segédlet - sulinetkocsis-kecskemet.sulinet.hu/kornyved/segedlet_a_termesztesi_alapismere... ·...

Kertészet és parképítés ágazat

Segédlet

a Termesztési alapismeretek gyakorlatokhoz

Összeállította:

Gyuricza Gyuláné Nedelkovics Judit


Talajtani gyakorlatok

Talajmintavétel

A szakszerű talajmintavétel szabvány alapján történhet (MSZ-08-0202-1977).

Egy átlagminta maximálisan 5 ha területet jellemezhet. Amennyiben egy

parcella területe meghaladja az 5 ha-t, úgy a parcellát 5 ha-os, lehetőleg

homogén területekre kell bontani.

A mintavételi pontok kijelölését 1:10000 léptékű térkép alapján célszerű

végezni. Ennek hiányában használhatók az egyedi blokktérképek másolatai is.

A térképlapon rögzíteni kell a mintavétel helyszíneit, valamint a minták

azonosítóját.

A térképnek tartalmaznia kell a parcellák határait, azonosítóit, területét.

Az átlagmintát talajtanilag egységes területről azonos, egységes módszerrel,

azonos szintből kell venni. Szántóföldi kultúráknál a művelt rétegből (0-30 cm)

parcellánként, de maximum 5 ha-ként veszünk átlagmintát. Rét-legelő kultúránál

2-20 cm mélységből parcellánként, de maximum. 5 ha-onként veszünk egy

átlagmintát. Álló kultúráknál 0-30, 30-60 cm, bogyósoknál 0-20, 20-40 cm

szintekből kell 1-1 talajmintát venni.

Az átlagminta részmintákból áll. Minél több részmintából rakjuk össze az

átlagmintát, annál pontosabb eredményre számíthatunk. Rét-legelő esetén min.

30, szántóföldi kultúra esetén min. 20 ponton vegyünk azonos tömegű részmintát.

A mintázandó területről a részmintákat zig-zag vonalban, vagy átló mentén

vegyük úgy, hogy az a területet a lehető legjobban reprezentálja. A mintavételi

helyek szabályos kijelölési lehetőségét mutatja be az (1. ábra).

1. ábra: A pontminták szabályos elhelyezkedése


TILOS mintát venni szántóföldi kultúránál a tábla szélén 20 m-es sávban, a

forgókban, a szalmakazlak helyén, műtrágya, talajjavító anyag, szerves trágya

depók helyén, állatok delelő helyén.

A mintavétel OPTIMÁLIS időpontja a termés betakarítása utáni, még a

trágyázás előtti időszak, amikor a talaj művelhető állapotban van. Vehető még

minta az ősszel alaptrágyázott területekről, a következő évben, a trágyázástól

számított minimum 100 nap elteltével, a tavasszal műtrágyázott területekről a

betakarítás után, de az utolsó trágyázástól számított minimum 100 nap eltelte

után, szervestrágyázás esetén minimum 6 hónappal a munkavégzést követően.

A mintavétel végezhető:

- Kézzel: (rétegfúrókkal, fúrókkal, ásóval)

- Géppel: terepjáróra, quadra szerelt automatafúrókkal (GPS)

2. ábra Kézi talajmintavétel

A mintavétel során az egyes részmintákat vödörben gyűjtsük, majd a parcelláról történt

mintavétel végeztével ponyván alaposan keverjük össze. Az így kapott homogén, a

tábla egészét reprezentáló átlagmintából 1-1,5 kg-ot töltsünk 1-2 kg talaj befogadására

alkalmas polietilén zacskóba.

A zacskó bekötése előtt a mintákat mintaazonosító jeggyel kell ellátnunk, amely

tartalmazza a gazdálkodó nevét, a vizsgálat jellegét, a mintavétel helyét és idejét, a

parcella jelét, a minta kódját és a mintavétel mélységét. Az ily módon kitöltött

mintaazonosító jegyet külön zacskóba helyezve (az adatok olvashatóságának

biztosítása érdekében) tegyük a talajt tartalmazó tasakba.


Mintacédula

Megrendelő/cég neve: Székhelye:

Tábla neve: MEPAR kódszáma:

A minta száma/kódja: A mintavétel

mélysége:………………..cm

A mintavétel alkalmával mindig készítsünk mintavételi jegyzőkönyvet, mely

kísérőokiratként szolgál. A mintavételi jegyzőkönyv a mintaazonosító jegy adatain túl

tartalmazza a mintavétel célját, a minták darab számát és a tábla pontos rajzát.

Mintavételi jegyzőkönyv

Megrendelő/cég Neve:

Lakhelye:

(Székhelye)

Telefonszáma:

Adószáma:

Mintavevő Neve:

Mintavétel

helye/tábla

Megnevezése,

kódja (helyiség,

tábla)

MEPAR

kódszám:

Területe (ha)

Begyűjtött

minták

száma:

(db)

Mintavétel

Célja

(jelölje X-el)

Szűkített

talajvizsgálat

Bővített talajvizsgálat

Teljes körű

talajvizsgálat

Egyéb:

Ideje:

(év, hó, nap)

Mélysége:

(cm)

A tábla

talajának

Genetikai

megnevezése:

A jegyzőkönyv aláírásával igazoljuk, hogy az adatok a valóságnak megfelelnek.


Talajvizsgálatok

Talajszelvény feltárása

Szükséges eszközök: ásó, lapát

Az adott helyen ássunk minimum 1 m x 1 m-es területű, 1,5-2 m mély gödröt. A gödör

egyik falát függőlegessé képezzük ki, itt végezzük megfigyeléseinket!

