priskos rhétor töredékei - core · fontes historiae antiquae (sorozatszerkesztők: forisek...

Priskos rhétor töredékei

KÖVETSÉGBEN ATTILA,A HUNOK NAGYKIRÁLYA UDVARÁBAN

1-4_priszkoszRhetor_M_2014-11-30 2014.12.01. 19:19

FONTES HISTORIAE ANTIQUAE

(Sorozatszerkesztők: Forisek Péter és Patay-Horváth András)

1. Polübiosz történeti könyvei I–II.

2. Szent Ágoston levelei (1*–29*)

3. Censorinus A születésnap

4. Pauszaniasz: Görögország leírása I–II.

5. Josephus Flavius: Apión ellen

6. Alexandriai Philón jelentése

a Gaius Caligulánál járt küldöttségről

7. Priskos rhétor töredékei


Priskos rhétor töredékei

KÖVETSÉGBEN ATTILA,A HUNOK NAGYKIRÁLYA UDVARÁBAN

AttrAktor

Máriabesnyő2014


A kötet megjelenését aMagyar tudományos Akadémia - Debreceni Egyetem

Lendület “Magyarország a középkori Európában” kutatócsoport(LP2014-13/2014) támogatja.

Szilágyi Sándor fordítását javította és kiegészítette: Patay-Horváth András.

Szerkesztette, a jegyzeteket és az utószót írta: Szebelédi Zsolt.

Copyright © Szebelédi Zsolt, 2014Hungarian Edition © Attraktor, 2014

Címlapfotó és címlapterv: CsumP Stúdió

ISSN 1588 7863ISBN 978-615-5257-84-1

Felelős kiadó az Attraktor kft. ügyvezetője.A nyomdai munkákért felel a Monobit Nyomda kft. ügyvezetője.


Priskos rhétor töredékeigörögül és magyarul

priszkoszRhetor_M_2014-11-30 2014.12.01. 21:27

• ψ •

6


…ismét eljött követként a szkíta1 edekón,2 aki a háborúban kie-melkedő szerepet játszott, és vele a római eredetű orestés,3 aki aszáva folyó4 mellett, Pannónia földjén5 lakott, amely aetius6 nyu-gatrómai hadvezér szerződése7 szerint a barbárnak hódolt. ede-kón, megérkezvén a császári palotába, átadta attila8 levelét, amely-ben a rómaiakat vádolta a szökevények dolgában, és fenyegetőzött,hogy fegyvert ragad, ha vissza nem kapja őket s ha a rómaiak abbanem hagyják azon föld művelését, amelyet tőlük elfoglalt.9 ez a földa duna mellett Pannónia földjétől a thrákiai Noba10 városáig nyú-lik, szélessége pedig öt napi járóföld. aztán az illyriai vásár mostmár ne a duna partján legyen, mint korábban, hanem Naissosban,amely várost földúlván, határául tűzte ki a szkíták és rómaiak föld-jének: jó gyalogos öt nap alatt jut a dunától idáig.11 s elrendelte,hogy menjenek hozzá követek, megbeszélni a még eldöntetlen ügye-ket, éspedig ne akárki, hanem csak a volt consulok közül a legelőke-lőbbek; ha ezeket nem mernék elküldeni, maga fog átkelni serdi-kébe12 a fogadásukra.

a levelet fölolvasták a császárnak,13 majd ezt követően edekónaz attila szóbeli üzenetét tolmácsoló Vigilasszal14 együtt távozott ésmás épületekbe ment, hogy Chrysaphiosszal,15 a császár főminisz-terével találkozzék, kinek igen nagy befolyása volt. edekón megcso-dálta a királyi épületek nagyszerűségét; és mihelyt beszédbe fogottChrysaphiosszal, a tolmács Vigilas előadta, hogy edekón dicséri acsászári palotát s magasztalja a római udvar gazdagságát. Chrysap-hios azt felelte, hogy edekónnak is lehetne aranyos fedelű háza ésvagyona, ha faképnél hagyná a szkítákat és a rómaiakhoz pártolna.azon válaszra, hogy szolgának nem szabad ilyet tennie gazdája be-leegyezése nélkül, a herélt tudakozódott, van-e edekónnak szabadbejárása attilához s valami hatalma a szkítáknál. edekón azt vála-szolta, hogy közeli viszonyban van attilával, aki más, e célra kije-lölt előkelőkkel együtt a maga őrizetét éppen őrá bízta; ugyanis föl-váltva, ki-ki a rá jutó napon, fegyveresen őrzik attilát. a herélt meg-int azt mondta, hogy ha edekón megesküszik neki, akkor valaminagyon jót fog neki mondani; és ezért legjobb lenne, ha orestés s atöbbi követtársai nélkül megy hozzá ebédre. edekón megígérte ezt,elment az ebédre a herélthez, s itt Vigilas tolmács közreműködésé-vel kezet adtak egymásnak és megesküdtek, és pedig Chrysaphios

7


ψ

8


arra, hogy edekónnak nem kárára, hanem legnagyobb hasznárafog beszélni, edekón pedig arra, hogy nem beszéli ki azt, amit nekia herélt mondani fog, még ha nem is oldaná meg a feladatát. ekkoraztán emez előadta edekónnak, hogy boldog életre és óriási va-gyonra tehetne szert, ha visszamenvén a szkítákhoz, megölné atti-lát és a rómaiakhoz pártolna. edekón vállalkozott erre, de azt mondta,hogy e vállalkozáshoz pénzre van szükség, nem sokra, hanem csakötven font aranyra, amit az alatta szolgáló katonák közt oszt ki, hogykellőképp segítsék a dologban. Chrysaphios tüstént adta volna azaranyat, azonban a barbár azt ajánlotta, hogy előbb küldjék visszaőt jelentést tenni attilának a követség ügyében, s küldjék vele Vigi-last is, hogy átvegye attila feleletét a szökevények dolgában. Vigi-lasszal ugyanis megüzeni azután, hogyan lesz a pénz hozzá elküld-hető; mert hazaérkeztekor, mint a többieket, őt is ki fogja vallatniattila: ki adott neki ajándékot s mennyi pénzt kapott a rómaiaktól;eldugni meg ennyi pénzt nem lehet az útitársak miatt.

e beszéd tetszett a főminiszternek, s elfogadván az indítványt,ebéd után elbocsátotta a barbárt és tudtára adta a császárnak azeredményt. a császár pedig magához hivatta martialiost, aki a ma-gistros tisztét viselte,16 s közölte vele a barbárral létrejött egyezsé-get. (hivatala miatt volt kénytelen a császár tudomására hozni adolgot, ugyanis a magistros tud az összes császári végzésekről, hi-szen a hírvivők, tolmácsok és császári testőrök az ő alárendeltjei).miután a herélt Crhysaphios edekónt attila megölésére rávette,theodosios császár és martialios magistros tanácskoztak a dolog-ról és abban állapodtak meg, hogy nem csak Vigilast, hanem maxi-minost17 is elküldik követül attilához; és pedig Vigilas színleg csaka tolmács szerepét játssza, de egyszersmind végrehajtja edekónutasításait, maximinos pedig semmit sem fog tudni a tervekről és acsászár levelét adja át. attila levelére válaszul a következő tartalmúüzenetet fogalmazták meg: ami a követek személyét illeti, Vigilasmint tolmács megy, maximinos pedig Vigilasnál nagyobb méltóságú,előkelő családból való és a császárnak nagyon meghitt embere; hanem is tartja be a szerződést, de legalább ne törjön be a rómaiak te-

9


•

ψ 5

10


rületére; a foglyokat illetőleg pedig, az eddig kiadottakon kívül ez-úttal is küldök tizenhetet, mert több nincs. a levél tehát ezt tartal-mazta, szóban pedig azt az üzenetet kellett maximinosnak átadnia,hogy ne kívánja attila, hogy a legmagasabb rangúak menjenek hozzákövetségbe, mert ez sem attila őseivel, sem szkítia egyéb királyai-val szemben nem volt szokásban, hanem mehetett akármelyik ka-tona vagy hírvivő. az elintézésre váró dolgok rendbehozatalára pedigküldje attila onégésiost18 a rómaiakhoz. Nem lehetséges ugyanis,hogy a földúlt serdikében találkozzék valami consulviselt ember-rel.

maximinos nagyon kért, és végül rá is vett, hogy ezen útján tart-sak vele. a barbárokkal együtt indultunk útnak és érkeztünk megserdikébe, amely jó gyalogosnak 13 napi járásra van konstantiná-polytól.19 itt pihenőt tartva jónak láttuk edekónt és a többi barbártlakomára hívni. leöletvén tehát azokat a marhákat s juhokat, ame-lyeket a helybeliek adtak nekünk, lakomát rendeztünk. ivás közbena barbárok attilát, mi pedig a császárt éltettük. Vigilas ekkor meg-jegyezte, hogy nem helyes istent és embert összehasonlítani, úgyértvén, hogy attila az ember, theodosios pedig az isten. a hunokezt zokon vették s egyre jobban nekidühödve szitkozódni kezdtek.mi a beszédet másra fordítottuk s kedveskedésünkkel lecsillapítot-tuk az indulatokat. amikor a lakomától fölkeltünk, maximinos ede-kónt és orestést ajándékokkal kárpótolta: selyemruhákkal és in-diai drágakövekkel.

orestés, bevárván edekón távozását, maximinosnak elmondta,hogy eljárása bölcs és derék emberre vall, mivel nem úgy bánt vele,mint a többi császári ember; ezek ugyanis orestést nem, hanem csakedekónt hívogatták lakomára s ajándékozták meg. semmit sem ér-tettünk e beszédből s megkérdeztük, hogyan s mily alkalommal néz-ték le őt s tüntették ki edekónt; ő azonban felelet nélkül távozott.másnap utunkat folytattuk s közöltük Vigilasszal orestés szavait.ez előadta, hogy orestés nem haragudhat azért, mert nem bánnakúgy vele, mint edekónnal; orestés csak szolgája s írnoka attilának,de edekón mint háborúban kiváló ember és mint hun származású,jóval fölötte áll orestésnek. ezután edekónnal is beszélt négyszem-

11


• ψ

ψ

12


közt és utóbb azt állította – már akár igazat mondott, akár nem –,hogy edekónnak is elmondta a dolgot és csak nehezen csillapíthattale haragját.20

Naissosba megérkezve nem találtunk embereket, mert az ellen-ség a várost földúlta, csak a templomok romjai közt volt egynéhánybeteg.21 a folyótól kissé távol, egy tiszta helyen tartottunk pihenőt,a part környéke ugyanis tele volt a háborúban elesettek csontjaival.másnap agintheoshoz,22 az illyr csapatok vezéréhez mentünk, akiNaissoshoz közel állomásozott, hogy átadjuk neki a császár üzene-tét s átvegyük tőle a szökevényeket, mert a tizenhét közül, akiket azattilának írt levél említett, ötöt neki kellett átadnia. Beszéltünktehát vele s rávettük, hogy az öt szökevényt adja ki a hunoknak. eze-ket ő készséggel át is adta és velünk együtt útnak indította.

miután az éjjelt ott töltöttük, Naissos határából a duna felé ha-ladtunk. egyszerre csak egy erdős völgyben találtuk magunkat, amely-nek sok kanyarulata, zeg-zuga volt. amint e völgyben a nap feltűnt,a szemünk előtt láttuk, pedig azt hittük, hogy nyugat felé haladunk;és akik nem ismerték a vidéket, kiabálni kezdtek, mert azt hitték,hogy a nap nem a rendes útját végzi s valami nagy változást akar je-lenteni. Ámde a vidék furcsasága okozta az egész tévedést; az út erésze keletnek nézett. a vadonból síkságra jutottunk, amely szinténerdős volt. ezután barbár révészek fatörzsekből kivájt csónakokbanátszállítottak bennünket a folyón. Nem számunkra készítették e csó-nakokat, hanem sok barbárt szállítottak át rajtuk, akikkel útköz-ben találkoztunk is. ugyanis attila állítólag át akart jönni vadásznia rómaiak területére, de a valóságban háborút tervezett azon ürügy-gyel, hogy nem adták ki neki az összes szökevényt.

miután a dunán átkeltünk s a barbárokkal együtt mintegy hetvenstadionnyira23 haladtunk, egy mezőn meg kellett állapodnunk, hogybejelentsék attilának jövetelünket. Velünk maradtak a bennünketvezető barbárok is. estefelé, evés közben, közeledő lovak dobogásáthallottuk, s meg is jelent két szkíta és attilához hívott minket. mi

13


ψ •

ψ

14


meghívtuk őket, hogy egyenek velünk, mire ők leszálltak lovukrólés jóllaktak nálunk, másnap pedig utunkon tovább vezettek. attilasátraihoz (sok volt neki belőle) a nap kilencedik órája körül érkez-tünk meg. egy dombon akartuk sátrunkat fölütni, de ott volt egyné-hány barbár és nem engedték meg, mert attiláé sík földön volt.

miután a nekik tetsző helyen megtelepedtünk, jött edekón, ores-tés, skottas24 és más előkelő szkíták, és kérdezték, mit akarunk el-érni követségünkkel. Csodálkoztunk ezen a helyén nem való kérdé-sen és egymásra nézegettünk, de ők tovább is alkalmatlankodtak éssürgették feleletünket. azt mondtuk, hogy fejedelmünk parancsaszerint attilával kell beszélnünk és nem másokkal. skottas, nehez-telve, uralkodójuk rendeletére hivatkozott; a maga jószántából bi-zony – úgymond – nem jött volna hozzánk. előadtuk, hogy a köve-tekkel szemben nem az az eljárás, hogy ne találkozhassanak és nekerülhessenek szemtől-szembe azokkal, akikhez küldték őket, éshogy csak mások közvetítésével tárgyalhassanak követségük céljá-ról; egyébként jól tudják ezt a szkíták is, hiszen sűrűn járnak a csá-szárhoz; kell, hogy mi is olyan elbánásban részesüljünk, különbennem mondjuk el az üzenetet. erre ők attilához mentek, majd ede-kón nélkül visszatértek és összes titkos közölnivalónkat szemünkbemondták és elrendelték, hogy tüstént távozzunk, ha nincsen másmondanivalónk. erre még nagyobb zavarba jöttünk. Nem érthettükugyanis, hogyan juthatott a császár titkos üzenete nyilvánosságra.Végre úgy gondoltuk, hogy jobb lesz semmit sem válaszolnunk kö-vetségünk tárgyában, ha nem juthatunk be attilához. ezért úgy nyi-latkoztunk, hogy akár az a közölnivalónk, amit a szkíták mondtak,akár más: az ő uralkodójuknak kell kérdeznie bennünket, s ez ügybenmásokkal nem állunk szóba. erre ők elrendelték, hogy minél előbbtávozzunk.

miközben az útra készülődtünk, Vigilas korholt a feleletünkért:„Jobb lett volna,” – így szólt – „ha hazugságon értek volna bennün-ket, mint az, hogy eredménytelenül térünk haza. ha beszélhettemvolna attilával, könnyen rávettem volna, hogy ne viszálykodjék to-vább a rómaiakkal, mert én jól ismerem őt már azóta, hogy anato-liosszal25 jártam nála követségben.” azt is mondogatta, hogy ede-

15


ψ

ψ

16


kón jóindulattal van iránta, hiszen a követség és a bármiféle mon-danivaló ürügye alatt akart sort keríteni arra, hogy edekónnal azattila elleni merényletről és az edekón szerint a résztvevőknek szét-osztandó pénz célbajuttatásáról tanácskozzék. Nem tudta, hogy rá-szedték! edekón ugyanis vagy már eredetileg is csak cselből vállal-kozott, vagy pedig attól tartott, hogy orestés attila előtt is fog olyancélzásokat tenni, mint nekünk serdikében a lakoma után, s vádolnifogja edekónt, hogy nélküle beszélt a császárral és Chrysaphiosz-szal. ezért ő maga bejelentette attilának az ellene szőtt cselt s aküldendő pénz mennyiségét, és előadta mondanivalónk tartalmátis.

miután málháinkat már barmainkra raktuk és éjnek idején kény-telen-kelletlen utunkra készülődtünk, ismét más barbárok jöttekattila azon üzenetével, hogy maradjunk, mert ez az idő nem alkal-mas arra, hogy elinduljunk. hoztak aztán ugyanoda, ahonnan föl-kászálódtunk, egy marhát és folyami halakat, amelyeket attila kül-dött. megvacsoráztunk tehát és nyugovóra tértünk.

reggelre kelve azt reméltük, hogy valami szelídebb és kedvezőbbüzenetet kapunk a barbártól, de ő ismét ugyanazokat küldte s távo-zásra szólított fel, ha nem volna egyéb mondanivalónk, mint amitmár amúgyis tudnak. Így hát felelet nélkül útra készültünk, bár Vi-gilas egyre civakodott: feleljük, hogy van más mondanivalónk is.látván maximinos nagy szomorúságát, magamhoz vettem a barbá-rul tudó rusticiust,26 aki velünk jött szkítiába és pedig nem követ-képpen, hanem mert valami dolga adódott az itáliai Constantiusz-szal,27 akit a nyugat-római hadvezér, aetius küldött írnoknak atti-lához. ketten együtt elmentünk scottashoz, ugyanis onégésios nemvolt ott. rusticius tolmácsolásával tudtára adtam, hogy sok ajándé-kot kap maximinostól, ha kieszközli, hogy bejuthasson attilához.mert maximinos követsége nemcsak a rómaiaknak és a hunoknakhasznál majd, hanem onégésiosnak is, ugyanis a császár azt óhajtja,hogy ő jöjjön hozzá s intézze el a két nép viszályát, márpedig az eset-ben rendkívüli ajándékokkal fog hazájába visszatérni. mivel pedigmost onégésios nincs itt, scottasnak kell segítenie minket, vagy in-kább bátyját ezen jó ügyben. azt is mondtam, hogy értesüléseinkszerint őrá is hallgat attila, de amit felőle hallottunk, csak akkor

17


ψ

ψ ψ

18


lesz kétségtelen bizonyos, ha hatalmát tettel fogja bebizonyítani.erre szavunkba vágott, azt mondván, hogy ne kételkedjünk abban,hogy ő is annyit szólhat és tehet attilánál, mint bátyja, majd azon-nal lóra ült és attila sátrához vágtatott.

én meg maximinoshoz mentem, aki Vigilasszal együtt zavarbanvolt s nem tudta, mit tegyen. előadtam, amit scottasnak mondtamés amit tőle hallottam, és hogy elő kell készítenünk a barbárnakadandó ajándékokat, továbbá meg kell fontolnunk mondanivalón-kat. mindketten fölpattantak – mert füvön heverve találtam őket –és megdicsértek azért, amit tettem, majd visszahívták azokat, akika málhás állatokkal már elindultak és azon tanakodtak, miként szól-janak attilához s miként adják át neki a császár ajándékait, megamelyeket maximinos hozott.

miközben ebben buzgólkodtunk, attila értünk küldte scottast.el is mentünk a sátrába, amelyet körös-körül barbár testőrcsapatőrzött. Bejutottunk s attilát faszéken ülve találtuk. mi a tróntól kissétávolabb álltunk, maximinos közelebb ment, üdvözölte a barbárt sa császár levelét átadván előadta, hogy jó egészséget kíván a csá-szár neki és hozzátartozóinak. [attila] azt válaszolta, hogy úgy le-gyen a rómaiaknak is, amint nekik kívánják. majd hirtelen Vigilasfelé fordult, szégyentelen állatnak nevezte, mert eléje merészelt jönni,holott ismerte a békére vonatkozólag vele és anatoliosszal történtmegállapodásokat, vagyis hogy hozzá addig ne jöjjenek követek,amíg a rómaiak ki nem adták az összes szökevényeket. Vigilas azterősítette, hogy egyetlen szkíta származású szökevény sincs a ró-maiaknál, mert az illetőket már kiadták. attila még dühösebb lett,magából kikelve ordította, hogy karóba húzatná s madarak étkéülvettetné, ha nem kellene tekintettel lennie a követeket megillető jo-gokra. arcátlansága és vakmerő szavai miatt nem érdemelne mást.mert szökevény az ő népéből van ám a rómaiaknál sok. s névsoru-kat írnokaival egy lapról fel is olvastatta. amint a végére értek, el-rendelte, hogy haladék nélkül távozzék, vele küldte éslast28 is, hogymondja meg a rómaiaknak, hogy a Carpilio29 (ez Flavius aetius nyu-gatrómai hadvezérnek a fia volt és nála túszként tartózkodott) idejeóta hozzájuk menekült barbárokat mind szolgáltassák ki neki. mert

19


ψ ψ

•

ψ

20


bizony ő nem tűri, hogy saját szolgái harcoljanak ellene, jóllehet ígysem segíthetnek sokat azoknak, akik országuk védelmét rájuk bíz-ták. azok ugyan mely várost vagy várat oltalmazták meg, amelye-ket ő be akart venni? miután a szökevényekre vonatkozó ezen hatá-rozatát elmondták, jöjjenek vissza jelenteni, vajon a rómaiak ki akar-ják-e azokat adni, vagy pedig elfogadni az értük indítandó háborút.maximinost pedig először is fölszólította, hogy várjon, mert az őközvetítésével akar felelni a császárnak a levél dolgában, aztán azajándékait átvéve elbocsátotta őt is.

az ajándékok átadása után sátraink felé haladva minden szavátmeghánytuk-vetettük. Vigilas csodálkozott, hogy az, aki vele mintkövettel szemben régen barátságosnak és kegyesnek mutatkozott,most ilyen hevesen kikelt ellene. azt mondtam, hátha a serdikébenvelünk lakomázó barbárok közül hangolta egyik-másik attilát el-lene, elárulván, hogy a római császárt istennek nevezte s attilátcsak embernek. e szavaimat maximinos is valószínűnek tartotta,mert nem volt része abban az összeesküvésben, amelyet az eunuchszőtt a barbár ellen. Vigilas ellenben nem tudott eligazodni a dolgons úgy láttam, nem érti, hogy miért hordta őt le attila. mert, mintutóbb nekünk megmagyarázta, nem hitte, hogy akár a serdikébentörtént dolgokat, akár a terv részleteit elmondták volna attilának,hiszen a királlyal a minden szkítát eltöltő félelem miatt nem mertszóba állni a tömeg egyetlen más tagja sem. edekón pedig föltétlenhallgat, mind az esküje, mind pedig a dolog kétes kimenetele miatt,mert ilyen megállapodás részeseként őt is cinkosnak hihette volnaattila, és halál lehetett volna a büntetése.

amíg ilyen bizonytalanságban voltunk, elénk állt edekón, félre-vonta Vigilast a társaságunkból, úgy színlelvén, mintha ő őszinténragaszkodnék a közös tervhez és fölszólította őt, hogy juttassa hozzáa pénzt azok számára, akik vele együtt eljárnak a dologban. ezzeltávozott. midőn azt firtattuk, hogy miről beszélt vele edekón, Vigi-las igyekezett rászedni minket (pedig őt szedték rá!), s a valót el-hallgatva azt mondogatta, hogy edekón arról beszélt neki, hogy at-tila rá is haragszik a szökevények miatt, mert vagy mindent el kel-

21


ψ ψ ψ

22


lett volna hoznia, vagy a legteljesebb hatáskörrel fölruházott köve-teknek kellett volna attilához jönniük.

amíg ezen tanakodtunk, attilának néhány embere azzal jött hoz-zánk, hogy sem Vigilas, sem pedig mi ne vásároljunk római foglyot,vagy barbár rabszolgát, vagy lovat, vagy bármit is, csak az élelmünkrevalót, amíg csak a rómaiak és szkíták közti viszály el nincs intézve.Furfangos fortéllyal csinálta ezt a barbár, azért hogy Vigilast köny-nyen rajtakaphassa az ellene irányuló merényleten, mert ez így nemmondhatta meg, miért hozta a sok pénzt; másrészt nekünk a követ-ségre adandó válasz ürügye miatt meg kellett várnunk onégésiost,hogy az átvehesse azokat az ajándékokat, amelyeket mi akartunkneki átadni, meg amelyeket a császár küldött.

ez ugyanis történetesen attila legidősebbik fiával együtt követ-ségben járt az akatzirok népénél,30 amely szintén szkíta faj, s a kö-vetkező okból került attila uralma alá. törzsek s nemzetségek sze-rint sok vezetője volt e népnek, s ezeknek theodosios császár aján-dékokat küldött, hogy egyetértve mondják föl az attilával kötöttszövetséget s pártoljanak inkább a rómaiakhoz. Ámde az, aki azajándékokat vitte, nem jó sorrendben adta azokat a nép egyes kirá-lyainak, úgyhogy kuridakhos,31 aki a legrangosabb volt, csak máso-diknak kapott ajándékokat, és ezt az eljárást sértőnek találván úgygondolta, hogy megfosztották a neki járó ajándékoktól, és segítsé-gül hívta attilát királytársai ellen. attila pedig haladéktalanul nagyhadsereget indított útnak, némelyik királyt kivégeztette, másokatleigázott, s kuridakhost meghívta, hogy vegye ki részét a győzelem-ből. ez azonban vészt sejtve azt felelte, hogy nehéz dolog embernekistennel szembe kerülnie. mert még ha a Nap tányérjába sem néz-hetünk merően, hogyan nézhetne valaki baj nélkül a legnagyobb is-tenre? Így kuridakhos ott maradt országában s megőrizte királysá-gát, amíg az akatzirok többi népe meghódolt attilának. e nép kirá-lyává akarta tenni legidősebb fiát, és ezért küldte ki onégésiost is.ezért várakoztatott meg – mint említettem – bennünket is, Vigilastpedig éslasszal együtt a római birodalomba küldte, színleg a szöke-vények dolga miatt, de a valóságban azért, hogy hozza el edekón-nak az aranyat.

