Budapesti Gazdasági Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

„Mikro- és makrogazdasági folyamatok múltban és jelenben” Kutatóműhely

(2016. szeptember 1. – 2017. február 28.)

3920-1/2016/FEKUT (EMMI) – 2016. évi Kiválósági Támogatás

Tóth Zsuzsanna1: A visegrádi négyek gazdaságpolitikája a rendszerváltást

követően

BEVEZETÉS

A „Mikro- és makrogazdasági folyamatok múltban és jelenben” Kutatóműhely keretében

készített és átdolgozott tanulmány célja, hogy átfogó képet fessen a „visegrádi négyek” elmúlt

25 évének gazdaságpolitikájáról és annak hatásairól.

E négy, 2004 óta uniós tagállam gazdaságtörténetének megismerése, azért

megkerülhetetlen téma és nagy kihívás, mert máig nem áll rendelkezésre olyan – akár magyar,

akár idegen nyelvű – forrás, ami mind a négy államra vonatkozóan, az 1990-es évektől

napjainkig átfogó elemzést adott volna az egyes gazdaságpolitikai döntésekről és azok

hatásairól, az érintett országok gazdasági-társadalmi helyzetéről.

A témában fellelhető publikációk vagy csak egy-egy évre, vagy specializáltan valamely

konkrét makrogazdasági kategóriákra (privatizáció, infláció, államháztartási alrendszerek,

költségvetés, munkapiac, stb.) szűkítik a vizsgálatokat. Dolgozatomban arra törekedtem, hogy

ezt a hiányt pótoljam; célul tűztem ki a négy ország esetében minden fontosabb

gazdaságpolitikai fordulat bemutatását, a makrogazdaság legjelentősebb területeinek

ismertetését – természetesen nem olyan mélységben, mint az egyes gazdasági területekre

fókuszáló tanulmányok.

A gazdasági folyamatok bemutatása a rendszerváltás körülményeinek ismertetésével indul

és a 2013-as évvel záródik. E részek megírásánál nagyban támaszkodtam az OECD által

évente, kétévente publikált gazdasági áttekintéseire, emellett a Nemzetközi Valutaalap ország-

jelentéseire. A tanulmányban – a nemzetközi szervezetek jelentései és az adott témában jártas

szerzők publikációi alapján – összegeztem Magyarország, Csehország, Lengyelország és

Szlovákia jelentősebb gazdasági-társadalmi, versenyképességi problémáit is.

1 A szerző a Budapesti Gazdasági Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg, Közgazdaságtani és Módszertani

Intézeti Osztály oktatója.

2

1. A MAGYAR GAZDASÁGPOLITIKA ELMÚLT 20 ÉVE

1.1. RENDSZERVÁLTÁS ÉS AZ ELSŐ TAPASZTALATOK

Hazánkban a piacgazdaság kialakításának több mint 30 évét a szocialista

gazdaságszervezés kereteibe ágyazott hatékonyságnövelő és a reformellenző intézkedések

kettőssége jellemezte.

Magyarországon már a 60-as évektől kísérleteztek az addig működő gazdasági rendszer

megreformálásával. A szocialista rendszer működési keretei között több kísérlet is teret kapott

annak érdekében, hogy a magyar gazdaság hatékonyságát és növekedési potenciálját

fokozzák: a Kádár-kormány a magánszektor fejlesztésére törekedett, melynek érdekében

átalakította a falusi (mezőgazdasági) tulajdonviszonyokat. 1968-ban „az új gazdasági

mechanizmus” formájában újabb reformkísérletek láttak napvilágot, melyek kedvezőbb

adózási feltételeket biztosították és bővítették a működési engedélyre jogosultak körét, illetve

a szabadabb gazdálkodási szabályozottság révén a vállalatokat motiválttá tette a

profittermelésben. A gazdaságirányítási reform első öt évének pozitív eredményei (az egy

főre jutó fogyasztás, az export és import növekedése, az alkatrészhiány csökkenés, a

gazdasági teljesítmény növekedése) megkérdőjelezhetetlenek voltak, viszont a beruházási

tevékenység nem javult, a hatékonyság sem fokozódott, a külkereskedelmi mérleget pedig

állandó ciklikusság jellemezte, amely 1973 után, az olaj- és alapanyagárak robbanása miatt,

egyértelműen deficitessé vált. A nem hatékony beruházások és az adósságba jutott vállalatok

finanszírozása, illetve a háztartásoktól átvállalt import költségek következtében nem csupán a

külső eladósodottság, hanem a belső egyensúlytalanság is hazánk jellemző problémájává vált.

A lassú növekedés és az ikerdeficit megjelenése a 80-as években a magángazdálkodás jogi

feltételeinek további bővítését eredményezte [Balogh et al, 1985]. 1987-ben a jegybank

átalakításával létrejött Magyarországon a kétszintű bankrendszer, majd az 1989-1991-es évek

intézkedéssorozatának eredményeként Magyarországon elindult a piacgazdaság kiépítése. A

magyar gazdasági-társadalmi rendszer megváltoztatása a volt kommunista országokéhoz

képest kevésbé radikális módon ment végbe. Antall Józsefnek – az első demokratikusan

választott kormány vezetőjének – gazdasági és intézményi reformjai a fokozatosság elvét

követték, miközben az állami szerepvállalás mértéke jelentős maradt az átmenet időszakában

[Aslund et al, 1996]. A kormány gazdaságpolitikáját három tényező határozta meg:

gazdasági stabilitás elérése, vagyis az infláció csökkentése, a költségvetési egyensúly

megteremtése és a növekedés megalapozása;

3

a rendszerváltás következményeinek kezelése (munkanélküliség tömegessé válása,

költségvetési és pénzügyi rendszer átszervezése);

a piaci reformok folytatása és kiterjesztése (privatizáció és kereskedelempolitika

kialakítása, megvalósítása). E tényezők mellett az állami tulajdonban maradt vállalatok

számára önálló stratégia kialakítására is szükség volt, s ezen felül a hitelezési rendszer

kidolgozása is feladatot jelentett a gazdaságpolitikai döntéshozók számára [OECD,

1993].

A gazdaságpolitikának a fenti területeken való kialakításának szükségességét támasztja alá,

hogy 1990 és 1995 között a magyar GDP csökkent, a munkanélküliség fokozatosan

emelkedett, a foglalkoztatás romlott. Az egy főre jutó fogyasztás növekedése megtorpant, a

reálkeresetek egyre alacsonyabbá váltak. Ezekhez a problémákhoz társult az inflációs

nyomás. A fenyegetések erőssége, másrészt a növekedés ösztönzése miatt a gazdaságpolitika

ad hoc jellegű beruházásokat eszközölt és sor került a kereskedelmi bankok feltőkésítésére is

[OECD, 1995].

A Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank elsődleges feladatának az

államadósság struktúráját javító stabilizációs stratégia megalkotását tartotta. Ennek érdekében

a valutatartalékokat a külső adósság kezeléséhez kötötték, a folyó fizetési mérleg többletének

fenntartására törekedtek, továbbá szoros költségvetési és monetáris kontrollt javasoltak. E

stabilizációs politika hatására a külföldi közvetlen tőkebefektetések (FDI) mértéke

folyamatosan nőtt, viszont e növekedés nem volt képes ellensúlyozni a forint

felülértékeltségéből adódó külkereskedelmi mérleg hiányt. Az 1994-es mexikói „Tequila-

válság”2 közvetett hatása, hogy a nemzetközi bankok bizalmatlanná váltak a jelentős külső

egyensúlytalansággal rendelkező országokkal szemben, ezért a folyófizetési mérleg többlete

megszűnt [Mommen, 2004].

A növekvő belső fogyasztás tovább rontotta a külkereskedelmi mérleg egyenlegét, a

kölcsönök pedig növelték a folyó fizetési mérleg hiányát és az inflációs nyomást. A

rendszerváltás egyik következménye, hogy a költségvetés hiányának finanszírozását piaci

alapokra helyezték, és mivel a kereskedelmi bankok kevésbé tartották kockázatosnak az állam

meghitelezését, mint a magánszféra beruházásaiét, ami tovább növelte a költségvetés hiányát.

A deficittel kapcsolatban 1992-re egyértelművé vált, hogy a külső adósság finanszírozásának

költségei hatalmas adósság/GDP arányt eredményeztek, s a romló költségvetéssel együtt ez a

folyó fizetési mérleg hiányának növekedéséhez vezetett [Dethier-Orlowski, 1998].

2 A mexikói peso válsága, amely egy gazdasági válságba torkollott.

4

1.2. MEGSZORÍTÁSOK ÉS STABILIZÁCIÓ

Összességében Magyarország fontosabb makrogazdasági mutatói is válságot tükröztek. A

növekvő munkanélküliség és infláció, a csökkenő GDP és az ikerdeficit egyértelmű állami

beavatkozást igényeltek.

A magyar gazdaság és gazdaságpolitika fontos jellemzője, hogy prioritásában általában

nagy hangsúlyt kapott a lakosság anyagi jólétének emelése, dekonjunktúrában pedig az

életszínvonal-romlásának lassítása. Másik meghatározó jellemző a paternalista jóléti állam

kiépülése. E két tényező figyelembevétele mellett éles váltásnak bizonyult az a megszorító

csomag, amely Bokros Lajos nevéhez kötődik. A csomag elsődleges célja a költségvetési

hiány lefaragása volt, s ezt célozta a többi között a közszféra leépítése, a behozatali

vámkiegészítés emelése, az adók növelése és a nyugdíjrendszer reformja. Mindezek mellett

fontos törekvés volt Magyarország nemzetközi versenyképességének fokozása is. Ennek

érdekében történt a forint egyszeri 9 %-os leértékelése és a csúszó paritásos árfolyam

bevezetése [Kornai, 1996].

Az intézkedéssorozatnak köszönhetően mind a költségvetési hiány, mind a bruttó

államadósság mértéke csökkent, a fizetési mérleg egyenlege javult, de a restrikció negatív

hozadéka is megjelent: a belső kereslet erőteljesen esett, így a GDP növekedési üteme

lelassult. Az egy főre jutó fogyasztás több mint 5%-kal csökkent, a reálbérek meredeken

zuhantak ebben az időszakban. A megszorító intézkedések a külföldi befektetők

szempontjából pozitív üzenetet hordoztak, így a tőkebeáramlás továbbra is élénk maradt,

emellett – a gazdasági növekedés egyetlen megmaradt tényezőjeként – az export növekedett,

az alacsony reálbérekből fakadó nemzetközi versenyképesség miatt. Két év alatt olyan

jelentős változások történtek, melyek egyrészt közelebb hozták a külső és belső egyensúly

megvalósulását, másrészt megteremtették a későbbi növekedés feltételeit [OECD, 1997].

1997-re már látszódtak a csomag pozitív eredményei: a GDP növekedési üteme meghaladta a

4%-ot, a beruházások és főleg az export növekedett a leglátványosabban (26,4%-kal). Az

OECD 1999-es gazdasági elemzése szerint a magyar gazdaság versenyképes volt, 1999 és a

2000-es évre az ország fenntartható növekedési pályára való állását prognosztizálta. E pozitív

tendenciák mellett a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet ebben a

tanulmányban felhívta a figyelmet arra, hogy további fiskális intézkedésekre van szükség a

költségvetési előirányzat tartása érdekében. A tanulmány több olyan strukturális problémára

is felhívja a figyelmet, melyek megoldásának hiányában ezek a gondok az elmúlt 10 évben

elmélyültek:

5

a külföldi részvételű, privatizált magyar cégek termelékenysége meghaladta a hazai

befektetőkét, így ez utóbbiak alacsonyabb hatékonysággal és piaci részesedéssel

termeltek;

a bankszektorban nem indult meg a kis- és középvállalati szektor hitelezése (a

nagyvállalatokkal szemben kockázatosabbnak ítélt tevékenység miatt;

a munkaerőpiac strukturális problémái már ekkor szembeötlőek voltak, a tanulmány a

közmunkaprogramok, korai rokkantnyugdíjazás, átlagos minőségű oktatás veszélyeire

hívja fel a figyelmet;

az egészségügy- és a nyugdíjrendszer hibáit is részletesen taglalja az elemzés [OECD,

1999].

1.3. 2000-2008: AZ ELHIBÁZOTT DÖNTÉSEK IDŐSZAKA

Az előzőek alapján, az 1998-2002-es kormányzati ciklus első két évében3 – a korábbi évek

szigorú stabilizációs lépéseinek hatására is – a magyar makroszintű mutatókban pozitív

változás következett be: az infláció és a munkanélküliség csökkent, a költségvetés egyenlege

javult, az államadósság fenntartható mértékűvé vált [Mommen, 2004]. Az előrejelzések és az

addig sikeresnek bizonyuló stabilizáció ellenére a magyar gazdaság nem lépett rá a

fenntartható pályára. Az enyhe keresletszűkítést és az állam csökkenő szerepvállalását

erőteljes expanzió és recentralizáció váltotta fel [Antal, 2004]. 2001 után a költségvetés

hiánya és az államadósság is növekedett, újra ikerdeficit alakult ki. A nyugdíjreform

kivételével elmaradtak a szükséges intézményi reformok. A megtakarítások és ezzel együtt a

beruházási ráta is csökkentek, ami hosszú távon a versenyképesség javulását akadályozza, a

növekedést pedig visszafogja [Antal, 2005].

