Különbségek

A pedagógiai életen általában a nevelési intézményeknek, a nevelés gyakorlatának és elméletének szerves összeszövődését értjük. Ennélfogva a neveléstörténet tárgya csak ez lehet: a koronkénti nevelési intézmények és a bennük érvényesülő nevelési tervek és eljárásmódok, továbbá a koronkénti nevelési eszmék és elméletek történeti megértetése.” (Prohászka, 2004)

„a./ mikor és milyen gazdasági és társadalmi szükségletek hozzák létre a nevelést? Milyen formákban jelentkezett az a történelmi életben kialakuló társadalom – gazdasági rendszerekben? Mikor és milyen formában különül az el a társadalmi élet egyéb jelenségeitől? Hogyan lett az önálló saját törvényszerűségeivel és szervezetével rendelkező mind tudatosabb tevékenységgé és kapott intézményes formákat? Hogyan változott a nevelés rendje, szervezete a kollektív élet szükségletei szerint? Hogyan szolgálta, illetőleg szolgálta ki a fennálló gazdasági és társadalmi rendet? – b./ Milyen gazdasági és társadalmi tényezők hatása alatt és mikor alakult ki a nevelésen való gondolkodás? Milyen viszonyban van ez mindig kora társadalmi, gazdasági törekvéseivel, a korabeli nevelés stb.?” (Tettamanti, 1950)

„A neveléstörténet része a neveléstudományt alkotó diszciplínák rendszerének, szoros szálakkal kötődik a művelődéstörténethez. Hagyományosan az oktatási-nevelési intézmények történetét dolgozza fel, foglalkozik az egyes országok oktatásügyét szabályozó dokumentumok (törvények, rendeletek) tartalmával, hatásával. Emellett elemzi a pedagógia – tehát az oktatásra, nevelésre vonatkozó elméletek, ideák, koncepciók – történetét, a különböző korokban élt, nevelési szempontból jelentős filozófusok és pedagógusok elméletalkotó és gyakorló nevelői munkásságát. Újabban (a XX. század hatvanas-hetvenes éveitől kezdve) a neveléstörténet ismeretanyagát gyarapítják a család- és gyermekkortörténeti kutatások eredményei, tehát azok az információk, amelyek az egyes történeti korokban kialakuló gyermekszemléletre, gyermeknevelési szokásokra vonatkoznak.” (Mészáros, Németh és Pukánszky, 1999)

Hasonlóságok

(legalább) retorikai szinten meglehetős állandóság bizonyos témákban

a tárgy a haszon az igazság a kapcsolatok

A neveléstörténet tárgya

a neveléstörténet „tárgyánál fogva szellemi tudomány, amely két kérdésre felel. Egyik: miképpen gondoskodott az emberiség a történeti élet megindulásától napjainkig az ifjú nemzedék neveléséről? A másik: miképpen alakult a történet folyamán a nevelői gondolkodás?” (Fináczy, 1933)

a neveléstörténet „az a tudományos diszciplína, amely feltárja a nevelés történeti fejlődési folyamatát, az e folyamatban érvényesülő összefüggéseket, törvényszerűségeket.” (Pedlex, 1978) a nevelés tényleges gyakorlatának története, a nevelési intézmények és a neveléspolitika

története, valamint a nevelési elméletek és a neveléstudomány története

a neveléstörténet „az a tudományterület, amely a neveléssel és a pedagógiával összefüggő, azzal kapcsolatba hozható tények, jelenségek, folyamatok történeti vizsgálatát végzi. A neveléstörténet hagyományos értelmezése elsősorban az intézményes neveléssel összefüggésben lévő elméleti és gyakorlati tényezők kutatását és feltárását jelentette, kronologikus és narratív formában. Újabban ennél tágabban adják meg kutatási területét, mivel magát a nevelés fogalmát is tágabban értelmezik, és kiterjesztik az intézményekben folyó nevelésen túlra, a nevelés informális módjaira, a szocializáció valamennyi területére, így elsősorban a családi nevelésre.” (Szabolcs, 1997)

A haszon

• „A nevelés történelmében évezredek tapasztalatai tévék le; s aki ezeket nem vizsgálja, intő oktató és felvilágosító szavokat nem hallja, az nem bírja a kulcsot se a jelen, sem a jövő feladatainak megoldásához” (Lubrich, 1876)

• „Ugyanez áll a pedagógiára nézve is. Tárgya a nevelés, mint a kultúra átszármaztatásának különféle módja. Ezek az eljárásmódok és intézmények mind lelki ráhatásokat céloznak, értékeket valósítanak, túlnyomóan szellemi természetűek. Lényegük akkor tárul fel igazán előttünk, ha ismerjük az egyes korszakokban jelentkező formákat, fokozatos fejlődésüket. Mai erkölcsi nevelő eljárásainkat, iskolai jutalmazó és büntető politikánkat, tanterveinket, iskolatípusainkat, iskolai fegyelmi szabályzatainkat, oktatási módjainkat stb. valóban tudatosan akkor értjük, ha ismerjük azt a történeti utat, amelyen idáig fejlődtek.” (Kornis, 1932)