miután Vigilas otthagyta a tábort, egy napig az ő távozása utánmég ott maradtunk és másnap elindultunk attilával együtt a vidékészakibb részeibe. Bizonyos távolságra együtt haladtunk a barbár-

23


•

ψ ψ

ψ

24


ral, majd a bennünket kalauzoló szkíták utasítása szerint más útratértünk, mivel attila egy faluba szándékozott menni, hogy ott nőülvegye eskam lányát, akit – noha már sok felesége volt – szkíta szo-kás szerint szintén elvehetett.32 ettől kezdve rónaságon húzódó síkúton haladtunk és hajózható folyókra akadtunk, amelyek közül aduna után a drékón, tigas és a tiphésas voltak a legnagyobbak.33

ezeken fatörzsből vájt csónakok vittek át bennünket, amilyeneketa folyók mellett lakók szoktak használni, a többin pedig tutajokkalkeltünk át, amelyeket a barbárok e mocsaras helyeken szekereikenszoktak szállítani. a falvakban különféle élelmiszereket kerítettekszámunkra, kenyér helyett kölest, bor helyett pedig méhsert, ame-lyet ők medosnak neveznek. a kíséretünkben lévő szolgák is kölestés árpából készült italt vittek magukkal, amit a barbárok kamos-nak hívnak.

miután jó hosszú utat megtettünk, estefelé sátort ütöttünk egytó mellett, amelynek iható vizéből szoktak meríteni a szomszéd fa-lubeliek. egyszerre szél és vihar támadt, mennydörgéssel, villám-lással és sűrű záporesővel, amely nemcsak a sátrunkat forgatta föl,hanem összes felszerelésünket is a tó vizébe sodorta. megrettenveaz égiháborútól és a velünk történtektől, elhagytuk e tájékot és kü-lönváltunk egymástól, amennyire a sötétben és esőben lehetett, ki-ki azt az utat választotta, amelyet alkalmasnak gondolt. megérkez-vén aztán egy falu kunyhóihoz (mert bár különböző utakon, de mind-nyájan ugyanoda jutottunk), összetalálkoztunk, s nagy kiabálássalkerestük elhagyott társainkat. a szkíták e zajra fölpattantak és nádatgyújtottak – nádat használtak tüzelőül –, mire világosság támadt,aztán megkérdezték, mi bajunk, hogy úgy kiabálunk. a velünk lévőbarbároknak azon feleletére, hogy a vihar okozta ezt a zavart, ma-gukhoz hívtak, vendégszeretettel fogadtak s egy csomó nádat meg-gyújtván, meleget csináltak számunkra.

a faluban uralkodó nő pedig, aki Bléda34 özvegyei közül való volt,élelmiszereket és csinos nőket küldött hozzánk, hogy velük töltsükaz éjszakát (a szkítáknál szokásos ez a fajta megtiszteltetés). a fel-kínált élelemből megvendégeltük őket is, de nem háltunk velük, csaka kunyhóikban töltöttük az éjszakát. Napfelkeltekor aztán hozzá-fogtunk az elveszett tárgyak felkereséséhez és részint azon a he-lyen, ahol az előbbi napon tanyáztunk, részint pedig a vízben vala-

25


ψ • ψ

•

26


mennyit megtaláltuk és összeszedegettük. azt a napot a faluban aholmink szárításával töltöttük, mert megszűnt a vihar és a nap fé-nyesen sütött. miután pedig gondoskodtunk lovainkról s többi te-herhordó állatainkról, elmentünk a fejedelmi nőhöz és üdvözölvénőt, valamint viszonozván ajándékait három ezüst csészével, pirosbőrrel, indiai borssal, datolyával és egyéb csemegével, amelyek, mivelnáluk nem honosak, nagy becsben állnak a barbárok előtt, sok jótkívántunk neki vendégszeretetéért és eltávoztunk.

hetednapra a bennünket vezető szkíták felszólítására megálla-podtunk egy faluban, minthogy – amint mondták – attila afelé afalu felé fogja útját venni, s nekünk utána kell mennünk. itt nyugat-rómaiakkal találkoztunk, akik szintén mint követek mentek attilá-hoz. ezek között volt romulus,35 aki comes volt, Promotus,36 Nori-cum praefectusa, s romanus,37 egy hadosztály parancsnoka. Velükvolt Constantius is, akit aetius írnokként küldött attilához, és ta-tulus,38 annak az orestésnek az atyja, aki edekón követtársa volt.ez utóbbiak nem voltak követek, hanem magánéletbeli összekötte-téseiknél fogva tartottak velük. Constantius ugyanis már az itáliaitartományokban megismerkedett amazokkal, tatulus pedig családiösszeköttetésben állt romulusszal, mert ennek lányát vette nőülfia, orestés [...] Poetovióból,39 Noricum városából indultak követ-ségbe, és azért jöttek, hogy kiengeszteljék attilát, aki silvanus40 rómaibankár kiadását követelte, mivel Constantiustól41 arany serlegeketfogadott el. e Constantius galliai volt, s őt is, mint a mostani szin-tén Constantius nevű utódját, írnokként küldték attilához és Blé-dához. mármost a régebbi Constantius, midőn a szkíták sirmiont,42

Pannónia városát ostromolták, a kelyheket a város püspökétől azértkapta, hogy ezekkel váltsa ki őt, ha túléli a város bevételét, ellen-kező esetben pedig a hadifogolyként elhurcolt lakosokat. a város le-igázása után Constantius nem sokat törődött a szkítákkal, hanemvalami dologban rómában járván, silvanusnak adta a kelyheket, spénzt kapott értük azzal a feltétellel, hogy bizonyos időn belül vagykamatostul visszaadja a kölcsönvett pénzt s megkapja a zálogot,vagy pedig ezután silvanus azt tesz velük, amit csak akar. későbbez a Constantius árulás gyanújába keveredett és ezért attila és Blédakeresztre feszítette, midőn pedig még később tudomására hozták

27


ψ ψ

• • ψ

28


attilának a serlegek dolgát, ő silvanus kiadatását követelte, hiszenszerinte ez az ember őt károsította meg. aetius és a nyugatrómaicsászár43 tehát azért küldtek követeket, hogy elmondják, silvanusmint Constantius hitelezője, zálogképpen kapta e kelyheket, s nemorgazdaként szerepelt e dologban, továbbá hogy a kelyheket papok-nak adta el, mert embernek nem szabad a maga részére felhasznál-nia istennek felajánlott serlegeket. s ha még ezen igaz ok s az isteniránti tisztelet dacára sem tenne le a kelyhek követeléséről, akkorelküldik az értük járó pénzt, de kérik, ne kelljen silvanust kiadniuk,mert ő nem hibás.

ez volt tehát e követek feladata, s azért követték a barbárt, hogyő valamilyen felelettel bocsássa el őket.44 ugyanoly járatban lévéntehát, megvártuk, hogy attila előttünk mehessen és egész csapa-tunkkal követtük. miután néhány folyón átkeltünk,45 egy nagykiter-jedésű faluhoz érkeztünk. itt állt az a palota, amelyről azt mondták,hogy attila minden más lakóhelyénél különb volt; fából és gyalultdeszkákból összeillesztett fakerítéssel volt körülvéve, amely nembiztonság végett, hanem csak dísznek épült. a király palotája mö-gött nem sokkal maradt el onégésiosé, amelynek szintén volt fake-rítése, csak nem volt tornyokkal is díszítve, mint attiláé. Nem mesz-sze a kerítéstől volt egy fürdő, amelyet attila után a szkíták köztleghatalmasabb, onégésios építtetett, Pannoniából hozatván a hoz-závaló követ, mert errefelé a barbároknak nincs semmijük, sem kövük,sem fájuk, hanem még a fát is máshonnan hozatják.46 a fürdő épí-tője, aki sirmionból hadifogolyként került ide, találmányának dí-jául szabadságot remélt, azonban még több fáradsággal járó foglal-kozásba cseppent, mint amennyivel a szkíta szolgaság jár: onégé-sios ugyanis fürdőinassá tette, s a fürdésnél kellett segédkeznie oné-gésiosnak és társainak.

midőn attila e faluba bevonult, finom és jó hosszú fehér fátylakalatt lányok mentek elébe sorban, úgy hogy minden egyes fátyolalatt, amelyet kétfelől nők tartottak föl kezükkel, hét vagy még több

29


• • ψ • ψ ψ

ψ •

30


lány haladt (ilyen fátyolsor pedig sok volt) és közben szkíta dalokaténekeltek. amint onégésios házának közelébe érkezett – közöttükvitt ugyanis az út a királyi palota felé –, kijött onégésios feleségeegy csapat szolgával, akik részint ételeket, részint pedig bort hoz-tak, ami a szkítáknál igen nagy megtiszteltetés. az asszony üdvö-zölte a királyt, s kínálta, vegyen abból, amit jó szívvel elébe hozott.attila meghitt embere iránti udvariasságból evett is lóháton,47 mia-latt a körülötte lévő barbárok az ezüst tálat felemelve tartották, smiután a neki nyújtott pohár tartalmát is megízlelte, a királyi lakbavonult, amely egy magaslaton állt és magasabb is volt a többi épü-letnél.

mi onégésios utasításának megfelelően nála maradtunk, ő ugyanisattila fiával együtt már hazaérkezett. onégésios felesége és rokonaiüdvözöltek bennünket, és velük ebédeltünk, onégésios viszont nemért rá velünk lakomázni, mert visszatérte óta most találkozott elő-ször attilával s jelentést kellett tennie azon ügyről, ami miatt ki-küldték, és az attila fiával48 történt balesetről, aki leesett és eltörtea jobb kezét. az ebéd végeztével elhagytuk onégésios szállását s at-tiláéhoz közel ütöttünk sátort, hogy maximinosnak ne kelljen mesz-szire mennie, ha attilával vagy kíséretével kell majd beszélnie. mi-után az éjszakát ott töltöttük, ahol letelepedtünk, maximinos nap-keltével elküldött onégésioshoz, hogy adjam át mindazokat az aján-dékokat, amelyeket saját maga és a császár nevében küldött, és hogymegtudhassa, hol és mikor óhajt onégésios vele beszélni. miutánpedig az ajándéktárgyakat vivő szolgákkal együtt elmentem, vár-tam (mivel az ajtók még zárva voltak), amíg valaki kijön és jelentijövetelünket.

amint így töltöttem az időt és járkáltam a szállás kerítése előtt,egyszerre csak közeledik valaki – akit szkíta ruházatáról barbár-nak gondoltam – és görögül üdvözöl. azt kiáltotta, hogy „khaire”(üdv), én pedig elcsodálkoztam, hogy szkíta létére görögül beszél.hiszen igaz, hogy ezek, mint vegyülék nép, szeretik használni a hun,akár a gót, akár pedig az ausóniai nyelvet49 – ez utóbbit azok, akika rómaiakkal gyakrabban érintkeznek –, de nem könnyű köztük olyat

31


ψ

32


találni, aki görög nyelven beszél, kivéve azokat, akiket hadifogoly-ként hoztak thrákiából és a tengermelléki illyriából. ez utóbbiakatviszont bárki megismerheti szakadozott ruháikról és mocskos ha-jukról (hiszen balsorsra jutottak), de ez szép öltözetével és rende-sen nyírt hajával jómódú szkíta benyomását keltette. Viszonoztamköszöntését s kérdeztem tőle, kicsoda és honnan való, hogy e bar-bár földre jutott és szkíta életmódot folytat.

erre azt kérdezte, miért akarom ezt tudni. én kíváncsiságomokául az ő görög beszédét említettem. erre elmosolyodva elmondta,hogy görög származású és kereskedés végett ment Viminakionba,50

a duna mellett fekvő moesiai városba. sokáig tartózkodott ott és fe-leségül vett egy igen gazdag nőt. innen származó jóléte azonbanvéget ért, midőn a város a barbárok hatalmába került és gazdag-sága miatt éppen onégésios választotta őt ki magának a zsákmányszétosztásakor. a foglyok közül ugyanis – mivel igen sokat szoktakejteni – attila és a többi előkelő szkíta is a leggazdagabbakat vá-lasztja ki magának. mivel pedig a rómaiak és az akatzirok ellen foly-tatott későbbi csatákban is kitüntette magát, és barbár gazdájánaka szkítáknál fennálló szokás szerint átadta mindazt, amit a háborúfolyamán szerzett, szabadságot nyert jutalmul.51 Barbár nőt vett fe-leségül, már gyermekei is vannak, egyébként állandó vendég onégé-sios asztalánál s jelenlegi életét jobbnak tartja az előbbinél.

a szkíta föld lakói ugyanis háború után nyugalomban élnek, ameny-nyiben mindenki élvezi vagyonát és nem, vagy csak kis mértékbenvannak egymás terhére. ellenben a rómaiak között lakók egy hábo-rúban könnyen tönkremennek, mert másoktól várják megmentésü-ket, mivel zsarnokaik nem engedik meg, hogy mindenki fegyvert vi-seljen. azokra nézve pedig, akik viselhetnek, a hadvezérek alkal-matlansága jelent veszedelmet, mivel ezek egyáltalán nem tudjákmegállni helyüket a háborúban. Békében pedig még keservesebb azéletük folyása, mint háborúban, hiszen az adók magasak és sok avisszaélés. a törvény sem áll mindenki felett, hanem ha a bűnös agazdagok közül való, megtörténik, hogy nem lakol gazságáért, ha vi-szont szegény és nem tudja ügyét védelmezni, el kell szenvedje atörvény által kiszabott büntetést, ha ugyan még az ítélethozatalelőtt meg nem hal, mert a per lefolytatásához sok idő kell és sok

33


ψ

34


költség. ami az egészben a legkeservesebb: csak pénzért nyerhetniigazságot, mert a sértettnek csak akkor szolgáltatnak igazságot, hapénzt ad a bírónak és segédeinek.

miután efféléket és sok egyebet beszélt, arra kértem, hogy le-gyen szíves végighallgatni az én véleményemet is, aztán így szól-tam: „a római alkotmány föltalálói bölcs és derék emberek voltak,és a közügyek megfelelő működése érdekében rendelték úgy, hogymások legyenek a törvények őrei és ismét másoké legyen a fegyve-rek gondja és a hadügyek intézése, s ez utóbbiaknak csak arra le-gyen gondjuk, hogy harcra készek legyenek és az állandó gyakorláskövetkeztében bátran menjenek háborúba, hiszen félelmüket is meg-szünteti a szokás, továbbá, hogy a földművelők ne csak magukat,hanem azokat is eltartsák, akik őértük harcolnak és fizessenek adót.ismét mások gondoskodjanak azokról, akik jogtalanságot szenved-tek és erősítsék meg azoknak az igazát, akik ezt tudásuk hiánya miattnem tudják érvényesíteni, és vigyázzanak a bírákra, hogy úgy ítél-nek-e, amint a törvény kívánja, végül volt gondjuk azokra is, akik abírák mellé vannak rendelve. ezeknek az ítélet igazságos végrehaj-tásáról kell gondoskodniuk, hogy a károsult megkapja, ami jár neki,az elítélten pedig ne hajtsanak be többet, mint amennyit a bírói íté-let megállapít. mert ha nem volnának, akik erre ügyeljenek, akkorminden per után egy másik következne, mert vagy a nyertes fél lépnefel súlyosabb követelésekkel, vagy pedig a vesztes ragaszkodhatnajogtalan álláspontjához.

mármost, amint a földművesek a fegyvereseknek, éppen úgy fi-zetnek pénzt a perlekedők ezeknek az embereknek. Vagy nem he-lyes segítőnket eltartanunk s viszonoznunk jóindulatát? hasonlítez ahhoz, ahogy illik a lovasnak a lovát, a pásztornak a barmait, avadásznak pedig a kutyáit eltartania, s általában véve is mindentgondozni kell, amit a maguk őrizetére és hasznára tartanak az em-berek. és ha a perköltséget a vesztes fél fizeti, ezt a kárt saját jogta-lanságának tulajdonítsa és ne a másiknak.

az pedig, hogy a per esetleg elhúzódik, pusztán az igazságos ítél-kezés végett van, hogy sietségükben a bírák el ne vétsék az igazsá-got. mert jobb később befejezni az eljárást, mint elhamarkodottan

35


ψ

36


nemcsak az egyes emberen követni el jogtalanságot, hanem az igaz-ság forrását jelentő isten ellen is véteni. s a törvények mindenki fö-lött állnak, úgyhogy még a császár is engedelmeskedik nekik, s nemáll az – amit te állítottál –, hogy a gazdagok a szegényeket bántatla-nul fosztogathatnák, legfeljebb néha nem bűnhődnek. de erre nemcsak a gazdagoknál, hanem a szegényeknél is találhatni példát. meg-történik ugyanis, hogy vétkeznek, de bizonyíték hiányában nembüntetik őket. s ez meg mindenütt, nem csak a rómaiaknál van így.

azért pedig hogy felszabadultál, inkább a jó szerencsének légyhálás és ne gazdádnak, aki téged háborúba vitt, hiszen nem is ér-tesz a katonáskodáshoz, s így akár az ellenség ölhetett volna meg,akár – ha elszöksz – gazdád büntethetett volna meg. a rómaiak méga rabszolgáikkal is jobban bánnak, ugyanis apa vagy tanító mód-jára bánnak velük, azaz fegyelmezik őket, és arra nevelik, amit agazdáik jónak tartanak. Úgy büntetik őket, ha hibát követnek el,mint saját gyermekeiket, mert ellentétben a szkítákkal, nem szabadmegölniük őket.

a felszabadulásra is sok alkalma van a római rabszolgának ésnem csak az élők, hanem a haldoklók is felszabadíthatják őket,mert mindenki úgy rendelkezik hagyatékáról, ahogy csak akar, éstörvény az, amit ki-ki halálos ágyán vagyonáról elrendel.”

Ő pedig könnyezve azt mondta, hogy szépek e törvények s jó arómai alkotmány, de bemocskolják a hatalom birtokosai, mert nemolyan lelkületűek, mint az elődeik voltak hajdanában.

miközben mi ezekről beszélgettünk, jött valaki belülről és kinyi-totta az udvar kapuját. én hozzá sietve kérdezősködtem, mi dolgamost onégésiosnak, mert a rómaiaktól jött követ üzenetét akarnámneki átadni. erre ő azt felelte, hogy találkozhatom vele, ha várokegy kicsit, mert éppen kifelé tart. Így hát nemsokára, amint láttam,hogy jön, odamentem hozzá és előadtam, hogy a rómaiak követénektiszteletét és ajándékát hozom, a császár által küldött arannyal együtt,s minthogy a követ egynéhány szót óhajtana vele váltani, azt kér-deztem tőle, hol és mikor kíván vele értekezni. erre ő felszólítottahozzátartozóit, hogy az aranyat és az ajándékokat vegyék át, engempedig, hogy adjam tudtul maximinosnak, hogy rögtön elmegy hozzá.Így aztán visszatértem és tudattam onégésios jövetelét, aki nemso-kára tényleg meg is érkezett a sátrunkba.

37


ψ • • ψ

38


maximinoshoz intézve szavait azt mondta, hogy köszöni az aján-dékokat, úgy neki, mint a császárnak, aztán kérdezte, mit akar nekimondani, hogy érte küldött. maximinos pedig elmondta, hogy itt azalkalom, hogy onégésios az emberek előtt kiváló dicsőségre tegyenszert, ha elmegy a császárhoz s bölcs belátásával eligazítja a viszályts helyreállítja az egyetértést a rómaiak és a hunok közt. mert ebbőlnemcsak a két népre háramlik majd haszon, hanem saját házára isnagy szerencsét hoz, mindig kedves lesz úgy ő, mint fiai, mind acsászár és a császári család előtt. onégésios erre azt kérdezte, hogymit tehet ő a császár kedvére s miképpen szüntetheti meg a viszályt.maximinos azt felelte, hogy csak menjen a római Birodalomba, ezzela császár hálájára igényt tarthat és az okokat kipuhatolva, a béke-szerződésnek megfelelően megszüntetheti a viszályt. erre ő kere-ken kijelentette, hogy csak azt mondaná a császárnak és hozzátar-tozóinak, amit attila akar. „Vagy” – folytatta – „azt hiszik a róma-iak, hogy engem rá tudnak venni kérésükkel arra, hogy uramat el-áruljam és elfeledkezzem szkíta nevelkedésemről, feleségeimről,gyermekeimről és ne becsüljem többre attila mellett még a szolga-ságot is a római Birodalomban nyerhető gazdagságnál? Úgy hiszem,többet használhatok, ha itthon maradok lecsillapítani uram indu-latát, ha valamiért haragszik a rómaiakra, mint ha elmegyek hozzá-tok és akkor azon vád érhet majd, hogy másban fáradozom, nempedig uram érdekében.”52 ezeket mondván, kifejezte azon reményét,hogy én meg fogom még látogatni azon dolgok miatt, amelyeket megakarunk tőle tudni (mert maximinosnak rangjánál fogva nem illettvolna szüntelen hozzá járni), és aztán eltávozott. másnap attila fa-laihoz mentem s ajándékokat vittem a nejének, akit hérekának53

hívtak s akitől három fia született; közülük a legidősebb az akatzi-rok s azon többi népek fölött uralkodott, akik a szkíták földjének aFekete-tenger partján fekvő részén laktak. a falakon belül számosépület állt. Némelyiket faragott deszkákból készítették, másokategyenesre gyalult, letisztított fatörzsekből, amelyeket kör alakú kő-talapzatra állítottak. a talapzatok viszonylag alacsonyak voltak. ittélt attila felesége. az ajtónál lévő barbároktól kieszközöltem, hogybeengedjenek, s az asszonyt puha szőnyegen fekve találtam, a padlóugyanis gyapjúszőnyegekkel volt borítva, s azokon járni is lehetett.egy csapat szolga vette körül, vele szemközt a földön szolgálólányokültek, akik szöveteket hímeztek színes fonalakkal, amelyeket bar-

39


•

•

40


bár ruhák díszéül szántak. odamentem tehát, s üdvözlés után átad-tam az ajándékokat, azzal a többi ház felé vettem az utamat, aholattila tartózkodott, várván, mikor jön ki onnan onégésios, mert la-kásából ekkorra már odament. egy nagy csoport ember között állva(attila őrei s a kíséretében lévő barbárok már ismertek, így senkisem tartóztatott fel) láttam a tolongó és lármázó sokaságot, amelyott keletkezett, ahol attila kijött. Büszke léptekkel haladt a ház előtt,ide-oda tekintgetve. amint kijött onégésiosszal és megállt a ház előtt,sokan mentek hozzá, akiknek valami nézeteltérésük volt egymás-sal, ő pedig döntött ezekben az ügyekben, aztán visszatért a házbaés a hozzá jövő barbár követeket fogadta.

miközben onégésiosra várakoztam, beszédbe elegyedtek velemromulus, Promotus és romanus, az aranykelyhek dolgában itáliá-ból attilához érkezett követek, akikkel együtt volt a Constantius kí-séretéhez tartozó rusticius, továbbá Constantiolus,54 aki az attilaalá vetett Pannóniából származott. megkérdezték, vajon hazabo-csátott-e attila bennünket, vagy pedig ott kell maradnunk. s midőnén azt feleltem, hogy éppen erről akarok tudakozódni és azért várokonégésiosra, és viszont kérdeztem, vajon szelíden és nyájasan be-szélt-e velük követségük tárgya felől, azt mondták, hogy cseppetsem változtatta meg akaratát, hanem hadat üzen, ha vagy silva-nust, vagy a kelyheket el nem küldik.

midőn pedig bámulatunkat fejeztük ki a barbár erőszakosságafelett, azt válaszolta romulus, e követségviselt és igen tapasztaltférfiú, hogy óriási szerencséje és ezen szerencséjéből folyó hatalmaoly kevéllyé tették már attilát, hogy nem tűri el az igazságos beszé-det sem, ha nem a szája íze szerint valónak látja. mert azok közül,akik valaha a szkíta vagy akármely más földön uralkodtak, senkisem ért el olyan rövid idő alatt akkora hatalmat, mint ő, aki a ten-ger szigetein is uralkodik, s egész szkítián kívül még a rómaiak isadófizetői. s hozzá még többre törekedve s még inkább nagyobbí-tani vágyva országát, el akar indulni a perzsák ellen is.

amikor pedig valamelyikünk kérdezte, milyen úton mehet a per-zsák ellen, azt felelte romulus, hogy nincs nagyon távol a médek bi-

41


42

ψ •


43

rodalma szkítiától, s a hunok nem is járatlanok ezen az úton, hi-szen egyszer már betörtek oda, amikor a saját földjükön nagy éhín-ség volt, s a rómaiak az akkori háborúskodás miatt velük össze nemcsaphattak. Vaszik és kurszik vezetésével nyomultak be média te-rületére,55 akik utóbb rómába jöttek szövetkezés végett, királyi szkí-ták voltak és a nagy sokaságon uralkodtak.56 azok a hunok, akik át-álltak a rómaiakhoz, azt mondják, hogy miután sivatagon haladtakkeresztül és átkeltek egy területen – amelyet romulus a maiótis-nak57 gondolt –, tizenöt nap múlva bizonyos hegyekhez érkeztek,amelyeken túljutva méd földre érkeztek. amíg ők fosztogatták s kör-beszáguldozták a vidéket, a perzsa hadsereg ellenük ment s elborí-totta nyilaival az egész levegőt fölöttük, úgyhogy a közvetlen veszély-től félve visszavonultak a hegyek mögé, éspedig kevés zsákmány-nyal, mert ezt legnagyobbrészt visszavették tőlük a médek. az el-lenség üldözését kikerülni igyekezvén más útra tértek, és egy ten-geri szirtről föllobogó lángot58 elhagyva, néhány nap múlva hazaér-keztek, méghozzá azzal a tapasztalattal gazdagabban, hogy a médekföldje nincsen távol szkítiától. attilának tehát, ha ellenük akarnamenni, sem nagy fáradságába, sem hosszú útjába nem kerülne, hogya médeket, pártusokat és perzsákat leigázza s adófizetőivé tegye,hisz olyan óriási a hadserege, hogy ezzel szemben egy nép sem áll-hat helyt.

s amikor mi azt mondtuk, hogy bárcsak indulna a perzsák ellens kezdene háborút ellenük, Constantiolus azt mondta: félő, hogy at-tila, ha a perzsákat is könnyedén leigázza, barát helyett még na-gyobb úrként fog visszatérni, most ugyanis méltóságáért fizetik nekiaz aranyat, de ha a párthusokat, médeket és perzsákat is leigázta,akkor nem fogja tűrni, hogy a rómaiak még birodalma határain kívülessenek, hanem nyilvánosan szolgáinak tekinti s igen terhes, sőt el-viselhetetlen parancsokkal sújtja majd őket. az a méltóság, amely-ről Constantiolus említést tett, a római hadvezéri méltóság59 volt,ezért tűrte el attila a császár részéről, hogy nem adó címén küldtea pénzt, hanem mint hadvezérnek járó fizetést. azt mondta tehátConstantiolus, hogy a médek, párthusok és perzsák legyőzése utánazt a nevet, amellyel a rómaiak akarják őt illetni, s azt a méltóságot,amellyel őt megtisztelhetni vélik, lerázza magáról és arra kénysze-ríti őket, hogy hadvezér helyett császárnak nevezzék. Állítólag mér-gében már azt is mondta, hogy az ő alattvalói a császár hadvezérei,amíg az ő hadvezérei egyenrangúak a római császárokkal.


