SZEGEDI LEGENDÁK

Bálint Csaba

A szegedi legendák felderítésében elsősorban Mihály Illés, a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója lesz a segítségünkre, de bízunk benne, hogy idővel több Szeged történelmében, a szegedi nép szokásaiban hasonlóképpen jártas szakember is csatlakozik majd hozzánk, hogy megmutassák nekünk Szeged rejtőzködő történeteit.

ELŐSZÓ

Mátyás és az alsóvárosi templom

Mihály Illés 35 éve vezeti a turistákat a városban, első állomásunk éppen az a hely, ahová a városba érkező idegenek is először szoktak érkezni: Szeged egyik legidősebb, legrejtélyesebb épülete: az alsóvárosi Havas boldogasszony Templom, amelyet sokszor Mátyás-temlpomnak is neveznek a szegediek.

– A templomot az 1400-as évek közepén kezdték el építeni, és 1503-ban szentelték fel. Nem más építtette, mint Hunyadi Mátyás. A király és Báthory István a kenyérmezei csata előtt tettek fogadalmat, amely szerint, ha győzelmet aratnak a török felett, két-két templomot építtetnek hálából. A győzelem után mindketten megtartották ígéretüket. Báthory Nyírbátorban, Mátyás Kolozsvárott és Szegeden építtetett templomokat – kezdi a történetet Mihály Illés.

Hogy a két nemes úr választása miért esett Nyírbátorra és Kolozsvárra, teljesen érthető, de hogyan eshetett meg, hogy Mátyás Szegedet választotta a második templom számára?

Szeged a kedvenc

Hunyadi Mátyás egyik kedvenc városa volt a miénk. Több oka is volt annak, hogy a király szívében ilyen előkelő helyet foglalt el Szeged. Innen indult csapataival 1456-ban a Kapisztrán Szent János Nándorfehérvár felé, hogy Mátyás édesapját, Hunyadi Jánost megsegítse a török elleni harcban, felbukkanása döntő érv volt a törökök számára, amely az elvonulás mellett szólt, és Szeged volt az a város, ahol két évvel később Mátyást királynak jelölték a rendek – tudjuk meg a rögtönzött történelem órán a tapasztalt idegenvezetőtől.

– Hogy Mátyás mennyire szerette Szegedet, jól illusztrálja a zentai és a szegedi polgárok közötti konfliktus rendezése, amelyet Zenta és szeged háborújának is szoktak nevezni – kezdi el a két település közötti miniütközet történetét Mihály Illés.

– Abban az időben a szegedi borkereskedők a Szerémségből (a Duna és a Száva közötti tájegység – a szerk.) szállították a borokat a Tiszán egészen Tokajig, ahonnan még Lengyelországba is eljuttatták az árut. A zentaiaknak azonban ez nem tetszett, és Tisza menti város lévén meg akarták adóztatni a szegedieket, pedig ehhez nem is volt joguk, mivel Szeged már szabad királyi városi jogokkal rendelkezett akkoriban. A kereskedők azonban megmakacsolták magukat, és az árut hátrahagyva a királyhoz indultak panaszt tenni. Mátyás pedig engedélyt adott a szegedieknek szabadcsapatok szervezésére, hogy általuk bírják jobb belátásra a zentai riválisokat. Nem is kellett többé vámot fizetni Zentánál.

Hogyan kerültek a templomba a ferencesek és hogyan védték meg, ami az övék?