2002-ben folytatódott a bővítő, kiadásnövelő gazdaságpolitika, így tovább romlottak a

költségvetési adatok. A költségvetési hiány mellett az államadósság is növekedett, a

gazdasági növekedés lelassult, ami 2002-2003-ban az addigi húzóágazatot, az exportot is

visszafogta. A közszféra béremelése megnövelte a keresletet, ez a forint felértékelődésével

együtt rontotta a folyó fizetési mérleg egyenlegét és a külső versenyképességet is [IMF,

2004]. Az időszak egyik pozitívumát az EU csatlakozás megkezdése, illetve az IMF és az

Európai Bizottság által szükségesnek tartott egészségügyi privatizáció lezárása jelentette. Az

OECD 2005-ben kiadott jelentésében a 2003 utáni időszakot összességében pozitívan ítélte

3 A megszorító csomag nem maradt társadalmi hatások nélkül: az 1998-as választásokat az addigi koalíciós

kormány elvesztette, és 1998-ban az első Orbán-kormány kezdte meg tevékenységét.

6

meg a hosszú távon mindenképpen kedvező hangsúlyeltolódás miatt: a magyar gazdaság

növekedése kiegyensúlyozottabbá vált. A magán- és kormányzati fogyasztás alacsonyabb

bővülési üteme ugyan negatívan hatott a GDP-re, de a növekedésben 2003-tól a

beruházásnak, majd a következő évben az exportnak is újra jelentős szerep jutott [OECD,

2005]. Az OECD és az IMF az említett két elemzésben egyaránt jelezte, hogy a költségvetési

konszolidációnak prioritást kell élveznie a további gazdaságpolitikában.

A 2004-es csatlakozással Magyarország vállalta4, hogy teljesíti a Maastrichti Szerződés

kritériumait és belátható időn belül az euró-zóna részévé válik. Ezzel a lépéssel elkezdődött

hazánk integrációs folyamata, így a külső-belső egyensúly megteremtése a mindenkori

országvezetés számára elsődleges kihívássá vált. Ennek érdekében 2005 óta a restriktív

intézkedések állandósultak. A megszorítások ellenére a költségvetés választásokhoz igazodó

ciklikussága nem változott, GDP arányos hiánya csak kismértékben csökkent, az

államadósság évről-évre nőtt, a hazai valuta folyamatosan veszített értékéből [European

Commission, 2006].

A romló mutatók oka, hogy ebben az időszakban regnáló kormányok a gazdaságot, a 2003-

as tendenciák ellenére, az export- és beruházásvezérelt – ezzel egyidejűleg megtakarítást

ösztönző – fejlődésről a belső, állami és lakossági fogyasztás mesterséges növelésére épülő

pályára állították. Ezt hitelből finanszírozott állami költekezéssel és a termelékenység

növekedését meghaladó béremeléssel valósították meg. Jól példázza ezt a lakásépítések- és

vásárlások ösztönzését célzó rendszerek formaváltása, amely a polgári kormányzat által

bevezetett magas szociálpolitikai támogatás és visszaigényelhető személyi jövedelemadó

kedvezménytől eljutott a szocialista kormányzás által preferált, máig ható „olcsó”

devizahitelezésig [Békesi, 2010]. A devizában való eladósodás oka, hogy a jegybank ebben az

időszakban magas szinten tartotta az alapkamatot, így a hitelezés devizában olcsóbb volt, mint

forintban. Például 2007 júniusában a forinthitelek alapkamata (BUBOR) 7,94%, a svájci

frank-hitel alapkamata (CHFLIBOR) 1,79%, az euró-hitelek kamata (EURIBOR) pedig

3,38% volt [Béza, 2013].

A 2006-os tavaszi választások után az ország vezetése felismerte a változtatás

szükségességét, és ezt a célt szem előtt tartva, a Magyar Nemzeti Bankkal együttműködve

készítette el Magyarország Konvergencia Programját, amelyet szeptemberben az Európai

Unió Brüsszelben elfogadott, és a terv mielőbbi megvalósítására szólította fel a magyar

kormányt.

4 Magyarország 2004. július 5-én túlzott-deficiteljárás alá került. A nemzetközi elemzések ezzel együtt 2008-

as GMU csatlakozási dátumból kiindulva alkották meg értékítéletüket

7

2007-re a tervezetthez képest jobban javult a költségvetés egyenlege, ami valószínűleg az

adóemelésnek és az adóbeszedés hatékonysága javításának volt köszönhető. Az előnyök és a

hátrányok mérlegelése alapján mind a hazai, mind a külföldi elemzők túlnyomórészt

egyetértettek abban, hogy ezek a megszorító lépések elkerülhetetlenek voltak, bár az

intézkedések nem megfelelő szerkezete – a bevételnövelés kiadáscsökkentést jóval meghaladó

aránya – miatt a visszarendeződés veszélye [European Commission, 2008]. 2007-2008-ban

már egyértelműen látszódtak a kiigazító lépések hatása a reálgazdaságra; a belső kereslet és a

foglalkoztatottság csökkent, a növekedés megtorpant. Emellett a költségvetési kiigazítás csak

részben mondható sikeresnek:

sürgetővé vált az államháztartás reformja,

az állami fogyasztást tovább kellett volna csökkenteni,

az egészségügyi, az oktatási és a nyugdíjrendszer is reformra szorult [OECD, 2007].

1.4. 2009-2013: A PÉNZÜGYI VILÁGVÁLSÁG HATÁSA, ELHÚZÓDÓ RECESSZIÓ

2008-ban a fejlett világ megélte a 21. század első gazdasági válságát, amely a korábbitól

eltérően világméretű pénzügyi válsággal kezdődött. A válság Magyarországot különösen

sebezhető állapotban találta, melynek okai:

Közép-Kelet Európa egyik leginkább eladósodott országa volt (2007-ben az államadósság

a GDP arányában meghaladta a 60%-ot, a költségvetés hiánya pedig 5%-ot);

ezért a spekulációk és a tőkekivonás célpontjává vált;

továbbá a válságban az elhúzódó strukturális problémák (kiterjedt jóléti rendszer,

adórendszer hibái) kiéleződtek [Andor, 2010].

A valutaválság jeleként, a forint árfolyamának rohamos esése miatt komoly működési

zavarok jelentek meg a pénzügyi piacokon. Az államháztartási és pénzügyi problémákat

tetézte, hogy a szocialista kormányzat elvesztette politikai hitelességét, ezért Gyurcsány

Ferenc lemondását követően 2009 áprilisában felállt a válságkezelő kormány Bajnai Gordon

vezetésével, melynek pénzügyminisztere Oszkó Péter lett. A gazdasági döntéshozók

elsődleges célja a befektetői bizalom és a pénzügyi piacok megfelelő működésének

helyreállítása volt. Ennek érdekében az MNB a válság közvetlen kezeléseként a 2008

októberében 11,5%-ra növelt kamatot fokozatosan decemberre 10%-ra, majd 2009

decemberére 6,25%-ra csökkentette. A pénzügyi rendszer stabilizálása érdekében a kormány a

következő lépéseket tervezte:

8

folyamatos egyeztetést a nemzetközi intézményekkel,

devizahitellel rendelkezők védelme érdekében való fellépést,

a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosítását,

a banki hitelezésben érintett ügyfelekre vonatkozó fogyasztóvédelmi szabályok

áttekintését és

a PSZÁF előretekintő felügyeleti jogköreinek megteremtését.

A kormányzat fokozottan tartotta magát a szigorú fiskális politika folytatásához. A magyar

államháztartás deficitje és az államadósság mértéke közép- és hosszú távon is korlátozta a

magyar gazdaság lehetőségeit, ezért a magyar költségvetésben gyakorlatilag nem volt

elégséges mozgástér [Magyar Köztársaság Kormánya, 2009]. Az elkerülhetetlen

költségvetési megszorítások legfontosabb területeit és intézkedéseit a következő tartalmazza:

1. táblázat: A Bajnai-kormány intézkedései

Terület Intézkedések

Közszféra

közszféra bruttó bértömegének befagyasztása;

13. havi illetmény megszüntetése;

önkormányzati támogatások csökkentése;

Nyugdíjrendszer

13. havi nyugdíj ki nem fizetése;

13. havi nyugdíj 2010-től való megszüntetése, helyette

GDP-hez kötött nyugdíjprémium bevezetése;

korhatár előtti nyugdíj korrigálása;

Szociális támogatások

táppénz 10%-kal való csökkentése;

GYES, GYED 2 évre csökkentése;

lakástámogatások felfüggesztése;

Adók és járulékok

munkaadói járulék csökkentése;

SZJA alsó sávhatárának megemelése;

ÁFA kulcs növelése, az alapvető élelmiszerekre 18%-os

kulcs bevezetése;

összbruttósítás: az adóalap növelése;

Kormányzati

takarékosság

miniszterek és államtitkárok fizetésének 15%-kal való

csökkentése;

állami vezetők külföldi útjainak napidíjának

csökkentése;

állami vezetők fizetésének maximálása;

Forrás: Válságkezelés és bizalomerősítés 2009

Az aggregált kereslet és a foglalkoztatás fenntartása érdekében a legfontosabb törekvés az

EU strukturális alapjaiból származó források lehívásának gyorsítása és hatékonyabb

felhasználása volt, de ez önmagában kevés volt ahhoz, hogy Magyarország rövid távon újra

növekedési pályára állhasson.

9

A 2010-es választásokon a FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség nyert, kétharmados

többséggel alapíthattak kormányt. A kormány kettős kihívásnak kívánt megfelelni:

a negatív előjelű GDP változás megfordítása érdekében gazdaságélénkítés,

a belső és külső eladósodottság kezelése érdekében restrikció és az államháztartás

alrendszereinek megreformálása.

Későbbi intézkedéseiket is változó prioritásokkal e kettősség jellemzi, ezért az

ellentmondásos gazdaságpolitika következményeként erős piaci bizonytalanság alakult ki5,

amit fokozott, hogy 2010 óta kormányzati gyakorlattá vált az EU ellenes kommunikáció; az

elmúlt években a gazdaságpolitikai retorika részévé vált a szabadságharc Brüsszel ellen

[Csaba, 2014]. A gazdaságpolitikai intézkedéssorozat eredményeit az OECD 2014-es

jelentése és az Európai Bizottság 2013-as tanulmánya alapján a következőkben

összegezhetők:

A 2010-ben és 2011-ben tapasztalható alacsony GDP növekedést 2012-ben recesszió

követte; mind a fogyasztás, mind a beruházás csökkent ebben az évben, a növekedés

hajtóereje, az export növekedési üteme is visszafogottabbá vált a lassuló világgazdaság

miatt. 2013-ban az ország ugyan kilábalt a recesszióból, de a helyreállítás valószínűleg

lassú ütemű lesz.

Az új adók ugyan segítették a költségvetési deficit csökkenését, de egyúttal aláásták az

adórendszer kiszámíthatóságát és az egyszerűségre való törekvést.

A versenyképesség növekedésének kulcsát a beruházások és a hatékonyság jelentik. A

magas adminisztrációs terhek és a szabályozási bizonytalanság, a verseny korlátozása a

telekommunikáció és az energiapiac terén, ennek megvalósulását nem teszik lehetővé.

A megfelelő üzleti környezet kialakítását a különadók rendszere nem segíti.

A munkanélküliségi ráta és a foglalkoztatás kismértékben javult, melyben jelentős

szerepe van a közmunka programnak. A program azonban nem képes a

munkanélküliek rendszeres munkába való visszatérésének elősegítésére. Emellett a

foglalkoztatási adatokat jelentősen befolyásolja, hogy az elmúlt időszakban

számottevően nőtt a külföldön munkát vállalók száma, a KSH 2014-es tájékoztatása

szerint 2013-ban 98-99 ezer főre becsülhető a számuk, ami csupán egy év alatt több

mint 10%-os növekedést jelent [KSH, 2014].

5 Például az egykulcsos személyi jövedelemadó, kereslet-növelő céllal történő bevezetése mellé olyan tételek

társultak, mint a különadók rendszere, áfa kulcs emelése, vagy a bankadó, tranzakciós díj bevezetése. Így a

költségvetést átrendező, bizonyos területeken expanzív, más területeken restriktív intézkedések érvényesültek.

10

Bár a 2012 óta állandósult jegybanki alapkamat vágás segítette a kilábalást a

recesszióból, hosszútávon a forint további leértékelődéséhez vezet.

Mindkét tanulmány több összefüggésben is hangsúlyozza a stabil fiskális politikának,

az üzletbarát környezet kialakításának és adórendszer újragondolásának szükségességét

[European Commission 2013 és OECD 2014a].

