Biogazda kiskönyvtár

Biogazda kiskönyvtár

Sorozatszerkesztő

Seléndy Szabolcs

A sorozatban megjelent

Szalay László: Bioméhészet Solti Gábor: Talajjavítás és tápanyag-utánpótlás

az ökogazdálkodásban Mezei Ottóné: Biodinamikus kertgazdálkodás

Csurgó Sándor: Gyógynövény embernek, állatnak, növénynek Zámbó Sándor - Mátray Árpád: A biobaromfi tartása

Rasztik Viktória: Az ökokertek növényvédelme Szőke Lajos (szerk.): Bioszőlő, biobor Barcsák Zoltán: Biogyep-gazdálkodás

Nagyváthy János az első magyar mezőgazdasági szakkönyv szerzője

Kiegészítő tankönyvként ajánljuk a gazdaképzés számára

Paszternák Ferenc

Az ezerarcú tönkölybúza

o.ilF:lBRECENl EGY~TEM EGYETEMI ÉS NEMZETI KONYVTAR - Agrértudoményl Könyvtára

R ilktári jél: ... t:~..Q S 2 "

JWPiit@fflYúif!iit 80 17936811

föl ~

A tönkölybúza története című fejezetet Gyulai Ferenc írta

A mű megírását termesztési tapasztalataival segítette Bodnár György

©Paszternák Ferenc, 2009

ISBN 978-963-286-511-9 ISSN 1585-4450

Mezőgazda Kiadó - az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók

és Könyvterjesztök Egyesülésének tagja-1036 Budapest, Lajos u. 48-66. B/2

Felelős kiadó: a kiadó ügyvezető igazgatója Felelős szerkesztő: Wenszky Ágnes Műszaki vezető: Körösi Andrea

Műszaki szerkesztő: Berkes Tamás A borító Helényi Tibor és Gálócsi Ágnes

sorozatterve alapján készült Borítófotó: Paszternák Ferenc

Megjelent 3,8 (A/5) ív terjedelemben, 27 ábrával

MGK 716 077/09

Előszó

A tönkölybúzáról először a tanulmányaim során hallottam, de akkor azt tanították, hogy már elavult gabonanövény, majd 1993-ban a munkám során a termesztésben talál­koztaill ismét a növénnyeL Fantáziát láttam benne, ezért a következő évben már én is termesztettem, és azóta is fog­lalkozam vele. Először a német fajták kerültek be Magyar­országra, majd a hazai nemesítés is eredményesen állított elő fajtákat, így hazánkban két magyar és két német fajta van ma hivatalosan termesztésben.

A tönkölybúza újbóli termesztésbe vonásával legendás élettani hatásokat tulajdonítottak neki, amelyeket a későb­biekben igazoltak is. Sok kísérletet, vizsgálatot végeztek és végeznek ma is vele, hogy ezekre az ismeretekre támasz­kodva élvezhessük élettani és gyógyhatásait A természet­gyógyászatban, az egészséges táplálkozást követők számá­ra az étkezés fontos részét alkotja. Ha kitartóan fagyasztj uk, a róla leírt kedvező hatásokat magunkon is tapasztalhatjuk. Már az 1400-as években leírták róla, hogy aki csak tön­kölyt fogyaszt, az "kenyéren és vízen is megél".

5

A táplálkozáson túl számtalan felhasználási területe ismert, mert minden részét hasznosíthatjuk Az európai elterjedését a németeknek köszönhetjük, így került be Ma­gyarországra is. Szerepe az 1900-as évek elejéig jelentős volt, majd az Aestivum búzák előretörésével elvesztette jelentőségét. A külfóldiek érdeklődése a termése iránt újra fellendítette a termesztését, és ez egyben a hazai fogyasz­tását is előtérbe helyezte. Termesztése konvencionális módon is történhet, de ökológiai (bio) termesztésseilehet igazán értékes terményhez jutni. Ma már több helyen kap­ható tönkölybúza és a belőle készült számtalan termék. Tudományos folyóiratokban, konferenciaanyagokban, szakkönyvekben lehet olvasni a termesztéséről, több száz irodalmi anyag található az intemeten is.

A kistermelők, a vidéki emberek egyrészt kevésbé jutnak ezekhez az anyagokhoz, másrészt a sok ismeret­anyagban elég nehéz eligazodni, ezért Bodnár György kollégámmal, aki szintén termeszt biotönkölyt, úgy gon­doltuk, hogy ismereteinket és termesztési tapasztalatainkat megosztjuk másokkal is. E kis könyvet azzal a szándékkal bocsátjuk útjára, hogy az érdeklődők számára egy össze­foglaló anyagot adjunk bemutatva a növényt és a termesz­téstechnológiáját, valamint a belőle készíthető termékek gyógyhatásait Reméljük, hogy ez sikerül.

Kisújszállás, 2008. november 3.

Paszternák Ferenc

6

I. A tönkölybúza története

A tönkölybúza (Triticum aestivum subsp. spe/ta) származása

A búza (Triticum) nemzetség valamennyi tagját a vad alakor­ból (Triticum boeoticum Boiss.) származtatják. Az örmény búza (T. urartu Thum.) helyzete kevésbé tisztázott, valószínű, hogy nem a vad alakorból, hanem egy közös őstől- azzal pár­huzamos evolúcióval- származik. A vad alakorból közvetle­nül fejlődött az alakor (T. monoccum L.), másrészt a vad ala­kor és a vad tönke (T. dicaceaid es Köm. auct. syn. Kcke.) és a tetraploid sor. A vad tönke, esetleg a tönke (régebbi elnevezés szerint T. dicoccum Schrank) spontán keresztezéséből alakult ki a teljes hexaploid sor, köztea törpebúza és a faj törzsalakja (Belea 1986; Belea, Kőszegi & Kramarikné 1991).

A termesztett búzafajok a pázsitfűfélék (Poaceae) csa­ládjába tartoznak és a Triticum, valamint az Aegilops nem­zetségből származnak. Eredeti elterjedési területe a Közel­Kelet "Termékeny félhold" vidéke volt. Ma is az egyik legfontosabb kultúmövényünk. Az ember kaláriaigényé­nek 20%-a a búzából származik.

A búzafajok genomjai a Triticum nemzetség vad búzá­jából (AA, BB) és az Aegilops squarrosa kecskebúzából

7

(DD) származnak. A búzákat a legmodernebb genetikus származástani vizsgálatok alapján három citagenetikai csoportra osztjuk és a következő ploidiafokozatokat kü­lönböztetjük meg (MacKey 1966; Zohary & Hopf 1988):

- diploid fajok: 2n= 14 kromoszómaszámmal, l genomo t tartalmaznak (AA genom): Triticum monococcum L. vad és kultúrforma.

- tetraploid (2n=28), két különböző genomot tartal­maznak (AABB genom): Triticum turgidium L. vad és kultúrforma, ugyancsak tetraploid (2n=28), két különböző genomot tartalmaznak (AAGG genom): Triticum timopheevi Zhuk. vad és kultúrforma.

- hexaploid (2n=42), három különböző genomot tar­talmaznak (AABBDD genom): Triticum aestivum L., csak kultúrformája létezik. A Triticum turgidum L. és az Aegilops squarrosa L. kereszteződéséből alakult ki.

Genetikailag a különböző búzafajokat poliploid sorban ábrázolják.

A csoporton belül a fajok ugyanolyan kromoszóma­szerkezettel rendelkeznek és egymás között termékeny utódot hoznak létre. A csoportok közötti hibridek viszont sterilek. Ma a citagenetikai vizsgálatokon alapuló felosz­tás a búzanemzetségen belül négy fajt különböztet meg, a régebbi származási elméletek 16 fajra osztották (v. ö. Percival 1921; Schiemann 1948; Zhukovsky 1964). A ploidiacsoporton belül a domesztikáció eredményeképpen a kalászorsó törékenysége hamar megszűnik, ugyanakkor az ún. "csupasz" formák gyors fejlődésnek indulnak.

8

l. táblázat. A búzanemzetség felosztása (Mándy 1972 nyomán)

Tagozatok Termesztett fajok és ploidiaszint Genom pelyvás

(kromoszómaszám) szemtermés ű csupasz szemtermésű

"Alakorok" AA Tr iticum -

2n=l4n=7 manacoecum (diploid) ( alakor v.

egyszemű búza

"Tönkék" AABB Triticum Triticum durum 2n=28 dicoccum (kemény búza) (tetraploid) (tönke v. Triticum polanicum

kétszemű búza) (lengyel búza)

"Tönkölyök" AABBDD Triticum speita Triticum aestivum 2n=42 (tönköly) (közönséges búza) (hexaploid) Triticum sphaerococcum

(kerekszemű búza)

A csépelhetőség szempontjából pelyvás és csupasz búzákat különböztetünk meg (az elnevezés Zohary & Hopf i. m. nyomán):

Pelyvás búzák: alakor (T. monococcum subsp. monococcum) tönke (T. turgidum subsp. dicoccum) tönköly (T. aestivum subsp. spe/ta)

Csupasz búzák: durumbúza (T. turgidum subsp. durum) vetési búza (T. aestivum subsp. vulgare) törpe búza (T. aestivum subsp. compactum)

9

A pelyvás búzákhoz tartoznak: a diploid alakor, a tetrapiaid tönke és a hexaploid tönköly (1. ábra). Közös jellemzőjük, hogy a szemtermések a pelyvalevelek által feszesen bezártak. A cséplés eredménye ezért nem szem­termések, csak kalászkák.

Az alakor vad formája a Triticum monococcum subsp. boetikum (korábban: T boeticum Boiss.). Ez a diploid (2n=14) ősi alfaj, Nyugat-Ázsia és a Dél-Balkán vidékein terjedt el. Géncentruma a Közel-Kelet, Észak-Szíria, Tö­rökország, Észak-Irak és Nyugat-Anatólia vidékére esik, ahol ligetszerő erdők vannak és a vegetáció sztyepphez

J. ábra. Érö tönkölykalászok

10

hasonló. A vad alakor itt ma utak mentén vagy szántóföldi gyomnövényként közönségesen előfordul (Zohary 1969).

Az alakor kultúrformája a Triticum monococcum subsp. monococcum. Szintén diploid (2n=14), pelyvás típusú, de magán viseli a kultúrforma jegyeit is, azaz a kalászorsó már nem törékeny, és a szemtennései nagyobb méretűek. Kalászkánként többnyire egy szemtermést érlel (innen a másik elnevezése "egyszemű búza"), de két szemtermése is lehet. A csupasz szemtermések háti része az alap felé néző harmadában a legmagasabb. Oldalról jellegzetesen lapítot­tak, de az érés következtében felpuffadtak Csúcsuk legöm­bölyített, alapjuk tompán hegyes, a sutura ventrális mély. Viszonylag alacsony hozamú, de a táperőben szegény tala­jon is megél. A vad és akultúrforma közötti hibridek termé­kenyek, mivel kromoszóma szerelvényeik hasonlóak.

A legelső leletekre azokon a tájakon bukkantak rá, ami megfelel a vad forma mai elterjedésének Vad alakor ke­rült elő Tell Abu Hureyra/Szíria (i. e. X. és IX. évezred) (Hillman 1975) és Tell Mureybit/Észak-Szíria (van Zeist 1970) földművelés előtti rétegeiből (i. e. VIII. évezred). Már kultúr alakort találtak Tell Abu Hureyra, Cayönü/Tö­rökország (Hillman i. m.) (van Zeist 1972), Can Hasani Törökország (French et al. 1972), Ali Kosh és Tepe Sabz/ Irán koraneolitikus települések (i. e. VI. és VII. évezred) (Helbaek 1969) lelőhelyein.

Zólyomi ( 1980) palinológiai vizsgálatai szerint szór­vány, közelebbről nem azonosítható Cerealia pollen a Balaton környékén már az idősebb atlantikumból (VI.

ll

poHenzóna, középső neolitikum) kimutatott. Az első, már Triticum sp.-vel azonosított poHenek pedig az i. e. 4000 (VII. poHenzóna) időszakára datált üledékekből származ­nak. A késő neolitikum korszakából származó Tri ti cum sp. poHenek mennyiségéből Zólyomi (i. m.) intenzív gabona kultúrára következtet Mivel ezek a poHenek kisebbek, mint a fiatalabb üledékek búzapoHenjei, úgy ezeket ala­kornak véli.

"A tönkölybúza a legjobb gabonafajta. Meleg, zsíros és tápláló, mégis lágyabb, mint a többi gabona. Aki ezt fogyasztja, annak vére és húsa egészséges lesz, lelkébe pe­dig boldog értelem és öröm költözik. Bármely formában fagyasztva ízletes." (Reinhard Schiller Hildegard: Medi­cina Praxis). A tönkölybúza több mint tízezer évvel ezelőtt került Délnyugat-Ázsiából Mezopotámiába, majd a bronz­korszak idején Európában is meghonosodott.