– A ferences szerzetesek még 1444-es szegedi béke megkötésére érkező pápai követtel jöttek a városba, Julian Cesarini kíséretével. A legenda szerint a várból a Szent Péter-templomba költöztek, amely olyan romos volt, hogy a tetején besütött a holdvilág. Igaz, hogy ez a templom valóban létezett-e, nem tudni – mondja az idegenvezető, de ha állt ilyen templom, akkor feltehetőleg a Szentháromság utca és a Szent Ferenc utca környékén, a mostani Karolina-iskola helyén lehetett. Nemcsak templom, hanem kórház is volt, és a johannita nővérek működtették korábban. A ferencesek a romos templom helyett egy új templomot kezdtek el építeni, a Havas boldogasszony Templomot és a kolostort. Innen terjedt el egyébként a fűszerpaprika, korabeli nevén a törökbors is Magyarország szerte.A török hódoltság idején a templomra jogot formáltak a reformátusok is. A templom egyik fele az övék, a másik fele a ferenceseké volt. Akkoriban vághatták a templom tér felőli oldalába a másik bejáratot. Az együttélés nem volt felhőtlen, el kellett dönteni, kié lesz az épület. A konfliktust a török helytartó úgy akarta elintézni, hogy egy vitát rendez, amelyben eldőlt volna, hogy ki a fontosabb. Ezt a történetet egyébként sokan megírták, a legjobban talán Mikszáth Kálmán, de Gárdonyi és Dugonics is lejegyezte – teszi hozzá Mihály Illés, mielőtt folytatja a történetet, amíg a hófehér épület előtt üldögélünk. – Egész délelőtt zajlott a vita, de nem született döntés, mígnem a kissé lenézett egyszerű ferences barát csapdát állított dölyfös vitapartnerének. Hányan vannak az evangélisták? – kérdezte a barát.

A református lelkész annyira megsértődött az egyszerű kérdésen, hogy mindaddig nem is akart válaszolni, amíg a török döntnök rá nem parancsolt. – Hányan lennének? Hát négyen! Máté, Márk, Lukács és János – mondta erre. – Nem négyen, hanem öten vannak – válaszolta a ferences. – Mohamedet, Allah prófétáját kihagyta – tette hozzá ravaszul.

Így maradt a ferenceseké a templom.

Mátyás és az alsóvárosi templomKépfüggelék

Mária megvédte magát a golyótól

Hogyan ölte meg Mária Rákóczi katonáját?

Rákóczi már a szabadságharc elején be akarta venni a szegedi várat, amely az osztrákok legfőbb délvidéki erődje volt. Amikor kurucaival Szegedre érkezett azonnal elfoglalták a polgárok lakta városrészeket, tüzérség híján azonban a várat nem sikerült bevenni.

Maga az alsóvárosi templom előtt történt incidens, amiről szó lesz, nem kötődik túl szorosan a várostromhoz, hacsak annyiban nem, hogy ez is egy katona életébe került.

– Az alsóvárosi Havas Boldogasszony templom előtt álló Immaculata szoborcsoport eredetileg nem szoborcsoport volt, csak egy Mária-oszlop volt, a többi alak később, 1752-ben került köré. Amikor Rákóczi seregei megérkeztek, az egyik harcos miután észrevette Márai szobrát a templom előtti téren, valószínűleg buzgó református lévén, indulatba jött. A katona így kiáltott a szoborra, mielőtt célba vette volna puskájával: Katolikusok nagyasszonya! Lássuk, meg tudod-e védelmezni magad? Igaz, létezik olyan verzió is, amely szerint csak annyit mondott: Asszony, adj kenyeret!

Akár ezt mondta, akár azt, a történet szerint a kuruc rálőtt a szoborra, a golyó pedig Mária jobb kezét találta el, amely le is tört. A lövedék azonban visszapattant a szoborról, és egyenesen a lövöldöző katonába fúródott, halálos sebet ejtve rajta, és egyben megválaszolva annak pökhendi kérdését. Dugonics András is említ később egy csonka kezű Mária szobrot Szegeden, ami akár igazolhatja is a legendát– fejezi be a furcsa történetet Mihály Illés.

