the shadow rune – az árnyékrúna€¦ · web viewthe shadow rune – az árnyékrúna campaign...

98
The Shadow Rune Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth peremvidékén, messze a Szabad Városoktól helyezkednek el. Greigory Báró gyakran látja vendégül szövetségesét és barátját, Zachareth Bárót székhelyén Arhynn fővárosában. Az elmúlt évek során a két Báró sokszor segítette egymást békében és háborúban. Most azonban mindkét báróságot veszély fenyegeti. Szörnyek járják erdeiket és hegyeiket, manapság azonban sokkal inkább céltudatosak, koordináltak, mint azelőtt. Mintha valaki irányítaná őket. Egy új Gonosz Nagyúr van felemelkedőben, aki velejéig gonosz és veszélyes fél. Ez idáig a háttérben maradva, az eseményeket saját céljainak megfelelően irányítva, manipulálva készíti elő hatalomra lépését. Ha a Gonosz Nagyurat nem állítják meg, a Rhynn és Carthride féle uradalmak sötétségbe, pusztulásba zuhanhatnak és akár egész Terrinoth is hasonló sorsra juthat. Szerencsére, egy kisebb hőscsapat bukkan fel Arhynn útjain poroszkálva… Kampány szekvencia o A kampány során a játékosok lejátszák a First Blood küldetést, majd 3db Act I küldetést, majd az egyik Interlude, 3db Act II és végül az egyik Finálé küldetést. A következő küldetést mindig az előző küldetést megnyerő fél választja ki. o Az Interlude küldetések közül aszerint kell választani, hogy ki nyert több Act I küldetést (a „First Blood” kimenetele nem számít). Ha a hősök nyertek több Act I küldetést (legalább 2), akkor a „The Shadow Vault” küldetést kell választani, ha a Gonosz Nagyúr nyert több Act I küldetést, akkor a „The Overlord Relieved” küldetést kell lejátszani. o Az Act II küldetések közül az Act I küldetéspárok eredménye szerint kell választani. o A Finálé küldetések közül aszerint kell választani, hogy ki nyert több Act II küldetést. Ha a hősök nyertek több Act II küldetést (legalább 2), akkor a „Gryvorn Unleashed” finálé küldetést kell választani, ha a Gonosz Nagyúr nyert több Act II küldetést, akkor a „The Overlord Relieved” küldetést kell lejátszani.

Upload: others

Post on 26-Aug-2020

4 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

The Shadow Rune – Az árnyékrúnaCampaign overview – Kampány áttekintés

A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth peremvidékén, messze a Szabad Városoktól helyezkednek el. Greigory Báró gyakran látja vendégül szövetségesét és barátját, Zachareth Bárót székhelyén Arhynn fővárosában. Az elmúlt évek során a két Báró sokszor segítette egymást békében és háborúban. Most azonban mindkét báróságot veszély fenyegeti. Szörnyek járják erdeiket és hegyeiket, manapság azonban sokkal inkább céltudatosak, koordináltak, mint azelőtt. Mintha valaki irányítaná őket. Egy új Gonosz Nagyúr van felemelkedőben, aki velejéig gonosz és veszélyes fél. Ez idáig a háttérben maradva, az eseményeket saját céljainak megfelelően irányítva, manipulálva készíti elő hatalomra lépését.

Ha a Gonosz Nagyurat nem állítják meg, a Rhynn és Carthride féle uradalmak sötétségbe, pusztulásba zuhanhatnak és akár egész Terrinoth is hasonló sorsra juthat. Szerencsére, egy kisebb hőscsapat bukkan fel Arhynn útjain poroszkálva…

Kampány szekvenciao A kampány során a játékosok lejátszák a First Blood küldetést, majd 3db Act I küldetést,

majd az egyik Interlude, 3db Act II és végül az egyik Finálé küldetést. A következő küldetést mindig az előző küldetést megnyerő fél választja ki.

o Az Interlude küldetések közül aszerint kell választani, hogy ki nyert több Act I küldetést (a „First Blood” kimenetele nem számít). Ha a hősök nyertek több Act I küldetést (legalább 2), akkor a „The Shadow Vault” küldetést kell választani, ha a Gonosz Nagyúr nyert több Act I küldetést, akkor a „The Overlord Relieved” küldetést kell lejátszani.

o Az Act II küldetések közül az Act I küldetéspárok eredménye szerint kell választani.o A Finálé küldetések közül aszerint kell választani, hogy ki nyert több Act II küldetést. Ha a

hősök nyertek több Act II küldetést (legalább 2), akkor a „Gryvorn Unleashed” finálé küldetést kell választani, ha a Gonosz Nagyúr nyert több Act II küldetést, akkor a „The Overlord Relieved” küldetést kell lejátszani.

Page 2: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Act 1First Blood – Első vér (2. o.)

Arhynn-ba tartó utatok során, egy kisebb tisztáson egy füstölgő, parázsló szekeret láttok meg. Greigory Báró címerével ellátott egyenruhát viselő katona fekszik sérülten a szekér mellett. - Megtámadtak minket – nyöszörgi. – Az az ettin egyenest Arhynn-ba küldi alattvalóit a titkos úton! De vajon honnan tudhatnak ők róla?Kisé előrébb egy tagbaszakadt, két fejű óriást láttok.- Azt mondta, a neve Mauler. Meg kell állítanotok!

Mauler goblin serege a titkos ösvényeken tart Arhynn, Greigory Báró székhelye felé. Ha túl sok goblin jut át az ösvény túlsó végére, Mauler diadalmaskodhat a város felett. Meg kell ölni, mielőtt erre sor kerülhetne.

TérképExit, Entrance, 8A/”Fire Pit”, 9A, 12A, 16A, 26A/”Wild Garden”, 3db záró.

CélokHősöko Mauler legyőzése mielőtt 5 goblin íjász elhagyná a térképet

Gonosz Nagyúro Mauler életben tartása, míg 5 goblin íjász kijut a térképről

SzabályokSzörnyek

o

o Goblin íjászok (+), Ettins

Előkészítéso A goblin íjászok a 26A/”Wild Garden” területre kerülnek.o A Gonosz Nagyúr kinevezi az egyik Ettint Maulernek. Mauler maximális életerejéhez +2 jár

hősönként.

Speciális szabályo A goblin íjászok elhagyhatják a térképet az Exit mezőn keresztül. o Akárhányszor egy goblin íjász elhagyja a térképet, a Gonosz Nagyúr egy FP zsetont

helyezhet maga elé.

Erősítéso A Gonosz Nagyúr minden köre végén 1 goblin íjászt helyezhet a 26A/”Wild Garden” mezőre,

figyelembe véve a szörnylimiteket.

GyőzelemHősök

Page 3: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o Mauler legyőzése

Mauler térdre rogy, egyik feje morog, sóhajtozik. A másik feje nehézkesen beszél: - Habár most elestünk, csakis a Gonosz Nagyurat szolgáljuk. Mesterünk úgyis diadalmaskodik, majd meglátjátok! Arhynn végül úgyis elesik.Majd ezzel mindkét feje elcsendesedik, hatalmas teste élettelenül rogy össze.

Gonosz Nagyúro 5 goblin íjász kijuttatása

Mauler félre legyint titeket és nekiiramodik. Két feje összehangoltan beszél: - Elég volt kis barátaim, az üzenetet megértették. – Másik feje helyesel magának – Úgy ám, úgy bizony! A szánalmas emberek megismerték a félelmet a hatalmas Gonosz Nagyúrtól! Az ettin és goblin társai eltűnnek az erdő sűrűjében, s ti magatokra maradva ápolgatjátok sebeiteket.

Jutalomo Mind a győztes, mind a vesztes játékos kap 1 XP-t. A további küldetések bónusz aranyat

vagy XP-t, vagy esetleg egyéb jutalmakat adhat a küldetés győztesének.

A Fat Goblin (3. o.) – Egy dagadt goblin1. Összecsapás

Egy farm közelében jártok, az Arhynntól északra fekvő településeket ostromló goblin seregek híre hozott titeket. Füst tölti be a levegőt, szerencsére nem érkeztetek túl későn. Fegyvereteket előrántva szaladtok a farm felé, s hamar egy sebesült, vérző, egyszerű paraszt ruhába öltözött paraszttal találjátok szembe magatokat. – Mocskos Goblinok! – kiáltja – Minden ellopnak, amit csak érnek és mozdítható, és minden mást felgyújtanak! Elvitték a testvérem, elvitték Fredericket! Én is épp csak megúsztam, hogy magukkal ne cibáljanak.Jobban teszitek, ha mentetek minden zöldséget, amit csak tudtok, különben Arhynnt könnyedén kiéheztethetik a télen. De vajon mi tette ennyire éhessé a goblinokat?

TérképEntrance, Exit, 3A, 10A/”Farm”, 11A/”Grasslands”, 18A, 20A, 1 lezáró

CélokHősöko A zöldségek begyűjtése és biztonságba juttatása, a goblinok akadályozása

Gonosz Nagyúro Minél több zöldség begyűjtése és elvitele a goblin íjászokkal az Exit mezőn át

SzabályokSzörnyek

o

o Goblin íjászok (+), 1 nyitott szörnycsapat (+)

Page 4: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o Javaslat: Erősítés van. Le kellene lassítani a hősöket, hogy a goblinok kapjanak némi időt. Vagy teljesen elállni az

utat, vagy olyan szörny kell, akin átjutnak, de utána tudnak lassítani: Giant, Merriod (Immob), Shambling Colossus, Arachyura (Immob)

Előkészítéso A goblin íjászok az Exit mezőre kerülnek, A nyitott szörnycsapat a 11A/”Grasslands”-ra.o 4 vörös célzseton kerül a 10A/”Farm” mezőre. Ezek a betakarított élelmiszerek.

Speciális szabályoko A piros zsetonok a betakarított és felhalmozott élelmiszert jelképezik. Ezeket kell a

goblinoknak begyűjteni és a barlangokba vissza vinni az Exit mezőn át.

Zöldségek begyűjtéseo A zöldség mellett álló goblinok vagy hősök egy akcióval magukhoz vehetik a zöldségeket.

Egy figura egyszerre csak egy adagot vihet magával.

Zöldségek ellopásao Ha egy zöldséget cipelő goblin elhagyja a térképet az Exit mezőn keresztül, a Gonosz Nagyúr

maga elé helyezi a célzsetont. Ezek szerepet kapnak majd a 2. összecsapásban.

Zöldségek tárolásao Egy zöldséget cipelő hős az egyedi mezőn állva 1 akció keretében beviheti a raktárba a

zöldséget, biztonságba helyezve azt. Ekkor a célzsetont el kell távolítani a játékból, a Gonosz Nagyúr nem szerezheti meg azt, nem sikerült ellopnia.

Erősítéso Az Overlod minden köre elején egy goblin íjászt helyezhet az Exit-re és egy szörnyet a

nyitott szörnycsapatból az Entrance mezőre, figyelembe véve a szörnylimiteket. Ezek a szörnyek már ebben a körben aktiválhatóak is.

Győzelemo Ha minden zöldség lekerült a térképről

A sebesült farmer tántorogva lépked felétek. – Óh, a bátyám! – zokogja – Eljöttek érte, megragadták és a többiekkel együtt elvitték. Nem volt ő mindig farmer, mint én, Frederick egy Árnyvadász volt, mint azok a szerencsétlenek, akiket a múlt héten gyilkoltak meg a karavánban az Arhynn felé vezető úton. A barátaink voltak! Miért ölték meg az Árnyvadászokat és mire kell nekik ez a sok élelem?Egyértelmű, hogy Frederick a Gonosz Nagyúr célpontja lett, s jobban teszitek, ha megmentésére siettek.

2. ÖsszecsapásNem nehéz követni a goblinokat, a Caedwyn erdőben található barlang felé közeledtek óvatosan. Nem messze előre, a barlang mélyéről, kacagást és brekegő hangot hallotok: - Hozzátok elém a foglyokat. Egyikük az Árnyvadász! Ezt parancsolja nektek Splig, minden goblinok királya!Siessetek, nehogy Splig előttetek derítse ki, hogy melyik farmer Frederick!

Page 5: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

TérképEntrance, 9B/”Cave”, 11B/”Torture Chamber”, 15B/”Spider den”, 23B, 26B/”Prison”, 27B, 3db záró

CélokHősöko Splig legyőzése mielőtt az felfedné és elcipelné magával Fredericket.

Gonosz Nagyúro Frederick megtalálása és elvitele a térképről

SzabályokSzörnyek

o

o Splig, goblin íjászok, Cave spider, 1 nyitott szörnycsapato Javaslat: Nincs erősítés! Feltartani, majd utat nyitni a hősök között: Ettin, Ogre, Plague Worm, Bone Horror, Goblin

Witcher

Előkészítéso Splig és a goblin íjászok a 11B/”Torture Chamber”-re kerülnek. A barlangi pókok a

15B/”Spider Den”-re. A nyitott szörnycsapat a 9B/”Cave” területére kerül.o A Börtön területére 4 célzseton kerül, 1 kék és 3 piros, mindegyik lefordítva. Semelyik

játékos nem tudhatja, hogy melyik-melyik. Ezek a rabok, amelyeket Splignek ki kell hallgatnia, hogy megtudja melyikük Frederick. A kék Frederick.

o Splignek hősönként +1 életereje van minden, az előző pályán sikeresen eltulajdonított zöldségcsomag után.

Speciális szabályoko A goblin íjászok Prison mezőn állva 1 akció keretében felvehetnek egy szomszédos mezőn

található rabot, a célzsetont továbbra is lefordítva. A rabot ezután a 11B/Torture Chamber területére vihetik, majd ott egy akció keretében letehetik egy szomszédos üres mezőre.

o Körönként egyszer Splig egy akció keretében a Torture Chamber területén állva kihallgathat egy szomszédos mezőn található foglyot. Ehhez Splignek erő/might próbát kell tennie. Ha ez sikeres, a kihallgatás sikeres volt és a zsetont fel kell fordítani.

o Ha a felfedett zseton piros, az nem Frederick, a zseton kikerül a játékból. o Ha a zseton kék, akkor Splig megtalálta Fredericket. Tegyük a zsetont Splig alá, így jelezve

hogy most ő cipeli. Splig így elhagyhatja a helyszínt az Entrance mezőn keresztül.

Erősítéso Nincs.

GyőzelemHősöko Splig legyőzése

Page 6: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Az úgynezett király elétek penderíti foglyát a földre. – Legyen hát a tiétek! – üvölti. – De sosem fogjátok legyőzni Spliget, minden goblinok királyát! – Majd testsúlyát és méretét meghazudtoló sebességel a kijárat felé fordul és kiviharzik a barlangból.Egy magas, sebhelyes arcú férfi tápászkodik a földről és hozzátok lép. – Köszönöm, hősök! Fiatalkori jómagamra emlékeztettek. Segítsetek a báróm elé, úgy tűnik, hogy újra munkám akadt…

Gonosz Nagyúro Splig kijut a térképről Frederickkel

Azt hiszitek, hogy a Daqan báróinak szánalmas alattvalói megállj parancsolhatnak minden goblinok királyának? – megáll, hogy győzelmi táncot lejtsen, hatalmas pocakja hullámozva ugrál fel-le. Ahogy közeledtek felé, sisakját gyorsan fejébe nyomja, és elviharzik Frederikket magával ráncigálva.

Jutalomo Mind a győztes, mind a vesztes játékos kap 1 XP-t.o Ha a kalandozok nyertek, kalandozóként további 25 aranyat kapnak.o Ha a mesélő nyer, további 1 XP-t kap.

Castle Daerion (5. o.) – Daerion kastélya1. Összecsapás

Találkoztok Greigory Báróval Arhynnban. Végigbeszélitek az elmúlt napok történéseit és megvitatjátok a lehetőségeiteket. A Báró mesél nektek Sir Palamonról egy nagy harcosról, aki az Árnyvadászok rendjének egyike. A Báró tanácsára a folyót követve Sir Palamon keresésére indultok. Az egyik este Daerintown városának közelébe értek, amikor segélykiáltást hallotok a város felől. Nem kell sok idő, hogy ráleljetek arra, aki segítségért kiáltott.- A Gonosz Nagyúr seregei már itt vannak! A várost az éj leple alatt támadták meg, a kastély lesz a következő!

Egyre többen csatlakoznak a beszélgetéshez, s a kétségbeesett helyiek elmondják nektek, hogy 4 jelzőtűz található a helységben, amiket meggyújtva Daerion kastélyát figyelmeztethetitek a közelgő veszélyre. Ha mind a négyet sikerülne időben meggyújtani, akkor a Gonosz Nagyúr éjjeli támadását leleplezve esélyt adhatnátok a kastély védőinek. Ha a Gonosz Nagyúr erői félre tudják állítani a lakosokat, megállíthatatlanul roboghatnak tovább a kastély felé és a kastély védői túl későn vehetnék észre a támadást.

TérképEntrance, Exit, 3A/”River’s Edge”, 4A/”Ruins”, 7A/”Gatehouse”,13A/”Cabin”, 2 összekötő, 1 záró

CélokHősöko A 4 jelzőtűz meggyújtása, a lakosok életben tartása

Gonosz Nagyúro Az összes városi megölése

Szabályok

Page 7: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Szörnyek

o

o 2 nyitott szörnycsoport (+)o Javaslat: Mindkét szörnycsoport kaphat erősítést. Csapat 1: Carrion Drake, Bane Spider, Changeling, Barghest, Sorcerer, Ferrox Csapat 2: Flesh Moulder, Bane Spider, Sorcerer, Manticore, Naga

Előkészítéso 1 nyitott szörnycsoport a 3A/”River’s Edge” területre kerül, a 2. pedig a 13A/”Cabin”

területre.o 4 civil és 4 piros célzseton a térképre kerül a jelzett módon. A piros célzsetonok a jelzőtüzek.

Speciális szabályoko Egy piros célzseton/jelzőtűz mellett álló hős meggyújthatja azt 1 akció keretében. Amint a

jelzőtűz meggyulladt, távolítsuk azt el a térképről. o A hősök akció nélkül gyorsabban is megpróbálhatják meggyújtani a tüzet, ehhez egy sikeres

vagy próbát kell tenniük. Egy körben csak egyszer próbálkozhatnak ezzel.o A civilek blokkolják a mozgást és a rálátást. Hős figuraként kell őket kezelni a következő

kivételekkel Tulajdonságaik: Életerő: 8 (FAQ fix), Sebesség: 3, Védelem: 1 szürke kocka Nem gyógyulhatnak semmilyen forrásból. Immunisak minden hatásra/kondícióra. Minden attribútum tesztjük automatikusan sikerül. Amikor egy civilt legyőznek, a zsetonjuk a Gonosz Nagyúr elé kerül. A 2. összecsapásban

lesz ennek szerepe. A civileket az utolsó hős köre után kell aktiválni, aki ezután irányíthatja őket. Amikor aktiválódnak, végrehajthatnak egy mozgás akciót és egy másik akciót, amivel

ajtókat nyithatnak vagy zárhatnak be. Más akciójuk nem lehet.

Erősítéso A Gonosz Nagyúr minden köre végén 1 szörnyet helyezhet valamelyik nyitott

szörnycsoportjából az Entrance vagy Exit mezőire, figyelembe véve a szörnylimiteket.

GyőzelemHősöko a 4 jelzőtűz meggyújtása

Ahogy az utolsó jelzőtűz is lángra kap, egy választüzet láttok életre kelni Dareion kastélyának magas sötét falainak tetején. Durva csatakürtök harsogása tölti be a levegőt és a Gonosz Nagyúr seregei elhagyják a városka területét, hogy a kastély felé vessék magukat. Követitek őket, hogy segíthessétek Sir Palamon túlélését az éjszakában.

Gonosz Nagyúro Az összes lakos legyilkolása

Page 8: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Ahogy az utolsó városi is a földre rogy, vére kezei közt a földre folydogál. – Miért nincs Sir Palamon itt, hogy védelmünkre keljen? – nyögi, majd elterül. Kegyetlen munkájuk végeztével a Gonosz Nagyúr seregei továbblopakodnak Dareion kastélya felé, már nincs értelme riadót fújni, nektek kell a kastély védelmére sietnetek.

2. ÖsszecsapásMire Daerion kastélyához értek, a kaput már ketté tépte egy hatalmas ettin. A kastély védői hősiesen helytállnak, de esélyük sincs a Gonosz Nagyúr serege ellen. - A sötét lovag – zihálja az egyik földön fekvő sebesült.- Sir Alric itt van!

Halljátok, ahogy a kastélyban az öreg Sir Palamon mozgósítja a védőket. Mivel érkezésetekkel elvágtátok a támadók utánpótlását, az öreg lovag kapott egy új esélyt, hogy úrrá legyen a helyzeten a falakon belül – ha elég időt tudtok neki nyerni.

TérképEntrance, 1B/”Throne Room”, 14B/”Laboratory”, 18B/”Hallway”, 19B/”Stairs”, 2 záró

CélokHősöko Vagy az összes vörös szörny és Alric legyőzése, vagy 5 FP zseton begyűjtése Sir Palamonnál

Gonosz Nagyúro Sir Palamon legyőzése

SzabályokSzörnyek

o

o Sir Alric Farrow (+), Ettinek (+), Zombik (+), 1 nyitott szörnycsoport (+)o Javaslat: Van erősítés. A nyitott szörnycsapat tagjai találkoznak elsőként a hősökkel, valószínűleg csak erősítésként

lehet rájuk számítani. Ogre (Knockback - Palamon mozgatásához), Wraith (Doom), Goblin Witcher (Curse +

Bewitch), Changeling (Whisper)

Előkészítéso Sir Alric Farrow a 14B/”Laboratory” jelölt mezőjére kerül.o Az ettinek a 18B/”Hallway”, a nyitott szörnycsapat a 19B/”Stairs” területére kerülnek.o A Gonosz Nagyúr elhelyezhet annyi fehér zombit az 1B/”Throne Room”-ban, ahány civil

zsetont begyűjtött az 1. összecsapás során, a szörnylimit figyelmen kívül hagyható.o A fehér célzseton Sir Palamon.o Az 1. összecsapást túlélő civilek zsetonja elhelyezhető az Entrance mezőn, vagy a

legközelebbi üres mezőkön a hősök első körének végén (FAQ fix). Ők képezik a milíciát.

Speciális szabályoko A hősök első körének végén elhelyezhetik a milícia tagjait az Entrance mezőn.

Page 9: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Milícia Életerő: 8, Sebesség: 4, Védekezés: 1 szürke kocka, Támadás: 1 kék és 1 sárga kocka. A milícia tagjai blokkolják a mozgást és a célzást (los!). Hősfiguraként kezelendők, a

következő kivételekkel: Nem gyógyulhatnak semmilyen módon. Immunisak minden kondícióra és minden képességpróbájuk automatikusan sikertelen. A milícia tagjai az utolsó hős köre után kerülnek elhelyezésre és ekkor aktiválódnak, az

utolsóként aktivált hős fogja őket irányítani. A milícia tagjai 1 mozgás és 1 támadás akciót hajthatnak végre tetszőleges sorrendben. Más akciót nem hajthatnak végre.

Sir Palamon Életerő: 25, Sebesség: 4 (FAQ fix), Védekezés: 2 szürke (FAQ fix) kocka

Képességei: : 3, : 2, : 2, : 4 Sir Palamon blokkolja a mozgást és a célzást (los!). Hősfiguraként kezelendő, de ő nem

hajthat végre akciókat (csak mozgást) és nem gyógyulhat semmilyen forrásból. A hősök köre után, miután a milícia tagjainak aktivációja is véget ért, Sir Palamon tesztelheti

képességét, hogy még több védőt mozgósíthasson. Ha sikerül, akkor 1 FP zseton kerül rá és +1 védő kerül az Entrance mezőre. Ha a próba nem sikerül, akkor semmi sem történik. A próba kidobása után Sir Palamon végrehajthat 1 mozgás akciót (FAQ fix).

Erősítéso A Gonosz Nagyúr minden köre elején elhelyezhet 1 szörnyet bármelyik szörnycsoportjából,

vagy Sir Alric Farrow-t a 14B/”Laboratory” területén, figyelembe véve a szörnylimiteket.

GyőzelemHősöko Sir Palamon 5 FP zsetont begyűjtött, vagy minden piros szörnyet legyőztek

Hangos zörgésre lesztek figyelmesek és hirtelen vértezetet viselő katonák menetelnek az erődbe, majd kiszorítják a Gonosz Nagyúr erőit. - Köszönet nektek hősök! – mondja Sir Palamon leeresztvén kardját.- Attól tartok, hogy a gonosz, akit oly régen legyőztem, ismét kísért minket. Gryvorn Sárkánynagyúgr nem térhet vissza!Az öreg felemeli kardját és nagyot sóhajt a hamuszürke bajsza mögött. - Öregszem. Karom ereje, s kardom immár nem volt elég a feladatra. Gyertek velem, vissza kell térnünk Arhynnba és meg kell vitatnunk az eseményeket a bárókkal.

Gonosz Nagyúro Sir Palamont legyőzték

Ahogy az öreg lovag a földre hull, a Gonosz Nagyúr seregei felhagynak a csatával és visszahúzódnak a kastélyból. Goblinok sikongatnak örömükben – Elvégeztük, amiért jöttünk.

Jutalomo Mind a győztes, mind a vesztes játékos kap 1 XP-t.o Ha a kalandozók nyertek, kalandozóként további 25 aranyat kapnak.o Ha a Gonosz Nagyúr nyer, további 1 XP-t kap.

Page 10: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

The Cardinal’s Plight (7. o.) – A bíboros veszélyben1. Összecsapás

- Ez az üzlet a Gonosz Nagyúrral nagyon rossz. - morogja Greigory Báró a fehér bajsza mögött.- A fickó akit megöltek, amikor először jöttetek a városba, az nem volt akárki. Viceroy Pellin volt. Valaha hős volt, mint ti, a fiatalabb éveiben. Ő és társai Árnyvadászoknak hívták magukat.- Haláluk biztosan nem volt véletlen – mondja Zachareth Báró, simogatva finoman ápolt szakállát. Ez a Gonosz Nagyúr okos, akárki is az. Azt kell feltételeznünk, hogy a maradék Árnyvadászok életére tör.- Koth is is Pellinnel utazott – mondja Greigory. – Bíboros lett belőle a Carthmounts-ban lévő Kellos Katedrálisban. Jobb lesz sietni és meggyőződni róla, hogy életben van –e még. Nála van a fény botja („Staff of Lifht”) is, még az is jó szolgálatot tehet!

Ahogy a katedrális felé tartotok, a nap sötétbe fordul. Gyanakodva lépdeltek, s majdnem megölitek a fiatal beavatottat, aki egy kőszikla mögül lép elétek. - Segítsetek! A katedrálist ostromolják. A bíboros segítségül hívta a tűz pecsétjét, de Lord Merick akkor már bent járt! Tudja jól, hogy Koth-ot csak igaz hívő ölheti meg – Merick mégis holtak seregét idézi a temetőből, s a bíboros ellen vezényeli őket.