3. ábra Feltárt talajszelvény


A talaj szintezettsége

A talajszintek a természetes talajfejlődés eredményeként alakultak ki.

Az egyes szinteket az ABC nagy betűivel jelöljük (4. ábra).

A szint

B szint

C szint

D szint

4. ábra: A talaj szintezettsége

A-szint

- a talajok legfelső szintje

- a talajképződés folyamati itt a legintenzívebbek

- itt halmozódik fel a legtöbb szerves anyag

- az élőlények elsősorban ebben a szintben élnek

B-szint

- a felhalmozódási szint, az A - szintből az esővíz ide szállítja az anyagok egy részét

- nehéz általános tulajdonságokat megadni, mert nagyon különböző lehet

- egyes talajtípusoknál hiányzik

C-szint

- humuszmentes talajképző réteg


- az alapkőzet szintje,

- a talajképző folyamatok nem vagy csak kis mértékben zajlanak

A fő szintek további al-szintekre oszthatók A1, A2 stb.

A talaj morfológiai szerkezetének vizsgálata

A talajmintán, vagy szelvénygödörben a talajszelvényeken beazonosítjuk az 5. ábrán

látható szerkezeti elemeket.

5. ábra: A morfológiai szerkezet elemei (Stefanovits, 1992)


A talaj víztartalmának becslése

A talaj víztartalmát tapintás és vizes kezelés útján próbáljuk becsülni.

A talajnedvesség állapotának jellemzőit mutatja be a 1. táblázat.

A talajnedvesség állapota Jellemzői

Száraz

Tapintásra száraz, nyomásra

könnyen szétesik apró szemcsékre,

vízzel

leöntve színe nagymértékben

megváltozik.

Friss

Nyomás hatására a szemcsék

nehezebben esnek szét, jobban

egymáshoz tapadnak.

Nyirkos Nyomás hatására a szemcsék

összetapadnak.

Nedves Erőteljes összenyomáskor a tenyér

és az ujjak nedvesek lesznek.

Sáros Már kis nyomással is víz távozik a

talajból.

1. táblázat: A talajnedvesség állapotának jellemzői

A talaj víztartalmának meghatározása

A talajminta tömegét a mintavételkor azonnal táramérlegen mérjük meg!

Ezt követően ideális esetben, szárítószekrényben, szükségmegoldásként száraz, napos

helyen szárítjuk.

A tömegállandóság beálltakor tömegét feljegyezzük. A két érték különbsége adja a

megkötött vízmennyiséget.

A víztartalom meghatározása után kerülhet sor a talaj szemcseösszetételének,

mechanikai sajátságainak és morfológiai szerkezetének meghatározására.


A talaj szemcseösszetételének becslése - Ujj-próba (Finger-teszt)

A vizsgálathoz ujjainkat használjuk (6. ábra). Tapintással érzékeljük a fizikai

talajféleségek közötti különbségeket.

Fizikai talajféleségek

6. ábra: Az ujj próba

A teszt értékelését a 2. táblázat mutatja be:

Fizikai talajféleségek Jellemzői

Homok érdes tapintatú

Vályog puha tapintású, könnyen

morzsolható

Agyag

nedvesen képlékeny vagy száraz

állapotban kemény, nem

alakítható

2. táblázat: Az ujj-próba értékelése

Atterberg-féle szemcseösszetétel vizsgálat

Szükséges eszközök: különböző méretű sziták


A mechanikai összetétel vizsgálata során a talajt alkotó anyag részecskéinek

nagyságát, illetve azok mennyiségi arányát állapítjuk meg.

Lemérünk 100 g talajt, majd különböző méretű szitákon átszitáljuk.

Az azonos mérettartományba eső részecskék tömegét lemérjük, így kapjuk meg

százalékos arányukat (3. táblázat).

Részecskék

elnevezése

Részecskék

átmérője (mm)

A részecskék

csoportosítása

Durva kavics,

kőtörmelék 200,0-20,0

Vázrészek Kavics 20,0-2,0

durva homok 2,0-0,2

finom homok 0,2-0,02

Iszap 0,02-0,002 Leiszapolható részek

Agyag 0,002 kisebb

3. táblázat: A fizikai talajféleség és a szemcseösszetétel összefüggései

A talaj mechanikai összetételének becslése

A vízzel szembeni viselkedésük alapján értékeljük a fizikai talajféleségét.

A gyúrópróba során evőkanálnyi nedves talajból gombócot formálunk, ha ez nem sikerül

a minta szétesik. Ez a fizikai talajféleség a homok.

A gombócból készítsünk sodratot (kb. 0,5 cm átmérőjűt). A sodrat, ha szétesik,

kirepedezik, akkor a fizikai talajfélesége homokos-vályog.

A talajmintánkból kifli alakot sikerül formálni, akkor a fizikai talajfélesége vályog.

A sodratunkat, ha nem tudjuk gyűrűvé hajlítani, akkor a mintánk fizikai talajfélesége

vályogos-agyag.

Amennyiben a gombócból készített sodratot gyűrű alakúra tudjuk formálni, akkor a

vizsgált minta fizikai talajfélesége agyag.


7. ábra: A gyúrópróba

A talajszövet, textúra meghatározása

A fontosabb szemcsefrakciók tömegszázalékban kifejezett mennyisége. Az anyagi

sajátságaik megváltoztatása nélkül tovább nem bontható elemi szemcsék %-os aránya

a talajban.

A meghatározáshoz ismernünk kell a talaj szemcseösszetételét, és szükségünk van

a 8. ábra háromszög diagramjára.