ψ •

44


rövid idő múlva növelni is fogja jelenlegi hatalmát, éppen ezt je-lentette neki az istenség az arés kardjának napfényre hozatalával.ez a vallásos tiszteletnek örvendő kard a hadak urának volt szen-telve, és éppen ezért a szkíta királyok előtt is tiszteletben állott, dea régi időkben egyszer elvesztették, most viszont egy tehén általbukkantak a nyomára.60

mindnyájunknak lett volna még hozzáfűznivalónk a témához,de onégésios kijött, s erre mi odamentünk hozzá, és sürgős dolga-inkról érdeklődtünk. előbb néhány barbárral értekezett, majd meg-bízott, hogy kérdezzem meg maximinostól, kit akarnak a rómaiak aconsulságot viselt férfiak közül attilához követségbe küldeni. mi-után pedig sátrunkba érkezvén átadtam az üzenetet és tanakodtammaximinosszal, hogy mit válaszoljak a barbár kérdésére, visszatér-tem onégésioshoz azon tudósítással, hogy a rómaiak azt szeretnék,ha ő maga jönne el hozzájuk s értekeznék velük a viszályra vonatko-zólag, ha pedig elesnének e szerencsétől, azt küldi majd a császárkövetül, akit csak attila akar. erre engem tüstént visszaküldött ma-ximinosért s amint ő megérkezett, attila színe elé vezette. kis időmúlva kijött maximinos és azt mondta, hogy Nomost61 vagy anato-liost vagy senatort62 kívánja követül a barbár, s rajtuk kívül senkimást el nem fogadhat. s mivel ő erre azt felelte, hogy ne tegye gya-núsakká e férfiakat attila a császár előtt azáltal, hogy maga jelöli kiőket e követségre, azt mondta attila, hogy ha nem teljesítik, amit őkíván, fegyverrel fogja az ügyet elintézni.

amint visszatértünk sátrunkba, orestés atyja tatulus jött azzalaz üzenettel, hogy attila mindkettőnket lakomára hív, amely a nap-nak a kilencedik órája körül kezdődik. midőn pedig a kijelölt időtmegvártuk és a Nyugatrómai Birodalom követeihez hasonlóan meg-jelentünk a lakoma helyszínén, megálltunk a küszöbnél, szemköztattilával, a pohárnokok pedig helyi szokás szerint serlegeket nyúj-tottak át, hogy áldomást ihassunk, mielőtt leülnénk. miután ez meg-történt és megízleltük a kelyhet, a székekhez mentünk, amelyekenülnünk kellett ebéd közben.

az összes szék a terem falai mellett helyezkedett el mindkét ol-dalon. középen kereveten attila ült, mögötte pedig egy másik kere-vet volt, amely mögött lépcsők vittek az ágyához, amely fehér vá-szonnal volt leterítve és színes függönyök díszítették, amilyeneketa görögök és rómaiak szoktak menyegzőre készíteni. a lakomán a

45


• • ψ • •

ψ •

46


kiemelt vendégek attila jobbján helyezkedtek el, a többiek pedig abal oldalán; itt voltunk mi is, de előttünk ült egy szkíta főember, Be-rikhos.63 onégésios a király kerevetétől jobbra ült, vele átellenbenpedig attila két fia foglalt helyet, a legidősebb ugyanis atyja kereve-tén ült, de nem közvetlenül mellette, hanem a szélén, és atyja irántvaló tiszteletből a szemét is lesütötte.

midőn mindnyájan megfelelő rendben leültünk, jött a pohárnokés borral telt fakupát nyújtott attilának. attila átvette és rangelsőszomszédjára köszöntötte, aki a köszöntéstől megtisztelve fölállott,s nem ülhetett le addig, amíg [attila] megízlelvén vagy kiürítvén, apohárnoknak a kupát vissza nem adta. miután a vendég helyet fog-lalt, ugyanilyen módon köszöntötték őt a többi jelenlévők is, elfo-gadván és köszöntés után megízlelvén a saját serlegeiket. minden-kinek egy-egy pohárnok állt a szolgálatára és ezeknek akkor kellettelőlépniük, miután az attiláé félreállott. és miután a másodikat éssorban a többieket is megtisztelte attila és így ránk került a sor,bennünket is szertartásosan üdvözölt. amikor már mindnyájunkatmegtisztelt köszöntésével, a pohárnokok félrevonultak. ekkor asz-talokat raktak előbb attila elé, aztán elébünk, három-négy vagy eset-leg több emberre is számítva egyet-egyet. mindenki vehetett az őasztalára rakott eledelekből, de senki sem távolodhatott el a székekáltal kijelölt helyéről. először attila szolgája jött be hússal telt tál-lal, utána azok, akik minket szolgáltak ki, kenyeret és étkeket tettekasztalainkra. a többi barbárnak és nekünk ezüst tálcákra raktakfinom ételeket, attilának azonban csak húst hoztak fatálon, semmiegyebet. mértékletes volt minden egyéb tekintetben is, a vendégek-nek ugyanis arany meg ezüst serlegeket adtak, míg ő fakupát hasz-nált. egyszerű volt a ruhája is, csupán tisztaságban volt különb atöbbiekénél, sem az oldalán levő kard, sem barbár csizmájának szíj-csatjai, sem lovának zablája nem volt olyan, mint a többi szkítáé,azaz nem volt rajta sem arany, drágakő vagy bármi más drágaság.

miután az első tálakon levő ételeket elköltöttük, valamennyienfelálltunk, s aki csak felállt, le nem ült addig, amíg az előbbi rend-ben a neki nyújtott, borral telt serleget attila egészségére ki nemürítette. miután pedig így köszöntöttük, újra elfoglaltuk helyeinket

47


ψ

48


s a második tál ételt rakták asztalainkra. miután ebből is evett min-denki, hasonlóképpen felálltunk, ittunk, és visszaültünk helyeinkre.alkonyatkor fáklyákat gyújtottak, s két barbár jött be attilával szem-közt. ezek maguk költötte dalokat énekeltek attila győzelmeiről éshadi dicsőségéről. a vendégek figyelték az énekeseket: némelyekgyönyörködtek a költeményekben, mások lelkét felvillanyozta az el-múlt háborúk emléke, ismét mások pedig, akiknek testét az időskor már elgyengítette s így hevük csillapulni volt kénytelen, köny-nyekre fakadtak.

a dalok után szkíta udvari bolond lépett be, aki furcsa és nevet-séges balgaságaival mindnyájunkat megnevettetett. utána a mórZerkón64 jött be, akit edekón vett rá arra, jöjjön attilához, hogy visz-szakapja feleségét.

Feleségét ugyanis még Bléda kegyeltjeként kapta a barbárok föld-jén, de hátra kellett hagynia szkítiában, amikor attila ajándékkéntküldte őt aetiushoz. reményében csalatkozott, mert attila feldühö-dött, hogy visszatért hozzá. a lakomán is felbukkant és külsejével,ruhájával, hangjával és zagyva beszédével – amennyiben ausóniai,hun és gót szavakat kevert össze – mindnyájunkat felvidított s szűnninem akaró kacajra fakasztott. Csak attilát nem. Ő rezzenéstelenarccal tekintett előre, s nem láttuk, hogy nevetve mondott vagy tettvolna valamit, mindössze legifjabb fiának, érnáknak65 simogattameg az arcát; amint bejött s mellé állt, megenyhültek a vonásai. smidőn csodálkoztam, hogy többi fiával nem törődik, hanem csakehhez vonzódik, a mellettem ülő ausóniaiul tudó barbár figyelmez-tetett, hogy semmit se áruljak el abból, amit mond, majd megma-gyarázta, hogy a jövendőmondók azt jósolták attilának, hogy nem-zetsége elpusztul, de ebben a fiúban tovább fog élni. mivel pedigtudtuk, hogy a többiek lakomával töltik az egész éjszakát, eltávoz-tunk, nehogy nagyon belemerüljünk az ivásba.

49


50


Napkeltével onégésioshoz mentünk és kértük, hogy – mivel nemszabad tétlenül töltenünk az időt –, bocsássanak el. Ő azt felelte,hogy attila is el akar bocsátani bennünket. rövid idő múlva a főem-berekkel tanácskozott királya határozatairól, s a császárnak átadandólevelet szerkesztette meg, amelyben írnokai voltak szolgálatára,köztük rusticius is, aki Felső-moesiából származott, majd a hábo-rúban fogságba esett és írástudóként titkári feladatokat látott el abarbároknál.

amint pedig onégésios a gyűlést elhagyta, kérelmet intéztünkhozzá syllos66 feleségének és gyermekeinek szabadon bocsátását il-letőleg, akiket ratiaria67 elfoglalásakor ejtettek foglyul. ezt nem istagadta meg, s hajlandó volt őket kiadni, de csak nagyon sok pén-zért. midőn pedig mi esedeztünk hozzá, hogy szánja meg őket sze-rencsétlenségükben, gondolja meg, milyen boldogok voltak egykor,átment attilához, a nőt visszabocsátotta 500 aranyért, gyermekeitpedig ajándékba küldte a császárnak.

időközben attila neje, héreka is felszólított bennünket, hogy azőt képviselő adamisnál68 ebédeljünk. elmentünk hozzá, ahol né-hány főrangú szkíta vendéggel együtt szíves vendéglátásban része-sültünk. kedves szavakkal fogadott és bőséges ebéddel várt ben-nünket. a jelenlévők közül mindegyik szkíta módra üdvözölt ben-nünket, serleget nyújtott, s miután kiittuk, megölelt, megcsókolt, scsak aztán vette azt vissza tőlünk. a lakoma után sátorunkba men-tünk és álomra hajtottuk fejünket.

másnap ismét lakomára hívott attila, s mint a múlt alkalommal,éppen úgy mentünk el hozzá és mulattunk nála, azzal a különbség-gel, hogy most a kereveten mellette nem a fia, hanem Óébarsios,69

atyai nagybátyja ült. attila az egész lakoma során szívélyes volt hoz-zánk és arra kért, hogy vegyük rá a császárt, adja feleségül Cons-tantiushoz, akit aetius küldött hozzá írnoknak, azt a lányt, akitmegígért neki. amikor Constantius attila követeivel együtt theodo-sios császárnál járt, akkor azt ajánlotta neki, hogy ha gazdag fele-séghez juttatja, akkor ő majd biztosítja, hogy a rómaiak és a szkítákközötti megegyezés hosszú életű legyen. a császár elfogadta az aján-latot és azt mondta, hogy a vagyonát és származását tekintve is ko-moly saturnilus70 lányát adja hozzá feleségül. saturnilust pedig at-hénais71 (illetve másik nevén eudokia) ölette meg. Ígéretét a csá-

51


ψ

•

52


szár azonban nem tudta beváltani, mert megakadályozta őt ebbena consulságot viselt Zénón,72 aki egy nagy csapat isauriai parancs-nokaként a háború alatt konstantinápoly védelmét irányította. Zénónebben az időben a keleti csapatok vezéreként a lányt elrabolta azerődből és egyik hívével, rufusszal73 jegyezte el. Így, miután a lánytelrabolták tőle, Constantius arra kérte attilát, hogy ne hunyjon sze-met az őt ért sérelem felett, hanem vagy a tőle elrabolt lányt, vagyegy másik, hasonlóan gazdag hozománnyal kecsegtető feleséget sze-rezzen neki. éppen ezért a lakoma alatt attila arra szólította felmaximinost, hogy mondja meg a császárnak, váltsa be a Constanti-usnak tett ígéretét, mert nem illik, hogy egy uralkodó meghazud-tolja önmagát. attila pedig mindezt azért üzente, mert Constantiuspénzt ígért neki, ha egy igen gazdag római feleséget sikerül szerez-nie.

a lakomát éjjel elhagytuk, s ezen éjszaka utáni negyedik naponillő ajándékok kíséretében elbocsátottak bennünket. attila velünkegyütt elküldte a császárhoz követül Berikhost is, aki a lakoma al-kalmával előttünk ült, főember volt és számos szkíta falu ura. kö-vetségének leginkább az volt a célja, hogy ajándékokat vegyen át arómaiaktól.

amint utunk közben egy falu mellett pihenőt tartottunk, láttunkegy szkítát, akit kémkedés miatt akkor fogtak el, amikor római te-rületről a barbár oldalra ment át. ezt attila karóba húzatta. a kö-vetkező napon pedig, amikor más falvakon haladtunk keresztül, kétszkíta szolgálatban levő embert vittek hátrakötött kézzel, mivel aháború során uraikat megölték. Fejüket egy kétágú bot végeire erő-sítették.

ameddig szkíta földön haladtunk, Berikhos velünk együtt uta-zott és jóindulatú s barátságos volt irányunkban. mihelyt azonbanátkeltünk a dunán, szolgáink között támadt civakodás alkalmávalellenségünkké lett. először is a lovat vette el, amellyel maximinostmegajándékozta. (attila ugyanis meghagyta valamennyi főemberé-nek, hogy maximinos iránti barátságukat ajándékokkal fejezzék ki,mindegyik lovat küldött neki, a többi közt Berikhos is, de ő csak ke-veset fogadott el s a többit visszaküldte, bölcs mérsékletet mutatva.)

53


ψ

•

•

54


ezt a lovat tehát elvette és sem az utazásban, sem az evésnél nemtűrte társaságunkat. Így aztán véget ért a barbár földön kialakult jókapcsolatunk.

ezután Philippopolison74 át hadrianopolis75 felé vettük utunkat,ahol megpihenvén, néhány szót szóltunk Berikhoshoz s hibáztattukvelünk szemben való némaságát, hogy haragszik ránk, holott misemmit sem vétettünk ellene. engeszteltük, meghívtuk lakománkra,aztán elindultunk. Útközben találkoztunk Vigilasszal, aki épp visz-szafelé igyekezett szkítiába. tudattuk vele attila válaszát s folytat-tuk utunkat. midőn megérkeztünk konstantinápolyba, úgy vettükészre, hogy Berikhos felhagyott haragjával, de ő itt sem feledkezettmeg vad természetéről, hanem elkezdett civakodni és vádolta ma-ximinost, hogy a szkíta földön areobindos76 és aspar77 hadvezé-rekre azt mondta, hogy nem állnak becsben a császár előtt, és hogysemmibe sem vette érdemeiket, csak barbár könnyelműségüket hi-báztatta.

…

amint Vigilas odaérkezett, ahol attila időzött, egyszerre csakkörülállják az erre kirendelt barbárok s elveszik tőle azt a pénzt,amelyet edekónnak vitt. midőn attila elé vitték, arra kérdésre, hogymiért hozott ennyi pénzt, Vigilas azt felelte, hogy a saját és társaihasználatára, hogy élelmiszerek vagy lovak vagy a hosszú út alattkidőlt igásbarmok hiánya ne akadályozza őket követi munkájuknakgyors teljesítésében, továbbá hogy foglyokat tudjon rajta vásárolni,mert sokan kérték a rómaiak közül, hogy váltsa ki rokonaikat. erreattila megszólalt: „szégyentelen állat!” – ez alatt Vigilast értette. –„okoskodásaid nem oltalmaznak meg és nem találsz olyan ürügyet,hogy elkerülhesd a fenyítést! több pénz van nálad, mint amennyibeélelmed meg a ló- és baromvásárlás kerül, a fogolykiváltást pedigmegtiltottam, amikor maximinosszal voltál itt.”

ekkor elrendelte, hogy karddal vágják le Vigilas fiát – ez ekkorkísérte el először atyját a barbárok földjére –, ha gyorsan meg nem

55


ψ ψ

ψ

56


mondja az atyja, kinek s miért hozza a pénzt. amint ő látta, hogyfia mindjárt meghalhat, könnyezni s jajgatni kezdett, az igazságotemlegette s azt kiáltozta, hogy őt öljék meg, ne az ártatlan ifjút. erreazonnal elmondta a közte, edekón, Chrysaphios és a császár közöttszőtt összeesküvést, és közben folyamatosan azt kérte, hogy inkábbőt öljék meg, csak a fiát bocsássák szabadon. attila edekóntól tudta,hogy Vigilas semmit sem hazudik el, bilincsekbe vettette s azzal fe-nyegette, hogy nem bocsátja el addig, amíg fiával másik ötven fontaranyat nem hozat váltságdíj fejében. Vigilas tehát fogoly maradt,fia pedig elment a római Birodalomba. Vele együtt orestést és és-last is elküldte attila konstantinápolyba.

meghagyta orestésnek, hogy Vigilas erszényét, amelyben az ede-kónnak szánt aranyat hozta, akassza a saját nyakára, és így álljona császár elé. kérdezze meg tőle és Chrysaphiostól, ráismernek-e.éslas pedig mondja el, hogy theodosios nemes apának a fia, de at-tila is nemes származású, és apját, mundzsukot78 követvén, jól meg-őrizte nemességét, theodosios azonban elvesztette ezt, mert adófi-zető szolgájává lett. Nem cselekszik tehát jogosan, amikor gaz rab-szolga módjára titokban fondorkodik az ellen, aki különb is nála, ésa sors úgy hozta, hogy ura is lett. attila nem is tekinti befejezettneka merénylet ügyét, amíg a császár Chrysaphiost ki nem szolgáltatjaneki, hogy megbüntesse.79 […]

57


Jegzyetek

1 az ókori görögök minden sztyeppei népet egyaránt szkítának ne-veztek. Priskos is ily módon használja a kifejezést, vagyis amikor szkí-tát ír, etnikailag nem tesz különbséget a barbár népek között. ezzel kap-csolatban érdemes megjegyezni, hogy a ’hun’ szó értelmezését illetőenkomoly vita alakult ki a történészek között. Bury és vele egyetértésbene. a. thompson is úgy gondolta, hogy Priskosnál a ’szkíta’ kifejezés va-lóban az összes nomád nép összefoglaló neve, a ’hun’ terminus viszontszűkebb értelemben csak a hun etnikumra vonatkozik. más kutatók úgyvélték, hogy Priskos a ’hun’ kifejezést válogatás nélkül minden nomádra,pontosabban a hun konföderáció valamennyi tagjára használta. (thomp-son 23.; Váczy 61.)

2 edekón (edika) (?–469) attila udvari embere, a szkírek királya, aNyugatrómai Birodalmat megbuktató odoaker apja. attila felemelkedé-sében fontos szerepet játszott, mivel valószínűleg részt vett attila test-vérének, Blédának a meggyilkolásában. Cselszövésre később is kaphatóvolt, mivel Priskos töredékének tanúsága szerint hajlott arra, hogy sze-repet vállaljon az attila megölésére kitervelt keletrómai összeesküvés-ben. Priskos saját állítása szerint azt nem tudta, hogy edekón már kez-detben is csak cselből egyezett bele a keletrómai államminiszter, Chrysap-hios fondorlatos tervébe, vagy a lelepleződéstől való félelemből árult elmindent attilának. a szöveg alapján Bóna istván azt gyanítja, hogy ede-kón számára világossá vált, miszerint orestés rájött az összeesküvésre,ezért szerinte inkább az utóbbi eshetőség a valószínűbb. mindenesetrea terv felfedésével sikerült elkerülnie a személyét érintő megtorlást. at-tila halála után a duna-tisza közének déli részén alapított országot. Fel-tehetőleg 469-ben, a Bolia folyó mellett az osztrogótok ellen vívott csatá-ban esett el. (Plre ii ’edeco’; get. 54,278.; Bóna 105.)

3 Flavius orestés (425 k.–476) attila udvari titkára, az utolsó nyu-gatrómai császár, romulus augustulus apja. Pannonia savia tartomány-

58


ban született tehetős arisztokrata családban. apja, tautulus a nyugat-római követek társaságában Priskosszal egyidőben járt attila udvará-ban. orestés Noricum katonai parancsnokának, romulusnak a lányátvette el feleségül, aki 449-ben a nyugatrómai érdekek képviselőjeként ta-lálkozott attilával és többek között a keletrómai Priskosszal. orestéscsaládjával együtt 445 körül került attila környezetébe, miután aetiusa hun királynak átengedte az említett provinciát. itt gyakorlatilag attilaegyik legbefolyásosabb hívévé vált. már öregkorában, 472-ben nyerte ela legmagasabb nyugatrómai katonai tisztséget. 475-ben ő űzte el a nyu-gatrómai császárt, iulius Nepost (474–480), és saját fiát, romulus au-gustulust emelte a Nyugatrómai Birodalom trónjára. a következő évbenviszont edekón fia, odoaker őt magát fogságba vetette és kivégeztette,romulus augustulust pedig száműzte. (Plre ii ’orestes 2’; Bóna 102–110.)

4 a duna jobb oldali mellékfolyója.5 a duna, dráva és a száva közt fekvő terület.6 Flavius aetius (390k.–454) római hadvezér, államférfi. moesiában

született a magister militum méltóságot viselő gaudentius és egy elő-kelő családból származó asszony házasságából. katonai pályája gyor-san ívelt felfelé. harmincas éveiben már a hun haderőre támaszkodva acomes és magister militum per Galliam (425–429) titulusokat viselte.két politikai ellenfelének, Bonifatiusnak és Felixnek a legyőzése után433-tól az egész nyugati birodalom magister milituma és egyben a Nyu-gatrómai Birodalom igazi irányítója lett. a régensként kormányzó gallaPlacidia, iii. Valentinianus császár édesanyja, folyamatosan próbáltaaetiust kiszorítani a hatalomból, de ő többek között jó hun kapcsolata-inak köszönhetően – több évet töltött ugyanis túszként ruga hun királyudvarában – mindig sikeresen elhárította ezeket a kísérleteket. aetiustekintélyéhez a hunok támogatása mellett nagyban hozzájárult még azis, hogy jó kapcsolatot tartott a szenátori nemességgel.

habár aetius baráti viszonyban volt attilával, mikor a hun nagyki-rály a nyugatrómai területekre támadt, az invázióval szemben sikerültmegnyernie a frankok, a burgundok, a vizigótok és a kelták egy részé-nek támogatását. a sebtiben összegyűjtött sereggel 451-ben a mauria-cumi – a köztudatban helytelenül catalaunumi – ütközetben attilát rend-kívüli erőfeszítéssel visszavonulásra kényszerítette. mikor attila a kö-vetkező évben itáliára támadt, aetius a „felperzselt föld” taktikáját al-kalmazta, és az élelmiszerhiánnyal és pestisjárvánnyal közdő hun seregnem kísérelhette meg róma megtámadását.

59


454-ben Petronius maximus szenátor és heraclius eunuch elhitettéka császárral, hogy aetius az életére tör, ezért 454. szeptember 21-én egykihallgatás alkalmával heraclius és az uralkodó saját kezűleg megöltékőt. (Plre ii ’aetius 7’)

7 Priskos itt aetius és a hunok közt 445/446-ban megkötött szerző-désre utal, amelyben Pannonia savia provinciát a Nyugatrómai Biroda-lom átengedte a hunoknak.