Meg kell találnotok a Hajnal relikviát („Relic of Dawn”), hogy túljussatok a tűz pecsétjén és megállíthassátok Lord Merick-et, mielőtt a zombik túlerőbe kerülnének Koth bíboros ellenében.

TérképEntrance, Exit, 4A/”Ruins”, 9A/”Caravan”, 14A/”Graveyard”, 23A, 1 összekötő, 2 záró

CélokHősöko Lord Merick Farrow legyőzése

Gonosz Nagyúro Az összes sírkő feltörése és zombik feltámasztása, majd kijuttatása az Exit mezőn át.

SzabályokSzörnyek

o

o Lord Merick Farrow, Flesh moulders, Zombi, 1 nyitott szörnycsapat (+)o Javaslat: A nyitott szörnycsoport kaphat erősítést. A hősök feltartása, időhúzás. L vagy H lények nem tudnak az útba állni: Shambling Colossus

(!), Carrion Drake, Shade, Wraith, Broodwalker

Előkészítéso Merick Farrow az Exit mezőre kerül a jelölt módon. A flesh moulderek a 9A/”Caravan”

mezőre kerülnek.o A nyitott szörnycsapat a 4A/”Ruins”-ra kerül.o A zombik nem kerülnek még a térképre a játék elején.o Az egyedi kereső zseon a „Relic of Dawn”.o 4 piros kereső zseton kerül a jelölt módon a 14A/”Graveyard” területére. Ezek sírkövek.

Page 11: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Speciális szabályoko A misztikus portál (zárt ajtó) blokkolja a mozgást és a célzást minden figura számára, de

Merick Farrow átlát rajta. Amikor a hősök megtalálják a Hajnal relikviát, az ajtó lekerül a térképről.

o Lord Merick Farrow körönként 1x egy sírkő mellett állva 1 akcióval megpróbálhat feltámasztani egy zombit. Ehhez sikeres próbát kell tennie. Ha sikeres, akkor a Gonosz Nagyúr eltávolítja a sírkövet és helyére tesz egy zombit. A zombik nem aktiválhatók ebben a körben, mert idő kell nekik, hogy előmásszanak a sírból. Amikor a zombik elérték a szörnylimitet, akkor nem lehet több zombit feltámasztani (amíg a zombik száma le nem csökken újra).

o A zombik elhagyhatják a térképet az Exit mezőn keresztül. Ha ez történik, a Gonosz Nagyúr 1 FP zsetont helyezhet maga elé, melyeket majd a 2. összecsapásban használhat fel.

Erősítéso Mielőtt a misztikus portál kinyílik: Ha Merick megpróbált feltámasztani egy zombit, de nem

sikerült, akkor a Gonosz Nagyúr a köre végén elhelyezhet 1 szörnyet az Entrance mezőn a nyitott szörnycsoportból, figyelembe véve a szörnylimiteket.

o Miután a misztikus portál kinyílt: Függetlenül attól, hogy Merick mit csinált a körben, a Gonosz Nagyúr a köre végén elhelyezhet 1 szörnyet az Entrance mezőn a nyitott szörnycsoportból, figyelembe véve a szörnylimiteket.

GyőzelemHősöko Lord Merick Farrow legyőzése

Lord Merick egy füstfelhő közepette eltűnik a szemetek elől, de hangja még elidőzik egy kicsit:- A kiskésit/szentségit/fenébe/kutyafáját/vazze! Nem győzhettek le ilyen könnyen ti minden lében 2/3/4 kanál! Visszatérek még!A katedrális felől üvegcsörömpölést hallotok, nincs időtök örömünneplésre, a bíboros veszélyben van!

Gonosz Nagyúro Nincs több zombi és sírkő a térképen, de Merick életben maradt

Ennyi talán elég lesz – dünnyögi elégedetten Merick, ahogy az utolsó zombija is átcammog az ajtón. - Jövendölések és átkok… ha! Mindig van egy kiskapu. – fény villan, füstfelhő száll és Mericknek nyoma vész.A katedrális felől üvegcsörömpölést hallotok, nincs időtök ünneplésre, a bíboros veszélyben van!

2. ÖsszecsapásAhogy beljebb értek a katedrális természetellenesen nyugodtnak és sötétnek tűnik. A bejárat felett a kőbe vésve a következőt olvashatjátok: „Az igaz hívőknek nincs miért félniük a hitetlenektől” – erre gondolhatott a növendék, mikor azt mondta, hogy Koth-nak nem árthatnak a hitetlenek.Ekkor kaparászás és élőholtak hörgését halljátok meg. Lord Merick még mindig újabb zombikkal hizlalja seregét, ezúttal a katedrális alatti katakombákból és ősi sírokból táplálkozva.

Page 12: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

- Igaz hívő férfiak, nincs esélyetek a Gonosz Nagyúr akaratával szemben!

Csak perceitek vannak arra, hogy valahogy utat találjatok a könyvtárba és megmentsétek a bíborost a biztos haláltól!

TérképEntrance, 6B/”Chapel”, 10B/”Tomb”, 13B/”Library”, 16B, 17B, 19B/”Stairs”, 28B, 3 záró

CélokHősöko Koth bíboros kijuttatása az Entrance mezőn keresztül

Gonosz Nagyúro Koth bíboros megölése

SzabályokSzörnyek

o

o Lord Merick Farrow, Zombik (+!), 3 nyitott szörnycsoporto Javaslat: A zombik kaphatnak csak erősítést a 2. hullámban. Masszív meglepetés lények, 4 hősös játékban 2 L vagy H lény már el tudja állni az utat. 1. sorban: Golem (!), Shadow Dragon, Demon Lord 2, 3 rejtőző szörnyek: Kobold (), Reanimate (-), Bandit, Fire Imp (!), Ogre (!), Medusa,

Carrion Drake, Bone Horror, Sorcerer (!)

Előkészítéso 1 nyitott szörnycsapat kerül a 6B/”Chapel”, a piros zombi a 13B/”Library” megjelölt

területére kerül. Minden egyes FP zsetonért, ami a Gonosz Nagyúr előtt van, 1 fehér zombi kerül a 13B/”Library területére, figyelmen kívül hagyva a szörnylimiteket. Lord Merick Farrow és a többi szörnycsoport nem kerül fel a térképre.

o Az egyedi keresőzseton a Rúnakulcs („Rune key”).o A fehér célzseton a jelölt helyre kerül. Ez az oltár.o A civil zseton jelöli Koth bíborost.

Speciális szabályoko A 10B/”Tomb” és 19B/”Stairs” területek ajtóit csak a hősök nyithatják ki első alkalommal.

Amikor ez megtörténik, a Gonosz Nagyúr elhelyezi az egyik megmaradt szörnycsoportot az aktuális térképlapon (ahová benyitottak). A másik megmaradt szörnycsoport a másik területre kerül az ajtó első kinyitásakor.

o Az ajtók az első nyitásukat követően minden szabály tekintetében ugyanúgy működnek, mint egy normál ajtó.

o A könyvtár (13B/”Library”) zárt ajtaja csak akkor nyitható, ha a hősök megtalálták az egyedi célzsetonnal jelölt rúnakulcsot.

o Koth bíboros hős figuraként kezelendő, a következő kivételekkel: Nem gyógyulhat, szerezhet vissza -t normál módon, csakis az oltár segítségével (ld. „Az

oltár” c. részben). Csak zombik támadhatják.

Page 13: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Nem hajthat végre akciót amíg, a hősök nem érnek el hozzá, hogy megmentsék. Amikor egy hős kinyitja a könyvtár ajtaját, Koth kiszabadul a könyvtárból (ld. a „Második

hullám c. részt). Amint Koth kiszabadul a könyvtárból, akkor a hősök köre végén aktiválható és végrehajthat

egy egyszerű mozgás akciót. Az a hős irányítja, akinek a hősök közül utoljára ér véget a köre. Nem hajthat végre más akciókat.

Életerő 16, Stamina 0, Sebesség 4, Védelem 2 szürke kocka. : 2, : 4, : 2, : 4

Az oltáro Egy fehér zseton mellett hős 1 akció keretében megpróbálhatja aktiválni az oltárt. Ehhez

próbát kell tennie. Ha sikeres, akkor a hős dobhat egy piros kockával. Ezután Koth bíboros annyi -t gyógyul, amennyi a dobás eredménye, függetlenül attól, hogy hol tartózkodik a térképen. Sikertelen próba esetén semmi sem történik.

o Az oltárt csak 1x lehet aktiválni sikeresen körönként.

Második hullámAmikor egy hős először kinyitja a 13B/„Library” ajtaját

A feltáruló ajtó mögött Koth bíborost látjátok a könyvtárban. Egy fényesen világító fehér botot tart a magasba.- Kellosnak hála itt vagytok végre! – mondja – Gyorsan, meneküljünk innen!

o A könyvtár ajtaját kinyitó hős kiszabadítja őt könyvtárból, de még nem menekült meg, a Gonosz Nagyúr mindent megtesz, hogy megállítsa. Merick Farrow az Entrance mezőre kerül. Innentől kezdve a Gonosz Nagyúr minden köre elején 1 zombit helyezhet vagy az Entrance, vagy a 13B/”Library” területére, figyelembe véve a szörnylimiteket.

o Továbbá, ha valamelyik nyitott szörnycsapat még nem került elhelyezésre a 10B/”Tomb” vagy 19B/”Stairs” területén, akkor azokat most elhelyezheti a megfelelő területen és annak ajtaja mostantól úgy működik, mint egy normál ajtó, azaz a szörnyek is kinyithatják.

Erősítéso Nincs, de lást a „Második hullám” c. részt

Lord Merick legyőzésekorMerick egy szempillantás alatt árnyékformát ölt. Hangja mintha a függönyök mögül érkezne a falon: - Igencsak kellemetlen fajta vagytok ti hősök!Dúl, fúl, de innentől már csak megfigyelője lehet az eseményeknek.

GyőzelemHősöko Koth bíboros megmenekül, elhagyja a térképet az Exit mezőn át

Az épületből kiérve Koth a magasba emeli a Fény Botját. Oly fényesen világít, mintha csak egy másik nap lenne és mikor a fény kialszik a Gonosz Nagyúr seregeinek nyoma vész. Koth átnyújtja a botot nektek. - 30 évvel ezelőtt én és barátaim arra használtuk ezt a botot, hogy legyőzzük Gryvorn-t. Immáron a tiétek.Majd tenyerét felemeli, Kellos jelképe felizzik a karján.- Menjetek Kellos áldásával, igaz hívők! Vigyétek el a fényt a sötétségbe!

Page 14: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Gonosz Nagyúro Koth bíborost legyőzik

- Majd én viszem – mondja Lord Merick Farrow. Kezével int és a Fény botja felemelkedik Koth holteste mellől, s Merick tenyerébe simul. A fény azonnal kihuny a botban és sötét árnyékaura veszi át a helyét. - Köszönöm a segítséget! – Majd önelégült mosollyal az arcán a sötét lord a földre koppint a bot végével és eltűnik egy árnyékfelhőben.

Jutalomo Mind a győztes, mind a vesztes játékos kap 1 XP-t.o Ha a kalandozok nyertek, Megkapják a „Staff of Light” ereklyét.o Ha a mesélő nyer, Megkapja a „Staff of Shadows” relikviát.

The Masquerade Ball (9. o.) – A maszkabál1. Összecsapás

Greigory Báró meghívott titeket az év társasági eseményére – Lord Theodir maszkabáljára! - A szive mélyén még mindig az a csavargó – motyogja Greigory – de Theo nagy hős volt a maga idején. Az egyike az Árnyvadászoknak. - Jobb lesz elmenni és figyelmeztetni őt is, biztos rajta van a Gonosz Nagyúr listáján ő is. – mondja Zachareth Báró. - Ti is kiöltöztök majd? Amikor Lord Theodir birtokára léptek, zene és a maszkos vendégek nyüzsgése tölti be a termeket, majd egy váratlan pillanatban egyszer csak elhalkul, s egy dermesztő sikoly hallatszik. Egy férfi felkiált.- Te hogy jutottál ide?A tömeg mögött egy mézszín hajú vendég leveszi a maszkját, mögötte a Gonosz Nagyúr kegyencei gyülekeznek.- Ó, ne aggódjatok, ők velem vannak. És van meghívónk is!Hirtelen mozdulattal letépi egy előtte álló testes vendég álarcát. A testet magához húzza, és nyakába mártja hosszú szemfogait – a hölgy egy vámpír! A tömeg megrökönyödve, rettegve bámul. A vendég vérét kiszipolyozva int a mögötte álló csatlósoknak. Néhány vendég sikítozva menekül amerre lát, de a többség bent marad, szétszóródva a termek között.- Keressétek meg nekem Lord Theodirt és hozzátok a kriptába!

Mivel a vendégek maszkot viselnek, se ti, se a vámpírhölgy nem tudjátok, hol lehet Lord Theodir – sőt ti még csak azt sem tudjátok, vajon hogy nézhet ki! Jobban teszitek, ha megragadtok minden vendéget és kikíséritek őket a biztonságba a bejárati ajtón keresztül, míg a Gonosz Nagyúr szolgái ugyanerre készülnek, csak ők a pincébe rángatják a vendégeket.

TérképEntrance, Exit, 6B/”Chapel”, 8B, 13B/”Library”, 16B, 1 összekötő, 2 záró

CélokHősök

Page 15: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o Lord Theodir megmentése azáltal, hogy minél több vendéget megmentenek, vagy az összes ellenfelet legyőzik

Gonosz Nagyúro Lord Theodir elrablása. Ha a hősöknek nem sikerült megmenteniük Theodir-t, akkor Lady

Eliza megszökik vele.

SzabályokSzörnyek

o

o Lady Eliza Farrow, Flesh moulder, 2 nyitott szörnycsapat.o Javaslat: Nincs erősítés. 6B/”Chapel”, ők találkoznak a hősökkel az elején. Sokat számít, hogy van -e AOE a hősöknél:

Kobold (+), Reanimate, Chaos Beast, Shambling Colossus 13B/”Library”, minél több szörny, akik segíthetnek a zsetonok felfedésében és elvitelében:

Goblin Archer (+Scamper!!!), Shade (Flicker!), Fire Imp

Előkészítéso Lady Eliza Farrow a 13B/”Library” területére kerül a jelölt módon. o 1 nyitott szörnycsapat kerül a 6B/”Chapel” területére és 1 nyitott szörnycsapat a

13B/”Library” területére. o A flesh moulder-ek nem kerülnek a térképre egyelőre. (ld. – „Maszkok eltávolítása” c. részt).o A hősök száma x2 célzseton kerül a térképre, fele piros, fele kék. A zsetonokat össze kell

keverni és a térképre helyezni a jelölt módon. Ha kevesebb, mint 4 hős van a játékban, a zsetonokat lehetőség szerint egyenlően kell elhelyezni a 4 helyszínen – a Gonosz Nagyúr választása szerint. Semelyik játékos nem tudhatja, melyik zseton milyen színű a térképen. Ezek a maszkos vendégek.

Speciális szabályokLady Eliza Farrow legyőzésekor

A lady egy sikoltás kíséretében piros köddé válik. A sikoly végig hallatszik, nem halkul, ahogy a vörös ködfolt az alagsor felé repül le a lépcsőkön át.

Vendégeko A célzsetonok fele piros, ezek a kultisták. A másik fele kék, ezek a meghívott nemes

vendégek, az egyikük Lord Theodir. o Mindegyik vendég elfoglal egy mezőt, blokkolják a mozgást és a célzást (los!), csak úgy, mint

bármely más figura. o Egy vendég mellett álló hős vagy szörny 1 akció keretében leveheti a maszkot a vendégről,

felfordítva annak zsetonját.

Maszkok eltávolításao Ha egy kék célzseton kerül felfordításra, a vendég nem kultista. A vendéget a zsetont

felfordító hős vagy szörny kíséri.o Ha egy piros zseton fordul fel, a zsetont le kell cserélni egy flesh moulderre. Az első kultista,

akit felfednek egy mester flesh moulder, a többi csak követő. Ha a Gonosz Nagyúr talál rá

Page 16: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

egy kultistára, akkor a flesh moulderek a térképre kerülnek és még abban körben aktiválhatóak is.

o Ha egy hős fedne fel egy kultistát, akkor az a flesh moulder azonnal a hősre támad, majd csak ezután folytatódik a hős köre.

Vendégek kiséréseo A kísért vendégek zsetonjai a maszkot felfedő hős vagy szörny figurája alá kerülnek. Minden

figura csak 1 vendéget kísérhet egyszerre, ha már kísér egy vendéget, akkor nem fedhet fel újabb vendéget.

o Egy hős megmentheti a vendéget, ha elhagyja a térképet az Entrance mezőn keresztül a vendéggel együtt. A hős, aki elhagyja a térképet ilyen módon, a következő körben visszatérhet az Entrance mezőn keresztül (a vendég nélkül), 1 mozgás pont ellenében (ez lehet mozgás akció során kapott, vagy FP-ért szerzett mozgáspont is).

o A hősök által megmentett vendégek zsetonjai a hősök elé kerülnek.o Egy szörny is megszökhet így a kísért vendéggel az Exit mezőn keresztül menekülve. A

szörnyek, akik így hagyják el a térképet, nem térhetnek vissza, de a Gonosz Nagyúr húzhat 1 Overlord kártyát akárhányszor egy szörny elrabol egy vendéget a térképről.

o A szörnyek által elrabolt vendégek zsetonjai visszakerülnek a dobozba.o Ha egy hőst legyőznek, miközben egy vendéget kísér, a vendéget megölték, zsetonja a

dobozba kerül. o Ha egy vendéget kísérő szörnyet megölnek, a vendég zsetonja a szörny helyén marad a

térképen. Az így egyedül maradt vendéget egy hős vagy szörny 1 akció keretében magához veheti.

Erősítéso Nincs

Győzelemo Ha a hősök minden szörnyet legyőztek, vagy ha az utolsó vendég is elhagyja a térképet az

összecsapás véget ér. Ha a szörnyeket mind legyőzték, a térképen maradt vendégeget biztonságban tudhatják a hősök.

o Ha 1 vendéget sem sikerült megmenteniük, akkor Lord Theodirt sem sikerült megmenteniük és az összecsapást a Gonosz Nagyúr nyerte.

o A hősöknek dobniuk kell egy kockával, hogy megtudják vajon sikerült –e megmenteni Lord Theodir-t is a megmenekült vendégekkel együtt:

2 hős esetén 1 barna kockával kell dobniuk 3 hős esetén 1 szürke kockával dobnak 4 hős esetén 1 fekete kockával dobnako Ha a dobott száma kevesebb vagy egyenlő, mint a megmentett vendégek száma, akkor

Lord Theoricot sikerült megmenteniük a hősöknek.

Hősöko Lord Theoric sikeresen megmenekült

- Köszönöm hősök! – mondja Lord Theoric. - Nem tudom elhinni, hogy a lady tönkretette a bált – pedig megfordult a fejemben, hogy nem küldök meghívót a Farrow családnak. – sóhajt, majd az alagsorba futó lépcsők felé legyint.

Page 17: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

- Már biztos lent van a családi kriptámban. Jobb lesz utolérni és megakadályozni, hogy megszerezze Fortuna kockáit. Szükségetek lesz rájuk, a harcban, persze csak ha ti is szeretnétek megtenni, amit mi megtettünk a barátaimmal 30 évvel ezelőtt.

Lord Theodir meglehetősen közönyösnek tűnik, tán elment az esze?- Mehettek, siessetek!

Gonosz Nagyúro Lord Theoric-ot elrabolták

- Kérlek! – zokogja az egyik vendég, egy hölgy egy ezüst maszkban. - Elvitte magával szegény Theo-t! Biztos, hogy lerángatta magával a családi kriptába. Nem hagyhatjátok, hogy felnyissa a kriptát!A hősök sosem pihenhetnek…

2. ÖsszecsapásA családi kripta alant sötét és hitvány szörnyek lépteitől, hörgésétől visszhangzik. Vajon ezek a Gonosz Nagyúr csatlósai, vagy Lord Theodir tényleg megőrült?Bármelyik is legyen, zárt ajtók állnak előttetek. Halványan derengő feliratot láttok az ajtófélfákba vésve – vagy bezúzzátok az ajtót, vagy megfejtitek a feladványt, vagy feltöritek a zárat, hogy tovább tudjatok haladni.

TérképEntrance, Exit, 5B/”Goblin Cave”, 9B/”Cave”, 10B/”Tomb”, 15B/”Spider Den”, 18B, 24B, 2 záró

CélokHősöko Vagy kijutás a térképről az Exit mezőn áto Vagy Lady Eliza legyőzése

Gonosz Nagyúro Lady Eliza Farrow kijutása a térképről az exit mezőn át

SzabályokSzörnyek

o

o Lady Eliza Farrow, Barlangi pókok, 2 nyitott szörnycsoporto Javaslat: Nincs erősítés. A hősök feltartása, lassítása a cél. Knockback: Ogre, Ynfernael Hulk. Immob: Medusa Wendigo, Kobold, Chaos Beast, Troll, Blood Ape, Hybrid Sentinel, Goblin Witcher, Deep Elf,

Changeling

Előkészítéso Lady Eliza Farrow az 5B/”Goblin Cave” megjelölt területére kerül.o A barlangi pókok a 15B/”Spider Den” területén indulnak

Page 18: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o A 2 nyitott szörnycsapat nem kerül a térképre kezdéskor.

Speciális szabályoko Amikor az 5B/”Goblin Cave” ajtaját először nyitják ki, vagy egy figura belép a területére, a

Gonosz Nagyúr elhelyez 1 még nem használt nyitott szörnycsoportot a területen. o Amikor a 10B/”Tomb” ajtaját először nyitják ki, vagy egy figura belép a területére, a Gonosz

Nagyúr elhelyezi a másik még nem használt nyitott szörnycsoportját a területen.

Az ajtóko Mindegyik ajtó zárva van és mágikusan reteszelve. Nem nyithatók a szokott módon. A

figurák egy akció keretében a következőkkel próbálkozhatnak, hogy kinyissák az ajtókat: Az ajtó bezúzása: A figura próbát tesz. Ha sikerül, az ajtó kinyílt és eltávolítható a

térképről. Sikertelen próba esetén semmi sem történik. A találós kérdés kitalálása: A figura próbát tesz. Ha a próba sikeres, akkor a figura

azonnal átmozoghat az ajtó túloldalán lévő legközelebbi üres mezőre. Az ajtó zárva marad, és nem mozdul el a helyéről a térképen. Sikertelen próba esetén semmi sem történik.

A zár feltörése: A figura próbát tesz. Ha sikerül, az ajtó kinyílik. Sikertelen próba esetén semmi sem történik.

o Egy figurak 1 körben csak 1 próbát tehetnek az ajtó kinyitására.o Lady Eliza Farrow csak a találós kérdések kitalálásával próbálkozhat. Ha a Gonosz Nagyúr

megnyerte az 1. összecsapást, akkor már eleve megvannak neki a helyes válaszok, kiszedte azokat Lord Theoric-ból. Így minden tesztje automatikusan sikeres, kivéve az utolsó piros ajtónál. Ott neki is minden esetben próbát kell tennie.

Erősítéso Nincs

GyőzelemHősök o Ha mindannyian elhagyták a térképet az Exit mezőn keresztül, vagy legyőzték Elizát

Mögöttetek valahol a kriptában Eliza felsikolt döbbenetében.- Nem, azok a csontok az enyémek!Alakja elmosódik és szemmel követhetetlen módon a falak közt cikázva száguld előre, miközben ti megragadjátok a kripta egyetlen igazi értékét – egy lila bársony erszényt. Ahogy ujjaitok elérik az aprócska zsákot, Lady Eliza megbotlik egy hasadt kőlapon. Ahogy felegyenesedik, majd a levegőbe emelkedik és mérges tekintetét rátok emeli egy hosszú karos gyertyatartó borul el és rázuhan. Azon nyomban vörös köddé válik, hangja végigsüvít a kriptán:- Hah, szóval a szerencse a ti oldalatokra állt … most az egyszer. Még találkozunk ’hősök’ – mondja mérgesen, majd eltűnik a szem elől.

Gonosz Nagyúro Lady Eliza Farrow kijutott a térképről az Exit mezőn át, s megszerezte a relikviát

- Túl késő! – suttogja a vámpír, szemei vérvörösen világítanak, kezében lila bársony erszényt tart.- A szerencse az én családom oldalára állt ma. Oh, a férjem oly boldog lesz, s a mesterünk ugyanúgy. Ezzel kiönti a zsák tartalmát a kőpadlóra. A kis csont kockák zörögve, kattogva forognak a földön, majd pörögve a levegőbe emelkednek, s végül vadul forognak Eliza tenyere fölött.

Page 19: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Emelkedés közben fekete tüzek gyúlnak körülöttük, sötét gonosz rúnák izzanak fel oldalaikon. Majd az egész jelenés elhalványul, s Eliza eltűnik a sötétben.

Jutalomo Mind a győztes, mind a vesztes játékos kap 1 XP-t.o Ha a kalandozok nyertek, Megkapják a „Fortuna’s Dice” ereklyét.o Ha a mesélő nyer, Megkapja a „Bones of Woe” ereklyét.

Death on the Wing (11. o.) – Szárnyas halál1. Összecsapás

Zachareth Báró parancsolóan néz végig rajtatok.- Épp most jöttem Greigory-tól. Nemet kellett mondanom neki, kölcsönt szeretett volna kapni. Úgy látszik Arhynn kincstára kiürülőben van – hamarosan egyik báróságnak sem lesz elég aranya, hogy kifizesse a katonáinkat. A Báró megigazítja kabátkáját és bajuszát. - A bárók egyenlően osztoznak a Cartmounts ezüstbányák bevételein. Szürkekő őrtornya vigyázza a főbb lelőhelyeket, hetek óta nem jött szállítmány arról a helyről. Gyanítom, hogy az ördögien ravasz Gonosz Nagyúr keze nyoma ez is. Utána járhatnátok!

Az őrtorony felé közeledve egy szakadékhoz értek. A nap fénye csak egy széles csíkot világít meg az égen előttetek a meredek sziklafalak között. A szakadék felett egy nagy szárnyas figura landol a köves talajon előttetek.- Üdv néktek halandók! – mondja – Belthir vagyok, Gryvorn leszármazottja. – majd várakozik, talán arra vár, hogy ti is bemutatkozzatok. Mikor nem teszitek, folytatja:- Lehet nem rossz szándékkal érkeztetek, de engem azért küldtek, hogy lemészároljak mindenkit, aki abban a toronyban van, és nem hagyhatom, hogy közbeavatkozzatok.Erőteljes sárkánylábaival a szikla szélének feszül, majd hosszú farkát meglendítve egy nagy szikladarabot dönt a szakadék felé előttetek.- Alattvalóim le fognak titeket lassítani. A viszontlátásra, kicsi halandók!

Ahogy Belthir kifeszíti szárnyait és nagyokat csapdosva elrepül, szörnyek jelennek meg mindkét lejtőn, nagy szikladarabokat lökdösve az előttetek húzódó útra.