Az ősi gabonafajta a Kárpát-medencében nyolcezer éve terem, termesztésének nyomait hazánkban Kengyel és Százhalombatta térségében találták meg. A tönkölybúzát (2. ábra) az ősi rómaiak is fogyasztották, használták, erre utaló nyomokra bukkantak számos feltárt sírban. Az eu­rópai lakosságat a IV. században a tönkölybúza mentette meg az éhhaláltól, mert az akkor normál búzák legtöbb­je a szélsőséges időjárás és a kórokozók miatt kipusztult. Magyarország területén már a honfoglalás idején termesz­tették, mert a magyarok az őshazából magukkal hozták. A XIX. század végéigjelen volt, majd lassanként a feledés homályába veszett. Helyét egyre inkább új, különféle ne-

12

2. ábra. Hántolatlan tönkölyszemek

mesített búzafajok vették át, mivel azok nagyobb termés­hozarnot produkáltak és abetakarításuk egyszerűbb volt.

Elterjedése

A búza (Triticum genus) nemzetség valamennyi tagját a vad alakorból (Triticum boeoticum Bois.) vezetik le. A vad alakorból fejlődött ki az alakor (Triticum monococcum subsp. Monococcum L.). A vad alakor és a kecskebúza (Aegi/ops speltoides Tausch.) spontán keresztezödéséből

13

jött létre a vad tönke, amelynek a tönkével való spontán kereszteződéséből származtatják a teljes haploid sort, köz­te a törpe búzát. A legtöbb kultúrbúza a Közel-Keleten alakult ki, a kenyérbúza első előfordulása a Fekete-tenger vidékéről származik Kr. e. 6000-5000 tájáról. Honfogla­lóink sírjából (Halimba, Esztergom-Kovácsi), majd Árpád kori (Endrőd, Nagyfarkasdomb, Ártánd) temetőiből szá­mos búzalelettel rendelkezünk.

Honfoglalóink jelentős földművelő népességgel rendel­keztek, s ennek az életmódnak számos hagyományát Ke­letről hozták magukkal. Honfoglalóink búzája a kétsoros tönkebúza (Triticum dicoccum), majd a közönséges búza (Tritucum aestivum) volt, de ismerték a csupasz vetési bú­zát (Triticum aestivum subsp. vulgare), illetve a csupasz törpe búzát (Triticum aestivum subs. compactum) és a tön­kölyt vagy tönkölybúzát (Triticum aestivum subsp. spe/ta) (3. ábra). Az emberiség és őseink gabonái között fontos szerepet játszott az elmúlt időben kipusztuló félben lévő toklászos, hatalmas életerejű és a legmostohább körülmé­nyek között is termő alakor. Fagyálló, ellenáll a gombás be­tegségek nagy részének, igénytelen, nagy a szárszilárdsága, és elnyomja a gyomokat, vegyszermentesen termeszthető. Termőképessége valamivel alacsonyabb a többi búzához viszonyítva, és a cséplés után a szemeket hántolás útján nyerhetjük ki. Az alakor lizin-, mikroelem- és eszenciális aminosav-tartalma igen magas, szénhidráttartalma ala­csony. Ideális gabona a modem "reformkonyhához". A be­lőle készített étel könnyen emészthető. Erdélyben ősi le-

14

3. ábra. Tönkölybúzatábla

pényféléket, pogácsát és kenyeret sütnek belőle, az így sü­tött kenyér íze a Svájcban divatos "dióskenyérre" hasonlít. Az alakorral etetett sertések és egyéb állatok (lovak, juhok) jól gyarapodnak és nem válnak zsírossá.

A tönkölybúza elterjedését az ősi népvándorlások hoz­ták magukkal. Például az amerikai Krantz a népek erede­tének megállapítására az alábbiakat mondja, és egyben ez volt a módszere a népek eredetének meghatározásához is. A következő kérdéseket teszi fel:

l. A népek miért költöznek el lakhelyükről, miért nem maradnak helyben?

15

2. Miért oda és miért nem más helyre költöztek? 3. Miért akkor, miért nem máskor költöztek? 4. Miért ők költöztek oda, és akkor, s miért nem más

népek? 5. Hogyan oldották meg a letelepedést a már helyben

lakók ellenében? Amennyiben bármelyik alapkérdésre nincs kielégítő

válasz, úgy az nem komoly népvándorlás. A népek ugyan­is nem kedvtelésből költöztek ellakhelyükről, hanem azt mindenkor a létfenntartás, a megmaradás követelményei határozták meg.

Az első követhető népvándorlás, pontosabban terjeszke­dés az újkőkor hajnalán, Kr. e. 8150 táján Palesztínából indult el a szélrózsa minden irányába, melynek okozója a túlnépesedés volt. Krantz "afro-ázsiainak" nevezi e né­pet. A jelek szerint a túlnépesedést az élelemtöbblet tette lehetövé, melyet egy vadbúzafajta, a tönkölybúza (Emmer Wheat) termesztése eredményezett. Tudni kell, hogy a kezdetleges gazdálkodás korában a népsűrűség átlaga l főlkm2 volt. Ezzel szemben az évezredekkel később ki­fejlődött nagyállattartás területein 0,25 fő, míg a kezde­ti gyűjtögető, halász-vadász életmód korában O, l fő volt a népsűrűség km2-ként. A szaporulatot, azon keresztül a terjeszkedés gyorsaságát számos tényező befolyásolta: a megmunkálásra alkalmas új területek mennyisége és mi­nősége, az éghajlati viszonyok, a hőmérséklet, a nappali órák száma, az évi napsütés és a termőévszak hosszúsága, mint legfontosabb tényezők.

16

A második hullám Anatóliából, a mai Törökország dél­keleti részéből Kr. e. 8000 táján, tehát 150 évvel a palesz­tin kiáramlás után indul el, amely Európa irányába ter­jeszkedett. Krantz ezeket indo-európaiaknak nevezi, akik megakadályozták az afra-ázsiaiak északi irányú terjesz­kedését. A túlnépesedést, a bőségesebb élelmezést itt is a tönkölybúza termesztése tette lehetövé.

A tönkölybúza harmadik központja a Kaukázus alatti, míg a negyedik a Fekete-tenger északkeleti partvidéke fe­letti térség. E területekről is elindultak a terjeszkedések, nem sokkal az előző kettő után.

Magyar szempontból a Délkelet-Anatóliából elinduló "indo-európai" népesség terjeszkedését kell követnünk, akik az Égei-tenger szigetein át, Kr. e. 7100 tá ján léptek Európa földjére, azaz a Balkán délkeleti csücskére. Innen terjeszkedtek tovább északra a Balkán, majd Ukrajna vi­dékeire. A Morva völgyében terjeszkedő főág a Kárpát­medence irányába vonult. Erdély területét Kr. e. 6400, míg a mai Dunántúl területét Kr. e. 6050 táján érték el. Az Alföldet, néhány kezdetleges gazdálkodásra alkalmas te­rületet kivéve, kemény talajamiatt kikerülték, írja Krantz (Radics Géza: Eredetünk és őshazánk V. rész, Ösnyelvek új látószögből).

Az alakor termesztésének története a Kárpát-medencében

A Kárpát-medencében 8000 évre tekint vissza a növényter­mesztés. A termesztett növények többsége a neolitikus ara­tó népességgel került be a Kárpát-medencébe (Hartyányi & Nováki 1975). A termesztett növények tekintetében az egymásra következő régészeti koroknál azonban kontinu­itást nem tapasztalunk A növénytermesztés a természetes vegetáció rovására erősödött fel. A termesztett növények és a természetes vegetáció kapcsolatát a Kárpát-medencé­ben élt népességek életmódja mellett a klimatikus viszo­nyok határozták meg.

A növények háziasítása kb. l 0-12 ezer éve kezdődött el Délnyugat-Ázsiában, Európában 6-8 ezer éve. Domesz­tikáció alatt az ember szempontjából hasznos növények feletti társadalmi ellenőrzést értünk. A Közel-Keleten i. e. 8000-7000 körül jelentek meg a búza- és árpafajok első domesztikált formái (neolitikus forradalom). Az ember az akkori vad növény- és állatállományokból sokszori sze­lekció útján válogatta ki a neki megfelelő faj okat.

A Balkánra, majd onnan a Kárpát-medence területére a termesztett növények és háziállatok már a VI. évezred végén átterjedtek (Füzes 1990). A Körös-Starcevo kultúra egyben Közép-Európa legkorábbi növénytermesztő idő­szaka, melynek korát a legújabb radiokarbon kormeghatá­rozások az i. e. 6000-5400 közötti időkre teszik. Az akkori növénytermesztést a pelyvás búzák, az alakor és a tönke,

18

valamint az árpa döntő súlya jellemezte. Ugyancsak kora neolitikus földművelők voltak Közép-Európában a vonal­díszes kerámia kultúra népei. Legfontosabb növényeik az árpa, az alakor és a tönkeárpa voltak. A középső neolitikus tiszaikultúra lelőhelyeinek leletanyagábólletelepült, szor­galmas szántóföldi (alakor, tönke, két- és hatsoros árpa) és konyhakerti növények (lencse, szegletes lednek, borsó) termesztésével foglalkozó népességre következtetünk.

A hazai rézkori, de különösen a bronzkori (egymásra rétegződő) tell kultúrák lelőhelyeinek leletanyaga magas szintű növénytermesztési ismeretekre utal (Gyulai 1993). A valószínűleg sánccal védett tell települések lakói a ga­bonafélék között első helyen az alakort termesztették Ek­kor élte talán utoljára virágkorát. A vaskortól jelentősége csökkent.

Új földművelő és növénytermesztő eszközök és tech­nológiák, mindenekelőtt pedig eddig ismeretlen haszonnö­vényfajok megjelenése és terjedése fémjelzik a római kort (Pannóniában kb. 300-400-ig). A gabonafélék, a hüvelye­sek, a szőlő és a gyümölcs termesztésére, az állattartásra, sőt tudatos állattenyésztésre vonatkozóan az ókori Rómá­ból írott források (Columella, Cato, Plinius, Varro) szól­nak. A fejlett mezőgazdasági kultúra Pannóniában a helyi bennszülött hagyományokkal keveredett.

A korábbi korok pelyvás búzafaj ai, az alakor és a tönke, csak nyomokban fordulnak elő, szerepüket teljes egé­szében átvette a fejlettebb agrotechnikát igénylő csupasz szemtermésű vetési búza és annak kísérője, a törpebúza.

19

Ebben sem a népvándorlás kora, sem a középkor nem ho­zott lényegi változást. Az alakor tenyészterülete erősen lecsökkent.

Az alakort tehát a földmíves népességek a neolitikumban hozták be a Kárpát-medencébe. A múlt század második fe­lében azonban még termesztették nálunk, de csak a hegyek közötti nagyon sovány talajokon. Olyan helyeken, ahol a vetési búza termesztése nem volt biztonságos vagy hozama alacsony volt. Erdélyben, a Kárpátok vidékén tájfajtáit még ma is termesztik. A Balkánon, Kisázsiában és a Kaukázus­ban más gabanák gyomnövénye (Schermann 1966).

A Kárpát-medence éghajlata alatt kiváló búza terem. A magyar búzát dicséri a II. Ulászló szolgálatában álló Pierre Choque: "Buda városa és a vár alacsony hegy tete­jén áll, oldalt távolba vesző hegyekkel, amelyek igen ter­mékenyek. Itt nagyon jó szőlő terem, és olyan búza, ami­lyent még sohasem láttam ... " (Haraszti & Pethő 1963).

Ezzel kapcsolatban Mándy (1972) megjegyzi: "A kö­zépkorban hazánkban a búzát rendszeresen termesztik. Régi neve szerint: gilicebúza, iglicebúza, valószínű, hogy az a piros szemű (var. erythrospermum) búza változatába tartozott. Ma javarészt ilyen búzát termesztünk A piros szemű búza jellegzetes típusa a "tiszavidéki búza", amely különösen a XIX. században az európai gabonatőzsdén előkelő helyen jegyzett búzafajta volt. A tiszavidéki búza a "proles hungarica" névvel megjelölt alakkörhöz tarto­zik. Ez az alakkör aminőségi búzák nemesítésében talán a legfontosabb az egész világon."

20

Az éghajlati adottságok miatt- ha nem is gabona ter­mőkörzetek - az országon belül bizonyos különbségek alakultak ki. A XVII. században pl. Felső-Magyarorszá­gon a búzát rozzsal elegyesen (abajdóc, kétszeres, triticum mixtum) vetették, de nem termesztették az alakort Ezzel szemben Erdélyben az abajdócot nem termesztették, de igen kedvelt volt az alakor. "Az erdélyi vetés összetétele általában hármas: túlnyomó részben búzát, kevesebb ár­pát, és még kevesebb rozsot vetnek. Néha a rozs vagy árpa el is marad, helyébe lép az őszi alakor." (Makkai 1957).

Debrecenben a török uralom végén (1662-1692) bú­zát, rozsot (abajdóc és algabona), árpát és kölest termeltek (Gaál1978).