8. ábra Háromszög diagram a textúra meghatározásához


Kötöttség

A kötöttség a talaj művelő eszközzel szembeni ellenállását jelenti. Meghatározása

az Arany-féle kötöttségi szám (KA) alapján történik, amely a fizikai talajféleség

legfontosabb jellemzője.

Arany-féle kötöttségi szám meghatározása

Eszközei: táramérleg, kanál, dörzsmozsár, főzőpohár, büretta állvánnyal.

A KA= a 100 gramm légszáraz talajnak a képlékenység felső határáig történő

nedvesítéshez szükséges vízmennyiség.

A vizsgálat lényege, hogy a légszáraz talajhoz desztillált vizet adunk keverés közben.

Mérjük, hogy 100 g talaj esetében hány milliliter vízre van szükség ahhoz, hogy abból

egy meghatározott konzisztenciájú pép legyen, amely a fonálpróbát adja (9. ábra).

A kötött talajnál, nagy agyagtartalma révén nagy számot kapunk, laza homoktalajnál

kicsit.

9. ábra: A fonalpróba


A kötöttségi szám a talaj kolloid tartalmával (agyag, iszap) van leginkább

összefüggésben. A 4. táblázatból ezen összefüggések kiolvashatók. Az 4. táblázat a

fizikai talajféleség, a KA, az agyagtartalom (A %), az iszap + agyagtartalom (I+A %), az

5órás kapilláris vízemelés, valamint a higroszkóposság (hy %) összefüggéseit mutatja

be.

4. táblázat: A talaj fizikaiféleségének vizsgálati adatai

Agyag-iszap tartalom meghatározása (LI%)

A mezőgazdaság, környezetvédelem, építőipar szempontjából egyaránt fontos

tulajdonság, mert a talaj szemcseösszetétele meghatározza annak, adszorpciós és

kötőképességét.

Eszközei: mérőhenger, keverőpálca vagy üvegbot

A vizsgálatot térfogatméréssel, ülepítéses módszerrel végezhetjük el (36. ábra).


10. ábra Agyag-iszap tartalom meghatározása ülepítéssel

Menete:

Talajmintával félig, majd vízzel tele töltjük az 1000 cm3 -es mérőhengert.

A mérőhengert összerázzuk, és kb. 1 órahosszat állni hagyjuk.

A zagyot még egyszer alaposan összerázzuk, majd 24 órát állni hagyjuk, és

leolvassuk a teljes (H1) és az agyag-iszap alatti részt (H2).

Számítás:

H1-H2

LI%=---------------x100%

H1

LI%: agyag-iszap tartalom

H1: a teljes üledék vastagsága

H2: az agyag-iszap vastagsága

Az 1. táblázat mutatja az agyag-iszap tartalom (LI%) alakulását fizikai

talajféleségenként.


5. táblázat A talaj fizikaiféleségének vizsgálati adatai

A talaj mésztartalmának meghatározása

Szükséges anyag és eszköz: 10%-os sósav, óraüveg

A vizsgálat azon alapszik, hogy a talaj mésztartalmáért felelős kalcium-karbonát

(CaCO3) és kalcium-hidrogén karbonát (CaHCO3) sósavval széndioxid (CO2) keletkezése

közben reagál.

Reakcióegyenlet: CaCO3 + 2 HCl = CO2 + CaCl2 + H2O

A pezsgés (CO2 keletkezés intenzitása) alapján következtetünk a minta mésztartalmára.


A pezsgés

mértéke

A mésztartalom (%-ban) A jelölése (+)

nincs pezsgés 0%

+

pezsgés nincs, de

sercegés hallható

1% alatti

gyenge pezsgés 1-2%

közepes pezsgés 2-5%

++ erőteljes rövid

pezsgés

5-10%

erőteljes, tartós

pezsgés

10% feletti +++

6. táblázat: A mésztartalom mértéke a sósav hatására bekövetkező pezsgés alapján

Kémhatásvizsgálat legegyszerűbben

Univerzális pH-papír segítségével végezhetjük el. A száraz talajból egy evőkanálnyi

mintát két és félszer annyi vízben elkeverünk, majd 4-5 cm-es pH - papír-csíkot mártunk

bele.

A papír elszíneződését a dobozon lévő skálával összehasonlítva megállapítjuk a talaj

pH-értékét.

Ha a papír színe:

sárgáról enyhe sárgászöldre változott, a talaj pH-érték szempontjából közömbös

(pH = 7),

ha kifejezetten sárga lesz, akkor savanyú (pH 5,5 – 6,5),

ha pedig zöldeskék, sőt kék, akkor lúgos kémhatású (a pH 7,5 fölött van).

Fenolftalein-lúgosság meghatározása

A vizsgálat a szikesek szóda-tartalmának jellemzésére szolgál. Valamennyi sót, amely

fenolftalein-lúgosságot mutat, szóda néven foglaljuk össze.

A szóda, a nátrium-metaszilikát, a nátrium-aluminát vízben lúgosan hidrolizál, NaOH

keletkezik. Gyenge fenolftalein-lúgosságot okoz még a talaj kicserélhető Na+ ion-

tartalma és kis mértékben a finom eloszlású mész is. A módszer csak azonos

körülmények között végrehajtva ad összehasonlításra alkalmas értéket.

Szükséges eszközök, vegyszerek: porcelántál, büretta, üvegbot, vegyszerkanál,

desztillált víz, 0,1 n HCl-oldat, fenolftalein-indikátor


A vizsgálat menete: 20,00 g légszáraz talajmintát fehér porcelántálba mérünk.