Sietnetek kell, hogy átjuthassatok az úton, s hogy még a sárkányfattyú előtt az őrtoronyhoz érhessetek.

TérképEntrance, Exit, 8A/”Fire Pit”, 20A/”Canyon”, 24A

CélokHősöko A hősök kijutása az Exit mezőn át

Gonosz Nagyúro Legalább 1 hős körbezárása kövekkel, vagy más figurákkal. A hősök köre végén kell, hogy

bezárva maradjon egy hős!

Szabályok

Page 20: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Szörnyek

o

o Barlangi pókok (+), 1 nyitott szörnycsapat (+)o Javaslat: A pókok, vagy a nyitott szörnycsapat kap erősítést. Repülő szörnyek: Harpies, Razorwing, Hybrid Sentinel Mozgás manipulátor: Changeling, Ettin (Throw)

Előkészítéso A barlangi pókok a 20A/”Canyon” területére kerülnek, a nyitott szörnycsapat a 8A/”Fire pit”

mezőire.

Speciális szabályoko A Gonosz Nagyúr minden köre elején, miután elhelyezte az erősítés szörnyeit, 1 célzsetont

tehet lefordítva a 20A/”Canyon” lap bármelyik üres mezőjére. Ezek a sziklák, amelyek elzárják az utat, blokkolva a mozgást és a célzást.

o Egy célzseton mellett álló hős 1 akcióval próbát téve megpróbálhatja megtisztítani az utat a kőszikláktól. Ha a próba sikeres, akkor a zseton eldobható. Ha nem sikerül, akkor semmi sem történik.

o Egy célzseton mellett álló hős 1 akcióval próbát téve megpróbálhat átmászni a sziklákon. Ha a próba sikeres, akkor az átugrott szikla mellett lévő bármelyik üres mezőre átteheti a figuráját, figyelmen kívül hagyva minden sziklát és figurát, aki szomszédos az átugrott sziklával, s ami egyébként blokkolná a mozgását. Ha a próba nem sikerül, akkor semmi sem történik. Csak 1 szikla ugorható át ilyen módon, ha nincs szomszédos mező az átugrani kívánt szikla mellet, akkor nem lehetséges azt átugrani.

o A küldetés során a barlangi pókok átmozoghatnak és befejezhetik mozgásukat olyan mezőkön, ahol sziklák vannak.

Erősítéso A Gonosz Nagyúr minden köre elején elhelyezhet 1 szörnyet valamelyik szörnycsoportjából

(vagy a pókok, vagy a nyitott szörnycsoportból) az Entrance mezőn, figyelembe véve a szörnylimiteket.

Győzelemo Ha mindegyik hős kijut az Exit mezőn át, a hősök nyertek.o Ha az egyik hős köre végén minden szomszédos mezőn vagy sziklák, vagy térkép széle, vagy

más figurák találhatók, ezek zárják körbe, vagy mindegyik célzseton (10db) a térképen van egy időben, akkor a Gonosz Nagyúr nyert.

Hősöko Ha mindegyik hős kijutott az exit mezőn

Kijutottatok a kanyonból és tovább haladtok. A hegyoldalon megpillantjátok a Szürkekő őrtornyot és a hozzá tartozó épületeket. Ha siettek, még időben oda érhettek.

Gonosz Nagyúro Ha valamelyik hőst sikerült körbezárni, vagy le sikerült tenni 10db célzsetont.

Page 21: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Csapdában! Időbe telik majd, míg ki tudjátok szabadítani társatokat, de ez még mindig jobb, mint Belthir-rel összecsapni foghíjas csapattal, nem erőtök teljében. Mintha megéreznék döntéseteket, a Gonosz Nagyúr csatlósai sarkon fordulnak és a Szürkekő őrtorony felé iramodnak. Csak reménykedni tudtok, hogy még időben oda tudtok érni…

2. ÖsszecsapásAz utolsó hídhoz értek az őrtoronyhoz vezető úton. Látjátok, ahogy az őrök teszik a hétköznapi dolgukat, semmit sem sejtenek a rájuk leselkedő veszélyekről. Nem tudjátok Belthir miért akarja leradírozni őket, és ti nem akarjátok, hogy ez történjen, ezért meg kell vele küzdenetek.

TérképEntrance, 1A/”Waterfall”, 7A/”Gatehouse”, 13A/”Cabin”, 19A/”Stone Bridge”, 1 összekötő, 2 záró

CélokHősöko Belthir legyőzése

Gonosz Nagyúro A 4 őr legyőzése

SzabályokSzörnyek

o

o Belthir, Elementálok (+), 1 nyitott szörnycsoport (+)o Javaslat: Mindegyik csapat kaphat erősítést. Minél gyorsabban legyűrni az őröket, az sem árt, ha Ranged, hogy ne tudjanak az őrök

támadni: Flesh Moulders, Bandit, Goblin Archer, Hybrid Sentinel, Sorcerer

Előkészítéso Az elementálok a 19A/”Stone Bridge”-re kerülnek, Belthir ugyanide a jelölt helyre.o A nyitott szörnycsapat az 1A/”Waterfall” területére kerül.o 2-2 civil zseton kerül 7A/”Gatehouse” és a 13A/”Cabin” területére a jelölt módon. Ezek az

őrök.o Ha a Gonosz Nagyúr nyerte az 1. összecsapást, a hősök 1. köre teljesen kimarad.

Speciális szabályoko A civil zsetonok az őrök. Hős figuraként kezelendők, a következő kivételekkel: Nem kaphatnak vissza -t semmilyen módon. Immunisak minden kondícióra és minden attribútum tesztjük automatikusan sikeres. Életerő: 6, Sebesség: 4, Védelem: 1 szürke kocka, Támadás: Közelharc, 1 piros és 1 kék

kockával. 2 akcióval rendelkeznek, ezek lehetnek mozgás, vagy támadás akciók, támadásból maximum 1.

Csak azon őrök aktiválhatók, akik vagy 1 hőssel, vagy 1 szörnnyel azonos térképlapon állnak. Az utolsó hős köre után az utolsó hős aktiválhatja a feltételnek megfelelő őröket. Amikor egy őr aktiválódik, egyenesen a legközelebbi szörny felé kell mozognia. Ha mozgása során

Page 22: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

egy szörny melletti mezőre érkezik, végrehajt egy támadást a szörny ellen. Ha 2 szörny egyenlő távolságra van, akkor a hős dönt, hogy melyik irányába indul az őr.

Erősítéso A Gonosz Nagyúr minden köre végén elhelyezhet 1 szörnyet valamelyik szörnycsoportjából

az Entrance mezőn, figyelembe véve a szörnylimiteket.

GyőzelemHősöko Belthir legyőzése

A vérző sárkány hibrid hátrafelé tántorog.- Gondoltam, hogy méltó ellenfelek lesztek – hörgi – de alábecsültelek titeket. – majd elrugaszkodik, szárnyait kinyitva, körözve távozik az ég felé. - Találkozunk még barátaim!

Az egyik túlélő lép oda hozzátok.- Uraim, nem tudom hogyan, vagy miért jöttek ide, de én és a társaim köszönettel tartozunk nektek! Tessék: - egy masszív fekete fémből készült pajzsot nyújt felétek.- Szerintünk a sárkányember ezért jött ide. Rossz szerencse jár ránk, mióta ez előbukkant a bányában. Vigyétek el innen kérlek!

Gonosz Nagyúr o Mind a 4 őrt legyőzték

Belthir ledobja a magasból az utolsó haldokló őrt, majd egy nagydarab, fekete fémből készült tárgyat vesz a kezébe – egy pajzsot.- Azt mondják, ezt a nagyúr egyetlen pikkelyéből kovácsolták – micsoda képtelenség!A pajzsot felcsatolja a karjára és rátok vicsorog.- Megvan amiért jöttem. Amikor legközelebb találkozunk, remélem nagyobb kihívást jelentetek majd!Majd a lábával nagyot dobbantva a levegőbe emelkedik, és öles szárnycsapásokkal eltűnik a horizonton.

Jutalomo Mind a győztes, mind a vesztes játékos kap 1 XP-t.o Ha a kalandozók nyertek, Megkapják a „”Shield of the Dark Good” ereklyét.o Ha a mesélő nyer, Megkapja a „Shield of Zorek’s Favor” ereklyét.

Page 23: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Interludes - Átvezető küldetésekThe Shadow Vault – Interlude 1 (13. o.) – Az árnyékkamra

- Az Árnyvadászoknak köszönhetjük, hogy Gryvorn legyőzetett 30 évvel ezelőtt – mondja Greigory könyvtárosa, miközben megigazítja monokliját. - Az Árnyvadászok szerint Gryvorn egy sárkány nagyúr volt – de az képtelenség. Mindenesetre hozzákötötték, vagy újra belehelyezték Gryvorn-t a rúnakőbe, majd kettétörték azt.- Zachareth szerint a Gonosz Nagyúrnak már biztosan megvan az egyik fele – mondja Greigory Báró. – Ha tényleg így van, akkor most biztosan a másik felét keresi – kis Pellin és társai eldugták és bezárták az Árnyék Kamrában (Shadow Vault). Persze senki sem tudhatja, hogy merre is van az a szent hely, vagy hogy hogyan lehetne oda jutni… de mi kiszimatoltuk! Az öreg Báró büszkén pöffeszkedik.- Egyszerű, tényleg – menjetek oda, ragadjátok meg azt az átkozott vackot, és gyertek vissza amilyen gyorsan csak tudtok.

Greigory térképei és feljegyzései alapján könnyedén eltaláltok az Árnyékkamrába és hamarosan egy fémládikára leltek. Jól be van zárva, biztos ebben van az Árnyékrúna!

Azonban mielőtt távoznátok, egy váratlan vendég állja utatokat. Zachareth Báró! Kezében egy tárgy, ami csakis a rúna másik fele lehet!- Köszönöm, hogy elvégeztétek helyettem a dolog nehéz részét! – mondja gúnyosan.- Most pedig meghaltok és enyém lesz a másik fele is!

TérképEntrance, Exit, 1A/”Waterfall”, 3A/”River’s Edge”, 4B/”Shadow Vault”, 5B/”Cave”, 6A/”Stream”, 9A/”Caravan”, 12A, 16A, 17A, 18A, 20B, 22A, 23A, 25A, 27A, 29A, 30B, 1 átkötő, 2 összekötő, 5 záró

CélokHősöko A fémládikát cipelő hősnek ki kell jutnia az Exit mezőn keresztül a térképről

Gonosz Nagyúro A fémládikát megszerző Zacharetnek kell elhagyni a térképet az Exit mezőn keresztül

SzabályokSzörnyek

o

o Zachareth Báró (+), 3 nyitott szörnycsoport (+)o Javaslat: Erősítés van. 5B/”Cave”: Bone Horror, Carrion Drake, Marrow Priest, Bane Spider (Immob), Blood Ape 3A/”River’s Edge”: Wraith (+), Hybrid Sentinel, Wendigo, Naga, Medusa, Marrow Priest A 3. csak erősítésben megjelenő szörnycsoport: Deep elf, Demon Lord, Wraith, Naga, Fire

Imp (+)

Előkészítés

Page 24: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o A hősök a 4B/”Shadow Vault” területére teszik a figuráikat a piros X-el jelölt mezőkre.o A játékosok választanak egy hőst, és a zöld célzsetont annak a hősnek a hőslapjára teszik –

ez a fémládika, melyet ez a hős cipel magával.o Zachareth Báró és 1 nyitott szörnycsapat kerül az 5B/”Cave” területére. o 1 nyitott szörnycsapat kerül a 3A/”River’s Edge” területére. A 3. szörnycsapat még nem

kerül a térképre.o Az egyedi kereső zseton a kulcs a zárt rúnaajtókhoz.o 2 piros célzseton kerül felordítva a térképen jelölt helyekre. Ezek lépcsők.

Speciális szabályoko A 3A/”River’s Edge” területén lévő szörnyek nem aktiválhatóak, amíg egyik hős sem lép a

9A/”Caravan” területre. Ezután a szörnyek a szokásos módon aktiválhatóvá válnak.

Ajtók, kulcsok és a térképo Az egyedi keresőzseton a 4B/”Shadow Vault” területen a rúnakulcs. Amikor egy hős

megtalálja a kulcsot, bármelyik hős ki tudja nyitni a zárt ajtót az 5B/”Cave” területen. o A piros célzsetonok lépcsők, melyek össze vannak kötve. Egy figura 1 mozgáspont árán

átléphet egyik célzsetonról a másikra, mintha azok szomszédosak volnának.o A 9A/”Caravan” és 3A/”River’s Edge” területek között lévő ajtó beragadt. Amikor egy figura

ki szeretné nyitni 1 ajtónyitás akcióval, akkor próbát kell tennie. Ha sikerült, akkor az ajtó kinyílt, egyébként nem történik semmi.

Úszáso A 3A/”River’s Edge” vizes területén lévő figura egy akcióval átúszhat a 6A/”Stream”

legközelebbi vizes mezőjére. Ehhez a figurának el kell költenie 1 akciót és 1 sikeres próbát kell tennie. Ha sikerül, akkor a figura átkerül a 6A/”Stream” vizes mezőjére, amelyik a legközelebb van a 3A/”River’s Edge” területhez. Ha a próba sikertelen, akkor semmi sem történik.

o Egy figura 1 akció keretében a 6A/”Stream” terület vízeséshez közeli szélső mezőjéről belevetheti magát a vízesésbe. Ha ezt teszi, a figura az 1A/”Waterfall” megfelelő közeli üres vizes mezőjére kerül (arra, amelyik legközelebb van a Stream kiinduló mezőjéhez). Ezután 1 piros kockával kell dobni, s a figura annyi veszteséget szenved, amennyi a kockadobás eredménye.

Zacharetho A Báró keresztül mozoghat az ajtókon, mintha azok nem is lennének a térképen.o Amikor ő úszik, vagy veti bele magát a vízesésbe, nem kell tesztelni és nem sérül semennyi

-t, csak egyszerűen a fent leírtak szerint mozog. o Ha a Bárót legyőzik, figurája azonnal visszakerül az Entrance mezőre.

Zacharet Báró első legyőzésekorCsak egy kicsi visszaesés! – a sötét Báró megpördül, teste darabokra hull a felcsapó fekete lángokban.- Visszatérek!

A fémládikao A küldetés elején a fémládika a hősöknél van (zöld célzseton). Szabadon kiválaszthatják,

hogy melyik hősnél legyen. Ha nem tudják eldönteni, akkor ahhoz kerül a ládika, akinek a legmagasabb a képessége (egyenlőség esetén véletlenszerűen döntsék el).

Page 25: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o Egy akcióval a hősök átadhatják egy másik szomszédos mezőn álló hősnek.o Ha a ládikát cipelő figurát legyőzik, a láda a figura melletti egyik üres mezőre kerül (olyan

közel, amennyire csak lehetséges).o Egy akció keretében bármelyik hős vagy Zachareth felveheti a földön lévő ládikát egy

szomszédos mezőn állva.

Erősítéso A Gonosz Nagyúr minden köre elején elhelyezhet 1 szörnyet az egyik szörnycsoportjából az

Entrance mezőn, figyelembe véve a szörnylimiteket.

GyőzelemHősök o Ha a ládikát cipelő hős kijutott a térképről az Exit mezőn keresztül

Halljátok a Gonosz Nagyúr csatlósainak csaholását és morgását, szinte már a sarkatokat érik! Szívetek vadul kalapál a mellkasotokban, egyre nehezebb levegőt venni, minden lélegzetnek fémes és epeíze van. Gyorsabban futtok, mint bármikor azelőtt életetekben. Átrontotok egy cserjésen és egy seregnyi katonába botlotok. A katonák rendezett sorokban állnak, mind Greigory Báró egyenruhájában. Az idős Báró lovagol a katonák élén és idegesen ráncigálja bajszát.- Jól átejtett, de a végén csak rájöttem! Nagyon elkéstünk? Megszerezte Zachareth az árnyék rúnát?

Levegőért kapkodva nyújtjátok át a fémdobozkát Greigory-nak. Előhalászva egy kulcsot a nyakán lógó ezüstláncról Greigory kinyitja a ládikát és előveszi a mérgesen pulzáló fekete kő törött darabját, mely még így, fél darabban is nagy erőt sugároz..- Nos – mondja Greigory – ez lesz az ugye? Gyerünk, vissza Arhynn-ba, nem teheti rá a kezét!

Gonosz Nagyúro Ha Zachareth Báró kijutott a térképről az exit mezőn keresztül

Zachareth büszkén lépdel előttetek, kabátja lobog a hideg győzelmi szélben. Rohantok utána, átvágjátok magatokat a követői újabb és újabb hullámán. De hirtelen az utat egy sötét lemezvértes alak állja el – Sir Alric Farrow. Hangos puffanással landol mellette a sárkány-hibrid Belthir. Mögöttetek Splig áll és annyi goblin körülötte, amennyit még életetekben nem láttatok. Zachareth abbahagyja a menetelést, s vigyorogva átnyújtja a ládikát Lord Mericknek, aki Eliza segítségével bebugyolálja azt egy fekete köpenybe.- Nos, ezt a kört én nyertem hőseim. Sajnálom. Nélkületek azonban nem jutottam volna idáig. Szükségem lesz lojális alattvalókra, mint amilyenek ti is vagytok, mikor én leszek a király. Szóval… úgy gondolom, hogy életben hagylak titeket. Egyelőre…

Jutalomo Mind a győztes, mind a vesztes játékos kap 1-1 XP-t.o Ha a kalandozók nyertek, megkapják az „Shadow Rune” relikviát.o Ha a Gonosz Nagyúr nyer, megkapja az „Shadow Rune” relikviát.

Page 26: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

The Overlord Revealed – Interlude 2 (15. o.) – A Gonosz Nagyúr lelepleződése

- Nektek köszönhetően lelassítottuk az ostoba Gonosz Nagyúr támadásait – mondja Greigory Báró.- Továbbá – teszi hozzá Zachareth Báró – megtudtuk, hogy mit keres oly elszántan: az Árnyékrúnát. Egyesítettem erőimet Greigory Báróéval és együtt megtaláltuk az Árnyék Kamrát, ahol a rúnát elrejtették. A katonáim oda tartanak, hogy biztosítsák a helyszínt. Megbízlak téged Greigory, hogy azonosítsd és semmisítsd meg a Gonosz Nagyurat!

Ahogy Zachareth Báró távozik, Greigory hozzátok fordul:- Zachareth bölcsen szólt, s be kell látnom, hogy én sosem tudtam volna megtalálni az Árnyék Kamrát nélküle, vagy az Árnyvadászok nélkül. De mégis nyugodtabb lennék, ha ti is ott lennétek, hogy segítsetek Zachareth katonáinak megszerezni és megvédeni a rúnát a Gonosz Nagyúr seregeitől. Majd értetek küldetek, amikor megtalálom a Gonosz Nagyurat és hitvány csatlósait, és akkor megütközhetünk velük.

Greigory aggodalmai megalapozottnak tűnnek – amikor megérkeztek, nyomát sem lelitek Zachareth erőinek, csak a Gonosz Nagyúr csatlósait látjátok. Legyőzve az első hullámukat, az Árnyék Kincseskamra előcsarnokában találjátok magatokat. Ha le tudnátok zárni a kamrába nyitott 3 portált, vissza tudnátok tartani a szörnyeket addig, míg Zachareth vagy Greigory seregei megérkeznek, hogy megmentsenek titeket.

TérképEntrance/”Blue Portal”, Exit, 2B/”Dragon’s Lair”, 9B/”Cave”, 10B, 12B/”Lava Cave”, 17B, 21B/”Sewer”, 23B, 25B, 28B 30B, 2 átkötő, 3 összekötő, 2 záró

CélokHősöko A 3 portál bezárása.

Gonosz Nagyúro Bármelyik főszörny, vagy Zachareth Báró kijuttatása a térképről az Exit mezőn át, miközben

náluk van az Árnyékkulcs.

SzabályokSzörnyek

o

o Zachareth Báró, 3 nyitott szörnycsapat (+)o Javaslat: Erősítés van. Oda kell figyelni, hogy akár több, könnyen mozgó piros szörny is

legyen a kulcs szállításához. 2 hősös játékot leszámítva mindegyik szörnycsapatban van legalább 1 piros. Talán a Fire Imp az, akit van értelme azok közül használni, ahol több piros is van egy szörnycsoporton belül. A nagy sebesség és repülés képesség sem árt.

2B/”Dragon’s Lair”: Ide inkább nagyobb, erőteljesebb szörny: Ettin, Ogre, Shadow Dragon 21B/”Sewer”: A Víz miatt repülő lények: Carrion Drake, Hybrid Sentinel

Page 27: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

12B/”Lava Cave”: Valószínűleg ide jönnek először a hősök (erőt próbálni), vagyis ők nem fognak erősítést kapni (de legalább büntethetnek): Medusa, Shambling Colossus, Ogre, Marrow Priest, Manticore, Hybrid Sentinel, Goblin Witcher (Curse), Deep Elf, Dark Minotaur

Előkészítéso 1-1 nyitott szörnycsoport kerül a 2B/”Dragon’s Lair”, 21B/”Sewer” és 12B/”Lava Cave”

területekre. o A megfelelő szörnyek szörnykártyája a portálokhoz közel kerül a térkép mellé, jelezve, hogy

az a csoport ahhoz a portálhoz van rendelve.o Zachareth Báró egyelőre nem kerül fel a térképre.o A hősök a 9B/”Cave” piros X-el jelölt mezőire kerülnek.o A fehér célzseton felfordítva a térképen jelölt helyre kerül. Ez az Árnyékkulcs.o 1 piros, 1 kék és 1 zöld célzseton lefordítva a térképre kerül a jelölt helyekre. Semelyik

játékos nem tudhatja melyik milyen színű. Ezek az Erő (12B/”Lava Cave”), a Ravaszság (21B/”Sewer”) és a Hatalom (2B/”Dragon’s Lair”) Rúnazárjai.

Speciális szabályoko A zárt ajtókat csak az Árnyék-kulcsot hordozó figura tudja kinyitni. Ha egyszer kinyíltak, el

kell őket távolítani a térképről, többet nem lehet azokat bezárni.

Az Árnyék-kulcso Egy fehér zseton melletti mester/piros szörny vagy Zachareth Báró 1 akcióval fel tudja venni

az Árnyékkulcsot.o A kulcsot hordozó figura 1 akcióval leteheti a zsetont egy figura melletti üres mezőre.

Portálok és Rúnazárako 3 portál van, piros, kék és zöld. A Gonosz Nagyúr ezeken keresztül hoz erősítést a térképre

és a hősöknek ezeket kell bezárniuk, ha nyerni szeretnének.o Mindegyik portál 4 mezőből áll, ezek a térkép legszélső mezői (az egész térképlap a kék

portál esetén és a kültéri mezők a másik kettő esetén).o A portálok a rúnazárak reteszelésével zárhatók be. A hősök nem tudják, hogy melyik

rúnazár melyik portál zárja be, amíg a rúnazárat nem reteszelik.o A portálok bezárásához a Rúnazár mellett álló hősnek 1 akciót elköltve a következő próbát

kell tennie: Az Erő rúna (12B/”Lava Cave”) reteszeléséhez próba A Ravaszság rúna (21B/”Sewer”) reteszeléséhez próba A Hatalom rúna (2B/”Dragon’s Lair”) reteszeléséhez vagy próba Ha a próba sikerül, a rúnazár zsetonját fel kell fordítani és az ugyanolyan színű portálra kell

tenni (a 4 mező közepére). A portál ezzel bezárult és a hozzá tartozó 4 mező nincs többé a játékban. A rajta lévő figurákat a lehető legközelebbi üres mezőkre kell tenni.

Sikertelen próba esetén semmi sem történik.

ZacharethAz első portál bezárásakor

Ahogy épp az első portál bezárásával küszködtök, trombiták harsogását halljátok meg. Talán megérkeztek végre Zacharet katonái? Zachareth Báró tényleg feltűnik a színen, köpenye lobog mögötte, ahogy belép… Elsétál mellettetek, s közben fel sem tűnik nektek, hogy a Gonosz Nagyúr szörnyei sem mozdulnak, nem támadják meg sem titeket, sem a Bárót… A Báró végigtekint a

Page 28: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

lezárt portálon, mormog valamit maga elé, majd felétek fordul… és magasra emeli kezét, hogy sötét mágiát zúdítson felétek!- Átok rád Greigory, hogy közbeavatkoztál! – morogja Zachareth. - Nem számít, úgyis épp ideje volt, hogy felfedjem magam. Megszerzem az Árnyékrúnát így is, úgy is, nem fogtok tudni megállítani!o Zachareth Báró a térképre kerül olyan közel a bezárt portálhoz, amennyire csak lehetséges.

A Gonosz Nagyúr azonnal aktiválhatja is. Amint a Báró aktivációja véget ér, a hősök köre folytatódik.

Zachareth Báró legyőzésekorCsak egy kicsi visszalépés! – a sötét Báró megpördül, teste darabokra hull a felcsapó fekete lángokban.- Visszatérek!

Erősítéso Az az egyes szörnycsoportok a saját portáljukból kaphatnak erősítést. A Gonosz Nagyúr

minden köre elején elhelyezhet 1-1 szörnyet mindegyik szörnycsoportból, figyelembe véve a szörnylimiteket.

o Amikor a portált lezárták, a továbbiakban abból a portálból nem érkezhet erősítés.o Zachareth Báró bármelyik nyitott portálban visszatérhet, ha előtte legyőzték.

GyőzelemHősöko Ha sikerült bezárni mind a 3 portált

Utánpótlásukat elvágva, Zachareth erői sorban hullnak el összehangolt támadásaitok során. Zachareth maga egy füstfelhőben tűnik el, mikor végső csapást mérnétek rá.- Bolondok! Ahhoz nincs szükségem az Árnyékrúnára, hogy elpusztítsalak titeket! Engem fognak királlyá koronázni! Térden állva fogtok hajbókolni előttem!

Gonosz Nagyúro Hha sikerül megszerezni az Árnyékkulcsot és bármelyik főszörny vagy Zachareth Báró kijut a

térképről az Exit mezőn át

- Hahahaha, bolondok, erőim most már megduplázódtak! Visszahozom mesterem evilágra és Daqan Báróságai égni fognak!

Jutalomo Mind a győztes, mind a vesztes játékos kap 1 XP-t.o Ha a kalandozok nyertek, megkapják az „Az Árnyék rúna” (The Shadow rune) relikviát.o Ha a mesélő nyer, megkapja az „Az Árnyék rúna” (The Shadow rune) relikviát.

Page 29: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Act 2The Monster’s Hoard (17. o.) – A szörnyek kincsei

A hősök megnyerték a ’A Fat Goblin’ küldetést.