A nyugdíjrendszer második pillérének felszámolásával (a magánnyugdíj rendszer

államosításával) 2011-ben a költségvetés egyenlege 4,3%-os többletet ért el, a nyugdíj

megtakarítások nélkül azonban az államháztartás hiánnyal zárta volna az évet. A 2012-

ben megtett többszöri kiigazításoknak köszönhetően a tervezett hiányszámot

Magyarország „túlteljesítette” (-1,9%), így a 2004 óta ellene folyó túlzott deficit-

eljárást az Európai Unió Tanácsa megszüntette.6 A bruttó államadósság a csökkentésre

irányuló szándék ellenére is csak nagyon kismértékben apadt, a magánnyugdíj-vagyon

adósságállományba történő beforgatásából származó csökkenést a forint gyengülése

ellensúlyozta.

A válság éve után a folyó fizetési mérleg egyenlege aktívvá vált, ami a következő két

év során, 2012-re meghaladta a GDP 1%-át. Ezt a kedvező hatást a belső kereslet gyors

visszaesése, a beruházások alacsony szintje, az import csökkenése és a lakosság

növekvő megtakarításai váltották ki. Bár a devizahitelek, majd az előtörlesztési akció

után a forinthitelek állománya jelentősen csökkent, a devizában történt eladósodottság

aránya még mindig jelentős, ami fenntartja az óvatossági megtakarításokat [MNB,

2013].

6 Az Európai Unió Tanácsának 2013/315/EU számú 2013. június 21. határozatában a Magyarországon

fennálló túlzott hiányról szóló 2004/918/EK határozat hatályon kívül helyezéséről

11

2. A CSEH KÖZTÁRSASÁG GAZDASÁGPOLITIKÁJA

2.1. RENDSZERVÁLTÁS

A csehszlovák rendszerváltás közvetlen elindítója a 1989-es „bársonyos forradalom” volt.

E váltás lényegében a lakosság egyre gyakoribb utcai kivonulásának volt köszönhető: 1988

augusztusában az 1968-as szovjet bevonulás 20.évfordulója miatt, majd az Emberi Jogok

Egyetemes Nyilatkozatának emléknapján, később, 1989-ben Jan Palachra7 való emlékezés

miatt került sor tüntetésekre Prágában. Václav Havel kiszabadítása érdekében és a ’68-as

események 21. évfordulója során ismét tüntetők vonultak az utcára.

Októberben a csehszlovák vezetés úgy döntött, hogy átengedi a kelet-német menekülteket

az NSZK-ba, ezután következett be a november 17-i diáktüntetés, mely kezdetben békésen

zajlott, végül az egész országra szétterjedő munkahelyi sztrájk vált belőle és a nagyobb

városokban (Brnóban és Pozsonyban) is tízezres tüntetések indultak. A sztrájkok és tüntetések

széleskörűvé válásával a kormánynak engednie kellett: a kommunista párt öt konzervatív

tagját elmozdították pozíciójából és az ellenzékkel közös szövetségi kormányt alakítottak,

törölték az alkotmányból a kommunista párt hatalmára vonatkozó rendeleteket, lebontották a

csehszlovák-osztrák határzárat, így Csehszlovákiában is leomlott a vasfüggöny.

December 28-án Alexander Dubčeket választották a parlament elnökévé, másnap pedig

Václav Havelt köztársasági elnökké [Hamberger, 2001 és Kiss, 2009].

A politikai rendszer átalakítása után lehetőség nyílt a gazdaság reformjára is. A

liberalizációs lépések kialakítása Václav Klaus pénzügyminiszterre és Vladimír Dlouhý

gazdasági miniszterre vártak. A reform – hasonlóan a lengyelhez – sokkterápiára épült:

feloldották az ár- és bérszabályozást, ennek eredményeként hiperinfláció alakult ki az

országban, illetve tömegprivatizációt vezettek be. E privatizációs formának a lényege, hogy a

csehszlovák lakosok vagyonjegyeket, kuponokat kaptak, melyekkel részvényeket

vásárolhattak vagy eladhatták befektetési alapoknak. Csehszlovákia költségvetése

kiegyensúlyozott, államadóssága fenntartható mértékű volt, így az is megoldhatóvá vált, hogy

az önkormányzatok ingyen jussanak állami vagyonhoz. Ezáltal a privatizáció során

érvényesülhetett az igazságosság elve, hiszen az államháztartás – Magyarországgal és

Lengyelországgal ellentétben – nem kényszerült arra, hogy így növelje az államkassza

bevételeit [Gál, 2005]. A gyors magánosítás azonban nem a várt eredményeket hozta: a

7 Cseh egyetemista volt, aki 1969. január 16-án kisétált Prága főterére és felgyújtotta magát. Jan Palach így

tiltakozott az orosz megszálló csapatok és a kommunista diktatúra ellen. Temetésén 800 000-en vettek részt.

12

tulajdonváltás csak jogi érelemben történt meg, a vállalati tulajdonjog jobbára a befektetési

alapokhoz került, onnan pedig „átszivárgott” a régi vállalatvezetés kezébe [Bokros, 2007]. E

folyamatot tovább fokozta, hogy a befektetési alapok az öt legnagyobb bank tulajdonában

voltak, így a bankok egyszerre váltak a vállalatok tulajdonosaivá és hitelezőivé is egyaránt (az

így kialakult helyzet is oka volt az 1997-es pénzügyi válságnak). A magánosítás az előbb

említett hibái ellenére és a sokkterápia a reálgazdaságban hatékony megoldásnak bizonyult,

1995-re a Cseh Köztársaság a legdinamikusabban fejlődő, és a legkedvezőbb makrogazdasági

mutatószámokkal rendelkező országgá nőtte ki magát a régióban:

A cseh rendszerváltással és az átmenet tíz évével kapcsolatban azonban több kritika is

felmerült:

A privatizáció jogi szabályozása folyamatosan változott, így történhetett meg az

előbbiekben ismertetett vállalattulajdonlási probléma Mlčoch véleménye szerint a cseh

kultúrában nem alakult ki az az üzleti morál, mely a gazdasági szereplők kooperatív

viselkedésével párhuzamosan az erőforrások megfelelő elosztásához vezethetett volna

[Mlčoch et al., 2000].

A piacgazdaság kialakulásával azonban életbeléptek azok a motiváló erők, amelyek a

megelőző rendszerben nem léteztek, így a vállalatok profit reményében többet termeltek,

viszont a fogyasztók többé nem voltak hajlandóak a hazai, silányabb termékeket

megvásárolni. Erre lehetőségük is nyílt, hiszen a piacok nyitottá válásával hozzájuthattak

a jobb minőségű importtermékekhez is. A vállalatoknál ezért nagy mennyiségű

eladhatatlan készletek halmozódtak fel, és lassan a csőd közelébe jutottak. Az

államvezetés – a lengyel kormányhoz hasonlóan – nem támogatta a cégeket,

prioritásaikban a költségvetési fenntarthatóság fontosabbnak bizonyult [Bokros, 2007].

Egyes elemzők szerint az állam kivonulása a gazdaságból túl gyors volt, az alacsony

beavatkozási szint működik ugyan a nyugati demokráciákban, de az átmeneti

gazdaságokban az állami beavatkozás mértékének fokozatos csökkentésére van szükség,

nem csupán gazdasági, hanem társadalmi és politikai megfontolásokból is.

A harmadik kritikus pont a modernizációs stratégia hiánya. A politikai-gazdasági

rendszerváltással párhuzamosan nem következett be az intézményrendszer reformja, a

vállalatok magánkézbe kerülése során nem indult meg a tőkebevonás, a beruházások nem

indukáltak intenzív növekedést [Mlčoch et al., 2000].

13

2.2. ÚT A CSEH GAZDASÁGI VÁLSÁGIG

1996-ban a cseh gazdasági fellendülés egyedülálló volt az átmeneti országok körében8,

azonban már korábban is, 1995-ben körvonalazódtak a rendszer hibái. 1994 és 1996 között a

külföldi tőke beáramlása és a rögzített árfolyamrendszer miatt az aggregált kereslet

folyamatosan nőtt, ami egyrészt inflációt okozott, másrészt a külkereskedelmi mérleg

deficitjéhez vezetett. Ezzel párhuzamosan a vállalatvezetők a termelékenységet meghaladó

mértékben növelték a béreket, ami szintúgy inflatorikus hatású volt [IMF, 1998a]. A növekvő

külső egyensúlytalanság megállítása érdekében az ország vezetése szigorú monetáris és

fiskális politikát alkalmazott, melynek keretében:

a cseh korona elleni spekulációs támadás miatt rögzített árfolyamrendszerről áttértek a

piszkos árfolyam lebegtetésre, így csökkent a külkereskedelmi mérleg deficitje,

csökkentették az állami kiadásokat,

vámpótlékot és új adónemeket vezettek be,

befagyasztották a közszféra béreit, ami visszafogta a belső keresletet,

emelték a jegybanki alapkamatot [Sass, 2005].

A szigorítással nyilvánvalóvá vált a cseh gazdaság két legnagyobb problémája: a

strukturális reformok hiánya és a privatizáció nem megfelelő módja, amely átláthatatlan

tulajdonosi viszonyokat és nem költséghatékony működést eredményezett.

Az intézkedések eredményeként a cseh gazdaság másfél-két évig recesszióba fordult, de

1999-től már látszódtak a restrikció eredményei, és a cseh gazdaság újra növekedési pályára

állt.

2.3. ÉLET A VÁLSÁG UTÁN – A „LOMHA” GAZDASÁG

A kedvező külső környezetnek köszönhetően a növekedés elsődleges tényezője az export

volt, melynek több mint 50%-át a műszaki és elektronikai cikkek tették ki. Emellett

érzékelhető volt, hogy a célországok köre is megváltozott: a fejlett EU tagállamokba irányuló

export 18%-kal nőtt, míg a volt szocialista országokba 10%-kal csökkent. A háztartások

fogyasztása kisebb mértékben járult hozzá a növekedéshez (2,2%-kal emelkedett 1998-hoz

képest), a beruházások csökkenése viszont a gazdasági fellendülés ellenére sem torpant meg.

8 A „cseh csoda” azért is érdekes, mert az átmenet második fázisában, 1993 után a gazdasági növekedés

motorját nem csupán a fogyasztás jelentette, a beruházások a GDP közel 30%-át érték el.

14

Miloš Zeman kormánya a fejlődés elősegítésének érdekében növelte a lakásépítési és

infrastrukturális célú kiadásokat, de ez a költségvetési deficit növekedését okozta [Czech

National Bank, 2000]. Ennek elkerülése érdekében a következő évben szigorítás következett

be, ami valójában annyit jelentett, hogy ezekre a célokra külön alapokat hoztak létre. Ezek

finanszírozása a privatizációból befolyt bevételből történt, így csupán a könyvelési metódust

és nem a kiadások mértékét változtatták. A gazdasági visszaesésből való kilábalás után

Csehországnak lehetősége nyílt arra, hogy közép- és hosszú távon fenntartható növekedési

pályára állítsa a gazdaságot, ehhez azonban le kellett volna csökkenteni az állami újraelosztás

mértékét, ami a GDP arányában 45% feletti érték volt. Ennek érdekében – a többi volt

szocialista országhoz hasonlóan – Csehország vezetésnek is strukturális reformokat kellett

volna végrehajtania, különösen az adó- és a nyugdíjrendszeren, emellett a közszféra

kiadásainak, az ott dolgozók arányának, az államilag támogatott korai nyugdíjazás

mértékének, az állami vállalatok támogatásának csökkentésére lett volna szükség [OECD,

2001].

A felsorolt területekre vonatkozó intézkedések nem szerepeltek sem az 1999-es, sem a

2000-es költségvetési tervekben, a pénzügyminisztérium szerint – ciklikus okok miatt – nem

volt lehetőség a deficit csökkentésére, de középtávon a hiány fenntarthatóságát aggasztónak

találták [IMF, 2001]. A reformok elmaradása mellett tovább folytatódtak a gazdaságélénkítő

intézkedések, amelyek az adatok alapján nem voltak képesek lökést adni a gazdaságnak,

viszont a költségvetés hiánya folyamatosan nőtt.

A 2002-es választások után Vladimir Špidla vette át Zeman helyét. Kérdéses volt, hogy az

új kormányfő folytatja-e elődje költekező politikáját, ahogyan azt a választási kampány során

ígérte. A választások után egy évvel azonban egyértelművé vált, hogy gazdaságpolitikájának

fókuszában a megszorítások állnak, hiszen a cseh gazdaság makroszintű mutatói fokozatosan

romlottak. Špidla államháztartási reformjának főbb sarokkövei:

az általános forgalmi adó körének átstrukturálása,

a lakástakarékossági rendszer állami támogatásának nagymértékű lecsökkentése,

ún. minimális adó bevezetése: a nyereség nélkül működő vállalatok is kötelesek az

aktuális átlagbér 50%-át befizetni,

a közszféra béreinek befagyasztása, a közalkalmazottak létszámának csökkentése (közel

16.000 fő elbocsátása),

a nyugdíjkorhatár fokozatos, 60-ról 63 évre való emelése,

a megszorításokkal párhuzamosan az adóterhek csökkentése [Új Szó, 2003].