Hozzáadunk 200 ml deszt. vizet és 1 ml 1 %-os fenolftaleinindikátort. A szuszpenziót

üvegbottal felkeverjük, 5 percig állni hagyjuk, majd a szuszpenzió felszínét keverve 0,1 n

HCl-oldattal a vörös szín eltűnéséig gyors ütemben megtitráljuk.

Értékelés: a fenolftalein-lúgosságot (A) Na2CO3/100 g talajra a következő összefüggés

alapján számítjuk ki (1 ml mérőoldat 10,61*10-3 Na2CO3-ot mér):

A = [ (a * f * 10,610 * 10-3) / 20] * 100 = a * f * 0,053

ahol

a 20 g talaj fenolftalein-lúgoságának titrálására fogyott mérőoldat ml-e,

f a mérőoldat hatóértéke

Megjegyzés:

- A higítással nagymértékben nő a sók hidrolízise, ezért fontos, hogy mindig

betartsuk az előírt víz: talaj = 10:1 tömegarányt.

- A talajrészecskék és a talajoldat között egyensúly áll fenn. A titrálással

megváltoztatjuk a folyadékfázis összetételét. Az adszorpciós komplex hidrolízise

folytán újabb lúgosság jelenik meg az oldatban, a már megtitrált szuszpenzió

megvörösödik. A titrálást a fenti okból gyorsan végezzük el.

- A szuszpenzió folyadékfázisának színe a szuszpenzió szélén figyelhető a fehér

porcelántálban és az üvegbotnál.


Talajművelés

A talajerő-gazdálkodás

Forrásai:

tarló- és gyökérmaradványok, szármaradványok,

zöldtrágyák, istállótrágya, hígtrágya, tőzeg,

egyéb szerves hulladékok,

mikrobiális nitrogénkötés,

mindezeket kiegészítő műtrágyák.

A szervestrágyázás jelentősége

A talajtermékenység fenntartásának és javításának feltétele a megfelelő minőségű és

szintű szervestrágyázás. Ez biztosítja a talaj művelése során csökkenő humusz

mennyiségének pótlását. A szervestrágyázás elősegíti a mikrobák felszaporodását, a

CO2, és a szerves savak képzését és ennek folytán a nyers tápanyagok feltáródását.

A talaj szerves anyagainak forrásai, a fontosabb szerves trágyák

1. Istállótrágya

2. Hígtrágya

3. Zöldtrágya

4. Növényi maradványok, melléktermékek

5. Komposzt

6. Városi szemét

7. Fekália

8. Tőzegtrágya

9. Baromfitrágya

10.Ipari szerves hulladékok

Az istállótrágya jelentősége:

- Tápanyagforrás: Az NPK elemeken kívül tartalmaz Ca és Mg-ot

- Energiaforrás: C tartalma a talajban biotikus és abiotikus feltáródás feltétele.

- Előnyösen befolyásolja a talaj víz-, levegő-, és hőgazdálkodását.

- Javítja talaj porozitását, a talaj szerkezetet, kedvezően befolyásolja a talaj

művelhetőségét.

- Elősegíti a műtrágyák hasznosulását.


Az istállótrágya P és K-ja egyenértékű a műtrágyákéval, a N hasznosulása 60-100 % -

ban érvényesül a műtrágya nitrogénjéhez viszonyítva.

Homok talajon az önmagában adott műtrágya csak 240 kg/ha dózisig növeli a termést

az e fölötti a adagok már termésdepressziót okoznak. Istállótrágyával kombinálva ez a

depresszív hatás megszűnik


Talajművelési rendszer az ökológiai növénytermesztésben:


A talajtömörödés Magyarországon az alábbi okokra vezethető vissza:

Természeti tényezők: leginkább a kevés szerves és szervetlen kolloidokat

tartalmazó talajokra vagy genetikai talajszintekre jellemző. Tömörödhetnek a

talajok időjárási szélsőségek (csapadéktöbblet illetve hiány miatt bekövetkező

belvíz, kiszáradás, ülepedés) hatására is.

A nedves talajon történő gépmozgás és művelés. A deformáció mértéke függ a

kiváltó tényezőerősségétől, hatásának időtartamától, az egységnyi területre

esőterheléstől, a talaj tulajdonságaitól és egyéb tényezőktől. (öntözés, vízjárta

területeken helytelen agrotechnika).

A művelő elemek talajra gyakorolt ismételt nyomásának hatására a többször,

ugyanabban a mélységben végzett művelés következményeként. Leggyakrabban

a tárcsázás (16-20 cm) és a szántás (22-25 cm, 28-32 cm, 38-40 cm)

mélységében alakulhat ki. Kedvezőtlen esetben, egy talajszelvényben két-három

károsan tömörödött réteg is kimutatható.

Korábbi felmérések szerint Magyarországon mintegy 1,4 millió hektárnyi szántóföldön

zavarja tömör záró réteg jelenléte a növénytermesztést.

Az utóbbi években, e tekintetben tovább romlott a helyzet, amit hazai vizsgálatok

igazolnak. A 2000-es évek óta Magyarország szántóterületeinek mintegy felén

mutatható ki tömörödöttség.

Öntözés

Az öntözés hatása a talajra

Az öntözés talajra gyakorolt hatásai négy nagyobb csoportba foglalhatók össze:

– az öntözővíz kitermelésének a hatása;

– az öntözővíz tározását, kormányzását és szétosztását szolgáló műszaki

berendezések hatása;

– az öntözés hatása;

– az öntözéses gazdálkodás hatása.

A hatások egyaránt lehetnek:

célul kitűzött kedvező hatások vagy nem kívánatos, káros mellékhatások;

a talaj–víz–növény rendszer bármely elemét, elemeit vagy egészét érintők;

az öntözött területen vagy annak környezetében érvényesülők.