A középkorban a tönkölyt - nyilván német hatásra -nálunk is termesztették A "spelta vulgo thenkel"-t egy 1498-ban kelt törvény dézsmamentesnek nyilvánította (in Gaál i. m.). Rapaics (1934) pedig megjegyzi róla: "Buda német polgárai 1413-1421 között nemcsak ter­mesztették, hanem piacon is árulták a tönkölyt."

A tönköly termesztéséről értesülünk, amikor Wesselé­nyi Ferenc murányi (Erdély) udvarbírójának utasításba adja (1662): "Mindenféle gabonanembeli majorságot, bú­zát, rozst, árpát, zabot ... tenkelyt ... bővebben vettessen." (in Gaál i. m.)

Még a XIX. század elején sem beszélhetünk gabona ne­mesítésről: " ... ebben a korban még semmiképpen se szabad valamiféle búzanemesítésről beszélni, pláne nem ilyen eljá­rással kitenyésztett fajtáról, és így a különféle búzák csak

21

helyi tájfajták, vagyis bizonyos körülményekhez idomult, néhol esetleg tömegkiválasztással "fejlesztett" típusok le­hettek. Ezeket a búzaféleségeket azonban inkább csak a ne­vük különböztette meg egymástól."- írja róluk Gaál (i. m.). Ráadásul a megnevezésben az alakor, a tönke és a tönköly nem vált el élesen egymástól. Az "igénytelenség, erős rövid szalma, acélos szem, kitűnő liszt" jellemezte Gaál (i. m.) A pelyvás búzák vetési területe a csupasz búzához képest egyre csökkent. Megítélésünk szerint ennek okát a vetési búza nagyobb hozamában kell keresni. A gabonakonjunktú­ra idején pedig feltétlenül erre volt szükség.

Jelentősége, beltartalmi értéke

Az alakor etnobotanika kutatása és termesztése

A pelyvás búzákat (alakor, tönke, tönköly) a nagyobb ho­zamú csupasz vetési búza csak évszázadok alatt tudta ki­szorítani a termesztésbőL Szakírók emlí tik, hogy az alakor még fellelhető a Balkánon, a Pireneusokban és Anatóli­ában. Az etnobotanikusok kutatásainak köszönhetően Er­délyből is ismerünk adatokat. Krauss (1943) az alakort az erdélyi szászok lakta vidéket kutatva Beszterce vidékéről (42 falu) jelzi. Gunda (1966) megemlíti, hogy az alakor termesztése erősen visszaszorulóban van Erdélyben (17 falu), Zsemlyei (1974) (in: Péntek & Szabó 1981) a Kis­Szamos vidékéről is leírja. Péntek és Szabó (i. m.) átfo-

22

gó tanulmányban értékelik az alakor helyzetét Erdélyben. A tanulmányban az alakor rohamos eltűnéséről értesülünk: 1977-ig termesztették a Fehér megyei Remetén, 1978-ig a kalotaszegi Nagykapusan (környező falvaiban), Széken pedig 1995 tájékán még foglalkoztak vele. 1993-ban, az Erdélyben járt Ernyei K. egyetemi hallgató Korond mellől 1992. évben termesztett alakorszemeket hozott.

Az alakor vethető egynyáriként tavasszal vagy áttele­lőként ősszel is. Szára 60-125 cm magas, merev, sárgás­zöld színű. Kalászai mereven felállók, laposak és kicsik. Egy kalászkában egy szemtermés fejlődik. A kalászkák kétsorosan helyezkednek el a kalászban. Az érett szemet a tokiászok erősen fogják, róla csak pörköléssei vagy őr­léssel távolíthatók el. "Hatalmas az életereje. A legmos­tohább körülmények között, tápanyagszegény, gyomos talajon is megterem, rugalmas szalmáját nem döntik meg a viharos szelek, ellenáll a pusztító gombabetegségeknek, búzaüszögnek, gabonarozsdának, lisztharmatnak... Jól érvényesülő tulajdonság fagyállósága és a frissen feltört gyepterületeken a gyomfajokat és vadnövényeket is legyű­rő nagy versenyképessége ... Széken kizárólag tavaszi ve­tésűek, így a korábban inkább őszi vetésű alakor teljesen tavaszivá vált, bár. .. a termőképessége így alacsonyabb. A növény kicsi kalásza miatt a terméshozam viszonylag alacsony. Hogy pontosan mennyit termett egyik vagy má­sik évben, azt nehéz megállapítani egy mai, az emlékezet­ből rekonstruáló felméréssel, és még nehezebb becslést vé­gezni a történeti adatok alapján. Bizonyára túlzó Boldizsár

23

György széki adatközlőnek az adata, miszerint volt olyan év, hogy 40 q alakort csépelt mintegy 30 ha szántóterület­rőL Dániel Márton szerint holdanként 700-800 kg volt a termés. Kispetriben úgy tájékoztattak bennünket, hogy 2 véka elvetett magból 20-30 vékányit csépeltek Ez sem­miképpen nem túlzás, hiszen Milotai ( 1938-1839) is azt írja, hogy jó termésben megad egy mag l 0-15-20 magot is"- írja róla Szabó T. Attila (Péntek & Szabó i. m.).

Az alakort a székely vidékeken ma elsősorban állatok­nak adják, ritkábban fogyasztják is. Igen tápláló, hiszen a búzafajok közül az alakor bír a legmagasabb száraz­anyagra számított nyersfehérje-tartalommal (Péntek & Szabó 1981).

Az alakor szalmája állattartás szempontjából értéktelen, takarmányozásra nem használják, legfeljebb mint "ínség-

l. táblázat. Sakamoto (!980) egy kiskapusi (Erdély) alakorpróba összetételét elemezte (in. Péntek & Szabó i. m):

Fajok Kalászkák,

Súly (g) % magvak száma

Triticum manacoecum 2 652 112,3 51,67

Triticum aestivum 1699 42,1 19,37

Avena sativa 2 608 57,8 26,58

Hordeum vulgare 5 0,1 0,04

Lalium temu/entum 35 0,3 0,13

Avenajatua 4 0,1 0,04

Más vad iliféle 6 0,02 0,009

Vad hüvelyesek 148 4,4 2,02

Más vad növények 25 0,2 0,09

24

takarmány" jön szóba. "Annál többre értékelték szép színű, vékony, erős szalmáját a szalmakalap-készítők" -jegyzi meg Szabó T. Attila (Péntek & Szabó i. m.). A jellegzetes kalotaszegi szalmakalapok alakor szalmájából készülnek.

A régi korok gabonáinak beltartalmi értékéről

A magvak/termések csírázóképessége az idő előrehaladtá­valexponenciálisan csökken, mertamaghéj falában viaszra­kódik le, az enzimek inaktiválódnak, az endospermiumában lévő zsírok és olajok az idő előrehaladtával oxidálódnak (avasodnak). Éppen ezért a múmiai búzák és egyéb más több ezer éves magok csírázásáról szóló "szenzációs hír­adások" tudománytalanak és hamisak. Utóbb minden eset­ben csalásra derült fény.

Különleges körülmények között a gabonafélék, ha nem is évezredekig, de viszonylag hosszú ideig képesek meg­őrizni csírázó képességüket. Jól dokumentált és ellenőr­zött adatok szerint az 1955-ben lebontott nürnbergi városi színház alapkövében (1832) talált árpa és zab szemtermé­sek csírázóképeseknek bizonyultak, és azóta is fajtafenn­tartó termesztésben vannak. Előbb tenyészedényekben, később kísérleti parcellákon végeztek betakarítási méré­seket (tápanyag-ellátottság, a kalászok szemtartalma, hek­tolitersúly, ezermagsúly, terméseredmény stb.). Mindezek eredményeképpen ezek a régi tájfajták összehasonlítható­vá váltak a ma termesztett intenzív árpa- és zabfajtákkal (Aufhammer & Fischbeck 1964).

25

A beltartalmi értékekre vonatkozó 15 éves vizsgálati eredmények közül kiemeljük, hogy bár a nürnbergi árpa a ma termesztett fajták (Wisa, Una) terméseredményei­től 40-50%-kal elmaradnak, mégis nyersfehérje-értékben 25-30%-kal meghaladják azokét. A bajorországi Talaj- és Növénytermesztési Kutatóintézetben 1979-1982 között további összehasonlító termesztési kísérleteket végeztek a nürnbergi árpával, a terméseredmények, a szemtermésmé­retek, a szemtermés/szalma arány, a maláta minőség és a betegségekkel szembeni ellenállóság megállapítása végett (publikálatlan eredmények, M. Baumer közlése ). A nyers­fehérje-ruérések eredményei megegyeztek a korábbiakévaL

További sikeres kísérleteket végeztek Ausztriában 1900-ból és 1930-ból származó tájfajtákkal (A. C. Zeven/ Wageningen szóbeli közlése ). Franciaországban talált ter­mesztésben lévő rozs tájfajtával végzett kísérleteket B. Bartha/Basell 988/89-ben. Svájcban (Zürich-Rekkenholz, Changins) kísérteti fajtafenntartó termesztésben tartanak számos, az ottani kantonokból összegyűjtött gabona táj faj­tát. A tájfajtákat a legmodernebb analitikai vizsgálatoknak vetik alá. A polyacrylamid-elektrophorezis (PAGE) vizs­gálatok szerint az őszi búza tájfajták egymáshoz viszo­nyítva jelentős különbséget mutatnak. Az eredményeket a nemesítésben használják fel (Schmid 1989).

Körber-Grohne (1989) Stuttgart/Hohenheimben és Schwabis Alb-ban végzett összehasonlító termesztési kí­sérleteket alakor, tönke, tönköly, durumbúza, vetési búza, kétsoros csupaszárpa, rozs- és zabfajokkaL A szemter-

26

mések beltartalmi értékeinek ( ezermagsúl y, nyersfehér­je, szénhidrát, nyerszsír, hamu, nyersrost, szárazanyag) adatai alkalmasak az egyes fajok minőségi összevetésére. Az ősibb pelyvás búzák (alakor, tönke, tönköly) átlagos nyersfehérje tartalma mintegy 50%-kal magasabb, mint a vetési búzáé. Ugyanakkor a vetési búza nyersfehérje­tartalma nem mutat lényeges különbséget az árpához, a rozshoz és a zabhoz képest. Különösen jellegzetes ez az alakomál és a tönkénél, ahol a protein a szemtermések szárazanyagának egyötödét teszi ki. A nyerszsírtartalom is mintegy 30%-kal több a pelyvás búzákban. A zabnál ez az érték kimagasló. A szénhidrátmennyiségben viszont a csupasz árpa és a rozs vezet.

Ezek a minőségi vizsgálatok lehetövé teszik, hogy a régi kultúrák gabonafajait minőségi szempontból összeha­sonlíthassuk a ma termesztettekkeL

Fontos megállapításnak tűnik, hogy a szemtermések szénhidrát- és nyersfehérje-tartalma fiigg a talaj nitro­géntartalmától (a nitrogénműtrágyák ugyanis fokoz­zák ezeket), a klímától (a meleg, száraz időjárás emeli az értékeket), valamint a szemtermések alakjától (a la­pos szemtermések proteintartalma magasabb, mint a telt szemterméseké) (Brouwer 1972). Körber-Grohne fent leírt kísérletei is megerősítik ezt. A proteinvizsgálatok­kal további klasszifikációra nyílik lehetőség. A magvak/ termések ún. reservprotein antigén tulajdonságai faj- és nemzetségspecifikusak, így identifikálásra alkalmasak (Konarev, Gavriljuk & Gubareva 1987). Vizsgálatukra új

27

analitikai módszer, a nagynyomású folyadékkromatográfia (HPLC) nyújt lehetőséget (Wrigley et al. 1978).

1970-1974 között fehérjevizsgálatokat végeztek a né­metországi Gaterslebenben búza valamennyi fajának táj­fajtáin, valamint faj- és nemzetséghibridjein. A mintegy l O OOO taxont nyersfehérje- és lizintartalom szempontjából csoportosították (Lehmann et al. 1978). A gél-elektroforézis új utat nyitott az izoenzimek (izozim) kimutatásához, alkal­mazása pedig a származási kérdésekre, genetikai kapcsola­tokra szal gáltatnak eredményeket (Pozsár 1971 ).

A fentiekben ismertetett recens mag/termés beltartalmi értékek vizsgálata mellett, ha nagyon korlátozottan is, de szubfosszilis anyagon is végeztek analitikai elemzéseket. Brocq-Rousseu & G ain ( 1907, 1911) vizsgálatai szerint az el nem szenült búza 200 évig aktív ( csírázóképes) maradhat, az ennél idősebb alakor és közönséges búza szemtermésekben peroxidázaktivitást már nem mértek. Tackholm & Tackholm (1941) elemzése alapján az ókori Egyiptomból származó gabanák endospermiumában lévő keményítőrészecskék megtartották a jóddal szembeni ak­tivitásukat, de proteint már nem tudtak kimutatni belő­lük. Barton-Wright, Booth & Pringle ( 1944) Tu tanham on sírkamrájából (i. e. 1350) származó, szenült árpa szem­termésekben - feltehetőleg az oxigénhiányos környezet következményeként - ribailavint és nikotinsavat találtak. Helbaek ( 1959, 1963) Grauballe/Dánia lelőhelyen előke­rült III-V. századi lápi hulla gyomortartalmának jelen­tős részét kitevő főleg lapulevelű keserűfű (Polygonum

28

lapathifolium) makkocskákból és egyéb pázsitfűfélék szemterméseiből proteint és albumint mutatott ki. Leek (l 973) arról tudósít, hogy hét darab, i. e. 3000-1400 idők­ből származó kenyérből vett minták mindegyikéből pro­teint talált.