1. Összecsapás- Mielőtt farmer lettem – mondja Frederick – úgy ismertek, mint a legjobb íjászt Terrinoth földjén. Csak úgy hívtak: Frederick Pontoslövő, Frederik Mindig Talál. De az igazat megvallva, ez nem csak a képességeimnek volt köszönhető. Áh, volt egy varázsíjam… a legcsodálatosabb fegyver, ami valaha készült. Latari gyártmány, hibátlan darab.

Az öreg farmer felsóhajt, ujjaival játszik, mintha csak megpendítené, eleresztené egy íj húrját.- Most a Gonosz Nagyúr kezei közé jutott, de tudom, hogy hol tartja. El tudlak titeket juttatni oda, segíthetek, hogy megkaparintsátok.

Kaptok az alkalmon, s délnek veszitek az irányt, túl a Rhynn folyón, Carthridge felé. Amikor átlépitek a folyót, rajtatok üt a Gonosz Nagyúr serege. Nyilvánvalóan Frederick a célpontjuk.- Védjetek meg barátaim – kérlel titeket Frederick – Már nem vagyok az a harcos, aki egykor voltam. De ha elvisztek a kincseskamrába, a köztem és a régi íjam közti köteléket felhasználva tudok nektek segíteni, tudom nektek aktiválni a teleportáló rúnákat, s így hasznotokra lehetek.

Éberen kell járnotok, ha Frederick-et élve szeretnétek a kincseskamrába juttatni.

TérképEntrance, Exit, 2A, 3A/”River’s Edge”, 5A, 6A, 9A/”Caravan”, 12A, 13A, 22A, 1 összekötő, 1 záró

CélokHősöko Frederick átjuttatása a térképen, s kijuttatása az Exit mezőn át.

Gonosz Nagyúro Frederick megölése.

SzabályokSzörnyek

o

o Merriod, 1 nyitott szörnycsapat (nem lehet 6 mező nagyságú szörny) (+)o Javaslat: Erősítés van, de csak akkor, ha befér az entrance-ra a szörny (nem nagyon

választható olyan, ami nem). Gyors és lehetőleg repülő lények: Hybrid Sentinel, Carrion Drake, Harpy, Razorwing

Előkészítéso A merriodok a 3A/”River’s Edge” területre kerülnek.o A nyitott szörnycsapat pedig a 9A/”Caravan”-ra.o Az egyedi kereső zseton a Rúnakulcs, ami a zárt ajtó kinyitásához szükséges.

Page 30: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o A civil zseton a térképen jelzett helyre kerül, ez Frederick.

Speciális szabályoko A zárt ajtó mágikusan reteszelt, nem nyitható a szokványos módon, amíg nincs meg a

Rúnakulcs.o Amikor valamelyik hős megtalálta a Rúnakulcsot, bármelyik hős kinyithatja az ajtót.

Fredericko Életerő 20, Stamina 0, Sebesség 5, Védelem 2 szürke (FAQ fix) kocka,

Képességei - : 3, : 3, : 3, : 3o Hős figuraként kezelendő a következő kivételekkel: Az utolsó hős akciója után aktiválható, az utolsó hős fogja irányítani. Csak 1 mozgás akciója lehet. Nem szerezhet vissza -t semmilyen módon.

Erősítéso A Gonosz Nagyúr minden köre elején elhelyezhet 1 szörnyet az egyik szörnycsoportjából az

Entrance 4 mezőjén, figyelembe véve a szörnylimiteket. Csak akkor tehet oda szörnyet, ha az befér a 4 mezőre.

GyőzelemHősöko Ha Frederick sikeresen lemozog a térképről az Exit mezőn át

Zachareth csordájának üvöltése, vicsorgása elhalkul, ahogy magatok mögött hagyjátok őket. Megmenekültetek és Frederick is veletek van. - Amikor elérjük a kamrát, aktiválom majd a teleport rúnákat. Azokat használva sokkal gyorsabban tudtok majd bent közlekedni.

Gonosz Nagyúro Fredericket legyőzték

Frederick megbotlik és elesik oldalán lévő sebét szorongatva. - Zacharethet meg kell állítani! – nyögdécseli – Ne engedjétek, hogy megszerezze Gryvorn erejét!Választás nem sok, így tovább haladtok. Frederick sikolya sokáig fog még kísérteni titeket utatok és kalandjaitok során.

2. ÖsszecsapásA barlang bejárata cakkos, hegyes, tele éles kövekkel, mintha csak egy szörnyeteg kitátott szája lenne tele fogakkal. Csak a halványan derengő rúnafeliratok jelzik, hogy van valami különleges elrejtve a kövek között a csupasz, köves, száraz hegyoldalban. Valahol bent ott pihen a híres íj, ’Trueshot’, de nem sok időtök van a kutakodásra, míg a mögöttetek loholó Gonosz nagyúr csatlósai utolérnek, és felül kerekednek rajtatok.

TérképEntrance, Exit, 3B/”Armory”, 5B, 9B, 10B, 12B/”Lava Cave”, 15B, 17B, 18B, 29B, 1 összekötő, 1 záró

Page 31: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

CélokHősöko A Trueshot íjat magával hordozó hős kijutása a térképről az Exit mezőn át

Gonosz Nagyúro 8FP zseton begyűjtése = 8 kör

SzabályokSzörnyek

o

o Goblin íjászok (+), 2 nyitott szörnycsoport o Javaslat: A nyitott szörnycsapat nem kap erősítést. Wendigo (távolról még nehezebb lelőni, közelről sem rossz védelem), Ettin, Golem, Giant,

Ice Wyrm, Sadow Dragon

Előkészítéso 1-1 nyitott szörnycsapat kerül a 3B/”Armory” és 12B/”Lava Cave” területekre.o A goblin íjászok nem kerülnek fel a térképre egyelőre (ld. erősítés).o Az egyedi keresőzseton rejti a Trueshot íjat.o 6 célzseton kerül a térképre a jelölt módon, ezek a teleport rúnák.

Speciális szabályoko A Gonosz Nagyúr minden köre elején 1 FP zsetont tehet maga elé. A küldetés véget ér,

amikor a 8. zsetont teszi maga elé.o Az egyedi keresőzseton a varázslatos Trueshot íj.

A Trueshot megtalálásakorEgy fényűző dobozkát kinyitva megpillantod a legszebben kivitelezett íjat, amit valaha láttál. Habár az ideg hiányzik, biztosan erőteljes fegyver lesz a Gonosz Nagyúr és seregei ellen, amint vissza tudjátok juttatni Arhynnba, hogy ott megjavítsák.o A megtalált egyedi keresőzseton a megtaláló hős lapjára kerül, ez a hős hordozza az íjat. Egy

akció keretében átadható egy másik szomszédos mezőn álló hősnek.o Egy akcióval egy hős felveheti a mellette lévő mezőn fekvő íjat (amint felfedezték).

Transzportrúnáko A célzsetonok transzport vagy teleport rúnák. Egy rúnán álló figura átmozoghat egy másik

rúnára, amire rálát a jelenlegi rúnán állva úgy, mintha az egy szomszédos mező lenne. Amikor a rúnák közti ráláthatóságot ellenőrizzük, sem az ellenséges, sem a baráti figurák nem blokkolják a láthatóságot, csak a falak.

o Ha a hősök megnyerték az 1. összecsapást, a hősök és a szörnyek is használhatják a rúnákat. o Ha a Gonosz Nagyúr nyerte az 1. összecsapást, akkor Frederick nem tudja megmutatni a

rúnák titkát és így azt csak a szörnyek használhatják.

Erősítéso A Gonosz Nagyúr minden köre elején elhelyezhet 1 goblin íjászt egy más figura által nem

foglalt transzportrúnán, figyelembe véve a szörnylimiteket.

Page 32: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

GyőzelemHősöko Ha az íjat hordozó hős kijut a térképről az Exit mezőn át

Levegőért kapkodva rohansz a barlang kijárata felé, ki a tiszta levegőre. A Gonosz Nagyúr goblinjai és egyéb szörnyei vicsorogva, ordítva rohannak a nyomodban. Csak eddig sikerült eljutni a zsákmányoddal, s lehet ez volt utolsó nagy tetted?- Gyorsan, dobd ide nekem az íjat! – kiáltja a barlang bejáratánál a bokrok közt eddig bujkáló Frederick. Trueshot hosszan úszik a levegőben, mire Frederick kinyújtott karjában landol. Majd felhúzza az ideg nélküli íjat, s mintha most a napfény maga helyettesítené a nyíl húrját. Odailleszt egy nem létező nyílvesszőt, mely ugyanúgy napfényből készült, céloz, majd lő deresedő korát meghazudtoló gyorsasággal, úgy, hogy szem nem tudja követni. A nyílvessző a barlang bejáratát, s a felette véset rúnafeliratokat célozza, s találja telibe. Sötétségből formálódó felhő és árnyák fogadja a kiérkező lényeket, s elnyeli őket mind sorban. Nincs többé üldöző, tiszta a terep.Frederick átnyújtja régi íját. - Jó volt újra a kezemben tartani. – mondja – de ez a ti időtök most már.

Gonosz Nagyúro 8 kör eltelt, a hősök nem jutottak ki

Ahogy a transzport rúnák egyre hevesebben és élesebben világítanak és pulzálnak, tudjátok, hogy a Gonosz Nagyúr seregeinek utánpótlása vég nélkül, s egyre intenzívebben érkezik. Goblinok ugrálnak a rúnákon át oly gyorsasággal, hogy már nem tudjátok elég gyorsan levagdosni őket. A vég nélkül érkező ellenfelek nyomása alatt, már nincs más választásotok, mint menekülőre fogni, és otthagyni a zsákmányt magatok mögött.

Jutalomo Mind a győztes, mind a vesztes játékos kap 1-1 XP-t.o Ha a kalandozok nyertek, megkapják a „Trueshot” relikviát.o Ha a mesélő nyer, megkapja a „Scorpion’s Kiss” relikviát.

The Frozen Spire (19. o.) – A fagyos ormokA hősök elvesztették a „Fat Goblin” küldetést.

1. ÖsszecsapásGreigory Báró felderítői megtalálták az elrabolt farmert, az egykori Árnyvadászt, Fredericket.- Zacheretch goblinjai magukkal cipelték őt a fagyos tornyokhoz. – mondja Greigory. – Nincs róla információnk, hogy mily borzasztó sorsot szánnak szegény fickónak, de még azt sem tudjuk, hogy vajon nekünk miben lehet a segítségünkre a fenyegetés ellen. De ha ennyire fontos a Gonosz Nagyúrnak, akkor mindenképpen meg kell próbálnunk őt kiszabadítanunk.

Kisvártatva a Fagyos tornyokhoz tartó hegyek lejtőin találjátok magatokat, kitartóan baktattok felfelé. Már látjátok is a tornyain megcsillanó őszi napsugarak fényét, de az utat egy mély és hosszú kanyon keresztezi, s csupán egyetlen híd vezet át a túloldalra. Ahogy közeledtek hirtelen sötét fellegek gyülekeznek, majd lepik el az égboltot, s egy homályos, hatalmas teremtmény

Page 33: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

landol hatalmas erővel a földön. Teste áttetsző, kontúrtalan, mintha árnyéktüzek lobognának körülötte, a tüzeknek fény lenne a tápláléka, s sötétség a lángja és füstje. Szemei zöld lánggal égnek, szúrósan tekint le rátok. Egy sárkány az, keresztben áll a hídon, miközben a Gonosz Nagyúr hitvány alattvalói bújnak elő köves, sziklás búvóhelyeik mögül.

- Tartsátok a betolakodókat távol! – dörgi a sárkány, miközben hangos reccsenés adja tudtotokra – a sárkány tégláról-téglára, darabról-darabra szedi szét maga alatt a hidat lábaival, farkával, szárnyaival rombolva azt. - Nem fog ez sokáig tartani, csak néhány perc.

Ha szeretnétek még naplemente előtt a fagyos tornyokhoz érni, le kell győznötök a sárkányt, még mielőtt az lerombolhatná a hidat.

TérképEntrance, Exit, 3A/”River’s Edge”, 6A/”Stream”, 12A, 17A, 19A/”Stone Bridge”, 20A, 26A, 1 záró

CélokHősöko Ruin, a sárkány legyőzése

Gonosz Nagyúro Ruin eljuttatása a három egyedi mezőre.

SzabályokSzörnyek

o

o Shadow dragons, 2 nyitott szörnycsapat (+)o Javaslat: Nagy szörnyekkel meg lehet akadályozni a hősök mozgását a szív és Ruin irányában

is: Ice Wyrm, Troll, Merriod, Elemental, Giant, Ettin.

Előkészítéso 1 nyitott szörnycsapat kerül a 3A/”River’s Edge”, 1 pedig a 6A/”Stream” területekre.o A Gonosz Nagyúr kiválaszt 1 árnyéksárkányt, ez lesz Ruin. Ruin a 19A/”Stone Bridge”-re

kerül a jelölt módon. Ruin-nak +2 max. életereje van hősönként (maximum +8). Nem vonatkoznak rá a szokásos szabályok, lásd a speciális szabályoknál.

o A zöld célzseton a térképre kerül a jelölt módon, ez a Sárkányszív.

Speciális szabályoko Ruin sebessége 1. Amikor aktiválásra kerül, csak mozgás akciót hajthat végre, előrefelé

haladva a hídon, elpusztítva azt, ahogy halad rajta. Mindig keresztben helyezkedik el a hídon, blokkolva a mozgást.

o Semmilyen formában nem szerezhet további mozgáspontokat, pl. „Dash” Overlord kártyával sem. Másfelé nem mozoghat, csak előre az egyedi mezők felé, kivéve, ha a Sárkányszív elpusztul, lásd az alábbi pontban.

o Ha egy hős áll Ruin előtt, blokkolva annak mozgását a híd vége felé, a hős próbát tehet, amikor Ruin előrefelé szeretne mozogni.

Page 34: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Ha a próba sikeres, akkor Ruin nem mozoghat előre, mozgás akciója odaveszett. Ha a próba sikertelen, akkor Ruin ellökte őt, a hősnek 1 mezőnyit vissza kell lépnie (vagy a

legközelebbi üres mezőre a Gonosz Nagyúr választása szerint). Ha több hős blokkolná Ruin útját így, akkor csak 1 hős dobhat próbát, hogy melyikük, arról a

hősök döntenek.

Sárkányszívo A zöld célzseton a Sárkányszív. A hősök megtámadhatják a tárgyat, mintha ha egy szörny

lenne (védekező kocka nélkül). Ha a támadás sikeres (nincs X a kék kockán), Ruin 2-t veszít hősönként és 1 mezőnyit visszalép. A Sárkányszív ezek után megsemmisül és eltávolításra kerül a térképről.

Erősítéso A Gonosz Nagyúr minden köre elején elhelyezhet 1 szörnyet az egyik nyitott

szörnycsoportjából az Entrance mezőn, figyelembe véve a szörnylimiteket.

GyőzelemHősöko A hősök legyőzték Ruin-t

- Ez lehetetlen! – bömböli a sárkány. – Ti csak egy…A teremtmény nem fejezheti be mondatát, mert alázuhan a mély szakadékba, a szűk falak között még csak szárnyait sem tudja kinyitni. A Gonosz Nagyúr többi követője fejvesztve menekül a hegyoldalon szerteszét, s bár a híd kissé meggyengült, az út megtisztult előttetek.

Gonosz Nagyúro Ruin elérte a piros X-el jelölt mezőket

Elkéstetek, kis sima bőrű ostobák! – A híd előbb csak nyöszörög, majd recsegve, ropogva hull darabokban alá a kanyon sötétjébe. A sárkány kinyitja hatalmas szárnyait, nagy árnyékot vetve rátok, miközben ő a levegőbe emelkedik.

- Ezzel letehettek az Árnyvadász kiszabadításáról. Órák hosszat keresgélhettek új út után a fagyos tornyok felé – és addigra az éj már úgy is leszáll.Árnyéka egyre kisebb és kisebb körülöttetek, ahogy felemelkedik a magasba, követői táncikálva, örömittasan követik a hegyen.

2. ÖsszecsapásSikerült elérnetek a fagyos tornyokat végül. Most már csak meg kell találnotok Fredericket és elmenekülni vele. Egyszerűnek tűnik.Ahogy beléptek a tornyokba, jéghideg robbanás, csontig hatoló fagyos légáramlat lök titeket hanyat, s kényszerít titeket a földre. Az ajtó bevágódik mögöttetek, a hideg orkán hóval, faggyal, jégdarabokkal sorjázza arcotokat.Talán mégsem olyan egyszerű…

TérképEntrance, Exit, 7B/”Frozen Cave”, 16B/”Ritual Chamber”, 18B, 23B/”Hallway”, 26B/”Prison”, 1 összekötő, 3 záró

Page 35: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

CélokHősöko Frederick megmentése, az őt kísérő hős kijuttatása az Exit mezőn át

Gonosz Nagyúro Az Exit terület két megjelölt mezőjének elfoglalása szörnyekkel

SzabályokSzörnyek

o

o 3 nyitott szörnycsoport (+!)o Javaslat: Könnyen mozgó (scamper, fly) szörnyek, hogy a hősök ne tudják blokkolni őket. A

3. szörnycsapatba a lehető leggyorsabb lények kellenek. Harpy (fly, flock), Hybrid Sentinel, Goblin Archer, Kobold, Plague Worm Az utolsó szörnycsapatba: Razorwing, vagy Harpy (Flock)

Előkészítéso 1 nyitott szörnycsapat kerül a 7B/”Frozen Cave”, 1 másik pedig a 16B/”Ritual Chamber”

vagy az ahhoz legközelebbi üres mezőkre.o A 3. szörnycsapat egyelőre nem kerül elhelyezésre (ld. az Erősítés részt).o A hősök a 23B/”Hallway” piros X-el jelölt mezőire kerülnek.o A civil zseton a jelölt helyre kerül, ez Frederick.

Speciális szabályoko A zárt ajtók nehéz ajtók. Amikor egy hős akciót hajt végre, hogy nyissa vagy zárja az ajtót,

egy próbát is kell tennie. Ha sikerül, az ajtó nyitható vagy zárható a szokásos módon, ha nem sikerül, akkor semmi sem történik.

o A szörnyek csak akkor nyithatják vagy zárhatják a nehéz ajtókat, ha az ajtó egyik oldalán mindkét mezőt szörnyek foglalják el.

o A szörnyek nem nyithatják és zárhatják a 26B/”Prison” területén lévő ajtót.

Fredericko Életerő:. 10, Sebesség: 4, Védelem: 1 szürke kocka, Támadás: 1 kék, 1 sárga, 1 piros kocka

: +1, : 1 gyógyulás

A börtön ajtajának kinyitásakorLátjátok a fal mellett fekvő lerongyolódott alakot, s felismeritek Frederick-et benne. Ahogy előre léptek és szólítjátok, sikoltva felugrik, s nektek támad. Biztosan a fogság fordította így ki magából. Meg kell nyugtatnotok, hogy meg tudjátok menteni.

o Amikor a 26B/”Prison” ajtaja kinyílik, a civil zsetont egy zombi figurára kell cserélni. Ez jelképezi az őrült Frederick-et. Frederick azonnal mozog és végrehajt egy támadást, majd folytatódhat a hősök köre.

o Frederick ugyanúgy aktiválódik, int egy szörny figura, amíg le nem győzik.o A Gonosz Nagyúr aktiválhatja Fredericket, mintha csak a saját szörnye lenne, de nem

aktiválhatja addig, amíg a börtön ajtaját először ki nem nyitják.

Page 36: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o Ha Frederick-et legyőzték, a zombi figurát vissza kell cserélni a civil zsetonra, ez jelzi az eszméletlen Frederick-et.

o A zseton mellett álló hős 1 akció keretében felveheti Frederick-et. o A Frederick-et cipelő hős 1 akció keretében átadhatja egy másik szomszédos hősnek a

zsetont.

Éjjelo Ha a Gonosz Nagyúr megnyerte az 1. összecsapást, akkor éjjel van a fagyos tornyokban.

Éjszaka a hőmérséklet elviselhetetlen, csontig hatolóan lehűl. A hősöknek minden körük elején vagy próbát kell tenniük (a hős dönt, hogy melyiket). Ha a próba sikeres, akkor nincs hatás. Ha sikertelen, akkor veszít 1 -t.

Erősítéso Amikor a börtön ajtaja az első alkalommal kinyílik, vagy az utolsó szörnyet is legyőzik

(amelyik előbb bekövetkezik), a Gonosz Nagyúr erősítése elérhetővé válik. A Gonosz Nagyúr első körében ezután elhelyezheti a teljes utolsó, 3. szörnycsoportját az Entrance mezőin. Ezután 1 szörnyet elhelyezhet az Entrance mezőn a 3. szörnycsoportból minden köre elején, figyelembe véve a szörnylimiteket.

GyőzelemHősöko A Frederick-et cipelő hős kijut az Exit mezőn

Ahogy Frederick-et biztonságba helyezitek, magához tér lassan. - Köszönöm hősök! – mondja – Az utóbbi napok megpróbáltatásaitól nem igazán voltam saját magam. Vigyetek Greigory báró elé… meg kell tudnia 1-2 dolgot Gryvorn-ról.

Gonosz Nagyúro Ha sikerül 2 szörnyet az Exit terület két piros X-el jelölt területére juttatni

A bezáródó ajtók dörrenése végigpattog a folyosókon és termeken, hosszasan visszhangozva a csupasz falakon, majd hirtelen sötétségbe és csendbe fordul, már-már azt hiszitek, hogy meghaltatok. Amikor visszatér a fény, az csak sápad, halovány fénysugár, épp csak megvilágítja Zachareth Báró derengő körvonalait. - Ne aggódjatok – kuncog – nem szándékozlak megölni titeket. Nem… azelőtt, hogy megtudtam volna titkaitokat.

Napokig nem szabadultok…

Jutalomo Mind a győztes, mind a vesztes játékos kap 1 XP-t.o Ha a kalandozok nyertek, minden kalandozó további 1 XP-t kap.o Ha a mesélő nyer, további 2 XP-t kap.

The Dawnblade (21. o.) – A hajnalpengeA hősök megnyerték a „Castle Daerion” küldetést.

Page 37: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

1. ÖsszecsapásSir Palamon pihenteti sok csatát megélt, s az utóbbi összecsapásban kissé kicsorbult kardját Greigory Báró asztalán.- Ez az a kard, amit lovaggá ütésemkor kaptam, de nem ez az, amit akkor forgattam, amikor az Árnyákharcosokkal küzdöttem. Nem, akkor Sir Accite legendás kardját, a Hajnalpengét viseltem.- Mi olyan veszettül különleges azon a kardon mégis? – kérdi Greigory.- Sir Arcite a Sárkányháborúk legendás hőse volt. Ő volt, aki legyőzte Gryvorn sárkánynagyurat, ő kényszerítette azt az ősöreg szörnyeteget, hogy az Árnyékrúnába börtönözze saját magát. Hiszem, hogy a kard nélkülözhetetlen lesz számára, hogy szabadjára engedje erejét és, hogy visszazárjuk ismét.- Merre van most?- Viszatettem Sir Arcite síremlékébe, a helyére. Évente egyszer, Sir Arcite napján a hajnali napsugarak úgy esnek a lovag sírjára, hogy megvilágítják a pengét rajta. Sir Arcite napja holnap lesz.

Sir Palamon felétek fordul, s folytatja:- Meg kell keresnetek a pengét a sírboltban, mielőtt behajnalodna. Ha a nap felkel, a kard beragyogja majd szent fénysugaraival e szent helyet. Amikor a napsugár eléri Arcite sírját a kard azé lehet, aki épp ekkor a sírhely mellett áll.

Ha megvan a kard, jöhet a következő lépés, de mindent csak szépen sorjában…

TérképEntrance, Exit, 9B, 10B, 15B, 21B/”Sewer”, 1 átkötő

CélokHősöko 1 hős állítása Arcite sírjára, amikor a napsugár eléri a síremléket

Gonosz Nagyúro A hősök megakadályozása a fenti cél elérésében

SzabályokSzörnyek

o

o 3 nyitott szörnycsapat (+)o Javaslat: Mindegyik szörnycsapat erősítést kaphat a kör elején. Mozgás manipulálás jól jöhet: Ogre (Knockback), Plague Worm, Merriod (Immob), Ettin

(Throw) Gyülekező hősök, szűk helyek miatt: Lava Beetle (Blast), Hybrid Sentinel (Fire Breath),

Célzott sebzés nagy védelmű hősök ellen: Deep Elf

Előkészítéso 1 nyitott szörnycsapat kerül a 21B/”Sewer” területére, a másik 2 szörnycsapat nem kerül

még a térképre, de elérhető, mint erősítés (ld. Erősítés).o 1 piros célzseton kerül a térképre a jelölt módon. Ez lesz Arcite sírja. A fehér célzseton a

térkép közelébe kerül, ez lesz majd a beeső nap fénysugara.

Page 38: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Speciális szabályoko A Gonosz Nagyúr 1. körének elején a fehér célzseton felkerül a piros X-el jelölt mezőre. Ez a

betörő napsugár.o A Gonosz Nagyúr 2. körének elején és minden további körben a zseton 1 mezőnyivel

közelebb kerül a sírhoz. A zseton mozgatásakor figyelmen kívül hagyható minden figura és zseton a térképen, nem lehet megállítani, késleltetni, vagy befolyásolni semmilyen módon.

o Az 1. összecsapás véget ér, amikor a fénysugár eléri Arcite sírhelyét.

Erősítéso A Gonosz Nagyúr minden köre elején elhelyezhet 1-1 szörnyet a szörnycsoportjaiból az

Entrance, Exit és az egyedi X-el jelölt mezőkön. Mindegyik szörnynek külön szörnycsoportból kell származnia.

GyőzelemHősöko Ha 1 hős áll azon a mezőn, amelyen Arcite sírja áll, mikor a fénysugár eléri ugyanezt a

mezőt.

Amikor a napsugarak fénye beborítja Arcite sírját, egy látomás jelenik meg előttetek. Olybá tűnik, mintha Sir Arcite felülne, fiatalnak, ereje teljében látszik, vértje vakító fényességgel csillog. A jelenés feléd nyújtja kardját, markolattal előre. A mozdulat tiszteletteljes, s fejét hajtja, helyeslően biccent, mikor felé nyúlsz. A nap sugarai végigfutnak a pengén, majd felerősödnek, visszaverődnek, s betöltik fényességgel az egész sírboltot. A Gonosz Nagyúr csatlósai döbbenetükben sikítozva menekülnek ki a be- és kijáratokon, ki merre lát.

Sir Palamon útmutatását követve elhagyjátok a helyszínt és Nagyerdő felé veszitek az irányt, hogy befejezzétek a küldetést.

Gonosz Nagyúro Ha nem sikerül a hősöknek a sír mellé állni, mikor a fénysugarak elérik azt

Amikor a napsugarak fénye beborítja Arcite sírját, egy látomás jelenik meg előttetek. Olybá tűnik, mintha Sir Arcite felülne, fiatalnak, ereje teljében látszik, vértje vakító fényességgel csillog. A jelenés feléd nyújtja kardját, markolattal előre… de hirtelen egy fekete kesztyűs kéz üti a szellem testét át, s megmarkolja a kardot. Sir Arcite némán ordít fel, majd a szemetek láttára öregszik, hal meg, s válik porrá egy szempillantás alatt. Sötétség kúszik a pengére, a fények a sírboltban kihunynak, mintha 1 perc alatt naplemente lenne. Sir Alric lép elő a sötétből, győztesként emeli magasba az így megszerzett pengét.