Az öntözés az egyik legközvetlenebb és legerősebb beavatkozás a talaj

vízháztartásába és anyagforgalmába, olyan eszköz, amely eredményesen hozzájárulhat

nemcsak a növényi terméshozamok növeléséhez, az agrotechnikai műveletek megfelelő


minőségben való energiatakarékos elvégzéséhez, hanem a talajtermékenység

megőrzéséhez, sőt fokozásához is; viszont a talaj termékenységét csökkentő, káros

anyagforgalmi folyamatok megindulását, terjedését, erősödését és/vagy elmélyülését is

okozhatja.

Az öntözés hatása a talaj fizikai tulajdonságaira

Az öntözés hatása a talaj fizikai tulajdonságaira kétirányú:

– Kedvező hatás: kedvezőbb nedvességállapot kedvezőbb biológiai tevékenység

jobb növényfejlődés jobban fejlett gyökérrendszer jobb talajszerkezet,

nagyobb szerkezeti stabilitás.

– Kedvezőtlen hatás: a vízcseppek vagy az áramló víz szerkezetromboló hatása; túl

nedves állapot kedvezőtlen mikrobiális folyamatok; fokozódó tömörödés- és

szerkezetleromlás - érzékenység; másodlagos szikesedés peptizáció,

szerkezet-leromlás.

Mindezek a hatások együttesen a talaj vízháztartásának szélsőségessé válását idézik

elő mindkét irányban: egyaránt fokozódik a belvízveszély és az aszályérzékenység,

csökken a csapadék- és öntözővíz érvényesülésének hatásfoka.

Ha az öntözés só-felhalmozódási és szikesedési folyamatokat okoz, természetesen

valamennyi kedvezőtlen talajfizikai hatás még élesebben jelentkezik, s ezekhez társul

(különösen nehéz mechanikai összetételű, nagy duzzadó agyagásvány-tartalmú

talajokban) a duzzadás–zsugorodás–repedezés is, tovább súlyosbítva a vízháztartási

szélsőségeket (fokozódó szivárgási veszteségek, mélyebb kiszáradás).

Az öntözés hatása a talaj kémiai tulajdonságaira

Az öntözés hatása a talajok só-forgalmára, só-mérlegeire igen különböző, gyakran

teljesen ellentétes is lehet. Ezt a következő összeállítás igazolja:

Kedvező hatások: a só-mérleg csökkentése irányában ható tényezők

– a talaj sótartalmának kilúgozása

– a növények kedvező fejlődésének elősegítése

jobb gyökérfejlődés

jobb természetes drenázs

Kedvezőtlen hatások: a só-mérleg növelése irányában ható tényezők

– az öntözővíz sótartalmának felhalmozása

– a talajvízszint megemelése


a talajvíz sótartalmának felhalmozása

a mélyebb talajrétegek sótartalmának felhalmozása a felszín közeli rétegekben

az öntözővíz sótartalma kilúgozódásának meggátolása

Hogy adott viszonyok között e hatások közül melyik, mikor és milyen mértékben

jelentkezik, azt elsősorban a természeti viszonyok (éghajlat, domborzat, geológiai

viszonyok, hidrológiai viszonyok, talajviszonyok), a talajhasználat módja és az öntözés

körülményei (az öntözővíz mennyisége, kémiai összetétele; az öntözések gyakorisága,

az öntözési mód) szabják meg.

Az öntözött talajok sóforgalom-szabályozásának gyakorlatában két fő cél tűzhető ki:

– a talaj sókészletének csökkentése;

– a talaj sókészletének stabilizálása (egyensúlyban tartása).

A Magyar Alföldön a szikesítő sók fő forrásai a talajvizek. Következésképpen az öntözés

hatására (az öntözött területeken vagy azok környezetében) bekövetkező másodlagos

só-felhalmozódási, szikesedési folyamatok túlnyomó része a talajvízszint

megemelkedésének következménye. Magyarországon egy nemzetközi elismerést

kiváltó szisztematikus talajfelvételezési–vizsgálati–térképezési–monitoring–

adatértékelési–előrejelzési rendszer került kidolgozásra és eredményes gyakorlati

alkalmazásra e káros folyamatok előrejelzésére és időben való megelőzésére a Kiskörei

Vízlépcső és Öntözőrendszer szélesebb értelemben vett hatásterületén.

Az öntözés káros mellékhatásai közül világszerte legsúlyosabb és legelterjedtebb a

másodlagos szikesedés. Minden kontinensen előfordul, több millió hektárnyi területet

érint, és sajnos – megfelelő preventív intézkedések hiányában – terjedését mind a mai

napig nem sikerült megakadályozni, sőt jelentős mértékben mérsékelni sem. A

másodlagos szikesedés leggyakoribb folyamatai a következők:

a) Másodlagos sófelhalmozódás.

b) Másodlagos szolonyecesedés: a talaj adszorpciós komplexusának Na+-telítődése

a feltalajban és/vagy a talaj mélyebb rétegeiben.

c) Szologyosodás. Sajátos talajdegradációs folyamat, amelynek során megbomlik a

talaj organo-minerális komplexuma: a szerves anyag – oldhatóvá válva – vagy a

felszínen elfolyik, vagy a mélyebb rétegekbe lúgozódik. A talaj

humuszanyagokban tovább szegényedik; de megbomlik a talaj ásványi része is: a

másfélszeres oxidok (Al2O3, Fe2O3) a B-szintbe lúgozódnak, a gyengén oldódó

kovasav a felszínen marad és fehér por formájában halmozódik fel a talaj

felszínén, a mikromélyedésekben vagy a szerkezeti elemek (például a B-szint

oszlopainak) felületén.