A leghitelesebb Mátyás-ábrázolás

Az alsóvárosi templom tér felőli oldalán látható a Mátyás királyt ábrázoló dombormű, amely valószínűleg a leghitelesebb Mátyás-ábrázolás, hiszen eredetije, a bautzeni Olmützerhaus kaputornyán található, és akkor készült, amikor a király még élt, Stein György vagy Olmützi János készítette 1486-ban. Ez az évszám olvasható a szobor alatt a szegedi másolaton is, amely azonban csak 1931-ben került jelenlegi helyére. A ma Németországhoz tartozó Bautzen a 15. században a Mátyás birtoka volt.

A gótikus fülkében Corvin Mátyás ül, lábait egy oroszlánon nyugtatja. A király feje fölé két angyal tart koronát. A csúcsmezőben a magyar és a cseh címer. Balról Bosznia, Hunyadi és Stájerország, jobbról Klagenfurt, Ausztria, Szilézia, Lausitz címerei. A szobor másolata Budapesten is megtalálható, a volt Szent Miklós templom egyik megmaradt tornyán, a budai várban.

Törökök, osztrákok, csodatévő kegyképek

Az szegedi alsóvárosi templom körül keringő történeteknek se szeri se száma. Aki hallgatja ezeket, úgy érzi, minden sarkából, minden boltív alól legendák, misztikus történetek rajzanak elő. Olyan helyeken bukkannak fel, ahol a legkevésbé várnánk. Például egy festmény sarkából. Izgalmas történetet őriz az alsóvárosi templom Segítő Boldogasszony-főoltárképe is. Az az alkotás, amely most díszíti az oltárt persze már nem az eredeti. Az elveszett a történelemben, de a kép kalandos sorsa a másolaton is nyomot hagyott. Az eredetije minden bizonnyal a középkorban készült.

Máriát napsugárkoszorú veszi körül, bal kezében gyermeke, jobbjában királynői jogar, lábát holdsarlón nyugtatja. A kép Mária mennybemenetelét ábrázolja - Fotó: Bálint Csaba

Hogyan tűnt el, hogyan került elő, mielőtt ismét nyoma veszett?

– A főoltárképet maguk a ferencesek – az 1500-as évek közepén –, hogy ne kerüljön a törökök kezébe, a Csöpörke nevű tóba rejtették. Ez a tó a mai Ady tér területén lehetett, ahol most a József Attila Tanulmányi és Információs Központ áll. A kép a legenda szerint több évtizeden keresztül volt a rejtekhelyén, míg éppen egy török véletlenül rá nem lelt. A katona lovát itatni ment a tóhoz, amikor azonban az állat belegázolt a vízbe, valószínűleg rálépett a képre, amely így előbukkant. A török végül visszaadta a Segítő Boldogasszonyt jogos tulajdonosainak, a barátoknak – meséli Mihály Illés a hihetetlen történetet a templom előterében állva. A templomba belépve egyébként éppen ez a történet fogadja az embert. A jobb oldalon az orgonatartó karzat oszlopán egy dombormű őrzi a legendát.

Dombormű örzi a legendát - Fotó: Bálint Csaba

A Fekete Mária

A szegedi nép Szerecsön Máriának is nevezi az alsóvárosi templomnak azt a képét, amelyről úgy tartják: aki előtte imádkozik, azt Mária meghallgatja és megsegíti. A kép mellett tábla jelzi egyébként, hogy itt volt Bálint Sándor imádságos helye is.

A kegykép Juhász Gyulát is megihlette:

Juhász Gyula: A fekete Mária

Ősi templom árnyas szögletébenSzázadoknak füstje és poraLassan lepte be s ő mély sötétenNéz jövőbe hét tőrrel szivében:Magyarok Asszonya.Háború és béke váltakoztakÉs jött és ment nemzetek sora,Nyarak búzát, telek havat hoztak,Ő csak nézett, a Fiát karolva:Magyarok Asszonya.Hű zarándok messze, messze tájról,A lábain országút pora,Vigaszt várva hozzájött s a távolMúltakból gyászt s jó reményt világolMagyarok Asszonya.S jöttem én is, e szomorú öltőBús magyarja, hű zarándoka,Mit adhatnék, csüggedt, árva költő:E dalt hozom, mint könnyét a felhő,Te feketén is vigaszt derengőMagyarok Asszonya!