• „A neveléstörténet ismerete minden művelt embernek, de különösen a leendő tanároknak és tanítóknak szükséges. Ha nem tudjuk azt, hogy elődeink miképen intézték a nevelés dolgát és hogyan gondolkoztak felőle, ismeretlenek előttünk azok az okok és tényezők, melyek mai nevelői eljárásunkat megérleltették. A czélmeghatározások és alkalmazásaik, az elvek és eljárásmódok, melyek a múlt nemzedékek nevelésében uralkodtak, még ha tévesek is, tanulságul szolgálhatnak nevelő és tanító tevékenységünk számos mozzanatában, felvilágosíthatnak a helyes útról, a helyes eszközökről, a helyes módszerekről s óvatosságra intenek a nevelésügy újításaival, főleg jelszavakkal és kísérletezéssel szemben.” (Fináczy , 1933)

A haszon

„A múlt ismerete nélkül nem értjük meg helyesen a jelent. Aki nem ismeri a mai iskola kezdeti formáit és történeti alakulásait, aki tájékozatlan abban a tekintetben, hogy nyugati kultúránkban századok során át minő eszményi tervek szerint igyekeztek tökéletesebbé tenni a nevelést, az bámész lelkesedéssel fog minden hangzatos reformötletnek hódolni, és kritikátlanságával csak elősegíti a pedagógiai elhirtelenkedést.” (Prohászka, 2004)

Nem oldhatjuk meg a napjainkban felvetődő új és új pedagógiai problémákat, ha nem ismerjük azokat a törvényszerűségeket, amelyek a nevelés szférájában hatnak.” (Vág, 1969)

„Ez a felelősségérzet láttatja be a hallgatóval, hogy a társadalomban, így a közoktatásban is csak történeti alapon lehet fejleszteni.Mert az adott kultúrában mindennek előzménye, gyökere van,csak ebből fejleszthető tovább szervesen, organikusan bármi.” (Komlósi, 1992)

„A mindenkori jelen minden elemében történeti folyamatok eredménye, egyúttal az aktuálisan ható folyamatok komplex együttese. A jelen tényeinek és összefüggéseinek megértése tehát mindenkor feltételezi történeti előzményeinek legalább valamelyes megértését.” (Zibolen, 1992)

Az igazság

a „tényeknek a forrásokból való pontos megállapítása” (Kornis, 1932)

„az igazság tárgyilagos megállapítása és a jelenségek helyes értékelése” (Fináczy, 1933)

E törvényszerűségeket feltárni csak a történeti folyamat részletes elemzése útján lehet. Nem elegendő tehát maguknak a törvényszerűségeknek a deklarálása, hiszen ezek önmagukban, a törvényszerűségek megfogalmazásának alapjául szolgáló tények nélkül nem bizonytó erejűek.” (Vág, 1969)

„a történetkutatás önmagában nem feltétlenül párosul történeti látásmóddal: a tények feltárása fontos kezdet ugyan, de nem kevésbé fontos a források megszólaltatása, a fejlődés folyamatába helyezése, összefüggésükben való bemutatása” (Földes, 1976)

Kapcsolatok

„A neveléstörténet tárgyköre a nevelési jelenségek vizsgálata a pedagógia körébe tartozik, ugyanakkor azonban a nevelés jelenségeit történeti aspektusból, a történettudomány módszereivel vizsgálja.” (Vág, 1969)

Az általa vizsgált kérdések, a problématörténeti csomópontok kialakításához a pedagógia jelenti a hajtóerőt, a kiindulást. A válaszadásban viszont a történeti kutatások során feltárt és értelmezett források és a történettudomány módszerei segítenek leginkább, természetesen kiegészítve számos más tudomány eredményeivel. (Kéri, 2001)�

Kapcsolatok

Lubrich: „művelődési történelem” „az egész neveléstörténet voltaképen nem egyéb, mint

szűken értelmezett művelődéstörténet.” (Fináczy 1922) „A szellemtörténeti vizsgálat a nevelés történetében tehát a

nevelés, tágabban: a művelődés eszményeinek kutatása, amelyek az egyes korszakok nevelő munkája, intézményei, iskolai kódexei stb. előtt lebegtek.” (Kornis, 1932)

„A művelődéstörténet a neveléstörténetre úgy tekint, hogy az leginkább az iskoláztatás, illetve az ahhoz társuló folyamatok helyes értelmezésére koncentrál, de olyan történeti folyamatok elemzésében is érdekelt, amelyek tárgyalására – mindarra, amely nem az oktatás-nevelés elmélete és gyakorlata – önmaga nem vállalkozhat (noha ez némely esetben alaposan indokolható). Ugyanakkor a művelődési javak folyamatba állítható történeti alakzatainak vizsgálatához csak a teljes neveléstörténet tud adatokat szolgáltatni, a neveléstörténetnek azonban el kell fogadnia a művelődéstörténeti »megrendelést«.” (Géczi, 2002)