15

A megelőző kormányokkal szemben többször felmerült az a kritika, hogy gazdasági

programjaik nélkülözik a strukturális átalakításokra vonatkozó terveket, s ez az állapot

változatlan maradt: az államháztartás alrendszereinek reformját Špidla is megkerülte. A

fiskális kiigazítási terv azonban erőteljes társadalmi és politikai ellenállásba ütközött, így

2004 nyarán Špidla lemondott tisztségéről, ugyanakkor kismértékben sikerült a költségvetési

hiányt intézkedéseivel lefaragnia.

A magas (50%-os) exporthányaddal rendelkező Csehország növekedési lehetőségeit

visszafogta az EU fejlett tagállamainak stagnáló gazdasági teljesítménye, ami 2002-2003-ban

enyhe deflációt okozott az országban. Az alacsony növekedési képesség miatt a

munkanélküliség 7-8% körül állandósult ebben az időszakban, miközben a gazdaságpolitikai

döntéshozók lassúsága egyre növekvő külső és belső eladósodást okozott. A megszorító

intézkedéseknek köszönhetően ugyan fokozódott az ország tőkevonzó képessége, így több

FDI áramlott be, de a hazai vállalatok gyenge teljesítménye ezt ellensúlyozta. Špidla

intézkedései nem voltak teljes körűek: a nyugdíjrendszer és az egészségügy reformja még

váratott magára [OECD, 2003].

2.4. AZ EU-CSATLAKOZÁSTÓL 2014-IG

Csehország már az EU tagság első évében, a Tanács 2004. július 5-i határozata alapján

túlzottdeficit eljárás alá került9,

így elkerülhetetlenné vált a költségvetés konszolidációja. Az

államháztartási hiány csökkentésére irányuló szándékot tovább erősítette, hogy az ország

vezetése célul tűzte ki az euró 2010-es bevezetését. 2004-től mind az EU tanácsa, mind az

IMF többször felhívták az ország figyelmét arra, hogy a költségvetési konszolidációt nem

csupán bevételi, hanem kiadási oldalon is el kell végezni, illetve a közép- és hosszú távú

fenntarthatóság miatt a nyugdíj- és egészségügy reformját minél előbb meg kellett kezdeni.

2005-ben és 2006-ban a cseh gazdaság elsősorban a bővülő export, másodsorban a

növekvő hazai kereslet miatt 6-7%-os GDP növekedést ért el alacsony infláció és csökkenő

munkanélküliség mellett. A foglalkoztatás növekedése és az alacsony árszínvonal emelkedés

miatt a háztartások fogyasztása is nagymértékben nőtt, ami a beruházásokat is fellendítette.

Ezeknek a pozitív folyamatoknak köszönhetően Csehország a reálkonvergencia

szempontjából gyorsan közelítette az EU15 országának fejlettségi átlagát. A magas GDP

9 A Cseh Statisztikai Hivatal, az Eurostat és az IMF által közzétett adatokkal ellentétben az EU Tanácsa

12,6%-os költségvetési hiányt és 37%-os államadósságot állapított meg 2003-ra. Az eltérés oka elsősorban az,

hogy a cseh kormányok 2003-tól egyszeri bevételekkel tartották alacsonyan az államháztartás hiányát, miközben

a maastrichti kritérium alapján a hiányt tartósan! kell 3% alá csökkenteni.

16

növekedés miatt a költségvetési hiány és államadósság GDP-hez viszonyított értéke csökkent.

A javuló államháztartási adatok és a gazdaság folyamatosan fejlődő teljesítménye mellett – az

anticiklikus politika elvének figyelembevételével – érdemes lett volna ekkor meglépni a

szükséges államháztartási reformokat, de a 2006-os választások előszele és a cseh

kormányválság miatt a döntéshozók inkább expanzív politikát folytattak.

A választásokat Mirek Topolánek és pártja nyerte, de csak minimális többséggel, ami a

parlamenti döntéshozatalban gyakorlatilag patthelyzetet teremtett, így a 2009-ig tartó három

év politikai vitáktól volt hangos. Ebben az időszakban a cseh gazdaság továbbra is prosperált,

bár az erőteljes keresletnövekedés miatt ekkor már emelkedő infláció mellett, miközben a

tervezett államháztartási reformnak csupán néhány eleme – például a vizitdíj, receptfelírási díj

és az étkezési hozzájárulás bevezetése, szociális juttatások megnyirbálása – valósult meg a

belpolitikai feszültségek miatt, de a gazdaság magas szintű reálteljesítménye miatt ez is elég

volt ahhoz, hogy a költségvetés deficitje csökkenjen.

A 2008-as gazdasági válság úgy érte el Csehországot, hogy az ország vezetését a soros EU

elnökség és folyamatos belpolitikai harcok kötötték le. Topolánek kormánya 2008-ban, év

végén még reménykedett abban, hogy megkerülhető az állami intervenció, de 2009

februárjában egyértelműen kezelni kellett a válság hatásait, melynek érdekében:

növelték az állami garanciavállalás mértékét,

csökkentették a vállalkozások terheit,

támogatták a közösségi közlekedést a munkaerő mobilitásának elősegítése érdekében és

növelték a szociális kiadásokat.

Az intézkedéseknek köszönhetően a cseh gazdaság egy év alatt kilábalt a válságból. 2010-

re a kedvező német gazdasági növekedés miatt újra fellendült az export, ami lökést adott a

gazdasági növekedésnek és a foglalkoztatottságnak. A szükséges állami expanzió miatt

viszont a költségvetés deficitje közel 6%-ra nőtt, ezért már 2009-ben a Jan Fischer által

vezetett ideiglenes, szakértői kormány megkezdte a restrikciót, melynek keretében:

emelték az ÁFA, a közvetlen adók és a vagyonadó mértékét,

mérsékelték a szociális juttatásokat,

befagyasztották a nyugdíjakat,

csökkentették a kormányzati szektor béreit.

Az intézkedések eredményeként a költségvetés hiánya fokozatosan csökken, lassan eléri a

3%-os küszöbértéket [Túry-Vida, 2010 és 2011].

17

Az adatokból is látszik, hogy a cseh gazdaság lassan lábal ki a válságból. A GDP

csökkenésének lassulását csak az exportnak köszönheti, a gyengén teljesítő gazdaság

deflációs veszélynek van kitéve. A potenciális növekedési pályától való elszakadás

mindenképpen a kormányzat beavatkozását igényli. A 2014 elején hatalomra került

hárompárti koalíció által elfogadott program hivatott a gazdasági problémák orvoslására, e

program a következő célokat jelölte meg:

a vállalakozások támogatása, fenntartható növekedés elérése, versenyképesség és

munkahelyteremtés;

a közpénzügyek menedzselési hatékonyságának növelése;

korrupció leküzdése;

egészségügyi szolgáltatások színvonalának növelése;

aktív EU-tagság, felkészülés a mielőbbi euró bevezetésre [OECD, 2014b].

18

3. A SZLOVÁK GAZDASÁG A RENDSZERVÁLTÁSTÓL NAPJAINKIG

3.1. RENDSZERVÁLTÁS ÉS A MEČIAR KORMÁNY

A szlovák (csehszlovák) rendszerváltás Magyarországgal ellentétben nem egy lassú

szerkezetváltó folyamat és a politikai elit zárt ajtók mögötti tárgyalásainak eredménye, hanem

az állampolgárok tüntetéssorozatainak következménye. A reformkísérletek – hazánkhoz

hasonlóan – már korábban elkezdődtek. 1968-ban a tervgazdálkodás negatív eredményei, a

voluntarista gazdaságirányítás és a társadalmi elégedetlenség diáktüntetésekhez, majd a prágai

tavaszhoz vezetett. Természetesen a csehszlovák forradalom is arra a sorsa jutott, mint ’56-os

magyar társa: a Varsói Szerződés országainak csapatai bevonultak és leverték. Ezt követően

Gustáv Husák került a Csehszlovák Kommunista Párt élére, aki Kádár János konszolidációs

politikájával ellentétben, szigorú, diktatórikus politikát folytatott az állami szocialista

rendszer fenntartása érdekében. E rendszernek 1989-ben a lakosok tüntetéssorozata, a

bársonyos forradalom vetett véget. Így Csehszlovákiában a piacgazdálkodásra való átállás egy

hirtelen fordulattal következett be, ami sokkolta a társadalmat és a gazdaságot. Az új

rendszerhez illeszkedő politikai, jogi és gazdasági feltételeket három év alatt sikerült

megteremteni. Végül 1993-ban Szlovákia függetlenedett Csehországtól.

A szlovák állam függetlenségének deklarációja után azzal szembesült, hogy gazdaságilag

ugyan önállóvá vált, de gazdaságpolitikai intézményrendszere Prágában maradt. Így

megfelelő szakértő gárda és tapasztalatok nélkül kellett szembenéznie a gazdasági-társadalmi

kihívásokkal. A szerkezetváltás lebonyolítását tovább nehezítette, hogy a Vladimir Mečiar

vezette kormány nem minden esetben járt el demokratikusan. A kormány nacionalista,

különutas euro-atlanti politikát folytatott a térség országaival szemben. Mečiar a harmadik

megválasztása után belátta, hogy e külgazdasági politika nem folytatódhat tovább, így

visszatért az 1993-ban megkezdett, majd a későbbiekben megszakított reformfolyamatokhoz,

illetve több nyitottságot tanúsított az Európai Unióval szemben [Bokros, 2007].

Az 1993-as függetlenné válás egy gyors zuhanást eredményezett a nemzetgazdasági

teljesítményben, de szerencsére ez az egyszeri hatás nem tartott sokáig, így a térség országai

közül ebben az évben Szlovákia produkálta a legmagasabb növekedést és a legalacsonyabb

inflációt. E növekedést túlnyomórészt az export fűtötte, de ez a tendencia a további években

megváltozott, amikor már a fogyasztás és a beruházás vált a növekedést hajtó tényezővé. 1993

és 1996 között az infláció mértéke 20%-ról 6%-ra csökkent. A következetes pénzügypolitika

19

és a strukturális reformok alátámasztották a növekedést és a stabilizációt [OECD, 1996]. A

makroszintű mutatók javulása azonban 1996-ban megtorpant.

A mutatók romlásának egyik oka a szerkezet- és rendszerváltás legfontosabb elemeként

már 1989-ben megindult privatizáció. Csehszlovákiában, majd a független Szlovákiában a

„kuponos privatizáció” rendszere működött, melynek lényege, hogy a kormány által

kibocsátott kuponok fejében a vállalkozók és menedzserek közvetlenül megkapták a

vállalatokat. A kuponos értékesítést később felváltotta a kötvényes privatizáció. A

kormánynak ezzel az volt a célja, hogy egy erős tőkés réteget teremtsen az országban,

azonban ez az intézkedés társadalmi feszültségekhez vezetett. A rossz közhangulat jelentette a

kisebb problémát, károsabb következményekhez vezetett viszont, hogy az új vállalkozói réteg

nem rendelkezett megfelelő vállalatirányítási ismeretekkel és elégséges tőkével, így a külföldi

hitelfelvétel maradt az egyetlen lehetőségük [Gál, 2005].

A második ok, hogy a szlovák kereslet hullámzása a 90-es évek első felében a

külkereskedelmi mérleg többletéhez, majd 1995-től annak deficitjéhez vezetett. A háztartások

fogyasztása ekkor évi 7%-kal, az import közel 20%-kal nőtt, emellett az export növekedési

üteme lelassult a nyugat-európai gazdaságok ciklikusságból fakadó pangás és a gyenge

szlovák versenyképesség miatt.

A szigorú fiskális és monetáris intézkedések eredményeként Szlovákiában a költségvetés

1995-ben gyenge szufficitet ért el, majd 1996-ban a gazdaságpolitika expanzív fordulatot vett,

így kevesebb, mint két év alatt a GDP arányos hiány 5% lett.

A gazdasági mutatók további romlását eredményezte, hogy a reálbérek a termelékenységet

meghaladó mértékben nőttek, ami rontotta a nemzetközi versenyképességet. A bérnövekedés

mellett pedig magas szinten – 12-13% között – állandósult a munkanélküliségi ráta; a

munkanélküliek több mint fele tartós munkanélküli, vagyis több mint egy éve keresett

munkát. A kormány az elszegényedést és a magas munkanélküliséget nem akarta és nem is

tudta kezelni. A rendszerváltó országokban, – az eltérő gyökerek miatt – sem akkor, sem

napjainkban nincsenek e szociális jelenségek kezelésére egyértelműen hatékony

gazdaságpolitikai módszerek [IMF, 1998b].