2. ÖsszecsapásA Sir Palamonttól kapott térképnek köszönhetően könnyedén ráleltek a barlangra, csak egy kisebb sétát kell tennetek észak-keleten, a Nagyerdő szélénél.- Gryvornnak sok fattya volt,” - mondta az öreg lovag.- Mikor mi Árnyvadászok megtaláltuk őket, lepecsételtük a barlangjukat ugyanazzal a varázslattal, mint amivel bezártuk Gryvornt a rúnájába. Attól tartok ezek a kötések meggyengültek – és fogadok Zachareth Báró fel akarja ezeket is törni. A Hajnalpenge pedig a kulcs!

Page 39: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Mire eléritek a barlangot látjátok, hogy a Gonosz Nagyúr csatlósai megelőztek benneteket. Úgy sejtitek Sir Alric is valahol errefelé lehet. Sir Palamon utasítása alapján, a sárkánybarlang mélye egy zárókövet rejt. A Hajnalpenge egyaránt képes megerősíteni a védővarázslatot és benne tartani a Sárkányt, vagy akár össze is zúzhatja a rúnát örökre, kiszabadítva minden fattyat.

Tartsátok távol a kardot Alric kezétől és szerezzétek meg. A kőhöz nektek kell oda érnetek előbb, mielőtt a sárkány kiszabadulhatna.

TérképEntrance, Exit, 2B/”Dragon’s Lair”, 4B/”Ettin’s Lair”, 7B/”Frozen Cave”, 17B, 23B, 1 összekötő, 1 záró

CélokHősöko A védőkövek megerősítése.

Gonosz Nagyúro A védőkövek összetörése.

SzabályokSzörnyek

o

o Sir Alric Farrow, Shadow Dragon (+), 2 nyitott szörny csoporto Javaslat: Csak a Shadow Dragon kap erősítést. A hősök legyőzése, lassítása a cél, különösen, ha a penge náluk van. Bone horror (Lash - a pit mögött állva behúzhat 1-2 hőst), Ogre (Knockback), Broodwalker

(Pit + Hazard)

Előkészítéso 1 nyitott szörnycsapat kerül a 7B/„Frozen Cave”-re, a másik a 4B/„Ettin’s Lair”-re. o Sir Alric Farrow a térképen megjelölt helyre kerül.o A Shadow dragon szörnyeket nem kell felhelyezni az előkészületek alatt (ld, Erősítés).o Az 1. összecsapás eredményeként a Dawnblade relikvia vagy Sir Alric-nál, vagy a hősöknél

van. 1 kék célzseton kerül az alá a figura alá, akinél a kard éppen van.o A piros célzseton a jelölt helyre kerül a térképen, ez a védelmező kő.

Speciális szabályoko A kék célzseton jelöli Sir Arcite kardját, ami Hajnal- vagy Alkonypengeként is ismeretes

(Duskblade/Dawnblade).o Egy akcióval egy Hős, egy Mesterszörny, vagy maga Sir Alric felveheti egy szomszédos

mezőről, ha éppen nincs senkinél. A Mesterszörnyek nem használhatják a pengét, de 1 akcióval átadhatja azt a szomszédos mezőn álló Sir Alricnak.

o A küldetés alatt, Sir Alric Farrow-ra ugyanazok a szabályok vonatkoznak kiütésnél, mint a kalandozóknál (ő is kábult lesz, ha legyőzik, egy akcióért felállhat a körében). Míg kábult, nem használhatja a Regenerációs képességét. Kiütés során minden jelölő, kondíció, hex, stb. lekerül a lapjáról. A feltápászkodás során 2 piros kockával dob és annyi életerőt gyógyul, amennyi a dobás eredménye volt. Hathat rá a szörnyek gyógyító hatása, Overlord kártya

Page 40: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

is, hogy gyógyuljon és így felálljon, de más szörny, vagy hadnagy nem húzhatja fel. A feltápászkodás után még egy akciója lehet! (confirmed by: Justin Kemppainen, Creative Content Developer, Fantasy Flight Games, URL1, URL2, URL3).

The Wardstone – a védőkőo A piros célzseton a védőkő. Egy szomszédos mezőn álló, a kardot viselő figura

megpróbálhatja vagy összetörni, vagy megerősíteni a védelmező követ. Hogy összetörje, a figurának sikeres próbát kell tennie. A kő megerősítéséhez próbát kell tenni. Bármelyik teszt is sikerül, az a küldetés végét jelenti, ld. „Győzelem”. Sikertelen teszt esetén semmi sem történik.

Erősítéso A Gonosz Nagyúr minden köre végén eldobhat 1 Overlord kártyát, hogy 1 árnyék sárkányt

helyezhessen el a 2B/”Dragon’s Lair” területén, figyelembe véve a szörnylimiteket.

GyőzelemHősöko Sikerült megerősíteni a védőkövet

Óvatosan belemerítitek a kardot az oltalmazókőbe. A kő felülete fodrozódik, mintha csak egy vízcsepp lenne, ahogy a penge áthatol rajta. Napfény tör elő a pengéből, majd egyesül a kőből áradó, fenséges ragyogással. Amint kihúzzátok a Hajnalpengét, látjátok, ahogy a sárkányok megpihennek, s hamarosan elernyedve szenderegnek. Sikerült!

Gonosz Nagyúro Ha a védőkő összetört

Ahogy a kő ezer apró darabra törik, hangos üvöltés rázza meg a barlangot. Hirtelen 2,3 majd tucatnyi sárkány tör elő jeges barlangjaikból, mérgesen üvöltve hosszú fogságuk miatt. Nincs más választásotok, menekülnötök kell.

Jutalomo Mind a győztes, mind a vesztes játékos kap 1 XP-t.o Ha a kalandozok nyertek, megkapják a „Dawnblade” (Hajnalpege) ereklyét.o Ha a mesélő nyer, megkapja az „Alkonypenge” (Duskblade) relikviát. Továbbá, a kampány

folytatásában a mesélő Árnysárkányokat is választhat, minta egyik nyitócsapata lenne, figyelmen kívül hagyva a küldetés szörnylista jelegét. Jegyezzétek fel a kampány füzetbe, hogy emlékeztessen.

The Desecrated Tomb (23. o.) – A meggyalázott sírA hősök elvesztették a „Castle Daerion” küldetést.

1. Összecsapás- Sir Palamon halála nagy csapás nekünk. – dörmögi Greigory Báró - Daerion kastély romokban hever, helyőrsége megcsonkítva. A birodalmam határa soha sem volt ennyire gyenge. De ami a legjobban aggaszt: Mért pont Sir Palamon? Mit tudhatott, amiért az áruló Zachareth elnémítatta?

Page 41: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

A Báró csinos könyvtárosa rongyos köteget helyez az asztalra.- Uram, azt hiszem megtaláltam Sir Arcite sírját, ahogy kérte.Leveszi félhold alakú szemüvegét és megtisztítja, közben nem néz a báróra.

- Ó, Ez jó hír! - mondja Gregory - Sir Palamon úgy tűnik jól forgatta Sir Aricte kardját, a Hajnalpengét, mikor Gryvon ellen harcolt harminc évvel ezelőtt. Zachareth megölte, hogy ne találjuk meg, de sikerült, és fogadok még előtte!

A könyvtáros köhint - Sajnos… Zachareth Báró segített megtalálni a sírt. Sir Alric már valószínűleg ott is van.Greigory káromkodik egyet.- Szóval, itt már nincs segítség. Fel a fejjel, legjobb lesz sietni a sírhoz, és ki találni hová ment a fekete lovag és mi a célja a karddal. Kell, hogy legyen valami nyom, addig keressétek, míg meg nem találtok. És, ö... minél hamarabb , annál jobb.

Hamarosan Sir Arcite sírja előtt találjátok magatokat. Valahol bent van egy nyom a Nagymester tervéről... nincs más utatokban a nyomok felé, csak a lépcsők felől visszhangzó élőholtak nyöszörgése.

TérképEntrance, 10B/”Crypt”, 14A/”Graveyard”, 20B/”Fungus-Filled Hallway”, 1 átkötő, 1 záró

CélokHősöko A térkép elhagyása az Entrance mezőn keresztül

Gonosz Nagyúro 8 kör, 8 FP zseton begyűjtése

SzabályokSzörnyek

o

o Zombik (+), 1 szabad szörnycsapato Javaslat: Csak a zombik kapnak erősítést. Rögtön az elején összetűzésbe kerülnek a hősökkel, nekik kell lelassítaniuk a hősöket,

amennyire csak lehet. Golem, Kobold (de csak conversion kit-ből), Shadow Dragon (az elsőt rögtön a hősök elé

állítva)

Előkészítéso Helyezd a Zombikat a 14A/„Graveyard”-ra, a nyitó csapatot a 20B/„Fungusfilled Hallway”-

re.o Az egyedi keresőzseton az eldobott térkép.

Speciális szabályoko A Gonosz Nagyúr minden köre elején elhelyez egy FP zsetont maga előtt. Ha a 8. FP zseton

kerül elé, az összecsapásnak vége.o Az összegyűjtött FP zsetonoknak jelentősége lesz a 2. összecsapás során.

Page 42: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Az eldobott térkép megtalálásakorMegtaláljátok a gyűrött, vérfoltos térképet, ami úgy tűnik, egy barlang helyét jelöli a Nagyerdő mélyén. A barlang ugyanolyan pecséttel van megjelölve, mint az Árnyékrúna – tehát Sir Alric valószínűleg odatart! Most már csak élve kell kijutnotok erről az átkozott helyről...

o A hősök az eldobott térkép megtalálása után elhagyhatják a térképet az Entrance mezőn keresztül.

o Az a kalandozó, aki így elhagyja a térképet, a következő körében visszatérhet egy mozgás akcióval, vagy 1 -t elköltve.

Erősítéso A Gonosz Nagyúr minden köre elején visszahozhatja zombijait (figyelembe véve a

szörnylimiteket). A zombikat a 10B/”Crypt”, 14A/”Graveyard” és 20B/”Fungus-Filled Hallway” területeken helyezheti el, egyenlően elosztva úgy, hogy egyik zombi se legyen 3 mezőnél közelebb egymáshoz, hacsak nem lehetséges másként. Csak az érkező zombikat kell egyenlően elosztani, a már ott lévő zombikat nem kell figyelembe venni az egyenlőség szempontjából.

GyőzelemHősöko Ha mindegyik hős elhagyta a térképet az Entrance mezőn át

Kitörtök az átkozott hullák szorításából, a földből, falakból felétek nyújtózó, belétek kapaszkodó kezek sűrűjéből, s végül kiértek a napfényre. Már van térképetek és azt is tudjátok, merre menjetek…. Csak abba reménykedtek, hogy időben ott lesztek.

Gonosz Nagyúro 8 FP zseton, 8 kör eltelt

A soha véget nem érő élőholt áradat elnyomja a beszűrődő napsugarakat. Órákkal később kerültük ki, a térképet szorongatva, teljesen beborítva vérrel (és még rosszabbal). Sir Alric előnye egyre nagyobbá válik. Sietnetek kell!

2. ÖsszecsapásA térképen rajzolt Ősanya Fa árnyékában, a tekervényes gyökerei között, megtaláljátok a nagy barlang bejáratát. Forró szél fúj belülről. Amint beléptek, rájöttök, hogy a ritmikus szél valamilyen óriási szörnyeteg lehelete a barlang mélyéről.

Egy újabb lépés és egy kísérteties szellem női alakja tűnik fel előttetek. - Forduljatok vissza kalandorok! - mondja a nő az anyanyelveteken. - Beléptetek Khorayt, a legnagyobb árnysárkány barlangjába. A fenevad elpusztításával hatalmatok lenne e lények felett, de csak Sir Arcite kardja képes megsebesíteni. Forduljatok vissza!

A nő eltűnik a szemetek elől. Szóval, Sir Alric meg akarja ölni ezt a szörnyet? Nos, ti ezt nem akarhatjátok! Jó lesz megkeresni, elvenni a kardját, és elmenekülni vele.

Page 43: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

De óvatosan lépkedjetek - a legjobb, ha hagyjátok tovább aludni a fekvő sárkányt.

TérképEntrance, 2B/”Dragon’s Lair”, 7B/”Frozen Cave”, 19B, 24B

CélokHősöko A térkép elhagyása a Dawnblade relikviával

Gonosz Nagyúro Sir Alric Farrow legyőzi Khorayt sárkányt

SzabályokSzörnyek

o

o Sir Alric Farrow, árnyéksárkányok, 1 nyitott szörnycsoport (+)o Javaslat: A nyitott szörnycsapat kaphat erősítést. Ice Wyrm, Ogre (knockback, nagy sebzés), Naga (immob nagy sebzés), Lava Beetle,

Arachyura, Shambling Colossus (Puncture, sebzés)

Előkészítéso Az árnyéksárkányok a 2B/”Dragon’s Lair” területére kerülnek. A Gonosz Nagyúr választ egy

sárkányt, ez Khorayt, a jelölt helyre kerül. Nem vonatkoznak rá a szokásos szabályok, ld. a rá vonatkozó szabályokban.

o Sir Alric Farrow az Entrance területre kerül a jelölt módon. Ezután mozoghat annyi mezőt, amenyi FP zseton összegyűlt a Gonosz Nagyúr előtt az 1. összecsapás során. A felhasznált FP zsetonokat eldobja. Alric viseli a „Duskblade” relikviát. Kék célzseton kerül a figurája alá, ez jelzi, hogy nála van a kard.

o A nyitott szörnycsapat a 7B/”Frozen Cave” területére kerülnek.o Ha a Gonosz Nagyúr nyerte az 1. összecsapást, a hősök 1. köre kimarad.

Speciális szabályoko A kék zseton Sir Arcite kardja, amit Árnyék- vagy Alkonykardként (Duskblade, Dawnblade) is

ismernek.o A kardot jelölő zseton mellett álló hős 1 akció keretében felveheti a kardot, ha azt nem

viseli épp senki. Mester szörnyfigura nem használhatja a kardot, de 1 akció keretében odaadhatja azt Sir Alric Farrow-nak, ha mellette áll.

o A küldetés alatt, Sir Alric Farrow-ra hasonló szabályok vonatkoznak kiütésnél, mint a kalandozóknál (ő is kábult lesz, ha legyőzik, egy akcióért felállhat a körében). Míg kábult, nem használhatja a Regenerációs képességét. Kiütés során minden jelölő, kondíció, hex, stb. lekerül a lapjáról. A feltápászkodás során 2 piros kockával dob és annyi életerőt gyógyul, amennyi a dobás eredménye volt. Hathat rá a szörnyek gyógyító hatása, Overlord kártya is, hogy gyógyuljon és így felálljon, de más szörny, vagy hadnagy nem húzhatja fel. A feltápászkodás után még egy akciója lehet! (confirmed by: Justin Kemppainen, Creative Content Developer, Fantasy Flight Games, URL1, URL2, URL3).

Khorayt

Page 44: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o Khorayt egy árnyéksárkány az alábbi tulajdonságokkal:Életerő 15, Sebesség 3, Védekezés 1 fekete +1 szürke kocka, Támadás 1 kék és 2 piros kocka : Fire Breath, : +3

o A sárkányt sebzést csak Sir Alric Farrow-tól szenvedhet el, miközben az az Alkonypengét forgatja.

o Khorayt a küldetés elején alszik, nem lehet aktiválni, amíg fel nem ébred.o Amíg alszik, Sir Alric Farrow-nak, vagy a hősnek, aki elsőként lép be a 2B/”Dragon’s Lair”

területére, próbát kell tennie. Sikertelen próba esetén Khorayt felébred és aktiválható az alábbi szabályok alapján.

o Khorayt akkor is felébred, amikor az első támadás éri.

Khorayt aktiválásao Miután felébredt, Khorayt a hősök köre után, az utolsó hős után közvetlenül aktiválódik. o Köre során Khorayt a legközelebbi célpontot támadja (vagy hős, vagy Sir Alric Farrow, a

többi figurát ignorálja). Ha nincs célpont 4 mezőnyi területen belül, akkor Khorayt először mozog, hogy a

legközelebbi célponthoz érhessen, vagy amilyen közel csak lehetséges (a Gonosz Nagyúr irányítja a mozgást).

Amikor 2 vagy több lehetséges célpont is van, Khorayt a kék zsetont, a kardot hordozó figurát támadja.

Ha még így sem egyértelmű a választás, nincs ott a kék zseton a közelben, a Gonosz Nagyúr dönt a célpont felől.

Erősítéso A Gonosz Nagyúr minden köre elején elhelyezhet 1 szörnyet a nyitott szörnycsapatból az

Entrance területén, figyelembe véve a szörnylimiteket.

GyőzelemHősöko Ha a kardot hordozó hős elhagyja a térképet az Entrance mezőn keresztül

Két félelmetes szörnyeteg lohol a sarkatokban, ahogy a felszín felé rohantok: Sir Alric Farrow és a nagy sárkány, Khorayt. Miközben az Ősanya Fa kesze-kusza gyökerein keresztül próbáljátok kiküszködni magatokat, Khorayt kihúzza magát, mélyről előtörő hangon morog, majd nagyra nyitva száját tűzförgeteget okád utánatok. Érzitek a forróságot, a tüzet a sarkatokban, a lángok megperzselik ruháitokat és a fa gyökereit. Szerencsétekre az üldözés itt véget ér, a sárkány nem tudja elhagyni a barlangot! Nem tudjátok, hogyan és miért, talán valamilyen mágia tarthatja ott, de két dologban biztosak vagytok: megszereztétek Sir Arcite kardját és meghiúsítottátok Zachareth még egy tervét. Megint egy jól végzett munka!

Gonosz Nagyúro Ha Sir Alric Farrow legyőzi Khorayt

Ahogy a kard megmártózik a hatalmas sárkány mellkasában, fekete lángcsóvák csapnak ki a sebből. A sárkány üvölt és fetrengve szenved, miközben a fekete lovag rendíthetetlenül mozdulatlan – kardját a lény pikkelyein át annak testébe mártva áll. Ahogy Khorayt hatalmas teste lezuhan, a föld beleremeg… és a rengések nem állnak meg. További sárkányok üvöltését hallani mindenfelől. Sir Alric a magasba emeli a kardot, melynek pengéjét sötét lángok övezik.

Page 45: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Jutalomo Mind a győztes, mind a vesztes játékos kap 1 XP-t.o Ha a kalandozok nyertek, megkapják a „Hajnalpenge”(Dawnbalde) relikviát.o Ha a Gonosz Nagyúr nyer, megkapja a „Alkonypenge” (Duskblade) relikviát, továbbá a

kampány folytatásában a Gonosz Nagyúr Árnysárkányokat is választhat, minta az egyik nyitócsapata lenne, figyelmen kívül hagyva a küldetésben választható szörnyek típusát. Jegyezzétek fel ezt a jutalmat a kampány naplóban, hogy a Gonosz Nagyúr emlékezhessen erre.

Enduring The Elements (25. o.) – Az elemek csatasorba állítása

A hősök megnyerték a „The Cardinal’s Plight” küldetést.

1. ÖsszecsapásAhogy megközelítitek a Négy Vihar Templomát, eljött az ideje, hogy visszaemlékezzetek Koth instrukcióira.- Meg kell találnotok és elpusztítani a Négy Vihart, mielőtt Zacharet csatlósai megfejtik a titkukat.Mielőtt Gryvornt legyőzték az Árnyékvadászok, szétküldte a hadvezéreit, hogy befolyást szerezzenek a világ nagy erői fölött. Az egyik ilyen, amire Gryvorn hőn áhítozott, az elemek ereje volt. Sok rituálé után, a legerősebb varázslói képesek voltak ezeket a pusztító erőket eltárolni a Négy Viharba – nagy erejű ereklyékbe, amelyek képesek irányítani a négy őselemet. Gryvorn legyőzése után elzártuk a Négy Vihart egy templomba, ami egykor a rúnakövekkel volt védve. Az erejük az idők folyamán egyre gyengült, ezért eljött az idő hogy elpusztítsuk az ereklyéket örökre.

- Nem kétséges, hogy Mercik Farrow már felfedezte a templom helyét. Ha képes megnyitni a rúnaköveket, akkor hozzá fog férni ezekhez a szörnyűséges elemekhez. El kell pusztítanotok a Négy Vihar Ereklyéit! Mindegyik hozzá van kötve egy-egy ősi energiához, és ha ezeket egymással felerősítik, hatalmas pusztításra képesek! Ne engedjétek Mericknek, hogy kinyissa a köveket!

TérképEntrance, Exit, 3A/”River’s Edge”, 7B/”Frozen Cave”, 12B/”Lava Cave”, 15A/”Canyon”, 16B/”Ritual Chamber”, 23B, 27A, 2 átkötő, 4 záró

CélokHősöko 3 viharkő elpusztítása (a 4-ből).

Gonosz Nagyúro A viharkövek elpusztításának megakadályozása, a kövek eltüntetése a térképről.

SzabályokSzörnyek

o

o Lord Merick Farrow kártyája, a figurája nem lesz használva a küldetés során.

Page 46: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o 2 nyitott szörnycsapat (+)o Javaslat: Erősítés van. Kellhet egy kisebb, többtagú gyors csapat a kövek szállításához: Goblin Archer, Shade, Fire

Imp Egy nagyobb, akadályozó csapat (erősítésként): Ice Wyrm, Elemental, Demon Lord, Shadow

Dragon, Bane Spider

Előkészítéso 1 nyitott szörnycsapat kerül a 16B/”Ritual Chamber” területre, a másik nyitott szörnycsapat

nem kerül a térképre az előkészítés során.o Minden célzseton egy viharkő és mindegyik kőhöz tartozik 1-1 alapelem és 1-1 attribútum. A 3A/”River’s Edge” területen lévő kő a Víz köve, célzsetonja a kék, attribútuma: A 15A/”Canyon”-ban lévő kő a Föld köve, zsetonja a zöld, attribútuma: 12B/”Lava Cave” – Tűz köve, piros, attribútum: 7B/”Frozen Cave” – Levegő köve, fehér, attribútum: o Mindegyik célzseton lefordítva kerül a térképre, ezzel jelezve, hogy a mágikus zár még a

helyén tartja a köveket.

Speciális szabályoko A hősök támadhatják a köveket, mintha azok szörnyek lennének. Mindegyik kőnek 8 életereje van és nincs védekező kockájuk. Amikor egy hős elpusztít egy követ, a hozzátartozó célzseton a játékosok elé kerül.o A Gonosz Nagyúr minden köre elején tesztelheti Lord Merick Farrow egyik attribútumát,

hogy megpróbálja kinyitni a mágikus zárakat. Lord Merick Farrow nincs a térképen, de a templom alatt egy rituálét folytat, amivel megpróbálja kinyitni a köveket, hogy követői megszerezhessék azokat.

Ha a próba sikeres, a zseton felfordítandó, ez már nincs zárva és ezután fel is lehet venni az alább leírtak szerint.

Amikor a próba sikertelen, 1 FP zseton kerül Merick kártyájára. Mindegyik attribútuma 1-el nő minden egyes FP zseton után, ami a kártyáján van. Sikeres próba után az összes FP zseton lekerül a kártyáról.

o Amikor a kövek kinyílnak, bármelyik szörny felveheti azokat 1 akcióval. Amíg egy szörny hordozza, a követ nem lehet támadni. Ha egy követ hordozó szörny lemozog a térképről akár az Entrance, akár az Exit mezőkön át,

a célzseton a Gonosz Nagyúr elé kerül. 1 szörny csak 1 követ hordozhat egyszerre.

Erősítéso A Gonosz Nagyúr minden köre elején elhelyezhet 1 szörnyet az egyik szörnycsoportjából az

Entrance vagy az Exit területeken, figyelembe véve a szörnylimiteket.

GyőzelemHősöko Ha a hősöknek sikerül legalább 3 viharkövet elpusztítani

Fültépő robajt hallotok lentről, mintha csak egy villám hasította volna ketté a templomot. Egy hang kél a lármán túl: „Bolondok! Most szabadítottátok ki az Őst!”

Page 47: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o A maradék célzseton a Gonosz Nagyúr elé kerülnek, ezekre a 2. összecsapás során lesz majd szükség.

Gonosz Nagyúro Ha már nincs célzseton a térképen és a hősöknek nem sikerült 3 követ összetörni

A templom egyre erősebben rázkódik, kövek hullnak alá a mennyezetről. Valami nagy dolog történik a templom alatt…

o A Gonosz Nagyúr előtt lévő célzsetonoknak a 2. összecsapás során lesz jelentősége.

2. ÖsszecsapásAhogy a lehulló köveket és felcsapó lángnyelveket kerülgetve, nyakatokat behúzva rohantok, egyre mélyebbre és mélyebbre juttok a templomban. Előttetek valahol a sötét falak között Lord Merick dörmögő kántálását hallani... majd megpillantotok egy csillogó, formálódó, különböző elemekből formát öltő alakot, egy Elementál Lordot! Az elementál már láthatóan Merick irányítása alatt van, segítségével egy egész elementál seregre tehet szert Merick és a Gonosz Nagyúr.

Le kell győznötök mind az elementált, mind Lord Merick Farrow-t is, hogy meghiúsítsátok a Gonosz Nagyúr terveit. Csak remélhetitek, hogy nem kerültök az Elementál Lord karmai közé.

TérképEntrance, 1A/”Waterfall”, 13B/”Library”, 14B/”Laboratory”, 2 átkötő, 2 záró

CélokHősöko Az elementál lord és Merick legyőzése.

Gonosz Nagyúro Az összes hős laboratóriumba juttatása.

SzabályokSzörnyek

o

o Lord Merick Farrow (+!), 1 mester Elemental, 1 szabad szörnycsoport (nem lehetnek elementálok) (+)

o Javaslat: Erősítés van. A nyitott szörnycsapat tagjai rögtön a küldetés elején ütköznek a hősökkel, fel kell tartaniuk

őket. A Gonosz Nagyúrnak ezekkel a szörnyekkel + Merick-el együtt kellene legyőznie mindegyik hőst! (???)

Nagyot sebző lények: Bandit, Blood Ape, Bane Spider, Hybrid Sentinel, Ferrox, Hell Hound, Lava Beetle, Fire Imp

Előkészítéso A mester Elemental az 1A/”Waterfall” megjelölt területére kerül. A szabad szörnycsoport a

13B/”Library”, Merick a 14B/”Laboratory” területére kerül.

Page 48: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o A zárt ajtó nem kerül a térképre a játék elején.