8 attila (406k.–453) hun király (434–453), a hunok legismertebb ural-kodója. apja mundzsuk hun nagykirály (415–420) volt, aki 418-ban küldtetúszként a még gyermek attilát honorius nyugatrómai császár udva-rába. a rómaiaknál eltöltött idő nagy hatással volt attila gondolkodá-sára. Felnőttként tért vissza a hunok közé, és nagybátyja, ruga halálaután testvérével, Blédával együtt az egyesült hun törzsek királya lett. atestvérek ii. theodosios keletrómai császárt uralkodásuk kezdetétőladófizetésre kényszerítették, 440-től pedig folyamatosan fenyegették arómai Birodalom keleti területeit. kétszer vezettek nagyobb hadjáratota Balkán félsziget ellen (441; 443), a második alkalommal egészen kons-tantinápolyig jutottak. Bléda tisztázatlan körülmények között – elkép-zelhető, hogy attila ölte meg – 445-ben elhunyt, ettől kezdve attila egye-dül irányította a hunokat és a csatlós népeket. a keletrómai Birodal-mat 447-ben ismét megtámadta, de konstantinápoly bevétele ez alka-lommal is meghiúsult. a hadjáratot követő békeszerződésben a keletró-mai Birodalomra nézve súlyos feltételeket szabott. attila hosszú ideigmegkímélte a nyugatrómai területeket, amelyért viszont nagy árat kel-lett fizetnie a ravennai udvarnak. aetius 445/446-ban átengedte egészPannonia savia tartományt a hunoknak, attila pedig elnyerte a magis-ter militum tisztséget, ami jelentős éves fizetéssel is járt. Ám attila451-ben jó ürügyet talált arra, hogy nyugati irányba is támadjon. iii. Va-lentinianus császár húga, honoria jegygyűrűt küldött a hun nagykirály-nak, aki hozományként azonnal a birodalom területének felét követelte.iii. Valentinianus ezt a követelést természetesen visszautasította, mireattila főként germánokból álló seregével gallia ellen indult. a korábbibarátra, aetiusra hárult a feladat, hogy megállítsa attila előretörését.a szintén germánok alkotta nyugatrómai sereg 451-ben mauriacum mel-lett megállította a hun támadást, és bár az ütközet eldöntetlenül végző-dött, attila visszavonult. a következő évben itália ellen fordult, több je-lentős várost kifosztott (Verona, milánó, Pavia), de rómát végül nemostromolta meg, mivel amellett, hogy seregét éhínség és járvány súj-

60


totta, a keletrómaiak is támadást indítottak a hun központi szállásterü-let (ordu) ellen. attila váratlanul halt meg 453-ban a nászéjszakáján.ezután mindössze két évig állt fenn a birodalma. (ol ’attila’)

9 a szökevények kérdését a 443-ban és 448-ban megkötött békeszer-ződésekbe egyaránt belefoglalták. a 443-as szerződés megkötésére az-után került sor, hogy a hunok sorozatos vereséget mértek a keletrómaiseregekre, és egészen konstantinápolyig törtek előre. a tárgyalásokataz akkori magister militum, anatolios vezette. a szerződés a keletró-mai császárra nézve megalázó feltételeket tartalmazott, mivel attilamindenekelőtt hadisarcként 6000 font arany azonnali kifizetését köve-telte, az éves adót a korábbi 700 font aranyról 2100 fontra emelte. a hu-noktól megszökött római foglyok után egyenként 12 solidust kellett acsászárnak fizetnie, továbbá a keletrómaiak egyetlen hun szökevénytsem fogadhattak be. ez utóbbi követelést a 448-as szerződésben is hang-súlyosan rögzítették. a császár a súlyos vereségek miatt kénytelen voltelfogadni a feltételeket. e két szerződés értelmében követelte attila akeletrómai udvartól a hun szökevények kiadatását, ami többek közöttarra adott lehetőséget a hun nagykirálynak, hogy leszámoljon a hatal-mát veszélyeztető leendő ellenfeleivel. (thompson 78.; Váczy 43.)

10 Noba (Novae) a duna partján fekvő város. ma Bulgáriában talál-ható (szvisztov).

11 Naissos (Naissus) ma szerbiában található város (Niš). az 5. szá-zadban dacia mediterranea provinciához tartozott.

12 serdiké az iszker folyó forrásánál elterülő város, moesia fővárosavolt. attila elpusztította, később triadica néven építették újjá. romjaima Bulgária fővárosa, szófia mellett láthatók. (ol ’serdica v. sardica’)

13 ii. theodosios (401–450), a második keletrómai császár (408–450),akit apja 402-ben nevezett ki társcsászárrá. mindössze hétévesen örö-költe meg a keletrómai Birodalom trónját. kezdetben a praefectus pra-etorio, anthemios kezében volt a tényleges hatalom, aki számos külpo-litikai sikert ért el: békét kötött a perzsákkal, javított a nyugati biroda-lomfélhez fűződő viszonyon, és a hunok előrenyomulását is megállította.legmaradandóbb alkotása viszont a konstantinápolyt övező fal felépít-tetése (413) volt, melyet bár ii. theodosios uralkodásának vége felé (447–448) földrengések rongáltak meg, hamarosan újjáépített, védművekkelis kibővített, és így még ezer évig védte a várost. a császár két évvel idő-sebb nővére, Pulcheria, 414-től kezdve vette kezébe az irányítást, és nemutolsó sorban ő nevelte a még gyermek császárt. a mélyen vallásos Pul-

61


cheria hatására theodosios a keresztény tanokban igen járatos személy-lyé vált, de az uralkodásra nem készítették fel megfelelően. 421-ben vettefeleségül licinia eudoxiát. a császárné Chrysaphios eunuch segítségé-vel Pulcheriát hamarosan száműzte, de nem sokkal később Pulcheriavisszanyerte korábbi befolyását. theodosios uralkodása alatt a keletró-mai Birodalom súlyos harcokat folytatott Perzsiával, melynek eredmé-nyeként végül a felek felosztották egymás között armenia maior tarto-mányt. a hunok balkáni pusztításait nem volt képes megakadályozni,sőt megalázó békéket kellett kötnie Blédával és attilával. uralkodásaalatt kulturális téren viszont jelentős eredmények születtek, ő hoztalétre ugyanis 425-ben a konstantinápolyi egyetemet, valamint az ő uta-sítására állították össze a híres törvénykönyvét (Codex theodosianus),amely 439-től a császári törvénykezés alapja lett a birodalomban. a csá-szár 450-ben egy lovasbaleset következményeibe halt bele.

14 Vigilas személyéről nagyon kevés információval rendelkezünk. élet-ére vonatkozó egyedüli forrásunk éppen Priskos műve. a 448-as és 449-es béketárgyalásokon is tolmácsként vett részt.

15 Chrysaphios Ztummas (? –450) a monofizita irányzatot követő eu-nuch, ii. theodosios császár bizalmasaként komoly befolyással rendel-kezett a keletrómai udvarban. életéről nagyon kevés információval ren-delkezünk. ii. theodosios császár feleségének, aelia eudokiának volt akardvívője (spatharius). Jeruzsálemi zarándoklata idején a császárné(439k.) Chrysaphiosszal összefogva sikeresen háttérbe szorította, majdkésőbb el is távolította a császár befolyásos ortodox hitű sógornőjét,Pulcheriát. ahogy Priskosnál olvasható, attila meggyilkolását is ő ter-velte ki. miután erre fény derült, csak nagy összegű pénz fejében sike-rült Chrysaphios életét megmenteni a hunok bosszújától. a 449-ben le-zajlott ephesosi rablózsinaton a monofizita párt alulmaradt az ortodox-szal szemben, így a császár a nagyhatalmú eunuchot is száműzte. sze-rencsétlenségére ii. theodosios halála után éppen legfőbb ellensége,Pulcheria foglalta el a trónt, aki még abban az évben ki is végeztette.(Plre ii ’Chrysaphius’)

16 martialios a keletrómai Birodalom udvari ügyeit és a külügyeketintézte (magister officiorum). Valószínűleg germán származású lehe-tett, anyja feltételezhetően a testvére volt a konstantinápolyi udvar nagy-hatalmú magister militumának. (Plre ii ’Fl. areobindas martialis’)

17 maximinos keletrómai diplomata, aki 449-ben az attilához küldöttkövetséget vezette. előkelő családból származott, közeli kapcsolatban

62


állt ii. theodosios császárral. Ő kérte fel Priskos rhétort arra, hogy kí-sérje el őt attila udvarába. később katonai feladatokat látott el, 453-ban stratégosként harcolt a perzsák ellen. (Plre ii ’maximinus 11’)

18 onégésios attila fogságába esett nyugatrómai nemes, a hun Biro-dalom második embere. a szövegben később olvasható viminakioni ke-reskedő beszámolója alapján a város elfoglalásakor (440k.) már Blédaegyik főembere volt. attila egyeduralma alatt is megtartotta befolyását,amihez az is hozzájárulhatott, hogy testvére, scottas, attila bizalmasavolt. (Plre ii ’onegesius’; Bóna 98–102.)

19 i. Nagy konstantin 330-ban alapította a Boszporusz és a márvány-tenger partján fekvő görög Byzantion városának területén konstantiná-polyt, amely hivatalosan a Nova roma nevet viselte. amíg az oszmánokel nem foglalták, egészen 1453-ig a Bizánci Birodalom fővárosa volt.

20 edekón idegességének oka az lehetett, hogy sejtése szerint ores-tés rájöhetett arra, hogy a keletrómaiakkal titokban készül valamire at-tila ellen.

21 Naissost a hunok több alkalommal is feldúlták (441, 447/448, 480).(thompson 77.; hgl 12.)

22 agintheos személyéről csak annyit tudunk, hogy 449-ben a magis-ter militum per Illyricum tisztséget viselte. (Plre ii ’agintheus’)

23 antik hosszmérték. több fajtája létezett, az attikai 177,6 m, az olym-piai 192,27 és a római 185 m. Priskos minden bizonnyal a rómait hasz-nálta, ezért nála a 70 stadion 12.950 métert jelent. (ol ’Függelék’)

24 scottast egyedül Priskos tudósításából ismerjük. mindössze any-nyit tudni róla, hogy onégésios testvéreként befolyásos személy volt at-tila udvarában. a hun uralkodó követként küldte 443-ban konstantiná-polyba, és később, 449-ben ő fogadta a keletrómai küldöttséget. (Prleii ’scotta’)

25 anatolios (421–451): ii. thedosios császár uralkodása alatt befo-lyásos diplomata. Magister militum per Orientem (433–446), magis-ter utriusque militiae (450–451), 440-től pedig consul. Ő kötötte mega keletrómai Birodalomra nézve megalázó békeszerződést 443-ban és448-ban attilával. a hadsereg főparancsnokaként 450-ben újabb látoga-tást tett a hun királynál. katonai vezetőként elsősorban a perzsák ellenivédekezésben tüntette ki magát. (Plre ii ’anatolius 10’)

26 rusticius Felső-moesiában született, római fogolyként került a hunudvarba, de műveltsége miatt attila írnokának tette meg. a rá vonat-kozó összes információ Priskostól származik.

63


27 Constantiust aetius küldte írnokként attila udvarába. Nem té-vesztendő össze a Priskos művében később feltűnő azonos nevű sze-méllyel.

28 éslas germán származású befolyásos személy attila udvarában.először ruga hun király küldte követként konstantinápolyba (435; 440),majd attila megbízásából járt ott 449-ben. (Plre ii ’eslas’)

29 Carpilio Flavius aetius fia, aki Cassiodorus társaságában 445/446körül járt követként attilánál. a 449-es követjárás idején nyugatrómaitúsz volt a hunoknál. (Plre ii ’Carpilio 2’)

30 a Priskosnál olvasható népről számos feltételezés látott napvilá-got. egyesek a hérodotosnál olvasható agathyrsosokkal azonosítják,mások szerint ők a kazárok, de moravcsik gyula a magyarokat látta ben-nük (moravcsik gyula: Byzantinoturcica ii. leiden, 1983.). Priskosezzel szemben a hunok egyik törzsének tartotta őket. Pontos szálláste-rületük nem határozható meg, Priskos idején valószínűleg a Fekete-ten-ger vagy az azovi-tenger keleti partjainál élhettek. ii. theodosios meg-próbálta az akatzirokat megnyerni attila ellen, de a terve kudarcot val-lott, és ez ürügyet adott arra a hun nagykirálynak, hogy leigázza őket.attila 448-ban győzelmet aratott felettük, és fiát, ellakot tette meg kirá-lyuknak. (thompson 85–87.)

31 kuridakhos az akatzirok egyik fejedelme volt. személyéről egyet-len forrásunk Priskos e tudósítása.

32 a gazdagabb hunok a többi nomád néphez hasonlóan több felesé-get tartottak. a feleségek között hierarchia uralkodott, általában a leg-idősebb volt rangban az első. (Váczy 55.)

33 az eddigi kutatás nem tudta minden kétséget kizáróan azonosí-tani, hogy mely folyókról van szó. iordanes később a drekónt drinkanéven írta le, a másik két folyót pedig átértelmezte. Nála tigas helyetttisia (tisza), a tiphesas helyett pedig tibisia (temes) olvasható. (get.34,178.)

34 Bléda (kb. 390–445) hun uralkodó, ruga unokaöccseként lett ahunok királya. halála után testvére, az addig társuralkodó attila vetteát egyszemélyben a hun nép irányítását. Bléda tizenegy éven át uralko-dott egészen a 445-ben bekövetkezett haláláig. Bóna kísérletet tett at-tila bátyja elleni puccsának rekonstruálására. Feltevése szerint, mi-után attila az összes keletrómai Birodalomba menekült lehetséges huntrónvárományost kiiktattatta, edekón szkír és ardarik gepida királyoksegítségével hajtotta végre a gyilkosságot.

64


35 romulust csak Priskos tudósításából ismerjük: comes, Noricumtartomány nyugatrómai parancsnoka és orestés apósa. (Plre ii ’ro-mulus 2’)

36 Promotus 449-ben nyugatrómai követ volt attila udvarában. (Plreii ’Promotus 1’)

37 romanus nyugatrómai követ, ekkor a comes rei militaris vagydux címet viselhette. aetius küldte 449-ben attilához. (Plre ii ’roma-nus 2’)

38 tatulus orestés édesapja, 449-ben a nyugatrómai követek társasá-gában, de mint magánember látogatott attila udvarába. (Plre ii ’tatu-lus’)

39 Poetovio a dráva partján fekvő város. ma szlovéniában található(Ptuj).

40 silvanus személye és a hozzá kapcsolódó történet csak Priskos tu-dósításából ismeretes.

41 attila és Bléda udvarában működő írnok, akit árulás vádjával méga későbbi azonos nevű írnok érkezése előtt keresztre feszítettek.

42 sirmion (sirmium) a száva partján fekvő város. ma szerbiában ta-lálható (mitrovica, magyarul: szávaszentdemeter).

43 iii. Valentinianus (419–455) nyugatrómai császár (424–455), gallaPlacidia és honorius nyugatrómai császár (384–423) hadvezérének ésbizalmasának, Flavius Constantiusnak a gyermekeként Flavius Placi-dius Valentinianus néven született ravennában. anyai nagyapja az akkormár régen elhunyt i. theodosius császár volt. édesapja 421-ben hono-rius (395–423) társcsászára lett, de néhány hónap múlva meghalt. ho-norius nem sokkal halála előtt 423-ban nevezte ki a még gyermek Valen-tinianust társuralkodóvá, majd örökösévé. miután honorius meghalt,ii. theodosios keletrómai császár Valentinianus édesanyját ravennábaküldte, hogy az általa először caesarnak (424), majd pedig augustusnak(425) kinevezett fiú helyett régensként uralkodjon. a keletrómai csá-szár a lányával, licinia eudoxiával jegyezte el Valentinianust, aki 437-ben feleségül is vette a császárnőt. Valentinianus uralkodása alatt anépvándorlás következményeként a Nyugatrómai Birodalom egyre ki-sebb területek felett rendelkezett tényleges hatalommal. a nyugatróma-iak az ő uralkodása alatt ismerték el önálló, a birodalomtól teljesen füg-getlen államként az afrikában létrejött Vandál királyságot. a kiválóhadvezér, aetius döntő befolyással bírt az udvarban, és gyakorlatilag őirányította a nyugatrómai külpolitikát. a hatalmát rossz szemmel néző

65


ellenlábasai rábeszélték Valentinianust a nagyhatalmú hadvezér meg-gyilkolására. a gyilkosság nem bizonyult megfontolt cselekedetnek, 455-ben ugyanis aetius katonáinak egy csoportja bosszúból meggyilkolta acsászárt.

44 az egész ügy nem tűnik olyan súlyosnak, hogy attila ennyire ko-molyan vegye. ez önmagában is jelzés lehetett a nyugatrómaiaknak,hogy a hun nagykirály új alapokra helyezi a birodalmak közti kapcsola-tokat.

45 itt sajnos Priskos a fenti három folyóval ellentétben nem árulja elezek nevét, holott méretüknél fogva ez indokolt lenne.

46 e szerint a kényelemhez szokott római származású onégésios a„barbárok” között is igényt tartott a római luxusra.

47 ammianus marcellinus tudósítása (Wolfgang seyfarth (ed.): Rerumgestarum libri qui supersunt. Vol. 2. teubner, 1978.) szerint a hunokszinte sohasem szállnak le a lovukról. Váczy Péter pontos hivatkozásiadatok nélkül egy bizonyos Fr. von schwarzot idézve írja, hogy a 20.században a kirgizek is még mindig lovon ülve kötöttek üzletet, itták ateájukat és a kumiszt, valamint összejöveteleiket is lovon ülve tartot-ták. ez alapján Váczy hihetőnek tartja, hogy a nomád hunok is idejüknagy részét lóháton töltötték. meg kell jegyezni, hogy a hunok életmód-ját tárgyaló egyik fő forrásunk, ammianus toposzokból építkezett, ésezért munkájában számos túlzó megállapítással találkozunk. tény, hogya hunok életében fontos szerepet töltött be a ló és a lovaglás, de ammi-anus írása számos túlzást tartalmaz, emiatt sokszor fenntartásokkalkell kezelni.

48 ellák attila legidősebb fia.49 ausonia a korabeli görög nyelvben itáliát jelentette, Priskos tehát

az ausoniai nyelv alatt a latint érti.50 Viminakion (Viminacium) moesia superior provinciában, a duna

jobb partján fekvő római város és katonai tábor. ma szerbia területéntalálható (kostolač).

51 a leírás alapján látható, hogy az egyes hun előkelők szolgálatábanharcoló rabszolgák a zsákmányuk átadásával akár a szabadságukat ismegválthatták.

52 onégésios átlátott a követek szándékán, de talán azok nagy megle-petésére élesen visszautasította, hogy elárulja attilát. ebből is látható,hogy a nemes római családból származó onégésios a hun identitás mel-lett tette le a voksát.

66


53 a kódexekben kreka név szerepel. attila elsőszámú feleségérőlvan szó.

54 Constantiolust kizárólag Priskos szövegéből ismerjük. a hunokfennhatósága alá tartozó területen élő rómairól van szó.

55 a Basik és kursik hun vezérekre és az általuk vezette perzsa had-járatra vonatkozó tudósítás egyedül Priskos szövegéből ismert. ezzelkapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy thompson merőben más idő-pontra teszi az eseményeket, mint Váczy Péter vagy szász Béla. Váczyés szász szerint a hadjárat 395-ben történt, ezzel szemben thompson415 és 420 közé teszi az eseményt. (szász 123.; thompson 36–37.; Váczy29.)

56 a ’királyi szkíták’ szókapcsolat a kutatók közt komoly szakmaivitát indított el. elterjedt nézet volt, hogy nem az egész hun nép vonultnyugatra, hanem csak a királyi család tagjai. thompson azonban hatá-rozottan amellett érvel, hogy a kifejezést Priskos csupán átvette euna-piostól és hérodotostól. Így szerinte a ’királyi szkíta’ megjelölés – szá-mos esetben kiegészülve a főméltóságokkal – attilára és Blédára vonat-kozik, de sohasem a kárpát-medencében élő hunok egészére értendő.(thompson 22–23.)

57 maiótis az azovi-tenger ókori neve.58 a kaszpi-tenger partján fekvő Baku városáról van szó.59 a magister militum elnevezésű főhadparancsnoki tisztségről van

szó. Nagy konstantin császár (306–337) bízta először a hadsereg irányí-tását két főhadparancsnokra, akik közül az egyik a lovasságot (magis-ter equitum) a másik a gyalogságot irányította (magister peditum).számuk a nyugati birodalomrészben három, a keletiben öt volt. háború-ban mindkét hadseregcsoportot egyetlen hadvezér alá rendelték (ma-gister utriusque militae). mivel attila a 445-ös hatalomátvételétől kezdvefenyegetést jelentett a Nyugatrómai Birodalomra, a ravennában szé-kelő udvar e tisztséggel és a hozzá járó jövedelemmel próbálta megelőznia területeit esetlegesen érő hun támadásokat. (ol ’magister militum’;hgl 12.)

60 Priskos elveszett tudósítása nyomán iordanes írja le a kard törté-netét. e szerint egy pásztor a sebesülés miatt sánta marhájának lábábólfolyó vérnyomokat követve egy földből kiálló kardra lett figyelmes, amitazonnal elvitt attilának. attila megjutalmazta a pásztort, mert úgy hitte,hogy az mars kardját találta meg. hite szerint, aki ezt a kardot birto-kolja, az egész világot leigázza. (get. 35,183)

67


61 Nomos ii. theodosios udvarának nagybefolyású hivatalnoka. Ma-gister officiorum (443–446), consul (445) és patricius (448–451). sze-mélyesen részt vett a chalkédóni zsinat több ülésén.

62 senator életéről nagyon kevés információval rendelkezünk. Való-színűleg 442/443-ban küldte ii. theodosios császár attilához követségbe.magasabb állami tisztséget nem töltött be, 436-ban consul, 446/7–451között patricius volt. (Plre ’Fl. senator 4’)

63 Berikhost egyedül Priskos művéből ismerjük. hun nemes, aki at-tila egyik udvari főembere volt.

64 Zerkón egy mór származású törpe, akit Bléda a saját szórakozta-tására tartott az udvarában. korábban a keletrómai hadvezér, aspar kí-séretéhez tartozott, de a 441–442-es hadjárat idején hun fogságba esett.Bléda halála után attila, aki nagy ellenszenvvel viseltetett Zerkón iránt,rögtön aetiusnak adta, aki továbbküldte asparnak. Zerkón edekón ta-nácsára tért vissza attila udvarába. (Bóna 72–73.)

65 ernák attila legkisebb fia, 466/467 körül a hunok egyik csoportjá-nak uralkodója. a hunok Nadao melletti veresége (455) után ernák éskövetői a duna és a tisza összefolyásánál telepedtek le. testvérével,dengizekkel közösen próbálták elérni i. leó császárnál (457–474), hogya hunok számára megnyíljanak a határ menti vásárvárosok. a sikerte-len követség után dengizek hadjáratot indított a rómaiak ellen, de ehhezernák nem csatlakozott. (Plre ii ’ernach’; thompson 128.)

66 syllosról nem rendelkezünk egyéb fennmaradt forrással.67 ratiaria a duna mellett fekvő római város. ma Bulgária területén

található.68 Priskos szövegén kívül személyére vonatkozó egyéb forrással nem

rendelkezünk.69 Óébarsios: attila atyai nagybátyja, ruga, mundzsuk és otkar test-

vére.70 saturnilus – más forrásokban saturninus – magasrangú hivatal-

nok, eudokia 444-ben ölette meg. (Plre ii ’saturninus 3’)71 aelia eudokia (393/394–460) keletrómai császárné (421–460).72 Zénón hadvezér, 448-ban consul. attila 447-es konstantinápoly el-

leni támadásakor ő védte a várost. (Plre ii ’Zenon 6’)73 rufus azonosítása bizonytalan. Valószínűleg magasrangú katona,

és elképzelhető, hogy 457-ben consul volt. (Plre ii ’rufus 1’)74 a hebrus folyó délkeleti partján fekvő jelentős thrákiai város. ma

Bulgária területén található (Pvovdiv). (ol ’Philippopolis’)

68


75 a korban több, ugyanezen nevet viselő város közül a szövegben ahebrus folyó partján fekvő thrákiai városról van szó. ma törökország-ban található (edirne).

76 areobindos: a germán származású areobindos 434–449 között vi-selte a keletrómai Birodalom magister militum tisztségét, 434-ben con-sul, 447–449 között pedig patricius volt. (Prle ’Fl. ariobindos 2’)

77 aspar (?–471) számos magas tisztséget töltött be a keletrómai ud-varban. Magister militumként hadjáratot vezettett afrikában a vandá-lok ellen (431). thrákiában a gótok és a hunok ellen harcolt (466/467?),471-ben bekövetkezett halálakor a magister militum praesentalisokegyike volt. (Prle ’Fl. ardabur aspar’)

78 mundzsuk (?–422k.) hun nagykirály, ruga bátyja, Bléda és attilaapja. török neve gyöngyöt, ékszert, illetve zászlót is jelent. rossz szö-vegkiadások eredményeként magyarországon Bendegúz néven honoso-dott meg. (hgl 45.)

79 Chrysaphiost természetesen nem adták ki attilának, de ezért a ke-letrómaiaknak tetemes pénzzel kellett őt megváltaniuk.