3.2. A VÁLTOZÁS KORA, A DZURINDA-KORMÁNY

1998-ban Mečiar elvesztette a választásokat, melynek oka az antiliberális és nacionalista

rezsimmel szembeni ellenszenv volt. Helyét Mikulaš Dzurinda vette át, aki azonnal

költségvetési kiigazításba fogott: adóemelést hajtott végre és folytatta a privatizációt, a

20

Mečiar-éra alatt kiosztott vagyont külföldieknek újraértékesítette. A szigorú fiskális

politikának köszönhetően az ország nemzetgazdasági mutatói javultak, majd a 2002-es

választási évhez érve a költségvetés hiánya újra megugrott. Miután Dzurinda ismét megnyerte

a választásokat, elhárult az akadály a kiigazító intézkedések továbbvitele elől,

reformpolitikáját három kulcskategóriára építette:

Az adórendszerben bevezették az egykulcsos adót, a társasági adó, a személyi

jövedelemadó és az ÁFA kulcs is egységesen 19% lett. Eltörölték a kisebb

adótípusokat, de ezzel együtt megszüntették a személyi jövedelemadó-

kedvezményeket is. Ez a rendszer lényegesen jobban illeszkedett az adózási

alapelvekhez, az adórendszer egyszerűbb, átláthatóbb lett és az adók behajtása is

könnyebbé vált.

Az egészségügyi és szociális ellátásban a két állami biztosító mellé négy

magánbiztosító is társult, kórházakat zártak be és bevezették a vizitdíjat. A

munkanélküli segélyezést több mint 30%-kal csökkentették, 25 éves kor alatt pedig

teljesen eltörölték. A magas munkanélküliséggel küzdő országban ez hatalmas

társadalmi feszültséget okozott, a fejletlenebb keleti országrészben még a hadsereg

bevetése is szükségessé vált.

A munkaerőpiacon egyszerűsítették a foglalkoztatási szabályokat és csökkentették a

munkaadók adminisztrációs kötelezettségeit, ezzel is elősegítették a foglalkoztatás

növekedését. A munkanélküliség fokozatosan csökkent, de ebben szerepet játszott az

is, hogy rengeteg munkavállaló külföldön szerzett munkát [Gyene, 2008].

Dzurinda megjelenése a szlovák külpolitika megítélését is megváltoztatta, elindította az

országot az európai integráció útján. Az Európai Unió 1997. évi luxemburgi ülésén – ahol

nyilvánosságra hozták az EU bővítés koncepcióját – a csatlakozni vágyó országokat két

csoportra bontották. Az első csoporttal megkezdődtek az aktív tárgyalások, míg a második

csoport – köztük Szlovákia – csak további pozitív változtatások esetén nyithatott az EU

csatlakozás felé [The Council of the EU, 1997]. E változások 1998-ban be is következtek, így

a következő évben Szlovákia is megkezdhette a konkrét csatlakozási tárgyalásokat. Az

európai integrációs próbálkozás során a szlovák országvezetés presztízs kérdésként kezelte,

hogy az első besoroláskor csak a második csoportba kerültek, így 1999-től mindent elkövettek

annak érdekében, hogy a többi jelölt országhoz mind gazdasági, mind társadalmi szempontból

felzárkózzanak. 2004. május 1-jén másik kilenc országgal együtt csatlakozott az Európai

Unióhoz.

21

3.3. A SZLOVÁK GAZDASÁG A VÁLSÁG ELŐTT ÉS UTÁN

Dzurinda intézkedéseinek pozitív hozadéka, hogy a szlovák gazdaság makroszintű mutatói

egyre közelebb kerültek a fenntartható állapothoz, de ezzel együtt a társadalmi-jóléti

különbségek elmélyültek, így a 2006-os választásokon, a jobboldali reformokból kiábrándult

társadalom a baloldali Smer felé fordult. Robert Fico a választásokat megelőző politikai

retorikája a költségvetés fellazításáról szólt, a valóságban azonban folytatta elődje

pragmatikus politikáját, s csupán az egészségügy területén történtek változások: megszüntette

a vizitdíjat és feloldotta az egykulcsos adót a gyógyszerekre vonatkozóan. A Dzurinda által

megkezdett privatizációs folyamatot is folytatta.

A szlovák gazdaság Fico idején lendületesen növekedett. A külföldi befektetések erősödő

dinamikájának köszönhetően az ipari fejlődés felfutott, növelve a foglalkoztatottságot. A

munkanélküliség ezzel egyidejűleg természetesen csökkent, de ebben szerepet játszott az is,

hogy 170 ezer szlovák állampolgár külföldön vállalt munkát. A foglalkoztatottság és a bérek

növekedésével párhuzamosan a háztartások fogyasztása is nőtt, viszont a beruházások és az

állami vásárlások növekedési üteme lelassult. A belső kereslet bővülése inflatorikus hatású

volt ugyan, de ez csak hosszabb távon jelent meg a szlovák gazdaságban.

A GDP kibocsátási oldalát vizsgálva a gazdaság motorja a járműipar és az elektronikai

összeszerelés lett, ami a külkereskedelemre is hatással volt. A folyó fizetési mérleg deficitje

évről-évre csökkent, az export nagyobb mértékben bővült, mint az import. A szlovák

gazdaság, fejlődő iparából fakadóan főleg gépekkel és alkatrészekkel kereskedett.

Fico – a két nacionalista kormánypárt ideológiai alapjai és az olykor antidemokratikus

nyilatkozatai ellenére – komoly figyelmet fordított az EU-val való kapcsolat megerősítésére

és az euró minél korábbi bevezetésére. Így Szlovákia gyakorlatilag a csatlakozás óta

megközelítette, majd tartotta a maastricht-i kritériumokat, ezért a 2004-ben csatlakozott tíz

ország közül a korábbi lemaradását behozva élenjáró lett a nominális konvergencia

tekintetében.

Szlovákia a legsúlyosabb visszaesés évében – 2009. január 1-jével – vezette be az eurót.

Az ország kezdeti tapasztalatai az euró-zónán belül kimondottan kedvezőek: nem következett

be az infláció gyorsulása és a versenyképesség mutatói sem romlottak számottevően. Ennek

oka, hogy Szlovákia az euró bevezetésére való felkészülés időszakában ügyes monetáris

politikát folytatott a nemzeti valuta felértékelődése érdekében. Ez lassította az árfolyam

begyűrűzését, az árak és a bérek emelkedését [Neményi-Oblath, 2012].

22

A szlovák gazdaságpolitika járműiparra alapozott növekedési stratégiájának buktatói a

világgazdasági válság következtében jelentek meg. A magas exportkitettség miatt Szlovákia

lehetőségei a nemzetközi recesszió miatt beszűkültek. A szlovák export fő bázisa

Németország, így a német gazdaság visszaesése Szlovákiában is éreztette hatását. A gép- és

járműgyártás, emellett a műanyagipar is egy év alatt több mint 20%-kal esett vissza.

Mindezek következményeként a több évig tartó intézkedések eredményét megsemmisítve a

munkanélküliségi ráta elérte a 12%-ot (míg a megelőző évben a ráta 9,5%-ra csökkent). 110

ezer ember vesztette el állását ebben az évben, így a hazai fogyasztás olyan erős mértékben

esett vissza, hogy ez egy rövid deflációs időszakot okozott Szlovákiában.

A válság – az euró-zónához történt csatalakozástól teljesen függetlenül – ráirányította a

figyelmet Szlovákia költségvetésének rendkívüli sebezhetőségére. A gyors gazdasági

növekedés elfedte a költségvetés szerkezeti problémáit, amelyek a válság nyomán kerültek

felszínre. Az euró bevezetésének évében a GDP közel 8%-ára nőtt az államháztartási deficit,

amit lehet a gazdaság visszaesésével magyarázni, csakhogy a hiány a gazdaság élénkülése

nyomán sem mérséklődött számottevően.

A válság hatásainak mérséklése céljából a Fico kormány 2008 és 2010 között több fiskális

programot is elindított. Az expanzív intézkedések célja a belső kereslet növelése és a

munkahelyteremtés volt:

2008-ban 332 millió eurós mentőcsomag a munkahelyek megtartását célozta,

2009 márciusában megvalósították a roncsprémiumot 55 millió euróból10

,

500 ezer euró értékben támogatást nyújtottak a 2008 előtt nyereséges, de a válság

miatt eladósodott vállalatoknak.

A foglalkoztatás megtartásának elsődleges célja azonban komoly áldozatot követelt a

költségvetéstől: a hiány két év alatt megnégyszereződött.

Az mentőcsomagoknak és export lehetőségek újbóli bővülésének köszönhetően a szlovák

gazdaság visszaállt a növekedési pályára: 2009-ben a térségben egyedülálló 4% körüli GDP

növekedést ért el, bár a munkanélküliségi ráta még mindig a kirívóan magas 14%-on volt

[Túry-Vida, 2010].

A 2010-es választásokat a jobboldali Iveta Radičová kormánykoalíciója nyerte, amely

azonnal hozzálátott a fiskális kiigazításhoz. A kormányzati lépések három témakör köré

csoportosultak:

10 A szlovák állam 55 millió eurót fizetett ki, amelyből 44200 személygépkocsi megvásárlását támogatta. a

cél a hazai autógyártás fellendítése volt, de a lakosság a támogatás közel 90%-át külföldi gyártású

személygépkocsira fordította, így az intézkedés nem hozta meg a várt eredményt.

23

* a stabilizáció,

* szerkezeti reformok és a

* fenntarthatóság.

A stabilizációt – az államháztartási egyensúly újbóli megteremtését – 2011 és 2012-ben két

lépésben kívánták megvalósítani: a kiadások lefaragásával és a bevételek lehetséges

növelésével. A kormány az állami újraelosztás mértékét a 2004-re már elért 34%-os mértéken

kívánta tartani. A bevételeket oly módon kívánták növelni, hogy az ne fogja vissza a

növekedést és a vállalati szféra számára is elviselhető legyen. A kiadási oldalon pedig a

közszféra 10%-os bércsökkentését, majd a bérek befagyasztását tervezték, valamint a

költségesebb kormányzati beruházásokat későbbre halasztását. Az elképzelések között

szerepelt az ÁFA kulcs 1%-os növelése és a bankadó bevezetése is. A fenntarthatósági

célkitűzés elsősorban a hatékony állami szektort; a még meglévő állami cégek revitalizációját,

illetve értékesítését foglalta magában [Túry-Vida, 2011]. A szlovák kormány 2011-ben a

koalíciós pártok közötti ellentétek következtében megbukott. A botrányoktól sem mentes

politikai élet az új pártok megerősödését és az egykori ellenzéki párt, a Smer-SD előretörését

hozta. A 2012 márciusában megtartott előrehozott választásokon ismét hatalomra került Fico

kormány a többi közép-európai országhoz hasonlóan kényszerpályán mozog, a növekedés a

külpiacoknak és az általános pénzügyi és gazdasági hangulatnak van alárendelve. Az

államháztartás egyensúlyát megteremteni hivatott fiskális politika kedvező irányban halad,

ugyanakkor a megszorítások miatt nem csupán a közszférában, hanem más társadalmi

csoportokban is történtek tiltakozások. Bár a válságból egy év alatt sikerült kilábalnia, a

szlovák növekedés lassul, a munkanélküliség 14% körül stagnál.

24

4. LENGYELORSZÁG GAZDASÁGPOLITIKÁJA

4.1. A RENDSZERVÁLTÁS ELŐZMÉNYEI LENGYELORSZÁGBAN

4.1.1. A politikai változások folyamata

Az átmeneti gazdaságok rendszerváltásának lényege minden esetben, hogy a merev,

diktatúrára alapozott, tervutasításos rendszer helyébe egy piaci koordinációra épülő, független

rendszer lépjen, ahol megvalósul a polgári szabadság és a parlamenti demokrácia. Valójában

ez Lengyelországban sem történt másként, de ez a nemzet, a többi rendszerváltó országhoz

képest más úton indulva – pontosabban némi kitérővel – teremtette meg a piaci, politikai és

intézményi liberalizációt. Lengyelországban a politikai rendszerváltás példátlan társadalmi

összefogás eredménye.

A lengyel rendszerváltó törekvések már 1964-ben fellelhetőek voltak, az alulról

szerveződő, kelet-európai viszonylatban a legerősebbnek mondható ellenzéknek

köszönhetően. E mozgalom azonban nem a kapitalizmus ideájában találta meg a változás

formáját, hanem egy egalitárius, önigazgató rendszert képzelt az akkor fennálló állami

szocializmus helyébe. Fő célként azt tűzték ki, hogy a termelési viszonyokat a bürokrácia

osztályuralmának megdöntésével kell megváltoztatni. Elképzelésük szerint e rendszerben a

vállalat maga döntene a saját termeléséről; a vállalatokat jövedelmezőségük alapján kellene

értékelni, így fontossá válna a felvevőpiac szerepe, azaz a fogyasztás struktúrája határozná

meg a termelést. A munkásoknak befolyásuk lenne a jövedelmek elosztására. A

„munkásdemokrácia” létrehozásának jogalapját abban látták, hogy az értelmiség a

munkásságra támaszkodva kikényszerítheti a reformokat. Az elmélet megvalósítására 1980-

1981-ben nyílt lehetőség a Szolidaritás mozgalom megalakulásával. A horizontális elv alapján

szerveződő, közvetlen demokrácián alapuló, az államtól független Szolidaritásban az

állampolgárok abszolút többsége részt vett, a mozgalmon belül azonban rengeteg vita merült

fel az új társadalmi rend téziseivel kapcsolatban.11

E vitáknak az 1981-ben bevezetett

hadiállapot vetett véget, ami miatt az ellenzéki mozgalom több képviselője is emigrációba

kényszerült, vagy a megfélemlítés miatt visszavonult. A Szolidaritás megmaradt vezetőinek

11A mozgalom egyes képviselői nem értettek egyet mindenben, a legtöbb nézeteltérést az váltotta ki, hogy a

Szolidaritás kongresszusán elfogadott elvek valójában az önkormányzatiság kiterjesztésén alapultak, és a

megszavazott elképzelések a munkások önigazgató rendszerét nem hangsúlyozták kellő mértékben. A

Szolidaritáson belül két fő ág jelent meg: az önigazgatási elv, illetve az önkormányzatiság követői.