Az Alföldön a három folyamat többnyire kombináltan jelenik meg, a talajok mozaikosan

tarka térbeli variabilitását okozva.

Az öntözés hat a talaj további anyagforgalmi folyamataira is, amelyek közül

legfontosabbak a következők:

a) A karbonátok migrációja, mészakkumulációs szintek kialakulása. Öntözött

területen a talaj többször és alaposabban átnedvesedik. Hidromorf vonásai tehát

erősödnek, különösen ha az öntözővíz hatásához a felemelkedő talajvíz hatása is

hozzáadódik. Az erősödő hidromorfizmus élénkebb vasdinamikával, valamint

jellegzetes mészprofilok kialakulásával jár együtt. Öntözött talajokban gyakran

megfigyelhető ún. „függő mészprofilok”, mészakkumulációs szintek kialakulása, a

lefelé és felfelé irányuló oldatmozgás együttes hatásának következtében;

b) Szervesanyag-forgalom. Az öntözés két okból is elősegíti a talaj szervesanyag-

tartalmának gyarapodását:

– jobb nedvességellátás nagyobb fitomassza-produktum több talajban

visszamaradó tarló- és gyökérmaradvány;

– erősebb átnedvesedés mérséklődő aerob mineralizáció lassúbb

szervesanyag-le-bomlás.

c) A rétiesedés, láposodás. A két talajképződési folyamat tulajdonképpen az

átnedvesedés erősödésének két fokozata. A rétiesedés folyamán ez még csak a

magasabb talajvízszintben, a hidromorf vonások erősödésében, a szervesanyag-

lebomlás sebességének mérséklődésében fejeződik ki ( réti talajok); a

láposodás során azonban már a rendszeresen ismétlődő felszíni vízborításokban

és az erős szervesanyag-felhalmozódásban is. A rétiesedés száraz évjáratokban

kedvező ( jobb vízellátás), nedves évjáratokban kedvezőtlen ( túl nedves

állapot, belvízveszély) folyamat a talaj termőképessége szempontjából. A

láposodás–mocsarasodás viszont egyértelműen kedvezőtlen, hisz az

eredményes növénytermesztést megakadályozza, kérdésessé, kockázatossá

teszi. Másodlagos láposodási–mocsarasodási folyamatok mintegy 10 ezer

hektáron következtek be a Tiszalöki Öntözőrendszer hatásterületén (részben a

szikesedéssel összefonódva), elsősorban rosszul kezelt vagy felhagyott

rizstelepeken, felszámolt halastavak helyén és környezetében, magas vezetésű

csatornák mentén – azok szivárgása miatt.

d) A talaj tápanyagforgalma. Az öntözött talajok kedvezőbb és kiegyensúlyozottabb

nedvességforgalma kedvezően hat a talaj tápanyagkészletének feltáródására, a

talajba juttatott tápanyagok érvényesülésére, és végeredményben a növény

tápanyagellátására.


Az öntözés előbbiekben említett káros mellékhatásai azonban a

tápanyagforgalmat is kedvezőtlenül befolyásolják: időszakosan anaerob

körülmények redukciós viszonyok, csökkenő biológiai aktivitás a tápanyagok

növény által való felvehetőségének romlása, a növényeket fiziológiailag károsító

mérgező anyagok (nitritek, szulfidok, metán stb.) felhalmozódása.

Az öntözés elősegíti a tápanyagoknak a mélyebb rétegekbe vagy a talajvízbe

való kilúgzódását.

A tápelemek közül a legmozgékonyabb N kilúgzási veszélye a legnagyobb, ami

nemcsak tápanyagveszteség, hanem a felszín alatti vizek

„nitrátszennyeződésének” egyik forrása is.

A P kilúgzódása jelentéktelen, gyakran fordul elő viszont, hogy az a felszíni

lefolyással kerül – talajszemcsékhez kötve, sőt műtrágyaszemcsék formájában –

a felszíni vizekbe, s okozza azok káros eutrofizációját. Ez egyrészt

környezetvédelmi probléma, másrészt a nedvességszabályozó rendszer

zavartalan üzemeltetésének nehezen megoldható feladata: csatornák

begyomosodása feliszapolódásának gyorsulása gyakoribb tisztítás és

karbantartás szükségessége.

A K mozgékonysága az N és a P között helyezkedik el. Esetenként számítani

lehet a Ca kilúgzódására is. Kis karbonát-tartalmú, kis pufferkapacitású (kis

agyag- és szervesanyag-tartalmú), semleges vagy gyengén savanyú kémhatású

talajokon ez a talaj savanyodásának veszélyét rejti magában, annak káros

következményeivel (tápanyag-antagonizmusok; fokozódó fixáció és immobilizáció

stb.) együtt.

Az öntözés hatása a talaj vízháztartására

A felszíni vizek öntözésre való felhasználásának nincs jelentősebb közvetlen hatása a

talaj vízháztartására, legfeljebb a vízminőség esetleges megváltozásán keresztül.

Az öntözést szolgáló műtárgyak és egyéb műszaki létesítmények (tározók, csatornák,

duzzasztók, vízelosztó rendszerek stb.) hatása a talaj vízháztartására elsősorban azok

szivárgási veszteségeiből adódik.