A Fekete Mária eredetije a lengyelországi Czestochowában, a Jasna Górai pálos kolostorban található, magyar nevén a Fényes Hegyen. A képet Nagy Lajos király küldte 1382-ben pálos szerzetesekkel Márianosztráról Czestochwába. A Fekete Madonnának is nevezett kép körül keringő legendák szerint maga Lukács evangélista festette egy cédrustáblára modell után Máriát.

A kegyképnek régóta csodatévő erőt tulajdonítanak a lengyelek. Úgy hitték, a Fekete Mária megsegítette őket a harcban is. Miután a 17. században egy maroknyi lengyelnek sikerült megvédenie a kolostort a svéd csapatok ellen, és a váratlan győzelemmel megfordítani a háború menetét, a lengyel király Máriának ajánlotta az országát, de nem ez volt az egyetlen csoda, amely kultikussá tette a képet.

– Czestochowában hatalmas tűzvész pusztított egyszer. Mivel a város javarészt fából épült, szinte az utolsó deszkáig leégett. Elpusztult a kolostor és a templomépület is, amelyben a Fekete Mária képe volt. Teljesen leégett az épület, ám a festmény ép maradt – hoz egy újabb példát a csodára Mihály Illés.

- Ezután a képet sok helyen lemásolták, a kontinens számos kolostorába eljutott a sajátos Mária-ábrázolás. Így került a szegedi alsóvárosi templomba is egy belőle. Morvai András készítette el a híres kegykép után 1740-ben – tudunk meg újabb részleteket Mihály Illéstől, aki hozzáteszi: a szegediek úgy tartják, aki a Fekete Mária előtt imádkozik, azt a szűz bizonyosan meghallgatja. Lehet is benne valami, hiszen a képet rengeteg márványtábla veszik körül, amelyeken a hálás hívők mondanak köszönetet a segítségért.

A Fekete Mária. Körülötte márványtáblák - Fotó: Bálint Csaba

De la Verge és a „szuszogó herceg" nyugszik a templom alatt

A középkorban sokan a templom köré temetkeztek, a legenda szerint itt került földbe Dózsa György feje is, de két császári katonatiszt is a már feltöltött altemplomban nyugszik.

A császári csapatok 1686 októberében érkeztek Szeged alá, hogy Buda nyári visszavétele után az ország déli részén is leszámoljanak a törökkel. Az ostrommal De la Vergne altábornagyot bízták meg, aki annak rendje s módja szerint el is kezdte a támadást.– De la Vergne azonban nem érhette meg Szeged visszavételét. Egyik alkalommal ugyanis, amikor a szegedi vár köré vont vesztegzárat ellenőrizte egy kisebb csapattal, a törökök rájuk törtek, és halálosan megsebesítették a vezért is. Ide, az alsóvárosi templom altemplomába temették el végül a Szeged felszabadítására küldött tisztet, de nem ő az egyetlen, aki a császári katonák közül itt nyugszik – mondja Mihály Illés.

Katonák nyugszanak a templom alatti kriptában - Fotó: Bálint Csaba

– Miután a törököt kiverték, a szegedi várba beült az osztrák. Az egyik várparancsnokot is De la Vergne mellé temették. Az 1800-as évek elején Lotharingiai József volt a vár ura, akit a szegediek csak szuszogó hercegnek hívtak, mert igen nagydarab ember volt. A vagy két méter magas és 170 kilós ember nehezen mozgott, hangosan szuszogott közben, innen a gúnynév. A szuszogó herceg nagyon szerethette az őszibarackot, ezért a várban berendezett kertjében termesztette. Az, hogy ezen a tájon elterjedt ez a gyümölcs, talán az ő érdeme elsősorban. Neki nem jutott olyan dicső halál, mint De la Vergne altábornagynak, a szuszogó herceget agyguta vitte el 1812-ben.