Zeven, Doekes & Kislev (1975) vizsgálataikban to­vábbmentek. Tizennégy különböző korú alakor, tönke, tönköly és vetési búza szemtermésleletet vizsgáltak meg elektroforézis eljárással abból a célból, hogy tisztázzák, hány évig mutatható ki a protein. Ebből egy próba anya­ga szenült tönkeszemeket tartalmazott (Ermelo/Hollandia i.e. 51 0±65 év). A Saqqara!Egyiptom (i. e. 300) lelőhely­ről származó tönke a Massada/Izrael (i. e. 100- i. sz. 73) durumbúzája nem voltak szenültek. A többi próba anyaga németalfóldi, a XIX. század elejéről származó maggyűjte­ményekben őrzött gabonaszemek voltak. Az említett első három próba nem tartalmazott elegendő fehérjét, de a töb­bi próba elektroferogramja gliadinra, albumima és globu­linra nézve karakterisztikus volt.

Bocz E. (l 988) az alakor és egy ősi, a XVIII. századra visszavezethető sztyeppei típusú vetési búza szemtermése­inek makro- és mikroelem-összetételét elemezte. Az elem­arányokat recens vetési búza hasonló eredményeivel vetet­te egybe. Megállapította, hogy a nemesítés előrehaladtával csökken a szemtermések nitrogén/foszfor, nitrogén/kálium és nitrogén/magnézium aránya, ugyanakkor növekszik a nitrogén/kalcium, nitrogén/mangán, nitrogén/cink, nitro­gén/réz aránya.

29

Gyulai Ferenc és munkatársai az élelemiszer- és takar­mánykémiai elemzéseknél használt makro-, mikroelem- és aminosav-vizsgálatokat alkalmazták a Balaton környéki ásatásokból származó római kori (Fenékpuszta, V. század), a népvándorlás kori (Fonyód-Bélatelep, VIII. század) és a magyar késő középkori (Pogányszentpéter, XVI. század) szenült gabonaszemtermések vizsgálatára (Gyulai 1966). Az adatsorok egy olyan próbálkozás eredményeképpen születtek, amelyeknek az volt a célja, hogy következte­téseket vonjunk le a hazai régészeti lelőhelyeken szenült állapotban előkerült szemtermések beltartalmi értékeirőL

A vizsgálatok szerint a régi kor gabonaféléinek mikro­elem-tartalma jelentősen (átlagban 30%-kal) felülmúlja a ma termesztett gabonafélékét (v. ö. Tarján & Lindner 1981 ). A ma termesztett vetési búzafajták febérjéje lénye­gesen (28-32%-kal) több glutaminsavat és (8-11 %-kal) több prolint tartalmaznak, mint az általuk vizsgáltak Ez­zel szemben a mai búzafajták fehérjéjének treonin- (2,7-3,5%-kal), cisztin- (1,1,8%-kal), metlonin- (1,5-1,8%-kal) és lizintartalma (2,8-3,2%-kal) lényegesen alacsonyabb (Csapó J. szóbeli közlése).

30

II. A tönkölybúza növény

Morfológiája

Gyökérzete. Igen fejlett, télállásága és szárazságtűrő ké­pessége kiváló (4. ábra).

Szára. Szalmája erős, vastag, de vékony falú, meg­dőlésre kevésbé hajlamos, a hazai termesztésben lévő fajták közül az Ober Korner Ruth a legérzékenyebb a dőlésre, enyhe tápanyag többlet esetén az ÖK O-l O is (5. ábra).

Levele. A levéllemez kopasz, esetleg ritkásan szőrözött, a fiatal növény levele zöld-sötétzöld, közepesen széles, kissé felálló. A napfényt jól hasznosítja, akár háromszoro­sára növő zászlóslevél felületemiatt (6. ábra).

Virágzata. A kalász laza szerkezetű, hosszú, négy­szögletes, hasáb alakú, a kalászkák jól elkülönülnek egymástól. A kalászorsó törékeny, széles és vastag. A kalász keresztmetszete négyzetes. A kalászkák hosz­szabbak, megnyúlnak, átlagos bosszuk 14-18 mm, szé­lességük 6-1 O mm, vastagságuk 4-mm. Bennük 3-4 virág van, amiből rendszerint 2, ritkábban 3 szem fejlő­dik. A kalászkák csúcsi és alapi részén a kalászkákban

31

4. ábra. Jobb oldalon a tönköly, bal oldalon a búza gyökérzete

5. ábra. A dölésre érzékeny Ober Korner Ruth fajta erős vihar után

32

6. ábra. A tönköly széles zászlós levele

7. ábra. Virágzó kalászok

33

mindig 1-1 szem fejlődik ki. Egy-egy kifejlett kalász­ban 20-22 padka található, a termékenyült virágok száma a fő kalászokban 36-40 db (7. ábra). A kalász szálkás vagy tar, éréskor általában bókoló. A kifejlett kalászok teljes tömege 3,2-4,3 g. A termésösszetevőket a termesztési körülményektől függően nagyfokú varia­bilitás jellemzi.

Termése. A szemek a toklászban teljesen zártak. A pely­vák lemeze kemény, széles és romboid vagy tojás alakú, csúcsuk zömök, hegyes pelyvafogban zárul, és széles-víz­szintes váliba szélesedik ki. A pelyvagerinc a lemezből kiemelkedik. A tojás alakú külső toklász vékony lemezű, csúcsán szálka fejlődhet vagy hiányzik. A szálka lehet rö­vid, olykor hosszú. A gyengén lapított szemtermés meg­nyúlt alakú, mindkét vége gyengén hegyesedő, szögletes keresztmetszetű. A színe világosbarnától a sötétbarnáig változik, a hasi barázda mély. A szem belső állománya lehet lisztes vagy üveges. A szemtermés jellemző hossza 7,5-11 mm (8. ábra).

A hántolatlan szemtermés hektoliter tömege 37 és 41 kg között változik, de igen változó a hántolatlan (115-135 g) és a hántolt (42-52 g) ezerszemtömeg alakulása is. A hántolt szemek hektoliter tömege 76-82 kg között van. A pelyva általában 25-28 tömeg%.

A szemtermés a kenyérbúzákkal ellentétben teljes őr­lésre, a korpa felhasználására alkalmas. A növény levél­zete, kalásza viaszolt, így a napfény DV-sugárzása ellen és a kozmikus szennyeződésektől védett (9. ábra).

34

8. ábra. Tönkölyszemek

9. ábra. A hántolatlan tönkölyszemeket a pelyvaburkolat védi

35

A növény robusztus megjelenésű, évjárattól és fajtától függően július elején, augusztus közepén érik. A közép­kései közönséges őszibúza-fajták után érik. Vigyázzunk, mert túlérésben a kalász töredezik, akár az egész kalász is letörhet, ezzel nagy szemveszteséget okozva.

Életciklusa, fejlődésmenete

A tönkölybúza fejlődési szakaszai és azok jellemzői a kö­vetkezők:

Kelés. A kelés időszaka a csírázás kezdetétől a kelés befejezéséig tart. A csírázás megindulásához a száraz pelyvás tönkölyszemek tömegük mintegy 50-60%-ának megfelelő mennyiségű vizet kell felvenniük. A megduz­zadt szemben a csíra növekedése és a tartalék tápanyagok átalakulása már o °C-on megindul, de optimális hőmér­séklete 13-19 °C között van. Ha a hőmérséklet eléri a 35-40 °C-t, a csírázás leáll.

A csírázást és a kelést a hőmérsékleten kívül a talaj-elő­készítés, a talaj nedvességtartalma nagyban befolyásolja. Optimális körülmények között a vetés után 15-20 napra kel a tönkölybúza, de különösen kedvező körülmények között már l 0--12 napra kikelhet A búzához viszonyított lassabb kelés t a kemény pelyvaburkolat okozza (l O. ábra).

Bokrosodás. Az első mellékhajtás megjelenésétől a szárba indulásig tart. A bokrosodása, ha minden feltétel adott, már alacsony hőmérsékleten, 0-3°C-on is megin-

36

10. ábra. A tönkölyszemek a kemény pelyvaburkolat miatt lassabban kelnek

dul, de a 12- 18 °C hőmérséklet a kedvező számára. A ke­lés és a bokrosodás kezdete között általában 25- 30 nap telik el. Késő őszi vetés esetén a fenofázis hossza 5- 6 hónap. Optimális körülmények között a bokrosodás idő­tartama 60-75 nap (ll . ábra). A bokrosodás - a búzával ellentétben - általában tavasszal kezdődik, és a szervdif­ferenciálódás is ekkor megy végbe. A fejlődés 3. és 4. fo­kozatában alakul ki a kalászonkénti kalászkaszám. Ez az idöszak a szemtermés szempontjából meghatározó, ezért fontos a megfelelő tápanyag-ellátás. A bokrosodás mér­tékét az egy növényre eső átlagos hajtásszámmal fejez-

37

ll . ábra. A bokrosodó tönkölyvetés

zük ki. A produktív bokrosadást a növényenkénti átlagos kalászszám adja meg.

Szárba szökés. Az első kitapintható nódusz megjele­nésétől a kalászelás kezdetéig tart. A kjalakult vegetatív szervek nagymértékű mennyiségi növekedése jellemzi. A tenyészőkúpon a kalászkák differenciálódása játszódik le. Kialakulnak a virágok. Ebben az állapotban dől el a kalászkánkénti virágszám. Az őszi tönkölybúza csak akkor indul szárba, ha bizonyos ideig hideghatás éri. Az őszibú­za-fajták vemalizációja (jarovizáció) - 1 és +l°C közötti hőmérsékleten általában 45-46 nap alatt megy végbe (J 2.

38

J 2. ábra. A szárba szökés időpontja az időjárás fuggvénye

ábra). A fajták vernalizációs igénye eltérő. A szárba szökés kezdetét és ütemét főként a késő tavaszi időjárás szabályoz­za. Ha korán beköszönt a meleg tavasz, a bokrosodás rövi­debb ideig tart, a szárba szökés korábban megindul. Ha ez meleg szárazsággal párosul, a tönkölybúza szára rövidebb lesz. A fóbajtás bosszanti növekedése addig nem kezdődik,

amíg a mellékhajtások ki nem alakulnak. A levélhüvelyek védelmében a tönkölybúza fábajtásának tengelye igen ha­mar kialakul, sőt a kalászkezdemény is megjelenik a csú­csán. Ahhoz, hogy a generatív szervek differenciálódjanak, a búzának fényszakaszon is át kell esnie. Az őszi tönköly-

39

búza ősszel rövid-, tavasszal és nyáron hosszúnappalas körülmények között fejlődik. Az állandó fény a fejlődést általában gyorsítja, de csak akkor, ha a hőmérséklet 3-5°C feletti. A fajták maximális magasságára (l, 1-1,2 m) a te­nyészidő alatti csapadék mennyiségének döntő hatása van.

Kalászhányás. Az első kalász megjelenésétől a teljes kalászalásig tart. Lezajlik a virágok redukciója, és meg­határozódik a termékenyülő virágok száma. A kalászolás bekövetkezésének idején a kalász már teljesen kifejlődött, a kalászképződés a levélhüvely védelmében már ezelőtt végbement Kalászoláskor a fejlett kalász kitolódik a le­vélhüvelyből (J 3. ábra). Magyarországi tönkölybúzákban ez általában június elején következik be és rövid ideig tart akkor, ha időben vetették el. Hátrányos a magas hőmér­séklet a kalászolás előtt két héttel.

Virágzás. Az első portokoknak a kalászkákból való ki­lépésétől az összes kalászka el virágzásáig tart (J 4. ábra). A virágzást megelőző folyamatok a területegységre eső szemszámot, a virágzást követőek pedig az átlagos szem­tömeget határozzák meg. Kettő és fél, három és fél héttel a virágzás előtt a fejlődő virágzaton belül az egyes magkez­demények között versengés indul meg az asszimilátákért. Az ekkor esetleg fellépő fényhiány vagy szárazság ter­méscsökkentő hatású. A tönkölybúzára a nyitva virágzás jellemző, a virágok nyílása reggel4-5 órakor kezdődik, és 19-20 óráig tart. A virágok nyílásához legalább 11-16 °C­os hőmérséklet szükséges. A tönkölybúza általában önter­mékenyülő.

40

J 3. ábra. Kalászhányás

J 4. ábra. Virágzás

41

15. ábra. Tejesérés

16. ábra. Ére/l termés

42

Érés. Az érésnek a következő négy fokozatát különböz­tetjük meg.