Ide sorolhatók a nem megfelelő szigetelésű, burkolatlan vagy nem eléggé vízzáró

talajon létesített tározók, a – helyenként magas vezetésű – burkolatlan földcsatornák

szivárgási veszteségei vagy a nem egyenletes vízelosztásból és az ennek

következményeként előforduló túlöntözésből adódó szivárgási veszteségek. Ez utóbbiak

különösen rizstelepeken és felületi öntözéseknél lehetnek jelentősek. Ilyen

talajvíztáplálás-többlet még megfelelő horizontális talajvízmozgás esetén is talajvízszint-

emelkedést okoz, még inkább természetesen a lassú horizontális szivárgású, „pangó”

talajvizek esetében.


Jól megfigyelhető volt ez a hatás például a Keleti-főcsatorna és a Tiszalöki

Öntözőrendszer több nagyobb öntöző- és belvízlevezető csatornái mentén, a nagyobb

tározók és halastavak környezetében, továbbá a Hortobágy–Berettyó vidékén, ahol a

szivárgási veszteségek okozta talajvízszint-emelkedés helyenként 1–2 méter/év értéket

is elért.

A talajvízszint-emelkedés azután számos helyen másodlagos szikesedési folyamatok

megindulását, erősödését vagy elmélyülését okozta.

Az öntözés hatása a talaj biológiai és agronómiai tulajdonságaira

Öntözött talajokban a kedvezőbb és kiegyensúlyozottabb nedvességellátás

eredményeképpen nő a talaj mikrobiális tevékenysége, biológiai aktivitása:

– nő a mikroorganizmusok (baktériumok, gombák, sugárgombák, algák stb.) száma

és faj-diverzitása;

– nő a talaj mikrobiális aktivitása (szervesanyag-lebontás, légzés és CO2-produkció,

enzimaktivitás stb.);

– erősödnek a talajban végbemenő és a talajtermékenység szempontjából kedvező

biológiai folyamatok, így a tarló- és gyökérmaradványok lebontása; a

humuszképződés; a szerves nitrogénformákat ammónia-nitrogénné lebontó

ammonifikáció; az ammónia-nitrogént nitrát-nitrogénné transzformáló nitrifikáció; a

légköri N megkötése szimbionta (rhizobiumok, mikorrizák) és szabadon élő

mikroorganizmusok (Azotobacter, kék–zöld algák) által; a talaj eredeti, de a

növények számára nem felvehető tápanyagtőkéjét mobilizáló folyamatok.


A beszivárgó víz mozgása a talajszelvényben (Dávid, 1970)


Talajdegradáció

A talajok degradációjának egyik jele a szerkezet romlása. Erre utal, hogy talajaink

porosodnak (a 0,25 mm-nél kisebb frakció aránya talajaink nagy részében meghaladja a

20-30%-ot), tömörödnek (a térfogattömeg-értékek a 40-50 évvel ezelőtti 1,1-1,3g/cm3

értékről gyakran 1,5-1,7g/cm3 értékre növekednek), ellenállásuk növekszik, gyakori az

eketalpréteg kialakulása. Ezek a tünetek számos okkal magyarázhatók. Közülük a

legfontosabbak:

gépesítés, a nem megfelelő talajnedvesség-állapotban végzett gépi munkák

(talajművelés, betakarítás stb.),

a szerkezet kialakításában és fenntartásában döntő szerepet játszó szerves

anyagok – különösen az istállótrágya – használatának mellőzése és a meszezés

elhagyása

ezekkel összefüggésben a talajlakó szervezetek (mikrobák, földigiliszták stb.)

számának és aktivitásának erőteljes csökkenése,

a vetésváltás és vetésforgó háttérbe szorulása.

A talajtömörödés miatt nehezebb a talajművelés (nő a talajművelő eszközök vonóerő

igénye), a víz nehezebben hatol be a talajba, több a felszínről elfolyó víz mennyisége,

ugyanakkor a kultúrnövény gyökerei nem képesek áthatolni a tömődött rétegen, így az

aszályérzékenység jelentősen felerősödik. A szerkezetnélkülivé váló, porosodó,

tömörödő talajok egyúttal a szél és a víz romboló hatásának is kevésbé tudnak

ellenállni, növelve ezzel az erózió és a defláció talajpusztító hatását.

A tájelemek típusai és jelentősége

Hazánkban a biológiai sokféleség vonatkozásában a legjelentősebb veszteséget a

természetes vegetáció elpusztításával okoztuk.

A vegetáció alapján a természeti tőkeindex mindössze 9.9%, vagyis az ökoszisztéma

szolgáltatások 90%-át már feléltük.

Az élőhelyek természetes megőrzöttsége rendkívül kedvezőtlen, valóban

természetesnek mondható vegetáció az ország területének mindössze 0,6%-át borítja.

Nagyjából az összes terület 17%-án találhatunk még természetes élőhely-

maradványokat, ennek a 2%-a jelenti az előbb említett természetes vegetációt, a 17%

területnek a fele közepesen, az ötöde erősen leromlott, és 27%-a tekinthető természet-

közelinek.


A jelentős élőhelyi veszteségeket elsősorban a mezőgazdaság okozta, és okozza, azzal

a teljesen egészségtelen területhasználati szerkezettel, amely a szántóföldi

gazdálkodást részesíti előnyben az ország területének közel felén.

A rendszerváltás után az autópálya építkezések, nemcsak mint területfoglalók, hanem,

mint izoláló mesterséges folyosók is hozzájárultak a kedvezőtlen helyzet kialakulásához.

A belterületbe való területbevonás is intenzívnek mondható, 2000-ben még csak 4,9%

volt az ország belterületi részesedése, ma pedig 7,1%.

Ezeket tetézi, hogy Magyarországot a felmelegedés hatása jobban érinti, mint a

környezetét, meghatározó tényező a pozitív hőmérsékleti anomália, illetve az aszálynak

való kitettség. Mindez az ember felszín-átalakító tevékenységével (alacsony borítottság,

vízháztartás megzavarása) függ össze.