Tizenkét embert égettek el elevenen

Szeged - Plüssboszorkány már csak a szegedi boszorkány. Az idő egy kedves emlékké, izgalmas unikummá szelídítette a város történelmének egyik legsötétebb korszakát.

Szeged városa az 1719-es szabadalomlevél alapján polgárai felett bíráskodhatott. A városi törvényszék akár halálos ítéletet is hozhatott. Hozott is, nem is egyet. Az egyik városi bitó a szabadkai kapunál, a mai Dugonics térnél állhatott. A másik feltehetőleg az Anna-kút környékén, az akkori Budai kapunál – mondja Mihály Illés, a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával, a Máglya sorhoz mentünk.

A sor nevében őrzi még a szegedi boszorkányperek emlékét. Egyenesen a Boszorkány-sziget felé vezet, ahol a máglyák állhattak egykor Szegeden. A város az 1700-as évek elején arról vált nevezetessé, hogy a korabeli boszorkányperek jelentős részét, mintegy felét itt folytatták le. A barbár gyakorlatnak végül maga Mária Terézia vetett véget, aki egyúttal a boszorkányperek anyagait is titkosíttatta 100 évre.

– A boszorkánypereket és a kivégzéseket a város akkori vezetői gerjesztették – mondja Mihály Illés. – Nagyon aszályos évek jöttek ugyanis, és éhínség pusztított, járványok tizedelték Szeged városának lakosságát. Az emberek egyre nyugtalanabbak lettek, egyre feszültebb volt a légkör a városfalak között, azért a város vezetői azt mondták: a bűnösök közöttetek vannak! A boszorkányhisztériát azért gerjesztették, hogy a tömegek figyelmét elvonják, és reményt adjanak arra, hogy jobbra fordul a város sorsa. Azt kommunikálták, hogy a nép között bujkáló boszorkányok eladták az esőt a töröknek.

Dankó Pista nótája:

Még azt mondják, nincs Szegeden boszorkány,Pedig, annyi mint a réten a fűszál,Engemet is megrontott egy boszorkány:Egy szegedi kökényszemű barna lány.

Vigyázz, pajtás, jól vigyázz a szívedre,Ne menj, ne menj a Boszorkány-szigetre!Odajár a szegedi lány valahány,Ott ragad rá a boszorkány tudomány.

Akire aztán ráfogták, hogy boszorkány, az biztosan halál fia volt. A vallatások hatására előbb-utóbb mindenki elismerte, hogy bűnös – meséli Mihály Illés, akitől megtudjuk, milyen egyszerű és logikus módszerekkel lehetett megállapítani, hogy valaki boszorkány. A vízpróbáról már sokat hallottunk. A gyanúsítottak kezét-lábát összekötötték, és vízbe eresztették őket. Aki megfulladt, az boszorkány volt, de ennek ellenére mágyára tették, hogy lelkét a tisztítótűz megmentse az örökkévalóságnak. Ezt a próbát ugyanarra a tévhitre alapozták,

mint a mérlegelést, amelyen ismét csak meg lehetett buktatni a boszorkányokat. Ha valaki túl könnyű volt, az is máglyára kerülhetett. Úgy hitték ugyanis, hogy a boszorkányoknak üreges a csontja, ezért könnyebbek, mint az átlagos ember, és így képesek repülni.

Manapság. Fotó: Segesvári Csaba

– A leghíresebb szegedi boszorkánypernek 18 áldozata volt. Közülük 12 embert egyszerre égettek el a Boszorkány-szigeten. Természetesen élve, hiszen úgy hitték, a lángok megtisztítják a lelküket. A per előzménye a makói asszonyok érkezése volt, akiket már Makóról is boszorkányság vádjával üldöztek el. Az őslakosság és a betelepültek között pedig eleve nagy volt a feszültség, amelyre aszály pedig csak rátett erre egy lapáttal. Ezek az asszonyok kerültek kapcsolatba Kovács Pál koldusbíróval, aki miután elfogták, elindította a lavinát – meséli Mihály Illés.