25

szembe kellett azzal néznie, hogy ha a fennálló rendszert nem sikerült a Szolidaritás hatalmas

erejével változásra bírni, akkor e tömegmozgalom nélkül a lehetőségek még szerényebbek

lettek, ezért győzött az a felfogás, hogy a pártot nem lehet megkerülni, a politikai kereteken

kívül nem lehet rendszert váltani, vagyis a továbbiakban ennek figyelembe vételével kell az új

programot kialakítani. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy kizárták a tömegeket a tervezésből

és a döntéshozatalból. Ez a fordulat terelte a Szolidaritásból megmaradt vezetőket a piacosítás

és a privatizáció gondolata felé. 1988 áprilisában az áremelésekre reagálva sztrájkhullám

kezdődött, amelyet a hatalom levert, de augusztusra a hullám újra feléledt és a munkások

egymás után sorra tették le a munkát. A hatalomnak két lehetősége maradt: vagy ismét

bevezetik a hadiállapotot, vagy tárgyalásokba kezdenek. Végül ez utóbbi lehetőséget

választották, de a kerekasztal tárgyalások feltételeként a sztrájkok megszüntetését szabták

meg12

. A kormány és az ellenzék megkezdte a tárgyalásokat, melyek idővel rendszeressé

váltak, melyek során az ellenzék is megfogalmazta követelését: a Szolidaritás legalizálását.

Kimondatlanul ugyan, de ez akkor történt meg, amikor az állami szakszervezetek vezetője

nyilvános tévévitára invitálta Lech Walesát, a Szolidaritás vezetőjét, aki a felmérések alapján

megalázó szakmai és retorikai csapást mért ellenfelére.

Végül 1989 februárjában megkezdődtek a kerekasztal-tárgyalások, melyek két hónapig

tartottak a kormánykoalíció, a Szolidaritás és a katolikus egyház képviselői részvételével. A

tárgyalások során megállapodtak az új politikai rendszer kialakításában, mely részben szabad

választásokat eredményezett az országban és létrehozták az államfői tisztséget. A változás

szimbolikus aktusa volt, mikor 1990. december 22-én Ryszard Kaczorowski ünnepélyes

keretek között átadta a „hatalmat" Lech Walesának [Mitrovits, 2009].

4.1.2. Gazdasági rendszerváltás

A Központi Bizottság 1988. szeptember 16-án elfogadta a „Nemzetgazdaság

konszolidációja tervének elveiről” szóló dokumentumot, melynek alapján megkezdődött a

12Valójában megkezdődött a készenléti állapot előkészítése, de ezzel párhuzamosan a lengyel belügyminiszter,

Czeslaw Kiszczak titkos tárgyalást folytatott Lech Walesával, melynek célja a kerekasztal-tárgyalások

feltételeinek megteremtése volt. A Szovjetunió sem gördített akadályt az ellenzékkel való tárgyalások elé,

Gorbacsov üdvözölte az ötletet. A lengyel párt vezetője kifejtette, hogy a gazdasági nehézségek miatt

szükséges a demokratizálás, ám megígérte, hogy nem fogják a Szolidaritást legalizálni, és nem engedélyezik a

pártalapítást sem, de nem zárta ki, hogy ellenzéki szemléletű képviselőket is bevonjanak a Szejmbe. Igazság

szerint a szovjet politikai vezetés éppen úgy nem számolt a hatalom elvesztésével, mint a lengyel.

26

piacgazdaságra való áttérés. Az első fontos lépés a kétszintű bankrendszer létrehozása volt: a

Nemzeti Bank helyébe kilenc körzeti bankot hoztak létre és engedélyezték a magánbankok

alapítását. Elindították az állami vagyon magánosítását és legalizálták a valutakereskedelmet.

A privatizáció során lehetővé vált a vállalatok számára, hogy saját részlegeiket társasági

formában tovább működtessék, így a vállalatok menedzsmentjei „kisajátították" az állami

tulajdonban lévő gyárakat, amelyek felett már korábban is rendelkeztek [Mitrovits, 2009].

Lengyelországban a piacosítás hiperinflációt okozott, tetőzte a problémát, hogy az ország

már a 70-80-as években eladósodott. A liberalizáció eredményeként megindult a termelés,

melynek során hatalmas, értékesíthetetlen tartalékok keletkeztek. A kormányzat – a

költségvetési hiány és az infláció magas szintje miatt – úgy döntött, hogy nem támogatja a

vállalatokat, hanem restriktív intézkedéseket léptetett életbe [Bokros, 2007]. Az

intézkedéssorozat Lech Balcerowicz pénzügyminiszter nevéhez köthető, aki az IMF

javaslatainak figyelembevételével készítette el tervét, melynek legfőbb célja a közel 600%-os

infláció leküzdése és az államháztartási deficit lefaragása volt. A terv öt fontos területen jelölt

meg radikális intézkedéseket, a sokk-terápia a következő elemeket tartalmazta:

árfolyamrögzítés, vámtételek egységesítése,

az adóterhek emelése, a forgalmi adó kiterjesztése, személyi jövedelemadó

bevezetése, büntetés mértékének emelése,

az állami deficit csökkentése, ennek érdekében az ártámogatások jelentős csökkentése,

a refinanszírozási kamatláb emelése, hitelek drágítása, hitelkedvezmények eltörlése,

a kereskedelem további liberalizálása [Johnson and Kowalska, 1994].

E lépéseket az IMF is támogatta és három éves készenléti hitelt biztosított Lengyelország

számára, amelynek folyósítását 1991-ben felfüggesztette a költségvetési hiánycél túllépése

miatt. A Balcerowicz-féle sokkterápia hatására az infláció nagymértékben csökkent, de a

gazdaság teljesítménye visszaesett, a munkanélküliség növekedett, gyakorlatilag az ország

recesszióba süllyedt.

4.2. A HELYREÁLLÍTÁS

1992-től a lengyel gazdaság fokozatosan kilábalt a rendszerváltást követő válságból, lassan

növekedési pályára állt. A magánkézbe került vállalatok és a gazdasági szektorok nagy része

javuló teljesítményt mutatott: az ipari és a mezőgazdasági termelés 2-3%-kal nőtt, a

lakásépítések 48%-kal bővültek; a háztartások fogyasztása 3%-kal, a közösségi fogyasztás

9,5%-kal, az export több mint 10%-kal nőtt. Bár a reálmutatók javultak és az infláció mértéke

27

is csökkent, a gazdaságpolitikai döntéshozók számára a költségvetési egyensúly megteremtése

gondokat okozott: nemzetközi viszonylatban kiugróan magas volt az állami újraelosztás

mértéke, a kormányzat a GDP 45%-át vonta el és 50%-át forgatta vissza a gazdasági

szereplőkhöz. A szociális biztonság megteremtése és a meglévő adósságszolgálat nagy

nyomást gyakorolt a költségvetésre, emellett az adórendszer lassú kialakítása miatt 1992-ben

még elmaradtak a várt állami bevételek. A deficit csökkentése érdekében a kormány bevételi

oldalon avatkozott be, például az importra 6%-os pótdíjat vetettek ki, az addigi forgalmi adót

lépésenként kivezették, helyette az általános forgalmi adót vezették be. 1993-ra az ebből és a

személyi jövedelemadóból származó bevételek nőttek, így az államháztartás deficitje a GDP

2,3%-ára csökkent [OECD, 1992 és 1994].

1995-re az ország sikeres kiigazítást hajtott végre, a recesszió rövidebb ideig tartott, mint a

többi rendszerváltó országban. A növekedés elsődleges tényezőjét az export jelentette.

Lengyelország exportjának közel 70%-a az EU15 tagállamokba és elsősorban Németországba

irányult, a volt szovjet tagállamokkal való kereskedelem is megélénkült. A lengyel export

bővülése két tényezőnek tulajdonítható: egyrészt a külkereskedelem liberalizációjának,

másrészt a lengyel árak versenyképességének. A vállalati szférának nyújtott

adókedvezmények és a közvetlen külföldi tőkebefektetések pozitívan hatottak a beruházási

tevékenységre, így 1994-től ez is élénkítette a belföldi keresletet. Az adórendszer fejlődésének

köszönhetően az állami bevételek látványosan nőttek, melynek eredményeként a költségvetési

deficit a GDP 4%-a alatt maradt. Az adóbevételek közel 50%-a a közvetett adókból

származott, csak kisebb részt képviselt a vállalati nyereség és a személyi jövedelemadó. Ez

utóbbi mértéke nemzetközi viszonylatban is magasnak mondható, a munkát progresszív

adókulccsal terhelték, amit 1994-ben 21-33-48%-ra emeltek.

Az ország gazdasági fejlődése azonban nem volt teljes értékű, a munkanélküliség csak

1993-tól mutatott csökkenő tendenciát, de szintje így is 15% felett maradt, illetve a szürke- és

feketegazdaság megléte is jelezte a gazdaság strukturális hiányosságait. A lengyel

munkanélküliségi ráta jóval a rendszerváltó országok átlaga felett volt, a regisztrált

munkanélküliek közel egyharmadát a szürkegazdaság foglalkoztatta, de magasra becsülték a

nem regisztrált munkanélküliek számát is.

Az infláció ugyan csökkenő tendenciát mutatott, de 1996-ban még mindig 20% felett volt.

Ennek oka elsősorban az ár-bér spirál kialakulása volt. Az átlagbérek főleg az állami

tulajdonban maradt vállalatoknál nőttek gyorsuló mértékben. A gyors bérnövekedés

megállítása érdekében 1995-től, az infláció és a GDP növekedés figyelembevételével,

negyedévente meghatározták a maximális béremelés szintjét. E szabályozás fokozottan

28

vonatkozott az állami tulajdonú vállalatokra, az ő esetükben szankcionálták a maximális

bérszint túllépését. 1995-től megindult az állami tevékenység decentralizációja: több feladat

ellátását (útfenntartás, általános egészségügyi ellátás, alapfokú oktatás) 46 nagyvárosba

szervezték ki, az önkormányzatok a jövedelem utáni adókból származó részesedésből

finanszírozhatták e tevékenységeket [OECD, 1998].

Lengyelország, hasonlóan Magyarországhoz a rendszerváltáskor hatalmas államadóssággal

rendelkezett. A lengyel döntéshozók két esetben (1991-ben és 1994-ben) éltek az

államadósság elengedésének, illetve átütemezésének lehetőségével, így a 90-es évek végére

az adósság fenntartható mértékűvé vált.

4.3. A FEJLŐDÉS LASSULÁSA (1997-2004)

A lengyel gazdaság a 90-es években dinamikus fejlődést mutatott. A fejlődésben komoly

szerepet játszott, hogy a kis- és közepes vállalkozások száma az évtized alatt folyamatosan

nőtt, ami beruházásokat indukált, emelte a foglalkoztatottságot, így a fogyasztás is

lendületesen nőtt. A belső kereslet növekedése egyrészt – a többi rendszerváltó országhoz

képest – magasabb inflációt, másrészt a külkereskedelmi mérleg deficitjét eredményezte.

Lengyelországban továbbra is magas volt az állami újraelosztás mértéke, emellett a szigorú

fiskális politika 1998-ban fellazult. Az állami tulajdonban lévő vállalatok komoly fizetési

hátralékokat halmoztak fel (ezt a későbbiekben sem kellett befizetni), így elmaradtak az

állami bevételek. Ráadásul e vállalatok eleve veszteségesen működtek, ami szükségessé tette

volna átszervezésüket. A költségvetési gazdálkodásban további problémát jelentett a

nyugdíjrendszer, amelyben a betegségi és rokkantsági nyugdíjak magas szintje nagy terhet

rótt az államháztartásra. A lengyel gazdaság leggyengébb pontja ebben az időszakban a

munkaerőpiac volt: bár a hivatalos munkanélküliségi ráta ugyan „csak” 10% körül volt, a

kiterjedt rejtett munkanélküliségre nehéz volt megoldás találni. A gyorsan növekvő reálbérek

és a magas adóterhek is a foglalkoztatás akadályát jelentették (1998-ban a munkát terhelő

összes adó mértéke a jövedelem 42%-a volt). Ez a vállalatok számára magas

munkaköltségeket okozott, ami visszafogta a foglalkoztatási hajlandóságot.