69


Priskos rhétor töredékei latiNul


edecon, vir scytha, qui maximas res in bello gesserat, venit ite-rum legatus cum oreste. hic genere romanus Paeoniam regionem,ad saum flumen sitam, incolebat, quae ex foedere inito cum aetio,romanorum occidentalium duce, barbaro parebat. itaque edeconin palatium admissus imperatori litteras attilae tradidit, in quibusde transfugis non redditis querebatur, qui nisi redderentur, et ro-mani a colenda terra abstinerent, quam bello captam suae ditioniadiecerat, ad arma se iturum minabatur. ea vero secundum istruma Paeonibus ad Novas usque in thracia sitas in longitudinem ex-tendebatur; latitudo autem erat quinque dierum itinere. Nequevero forum celebrari, ut olim ad ripam istri volebat, sed in Naisso,quam urbem a se captam et dirutam quinque dierum itinere expe-dito homini ab istro distantem, scytharum et romanorum ditionislimitem constituebat. legatos quoque ad se venire iussit contro-versa disceptaturos, non ex quolibet hominum genere et ordine,sed ex consularibus illustriores, quos si mittere intermiserint, seipsum ad eos arcessendos in sardicam descensurum.

his litteris lectis digresso ab imperatore edecone cum Bigila,qui ea, quae attilas verbis imperatori denuntiari voluit, interpreta-tus erat, cum reliquas quoque domos obiret, et in conspectumChrysaphii spatharii imperatorii veniret, qui plurimum auctori-tate et gratia apud imperatorem valebat, admirabatur barbarus re-giarum domuum magnificentiam. Bigilas autem, simulatque barba-rus in colloquium venit cum Chrysaphio, interpretans retulit,quantopere laudasset imperatorias aedes, et romanos beatos du-ceret propter affluentes divitiarum copias. tum edeconi Chrysap-hius dixit fore eum huiusmodi domuum, quae aureis tectis praeful-gerent, compotem et opibus abundaturum, si relicta scythia ad ro-manos se conferret. „sed alterius domini servum, edecon ait,nefas est eo invito tantum facinus in se admittere.” Quaesivit ex eo

72


eunuchus, an facilis illi ad attilam pateret aditus, et num qua po-testate apud scythas esset. ille sibi necessitudinem intercederecum attila respondit, et decretam sibi cum nonnullis aliis scythiaeprimoribus eius custodiam. Nam per vices unumquemque eorumpraescriptis diebus cum armis circa attilam excubias agere. tumeunuchus, si fide interposita se obstringeret, inquit se maximorumbonorum illi auctorem futurum. Cui rei tractandae otio opus esse.hoc vero sibi fore, si ad coenam rediret sine oreste et reliquis lega-tionis comitibus. Facturum se pollicitus barbarus coenae temporead eunuchum pergit; et per Bigilam interpretem datis dextris iusi-urandum utrimque praestitum est, ab eunucho, se de rebus, quaeedeconi minime damno, sed fructui et commodo essent, verba fac-turum, ab edecone, se, quae sibi crederentur, non enuntiaturum,etiamsi exsequi nollet. tunc eunuchus edeconi dixit, si inscythiam rediens attilam sustulerit, et romanorum partibus ac-cesserit, vitam in magnis opibus beate traducturum. eunucho ede-con assensus ad hanc rem peragendam dixit opus esse pecuniis,non quidem multis, sed quinquaginta auri libris, quas militibus,quibus praeesset, ut sibi ad rem impigre exsequendam adiumentoessent, divideret. Cum eunuchus nulla mora interposita dare vel-let, dixit barbarus se prius ad renuntiandam legationem dimittioportere, et una secum Bigilam, qui attilae de transfugis respon-sum acciperet; per eum enim se illi, qua ratione aurum sibi mitte-ret, indicaturum. etenim attilam se, simulatque redierit, percunc-taturum, ut reliquos omnes, quae munera sibi et quantae pecuniaea romanis dono datae sint. Neque id celare per collegas et comiteslicitum fore. Visus est eunucho barbarus recta sentire, et eius estamplexus sententiam.

itaque eo a coena dimisso, ad imperatorem consilium initumdetulit, qui martialium magistri officiorum munere fungentem adse venire iussum docuit conventionem cum barbaro factam: idenim illi credi et committi iure magistratus, quem gerebat, necesseerat. Nam omnium imperatoris consiliorum magister est particeps;sub cuius cura sunt tabellarii, interpretes et milites, qui palatiicustodiae deputati sunt. imperatore autem et martialio de tota reconsultantibus placuit non solum Bigilam, sed etiam maximinumlegatum mittere ad attilam. Chrysaphius eunuchus suasit edeconiattilam de medio tollere. super ea re habito ab imperatore theodo-

73


sio cum martialio magistro consilio, decreverunt non solum Bigi-lam, sed maximinum quoque legatum ad attilam ire, et Bigilamquidem specie interpretis, quo munere fungebatur, quae edeconividerentur, exsecuturum, maximinum vero, qui minime eorumquae in consilio imperatoris agitata erant conscius esset, litterasab eo attilae redditurum. scripserat autem imperator de legatissuis, Bigilam interpretis munus obiturum, et maximinum legatummitti, qui quidem Bigilam dignitate superaret, et genere illustris etsibi valde familiaris esset. Praeterea scripserat minime decere at-tilam foedera transgredientem romanorum regionem invadere.„transfugas autem, in litteris illis inquit, post eos quos antea de-didi nunc tibi misi septemdecim. Nec enim plures apud me nuncsunt.” et haec quidem litteris continebantur. Coram autem maxi-minum suis verbis iusserat attilae dicere, ne postularet maiorisdignitatis viros ad se legatos mitti. hoc enim neque ipsius maiori-bus datum esse, neque ceteris scythiae regibus, sed quemlibet mi-litem aut alium nuntium legationis munus obiisse. Ceterum ad eaquae inter ipsos in controversia erant diiudicanda sibi videri one-gesium mitti debere. Qui enim fieri posset, ut in serdicam, quae di-ruta esset, attilas cum viro consulari conveniret?

in hac legatione maximinus precibus mihi persuasit, ut illicomes essem. atque ita cum barbaris iter facere coepimus, et inserdicam pervenimus, trium et decem dierum itinere expedito ho-mini a Constantinopoli distantem. ibi commorantes ad cibum no-biscum sumendum edecona et ceteros barbaros invitandos duxi-mus. Bobus igitur et ovibus, quas incolae nobis suppeditaverant,iugulatis instructo convivio epulati sumus. inter epulas barbari at-tilam, nos imperatorem admirari et extollere. ad quae Bigilas dixitminime iustum esse, deum cum homine comparare, hominem atti-lam, deum theodosium vocans. id aegre tulerunt hunni, et sensimira accensi exasperabantur. Nos vero alio sermonem detorquere, eteorum iram blandis verbis lenire. a coena ut surreximus, maximi-nus edeconem el orestem donis conciliaturus, sericis vestibus etgemmis indicis donavit.

orestes deinde praestolatus edeconis discessum verba facienscum maximino, sibi quidem ait illum probum et prudentem videri,qui non ut alii ministri regii peccasset. etenim spreto oreste ede-conem ad coenam invitaverant et donis coluerant. Nos autem

74


75

harum omnium rerum ignari, quo pertinerent orestis verba, nonsatis percipientes, cum ex eo sciscitaremur, quomodo et qua in redespectui esset habitus et edecon honore affectus, nihil responditet discessit. Postridie cum iter faceremus, Bigilae, quae orestes di-xerat, retulimus. ille vero ait orestem non debere iniquo animoferre, si eadem quae edecon minime esset consecutus. orestemenim comitem et scribam attilae, edeconem vero bello clarissi-mum, ut e gente hunnorum, longe illum dignitate antecellere. Quaecum loqueretur, patrio sermone edeconem affatus, non multo postnobis confirmavit, seu vera proferret seu fingeret, se edeconi ea,quae prius illi dixeramus exposuisse, et aegre iram eius ob dictaorestis lenivisse.

Venimus Naissum, quae ab hostibus fuerat eversa et solo ae-quata: itaque eam desertam hominibus offendimus, praeterquamquod in ruderibus sacrarum aedium erant quidam aegroti. Paulolongius a flumine ad vacua loca divertentes (omnia enim circaripam erant plena ossibus eorum qui bello ceciderant), postridiead agintheum copiarum in illyrico ducem, qui non longe a Naissohabitabat, accessimus, ut traditis imperatoris mandatis recipere-mus ab eo quinque transfugas, qui septemdecim numerum, de qui-bus ad attilam scripserat, explerent. hominem igitur convenimus,et quinque profugos hunnis tradere praecepimus, quos verbis con-solatus nobiscum dimisit.

Nocte transacta a montibus Naissi istrum versus pergentes inangustam convallem per obliquos flexus et circuitus multos deferi-mur. hic cum in ea opinione essemus, ut in occasum iter tendereexistimaremus, simulatque illuxit sol exoriens, sese ex adversooculis nostris obiecit. itaque qui loci situm ignorabant exclamare,tanquam sol contrarium solito cursum conficeret, et abhorrentia aconstituto rerum ordine designaret: sed propter loci inaequalita-tem via ea parte ad orientem spectat. ex illo difficili et arduo locoad plana et uliginosa devenimus. hic nos barbari portitores inscaphis unico ligno constantibus, quas arboribus sectis et cavatisadornant, exceperunt, et flumen transmiserunt. et lembi quidemminime ad nos traducendos, sed ad multitudinem barbarorum tra-iiciendam erant praeparati, quae nobis in via occurrerat, quia atti-las ad venationem in romanorum fines transgredi vellet. reveraautem bellum contra romanos paravit, cuius gerendi occasionemsumebat, quod transfugae non redderentur.


transmisso istro septuaginta fere stadiorum iter cum barbarisemensi in campo quodam subsistere coacti sumus, tantisper dumedecon attilam nostri adventus certiorem faceret manentibus in-terea nobiscum ex barbaris, qui nos erant deducturi. Circa vespe-ram nobis coenantibus auditus est strepitus equorum ad nos veni-entium. et duo viri scythae advenerunt, qui nos ad attilam venireiusserunt. Nobis vero prius eos ad coenam accedere rogantibus, deequis descendentes una convivium inierunt, et postridie viam pra-eeuntes demonstrarunt. Qua die hora fere nona ad attilae tentoriapervenimus: nam erant ei plurima. et cum in colle quodam tento-ria figere vellemus, obvii barbari prohibuerunt, quoniam attilaetentorium esset in planitie positum. Quamobrem ad barbarorumarbitrium locum tentorii collocandi cepimus.

huc edecon, orestes, scotta et alii ex scythis primores mox ad-venerunt, et ex nobis quaesierunt, quarum rerum consequendan-rum gratia hanc legationem suscepissemus. Nos vero invicem intu-eri, et tam ineptam percunctationem admirari. illi nihilominusperseverare, et nobis, ut responderemus, instabant. at cum soli at-tilae non aliis imperatorem mandata exponere iussisse respondis-semus, scotta offensus hoc sibi a suo duce praeceptum esse dixit,neque sua sponte se ad nos venisse. Nos vero obtestari, nusquamhanc legem legatis impositam, ut per alios mandata edant et palamfaciant, antequam eos, ad quos missi sint, adierint, et in conspec-tum eorum venerint. Neque hoc scythas nescire, qui saepenumerolegatos ad imperatorem miserint. idem et nobis contingere paresse, neque aliter nos mandata esse dicturos. Quibus auditis ad at-tilam perrexerunt, unde non multo post sine edecone reversi,omnia, quae cum illis agere in mandatis habebamus, dixerunt con-festimque, nisi quid aliud nobis cum illis rei esset, discedere iusse-runt. Quae ubi audivimus, animis dubii suspensique haesimus. Necenim satis intelligere poteramus, qua ratione occulta imperatorisconsilia patefacta essent. Quamobrem potius esse duximus, nihilquicquam de mandatis nostris efferre, priusquam nobis attilamadeundi potestas fieret: itaque respondimus: „sive ea, quaescythae modo protulerunt, sive alia nuntiaturi venerimus, nemi-nem nisi ducem vestrum quaerere decet, neque de his cum aliisullo pacto disserere constituimus.” illi vero nos quamprimum abireiusserunt.

76


dum reditum parabamus, Bigilas nos propter responsionemscythis factam increpavit. longe enim potius fuisse in mendaciodeprehendi, quam re infecta domum reverti. „si enim, inquit, cumattila collocutus fuissem, facile illi a contentione cum romanis dis-cedere persuasissem, quippe qui antea familiaritatem cum illo inlegatione cum anatolio suscepta contraxi.” atque inde edeconemquoque bene sibi velle dixit, ideoque specie legationis et eorum,quae vere aut falso dicturi essent, ope viam se inventuros esse spe-ravit, qua compositas in attilam insidias exsequerentur, et aurum,quo edecon sibi ad eam rem opus esse eunucho dixerat, afferretur,quod certis hominibus divideretur. sed Bigilam latebat se prodi-tum: edecon enim sive simulate cum eunucho pactus sive ut aboreste sibi caveret, ne is illud quod in serdica inter coenandumnobis indiciaverat, ad attilam deferret, nimirum se remoto orestesecretos sermones cum imperatore et eunucho habuisse, attilaecomparatam in ipsum coniurationem aperuit, et auri summam,quam in eam rem mitti convenerat, simul et ea, quae per nos in istalegatione tractanda erant, enuntiavit.

iumentis iam adornatis et necessitate ad iter tempore noctiscarpendum adacti, occurrere ex barbaris, qui dicerent, attilam iu-bere nos propter tempus noctis intempestivum remanere. in eun-dem igitur locum, unde proficiscebamur, praesto fuere qui bovemagebant et pisces fluviatiles nobis ab attila missos afferebant. Coe-nati nos dormitum contulimus.

luce orta in spem adducebamur attilam se ad lenitatem datu-rum, et aliquod mite responsum ad nos ab ipso emanaturum. illevero denuo eosdem misit, iussitque abire, si nihil aliud negotii, nisiquod iam omnibus cognitum esset, nobis cum illo intercederet.Nullo dato responso ad iter nos accinximus, etsi Bigilas omni opecontenderet, ut responderemus nos alia dicenda habere. ego verocum maximinum moerore confici viderem, assumpto rusticio, quibarbarorum linguae peritus erat et nobiscum in schytiam venerat(non legationis nostrae causa, sed ob rem privatam aditurus Cons-tantium ex italia oriundum, quem ad attilam aetius, occidenta-lium romanorum dux, ut illi ab epistolis esset, miserat), scottamadii (nec enim aderat onegesius), et cum illo per rusticium inter-pretem collocutus, eum plurima dona a maximino laturum dixi, siilli aditus ad attilam copiam faceret. legatum venire enim de

77


rebus, quae non solum romanis et hunnis maximam essent utilita-tem allaturae, sed etiam ipsi onegesio. imperatorem enim poscereillum ad se legatum ab attila mitti, qui diiudicaret controversiasinter utramque gentem, unde nonnisi ingentibus donis cumulatusesset rediturus. oportere igitur illum, cum onegesius non adsit, intam praeclara actione nos aut potius fratrem ipsum adiuvare. etipsi quoque attilam plurimum fidere dixi nos accepisse; sed nonsatis firma esse audita, nisi re ipsa notum faceret quantum illi at-tila tribueret. atque ille: „Ne amplius, inquit, dubii sitis. aeque acfrater apud attilam valeo auctoritate, seu verbis seu facto opusest.” et ascenso equo ad attilae tentorium contendit.

ego vero ad maximinum rediens, qui una cum Bigila angebaturanimo, et incertus erat quid constituendum esset, narravi sermo-nes quos habueram cum scotta, et quae ab ipso audieram; atqueadeo illum excitavi ad praeparanda munera, quae barbaro offe-renda essent, et praemeditandum quibus verbis attilam afferetur.surrexerunt igitur (offenderam enim illos insolo herbido iacentes),et operam a me egregie navatam laudarunt, et eos, qui se iam cumiumentis itineri accinxerant, revocarunt. tum etiam qua orationeattilam aggrederentur, et quo modo dona imperatoris, et quae ma-ximinus ipse afferebat, traderent, inter se agitarunt.

dum in harum rerum cura versabamur, attilas nos per scottamarcessivit: itaque ad eius tentorium iter direximus, quod barbaro-rum multitudine, qui in orbem excubias agebant, erat circumda-tum. introducti attilam sedentem in sella lignea invenimus. steti-mus paulo remotius ab eius solio: mox processit maximinus et sa-lutavit barbarum. et imperatoris litteras tradens, dixit salvum etincolumem illum suosque precari imperatorem. et barbarus, „sitet romanis quemadmodum et mihi cupiunt,” inquit. statimque adBigilam convertit orationem, feramque impudentem vocans quae-rebat qua re impulsus ad ipsum venisset, cum sibi eorum, quae etipse et anatolius de pace sensissent, conscius esset: non enimprius ad se legatos accedere debuisse, quam omnes profugi, quiapud romanos exstarent, redditi essent. Bigila vero respondentenullum amplius apud romanos reperiri transfugam scythici gene-ris; omnes enim redditos esse; magis exasperatus attilas in eummulta probra et convicia ingessit, et cum clamore dixit se illum incrucem acturum et praedam vulturibus praebiturum fuisse, nisi

78


leges legationis hac impudentis eius orationis et temeritatis poenaoffendere vereretur. etenim restare adhuc apud romanos plurestransfugas, quorum nomina, ut erant in charta descripta, iussitscribas recitare. hi ubi omnia legerant, attilas Bigilam una cumesla sine mora proficisci iussit romanis denuntiatum, ut omnestransfugas scythicae nationis, quotquot in eorum potestate essent,redderent a tempore Carpilionis, filii aetii, romanorum occidenta-lium ducis, qui obses apud eum fuerat. Non enim se servos suossecum manus conserere passurum esse, quanquam ne iis quidem,qui suae ditionis custodiam illis commiserint, prodesse possint.Quae enim urbs, quod castellum ab illis possit defendi, quod ever-tere aut diruere apud se constitutum habuerint? Postquam exposu-erint a se de transfugis decreta, redire eos quamprimum iussit re-nuntiatum, utrum transfugas reddere, an bellum eo nomine malintsuscipere. Prius vero maximinum paulum exspectare iubens, dumad ea, quae imperator scripserat, per se responsum daret, munerapetiit.

Quae postquam dedimus, in tentorium nostrum nos recepimus,et de singulis, quae dicta fuerant, inter nos disseruimus. Cumautem Bigilas admiraretur qui fieret ut attilas, qui sibi iampridem,cum legatus ad illum venisset, comis et perhumanus visus esset,tunc se acerbis contumeliis affecisset, dixi vereri me, ne qui ex bar-baris, qui in serdica nobiscum epulati erant, attilam infensumnobis reddidissent, et Bigilam romanorum imperatorem deum, at-tilam vero hominem appellasse, retulissent. Quam orationem maxi-minus ut verisimilem est amplexus, quia coniurationis in attilamab eunucho initae particeps non fuerat. sed Bigilas ambiguusanimi erat, neque causam suspicari posse videbatur, quare attilaseum tam acerbis conviciis insectatus esset. Nec enim in animumsuum inducere poterat, ut nobis postea retulit, enuntiata fuisse,quae in convivio in serdica dicta fuerant, nec coniurationem in at-tilam detectam, cum nemo ex omni multitudine quae attilam cir-cumstabat excepto edecone, prae metu, qui omnium mentes per-vaserat, cum attila sermonem instituere auderet; edeconem autemstudiose operam daturum censeret, omnia silentio transigere, tumpropter iusiurandum, tum propter negotii gravitatem: ne, quiaclandestinis in attilam consiliis interfuerat, reus iudicatus, poenamortis afficeretur.

79


haec cum ambigua mente volveremus, edecon supervenit, etabducto a nostro coetu Bigila (fingebat enim velle vere et serio depraemeditatis inter eos insidiis agere), ubi aurum afferri praece-pit, quod his daretur, qui exsequendo facinori operam navaturi es-sent, discessit. ego vero cum Bigilam curiosius inquirerem, quossermones secum edecon habuisset, decipere conatus est, deceptuset ipse, et veram causam occultans commentus est sibi edeconemdixisse attilam illi quoque propter transfugas succensuisse. opor-tuisse enim aut omnes restitui aut legatos summa auctoritate pra-editos ad illum venire.

haec dum loquebamur, advenere ab attila, qui Bigilam et nosprohiberent, captivum romanum aut barbarum mancipium autequos aut quicquam aliud emere, praeterquam quae ad victum ne-cessaria essent, donec inter romanos et hunnos de rebus contro-versis convenisset. haec callide et praemeditato consilio barbarusfaciebat, quo facilius Bigilam in consilio contra se exsequendo dep-rebenderet, cum nullam satis idoneam causam comminisci posset,cur aurum afferret. Nos porro praetenta causa responsi, quod adlegationem editurus erat, onegesium opperiri coegit, ut munera,quae ad eum imperator miserat, et tradere volebamus, acciperet.

etenim tum forte onegesius una cum seniore ex attilae liberisad acatiros missus fuerat. illa gens est scyhica, quae in potesta-tem attilae hac de causa venit. in eam gentem plures secundumpopulos et tribus imperium exercebant, quos imperator theodo-sius, firmata inter eos concordia, ab attilae societate ad colendamcum romanis pacem et societatem muneribus traducere conatusest. Qui ea munera attulerat non pro cuiusque gentis regis meritoet gradu ea distribuerat. Curidachus enim secundo loco acceperat,qui regum antiquior, primus accipere debuerat. ille, tanquam con-temptus et sibi debitis praemiis frustratus, attilam contra ceterosreges auxilio vocaverat. is nihil cunctatus magno exercitu emissoeorum alios sustulit, alios ad deditionem compulit. deinde Curida-chum ad se vocat, tanquam illi quae ex victoria consecutus fuerat,impertiturus. sed iste dolum et insidias suspicatus, difficile etgrave esse homini respondit in dei conspectum venire. si enim im-motis oculis solis orbem intueri nemo potest, quomodo quis sinesensu doloris cum deorum maximo congrediatur? atque ita Curi-dachus regnum suaque omnia salva sibi et integra conservavit, et

80


81

reliqua omnis acatiorum regio in ius ditionemque attilae conces-sit. ei genti cum seniorem ex filiis regem attilas constituere decre-visset, ad hanc rem conficiendam onegesium miserat. itaque nosexspectare, ut dictum est, iubens, Bigilam cum esla ad romanosamandavit, specie quidem transfugarum repetendorum, sed re-vera, ut aurum edeconi promissum afferret.

Post Bigilae discessum unum tantum diem in his locis commo-rati, postridie una cum attila ad loca magis ad septentrionem ver-gentia profecti sumus. haud longum viae spatium cum barbarisprogressi alio iter vertimus, scythis, qui viam ducebant, nos id fa-cere iubentibus. attilas interea in quodam vico substitit, in quo fi-liam escam uxorem, etsi plures alias haberet, scytharum legibusid permittentibus, ducere voluit. illinc facili et aequali via per pla-nitiem iter fecimus, et in multos fluvios navigabiles incidimus. Quo-rum post istrum maximi sunt drecon dictus et tigas et tiphesas.et hos quidem naviculis unico ligno confectis, quas in quotidianousu habent, qui ad flumina habitant, reliquos ratibus, quos barbaricurribus imponunt, et per loca restagnantia important, traiecimus.Congerebantur vero nobis ex vicis commeatus, pro frumento mi-lium, pro vino medus; sic enim locorum incolae vocant. servi quo-que, qui nos comitabantur, milium accipiebant et potionem ex hor-deo, quam camum barbari appellant.

longa via confecta die ad noctem inclinante ad paludem quan-dam, ad quam aquatum (erat enim eius aqua potui apta) proximivici incolae ibant, tentoria fiximus. ingens ventus et procella dere-pente exorta cum tonitru et crebris fulguribus et multo imbre ten-torium nostrum disiecit, et omnia nostra utensilia in proximampaludem volvit. turbinibus in aere excitatis, et casu, qui contige-rat, perterrefacti, locum illum deseruimus, et dissociati, huc illucpalantes, viam unusquisque nostrum, quam sibi commodam duxit,sub tenebris et imbribus est persecutus. tandem tuguria vici sube-untes (illuc enim divisis itineribus omnes diverteramus) conveni-mus, et ea, quae nobis deerant, cum clamore perquisivimus. adquem strepitum scythae exsilientes, calamos, quibus ad ignemutuntur, accenderunt, atque comparato sic lumine, interrogarunt,quid nobis vellemus, qui tantos clamores ederemus. Barbari, quinos comitabantur, responderunt, nos tempestate perculsos tur-bari. itaque nos liberaliter invitatos hospitio exceperunt, et cala-mis siccis ignem accenderunt.


Vici domina una ex Bledae uxoribus erat. haec nobis cibaria etmulieres formosas, cum quibus amori indulgeremus (hoc enimapud scythas honori ducitur), suppeditavit. mulieribus ex cibispraebitis gratificati, ab earum consuetudine abstinuimus; manen-tes vero in tuguriis, simul atque illuxit, ad ea quae ex nostra supel-lectile desiderabantur, perquirenda curam convertimus. haec par-tim in eo loco, ubi pridie consederamus, partim in ripa paludispartim in ipsa palude reperta recepimus. in his desiccandis totumdiem in illo vico (tempestas enim desierat, et clarus sol apparebat)contrivimus. deinde curatis equis et reliquis iumentis reginam sa-lutatum ivimus. hunc vicissim donis remunerati sumus tribus pa-teris argenteis, velleribus rubris, pipere indico, palmulis et variiscupediis, quae omnia a barbaris, ut ignota, magni aestimantur.