Koldusbíró

A koldusbíró nem valódi tisztség volt, inkább csak a városi koldusok feje, vezetője. Elismert vezető, aki meghatározhatta, ki és hol koldulhat Szegeden.

– A koldusbíró vallomása és a többiek kínvallatása után 18 ember keveredett bele a perbe. A vízpróbát a korabeli feljegyzések szerint 3 asszony nem állta ki, ők megfulladtak, többen pedig öngyilkosok lettek a fogdában. A per legfőbb vádlottja a 82 éves Rózsa Dániel volt főbíró volt, de annak felesége, kocsisa és egykori hajdúja is a vádlottak listájára került.

Volt köztük egy fiatalasszony, Véghné Koncz Sára, aki éppen áldott állapotban volt, amikor ki akarták végezni, ezért ő életben maradhatott. Legalábbis addig, amíg meg nem szülte gyermekét, utána őt is máglyán égették el – tudunk meg újabb részleteket idegenvezetőnktől.

Ezt a listát böngészve egyébként feltűnik, hogy, miután a nevek mellett a foglalkozást is jelölik, feltűnően sok a koldus és a szegény a névsorban, de a perbe fogottak között van négy bába is.

Boszorkányok cicákkal. Fotó: Segesvári Csaba

– A bábák nagyon nagy veszélyben voltak – meséli Mihály Illés, hiszen a születésnél segédkeztek, így bármi „csoda" vagy váratlan tragédia történt, megrontással, boszorkánysággal vádolhatták őket. Gondoljunk csak bele! Születik egy gyerek, amely teljesen egészségesnek tűnik, de valamilyen oknál fogva meghal. Ezt azonnal a bábra kenik. De fordítva is veszélyes lehetett a helyzet, hiszen ha egy gyenge gyerek valahogyan mégis életben maradt, akkor is boszorkányságot sejtettek a háttérben. És ki volt a gyermek közelében az anyján kívül? A bába – foglalja össze az egyik legrizikósabb állás csapdáit Mihály Illés.

Még egy érdekességet tartogat az 1728-ban kivégzettek listája. A tizenkettedik név: Dugonicsné Barak Margit, aki a dokumentumok szerint 55 éves szegedi lakos, és foglakozása „szegény".– Ez az asszony nem más, mint Dugonics András dédanyja. Dugonics ugyan soha nem írt erről a történetről, de határozottan állítható, hogy ez a kivégzett nő az ő dédanyja volt – mutat rá egy újabb érdekességre Mihály Illés.

Kárász uraság kocája

Mihály Illéssel ezúttal a Klauzál téren találkoztunk, Szeged egyik legnyüzsgőbb legtöbbet megélt pontján. Az események, amelyekről ebben a cikkben szó lesz, szinte mind itt játszódtak abban a korban, amikor ezt a teret még nem választották el épületek a mai Széchenyi tértől. Itt állt a Kárász család háza, amely nagy szegedi famíliáról a sétálóutca is a nevét kapta.

A család első tagja, aki már ezt a nevet viselte, Kárász Miklós volt, aki a felvidékről érkezett a városba az 1739-ben, 24 éves korában. A fiatal jogász igen ügyesen nősült, hiszen a főbíró lányát vette el, így hamarosan főjegyző és szabályellenesen tanácsnoka is lett, majd 1760-ban megyei alispánná nevezték ki. Miután apósa pénzén, Grassalkovich Antal kamarai elnökkel összejátszva, megszerezte a horgosi pusztákat, igen vagyonos földesúrrá vált. Később megalapította Horgost, ahol kastélyt is építtetett.

– Hogy milyen gazdag és nagy hatalmú ember volt Kárász Miklós, egy korabeli újságíró cikkéből tudjuk. Móricz Pál – akit egyébként a névrokonságnál több nem köt Móricz Zsigmondhoz – Kárász uraság kocája címmel írt egy cikket egy különös esetről, amely a Kárász-birtokon történt – meséli Mihály Illés.