Speciális szabályoko Minden, a Gonosz Nagyúr által az 1. összecsapás során megszerzett viharkőért különleges

képességeket kaphatnak a küldetésben résztvevő szörnyek addig, amíg az Elemental Lord a játékban van.

o Tűz köve – piros Szikra: Ha egy hős bármennyi sebzést kap (a védekező kockák kidobása után) attól a

szörnytől, akinek ez a képessége megvan, a hős további +1 sebzést kap.o Föld köve – zöld Szikla: Ha a szörny védekező dobást dob, +1 -t adhat a dobás eredményéhez.o Víz köve – kék Sár: Ha egy kalandozó a szörny mellett áll, akinek ez a képessége megvan, el kell költenie

egy -t, hogy akciót hajthasson végre. Ha már nem tud több -t szerezni, akkor -t sebesül. Ha ezzel már kiütnék, akkor nem hajthat végre akciót.

o Levegő köve – fehér Köd: Amikor egy hős a képességgel rendelkező szörnyet támadja, akkor a Gonosz Nagyúr 1

mezőnyivel elmozgathatja a hőst.

Az Elemental Lordo Az Elemental Lord a mester elementál általános tulajdonságait használja, kivéve a speciális

képességeket. A megszerzett kövek függvényében a fenti képességek birtokában van.o Maximális életereje +1-vel nő hősönként.

A laboratórium

Az első alkalom, amikor egy hőst legyőznekTisztán hallod a fejedben Lord Merrick Farrow hangját, annak ellenére, hogy a kántálását nem hagyja abba. - Ó, nem, kedves kalandozó... Nem akarom, hogy meghalj itt nekem. Még nem. Látod, az életerődfontos része a rituálémnak. Felnyílnak a szemeid, és talpra ugrasz: hogy kerültél ide? Hol lehetsz? Hirtelen, egy ajtó csapódását hallod, és új kérdés bukkan fel elmédben: hogy jutsz innen ki?

o Amikor egy hőst legyőznek, figurája a 14B/”Laboratory” területére kerül és azonnal talpra áll, mintha csak egy másik hős húzta volna fel (2 piros kockányi életerőt vissza kap).

o A 14B/”Laboratory” területén kiütött hősökre már nem vonatkozik ez a szabály.

Az ajtóo Amikor az első alkalommal győznek le egy hőst, a zárt ajtó a jelölt helyre kerül a térképen.

Amikor további hősöket győznek le, a Gonosz Nagyúr eldobhat 1 kártyát a kezéből, hogy az ajtót újra becsukhassa, ha az nyitva lenne.

o Amikor egy figura megpróbálja kinyitni az ajtót, 1 próbát kell dobnia. Ha sikerül, az ajtó kinyílik a szokásos módon. Sikertelen próba esetén semmi sem történik.

Erősítéso A Gonosz Nagyúr minden köre elején elhelyezhet egy szörnyet a nyitott szörnycsoportjából

az Entrance mezőn, figyelembe véve a szörnylimiteket.

Page 49: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o Ha Lord Merick Farrow nincs a térképen, de az Elemental Lord még él, akkor a Gonosz Nagyúr a köre végén visszateheti Merick-et a 14B/”Laboratory” területére.

GyőzelemHősöko Ha az Elemental Lord és Merick sincs a térképen

- Ez csak egy kis visszaesés, tudjátok - mondja egy kongó hang. Egy kis időbe telik, míg megtaláljátok a hang forrását: Lord Merrcik gyorsan halványuló kísértetét. - A halál nem a vég! Nekem nem! Vissza...” - a szavak maradéka elveszik a szél kiáltásában és a föld mély morgásában. Lehet, hogy a templom nem olyan masszív, mint amennyire szeretnétek... ideje menni!

Gonosz Nagyúro Az összes hős a 14B/”Laboratory” területén áll

-...ph nugh mglw nafh Gryvorn wahg'nagl – Lord Merrick hangja fokozatosan emelkedik, majd egykiáltásban végződik, ami hosszan visszhangzik az utána következő csendben. Hirtelen halljátok, ahogy a föld beomlik mögöttetek, majd a szelek üvöltését, a víz zubogását, és a lángnyelvek sivítását. -Siker! - kiállt Merrick - „A mesterem örvendeni fog!” – majd eltűnik az árnyak közt. A templom kezd összedőlni körülöttetek, ideje sietni!

Jutalomo Mind a győztes, mind a vesztes játékos kap 1 XP-t.o Ha a hősök nyertek, kalandozóként további 25 aranyat kapnak.o Ha a Gonosz Nagyúr nyer, további 1 XP-t kap. Valamint, a kampány folytatásában a Gonosz

Nagyúr Elementálokat is választhat, minta egyik nyitó szabad szörnycsoportja lenne, figyelmen kívül hagyva a küldetés szörnylista jellegét. Jegyezzétek fel a kampány füzetbe, hogy emlékezzetek rá.

The Ritual of Shadows (27. o.) – Az árnyékrituáléA hősök elvesztették a „The Cardinal’s Plight” küldetést.

1. ÖsszecsapásGreigory báró berobban közétek, letépi magáról nercprémmel szegélyezett köpenyét, és olyan dühvel vágja a padlóra, amit még soha nem láttatok az öregembertől. Lehuppan székére az asztala mellett, majd rátok néz.- Mélységes elnézést ezért a jelenetért. Egyáltalán nem volt helyénvaló, de nagyon rossz híreket kaptam - bár lehet, hogy a magunk javára tudjuk fordítani. Lord Merrick megszerezte Whatnot Botját, amit szegény Koth Bíborostól szerzett meg. Ezt a botot ki tudja milyen szertartásra használja, de ez semmiképpen nem jelenthet jót, nemde?

Sóhajt egyet, majd kiegyenesedik, s ahogy az ablakon kibámul, mintha valami ijesztőt látna. -Ah! A jó hír viszont az - már amennyire jó lehet - hogy a felderítőim követték Lord Merick nyomát, és kiderítették hol végzi sötét ármánykodását. Szerencsétlenségükre csak egyikük élte

Page 50: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

túl a felfedezést. Úgy tűnik, valami barlangban van, az Ősök Köre alatt, Carthridge-ben. Csak mondjátok ki a titkos jelszót a kövek egyikénél, és elmozdul, ahogy szeretnétek. Ez mindvégig így működött, és én nem is tudtam róla!

Megérkeztek az Ősök Köre szétmálló romjaihoz. Kimondjátok az útmutatás szerint a titkos jelszót, majd valóban, az egyik menhir elgördül az útból, feltárva mögötte a sötéten ásító bejáratot. Valahol a mélyben Lord Merrick éppen szörnyű szertartását végzi. Greigory szavai felcsendülnek bennetek: - Találjátok meg, állítsátok meg! Üssétek le! Ez valószínűleg ez megoldja gondjainkat.

Jobb, ha siettek, mert Lord Merrick előnyben van.

TérképEntrance, Exit, 1B/”Throne Room”, 13B/”Library”, 17B, 19B/”Stairs”, 25B, 27B, 1 összekötő, 1 záró

CélokHősöko Legalább 1 sebzése Lord Merick Farrow-n

Gonosz Nagyúro 6 FP zseton begyűjtése Lord Merick Farow lapján

SzabályokSzörnyek

o

o Lord Merick Farrow, Flesh moulder (+), 2 nyitott szörnycsapato Javaslat: A nyitott szörnycsapat nem kap erősítést, viszont úgy kell őket kiválasztani, hogy

ugyanezek a szörnyek fognak szerepelni a 2. összecsapás során is! Előbb a bejutást kell lassítaniuk, majd Merrick szökésében kell segíteniük.

A legvalószínűbb eset, hogy előbb eltakarítják az 1B-n lévő szörnyeket és csak utána nyitnak ajtót. Ezért jó lenne ott sok időt nyerni és még némi sebzést, vagy kondíciót is szétosztogatni:

o Kobold (sok idő), Ice Wyrm (Freezing - FP lopás - ha nincs sok ranged vagy reach hős), Medusa (a terem másik végére helyezve), Shadow Dragon (a hősök orra elé téve rögtön +1 kellhet a sikeres támadáshoz), Shambling Colossus (Harrowing), Troll (Sweep - Backswing a szűkös helyeken).

Beljebb ugyanezek, vagy esetleg kisebb ranged lények: Medusa, Goblin Witcher, Wraith

Előkészítéso Lord Merick a 13B/”Library” területére kerül a jelölt módon. Nála van a „Staff of Shadows”

relikvia.o A flesh moulder csapat is ide kerül. o 1 nyitott szörnycsapat kerül az 1B/”Throne Room”-ba. A másik szabad szörnycsapat a

19B/”Stairs” területére kerül.

Megjegyzés: Az 1. és 2. összecsapás ugyanazt a térkép elrendezést használja. A játékosoknak meg kell nézniük a 2. összecsapás „Előkészítés” részét az 1. összecsapás végén, mielőtt bármelyik zsetonhoz, vagy figurához nyúlnának.

Page 51: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Speciális szabályoko A Gonosz Nagyúr köre alatt, Lord Merick csak 1 akciót hajthat végre az aktiválás során, és az

az akció csakis a rituálé folytatása lehet. Ehhez tesztet kell végre hajtania. Mindegy egyes flesh moulder után, aki mellette áll +1 -t kap a képességéhez ehhez a teszthez.

o Ha a teszt sikeres, 1FP zseton kerül a kártyájára a többi mellé. Ezek a zsetonok a 2. összecsapásban lesznek majd fontosak.

Erősítéso A Gonosz Nagyúr minden köre végén, amikor Merick-nek nem sikerült tovább lépnie a

rituáléval (a teszt sikertelen volt), 1 flesh moulder-t tehet az Exit mezőre, figyelembe véve a szörnylimiteket.

GyőzelemHősöko Ha a hősök legalább 1 sebzést okoztak Lord Merick Farrow-nak

- Átok rátok mocskos paraziták! – kiált Merick - Akárhova megyek, mindenhol ott vagytok. Elegem volt, halljátok, elegem volt!Gesztikulál, s hirtelen árnyék és köd borul mindenre körülöttetek. Sőt, még annál is rosszabb. A fekete fehérré változik, a fehér pedig feketévé. Minden szín kivész. Az általatok ismert világ árnyékában találjátok magatokat. Lord Merick folytatja kántálását még hangosabban és még gyorsabban – még mindig megpróbálja befejezni a szertartását!

Gonosz Nagyúro 6 FP zseton összegyűlt Merick lapján

A sötétség tintaként folyva folyik szét a falakon, felétek törve, hogy elnyeljen benneteket! Ahogy végig halad rajtatok, émelygést éreztek, majd észreveszitek, hogy a világ megváltozott. A fekete fehérré változik, a fehér pedig feketévé. Minden szín kivész. Látjátok magatok előtt Lord Merick-et, amint magasba tartja a botját, melyet az egyre mélyülő, gyülekező sötétség formál.- Túl lassúak vagytok, ti szánalmas csődtömeg! - nevet.

Lord Merick és a flesh moulder követői pontosan ugyanott maradnak a 2. összecsapásra.

2. ÖsszecsapásÚgy tűnik Lord Merick Farrow varázslata nem csak a világot alakította át, mert újrarendezte a helyzeteteket. A barlang legmélyebb és legsötétebb mélységében vagytok most, s a kijárat és köztetek Lord Merick áll. A szándéka tisztán látszik, ahogy körbeforgatja a megigézett Árnyékbotot. Ha előttetek eléri a kijáratot, akkor egyenesen a Mesteréhez fog menni új játékszerével. Az egyetlen megoldás, hogy elpusztítjátok a lordot.

TérképEntrance, Exit, 1B/”Throne Room”, 13B, 17B, 19B/”Stairs”, 25B/”Hallway”, 27B, 1 összekötő, 1 záró

CélokHősöko Merick távozásának megakadályozása, legyőzése.

Page 52: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Gonosz Nagyúro Mericknek el kell tudnia hagyni a térképet az Entrance mezőn keresztül.

SzabályokSzörnyek

o

o Lord Merick Farrow, flesh moulders, 2 szabad szörnycsoport. Minden ugyanúgy, mint az 1. összecsapásban, a két kiválasztott szörnycsapat is ugyanaz marad.

Előkészítéso Ugyanaz a térkép, mint az 1. összecsapás során.o Lord Merick és a flesh moulder követői pontosan ugyanott maradnak, ahol az 1.

összecsapás végén voltak, de minden jelző lekerül róluk, meggyógyulnak.o A Gonosz Nagyúr annyi FP jelzővel odébb mozgathatja Merick Farrow-t, ahány FP zseton

van a kártyáján.o Minden más szörny lekerül a térképről, ami az 1. összecsapás után még ott maradt, majd

újra felkerülnek a teljes szörnycsoportok. o Az egyik szörnycsoport az 1B/”Throne Room”-ba, a másik a 25B/”Hallway” területére kerül.o A hősök az Exit mezőin indulnak.o A kereső zsetonok visszakerülnek a térképre a jelölt módon.o Az ajtók a jelölt módon a térképre kerülnek. Az 1. ajtó (az Exit-hez közeli) nyitva van, a

másik 2 ajtó zárva. Mindegyik ajtó ugyanazon szabályok alapján működik (ld. a Speciális szabályokban).

o Attól függetlenül, hogy ki nyerte az 1. összecsapást, a hősök kihagyják 1. körüket!

Speciális szabályoko Az ajtók nyitásával vagy zárásával próbálkozó figurának tesztelnie kell képességét. Siker

esetén ki tudja nyitni, vagy be tudja zárni az ajtót, sikertelenség esetén nem történik semmi. o A szörnyek nem tudják nyitni/zárni az ajtókat, csak Lord Merick.

Erősítéso Nincs

GyőzelemHősöko Lord Merick-et legyőzték

Ebben a hátborzongató fekete-fehér világban Lord Merick vére sokként ér benneteket. - Nem így kell véget érnie...” - nyögi, majd egy villanással visszatértek az Ősök Körébe, s látjátok, ahogy a lenyugvó nap vérvörösre festi az ég alját. A Fény Botja felbukkan a lábatoknál az agyagosföldből. Nincs jele Lord Merick-nek, se a csatlósainak.

Gonosz Nagyúro Merick elhagyta a térképet az Exit mezőn keresztül

Page 53: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

- Úgy maradnék még, hogy kiélvezzem a győzelem pillanatát! - mondja kárörvendő mosollyal – de annyira gyengétlenek vagytok hozzám képest, hogy még az érdeklődésemet sem érdemlitek meg. A színek visszatérnek és csönd uralkodik el a barlangban. Lord Merick eltűnik, és a jutalom a Nagymester kezébe kerül.

Jutalomo Mind a győztes, mind a vesztes játékos kap 1 XP-t.o Ha a hősök nyertek, kapnak még fejenként 25 aranyat, és a Staff of Light (A Fény Botja)

ereklyét.o Ha a Gonosz Nagyúr győzött, akkor kap további 1 XP-t. Továbbá visszarakhat a korábban

vásárolt Overlord kártyákból akármennyit a többi használaton kívüli kártyapakliba. A visszatett kártyák XP értékét megkapja, s újra elköltheti.

Blood of Heroes (29. o.) – Hősök véreA hősök megnyerték a „The Masquerade Ball” küldetést

1. ÖsszecsapásGerigory szerint, Zachareth báró főtanácsosa, Heinrich, évekkel ezelőtt lemondott a Gonosz Nagyúr szolgálatáról – talán ez egy korai jel utal arra, hogy Zachareth kezdett gonosszá válni. Az utóbbi néhány évben a férfi száműzetésben élt, a Falstar tó partján egy kunyhóban, de bizonyos, hogy rengeteg információval tudna szolgálni Zachareth erődjéről!

Mikor azonban odaértek a férfi kunyhójához azt látjátok, hogy a Nagymester csatlósai értek ide elsőként – vércsíkok hálózzák be a kunyhó falát, és az ajtót leszakították a zsanérokról. Még fel sem fogtátok a történteket, máris szörnyek esnek nektek minden felől. A szörnyeknél üres üvegfiolákat láttok! Vajon mit tervezhetnek velük?

TérképEntrance, Exit, 5A, 6A/”Stream”, 13A/”Cabin”, 14A/”Graveyard”, 1 összekötő, 1 záró

CélokHősöko A szörnyek legyőzés, vérminta begyűjtés megakadályozása

Gonosz Nagyúro Vérminta beszerzése mindegyik hőstől

SzabályokSzörnyek

o

o Goblin íjászok, 1 nyitott szörnycsapato Javaslat: Nincs erősítés. Arachyura (Immob + sebzés), Bandit, Cave Spider, Barghest, Hybrid Sentinel (Fly)

Előkészítéso A hősök az X-el jelölt területen indulnak az 5A térképlapon.

Page 54: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o A szörnyek a 6A/”Stream”, 13A/”Cabin”, 14A/”Graveyard” területekre kerülhetnek az Overlod döntése szerint bárhogyan, nem kell csoportosítani őket.

o Mindegyik hős kihagyja az 1. körét.

Speciális szabályoko Mindegyik hős kihagyja az 1. körét.o A Gonosz Nagyúr szörnyei megpróbálnak vérmintát gyűjteni a hősöktől és elhagyni a

térképet a megtöltött fiolákkal. Amikor egy szörny egy támadással legalább 1 -t sebez egy szomszédos mezőn álló hősön, akkor begyűjtheti a hős vérmintáját. A hős zsetonját a szörny alá lehet tenni.

Az első sikeres vérminta gyűjtésnélVidáman vihogással, egy szörny összegyűjti a véreteket egy üvegfiolába! Fogalmatok sincs, miért akarja ez a lény a véreteket, de bármi legyen is a célja, egészen biztosan nem akarjátok, hogy megtörténjen.

o Mindegyik szörny csak 1 hős vérmintáját hordozhatja egyszerre.o Ha egy szörnynél már van vérminta és újat szeretne begyűjteni, akkor döntenie kell, hogy

melyik marad majd nála.o Ha egy vérmintát hordozó szörnyet legyőznek, a hős zsetonja visszakerül a hősökhöz.o Egy kiütött hős mellett álló szörny 1 akcióval begyűjtheti a vérmintát. Ilyenkor dobni sem

kell, ez automatikusan sikerül. Ez nem támadás akció, tehát nem számít bele az 1 támadás/aktiválás limitációba.

o Amikor egy vérmintát birtokló szörny elhagyja a térképet az Entrance vagy az Exit mezőkön át, a Gonosz Nagyúr begyűjti a hős zsetonját maga elé. Mindegyik hős zsetonjából csak 1 lehet előtte. Ezekre a 2. összecsapás során lesz majd szükség.

Erősítéso Nincs

GyőzelemHősöko Ha már nincs több szörny a térképen és a Gonosz Nagyúrnak nem sikerült begyűjteni az

összes vérmintát

Visszavertétek a Gonosz Nagyúr támadásait, de nem vagytok közelebb az öreg tanácsnok megtalálásához. Szerencsére a szörnyek maguk után hagytak néhány jól követhető nyomot a saját barlangjaikhoz. Jó ötletnek tűnik arrafelé szétnézni.

Gonosz Nagyúro Mindegyik hőstől sikerült vérmintát gyűjteni

Amint az utolsó teremtmény elmenekül a véretekkel, a többi is megfordul, és eltűnik. Küldetésüket kétségtelenül befejezték. Nincs mi tenni, követitek őket a barlangjukhoz – talán megtaláljátok ott Zachareth főtanácsosát?

Page 55: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

2. ÖsszecsapásÁtmentek egy sziklás barlangon, majd hirtelen mesterien megmunkált falak között találjátok magatokat. Gazdagságot sugárzó skarlát függöny lóg a falakról. Előttetek egy elegáns, szép hölgy. - Isten hozott benneteket a szalonomban. - mondja fenséges hangon, majd felemel egy nagy arany kelyhet. Miközben iszik, rájöttök, hogy a kehely vérrel van tele – a ti véretekkel!?- Túl későn jöttetek, természetesen. Henrich hamarosan átalakul, olyan lesz, mint én. És ti mind meghaltok!Gyorsan kell cselekednetek, amennyiben élve akarjátok kivinni Henrichet.

TérképEntrance, Exit, 10B/”Tomb”, 14B/”Laboratory”, 18B, 23B, 26B, 1 összekötő, 1 záró

CélokHősöko Lady Eliza Farrow legyőzése, vagy Heinrich megmentése, lecipelése a térképről

Gonosz Nagyúro Heinrich vámpírrá alakítása

SzabályokSzörnyek

o

o Lady Eliza Farrow, Flesh Moulders (+)

Előkészítéso Lady Eliza a a 10B/”Tomb” terütére kerül a jelölt módon. A flesh moulderek a

14B/”Laboratory” területére kerülnek.o A civil zseton a jelölt helyre kerül, ez Heinrich.

Speciális szabályoko Heinrich nem képes mozogni saját erejéből, nem lehet támadni sem. o 1 mellette álló hős 1 akcióval felveheti őt és cipelheti. A civil zseton a hős alá kerül, innentől

ő cipeli.o Ha a Gonosz Nagyúr előtt ott van mindegyik hős zsetonja (mindenkitől sikerült vért

gyűjteni), akkor megpróbálhatja Heinrich-et vámpírrá változtatni. Körönként egyszer, ha Heinrich-el szomszédos mezőn áll 1 akció keretében Lady Eliza tesztelheti képességét. Ha sikerült a próba, akkor 1 FP zseton kerül Heinrich zsetonjára. Sikertelen próba esetén semmi sem történik.

o A 3. FP zseton után Heinrich vámpírrá változik, a küldetésnek vége.

A vér ízeo Amikor támad, Eliza Farrow +2-t sebez azokon a hősökön, akinek a vérét megkóstolta

(akiknek zsetonja a Gonosz Nagyúr előtt van).o Lady Eliza 1 akció keretében 1-t sérülve bárhonnan oda teleportálhat azok mellé a hősök

mellé, akinek zsetonja a Gonosz Nagyúr előtt van.o Ha Lady Eliza Farrow megkóstolta legalább 3 hős vérét, 3 akciója lehet 2 helyett, ebből 2 is

lehet támadás.

Page 56: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Még több véro Lady Eliza ihat azon hősök véréből, akiét még nem kóstolta. Ehhez 1 akciót kell elköltenie a

cél kiütött hős mellett állva. Ilyenkor a hős zsetonja a Gonosz Nagyúr elé kerül, majd dob egy piros kockával, Lady Eliza pedig a dobott értéknek megfelelő -t gyógyul.

Erősítéso A Gonosz Nagyúr minden köre elején elhelyezhet 1 flesh mouldert az Exit mezőin,

figyelembe véve a szörnylimiteket.

GyőzelemHősöko Ha a hősök legyőzik Elizát

- Ez nem történhet meg újra. - morogja halkan, majd Lady Eliza egy vörös párává robban, finom szemcséjű vérfüstté. A köd a levegőben lebeg mozdulatlanul, és ti az orrotokban érzitek az állott vér rossz szagát.

o Ha a hősök kimentették Heinrich-et a térképről

Újra a napfényben, Heinrich gyötrelmesen csapkod, és sikoltozik a fájdalomtól, még azután is, hogy betakarjátok egy nagy köpennyel. A szegény nyomorult nyöszörög és rángatózik a legkisebb mozdulatra is. Szerencsére, úgy tűnik se Lady Eliza, sem a csatlósai nem hajlandók követni titeket a fénybe. Mikor az éj leszáll, úgy tűnik, hogy Heinrich jobban érzi magát, de egyre furcsább lesz. Nagyon sápadt és suttogva beszél. Visszautasítja az összes ételt és italt, Lady Elizát az “Úrnőnek” hívja, és dührohamok törnek rá. A rosszabb időszakokban megkötözitek a kezeit. Greigory báró Heinrichet látva a fejét rázza. - Szegény szerencsétlen! - mondja. - Mit tett vele Zachareth… csak remélni tudom, hogy maradt annyi esze, hogy segítsen nekünk.

Gonosz Nagyúro Lady Eliza vámpírrá változtatta Heinrich-et

Zachareth nyöszörgő főtanácsosához közeledve Eliza elégedett mosollyal villantja ki hosszú, elefántcsont-fehér agyarait. Fogait belemélyeszti főtanácsos torkába. Heinrich hörög és gyengén ellenáll, miközben kiszívják a vérét. Eztán Eliza hátralép, és fogai segítségével felsérti csuklóját. A szeme erőtől lüktet, felajánlja vérző csuklóját Heinrichnek, aki kétségbeesetten magához ragadja azt. Ahogy az ajkához ér a vér, Heinrich fékezhetetlenül csillapítani kezdi szomjúságát. Eliza gonosz mosollyal felétek fordul, és doromboló hangján megszólal: - Nem akartok ti is csatlakozni? Örömmel venném, ha valamelyikőtök lenne következő!

Jutalomo Mind a győztes, mind a vesztes játékos kap 1 XP-t.o Ha a kalandozok nyertek, kalandozóként további 1 XP-t kapnak.o Ha a mesélő nyer, további 2XP-t kap.

Page 57: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

The Twin Idols (31. o.) – Az ikerbálványokA kalandozók elvesztették a „The Masquerade Ball” küldetést

1. ÖsszecsapásGreigory báró könyvtárosa bocsánatkérően összehív titeket.- Nem akartam felhozni, - mormogja - de találtam pár ijesztő dolgot Theo, azaz Lord Theodir papírjai között. Greigory báró épp a határait ellenőrzi, de nem akarom megvárni, míg visszatér.

Megköszörüli a torkát és a papírjait kevergeti.- Nos, csak annyi, hogy van itt pár utalás az iker bálványokra. – hallani lehet, amint a szavakat hangsúlyozza, hogy fontos legyen a mondanivalója – és néhány utalás arra, hogy miként függnek össze az árny megkötésével. Azt feltételezem, hogy az árny a Gryvorn Sárkánylord, és nem akarok bajt keverni, de azt hiszem, voltak egyértelmű feljegyzések erről Lord Theo kriptájában. A kriptában, amelyet Lady Eliza kirabolt?

A magyarázat további része már világosabb, tisztábban érthető, miután felveszi félhold alakú szemüvegét és legyőzi idegességét: - A nap bálvány és a koponya bálvány a Cart-hegység barlangjában pihen. Ezek az örök ellentétek, a nap bálvány megkötve tartja az „Árnyat” és a koponya bálvány elpusztítja a pecsétjét. A pecsétek gyengülnek, fel kell keresni a bálványokat és el kell dönteni, hogyan lehet rendbe hozni a dolgokat.

Természetesen, a Gonosz Nagyúr csatlósai valószínűleg egy lépéssel előttetek járnak.

TérképEntrance, Exit, 4B/”Ettin’s Lair”, 11B, 16B, 17B, 19B/”Stairs”, 21B/”Sewer”, 28B, 1 összekötő, 2 záró

CélokHősöko A nap bálvány segítségül hívása, a koponya bálvány elcipelésének megakadályozása.