Nec multo post omnia fausta feliciaque illis hospitalitatis ergoprecati discessimus. septem dierum itinere emenso scythae, quinos ducebant, in quodam vico nos consistere iusserunt, quia postattilam, qui hac via proficisceretur, iter nobis faciendum esset. hicobvios habuimus legatos a romanis occidentalibus, ipsos quoqueid attilam missos. erant autem praecipui romulus Comitis digni-tate decoratus, et Primutus, Noricae regionis praefectus, et roma-nus, militaris ordinis ductor. his aderat Constantius, quem aetiusad attilam, ut illi in conscribendis epistolis deserviret, miserat, ettatulus, orestis eius, qui cum edecone erat, pater, non legationiscausa, sed privati officii et familiaritatis ergo. Constantio enim initaliis agenti magnus cum illis usus intercesserat: tatulum affini-tas movebat. orestes enim, eius filius, romuli filiam e Patavione,Norici civitate, uxorem duxerat. legati autem veniebant, ut atti-lam lenirent, qui sibi sylvanum, armii (argentariae?) mensaeromae praefectum, tradi postulabat, propterea quod pateras au-reas a Constantio quodam acceperat. hic Constantius ex galliisoccidentalibus ortus, ad attilam et Bledam, ut illis in conscriben-dis epistolis operam daret, quemadmodum et post illum alterConstantius missus fuerat. ille vero, quo tempore sirmium oppi-dum in Paeonia situm scythae obsidebant, aurea vasa a civitatisepiscopo acceperat, ut ex eorum pretio, si se superstite urbem capicontigisset, quoad satis esset, pro sua libertate solveretur: sin peri-isset, cives in servitutem abducti redimerentur. sed Constantiuspost urbis excidium de pacto illo parum sollicitus, romam cuius-

82


dam negotii causa profectus vasa ad sylvanum detulit, et aurum abeo accepit, convenitque ut, si intra tempus praefinitum aurummutuo sumptum redderet, vasa reciperet: ni fecisset, sylvanusvasa sibi haberet et his pro arbitrio uteretur. hunc Constantiumattilas et Bleda, cum illis proditionis nomine suspectus esset, incrucem egerunt. ex quo, ut de poculis aureis indicium ad attilamest delatum, sibi tradi sylvanum, tanquam furem eorum quae suaessent, flagitavit. legati igitur ab aetio et romanorum occidenta-lium imperatore venerant, qui dicerent sylvanum Constantii credi-torem vasa aurea pro credito oppignerata, non furto ablata, penesse habuisse, quae sacerdotibus, qui primi se obtulissent, nummisargenteis permutasset. Nec enim fas esse hominibus pocula deoconsecrata propriis usibus applicare. itaque nisi tam iusta causaaut divini numinis reverentia a petendis poculis dimoveatur, re-tento sylvano aurum se pro pateris praebiturum. hominem enim,qui nihil deliquerit, minime se dediturum esse.

haec erat igitur horum virorum legationis causa, qui barbarumsequebantur, ut responsum ferrent, et dimitterentur. Cum veronobis eadem via eundum esset, qua attilas incedebat, parumpermorati, dum praecederet, non multo post secuti, cum reliqua mul-titudine, traiectis quibusdam amnibus, ad quendam magnumvicum pervenimus. hic erant attilae aedes, quae reliquis omnibusubicumque locorum praestantiores esse ferebantur. erant hae exlignis et tabulis eximie politis exstructae et ambitu ligneo circum-datae, non ad munimentum, sed ad ornatum comparato. Proximaregiae erat onegesii domus, et ipsa quoque ambitu ligneo constans,non tamen aeque, ac attilae turribus insignis. haud longo inter-vallo a circuitu domus distabat balneum, quod onegesius, qui se-cundum attilam plurimum apud scythas opibus valebat, lapidibusex Paeonia advectis aedificaverat. Nec enim apud eos, qui in eaparte scythiae habitant, ullus est aut lapis aut arbos, sed materiaaliunde advecta utuntur. huius autem balnei architectus e sirmiocaptivus abductus mercedem operis sui libertatem se consecutu-rum sperans, falsus sua spe in longe duriorem apud scythas inciditservitutem. Balneatorem enim eum onegesius instituit, ut sibi toti-que suae familiae, cum lavarentur, operas praestaret.

in hunc vicum adventanti attilae puellae obviam prodierunt,quae per series incedebant, sub linteis tenuibus et candidis, quam

83


maxime in longitudinem extensis, ita ut sub unoquoque linteo ma-nibus mulierum ab utraqne parte in altum sublato septem puellaeaut etiam plures progredientes (erant autem multi huiusmodi mu-lierum sub illis linteis ordines) scythica carmina canerent. iamproxime onegesii domum accesserat (per ipsam enim via ducebatad regiam), cum foras prosiliret onegesii uxor magna ancillarumcomitata multitudine, quae obsonia et vinum ferebant, qui maxi-mus est apud scythas honos. haec attilam salutavit, rogavitque utex cibis desumeret, quos cum summa testificatione suae erga illumvoluntatis attulerat. itaque uxori hominis sibi necessarii gratifica-turus comedit, equo insidens barbaris, qui in eius comitatu erant,suspensam tabulam (erat autem argentea) attollentibus. deindedegustato calice, qui illi fuerat oblatus, in regiam se recepit. eratautem illa reliquis conspectior et in altiori loco sita. Nos vero in ae-dibus onegesii (sic ille praeceperat; redierat enim cum attilaefilio) remansimus.

illic coenam sumpsimus excipiente nos eius uxore, comitata il-lustrioribus qui eum genere contingebant. illi enim animum nobis-cum convivio exhilarare per otium minime licuit; quia quae gesse-rat in negotio, ad quod missus fuerat, et adversum, qui filio attilaecontigerat, casum (dextram enim delapsus fregerat) renuntiatu-rus, tum primum a reditu in attilae conspectum venerat. Post coe-nam aedibus onegesii relictis propius attilae aedes tentoria posu-imus, ut maximinus, quem attilam convenire et cum his, qui ei aconsiliis erant, colloquia facere oportebat, minime longo ab attiladistaret intervallo. illic igitur, quo primum devertimus, noctemtransegimus. luce orta misit me maximinus ad onegesium, ut illitum quae ipse dabat, tum ab imperatore missa munera traderem,et ut ipse cognosceret, an illi secum et quo tempore colloquiuminire luberet. Perrexi igitur ad onegesium cum famulis, qui donaportabant: cum ianuae clausae essent, exspectavi donec aperiren-tur, et aliquis exiret, qui eum mei adventus certiorem faceret.

itaque tempus mihi terenti et circa murorum ambitum domusonegesii ambulanti, progressus nescio quis, quem barbarum exscythico vestitu esse rebar, graeca voce me salutavit dicens„.” mirari ego, qui fieret ut graece loqueretur vir scytha: ete-nim ex variis gentibus commixti, praeter suam linguam colunt sivehunnorum sive gothorum aut etiam romanam, hi scilicet, quibus

84


cum romanis frequentius est commercium. Neque quisquameorum facile loquitur graece, nisi si qui sint captivi e thracia autillyrico maritimo. sed illi ab obvio quoque dignosci possunt ex ves-tibus laceris et capitis squalore, tanquam qui in miseram incide-rint fortunam. hic vero opulenti scythae speciem prae se ferebat:erat enim bene et eleganter vestitus, capite in rotundum raso.hunc resalutans interrogavi, quis esset, et unde in terram barb-aram veniens, vitae scythicae institutum sequi delegisset.

ille quam ob causam hoc ex ipso quaererem, rogavit. „mihi vero,inquam, haec a te ut sciscitarer, causa fuit, quod graece locutuses.” tum ridens ait se graecum esse genere, ad mercaturam facien-dam Viminacium, mysorum ad istrum urbem accessisse, in ea do-micilium longo tempore habuisse, uxorem quoque divitem duxisse;parta illic felicitate capta urbe exutum fuisse, et propterea quoddives erat, se suaque omnia in praedae divisione onegesio ces-sisse. etenim esse apud eos in more positum, ut praecipui ab attilascythiae principes captivos ditiores sibi seponant, quoniam pluri-mum auctoritate valent. Postea ubi adversus romanos et acatiro-rum gentem fortissime dimicasset, libertatem se ex more scytha-rum omnibus, quae bello acquisierat, barbaro domino traditis re-cuperasse. uxorem quoque barbaram duxisse, et ex ea liberos sus-tulisse, et onegesii mensae participem hoc vitae genus longe potiuspriore ducere.

„Qui enim apud scythas degunt, inquit, tolerato bellorum la-bore sine ulla sollicitudine vitam peragunt. tum unusquisquebonis, quae sibi fortuna indulsit, fruitur, neque quisquam illi ullain re molestus est. Qui vero sub romanis aetatem agunt, facile inbello pereunt. hos enim in aliis sui conservandi spem collocare ne-cesse est, quandoquidem per tyrannos minime licet arma, quibusunusquisque se tueatur, gestare. atque adeo his, quibus id iurelicet, valde est perniciosa ducum ignavia, qui bellum minime gna-viter gerunt. at in pace longe acerbiora sunt quae accidunt, quamcalamitates quae ex bello proveniunt, et propter duram exactio-nem tributorum, et propter improborum vexationes, cum leges nonin omnes valeant. si quis dives aut potens, eas sit transgressus, illequidem iniquitatis suae poenas non luet: sin aliquis inops, qui ne-gotia gerere nesciat, hunc poena a legibus statuta manet: nisi forteeum, priusquam sententia feratur, longo in litibus continuato tem-

85


pore, multis praeterea exhaustis opibus vita defecerit. at mercedeet pretio, quod legum et iuris est, obtinere, omnium iniquissimumest. Nec enim iniuria affecto quisquam fori iudicialis potestatemfaciet, priusquam pecuniam iudicis et eius ministrorum commodocessuram deponat.

„haec atque huiusmodi multa, cum in medium proferret, egoprecatus, ut quod sentirem, patienter et benigne audiret, respondi,reipublicae romanae auctores, sapientes et optimos viros, ne quid-quam temere ageretur, alios legum custodes fecisse, aliis armorumcuram commisisse, ut, ad nullam aliam rem intenti, quam ut se adpugnam praepararent, militaria opera exercerent, et propulsataper assiduam belli meditationem omni formidine, consueta mili-tiae exercitatione animis firmati in aciem descenderent.” alios quiagris colendis et culturae terrae operam darent, et se ipsos et, an-nona militari ab his exacta, eos alere voluerunt, quo pro sua salutedimicarent. Constituerunt quoque, qui iniuria affectis prospice-rent, et iura eorum, qui propter naturae infirmitatem sibi ipsi con-sulere non valerent, tuerentur, quique iure dicendo, quae leges iu-berent, servarent. Neque vero sua providentia destitutos relique-runt eos, qui iudicibus adsunt, sed his quoque esse qui prospici-ant, ut ius assequatur, qui sententia iudicum obtinuit, et iniuriusiudicatus, id solum, quod iudicii calculus fert, et nihil praeterea fa-cere cogatur. (si enim non essent huic rei praepositi, aut victore in-solentius insurgente aut eo, qui adversam sententiam reportavit,in perversa mente perstante ex una lite alterius litis nascereturexordium.)

itaque his quoque constitutum argentum ab illis, qui litibus cer-tant, ut militibus ab agricolis. Quid enim aequius, quam eum, quiopituletur et auxilium ferat, alere et officium mutuo officio repen-dere? quemadmodum equiti emolumento est equi, pastori boum etvenatori canum cura et reliquorum animantium, quae hominescustodiae et utilitatis causa alunt. Porro cum sumptus in litem fac-tos qui causa cadunt solvant, damnum nulli alii rei quam suae ini-quitati imputent.

Quod vero ad longum tempus attinet, quod in litibus consumi-tur, si quando id evenit, id iuris providentius dicendi gratia fit, neiudices properantes ab accurata iudicandi ratione aberrent. meliusesse iudices accurate rem perpendentes, tardius finem litibus im-

86


ponere, quam festinantes non solum iniquum ius in hominem sta-tuere, verum etiam in deum, iustitiae inventorem peccare. legesautem in omnes positae sunt, ut illis etiam ipse imperator pareat.Neque, id quod tua accusatione continetur, potentiores si tenuiori-bus vim inferant, id illis est impune, nisi quis forte latens poenameffugerit: quod non solum divitibus, sed eliam inopibus usu venit;nam hi quoque, si argumenta deliciunt, peccatorum poenas nonsolvunt. Quod non solum apud romanos, sed etiam ubique gen-tium accidit.

gratiam vero plurimam ipsum pro recepta libertate fortunaedebere, neque eam domino acceptam referre. Cum enim eum inbellum eduxerit, potuisse ab hostibus propter rei militaris imperi-tiam occidi, aut si fugisset, ab eo, in cuius dominio erat, puniri.longe autem romani benignius servis consuluerunt. Patrum enimaut praeceptorum affectum erga eos exhibent, et ut a malis abstine-ant, curant, et eorum, quae honesta ducunt, participes efficiunt.denique corrigunt eos in his, quae delinquunt, sicut et suos liberos.Nec enim servos morte afficere, sicut apud scythas, fas est.

libertatis vero adipiscendae plures sunt modi. Non enim solumqui vita fruuntur, sed etiam qui e vivis excedunt, libertatem tribu-ere possunt, cum de bonis suis, ut cuique placeat, statuere liceat,et quodcunque quis moriens de rebus domesticis iusserit, lex sit.

„tum ille plorans inquit, leges apud romanos bonas et rem pub-licam praeclare constitutam esse, sed magistratus, qui non aequeac prisci probi et prudentes sunt, eam labefactare et pervertere.

haec inter nos disserentibus aliquis ex domesticis onegesii sep-torum domus fores aperuit. ego statim accurrere et quaerere, quasres ageret onegesius; me enim habere a maximino, qui legatus aromanis venisset, quod illi dicerem. illi vero onegesium mihi suifacturum copiam respondit, si paullum opperirer; exiturum enimesse. Nec multo temporis spatio interiecto, ut ipsum exeuntemvidi, progressus dixi: „te romanorum legatus salutat, et dona tibiab ipso una cum auro ab imperatore misso affero.” et cum maximeille eum convenire cuperet, ubi et quando vellet colloqui, quaesivi.ille suos, qui aderant, iussit aurum et munera recipere, et me ma-ximino renuntiare, se protinus ad eum accedere.

reverti igitur ad maximinum, et renuntiavi onegesium ad eumventurum esse: nec mora, in tentorium nostrum advenit, et maxi-

87


minum affatus dixit se imperatori et illi pro muneribus gratiasagere, et percunctatus est, quandoquidem se arcessisset, quidesset quod illum vellet: tum maximinus instare tempus, ait, quoposset maiorem gloriam apud homines adipisci, si ad imperatoremaccedens, quae essent inter romanos et hunnos controversa, suaprudentia componeret, et inter utramque gentem concordiam sta-biliret: quae res non solum utilitati utriusquc gentis esset cessura,sed etiam eius domui tanta bona praebituta, ut ipse una cum suisliberis in posterum imperatori totique imperatorio generi in perpe-tuum devinctus foret. tum onegesius dixit, qua re gratificari regiet quomodo controversias ipse componere posset? respondit maxi-minus eum, si in romanorum ditionem proficisceretur, gratiamapud regem initurum, controversias autem compositurum, si incriminationes sedulo inquirens ex pacis legibus eas dilueret. tumonegesius dixit, se imperatori ei iis, qui ei a consiliis essent, ea dic-turum esse, quae attila sibi praeciperet. „an romani existimant,inquit, se ullis precibus exorari posse, ut prodat dominum suum,et nihili faciat educationem apud scythas, uxores et liberos suos,neque potiorem ducat apud attilam servitutem, quam apud roma-nos ingentes opes?” Ceterum se domi remanentem maiori eorumrebus adiumento futurum, quippe qui domini iram placaret, si qui-bus in rebus romanis irasceretur, quam si ad eos accedens crimi-nationi se obiiceret, si forte, quid contra quam attilae rationibuscommodum videretur, faceret. Quae cum dixisset et mihi veniamdedisset eum de his, quae ex ipso intelligere cuperemus, adeundi(maximino enim in dignitate constituto parum decorus erat conti-nuus congressus), abiit. Postridie ad domus attilae interiora septame contuli dona ferens eius uxori, quae Cerca vocabatur. ex ea tresilli liberi, quorum maximus natu iam tum acatirorum et reliqua-rum gentium, qua scythia ad Pontum patet, regnum tenebat. intrailla septa erant multa aedificia, partim ex tabulis sculptis et ele-ganter compactis, partim ex trabibus opere puro et in rectitudinemaffabre dolatis, quae impositae erant lignis in circulos curvatis: cir-culi autem a solo in mediocrem altitudinem assurgebant. hic habi-tabat attilae uxor, ad quam a barbaris, qui circa ianuas erant, nac-tus aditum, ipsam deprehendi in molli stragula iacentem. eratautem pavimentum laneis tapetibus stratum, in quibus constitui-mus. eam famulorum multitudo in orbem circumstabat, et ancillae

88


ex adverso humi sedentes telas coloribus variegabant, quae vesti-bus barbarorum ad ornatum superiniiciuntur. Cerca salutata etmuneribus traditis egressus exspectans dum onegesius regia exi-ret (iam enim e domo sua illuc venerat), ad reliqua aedificia, ubiattilas commorabatur, processi. hic dum ego starem cum reliquamultitudine (nec enim accessu ullius loci prohibebar, quippe quiattilae custodibus et barbaris, qui eum assectabantur, eramnotus), vidi magnam turbani accurrentem, quae tumultum et stre-pitum edens exitum attilae praestolabatur. tandem attilas domoegressus gravi vultu, huc illuc oculos torquens, cum onegesio proaedibus substitit. hic eum multi, quibus erant lites, adierunt, eteius iudicium exceperunt. deinde domum repetiit, et barbararumgentium legatos, qui ad se venerant, admisit.

me vero, dum onegesium exspectabam, romulus, Promutus etromanus, legati de vasis aureis ex italia ad attilam missi, una cumrusticio, qui in comitatu Constantii erat, et Constantiolo ex Pae-onum regione, quae attilae parebat, me sunt sermone adorti, et in-terrogaverunt, utrum dimissi, an manere coacti essemus. „idipsum, inquam, ut sciam ex onegesio, intra ista septa opperior.”tum ego illos vicissim percunctari, an aliquod mite responsum adea, de quibus legati venerant, ab attila tulissent. Nequaquam aiuntillum deduci a sententia, sed bellum minari et denuntiare, ni sylva-nus aut pocula dedantur.

Nos vero cum barbari miraremur animi impotentiam, romulus,vir multis honorificentissimis legationibus functus et multo rerumusu praeditus, ait, secunda fortuna et potentia inde collecta adeoillum efferri, ut iustis sermonibus nullum apud se locum relinque-ret, nisi eos ex re sua esse censeret. Nemo unquam eorum, qui inscythia vel alibi regnarunt, tantas res tam brevi tempore gessit. to-tius scythiae dominatum sibi comparavit, et ad oceani insulasusque imperium suum extendit, ut etiam a romanis tributa exigat.Nec his contentus ad longe maiora animum adiecit, et latius impe-rii sui fines protendere et Persas bello aggredi cogitat.

uno ex nobis quaerente, qua via e scythia in Persas tendere pos-set, romulus dixit non longo locorum intervallo medos dissitosesse a scythis, neque hunnos hanc viam nescire, sed olim, fameper eorum regionem grassante, cum romani propter bellum, quodtunc temporis gerebant, minime cum illis proelio decertarent, hac

89


irrupisse et usque ad medos Basichum et Cursichum, duces ipso-rum e regiis scythis oriundos, penetrasse, qui postea cum magnahominum multitudine romam ad contrahendam armorum societa-tem venissent. hos narrasse, per quandam desertam regionem illisiter fuisse, et paludem traiecisse, quam romulus existimabat essemaeotidem: deinde, quindecim diebus elapsis per montes quos-dam, quos superassent, in mediam descendisse. ibi praedas agenti-bus et excursionibus agros vastantibus Persicum agmen superveni-ens telis aera replevisse. itaque imminentis periculi metu retroabscessisse, et per montes regressos, pauxillum praedae abegisse.magnam enim partem medos extorsisse: ipsos autem, ut perse-quentium hostium impetum evitarent, ad aliam viam deflexisse, etper loca, ubi ex petra maritima flamma ardet, illinc profectos, . . .dierum itinere in sedes suas revertisse. atque ex eo satis vidisse,non magno intervallo scythiam a medis distare. Quamobrem si at-tilam cupido ceperit medos invadendi, non multum operae et labo-ris in eam invasionem consumpturum, neque magnis itineribus de-fatigatum iri, ut medos, Parthos et Persas adoriatur, et cogat tributiillationi se submittere. adesse enim illi magnas copias, quas nullagens sustinere possit.

Nobis vero optantibus, ut Persis arma inferret, et a nobis in illosbelli molem averteret: „Verendum est, inquit Constantiolus, ne, Per-sis facile devictis, non iam amplius amicus, sed dominus in nos re-vertatur.” Nunc enim auro accepto pro dignitate eum contentumesse. Quodsi medos, Parthos et Persas domuerit, minime eum ro-manorum a suo seiunctum regnum passurum, sed eos manifestoservos suos reputantem, gravia illis et intolerabilia imperaturumesse. dignitas autem, cuius mentionem Constantiolus fecit, eratromanorum exercituum ducis, quam attilas ab imperatore accepe-rat, et stipendia eius, qui exercitus regebat, missa sibi non recusa-bat. innuebat igitur, attilam, medis, Parthis et Persis subactis, hocnomen, quo romanis illum vocare lubet, et dignitatem, quam illiornamenti loco esse exsistimant, repudiaturum, et pro duce coac-turum eos se regem appellare. iam tum enim indignatus dicebat illiservos esse exercituum duces, sibi vero viros imperatoribus roma-nis dignitate pares.

et brevi quidem sibi potentiae accessionem fore, quod et deusmartis ense in lucem protiacto portenderit. hic ensis tanquam

90


sacer et deo bellorum praesidi dedicatus, a scytharum regibusolim colebatur, et multis saeculis non visus, bovis ministerio fuerattunc temporis erutus.

dum ita de praesenti rerum statu confabulamur, onegesiusforas prodiit, ad quem, ut ex eo disceremus quae nostrae curaecommissa fuerant, accessimus. ille vero prius cum nescio quibusbarbaris collocutus, quaerere me ex maximino iussit, quem ro-mani ex consularibus legatum ad attilam essent missuri. ut in ten-torium veni, et maximino, quae mihi onegesins dixerat, retuli, ha-bita de eo, quod barbaris respondendum esset, deliberatione, redii,dixique onegesio romanos magnopere desiderare, illum suarumcum attila controversiarum disceptatorem ad se accedere. Qua spesi exciderint, imperatorem, quem sibi libuerit, legatum missurum.extemplo me maximinum arcessere iussit, quem, ut venit, ad atti-lam deduxit. unde non multo post maximinus reversus narravitbarbarum velle imperatorem ad se mittere legatos aut Nomum autanatolium aut senatorem, neque ullos alios praeter hos admissu-rum. et cum maximinus obiiceret minime convenire legatos, qui adse mittantur, designando suspectos imperatori reddere, attilamrespondisse, si haec abnuerint, armis se controversias disceptaturum.

reversis nobis in tentorium ecce ad nos orestis pater: „Vosambos, inquit, ad convivium invitat attilas; fiet vero illud adnonam dici horam.” tempore condicto observato, ut venimus, etuna quoque romanomm occidentalium legati, stetimus in liminecoenaculi coram attila. tum pincernae, ut mos est in illis regioni-bus, calicem tradiderunt, ut ante accubitum vota faceremus. Quofacto et calice degustato, ipsa solia, in quibus nos sedentes coenareoportebat, ascendimus.

omnia sedilia circa parietes cubiculi ab utraque parte dispositaerant: medius in lecto sedebat attilas, altero lecto a tergo strato,pone quem erant quidam gradus, qui ad eius cubile ferebant, lin-teis candidis et variis tapetibus ornatus gratia contectum, similecubilibus, quae romani et graeci nubentibus adornare pro morehabent. et primum quidem convivarum locum eius habebant, quiad attilae dextram sedebat, secundum eius, qui ad laevam: in quonos et Berichus, vir apud scythas nobilis, sed Berichus superioreloco. Nam onegesius in sella ad dextram regii thori, et e regione

91


onegesii duo ex attilae filiis sedebant. senior enim in eodem, quopater, throno, non prope, sed multum infra accumbebat, oculisprae pudore propter patris praesentiam semper in terram coniectis.

omnibus ordine sedentibus, qui attilae erat a poculis, ingredi-ens pateram vini tradit. hanc ubi suscepit, proximum ordine salu-tavit, qui salutatione honoratus surrexit, neque prius eum sederefas erat, quam merum degustans aut etiam ebibens poculum pocil-latori redderet. sedenti autem attilae eodem modo, qui convivio in-tererant, pocula suscipientes et post salutationem degustantes ho-norem exhibebant. unicuique vero unus pocillator aderat, quem,cum pincerna attilae exiret, introire suo ordine oportuit. secundoet reliquis deinceps ad hunc modum honore affectis attilas nosquoque eodem modo salutavit secundum ordinem sellarum. tumomnibus salutationis honore delato pincernae recesserunt. mensaevero iuxta attilae mensam erant erectae, excipiendis tribus etquattuor aut etiam pluribus convivis idoneae, ita ut quisque in se-dili suo residens, de impositis mensae ferculis commode sumereposset. deinde primus in medium accessit attilae minister pati-nam carnibus plenam ferens; post ipsum qui panem ministrabantet obsonia mensis apposuerunt. sed ceteris quidem barbaris etnobis lautissima coena praeparata erat et in discis argenteis repo-sita, attilae vero in quadra lignea, et nihil praeter carnes. modera-tum pariter in reliquis omnibus sese praebebat. Convivis aurea etargentea pocula suppeditabantur; attilae poculum erat ligneum.simplex admodum illius vestis nulla re, nisi munditie ornata erat.Neque eius ensis neque calceorum barbarorum ligamina nequeeius equi frena, ut reliquorum scytharum, auro aut lapidibus autalia quacunque re pretiosa erant ornata.

ut obsonia primorum ferculorum fuere consumpta surreximus,neque prius quisquam nostrum ad sedem suam est reversus, quamsibi traditam pateram vini plenam, servato priore ordine attilamsalvum et incolumem precatus ebibisset. eo ad hunc modum ho-nore culto sedimus. tum nova fercula cuique mensae sunt illata,quae alia continebant esculenta, ex quibus ubi omnes, quoad satisesset, comedissent, eodem modo surreximus, et epoto calice rur-sus consedimus. adveniente vespere facibusque accensis duoscythae coram attila prodierunt, et versus a se factos, quibus eiusvictorias et bellicas virtutes canebant, recitarunt. in quos convivae

92


oculos defixerunt; et alii quidem versibus delectabantur, aliis bello-rum recordatio animos excitabat, aliis manabant lacrimae, quo-rum corpus aetate debilitatum erat et vigor animi quiescere coge-batur.