Az 1998-1999-es időszakban megtorpant a lengyel gazdaság növekedése, ami nagyrészt

annak köszönhető, hogy az orosz válság és az EU tagállamok stagnálása miatt beszűkültek az

exportlehetőségek, illetve az inflációs nyomás elkerülése érdekében a nemzeti bank szigorú

monetáris politikát folytatott [OECD, 2000]. A növekedés lassulása miatt látványosabbá

váltak a lengyel gazdaság problémái: a munkanélküliség ismét meghaladta a 10%-ot, előtérbe

29

került a költségvetés nem megfelelő szerkezete, amely miatt a hiány elérte a GDP 5%-át. A

kedvezőtlen konjunktúra miatt a közvetlen tőkebefektetések is kezdtek elmaradni, így a

beruházások dinamikája is visszafogottá vált. A költségvetésben nem volt elég mozgástér a

gazdaság élénkítéséhez, a monetáris politikának pedig az inflációs céltartás kötötte meg a

kezét [Wiesniewski, 2001]. A 2000-es évek elején nem történt érdemi változás ezekben a

kérdésekben, a GDP növekedése lassult, a munkanélküliség nőtt, a költségvetési hiány mellé

magas államadósság társult, így ikerdeficit alakult ki.

4.4. AZ EU CSATLAKOZÁS UTÁN

A gazdaság lendületvesztését az EU tagság és a világgazdasági kedvező konjunktúra

fordította vissza, a csatlakozás hatása 2006-ban már egyértelműen érződött: a megnyíló

exportlehetőségek lökést adtak a gazdasági növekedésnek, ez teret biztosított a

foglalkoztatásnak13

, így a fogyasztás és a belső kereslet gyorsabb ütemben nőtt, mint a

megelőző években. 2006-tól a beruházások a GDP közel 20%-át tették ki, ezért a növekedés

jelentős tényezőjévé nőtte ki magát. A fellendülés miatt a költségvetés és államadósság GDP

arányos mértéke csökkent. Lengyelország ellen a csatlakozás első évében elindult a

túlzottdeficit eljárás, a költségvetési hiány leküzdése érdekében a lengyel kormány már a

2004-es konvergencia-programban rögzítette az államháztartási deficit közel 1%-ra való

csökkentését. Leszek Miller megválasztása óta folyamatosan halogatta a szükséges

államháztartási reform végrehajtását, végül 2004-ben lemondásra kényszerült. Helyét a

közgazdászprofesszor, Marek Belka vette át, akinek csak másfél év kormányzás jutott, így

nem volt elegendő ideje a Hausner-csomag megvalósítására, amely 2004 és 2007 között közel

13 milliárd eurós költségvetési megtakarítást tervezett. Belkát még két elnök követte a

kormányfői poszton, mielőtt stabilizálódott a belpolitikai helyzet és a Tusk-kormány

megkezdhette az érdemi reformokat.

Az egy-egy évig regnáló kormányok által teremtett, bizonytalan kormányzás mellett a

költségvetés deficitje a 2004-2009-es időszakban fokozatosan csökkent. Ez a javulás egyrészt

a gazdasági növekedésnek, másrészt egyszeri hatásoknak (a konjunktúra miatti adóbevételek

növekedésének és a munkanélküliség csökkenéséből származó kiadások csökkenésének)

köszönhető. 2007 után Tusknak sikerült – ha nem is teljesen átfogó reformokat végrehajtani –

, a költségvetési fegyelem terén részleges eredményeket elérni.

13 A foglalkoztatás növekedésével párhuzamosan a munkanélküliség is csökkent, de ebben az is szerepet

játszott, hogy az EU csatlakozás után közel 2 millió főre becsülik azok számát, akik külföldön vállaltak munkát.

30

A 2008-as gazdasági válság Lengyelországot kevésbé érintette károsan, mint a többi 2004-

ben csatlakozott államot, az EU-ban egyedüliként sikerült elkerülnie a recessziót. Ennek oka

elsősorban az volt, hogy az országot kedvező, stabil gazdasági helyzetben érte a krízis, illetve

a 2% alatti GDP arányos költségvetési deficit lehetővé tette az gazdaságpolitikai expanziót.

Az alacsony exportkitettség miatt a külföldi piacok visszaesése sem húzta magával a lengyel

gazdaságot, a kismértékben csökkenő kivitelt ellensúlyozta a zloty leértékelődése. A belső

kereslet visszaesését az új adórendszer fogta vissza: a kétkulcsos személyi jövedelemadó

élénkítette a fogyasztást. A beruházások növelése érdekében a kormány egyszerűsítette az

autópálya-építésre, a közbeszerzésekre és az EU-s támogatások felhasználására vonatkozó

eljárási rendet. A magánszféra kevésbé adósodott el devizában, így nem vált szükségessé

bankmentő csomagok létrehozása. Bár a recesszió elkerülte az országot, a politikai

döntéshozók a hosszú távú eladósodás megelőzésére és a munkaerőpiac problémáinak

megoldása érdekében 20,5 milliárd dolláros IMF hitelt vettek igénybe.

Tusk második megválasztása után visszatért a szigorú fiskális politikához. 2010-ben

meghirdette takarékossági és szerkezetátalakítási intézkedéscsomagját [Túry-Vida, 2010],

amely a korábbiaknál határozottabb szerkezeti reformokat ígért, mindenekelőtt az

államháztartás, a nyugdíjrendszer, az adózás és a gazdasági szabályozás területén.

Gazdaságpolitikájában a hangsúlyt a munkahelyek megőrzésére, a pénzügyi egyensúly

fenntartására, a meglévő külpiacok megtartására, valamint a külföldi működő tőke

Lengyelországba vonzására helyezte. Lengyelország sikeres fejlődési időszakot élt meg az

Európai Unióban eltöltött tíz évben. A válság nem érintette kritikusan Lengyelországot,

ugyanakkor a válságkezelési intézkedések sorában előtérbe kerültek az államháztartás

konszolidációját, illetve a gazdaság szerkezetének modernizációját elősegítő reformok. A

lengyel sikertörténet folytatásának kulcsa az, hogy képes lesz-e elmozdulni

fejlesztéspolitikájában a kutatás-fejlesztés és az innováció irányában, hogyan tudja kezelni a

meglévő, és az uniós csatlakozással csak alig mérséklődő, regionális és társadalmi

feszültségeket.

31

5. JELLEGZETESSÉGEK, HASONLÓSÁGOK, KÜLÖNBSÉGEK

E négy ország közös jellemzője, hogy a rendszerváltást követően – a bekövetkező sokk, a

hiperinfláció és a radikális GDP-visszaesés kezelése után –, az árak és bérek liberalizálásával,

az állami tulajdonú vállalatok privatizálásával, az állami költségvetés szerkezetének

megváltoztatásával, a bank- és intézményrendszer átalakulásával új makrogazdasági és

társadalmi problémákkal kellett szembenézniük. A következő táblázat röviden azt foglalja

össze, hogy a rendszerváltást követő 1990-es évek második felében, majd a 2010-es években

milyen gazdasági-társadalmi gondokkal küzdött és küzd a visegrádi négy állam.

2. táblázat: A visegrádi négyek makrogazdasági problémái a vizsgált időszak elején és végén

Ország Az 1990-es évek problémái A 2010-es évek problémái

Magyarország

(1) Infláció

(2) Munkanélküliség

(3) Ikerdeficit (nagymértékű

hiány a költségvetésben és a

folyó fizetési mérlegben,

magas államadósság)

(4) Gyenge valuta

(1) GDP növekedés lassulása

(2) Munkanélküliség

(3) Hiány a költségvetésben és magas

államadósság

(4) Gyenge valuta

Csehország

(1) Infláció

(2) Folyó fizetési mérleg magas

hiánya

(1) GDP növekedés lassulása

(2) Nagymértékű költségvetési hiány

és növekvő államadósság

Szlovákia

(1) Infláció

(2) Munkanélküliség

(3) Nagymértékű hiány a

költségvetésben és a folyó

fizetési mérlegben

(1) GDP növekedés lassulása

(2) Munkanélküliség

(3) Nagymértékű költségvetési hiány

és növekvő államadósság

Lengyelország

(1) Infláció

(2) Munkanélküliség

(3) Nagymértékű hiány a

költségvetésben és a folyó

fizetési mérlegben

(1) GDP növekedés lassulása

(2) Munkanélküliség

(3) Nagymértékű hiány a

költségvetésben és a folyó fizetési

mérlegben, növekvő államadósság

A két oszlop közötti szembetűnő különbség az, hogy egyrészt az inflációt sikerült csaknem

az árstabilitás szintjére lecsökkenteni, másrészt a 2009-es mélypont óta a négy állam csak

lassan lábal ki a recesszióból a bruttó hazai termék mérsékelt tempójú növekedése alapján. Az

államháztartásra és külső eladósodásra vonatkozó adatok nemhogy javultak volna, hanem

romlottak mind a négy ország esetében. A munkaerőpiaci helyzet az elmúlt húsz évben egyik

országban sem rendeződött, a strukturális problémák elmélyültek (még az uniós átlagnál jobb

munkaerőpiaci adatokkal rendelkező Csehország esetében is romlottak e mutatók). A

visegrádi államok a rendelkezésükre álló hosszú időszakban nem voltak képesek orvosolni a

32

szocialista gazdálkodástól öröklött betegségeket, sem a szerkezetváltásból adódó újabb

tüneteket. A 90-es évek óta eltelt időszakból a visszaesés, lassulás, krízis fázisa – Szlovákia

kivételével – időben nagyobb szeletet vágott magának, mint a fellendülésé:

3. táblázat: A gazdaság konjunkturális és dekonjunkturális időszakai az egyes vizsgált országokban

Ország Időszak

Recesszió, lassulás Fellendülés

Magyarország 1991-1993; 1995-1996; 2005-2012 Összesen: 13 év

1994; 1997-2004; 2013 Összesen: 10 év

Csehország 1996-1998; 2001-2002; 2007-2013 Összesen: 12 év

1993-1995; 1999-2000; 2003-2006 Összesen: 9 év

Szlovákia 1997-1999 2008-2013 Összesen: 9 év

1994-1996; 2000-2007; Összesen: 11 év

Lengyelország 1990-1991; 1998-2003; 2005;

2008-2009; 2012-2013 Összesen: 13 év

1992-1997; 2004; 2006-2007;

2010-2011 Összesen: 11 év

Az elhamarkodott ítéletalkotás előtt természetesen figyelembe kell venni a XXI. század

pénzügyi-gazdasági válságát is. E krízis nélkül a konjunktúra és dekonjunktúra változása

arányosabb képet mutatna, Magyarország kivételével. Hazánk már 2-3 évvel a világméretű

recesszió előtt a gazdaság lassulásával küzdött.

Természetesen a makrogazdasági adatok folyamatosan mozgásban voltak, egyes

időszakokban javulást, máskor romlást tükröztek, de az 1990-2013 között eltelt időszak

kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a négy állam a rendszerszintű, makrogazdasági és

strukturális problémáit megoldja. Az 1990-es évekre jellemző makrogazdasági

egyensúlytalanságok és következményeik – munkanélküliség, infláció, államháztartási deficit,

eladósodás – nem szűntek meg, csupán az infláció területén mérséklődtek. A 2004 utáni

időszakban végzett kutatások annak az aggodalmuknak adtak hangot, hogy az árstabilitás

megvalósítása jelenti az euró-zónába jelentkező országok számára a legnagyobb kihívást

[Wisniewski, 2008]. Pozitívum, hogy még a 2010-es évek elejére is jellemző árszínvonal-

emelkedést most már dezinflációs tendenciák jellemzik. Az infláció mérséklődésének

kedvező hatását ellensúlyozza a gazdasági növekedés lassulása, ugyanakkor a munkapiaci és

államháztartási problémák is elmélyülni látszanak.