Sajátos módon a faji változatosság még mindig gazdagnak mondható. Ennek

elsődleges oka, hogy a medence gyűjtőpontja a különbözőflóra és faunaelemeknek. A

természetes faji mintázatok is azonban jelentős átalakuláson mennek keresztül, amely

az invazív fajok térfoglalásának, a fokozódó izolációnak és az ökológiai folyosók

megcsonkításának tudható be.

Az ökoszisztéma kölcsönhatásainak vázlata (Kreeb 1974.)


Az ökoszisztémák vázlatos felépítése

Ökoszisztéma

Biotóp (élőhely) Biocönózis (élőlények közössége)

Jellemzi: klíma talaj víz levegő növények – mikróbák – állatok

abiotikus hatásai

(pl. hőmérséklet,

páratartalom, csapadék,

fény, kémiai faktorok)(fitocönózis) (zoocönózis)

(mikróbák cönózisa)

Az élő sövény hatása környezetének mikroklímájára


Az élő sövény hatása a mezőgazdasági termelésre

Az ábrák arra mutatnak rá, hogy az élő sövények, fasorok a gyakorlati tapasztalatok

szerint összességében inkább pozitív hatással vannak a környező mezőgazdasági

területekre, azok mikroklímájára, talajállapotára és ezeken keresztül termőképességére

is.

A védett oldalon ugyanis növelik a harmatképződést, a csapadékot, csökkentik a

párolgást és párologtatást, javítva ezzel a talajok vízgazdálkodását és biológiai életének

feltételeit, összességében élőhelyet teremtenek a gazdálkodásban – különösen a

biológiai növényvédelemben – fontos szerepet játszó hasznos élőlények, szervezetek

számára.


Új közvetlen támogatási rendszer 2015.

A közvetlen kifizetési rendelet (1307/2013/EU rendelet) tartalmazza a zöldítés alapvető

szabályrendszerét. Ennek értelmében a mezőgazdasági termelőknek három zöldítési

gyakorlatot kell végezniük:

a növénytermesztés diverzifikálása: a 10 hektár fölötti szántón gazdálkodóknak

adott évben legalább két különböző növénykultúrát kell termeszteniük, míg a 30

ha feletti szántóval rendelkezőknek legalább három féle növényt; a legnagyobb

területen termesztett növény a szántóterület legfeljebb 75%-át foglalhatja el,

három növény esetén pedig a két legnagyobb területen termesztett növény

együttesen nem teheti ki a szántóterület több, mint 95%-át;

állandó gyepterület fenntartása: a környezeti szempontból értékes gyepek

átalakítása, feltörése nem megengedett, továbbá országos szinten is meg kell

őrizni összességében az állandó gyepek arányát a2012-2015-ös referenciához

képest, legfeljebb 5 százalékos romlást megengedve;

ökológiai célterület fenntartása: a 15 hektár fölötti szántón gazdálkodóknak a

szántóterületük 5% - ának megfelelő kiterjedésű ökológiai célterülettel kell

rendelkezniük.

A 2015. január 1-jétől ökológiai fókuszterületként elismertethető területek a következők:

parlagon hagyott földterület;

teraszok;

tájképi elemek: fás szárú növényzettel borított sávok, elszigetelten (magányosan)

álló fák, fasor, facsoport, táblaszegély, tavak, vizes árkok;

védelmi sávok;

agrár-erdészeti hektárok;

erdőszélek mentén fekvő támogatható hektársávok;

rövid rotációs idejű sarjerdő;

erdősített terület;

ökológiai jelentőségű másodvetés, amennyiben azt különböző növényfajok

magkeverékének vetésével vagy fű alávetéssel hozzák létre és nem foglalja

magában az ősszel, rendes betakarítás vagy legeltetés céljára vetett, téli

takarónövényekkel borított területeket


nitrogénmegkötő növényekkel beültetett területek.

A mezőgazdasági termelő rendelkezésére álló ökológiai célterületeknek nem kell

feltétlenül a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszerben (MePAR)

támogathatóként szereplő területen lenniük. Elegendő, ha határosak a mezőgazdasági

termelő által használt szántóterülettel. Emiatt az olyan tájelemek és védelmi sávok

területe is elszámolható ökológiai célterületként, melyekre nincs földhasználati

nyilvántartási bejelentési kötelezettségük a termelőknek, továbbá a MePAR-ban jelenleg

nem SAPS támogatható besorolásúak.

Ilyen tájelemek lehetnek például egyes önkormányzati területek is: út menti sávok,

árkok, melyeket fás-cserjés vegetáció borít, parti sáv és facsoport.

Ezek a területek azonban jellemzően nem a mezőgazdasági termelő, hanem az

önkormányzat, útfenntartó vagy más vagyonkezelő szerv kezelésében/tulajdonában

állnak.

A termelő annak érdekében, hogy teljesítse ökológiai célterületekkel kapcsolatos

kötelezettségét, ezeket a területeket bejelentheti ökológiai célterületnek akkor is, ha nem

a szántóterületén, hanem azzal határosan helyezkednek el (természetesen csak akkor,

ha ezek a területek számára rendelkezésre állnak).


A talajművelés, az agrár-környezetgazdálkodás és a környezettudatos

gazdálkodás témakörök feldolgozása keretében használható ábrák,

térképek és képek:

segédlet - sulinetkocsis-kecskemet.sulinet.hu/kornyved/segedlet_a_termesztesi_alapismere... ·...

Documents