Post cantus et carmina scytha nescio quis mente captus ab-surda et inepta nec sani quicquam habentia effundens risum omni-bus commovit. Postremo Zercon maurusius introivit.

edecon enim illi persuaserat, ut ad attilam veniret, omnemoperam et studium pollicitus, quo uxorem recuperaret. hanc enim,cum illi Bleda faveret, in barbarorum regione acceperat, eamque inscythia, ab attila ad aetium dono missus, reliquerat. sed hac spefrustratus est, quia attilas illi succensuit, quod adsua remigrasset.itaque tunc arrepta festivitatis occasione, progressus et forma ethabitu et pronuntiatione et verbis confuse ab eo prolatis, romanaehunnorum et gothorum linguam intermiscens omnes laetitia imp-levit, et effecit ut in vehementem risum prorumperent. sed attilassemper eodem vultu, omnis mutationis expers et immotus perman-sit, neque quicquam facere aut dicere, quod iocum aut hilaritatemprae se ferret, conspectus est: praeterquam quod iuniorem ex filiisintroeuntem et adventantem, nomine ernas, placidis et laetis ocu-lis est intuitus, et eum gena traxit. ego vero cum admirarer attilamreliquos suos liberos parvi facere, ad hunc solum animum adiicere,unus ex barbaris, qui prope me sedebat et latinae linguae usumhabebat, fide prius accepta me nihil eorum, quae dicerentur, evul-gaturum, dixit vates attilae vaticinatos esse, eius genus, quod alio-quin interiturum foret, ab hoc puero restauratum iri. ut vero con-vivium ad multam noctem protraxerunt, non diutius nobis compo-tationi indulgendum esse rati, exivimus.

die exorto onegesium adivimus dicentes nos dimitti oportere,neque nobis diutius tempus ferendum esse. ille attilam quoque inea esse voluntate, et nos dimittere constituisse respondit. itaquenon multo post consilium procerum de his, quae attilas statuerat,habuit, et litteras, quae imperatori redderentur, digessit. aderantenim quorum curae epistolas scribere incumbebat, inter quos eratrusticius, vir e superiore mysia ortus, qui ab hostibus captus, cumdicendi facultate valeret, barbaro operam in conscribendis epistolisnavabat.

93


dimisso concilio ab onegesio precibus contendimus, ut syllaeuxori et eius liberis, qui in expugnatione urbis ratiariae una cummatre in servitutem redacti erant, libertatem restitueret. et veroab his liberandis minime abhorrebat, sed eorum libertatem magnapecuniae summa a nobis emptam volebat. itaque nos eum suppli-ces orare et obtestari, ut, habita eorum pristinae fortunae ratione,praesentis calamitatis commiseratione moveretur. ille, ut attilamadiit, mulierem pro quingentis aureis liberam dimisit, et eius filiosdono ad imperatorem misit.

interea Creca, attilae uxor, in aedes adamis, qui eius res do-mesticas curabat, nos ad coenam invitavit. ab eo una cum pluri-bus scythiae principibus comiter excepti sumus, et iucundis ser-monibus et magnifico epularum apparatu. tum unusquisqueeorum qui aderant, surgens, scythica comitate poculum plenumnobis porrexit, et eum, qui biberat, amplexus et exosculatus, illudexcepit. a coena nos in tentorium nostrum recipientes somnum ce-pimus.

Postridie iterum nos attilas ad coenam invitavit, et eodem, quoprius, ritu ad eum accessimus et ad hilaritatem nos convertimus.tum autem non senior ex filiis attilae in eius thoro una cum ipsoaccumbebat, sed oebarsius, eius patruus. Per totum convivii tem-pus nos blandis sermonibus appellans imperatori dicere iussit, utConstantio, quem ad eum aetius, ut ab epistolis esset, miserat,uxorem daret eam, quam illi promisisset. etenim Constantius unacum attilae legatis ad theodosium venerat, et se operam daturum,ut pax longo tempore inter romanos et hunnos servaretur, dixerat,modo sibi uxorem locupletem matrimonio copularet. huic petitioniimperator annuerat, et saturnini filiam, viri et opibus et genereclari et ornati, se illi nuptui daturum promiserat. saturninumautem interemerat athenais seu eudocia, uxor theodosii (utroqueenim nomine vocabatur), neque imperatori ad exitum perducere,quod promiserat, per Zenonem, virum consularem, licuit. is,magna isaurorum multitudine stipatus, urbi Constantinopoli, quotempore bello premebatur, praesidio fuerat. tunc vero cum orien-talium exercituum dux esset, puellam custodia eduxit, et rufo cui-dam, uni ex suis necessariis, despondit. hac puella sibi subtractaConstantius barbarum orabat, ne sibi factam contumeliam neglige-ret, sed perficeret, ut sibi uxor daretur aut ea, quae erepta fuerat,

94


aut etiam alia, quae dotem afferret. Quamobrem per coenae tem-pus barbarus maximinum imperatori dicere iussit non oportereConstantium spe ab ipso excitata falli, et ab imperatoris dignitatealienum videri, mendacem esse. haec attilas maximino mandavit,propterea quod Constantius illi pecuniae summam pollicitus erat,si uxorem e romanis puellis locupletem duceret.

sub noctem a coena discessimus. tribus deinde diebus elapsismuneribus donati dimissi sumus. attilas quoque Berichum, virume scythiae primoribus, multorum vicorum in scythia dominum, etqui in convivio superiore loco sederat, nobiscum legatum ad impe-ratorem misit tum alias ob causas, tum vero, quod eum legatumdonis romanorum ditari vellet.

Nobis autem iter conficientibus et in vico quodam commoranti-bus, captus est vir scytha, qui a romanis explorandi gratia in barb-aram regionem descenderat, quem crucis supplicio affici attilaspraecepit. Postridie etiam dum per alios vicos progrederemur, duo,qui apud scythas serviebant, manibus vincti post terga traheban-tur, quod iis, quos belli casus dominos fecisset, vitam eripuissent.hos affixis amborum capitibus in lignis quae antennas habebantsuspenderunt.

Berichus vero, quamdiu scythiam peragravimus, eadem via no-biscum iverat, et placidus et amicus visus erat. ut istrum traieci-mus, propter quasdam vanas causas, a servis ortas, nos inimico-rum loco habuit. et primum quidem equum, quem maximino donodederat, ad se revocavit. etenim attilas omnes scythiae principes,qui in ipsius comitatu erant, donis maximinum ornare iusserat, etunusquisque certatim illi equum miserat, inter quos et Berichus.at ille, cum moderationis gloriam sibi comparare studeret, exequis oblatis paucos acceperat, reliquos reiecerat. Berichus igiturequum, quem maximino dederat, ademit, neque deinceps eademvia ire aut coenari nobiscum voluit. itaque hospitalitatis tessera inbarbara regione contracta eo usque progressa est.

hinc per Philippopolim ad adrianopolim nobis iter fuit. in haccivitate quiescentes Berichum rursus allocuti cum eo, quod tamdiuerga nos silentium tenuisset, expostulavimus. Nec enim ullam fu-isse causam cur nobis irasceretur, quandoquidem in nulla re eumoffenderamus. itaque eo placato et ad coenam invitato ab adriano-poli movimus. in itinere Bigilam, qui in scythiam revertebatur, ob-

95


vium habuimus: quo edocto, quae attilas ad legationem nostramresponderat, caeptum iter continuavimus. ut Constantinopolim ve-nimus, Berichum existimabamus iram abiecisse, sed agrestis etferae suae naturae minime est oblitus. Nam maximinum insimula-vit dixisse, cum in scythiam transiisset, areobindi et asparis,exercituum ducum, auctoritatem apud imperatorem nullius esseponderis, et cum barbarorum levitatem et inconstantiam notasset,eorum gesta in nullo pretio habuisse.

…reversum Bigilam, cum in iis locis advenisset, ubi tum attilas

commorebatur, circumstantes barbari ad id praeparati comprehen-derunt, et manus in pecunias, quas edeconi afferebat, iniecerunt.Cum ipsum ad attilam adduxissent, is ex eo quaesivit, cuius reigratia tantum auri asportasset. ille respondit, ut suis et comitumsuorum necessitatibus provideret, ne rerum necessariarum inopiaaut equorum aut aliorum animalium vecturae aptorum penuria,quae per longa itinera deperiissent, a studio obeundarum legatio-num avocaretur. Praeterea ad redemptionem captivorum pecu-niam paratam esse. multos enim ex romanis a se magnopere peti-isse, ut propinquos suos redimeret. Cui attilas: „sed neque iam, oturpis bestia (Bigilam appellans), ullum tibi tuis cavillationibus iu-dicii subeundi patebit effugium: neque ulla satis idonea causa erit,qua meritum supplicium evitare possis. longe enim maior summaest, quam qua tibi sit opus ad sustentandam familiam, vel etiamquam impendas in emptionem equorum vel iumentorum vel libera-tionem captivorum, quam iamdudum maximino, cum huc venerat,interdixi.”

haec dicens, filium Bigilae (is tum primum patrem secutus inbarbaram regionem venerat) ense occidi iubet, nisi pater, quem inusum et quam ob causam tantum auri advexisset, aperiret. ille, utvidit filium morti addictum, ad lacrimas conversus, ius implorare,et ensem in se mitti debere, non in filium, qui nihil commeruisset.Nec cunctatus omnia clandestina consilia, quae a se, ab edecone,ab eunucho et imperatore in attilam composita fuerant, aperuit, etad preces prolapsus, orare et obtestari, ut se occideret, et filiumnihil promeritum liberaret. Cum autem attilas ex his, quae edeconsibi detexerat, Bigilam nihil mentitum perspiceret, in vincula ducipraecepit, e quibus non prius eum exsoluturum minatus est, quam


eius filius in eam rem dimissus alias quinquaginta auri libras proliberatione sua exsolvisset. et Bigilas quidem in vincula est coniec-tus, filius autem ad romanos rediit. misit etiam attilas orestem eteslam Constantinopolim.

Bigila insidiarum in attilam manifeste convicto, attilas, ablatisab eo centum auri libris, quas a Chrysaphio acceperat, extemploorestem et eslam Constantinopolim misit, iussitque orestem cru-mena, in quam Bigilas aurum, quod edeconi daretur, coniecerat,collo imposita in conspectum imperatoris venire atque eunuchuminterrogare, num hanc crumenam nosset; deinde eslam haec verbaproferre, theodosium quidem clari patris et nobilis esse filium, at-tilam quoque nobilis parentis esse stirpem, et patrem eius mundiu-chum acceptam a patre nobilitatem integram conservasse. sedtheodosium tradita a patre nobilitate excidisse, quod tributumsibi pendendo suus servus esset factus. Non igitur iustam rem fa-cere eum, qui praestantiori et ei, quem fortuna dominum ipsi dede-rit, tanquam servus improbus clandestinas insidias paret. Nequese prius criminari illum eo nomine destiturum, quam eunuchus adsupplicium sit traditus.

97


Róma és a hunok


kevés olyan ókori nép van, amely nem csak a történészek, hanema szélesebb publikum számára is különösen nagy érdeklődésre tart-hat számot magyarországon. a hunok kétségkívül e népek közé tar-toznak. e népszerűségben döntő szerepet játszhat a kézai simontóleredeztethető és a középkortól kezdve a történelmi tudatban meg-gyökeresedett, tudományosan nem alátámasztható hun-magyar ro-konság elmélete. rendkívül nehéz dolguk van a hunok történetévelfoglalkozó szakembereknek, mert éppen amennyire érdekes és szé-les körben ismert, sőt népszerű ez a nép, olyannyira kevés pontosés hiteles információval rendelkezünk róla. ahogy a hunok neveskutatója, Bóna istván is rámutatott, a hunok eredetéről a kortár-sak szinte semmit sem tudtak, a legfontosabb forrásunk szerzője,ammianus marcellinus történetíró is csupán több évszázada hasz-nált toposzokat ismételgetett, és nem egyszer téves vagy egyenesenhajmeresztő dolgokat ír le róluk. a mai modern történettudományis csupán igen szűkös, döntően nyugati eredetű írott forrásanyagratámaszkodhat, a tudásunkat pedig csupán a régészeti kutatás újeredményeivel egészíthetjük ki. Így nem túlzás azt állítani, hogy akéső ókor menetére oly nagy befolyást gyakorló nép eredetére vo-natkozóan többnyire csak sötétben tapogatózunk. Forrásainkat ahunok ellenségei írták, sok esetben nem is közvetlen tapasztalatokalapján. a hun nép pedig a birodalmával együtt, amilyen gyorsanfellépett a történelem színpadára, nem sokkal legendás nagykirá-lya, attila halála után el is tűnt. e rövid utószóban csupán annak anéhány évtizednek a vázlatos ismertetésére szorítkozunk, mikor arómai Birodalom és a hunok története szorosan összekapcsolódottegymással.

100


a Római BiRodalomés a hunok éRintkezésének kezdeti szakasza

(374–395)

Vitathatatlan, hogy a hunok, még ha kezdetben közvetett módonis, de döntő befolyást gyakoroltak a római Birodalom sorsára. azelső olyan, említésre méltó esemény, amely súlyosan érintette a bi-rodalmat, Balambér hun királynak a dnyeszter folyótól a donig ter-jedő keleti gót területek ellen indított támadása volt, amely a gót ki-rályt, ermanarikot teljesen felkészületlenül érte. a hunok súlyosvereséget mértek a keleti gótokra, ermanarik öngyilkos lett, népé-nek nagy része behódolt az új hatalomnak, egy kisebb része pedig anyugati gótok területére menekült. a belső viszályok miatt gyengenyugati gótoknak – egy részük keresztény, a másik részük viszontpogány volt – nem volt reményük arra, hogy komoly ellenállást ta-núsítsanak a 376-ban bekövetkezett, feltartóztathatatlan erejű huntámadással szemben. a vereség elől alaviv és Frithigern vezetésé-vel a keresztény nyugati gótok nagy része, mintegy 200 ezer fegy-verforgató férfi a családjukkal együtt, kiegészülve a keleti gótok tö-redékeivel, élükön alatheusszal és saphraxszal, Valens császártólkértek bebocsátást a római Birodalom területére. Valens abból amegfontolásból, hogy ezáltal újabb katonákkal töltheti fel a rómaisereget, valamint hogy a ritkábban lakott balkáni területek benépe-sítésével nagyobb adóbevételre tehet szert, engedélyt adott a gótokletelepedésére. az újonnan jött betelepültek és a helyi római lakos-ság között már csak a kulturális és életmódbeli különbségek miattis hamar súrlódások keletkeztek, a római hatóságok visszaéléseipedig tovább élezték az amúgy is pattanásig feszült helyzetet. az el-lentétek hamar fegyveres konfliktusba torkolltak. Fritighern és gót-jai a rómaiak ellen fordultak, és óriási pusztítást vittek végbe a Bal-kánon. ekkor jelentek meg először hunok római területen, mivel arómai sereggel szemben szorult helyzetbe kerülő Frithigern éppena korábbi ellenséghez fordult segítségért. természetesen a hun csa-patok még csak csekély létszámban vettek részt a harcokban, és

101


többnyire a hunoknak alávetett alánok siettek a gótok segítségére.a barbár seregek 378-ban mértek katasztrófális vereséget a római-akra hadrianapolisnál, ahol Valens császár is elesett. lényegébenez az esemény volt a nagy népvándorlás nyitánya, amely alapjai-ban változtatta meg a korabeli európa politikai térképét.

a római Birodalom tartományaiba újabb és újabb germán népekérkeztek, amelyek különálló területeket hasítottak ki maguknak abirodalomból, kezdetben még legalább névlegesen alávetve magu-kat a központi hatalomnak. ezt a germán népvándorlást egyértel-műen a hunok nyugati irányú terjeszkedése kényszerítette ki, ésettől a pillanattól kezdve a római Birodalom története elválasztha-tatlanul összefonódott a hunok katonai, politikai és gazdasági tö-rekvéseivel. a betelepült germánok és a birodalom viszonyát a ke-leti területeket kormányzó i. theodosius császár (379–395) szabá-lyozta akkor, amikor a 380-ban a makedóniára törő Fritigern gótja-inak szövetséget (foedus) ajánlott fel. ennek értelmében a gótok arómai Birodalmon belül saját adómentes autonóm területet kap-tak, ahol saját törvényeik szerint az általuk választott vezetők alattélhettek. mindemellett egyfajta korlátozott birodalmi polgárjogot isnyertek, cserébe viszont szükség esetén saját vezéreik alatt, zsoldfejében kötelesek voltak római katonai szolgálatba állni. Nyilván-való, hogy a helyzet konszolidálása érdekében theodosius lépéseakkor helyes volt, ám nagyrészt éppen ez a gyakorlat fog a későbbi-ekben elvezetni a Nyugatrómai Birodalom bukásához. a következőmásfél évtizedben a hunok és a rómaiak közt nemcsak béke honolt,hanem az immáron földrajzilag szomszédos – noha a hun szálláste-rületek központja még nem a kárpát-medencében volt, de az márhun befolyási övezetnek számított – hatalmak közt szövetséges vi-szony alakult ki. i. theodosius különösen jó kapcsolatot ápolt a hu-nokkal, akik még a császár ellenlábasaival is segítettek leszámolni.theodosius 395-ben, nem sokkal azután, hogy harcban leszámoltellenfeleivel és egymaga lett a római Birodalom császára, meghalt.ez fordulatot hozott a hunok és róma kapcsolatában. a császár ha-lála után a hun csapatok alán és markomann segédcsapatokkal nagy-erejű támadást intéztek a birodalom keleti területei ellen és egészthrákiát feldúlták. mivel a korábbi polgárháború miatt theodosiuscsapatai még nyugaton tartózkodtak, a Balkán védtelenül állt a pusz-tító barbárok előtt. mivel 395 után egyre mélyült a szakadék a római

102


Birodalom két fele között, és fejlődésük is alapvetően eltérő iránytvett, a továbbiakban a hun-római kapcsolatokat birodalomrészekszerint érdemes röviden áttekinteni.

a nyugatRómai BiRodalom és a hunok(395–453)

a terjeszkedő hunok és a még mindig erős római Birodalom közészorult kisebb germán népek folyamatosan megpróbálták áttörni arómai határvédelmi rendszert (limes). Általános jelenség, hogy agermán támadásokat és a római területen való letelepedést az 5.század elejétől a nyugati birodalomrésznek kellett elszenvednie,amelyet a keleti birodalomrész nem hogy akadályozott, hanem sajáttehermentesítése és túlélése érdekében kifejezetten ösztönzött is. i.theodosius halálát követően a nyugatrómai trónra a még gyermekhonorius (395–423) került, de a tényleges hatalom jellemző módona vandál származású stilicho (359–408) kezében összpontosult.azért jellemző, mert ettől kezdve általános jelenség, hogy a gyengekezű vagy még gyermekkorú császárok helyett – akár germán szár-mazású – hadvezérek irányítják a nyugati birodalomrész katonaiés politikai ügyeit, ami mutatja a Nyugatrómai Birodalom nagy-fokú barbarizálódását.

a hunokról a 395-ös betörés után évekig nem beszélnek a forrá-sok, 400-tól viszont állandó szereplőivé válnak a Nyugatrómai Biro-dalom történetének. ezidőtájt került a hun törzsek élére uldin (?–409k.), aki egyrészt birodalma központját keletről áthelyzte euró-pába az al-duna vidékére, másrészt pedig egy olyan jól követhető,határozott külpolitikai irányvonalat képviselt, amely gyakorlatilagattila uralkodásának utolsó néhány évét leszámítva az egész hunkorszakot jellemezte. ez a politika a Nyugatrómai Birodalom tekin-tetében egyértelműen szövetséges viszonyt jelentett. az a meglehe-tősen furcsa helyzet állt elő, hogy a germánok éppen a hunok ter-jeszkedése miatt kényszerültek a Nyugatrómai Birodalomba mene-külni, és ott az állam számára súlyos katonai és politikai válságot

103


okozni, de ezzel párhuzamosan pont a hun nagykirályok küldtekkatonákat a rómaiaknak, hogy a lázadozó germán csoportokat meg-semmisítsék, vagy a római hatalom elfogadására kényszerítsék. Nemnehéz annak megválaszolása, hogy ez a hun-római szövetség miértállt érdekében a nyugatrómaiaknak. a birodalom területén letele-pedett, formálisan szövetséges státuszt élvező germán népek ugyanisidőről időre kísérletet tettek a hatalmuk alá tartozó területek kiter-jesztésére, és persze nem voltak ritkák sem a katonai villongások,sem pedig a kisebb rablóhadjáratok. ezeken a gondokon a rómaihaderő önmagában gyakran nehezen, vagy egyáltalán nem tudottúrrá lenni. a hun katonai segítség a germánok féken tartásábandöntő jelentőségű volt. Nem mellesleg, amíg a hunokkal baráti volta kapcsolat, az ekkor már igen gyengén védett keleti limes sem voltveszélyben. de miért állhatott érdekében a lendületesen terjesz-kedő és óriási katonai erővel rendelkező hunoknak a szövetségi vi-szony fenntartása az éppen súlyos helyzetben lévő Nyugatrómai Bi-rodalommal? ennek egyszerre több oka is lehetett. egyrészt a hunBirodalom nyugati berendezkedését és konszolidálását segítetteelő, ha a hunok uralmát elutasító barbár tömegek nem a birodalomterületén maradnak, hanem nyugatra veszik az irányt. a Nyugatró-mai Birodalom ekkor már védekezésre volt berendezkedve, nem je-lentett fenyegetést a hunok közép-európai megtelepedésére, viszontaz állandóan mozgásban lévő harcias germánokat a rómaiak visz-szakergethették még keletre, ami sok problémát okozhatott volna.kisebb energiaráfordítást jelentett a nyugatrómai kormányzat meg-segítése és adott esetben a legharciasabb germán csoportok idegenterületen való megsemmisítése. mindezeken felül a hunok ezzel akar-ták a Nyugatrómai Birodalomban a saját befolyásukat erősíteni, aharcoló alakulataikkal pedig fel is térképezhették a területet egyeseteges későbbi hódítás céljából. az mindenesetre nem kérdés,hogy a nyugatrómaiak sokkal inkább rá voltak szorulva a hun segít-ségre, mint fordítva, és idővel ez az aránytalanság csak növekedett.

az első komoly hun segítség 401-ben érkezett, amikor alarik agótjaival itáliába vonult. stilicho vandál-hun-alán csapatokkal két-szer is megverte a gótokat és visszaűzte őket a dinári-alpok közé,így a barbár veszély egyelőre elmúlt. Néhány évvel később viszont,406-ban a svévek, vandálok, alánok, alemannok a rajnán átkelve a

104


nyugatrómai területekre törtek. ez volt a népvándorlás másodikhulláma, amit megint csak a hunok nyugati terjeszkedése indítottel. a különböző germán népek teljesen elfoglalták galliát, stilichoegyelőre mégsem próbált ellenállni, csapatait inkább itália védel-mére rendelte vissza. a következő években uldin mintegy tízezerfős hadsereget küldött stilicho támogatására, amely döntő szere-pet játszott a rómaiak barbárok felett aratott győzelmeiben. az bi-zonyos, hogy stilicho 408-ban történt meggyilkolása után sem vál-tozott uldin Nyugatrómai Birodalommal kapcsolatos politikája, azalarich által ostromolt ravennában védekező honorius császárttovábbra is támogatta. uldinról 409 után nem tesznek említést aforrások, és úgy tűnik, hogy a hunok külpolitikai törekvéseinek súly-pontja az európai térségről egy ideig az ázsiai és kaukázusi terüle-tekre helyeződött át. az újabb fordulat 422-ben következett be, ami-kor a birodalom élén már ruga (?–434k.) nagykirály állt, ő azonbana Nyugatrómai Birodalommal kapcsolatban folytatta az egy évti-zeddel korábbi gyakorlatot. az udvarban talált is egy szövetségestFlavius aetius személyében, aki a hun támogatásnak köszönhetőentöbb mint két évtizedig döntő befolyást gyakorolt a nyugatrómaipolitikára. ruga a rómaiak belső harcaiban folyamatosan támo-gatta aetius hatalmi törekvéseit, cserébe a két birodalom közt tar-tósan fennmaradhatott a békés viszony. a hunok csapatokkal is se-gítették aetius germánellenes harcait galliában, és pártfogoltjuk asikeres hadjáratok révén még nagyobb befolyásra tett szert. ez ahunok elemi érdeke volt, mert ezáltal biztosították, hogy a keletró-mai Birodalom provinciái elleni támadások alatt ne kelljen a nyu-gatiak beavatkozásától tartaniuk, továbbá szabadon kiterjeszthet-ték a hatalmukat nyugati irányban, egészen a dunáig és a rajnáig.ruga 434-ben halt meg és a birodalom irányítása attila és bátyja,Bleda kezébe került. az elődöktől örökölt külpolitikai vezérelv, aNyugatrómai Birodalommal barátságos, a keletrómaival ellenségesviszony több mint egy évtizedig még fennmaradt. erre az időszakratehető a burgundok elleni közös római-hun hadjárat (435–436), mely-nek során majdnem az egész népet kiírtották. az életben maradot-takat aetius savoyában telepítette le 443-ban. miután Bleda meg-halt, attila egyedül vette kézbe a birodalom irányítását, és fokoza-tosan hűvösebbé vált a viszony aetiusszal. a 449-es évtől érezhe-tően engedékenyebben viselkedett attila a keletrómaiakkal, ami azt