Zöld vagy tejes érés. Zöld vagy tejes érésben lévő gabo­natábla még zöld, csak a szár töve kezd sárgulni, a termés zöld, belseje tejszerűen fehér. A szem már elérte a végle­ges nagyságát, de még kb. 50% vizet tartalmaz, és a táp­anyag-bevándorlás erőteljesen folyik. A csíra kialakult, a fejlődését azonban nem fejezte még be (J 5. ábra).

Viasz- vagy sárgaérés. A szár és a levelek sárgák és fénylők. A szemek már jellegzetes színűek, körömmel el­vághatók, belsejük viaszszerű, víztartalmuk 20-25%.

Teljes érés. A szem víztartalma 13-15%-ra csökken, kö­römmel már nem vágható ketté, a táplálóanyagok beván­dorlása teljesen megszűnik (16. ábra).

Ho/térés. Akkor következik be, ha a növényt lábon hagyják, a kalász törékennyé válik, a minősége romlik.

Beltartalmi értéke

A beltartalom tekintetében jobb minőséget ad, mint bár­melyik gabona. Nyersfehérje-tartalma 17-20%, nedves sikértartalma 31-43%, nyers sikértartalma (5,7-es szorzó­val) 43-48%, esésszáma 350 körűli (ha érésben nem ázik meg, és időben sikerül betakarítani), esszenciális amino­savakban gazdag, magas az ásványianyag-tartalma (vas, magnézium, kobalt) és vitaminokban gazdag (A-, B- és E-vitamin). A keményítő- és fehérjeszerkezete egészen

43

más, mint a búzáé, a lisztérzékenyek számára is ajánlott. Különlegesen nagy tápértékű liszt készíthető belőle. Tész­tát tojás nélküllényegesen kevesebb vízzellehet készíteni belőle. Lisztje a közönséges búzákra kidolgozott minősíté­si rendszer alapján Cr-C2-es sütőipari minőségű.

Pelyvája antibiotikus hatású, a káros szennyeződések és a radioaktív anyagok jelentős részét a mindig szorosan záródó pelyvatakaró megszűri.

Táplálkozás-biológiai értéke

Az egészséges táplálkozásban betöltött szerepe, valamint az átlagosnál sokkal jobb élettani hatása miatt külfóldön, de hazánkban is egyre többen ismerik és fogyasztják a be­lőle készült termékeket. Főleg ha azt is tudjuk, hogy az esszenciális aminosavakban gazdag alkotórészei az embe­ri szervezet immunrendszerét védik.

A táplálkozásunk révén testépítést végzünk energia­szolgáltató és folyamatszabályozó elemekkel, melyeknek nemcsak a mennyisége, de az egymáshoz való viszonya is lényeges. Ezeknek a feltételeknek a tönkölyfajták megfe­lelnek rendkívül kedvező mennyiségi és minőségi aránya­ival. Magas a fehérjetartalma (17-20%). Az aminosavak közül az aszparaginsav-, glutaminsav-, alanin-, metionin-, prolin-, leucin- és izoleucin-, tirozin-, fenilalanin- és lizintartalma is kedvezőbb a közönséges búzáénáL Nagy a fajta esszenciális aminosav-tartalma is. Jelentős vitamin-

44

tartalommal bír, pl. A-, B1-, B2-, B6-, niacin-és E-vitamin. Lényeges a nyerszsír% ( átlagosan 2,57% ), található benne foszfor, kálium, kalcium, magnézium. Ez máris több mint 20 féle anyag. Nyugodtan mondhatjuk, hogy aki tönköly­kenyeret eszik és tiszta vizet iszik, az teljes táplálkozást folytat, azaz "megél kenyéren és vízen".

Gyógyhatásai

Először is nézzük meg, miért érdemes a tönkölybúzát fo­gyasztani? Az egész szervezetet erősíti, és semmilyen káros hatása nincs. Könnyen, gyorsan felhasználható energiával látja el a szervezetet, erősíti az immunrendszert. Könnyen emészthető, emellett a rostja a beleket kefeként tisztítja. Javítja a vérkeringést, rosttartalmánál fogva csökkenti az érelmeszesedés veszélyét. Fehérjetartalma legalább 50%­kal meghaladja a közönséges búzafajtákét, aminosav-ösz­szetétele is kedvező, szervezetünk jól hasznosítja. Ebből következik, hogy fogyasztása kifejezetten ajánlott azok számára, akiknek szervezete nagyobb igénybevételnek van kitéve, pl. gyerekeknek, serdülőknek, idős emberek­nek, nehéz fizikai munkát végzőknek, sportolóknak, vege­táriánusoknak, várandós, illetve szoptató anyukáknak stb. Jótékonyan hat a dohányosok pszichés és fizikai teljesítő­képességére, regenerálódására.

Gazdag esszenciális aminosavakban, me ly igen kedvező hatással van az ember szervezetére. Ha naponta elfogyasz-

45

tunk 15-20 dkg tönkölybúzából készült kenyeret, nagy­mértékben fedezzük az aminosav-igényüket. Vitamin- és ásványianyag-tartalma egyedülálló, megtalálható benne a teljes B-vitamin-csoport (kivéve a B12-t), jelentős E-vita­min-forrás. A belőle készült termékek kalcium-, magnézi­um-, foszfor-, szeiéntartalma 7-8-szor nagyobb, mint az egyéb gabonaféléknek. Szeléntartalmát fontos kiemelni, mert annak hiánya- több kísérlet igazolta- szerepet ját­szik a rákos megbetegedések kialakulásában. Rendszeres fogyasztásával csökkenthető a koleszterinszint és az erek falain lerakodó meszesedésre hajlamosító zsírréteg.

A hagyományos gabonákhoz hasonlítva alacsonyabb a szénhidráttartalma, mely lassabban szívódik fel, ezért cu­korbetegek étrendjében is ajánlható. Esszenciális zsírsav­tartalma jótékonyan hat az idegrendszerre. Mivel a tön­kölybúza lisztjéből tojás hozzáadása nélkül is készíthető tészta, melyet azok is bátran fogyaszthatnak, akik a tojás­fehérjére érzékenyek.

A búzafülé kiváló méregtelenítő, immunerősítő és ál­talános roboráló hatású. A fiatal tönkölybúza friss leve természetes vitaminokkal, ásványi anyagokkal, enzimek sokaságával és klorofilltartalmával kiváló gyógyhatású készítmény. Bizonyítottan több száz menthetetlen beteg ember köszönheti életét e természetes anyagnak.

A magjából különböző egészségmegőrző ételek készít­hetök Kiválóan segítik a fogyni vágyókat, hiszen keve­sebb elegendő a tönkölykenyerből, mint a fehér kenyérből, és ráadásul táplálóbb. A nyugati országokban szanatóriu-

46

mok tartanak tönkölykúrát leukémiás gyerekeknek, akik nagy százalékban meggyógyulnak.

Magas fehérjetartalma lehetövé teszi a tönköly "hús" készítését, amely a vegetáriánusok táplálkozásának fontos segítője lehet.

Pelyvája antibiotikus hatású. Kiváló pelyvapárnákat készítenek, melyek segítenek az alvászavarban szenvedő­kön, ajánlható hát-, derék-, váll- és lábfájás, légzési nehéz­ségek, szívpanaszok esetén is.

47

III. A tönkölybúza környezeti igénye

Éghajlatigénye

A tönkölybúza télállósága kiváló, 30-40 cm vastag, több­hónapos hótakarót is minden károsodás nélkül elvisel. Nem fagyérzékeny, a csírázás 1-2 °C-on is megindul, a csírázás­tól kezdve +2 és -4 °C-on fejlődni képes, -15, -20 °C-ig könnyen áttelel, ennél nagyobb fagyok esetén azonban már károsadhat az állomány. Egyes fajtái rendkívül fagyállóak, a búzafajták közül kiemelkedik hidegtűrő képessége. A meg­késett vetést jól tolerálja, de az ideális vetésidőhöz képest (október 10-20. között) a terméseredmény hónaponként l 0%-kal kevesebb lesz. A szárazságot és az aszályt is jól tűri. Elviseli a kéthónapos vízbontást is a vegetáció megindulá­sa előtt. A tavaszi napsugár és a bőséges nedvesség hatására gyorsan fejlődik és jól bokrosodik. Ha tág térállásban van (16 cm), akkor akár 25 kalászt hozó szárat is nevel, 10-12 cm-es sortávolságnál l 0-18, 4-6 ern-esnél4-l O kalászt hoz.

A tönkölybúza jó alkalmazkodóképességgel bír. Az ég­hajlattal szemben nem olyan érzékeny, mint a közönséges búza. Hozzászokott az extenzív körülményekhez, ezért azt jól bírja. A szélnek jól ellenáll, ha nem vetjük túl sűrűn,

48

és nem adagoljuk túl a tápanyagot. A kalászorsó a szemek teljes érésekor már törékeny, a betakarítás nagy odafigye­lést és szakszerű munkát igényel.

Talajigénye

A tönkölybúza talajigénye hasonló, mint a többi gabona­féléké, de a szélsőségeket jobban elviseli, vagyis rosszabb minőségű talajokon többet terem, mint az aestivum, de na­gyon jó talajokon a közönséges búzánál kevesebbet hoz, viszont jobb minőséget ad. A szélsőséges talajokon (futó­homok, szikesek, belvizes területek) nem ajánlott a vetése, bár tapasztalatok szerint a kultúmövények közül még min­dig a tönköly adja a legjobb termést ezeken a területeken is. A talaj változó mésztartalmával körzeteiben- Svájcban, Németországban, a Kaukázusban, de Magyarország hegy­vidéki területein is -jobb termést ad, mint az aestivum.

Vetésváltása

A vetésforgóba jól beilleszthető, a kalászosokon kívül szin­te minden növénynek jó előveteménye. Korai- nyár közepi - betakarításával van idő a megfelelő talajművelés elvég­zésére bármely növény alá. A tönkölybúza vetésideje ha­sonló a hagyományos búzáéhoz, de a kései vetések is még elfogadható termést adnak, ezért gyakorlatilag bármely

49

növény után vethető. Kedvező számára a talajfertőtlenítő növények (ricinus, mustár, repce, facélia) vetése zöldtrágya előveteményként is. Saját termesztési tapasztalatom szerint kiemelkedő termést lucernatörésben ad. Nagyon jó tulaj­donsága, hogy önmaga után és talajzsaroló elővetemény, pl. napraforgó után is lehet termeszteni. Összefoglalóan elmondható, hogy minden - nem gabona - elővetemény

megfelelő számára, ha lekerülésük után a talaj-előkészítést szeptember közepén-végén ellehet kezdeni.

Víz- és légnedvességigénye

Az éghajlati szélsőségek kevésbé vetik vissza fejlődését az aestivum búzákhoz képest. A szárazságot és az aszályt a magas proJintartalom miatt jól viseli. Csapadékos nyáron adja a legtöbb termést, de esetenként a leggyengébb minő­séget is, mert teljes érésben nagyon érzékeny a csapadék­ra, ugyanis ha megázik, az esésszám ( sütőipari értékszám) lényegesen csökken. Csapadékigénye 400-600 mm.

Tápanyagigénye

A teljes értékű tönkölytermék előállításának alapja az egészségesen és jól fejlődő növényállomány. A fejlődése töretlen és egyenletes legyen, tápanyagigényét szem előtt tartva kell a termesztésével foglalkozni.

50

Tápanyagigénye hasonló mint a búzáé, egy-egy elemben eltér (esetenként több is), de a számításoknál a búza igé­nyéből indulunk ki. Egy tonna szemtermés tápanyagigénye 27 kg N, ll kg P 205 18 kg K20, 6 kg Caü, 2 kg Mgü.

Figyelembe kell' venni, hogy gyökerének nagy az adszorbciós kapacitása, így a közönséges búzákéhoz ké­pest akár 50-60%-kal nagyobb a gyökértömege, ezért a tápelemszükségletet nem minden esetben kell kijuttatni, sőt, a nitrogént vetéskor ősszel, de tavasszal is csak a bokrosodáskor kell megfontolni. Inkább a baktérium ala­pú fejtrágyák a kedvezőbbek, mert az általuk felszaba­dított nitrogén elegendő a növény fejlődéséhez. Figye­lembe kell venni az előtte termesztett növény növényma­radvány-mennyiségét, mert emiatt nem minden esetben kell tápanyagpótlásról gondoskodni. Ha azt tapasztal­juk, hogy szüksége van a bokrosodás idején fejtrágyára, 20 kg/ha hatóanyagnál többet ne adjunk, de ezt is csak az

·ökológiai gazdálkodásban engedélyezett készítmények valamelyikével.