Gonosz Nagyúro A koponya bálvány elcipelése és lerakása a 21B/”Sewer” piros X-el megjelölt mezőire

SzabályokSzörnyek

o

o Ettinek, 1 nyitott szörnycsoport (+).o Javaslat: A nyitott szörnycsoport kaphat erősítést. Sokat mozgó, nem blokkolható lények: Carrion Drake (Fly), Goblin Archers (Scamper),

Razorwing (Fly - 6 move), Harpy (Fly)

Előkészítéso Az Ettinek a 4B/”Ettin’s Lair” területére kerülnek. Az egyikük Zak’n’Jak, nála van a kulcs a

zárt ajtóhoz.

Page 58: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o A nyitott szörnycsapat a 19B/”Stairs” mezire kerülnek, olyan közel az Exit-hez, amennyire csak lehetséges. Az egyik szörnyet kiválasztja a Gonosz Nagyúr, ő cipeli a koponya bálványt, melyet egy piros célzseton jelképez a szörny alatt.

o Az egyedi keresőzseton a kulcs. Ez a kulcs és az, ami Zak’n’Jak-nál van ugyanolyan, bármelyikük képes kinyitni a nap bálványt rejtő zárt ajtót.

o A kék célzseton a jelölt helyre kerül, ez a nap bálvány.

Speciális szabályokA bálványoko A koponya bálvány nagyon nehéz. A bálványt cipelő szörnynek csak 1 akciója lehet, vagy 1

mozgás, vagy lerakhatja a bálványt egy szomszédos üres mezőre. Más akciót nem hajthat végre.

o Egy piros zsetonnal szomszéd mezőn álló szörny 1 akcióval felveheti a bálványt. Ez volt az 1. akciója, a másik akciója lehet egy mozgás, vagy leteheti a zsetont egy szomszédos üres mezőre.

o Ha a bálványt cipelő szörnyet legyőzik, a piros zseton a szörny helyére kerül (nagy szörny esetén a Gonosz Nagyúr dönt, hogy melyik mezőre kerül).

o A nap bálványa nem mozdítható. A kék zseton mellett álló hős 1 akcióval megérintheti azt, segítségül hívva annak hatalmát. Ekkor a küldetést megnyerték.

A zárt ajtóo A zárt ajtó csak akkor nyitható ki, ha a hősök megtalálták a kulcsot, vagy Zak’n’Jak

legyőzésével, vagy az egyedi kereső zseton megtalálásával. Ha ez megtörténik, bármelyik hős kinyithatja az ajtót, mintha az csak egy normál ajtó lenne.

Erősítéso A Gonosz Nagyúr minden köre elején elhelyezhet 1 szörnyet a nyitott szörnycsoportjából az

Entrance vagy az Exit mezőkön, figyelembe véve a szörnylimiteket.

GyőzelemHősöko Ha a hősök segítségül hívták a nap bálvány erejét

Egy sugárzó fénysugár keresztülhatol a köves mennyezeten és megvilágítja az arany bálványt. Egy fenséges hang szólal meg:- Hozzátok el nekem a Nap totemet, hogy a fény mindörökké ragyoghasson! Hirtelen a totem képe jelenik meg elmédben, pontosan tudod, hol keressed!

Gonosz Nagyúro Ha egy szörny elcipelte és elhelyezte a koponya totemet a jelölt mezőkön

Macabre nevetése visszhangzik végig a barlangon, a két hang egybeolvad. - Visszatért az erőnk, apró halandók! Hamarosan, Gryvorn hangját az egész földön hallani fogják! Hozzátok el nekünk a Koponya totemet! Halljátok a nagymester csatlósait, ahogy máris engedelmesen, sietősen távoznak. Legjobb lesz követni és megállítani őket!

Page 59: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

2. ÖsszecsapásŐrült rohanásban elértétek a Carth hegységbeli völgyet, és tudjátok, hogy valahol itt fekszik a két totem: a Nap Toteme és a Koponyák Toteme. Vak szerencsével, elsőként megtaláljátok a Koponyák totemét - de nem ez az, amit kerestetek.

A Nap toteme még mélyebben van a völgyben, Lady Eliza Farrow kezében. Haljátok, ahogy a lírai nevetését hordozza a szél:- Mit szólnátok egy cseréhez, kalandozók? Én odaadom nektek a Nap Totemét és ti nekem adjátok szánalmas életeteket?

Mindenkinél az a totem van, ami a másiknak kell. Aki elsőnek ki tudja vinni a jó totemet a völgyből és visszaviszi a bálványhoz, az nyer, és ne törődjetek azzal a különös suttogással, amit a szél kelt és a völgy kövei között.

TérképEntrance, Exit, 3A/”River’s Edge”, 5A/”Ambush Site”, 12A/”Pond”, 14A/”Graveyard”, 15A/”Rocky Pass”, 17A, 18A, 28A/”Muddy Path”

CélokHősöko Elhagyni a térképet a nap totemmel az Entrance mezőn át.

Gonosz Nagyúro Bármelyik szörnnyel elhagyni a térképet a koponya totemmel az Exit mezőn át.

SzabályokSzörnyek

o

o Lady Eliza Farrow (+), Zombik (+), 1 szabad szörnycsoport (+)o Javaslat: Mindenki kap erősítést. A lehető leggyorsabb lények: Hell hounds (!), Harpy, Bone Horror

Előkészítéso Lady Eliza a 3A/”River’s Edge”-re kerül a jelölt módon. A zombik az 5A/”Ambush Site”-ra

kerülnek, a nyitott szörnycsapat a 14A/”Graveyard”-ra.o A hősök a 12A/”Pond” területén kezdenek.o A kék célzseton a 14A/”Graveyard” területén a nap totem.o A piros célzseton a 12A/”Pond” területén a koponya totem.o Ha a Gonosz Nagyúr nyerte az 1. összecsapást, a hősök 1. köre kimarad.

Speciális szabályoko Egy célzseton mellett álló figura 1 akció keretében felveheti a totemeket. 1 akció keretében

eldobhatja a hordozott totemet egy szomszédos üres mezőre.o A hősök csak a nap totemet, a szörnyek csak a koponya totemet vehetik fel.

Suttogó szellemek

Page 60: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o A misztikus völgyben segítőkész szellemek lakoznak, melyek segítenek élőn és holton egyaránt. Minden legyőzött figura azonnal eltávolításra kerül a térképről, visszakapja minden és sérülését. A figura ezután visszakerül a térképre a következők szerint:

A hős zseton nem kerül a térképre a hősök legyőzésekor ebben az összecsapásban. A hősök a következő kör elején elhelyezik felélesztett figuráikat a 28A/”Muddy Path” egyik

üres mezőjén, vagy ha ez nem lehetséges, a legközelebbi üres mezőn. A legyőzött szörnyeket az Erősítés-ben leírtak szerint helyezheti vissza a Gonosz Nagyúr a

térképre.Erősítés

o A Gonosz Nagyúr minden köre elején elhelyezhet 1-1 szörnyet mindegyik szörnycsoportjából (beleértve Lady Elizát is) a térképen, figyelembe véve a szörnylimiteket.

o Lady Eliza Farrow és a nyitott szörnycsapat a 15A/”Rocky Pass” üres mezőire helyezhető, a zombik pedig a 14A/”Graveyard” területére.

GyőzelemHősöko Ha a nap totemet cipelő hős lemozog a térképről az Entrance mezőn át

A súlyos nap totemmel felfelé másztok ki a völgyből. A lenyugvó nap fénysugarai ragyognak rátok. A Gonosz Nagyúr csatlósai vicsorognak a sarkatokban, így ahelyett, hogy a napfényben sütkéreznétek, úgy döntötök, rohantok vissza a Nap bálványhoz. Amikor odaértek a bálványhoz, lehelyezitek elé a Totemet. Meleg fény tölti be a szobát, biztonságérzettel és békével tölt el titeket. Nincsenek rá szavak, de valami ősi és jóleső érzés arról biztosít titeket, hogy van remény és jóság a világon. Utatok vissza Arhynba meleg és boldog mámorban telik el.

Gonosz Nagyúro Ha a koponya totemet hordozó szörny elhagyja a térképet az Exit mezőn át

Egy éles kiáltás hallatszik a felettetek lévő hegyek lejtőiről. Felnéztek és látjátok Lady Eliza körvonalait kirajzolódni a szürkületben, amint a koponyák totemét tartja a magasba. Egy szörnyű hang hasít a levegőbe. - Újjászületésem hamarosan eljő! Senki sem állhat utamba! Minden fény kihuny, s minden árny és tűz lesz!

Mikor a hang elhal, ti térdre zuhanva szenvedtek, fületekből és orrotokból vér folydogál. Eliza sehol sincs már.

Jutalomo Mind a győztes, mind a vesztes játékosok kapnak 1 XP-t.o Ha a kalandozók nyertek, mindenki 1 további XP-t kap.o Ha a Gonosz Nagyúr nyer, további 2 XP-t kap.

The Wyrm Turns (33. o.) – A Wyrm fordulatA hősök megnyerték a „Death on the Wing” küldetést

1. ÖsszecsapásA távolban éppen megpillantjátok Arhynn falait, amikor hirtelen Belthir száll le az égből elétek.

Page 61: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

- Üdv néktek újra, halandók! Egyszer már legyőztetek, és ezért elnyertétek tiszteletemet. Nem, nem, tegyétek el a fegyvereiteket. Ha harcolni jöttem volna, akkor túlerőben lévő seregek élén állnék, és meglepetésből támadnánk rátok, mert a képességeitek ezt követelik.Összecsukja a szárnyait a háta mögé, majd a távolban fenyegetően meredező Surtur Hegység felén mutat. - Zachareth ott próbál megtalálni valamit, amivel erejét növelheti, de ehhez meg kell szentségtelenítene azt, amit én nagyra tartok. Megértem, ha elvetitek annak az ötletét, hogy segítsetek nekem, de amit a Gonosz Nagyúr szeretne, azt ti is szeretnétek megakadályozni, nemde?

A következtetése kikezdhetetlen, s ahogyan a Surtur Hegység felé tartotok, Belthirről kiderül, hogy nem más, mint egy kedves és segítőkész társ. Sok történetet mesél csatáiról, és azt állítja, hogy harcolt a Sárkányháborúban, ráadásul eldicsekszik vele, hogy mind a két oldalon. Ahogy megközelítitek a hegyben lévő barlangot, Belthir egy kevés részletet közöl arról, hogy mivel is kell szembenéznetek. - Nagyon sok mágikus védmű őrzi célunkat, és Zacharet jó néhányat ellenünk fordított már, hitem szerint. Nézzétek a láng rúnáit a barlang padlóján. Ezek kikapcsolják a védőkorlátot és a tűz-kísérteteket. Ha átjuttattok engem a mágikus átjárón (portálon), felhasználom a rúnákat mögötte, hogy eljussunk valódi célunkhoz.... feltéve, ha nem ájulok el közben.

TérképEntrance, Exit, 12B/”Lava Cave”, 13B/”Library”, 15B/”Spider Den”, 16B, 23B, 3 záró

CélokHősöko Belthir támogatása, hogy elhagyhassa a térképet az Exit mezőn át

Gonosz Nagyúro Belthir legyőzése.

SzabályokSzörnyek

o

o Barlangi pókok (+), 2 nyitott szörnycsapat (+)o Belthir, de a hősök oldalán. Nem lehet nála relikvia.o Javaslat: Erősítés van, minden csapat kap a kör végén szörnyet. Belthir repül, blokkolni nem

igen lehet. Library - Csak a játék végén kapnak szerepet: Broodwalker, Chaos Beast, Blood Ape Carrion Drake, Fire Imp, Lava Beetle, Marrow Priest, Demon Lord, Manticore, Ynfernael

Hulk, Shadow Dragon

Előkészítéso A barlangi pókok a 15B/”Spider Den”-re, az 1. nyitott szörnycsapat a 12B/”Lava Cave”, a 2.

szörnycsapat pedig a 13B/”Library” területére kerülnek. Ez utóbbi szörnyekre speciális szabályok vonatkoznak, lásd alább.

o Belthir Az Entrance mezők közelébe kerül a jelölt módon.o 1 piros célzseton kerül a 12B/”Lava Cave”, 1 zöld a 15B/”Spider Den” közelébe, 1 kék pedig

a 13B/”Library” területére a jelölt módon.

Page 62: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Speciális szabályoko A zárt ajtó mágikus védmű, egy tűzfüggöny, senki sem tudja kinyitni.o A szörnyfigurák átmozoghatnak a láva mezőkön büntetés nélkül, ők mindannyian a tűz

szolgái.o Ha bármilyen figura áll a piros célzsetonra, a tűzfüggöny felhúzódik és a zárt ajtó

eltávolítható a térképről. Ha a figura lelép a zsetonról, vagy legyőzik, a zárt ajtó azonnal visszakerül a térképre.

o Ha bármilyen figura áll a zöld zsetonon, akkor a Gonosz Nagyúr nem hozhat be új szörnyeket az erősítés során.

o Ha bármilyen figura áll a kék zsetonra, akkor mind a piros, mind a zöld zseton hatása egyszerre érvényesül.

o A 13B/”Library” területén elhelyezkedő szörnycsoport nem aktiválható addig, amíg egy hős nem áll rá egy célzsetonra (mindegy melyikre).

Belthiro Belthir hős figuraként kezelendő ebben az összecsapásban.o Belthir a hősök köre után aktiválható, az utolsóként aktivált hős fogja irányítani. Aktivációja

során Belthirnek lehet egy mozgás akciója és egy másik, ami nem lehet mozgás. o Belthir nem aktiválható a Gonosz Nagyúr köre során és a Gonosz Nagyúr nem irányíthatja

(kivéve „Dark Charm” és hasonló hatások által).o A hősök köre során a hősök az egyik akciójukat elhasználhatják arra, hogy Belthir-rel

támadjanak egyet. Ezt mindegyik hős megteheti 1x a saját köre során.

Erősítéso A Gonosz Nagyúr minden köre elején elhelyezhet 1 szörnyet 13B/”Library” területén induló

szörnycsoportjából az Exit mezőn, figyelembe véve a szörnylimiteket.o A Gonosz Nagyúr minden köre végén elhelyezhet 1-1 szörnyet a pókokból és a másik nyitott

szörnycsoportjából, a 12B/”Lava Cave” láva mezőin (a nagy szörnyeknek legalább 1 mezőnyit láva területen kell állniuk). Ezek a szörnyek azonnal végrehajthatnak egy mozgás akciót. A szörnylimiteket mindegyik csoportnál be kell tartani.

Az első lávás erősítésnélA láva felől mélyről jövő morgást, majd recsegést-ropogást hallotok. Egy éghetetlen végtag emelkedik ki a bugyogó lávából. A láva lassan alakot ölt, s elétek lép. Szemei helyén sötétség lakol, a bőre szinte világít a forróságtól, a levegő füsttel telik és hullámzik körülötte. Egy újabb tűzszolga lépett szolgálatba.

GyőzelemHősöko Ha Belthir sikeresen elhagyja a térképet az Exit mezőkön át

- Ah, végre, itt van! - a sárkány-hibrid hangja betölti a barlangot - Most már csak meg kell... Belthir hangja elhalkul, mély dörmögés csupán, s rájöttök, igazából csak magában beszél. Egyszer csak fény árasztja el a barlangot, ahogy a hátsó fal megnyílik. A repedés tágul, és hamarosan megpillantotok egy párás rejtett völgyet a Hegy belsejében.- Előre, hősök - szól Belthir – a testvérem sírja vár minket.

Gonosz Nagyúr

Page 63: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o Ha Belthir-t legyőzték

Belthir felnyög, sebét szorítja, egy pillanatra fél térdre rogy.- Neem - vicsorogja - Nem győzhetnek le újra!”. Majd egy hatalmas üvöltéssel körbesuhint pallosával utat vágva céljához. Nehézkesen, gépies mozdulatokkal tart előre, miközben ragyogó rúnákkal mesterkedik valamit. Egyszer csak fény árasztja el a barlangot, ahogy a hátsó fal megnyílik. A repedés tágul, és hamarosan megpillantotok egy párás rejtett völgyet a Hegy belsejében.Belthir előre mutat, összeszorított foggal mondja, ahogy a fájdalmát próbálja elnyomni: - Arra menjetek. A testvérem sírja. Ne hagyjatok cserben.

2. Összecsapás- A testvérem csontjai ebben a völgyben fekszenek - mondja Belthir. - Nem tudok bemenni, nem bírom elviselni – fejét elfordítva folytatja – A halandó Zacharet azt hiszi, hogy a testvérem koponyája hatalmat ad neki. Talán igaza van, de az ár túl nagy számomra, hogy elbírjam ezt. Öljétek meg az összes csatlósát mind egy szálig, mielőtt elszökik a testvérem koponyájával!

TérképEntrance, 1A/”Waterfall”, 3A/”River’s Edge”, 5A/”Ambush Site”, 17A, 18A, 23A, 6 összekötő, 3 záró

CélokHősöko Az összes szörny megölése.

Gonosz Nagyúro A Sárkánykoponya kivitele az Entrance mezőn át.

SzabályokSzörnyek

o

o Belthir, 3 nyitott szörnycsapat.o Ha a Gonosz Nagyúr nyerte az 1. összecsapást, akkor Belthir viselhet relikviát a 2.

összecsapás során.o Javaslat: Nincs erősítés. Többtagú csapat a koponya cipeléséhez: Razorwing, Harpy (Flock!), Fire Imp, Hell Hound Hell Hound, Fire Imp, Bandit, Hybrid Sentinel, Giant, Shambling Colossus, Blood Ape

Előkészítéso 1 nyitott szörnycsapat kerül az 1A/”Waterfall” területére, 1 a 3A/”River’s Edge”, 1 pedig az

5A/”Ambush Site”-ra. o Belthir nem kerül elhelyezésre a kezdéskor.o 1 piros célzseton kerül a térképre a jelölt módon, ez a Sárkánykoponya.

Speciális szabályoko Egy Sárkánykoponya mellett álló szörny felveheti azt 1 akcióval, a piros célzseton a szörny

alá kerül.o A koponyát cipelő szörny 1 akcióval leteheti azt egy szomszédos üres mezőre.

Page 64: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o Ha a koponyát cipelő szörnyet legyőzik, akkor a zseton a szörny helyére esik (nagy szörny esetén a Gonosz Nagyúr dönt, hogy melyik mező legyen az).

o A koponyát cipelő szörny sebessége 3-ra csökken.

Erősítéso Ha a Gonosz Nagyúr nyerte az 1. összecsapást, akkor a Gonosz Nagyúr 2. körének elején

elhelyezi Belthir-t az Entrance mezőn. Mostantól a Gonosz Nagyúr irányítja, és a normál módon aktiválható a köre során.

A Gonosz Nagyúr 2. körének elején (ha a Gonosz Nagyúr nyerte az 1. összecsapást)Erőlködő légzést hallatok... majd Belthir lép a látómezőtökbe a völgyben, miközben fejét rázza.- Sajnálom Kalandozók - nyögi - Sajnálom. Ő túl erős - majd felemeli pallosát, és készen áll rátok támadni.

Belthir megölésekorBelthir a földre hanyatlik, lélegzet után kapva.- Hagyjatok meghalni - nyögi - Kérlek… hagyjatok meghalni.

GyőzelemHősöko Ha a hősök legyőzték az utolsó ellenfelet is

Ennyi volt. Csönd telepedik a völgyre, és a sárkány koponyája ott marad, ahová tartozik. Egy pillanatra megálltok, hogy alázatosan meghajoljatok a Sárkány sírjánál a megfeketedett csontok előtt, amely még mindig hatalmas és fenyegetően néz ki. Jóleső érzés tölt el benneteket. Akármit is jön még, ma valami jót tettetek.

Gonosz Nagyúro Ha egy szörny sikeresen elhagyja a térképet a Sárkánykoponyával

- Neeem! - kiáltja Belthir - Soha nem szabadulok ezektől az átkozott emberektől! Átok rátok 'hősök'! Mindannyiótok és a városaitok égni fognak!Nagy szelet keltve Belthir szárnyra kap mögöttetek, és észak felé repül... Zachareth területe felé.

Jutalomo Mind a győztes, mind a vesztes játékosok kapnak 1-1 XP-t.o Ha a hősök nyertek, további 1-1 XP-t kapnak.o Ha a Gonosz Nagyúr nyer, további 2 XP-t kap.

The Wyrm Rises (35. o.) – A Wyrm felemelkedéseA hősök elvesztették a „Death on the Wing” küldetést

1. ÖsszecsapásAhogy lépésről lépésre hátráltok fegyvereitekkel a kezetekben, tudjátok, hogy már későn jött a felismerés, hogy mindez Greigory hibája. - Nos, természetesen ez valószínűleg egy csapda - mondta egy vállrándítással Greigory. - De ez egy esély lehet arra, hogy eltegyük láb alól Zach jobbkezét, nem?

Page 65: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Összepakoltátok cókmókjaitokat és követtétek Greigory felderítőit a Surtur hegységbe, hogy megtaláljátok Belthirt, a sárkány-hibridet.

Sejtettétek, hogy ez csapda lehet, de arra még ti sem számítottatok, hogy a végén egy képtelen, eszement arénában találjátok magatokat.

- Köszöntelek benneteket! - robban egy hang, amely félig egy vásári kikiáltó és félig egy ősi istenre emlékeztet benneteket.- Bizonyítsátok rátermettségetek azzal, hogy legyőzitek a többi résztvevőt, és talán kegyeskedem megengedni, hogy részt vegyetek a végső bajnokságon! Erő! Dicsőség! Véééér!

Majd nem látható tömeg kiáltásai zúgnak fel, és szörnyek törnek elő. A szörnytömeg mögött láttok néhányat, akiken valamiféle bajnoki medál láttok. Ezek a bajnokok lehetnek azok, akikre a hang utalt.- Fegyverbe! - kiáltja a hang, és elkezdődik a viadal.

Térkép3B, 5B, 8B/”Reliquary”, 13B/”Library”, 14B/”Laboratory”, 15B/”Spider’s Den”, 2 összekötő, 4 záró

CélokHősöko A hősök számával egyenlő piros zseton begyűjtése

Gonosz Nagyúro A hősök számával egyenlő kék zseton begyűjtéseo Vagy 8 FP zseton, 8 kör

SzabályokSzörnyek

o

o 1 nyitott szörnycsoport minden hős után. Ha egy csoportban nem lenne mester szörny, akkor az egyiket elő kell léptetni mester szörnnyé.

o Javaslat: Nincs erősítés. Hősöket kell legyőzni a kék zsetonok begyűjtéséhez: Deep Elf, Ferrox, Hybrid Sentinel, Lava

Beetle, Wraith, Blood Ape, Hell Hound, Shambling Colossus, Giant, Naga, Troll, Crypt Dragon

Előkészítéso A hősök a központi piros X-el jelölt mezőkre helyezik a figuráikat.o 1-1 szörnycsoport kezd a 8B/”Reliquary”, 13B/”Library”, 14B/”Laboratory”, 15B/”Spider’s

Den” területén. Ha kevesebb hős lenne mint 4, akkor oda kerülnek szörnyek, ahol kereső zseton is van.

Speciális szabályoko A Gonosz Nagyúr minden köre végén elhelyez 1 FP zsetont maga előtt. Amikor a 8. zseton

kerül a Gonosz Nagyúr elé, akkor a Gonosz Nagyúr nyert.o Amikor egy mester szörnyet legyőznek, 1 piros zseton kerül a hősök elé.o Amikor egy hőst legyőznek, a Gonosz Nagyúr 1 kék zsetont tesz maga elé.

Page 66: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o A hősök és a Gonosz Nagyúr is megtartják a begyűjtött kék/piros célzsetonokat, melyekre a 2. összecsapás során lesz majd szükség.

A hullámoko A szörnyek nem aktiválhatók, nem hathat rájuk kártya vagy más hatás, amíg a hozzájuk

vezető ajtót ki nem nyitják.o A Gonosz Nagyúr a köre elején kinyithat 1 ajtót ingyen. o A hősök a szokott módon nyithatnak/zárhatnak ajtókat.

Erősítéso Nincs.

GyőzelemHősöko Ha a hősök a számukkal egyenlő piros zsetont gyűjtöttek

- Jól harcoltatok, halandók! - robban a hang a semmiből, és a láthatatlan tömeg éljenzésben tör ki. Egy sugallat szerint leveszitek a trófeákat az elhullt ellenségről, és feltartjátok azokat. A tömeg még hangosabban őrjöng. - Készüljetek a bajnokságra!.

Gonosz Nagyúro Ha a Gonosz Nagyúr a hősök számával egyenlő kék zsetont gyűjtött

- Elszomorító teljesítmény” - mondja a hang - de mi mást vártunk volna ezektől a halandóktól?Az aréna megrázkódik, por száll a levegőbe és kisebb kődarabok hullnak alá.- Sokkal jobbnak kell teljesítenetek, ha túl akarjátok élni a bajnokságot!

o Ha 8 FP zseton összegyűlt a Gonosz Nagyúr előtt

Egy hangos harang kondul. A zengő hang üvölt idegesen - Unalmas, túl lassúak vagytok! Lejárt az időtök! Bajnokot kell avatnunk!A tömeg vérre éhesen és ingerülten őrjöng, vadabbul, mint valami vad szörnyeteg.

2. ÖsszecsapásMélyebbre haladtok a hegy belsejébe, keresve a kijáratot, de Belthirt találjátok, aki rátok vár.- Ha! – kiálltja lelkesen - Örülök, hogy elértetek idáig. Tudjátok, ha élve akartok távozni az Arénából, ahhoz bizony a Bajnokká kell válnotok. A testvéreim rabul estek itt, már ki tudja mióta, egy esélyre várva, és most ezt megadjuk nekik.Belthir kezében méregeti pallosát és kitárja a szárnyait.- Nos, most már csak be kell gyűjtenem a trófeáitokat és elmenni – mi sem egyszerűbb ennél!

TérképEntrance, 2B/”Dragon’s Lair”, 11B/”Torture Chamber”, 15B/”Spider’s Den”, 1 záró

CélokHősök

Page 67: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o Belthir legyőzéseGonosz Nagyúro A térkép elhagyása Belthirrel

SzabályokSzörnyek

o

o Belthir, Shadow dragons, 1 nyitott szörnycsapat (+)o Javaslat: Van erősítés. Troll, Ogre, Arachyura, Crypt Dragon, Dark Minotaur, Deep Elf, Demon Lord, Ettin

Előkészítéso Belthir 11B/”Torture Chamber”-re kerül a jelzett módon. A sárkányok a 2B/”Dragon’s Lair”-

ra kerülnek, a nyitott szörnycsapat a 15B/”Spdier’s Den”-re.o A hősök és a Gonosz Nagyúr az összecsapás során felhasználhatják az 1. összecsapás során

összegyűjtött kék és piros zsetonokat.

Speciális szabályoko Belthir 2 max. életerővel rendelkezik minden kék zseton után, ami a Gonosz Nagyúr előtt

van.o A hősök bármikor eldobhatnak 1 piros zsetont maguk elől, hogy 1 kocka dobást újra

dobjanak.o Amikor egy hős elesik, 1 piros zsetont el kell dobniuk maguk elől.o Amikor már nincs piros zseton a hősök előtt, Belthir képessé válik, hogy elhagyja a térképet

az Exit mezőn át, és így a Gonosz Nagyúr nyerhessen.Erősítés

o A Gonosz Nagyúr minden köre elején elhelyezhet 1 szörnyet a nyitott szörnycsoportból az Entrance mezőn, figyelembe véve a szörnylimiteket.