105


mutatja, hogy talán már ekkor készült a Nyugatrómai Birodalom el-leni hadjáratra. a háború ürügyét jól ismerjük, az okára vonatko-zóan viszont csak találgathatunk. minden bizonnyal közrejátszha-tott benne attila személyes törekvése. Úgy vélhette, hogy a katona-ilag erősebb Nyugatrómai Birodalom legyőzése után már könnyű-szerrel végezhet a keletiekkel, és az akkor ismert civilizált világ aző uralma alatt egyesül. az ürügy honoria házassági felajánlkozásavolt. iii. Valentinianus császár (425–455) kissé ledér természetűhúga nem bírván a ravennai udvar számára prűd levegőjét, hogyszabaduljon, arra is képes volt, hogy attilának jegygyűrűt küldjön.a hun nagykirály kapva kapott a lehetőségen, és az augusta kezé-vel együtt a birodalom kormányzásában is részt kívánt venni. ezvolt az a pont, amikor aetius és attila végleg szembekerült egymás-sal, hiszen ha attila ilyen hatalomra tesz szert, aetius automatiku-san elveszíti minden befolyását. ráadásul ezúttal az egymást egyéb-ként gyűlölő aetius és iii. Valentinianus császár érdeke is megegye-zett, hiszen a császár a saját hatalmát is féltette a nagyhatalmú le-endő rokonától. a konfliktust csak súlyosbította, hogy a frankokközt kitört testvérharcban attila és aetius is a szembenálló felet tá-mogatta. a háború elkerülhetetlen volt.

attila támadása 451 februárjában indult meg. a döntően germá-nokból álló seregével galliát támadta meg, és sorra foglalta el a je-lentős római városokat. attila megállíthatatlanul nyomult előre aloire folyamig. aetius kezdetben nem vonult a hunok ellen, mert kiakarta várni, hogy merre támadnak. Csapatait itália védelmére ren-delte vissza. mikor azonban látta, hogy itáliát nem fenyegeti ve-szély, elindult északra, hogy megütközzön attilával. első sikerkéntaz aurelianumot (orléans) fosztogató hunokon ütött rajta, és a vá-rost felszabadította. a két fősereg a mariacumnál ütközött meg. akor legnagyobb és legvéresebb ütközetében mindkét oldalon több-nyire germánok harcoltak, és bár a harc döntetlenül végződött, at-tilának vissza kellett vonulnia. Noha vereséget nem szenvedett, dea hadjárat alaposan megtépázta a tekintélyét, hiszen nem érte elcélját, nem sikerült döntő csapást mérnie a nyugatrómaiakra. ahun nagykirály nem is tétlenkedett sokáig, hazatérése után nemsokkal már a következő évi hadjáratra készülődött. a fő célpont ez-úttal a Nyugatrómai Birodalom szíve, itália volt. a rómaiakat ké-születlenül érte a támadás, aetius ugyanis nem hitte, hogy attila

106


már a rákövetkező évben újra támadni fog. Így a hunok csaknemakadálytalanul nyomultak előre, jelentős városokat foglaltak el ésfosztottak ki. aetius ezúttal tehetetlen volt. az udvar követségetküldött attilához, akik közt maga leó pápa vezette a béketárgyalá-sokat. a megegyezés részleteit nem ismerjük, de végül sikerült rá-venni attilát, hogy ne folytassa a hadjáratot. elképzelhető, hogy arómaiak hadisarc fizetését is vállalták, de attila egyébként sem kí-vánta folytatni a hadjáratot, mivel élelmiszer-utánpótlása akado-zott, és súlyos járvány is kitört a seregében. ez volt a hunok utolsónagy hadjárata, mivel 453-ban, ildikóval kötött házasságának nász-éjszakáján attila váratlanul elhunyt. a nehezen, csak vasmarokkalösszetartott, kulturálisan és etnikailag rendkívül heterogén biroda-lom mindössze két évvel élte túl attila halálát.

a hunok és a keletRómai BiRodalom(395–453)

míg a korszak nagy részében a Nyugatrómai Birodalom és a hunBirodalom közti viszonyt a béke és a szövetség jellemezte, addiguldin hun király első néhány évétől eltekintve, a hunok és a kelet-római Birodalom története nem más, mint konfliktusok, háborúk,és az ezeket lezáró rövid fegyverszünetek vagy békeszerződések so-rozata. i. theodosius halálát követően elsősorban a hunoknak alá-vetett népekből álló csapatok törtek be a védtelen – a római csapa-tok jó része ekkor nyugaton tartózkodott – Balkánra, és óriási pusz-títást vittek végbe. ezt követően uldin uralkodásának első felébenmégis nyugalom honolt a két birodalom határán. ennek oka talánaz lehetett, hogy a nagykirály elsősorban a saját belső hatalmánakmegerősítésével foglalkozott. a változás 409-ben történt, amikormaga uldin kelt át serege élén a dunán és thrákiát pusztította. ahadjárat okát nem ismerjük, de ezúttal a hunok húzták a rövideb-bet. miután thrákia katonai parancsnoka nem tudta rávenni ul-dint a visszavonulásra, vezéreinek egy részét lefizette, akik így anagykirály ellen fordultak. uldin csak nagyon súlyos veszteségek-kel tudott visszavonulni.

107


az előző fejezetben már volt arról szó, hogy uldin halála után ahunok figyelme a birodalmuk keleti területei felé fordult, tehát a420-as évekig a keletrómaiak tekintetében sem hallunk róluk. rugatrónra kerülése után aktivizálódnak újra az európai területeken.ennek nyitánya éppen egy pusztító hadjárat volt thrákia ellen 422-ben. ettől kezdve folyamatosan feszült a viszony a keletrómaiak ésa hunok között, amelynek fő oka, hogy a keletrómai udvar joggal te-kintette fenyegetőnek a tőle északra létrejövő új nagyhatalmat, ésezért ügynökeivel arra törekedett, hogy egyenetlenséget szítson azalávetett népek körében, ezzel is gyengítve a hun Birodalmat. ahun királyok ezt nyilván nem tekintették barátságos lépésnek. Va-lószínű, hogy ettől a hadjárattól kezdve a keletrómai udvar rend-szeresen fizethetett adót a béke fejében a hun királyoknak. az adó mér-téke ruga uralkodása idején még 350 font aranyat tett ki, de a békeára a későbbiekben egyre magasabb lett. ruga uralmának vége feléismét viharfelhők gyülekeztek. eslas, ruga diplomatája ugyanis aztkövetelte, hogy konstantinápoly küldje vissza a duna másik oldalá-ról hozzájuk menekült népeket. ezekről a népekről közelebbit nemtudunk, de feltételezhető, hogy olyan kisebb hun törzsekről van szó,akik nem fogadták el ruga főségét. a tárgyalások igen szövevénye-sen alakultak, viszont a keletrómaiak nagy megkönnyebbülésére434-ben ruga váratlanul meghalt, és a trónt két unokaöccse, Bledaés attila foglalta el. a nagykirály halálával azonban még nem há-rult el teljesen a háborús veszély, ezért a rómaiak Plinthát és epige-nést küldték Bledához és attilához, hogy megegyezzenek a béke fel-tételeiről. a felek közt megköttetett ún. margusi béke felettébb meg-alázónak bizonyult a keletrómaiakra nézve. Vállalták ugyanis, hogyvagy visszaadják a foglyaikat, vagy ha nem, fejenként 8 solidusszalváltják meg a kiszolgáltatásukat. ezen túlmenően évi 700 font aranyadót fizetnek a hunoknak, akiknek ráadásul a birodalmon belül arómaiakhoz hasonló kereskedelmi jogokat biztosítanak. Bár ii. the-odosios keletrómai császár ratifikálta a szerződést, annak pontjaitnem tartotta be maradéktalanul. Jóllehet a foglyokat és a birodalmaterületére menekült fontos személyeket kiszolgáltatta, a 700 fontaranyat nem fizette. mivel tisztában volt a szerződésszegéssel, ezért– számítva egy bosszúhadjáratra – előrelátó módon 439-ben elren-delte konstantinápoly falainak megerősítését. a hun invázió nemis váratott sokáig magára.

108


a következő évben érthetetlen módon nem törődve a hunok felőlvárható támadással, ii. theodosios jelentős csapatokat küldött nyu-gatra a vandálok ellen hadakozó iii. Valentinianus megsegítésére,ráadásul éppen akkor a keletrómai erők maradéka arméniában ál-lomásozott. az al-duna vidéke szinte teljesen védtelen volt a hu-nokkal szemben, akik a háború nyitányaként a határon gyorsan elis foglaltak egy római erődöt. a keletrómaiak szerződésszegést em-legető tiltakozása nem volt túl hiteles, tekintve hogy ők sem tartot-ták be annak minden pontját. az ezt követő hadjárat során a hunokelfoglalták és a földdel tették egyenlővé Viminacumot, majd ugyan-erre a sorsra jutott margus, singidunum (Belgrád) és végül sirmium.Óriási vereség volt ez konstantinápoly számára, a csapássorozatazonban ezzel még nem ért véget. a 442-es évben sikerült egy rövidbékét kieszközölni, amit a császár arra használt föl, hogy felkészül-jön az újabb összeütközésre. Csapatait összegyűjtve, az elbizako-dott theodosios dacosan viselkedett attilával szemben, és ő magaállt elő követelésekkel. a válasz nem váratott magára sokáig. attilatöbb irányból nagy erejű támadást indított a balkáni provinciákellen, amely során olyan stratégiailag fontos városokat foglalt el,mint ratiaria, Naissos vagy sardica. olyannyira súlyos volt a hely-zet, hogy a hunok egészen konstantinápoly faláig is eljutottak, aholtönkreverték az aspar és aerobindus által vezényelt keletrómai se-reget. a császár nem tehetett mást, mint hogy békét kért, amelynekmegkötését anatoliosra bízták. a 443-ban aláírt szerződés feltéte-leit attila szabta meg, aki a korábban a foglyok megváltására 8 so-lidusban megállapított összeget fejenként 12 solidusra emelte, azéves adó összegét háromszorosára, mintegy 2100 font aranyra, va-lamint kikényszerítette, hogy a keletrómaiak ezután egyetlen, hunterületről érkező szökevényt sem fogadhatnak be. ezúttal a császárkifizette a követelt összeget.

Néhány évig a két birodalom határán béke honolt. a nyugalmatkihasználva theodosios parancsot adott legfőbb bizalmasának, No-mosnak, hogy erősítse meg a dunai határszakaszt, amit az 445-resikerrel végre is hajtott. eközben Bleda halálával a hun Birodalomirányítása teljes egészében attila kezébe került.

a keletrómai Birodalom elleni újabb támadásra 447-ben kerültsor. a hadjárat okáról nem tudósítanak a fennmaradt forrásaink,de annyi biztos, hogy a rómaiakat a lehető legrosszabb helyzetben

109


érte támadás: a rossz termés miatti élelmiszer-ellátási nehézsége-ket tovább súlyosbította, hogy 446-ban súlyos pestisjárvány tört kikonstantinápolyban. a hunok és csatlós népeik moesia felől indí-tották meg az inváziójukat, ezzel kikerülve a Nomos által újjáépí-tett erődöket. mindeközben folyamatos földrengések rázták meg abirodalmat, köztük a fővárost. az előrenyomuló attila megverte azarnegisculus germán vezér által irányított császári főerőket, így ahunok szabadon pusztíthatták és prédálhatták a Balkáni provinci-ákat. mivel a keletrómaiak a főváros földrengések miatt megrongá-lódott falait óriási erőfeszítéssel kijavították, a megfelelő ostromgé-pekkel amúgy sem rendelkező attila meg sem próbálta megtámadnikonstantinápolyt, de a keletrómai Birodalom katonailag így is to-tális vereséget szenvedett. a háborút lezáró békéről ismét anato-lios tárgyalt, és a korábbinál is súlyosabb feltételeket volt kénytelenelfogadni. attila ugyanis azt követelte, hogy a dunától délre egytöbb száz kilóméteres sávot teljesen ürítsenek ki a rómaiak, vagyisa keletrómai Birodalom új határát a duna vonalától öt napi járó-földre délre, Naissos városánál állapította meg. ezzel a keletrómaiBirodalom óriási területekről volt kénytelen lemondani.

a következő években kísérletet tett a keletrómai udvar a feltéte-lek enyhítésére. a 448/449-es évek diplomáciai eseményeiről az ekötetben megjelent forrás tudósít részletesen. attila legsúlyosabbkövetelése az volt, hogy a duna és az új határ közti területet ne mű-veljék meg, és az éves vásárokat ne a dunánál, hanem az új határ-nál, az egyébként teljesen elpusztított Naissosban tartsák. a róma-iak szokásukhoz híven alkudozni kezdtek, hogy minél később ésminél kevesebbet kelljen a követelésekből teljesíteniük. a tárgyalá-sok vezetésére maximonost jelölték ki, akit a követségben a törté-nettudomány nagy szerencséjére Priskos is elkísért, mert az ő fel-jegyzései nélkül erről a diplomáciai útról szinte semmit sem tud-nánk. a legnagyobb bonyodalmat az keltette, hogy Chrysaphios eu-nuch a császár tudtával és beleegyezésével a hun követek egyikét,edekónt lefizette, hogy ölje meg attilát. edekón vállalkozott az ak-cióra, de később mindent feltárt attilának. maga Priskos sem tudja,hogy edekón eleve cselből vállalkozott a feladat végrehajtására,vagy csak a lelepleződéstől való félelemből árulta el a tervet, min-denesetre a diplomáciában nehéz elképzelni nagyobb gaztettet annál,mint hogy valaki az ellenfelét orgyilkosokkal próbálja megöletni. ez

110


önmagában háborús ok lehetett volna, de furcsa módon ezúttal eztsikerült elkerülniük a keletrómaiknak. Persze attila nem mulasz-totta el, hogy megalázza a császárt, amiért az ilyen aljas cseleke-detre készült, de hagyta magát kiengesztelni. a császár újabb, Nomosés anatolios által vezetett követsége a keletrómaiakra nézve a kö-rülményekhez képest kedvező megállapodást kötött. a hun nagyki-rály eltekintett Chrysaphios kiadásától, továbbá a gyilkossági terv-ben aktív szerepet vállaló Bigilát és más római foglyokat visszakül-dött konstantinápolyba. Nagyvonalúságát bizonyítja, hogy kilátásbahelyezte a dunától délre fekvő területek kiürítését és azt is meg-ígérte, hogy a császártól nem fogja többé követelni a szökevényekkiadását. szokatlanul visszafogott volt attila, melynek oka valószí-nűleg a már fentebb említett külpolitikai irányváltás lehetett, va-gyis már a nyugati birodalomra tervezett katonai csapást mérni,ezért a déli határainak területén békére volt szüksége.

theodosios 450-ben halt meg egy lovasbalesetben. a keletrómaitrónon az idős illyriai katona, marcianos követte, aki teljesen máspolitikát folytatott, mint elődje. rögtön hozzálátott a hadsereg meg-erősítéséhez és a határvárak újjáépítéséhez, továbbá azonnal be-szüntette az éves adó kifizetését, ami miatt attila követei panasztis tettek és rendszeresen követelték a pénzt, aminek átadását mar-cianos következetesen elutasított. Bármennyire is ellenséges politi-kát folytatott a hunokkal szemben, nem kockáztatott meg egy nyíltösszecsapást, attila nyugati hadjárata idején a közös határvonaloncsak fenyegető felvonulásra futotta tőle. Nagy a valószínűsége, hogyattila ezt a fajta fenyegető politikát nem hagyta volna válasz nél-kül, ám 453-ban bekövetkezett halála megakadályozott bármifélemegtorló intézkedést.

a hun BiRodalom széthullása(453–455)

attila nagykirály halálának hírére nyilvánvalóan a római Biro-dalom mindkét felében fellélegeztek és bizakodva várták a fejlemé-nyeket. talán a rómaiak várakozását is felülmúlta a hun Biroda-

111


lom gyors összeomlása. e néhány év eseményeit csak Jordanes mű-véből rekonstruálhatjuk. Úgy tűnik, hogy egy erős kezű központosí-tott kormányzás nélkül a birodalom életképtelen volt. ez nem csoda,hiszen a hun etnikum csak egy igen kis töredékét alkotta birodalomnépességének és az attila udvarában fontos szerepet játszó előke-lők is már többnyire különböző germán népcsoportokból kerültekki. az etnikai sokszínűségből eredeztethető ellentéteket tovább sú-lyosbította, hogy az attila főfeleségétől származó utódok összevesz-tek az örökségen és fegyvert fogtak egymás ellen. a viszálykodáskedvezett a belső lázadásnak, amelyet elképzelhető, hogy római ügynö-kök is szítottak. a nagy felkelést, amely végül a hunok bukásáhozvezetett, a gepida ardarik robbantotta ki, aki korábban attila bizal-masa volt. a felkeléshez több germán törzs is csatlakozott (szkírek,rugiak, szvévek stb.) és a Nedao folyó melletti csatában döntő vere-séget mértek a hunokra. az ütközetben attila legidősebb fia, ellakis elesett. ezt követően rövid idő alatt a hunok teljesen beolvadtakaz itt élő népek közé és örökre eltűntek a történelem színpadáról.

PRiskos RhétoR

a beszámoló szerzőjéről, Priskos rhétorról nagyon kevés infor-mációval rendelkezünk. más szerzők néhány elszórt adatából éssaját töredékesen fennmaradt Historia Byzantina című művébőlderíthető ki életének néhány fontosabb állomása. thrákiában a már-vány-tenger Panion nevezetű városában született 420 körül. a ke-letrómai császár követét maximinost kísérete el 449-ben attila ud-varába, és feljegyzéseinek köszönhetően ismerhetjük meg a hun nagy-király udvarát és az itt lezajlott diplomáciai tárgyalásokat. a követ-kező években is maximinos mellett maradt, akit 452-ben egyiptombais elkísért. maximinos halála után euphemios magister officio-rum szolgálatában állt. művének 433–471/472 közötti eseményeketfeldolgozó részei maradtak fenn, sok esetben más szerzők tolmá-csolásában. halálának sem a helye, sem az időpontja nem ismert.

112


113

néhány szó a Jelen kötetRől

Végezetül érdemes néhány szót szólni a kötet létrejöttének kö-rülményeiről és a szerkesztés elveiről. éppen száztíz év telt el azóta,hogy szilágyi János fordításában (szilágyi János (ford.): Szemelvé-nyek Priskos rhetor töredékeiből. lampel, Budapest, 1904.) meg-jelent Priskos rhétor beszámolója attila udvarában tett látogatásá-ról, korábban csak szabó károly közölt részletek a szövegből ma-gyar nyelven. szilágyi munkájáról kertész János írt recenziót (ker-tész János (krit.): Szilágyi Sándor, szemelvények Priskos rhetortöredékeiből. Egyetemes Philológia Közlöny 29 (1905) 417–420.)és – igaz csak a latin és angol fordításokra alapozva (!) – azt igenrossz minőségűnek ítélte. talán éppen e kritika hatására tartottaszükségesnek a magyar ház kiadó, hogy kertész észrevételeit is fi-gyelembe véve kézai simon fordításával egy kötetben újra megje-lentesse szilágyi fordítását (Bálint istván János: Kézai Simon ma-gyar krónikája. 1999). a szerkesztő helyesen szilágyi igen gyengeminőségű jegyzeteit nagymértékben kiegészítette.

a közelmúltbeli kiadás ellenére tervbe vettük a fordítás újbólimegjelentetését. ennek természetesen csak úgy volt értelme, ha azúj kötet olyan újdonságot vagy újdonságokat is tartalmaz, amelyekhiányoztak az eddig napvilágot látott kiadványokból. éppen ezértmár a tervezés fázisában világos volt, hogy a fordítás átdolgozása/ja-vítása mellett egy, a magyar és görög szöveget egyaránt tartalmazóbilingvis kötetet kívánunk szerkeszteni. a görög szöveget végül Block-ley modern kritikai kiadásából (Blockley, r. C. (ed.): The fragmen-tary classicising historians of later Roman Empire: Eunapius,Olympiodorus, Priscus and Malchus. Vol. 1–2., liverpool, 1981–1983.) vettük át. ebből nyilvánvaló, hogy nem egy új kritikai kiadáselkészítése volt a célunk, hanem hogy könnyen összevethető legyena magyar szöveg az eredetivel. a magyar fordítást a görög eredetiretámaszkodva Patay-horváth andrás nézte át, és szükség esetén ja-vította, illetve kiegészítette. a fordításban a görög nevek ezúttal kö-vetkezetesen a tudományos átírás szerint jelennek meg, a nyilván-valóan nyugatrómai személyek (pl. aetius, romulus, Promotus stb.)


nevei pedig latinos formában olvashatók. a fordítást a korábbi kia-dásokhoz képest jóval részletesebb jegyzetapparátussal láttuk el,amely nem annyira a korszak kutatóit, hanem inkább a téma irántérdeklődő olvasókat célozza meg. ezek segítségével – reméljük –számukra is tökéletesen élvezhetővé és érthetővé válik Priskos be-számolója.

a kötet legfontosabb részét jelentő görög-magyar bilingvis szö-veget karl müller latin nyelvű fordítása követi (mullerus, Carolus(ed.): Fragmenta Historicorum Graecorum. Vol. 4., Paris, 1851.76–97.). ezzel két célnak kívántunk megfelelni. egyrészt úgy véltük,hogy a klasszikus nyelveket művelők számára önmagában érdekeslehet egy újkori, 19. századi latin fordítás, másrészt pedig ebbőlarra is választ lehet kapni, hogy kertész szilágyi fordítására vonat-kozó kritikája a latin szövegre alapozva mennyire lehetett jogos éshiteles.

a kiadvány végét egy rövid, a bibliográfiában feltüntetett alap-művekre és forrásokra támaszkodó utószó zárja, mely feldolgozzaa hunok és a rómaiak kapcsolatait. Bízunk benne, hogy munkánkgyümölcsét mind a kutatók, mind pedig a történelem iránt érdeklő-dők haszonnal fogják forgatni.

Szebelédi Zsoltmta–elte–PPke Ókortudományi kutatócsoport


a JegyZetekBeN és aZ utÓsZÓBaN hasZNÁlt röVidÍtések

Bóna = Bóna istván: a hunok és nagykirályaik. Budapest, 1993,Corvina.

hgl = Bóna istván – Cseh János – Nagy margit – tomka Péter –tóth Ágnes: hunok – gepidák – longobárdok. történetirégészeti tézisek és címszavak. szeged, 1993, magyarŐstörténeti kutatócsoport.

get. = mommsen, theodor (kiad.): iordanes: de origineactibusque getarum. in: monumenta germaniae historicaV/1. Berlin, 1882, p.53-138.

Plre ii = martindale, J.r. (kiad.): the prosophography of laterroman empire. 2. kötet a.d. 395–527. Cambridge, 1980,Cambridge university Press.

thompson = thompson, e.a.: a hunok. szeged, 2003, szukitskönyvkiadó.

szász = szász Béla: a hunok története – attila nagykirály.Budapest, 1943, Bartha miklós társaság (reprint: 19942,szabad tér.)

Váczy = Váczy Péter: a hunok európában. máriabesnyő–gödöllő,2010, attraktor.


116

VÁlogatott BiBliogrÁFia

Bäuml, h. Franz – Birnbaum, d. marianna (szerk.): Attila: the manand his image. Budapest, 1993, Corvina.

BloCkley, r. C. (kiad.): The fragmentary classicising historiansof later Roman Empire: Eunapius, Olympiodorus, Priscusand Malchus. Vol. 1–2., liverpool, 1981–1983.

BÓNa istván: A hunok és nagykirályaik. Budapest, 1993, Corvina.BÓNa istván – Cseh János – Nagy margit – tomka Péter – tÓth

Ágnes: Hunok – Gepidák – Longobárdok. Történeti régé-szeti tézisek és címszavak. szeged, 1993, magyar Őstörténetikutatócsoport.

maas, michael (szerk.). The Cambridge companion to the Age ofAttila. Cambridge companions to the ancient world. Camb-ridge; New york: Cambridge university Press, 2015. xxiii, 495p.

mullerus, Carolus (kiad.): Fragmenta Historicorum Graecorum.Vol. 4., Paris, 1851. 76–97.

mommseN, theodor (kiad.): iordanes: De origine actibusque Geta-rum. in: monumenta germaniae historica V/1. Berlin, 1882,p.53-138.

martiNdale, J.r. (kiad.): The prosophography of later Roman Em-pire. 2. kötet A.D. 395-527. 1980, Cambridge universityPress.

Németh gyula: attila és hunjai, Budapest, 1940, magyar szemle tár-saság (ezen belül különösen: VÁCZy Péter: A hunok Európá-ban. új kiadása: máriabesnyő–gödöllő, 2010, attraktor.)

thomPsoN, e.a.: A hunok. szeged, 2003, szukits könyvkiadó.sZÁsZ Béla: A hunok története – Attila nagykirály. Budapest,

19942, szabad tér.


taRtalom

Priskos rhétor töredékei görögül és magyarul 5

Jegyzetek 60

Priskos rhétor töredékei latinul 71

szebelédi Zsolt: Róma és a hunok 99

Válogatott bibliográfia 116


priskos rhétor töredékei - core · fontes historiae antiquae (sorozatszerkesztők: forisek...

Documents