Az egyenletes tápanyagellátás elengedhetetlen, de a közvetlen szervestrágyázást mellőzük, mert a nitrogén­többlet megdőlést okozhat. A szerves trágyát az elővete­mény alá kell kijuttatni, de ekkor - amennyiben ismerjük a talajunk tápanyag-ellátottságát- nagy biztonsággal meg tudjuk határozni, hogy kell-e plusz tápanyag a tönköly alá. Azokon a talajokon, ahol kevés vagy egyáltalán nincs fel­vehető réz, fontos annak pótlása a szárba indulás idején, mert hiányában gyenge lesz a termékenyülés. A réz hiá-

51

nyára utal az is, ha a növény zászlós levelei a szegélyükön fodrozódnak A réz kijuttatásánál problémát jelent, hogy a gabonákra alig van egy-két engedélyezett rézkészítmény, amivel a hiányt pótolni lehet, valamint ebben az esetben külön engedélyt kell kérni a növényvédelmi hatóságtól.

52

IV. A tönkölybúza termesztéstechnológiáj a

A vetőmag

Magyarországon jelenleg négy tönkölybúzafajtát ter­mesztenek.

A fajtajegyzékben az ÖKO 10 és az ÖKO 82 magyar, az Oberkulmer Rotkom és a Franckenkom honosított fajták szerepe ln ek. Az ÖKO l O és az ÖKO 82, valamint az Oberkulmer Rotkom elsősorban a csapadékosabb, kiegyenlített klímát kedveli, ott jobban terem, míg a Franckenkom az Alföldön is jó termést biztosít. Az emlí-

2. táblázat. A tönkölybúza minőségi követelményei

Csírázó-Tisz- Idegenmag-tartalom, db/minta Nedvesség- Vizs-

Sza po- képes-taság, tartalom, gálati

rí tás i ség, más másnem

fok legalább legalább növényfaj gabona-

Egyéb legfeljebb minta

% % összesen fajok

gabona % g

SE-E 85 99 4 l* 3

14,5 500 Hl. fok 85 98 10 7 7

*a vetőmagtételben Lolium- és Avena-fajok nem lehetnek

53

tett fajták közül az ÖKO 82 fehér pelyvájú, ami azt jelen­ti, hogy kedvezőbb a termés beltartalmi értéke, nagyobb fehérje- és lizintartalommal rendelkezik. Hátrányos tulaj­donsága, hogy érzékenyebb a gombás megbetegedésekre, pl. a lisztharmatra, a rozsdára.

Aminőségi követelmények hasonlóak a közönséges bú­záéhoz.

Talaj-előkészítés

A tönkölybúzának kedvező a forgatás nélküli, de mély­lazított terület, melyen a vetés előtt kombinátorral vagy kultivátorral vetőágyat készítünk. A mélylazítás azért fon­tos, mert erőteljes, mélyre hatoló gyökérzete van. Termé­szetesen szántással is lehet a talaj-előkészítést végezni, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a forgatás nélküli talajban jobb növényállomány és termés várható.

A szántással végzett talaj-előkészítés előtt tarlóbán­tást és hengerezést kell végezni, esetenként többször is a gyomok irtása és a talajnedvesség megőrzése érdekében. Szeptember elején elvégezzük a középmély szántást, és azt le is zárjuk.

A forgatás nélküli talaj-előkészítés végezhető tárcsával (bár nem a legjobb eszköz a kíméletes talaj-előkészítés­hez), nehézkultivátorral, középmély lazítóval vagy ezek kombinálásával. Ezeknek kisebb a vonóerőigényük, ke­vésbé teszik tönkre a beérett talajt, és nem veszélyeztetik a talajélőlényeket sem olyan mértékben, mint a szántás.

54

Bármelyik talajművelési formát választjuk, a vetés előtt az utolsó talaj-előkészítés rendszerint a vetés mélységéig hatoló (4-7 cm) kombinátorozás.

Vetés

Az összes gabonaféle közül a tönkölybúza bokrosodik a legjobban, átlagosan 6-8 kalászt hozó szárat nevel, de ki­vételes esetben 14-18 kalásza is lehet. Ritka vetés esetén számoltunk már 25 kalászt hozó szárat is. Ehhez szüksé­ges az időbeni - lehetőleg október 1-20 közötti - vetés. A vetendő csíraszám 200-250 db/m2 (a közönséges őszi búzáé 500-550 db/m2). A szükséges vetőmag mennyisé­ge 150-180 kg/ha az ezerszemtömegtől fiiggően. Vannak, akik a 130 kg/ha mennyiségetjavasolnak, ami a Dunántú­lon elfogadható, de az Alföldön - főleg hideg talajokon -kell a 180 kg/ha is. Ha valamilyen oknál fogva kicsúszunk a vetésidőbő l, akkor érdemes a magmennyiséget 5-10%­kal megemelni. A sortávolság 12-12,5 cm, a vetésrnély­ség 4-7 cm, kötöttebb talajokon 4-5 cm, míg homokon, lazább talajokon 6-7 cm. Minden vetést hengerezni kell még fokozottabban, mint a pelyvátlan magokat, és nem elég a vetőgép hengere.

A vetésre legalkalmasabb a bütykös adagolójú vetőgép (pl. Lajta), megfelelőek a direkt vetőgépek is, mert egyen­letesebben rakják le a magokat (J 7. ábra). A vetőgép jó beállítása miatt minden vetés előtt próba leforgatást kell

55

17. ábra. Vetés

végezni (mert évente változik a mag alakja és nagysága) azért, hogy a vetőgép lehetőleg ne törje össze a kalászkákat. A gégecsövekben egyenesen kell, hogy csússzon a mag, mert ha felakad, sok lesz a hiányos sor. Akkor jó a vetés, ha ellenőrzés alkalmával folyóméterenként 25- 30 szemet találunk. Ha a sortávolság 15 cm, akkor a folyóméteren­kénti magszám 30-36 legyen.

A tönkölybúzát nem csávázzuk, mert a pelyvának gom­ba- és baktériumellenes védőhatása van ( 18. ábra). Ha a

56

18. ábra. Vetömag

magágy nyirkos, a pelyvás mag lassabban kel, mint a csu­pasz mag. Aránylag gyorsan csírázásnak indul, minimá­lis hőmérséklete 1- 2 °C. A megkésett vetés - decemberi, esetleg januári vetés is - még jó termést adhat. Az erdélyi parasztok, ha nem tudják időben elvetni a tönkölybúzát, télen kiterítik a magot a hóra kb. 2 hét időtartamra, hogy elegendő hideghatás érje, és tavasszal elvetik az így kezelt magot. Ha ugyanis nem kapja meg a szükséges hideget, nem hoz kalászt.

57

Ápolása a vegetációs időben

A tönkölybúza egyenletes "gyors" keléséhez mmoseg1 vetés, hengerezés és kedvező időjárási körülmények kel­lenek. A csírázása gyors, kelése lassabb, mint a hagyomá­nyos búzáé. Októberi vetés esetén a szögállapotban vagy két-háromleveles állapotban vészeli át a telet. Tavasszal a kedvező időjárási viszonyok gyors növekedésre kész­tetik. Ezt elősegíthetjük, ha az állományt a hó nyomása után gyomfésűvel átjárjuk (19. ábra), amely a talajt lazít­ja, a gyomokat irtja, a talajt szellőzteti, ezáltal a növény növekedését meggyorsítja, a vízveszteséget csökkenti és javítja a talaj hő-háztartását is. Ezt a műveletet kettő, ma­ximum három alkalommal végezzük a szárba indulásig. Ha jó előveteményünk volt, és nem gyomosodik a táblánk, akkor egy alkalommal is elegendő elvégezni a gyomfésü­lést. Előfordulhat - főleg arra hajlamos talajon -, hogy a tönkölybúza is felfagy, ilyenkor az első kedvező talajálla­pot esetén le kell hengerezni. A gyomfésülést a hengerezés után két-három héttellehet elvégezni.

Gyomok. Ha tavasszal még ritkának látszik a tönköly­búzavetésünk, e tág térállásban akkor is nagyon jó a gyom­elnyomó képessége. Tulajdonképpen a gyomnövények fejlődéséhez szükséges életteret benövi, beárnyékolja. Ha bokrosodásakor zárt állományt alkot, gyomirtást nem is igényel. Abban az esetben, ha a kelése túl ritkára sikerül és erősen elgyomosodna, szükséges a gyomfésű bevetése akár több alkalommal is. Amennyiben sok évelő, tarackos

58

19. ábra. Gyomfésülés

gyom található a vetendő táblán, ott augusztus elején ja­vasolt a 25- 30 cm-es szántás, melyet nem zárunk le, és ha 2- 3 hétig nincs csapadék, akkor nem kell számolnunk erős fertőzésükkeL Ha nincs szerencsénk és újra erős gyo­mosodás jelentkezik, újabb tarlószántással gyéríthetjük állományukat

59

Növényvédelem

A növényvédelmet mindig előrejelzésre alapozva végez­zünk. Ősszel a gabonafutrinka (Zabrus tenebroides) lehet veszélyes, fóleg ha monokultúrában vetettük, de ha betar­tottuk a vetésforgó alapvető szabályait, akkor ez kevésbé fordul elő vetéseinkben. Amennyiben megjelenik vagy talaj­mintagödör-vizsgálattal megállapítottuk a várható fertőzést, akkor a későbbi vetés és a terület gyommentesen tartása je­lentős pusztulásukat okozza. Ha mégis kialakul a fertőzés a területen, gyomfésűvel kell járatni, melyet a leggyengébb fokozatra kell állítani. Tavasszal is hasonlóan járunk el. Ez lehetetlenné teszi a lárvákjáratainak fenntartását.

A bokrosodás után a szárbaindulás és kalászhányás ide­jén a lisztharmat (Eryziphe graminis) (20. ábra) okozhat gondot, melyet- ha súlyossága megkívánja- kéntartalmú készítménnyellokalizálhatunk

A szárba indulás végén, a kalászhányás elején jelent­kezhet a vetésfehérítő (Oulema melanopus) (21. ábra) és a lárvája, mely jelentős veszteséget okozhat a zászlós levelek hámozásávaL Ha a fertőzés erős - növényenként 3-4 lárva és imágó található-, akkor védekezni kell ellene Bacillus Thuringienzis hatóanyagú Dipellel, melyre külön engedélyt kell kémi a növényvédelmi hatóságtól. A rezes kezelés is eredményes lehet főleg a lárvák ellen, de ez is engedélyköteles. Legjobb védekezés a mészpor szórása (l O kglha), ez leszárítja a !árvákat.

60

20. ábra. Lisztharmatfertözés

21. ábra. Vetésfehérítő és kártétele

61

22. ábra. Levéltetű-fertözés

23. ábra. Levélrozsda

62

24. ábra. Gabonaszipoly

Kalászhányáskor évjáratonként eltérő mértékű levéltetű (Rhopalosiphon graminum) (22. ábra) fertőzés alakulhat ki a kalászokon, ami ha meghaladja a 20%-ot, káliszappan l %-os oldatával vagy denaturált szesz és fahamu l %-os oldatával eredményesen védekezhetünk, mely napsütéses időben hatásos.

A tönkölybúza mindegyik fajtája érzékeny a levélrozs­dákra, főleg a vörösrozsdára (Puccinia reconndita) (23. ábra). Virágzás idején vagy tejes érésben jelentkezhet a fertőzés, és amennyiben a zászlós leveleket erőteljesen támadja és száraz idő várható, rézkészítménnyel kell vé­dekezni ellene. Ez teljes értékű védelmet nem nyújt, de a fertőzés erősségét csökkenti.

63

További rovarok, mint a gabonapoloskák (Eurygaster ssp.) és gabonaszipolyok (Anisoplia ssp.) (24. ábra) is nagy számban előfordulhatnak, de ezek jelentős kárt nem okoznak. Teljes érés vége felé a sárga levélrozsda (Drechslera tritici-repentis) is megjelenhet, de kártétele már nem jelentős.

Érés, betakarítás

Érése. A tönkölybúza 1-2 héttel később érik, mint a ke­nyérbúza. Célszerű az érés külső jeleit figyelemmel kísér­ni, ügyelni arra, hogy a tönköly ne legyen túlérett, mert akkor a kalász orsója nagyon törékeny lesz, aminek kö­vetkeztében a pelyvás mag a tarlóra hullik. Vegyük figye­lembe, hogy a ritkább állomány jobban bokrosodik, de az érése elhúzódik.

Az érés közeledtével az addigi zöld színét elveszíti és a fajtára jellemző fehér, sárga-sárgásbarna, barna, kékes szí­nét veszi fel. A tönkölybúza rendszerint a középkései őszi búzák után, július közepén érik, az ország nyugati és északi termőhelyein pedig július végén. Hűvös, csapadékos nyá­ron ez egy héttel eltolódhat. Amikor az érés jelei arra utal­nak, hogy közeledik a betakarítás - a fajtára jellemző szín és a kalászok bókolása (25. ábra) jelzi -, akkor többszö­ri mintavétellel meg kell határozni a nedvességtartalmát Ha a pelyvalevele száraz és a szemek nedvességtartalma 16% vagy az alá csökken, meg kell kezdeni a betakarítást

64

25. ábra. Érés

26. ábra. Betakarítás

65

(26. ábra). Az erőteljes bokrosodás, a talaj heterogenitása, az egyenetlen tápanyag-ellátottság miatt a növények nem egyszerre érnek, valamint a forgó mindig zöldebb, ezért so­hasem ezek a zöld foltok legyenek a meghatározók, hanem a tábla átlaga, amely már esetleg a teljes érés végén van. Legjobb minőséget az érés elején kapunk, elfogadható még a teljes érés idején, de a holtéréskor már minőségromlás következik be. Ha az érés idejére eső várható, inkább ko­rábban takarítsuk be a termést és szárítsuk, minthogy meg­ázzon. A szárítást nem ajánlatos meleg levegős berendezé­sen végezni a gyulladásveszély miatt, ezért fából készült alagútra rakjuk, és levegőt fújatunk át rajta vagy 40-50 cm vastagságban kiterítjük és kétnaponként átforgatjuk, míg 13,5-14% nedvességtartalmúra meg nem szárad.