GyőzelemHősöko A hősök legyőzték Belthir-t

Ahogy Belthir elesik, a tömeg kiáltozása eljut fületekig és a barlang eltűnik. A Surtur hegység lejtőink találjátok magatok. A tömeg üvöltése elhalkult, átvette helyét a süvítő szél és a sárguló levelek bokrok és cserjék, amelyek a hegy köves lankáiba kapaszkodnak. Észreveszitek, hogy arany medálokat viseltek, mindegyiknek nyugtalanító vésettel az elején. Az ellenségnek nincs nyoma.

Gonosz Nagyúro Ha Belthir elhagyta a térképet az Exit mezőn át

- Igen! - kiállt Belthir, ahogy ő és 'testvérei' a napfényre törnek. - A sárkány napja közeleg, ti bolond halandók! Senki sem állíthat meg minket!

Jutalom

Page 68: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o Mind a győztes, mind a vesztes játékosok kapnak 1-1 XP-t.o Ha a hősök nyertek, további 25 aranyat kapnak hősönkénto Ha a Gonosz Nagyúr nyer, további 1 XP-t kap.

Page 69: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Finale - Finálé küldetésekGryvorn Unleashed (37. o.) – Gryvorn elszabadul1. Összecsapás

Ahogy közeledtek Arhynnhoz, Greigory Báró érkezik dübörgő vágtával.- Az istenek segítsenek meg, barátaim… Zachareth erői nekiestek az első vonalainknak. Őrült varázslatai felperzselik az eget, emberek és szörnyek halnak tucat számra.Az öreg báró felemeli kardját, mely fekete vértől foltos.- Az istenek segítsenek meg, - mondja ismét – nem éltem ilyent évtizedek óta!Páncéljától zörögve, Greigory leszáll elétek a lováról. - Már nem vagyok olyan fiatal, de a háborút még mindig jól ismerem. Az embereimmel, a lovagjaimmal… fel tudjuk tartani Zachareth erőit, amíg a többi báró összeszedi végre magát és segítségünkre sietnek. Ebben segíthetnétek! Nem is Zachareth harcosai aggasztanak a leginkább, hanem a varázslatai!Megfordul, s keleti égbolt felé mutat. Vörös fények pulzálnak a fekete felhőkben Zachareth báróságában. - Elszánt, és sose láttam varázslót nagyobb hatalommal, mint Zachareth – még csak… Greigory megrázza magát, valami kellemetlen régi emlék gyötörheti. - Már nagyon sokat tettetek barátaim, de lenne még egy kérésem felétek. Menjetek a Talon Kastélyba. Vessetek véget Zachareth Bárónak.

Hamarosan, Zachareth székhelye előtt áltok, az egykor magasztos Talon kastélynál. Masszív fekete köves építmény, hátborzongató, elhagyatottnak tűnik. Az ajtók tárva-nyitva állnak senki sem állja utatokat, ahogy befelé haladtok. A kastély udvara testekkel van tele – Carthbridge-i hétköznapi hőseivel, ártatlanokkal, akik dacolni mertek a Nagymester őrületével.

Ahogy a vártornyot eléritek, meglátjátok Spliget “Minden Goblinok” önjelölt királyát leskelődni egy lőrésen keresztül fentről az oromzatról.- Elkéstetek, - vihogja csuklásba magát - Mesterem szolgái már összegyűjtötték a végső rituálé összetevőit. Sose juttok be a toronyba, nem míg nálam van az egyetlen kulcs! Hm. Nos, ezt lehet nem kellett volna elmondanom, áh, de úgy sincs esélyetek… A goblin kinyújt egy nehéz vas kulcsot. Rámutat a nehéz ajtóra, ami az utatokat akadályozza és nevet. Valahogy az az érzésetek, hogy ez az ajtó nem éppen az erődítmény legerősebb pontja. Csupán két jól irányzott rúgás a csapat legerősebb tagjától, s az ajtó máris elszakad a zsanértól, s nagy döndüléssel teszi szabaddá az utat előttetek. Splig abbahagyta a nevetést, megfordult és futva visítozza: - RIADÓ! Riadó ti haszontalan tökfejek! Itt vannak, bejutottak!

Fel kell készülnötök a végső csatára a Nagymesterrel, és hogy összezúzzatok pár rituális összetevőt az utatok során.

TérképEntrance, Exit, 3B/”Armory”, 8B/”Reliquary”, 10B/”Tomb”, 11B/”Torture Chamber”, 18B, 23B, 30B, 1 összekötő, 2 záró

Célok

Page 70: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Hősöko A rituálés komponensek megsemmisítése

Gonosz Nagyúro A rituálé komponenseinek kimentése a térképről

SzabályokSzörnyeko Nincs típus (Monster Trait) megkötés!o Sir Alric Farrow, felfegyverezve a „Duskblade” relikviával.o Belthir, Splig.o Ha a hősök megnyerték a „The Dawnblade” vagy a „The Desecrated Tomb” küldetéseket az

Act II-ben, Sir Alric Farrow nem lesz a térképen, a Gonosz Nagyúr egy szabadon választható szörnycsoportot használ helyette.

o Ha a hősök megnyerték a „The Wyrm Turns” vagy a „The Wyrm Rises” küldetéseket az Act II-ben, akkor Belthir nem lesz a térképen, helyette a Gonosz Nagyúr egy nyitott szörnycsoportot használhat.

o Javaslat: Sir Alric vagy Belthir (vagy mindkettő) helyettesítése, lehetőleg masszív lényekkel.

Előkészítéso Splig a 10B/”Tomb” területére kerül a jelölt módon. o Sir Alric Farrow és Belthir a 3B/”Armory” jelölt mezőire kerülnek. Ha ők nincsenek játékban,

akkor a helyettük használható szörnycsoport(ok) szörnyei kerülnek a 3B/”Armory” mezőire.o 3 piros célzseton kerül a jelölt helyekre, ezek a rituálé komponensei.

Speciális szabályoko A helyszín ajtói mind zárva állnak a hősök előtt. Splig, a Talon kastély udvarmestere

birtokolja a kulcsot. Splig és minden további szörny szabadon nyithatja/zárhatja az ajtókat, a szokott módon.

o A hősnek, aki ajtónyitási akciót hajt végre, egy próbát kell végrehajtania, hogy felfeszítse az ajtót, vagy egy próbát, hogy feltörje az ajtó zárját – a hős döntése, hogy mivel próbálkozik. Ha a próba sikeres, akkor az ajtónyitás sikerült. Az ajtók a szokott módon zárhatók, de az újra bezárt ajtókat ilyenkor újra fel kell feszíteni, vagy fel kell törni a hősöknek.

o Splig legyőzését követően a hősök megszerzik a kulcsokat és az ajtók a szokott módon nyithatóvá válnak.

Splig legyőzésekor- Várjatok! Várjatok! Várjatok! - visítozza Splig kezeit feltartva. - Ne bántsatok! Nézzétek, itt van, a Mester Kulcs! Megkaphatjátok, ha....” Splig egy hirtelen mozdulattal a levegődbe dobja a kulcsot, és kihasználva az alkalmat, egy ilyen alkatú goblinhoz képest megdöbbentő gyorsasággal sarkon fordul.A leeső kulcsért nyúltok és hagyjátok elmenni a goblint – Nem ő a ti célpontotok.

Kereső zsetonok megsemmisítéseo A hadnagyok egy kereső zseton mellett állva 1 akcióval megsemmisíthetik a kereső

zsetonokat. A zseton lekerül a térképről.

A rituálé komponensei

Page 71: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o A piros célzsetonok a Zachareth rituáléjához szükséges komponenseket jelképezik. A hősök megsemmisíteni igyekeznek, a Gonosz Nagyúr pedig kimenekíteni a térképről.

o A hősök egy szabadon álló piros célzseton mellett állva 1 akció keretében összezúzhatják a komponenst.

o A szörny, aki a piros célzsetont cipeli, elhagyhatja a térképet. Ha egy célzseton elhagyja ilyen módon a térképet az Entrance vagy az Exit mezőn át, a zseton a Gonosz Nagyúr elé kerül. A térképet ilyen módon elhagyó szörny a Gonosz Nagyúr következő körének elején visszahelyezhető az Entrance mezőre.

Erősítéso Nincs.

GyőzelemHősök, Gonosz Nagyúro Ha nincs több piros célzseton a térképen

Hirtelen minden elcsendesedik, egyedül maradtok – a Gonosz Nagyúr minden követője elhagyta a helyszínt. Majd egy hang tör be az elmétekbe – Felébredtem!Jobb lesz sietni…

2. ÖsszecsapásMély morajlás visszhangzik Zachareth báró trónterméből amint megérkeztetek… Valami óriási teremtmény lélegzik. Ahogy előrébb léptek látjátok: Egy sárkány. Nagyobb, mint amit valaha is láttatok, hatalmas pikkelyei sötétek, mint a hold nélküli éj. A teremtény olyan, mint az izzó forró fekete szén, forróság árad a tinta fekete pikkelyek közül, és mikor kinyitja a szemeit, ragyognak, mint gyertya fénye a sötét ablakban. Zachareth lép elő.

- Szóval ez is elkövetkezett végül. Ti ’győztetek’ hősök. A rituálét – hogy király lehessek, tudjátok. Egy vér nélküli hódítás – nos, kivéve a ti véretek, de mit számít egy ilyen csekélység! De most… lássátok mire kényszerítettetek!A Báró megfordul, hogy válla mögé pillantson, amint a sárkány küzd, hogy lábra álljon. Az a benyomásotok, hogy a teremtény nagyon rég nem állt a saját erejéből; egy óriás ébredezik évszázados álmából. - Most ráengedem a kis kedvenc sárkányuramat Draqan báróira és elveszem erővel a trónt. Gryvon, mindenkit megölni!

Ez a végső csata! Győzzétek le Gryvornt és Terrionth megmenekül. Ha nem sikerül nem marad, aki emlékezzen rátok.

TérképEntrance, 1B/”Throne Room”, 4A, 1 átkötő, 2 záró.

CélokHősöko Gryvorn legyőzése

Gonosz Nagyúro A hősök legyőzése

Szabályok

Page 72: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Szörnyeko Zachareth Báró. 1 mester árnyéksárkány, ő lesz Gryvorn Sárkány nagyúr. Gryvorn-nak saját

speciális képességei is vannak (lásd alább), de birtokában van az árnyéksárkányok képességeinek is, ahogy az a szörnykártyán részletezve van.

o Ha a Gonosz Nagyúr birtokolja a „Shadow Rune” relikviát, akkor az visszakerül a dobozba és 1 piros célzseton kerül a Gonosz Nagyúr elé – ez a komponens Gryvorn megidézésekor került elő, eleve Zachareth Bárónál volt.

Előkészítéso Zachareth Báró és Gryvorn a térképre kerül a jelölt módon.o Az 1. összecsapás során összegyűjtött piros zsetonok Gryvorn életerejét növelik.

Speciális szabályoko A Gonosz Nagyúr köre végén, amikor Zachareth még él és Gryvorn 3 mezőnyi közelségében

van, a Gonosz Nagyúr döntést hozhat, hogy felolvassa a következőt:

A Gonosz Nagyúr döntése szerint- Elég! – ordítja Gryvorn, és Zachareth ellen fordul – Már nem vagy többé hasznomra, de egy szolgálatot még tehetsz! A sárkány a Báró fölé magasodik és kitátja hatalmas száját.- Ne! – sikítja Zachareth – Nem, te engem szolgálsz! Engedelmeskedj! Én vagyok a mestered! Neeeeee!Gryvorn egyetlen nagy nyeléssel eltünteti a bárót, majd ismét felétek fordul.

o Zachareth lekerül a térképről, Gryvorn gyógyul 3-t hősönként.

Az utolsó csatao Az összecsapás során legyőzött hősök véglegesen lekerülnek a térképről. Ez az utolsó csata!o Gryvorn sárkányúr tulajdonságai Életerő 20 + Incredible Health Sebesség 4, Védelem 1 szürke és 1 fekete kocka Támadás 1 kék, 1 sárga, 1 piros kocka : Fire Breath, : +2, : +5 Shadow, Pierce 2, Reach, Incredible Health, Awesome power Pierce X: A támadás ignorál X -t a védelmi dobásból Reach: A szörny 2 távolságból is indíthat közelharci támadást Awesome Power: Minden egyes hős köre után a Gonosz Nagyúr eldobhat egy célzsetont,

hogy Gryvorn soron kívül végrehajthasson egy támadást, ha van látható, elérhető célpont a közelben. Gryvorn ettől függetlenül még aktiválható a saját körében.

Incredible Health: A maximális életerő +2 minden Gonosz Nagyúr által gyűjtött piros célzseton után hősönként (max. 4x8 = 32)

Erősítéso Nincs

GyőzelemHősöko Legyőzték Gryvorn sárkánynagyurat

Page 73: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

A Sárkány felordít a fájdalomtól és a meglepetéstől. - Nincs halandó, aki legyőzhet! – bömböli - Én vagyok a Sárkányurak legnagyobbika! Az időm eljött!Gryvorn össze esik, farka és szárnyai szétterülnek a földön.- Én nem… lehetek.. A sárkány szavait elnyomja a zavaros ordítása, ami egyre hangosabb és hangosabb. Eközben, a teremtény egyre fényesebben kezd ragyogni, mintha tüzes belsejét nem tudná irányítani. Megfordultok és szaladtok, és mikor a sárkány felrobban egy hatalmas tűzlabdaként sikerül csak kisebb égési sérüléssel megmenekülni.

Talon Kastély már nem volt ilyen szerencsés. Azon tűnődtök, hogy a romok valaha is abbahagyják az égést és, hogy túlélhette-e ezt valaki is odabent.

Gonosz Nagyúro Minden hős legyőzetett

Talon Kastély olyan mintha morajlana, majd robban, hatalmas feketekő téglákat hajítva messze az éjszakába. Egy tűz gyullad a szívében és felszökken a levegőbe, és hamarosan olyan mint a fekete vihar felhő tűz esővel sújt le a báróságokra. Gryvon újjászületett, és egy új sötétség veszi kezdetét Terrinonth-on.

The Man Who Would Be King (39. o.) – A férfi aki király szeretne lenni1. Összecsapás

Greigory Bárót még nem láttátok ilyen komornak.- Nos, számítottunk rá, felkészültünk rá, de ez még mindig nem elég. Zachareth seregei mindenütt áttörik a határokat. A fiaim keményen helytállnak, de arra nem számíthattunk, hogy még hátba is támadnak minket...A koros báró megáll a lépcsőn, sűrűn kapkodja a levegőt. Láthatóan nehezére esik egyszerr lépcsőzni és mérgelődni.- Küldötteket menesztettem a többi báróságba és Archaut-ba... Öreg emberek és nyüves bolondok. Mire megértik, hogy mi a tét, addigra túl késő lesz Rhynn-nek, és túl késő lesz nekem. Terrinoth-nak befellegzik.Griegory folytatja lépcsőzését, s felvezet benneteket Arhynn Nagytornyának tetejére, és körbenéz bárósága farmjain és falvain. A kilátás lenyűgöző. Zachareth előrenyomulását füst és lángoló tüzek jelzik mindenfelé.- Királlyá teszi magát. Dagan óta nem volt királyunk, de azt hiszem Zachareth nem hisz az Üres Trón Átkában. Ah, itt is vagyunk. Követitek az öregember tekintetét, és foltokat láttok nőni az égen. Ahogy közelebb érnek, látjátok, hogy ezek aranytollú madarak – griffek – felfegyverkezve és vértben, s egyenruhás lovasok ülnek rajtuk.- Hadrian Báró griffjei segítenek átjutni a Carthhegységen, hogy elérjétek a Karom Kastélyt. Azt hiszem tudjátok mi a dolgotok, barátaim - mondja Griegory - Csak azt kívánom, bárcsakveletek tarthatnék.

Hamarosan, Zachareth székhelye előtt áltok, az egykor magasztos Talon kastélynál. Masszív fekete köves építmény, hátborzongató, elhagyatottnak tűnik. Az ajtók tárva-nyitva állnak senki

Page 74: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

sem állja utatokat, ahogy befelé haladtok. A kastély udvara testekkel van tele – Carthbridge-i hétköznapi hőseivel, ártatlanokkal, akik dacolni mertek a Nagymester őrületével.

A keselyűkön kívül senkivel nem találkoztok, ahogy közel értek az öregtoronyhoz. Splig, „minden goblinok királya” lép ki a konyhából a nagyterembe, egy birka combján cuppogva, rágcsálva, s közben boldogan dudorászva. A másik kezében egy fekete-vas koronát pörget. Ahogy meglát benneteket, tétovázni látszik, mintha lassan kapcsolna.- Jobb lesz, ha elvisszük ezt a mesternek – motyogja, majd hirtelen üvölteni kezd. - Fegyverbe! Öljétek meg a betolakodókat!Hirtelen a vár megtelik élettel és szörnyek özönlenek elő az ajtókon. Az üldözés kezdetét veszi.

TérképEntrance, Exit, 3B/”Armory”, 8B/”Reliquary”, 9B/”Cave”, 16B, 18B, 19B/”Stairs”, 23B, 25B, 28B, 30B, 2 összekötő, 1 záró

CélokHősöko Splig legyőzése

Gonosz Nagyúro Splig lemozgatása térképről az Exit-en át

SzabályokSzörnyeko Nincs típusbeli (Monster Trait) megkötés!o Sir Arlic Farrow, felfegyverezve a „Duskblade” relikviával, Belthir, Splig, 1 nyitott

szörnycsapat (bármelyik) (+).o Ha a hősök megnyerték a „The Dawnblade” vagy a „The Desecrated Tomb” küldetéseket az

Act II-ben, Sir Alric Farrow nem lesz a térképen, a Gonosz Nagyúr helyette zombikat használhat.

o Ha a hősök megnyerték a „The Wyrm Turns” vagy a „The Wyrm Rises” küldetéseket az Act II-ben, akkor Belthir nem lesz a térképen, helyette a Gonosz Nagyúr goblin íjászokat használ.

o Javaslat: A nyitott szörnycsapat nem kerül a térképre a kezdésnél, csak erősítésként kerülhet fel, ezért érdemes nagyobb lényekben gondolkodni.

Előkészítéso Splig NEM (FAQ fix!) a térképen jelölt helyére kerül, hanem az ajtó túloldalára.o Sir Arlic Farrow a 3B/”Armory” területére kerül a jelölt módon. Ha nincs a játékban, akkor a

szörnycsapat kerül helyette ugyanide.o Belthir a 8B/”Reliquary” területére kerül a jelölt módon. Ha nincs a játékban, akkor a

szörnycsapat kerül helyette ugyanide.o A nyitott szörnycsapat nem kerül a térképre a kezdésnél.o Mindegyik hős kihagyja az 1. körét.

Speciális szabályoko A térképen látható ajtók nem nyithatók és zárhatók a szokott módon. Splig hordozza a

kulcsokat, ő képes a szokott módon nyitni és zárni az ajtókat. Miközben menekül, be tudja maga mögött zárni az ajtókat, hogy a hősök nehezebben tudják követni. Splig egy ajtó mellett állva egy 1 szokásos akcióval tudja zárni és reteszelni az ajtókat.

Page 75: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o A hősnek, aki ajtónyitási akciót hajt végre, egy próbát kell végrehajtania, hogy felfeszítse az ajtót, vagy egy próbát, hogy feltörje az ajtó zárját – a hős döntése, hogy mivel próbálkozik. Ha a próba sikeres, akkor az ajtónyitás sikerült. Az ajtók a szokott módon zárhatók, de az újra bezárt ajtókat ilyenkor újra fel kell feszíteni, vagy fel kell törni a hősöknek.

Erősítéso A 2. körtől kezdve a Gonosz Nagyúr minden körének elején elhelyezhet 1 szörnyet a nyitott

szörnycsoportjából az Entrance mezőn, figyelembe véve a szörnylimiteket.

GyőzelemHősöko Legyőzték Splig-et

Splig sikítozva, gurgulázva esik össze. Féltve őrzött kincse, koronája kicsúszik kezéből, s pattogva gurul felétek. A Gonosz Nagyúr csapatainak újabb hullámai törnek elő mögületek, eddig rejtett csapóajtók és járatok ontják felétek az üvöltve, hörögve támadó szörnyeket. Úgy fest, hogy egyetlen opciótok maradt csupán – beljebb nyomulni. A koronát felkapva így is tesztek.

Gonosz Nagyúro Splig elhagyta a térképet az Exit-en keresztül

- Jövök, mesterem! - kiált Splig ahogy mélyebbre hatol a kastély folyosóin.- Hozom a koronádat! Együtt legyőzhetjük ezeket a nevetséges behatolókat, és... jajj, ugh, aah - a hangokból ítélve egy nagy test vágódik el és gurul végig a lépcsőkön lefelé, s végül fémes csengés, csilingelés, ahogy a korona hosszan gurul a kőpadlón.

Zachareth hangja hallatszik a teremből.- Gyertek csak, gyertek, barátaim! Pont időben érkeztetek a koronázásomra!

2. ÖsszecsapásAhogy a külső váron átjuttok, útban vagytok Zachareth Báró trónterme felé. Látjátok a Bárót a trónon ülni, ahogy a szolgáit utasítja. Nagyon királyinak néz ki.- Túl későn értetek ide - mosolyog önelégülten - Már befejeztem a szertartást!A báró feláll és kérkedve elindul felétek, köpenye fenségesen hullámzik. Minden szava és mozdulata csöpög az önelégültségétől.

- Elterveztem, hogy Daqan trónjára lépek!Király vagyok, a ti királyotok! Hajtsatok térdet előttem!” - a szavai különös erővel hatnak rátok, térdre kényszerültök. Ha a rituáléja képes erre, akkor itt most meg kell ragadnotok az utolsó esélyeteket, hogy megállítsátok, mielőtt egész Terrinoth az uralma alá kerülne!

TérképEntrance, 1B/”Throne Room”, 4A/”Ruins”, 1 átkötő, 2 záró.

CélokHősök

Page 76: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

o Zachareth Báró legyőzéseGonosz Nagyúro A hősök legyőzése

SzabályokSzörnyeko Nincs típus (Monster Trait) megkötés!o Zachareth Báró. Lord Merick Farrow, Lady Eliza Farrow. Zombik (+). 1 nyitott szörnycsoport

(bármelyik).o Ha a hősök megnyerték az „Enduring the Elements” vagy a „Ritual of Shadows”

küldetéseket az Act II-ben, akkor Lord Merick Farrow nem kerül a térképre.o Ha a hősök megnyerték a „Blood of Heroes” vagy a „The Twin Idols” küldetéseket az Act II-

ben, akkor Lady Eliza Farrow nem szerepel a küldetésben.o Javaslat: A nyitott szörnycsapat nem kap erősítést. Ferrox, Hell Hounds, Flesh Moulder, Lava Beetle, Blood Ape, Chaos Beast, Plague Worm

(Weaken), Shambling Colossus (Puncture), Wraith (Doom), Ogre, Troll

Előkészítéso Zachareth, Merick és Eliza (amelyikük elérhető) az 1B/”Throne Room” területére kerül a

jelölt módon.o A zombik a 4A/”Ruins” területére kerülnek. A nyitott szörnycsapat az 1B/”Throne Room”

mezőire.o Keressük elő a Gonosz Nagyúr kártyái, eldobott lapjai vagy a játékdobozból a „Dark Charm”

kártyát és tegyük Zachareth kártyája mellé. Ha a kártya a Gonosz Nagyúr éppen használt paklijából került elő, akkor helyettesítsük azt a dobozból egy másik alap 0 XP-s lappal a Gonosz Nagyúr döntése szerint. Az eldobott lapokat minden esetben keverjük vissza a Gonosz Nagyúr paklijába.

o Ha a hősök megnyerték az 1. összecsapást, akkor egyiküknél ott lehet a vaskorona. A hősök által választott kalandozó lapjára rákerül egy fehér célzseton ezt jelzendő.

Speciális szabályoko A koronát hordozó hős bármikor átadhatja egy másik szomszédos hősnek a fehér

célzsetont, a szokásos tárgyak átadása-átvétele szabályok szerint.o Amikor a koronát hordozó hőst legyőzik, a korona a hős helyére kerül a térképre. Egy másik

hős a zsetonnal szomszédos mezőre állva 1 akcióval felveheti azt.

Térdre a királyotok előtto Az összecsapás során Zachareth, vagy a hadnagyok 1 akció keretében megpróbálhatják

használni a „Dark Charm” kártya hatását. Erre a Gonosz Nagyúr köre során 1x van lehetőségük. Ez bármelyik hőst célozhatja, rálátástól, távolságtól függetlenül. A vaskoronát hordozó hős nem lehet célpontja a kártyának.

Az utolsó csatao Ha bármelyik hőst legyőzik, az nem ájul el, hanem véglegesen lekerül a térképről. Ez a végső

harc!

Erősítéso A Gonosz Nagyúr minden köre végén elhelyezhet 1 zombit az Entrance mezőn, figyelembe

véve a szörnylimiteket.

Page 77: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

GyőzelemHősöko Legyőzték Zachareth Bárót

Zachareth megtörve hull térdre. Szemeiben zavarodottság.- De hát megcsináltam! – mondja, miközben vér bugyog az ajkai között.- Begyűjtöttem az összetevőket. Megkötöttem az Árnyékrúna erejét. Uralmam alá hajtottam a sárkánykirályt. Az enyém volt. Minden az enyém volt. Miért hazudna nekem?Összeszedi magát, és az ember, aki király lett volna, a szemetekbe néz.- Miért? Megtettem mindent, amit akart!A szemei lecsukódnak és Zachareth saját vértócsájába dől.

Gonosz Nagyúro Az összes hős elesett

Ahogy az utolsó hős is elesik, Zachareth báró kinyújtja a kezét, és elveszi a koronát alázatos szolgájától. Összegyűjtve seregét elhagyja kastélyát, egyenest Greigory Báró serege felé tartva. Az öreg báró hősiesen áll elő páncéljában, körbevéve legnemesebb lovagjaival, seregek soraival a háta mögött. Zachareth egyedül áll ki fekete kastélya elé, és ahogy felemeli a kezét, Greigory és serege egy emberként ereszkedik térdre előtte.- Vezérem, királyom! - mondja Greigory Báró - Mi a parancsod?

Page 78: The Shadow Rune – Az árnyékrúna€¦ · Web viewThe Shadow Rune – Az árnyékrúna Campaign overview – Kampány áttekintés A Rhynn és Carthridge testvérbáróságok Terrinoth

Jelmagyarázat:Észlelés/AwarenessTudás/KnowledgeAkaraterő/WillpowerErő/MightAkció végrehajtása

Életerő/HP , Védelem/Defense Surge/Segítség FP/Fatique ,