Végül tekintsük át a négy állam legfontosabb gazdasági folyamatait. A következő táblázat

röviden – és a teljesség igénye nélkül – foglalja össze a közel 25 év jelentősebb gazdasági

tendenciáit a vizsgált országokban, ennek segítségével jobb rálátást kapunk a négy állam

problémáiról:

33

4. táblázat: Összefoglalás

MEGNEVEZÉS MAGYARORSZÁG CSEHORSZÁG SZLOVÁKIA LENGYELORSZÁG

Rendszerváltás és

következményei

(90-es évek)

külkereskedelmi mérleg

deficit

folyófizetési mérleg deficit

inflációs nyomás

munkanélküliség

alacsony reálkeresetek

költségvetési hiány és

növekvő államadósság

Külső és belső

eladósodottság miatt

MEGSZORÍTÁSOK

külkereskedelmi mérleg

deficit

növekvő aggregált kereslet

inflációs nyomás

Fizetési mérleg

egyensúlytalansága és az infláció

miatt

MEGSZORÍTÁSOK

külkereskedelmi mérleg

deficit

reálbér növekedés

munkanélküliség

romló versenyképesség

Rövid expanziót követően

MEGSZORÍTÁSOK

sikeres költségvetési

kiigazítás

inflációs nyomás

munkanélküliség

Államadósság elengedése,

átütemezése

ELEVE SZIGORÚ FISKÁLIS

POLITIKA

90-es évek végétől a

válságig

Bokros-csomag

makroszintű mutatók

javultak

2002-tő expanzió és romló

gazdasági mutatók

2005-től tartós

megszorítások

ÁLLAMHÁZTARTÁSI

REFORM

SZÜKSÉGESSÉGE

Elmaradt a szigorítás, folytatódott

a fiskális expanzió

alacsony növekedés, ami 2005-

től felgyorsult

ezért a költségvetési adatok is

javultak, de a szükséges

reformok elmaradtak

infláció

ÁLLAMHÁZTARTÁSI REFORM

SZÜKSÉGESSÉGE

Költségvetési reformok

folyamatos megszorítások

gazdasági mutatók javultak

társadalmi feszültségek

elmélyültek

MUNKAERŐPIACI ÉS

TÁRSADALMI PROBLÉMÁK

lazuló költségvetési politika

lassuló növekedés

munkanélküliség

(ezeket az EU csatlakozás

részben orvosolta)

csökkenő költségvetési

deficit

MUNKAERŐPIACI ÉS

TÁRSADALMI PROBLÉMÁK

Válságot követően

hiány és eladósodottság

miatt szűk mozgástér a

válság kezelésére

recesszió

nagyon lassú kilábalás

gyors kilábalás

költségvetési hiány növekedése

miatt kiigazítások

euró bevezetése

exportkitettség

államháztartási problémák

felszínre kerülése

viszonylag kedvező

gazdasági állapot miatt

kevésbé érzékenyen

érintette a válság

34

IRODALOMJEGYZÉK

(1) Andor, László (2007): Összehasonlító közgazdaságtan – Globális szemléletben;

Zsigmond Király Főiskola, L’Harmattan Kiadó, Budapest

(2) Antal, László (2004): Hol volt, hol nem volt. Egyensúly, stabilitás a magyar

gazdaságban az ezredforduló után; Mozgó világ, XXX. évfolyam, 8. szám (augusztus)

(3) Antal, László (2005): A 90-es évek gazdaságpolitikája in Veress József (szerk.):

Fejezetek a gazdaságpolitikából; Aula Kiadó Kft. Budapest

(4) Aslund, Anders – Boone, Peter – Johnson, Simon (1996): How to Stabilize – Lessons

from Post-Communist Countries; Brooking Papers on Economic Activity 1,

Washington

(5) Balogh, Sándor (szerk). (1985): Magyarország a XX. században. Kossuth Könyvkiadó,

Budapest

(6) Béza, Dániel (2013) (szerk.): Kisvállalkozások finanszírozása; Perfekt Kiadó

(7) Bokros, Lajos (2007): Az állam alkati torzulásainak eredete az átmeneti

társadalmakban. A visegrádi országok esete, különös tekintettel Magyarországra in

Muraközy László (szerk.): Fecseg a felszín és hallgat a mély – Tudatok és tudatalattik a

gazdaságpolitikában; Akadémia Kiadó, Budapest

(8) Csaba, László (2014): A félig tele pohár; Közgazdasági szemle, LXI. évfolyam, 2014.

április

(9) Czech National Bank (2000): Annual Report 2000;

https://www.cnb.cz/en/about_cnb/performance/annual_reports/index.html?cnb_ssp=fals

e Letöltés 2010. április 5.

(10) Dethier, Jean-Jacques – Orlowski, Witold (1998): The Setting: Macroeconomics Policy

in Hungary in the 1990s in Lajos Bokros – Jean-Jacques Dethier (szerk.): Public

Finance Reform during the Transition – The Experience of Hungary; The International

Bank for Reconstruction and Development, Washington

(11) European Commission (2006): European Economy – Convergence Report; 2006 No.1.;

http://ec.europa.eu/economy_finance/publications/publication497_en.pdf Letöltés:

2014. február 5.)

35

(12) European Commission (2008): European Economy – Convergence Report; 2008 No.3.;

http://ec.europa.eu/economy_finance/publications/publication12574_en.pdf Letöltés:

2014. február 5.)

(13) European Commission (2013): Macroeconomic Imbalances – Hungary 2013;

Directorate-General for Economic and Financial Affairs, Brussels;

http://ec.europa.eu/economy_finance/publications/occasional_paper/2013/pdf/ocp137_e

n.pdf Letöltés: 2014. június 1.

(14) Gál, Zsolt (2005): A privatizáció három útja és tanulságai Csehországban, Szlovákiában

és Magyarországon; Fórum Társadalomtudományi Szemle 7. évfolyam 2005/1. szám

(15) Gyene, István (2008): A tátrai tigris titkai; Méltányosság Politikaelemző Központ;

http://www.meltanyossag.hu/files/meltany/imce/doc/ip-atatraitigris-081103.pdf

Letöltés: 2011. november 24.

(16) Hamberger, Judit (2001): Rendszerváltás és az állam felbomlása – Csehszlovákia, 1989-

1992; História 2001. 9-10. szám

(17) IMF (1998a): International Monetary Found Staff Country Report – No 98/36 Czech

Republic, IMF Washington

(18) IMF (1998b): International Monetary Found Staff Country Report – No 98/60 Slovak

Republic; http://www.imf.org/external/pubs/ft/scr/1998/cr9860.pdf Letöltés: 2013.

május 3.

(19) IMF (2001): International Monetary Found Staff Country Report – No 01/110 Czech

Republic, http://www.imf.org/external/pubs/ft/scr/2001/cr01110.pdf Letöltés: 2012.

február 3.

(20) IMF (2004): Hungary – 2004 Article IV Consultation Preliminary Conclusions (January

30, 2004) https://www.imf.org/external/np/ms/2004/013004.htm Letöltés: 2014. május

31.

(21) Johnson, Simon – Kowalska, Marzena (1994): Poland: The Political Economy of Shock

Therapy in Stephan Haggard and Steven B. Webb (eds.): Voting for Reform –

Democracy, Political Liberalization and Economic Adjustment; Oxford University

Press, New York

36

(22) Kiss, Balázs (2009): Forradalom bársonyos hangulatban; Múlt-kor történelmi portál;

http://mult-kor.hu/20091117_forradalom_barsonyos_hangulatban Letöltés: 2013.

október 5.

(23) Kornai, János (1996): Vergődés és remény; Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,

Budapest

(24) KSH (2014): Sajtószoba – Sajtóközlemények, tájékoztatók 2014. 01. 07.

http://www.ksh.hu/sajtoszoba_sajtokozlemenyek_tajekoztatok_2014_01_07 Letöltés:

2014. június 1.

(25) Magyar Köztársaság Kormánya (2009): Válságkezelés és bizalomerősítés – A

válságkezelő kormány egyéves cselekvési terve.

http://www.euroastra.info/files/Valsagkezeles_es_bizalomerosites_a_Bajnai_kormanypr

ogram.pdf Letöltés: 2011. december 14.

(26) Mitrovits, Miklós (2009): Az önigazgatás bukása – A neoliberális rendszerváltás

Lengyelországban; Eszmélet folyóirat, 83. szám, 2009. ősz

(27) Mlčoch, Lubomír –Machonin, Pavel – Sojka, Milan (2000): Economic and social

changes in Czech society after 1989 – An alternative view; Charles University in

Prague, Karolinum Press, Prague

(28) MNB (2013): Jelentés a pénzügyi stabilitásról 2013. május;

http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Kiadvanyok/mnbhu_stabil/mnbhu_sta

b_jel_201305/jelentes_penzugyi_stabilitas_201305_hu.pdf Letöltés: 2013. december 8.

(29) Mommen, Andre (2004): Magyarország neoliberális forradalma. A kapitalista

globalizáció sikertörténete. ‘Eszmélet’ 2004, no. 63

(30) Neményi, Judit – Oblath, Gábor (2012): Az euró bevezetéséhez kapcsolódó

tapasztalatok három közép-kelet-európai országban; Közgazdasági Szemle, LIX.

évfolyam 2012. június

(31) OECD (1992): OECD – Economic Surveys: Poland 1992; Centre for Co-operationwith

Economies in Transition, Organisation for Economic Co-operation and Development

(32) OECD (1993): OECD – Economic Surveys: Hungary 1993; Centre for Co-

operationwith Economies in Transition, Organisation for Economic Co-operation and

Development

37

(33) OECD (1994): OECD – Economic Surveys: Poland 1994; Centre for Co-operationwith

Economies in Transition, Organisation for Economic Co-operation and Development

(34) OECD (1995): OECD – Economic Surveys: Hungary 1995; Centre for Co-

operationwith Economies in Transition, Organisation for Economic Co-operation and

Development

(35) OECD (1996): OECD – Economic Survey: The Slovak Republic 1995-1996; Economic

and Development Review Committee of the OECD, Organisation for Economic Co-

operation and Development

(36) OECD (1997): OECD – Economic Surveys: Hungary 1997; Centre for Co-

operationwith Economies in Transition, Organisation for Economic Co-operation and

Development

(37) OECD (1998): OECD – Economic Survey: Poland 1997-1998; Special Feature:

Privatisation, Pension reform, Labour market; Economic and Development Review

Committee of the OECD, Organisation for Economic Co-operation and Development

(38) OECD (1999): OECD – Gazdasági Tanulmányok 1998-1999, Magyarország; Gazdasági

Együttműködési és Fejlesztési Szervezet; Kódex Kiadványszervezési GMK

(39) OECD – Economic Survey (2000): Poland 1999-2000; Economic and Development

Review Committee of the OECD, Organisation for Economic Co-operation and

Development

(40) OECD (2001): OECD – Economic Survey: Czech Republic 2000-2001; Economic and

Development Review Committee of the OECD, Organisation for Economic Co-

operation and Development

(41) OECD (2003): OECD – Economic Survey: Czech Republic 2002-2003; Economic and

Development Review Committee of the OECD, Organisation for Economic Co-

operation and Development

(42) OECD (2005): OECD – Economic Surveys: Hungary 2005; Economic and

Development Review Committee of the OECD, Organisation for Economic Co-

operation and Development

(43) OECD (2007): OECD – Economic Survey (2007): Hungary 2005; Economic and

Development Review Committee of the OECD, Organisation for Economic Co-

operation and Development

38

(44) OECD (2014a): OECD – Economic Survey (2014): Hungary 2005; Economic and

Development Review Committee of the OECD, Organisation for Economic Co-

operation and Development

(45) Sass, Magdolna (2005): A növekedés és versenyképesség empirikus tapasztalatai három

átalakuló ország példáján; ICEG Vélemény XXVI. http://www.icegec-

memo.hu/hun/_docs/velemeny/ICEGVelemeny_24.pdf Letöltés: 2010. április 5.

(46) The Council of the EU (1997): Declaration by the Council of the European Union on

Iran (Luxembourg, 29 April 1997); in Christopher Hill – Karen E. Smith (eds.):

European Foreign Policy – Key Documents; Oxford University Press, 2005

(47) Túry, Gábor – Vida, Krisztina (szerk.) (2010): Monitoring jelentés 2010 – Az Európai

Unióhoz 2004-2007-ben csatlakozott Tizek teljesítményéről;

http://vki3.vki.hu/ujd/Monitoring2010.pdf Letöltés: 2013. április 5.

(48) Túry, Gábor – Vida, Krisztina (szerk.) (2011): Monitoring jelentés 2011 – Az Európai

Unióhoz 2004-2007-ben csatlakozott Tizek teljesítményéről;

http://vki3.vki.hu/ujd/Monitoring2011.pdf Letöltés: 2013. április 5.

(49) Túry, Gábor – Vida, Krisztina (szerk.) (2012): Monitoring jelentés 2012 – Politikai és

gazdasági jelentés az EU10 teljesítményéről; NTA KRTK Világgazdasági Intézet;

http://www.vki.hu/most_jelent_meg/monitoring_jelentes_2012 Letöltés: 2013. október

8.

(50) Új szó (2003): Prágai államháztartási reform; http://ujszo.com/cimkek/velemeny-es-

hatter/2003/06/25/pragai-allamhaztartasi-reform Letöltés: 2012. február 3.

(51) Wisniewski, Anna (2001): Helyzetkép a lengyel gazdaságról a választások után; MTA,

Vélemények, Kommentárok, Információk; 2001. október 5. 2. szám

(52) Wisniewski, Anna (2008): A gazdasági és monetáris uniós csatlakozás makrogazdasági

feltételrendszerének vizsgálata a négy visegrádi ország példáján keresztül; Ph. D.

értekezés; http://phd.lib.uni-corvinus.hu/376/1/wisniewski_anna.pdf Letöltés: 2012.

november 30.