Átlagos időjárási körülményeknél a kalászorsó nem tö­rik, de érett állapotban egy viharos szél jelentős, 20-30%­os termésveszteséget is okozhat. Aratás közben a csapa­dékos időjárás azért kedvezőtlen, mert az érett szemeknek rövid a nyugalmi idejük. Az átázott kalászokban visszafor­díthatatlan biokémiai folyamatok indulnak meg. A több­szöri visszanedvesedéssei növekszik az enzimaktivitás, csökken az esésszám, a sikér- és fehérjetartalom. Ha a tön­kölybúza túlérésben van, és többször megázik, a szemek mattak lesznek, egyúttal csökken a termés hektolitersúlya és ezerszemtömege is.

Aratása. A tönkölybúza harves-indexe tágabb, mint az étkezési búzáé, ezért a kombájnokat alaposan fel kell ké-

66

szíteni az aratására. Pl. 5 t/ha szemterméshez 7-8 t/ha szal­ma társul. Ha ezt egy hektárra vetítjük, akkor láthatjuk, hogy a kombájnon 12-13 t anyag is átáramolhat. Ha szűk a cséplőszerkezet, a szemeket kicsépeli ugyan, de törheti, megsértheti azokat, amely a későbbi tárolás alatt, illetve a felhasználhatóság szempontjából hátrányos és minőség­rontó lehet. A kombájn feladata a kalászorsó összetörésé­vel a kalászkák szétválasztása. A kombáj nt 14-es kukorica körrostával kell felszerelni és a pelyvarostát hosszirány­ban jobban meg kell dönteni. A dobfordulat a hagyomá­nyos búzáénál kisebb legyen, így kevesebb szem törik. Ha azt tapasztaljuk, hogy a szalmában vagy a termésben nagyobb kalászdarabokjelennek meg, akkor a dobhézagot csökkenteni kell vagy a dob fordulatszámának növelésével jobban szétdarabolhatóak a kalászok

Tisztítás, tárolás

A kombájn által elcsépelt termést esetenként tisztítani kell (ma már vannak olyan kombájnok, amelyek 99%-os tisztasággal dolgoznak), a tisztításhoz 2-3 szintes mag­tisztító használható. A rosta méretét minden évben, min­den tételnél külön ki kell választani. Tételenként aján­latos próbatisztítást végezni. A kombájntiszta terméshez leggyakrabban használt rosták: kör alakú rögrosta 11-13 mm közötti lyukmérettel, kör alakú szemrosta 5-7 mm lyukmérettel vagy hasítékrosta 3,2-4,5 mm közötti résmé-

67

rettel. Porrostának hasítékrostát használjunk 2,0-2,5 mm résmérettel.

A tisztított terményt a közönséges búzához képest 2-2,5-szeres magasságig biztonsággal tárolhatjuk állandó ellenőrzés mellett az esetleges felmelegedés megelőzése érdekében (27. ábra). A garmadát havonta legalább két al­kalommal át kell mozgatni.

A további korszeru tárolási lehetőségek a következők. A tönköly nagy fehérjetartalma a raktári rágcsálók szá­

mára is kiváló táplálék, ellenük a védekezés nagyon fontos és fokozott figyelmet kell erre is fordítani. Jelentős még a gabonazsizsik (Sitopphilus granárius) és a gabonamolyok (Sitotraga cerealella), melyek ellen az alábbi tárolási tech­nológiák adnak kellő védelmet.

68

• Hű tv e tárolás. Ennek az a lényege, hogy a termést 15,5-16,5% nedvességtartalommal takarítjuk be, ugyanis a maradék nedvességet a hűtés elviszi. A gabonaszemek rossz hővezető képessége a leg­jobb feltételeket kínálja a hűtésre. A hűtőaggregátor hűtött és száraz levegőt ventilátor segítségével csö­veken, perforált padozaton keresztül a terményen átfúja, akár több lépcsőben lehűti a garmadát l O °C hőmérsékletre. Ennek hatására a kártevők "inaktív állapotba kerülnek", kitárolás alkalmával a ter­ményből kirostálják, és így tiszta, vegyszermentes árut kapunk. Egyszeri hűtés 6-1 O hónapig hatásos, ha tovább is kell a terményt tárolni, akkor a hűtést meg kell ismételni.

27. ábra. Tárolás

• Tartós terménytárolás kovafölddel. Az ökológiai gaz­dálkodásban a terménytárolás csak akkor lehet hatá­sos, ha a kártevők visszaszorítására minden lehetsé­ges intézkedést megteszünk Ezek az alábbiak: l. raktárellenőrzés, javítás, 2. raktárfertőtlenítés,

3. terménytisztítás, 4. igény szerinti kíméletes szárítás, 5. szárítás utáni tisztítás, 6. tisztítási hulladék kezelése, 7. kovaföldes megelőző kezelés,

69

70

8. forgatás, szellőztetés, 9. folyamatos ellenőrzés. A kovaföld ( diatómaföld) az ízeltlábúak ízületi moz­gását teszi lehetetlenné azáltal, hogy nedvességet von el, a légzőnyílásba bejutva elzárja azokat. A kovaföld nem káros a fogyasztókra, sőt, jótékony hatású. A ro­vartetemeket a kitárolás alkalmával ki lehet rostálni a terménybőL Újrafertőzés esetén a kovaföldes keze­lést meg kell ismételni.

• Termény rovarmentesítése szén-dioxiddal. Ha a fent említett intézkedéseket betartva azt tapasztaljuk, hogy mégis van a terményünkben kártevő, akkor ab­ban az esetben, ha légmentesen zárható korszeru tá­rolónk van, benne elvégezhetjük a C02-os kezelést. A siló alsó részén palackból engedjük be a szén-dio­xid-gázt, és a siló tetején lévő érzékelő jelzi a telített­séget Egy hétig tartó behatás ad jó eredményt, ezért ha a gázból időközben szökik el, azt pótolni kell.

V. A tönkölybúza felhasználása

A pelyvás terményt minden további feldolgozás nélkül csak takarmányozásra használhatjuk, baromfinak egész­ben is, egyéb jószágoknak csak darálva. Élelmiszer-ipari felhasználásához speciális hántolásra, őrlésre, darálásra van szükség. Hántoláskor elválik a pelyva és a szem, ame­lyeknek a felhasználása eltérő technológiát igényel.

A búzafű

Termesztése. A leghatásosabb búzafűlé tönkölybúzából készülhet.

Hozzávalók: csíraképes, jó minőségű, ökológiai ter­mesztésből származó (bio) tönkölybúza; vegyszermen­tes, jó minőségű kerti talaj; negyed négyzetméteres vi­rágláda; jó minőségű szűrt, tisztított víz vagy esővíz; öntözési és párásítási lehetőség; olyan napos helyiség, ahol az első két napon sötétet tudunk biztosítani, és a hő­mérséklet 15-20 °C; az "aratáshoz" olló.

71

A tönkölybúzát 10-12 órára beáztatjuk, majd lecsurgatás után nedves, tiszta ronggyal letakarjuk, és 20°C-on 24-28 órát csíráztatjuk Közben a virágládákat feltöltjük enyhén nedves földdel, majd egyenletesen rászárjuk a kicsírázott magokat, és l cm vastagságú laza földréteggel betakarjuk Enyhén meglocsoljuk, és két napig sötéten tartjuk. Ezután enyhe napsütötte helyre tesszük, és hat-tíz nap után, amikor a növény eléri a l 0-20 cm-es magasságot, ollóval vagy éles késsellevágjuk Ne hagyjuk 10 napnál tovább nőni, mert elkezd sárgulni, és nem lesz jó minőségű a leve. A learatott fiivet zacskó ba téve 7-1 O napig tárolhatjuk hűtőszekrény­ben. Minden nap kiveszünk egy maréknyit, amit kiprése­lünk Általában ennyi mennyiségből4-8 evőkanálnyi levet préselhetünk. A ki préselt levet magas fehérjetartalmamiatt rövid időn belül (maximum fél óra) el kell fogyasztani vagy le kell fagyasztani, hogy a minőségéből ne veszítsen.

A megmaradt gyeptéglát komposztnak használhatjuk Új adag tönkölybúzaié készítéséhez új földdel újrakezdjük a termelési folyamatot .

A lé kinyerése. A megtermett búzafűből többféleképpen is kinyerhetjük a levet:

72

• Konyhai turmixon átturmixoljuk, és gézen vagy vász­non keresztülleszűrjük;

• Húsdarálón ledaráljuk és kipréseljük a levét; • A turmixolt anyagból gyümölcscentrifugával kinyer­

jük a levet; • Speciális préssei kipréseljük a levágott fű levét.

Fogyasztása. A fent említett módon kinyert léből naponta 3 evőkanálnyitól maximum 1,5 dl mennyiségig fogyaszt­ható. Érdemes 3 evőkanállal kezdeni a fogyasztását, és az adagját hetente növeini egészen 1,5 dl-ig.

Amire oda kell figyelni: • Érdemes a fokozatosságot betartani, mert a kezdeti

időszakban a szervezetet erősen méregteleníti, amely bizonyos mértékben megterhelő lehet (kellemetlen tünetekkel járhat). Később ezek a tünetek elmúlnak, káros hatása nincs, ezért a megadott mennyiségig bárki nyugodtan fogyaszthatja.

• A búzafűlevet a préselést követően 20-30 percen be­lül el kell fogyasztani, mert egyes enzimjei ennyi idő után megváltoznak, átalakulnak.

• Hűtőben maximum 2 óra hosszáig tárolható, hogy minden eredeti tulajdonságát megőrizze. Lefagyaszt­va (gyorsfagyasztást alkalmazva) huzamosabb ideig is tárolható.

• A fű a levágást követően hűtőben akár l O napig is tárolható károsodás nélkül.

• Akkor öregszik el a fű, ha a levelei elkezdenek sár­gulni, ekkor már értéktelen.

73

A magtermés

Aszalvány. Tejes érésben szedjük a magot, mely fáradsá­gos és aprólékos munkát igényel, de az eredmény kárpótol bennünket, mert igen értékes, kiváló tápértékű aszalványt készíthetünk belőle.

Tönkölytej. A tejes érésben lévő szemeket kipréselve nyerjük a tönkölytejet A búzafűléhez hasonlóan a tej is rövid ideig tartja meg a teljes értékét, de tejes szemek fagyasztva sokáig eltarthatók.

Puffasztott mag. Az érett, lehántolt tönkölyszemeket hőkezeléssel kiválóan lehet puffasztani, így kellemes müzli alapanyagat vagy magában fogyasztható ropog­tatuivalót kapunk a tönköly minden jó tulajdonságával együtt.

Müzli. A gabonás müzlik alkotóeleme lehet, melyet kü­lönböző magvakkal és gyümölcsökkel keverve jó reggeli ételt készíthetünk Fontos, hogy a többi alkotó is ökológiai termékből készüljön.

Liszt. A lehántolt és kitisztított tönkölybúzát különböző őrlésű és minőségű lisztént vagy daraként forgalmaz­zák. Lehet teljes kiőrlésű liszt, fehér liszt, dara, rétes­liszt, melyek minősége a C1-C2 minőségi kategóriába tartozik.

74

Tészták Lisztjéből tojás hozzáadása nélkül kiváló száraz­tészták, finom sütemények, és nem utolsó sorban remek, egészséget megőrzö, különböző összetételű kenyerek ké­szíthetők.

A pelyva

A tönkölybúza pelyvájának titokzatos gyógyító hatása már évszázadokkal ezelőtt ismert volt. Ezt az is bizonyít­ja, hogy Hildegard von Bingen (l 098-1179) tanításaiban az olvasható, hogy a tönkölypelyva segít az alvászavarok esetén, de hatásos hát-, derék-, váll- és lábfájás, légzési nehézségek, szívpanaszok esetén.

Ezek a kedvező hatások a tönköly pelyva magas kova­sav- és ásványianyag-tartalmának és azok jótékony kisu­gárzásának köszönhetőek.