A történet szerint Kárász Miklósnak volt egy szívének nagyon kedves disznója. Amikor az úr a birtokra látogatott, mindig kényeztette, simogatta, vakargatta kedvenc állatát, ám egyszer, amikor Kárász uraság a kocáját kereste, azt nem találták sehol. Hiába fogatták fel érte az egész birtokot, az állat nem került meg, nem tudott vele elszámolni a kanász. Igencsak hirtelen ember lévén, Kárász Miklós éktelen haragra gerjedt, helyben agyonverte béresét. Persze a történet itt még nem ért véget, hiszen a koca másnap előjött kilenc kismalacával. Csak elrejtőzött az állat, mert fialni készült. Hozzá kell tenni azonban, hogy egyes források szerint a földesúr pallos jogával élve felakasztatta a kanászt - mondja Mihály Illés.

A nagy hatalmú urat, Kárász Miklóst, aki saját béresét akár agyon is verhette, mardosni kezdte a bűntudat. Végül ok nélkül agyonütött kanásza emlékére egy Szentháromság-szobrot emeltetett a Kárász-ház elé. Valahol azon a területen állhatott, amelyen most a Kígyó Patika épülete magasodik.

Géza úrfi nagy bajt csinál

Az első Kárásznak, Kárász Miklósnak unokája volt Kárász Benjámin, aki azzal dicsekedhetett, hogy maga a császár aludt a házában.

Úgy esett, hogy nyolc évvel a szabadságharc leverése után Ferenc József és Sisi, azaz a császárné Magyarországi látogatásuk során Szegedre jöttek. – A még mindig feszült hangulat és a környéken garázdálkodó betyárok, többek között Rózsa Sándor csapatai miatt, valószínűleg komoly kísérettel érkezhetett a császár és a császárné, de egyetlen fogadó sem volt a városban, amely megfelelt volna az igényeiknek, így a város úgy döntött, hogy a leggazdagabb szegedi polgár, Kárász Benjámin lássa vendégül a párt.

Benjáminnak volt egy a császárnéval egyidős fia, Géza úrfi, aki városszerte híres volt kicsapongó életmódjáról. Azt beszélték, néha hetekig elő sem jött a bordélyházakból. Amikor a császár Szegedre érkezett, Géza úrfit már napok óta nem látta senki, így az ő lakosztályát alakították át a nemes vendégek számára. Mikor azonban Ferenc József nyugalomra tért feleségével, az ifjú Kárász igencsak kapatosan hazaérkezett. Géza úrfi már a kapuban rácsodálkozhatott az őrt álló osztrák katonákra, de a baj csak odabent történt meg. Amikor az ifjú rádöbbent, hogy szobájában alszik a császár, iszonyú ordítozásba kezdett, bárhogy is csitították a szolgálók.– Ki engedte a szobámba ezt az osztrák bitangot? – így kiabált. Az ordítozást édesapja, Kárász Benjámin szerencsére hamarabb hallotta meg a császárnál, és saját lakosztályából kirohanva többed magával azonnal fiára vetette magát. Géza úrfit lefogták, száját befogták, és a fészerbe cipelték, ahol megkötözve töltötte az éjszakát. Szerencséje volt, mert csak egyet kellett a fészerben aludnia, hiszen a császár és a császárné másnap szomorú hírt kapott: Zsófia lányuk megbetegedett, így azonnal

elhagyták Szegedet.

– A Kárász-vagyon egyébként Géza úrfi életmódján úszott el. Italra, kártyára és nőkre költötte az elődök által gyűjtögetett tőkét. Végül mindössze annyi vagyona maradt, amennyit a ruhái értek, amelyekben beköltözött a szegényházba 1905-ben – foglalja össze a nagy szegedi család végét Mihály Illés.