Magyarország területén az éghajlati és talajviszonyok rendkívül kedvezőek a gyógynövények, így a tönkölybú­za termesztésére is. A termesztés vegyszermentes körül­mények között történik, és kézi munkával takarítják be, csépelik, hántolják le a pelyvát, melyet kézi szövésű pa­mutvászonba töltenek. A különböző alakú párna felveszi a test formáját, ezáltal kényelmes fekvést, kiváló alvást és fájdalommentes ébredést biztosít használójának

75

A szalma

A kézi aratású tönkölybúza szalmája a kézi csépelés után épen maradva felhasználható zsúptető készítéséhez. A jó minőségű szalmakalapok legjobb alapanyaga. Ügyes kezek sok kedves figurát, fonott állatokat, szalmaképeket, dísztár­gyakat készítenek belőle, mely éveken keresztül hirdeti a termőhely emlékét, a készítők áldozatos munkáját.

Kiváló takarmány a gépi cséplésű szalma, de alomnak is nagyon jó.

76

Köszönetnyilvánítás

Köszönetemet fejezem ki Bodnár György kollégámnak, aki a dr. Gyulai Ferenc által a tönkölybúza történetéről összeállított anyagat rendelkezésemre bocsájtotta.

Külön köszönetemet fejezem ki páromnak, Biró Gizel­lának, aki a könyv megírását kritikai megjegyzéseivel se­gítette.

77

Felhasznált irodalom

Antal J. - Jolánkai M. (2005): Növénytermesztéstan l. A növényter­mesztés alapjai, Gabonafélék. Mezőgazda Kiadó, Budapest

Autbammer, G. & Fischbeck, G. (1964):. Ergebnisse von Gefáss­und Feldversuchen mit dem Nachbau keimfáhiger Gersten- und Haferkömer aus dem Grundstein des !832 errichteten Nürnberger Stadttheates. Zeitschrift fiir Pflanzenzüchtung 51, 354-378.

Barton-Wright, E. C., Booth, R. G. & Pringle, W. J. S. (1944): Analysis ofbarley from King Tutankhamen's tomb. Nature 153, 288.

Belea A. (1986): Faj- és nemzetségkeresztezések a növényvilágban. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 235 p.

Belea A.- Kőszegi B.- Kramarikné K. J. (1991): A Triticuru L. nemzetség evolúciójának néhány kérdése. Növénytermelés 40/l., 79-87. p.

Bocz E. (1988): Ösi búzafajok minőségi vizsgálata. Előadás. Agrártu­dományi Egyetem, Keszthely, 1988. 03. 28.

79

Brocq-Rousseu & G ain, E. ( 1907): Sur l' existence d 'un e peroxydiastase dans les graines saches. Compte rendu hebdomadaire des séances de l'Académie des sciences (Paris) 145, 1297-1298. p.

Brocq-Rousseu & Gain, E. (1911 ): La durée des peroxydiastase des graines. Annales du Service des Antiquiteés de l'Egypte. Le Caire ll, 40-43. p.

Bruuwer, W. (1972): Handbuch des Speziellen Pfianzenbaues I. (Weizen, Roggen, Gerste, Hafer, Mais). Berlin

French, D. H. - Hillman, G. C. - Payne, S. - Payne, R. J. (1972): Excavations at Can Hasan III, 1969-70. In: Papers in economic prehistory (ed. Higgs, E. S.). Cambridge University Press, 181-190. p.

Füzes M. (1990): A földmívelés kezdeti szakaszának (neolitikum és rézkor) növényleletei Magyarországon (archeobotanikai vázlat) (Plant remains from the early phase afplant cultivation- Neolithic and Copper Age- in Hungary. An archaeobotanical autline). Tapol­cai Városi Múzeum Közleményei 1., 139-238. p.

Gaál L. ( 1978): A magyar növénytermesztés múltja. Akadémiai Kiadó, Budapest, 637 p.

Gecs G. (2006): A tönkölybúza és a tönkölybúza-hús. http://www. helloinfo.hu/main, 2008. 02. 12.

Gunda B. (1966): A sütőkövek és ősi kenyérfélék. Ethnographica Carpathica. Budapest, 296-332. p.

Gyulai, F. (1993): Environment and Agriculture in Bronze Age Hungary.

80

Archeolingua. A publication Series of the Archeological Institute of the Hungarian Academy of Sciences. Series Minor 4. Budapest, 59 p.

Gyulai, F. (1995): The analytical study of carhonized grain remains from the lake Balaton region (Hungary). Annali Botanica 53, Roma, 251-260.

Hajtman Á. (2001): Miből készül kenyerünk? In: Lélegzet XI. évf. 5. szám, www.lelegzet.hu/archivum/2001/05/2565.hpp

Haraszti S. - Pethő T. (1963): Útikalandok a régi Magyarországon. Táncsics Könyvkiadó, Budapest

Hartyányi, B. & Nováki, Gy. (1975): Samen- und Fruchtfunde in Ungarn von der Jungsteinzeit bis zum 18. Jahrhundert. Agrártörté­neti Szemle 17, 1-22. Supplementum

Helbaek, H. (!959): The !ast mea! of Grauhalle man: an analysis of food remains int he stomach. Kuml, 111-116. p.

Helbaek, H. (!963): Palaeoethnobotany. In: Brothwell, D. & Higgs, E. (eds.): Science in Archaeology. London, 177-185.

Helbaek, H. (1969): Plant collecting, dry-farming and irrigation agriculture in prebistoric Deh Luran. In: Prehistory and human ecology of the Deh Luran Plain (ed. H ole, F., Flannery, K. V. & N ee ly, J. A.). Memoirs Mus. Anthrop. No. l, University ofMichigen, Ann Arbor, 383-426.

Hillman, G. (1975): The plant remains from Tell Abu Hureyra: a preliminary report. Proc. Prebistoric Society, 41: 71-73.

Kajdi F. (2004): A kalászosok fajtahasználata. In: Agronapló VIII. évf. 8. szám 50-51. p.

Kajdi F. (2007): A tönkölybúza termesztése. In: Agronapló XI. évf. 9. szám

81

Kalmár G. (2004): Az élet neve: Tönköly. http://www.mestralapitvany. shp.hu/hpc/web. 200 7. ll. 28.

Kiszely I.: Az ősmagyarok fóldművessége. http://istvandr.kiszely.hu/ ostortenet/032.html. 2007. ll. 28.

Komoróczy G.: Mezopotámia története az ókortól a perzsa hódításig (Kr. e. 539) Terehess Ázsia E-Tár; www.terebess.hu; 2007. 07. 02.

Konarev, V. G., Gavriljuk, I. P. & Gubareva, N. K. (1987): Storage proteins in the identification of species, cuitivars and lines. Seed science and technology 15, 675-678. p.

Konkoly R. (2007): Tönkölybúza: jövő egészségünk záloga? www. natursziget.com, 2007. 07. 18.

Körber-Grohne, U. (1989): Nahrstoffinhalte und andere Stoffe in Kömem von Emmer, Einkom und welteren Getreidearten, errnittelt in kontrolherten Feldversuchen. Archaobotanik. Dissertationes Botanieae 133,41-50.

Krauss, F. (1943): Nösnerliindische Pflanzennamen: Ein Beitrag zum Wortschatz der Siebenbürger Sachsen. Beszterce/Bistritz

Kreill V. (2003): Tönköly- az őserő. In: Ideál - Reforméletmód maga­zin 2003;15(11):62-63.

Leek, F. F. (1973): Purther studies conceming ancient Egyptian bread. The Journal of Egyptian Archaeology 59, 199-204.

Mac Key, J. (!966): Speciesrelationshipsin Triticum. In: Proceedings of the 2nd International Wheath Genetics Symposium, Lund, Sweden, 1963. Hereditas, 2(Suppl.): 237-276.

82

Major L (2004): Kolozsvári Grandpierre Endre életműve. www. hazankert.corn/04szept_3.html, 2007. ll. 28.

Makkai L. (1957): Paraszti és majorsági mezőgazdasági termelés a XVII. században. Gödöllő-Budapest

Mándy Gy. ( 1972): Hogyan jöttek létre kultúrnövényeink? Budapest, Mezőgazdasági Kiadó

Molnár L (2007): A tönkölybúza gyógyító hatása. http:/ /vojvodinaportal.com/hu/mezogazdasag_ tonkolybuza2, 2007. ll. 28.

Péntek J. & Szabó A. (1981): Az alakor (Triticum monococcum L.) Erdélyben. Ethnographia 92, 259-277.

Pozsár, B. L (1971): Modern Trends in the Isozymes Research, with Relation to Archeobotany. Acta Museorum Agriculturae Pragae 6 ( 1-2), 15-16 p.

Radi cs Géza: Eredetünk és őshazánk

Rapaics R. (!934): A kenyér és táplálékot szolgáltató növényeink törté­nete. Népszerű természettudományi könyvtár 16. Budapest

Sakamoto, S. (1980): Variation of Cultivated Plants and their Wild Relatíves in Rumania. Preliminary Report of Field Survey on the Agrico-pastoral Peoples in South-Western Eurasia. In: Taní, Y. (ed.): Research Institute for the Rumanistic Studies, Kyoto University, 87-94.

Schermann Sz. (1966): Magismeret I-IL (Seed identification I-II.). Bu­dapest, l 0 70 p.

83

Schmid, J. E. (1989): Einsatz biotechniseber Methoden bei der Erforschung alter Getreidelandsorten. Bulletin der Eidgenössischen Technischen Hochschule Zürich 219, 19-21.

Soós F.: Gabanák dicsérete. http://tonkolyporta.fw.hu

Tarján R. & Lindner K. (!981): Tápanyagtáblázat Budapest, 173 p.

Tackholm, V. & Tiickholm, G. (1941). Flora ofEgypt. l. Cairo, 251 p.

Turcsányi G. (szerk.) (1995): Mezőgazdasági növénytan. Mezőgazda­sági Szaktudás Kiadó, Budapest

van Zeist, W. (1970): The Oriental Institute Excavations at Mureybit, Syria: Preliminary Report on the 1965 Campaign. Part III: The Paleobotany. Journal ofNear Eastem Studies 29: 167-176.

van Zeist, W. (1972): Palaeobotanical results in the !970 season at Cayönü, Turkey. Helinium 12: 3-19.

Wrigley, C. W., Batey, I. L., Campbell, W. P. & Skerritt, J. H. (1987). Camplementing traditional methods of identifying cereal varieties with novel procedures. Seed Sci. and Techno!. 15, 679-688.

Zeven, A. C., Doekes, G. J. & Kislev, M. (!975). Protein in Old Grains ofTriticum sp. Journal of Archaeological Science 2, 209-213.

Zohary, D. (1969): The progenitors of wheat and barley in relation to domestication and agriculture dispersal in the Old World. The domestication and exploitation ofplants and animals. (ed. Ucko, P. J. & Dimbleby, G. W.), London, 47-66.

84

Zohary, D. & Hopf, M. (1988): Domestication of Plants in the Old World. Clarendon, Oxford, 249 p.

Zólyomi, B. (!980): Landwirtschaftliche Kultur und Wancllung der Vegetation im Holoziin am Balaton. Phytocoenologia 7, 121-126.

Zsemlyei J. (!974): Kis-Szamos vidéke (Kolozs megye) magyar tájszó­lásának kölcsönszavai II. Kolozsvár. Doktori Értekezés. Kézirat.

http://www.borlasoft.hulbuzafulindex.html; Búzafülé - az élet leve. 2008. 02. 12.

http://www.tonkolybuza.hu; Tönkölybúza az élet forrása. 2008. 02. 12.

http://www.freeweb.hu/bio-fitt/Ol_biopama.html; Édes álom tönköly pelyvapámán. 2008. 02. 12.

Tartalomjegyzék

Előszó 5

I. A tönkölybúza története (dr. Gyulai Ferenc) 7 A tönkölybúza származása o o o o o o o o o o o o o o o o 7 Elterjedése o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o 13 , Az alakor termesztésének története a Kárpát-medencében o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o 18 Jelentősége, beltartalmi értéke o o o o o o o o o o o o o 22

II. A tönkölybúza növény (Paszternák Ferenc) 31 Morfológiája o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o 31 Életciklusa, fejlődésmeneteo o o o o o o o o o o o o o o o 36 Beltartalmi értéke o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o 43 Táplálkozás-biológiai értéke o o o o o o o o o o o o o o o 44 Gy ó gy hatásai o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o 45

III. A tönkölybúza környezeti igénye (Paszternák Ferenc) o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o 48 Éghajlatigénye o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o 48

87

Talajigénye . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 49 Vetésváltása. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 49 Víz- és légnedvességigénye . . . . . . . . . . . . . . . 50 Tápanyagigénye . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 50

IV. A tönkölybúza termesztéstechnológiája (Paszternák Ferenc) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53 A vetőmag... . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53 Talaj-előkészítés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54 Vetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 55 Ápolása a vegetációs időben. . . . . . . . . . . . . . . 58 Növényvédelem. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 60 Érés, betakarítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 64 Tisztítás, tárolás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 67

V. A tönkölybúza felhasználása (Paszternák Ferenc) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 71 A búzafű . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 71 A magtermés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 4 Apelyva............................... 75 A szalma.............................. 76

VI. Felhasznált irodalom . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 79